/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html

Budapesti Honvéd SE/A - Gyermek Kupa

Edző

Név Telefon E-mail
Steiger Péter 20/219-0629 steigerpeter@gmail.com

Kontakt

Név Telefon E-mail
Kövér Attila 20/269-6745 kover.attila@honved.hu

Játékosok




Mezszám Név Szül. dátum
- Bányai-Sill Dániel 2015
- Borbély Péter 2016
- Fekete Kristóf 2015
- Kiss-Mester Olivér Bende 2015
- Kovács Zsombor 2016
- Lotharidesz Áron 2016
- Polgár Dániel 2015
- Sudár Botond 2015
- Szabó Márton 2015
- Szalay Zoltán 2015
- Szikora Vince 2015
- Szinger Alexander 2015
- Terjéki Máté 2015
- Valuska Marcell 2015
- Vigh Vendel Richárd 2015
- Vincze Dániel 2015
- Vinnai Zétény 2015

Műsor

Ranglisták

Pont összes

P. Név Csapat Érték M.
1. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 77 2
2. Kulacs Mária (ETO BASKET) 69 2
3. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Debrecen/A) 67 2
4. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 65 2
5. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 63 2
6. Somi Milos (KASI U11 VÁLOGATOTT) 62 4
7. Wéber Patrick Olivér (KASI U12 KISFALUDY) 59 2
8. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök) 59 2
9. Bálint Kristóf (FTSI József A. U12) 59 4
10. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 57 2
11. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 57 2
12. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 56 2
13. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 54 2
14. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 53 2
15. Bíró Jázmin Alíz (BSC LÁNY) 53 2
16. Réczi Patrik (FTSI Platán Isk. U12) 52 4
17. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 51 2
18. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 51 2
19. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 50 2
20. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 50 2
21. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 50 2
22. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 48 2
23. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 44 2
24. Császár Nóra (CEKK Basket) 44 2
25. Déri Máté (Körmendi Törpördögök) 43 2
26. Bodor Hanga Boglárka (BLF SE U12) 43 2
27. Beke Milán (FTSI József A. U12) 43 4
28. Novák Lilien (Kanizsai Vadmacskák SE) 42 2
29. Hevér Tamás Kristóf (Budapesti Bikák U12) 42 2
30. Horváth Patrik (KASI U12 TOLDI) 41 2
31. Fekete Norbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 41 3
32. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 40 2
33. Soós Botond (DKKA Alligators) 40 2
34. Tulipán Flóra (Zsákoló Zsiráfok) 40 2
35. Máthé Emma Karolina (VESC) 39 2
36. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 39 2
37. Bodonyi Soma (NKA Pécs U12 Fiú) 39 2
38. Somi Miron (KASI U12 TOLDI) 39 2
39. Radulovic Ekaterina (Soproni Darazsak Akadémia/A) 39 2
40. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Gladiátorok) 38 2
41. Seszták István (Cívis KK Debrecen/A) 38 2
42. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 38 2
43. Mile Barnabás (Győrzámolyi Rókák) 38 2
44. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 38 2
45. Both Tibor (GYKSE Bonyhád) 38 2
46. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 37 2
47. Szabó-Haklits Patrik (Körmendi Törpördögök) 37 2
48. Váradi Hédi (DIFE KK U12 DERECSKE) 37 2
49. Varga László (OSE Oroszlánok U12) 37 2
50. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 37 2
51. Bíró Dóra (MEZŐBERÉNYI KK) 36 2
52. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 36 2
53. Haidu-Mare Kristóf (BC Primo Carei) 36 2
54. Tóth Zétény (DKKA Cougars) 36 2
55. Márton Bernát (Pityke KSE) 36 2
56. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U12) 35 2
57. Bukta Benedek (MEAFC Csibészek) 35 2
58. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 35 2
59. Hegedűs András (Jezsu Farkasok) 35 2
60. Domokos Botond (Békési Gladiátorok) 35 2
61. Miklós Mira (KSC Szekszárd) 35 2
62. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 34 2
63. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 34 2
64. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U12) 34 2
65. Huppauer László (Tatabányai Sport Club) 34 2
66. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 34 2
67. Lőrincz Milán (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 34 2
68. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U12) 34 2
69. Katona Kornél (FTSI Platán Isk. U12) 34 4
70. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 33 2
71. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 33 2
72. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U12) 33 2
73. Óvári Áron Mór (Alba Fehérvár Cápák) 33 2
74. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 32 2
75. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U12 Alfák) 32 2
76. Borza Emma Nóra (Cívis KK Macskatigrisek) 32 2
77. Solevic Miló (MEZŐBERÉNYI KK) 32 2
78. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 32 2
79. Spindler Benedek Ábris (OSE Oroszlánok U12) 31 2
80. Kiss Botond (DIFE KK U12 DERECSKE) 31 2
81. Túri Szofi (Kecskeméti U12 Villámok) 31 2
82. Konakov Filip (Ifjú Sólymok) 31 2
83. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U12V) 31 2
84. Dudás Noel (BL Basket SE Vegyes) 31 2
85. Csurgai Martin (Pityke KSE) 31 2
86. Felder Misa (KASI U11 VÁLOGATOTT) 31 3
87. Lámpi Franciska (Csata Csillagok) 30 2
88. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 30 2
89. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs U12 Fiú) 30 2
90. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 30 2
91. Kertész Lilla (Cívis KK Macskatigrisek) 30 2
92. Mészáros Bálint (KVSE U12) 30 2
93. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 30 2
94. Halászevics Diána (KS Szeged Bulldogok) 30 2
95. Du Chengyuan (BLF SE U12) 30 2
96. Fogarasi Benedek (OSE Oroszlánok U12) 29 2
97. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 29 2
98. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 29 2
99. Tóth Helka Róza (Kanizsai Vadmacskák SE) 29 2
100. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 29 2
101. Molnár Hanna (Hévíz SK U12) 29 2
102. Lévai Kornél (KASI U11 VÁLOGATOTT) 29 4
103. Dunai Bianka (Gyakorlós Csibék) 28 2
104. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 28 2
105. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 28 2
106. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 28 2
107. Fonó Gréta Mira (Kaszás Boszorkák) 28 2
108. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 28 2
109. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 28 2
110. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 28 2
111. Bitó Attila (FTSI Constantinum U12) 28 2
112. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 28 2
113. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 28 2
114. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 28 2
115. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 27 2
116. Gyermán Léna (NKA Pécs U12 Leány) 27 2
117. Szabó Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 27 2
118. Katona Kornél (Cívis KK Kenguruk) 27 2
119. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 27 2
120. Vizeli Vajk (Cívis KK Kenguruk) 27 2
121. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. U12) 27 4
122. Stier Laura Blanka (KSC Szekszárd) 26 2
123. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 26 2
124. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 26 2
125. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 26 2
126. Vitéz Nóra Piroska (ETO BASKET) 26 2
127. Szabó Luca Kata (KSC Szekszárd) 26 2
128. Deák Márk (Jezsu Farkasok) 26 2
129. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 26 2
130. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 26 2
131. Simonics Nóra (VUA U12) 26 2
132. Szabó Emma (Cívis KK Macskatigrisek) 26 2
133. Soltész Balázs (Sláger KKSE U12) 26 2
134. Szalma Soma Lázár (Monor SE Fiú) 26 2
135. Fábri Lili (Csepel Basket/A) 26 2
136. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 26 2
137. Tankó Tamara (Kanizsai Vadmacskák SE) 26 2
138. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 26 2
139. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 26 2
140. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 26 2
141. Dávid Milán (FTSI József A. U12) 26 4
142. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U12V) 25 2
143. Toldi Richárd (CVSE) 25 2
144. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 25 2
145. Takács Dominik (OSE Oroszlánok U12) 25 2
146. Vincz Ábel (DKKA Alligators) 25 2
147. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 25 2
148. Héjj Lili Sára (Alba Fehérvár Csukák) 25 2
149. Bodor Dániel Béla (Salgótarjáni KI) 25 2
150. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 25 2
151. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök) 25 2
152. Takács Ákos Nándor (DKKA Cougars) 25 2
153. Vince Bence (KASI U12 KISFALUDY) 25 2
154. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Zöldikék) 24 2
155. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 24 2
156. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 24 2
157. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 24 2
158. Imre László (Kécskei Vidrák) 24 2
159. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 24 2
160. Székely Beatrix (Fóti Kis Tigrisek) 24 2
161. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 24 2
162. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 24 2
163. Zsolnai Dominik (CVSE) 24 2
164. Bősze Odett (Ajka - Szentgál City U12) 24 2
165. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 24 2
166. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 24 2
167. Istókovics Miléna (NKA Pécs U12 Leány) 24 2
168. Rajnai Eleonóra (KSC Szekszárd) 24 2
169. Forrai Attila (GYKSE Bonyhád) 24 2
170. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 24 2
171. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 24 2
172. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 24 2
173. Bús Sándor (Szentendrei KSE/B) 24 2
174. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 24 2
175. Juhász Marcell (MEAFC Csibészek) 24 2
176. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 24 2
177. Szongoth-Kukán András (MAFC Mokos) 24 4
178. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. U12) 24 4
179. Szalai Bálint (EKE U12) 23 2
180. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Kenguruk) 23 2
181. Kovács Áron Dusán (KASI U11 VÁLOGATOTT) 23 2
182. Polgári Gergő (BKG-Veresegyház Fiú) 23 2
183. Kézi Dexter (MAFC Gabányi) 23 2
184. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 23 2
185. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 23 2
186. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Debrecen/A) 23 2
187. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 23 2
188. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 23 2
189. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 23 2
190. Tóth Levente (Cívis KK Debrecen/A) 23 2
191. Kertész Panna (Csata Csillagok) 23 2
192. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 23 2
193. Pongor Benedek (Cívis KK Kenguruk) 23 2
194. Jutasi Maja (BSC LÁNY) 23 2
195. Bakó Imre (FTSI Platán Isk. U12) 23 2
196. Hoffer Hanna (Szolnoki Zöldikék) 23 2
197. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Pandák) 22 2
198. Taylor Jonatán Ben (Szentendrei KSE/B) 22 2
199. Márton Tamás (Fűzfői AK) 22 2
200. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 22 2
201. Füredi Botond (Békési Gladiátorok) 22 2
202. Kecskés András (VMG DSE) 22 2
203. Hajdu Enikő (NKA Pécs U12 Leány) 22 2
204. Máté Ráhel Ilona (Mátészalkai VULE/A) 22 2
205. Miklóssy Fruzsina Bella (Fóti Kis Tigrisek) 22 2
206. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U12V) 22 2
207. Czene Betti (SZEDEÁK U12 Leány) 22 2
208. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club) 22 2
209. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 22 2
210. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 22 2
211. Kővári Dóra (Csata Csillagok) 22 2
212. Bojtár Anna (Vasas Bolhák) 22 2
213. Vancsics Dániel Gábor (BSC Herman) 22 2
214. Béndek Péter (Fűzfői AK) 22 2
215. Müller Mihály (Pécsi VSK Fiú) 22 2
216. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 22 2
217. Rozsos Attila (CEKK) 22 2
218. Szabó Csanád (Salgótarjáni KI) 22 2
219. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U12 Leány) 22 2
220. Szlotta Laura (VESC) 22 2
221. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 22 2
222. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 22 2
223. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U12) 22 2
224. Zsebe Dávid Róbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 22 4
225. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 21 2
226. Gyarmati Máté István (MAFC Gabányi) 21 2
227. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE Fiú) 21 2
228. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 21 2
229. Halász Janka (Vasas Amazonok) 21 2
230. Pető-Zimonyi Ákos (ZTE KK) 21 2
231. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 21 2
232. Román Vince (Cívis KK Kenguruk) 21 2
233. Mészáros Attila (Budafoki Bikák) 21 2
234. Bíró Loretta Léna (BSC LÁNY) 21 2
235. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U12) 21 2
236. Vass Dorina (Soproni Darazsak Akadémia/B) 21 2
237. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 21 2
238. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 21 2
239. Arató Ádám (Kecskeméti KA U12 Alfák) 21 2
240. Répási Zorka (MEZŐBERÉNYI KK) 20 2
241. Varga Ákos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 20 2
242. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK Debrecen/A) 20 2
243. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 20 2
244. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 20 2
245. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 20 2
246. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 20 2
247. Dzsida Vince (SZKHSE U12) 20 2
248. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 20 2
249. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 20 2
250. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 20 2
251. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Kenguruk) 20 2
252. Mozsolics Róza Margit (Kanizsai Vadmacskák SE) 20 2
253. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 20 2
254. Kálnoky Zsombor Bálint (KöLöKöS Fiúk) 20 2
255. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 20 2
256. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 20 2
257. Schillinger Róza (ETO BASKET) 20 2
258. Vajda Árpád (KöLöKöS Fiúk) 20 2
259. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét U12) 20 2
260. Radasics Linda (Soproni Darazsak Akadémia/B) 20 2
261. Siklós Marcell (MAFC Mokos) 20 2
262. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólymok) 20 2
263. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 20 2
264. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U12) 20 2
265. Báthory Zsófia (KS Szeged Bulldogok) 20 2
266. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 20 2
267. Berkes Áron (Keresztúri SE) 20 2
268. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 20 2
269. Lente Laura Panna (Kaszás Boszorkák) 20 2
270. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U12) 20 2
271. Bodor Boldizsár (NKA Pécs U12 Fiú) 20 2
272. Merkovic Szelina (Kecskeméti U12 Villámok) 20 2
273. Sipőcz Mira (Hévíz SK U12) 20 2
274. Boda Botond (KASI U11 VÁLOGATOTT) 20 3
275. Gráczer Gergő (Ifjú Sólymok) 19 2
276. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 19 2
277. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 19 2
278. Wolf Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 19 2
279. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 19 2
280. Hobok Bercel (Tapolcai Sárkányok) 19 2
281. Böröcz Nándor (DKKA Cougars) 19 2
282. Nyers Máté (NYKK Eötvös U12) 19 2
283. Nagy Amanda (Vasas Bolhák) 19 2
284. Kurucz-Magyar Mira (VESC) 19 2
285. Dévai Ágoston (KASI U11 VÁLOGATOTT) 19 2
286. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 19 2
287. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 19 2
288. Gálos Botond (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 19 2
289. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Gabányi) 19 2
290. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 19 2
291. Illés Dániel Robin (MAFC Gabányi) 19 2
292. Kiss Levente Péter (Hévíz SK U12) 19 2
293. Németh Jakab (RICSILLA Rakéta U12) 19 2
294. Fehér Máté Koppány (Szentendrei KSE/A) 19 2
295. Sztrapek Adél (Kaszás Boszorkák) 19 2
296. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 19 2
297. Tóth Edit (Kecskeméti U12 Villámok) 18 2
298. Köves Timót (SZPA-HSE U12 Vegyes) 18 2
299. Tóbiás Botond (KöLöKöS Fiúk) 18 2
300. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 18 2
301. Pető Zsolt (PILIS BASKET Dunakanyar) 18 2
302. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 18 2
303. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Rókák) 18 2
304. Balog Panna Izabel (NKA Pécs U12 Szigetvár) 18 2
305. Tót Áron (ICT Pilots U12) 18 2
306. Kiss Korina (Tatabányai Sport Club) 18 2
307. Novák Dominik (Ifjú Sólymok) 18 2
308. Serfőző Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 18 2
309. Király Boldizsár (DKKA Cougars) 18 2
310. Szalánczi Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 18 2
311. Kovács Bence (PSZSE-Kisördögök) 18 2
312. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 18 2
313. Karácsony Patrik (BSC Herman) 18 2
314. Kőszegi Réka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 18 2
315. Szijártó Botond (BL Basket SE Vegyes) 18 2
316. Balogh Leó (TSK-Magiszter U12) 18 2
317. Erős Zalán (EKE U12) 18 2
318. Szabó Csenge (Tapolcai Oroszlánok) 18 2
319. Flóring István Gábor (FTSI József A. U12) 18 4
320. Takács Áron (DIFE KK U12 DERECSKE) 17 1
321. Pethő László (SZEDEÁK U12) 17 2
322. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 17 2
323. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 17 2
324. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U12) 17 2
325. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 17 2
326. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/B) 17 2
327. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 17 2
328. Horváth Máté (Ajkai Vitézek U12) 17 2
329. Takács Péter Endre (Monor SE Fiú) 17 2
330. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Gabányi) 17 2
331. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 17 2
332. Vörös Kamilla (Alba Fehérvár Csukák) 17 2
333. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 17 2
334. Lőrincz Benedek Tas (BL Basket SE Vegyes) 17 2
335. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 17 2
336. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U12) 17 2
337. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 17 2
338. Galambos Márton (SZEDEÁK U12) 17 2
339. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 17 2
340. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 17 2
341. Mikulás Damira (TFSE) 16 1
342. Nagy Márton (FTSI Platán Isk. U12) 16 2
343. Simon Olivér (NKA Pécs u12 fiú/B) 16 2
344. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 16 2
345. Katona Blanka (Kecskeméti U12 Villámok) 16 2
346. Domán Hunor (Budapesti Honvéd SE/B) 16 2
347. Trifont Lara (FTSI Platán Isk. U12) 16 2
348. Kovács Kornél (Monor SE Fiú) 16 2
349. Imre Dávid (KASI U12 GYAKORLÓ) 16 2
350. Kiss Gellért (PSZSE-Kisördögök) 16 2
351. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti U12 Villámok) 16 2
352. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét U12) 16 2
353. Tóth Richárd (FTSI Constantinum U12) 16 2
354. Csuka Mira (Fóti Kis Tigrisek) 16 2
355. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 16 2
356. Handl Dániel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 16 2
357. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 16 2
358. Kormos András (Alba Fehérvár Kenguruk) 16 2
359. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei KSE/A) 16 2
360. Juhász Ádám (MAFC Gabányi) 16 2
361. Szöllősi Attila Hunor (Alba Fehérvár Csukák) 16 2
362. László Arnold Zsigmond (MAFC Gabányi) 16 2
363. Csik Lili (Alba Fehérvár Csukák) 16 2
364. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK U12) 16 2
365. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK Debrecen/B) 16 2
366. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 16 2
367. Torma Máté (Kecskeméti KA U12 Alfák) 16 2
368. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 16 2
369. Somi Zétény (Cívis KK Debrecen/A) 16 2
370. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U12) 16 2
371. Horváth Hanna Sára (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 16 2
372. Tóbiás Ajna Julianna (VUA U12) 16 2
373. Majdanics Márk (EKE U12) 16 2
374. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 16 2
375. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Vadmacskák) 16 2
376. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 16 2
377. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 16 2
378. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 16 2
379. Orova Levente (Szentendrei KSE/B) 15 1
380. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 15 2
381. Papp Maxim (BSC Herman) 15 2
382. Tóth Soma Szabolcs (VUA U12) 15 2
383. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 15 2
384. Domonkos Zoé (Gyakorlós Csibék) 15 2
385. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 15 2
386. Gebura Leó (Vasas Budai ASE) 15 2
387. Szonntag Adél (Csata Csillagok) 15 2
388. Gelicz Gergő (KASI U12 TOLDI) 15 2
389. Magyari Rita (Tatabányai Sport Club) 15 2
390. Kovács Nóra (KSC Szekszárd) 15 2
391. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 15 2
392. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök) 15 2
393. Wertmüller Milán Zoltán (Életrevalók SE) 15 2
394. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 15 2
395. Késmárky Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 15 2
396. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 15 2
397. Konecsnyi Lolli (Kaszás Boszorkák) 15 2
398. Kovács Levente (Ajka - Szentgál City U12) 15 2
399. Szabó Bence (VUKE U12 Oroszlánok) 15 2
400. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 15 2
401. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK U12) 15 2
402. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 15 2
403. Zsolnai Bence (CVSE) 15 2
404. Brylko Davyd (SZEDEÁK U12) 15 2
405. Lázár Panna (CEKK Basket) 15 2
406. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 15 2
407. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Kenguruk) 15 2
408. Kapoli Dusán (BKG PRIMA U12) 15 2
409. Berta Manna Lujza (KSC Szekszárd) 15 2
410. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 15 2
411. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 14 1
412. Bencze Noé (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 14 2
413. Győrfi Péter József (KVSE U12) 14 2
414. Turzó Léna Zselyke (Alba Fehérvár Csukák) 14 2
415. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 14 2
416. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 14 2
417. Hahn Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 14 2
418. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 14 2
419. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 14 2
420. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 14 2
421. Träger Tamás Péter (TFSE) 14 2
422. Mezei Máté (Szentendrei KSE/B) 14 2
423. Hatvári Marcell Áron (VUKE U12 Oroszlánok) 14 2
424. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 14 2
425. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 14 2
426. Graziano Dominik (KVSE U12) 14 2
427. Csiszár Levente (BL Basket SE Vegyes) 14 2
428. Svantner Balázs (Cívis KK Debrecen/B) 14 2
429. Halbrucker Milán (Életrevalók SE) 14 2
430. Kertai Adél (KSC Szekszárd) 14 2
431. Paluska Zétény (OSE Oroszlánok U12) 14 2
432. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 14 2
433. Major Donát (BUDAFOKI BAKOK) 14 2
434. Kovács Kolos (SZKHSE U12) 14 2
435. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök) 14 2
436. Nagy András Medárd (Gödi SE Vadmacskák) 14 2
437. Raposa Marcell (NKA Pécs U12 Fiú) 14 2
438. Sosztarich Sára (Soproni Darazsak Akadémia/B) 14 2
439. Szücs Áron Szabolcs (BUDAFOKI BAKOK) 14 2
440. Candido Marco (BSC Fiú) 14 2
441. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 14 2
442. Baudisz Olivér (ICT Pilots U12) 14 2
443. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 14 2
444. Molnár Ákos (VUKE U12 Tigrisek) 14 2
445. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 14 2
446. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 14 2
447. Vönöczky Bálint (KASI U12 TOLDI) 14 2
448. Komáromi Emma (Csepel Basket/A) 14 2
449. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 14 2
450. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 14 2
451. Iván Júlia (SZEDEÁK U12 Leány) 14 2
452. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 14 2
453. Szabó Rozi (NKA Pécs U12 Leány) 14 2
454. Tóth Sára (CEKK Basket) 14 2
455. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 14 2
456. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 14 2
457. Smuk Borbála (ETO BASKET) 14 2
458. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 14 2
459. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots U12) 14 2
460. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 14 2
461. Hellinger Márk (VMG DSE) 14 2
462. Gáll Bence Milán (FTSI Constantinum U12) 13 1
463. Molnár Milán (Hévíz SK U12) 13 2
464. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 13 2
465. Miszori Lia (Soproni Darazsak Akadémia/A) 13 2
466. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 13 2
467. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 13 2
468. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 13 2
469. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 13 2
470. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 13 2
471. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 13 2
472. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U12) 13 2
473. Koncz Bori (Csepel Basket/C) 13 2
474. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 13 2
475. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 13 2
476. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U12) 13 2
477. Németh Marcell (Ajkai Vitézek U12) 13 2
478. Babos Jázmin (MTK Budapest) 13 2
479. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 13 2
480. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 13 2
481. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 13 2
482. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 13 2
483. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 13 2
484. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 13 2
485. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 13 2
486. Schweifer Sebestyén (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 13 2
487. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Rókák) 13 2
488. Katona Zsófia (SZEDEÁK U12 Leány) 13 2
489. Katona Gergő (Tapolcai Sárkányok) 13 2
490. Barsy Bálint (Ziccer Tigrisek) 13 2
491. Kovács Bálint László (Vasas Budai ASE) 13 2
492. Hoffman Péter (KASI U12 TOLDI) 13 2
493. Kövesdi Bulcsú István (Vasas Budai ASE) 13 2
494. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 13 2
495. Bognár Zsombor Barnabás (VMG DSE) 13 2
496. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK Kenguruk) 13 2
497. Fekete Máté István (PILIS BASKET Dunakanyar) 13 2
498. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 13 2
499. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló) 13 2
500. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 13 2
501. Nagy Marcell Ádám (BLF SE U12) 13 2
502. Bogos Kristóf (VUA U12) 13 2
503. Szládik Bence (FTSI Platán Isk. U12) 13 4
504. Birck Emese (Vasas Amazonok) 13 3
505. Kovács Ákos Hunor (MAFC Mokos) 12 1
506. Balázs Gergő (MAFC Mokos) 12 1
507. Elek Dorka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 12 2
508. Berta Lajos (Kecskeméti KA U12 Alfák) 12 2
509. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 12 2
510. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök) 12 2
511. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 12 2
512. Tóth Áron (Budapesti Bikák U12) 12 2
513. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 12 2
514. Dombi Zoltán (BKG PRIMA U12) 12 2
515. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 12 2
516. Varga Flóra (Fűzfői AK) 12 2
517. Magony Olivér (Ifjú Sólymok) 12 2
518. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 12 2
519. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U12) 12 2
520. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/B) 12 2
521. Szigeti Donát (Ajkai Vitézek U12) 12 2
522. Vass Péter András (Szentendrei KSE/B) 12 2
523. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 12 2
524. Szobonya Vince (KöLöKöS Fiúk) 12 2
525. Pleiner Zselyke (Kecskeméti U12 Villámok) 12 2
526. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 12 2
527. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/B) 12 2
528. Sabáli Sejla (Soproni Darazsak Akadémia/A) 12 2
529. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U12) 12 2
530. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 12 2
531. Markó Levente (PSZSE-Kisördögök) 12 2
532. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló) 12 2
533. Bogdán Zsombor (MAFC Mokos) 12 2
534. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U12) 12 2
535. Moldován Dominik (MAFC Gabányi) 12 2
536. Nagy-Molnár Marcell (Pécsi VSK Fiú) 12 2
537. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Alligators) 12 2
538. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 12 2
539. Záhonyi Vivien (Zsákoló Zsiráfok) 12 2
540. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 12 2
541. Makara Dmytro (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 12 2
542. Magyari Ákos Attila (KASI U12 KISFALUDY) 12 2
543. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/B) 12 2
544. Németh Szofi Elza (Cívis KK Macskatigrisek) 12 2
545. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök) 12 2
546. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Sárkányok) 12 2
547. Farkas Liza (Soproni Darazsak Akadémia/A) 12 2
548. Koreny Krisztián (PSZSE-Kisördögök) 12 2
549. Kósik Anna (CEKK Basket) 12 2
550. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 12 2
551. Kocsis Dominik (MEAFC Basket Bulls) 12 2
552. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 12 2
553. Kállay Zsigmond (MAFC Mokos) 12 2
554. Balogh Dániel (RICSILLA Rakéta U12) 12 2
555. Vass Oszkár Dániel (MAFC Mokos) 12 2
556. Bróda Dávid (Békési Gladiátorok) 12 2
557. Takács Gellért (KöLöKöS Fiúk) 12 2
558. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 12 2
559. Szabó Keve (BKG-Veresegyház Fiú) 12 2
560. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 12 3
561. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 11 1
562. Dürgő Sándor (DIFE KK U12 DERECSKE) 11 1
563. Bolla Gergő (Ajka - Szentgál City U12) 11 1
564. Jónás András (NKA Pécs u12 fiú/B) 11 3
565. Balázs Bettina (Csepel Basket/C) 11 3
566. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 11 2
567. Szili Kristóf (DKKA Alligators) 11 2
568. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 11 2
569. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 11 2
570. Holtai Péter (DKKA Cougars) 11 2
571. Kovács Barnabás Ákos (BSC Herman) 11 2
572. Szabadi Franciska Sára (CEKK Basket) 11 2
573. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 11 2
574. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 11 2
575. Lipovits Marcell (PILIS BASKET Dunakanyar) 11 2
576. Asztalos Ákos András (Cívis KK Debrecen/A) 11 2
577. Nagy Orsolya (BL Basket SE Vegyes) 11 2
578. Forrás Alexander (Győri KC Koalák UNI Győr) 11 2
579. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 11 2
580. Ódor Jázmin (Hévíz SK U12) 11 2
581. Delacasse László (ZTE KK) 11 2
582. Szabó Zsófia (KSC Szekszárd) 11 2
583. Horváth Máté (ZTE KK) 11 2
584. Németh Máté (MAFC Heisler) 11 2
585. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 11 2
586. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 11 2
587. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 11 2
588. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 11 2
589. Balogh Hédi (Cívis KK Macskatigrisek) 11 2
590. Stenger Csongor (VUKE U12 Tigrisek) 11 2
591. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club) 11 2
592. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U12/A) 11 2
593. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok U12) 11 2
594. Gere Levente (Kecskeméti KA U12 Alfák) 11 2
595. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 11 2
596. Torossy Zsombor (BLF SE U12) 11 2
597. Ortner András (Alba Fehérvár Kenguruk) 11 2
598. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U12/A) 11 2
599. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U12) 11 2
600. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK U12) 11 2
601. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 11 2
602. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 11 2
603. Major Máté (Óbudai Kaszások/A) 11 2
604. Monori-Tönköl Vince (Monor SE Fiú) 11 2
605. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 11 2
606. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Bikák) 11 2
607. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 11 2
608. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 11 2
609. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 11 2
610. Nagy-Hegedüs Mátyás (Alba Fehérvár Csukák) 11 2
611. Zeke Samu (MAFC Heisler) 11 2
612. Lajos Miklós (NKA Pécs u12 fiú/B) 11 2
613. Varga Sarolta (Sportiskolás Csajok) 11 2
614. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 11 2
615. Bujdosó Gábor (DIFE KK U12 DERECSKE) 11 2
616. Sipos Zalán (BSC Herman) 11 2
617. Demeter Zsolt (Salgótarjáni KI) 11 2
618. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U12 Leány) 11 2
619. Pénzes Levéd (ICT Pilots U12) 11 2
620. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 10 1
621. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 10 1
622. Tóth-Császár Bence (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 10 2
623. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 10 2
624. Budai Mihály (CEKK) 10 2
625. Varga Mira (DIFE KK U12 DERECSKE) 10 2
626. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 10 2
627. Németh Jázmin (KSC Szekszárd) 10 2
628. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 10 2
629. Szalai Kristóf (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 10 2
630. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 10 2
631. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 10 2
632. Szabó Rita (Kecskeméti U12 Villámok) 10 2
633. Tóth Nóra (CEKK Basket) 10 2
634. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U12/A) 10 2
635. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 10 2
636. Ferenczi Bence (Ifjú Sólymok) 10 2
637. Ciucoş Andrei (BC Primo Carei) 10 2
638. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U12V) 10 2
639. Mykhailov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 10 2
640. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 10 2
641. Zalavári Marcell (DKKA Cougars) 10 2
642. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 10 2
643. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 10 2
644. Letenyei Vencel (VUA U12) 10 2
645. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 10 2
646. Ács Donát (BL Basket SE Vegyes) 10 2
647. Kovács Déna Virág (Csepel Basket/A) 10 2
648. Szentes Flóra (MTK Budapest) 10 2
649. Botos-Kürthy László (BUDAFOKI BAKOK) 10 2
650. Házy Leó (Budapesti Honvéd SE/B) 10 2
651. Csiha Levente (Százhalombattai KSE Fiú) 10 2
652. Pintér Zoltán (BL Basket SE Vegyes) 10 2
653. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 10 2
654. Breier András János (Mohácsi Torna Egylet 1888) 10 2
655. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 10 2
656. Patály Ábel (Mátészalkai VULE/A) 10 2
657. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 10 2
658. Környei Dóra (Kanizsai Vadmacskák SE) 10 2
659. Füzi Izabella (KASI U12 KISFALUDY) 10 2
660. Biró Erik Márk (Monor SE Fiú) 10 2
661. Pintye Gergő Noel (Cívis KK Kenguruk) 10 2
662. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club) 10 2
663. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 10 2
664. Varga Milán (Ifjú Sólymok) 10 2
665. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 10 2
666. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 10 2
667. Csipszer Panna Boglárka (Ajka - Szentgál City U12) 10 2
668. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 10 2
669. Bozóki István Levente (DKKA Alligators) 10 2
670. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 10 2
671. Fülöp András (VMG DSE) 10 2
672. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs U12 Fiú) 10 2
673. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U12) 10 2
674. Kovács Soma (SZKHSE U12) 10 2
675. Tóth Zalán Ábel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 10 2
676. Sebestyén Ákos (MEAFC Csibészek) 10 2
677. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 10 2
678. Simon Kornél Olivér (Szentendrei KSE/B) 10 2
679. Kegyes Ámıin-Attila (BC Primo Carei) 10 2
680. Szabo Matias-László (BC Primo Carei) 10 2
681. Tersztyánszky Kristóf (PSZSE-Kisördögök) 10 2
682. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Rókák) 10 2
683. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 10 2
684. Rózsa Ádám (Cívis KK Kenguruk) 10 2
685. Pribusz Máté (DKKA Cougars) 10 2
686. Császár Zelma (Kosársuli 8600 Kft) 10 2
687. Cserkó Viktória Alexandra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 10 2
688. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U12) 10 2
689. Takács David (ZTE KK) 10 2
690. Bogdán Fanni (CEKK Basket) 10 2
691. Kövesi-Kun Benedikt (TFSE) 9 1
692. Tóth Bendegúz (MAFC Mokos) 9 4
693. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 9 2
694. Tomesz Léna (Csepel Basket/C) 9 2
695. Szalay Zoltán (Budapesti Honvéd SE/A) 9 2
696. Takács Boldizsár (ZTE KK) 9 2
697. Bilics Péter (MAFC Heisler) 9 2
698. Gurmai Szilárd (MEZŐBERÉNYI KK) 9 2
699. Balogh Boglárka (ETO BASKET) 9 2
700. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 9 2
701. Hadnagy Ernő (Keresztúri SE) 9 2
702. Réder Csongor (Szentendrei KSE/B) 9 2
703. Oláh Tamás László (Salgótarjáni KI) 9 2
704. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok U12) 9 2
705. Világos Patrik (Tapolcai Sárkányok) 9 2
706. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 9 2
707. Takáts Márton (Malév Kobrák) 9 2
708. Farkas Nimród (Óbudai Kaszások/A) 9 3
709. Moór Franciska Éda (DKKA Pandák) 9 2
710. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 9 2
711. Oláh Dávid (MEAFC Csibészek) 9 2
712. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 9 2
713. Mollink Sophie Léna (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 9 2
714. Kovács Gábor Noel (Szentesi Gepárdok) 9 2
715. Bende Máté (Szentesi Gepárdok) 9 2
716. Svichrán Léna (Szolnoki Zöldikék) 9 2
717. Kondor Kende (Életrevalók SE) 9 2
718. Varga Flóra Izabella (Csata Csillagok) 9 2
719. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 9 2
720. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 9 2
721. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 9 2
722. Vleskó Márton András (Győri KC Koalák UNI Győr) 9 2
723. Kerekes Áron (Cívis KK Debrecen/A) 9 2
724. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Debrecen/A) 9 2
725. Szép Péter Samu (Hévíz SK U12) 9 2
726. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei KSE/A) 9 2
727. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 9 2
728. Csuba Flóra Júlia (Kaszás Boszorkák) 9 2
729. Kiss Máté (Jezsu Farkasok) 9 2
730. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 9 2
731. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 9 2
732. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U12) 9 2
733. Dutka Dorka (DIFE KK U12 DERECSKE) 9 2
734. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Rókák) 9 2
735. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 9 2
736. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE Fiú) 9 2
737. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 9 2
738. Gulyás Gergő (NKA Pécs u12 fiú/B) 9 2
739. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 9 2
740. Czompoly Zsófia (Csata Csillagok) 9 2
741. Rendek Sebestyén (Monor SE Fiú) 9 2
742. Novák Eszter Nóra (Alba Fehérvár Csukák) 9 2
743. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 9 2
744. Puskás Márton (Ifjú Sólymok) 9 2
745. Patály Zoltán (Mátészalkai VULE/A) 9 2
746. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U12) 9 2
747. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 9 2
748. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 9 2
749. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 9 2
750. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 9 2
751. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U12) 9 2
752. Budai Viktória (S&T Hernád U12) 9 2
753. Szabó Maja (FTSI József A. U12) 9 4
754. Halbrucker Panna (Életrevalók SE) 8 1
755. Zsadányi Zsombor (TFSE) 8 1
756. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 8 1
757. Dunai Anna (Szentendrei KSE/A) 8 2
758. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 8 2
759. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 8 2
760. Sáreczki Martin (Cívis KK Kenguruk) 8 2
761. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 8 2
762. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 8 2
763. Horváth Márk (DKKA Cougars) 8 2
764. Szigeti Levente (ICT Pilots U12) 8 2
765. Borsodi Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 8 2
766. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Pandák) 8 2
767. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE Fiú) 8 2
768. Schalk Zsóka Zsófia (Fóti Kis Tigrisek) 8 2
769. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 8 2
770. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 8 2
771. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U12) 8 2
772. Szabó Lilien Éva (BKG-Veresegyház Leány) 8 2
773. Fehér Boglárka (S&T Hernád U12) 8 2
774. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U12 Leány) 8 2
775. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 8 2
776. Medvig Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 8 2
777. Szalai László (VUA U12) 8 2
778. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 8 2
779. Szalai Luca (Életrevalók SE) 8 2
780. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 8 2
781. Király Adél (Békéscsabai KK) 8 2
782. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Debrecen/A) 8 2
783. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 8 2
784. Ozsváth Lili (BUDAFOKI BAKOK) 8 2
785. Kult Médea (KSC Szekszárd) 8 2
786. Mezei Miksa Barnabás (Sláger KKSE U12) 8 2
787. Jancsó Olívia (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 8 2
788. Csirke Zoltán (CEKK) 8 2
789. Biró Márk (NKA Pécs U12 Fiú) 8 2
790. Sashalmi Lilien (Csepel Basket/A) 8 2
791. Balda Áron (Békéscsabai KK) 8 2
792. Búz Marcell (Pityke KSE) 8 2
793. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 8 2
794. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 8 2
795. Matula Hanka (Ziccer Tigrisek) 8 2
796. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 8 2
797. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 8 2
798. Török Dániel (Cívis KK Kenguruk) 8 2
799. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U12) 8 2
800. Gargya Gergő (BKG PRIMA U12) 8 2
801. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U12) 8 2
802. Kelecsényi Adél (Csata Villám) 8 2
803. Ungvári Botond László (KASI U12 GYAKORLÓ) 8 2
804. Németh Mercédesz (CEKK Basket) 8 2
805. Tandari Bence (DIFE KK U12 DERECSKE) 8 2
806. Trapp Milán (Malév Kobrák) 8 2
807. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok) 8 2
808. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U12) 8 2
809. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 8 2
810. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 8 2
811. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 8 2
812. Hajdu Blanka (Csata Villám) 8 2
813. Ndoumbe Aimée Sára (Kosársuli 8600 Kft) 8 2
814. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti U12 Villámok) 8 2
815. Retter Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 8 2
816. Nyári Bendegúz (Keresztúri SE) 8 2
817. Kishegyi Anna (BSC LÁNY) 8 2
818. Szabó Máté (Sláger KKSE U12) 8 2
819. Hartman Ákos (NKA Pécs U12 Fiú) 8 2
820. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 8 2
821. Milotai Marcell (KVSE U12) 8 2
822. Dovgál Mia (Csata Villám) 8 2
823. Kriszt Cili (NKA Pécs U12 Leány) 8 2
824. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 8 2
825. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket/C) 8 2
826. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 8 2
827. Csák Zétény (Kecskeméti KA U12 Alfák) 8 2
828. Borsós Nikolett (CEKK Basket) 8 2
829. Masoud Emíra (Kölökös Lányok) 8 2
830. Rétyi Zalán (ZTE KK) 8 2
831. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 8 2
832. Imre Zalán (Gödi SE Vadmacskák) 8 2
833. Máté Ignác Brájen (Mátészalkai VULE/B) 8 2
834. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét U12) 8 2
835. Chionye Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 8 2
836. Mitsikoudis Christos (CEKK) 8 2
837. Bögöly Nóra (BKG-Veresegyház Leány) 8 2
838. Hajgató Bence Márton (KASI U12 KISFALUDY) 8 2
839. Friedsam Lilla (BSC LÁNY) 8 2
840. Kéri Levente (Ajka - Szentgál City U12) 8 2
841. Dombovári Dézi (Kanizsai Vadmacskák SE) 8 2
842. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 8 2
843. Ress Kornél (BSC Fiú) 8 2
844. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 8 2
845. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 8 2
846. Horváth Attila Krisztián (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 8 2
847. Hamza Noémi (CEKK Basket) 8 2
848. Südi Liza (Csepel Basket/C) 8 2
849. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 8 4
850. Igaly Csaba Vajk (MAFC Mokos) 7 1
851. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 7 1
852. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U12V) 7 2
853. Garamvári Bence Ákos (KöLöKöS Fiúk) 7 2
854. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 7 2
855. Joó Léna (VMG DSE) 7 2
856. Récsi Alíz (Szolnoki Zöldikék) 7 2
857. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 7 2
858. Buti Izabella (Soproni Darazsak Akadémia/A) 7 2
859. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 7 2
860. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház Leány) 7 2
861. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 7 2
862. Rakic Stefan (NKA Pécs U12 Fiú) 7 2
863. Varga Dominik (BKG PRIMA U12) 7 2
864. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Rókák) 7 2
865. Juhász Réka Dóra (Alba Fehérvár Csukák) 7 2
866. Tóth Dóra (Kölökös Lányok) 7 2
867. Molnár Emma (BSC LÁNY) 7 2
868. Hideg Botond (Kozármisleny SE) 7 2
869. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 7 2
870. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 7 2
871. Nemes Bence (MAFC Gabányi) 7 2
872. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U12) 7 2
873. Jambrich Bence (PSZSE-Kisördögök) 7 2
874. Csecskedy Benedek (Jezsu Farkasok) 7 2
875. Varga Vilmos Krisztián (Tószegi Tigrisek) 7 2
876. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 7 2
877. Orosz Olívia (DVTK Akadémia/A) 7 2
878. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 7 2
879. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 7 2
880. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 7 2
881. Lak Veronika (Fóti Kis Tigrisek) 7 2
882. Borsós Adrienn (CEKK Basket) 7 2
883. Péntek István Máté (BLF SE U12) 7 2
884. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 7 2
885. Máté Emil István (Mátészalkai VULE/A) 7 2
886. Bakos Benedek (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 7 2
887. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét U12) 7 2
888. Ruba Karolyne Rose-Mary (BC Primo Carei) 7 2
889. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 7 2
890. Pócs Flóra (MEZŐBERÉNYI KK) 7 2
891. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 7 2
892. Csuti Panni (Csepel Basket/C) 7 2
893. Farkas Virág Júlia (DKKA Pandák) 7 2
894. Ács Annabella (NKA Pécs U12 Szigetvár) 7 2
895. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 7 2
896. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 7 2
897. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 7 2
898. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Macskatigrisek) 7 2
899. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 7 2
900. Horvát Anna (Csata Csillagok) 7 2
901. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 7 2
902. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 7 2
903. Kószó Gréta (SZEDEÁK U12 Leány) 7 2
904. Potsa Benedek (KS Szeged Bulldogok) 7 2
905. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. U12) 7 2
906. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 7 2
907. Szörnyi Vince (MAFC Heisler) 7 2
908. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 7 2
909. Kovács Örs (GYKSE Bonyhád) 7 2
910. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 7 2
911. Závodszky Hédi Borbála (Csata Villám) 7 2
912. Hajdú Boldizsár (MEAFC Csibészek) 6 1
913. Szikora Vince (Budapesti Honvéd SE/A) 6 1
914. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 6 1
915. Bakos Eliza (SZPA-HSE U12 Vegyes) 6 1
916. Halas Ármin (NKA Pécs u12 fiú/B) 6 1
917. Mikics Dragan (SZPA-HSE U12 Vegyes) 6 1
918. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 6 1
919. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 6 1
920. Fodor Nimród (OSE Oroszlánok U12) 6 2
921. Földi Zalán András (CVSE) 6 2
922. Virgoncz Dávid (SZEDEÁK U12) 6 2
923. Vajai Laura (VESC) 6 2
924. Székely Csaba (Keresztúri SE) 6 2
925. Dömölki Izabella (Ajka - Szentgál City U12) 6 2
926. Dányi Simon (MEZŐBERÉNYI KK) 6 2
927. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 6 2
928. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 6 2
929. Bakó Levente (NYKK Eötvös U12) 6 2
930. Csik Fanni (Csepel Basket/C) 6 2
931. Soós Ruben (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 6 2
932. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 6 2
933. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 6 2
934. Zircher Albert (KASI U12 GYAKORLÓ) 6 2
935. Kovács Gellért (SZKHSE U12) 6 2
936. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 6 2
937. Fehér Bálint (OSE Oroszlánok U12) 6 2
938. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 6 2
939. Árok Emma (BL Basket SE Vegyes) 6 2
940. Kocsis Alíz Mónika (Kölökös Lányok) 6 2
941. Barthó Gréta (BKG-Veresegyház Leány) 6 2
942. Piros Dóra (Csepel Basket/A) 6 2
943. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 6 2
944. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 6 2
945. Rézműves Szabolcs (Mátészalkai VULE/A) 6 2
946. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 6 2
947. Ledneczki Márk (Monok SE) 6 2
948. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 6 2
949. Frank Olivér (Pilisborosjenői Párducok) 6 2
950. Belovay Marcell (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 6 2
951. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Sárkányok) 6 2
952. Szilassy Ádám (DKKA Cougars) 6 2
953. Miklósi Gréta Laura (Csepel Basket/C) 6 4
954. Harmat Zsófia (Kanizsai Vadmacskák SE) 6 2
955. Sarkadi Gellért (Tapolcai Sárkányok) 6 2
956. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 6 2
957. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 6 2
958. Zelei Zétény (KS Szeged Bulldogok) 6 2
959. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 6 2
960. Makula Milán (TSK-Magiszter U12) 6 2
961. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 6 2
962. Nemes-Nagy Áron (FTSI Platán Isk. U12) 6 2
963. Erdős Linda (Kaszás Boszorkák) 6 2
964. Gillich Norbert (Békéscsabai KK) 6 2
965. Kovács Domonkos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 6 2
966. Nagy Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 6 2
967. Nagy Ádám (MEZŐBERÉNYI KK) 6 2
968. Baumgartner Dávid (NKA Pécs U12 Fiú) 6 2
969. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 6 2
970. Sas Dominik (OSE Oroszlánok U12) 6 2
971. Agbemasu Vanessza (Csata Villám) 6 2
972. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 6 2
973. Kerényi Dóra (Soproni Darazsak Akadémia/B) 6 2
974. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 6 2
975. Varga Zsombor (BLF SE U12) 6 2
976. Vizeli Nóri (KVSE U12) 6 2
977. Simon Dominik (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 6 2
978. Temesvári Marcell (BSC Herman) 6 2
979. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 6 2
980. Porkoláb Nimród (Budafoki Bikák) 6 2
981. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 6 2
982. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U12) 6 2
983. Komlós-Plutzer Áron (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 6 2
984. Zlinszky Ábel (ICT Pilots U12) 6 2
985. Kubinszky Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 6 2
986. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U12/A) 6 2
987. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 6 2
988. Nemes Márton (NKA Pécs u12 fiú/B) 6 2
989. Házi Gergely (Alba Fehérvár Kenguruk) 6 2
990. Baktai Boldizsár (MAFC Mokos) 6 2
991. Juhász Szintia Kinga (Soproni Darazsak Akadémia/B) 6 2
992. Imreh Benett István (Szentendrei KSE/B) 6 2
993. Sipos Sára Kata (RICSILLA Rakéta U12) 6 2
994. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 6 2
995. Nyitrai Márton (BL Basket SE Vegyes) 6 2
996. Barcza Zsófia (Ziccer Tigrisek) 6 2
997. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 6 2
998. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 6 2
999. Hüse Barna (Cívis KK Debrecen/B) 6 2
1000. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6 2
1001. Elekes Péter (Szentesi Gepárdok) 6 2
1002. Máté Kálmán (Mátészalkai VULE/B) 6 2
1003. Németh Bendegúz (Ifjú Sólymok) 6 2
1004. Pazar Flóra (MTK Budapest) 6 2
1005. Mödlinger Patrik (Gödi SE Vadmacskák) 6 2
1006. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 6 2
1007. Valuska Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 6 2
1008. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 6 2
1009. Kovács Zsombor (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6 2
1010. Koranis Lukas (MAFC Gabányi) 6 2
1011. Malina Balázs (Salgótarjáni KI) 6 2
1012. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 6 2
1013. Szabó Nóra (Csepel Basket/A) 6 2
1014. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló) 6 2
1015. Tallmayer Amira (Csepel Basket/A) 6 2
1016. Fári Levente (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 6 2
1017. Takács Luca (Soproni Darazsak Akadémia/A) 6 2
1018. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U12/A) 6 2
1019. Nagy Nimród (KVSE U12) 6 2
1020. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE Fiú) 6 2
1021. Balog Barnabás György (Gödi SE Gödények) 6 2
1022. Óvári Luca (Szolnoki Zöldikék) 6 2
1023. Gazdag Gergő (Életrevalók SE) 6 2
1024. Kocsmáros Zoé (VESC) 6 2
1025. Czeibert Keve Zsombor (KASI U12 GYAKORLÓ) 6 2
1026. Krausz Bianka (Százhalombattai KSE Leány) 6 2
1027. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 6 2
1028. Galla Jázmin (Cívis KK Macskatigrisek) 6 2
1029. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U12) 6 2
1030. Havasi Kornél Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 6 2
1031. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 6 2
1032. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 6 2
1033. Nagy Bence József (Szentendrei KSE/B) 6 2
1034. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U12) 6 2
1035. Berényi Bálint (Budapesti Honvéd SE/B) 6 2
1036. Bvotyik Huba (Győri KC Koalák UNI Győr) 6 2
1037. Simonyi Martin (Vasas Budai ASE) 6 2
1038. Dancs Benjámin (Alba Fehérvár Kenguruk) 6 2
1039. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét U12) 6 2
1040. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Isk. U12) 6 4
1041. István-Schirling Inez (Vasas Amazonok) 6 4
1042. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Isk. U12) 5 3
1043. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 5 1
1044. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 5 1
1045. Faragó Benedek István (Vasas Budai ASE) 5 1
1046. Meszaros Milan (BC Primo Carei) 5 1
1047. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét U12) 5 1
1048. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 5 2
1049. Reznicsek Lénárd (MAFC Heisler) 5 2
1050. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 5 2
1051. Varga Kende (KVSE U12) 5 2
1052. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 5 2
1053. Bacsó Virág (Sláger KKSE U12) 5 2
1054. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 5 2
1055. Konkola Szabolcs (OSE Oroszlánok U12) 5 2
1056. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 5 2
1057. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 5 2
1058. Horváth Artúr Dániel (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 5 2
1059. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét U12) 5 2
1060. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 5 2
1061. Tóth Ábel (Alba Fehérvár Kenguruk) 5 2
1062. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 5 2
1063. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U12) 5 2
1064. Kürti David (BC Primo Carei) 5 2
1065. Schleifer Benett (EKE U12) 5 2
1066. Beregszászi Boróka (Fóti Kis Tigrisek) 5 2
1067. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 5 2
1068. Horváth Alina Amira (Gödi SE Gödények) 5 2
1069. Bereczki Janka (SZEDEÁK U12 Leány) 5 2
1070. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 5 2
1071. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 5 2
1072. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét U12) 5 2
1073. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U12) 5 2
1074. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U12) 5 2
1075. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 5 2
1076. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/A) 5 2
1077. Wolf Luca (Zalaegerszegi KTE) 5 2
1078. Orbán Nóra (Kölökös Lányok) 5 2
1079. Patai Milán (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 5 2
1080. Kenesei Lilla (Gyakorlós Csibék) 5 2
1081. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Cougars) 5 2
1082. Varga Frigyes (Mátészalkai VULE/B) 5 2
1083. Füzi Barbara (KASI U12 KISFALUDY) 5 2
1084. Wittner Máté (TFSE) 5 2
1085. Kincses Norbert (KKS) 5 2
1086. Németh Huba (Budapesti Bikák U12) 5 2
1087. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Gödények) 5 2
1088. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 5 2
1089. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 5 2
1090. Csenkér-Major Zétény (KöLöKöS Fiúk) 5 2
1091. Szilágyi Edömér (BC Primo Carei) 5 2
1092. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 5 2
1093. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 5 2
1094. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 5 2
1095. Fekete Dániel (NYKK Eötvös U12) 5 2
1096. Baráth Boglárka (Ajkai Vitézek U12) 5 2
1097. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 5 2
1098. Bagosi Zorka (Pécsi VSK Leány) 5 2
1099. Farkas Benett (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 5 2
1100. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 5 2
1101. Varga Vencel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 5 2
1102. Varga Bálint (DKKA Alligators) 5 2
1103. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 5 2
1104. Kovács Benett (Sláger KKSE U12) 5 2
1105. Kiss Zalán Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 5 2
1106. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 5 2
1107. Koszti Szabolcs (DKKA Alligators) 5 2
1108. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U12/A) 5 2
1109. Pál Zsombor (BKG PRIMA U12) 5 2
1110. Marton Áron (Vasas Akadémia U12) 5 2
1111. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház Leány) 5 2
1112. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 5 2
1113. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 5 2
1114. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 5 2
1115. Osváth Levente (BSC Fiú) 5 2
1116. Tamás Bence (NYKK Eötvös U12) 5 2
1117. Szállási Domonkos (Ziccer Tigrisek) 5 2
1118. Gárdai Regina (ETO BASKET) 5 2
1119. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 5 2
1120. Horváth Lia Hanna (DKKA Pandák) 5 2
1121. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 5 2
1122. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 5 2
1123. Barabás Bálint (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 5 2
1124. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 4 1
1125. Lóczi Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 4 1
1126. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U12) 4 1
1127. Mészáros Bálint (MAFC Mokos) 4 1
1128. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/A) 4 1
1129. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 4 1
1130. Rózsa Benedek (Cívis KK Kenguruk) 4 1
1131. Sipos Ádám (DIFE KK U12 DERECSKE) 4 1
1132. Kiss Mira Hanna (Csepel Basket/A) 4 1
1133. Hatfaludi Dávid Edvárd (TFSE) 4 1
1134. Baumgartner Maja Hanna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 4 1
1135. Multyán Mira (FTSI Platán Isk. U12) 4 1
1136. Buni Dániel (TFSE) 4 1
1137. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 4 1
1138. Dávid Zsolt (Alba Fehérvár Kenguruk) 4 1
1139. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 4 1
1140. Marek Lénárd (MAFC Mokos) 4 1
1141. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 4 2
1142. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló) 4 2
1143. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 4 2
1144. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U12 Alfák) 4 2
1145. Sándor István Olivér (PSZSE-Kisördögök) 4 2
1146. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/A) 4 2
1147. Holecz Noel István (Sláger KKSE U12) 4 2
1148. Bátori András (Dunaharaszti MTK fiú) 4 2
1149. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 2
1150. Keresi Attila (PSZSE-Kisördögök) 4 2
1151. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 4 2
1152. Fodor Márk (BSC Herman) 4 2
1153. Szabó Emma (DKKA Pandák) 4 2
1154. Berczelly Zsombor (Ziccer Tigrisek) 4 2
1155. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 4 2
1156. Fábri Blanka Júlia (KS Szeged Bulldogok) 4 2
1157. Lantos Linett (FTSI Constantinum U12) 4 2
1158. Kiss Míra (VESC) 4 2
1159. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Sárkányok) 4 2
1160. Varga Dóra (Százhalombattai KSE Leány) 4 2
1161. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 4 2
1162. Vass Vidor (Alba Fehérvár Cápák) 4 2
1163. Geiger Richárd-József (BC Primo Carei) 4 2
1164. Jozaf Soma (MEZŐBERÉNYI KK) 4 2
1165. Jónás Dezső (Mátészalkai VULE/A) 4 2
1166. Steiger Dorka (Csata Csillagok) 4 2
1167. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 4 2
1168. Koszorús Károly (Vasas Budai ASE) 4 2
1169. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 4 2
1170. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 4 2
1171. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 4 2
1172. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 4 2
1173. Sós Titusz (Gödöllői Sport Klub) 4 2
1174. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 4 2
1175. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 4 2
1176. Benkő Emma (Kecskeméti U12 Villámok) 4 2
1177. Barathi Ádám (Zuglói Sasok U12) 4 2
1178. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U12) 4 2
1179. Kemenczei Lili (Optofit-VKB Vác U12V) 4 2
1180. Béres-Pikó Zelma (Ziccer Tigrisek) 4 2
1181. Nagy Kristóf (PILIS BASKET Dunakanyar) 4 2
1182. Magó Andor (GYKSE Bonyhád) 4 2
1183. Rózsa Zalán (Pécsi VSK Fiú) 4 2
1184. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 4 2
1185. Stegerean Oana (BC Primo Carei) 4 2
1186. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/B) 4 2
1187. Borsodi Kiss Gergő (BLF SE U12) 4 2
1188. Bednár Izabella (Ziccer Tigrisek) 4 2
1189. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 4 2
1190. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 4 2
1191. János Izabella (GYKSE Bonyhád) 4 2
1192. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 4 2
1193. Izsó Máté (Malév Kobrák) 4 2
1194. Lipinka Martin Zsolt (GYKSE Bonyhád) 4 2
1195. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 4 2
1196. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 4 2
1197. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/B) 4 2
1198. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 4 2
1199. Jovanovic Fedor (ICT Pilots U12) 4 2
1200. Sudár Botond (Budapesti Honvéd SE/A) 4 2
1201. Barta Benett (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 4 2
1202. Pintér Bálint (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 4 2
1203. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U12V) 4 2
1204. Kovács Zalán (GYKSE Bonyhád) 4 2
1205. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/B) 4 2
1206. Sabján Noel Kristóf (KASI U12 GYAKORLÓ) 4 2
1207. Szvath Emil Attila (KASI U12 TOLDI) 4 2
1208. Szabián Marcell (GYKSE Szekszárd) 4 2
1209. Kálmán Bence Zsombor (KVSE U12) 4 2
1210. Takács Szilárd (KASI U12 KISFALUDY) 4 2
1211. Farkas Ernő Richárd (S&T Hernád U12) 4 2
1212. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U12) 4 2
1213. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 4 2
1214. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE Leány) 4 2
1215. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 4 2
1216. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA Rakéta U12) 4 2
1217. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 4 2
1218. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 4 2
1219. Gábor Dénes (KVSE U12) 4 2
1220. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 4 2
1221. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Cápák) 4 2
1222. Bajkai Nimród (Csepel Basket/C) 4 2
1223. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 4 2
1224. Mucsi Lujza (TFSE) 4 2
1225. Mersich Zsombor (PILIS BASKET Dunakanyar) 4 2
1226. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 4 2
1227. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U12V) 4 2
1228. Beliczay Zsófia Panka (Vasas Bolhák) 4 2
1229. Szabó Péter Jenő (Békési Gladiátorok) 4 2
1230. Juhász Dóra (Kosársuli 8600 Kft) 4 2
1231. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 4 2
1232. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 2
1233. Reha Luca Csenge (Zsákoló Zsiráfok) 4 2
1234. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 4 2
1235. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 4 2
1236. Nagy Marcell Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 4 2
1237. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 4 2
1238. Sólyom Bálint (Cívis KK Debrecen/A) 4 2
1239. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 4 2
1240. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 4 2
1241. Szilágyi Lőrinc (MAFC Gabányi) 4 2
1242. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 4 2
1243. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 4 2
1244. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U12) 4 2
1245. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 4 2
1246. Kántor László (Budapesti Bikák U12) 4 2
1247. Simó Ábel (BLF SE U12) 4 2
1248. Subsics Vencel (Ifjú Sólymok) 4 2
1249. Biczó Karolina Virág (Soproni Darazsak Akadémia/A) 4 2
1250. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 4 2
1251. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 2
1252. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 4 2
1253. Orbán Alex Milán (Budafoki Bikák) 4 2
1254. Hidasi Dániel (CEKK) 4 2
1255. Csipszer Ábel Benedek (Ajka - Szentgál City U12) 4 2
1256. Nicsovics Nimród (ICT Pilots U12) 4 2
1257. Eisler Márk (Cívis KK Kenguruk) 4 2
1258. Kenedli Patrik (BSC Fiú) 4 2
1259. Padragi Gellért (VUKE U12 Oroszlánok) 4 2
1260. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 4 2
1261. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Sasok) 4 2
1262. Kevei Bence Gergő (KS Szeged Bulldogok) 4 2
1263. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 4 2
1264. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 4 2
1265. Szabó Jázmin (RICSILLA Rakéta U12) 4 2
1266. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 2
1267. Nyester Ádám Péter (S&T Hernád U12) 4 2
1268. Rovó Domonkos (Budafoki Bikák) 4 2
1269. Pókász Kata Zselyke (Szolnoki Zöldikék) 4 2
1270. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U12 Alfák) 4 2
1271. Bottlik Nóra (DKKA Pandák) 4 2
1272. Goller Zsombor Bálint (BUDAFOKI BAKOK) 4 2
1273. Fodor Hunor (Tapolcai Sárkányok) 4 2
1274. Berecz Botond (Budafoki Bikák) 4 2
1275. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 4 2
1276. Földi Ádám (BUDAFOKI BAKOK) 4 2
1277. Szilágyi-Vígh Ábel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 2
1278. Kecskeméti Emma (Kosársuli 8600 Kft) 4 2
1279. Schweiger Izabella (Életrevalók SE) 4 2
1280. Szegedi Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 4 2
1281. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Csibék) 4 2
1282. Ferrari Enzo (Pityke KSE) 4 2
1283. Pető Orsolya (ETO BASKET) 4 2
1284. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U12) 4 2
1285. Bejó Linett (DVTK Akadémia/A) 4 2
1286. Varga Bella (ETO BASKET) 4 2
1287. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 4 2
1288. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház Leány) 4 2
1289. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U12 Vegyes) 4 2
1290. Sümegi Kata Abigél (Miklósi KékRókák KE) 4 2
1291. Nagy Zsolt (Mátészalkai VULE/A) 4 2
1292. Németh Zalán (Tapolcai Sárkányok) 4 2
1293. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U12 Leány) 4 2
1294. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 4 2
1295. Mbuyi Nolen (Budapesti Honvéd SE/B) 4 2
1296. Juhász Levente (FTSI Platán Isk. U12) 4 4
1297. Schneider Vilmos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 3 1
1298. Váczi Botond (Keresztúri SE) 3 1
1299. Eichamer Zsófia Csenge (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3 1
1300. Deák Milán (KKS) 3 1
1301. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 3 1
1302. Namesánszky Ádám (Jezsu Farkasok) 3 1
1303. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 3 1
1304. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 3 1
1305. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 3 1
1306. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 3 1
1307. Ambrusch Barnabás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 3 1
1308. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 3 2
1309. Tóth Bálint (KASI U12 KISFALUDY) 3 2
1310. Tóth Szófia Olivia (Csata Villám) 3 2
1311. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 3 2
1312. Gazdag Adrián (Ifjú Sólymok) 3 2
1313. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 3 2
1314. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Kenguruk) 3 2
1315. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 3 2
1316. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 3 2
1317. Elek Benjámin (KASI U12 GYAKORLÓ) 3 2
1318. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 3 2
1319. Püski Róza (Cívis KK Macskatigrisek) 3 2
1320. Győri Vincent (Zuglói Sasok U12) 3 2
1321. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3 2
1322. Orosz Máté János (Szentesi Gepárdok) 3 2
1323. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 3 2
1324. Szalai Dávid (NKA Pécs U12 Szigetvár) 3 2
1325. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 3 2
1326. Frezik Dávid (Kozármisleny SE) 3 2
1327. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE Leány) 3 2
1328. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 3 2
1329. Kercza Marcell (Budafoki Bikák) 3 2
1330. Perjési-Szabó Réka (CEKK Basket) 3 2
1331. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U12/A) 3 2
1332. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 3 2
1333. Korn Soma (Győrzámolyi Rókák) 3 2
1334. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 3 2
1335. Deák Korinna (NKA Pécs U12 Leány) 3 2
1336. Csizmadia Lilla (Csata Villám) 3 2
1337. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Pandák) 3 2
1338. Augusto Michele (Vasas Budai ASE) 3 2
1339. Blaskovics Áron (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 3 2
1340. Sütő Marcell (PSZSE-Kisördögök) 3 2
1341. Farkas Bendegúz (VUKE U12 Tigrisek) 3 2
1342. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U12) 3 2
1343. Mihalik Gábor Ádám (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 3 2
1344. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/B) 3 2
1345. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 3 2
1346. Bánki Áron Benedek (Pilisborosjenői Párducok) 3 2
1347. Csőre Benett (CVSE) 3 2
1348. Papp Márk (NKA Pécs u12 fiú/B) 3 2
1349. Őszi Roland (PILIS BASKET Dunakanyar) 3 2
1350. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 3 2
1351. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 3 2
1352. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 3 2
1353. Sebő István Zalán (EKE U12) 3 2
1354. Purebl Balázs Endre (Vasas Budai ASE) 3 2
1355. Tóth Kornél (Hévíz SK U12) 3 2
1356. Szatmári Marcell László (CEKK) 3 2
1357. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 3 2
1358. Sátor Zolta (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 3 2
1359. Graja Nayla (Sportiskolás Csajok) 3 2
1360. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 3 2
1361. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 3 2
1362. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 3 2
1363. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 3 2
1364. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 3 2
1365. Kertes Olivér (BasketBaja SE) 3 2
1366. Bokori Attila (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 3 2
1367. Cykala Henry Edward (Pilisborosjenői Párducok) 3 2
1368. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket/C) 3 2
1369. Németh Ambrus (MAFC Mokos) 3 2
1370. Nagy Kornél (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 3 2
1371. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3 2
1372. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 3 2
1373. Molnár Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 3 2
1374. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u12 fiú/B) 3 2
1375. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 3 2
1376. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC LÁNY) 3 2
1377. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 3 2
1378. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 3 2
1379. Sárai Anna Rita (MTK Budapest) 3 2
1380. Czakó Gergő (Szentesi Gepárdok) 3 2
1381. Kovács Richárd (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 3 2
1382. Bódás Ádám Tamás (DKKA Alligators) 3 2
1383. Dőry Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 3 2
1384. Berki Tamás (BSC Herman) 3 2
1385. Szatmári Hugó (Budafoki Bikák) 3 2
1386. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 3 2
1387. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 3 2
1388. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK Debrecen/B) 3 2
1389. Bohus Gergely (MAFC Heisler) 3 2
1390. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U12V) 3 2
1391. Káli Balázs (Újpest-MT/A) 3 2
1392. Nagy Olivér Albert (Szentendrei KSE/A) 3 2
1393. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U12V) 3 2
1394. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok U12) 3 2
1395. Lukács Barnabás (VUKE U12 Tigrisek) 3 2
1396. Koczor Máté (Életrevalók SE) 3 2
1397. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U12) 3 2
1398. Riegler Áron (Monok SE) 3 2
1399. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 3 2
1400. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket/C) 3 2
1401. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 3 2
1402. Kondor Dávid (Budafoki Bikák) 3 2
1403. Morhul Ivav (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 3 2
1404. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 3 2
1405. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 3 2
1406. Knausz Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 3 2
1407. Szuvák György Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 3 2
1408. Szoták Emma (BLF SE U12) 3 2
1409. Zoller Liliána (Kaszás Boszorkák) 3 2
1410. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 2 1
1411. Majorszki Botond (Jezsu Farkasok) 2 1
1412. Mészáros Hanna (VUA U12) 2 1
1413. Lőrincz Zsombor (KASI U12 TOLDI) 2 1
1414. Vendriczki Botond (KASI U12 TOLDI) 2 1
1415. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 2 1
1416. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/A) 2 1
1417. Császár Bence (CEKK) 2 1
1418. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 2 1
1419. Mohl Noel (Alba Fehérvár Cápák) 2 1
1420. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 2 1
1421. Farkas Merse (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 2 1
1422. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 2 1
1423. Pintér Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/B) 2 1
1424. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 2 1
1425. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 2 1
1426. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U12 DERECSKE) 2 1
1427. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 2 1
1428. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 2 1
1429. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét U12) 2 1
1430. Krieg Nina (Csata Csillagok) 2 1
1431. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 2 1
1432. Hatvanyi Zoltán (FTSI Constantinum U12) 2 1
1433. Bacskai Bence (KKS) 2 1
1434. Demény-Kapusy Ábel (Vasas Budai ASE) 2 1
1435. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 2 1
1436. Fülöp Kornél (KKS) 2 1
1437. Pásztor Márton (BL Basket SE Vegyes) 2 1
1438. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 2 2
1439. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 2
1440. Lecsek Levente (CVSE) 2 2
1441. Andrássy Bence (DKKA Alligators) 2 2
1442. György Boróka Zenkő (BUDAFOKI BAKOK) 2 2
1443. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U12) 2 2
1444. Bencs Dominik (Sláger KKSE U12) 2 2
1445. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 2
1446. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 2 2
1447. Halász Gábor János (Cívis KK Debrecen/B) 2 2
1448. Horváth Viktor László (NKA Pécs u12 fiú/B) 2 2
1449. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U12V) 2 2
1450. Martyin Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 2 2
1451. Peszmeg Anna Éva (Csepel Basket/A) 2 2
1452. Kárász János (Óbudai Kaszások/B) 2 2
1453. Pfeiffer Milla (NKA Pécs U12 Szigetvár) 2 2
1454. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 2 2
1455. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 2 2
1456. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló) 2 2
1457. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 2 2
1458. Uszkay Dóra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2 2
1459. Balogh Ádám Zalán (OSE Oroszlánok U12) 2 2
1460. Hujber Martin (CVSE) 2 2
1461. Csontos Gábriel (SZKHSE U12) 2 2
1462. Cserép Zita (Vasas Bolhák) 2 2
1463. Mihályi Benjamin (ICT Pilots U12) 2 2
1464. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 2 2
1465. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 2 2
1466. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 2 2
1467. Horváth Örs (Fűzfői AK) 2 2
1468. Répási Regő Róbert (RICSILLA Rakéta U12) 2 2
1469. Babócs Boglárka (Sportiskolás Csajok) 2 2
1470. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 2 2
1471. Lelkes Mátyás (SZKHSE U12) 2 2
1472. Lukács Éva Anna (Alba Fehérvár Csukák) 2 2
1473. Krégár Viktória (Kanizsai Vadmacskák SE) 2 2
1474. Kertész Máté (MEZŐBERÉNYI KK) 2 2
1475. Icha Sára (SZPA-HSE U12 Vegyes) 2 2
1476. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 2 2
1477. Hatala Hunor (Egri Kék Oroszlánok) 2 2
1478. Nagy Hetény (SZKHSE U12) 2 2
1479. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Pandák) 2 2
1480. Lamos Zsanett (Százhalombattai KSE Leány) 2 2
1481. Ilyés Gábor (Békési Gladiátorok) 2 2
1482. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2 2
1483. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 2 2
1484. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 2 2
1485. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló) 2 2
1486. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 2 2
1487. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 2 2
1488. Száv Kevin Róbert (BKG PRIMA U12) 2 2
1489. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 2 2
1490. Rajos Dorka (ETO BASKET) 2 2
1491. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok U12) 2 2
1492. Hangrád Zalán Ármin (MEZŐBERÉNYI KK) 2 2
1493. Káplár Fanni Dóra (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 2 2
1494. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 2 2
1495. Török Dávid (Fűzfői AK) 2 2
1496. Kertész Áron (Ajka - Szentgál City U12) 2 2
1497. Osztovits Róza Matild (Kaszás Boszorkák) 2 2
1498. Szabó Dézi (Kosársuli 8600 Kft) 2 2
1499. Kasza Gréta Mira (Kölökös Lányok) 2 2
1500. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U12) 2 2
1501. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 2 2
1502. Berencsi Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 2 2
1503. Feigl Ádám (Ifjú Sólymok) 2 2
1504. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 2 2
1505. Kiss-Kovács Vince (Optofit-VKB Vác U12V) 2 2
1506. Szász Maja (FTSI Constantinum U12) 2 2
1507. Borsodi Lilla Mira (Zsákoló Zsiráfok) 2 2
1508. Csenkér-Major Csenge (Kölökös Lányok) 2 2
1509. Vargová Zara (Fűzfői AK) 2 2
1510. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U12 Leány) 2 2
1511. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 2 2
1512. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 2 2
1513. Fenyvesvölgyi Emma (VESC) 2 2
1514. Tóth Emili (Ajkai Vitézek U12) 2 2
1515. Simon Csenge (Gyakorlós Csibék) 2 2
1516. Kulifay Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 2 2
1517. Patócs Vilmos György (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 2
1518. Otta Ferenc Ádám (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 2 2
1519. Bozsik Balázs Máté (Pilisborosjenői Párducok) 2 2
1520. Lukács Lili Dorka (Vasas Bolhák) 2 2
1521. Lakatos Olivér (S&T Hernád U12) 2 2
1522. Turula Dominik (KASI U12 KISFALUDY) 2 2
1523. Varga Simon István (Sláger KKSE U12) 2 2
1524. Erdei Zoltán (ESMTK - TF - JAK U12) 2 2
1525. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 2
1526. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 2 2
1527. Senkei Balázs (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 2 2
1528. Rabi Luca (Életrevalók SE) 2 2
1529. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Bikák) 2 2
1530. Nemes Zoltán (Keresztúri SE) 2 2
1531. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE Fiú) 2 2
1532. Illmer Ádám (Szentendrei KSE/A) 2 2
1533. Gerlei Luca (Csepel Basket/C) 2 2
1534. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum U12) 2 2
1535. Szabó Patrik (GYKSE Bonyhád) 2 2
1536. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök) 2 2
1537. Pósán Katalin (DKKA Pandák) 2 2
1538. Takács Maja Rozi (Soproni Darazsak Akadémia/A) 2 2
1539. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bikák) 2 2
1540. Molnár Milán Márk (Ziccer Tigrisek) 2 2
1541. Himer Bence Gábor (Sláger KKSE U12) 2 2
1542. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club) 2 2
1543. Tóth Max (Szentendrei KSE/A) 2 2
1544. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 2 2
1545. Pósa Bálint (BSC Fiú) 2 2
1546. Braun Valter (GYKSE Bonyhád) 2 2
1547. Laki Adél (KSC Szekszárd) 2 2
1548. Cserényi Ábel József (OSE Oroszlánok U12) 2 2
1549. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 2 2
1550. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 2 2
1551. Kőhalmi Olivér Ottó (Győrzámolyi Rókák) 2 2
1552. Dragon Ármin (VUKE U12 Tigrisek) 2 2
1553. Sándor Béla (Cívis KK Debrecen/B) 2 2
1554. Rátvay Marcell (Miklósi KékRókák KE) 2 2
1555. Pozsgai Laurent (DIFE KK U12 DERECSKE) 2 2
1556. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 2 2
1557. Hegyháti Anna (BSC LÁNY) 2 2
1558. Kovács Gergő (Monok SE) 2 2
1559. Nagy Lili Bori (BSC LÁNY) 2 2
1560. Sőre Vilmos (Életrevalók SE) 2 2
1561. Szárnyas Ruben Péter (Alba Fehérvár Kenguruk) 2 2
1562. Gerencsér Lili (Sportiskolás Csajok) 2 2
1563. Kis Nóra (ETO BASKET) 2 2
1564. Lőrincz Hanna (RICSILLA Rakéta U12) 2 2
1565. Tervey Dusán (BL Basket SE Vegyes) 2 2
1566. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 2 2
1567. Menczel Panna (Százhalombattai KSE Leány) 2 2
1568. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 2 2
1569. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U12V) 2 2
1570. Szabó Eszter (DKKA Pandák) 2 2
1571. Csötönyi Jázmin Mia (KSC Szekszárd) 2 2
1572. Boros Bendegúz (Monor SE Fiú) 2 2
1573. Horváth Bence (Győrzámolyi Rókák) 2 2
1574. Sigmond Tamara (Csata Csillagok) 2 2
1575. Lukács Kamilla (Csata Villám) 2 2
1576. Varga Vivien (FTSI Constantinum U12) 2 2
1577. Turbucz Sebestyén (MAFC Heisler) 2 2
1578. Graziano Andrea (KVSE U12) 2 2
1579. Szántó Bence (NYKK Eötvös U12) 2 2
1580. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE Fiú) 2 2
1581. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 2 2
1582. Tóth Mína (Ajkai Vitézek U12) 2 2
1583. Török Zsombor (Gödi SE Vadmacskák) 2 2
1584. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti U12 Villámok) 2 2
1585. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2 2
1586. Laki Dorina (BSC LÁNY) 2 2
1587. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 2 2
1588. Racskó Máté (NYKK Eötvös U12) 2 2
1589. Dóka Anna (NYÍKSE Tűzvirágok) 2 2
1590. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 2 2
1591. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 2 2
1592. Méhész Zita (Kaszás Boszorkák) 2 2
1593. Komódi Milán (BKG PRIMA U12) 2 2
1594. Deli Gordon (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 2 2
1595. Papp Benedek (BSC Herman) 2 2
1596. Halász Ákos (Jezsu Farkasok) 2 2
1597. Huth Martin Sebastian (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 2 2
1598. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2 2
1599. Takács Luca (Sportiskolás Csajok) 2 2
1600. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club) 2 2
1601. Pókó Bálint (VUKE U12 Tigrisek) 2 2
1602. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 2 2
1603. Csont Mátyás (Jezsu Farkasok) 2 2
1604. Kun Brúnó (Százhalombattai KSE Fiú) 2 2
1605. Tóth Zsófia (Gyakorlós Csibék) 2 2
1606. Kéri Kornélia (CEKK) 2 2
1607. Hajnal Málna Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/A) 2 2
1608. Jánosik Dániel Erik (VUKE U12 Oroszlánok) 2 2
1609. Tóth- Csöndör Levente (BSC Fiú) 2 2
1610. Horváth Zalán (DKKA Alligators) 2 2
1611. Ratskó Áron (BSC Fiú) 2 2
1612. Török László (FTSI Platán Isk. U12) 2 2
1613. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 2 2
1614. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/A) 2 2
1615. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 2 2
1616. Fülöp Anna Bianka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 2 2
1617. Szőke Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 2 2
1618. Camille Sámuel Jónás (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 2 2
1619. Dósa Barnabás (EKE U12) 2 2
1620. Horváth Csák Botond (KASI U12 KISFALUDY) 2 2
1621. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 2 2
1622. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 2 2
1623. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 2 2
1624. Hornok Bence (BUDAFOKI BAKOK) 2 2
1625. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 2 2
1626. Réti Liliána (Optofit-VKB Vác U12V) 2 2
1627. Eipl Botond Ferdinánd (Zuglói Sasok U12) 2 2
1628. Siska Olivér (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 2
1629. Léránt Bence (SZKHSE U12) 2 2
1630. Gazdag Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 2 2
1631. Petrohai Rikárdó (Mátészalkai VULE/B) 2 2
1632. Szabados Judit (Kaszás Boszorkák) 2 2
1633. Fodróczi Dániel (Győrzámolyi Rókák) 2 2
1634. Horváth Gergely (MAFC Gabányi) 2 2
1635. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U12) 2 2
1636. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 2 2
1637. Gabor Bence Péter (Cívis KK Debrecen/B) 2 2
1638. Horváth Amira Angyalka (CVSE) 2 2
1639. Szabó Ferenc Bátor (Gödi SE Gödények) 2 2
1640. Bagrij Máté (VMG DSE) 2 2
1641. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U12) 2 2
1642. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE Leány) 2 2
1643. Mocsár József (Békési Gladiátorok) 2 2
1644. Bindics Máté (BSC Herman) 2 2
1645. Tokodi Benedek (EKE U12) 2 2
1646. Solymosi Réka (DIFE KK U12 DERECSKE) 2 2
1647. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 2 2
1648. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 2 2
1649. Krizsán Kristóf (Békéscsabai KK) 2 2
1650. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 2 2
1651. Papp Linett (Kölökös Lányok) 2 2
1652. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 2 2
1653. Jónás Noel Dávid (Mátészalkai VULE/B) 2 2
1654. Jancsó Barnabás (PSZSE-Kisördögök) 2 2
1655. Szabó Leonárd (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 2 2
1656. Mihalik Lilla Hanna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2 2
1657. Sipos Botond (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 2 2
1658. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 2 2
1659. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 2 2
1660. Boros Barnabás (Monor SE Fiú) 2 2
1661. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2 2
1662. Gál Hunor Balázs (Jezsu Farkasok) 2 2
1663. Gaál István Vilmos (NKA Pécs U12 Szigetvár) 2 2
1664. Gyimesi Boglárka (Fóti Kis Tigrisek) 2 2
1665. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U12) 2 2
1666. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 2 2
1667. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 2 2
1668. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 2 2
1669. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 2 2
1670. Bári Lili (Pilisborosjenői Párducok) 2 2
1671. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 2 2
1672. Zsigó-Gaál Kristóf (Kosársuli 8600 Kft) 2 2
1673. Suba Ármin (FTSI Constantinum U12) 2 2
1674. Kovács Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 2 4
1675. Seres Dávid (FTSI József A. U12) 2 4
1676. Zsigovics Marcell (Alba Fehérvár Kenguruk) 1 1
1677. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U12) 1 1
1678. Tóth Richárd (VUKE U12 Oroszlánok) 1 1
1679. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 1
1680. Lassányi Dániel Máté (MAFC Heisler) 1 2
1681. Bereczki Bence (PSE Párducok) 1 2
1682. Varga Máté István (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 1 2
1683. Palkovics Norbert (Hévíz SK U12) 1 2
1684. Szeghő Dorina Róza (BKG AKADÉMIA U12V) 1 2
1685. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 1 2
1686. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 1 2
1687. Polgár Péter (Pityke KSE) 1 2
1688. Csabai Luca (Csata Villám) 1 2
1689. Gáll Eszter (Csata Csillagok) 1 2
1690. Kajári Zsombor (ZTE KK) 1 2
1691. Becző Noel (Jezsu Farkasok) 1 2
1692. Harfouch Benett (Kőbányai Darazsak/B) 1 2
1693. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi Gepárdok) 1 2
1694. Dömötör Dániel (KASI U12 GYAKORLÓ) 1 2
1695. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 1 2
1696. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Vadmacskák SE) 1 2
1697. Kárner Martin (NKA Pécs U12 Szigetvár) 1 2
1698. Szenczi Dávid (MAFC Heisler) 1 2
1699. Agócs Nimród (Zuglói Sasok U12) 1 2
1700. Illés Dániel (Ajkai Vitézek U12) 1 2
1701. Pálos Dániel Tamás (ZTE KK) 1 2
1702. Halupka Máté (EKE U12) 1 2
1703. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok U12) 1 2
1704. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 1 2
1705. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 1 2
1706. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 2
1707. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 1 2
1708. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 1 2
1709. Herbák Edvin József (BSC Fiú) 1 2
1710. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1 2
1711. Kirs Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 1 2
1712. Bognár Tamás (Ajka - Szentgál City U12) 1 2
1713. Debreceni Dóra (Cívis KK Macskatigrisek) 1 2
1714. Nagy Noel (Szentesi Gepárdok) 1 2
1715. Bartók Marcell (FKE Mackók) 0 1
1716. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 2
1717. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum U12) 0 2
1718. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1719. Kovács Nóra Kincső (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1720. Imre Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1721. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 1
1722. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1723. Hornyák Mátyás (SZKHSE U12) 0 2
1724. Zhorela Vajk (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1725. Farcău George (BC Primo Carei) 0 2
1726. Jaloveczky Nola (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1727. Mitykó Máté Ákos (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1728. Castiglione Olivér (KKS) 0 2
1729. Koprivanacz Olivér (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1730. Katona László Marcell (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1731. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1732. Ibraheem Aleeza (Kölökös Lányok) 0 2
1733. Kocsis Bálint (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1734. Bálint Boglárka (CEKK) 0 2
1735. Balog Jázmin Melani (Gyakorlós Csibék) 0 2
1736. Gimesi Elvira Matilda (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 1
1737. Szekeres Milán (ZTE KK) 0 2
1738. Fekete Oliver (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
1739. Bodnár Boglárka (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1740. Kozák Noel (CVSE) 0 2
1741. Mocanu Damian (BC Primo Carei) 0 2
1742. Hajas Mátyás Zoltán (GYKSE Bonyhád) 0 2
1743. Iván Lilien Bella (DKKA Pandák) 0 2
1744. Buza Alex István (FTSI József A. U12) 0 3
1745. Sikora Levente László (Jezsu Farkasok) 0 1
1746. László Karina Nóra (PSE Párducok) 0 2
1747. Lovas Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 0 1
1748. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1749. Somogyi Mia (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1750. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
1751. Ortutay Szabolcs (Vasas Budai ASE) 0 1
1752. Anderkó Balázs (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1753. Kenedi Zoltán (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1754. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 0 2
1755. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 0 1
1756. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1757. Bacskai Boglárka (KKS) 0 1
1758. Váradi Alíz (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1759. Molnár Olivér István (Életrevalók SE) 0 2
1760. Várhelyi-Ágó Péter (Kosársuli 8600 Kft) 0 1
1761. Szollár Emily (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1762. Kapornaki Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1763. Nádasi Lili Viktória (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1764. Berhidai Fanni Zora (Csepel Basket/A) 0 2
1765. Küllős Attila Csaba (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1766. Pál Anna Réka (GYKSE Bonyhád) 0 2
1767. Owczarek Máté (BSC Herman) 0 2
1768. Varga Brúnó Bendegúz (Életrevalók SE) 0 2
1769. Somogyvári Zétény (Monok SE) 0 2
1770. Tornai Alíz (VUA U12) 0 2
1771. Kolláth Kristóf (GYKSE Szekszárd) 0 2
1772. Csiffáry Bálint Bajnok (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1773. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1774. Fábián Bence (FKE Mackók) 0 1
1775. Kaiser György (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1776. Baricz Bence (CEKK) 0 1
1777. Juhász Nimród (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
1778. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1779. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1780. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1781. Varga Dávid István (OSE Oroszlánok U12) 0 1
1782. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U12) 0 2
1783. Popovics János (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
1784. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1785. Mészáros Attila (Szentesi Gepárdok) 0 2
1786. Buttinger Dominik Ádám (EKE U12) 0 2
1787. Pető Jázmin (DVTK Tiszaújváros) 0 1
1788. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1789. Szabó Lili (MÓRICZ U12/A) 0 2
1790. Czirkusz Julianna (Ziccer Tigrisek) 0 2
1791. Petrohai Hanna (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1792. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1793. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U12) 0 2
1794. Dósa Gréta (DVTK Akadémia/A) 0 2
1795. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1796. Gál Zétény (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1797. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U12) 0 2
1798. Szilágyi Levente (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1799. Bartus Izabell (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1800. Czita Ozsvát (GYKSE Szekszárd) 0 2
1801. Csabai Márton (MAFC Mokos) 0 1
1802. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1803. Sándor-Kiss Zsófia (Kaszás Boszorkák) 0 2
1804. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1805. Gazsi Noel (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1806. Végvári Enikő Szonja (KKS) 0 1
1807. Alvári Dominik (MÓRICZ U12/A) 0 2
1808. Ruska Hanna (Nyírpazonyi KE) 0 2
1809. Oláh Eszter (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
1810. Máté Leonóra (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1811. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1812. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1813. Pék Benedek (EKE U12) 0 2
1814. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 0 2
1815. Lánczy Timon József (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1816. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 2
1817. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 1
1818. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1819. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1820. Kövecses Dávid László (ICT Pilots U12) 0 2
1821. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1822. Heller Dávid (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1823. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1824. Gurbán Marcell (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1825. Feiler Hanna Alexandra (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1826. Popovics Benett (MÓRICZ U12/A) 0 1
1827. Laczó Ákos (Kozármisleny SE) 0 2
1828. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök) 0 1
1829. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U12) 0 2
1830. Fekete Véda Szofi (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1831. Varga Krisztina Rózsa (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1832. Boros Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1833. Tóth Flóra (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1834. Korcz Levente (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1835. Szakács Zoé (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1836. Kocsis Balázs (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1837. Kiss Maximilián (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1838. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 0 1
1839. Bóka János Pál (Monor SE Fiú) 0 2
1840. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1841. Hajdu László Botond (Miklósi KékRókák KE) 0 1
1842. Harta Barnabás (Ajkai Vitézek U12) 0 1
1843. Kecskés Miksa (BL Basket SE Vegyes) 0 2
1844. Sipos Zétény (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1845. Kőrizs Dávid (MÓRICZ U12/A) 0 2
1846. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1847. Balogh Bence Máté (TSK-Magiszter U12) 0 2
1848. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1849. Patály Kristóf (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1850. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U12) 0 2
1851. Mester Míra Sára (Kölökös Lányok) 0 2
1852. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1853. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0 2
1854. Temesvári Kamilla Róza (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 1
1855. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1856. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 0 2
1857. Gulyás Dorina (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1858. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1859. Mihály Levente Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1860. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1861. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 0 1
1862. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 0 2
1863. Ódor Norah (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1864. Török Nándor János (MÓRICZ U12/A) 0 2
1865. Barkóczi Vilmos Csongor (Jezsu Farkasok) 0 1
1866. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 0 1
1867. Barabás Lelle Sára (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
1868. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1869. Zámbó Ferenc (DKKA Alligators) 0 1
1870. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club) 0 2
1871. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1872. Kuklis Gergő (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1873. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1874. Topor Ádám (Monor SE Fiú) 0 1
1875. Kovács Martin (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1876. Halwax Noémi (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1877. Székely Lea Hanni (Békési Gladiátorok) 0 2
1878. Csernó Dorka (Csata Villám) 0 2
1879. Kelepeisz Marcell (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1880. Bera Máté Balázs (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1881. Huszti Izabella (MÓRICZ U12/A) 0 1
1882. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 0 2
1883. Lőrincz Ata (Kécskei Vidrák) 0 2
1884. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1885. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1886. Kovalenko Palíná (Csata Csillagok) 0 1
1887. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök) 0 1
1888. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1889. Girgász Barnabás (MAFC Mokos) 0 1
1890. Máriás Borbála (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
1891. Rédei Márton (FKE Mackók) 0 1
1892. Kósa Zsombor (Békési Gladiátorok) 0 2
1893. Kiss Hanga Heléna (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
1894. Szávai Szófia (KKS) 0 2
1895. Harsányi Márk Levente (Jezsu Farkasok) 0 1
1896. Pivók Hunor (EKE U12) 0 2
1897. Pum Kornél (Szentendrei KSE/B) 0 2
1898. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1899. Nagy Vivien (PSE Párducok) 0 2
1900. Lukács Barnabás (CEKK) 0 2
1901. Kun Abigél (KS Szeged Bulldogok) 0 1
1902. Holló Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
1903. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0 1
1904. László Zsombor (Körmendi Törpördögök) 0 2
1905. Náray Botond Lajos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
1906. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 0 1
1907. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
1908. Gáspár Lilien (Pityke KSE) 0 2
1909. Olajos István (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1910. Vass Léna (BKG PRIMA U12) 0 2
1911. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1912. Csáki Zita (FTSI József A. U12) 0 2
1913. Papp Péter (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1914. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1915. Kozma Adél Kitti (Nyírpazonyi KE) 0 2
1916. Dongó Milán (FTSI József A. U12) 0 2
1917. Pálinkás Ádám (Jezsu Farkasok) 0 1
1918. Barsi Levente (KKS) 0 2
1919. Kovács Borbála Hanna (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1920. Kovács Krisztián (CVSE) 0 2
1921. Szalóczi Noel (Jezsu Farkasok) 0 1
1922. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1923. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1924. Varga Fanni (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
1925. Mészáros Luca (VESC) 0 2
1926. Auth Péter (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1927. Póka Mira Boróka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1928. Terjéki Máté (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1929. Kertész Betsabé Lea (Szentesi Gepárdok) 0 2
1930. Tóth Vencel (MAFC Heisler) 0 2
1931. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök) 0 1
1932. Miklós Nimród (KASI U12 TOLDI) 0 1
1933. Zsignár Lili (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
1934. Kertész Mihály Máté (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
1935. Hlavay-Toldy Janka (VESC) 0 2
1936. Mikle Simon Ábel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1937. Horváth Hanna (VUA U12) 0 2
1938. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1939. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1940. Üveges Balázs (ICT Pilots U12) 0 1
1941. Szondi Dániel (MÓRICZ U12/A) 0 1
1942. Bihary Martin (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1943. Bősze Gréta (Kölökös Lányok) 0 2
1944. Berczelly Barnabás (Ziccer Tigrisek) 0 2
1945. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Kenguruk) 0 1
1946. Megyeri-Juhász Vince (S&T Hernád U12) 0 2
1947. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
1948. Király András Kolumbusz (Szentendrei KSE/A) 0 2
1949. Makki Eszter (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 1
1950. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1951. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
1952. Bohai Soma (VMG DSE) 0 2
1953. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 2
1954. Kiss Márton (Szolnoki Sasok) 0 2
1955. Horváth Bence László (Monok SE) 0 2
1956. Besenyei Roland (Pityke KSE) 0 2
1957. Pajkos Réka (FTSI Constantinum U12) 0 1
1958. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1959. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1960. Csicsay Vince (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1961. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1962. Danóczy Kornél (FKE Mackók) 0 1
1963. Sőti Heléna (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1964. Sólyomvári-Nagy Ádám (Vasas Budai ASE) 0 1
1965. Csurgai Péter (Szentesi Gepárdok) 0 2
1966. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1967. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1968. Nagy Botond Márton (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1969. Kis Izabella (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
1970. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1971. Zölei Gergő (Hévíz SK U12) 0 2
1972. Kaszás Abigél (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
1973. Boldizsár Bence (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
1974. Balogh Liliom (TSK-Magiszter U12) 0 2
1975. Zalka Szófia Noa (Csata Villám) 0 2
1976. F. Nagy Ádám (Cívis KK Debrecen/B) 0 1
1977. György Bálint (Monok SE) 0 2
1978. Fazekas Zétény Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
1979. Sárkány Bora (MTK Budapest) 0 2
1980. Kiss Léna (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1981. Máté Viktória (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1982. Szegedi Marcell (Nyírpazonyi KE) 0 2
1983. Király Ádám Marcell (Budapesti Bikák U12) 0 2
1984. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
1985. Patály Szonja Viktória (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1986. Jónás Rikárdó (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1987. Kovács Dániel (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
1988. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 2
1989. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 0 2
1990. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1991. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1992. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1993. Pálfy-Nagy Zsombor Attila (Kozármisleny SE) 0 2
1994. Rádó Tamara (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
1995. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 0 2
1996. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1997. Rabi Zoltán (Szentendrei KSE/A) 0 2
1998. Hevesi Roland (BSC Fiú) 0 2
1999. Végvári Izabella Nikolett (KKS) 0 2
2000. Lakatos Szofi (S&T Hernád U12) 0 2
2001. Máté Jázmin Bianka (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2002. Takács Barnabás (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2003. Korhut Nándor (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
2004. Sándor Barnabás (Újpest-MT/A) 0 2
2005. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 2
2006. Horváth Dávid Krisztián (Békési Gladiátorok) 0 2
2007. Párkány-Simon Áron (Szentendrei KSE/B) 0 2
2008. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
2009. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
2010. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2011. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2012. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Rókák) 0 2
2013. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U12) 0 2
2014. Józan Bence (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2015. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 0 2
2016. Péter Bence (MÓRICZ U12/A) 0 1
2017. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2018. Nagy Máté Angelus (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
2019. Pichler Elza (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
2020. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
2021. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2022. Madaras Dominik Noel (Budapesti Bikák U12) 0 2
2023. Kalauz Emma (VESC) 0 2
2024. Varga Tímea (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2025. Berkes Dániel (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2026. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
2027. Pócs Petra (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
2028. Kalmár Richárd (Hévíz SK U12) 0 2
2029. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0 2
2030. Bottyán Barnabás (Szentendrei KSE/A) 0 2
2031. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
2032. Hernádi Ákos (Tapolcai Sárkányok) 0 2
2033. Sztankó Zéta Csaba (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2034. Virág Dániel Attila (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
2035. Fehér Virág (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2036. Sipos Levente (ICT Pilots U12) 0 2
2037. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
2038. Kade Titusz (EKE U12) 0 2
2039. Lénárt Lili Róza (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
2040. Nagy András (Békési Gladiátorok) 0 1
2041. Iván Levente (MÓRICZ U12/A) 0 2
2042. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2043. Timár Kira (FTSI József A. U12) 0 4
2044. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
2045. Önder Lelle Valéria (Szentesi Gepárdok) 0 2
2046. Szendi Odett (Szolnoki Zöldikék) 0 2
2047. Varga Dániel (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
2048. Vág Lotty Lia (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2049. Nagy Ákos Levente (GYKSE Szekszárd) 0 2
2050. Kószó Vince (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2051. Fiausch Márk (Ajkai Vitézek U12) 0 1
2052. Rózsás Bence (ZTE KK) 0 2
2053. Matus Ádám Bálint (BSC Herman) 0 2
2054. Alvári Emília (MÓRICZ U12/A) 0 1
2055. Dandé Péter (BKG PRIMA U12) 0 2
2056. Simon Zsófia (Gyakorlós Csibék) 0 2
2057. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 0 2
2058. Pintér Mihály (Szentendrei KSE/A) 0 1
2059. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2060. Balla Olivér Sándor (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
2061. Boros Bodza Róza (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
2062. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
2063. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 0 2
2064. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 0 2
2065. Moharos Zsófia (S&T Hernád U12) 0 2
2066. Pókó Blanka (VESC) 0 2
2067. Busa Gergő (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
2068. Gáli Zétény (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2069. Suciu Matei (BC Primo Carei) 0 1
2070. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2071. Bődey Mihály (MAFC Mokos) 0 1
2072. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
2073. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 0 2
2074. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0 2
2075. Turzó Levente (Csepel Basket/C) 0 1
2076. Horváth Botond (Ajkai Vitézek U12) 0 2
2077. Sós Zoltán Antal (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
2078. Csiszér Joel (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2079. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 0 2
2080. Steiner Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2081. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
2082. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2083. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 0 2
2084. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
2085. Schőn Erik (DKKA Alligators) 0 2
2086. Berta Lili (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
2087. Erdélyi Rikárdó (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2088. Miricz Gergő Bálint (Salgótarjáni KI) 0 2
2089. Aranyos Effi (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2090. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
2091. Rutkai Gergely Márk (Jezsu Farkasok) 0 1
2092. Kollmann Barnabás (BLF SE U12) 0 2
2093. Borga Levente Imre (Sláger KKSE U12) 0 2
2094. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club) 0 2
2095. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2096. Egresi Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2097. Hász Anna (Gyakorlós Csibék) 0 2
2098. Szalay Kata (Szolnoki Zöldikék) 0 2
2099. Soós János (OSE Oroszlánok U12) 0 1
2100. Sterczer Maja Hilda (Szentendrei KSE/B) 0 2
2101. Kecskés Krisztián Gyula (BKG PRIMA U12) 0 2
2102. Katona Boglárka Hanna (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
2103. Medgyesi Patrik (SZEDEÁK U12) 0 2
2104. Kovács Gergely (CVSE) 0 2
2105. Turóczy Szabolcs (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2106. Mészáros Bence Imre (Szentesi Gepárdok) 0 2
2107. Holló Márk (Vasas Budai ASE) 0 2
2108. Dallos Máté (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
2109. Németh Lilien (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
2110. Ferenczi Lotti (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2111. Zsuró Ádám (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
2112. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
2113. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
2114. Mezriczky Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
2115. Szántó Szabolcs (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
2116. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Alligators) 0 1
2117. Benke Botond (Monok SE) 0 2
2118. Koczkás Kolos János (SZKHSE U12) 0 1
2119. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
2120. Pap Brigitta Maja (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
2121. Tóth Dávid (Keresztúri SE) 0 2
2122. Kertész Attila Dominik (FTSI Constantinum U12) 0 1
2123. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2124. Fodor- Misik Kinga (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2125. Rónavölgyi Johanna Liza (KKS) 0 1
2126. Farkas Levente (MÓRICZ U12/A) 0 2
2127. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház Fiú) 0 1
2128. Vittmann Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2129. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Csibék) 0 2
2130. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2131. Csóka Brájen Kristóf (S&T Hernád U12) 0 2
2132. Kelemen Benett (FTSI Constantinum U12) 0 2
2133. Danyi Dorottya Gyöngyi (S&T Hernád U12) 0 2
2134. Gombocz Bercel (Vasas Budai ASE) 0 2
2135. Dovhinka Anna (VUA U12) 0 2
2136. Palánkai Anka (Vasas Amazonok) 0 1
2137. Gönczör Eliza (Pécsi VSK Leány) 0 2
2138. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 0 2
2139. Sándor Levente (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2140. Kecskeméti Árpád (Zuglói Sasok U12) 0 2
2141. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
2142. Tarjányi Bacsó Botond (FTSI Constantinum U12) 0 1
2143. Homródi Szonja (DVTK Tiszaújváros) 0 1
2144. Török Maja (MÓRICZ U12/A) 0 2
2145. Csikó Noel (Salgótarjáni KI) 0 2
2146. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0 2
2147. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
2148. Nagy Levente (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
2149. Pálhegyi Luca (VUA U12) 0 2
2150. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
2151. Rózsa Hanna Izabella (Kécskei Vidrák) 0 1
2152. Makkos Máté Olivér (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2153. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
2154. Seder László (NYKK Eötvös U12) 0 1
2155. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2156. Erhardt Linda (Sportiskolás Csajok) 0 2
2157. Retkes Bence (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2158. Ledneczki Erik (Monok SE) 0 2
2159. Tóth-Thiesz Soma (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2160. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
2161. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2162. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2163. Tóth Kamilla Csenge (MÓRICZ U12/A) 0 1
2164. Máté Virág (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2165. János Zsófia (GYKSE Bonyhád) 0 2
2166. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
2167. Máté Nikoletta Letícia (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2168. Szarvas Alíz (ETO BASKET) 0 2
2169. Tari Zalán (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
2170. Novozánszki Lilien (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2171. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
2172. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
2173. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 0 1
2174. Gayer Máté (Kozármisleny SE) 0 2
2175. Palócz Zsolt (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
2176. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2177. Konecsni Viktória (Gyakorlós Csibék) 0 2
2178. Winczheim Emma (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2179. Enyedi Krisztián (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
2180. Gerencsér Liza (Sportiskolás Csajok) 0 2
2181. Czuczor Sarolta (ETO BASKET) 0 2
2182. Elek Ádám Zsolt (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
2183. Vörös Szofi Olivia (S&T Hernád U12) 0 1
2184. Kéhl Tamás (Vasas Budai ASE) 0 2
2185. Bíró Gellért (Budafoki Bikák) 0 2
2186. Halász Bernát (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2187. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
2188. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2189. Budai Erik (SZEDEÁK U12) 0 2
2190. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2191. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 0 2
2192. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U12) 0 2
2193. Hajdú Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2194. Vidovenyecz Levente (Békési Gladiátorok) 0 1
2195. Kiss Molli (MÓRICZ U12/A) 0 2
2196. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2197. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 0 2
2198. Györfi Ábel (BKG PRIMA U12) 0 2
2199. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. U12) 0 3
2200. Réfi Zétény (Monok SE) 0 2
2201. Grimm Ákos (Budapesti Bikák U12) 0 2
2202. Farkas Brendon Ernő (S&T Hernád U12) 0 2
2203. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 0 1
2204. Koppány Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
2205. Borbély Száva (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2206. Kece Zeynep (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2207. Szűts Arnold Dávid (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
2208. Laczkó Vanda Zsófia (Csata Csillagok) 0 1
2209. Záray Panni (Csata Villám) 0 2
2210. Logvinov Arij (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
2211. Soós Áron (ZTE KK) 0 2
2212. Rédei Vencel (FKE Mackók) 0 1
2213. Ádám Borka Borsika (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2214. Kun Bella (MÓRICZ U12/A) 0 2
2215. Szemző Dorián Tamás (BasketBaja SE) 0 1
2216. Sipos Adél (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
2217. Smida Botond (Salgótarjáni KI) 0 2
2218. Sultész Teodóra (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
2219. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 2
2220. Bokor Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 2
2221. Eszterle Zita (BSC LÁNY) 0 2
2222. Radics Kata (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2223. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
2224. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
2225. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
2226. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök) 0 1
2227. Krecsmarik Róbert (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
2228. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 0 2
2229. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA U12) 0 2
2230. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2231. Buzogány Lia (Kaszás Boszorkák) 0 2
2232. Jankovics Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
2233. Erdélyi Vid Tas (Szentendrei KSE/A) 0 2
2234. Vass Lóránd (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
2235. Balla Lilianna (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
teljes ranglisták >>

Hárompontos összes

P. Név Csapat Érték M.
1. Lőrincz Milán (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 8 2
2. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 6 2
3. Kiss Botond (DIFE KK U12 DERECSKE) 6 2
4. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 5 2
5. Somi Milos (KASI U11 VÁLOGATOTT) 5 4
6. Szabó-Haklits Patrik (Körmendi Törpördögök) 5 2
7. Fekete Norbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 4 3
8. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 4 2
9. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 4 2
10. Imre László (Kécskei Vidrák) 4 2
11. Szalánczi Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 2
12. Szobonya Vince (KöLöKöS Fiúk) 4 2
13. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 3 2
14. Wéber Patrick Olivér (KASI U12 KISFALUDY) 3 2
15. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 3 2
16. Bodonyi Soma (NKA Pécs U12 Fiú) 3 2
17. Haidu-Mare Kristóf (BC Primo Carei) 3 2
18. Tóth Helka Róza (Kanizsai Vadmacskák SE) 3 2
19. Molnár Hanna (Hévíz SK U12) 3 2
20. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 3 2
21. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 3 2
22. Bodor Dániel Béla (Salgótarjáni KI) 3 2
23. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 3 2
24. Berkes Áron (Keresztúri SE) 3 2
25. Kiss Levente Péter (Hévíz SK U12) 3 2
26. Erős Zalán (EKE U12) 3 2
27. Hellinger Márk (VMG DSE) 3 2
28. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 3 2
29. Takács David (ZTE KK) 3 2
30. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 3 2
31. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök) 2 2
32. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 2 2
33. Császár Nóra (CEKK Basket) 2 2
34. Somi Miron (KASI U12 TOLDI) 2 2
35. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U12) 2 2
36. Mikulás Damira (TFSE) 2 1
37. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U12 Alfák) 2 2
38. Dudás Noel (BL Basket SE Vegyes) 2 2
39. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 2 2
40. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 2 2
41. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 2 2
42. Szabó Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 2 2
43. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 2 2
44. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 2 2
45. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 2
46. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U12V) 2 2
47. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 2 2
48. Zsolnai Dominik (CVSE) 2 2
49. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 2 2
50. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 2 2
51. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Debrecen/A) 2 2
52. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 2 2
53. Bojtár Anna (Vasas Bolhák) 2 2
54. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 2 2
55. Arató Ádám (Kecskeméti KA U12 Alfák) 2 2
56. Pető-Zimonyi Ákos (ZTE KK) 2 2
57. Vass Dorina (Soproni Darazsak Akadémia/B) 2 2
58. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 2 2
59. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét U12) 2 2
60. Varga Ákos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 2 2
61. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 2 2
62. Fehér Máté Koppány (Szentendrei KSE/A) 2 2
63. Szijártó Botond (BL Basket SE Vegyes) 2 2
64. Balog Panna Izabel (NKA Pécs U12 Szigetvár) 2 2
65. Galambos Márton (SZEDEÁK U12) 2 2
66. László Arnold Zsigmond (MAFC Gabányi) 2 2
67. Tóth Richárd (FTSI Constantinum U12) 2 2
68. Juhász Ádám (MAFC Gabányi) 2 2
69. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Kenguruk) 2 2
70. Magyari Rita (Tatabányai Sport Club) 2 2
71. Kovács Kolos (SZKHSE U12) 2 2
72. Csiszár Levente (BL Basket SE Vegyes) 2 2
73. Svantner Balázs (Cívis KK Debrecen/B) 2 2
74. Major Donát (BUDAFOKI BAKOK) 2 2
75. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 2 2
76. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U12) 2 2
77. Dávid Milán (FTSI József A. U12) 2 4
78. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 2 2
79. Magony Olivér (Ifjú Sólymok) 2 2
80. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2 1
81. Kállay Zsigmond (MAFC Mokos) 2 2
82. Balogh Dániel (RICSILLA Rakéta U12) 2 2
83. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 2 2
84. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 2 2
85. Major Máté (Óbudai Kaszások/A) 2 2
86. Holtai Péter (DKKA Cougars) 2 2
87. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 2 2
88. Varga Milán (Ifjú Sólymok) 2 2
89. Zalavári Marcell (DKKA Cougars) 2 2
90. Kovács Soma (SZKHSE U12) 2 2
91. Sebestyén Ákos (MEAFC Csibészek) 2 2
92. Szalai Kristóf (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 2 2
93. Szabo Matias-László (BC Primo Carei) 2 2
94. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 2 2
95. Schalk Zsóka Zsófia (Fóti Kis Tigrisek) 2 2
96. Csirke Zoltán (CEKK) 2 2
97. Tandari Bence (DIFE KK U12 DERECSKE) 2 2
98. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 2 2
99. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 2 2
100. Südi Liza (Csepel Basket/C) 2 2
101. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 1 2
102. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 1 2
103. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 1 2
104. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 1 2
105. Bodor Hanga Boglárka (BLF SE U12) 1 2
106. Novák Lilien (Kanizsai Vadmacskák SE) 1 2
107. Soós Botond (DKKA Alligators) 1 2
108. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 1 2
109. Seszták István (Cívis KK Debrecen/A) 1 2
110. Mile Barnabás (Győrzámolyi Rókák) 1 2
111. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 1 2
112. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1 2
113. Tóth Zétény (DKKA Cougars) 1 2
114. Márton Bernát (Pityke KSE) 1 2
115. Hegedűs András (Jezsu Farkasok) 1 2
116. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 2
117. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 1 2
118. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 1 2
119. Óvári Áron Mór (Alba Fehérvár Cápák) 1 2
120. Solevic Miló (MEZŐBERÉNYI KK) 1 2
121. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U12V) 1 2
122. Konakov Filip (Ifjú Sólymok) 1 2
123. Spindler Benedek Ábris (OSE Oroszlánok U12) 1 2
124. Csurgai Martin (Pityke KSE) 1 2
125. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs U12 Fiú) 1 2
126. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 1 2
127. Orova Levente (Szentendrei KSE/B) 1 1
128. Du Chengyuan (BLF SE U12) 1 2
129. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 1 2
130. Dunai Bianka (Gyakorlós Csibék) 1 2
131. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 1 2
132. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 1 2
133. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 2
134. Vizeli Vajk (Cívis KK Kenguruk) 1 2
135. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 1 2
136. Tankó Tamara (Kanizsai Vadmacskák SE) 1 2
137. Fábri Lili (Csepel Basket/A) 1 2
138. Réczi Patrik (FTSI Platán Isk. U12) 1 4
139. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 1 2
140. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 1 2
141. Vincz Ábel (DKKA Alligators) 1 2
142. Toldi Richárd (CVSE) 1 2
143. Takács Ákos Nándor (DKKA Cougars) 1 2
144. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 1 2
145. Székely Beatrix (Fóti Kis Tigrisek) 1 2
146. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 1 2
147. Hoffer Hanna (Szolnoki Zöldikék) 1 2
148. Szalai Bálint (EKE U12) 1 2
149. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 1 2
150. Jutasi Maja (BSC LÁNY) 1 2
151. Bakó Imre (FTSI Platán Isk. U12) 1 2
152. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Kenguruk) 1 2
153. Polgári Gergő (BKG-Veresegyház Fiú) 1 2
154. Szabó Csanád (Salgótarjáni KI) 1 2
155. Dürgő Sándor (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 1
156. Taylor Jonatán Ben (Szentendrei KSE/B) 1 2
157. Bolla Gergő (Ajka - Szentgál City U12) 1 1
158. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1 2
159. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 1 1
160. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 2
161. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U12) 1 2
162. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 1 2
163. Beke Milán (FTSI József A. U12) 1 4
164. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 1 2
165. Felder Misa (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1 3
166. Lévai Kornél (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1 4
167. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U12) 1 2
168. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 1 2
169. Gyarmati Máté István (MAFC Gabányi) 1 2
170. Halász Janka (Vasas Amazonok) 1 2
171. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK Debrecen/A) 1 2
172. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 2
173. Kálnoky Zsombor Bálint (KöLöKöS Fiúk) 1 2
174. Mozsolics Róza Margit (Kanizsai Vadmacskák SE) 1 2
175. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 1 2
176. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U12) 1 2
177. Gráczer Gergő (Ifjú Sólymok) 1 2
178. Illés Dániel Robin (MAFC Gabányi) 1 2
179. Wolf Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1 2
180. Dévai Ágoston (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1 2
181. Németh Jakab (RICSILLA Rakéta U12) 1 2
182. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 2
183. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 1 2
184. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 1 2
185. Hobok Bercel (Tapolcai Sárkányok) 1 2
186. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 1 2
187. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Gabányi) 1 2
188. Serfőző Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1 2
189. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 1 2
190. Karácsony Patrik (BSC Herman) 1 2
191. Balogh Leó (TSK-Magiszter U12) 1 2
192. Kövesi-Kun Benedikt (TFSE) 1 1
193. Zsebe Dávid Róbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1 4
194. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 1 2
195. Horváth Máté (Ajkai Vitézek U12) 1 2
196. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 2
197. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 1 2
198. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Gabányi) 1 2
199. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U12) 1 2
200. Lőrincz Benedek Tas (BL Basket SE Vegyes) 1 2
201. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 2
202. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 2
203. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK U12) 1 2
204. Kormos András (Alba Fehérvár Kenguruk) 1 2
205. Horváth Hanna Sára (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1 2
206. Kiss Gellért (PSZSE-Kisördögök) 1 2
207. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1 2
208. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Vadmacskák) 1 2
209. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 1 2
210. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti U12 Villámok) 1 2
211. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK Debrecen/B) 1 2
212. Konecsnyi Lolli (Kaszás Boszorkák) 1 2
213. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 1 2
214. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 1 2
215. Tóth Soma Szabolcs (VUA U12) 1 2
216. Zsolnai Bence (CVSE) 1 2
217. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 1 2
218. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 1 2
219. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK U12) 1 2
220. Kovács Levente (Ajka - Szentgál City U12) 1 2
221. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 1 2
222. Wertmüller Milán Zoltán (Életrevalók SE) 1 2
223. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 1 2
224. Gelicz Gergő (KASI U12 TOLDI) 1 2
225. Szonntag Adél (Csata Csillagok) 1 2
226. Halbrucker Milán (Életrevalók SE) 1 2
227. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 1 2
228. Sosztarich Sára (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 2
229. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 1 2
230. Balázs Bettina (Csepel Basket/C) 1 3
231. Mezei Máté (Szentendrei KSE/B) 1 2
232. Igaly Csaba Vajk (MAFC Mokos) 1 1
233. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. U12) 1 4
234. Bogos Kristóf (VUA U12) 1 2
235. Fekete Máté István (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 2
236. Schweifer Sebestyén (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 1 2
237. Németh Marcell (Ajkai Vitézek U12) 1 2
238. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 1 2
239. Nagy Marcell Ádám (BLF SE U12) 1 2
240. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 1 2
241. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 1 2
242. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 1 2
243. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 1 2
244. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1 2
245. Hoffman Péter (KASI U12 TOLDI) 1 2
246. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 1 2
247. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1 2
248. Molnár Milán (Hévíz SK U12) 1 2
249. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 1 2
250. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 1 2
251. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 2
252. Katona Gergő (Tapolcai Sárkányok) 1 2
253. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 1 2
254. Barsy Bálint (Ziccer Tigrisek) 1 2
255. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/B) 1 2
256. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/B) 1 2
257. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 1 2
258. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Alligators) 1 2
259. Ódor Jázmin (Hévíz SK U12) 1 2
260. Demeter Zsolt (Salgótarjáni KI) 1 2
261. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 1 2
262. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club) 1 2
263. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 1 2
264. Torossy Zsombor (BLF SE U12) 1 2
265. Lipovits Marcell (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 2
266. Pénzes Levéd (ICT Pilots U12) 1 2
267. Gere Levente (Kecskeméti KA U12 Alfák) 1 2
268. Kovács Barnabás Ákos (BSC Herman) 1 2
269. Delacasse László (ZTE KK) 1 2
270. Nagy Orsolya (BL Basket SE Vegyes) 1 2
271. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok U12) 1 2
272. Sipos Zalán (BSC Herman) 1 2
273. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U12 Leány) 1 2
274. Stenger Csongor (VUKE U12 Tigrisek) 1 2
275. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 1 2
276. Bujdosó Gábor (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 2
277. Monori-Tönköl Vince (Monor SE Fiú) 1 2
278. Varga Mira (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 2
279. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs U12 Fiú) 1 2
280. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 1 1
281. Budai Mihály (CEKK) 1 2
282. Szentes Flóra (MTK Budapest) 1 2
283. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét U12) 1 1
284. Botos-Kürthy László (BUDAFOKI BAKOK) 1 2
285. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U12) 1 2
286. Meszaros Milan (BC Primo Carei) 1 1
287. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 1 2
288. Svichrán Léna (Szolnoki Zöldikék) 1 2
289. Szép Péter Samu (Hévíz SK U12) 1 2
290. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 1 2
291. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 1 2
292. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 1 2
293. Balogh Boglárka (ETO BASKET) 1 2
294. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Rókák) 1 2
295. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei KSE/A) 1 2
296. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 1 2
297. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1 2
298. Gurmai Szilárd (MEZŐBERÉNYI KK) 1 2
299. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 1 2
300. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 1 2
301. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1 2
302. Kondor Kende (Életrevalók SE) 1 2
303. Budai Viktória (S&T Hernád U12) 1 2
304. Dutka Dorka (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 2
305. Oláh Tamás László (Salgótarjáni KI) 1 2
306. Czompoly Zsófia (Csata Csillagok) 1 2
307. Hadnagy Ernő (Keresztúri SE) 1 2
308. Világos Patrik (Tapolcai Sárkányok) 1 2
309. Tomesz Léna (Csepel Basket/C) 1 2
310. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 1 2
311. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 1 2
312. Mitsikoudis Christos (CEKK) 1 2
313. Török Dániel (Cívis KK Kenguruk) 1 2
314. Mezei Miksa Barnabás (Sláger KKSE U12) 1 2
315. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U12) 1 2
316. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 1 2
317. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 1 2
318. Rétyi Zalán (ZTE KK) 1 2
319. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 1 2
320. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 1 2
321. Tóth Dóra (Kölökös Lányok) 1 2
322. Varga Dominik (BKG PRIMA U12) 1 2
323. Horvát Anna (Csata Csillagok) 1 2
324. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 2
325. Rakic Stefan (NKA Pécs U12 Fiú) 1 2
326. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U12) 1 2
327. Potsa Benedek (KS Szeged Bulldogok) 1 2
328. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 1 2
329. Buti Izabella (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1 2
330. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 1 2
331. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1 2
332. Ruba Karolyne Rose-Mary (BC Primo Carei) 1 2
333. Kovács Örs (GYKSE Bonyhád) 1 2
334. Lak Veronika (Fóti Kis Tigrisek) 1 2
335. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U12V) 1 2
336. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 1 2
337. Joó Léna (VMG DSE) 1 2
338. Récsi Alíz (Szolnoki Zöldikék) 1 2
339. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 1 2
340. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Macskatigrisek) 1 2
341. Csecskedy Benedek (Jezsu Farkasok) 1 2
342. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 1 2
343. Nemes Bence (MAFC Gabányi) 1 2
344. Orosz Olívia (DVTK Akadémia/A) 1 2
345. Závodszky Hédi Borbála (Csata Villám) 1 2
346. Szládik Bence (FTSI Platán Isk. U12) 1 4
347. Kerényi Dóra (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 2
348. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 2
349. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 1 1
350. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 1 2
351. Váczi Botond (Keresztúri SE) 1 1
352. Deák Milán (KKS) 1 1
353. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 1 1
354. Kubinszky Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1 2
355. Ambrusch Barnabás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 1 1
356. Simon Dominik (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 2
357. Elekes Péter (Szentesi Gepárdok) 1 2
358. Wittner Máté (TFSE) 1 2
359. Schleifer Benett (EKE U12) 1 2
360. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 1 2
361. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 1 2
362. Patai Milán (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 1 2
363. Horváth Alina Amira (Gödi SE Gödények) 1 2
364. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 1 3
365. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 1 2
366. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 1 2
367. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 1 2
368. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Cougars) 1 2
369. Kürti David (BC Primo Carei) 1 2
370. Szilágyi Edömér (BC Primo Carei) 1 2
371. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 1 2
372. Konkola Szabolcs (OSE Oroszlánok U12) 1 2
373. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 1 2
374. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U12) 1 2
375. Füzi Barbara (KASI U12 KISFALUDY) 1 2
376. Varga Vencel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 1 2
377. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 1 2
378. Gárdai Regina (ETO BASKET) 1 2
379. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét U12) 1 2
380. Csenkér-Major Zétény (KöLöKöS Fiúk) 1 2
381. Farkas Benett (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1 2
382. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1 2
383. Nagy Kristóf (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 2
384. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 1 2
385. Őszi Roland (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 2
386. Mihalik Gábor Ádám (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1 2
387. Papp Márk (NKA Pécs u12 fiú/B) 1 2
388. Bódás Ádám Tamás (DKKA Alligators) 1 2
389. Riegler Áron (Monok SE) 1 2
390. Perjési-Szabó Réka (CEKK Basket) 1 2
391. Orosz Máté János (Szentesi Gepárdok) 1 2
392. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 1 2
393. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket/C) 1 2
394. Elek Benjámin (KASI U12 GYAKORLÓ) 1 2
395. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 1 2
396. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 2
397. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 1 2
398. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 1 2
399. Frezik Dávid (Kozármisleny SE) 1 2
400. Lukács Barnabás (VUKE U12 Tigrisek) 1 2
401. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/B) 1 2
402. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U12V) 1 2
403. Püski Róza (Cívis KK Macskatigrisek) 1 2
404. Nagy Olivér Albert (Szentendrei KSE/A) 1 2
405. Morhul Ivav (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 1 2
406. Kertes Olivér (BasketBaja SE) 1 2
407. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1 2
408. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 1 2
409. Nagy Kornél (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 1 2
410. Berki Tamás (BSC Herman) 1 2
411. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 1 2
412. Kovács Richárd (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 1 2
413. Szalai Dávid (NKA Pécs U12 Szigetvár) 1 2
414. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 1 2
415. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Kenguruk) 1 2
416. Szoták Emma (BLF SE U12) 1 2
417. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 2
418. Deák Korinna (NKA Pécs U12 Leány) 1 2
419. Zoller Liliána (Kaszás Boszorkák) 1 2
420. Bokori Attila (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 1 2
421. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 1 2
422. Kulacs Mária (ETO BASKET) 0 2
423. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
424. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 0 2
425. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
426. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 0 2
427. Bíró Jázmin Alíz (BSC LÁNY) 0 2
428. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 0 2
429. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
430. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
431. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
432. Déri Máté (Körmendi Törpördögök) 0 2
433. Hevér Tamás Kristóf (Budapesti Bikák U12) 0 2
434. Horváth Patrik (KASI U12 TOLDI) 0 2
435. Tulipán Flóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
436. Radulovic Ekaterina (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
437. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 0 2
438. Máthé Emma Karolina (VESC) 0 2
439. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
440. Both Tibor (GYKSE Bonyhád) 0 2
441. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Gladiátorok) 0 2
442. Váradi Hédi (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
443. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
444. Varga László (OSE Oroszlánok U12) 0 2
445. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
446. Bíró Dóra (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
447. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U12) 0 2
448. Bukta Benedek (MEAFC Csibészek) 0 2
449. Miklós Mira (KSC Szekszárd) 0 2
450. Domokos Botond (Békési Gladiátorok) 0 2
451. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 0 2
452. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U12) 0 2
453. Huppauer László (Tatabányai Sport Club) 0 2
454. Takács Áron (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
455. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 0 2
456. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
457. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
458. Borza Emma Nóra (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
459. Túri Szofi (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
460. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
461. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 0 2
462. Halászevics Diána (KS Szeged Bulldogok) 0 2
463. Lámpi Franciska (Csata Csillagok) 0 2
464. Mészáros Bálint (KVSE U12) 0 2
465. Kertész Lilla (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
466. Bálint Kristóf (FTSI József A. U12) 0 4
467. Fogarasi Benedek (OSE Oroszlánok U12) 0 2
468. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 0 2
469. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
470. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
471. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0 2
472. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
473. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 0 2
474. Fonó Gréta Mira (Kaszás Boszorkák) 0 2
475. Bitó Attila (FTSI Constantinum U12) 0 2
476. Gyermán Léna (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
477. Katona Kornél (Cívis KK Kenguruk) 0 2
478. Szabó Emma (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
479. Stier Laura Blanka (KSC Szekszárd) 0 2
480. Gáll Bence Milán (FTSI Constantinum U12) 0 1
481. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
482. Vitéz Nóra Piroska (ETO BASKET) 0 2
483. Deák Márk (Jezsu Farkasok) 0 2
484. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
485. Szalma Soma Lázár (Monor SE Fiú) 0 2
486. Szabó Luca Kata (KSC Szekszárd) 0 2
487. Simonics Nóra (VUA U12) 0 2
488. Soltész Balázs (Sláger KKSE U12) 0 2
489. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
490. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
491. Vince Bence (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
492. Takács Dominik (OSE Oroszlánok U12) 0 2
493. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök) 0 2
494. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 0 2
495. Héjj Lili Sára (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
496. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
497. Balázs Gergő (MAFC Mokos) 0 1
498. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
499. Bús Sándor (Szentendrei KSE/B) 0 2
500. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
501. Rajnai Eleonóra (KSC Szekszárd) 0 2
502. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
503. Forrai Attila (GYKSE Bonyhád) 0 2
504. Kovács Ákos Hunor (MAFC Mokos) 0 1
505. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
506. Istókovics Miléna (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
507. Juhász Marcell (MEAFC Csibészek) 0 2
508. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 0 2
509. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
510. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Zöldikék) 0 2
511. Bősze Odett (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
512. Pongor Benedek (Cívis KK Kenguruk) 0 2
513. Kovács Áron Dusán (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 2
514. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 0 2
515. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
516. Kézi Dexter (MAFC Gabányi) 0 2
517. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 0 2
518. Tóth Levente (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
519. Kertész Panna (Csata Csillagok) 0 2
520. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
521. Kővári Dóra (Csata Csillagok) 0 2
522. Rozsos Attila (CEKK) 0 2
523. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
524. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Pandák) 0 2
525. Czene Betti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
526. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club) 0 2
527. Kecskés András (VMG DSE) 0 2
528. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 0 2
529. Szlotta Laura (VESC) 0 2
530. Füredi Botond (Békési Gladiátorok) 0 2
531. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
532. Vancsics Dániel Gábor (BSC Herman) 0 2
533. Miklóssy Fruzsina Bella (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
534. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0 2
535. Máté Ráhel Ilona (Mátészalkai VULE/A) 0 2
536. Béndek Péter (Fűzfői AK) 0 2
537. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 0 2
538. Müller Mihály (Pécsi VSK Fiú) 0 2
539. Hajdu Enikő (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
540. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0 2
541. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
542. Román Vince (Cívis KK Kenguruk) 0 2
543. Mészáros Attila (Budafoki Bikák) 0 2
544. Bíró Loretta Léna (BSC LÁNY) 0 2
545. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 0 2
546. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE Fiú) 0 2
547. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
548. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 0 2
549. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0 1
550. Dzsida Vince (SZKHSE U12) 0 2
551. Répási Zorka (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
552. Szongoth-Kukán András (MAFC Mokos) 0 4
553. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
554. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
555. Vajda Árpád (KöLöKöS Fiúk) 0 2
556. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0 2
557. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
558. Lente Laura Panna (Kaszás Boszorkák) 0 2
559. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
560. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U12) 0 2
561. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 1
562. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
563. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
564. Sipőcz Mira (Hévíz SK U12) 0 2
565. Báthory Zsófia (KS Szeged Bulldogok) 0 2
566. Merkovic Szelina (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
567. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 2
568. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 0 2
569. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólymok) 0 2
570. Siklós Marcell (MAFC Mokos) 0 2
571. Schillinger Róza (ETO BASKET) 0 2
572. Bodor Boldizsár (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
573. Radasics Linda (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
574. Sztrapek Adél (Kaszás Boszorkák) 0 2
575. Kurucz-Magyar Mira (VESC) 0 2
576. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
577. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
578. Böröcz Nándor (DKKA Cougars) 0 2
579. Nyers Máté (NYKK Eötvös U12) 0 2
580. Nagy Amanda (Vasas Bolhák) 0 2
581. Gálos Botond (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
582. Tót Áron (ICT Pilots U12) 0 2
583. Boda Botond (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 3
584. Novák Dominik (Ifjú Sólymok) 0 2
585. Köves Timót (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
586. Szabó Csenge (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
587. Tóbiás Botond (KöLöKöS Fiúk) 0 2
588. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
589. Pető Zsolt (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
590. Kovács Bence (PSZSE-Kisördögök) 0 2
591. Kiss Korina (Tatabányai Sport Club) 0 2
592. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 0 2
593. Király Boldizsár (DKKA Cougars) 0 2
594. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Rókák) 0 2
595. Kőszegi Réka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
596. Jónás András (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 3
597. Tóth Edit (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
598. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
599. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U12) 0 2
600. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 0 2
601. Pethő László (SZEDEÁK U12) 0 2
602. Takács Péter Endre (Monor SE Fiú) 0 2
603. Vörös Kamilla (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
604. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
605. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
606. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
607. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
608. Katona Kornél (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
609. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
610. Simon Olivér (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
611. Domán Hunor (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
612. Szöllősi Attila Hunor (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
613. Majdanics Márk (EKE U12) 0 2
614. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 0 2
615. Somi Zétény (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
616. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0 2
617. Torma Máté (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
618. Tóbiás Ajna Julianna (VUA U12) 0 2
619. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0 1
620. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
621. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
622. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 0 2
623. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
624. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei KSE/A) 0 2
625. Csuka Mira (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
626. Trifont Lara (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
627. Nagy Márton (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
628. Handl Dániel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
629. Kovács Kornél (Monor SE Fiú) 0 2
630. Imre Dávid (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
631. Katona Blanka (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
632. Csik Lili (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
633. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 1
634. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U12) 0 2
635. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
636. Halbrucker Panna (Életrevalók SE) 0 1
637. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 0 2
638. Késmárky Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
639. Kapoli Dusán (BKG PRIMA U12) 0 2
640. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök) 0 2
641. Gebura Leó (Vasas Budai ASE) 0 2
642. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 0 2
643. Domonkos Zoé (Gyakorlós Csibék) 0 2
644. Szabó Bence (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
645. Brylko Davyd (SZEDEÁK U12) 0 2
646. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
647. Lázár Panna (CEKK Basket) 0 2
648. Papp Maxim (BSC Herman) 0 2
649. Berta Manna Lujza (KSC Szekszárd) 0 2
650. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
651. Kovács Nóra (KSC Szekszárd) 0 2
652. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 0 2
653. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
654. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök) 0 2
655. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
656. Candido Marco (BSC Fiú) 0 2
657. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
658. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
659. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 0 2
660. Szücs Áron Szabolcs (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
661. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 0 2
662. Bencze Noé (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
663. Baudisz Olivér (ICT Pilots U12) 0 2
664. Kertai Adél (KSC Szekszárd) 0 2
665. Turzó Léna Zselyke (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
666. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
667. Nagy András Medárd (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
668. Tóth Sára (CEKK Basket) 0 2
669. Smuk Borbála (ETO BASKET) 0 2
670. Hatvári Marcell Áron (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
671. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
672. Molnár Ákos (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
673. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots U12) 0 2
674. Hahn Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
675. Graziano Dominik (KVSE U12) 0 2
676. Paluska Zétény (OSE Oroszlánok U12) 0 2
677. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
678. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
679. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
680. Raposa Marcell (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
681. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
682. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 0 1
683. Szabó Rozi (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
684. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 0 2
685. Iván Júlia (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
686. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0 2
687. Győrfi Péter József (KVSE U12) 0 2
688. Träger Tamás Péter (TFSE) 0 2
689. Komáromi Emma (Csepel Basket/A) 0 2
690. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0 2
691. Vönöczky Bálint (KASI U12 TOLDI) 0 2
692. Bognár Zsombor Barnabás (VMG DSE) 0 2
693. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
694. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Rókák) 0 2
695. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 0 2
696. Miszori Lia (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
697. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
698. Kövesdi Bulcsú István (Vasas Budai ASE) 0 2
699. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
700. Katona Zsófia (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
701. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
702. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
703. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
704. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
705. Kovács Bálint László (Vasas Budai ASE) 0 2
706. Babos Jázmin (MTK Budapest) 0 2
707. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
708. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK Kenguruk) 0 2
709. Koncz Bori (Csepel Basket/C) 0 2
710. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 0 2
711. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 0 2
712. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 0 2
713. Dombi Zoltán (BKG PRIMA U12) 0 2
714. Varga Flóra (Fűzfői AK) 0 2
715. Szikora Vince (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
716. Záhonyi Vivien (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
717. Bogdán Zsombor (MAFC Mokos) 0 2
718. Elek Dorka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
719. Hajdú Boldizsár (MEAFC Csibészek) 0 1
720. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 0 2
721. Kocsis Dominik (MEAFC Basket Bulls) 0 2
722. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 0 2
723. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
724. Mikics Dragan (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 1
725. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 0 1
726. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Sárkányok) 0 2
727. Makara Dmytro (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
728. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U12) 0 2
729. Szigeti Donát (Ajkai Vitézek U12) 0 2
730. Berta Lajos (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
731. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
732. Vass Oszkár Dániel (MAFC Mokos) 0 2
733. Nagy-Molnár Marcell (Pécsi VSK Fiú) 0 2
734. Vass Péter András (Szentendrei KSE/B) 0 2
735. Kósik Anna (CEKK Basket) 0 2
736. Bakos Eliza (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 1
737. Németh Szofi Elza (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
738. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 0 2
739. Sabáli Sejla (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
740. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U12) 0 2
741. Markó Levente (PSZSE-Kisördögök) 0 2
742. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U12) 0 2
743. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
744. Takács Gellért (KöLöKöS Fiúk) 0 2
745. Magyari Ákos Attila (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
746. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
747. Moldován Dominik (MAFC Gabányi) 0 2
748. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök) 0 2
749. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök) 0 2
750. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0 2
751. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
752. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
753. Bróda Dávid (Békési Gladiátorok) 0 2
754. Szabó Keve (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
755. Farkas Liza (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
756. Koreny Krisztián (PSZSE-Kisördögök) 0 2
757. Pleiner Zselyke (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
758. Tóth Áron (Budapesti Bikák U12) 0 2
759. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. U12) 0 4
760. Halas Ármin (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 1
761. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
762. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
763. Asztalos Ákos András (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
764. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 0 2
765. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 0 2
766. Szili Kristóf (DKKA Alligators) 0 2
767. Horváth Máté (ZTE KK) 0 2
768. Németh Máté (MAFC Heisler) 0 2
769. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
770. Szabadi Franciska Sára (CEKK Basket) 0 2
771. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 2
772. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U12) 0 2
773. Ortner András (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
774. Balogh Hédi (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
775. Szabó Zsófia (KSC Szekszárd) 0 2
776. Zeke Samu (MAFC Heisler) 0 2
777. Lajos Miklós (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
778. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
779. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 0 2
780. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 0 2
781. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
782. Forrás Alexander (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
783. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 0 2
784. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
785. Varga Sarolta (Sportiskolás Csajok) 0 2
786. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
787. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK U12) 0 2
788. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Bikák) 0 2
789. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
790. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
791. Nagy-Hegedüs Mátyás (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
792. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
793. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 0 2
794. Tóth Zalán Ábel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
795. Pintér Zoltán (BL Basket SE Vegyes) 0 2
796. Faragó Benedek István (Vasas Budai ASE) 0 1
797. Kegyes Ámıin-Attila (BC Primo Carei) 0 2
798. Breier András János (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
799. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 0 2
800. Pribusz Máté (DKKA Cougars) 0 2
801. Császár Zelma (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
802. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 0 2
803. Rózsa Ádám (Cívis KK Kenguruk) 0 2
804. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
805. Csipszer Panna Boglárka (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
806. Bozóki István Levente (DKKA Alligators) 0 2
807. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
808. Szabó Rita (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
809. Fülöp András (VMG DSE) 0 2
810. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club) 0 2
811. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Rókák) 0 2
812. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
813. Mykhailov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
814. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
815. Letenyei Vencel (VUA U12) 0 2
816. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
817. Cserkó Viktória Alexandra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
818. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 0 2
819. Tóth Nóra (CEKK Basket) 0 2
820. Biró Erik Márk (Monor SE Fiú) 0 2
821. Pintye Gergő Noel (Cívis KK Kenguruk) 0 2
822. Ciucoş Andrei (BC Primo Carei) 0 2
823. Tóth-Császár Bence (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
824. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
825. Csiha Levente (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
826. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
827. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0 2
828. Ferenczi Bence (Ifjú Sólymok) 0 2
829. Ács Donát (BL Basket SE Vegyes) 0 2
830. Simon Kornél Olivér (Szentendrei KSE/B) 0 2
831. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 0 2
832. Németh Jázmin (KSC Szekszárd) 0 2
833. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
834. Tersztyánszky Kristóf (PSZSE-Kisördögök) 0 2
835. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 0 2
836. Környei Dóra (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
837. Bogdán Fanni (CEKK Basket) 0 2
838. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U12) 0 2
839. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 0 2
840. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
841. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 0 2
842. Füzi Izabella (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
843. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
844. Kovács Déna Virág (Csepel Basket/A) 0 2
845. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 0 2
846. Házy Leó (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
847. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
848. Patály Ábel (Mátészalkai VULE/A) 0 2
849. Réder Csongor (Szentendrei KSE/B) 0 2
850. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 0 2
851. Bende Máté (Szentesi Gepárdok) 0 2
852. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok U12) 0 2
853. Farkas Nimród (Óbudai Kaszások/A) 0 3
854. Tóth Bendegúz (MAFC Mokos) 0 4
855. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U12) 0 2
856. Patály Zoltán (Mátészalkai VULE/A) 0 2
857. Kerekes Áron (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
858. Vleskó Márton András (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
859. Kiss Máté (Jezsu Farkasok) 0 2
860. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
861. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U12) 0 2
862. Mollink Sophie Léna (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
863. Takács Boldizsár (ZTE KK) 0 2
864. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
865. Rendek Sebestyén (Monor SE Fiú) 0 2
866. Moór Franciska Éda (DKKA Pandák) 0 2
867. Varga Flóra Izabella (Csata Csillagok) 0 2
868. Kovács Gábor Noel (Szentesi Gepárdok) 0 2
869. Flóring István Gábor (FTSI József A. U12) 0 4
870. Csuba Flóra Júlia (Kaszás Boszorkák) 0 2
871. Bilics Péter (MAFC Heisler) 0 2
872. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
873. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
874. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
875. Gulyás Gergő (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
876. Puskás Márton (Ifjú Sólymok) 0 2
877. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
878. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
879. Takáts Márton (Malév Kobrák) 0 2
880. Oláh Dávid (MEAFC Csibészek) 0 2
881. Szalay Zoltán (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
882. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 0 2
883. Novák Eszter Nóra (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
884. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
885. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U12) 0 2
886. Kishegyi Anna (BSC LÁNY) 0 2
887. Dávid Zsolt (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
888. Masoud Emíra (Kölökös Lányok) 0 2
889. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
890. Bögöly Nóra (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
891. Máté Ignác Brájen (Mátészalkai VULE/B) 0 2
892. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 0 2
893. Medvig Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
894. Trapp Milán (Malév Kobrák) 0 2
895. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 0 2
896. Matula Hanka (Ziccer Tigrisek) 0 2
897. Hatfaludi Dávid Edvárd (TFSE) 0 1
898. Horváth Attila Krisztián (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
899. Buni Dániel (TFSE) 0 1
900. Baumgartner Maja Hanna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 1
901. Milotai Marcell (KVSE U12) 0 2
902. Dovgál Mia (Csata Villám) 0 2
903. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 0 1
904. Kéri Levente (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
905. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U12) 0 1
906. Sashalmi Lilien (Csepel Basket/A) 0 2
907. Borsodi Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
908. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Pandák) 0 2
909. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE Fiú) 0 2
910. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U12) 0 2
911. Dombovári Dézi (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
912. Multyán Mira (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
913. Dunai Anna (Szentendrei KSE/A) 0 2
914. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
915. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
916. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 0 2
917. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
918. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0 2
919. Balda Áron (Békéscsabai KK) 0 2
920. Imre Zalán (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
921. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
922. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket/C) 0 2
923. Kelecsényi Adél (Csata Villám) 0 2
924. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
925. Marek Lénárd (MAFC Mokos) 0 1
926. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 0 2
927. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
928. Szabó Máté (Sláger KKSE U12) 0 2
929. Kult Médea (KSC Szekszárd) 0 2
930. Kriszt Cili (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
931. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
932. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U12) 0 2
933. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 0 2
934. Hajgató Bence Márton (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
935. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
936. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 0 2
937. Búz Marcell (Pityke KSE) 0 2
938. Németh Mercédesz (CEKK Basket) 0 2
939. Ress Kornél (BSC Fiú) 0 2
940. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
941. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
942. Szalai Luca (Életrevalók SE) 0 2
943. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
944. Ndoumbe Aimée Sára (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
945. Hamza Noémi (CEKK Basket) 0 2
946. Lóczi Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 0 1
947. Friedsam Lilla (BSC LÁNY) 0 2
948. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
949. Hajdu Blanka (Csata Villám) 0 2
950. Hartman Ákos (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
951. Rózsa Benedek (Cívis KK Kenguruk) 0 1
952. Sáreczki Martin (Cívis KK Kenguruk) 0 2
953. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
954. Borsós Nikolett (CEKK Basket) 0 2
955. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U12) 0 2
956. Kiss Mira Hanna (Csepel Basket/A) 0 1
957. Chionye Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
958. Ozsváth Lili (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
959. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
960. Fehér Boglárka (S&T Hernád U12) 0 2
961. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 0 2
962. Biró Márk (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
963. Mészáros Bálint (MAFC Mokos) 0 1
964. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 2
965. Horváth Márk (DKKA Cougars) 0 2
966. Szigeti Levente (ICT Pilots U12) 0 2
967. Szabó Lilien Éva (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
968. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
969. Nyári Bendegúz (Keresztúri SE) 0 2
970. Szalai László (VUA U12) 0 2
971. Jancsó Olívia (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
972. Gargya Gergő (BKG PRIMA U12) 0 2
973. Király Adél (Békéscsabai KK) 0 2
974. Csák Zétény (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
975. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
976. Sipos Ádám (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
977. Retter Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
978. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 1
979. Ungvári Botond László (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
980. Juhász Réka Dóra (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
981. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 0 2
982. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
983. Péntek István Máté (BLF SE U12) 0 2
984. Jambrich Bence (PSZSE-Kisördögök) 0 2
985. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
986. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. U12) 0 2
987. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
988. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Rókák) 0 2
989. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
990. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
991. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 0 2
992. Borsós Adrienn (CEKK Basket) 0 2
993. Hideg Botond (Kozármisleny SE) 0 2
994. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
995. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
996. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 0 2
997. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 0 2
998. Molnár Emma (BSC LÁNY) 0 2
999. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1000. Ács Annabella (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1001. Pócs Flóra (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1002. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1003. Szörnyi Vince (MAFC Heisler) 0 2
1004. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 0 2
1005. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
1006. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
1007. Garamvári Bence Ákos (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1008. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1009. Máté Emil István (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1010. Bakos Benedek (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1011. Varga Vilmos Krisztián (Tószegi Tigrisek) 0 2
1012. Csuti Panni (Csepel Basket/C) 0 2
1013. Farkas Virág Júlia (DKKA Pandák) 0 2
1014. Kószó Gréta (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1015. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1016. Virgoncz Dávid (SZEDEÁK U12) 0 2
1017. Vajai Laura (VESC) 0 2
1018. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1019. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1020. Imreh Benett István (Szentendrei KSE/B) 0 2
1021. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1022. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1023. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1024. Nagy Bence József (Szentendrei KSE/B) 0 2
1025. Frank Olivér (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1026. Takács Luca (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
1027. Kovács Domonkos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1028. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
1029. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1030. Németh Bendegúz (Ifjú Sólymok) 0 2
1031. Pazar Flóra (MTK Budapest) 0 2
1032. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 1
1033. Szabó Nóra (Csepel Basket/A) 0 2
1034. Krausz Bianka (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1035. Óvári Luca (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1036. Sipos Sára Kata (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1037. Szilassy Ádám (DKKA Cougars) 0 2
1038. Fehér Bálint (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1039. Havasi Kornél Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1040. Árok Emma (BL Basket SE Vegyes) 0 2
1041. Kocsis Alíz Mónika (Kölökös Lányok) 0 2
1042. Piros Dóra (Csepel Basket/A) 0 2
1043. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U12) 0 2
1044. Komlós-Plutzer Áron (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1045. Barthó Gréta (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
1046. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1047. Temesvári Marcell (BSC Herman) 0 2
1048. Nemes Márton (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
1049. Gazdag Gergő (Életrevalók SE) 0 2
1050. Eichamer Zsófia Csenge (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 1
1051. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1052. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 0 2
1053. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1054. Rézműves Szabolcs (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1055. Hüse Barna (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1056. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1057. Juhász Szintia Kinga (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1058. Barcza Zsófia (Ziccer Tigrisek) 0 2
1059. Simonyi Martin (Vasas Budai ASE) 0 2
1060. Nemes-Nagy Áron (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
1061. Gillich Norbert (Békéscsabai KK) 0 2
1062. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1063. Belovay Marcell (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1064. Valuska Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1065. Mödlinger Patrik (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1066. Dányi Simon (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1067. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1068. Galla Jázmin (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
1069. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1070. Baumgartner Dávid (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
1071. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1072. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1073. Székely Csaba (Keresztúri SE) 0 2
1074. Dömölki Izabella (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1075. Tallmayer Amira (Csepel Basket/A) 0 2
1076. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1077. Zircher Albert (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1078. Nyitrai Márton (BL Basket SE Vegyes) 0 2
1079. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1080. Kocsmáros Zoé (VESC) 0 2
1081. Malina Balázs (Salgótarjáni KI) 0 2
1082. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 0 2
1083. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 0 1
1084. Kovács Zsombor (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
1085. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1086. Soós Ruben (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1087. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 0 2
1088. Berényi Bálint (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1089. Bvotyik Huba (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
1090. Miklósi Gréta Laura (Csepel Basket/C) 0 4
1091. Makula Milán (TSK-Magiszter U12) 0 2
1092. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1093. Harmat Zsófia (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1094. Máté Kálmán (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1095. Bakó Levente (NYKK Eötvös U12) 0 2
1096. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1097. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 0 2
1098. Namesánszky Ádám (Jezsu Farkasok) 0 1
1099. Sarkadi Gellért (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1100. Fodor Nimród (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1101. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
1102. Vizeli Nóri (KVSE U12) 0 2
1103. Földi Zalán András (CVSE) 0 2
1104. Nagy Nimród (KVSE U12) 0 2
1105. Balog Barnabás György (Gödi SE Gödények) 0 2
1106. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1107. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1108. Nagy Ádám (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1109. Czeibert Keve Zsombor (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1110. Erdős Linda (Kaszás Boszorkák) 0 2
1111. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1112. Ledneczki Márk (Monok SE) 0 2
1113. Zelei Zétény (KS Szeged Bulldogok) 0 2
1114. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1115. Kovács Gellért (SZKHSE U12) 0 2
1116. Koranis Lukas (MAFC Gabányi) 0 2
1117. Baktai Boldizsár (MAFC Mokos) 0 2
1118. Csik Fanni (Csepel Basket/C) 0 2
1119. Zlinszky Ábel (ICT Pilots U12) 0 2
1120. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
1121. Nagy Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1122. Dancs Benjámin (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1123. Sas Dominik (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1124. Agbemasu Vanessza (Csata Villám) 0 2
1125. Schneider Vilmos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
1126. Fári Levente (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1127. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1128. Porkoláb Nimród (Budafoki Bikák) 0 2
1129. Varga Zsombor (BLF SE U12) 0 2
1130. Házi Gergely (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1131. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1132. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 0 2
1133. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U12) 0 2
1134. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1135. Tamás Bence (NYKK Eötvös U12) 0 2
1136. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1137. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1138. Kincses Norbert (KKS) 0 2
1139. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1140. Fekete Dániel (NYKK Eötvös U12) 0 2
1141. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
1142. Barabás Bálint (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1143. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 0 2
1144. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1145. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1146. Osváth Levente (BSC Fiú) 0 2
1147. Németh Huba (Budapesti Bikák U12) 0 2
1148. Bagosi Zorka (Pécsi VSK Leány) 0 2
1149. Varga Frigyes (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1150. Kiss Zalán Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1151. Bereczki Janka (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1152. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1153. Szállási Domonkos (Ziccer Tigrisek) 0 2
1154. Kovács Benett (Sláger KKSE U12) 0 2
1155. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1156. Varga Kende (KVSE U12) 0 2
1157. Orbán Nóra (Kölökös Lányok) 0 2
1158. Varga Bálint (DKKA Alligators) 0 2
1159. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0 2
1160. Wolf Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1161. Marton Áron (Vasas Akadémia U12) 0 2
1162. Tóth Ábel (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1163. Horváth Artúr Dániel (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1164. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
1165. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 0 2
1166. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 0 2
1167. Bacsó Virág (Sláger KKSE U12) 0 2
1168. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
1169. Horváth Lia Hanna (DKKA Pandák) 0 2
1170. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
1171. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1172. Pál Zsombor (BKG PRIMA U12) 0 2
1173. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
1174. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
1175. Beregszászi Boróka (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1176. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 0 2
1177. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U12) 0 2
1178. Baráth Boglárka (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1179. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0 2
1180. Reznicsek Lénárd (MAFC Heisler) 0 2
1181. Kenesei Lilla (Gyakorlós Csibék) 0 2
1182. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Gödények) 0 2
1183. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1184. Koszti Szabolcs (DKKA Alligators) 0 2
1185. Szabó Maja (FTSI József A. U12) 0 4
1186. Barta Benett (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1187. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 1
1188. Vass Vidor (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
1189. Berecz Botond (Budafoki Bikák) 0 2
1190. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 0 1
1191. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1192. Kálmán Bence Zsombor (KVSE U12) 0 2
1193. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1194. Eisler Márk (Cívis KK Kenguruk) 0 2
1195. Jovanovic Fedor (ICT Pilots U12) 0 2
1196. Demény-Kapusy Ábel (Vasas Budai ASE) 0 1
1197. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1198. Bajkai Nimród (Csepel Basket/C) 0 2
1199. Szabó Péter Jenő (Békési Gladiátorok) 0 2
1200. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
1201. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1202. Fülöp Kornél (KKS) 0 1
1203. Krieg Nina (Csata Csillagok) 0 1
1204. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 0 2
1205. János Izabella (GYKSE Bonyhád) 0 2
1206. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
1207. Schweiger Izabella (Életrevalók SE) 0 2
1208. Szegedi Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1209. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1210. Császár Bence (CEKK) 0 1
1211. Bacskai Bence (KKS) 0 1
1212. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 0 1
1213. Sós Titusz (Gödöllői Sport Klub) 0 2
1214. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1215. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
1216. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 0 2
1217. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
1218. Pásztor Márton (BL Basket SE Vegyes) 0 1
1219. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1220. Németh Zalán (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1221. Hidasi Dániel (CEKK) 0 2
1222. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1223. Keresi Attila (PSZSE-Kisördögök) 0 2
1224. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1225. Szvath Emil Attila (KASI U12 TOLDI) 0 2
1226. Koszorús Károly (Vasas Budai ASE) 0 2
1227. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1228. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 1
1229. Goller Zsombor Bálint (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1230. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 0 2
1231. Vendriczki Botond (KASI U12 TOLDI) 0 1
1232. Barathi Ádám (Zuglói Sasok U12) 0 2
1233. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 2
1234. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1235. Bottlik Nóra (DKKA Pandák) 0 2
1236. Sólyom Bálint (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
1237. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 0 2
1238. Lipinka Martin Zsolt (GYKSE Bonyhád) 0 2
1239. Fábri Blanka Júlia (KS Szeged Bulldogok) 0 2
1240. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
1241. Pintér Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 1
1242. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 0 4
1243. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
1244. Nicsovics Nimród (ICT Pilots U12) 0 2
1245. Pókász Kata Zselyke (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1246. Beliczay Zsófia Panka (Vasas Bolhák) 0 2
1247. Sümegi Kata Abigél (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1248. Takács Szilárd (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1249. Juhász Dóra (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1250. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1251. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
1252. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
1253. Sabján Noel Kristóf (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1254. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 0 2
1255. Bejó Linett (DVTK Akadémia/A) 0 2
1256. Kevei Bence Gergő (KS Szeged Bulldogok) 0 2
1257. Rovó Domonkos (Budafoki Bikák) 0 2
1258. Szabó Jázmin (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1259. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1260. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 0 2
1261. Nagy Marcell Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1262. Bednár Izabella (Ziccer Tigrisek) 0 2
1263. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U12) 0 2
1264. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U12) 0 2
1265. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1266. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
1267. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 0 2
1268. Sándor István Olivér (PSZSE-Kisördögök) 0 2
1269. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1270. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1271. Borsodi Kiss Gergő (BLF SE U12) 0 2
1272. Izsó Máté (Malév Kobrák) 0 2
1273. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 0 2
1274. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1275. Orbán Alex Milán (Budafoki Bikák) 0 2
1276. Geiger Richárd-József (BC Primo Carei) 0 2
1277. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
1278. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1279. Jozaf Soma (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1280. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1281. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1282. Mészáros Hanna (VUA U12) 0 1
1283. Varga Bella (ETO BASKET) 0 2
1284. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1285. Farkas Ernő Richárd (S&T Hernád U12) 0 2
1286. Nyester Ádám Péter (S&T Hernád U12) 0 2
1287. Szilágyi-Vígh Ábel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
1288. Kemenczei Lili (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1289. Kecskeméti Emma (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1290. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1291. Béres-Pikó Zelma (Ziccer Tigrisek) 0 2
1292. Hatvanyi Zoltán (FTSI Constantinum U12) 0 1
1293. Reha Luca Csenge (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1294. Mbuyi Nolen (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1295. Holecz Noel István (Sláger KKSE U12) 0 2
1296. Farkas Merse (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 1
1297. Majorszki Botond (Jezsu Farkasok) 0 1
1298. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1299. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
1300. Mersich Zsombor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1301. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1302. Ferrari Enzo (Pityke KSE) 0 2
1303. Fodor Hunor (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1304. Subsics Vencel (Ifjú Sólymok) 0 2
1305. Biczó Karolina Virág (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
1306. Szilágyi Lőrinc (MAFC Gabányi) 0 2
1307. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1308. Varga Dóra (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1309. Kovács Zalán (GYKSE Bonyhád) 0 2
1310. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1311. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 0 2
1312. Steiger Dorka (Csata Csillagok) 0 2
1313. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1314. Nagy Zsolt (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1315. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 0 1
1316. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1317. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1318. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
1319. Rózsa Zalán (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1320. Szabián Marcell (GYKSE Szekszárd) 0 2
1321. Magó Andor (GYKSE Bonyhád) 0 2
1322. Kántor László (Budapesti Bikák U12) 0 2
1323. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1324. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 0 2
1325. Simó Ábel (BLF SE U12) 0 2
1326. Bátori András (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1327. Fodor Márk (BSC Herman) 0 2
1328. Lantos Linett (FTSI Constantinum U12) 0 2
1329. Szabó Emma (DKKA Pandák) 0 2
1330. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1331. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1332. Berczelly Zsombor (Ziccer Tigrisek) 0 2
1333. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1334. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
1335. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 0 2
1336. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 0 1
1337. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
1338. Mohl Noel (Alba Fehérvár Cápák) 0 1
1339. Sudár Botond (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
1340. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 0 1
1341. Csipszer Ábel Benedek (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1342. Gábor Dénes (KVSE U12) 0 2
1343. Benkő Emma (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
1344. Földi Ádám (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1345. Stegerean Oana (BC Primo Carei) 0 2
1346. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0 2
1347. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1348. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1349. Pintér Bálint (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1350. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1351. Kenedli Patrik (BSC Fiú) 0 2
1352. Padragi Gellért (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1353. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Sasok) 0 2
1354. Lőrincz Zsombor (KASI U12 TOLDI) 0 1
1355. Kiss Míra (VESC) 0 2
1356. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U12) 0 2
1357. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1358. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1359. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 0 1
1360. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U12) 0 2
1361. Pető Orsolya (ETO BASKET) 0 2
1362. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1363. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1364. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1365. Jónás Dezső (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1366. Mucsi Lujza (TFSE) 0 2
1367. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Csibék) 0 2
1368. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Isk. U12) 0 3
1369. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 0 2
1370. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1371. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 0 2
1372. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket/C) 0 2
1373. Bohus Gergely (MAFC Heisler) 0 2
1374. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1375. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 0 2
1376. Augusto Michele (Vasas Budai ASE) 0 2
1377. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U12) 0 2
1378. Sárai Anna Rita (MTK Budapest) 0 2
1379. Czakó Gergő (Szentesi Gepárdok) 0 2
1380. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1381. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 0 2
1382. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok U12) 0 2
1383. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1384. Dőry Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1385. Szatmári Hugó (Budafoki Bikák) 0 2
1386. Tóth Kornél (Hévíz SK U12) 0 2
1387. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1388. Kondor Dávid (Budafoki Bikák) 0 2
1389. Szatmári Marcell László (CEKK) 0 2
1390. Sebő István Zalán (EKE U12) 0 2
1391. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1392. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 0 2
1393. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Pandák) 0 2
1394. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1395. Csizmadia Lilla (Csata Villám) 0 2
1396. Szuvák György Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1397. Sütő Marcell (PSZSE-Kisördögök) 0 2
1398. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1399. Graja Nayla (Sportiskolás Csajok) 0 2
1400. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC LÁNY) 0 2
1401. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 0 2
1402. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1403. Kercza Marcell (Budafoki Bikák) 0 2
1404. Győri Vincent (Zuglói Sasok U12) 0 2
1405. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1406. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1407. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 0 2
1408. Farkas Bendegúz (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1409. Cykala Henry Edward (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1410. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1411. Csőre Benett (CVSE) 0 2
1412. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 0 2
1413. Korn Soma (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1414. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
1415. Tóth Szófia Olivia (Csata Villám) 0 2
1416. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1417. Káli Balázs (Újpest-MT/A) 0 2
1418. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1419. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1420. Knausz Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1421. Molnár Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1422. Koczor Máté (Életrevalók SE) 0 2
1423. Purebl Balázs Endre (Vasas Budai ASE) 0 2
1424. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1425. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1426. Sátor Zolta (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1427. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
1428. Bánki Áron Benedek (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1429. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1430. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0 2
1431. Birck Emese (Vasas Amazonok) 0 3
1432. Tóth Bálint (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1433. Blaskovics Áron (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1434. Németh Ambrus (MAFC Mokos) 0 2
1435. Gazdag Adrián (Ifjú Sólymok) 0 2
1436. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 0 2
1437. Kovács Gergő (Monok SE) 0 2
1438. Csontos Gábriel (SZKHSE U12) 0 2
1439. Kertész Máté (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1440. Kéri Kornélia (CEKK) 0 2
1441. György Boróka Zenkő (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1442. Bencs Dominik (Sláger KKSE U12) 0 2
1443. Kőhalmi Olivér Ottó (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1444. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1445. Juhász Levente (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
1446. Léránt Bence (SZKHSE U12) 0 2
1447. Szabó Ferenc Bátor (Gödi SE Gödények) 0 2
1448. Braun Valter (GYKSE Bonyhád) 0 2
1449. Bagrij Máté (VMG DSE) 0 2
1450. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1451. Horváth Csák Botond (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1452. Gazdag Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1453. Ilyés Gábor (Békési Gladiátorok) 0 2
1454. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1455. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1456. Szabó Dézi (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1457. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
1458. Gerencsér Lili (Sportiskolás Csajok) 0 2
1459. Kis Nóra (ETO BASKET) 0 2
1460. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1461. Patócs Vilmos György (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1462. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 0 2
1463. Otta Ferenc Ádám (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1464. Török László (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
1465. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Bikák) 0 2
1466. Takács Luca (Sportiskolás Csajok) 0 2
1467. Tokodi Benedek (EKE U12) 0 2
1468. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
1469. Feigl Ádám (Ifjú Sólymok) 0 2
1470. Boros Barnabás (Monor SE Fiú) 0 2
1471. Turbucz Sebestyén (MAFC Heisler) 0 2
1472. Varga Simon István (Sláger KKSE U12) 0 2
1473. Káplár Fanni Dóra (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1474. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1475. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1476. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 0 2
1477. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 0 2
1478. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U12) 0 2
1479. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0 2
1480. Fülöp Anna Bianka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1481. Gerlei Luca (Csepel Basket/C) 0 2
1482. Balogh Ádám Zalán (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1483. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum U12) 0 2
1484. Krégár Viktória (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1485. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1486. Vargová Zara (Fűzfői AK) 0 2
1487. Szántó Bence (NYKK Eötvös U12) 0 2
1488. Tóth Max (Szentendrei KSE/A) 0 2
1489. Hegyháti Anna (BSC LÁNY) 0 2
1490. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1491. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1492. Pósa Bálint (BSC Fiú) 0 2
1493. Szőke Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1494. Icha Sára (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
1495. Berencsi Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1496. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1497. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bikák) 0 2
1498. Réti Liliána (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1499. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U12) 0 2
1500. Himer Bence Gábor (Sláger KKSE U12) 0 2
1501. Siska Olivér (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1502. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club) 0 2
1503. Nagy Hetény (SZKHSE U12) 0 2
1504. Száv Kevin Róbert (BKG PRIMA U12) 0 2
1505. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Pandák) 0 2
1506. Lamos Zsanett (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1507. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1508. Papp Linett (Kölökös Lányok) 0 2
1509. Mihalik Lilla Hanna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1510. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1511. Gál Hunor Balázs (Jezsu Farkasok) 0 2
1512. Jónás Noel Dávid (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1513. Szász Maja (FTSI Constantinum U12) 0 2
1514. Szabó Patrik (GYKSE Bonyhád) 0 2
1515. Borsodi Lilla Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1516. Senkei Balázs (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1517. Csont Mátyás (Jezsu Farkasok) 0 2
1518. Kun Brúnó (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1519. Kulifay Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1520. Komódi Milán (BKG PRIMA U12) 0 2
1521. Papp Benedek (BSC Herman) 0 2
1522. Jánosik Dániel Erik (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1523. Hujber Martin (CVSE) 0 2
1524. Cserép Zita (Vasas Bolhák) 0 2
1525. Horváth Zalán (DKKA Alligators) 0 2
1526. Huth Martin Sebastian (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1527. Mihályi Benjamin (ICT Pilots U12) 0 2
1528. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok U12) 0 2
1529. Hangrád Zalán Ármin (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1530. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1531. Tóth Emili (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1532. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
1533. Méhész Zita (Kaszás Boszorkák) 0 2
1534. Hajnal Málna Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
1535. Takács Maja Rozi (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
1536. Turula Dominik (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1537. Cserényi Ábel József (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1538. Hornok Bence (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1539. Kertész Áron (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1540. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1541. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
1542. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1543. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0 2
1544. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1545. Solymosi Réka (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
1546. Szabados Judit (Kaszás Boszorkák) 0 2
1547. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0 2
1548. Fodróczi Dániel (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1549. Nagy Lili Bori (BSC LÁNY) 0 2
1550. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1551. Illmer Ádám (Szentendrei KSE/A) 0 2
1552. Tervey Dusán (BL Basket SE Vegyes) 0 2
1553. Dragon Ármin (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1554. Tóth Richárd (VUKE U12 Oroszlánok) 0 1
1555. Bindics Máté (BSC Herman) 0 2
1556. Osztovits Róza Matild (Kaszás Boszorkák) 0 2
1557. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 0 2
1558. Sigmond Tamara (Csata Csillagok) 0 2
1559. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök) 0 2
1560. Pósán Katalin (DKKA Pandák) 0 2
1561. Tóth- Csöndör Levente (BSC Fiú) 0 2
1562. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0 2
1563. Ratskó Áron (BSC Fiú) 0 2
1564. Sándor Béla (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1565. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1566. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
1567. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1568. Dósa Barnabás (EKE U12) 0 2
1569. Molnár Milán Márk (Ziccer Tigrisek) 0 2
1570. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1571. Hatala Hunor (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1572. Gabor Bence Péter (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1573. Lelkes Mátyás (SZKHSE U12) 0 2
1574. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1575. Sőre Vilmos (Életrevalók SE) 0 2
1576. Szárnyas Ruben Péter (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1577. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U12) 0 1
1578. Sipos Botond (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1579. Mocsár József (Békési Gladiátorok) 0 2
1580. Fenyvesvölgyi Emma (VESC) 0 2
1581. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1582. Kasza Gréta Mira (Kölökös Lányok) 0 2
1583. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1584. Simon Csenge (Gyakorlós Csibék) 0 2
1585. Varga Vivien (FTSI Constantinum U12) 0 2
1586. Deli Gordon (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1587. Török Zsombor (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1588. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 0 2
1589. Halász Ákos (Jezsu Farkasok) 0 2
1590. Martyin Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1591. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
1592. Suba Ármin (FTSI Constantinum U12) 0 2
1593. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1594. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 0 2
1595. Tóth Mína (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1596. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1597. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1598. Erdei Zoltán (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1599. Andrássy Bence (DKKA Alligators) 0 2
1600. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1601. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
1602. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1603. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1604. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1605. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1606. Szabó Eszter (DKKA Pandák) 0 2
1607. Menczel Panna (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1608. Lukács Lili Dorka (Vasas Bolhák) 0 2
1609. Lakatos Olivér (S&T Hernád U12) 0 2
1610. Kárász János (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1611. Pfeiffer Milla (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1612. Horváth Gergely (MAFC Gabányi) 0 2
1613. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1614. Pókó Bálint (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1615. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 0 2
1616. Eipl Botond Ferdinánd (Zuglói Sasok U12) 0 2
1617. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1618. Tóth Zsófia (Gyakorlós Csibék) 0 2
1619. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1620. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club) 0 2
1621. Peszmeg Anna Éva (Csepel Basket/A) 0 2
1622. Lukács Éva Anna (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1623. Rátvay Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1624. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 0 2
1625. Lőrincz Hanna (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1626. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1627. Horváth Amira Angyalka (CVSE) 0 2
1628. Krizsán Kristóf (Békéscsabai KK) 0 2
1629. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1630. Kiss-Kovács Vince (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1631. Petrohai Rikárdó (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1632. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1633. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1634. Racskó Máté (NYKK Eötvös U12) 0 2
1635. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1636. Rajos Dorka (ETO BASKET) 0 2
1637. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0 2
1638. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1639. Gaál István Vilmos (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1640. Lecsek Levente (CVSE) 0 2
1641. Bári Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1642. Gyimesi Boglárka (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1643. Rabi Luca (Életrevalók SE) 0 2
1644. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1645. Zsigó-Gaál Kristóf (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1646. Uszkay Dóra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1647. Nemes Zoltán (Keresztúri SE) 0 2
1648. Camille Sámuel Jónás (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1649. Török Dávid (Fűzfői AK) 0 2
1650. Csötönyi Jázmin Mia (KSC Szekszárd) 0 2
1651. Pozsgai Laurent (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
1652. Jancsó Barnabás (PSZSE-Kisördögök) 0 2
1653. Boros Bendegúz (Monor SE Fiú) 0 2
1654. Horváth Bence (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1655. Csenkér-Major Csenge (Kölökös Lányok) 0 2
1656. Lukács Kamilla (Csata Villám) 0 2
1657. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1658. Halász Gábor János (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1659. Graziano Andrea (KVSE U12) 0 2
1660. Laki Adél (KSC Szekszárd) 0 2
1661. Horváth Örs (Fűzfői AK) 0 2
1662. Répási Regő Róbert (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1663. Babócs Boglárka (Sportiskolás Csajok) 0 2
1664. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1665. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 2
1666. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 2
1667. Bozsik Balázs Máté (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1668. Szabó Leonárd (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1669. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
1670. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1671. Zsigovics Marcell (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1672. Laki Dorina (BSC LÁNY) 0 2
1673. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0 2
1674. Dóka Anna (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1675. Horváth Viktor László (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
1676. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1677. Bereczki Bence (PSE Párducok) 0 2
1678. Kárner Martin (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1679. Nagy Noel (Szentesi Gepárdok) 0 2
1680. Becző Noel (Jezsu Farkasok) 0 2
1681. Halupka Máté (EKE U12) 0 2
1682. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1683. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1684. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1685. Seres Dávid (FTSI József A. U12) 0 4
1686. Harfouch Benett (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1687. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1688. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1689. Lassányi Dániel Máté (MAFC Heisler) 0 2
1690. Szeghő Dorina Róza (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1691. Palkovics Norbert (Hévíz SK U12) 0 2
1692. Szenczi Dávid (MAFC Heisler) 0 2
1693. Kajári Zsombor (ZTE KK) 0 2
1694. Kirs Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1695. Debreceni Dóra (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
1696. Pálos Dániel Tamás (ZTE KK) 0 2
1697. Dömötör Dániel (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1698. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1699. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok U12) 0 2
1700. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 0 2
1701. Varga Máté István (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1702. Illés Dániel (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1703. Kovács Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
1704. Gáll Eszter (Csata Csillagok) 0 2
1705. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1706. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi Gepárdok) 0 2
1707. Herbák Edvin József (BSC Fiú) 0 2
1708. Csabai Luca (Csata Villám) 0 2
1709. Polgár Péter (Pityke KSE) 0 2
1710. Agócs Nimród (Zuglói Sasok U12) 0 2
1711. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1712. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
1713. Bognár Tamás (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1714. Budai Erik (SZEDEÁK U12) 0 2
1715. Mihály Levente Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1716. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 0 1
1717. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 0 2
1718. Szekeres Milán (ZTE KK) 0 2
1719. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök) 0 1
1720. Zsignár Lili (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
1721. Gönczör Eliza (Pécsi VSK Leány) 0 2
1722. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1723. Horváth Botond (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1724. Rutkai Gergely Márk (Jezsu Farkasok) 0 1
1725. Tornai Alíz (VUA U12) 0 2
1726. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1727. Somogyvári Zétény (Monok SE) 0 2
1728. Boros Bodza Róza (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1729. Váradi Alíz (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1730. Kecskeméti Árpád (Zuglói Sasok U12) 0 2
1731. Iván Lilien Bella (DKKA Pandák) 0 2
1732. Molnár Olivér István (Életrevalók SE) 0 2
1733. Buza Alex István (FTSI József A. U12) 0 3
1734. Várhelyi-Ágó Péter (Kosársuli 8600 Kft) 0 1
1735. Csicsay Vince (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1736. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1737. Pajkos Réka (FTSI Constantinum U12) 0 1
1738. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1739. Tóth-Thiesz Soma (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1740. Üveges Balázs (ICT Pilots U12) 0 1
1741. Danóczy Kornél (FKE Mackók) 0 1
1742. Sólyomvári-Nagy Ádám (Vasas Budai ASE) 0 1
1743. Bősze Gréta (Kölökös Lányok) 0 2
1744. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Csibék) 0 2
1745. Berczelly Barnabás (Ziccer Tigrisek) 0 2
1746. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1747. Kovács Gergely (CVSE) 0 2
1748. Csóka Brájen Kristóf (S&T Hernád U12) 0 2
1749. Gurbán Marcell (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1750. Tóth Kamilla Csenge (MÓRICZ U12/A) 0 1
1751. Tóth Flóra (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1752. Kelemen Benett (FTSI Constantinum U12) 0 2
1753. Feiler Hanna Alexandra (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1754. Danyi Dorottya Gyöngyi (S&T Hernád U12) 0 2
1755. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0 2
1756. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1757. Popovics Benett (MÓRICZ U12/A) 0 1
1758. Lénárt Lili Róza (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1759. Petrohai Hanna (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1760. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1761. Nagy András (Békési Gladiátorok) 0 1
1762. Rózsa Hanna Izabella (Kécskei Vidrák) 0 1
1763. Iván Levente (MÓRICZ U12/A) 0 2
1764. Szendi Odett (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1765. Lakatos Szofi (S&T Hernád U12) 0 2
1766. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1767. Máté Jázmin Bianka (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1768. Soós Áron (ZTE KK) 0 2
1769. Timár Kira (FTSI József A. U12) 0 4
1770. Jankovics Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
1771. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. U12) 0 3
1772. Rédei Vencel (FKE Mackók) 0 1
1773. Erdélyi Vid Tas (Szentendrei KSE/A) 0 2
1774. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum U12) 0 2
1775. Pichler Elza (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1776. Réfi Zétény (Monok SE) 0 2
1777. Lukács Barnabás (CEKK) 0 2
1778. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 0 1
1779. Kósa Zsombor (Békési Gladiátorok) 0 2
1780. Kun Abigél (KS Szeged Bulldogok) 0 1
1781. Grimm Ákos (Budapesti Bikák U12) 0 2
1782. Sipos Adél (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1783. Barabás Lelle Sára (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
1784. Kiss Hanga Heléna (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
1785. Szávai Szófia (KKS) 0 2
1786. Kecskés Krisztián Gyula (BKG PRIMA U12) 0 2
1787. Farkas Brendon Ernő (S&T Hernád U12) 0 2
1788. Smida Botond (Salgótarjáni KI) 0 2
1789. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 0 2
1790. Harsányi Márk Levente (Jezsu Farkasok) 0 1
1791. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1792. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
1793. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club) 0 2
1794. Turzó Levente (Csepel Basket/C) 0 1
1795. Medgyesi Patrik (SZEDEÁK U12) 0 2
1796. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1797. Varga Brúnó Bendegúz (Életrevalók SE) 0 2
1798. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1799. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1800. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1801. Szakács Zoé (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1802. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 0 2
1803. Laczkó Vanda Zsófia (Csata Csillagok) 0 1
1804. Suciu Matei (BC Primo Carei) 0 1
1805. Topor Ádám (Monor SE Fiú) 0 1
1806. Radics Kata (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1807. Hernádi Ákos (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1808. Csernó Dorka (Csata Villám) 0 2
1809. Mocanu Damian (BC Primo Carei) 0 2
1810. Berta Lili (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1811. Kovács Nóra Kincső (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1812. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0 1
1813. Kenedi Zoltán (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1814. Náray Botond Lajos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
1815. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 0 1
1816. István-Schirling Inez (Vasas Amazonok) 0 4
1817. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1818. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1819. Hász Anna (Gyakorlós Csibék) 0 2
1820. Varga Dávid István (OSE Oroszlánok U12) 0 1
1821. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 2
1822. Kis Izabella (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
1823. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1824. Berhidai Fanni Zora (Csepel Basket/A) 0 2
1825. Szilágyi Levente (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1826. Czita Ozsvát (GYKSE Szekszárd) 0 2
1827. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1828. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1829. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 2
1830. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 1
1831. Párkány-Simon Áron (Szentendrei KSE/B) 0 2
1832. Németh Lilien (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1833. Ferenczi Lotti (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1834. Kece Zeynep (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1835. Jónás Rikárdó (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1836. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1837. Elek Ádám Zsolt (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1838. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1839. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U12) 0 2
1840. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 0 1
1841. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1842. László Zsombor (Körmendi Törpördögök) 0 2
1843. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1844. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 0 1
1845. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1846. Olajos István (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1847. Mezriczky Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1848. Sultész Teodóra (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1849. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1850. György Bálint (Monok SE) 0 2
1851. Fazekas Zétény Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
1852. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 0 1
1853. Kocsis Balázs (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1854. Sikora Levente László (Jezsu Farkasok) 0 1
1855. Horváth Hanna (VUA U12) 0 2
1856. Pum Kornél (Szentendrei KSE/B) 0 2
1857. Horváth Bence László (Monok SE) 0 2
1858. Pál Anna Réka (GYKSE Bonyhád) 0 2
1859. Bartók Marcell (FKE Mackók) 0 1
1860. Bálint Boglárka (CEKK) 0 2
1861. Szondi Dániel (MÓRICZ U12/A) 0 1
1862. Mészáros Bence Imre (Szentesi Gepárdok) 0 2
1863. Bihary Martin (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1864. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1865. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1866. Tarjányi Bacsó Botond (FTSI Constantinum U12) 0 1
1867. Nagy Vivien (PSE Párducok) 0 2
1868. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1869. Homródi Szonja (DVTK Tiszaújváros) 0 1
1870. Csabai Márton (MAFC Mokos) 0 1
1871. Varga Fanni (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
1872. Holló Márk (Vasas Budai ASE) 0 2
1873. Török Maja (MÓRICZ U12/A) 0 2
1874. Sándor-Kiss Zsófia (Kaszás Boszorkák) 0 2
1875. Juhász Nimród (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
1876. Dallos Máté (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1877. Gazsi Noel (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1878. Józan Bence (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1879. Végvári Enikő Szonja (KKS) 0 1
1880. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1881. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1882. Alvári Dominik (MÓRICZ U12/A) 0 2
1883. Bottyán Barnabás (Szentendrei KSE/A) 0 2
1884. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1885. Sztankó Zéta Csaba (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1886. Czirkusz Julianna (Ziccer Tigrisek) 0 2
1887. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
1888. Péter Bence (MÓRICZ U12/A) 0 1
1889. Nagy Máté Angelus (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1890. Záray Panni (Csata Villám) 0 2
1891. Patály Szonja Viktória (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1892. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
1893. Vidovenyecz Levente (Békési Gladiátorok) 0 1
1894. Ádám Borka Borsika (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1895. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
1896. Kun Bella (MÓRICZ U12/A) 0 2
1897. Székely Lea Hanni (Békési Gladiátorok) 0 2
1898. Nagy Ákos Levente (GYKSE Szekszárd) 0 2
1899. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
1900. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1901. Kelepeisz Marcell (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1902. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1903. Györfi Ábel (BKG PRIMA U12) 0 2
1904. Bera Máté Balázs (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1905. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 0 2
1906. Gerencsér Liza (Sportiskolás Csajok) 0 2
1907. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 2
1908. Czuczor Sarolta (ETO BASKET) 0 2
1909. Balogh Bence Máté (TSK-Magiszter U12) 0 2
1910. Huszti Izabella (MÓRICZ U12/A) 0 1
1911. Erdélyi Rikárdó (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1912. Barkóczi Vilmos Csongor (Jezsu Farkasok) 0 1
1913. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 0 2
1914. Patály Kristóf (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1915. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
1916. Mester Míra Sára (Kölökös Lányok) 0 2
1917. Pintér Mihály (Szentendrei KSE/A) 0 1
1918. Miricz Gergő Bálint (Salgótarjáni KI) 0 2
1919. Balla Olivér Sándor (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1920. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1921. Bacskai Boglárka (KKS) 0 1
1922. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0 2
1923. Ibraheem Aleeza (Kölökös Lányok) 0 2
1924. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1925. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 0 2
1926. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1927. Pék Benedek (EKE U12) 0 2
1928. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 0 2
1929. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1930. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1931. Oláh Eszter (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
1932. Pócs Petra (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1933. Kalmár Richárd (Hévíz SK U12) 0 2
1934. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök) 0 1
1935. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1936. Farcău George (BC Primo Carei) 0 2
1937. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1938. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1939. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1940. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
1941. Zölei Gergő (Hévíz SK U12) 0 2
1942. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
1943. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1944. Boldizsár Bence (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
1945. Popovics János (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
1946. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1947. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 2
1948. Pálfy-Nagy Zsombor Attila (Kozármisleny SE) 0 2
1949. Buzogány Lia (Kaszás Boszorkák) 0 2
1950. Erhardt Linda (Sportiskolás Csajok) 0 2
1951. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1952. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1953. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0 2
1954. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1955. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1956. Egresi Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1957. Nádasi Lili Viktória (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1958. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1959. Máté Nikoletta Letícia (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1960. Tari Zalán (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
1961. Varga Krisztina Rózsa (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1962. Sipos Levente (ICT Pilots U12) 0 2
1963. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1964. Krecsmarik Róbert (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
1965. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA U12) 0 2
1966. Girgász Barnabás (MAFC Mokos) 0 1
1967. Máriás Borbála (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
1968. Rédei Márton (FKE Mackók) 0 1
1969. Sterczer Maja Hilda (Szentendrei KSE/B) 0 2
1970. Kaszás Abigél (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
1971. Owczarek Máté (BSC Herman) 0 2
1972. Besenyei Roland (Pityke KSE) 0 2
1973. Retkes Bence (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1974. Ledneczki Erik (Monok SE) 0 2
1975. Kövecses Dávid László (ICT Pilots U12) 0 2
1976. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1977. Virág Dániel Attila (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1978. Eszterle Zita (BSC LÁNY) 0 2
1979. Kocsis Bálint (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1980. Pivók Hunor (EKE U12) 0 2
1981. Barsi Levente (KKS) 0 2
1982. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1983. Kovács Borbála Hanna (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1984. Tóth Dávid (Keresztúri SE) 0 2
1985. Koczkás Kolos János (SZKHSE U12) 0 1
1986. Szalóczi Noel (Jezsu Farkasok) 0 1
1987. Fodor- Misik Kinga (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1988. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1989. Kertész Attila Dominik (FTSI Constantinum U12) 0 1
1990. Rónavölgyi Johanna Liza (KKS) 0 1
1991. Mészáros Attila (Szentesi Gepárdok) 0 2
1992. Zalka Szófia Noa (Csata Villám) 0 2
1993. Borga Levente Imre (Sláger KKSE U12) 0 2
1994. Farkas Levente (MÓRICZ U12/A) 0 2
1995. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club) 0 2
1996. Vittmann Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1997. Buttinger Dominik Ádám (EKE U12) 0 2
1998. Pető Jázmin (DVTK Tiszaújváros) 0 1
1999. Szollár Emily (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
2000. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
2001. Kapornaki Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2002. Szabó Lili (MÓRICZ U12/A) 0 2
2003. Baricz Bence (CEKK) 0 1
2004. Csurgai Péter (Szentesi Gepárdok) 0 2
2005. Rabi Zoltán (Szentendrei KSE/A) 0 2
2006. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U12) 0 2
2007. Hevesi Roland (BSC Fiú) 0 2
2008. Hajdú Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2009. Heller Dávid (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
2010. Máté Viktória (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2011. Végvári Izabella Nikolett (KKS) 0 2
2012. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
2013. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
2014. Nagy Botond Márton (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2015. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2016. Kiss Molli (MÓRICZ U12/A) 0 2
2017. Kuklis Gergő (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
2018. Kade Titusz (EKE U12) 0 2
2019. Máté Virág (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2020. Winczheim Emma (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2021. Ódor Norah (Ajkai Vitézek U12) 0 2
2022. János Zsófia (GYKSE Bonyhád) 0 2
2023. Laczó Ákos (Kozármisleny SE) 0 2
2024. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 0 2
2025. Szarvas Alíz (ETO BASKET) 0 2
2026. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök) 0 1
2027. Török Nándor János (MÓRICZ U12/A) 0 2
2028. Pókó Blanka (VESC) 0 2
2029. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2030. Gáli Zétény (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2031. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U12) 0 2
2032. Rózsás Bence (ZTE KK) 0 2
2033. Busa Gergő (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
2034. Bődey Mihály (MAFC Mokos) 0 1
2035. Fekete Véda Szofi (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2036. Bodnár Boglárka (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2037. Boros Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2038. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 0 2
2039. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U12) 0 2
2040. Dandé Péter (BKG PRIMA U12) 0 2
2041. Kozák Noel (CVSE) 0 2
2042. Hajas Mátyás Zoltán (GYKSE Bonyhád) 0 2
2043. Önder Lelle Valéria (Szentesi Gepárdok) 0 2
2044. Mitykó Máté Ákos (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
2045. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2046. Szemző Dorián Tamás (BasketBaja SE) 0 1
2047. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
2048. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/B) 0 2
2049. Hlavay-Toldy Janka (VESC) 0 2
2050. Mikle Simon Ábel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
2051. Makki Eszter (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 1
2052. Bartus Izabell (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
2053. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2054. Bóka János Pál (Monor SE Fiú) 0 2
2055. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
2056. Horváth Dávid Krisztián (Békési Gladiátorok) 0 2
2057. Varga Dániel (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
2058. Harta Barnabás (Ajkai Vitézek U12) 0 1
2059. Vág Lotty Lia (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2060. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
2061. Imre Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
2062. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 1
2063. Halwax Noémi (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
2064. Gáspár Lilien (Pityke KSE) 0 2
2065. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
2066. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
2067. Szántó Szabolcs (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
2068. Anderkó Balázs (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2069. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
2070. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Alligators) 0 1
2071. Mészáros Luca (VESC) 0 2
2072. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U12) 0 2
2073. Balog Jázmin Melani (Gyakorlós Csibék) 0 2
2074. Kiss Márton (Szolnoki Sasok) 0 2
2075. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
2076. Tóth Vencel (MAFC Heisler) 0 2
2077. Makkos Máté Olivér (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2078. F. Nagy Ádám (Cívis KK Debrecen/B) 0 1
2079. Seder László (NYKK Eötvös U12) 0 1
2080. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 2
2081. Sárkány Bora (MTK Budapest) 0 2
2082. Gayer Máté (Kozármisleny SE) 0 2
2083. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 2
2084. Koppány Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
2085. Borbély Száva (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2086. Sós Zoltán Antal (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
2087. Csiszér Joel (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2088. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
2089. Steiner Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2090. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2091. Lovas Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 0 1
2092. Somogyi Mia (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2093. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
2094. Király András Kolumbusz (Szentendrei KSE/A) 0 2
2095. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
2096. Pálhegyi Luca (VUA U12) 0 2
2097. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
2098. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
2099. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 0 2
2100. Varga Tímea (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2101. Lánczy Timon József (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
2102. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U12) 0 2
2103. Szűts Arnold Dávid (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
2104. Kovács Martin (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
2105. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
2106. Schőn Erik (DKKA Alligators) 0 2
2107. Ortutay Szabolcs (Vasas Budai ASE) 0 1
2108. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 0 2
2109. Bohai Soma (VMG DSE) 0 2
2110. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
2111. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
2112. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2113. Benke Botond (Monok SE) 0 2
2114. Pap Brigitta Maja (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
2115. Turóczy Szabolcs (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2116. Kollmann Barnabás (BLF SE U12) 0 2
2117. Kolláth Kristóf (GYKSE Szekszárd) 0 2
2118. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 0 2
2119. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 0 2
2120. Csiffáry Bálint Bajnok (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
2121. Fábián Bence (FKE Mackók) 0 1
2122. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
2123. Kaiser György (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2124. Korhut Nándor (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
2125. László Karina Nóra (PSE Párducok) 0 2
2126. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Kenguruk) 0 1
2127. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
2128. Kiss Léna (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2129. Kovács Krisztián (CVSE) 0 2
2130. Megyeri-Juhász Vince (S&T Hernád U12) 0 2
2131. Szegedi Marcell (Nyírpazonyi KE) 0 2
2132. Palócz Zsolt (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
2133. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2134. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 0 1
2135. Sőti Heléna (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2136. Csikó Noel (Salgótarjáni KI) 0 2
2137. Király Ádám Marcell (Budapesti Bikák U12) 0 2
2138. Vörös Szofi Olivia (S&T Hernád U12) 0 1
2139. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2140. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
2141. Hajdu László Botond (Miklósi KékRókák KE) 0 1
2142. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0 2
2143. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház Fiú) 0 1
2144. Konecsni Viktória (Gyakorlós Csibék) 0 2
2145. Enyedi Krisztián (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
2146. Kecskés Miksa (BL Basket SE Vegyes) 0 2
2147. Sipos Zétény (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2148. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2149. Nagy Levente (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
2150. Kőrizs Dávid (MÓRICZ U12/A) 0 2
2151. Kószó Vince (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2152. Gulyás Dorina (Szolnoki Zöldikék) 0 2
2153. Ruska Hanna (Nyírpazonyi KE) 0 2
2154. Fiausch Márk (Ajkai Vitézek U12) 0 1
2155. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
2156. Máté Leonóra (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2157. Matus Ádám Bálint (BSC Herman) 0 2
2158. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
2159. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
2160. Alvári Emília (MÓRICZ U12/A) 0 1
2161. Hornyák Mátyás (SZKHSE U12) 0 2
2162. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2163. Simon Zsófia (Gyakorlós Csibék) 0 2
2164. Zhorela Vajk (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2165. Madaras Dominik Noel (Budapesti Bikák U12) 0 2
2166. Jaloveczky Nola (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2167. Kalauz Emma (VESC) 0 2
2168. Castiglione Olivér (KKS) 0 2
2169. Vass Léna (BKG PRIMA U12) 0 2
2170. Berkes Dániel (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2171. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
2172. Koprivanacz Olivér (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
2173. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 0 2
2174. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 0 2
2175. Katona László Marcell (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2176. Papp Péter (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2177. Vass Lóránd (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
2178. Csáki Zita (FTSI József A. U12) 0 2
2179. Terjéki Máté (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
2180. Bokor Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 2
2181. Lőrincz Ata (Kécskei Vidrák) 0 2
2182. Kozma Adél Kitti (Nyírpazonyi KE) 0 2
2183. Balla Lilianna (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
2184. Dongó Milán (FTSI József A. U12) 0 2
2185. Aranyos Effi (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2186. Pálinkás Ádám (Jezsu Farkasok) 0 1
2187. Miklós Nimród (KASI U12 TOLDI) 0 1
2188. Bíró Gellért (Budafoki Bikák) 0 2
2189. Kovács Dániel (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
2190. Halász Bernát (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2191. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 0 2
2192. Rádó Tamara (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
2193. Logvinov Arij (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
2194. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
2195. Temesvári Kamilla Róza (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 1
2196. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U12) 0 2
2197. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2198. Kovalenko Palíná (Csata Csillagok) 0 1
2199. Korcz Levente (Tapolcai Sárkányok) 0 2
2200. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 0 2
2201. Kiss Maximilián (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2202. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök) 0 1
2203. Szalay Kata (Szolnoki Zöldikék) 0 2
2204. Moharos Zsófia (S&T Hernád U12) 0 2
2205. Gimesi Elvira Matilda (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 1
2206. Soós János (OSE Oroszlánok U12) 0 1
2207. Fekete Oliver (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
2208. Küllős Attila Csaba (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
2209. Katona Boglárka Hanna (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
2210. Kertész Mihály Máté (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
2211. Balogh Liliom (TSK-Magiszter U12) 0 2
2212. Holló Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
2213. Sándor Levente (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2214. Novozánszki Lilien (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2215. Zsuró Ádám (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
2216. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2217. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2218. Sándor Barnabás (Újpest-MT/A) 0 2
2219. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2220. Zámbó Ferenc (DKKA Alligators) 0 1
2221. Kéhl Tamás (Vasas Budai ASE) 0 2
2222. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2223. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 0 2
2224. Auth Péter (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
2225. Póka Mira Boróka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2226. Kertész Betsabé Lea (Szentesi Gepárdok) 0 2
2227. Fehér Virág (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2228. Gombocz Bercel (Vasas Budai ASE) 0 2
2229. Dovhinka Anna (VUA U12) 0 2
2230. Palánkai Anka (Vasas Amazonok) 0 1
2231. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U12) 0 2
2232. Dósa Gréta (DVTK Akadémia/A) 0 2
2233. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
2234. Gál Zétény (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
2235. Takács Barnabás (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
teljes ranglisták >>

Pont - ÁTLAG (min. 1 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 38.5 2
2. Kulacs Mária (ETO BASKET) 34.5 2
3. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Debrecen/A) 33.5 2
4. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 32.5 2
5. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 31.5 2
6. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök) 29.5 2
7. Wéber Patrick Olivér (KASI U12 KISFALUDY) 29.5 2
8. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 28.5 2
9. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 28.5 2
10. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 28 2
11. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 27 2
12. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 26.5 2
13. Bíró Jázmin Alíz (BSC LÁNY) 26.5 2
14. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 25.5 2
15. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 25.5 2
16. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 25 2
17. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 25 2
18. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 25 2
19. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 24 2
20. Császár Nóra (CEKK Basket) 22 2
21. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 22 2
22. Déri Máté (Körmendi Törpördögök) 21.5 2
23. Bodor Hanga Boglárka (BLF SE U12) 21.5 2
24. Novák Lilien (Kanizsai Vadmacskák SE) 21 2
25. Hevér Tamás Kristóf (Budapesti Bikák U12) 21 2
26. Horváth Patrik (KASI U12 TOLDI) 20.5 2
27. Tulipán Flóra (Zsákoló Zsiráfok) 20 2
28. Soós Botond (DKKA Alligators) 20 2
29. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 20 2
30. Radulovic Ekaterina (Soproni Darazsak Akadémia/A) 19.5 2
31. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 19.5 2
32. Somi Miron (KASI U12 TOLDI) 19.5 2
33. Máthé Emma Karolina (VESC) 19.5 2
34. Bodonyi Soma (NKA Pécs U12 Fiú) 19.5 2
35. Both Tibor (GYKSE Bonyhád) 19 2
36. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Gladiátorok) 19 2
37. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 19 2
38. Mile Barnabás (Győrzámolyi Rókák) 19 2
39. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 19 2
40. Seszták István (Cívis KK Debrecen/A) 19 2
41. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 18.5 2
42. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 18.5 2
43. Szabó-Haklits Patrik (Körmendi Törpördögök) 18.5 2
44. Váradi Hédi (DIFE KK U12 DERECSKE) 18.5 2
45. Varga László (OSE Oroszlánok U12) 18.5 2
46. Márton Bernát (Pityke KSE) 18 2
47. Tóth Zétény (DKKA Cougars) 18 2
48. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 18 2
49. Bíró Dóra (MEZŐBERÉNYI KK) 18 2
50. Haidu-Mare Kristóf (BC Primo Carei) 18 2
51. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U12) 17.5 2
52. Bukta Benedek (MEAFC Csibészek) 17.5 2
53. Miklós Mira (KSC Szekszárd) 17.5 2
54. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 17.5 2
55. Hegedűs András (Jezsu Farkasok) 17.5 2
56. Domokos Botond (Békési Gladiátorok) 17.5 2
57. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 17 2
58. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 17 2
59. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U12) 17 2
60. Takács Áron (DIFE KK U12 DERECSKE) 17 1
61. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 17 2
62. Huppauer László (Tatabányai Sport Club) 17 2
63. Lőrincz Milán (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 17 2
64. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U12) 17 2
65. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 16.5 2
66. Óvári Áron Mór (Alba Fehérvár Cápák) 16.5 2
67. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 16.5 2
68. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U12) 16.5 2
69. Solevic Miló (MEZŐBERÉNYI KK) 16 2
70. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 16 2
71. Borza Emma Nóra (Cívis KK Macskatigrisek) 16 2
72. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 16 2
73. Mikulás Damira (TFSE) 16 1
74. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U12 Alfák) 16 2
75. Csurgai Martin (Pityke KSE) 15.5 2
76. Konakov Filip (Ifjú Sólymok) 15.5 2
77. Somi Milos (KASI U11 VÁLOGATOTT) 15.5 4
78. Kiss Botond (DIFE KK U12 DERECSKE) 15.5 2
79. Dudás Noel (BL Basket SE Vegyes) 15.5 2
80. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U12V) 15.5 2
81. Túri Szofi (Kecskeméti U12 Villámok) 15.5 2
82. Spindler Benedek Ábris (OSE Oroszlánok U12) 15.5 2
83. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 15 2
84. Lámpi Franciska (Csata Csillagok) 15 2
85. Orova Levente (Szentendrei KSE/B) 15 1
86. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs U12 Fiú) 15 2
87. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 15 2
88. Du Chengyuan (BLF SE U12) 15 2
89. Halászevics Diána (KS Szeged Bulldogok) 15 2
90. Mészáros Bálint (KVSE U12) 15 2
91. Kertész Lilla (Cívis KK Macskatigrisek) 15 2
92. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 15 2
93. Bálint Kristóf (FTSI József A. U12) 14.75 4
94. Molnár Hanna (Hévíz SK U12) 14.5 2
95. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 14.5 2
96. Fogarasi Benedek (OSE Oroszlánok U12) 14.5 2
97. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 14.5 2
98. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 14.5 2
99. Tóth Helka Róza (Kanizsai Vadmacskák SE) 14.5 2
100. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 14 2
101. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 14 2
102. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 14 2
103. Fonó Gréta Mira (Kaszás Boszorkák) 14 2
104. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 14 2
105. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 14 2
106. Dunai Bianka (Gyakorlós Csibék) 14 2
107. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 14 1
108. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 14 2
109. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 14 2
110. Bitó Attila (FTSI Constantinum U12) 14 2
111. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 14 2
112. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 14 2
113. Fekete Norbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 13.67 3
114. Szabó Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 13.5 2
115. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 13.5 2
116. Katona Kornél (Cívis KK Kenguruk) 13.5 2
117. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 13.5 2
118. Vizeli Vajk (Cívis KK Kenguruk) 13.5 2
119. Gyermán Léna (NKA Pécs U12 Leány) 13.5 2
120. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 13 2
121. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 13 2
122. Soltész Balázs (Sláger KKSE U12) 13 2
123. Simonics Nóra (VUA U12) 13 2
124. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 13 2
125. Szabó Emma (Cívis KK Macskatigrisek) 13 2
126. Stier Laura Blanka (KSC Szekszárd) 13 2
127. Tankó Tamara (Kanizsai Vadmacskák SE) 13 2
128. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 13 2
129. Szabó Luca Kata (KSC Szekszárd) 13 2
130. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 13 2
131. Szalma Soma Lázár (Monor SE Fiú) 13 2
132. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 13 2
133. Fábri Lili (Csepel Basket/A) 13 2
134. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 13 2
135. Vitéz Nóra Piroska (ETO BASKET) 13 2
136. Réczi Patrik (FTSI Platán Isk. U12) 13 4
137. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 13 2
138. Gáll Bence Milán (FTSI Constantinum U12) 13 1
139. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 13 2
140. Deák Márk (Jezsu Farkasok) 13 2
141. Héjj Lili Sára (Alba Fehérvár Csukák) 12.5 2
142. Toldi Richárd (CVSE) 12.5 2
143. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 12.5 2
144. Takács Ákos Nándor (DKKA Cougars) 12.5 2
145. Vince Bence (KASI U12 KISFALUDY) 12.5 2
146. Bodor Dániel Béla (Salgótarjáni KI) 12.5 2
147. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök) 12.5 2
148. Vincz Ábel (DKKA Alligators) 12.5 2
149. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U12V) 12.5 2
150. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 12.5 2
151. Takács Dominik (OSE Oroszlánok U12) 12.5 2
152. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 12.5 2
153. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 12 2
154. Székely Beatrix (Fóti Kis Tigrisek) 12 2
155. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 12 2
156. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 12 2
157. Balázs Gergő (MAFC Mokos) 12 1
158. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 12 2
159. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 12 2
160. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 12 2
161. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 12 2
162. Juhász Marcell (MEAFC Csibészek) 12 2
163. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 12 2
164. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 12 2
165. Istókovics Miléna (NKA Pécs U12 Leány) 12 2
166. Kovács Ákos Hunor (MAFC Mokos) 12 1
167. Bősze Odett (Ajka - Szentgál City U12) 12 2
168. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 12 2
169. Imre László (Kécskei Vidrák) 12 2
170. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 12 2
171. Zsolnai Dominik (CVSE) 12 2
172. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Zöldikék) 12 2
173. Bús Sándor (Szentendrei KSE/B) 12 2
174. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 12 2
175. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 12 2
176. Rajnai Eleonóra (KSC Szekszárd) 12 2
177. Forrai Attila (GYKSE Bonyhád) 12 2
178. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 11.5 2
179. Jutasi Maja (BSC LÁNY) 11.5 2
180. Tóth Levente (Cívis KK Debrecen/A) 11.5 2
181. Polgári Gergő (BKG-Veresegyház Fiú) 11.5 2
182. Kézi Dexter (MAFC Gabányi) 11.5 2
183. Bakó Imre (FTSI Platán Isk. U12) 11.5 2
184. Kovács Áron Dusán (KASI U11 VÁLOGATOTT) 11.5 2
185. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 11.5 2
186. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Debrecen/A) 11.5 2
187. Szalai Bálint (EKE U12) 11.5 2
188. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 11.5 2
189. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Kenguruk) 11.5 2
190. Pongor Benedek (Cívis KK Kenguruk) 11.5 2
191. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 11.5 2
192. Kertész Panna (Csata Csillagok) 11.5 2
193. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 11.5 2
194. Hoffer Hanna (Szolnoki Zöldikék) 11.5 2
195. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 11.5 2
196. Czene Betti (SZEDEÁK U12 Leány) 11 2
197. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club) 11 2
198. Taylor Jonatán Ben (Szentendrei KSE/B) 11 2
199. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 11 2
200. Müller Mihály (Pécsi VSK Fiú) 11 2
201. Kővári Dóra (Csata Csillagok) 11 2
202. Szabó Csanád (Salgótarjáni KI) 11 2
203. Kecskés András (VMG DSE) 11 2
204. Béndek Péter (Fűzfői AK) 11 2
205. Márton Tamás (Fűzfői AK) 11 2
206. Miklóssy Fruzsina Bella (Fóti Kis Tigrisek) 11 2
207. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 11 2
208. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 11 1
209. Rozsos Attila (CEKK) 11 2
210. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U12 Leány) 11 2
211. Bolla Gergő (Ajka - Szentgál City U12) 11 1
212. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 11 2
213. Szlotta Laura (VESC) 11 2
214. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 11 2
215. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U12V) 11 2
216. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 11 2
217. Bojtár Anna (Vasas Bolhák) 11 2
218. Vancsics Dániel Gábor (BSC Herman) 11 2
219. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 11 2
220. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U12) 11 2
221. Dürgő Sándor (DIFE KK U12 DERECSKE) 11 1
222. Máté Ráhel Ilona (Mátészalkai VULE/A) 11 2
223. Hajdu Enikő (NKA Pécs U12 Leány) 11 2
224. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Pandák) 11 2
225. Füredi Botond (Békési Gladiátorok) 11 2
226. Beke Milán (FTSI József A. U12) 10.75 4
227. Román Vince (Cívis KK Kenguruk) 10.5 2
228. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE Fiú) 10.5 2
229. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 10.5 2
230. Bíró Loretta Léna (BSC LÁNY) 10.5 2
231. Gyarmati Máté István (MAFC Gabányi) 10.5 2
232. Mészáros Attila (Budafoki Bikák) 10.5 2
233. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 10.5 2
234. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 10.5 2
235. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 10.5 2
236. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 10.5 2
237. Arató Ádám (Kecskeméti KA U12 Alfák) 10.5 2
238. Pető-Zimonyi Ákos (ZTE KK) 10.5 2
239. Vass Dorina (Soproni Darazsak Akadémia/B) 10.5 2
240. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U12) 10.5 2
241. Halász Janka (Vasas Amazonok) 10.5 2
242. Felder Misa (KASI U11 VÁLOGATOTT) 10.33 3
243. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 10 2
244. Lente Laura Panna (Kaszás Boszorkák) 10 2
245. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 10 2
246. Kálnoky Zsombor Bálint (KöLöKöS Fiúk) 10 2
247. Mozsolics Róza Margit (Kanizsai Vadmacskák SE) 10 2
248. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 10 2
249. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 10 2
250. Siklós Marcell (MAFC Mokos) 10 2
251. Répási Zorka (MEZŐBERÉNYI KK) 10 2
252. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 10 1
253. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 10 2
254. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 10 1
255. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 10 2
256. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Kenguruk) 10 2
257. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 10 2
258. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 10 2
259. Schillinger Róza (ETO BASKET) 10 2
260. Báthory Zsófia (KS Szeged Bulldogok) 10 2
261. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 10 2
262. Sipőcz Mira (Hévíz SK U12) 10 2
263. Merkovic Szelina (Kecskeméti U12 Villámok) 10 2
264. Dzsida Vince (SZKHSE U12) 10 2
265. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét U12) 10 2
266. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 10 2
267. Varga Ákos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 10 2
268. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U12) 10 2
269. Berkes Áron (Keresztúri SE) 10 2
270. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U12) 10 2
271. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK Debrecen/A) 10 2
272. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 10 2
273. Radasics Linda (Soproni Darazsak Akadémia/B) 10 2
274. Vajda Árpád (KöLöKöS Fiúk) 10 2
275. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 10 2
276. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 10 2
277. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólymok) 10 2
278. Bodor Boldizsár (NKA Pécs U12 Fiú) 10 2
279. Kurucz-Magyar Mira (VESC) 9.5 2
280. Böröcz Nándor (DKKA Cougars) 9.5 2
281. Németh Jakab (RICSILLA Rakéta U12) 9.5 2
282. Kiss Levente Péter (Hévíz SK U12) 9.5 2
283. Fehér Máté Koppány (Szentendrei KSE/A) 9.5 2
284. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 9.5 2
285. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 9.5 2
286. Nyers Máté (NYKK Eötvös U12) 9.5 2
287. Nagy Amanda (Vasas Bolhák) 9.5 2
288. Gálos Botond (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 9.5 2
289. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 9.5 2
290. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 9.5 2
291. Hobok Bercel (Tapolcai Sárkányok) 9.5 2
292. Gráczer Gergő (Ifjú Sólymok) 9.5 2
293. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 9.5 2
294. Dévai Ágoston (KASI U11 VÁLOGATOTT) 9.5 2
295. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 9.5 2
296. Sztrapek Adél (Kaszás Boszorkák) 9.5 2
297. Wolf Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 9.5 2
298. Illés Dániel Robin (MAFC Gabányi) 9.5 2
299. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Gabányi) 9.5 2
300. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 9.5 2
301. Karácsony Patrik (BSC Herman) 9 2
302. Szalánczi Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 9 2
303. Tóth Edit (Kecskeméti U12 Villámok) 9 2
304. Szabó Csenge (Tapolcai Oroszlánok) 9 2
305. Pető Zsolt (PILIS BASKET Dunakanyar) 9 2
306. Erős Zalán (EKE U12) 9 2
307. Kovács Bence (PSZSE-Kisördögök) 9 2
308. Kiss Korina (Tatabányai Sport Club) 9 2
309. Balog Panna Izabel (NKA Pécs U12 Szigetvár) 9 2
310. Serfőző Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 9 2
311. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 9 2
312. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 9 2
313. Szijártó Botond (BL Basket SE Vegyes) 9 2
314. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 9 2
315. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Rókák) 9 2
316. Tót Áron (ICT Pilots U12) 9 2
317. Kövesi-Kun Benedikt (TFSE) 9 1
318. Köves Timót (SZPA-HSE U12 Vegyes) 9 2
319. Balogh Leó (TSK-Magiszter U12) 9 2
320. Tóbiás Botond (KöLöKöS Fiúk) 9 2
321. Király Boldizsár (DKKA Cougars) 9 2
322. Novák Dominik (Ifjú Sólymok) 9 2
323. Kőszegi Réka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 9 2
324. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U12) 8.5 2
325. Pethő László (SZEDEÁK U12) 8.5 2
326. Takács Péter Endre (Monor SE Fiú) 8.5 2
327. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U12) 8.5 2
328. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 8.5 2
329. Vörös Kamilla (Alba Fehérvár Csukák) 8.5 2
330. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/B) 8.5 2
331. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 8.5 2
332. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 8.5 2
333. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 8.5 2
334. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 8.5 2
335. Galambos Márton (SZEDEÁK U12) 8.5 2
336. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 8.5 2
337. Horváth Máté (Ajkai Vitézek U12) 8.5 2
338. Katona Kornél (FTSI Platán Isk. U12) 8.5 4
339. Lőrincz Benedek Tas (BL Basket SE Vegyes) 8.5 2
340. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Gabányi) 8.5 2
341. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 8.5 2
342. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 8.5 2
343. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 8.5 2
344. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 8.5 2
345. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 8 2
346. Nagy Márton (FTSI Platán Isk. U12) 8 2
347. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Vadmacskák) 8 2
348. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK U12) 8 2
349. Csik Lili (Alba Fehérvár Csukák) 8 2
350. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 8 2
351. Szöllősi Attila Hunor (Alba Fehérvár Csukák) 8 2
352. Domán Hunor (Budapesti Honvéd SE/B) 8 2
353. Katona Blanka (Kecskeméti U12 Villámok) 8 2
354. Halbrucker Panna (Életrevalók SE) 8 1
355. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 8 1
356. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét U12) 8 2
357. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 8 2
358. Majdanics Márk (EKE U12) 8 2
359. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 8 2
360. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 8 2
361. Kiss Gellért (PSZSE-Kisördögök) 8 2
362. Somi Zétény (Cívis KK Debrecen/A) 8 2
363. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 8 2
364. Csuka Mira (Fóti Kis Tigrisek) 8 2
365. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 8 2
366. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 8 2
367. Horváth Hanna Sára (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 8 2
368. László Arnold Zsigmond (MAFC Gabányi) 8 2
369. Simon Olivér (NKA Pécs u12 fiú/B) 8 2
370. Tóth Richárd (FTSI Constantinum U12) 8 2
371. Kovács Kornél (Monor SE Fiú) 8 2
372. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti U12 Villámok) 8 2
373. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 8 2
374. Handl Dániel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 8 2
375. Kormos András (Alba Fehérvár Kenguruk) 8 2
376. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei KSE/A) 8 2
377. Trifont Lara (FTSI Platán Isk. U12) 8 2
378. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U12) 8 2
379. Imre Dávid (KASI U12 GYAKORLÓ) 8 2
380. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK Debrecen/B) 8 2
381. Juhász Ádám (MAFC Gabányi) 8 2
382. Torma Máté (Kecskeméti KA U12 Alfák) 8 2
383. Zsadányi Zsombor (TFSE) 8 1
384. Tóbiás Ajna Julianna (VUA U12) 8 2
385. Papp Maxim (BSC Herman) 7.5 2
386. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök) 7.5 2
387. Kovács Levente (Ajka - Szentgál City U12) 7.5 2
388. Késmárky Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 7.5 2
389. Gebura Leó (Vasas Budai ASE) 7.5 2
390. Magyari Rita (Tatabányai Sport Club) 7.5 2
391. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Kenguruk) 7.5 2
392. Wertmüller Milán Zoltán (Életrevalók SE) 7.5 2
393. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 7.5 2
394. Zsolnai Bence (CVSE) 7.5 2
395. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 7.5 2
396. Domonkos Zoé (Gyakorlós Csibék) 7.5 2
397. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 7.5 2
398. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 7.5 2
399. Brylko Davyd (SZEDEÁK U12) 7.5 2
400. Kapoli Dusán (BKG PRIMA U12) 7.5 2
401. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 7.5 2
402. Szonntag Adél (Csata Csillagok) 7.5 2
403. Tóth Soma Szabolcs (VUA U12) 7.5 2
404. Konecsnyi Lolli (Kaszás Boszorkák) 7.5 2
405. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 7.5 2
406. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK U12) 7.5 2
407. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 7.5 2
408. Szabó Bence (VUKE U12 Oroszlánok) 7.5 2
409. Lázár Panna (CEKK Basket) 7.5 2
410. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 7.5 2
411. Berta Manna Lujza (KSC Szekszárd) 7.5 2
412. Gelicz Gergő (KASI U12 TOLDI) 7.5 2
413. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 7.5 2
414. Kovács Nóra (KSC Szekszárd) 7.5 2
415. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 7.5 2
416. Lévai Kornél (KASI U11 VÁLOGATOTT) 7.25 4
417. Kovács Kolos (SZKHSE U12) 7 2
418. Paluska Zétény (OSE Oroszlánok U12) 7 2
419. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 7 2
420. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 7 2
421. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 7 2
422. Turzó Léna Zselyke (Alba Fehérvár Csukák) 7 2
423. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots U12) 7 2
424. Raposa Marcell (NKA Pécs U12 Fiú) 7 2
425. Candido Marco (BSC Fiú) 7 2
426. Iván Júlia (SZEDEÁK U12 Leány) 7 2
427. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 7 2
428. Győrfi Péter József (KVSE U12) 7 2
429. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 7 2
430. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök) 7 2
431. Hahn Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 7 2
432. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 7 2
433. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 7 2
434. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 7 2
435. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 7 2
436. Molnár Ákos (VUKE U12 Tigrisek) 7 2
437. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 7 2
438. Vönöczky Bálint (KASI U12 TOLDI) 7 2
439. Hatvári Marcell Áron (VUKE U12 Oroszlánok) 7 2
440. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 7 2
441. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 7 2
442. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 7 2
443. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 7 2
444. Major Donát (BUDAFOKI BAKOK) 7 2
445. Igaly Csaba Vajk (MAFC Mokos) 7 1
446. Smuk Borbála (ETO BASKET) 7 2
447. Nagy András Medárd (Gödi SE Vadmacskák) 7 2
448. Träger Tamás Péter (TFSE) 7 2
449. Tóth Sára (CEKK Basket) 7 2
450. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 7 2
451. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 7 2
452. Halbrucker Milán (Életrevalók SE) 7 2
453. Graziano Dominik (KVSE U12) 7 2
454. Csiszár Levente (BL Basket SE Vegyes) 7 2
455. Szücs Áron Szabolcs (BUDAFOKI BAKOK) 7 2
456. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 7 1
457. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 7 2
458. Mezei Máté (Szentendrei KSE/B) 7 2
459. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 7 2
460. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 7 2
461. Svantner Balázs (Cívis KK Debrecen/B) 7 2
462. Hellinger Márk (VMG DSE) 7 2
463. Bencze Noé (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 7 2
464. Baudisz Olivér (ICT Pilots U12) 7 2
465. Komáromi Emma (Csepel Basket/A) 7 2
466. Sosztarich Sára (Soproni Darazsak Akadémia/B) 7 2
467. Kertai Adél (KSC Szekszárd) 7 2
468. Szabó Rozi (NKA Pécs U12 Leány) 7 2
469. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. U12) 6.75 4
470. Boda Botond (KASI U11 VÁLOGATOTT) 6.67 3
471. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Rókák) 6.5 2
472. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 6.5 2
473. Bogos Kristóf (VUA U12) 6.5 2
474. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 6.5 2
475. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 6.5 2
476. Nagy Marcell Ádám (BLF SE U12) 6.5 2
477. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 6.5 2
478. Molnár Milán (Hévíz SK U12) 6.5 2
479. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 6.5 2
480. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 6.5 2
481. Katona Gergő (Tapolcai Sárkányok) 6.5 2
482. Hoffman Péter (KASI U12 TOLDI) 6.5 2
483. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U12) 6.5 2
484. Katona Zsófia (SZEDEÁK U12 Leány) 6.5 2
485. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 6.5 2
486. Kövesdi Bulcsú István (Vasas Budai ASE) 6.5 2
487. Barsy Bálint (Ziccer Tigrisek) 6.5 2
488. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 6.5 2
489. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 6.5 2
490. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 6.5 2
491. Németh Marcell (Ajkai Vitézek U12) 6.5 2
492. Babos Jázmin (MTK Budapest) 6.5 2
493. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 6.5 2
494. Koncz Bori (Csepel Basket/C) 6.5 2
495. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló) 6.5 2
496. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK Kenguruk) 6.5 2
497. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 6.5 2
498. Fekete Máté István (PILIS BASKET Dunakanyar) 6.5 2
499. Bognár Zsombor Barnabás (VMG DSE) 6.5 2
500. Schweifer Sebestyén (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 6.5 2
501. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 6.5 2
502. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 6.5 2
503. Miszori Lia (Soproni Darazsak Akadémia/A) 6.5 2
504. Kovács Bálint László (Vasas Budai ASE) 6.5 2
505. Dávid Milán (FTSI József A. U12) 6.5 4
506. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 6.5 2
507. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 6.5 2
508. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 6.5 2
509. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U12) 6.5 2
510. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 6.5 2
511. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 6.5 2
512. Kósik Anna (CEKK Basket) 6 2
513. Bogdán Zsombor (MAFC Mokos) 6 2
514. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 6 2
515. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök) 6 2
516. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 6 2
517. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök) 6 2
518. Varga Flóra (Fűzfői AK) 6 2
519. Szikora Vince (Budapesti Honvéd SE/A) 6 1
520. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 6 2
521. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 6 2
522. Tóth Áron (Budapesti Bikák U12) 6 2
523. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. U12) 6 4
524. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 6 1
525. Bróda Dávid (Békési Gladiátorok) 6 2
526. Szobonya Vince (KöLöKöS Fiúk) 6 2
527. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U12) 6 2
528. Pleiner Zselyke (Kecskeméti U12 Villámok) 6 2
529. Szigeti Donát (Ajkai Vitézek U12) 6 2
530. Berta Lajos (Kecskeméti KA U12 Alfák) 6 2
531. Németh Szofi Elza (Cívis KK Macskatigrisek) 6 2
532. Záhonyi Vivien (Zsákoló Zsiráfok) 6 2
533. Sabáli Sejla (Soproni Darazsak Akadémia/A) 6 2
534. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 6 2
535. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U12) 6 2
536. Bakos Eliza (SZPA-HSE U12 Vegyes) 6 1
537. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 6 2
538. Kállay Zsigmond (MAFC Mokos) 6 2
539. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 6 2
540. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U12) 6 2
541. Vass Oszkár Dániel (MAFC Mokos) 6 2
542. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Alligators) 6 2
543. Hajdú Boldizsár (MEAFC Csibészek) 6 1
544. Magyari Ákos Attila (KASI U12 KISFALUDY) 6 2
545. Kocsis Dominik (MEAFC Basket Bulls) 6 2
546. Halas Ármin (NKA Pécs u12 fiú/B) 6 1
547. Magony Olivér (Ifjú Sólymok) 6 2
548. Elek Dorka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 6 2
549. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 6 1
550. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 6 2
551. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/B) 6 2
552. Szabó Keve (BKG-Veresegyház Fiú) 6 2
553. Farkas Liza (Soproni Darazsak Akadémia/A) 6 2
554. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/B) 6 2
555. Koreny Krisztián (PSZSE-Kisördögök) 6 2
556. Mikics Dragan (SZPA-HSE U12 Vegyes) 6 1
557. Balogh Dániel (RICSILLA Rakéta U12) 6 2
558. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 6 1
559. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 6 2
560. Nagy-Molnár Marcell (Pécsi VSK Fiú) 6 2
561. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 6 2
562. Vass Péter András (Szentendrei KSE/B) 6 2
563. Markó Levente (PSZSE-Kisördögök) 6 2
564. Takács Gellért (KöLöKöS Fiúk) 6 2
565. Szongoth-Kukán András (MAFC Mokos) 6 4
566. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 6 2
567. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Sárkányok) 6 2
568. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló) 6 2
569. Makara Dmytro (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 6 2
570. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 6 2
571. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 6 2
572. Dombi Zoltán (BKG PRIMA U12) 6 2
573. Moldován Dominik (MAFC Gabányi) 6 2
574. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/B) 6 2
575. Demeter Zsolt (Salgótarjáni KI) 5.5 2
576. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club) 5.5 2
577. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 5.5 2
578. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 5.5 2
579. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U12/A) 5.5 2
580. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 5.5 2
581. Forrás Alexander (Győri KC Koalák UNI Győr) 5.5 2
582. Stenger Csongor (VUKE U12 Tigrisek) 5.5 2
583. Varga Sarolta (Sportiskolás Csajok) 5.5 2
584. Asztalos Ákos András (Cívis KK Debrecen/A) 5.5 2
585. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 5.5 2
586. Monori-Tönköl Vince (Monor SE Fiú) 5.5 2
587. Zsebe Dávid Róbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 5.5 4
588. Lipovits Marcell (PILIS BASKET Dunakanyar) 5.5 2
589. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 5.5 2
590. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 5.5 2
591. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 5.5 2
592. Major Máté (Óbudai Kaszások/A) 5.5 2
593. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 5.5 2
594. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 5.5 2
595. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 5.5 2
596. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 5.5 2
597. Torossy Zsombor (BLF SE U12) 5.5 2
598. Szili Kristóf (DKKA Alligators) 5.5 2
599. Kovács Barnabás Ákos (BSC Herman) 5.5 2
600. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U12 Leány) 5.5 2
601. Pénzes Levéd (ICT Pilots U12) 5.5 2
602. Szabó Zsófia (KSC Szekszárd) 5.5 2
603. Gere Levente (Kecskeméti KA U12 Alfák) 5.5 2
604. Holtai Péter (DKKA Cougars) 5.5 2
605. Nagy-Hegedüs Mátyás (Alba Fehérvár Csukák) 5.5 2
606. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U12) 5.5 2
607. Ortner András (Alba Fehérvár Kenguruk) 5.5 2
608. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK U12) 5.5 2
609. Nagy Orsolya (BL Basket SE Vegyes) 5.5 2
610. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U12/A) 5.5 2
611. Zeke Samu (MAFC Heisler) 5.5 2
612. Lajos Miklós (NKA Pécs u12 fiú/B) 5.5 2
613. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 5.5 2
614. Ódor Jázmin (Hévíz SK U12) 5.5 2
615. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 5.5 2
616. Szabadi Franciska Sára (CEKK Basket) 5.5 2
617. Delacasse László (ZTE KK) 5.5 2
618. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok U12) 5.5 2
619. Sipos Zalán (BSC Herman) 5.5 2
620. Horváth Máté (ZTE KK) 5.5 2
621. Németh Máté (MAFC Heisler) 5.5 2
622. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 5.5 2
623. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 5.5 2
624. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 5.5 2
625. Bujdosó Gábor (DIFE KK U12 DERECSKE) 5.5 2
626. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Bikák) 5.5 2
627. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 5.5 2
628. Balogh Hédi (Cívis KK Macskatigrisek) 5.5 2
629. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 5.5 2
630. Pribusz Máté (DKKA Cougars) 5 2
631. Császár Zelma (Kosársuli 8600 Kft) 5 2
632. Biró Erik Márk (Monor SE Fiú) 5 2
633. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 5 2
634. Rózsa Ádám (Cívis KK Kenguruk) 5 2
635. Pintye Gergő Noel (Cívis KK Kenguruk) 5 2
636. Tóth-Császár Bence (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 5 2
637. Csipszer Panna Boglárka (Ajka - Szentgál City U12) 5 2
638. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U12V) 5 2
639. Csiha Levente (Százhalombattai KSE Fiú) 5 2
640. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét U12) 5 1
641. Tóth Nóra (CEKK Basket) 5 2
642. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 5 2
643. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 5 2
644. Breier András János (Mohácsi Torna Egylet 1888) 5 2
645. Ferenczi Bence (Ifjú Sólymok) 5 2
646. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 5 2
647. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs U12 Fiú) 5 2
648. Ács Donát (BL Basket SE Vegyes) 5 2
649. Simon Kornél Olivér (Szentendrei KSE/B) 5 2
650. Szabó Rita (Kecskeméti U12 Villámok) 5 2
651. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 5 2
652. Házy Leó (Budapesti Honvéd SE/B) 5 2
653. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 5 2
654. Kegyes Ámıin-Attila (BC Primo Carei) 5 2
655. Ciucoş Andrei (BC Primo Carei) 5 2
656. Faragó Benedek István (Vasas Budai ASE) 5 1
657. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 5 1
658. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 5 2
659. Szalai Kristóf (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 5 2
660. Fülöp András (VMG DSE) 5 2
661. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 5 2
662. Szentes Flóra (MTK Budapest) 5 2
663. Patály Ábel (Mátészalkai VULE/A) 5 2
664. Cserkó Viktória Alexandra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 5 2
665. Varga Mira (DIFE KK U12 DERECSKE) 5 2
666. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 5 2
667. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 5 1
668. Környei Dóra (Kanizsai Vadmacskák SE) 5 2
669. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Rókák) 5 2
670. Bogdán Fanni (CEKK Basket) 5 2
671. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U12) 5 2
672. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 5 2
673. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 5 2
674. Kovács Soma (SZKHSE U12) 5 2
675. Letenyei Vencel (VUA U12) 5 2
676. Kovács Déna Virág (Csepel Basket/A) 5 2
677. Takács David (ZTE KK) 5 2
678. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 5 2
679. Tóth Zalán Ábel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 5 2
680. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club) 5 2
681. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U12) 5 2
682. Botos-Kürthy László (BUDAFOKI BAKOK) 5 2
683. Varga Milán (Ifjú Sólymok) 5 2
684. Sebestyén Ákos (MEAFC Csibészek) 5 2
685. Zalavári Marcell (DKKA Cougars) 5 2
686. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 5 2
687. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 5 2
688. Pintér Zoltán (BL Basket SE Vegyes) 5 2
689. Bozóki István Levente (DKKA Alligators) 5 2
690. Szabo Matias-László (BC Primo Carei) 5 2
691. Németh Jázmin (KSC Szekszárd) 5 2
692. Meszaros Milan (BC Primo Carei) 5 1
693. Tersztyánszky Kristóf (PSZSE-Kisördögök) 5 2
694. Mykhailov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 5 2
695. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 5 2
696. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 5 2
697. Budai Mihály (CEKK) 5 2
698. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 5 2
699. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U12/A) 5 2
700. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 5 2
701. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 5 2
702. Füzi Izabella (KASI U12 KISFALUDY) 5 2
703. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 5 2
704. Flóring István Gábor (FTSI József A. U12) 4.5 4
705. Dutka Dorka (DIFE KK U12 DERECSKE) 4.5 2
706. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 4.5 2
707. Oláh Tamás László (Salgótarjáni KI) 4.5 2
708. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 4.5 2
709. Szép Péter Samu (Hévíz SK U12) 4.5 2
710. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 4.5 2
711. Kerekes Áron (Cívis KK Debrecen/A) 4.5 2
712. Rendek Sebestyén (Monor SE Fiú) 4.5 2
713. Takács Boldizsár (ZTE KK) 4.5 2
714. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 4.5 2
715. Csuba Flóra Júlia (Kaszás Boszorkák) 4.5 2
716. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 4.5 2
717. Réder Csongor (Szentendrei KSE/B) 4.5 2
718. Kondor Kende (Életrevalók SE) 4.5 2
719. Vleskó Márton András (Győri KC Koalák UNI Győr) 4.5 2
720. Világos Patrik (Tapolcai Sárkányok) 4.5 2
721. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 4.5 2
722. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 4.5 2
723. Gulyás Gergő (NKA Pécs u12 fiú/B) 4.5 2
724. Bilics Péter (MAFC Heisler) 4.5 2
725. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U12) 4.5 2
726. Moór Franciska Éda (DKKA Pandák) 4.5 2
727. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 4.5 2
728. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei KSE/A) 4.5 2
729. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 4.5 2
730. Tomesz Léna (Csepel Basket/C) 4.5 2
731. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 4.5 2
732. Varga Flóra Izabella (Csata Csillagok) 4.5 2
733. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 4.5 2
734. Takáts Márton (Malév Kobrák) 4.5 2
735. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE Fiú) 4.5 2
736. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Rókák) 4.5 2
737. Novák Eszter Nóra (Alba Fehérvár Csukák) 4.5 2
738. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 4.5 2
739. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 4.5 2
740. Hadnagy Ernő (Keresztúri SE) 4.5 2
741. Kovács Gábor Noel (Szentesi Gepárdok) 4.5 2
742. Gurmai Szilárd (MEZŐBERÉNYI KK) 4.5 2
743. Puskás Márton (Ifjú Sólymok) 4.5 2
744. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 4.5 2
745. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 4.5 2
746. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 4.5 2
747. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 4.5 2
748. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Debrecen/A) 4.5 2
749. Balogh Boglárka (ETO BASKET) 4.5 2
750. Kiss Máté (Jezsu Farkasok) 4.5 2
751. Budai Viktória (S&T Hernád U12) 4.5 2
752. Bende Máté (Szentesi Gepárdok) 4.5 2
753. Svichrán Léna (Szolnoki Zöldikék) 4.5 2
754. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok U12) 4.5 2
755. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U12) 4.5 2
756. Mollink Sophie Léna (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 4.5 2
757. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U12) 4.5 2
758. Oláh Dávid (MEAFC Csibészek) 4.5 2
759. Szalay Zoltán (Budapesti Honvéd SE/A) 4.5 2
760. Patály Zoltán (Mátészalkai VULE/A) 4.5 2
761. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.5 2
762. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 4.5 2
763. Czompoly Zsófia (Csata Csillagok) 4.5 2
764. Birck Emese (Vasas Amazonok) 4.33 3
765. Friedsam Lilla (BSC LÁNY) 4 2
766. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 4 3
767. Ndoumbe Aimée Sára (Kosársuli 8600 Kft) 4 2
768. Csirke Zoltán (CEKK) 4 2
769. Milotai Marcell (KVSE U12) 4 2
770. Rózsa Benedek (Cívis KK Kenguruk) 4 1
771. Hajdu Blanka (Csata Villám) 4 2
772. Kéri Levente (Ajka - Szentgál City U12) 4 2
773. Dovgál Mia (Csata Villám) 4 2
774. Máté Ignác Brájen (Mátészalkai VULE/B) 4 2
775. Trapp Milán (Malév Kobrák) 4 2
776. Sashalmi Lilien (Csepel Basket/A) 4 2
777. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 4 2
778. Medvig Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 2
779. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 4 2
780. Fehér Boglárka (S&T Hernád U12) 4 2
781. Ozsváth Lili (BUDAFOKI BAKOK) 4 2
782. Horváth Attila Krisztián (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 4 2
783. Buni Dániel (TFSE) 4 1
784. Mitsikoudis Christos (CEKK) 4 2
785. Bögöly Nóra (BKG-Veresegyház Leány) 4 2
786. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 4 2
787. Csák Zétény (Kecskeméti KA U12 Alfák) 4 2
788. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U12) 4 2
789. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti U12 Villámok) 4 2
790. Király Adél (Békéscsabai KK) 4 2
791. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 4 1
792. Hatfaludi Dávid Edvárd (TFSE) 4 1
793. Lóczi Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 4 1
794. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 4 2
795. Török Dániel (Cívis KK Kenguruk) 4 2
796. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 4 2
797. Németh Mercédesz (CEKK Basket) 4 2
798. Ress Kornél (BSC Fiú) 4 2
799. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 4 2
800. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Debrecen/A) 4 2
801. Szalai Luca (Életrevalók SE) 4 2
802. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét U12) 4 2
803. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok) 4 2
804. Horváth Márk (DKKA Cougars) 4 2
805. Matula Hanka (Ziccer Tigrisek) 4 2
806. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket/C) 4 2
807. Hartman Ákos (NKA Pécs U12 Fiú) 4 2
808. Ungvári Botond László (KASI U12 GYAKORLÓ) 4 2
809. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U12) 4 1
810. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 4 1
811. Retter Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 4 2
812. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U12) 4 2
813. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 4 1
814. Südi Liza (Csepel Basket/C) 4 2
815. Tandari Bence (DIFE KK U12 DERECSKE) 4 2
816. Baumgartner Maja Hanna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 4 1
817. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 4 2
818. Szabó Máté (Sláger KKSE U12) 4 2
819. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 4 2
820. Hajgató Bence Márton (KASI U12 KISFALUDY) 4 2
821. Sipos Ádám (DIFE KK U12 DERECSKE) 4 1
822. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 4 2
823. Szigeti Levente (ICT Pilots U12) 4 2
824. Kelecsényi Adél (Csata Villám) 4 2
825. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/A) 4 1
826. Rétyi Zalán (ZTE KK) 4 2
827. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U12) 4 2
828. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 4 2
829. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 4 2
830. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 4 2
831. Búz Marcell (Pityke KSE) 4 2
832. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 4 2
833. Kishegyi Anna (BSC LÁNY) 4 2
834. Jancsó Olívia (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 4 2
835. Balda Áron (Békéscsabai KK) 4 2
836. Mészáros Bálint (MAFC Mokos) 4 1
837. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 4 2
838. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 4 2
839. Szabó Lilien Éva (BKG-Veresegyház Leány) 4 2
840. Imre Zalán (Gödi SE Vadmacskák) 4 2
841. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 4 2
842. Schalk Zsóka Zsófia (Fóti Kis Tigrisek) 4 2
843. Dávid Zsolt (Alba Fehérvár Kenguruk) 4 1
844. Masoud Emíra (Kölökös Lányok) 4 2
845. Marek Lénárd (MAFC Mokos) 4 1
846. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 4 2
847. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Pandák) 4 2
848. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE Fiú) 4 2
849. Borsós Nikolett (CEKK Basket) 4 2
850. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U12) 4 2
851. Sáreczki Martin (Cívis KK Kenguruk) 4 2
852. Borsodi Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 4 2
853. Mezei Miksa Barnabás (Sláger KKSE U12) 4 2
854. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 4 2
855. Biró Márk (NKA Pécs U12 Fiú) 4 2
856. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 4 2
857. Nyári Bendegúz (Keresztúri SE) 4 2
858. Hamza Noémi (CEKK Basket) 4 2
859. Szalai László (VUA U12) 4 2
860. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 4 2
861. Kult Médea (KSC Szekszárd) 4 2
862. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 4 2
863. Chionye Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 4 2
864. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 4 1
865. Kriszt Cili (NKA Pécs U12 Leány) 4 2
866. Multyán Mira (FTSI Platán Isk. U12) 4 1
867. Dombovári Dézi (Kanizsai Vadmacskák SE) 4 2
868. Kiss Mira Hanna (Csepel Basket/A) 4 1
869. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 4 2
870. Dunai Anna (Szentendrei KSE/A) 4 2
871. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 4 2
872. Gargya Gergő (BKG PRIMA U12) 4 2
873. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 4 2
874. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U12 Leány) 4 2
875. Balázs Bettina (Csepel Basket/C) 3.67 3
876. Jónás András (NKA Pécs u12 fiú/B) 3.67 3
877. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U12V) 3.5 2
878. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 3.5 2
879. Horvát Anna (Csata Csillagok) 3.5 2
880. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 3.5 2
881. Péntek István Máté (BLF SE U12) 3.5 2
882. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 3.5 2
883. Jambrich Bence (PSZSE-Kisördögök) 3.5 2
884. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 3.5 2
885. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 3.5 2
886. Lak Veronika (Fóti Kis Tigrisek) 3.5 2
887. Borsós Adrienn (CEKK Basket) 3.5 2
888. Nemes Bence (MAFC Gabányi) 3.5 2
889. Ruba Karolyne Rose-Mary (BC Primo Carei) 3.5 2
890. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 3.5 2
891. Molnár Emma (BSC LÁNY) 3.5 2
892. Kovács Örs (GYKSE Bonyhád) 3.5 2
893. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 3.5 2
894. Joó Léna (VMG DSE) 3.5 2
895. Récsi Alíz (Szolnoki Zöldikék) 3.5 2
896. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 3.5 2
897. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 3.5 2
898. Rakic Stefan (NKA Pécs U12 Fiú) 3.5 2
899. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 3.5 2
900. Farkas Virág Júlia (DKKA Pandák) 3.5 2
901. Orosz Olívia (DVTK Akadémia/A) 3.5 2
902. Závodszky Hédi Borbála (Csata Villám) 3.5 2
903. Kószó Gréta (SZEDEÁK U12 Leány) 3.5 2
904. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. U12) 3.5 2
905. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 3.5 2
906. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Rókák) 3.5 2
907. Máté Emil István (Mátészalkai VULE/A) 3.5 2
908. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 3.5 2
909. Bakos Benedek (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 3.5 2
910. Csuti Panni (Csepel Basket/C) 3.5 2
911. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 3.5 2
912. Varga Dominik (BKG PRIMA U12) 3.5 2
913. Potsa Benedek (KS Szeged Bulldogok) 3.5 2
914. Hideg Botond (Kozármisleny SE) 3.5 2
915. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 3.5 2
916. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház Leány) 3.5 2
917. Juhász Réka Dóra (Alba Fehérvár Csukák) 3.5 2
918. Tóth Dóra (Kölökös Lányok) 3.5 2
919. Pócs Flóra (MEZŐBERÉNYI KK) 3.5 2
920. Szörnyi Vince (MAFC Heisler) 3.5 2
921. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 3.5 2
922. Garamvári Bence Ákos (KöLöKöS Fiúk) 3.5 2
923. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 3.5 2
924. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 3.5 2
925. Buti Izabella (Soproni Darazsak Akadémia/A) 3.5 2
926. Csecskedy Benedek (Jezsu Farkasok) 3.5 2
927. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 3.5 2
928. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Macskatigrisek) 3.5 2
929. Varga Vilmos Krisztián (Tószegi Tigrisek) 3.5 2
930. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét U12) 3.5 2
931. Ács Annabella (NKA Pécs U12 Szigetvár) 3.5 2
932. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 3.5 2
933. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 3.5 2
934. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U12) 3.5 2
935. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 3.5 2
936. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 3.5 2
937. Szládik Bence (FTSI Platán Isk. U12) 3.25 4
938. Harmat Zsófia (Kanizsai Vadmacskák SE) 3 2
939. Czeibert Keve Zsombor (KASI U12 GYAKORLÓ) 3 2
940. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 3 2
941. Kovács Domonkos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 3 2
942. Vizeli Nóri (KVSE U12) 3 2
943. Fodor Nimród (OSE Oroszlánok U12) 3 2
944. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 3 1
945. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 3 2
946. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 3 2
947. Krausz Bianka (Százhalombattai KSE Leány) 3 2
948. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 3 2
949. Nagy Nimród (KVSE U12) 3 2
950. Óvári Luca (Szolnoki Zöldikék) 3 2
951. Ledneczki Márk (Monok SE) 3 2
952. Váczi Botond (Keresztúri SE) 3 1
953. Havasi Kornél Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 3 2
954. Deák Milán (KKS) 3 1
955. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 3 2
956. Frank Olivér (Pilisborosjenői Párducok) 3 2
957. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 3 2
958. Árok Emma (BL Basket SE Vegyes) 3 2
959. Berényi Bálint (Budapesti Honvéd SE/B) 3 2
960. Kocsis Alíz Mónika (Kölökös Lányok) 3 2
961. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 3 1
962. Bvotyik Huba (Győri KC Koalák UNI Győr) 3 2
963. Piros Dóra (Csepel Basket/A) 3 2
964. Varga Zsombor (BLF SE U12) 3 2
965. Erdős Linda (Kaszás Boszorkák) 3 2
966. Kocsmáros Zoé (VESC) 3 2
967. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 3 2
968. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 3 2
969. Makula Milán (TSK-Magiszter U12) 3 2
970. Takács Luca (Soproni Darazsak Akadémia/A) 3 2
971. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 3 2
972. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 3 2
973. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U12/A) 3 2
974. Bakó Levente (NYKK Eötvös U12) 3 2
975. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 3 1
976. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 3 2
977. Imreh Benett István (Szentendrei KSE/B) 3 2
978. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 3 2
979. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 3 2
980. Nagy Bence József (Szentendrei KSE/B) 3 2
981. Kerényi Dóra (Soproni Darazsak Akadémia/B) 3 2
982. Kubinszky Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 3 2
983. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 3 2
984. Mödlinger Patrik (Gödi SE Vadmacskák) 3 2
985. Nagy Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 3 2
986. Zelei Zétény (KS Szeged Bulldogok) 3 2
987. Zlinszky Ábel (ICT Pilots U12) 3 2
988. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 3 2
989. Namesánszky Ádám (Jezsu Farkasok) 3 1
990. Németh Bendegúz (Ifjú Sólymok) 3 2
991. Farkas Nimród (Óbudai Kaszások/A) 3 3
992. Pazar Flóra (MTK Budapest) 3 2
993. Malina Balázs (Salgótarjáni KI) 3 2
994. Sipos Sára Kata (RICSILLA Rakéta U12) 3 2
995. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 3 2
996. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 3 2
997. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U12) 3 2
998. Dancs Benjámin (Alba Fehérvár Kenguruk) 3 2
999. Dányi Simon (MEZŐBERÉNYI KK) 3 2
1000. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U12) 3 2
1001. Elekes Péter (Szentesi Gepárdok) 3 2
1002. Kovács Gellért (SZKHSE U12) 3 2
1003. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 3 2
1004. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 3 2
1005. Temesvári Marcell (BSC Herman) 3 2
1006. Dömölki Izabella (Ajka - Szentgál City U12) 3 2
1007. Sas Dominik (OSE Oroszlánok U12) 3 2
1008. Agbemasu Vanessza (Csata Villám) 3 2
1009. Székely Csaba (Keresztúri SE) 3 2
1010. Csik Fanni (Csepel Basket/C) 3 2
1011. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE Fiú) 3 2
1012. Fári Levente (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 3 2
1013. Rézműves Szabolcs (Mátészalkai VULE/A) 3 2
1014. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3 2
1015. Házi Gergely (Alba Fehérvár Kenguruk) 3 2
1016. Nyitrai Márton (BL Basket SE Vegyes) 3 2
1017. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 3 2
1018. Gillich Norbert (Békéscsabai KK) 3 2
1019. Valuska Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 3 2
1020. Simon Dominik (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3 2
1021. Barthó Gréta (BKG-Veresegyház Leány) 3 2
1022. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 3 1
1023. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 3 2
1024. Virgoncz Dávid (SZEDEÁK U12) 3 2
1025. Komlós-Plutzer Áron (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 3 2
1026. Baktai Boldizsár (MAFC Mokos) 3 2
1027. Eichamer Zsófia Csenge (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3 1
1028. Vajai Laura (VESC) 3 2
1029. Gazdag Gergő (Életrevalók SE) 3 2
1030. Juhász Szintia Kinga (Soproni Darazsak Akadémia/B) 3 2
1031. Ambrusch Barnabás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 3 1
1032. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 3 2
1033. Balog Barnabás György (Gödi SE Gödények) 3 2
1034. Szabó Nóra (Csepel Basket/A) 3 2
1035. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét U12) 3 2
1036. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Sárkányok) 3 2
1037. Sarkadi Gellért (Tapolcai Sárkányok) 3 2
1038. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 3 2
1039. Földi Zalán András (CVSE) 3 2
1040. Simonyi Martin (Vasas Budai ASE) 3 2
1041. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3 2
1042. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 3 2
1043. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 3 2
1044. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U12) 3 2
1045. Nemes-Nagy Áron (FTSI Platán Isk. U12) 3 2
1046. Nemes Márton (NKA Pécs u12 fiú/B) 3 2
1047. Hüse Barna (Cívis KK Debrecen/B) 3 2
1048. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 3 2
1049. Belovay Marcell (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 3 2
1050. Koranis Lukas (MAFC Gabányi) 3 2
1051. Máté Kálmán (Mátészalkai VULE/B) 3 2
1052. Kovács Zsombor (Mohácsi Torna Egylet 1888) 3 2
1053. Soós Ruben (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 3 2
1054. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 3 1
1055. Barcza Zsófia (Ziccer Tigrisek) 3 2
1056. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló) 3 2
1057. Schneider Vilmos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 3 1
1058. Nagy Ádám (MEZŐBERÉNYI KK) 3 2
1059. Tallmayer Amira (Csepel Basket/A) 3 2
1060. Porkoláb Nimród (Budafoki Bikák) 3 2
1061. Szilassy Ádám (DKKA Cougars) 3 2
1062. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 3 2
1063. Zircher Albert (KASI U12 GYAKORLÓ) 3 2
1064. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U12/A) 3 2
1065. Galla Jázmin (Cívis KK Macskatigrisek) 3 2
1066. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 3 2
1067. Fehér Bálint (OSE Oroszlánok U12) 3 2
1068. Baumgartner Dávid (NKA Pécs U12 Fiú) 3 2
1069. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 2.5 2
1070. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 2.5 2
1071. Wittner Máté (TFSE) 2.5 2
1072. Schleifer Benett (EKE U12) 2.5 2
1073. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.5 2
1074. Horváth Lia Hanna (DKKA Pandák) 2.5 2
1075. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 2.5 2
1076. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 2.5 2
1077. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 2.5 2
1078. Barabás Bálint (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 2.5 2
1079. Bagosi Zorka (Pécsi VSK Leány) 2.5 2
1080. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 2.5 2
1081. Varga Vencel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 2.5 2
1082. Patai Milán (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 2.5 2
1083. Tóth Ábel (Alba Fehérvár Kenguruk) 2.5 2
1084. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Cougars) 2.5 2
1085. Kincses Norbert (KKS) 2.5 2
1086. Fekete Dániel (NYKK Eötvös U12) 2.5 2
1087. Pál Zsombor (BKG PRIMA U12) 2.5 2
1088. Varga Bálint (DKKA Alligators) 2.5 2
1089. Kenesei Lilla (Gyakorlós Csibék) 2.5 2
1090. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Gödények) 2.5 2
1091. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét U12) 2.5 2
1092. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 2.5 2
1093. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 2.5 2
1094. Reznicsek Lénárd (MAFC Heisler) 2.5 2
1095. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 2.5 2
1096. Marton Áron (Vasas Akadémia U12) 2.5 2
1097. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 2.5 2
1098. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2.5 2
1099. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U12) 2.5 2
1100. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 2.5 2
1101. Horváth Artúr Dániel (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 2.5 2
1102. Füzi Barbara (KASI U12 KISFALUDY) 2.5 2
1103. Kiss Zalán Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.5 2
1104. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét U12) 2.5 2
1105. Bacsó Virág (Sláger KKSE U12) 2.5 2
1106. Osváth Levente (BSC Fiú) 2.5 2
1107. Koszti Szabolcs (DKKA Alligators) 2.5 2
1108. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 2.5 2
1109. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 2.5 2
1110. Baráth Boglárka (Ajkai Vitézek U12) 2.5 2
1111. Varga Kende (KVSE U12) 2.5 2
1112. Varga Frigyes (Mátészalkai VULE/B) 2.5 2
1113. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 2.5 2
1114. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház Leány) 2.5 2
1115. Beregszászi Boróka (Fóti Kis Tigrisek) 2.5 2
1116. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 2.5 2
1117. Tamás Bence (NYKK Eötvös U12) 2.5 2
1118. Farkas Benett (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 2.5 2
1119. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U12) 2.5 2
1120. Kovács Benett (Sláger KKSE U12) 2.5 2
1121. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.5 2
1122. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.5 2
1123. Németh Huba (Budapesti Bikák U12) 2.5 2
1124. Horváth Alina Amira (Gödi SE Gödények) 2.5 2
1125. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 2.5 2
1126. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 2.5 2
1127. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 2.5 2
1128. Kürti David (BC Primo Carei) 2.5 2
1129. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U12/A) 2.5 2
1130. Szilágyi Edömér (BC Primo Carei) 2.5 2
1131. Bereczki Janka (SZEDEÁK U12 Leány) 2.5 2
1132. Csenkér-Major Zétény (KöLöKöS Fiúk) 2.5 2
1133. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 2.5 2
1134. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/A) 2.5 2
1135. Wolf Luca (Zalaegerszegi KTE) 2.5 2
1136. Konkola Szabolcs (OSE Oroszlánok U12) 2.5 2
1137. Szállási Domonkos (Ziccer Tigrisek) 2.5 2
1138. Orbán Nóra (Kölökös Lányok) 2.5 2
1139. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 2.5 2
1140. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 2.5 2
1141. Gárdai Regina (ETO BASKET) 2.5 2
1142. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 2.5 2
1143. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 2.5 2
1144. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U12) 2.5 2
1145. Szabó Maja (FTSI József A. U12) 2.25 4
1146. Tóth Bendegúz (MAFC Mokos) 2.25 4
1147. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 2 1
1148. Vendriczki Botond (KASI U12 TOLDI) 2 1
1149. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 2 1
1150. Császár Bence (CEKK) 2 1
1151. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 2 2
1152. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/B) 2 2
1153. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/B) 2 2
1154. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/A) 2 1
1155. Izsó Máté (Malév Kobrák) 2 2
1156. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/B) 2 2
1157. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 2 2
1158. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 2 2
1159. Orbán Alex Milán (Budafoki Bikák) 2 2
1160. Varga Dóra (Százhalombattai KSE Leány) 2 2
1161. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA Rakéta U12) 2 2
1162. Keresi Attila (PSZSE-Kisördögök) 2 2
1163. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 2 2
1164. Koszorús Károly (Vasas Budai ASE) 2 2
1165. Szabó Péter Jenő (Békési Gladiátorok) 2 2
1166. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 2 2
1167. Szvath Emil Attila (KASI U12 TOLDI) 2 2
1168. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 2 2
1169. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 2 1
1170. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 2 2
1171. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 2 2
1172. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 2 2
1173. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 2 2
1174. Fábri Blanka Júlia (KS Szeged Bulldogok) 2 2
1175. Béres-Pikó Zelma (Ziccer Tigrisek) 2 2
1176. János Izabella (GYKSE Bonyhád) 2 2
1177. Bacskai Bence (KKS) 2 1
1178. Farkas Merse (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 2 1
1179. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 2 2
1180. Sólyom Bálint (Cívis KK Debrecen/A) 2 2
1181. Rózsa Zalán (Pécsi VSK Fiú) 2 2
1182. Lipinka Martin Zsolt (GYKSE Bonyhád) 2 2
1183. Holecz Noel István (Sláger KKSE U12) 2 2
1184. Kálmán Bence Zsombor (KVSE U12) 2 2
1185. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U12 Vegyes) 2 2
1186. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 2
1187. Jovanovic Fedor (ICT Pilots U12) 2 2
1188. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 2 2
1189. Mészáros Hanna (VUA U12) 2 1
1190. Farkas Ernő Richárd (S&T Hernád U12) 2 2
1191. Jozaf Soma (MEZŐBERÉNYI KK) 2 2
1192. Demény-Kapusy Ábel (Vasas Budai ASE) 2 1
1193. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Cápák) 2 2
1194. Kemenczei Lili (Optofit-VKB Vác U12V) 2 2
1195. Hatvanyi Zoltán (FTSI Constantinum U12) 2 1
1196. Szabián Marcell (GYKSE Szekszárd) 2 2
1197. Kiss Míra (VESC) 2 2
1198. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 2 2
1199. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 2 1
1200. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 2 1
1201. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Sárkányok) 2 2
1202. Gábor Dénes (KVSE U12) 2 2
1203. Benkő Emma (Kecskeméti U12 Villámok) 2 2
1204. Bejó Linett (DVTK Akadémia/A) 2 2
1205. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 2 2
1206. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U12V) 2 2
1207. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 2 2
1208. Geiger Richárd-József (BC Primo Carei) 2 2
1209. Krieg Nina (Csata Csillagok) 2 1
1210. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 2
1211. Szilágyi-Vígh Ábel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 2
1212. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 2 2
1213. Kecskeméti Emma (Kosársuli 8600 Kft) 2 2
1214. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 2 2
1215. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 2 1
1216. Varga Bella (ETO BASKET) 2 2
1217. Majorszki Botond (Jezsu Farkasok) 2 1
1218. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2 2
1219. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló) 2 2
1220. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U12 Alfák) 2 2
1221. Sándor István Olivér (PSZSE-Kisördögök) 2 2
1222. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 2 2
1223. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U12 Alfák) 2 2
1224. Kántor László (Budapesti Bikák U12) 2 2
1225. Bátori András (Dunaharaszti MTK fiú) 2 2
1226. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U12V) 2 2
1227. Simó Ábel (BLF SE U12) 2 2
1228. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 2
1229. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U12) 2 2
1230. Jónás Dezső (Mátészalkai VULE/A) 2 2
1231. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U12 DERECSKE) 2 1
1232. Mucsi Lujza (TFSE) 2 2
1233. Subsics Vencel (Ifjú Sólymok) 2 2
1234. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 2
1235. Hidasi Dániel (CEKK) 2 2
1236. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Csibék) 2 2
1237. Biczó Karolina Virág (Soproni Darazsak Akadémia/A) 2 2
1238. Nagy Marcell Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 2 2
1239. Kovács Zalán (GYKSE Bonyhád) 2 2
1240. Pető Orsolya (ETO BASKET) 2 2
1241. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 2 2
1242. Bednár Izabella (Ziccer Tigrisek) 2 2
1243. Goller Zsombor Bálint (BUDAFOKI BAKOK) 2 2
1244. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 2 2
1245. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/A) 2 2
1246. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 2 1
1247. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U12) 2 2
1248. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 2 4
1249. Fodor Márk (BSC Herman) 2 2
1250. Szabó Emma (DKKA Pandák) 2 2
1251. Nicsovics Nimród (ICT Pilots U12) 2 2
1252. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE Leány) 2 2
1253. Berczelly Zsombor (Ziccer Tigrisek) 2 2
1254. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 2
1255. Kevei Bence Gergő (KS Szeged Bulldogok) 2 2
1256. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U12) 2 2
1257. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 2 1
1258. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 2 2
1259. Vass Vidor (Alba Fehérvár Cápák) 2 2
1260. Magó Andor (GYKSE Bonyhád) 2 2
1261. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U12 Leány) 2 2
1262. Sabján Noel Kristóf (KASI U12 GYAKORLÓ) 2 2
1263. Csipszer Ábel Benedek (Ajka - Szentgál City U12) 2 2
1264. Barta Benett (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 2 2
1265. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 2 2
1266. Beliczay Zsófia Panka (Vasas Bolhák) 2 2
1267. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház Leány) 2 2
1268. Sümegi Kata Abigél (Miklósi KékRókák KE) 2 2
1269. Berecz Botond (Budafoki Bikák) 2 2
1270. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 2 2
1271. Steiger Dorka (Csata Csillagok) 2 2
1272. Sós Titusz (Gödöllői Sport Klub) 2 2
1273. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét U12) 2 1
1274. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 2 2
1275. Mersich Zsombor (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 2
1276. Ferrari Enzo (Pityke KSE) 2 2
1277. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 2 2
1278. Fodor Hunor (Tapolcai Sárkányok) 2 2
1279. Pásztor Márton (BL Basket SE Vegyes) 2 1
1280. Németh Zalán (Tapolcai Sárkányok) 2 2
1281. Szilágyi Lőrinc (MAFC Gabányi) 2 2
1282. Lantos Linett (FTSI Constantinum U12) 2 2
1283. Mohl Noel (Alba Fehérvár Cápák) 2 1
1284. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 2 2
1285. Sudár Botond (Budapesti Honvéd SE/A) 2 2
1286. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 2 2
1287. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 2 1
1288. Pintér Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/B) 2 1
1289. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 2 2
1290. Juhász Dóra (Kosársuli 8600 Kft) 2 2
1291. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 2 2
1292. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 2 2
1293. Stegerean Oana (BC Primo Carei) 2 2
1294. Pókász Kata Zselyke (Szolnoki Zöldikék) 2 2
1295. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 2 2
1296. Bajkai Nimród (Csepel Basket/C) 2 2
1297. Nagy Kristóf (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 2
1298. Nyester Ádám Péter (S&T Hernád U12) 2 2
1299. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 2 2
1300. Fülöp Kornél (KKS) 2 1
1301. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 2
1302. Schweiger Izabella (Életrevalók SE) 2 2
1303. Mbuyi Nolen (Budapesti Honvéd SE/B) 2 2
1304. Reha Luca Csenge (Zsákoló Zsiráfok) 2 2
1305. Szegedi Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 2
1306. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 2 1
1307. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 2 2
1308. Borsodi Kiss Gergő (BLF SE U12) 2 2
1309. Eisler Márk (Cívis KK Kenguruk) 2 2
1310. Takács Szilárd (KASI U12 KISFALUDY) 2 2
1311. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 2
1312. Földi Ádám (BUDAFOKI BAKOK) 2 2
1313. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 2 2
1314. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 2 2
1315. Barathi Ádám (Zuglói Sasok U12) 2 2
1316. Pintér Bálint (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 2 2
1317. Bottlik Nóra (DKKA Pandák) 2 2
1318. Nagy Zsolt (Mátészalkai VULE/A) 2 2
1319. Kenedli Patrik (BSC Fiú) 2 2
1320. Padragi Gellért (VUKE U12 Oroszlánok) 2 2
1321. Lőrincz Zsombor (KASI U12 TOLDI) 2 1
1322. Rovó Domonkos (Budafoki Bikák) 2 2
1323. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Sasok) 2 2
1324. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U12) 2 2
1325. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 2 2
1326. Szabó Jázmin (RICSILLA Rakéta U12) 2 2
1327. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 2 2
1328. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 2 2
1329. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 2 1
1330. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 2 2
1331. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Isk. U12) 1.67 3
1332. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 1.5 2
1333. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 1.5 2
1334. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U12) 1.5 2
1335. Korn Soma (Győrzámolyi Rókák) 1.5 2
1336. Mihalik Gábor Ádám (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1.5 2
1337. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 1.5 2
1338. Berki Tamás (BSC Herman) 1.5 2
1339. Bohus Gergely (MAFC Heisler) 1.5 2
1340. Knausz Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 1.5 2
1341. Tóth Szófia Olivia (Csata Villám) 1.5 2
1342. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1.5 2
1343. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE Leány) 1.5 2
1344. Koczor Máté (Életrevalók SE) 1.5 2
1345. Miklósi Gréta Laura (Csepel Basket/C) 1.5 4
1346. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1.5 2
1347. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 1.5 2
1348. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U12) 1.5 2
1349. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 1.5 2
1350. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 1.5 2
1351. Cykala Henry Edward (Pilisborosjenői Párducok) 1.5 2
1352. Szatmári Marcell László (CEKK) 1.5 2
1353. Riegler Áron (Monok SE) 1.5 2
1354. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1.5 2
1355. Sárai Anna Rita (MTK Budapest) 1.5 2
1356. Győri Vincent (Zuglói Sasok U12) 1.5 2
1357. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.5 2
1358. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.5 2
1359. Czakó Gergő (Szentesi Gepárdok) 1.5 2
1360. Kondor Dávid (Budafoki Bikák) 1.5 2
1361. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 1.5 2
1362. Bokori Attila (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 1.5 2
1363. Sütő Marcell (PSZSE-Kisördögök) 1.5 2
1364. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 1.5 2
1365. Szuvák György Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 1.5 2
1366. Farkas Bendegúz (VUKE U12 Tigrisek) 1.5 2
1367. Morhul Ivav (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 1.5 2
1368. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 1.5 2
1369. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Isk. U12) 1.5 4
1370. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket/C) 1.5 2
1371. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 1.5 2
1372. Szoták Emma (BLF SE U12) 1.5 2
1373. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U12V) 1.5 2
1374. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U12V) 1.5 2
1375. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u12 fiú/B) 1.5 2
1376. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1.5 2
1377. Dőry Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 1.5 2
1378. István-Schirling Inez (Vasas Amazonok) 1.5 4
1379. Blaskovics Áron (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1.5 2
1380. Papp Márk (NKA Pécs u12 fiú/B) 1.5 2
1381. Káli Balázs (Újpest-MT/A) 1.5 2
1382. Szatmári Hugó (Budafoki Bikák) 1.5 2
1383. Németh Ambrus (MAFC Mokos) 1.5 2
1384. Gazdag Adrián (Ifjú Sólymok) 1.5 2
1385. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC LÁNY) 1.5 2
1386. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/B) 1.5 2
1387. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 1.5 2
1388. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 1.5 2
1389. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.5 2
1390. Bánki Áron Benedek (Pilisborosjenői Párducok) 1.5 2
1391. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 1.5 2
1392. Zoller Liliána (Kaszás Boszorkák) 1.5 2
1393. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 1.5 2
1394. Csizmadia Lilla (Csata Villám) 1.5 2
1395. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.5 2
1396. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK Debrecen/B) 1.5 2
1397. Frezik Dávid (Kozármisleny SE) 1.5 2
1398. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 1.5 2
1399. Graja Nayla (Sportiskolás Csajok) 1.5 2
1400. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Pandák) 1.5 2
1401. Elek Benjámin (KASI U12 GYAKORLÓ) 1.5 2
1402. Kovács Richárd (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 1.5 2
1403. Sebő István Zalán (EKE U12) 1.5 2
1404. Orosz Máté János (Szentesi Gepárdok) 1.5 2
1405. Püski Róza (Cívis KK Macskatigrisek) 1.5 2
1406. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 1.5 2
1407. Sátor Zolta (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1.5 2
1408. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 1.5 2
1409. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 1.5 2
1410. Kercza Marcell (Budafoki Bikák) 1.5 2
1411. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 1.5 2
1412. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1.5 2
1413. Tóth Kornél (Hévíz SK U12) 1.5 2
1414. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok U12) 1.5 2
1415. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 1.5 2
1416. Nagy Kornél (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 1.5 2
1417. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1.5 2
1418. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Kenguruk) 1.5 2
1419. Szalai Dávid (NKA Pécs U12 Szigetvár) 1.5 2
1420. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.5 2
1421. Perjési-Szabó Réka (CEKK Basket) 1.5 2
1422. Kertes Olivér (BasketBaja SE) 1.5 2
1423. Augusto Michele (Vasas Budai ASE) 1.5 2
1424. Csőre Benett (CVSE) 1.5 2
1425. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket/C) 1.5 2
1426. Őszi Roland (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.5 2
1427. Nagy Olivér Albert (Szentendrei KSE/A) 1.5 2
1428. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1.5 2
1429. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 1.5 2
1430. Tóth Bálint (KASI U12 KISFALUDY) 1.5 2
1431. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 1.5 2
1432. Lukács Barnabás (VUKE U12 Tigrisek) 1.5 2
1433. Bódás Ádám Tamás (DKKA Alligators) 1.5 2
1434. Molnár Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 1.5 2
1435. Deák Korinna (NKA Pécs U12 Leány) 1.5 2
1436. Purebl Balázs Endre (Vasas Budai ASE) 1.5 2
1437. Török Zsombor (Gödi SE Vadmacskák) 1 2
1438. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 1 2
1439. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti U12 Villámok) 1 2
1440. Varga Simon István (Sláger KKSE U12) 1 2
1441. Csontos Gábriel (SZKHSE U12) 1 2
1442. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1 2
1443. Boros Barnabás (Monor SE Fiú) 1 2
1444. Tóth Mína (Ajkai Vitézek U12) 1 2
1445. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 1 2
1446. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 1 2
1447. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 1 2
1448. Menczel Panna (Százhalombattai KSE Leány) 1 2
1449. Lelkes Mátyás (SZKHSE U12) 1 2
1450. Andrássy Bence (DKKA Alligators) 1 2
1451. Kéri Kornélia (CEKK) 1 2
1452. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/A) 1 2
1453. Léránt Bence (SZKHSE U12) 1 2
1454. Szántó Bence (NYKK Eötvös U12) 1 2
1455. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 1 2
1456. Balogh Ádám Zalán (OSE Oroszlánok U12) 1 2
1457. Gazdag Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 1 2
1458. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 1 2
1459. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 1 2
1460. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1 2
1461. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 2
1462. Berencsi Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 1 2
1463. Eipl Botond Ferdinánd (Zuglói Sasok U12) 1 2
1464. Deli Gordon (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1 2
1465. Martyin Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 1 2
1466. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 1 2
1467. Pókó Bálint (VUKE U12 Tigrisek) 1 2
1468. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE Fiú) 1 2
1469. Kőhalmi Olivér Ottó (Győrzámolyi Rókák) 1 2
1470. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 2
1471. Dósa Barnabás (EKE U12) 1 2
1472. Hatala Hunor (Egri Kék Oroszlánok) 1 2
1473. Szabó Ferenc Bátor (Gödi SE Gödények) 1 2
1474. Sőre Vilmos (Életrevalók SE) 1 2
1475. Icha Sára (SZPA-HSE U12 Vegyes) 1 2
1476. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 1 2
1477. Bagrij Máté (VMG DSE) 1 2
1478. Szárnyas Ruben Péter (Alba Fehérvár Kenguruk) 1 2
1479. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 2
1480. Pósa Bálint (BSC Fiú) 1 2
1481. Szőke Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 1 2
1482. Fenyvesvölgyi Emma (VESC) 1 2
1483. Kis Nóra (ETO BASKET) 1 2
1484. Sipos Botond (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 1 2
1485. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 1 2
1486. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1 2
1487. Szabados Judit (Kaszás Boszorkák) 1 2
1488. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 1 2
1489. Fodróczi Dániel (Győrzámolyi Rókák) 1 2
1490. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok U12) 1 2
1491. Jancsó Barnabás (PSZSE-Kisördögök) 1 2
1492. Csenkér-Major Csenge (Kölökös Lányok) 1 2
1493. Hangrád Zalán Ármin (MEZŐBERÉNYI KK) 1 2
1494. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 1 2
1495. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 1 2
1496. Graziano Andrea (KVSE U12) 1 2
1497. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U12) 1 2
1498. Szabó Dézi (Kosársuli 8600 Kft) 1 2
1499. Kertész Máté (MEZŐBERÉNYI KK) 1 2
1500. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 1 2
1501. Simon Csenge (Gyakorlós Csibék) 1 2
1502. Gabor Bence Péter (Cívis KK Debrecen/B) 1 2
1503. Halász Ákos (Jezsu Farkasok) 1 2
1504. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U12) 1 2
1505. Török László (FTSI Platán Isk. U12) 1 2
1506. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 1 2
1507. Papp Linett (Kölökös Lányok) 1 2
1508. Petrohai Rikárdó (Mátészalkai VULE/B) 1 2
1509. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U12V) 1 2
1510. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Bikák) 1 2
1511. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 1 2
1512. Szász Maja (FTSI Constantinum U12) 1 2
1513. Gaál István Vilmos (NKA Pécs U12 Szigetvár) 1 2
1514. Jónás Noel Dávid (Mátészalkai VULE/B) 1 2
1515. Borsodi Lilla Mira (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
1516. Gyimesi Boglárka (Fóti Kis Tigrisek) 1 2
1517. Rabi Luca (Életrevalók SE) 1 2
1518. Molnár Milán Márk (Ziccer Tigrisek) 1 2
1519. Nemes Zoltán (Keresztúri SE) 1 2
1520. Tóth Zsófia (Gyakorlós Csibék) 1 2
1521. Peszmeg Anna Éva (Csepel Basket/A) 1 2
1522. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bikák) 1 2
1523. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club) 1 2
1524. Himer Bence Gábor (Sláger KKSE U12) 1 2
1525. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club) 1 2
1526. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 1 2
1527. Feigl Ádám (Ifjú Sólymok) 1 2
1528. Dragon Ármin (VUKE U12 Tigrisek) 1 2
1529. Bindics Máté (BSC Herman) 1 2
1530. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 1 2
1531. Tóth Richárd (VUKE U12 Oroszlánok) 1 1
1532. Fülöp Anna Bianka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 2
1533. Erdei Zoltán (ESMTK - TF - JAK U12) 1 2
1534. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló) 1 2
1535. Krégár Viktória (Kanizsai Vadmacskák SE) 1 2
1536. Bozsik Balázs Máté (Pilisborosjenői Párducok) 1 2
1537. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum U12) 1 2
1538. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U12 Leány) 1 2
1539. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 1 2
1540. Laki Dorina (BSC LÁNY) 1 2
1541. Zsigovics Marcell (Alba Fehérvár Kenguruk) 1 1
1542. Illmer Ádám (Szentendrei KSE/A) 1 2
1543. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
1544. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 1 2
1545. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 1 2
1546. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 2
1547. Dóka Anna (NYÍKSE Tűzvirágok) 1 2
1548. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 1 2
1549. Horváth Viktor László (NKA Pécs u12 fiú/B) 1 2
1550. Nagy Lili Bori (BSC LÁNY) 1 2
1551. Török Dávid (Fűzfői AK) 1 2
1552. Csötönyi Jázmin Mia (KSC Szekszárd) 1 2
1553. Komódi Milán (BKG PRIMA U12) 1 2
1554. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1 2
1555. Boros Bendegúz (Monor SE Fiú) 1 2
1556. Papp Benedek (BSC Herman) 1 2
1557. Kulifay Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 1 2
1558. Horváth Bence (Győrzámolyi Rókák) 1 2
1559. Tóth Emili (Ajkai Vitézek U12) 1 2
1560. Zsigó-Gaál Kristóf (Kosársuli 8600 Kft) 1 2
1561. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 1 2
1562. Lukács Kamilla (Csata Villám) 1 2
1563. Huth Martin Sebastian (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1 2
1564. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 1 2
1565. Méhész Zita (Kaszás Boszorkák) 1 2
1566. Szabó Leonárd (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1 2
1567. Nagy Hetény (SZKHSE U12) 1 2
1568. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 1 2
1569. Horváth Amira Angyalka (CVSE) 1 2
1570. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Pandák) 1 2
1571. Kertész Áron (Ajka - Szentgál City U12) 1 2
1572. Cserényi Ábel József (OSE Oroszlánok U12) 1 2
1573. Horváth Örs (Fűzfői AK) 1 2
1574. Hornok Bence (BUDAFOKI BAKOK) 1 2
1575. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 1 2
1576. Répási Regő Róbert (RICSILLA Rakéta U12) 1 2
1577. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1 2
1578. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U12) 1 2
1579. Tervey Dusán (BL Basket SE Vegyes) 1 2
1580. Mihalik Lilla Hanna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 1 2
1581. Babócs Boglárka (Sportiskolás Csajok) 1 2
1582. Lamos Zsanett (Százhalombattai KSE Leány) 1 2
1583. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE Leány) 1 2
1584. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 1 2
1585. Bári Lili (Pilisborosjenői Párducok) 1 2
1586. Uszkay Dóra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 1 2
1587. Kovács Gergő (Monok SE) 1 2
1588. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 1 2
1589. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 1 2
1590. Kun Brúnó (Százhalombattai KSE Fiú) 1 2
1591. Camille Sámuel Jónás (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1 2
1592. Osztovits Róza Matild (Kaszás Boszorkák) 1 2
1593. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök) 1 2
1594. Cserép Zita (Vasas Bolhák) 1 2
1595. Sigmond Tamara (Csata Csillagok) 1 2
1596. Pósán Katalin (DKKA Pandák) 1 2
1597. Mihályi Benjamin (ICT Pilots U12) 1 2
1598. Réti Liliána (Optofit-VKB Vác U12V) 1 2
1599. Lukács Éva Anna (Alba Fehérvár Csukák) 1 2
1600. Siska Olivér (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 2
1601. Tóth- Csöndör Levente (BSC Fiú) 1 2
1602. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 1 2
1603. Rátvay Marcell (Miklósi KékRókák KE) 1 2
1604. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 1 2
1605. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 1 2
1606. Száv Kevin Róbert (BKG PRIMA U12) 1 2
1607. Krizsán Kristóf (Békéscsabai KK) 1 2
1608. Ratskó Áron (BSC Fiú) 1 2
1609. Sándor Béla (Cívis KK Debrecen/B) 1 2
1610. Kiss-Kovács Vince (Optofit-VKB Vác U12V) 1 2
1611. Rajos Dorka (ETO BASKET) 1 2
1612. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 1 2
1613. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 1 2
1614. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 1 2
1615. Tokodi Benedek (EKE U12) 1 2
1616. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 1 2
1617. Turbucz Sebestyén (MAFC Heisler) 1 2
1618. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 1 2
1619. Káplár Fanni Dóra (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1 2
1620. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U12) 1 2
1621. Gerlei Luca (Csepel Basket/C) 1 2
1622. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 2
1623. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 1 2
1624. Szabó Patrik (GYKSE Bonyhád) 1 2
1625. Jánosik Dániel Erik (VUKE U12 Oroszlánok) 1 2
1626. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U12V) 1 2
1627. Horváth Zalán (DKKA Alligators) 1 2
1628. Gál Hunor Balázs (Jezsu Farkasok) 1 2
1629. Lecsek Levente (CVSE) 1 2
1630. Senkei Balázs (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 1 2
1631. Lőrincz Hanna (RICSILLA Rakéta U12) 1 2
1632. Csont Mátyás (Jezsu Farkasok) 1 2
1633. Hujber Martin (CVSE) 1 2
1634. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 1 2
1635. Racskó Máté (NYKK Eötvös U12) 1 2
1636. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
1637. Horváth Csák Botond (KASI U12 KISFALUDY) 1 2
1638. Ilyés Gábor (Békési Gladiátorok) 1 2
1639. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 1 2
1640. Mocsár József (Békési Gladiátorok) 1 2
1641. Kasza Gréta Mira (Kölökös Lányok) 1 2
1642. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 1 2
1643. Varga Vivien (FTSI Constantinum U12) 1 2
1644. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 1 2
1645. Gerencsér Lili (Sportiskolás Csajok) 1 2
1646. Patócs Vilmos György (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 2
1647. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U12) 1 2
1648. Otta Ferenc Ádám (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1 2
1649. Suba Ármin (FTSI Constantinum U12) 1 2
1650. Takács Luca (Sportiskolás Csajok) 1 2
1651. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE Fiú) 1 2
1652. György Boróka Zenkő (BUDAFOKI BAKOK) 1 2
1653. Bencs Dominik (Sláger KKSE U12) 1 2
1654. Juhász Levente (FTSI Platán Isk. U12) 1 4
1655. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 2
1656. Braun Valter (GYKSE Bonyhád) 1 2
1657. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U12) 1 1
1658. Halász Gábor János (Cívis KK Debrecen/B) 1 2
1659. Hajnal Málna Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1 2
1660. Horváth Gergely (MAFC Gabányi) 1 2
1661. Hegyháti Anna (BSC LÁNY) 1 2
1662. Takács Maja Rozi (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1 2
1663. Laki Adél (KSC Szekszárd) 1 2
1664. Turula Dominik (KASI U12 KISFALUDY) 1 2
1665. Szabó Eszter (DKKA Pandák) 1 2
1666. Solymosi Réka (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 2
1667. Vargová Zara (Fűzfői AK) 1 2
1668. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 1
1669. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló) 1 2
1670. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 1 2
1671. Lukács Lili Dorka (Vasas Bolhák) 1 2
1672. Kárász János (Óbudai Kaszások/B) 1 2
1673. Lakatos Olivér (S&T Hernád U12) 1 2
1674. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 1 2
1675. Pfeiffer Milla (NKA Pécs U12 Szigetvár) 1 2
1676. Pozsgai Laurent (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 2
1677. Tóth Max (Szentendrei KSE/A) 1 2
1678. Halupka Máté (EKE U12) 0.5 2
1679. Gáll Eszter (Csata Csillagok) 0.5 2
1680. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 0.5 2
1681. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.5 2
1682. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0.5 2
1683. Illés Dániel (Ajkai Vitézek U12) 0.5 2
1684. Varga Máté István (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0.5 2
1685. Bereczki Bence (PSE Párducok) 0.5 2
1686. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0.5 2
1687. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 2
1688. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0.5 2
1689. Pálos Dániel Tamás (ZTE KK) 0.5 2
1690. Nagy Noel (Szentesi Gepárdok) 0.5 2
1691. Kárner Martin (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0.5 2
1692. Becző Noel (Jezsu Farkasok) 0.5 2
1693. Agócs Nimród (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1694. Lassányi Dániel Máté (MAFC Heisler) 0.5 2
1695. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 0.5 2
1696. Dömötör Dániel (KASI U12 GYAKORLÓ) 0.5 2
1697. Palkovics Norbert (Hévíz SK U12) 0.5 2
1698. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi Gepárdok) 0.5 2
1699. Bognár Tamás (Ajka - Szentgál City U12) 0.5 2
1700. Csabai Luca (Csata Villám) 0.5 2
1701. Kajári Zsombor (ZTE KK) 0.5 2
1702. Kirs Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0.5 2
1703. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0.5 2
1704. Szeghő Dorina Róza (BKG AKADÉMIA U12V) 0.5 2
1705. Szenczi Dávid (MAFC Heisler) 0.5 2
1706. Herbák Edvin József (BSC Fiú) 0.5 2
1707. Seres Dávid (FTSI József A. U12) 0.5 4
1708. Kovács Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 0.5 4
1709. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 0.5 2
1710. Debreceni Dóra (Cívis KK Macskatigrisek) 0.5 2
1711. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1712. Polgár Péter (Pityke KSE) 0.5 2
1713. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Vadmacskák SE) 0.5 2
1714. Harfouch Benett (Kőbányai Darazsak/B) 0.5 2
1715. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1716. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1717. Sipos Adél (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1718. Bóka János Pál (Monor SE Fiú) 0 2
1719. Dandé Péter (BKG PRIMA U12) 0 2
1720. Mitykó Máté Ákos (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1721. Harta Barnabás (Ajkai Vitézek U12) 0 1
1722. Varga Dániel (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1723. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1724. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 0 2
1725. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1726. Lánczy Timon József (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1727. Koczkás Kolos János (SZKHSE U12) 0 1
1728. Vág Lotty Lia (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1729. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1730. Topor Ádám (Monor SE Fiú) 0 1
1731. Imre Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1732. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1733. Laczkó Vanda Zsófia (Csata Csillagok) 0 1
1734. Kocsis Bálint (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1735. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1736. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 1
1737. Iván Lilien Bella (DKKA Pandák) 0 2
1738. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1739. Berta Lili (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1740. Buza Alex István (FTSI József A. U12) 0 3
1741. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1742. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1743. Csernó Dorka (Csata Villám) 0 2
1744. Gáspár Lilien (Pityke KSE) 0 2
1745. Kenedi Zoltán (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1746. Üveges Balázs (ICT Pilots U12) 0 1
1747. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 0 1
1748. Szántó Szabolcs (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1749. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1750. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1751. Bősze Gréta (Kölökös Lányok) 0 2
1752. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U12) 0 2
1753. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1754. Berczelly Barnabás (Ziccer Tigrisek) 0 2
1755. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Alligators) 0 1
1756. Baricz Bence (CEKK) 0 1
1757. Máté Viktória (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1758. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1759. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 1
1760. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1761. F. Nagy Ádám (Cívis KK Debrecen/B) 0 1
1762. Párkány-Simon Áron (Szentendrei KSE/B) 0 2
1763. Soós Áron (ZTE KK) 0 2
1764. Winczheim Emma (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1765. Szilágyi Levente (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1766. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1767. Rédei Vencel (FKE Mackók) 0 1
1768. Rózsás Bence (ZTE KK) 0 2
1769. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1770. Czita Ozsvát (GYKSE Szekszárd) 0 2
1771. Gayer Máté (Kozármisleny SE) 0 2
1772. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1773. Kece Zeynep (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1774. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1775. Sárkány Bora (MTK Budapest) 0 2
1776. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 0 1
1777. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1778. Kocsis Balázs (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1779. Kiss Molli (MÓRICZ U12/A) 0 2
1780. Nagy András (Békési Gladiátorok) 0 1
1781. Ódor Norah (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1782. Pókó Blanka (VESC) 0 2
1783. Farkas Brendon Ernő (S&T Hernád U12) 0 2
1784. György Bálint (Monok SE) 0 2
1785. Iván Levente (MÓRICZ U12/A) 0 2
1786. Jankovics Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
1787. Gáli Zétény (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1788. Bodnár Boglárka (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1789. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club) 0 2
1790. Fazekas Zétény Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
1791. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1792. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 0 1
1793. Török Nándor János (MÓRICZ U12/A) 0 2
1794. Erdélyi Vid Tas (Szentendrei KSE/A) 0 2
1795. Bődey Mihály (MAFC Mokos) 0 1
1796. Kósa Zsombor (Békési Gladiátorok) 0 2
1797. Kecskés Krisztián Gyula (BKG PRIMA U12) 0 2
1798. Eszterle Zita (BSC LÁNY) 0 2
1799. Kiss Hanga Heléna (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
1800. Boros Bodza Róza (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1801. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1802. Szávai Szófia (KKS) 0 2
1803. Hajas Mátyás Zoltán (GYKSE Bonyhád) 0 2
1804. Kecskeméti Árpád (Zuglói Sasok U12) 0 2
1805. Szűts Arnold Dávid (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1806. Varga Brúnó Bendegúz (Életrevalók SE) 0 2
1807. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1808. Zalka Szófia Noa (Csata Villám) 0 2
1809. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1810. Medgyesi Patrik (SZEDEÁK U12) 0 2
1811. Mikle Simon Ábel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1812. Tornai Alíz (VUA U12) 0 2
1813. Tóth Dávid (Keresztúri SE) 0 2
1814. Kovács Martin (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1815. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1816. László Zsombor (Körmendi Törpördögök) 0 2
1817. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U12) 0 2
1818. Barsi Levente (KKS) 0 2
1819. Fodor- Misik Kinga (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1820. Mészáros Attila (Szentesi Gepárdok) 0 2
1821. Schőn Erik (DKKA Alligators) 0 2
1822. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 0 1
1823. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1824. Kovács Borbála Hanna (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1825. Váradi Alíz (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1826. Csicsay Vince (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1827. Tóth-Thiesz Soma (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1828. Ortutay Szabolcs (Vasas Budai ASE) 0 1
1829. Mezriczky Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1830. Bohai Soma (VMG DSE) 0 2
1831. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1832. Molnár Olivér István (Életrevalók SE) 0 2
1833. Rónavölgyi Johanna Liza (KKS) 0 1
1834. Heller Dávid (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1835. Danyi Dorottya Gyöngyi (S&T Hernád U12) 0 2
1836. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1837. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 0 2
1838. Rózsa Hanna Izabella (Kécskei Vidrák) 0 1
1839. Farkas Levente (MÓRICZ U12/A) 0 2
1840. Buttinger Dominik Ádám (EKE U12) 0 2
1841. Olajos István (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1842. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 0 2
1843. Danóczy Kornél (FKE Mackók) 0 1
1844. Pető Jázmin (DVTK Tiszaújváros) 0 1
1845. Gurbán Marcell (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1846. Hajdú Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1847. Kade Titusz (EKE U12) 0 2
1848. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1849. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1850. Rabi Zoltán (Szentendrei KSE/A) 0 2
1851. Lénárt Lili Róza (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1852. Szarvas Alíz (ETO BASKET) 0 2
1853. Hevesi Roland (BSC Fiú) 0 2
1854. Feiler Hanna Alexandra (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1855. Végvári Izabella Nikolett (KKS) 0 2
1856. Popovics Benett (MÓRICZ U12/A) 0 1
1857. Boros Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1858. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
1859. Zsuró Ádám (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
1860. Pék Benedek (EKE U12) 0 2
1861. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1862. Sultész Teodóra (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1863. Kovács Dániel (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
1864. Pócs Petra (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1865. Kalmár Richárd (Hévíz SK U12) 0 2
1866. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1867. Korcz Levente (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1868. Kiss Maximilián (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1869. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
1870. Szendi Odett (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1871. Lukács Barnabás (CEKK) 0 2
1872. Pajkos Réka (FTSI Constantinum U12) 0 1
1873. Vittmann Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1874. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum U12) 0 2
1875. Kun Abigél (KS Szeged Bulldogok) 0 1
1876. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1877. Sólyomvári-Nagy Ádám (Vasas Budai ASE) 0 1
1878. Szabó Lili (MÓRICZ U12/A) 0 2
1879. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 0 2
1880. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1881. Tóth Kamilla Csenge (MÓRICZ U12/A) 0 1
1882. Makki Eszter (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 1
1883. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
1884. Timár Kira (FTSI József A. U12) 0 4
1885. Busa Gergő (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
1886. Suciu Matei (BC Primo Carei) 0 1
1887. Kozák Noel (CVSE) 0 2
1888. Harsányi Márk Levente (Jezsu Farkasok) 0 1
1889. Tóth Flóra (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1890. Mocanu Damian (BC Primo Carei) 0 2
1891. Kuklis Gergő (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1892. Hlavay-Toldy Janka (VESC) 0 2
1893. Rutkai Gergely Márk (Jezsu Farkasok) 0 1
1894. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1895. Halwax Noémi (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1896. Somogyvári Zétény (Monok SE) 0 2
1897. Szalóczi Noel (Jezsu Farkasok) 0 1
1898. Kertész Attila Dominik (FTSI Constantinum U12) 0 1
1899. Várhelyi-Ágó Péter (Kosársuli 8600 Kft) 0 1
1900. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1901. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
1902. Smida Botond (Salgótarjáni KI) 0 2
1903. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1904. Patály Szonja Viktória (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1905. Ruska Hanna (Nyírpazonyi KE) 0 2
1906. Szemző Dorián Tamás (BasketBaja SE) 0 1
1907. Máté Leonóra (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1908. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
1909. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 0 2
1910. Balogh Bence Máté (TSK-Magiszter U12) 0 2
1911. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 0 2
1912. Gerencsér Liza (Sportiskolás Csajok) 0 2
1913. Madaras Dominik Noel (Budapesti Bikák U12) 0 2
1914. Pintér Mihály (Szentendrei KSE/A) 0 1
1915. Kalauz Emma (VESC) 0 2
1916. Patály Kristóf (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1917. Lőrincz Ata (Kécskei Vidrák) 0 2
1918. Ibraheem Aleeza (Kölökös Lányok) 0 2
1919. Aranyos Effi (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1920. Mester Míra Sára (Kölökös Lányok) 0 2
1921. Balla Olivér Sándor (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1922. Pum Kornél (Szentendrei KSE/B) 0 2
1923. Kovács Gergely (CVSE) 0 2
1924. Mészáros Bence Imre (Szentesi Gepárdok) 0 2
1925. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0 2
1926. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1927. Holló Márk (Vasas Budai ASE) 0 2
1928. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Kenguruk) 0 1
1929. Juhász Nimród (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
1930. Csikó Noel (Salgótarjáni KI) 0 2
1931. Megyeri-Juhász Vince (S&T Hernád U12) 0 2
1932. Pichler Elza (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1933. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1934. Póka Mira Boróka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1935. Gombocz Bercel (Vasas Budai ASE) 0 2
1936. Kertész Betsabé Lea (Szentesi Gepárdok) 0 2
1937. Dovhinka Anna (VUA U12) 0 2
1938. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U12) 0 2
1939. Máté Nikoletta Letícia (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1940. Dósa Gréta (DVTK Akadémia/A) 0 2
1941. Palánkai Anka (Vasas Amazonok) 0 1
1942. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1943. Takács Barnabás (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1944. Varga Krisztina Rózsa (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1945. Kovács Nóra Kincső (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1946. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0 1
1947. Tari Zalán (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
1948. Náray Botond Lajos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
1949. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
1950. Zámbó Ferenc (DKKA Alligators) 0 1
1951. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1952. Anderkó Balázs (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1953. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0 2
1954. Balog Jázmin Melani (Gyakorlós Csibék) 0 2
1955. Kiss Márton (Szolnoki Sasok) 0 2
1956. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 2
1957. Kéhl Tamás (Vasas Budai ASE) 0 2
1958. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1959. Hász Anna (Gyakorlós Csibék) 0 2
1960. Varga Dávid István (OSE Oroszlánok U12) 0 1
1961. Makkos Máté Olivér (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1962. Tóth Vencel (MAFC Heisler) 0 2
1963. Seder László (NYKK Eötvös U12) 0 1
1964. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 2
1965. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1966. Berhidai Fanni Zora (Csepel Basket/A) 0 2
1967. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1968. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1969. Szakács Zoé (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1970. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1971. Auth Péter (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1972. Bartus Izabell (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1973. Egresi Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1974. Nádasi Lili Viktória (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1975. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 0 2
1976. Barkóczi Vilmos Csongor (Jezsu Farkasok) 0 1
1977. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 0 2
1978. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1979. Gál Zétény (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1980. Vass Lóránd (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1981. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1982. Kovalenko Palíná (Csata Csillagok) 0 1
1983. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0 2
1984. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1985. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1986. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök) 0 1
1987. Szalay Kata (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1988. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1989. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1990. Bálint Boglárka (CEKK) 0 2
1991. Kollmann Barnabás (BLF SE U12) 0 2
1992. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1993. Küllős Attila Csaba (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1994. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1995. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 0 2
1996. Katona Boglárka Hanna (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1997. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1998. Soós János (OSE Oroszlánok U12) 0 1
1999. Sőti Heléna (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2000. Balogh Liliom (TSK-Magiszter U12) 0 2
2001. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2002. Novozánszki Lilien (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2003. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2004. Vidovenyecz Levente (Békési Gladiátorok) 0 1
2005. Popovics János (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
2006. Buzogány Lia (Kaszás Boszorkák) 0 2
2007. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2008. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2009. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2010. Pálfy-Nagy Zsombor Attila (Kozármisleny SE) 0 2
2011. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2012. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2013. Fehér Virág (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2014. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2015. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2016. Györfi Ábel (BKG PRIMA U12) 0 2
2017. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2018. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U12) 0 2
2019. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2020. Székely Lea Hanni (Békési Gladiátorok) 0 2
2021. Berkes Dániel (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2022. Besenyei Roland (Pityke KSE) 0 2
2023. Retkes Bence (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2024. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2025. Virág Dániel Attila (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
2026. Kőrizs Dávid (MÓRICZ U12/A) 0 2
2027. Ádám Borka Borsika (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2028. Matus Ádám Bálint (BSC Herman) 0 2
2029. Kelepeisz Marcell (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
2030. Hornyák Mátyás (SZKHSE U12) 0 2
2031. Bokor Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 2
2032. Ledneczki Erik (Monok SE) 0 2
2033. Sipos Levente (ICT Pilots U12) 0 2
2034. Kun Bella (MÓRICZ U12/A) 0 2
2035. Bera Máté Balázs (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
2036. Zhorela Vajk (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2037. Erdélyi Rikárdó (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2038. Vass Léna (BKG PRIMA U12) 0 2
2039. Budai Erik (SZEDEÁK U12) 0 2
2040. Mihály Levente Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
2041. Alvári Emília (MÓRICZ U12/A) 0 1
2042. Jaloveczky Nola (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2043. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
2044. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 0 1
2045. Krecsmarik Róbert (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
2046. Huszti Izabella (MÓRICZ U12/A) 0 1
2047. Castiglione Olivér (KKS) 0 2
2048. Papp Péter (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2049. Bartók Marcell (FKE Mackók) 0 1
2050. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
2051. Koprivanacz Olivér (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
2052. Miricz Gergő Bálint (Salgótarjáni KI) 0 2
2053. Bacskai Boglárka (KKS) 0 1
2054. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 0 2
2055. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA U12) 0 2
2056. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 0 2
2057. Kozma Adél Kitti (Nyírpazonyi KE) 0 2
2058. Nagy Vivien (PSE Párducok) 0 2
2059. Dongó Milán (FTSI József A. U12) 0 2
2060. Pap Brigitta Maja (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
2061. Horváth Hanna (VUA U12) 0 2
2062. László Karina Nóra (PSE Párducok) 0 2
2063. Dallos Máté (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
2064. Girgász Barnabás (MAFC Mokos) 0 1
2065. Szekeres Milán (ZTE KK) 0 2
2066. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök) 0 1
2067. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2068. Kolláth Kristóf (GYKSE Szekszárd) 0 2
2069. Csabai Márton (MAFC Mokos) 0 1
2070. Zsignár Lili (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
2071. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2072. Szondi Dániel (MÓRICZ U12/A) 0 1
2073. Csiffáry Bálint Bajnok (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
2074. Máriás Borbála (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
2075. Fábián Bence (FKE Mackók) 0 1
2076. Homródi Szonja (DVTK Tiszaújváros) 0 1
2077. Sándor-Kiss Zsófia (Kaszás Boszorkák) 0 2
2078. Palócz Zsolt (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
2079. Józan Bence (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2080. Nagy Levente (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
2081. Sterczer Maja Hilda (Szentendrei KSE/B) 0 2
2082. Gönczör Eliza (Pécsi VSK Leány) 0 2
2083. Kaszás Abigél (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
2084. Kiss Léna (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2085. Hajdu László Botond (Miklósi KékRókák KE) 0 1
2086. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 2
2087. Szegedi Marcell (Nyírpazonyi KE) 0 2
2088. Gazsi Noel (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2089. Nagy Ákos Levente (GYKSE Szekszárd) 0 2
2090. Végvári Enikő Szonja (KKS) 0 1
2091. Kecskés Miksa (BL Basket SE Vegyes) 0 2
2092. Záray Panni (Csata Villám) 0 2
2093. Kószó Vince (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2094. Czuczor Sarolta (ETO BASKET) 0 2
2095. Owczarek Máté (BSC Herman) 0 2
2096. Kövecses Dávid László (ICT Pilots U12) 0 2
2097. Konecsni Viktória (Gyakorlós Csibék) 0 2
2098. Péter Bence (MÓRICZ U12/A) 0 1
2099. Sipos Zétény (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2100. Fiausch Márk (Ajkai Vitézek U12) 0 1
2101. Kis Izabella (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
2102. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2103. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
2104. Rédei Márton (FKE Mackók) 0 1
2105. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
2106. Radics Kata (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2107. Horváth Dávid Krisztián (Békési Gladiátorok) 0 2
2108. Hernádi Ákos (Tapolcai Sárkányok) 0 2
2109. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2110. Mészáros Luca (VESC) 0 2
2111. Bihary Martin (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2112. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
2113. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
2114. Tarjányi Bacsó Botond (FTSI Constantinum U12) 0 1
2115. Kaiser György (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2116. Török Maja (MÓRICZ U12/A) 0 2
2117. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 0 2
2118. Király Ádám Marcell (Budapesti Bikák U12) 0 2
2119. Terjéki Máté (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
2120. Alvári Dominik (MÓRICZ U12/A) 0 2
2121. Enyedi Krisztián (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
2122. Nagy Máté Angelus (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
2123. Miklós Nimród (KASI U12 TOLDI) 0 1
2124. Logvinov Arij (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
2125. Simon Zsófia (Gyakorlós Csibék) 0 2
2126. Pál Anna Réka (GYKSE Bonyhád) 0 2
2127. Korhut Nándor (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
2128. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 0 2
2129. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 0 1
2130. Farcău George (BC Primo Carei) 0 2
2131. Katona László Marcell (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2132. Vörös Szofi Olivia (S&T Hernád U12) 0 1
2133. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0 2
2134. Csáki Zita (FTSI József A. U12) 0 2
2135. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2136. Bottyán Barnabás (Szentendrei KSE/A) 0 2
2137. Pálinkás Ádám (Jezsu Farkasok) 0 1
2138. Sztankó Zéta Csaba (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2139. Benke Botond (Monok SE) 0 2
2140. Sikora Levente László (Jezsu Farkasok) 0 1
2141. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
2142. Horváth Bence László (Monok SE) 0 2
2143. Turóczy Szabolcs (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2144. Gulyás Dorina (Szolnoki Zöldikék) 0 2
2145. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
2146. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
2147. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
2148. Kelemen Benett (FTSI Constantinum U12) 0 2
2149. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
2150. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 0 2
2151. Nagy Botond Márton (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2152. Petrohai Hanna (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2153. Laczó Ákos (Kozármisleny SE) 0 2
2154. Balla Lilianna (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
2155. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2156. Máté Virág (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2157. Lakatos Szofi (S&T Hernád U12) 0 2
2158. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök) 0 1
2159. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. U12) 0 3
2160. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 0 1
2161. János Zsófia (GYKSE Bonyhád) 0 2
2162. Máté Jázmin Bianka (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2163. Réfi Zétény (Monok SE) 0 2
2164. Barabás Lelle Sára (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
2165. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U12) 0 2
2166. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 0 2
2167. Fekete Véda Szofi (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2168. Grimm Ákos (Budapesti Bikák U12) 0 2
2169. Turzó Levente (Csepel Basket/C) 0 1
2170. Varga Fanni (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
2171. Önder Lelle Valéria (Szentesi Gepárdok) 0 2
2172. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
2173. Pivók Hunor (EKE U12) 0 2
2174. Kovács Krisztián (CVSE) 0 2
2175. Horváth Botond (Ajkai Vitézek U12) 0 2
2176. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2177. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház Fiú) 0 1
2178. Czirkusz Julianna (Ziccer Tigrisek) 0 2
2179. Borga Levente Imre (Sláger KKSE U12) 0 2
2180. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club) 0 2
2181. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Csibék) 0 2
2182. Szollár Emily (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
2183. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2184. Csurgai Péter (Szentesi Gepárdok) 0 2
2185. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2186. Kapornaki Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2187. Csóka Brájen Kristóf (S&T Hernád U12) 0 2
2188. Oláh Eszter (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
2189. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök) 0 1
2190. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
2191. Ferenczi Lotti (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2192. Jónás Rikárdó (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2193. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
2194. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U12) 0 2
2195. Király András Kolumbusz (Szentendrei KSE/A) 0 2
2196. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2197. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
2198. Pálhegyi Luca (VUA U12) 0 2
2199. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
2200. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
2201. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 0 2
2202. Varga Tímea (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2203. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U12) 0 2
2204. Moharos Zsófia (S&T Hernád U12) 0 2
2205. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 0 2
2206. Elek Ádám Zsolt (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
2207. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 2
2208. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
2209. Gimesi Elvira Matilda (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 1
2210. Zölei Gergő (Hévíz SK U12) 0 2
2211. Fekete Oliver (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
2212. Koppány Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
2213. Sós Zoltán Antal (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
2214. Holló Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
2215. Kertész Mihály Máté (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
2216. Csiszér Joel (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2217. Sándor Levente (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2218. Boldizsár Bence (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
2219. Sándor Barnabás (Újpest-MT/A) 0 2
2220. Borbély Száva (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2221. Bíró Gellért (Budafoki Bikák) 0 2
2222. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 2
2223. Steiner Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2224. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 2
2225. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
2226. Halász Bernát (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2227. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
2228. Temesvári Kamilla Róza (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 1
2229. Lovas Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 0 1
2230. Erhardt Linda (Sportiskolás Csajok) 0 2
2231. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
2232. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2233. Rádó Tamara (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
2234. Somogyi Mia (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2235. Németh Lilien (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
teljes ranglisták >>

Hárompontos - ÁTLAG (min. 1 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Lőrincz Milán (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 4 2
2. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 3 2
3. Kiss Botond (DIFE KK U12 DERECSKE) 3 2
4. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 2.5 2
5. Szabó-Haklits Patrik (Körmendi Törpördögök) 2.5 2
6. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 2 2
7. Mikulás Damira (TFSE) 2 1
8. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 2 2
9. Imre László (Kécskei Vidrák) 2 2
10. Szalánczi Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 2
11. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2 1
12. Szobonya Vince (KöLöKöS Fiúk) 2 2
13. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.5 2
14. Wéber Patrick Olivér (KASI U12 KISFALUDY) 1.5 2
15. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1.5 2
16. Bodonyi Soma (NKA Pécs U12 Fiú) 1.5 2
17. Haidu-Mare Kristóf (BC Primo Carei) 1.5 2
18. Molnár Hanna (Hévíz SK U12) 1.5 2
19. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 1.5 2
20. Tóth Helka Róza (Kanizsai Vadmacskák SE) 1.5 2
21. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1.5 2
22. Bodor Dániel Béla (Salgótarjáni KI) 1.5 2
23. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1.5 2
24. Berkes Áron (Keresztúri SE) 1.5 2
25. Kiss Levente Péter (Hévíz SK U12) 1.5 2
26. Erős Zalán (EKE U12) 1.5 2
27. Hellinger Márk (VMG DSE) 1.5 2
28. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 1.5 2
29. Takács David (ZTE KK) 1.5 2
30. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 1.5 2
31. Fekete Norbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1.33 3
32. Somi Milos (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1.25 4
33. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök) 1 2
34. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1 2
35. Császár Nóra (CEKK Basket) 1 2
36. Somi Miron (KASI U12 TOLDI) 1 2
37. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U12) 1 2
38. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U12 Alfák) 1 2
39. Dudás Noel (BL Basket SE Vegyes) 1 2
40. Orova Levente (Szentendrei KSE/B) 1 1
41. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
42. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 2
43. Szabó Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 1 2
44. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
45. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 2
46. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 1 2
47. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 1 2
48. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U12V) 1 2
49. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 1 2
50. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 1 2
51. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1 2
52. Zsolnai Dominik (CVSE) 1 2
53. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Debrecen/A) 1 2
54. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1 2
55. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 1 1
56. Bolla Gergő (Ajka - Szentgál City U12) 1 1
57. Bojtár Anna (Vasas Bolhák) 1 2
58. Dürgő Sándor (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 1
59. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1 2
60. Arató Ádám (Kecskeméti KA U12 Alfák) 1 2
61. Pető-Zimonyi Ákos (ZTE KK) 1 2
62. Vass Dorina (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 2
63. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 1 2
64. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét U12) 1 2
65. Varga Ákos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1 2
66. Fehér Máté Koppány (Szentendrei KSE/A) 1 2
67. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 1 2
68. Balog Panna Izabel (NKA Pécs U12 Szigetvár) 1 2
69. Szijártó Botond (BL Basket SE Vegyes) 1 2
70. Kövesi-Kun Benedikt (TFSE) 1 1
71. Galambos Márton (SZEDEÁK U12) 1 2
72. László Arnold Zsigmond (MAFC Gabányi) 1 2
73. Tóth Richárd (FTSI Constantinum U12) 1 2
74. Juhász Ádám (MAFC Gabányi) 1 2
75. Magyari Rita (Tatabányai Sport Club) 1 2
76. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Kenguruk) 1 2
77. Kovács Kolos (SZKHSE U12) 1 2
78. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 1 2
79. Major Donát (BUDAFOKI BAKOK) 1 2
80. Igaly Csaba Vajk (MAFC Mokos) 1 1
81. Csiszár Levente (BL Basket SE Vegyes) 1 2
82. Svantner Balázs (Cívis KK Debrecen/B) 1 2
83. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U12) 1 2
84. Kállay Zsigmond (MAFC Mokos) 1 2
85. Magony Olivér (Ifjú Sólymok) 1 2
86. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 2
87. Balogh Dániel (RICSILLA Rakéta U12) 1 2
88. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 1 2
89. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1 2
90. Major Máté (Óbudai Kaszások/A) 1 2
91. Holtai Péter (DKKA Cougars) 1 2
92. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 1 2
93. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét U12) 1 1
94. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 1 1
95. Szalai Kristóf (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1 2
96. Kovács Soma (SZKHSE U12) 1 2
97. Varga Milán (Ifjú Sólymok) 1 2
98. Sebestyén Ákos (MEAFC Csibészek) 1 2
99. Zalavári Marcell (DKKA Cougars) 1 2
100. Szabo Matias-László (BC Primo Carei) 1 2
101. Meszaros Milan (BC Primo Carei) 1 1
102. Csirke Zoltán (CEKK) 1 2
103. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 1 2
104. Südi Liza (Csepel Basket/C) 1 2
105. Tandari Bence (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 2
106. Schalk Zsóka Zsófia (Fóti Kis Tigrisek) 1 2
107. Váczi Botond (Keresztúri SE) 1 1
108. Deák Milán (KKS) 1 1
109. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 1 1
110. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 1 2
111. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 1 2
112. Ambrusch Barnabás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 1 1
113. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 1 1
114. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.5 2
115. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0.5 2
116. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 0.5 2
117. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 0.5 2
118. Bodor Hanga Boglárka (BLF SE U12) 0.5 2
119. Novák Lilien (Kanizsai Vadmacskák SE) 0.5 2
120. Soós Botond (DKKA Alligators) 0.5 2
121. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0.5 2
122. Mile Barnabás (Győrzámolyi Rókák) 0.5 2
123. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 0.5 2
124. Seszták István (Cívis KK Debrecen/A) 0.5 2
125. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.5 2
126. Márton Bernát (Pityke KSE) 0.5 2
127. Tóth Zétény (DKKA Cougars) 0.5 2
128. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 2
129. Hegedűs András (Jezsu Farkasok) 0.5 2
130. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 0.5 2
131. Óvári Áron Mór (Alba Fehérvár Cápák) 0.5 2
132. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.5 2
133. Solevic Miló (MEZŐBERÉNYI KK) 0.5 2
134. Csurgai Martin (Pityke KSE) 0.5 2
135. Konakov Filip (Ifjú Sólymok) 0.5 2
136. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U12V) 0.5 2
137. Spindler Benedek Ábris (OSE Oroszlánok U12) 0.5 2
138. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0.5 2
139. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs U12 Fiú) 0.5 2
140. Du Chengyuan (BLF SE U12) 0.5 2
141. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.5 2
142. Dunai Bianka (Gyakorlós Csibék) 0.5 2
143. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 0.5 2
144. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 0.5 2
145. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 2
146. Vizeli Vajk (Cívis KK Kenguruk) 0.5 2
147. Tankó Tamara (Kanizsai Vadmacskák SE) 0.5 2
148. Fábri Lili (Csepel Basket/A) 0.5 2
149. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 0.5 2
150. Toldi Richárd (CVSE) 0.5 2
151. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 0.5 2
152. Takács Ákos Nándor (DKKA Cougars) 0.5 2
153. Vincz Ábel (DKKA Alligators) 0.5 2
154. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 0.5 2
155. Székely Beatrix (Fóti Kis Tigrisek) 0.5 2
156. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 0.5 2
157. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 0.5 2
158. Jutasi Maja (BSC LÁNY) 0.5 2
159. Polgári Gergő (BKG-Veresegyház Fiú) 0.5 2
160. Bakó Imre (FTSI Platán Isk. U12) 0.5 2
161. Szalai Bálint (EKE U12) 0.5 2
162. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Kenguruk) 0.5 2
163. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 0.5 2
164. Hoffer Hanna (Szolnoki Zöldikék) 0.5 2
165. Taylor Jonatán Ben (Szentendrei KSE/B) 0.5 2
166. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0.5 2
167. Szabó Csanád (Salgótarjáni KI) 0.5 2
168. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.5 2
169. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0.5 2
170. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U12) 0.5 2
171. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 0.5 2
172. Gyarmati Máté István (MAFC Gabányi) 0.5 2
173. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 0.5 2
174. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U12) 0.5 2
175. Halász Janka (Vasas Amazonok) 0.5 2
176. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.5 2
177. Kálnoky Zsombor Bálint (KöLöKöS Fiúk) 0.5 2
178. Mozsolics Róza Margit (Kanizsai Vadmacskák SE) 0.5 2
179. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 0.5 2
180. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U12) 0.5 2
181. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK Debrecen/A) 0.5 2
182. Németh Jakab (RICSILLA Rakéta U12) 0.5 2
183. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 0.5 2
184. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 2
185. Hobok Bercel (Tapolcai Sárkányok) 0.5 2
186. Gráczer Gergő (Ifjú Sólymok) 0.5 2
187. Dévai Ágoston (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0.5 2
188. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 0.5 2
189. Wolf Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0.5 2
190. Illés Dániel Robin (MAFC Gabányi) 0.5 2
191. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Gabányi) 0.5 2
192. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 2
193. Karácsony Patrik (BSC Herman) 0.5 2
194. Serfőző Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0.5 2
195. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 0.5 2
196. Balogh Leó (TSK-Magiszter U12) 0.5 2
197. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U12) 0.5 2
198. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 0.5 2
199. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 0.5 2
200. Horváth Máté (Ajkai Vitézek U12) 0.5 2
201. Lőrincz Benedek Tas (BL Basket SE Vegyes) 0.5 2
202. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Gabányi) 0.5 2
203. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 2
204. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 2
205. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Vadmacskák) 0.5 2
206. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK U12) 0.5 2
207. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.5 2
208. Kiss Gellért (PSZSE-Kisördögök) 0.5 2
209. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 0.5 2
210. Horváth Hanna Sára (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0.5 2
211. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti U12 Villámok) 0.5 2
212. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 2
213. Kormos András (Alba Fehérvár Kenguruk) 0.5 2
214. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK Debrecen/B) 0.5 2
215. Kovács Levente (Ajka - Szentgál City U12) 0.5 2
216. Wertmüller Milán Zoltán (Életrevalók SE) 0.5 2
217. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 0.5 2
218. Zsolnai Bence (CVSE) 0.5 2
219. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 0.5 2
220. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 0.5 2
221. Szonntag Adél (Csata Csillagok) 0.5 2
222. Tóth Soma Szabolcs (VUA U12) 0.5 2
223. Konecsnyi Lolli (Kaszás Boszorkák) 0.5 2
224. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK U12) 0.5 2
225. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 0.5 2
226. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0.5 2
227. Gelicz Gergő (KASI U12 TOLDI) 0.5 2
228. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 0.5 2
229. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 0.5 2
230. Halbrucker Milán (Életrevalók SE) 0.5 2
231. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 0.5 2
232. Mezei Máté (Szentendrei KSE/B) 0.5 2
233. Sosztarich Sára (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0.5 2
234. Bogos Kristóf (VUA U12) 0.5 2
235. Nagy Marcell Ádám (BLF SE U12) 0.5 2
236. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.5 2
237. Molnár Milán (Hévíz SK U12) 0.5 2
238. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0.5 2
239. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 0.5 2
240. Katona Gergő (Tapolcai Sárkányok) 0.5 2
241. Hoffman Péter (KASI U12 TOLDI) 0.5 2
242. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 0.5 2
243. Barsy Bálint (Ziccer Tigrisek) 0.5 2
244. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 2
245. Németh Marcell (Ajkai Vitézek U12) 0.5 2
246. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 0.5 2
247. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0.5 2
248. Fekete Máté István (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.5 2
249. Schweifer Sebestyén (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0.5 2
250. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0.5 2
251. Dávid Milán (FTSI József A. U12) 0.5 4
252. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 0.5 2
253. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.5 2
254. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 0.5 2
255. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 0.5 2
256. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 0.5 2
257. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Alligators) 0.5 2
258. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/B) 0.5 2
259. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 2
260. Demeter Zsolt (Salgótarjáni KI) 0.5 2
261. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club) 0.5 2
262. Stenger Csongor (VUKE U12 Tigrisek) 0.5 2
263. Monori-Tönköl Vince (Monor SE Fiú) 0.5 2
264. Lipovits Marcell (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.5 2
265. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 0.5 2
266. Torossy Zsombor (BLF SE U12) 0.5 2
267. Kovács Barnabás Ákos (BSC Herman) 0.5 2
268. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U12 Leány) 0.5 2
269. Pénzes Levéd (ICT Pilots U12) 0.5 2
270. Gere Levente (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0.5 2
271. Nagy Orsolya (BL Basket SE Vegyes) 0.5 2
272. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 0.5 2
273. Ódor Jázmin (Hévíz SK U12) 0.5 2
274. Delacasse László (ZTE KK) 0.5 2
275. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
276. Sipos Zalán (BSC Herman) 0.5 2
277. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 0.5 2
278. Bujdosó Gábor (DIFE KK U12 DERECSKE) 0.5 2
279. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs U12 Fiú) 0.5 2
280. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0.5 2
281. Varga Mira (DIFE KK U12 DERECSKE) 0.5 2
282. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U12) 0.5 2
283. Botos-Kürthy László (BUDAFOKI BAKOK) 0.5 2
284. Budai Mihály (CEKK) 0.5 2
285. Dutka Dorka (DIFE KK U12 DERECSKE) 0.5 2
286. Oláh Tamás László (Salgótarjáni KI) 0.5 2
287. Szép Péter Samu (Hévíz SK U12) 0.5 2
288. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.5 2
289. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 0.5 2
290. Kondor Kende (Életrevalók SE) 0.5 2
291. Világos Patrik (Tapolcai Sárkányok) 0.5 2
292. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei KSE/A) 0.5 2
293. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 0.5 2
294. Tomesz Léna (Csepel Basket/C) 0.5 2
295. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0.5 2
296. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 0.5 2
297. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Rókák) 0.5 2
298. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.5 2
299. Hadnagy Ernő (Keresztúri SE) 0.5 2
300. Gurmai Szilárd (MEZŐBERÉNYI KK) 0.5 2
301. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 2
302. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 2
303. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 0.5 2
304. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0.5 2
305. Balogh Boglárka (ETO BASKET) 0.5 2
306. Budai Viktória (S&T Hernád U12) 0.5 2
307. Svichrán Léna (Szolnoki Zöldikék) 0.5 2
308. Czompoly Zsófia (Csata Csillagok) 0.5 2
309. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 0.5 2
310. Mitsikoudis Christos (CEKK) 0.5 2
311. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U12) 0.5 2
312. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 0.5 2
313. Török Dániel (Cívis KK Kenguruk) 0.5 2
314. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0.5 2
315. Rétyi Zalán (ZTE KK) 0.5 2
316. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 2
317. Mezei Miksa Barnabás (Sláger KKSE U12) 0.5 2
318. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 0.5 2
319. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U12V) 0.5 2
320. Horvát Anna (Csata Csillagok) 0.5 2
321. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 2
322. Lak Veronika (Fóti Kis Tigrisek) 0.5 2
323. Nemes Bence (MAFC Gabányi) 0.5 2
324. Ruba Karolyne Rose-Mary (BC Primo Carei) 0.5 2
325. Kovács Örs (GYKSE Bonyhád) 0.5 2
326. Joó Léna (VMG DSE) 0.5 2
327. Récsi Alíz (Szolnoki Zöldikék) 0.5 2
328. Rakic Stefan (NKA Pécs U12 Fiú) 0.5 2
329. Orosz Olívia (DVTK Akadémia/A) 0.5 2
330. Závodszky Hédi Borbála (Csata Villám) 0.5 2
331. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 2
332. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 0.5 2
333. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 0.5 2
334. Varga Dominik (BKG PRIMA U12) 0.5 2
335. Potsa Benedek (KS Szeged Bulldogok) 0.5 2
336. Tóth Dóra (Kölökös Lányok) 0.5 2
337. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 2
338. Buti Izabella (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0.5 2
339. Csecskedy Benedek (Jezsu Farkasok) 0.5 2
340. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Macskatigrisek) 0.5 2
341. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 2
342. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U12) 0.5 2
343. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 0.5 2
344. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 0.5 2
345. Kerényi Dóra (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0.5 2
346. Kubinszky Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0.5 2
347. Elekes Péter (Szentesi Gepárdok) 0.5 2
348. Simon Dominik (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 2
349. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 2
350. Wittner Máté (TFSE) 0.5 2
351. Schleifer Benett (EKE U12) 0.5 2
352. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 0.5 2
353. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 0.5 2
354. Varga Vencel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0.5 2
355. Patai Milán (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0.5 2
356. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Cougars) 0.5 2
357. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét U12) 0.5 2
358. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U12) 0.5 2
359. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 0.5 2
360. Füzi Barbara (KASI U12 KISFALUDY) 0.5 2
361. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 0.5 2
362. Farkas Benett (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0.5 2
363. Horváth Alina Amira (Gödi SE Gödények) 0.5 2
364. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0.5 2
365. Kürti David (BC Primo Carei) 0.5 2
366. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0.5 2
367. Szilágyi Edömér (BC Primo Carei) 0.5 2
368. Csenkér-Major Zétény (KöLöKöS Fiúk) 0.5 2
369. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 0.5 2
370. Konkola Szabolcs (OSE Oroszlánok U12) 0.5 2
371. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 0.5 2
372. Gárdai Regina (ETO BASKET) 0.5 2
373. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 0.5 2
374. Nagy Kristóf (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.5 2
375. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 0.5 2
376. Mihalik Gábor Ádám (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0.5 2
377. Berki Tamás (BSC Herman) 0.5 2
378. Riegler Áron (Monok SE) 0.5 2
379. Bokori Attila (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0.5 2
380. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 0.5 2
381. Morhul Ivav (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0.5 2
382. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket/C) 0.5 2
383. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 0.5 2
384. Szoták Emma (BLF SE U12) 0.5 2
385. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U12V) 0.5 2
386. Papp Márk (NKA Pécs u12 fiú/B) 0.5 2
387. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 2
388. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 2
389. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 0.5 2
390. Zoller Liliána (Kaszás Boszorkák) 0.5 2
391. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 2
392. Frezik Dávid (Kozármisleny SE) 0.5 2
393. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 0.5 2
394. Elek Benjámin (KASI U12 GYAKORLÓ) 0.5 2
395. Kovács Richárd (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0.5 2
396. Orosz Máté János (Szentesi Gepárdok) 0.5 2
397. Püski Róza (Cívis KK Macskatigrisek) 0.5 2
398. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 2
399. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0.5 2
400. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 0.5 2
401. Nagy Kornél (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0.5 2
402. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Kenguruk) 0.5 2
403. Szalai Dávid (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0.5 2
404. Perjési-Szabó Réka (CEKK Basket) 0.5 2
405. Kertes Olivér (BasketBaja SE) 0.5 2
406. Őszi Roland (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.5 2
407. Nagy Olivér Albert (Szentendrei KSE/A) 0.5 2
408. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 0.5 2
409. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0.5 2
410. Lukács Barnabás (VUKE U12 Tigrisek) 0.5 2
411. Bódás Ádám Tamás (DKKA Alligators) 0.5 2
412. Deák Korinna (NKA Pécs U12 Leány) 0.5 2
413. Felder Misa (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0.33 3
414. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 0.33 3
415. Balázs Bettina (Csepel Basket/C) 0.33 3
416. Réczi Patrik (FTSI Platán Isk. U12) 0.25 4
417. Beke Milán (FTSI József A. U12) 0.25 4
418. Lévai Kornél (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0.25 4
419. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. U12) 0.25 4
420. Zsebe Dávid Róbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0.25 4
421. Szládik Bence (FTSI Platán Isk. U12) 0.25 4
422. Kulacs Mária (ETO BASKET) 0 2
423. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
424. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 0 2
425. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
426. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 0 2
427. Bíró Jázmin Alíz (BSC LÁNY) 0 2
428. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 0 2
429. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
430. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
431. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
432. Déri Máté (Körmendi Törpördögök) 0 2
433. Hevér Tamás Kristóf (Budapesti Bikák U12) 0 2
434. Horváth Patrik (KASI U12 TOLDI) 0 2
435. Tulipán Flóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
436. Radulovic Ekaterina (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
437. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 0 2
438. Máthé Emma Karolina (VESC) 0 2
439. Both Tibor (GYKSE Bonyhád) 0 2
440. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Gladiátorok) 0 2
441. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
442. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
443. Váradi Hédi (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
444. Varga László (OSE Oroszlánok U12) 0 2
445. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
446. Bíró Dóra (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
447. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U12) 0 2
448. Bukta Benedek (MEAFC Csibészek) 0 2
449. Miklós Mira (KSC Szekszárd) 0 2
450. Domokos Botond (Békési Gladiátorok) 0 2
451. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 0 2
452. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U12) 0 2
453. Takács Áron (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
454. Huppauer László (Tatabányai Sport Club) 0 2
455. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 0 2
456. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
457. Borza Emma Nóra (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
458. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
459. Túri Szofi (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
460. Lámpi Franciska (Csata Csillagok) 0 2
461. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
462. Halászevics Diána (KS Szeged Bulldogok) 0 2
463. Mészáros Bálint (KVSE U12) 0 2
464. Kertész Lilla (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
465. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 0 2
466. Bálint Kristóf (FTSI József A. U12) 0 4
467. Fogarasi Benedek (OSE Oroszlánok U12) 0 2
468. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 0 2
469. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
470. Fonó Gréta Mira (Kaszás Boszorkák) 0 2
471. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 0 2
472. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
473. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0 2
474. Bitó Attila (FTSI Constantinum U12) 0 2
475. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
476. Katona Kornél (Cívis KK Kenguruk) 0 2
477. Gyermán Léna (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
478. Soltész Balázs (Sláger KKSE U12) 0 2
479. Simonics Nóra (VUA U12) 0 2
480. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
481. Szabó Emma (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
482. Stier Laura Blanka (KSC Szekszárd) 0 2
483. Szabó Luca Kata (KSC Szekszárd) 0 2
484. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
485. Szalma Soma Lázár (Monor SE Fiú) 0 2
486. Vitéz Nóra Piroska (ETO BASKET) 0 2
487. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
488. Gáll Bence Milán (FTSI Constantinum U12) 0 1
489. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
490. Deák Márk (Jezsu Farkasok) 0 2
491. Héjj Lili Sára (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
492. Vince Bence (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
493. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök) 0 2
494. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 0 2
495. Takács Dominik (OSE Oroszlánok U12) 0 2
496. Balázs Gergő (MAFC Mokos) 0 1
497. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
498. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
499. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
500. Juhász Marcell (MEAFC Csibészek) 0 2
501. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 0 2
502. Istókovics Miléna (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
503. Kovács Ákos Hunor (MAFC Mokos) 0 1
504. Bősze Odett (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
505. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
506. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Zöldikék) 0 2
507. Bús Sándor (Szentendrei KSE/B) 0 2
508. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
509. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
510. Rajnai Eleonóra (KSC Szekszárd) 0 2
511. Forrai Attila (GYKSE Bonyhád) 0 2
512. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
513. Tóth Levente (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
514. Kézi Dexter (MAFC Gabányi) 0 2
515. Kovács Áron Dusán (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 2
516. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 0 2
517. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
518. Pongor Benedek (Cívis KK Kenguruk) 0 2
519. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 0 2
520. Kertész Panna (Csata Csillagok) 0 2
521. Czene Betti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
522. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club) 0 2
523. Müller Mihály (Pécsi VSK Fiú) 0 2
524. Kővári Dóra (Csata Csillagok) 0 2
525. Kecskés András (VMG DSE) 0 2
526. Béndek Péter (Fűzfői AK) 0 2
527. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0 2
528. Miklóssy Fruzsina Bella (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
529. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0 2
530. Rozsos Attila (CEKK) 0 2
531. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
532. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 0 2
533. Szlotta Laura (VESC) 0 2
534. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 0 2
535. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
536. Vancsics Dániel Gábor (BSC Herman) 0 2
537. Máté Ráhel Ilona (Mátészalkai VULE/A) 0 2
538. Hajdu Enikő (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
539. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Pandák) 0 2
540. Füredi Botond (Békési Gladiátorok) 0 2
541. Román Vince (Cívis KK Kenguruk) 0 2
542. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE Fiú) 0 2
543. Bíró Loretta Léna (BSC LÁNY) 0 2
544. Mészáros Attila (Budafoki Bikák) 0 2
545. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 0 2
546. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
547. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
548. Lente Laura Panna (Kaszás Boszorkák) 0 2
549. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
550. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 0 2
551. Siklós Marcell (MAFC Mokos) 0 2
552. Répási Zorka (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
553. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0 1
554. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 2
555. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 1
556. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
557. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
558. Schillinger Róza (ETO BASKET) 0 2
559. Báthory Zsófia (KS Szeged Bulldogok) 0 2
560. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 0 2
561. Sipőcz Mira (Hévíz SK U12) 0 2
562. Merkovic Szelina (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
563. Dzsida Vince (SZKHSE U12) 0 2
564. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
565. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U12) 0 2
566. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
567. Radasics Linda (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
568. Vajda Árpád (KöLöKöS Fiúk) 0 2
569. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
570. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0 2
571. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólymok) 0 2
572. Bodor Boldizsár (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
573. Kurucz-Magyar Mira (VESC) 0 2
574. Böröcz Nándor (DKKA Cougars) 0 2
575. Nyers Máté (NYKK Eötvös U12) 0 2
576. Nagy Amanda (Vasas Bolhák) 0 2
577. Gálos Botond (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
578. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
579. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
580. Sztrapek Adél (Kaszás Boszorkák) 0 2
581. Tóth Edit (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
582. Szabó Csenge (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
583. Pető Zsolt (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
584. Kovács Bence (PSZSE-Kisördögök) 0 2
585. Kiss Korina (Tatabányai Sport Club) 0 2
586. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 0 2
587. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
588. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Rókák) 0 2
589. Tót Áron (ICT Pilots U12) 0 2
590. Köves Timót (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
591. Tóbiás Botond (KöLöKöS Fiúk) 0 2
592. Király Boldizsár (DKKA Cougars) 0 2
593. Novák Dominik (Ifjú Sólymok) 0 2
594. Kőszegi Réka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
595. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U12) 0 2
596. Pethő László (SZEDEÁK U12) 0 2
597. Takács Péter Endre (Monor SE Fiú) 0 2
598. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
599. Vörös Kamilla (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
600. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
601. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
602. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
603. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
604. Katona Kornél (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
605. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 0 2
606. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
607. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 0 2
608. Nagy Márton (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
609. Csik Lili (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
610. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
611. Szöllősi Attila Hunor (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
612. Domán Hunor (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
613. Katona Blanka (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
614. Halbrucker Panna (Életrevalók SE) 0 1
615. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 1
616. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
617. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
618. Majdanics Márk (EKE U12) 0 2
619. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
620. Somi Zétény (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
621. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0 2
622. Csuka Mira (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
623. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 0 2
624. Simon Olivér (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
625. Kovács Kornél (Monor SE Fiú) 0 2
626. Handl Dániel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
627. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei KSE/A) 0 2
628. Trifont Lara (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
629. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U12) 0 2
630. Imre Dávid (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
631. Torma Máté (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
632. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0 1
633. Tóbiás Ajna Julianna (VUA U12) 0 2
634. Papp Maxim (BSC Herman) 0 2
635. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök) 0 2
636. Késmárky Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
637. Gebura Leó (Vasas Budai ASE) 0 2
638. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 0 2
639. Domonkos Zoé (Gyakorlós Csibék) 0 2
640. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
641. Brylko Davyd (SZEDEÁK U12) 0 2
642. Kapoli Dusán (BKG PRIMA U12) 0 2
643. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 0 2
644. Szabó Bence (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
645. Lázár Panna (CEKK Basket) 0 2
646. Berta Manna Lujza (KSC Szekszárd) 0 2
647. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
648. Kovács Nóra (KSC Szekszárd) 0 2
649. Paluska Zétény (OSE Oroszlánok U12) 0 2
650. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 0 2
651. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
652. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
653. Turzó Léna Zselyke (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
654. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots U12) 0 2
655. Raposa Marcell (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
656. Candido Marco (BSC Fiú) 0 2
657. Iván Júlia (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
658. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0 2
659. Győrfi Péter József (KVSE U12) 0 2
660. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 0 2
661. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök) 0 2
662. Hahn Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
663. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
664. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
665. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
666. Molnár Ákos (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
667. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
668. Vönöczky Bálint (KASI U12 TOLDI) 0 2
669. Hatvári Marcell Áron (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
670. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
671. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0 2
672. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 0 2
673. Smuk Borbála (ETO BASKET) 0 2
674. Nagy András Medárd (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
675. Träger Tamás Péter (TFSE) 0 2
676. Tóth Sára (CEKK Basket) 0 2
677. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
678. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 0 2
679. Graziano Dominik (KVSE U12) 0 2
680. Szücs Áron Szabolcs (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
681. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 0 1
682. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
683. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
684. Bencze Noé (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
685. Baudisz Olivér (ICT Pilots U12) 0 2
686. Komáromi Emma (Csepel Basket/A) 0 2
687. Kertai Adél (KSC Szekszárd) 0 2
688. Szabó Rozi (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
689. Boda Botond (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 3
690. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Rókák) 0 2
691. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
692. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
693. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
694. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
695. Katona Zsófia (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
696. Kövesdi Bulcsú István (Vasas Budai ASE) 0 2
697. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
698. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
699. Babos Jázmin (MTK Budapest) 0 2
700. Koncz Bori (Csepel Basket/C) 0 2
701. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
702. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK Kenguruk) 0 2
703. Bognár Zsombor Barnabás (VMG DSE) 0 2
704. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
705. Miszori Lia (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
706. Kovács Bálint László (Vasas Budai ASE) 0 2
707. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 0 2
708. Kósik Anna (CEKK Basket) 0 2
709. Bogdán Zsombor (MAFC Mokos) 0 2
710. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 0 2
711. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök) 0 2
712. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
713. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök) 0 2
714. Varga Flóra (Fűzfői AK) 0 2
715. Szikora Vince (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
716. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
717. Tóth Áron (Budapesti Bikák U12) 0 2
718. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. U12) 0 4
719. Bróda Dávid (Békési Gladiátorok) 0 2
720. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U12) 0 2
721. Pleiner Zselyke (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
722. Szigeti Donát (Ajkai Vitézek U12) 0 2
723. Berta Lajos (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
724. Németh Szofi Elza (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
725. Záhonyi Vivien (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
726. Sabáli Sejla (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
727. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 0 2
728. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U12) 0 2
729. Bakos Eliza (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 1
730. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 0 2
731. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
732. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U12) 0 2
733. Vass Oszkár Dániel (MAFC Mokos) 0 2
734. Hajdú Boldizsár (MEAFC Csibészek) 0 1
735. Magyari Ákos Attila (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
736. Kocsis Dominik (MEAFC Basket Bulls) 0 2
737. Halas Ármin (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 1
738. Elek Dorka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
739. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
740. Szabó Keve (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
741. Farkas Liza (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
742. Koreny Krisztián (PSZSE-Kisördögök) 0 2
743. Mikics Dragan (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 1
744. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 0 1
745. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 0 2
746. Nagy-Molnár Marcell (Pécsi VSK Fiú) 0 2
747. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 0 2
748. Vass Péter András (Szentendrei KSE/B) 0 2
749. Markó Levente (PSZSE-Kisördögök) 0 2
750. Takács Gellért (KöLöKöS Fiúk) 0 2
751. Szongoth-Kukán András (MAFC Mokos) 0 4
752. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 0 2
753. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Sárkányok) 0 2
754. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
755. Makara Dmytro (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
756. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0 2
757. Dombi Zoltán (BKG PRIMA U12) 0 2
758. Moldován Dominik (MAFC Gabányi) 0 2
759. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
760. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 0 2
761. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
762. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
763. Forrás Alexander (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
764. Varga Sarolta (Sportiskolás Csajok) 0 2
765. Asztalos Ákos András (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
766. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
767. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
768. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 0 2
769. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 0 2
770. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
771. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 0 2
772. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 2
773. Szili Kristóf (DKKA Alligators) 0 2
774. Szabó Zsófia (KSC Szekszárd) 0 2
775. Nagy-Hegedüs Mátyás (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
776. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U12) 0 2
777. Ortner András (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
778. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK U12) 0 2
779. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
780. Zeke Samu (MAFC Heisler) 0 2
781. Lajos Miklós (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
782. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
783. Szabadi Franciska Sára (CEKK Basket) 0 2
784. Horváth Máté (ZTE KK) 0 2
785. Németh Máté (MAFC Heisler) 0 2
786. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 0 2
787. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
788. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Bikák) 0 2
789. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
790. Balogh Hédi (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
791. Pribusz Máté (DKKA Cougars) 0 2
792. Császár Zelma (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
793. Biró Erik Márk (Monor SE Fiú) 0 2
794. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
795. Rózsa Ádám (Cívis KK Kenguruk) 0 2
796. Pintye Gergő Noel (Cívis KK Kenguruk) 0 2
797. Tóth-Császár Bence (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
798. Csipszer Panna Boglárka (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
799. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
800. Csiha Levente (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
801. Tóth Nóra (CEKK Basket) 0 2
802. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0 2
803. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 0 2
804. Breier András János (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
805. Ferenczi Bence (Ifjú Sólymok) 0 2
806. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 0 2
807. Ács Donát (BL Basket SE Vegyes) 0 2
808. Simon Kornél Olivér (Szentendrei KSE/B) 0 2
809. Szabó Rita (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
810. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
811. Házy Leó (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
812. Kegyes Ámıin-Attila (BC Primo Carei) 0 2
813. Ciucoş Andrei (BC Primo Carei) 0 2
814. Faragó Benedek István (Vasas Budai ASE) 0 1
815. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 0 2
816. Fülöp András (VMG DSE) 0 2
817. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 0 2
818. Patály Ábel (Mátészalkai VULE/A) 0 2
819. Cserkó Viktória Alexandra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
820. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
821. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
822. Környei Dóra (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
823. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Rókák) 0 2
824. Bogdán Fanni (CEKK Basket) 0 2
825. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
826. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 0 2
827. Letenyei Vencel (VUA U12) 0 2
828. Kovács Déna Virág (Csepel Basket/A) 0 2
829. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 0 2
830. Tóth Zalán Ábel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
831. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club) 0 2
832. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U12) 0 2
833. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 0 2
834. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
835. Pintér Zoltán (BL Basket SE Vegyes) 0 2
836. Bozóki István Levente (DKKA Alligators) 0 2
837. Németh Jázmin (KSC Szekszárd) 0 2
838. Tersztyánszky Kristóf (PSZSE-Kisördögök) 0 2
839. Mykhailov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
840. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
841. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
842. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
843. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
844. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 0 2
845. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
846. Füzi Izabella (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
847. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 0 2
848. Flóring István Gábor (FTSI József A. U12) 0 4
849. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
850. Kerekes Áron (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
851. Rendek Sebestyén (Monor SE Fiú) 0 2
852. Takács Boldizsár (ZTE KK) 0 2
853. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 0 2
854. Csuba Flóra Júlia (Kaszás Boszorkák) 0 2
855. Réder Csongor (Szentendrei KSE/B) 0 2
856. Vleskó Márton András (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
857. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 0 2
858. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
859. Gulyás Gergő (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
860. Bilics Péter (MAFC Heisler) 0 2
861. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U12) 0 2
862. Moór Franciska Éda (DKKA Pandák) 0 2
863. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
864. Varga Flóra Izabella (Csata Csillagok) 0 2
865. Takáts Márton (Malév Kobrák) 0 2
866. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
867. Novák Eszter Nóra (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
868. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
869. Kovács Gábor Noel (Szentesi Gepárdok) 0 2
870. Puskás Márton (Ifjú Sólymok) 0 2
871. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
872. Kiss Máté (Jezsu Farkasok) 0 2
873. Bende Máté (Szentesi Gepárdok) 0 2
874. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok U12) 0 2
875. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U12) 0 2
876. Mollink Sophie Léna (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
877. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U12) 0 2
878. Oláh Dávid (MEAFC Csibészek) 0 2
879. Szalay Zoltán (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
880. Patály Zoltán (Mátészalkai VULE/A) 0 2
881. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
882. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
883. Birck Emese (Vasas Amazonok) 0 3
884. Friedsam Lilla (BSC LÁNY) 0 2
885. Ndoumbe Aimée Sára (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
886. Milotai Marcell (KVSE U12) 0 2
887. Rózsa Benedek (Cívis KK Kenguruk) 0 1
888. Hajdu Blanka (Csata Villám) 0 2
889. Kéri Levente (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
890. Dovgál Mia (Csata Villám) 0 2
891. Máté Ignác Brájen (Mátészalkai VULE/B) 0 2
892. Trapp Milán (Malév Kobrák) 0 2
893. Sashalmi Lilien (Csepel Basket/A) 0 2
894. Medvig Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
895. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0 2
896. Fehér Boglárka (S&T Hernád U12) 0 2
897. Ozsváth Lili (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
898. Horváth Attila Krisztián (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
899. Buni Dániel (TFSE) 0 1
900. Bögöly Nóra (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
901. Csák Zétény (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
902. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
903. Király Adél (Békéscsabai KK) 0 2
904. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
905. Hatfaludi Dávid Edvárd (TFSE) 0 1
906. Lóczi Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 0 1
907. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 0 2
908. Németh Mercédesz (CEKK Basket) 0 2
909. Ress Kornél (BSC Fiú) 0 2
910. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 0 2
911. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
912. Szalai Luca (Életrevalók SE) 0 2
913. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
914. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
915. Horváth Márk (DKKA Cougars) 0 2
916. Matula Hanka (Ziccer Tigrisek) 0 2
917. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket/C) 0 2
918. Hartman Ákos (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
919. Ungvári Botond László (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
920. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U12) 0 1
921. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 0 1
922. Retter Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
923. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U12) 0 2
924. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 1
925. Baumgartner Maja Hanna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 1
926. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
927. Szabó Máté (Sláger KKSE U12) 0 2
928. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 0 2
929. Hajgató Bence Márton (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
930. Sipos Ádám (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
931. Szigeti Levente (ICT Pilots U12) 0 2
932. Kelecsényi Adél (Csata Villám) 0 2
933. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
934. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U12) 0 2
935. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
936. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
937. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 0 2
938. Búz Marcell (Pityke KSE) 0 2
939. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
940. Kishegyi Anna (BSC LÁNY) 0 2
941. Jancsó Olívia (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
942. Balda Áron (Békéscsabai KK) 0 2
943. Mészáros Bálint (MAFC Mokos) 0 1
944. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
945. Szabó Lilien Éva (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
946. Imre Zalán (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
947. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 0 2
948. Dávid Zsolt (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
949. Masoud Emíra (Kölökös Lányok) 0 2
950. Marek Lénárd (MAFC Mokos) 0 1
951. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
952. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Pandák) 0 2
953. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE Fiú) 0 2
954. Borsós Nikolett (CEKK Basket) 0 2
955. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U12) 0 2
956. Sáreczki Martin (Cívis KK Kenguruk) 0 2
957. Borsodi Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
958. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 2
959. Biró Márk (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
960. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
961. Nyári Bendegúz (Keresztúri SE) 0 2
962. Hamza Noémi (CEKK Basket) 0 2
963. Szalai László (VUA U12) 0 2
964. Kult Médea (KSC Szekszárd) 0 2
965. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 0 2
966. Chionye Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
967. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
968. Kriszt Cili (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
969. Multyán Mira (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
970. Dombovári Dézi (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
971. Kiss Mira Hanna (Csepel Basket/A) 0 1
972. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 0 2
973. Dunai Anna (Szentendrei KSE/A) 0 2
974. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
975. Gargya Gergő (BKG PRIMA U12) 0 2
976. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
977. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
978. Jónás András (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 3
979. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 0 2
980. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 0 2
981. Péntek István Máté (BLF SE U12) 0 2
982. Jambrich Bence (PSZSE-Kisördögök) 0 2
983. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
984. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 0 2
985. Borsós Adrienn (CEKK Basket) 0 2
986. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
987. Molnár Emma (BSC LÁNY) 0 2
988. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
989. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
990. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
991. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
992. Farkas Virág Júlia (DKKA Pandák) 0 2
993. Kószó Gréta (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
994. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. U12) 0 2
995. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Rókák) 0 2
996. Máté Emil István (Mátészalkai VULE/A) 0 2
997. Bakos Benedek (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
998. Csuti Panni (Csepel Basket/C) 0 2
999. Hideg Botond (Kozármisleny SE) 0 2
1000. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1001. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
1002. Juhász Réka Dóra (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1003. Pócs Flóra (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1004. Szörnyi Vince (MAFC Heisler) 0 2
1005. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 0 2
1006. Garamvári Bence Ákos (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1007. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
1008. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1009. Varga Vilmos Krisztián (Tószegi Tigrisek) 0 2
1010. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1011. Ács Annabella (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1012. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 0 2
1013. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1014. Harmat Zsófia (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1015. Czeibert Keve Zsombor (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1016. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 0 2
1017. Kovács Domonkos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1018. Vizeli Nóri (KVSE U12) 0 2
1019. Fodor Nimród (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1020. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 1
1021. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1022. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1023. Krausz Bianka (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1024. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1025. Nagy Nimród (KVSE U12) 0 2
1026. Óvári Luca (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1027. Ledneczki Márk (Monok SE) 0 2
1028. Havasi Kornél Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1029. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1030. Frank Olivér (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1031. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1032. Árok Emma (BL Basket SE Vegyes) 0 2
1033. Berényi Bálint (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1034. Kocsis Alíz Mónika (Kölökös Lányok) 0 2
1035. Bvotyik Huba (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
1036. Piros Dóra (Csepel Basket/A) 0 2
1037. Varga Zsombor (BLF SE U12) 0 2
1038. Erdős Linda (Kaszás Boszorkák) 0 2
1039. Kocsmáros Zoé (VESC) 0 2
1040. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1041. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1042. Makula Milán (TSK-Magiszter U12) 0 2
1043. Takács Luca (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
1044. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1045. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1046. Bakó Levente (NYKK Eötvös U12) 0 2
1047. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 0 1
1048. Imreh Benett István (Szentendrei KSE/B) 0 2
1049. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
1050. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1051. Nagy Bence József (Szentendrei KSE/B) 0 2
1052. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1053. Mödlinger Patrik (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1054. Nagy Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1055. Zelei Zétény (KS Szeged Bulldogok) 0 2
1056. Zlinszky Ábel (ICT Pilots U12) 0 2
1057. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 0 2
1058. Namesánszky Ádám (Jezsu Farkasok) 0 1
1059. Németh Bendegúz (Ifjú Sólymok) 0 2
1060. Farkas Nimród (Óbudai Kaszások/A) 0 3
1061. Pazar Flóra (MTK Budapest) 0 2
1062. Malina Balázs (Salgótarjáni KI) 0 2
1063. Sipos Sára Kata (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1064. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1065. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 0 2
1066. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1067. Dancs Benjámin (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1068. Dányi Simon (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1069. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U12) 0 2
1070. Kovács Gellért (SZKHSE U12) 0 2
1071. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1072. Temesvári Marcell (BSC Herman) 0 2
1073. Dömölki Izabella (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1074. Sas Dominik (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1075. Agbemasu Vanessza (Csata Villám) 0 2
1076. Székely Csaba (Keresztúri SE) 0 2
1077. Csik Fanni (Csepel Basket/C) 0 2
1078. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1079. Fári Levente (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1080. Rézműves Szabolcs (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1081. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1082. Házi Gergely (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1083. Nyitrai Márton (BL Basket SE Vegyes) 0 2
1084. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1085. Gillich Norbert (Békéscsabai KK) 0 2
1086. Valuska Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1087. Barthó Gréta (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
1088. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1089. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1090. Virgoncz Dávid (SZEDEÁK U12) 0 2
1091. Komlós-Plutzer Áron (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1092. Baktai Boldizsár (MAFC Mokos) 0 2
1093. Eichamer Zsófia Csenge (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 1
1094. Vajai Laura (VESC) 0 2
1095. Gazdag Gergő (Életrevalók SE) 0 2
1096. Juhász Szintia Kinga (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1097. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1098. Balog Barnabás György (Gödi SE Gödények) 0 2
1099. Szabó Nóra (Csepel Basket/A) 0 2
1100. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1101. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1102. Sarkadi Gellért (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1103. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
1104. Földi Zalán András (CVSE) 0 2
1105. Simonyi Martin (Vasas Budai ASE) 0 2
1106. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1107. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
1108. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1109. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1110. Nemes-Nagy Áron (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
1111. Nemes Márton (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
1112. Hüse Barna (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1113. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 0 2
1114. Belovay Marcell (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1115. Koranis Lukas (MAFC Gabányi) 0 2
1116. Máté Kálmán (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1117. Kovács Zsombor (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
1118. Soós Ruben (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1119. Barcza Zsófia (Ziccer Tigrisek) 0 2
1120. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1121. Schneider Vilmos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
1122. Nagy Ádám (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1123. Tallmayer Amira (Csepel Basket/A) 0 2
1124. Porkoláb Nimród (Budafoki Bikák) 0 2
1125. Szilassy Ádám (DKKA Cougars) 0 2
1126. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 0 2
1127. Zircher Albert (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1128. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1129. Galla Jázmin (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
1130. Fehér Bálint (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1131. Baumgartner Dávid (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
1132. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 0 2
1133. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1134. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
1135. Horváth Lia Hanna (DKKA Pandák) 0 2
1136. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 0 2
1137. Barabás Bálint (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1138. Bagosi Zorka (Pécsi VSK Leány) 0 2
1139. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1140. Tóth Ábel (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1141. Kincses Norbert (KKS) 0 2
1142. Fekete Dániel (NYKK Eötvös U12) 0 2
1143. Pál Zsombor (BKG PRIMA U12) 0 2
1144. Varga Bálint (DKKA Alligators) 0 2
1145. Kenesei Lilla (Gyakorlós Csibék) 0 2
1146. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Gödények) 0 2
1147. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1148. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0 2
1149. Reznicsek Lénárd (MAFC Heisler) 0 2
1150. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
1151. Marton Áron (Vasas Akadémia U12) 0 2
1152. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1153. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1154. Horváth Artúr Dániel (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1155. Kiss Zalán Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1156. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1157. Bacsó Virág (Sláger KKSE U12) 0 2
1158. Osváth Levente (BSC Fiú) 0 2
1159. Koszti Szabolcs (DKKA Alligators) 0 2
1160. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 0 2
1161. Baráth Boglárka (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1162. Varga Kende (KVSE U12) 0 2
1163. Varga Frigyes (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1164. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0 2
1165. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
1166. Beregszászi Boróka (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1167. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 0 2
1168. Tamás Bence (NYKK Eötvös U12) 0 2
1169. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U12) 0 2
1170. Kovács Benett (Sláger KKSE U12) 0 2
1171. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1172. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1173. Németh Huba (Budapesti Bikák U12) 0 2
1174. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
1175. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1176. Bereczki Janka (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1177. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
1178. Wolf Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1179. Szállási Domonkos (Ziccer Tigrisek) 0 2
1180. Orbán Nóra (Kölökös Lányok) 0 2
1181. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
1182. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1183. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U12) 0 2
1184. Szabó Maja (FTSI József A. U12) 0 4
1185. Tóth Bendegúz (MAFC Mokos) 0 4
1186. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1187. Vendriczki Botond (KASI U12 TOLDI) 0 1
1188. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1189. Császár Bence (CEKK) 0 1
1190. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1191. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1192. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1193. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
1194. Izsó Máté (Malév Kobrák) 0 2
1195. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1196. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1197. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1198. Orbán Alex Milán (Budafoki Bikák) 0 2
1199. Varga Dóra (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1200. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1201. Keresi Attila (PSZSE-Kisördögök) 0 2
1202. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1203. Koszorús Károly (Vasas Budai ASE) 0 2
1204. Szabó Péter Jenő (Békési Gladiátorok) 0 2
1205. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1206. Szvath Emil Attila (KASI U12 TOLDI) 0 2
1207. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1208. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 1
1209. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 0 2
1210. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1211. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1212. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 0 2
1213. Fábri Blanka Júlia (KS Szeged Bulldogok) 0 2
1214. Béres-Pikó Zelma (Ziccer Tigrisek) 0 2
1215. János Izabella (GYKSE Bonyhád) 0 2
1216. Bacskai Bence (KKS) 0 1
1217. Farkas Merse (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 1
1218. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 0 2
1219. Sólyom Bálint (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
1220. Rózsa Zalán (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1221. Lipinka Martin Zsolt (GYKSE Bonyhád) 0 2
1222. Holecz Noel István (Sláger KKSE U12) 0 2
1223. Kálmán Bence Zsombor (KVSE U12) 0 2
1224. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
1225. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1226. Jovanovic Fedor (ICT Pilots U12) 0 2
1227. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 0 2
1228. Mészáros Hanna (VUA U12) 0 1
1229. Farkas Ernő Richárd (S&T Hernád U12) 0 2
1230. Jozaf Soma (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1231. Demény-Kapusy Ábel (Vasas Budai ASE) 0 1
1232. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
1233. Kemenczei Lili (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1234. Hatvanyi Zoltán (FTSI Constantinum U12) 0 1
1235. Szabián Marcell (GYKSE Szekszárd) 0 2
1236. Kiss Míra (VESC) 0 2
1237. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1238. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1239. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 0 1
1240. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1241. Gábor Dénes (KVSE U12) 0 2
1242. Benkő Emma (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
1243. Bejó Linett (DVTK Akadémia/A) 0 2
1244. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1245. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1246. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1247. Geiger Richárd-József (BC Primo Carei) 0 2
1248. Krieg Nina (Csata Csillagok) 0 1
1249. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1250. Szilágyi-Vígh Ábel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
1251. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
1252. Kecskeméti Emma (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1253. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1254. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
1255. Varga Bella (ETO BASKET) 0 2
1256. Majorszki Botond (Jezsu Farkasok) 0 1
1257. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1258. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1259. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
1260. Sándor István Olivér (PSZSE-Kisördögök) 0 2
1261. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 0 2
1262. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
1263. Kántor László (Budapesti Bikák U12) 0 2
1264. Bátori András (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1265. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1266. Simó Ábel (BLF SE U12) 0 2
1267. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1268. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U12) 0 2
1269. Jónás Dezső (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1270. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1271. Mucsi Lujza (TFSE) 0 2
1272. Subsics Vencel (Ifjú Sólymok) 0 2
1273. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1274. Hidasi Dániel (CEKK) 0 2
1275. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Csibék) 0 2
1276. Biczó Karolina Virág (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
1277. Nagy Marcell Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1278. Kovács Zalán (GYKSE Bonyhád) 0 2
1279. Pető Orsolya (ETO BASKET) 0 2
1280. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 0 2
1281. Bednár Izabella (Ziccer Tigrisek) 0 2
1282. Goller Zsombor Bálint (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1283. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1284. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1285. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 0 1
1286. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U12) 0 2
1287. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 0 4
1288. Fodor Márk (BSC Herman) 0 2
1289. Szabó Emma (DKKA Pandák) 0 2
1290. Nicsovics Nimród (ICT Pilots U12) 0 2
1291. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1292. Berczelly Zsombor (Ziccer Tigrisek) 0 2
1293. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1294. Kevei Bence Gergő (KS Szeged Bulldogok) 0 2
1295. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U12) 0 2
1296. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 0 1
1297. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 0 2
1298. Vass Vidor (Alba Fehérvár Cápák) 0 2
1299. Magó Andor (GYKSE Bonyhád) 0 2
1300. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
1301. Sabján Noel Kristóf (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1302. Csipszer Ábel Benedek (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1303. Barta Benett (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1304. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 0 2
1305. Beliczay Zsófia Panka (Vasas Bolhák) 0 2
1306. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
1307. Sümegi Kata Abigél (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1308. Berecz Botond (Budafoki Bikák) 0 2
1309. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1310. Steiger Dorka (Csata Csillagok) 0 2
1311. Sós Titusz (Gödöllői Sport Klub) 0 2
1312. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 1
1313. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
1314. Mersich Zsombor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1315. Ferrari Enzo (Pityke KSE) 0 2
1316. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 0 2
1317. Fodor Hunor (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1318. Pásztor Márton (BL Basket SE Vegyes) 0 1
1319. Németh Zalán (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1320. Szilágyi Lőrinc (MAFC Gabányi) 0 2
1321. Lantos Linett (FTSI Constantinum U12) 0 2
1322. Mohl Noel (Alba Fehérvár Cápák) 0 1
1323. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
1324. Sudár Botond (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
1325. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1326. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 0 1
1327. Pintér Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 1
1328. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1329. Juhász Dóra (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1330. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 0 2
1331. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
1332. Stegerean Oana (BC Primo Carei) 0 2
1333. Pókász Kata Zselyke (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1334. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1335. Bajkai Nimród (Csepel Basket/C) 0 2
1336. Nyester Ádám Péter (S&T Hernád U12) 0 2
1337. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
1338. Fülöp Kornél (KKS) 0 1
1339. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
1340. Schweiger Izabella (Életrevalók SE) 0 2
1341. Mbuyi Nolen (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1342. Reha Luca Csenge (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1343. Szegedi Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1344. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 0 1
1345. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1346. Borsodi Kiss Gergő (BLF SE U12) 0 2
1347. Eisler Márk (Cívis KK Kenguruk) 0 2
1348. Takács Szilárd (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1349. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1350. Földi Ádám (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1351. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1352. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1353. Barathi Ádám (Zuglói Sasok U12) 0 2
1354. Pintér Bálint (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1355. Bottlik Nóra (DKKA Pandák) 0 2
1356. Nagy Zsolt (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1357. Kenedli Patrik (BSC Fiú) 0 2
1358. Padragi Gellért (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1359. Lőrincz Zsombor (KASI U12 TOLDI) 0 1
1360. Rovó Domonkos (Budafoki Bikák) 0 2
1361. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Sasok) 0 2
1362. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U12) 0 2
1363. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 0 2
1364. Szabó Jázmin (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1365. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 2
1366. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 0 1
1367. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0 2
1368. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Isk. U12) 0 3
1369. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1370. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1371. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U12) 0 2
1372. Korn Soma (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1373. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 0 2
1374. Bohus Gergely (MAFC Heisler) 0 2
1375. Knausz Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1376. Tóth Szófia Olivia (Csata Villám) 0 2
1377. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1378. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1379. Koczor Máté (Életrevalók SE) 0 2
1380. Miklósi Gréta Laura (Csepel Basket/C) 0 4
1381. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1382. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 0 2
1383. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1384. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 0 2
1385. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 0 2
1386. Cykala Henry Edward (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1387. Szatmári Marcell László (CEKK) 0 2
1388. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1389. Sárai Anna Rita (MTK Budapest) 0 2
1390. Győri Vincent (Zuglói Sasok U12) 0 2
1391. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1392. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1393. Czakó Gergő (Szentesi Gepárdok) 0 2
1394. Kondor Dávid (Budafoki Bikák) 0 2
1395. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0 2
1396. Sütő Marcell (PSZSE-Kisördögök) 0 2
1397. Szuvák György Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1398. Farkas Bendegúz (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1399. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1400. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
1401. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1402. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
1403. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1404. Dőry Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1405. István-Schirling Inez (Vasas Amazonok) 0 4
1406. Blaskovics Áron (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1407. Káli Balázs (Újpest-MT/A) 0 2
1408. Szatmári Hugó (Budafoki Bikák) 0 2
1409. Németh Ambrus (MAFC Mokos) 0 2
1410. Gazdag Adrián (Ifjú Sólymok) 0 2
1411. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC LÁNY) 0 2
1412. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 0 2
1413. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 0 2
1414. Bánki Áron Benedek (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1415. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1416. Csizmadia Lilla (Csata Villám) 0 2
1417. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1418. Graja Nayla (Sportiskolás Csajok) 0 2
1419. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Pandák) 0 2
1420. Sebő István Zalán (EKE U12) 0 2
1421. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 0 2
1422. Sátor Zolta (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1423. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 0 2
1424. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1425. Kercza Marcell (Budafoki Bikák) 0 2
1426. Tóth Kornél (Hévíz SK U12) 0 2
1427. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok U12) 0 2
1428. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1429. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1430. Augusto Michele (Vasas Budai ASE) 0 2
1431. Csőre Benett (CVSE) 0 2
1432. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket/C) 0 2
1433. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1434. Tóth Bálint (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1435. Molnár Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1436. Purebl Balázs Endre (Vasas Budai ASE) 0 2
1437. Török Zsombor (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1438. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 0 2
1439. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
1440. Varga Simon István (Sláger KKSE U12) 0 2
1441. Csontos Gábriel (SZKHSE U12) 0 2
1442. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1443. Boros Barnabás (Monor SE Fiú) 0 2
1444. Tóth Mína (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1445. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1446. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1447. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0 2
1448. Menczel Panna (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1449. Lelkes Mátyás (SZKHSE U12) 0 2
1450. Andrássy Bence (DKKA Alligators) 0 2
1451. Kéri Kornélia (CEKK) 0 2
1452. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1453. Léránt Bence (SZKHSE U12) 0 2
1454. Szántó Bence (NYKK Eötvös U12) 0 2
1455. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1456. Balogh Ádám Zalán (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1457. Gazdag Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1458. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1459. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1460. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1461. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1462. Berencsi Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1463. Eipl Botond Ferdinánd (Zuglói Sasok U12) 0 2
1464. Deli Gordon (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1465. Martyin Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1466. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1467. Pókó Bálint (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1468. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1469. Kőhalmi Olivér Ottó (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1470. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1471. Dósa Barnabás (EKE U12) 0 2
1472. Hatala Hunor (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1473. Szabó Ferenc Bátor (Gödi SE Gödények) 0 2
1474. Sőre Vilmos (Életrevalók SE) 0 2
1475. Icha Sára (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
1476. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 0 2
1477. Bagrij Máté (VMG DSE) 0 2
1478. Szárnyas Ruben Péter (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1479. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
1480. Pósa Bálint (BSC Fiú) 0 2
1481. Szőke Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1482. Fenyvesvölgyi Emma (VESC) 0 2
1483. Kis Nóra (ETO BASKET) 0 2
1484. Sipos Botond (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1485. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1486. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
1487. Szabados Judit (Kaszás Boszorkák) 0 2
1488. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0 2
1489. Fodróczi Dániel (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1490. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok U12) 0 2
1491. Jancsó Barnabás (PSZSE-Kisördögök) 0 2
1492. Csenkér-Major Csenge (Kölökös Lányok) 0 2
1493. Hangrád Zalán Ármin (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1494. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1495. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
1496. Graziano Andrea (KVSE U12) 0 2
1497. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1498. Szabó Dézi (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1499. Kertész Máté (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1500. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
1501. Simon Csenge (Gyakorlós Csibék) 0 2
1502. Gabor Bence Péter (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1503. Halász Ákos (Jezsu Farkasok) 0 2
1504. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1505. Török László (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
1506. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 0 2
1507. Papp Linett (Kölökös Lányok) 0 2
1508. Petrohai Rikárdó (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1509. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1510. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Bikák) 0 2
1511. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1512. Szász Maja (FTSI Constantinum U12) 0 2
1513. Gaál István Vilmos (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1514. Jónás Noel Dávid (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1515. Borsodi Lilla Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1516. Gyimesi Boglárka (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1517. Rabi Luca (Életrevalók SE) 0 2
1518. Molnár Milán Márk (Ziccer Tigrisek) 0 2
1519. Nemes Zoltán (Keresztúri SE) 0 2
1520. Tóth Zsófia (Gyakorlós Csibék) 0 2
1521. Peszmeg Anna Éva (Csepel Basket/A) 0 2
1522. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bikák) 0 2
1523. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club) 0 2
1524. Himer Bence Gábor (Sláger KKSE U12) 0 2
1525. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club) 0 2
1526. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1527. Feigl Ádám (Ifjú Sólymok) 0 2
1528. Dragon Ármin (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1529. Bindics Máté (BSC Herman) 0 2
1530. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 0 2
1531. Tóth Richárd (VUKE U12 Oroszlánok) 0 1
1532. Fülöp Anna Bianka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1533. Erdei Zoltán (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1534. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1535. Krégár Viktória (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1536. Bozsik Balázs Máté (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1537. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum U12) 0 2
1538. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
1539. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1540. Laki Dorina (BSC LÁNY) 0 2
1541. Zsigovics Marcell (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1542. Illmer Ádám (Szentendrei KSE/A) 0 2
1543. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1544. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0 2
1545. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1546. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
1547. Dóka Anna (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1548. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1549. Horváth Viktor László (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
1550. Nagy Lili Bori (BSC LÁNY) 0 2
1551. Török Dávid (Fűzfői AK) 0 2
1552. Csötönyi Jázmin Mia (KSC Szekszárd) 0 2
1553. Komódi Milán (BKG PRIMA U12) 0 2
1554. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1555. Boros Bendegúz (Monor SE Fiú) 0 2
1556. Papp Benedek (BSC Herman) 0 2
1557. Kulifay Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1558. Horváth Bence (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1559. Tóth Emili (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1560. Zsigó-Gaál Kristóf (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1561. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1562. Lukács Kamilla (Csata Villám) 0 2
1563. Huth Martin Sebastian (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1564. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1565. Méhész Zita (Kaszás Boszorkák) 0 2
1566. Szabó Leonárd (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1567. Nagy Hetény (SZKHSE U12) 0 2
1568. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 0 2
1569. Horváth Amira Angyalka (CVSE) 0 2
1570. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Pandák) 0 2
1571. Kertész Áron (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1572. Cserényi Ábel József (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1573. Horváth Örs (Fűzfői AK) 0 2
1574. Hornok Bence (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1575. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1576. Répási Regő Róbert (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1577. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1578. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1579. Tervey Dusán (BL Basket SE Vegyes) 0 2
1580. Mihalik Lilla Hanna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1581. Babócs Boglárka (Sportiskolás Csajok) 0 2
1582. Lamos Zsanett (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1583. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1584. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 2
1585. Bári Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1586. Uszkay Dóra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1587. Kovács Gergő (Monok SE) 0 2
1588. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 0 2
1589. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 0 2
1590. Kun Brúnó (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1591. Camille Sámuel Jónás (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1592. Osztovits Róza Matild (Kaszás Boszorkák) 0 2
1593. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök) 0 2
1594. Cserép Zita (Vasas Bolhák) 0 2
1595. Sigmond Tamara (Csata Csillagok) 0 2
1596. Pósán Katalin (DKKA Pandák) 0 2
1597. Mihályi Benjamin (ICT Pilots U12) 0 2
1598. Réti Liliána (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1599. Lukács Éva Anna (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1600. Siska Olivér (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1601. Tóth- Csöndör Levente (BSC Fiú) 0 2
1602. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0 2
1603. Rátvay Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1604. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1605. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1606. Száv Kevin Róbert (BKG PRIMA U12) 0 2
1607. Krizsán Kristóf (Békéscsabai KK) 0 2
1608. Ratskó Áron (BSC Fiú) 0 2
1609. Sándor Béla (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1610. Kiss-Kovács Vince (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1611. Rajos Dorka (ETO BASKET) 0 2
1612. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1613. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
1614. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1615. Tokodi Benedek (EKE U12) 0 2
1616. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 0 2
1617. Turbucz Sebestyén (MAFC Heisler) 0 2
1618. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1619. Káplár Fanni Dóra (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1620. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U12) 0 2
1621. Gerlei Luca (Csepel Basket/C) 0 2
1622. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
1623. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0 2
1624. Szabó Patrik (GYKSE Bonyhád) 0 2
1625. Jánosik Dániel Erik (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1626. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1627. Horváth Zalán (DKKA Alligators) 0 2
1628. Gál Hunor Balázs (Jezsu Farkasok) 0 2
1629. Lecsek Levente (CVSE) 0 2
1630. Senkei Balázs (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1631. Lőrincz Hanna (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1632. Csont Mátyás (Jezsu Farkasok) 0 2
1633. Hujber Martin (CVSE) 0 2
1634. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1635. Racskó Máté (NYKK Eötvös U12) 0 2
1636. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1637. Horváth Csák Botond (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1638. Ilyés Gábor (Békési Gladiátorok) 0 2
1639. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1640. Mocsár József (Békési Gladiátorok) 0 2
1641. Kasza Gréta Mira (Kölökös Lányok) 0 2
1642. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1643. Varga Vivien (FTSI Constantinum U12) 0 2
1644. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 0 2
1645. Gerencsér Lili (Sportiskolás Csajok) 0 2
1646. Patócs Vilmos György (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1647. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U12) 0 2
1648. Otta Ferenc Ádám (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1649. Suba Ármin (FTSI Constantinum U12) 0 2
1650. Takács Luca (Sportiskolás Csajok) 0 2
1651. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1652. György Boróka Zenkő (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1653. Bencs Dominik (Sláger KKSE U12) 0 2
1654. Juhász Levente (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
1655. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1656. Braun Valter (GYKSE Bonyhád) 0 2
1657. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U12) 0 1
1658. Halász Gábor János (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1659. Hajnal Málna Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
1660. Horváth Gergely (MAFC Gabányi) 0 2
1661. Hegyháti Anna (BSC LÁNY) 0 2
1662. Takács Maja Rozi (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
1663. Laki Adél (KSC Szekszárd) 0 2
1664. Turula Dominik (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1665. Szabó Eszter (DKKA Pandák) 0 2
1666. Solymosi Réka (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
1667. Vargová Zara (Fűzfői AK) 0 2
1668. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1669. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1670. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0 2
1671. Lukács Lili Dorka (Vasas Bolhák) 0 2
1672. Kárász János (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1673. Lakatos Olivér (S&T Hernád U12) 0 2
1674. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 2
1675. Pfeiffer Milla (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1676. Pozsgai Laurent (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
1677. Tóth Max (Szentendrei KSE/A) 0 2
1678. Halupka Máté (EKE U12) 0 2
1679. Gáll Eszter (Csata Csillagok) 0 2
1680. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 0 2
1681. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1682. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1683. Illés Dániel (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1684. Varga Máté István (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1685. Bereczki Bence (PSE Párducok) 0 2
1686. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1687. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
1688. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1689. Pálos Dániel Tamás (ZTE KK) 0 2
1690. Nagy Noel (Szentesi Gepárdok) 0 2
1691. Kárner Martin (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1692. Becző Noel (Jezsu Farkasok) 0 2
1693. Agócs Nimród (Zuglói Sasok U12) 0 2
1694. Lassányi Dániel Máté (MAFC Heisler) 0 2
1695. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1696. Dömötör Dániel (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1697. Palkovics Norbert (Hévíz SK U12) 0 2
1698. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi Gepárdok) 0 2
1699. Bognár Tamás (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1700. Csabai Luca (Csata Villám) 0 2
1701. Kajári Zsombor (ZTE KK) 0 2
1702. Kirs Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1703. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1704. Szeghő Dorina Róza (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1705. Szenczi Dávid (MAFC Heisler) 0 2
1706. Herbák Edvin József (BSC Fiú) 0 2
1707. Seres Dávid (FTSI József A. U12) 0 4
1708. Kovács Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
1709. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1710. Debreceni Dóra (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
1711. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok U12) 0 2
1712. Polgár Péter (Pityke KSE) 0 2
1713. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1714. Harfouch Benett (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1715. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1716. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1717. Sipos Adél (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1718. Bóka János Pál (Monor SE Fiú) 0 2
1719. Dandé Péter (BKG PRIMA U12) 0 2
1720. Mitykó Máté Ákos (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1721. Harta Barnabás (Ajkai Vitézek U12) 0 1
1722. Varga Dániel (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1723. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1724. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 0 2
1725. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1726. Lánczy Timon József (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1727. Koczkás Kolos János (SZKHSE U12) 0 1
1728. Vág Lotty Lia (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1729. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1730. Topor Ádám (Monor SE Fiú) 0 1
1731. Imre Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1732. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1733. Laczkó Vanda Zsófia (Csata Csillagok) 0 1
1734. Kocsis Bálint (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1735. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1736. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 1
1737. Iván Lilien Bella (DKKA Pandák) 0 2
1738. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1739. Berta Lili (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1740. Buza Alex István (FTSI József A. U12) 0 3
1741. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1742. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1743. Csernó Dorka (Csata Villám) 0 2
1744. Gáspár Lilien (Pityke KSE) 0 2
1745. Kenedi Zoltán (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1746. Üveges Balázs (ICT Pilots U12) 0 1
1747. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 0 1
1748. Szántó Szabolcs (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1749. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1750. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1751. Bősze Gréta (Kölökös Lányok) 0 2
1752. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U12) 0 2
1753. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1754. Berczelly Barnabás (Ziccer Tigrisek) 0 2
1755. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Alligators) 0 1
1756. Baricz Bence (CEKK) 0 1
1757. Máté Viktória (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1758. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1759. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 1
1760. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1761. F. Nagy Ádám (Cívis KK Debrecen/B) 0 1
1762. Párkány-Simon Áron (Szentendrei KSE/B) 0 2
1763. Soós Áron (ZTE KK) 0 2
1764. Winczheim Emma (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1765. Szilágyi Levente (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1766. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1767. Rédei Vencel (FKE Mackók) 0 1
1768. Rózsás Bence (ZTE KK) 0 2
1769. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1770. Czita Ozsvát (GYKSE Szekszárd) 0 2
1771. Gayer Máté (Kozármisleny SE) 0 2
1772. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1773. Kece Zeynep (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1774. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1775. Sárkány Bora (MTK Budapest) 0 2
1776. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 0 1
1777. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1778. Kocsis Balázs (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1779. Kiss Molli (MÓRICZ U12/A) 0 2
1780. Nagy András (Békési Gladiátorok) 0 1
1781. Ódor Norah (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1782. Pókó Blanka (VESC) 0 2
1783. Farkas Brendon Ernő (S&T Hernád U12) 0 2
1784. György Bálint (Monok SE) 0 2
1785. Iván Levente (MÓRICZ U12/A) 0 2
1786. Jankovics Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
1787. Gáli Zétény (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1788. Bodnár Boglárka (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1789. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club) 0 2
1790. Fazekas Zétény Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
1791. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1792. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 0 1
1793. Török Nándor János (MÓRICZ U12/A) 0 2
1794. Erdélyi Vid Tas (Szentendrei KSE/A) 0 2
1795. Bődey Mihály (MAFC Mokos) 0 1
1796. Kósa Zsombor (Békési Gladiátorok) 0 2
1797. Kecskés Krisztián Gyula (BKG PRIMA U12) 0 2
1798. Eszterle Zita (BSC LÁNY) 0 2
1799. Kiss Hanga Heléna (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
1800. Boros Bodza Róza (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1801. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1802. Szávai Szófia (KKS) 0 2
1803. Hajas Mátyás Zoltán (GYKSE Bonyhád) 0 2
1804. Kecskeméti Árpád (Zuglói Sasok U12) 0 2
1805. Szűts Arnold Dávid (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1806. Varga Brúnó Bendegúz (Életrevalók SE) 0 2
1807. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1808. Zalka Szófia Noa (Csata Villám) 0 2
1809. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1810. Medgyesi Patrik (SZEDEÁK U12) 0 2
1811. Mikle Simon Ábel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1812. Tornai Alíz (VUA U12) 0 2
1813. Tóth Dávid (Keresztúri SE) 0 2
1814. Kovács Martin (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1815. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1816. László Zsombor (Körmendi Törpördögök) 0 2
1817. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U12) 0 2
1818. Barsi Levente (KKS) 0 2
1819. Fodor- Misik Kinga (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1820. Mészáros Attila (Szentesi Gepárdok) 0 2
1821. Schőn Erik (DKKA Alligators) 0 2
1822. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 0 1
1823. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1824. Kovács Borbála Hanna (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1825. Váradi Alíz (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1826. Csicsay Vince (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1827. Tóth-Thiesz Soma (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1828. Ortutay Szabolcs (Vasas Budai ASE) 0 1
1829. Mezriczky Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1830. Bohai Soma (VMG DSE) 0 2
1831. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1832. Molnár Olivér István (Életrevalók SE) 0 2
1833. Rónavölgyi Johanna Liza (KKS) 0 1
1834. Heller Dávid (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1835. Danyi Dorottya Gyöngyi (S&T Hernád U12) 0 2
1836. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1837. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 0 2
1838. Rózsa Hanna Izabella (Kécskei Vidrák) 0 1
1839. Farkas Levente (MÓRICZ U12/A) 0 2
1840. Buttinger Dominik Ádám (EKE U12) 0 2
1841. Olajos István (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1842. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 0 2
1843. Danóczy Kornél (FKE Mackók) 0 1
1844. Pető Jázmin (DVTK Tiszaújváros) 0 1
1845. Gurbán Marcell (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1846. Hajdú Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1847. Kade Titusz (EKE U12) 0 2
1848. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1849. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1850. Rabi Zoltán (Szentendrei KSE/A) 0 2
1851. Lénárt Lili Róza (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1852. Szarvas Alíz (ETO BASKET) 0 2
1853. Hevesi Roland (BSC Fiú) 0 2
1854. Feiler Hanna Alexandra (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1855. Végvári Izabella Nikolett (KKS) 0 2
1856. Popovics Benett (MÓRICZ U12/A) 0 1
1857. Boros Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1858. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
1859. Zsuró Ádám (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
1860. Pék Benedek (EKE U12) 0 2
1861. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1862. Sultész Teodóra (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1863. Kovács Dániel (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
1864. Pócs Petra (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1865. Kalmár Richárd (Hévíz SK U12) 0 2
1866. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1867. Korcz Levente (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1868. Kiss Maximilián (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1869. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
1870. Szendi Odett (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1871. Lukács Barnabás (CEKK) 0 2
1872. Pajkos Réka (FTSI Constantinum U12) 0 1
1873. Vittmann Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1874. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum U12) 0 2
1875. Kun Abigél (KS Szeged Bulldogok) 0 1
1876. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1877. Sólyomvári-Nagy Ádám (Vasas Budai ASE) 0 1
1878. Szabó Lili (MÓRICZ U12/A) 0 2
1879. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 0 2
1880. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1881. Tóth Kamilla Csenge (MÓRICZ U12/A) 0 1
1882. Makki Eszter (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 1
1883. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
1884. Timár Kira (FTSI József A. U12) 0 4
1885. Busa Gergő (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
1886. Suciu Matei (BC Primo Carei) 0 1
1887. Kozák Noel (CVSE) 0 2
1888. Harsányi Márk Levente (Jezsu Farkasok) 0 1
1889. Tóth Flóra (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1890. Mocanu Damian (BC Primo Carei) 0 2
1891. Kuklis Gergő (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1892. Hlavay-Toldy Janka (VESC) 0 2
1893. Rutkai Gergely Márk (Jezsu Farkasok) 0 1
1894. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1895. Halwax Noémi (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1896. Somogyvári Zétény (Monok SE) 0 2
1897. Szalóczi Noel (Jezsu Farkasok) 0 1
1898. Kertész Attila Dominik (FTSI Constantinum U12) 0 1
1899. Várhelyi-Ágó Péter (Kosársuli 8600 Kft) 0 1
1900. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1901. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
1902. Smida Botond (Salgótarjáni KI) 0 2
1903. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1904. Patály Szonja Viktória (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1905. Ruska Hanna (Nyírpazonyi KE) 0 2
1906. Szemző Dorián Tamás (BasketBaja SE) 0 1
1907. Máté Leonóra (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1908. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
1909. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 0 2
1910. Balogh Bence Máté (TSK-Magiszter U12) 0 2
1911. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 0 2
1912. Gerencsér Liza (Sportiskolás Csajok) 0 2
1913. Madaras Dominik Noel (Budapesti Bikák U12) 0 2
1914. Pintér Mihály (Szentendrei KSE/A) 0 1
1915. Kalauz Emma (VESC) 0 2
1916. Patály Kristóf (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1917. Lőrincz Ata (Kécskei Vidrák) 0 2
1918. Ibraheem Aleeza (Kölökös Lányok) 0 2
1919. Aranyos Effi (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1920. Mester Míra Sára (Kölökös Lányok) 0 2
1921. Balla Olivér Sándor (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1922. Pum Kornél (Szentendrei KSE/B) 0 2
1923. Kovács Gergely (CVSE) 0 2
1924. Mészáros Bence Imre (Szentesi Gepárdok) 0 2
1925. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0 2
1926. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1927. Holló Márk (Vasas Budai ASE) 0 2
1928. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Kenguruk) 0 1
1929. Juhász Nimród (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
1930. Csikó Noel (Salgótarjáni KI) 0 2
1931. Megyeri-Juhász Vince (S&T Hernád U12) 0 2
1932. Pichler Elza (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1933. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1934. Póka Mira Boróka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1935. Gombocz Bercel (Vasas Budai ASE) 0 2
1936. Kertész Betsabé Lea (Szentesi Gepárdok) 0 2
1937. Dovhinka Anna (VUA U12) 0 2
1938. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U12) 0 2
1939. Máté Nikoletta Letícia (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1940. Dósa Gréta (DVTK Akadémia/A) 0 2
1941. Palánkai Anka (Vasas Amazonok) 0 1
1942. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1943. Takács Barnabás (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1944. Varga Krisztina Rózsa (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1945. Kovács Nóra Kincső (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1946. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0 1
1947. Tari Zalán (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
1948. Náray Botond Lajos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
1949. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
1950. Zámbó Ferenc (DKKA Alligators) 0 1
1951. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1952. Anderkó Balázs (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1953. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0 2
1954. Balog Jázmin Melani (Gyakorlós Csibék) 0 2
1955. Kiss Márton (Szolnoki Sasok) 0 2
1956. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 2
1957. Kéhl Tamás (Vasas Budai ASE) 0 2
1958. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1959. Hász Anna (Gyakorlós Csibék) 0 2
1960. Varga Dávid István (OSE Oroszlánok U12) 0 1
1961. Makkos Máté Olivér (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1962. Tóth Vencel (MAFC Heisler) 0 2
1963. Seder László (NYKK Eötvös U12) 0 1
1964. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 2
1965. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1966. Berhidai Fanni Zora (Csepel Basket/A) 0 2
1967. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1968. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1969. Szakács Zoé (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1970. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1971. Auth Péter (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1972. Bartus Izabell (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1973. Egresi Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1974. Nádasi Lili Viktória (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1975. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 0 2
1976. Barkóczi Vilmos Csongor (Jezsu Farkasok) 0 1
1977. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 0 2
1978. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1979. Gál Zétény (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1980. Vass Lóránd (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1981. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1982. Kovalenko Palíná (Csata Csillagok) 0 1
1983. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0 2
1984. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1985. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1986. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök) 0 1
1987. Szalay Kata (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1988. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1989. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1990. Bálint Boglárka (CEKK) 0 2
1991. Kollmann Barnabás (BLF SE U12) 0 2
1992. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1993. Küllős Attila Csaba (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1994. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1995. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 0 2
1996. Katona Boglárka Hanna (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1997. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1998. Soós János (OSE Oroszlánok U12) 0 1
1999. Sőti Heléna (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2000. Balogh Liliom (TSK-Magiszter U12) 0 2
2001. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2002. Novozánszki Lilien (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2003. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2004. Vidovenyecz Levente (Békési Gladiátorok) 0 1
2005. Popovics János (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
2006. Buzogány Lia (Kaszás Boszorkák) 0 2
2007. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2008. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2009. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2010. Pálfy-Nagy Zsombor Attila (Kozármisleny SE) 0 2
2011. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2012. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2013. Fehér Virág (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2014. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2015. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2016. Györfi Ábel (BKG PRIMA U12) 0 2
2017. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2018. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U12) 0 2
2019. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2020. Székely Lea Hanni (Békési Gladiátorok) 0 2
2021. Berkes Dániel (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2022. Besenyei Roland (Pityke KSE) 0 2
2023. Retkes Bence (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2024. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2025. Virág Dániel Attila (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
2026. Kőrizs Dávid (MÓRICZ U12/A) 0 2
2027. Ádám Borka Borsika (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2028. Matus Ádám Bálint (BSC Herman) 0 2
2029. Kelepeisz Marcell (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
2030. Hornyák Mátyás (SZKHSE U12) 0 2
2031. Bokor Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 2
2032. Ledneczki Erik (Monok SE) 0 2
2033. Sipos Levente (ICT Pilots U12) 0 2
2034. Kun Bella (MÓRICZ U12/A) 0 2
2035. Bera Máté Balázs (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
2036. Zhorela Vajk (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2037. Erdélyi Rikárdó (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2038. Vass Léna (BKG PRIMA U12) 0 2
2039. Budai Erik (SZEDEÁK U12) 0 2
2040. Mihály Levente Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
2041. Alvári Emília (MÓRICZ U12/A) 0 1
2042. Jaloveczky Nola (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2043. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
2044. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 0 1
2045. Krecsmarik Róbert (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
2046. Huszti Izabella (MÓRICZ U12/A) 0 1
2047. Castiglione Olivér (KKS) 0 2
2048. Papp Péter (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2049. Bartók Marcell (FKE Mackók) 0 1
2050. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
2051. Koprivanacz Olivér (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
2052. Miricz Gergő Bálint (Salgótarjáni KI) 0 2
2053. Bacskai Boglárka (KKS) 0 1
2054. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 0 2
2055. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA U12) 0 2
2056. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 0 2
2057. Kozma Adél Kitti (Nyírpazonyi KE) 0 2
2058. Nagy Vivien (PSE Párducok) 0 2
2059. Dongó Milán (FTSI József A. U12) 0 2
2060. Pap Brigitta Maja (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
2061. Horváth Hanna (VUA U12) 0 2
2062. László Karina Nóra (PSE Párducok) 0 2
2063. Dallos Máté (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
2064. Girgász Barnabás (MAFC Mokos) 0 1
2065. Szekeres Milán (ZTE KK) 0 2
2066. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök) 0 1
2067. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2068. Kolláth Kristóf (GYKSE Szekszárd) 0 2
2069. Csabai Márton (MAFC Mokos) 0 1
2070. Zsignár Lili (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
2071. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2072. Szondi Dániel (MÓRICZ U12/A) 0 1
2073. Csiffáry Bálint Bajnok (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
2074. Máriás Borbála (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
2075. Fábián Bence (FKE Mackók) 0 1
2076. Homródi Szonja (DVTK Tiszaújváros) 0 1
2077. Sándor-Kiss Zsófia (Kaszás Boszorkák) 0 2
2078. Palócz Zsolt (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
2079. Józan Bence (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2080. Nagy Levente (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
2081. Sterczer Maja Hilda (Szentendrei KSE/B) 0 2
2082. Gönczör Eliza (Pécsi VSK Leány) 0 2
2083. Kaszás Abigél (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
2084. Kiss Léna (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2085. Hajdu László Botond (Miklósi KékRókák KE) 0 1
2086. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 2
2087. Szegedi Marcell (Nyírpazonyi KE) 0 2
2088. Gazsi Noel (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2089. Nagy Ákos Levente (GYKSE Szekszárd) 0 2
2090. Végvári Enikő Szonja (KKS) 0 1
2091. Kecskés Miksa (BL Basket SE Vegyes) 0 2
2092. Záray Panni (Csata Villám) 0 2
2093. Kószó Vince (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2094. Czuczor Sarolta (ETO BASKET) 0 2
2095. Owczarek Máté (BSC Herman) 0 2
2096. Kövecses Dávid László (ICT Pilots U12) 0 2
2097. Konecsni Viktória (Gyakorlós Csibék) 0 2
2098. Péter Bence (MÓRICZ U12/A) 0 1
2099. Sipos Zétény (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2100. Fiausch Márk (Ajkai Vitézek U12) 0 1
2101. Kis Izabella (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
2102. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2103. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
2104. Rédei Márton (FKE Mackók) 0 1
2105. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
2106. Radics Kata (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2107. Horváth Dávid Krisztián (Békési Gladiátorok) 0 2
2108. Hernádi Ákos (Tapolcai Sárkányok) 0 2
2109. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2110. Mészáros Luca (VESC) 0 2
2111. Bihary Martin (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2112. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
2113. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
2114. Tarjányi Bacsó Botond (FTSI Constantinum U12) 0 1
2115. Kaiser György (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2116. Török Maja (MÓRICZ U12/A) 0 2
2117. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 0 2
2118. Király Ádám Marcell (Budapesti Bikák U12) 0 2
2119. Terjéki Máté (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
2120. Alvári Dominik (MÓRICZ U12/A) 0 2
2121. Enyedi Krisztián (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
2122. Nagy Máté Angelus (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
2123. Miklós Nimród (KASI U12 TOLDI) 0 1
2124. Logvinov Arij (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
2125. Simon Zsófia (Gyakorlós Csibék) 0 2
2126. Pál Anna Réka (GYKSE Bonyhád) 0 2
2127. Korhut Nándor (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
2128. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 0 2
2129. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 0 1
2130. Farcău George (BC Primo Carei) 0 2
2131. Katona László Marcell (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2132. Vörös Szofi Olivia (S&T Hernád U12) 0 1
2133. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0 2
2134. Csáki Zita (FTSI József A. U12) 0 2
2135. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2136. Bottyán Barnabás (Szentendrei KSE/A) 0 2
2137. Pálinkás Ádám (Jezsu Farkasok) 0 1
2138. Sztankó Zéta Csaba (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2139. Benke Botond (Monok SE) 0 2
2140. Sikora Levente László (Jezsu Farkasok) 0 1
2141. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
2142. Horváth Bence László (Monok SE) 0 2
2143. Turóczy Szabolcs (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2144. Gulyás Dorina (Szolnoki Zöldikék) 0 2
2145. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
2146. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
2147. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
2148. Kelemen Benett (FTSI Constantinum U12) 0 2
2149. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
2150. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 0 2
2151. Nagy Botond Márton (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2152. Petrohai Hanna (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2153. Laczó Ákos (Kozármisleny SE) 0 2
2154. Balla Lilianna (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
2155. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2156. Máté Virág (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2157. Lakatos Szofi (S&T Hernád U12) 0 2
2158. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök) 0 1
2159. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. U12) 0 3
2160. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 0 1
2161. János Zsófia (GYKSE Bonyhád) 0 2
2162. Máté Jázmin Bianka (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2163. Réfi Zétény (Monok SE) 0 2
2164. Barabás Lelle Sára (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
2165. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U12) 0 2
2166. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 0 2
2167. Fekete Véda Szofi (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2168. Grimm Ákos (Budapesti Bikák U12) 0 2
2169. Turzó Levente (Csepel Basket/C) 0 1
2170. Varga Fanni (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
2171. Önder Lelle Valéria (Szentesi Gepárdok) 0 2
2172. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
2173. Pivók Hunor (EKE U12) 0 2
2174. Kovács Krisztián (CVSE) 0 2
2175. Horváth Botond (Ajkai Vitézek U12) 0 2
2176. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2177. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház Fiú) 0 1
2178. Czirkusz Julianna (Ziccer Tigrisek) 0 2
2179. Borga Levente Imre (Sláger KKSE U12) 0 2
2180. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club) 0 2
2181. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Csibék) 0 2
2182. Szollár Emily (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
2183. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2184. Csurgai Péter (Szentesi Gepárdok) 0 2
2185. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2186. Kapornaki Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2187. Csóka Brájen Kristóf (S&T Hernád U12) 0 2
2188. Oláh Eszter (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
2189. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök) 0 1
2190. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
2191. Ferenczi Lotti (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2192. Jónás Rikárdó (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2193. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
2194. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U12) 0 2
2195. Király András Kolumbusz (Szentendrei KSE/A) 0 2
2196. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2197. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
2198. Pálhegyi Luca (VUA U12) 0 2
2199. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
2200. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
2201. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 0 2
2202. Varga Tímea (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2203. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U12) 0 2
2204. Moharos Zsófia (S&T Hernád U12) 0 2
2205. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 0 2
2206. Elek Ádám Zsolt (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
2207. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 2
2208. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
2209. Gimesi Elvira Matilda (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 1
2210. Zölei Gergő (Hévíz SK U12) 0 2
2211. Fekete Oliver (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
2212. Koppány Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
2213. Sós Zoltán Antal (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
2214. Holló Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
2215. Kertész Mihály Máté (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
2216. Csiszér Joel (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2217. Sándor Levente (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2218. Boldizsár Bence (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
2219. Sándor Barnabás (Újpest-MT/A) 0 2
2220. Borbély Száva (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2221. Bíró Gellért (Budafoki Bikák) 0 2
2222. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 2
2223. Steiner Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2224. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 2
2225. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
2226. Halász Bernát (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2227. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
2228. Temesvári Kamilla Róza (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 1
2229. Lovas Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 0 1
2230. Erhardt Linda (Sportiskolás Csajok) 0 2
2231. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
2232. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2233. Rádó Tamara (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
2234. Somogyi Mia (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2235. Németh Lilien (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
teljes ranglisták >>

Kétpontos dobások - ÁTLAG (min. 1 meccs)

P. Név Csapat Érték (db) M.
1. Kulacs Mária (ETO BASKET) 16 2
2. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Debrecen/A) 16 2
3. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 15.5 2
4. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 14.5 2
5. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 14.5 2
6. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 12.5 2
7. Wéber Patrick Olivér (KASI U12 KISFALUDY) 12 2
8. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 12 2
9. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 12 2
10. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök) 11.5 2
11. Bíró Jázmin Alíz (BSC LÁNY) 11.5 2
12. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 11.5 2
13. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 11.5 2
14. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 11 2
15. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 11 2
16. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 11 2
17. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 10 2
18. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 10 2
19. Császár Nóra (CEKK Basket) 9.5 2
20. Tulipán Flóra (Zsákoló Zsiráfok) 9.5 2
21. Máthé Emma Karolina (VESC) 9.5 2
22. Bodor Hanga Boglárka (BLF SE U12) 9 2
23. Novák Lilien (Kanizsai Vadmacskák SE) 9 2
24. Hevér Tamás Kristóf (Budapesti Bikák U12) 9 2
25. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 9 2
26. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 9 2
27. Both Tibor (GYKSE Bonyhád) 9 2
28. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 9 2
29. Váradi Hédi (DIFE KK U12 DERECSKE) 9 2
30. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 9 2
31. Bíró Dóra (MEZŐBERÉNYI KK) 9 2
32. Déri Máté (Körmendi Törpördögök) 8.5 2
33. Horváth Patrik (KASI U12 TOLDI) 8.5 2
34. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 8.5 2
35. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 8.5 2
36. Varga László (OSE Oroszlánok U12) 8.5 2
37. Bukta Benedek (MEAFC Csibészek) 8.5 2
38. Domokos Botond (Békési Gladiátorok) 8.5 2
39. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 8 2
40. Soós Botond (DKKA Alligators) 8 2
41. Mile Barnabás (Győrzámolyi Rókák) 8 2
42. Seszták István (Cívis KK Debrecen/A) 8 2
43. Márton Bernát (Pityke KSE) 8 2
44. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U12) 8 2
45. Miklós Mira (KSC Szekszárd) 8 2
46. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 8 2
47. Hegedűs András (Jezsu Farkasok) 8 2
48. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U12) 8 2
49. Takács Áron (DIFE KK U12 DERECSKE) 8 1
50. Huppauer László (Tatabányai Sport Club) 8 2
51. Radulovic Ekaterina (Soproni Darazsak Akadémia/A) 7.5 2
52. Somi Miron (KASI U12 TOLDI) 7.5 2
53. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 7.5 2
54. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 7.5 2
55. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 7.5 2
56. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 7.5 2
57. Túri Szofi (Kecskeméti U12 Villámok) 7.5 2
58. Halászevics Diána (KS Szeged Bulldogok) 7.5 2
59. Mészáros Bálint (KVSE U12) 7.5 2
60. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 7.5 2
61. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 7 2
62. Bodonyi Soma (NKA Pécs U12 Fiú) 7 2
63. Tóth Zétény (DKKA Cougars) 7 2
64. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U12) 7 2
65. Csurgai Martin (Pityke KSE) 7 2
66. Lámpi Franciska (Csata Csillagok) 7 2
67. Bálint Kristóf (FTSI József A. U12) 7 4
68. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 7 1
69. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 7 2
70. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Gladiátorok) 6.5 2
71. Haidu-Mare Kristóf (BC Primo Carei) 6.5 2
72. Óvári Áron Mór (Alba Fehérvár Cápák) 6.5 2
73. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U12) 6.5 2
74. Borza Emma Nóra (Cívis KK Macskatigrisek) 6.5 2
75. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U12 Alfák) 6.5 2
76. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U12V) 6.5 2
77. Spindler Benedek Ábris (OSE Oroszlánok U12) 6.5 2
78. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs U12 Fiú) 6.5 2
79. Fogarasi Benedek (OSE Oroszlánok U12) 6.5 2
80. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 6.5 2
81. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 6.5 2
82. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 6.5 2
83. Bitó Attila (FTSI Constantinum U12) 6.5 2
84. Katona Kornél (Cívis KK Kenguruk) 6.5 2
85. Soltész Balázs (Sláger KKSE U12) 6.5 2
86. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 6.5 2
87. Stier Laura Blanka (KSC Szekszárd) 6.5 2
88. Szabó Luca Kata (KSC Szekszárd) 6.5 2
89. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 6.5 2
90. Vitéz Nóra Piroska (ETO BASKET) 6.5 2
91. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 6.5 2
92. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 6 2
93. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 6 2
94. Konakov Filip (Ifjú Sólymok) 6 2
95. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 6 2
96. Orova Levente (Szentendrei KSE/B) 6 1
97. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 6 2
98. Du Chengyuan (BLF SE U12) 6 2
99. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 6 2
100. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 6 2
101. Réczi Patrik (FTSI Platán Isk. U12) 6 4
102. Gáll Bence Milán (FTSI Constantinum U12) 6 1
103. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 6 2
104. Héjj Lili Sára (Alba Fehérvár Csukák) 6 2
105. Vince Bence (KASI U12 KISFALUDY) 6 2
106. Takács Dominik (OSE Oroszlánok U12) 6 2
107. Balázs Gergő (MAFC Mokos) 6 1
108. Kovács Ákos Hunor (MAFC Mokos) 6 1
109. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 6 2
110. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Zöldikék) 6 2
111. Bús Sándor (Szentendrei KSE/B) 6 2
112. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6 2
113. Rajnai Eleonóra (KSC Szekszárd) 6 2
114. Somi Milos (KASI U11 VÁLOGATOTT) 5.75 4
115. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 5.5 2
116. Solevic Miló (MEZŐBERÉNYI KK) 5.5 2
117. Dudás Noel (BL Basket SE Vegyes) 5.5 2
118. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 5.5 2
119. Dunai Bianka (Gyakorlós Csibék) 5.5 2
120. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 5.5 2
121. Vizeli Vajk (Cívis KK Kenguruk) 5.5 2
122. Gyermán Léna (NKA Pécs U12 Leány) 5.5 2
123. Tankó Tamara (Kanizsai Vadmacskák SE) 5.5 2
124. Szalma Soma Lázár (Monor SE Fiú) 5.5 2
125. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 5.5 2
126. Toldi Richárd (CVSE) 5.5 2
127. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 5.5 2
128. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök) 5.5 2
129. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 5.5 2
130. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 5.5 2
131. Juhász Marcell (MEAFC Csibészek) 5.5 2
132. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 5.5 2
133. Istókovics Miléna (NKA Pécs U12 Leány) 5.5 2
134. Bősze Odett (Ajka - Szentgál City U12) 5.5 2
135. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 5.5 2
136. Forrai Attila (GYKSE Bonyhád) 5.5 2
137. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 5.5 2
138. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 5.5 2
139. Pongor Benedek (Cívis KK Kenguruk) 5.5 2
140. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club) 5.5 2
141. Müller Mihály (Pécsi VSK Fiú) 5.5 2
142. Kecskés András (VMG DSE) 5.5 2
143. Béndek Péter (Fűzfői AK) 5.5 2
144. Márton Tamás (Fűzfői AK) 5.5 2
145. Szlotta Laura (VESC) 5.5 2
146. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 5.5 2
147. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U12V) 5.5 2
148. Vancsics Dániel Gábor (BSC Herman) 5.5 2
149. Máté Ráhel Ilona (Mátészalkai VULE/A) 5.5 2
150. Hajdu Enikő (NKA Pécs U12 Leány) 5.5 2
151. Füredi Botond (Békési Gladiátorok) 5.5 2
152. Mikulás Damira (TFSE) 5 1
153. Kertész Lilla (Cívis KK Macskatigrisek) 5 2
154. Molnár Hanna (Hévíz SK U12) 5 2
155. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 5 2
156. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 5 2
157. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 5 2
158. Fonó Gréta Mira (Kaszás Boszorkák) 5 2
159. Szabó Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 5 2
160. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 5 2
161. Simonics Nóra (VUA U12) 5 2
162. Szabó Emma (Cívis KK Macskatigrisek) 5 2
163. Fábri Lili (Csepel Basket/A) 5 2
164. Deák Márk (Jezsu Farkasok) 5 2
165. Vincz Ábel (DKKA Alligators) 5 2
166. Székely Beatrix (Fóti Kis Tigrisek) 5 2
167. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 5 2
168. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 5 2
169. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 5 2
170. Jutasi Maja (BSC LÁNY) 5 2
171. Tóth Levente (Cívis KK Debrecen/A) 5 2
172. Polgári Gergő (BKG-Veresegyház Fiú) 5 2
173. Kovács Áron Dusán (KASI U11 VÁLOGATOTT) 5 2
174. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 5 2
175. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 5 2
176. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 5 2
177. Hoffer Hanna (Szolnoki Zöldikék) 5 2
178. Czene Betti (SZEDEÁK U12 Leány) 5 2
179. Miklóssy Fruzsina Bella (Fóti Kis Tigrisek) 5 2
180. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 5 2
181. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Pandák) 5 2
182. Román Vince (Cívis KK Kenguruk) 5 2
183. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 5 2
184. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 5 2
185. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 5 2
186. Répási Zorka (MEZŐBERÉNYI KK) 5 2
187. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 5 1
188. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 5 2
189. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 5 1
190. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 5 2
191. Schillinger Róza (ETO BASKET) 5 2
192. Sipőcz Mira (Hévíz SK U12) 5 2
193. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U12) 5 2
194. Vajda Árpád (KöLöKöS Fiúk) 5 2
195. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 5 2
196. Bodor Boldizsár (NKA Pécs U12 Fiú) 5 2
197. Beke Milán (FTSI József A. U12) 4.75 4
198. Felder Misa (KASI U11 VÁLOGATOTT) 4.67 3
199. Tóth Helka Róza (Kanizsai Vadmacskák SE) 4.5 2
200. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 4.5 2
201. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 4.5 2
202. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 4.5 2
203. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U12V) 4.5 2
204. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 4.5 2
205. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 4.5 2
206. Kézi Dexter (MAFC Gabányi) 4.5 2
207. Kertész Panna (Csata Csillagok) 4.5 2
208. Kővári Dóra (Csata Csillagok) 4.5 2
209. Szabó Csanád (Salgótarjáni KI) 4.5 2
210. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 4.5 2
211. Rozsos Attila (CEKK) 4.5 2
212. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 4.5 2
213. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 4.5 2
214. Gyarmati Máté István (MAFC Gabányi) 4.5 2
215. Mészáros Attila (Budafoki Bikák) 4.5 2
216. Lente Laura Panna (Kaszás Boszorkák) 4.5 2
217. Siklós Marcell (MAFC Mokos) 4.5 2
218. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Kenguruk) 4.5 2
219. Báthory Zsófia (KS Szeged Bulldogok) 4.5 2
220. Dzsida Vince (SZKHSE U12) 4.5 2
221. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 4.5 2
222. Radasics Linda (Soproni Darazsak Akadémia/B) 4.5 2
223. Kurucz-Magyar Mira (VESC) 4.5 2
224. Nyers Máté (NYKK Eötvös U12) 4.5 2
225. Nagy Amanda (Vasas Bolhák) 4.5 2
226. Gálos Botond (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 4.5 2
227. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 4.5 2
228. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 4.5 2
229. Kiss Korina (Tatabányai Sport Club) 4.5 2
230. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 4.5 2
231. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Rókák) 4.5 2
232. Tót Áron (ICT Pilots U12) 4.5 2
233. Király Boldizsár (DKKA Cougars) 4.5 2
234. Fekete Norbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 4.33 3
235. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 4 2
236. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 4 2
237. Takács Ákos Nándor (DKKA Cougars) 4 2
238. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 4 2
239. Zsolnai Dominik (CVSE) 4 2
240. Bakó Imre (FTSI Platán Isk. U12) 4 2
241. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Debrecen/A) 4 2
242. Szalai Bálint (EKE U12) 4 2
243. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Kenguruk) 4 2
244. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 4 2
245. Taylor Jonatán Ben (Szentendrei KSE/B) 4 2
246. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 4 2
247. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 4 1
248. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U12 Leány) 4 2
249. Bolla Gergő (Ajka - Szentgál City U12) 4 1
250. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 4 2
251. Bojtár Anna (Vasas Bolhák) 4 2
252. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U12) 4 2
253. Dürgő Sándor (DIFE KK U12 DERECSKE) 4 1
254. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE Fiú) 4 2
255. Bíró Loretta Léna (BSC LÁNY) 4 2
256. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 4 2
257. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 4 2
258. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 4 2
259. Mozsolics Róza Margit (Kanizsai Vadmacskák SE) 4 2
260. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 4 2
261. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 4 2
262. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 4 2
263. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólymok) 4 2
264. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 4 2
265. Hobok Bercel (Tapolcai Sárkányok) 4 2
266. Dévai Ágoston (KASI U11 VÁLOGATOTT) 4 2
267. Wolf Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 4 2
268. Illés Dániel Robin (MAFC Gabányi) 4 2
269. Köves Timót (SZPA-HSE U12 Vegyes) 4 2
270. Kőszegi Réka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 4 2
271. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U12) 4 2
272. Pethő László (SZEDEÁK U12) 4 2
273. Takács Péter Endre (Monor SE Fiú) 4 2
274. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 4 2
275. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 4 2
276. Katona Kornél (FTSI Platán Isk. U12) 4 4
277. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 4 2
278. Nagy Márton (FTSI Platán Isk. U12) 4 2
279. Csik Lili (Alba Fehérvár Csukák) 4 2
280. Domán Hunor (Budapesti Honvéd SE/B) 4 2
281. Halbrucker Panna (Életrevalók SE) 4 1
282. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 4 1
283. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 4 2
284. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 4 2
285. Handl Dániel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 4 2
286. Torma Máté (Kecskeméti KA U12 Alfák) 4 2
287. Zsadányi Zsombor (TFSE) 4 1
288. Tóbiás Ajna Julianna (VUA U12) 4 2
289. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 3.5 2
290. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 3.5 2
291. Bodor Dániel Béla (Salgótarjáni KI) 3.5 2
292. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 3.5 2
293. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 3.5 2
294. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 3.5 2
295. Arató Ádám (Kecskeméti KA U12 Alfák) 3.5 2
296. Halász Janka (Vasas Amazonok) 3.5 2
297. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 3.5 2
298. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 3.5 2
299. Merkovic Szelina (Kecskeméti U12 Villámok) 3.5 2
300. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U12) 3.5 2
301. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK Debrecen/A) 3.5 2
302. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 3.5 2
303. Böröcz Nándor (DKKA Cougars) 3.5 2
304. Németh Jakab (RICSILLA Rakéta U12) 3.5 2
305. Sztrapek Adél (Kaszás Boszorkák) 3.5 2
306. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Gabányi) 3.5 2
307. Karácsony Patrik (BSC Herman) 3.5 2
308. Pető Zsolt (PILIS BASKET Dunakanyar) 3.5 2
309. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 3.5 2
310. Balogh Leó (TSK-Magiszter U12) 3.5 2
311. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U12) 3.5 2
312. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 3.5 2
313. Vörös Kamilla (Alba Fehérvár Csukák) 3.5 2
314. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 3.5 2
315. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 3.5 2
316. Horváth Máté (Ajkai Vitézek U12) 3.5 2
317. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 3.5 2
318. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 3.5 2
319. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 3.5 2
320. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 3.5 2
321. Szöllősi Attila Hunor (Alba Fehérvár Csukák) 3.5 2
322. Katona Blanka (Kecskeméti U12 Villámok) 3.5 2
323. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét U12) 3.5 2
324. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 3.5 2
325. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 3.5 2
326. Simon Olivér (NKA Pécs u12 fiú/B) 3.5 2
327. Kovács Kornél (Monor SE Fiú) 3.5 2
328. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei KSE/A) 3.5 2
329. Trifont Lara (FTSI Platán Isk. U12) 3.5 2
330. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U12) 3.5 2
331. Imre Dávid (KASI U12 GYAKORLÓ) 3.5 2
332. Késmárky Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.5 2
333. Gebura Leó (Vasas Budai ASE) 3.5 2
334. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 3.5 2
335. Szabó Bence (VUKE U12 Oroszlánok) 3.5 2
336. Lázár Panna (CEKK Basket) 3.5 2
337. Berta Manna Lujza (KSC Szekszárd) 3.5 2
338. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 3.5 2
339. Kovács Nóra (KSC Szekszárd) 3.5 2
340. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 3.5 2
341. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 3.5 2
342. Turzó Léna Zselyke (Alba Fehérvár Csukák) 3.5 2
343. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots U12) 3.5 2
344. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 3.5 2
345. Győrfi Péter József (KVSE U12) 3.5 2
346. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök) 3.5 2
347. Hahn Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 3.5 2
348. Molnár Ákos (VUKE U12 Tigrisek) 3.5 2
349. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.5 2
350. Vönöczky Bálint (KASI U12 TOLDI) 3.5 2
351. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 3.5 2
352. Träger Tamás Péter (TFSE) 3.5 2
353. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 3.5 2
354. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 3.5 2
355. Szücs Áron Szabolcs (BUDAFOKI BAKOK) 3.5 2
356. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 3.5 2
357. Baudisz Olivér (ICT Pilots U12) 3.5 2
358. Kertai Adél (KSC Szekszárd) 3.5 2
359. Boda Botond (KASI U11 VÁLOGATOTT) 3.33 3
360. Kiss Botond (DIFE KK U12 DERECSKE) 3 2
361. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 3 2
362. Vass Dorina (Soproni Darazsak Akadémia/B) 3 2
363. Kálnoky Zsombor Bálint (KöLöKöS Fiúk) 3 2
364. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét U12) 3 2
365. Varga Ákos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 3 2
366. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3 2
367. Gráczer Gergő (Ifjú Sólymok) 3 2
368. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 3 2
369. Szabó Csenge (Tapolcai Oroszlánok) 3 2
370. Kovács Bence (PSZSE-Kisördögök) 3 2
371. Serfőző Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 3 2
372. Szijártó Botond (BL Basket SE Vegyes) 3 2
373. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 3 2
374. Tóbiás Botond (KöLöKöS Fiúk) 3 2
375. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/B) 3 2
376. Lőrincz Benedek Tas (BL Basket SE Vegyes) 3 2
377. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Gabányi) 3 2
378. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 3 2
379. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Vadmacskák) 3 2
380. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK U12) 3 2
381. Kiss Gellért (PSZSE-Kisördögök) 3 2
382. Csuka Mira (Fóti Kis Tigrisek) 3 2
383. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 3 2
384. Horváth Hanna Sára (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 3 2
385. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti U12 Villámok) 3 2
386. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 3 2
387. Kormos András (Alba Fehérvár Kenguruk) 3 2
388. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK Debrecen/B) 3 2
389. Papp Maxim (BSC Herman) 3 2
390. Wertmüller Milán Zoltán (Életrevalók SE) 3 2
391. Zsolnai Bence (CVSE) 3 2
392. Domonkos Zoé (Gyakorlós Csibék) 3 2
393. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 3 2
394. Szonntag Adél (Csata Csillagok) 3 2
395. Konecsnyi Lolli (Kaszás Boszorkák) 3 2
396. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 3 2
397. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK U12) 3 2
398. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 3 2
399. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 3 2
400. Gelicz Gergő (KASI U12 TOLDI) 3 2
401. Lévai Kornél (KASI U11 VÁLOGATOTT) 3 4
402. Paluska Zétény (OSE Oroszlánok U12) 3 2
403. Raposa Marcell (NKA Pécs U12 Fiú) 3 2
404. Candido Marco (BSC Fiú) 3 2
405. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 3 2
406. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 3 2
407. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 3 2
408. Hatvári Marcell Áron (VUKE U12 Oroszlánok) 3 2
409. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 3 2
410. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 3 2
411. Smuk Borbála (ETO BASKET) 3 2
412. Nagy András Medárd (Gödi SE Vadmacskák) 3 2
413. Tóth Sára (CEKK Basket) 3 2
414. Graziano Dominik (KVSE U12) 3 2
415. Bencze Noé (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 3 2
416. Komáromi Emma (Csepel Basket/A) 3 2
417. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. U12) 3 4
418. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Rókák) 3 2
419. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 3 2
420. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 3 2
421. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 3 2
422. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U12) 3 2
423. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 3 2
424. Babos Jázmin (MTK Budapest) 3 2
425. Koncz Bori (Csepel Basket/C) 3 2
426. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló) 3 2
427. Bognár Zsombor Barnabás (VMG DSE) 3 2
428. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 3 2
429. Kósik Anna (CEKK Basket) 3 2
430. Bogdán Zsombor (MAFC Mokos) 3 2
431. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök) 3 2
432. Varga Flóra (Fűzfői AK) 3 2
433. Szikora Vince (Budapesti Honvéd SE/A) 3 1
434. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 3 2
435. Tóth Áron (Budapesti Bikák U12) 3 2
436. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U12) 3 2
437. Berta Lajos (Kecskeméti KA U12 Alfák) 3 2
438. Németh Szofi Elza (Cívis KK Macskatigrisek) 3 2
439. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 3 2
440. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 3 2
441. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U12) 3 2
442. Vass Oszkár Dániel (MAFC Mokos) 3 2
443. Hajdú Boldizsár (MEAFC Csibészek) 3 1
444. Halas Ármin (NKA Pécs u12 fiú/B) 3 1
445. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 3 1
446. Szabó Keve (BKG-Veresegyház Fiú) 3 2
447. Koreny Krisztián (PSZSE-Kisördögök) 3 2
448. Mikics Dragan (SZPA-HSE U12 Vegyes) 3 1
449. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 3 1
450. Nagy-Molnár Marcell (Pécsi VSK Fiú) 3 2
451. Vass Péter András (Szentendrei KSE/B) 3 2
452. Takács Gellért (KöLöKöS Fiúk) 3 2
453. Szongoth-Kukán András (MAFC Mokos) 3 4
454. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Sárkányok) 3 2
455. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló) 3 2
456. Makara Dmytro (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 3 2
457. Moldován Dominik (MAFC Gabányi) 3 2
458. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/B) 3 2
459. Szabó-Haklits Patrik (Körmendi Törpördögök) 2.5 2
460. Lőrincz Milán (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 2.5 2
461. Pető-Zimonyi Ákos (ZTE KK) 2.5 2
462. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U12) 2.5 2
463. Kiss Levente Péter (Hévíz SK U12) 2.5 2
464. Fehér Máté Koppány (Szentendrei KSE/A) 2.5 2
465. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 2.5 2
466. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 2.5 2
467. Balog Panna Izabel (NKA Pécs U12 Szigetvár) 2.5 2
468. Galambos Márton (SZEDEÁK U12) 2.5 2
469. Majdanics Márk (EKE U12) 2.5 2
470. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2.5 2
471. Somi Zétény (Cívis KK Debrecen/A) 2.5 2
472. Tóth Richárd (FTSI Constantinum U12) 2.5 2
473. Juhász Ádám (MAFC Gabányi) 2.5 2
474. Kovács Levente (Ajka - Szentgál City U12) 2.5 2
475. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 2.5 2
476. Brylko Davyd (SZEDEÁK U12) 2.5 2
477. Kapoli Dusán (BKG PRIMA U12) 2.5 2
478. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 2.5 2
479. Tóth Soma Szabolcs (VUA U12) 2.5 2
480. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 2.5 2
481. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 2.5 2
482. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 2.5 2
483. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 2.5 2
484. Sosztarich Sára (Soproni Darazsak Akadémia/B) 2.5 2
485. Szabó Rozi (NKA Pécs U12 Leány) 2.5 2
486. Nagy Marcell Ádám (BLF SE U12) 2.5 2
487. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.5 2
488. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 2.5 2
489. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 2.5 2
490. Katona Gergő (Tapolcai Sárkányok) 2.5 2
491. Hoffman Péter (KASI U12 TOLDI) 2.5 2
492. Katona Zsófia (SZEDEÁK U12 Leány) 2.5 2
493. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 2.5 2
494. Kövesdi Bulcsú István (Vasas Budai ASE) 2.5 2
495. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 2.5 2
496. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 2.5 2
497. Németh Marcell (Ajkai Vitézek U12) 2.5 2
498. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 2.5 2
499. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK Kenguruk) 2.5 2
500. Schweifer Sebestyén (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 2.5 2
501. Miszori Lia (Soproni Darazsak Akadémia/A) 2.5 2
502. Kovács Bálint László (Vasas Budai ASE) 2.5 2
503. Dávid Milán (FTSI József A. U12) 2.5 4
504. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 2.5 2
505. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 2.5 2
506. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 2.5 2
507. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 2.5 2
508. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 2.5 2
509. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 2.5 2
510. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. U12) 2.5 4
511. Bróda Dávid (Békési Gladiátorok) 2.5 2
512. Pleiner Zselyke (Kecskeméti U12 Villámok) 2.5 2
513. Szigeti Donát (Ajkai Vitézek U12) 2.5 2
514. Záhonyi Vivien (Zsákoló Zsiráfok) 2.5 2
515. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U12) 2.5 2
516. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 2.5 2
517. Magyari Ákos Attila (KASI U12 KISFALUDY) 2.5 2
518. Elek Dorka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 2.5 2
519. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 2.5 2
520. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 2.5 2
521. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 2.5 2
522. Dombi Zoltán (BKG PRIMA U12) 2.5 2
523. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 2.5 2
524. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 2.5 2
525. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U12/A) 2.5 2
526. Asztalos Ákos András (Cívis KK Debrecen/A) 2.5 2
527. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 2.5 2
528. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 2.5 2
529. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 2.5 2
530. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 2.5 2
531. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 2.5 2
532. Szili Kristóf (DKKA Alligators) 2.5 2
533. Szabó Zsófia (KSC Szekszárd) 2.5 2
534. Ortner András (Alba Fehérvár Kenguruk) 2.5 2
535. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK U12) 2.5 2
536. Zeke Samu (MAFC Heisler) 2.5 2
537. Lajos Miklós (NKA Pécs u12 fiú/B) 2.5 2
538. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.5 2
539. Szabadi Franciska Sára (CEKK Basket) 2.5 2
540. Horváth Máté (ZTE KK) 2.5 2
541. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 2.5 2
542. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Bikák) 2.5 2
543. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 2.5 2
544. Balogh Hédi (Cívis KK Macskatigrisek) 2.5 2
545. Pribusz Máté (DKKA Cougars) 2.5 2
546. Császár Zelma (Kosársuli 8600 Kft) 2.5 2
547. Biró Erik Márk (Monor SE Fiú) 2.5 2
548. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.5 2
549. Rózsa Ádám (Cívis KK Kenguruk) 2.5 2
550. Tóth-Császár Bence (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 2.5 2
551. Csipszer Panna Boglárka (Ajka - Szentgál City U12) 2.5 2
552. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U12V) 2.5 2
553. Tóth Nóra (CEKK Basket) 2.5 2
554. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 2.5 2
555. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 2.5 2
556. Breier András János (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.5 2
557. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 2.5 2
558. Simon Kornél Olivér (Szentendrei KSE/B) 2.5 2
559. Szabó Rita (Kecskeméti U12 Villámok) 2.5 2
560. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.5 2
561. Házy Leó (Budapesti Honvéd SE/B) 2.5 2
562. Kegyes Ámıin-Attila (BC Primo Carei) 2.5 2
563. Ciucoş Andrei (BC Primo Carei) 2.5 2
564. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 2.5 2
565. Fülöp András (VMG DSE) 2.5 2
566. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 2.5 2
567. Patály Ábel (Mátészalkai VULE/A) 2.5 2
568. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2.5 2
569. Környei Dóra (Kanizsai Vadmacskák SE) 2.5 2
570. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Rókák) 2.5 2
571. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 2.5 2
572. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 2.5 2
573. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 2.5 2
574. Tóth Zalán Ábel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 2.5 2
575. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U12) 2.5 2
576. Pintér Zoltán (BL Basket SE Vegyes) 2.5 2
577. Bozóki István Levente (DKKA Alligators) 2.5 2
578. Németh Jázmin (KSC Szekszárd) 2.5 2
579. Mykhailov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 2.5 2
580. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2.5 2
581. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 2.5 2
582. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.5 2
583. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 2.5 2
584. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 2.5 2
585. Füzi Izabella (KASI U12 KISFALUDY) 2.5 2
586. Flóring István Gábor (FTSI József A. U12) 2.25 4
587. Berkes Áron (Keresztúri SE) 2 2
588. Tóth Edit (Kecskeméti U12 Villámok) 2 2
589. Erős Zalán (EKE U12) 2 2
590. Kövesi-Kun Benedikt (TFSE) 2 1
591. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 2 2
592. László Arnold Zsigmond (MAFC Gabányi) 2 2
593. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök) 2 2
594. Magyari Rita (Tatabányai Sport Club) 2 2
595. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Kenguruk) 2 2
596. Kovács Kolos (SZKHSE U12) 2 2
597. Iván Júlia (SZEDEÁK U12 Leány) 2 2
598. Major Donát (BUDAFOKI BAKOK) 2 2
599. Igaly Csaba Vajk (MAFC Mokos) 2 1
600. Halbrucker Milán (Életrevalók SE) 2 2
601. Csiszár Levente (BL Basket SE Vegyes) 2 2
602. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 2 2
603. Mezei Máté (Szentendrei KSE/B) 2 2
604. Svantner Balázs (Cívis KK Debrecen/B) 2 2
605. Bogos Kristóf (VUA U12) 2 2
606. Molnár Milán (Hévíz SK U12) 2 2
607. Barsy Bálint (Ziccer Tigrisek) 2 2
608. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök) 2 2
609. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 2 2
610. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 2 2
611. Bakos Eliza (SZPA-HSE U12 Vegyes) 2 1
612. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Alligators) 2 2
613. Farkas Liza (Soproni Darazsak Akadémia/A) 2 2
614. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/B) 2 2
615. Markó Levente (PSZSE-Kisördögök) 2 2
616. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 2 2
617. Demeter Zsolt (Salgótarjáni KI) 2 2
618. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club) 2 2
619. Forrás Alexander (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 2
620. Stenger Csongor (VUKE U12 Tigrisek) 2 2
621. Monori-Tönköl Vince (Monor SE Fiú) 2 2
622. Zsebe Dávid Róbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 2 4
623. Lipovits Marcell (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 2
624. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 2 2
625. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 2 2
626. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 2 2
627. Kovács Barnabás Ákos (BSC Herman) 2 2
628. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U12 Leány) 2 2
629. Gere Levente (Kecskeméti KA U12 Alfák) 2 2
630. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U12) 2 2
631. Nagy Orsolya (BL Basket SE Vegyes) 2 2
632. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U12/A) 2 2
633. Ódor Jázmin (Hévíz SK U12) 2 2
634. Sipos Zalán (BSC Herman) 2 2
635. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 2 2
636. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 2 2
637. Bujdosó Gábor (DIFE KK U12 DERECSKE) 2 2
638. Pintye Gergő Noel (Cívis KK Kenguruk) 2 2
639. Csiha Levente (Százhalombattai KSE Fiú) 2 2
640. Faragó Benedek István (Vasas Budai ASE) 2 1
641. Cserkó Viktória Alexandra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2 2
642. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 2 1
643. Bogdán Fanni (CEKK Basket) 2 2
644. Letenyei Vencel (VUA U12) 2 2
645. Kovács Déna Virág (Csepel Basket/A) 2 2
646. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club) 2 2
647. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 2 2
648. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 2
649. Tersztyánszky Kristóf (PSZSE-Kisördögök) 2 2
650. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U12/A) 2 2
651. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 2 2
652. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 2 2
653. Rendek Sebestyén (Monor SE Fiú) 2 2
654. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 2 2
655. Csuba Flóra Júlia (Kaszás Boszorkák) 2 2
656. Réder Csongor (Szentendrei KSE/B) 2 2
657. Vleskó Márton András (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 2
658. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 2 2
659. Bilics Péter (MAFC Heisler) 2 2
660. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U12) 2 2
661. Moór Franciska Éda (DKKA Pandák) 2 2
662. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 2 2
663. Varga Flóra Izabella (Csata Csillagok) 2 2
664. Novák Eszter Nóra (Alba Fehérvár Csukák) 2 2
665. Kovács Gábor Noel (Szentesi Gepárdok) 2 2
666. Puskás Márton (Ifjú Sólymok) 2 2
667. Kiss Máté (Jezsu Farkasok) 2 2
668. Bende Máté (Szentesi Gepárdok) 2 2
669. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok U12) 2 2
670. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U12) 2 2
671. Mollink Sophie Léna (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 2 2
672. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U12) 2 2
673. Oláh Dávid (MEAFC Csibészek) 2 2
674. Patály Zoltán (Mátészalkai VULE/A) 2 2
675. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 2
676. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 2 2
677. Birck Emese (Vasas Amazonok) 2 3
678. Friedsam Lilla (BSC LÁNY) 2 2
679. Milotai Marcell (KVSE U12) 2 2
680. Rózsa Benedek (Cívis KK Kenguruk) 2 1
681. Kéri Levente (Ajka - Szentgál City U12) 2 2
682. Dovgál Mia (Csata Villám) 2 2
683. Máté Ignác Brájen (Mátészalkai VULE/B) 2 2
684. Trapp Milán (Malév Kobrák) 2 2
685. Medvig Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 2
686. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 2 2
687. Fehér Boglárka (S&T Hernád U12) 2 2
688. Ozsváth Lili (BUDAFOKI BAKOK) 2 2
689. Horváth Attila Krisztián (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 2 2
690. Buni Dániel (TFSE) 2 1
691. Bögöly Nóra (BKG-Veresegyház Leány) 2 2
692. Csák Zétény (Kecskeméti KA U12 Alfák) 2 2
693. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti U12 Villámok) 2 2
694. Király Adél (Békéscsabai KK) 2 2
695. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 2 1
696. Hatfaludi Dávid Edvárd (TFSE) 2 1
697. Lóczi Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 2 1
698. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 2 2
699. Ress Kornél (BSC Fiú) 2 2
700. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 2 2
701. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Debrecen/A) 2 2
702. Szalai Luca (Életrevalók SE) 2 2
703. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét U12) 2 2
704. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok) 2 2
705. Matula Hanka (Ziccer Tigrisek) 2 2
706. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket/C) 2 2
707. Hartman Ákos (NKA Pécs U12 Fiú) 2 2
708. Ungvári Botond László (KASI U12 GYAKORLÓ) 2 2
709. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 2 1
710. Retter Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 2 2
711. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U12) 2 2
712. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 2 1
713. Baumgartner Maja Hanna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 2 1
714. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 2 2
715. Szabó Máté (Sláger KKSE U12) 2 2
716. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 2 2
717. Hajgató Bence Márton (KASI U12 KISFALUDY) 2 2
718. Sipos Ádám (DIFE KK U12 DERECSKE) 2 1
719. Szigeti Levente (ICT Pilots U12) 2 2
720. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/A) 2 1
721. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U12) 2 2
722. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 2 2
723. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 2 2
724. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 2 2
725. Kishegyi Anna (BSC LÁNY) 2 2
726. Jancsó Olívia (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 2 2
727. Balda Áron (Békéscsabai KK) 2 2
728. Mészáros Bálint (MAFC Mokos) 2 1
729. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 2 2
730. Szabó Lilien Éva (BKG-Veresegyház Leány) 2 2
731. Imre Zalán (Gödi SE Vadmacskák) 2 2
732. Dávid Zsolt (Alba Fehérvár Kenguruk) 2 1
733. Masoud Emíra (Kölökös Lányok) 2 2
734. Marek Lénárd (MAFC Mokos) 2 1
735. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 2 2
736. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Pandák) 2 2
737. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE Fiú) 2 2
738. Borsós Nikolett (CEKK Basket) 2 2
739. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U12) 2 2
740. Sáreczki Martin (Cívis KK Kenguruk) 2 2
741. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 2 2
742. Biró Márk (NKA Pécs U12 Fiú) 2 2
743. Nyári Bendegúz (Keresztúri SE) 2 2
744. Hamza Noémi (CEKK Basket) 2 2
745. Szalai László (VUA U12) 2 2
746. Kult Médea (KSC Szekszárd) 2 2
747. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 2 1
748. Kriszt Cili (NKA Pécs U12 Leány) 2 2
749. Multyán Mira (FTSI Platán Isk. U12) 2 1
750. Dombovári Dézi (Kanizsai Vadmacskák SE) 2 2
751. Kiss Mira Hanna (Csepel Basket/A) 2 1
752. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 2 2
753. Dunai Anna (Szentendrei KSE/A) 2 2
754. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 2 2
755. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 2 2
756. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U12 Leány) 2 2
757. Jónás András (NKA Pécs u12 fiú/B) 1.67 3
758. Imre László (Kécskei Vidrák) 1.5 2
759. Szalánczi Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.5 2
760. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 1.5 2
761. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 1.5 2
762. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 1.5 2
763. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 1.5 2
764. Fekete Máté István (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.5 2
765. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1.5 2
766. Sabáli Sejla (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1.5 2
767. Kállay Zsigmond (MAFC Mokos) 1.5 2
768. Kocsis Dominik (MEAFC Basket Bulls) 1.5 2
769. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.5 2
770. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/B) 1.5 2
771. Balogh Dániel (RICSILLA Rakéta U12) 1.5 2
772. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 1.5 2
773. Varga Sarolta (Sportiskolás Csajok) 1.5 2
774. Torossy Zsombor (BLF SE U12) 1.5 2
775. Pénzes Levéd (ICT Pilots U12) 1.5 2
776. Nagy-Hegedüs Mátyás (Alba Fehérvár Csukák) 1.5 2
777. Delacasse László (ZTE KK) 1.5 2
778. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok U12) 1.5 2
779. Ferenczi Bence (Ifjú Sólymok) 1.5 2
780. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs U12 Fiú) 1.5 2
781. Ács Donát (BL Basket SE Vegyes) 1.5 2
782. Szentes Flóra (MTK Budapest) 1.5 2
783. Varga Mira (DIFE KK U12 DERECSKE) 1.5 2
784. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U12) 1.5 2
785. Botos-Kürthy László (BUDAFOKI BAKOK) 1.5 2
786. Budai Mihály (CEKK) 1.5 2
787. Dutka Dorka (DIFE KK U12 DERECSKE) 1.5 2
788. Szép Péter Samu (Hévíz SK U12) 1.5 2
789. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 1.5 2
790. Kerekes Áron (Cívis KK Debrecen/A) 1.5 2
791. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 1.5 2
792. Világos Patrik (Tapolcai Sárkányok) 1.5 2
793. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.5 2
794. Gulyás Gergő (NKA Pécs u12 fiú/B) 1.5 2
795. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei KSE/A) 1.5 2
796. Tomesz Léna (Csepel Basket/C) 1.5 2
797. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1.5 2
798. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 1.5 2
799. Takáts Márton (Malév Kobrák) 1.5 2
800. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Rókák) 1.5 2
801. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.5 2
802. Hadnagy Ernő (Keresztúri SE) 1.5 2
803. Gurmai Szilárd (MEZŐBERÉNYI KK) 1.5 2
804. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 1.5 2
805. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 2
806. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 1.5 2
807. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Debrecen/A) 1.5 2
808. Balogh Boglárka (ETO BASKET) 1.5 2
809. Budai Viktória (S&T Hernád U12) 1.5 2
810. Svichrán Léna (Szolnoki Zöldikék) 1.5 2
811. Szalay Zoltán (Budapesti Honvéd SE/A) 1.5 2
812. Czompoly Zsófia (Csata Csillagok) 1.5 2
813. Ndoumbe Aimée Sára (Kosársuli 8600 Kft) 1.5 2
814. Hajdu Blanka (Csata Villám) 1.5 2
815. Sashalmi Lilien (Csepel Basket/A) 1.5 2
816. Németh Mercédesz (CEKK Basket) 1.5 2
817. Horváth Márk (DKKA Cougars) 1.5 2
818. Kelecsényi Adél (Csata Villám) 1.5 2
819. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 1.5 2
820. Búz Marcell (Pityke KSE) 1.5 2
821. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 1.5 2
822. Borsodi Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.5 2
823. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 1.5 2
824. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 1.5 2
825. Gargya Gergő (BKG PRIMA U12) 1.5 2
826. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 1.5 2
827. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 1.5 2
828. Péntek István Máté (BLF SE U12) 1.5 2
829. Jambrich Bence (PSZSE-Kisördögök) 1.5 2
830. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1.5 2
831. Borsós Adrienn (CEKK Basket) 1.5 2
832. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 1.5 2
833. Molnár Emma (BSC LÁNY) 1.5 2
834. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 1.5 2
835. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1.5 2
836. Farkas Virág Júlia (DKKA Pandák) 1.5 2
837. Kószó Gréta (SZEDEÁK U12 Leány) 1.5 2
838. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. U12) 1.5 2
839. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Rókák) 1.5 2
840. Máté Emil István (Mátészalkai VULE/A) 1.5 2
841. Bakos Benedek (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1.5 2
842. Csuti Panni (Csepel Basket/C) 1.5 2
843. Hideg Botond (Kozármisleny SE) 1.5 2
844. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 1.5 2
845. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 2
846. Juhász Réka Dóra (Alba Fehérvár Csukák) 1.5 2
847. Pócs Flóra (MEZŐBERÉNYI KK) 1.5 2
848. Garamvári Bence Ákos (KöLöKöS Fiúk) 1.5 2
849. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 1.5 2
850. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1.5 2
851. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét U12) 1.5 2
852. Ács Annabella (NKA Pécs U12 Szigetvár) 1.5 2
853. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 1.5 2
854. Kovács Domonkos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1.5 2
855. Vizeli Nóri (KVSE U12) 1.5 2
856. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 1.5 2
857. Krausz Bianka (Százhalombattai KSE Leány) 1.5 2
858. Nagy Nimród (KVSE U12) 1.5 2
859. Óvári Luca (Szolnoki Zöldikék) 1.5 2
860. Ledneczki Márk (Monok SE) 1.5 2
861. Havasi Kornél Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 1.5 2
862. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 1.5 2
863. Frank Olivér (Pilisborosjenői Párducok) 1.5 2
864. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 1.5 2
865. Árok Emma (BL Basket SE Vegyes) 1.5 2
866. Berényi Bálint (Budapesti Honvéd SE/B) 1.5 2
867. Piros Dóra (Csepel Basket/A) 1.5 2
868. Varga Zsombor (BLF SE U12) 1.5 2
869. Erdős Linda (Kaszás Boszorkák) 1.5 2
870. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 1.5 2
871. Makula Milán (TSK-Magiszter U12) 1.5 2
872. Takács Luca (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1.5 2
873. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 1.5 2
874. Bakó Levente (NYKK Eötvös U12) 1.5 2
875. Imreh Benett István (Szentendrei KSE/B) 1.5 2
876. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 1.5 2
877. Nagy Bence József (Szentendrei KSE/B) 1.5 2
878. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 1.5 2
879. Mödlinger Patrik (Gödi SE Vadmacskák) 1.5 2
880. Nagy Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1.5 2
881. Zelei Zétény (KS Szeged Bulldogok) 1.5 2
882. Zlinszky Ábel (ICT Pilots U12) 1.5 2
883. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 1.5 2
884. Németh Bendegúz (Ifjú Sólymok) 1.5 2
885. Pazar Flóra (MTK Budapest) 1.5 2
886. Malina Balázs (Salgótarjáni KI) 1.5 2
887. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 1.5 2
888. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 1.5 2
889. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U12) 1.5 2
890. Dancs Benjámin (Alba Fehérvár Kenguruk) 1.5 2
891. Dányi Simon (MEZŐBERÉNYI KK) 1.5 2
892. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U12) 1.5 2
893. Kovács Gellért (SZKHSE U12) 1.5 2
894. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 1.5 2
895. Temesvári Marcell (BSC Herman) 1.5 2
896. Dömölki Izabella (Ajka - Szentgál City U12) 1.5 2
897. Sas Dominik (OSE Oroszlánok U12) 1.5 2
898. Székely Csaba (Keresztúri SE) 1.5 2
899. Csik Fanni (Csepel Basket/C) 1.5 2
900. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE Fiú) 1.5 2
901. Fári Levente (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 1.5 2
902. Rézműves Szabolcs (Mátészalkai VULE/A) 1.5 2
903. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.5 2
904. Házi Gergely (Alba Fehérvár Kenguruk) 1.5 2
905. Nyitrai Márton (BL Basket SE Vegyes) 1.5 2
906. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1.5 2
907. Gillich Norbert (Békéscsabai KK) 1.5 2
908. Barthó Gréta (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 2
909. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 1.5 2
910. Virgoncz Dávid (SZEDEÁK U12) 1.5 2
911. Komlós-Plutzer Áron (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1.5 2
912. Baktai Boldizsár (MAFC Mokos) 1.5 2
913. Vajai Laura (VESC) 1.5 2
914. Gazdag Gergő (Életrevalók SE) 1.5 2
915. Juhász Szintia Kinga (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1.5 2
916. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 1.5 2
917. Balog Barnabás György (Gödi SE Gödények) 1.5 2
918. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét U12) 1.5 2
919. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Sárkányok) 1.5 2
920. Sarkadi Gellért (Tapolcai Sárkányok) 1.5 2
921. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 1.5 2
922. Simonyi Martin (Vasas Budai ASE) 1.5 2
923. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 1.5 2
924. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 1.5 2
925. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U12) 1.5 2
926. Nemes-Nagy Áron (FTSI Platán Isk. U12) 1.5 2
927. Nemes Márton (NKA Pécs u12 fiú/B) 1.5 2
928. Hüse Barna (Cívis KK Debrecen/B) 1.5 2
929. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 1.5 2
930. Koranis Lukas (MAFC Gabányi) 1.5 2
931. Máté Kálmán (Mátészalkai VULE/B) 1.5 2
932. Kovács Zsombor (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.5 2
933. Soós Ruben (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1.5 2
934. Barcza Zsófia (Ziccer Tigrisek) 1.5 2
935. Nagy Ádám (MEZŐBERÉNYI KK) 1.5 2
936. Tallmayer Amira (Csepel Basket/A) 1.5 2
937. Porkoláb Nimród (Budafoki Bikák) 1.5 2
938. Szilassy Ádám (DKKA Cougars) 1.5 2
939. Galla Jázmin (Cívis KK Macskatigrisek) 1.5 2
940. Fehér Bálint (OSE Oroszlánok U12) 1.5 2
941. Baumgartner Dávid (NKA Pécs U12 Fiú) 1.5 2
942. Novák Dominik (Ifjú Sólymok) 1 2
943. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 1 1
944. Hellinger Márk (VMG DSE) 1 2
945. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U12) 1 2
946. Magony Olivér (Ifjú Sólymok) 1 2
947. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1 2
948. Major Máté (Óbudai Kaszások/A) 1 2
949. Holtai Péter (DKKA Cougars) 1 2
950. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 1 2
951. Németh Máté (MAFC Heisler) 1 2
952. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 1 2
953. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét U12) 1 1
954. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 1 1
955. Kovács Soma (SZKHSE U12) 1 2
956. Varga Milán (Ifjú Sólymok) 1 2
957. Sebestyén Ákos (MEAFC Csibészek) 1 2
958. Zalavári Marcell (DKKA Cougars) 1 2
959. Szabo Matias-László (BC Primo Carei) 1 2
960. Meszaros Milan (BC Primo Carei) 1 1
961. Oláh Tamás László (Salgótarjáni KI) 1 2
962. Kondor Kende (Életrevalók SE) 1 2
963. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 1 2
964. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE Fiú) 1 2
965. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1 2
966. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 1 2
967. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 1 3
968. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 1 2
969. Mitsikoudis Christos (CEKK) 1 2
970. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 1 2
971. Török Dániel (Cívis KK Kenguruk) 1 2
972. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U12) 1 1
973. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 1 2
974. Rétyi Zalán (ZTE KK) 1 2
975. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 1 2
976. Mezei Miksa Barnabás (Sláger KKSE U12) 1 2
977. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 1 2
978. Chionye Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 1 2
979. Balázs Bettina (Csepel Basket/C) 1 3
980. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U12V) 1 2
981. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 2
982. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 1 2
983. Lak Veronika (Fóti Kis Tigrisek) 1 2
984. Nemes Bence (MAFC Gabányi) 1 2
985. Kovács Örs (GYKSE Bonyhád) 1 2
986. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 1 2
987. Joó Léna (VMG DSE) 1 2
988. Récsi Alíz (Szolnoki Zöldikék) 1 2
989. Rakic Stefan (NKA Pécs U12 Fiú) 1 2
990. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 1 2
991. Závodszky Hédi Borbála (Csata Villám) 1 2
992. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 1 2
993. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 1 2
994. Varga Dominik (BKG PRIMA U12) 1 2
995. Potsa Benedek (KS Szeged Bulldogok) 1 2
996. Tóth Dóra (Kölökös Lányok) 1 2
997. Szörnyi Vince (MAFC Heisler) 1 2
998. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 1 2
999. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 1 2
1000. Buti Izabella (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1 2
1001. Csecskedy Benedek (Jezsu Farkasok) 1 2
1002. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Macskatigrisek) 1 2
1003. Varga Vilmos Krisztián (Tószegi Tigrisek) 1 2
1004. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 1 2
1005. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1 2
1006. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U12) 1 2
1007. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 1 2
1008. Szládik Bence (FTSI Platán Isk. U12) 1 4
1009. Harmat Zsófia (Kanizsai Vadmacskák SE) 1 2
1010. Czeibert Keve Zsombor (KASI U12 GYAKORLÓ) 1 2
1011. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 1 2
1012. Fodor Nimród (OSE Oroszlánok U12) 1 2
1013. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 1
1014. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 1 2
1015. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 1 2
1016. Kocsis Alíz Mónika (Kölökös Lányok) 1 2
1017. Bvotyik Huba (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 2
1018. Kocsmáros Zoé (VESC) 1 2
1019. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 1 2
1020. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1 2
1021. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 1 1
1022. Sipos Sára Kata (RICSILLA Rakéta U12) 1 2
1023. Agbemasu Vanessza (Csata Villám) 1 2
1024. Valuska Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 1 2
1025. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 1 1
1026. Eichamer Zsófia Csenge (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 1
1027. Szabó Nóra (Csepel Basket/A) 1 2
1028. Földi Zalán András (CVSE) 1 2
1029. Belovay Marcell (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1 2
1030. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló) 1 2
1031. Schneider Vilmos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 1
1032. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 1 2
1033. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 1 2
1034. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 1 2
1035. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 2
1036. Horváth Lia Hanna (DKKA Pandák) 1 2
1037. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 1 2
1038. Barabás Bálint (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 1 2
1039. Bagosi Zorka (Pécsi VSK Leány) 1 2
1040. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
1041. Tóth Ábel (Alba Fehérvár Kenguruk) 1 2
1042. Kincses Norbert (KKS) 1 2
1043. Fekete Dániel (NYKK Eötvös U12) 1 2
1044. Varga Bálint (DKKA Alligators) 1 2
1045. Kenesei Lilla (Gyakorlós Csibék) 1 2
1046. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Gödények) 1 2
1047. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 1 2
1048. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 1 2
1049. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 2
1050. Marton Áron (Vasas Akadémia U12) 1 2
1051. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1 2
1052. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1 2
1053. Horváth Artúr Dániel (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1 2
1054. Kiss Zalán Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 2
1055. Bacsó Virág (Sláger KKSE U12) 1 2
1056. Osváth Levente (BSC Fiú) 1 2
1057. Koszti Szabolcs (DKKA Alligators) 1 2
1058. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 1 2
1059. Baráth Boglárka (Ajkai Vitézek U12) 1 2
1060. Varga Kende (KVSE U12) 1 2
1061. Varga Frigyes (Mátészalkai VULE/B) 1 2
1062. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 1 2
1063. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház Leány) 1 2
1064. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 1 2
1065. Tamás Bence (NYKK Eötvös U12) 1 2
1066. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U12) 1 2
1067. Kovács Benett (Sláger KKSE U12) 1 2
1068. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 2
1069. Németh Huba (Budapesti Bikák U12) 1 2
1070. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 1 2
1071. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
1072. Bereczki Janka (SZEDEÁK U12 Leány) 1 2
1073. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/A) 1 2
1074. Wolf Luca (Zalaegerszegi KTE) 1 2
1075. Szállási Domonkos (Ziccer Tigrisek) 1 2
1076. Orbán Nóra (Kölökös Lányok) 1 2
1077. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1 2
1078. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 1 2
1079. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U12) 1 2
1080. Szabó Maja (FTSI József A. U12) 1 4
1081. Tóth Bendegúz (MAFC Mokos) 1 4
1082. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 1 1
1083. Vendriczki Botond (KASI U12 TOLDI) 1 1
1084. Császár Bence (CEKK) 1 1
1085. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 1 2
1086. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/B) 1 2
1087. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/A) 1 1
1088. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/B) 1 2
1089. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 1 2
1090. Orbán Alex Milán (Budafoki Bikák) 1 2
1091. Keresi Attila (PSZSE-Kisördögök) 1 2
1092. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 1 2
1093. Koszorús Károly (Vasas Budai ASE) 1 2
1094. Szabó Péter Jenő (Békési Gladiátorok) 1 2
1095. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 1 2
1096. Szvath Emil Attila (KASI U12 TOLDI) 1 2
1097. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 1 1
1098. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 1 2
1099. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
1100. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 1 2
1101. Fábri Blanka Júlia (KS Szeged Bulldogok) 1 2
1102. Béres-Pikó Zelma (Ziccer Tigrisek) 1 2
1103. János Izabella (GYKSE Bonyhád) 1 2
1104. Bacskai Bence (KKS) 1 1
1105. Farkas Merse (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 1 1
1106. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 1 2
1107. Sólyom Bálint (Cívis KK Debrecen/A) 1 2
1108. Rózsa Zalán (Pécsi VSK Fiú) 1 2
1109. Lipinka Martin Zsolt (GYKSE Bonyhád) 1 2
1110. Holecz Noel István (Sláger KKSE U12) 1 2
1111. Kálmán Bence Zsombor (KVSE U12) 1 2
1112. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U12 Vegyes) 1 2
1113. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 2
1114. Jovanovic Fedor (ICT Pilots U12) 1 2
1115. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 1 2
1116. Mészáros Hanna (VUA U12) 1 1
1117. Farkas Ernő Richárd (S&T Hernád U12) 1 2
1118. Jozaf Soma (MEZŐBERÉNYI KK) 1 2
1119. Demény-Kapusy Ábel (Vasas Budai ASE) 1 1
1120. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Cápák) 1 2
1121. Kemenczei Lili (Optofit-VKB Vác U12V) 1 2
1122. Hatvanyi Zoltán (FTSI Constantinum U12) 1 1
1123. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 1 2
1124. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 1 1
1125. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 1 1
1126. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Sárkányok) 1 2
1127. Gábor Dénes (KVSE U12) 1 2
1128. Benkő Emma (Kecskeméti U12 Villámok) 1 2
1129. Bejó Linett (DVTK Akadémia/A) 1 2
1130. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U12V) 1 2
1131. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
1132. Geiger Richárd-József (BC Primo Carei) 1 2
1133. Krieg Nina (Csata Csillagok) 1 1
1134. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 2
1135. Szilágyi-Vígh Ábel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 2
1136. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 1 2
1137. Kecskeméti Emma (Kosársuli 8600 Kft) 1 2
1138. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 1 1
1139. Majorszki Botond (Jezsu Farkasok) 1 1
1140. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1 2
1141. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló) 1 2
1142. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U12 Alfák) 1 2
1143. Sándor István Olivér (PSZSE-Kisördögök) 1 2
1144. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 1 2
1145. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U12 Alfák) 1 2
1146. Kántor László (Budapesti Bikák U12) 1 2
1147. Bátori András (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
1148. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U12V) 1 2
1149. Simó Ábel (BLF SE U12) 1 2
1150. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U12) 1 2
1151. Jónás Dezső (Mátészalkai VULE/A) 1 2
1152. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 1
1153. Mucsi Lujza (TFSE) 1 2
1154. Subsics Vencel (Ifjú Sólymok) 1 2
1155. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 2
1156. Hidasi Dániel (CEKK) 1 2
1157. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Csibék) 1 2
1158. Biczó Karolina Virág (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1 2
1159. Nagy Marcell Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1 2
1160. Kovács Zalán (GYKSE Bonyhád) 1 2
1161. Pető Orsolya (ETO BASKET) 1 2
1162. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 1 2
1163. Bednár Izabella (Ziccer Tigrisek) 1 2
1164. Goller Zsombor Bálint (BUDAFOKI BAKOK) 1 2
1165. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1 2
1166. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/A) 1 2
1167. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 1 1
1168. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 1 4
1169. Fodor Márk (BSC Herman) 1 2
1170. Szabó Emma (DKKA Pandák) 1 2
1171. Nicsovics Nimród (ICT Pilots U12) 1 2
1172. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE Leány) 1 2
1173. Berczelly Zsombor (Ziccer Tigrisek) 1 2
1174. Kevei Bence Gergő (KS Szeged Bulldogok) 1 2
1175. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 1 1
1176. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 1 2
1177. Vass Vidor (Alba Fehérvár Cápák) 1 2
1178. Magó Andor (GYKSE Bonyhád) 1 2
1179. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U12 Leány) 1 2
1180. Csipszer Ábel Benedek (Ajka - Szentgál City U12) 1 2
1181. Barta Benett (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 1 2
1182. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 1 2
1183. Beliczay Zsófia Panka (Vasas Bolhák) 1 2
1184. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház Leány) 1 2
1185. Sümegi Kata Abigél (Miklósi KékRókák KE) 1 2
1186. Berecz Botond (Budafoki Bikák) 1 2
1187. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 1 2
1188. Steiger Dorka (Csata Csillagok) 1 2
1189. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét U12) 1 1
1190. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 1 2
1191. Mersich Zsombor (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 2
1192. Ferrari Enzo (Pityke KSE) 1 2
1193. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 1 2
1194. Fodor Hunor (Tapolcai Sárkányok) 1 2
1195. Pásztor Márton (BL Basket SE Vegyes) 1 1
1196. Németh Zalán (Tapolcai Sárkányok) 1 2
1197. Lantos Linett (FTSI Constantinum U12) 1 2
1198. Mohl Noel (Alba Fehérvár Cápák) 1 1
1199. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 1 2
1200. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 1 2
1201. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 1 1
1202. Pintér Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 1
1203. Juhász Dóra (Kosársuli 8600 Kft) 1 2
1204. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 1 2
1205. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 1 2
1206. Pókász Kata Zselyke (Szolnoki Zöldikék) 1 2
1207. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 1 2
1208. Bajkai Nimród (Csepel Basket/C) 1 2
1209. Nyester Ádám Péter (S&T Hernád U12) 1 2
1210. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 1 2
1211. Fülöp Kornél (KKS) 1 1
1212. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 2
1213. Schweiger Izabella (Életrevalók SE) 1 2
1214. Mbuyi Nolen (Budapesti Honvéd SE/B) 1 2
1215. Reha Luca Csenge (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
1216. Szegedi Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 2
1217. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 1 1
1218. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 1 2
1219. Borsodi Kiss Gergő (BLF SE U12) 1 2
1220. Eisler Márk (Cívis KK Kenguruk) 1 2
1221. Takács Szilárd (KASI U12 KISFALUDY) 1 2
1222. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 2
1223. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 1 2
1224. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
1225. Pintér Bálint (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1 2
1226. Bottlik Nóra (DKKA Pandák) 1 2
1227. Nagy Zsolt (Mátészalkai VULE/A) 1 2
1228. Kenedli Patrik (BSC Fiú) 1 2
1229. Padragi Gellért (VUKE U12 Oroszlánok) 1 2
1230. Lőrincz Zsombor (KASI U12 TOLDI) 1 1
1231. Rovó Domonkos (Budafoki Bikák) 1 2
1232. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U12) 1 2
1233. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 1 2
1234. Szabó Jázmin (RICSILLA Rakéta U12) 1 2
1235. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 1 2
1236. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 1 1
1237. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 1 2
1238. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Isk. U12) 0.75 4
1239. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Isk. U12) 0.67 3
1240. Farkas Nimród (Óbudai Kaszások/A) 0.67 3
1241. Szalai Kristóf (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0.5 2
1242. Takács Boldizsár (ZTE KK) 0.5 2
1243. Csirke Zoltán (CEKK) 0.5 2
1244. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0.5 2
1245. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U12) 0.5 2
1246. Südi Liza (Csepel Basket/C) 0.5 2
1247. Tandari Bence (DIFE KK U12 DERECSKE) 0.5 2
1248. Schalk Zsóka Zsófia (Fóti Kis Tigrisek) 0.5 2
1249. Ruba Karolyne Rose-Mary (BC Primo Carei) 0.5 2
1250. Orosz Olívia (DVTK Akadémia/A) 0.5 2
1251. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 0.5 2
1252. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 0.5 2
1253. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0.5 2
1254. Kerényi Dóra (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0.5 2
1255. Kubinszky Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0.5 2
1256. Elekes Péter (Szentesi Gepárdok) 0.5 2
1257. Simon Dominik (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 2
1258. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 2
1259. Zircher Albert (KASI U12 GYAKORLÓ) 0.5 2
1260. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0.5 2
1261. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 2
1262. Wittner Máté (TFSE) 0.5 2
1263. Schleifer Benett (EKE U12) 0.5 2
1264. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 0.5 2
1265. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 0.5 2
1266. Varga Vencel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0.5 2
1267. Patai Milán (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0.5 2
1268. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Cougars) 0.5 2
1269. Pál Zsombor (BKG PRIMA U12) 0.5 2
1270. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét U12) 0.5 2
1271. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U12) 0.5 2
1272. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 0.5 2
1273. Füzi Barbara (KASI U12 KISFALUDY) 0.5 2
1274. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét U12) 0.5 2
1275. Beregszászi Boróka (Fóti Kis Tigrisek) 0.5 2
1276. Farkas Benett (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0.5 2
1277. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 2
1278. Horváth Alina Amira (Gödi SE Gödények) 0.5 2
1279. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0.5 2
1280. Kürti David (BC Primo Carei) 0.5 2
1281. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0.5 2
1282. Szilágyi Edömér (BC Primo Carei) 0.5 2
1283. Csenkér-Major Zétény (KöLöKöS Fiúk) 0.5 2
1284. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 0.5 2
1285. Konkola Szabolcs (OSE Oroszlánok U12) 0.5 2
1286. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 0.5 2
1287. Gárdai Regina (ETO BASKET) 0.5 2
1288. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 0.5 2
1289. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/B) 0.5 2
1290. Izsó Máté (Malév Kobrák) 0.5 2
1291. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 0.5 2
1292. Varga Dóra (Százhalombattai KSE Leány) 0.5 2
1293. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA Rakéta U12) 0.5 2
1294. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 0.5 2
1295. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 0.5 2
1296. Szabián Marcell (GYKSE Szekszárd) 0.5 2
1297. Kiss Míra (VESC) 0.5 2
1298. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 0.5 2
1299. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.5 2
1300. Varga Bella (ETO BASKET) 0.5 2
1301. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 2
1302. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U12) 0.5 2
1303. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 2
1304. Sabján Noel Kristóf (KASI U12 GYAKORLÓ) 0.5 2
1305. Sós Titusz (Gödöllői Sport Klub) 0.5 2
1306. Szilágyi Lőrinc (MAFC Gabányi) 0.5 2
1307. Sudár Botond (Budapesti Honvéd SE/A) 0.5 2
1308. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0.5 2
1309. Stegerean Oana (BC Primo Carei) 0.5 2
1310. Földi Ádám (BUDAFOKI BAKOK) 0.5 2
1311. Barathi Ádám (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1312. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Sasok) 0.5 2
1313. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1314. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U12) 0.5 2
1315. Korn Soma (Győrzámolyi Rókák) 0.5 2
1316. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 2
1317. Knausz Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 0.5 2
1318. Tóth Szófia Olivia (Csata Villám) 0.5 2
1319. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0.5 2
1320. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE Leány) 0.5 2
1321. Koczor Máté (Életrevalók SE) 0.5 2
1322. Miklósi Gréta Laura (Csepel Basket/C) 0.5 4
1323. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0.5 2
1324. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 0.5 2
1325. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U12) 0.5 2
1326. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 0.5 2
1327. Cykala Henry Edward (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 2
1328. Szatmári Marcell László (CEKK) 0.5 2
1329. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0.5 2
1330. Sárai Anna Rita (MTK Budapest) 0.5 2
1331. Győri Vincent (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1332. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.5 2
1333. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 2
1334. Czakó Gergő (Szentesi Gepárdok) 0.5 2
1335. Kondor Dávid (Budafoki Bikák) 0.5 2
1336. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0.5 2
1337. Sütő Marcell (PSZSE-Kisördögök) 0.5 2
1338. Szuvák György Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 0.5 2
1339. Farkas Bendegúz (VUKE U12 Tigrisek) 0.5 2
1340. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1341. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U12V) 0.5 2
1342. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u12 fiú/B) 0.5 2
1343. Dőry Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 0.5 2
1344. Blaskovics Áron (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0.5 2
1345. Káli Balázs (Újpest-MT/A) 0.5 2
1346. Szatmári Hugó (Budafoki Bikák) 0.5 2
1347. Németh Ambrus (MAFC Mokos) 0.5 2
1348. Gazdag Adrián (Ifjú Sólymok) 0.5 2
1349. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC LÁNY) 0.5 2
1350. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 0.5 2
1351. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 0.5 2
1352. Bánki Áron Benedek (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 2
1353. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 0.5 2
1354. Csizmadia Lilla (Csata Villám) 0.5 2
1355. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK Debrecen/B) 0.5 2
1356. Graja Nayla (Sportiskolás Csajok) 0.5 2
1357. Sebő István Zalán (EKE U12) 0.5 2
1358. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 0.5 2
1359. Sátor Zolta (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0.5 2
1360. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 0.5 2
1361. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 2
1362. Kercza Marcell (Budafoki Bikák) 0.5 2
1363. Tóth Kornél (Hévíz SK U12) 0.5 2
1364. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1365. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0.5 2
1366. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.5 2
1367. Augusto Michele (Vasas Budai ASE) 0.5 2
1368. Csőre Benett (CVSE) 0.5 2
1369. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket/C) 0.5 2
1370. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0.5 2
1371. Tóth Bálint (KASI U12 KISFALUDY) 0.5 2
1372. Molnár Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 0.5 2
1373. Purebl Balázs Endre (Vasas Budai ASE) 0.5 2
1374. Török Zsombor (Gödi SE Vadmacskák) 0.5 2
1375. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti U12 Villámok) 0.5 2
1376. Varga Simon István (Sláger KKSE U12) 0.5 2
1377. Csontos Gábriel (SZKHSE U12) 0.5 2
1378. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.5 2
1379. Boros Barnabás (Monor SE Fiú) 0.5 2
1380. Tóth Mína (Ajkai Vitézek U12) 0.5 2
1381. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 0.5 2
1382. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0.5 2
1383. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 2
1384. Menczel Panna (Százhalombattai KSE Leány) 0.5 2
1385. Lelkes Mátyás (SZKHSE U12) 0.5 2
1386. Andrássy Bence (DKKA Alligators) 0.5 2
1387. Kéri Kornélia (CEKK) 0.5 2
1388. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/A) 0.5 2
1389. Léránt Bence (SZKHSE U12) 0.5 2
1390. Szántó Bence (NYKK Eötvös U12) 0.5 2
1391. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 2
1392. Gazdag Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0.5 2
1393. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1394. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 0.5 2
1395. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0.5 2
1396. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 2
1397. Berencsi Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0.5 2
1398. Eipl Botond Ferdinánd (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1399. Deli Gordon (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0.5 2
1400. Martyin Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0.5 2
1401. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.5 2
1402. Pókó Bálint (VUKE U12 Tigrisek) 0.5 2
1403. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE Fiú) 0.5 2
1404. Kőhalmi Olivér Ottó (Győrzámolyi Rókák) 0.5 2
1405. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 2
1406. Dósa Barnabás (EKE U12) 0.5 2
1407. Hatala Hunor (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 2
1408. Szabó Ferenc Bátor (Gödi SE Gödények) 0.5 2
1409. Sőre Vilmos (Életrevalók SE) 0.5 2
1410. Icha Sára (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0.5 2
1411. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 0.5 2
1412. Bagrij Máté (VMG DSE) 0.5 2
1413. Szárnyas Ruben Péter (Alba Fehérvár Kenguruk) 0.5 2
1414. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0.5 2
1415. Pósa Bálint (BSC Fiú) 0.5 2
1416. Szőke Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 2
1417. Fenyvesvölgyi Emma (VESC) 0.5 2
1418. Kis Nóra (ETO BASKET) 0.5 2
1419. Sipos Botond (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0.5 2
1420. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 0.5 2
1421. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.5 2
1422. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0.5 2
1423. Fodróczi Dániel (Győrzámolyi Rókák) 0.5 2
1424. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1425. Jancsó Barnabás (PSZSE-Kisördögök) 0.5 2
1426. Csenkér-Major Csenge (Kölökös Lányok) 0.5 2
1427. Hangrád Zalán Ármin (MEZŐBERÉNYI KK) 0.5 2
1428. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 2
1429. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 0.5 2
1430. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U12) 0.5 2
1431. Szabó Dézi (Kosársuli 8600 Kft) 0.5 2
1432. Kertész Máté (MEZŐBERÉNYI KK) 0.5 2
1433. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 2
1434. Simon Csenge (Gyakorlós Csibék) 0.5 2
1435. Gabor Bence Péter (Cívis KK Debrecen/B) 0.5 2
1436. Halász Ákos (Jezsu Farkasok) 0.5 2
1437. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U12) 0.5 2
1438. Török László (FTSI Platán Isk. U12) 0.5 2
1439. Papp Linett (Kölökös Lányok) 0.5 2
1440. Petrohai Rikárdó (Mátészalkai VULE/B) 0.5 2
1441. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U12V) 0.5 2
1442. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Bikák) 0.5 2
1443. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 0.5 2
1444. Szász Maja (FTSI Constantinum U12) 0.5 2
1445. Gaál István Vilmos (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0.5 2
1446. Jónás Noel Dávid (Mátészalkai VULE/B) 0.5 2
1447. Borsodi Lilla Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0.5 2
1448. Gyimesi Boglárka (Fóti Kis Tigrisek) 0.5 2
1449. Rabi Luca (Életrevalók SE) 0.5 2
1450. Molnár Milán Márk (Ziccer Tigrisek) 0.5 2
1451. Tóth Zsófia (Gyakorlós Csibék) 0.5 2
1452. Peszmeg Anna Éva (Csepel Basket/A) 0.5 2
1453. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club) 0.5 2
1454. Himer Bence Gábor (Sláger KKSE U12) 0.5 2
1455. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club) 0.5 2
1456. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 0.5 2
1457. Feigl Ádám (Ifjú Sólymok) 0.5 2
1458. Dragon Ármin (VUKE U12 Tigrisek) 0.5 2
1459. Bindics Máté (BSC Herman) 0.5 2
1460. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 0.5 2
1461. Fülöp Anna Bianka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0.5 2
1462. Erdei Zoltán (ESMTK - TF - JAK U12) 0.5 2
1463. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló) 0.5 2
1464. Krégár Viktória (Kanizsai Vadmacskák SE) 0.5 2
1465. Bozsik Balázs Máté (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 2
1466. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum U12) 0.5 2
1467. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U12 Leány) 0.5 2
1468. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 2
1469. Laki Dorina (BSC LÁNY) 0.5 2
1470. Illmer Ádám (Szentendrei KSE/A) 0.5 2
1471. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.5 2
1472. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0.5 2
1473. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1474. Dóka Anna (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.5 2
1475. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 2
1476. Horváth Viktor László (NKA Pécs u12 fiú/B) 0.5 2
1477. Nagy Lili Bori (BSC LÁNY) 0.5 2
1478. Török Dávid (Fűzfői AK) 0.5 2
1479. Csötönyi Jázmin Mia (KSC Szekszárd) 0.5 2
1480. Komódi Milán (BKG PRIMA U12) 0.5 2
1481. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0.5 2
1482. Boros Bendegúz (Monor SE Fiú) 0.5 2
1483. Kulifay Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 0.5 2
1484. Horváth Bence (Győrzámolyi Rókák) 0.5 2
1485. Zsigó-Gaál Kristóf (Kosársuli 8600 Kft) 0.5 2
1486. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 2
1487. Lukács Kamilla (Csata Villám) 0.5 2
1488. Huth Martin Sebastian (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0.5 2
1489. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 0.5 2
1490. Méhész Zita (Kaszás Boszorkák) 0.5 2
1491. Szabó Leonárd (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0.5 2
1492. Nagy Hetény (SZKHSE U12) 0.5 2
1493. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 0.5 2
1494. Horváth Amira Angyalka (CVSE) 0.5 2
1495. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Pandák) 0.5 2
1496. Kertész Áron (Ajka - Szentgál City U12) 0.5 2
1497. Cserényi Ábel József (OSE Oroszlánok U12) 0.5 2
1498. Horváth Örs (Fűzfői AK) 0.5 2
1499. Hornok Bence (BUDAFOKI BAKOK) 0.5 2
1500. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 0.5 2
1501. Répási Regő Róbert (RICSILLA Rakéta U12) 0.5 2
1502. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0.5 2
1503. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U12) 0.5 2
1504. Tervey Dusán (BL Basket SE Vegyes) 0.5 2
1505. Mihalik Lilla Hanna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0.5 2
1506. Babócs Boglárka (Sportiskolás Csajok) 0.5 2
1507. Lamos Zsanett (Százhalombattai KSE Leány) 0.5 2
1508. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE Leány) 0.5 2
1509. Bári Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 2
1510. Uszkay Dóra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0.5 2
1511. Kovács Gergő (Monok SE) 0.5 2
1512. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 0.5 2
1513. Camille Sámuel Jónás (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0.5 2
1514. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök) 0.5 2
1515. Cserép Zita (Vasas Bolhák) 0.5 2
1516. Sigmond Tamara (Csata Csillagok) 0.5 2
1517. Pósán Katalin (DKKA Pandák) 0.5 2
1518. Mihályi Benjamin (ICT Pilots U12) 0.5 2
1519. Réti Liliána (Optofit-VKB Vác U12V) 0.5 2
1520. Lukács Éva Anna (Alba Fehérvár Csukák) 0.5 2
1521. Siska Olivér (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 2
1522. Tóth- Csöndör Levente (BSC Fiú) 0.5 2
1523. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0.5 2
1524. Rátvay Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0.5 2
1525. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1526. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0.5 2
1527. Száv Kevin Róbert (BKG PRIMA U12) 0.5 2
1528. Krizsán Kristóf (Békéscsabai KK) 0.5 2
1529. Ratskó Áron (BSC Fiú) 0.5 2
1530. Sándor Béla (Cívis KK Debrecen/B) 0.5 2
1531. Kiss-Kovács Vince (Optofit-VKB Vác U12V) 0.5 2
1532. Rajos Dorka (ETO BASKET) 0.5 2
1533. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 0.5 2
1534. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0.5 2
1535. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0.5 2
1536. Tokodi Benedek (EKE U12) 0.5 2
1537. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 0.5 2
1538. Turbucz Sebestyén (MAFC Heisler) 0.5 2
1539. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0.5 2
1540. Káplár Fanni Dóra (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0.5 2
1541. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U12) 0.5 2
1542. Gerlei Luca (Csepel Basket/C) 0.5 2
1543. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 2
1544. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0.5 2
1545. Szabó Patrik (GYKSE Bonyhád) 0.5 2
1546. Jánosik Dániel Erik (VUKE U12 Oroszlánok) 0.5 2
1547. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U12V) 0.5 2
1548. Gál Hunor Balázs (Jezsu Farkasok) 0.5 2
1549. Lecsek Levente (CVSE) 0.5 2
1550. Senkei Balázs (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0.5 2
1551. Lőrincz Hanna (RICSILLA Rakéta U12) 0.5 2
1552. Csont Mátyás (Jezsu Farkasok) 0.5 2
1553. Hujber Martin (CVSE) 0.5 2
1554. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1555. Racskó Máté (NYKK Eötvös U12) 0.5 2
1556. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.5 2
1557. Horváth Csák Botond (KASI U12 KISFALUDY) 0.5 2
1558. Ilyés Gábor (Békési Gladiátorok) 0.5 2
1559. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0.5 2
1560. Mocsár József (Békési Gladiátorok) 0.5 2
1561. Kasza Gréta Mira (Kölökös Lányok) 0.5 2
1562. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0.5 2
1563. Varga Vivien (FTSI Constantinum U12) 0.5 2
1564. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 0.5 2
1565. Gerencsér Lili (Sportiskolás Csajok) 0.5 2
1566. Patócs Vilmos György (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.5 2
1567. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U12) 0.5 2
1568. Otta Ferenc Ádám (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0.5 2
1569. Suba Ármin (FTSI Constantinum U12) 0.5 2
1570. Takács Luca (Sportiskolás Csajok) 0.5 2
1571. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE Fiú) 0.5 2
1572. György Boróka Zenkő (BUDAFOKI BAKOK) 0.5 2
1573. Bencs Dominik (Sláger KKSE U12) 0.5 2
1574. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 2
1575. Braun Valter (GYKSE Bonyhád) 0.5 2
1576. Halász Gábor János (Cívis KK Debrecen/B) 0.5 2
1577. Hajnal Málna Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0.5 2
1578. Horváth Gergely (MAFC Gabányi) 0.5 2
1579. Takács Maja Rozi (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0.5 2
1580. Laki Adél (KSC Szekszárd) 0.5 2
1581. Turula Dominik (KASI U12 KISFALUDY) 0.5 2
1582. Szabó Eszter (DKKA Pandák) 0.5 2
1583. Solymosi Réka (DIFE KK U12 DERECSKE) 0.5 2
1584. Vargová Zara (Fűzfői AK) 0.5 2
1585. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló) 0.5 2
1586. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.5 2
1587. Lukács Lili Dorka (Vasas Bolhák) 0.5 2
1588. Kárász János (Óbudai Kaszások/B) 0.5 2
1589. Lakatos Olivér (S&T Hernád U12) 0.5 2
1590. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0.5 2
1591. Pfeiffer Milla (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0.5 2
1592. Pozsgai Laurent (DIFE KK U12 DERECSKE) 0.5 2
1593. Tóth Max (Szentendrei KSE/A) 0.5 2
1594. István-Schirling Inez (Vasas Amazonok) 0.25 4
1595. Seres Dávid (FTSI József A. U12) 0.25 4
1596. Kovács Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 0.25 4
1597. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 1
1598. Szobonya Vince (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1599. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1600. Takács David (ZTE KK) 0 2
1601. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 0 2
1602. Horvát Anna (Csata Csillagok) 0 2
1603. Váczi Botond (Keresztúri SE) 0 1
1604. Deák Milán (KKS) 0 1
1605. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0 1
1606. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 0 2
1607. Namesánszky Ádám (Jezsu Farkasok) 0 1
1608. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1609. Ambrusch Barnabás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 1
1610. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 0 1
1611. Reznicsek Lénárd (MAFC Heisler) 0 2
1612. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
1613. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1614. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U12) 0 2
1615. Nagy Kristóf (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1616. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1617. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1618. Mihalik Gábor Ádám (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1619. Berki Tamás (BSC Herman) 0 2
1620. Bohus Gergely (MAFC Heisler) 0 2
1621. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 0 2
1622. Riegler Áron (Monok SE) 0 2
1623. Bokori Attila (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1624. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1625. Morhul Ivav (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
1626. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket/C) 0 2
1627. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1628. Szoták Emma (BLF SE U12) 0 2
1629. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1630. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1631. Papp Márk (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
1632. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/B) 0 2
1633. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
1634. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1635. Zoller Liliána (Kaszás Boszorkák) 0 2
1636. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1637. Frezik Dávid (Kozármisleny SE) 0 2
1638. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1639. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Pandák) 0 2
1640. Elek Benjámin (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1641. Kovács Richárd (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1642. Orosz Máté János (Szentesi Gepárdok) 0 2
1643. Püski Róza (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
1644. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1645. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1646. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 0 2
1647. Nagy Kornél (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1648. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Kenguruk) 0 2
1649. Szalai Dávid (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1650. Perjési-Szabó Réka (CEKK Basket) 0 2
1651. Kertes Olivér (BasketBaja SE) 0 2
1652. Őszi Roland (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1653. Nagy Olivér Albert (Szentendrei KSE/A) 0 2
1654. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 0 2
1655. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1656. Lukács Barnabás (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1657. Bódás Ádám Tamás (DKKA Alligators) 0 2
1658. Deák Korinna (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
1659. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 0 2
1660. Balogh Ádám Zalán (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1661. Szabados Judit (Kaszás Boszorkák) 0 2
1662. Graziano Andrea (KVSE U12) 0 2
1663. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 0 2
1664. Nemes Zoltán (Keresztúri SE) 0 2
1665. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bikák) 0 2
1666. Tóth Richárd (VUKE U12 Oroszlánok) 0 1
1667. Zsigovics Marcell (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1668. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
1669. Papp Benedek (BSC Herman) 0 2
1670. Tóth Emili (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1671. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 2
1672. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 0 2
1673. Kun Brúnó (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1674. Osztovits Róza Matild (Kaszás Boszorkák) 0 2
1675. Horváth Zalán (DKKA Alligators) 0 2
1676. Juhász Levente (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
1677. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U12) 0 1
1678. Hegyháti Anna (BSC LÁNY) 0 2
1679. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1680. Halupka Máté (EKE U12) 0 2
1681. Gáll Eszter (Csata Csillagok) 0 2
1682. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 0 2
1683. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1684. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1685. Illés Dániel (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1686. Varga Máté István (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1687. Bereczki Bence (PSE Párducok) 0 2
1688. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1689. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
1690. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1691. Pálos Dániel Tamás (ZTE KK) 0 2
1692. Nagy Noel (Szentesi Gepárdok) 0 2
1693. Kárner Martin (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1694. Becző Noel (Jezsu Farkasok) 0 2
1695. Agócs Nimród (Zuglói Sasok U12) 0 2
1696. Lassányi Dániel Máté (MAFC Heisler) 0 2
1697. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1698. Dömötör Dániel (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1699. Palkovics Norbert (Hévíz SK U12) 0 2
1700. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi Gepárdok) 0 2
1701. Bognár Tamás (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1702. Csabai Luca (Csata Villám) 0 2
1703. Kajári Zsombor (ZTE KK) 0 2
1704. Kirs Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1705. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1706. Szeghő Dorina Róza (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1707. Szenczi Dávid (MAFC Heisler) 0 2
1708. Herbák Edvin József (BSC Fiú) 0 2
1709. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1710. Debreceni Dóra (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
1711. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok U12) 0 2
1712. Polgár Péter (Pityke KSE) 0 2
1713. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1714. Harfouch Benett (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1715. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1716. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1717. Sipos Adél (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1718. Bóka János Pál (Monor SE Fiú) 0 2
1719. Dandé Péter (BKG PRIMA U12) 0 2
1720. Mitykó Máté Ákos (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1721. Harta Barnabás (Ajkai Vitézek U12) 0 1
1722. Varga Dániel (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1723. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1724. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 0 2
1725. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1726. Lánczy Timon József (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1727. Koczkás Kolos János (SZKHSE U12) 0 1
1728. Vág Lotty Lia (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1729. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1730. Topor Ádám (Monor SE Fiú) 0 1
1731. Imre Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1732. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1733. Laczkó Vanda Zsófia (Csata Csillagok) 0 1
1734. Kocsis Bálint (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1735. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1736. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 1
1737. Iván Lilien Bella (DKKA Pandák) 0 2
1738. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1739. Berta Lili (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1740. Buza Alex István (FTSI József A. U12) 0 3
1741. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1742. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1743. Csernó Dorka (Csata Villám) 0 2
1744. Gáspár Lilien (Pityke KSE) 0 2
1745. Kenedi Zoltán (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1746. Üveges Balázs (ICT Pilots U12) 0 1
1747. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 0 1
1748. Szántó Szabolcs (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1749. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1750. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1751. Bősze Gréta (Kölökös Lányok) 0 2
1752. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U12) 0 2
1753. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1754. Berczelly Barnabás (Ziccer Tigrisek) 0 2
1755. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Alligators) 0 1
1756. Baricz Bence (CEKK) 0 1
1757. Máté Viktória (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1758. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1759. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 1
1760. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1761. F. Nagy Ádám (Cívis KK Debrecen/B) 0 1
1762. Párkány-Simon Áron (Szentendrei KSE/B) 0 2
1763. Soós Áron (ZTE KK) 0 2
1764. Winczheim Emma (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1765. Szilágyi Levente (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1766. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1767. Rédei Vencel (FKE Mackók) 0 1
1768. Rózsás Bence (ZTE KK) 0 2
1769. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1770. Czita Ozsvát (GYKSE Szekszárd) 0 2
1771. Gayer Máté (Kozármisleny SE) 0 2
1772. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1773. Kece Zeynep (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1774. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
1775. Sárkány Bora (MTK Budapest) 0 2
1776. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 0 1
1777. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1778. Kocsis Balázs (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1779. Kiss Molli (MÓRICZ U12/A) 0 2
1780. Nagy András (Békési Gladiátorok) 0 1
1781. Ódor Norah (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1782. Pókó Blanka (VESC) 0 2
1783. Farkas Brendon Ernő (S&T Hernád U12) 0 2
1784. György Bálint (Monok SE) 0 2
1785. Iván Levente (MÓRICZ U12/A) 0 2
1786. Jankovics Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
1787. Gáli Zétény (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1788. Bodnár Boglárka (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1789. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club) 0 2
1790. Fazekas Zétény Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
1791. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1792. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 0 1
1793. Török Nándor János (MÓRICZ U12/A) 0 2
1794. Erdélyi Vid Tas (Szentendrei KSE/A) 0 2
1795. Bődey Mihály (MAFC Mokos) 0 1
1796. Kósa Zsombor (Békési Gladiátorok) 0 2
1797. Kecskés Krisztián Gyula (BKG PRIMA U12) 0 2
1798. Eszterle Zita (BSC LÁNY) 0 2
1799. Kiss Hanga Heléna (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
1800. Boros Bodza Róza (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1801. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1802. Szávai Szófia (KKS) 0 2
1803. Hajas Mátyás Zoltán (GYKSE Bonyhád) 0 2
1804. Kecskeméti Árpád (Zuglói Sasok U12) 0 2
1805. Szűts Arnold Dávid (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1806. Varga Brúnó Bendegúz (Életrevalók SE) 0 2
1807. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1808. Zalka Szófia Noa (Csata Villám) 0 2
1809. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1810. Medgyesi Patrik (SZEDEÁK U12) 0 2
1811. Mikle Simon Ábel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1812. Tornai Alíz (VUA U12) 0 2
1813. Tóth Dávid (Keresztúri SE) 0 2
1814. Kovács Martin (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1815. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1816. László Zsombor (Körmendi Törpördögök) 0 2
1817. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U12) 0 2
1818. Barsi Levente (KKS) 0 2
1819. Fodor- Misik Kinga (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1820. Mészáros Attila (Szentesi Gepárdok) 0 2
1821. Schőn Erik (DKKA Alligators) 0 2
1822. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 0 1
1823. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1824. Kovács Borbála Hanna (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1825. Váradi Alíz (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1826. Csicsay Vince (Győrzámolyi Rókák) 0 2
1827. Tóth-Thiesz Soma (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1828. Ortutay Szabolcs (Vasas Budai ASE) 0 1
1829. Mezriczky Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1830. Bohai Soma (VMG DSE) 0 2
1831. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1832. Molnár Olivér István (Életrevalók SE) 0 2
1833. Rónavölgyi Johanna Liza (KKS) 0 1
1834. Heller Dávid (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1835. Danyi Dorottya Gyöngyi (S&T Hernád U12) 0 2
1836. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1837. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 0 2
1838. Rózsa Hanna Izabella (Kécskei Vidrák) 0 1
1839. Farkas Levente (MÓRICZ U12/A) 0 2
1840. Buttinger Dominik Ádám (EKE U12) 0 2
1841. Olajos István (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1842. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 0 2
1843. Danóczy Kornél (FKE Mackók) 0 1
1844. Pető Jázmin (DVTK Tiszaújváros) 0 1
1845. Gurbán Marcell (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1846. Hajdú Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1847. Kade Titusz (EKE U12) 0 2
1848. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1849. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1850. Rabi Zoltán (Szentendrei KSE/A) 0 2
1851. Lénárt Lili Róza (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1852. Szarvas Alíz (ETO BASKET) 0 2
1853. Hevesi Roland (BSC Fiú) 0 2
1854. Feiler Hanna Alexandra (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1855. Végvári Izabella Nikolett (KKS) 0 2
1856. Popovics Benett (MÓRICZ U12/A) 0 1
1857. Boros Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1858. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
1859. Zsuró Ádám (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
1860. Pék Benedek (EKE U12) 0 2
1861. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1862. Sultész Teodóra (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1863. Kovács Dániel (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
1864. Pócs Petra (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1865. Kalmár Richárd (Hévíz SK U12) 0 2
1866. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1867. Korcz Levente (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1868. Kiss Maximilián (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1869. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
1870. Szendi Odett (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1871. Lukács Barnabás (CEKK) 0 2
1872. Pajkos Réka (FTSI Constantinum U12) 0 1
1873. Vittmann Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1874. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum U12) 0 2
1875. Kun Abigél (KS Szeged Bulldogok) 0 1
1876. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1877. Sólyomvári-Nagy Ádám (Vasas Budai ASE) 0 1
1878. Szabó Lili (MÓRICZ U12/A) 0 2
1879. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 0 2
1880. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1881. Tóth Kamilla Csenge (MÓRICZ U12/A) 0 1
1882. Makki Eszter (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 1
1883. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
1884. Timár Kira (FTSI József A. U12) 0 4
1885. Busa Gergő (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
1886. Suciu Matei (BC Primo Carei) 0 1
1887. Kozák Noel (CVSE) 0 2
1888. Harsányi Márk Levente (Jezsu Farkasok) 0 1
1889. Tóth Flóra (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1890. Mocanu Damian (BC Primo Carei) 0 2
1891. Kuklis Gergő (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1892. Hlavay-Toldy Janka (VESC) 0 2
1893. Rutkai Gergely Márk (Jezsu Farkasok) 0 1
1894. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1895. Halwax Noémi (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1896. Somogyvári Zétény (Monok SE) 0 2
1897. Szalóczi Noel (Jezsu Farkasok) 0 1
1898. Kertész Attila Dominik (FTSI Constantinum U12) 0 1
1899. Várhelyi-Ágó Péter (Kosársuli 8600 Kft) 0 1
1900. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1901. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
1902. Smida Botond (Salgótarjáni KI) 0 2
1903. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1904. Patály Szonja Viktória (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1905. Ruska Hanna (Nyírpazonyi KE) 0 2
1906. Szemző Dorián Tamás (BasketBaja SE) 0 1
1907. Máté Leonóra (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1908. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
1909. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 0 2
1910. Balogh Bence Máté (TSK-Magiszter U12) 0 2
1911. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 0 2
1912. Gerencsér Liza (Sportiskolás Csajok) 0 2
1913. Madaras Dominik Noel (Budapesti Bikák U12) 0 2
1914. Pintér Mihály (Szentendrei KSE/A) 0 1
1915. Kalauz Emma (VESC) 0 2
1916. Patály Kristóf (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1917. Lőrincz Ata (Kécskei Vidrák) 0 2
1918. Ibraheem Aleeza (Kölökös Lányok) 0 2
1919. Aranyos Effi (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
1920. Mester Míra Sára (Kölökös Lányok) 0 2
1921. Balla Olivér Sándor (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1922. Pum Kornél (Szentendrei KSE/B) 0 2
1923. Kovács Gergely (CVSE) 0 2
1924. Mészáros Bence Imre (Szentesi Gepárdok) 0 2
1925. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0 2
1926. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1927. Holló Márk (Vasas Budai ASE) 0 2
1928. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Kenguruk) 0 1
1929. Juhász Nimród (FTSI Platán Isk. U12) 0 2
1930. Csikó Noel (Salgótarjáni KI) 0 2
1931. Megyeri-Juhász Vince (S&T Hernád U12) 0 2
1932. Pichler Elza (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1933. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1934. Póka Mira Boróka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1935. Gombocz Bercel (Vasas Budai ASE) 0 2
1936. Kertész Betsabé Lea (Szentesi Gepárdok) 0 2
1937. Dovhinka Anna (VUA U12) 0 2
1938. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U12) 0 2
1939. Máté Nikoletta Letícia (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1940. Dósa Gréta (DVTK Akadémia/A) 0 2
1941. Palánkai Anka (Vasas Amazonok) 0 1
1942. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1943. Takács Barnabás (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1944. Varga Krisztina Rózsa (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1945. Kovács Nóra Kincső (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1946. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0 1
1947. Tari Zalán (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
1948. Náray Botond Lajos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
1949. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
1950. Zámbó Ferenc (DKKA Alligators) 0 1
1951. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1952. Anderkó Balázs (MEAFC Basket Bulls) 0 2
1953. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0 2
1954. Balog Jázmin Melani (Gyakorlós Csibék) 0 2
1955. Kiss Márton (Szolnoki Sasok) 0 2
1956. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 2
1957. Kéhl Tamás (Vasas Budai ASE) 0 2
1958. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1959. Hász Anna (Gyakorlós Csibék) 0 2
1960. Varga Dávid István (OSE Oroszlánok U12) 0 1
1961. Makkos Máté Olivér (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1962. Tóth Vencel (MAFC Heisler) 0 2
1963. Seder László (NYKK Eötvös U12) 0 1
1964. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 2
1965. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
1966. Berhidai Fanni Zora (Csepel Basket/A) 0 2
1967. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1968. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
1969. Szakács Zoé (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1970. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1971. Auth Péter (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1972. Bartus Izabell (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1973. Egresi Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1974. Nádasi Lili Viktória (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1975. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 0 2
1976. Barkóczi Vilmos Csongor (Jezsu Farkasok) 0 1
1977. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 0 2
1978. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1979. Gál Zétény (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
1980. Vass Lóránd (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
1981. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
1982. Kovalenko Palíná (Csata Csillagok) 0 1
1983. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0 2
1984. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 0 2
1985. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1986. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök) 0 1
1987. Szalay Kata (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1988. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1989. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
1990. Bálint Boglárka (CEKK) 0 2
1991. Kollmann Barnabás (BLF SE U12) 0 2
1992. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1993. Küllős Attila Csaba (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1994. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1995. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 0 2
1996. Katona Boglárka Hanna (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1997. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1998. Soós János (OSE Oroszlánok U12) 0 1
1999. Sőti Heléna (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2000. Balogh Liliom (TSK-Magiszter U12) 0 2
2001. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2002. Novozánszki Lilien (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2003. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2004. Vidovenyecz Levente (Békési Gladiátorok) 0 1
2005. Popovics János (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
2006. Buzogány Lia (Kaszás Boszorkák) 0 2
2007. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2008. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2009. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2010. Pálfy-Nagy Zsombor Attila (Kozármisleny SE) 0 2
2011. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2012. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2013. Fehér Virág (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2014. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2015. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2016. Györfi Ábel (BKG PRIMA U12) 0 2
2017. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2018. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U12) 0 2
2019. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2020. Székely Lea Hanni (Békési Gladiátorok) 0 2
2021. Berkes Dániel (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2022. Besenyei Roland (Pityke KSE) 0 2
2023. Retkes Bence (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2024. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2025. Virág Dániel Attila (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
2026. Kőrizs Dávid (MÓRICZ U12/A) 0 2
2027. Ádám Borka Borsika (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2028. Matus Ádám Bálint (BSC Herman) 0 2
2029. Kelepeisz Marcell (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
2030. Hornyák Mátyás (SZKHSE U12) 0 2
2031. Bokor Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 2
2032. Ledneczki Erik (Monok SE) 0 2
2033. Sipos Levente (ICT Pilots U12) 0 2
2034. Kun Bella (MÓRICZ U12/A) 0 2
2035. Bera Máté Balázs (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
2036. Zhorela Vajk (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2037. Erdélyi Rikárdó (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2038. Vass Léna (BKG PRIMA U12) 0 2
2039. Budai Erik (SZEDEÁK U12) 0 2
2040. Mihály Levente Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
2041. Alvári Emília (MÓRICZ U12/A) 0 1
2042. Jaloveczky Nola (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2043. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
2044. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 0 1
2045. Krecsmarik Róbert (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
2046. Huszti Izabella (MÓRICZ U12/A) 0 1
2047. Castiglione Olivér (KKS) 0 2
2048. Papp Péter (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2049. Bartók Marcell (FKE Mackók) 0 1
2050. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
2051. Koprivanacz Olivér (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
2052. Miricz Gergő Bálint (Salgótarjáni KI) 0 2
2053. Bacskai Boglárka (KKS) 0 1
2054. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 0 2
2055. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA U12) 0 2
2056. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 0 2
2057. Kozma Adél Kitti (Nyírpazonyi KE) 0 2
2058. Nagy Vivien (PSE Párducok) 0 2
2059. Dongó Milán (FTSI József A. U12) 0 2
2060. Pap Brigitta Maja (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
2061. Horváth Hanna (VUA U12) 0 2
2062. László Karina Nóra (PSE Párducok) 0 2
2063. Dallos Máté (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
2064. Girgász Barnabás (MAFC Mokos) 0 1
2065. Szekeres Milán (ZTE KK) 0 2
2066. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök) 0 1
2067. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2068. Kolláth Kristóf (GYKSE Szekszárd) 0 2
2069. Csabai Márton (MAFC Mokos) 0 1
2070. Zsignár Lili (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
2071. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2072. Szondi Dániel (MÓRICZ U12/A) 0 1
2073. Csiffáry Bálint Bajnok (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
2074. Máriás Borbála (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
2075. Fábián Bence (FKE Mackók) 0 1
2076. Homródi Szonja (DVTK Tiszaújváros) 0 1
2077. Sándor-Kiss Zsófia (Kaszás Boszorkák) 0 2
2078. Palócz Zsolt (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
2079. Józan Bence (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2080. Nagy Levente (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
2081. Sterczer Maja Hilda (Szentendrei KSE/B) 0 2
2082. Gönczör Eliza (Pécsi VSK Leány) 0 2
2083. Kaszás Abigél (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
2084. Kiss Léna (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2085. Hajdu László Botond (Miklósi KékRókák KE) 0 1
2086. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 2
2087. Szegedi Marcell (Nyírpazonyi KE) 0 2
2088. Gazsi Noel (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2089. Nagy Ákos Levente (GYKSE Szekszárd) 0 2
2090. Végvári Enikő Szonja (KKS) 0 1
2091. Kecskés Miksa (BL Basket SE Vegyes) 0 2
2092. Záray Panni (Csata Villám) 0 2
2093. Kószó Vince (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2094. Czuczor Sarolta (ETO BASKET) 0 2
2095. Owczarek Máté (BSC Herman) 0 2
2096. Kövecses Dávid László (ICT Pilots U12) 0 2
2097. Konecsni Viktória (Gyakorlós Csibék) 0 2
2098. Péter Bence (MÓRICZ U12/A) 0 1
2099. Sipos Zétény (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2100. Fiausch Márk (Ajkai Vitézek U12) 0 1
2101. Kis Izabella (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
2102. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2103. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
2104. Rédei Márton (FKE Mackók) 0 1
2105. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
2106. Radics Kata (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2107. Horváth Dávid Krisztián (Békési Gladiátorok) 0 2
2108. Hernádi Ákos (Tapolcai Sárkányok) 0 2
2109. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2110. Mészáros Luca (VESC) 0 2
2111. Bihary Martin (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2112. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
2113. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
2114. Tarjányi Bacsó Botond (FTSI Constantinum U12) 0 1
2115. Kaiser György (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2116. Török Maja (MÓRICZ U12/A) 0 2
2117. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 0 2
2118. Király Ádám Marcell (Budapesti Bikák U12) 0 2
2119. Terjéki Máté (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
2120. Alvári Dominik (MÓRICZ U12/A) 0 2
2121. Enyedi Krisztián (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
2122. Nagy Máté Angelus (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
2123. Miklós Nimród (KASI U12 TOLDI) 0 1
2124. Logvinov Arij (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
2125. Simon Zsófia (Gyakorlós Csibék) 0 2
2126. Pál Anna Réka (GYKSE Bonyhád) 0 2
2127. Korhut Nándor (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
2128. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 0 2
2129. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 0 1
2130. Farcău George (BC Primo Carei) 0 2
2131. Katona László Marcell (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2132. Vörös Szofi Olivia (S&T Hernád U12) 0 1
2133. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0 2
2134. Csáki Zita (FTSI József A. U12) 0 2
2135. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2136. Bottyán Barnabás (Szentendrei KSE/A) 0 2
2137. Pálinkás Ádám (Jezsu Farkasok) 0 1
2138. Sztankó Zéta Csaba (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2139. Benke Botond (Monok SE) 0 2
2140. Sikora Levente László (Jezsu Farkasok) 0 1
2141. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
2142. Horváth Bence László (Monok SE) 0 2
2143. Turóczy Szabolcs (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2144. Gulyás Dorina (Szolnoki Zöldikék) 0 2
2145. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
2146. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
2147. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
2148. Kelemen Benett (FTSI Constantinum U12) 0 2
2149. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
2150. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 0 2
2151. Nagy Botond Márton (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2152. Petrohai Hanna (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2153. Laczó Ákos (Kozármisleny SE) 0 2
2154. Balla Lilianna (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
2155. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2156. Máté Virág (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2157. Lakatos Szofi (S&T Hernád U12) 0 2
2158. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök) 0 1
2159. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. U12) 0 3
2160. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 0 1
2161. János Zsófia (GYKSE Bonyhád) 0 2
2162. Máté Jázmin Bianka (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2163. Réfi Zétény (Monok SE) 0 2
2164. Barabás Lelle Sára (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
2165. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U12) 0 2
2166. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 0 2
2167. Fekete Véda Szofi (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2168. Grimm Ákos (Budapesti Bikák U12) 0 2
2169. Turzó Levente (Csepel Basket/C) 0 1
2170. Varga Fanni (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
2171. Önder Lelle Valéria (Szentesi Gepárdok) 0 2
2172. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
2173. Pivók Hunor (EKE U12) 0 2
2174. Kovács Krisztián (CVSE) 0 2
2175. Horváth Botond (Ajkai Vitézek U12) 0 2
2176. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2177. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház Fiú) 0 1
2178. Czirkusz Julianna (Ziccer Tigrisek) 0 2
2179. Borga Levente Imre (Sláger KKSE U12) 0 2
2180. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club) 0 2
2181. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Csibék) 0 2
2182. Szollár Emily (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
2183. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2184. Csurgai Péter (Szentesi Gepárdok) 0 2
2185. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
2186. Kapornaki Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2187. Csóka Brájen Kristóf (S&T Hernád U12) 0 2
2188. Oláh Eszter (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
2189. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök) 0 1
2190. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
2191. Ferenczi Lotti (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2192. Jónás Rikárdó (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2193. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
2194. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U12) 0 2
2195. Király András Kolumbusz (Szentendrei KSE/A) 0 2
2196. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2197. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
2198. Pálhegyi Luca (VUA U12) 0 2
2199. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
2200. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
2201. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 0 2
2202. Varga Tímea (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2203. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U12) 0 2
2204. Moharos Zsófia (S&T Hernád U12) 0 2
2205. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 0 2
2206. Elek Ádám Zsolt (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
2207. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 2
2208. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
2209. Gimesi Elvira Matilda (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 1
2210. Zölei Gergő (Hévíz SK U12) 0 2
2211. Fekete Oliver (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
2212. Koppány Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
2213. Sós Zoltán Antal (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
2214. Holló Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
2215. Kertész Mihály Máté (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
2216. Csiszér Joel (KöLöKöS Fiúk) 0 2
2217. Sándor Levente (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2218. Boldizsár Bence (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
2219. Sándor Barnabás (Újpest-MT/A) 0 2
2220. Borbély Száva (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2221. Bíró Gellért (Budafoki Bikák) 0 2
2222. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 2
2223. Steiner Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2224. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 2
2225. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
2226. Halász Bernát (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2227. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
2228. Temesvári Kamilla Róza (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 1
2229. Lovas Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 0 1
2230. Erhardt Linda (Sportiskolás Csajok) 0 2
2231. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
2232. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2233. Rádó Tamara (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
2234. Somogyi Mia (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2235. Németh Lilien (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
teljes ranglisták >>

Fault - ÁTLAG (min. 1 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Mbuyi Nolen (Budapesti Honvéd SE/B) 5 2
2. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 5 2
3. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 4.5 2
4. Gyarmati Máté István (MAFC Gabányi) 4.5 2
5. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 4.5 2
6. Takács Boldizsár (ZTE KK) 4.5 2
7. Óvári Áron Mór (Alba Fehérvár Cápák) 4 2
8. Fogarasi Benedek (OSE Oroszlánok U12) 4 2
9. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 4 1
10. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK Debrecen/B) 4 2
11. Zsolnai Bence (CVSE) 4 2
12. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 4 2
13. Delacasse László (ZTE KK) 4 2
14. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 4 2
15. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 4 1
16. Rétyi Zalán (ZTE KK) 4 2
17. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 4 2
18. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 4 1
19. Szatmári Hugó (Budafoki Bikák) 4 2
20. Zsigovics Marcell (Alba Fehérvár Kenguruk) 4 1
21. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 4 2
22. Konakov Filip (Ifjú Sólymok) 3.5 2
23. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 3.5 2
24. Deák Márk (Jezsu Farkasok) 3.5 2
25. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök) 3.5 2
26. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 3.5 2
27. Kertész Panna (Csata Csillagok) 3.5 2
28. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 3.5 2
29. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólymok) 3.5 2
30. Kálnoky Zsombor Bálint (KöLöKöS Fiúk) 3.5 2
31. Merkovic Szelina (Kecskeméti U12 Villámok) 3.5 2
32. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 3.5 2
33. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 3.5 2
34. Wertmüller Milán Zoltán (Életrevalók SE) 3.5 2
35. Németh Marcell (Ajkai Vitézek U12) 3.5 2
36. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 3.5 2
37. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U12) 3.5 2
38. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U12/A) 3.5 2
39. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U12/A) 3.5 2
40. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 3.5 2
41. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Cougars) 3.5 2
42. Orbán Nóra (Kölökös Lányok) 3.5 2
43. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Cápák) 3.5 2
44. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.5 2
45. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 3.5 2
46. Berecz Botond (Budafoki Bikák) 3.5 2
47. Sebő István Zalán (EKE U12) 3.5 2
48. Blaskovics Áron (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 3.5 2
49. Csont Mátyás (Jezsu Farkasok) 3.5 2
50. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 3.5 2
51. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 3.5 2
52. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 3.5 2
53. Elek Ádám Zsolt (KASI U12 GYAKORLÓ) 3.5 2
54. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 3.5 2
55. Sándor Barnabás (Újpest-MT/A) 3.5 2
56. Erhardt Linda (Sportiskolás Csajok) 3.5 2
57. Somi Miron (KASI U12 TOLDI) 3 2
58. Radulovic Ekaterina (Soproni Darazsak Akadémia/A) 3 2
59. Mile Barnabás (Győrzámolyi Rókák) 3 2
60. Varga László (OSE Oroszlánok U12) 3 2
61. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 3 2
62. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 3 2
63. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 3 2
64. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 3 2
65. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 3 2
66. Gyermán Léna (NKA Pécs U12 Leány) 3 2
67. Tankó Tamara (Kanizsai Vadmacskák SE) 3 2
68. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 3 2
69. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U12 Leány) 3 2
70. Müller Mihály (Pécsi VSK Fiú) 3 2
71. Vajda Árpád (KöLöKöS Fiúk) 3 2
72. Lente Laura Panna (Kaszás Boszorkák) 3 2
73. Fehér Máté Koppány (Szentendrei KSE/A) 3 2
74. Kurucz-Magyar Mira (VESC) 3 2
75. Imre Dávid (KASI U12 GYAKORLÓ) 3 2
76. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK U12) 3 2
77. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Kenguruk) 3 2
78. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 3 2
79. Mezei Máté (Szentendrei KSE/B) 3 2
80. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 3 2
81. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 3 2
82. Sosztarich Sára (Soproni Darazsak Akadémia/B) 3 2
83. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 3 2
84. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök) 3 2
85. Sabáli Sejla (Soproni Darazsak Akadémia/A) 3 2
86. Tóth Áron (Budapesti Bikák U12) 3 2
87. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 3 2
88. Sipos Zalán (BSC Herman) 3 2
89. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 3 2
90. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 3 2
91. Meszaros Milan (BC Primo Carei) 3 1
92. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 3 2
93. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U12) 3 2
94. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 3 2
95. Oláh Dávid (MEAFC Csibészek) 3 2
96. Mezei Miksa Barnabás (Sláger KKSE U12) 3 2
97. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Pandák) 3 2
98. Ress Kornél (BSC Fiú) 3 2
99. Hajdu Blanka (Csata Villám) 3 2
100. Farkas Virág Júlia (DKKA Pandák) 3 2
101. Buti Izabella (Soproni Darazsak Akadémia/A) 3 2
102. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 3 2
103. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét U12) 3 2
104. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U12) 3 2
105. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 3 2
106. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló) 3 2
107. Tóth Bendegúz (MAFC Mokos) 3 4
108. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 3 1
109. Krieg Nina (Csata Csillagok) 3 1
110. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 3 2
111. Szatmári Marcell László (CEKK) 3 2
112. Kondor Dávid (Budafoki Bikák) 3 2
113. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 3 2
114. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 3 2
115. Deák Korinna (NKA Pécs U12 Leány) 3 2
116. Bári Lili (Pilisborosjenői Párducok) 3 2
117. Berencsi Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 3 2
118. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE Fiú) 3 2
119. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/A) 3 2
120. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 3 2
121. Pálos Dániel Tamás (ZTE KK) 3 2
122. Illés Dániel (Ajkai Vitézek U12) 3 2
123. Korhut Nándor (Cívis KK Debrecen/B) 3 2
124. Oláh Eszter (Zsákoló Zsiráfok) 3 1
125. Szongoth-Kukán András (MAFC Mokos) 2.75 4
126. Fekete Norbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 2.67 3
127. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 2.5 2
128. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 2.5 2
129. Tóth Zétény (DKKA Cougars) 2.5 2
130. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U12) 2.5 2
131. Solevic Miló (MEZŐBERÉNYI KK) 2.5 2
132. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 2.5 2
133. Bitó Attila (FTSI Constantinum U12) 2.5 2
134. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 2.5 2
135. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 2.5 2
136. Fábri Lili (Csepel Basket/A) 2.5 2
137. Takács Dominik (OSE Oroszlánok U12) 2.5 2
138. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 2.5 2
139. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 2.5 2
140. Bakó Imre (FTSI Platán Isk. U12) 2.5 2
141. Szalai Bálint (EKE U12) 2.5 2
142. Pongor Benedek (Cívis KK Kenguruk) 2.5 2
143. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U12) 2.5 2
144. Béndek Péter (Fűzfői AK) 2.5 2
145. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE Fiú) 2.5 2
146. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U12) 2.5 2
147. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 2.5 2
148. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 2.5 2
149. Bodor Boldizsár (NKA Pécs U12 Fiú) 2.5 2
150. Nagy Amanda (Vasas Bolhák) 2.5 2
151. Gálos Botond (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 2.5 2
152. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 2.5 2
153. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 2.5 2
154. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Rókák) 2.5 2
155. Novák Dominik (Ifjú Sólymok) 2.5 2
156. Pethő László (SZEDEÁK U12) 2.5 2
157. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 2.5 2
158. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U12) 2.5 2
159. Somi Zétény (Cívis KK Debrecen/A) 2.5 2
160. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 2.5 2
161. Juhász Ádám (MAFC Gabányi) 2.5 2
162. Tóth Soma Szabolcs (VUA U12) 2.5 2
163. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 2.5 2
164. Bencze Noé (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 2.5 2
165. Smuk Borbála (ETO BASKET) 2.5 2
166. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 2.5 2
167. Molnár Milán (Hévíz SK U12) 2.5 2
168. Katona Gergő (Tapolcai Sárkányok) 2.5 2
169. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök) 2.5 2
170. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U12/A) 2.5 2
171. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Bikák) 2.5 2
172. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 2.5 2
173. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.5 2
174. Mykhailov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 2.5 2
175. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 2.5 2
176. Cserkó Viktória Alexandra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2.5 2
177. Kiss Máté (Jezsu Farkasok) 2.5 2
178. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 2.5 2
179. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 2.5 2
180. Szigeti Levente (ICT Pilots U12) 2.5 2
181. Milotai Marcell (KVSE U12) 2.5 2
182. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 2.5 2
183. Mitsikoudis Christos (CEKK) 2.5 2
184. Medvig Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.5 2
185. Bakos Benedek (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 2.5 2
186. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 2.5 2
187. Kószó Gréta (SZEDEÁK U12 Leány) 2.5 2
188. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 2.5 2
189. Molnár Emma (BSC LÁNY) 2.5 2
190. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 2.5 2
191. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 2.5 2
192. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U12) 2.5 2
193. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.5 2
194. Havasi Kornél Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 2.5 2
195. Árok Emma (BL Basket SE Vegyes) 2.5 2
196. Kocsis Alíz Mónika (Kölökös Lányok) 2.5 2
197. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 2.5 2
198. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 2.5 2
199. Berényi Bálint (Budapesti Honvéd SE/B) 2.5 2
200. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 2.5 2
201. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 2.5 2
202. Schleifer Benett (EKE U12) 2.5 2
203. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U12) 2.5 2
204. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 2.5 2
205. Konkola Szabolcs (OSE Oroszlánok U12) 2.5 2
206. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/A) 2.5 2
207. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 2.5 2
208. Lantos Linett (FTSI Constantinum U12) 2.5 2
209. Steiger Dorka (Csata Csillagok) 2.5 2
210. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 2.5 2
211. Hidasi Dániel (CEKK) 2.5 2
212. Szabó Péter Jenő (Békési Gladiátorok) 2.5 2
213. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.5 2
214. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló) 2.5 2
215. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.5 2
216. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 2.5 2
217. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 2.5 2
218. Nagy Kristóf (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.5 2
219. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 2.5 2
220. Zoller Liliána (Kaszás Boszorkák) 2.5 2
221. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.5 2
222. Elek Benjámin (KASI U12 GYAKORLÓ) 2.5 2
223. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u12 fiú/B) 2.5 2
224. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2.5 2
225. Kulifay Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 2.5 2
226. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U12V) 2.5 2
227. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 2.5 2
228. Tóth Mína (Ajkai Vitézek U12) 2.5 2
229. Lelkes Mátyás (SZKHSE U12) 2.5 2
230. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 2.5 2
231. Osztovits Róza Matild (Kaszás Boszorkák) 2.5 2
232. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2.5 2
233. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2.5 2
234. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 2.5 2
235. Kis Nóra (ETO BASKET) 2.5 2
236. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 2.5 2
237. Kecskés Miksa (BL Basket SE Vegyes) 2.5 2
238. Berhidai Fanni Zora (Csepel Basket/A) 2.5 2
239. Retkes Bence (KöLöKöS Fiúk) 2.5 2
240. Varga Fanni (NKA Pécs U12 Leány) 2.5 2
241. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 2.5 2
242. Kade Titusz (EKE U12) 2.5 2
243. Balázs Bettina (Csepel Basket/C) 2.33 3
244. Déri Máté (Körmendi Törpördögök) 2 2
245. Soós Botond (DKKA Alligators) 2 2
246. Bodonyi Soma (NKA Pécs U12 Fiú) 2 2
247. Máthé Emma Karolina (VESC) 2 2
248. Both Tibor (GYKSE Bonyhád) 2 2
249. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 2 2
250. Seszták István (Cívis KK Debrecen/A) 2 2
251. Bíró Dóra (MEZŐBERÉNYI KK) 2 2
252. Lőrincz Milán (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 2 2
253. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U12) 2 2
254. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 2 2
255. Borza Emma Nóra (Cívis KK Macskatigrisek) 2 2
256. Somi Milos (KASI U11 VÁLOGATOTT) 2 4
257. Kertész Lilla (Cívis KK Macskatigrisek) 2 2
258. Fonó Gréta Mira (Kaszás Boszorkák) 2 2
259. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 2 2
260. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 2 2
261. Vizeli Vajk (Cívis KK Kenguruk) 2 2
262. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 2 2
263. Soltész Balázs (Sláger KKSE U12) 2 2
264. Vince Bence (KASI U12 KISFALUDY) 2 2
265. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 2 2
266. Rajnai Eleonóra (KSC Szekszárd) 2 2
267. Kovács Ákos Hunor (MAFC Mokos) 2 1
268. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 2 2
269. Balázs Gergő (MAFC Mokos) 2 1
270. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 2 2
271. Tóth Levente (Cívis KK Debrecen/A) 2 2
272. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 2 2
273. Bolla Gergő (Ajka - Szentgál City U12) 2 1
274. Taylor Jonatán Ben (Szentendrei KSE/B) 2 2
275. Szabó Csanád (Salgótarjáni KI) 2 2
276. Kővári Dóra (Csata Csillagok) 2 2
277. Hajdu Enikő (NKA Pécs U12 Leány) 2 2
278. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 2
279. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U12) 2 2
280. Schillinger Róza (ETO BASKET) 2 2
281. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 2 1
282. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 2 2
283. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2 2
284. Nyers Máté (NYKK Eötvös U12) 2 2
285. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 2 2
286. Gráczer Gergő (Ifjú Sólymok) 2 2
287. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 2 2
288. Balogh Leó (TSK-Magiszter U12) 2 2
289. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 2 2
290. Kövesi-Kun Benedikt (TFSE) 2 1
291. Pető Zsolt (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 2
292. Erős Zalán (EKE U12) 2 2
293. Kovács Bence (PSZSE-Kisördögök) 2 2
294. Tóbiás Botond (KöLöKöS Fiúk) 2 2
295. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 2 2
296. Tóth Richárd (FTSI Constantinum U12) 2 2
297. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Vadmacskák) 2 2
298. Simon Olivér (NKA Pécs u12 fiú/B) 2 2
299. Domán Hunor (Budapesti Honvéd SE/B) 2 2
300. Nagy Márton (FTSI Platán Isk. U12) 2 2
301. Brylko Davyd (SZEDEÁK U12) 2 2
302. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 2 2
303. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 2 2
304. Svantner Balázs (Cívis KK Debrecen/B) 2 2
305. Hatvári Marcell Áron (VUKE U12 Oroszlánok) 2 2
306. Hahn Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 2 2
307. Candido Marco (BSC Fiú) 2 2
308. Babos Jázmin (MTK Budapest) 2 2
309. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 2 2
310. Miszori Lia (Soproni Darazsak Akadémia/A) 2 2
311. Nagy Marcell Ádám (BLF SE U12) 2 2
312. Mikics Dragan (SZPA-HSE U12 Vegyes) 2 1
313. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 2 1
314. Farkas Liza (Soproni Darazsak Akadémia/A) 2 2
315. Kósik Anna (CEKK Basket) 2 2
316. Horváth Máté (ZTE KK) 2 2
317. Németh Máté (MAFC Heisler) 2 2
318. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 2 2
319. Ódor Jázmin (Hévíz SK U12) 2 2
320. Ortner András (Alba Fehérvár Kenguruk) 2 2
321. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK U12) 2 2
322. Forrás Alexander (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 2
323. Zeke Samu (MAFC Heisler) 2 2
324. Monori-Tönköl Vince (Monor SE Fiú) 2 2
325. Lipovits Marcell (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 2
326. Balogh Hédi (Cívis KK Macskatigrisek) 2 2
327. Ferenczi Bence (Ifjú Sólymok) 2 2
328. Ács Donát (BL Basket SE Vegyes) 2 2
329. Letenyei Vencel (VUA U12) 2 2
330. Faragó Benedek István (Vasas Budai ASE) 2 1
331. Kegyes Ámıin-Attila (BC Primo Carei) 2 2
332. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U12/A) 2 2
333. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 2 2
334. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Rókák) 2 2
335. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 2 2
336. Bilics Péter (MAFC Heisler) 2 2
337. Tomesz Léna (Csepel Basket/C) 2 2
338. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 2 2
339. Kovács Gábor Noel (Szentesi Gepárdok) 2 2
340. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 2 2
341. Fehér Boglárka (S&T Hernád U12) 2 2
342. Szabó Lilien Éva (BKG-Veresegyház Leány) 2 2
343. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U12) 2 1
344. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 2 2
345. Ungvári Botond László (KASI U12 GYAKORLÓ) 2 2
346. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 2 2
347. Németh Mercédesz (CEKK Basket) 2 2
348. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Debrecen/A) 2 2
349. Csák Zétény (Kecskeméti KA U12 Alfák) 2 2
350. Sashalmi Lilien (Csepel Basket/A) 2 2
351. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 2 2
352. Péntek István Máté (BLF SE U12) 2 2
353. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 2 2
354. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 2 2
355. Szilassy Ádám (DKKA Cougars) 2 2
356. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 2 2
357. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Sárkányok) 2 2
358. Földi Zalán András (CVSE) 2 2
359. Balog Barnabás György (Gödi SE Gödények) 2 2
360. Kubinszky Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 2 2
361. Namesánszky Ádám (Jezsu Farkasok) 2 1
362. Sas Dominik (OSE Oroszlánok U12) 2 2
363. Agbemasu Vanessza (Csata Villám) 2 2
364. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 2
365. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U12) 2 2
366. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 2 2
367. Takács Luca (Soproni Darazsak Akadémia/A) 2 2
368. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 2 2
369. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 2 2
370. Koranis Lukas (MAFC Gabányi) 2 2
371. Fodor Nimród (OSE Oroszlánok U12) 2 2
372. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 2 2
373. Krausz Bianka (Százhalombattai KSE Leány) 2 2
374. Tallmayer Amira (Csepel Basket/A) 2 2
375. Bereczki Janka (SZEDEÁK U12 Leány) 2 2
376. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 2 2
377. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 2
378. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 2 2
379. Kiss Zalán Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 2
380. Marton Áron (Vasas Akadémia U12) 2 2
381. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U12) 2 2
382. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Gödények) 2 2
383. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 2 2
384. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 2 4
385. Fodor Márk (BSC Herman) 2 2
386. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 2 2
387. Császár Bence (CEKK) 2 1
388. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/B) 2 2
389. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 2 1
390. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 2 2
391. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 2 2
392. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK Debrecen/B) 2 2
393. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 2 2
394. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 2 2
395. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 2 2
396. Szuvák György Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 2 2
397. Nagy Olivér Albert (Szentendrei KSE/A) 2 2
398. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 2 2
399. Molnár Milán Márk (Ziccer Tigrisek) 2 2
400. Horváth Bence (Győrzámolyi Rókák) 2 2
401. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2 2
402. Léránt Bence (SZKHSE U12) 2 2
403. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 2 2
404. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 2 2
405. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 2 2
406. Szabados Judit (Kaszás Boszorkák) 2 2
407. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U12) 2 1
408. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U12) 2 2
409. Deli Gordon (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 2 2
410. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Vadmacskák SE) 2 2
411. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 2 2
412. Herbák Edvin József (BSC Fiú) 2 2
413. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 2 2
414. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 2 1
415. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 2 2
416. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló) 2 2
417. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 2 2
418. Kalauz Emma (VESC) 2 2
419. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 2
420. Jaloveczky Nola (Százhalombattai KSE Leány) 2 2
421. Dallos Máté (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 2 2
422. Kolláth Kristóf (GYKSE Szekszárd) 2 2
423. Csabai Márton (MAFC Mokos) 2 1
424. Homródi Szonja (DVTK Tiszaújváros) 2 1
425. Fiausch Márk (Ajkai Vitézek U12) 2 1
426. Berkes Dániel (VUKE U12 Tigrisek) 2 2
427. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 2 2
428. Koczkás Kolos János (SZKHSE U12) 2 1
429. Palánkai Anka (Vasas Amazonok) 2 1
430. Takács Barnabás (VUKE U12 Oroszlánok) 2 2
431. Halwax Noémi (Soproni Darazsak Akadémia/B) 2 2
432. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 2 2
433. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 2 1
434. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 2 2
435. Zsignár Lili (Cívis KK Macskatigrisek) 2 2
436. Kelemen Benett (FTSI Constantinum U12) 2 2
437. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 2 1
438. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 1
439. Fekete Oliver (NKA Pécs u12 fiú/B) 2 2
440. Boldizsár Bence (NKA Pécs u12 fiú/B) 2 2
441. Réczi Patrik (FTSI Platán Isk. U12) 1.75 4
442. Jónás András (NKA Pécs u12 fiú/B) 1.67 3
443. Farkas Nimród (Óbudai Kaszások/A) 1.67 3
444. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Debrecen/A) 1.5 2
445. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 1.5 2
446. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök) 1.5 2
447. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 1.5 2
448. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 1.5 2
449. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 1.5 2
450. Bodor Hanga Boglárka (BLF SE U12) 1.5 2
451. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.5 2
452. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.5 2
453. Hegedűs András (Jezsu Farkasok) 1.5 2
454. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U12) 1.5 2
455. Huppauer László (Tatabányai Sport Club) 1.5 2
456. Túri Szofi (Kecskeméti U12 Villámok) 1.5 2
457. Du Chengyuan (BLF SE U12) 1.5 2
458. Lámpi Franciska (Csata Csillagok) 1.5 2
459. Halászevics Diána (KS Szeged Bulldogok) 1.5 2
460. Molnár Hanna (Hévíz SK U12) 1.5 2
461. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 1.5 2
462. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 1.5 2
463. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 1.5 2
464. Vincz Ábel (DKKA Alligators) 1.5 2
465. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U12V) 1.5 2
466. Bús Sándor (Szentendrei KSE/B) 1.5 2
467. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 1.5 2
468. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.5 2
469. Istókovics Miléna (NKA Pécs U12 Leány) 1.5 2
470. Juhász Marcell (MEAFC Csibészek) 1.5 2
471. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 1.5 2
472. Székely Beatrix (Fóti Kis Tigrisek) 1.5 2
473. Forrai Attila (GYKSE Bonyhád) 1.5 2
474. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 1.5 2
475. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Debrecen/A) 1.5 2
476. Hoffer Hanna (Szolnoki Zöldikék) 1.5 2
477. Bojtár Anna (Vasas Bolhák) 1.5 2
478. Szlotta Laura (VESC) 1.5 2
479. Miklóssy Fruzsina Bella (Fóti Kis Tigrisek) 1.5 2
480. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 1.5 2
481. Arató Ádám (Kecskeméti KA U12 Alfák) 1.5 2
482. Pető-Zimonyi Ákos (ZTE KK) 1.5 2
483. Mészáros Attila (Budafoki Bikák) 1.5 2
484. Bíró Loretta Léna (BSC LÁNY) 1.5 2
485. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1.5 2
486. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 2
487. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 1.5 2
488. Varga Ákos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1.5 2
489. Dzsida Vince (SZKHSE U12) 1.5 2
490. Répási Zorka (MEZŐBERÉNYI KK) 1.5 2
491. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 1.5 2
492. Dévai Ágoston (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1.5 2
493. Németh Jakab (RICSILLA Rakéta U12) 1.5 2
494. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Gabányi) 1.5 2
495. Szalánczi Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.5 2
496. Tót Áron (ICT Pilots U12) 1.5 2
497. Tóth Edit (Kecskeméti U12 Villámok) 1.5 2
498. Galambos Márton (SZEDEÁK U12) 1.5 2
499. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 1.5 2
500. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1.5 2
501. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/B) 1.5 2
502. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.5 2
503. Kovács Kornél (Monor SE Fiú) 1.5 2
504. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 1.5 2
505. Csuka Mira (Fóti Kis Tigrisek) 1.5 2
506. Majdanics Márk (EKE U12) 1.5 2
507. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U12) 1.5 2
508. Magyari Rita (Tatabányai Sport Club) 1.5 2
509. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK U12) 1.5 2
510. Domonkos Zoé (Gyakorlós Csibék) 1.5 2
511. Kapoli Dusán (BKG PRIMA U12) 1.5 2
512. Szonntag Adél (Csata Csillagok) 1.5 2
513. Konecsnyi Lolli (Kaszás Boszorkák) 1.5 2
514. Lázár Panna (CEKK Basket) 1.5 2
515. Gelicz Gergő (KASI U12 TOLDI) 1.5 2
516. Kertai Adél (KSC Szekszárd) 1.5 2
517. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 1.5 2
518. Raposa Marcell (NKA Pécs U12 Fiú) 1.5 2
519. Halbrucker Milán (Életrevalók SE) 1.5 2
520. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök) 1.5 2
521. Hellinger Márk (VMG DSE) 1.5 2
522. Szabó Rozi (NKA Pécs U12 Leány) 1.5 2
523. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 1.5 2
524. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 1.5 2
525. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló) 1.5 2
526. Katona Zsófia (SZEDEÁK U12 Leány) 1.5 2
527. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1.5 2
528. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 1.5 2
529. Bogos Kristóf (VUA U12) 1.5 2
530. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/B) 1.5 2
531. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló) 1.5 2
532. Moldován Dominik (MAFC Gabányi) 1.5 2
533. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Sárkányok) 1.5 2
534. Szabó Keve (BKG-Veresegyház Fiú) 1.5 2
535. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U12) 1.5 2
536. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 1.5 2
537. Kállay Zsigmond (MAFC Mokos) 1.5 2
538. Németh Szofi Elza (Cívis KK Macskatigrisek) 1.5 2
539. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U12) 1.5 2
540. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U12 Leány) 1.5 2
541. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 1.5 2
542. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 1.5 2
543. Lajos Miklós (NKA Pécs u12 fiú/B) 1.5 2
544. Demeter Zsolt (Salgótarjáni KI) 1.5 2
545. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 1.5 2
546. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs U12 Fiú) 1.5 2
547. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U12) 1.5 2
548. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Rókák) 1.5 2
549. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U12) 1.5 2
550. Szentes Flóra (MTK Budapest) 1.5 2
551. Tóth-Császár Bence (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1.5 2
552. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U12V) 1.5 2
553. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.5 2
554. Czompoly Zsófia (Csata Csillagok) 1.5 2
555. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 1.5 2
556. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.5 2
557. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 1.5 2
558. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 1.5 2
559. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.5 2
560. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 1.5 2
561. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 1.5 2
562. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 1.5 2
563. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét U12) 1.5 2
564. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 1.5 2
565. Ndoumbe Aimée Sára (Kosársuli 8600 Kft) 1.5 2
566. Csirke Zoltán (CEKK) 1.5 2
567. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti U12 Villámok) 1.5 2
568. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 1.5 2
569. Friedsam Lilla (BSC LÁNY) 1.5 2
570. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 1.5 2
571. Szörnyi Vince (MAFC Heisler) 1.5 2
572. Jambrich Bence (PSZSE-Kisördögök) 1.5 2
573. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U12V) 1.5 2
574. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 1.5 2
575. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 1.5 2
576. Varga Dominik (BKG PRIMA U12) 1.5 2
577. Hideg Botond (Kozármisleny SE) 1.5 2
578. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 1.5 2
579. Lak Veronika (Fóti Kis Tigrisek) 1.5 2
580. Kovács Gellért (SZKHSE U12) 1.5 2
581. Nemes-Nagy Áron (FTSI Platán Isk. U12) 1.5 2
582. Szabó Nóra (Csepel Basket/A) 1.5 2
583. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 1.5 2
584. Gillich Norbert (Békéscsabai KK) 1.5 2
585. Nyitrai Márton (BL Basket SE Vegyes) 1.5 2
586. Kerényi Dóra (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1.5 2
587. Malina Balázs (Salgótarjáni KI) 1.5 2
588. Makula Milán (TSK-Magiszter U12) 1.5 2
589. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 1.5 2
590. Belovay Marcell (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1.5 2
591. Zircher Albert (KASI U12 GYAKORLÓ) 1.5 2
592. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1.5 2
593. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1.5 2
594. Pál Zsombor (BKG PRIMA U12) 1.5 2
595. Bagosi Zorka (Pécsi VSK Leány) 1.5 2
596. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét U12) 1.5 2
597. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 1.5 2
598. Osváth Levente (BSC Fiú) 1.5 2
599. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.5 2
600. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét U12) 1.5 2
601. Kincses Norbert (KKS) 1.5 2
602. Fekete Dániel (NYKK Eötvös U12) 1.5 2
603. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 1.5 2
604. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 1.5 2
605. Szabó Emma (DKKA Pandák) 1.5 2
606. Sólyom Bálint (Cívis KK Debrecen/A) 1.5 2
607. Stegerean Oana (BC Primo Carei) 1.5 2
608. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U12 Alfák) 1.5 2
609. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 1.5 2
610. Sabján Noel Kristóf (KASI U12 GYAKORLÓ) 1.5 2
611. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE Leány) 1.5 2
612. Kevei Bence Gergő (KS Szeged Bulldogok) 1.5 2
613. Kovács Zalán (GYKSE Bonyhád) 1.5 2
614. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U12) 1.5 2
615. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA Rakéta U12) 1.5 2
616. Orbán Alex Milán (Budafoki Bikák) 1.5 2
617. Varga Bella (ETO BASKET) 1.5 2
618. Bednár Izabella (Ziccer Tigrisek) 1.5 2
619. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.5 2
620. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/A) 1.5 2
621. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 1.5 2
622. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 1.5 2
623. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/B) 1.5 2
624. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.5 2
625. Szvath Emil Attila (KASI U12 TOLDI) 1.5 2
626. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 1.5 2
627. Tóth Bálint (KASI U12 KISFALUDY) 1.5 2
628. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Kenguruk) 1.5 2
629. Nagy Kornél (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 1.5 2
630. Orosz Máté János (Szentesi Gepárdok) 1.5 2
631. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1.5 2
632. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 1.5 2
633. Mihalik Gábor Ádám (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1.5 2
634. Morhul Ivav (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 1.5 2
635. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 1.5 2
636. Csőre Benett (CVSE) 1.5 2
637. Knausz Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 1.5 2
638. Tóth Szófia Olivia (Csata Villám) 1.5 2
639. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 1.5 2
640. Kertész Áron (Ajka - Szentgál City U12) 1.5 2
641. Huth Martin Sebastian (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1.5 2
642. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 1.5 2
643. Horváth Zalán (DKKA Alligators) 1.5 2
644. Hegyháti Anna (BSC LÁNY) 1.5 2
645. Lőrincz Hanna (RICSILLA Rakéta U12) 1.5 2
646. Pósa Bálint (BSC Fiú) 1.5 2
647. Turbucz Sebestyén (MAFC Heisler) 1.5 2
648. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U12) 1.5 2
649. Nemes Zoltán (Keresztúri SE) 1.5 2
650. Tóth Zsófia (Gyakorlós Csibék) 1.5 2
651. Peszmeg Anna Éva (Csepel Basket/A) 1.5 2
652. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bikák) 1.5 2
653. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club) 1.5 2
654. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U12V) 1.5 2
655. Hornok Bence (BUDAFOKI BAKOK) 1.5 2
656. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló) 1.5 2
657. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.5 2
658. Török Zsombor (Gödi SE Vadmacskák) 1.5 2
659. Gabor Bence Péter (Cívis KK Debrecen/B) 1.5 2
660. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U12) 1.5 2
661. Kovács Gergő (Monok SE) 1.5 2
662. Ratskó Áron (BSC Fiú) 1.5 2
663. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 1.5 2
664. Suba Ármin (FTSI Constantinum U12) 1.5 2
665. Takács Luca (Sportiskolás Csajok) 1.5 2
666. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 1.5 2
667. Bagrij Máté (VMG DSE) 1.5 2
668. Szárnyas Ruben Péter (Alba Fehérvár Kenguruk) 1.5 2
669. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 1.5 2
670. Dömötör Dániel (KASI U12 GYAKORLÓ) 1.5 2
671. Polgár Péter (Pityke KSE) 1.5 2
672. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 1.5 2
673. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 1.5 2
674. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.5 2
675. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét U12) 1.5 2
676. Király András Kolumbusz (Szentendrei KSE/A) 1.5 2
677. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U12 Tigrisek) 1.5 2
678. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 1.5 2
679. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 1.5 2
680. Kocsis Balázs (BUDAFOKI BAKOK) 1.5 2
681. Lőrincz Ata (Kécskei Vidrák) 1.5 2
682. Juhász Nimród (FTSI Platán Isk. U12) 1.5 2
683. Kovács Nóra Kincső (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1.5 2
684. Kelepeisz Marcell (Ajka - Szentgál City U12) 1.5 2
685. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 1.5 2
686. Budai Erik (SZEDEÁK U12) 1.5 2
687. Mihály Levente Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 1.5 2
688. Gönczör Eliza (Pécsi VSK Leány) 1.5 2
689. Mocanu Damian (BC Primo Carei) 1.5 2
690. Owczarek Máté (BSC Herman) 1.5 2
691. Pócs Petra (MEZŐBERÉNYI KK) 1.5 2
692. Kalmár Richárd (Hévíz SK U12) 1.5 2
693. Csurgai Péter (Szentesi Gepárdok) 1.5 2
694. Mikle Simon Ábel (Budapesti Honvéd SE/B) 1.5 2
695. Gayer Máté (Kozármisleny SE) 1.5 2
696. Sándor Levente (MEAFC Basket Bulls) 1.5 2
697. Bíró Gellért (Budafoki Bikák) 1.5 2
698. Lánczy Timon József (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.5 2
699. Boda Botond (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1.33 3
700. Bálint Kristóf (FTSI József A. U12) 1.25 4
701. Lévai Kornél (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1.25 4
702. Zsebe Dávid Róbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1.25 4
703. István-Schirling Inez (Vasas Amazonok) 1.25 4
704. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1 2
705. Wéber Patrick Olivér (KASI U12 KISFALUDY) 1 2
706. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 1 2
707. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 1 2
708. Császár Nóra (CEKK Basket) 1 2
709. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 1 2
710. Hevér Tamás Kristóf (Budapesti Bikák U12) 1 2
711. Tulipán Flóra (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
712. Szabó-Haklits Patrik (Körmendi Törpördögök) 1 2
713. Márton Bernát (Pityke KSE) 1 2
714. Bukta Benedek (MEAFC Csibészek) 1 2
715. Domokos Botond (Békési Gladiátorok) 1 2
716. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1 2
717. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U12) 1 2
718. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U12 Alfák) 1 2
719. Spindler Benedek Ábris (OSE Oroszlánok U12) 1 2
720. Csurgai Martin (Pityke KSE) 1 2
721. Mészáros Bálint (KVSE U12) 1 2
722. Szabó Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 1 2
723. Simonics Nóra (VUA U12) 1 2
724. Szabó Emma (Cívis KK Macskatigrisek) 1 2
725. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1 2
726. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 2
727. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 1 2
728. Héjj Lili Sára (Alba Fehérvár Csukák) 1 2
729. Takács Ákos Nándor (DKKA Cougars) 1 2
730. Toldi Richárd (CVSE) 1 2
731. Imre László (Kécskei Vidrák) 1 2
732. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 1 2
733. Jutasi Maja (BSC LÁNY) 1 2
734. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 1 2
735. Polgári Gergő (BKG-Veresegyház Fiú) 1 2
736. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 1 2
737. Füredi Botond (Békési Gladiátorok) 1 2
738. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 1 2
739. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1 2
740. Halász Janka (Vasas Amazonok) 1 2
741. Vass Dorina (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 2
742. Felder Misa (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1 3
743. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 1 2
744. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U12) 1 2
745. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 2
746. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 2
747. Siklós Marcell (MAFC Mokos) 1 2
748. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 1 2
749. Báthory Zsófia (KS Szeged Bulldogok) 1 2
750. Mozsolics Róza Margit (Kanizsai Vadmacskák SE) 1 2
751. Hobok Bercel (Tapolcai Sárkányok) 1 2
752. Sztrapek Adél (Kaszás Boszorkák) 1 2
753. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1 2
754. Szijártó Botond (BL Basket SE Vegyes) 1 2
755. Király Boldizsár (DKKA Cougars) 1 2
756. Szabó Csenge (Tapolcai Oroszlánok) 1 2
757. Takács Péter Endre (Monor SE Fiú) 1 2
758. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U12) 1 2
759. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei KSE/A) 1 2
760. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 2
761. Horváth Hanna Sára (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1 2
762. László Arnold Zsigmond (MAFC Gabányi) 1 2
763. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 1 2
764. Szabó Bence (VUKE U12 Oroszlánok) 1 2
765. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 1 2
766. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 1 2
767. Nagy András Medárd (Gödi SE Vadmacskák) 1 2
768. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 1 2
769. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 1 1
770. Csiszár Levente (BL Basket SE Vegyes) 1 2
771. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 2
772. Kovács Kolos (SZKHSE U12) 1 2
773. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 1 2
774. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 2
775. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 1 2
776. Iván Júlia (SZEDEÁK U12 Leány) 1 2
777. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U12) 1 2
778. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 1 2
779. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK Kenguruk) 1 2
780. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Rókák) 1 2
781. Hoffman Péter (KASI U12 TOLDI) 1 2
782. Kövesdi Bulcsú István (Vasas Budai ASE) 1 2
783. Bognár Zsombor Barnabás (VMG DSE) 1 2
784. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 1 2
785. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 1 1
786. Markó Levente (PSZSE-Kisördögök) 1 2
787. Takács Gellért (KöLöKöS Fiúk) 1 2
788. Magony Olivér (Ifjú Sólymok) 1 2
789. Elek Dorka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 2
790. Koreny Krisztián (PSZSE-Kisördögök) 1 2
791. Kocsis Dominik (MEAFC Basket Bulls) 1 2
792. Vass Oszkár Dániel (MAFC Mokos) 1 2
793. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Alligators) 1 2
794. Magyari Ákos Attila (KASI U12 KISFALUDY) 1 2
795. Halas Ármin (NKA Pécs u12 fiú/B) 1 1
796. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 1 2
797. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 1 2
798. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 1 2
799. Bróda Dávid (Békési Gladiátorok) 1 2
800. Bogdán Zsombor (MAFC Mokos) 1 2
801. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U12) 1 2
802. Szili Kristóf (DKKA Alligators) 1 2
803. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1 2
804. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 1 2
805. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club) 1 2
806. Takács David (ZTE KK) 1 2
807. Kovács Soma (SZKHSE U12) 1 2
808. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 1 2
809. Bozóki István Levente (DKKA Alligators) 1 2
810. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 1 1
811. Szalai Kristóf (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1 2
812. Kovács Déna Virág (Csepel Basket/A) 1 2
813. Varga Mira (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 2
814. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1 2
815. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét U12) 1 1
816. Pribusz Máté (DKKA Cougars) 1 2
817. Tóth Zalán Ábel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 1 2
818. Zalavári Marcell (DKKA Cougars) 1 2
819. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 1 2
820. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 2
821. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 2
822. Budai Mihály (CEKK) 1 2
823. Csiha Levente (Százhalombattai KSE Fiú) 1 2
824. Rózsa Ádám (Cívis KK Kenguruk) 1 2
825. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 2
826. Gulyás Gergő (NKA Pécs u12 fiú/B) 1 2
827. Hadnagy Ernő (Keresztúri SE) 1 2
828. Szép Péter Samu (Hévíz SK U12) 1 2
829. Moór Franciska Éda (DKKA Pandák) 1 2
830. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 1 2
831. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 1 2
832. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 1 2
833. Réder Csongor (Szentendrei KSE/B) 1 2
834. Kondor Kende (Életrevalók SE) 1 2
835. Budai Viktória (S&T Hernád U12) 1 2
836. Szalay Zoltán (Budapesti Honvéd SE/A) 1 2
837. Chionye Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 1 2
838. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 1
839. Multyán Mira (FTSI Platán Isk. U12) 1 1
840. Ozsváth Lili (BUDAFOKI BAKOK) 1 2
841. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE Fiú) 1 2
842. Borsós Nikolett (CEKK Basket) 1 2
843. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U12) 1 2
844. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 1 2
845. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U12) 1 2
846. Kéri Levente (Ajka - Szentgál City U12) 1 2
847. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 1 1
848. Südi Liza (Csepel Basket/C) 1 2
849. Schalk Zsóka Zsófia (Fóti Kis Tigrisek) 1 2
850. Masoud Emíra (Kölökös Lányok) 1 2
851. Horváth Attila Krisztián (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 1 2
852. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U12 Leány) 1 2
853. Dovgál Mia (Csata Villám) 1 2
854. Buni Dániel (TFSE) 1 1
855. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1 2
856. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Macskatigrisek) 1 2
857. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 1 2
858. Csecskedy Benedek (Jezsu Farkasok) 1 2
859. Récsi Alíz (Szolnoki Zöldikék) 1 2
860. Potsa Benedek (KS Szeged Bulldogok) 1 2
861. Závodszky Hédi Borbála (Csata Villám) 1 2
862. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 1 2
863. Orosz Olívia (DVTK Akadémia/A) 1 2
864. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 1 2
865. Tóth Dóra (Kölökös Lányok) 1 2
866. Borsós Adrienn (CEKK Basket) 1 2
867. Nemes Bence (MAFC Gabányi) 1 2
868. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 1 2
869. Temesvári Marcell (BSC Herman) 1 2
870. Nemes Márton (NKA Pécs u12 fiú/B) 1 2
871. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 1 2
872. Sarkadi Gellért (Tapolcai Sárkányok) 1 2
873. Nagy Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1 2
874. Mödlinger Patrik (Gödi SE Vadmacskák) 1 2
875. Németh Bendegúz (Ifjú Sólymok) 1 2
876. Juhász Szintia Kinga (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 2
877. Sipos Sára Kata (RICSILLA Rakéta U12) 1 2
878. Kovács Domonkos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1 2
879. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 1 2
880. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 1 2
881. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 1 2
882. Bakó Levente (NYKK Eötvös U12) 1 2
883. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 1 1
884. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 1 2
885. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 1 2
886. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 1 2
887. Kocsmáros Zoé (VESC) 1 2
888. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 1 2
889. Máté Kálmán (Mátészalkai VULE/B) 1 2
890. Barcza Zsófia (Ziccer Tigrisek) 1 2
891. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 1 2
892. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 2
893. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 1
894. Nagy Nimród (KVSE U12) 1 2
895. Czeibert Keve Zsombor (KASI U12 GYAKORLÓ) 1 2
896. Varga Frigyes (Mátészalkai VULE/B) 1 2
897. Szilágyi Edömér (BC Primo Carei) 1 2
898. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
899. Füzi Barbara (KASI U12 KISFALUDY) 1 2
900. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1 2
901. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U12) 1 2
902. Barabás Bálint (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 1 2
903. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U12) 1 2
904. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 1 1
905. Mohl Noel (Alba Fehérvár Cápák) 1 1
906. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 1 1
907. Rózsa Zalán (Pécsi VSK Fiú) 1 2
908. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 2
909. Beliczay Zsófia Panka (Vasas Bolhák) 1 2
910. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/B) 1 2
911. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 1 2
912. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
913. Jónás Dezső (Mátészalkai VULE/A) 1 2
914. Vass Vidor (Alba Fehérvár Cápák) 1 2
915. Geiger Richárd-József (BC Primo Carei) 1 2
916. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 1 2
917. Majorszki Botond (Jezsu Farkasok) 1 1
918. Benkő Emma (Kecskeméti U12 Villámok) 1 2
919. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 1 2
920. Bacskai Bence (KKS) 1 1
921. Földi Ádám (BUDAFOKI BAKOK) 1 2
922. Varga Dóra (Százhalombattai KSE Leány) 1 2
923. Koszorús Károly (Vasas Budai ASE) 1 2
924. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
925. Lőrincz Zsombor (KASI U12 TOLDI) 1 1
926. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 1 2
927. Molnár Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 1 2
928. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1 2
929. Riegler Áron (Monok SE) 1 2
930. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 1 2
931. Tóth Kornél (Hévíz SK U12) 1 2
932. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 1 2
933. Graja Nayla (Sportiskolás Csajok) 1 2
934. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE Leány) 1 2
935. Kertes Olivér (BasketBaja SE) 1 2
936. Sárai Anna Rita (MTK Budapest) 1 2
937. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1 2
938. Koczor Máté (Életrevalók SE) 1 2
939. Korn Soma (Győrzámolyi Rókák) 1 2
940. Papp Benedek (BSC Herman) 1 2
941. Gál Hunor Balázs (Jezsu Farkasok) 1 2
942. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 1 2
943. Szőke Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 1 2
944. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 1 2
945. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 1 2
946. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Bikák) 1 2
947. Szász Maja (FTSI Constantinum U12) 1 2
948. Rabi Luca (Életrevalók SE) 1 2
949. Lukács Kamilla (Csata Villám) 1 2
950. Cserép Zita (Vasas Bolhák) 1 2
951. Erdei Zoltán (ESMTK - TF - JAK U12) 1 2
952. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 1 2
953. Száv Kevin Róbert (BKG PRIMA U12) 1 2
954. Krizsán Kristóf (Békéscsabai KK) 1 2
955. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 1 2
956. Nagy Lili Bori (BSC LÁNY) 1 2
957. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1 2
958. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
959. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 1 2
960. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 1 2
961. Csontos Gábriel (SZKHSE U12) 1 2
962. Tóth Richárd (VUKE U12 Oroszlánok) 1 1
963. Bozsik Balázs Máté (Pilisborosjenői Párducok) 1 2
964. Laki Dorina (BSC LÁNY) 1 2
965. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 1 2
966. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök) 1 2
967. Pósán Katalin (DKKA Pandák) 1 2
968. Szabó Dézi (Kosársuli 8600 Kft) 1 2
969. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 1 2
970. Simon Csenge (Gyakorlós Csibék) 1 2
971. Halász Ákos (Jezsu Farkasok) 1 2
972. Jancsó Barnabás (PSZSE-Kisördögök) 1 2
973. Csenkér-Major Csenge (Kölökös Lányok) 1 2
974. Hangrád Zalán Ármin (MEZŐBERÉNYI KK) 1 2
975. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1 2
976. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE Fiú) 1 2
977. Bencs Dominik (Sláger KKSE U12) 1 2
978. Mocsár József (Békési Gladiátorok) 1 2
979. Kasza Gréta Mira (Kölökös Lányok) 1 2
980. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 1 2
981. Solymosi Réka (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 2
982. Csabai Luca (Csata Villám) 1 2
983. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 1 2
984. Szenczi Dávid (MAFC Heisler) 1 2
985. Kirs Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 1 2
986. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 1 2
987. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok U12) 1 2
988. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U12) 1 2
989. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 1 2
990. Bottyán Barnabás (Szentendrei KSE/A) 1 2
991. Gulyás Dorina (Szolnoki Zöldikék) 1 2
992. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló) 1 1
993. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 1 2
994. Lovas Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 1 1
995. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1 2
996. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 1 1
997. Horváth Bence László (Monok SE) 1 2
998. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U12) 1 2
999. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 1 2
1000. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 1 2
1001. Olajos István (DIFE KK U12 DERECSKE) 1 1
1002. Sikora Levente László (Jezsu Farkasok) 1 1
1003. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 1 2
1004. Horváth Dávid Krisztián (Békési Gladiátorok) 1 2
1005. Pum Kornél (Szentendrei KSE/B) 1 2
1006. Megyeri-Juhász Vince (S&T Hernád U12) 1 2
1007. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 1 2
1008. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 2
1009. Huszti Izabella (MÓRICZ U12/A) 1 1
1010. Bartus Izabell (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 2
1011. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 1 2
1012. Dongó Milán (FTSI József A. U12) 1 2
1013. Náray Botond Lajos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 1
1014. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 2
1015. Pálfy-Nagy Zsombor Attila (Kozármisleny SE) 1 2
1016. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 1 2
1017. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 1 2
1018. Záray Panni (Csata Villám) 1 2
1019. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 1 2
1020. Gál Zétény (KASI U12 GYAKORLÓ) 1 2
1021. Hornyák Mátyás (SZKHSE U12) 1 2
1022. Vass Léna (BKG PRIMA U12) 1 2
1023. Berczelly Barnabás (Ziccer Tigrisek) 1 2
1024. Baricz Bence (CEKK) 1 1
1025. Rózsás Bence (ZTE KK) 1 2
1026. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/B) 1 2
1027. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét U12) 1 2
1028. Iván Lilien Bella (DKKA Pandák) 1 2
1029. Kertész Betsabé Lea (Szentesi Gepárdok) 1 2
1030. Dovhinka Anna (VUA U12) 1 2
1031. Tari Zalán (Szarvas GFE Gyakorló) 1 1
1032. Auth Péter (NKA Pécs U12 Szigetvár) 1 2
1033. Egresi Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 1 2
1034. Makki Eszter (SZPA-HSE U12 Vegyes) 1 1
1035. Virág Dániel Attila (Cívis KK Debrecen/B) 1 2
1036. Ledneczki Erik (Monok SE) 1 2
1037. Tóth Kamilla Csenge (MÓRICZ U12/A) 1 1
1038. Girgász Barnabás (MAFC Mokos) 1 1
1039. Szekeres Milán (ZTE KK) 1 2
1040. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 1 2
1041. Pék Benedek (EKE U12) 1 2
1042. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1 2
1043. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 1 1
1044. Kiss Maximilián (KöLöKöS Fiúk) 1 2
1045. Turzó Levente (Csepel Basket/C) 1 1
1046. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 1 2
1047. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 1 2
1048. Kapornaki Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 1 2
1049. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 1 2
1050. Laczó Ákos (Kozármisleny SE) 1 2
1051. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök) 1 1
1052. Grimm Ákos (Budapesti Bikák U12) 1 2
1053. Imre Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 1 2
1054. Eszterle Zita (BSC LÁNY) 1 2
1055. Laczkó Vanda Zsófia (Csata Csillagok) 1 1
1056. Boros Bodza Róza (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1 2
1057. Berta Lili (NKA Pécs U12 Szigetvár) 1 2
1058. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 1 1
1059. Csernó Dorka (Csata Villám) 1 2
1060. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök) 1 1
1061. Tóth Dávid (Keresztúri SE) 1 2
1062. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 1 1
1063. Kovács Borbála Hanna (BEAC Újbuda KA/B) 1 1
1064. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 1 2
1065. Csicsay Vince (Győrzámolyi Rókák) 1 2
1066. Tóth-Thiesz Soma (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 1 2
1067. Buttinger Dominik Ádám (EKE U12) 1 2
1068. Gimesi Elvira Matilda (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1 1
1069. F. Nagy Ádám (Cívis KK Debrecen/B) 1 1
1070. Popovics Benett (MÓRICZ U12/A) 1 1
1071. Farkas Brendon Ernő (S&T Hernád U12) 1 2
1072. Katona Kornél (FTSI Platán Isk. U12) 0.75 4
1073. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. U12) 0.75 4
1074. Birck Emese (Vasas Amazonok) 0.67 3
1075. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 0.5 2
1076. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.5 2
1077. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 0.5 2
1078. Novák Lilien (Kanizsai Vadmacskák SE) 0.5 2
1079. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Gladiátorok) 0.5 2
1080. Váradi Hédi (DIFE KK U12 DERECSKE) 0.5 2
1081. Haidu-Mare Kristóf (BC Primo Carei) 0.5 2
1082. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 2
1083. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.5 2
1084. Kiss Botond (DIFE KK U12 DERECSKE) 0.5 2
1085. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0.5 2
1086. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs U12 Fiú) 0.5 2
1087. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 0.5 2
1088. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 0.5 2
1089. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0.5 2
1090. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 2
1091. Dunai Bianka (Gyakorlós Csibék) 0.5 2
1092. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 0.5 2
1093. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 0.5 2
1094. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0.5 2
1095. Stier Laura Blanka (KSC Szekszárd) 0.5 2
1096. Szabó Luca Kata (KSC Szekszárd) 0.5 2
1097. Szalma Soma Lázár (Monor SE Fiú) 0.5 2
1098. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 2
1099. Bodor Dániel Béla (Salgótarjáni KI) 0.5 2
1100. Bősze Odett (Ajka - Szentgál City U12) 0.5 2
1101. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 2
1102. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Zöldikék) 0.5 2
1103. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 0.5 2
1104. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 0.5 2
1105. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 2
1106. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0.5 2
1107. Kézi Dexter (MAFC Gabányi) 0.5 2
1108. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Pandák) 0.5 2
1109. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club) 0.5 2
1110. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0.5 2
1111. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 0.5 2
1112. Román Vince (Cívis KK Kenguruk) 0.5 2
1113. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 0.5 2
1114. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0.5 2
1115. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK Debrecen/A) 0.5 2
1116. Sipőcz Mira (Hévíz SK U12) 0.5 2
1117. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét U12) 0.5 2
1118. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Kenguruk) 0.5 2
1119. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 0.5 2
1120. Böröcz Nándor (DKKA Cougars) 0.5 2
1121. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 2
1122. Serfőző Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0.5 2
1123. Kőszegi Réka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0.5 2
1124. Karácsony Patrik (BSC Herman) 0.5 2
1125. Lőrincz Benedek Tas (BL Basket SE Vegyes) 0.5 2
1126. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Gabányi) 0.5 2
1127. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 0.5 2
1128. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0.5 2
1129. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 0.5 2
1130. Vörös Kamilla (Alba Fehérvár Csukák) 0.5 2
1131. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 2
1132. Csik Lili (Alba Fehérvár Csukák) 0.5 2
1133. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 0.5 2
1134. Katona Blanka (Kecskeméti U12 Villámok) 0.5 2
1135. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti U12 Villámok) 0.5 2
1136. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 0.5 2
1137. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0.5 2
1138. Kiss Gellért (PSZSE-Kisördögök) 0.5 2
1139. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.5 2
1140. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét U12) 0.5 2
1141. Trifont Lara (FTSI Platán Isk. U12) 0.5 2
1142. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U12) 0.5 2
1143. Berta Manna Lujza (KSC Szekszárd) 0.5 2
1144. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0.5 2
1145. Gebura Leó (Vasas Budai ASE) 0.5 2
1146. Kovács Levente (Ajka - Szentgál City U12) 0.5 2
1147. Papp Maxim (BSC Herman) 0.5 2
1148. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0.5 2
1149. Késmárky Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 2
1150. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1151. Baudisz Olivér (ICT Pilots U12) 0.5 2
1152. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0.5 2
1153. Turzó Léna Zselyke (Alba Fehérvár Csukák) 0.5 2
1154. Graziano Dominik (KVSE U12) 0.5 2
1155. Szücs Áron Szabolcs (BUDAFOKI BAKOK) 0.5 2
1156. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 2
1157. Vönöczky Bálint (KASI U12 TOLDI) 0.5 2
1158. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0.5 2
1159. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 0.5 2
1160. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 0.5 2
1161. Győrfi Péter József (KVSE U12) 0.5 2
1162. Paluska Zétény (OSE Oroszlánok U12) 0.5 2
1163. Kovács Bálint László (Vasas Budai ASE) 0.5 2
1164. Dávid Milán (FTSI József A. U12) 0.5 4
1165. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 0.5 2
1166. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0.5 2
1167. Koncz Bori (Csepel Basket/C) 0.5 2
1168. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 0.5 2
1169. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U12) 0.5 2
1170. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0.5 2
1171. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 0.5 2
1172. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.5 2
1173. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 0.5 2
1174. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 2
1175. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0.5 2
1176. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0.5 2
1177. Makara Dmytro (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0.5 2
1178. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 2
1179. Nagy-Molnár Marcell (Pécsi VSK Fiú) 0.5 2
1180. Vass Péter András (Szentendrei KSE/B) 0.5 2
1181. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. U12) 0.5 4
1182. Pleiner Zselyke (Kecskeméti U12 Villámok) 0.5 2
1183. Szigeti Donát (Ajkai Vitézek U12) 0.5 2
1184. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 0.5 2
1185. Dombi Zoltán (BKG PRIMA U12) 0.5 2
1186. Bujdosó Gábor (DIFE KK U12 DERECSKE) 0.5 2
1187. Asztalos Ákos András (Cívis KK Debrecen/A) 0.5 2
1188. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1189. Torossy Zsombor (BLF SE U12) 0.5 2
1190. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 0.5 2
1191. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 2
1192. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 0.5 2
1193. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 0.5 2
1194. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 0.5 2
1195. Gere Levente (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0.5 2
1196. Major Máté (Óbudai Kaszások/A) 0.5 2
1197. Nagy Orsolya (BL Basket SE Vegyes) 0.5 2
1198. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 0.5 2
1199. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 0.5 2
1200. Környei Dóra (Kanizsai Vadmacskák SE) 0.5 2
1201. Bogdán Fanni (CEKK Basket) 0.5 2
1202. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 0.5 2
1203. Németh Jázmin (KSC Szekszárd) 0.5 2
1204. Tersztyánszky Kristóf (PSZSE-Kisördögök) 0.5 2
1205. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 0.5 2
1206. Szabo Matias-László (BC Primo Carei) 0.5 2
1207. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 0.5 2
1208. Sebestyén Ákos (MEAFC Csibészek) 0.5 2
1209. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 2
1210. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club) 0.5 2
1211. Tóth Nóra (CEKK Basket) 0.5 2
1212. Császár Zelma (Kosársuli 8600 Kft) 0.5 2
1213. Csipszer Panna Boglárka (Ajka - Szentgál City U12) 0.5 2
1214. Patály Ábel (Mátészalkai VULE/A) 0.5 2
1215. Varga Milán (Ifjú Sólymok) 0.5 2
1216. Ciucoş Andrei (BC Primo Carei) 0.5 2
1217. Szabó Rita (Kecskeméti U12 Villámok) 0.5 2
1218. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 0.5 2
1219. Pintye Gergő Noel (Cívis KK Kenguruk) 0.5 2
1220. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 0.5 2
1221. Breier András János (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 2
1222. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Debrecen/A) 0.5 2
1223. Balogh Boglárka (ETO BASKET) 0.5 2
1224. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei KSE/A) 0.5 2
1225. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0.5 2
1226. Varga Flóra Izabella (Csata Csillagok) 0.5 2
1227. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 0.5 2
1228. Puskás Márton (Ifjú Sólymok) 0.5 2
1229. Svichrán Léna (Szolnoki Zöldikék) 0.5 2
1230. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1231. Mollink Sophie Léna (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0.5 2
1232. Dutka Dorka (DIFE KK U12 DERECSKE) 0.5 2
1233. Kelecsényi Adél (Csata Villám) 0.5 2
1234. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 0.5 2
1235. Dunai Anna (Szentendrei KSE/A) 0.5 2
1236. Nyári Bendegúz (Keresztúri SE) 0.5 2
1237. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0.5 2
1238. Borsodi Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 2
1239. Horváth Márk (DKKA Cougars) 0.5 2
1240. Matula Hanka (Ziccer Tigrisek) 0.5 2
1241. Szalai Luca (Életrevalók SE) 0.5 2
1242. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 2
1243. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0.5 2
1244. Jancsó Olívia (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0.5 2
1245. Hartman Ákos (NKA Pécs U12 Fiú) 0.5 2
1246. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.5 2
1247. Szabó Máté (Sláger KKSE U12) 0.5 2
1248. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 0.5 2
1249. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 0.5 2
1250. Török Dániel (Cívis KK Kenguruk) 0.5 2
1251. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0.5 2
1252. Búz Marcell (Pityke KSE) 0.5 2
1253. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 0.5 2
1254. Kishegyi Anna (BSC LÁNY) 0.5 2
1255. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 0.5 2
1256. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U12) 0.5 2
1257. Hamza Noémi (CEKK Basket) 0.5 2
1258. Kult Médea (KSC Szekszárd) 0.5 2
1259. Bögöly Nóra (BKG-Veresegyház Leány) 0.5 2
1260. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. U12) 0.5 2
1261. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Rókák) 0.5 2
1262. Varga Vilmos Krisztián (Tószegi Tigrisek) 0.5 2
1263. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1264. Garamvári Bence Ákos (KöLöKöS Fiúk) 0.5 2
1265. Joó Léna (VMG DSE) 0.5 2
1266. Kovács Örs (GYKSE Bonyhád) 0.5 2
1267. Ruba Karolyne Rose-Mary (BC Primo Carei) 0.5 2
1268. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház Leány) 0.5 2
1269. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 0.5 2
1270. Csik Fanni (Csepel Basket/C) 0.5 2
1271. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE Fiú) 0.5 2
1272. Rézműves Szabolcs (Mátészalkai VULE/A) 0.5 2
1273. Fehér Bálint (OSE Oroszlánok U12) 0.5 2
1274. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 2
1275. Piros Dóra (Csepel Basket/A) 0.5 2
1276. Ledneczki Márk (Monok SE) 0.5 2
1277. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét U12) 0.5 2
1278. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0.5 2
1279. Székely Csaba (Keresztúri SE) 0.5 2
1280. Pazar Flóra (MTK Budapest) 0.5 2
1281. Elekes Péter (Szentesi Gepárdok) 0.5 2
1282. Harmat Zsófia (Kanizsai Vadmacskák SE) 0.5 2
1283. Imreh Benett István (Szentendrei KSE/B) 0.5 2
1284. Nagy Bence József (Szentendrei KSE/B) 0.5 2
1285. Virgoncz Dávid (SZEDEÁK U12) 0.5 2
1286. Soós Ruben (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0.5 2
1287. Galla Jázmin (Cívis KK Macskatigrisek) 0.5 2
1288. Vizeli Nóri (KVSE U12) 0.5 2
1289. Baumgartner Dávid (NKA Pécs U12 Fiú) 0.5 2
1290. Frank Olivér (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 2
1291. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 0.5 2
1292. Bvotyik Huba (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 2
1293. Beregszászi Boróka (Fóti Kis Tigrisek) 0.5 2
1294. Kürti David (BC Primo Carei) 0.5 2
1295. Németh Huba (Budapesti Bikák U12) 0.5 2
1296. Horváth Alina Amira (Gödi SE Gödények) 0.5 2
1297. Horváth Artúr Dániel (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0.5 2
1298. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0.5 2
1299. Kovács Benett (Sláger KKSE U12) 0.5 2
1300. Bacsó Virág (Sláger KKSE U12) 0.5 2
1301. Horváth Lia Hanna (DKKA Pandák) 0.5 2
1302. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 0.5 2
1303. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 0.5 2
1304. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 0.5 2
1305. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0.5 2
1306. Reznicsek Lénárd (MAFC Heisler) 0.5 2
1307. Wolf Luca (Zalaegerszegi KTE) 0.5 2
1308. Szállási Domonkos (Ziccer Tigrisek) 0.5 2
1309. Tóth Ábel (Alba Fehérvár Kenguruk) 0.5 2
1310. Nicsovics Nimród (ICT Pilots U12) 0.5 2
1311. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 0.5 2
1312. Pókász Kata Zselyke (Szolnoki Zöldikék) 0.5 2
1313. Bottlik Nóra (DKKA Pandák) 0.5 2
1314. Nagy Zsolt (Mátészalkai VULE/A) 0.5 2
1315. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 0.5 2
1316. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0.5 2
1317. Sudár Botond (Budapesti Honvéd SE/A) 0.5 2
1318. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0.5 2
1319. Mersich Zsombor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.5 2
1320. Ferrari Enzo (Pityke KSE) 0.5 2
1321. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 0.5 2
1322. Fodor Hunor (Tapolcai Sárkányok) 0.5 2
1323. Németh Zalán (Tapolcai Sárkányok) 0.5 2
1324. Szilágyi Lőrinc (MAFC Gabányi) 0.5 2
1325. Kántor László (Budapesti Bikák U12) 0.5 2
1326. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U12V) 0.5 2
1327. Simó Ábel (BLF SE U12) 0.5 2
1328. Subsics Vencel (Ifjú Sólymok) 0.5 2
1329. Biczó Karolina Virág (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0.5 2
1330. Sümegi Kata Abigél (Miklósi KékRókák KE) 0.5 2
1331. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 0.5 2
1332. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0.5 2
1333. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0.5 2
1334. Izsó Máté (Malév Kobrák) 0.5 2
1335. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 0.5 2
1336. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.5 2
1337. Nagy Marcell Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0.5 2
1338. Szilágyi-Vígh Ábel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 2
1339. Barta Benett (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0.5 2
1340. Kecskeméti Emma (Kosársuli 8600 Kft) 0.5 2
1341. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Sárkányok) 0.5 2
1342. Bejó Linett (DVTK Akadémia/A) 0.5 2
1343. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0.5 2
1344. Borsodi Kiss Gergő (BLF SE U12) 0.5 2
1345. Nyester Ádám Péter (S&T Hernád U12) 0.5 2
1346. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 0.5 2
1347. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 0.5 2
1348. Kálmán Bence Zsombor (KVSE U12) 0.5 2
1349. Farkas Ernő Richárd (S&T Hernád U12) 0.5 2
1350. Kenedli Patrik (BSC Fiú) 0.5 2
1351. Jozaf Soma (MEZŐBERÉNYI KK) 0.5 2
1352. Kemenczei Lili (Optofit-VKB Vác U12V) 0.5 2
1353. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 0.5 2
1354. Szabó Jázmin (RICSILLA Rakéta U12) 0.5 2
1355. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Pandák) 0.5 2
1356. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 0.5 2
1357. Szalai Dávid (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0.5 2
1358. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.5 2
1359. Bódás Ádám Tamás (DKKA Alligators) 0.5 2
1360. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1361. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U12V) 0.5 2
1362. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Isk. U12) 0.5 4
1363. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 2
1364. Káli Balázs (Újpest-MT/A) 0.5 2
1365. Miklósi Gréta Laura (Csepel Basket/C) 0.5 4
1366. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 0.5 2
1367. Cykala Henry Edward (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 2
1368. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1369. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U12) 0.5 2
1370. Bohus Gergely (MAFC Heisler) 0.5 2
1371. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1372. Németh Ambrus (MAFC Mokos) 0.5 2
1373. Gazdag Adrián (Ifjú Sólymok) 0.5 2
1374. Farkas Bendegúz (VUKE U12 Tigrisek) 0.5 2
1375. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 2
1376. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U12V) 0.5 2
1377. Püski Róza (Cívis KK Macskatigrisek) 0.5 2
1378. Kercza Marcell (Budafoki Bikák) 0.5 2
1379. Augusto Michele (Vasas Budai ASE) 0.5 2
1380. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket/C) 0.5 2
1381. Győri Vincent (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1382. Czakó Gergő (Szentesi Gepárdok) 0.5 2
1383. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 0.5 2
1384. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U12) 0.5 2
1385. Mihalik Lilla Hanna (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0.5 2
1386. Lamos Zsanett (Százhalombattai KSE Leány) 0.5 2
1387. Komódi Milán (BKG PRIMA U12) 0.5 2
1388. Zsigó-Gaál Kristóf (Kosársuli 8600 Kft) 0.5 2
1389. Nagy Hetény (SZKHSE U12) 0.5 2
1390. Horváth Gergely (MAFC Gabányi) 0.5 2
1391. Szabó Eszter (DKKA Pandák) 0.5 2
1392. Racskó Máté (NYKK Eötvös U12) 0.5 2
1393. Lakatos Olivér (S&T Hernád U12) 0.5 2
1394. Jánosik Dániel Erik (VUKE U12 Oroszlánok) 0.5 2
1395. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 0.5 2
1396. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 2
1397. Lecsek Levente (CVSE) 0.5 2
1398. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 0.5 2
1399. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0.5 2
1400. Papp Linett (Kölökös Lányok) 0.5 2
1401. Petrohai Rikárdó (Mátészalkai VULE/B) 0.5 2
1402. Gaál István Vilmos (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0.5 2
1403. Gyimesi Boglárka (Fóti Kis Tigrisek) 0.5 2
1404. Camille Sámuel Jónás (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0.5 2
1405. Réti Liliána (Optofit-VKB Vác U12V) 0.5 2
1406. Cserényi Ábel József (OSE Oroszlánok U12) 0.5 2
1407. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 0.5 2
1408. Répási Regő Róbert (RICSILLA Rakéta U12) 0.5 2
1409. Tervey Dusán (BL Basket SE Vegyes) 0.5 2
1410. Krégár Viktória (Kanizsai Vadmacskák SE) 0.5 2
1411. Babócs Boglárka (Sportiskolás Csajok) 0.5 2
1412. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1413. Rajos Dorka (ETO BASKET) 0.5 2
1414. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 2
1415. Uszkay Dóra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0.5 2
1416. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 2
1417. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti U12 Villámok) 0.5 2
1418. Andrássy Bence (DKKA Alligators) 0.5 2
1419. Kéri Kornélia (CEKK) 0.5 2
1420. Kertész Máté (MEZŐBERÉNYI KK) 0.5 2
1421. Dragon Ármin (VUKE U12 Tigrisek) 0.5 2
1422. Bindics Máté (BSC Herman) 0.5 2
1423. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 2
1424. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1425. Dóka Anna (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.5 2
1426. Horváth Viktor László (NKA Pécs u12 fiú/B) 0.5 2
1427. Sigmond Tamara (Csata Csillagok) 0.5 2
1428. Sándor Béla (Cívis KK Debrecen/B) 0.5 2
1429. Török László (FTSI Platán Isk. U12) 0.5 2
1430. Fodróczi Dániel (Győrzámolyi Rókák) 0.5 2
1431. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 2
1432. Otta Ferenc Ádám (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0.5 2
1433. György Boróka Zenkő (BUDAFOKI BAKOK) 0.5 2
1434. Braun Valter (GYKSE Bonyhád) 0.5 2
1435. Horváth Csák Botond (KASI U12 KISFALUDY) 0.5 2
1436. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 0.5 2
1437. Hajnal Málna Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0.5 2
1438. Kőhalmi Olivér Ottó (Győrzámolyi Rókák) 0.5 2
1439. Hatala Hunor (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 2
1440. Laki Adél (KSC Szekszárd) 0.5 2
1441. Fenyvesvölgyi Emma (VESC) 0.5 2
1442. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló) 0.5 2
1443. Varga Simon István (Sláger KKSE U12) 0.5 2
1444. Bognár Tamás (Ajka - Szentgál City U12) 0.5 2
1445. Kajári Zsombor (ZTE KK) 0.5 2
1446. Palkovics Norbert (Hévíz SK U12) 0.5 2
1447. Debreceni Dóra (Cívis KK Macskatigrisek) 0.5 2
1448. Harfouch Benett (Kőbányai Darazsak/B) 0.5 2
1449. Seres Dávid (FTSI József A. U12) 0.5 4
1450. Agócs Nimród (Zuglói Sasok U12) 0.5 2
1451. Szeghő Dorina Róza (BKG AKADÉMIA U12V) 0.5 2
1452. Nagy Noel (Szentesi Gepárdok) 0.5 2
1453. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0.5 2
1454. Varga Máté István (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0.5 2
1455. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.5 2
1456. Gáll Eszter (Csata Csillagok) 0.5 2
1457. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 2
1458. Györfi Ábel (BKG PRIMA U12) 0.5 2
1459. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 0.5 2
1460. Vass Lóránd (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0.5 2
1461. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0.5 2
1462. Bálint Boglárka (CEKK) 0.5 2
1463. Katona Boglárka Hanna (Ajka - Szentgál City U12) 0.5 2
1464. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0.5 2
1465. Pál Anna Réka (GYKSE Bonyhád) 0.5 2
1466. Sós Zoltán Antal (Kőbányai Darazsak/B) 0.5 2
1467. Csiszér Joel (KöLöKöS Fiúk) 0.5 2
1468. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE Fiú) 0.5 2
1469. Borbély Száva (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0.5 2
1470. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 0.5 2
1471. Turóczy Szabolcs (Kosársuli 8600 Kft) 0.5 2
1472. György Bálint (Monok SE) 0.5 2
1473. Enyedi Krisztián (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0.5 2
1474. Kovács Martin (Százhalombattai KSE Fiú) 0.5 2
1475. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.5 2
1476. László Zsombor (Körmendi Törpördögök) 0.5 2
1477. Bohai Soma (VMG DSE) 0.5 2
1478. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0.5 2
1479. Benke Botond (Monok SE) 0.5 2
1480. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0.5 2
1481. Mészáros Luca (VESC) 0.5 2
1482. Patály Kristóf (Mátészalkai VULE/B) 0.5 2
1483. Kovács Gergely (CVSE) 0.5 2
1484. Mészáros Bence Imre (Szentesi Gepárdok) 0.5 2
1485. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U12V) 0.5 2
1486. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 0.5 2
1487. Balogh Bence Máté (TSK-Magiszter U12) 0.5 2
1488. Gerencsér Liza (Sportiskolás Csajok) 0.5 2
1489. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.5 2
1490. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 0.5 2
1491. Küllős Attila Csaba (Alba Fehérvár Kenguruk) 0.5 2
1492. Balogh Liliom (TSK-Magiszter U12) 0.5 2
1493. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 2
1494. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0.5 2
1495. Kiss Léna (DVTK Tiszaújváros) 0.5 2
1496. Fehér Virág (Fóti Kis Tigrisek) 0.5 2
1497. Szegedi Marcell (Nyírpazonyi KE) 0.5 2
1498. Gazsi Noel (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0.5 2
1499. Kiss Márton (Szolnoki Sasok) 0.5 2
1500. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U12) 0.5 2
1501. Konecsni Viktória (Gyakorlós Csibék) 0.5 2
1502. Sipos Zétény (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0.5 2
1503. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0.5 2
1504. Matus Ádám Bálint (BSC Herman) 0.5 2
1505. Bera Máté Balázs (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0.5 2
1506. Bősze Gréta (Kölökös Lányok) 0.5 2
1507. Soós Áron (ZTE KK) 0.5 2
1508. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 0.5 2
1509. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0.5 2
1510. Mitykó Máté Ákos (MEZŐBERÉNYI KK) 0.5 2
1511. Kocsis Bálint (KöLöKöS Fiúk) 0.5 2
1512. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét U12) 0.5 2
1513. Dósa Gréta (DVTK Akadémia/A) 0.5 2
1514. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U12V) 0.5 2
1515. Kuklis Gergő (ESMTK - TF - JAK U12) 0.5 2
1516. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0.5 2
1517. Balog Jázmin Melani (Gyakorlós Csibék) 0.5 2
1518. Tóth Vencel (MAFC Heisler) 0.5 2
1519. Szendi Odett (Szolnoki Zöldikék) 0.5 2
1520. Lukács Barnabás (CEKK) 0.5 2
1521. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum U12) 0.5 2
1522. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.5 2
1523. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U12 DERECSKE) 0.5 2
1524. Besenyei Roland (Pityke KSE) 0.5 2
1525. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE Fiú) 0.5 2
1526. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 0.5 2
1527. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 0.5 2
1528. Kozák Noel (CVSE) 0.5 2
1529. Zsuró Ádám (Cívis KK Debrecen/A) 0.5 2
1530. Sultész Teodóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 2
1531. Kovács Krisztián (CVSE) 0.5 2
1532. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE Leány) 0.5 2
1533. Borga Levente Imre (Sláger KKSE U12) 0.5 2
1534. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 2
1535. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 2
1536. Máté Jázmin Bianka (Mátészalkai VULE/B) 0.5 2
1537. Kecskés Krisztián Gyula (BKG PRIMA U12) 0.5 2
1538. Zalka Szófia Noa (Csata Villám) 0.5 2
1539. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 2
1540. Farkas Levente (MÓRICZ U12/A) 0.5 2
1541. Gurbán Marcell (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.5 2
1542. Rabi Zoltán (Szentendrei KSE/A) 0.5 2
1543. Varga Dániel (Alba Fehérvár Csukák) 0.5 2
1544. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 0.5 2
1545. Erdélyi Vid Tas (Szentendrei KSE/A) 0.5 2
1546. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Isk. U12) 0.33 3
1547. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. U12) 0.33 3
1548. Flóring István Gábor (FTSI József A. U12) 0.25 4
1549. Szládik Bence (FTSI Platán Isk. U12) 0.25 4
1550. Szabó Maja (FTSI József A. U12) 0.25 4
1551. Juhász Levente (FTSI Platán Isk. U12) 0.25 4
1552. Kovács Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 0.25 4
1553. Kulacs Mária (ETO BASKET) 0 2
1554. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1555. Bíró Jázmin Alíz (BSC LÁNY) 0 2
1556. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1557. Horváth Patrik (KASI U12 TOLDI) 0 2
1558. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
1559. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1560. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1561. Miklós Mira (KSC Szekszárd) 0 2
1562. Takács Áron (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1563. Mikulás Damira (TFSE) 0 1
1564. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 0 2
1565. Dudás Noel (BL Basket SE Vegyes) 0 2
1566. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1567. Orova Levente (Szentendrei KSE/B) 0 1
1568. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
1569. Tóth Helka Róza (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1570. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
1571. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
1572. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
1573. Katona Kornél (Cívis KK Kenguruk) 0 2
1574. Vitéz Nóra Piroska (ETO BASKET) 0 2
1575. Gáll Bence Milán (FTSI Constantinum U12) 0 1
1576. Zsolnai Dominik (CVSE) 0 2
1577. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
1578. Kovács Áron Dusán (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 2
1579. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
1580. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1581. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 0 2
1582. Máté Ráhel Ilona (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1583. Dürgő Sándor (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1584. Czene Betti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1585. Vancsics Dániel Gábor (BSC Herman) 0 2
1586. Kecskés András (VMG DSE) 0 2
1587. Rozsos Attila (CEKK) 0 2
1588. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0 2
1589. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1590. Beke Milán (FTSI József A. U12) 0 4
1591. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1592. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 1
1593. Radasics Linda (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1594. Wolf Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 2
1595. Illés Dániel Robin (MAFC Gabányi) 0 2
1596. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1597. Kiss Levente Péter (Hévíz SK U12) 0 2
1598. Köves Timót (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
1599. Balog Panna Izabel (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1600. Kiss Korina (Tatabányai Sport Club) 0 2
1601. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1602. Horváth Máté (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1603. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1604. Torma Máté (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
1605. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0 1
1606. Kormos András (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1607. Tóbiás Ajna Julianna (VUA U12) 0 2
1608. Szöllősi Attila Hunor (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1609. Handl Dániel (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
1610. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 1
1611. Halbrucker Panna (Életrevalók SE) 0 1
1612. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1613. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1614. Kovács Nóra (KSC Szekszárd) 0 2
1615. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök) 0 2
1616. Tóth Sára (CEKK Basket) 0 2
1617. Major Donát (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1618. Igaly Csaba Vajk (MAFC Mokos) 0 1
1619. Träger Tamás Péter (TFSE) 0 2
1620. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
1621. Molnár Ákos (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1622. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1623. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots U12) 0 2
1624. Komáromi Emma (Csepel Basket/A) 0 2
1625. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 0 2
1626. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 0 2
1627. Fekete Máté István (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1628. Schweifer Sebestyén (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1629. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 0 2
1630. Barsy Bálint (Ziccer Tigrisek) 0 2
1631. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1632. Balogh Dániel (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1633. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0 2
1634. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1635. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1636. Hajdú Boldizsár (MEAFC Csibészek) 0 1
1637. Záhonyi Vivien (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1638. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1639. Bakos Eliza (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 1
1640. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 0 2
1641. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 1
1642. Szobonya Vince (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1643. Berta Lajos (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
1644. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
1645. Varga Flóra (Fűzfői AK) 0 2
1646. Szikora Vince (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1647. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 0 2
1648. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
1649. Szabadi Franciska Sára (CEKK Basket) 0 2
1650. Nagy-Hegedüs Mátyás (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1651. Pénzes Levéd (ICT Pilots U12) 0 2
1652. Szabó Zsófia (KSC Szekszárd) 0 2
1653. Holtai Péter (DKKA Cougars) 0 2
1654. Kovács Barnabás Ákos (BSC Herman) 0 2
1655. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1656. Stenger Csongor (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1657. Varga Sarolta (Sportiskolás Csajok) 0 2
1658. Füzi Izabella (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1659. Simon Kornél Olivér (Szentendrei KSE/B) 0 2
1660. Fülöp András (VMG DSE) 0 2
1661. Botos-Kürthy László (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1662. Pintér Zoltán (BL Basket SE Vegyes) 0 2
1663. Házy Leó (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
1664. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
1665. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 0 2
1666. Biró Erik Márk (Monor SE Fiú) 0 2
1667. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U12) 0 2
1668. Patály Zoltán (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1669. Kerekes Áron (Cívis KK Debrecen/A) 0 2
1670. Vleskó Márton András (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
1671. Világos Patrik (Tapolcai Sárkányok) 0 2
1672. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1673. Novák Eszter Nóra (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1674. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1675. Takáts Márton (Malév Kobrák) 0 2
1676. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 0 2
1677. Csuba Flóra Júlia (Kaszás Boszorkák) 0 2
1678. Gurmai Szilárd (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1679. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1680. Rendek Sebestyén (Monor SE Fiú) 0 2
1681. Bende Máté (Szentesi Gepárdok) 0 2
1682. Oláh Tamás László (Salgótarjáni KI) 0 2
1683. Biró Márk (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
1684. Dombovári Dézi (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
1685. Kiss Mira Hanna (Csepel Basket/A) 0 1
1686. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 2
1687. Sáreczki Martin (Cívis KK Kenguruk) 0 2
1688. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket/C) 0 2
1689. Balda Áron (Békéscsabai KK) 0 2
1690. Mészáros Bálint (MAFC Mokos) 0 1
1691. Imre Zalán (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1692. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
1693. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1694. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 0 1
1695. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1696. Marek Lénárd (MAFC Mokos) 0 1
1697. Hajgató Bence Márton (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1698. Tandari Bence (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
1699. Sipos Ádám (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1700. Baumgartner Maja Hanna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 1
1701. Máté Ignác Brájen (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1702. Trapp Milán (Malév Kobrák) 0 2
1703. Lóczi Luca (Kecskeméti U12 Villámok) 0 1
1704. Retter Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
1705. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 0 2
1706. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 1
1707. Hatfaludi Dávid Edvárd (TFSE) 0 1
1708. Dávid Zsolt (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
1709. Király Adél (Békéscsabai KK) 0 2
1710. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1711. Szalai László (VUA U12) 0 2
1712. Gargya Gergő (BKG PRIMA U12) 0 2
1713. Rózsa Benedek (Cívis KK Kenguruk) 0 1
1714. Kriszt Cili (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
1715. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 0 3
1716. Máté Emil István (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1717. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 0 2
1718. Csuti Panni (Csepel Basket/C) 0 2
1719. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 0 2
1720. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U12) 0 2
1721. Pócs Flóra (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1722. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
1723. Rakic Stefan (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
1724. Horvát Anna (Csata Csillagok) 0 2
1725. Juhász Réka Dóra (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1726. Ács Annabella (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1727. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
1728. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1729. Dányi Simon (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1730. Dömölki Izabella (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1731. Hüse Barna (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1732. Nagy Ádám (MEZŐBERÉNYI KK) 0 2
1733. Simonyi Martin (Vasas Budai ASE) 0 2
1734. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0 1
1735. Zelei Zétény (KS Szeged Bulldogok) 0 2
1736. Zlinszky Ábel (ICT Pilots U12) 0 2
1737. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 0 2
1738. Valuska Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1739. Simon Dominik (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1740. Barthó Gréta (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
1741. Fári Levente (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1742. Komlós-Plutzer Áron (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1743. Házi Gergely (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1744. Baktai Boldizsár (MAFC Mokos) 0 2
1745. Eichamer Zsófia Csenge (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 1
1746. Gazdag Gergő (Életrevalók SE) 0 2
1747. Ambrusch Barnabás (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 1
1748. Dancs Benjámin (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 2
1749. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 0 1
1750. Vajai Laura (VESC) 0 2
1751. Erdős Linda (Kaszás Boszorkák) 0 2
1752. Varga Zsombor (BLF SE U12) 0 2
1753. Kovács Zsombor (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 2
1754. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 0 1
1755. Váczi Botond (Keresztúri SE) 0 1
1756. Deák Milán (KKS) 0 1
1757. Schneider Vilmos (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
1758. Porkoláb Nimród (Budafoki Bikák) 0 2
1759. Óvári Luca (Szolnoki Zöldikék) 0 2
1760. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
1761. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 0 2
1762. Baráth Boglárka (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1763. Csenkér-Major Zétény (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1764. Gárdai Regina (ETO BASKET) 0 2
1765. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 0 2
1766. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 0 2
1767. Varga Kende (KVSE U12) 0 2
1768. Farkas Benett (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1769. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 0 2
1770. Wittner Máté (TFSE) 0 2
1771. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
1772. Koszti Szabolcs (DKKA Alligators) 0 2
1773. Tamás Bence (NYKK Eötvös U12) 0 2
1774. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0 2
1775. Varga Bálint (DKKA Alligators) 0 2
1776. Kenesei Lilla (Gyakorlós Csibék) 0 2
1777. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1778. Varga Vencel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1779. Patai Milán (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1780. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
1781. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 0 2
1782. Berczelly Zsombor (Ziccer Tigrisek) 0 2
1783. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
1784. Barathi Ádám (Zuglói Sasok U12) 0 2
1785. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
1786. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
1787. Pintér Orsolya (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 1
1788. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
1789. Szabián Marcell (GYKSE Szekszárd) 0 2
1790. Fábri Blanka Júlia (KS Szeged Bulldogok) 0 2
1791. Lipinka Martin Zsolt (GYKSE Bonyhád) 0 2
1792. Juhász Dóra (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1793. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 0 2
1794. Sós Titusz (Gödöllői Sport Klub) 0 2
1795. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 1
1796. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 0 2
1797. Pásztor Márton (BL Basket SE Vegyes) 0 1
1798. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0 2
1799. Bátori András (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
1800. Sándor István Olivér (PSZSE-Kisördögök) 0 2
1801. Magó Andor (GYKSE Bonyhád) 0 2
1802. Csipszer Ábel Benedek (Ajka - Szentgál City U12) 0 2
1803. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
1804. Goller Zsombor Bálint (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
1805. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 1
1806. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1807. Mucsi Lujza (TFSE) 0 2
1808. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
1809. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Csibék) 0 2
1810. Pető Orsolya (ETO BASKET) 0 2
1811. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1812. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U12) 0 2
1813. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1814. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
1815. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 0 1
1816. Gábor Dénes (KVSE U12) 0 2
1817. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1818. Kiss Míra (VESC) 0 2
1819. Reha Luca Csenge (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1820. Szegedi Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1821. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 0 1
1822. Eisler Márk (Cívis KK Kenguruk) 0 2
1823. Takács Szilárd (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1824. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1825. Bajkai Nimród (Csepel Basket/C) 0 2
1826. Fülöp Kornél (KKS) 0 1
1827. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
1828. Schweiger Izabella (Életrevalók SE) 0 2
1829. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/A) 0 1
1830. Farkas Merse (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 1
1831. Holecz Noel István (Sláger KKSE U12) 0 2
1832. Jovanovic Fedor (ICT Pilots U12) 0 2
1833. Keresi Attila (PSZSE-Kisördögök) 0 2
1834. Mészáros Hanna (VUA U12) 0 1
1835. Pintér Bálint (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1836. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 0 2
1837. Padragi Gellért (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1838. Rovó Domonkos (Budafoki Bikák) 0 2
1839. Demény-Kapusy Ábel (Vasas Budai ASE) 0 1
1840. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Sasok) 0 2
1841. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
1842. Vendriczki Botond (KASI U12 TOLDI) 0 1
1843. Hatvanyi Zoltán (FTSI Constantinum U12) 0 1
1844. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U12) 0 2
1845. Béres-Pikó Zelma (Ziccer Tigrisek) 0 2
1846. János Izabella (GYKSE Bonyhád) 0 2
1847. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
1848. Bánki Áron Benedek (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1849. Perjési-Szabó Réka (CEKK Basket) 0 2
1850. Purebl Balázs Endre (Vasas Budai ASE) 0 2
1851. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1852. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 0 2
1853. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1854. Szoták Emma (BLF SE U12) 0 2
1855. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket/C) 0 2
1856. Csizmadia Lilla (Csata Villám) 0 2
1857. Kovács Richárd (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1858. Frezik Dávid (Kozármisleny SE) 0 2
1859. Dőry Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
1860. Sátor Zolta (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1861. Papp Márk (NKA Pécs u12 fiú/B) 0 2
1862. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0 2
1863. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC LÁNY) 0 2
1864. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 0 2
1865. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
1866. Bokori Attila (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1867. Sütő Marcell (PSZSE-Kisördögök) 0 2
1868. Őszi Roland (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1869. Berki Tamás (BSC Herman) 0 2
1870. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1871. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 0 2
1872. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U12) 0 2
1873. Lukács Barnabás (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1874. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Pandák) 0 2
1875. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1876. Tóth Emili (Ajkai Vitézek U12) 0 2
1877. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 0 2
1878. Horváth Amira Angyalka (CVSE) 0 2
1879. Turula Dominik (KASI U12 KISFALUDY) 0 2
1880. Vargová Zara (Fűzfői AK) 0 2
1881. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1882. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1883. Lukács Lili Dorka (Vasas Bolhák) 0 2
1884. Kárász János (Óbudai Kaszások/B) 0 2
1885. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0 2
1886. Szabó Patrik (GYKSE Bonyhád) 0 2
1887. Pfeiffer Milla (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1888. Pozsgai Laurent (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 2
1889. Tóth Max (Szentendrei KSE/A) 0 2
1890. Eipl Botond Ferdinánd (Zuglói Sasok U12) 0 2
1891. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1892. Pókó Bálint (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
1893. Senkei Balázs (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
1894. Icha Sára (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
1895. Hujber Martin (CVSE) 0 2
1896. Tokodi Benedek (EKE U12) 0 2
1897. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 0 2
1898. Káplár Fanni Dóra (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0 2
1899. Gerlei Luca (Csepel Basket/C) 0 2
1900. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
1901. Himer Bence Gábor (Sláger KKSE U12) 0 2
1902. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club) 0 2
1903. Jónás Noel Dávid (Mátészalkai VULE/B) 0 2
1904. Borsodi Lilla Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
1905. Méhész Zita (Kaszás Boszorkák) 0 2
1906. Kun Brúnó (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
1907. Szabó Leonárd (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 0 2
1908. Feigl Ádám (Ifjú Sólymok) 0 2
1909. Mihályi Benjamin (ICT Pilots U12) 0 2
1910. Horváth Örs (Fűzfői AK) 0 2
1911. Lukács Éva Anna (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1912. Siska Olivér (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1913. Fülöp Anna Bianka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 2
1914. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1915. Rátvay Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0 2
1916. Kiss-Kovács Vince (Optofit-VKB Vác U12V) 0 2
1917. Török Dávid (Fűzfői AK) 0 2
1918. Csötönyi Jázmin Mia (KSC Szekszárd) 0 2
1919. Boros Bendegúz (Monor SE Fiú) 0 2
1920. Gazdag Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1921. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 0 2
1922. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
1923. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum U12) 0 2
1924. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U12 Leány) 0 2
1925. Illmer Ádám (Szentendrei KSE/A) 0 2
1926. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 0 2
1927. Tóth- Csöndör Levente (BSC Fiú) 0 2
1928. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0 2
1929. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok U12) 0 2
1930. Graziano Andrea (KVSE U12) 0 2
1931. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
1932. Ilyés Gábor (Békési Gladiátorok) 0 2
1933. Varga Vivien (FTSI Constantinum U12) 0 2
1934. Gerencsér Lili (Sportiskolás Csajok) 0 2
1935. Patócs Vilmos György (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 2
1936. Martyin Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
1937. Menczel Panna (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
1938. Halász Gábor János (Cívis KK Debrecen/B) 0 2
1939. Szántó Bence (NYKK Eötvös U12) 0 2
1940. Balogh Ádám Zalán (OSE Oroszlánok U12) 0 2
1941. Dósa Barnabás (EKE U12) 0 2
1942. Takács Maja Rozi (Soproni Darazsak Akadémia/A) 0 2
1943. Szabó Ferenc Bátor (Gödi SE Gödények) 0 2
1944. Sőre Vilmos (Életrevalók SE) 0 2
1945. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0 2
1946. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U12 DERECSKE) 0 1
1947. Sipos Botond (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
1948. Boros Barnabás (Monor SE Fiú) 0 2
1949. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 2
1950. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi Gepárdok) 0 2
1951. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 0 2
1952. Lassányi Dániel Máté (MAFC Heisler) 0 2
1953. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 0 2
1954. Halupka Máté (EKE U12) 0 2
1955. Kárner Martin (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
1956. Becző Noel (Jezsu Farkasok) 0 2
1957. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
1958. Bereczki Bence (PSE Párducok) 0 2
1959. Sőti Heléna (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1960. Vidovenyecz Levente (Békési Gladiátorok) 0 1
1961. Buzogány Lia (Kaszás Boszorkák) 0 2
1962. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
1963. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
1964. Barkóczi Vilmos Csongor (Jezsu Farkasok) 0 1
1965. Kollmann Barnabás (BLF SE U12) 0 2
1966. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 0 2
1967. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
1968. Miklós Nimród (KASI U12 TOLDI) 0 1
1969. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
1970. Pálhegyi Luca (VUA U12) 0 2
1971. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
1972. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0 2
1973. Varga Tímea (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1974. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 0 1
1975. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 2
1976. Vörös Szofi Olivia (S&T Hernád U12) 0 1
1977. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0 2
1978. Sztankó Zéta Csaba (KöLöKöS Fiúk) 0 2
1979. Koppány Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1980. Holló Balázs (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
1981. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0 2
1982. Steiner Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
1983. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 2
1984. Terjéki Máté (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
1985. Somogyi Mia (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1986. Németh Lilien (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
1987. Ferenczi Lotti (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
1988. Jónás Rikárdó (Mátészalkai VULE/A) 0 2
1989. Bihary Martin (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1990. Fazekas Zétény Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
1991. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
1992. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 0 1
1993. Tarjányi Bacsó Botond (FTSI Constantinum U12) 0 1
1994. Kaiser György (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
1995. Török Maja (MÓRICZ U12/A) 0 2
1996. Király Ádám Marcell (Budapesti Bikák U12) 0 2
1997. Szűts Arnold Dávid (Alba Fehérvár Csukák) 0 2
1998. Alvári Dominik (MÓRICZ U12/A) 0 2
1999. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
2000. Nagy Máté Angelus (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
2001. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U12) 0 2
2002. Schőn Erik (DKKA Alligators) 0 2
2003. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 0 1
2004. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
2005. Logvinov Arij (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0 2
2006. Ortutay Szabolcs (Vasas Budai ASE) 0 1
2007. Mezriczky Máté (KASI U12 GYAKORLÓ) 0 2
2008. Simon Zsófia (Gyakorlós Csibék) 0 2
2009. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 0 2
2010. Rózsa Hanna Izabella (Kécskei Vidrák) 0 1
2011. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 0 2
2012. Farcău George (BC Primo Carei) 0 2
2013. Katona László Marcell (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2014. Csáki Zita (FTSI József A. U12) 0 2
2015. Pálinkás Ádám (Jezsu Farkasok) 0 1
2016. Rédei Márton (FKE Mackók) 0 1
2017. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
2018. Radics Kata (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2019. Hernádi Ákos (Tapolcai Sárkányok) 0 2
2020. Kis Izabella (Kecskeméti U12 Villámok) 0 2
2021. Ibraheem Aleeza (Kölökös Lányok) 0 2
2022. Aranyos Effi (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2023. Mester Míra Sára (Kölökös Lányok) 0 2
2024. Balla Olivér Sándor (Kőbányai Darazsak/B) 0 2
2025. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0 2
2026. Holló Márk (Vasas Budai ASE) 0 2
2027. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Kenguruk) 0 1
2028. Csikó Noel (Salgótarjáni KI) 0 2
2029. Pichler Elza (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
2030. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
2031. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok U12) 0 2
2032. Smida Botond (Salgótarjáni KI) 0 2
2033. Patály Szonja Viktória (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2034. Ruska Hanna (Nyírpazonyi KE) 0 2
2035. Szemző Dorián Tamás (BasketBaja SE) 0 1
2036. Máté Leonóra (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2037. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 0 2
2038. Madaras Dominik Noel (Budapesti Bikák U12) 0 2
2039. Pintér Mihály (Szentendrei KSE/A) 0 1
2040. Alvári Emília (MÓRICZ U12/A) 0 1
2041. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök) 0 1
2042. Szalay Kata (Szolnoki Zöldikék) 0 2
2043. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE Fiú) 0 2
2044. Castiglione Olivér (KKS) 0 2
2045. Papp Péter (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2046. Bartók Marcell (FKE Mackók) 0 1
2047. Koprivanacz Olivér (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0 2
2048. Miricz Gergő Bálint (Salgótarjáni KI) 0 2
2049. Bacskai Boglárka (KKS) 0 1
2050. Kozma Adél Kitti (Nyírpazonyi KE) 0 2
2051. Nagy Vivien (PSE Párducok) 0 2
2052. Soós János (OSE Oroszlánok U12) 0 1
2053. Pap Brigitta Maja (BKG-Veresegyház Leány) 0 2
2054. Horváth Hanna (VUA U12) 0 2
2055. László Karina Nóra (PSE Párducok) 0 2
2056. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0 1
2057. Novozánszki Lilien (Százhalombattai KSE Leány) 0 2
2058. Szondi Dániel (MÓRICZ U12/A) 0 1
2059. Csiffáry Bálint Bajnok (Egri Kék Oroszlánok) 0 2
2060. Fábián Bence (FKE Mackók) 0 1
2061. Popovics János (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 1
2062. Sándor-Kiss Zsófia (Kaszás Boszorkák) 0 2
2063. Palócz Zsolt (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
2064. Józan Bence (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2065. Nagy Levente (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
2066. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
2067. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2068. Anderkó Balázs (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2069. Hajdu László Botond (Miklósi KékRókák KE) 0 1
2070. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2071. Nagy Ákos Levente (GYKSE Szekszárd) 0 2
2072. Végvári Enikő Szonja (KKS) 0 1
2073. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 0 2
2074. Varga Dávid István (OSE Oroszlánok U12) 0 1
2075. Makkos Máté Olivér (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2076. Kószó Vince (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2077. Czuczor Sarolta (ETO BASKET) 0 2
2078. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 0 2
2079. Péter Bence (MÓRICZ U12/A) 0 1
2080. Seder László (NYKK Eötvös U12) 0 1
2081. Székely Lea Hanni (Békési Gladiátorok) 0 2
2082. Kőrizs Dávid (MÓRICZ U12/A) 0 2
2083. Ádám Borka Borsika (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2084. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
2085. Kovalenko Palíná (Csata Csillagok) 0 1
2086. Bokor Máté (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0 2
2087. Kun Bella (MÓRICZ U12/A) 0 2
2088. Zhorela Vajk (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2089. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
2090. Erdélyi Rikárdó (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2091. Szakács Zoé (Kanizsai Vadmacskák SE) 0 2
2092. Máté Viktória (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2093. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
2094. Winczheim Emma (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2095. Rédei Vencel (FKE Mackók) 0 1
2096. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 0 2
2097. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0 2
2098. Sipos Adél (RICSILLA Rakéta U12) 0 2
2099. Dandé Péter (BKG PRIMA U12) 0 2
2100. Harta Barnabás (Ajkai Vitézek U12) 0 1
2101. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét U12) 0 2
2102. Buza Alex István (FTSI József A. U12) 0 3
2103. Üveges Balázs (ICT Pilots U12) 0 1
2104. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
2105. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U12) 0 2
2106. Máté Nikoletta Letícia (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2107. Varga Krisztina Rózsa (Mátészalkai VULE/A) 0 2
2108. Zámbó Ferenc (DKKA Alligators) 0 1
2109. Tóth Flóra (ESMTK - TF - JAK U12) 0 2
2110. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
2111. Kéhl Tamás (Vasas Budai ASE) 0 2
2112. Hász Anna (Gyakorlós Csibék) 0 2
2113. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0 2
2114. Kun Abigél (KS Szeged Bulldogok) 0 1
2115. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U12) 0 2
2116. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 0 2
2117. Nádasi Lili Viktória (NKA Pécs U12 Szigetvár) 0 2
2118. Póka Mira Boróka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2119. Gombocz Bercel (Vasas Budai ASE) 0 2
2120. Somogyvári Zétény (Monok SE) 0 2
2121. Szalóczi Noel (Jezsu Farkasok) 0 1
2122. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2123. Kertész Attila Dominik (FTSI Constantinum U12) 0 1
2124. Várhelyi-Ágó Péter (Kosársuli 8600 Kft) 0 1
2125. Sipos Levente (ICT Pilots U12) 0 2
2126. Pajkos Réka (FTSI Constantinum U12) 0 1
2127. Vittmann Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 0 2
2128. Sólyomvári-Nagy Ádám (Vasas Budai ASE) 0 1
2129. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
2130. Krecsmarik Róbert (Szarvas GFE Gyakorló) 0 1
2131. Szabó Lili (MÓRICZ U12/A) 0 2
2132. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA U12) 0 2
2133. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök) 0 1
2134. Timár Kira (FTSI József A. U12) 0 4
2135. Busa Gergő (FTSI Platán Isk. U12) 0 1
2136. Máriás Borbála (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
2137. Suciu Matei (BC Primo Carei) 0 1
2138. Sterczer Maja Hilda (Szentendrei KSE/B) 0 2
2139. Kaszás Abigél (SZPA-HSE U12 Vegyes) 0 2
2140. Harsányi Márk Levente (Jezsu Farkasok) 0 1
2141. Hlavay-Toldy Janka (VESC) 0 2
2142. Rutkai Gergely Márk (Jezsu Farkasok) 0 1
2143. Kövecses Dávid László (ICT Pilots U12) 0 2
2144. Kovács Dániel (FTSI Platán Isk. U12) 0 4
2145. Korcz Levente (Tapolcai Sárkányok) 0 2
2146. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
2147. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/A) 0 1
2148. Önder Lelle Valéria (Szentesi Gepárdok) 0 2
2149. Pivók Hunor (EKE U12) 0 2
2150. Horváth Botond (Ajkai Vitézek U12) 0 2
2151. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház Fiú) 0 1
2152. Czirkusz Julianna (Ziccer Tigrisek) 0 2
2153. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club) 0 2
2154. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Csibék) 0 2
2155. Szollár Emily (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 2
2156. Csóka Brájen Kristóf (S&T Hernád U12) 0 2
2157. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 0 2
2158. Nagy Botond Márton (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2159. Petrohai Hanna (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2160. Balla Lilianna (BUDAFOKI BAKOK) 0 2
2161. Máté Virág (Mátészalkai VULE/B) 0 2
2162. Lakatos Szofi (S&T Hernád U12) 0 2
2163. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 0 1
2164. János Zsófia (GYKSE Bonyhád) 0 2
2165. Réfi Zétény (Monok SE) 0 2
2166. Barabás Lelle Sára (Cívis KK Macskatigrisek) 0 2
2167. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U12) 0 2
2168. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 0 2
2169. Fekete Véda Szofi (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2170. Bődey Mihály (MAFC Mokos) 0 1
2171. Kósa Zsombor (Békési Gladiátorok) 0 2
2172. Kiss Hanga Heléna (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
2173. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 0 2
2174. Rádó Tamara (Cívis KK Macskatigrisek) 0 1
2175. Szávai Szófia (KKS) 0 2
2176. Hajas Mátyás Zoltán (GYKSE Bonyhád) 0 2
2177. Kecskeméti Árpád (Zuglói Sasok U12) 0 2
2178. Gáspár Lilien (Pityke KSE) 0 2
2179. Kenedi Zoltán (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
2180. Varga Brúnó Bendegúz (Életrevalók SE) 0 2
2181. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U12V) 0 2
2182. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U12) 0 2
2183. Medgyesi Patrik (SZEDEÁK U12) 0 2
2184. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U12V) 0 1
2185. Szántó Szabolcs (Alba Fehérvár Kenguruk) 0 1
2186. Tornai Alíz (VUA U12) 0 2
2187. Barsi Levente (KKS) 0 2
2188. Fodor- Misik Kinga (SZEDEÁK U12 Leány) 0 2
2189. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U12) 0 2
2190. Mészáros Attila (Szentesi Gepárdok) 0 2
2191. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Alligators) 0 1
2192. Váradi Alíz (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0 2
2193. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 2
2194. Molnár Olivér István (Életrevalók SE) 0 2
2195. Rónavölgyi Johanna Liza (KKS) 0 1
2196. Moharos Zsófia (S&T Hernád U12) 0 2
2197. Heller Dávid (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0 2
2198. Danyi Dorottya Gyöngyi (S&T Hernád U12) 0 2
2199. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
2200. Párkány-Simon Áron (Szentendrei KSE/B) 0 2
2201. Zölei Gergő (Hévíz SK U12) 0 2
2202. Danóczy Kornél (FKE Mackók) 0 1
2203. Pető Jázmin (DVTK Tiszaújváros) 0 1
2204. Szilágyi Levente (Dunaharaszti MTK fiú) 0 2
2205. Hajdú Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2206. Czita Ozsvát (GYKSE Szekszárd) 0 2
2207. Lénárt Lili Róza (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
2208. Kece Zeynep (Fóti Kis Tigrisek) 0 2
2209. Szarvas Alíz (ETO BASKET) 0 2
2210. Sárkány Bora (MTK Budapest) 0 2
2211. Hevesi Roland (BSC Fiú) 0 2
2212. Kertész Mihály Máté (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0 2
2213. Feiler Hanna Alexandra (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0 2
2214. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0 1
2215. Végvári Izabella Nikolett (KKS) 0 2
2216. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Rókák) 0 2
2217. Bóka János Pál (Monor SE Fiú) 0 2
2218. Boros Balázs (VUKE U12 Tigrisek) 0 2
2219. Kiss Molli (MÓRICZ U12/A) 0 2
2220. Nagy András (Békési Gladiátorok) 0 1
2221. Ódor Norah (Ajkai Vitézek U12) 0 2
2222. Pókó Blanka (VESC) 0 2
2223. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 2
2224. Iván Levente (MÓRICZ U12/A) 0 2
2225. Jankovics Alíz (Százhalombattai KSE Leány) 0 1
2226. Gáli Zétény (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0 2
2227. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló) 0 2
2228. Bodnár Boglárka (DVTK Tiszaújváros) 0 2
2229. Halász Bernát (VUKE U12 Oroszlánok) 0 2
2230. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 0 2
2231. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club) 0 2
2232. Temesvári Kamilla Róza (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0 1
2233. Török Nándor János (MÓRICZ U12/A) 0 2
2234. Vág Lotty Lia (Németvölgyi Bocsok) 0 2
2235. Topor Ádám (Monor SE Fiú) 0 1
teljes ranglisták >>

Bedobott büntetők - ÁTLAG (min. 1 meccs, min. 2 bedobott)

P. Név Csapat Érték M.
1. Novák Dominik (Ifjú Sólymok) 7 2
2. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 6.5 2
3. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 6.5 2
4. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Gladiátorok) 6 2
5. Szabó-Haklits Patrik (Körmendi Törpördögök) 6 2
6. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 5 2
7. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 5 2
8. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 5 2
9. Kertész Lilla (Cívis KK Macskatigrisek) 5 2
10. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 5 2
11. Tóth Edit (Kecskeméti U12 Villámok) 5 2
12. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 5 1
13. Déri Máté (Körmendi Törpördögök) 4.5 2
14. Radulovic Ekaterina (Soproni Darazsak Akadémia/A) 4.5 2
15. Fonó Gréta Mira (Kaszás Boszorkák) 4 2
16. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U12) 4 2
17. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök) 3.5 2
18. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 3.5 2
19. Bíró Jázmin Alíz (BSC LÁNY) 3.5 2
20. Horváth Patrik (KASI U12 TOLDI) 3.5 2
21. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 3.5 2
22. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U12) 3.5 2
23. Solevic Miló (MEZŐBERÉNYI KK) 3.5 2
24. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök) 3.5 2
25. Németh Máté (MAFC Heisler) 3.5 2
26. Takács Boldizsár (ZTE KK) 3.5 2
27. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 3 2
28. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 3 2
29. Hevér Tamás Kristóf (Budapesti Bikák U12) 3 2
30. Borza Emma Nóra (Cívis KK Macskatigrisek) 3 2
31. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 3 2
32. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 3 2
33. Simonics Nóra (VUA U12) 3 2
34. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 3 2
35. Szabó Emma (Cívis KK Macskatigrisek) 3 2
36. Deák Márk (Jezsu Farkasok) 3 2
37. Takács Ákos Nándor (DKKA Cougars) 3 2
38. Imre László (Kécskei Vidrák) 3 2
39. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 3 2
40. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U12 Leány) 3 2
41. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 3 2
42. Merkovic Szelina (Kecskeméti U12 Villámok) 3 2
43. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 3 2
44. Kovács Bence (PSZSE-Kisördögök) 3 2
45. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 3 2
46. Tóbiás Botond (KöLöKöS Fiúk) 3 2
47. Szabó Csenge (Tapolcai Oroszlánok) 3 2
48. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 3 2
49. Somi Zétény (Cívis KK Debrecen/A) 3 2
50. Majdanics Márk (EKE U12) 3 2
51. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 3 2
52. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 3 2
53. Iván Júlia (SZEDEÁK U12 Leány) 3 2
54. Sabáli Sejla (Soproni Darazsak Akadémia/A) 3 2
55. Kocsis Dominik (MEAFC Basket Bulls) 3 2
56. Namesánszky Ádám (Jezsu Farkasok) 3 1
57. Kulacs Mária (ETO BASKET) 2.5 2
58. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 2.5 2
59. Soós Botond (DKKA Alligators) 2.5 2
60. Tóth Zétény (DKKA Cougars) 2.5 2
61. Gyermán Léna (NKA Pécs U12 Leány) 2.5 2
62. Kertész Panna (Csata Csillagok) 2.5 2
63. Kézi Dexter (MAFC Gabányi) 2.5 2
64. Pető-Zimonyi Ákos (ZTE KK) 2.5 2
65. Bíró Loretta Léna (BSC LÁNY) 2.5 2
66. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE Fiú) 2.5 2
67. Kálnoky Zsombor Bálint (KöLöKöS Fiúk) 2.5 2
68. Böröcz Nándor (DKKA Cougars) 2.5 2
69. Sztrapek Adél (Kaszás Boszorkák) 2.5 2
70. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/B) 2.5 2
71. Brylko Davyd (SZEDEÁK U12) 2.5 2
72. Kapoli Dusán (BKG PRIMA U12) 2.5 2
73. Varga Sarolta (Sportiskolás Csajok) 2.5 2
74. Nagy-Hegedüs Mátyás (Alba Fehérvár Csukák) 2.5 2
75. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE Fiú) 2.5 2
76. Farkas Nimród (Óbudai Kaszások/A) 1.67 3
77. Reznicsek Lénárd (MAFC Heisler) 2.5 2
78. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 2 2
79. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 2 2
80. Bodor Hanga Boglárka (BLF SE U12) 2 2
81. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 2 2
82. Óvári Áron Mór (Alba Fehérvár Cápák) 2 2
83. Konakov Filip (Ifjú Sólymok) 2 2
84. Szalma Soma Lázár (Monor SE Fiú) 2 2
85. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 2 2
86. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 2 2
87. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 2 2
88. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 2
89. Bakó Imre (FTSI Platán Isk. U12) 2 2
90. Szalai Bálint (EKE U12) 2 2
91. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Kenguruk) 2 2
92. Rozsos Attila (CEKK) 2 2
93. Kővári Dóra (Csata Csillagok) 2 2
94. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 2 2
95. Halász Janka (Vasas Amazonok) 2 2
96. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 2 2
97. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 2 2
98. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólymok) 2 2
99. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2 2
100. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 2 2
101. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 2 2
102. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 2
103. Gráczer Gergő (Ifjú Sólymok) 2 2
104. Pető Zsolt (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 2
105. Kövesi-Kun Benedikt (TFSE) 2 1
106. Csuka Mira (Fóti Kis Tigrisek) 2 2
107. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 2 2
108. Szabó Rozi (NKA Pécs U12 Leány) 2 2
109. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 2 2
110. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 2 2
111. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 2 2
112. Fekete Máté István (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 2
113. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 2 2
114. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 2 2
115. Markó Levente (PSZSE-Kisördögök) 2 2
116. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 2 2
117. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök) 2 2
118. Bakos Eliza (SZPA-HSE U12 Vegyes) 2 1
119. Farkas Liza (Soproni Darazsak Akadémia/A) 2 2
120. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 2 2
121. Ács Donát (BL Basket SE Vegyes) 2 2
122. Ferenczi Bence (Ifjú Sólymok) 2 2
123. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U12) 2 1
124. Chionye Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 2 2
125. Horvát Anna (Csata Csillagok) 2 2
126. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 2
127. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 2 2
128. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U12/A) 2 2
129. Zircher Albert (KASI U12 GYAKORLÓ) 2 2
130. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 2 1
131. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U12) 2 2
132. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Debrecen/A) 1.5 2
133. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 1.5 2
134. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1.5 2
135. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 1.5 2
136. Novák Lilien (Kanizsai Vadmacskák SE) 1.5 2
137. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 1.5 2
138. Somi Miron (KASI U12 TOLDI) 1.5 2
139. Mile Barnabás (Győrzámolyi Rókák) 1.5 2
140. Seszták István (Cívis KK Debrecen/A) 1.5 2
141. Varga László (OSE Oroszlánok U12) 1.5 2
142. Miklós Mira (KSC Szekszárd) 1.5 2
143. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U12) 1.5 2
144. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 1.5 2
145. Dudás Noel (BL Basket SE Vegyes) 1.5 2
146. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 1.5 2
147. Du Chengyuan (BLF SE U12) 1.5 2
148. Fogarasi Benedek (OSE Oroszlánok U12) 1.5 2
149. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 1.5 2
150. Dunai Bianka (Gyakorlós Csibék) 1.5 2
151. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 1.5 2
152. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 1.5 2
153. Fábri Lili (Csepel Basket/A) 1.5 2
154. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök) 1.5 2
155. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 1.5 2
156. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 1.5 2
157. Kovács Áron Dusán (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1.5 2
158. Tóth Levente (Cívis KK Debrecen/A) 1.5 2
159. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 1.5 2
160. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 1.5 2
161. Taylor Jonatán Ben (Szentendrei KSE/B) 1.5 2
162. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.5 2
163. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U12) 1.5 2
164. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 1.5 2
165. Vass Dorina (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1.5 2
166. Mészáros Attila (Budafoki Bikák) 1.5 2
167. Berkes Áron (Keresztúri SE) 1.5 2
168. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK Debrecen/A) 1.5 2
169. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 1.5 2
170. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U12) 1.5 2
171. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 1.5 2
172. Fehér Máté Koppány (Szentendrei KSE/A) 1.5 2
173. Serfőző Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1.5 2
174. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 1.5 2
175. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 1.5 2
176. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.5 2
177. Zsebe Dávid Róbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0.75 4
178. Vörös Kamilla (Alba Fehérvár Csukák) 1.5 2
179. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.5 2
180. Papp Maxim (BSC Herman) 1.5 2
181. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 1.5 2
182. Domonkos Zoé (Gyakorlós Csibék) 1.5 2
183. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 1.5 2
184. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 1.5 2
185. Mezei Máté (Szentendrei KSE/B) 1.5 2
186. Halbrucker Milán (Életrevalók SE) 1.5 2
187. Miszori Lia (Soproni Darazsak Akadémia/A) 1.5 2
188. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 1.5 2
189. Kövesdi Bulcsú István (Vasas Budai ASE) 1.5 2
190. Katona Zsófia (SZEDEÁK U12 Leány) 1.5 2
191. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U12) 1.5 2
192. Kovács Bálint László (Vasas Budai ASE) 1.5 2
193. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK Kenguruk) 1.5 2
194. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 1.5 2
195. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/B) 1.5 2
196. Forrás Alexander (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.5 2
197. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 1.5 2
198. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U12) 1.5 2
199. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 1.5 2
200. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 1.5 2
201. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1.5 2
202. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.5 2
203. Gulyás Gergő (NKA Pécs u12 fiú/B) 1.5 2
204. Kerekes Áron (Cívis KK Debrecen/A) 1.5 2
205. Szalay Zoltán (Budapesti Honvéd SE/A) 1.5 2
206. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Debrecen/A) 1.5 2
207. Takáts Márton (Malév Kobrák) 1.5 2
208. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.5 2
209. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U12) 1.5 2
210. Szörnyi Vince (MAFC Heisler) 1.5 2
211. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 1.5 2
212. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 1.5 2
213. Varga Vilmos Krisztián (Tószegi Tigrisek) 1.5 2
214. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 1.5 2
215. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 1.5 2
216. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 1.5 2
217. Beregszászi Boróka (Fóti Kis Tigrisek) 1.5 2
218. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét U12) 1.5 2
219. Pál Zsombor (BKG PRIMA U12) 1.5 2
220. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.5 2
221. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 1.5 2
222. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 1.5 2
223. Bohus Gergely (MAFC Heisler) 1.5 2
224. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 1.5 2
225. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Pandák) 1.5 2
226. Wéber Patrick Olivér (KASI U12 KISFALUDY) 1 2
227. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 1 2
228. Tulipán Flóra (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
229. Bodonyi Soma (NKA Pécs U12 Fiú) 1 2
230. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 1 2
231. Both Tibor (GYKSE Bonyhád) 1 2
232. Huppauer László (Tatabányai Sport Club) 1 2
233. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U12) 1 2
234. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 1 2
235. Spindler Benedek Ábris (OSE Oroszlánok U12) 1 2
236. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U12V) 1 2
237. Lámpi Franciska (Csata Csillagok) 1 2
238. Tóth Helka Róza (Kanizsai Vadmacskák SE) 1 2
239. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 1 2
240. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
241. Bitó Attila (FTSI Constantinum U12) 1 2
242. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 1 2
243. Vizeli Vajk (Cívis KK Kenguruk) 1 2
244. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 1 2
245. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 1 2
246. Bodor Dániel Béla (Salgótarjáni KI) 1 2
247. Vincz Ábel (DKKA Alligators) 1 2
248. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
249. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 1 2
250. Forrai Attila (GYKSE Bonyhád) 1 2
251. Zsolnai Dominik (CVSE) 1 2
252. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 1 2
253. Juhász Marcell (MEAFC Csibészek) 1 2
254. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 1 2
255. Istókovics Miléna (NKA Pécs U12 Leány) 1 2
256. Bősze Odett (Ajka - Szentgál City U12) 1 2
257. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Pandák) 1 2
258. Czene Betti (SZEDEÁK U12 Leány) 1 2
259. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 1 2
260. Miklóssy Fruzsina Bella (Fóti Kis Tigrisek) 1 2
261. Lévai Kornél (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0.5 4
262. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 1 2
263. Siklós Marcell (MAFC Mokos) 1 2
264. Lente Laura Panna (Kaszás Boszorkák) 1 2
265. Radasics Linda (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 2
266. Báthory Zsófia (KS Szeged Bulldogok) 1 2
267. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét U12) 1 2
268. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Kenguruk) 1 2
269. Varga Ákos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 1 2
270. Dzsida Vince (SZKHSE U12) 1 2
271. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 2
272. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Gabányi) 1 2
273. Németh Jakab (RICSILLA Rakéta U12) 1 2
274. Köves Timót (SZPA-HSE U12 Vegyes) 1 2
275. Kőszegi Réka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 2
276. Balog Panna Izabel (NKA Pécs U12 Szigetvár) 1 2
277. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Gabányi) 1 2
278. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 2
279. Lőrincz Benedek Tas (BL Basket SE Vegyes) 1 2
280. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei KSE/A) 1 2
281. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét U12) 1 2
282. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 1 2
283. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U12) 1 2
284. Kovács Kornél (Monor SE Fiú) 1 2
285. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 1 2
286. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 1 2
287. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 1 2
288. Imre Dávid (KASI U12 GYAKORLÓ) 1 2
289. Katona Blanka (Kecskeméti U12 Villámok) 1 2
290. Trifont Lara (FTSI Platán Isk. U12) 1 2
291. Szöllősi Attila Hunor (Alba Fehérvár Csukák) 1 2
292. László Arnold Zsigmond (MAFC Gabányi) 1 2
293. Simon Olivér (NKA Pécs u12 fiú/B) 1 2
294. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 1 2
295. Tóth Soma Szabolcs (VUA U12) 1 2
296. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 1 2
297. Kovács Levente (Ajka - Szentgál City U12) 1 2
298. Bencze Noé (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 2
299. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 1 2
300. Komáromi Emma (Csepel Basket/A) 1 2
301. Graziano Dominik (KVSE U12) 1 2
302. Candido Marco (BSC Fiú) 1 2
303. Hatvári Marcell Áron (VUKE U12 Oroszlánok) 1 2
304. Smuk Borbála (ETO BASKET) 1 2
305. Raposa Marcell (NKA Pécs U12 Fiú) 1 2
306. Paluska Zétény (OSE Oroszlánok U12) 1 2
307. Nagy András Medárd (Gödi SE Vadmacskák) 1 2
308. Tóth Sára (CEKK Basket) 1 2
309. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 1 2
310. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 1 2
311. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 2
312. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 2
313. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 1 2
314. Bogos Kristóf (VUA U12) 1 2
315. Molnár Milán (Hévíz SK U12) 1 2
316. Barsy Bálint (Ziccer Tigrisek) 1 2
317. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 1 2
318. Magyari Ákos Attila (KASI U12 KISFALUDY) 1 2
319. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U12) 1 2
320. Dombi Zoltán (BKG PRIMA U12) 1 2
321. Elek Dorka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 1 2
322. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. U12) 1 4
323. Bróda Dávid (Békési Gladiátorok) 1 2
324. Pleiner Zselyke (Kecskeméti U12 Villámok) 1 2
325. Magony Olivér (Ifjú Sólymok) 1 2
326. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 1 2
327. Záhonyi Vivien (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
328. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 1 2
329. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 1 2
330. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 1 2
331. Szigeti Donát (Ajkai Vitézek U12) 1 2
332. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok U12) 1 2
333. Pénzes Levéd (ICT Pilots U12) 1 2
334. Delacasse László (ZTE KK) 1 2
335. Torossy Zsombor (BLF SE U12) 1 2
336. Szalai Kristóf (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1 2
337. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1 2
338. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 1 2
339. Bogdán Fanni (CEKK Basket) 1 2
340. Cserkó Viktória Alexandra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 1 2
341. Letenyei Vencel (VUA U12) 1 2
342. Tersztyánszky Kristóf (PSZSE-Kisördögök) 1 2
343. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club) 1 2
344. Csiha Levente (Százhalombattai KSE Fiú) 1 2
345. Pintye Gergő Noel (Cívis KK Kenguruk) 1 2
346. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 2
347. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 1 2
348. Kovács Déna Virág (Csepel Basket/A) 1 2
349. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 1 2
350. Kondor Kende (Életrevalók SE) 1 2
351. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1 2
352. Oláh Tamás László (Salgótarjáni KI) 1 2
353. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 1 2
354. Ndoumbe Aimée Sára (Kosársuli 8600 Kft) 1 2
355. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 1 2
356. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
357. Horváth Márk (DKKA Cougars) 1 2
358. Sashalmi Lilien (Csepel Basket/A) 1 2
359. Gargya Gergő (BKG PRIMA U12) 1 2
360. Németh Mercédesz (CEKK Basket) 1 2
361. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 1 2
362. Búz Marcell (Pityke KSE) 1 2
363. Borsodi Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 2
364. Hajdu Blanka (Csata Villám) 1 2
365. Kelecsényi Adél (Csata Villám) 1 2
366. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 1 2
367. Ruba Karolyne Rose-Mary (BC Primo Carei) 1 2
368. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 1 2
369. Orosz Olívia (DVTK Akadémia/A) 1 2
370. Miklósi Gréta Laura (Csepel Basket/C) 0.5 4
371. Harmat Zsófia (Kanizsai Vadmacskák SE) 1 2
372. Kocsis Alíz Mónika (Kölökös Lányok) 1 2
373. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 1 2
374. Földi Zalán András (CVSE) 1 2
375. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1 2
376. Valuska Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 1 2
377. Sipos Sára Kata (RICSILLA Rakéta U12) 1 2
378. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 1 2
379. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 1 2
380. Czeibert Keve Zsombor (KASI U12 GYAKORLÓ) 1 2
381. Szabó Nóra (Csepel Basket/A) 1 2
382. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 1 2
383. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló) 1 2
384. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 1 2
385. Bvotyik Huba (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 2
386. Fodor Nimród (OSE Oroszlánok U12) 1 2
387. Belovay Marcell (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 1 2
388. Kocsmáros Zoé (VESC) 1 2
389. Agbemasu Vanessza (Csata Villám) 1 2
390. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 1 2
391. Izsó Máté (Malév Kobrák) 1 2
392. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA Rakéta U12) 1 2
393. Barathi Ádám (Zuglói Sasok U12) 1 2
394. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 2
395. Földi Ádám (BUDAFOKI BAKOK) 1 2
396. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 1 2
397. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Sasok) 1 2
398. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/B) 1 2
399. Szilágyi Lőrinc (MAFC Gabányi) 1 2
400. Varga Bella (ETO BASKET) 1 2
401. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U12) 1 2
402. Stegerean Oana (BC Primo Carei) 1 2
403. Kiss Míra (VESC) 1 2
404. Sabján Noel Kristóf (KASI U12 GYAKORLÓ) 1 2
405. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 1 2
406. Sudár Botond (Budapesti Honvéd SE/A) 1 2
407. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 1 2
408. Szabián Marcell (GYKSE Szekszárd) 1 2
409. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 1 2
410. Varga Dóra (Százhalombattai KSE Leány) 1 2
411. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
412. Sós Titusz (Gödöllői Sport Klub) 1 2
413. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 2
414. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 1 2
415. Hegyháti Anna (BSC LÁNY) 1 2
416. Nemes Zoltán (Keresztúri SE) 1 2
417. Horváth Zalán (DKKA Alligators) 1 2
418. Balogh Ádám Zalán (OSE Oroszlánok U12) 1 2
419. Juhász Levente (FTSI Platán Isk. U12) 1 4
420. Osztovits Róza Matild (Kaszás Boszorkák) 1 2
421. Kun Brúnó (Százhalombattai KSE Fiú) 1 2
422. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 1 2
423. Tóth Emili (Ajkai Vitézek U12) 1 2
424. Graziano Andrea (KVSE U12) 1 2
425. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 1 2
426. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 1 2
427. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bikák) 1 2
428. Papp Benedek (BSC Herman) 1 2
429. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 1 2
430. Szabados Judit (Kaszás Boszorkák) 1 2
431. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 1 2
432. Bálint Kristóf (FTSI József A. U12) 0.75 4
433. Beke Milán (FTSI József A. U12) 0.5 4
434. Katona Kornél (FTSI Platán Isk. U12) 0.5 4
435. Szládik Bence (FTSI Platán Isk. U12) 0.5 4
436. Fekete Norbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 1 3
437. Balázs Bettina (Csepel Basket/C) 0.67 3
438. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 1 3
439. István-Schirling Inez (Vasas Amazonok) 1 4
teljes ranglisták >>

Büntető dobószázalék - ÁTLAG (min. 1 meccs, min. 2 kísérlet)

P. Név Csapat Érték M.
1. Tóth Edit (Kecskeméti U12 Villámok) 100% (10/10) 2
2. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/B) 100% (5/5) 2
3. Horvát Anna (Csata Csillagok) 100% (4/4) 2
4. Ferenczi Bence (Ifjú Sólymok) 100% (4/4) 2
5. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólymok) 100% (4/4) 2
6. Óvári Áron Mór (Alba Fehérvár Cápák) 100% (4/4) 2
7. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 100% (4/4) 2
8. Halász Janka (Vasas Amazonok) 100% (4/4) 2
9. Konakov Filip (Ifjú Sólymok) 100% (4/4) 2
10. Szabó Rozi (NKA Pécs U12 Leány) 100% (4/4) 2
11. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok) 100% (3/3) 2
12. Novák Lilien (Kanizsai Vadmacskák SE) 100% (3/3) 2
13. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 100% (3/3) 2
14. Papp Maxim (BSC Herman) 100% (3/3) 2
15. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK Kenguruk) 100% (3/3) 2
16. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 100% (3/3) 2
17. Tóth Levente (Cívis KK Debrecen/A) 100% (3/3) 2
18. Pleiner Zselyke (Kecskeméti U12 Villámok) 100% (2/2) 2
19. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 100% (2/2) 2
20. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 100% (2/2) 2
21. Bogdán Fanni (CEKK Basket) 100% (2/2) 2
22. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 100% (2/2) 2
23. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Sasok) 100% (2/2) 2
24. Szabados Judit (Kaszás Boszorkák) 100% (2/2) 2
25. Tersztyánszky Kristóf (PSZSE-Kisördögök) 100% (2/2) 2
26. Agbemasu Vanessza (Csata Villám) 100% (2/2) 2
27. Both Tibor (GYKSE Bonyhád) 100% (2/2) 2
28. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 100% (2/2) 2
29. Szabián Marcell (GYKSE Szekszárd) 100% (2/2) 2
30. Balogh Ádám Zalán (OSE Oroszlánok U12) 100% (2/2) 2
31. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U12) 100% (2/2) 2
32. Radasics Linda (Soproni Darazsak Akadémia/B) 100% (2/2) 2
33. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 100% (2/2) 2
34. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 100% (2/2) 2
35. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 100% (2/2) 2
36. Kovács Levente (Ajka - Szentgál City U12) 100% (2/2) 2
37. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 100% (2/2) 2
38. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 100% (2/2) 2
39. Kiss Míra (VESC) 100% (2/2) 2
40. Bogos Kristóf (VUA U12) 100% (2/2) 2
41. Gargya Gergő (BKG PRIMA U12) 100% (2/2) 2
42. Magony Olivér (Ifjú Sólymok) 100% (2/2) 2
43. Varga Bella (ETO BASKET) 100% (2/2) 2
44. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 100% (2/2) 2
45. Vizeli Vajk (Cívis KK Kenguruk) 100% (2/2) 2
46. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 100% (2/2) 2
47. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 100% (2/2) 2
48. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 100% (2/2) 2
49. Lőrincz Benedek Tas (BL Basket SE Vegyes) 100% (2/2) 2
50. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 100% (2/2) 2
51. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 100% (2/2) 2
52. Letenyei Vencel (VUA U12) 100% (2/2) 2
53. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Kenguruk) 100% (2/2) 2
54. Szigeti Donát (Ajkai Vitézek U12) 100% (2/2) 2
55. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 100% (2/2) 2
56. Sabján Noel Kristóf (KASI U12 GYAKORLÓ) 100% (2/2) 2
57. Varga Dóra (Százhalombattai KSE Leány) 100% (2/2) 2
58. Bakos Eliza (SZPA-HSE U12 Vegyes) 100% (2/2) 1
59. Tóth Sára (CEKK Basket) 100% (2/2) 2
60. Németh Jakab (RICSILLA Rakéta U12) 100% (2/2) 2
61. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 100% (2/2) 2
62. Dombi Zoltán (BKG PRIMA U12) 100% (2/2) 2
63. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 100% (2/2) 2
64. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA Rakéta U12) 100% (2/2) 2
65. Nemes Zoltán (Keresztúri SE) 100% (2/2) 2
66. László Arnold Zsigmond (MAFC Gabányi) 100% (2/2) 2
67. Smuk Borbála (ETO BASKET) 100% (2/2) 2
68. Kondor Kende (Életrevalók SE) 100% (2/2) 2
69. Papp Benedek (BSC Herman) 100% (2/2) 2
70. Bvotyik Huba (Győri KC Koalák UNI Győr) 100% (2/2) 2
71. Szalai Kristóf (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 100% (2/2) 2
72. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 100% (2/2) 1
73. Izsó Máté (Malév Kobrák) 100% (2/2) 2
74. Földi Ádám (BUDAFOKI BAKOK) 100% (2/2) 2
75. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 100% (2/2) 2
76. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club) 100% (2/2) 2
77. Hegyháti Anna (BSC LÁNY) 100% (2/2) 2
78. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 100% (2/2) 2
79. Varga Ákos (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 100% (2/2) 2
80. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 100% (2/2) 2
81. Tóbiás Botond (KöLöKöS Fiúk) 85.71% (6/7) 2
82. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 83.33% (10/12) 2
83. Böröcz Nándor (DKKA Cougars) 83.33% (5/6) 2
84. Reznicsek Lénárd (MAFC Heisler) 83.33% (5/6) 2
85. Kálnoky Zsombor Bálint (KöLöKöS Fiúk) 83.33% (5/6) 2
86. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 81.25% (13/16) 2
87. Szabó-Haklits Patrik (Körmendi Törpördögök) 80% (12/15) 2
88. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U12) 80% (8/10) 2
89. Szalma Soma Lázár (Monor SE Fiú) 80% (4/5) 2
90. Bakó Imre (FTSI Platán Isk. U12) 80% (4/5) 2
91. Gráczer Gergő (Ifjú Sólymok) 80% (4/5) 2
92. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Kenguruk) 80% (4/5) 2
93. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 80% (4/5) 2
94. Csuka Mira (Fóti Kis Tigrisek) 80% (4/5) 2
95. Novák Dominik (Ifjú Sólymok) 77.78% (14/18) 2
96. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök) 77.78% (7/9) 2
97. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 76.92% (10/13) 2
98. Déri Máté (Körmendi Törpördögök) 75% (9/12) 2
99. Takács Ákos Nándor (DKKA Cougars) 75% (6/8) 2
100. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 75% (3/4) 2
101. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 75% (3/4) 2
102. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U12) 75% (3/4) 2
103. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 75% (3/4) 2
104. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 75% (3/4) 2
105. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U12) 75% (3/4) 2
106. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 75% (3/4) 2
107. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 75% (3/4) 2
108. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/B) 75% (3/4) 2
109. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 75% (3/4) 2
110. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U12) 75% (3/4) 2
111. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 75% (3/4) 2
112. Bálint Kristóf (FTSI József A. U12) 75% (3/4) 4
113. Mezei Máté (Szentendrei KSE/B) 75% (3/4) 2
114. Varga László (OSE Oroszlánok U12) 75% (3/4) 2
115. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 75% (3/4) 2
116. Seszták István (Cívis KK Debrecen/A) 75% (3/4) 2
117. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 71.43% (10/14) 2
118. Gyermán Léna (NKA Pécs U12 Leány) 71.43% (5/7) 2
119. Tóth Zétény (DKKA Cougars) 71.43% (5/7) 2
120. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U12) 70% (7/10) 2
121. Takács Boldizsár (ZTE KK) 70% (7/10) 2
122. Horváth Patrik (KASI U12 TOLDI) 70% (7/10) 2
123. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 66.67% (10/15) 2
124. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 66.67% (6/9) 2
125. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 66.67% (6/9) 2
126. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 66.67% (4/6) 2
127. Markó Levente (PSZSE-Kisördögök) 66.67% (4/6) 2
128. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 66.67% (4/6) 2
129. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U12) 66.67% (4/6) 2
130. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 66.67% (4/6) 2
131. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 66.67% (4/6) 2
132. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 66.67% (4/6) 2
133. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök) 66.67% (4/6) 2
134. Lámpi Franciska (Csata Csillagok) 66.67% (2/3) 2
135. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 66.67% (2/3) 2
136. Simon Olivér (NKA Pécs u12 fiú/B) 66.67% (2/3) 2
137. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Pandák) 66.67% (2/3) 2
138. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 66.67% (2/3) 2
139. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 66.67% (2/3) 2
140. Németh Mercédesz (CEKK Basket) 66.67% (2/3) 2
141. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 66.67% (2/3) 2
142. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 66.67% (2/3) 2
143. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 66.67% (2/3) 2
144. Spindler Benedek Ábris (OSE Oroszlánok U12) 66.67% (2/3) 2
145. Tóth Emili (Ajkai Vitézek U12) 66.67% (2/3) 2
146. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök) 63.64% (7/11) 2
147. Kertész Lilla (Cívis KK Macskatigrisek) 62.5% (10/16) 2
148. Pető-Zimonyi Ákos (ZTE KK) 62.5% (5/8) 2
149. Kulacs Mária (ETO BASKET) 62.5% (5/8) 2
150. Brylko Davyd (SZEDEÁK U12) 62.5% (5/8) 2
151. Nagy-Hegedüs Mátyás (Alba Fehérvár Csukák) 62.5% (5/8) 2
152. Soós Botond (DKKA Alligators) 62.5% (5/8) 2
153. Kézi Dexter (MAFC Gabányi) 62.5% (5/8) 2
154. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 62.5% (5/8) 1
155. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 60% (6/10) 2
156. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 60% (6/10) 2
157. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 60% (6/10) 2
158. Kovács Bence (PSZSE-Kisördögök) 60% (6/10) 2
159. Kocsis Dominik (MEAFC Basket Bulls) 60% (6/10) 2
160. Szabó Emma (Cívis KK Macskatigrisek) 60% (6/10) 2
161. Forrás Alexander (Győri KC Koalák UNI Győr) 60% (3/5) 2
162. Taylor Jonatán Ben (Szentendrei KSE/B) 60% (3/5) 2
163. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 60% (3/5) 2
164. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 60% (3/5) 2
165. Dunai Bianka (Gyakorlós Csibék) 60% (3/5) 2
166. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U12) 60% (3/5) 2
167. Kerekes Áron (Cívis KK Debrecen/A) 60% (3/5) 2
168. Varga Vilmos Krisztián (Tószegi Tigrisek) 60% (3/5) 2
169. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 58.33% (7/12) 2
170. Solevic Miló (MEZŐBERÉNYI KK) 58.33% (7/12) 2
171. Németh Máté (MAFC Heisler) 58.33% (7/12) 2
172. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 57.14% (4/7) 2
173. Kővári Dóra (Csata Csillagok) 57.14% (4/7) 2
174. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 57.14% (4/7) 2
175. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 57.14% (4/7) 2
176. Kertész Panna (Csata Csillagok) 55.56% (5/9) 2
177. Bíró Loretta Léna (BSC LÁNY) 55.56% (5/9) 2
178. Varga Sarolta (Sportiskolás Csajok) 55.56% (5/9) 2
179. Imre László (Kécskei Vidrák) 54.55% (6/11) 2
180. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 54.55% (6/11) 2
181. Iván Júlia (SZEDEÁK U12 Leány) 54.55% (6/11) 2
182. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 54.55% (6/11) 2
183. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 54.55% (6/11) 2
184. Sabáli Sejla (Soproni Darazsak Akadémia/A) 54.55% (6/11) 2
185. Fonó Gréta Mira (Kaszás Boszorkák) 53.33% (8/15) 2
186. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 50% (7/14) 2
187. Hevér Tamás Kristóf (Budapesti Bikák U12) 50% (6/12) 2
188. Simonics Nóra (VUA U12) 50% (6/12) 2
189. Somi Zétény (Cívis KK Debrecen/A) 50% (6/12) 2
190. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE Fiú) 50% (5/10) 2
191. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE Fiú) 50% (5/10) 2
192. Sztrapek Adél (Kaszás Boszorkák) 50% (5/10) 2
193. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 50% (4/8) 2
194. Pető Zsolt (PILIS BASKET Dunakanyar) 50% (4/8) 2
195. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 50% (4/8) 2
196. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. U12) 50% (4/8) 4
197. Bodor Hanga Boglárka (BLF SE U12) 50% (4/8) 2
198. Fekete Máté István (PILIS BASKET Dunakanyar) 50% (4/8) 2
199. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U12/A) 50% (4/8) 2
200. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 50% (4/8) 2
201. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 50% (4/8) 2
202. Szalai Bálint (EKE U12) 50% (4/8) 2
203. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U12) 50% (3/6) 2
204. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Debrecen/A) 50% (3/6) 2
205. Serfőző Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 50% (3/6) 2
206. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 50% (3/6) 2
207. Takáts Márton (Malév Kobrák) 50% (3/6) 2
208. Fábri Lili (Csepel Basket/A) 50% (3/6) 2
209. Gulyás Gergő (NKA Pécs u12 fiú/B) 50% (3/6) 2
210. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 50% (3/6) 2
211. Vörös Kamilla (Alba Fehérvár Csukák) 50% (3/6) 2
212. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 50% (3/6) 2
213. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK Debrecen/A) 50% (3/6) 2
214. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U12) 50% (3/6) 2
215. Kovács Bálint László (Vasas Budai ASE) 50% (3/6) 2
216. Domonkos Zoé (Gyakorlós Csibék) 50% (3/6) 2
217. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét U12) 50% (3/6) 2
218. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 50% (3/6) 2
219. Kovács Áron Dusán (KASI U11 VÁLOGATOTT) 50% (3/6) 2
220. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 50% (3/6) 2
221. Kövesdi Bulcsú István (Vasas Budai ASE) 50% (3/6) 2
222. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 50% (3/6) 2
223. Fehér Máté Koppány (Szentendrei KSE/A) 50% (3/6) 2
224. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 50% (3/6) 2
225. Szalay Zoltán (Budapesti Honvéd SE/A) 50% (3/6) 2
226. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 50% (3/6) 2
227. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 50% (3/6) 2
228. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 50% (3/6) 2
229. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 50% (3/6) 2
230. Bohus Gergely (MAFC Heisler) 50% (3/6) 2
231. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 50% (3/6) 2
232. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 50% (3/6) 2
233. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 50% (3/6) 2
234. Harmat Zsófia (Kanizsai Vadmacskák SE) 50% (2/4) 2
235. Raposa Marcell (NKA Pécs U12 Fiú) 50% (2/4) 2
236. Miklósi Gréta Laura (Csepel Basket/C) 100% (2/2) 4
237. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 50% (2/4) 2
238. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 50% (2/4) 2
239. Borsodi Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 50% (2/4) 2
240. Komáromi Emma (Csepel Basket/A) 50% (2/4) 2
241. Hajdu Blanka (Csata Villám) 50% (2/4) 2
242. Sipos Sára Kata (RICSILLA Rakéta U12) 50% (2/4) 2
243. Kocsmáros Zoé (VESC) 50% (2/4) 2
244. Orosz Olívia (DVTK Akadémia/A) 50% (2/4) 2
245. Juhász Marcell (MEAFC Csibészek) 50% (2/4) 2
246. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/B) 50% (2/4) 2
247. Záhonyi Vivien (Zsákoló Zsiráfok) 50% (2/4) 2
248. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 50% (2/4) 2
249. Czeibert Keve Zsombor (KASI U12 GYAKORLÓ) 50% (2/4) 2
250. Csiha Levente (Százhalombattai KSE Fiú) 50% (2/4) 2
251. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bikák) 50% (2/4) 2
252. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 50% (2/4) 2
253. Pénzes Levéd (ICT Pilots U12) 50% (2/4) 2
254. Huppauer László (Tatabányai Sport Club) 50% (2/4) 2
255. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 50% (2/4) 2
256. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Gabányi) 50% (2/4) 2
257. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 50% (2/4) 2
258. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U12) 50% (2/4) 2
259. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 50% (2/4) 2
260. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 50% (2/4) 2
261. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Gabányi) 50% (2/4) 2
262. Valuska Milán (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 50% (2/4) 2
263. Kun Brúnó (Százhalombattai KSE Fiú) 50% (2/4) 2
264. Molnár Milán (Hévíz SK U12) 50% (2/4) 2
265. Siklós Marcell (MAFC Mokos) 50% (2/4) 2
266. Szabó Nóra (Csepel Basket/A) 50% (2/4) 2
267. Köves Timót (SZPA-HSE U12 Vegyes) 50% (2/4) 2
268. Stegerean Oana (BC Primo Carei) 50% (2/4) 2
269. Bencze Noé (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 50% (2/4) 2
270. Istókovics Miléna (NKA Pécs U12 Leány) 50% (2/4) 2
271. Bróda Dávid (Békési Gladiátorok) 50% (2/4) 2
272. Katona Blanka (Kecskeméti U12 Villámok) 50% (2/4) 2
273. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 50% (2/4) 2
274. Oláh Tamás László (Salgótarjáni KI) 50% (2/4) 2
275. Elek Dorka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 50% (2/4) 2
276. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 50% (2/4) 2
277. Osztovits Róza Matild (Kaszás Boszorkák) 50% (2/4) 2
278. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló) 50% (2/4) 2
279. Földi Zalán András (CVSE) 50% (2/4) 2
280. Sudár Botond (Budapesti Honvéd SE/A) 50% (2/4) 2
281. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 50% (2/4) 2
282. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 50% (2/4) 2
283. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 50% (2/4) 2
284. Fodor Nimród (OSE Oroszlánok U12) 50% (2/4) 2
285. Graziano Andrea (KVSE U12) 50% (2/4) 2
286. Kövesi-Kun Benedikt (TFSE) 50% (2/4) 1
287. Imre Dávid (KASI U12 GYAKORLÓ) 50% (2/4) 2
288. Lévai Kornél (KASI U11 VÁLOGATOTT) 100% (2/2) 4
289. Horváth Zalán (DKKA Alligators) 50% (2/4) 2
290. Bodonyi Soma (NKA Pécs U12 Fiú) 50% (2/4) 2
291. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U12) 50% (2/4) 2
292. Miklóssy Fruzsina Bella (Fóti Kis Tigrisek) 50% (2/4) 2
293. Dzsida Vince (SZKHSE U12) 50% (2/4) 2
294. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 50% (2/4) 2
295. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 50% (2/4) 2
296. Sós Titusz (Gödöllői Sport Klub) 50% (2/4) 2
297. Torossy Zsombor (BLF SE U12) 50% (2/4) 2
298. Kovács Déna Virág (Csepel Basket/A) 50% (2/4) 2
299. Szilágyi Lőrinc (MAFC Gabányi) 50% (2/4) 2
300. Magyari Ákos Attila (KASI U12 KISFALUDY) 50% (2/4) 2
301. Kelecsényi Adél (Csata Villám) 50% (2/4) 2
302. Nagy András Medárd (Gödi SE Vadmacskák) 50% (2/4) 2
303. Hatvári Marcell Áron (VUKE U12 Oroszlánok) 50% (2/4) 2
304. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 50% (2/4) 2
305. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 50% (1/2) 2
306. Kenesei Lilla (Gyakorlós Csibék) 50% (1/2) 2
307. Major Máté (Óbudai Kaszások/A) 50% (1/2) 2
308. Sátor Zolta (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 50% (1/2) 2
309. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U12) 50% (1/2) 2
310. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 50% (1/2) 2
311. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló) 50% (1/2) 2
312. Németh Ambrus (MAFC Mokos) 50% (1/2) 2
313. Kirs Lotti (SZEDEÁK U12 Leány) 50% (1/2) 2
314. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Bikák) 50% (1/2) 2
315. Kormos András (Alba Fehérvár Kenguruk) 50% (1/2) 2
316. Takács David (ZTE KK) 50% (1/2) 2
317. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U12) 50% (1/2) 2
318. Máthé Emma Karolina (VESC) 50% (1/2) 2
319. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 50% (1/2) 2
320. Halupka Máté (EKE U12) 50% (1/2) 2
321. Gáll Bence Milán (FTSI Constantinum U12) 50% (1/2) 1
322. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 50% (1/2) 2
323. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 50% (1/2) 2
324. Váradi Hédi (DIFE KK U12 DERECSKE) 50% (1/2) 2
325. Rendek Sebestyén (Monor SE Fiú) 50% (1/2) 2
326. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 50% (1/2) 2
327. Szabó Maja (FTSI József A. U12) 50% (1/2) 4
328. Pócs Flóra (MEZŐBERÉNYI KK) 50% (1/2) 2
329. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U12/A) 50% (1/2) 2
330. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 50% (1/2) 2
331. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 50% (1/2) 2
332. Varga Frigyes (Mátészalkai VULE/B) 50% (1/2) 2
333. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 50% (1/2) 2
334. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 50% (1/2) 2
335. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 50% (1/2) 2
336. Simon Dominik (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 50% (1/2) 2
337. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 50% (1/2) 2
338. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 50% (1/2) 2
339. Balogh Leó (TSK-Magiszter U12) 50% (1/2) 2
340. Horváth Artúr Dániel (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 50% (1/2) 2
341. Arató Ádám (Kecskeméti KA U12 Alfák) 50% (1/2) 2
342. Győri Vincent (Zuglói Sasok U12) 50% (1/2) 2
343. Juhász Réka Dóra (Alba Fehérvár Csukák) 50% (1/2) 2
344. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket/C) 50% (1/2) 2
345. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK Debrecen/B) 50% (1/2) 2
346. Gálos Botond (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 50% (1/2) 2
347. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 50% (1/2) 2
348. Pálos Dániel Tamás (ZTE KK) 50% (1/2) 2
349. Varga Bálint (DKKA Alligators) 50% (1/2) 2
350. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 50% (1/2) 2
351. Kondor Dávid (Budafoki Bikák) 50% (1/2) 2
352. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Kenguruk) 50% (1/2) 2
353. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 50% (1/2) 2
354. Koncz Bori (Csepel Basket/C) 50% (1/2) 2
355. Budai Mihály (CEKK) 50% (1/2) 2
356. Kajári Zsombor (ZTE KK) 50% (1/2) 2
357. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 50% (1/2) 2
358. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 50% (1/2) 2
359. Kárner Martin (NKA Pécs U12 Szigetvár) 50% (1/2) 2
360. Faragó Benedek István (Vasas Budai ASE) 50% (1/2) 1
361. Molnár Máté (VUKE U12 Oroszlánok) 50% (1/2) 2
362. Barabás Bálint (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 50% (1/2) 2
363. Nagy Noel (Szentesi Gepárdok) 50% (1/2) 2
364. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 50% (1/2) 2
365. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 50% (1/2) 1
366. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 50% (1/2) 2
367. Horváth Hanna Sára (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 50% (1/2) 2
368. Kovács Benett (Sláger KKSE U12) 50% (1/2) 2
369. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 50% (1/2) 2
370. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti U12 Villámok) 50% (1/2) 2
371. Debreceni Dóra (Cívis KK Macskatigrisek) 50% (1/2) 2
372. Hellinger Márk (VMG DSE) 50% (1/2) 2
373. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 50% (1/2) 2
374. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 50% (1/2) 2
375. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 50% (1/2) 2
376. Kerényi Dóra (Soproni Darazsak Akadémia/B) 50% (1/2) 2
377. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 50% (1/2) 2
378. Asztalos Ákos András (Cívis KK Debrecen/A) 50% (1/2) 2
379. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u12 fiú/B) 50% (1/2) 2
380. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 50% (1/2) 2
381. Zsigovics Marcell (Alba Fehérvár Kenguruk) 50% (1/2) 1
382. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 50% (1/2) 2
383. Bende Máté (Szentesi Gepárdok) 50% (1/2) 2
384. Csuti Panni (Csepel Basket/C) 50% (1/2) 2
385. Tamás Bence (NYKK Eötvös U12) 50% (1/2) 2
386. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 50% (1/2) 2
387. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U12) 50% (1/2) 2
388. Korn Soma (Győrzámolyi Rókák) 50% (1/2) 2
389. Gáll Eszter (Csata Csillagok) 50% (1/2) 2
390. Mozsolics Róza Margit (Kanizsai Vadmacskák SE) 50% (1/2) 2
391. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 50% (1/2) 1
392. Marton Áron (Vasas Akadémia U12) 50% (1/2) 2
393. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 50% (1/2) 2
394. Palkovics Norbert (Hévíz SK U12) 50% (1/2) 2
395. Kovács Gábor Noel (Szentesi Gepárdok) 50% (1/2) 2
396. Agócs Nimród (Zuglói Sasok U12) 50% (1/2) 2
397. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 50% (1/2) 2
398. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 50% (1/2) 2
399. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 50% (1/2) 2
400. Purebl Balázs Endre (Vasas Budai ASE) 50% (1/2) 2
401. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 50% (1/2) 2
402. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 50% (1/2) 1
403. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 50% (1/2) 2
404. Kovács Nóra (KSC Szekszárd) 50% (1/2) 2
405. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U12 Alfák) 50% (1/2) 2
406. Illés Dániel (Ajkai Vitézek U12) 50% (1/2) 2
407. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi Gepárdok) 50% (1/2) 2
408. Augusto Michele (Vasas Budai ASE) 50% (1/2) 2
409. Bognár Zsombor Barnabás (VMG DSE) 50% (1/2) 2
410. Sárai Anna Rita (MTK Budapest) 50% (1/2) 2
411. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 50% (1/2) 2
412. Máté Emil István (Mátészalkai VULE/A) 50% (1/2) 2
413. Czakó Gergő (Szentesi Gepárdok) 50% (1/2) 2
414. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 50% (1/2) 2
415. Sütő Marcell (PSZSE-Kisördögök) 50% (1/2) 2
416. Lassányi Dániel Máté (MAFC Heisler) 50% (1/2) 2
417. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 50% (1/2) 2
418. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE Leány) 50% (1/2) 2
419. Sebő István Zalán (EKE U12) 50% (1/2) 2
420. Patály Zoltán (Mátészalkai VULE/A) 50% (1/2) 2
421. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 50% (1/2) 2
422. Knausz Zalán (BUDAFOKI BAKOK) 50% (1/2) 2
423. Szatmári Marcell László (CEKK) 50% (1/2) 2
424. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 50% (1/2) 2
425. Hideg Botond (Kozármisleny SE) 50% (1/2) 2
426. Szállási Domonkos (Ziccer Tigrisek) 50% (1/2) 2
427. Bognár Tamás (Ajka - Szentgál City U12) 50% (1/2) 2
428. Kercza Marcell (Budafoki Bikák) 50% (1/2) 2
429. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Alligators) 50% (1/2) 2
430. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 50% (1/2) 2
431. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 50% (1/2) 2
432. Túri Szofi (Kecskeméti U12 Villámok) 50% (1/2) 2
433. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 50% (1/2) 2
434. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 50% (1/2) 2
435. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 50% (1/2) 2
436. Cykala Henry Edward (Pilisborosjenői Párducok) 50% (1/2) 2
437. Bánki Áron Benedek (Pilisborosjenői Párducok) 50% (1/2) 2
438. Becző Noel (Jezsu Farkasok) 50% (1/2) 2
439. Fekete Dániel (NYKK Eötvös U12) 50% (1/2) 2
440. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 50% (1/2) 2
441. Gazdag Adrián (Ifjú Sólymok) 50% (1/2) 2
442. Németh Huba (Budapesti Bikák U12) 50% (1/2) 2
443. Polgár Péter (Pityke KSE) 50% (1/2) 2
444. Galambos Márton (SZEDEÁK U12) 50% (1/2) 2
445. Takács Áron (DIFE KK U12 DERECSKE) 50% (1/2) 1
446. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 50% (1/2) 2
447. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U12) 50% (1/2) 2
448. Osváth Levente (BSC Fiú) 50% (1/2) 2
449. Tóth Szófia Olivia (Csata Villám) 50% (1/2) 2
450. Nagy Kristóf (PILIS BASKET Dunakanyar) 50% (1/2) 2
451. Ács Annabella (NKA Pécs U12 Szigetvár) 50% (1/2) 2
452. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. U12) 50% (1/2) 2
453. Varga Flóra Izabella (Csata Csillagok) 50% (1/2) 2
454. Varga Máté István (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 50% (1/2) 2
455. Kószó Gréta (SZEDEÁK U12 Leány) 50% (1/2) 2
456. Tóth Richárd (VUKE U12 Oroszlánok) 50% (1/2) 1
457. Dömötör Dániel (KASI U12 GYAKORLÓ) 50% (1/2) 2
458. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 50% (1/2) 2
459. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 50% (1/2) 2
460. Márton Bernát (Pityke KSE) 50% (1/2) 2
461. Román Vince (Cívis KK Kenguruk) 50% (1/2) 2
462. Péntek István Máté (BLF SE U12) 50% (1/2) 2
463. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 50% (1/2) 2
464. Késmárky Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 50% (1/2) 2
465. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U12) 50% (1/2) 2
466. Bereczki Bence (PSE Párducok) 50% (1/2) 2
467. Kincses Norbert (KKS) 50% (1/2) 2
468. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 50% (1/2) 2
469. Dőry Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 50% (1/2) 2
470. Szatmári Hugó (Budafoki Bikák) 50% (1/2) 2
471. Kiss Zalán Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 50% (1/2) 2
472. Szabó Zsófia (KSC Szekszárd) 50% (1/2) 2
473. Elekes Péter (Szentesi Gepárdok) 50% (1/2) 2
474. Baráth Boglárka (Ajkai Vitézek U12) 50% (1/2) 2
475. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U12 DERECSKE) 50% (1/2) 1
476. Balogh Hédi (Cívis KK Macskatigrisek) 50% (1/2) 2
477. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 50% (1/2) 2
478. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 50% (1/2) 2
479. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 50% (1/2) 2
480. Kiss Botond (DIFE KK U12 DERECSKE) 50% (1/2) 2
481. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 50% (1/2) 2
482. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 50% (1/2) 2
483. Varga Kende (KVSE U12) 50% (1/2) 2
484. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 50% (1/2) 2
485. Szeghő Dorina Róza (BKG AKADÉMIA U12V) 50% (1/2) 2
486. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Vadmacskák SE) 50% (1/2) 2
487. Moór Franciska Éda (DKKA Pandák) 50% (1/2) 2
488. Mollink Sophie Léna (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 50% (1/2) 2
489. Csőre Benett (CVSE) 50% (1/2) 2
490. Puskás Márton (Ifjú Sólymok) 50% (1/2) 2
491. Wolf Luca (Zalaegerszegi KTE) 50% (1/2) 2
492. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Isk. U12) 50% (1/2) 3
493. Bíró Jázmin Alíz (BSC LÁNY) 46.67% (7/15) 2
494. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Gladiátorok) 46.15% (12/26) 2
495. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 46.15% (6/13) 2
496. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 46.15% (6/13) 2
497. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 44.83% (13/29) 2
498. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 44.44% (4/9) 2
499. Zircher Albert (KASI U12 GYAKORLÓ) 44.44% (4/9) 2
500. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 44.44% (4/9) 2
501. Farkas Liza (Soproni Darazsak Akadémia/A) 44.44% (4/9) 2
502. Rozsos Attila (CEKK) 44.44% (4/9) 2
503. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 42.86% (6/14) 2
504. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U12 Leány) 42.86% (6/14) 2
505. Szabó Csenge (Tapolcai Oroszlánok) 42.86% (6/14) 2
506. Mile Barnabás (Győrzámolyi Rókák) 42.86% (3/7) 2
507. Berkes Áron (Keresztúri SE) 42.86% (3/7) 2
508. Miklós Mira (KSC Szekszárd) 42.86% (3/7) 2
509. Katona Zsófia (SZEDEÁK U12 Leány) 42.86% (3/7) 2
510. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 42.86% (3/7) 2
511. Fogarasi Benedek (OSE Oroszlánok U12) 42.86% (3/7) 2
512. Kapoli Dusán (BKG PRIMA U12) 41.67% (5/12) 2
513. Farkas Nimród (Óbudai Kaszások/A) 62.5% (5/8) 3
514. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 40% (6/15) 2
515. Merkovic Szelina (Kecskeméti U12 Villámok) 40% (6/15) 2
516. Chionye Bendegúz (VUKE U12 Oroszlánok) 40% (4/10) 2
517. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 40% (4/10) 2
518. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 40% (4/10) 2
519. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 40% (2/5) 2
520. Horváth Márk (DKKA Cougars) 40% (2/5) 2
521. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 40% (2/5) 2
522. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 40% (2/5) 2
523. Szládik Bence (FTSI Platán Isk. U12) 40% (2/5) 4
524. Pintye Gergő Noel (Cívis KK Kenguruk) 40% (2/5) 2
525. Belovay Marcell (Győri KC Zsiráfok UNI Győr) 40% (2/5) 2
526. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U12) 40% (2/5) 2
527. Beke Milán (FTSI József A. U12) 40% (2/5) 4
528. Bősze Odett (Ajka - Szentgál City U12) 40% (2/5) 2
529. Búz Marcell (Pityke KSE) 40% (2/5) 2
530. Kovács Kornél (Monor SE Fiú) 40% (2/5) 2
531. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U12/A) 40% (2/5) 2
532. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 40% (2/5) 2
533. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 40% (2/5) 2
534. Candido Marco (BSC Fiú) 40% (2/5) 2
535. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 40% (2/5) 2
536. Forrai Attila (GYKSE Bonyhád) 40% (2/5) 2
537. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 40% (2/5) 2
538. Bodor Dániel Béla (Salgótarjáni KI) 40% (2/5) 2
539. Czene Betti (SZEDEÁK U12 Leány) 40% (2/5) 2
540. Radulovic Ekaterina (Soproni Darazsak Akadémia/A) 39.13% (9/23) 2
541. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 38.46% (5/13) 2
542. Zsebe Dávid Róbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 75% (3/4) 4
543. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 37.5% (3/8) 2
544. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 37.5% (3/8) 2
545. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Pandák) 37.5% (3/8) 2
546. Somi Miron (KASI U12 TOLDI) 37.5% (3/8) 2
547. Miszori Lia (Soproni Darazsak Akadémia/A) 37.5% (3/8) 2
548. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 37.5% (3/8) 2
549. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 37.5% (3/8) 2
550. Beregszászi Boróka (Fóti Kis Tigrisek) 37.5% (3/8) 2
551. Vass Dorina (Soproni Darazsak Akadémia/B) 37.5% (3/8) 2
552. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 36.36% (4/11) 2
553. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 36.36% (4/11) 2
554. Borza Emma Nóra (Cívis KK Macskatigrisek) 35.29% (6/17) 2
555. Balázs Bettina (Csepel Basket/C) 0% (2/4) 3
556. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 33.33% (4/12) 2
557. Ács Donát (BL Basket SE Vegyes) 33.33% (4/12) 2
558. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 33.33% (4/12) 2
559. Juhász Levente (FTSI Platán Isk. U12) 33.33% (4/12) 4
560. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 33.33% (3/9) 2
561. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Debrecen/A) 33.33% (3/9) 2
562. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 33.33% (3/9) 2
563. Pál Zsombor (BKG PRIMA U12) 33.33% (3/9) 2
564. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 33.33% (2/6) 2
565. Szöllősi Attila Hunor (Alba Fehérvár Csukák) 33.33% (2/6) 2
566. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 33.33% (2/6) 2
567. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs U12 Fiú) 33.33% (2/6) 2
568. Balog Panna Izabel (NKA Pécs U12 Szigetvár) 33.33% (2/6) 2
569. Wéber Patrick Olivér (KASI U12 KISFALUDY) 33.33% (2/6) 2
570. Paluska Zétény (OSE Oroszlánok U12) 33.33% (2/6) 2
571. Delacasse László (ZTE KK) 33.33% (2/6) 2
572. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U12) 33.33% (2/6) 1
573. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 33.33% (2/6) 2
574. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét U12) 33.33% (2/6) 2
575. Tóth Helka Róza (Kanizsai Vadmacskák SE) 33.33% (2/6) 2
576. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U12/A) 33.33% (2/6) 2
577. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 33.33% (2/6) 2
578. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 33.33% (2/6) 2
579. Tóth Soma Szabolcs (VUA U12) 33.33% (2/6) 2
580. Kocsis Alíz Mónika (Kölökös Lányok) 33.33% (2/6) 2
581. Katona Kornél (FTSI Platán Isk. U12) 33.33% (2/6) 4
582. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 33.33% (1/3) 2
583. Botos-Kürthy László (BUDAFOKI BAKOK) 33.33% (1/3) 2
584. Holtai Péter (DKKA Cougars) 33.33% (1/3) 2
585. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 33.33% (1/3) 2
586. Káli Balázs (Újpest-MT/A) 33.33% (1/3) 2
587. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 33.33% (1/3) 2
588. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 33.33% (1/3) 2
589. Bereczki Janka (SZEDEÁK U12 Leány) 33.33% (1/3) 2
590. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 33.33% (1/3) 2
591. Magyari Rita (Tatabányai Sport Club) 33.33% (1/3) 2
592. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Vadmacskák) 33.33% (1/3) 2
593. Graja Nayla (Sportiskolás Csajok) 33.33% (1/3) 2
594. Mitsikoudis Christos (CEKK) 33.33% (1/3) 2
595. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC LÁNY) 33.33% (1/3) 2
596. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 33.33% (1/3) 2
597. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 33.33% (1/3) 2
598. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 33.33% (1/3) 2
599. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 33.33% (1/3) 2
600. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 33.33% (1/3) 2
601. Oláh Dávid (MEAFC Csibészek) 33.33% (1/3) 2
602. Bakos Benedek (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 33.33% (1/3) 2
603. Réder Csongor (Szentendrei KSE/B) 33.33% (1/3) 2
604. Babos Jázmin (MTK Budapest) 33.33% (1/3) 2
605. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Debrecen/A) 33.33% (1/3) 2
606. Tóth Kornél (Hévíz SK U12) 33.33% (1/3) 2
607. Nyers Máté (NYKK Eötvös U12) 33.33% (1/3) 2
608. Csabai Luca (Csata Villám) 33.33% (1/3) 2
609. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 33.33% (1/3) 2
610. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 33.33% (1/3) 2
611. Lajos Miklós (NKA Pécs u12 fiú/B) 33.33% (1/3) 2
612. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 30.77% (4/13) 2
613. Majdanics Márk (EKE U12) 30% (6/20) 2
614. Deák Márk (Jezsu Farkasok) 30% (6/20) 2
615. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 30% (3/10) 2
616. Dudás Noel (BL Basket SE Vegyes) 30% (3/10) 2
617. Namesánszky Ádám (Jezsu Farkasok) 30% (3/10) 1
618. Szörnyi Vince (MAFC Heisler) 30% (3/10) 2
619. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U12/A) 30% (3/10) 2
620. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 30% (3/10) 2
621. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 30% (3/10) 2
622. Barsy Bálint (Ziccer Tigrisek) 28.57% (2/7) 2
623. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei KSE/A) 28.57% (2/7) 2
624. Lente Laura Panna (Kaszás Boszorkák) 28.57% (2/7) 2
625. Trifont Lara (FTSI Platán Isk. U12) 28.57% (2/7) 2
626. Bitó Attila (FTSI Constantinum U12) 28.57% (2/7) 2
627. Tulipán Flóra (Zsákoló Zsiráfok) 28.57% (2/7) 2
628. Graziano Dominik (KVSE U12) 28.57% (2/7) 2
629. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 28.57% (2/7) 2
630. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U12V) 28.57% (2/7) 2
631. Zsolnai Dominik (CVSE) 28.57% (2/7) 2
632. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 28.57% (2/7) 2
633. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét U12) 28.57% (2/7) 2
634. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 27.27% (3/11) 2
635. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 25% (4/16) 2
636. Mészáros Attila (Budafoki Bikák) 25% (3/12) 2
637. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 25% (3/12) 2
638. Halbrucker Milán (Életrevalók SE) 25% (3/12) 2
639. Du Chengyuan (BLF SE U12) 25% (3/12) 2
640. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 25% (2/8) 2
641. Barathi Ádám (Zuglói Sasok U12) 25% (2/8) 2
642. Cserkó Viktória Alexandra (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 25% (2/8) 2
643. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 25% (2/8) 2
644. Ndoumbe Aimée Sára (Kosársuli 8600 Kft) 25% (2/8) 2
645. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA Rakéta U12) 25% (2/8) 2
646. Sashalmi Lilien (Csepel Basket/A) 25% (2/8) 2
647. Ruba Karolyne Rose-Mary (BC Primo Carei) 25% (2/8) 2
648. Bacsó Virág (Sláger KKSE U12) 25% (1/4) 2
649. Szabadi Franciska Sára (CEKK Basket) 25% (1/4) 2
650. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 25% (1/4) 2
651. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 25% (1/4) 2
652. Karácsony Patrik (BSC Herman) 25% (1/4) 2
653. Harfouch Benett (Kőbányai Darazsak/B) 25% (1/4) 2
654. Molnár Emma (BSC LÁNY) 25% (1/4) 2
655. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 25% (1/4) 2
656. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 25% (1/4) 2
657. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 25% (1/4) 2
658. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 25% (1/4) 2
659. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 25% (1/4) 2
660. Vince Bence (KASI U12 KISFALUDY) 25% (1/4) 2
661. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 25% (1/4) 2
662. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 25% (1/4) 2
663. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház Leány) 25% (1/4) 2
664. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 25% (1/4) 2
665. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 25% (1/4) 2
666. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Rókák) 25% (1/4) 2
667. Török Dániel (Cívis KK Kenguruk) 25% (1/4) 2
668. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 25% (1/4) 2
669. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs U12 Fiú) 25% (1/4) 2
670. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 25% (1/4) 2
671. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 25% (1/4) 2
672. Tankó Tamara (Kanizsai Vadmacskák SE) 25% (1/4) 2
673. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 25% (1/4) 2
674. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 25% (1/4) 2
675. Tóth Bálint (KASI U12 KISFALUDY) 25% (1/4) 2
676. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK Debrecen/B) 25% (1/4) 2
677. Pongor Benedek (Cívis KK Kenguruk) 25% (1/4) 2
678. Bagosi Zorka (Pécsi VSK Leány) 25% (1/4) 2
679. Szenczi Dávid (MAFC Heisler) 25% (1/4) 2
680. Tóth Bendegúz (MAFC Mokos) 50% (1/4) 4
681. Lázár Panna (CEKK Basket) 25% (1/4) 2
682. Katona Kornél (Cívis KK Kenguruk) 25% (1/4) 2
683. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U12) 25% (1/4) 2
684. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 25% (1/4) 2
685. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 25% (1/4) 2
686. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 25% (1/4) 2
687. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 25% (1/4) 2
688. Székely Beatrix (Fóti Kis Tigrisek) 25% (1/4) 2
689. Garamvári Bence Ákos (KöLöKöS Fiúk) 25% (1/4) 2
690. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 25% (1/4) 2
691. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok U12) 25% (1/4) 2
692. Kubinszky Anna (Soproni Darazsak Akadémia/A) 25% (1/4) 2
693. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK U12) 25% (1/4) 2
694. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 25% (1/4) 2
695. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 25% (1/4) 2
696. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK U12) 25% (1/4) 2
697. Szentes Flóra (MTK Budapest) 25% (1/4) 2
698. Sosztarich Sára (Soproni Darazsak Akadémia/B) 25% (1/4) 2
699. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U12) 25% (1/4) 2
700. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 25% (1/4) 2
701. Eichamer Zsófia Csenge (Bajai Női Kosárlabda Klub) 25% (1/4) 1
702. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U12) 25% (1/4) 1
703. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét U12) 25% (1/4) 2
704. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 25% (1/4) 2
705. Erős Zalán (EKE U12) 25% (1/4) 2
706. Héjj Lili Sára (Alba Fehérvár Csukák) 25% (1/4) 2
707. Koszti Szabolcs (DKKA Alligators) 25% (1/4) 2
708. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 25% (1/4) 2
709. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 25% (1/4) 2
710. Szuvák György Dávid (Cívis KK Debrecen/B) 25% (1/4) 2
711. Gebura Leó (Vasas Budai ASE) 25% (1/4) 2
712. Farkas Bendegúz (VUKE U12 Tigrisek) 25% (1/4) 2
713. Szabó Luca (Kanizsai Vadmacskák SE) 25% (1/4) 2
714. Orbán Nóra (Kölökös Lányok) 25% (1/4) 2
715. Kiss Gellért (PSZSE-Kisördögök) 25% (1/4) 2
716. Somi Milos (KASI U11 VÁLOGATOTT) 50% (1/2) 4
717. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 0% (3/4) 3
718. Fekete Norbert (KASI U11 VÁLOGATOTT) 0% (3/6) 3
719. Kőszegi Réka (Soproni Darazsak Akadémia/B) 22.22% (2/9) 2
720. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 22.22% (2/9) 2
721. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök) 20% (3/15) 2
722. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 20% (2/10) 2
723. Bilics Péter (MAFC Heisler) 20% (1/5) 2
724. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 20% (1/5) 2
725. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U12V) 20% (1/5) 2
726. Ortner András (Alba Fehérvár Kenguruk) 20% (1/5) 2
727. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/B) 20% (1/5) 2
728. Herbák Edvin József (BSC Fiú) 20% (1/5) 2
729. Nagy Amanda (Vasas Bolhák) 20% (1/5) 2
730. Domokos Botond (Békési Gladiátorok) 20% (1/5) 2
731. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Gödények) 20% (1/5) 2
732. Szabó Bence (VUKE U12 Oroszlánok) 20% (1/5) 2
733. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok U12) 18.18% (2/11) 2
734. Báthory Zsófia (KS Szeged Bulldogok) 16.67% (2/12) 2
735. Vleskó Márton András (Győri KC Koalák UNI Győr) 16.67% (1/6) 2
736. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 16.67% (1/6) 2
737. Szabó Csanád (Salgótarjáni KI) 16.67% (1/6) 2
738. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 16.67% (1/6) 2
739. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/A) 16.67% (1/6) 2
740. Mezei Miksa Barnabás (Sláger KKSE U12) 16.67% (1/6) 2
741. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok U12) 16.67% (1/6) 2
742. Kiss Máté (Jezsu Farkasok) 16.67% (1/6) 2
743. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U12) 16.67% (1/6) 2
744. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u12 fiú/B) 16.67% (1/6) 2
745. Farkas Virág Júlia (DKKA Pandák) 16.67% (1/6) 2
746. Blaskovics Áron (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 16.67% (1/6) 2
747. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 16.67% (1/6) 2
748. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 16.67% (1/6) 2
749. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 16.67% (1/6) 1
750. Csizmadia Lilla (Csata Villám) 16.67% (1/6) 2
751. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 16.67% (1/6) 2
752. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház Leány) 16.67% (1/6) 2
753. Horváth Máté (ZTE KK) 16.67% (1/6) 2
754. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U12V) 16.67% (1/6) 2
755. Koczor Máté (Életrevalók SE) 16.67% (1/6) 2
756. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 16.67% (1/6) 2
757. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 16.67% (1/6) 2
758. Zeke Samu (MAFC Heisler) 16.67% (1/6) 2
759. Birck Emese (Vasas Amazonok) 25% (1/6) 3
760. István-Schirling Inez (Vasas Amazonok) 0% (4/12) 4
761. Vincz Ábel (DKKA Alligators) 15.38% (2/13) 2
762. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs U12 Fiú) 14.29% (1/7) 2
763. Varga Mira (DIFE KK U12 DERECSKE) 14.29% (1/7) 2
764. Csuba Flóra Júlia (Kaszás Boszorkák) 14.29% (1/7) 2
765. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 14.29% (1/7) 2
766. Kurucz-Magyar Mira (VESC) 14.29% (1/7) 2
767. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U12/A) 12.5% (1/8) 2
768. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 12.5% (1/8) 2
769. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U12/A) 12.5% (1/8) 2
770. Szili Kristóf (DKKA Alligators) 12.5% (1/8) 2
771. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 12.5% (1/8) 2
772. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U12) 11.11% (1/9) 2
773. Takács Péter Endre (Monor SE Fiú) 11.11% (1/9) 2
774. Jónás András (NKA Pécs u12 fiú/B) 33.33% (1/5) 3
775. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 10% (1/10) 2
776. Réczi Patrik (FTSI Platán Isk. U12) 9.09% (1/11) 4
777. Takács Dominik (OSE Oroszlánok U12) 7.69% (1/13) 2
778. Nagy Zsolt (Mátészalkai VULE/A) 0% (0/2) 2
779. Szegedi Marcell (Nyírpazonyi KE) 0% (0/2) 2
780. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0% (0/4) 2
781. Koszorús Károly (Vasas Budai ASE) 0% (0/2) 2
782. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0% (0/2) 2
783. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 0% (0/2) 2
784. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0% (0/2) 2
785. Tóth Nóra (CEKK Basket) 0% (0/2) 2
786. Csik Lili (Alba Fehérvár Csukák) 0% (0/3) 2
787. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 0% (0/4) 1
788. Nemes Márton (NKA Pécs u12 fiú/B) 0% (0/4) 2
789. Halas Ármin (NKA Pécs u12 fiú/B) 0% (0/2) 1
790. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Rókák) 0% (0/2) 2
791. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház Fiú) 0% (0/2) 1
792. Heller Dávid (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0% (0/2) 2
793. Záray Panni (Csata Villám) 0% (0/2) 2
794. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U12) 0% (0/2) 2
795. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0% (0/2) 2
796. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0% (0/2) 2
797. Gál Hunor Balázs (Jezsu Farkasok) 0% (0/4) 2
798. Varga Dániel (Alba Fehérvár Csukák) 0% (0/2) 2
799. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 0% (0/3) 2
800. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U12) 0% (0/2) 2
801. Fodróczi Dániel (Győrzámolyi Rókák) 0% (0/2) 2
802. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U12 Leány) 0% (0/2) 2
803. Mersich Zsombor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0% (0/2) 2
804. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U12) 0% (0/2) 2
805. Berhidai Fanni Zora (Csepel Basket/A) 0% (0/2) 2
806. Varga Vencel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0% (0/2) 2
807. Halász Ákos (Jezsu Farkasok) 0% (0/2) 2
808. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 0% (0/3) 2
809. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 0% (0/2) 2
810. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0% (0/5) 2
811. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0% (0/3) 2
812. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 0% (0/2) 2
813. Gyimesi Boglárka (Fóti Kis Tigrisek) 0% (0/2) 2
814. Lantos Linett (FTSI Constantinum U12) 0% (0/2) 2
815. Jancsó Olívia (Budaörsi DSE Oroszlánok/A) 0% (0/2) 2
816. Czompoly Zsófia (Csata Csillagok) 0% (0/2) 2
817. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0% (0/2) 2
818. Baricz Bence (CEKK) 0% (0/4) 1
819. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0% (0/2) 2
820. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét U12) 0% (0/2) 2
821. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0% (0/2) 2
822. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét U12) 0% (0/4) 2
823. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 0% (0/2) 2
824. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE Fiú) 0% (0/2) 2
825. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 0% (0/3) 2
826. Tóth Dóra (Kölökös Lányok) 0% (0/4) 2
827. Patály Ábel (Mátészalkai VULE/A) 0% (0/2) 2
828. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE Leány) 0% (0/2) 2
829. Varga Dominik (BKG PRIMA U12) 0% (0/2) 2
830. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 0% (0/2) 2
831. Zsolnai Bence (CVSE) 0% (0/4) 2
832. Papp Márk (NKA Pécs u12 fiú/B) 0% (0/2) 2
833. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0% (0/2) 2
834. Barkóczi Vilmos Csongor (Jezsu Farkasok) 0% (0/2) 1
835. Kulifay Csanád (Kosársuli 8600 Kft) 0% (0/2) 2
836. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0% (0/2) 2
837. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 0% (0/2) 2
838. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 0% (0/2) 2
839. Konkola Szabolcs (OSE Oroszlánok U12) 0% (0/4) 2
840. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 0% (0/5) 2
841. Kecskeméti Emma (Kosársuli 8600 Kft) 0% (0/2) 2
842. Mitykó Máté Ákos (MEZŐBERÉNYI KK) 0% (0/2) 2
843. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét U12) 0% (0/6) 2
844. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U12V) 0% (0/2) 2
845. Kovács Martin (Százhalombattai KSE Fiú) 0% (0/2) 2
846. Rózsa Ádám (Cívis KK Kenguruk) 0% (0/4) 2
847. Polgári Gergő (BKG-Veresegyház Fiú) 0% (0/2) 2
848. Tóth Áron (Budapesti Bikák U12) 0% (0/4) 2
849. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 0% (0/3) 2
850. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Sárkányok) 0% (0/2) 2
851. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0% (0/4) 2
852. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 0% (0/3) 2
853. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 0% (0/2) 2
854. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0% (0/2) 2
855. Sándor Barnabás (Újpest-MT/A) 0% (0/2) 2
856. Szlotta Laura (VESC) 0% (0/2) 2
857. Tokodi Benedek (EKE U12) 0% (0/2) 2
858. Kovács Örs (GYKSE Bonyhád) 0% (0/2) 2
859. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0% (0/2) 1
860. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0% (0/3) 1
861. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U12V) 0% (0/2) 2
862. Hoffer Hanna (Szolnoki Zöldikék) 0% (0/2) 2
863. Répási Regő Róbert (RICSILLA Rakéta U12) 0% (0/2) 2
864. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 0% (0/3) 2
865. Babócs Boglárka (Sportiskolás Csajok) 0% (0/2) 2
866. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 0% (0/2) 2
867. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U12 Csillagok) 0% (0/2) 2
868. Nyári Bendegúz (Keresztúri SE) 0% (0/4) 2
869. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 0% (0/4) 2
870. Lak Veronika (Fóti Kis Tigrisek) 0% (0/2) 2
871. Farkas Merse (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0% (0/2) 1
872. Budai Viktória (S&T Hernád U12) 0% (0/2) 2
873. Igaly Csaba Vajk (MAFC Mokos) 0% (0/2) 1
874. Hartman Ákos (NKA Pécs U12 Fiú) 0% (0/2) 2
875. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0% (0/2) 2
876. Molnár Milán Márk (Ziccer Tigrisek) 0% (0/2) 2
877. Lukács Barnabás (CEKK) 0% (0/2) 2
878. Halbrucker Panna (Életrevalók SE) 0% (0/2) 1
879. Kántor László (Budapesti Bikák U12) 0% (0/2) 2
880. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 0% (0/4) 2
881. Hadnagy Ernő (Keresztúri SE) 0% (0/2) 2
882. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0% (0/6) 2
883. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 0% (0/2) 2
884. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U12 Leány) 0% (0/2) 2
885. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0% (0/2) 2
886. Pálfy-Nagy Zsombor Attila (Kozármisleny SE) 0% (0/2) 2
887. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0% (0/2) 2
888. Berecz Botond (Budafoki Bikák) 0% (0/2) 2
889. Tóth-Thiesz Soma (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0% (0/3) 2
890. Szabó Dézi (Kosársuli 8600 Kft) 0% (0/2) 2
891. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U12V) 0% (0/4) 2
892. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod KZ DYUSH) 0% (0/2) 2
893. Bozsik Balázs Máté (Pilisborosjenői Párducok) 0% (0/2) 2
894. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 0% (0/2) 2
895. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0% (0/2) 2
896. Beliczay Zsófia Panka (Vasas Bolhák) 0% (0/4) 2
897. Kecskés András (VMG DSE) 0% (0/3) 2
898. Schweifer Sebestyén (Credobus Mosonmagyaróvár Tigriskölykök) 0% (0/2) 2
899. Mihalik Gábor Ádám (Kecskeméti KA U12 Jégtörő Mátyás) 0% (0/2) 2
900. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0% (0/6) 2
901. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0% (0/4) 2
902. Rakic Stefan (NKA Pécs U12 Fiú) 0% (0/2) 2
903. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 0% (0/2) 2
904. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U12) 0% (0/4) 2
905. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0% (0/4) 2
906. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0% (0/2) 2
907. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló) 0% (0/2) 2
908. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 0% (0/3) 2
909. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0% (0/3) 2
910. Dancs Benjámin (Alba Fehérvár Kenguruk) 0% (0/2) 2
911. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0% (0/4) 2
912. Erhardt Linda (Sportiskolás Csajok) 0% (0/2) 2
913. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U12) 0% (0/3) 2
914. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0% (0/2) 2
915. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok) 0% (0/2) 2
916. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0% (0/2) 2
917. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U12V) 0% (0/2) 2
918. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0% (0/3) 2
919. Hornyák Mátyás (SZKHSE U12) 0% (0/2) 2
920. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 0% (0/4) 2
921. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/A) 0% (0/2) 2
922. Orbán Alex Milán (Budafoki Bikák) 0% (0/2) 2
923. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U12) 0% (0/3) 2
924. Hegedűs András (Jezsu Farkasok) 0% (0/5) 2
925. Király András Kolumbusz (Szentendrei KSE/A) 0% (0/4) 2
926. Erdős Linda (Kaszás Boszorkák) 0% (0/2) 2
927. Dovgál Mia (Csata Villám) 0% (0/2) 2
928. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0% (0/2) 2
929. Hernádi Ákos (Tapolcai Sárkányok) 0% (0/2) 2
930. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0% (0/4) 2
931. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0% (0/2) 2
932. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 0% (0/2) 2
933. Szonntag Adél (Csata Csillagok) 0% (0/4) 2
934. Tóth Zalán Ábel (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0% (0/3) 2
935. Gál Zétény (KASI U12 GYAKORLÓ) 0% (0/2) 2
936. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok U12/A) 0% (0/2) 2
937. Stier Laura Blanka (KSC Szekszárd) 0% (0/2) 2
938. Kovács Nóra Kincső (Soproni Darazsak Akadémia/B) 0% (0/2) 2
939. Németh Szofi Elza (Cívis KK Macskatigrisek) 0% (0/5) 2
940. Soltész Balázs (Sláger KKSE U12) 0% (0/2) 2
941. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Cápák) 0% (0/2) 2
942. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 0% (0/3) 2
943. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U12/A) 0% (0/2) 1
944. Jozaf Soma (MEZŐBERÉNYI KK) 0% (0/3) 2
945. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U12V) 0% (0/3) 2
946. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0% (0/2) 2
947. Kriszt Cili (NKA Pécs U12 Leány) 0% (0/2) 2
948. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 0% (0/2) 2
949. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 0% (0/2) 2
950. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 0% (0/2) 2
951. Konecsni Viktória (Gyakorlós Csibék) 0% (0/2) 2
952. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 0% (0/2) 2
953. Bogdán Zsombor (MAFC Mokos) 0% (0/2) 2
954. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0% (0/4) 2
955. Csák Zétény (Kecskeméti KA U12 Alfák) 0% (0/2) 2
956. Monori-Tönköl Vince (Monor SE Fiú) 0% (0/2) 2
957. Jutasi Maja (BSC LÁNY) 0% (0/5) 2
958. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0% (0/2) 2
959. Dávid Milán (FTSI József A. U12) 0% (0/4) 4
960. Megyeri-Juhász Vince (S&T Hernád U12) 0% (0/2) 2
961. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 0% (0/3) 2
962. Ilyés Gábor (Békési Gladiátorok) 0% (0/2) 2
963. Lénárt Lili Róza (Pilisborosjenői Párducok) 0% (0/2) 2
964. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0% (0/2) 2
965. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE U12/B) 0% (0/2) 2
966. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 0% (0/4) 2
967. Horváth Viktor László (NKA Pécs u12 fiú/B) 0% (0/2) 2
968. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0% (0/2) 2
969. Seres Dávid (FTSI József A. U12) 0% (0/2) 4
970. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U12) 0% (0/4) 2
971. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok U12) 0% (0/2) 2
972. Rajos Dorka (ETO BASKET) 0% (0/2) 2
973. Kelepeisz Marcell (Ajka - Szentgál City U12) 0% (0/2) 2
974. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 0% (0/2) 1
975. Gillich Norbert (Békéscsabai KK) 0% (0/4) 2
976. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U12) 0% (0/2) 2
977. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0% (0/2) 2
978. Tóbiás Ajna Julianna (VUA U12) 0% (0/2) 2
979. Pósa Bálint (BSC Fiú) 0% (0/2) 2
980. Kiss Levente Péter (Hévíz SK U12) 0% (0/7) 2
981. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0% (0/3) 2
982. Sipos Zalán (BSC Herman) 0% (0/2) 2
983. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0% (0/2) 2
984. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0% (0/4) 2
985. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0% (0/2) 2
986. Kovács Soma (SZKHSE U12) 0% (0/2) 2
987. Varga Vivien (FTSI Constantinum U12) 0% (0/2) 2
988. Nicsovics Nimród (ICT Pilots U12) 0% (0/2) 2
989. Majorszki Botond (Jezsu Farkasok) 0% (0/2) 1
990. Koreny Krisztián (PSZSE-Kisördögök) 0% (0/2) 2
991. Fári Levente (Gyömrői Funkcionális Tréning Sportegyesület) 0% (0/2) 2
992. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0% (0/2) 2
993. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 0% (0/2) 2
994. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0% (0/4) 2
995. Csipszer Panna Boglárka (Ajka - Szentgál City U12) 0% (0/2) 2
996. Rabi Luca (Életrevalók SE) 0% (0/2) 2
997. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum U12) 0% (0/2) 2
998. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U12) 0% (0/2) 2
999. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 0% (0/2) 2
1000. Csipszer Ábel Benedek (Ajka - Szentgál City U12) 0% (0/4) 2
1001. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U12V) 0% (0/2) 2
1002. Simon Kornél Olivér (Szentendrei KSE/B) 0% (0/4) 2
1003. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE Fiú) 0% (0/4) 2
1004. Konecsnyi Lolli (Kaszás Boszorkák) 0% (0/6) 2
1005. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/A) 0% (0/2) 1
1006. Kéhl Tamás (Vasas Budai ASE) 0% (0/2) 2
1007. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE U12/A) 0% (0/2) 2
1008. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U12) 0% (0/2) 2
1009. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0% (0/2) 2
1010. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Sárkányok) 0% (0/2) 2
1011. Kálmán Bence Zsombor (KVSE U12) 0% (0/2) 2
1012. Jánosik Dániel Erik (VUKE U12 Oroszlánok) 0% (0/2) 2
1013. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Vadmacskák) 0% (0/2) 2
1014. Csicsay Vince (Győrzámolyi Rókák) 0% (0/2) 2
1015. Gazsi Noel (FKE Mókusok (Vértesszőlős)) 0% (0/2) 2
1016. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 0% (0/2) 2
1017. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 0% (0/2) 2
1018. Friedsam Lilla (BSC LÁNY) 0% (0/3) 2
1019. Hidasi Dániel (CEKK) 0% (0/3) 2
1020. Toldi Richárd (CVSE) 0% (0/4) 2
1021. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0% (0/2) 2
1022. Berencsi Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U12) 0% (0/2) 2
1023. Balázs Gergő (MAFC Mokos) 0% (0/2) 1
1024. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 0% (0/2) 2
1025. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 0% (0/2) 2
1026. Berényi Bálint (Budapesti Honvéd SE/B) 0% (0/2) 2
1027. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0% (0/2) 2
1028. Fehér Virág (Fóti Kis Tigrisek) 0% (0/2) 2
1029. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 0% (0/2) 1
1030. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U12) 0% (0/2) 2
1031. Juhász Ádám (MAFC Gabányi) 0% (0/2) 2
1032. Balog Barnabás György (Gödi SE Gödények) 0% (0/2) 2
1033. Borsós Nikolett (CEKK Basket) 0% (0/3) 2
1034. Müller Mihály (Pécsi VSK Fiú) 0% (0/5) 2
1035. Csirke Zoltán (CEKK) 0% (0/4) 2
1036. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0% (0/2) 2
1037. Schőn Erik (DKKA Alligators) 0% (0/2) 2
1038. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 0% (0/2) 2
1039. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 0% (0/2) 2
1040. Házy Leó (Budapesti Honvéd SE/B) 0% (0/2) 2
1041. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 0% (0/2) 1
1042. Bíró Dóra (MEZŐBERÉNYI KK) 0% (0/2) 2
1043. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Sárkányok) 0% (0/8) 2
1044. Bottyán Barnabás (Szentendrei KSE/A) 0% (0/2) 2
1045. Kovács Gellért (SZKHSE U12) 0% (0/4) 2
1046. Sztankó Zéta Csaba (KöLöKöS Fiúk) 0% (0/2) 2
1047. Fodor Márk (BSC Herman) 0% (0/2) 2
1048. Rajnai Eleonóra (KSC Szekszárd) 0% (0/2) 2
1049. Szabó Emma (DKKA Pandák) 0% (0/2) 2
1050. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 0% (0/2) 2
1051. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 0% (0/2) 2
1052. Szegedi Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 0% (0/2) 2
1053. Bodor Boldizsár (NKA Pécs U12 Fiú) 0% (0/4) 2
1054. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 0% (0/2) 2
1055. Kiss Korina (Tatabányai Sport Club) 0% (0/2) 2
1056. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. U12) 0% (0/7) 4
1057. Bacskai Boglárka (KKS) 0% (0/2) 1
1058. Máté Ignác Brájen (Mátészalkai VULE/B) 0% (0/4) 2
1059. Menczel Panna (Százhalombattai KSE Leány) 0% (0/2) 2
1060. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0% (0/2) 2
1061. Berki Tamás (BSC Herman) 0% (0/2) 2
1062. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 0% (0/2) 2
1063. Halászevics Diána (KS Szeged Bulldogok) 0% (0/4) 2
1064. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 0% (0/2) 2
teljes ranglisták >>

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu