/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html

Dunaharaszti MTK leány - Kenguru Kupa

Edző

Név Telefon E-mail
Kuczik Lili 20/667-1714 kucziklili8@gmail.com

Kontakt

Név Telefon E-mail
Székely Balázs 70/336-9092 szekely.balazs@dmtk.hu

Játékosok




Mezszám Név Szül. dátum
- Balogh Bíborka 2015
- Bognár Angéla 2017
- Csizmadia Lilien Csenge 2015
- Gyulai Boglárka 2015
- Hajdu Petra 2015
- Hampel Léna Zoé 2015
- Ignácz Gréta 2015
- Pókó Réka 2017
- Rédl Abigél 2016
- Szabó Dorina 2015
- Szőke Dorottya 2015
- Turi Petra 2016
- Varga Blanka 2015

Műsor

Ranglisták

Pont összes

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Szent István Király/A - Ajka) 637 16
2. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 541 16
3. Juhász Ádám (Csepel Basket) 526 14
4. Szabó-Haklits Patrik (RICSILLA) 497 12
5. Vincz Ábel (DKKA Ugrómókusok) 496 16
6. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 469 14
7. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 459 16
8. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 442 28
9. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Alfák) 432 16
10. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 413 16
11. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Tigrisek) 411 16
12. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 409 16
13. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 403 16
14. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 398 16
15. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 395 16
16. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 393 16
17. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/A) 390 26
18. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 386 14
19. Horváth Patrik (KASI/A) 376 16
20. Kertész Lilla (Cívis KK Fehértigrisek) 366 16
21. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 366 17
22. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 362 16
23. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 360 16
24. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/A) 357 28
25. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 356 16
26. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 337 14
27. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 332 16
28. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 331 16
29. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 326 31
30. Dancs Marcell (DKKA Ugrómókusok) 326 16
31. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Grosics) 326 17
32. Somi Miron (KASI/A) 324 16
33. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 323 14
34. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 318 16
35. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 315 16
36. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 309 17
37. Barcza Zsófia (Ziccer Kistigrisek) 307 28
38. Ágner Hanga (Várpalota Gepárdok) 306 12
39. Gelicz Gergő (KASI/A) 306 16
40. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 297 16
41. Hózensteiner Maja (Kanizsai Mókusok) 297 16
42. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 295 16
43. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 295 14
44. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 290 16
45. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 289 16
46. Kulacs Mária (Villámló Kovácsok) 288 12
47. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 286 15
48. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 285 16
49. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA) 283 16
50. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U11) 279 16
51. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 278 12
52. Bilics Péter (Százhalombattai KSE/A) 275 14
53. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 275 14
54. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 273 14
55. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 273 14
56. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 269 16
57. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 267 15
58. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11 fiú) 266 16
59. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 264 16
60. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 264 16
61. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 264 14
62. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 264 14
63. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 263 16
64. Varga Dominik (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 263 16
65. László Botond (Tószegi Tigrisek) 262 16
66. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 262 16
67. Márton Bernát (Pityke KSE) 262 14
68. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Macskák) 260 21
69. Haidu-Mare Kristóf (Magicball Satu Mare) 259 14
70. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 258 10
71. Szabó Lili (SEZE) 258 16
72. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 256 16
73. Kriszt Cili (Pécsi VSK Leány) 252 16
74. Vida-Szabó Fanni (KKC Hetény) 251 16
75. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 250 16
76. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 249 16
77. Lukács Márk (Gyáli BKSE Apródok) 248 16
78. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 247 17
79. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 245 14
80. Dzsida Vince (SZKHSE U11) 245 15
81. Bíró Loretta Léna (BSC Lány) 244 14
82. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 244 16
83. Letenyei Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 243 16
84. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 243 10
85. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 242 12
86. Takács David (Zalakerámia ZTE KK/B) 240 21
87. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 240 15
88. Vancsics Dániel Gábor (BSC Pandák) 239 16
89. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 239 16
90. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 239 14
91. Horváth Alina Amira (Gödi SE Vadmacskák) 238 16
92. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 238 16
93. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 238 16
94. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 237 14
95. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 233 16
96. Katona Blanka (KKC Mátyás) 233 13
97. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 231 16
98. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 231 16
99. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 231 14
100. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/C) 228 12
101. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 227 16
102. Nyers Máté (NYKK Eötvös U11/A) 227 16
103. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 227 17
104. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 226 15
105. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 225 16
106. Kertész Panna (Csata Garfield) 225 16
107. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KI) 224 14
108. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 223 14
109. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 223 12
110. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 222 17
111. Gáll Bence Milán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 222 8
112. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 222 12
113. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 222 15
114. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 222 16
115. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 221 16
116. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 221 16
117. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 221 15
118. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 221 14
119. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 220 16
120. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 220 12
121. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod) 220 12
122. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 220 22
123. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 219 16
124. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/A) 218 24
125. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 218 14
126. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 217 16
127. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 217 10
128. Hófej Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 217 14
129. Jutasi Maja (BSC Lány) 216 14
130. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 216 16
131. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 216 16
132. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 216 16
133. Szili Kristóf (DKKA Ugrómókusok) 216 16
134. Sütő Krisztián Károly (Cívis Efrém Kenguruk ) 215 15
135. Biró Márk (NKA Pécs U11/C) 214 14
136. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 214 16
137. Kovács Balázs (Szolnoki Viperák) 214 16
138. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 213 16
139. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 213 12
140. Dudás Noel (BL Basket SE) 213 14
141. Mezei Lénárd Ákos (Fót SE Fiú) 212 16
142. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 210 15
143. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 207 14
144. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs u11 fiú) 207 12
145. Vleskó Márton András (Nádor Tigrisek) 206 14
146. Taylor Jonatán Ben (Pomázi Pumák) 206 16
147. Hobok Bercel (Tapolcai Szöcskék) 206 16
148. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 205 16
149. Bohórquez-Benke Leonóra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 205 16
150. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 203 13
151. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 202 26
152. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 202 14
153. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 202 15
154. Nagy János (Fót SE Fiú) 201 16
155. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/A) 201 16
156. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 200 14
157. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 200 14
158. Graja Aisha (Sportiskolás Lányok) 199 14
159. Serbán Sára (NYÍKSE Tűzvirágok) 198 14
160. Berkes Áron (Keresztúri SE) 198 14
161. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 198 16
162. Bankó Levente (Körmendi Törpördögök/A) 198 26
163. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 197 12
164. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 196 16
165. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 196 12
166. Vajda Árpád (Kéksárga Zsiráfok) 196 16
167. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U11/A) 196 16
168. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 196 11
169. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 195 16
170. Vince Bence (KASI/B) 195 17
171. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 194 16
172. Hegedűs Ákos (SZKHSE U11) 194 16
173. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 194 16
174. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok) 194 16
175. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 194 16
176. Forrás Alexander (Győri KC Vizslák UNI Győr) 194 14
177. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 194 14
178. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 194 14
179. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 193 16
180. Kerekes Áron (Cívis KK Tigrisek) 192 16
181. Radulovic Ekaterina (Csípős Darazsak) 191 14
182. Zeke Samu (MAFC Farkasrét) 190 18
183. Házy Leó (FKE kenguruk) 189 12
184. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 187 16
185. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 186 14
186. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 186 16
187. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 185 12
188. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 185 21
189. Erős Zalán (EKE U11) 184 14
190. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club U11/A) 184 16
191. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/A) 184 16
192. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 183 16
193. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 183 14
194. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 183 14
195. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 182 24
196. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 182 16
197. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 182 16
198. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 180 20
199. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KI) 180 16
200. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U11) 180 16
201. Markó Levente (Pásztói SZSE-Kisördögök) 180 16
202. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 180 16
203. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 180 19
204. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 179 16
205. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 179 16
206. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 179 16
207. Imre László (Kécskei Vidrák) 179 12
208. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 179 14
209. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 178 16
210. Szabó Marcell (Deákos Darazsak) 178 12
211. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 177 16
212. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 177 16
213. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 177 16
214. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 177 12
215. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 177 15
216. Kovács Kornél (Monor SE/A) 177 13
217. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 176 15
218. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 176 13
219. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 176 14
220. Kiss Gellért (Pásztói SZSE-Kisördögök) 175 16
221. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 175 12
222. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 175 12
223. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 174 14
224. Imre Dávid (KASI/D) 174 13
225. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 174 15
226. Sprencz Bíborka (SEZE) 174 16
227. Csóka Marcell (NKA Pécs U11/C) 174 16
228. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 173 16
229. Dunai Bianka (Gyakorlós Törpék) 173 13
230. Kovács Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 172 14
231. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 172 16
232. Kapusy Domonkos (Uni TSE U11 Tata) 172 12
233. Tóth Zétény (DKKA Vezérek) 171 16
234. Müller Mihály (Kozármisleny SE) 171 13
235. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U11 Leány) 171 10
236. Hajdu Enikő (NKA Pécs U11 Leány) 171 12
237. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 171 12
238. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 171 15
239. Man Patrick (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 170 21
240. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U11 Leány) 170 14
241. Csávás Anna (DVTK Miskolc) 170 14
242. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 170 13
243. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 170 16
244. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 170 16
245. Majdanics Márk (EKE U11) 170 16
246. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 169 16
247. Bodor Boldizsár (NKA Pécs u11 fiú) 169 14
248. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/C) 168 8
249. Lámpi Franciska (Csata Garfield) 167 16
250. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 167 14
251. Farkas Dorottya (BSC Lány) 166 15
252. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U11) 166 16
253. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 166 16
254. Zircher Albert (KASI/B) 166 16
255. Popan Antonia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 166 13
256. Träger Tamás Péter (TFSE) 165 14
257. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 165 14
258. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 165 16
259. Galambos Márton (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 164 16
260. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KI) 164 14
261. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 164 13
262. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U11) 163 16
263. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 163 16
264. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 163 16
265. Szlotta Laura (VESC U11) 163 14
266. Hajnal Málna Orsolya (Csípős Darazsak) 163 17
267. Kacsó Áron (BKG AKADÉMIA U11) 163 12
268. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 162 13
269. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 162 16
270. Bokán Adrián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 162 18
271. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 162 18
272. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 162 14
273. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 161 16
274. Nagy Barnabás (Uni TSE U11 Tata) 161 11
275. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 161 15
276. Jovanovic Marjan (Budapesti Honvéd SE/B) 160 14
277. Tóth Áron (Budapesti Bikák U11) 160 14
278. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 160 15
279. Kenedli Patrik (BSC Pingvinek) 160 10
280. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 160 10
281. Rétyi Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 160 13
282. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 160 12
283. Szabó Keve (BKG-Veresegyház vegyes) 160 17
284. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 159 16
285. Forrás-Nagy Jente (Villámló Kovácsok) 159 12
286. Veszely Zétény (Szolnoki Sasok) 159 12
287. Csősz Dominik Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 159 17
288. Szatmári Marcell László (CEKK Cegléd UP) 159 14
289. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 159 14
290. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 159 29
291. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 158 14
292. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/A) 158 14
293. Tóbiás Botond (Kéksárga Zsiráfok) 157 16
294. Tóth Richárd (VUKE U11 Városi Válogatott) 157 16
295. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 157 12
296. Csiszér Joel (KLKS Angoltagozatos) 157 20
297. Szilágyi Lőrinc (MAFC Grosics) 157 17
298. Mucsi Lujza (TFSE) 156 12
299. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Vadmacskák) 156 16
300. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 155 16
301. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Minimanók) 155 12
302. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 155 14
303. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 154 15
304. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 154 17
305. Horváth Máté (Szent István Király/B - Ajka) 154 14
306. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 154 14
307. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 154 13
308. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 153 16
309. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod) 153 14
310. Somi Milos (KASI/A) 152 16
311. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 152 16
312. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 152 16
313. Lőrincz Milán (Győri KC Vizslák UNI Győr) 152 16
314. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 152 16
315. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 152 11
316. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 152 14
317. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 151 16
318. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 151 16
319. Sashalmi Lilien (Török Sasfiókák) 151 23
320. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/B) 151 21
321. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 151 10
322. Osváth Levente (BSC Fiú) 150 15
323. Kormos András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 150 16
324. Csiszár Levente (BL Basket SE) 150 16
325. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/A) 150 14
326. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 150 13
327. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 149 16
328. Ratskó Áron (BSC Fiú) 149 16
329. Varga Zétény (Dombóvári Kosársuli KE/A) 149 13
330. Lotharidesz Áron (Budapesti Honvéd SE/B) 149 12
331. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club U11/B) 149 12
332. Mikulás Damira (TFSE) 149 12
333. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK - U11) 149 14
334. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 149 14
335. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 149 16
336. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 149 11
337. Magyari Ákos Attila (KASI/B) 148 12
338. Juhász Izabella Aranka (KS Szeged Vadmacskák) 148 16
339. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 148 12
340. Varga Áron (BSC Pingvinek) 147 16
341. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 147 16
342. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 147 16
343. Chira Ema (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 147 13
344. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U11) 147 14
345. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 146 14
346. Pető Zsolt (Pilis Basket) 146 14
347. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 146 13
348. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 145 16
349. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 145 14
350. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 145 12
351. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 144 14
352. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 144 14
353. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 144 13
354. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 144 16
355. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 144 16
356. Baumgartner Maja Hanna (Csípős Darazsak) 144 15
357. Végh Zétény (Tapolcai Minimanók) 143 12
358. Elekes Péter (Szentesi KK) 143 12
359. Magyari Rita (Uni TSE U11 Tata) 143 14
360. Kósik Anna (CEKK) 143 14
361. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 143 14
362. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 143 14
363. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 143 14
364. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 142 14
365. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 142 16
366. Székely Beatrix (Fót SE Leány/A) 142 16
367. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Minyonok) 142 16
368. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/A) 142 22
369. Smuk Borbála (Villámló Kovácsok) 142 12
370. Réczi Patrik (FTSI Platán Iskola) 142 12
371. Dőry Patrik (Mini Talent SE) 141 16
372. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U11) 141 16
373. Novák Dominik (Ifjú Sólyomfiókák) 141 16
374. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE/A) 141 16
375. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 141 11
376. Biró Botond (EKE U11) 141 14
377. Kegyes Ámıin-Attila (Magicball Satu Mare) 140 12
378. Király Adél (Békéscsabai KK) 140 14
379. Kovács Márk (KLKS Angoltagozatos) 140 14
380. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 140 14
381. Nagy Gergő Antal (Fót SE Fiú) 140 16
382. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 140 16
383. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/A) 140 16
384. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 139 16
385. Csuka Mira (Fót SE Leány/A) 139 16
386. Rozsos Attila (CEKK Cegléd UP) 139 16
387. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 139 16
388. Virgoncz Dávid (Dorozsmai Darvak) 139 12
389. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 138 12
390. Kővári Dóra (Csata Garfield) 138 15
391. Lukács Máté (Gyáli BKSE Apródok) 138 16
392. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök/A) 138 24
393. Horváth Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 138 14
394. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 138 14
395. Németh Huba (Budapesti Bikák U11) 138 14
396. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 138 14
397. Igaz Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 138 16
398. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 138 14
399. Szőcs Mátyás (Pilis Basket) 138 13
400. Rózsa Zalán (Kozármisleny SE) 137 16
401. Pongor Benedek (Cívis KK Tigrisek) 137 16
402. Somos Róza (Vasas Amazonok) 137 16
403. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 137 16
404. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 137 27
405. Szabó Levente Róbert (Budapesti Honvéd SE/B) 137 12
406. Fodor Márk (BSC Pingvinek) 137 14
407. Bakó Imre (FTSI Platán Iskola) 136 10
408. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 136 16
409. Németh Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 136 12
410. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek) 136 12
411. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 136 14
412. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 136 14
413. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 136 14
414. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U11) 136 14
415. Koszti Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 135 16
416. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 135 14
417. Kecskés András (VMG DSE) 135 14
418. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 135 14
419. Siklós Marcell (MAFC Csiki) 135 12
420. Soltész Balázs (Sláger U-11) 135 12
421. Szigeti Attila (AF-Velencei Csukák) 135 15
422. Bősze Odett (Szentgáli Sünik) 134 12
423. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 134 13
424. Dósa Gréta (DVTK Miskolc) 134 16
425. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 134 16
426. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 134 14
427. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 133 16
428. Szabó Bence (VUKE U11 Városi Válogatott) 133 16
429. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 133 15
430. Kovács Kolos (SZKHSE U11) 133 15
431. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 133 9
432. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 133 14
433. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 133 14
434. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 133 14
435. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 133 14
436. Rédei Márton (FKE kenguruk) 133 12
437. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 132 9
438. Ferenczi-Nagy Soma (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 132 12
439. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U11) 132 15
440. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 132 16
441. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 131 16
442. Király Zalán (KLKS Homoktövis) 131 16
443. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 131 12
444. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 131 10
445. Bárkányi Donát (SZEDEÁK Ezüstrókák) 131 14
446. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U11) 131 14
447. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 130 15
448. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 130 14
449. Mezei Miksa Barnabás (Sláger U-11) 130 13
450. Ghanim-Orosz Gergely (BasketBaja SE) 130 16
451. Hidasi Dániel (CEKK) 130 16
452. Csanyik Tamás (BasketBaja SE) 129 16
453. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 129 16
454. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 129 12
455. Rendek Sebestyén (Monor SE/A) 129 11
456. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/A) 129 14
457. Győrfi Marcell Ádám (KLKS Angoltagozatos) 129 14
458. Tersztyánszky Kristóf (Pásztói SZSE-Kisördögök) 129 14
459. Csizmadia Izabella (Záhonyi Zsiráfok) 128 14
460. Magony Olivér (Ifjú Sólyomfiókák) 128 16
461. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 128 9
462. Jámbori Barnabás (Zalakerámia ZTE KK/B) 128 14
463. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 128 16
464. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 127 16
465. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 127 12
466. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 127 13
467. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 127 12
468. Keller Lévi (MAFC Csiki) 127 13
469. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 127 14
470. Bohus Gergely (MAFC Farkasrét) 126 21
471. Budai Viktória (TF U11) 126 14
472. Nagy Bende Dominik (Kecskeméti KA U11 Alfák) 126 14
473. Kiss Korina (Uni TSE U11 Tata) 126 14
474. Serfőző Anna (Csípős Darazsak) 126 14
475. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 126 16
476. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 126 16
477. Kovács Déna Virág (Török Sasfiókák) 126 16
478. Molnár Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 126 15
479. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 125 16
480. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 125 16
481. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 125 16
482. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 125 11
483. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 125 12
484. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 125 23
485. Kurucz Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 125 11
486. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 125 16
487. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 124 15
488. Fehér Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 124 16
489. Stenger Csongor (VUKE U11 Boteves Bikák) 124 14
490. Harmati Emma (VMG DSE) 124 14
491. Buzogány Lia (Kaszás Mini Boszik) 124 12
492. Ádám Kristóf (Mini Talent SE) 123 16
493. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 123 16
494. Kelemen Laura Emma (Kaszás Mini Boszik) 123 12
495. Csurgai Martin (Pityke KSE) 122 10
496. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 122 16
497. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 122 20
498. Kiss Dániel (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 122 15
499. Molnár Hanna (Hévíz SK - U11) 121 16
500. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U11) 121 16
501. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 121 16
502. Ledneczki Márk (Monok SE) 121 14
503. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 121 14
504. Lakatos Brájen (NYÍKSE Tűzlabdák) 121 12
505. Hillier Kornél (PaSa Csillagai) 121 12
506. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 120 12
507. Báthory Zsófia (KS Szeged Vadmacskák) 120 12
508. Juhász Szintia Kinga (Lackneros Darazsak) 120 12
509. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 120 16
510. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 120 16
511. Torma Máté (Kecskeméti KA U11 Alfák) 119 16
512. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 119 16
513. Bozóki István Levente (DKKA Ugrómókusok) 119 16
514. Farkas Nimród (Budapesti Honvéd SE/B) 119 10
515. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 119 14
516. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U11) 118 14
517. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 118 14
518. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 118 14
519. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U11/A) 118 16
520. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 118 16
521. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ugrómókusok) 118 12
522. Both Tibor (GYKSE Szekszárd) 118 12
523. Kubinszky Anna (Hunyadis Darazsak) 118 12
524. Béndek Péter (Fűzfői AK) 118 12
525. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 118 12
526. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 118 12
527. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólyomfiókák) 117 16
528. Szigeti Donát (Szent István Király/A - Ajka) 117 16
529. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 117 16
530. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 117 16
531. Müller Dániel Marcell (MAFC Farkasrét) 117 16
532. Zsigovics Marcell (DKKA Minyonok) 117 16
533. Székely Zénó (BSC Pandák) 117 10
534. Nagy-Molnár Marcell (Kozármisleny SE) 117 12
535. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 117 13
536. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 117 13
537. Pavai Serhii (BC Uzhgorod) 117 14
538. Horváth Anna (Dorozsmai Darvak) 116 12
539. Karácsony Patrik (BSC Pandák) 116 14
540. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE/B) 116 14
541. Németh Ronen (Deákos Darazsak) 116 10
542. Andorka Samu (Sólyomfiókák) 116 16
543. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 116 16
544. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 116 11
545. Tóbiás Ajna Julianna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 115 16
546. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 115 16
547. Katona Gergő (Tapolcai Szöcskék) 115 16
548. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 115 16
549. Végh Levente (BSC Fiú) 115 16
550. Bálint Olívia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 115 12
551. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 115 12
552. Balog Barnabás György (Gödi SE Vadmacskák) 115 16
553. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 115 14
554. Nagy Nándor (KLKS Szomód) 114 14
555. Komáromi Emma (Török Sasfiókák) 114 14
556. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 114 14
557. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 114 12
558. Orbán Nóra (Kéksárga Okapik) 114 16
559. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 114 16
560. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 114 16
561. Csenkér-Major Csenge (Kéksárga Okapik) 114 16
562. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 114 13
563. Tomesz Léna (Törekvés Törpillák) 114 22
564. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth U11) 113 12
565. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 113 12
566. Szalai Bálint (EKE U11) 113 14
567. Koranis Lukas (MAFC Farkasrét) 113 14
568. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 113 14
569. Horváth Gábor Nátán (NKA Pécs fiú U11/B) 113 16
570. Hajdu Blanka (Csata Manók) 112 14
571. Szuromi Bendegúz (Sláger U-11) 112 14
572. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/A) 112 16
573. Feigl Ádám (Ifjú Sólyomfiókák) 112 16
574. Barna-Lázár Dániel (Óbudai Kaszások/B) 112 16
575. Vizeli Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 111 16
576. Plescan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 111 14
577. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 111 10
578. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 111 10
579. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Villámok) 111 15
580. Csapó Sára (Zsákoló Zsiráfok) 111 15
581. Kovács Márton Gábor (Kőbányai Darazsak/B) 111 15
582. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 110 13
583. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs U11/C) 110 12
584. Dragon Ármin (VUKE U11 Városi Válogatott) 110 16
585. Szabó Botond Dániel (Tapolcai Minimanók) 110 14
586. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 110 14
587. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 110 15
588. Tóth-Katanich Péter (Radobasket Oroszlánok/A) 109 16
589. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 109 16
590. Töttös Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 109 16
591. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U11) 109 15
592. Szabó Léna (Szúrós Darazsak) 109 14
593. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 109 14
594. Halász Janka (Vasas Amazonok) 109 13
595. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 109 10
596. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 109 9
597. Varga Vilmos Krisztián (Szolnoki Viperák) 109 16
598. Kovács Noel Attila (Szolnoki Viperák) 109 12
599. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 108 10
600. Fülöp András (VMG DSE) 108 12
601. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 108 15
602. Halas Ármin (NKA Pécs fiú U11/B) 108 16
603. Tóth Mátyás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 108 16
604. Hegedüs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 108 16
605. Horváth Gergely (MAFC Grosics) 108 16
606. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 108 16
607. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 108 14
608. Búz Marcell (Pityke KSE) 107 16
609. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 107 16
610. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 107 12
611. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U11) 107 13
612. Antal Zétény (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 107 7
613. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 107 14
614. Péter Lili (KWBC Körmend) 107 14
615. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 107 4
616. Mile Barnabás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 107 8
617. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 107 10
618. Csergő Dominik Valentin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 107 10
619. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 107 10
620. Szegleti Noel (Sólyomfiókák) 106 12
621. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE/B) 106 14
622. Budai Mihály (CEKK) 106 14
623. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 106 14
624. Farkas Liza (Csípős Darazsak) 105 16
625. Molnár Milán (Hévíz SK - U11) 105 16
626. Major Donát (Budafoki Bolhák) 105 16
627. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 105 16
628. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth U11) 105 16
629. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC Lány) 105 20
630. Széll Izabell (Záhonyi Zsiráfok) 105 8
631. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház vegyes) 105 10
632. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 105 10
633. Jankovits Lili Adél (Kaszás Mini Boszik) 105 12
634. Kun Abigél (KS Szeged Vadmacskák) 105 14
635. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 105 14
636. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 105 14
637. Ruba Karolyne Rose-Mary (Magicball Satu Mare) 104 14
638. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 104 9
639. Karvalics Flóra (Uni TSE U11 Tata) 104 12
640. Burián Annabella (BEAC Újbuda KA/C) 104 11
641. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 104 8
642. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U11) 104 10
643. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U11) 104 10
644. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 104 16
645. Beszeda Laura (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 104 16
646. Molnár Buda (Szent István Király/A - Ajka) 104 15
647. Bíró Eszter (DVTK Miskolc) 103 16
648. Lelkes Mátyás (SZKHSE U11) 103 16
649. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Leány/A) 103 16
650. Böröcz Nándor (DKKA Vezérek) 103 16
651. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 103 25
652. Kántor László (BKG AKADÉMIA U11) 103 16
653. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 103 14
654. Tóth Soma Szabolcs (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 103 14
655. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 103 12
656. Füzi Izabella (KASI/B) 102 18
657. Légrádi Merse Máté (BSC Pingvinek) 102 14
658. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U11/A) 102 14
659. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 102 11
660. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 102 6
661. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Minimanók) 102 12
662. Herencsényi Denisz (SZEDEÁK Ezüstrókák) 102 12
663. Szabó Csenge (Tapolcai Szöcskék) 102 16
664. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 101 16
665. Ferincz Joel (Zuglói Sasok) 101 16
666. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 101 12
667. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 101 17
668. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 101 8
669. Kovács Barnabás Ákos (BSC Pandák) 101 14
670. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 101 14
671. Zsolnai Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 101 14
672. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 101 15
673. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 100 6
674. Sántha Marcell (Vasas Akadémia U10) 100 14
675. Bacsó Virág (Sláger U-11) 100 14
676. Hegedűs András (MEAFC Kossuth U11) 100 14
677. Csermák Lőrinc (MAFC Csiki) 100 10
678. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 100 16
679. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U11) 100 12
680. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 100 12
681. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 100 12
682. Guller Rozália (Vasas Amazonok) 100 17
683. Dávid Zsolt (DKKA Minyonok) 99 16
684. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 99 16
685. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs U11/C) 99 16
686. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 99 16
687. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 99 16
688. Dege Ramóna (Kerepesi VSE) 99 10
689. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 99 10
690. Mendöli-Tóth Balázs (BSC Fiú) 99 12
691. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 99 15
692. Graziano Dominik (KVSE Kémények U11) 99 14
693. Bóka János Pál (Monor SE/B) 99 14
694. Hüse Barna (Cívis KK KisTigrisek) 98 12
695. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 98 12
696. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 98 12
697. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 98 21
698. Pap Olivér (Zuglói Sasok) 98 14
699. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 98 14
700. Moór Franciska Éda (DKKA Tigrisek) 97 16
701. Jónás András (NKA Pécs U11/C) 97 16
702. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 97 16
703. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 97 16
704. Kiss Levente (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 97 16
705. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bolhák) 97 14
706. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 97 14
707. Miklós Mira (TARR KSC Szekszárd/A) 97 14
708. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 97 15
709. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 97 19
710. Hardi Koppány (KASI/D) 97 10
711. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 97 14
712. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 96 22
713. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 96 13
714. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 96 12
715. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 96 12
716. Kozma-Vantova Zétény (KLKS Angoltagozatos) 96 12
717. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/A) 96 12
718. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE/A) 96 15
719. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 96 15
720. Lutter Tamás Kálmán (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 96 16
721. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok) 96 16
722. Miklós Nimród (KASI/A) 96 18
723. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U11) 96 13
724. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 96 14
725. Szijártó Botond (BL Basket SE) 96 14
726. Kocsis Alíz Mónika (Kéksárga Okapik) 95 16
727. Répási Regő Róbert (RICSILLA) 95 16
728. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U11) 95 16
729. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 95 12
730. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Grosics) 95 13
731. Berecz Botond (Budafoki Békák) 95 14
732. Nagy-Hegedüs Mátyás (AF-Velencei Csukák) 95 14
733. Kisari Adél (Csata Manók) 95 14
734. Kováts Bertold (Ziccer Bocsok) 95 8
735. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 95 10
736. Barta Bolivár (Nádor Tigrisek) 95 8
737. Horváth Heléna (Sportiskolás Lányok) 95 11
738. Dirner Márk (Szolnoki Viperák) 94 14
739. Tóth Szófia Olivia (Csata Manók) 94 16
740. Horváth Viktor László (NKA Pécs fiú U11/B) 94 16
741. Pék Benedek (EKE U11) 94 16
742. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 94 12
743. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/A) 94 14
744. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 94 14
745. Kiss Míra (VESC U11) 94 14
746. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 94 14
747. Sipos Zalán (BSC Pandák) 93 16
748. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 93 16
749. Madarász Anna Sarolta (BEAC Újbuda KA/B) 93 15
750. Grodiczki Benett Nolen (SZEDEÁK Ezüstrókák) 93 14
751. Tényi Nimród Lajos (MAFC Csiki) 93 14
752. Varga-Opre Gergő (Cívis KK KisTigrisek) 93 8
753. Grill Dániel (MAFC Csiki) 93 10
754. Potsa Benedek (Szegedi Mókusok) 93 12
755. Czompoly Zsófia (Csata Garfield) 93 12
756. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 93 12
757. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 93 12
758. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 93 14
759. Koska Olivér (NYKK Eötvös U11/B) 92 11
760. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 92 12
761. Németh Csenge (Csepel Basket) 92 12
762. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 92 13
763. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/A) 92 16
764. Gút Gergő (Kecskeméti KA U11 Alfák) 92 15
765. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 92 14
766. Nyester Ádám Péter (TF U11) 92 14
767. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 92 14
768. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 92 14
769. Graja Layla (Sportiskolás Lányok) 92 14
770. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KI) 92 14
771. Bejó Linett (DVTK Miskolc) 91 16
772. Ódor Jázmin (Hévíz SK - U11) 91 16
773. Agg Maja (Lackneros Darazsak) 91 9
774. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 91 13
775. Marton Áron (Vasas Akadémia U11) 91 14
776. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 91 14
777. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 91 14
778. Szatmári Hugó (Budafoki Békák) 91 13
779. Pazar Flóra (MTK Budapest) 91 12
780. Balogh Leó (TSK-Magiszter U11) 91 12
781. Trukmüller Máté (Tatabányai Sport Club U11/A) 90 14
782. Molnár Alex (MAFC Csiki) 90 8
783. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 90 8
784. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 90 10
785. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 90 10
786. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 90 12
787. Czibula Olivér (FKE kenguruk) 90 12
788. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 90 15
789. Hahn Balázs (NKA Pécs u11 fiú) 90 16
790. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 90 16
791. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 90 16
792. Hoffman Péter (KASI/A) 90 16
793. Mersich Zsombor (Pilis Basket) 90 13
794. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 90 17
795. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 89 16
796. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 89 16
797. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 89 16
798. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 89 16
799. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 89 13
800. Világos Patrik (Tapolcai Szöcskék) 89 14
801. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 89 15
802. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U11) 88 14
803. Závodszky Hédi Borbála (Csata Manók) 88 14
804. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/A) 88 14
805. Mujanovic Marcell Bence (Sólyomfiókák) 88 16
806. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 88 16
807. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 88 12
808. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/A) 88 12
809. Szöllősi Attila Hunor (AF-Velencei Csukák) 87 16
810. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U11) 87 16
811. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 87 16
812. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 87 12
813. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 87 12
814. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 87 15
815. Babos Jázmin (MTK Budapest) 87 14
816. Nyéki Dániel Bálint (Budafoki Ebihalak) 87 14
817. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 87 14
818. Köllő Patrik (VUKE U11 Deákos Dongók) 86 12
819. Reznicsek Lénárd (MAFC Grosics) 86 17
820. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs U11/C) 86 14
821. Kerecsen Zalán (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 86 14
822. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 86 14
823. Herczeg Ádám Rajmund (Vásárhelyi Tigrisek) 86 14
824. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 86 14
825. Orova Levente (Pomázi Pumák) 86 10
826. Huszka Dániel (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 86 10
827. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 86 10
828. Ress Kornél (BSC Fiú) 86 16
829. Katona Kornél (Cívis KK Tigrisek) 86 16
830. Huppauer László (Tatabányai Sport Club U11/A) 86 16
831. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 86 13
832. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 85 16
833. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 85 16
834. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 85 16
835. Németh Marcell (Szent István Király/A - Ajka) 85 12
836. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 85 12
837. Südi Liza (Török Sasfiókák) 85 16
838. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 85 13
839. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 85 14
840. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U11) 84 7
841. Császár Nóra (CEKK) 84 8
842. Vas Márton (Optofit-VKB Vác U11) 84 10
843. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 84 10
844. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 84 10
845. Illés Dániel Robin (MAFC Grosics) 84 12
846. Koreny Krisztián (Pásztói SZSE-Kisördögök) 84 14
847. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 84 16
848. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 84 16
849. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 84 16
850. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Amazonok) 84 16
851. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 83 16
852. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth U11) 83 14
853. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Sasok) 83 14
854. Gyarmati Zsófia Mónika (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 83 14
855. Lupse Mara Ioana (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 83 13
856. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok) 83 12
857. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 83 12
858. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 83 11
859. Czeibert Keve Zsombor (KASI/D) 83 15
860. Szabó Emma (DKKA Tigrisek) 83 15
861. Koncz Bori (Törekvés Törpillák) 82 19
862. Hoffer Hanna (Szolnoki Sasok) 82 10
863. Takács Ákos Nándor (DKKA Vezérek) 82 10
864. Györfi Szabolcs (Cívis KK KisTigrisek) 82 10
865. Soós Lia (KWBC Körmend) 82 16
866. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Tigrisek) 82 16
867. Kovács András (VUKE U11 Padányis Párducok) 82 9
868. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 82 14
869. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 82 14
870. Zsadányi Zsombor (TFSE) 82 14
871. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 82 14
872. Csille André (NKA Pécs fiú U11/B) 82 14
873. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 82 12
874. Lovas Luca (KKC Mátyás) 82 12
875. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 81 16
876. Bindics Máté (BSC Pingvinek) 81 14
877. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 81 14
878. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 81 13
879. Görgye Marcell (NKA Pécs fiú U11/B) 81 10
880. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 81 12
881. Friedsam Lilla (BSC Lány) 81 20
882. Matijevics Szebasztián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 80 12
883. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 80 16
884. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U11) 80 16
885. Puskás Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 80 16
886. Kiss Levente Péter (Hévíz SK - U11) 80 16
887. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 80 12
888. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 80 14
889. Ábrahám Patrik Soma (Uni TSE U11 Tata) 80 14
890. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 80 14
891. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 80 14
892. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/A) 80 14
893. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 80 15
894. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 79 15
895. Serényi Levente (BKG-Veresegyház vegyes) 79 9
896. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 79 11
897. Kovács Áron Dusán (KASI/C) 79 14
898. Csirke Zoltán (CEKK Cegléd UP) 79 14
899. Simon-Harangozó Ervin (Kozármisleny SE) 79 14
900. Németh Ambrus (MAFC Csiki) 79 10
901. Molnár Emma (BSC Lány) 78 11
902. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 78 8
903. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 78 10
904. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 78 12
905. Gárdai Regina (Villámló Tigrisek) 78 12
906. Gere Levente (Kecskeméti KA U11 Alfák) 78 13
907. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 78 15
908. Vadász Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 78 16
909. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u11 fiú) 78 16
910. Krankovits Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 78 12
911. Pasztorális Ádám (Optofit-VKB Vác U11) 78 14
912. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 78 14
913. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 78 14
914. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 78 14
915. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 77 16
916. Fekete Áron (Zuglói Sasok Herman) 77 16
917. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 77 16
918. Varga Szofi (Cívis KK Fehértigrisek) 77 16
919. Horányi Barna (BSC Pingvinek) 77 12
920. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/A) 77 22
921. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 77 8
922. Horváth Ábel Károly (Pilis Basket) 77 14
923. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 77 14
924. Varga Bálint (DKKA Ugrómókusok) 77 12
925. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 77 15
926. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti KA U11 Villámok) 76 14
927. Kovács Gergő (Monok SE) 76 14
928. Puskás Örsi (DVTK Akadémia/B) 76 14
929. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 76 14
930. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 76 15
931. Sipőcz Mira (Hévíz SK - U11) 76 16
932. Ondok Zalán (CEKK) 76 16
933. Koch Bence (Lehel Kosársuli U11) 76 16
934. Szonntag Adél (Csata Garfield) 76 16
935. Szabó Márton (Szentendrei Kölyökfarkasok) 76 11
936. Méhész Zita (Kaszás Mini Boszik) 76 12
937. Geiger Richárd-József (Magicball Satu Mare) 76 12
938. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 75 16
939. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 75 16
940. Poór Péter (Kecskeméti KA U11 Alfák) 75 12
941. Ferenczi Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 75 12
942. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 75 15
943. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 75 17
944. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Minimanók) 75 14
945. Bende Máté (Szentesi KK) 75 14
946. Ács Donát (BL Basket SE) 75 14
947. Balotai Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 75 14
948. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 75 14
949. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Ebihalak) 74 18
950. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 74 14
951. Tóth Levente (Cívis KK Tigrisek) 74 14
952. Deák Korinna (NKA Pécs U11 Leány) 74 14
953. Vanderlik Kristóf (KLKS Szomód) 74 14
954. Hellinger Márk (Budafoki Békák) 74 11
955. Farkas István (BSC Fiú) 74 10
956. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 74 10
957. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 74 16
958. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 74 16
959. Bokros Nóra Emilia (Törekvés Törpillák) 74 23
960. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK KisTigrisek) 74 11
961. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 74 16
962. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE/A) 73 16
963. Szobonya Vince (Kéksárga Zsiráfok) 73 16
964. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 73 16
965. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 73 16
966. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 73 15
967. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 73 15
968. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 73 15
969. Pintye Gergő Noel (Cívis KK KisTigrisek) 73 17
970. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 73 6
971. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 73 8
972. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 73 15
973. Kőszegi Réka (Csípős Darazsak) 73 11
974. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek) 73 9
975. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 73 12
976. Szigeti Levente (ICT Pilots Bicske) 73 12
977. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 73 14
978. Magyari Hanna (Uni TSE U11 Tata) 73 14
979. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 73 14
980. Szabó Máté (Sláger U-11) 73 14
981. Szalai Szofi Lídia (Zsákoló Zsiráfok) 73 13
982. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs fiú U11/B) 72 16
983. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 72 14
984. Jani Domonkos (Óbudai Kaszások/A) 72 14
985. Fekete Norbert (KASI/A) 72 10
986. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 72 10
987. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 72 12
988. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 72 12
989. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 72 12
990. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 72 16
991. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 72 16
992. Szállási Domonkos (Ziccer Bocsok) 72 16
993. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 72 16
994. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. Iskola) 72 16
995. Kovács Nóra (TARR KSC Szekszárd/A) 72 16
996. Becsák Dániel (Tatabányai Sport Club U11/A) 72 13
997. Takács Maja Rozi (Csípős Darazsak) 71 16
998. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 71 16
999. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 71 13
1000. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök/B) 71 12
1001. Gyökeres Dóra (Deákos Darazsak) 71 12
1002. Keserü Ádám (Ziccer Kistigrisek) 71 12
1003. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 71 12
1004. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 71 12
1005. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 71 9
1006. Simon Sebestyén (VUKE U11 Padányis Párducok) 71 10
1007. Miklósi Gréta Laura (Törekvés Törpillák) 71 12
1008. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 71 14
1009. Lauber Péter Maximilián (Sláger U-11) 71 14
1010. Schalk Zsóka Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 70 15
1011. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzgolyók) 70 15
1012. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 70 6
1013. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/A) 70 8
1014. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét) 70 10
1015. Kovács Leon József (Szent István Király/B - Ajka) 70 14
1016. Kürti David (Magicball Satu Mare) 70 14
1017. Horváth Máté (Marcali Szürkefarkasok) 70 14
1018. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 70 14
1019. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs U11/C) 70 16
1020. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK - U11) 70 16
1021. Kállay Zsigmond (MAFC Csiki) 70 12
1022. Benyó Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 70 12
1023. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 69 16
1024. Nagy Hetény (SZKHSE U11) 69 16
1025. Király András Kolumbusz (Szentendrei Kölyökfarkasok) 69 16
1026. Andrássy Bence (DKKA Ördögök) 69 16
1027. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 69 16
1028. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 69 14
1029. Zsikla József Marcell (CEKK) 69 14
1030. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 69 13
1031. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 69 13
1032. Szilágyi Dávid (Mini Talent SE) 69 13
1033. Szücs Áron Szabolcs (Budafoki Bolhák) 69 9
1034. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 69 11
1035. Telekes Péter (Soproni Tigrisek SE U11/C) 69 8
1036. Bénard Jojo János (KLKS Angoltagozatos) 69 15
1037. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 69 10
1038. Szvath Emil Attila (KASI/A) 69 10
1039. Borbíró Flóra (Csata Manók) 69 12
1040. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 69 14
1041. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 69 9
1042. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 69 20
1043. Szebényi Ádám István (NKA Pécs fiú U11/B) 68 12
1044. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 68 12
1045. Szilágyi Edömér (Magicball Satu Mare) 68 12
1046. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 68 12
1047. Zlinszky Ábel (ICT Pilots Bicske) 68 12
1048. Pál Zsombor (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 68 13
1049. Dobrotka Dávid (Óbudai Kaszások/A) 68 9
1050. Takács Dominik Botond (Szent István Király/B - Ajka) 68 4
1051. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 68 10
1052. Csenkér-Major Zétény (Kéksárga Zsiráfok) 68 16
1053. Németh Zsombor (BSC Pandák) 68 14
1054. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 68 14
1055. Rózsa Benedek (Cívis KK Jaguárok) 68 14
1056. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 68 14
1057. Nemes Bence (MAFC Grosics) 68 15
1058. Sprencz Boróka (SEZE) 67 16
1059. Papp Maxim (BSC Pandák) 67 14
1060. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/A) 67 14
1061. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 67 14
1062. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 67 14
1063. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 67 14
1064. Berta Manna Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 67 14
1065. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 67 13
1066. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 67 10
1067. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/A) 67 10
1068. Kiss Mira Hanna (Török Sasfiókák) 67 19
1069. Kántor Abigél (Zsákoló Zsiráfok) 67 12
1070. Győrfi Péter József (KVSE Kémények U11) 67 12
1071. Mészáros Luca (VESC U11) 67 12
1072. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 67 12
1073. Bakó Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/C) 66 8
1074. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 66 10
1075. Baricsa Szilárd (Kerepesi VSE) 66 10
1076. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 66 10
1077. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 66 12
1078. Goda Kristóf (Pilis Basket) 66 12
1079. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 66 16
1080. Kovács Máté (KLKS Homoktövis) 66 16
1081. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 66 16
1082. Györkös Dominik (Szent István Király/B - Ajka) 66 14
1083. Bálizs Borisz (Zalakerámia ZTE KK/B) 66 14
1084. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 65 16
1085. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 65 16
1086. Borbély Száva (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 65 16
1087. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 65 12
1088. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 65 12
1089. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 65 12
1090. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Lányok) 65 12
1091. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 65 14
1092. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 65 14
1093. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 65 14
1094. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 65 10
1095. Sós Titusz (Kerepesi VSE) 65 10
1096. Párizs Boglárka (Deákos Darazsak) 65 10
1097. Nagy Tamás Imre (Ziccer Kistigrisek) 65 10
1098. Madák Márk (BLF Kenguruk) 65 10
1099. Leskó Erik (MEAFC Csibészek) 65 13
1100. Fényes Veronika (Csata Garfield) 64 15
1101. Szabó-Strausz Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 64 17
1102. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 64 8
1103. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 64 10
1104. Hoffer Dénes (KLKS Homoktövis) 64 16
1105. Rozsnyói Noel Benjamin (BSC Pingvinek) 64 16
1106. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club U11/A) 64 16
1107. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 64 16
1108. Kis Izabella (Kecskeméti KA U11 Villámok) 64 13
1109. Joó Léna (VMG DSE) 64 12
1110. Mizik Lana Lili (Uni TSE U11 Tata) 64 12
1111. Orosz Olívia (DVTK Miskolc) 64 14
1112. Bakos Benedek (Radobasket Oroszlánok/B) 64 18
1113. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc) 63 16
1114. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 63 16
1115. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 63 16
1116. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 63 16
1117. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 63 16
1118. Hefner Nolen Laurent (NKA Pécs fiú U11/B) 63 16
1119. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház vegyes) 63 17
1120. Palánkai Anka (Vasas Bolhák) 63 6
1121. Jiang Yaxing (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 63 8
1122. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 63 8
1123. Jakabffy Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 63 10
1124. Lassányi Dániel Máté (MAFC Csiki) 63 10
1125. Vitkóczi Viktor (Uni TSE U11 Tata) 63 10
1126. Dihen Kornél Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 63 12
1127. Ezer Balázs (Kaszás Minik) 63 12
1128. Takács Gellért (Kéksárga Zsiráfok) 63 12
1129. Brylko Davyd (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 63 12
1130. Vinnai Bálint (Újpest-MT/A) 63 12
1131. Kishegyi Anna (BL Basket SE) 63 12
1132. Babati Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/B) 63 14
1133. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 63 14
1134. Ledneczki Erik (Monok SE) 63 14
1135. Domonkos Zoé (Gyakorlós Törpék) 63 14
1136. Neiczer Patrik (KASI/D) 63 15
1137. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Tigrisek) 63 15
1138. Csabai Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 63 18
1139. Theiss-Balázs Kamilla (VMG DSE) 63 11
1140. Nagy Kristóf (Pilis Basket) 62 14
1141. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 62 14
1142. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 62 14
1143. Nagy Orsolya (BL Basket SE) 62 14
1144. Baráth Milán (Cívis KK Jaguárok) 62 12
1145. Lipovits Marcell (Pilis Basket) 62 12
1146. Palotás Bence Ferenc (GYKSE Szekszárd) 62 12
1147. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 62 24
1148. Kis-Szitár Márkó (VUKE U11 Városi Válogatott) 62 15
1149. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 62 10
1150. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 62 10
1151. Krieg Nina (Vasas Amazonok) 62 16
1152. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE/A) 62 16
1153. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 62 13
1154. Lupse Maria (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 62 13
1155. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 61 16
1156. Flóring István Gábor (FTSI József A. Iskola) 61 16
1157. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 61 16
1158. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U11) 61 15
1159. Szabó Marcell (VUKE U11 Városi Válogatott) 61 7
1160. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 61 10
1161. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U11) 61 14
1162. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U11) 61 14
1163. Kámán Péter (KLKS Szomód) 61 14
1164. Hegyháti Anna (BSC Lány) 61 22
1165. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 61 12
1166. Karatka Buda Vitéz (TFSE) 61 12
1167. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 61 12
1168. Bánhidi Medárd Bálint (Fót SE Fiú) 61 12
1169. Fogarasi Benedek (MVM-OSE Simbák U11) 61 13
1170. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 61 13
1171. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Leány/A) 61 11
1172. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 61 11
1173. Fister Márk Bonca (DKKA Minyonok) 60 14
1174. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 60 14
1175. Birck Emese (Vasas Amazonok) 60 15
1176. Kovács Botond (Szolnoki Sasok) 60 15
1177. Medvegy Márk (ESMTK - TF - JAK U11) 60 16
1178. Paluska Zétény (MVM-OSE Simbák U11) 60 16
1179. Román Vince (Cívis KK TK Rakéták) 60 16
1180. Farkas Virág Júlia (DKKA Vezérek) 60 16
1181. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 60 20
1182. Oláh Mirjam Zsuzsanna (Zsákoló Zsiráfok) 60 15
1183. Kevei Bence Gergő (Szegedi Mókusok) 60 13
1184. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11/A) 59 16
1185. Buti Izabella (Csípős Darazsak) 59 16
1186. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 59 12
1187. Bolla Gergő (Szentgáli Sünik) 59 12
1188. Romhányi Richárd (CEKK Cegléd UP) 59 12
1189. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 59 12
1190. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 59 9
1191. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 59 8
1192. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket) 59 10
1193. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 59 10
1194. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 59 10
1195. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 59 14
1196. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 59 14
1197. Baumgartner Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 59 14
1198. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Kossuth) 59 14
1199. Bányai Levente Vilmos (Óbudai Kaszások/B) 59 14
1200. Jávor Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 59 14
1201. Agócs Nimród (Zuglói Sasok) 59 13
1202. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 59 13
1203. Kiss Zalán Mátyás (Pilis Basket) 58 13
1204. Spatar Horea (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 58 13
1205. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 58 13
1206. Băbaș Carla (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 58 13
1207. Rus Sasha (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 58 15
1208. Horvát Anna (Csata Garfield) 58 14
1209. Sáreczki Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 58 14
1210. Bartók Marcell (PSE Párducok) 58 14
1211. Soltész Mirkó (Újpest-MT/B) 58 14
1212. Princz Balázs (Sláger U-11) 58 8
1213. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/A) 58 8
1214. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth U11) 58 10
1215. Megyeri-Juhász Vince (TF U11) 58 10
1216. Jónás Johanna Amina (DVTK Akadémia/B) 58 13
1217. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa Kosárlabda Klub) 58 16
1218. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 58 16
1219. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 58 13
1220. Lajos Miklós (NKA Pécs U11/C) 58 16
1221. Bozsár János Dorián (TF U11) 58 12
1222. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 58 12
1223. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/C) 58 12
1224. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 57 16
1225. Bakó Levente (NYKK Eötvös U11/A) 57 16
1226. Agbemasu Vanessza (Csata Manók) 57 16
1227. De Rose Gabriel (KASI/B) 57 16
1228. Bencsics Zoé (Kőbányai Darázslányok/B) 57 16
1229. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 57 16
1230. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 57 13
1231. Lakatos Vanda (KS Szeged Vadmacskák) 57 13
1232. Tóth Nóra (CEKK Cegléd UP) 57 12
1233. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 57 12
1234. Tanács Petra (Szegedi Mókusok) 57 12
1235. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 57 12
1236. Kárpáti Zsigmond (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 57 12
1237. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 57 12
1238. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KI) 57 12
1239. Katona Máté (NYKK Eötvös U11/B) 57 13
1240. Ocskó Virág (BKG AKADÉMIA U11) 57 15
1241. Varga Roland (Radobasket Oroszlánok/B) 57 9
1242. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 57 13
1243. Kéri Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 57 14
1244. Bottlik Mihály (DKKA Minyonok) 57 14
1245. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 57 14
1246. Ádelhardt Gréta (KS Szeged Vadmacskák) 56 12
1247. Harkácsi Péter (Magicball Satu Mare) 56 12
1248. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 56 12
1249. Deák Márk (MEAFC Kossuth U11) 56 13
1250. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök/B) 56 9
1251. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 56 10
1252. Sinka Levente (Németvölgyi Bocsok) 56 10
1253. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 56 14
1254. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 56 14
1255. Toldi Gergő (Budafoki Ebihalak) 56 14
1256. Hegedüs-Ari Anna (DKKA Tigrisek) 56 16
1257. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 56 16
1258. Szomor Bálint (BKG-Veresegyház vegyes) 56 9
1259. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 55 16
1260. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 55 16
1261. Holczman Emma (DVTK Akadémia/B) 55 14
1262. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 55 14
1263. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 55 14
1264. Sulányi Péter László (MAFC Farkasrét) 55 14
1265. Ionut Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 55 15
1266. Horváth Artúr Dániel (Radobasket Oroszlánok/B) 55 13
1267. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 55 13
1268. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 55 6
1269. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/A) 55 11
1270. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 55 8
1271. Pócza Vilmos (NKA Pécs fiú U11/B) 55 8
1272. Bencze Bendegúz Gábor (NYKK Eötvös U11/B) 55 11
1273. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 55 12
1274. Stern Sára (BEAC Újbuda KA/C) 55 13
1275. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE/B) 55 16
1276. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 55 9
1277. Radics Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/A) 55 18
1278. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/A) 55 12
1279. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 55 12
1280. Budai Erik (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 54 19
1281. Bukta Benedek (MEAFC Csibészek) 54 4
1282. Zolnai Csaba (BSC Mini Titánok) 54 6
1283. Fenyvesi Mirkó (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 54 10
1284. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 54 12
1285. Dovgál Mia (Csata Manók) 54 12
1286. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U11 Leány) 54 16
1287. Gossler Emma Magdolna (Gödöllői Sport Klub) 54 16
1288. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 54 16
1289. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 54 16
1290. Kéri Kornélia (CEKK Cegléd UP) 54 16
1291. Szalma Olga (KKC Mátyás) 54 16
1292. Avasan Bogdan (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 54 11
1293. Sebestyén Miksa (MAFC Csiki) 54 11
1294. Nagy Márton (BSC Fiú) 54 11
1295. Berczelly Zsombor (Ziccer Bocsok) 54 14
1296. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod) 54 14
1297. Erőss Debóra Abigél (Csata Garfield) 54 14
1298. Kóger Sára Réka (Szent István Király/A - Ajka) 54 14
1299. Lévai Kornél (KASI/A) 54 14
1300. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 54 14
1301. Zsuró Ádám (Cívis KK Tigrisek) 53 16
1302. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 53 16
1303. Kis-Orosz Lívia (DVTK Akadémia/B) 53 17
1304. Spala Csenge Virág (DVTK Akadémia/B) 53 12
1305. Balázs Kristóf (Vasas Akadémia U10) 53 12
1306. Pókó Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 53 12
1307. Fridrich Nadin (BEAC Újbuda KA/B) 53 12
1308. Gaszner Liza (DVTK Akadémia/B) 53 14
1309. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 53 14
1310. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 53 14
1311. Guba Dorottya (DVTK Akadémia/B) 53 14
1312. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 53 14
1313. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 53 9
1314. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 53 13
1315. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 53 8
1316. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 53 8
1317. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 53 8
1318. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 53 10
1319. Hrabovszki Marcell (Szolnoki Viperák) 53 10
1320. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 53 10
1321. Gángó Hanna (Szentgáli Sünik) 53 10
1322. Szabó Lóránt (MEAFC Csibészek) 53 11
1323. Hudák Soma (KLKS Homoktövis) 53 15
1324. Máthé Anna (Cívis KK TK Macskák) 52 19
1325. Kerek-Kovács Áron (MEAFC Kossuth U11) 52 10
1326. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 52 10
1327. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 52 13
1328. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 52 13
1329. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 52 13
1330. István-Schirling Inez (Vasas Bolhák) 52 16
1331. Lukács Barnabás (CEKK Cegléd UP) 52 16
1332. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 52 16
1333. Kovács Soma (SZKHSE U11) 52 16
1334. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök/B) 52 11
1335. Futó Balázs (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 52 12
1336. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 52 14
1337. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 52 14
1338. Jakus Krisztián (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 52 14
1339. Szerencsei Lilla (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 52 14
1340. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 51 16
1341. Kabai Noel György (Gyulasport Nonprofit Kft.) 51 16
1342. Tóth Emili (Szent István Király/B - Ajka) 51 14
1343. Bálind Csenge (KKC Hetény) 51 14
1344. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 51 14
1345. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 51 14
1346. Varga Bella (Feketés Darazsak) 51 6
1347. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 51 8
1348. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 51 10
1349. Igaly Csaba Vajk (MAFC Csiki) 51 10
1350. Nagy Olivér Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 51 10
1351. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 51 10
1352. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 51 10
1353. Igaz Barabás (Soproni Tigrisek SE U11/B) 51 12
1354. Novák Eszter Nóra (AF-Velencei Csukák) 51 12
1355. Schmidt Beáta (Zalakarosi Fókák) 51 12
1356. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 51 12
1357. Hankóczi Benjámin (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 51 15
1358. Szabó Kristóf (Mini Talent SE) 51 15
1359. Tóth Gábor Ádám (Óbudai Kaszások/B) 51 15
1360. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 51 13
1361. Virányi Liza (BKG-Veresegyház vegyes) 51 11
1362. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 51 16
1363. Csizmadia Lilla (Csata Manók) 50 12
1364. Nagy Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 50 12
1365. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 50 12
1366. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 50 12
1367. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 50 12
1368. Kiss Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 50 10
1369. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U11) 50 10
1370. Kocsis Bálint (KLKS Homoktövis) 50 16
1371. Koczka Szófia (Kéksárga Okapik) 50 16
1372. Szerencsés Botond (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 50 16
1373. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 50 13
1374. Badura Misa (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 50 13
1375. Góman Csaba Noel (Óbudai Kaszások/B) 50 11
1376. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 50 15
1377. Gulácsy Hanga Mimi (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 50 15
1378. Tóth Mína (Szent István Király/B - Ajka) 50 14
1379. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 50 14
1380. Nagy Nolen (Dorozsmai Darvak) 50 14
1381. Trapp Milán (Malév Kobrák) 50 14
1382. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 50 14
1383. Varga Flóra Izabella (Csata Garfield) 49 16
1384. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/B) 49 16
1385. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 49 16
1386. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 49 15
1387. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/A) 49 16
1388. Sajti Zsigmond (BKG-Veresegyház vegyes) 49 6
1389. Hornok Bence (Budafoki Ebihalak) 49 8
1390. Szendrei Natali (TF U11) 49 8
1391. Tatár Adrián (Kaszás Minik) 49 10
1392. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 49 10
1393. Mayer Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 49 10
1394. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 49 14
1395. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 49 14
1396. Varga Jázmin (KWBC Körmend) 49 14
1397. Nyáry Zalán Leó (Kőbányai Darazsak/B) 49 14
1398. Csomán Áron (DKKA Minyonok) 49 14
1399. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 49 14
1400. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 49 14
1401. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 49 14
1402. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 49 13
1403. Szarka Zalán (Ziccer Kistigrisek) 49 12
1404. Szentes Flóra (MTK Budapest) 49 12
1405. Tóth-Eiveck Nina (KWBC Körmend) 49 12
1406. Takács Luca (Csípős Darazsak) 49 12
1407. Schmidt Petra (Zalakarosi Fókák) 49 12
1408. Nemes Márton (NKA Pécs U11/C) 49 12
1409. Mészáros Milán (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 49 12
1410. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét) 49 12
1411. Tóth Bálint (KASI/B) 48 18
1412. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 48 14
1413. Simó Ábel (BLF Bolhák) 48 14
1414. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 48 14
1415. Angyal Zoltán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 48 14
1416. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház vegyes) 48 14
1417. Csiha Levente (Százhalombattai KSE/B) 48 11
1418. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket) 48 8
1419. Istókovics Miléna (NKA Pécs U11 Leány) 48 10
1420. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 48 10
1421. Egyed Hanna (KS Szeged Vadmacskák) 48 10
1422. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U11) 48 10
1423. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 48 10
1424. Lótos Dániel (Lehel Kosársuli U11) 48 12
1425. Madler Milos (Zuglói Sasok) 48 12
1426. Szongoth-Kukán András (MAFC Grosics) 48 12
1427. Csóti Dávid (Újpest-MT/B) 48 15
1428. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 48 16
1429. Fazekas Emma (Kéksárga Okapik) 48 16
1430. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 48 16
1431. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 48 16
1432. Mocsár József (Békési Kis Gladiátorok) 48 16
1433. Raffael Elek Raul (Tatabányai Sport Club U11/B) 48 7
1434. Bárány Péter (Mini Talent SE) 48 9
1435. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 47 16
1436. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 47 12
1437. Szabó Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 47 12
1438. Tóth Sára (CEKK Cegléd UP) 47 12
1439. Fülöp Anna Bianka (Deákos Darazsak) 47 12
1440. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 47 12
1441. Vajai Laura (VESC U11) 47 11
1442. Török Attila Sándor (Zuglói Sasok) 47 10
1443. Takács Soma (PSE Párducok) 47 10
1444. Földi Ádám (Budafoki Bolhák) 47 10
1445. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 47 15
1446. Szakács Bálint (Sólyomfiókák) 47 7
1447. Berki Tamás (BSC Pandák) 47 9
1448. Sárkány Bora (MTK Budapest) 47 14
1449. Szabó Rozi (NKA Pécs U11 Leány) 47 14
1450. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 47 14
1451. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 47 14
1452. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE/B) 47 14
1453. Máté Benedek (BasketBaja SE) 47 15
1454. Oláh Magor Bonifác (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 47 15
1455. Szántó Sára (Fót SE Leány/A) 46 14
1456. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 46 14
1457. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Tigrisek) 46 14
1458. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 46 14
1459. Varga Mira (DIFE KK U11 DERECSKE) 46 14
1460. Váradi Hanna (DVTK Akadémia/B) 46 14
1461. Kerék Nikolett (Kőbányai Darázslányok/B) 46 14
1462. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 46 11
1463. Záhonyi Vivien (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 46 11
1464. Czakó Zsombor (Budapesti Bikák U11) 46 4
1465. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek) 46 5
1466. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 46 8
1467. Lukács Erik (NYÍKSE Tűzlabdák) 46 8
1468. Gulyás Gergő (NKA Pécs fiú U11/B) 46 12
1469. Iván Léna (Harcos Darazsak) 46 10
1470. Szalai Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 46 16
1471. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 46 16
1472. Jasztrabszki Tamás (Vasas Akadémia U11) 46 15
1473. Polgár Máté (Körmendi Törpördögök/B) 46 12
1474. Tulok Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 46 12
1475. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 46 12
1476. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 46 12
1477. Hamza Noémi (CEKK Cegléd UP) 46 12
1478. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club U11/B) 46 12
1479. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE/B) 46 13
1480. Schleifer Benett (EKE U11) 45 16
1481. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 45 16
1482. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Fehértigrisek) 45 16
1483. Lengyel Balázs (Százhalombattai KSE/B) 45 13
1484. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 45 13
1485. Gimesi Elvira Matilda (Csípős Darazsak) 45 13
1486. Kasza Gergő (Fót SE Fiú) 45 11
1487. Borbély Petra Mira (Százhalombattai KSE/A) 45 11
1488. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 45 6
1489. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét) 45 10
1490. Gróf Hanna (Soproni Tigrisek SE U11/C) 45 10
1491. Kovács Eszter (Kőbányai Darázslányok/B) 45 12
1492. File Benett (KLKS Angoltagozatos) 45 12
1493. Türk Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 45 12
1494. Kisteleki Fanni (BSC Lány) 45 12
1495. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE/B) 45 14
1496. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 45 15
1497. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U11) 45 12
1498. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 45 14
1499. Kőfalvi Bálint (DKKA Darazsak) 45 14
1500. Jónyer Zsombor (MEAFC Csibészek) 45 14
1501. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 45 14
1502. Sashalmi Barnabás (DKKA Ördögök) 45 14
1503. Oswald Gergely Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 44 13
1504. Tóth-Császár Bence (Radobasket Oroszlánok/B) 44 14
1505. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 44 12
1506. Csik Fanni (Törekvés Törpillák) 44 15
1507. Ádám Attila Csaba (SEZE) 44 14
1508. Kovács Gellért (SZKHSE U11) 44 14
1509. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 44 14
1510. Izsó Máté (Malév Kobrák) 44 14
1511. Hernádi Ákos (Tapolcai Szöcskék) 44 14
1512. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 44 14
1513. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 44 8
1514. Kelecsényi Adél (Csata Manók) 44 8
1515. Vincze Kristóf (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 44 8
1516. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 44 8
1517. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 44 10
1518. Laki Adél (TARR KSC Szekszárd/A) 44 10
1519. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/A) 44 10
1520. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 44 10
1521. Vajtó Benedek (NYKK Eötvös U11/B) 44 11
1522. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 44 11
1523. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 44 16
1524. Bojtár Anna (Vasas Amazonok) 44 12
1525. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 44 6
1526. Takács Noel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 44 6
1527. Suchamel Krisztián Attila (TF U11) 44 6
1528. Tóth Mirella Lívia (NYÍKSE Tűzlabdák) 44 6
1529. Jaczó Hunor (Optofit-VKB Vác U11) 44 6
1530. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 44 6
1531. Sarkadi Gellért (Tapolcai Szöcskék) 43 16
1532. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 43 13
1533. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. Iskola) 43 13
1534. Kuklis Gergő (TF U11) 43 6
1535. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 43 9
1536. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 43 9
1537. Heincz Panni (BEAC Újbuda KA/C) 43 7
1538. Gál Zalán (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 43 4
1539. Mocsi Bercel Décse (KLKS Szomód) 43 10
1540. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 43 10
1541. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 43 10
1542. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 43 11
1543. Sárfy Lili Andrea (Tapolcai Minimanók) 43 12
1544. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 43 12
1545. Kovács Levente (Szentgáli Sünik) 43 12
1546. Mohammed Aesa Kerim (Radobasket Oroszlánok/A) 43 12
1547. Mészáros Patrik (MEAFC Kossuth U11) 43 12
1548. Torossy Zsombor (BLF Bolhák) 43 14
1549. Kerekes Lili (Korányis Zsiráfok) 43 14
1550. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Jaguárok) 43 14
1551. Dutka Dorka (DIFE KK U11 DERECSKE) 43 14
1552. Bagladi Nimród (KASI/B) 43 14
1553. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 42 13
1554. Laki Dorina (BSC Lány) 42 20
1555. Mészáros Matán (Vasas Akadémia U11) 42 6
1556. Vörös Szofi Olivia (TF U11) 42 8
1557. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 42 10
1558. Zágoni-Szabó Henrik (Ziccer Kistigrisek) 42 10
1559. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 42 10
1560. Kenyeres Dávid (BasketBaja SE) 42 12
1561. Kincses Benedek (Körmendi Törpördögök/B) 42 12
1562. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 42 12
1563. Szabados Judit (Kaszás KisBoszik) 42 12
1564. Lázár Panna (CEKK Cegléd UP) 42 12
1565. Erdős Linda (Kaszás KisBoszik) 42 12
1566. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U11) 42 14
1567. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 42 14
1568. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 42 14
1569. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 42 15
1570. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 42 15
1571. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 42 16
1572. Tóth Natália (KKC Hetény) 42 16
1573. Várady - Szabó Frida (BSC Lány) 42 18
1574. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 41 16
1575. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 41 16
1576. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 41 16
1577. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 41 16
1578. Nagy Alexander Győző (Erdért Szűcs) 41 16
1579. Siklósy Gréta (CEKK) 41 14
1580. Fehér Bálint (MVM-OSE Simbák U11) 41 14
1581. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 41 14
1582. Bagosi Zorka (Kozármisleny SE) 41 14
1583. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 41 14
1584. Simon Hanna (VESC U11) 41 14
1585. Hausel Hanna (DVTK Miskolc) 41 14
1586. Padragi Gellért (VUKE U11 Városi Válogatott) 41 14
1587. Sós Vince (Cívis KK Jaguárok) 41 12
1588. Szabó Nóra (Török Sasfiókák) 41 12
1589. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 41 12
1590. Mátyási Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 41 12
1591. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 41 12
1592. Ruzsics Barnabás (Mini Talent SE) 41 13
1593. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 41 13
1594. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 41 8
1595. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots Bicske) 41 8
1596. Mezei Ábel Olivér (PaSa Csillagai) 41 11
1597. Varga Kende (KVSE Kémények U11) 41 11
1598. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 40 15
1599. Biczó Karolina Virág (Csípős Darazsak) 40 15
1600. Tamás Harmat (KKC Mátyás) 40 15
1601. Hrichi Jázmin (Sportiskolás Lányok) 40 6
1602. Csizmadia Álmos Tihamér (Dunaharaszti MTK fiú) 40 6
1603. Szántó Bence (NYKK Eötvös U11/A) 40 13
1604. Vilman Benedek (Zalakerámia ZTE KK/B) 40 13
1605. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs U11/C) 40 8
1606. Bogdán Zsombor (MAFC Csiki) 40 8
1607. Papp Lili Sára (Deákos Darazsak) 40 10
1608. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 40 10
1609. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 40 10
1610. Hviszt John Laszlo (Szolnoki Viperák) 40 12
1611. Duzsik Zalán (BSC Pingvinek) 40 16
1612. Keresztény Orsolya (DVTK Akadémia/A) 40 16
1613. Zsebe Dávid Róbert (KASI/A) 40 16
1614. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 40 16
1615. Simonics Nóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 40 14
1616. Ambrus Katalin (Kaszás KisBoszik) 40 14
1617. Halász Bernát (VUKE U11 Városi Válogatott) 40 14
1618. Hegyháti Áron (VUKE U11 Padányis Párducok) 40 9
1619. Marossy Barnabás Erik (Németvölgyi Bocsok) 40 9
1620. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/A) 40 9
1621. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 40 11
1622. Leitner András (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 40 11
1623. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 40 11
1624. Boros Barnabás (Monor SE/A) 40 11
1625. Osztovits Róza Matild (Kaszás KisBoszik) 40 12
1626. Kapornaki Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 40 12
1627. Sipos Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 40 12
1628. Csenki Doroti Inka (Dorozsmai Darvak) 40 12
1629. Schlosser Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 40 12
1630. Krajcsovszki András (Marcali Szürkefarkasok) 40 12
1631. Csikó Noel (SALGÓTARJÁNI KI) 40 12
1632. Nagy Ernő Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 40 12
1633. Orbán Alex Milán (Budafoki Békák) 40 16
1634. Irambo Afonso Noah Benicio (Újpest-MT/B) 39 16
1635. Zoller Liliána (Kaszás KisBoszik) 39 16
1636. Császár Bence (CEKK) 39 16
1637. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Kossuth) 39 14
1638. Spátay Patrik (Újpest-MT/B) 39 14
1639. Böde Máté (Zuglói Sasok) 39 14
1640. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 39 14
1641. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 39 14
1642. Gáspár Mirkó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 39 14
1643. Kiss Enikő (Fót SE Leány/A) 39 14
1644. Balog Dénes Bendegúz (Kaszás Minik) 39 6
1645. Boncz Andor Imre (Erdért Szűcs) 39 8
1646. Csendom Bence (MEAFC Basket Bulls) 39 10
1647. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 39 10
1648. Gálosi Gellért Péter (Pécsi VSK Fiú) 39 10
1649. Héberger Botond (DKKA Minyonok) 39 10
1650. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 39 10
1651. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE/B) 39 14
1652. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Tigrisek) 39 12
1653. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/B) 39 12
1654. Fritz Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 39 12
1655. Hadas Hanga (BKG AKADÉMIA U11) 39 12
1656. Kiss Lőrinc István (Fót SE Fiú) 39 12
1657. Katona Dorina (KKC Mátyás) 39 13
1658. Kovács Domonkos (Radobasket Oroszlánok/B) 39 16
1659. Fazekas Péter (Budafoki Bolhák) 39 13
1660. Luputu Radu Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 39 13
1661. Tóth Dávid (Kecskeméti KA U11 Alfák) 39 13
1662. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 39 15
1663. Szűcs Viktória (Mini Talent SE) 39 7
1664. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 39 7
1665. Süli Tímea (Dorozsmai Darvak) 39 9
1666. Zsebők János Pál (Zalakerámia ZTE KK/B) 39 9
1667. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 39 9
1668. Huth Martin Sebastian (Radobasket Oroszlánok/B) 39 14
1669. Tóth Koós Dávid (Zalakerámia ZTE KK/B) 39 11
1670. Gerencsér Alex (Újpest-MT/B) 38 12
1671. Györki Barnabás (KASI/C) 38 12
1672. Propst Hunor-Márton (Magicball Satu Mare) 38 12
1673. Márton Tamás (Fűzfői AK) 38 12
1674. Vönöczky Bálint (KASI/A) 38 9
1675. Divós-Németh Ákos Ervin (Sólyomfiókák) 38 8
1676. Kunos Péter (TF U11) 38 4
1677. Ádám Rikárdó László (NYÍKSE Tűzlabdák) 38 8
1678. Kerecsen Nándor (VUKE U11 Deákos Dongók) 38 10
1679. Uta Rafael (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 38 10
1680. Szigetvári László Péter (KLKS Angoltagozatos) 38 10
1681. Szalai László (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 38 10
1682. Vályi-Nagy Benjamin (BSC Pingvinek) 38 10
1683. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 38 16
1684. Szabó Péter Jenő (Békési Kis Gladiátorok) 38 16
1685. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U11) 38 10
1686. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 38 6
1687. Csipszer Panna Boglárka (Szentgáli Sünik) 38 14
1688. Márton Bíborka Borbála (Korányis Zsiráfok) 38 14
1689. Harangozó Mira (Korányis Zsiráfok) 38 14
1690. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 38 14
1691. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 38 14
1692. Dutka Sophia (Mini Talent SE) 38 15
1693. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 38 15
1694. Felber Vilmos Márton (Zuglói Sasok Herman) 37 16
1695. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 37 16
1696. Barcsai Zalán (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 37 13
1697. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 37 15
1698. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE/A) 37 15
1699. Gráczer Gergő (Ifjú Sólyomfiókák) 37 11
1700. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 37 6
1701. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 37 14
1702. Sztankó Zéta Csaba (Kéksárga Zsiráfok) 37 14
1703. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 37 14
1704. Papp Viktor (BEAC Újbuda KA/C) 37 6
1705. Dávid Anna (Harcos Darazsak) 37 8
1706. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 37 8
1707. Antal Lujza (Vasas Bolhák) 37 8
1708. Polcz Emma Barbara (S&T U11) 37 8
1709. Bognár Boldizsár (NKA Pécs fiú U11/B) 37 10
1710. Horváth Ákos Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 37 13
1711. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 37 12
1712. Bárdos Lili (Bajai Női Kosárlabda Klub) 37 12
1713. Kása Veronika (Kőbányai Darázslányok/B) 37 12
1714. Éger Máté (MEAFC Kossuth U11) 37 12
1715. Végh Barnabás Péter (Kozármisleny SE) 37 12
1716. Borsodi Kiss Gergő (BLF Bolhák) 37 12
1717. Szegletes Dominik (Tapolcai Minimanók) 37 12
1718. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház vegyes) 36 7
1719. Bognár Noel (Deákos Darazsak) 36 6
1720. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA) 36 8
1721. Horváth Hanna Sára (Radobasket Oroszlánok/B) 36 8
1722. Győri Vincent (Zuglói Sasok) 36 8
1723. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 36 9
1724. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 36 9
1725. Kovács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 36 9
1726. Pilz Patrik Soma (Vasas Akadémia U10) 36 10
1727. Turzó Léna Zselyke (AF-Velencei Csukák) 36 10
1728. Vidéki Anna Lili (Kerepesi VSE) 36 10
1729. Bákány Lilien Noémi (NYÍKSE Tűzlabdák) 36 10
1730. Schneider Vilmos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 36 14
1731. Varga Olivér Félix (VUKE U11 Deákos Dongók) 36 12
1732. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 36 12
1733. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 36 12
1734. Berhidai Fanni Zora (Török Sasfiókák) 36 12
1735. Dobszai Kristóf (KLKS Homoktövis) 36 12
1736. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 36 12
1737. Takács Ádám Péter (KASI/B) 36 16
1738. Kajári Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/A) 36 16
1739. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 36 16
1740. Kruppa Linda Laura (MTK Budapest) 36 14
1741. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 36 14
1742. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 36 14
1743. Endrész Lőrinc Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 36 14
1744. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 35 16
1745. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 35 16
1746. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 35 16
1747. Szabó Jázmin (RICSILLA) 35 16
1748. Medve Mia (Kaszás Mini Boszik) 35 12
1749. Éles-Tolnai Máté (KASI/B) 35 12
1750. Boda Kornél (BKG-Veresegyház vegyes) 35 9
1751. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 35 9
1752. Gonda Borbála (Optofit-VKB Vác U11) 35 8
1753. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 35 8
1754. Bajkai Nimród (Csepel Basket) 35 8
1755. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 35 8
1756. Kerényi Sára (Hunyadis Darazsak) 35 10
1757. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 35 10
1758. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs fiú U11/B) 35 10
1759. Gombos Bence (Győri KC Vizslák UNI Győr) 35 14
1760. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Lányok) 35 14
1761. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 35 14
1762. Vida Zsófia (SEZE) 35 14
1763. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U11) 35 14
1764. Szabó Eszter (DKKA Tigrisek) 35 13
1765. Ónodi Bálint Milán (Zuglói Sasok) 35 13
1766. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 35 13
1767. Abrihan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 35 15
1768. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 35 15
1769. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 34 14
1770. Máthé Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 34 14
1771. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 34 14
1772. Bakó Ádám (Erdért Szűcs) 34 14
1773. Tóth Dóra (Kéksárga Okapik) 34 14
1774. Simon Olivér (NKA Pécs u11 fiú) 34 14
1775. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 34 15
1776. Csortos Márton (BLF Kenguruk) 34 6
1777. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U11) 34 11
1778. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 34 11
1779. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 34 8
1780. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 34 8
1781. Kanyó Bercel Nimród (Kaszás Minik) 34 8
1782. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 34 8
1783. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Iskola) 34 8
1784. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/B) 34 10
1785. Kamondi Zente (Fűzfői AK) 34 10
1786. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 34 10
1787. Korcsmáros Amira (Magicball Satu Mare) 34 10
1788. Dékány Balázs (Szolnoki Viperák) 34 10
1789. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 34 10
1790. Bartus Anna Flóra (Harcos Darazsak) 34 10
1791. Zun Marcell Sándor (S&T U11) 34 10
1792. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 34 10
1793. Pókó Marcell Mirkó (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 34 12
1794. Aranyosi Arnold (EKE U11) 34 16
1795. Szabó Blanka (SEZE) 34 16
1796. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 34 16
1797. Muhari Ádám (Tatabányai Sport Club U11/A) 34 16
1798. Sigmond Tamara (Csata Garfield) 34 12
1799. Gelencsér Dániel (Erdért Szűcs) 34 12
1800. Józan Nikoletta (BL Basket SE) 34 12
1801. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 34 12
1802. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket) 34 12
1803. Tóth Zsigmond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 34 12
1804. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 34 12
1805. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/A) 34 12
1806. Cserényi Ábel József (MVM-OSE Simbák U11) 33 16
1807. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 33 16
1808. Bálint Boglárka (CEKK Cegléd UP) 33 16
1809. Rajos Dorka (Villámló Tigrisek) 33 9
1810. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 33 5
1811. Simon-Toldik Bene (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 33 5
1812. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 33 6
1813. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 33 8
1814. Boldizsár Bence (NKA Pécs U11/C) 33 8
1815. Bognár Zalán (Villámló Kovácsok) 33 10
1816. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 33 10
1817. Danku Attila Péter (Szolnoki Viperák) 33 10
1818. Varga Ninett Napsugár (KS Szeged Vadmacskák) 33 10
1819. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 33 11
1820. Molnár Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 33 11
1821. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 33 11
1822. Csiszár Vince Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 33 11
1823. Soós Ruben (Győri KC Vizslák UNI Győr) 33 12
1824. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 33 12
1825. Csuti Panni (Törekvés Törpillák) 33 12
1826. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 33 12
1827. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 33 12
1828. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE/B) 33 12
1829. Németh Jakab (RICSILLA) 33 12
1830. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 33 15
1831. Sipula Nóra Viktória (BEAC Újbuda KA/C) 33 14
1832. Pribusz Máté (DKKA Ugrómókusok) 33 13
1833. Rapcsák Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 33 14
1834. Tóth Zsófia (Gyakorlós Törpék) 33 14
1835. Bódis Noel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 33 14
1836. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 33 14
1837. Németh Perla (Deákos Darazsak) 32 9
1838. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U11) 32 12
1839. Andorkó Léna (Kaszás Mini Boszik) 32 12
1840. Korcz Levente (Tapolcai Szöcskék) 32 12
1841. Sándor Barnabás (Újpest-MT/B) 32 12
1842. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 32 12
1843. Erhardt Linda (Sportiskolás Lányok) 32 14
1844. Varga Fanni (NKA Pécs U11 Leány) 32 14
1845. Nagy Nimród (KVSE Kémények U11) 32 14
1846. Mészáros Bence Imre (Szentesi KK) 32 14
1847. Varga Laura (Csepel Basket) 32 14
1848. Kovalenko Palíná (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 32 14
1849. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 32 14
1850. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 32 14
1851. Bakai Kornél (BasketBaja SE) 32 14
1852. Szuvák György Dávid (Cívis KK Tigrisek) 32 14
1853. Nagy Lili Bori (BSC Lány) 32 12
1854. Takács Olivér Levente (Szent István Király/B - Ajka) 32 4
1855. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/A) 32 8
1856. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 32 10
1857. Baják Márk (Újpest-MT/B) 32 10
1858. Owczarek Máté (BSC Pingvinek) 32 10
1859. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 32 16
1860. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 32 16
1861. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 32 16
1862. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 32 8
1863. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház vegyes) 32 6
1864. Martinovits Róza (Vasas Bolhák) 32 7
1865. Szabó Kristóf (MVM-OSE Simbák U11) 31 16
1866. Nyári Hanna Veronika (Zalakarosi Fókák) 31 13
1867. Kalmár Richárd (Hévíz SK - U11) 31 6
1868. Makk Vilmos (Radobasket Oroszlánok/A) 31 6
1869. Forrai Attila (GYKSE Szekszárd) 31 6
1870. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Viperák) 31 11
1871. Pilisy Bende (BSC Mini Titánok) 31 4
1872. Kovács-Fejér Boglárka (Törekvés Törpicúrok) 31 4
1873. Hatvanyi Zoltán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 31 5
1874. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U11) 31 8
1875. Zavacsán Barnabás (PaSa Csillagai) 31 8
1876. Takács Luca (Sportiskolás Lányok) 31 8
1877. Palyov Lilien (NKA Pécs U11/C) 31 8
1878. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U11) 31 8
1879. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 31 8
1880. Ilonka Marcell (Miklósi KékRókák KE) 31 10
1881. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 31 10
1882. Szabó-Filip Barnabás (KLKS Homoktövis) 31 11
1883. Beliczki Dániel (Ziccer Kistigrisek) 31 9
1884. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 31 12
1885. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 31 12
1886. Egyed Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 31 12
1887. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 31 12
1888. Holzmann Lilien (Hunyadis Darazsak) 31 12
1889. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 31 12
1890. Jambrich Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 31 12
1891. Habik Luca Szófia (KS Szeged Vadmacskák) 31 12
1892. Szilágyi Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 31 14
1893. Szilágyi Dániel (DKKA Ördögök) 31 14
1894. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod) 31 14
1895. Csurgai Péter (Szentesi KK) 31 14
1896. Retkes Bence (Kéksárga Zsiráfok) 31 14
1897. Göndör Liliána (Erdért Szűcs) 31 14
1898. Szabó-Bede Márk (Cívis KK KisTigrisek) 31 14
1899. Braun Kornél (BLF Bolhák) 30 13
1900. F. Nagy Ádám (Cívis KK Tigrisek) 30 14
1901. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U11) 30 14
1902. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 30 14
1903. Felder Misa (KASI/A) 30 14
1904. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 30 14
1905. Fülöp Csongor (Marcali Szürkefarkasok) 30 14
1906. Barkó Tamira Dorka (Erdért Szűcs) 30 14
1907. Tóth Albert (Szentgáli Sünik) 30 14
1908. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 30 14
1909. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U11 Leány) 30 14
1910. Oláh Dávid (MEAFC Csibészek) 30 4
1911. Zalka Szófia Noa (Csata Manók) 30 6
1912. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 30 6
1913. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 30 8
1914. Vargha Ilka Zea (BEAC Kapibarák) 30 10
1915. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/A) 30 10
1916. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth U11) 30 10
1917. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11/C) 30 10
1918. Mujzer Diána (BEAC Kapibarák) 30 10
1919. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 30 10
1920. Varró Jázmin (DIFE KK U11 DERECSKE) 30 12
1921. Agócs Balázs (Mini Talent SE) 30 12
1922. Gargya Gergő (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 30 12
1923. Wittner Máté (TFSE) 30 12
1924. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U11 Alfák) 30 12
1925. Nagy Bence (Kerepesi VSE) 30 12
1926. Sági Patrik Marcell (Szolnoki Viperák) 30 12
1927. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 30 12
1928. Takács Milán (Lehel Kosársuli U11) 30 15
1929. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 30 16
1930. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 30 9
1931. Stoica Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 30 9
1932. Sabáli Sejla (Csípős Darazsak) 30 11
1933. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 30 11
1934. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs u11 fiú) 30 11
1935. Román Hugó (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 29 16
1936. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 29 16
1937. Veisz Korina (Szent István Király/A - Ajka) 29 16
1938. Bartók Olivér (PSE Párducok) 29 12
1939. Horváth Hunor (Zalakerámia ZTE KK/B) 29 12
1940. Fodor Nimród (MVM-OSE Simbák U11) 29 12
1941. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 29 12
1942. Csernó Dorka (Csata Manók) 29 12
1943. Bottlik Nóra (DKKA Minyonok) 29 12
1944. Szeri Zalán (Szentesi KK) 29 12
1945. Resán Zalán Attila (NYKK Eötvös U11/B) 29 8
1946. Frank Flórián (KASI/B) 29 16
1947. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club U11/B) 29 7
1948. Csepi Márton (Kerepesi VSE) 29 2
1949. Gyermán Léna (NKA Pécs U11 Leány) 29 2
1950. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 29 8
1951. Szilágyi Ákos (Újfehértói Sportklub) 29 10
1952. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/A) 29 10
1953. Szabó Holli (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 29 10
1954. Farkas Natália (Török Sasfiókák) 29 20
1955. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U11) 29 11
1956. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U11) 29 6
1957. Ciocea Dorian Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 29 9
1958. Mihalik Lilla Hanna (KKC Mátyás) 29 9
1959. Zelnik Bence Bálint (Zuglói Sasok) 29 9
1960. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 29 10
1961. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 29 11
1962. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 29 11
1963. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzgolyók) 29 15
1964. Köteles Dorián (NYÍKSE Tűzgolyók) 29 15
1965. Konkola Szabolcs (MVM-OSE Simbák U11) 29 15
1966. Korom Lotti (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 29 14
1967. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 29 14
1968. Szekeres Bíborka (KS Szeged Vadmacskák) 29 14
1969. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 29 14
1970. Horváth Mihály (Zuglói Sasok Herman) 28 15
1971. Graja Nayla (Sportiskolás Lányok) 28 6
1972. Eisler Márk (Cívis KK KisTigrisek) 28 13
1973. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 28 13
1974. Csábi Zita (Török Sasfiókák) 28 13
1975. Nagy Bálint Kornél (Kaszás Minik) 28 5
1976. Takács Dávid (PSE Párducok) 28 5
1977. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház vegyes) 28 7
1978. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/B) 28 8
1979. Molnár Zalán (Kerepesi VSE) 28 8
1980. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 28 10
1981. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 28 10
1982. Imre Gyula Rafael (Villámló Kovácsok) 28 14
1983. Mahler Maja Zsuzsa (KKC Hetény) 28 14
1984. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 28 14
1985. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 28 14
1986. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 28 14
1987. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 28 14
1988. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 28 14
1989. Boska Hunor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 28 16
1990. Bába Gergő (MEAFC Csibészek) 28 16
1991. Sós Zoltán Antal (Mini Talent SE) 28 16
1992. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 28 9
1993. Somogyi Olívia Magdolna (BEAC Újbuda KA/C) 28 11
1994. Rubesch Bálint (BasketBaja SE) 28 12
1995. Simon Eszter (NKA Pécs U11 Leány) 28 12
1996. Illyés Eliza (BSC Lány) 28 12
1997. Steiger Dorka (Csata Garfield) 28 12
1998. Pócza Kornél (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 28 12
1999. Achim Péter Olimpiu (Dorozsmai Darvak) 28 12
2000. Major Kende (Körmendi Törpördögök/B) 28 12
2001. Tatai Martin (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 28 16
2002. Bánkuti Balázs (Óbudai Kaszások/A) 28 11
2003. Xuan Henri (Óbudai Kaszások/B) 28 11
2004. Varga Viktória (Zalakarosi Fókák) 28 11
2005. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 28 11
2006. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 27 16
2007. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 27 16
2008. Vida Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 27 14
2009. Tokodi Benedek (EKE U11) 27 14
2010. Kotsy Máté (Budafoki Békák) 27 14
2011. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 27 14
2012. Horváth Lia Hanna (DKKA Minyonok) 27 14
2013. Riegler Áron (Monok SE) 27 14
2014. Sütő Marcell (Pásztói SZSE-Kisördögök) 27 14
2015. Duna Adam (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 27 11
2016. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 27 11
2017. Varga-Csók Noémi (Törekvés Törpillák) 27 10
2018. Barla-Szabó Bálint (Pilis Basket) 27 13
2019. Harta Barnabás (Szent István Király/A - Ajka) 27 13
2020. Subsics Vencel (Ifjú Sólyomfiókák) 27 6
2021. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 27 6
2022. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U11) 27 6
2023. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 27 9
2024. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 27 10
2025. Ábel Ádám (Szolnoki Viperák) 27 10
2026. Krisneider Gréta (Százhalombattai KSE/B) 27 12
2027. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 27 12
2028. Füzi Barbara (KASI/C) 27 12
2029. Dani Benedek (Pásztói SZSE-Kisördögök) 27 12
2030. Kovács Márton (Monor SE/A) 27 12
2031. Zahorecz Nóra (Százhalombattai KSE/B) 27 12
2032. Füredi Benett (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 27 12
2033. Szolnoki Luca Eszter (BEAC Újbuda KA/C) 27 12
2034. Kovács Viktória Mónika (Törekvés Törpicúrok) 26 11
2035. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 26 11
2036. Berkes Dániel (VUKE U11 Deákos Dongók) 26 12
2037. Hangodi Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 26 12
2038. Tervey Dusán (BL Basket SE) 26 12
2039. Piróth Fanni (Miklósi KékRókák KE) 26 12
2040. Kovács Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 26 12
2041. Graziano Andrea (KVSE Kémények U11) 26 12
2042. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 26 8
2043. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 26 8
2044. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 26 10
2045. Kade Titusz (EKE U11) 26 10
2046. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 26 10
2047. Steib Áron (Radobasket Oroszlánok/A) 26 10
2048. Masoud Emíra (Kéksárga Okapik) 26 13
2049. Gáll Eszter (Csata Garfield) 26 16
2050. Farkas Zente Péter (Tapolcai Minimanók) 26 6
2051. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 26 6
2052. Moldován Dominik (MAFC Grosics) 26 6
2053. Benczik Zsombor (NKA Pécs U11/C) 26 6
2054. Kucsai Tereza Liliána (NYÍKSE Tűzlabdák) 26 6
2055. Török Zsombor (Gödi SE Gödények) 26 6
2056. Takács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 26 6
2057. Farkas Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 26 7
2058. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 26 12
2059. Vörös Anna Róza (Zalakarosi Fókák) 26 14
2060. Katona Diána Magdolna (KKC Hetény) 26 14
2061. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház vegyes) 26 12
2062. Miklós Sára Boglárka (Szegedi Mókusok) 26 14
2063. Rózsa Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 26 15
2064. Takács Barnabás (VUKE U11 Városi Válogatott) 25 16
2065. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 25 15
2066. Piskóti Róza (Cívis KK TK Macskák) 25 15
2067. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 25 14
2068. Nyitrai András (BSC Fiú) 25 14
2069. Incze Zille (Monor SE/B) 25 14
2070. Erdmann Vanda Lilla (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 25 11
2071. Tarr Konrád Benedek (BKG-Veresegyház vegyes) 25 6
2072. Pergel Ádám (Százhalombattai KSE/B) 25 6
2073. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 25 6
2074. Török Zente (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 25 8
2075. Nagy Alíz (BKG-Veresegyház vegyes) 25 8
2076. Feszler Ádám Antal (BL Basket SE) 25 10
2077. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 25 10
2078. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod) 25 10
2079. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 25 10
2080. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KI) 25 13
2081. Mojzes Odett (KKC Mátyás) 25 13
2082. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 25 7
2083. Barics Viola (Pécsi VSK Leány) 25 7
2084. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 25 12
2085. Falvai Márton (PaSa Csillagai) 25 12
2086. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 25 12
2087. Kiss Luca (Kécskei Vidrák) 25 12
2088. Erdélyi Zoltán Máté (Kőbányai Darazsak/B) 25 12
2089. Kónya Botond (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 24 7
2090. Németh Milán (Békéscsabai KK) 24 11
2091. Juhász Marcell (MEAFC Csibészek) 24 2
2092. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 24 5
2093. Kovács Márk (Pityke KSE) 24 6
2094. Pöszt Patrik (KLKS Angoltagozatos) 24 6
2095. Terdik Benedek (Cívis KK KisTigrisek) 24 6
2096. Kiss-Margetin Benedek (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 24 6
2097. Dremmel Sári (ESMTK - TF - JAK U11) 24 6
2098. Bisztritsányi Zille (BEAC Újbuda KA/B) 24 6
2099. Rocsa Róbert (Szentesi KK) 24 6
2100. Récsi Alíz (Szolnoki Viperák) 24 8
2101. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U11) 24 8
2102. Pósa Bálint (BSC Fiú) 24 10
2103. Lu-Ligetfalvi Zente (FKE kenguruk) 24 10
2104. Lepold Liza (Soproni Tigrisek SE U11/C) 24 10
2105. Nagy Vince (NYKK Eötvös U11/B) 24 10
2106. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 24 10
2107. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE/B) 24 10
2108. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 24 12
2109. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 24 12
2110. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 24 12
2111. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 24 12
2112. Csonka Vivien (DVTK Miskolc) 24 12
2113. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 24 12
2114. Keresi Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 24 12
2115. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 24 12
2116. Tamás Bence (NYKK Eötvös U11/A) 24 15
2117. Kőhalmi Áron (Újpest-MT/B) 24 16
2118. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 24 16
2119. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 24 16
2120. Kapusi Hunor (Szolnoki Viperák) 24 8
2121. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 24 14
2122. Jäger Adrienn (Záhonyi Zsiráfok) 24 14
2123. Nagy Zétény (Dorozsmai Darvak) 24 14
2124. Hajgató Bence Márton (KASI/C) 24 14
2125. Kraela Márton (VMG DSE) 24 14
2126. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 24 14
2127. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 24 14
2128. Sztankó István (BLF Kenguruk) 24 14
2129. Gajda Bence (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 24 14
2130. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 24 14
2131. György Bálint (Monok SE) 24 14
2132. Almási Gréta (DVTK Miskolc) 24 14
2133. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 24 14
2134. Bartha Nándor (Magicball Satu Mare) 24 14
2135. Ilyés Gábor (Békési Kis Gladiátorok) 23 16
2136. Botis Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 23 9
2137. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/A) 23 9
2138. Katona Boglárka Hanna (Szentgáli Sünik) 23 12
2139. Mádi Roland Mihály (NYÍKSE Tűzlabdák) 23 12
2140. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 23 7
2141. Bindics Balázs (Kecskeméti KA U11 Alfák) 23 7
2142. Csorba Zoé (Cívis KK TK Macskák) 23 14
2143. Szilassy Ádám (DKKA Vezérek) 23 14
2144. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 23 14
2145. Németh Zalán (Tapolcai Szöcskék) 23 14
2146. Siffmann Adél (DVTK Akadémia/B) 23 14
2147. Kovács Luca (BEAC Újbuda KA/B) 23 9
2148. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 23 11
2149. Péter Zétény (MEAFC Kossuth U11) 23 11
2150. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 23 11
2151. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 23 11
2152. Benkovics Bence (MEAFC Csibészek) 23 2
2153. Bognár Zsombor Barnabás (VMG DSE) 23 4
2154. Katona Nándor (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 23 5
2155. Kocsis Balázs (Budafoki Bolhák) 23 5
2156. Halmos Lia Beatrix (Törekvés Törpillák) 23 8
2157. Kovács Zalán (GYKSE Szekszárd) 23 8
2158. Tóth Panna (Törekvés Törpicúrok) 23 8
2159. Visnyei Nóra (Gyáli BKSE Apródok) 23 10
2160. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 23 10
2161. Patócs Vilmos György (Pilis Basket) 23 10
2162. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 23 10
2163. Tompai Fruzsina (KKC Mátyás) 23 10
2164. Tóth Blanka (DVTK Akadémia/B) 23 14
2165. Pethő Luca (BEAC Újbuda KA/C) 23 12
2166. Abuczki Viktória (Cívis KK TK Macskák) 23 11
2167. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 23 13
2168. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE/A) 23 15
2169. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 23 15
2170. Paár Benedek Zoltán (BKG-Veresegyház vegyes) 22 6
2171. Fehér Boglárka (S&T U11) 22 6
2172. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 22 6
2173. Vincze Péter (KASI/B) 22 7
2174. Mallár Bertalan (Cívis Efrém Kenguruk ) 22 7
2175. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 22 7
2176. Menczel Panna (Százhalombattai KSE/A) 22 7
2177. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 22 4
2178. Gazdag Adrián (Ifjú Sólyomfiókák) 22 8
2179. Istvan Alexa Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 22 8
2180. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 22 8
2181. Bakota Péter (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 22 8
2182. Barassó Zoé Nóra (KLKS Szomód) 22 10
2183. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 22 10
2184. Madai Boglárka Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 22 10
2185. Cristea Jázmin Ajándék (Tatabányai Sport Club U11/A) 22 10
2186. Károlyi Krisztián (Józsefvárosi KC) 22 11
2187. Ricza Kármen Krisztina (Zalakarosi Fókák) 22 11
2188. Szabó Vera Laura (KKC Mátyás) 22 11
2189. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 22 11
2190. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11/A) 22 16
2191. Harmat Zsófia (Kanizsai Mókusok) 22 16
2192. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 22 16
2193. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 22 16
2194. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 22 16
2195. Halupka Máté (EKE U11) 22 16
2196. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/C) 22 10
2197. Eszterle Zita (BSC Lány) 22 16
2198. Gál Luca (Gyakorlós Törpék) 22 3
2199. Erdei Ármin Miló (Vasas Akadémia U10) 22 9
2200. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U11) 22 12
2201. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 22 12
2202. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 22 12
2203. Szoták Emma (BLF Bolhák) 22 12
2204. Debreczeni Alíz (TFSE) 22 12
2205. Horváth Anna Sára (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 22 12
2206. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U11) 22 12
2207. Kerekes Márk Gábor (Cívis Efrém Kenguruk ) 22 13
2208. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 22 14
2209. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 22 14
2210. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 22 14
2211. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 22 14
2212. Kiss Maximilián (Kéksárga Zsiráfok) 22 14
2213. Nyakas Adél (BEAC Újbuda KA/C) 21 14
2214. Vereczkei Panka Lili (S&T U11) 21 2
2215. Almási Márk (BKG-Veresegyház vegyes) 21 3
2216. György Boróka Zenkő (Budafoki Ebihalak) 21 7
2217. Németh Zsombor Péter (Szentendrei Kölyökfarkasok) 21 5
2218. Lágler Bence Róbert (Józsefvárosi KC) 21 6
2219. Vágusz Márk (Sólyomfiókák) 21 7
2220. Párizs Bálint (Deákos Darazsak) 21 7
2221. Perkó Rajmund (Kanizsa Kosárlabda Klub) 21 8
2222. Szattlmayer Heléna (Villámló Kovácsok) 21 8
2223. Balaton Péter Vince (Marcali Szürkefarkasok) 21 8
2224. Svichrán Léna (Szolnoki Viperák) 21 10
2225. Németh Jázmin (TARR KSC Szekszárd/A) 21 10
2226. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök/B) 21 10
2227. Varró Ruben Dávid (Újpest-MT/B) 21 10
2228. Dukai István (Egri Kék Oroszlánok) 21 10
2229. Verbovszky Gréta (BEAC Kapibarák) 21 10
2230. Ozsváth Lili (Budafoki Bolhák) 21 10
2231. Kertész Áron (Szentgáli Sünik) 21 10
2232. Kovács Emma Lilla (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 21 12
2233. Bötkös Kelemen (Újpest-MT/B) 21 12
2234. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 21 12
2235. Slemmer Jázmin (Török Sasfiókák) 21 13
2236. Bense Lili (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 21 14
2237. Kiss Dalma (DVTK Miskolc) 21 14
2238. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 21 14
2239. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 21 14
2240. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 21 14
2241. Csáky István (Szent István Király/B - Ajka) 21 14
2242. Somodi Kornél Alexander (Erdért Szűcs) 21 15
2243. Csontos Gábriel (SZKHSE U11) 21 15
2244. Gál Zétény (KASI/D) 21 11
2245. Erős Ármin (Budapesti Honvéd SE/B) 21 11
2246. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 21 14
2247. Sterczer Maja Hilda (Pomázi Pumák) 21 13
2248. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 20 14
2249. Heé Alexandra Léna (Korányis Zsiráfok) 20 14
2250. Orsós Honorka Krisztina (Gyakorlós Törpék) 20 14
2251. Tallmayer Amira (Török Sasfiókák) 20 14
2252. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 20 14
2253. Horváth Péter (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 20 14
2254. Orbán-Tállyai Dominik (Fót SE Fiú) 20 12
2255. Megyesi Márton (BSC Fiú) 20 12
2256. Szép Péter Samu (Hévíz SK - U11) 20 12
2257. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 20 12
2258. Bagdy Benedek Tamás (TFSE) 20 12
2259. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/A) 20 12
2260. Paczolt Bulcsú Péter (Pilisborosjenői Párducok) 20 12
2261. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 20 12
2262. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 20 12
2263. Gelegonya Kende (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 20 12
2264. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 20 5
2265. Topan Maya (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 20 5
2266. Solymosi Réka (DIFE KK U11 DERECSKE) 20 5
2267. Boncz Áron Ferenc (Erdért Szűcs) 20 8
2268. Bereczki Lili (Sportiskolás Lányok) 20 8
2269. Farkas Ádám (Körmendi Törpördögök/B) 20 8
2270. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 20 8
2271. Pavelka Csanád Béla (Fűzfői AK) 20 8
2272. Balogh Teodor Vilmos (TSK-Magiszter U11) 20 8
2273. Jászkuti Nola Csinszka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 20 8
2274. Csontos Adél (BLF Bolhák) 20 8
2275. Vadász Botond (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 20 8
2276. Kereki Bálint (Gyulasport Nonprofit Kft.) 20 8
2277. Léránt Bence (SZKHSE U11) 20 10
2278. Gyurko Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 20 10
2279. Jakucs-Herczeg Ambrus Gábor (BL Basket SE) 20 10
2280. Tóth Bendegúz (MAFC Grosics) 20 10
2281. Herczeg Zalán Ferenc (Pécsi VSK Fiú) 20 10
2282. Pallag Péter (Mezőberényi KK Vegyes) 20 16
2283. Nagy Ádám (Mezőberényi KK Vegyes) 20 16
2284. Farkas Léna (Törekvés Törpillák) 20 10
2285. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 20 8
2286. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 20 7
2287. Szegedi Bálint (Pilis Basket) 20 6
2288. Kovács Gábor Mátyás (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 20 6
2289. Elek Benjámin (KASI/D) 20 6
2290. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 20 9
2291. Ungvári Botond László (KASI/D) 20 11
2292. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét) 20 11
2293. Sztanek Zalán Attila (Ziccer Bocsok) 20 11
2294. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 20 11
2295. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/A) 20 15
2296. Szekeres Milán (Zalakerámia ZTE KK/A) 20 15
2297. Ragó Vendel (Zuglói Sasok Herman) 20 13
2298. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 20 13
2299. Horváth Dávid Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 19 16
2300. Környei Dóra (Kanizsai Mókusok) 19 16
2301. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 19 16
2302. Demku-Szűcs Diána (CEKK) 19 16
2303. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U11) 19 16
2304. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U11) 19 16
2305. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 19 6
2306. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 19 2
2307. Boros Bodza Róza (Radobasket Oroszlánok/B) 19 9
2308. Gönczy Marián Zsolt (Józsefvárosi KC) 19 4
2309. Kajtár Gergő (Pécsi VSK Fiú) 19 4
2310. Fekete Máté István (Pilis Basket) 19 4
2311. Gajda Dénes (Kerepesi VSE) 19 4
2312. Patik Ádám (Szegedi Mókusok) 19 4
2313. Borsos Anna Sára (Cívis KK TK Macskák) 19 9
2314. Osgyáni Gábor (Tatabányai Sport Club U11/B) 19 8
2315. Orbán Réka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 19 8
2316. Turzó Levente (Csepel Basket) 19 8
2317. Csiszár Ádám (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 19 8
2318. Lukács Kamilla (Csata Manók) 19 8
2319. Babócs Boglárka (Sportiskolás Lányok) 19 8
2320. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 19 8
2321. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U11) 19 10
2322. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth U11) 19 10
2323. Takács Szilárd (KASI/C) 19 10
2324. Németh Gergő (Mohácsi Torna Egylet 1888) 19 10
2325. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 19 10
2326. Beke Dorina (TARR KSC Szekszárd/A) 19 10
2327. Kövecses Dávid László (ICT Pilots Bicske) 19 10
2328. Stark Elza (ICT Pilots Bicske) 19 10
2329. Markó János (Százhalombattai KSE/B) 19 10
2330. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 19 10
2331. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 19 9
2332. Kiss Márton (Szolnoki Viperák) 19 13
2333. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 19 9
2334. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 19 9
2335. Kékesi Zorka (Csata Manók) 19 9
2336. Rákos Konrád (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 19 7
2337. Tóth Gréti (Kecskeméti KA U11 Villámok) 19 7
2338. Farkas Mirkó (Nyírpazonyi KE) 19 14
2339. Papp Linett (Kéksárga Okapik) 19 14
2340. Priszinger Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 19 14
2341. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 19 14
2342. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 19 14
2343. Maurer Olivér Mátyás (VUKE U11 Boteves Bikák) 19 14
2344. Steinmetz Máté (Budapesti Honvéd SE/B) 19 11
2345. Marchis Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 19 11
2346. Balázs Olivér (Budafoki Ebihalak) 19 11
2347. Máriás Borbála (Cívis KK Fehértigrisek) 19 12
2348. Zelei Zétény (Dorozsmai Darvak) 19 12
2349. Szigeti Nóra (Harcos Darazsak) 19 12
2350. Schmutzer Fanni (DVTK Akadémia/B) 19 12
2351. Sári Tamás Nimród (Cívis KK KisTigrisek) 19 12
2352. Celia Samuel (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 19 12
2353. Lovas Attila (KLKS Angoltagozatos) 19 12
2354. Himer Bence Gábor (Sláger U-11) 18 13
2355. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 18 13
2356. Dányi Simon (Mezőberényi KK Vegyes) 18 13
2357. Badak Amarilla (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 18 13
2358. Szilágyi Zsófia Szilvia (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 18 13
2359. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11/B) 18 14
2360. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 18 14
2361. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 18 14
2362. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 18 14
2363. Fenyvesi Zalán Bendegúz (Gyáli BKSE Apródok) 18 14
2364. Szládik Bence (FTSI Platán Iskola) 18 14
2365. Kiss-Torma Sára (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 18 14
2366. Forgács Dénes (TF U11) 18 4
2367. Nacsa Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/C) 18 5
2368. Szűcs Dominik István (Fót SE Fiú) 18 6
2369. Kovács Emil (Józsefvárosi KC) 18 6
2370. Barkóczi István (Budafoki Békák) 18 8
2371. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 18 8
2372. Maár Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 18 8
2373. Olajos István (DIFE KK U11 DERECSKE) 18 9
2374. Üveges Balázs (ICT Pilots Bicske) 18 10
2375. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 18 10
2376. Kovács Kristóf Róbert (S&T U11) 18 10
2377. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 18 10
2378. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 18 10
2379. Horváth Regina (Hunyadis Darazsak) 18 10
2380. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11/C) 18 10
2381. Czékmán Péter Noé (DKKA Minyonok) 18 10
2382. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U11/C) 18 12
2383. Matula Hanka (Ziccer Kistigrisek) 18 12
2384. Göndör Jessica (Erdért Szűcs) 18 12
2385. Vörös Emília (Szúrós Darazsak) 18 12
2386. Pergely Zoé (Várpalota Gepárdok) 18 12
2387. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 18 12
2388. Mihály Hunor (Lehel Kosársuli U11) 18 16
2389. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 18 16
2390. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 18 16
2391. Farkas Attila Márk (KLKS Homoktövis) 18 16
2392. Varga Milán (Ifjú Sólyomfiókák) 18 7
2393. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét) 18 7
2394. Oláh Cecília (Soproni Tigrisek SE U11/C) 18 7
2395. Tasnádi Zille (Szolnoki Sasok) 18 7
2396. Szárnyas Barbara (Soproni Tigrisek SE U11/C) 18 7
2397. Polgár Kornél (Sólyomfiókák) 18 11
2398. Kutykó Sára Luca (Zsákoló Zsiráfok) 18 11
2399. Bacskai Gyula (NYKK Eötvös U11/B) 18 11
2400. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 17 16
2401. Rapp Liza (NKA Pécs U11 Leány) 17 16
2402. Papp Benedek (BSC Pandák) 17 16
2403. Tücsök-Kádár Botond (DKKA Ugrómókusok) 17 16
2404. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 17 12
2405. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 17 12
2406. Németh Laura Sára (Villámló Kovácsok) 17 12
2407. Baráth Boglárka (Szent István Király/A - Ajka) 17 12
2408. Turula Dominik (KASI/C) 17 12
2409. Dávid Csongor Miron (VUKE U11 Padányis Párducok) 17 12
2410. Tóth Max (Szentendrei Kölyökfarkasok) 17 12
2411. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 17 13
2412. Fegyveres Károly (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 17 7
2413. Pacsek János Bendegúz (Mini Talent SE) 17 7
2414. Hegede Zsombor (BSC Fiú) 17 7
2415. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 17 3
2416. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek) 17 9
2417. Balogh Bende Richárd (Budapesti Honvéd SE/B) 17 9
2418. Molnár Milán Márk (Ziccer Kistigrisek) 17 9
2419. Lukácsi Áron Márk (Pilisborosjenői Párducok) 17 2
2420. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 17 4
2421. Lenner Panna (Kaszás Mini Boszik) 17 4
2422. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/C) 17 5
2423. Márföldi Noémi (Zsákoló Zsiráfok) 17 8
2424. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 17 8
2425. Illés Nadia (Feketés Darazsak) 17 8
2426. Kiss Zsombor (Fót SE Fiú) 17 8
2427. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 17 8
2428. Juhász István (Újfehértói Sportklub) 17 8
2429. Stumpf Ágoston (PaSa Csillagai) 17 10
2430. Vörös Laura (Hunyadis Darazsak) 17 10
2431. Kulifai Barnabás (Alba Fehérvár Cápák) 17 10
2432. Takács - Vincze Barnabás (BSC Pandák) 17 10
2433. Boda Ferenc (Cívis KK Jaguárok) 17 10
2434. Hartman Ákos (NKA Pécs u11 fiú) 17 10
2435. Bősze Rajmund (TF U11) 17 10
2436. Hegedüs Noémi (Százhalombattai KSE/B) 17 9
2437. Rácz Boglárka (Kőbányai Darázslányok/B) 17 6
2438. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 17 6
2439. Szedenics Richárd (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 17 14
2440. Terjéki Bálint (Zuglói Sasok Herman) 17 14
2441. Platthy Lilla (KLKS Homoktövis) 17 14
2442. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U11) 17 14
2443. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 17 11
2444. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 17 11
2445. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi KK) 17 11
2446. Nagy Amanda (Vasas Amazonok) 17 15
2447. Mitrovic Aleksa (Budapesti Honvéd SE/B) 16 11
2448. Gyurisán Zolta Attila (DKKA Darazsak) 16 15
2449. Dömötör Dániel (KASI/D) 16 15
2450. Balla Dániel Dezső (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 16 13
2451. Puskel-Valnerovicz Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 16 13
2452. Veres Adél (Gödi SE Vadmacskák) 16 6
2453. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 16 6
2454. Kovács Ákos Hunor (MAFC Csiki) 16 6
2455. Hozbor Máté (BSC Mini Titánok) 16 6
2456. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház vegyes) 16 6
2457. Trifont Lara (FTSI Platán Iskola) 16 7
2458. Facsády Alexander Gábriel (Radobasket Oroszlánok/A) 16 9
2459. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 16 9
2460. Orbán László (Dombóvári Kosársuli KE/B) 16 9
2461. Kontra Mátyás (PaSa Csillagai) 16 9
2462. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 16 12
2463. Pusztai Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 16 14
2464. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 16 14
2465. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 16 14
2466. Hancz Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 16 14
2467. Sándor István Olivér (Pásztói SZSE-Kisördögök) 16 14
2468. Garadnay Mór Zsombor (Keresztúri SE) 16 14
2469. Szabó Zalán István (Vásárhelyi Tigrisek) 16 14
2470. Juhász Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 16 14
2471. Lőrincz Hanna (RICSILLA) 16 14
2472. Varga Andor (BSC Pingvinek) 16 1
2473. Káli Balázs (Újpest-MT/B) 16 2
2474. Fábián Márton (Békéscsabai KK) 16 2
2475. Varga Zalán (GYKSE Szekszárd) 16 4
2476. Deák Bokkon Soma (Budafoki Ebihalak) 16 5
2477. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 16 8
2478. Fauszt Marcell László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 16 8
2479. Majzer Hanna (NYÍKSE Tűzlabdák) 16 8
2480. Lak Veronika (Fót SE Leány/A) 16 8
2481. Parti - Héjjas Heléna (BSC Csajszik) 16 8
2482. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 16 8
2483. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 16 8
2484. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 16 8
2485. Nagy Luca (Harcos Darazsak) 16 8
2486. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Városi Válogatott) 16 10
2487. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 16 10
2488. Borbély-Leiszt Léna (Szúrós Darazsak) 16 10
2489. Reznák Zente (Kerepesi VSE) 16 10
2490. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Gödények) 16 10
2491. Kaltenecker Dániel István (BLF Bolhák) 16 10
2492. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 16 10
2493. Nagy-Abonyi Panka (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 16 10
2494. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 16 16
2495. Fehér Virág (Fót SE Leány/A) 16 16
2496. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 16 16
2497. Újfalusi Zétény (Alba Fehérvár Oroszlánok) 16 16
2498. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 16 3
2499. Kovács Nóra Kincső (Csípős Darazsak) 16 13
2500. Sipos Sára Kata (RICSILLA) 16 12
2501. Hegedűs Hanga (KLKS Homoktövis) 16 12
2502. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 16 14
2503. Dorogi Csenge (KS Szeged Vadmacskák) 15 16
2504. Csőke Bence (ESMTK - TF - JAK U11) 15 16
2505. Márton-Hoffmann Péter (DKKA Minyonok) 15 11
2506. Herling Olívia (Kaszás Mini Boszik) 15 11
2507. Sziládi Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 15 11
2508. Cutureanu Mateea (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 15 11
2509. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 15 11
2510. Aradi Léna (KLKS Szomód) 15 9
2511. Moje Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 15 9
2512. Nyiri Bara (Cívis KK Fehértigrisek) 15 9
2513. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U11 DERECSKE) 15 13
2514. Pusztai Virág (Villámló Kovácsok) 15 7
2515. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Alfák) 15 2
2516. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 15 2
2517. Magó Bence (BSC Mini Titánok) 15 2
2518. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét) 15 3
2519. Lázár Dominik (DKKA Ugrómókusok) 15 4
2520. Lévai Mira Tímea (BEAC Újbuda KA/D) 15 4
2521. Vecskó Zalán (EKE U11) 15 4
2522. Török Lukács (Gödi SE Gödények) 15 4
2523. Sabján Noel Kristóf (KASI/D) 15 4
2524. Mihály Levente Zalán (Budafoki Bolhák) 15 5
2525. Orosz Máté János (Szentesi KK) 15 6
2526. Debreceni Dóra (Cívis KK TK Macskák) 15 9
2527. Marton Sámuel (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 15 8
2528. Erdősi Klaudia (Szúrós Darazsak) 15 8
2529. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 15 8
2530. Lipták Lőrinc (SZEDEÁK Ezüstrókák) 15 10
2531. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 15 10
2532. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 15 10
2533. Papp Márk (NKA Pécs U11/C) 15 10
2534. Varga Olivér Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 15 12
2535. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 15 12
2536. Kapusi Nimród Sándor (KLKS Szomód) 15 12
2537. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 15 12
2538. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 15 12
2539. Pum Kornél (Pomázi Pumák) 15 12
2540. Molnár-Héricz Márton (Szegedi Mókusok) 15 12
2541. Csóka Brájen Kristóf (S&T U11) 15 12
2542. Árok Emma (BL Basket SE) 15 12
2543. Gombkötő Sára (Tapolcai Oroszlánok) 15 12
2544. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 15 14
2545. Mód Zsombor (ESMTK - TF - JAK U11) 15 14
2546. Laszczik Levente (Tapolcai Szöcskék) 15 14
2547. Csillag Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 15 14
2548. Bognár Tamás (Szentgáli Sünik) 15 14
2549. Csorba Pál (Cívis KK TK Rakéták) 15 14
2550. Berczelly Barnabás (Ziccer Bocsok) 15 14
2551. Dömölki Izabella (Szentgáli Sünik) 15 14
2552. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Boteves Bikák) 15 14
2553. Kecskés Alicia Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 15 14
2554. Bozsó Barnabás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 15 14
2555. Patonai Kálmán (Pityke KSE) 14 9
2556. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 14 9
2557. Csötönyi Jázmin Mia (TARR KSC Szekszárd/A) 14 9
2558. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 14 9
2559. Pál Zoé (Harcos Darazsak) 14 12
2560. Barabás Lelle Sára (Cívis KK TK Macskák) 14 12
2561. Zámbó Zénó (NKA Pécs fiú U11/B) 14 12
2562. Náray Bálint Miklós (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 14 12
2563. Bocsó Bálint (EKE U11) 14 12
2564. Májkel Viktória (Kanizsa Kosárlabda Klub) 14 12
2565. Szilágyi Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 14 11
2566. Szalai Zsolt Hunor (BSC Fiú) 14 11
2567. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 14 11
2568. Bátky Dániel (Tatabányai Sport Club U11/B) 14 11
2569. Tápai Botond Levente (Százhalombattai KSE/B) 14 11
2570. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE/A) 14 13
2571. Bolla Boglárka Luca (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 14 13
2572. Tasi Ata (Dombóvári Kosársuli KE/A) 14 13
2573. Topor Ádám (Monor SE/A) 14 13
2574. Vidra Virág (Szolnoki Viperák) 14 2
2575. Makula Lionel (TSK-Magiszter U11) 14 2
2576. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 14 4
2577. Pókász Kata Zselyke (Szolnoki Viperák) 14 4
2578. Zigó Konrád (Uni TSE U11 Tata) 14 4
2579. Breier András János (Mohácsi Torna Egylet 1888) 14 4
2580. Nyitrai Márton (BL Basket SE) 14 4
2581. Egresits Tímea (Lackneros Darazsak) 14 7
2582. Lukács Levente (KASI/B) 14 7
2583. Andráska - Hegedűs Bence (BSC Fiú) 14 7
2584. Pesa Enikő (DKKA Tigrisek) 14 7
2585. Kovács Bence (Sólyomfiókák) 14 7
2586. Schreiner Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 14 8
2587. Tseden Munkhbilegt (Józsefvárosi KC) 14 8
2588. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti KA U11 Villámok) 14 8
2589. Láng Levente Olivér (Vasas Akadémia U10) 14 8
2590. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/A) 14 10
2591. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 14 10
2592. Maincz Olivér (Körmendi Törpördögök/B) 14 10
2593. Bodnár Hanga (ICT Pilots Bicske) 14 10
2594. Fehér Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 14 10
2595. Szikla Kálmán (Józsefvárosi KC) 14 10
2596. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 14 10
2597. Izer Zoltán (VUKE U11 Boteves Bikák) 14 14
2598. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 14 14
2599. Smida Botond (SALGÓTARJÁNI KI) 14 14
2600. Fejszés Maja (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 14 14
2601. Barabás Dorottya (KLKS Angoltagozatos) 14 14
2602. Csőke Adrián (Monor SE/B) 14 14
2603. Sőti Heléna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 14 14
2604. Keresztesi Noé Gergő (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 14 16
2605. Molnár Róbert (Békési Kis Gladiátorok) 14 16
2606. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE/B) 14 12
2607. Liczki Zalán (KLKS Szomód) 14 6
2608. Sásdi Vivien (BLF Bolhák) 14 6
2609. Kiss-Kónya Konor Alfonz (Kaszás Minik) 14 6
2610. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club U11/B) 14 6
2611. Kis Endre Nándor (FTSI József A. Iskola) 13 16
2612. Takács Mira (KKC Mátyás) 13 14
2613. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 13 14
2614. Barabás Csongor Ferenc (DKKA Darazsak) 13 14
2615. Vajda-Alexi Domos (Radobasket Oroszlánok/A) 13 14
2616. Csapó Anna (KKC Hetény) 13 14
2617. Bíró Zselyke (KKC Hetény) 13 15
2618. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 13 15
2619. Rózsás Bence (Zalakerámia ZTE KK/A) 13 15
2620. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 13 6
2621. Deák- Zeffer Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 13 6
2622. Lalátka Emmaróza (BSC Csajszik) 13 6
2623. Horváth Olivér (DKKA Vezérek) 13 6
2624. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 13 6
2625. Kássa Natasa Lili (Erdért Szűcs) 13 6
2626. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 13 6
2627. Tóth Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 13 11
2628. Borga Levente Imre (Sláger U-11) 13 11
2629. Richter Liliana (Dorozsmai Darvak) 13 11
2630. Boros Milán (Sólyomfiókák) 13 11
2631. Makkos Máté Olivér (VUKE U11 Városi Válogatott) 13 14
2632. Varga Leila (VESC U11) 13 1
2633. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Alfák) 13 2
2634. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 13 2
2635. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 13 2
2636. Sárai Anna Rita (MTK Budapest) 13 4
2637. Árva Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 13 4
2638. Cserkó Viktória Alexandra (Kecskeméti KA U11 Villámok) 13 4
2639. Réti Liliána (Optofit-VKB Vác U11) 13 4
2640. Irinyi Bence (Budafoki Bolhák) 13 4
2641. Rácz Viktória (Kőbányai Darázslányok/B) 13 4
2642. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U11 Alfák) 13 5
2643. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 13 8
2644. Csorba Lajos Kevin (Csepel Basket) 13 8
2645. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 13 8
2646. Lenzsér Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 13 8
2647. Durst Nándor Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 13 8
2648. Anka Dániel (KASI/B) 13 10
2649. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 13 10
2650. Bencsik Alla (Korányis Zsiráfok) 13 10
2651. Bikki-Petró Pálma (DVTK Akadémia/B) 13 10
2652. Illés Dániel (Szent István Király/A - Ajka) 13 10
2653. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 13 10
2654. Weisz Ádám (Mohácsi Torna Egylet 1888) 13 10
2655. Kolos Andrea (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 13 13
2656. Steiner Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 13 13
2657. Pálfalvi Maja (CEKK Cegléd UP) 13 13
2658. Décsi Zalán (BSC Pingvinek) 13 8
2659. Barucha Levente (KASI/D) 13 3
2660. Tóth Richárd (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 13 7
2661. Tapasztó Anna (Békéscsabai KK) 13 9
2662. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 13 12
2663. Laczi Boglárka (DKKA Minyonok) 13 12
2664. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 13 12
2665. Mondai Benett (Zalakerámia ZTE KK/B) 13 12
2666. Boros Balázs (VUKE U11 Deákos Dongók) 13 12
2667. Endrődi-Vitéz Noel (Monor SE/B) 13 12
2668. Szemerei Lili Szimonetta (DKKA Vezérek) 13 12
2669. Szász Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 13 12
2670. Papp Noémi Lorella (Cívis KK TK Macskák) 12 10
2671. Nagy Mátyás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 12 11
2672. Bolvári Gréta (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 12 11
2673. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 12 11
2674. Martinek Ferenc (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 12 11
2675. Balázs Gergő (MAFC Csiki) 12 2
2676. Bogos Kristóf (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 12 2
2677. Csizmadia Zétény (BKG-Veresegyház vegyes) 12 3
2678. Molnár Rubina (KS Szeged Vadmacskák) 12 4
2679. Szagán Levente László (NYKK Eötvös U11/B) 12 5
2680. Nagy Olivér (Óbudai Kaszások/B) 12 5
2681. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 12 5
2682. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 12 6
2683. Balla Lilianna (Budafoki Ebihalak) 12 9
2684. Hosseini Seyed Attila (NYKK Eötvös U11/B) 12 6
2685. Bogár Albert János (Szolnoki Viperák) 12 6
2686. Szolnoki Roland (Cívis Efrém Kenguruk ) 12 8
2687. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 12 8
2688. Baji Zsolt (Gyulasport Nonprofit Kft.) 12 8
2689. Czuczor Sarolta (Villámló Tigrisek) 12 8
2690. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 12 10
2691. Bálint Soma (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 12 10
2692. Szántó Anna Bella (Záhonyi Zsiráfok) 12 10
2693. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 12 10
2694. Böjti Alexa (Zalaegerszegi KTE) 12 10
2695. Hajas Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 12 10
2696. Párkány-Simon Áron (Pomázi Pumák) 12 10
2697. Kunner Csongor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 12 10
2698. Mészáros Mia (Lackneros Darazsak) 12 12
2699. Stimecz Lili Kitti (Kanizsai Mókusok) 12 12
2700. Szalay Soma (VUKE U11 Padányis Párducok) 12 12
2701. Tóth Hédi (Szegedi Mókusok) 12 12
2702. Peti Boróka (Radobasket Oroszlánok/A) 12 12
2703. Dombi Zoltán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 12 12
2704. Czirkusz Julianna (Ziccer Bocsok) 12 12
2705. Csontos Balázs Ábel (SZEDEÁK Ezüstrókák) 12 12
2706. Varga Simon István (Sláger U-11) 12 12
2707. Kálmán Levente (Zalakerámia ZTE KK/B) 12 14
2708. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 12 15
2709. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 12 16
2710. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 12 16
2711. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 12 16
2712. Homan Kristóf Norbert (Kőbányai Darazsak/B) 12 16
2713. Tormási Anna Veronika (KKC Hetény) 12 16
2714. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 12 14
2715. Mezriczky Máté (KASI/D) 12 13
2716. Heszeg Maja (KLKS Szomód) 12 13
2717. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 12 13
2718. Cucu Alexandra (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 12 13
2719. Suba Ármin (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 12 7
2720. Mokos Zoé (Mini Talent SE) 12 7
2721. Tóth Anna Éva (KLKS Szomód) 12 7
2722. Marosvölgyi Bernát (Pilis Basket) 12 7
2723. Horváth Bence (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 12 14
2724. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 12 14
2725. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 12 14
2726. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 12 14
2727. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 12 14
2728. Tóth Zsombor Noah (Cívis KK Jaguárok) 12 9
2729. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 12 9
2730. Kamarás Flóra (PaSa Csillagai) 12 9
2731. Németh Rella (Deákos Darazsak) 12 9
2732. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Vadmacskák) 11 16
2733. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KI) 11 16
2734. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 11 16
2735. Szalai Tímea (DKKA Ugrómókusok) 11 16
2736. Rédei Vencel (FKE kenguruk) 11 12
2737. Horváth Botond (Szent István Király/B - Ajka) 11 12
2738. Varga Melánia (Cívis Efrém Kenguruk ) 11 12
2739. Kollmann Barnabás (BLF Kenguruk) 11 12
2740. Beke Anna Ilona (ESMTK - TF - JAK U11) 11 12
2741. Fülöp Attila Máté (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 11 14
2742. Kolumbán Levente (BLF Kenguruk) 11 14
2743. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 11 14
2744. Puskorics Bori (KWBC Körmend) 11 14
2745. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 11 14
2746. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 11 14
2747. György Lili (Monor SE/B) 11 14
2748. Szabó Marcell (SZEDEÁK Ezüstrókák) 11 14
2749. Dankó Csenge (Újfehértói Sportklub) 11 3
2750. Kovács Áron (Alba Fehérvár Cápák) 11 3
2751. Krausz Bianka (Százhalombattai KSE/A) 11 3
2752. Jakab Zétény (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 11 4
2753. Hatala Hunor (Egri Kék Oroszlánok) 11 4
2754. Pásztor Simon (Vasas Akadémia U10) 11 4
2755. Henn Donát (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 11 4
2756. Boda Zoé Tiana (FKE kenguruk) 11 4
2757. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét) 11 5
2758. Hajagos Léna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 11 5
2759. Hajas Dorka (Hunyadis Darazsak) 11 8
2760. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 11 8
2761. Dallos Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 11 8
2762. Papp Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 11 8
2763. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE/B) 11 8
2764. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 11 8
2765. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 11 10
2766. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 11 10
2767. Dovhinka Anna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 11 10
2768. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 11 10
2769. Őszi Roland (Pilis Basket) 11 10
2770. Zhang Chuyu (Vasas Akadémia U10) 11 10
2771. Halmágyi Ben (AF-Velencei Csukák) 11 10
2772. Makara Dmytro (BC Uzhgorod) 11 10
2773. Csongvai Bálint (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 11 10
2774. Szokoly Zita (Kanizsai Mókusok) 11 11
2775. Dobák Zsófi (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 11 11
2776. Klinszky-Nagy Annaróza (DKKA Tigrisek) 11 11
2777. Győző Zalán (Monor SE/A) 11 11
2778. Sándor Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 11 6
2779. Mészáros Hanna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 11 6
2780. Szira Sára Zsuzsa (Mini Talent SE) 11 6
2781. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpillák) 11 6
2782. Székely Csaba (Keresztúri SE) 11 6
2783. Katona Hunor (PaSa Csillagai) 11 6
2784. Csiki Levente (Kőbányai Darazsak/B) 11 6
2785. Horváth Lili (Deákos Darazsak) 11 9
2786. Molnár Katalin (KASI/C) 11 9
2787. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 11 9
2788. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 11 9
2789. Bakos Anna Boglárka (Kaszás KisBoszik) 11 13
2790. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 11 13
2791. Légrádi Zsófia (Várpalota Gepárdok) 11 13
2792. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 11 13
2793. Tóth Alex Levente (Budapesti Bikák U11) 11 7
2794. Szabó Lili (BEAC Újbuda KA/C) 11 7
2795. Lukács Zalán (KASI/B) 11 7
2796. Lakatos Dzsamilla (FKE kenguruk) 11 7
2797. Takács Dávid (Sólyomfiókák) 11 7
2798. Somogyi Gergő (Szent István Király/A - Ajka) 10 15
2799. Lehóczky Dominik (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10 15
2800. Harkó Lili (Törekvés Törpicúrok) 10 7
2801. Zsigó Dániel (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10 7
2802. Kasza Gréta Mira (Kéksárga Okapik) 10 7
2803. Juhász Kende (GYKSE Szekszárd) 10 6
2804. Szilágyi Bence (Újfehértói Sportklub) 10 6
2805. Floredan Benito (Vasas Akadémia U10) 10 6
2806. Wettstein Dóra Heléna (Zalaegerszegi KTE) 10 6
2807. Peszmeg Anna Éva (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 10 6
2808. Mester Míra Sára (Kéksárga Okapik) 10 6
2809. Roszkos Márton Gábor (Nádor Tigrisek) 10 12
2810. Óvári Luca (Szolnoki Viperák) 10 1
2811. Sas Tímea (BKG-Veresegyház vegyes) 10 2
2812. Botos-Kürthy László (Budafoki Bolhák) 10 2
2813. Polgár Péter (Pityke KSE) 10 2
2814. Durojaiye Félix Ferenc (Vasas Akadémia U10) 10 2
2815. Hinterdörfler Borisz Vladimír (NKA Pécs fiú U11/B) 10 4
2816. Dorogi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 10 4
2817. Anek Liliána (Kanizsa Kosárlabda Klub) 10 4
2818. Lakatos Szofi (S&T U11) 10 4
2819. Lakatos Nimród (NYKK Eötvös U11/B) 10 4
2820. Dalka Szonja (Lackneros Darazsak) 10 4
2821. Tóth Panna (Cívis KK TK Macskák) 10 4
2822. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház vegyes) 10 5
2823. Gyovai Gréta (TARR KSC Szekszárd/A) 10 5
2824. Fekete Oliver (NKA Pécs U11/C) 10 5
2825. Glatt Gergely (Budapesti Honvéd SE/B) 10 5
2826. Dancsi Róza (Cívis KK TK Macskák) 10 8
2827. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 10 8
2828. Varga Dóra (Százhalombattai KSE/A) 10 8
2829. Horváth Örs (Fűzfői AK) 10 8
2830. Ádám Diana Cintia (Csepel Basket) 10 8
2831. Fodor Izabella (Fót SE Leány/A) 10 8
2832. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 10 10
2833. Jánosi Benedek (Pilis Basket) 10 10
2834. Zölei Gergő (Hévíz SK - U11) 10 10
2835. Kovács Adél (Gödi SE Vadmacskák) 10 10
2836. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 10 10
2837. Varga Vivien (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 10 10
2838. Vetési Emese (Törekvés Törpillák) 10 6
2839. Lehóczky Milán (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10 16
2840. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 10 3
2841. Szász Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 10 9
2842. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 10 9
2843. Győri Gergő (BSC Pandák) 10 9
2844. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 10 9
2845. Petrilla Gréta Anna (Kaszás Mini Boszik) 10 11
2846. Mózes Jonatán András (Cívis KK TK Rakéták) 10 11
2847. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 10 11
2848. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 10 11
2849. Frank Léna (Fűzfői AK) 10 11
2850. Herold Maja (Villámló Kovácsok) 10 11
2851. Gémesi Nikolasz Krisztián (Nádor Tigrisek) 10 10
2852. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 10 13
2853. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 10 13
2854. Takáts Márton (Malév Kobrák) 10 13
2855. Nagy Krisztina (Kerepesi VSE) 10 12
2856. Szepesi Csongor (Tapolcai Minimanók) 10 12
2857. Varga László Áron (Kerepesi VSE) 10 12
2858. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 10 12
2859. Goldner Zara Viktória (BLF Kenguruk) 10 12
2860. Nagy Kristóf (Karcagi SE Prérikacsák) 10 12
2861. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. Iskola) 10 12
2862. Szarvas Alíz (Villámló Tigrisek) 10 12
2863. Papp Levente (DKKA Darazsak) 10 14
2864. Harmath Mihály (Kőbányai Darazsak/B) 10 14
2865. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 10 14
2866. Bardóczy Atakám (Kanizsa Kosárlabda Klub) 10 14
2867. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 10 14
2868. Laczkó Kamilla Szofi (Monor SE/B) 10 14
2869. Korn Soma (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 10 14
2870. Fekete Anna (BEAC Újbuda KA/C) 10 14
2871. Balázsi Nimród (SZKHSE U11) 9 7
2872. Dukai Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 9 7
2873. Patai Hanna (KKC Mátyás) 9 7
2874. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 9 7
2875. Vargová Zara (Fűzfői AK) 9 7
2876. Stănculescu Maya (Magicball Satu Mare) 9 14
2877. Gerencsér Tamás (Monor SE/B) 9 14
2878. Varga Boglárka Zsuzsanna (Monor SE/B) 9 14
2879. Németh Zalán Valentin (NKA Pécs fiú U11/B) 9 14
2880. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 9 14
2881. Szabó Fanni (NYÍKSE Tűzvirágok) 9 14
2882. Boldizsár Adél (KLKS Szomód) 9 14
2883. Horváth Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 9 14
2884. Rózsa Barnabás (KASI/B) 9 14
2885. Bakos Izabella Julianna (BL Basket SE) 9 2
2886. Földesi Flóra (S&T U11) 9 2
2887. Nagy Viktória (S&T U11) 9 2
2888. Gilányi Hanna Gabriella (Törekvés Törpillák) 9 3
2889. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Alfák) 9 4
2890. Selmeczi Boldizsár (Pilisborosjenői Párducok) 9 4
2891. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 9 4
2892. Obinger Lia Zoé (Nádor Tigrisek) 9 4
2893. Barthó Gréta (BKG-Veresegyház vegyes) 9 4
2894. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 9 4
2895. Lőrincz Ata (Kécskei Vidrák) 9 4
2896. Mandrik Konrád (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 9 5
2897. Király Roland Kristóf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 9 5
2898. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 9 5
2899. Gyüre Liza (Törekvés Törpicúrok) 9 5
2900. Bencs Dominik (Sláger U-11) 9 5
2901. Megyeri Vanda (CEKK) 9 6
2902. Kovács Ádám (MEAFC Kossuth U11) 9 6
2903. Esztergomi Ruben (NYKK Eötvös U11/B) 9 6
2904. Miklós Áron (Monok SE) 9 6
2905. Vargová Molly (Fűzfői AK) 9 8
2906. Khaldi Amir Denisz (Sólyomfiókák) 9 8
2907. Behacker Adél (ICT Pilots Bicske) 9 8
2908. Svyshcho Denys (BC Uzhgorod) 9 8
2909. Andorkó Alina (DVTK Miskolc) 9 8
2910. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 9 8
2911. Dragovácz Elena Anna (NKA Pécs U11 Leány) 9 8
2912. Bokor Sára Rozália (BL Basket SE) 9 8
2913. Temesvári Marcell (BSC Pandák) 9 9
2914. Györfi Ábel (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 9 9
2915. Losonczy Hanna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 9 9
2916. Kubanek Victoria (Bajai Női Kosárlabda Klub) 9 9
2917. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club U11/B) 9 9
2918. Világi-Kollár Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 9 10
2919. Jancsó Barnabás (Pásztói SZSE-Kisördögök) 9 10
2920. Dohar Márton (BSC Pingvinek) 9 10
2921. Kauba Máté (Keresztúri SE) 9 10
2922. Fejes Ákos (Vásárhelyi Tigrisek) 9 10
2923. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 9 10
2924. Berta Gergely Zoltán (Szentesi KK) 9 10
2925. Chertite David Luis (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 9 10
2926. Horváth Márk (DKKA Ugrómókusok) 9 10
2927. Takács Hédi Ágnes (Pákozdi Kócsagok) 9 12
2928. Facskó Sára Hanga (NKA Pécs U11 Leány) 9 12
2929. Fodor Hunor (Tapolcai Szöcskék) 9 12
2930. Steigerwald-Kiss Elke Lujza (Pákozdi Kócsagok) 9 12
2931. Tóth Áron (Egri Kék Oroszlánok) 9 12
2932. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 9 12
2933. Gulyás Bianka (Hunyadis Darazsak) 9 12
2934. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 9 12
2935. Mohácsi Leila (DKKA Ugrómókusok) 9 16
2936. Simon Anissza (Várpalota Gepárdok) 9 11
2937. Fenyvesi Rebeka (KKC Hetény) 9 11
2938. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 9 11
2939. Kantó Áron (CEKK Cegléd UP) 9 13
2940. Gerencsér Lili (Sportiskolás Lányok) 9 13
2941. Gerencsér Liza (Sportiskolás Lányok) 8 12
2942. Árkosi-Kós Rudolf (Alba Fehérvár Cápák) 8 12
2943. Szattner Máté (Sláger U-11) 8 12
2944. Hajdu Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 8 12
2945. Fekete Zsófia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 8 12
2946. Kocsis Lotti (KLKS Szomód) 8 12
2947. Kéri Levente (Szentgáli Sünik) 8 12
2948. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 8 12
2949. Stomp Patrik (Fót SE Fiú) 8 12
2950. Homola Lilla (DKKA Ugrómókusok) 8 14
2951. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE/B) 8 8
2952. Spadafora Luigi (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 8 3
2953. Bodnár Péter (Cívis KK Jaguárok) 8 7
2954. Farkas Zselyke (Soproni Tigrisek SE U11/C) 8 7
2955. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 8 7
2956. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 8 7
2957. Szűcs Viktória Ditta (Gyáli BKSE Apródok) 8 7
2958. Iacob Sofia Anais (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 8 9
2959. Agyagási Péter (Egri Kék Oroszlánok) 8 9
2960. Melich Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 8 9
2961. Soós Áron (Zalakerámia ZTE KK/A) 8 9
2962. Majsa Levente (Deákos Darazsak) 8 9
2963. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 8 1
2964. Szabó Lilien Éva (BKG-Veresegyház vegyes) 8 2
2965. Lángi Johanna (S&T U11) 8 2
2966. Bokor Máté (KASI/B) 8 2
2967. Havasi Dániel Norbert (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 8 4
2968. Liszits Bence (Vasas Akadémia U11) 8 2
2969. Kis Dániel (NYKK Eötvös U11/B) 8 2
2970. Boros Benett (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 8 2
2971. Szendi Zétény Ambrus (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 8 4
2972. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 8 4
2973. Vajdics Benjámin János (Vasas Akadémia U10) 8 4
2974. Balla Máté (EKE U11) 8 4
2975. Sági Zénó (Pilisborosjenői Párducok) 8 5
2976. Vágó Zalán (Tószegi Tigrisek) 8 8
2977. Deli Noel Zoltán (Monor SE/B) 8 8
2978. Borsos Laura (Kaszás KisBoszik) 8 8
2979. Takács Nóra (DVTK Miskolc) 8 8
2980. Pöstényi-Barna Izabella (DVTK Tiszaújváros) 8 8
2981. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 8 8
2982. Tóth Márton (MEAFC Csibészek) 8 8
2983. Hajnal Ákos (Budapesti Honvéd SE/B) 8 8
2984. Péli Benett (Erdért Szűcs) 8 10
2985. Kanizsai Száva (KS Szeged Vadmacskák) 8 10
2986. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 8 10
2987. Nagy Vivien (PSE Párducok) 8 10
2988. Kalauz Emma (VESC U11) 8 10
2989. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 8 10
2990. Balogh Dániel (RICSILLA) 8 10
2991. Kiss Ádám (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 8 16
2992. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 8 16
2993. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 8 16
2994. Belovay Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 8 16
2995. Kirs Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 8 16
2996. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 8 6
2997. Bacsa Ádám Krisztián (Csepel Basket) 8 6
2998. Magyar Dávid (Gyáli BKSE Apródok) 8 6
2999. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 8 6
3000. Papp Nilla (Marcali Szürkefarkasok) 8 6
3001. Pintér Zsombor Ádám (Zalakerámia ZTE KK/B) 8 6
3002. Turi Barnabás (MAFC Farkasrét) 8 6
3003. Pálfia Barnabás (BLF Bolhák) 8 11
3004. Sipos Levente (ICT Pilots Bicske) 8 11
3005. Balogh Ádám Zalán (MVM-OSE Simbák U11) 8 11
3006. Tóth Kornél (Hévíz SK - U11) 8 11
3007. Farkas Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 8 11
3008. Volpert Olivér (Zuglói Sasok Herman) 8 13
3009. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 8 15
3010. Kószó Gréta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 8 15
3011. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U11) 8 14
3012. Bősze Gréta (KLKS Angoltagozatos) 8 14
3013. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Tigrisek) 8 14
3014. Agócs Tímea (Mini Talent SE) 8 14
3015. Madarász Noel (Pákozdi Kócsagok) 8 14
3016. Koppány Dorka (RICSILLA) 8 14
3017. Parkánszki László (Keresztúri SE) 8 14
3018. Vidovenyecz Levente (Békési Kis Gladiátorok) 7 16
3019. Hadvári Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 7 16
3020. Szabó Olivér Márton (DKKA Minyonok) 7 15
3021. Mosonyi Gréti (Százhalombattai KSE/B) 7 6
3022. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 7 6
3023. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11/C) 7 6
3024. Repka Zalán (DKKA Darazsak) 7 6
3025. Szigeti Noel Bálint (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 7 6
3026. Makai Ádám Péter (Szolnoki Viperák) 7 9
3027. Némedi-Varga Bence (Budafoki Bolhák) 7 9
3028. Gonda Kinga (Budafoki Bolhák) 7 9
3029. Csontos Tamara (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 7 9
3030. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 7 2
3031. Bölöni Erik (Budafoki Ebihalak) 7 2
3032. Somogyi Balázs (NYKK Eötvös U11/B) 7 2
3033. Hengsperger Balázs (Gödi SE Gödények) 7 2
3034. Nagy Katalin Mária (CEKK) 7 2
3035. Till Ádám (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 7 4
3036. Babos Izabella (Harcos Darazsak) 7 4
3037. Rózsavölgyi Zoltán (Gyulasport Nonprofit Kft.) 7 4
3038. Horváth Szófia (Pilisborosjenői Párducok) 7 4
3039. Miklós Olívia (BEAC Kapibarák) 7 4
3040. Bor Bánk Barabás (Dombóvári Kosársuli KE/B) 7 4
3041. Regéczy Barnabás Miklós (Vasas Akadémia U10) 7 4
3042. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 7 4
3043. Szabó-Kovács Sára Zsuzsanna (Fót SE Leány/A) 7 4
3044. Hubi Áron Márk (Mini Talent SE) 7 4
3045. Pintér Mihály (Szentendrei Kölyökfarkasok) 7 5
3046. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 7 5
3047. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U11) 7 5
3048. Bognár Vivien Laura (Villámló Tigrisek) 7 7
3049. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 7 7
3050. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 7 8
3051. Orsolya Dávid (Szentgáli Sünik) 7 8
3052. Hetei Kende Zsombor (BSC Pandák) 7 8
3053. Nagy Dániel (Marcali Szürkefarkasok) 7 8
3054. Gregus Huba (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 7 8
3055. Kordó Zénó Nimród (Cívis Efrém Kenguruk ) 7 8
3056. Király Botond (Csepel Basket) 7 8
3057. Almási Emma Dóra (BEAC Kapibarák) 7 10
3058. Tancsik Léna Katalin (Keresztúri SE) 7 10
3059. Kondor László (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 7 10
3060. Buczkó Johanna Adél (Ziccer Kistigrisek) 7 10
3061. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U11) 7 10
3062. Börzsei Alex (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 7 10
3063. Szauver Emili (Feketés Darazsak) 7 10
3064. Várdai Dániel (Ziccer Kistigrisek) 7 10
3065. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 7 10
3066. Kerner Lilien (Tatabányai Sport Club U11/A) 7 10
3067. Ambrózi Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 7 10
3068. Szabó András Anaruira (Fót SE Fiú) 7 10
3069. Csipes Panni (Nádor Tigrisek) 7 10
3070. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 7 14
3071. Barcsik Panna (KLKS Szomód) 7 14
3072. Benkő Zalán (Erdért Szűcs) 7 14
3073. Vajna Alisha (Gödöllői Sport Klub) 7 14
3074. Deli Márton István (Körmendi Törpördögök/A) 7 14
3075. Pálhegyi Luca (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 7 14
3076. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U11) 7 14
3077. Csarankó Zsóka (Nádor Tigrisek) 7 10
3078. Keresztesi Olívia (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 7 3
3079. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 7 3
3080. Szikora Vince (Budapesti Honvéd SE/A) 7 3
3081. Márkus Ádám (Sólyomfiókák) 7 3
3082. Önder Lelle Valéria (Szentesi KK) 7 11
3083. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 7 11
3084. Vendégh Zsófia (Tatabányai Sport Club U11/B) 7 12
3085. Sztarcsek István (KASI/D) 7 12
3086. Rátky Milán Előd (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 7 12
3087. Chrenko Hanna (SEZE) 7 12
3088. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 7 12
3089. Modok Lénárd (Dorozsmai Darvak) 7 12
3090. Balogh Boglárka (Kéksárga Okapik) 7 12
3091. Batha Vilmos (BSC Pingvinek) 7 12
3092. Vadon Brigitta (NYÍKSE Tűzvirágok) 7 12
3093. Danyi Dorottya Gyöngyi (TF U11) 7 12
3094. Kanizsai Alex (Tapolcai Minimanók) 6 13
3095. Szakál Marcell (Pákozdi Kócsagok) 6 14
3096. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 6 14
3097. Nagypál Márton (DKKA Ördögök) 6 14
3098. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U11) 6 9
3099. Trombitás Bíborka (Kaszás Mini Boszik) 6 9
3100. Bereczki Bence (PSE Párducok) 6 9
3101. Jakus Hanna (Villámló Kovácsok) 6 9
3102. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 6 9
3103. Schulschi Matei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 6 9
3104. Kiss-Szabó Máté (FKE kenguruk) 6 1
3105. Szokolovszki Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 6 2
3106. Szabó Petra (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 6 2
3107. Orvos Milán (Cívis KK KisTigrisek) 6 2
3108. Blága Edmund (BSC Mini Titánok) 6 2
3109. Tubics Soma József (Pilisborosjenői Párducok) 6 2
3110. Demeter László Kristóf (Pomázi Pumák) 6 2
3111. Mészáros Csenge (CEKK) 6 2
3112. Dobi Levente (TF U11) 6 2
3113. Trócsányi Mór (NKA Pécs u11 fiú) 6 2
3114. Sütő Zsófi (BEAC Újbuda KA/C) 6 3
3115. Horváth Zoé (Pomázi Pumák) 6 3
3116. Vörös Nolen Péter (MEAFC Csibészek) 6 3
3117. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 6 4
3118. Praczkó Brúnó Iván (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6 4
3119. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 6 4
3120. Jonkl Hanga (Vasas Bolhák) 6 4
3121. Bényei Zsombor (DKKA Minyonok) 6 4
3122. Kőrösi Benedek Máté (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 6 4
3123. Zanati Vince (Budafoki Békák) 6 4
3124. Csók Anna (ICT Pilots Farkasrét) 6 4
3125. Lengyel Péter (Villámló Tigrisek) 6 4
3126. Bölcskei Noel Marcell (DKKA Darazsak) 6 4
3127. Rácz Levente (Budafoki Bolhák) 6 4
3128. Domián Tímea (Zuglói Sasok) 6 5
3129. Koczkás Kolos János (SZKHSE U11) 6 5
3130. Varga Áron Gyula (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 6 6
3131. Borbély Kornél (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 6 6
3132. Szárnyas Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 6 6
3133. Boda Botond (KASI/A) 6 6
3134. Várady Máté (Németvölgyi Bocsok) 6 6
3135. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 6 6
3136. Lasancz Zádor (Szegedi Mókusok) 6 6
3137. Szőke Áron Bertalan (Kőbányai Darazsak/B) 6 6
3138. Pester Miklós (Újpest-MT/B) 6 6
3139. Poth Máté (KASI/B) 6 6
3140. Kovács Laura Hanna (NKA Pécs U11 Leány) 6 6
3141. Hamza Dávid (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 6 8
3142. De La Barrera Abel (Vasas Akadémia U10) 6 8
3143. Molnár Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 6 8
3144. Gubek Nátán Tibor (SEZE) 6 8
3145. Barbor Zoé Luca (BSC Lány) 6 8
3146. Pőcze Dóra Evelin (Feketés Darazsak) 6 8
3147. Tóth Bence (MEAFC Basket Bulls) 6 8
3148. Besenyei Roland (Pityke KSE) 6 8
3149. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 6 8
3150. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 6 8
3151. Feil Maja Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 6 8
3152. Sorokolat Kyryl (BC Uzhgorod) 6 8
3153. Marossy Marcell (SEZE) 6 8
3154. Kása Natália Bella (TFSE) 6 8
3155. Burkus Olivér (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 6 10
3156. Nick Noel (Uni TSE U11 Tata) 6 10
3157. Csősz Hanna Dorottya (Szegedi Mókusok) 6 10
3158. Szigony Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 6 10
3159. Szabó Domán (Sláger U-11) 6 10
3160. Logvinov Arij (BC Uzhgorod) 6 10
3161. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 6 10
3162. Nicsovics Nimród (ICT Pilots Bicske) 6 10
3163. Perszki Nóra (KS Szeged Vadmacskák) 6 10
3164. Tajti Zsombor (DKKA Darazsak) 6 10
3165. Sivák Amanda Ramóna (Záhonyi Zsiráfok) 6 10
3166. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 6 12
3167. Strorigel Roland (Soproni Tigrisek SE U11/B) 6 12
3168. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 6 12
3169. Szabó Evelin (Deákos Darazsak) 6 12
3170. Zhang Yun Hao (Kecskeméti KA U11 Alfák) 6 12
3171. Gönczör Eliza (Kozármisleny SE) 6 12
3172. Zsigmond Natália (Szent István Király/B - Ajka) 6 12
3173. Dajcs Anita (Feketés Darazsak) 6 12
3174. Szélpál Eliza (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 6 12
3175. Lengyel Ákos Péter (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 15
3176. Tkácsik Angelika Lejla (Erdért Szűcs) 6 16
3177. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 6 7
3178. Szabó Apolka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 6 7
3179. Bácsa Botond (Sláger U-11) 6 7
3180. Pokoraczki András Péter (NYKK Eötvös U11/B) 6 7
3181. Tratyik Levente Miklós (Marcali Szürkefarkasok) 6 7
3182. Piski Barnabás (Pilis Basket) 6 7
3183. Borbély Máté (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 7
3184. Siklósi Lili Panna (BSC Lány) 6 8
3185. Pető Zsolt (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 11
3186. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 6 11
3187. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 6 11
3188. Imre Máté (KASI/D) 5 11
3189. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 5 11
3190. Svorcz Maja (KKC Hetény) 5 11
3191. Fehér Milán (S&T U11) 5 9
3192. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 5 12
3193. Késmárki Olivér (KLKS Homoktövis) 5 12
3194. Zsilovics Szimonetta (FKE kenguruk) 5 12
3195. Szekér Adél Klaudia (KWBC Körmend) 5 12
3196. Miklós Bence (MEAFC Basket Bulls) 5 12
3197. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 5 12
3198. Bakai Boglárka Júlianna (BEAC Újbuda KA/C) 5 3
3199. Kecskeméti Árpád (Zuglói Sasok) 5 3
3200. Debreceni Marcell Sándor (NYÍKSE Tűzgolyók) 5 3
3201. Csanaky Zsombor Ágoston (Alba Fehérvár Oroszlánok) 5 3
3202. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/A) 5 3
3203. Czombos Ákos (Kecskeméti KA U11 Alfák) 5 3
3204. Plugor Dorottya (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 5 1
3205. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 5 1
3206. Hajdu László Botond (Miklósi KékRókák KE) 5 2
3207. Haas Lili (Hunyadis Darazsak) 5 2
3208. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 5 2
3209. Csúri Orsolya (KLKS Angoltagozatos) 5 2
3210. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Alfák) 5 2
3211. Rátvay Marcell (Miklósi KékRókák KE) 5 2
3212. Szabó Anna (Fót SE Leány/A) 5 2
3213. Sallai Rómeó Kristóf (Kerepesi VSE) 5 2
3214. Bogár Richárd (RICSILLA) 5 2
3215. Erdélyi Rikárdó (MEAFC Basket Bulls) 5 2
3216. Koloszár Dóra (Harcos Darazsak) 5 2
3217. Lengyel Bence (NYKK Eötvös U11/B) 5 2
3218. Juhász Barnabás Zalán (KASI/B) 5 2
3219. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 5 4
3220. Hidvégi Milán (Lehel Kosársuli U11) 5 4
3221. Darabánt Angéla Krisztina (KLKS Angoltagozatos) 5 4
3222. Borsi Olívia (Fót SE Leány/A) 5 4
3223. Sebestyén Hanga (TF U11) 5 4
3224. Borsos Barna (Hévíz SK - U11) 5 4
3225. Kardos Zsombor (KVSE Kémények U11) 5 4
3226. Bor Mór (Dombóvári Kosársuli KE/B) 5 4
3227. Szeszler Bálint (Zuglói Sasok) 5 4
3228. Jakus Áron (Optofit-VKB Vác U11) 5 4
3229. Kelemen Benett (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 5 5
3230. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 5 5
3231. Vass Léna (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 5 5
3232. Jung Ádám (EKE U11) 5 5
3233. Szabó Hunor Bence (Zalakerámia ZTE KK/B) 5 5
3234. Lukács Máté (BLF Kenguruk) 5 8
3235. Csejtei Zsombor Csaba (Tatabányai Sport Club U11/A) 5 8
3236. Molnár Szofi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 5 8
3237. Andráskó Dávid (Egri Kék Oroszlánok) 5 8
3238. Tóth Koós Dániel (Zalakerámia ZTE KK/B) 5 8
3239. Dani-Fülöp Balázs (Budafoki Ebihalak) 5 9
3240. Varga Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 5 8
3241. Németh Roland (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 5 8
3242. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE/A) 5 10
3243. Pál Natasa (Harcos Darazsak) 5 10
3244. Veres Boglárka (Korányis Zsiráfok) 5 10
3245. Sztarcsek Lili (Gyakorlós Törpék) 5 10
3246. Tahirák Balázs (KLKS Homoktövis) 5 10
3247. Kovács Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 5 10
3248. Molnár József (NYÍKSE Tűzlabdák) 5 10
3249. Géczi Hédi (Cívis KK TK Macskák) 5 10
3250. Matyuga Erik (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 5 10
3251. Kinter Alíz Rita (Németvölgyi Bocsok) 5 6
3252. Kele Áron (GYKSE Szekszárd) 5 6
3253. Lakatos Rudolf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 5 6
3254. Morhul Ivav (BC Uzhgorod) 5 6
3255. Ballai Dorina (Feketés Darazsak) 5 6
3256. Varga Gréta Nilla (Gödöllői Sport Klub) 5 6
3257. Mácsai Rebeka (Harcos Darazsak) 5 6
3258. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 5 6
3259. Schrancz Mihály Artúr (Vasas Akadémia U10) 5 6
3260. Árpádi Benett (Mohácsi Torna Egylet 1888) 5 6
3261. Várkonyi Benedek (BLF Bolhák) 5 6
3262. Mező Marcell (NYKK Eötvös U11/B) 5 6
3263. Unyi Botond Attila (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 5 6
3264. Horváth Olivér (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 5 6
3265. Kovács Lotti (DVTK Miskolc) 5 6
3266. Sebes Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 5 7
3267. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 5 7
3268. Dovicsin Petra Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 5 7
3269. Szilágyi Botond (Százhalombattai KSE/B) 5 7
3270. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét) 5 7
3271. Juhász Levente (FTSI Platán Iskola) 5 14
3272. Szokoly Júlia Róza (Nádor Tigrisek) 5 12
3273. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 5 15
3274. Bognár Angéla (Dunaharaszti MTK leány) 4 15
3275. Nagy-Somfai Patrik (Tatabányai Sport Club U11/B) 4 11
3276. Kékesi Zsófia (Korányis Zsiráfok) 4 11
3277. Térpál Alicia (Gödi SE Vadmacskák) 4 11
3278. Rajkai Bence (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 4 11
3279. Szemerei Levente Kevin (DKKA Vezérek) 4 11
3280. Kosztolányi András Gergely (SZKHSE U11) 4 11
3281. Németh Lilien (RICSILLA) 4 13
3282. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 4 13
3283. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 4 13
3284. Botka Bendegúz (DKKA Ördögök) 4 14
3285. Vass Mirabell (Záhonyi Zsiráfok) 4 14
3286. Schuller Nella Barbara (PSE Párducok) 4 14
3287. Kobzos Csenge Hedvig (AF-Velencei Csukák) 4 14
3288. Borbás Balázs (Dorozsmai Darvak) 4 6
3289. Kovács Hanna (Villámló Kovácsok) 4 6
3290. Zigler Dorottya (PaSa Csillagai) 4 6
3291. Fisher Vanda (Záhonyi Zsiráfok) 4 6
3292. Gyurkovics Zalán Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4 6
3293. Ferenc István László (Józsefvárosi KC) 4 6
3294. Arató Mirabell (Korányis Zsiráfok) 4 6
3295. Zlota Zsombor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 4 6
3296. Mártha Richárd (NYÍKSE Tűzlabdák) 4 6
3297. Ábri Mercédesz Mária (TSK-Magiszter U11) 4 6
3298. Nagy Ferenc (GYKSE Szekszárd) 4 6
3299. Matkó Denisz Ferenc (Cívis KK TK Rakéták) 4 6
3300. Botár Attila (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4 6
3301. Zalamek Máté Levente (Kanizsa Kosárlabda Klub) 4 6
3302. Szilágyi Liliána (Pityke KSE) 4 6
3303. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4 6
3304. Máté Aliz (NYÍKSE Tűzlabdák) 4 6
3305. Hermann Csenge (BKG-Veresegyház vegyes) 4 1
3306. Gayer Máté (Kozármisleny SE) 4 1
3307. Kara Botond (EKE U11) 4 1
3308. Perlaki Dániel (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4 4
3309. Szalay Kata (Szolnoki Viperák) 4 2
3310. Besenyei Blanka (Csata Garfield) 4 2
3311. Baja Natasa Szófia (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4 2
3312. Balázs Bence (BSC Mini Titánok) 4 2
3313. Ovchynnikov Andriy (BC Uzhgorod) 4 2
3314. Maroșan Barnabás (Magicball Satu Mare) 4 2
3315. Nitsovits Fanni (BEAC Újbuda KA/B) 4 2
3316. Nemes Vilmos (Óbudai Kaszások/B) 4 2
3317. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 4 2
3318. Domján Áron (Kanizsa Kosárlabda Klub) 4 2
3319. Havasi Kornél Ferenc (TF U11) 4 2
3320. Hozdik Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 4 2
3321. Müller Ágoston (Pécsi VSK Fiú) 4 2
3322. Rudkov Janka (Tatabányai Sport Club U11/A) 4 4
3323. Simon Dominik (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 4
3324. Bozsik Balázs Máté (Pilisborosjenői Párducok) 4 4
3325. Miklós Alíz (NKA Pécs U11 Leány) 4 4
3326. Battyányi Lili (Záhonyi Zsiráfok) 4 4
3327. Németh Mór Marcell (Ifjú Sólyomfiókák) 4 4
3328. Máté Szonja (Vasas Bolhák) 4 4
3329. Tóth Szabolcs (NKA Pécs U11/C) 4 4
3330. Bognár Izabella (Budapesti Bikák U11) 4 4
3331. Sági Tamara (KLKS Szomód) 4 4
3332. Nagy Milán (BLF Kenguruk) 4 4
3333. Egri Lili (TF U11) 4 4
3334. Gömbös Lilla (BSC Csajszik) 4 4
3335. Lakatos Olivér (S&T U11) 4 4
3336. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét) 4 5
3337. Farkas Brúnó Balázs (MAFC Farkasrét) 4 5
3338. Seder László (NYKK Eötvös U11/B) 4 5
3339. Déri Tamás (BasketBaja SE) 4 5
3340. Nyakó Levente (Gödöllői Sport Klub) 4 5
3341. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE/B) 4 5
3342. Varga Eszter (TFSE) 4 5
3343. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 4 8
3344. Szabó Panna (Budafoki Ebihalak) 4 6
3345. Farkas Bogáta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 4 8
3346. Juhász Nimród (FTSI Platán Iskola) 4 8
3347. Barna Réka Petra (ICT Pilots Farkasrét) 4 8
3348. Németh Márk (Békéscsabai KK) 4 8
3349. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 4 8
3350. Dobi Kende (MEAFC Basket Bulls) 4 10
3351. Epress Tihamér (PSE Párducok) 4 10
3352. Polyák Panna (Korányis Zsiráfok) 4 10
3353. Erdmann Erik Hunor (Monok SE) 4 10
3354. Elek Dorka (Csípős Darazsak) 4 10
3355. Kelemen Ivor (DKKA Vezérek) 4 10
3356. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Iskola) 4 10
3357. Marton Adél Hanna (DKKA Ördögök) 4 10
3358. Vörös Vivien (Keresztúri SE) 4 10
3359. Balogh Zorán (TSK-Magiszter U11) 4 10
3360. Hutóczki Flóra (Cívis KK TK Macskák) 4 3
3361. Stágel Boglárka (PaSa Csillagai) 4 7
3362. Urbán Márton (BasketBaja SE) 4 7
3363. Farkas Lili (Tószegi Tigrisek) 4 7
3364. Horváth Márk Attila (Józsefvárosi KC) 4 7
3365. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 4 7
3366. Kiss Benjámin (DIFE KK U11 DERECSKE) 4 7
3367. Fazakas Levente (DKKA Darazsak) 4 7
3368. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 4 7
3369. Hamerszki Dániel (PSE Párducok) 4 7
3370. Palya Milán (Szolnoki Viperák) 4 9
3371. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 9
3372. Kamarás Kála Léna (Tapolcai Oroszlánok) 4 12
3373. Matusz Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 4 12
3374. Horváth-Szőke Vendel (Szentesi KK) 3 7
3375. Németh Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 3 7
3376. Balogh Barnabás (Szegedi Mókusok) 3 7
3377. Oparnicza Zorka (Kanizsai Mókusok) 3 7
3378. Füzy Alex Gergely (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 3 7
3379. Varga Maja (TARR KSC Szekszárd/A) 3 7
3380. Kis Nóra (Villámló Tigrisek) 3 7
3381. Szántó Liliána (Villámló Tigrisek) 3 11
3382. Kálmán Zejna (DKKA Ugrómókusok) 3 11
3383. Tompa-Bálint Zselyke (Gyáli BKSE Apródok) 3 13
3384. Rágyanszky Virág (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 3 1
3385. Pop Cezar Iulian (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 3 1
3386. Mészáros Bálint (MAFC Csiki) 3 1
3387. Lehelvári Vanda (Harcos Darazsak) 3 2
3388. Szabó Délia (Szent István Király/B - Ajka) 3 2
3389. Rév Aliz (Gödöllői Sport Klub) 3 2
3390. Kovács Levente Péter (Tapolcai Szöcskék) 3 2
3391. Hengerics Marcell (Sólyomfiókák) 3 2
3392. Baranyai Ábel (Villámló Tigrisek) 3 2
3393. Kanalas Alvin Róbert (S&T U11) 3 2
3394. Horváth Csák Botond (KASI/B) 3 2
3395. Kovács Hunor Kristóf (Fót SE Fiú) 3 2
3396. Tóth Noé Imre (Monor SE/B) 3 2
3397. Kollár Balázs (Szentendrei Kölyökfarkasok) 3 2
3398. Herwerth - Kántor Márton (BSC Mini Titánok) 3 2
3399. Móser Lilla (NKA Pécs U11 Leány) 3 2
3400. Brázda Kristóf (Cívis KK Jaguárok) 3 3
3401. Kautny Júlia (PaSa Csillagai) 3 3
3402. Tóth Fanni (DKKA Ugrómókusok) 3 3
3403. László Szofi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3 3
3404. Ferencz Róza Minka (Zsákoló Zsiráfok) 3 3
3405. Eipl Botond Ferdinánd (Zuglói Sasok) 3 3
3406. Sas Victor Nicolae (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 3 4
3407. Végh Fanni Réka (BEAC Újbuda KA/C) 3 4
3408. Lamos Zsanett (Százhalombattai KSE/B) 3 4
3409. Sindler Márk (Szentendrei Kölyökfarkasok) 3 4
3410. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 3 4
3411. Tóth Milán Ádám (Zalakerámia ZTE KK/B) 3 4
3412. Sztipánkovich Petrina (Budafoki Ebihalak) 3 4
3413. Szilasi Lilla (Fót SE Leány/A) 3 4
3414. Gusa Alex (KASI/B) 3 4
3415. Kondor Marcell (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3 4
3416. Sebők Mirella (Újfehértói Sportklub) 3 4
3417. Ferencz Zsombor (Győri KC Vizslák UNI Győr) 3 4
3418. Kovács Nimród (Soproni Tigrisek SE U11/C) 3 4
3419. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 3 4
3420. Badics Matilda Anna (TFSE) 3 4
3421. Szabó Szofi (NKA Pécs U11 Leány) 3 4
3422. Hatem Léna Aisah (Törekvés Törpicúrok) 3 4
3423. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 3 4
3424. Domokos Dóra (DKKA Ugrómókusok) 3 4
3425. Borsi Adelina (Korányis Zsiráfok) 3 4
3426. Mondok Laura (Tószegi Tigrisek) 3 4
3427. Pásthy Benjámin (Zuglói Sasok Herman) 3 4
3428. Kecskés Dániel (Vasas Akadémia U10) 3 4
3429. Dragos Paul (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 3 5
3430. Schlämmer Róbert (KLKS Homoktövis) 3 5
3431. Horváth Liza (Lackneros Darazsak) 3 5
3432. Zsíros Marcell (Szolnoki Viperák) 3 5
3433. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház vegyes) 3 5
3434. Szántai Lili (DVTK Miskolc) 3 6
3435. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Kossuth) 3 6
3436. Potkonjak Mia (Szegedi Mókusok) 3 6
3437. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 3 6
3438. Eőri Natasa (Feketés Darazsak) 3 6
3439. Szaradics Dénes (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 3 6
3440. Lázár Hanna Zoé (Budafoki Bolhák) 3 6
3441. Oláh Boglárka (Zalaegerszegi KTE) 3 6
3442. Vajda Odett (SEZE) 3 6
3443. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U11) 3 6
3444. Török Dávid (Fűzfői AK) 3 6
3445. Láng Marcell (MAFC Farkasrét) 3 6
3446. Ákossy Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3 6
3447. Beregszászi Boróka (Fót SE Leány/A) 3 6
3448. Acimov Hana (Nádor Tigrisek) 3 6
3449. Czégény Gergő Zoltán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3 8
3450. Deme Bíborka Borbála (Kécskei Vidrák) 3 8
3451. Palotai Kincső (Záhonyi Zsiráfok) 3 8
3452. Nagy Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 3 8
3453. Kaiser Konrád (NKA Pécs fiú U11/B) 3 8
3454. Hernádi Erik (KASI/D) 3 8
3455. Varga Luca (Szúrós Darazsak) 3 8
3456. Bódis Botond (Gyáli BKSE Apródok) 3 8
3457. Vertetits Ádám (Gödöllői Sport Klub) 3 10
3458. Rákó Lara Hanna (Cívis KK TK Macskák) 3 10
3459. Kóródi Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 3 10
3460. Kóró Barbara Dorina (SEZE) 3 10
3461. Fodor Vince (Budafoki Ebihalak) 3 13
3462. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 3 12
3463. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Törpék) 3 12
3464. Iván Lilien Bella (DKKA Tigrisek) 3 12
3465. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 3 9
3466. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U11) 3 9
3467. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE/A) 3 9
3468. Márton Emma Valéria (Miskolci Sportiskola Kossuth) 3 9
3469. Kramlik Aida (DKKA Tigrisek) 3 9
3470. Szili-Kis Benedek (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 3 14
3471. Tóth Tomor (Szegedi Mókusok) 3 14
3472. Pásztor Csaba (FTSI József A. Iskola) 2 12
3473. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 2 12
3474. Mardirosz Dorka (Villámló Tigrisek) 2 7
3475. László Karina Nóra (PSE Párducok) 2 7
3476. Rácz Barnabás (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 7
3477. Esztergályos Amália Szófia (Kerepesi VSE) 2 7
3478. Avar Ámon Adrián (Marcali Szürkefarkasok) 2 7
3479. Zapala Sophia Agnes (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 2 11
3480. Zsipi Mónika (DVTK Tiszaújváros) 2 14
3481. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 2 3
3482. Szigethy Máté (Dunaharaszti MTK fiú) 2 3
3483. Schiff Boglárka Kira (Török Sasfiókák) 2 3
3484. Oláh Dominik Attila (NYKK Eötvös U11/B) 2 3
3485. Krecsmarik Róbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2 3
3486. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 2 3
3487. Szokolóczki Regina (BLF Bolhák) 2 3
3488. Gál Hanna Izabella (Gyáli BKSE Apródok) 2 3
3489. Sipos Nimród Norbert (Sólyomfiókák) 2 3
3490. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 2 3
3491. Stevlik Dorina (BKG-Veresegyház vegyes) 2 1
3492. Banka Anna Patrícia (Százhalombattai KSE/B) 2 1
3493. Nagy Adél (Török Sasfiókák) 2 1
3494. Magas Bianka Málna (Fót SE Leány/A) 2 2
3495. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 2 2
3496. Varga Márton (Sólyomfiókák) 2 2
3497. Kecskés Panna (Zsákoló Zsiráfok) 2 2
3498. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 2 2
3499. Berkes Olívia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 2
3500. Fülöp Patrik (Tatabányai Sport Club U11/A) 2 2
3501. Vesztergom Dániel (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2 2
3502. Rubecz Veronika (Csata Manók) 2 2
3503. Radics Rikárdó (S&T U11) 2 2
3504. Berencsi Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2 2
3505. Bigus Bence (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2 2
3506. Kovács Attila (NYKK Eötvös U11/B) 2 2
3507. Winczheim Emma (Fót SE Leány/A) 2 2
3508. Matolcsi Botond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2 2
3509. Kőszegi Barnabás (Kozármisleny SE) 2 2
3510. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/A) 2 2
3511. Camille Sámuel Jónás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 2
3512. Tamás Nikolasz (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 2
3513. Sárközi Dorina (KWBC Körmend) 2 2
3514. Novozánszki Lilien (Százhalombattai KSE/B) 2 2
3515. Augusztin Márk (BasketBaja SE) 2 2
3516. Ábri Ottó Zeusz (TSK-Magiszter U11) 2 2
3517. Vető Patrik (Hévíz SK - U11) 2 2
3518. Nagy Marcell (Vasas Akadémia U10) 2 2
3519. Nagy Levente (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2 2
3520. Dudics Benedek (EKE U11) 2 2
3521. Macsu Melissza (NYÍKSE Tűzvirágok) 2 2
3522. Szabó Zsófia (Zsákoló Zsiráfok) 2 2
3523. Nagy Zsombor Márk (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 2
3524. Dukai Dávid (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 2
3525. Mödlinger Patrik (Gödi SE Gödények) 2 2
3526. Kenyeres Alíz (Törekvés Törpicúrok) 2 2
3527. Szabó Veronika (Hunyadis Darazsak) 2 2
3528. Balog Jázmin Melani (Gyakorlós Törpék) 2 4
3529. Márton Julianna (Fűzfői AK) 2 4
3530. Varga Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 2 4
3531. Veres Áron (EKE U11) 2 4
3532. Pivók Hunor (EKE U11) 2 4
3533. Jávorszky Mátyás József (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 4
3534. Bodnár Boglárka (DVTK Tiszaújváros) 2 4
3535. Sipos Adél (RICSILLA) 2 4
3536. Timár Benedek (DKKA Ugrómókusok) 2 4
3537. Kiss Szófia (Fűzfői AK) 2 4
3538. Nyugati Júlia (Százhalombattai KSE/B) 2 4
3539. Grendorf Olívia Lenke (Csata Manók) 2 4
3540. Farkas Ernő Richárd (S&T U11) 2 4
3541. Fenyvesvölgyi Emma (VESC U11) 2 4
3542. Francsics Anna (Szúrós Darazsak) 2 4
3543. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 2 4
3544. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/A) 2 4
3545. Horváth Emma Róza (Sportiskolás Lányok) 2 4
3546. Cserháti Csenge (Németvölgyi Bocsok) 2 4
3547. Hilti Lenke (Deákos Darazsak) 2 4
3548. Somogyi Emma Sára (Záhonyi Zsiráfok) 2 4
3549. Czifra Veronika Szvetlána (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 4
3550. Kilián Rózamari (NKA Pécs U11/C) 2 4
3551. Bedő Hanna (Kanizsai Mókusok) 2 4
3552. Zódor Ferenc (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 4
3553. Juhász Móric Ádám (BSC Fiú) 2 4
3554. Kisjuhász Kornél Dénes (Kecskeméti KA U11 Alfák) 2 4
3555. Molnár Panna Babett (Zalaegerszegi KTE) 2 4
3556. Pálmai Máté (Kozármisleny SE) 2 5
3557. Fleck Fanni Jázmin (Szúrós Darazsak) 2 5
3558. Varga-Bene Emília (FTSI Platán Iskola) 2 5
3559. Makula Milán László (Marcali Szürkefarkasok) 2 5
3560. Horváth-Majoros Ádám Pál (Fót SE Fiú) 2 5
3561. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 2 5
3562. Virág Dániel Attila (Cívis KK TK Rakéták) 2 5
3563. Farkas Ábel (KASI/C) 2 5
3564. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 2 5
3565. Ribiánszky Anna Júlia (PaSa Csillagai) 2 5
3566. Dandé Péter (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 2 5
3567. Balázs Noel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2 8
3568. Zelovics Adél (Várpalota Gepárdok) 2 8
3569. Aguilera Batta Kamila (Csepel Basket) 2 8
3570. Bianki Barbara Flóra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 8
3571. Komódi Milán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 2 8
3572. Háda Lilla (Záhonyi Zsiráfok) 2 8
3573. Gere Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 2 8
3574. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 8
3575. Haraszti Olivér Flórián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2 10
3576. Torma Zsombor (Tapolcai Minimanók) 2 10
3577. Dankó Imre (NYÍKSE Tűzlabdák) 2 6
3578. Nagy Péter Arnold (MVM-OSE Simbák U11) 2 6
3579. Nagy Krisztián (Szolnoki Viperák) 2 6
3580. Cojocaru Marc Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 2 6
3581. Kondor Dániel (Vasas Akadémia U10) 2 6
3582. Paksi Dorottya Anna (BSC Csajszik) 2 6
3583. Czira Viktor Levente (Békési Kis Gladiátorok) 2 6
3584. Forstner Tamás Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 6
3585. Molnár Tamás (KASI/C) 2 6
3586. Kovács Martin (Százhalombattai KSE/B) 2 6
3587. Hack Barbara (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 2 6
3588. Csik Levente (Tatabányai Sport Club U11/A) 2 6
3589. Fazekas Levente (Újpest-MT/B) 2 6
3590. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 2 6
3591. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 2 9
3592. Erős Máté (Egri Kék Oroszlánok) 1 6
3593. Simon Dorka (Zalaegerszegi KTE) 1 6
3594. Bántay Sára (VESC U11) 1 6
3595. Nagy-Molnár Flóra (Fót SE Leány/A) 1 6
3596. Bagoly Elena (Újfehértói Sportklub) 1 6
3597. Szűcs Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 7
3598. Jávorka Csaba Atilla (Keresztúri SE) 1 7
3599. Tar Panna (Zsákoló Zsiráfok) 1 1
3600. Trompler Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 1 1
3601. Szabó Kitti (Zsákoló Zsiráfok) 1 1
3602. Gazdag Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1 1
3603. Pankotay Aliz (BL Basket SE) 1 1
3604. Szőllősi Szabolcs Ottó (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 1
3605. Cimpan David Marius (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1 1
3606. Kertes Olivér (BasketBaja SE) 1 1
3607. Bánszky Kata (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 1
3608. Varga Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 1 1
3609. Kokas Botond Balázs (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 1
3610. Kovács Renáta Mária (Ziccer Kistigrisek) 1 1
3611. Sándor Olivér (NYKK Eötvös U11/B) 1 1
3612. Kerényi Áron (MAFC Farkasrét) 1 1
3613. Hornyák Zita (Zsákoló Zsiráfok) 1 1
3614. Lengyel Viola (Szúrós Darazsak) 1 1
3615. Várhelyi Oszkár (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1 1
3616. Mbuyi Nolen (Budapesti Honvéd SE/A) 1 1
3617. Toldi-Takács Luca (Kéksárga Okapik) 1 2
3618. Bakó Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 2
3619. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1 2
3620. Pálfy-Nagy Zsombor Attila (Kozármisleny SE) 1 2
3621. Nagy Marcell Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1 2
3622. Bogár Ármin (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 2
3623. Keszthelyi Sára Fanni (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1 2
3624. Moharos Zsófia (S&T U11) 1 2
3625. Nánási Noémi Krisztina (NYÍKSE Tűzlabdák) 1 2
3626. Shadad Leila (BSC Csajszik) 1 2
3627. Mihály Máté (Kőbányai Darazsak/A) 1 2
3628. Gere Mici Mária (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1 2
3629. Fehér Nimród Sándor (EKE U11) 1 2
3630. Mihalik Krisztián (Villámló Kovácsok) 1 2
3631. Csomor Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 1 2
3632. Németh Bíbor Mátka (Harcos Darazsak) 1 2
3633. Sárközi Lily (DVTK Miskolc) 1 2
3634. Lovas Hanga Sára (Fót SE Leány/A) 1 2
3635. Pókó Blanka (VESC U11) 1 2
3636. Földes Marcell (VUKE U11 Deákos Dongók) 1 2
3637. Tóth Dávid (Keresztúri SE) 1 2
3638. Dorner Imre Zénó (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1 2
3639. Balogh József Dávid (S&T U11) 1 2
3640. Balogh István Imre (Fót SE Fiú) 1 2
3641. Pozor Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 2
3642. Hajdú Ádám (Miklósi KékRókák KE) 1 2
3643. Lakatos Vivien (Zsákoló Zsiráfok) 1 2
3644. Demeter Hanna Bíborka (Csepel Basket) 1 2
3645. Huszti Bianka (Kanizsai Mókusok) 1 2
3646. Molnár Zsanett (DVTK Miskolc) 1 2
3647. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1 2
3648. Mészáros Mia Zsanett (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 2
3649. Kerékjártó Zoé (DVTK Miskolc) 1 2
3650. Bajkó Olivér (BSC Mini Titánok) 1 2
3651. Laczkó Vanda Zsófia (Csata Garfield) 1 2
3652. Gillányi Sára Villő (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 1 2
3653. Levchenko Olha (Feketés Darazsak) 1 2
3654. Almási Petra (Keresztúri SE) 1 2
3655. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 1 2
3656. Kreisz Rozi (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1 4
3657. Szőke Szemere (Keresztúri SE) 1 4
3658. Bernhardt Ágoston (NKA Pécs U11/C) 1 4
3659. Balogh Fruzsina (Szúrós Darazsak) 1 4
3660. Polgár Dalma (Sportiskolás Lányok) 1 4
3661. Vass Lóránd (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1 4
3662. Csermely Csenge Mária (Lackneros Darazsak) 1 4
3663. Szennai Hanga (NYÍKSE Tűzvirágok) 1 4
3664. Csapó Leander János (AF-Velencei Csukák) 1 4
3665. Kiss Noel Árpád (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1 4
3666. Pál András (Fót SE Fiú) 1 4
3667. Kovács Benedek (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1 4
3668. Dani Borbála (AF-Velencei Csukák) 1 4
3669. Szőke Anett (TF U11) 1 4
3670. Nagy Kende Sándor (SEZE) 1 4
3671. Nehéz Vivien Erika (Józsefvárosi KC) 1 4
3672. Knauer István (Gyáli BKSE Apródok) 1 4
3673. Nagy Milán (NYÍKSE Tűzlabdák) 1 4
3674. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 5
3675. Schwahofer Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1 5
3676. Tóth Léna Kata (Tószegi Tigrisek) 1 5
3677. Sallay Zselyke Mária (Százhalombattai KSE/B) 1 5
3678. Tóth Adelina (NYÍKSE Tűzvirágok) 1 5
3679. Tóth Miron László (Dorozsmai Darvak) 1 5
3680. Tóth Róbert (Szolnoki Viperák) 1 5
3681. Horváth Ákos (VUKE U11 Padányis Párducok) 1 5
3682. Leiter Flóra (Cívis KK TK Macskák) 1 5
3683. Bárányos Zalán (BLF Bolhák) 1 5
3684. Nguyen Hung Gellért (BL Basket SE) 1 8
3685. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1 8
3686. Móricz Vilmos Gergely (NKA Pécs fiú U11/B) 1 8
3687. Bányavári Soma (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 8
3688. Patonai Bence (Pityke KSE) 1 10
3689. Buza Alex István (FTSI József A. Iskola) 1 10
3690. Répássy Áron (MEAFC Basket Bulls) 1 10
3691. Palkovics Norbert (Hévíz SK - U11) 1 10
3692. Nagy Alexander Szilárd (Józsefvárosi KC) 1 10
3693. Kovács Botond (Cívis KK Jaguárok) 1 3
3694. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1 3
3695. Kolozsvári-Nagy Gréti (Zsákoló Zsiráfok) 1 3
3696. Pál Izabell (Cívis KK TK Macskák) 1 3
3697. Buzai Izabella (Cívis KK TK Macskák) 1 3
3698. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Vadmacskák) 1 3
3699. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 1 3
3700. Horváth Ádám (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1 3
3701. Mészáros Attila (Szentesi KK) 1 3
3702. Gaál-Wosinski Mira (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1 3
3703. Balogh Zente Gergő (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1 3
3704. Abu Shlal Jumanah (Józsefvárosi KC) 1 12
3705. Erős Hanna (KWBC Körmend) 1 12
3706. Pallai Diána (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
3707. Kőszegi Ádám (BSC Mini Titánok) 0 2
3708. Takács Emese (Törekvés Törpillák) 0 1
3709. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0 2
3710. Gyurina Balázs (Vasas Akadémia U10) 0 2
3711. Winkler-Veres Bence (Gödi SE Gödények) 0 1
3712. Simon Diána (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 1
3713. Borsos Blanka (Hévíz SK - U11) 0 2
3714. Radványi Bulcsú (Vasas Akadémia U11) 0 1
3715. Dávid Aurél Ferenc (BSC Mini Titánok) 0 1
3716. Farkas Brendon Ernő (S&T U11) 0 3
3717. Horváth Vencel (RICSILLA) 0 3
3718. Kondorosi Mátyás Máté (BSC Mini Titánok) 0 2
3719. Vittmayer Péter Imre (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 2
3720. Keresztes Flóra (Zalaegerszegi KTE) 0 2
3721. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 2
3722. Fekete Véda Szofi (DVTK Tiszaújváros) 0 3
3723. Zsolnay Alexandra (BSC Lány) 0 1
3724. Nagy Jázmin Zara (Józsefvárosi KC) 0 2
3725. Herea Iura (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 1
3726. Méhész-Nyitrai Szofi (Monor SE/B) 0 2
3727. Balogh Hugó (BSC Pandák) 0 1
3728. Vadász Tifani Amanda (TSK-Magiszter U11) 0 4
3729. Nagy István (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 10
3730. Béres Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0 1
3731. Kígyósi Ádám (NYKK Eötvös U11/B) 0 1
3732. Őrsi Zsófia (Budapesti Bikák U11) 0 2
3733. Tóth Barna (BL Basket SE) 0 2
3734. Korpás Milán Zsombor (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 2
3735. Isvanca Vlad (Kőbányai Darazsak/B) 0 6
3736. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U11) 0 10
3737. Németh Laura (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
3738. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0 2
3739. Szabó Benedek (Lehel Kosársuli U11) 0 2
3740. Kocsis Léna (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3741. Nagy András Medárd (Gödi SE Gödények) 0 8
3742. Borsodi Lilla Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3743. Purgai Zselyke Sabrine (Szúrós Darazsak) 0 2
3744. Bakó Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3745. Szabó Bálint Zalán (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 4
3746. Sztojka András Laurent (S&T U11) 0 1
3747. Lénárt Lili Róza (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3748. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0 1
3749. Stadler Max (PSE Párducok) 0 2
3750. Tóth Flóra (S&T U11) 0 2
3751. Irányi-Deák Péter (Keresztúri SE) 0 1
3752. Rózsa Hanna Izabella (Kécskei Vidrák) 0 2
3753. Budenszki Márk Péter (Ziccer Kistigrisek) 0 8
3754. Zsiga Bence (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
3755. Chesches Vanessza (BSC Lány) 0 4
3756. Surján Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 1
3757. Mátyus Lilla (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 1
3758. Balogh Kármen (TSK-Magiszter U11) 0 6
3759. Arnóczi Ábel (Sólyomfiókák) 0 3
3760. Morauszki Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 1
3761. Vas László (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
3762. Balogh Sára (TARR KSC Szekszárd/A) 0 1
3763. Horváth Kevin (S&T U11) 0 1
3764. Törpényi Olivér (NYKK Eötvös U11/B) 0 1
3765. Gyenes Olivér Ferenc (Szentesi KK) 0 1
3766. Adorján Mira Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0 2
3767. Keszei Janka Lilla (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
3768. Balogh Hanna Fruzsina (Szúrós Darazsak) 0 2
3769. Varga Gerzson (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 5
3770. Heidinger Nándor (Kozármisleny SE) 0 1
3771. Laczkó Bence (NYKK Eötvös U11/A) 0 2
3772. Zanykó Konrád József (Monok SE) 0 7
3773. Tenczel Bence (Újpest-MT/B) 0 2
3774. Hriskó Marcell (BSC Mini Titánok) 0 2
3775. Lampert Richárd (Szentgáli Sünik) 0 2
3776. Vajda Regő (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 1
3777. Bucsi Bence (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
3778. Lengyel Izabell (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3779. Balogh Alíz (Csepel Basket) 0 2
3780. Reha Luca Csenge (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3781. Szikszai Róbert (NYKK Eötvös U11/A) 0 2
3782. Schöck Bianka (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3783. Garay Zorka (TARR KSC Szekszárd/A) 0 2
3784. Lőrincz Laura (Vasas Bolhák) 0 1
3785. (DVTK Tiszaújváros) 0 1
3786. Dormán Flóra Anna (Zalaegerszegi KTE) 0 2
3787. Kerek Ádám (Cívis KK Jaguárok) 0 2
3788. Engedi-Koblencz Dávid Antal (DKKA Ugrómókusok) 0 4
3789. Zsidai Bence (MVM-OSE Simbák U11) 0 1
3790. Oláh Eszter (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3791. Kádár Anna (Békéscsabai KK) 0 3
3792. Esztergályos Máté Erik (SEZE) 0 2
3793. Csempesz Jázmin (Fűzfői AK) 0 4
3794. Kocsis Dominik (MEAFC Basket Bulls) 0 2
3795. Grósz-Illés Lipót Sámuel (Optofit-VKB Vác U11) 0 2
3796. Macsali Dominik (Százhalombattai KSE/B) 0 1
3797. Németh Szandra (Várpalota Gepárdok) 0 4
3798. Kunkli Lujza (Cívis KK Fehértigrisek) 0 1
3799. Ferrari Enzo (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 2
3800. Puklus Lea (TF U11) 0 2
3801. Vörös Benjámin Bonifác (Monok SE) 0 2
3802. Szentgyörgyi Dorina (Csepel Basket) 0 2
3803. Turbék Ádám (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
3804. Soós Lilien (Szúrós Darazsak) 0 1
3805. Szabián Marcell (GYKSE Szekszárd) 0 2
3806. Majsa Natália (Deákos Darazsak) 0 1
3807. Tárnok Lili (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3808. Tóth - Turóci Viola (BSC Lány) 0 2
3809. Hajnal Zoltán (NYKK Eötvös U11/B) 0 1
3810. Karácsony-Varga Liza (Radobasket Oroszlánok/B) 0 2
3811. Koklács Boglárka (Korányis Zsiráfok) 0 2
3812. Fehér Eszter (Villámló Kovácsok) 0 9
3813. Máthé Benett (NYKK Eötvös U11/B) 0 1
3814. Bors-Módos Dina Anabell (Szúrós Darazsak) 0 2
3815. Csabai Márton (MAFC Csiki) 0 2
3816. Németh Vince Tamás (Szentgáli Sünik) 0 2
3817. Nádró Zoltán Ezékiel (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 6
3818. Rácz Marcell (Erdért Szűcs) 0 4
3819. Nádasdy-Nagy Kamilla (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
teljes ranglisták >>

Hárompontos összes

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Szent István Király/A - Ajka) 34 16
2. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 31 28
3. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 28 16
4. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 27 16
5. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Alfák) 22 16
6. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 22 17
7. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/B) 22 21
8. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 21 15
9. Szabó-Haklits Patrik (RICSILLA) 20 12
10. Juhász Ádám (Csepel Basket) 20 14
11. Man Patrick (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 20 21
12. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KI) 19 14
13. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 18 14
14. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 18 16
15. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 17 16
16. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 17 12
17. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 17 16
18. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 17 26
19. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 16 16
20. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 16 16
21. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 16 31
22. Lakatos Brájen (NYÍKSE Tűzlabdák) 15 12
23. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 14 16
24. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 14 16
25. Somi Miron (KASI/A) 13 16
26. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 13 12
27. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 12 14
28. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 12 14
29. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 12 16
30. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 12 16
31. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 12 14
32. Bálint Olívia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 12 12
33. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 12 17
34. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 11 14
35. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 11 13
36. Somi Milos (KASI/A) 11 16
37. Lukács Máté (Gyáli BKSE Apródok) 11 16
38. Vadász Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 11 16
39. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 10 15
40. Nagy János (Fót SE Fiú) 10 16
41. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 10 14
42. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Minyonok) 10 16
43. Hüse Barna (Cívis KK KisTigrisek) 10 12
44. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 10 13
45. Bozsár János Dorián (TF U11) 10 12
46. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 9 16
47. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 9 14
48. László Botond (Tószegi Tigrisek) 9 16
49. Biró Márk (NKA Pécs U11/C) 9 14
50. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 9 15
51. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 9 17
52. Veszely Zétény (Szolnoki Sasok) 9 12
53. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 9 16
54. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 9 16
55. Szatmári Marcell László (CEKK Cegléd UP) 9 14
56. Galambos Márton (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 9 16
57. Fodor Márk (BSC Pingvinek) 9 14
58. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 9 16
59. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 9 13
60. Sántha Marcell (Vasas Akadémia U10) 9 14
61. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 9 16
62. Kerecsen Zalán (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 9 14
63. Horváth Viktor László (NKA Pécs fiú U11/B) 9 16
64. Karatka Buda Vitéz (TFSE) 9 12
65. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u11 fiú) 9 16
66. Szonntag Adél (Csata Garfield) 9 16
67. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 9 20
68. Fehér Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 9 16
69. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 9 14
70. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod) 8 12
71. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 8 17
72. Hófej Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8 14
73. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 8 16
74. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 8 16
75. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 8 12
76. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok) 8 16
77. Jovanovic Marjan (Budapesti Honvéd SE/B) 8 14
78. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 8 16
79. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 8 16
80. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 8 10
81. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 8 16
82. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 8 16
83. Stenger Csongor (VUKE U11 Boteves Bikák) 8 14
84. Serényi Levente (BKG-Veresegyház vegyes) 8 9
85. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 8 13
86. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 8 15
87. Ledneczki Márk (Monok SE) 8 14
88. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 8 14
89. Szilágyi Dávid (Mini Talent SE) 8 13
90. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 8 16
91. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 8 14
92. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ugrómókusok) 8 12
93. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 7 16
94. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Grosics) 7 17
95. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 7 14
96. Takács David (Zalakerámia ZTE KK/B) 7 21
97. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 7 14
98. Szabó Marcell (Deákos Darazsak) 7 12
99. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 7 16
100. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Minimanók) 7 12
101. Kováts Bertold (Ziccer Bocsok) 7 8
102. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 7 13
103. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 7 16
104. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 7 10
105. Horváth Máté (Szent István Király/B - Ajka) 7 14
106. Csóka Marcell (NKA Pécs U11/C) 7 16
107. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 7 14
108. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 7 15
109. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 7 14
110. Mezei Miksa Barnabás (Sláger U-11) 7 13
111. Both Tibor (GYKSE Szekszárd) 7 12
112. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 7 16
113. Csiszár Levente (BL Basket SE) 7 16
114. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U11) 7 16
115. Orova Levente (Pomázi Pumák) 7 10
116. Pongor Benedek (Cívis KK Tigrisek) 7 16
117. Pavai Serhii (BC Uzhgorod) 7 14
118. Görgye Marcell (NKA Pécs fiú U11/B) 7 10
119. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 7 14
120. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE/B) 7 14
121. Kovács Barnabás Ákos (BSC Pandák) 7 14
122. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KI) 7 14
123. Madák Márk (BLF Kenguruk) 7 10
124. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 7 14
125. Ódor Jázmin (Hévíz SK - U11) 7 16
126. Takács Dávid (PSE Párducok) 7 5
127. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 7 13
128. Kovács Leon József (Szent István Király/B - Ajka) 7 14
129. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/A) 7 24
130. Györkös Dominik (Szent István Király/B - Ajka) 7 14
131. Kevei Bence Gergő (Szegedi Mókusok) 7 13
132. Balázs Kristóf (Vasas Akadémia U10) 7 12
133. Pókó Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 7 12
134. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Tigrisek) 6 16
135. Horváth Patrik (KASI/A) 6 16
136. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 6 12
137. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 6 14
138. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 6 16
139. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11 fiú) 6 16
140. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Macskák) 6 21
141. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 6 16
142. Sütő Krisztián Károly (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 15
143. Bakó Imre (FTSI Platán Iskola) 6 10
144. Mile Barnabás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 6 8
145. Müller Mihály (Kozármisleny SE) 6 13
146. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 6 21
147. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 11
148. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6 13
149. Csősz Dominik Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 6 17
150. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 12
151. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 6 14
152. Ferenczi-Nagy Soma (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 6 12
153. Tóth Zétény (DKKA Vezérek) 6 16
154. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 6 16
155. Keller Lévi (MAFC Csiki) 6 13
156. Császár Nóra (CEKK) 6 8
157. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 6 10
158. Lámpi Franciska (Csata Garfield) 6 16
159. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U11) 6 16
160. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 6 13
161. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 6 16
162. Ratskó Áron (BSC Fiú) 6 16
163. Rozsos Attila (CEKK Cegléd UP) 6 16
164. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 6 16
165. Szvath Emil Attila (KASI/A) 6 10
166. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 6 14
167. Lelkes Mátyás (SZKHSE U11) 6 16
168. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U11) 6 14
169. Poór Péter (Kecskeméti KA U11 Alfák) 6 12
170. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 6 16
171. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U11) 6 16
172. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 6 16
173. Nemes Márton (NKA Pécs U11/C) 6 12
174. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 6 14
175. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 6 22
176. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 6 14
177. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 5 16
178. Bilics Péter (Százhalombattai KSE/A) 5 14
179. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 5 14
180. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 5 11
181. Varga Dominik (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 5 16
182. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KI) 5 14
183. Dudás Noel (BL Basket SE) 5 14
184. Nyers Máté (NYKK Eötvös U11/A) 5 16
185. Dunai Bianka (Gyakorlós Törpék) 5 13
186. Mezei Lénárd Ákos (Fót SE Fiú) 5 16
187. Taylor Jonatán Ben (Pomázi Pumák) 5 16
188. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 5 8
189. Szabó Levente Róbert (Budapesti Honvéd SE/B) 5 12
190. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U11) 5 16
191. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 5 13
192. Kurucz Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 5 11
193. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 5 16
194. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 5 16
195. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 5 16
196. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 5 10
197. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 5 16
198. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 5 14
199. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/A) 5 14
200. Szőcs Mátyás (Pilis Basket) 5 13
201. Bokán Adrián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 5 18
202. Kovács Márk (KLKS Angoltagozatos) 5 14
203. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 5 14
204. Németh Huba (Budapesti Bikák U11) 5 14
205. Nagy-Molnár Marcell (Kozármisleny SE) 5 12
206. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 5 14
207. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 5 14
208. Kunos Péter (TF U11) 5 4
209. Szilágyi Lőrinc (MAFC Grosics) 5 17
210. Győrfi Marcell Ádám (KLKS Angoltagozatos) 5 14
211. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 5 27
212. Budai Viktória (TF U11) 5 14
213. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 5 13
214. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE/A) 5 16
215. Karvalics Flóra (Uni TSE U11 Tata) 5 12
216. Herencsényi Denisz (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5 12
217. Szabó Bence (VUKE U11 Városi Válogatott) 5 16
218. Király Zalán (KLKS Homoktövis) 5 16
219. Szabó Léna (Szúrós Darazsak) 5 14
220. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 5 14
221. Balogh Leó (TSK-Magiszter U11) 5 12
222. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 5 14
223. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/A) 5 12
224. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 5 6
225. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/A) 5 16
226. Halas Ármin (NKA Pécs fiú U11/B) 5 16
227. Vince Bence (KASI/B) 5 17
228. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 5 16
229. Jónás András (NKA Pécs U11/C) 5 16
230. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth U11) 5 14
231. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 5 16
232. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 5 16
233. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 5 8
234. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 5 24
235. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 5 15
236. Rózsa Benedek (Cívis KK Jaguárok) 5 14
237. Ledneczki Erik (Monok SE) 5 14
238. Nagy Kristóf (Pilis Basket) 5 14
239. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 5 14
240. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 5 12
241. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 5 11
242. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE/A) 5 16
243. Lévai Kornél (KASI/A) 5 14
244. Buti Izabella (Csípős Darazsak) 5 16
245. Kovács Levente (Szentgáli Sünik) 5 12
246. Mészáros Patrik (MEAFC Kossuth U11) 5 12
247. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 5 16
248. Hankóczi Benjámin (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 5 15
249. Ciocea Dorian Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 5 9
250. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 5 14
251. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 5 16
252. Máthé Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 5 14
253. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 4 14
254. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 4 16
255. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 4 15
256. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 4 6
257. Takács Dominik Botond (Szent István Király/B - Ajka) 4 4
258. Vleskó Márton András (Nádor Tigrisek) 4 14
259. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 4 16
260. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 4 12
261. Barcza Zsófia (Ziccer Kistigrisek) 4 28
262. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 4 16
263. Letenyei Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4 16
264. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 4 19
265. Berkes Áron (Keresztúri SE) 4 14
266. Kertész Panna (Csata Garfield) 4 16
267. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 4 14
268. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4 16
269. Radulovic Ekaterina (Csípős Darazsak) 4 14
270. Kacsó Áron (BKG AKADÉMIA U11) 4 12
271. Imre Dávid (KASI/D) 4 13
272. Kovács Balázs (Szolnoki Viperák) 4 16
273. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 4 14
274. Mucsi Lujza (TFSE) 4 12
275. Szabó Keve (BKG-Veresegyház vegyes) 4 17
276. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 4 16
277. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 4 13
278. Mikulás Damira (TFSE) 4 12
279. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 4 16
280. Hegedűs Ákos (SZKHSE U11) 4 16
281. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 4 16
282. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U11) 4 7
283. Székely Zénó (BSC Pandák) 4 10
284. Kegyes Ámıin-Attila (Magicball Satu Mare) 4 12
285. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 4 13
286. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 4 8
287. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KI) 4 16
288. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 4 14
289. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod) 4 14
290. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 4 16
291. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 4 16
292. Osváth Levente (BSC Fiú) 4 15
293. Tóth Richárd (VUKE U11 Városi Válogatott) 4 16
294. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 4 14
295. Lőrincz Milán (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 16
296. Vas Márton (Optofit-VKB Vác U11) 4 10
297. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U11) 4 14
298. Grill Dániel (MAFC Csiki) 4 10
299. Fülöp András (VMG DSE) 4 12
300. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 4 10
301. Székely Beatrix (Fót SE Leány/A) 4 16
302. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 4 15
303. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 4 14
304. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 4 10
305. Rózsa Zalán (Kozármisleny SE) 4 16
306. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 4 16
307. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Minimanók) 4 12
308. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4 14
309. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 4 14
310. Karácsony Patrik (BSC Pandák) 4 14
311. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 14
312. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 4 14
313. Pazar Flóra (MTK Budapest) 4 12
314. Molnár Hanna (Hévíz SK - U11) 4 16
315. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 4 12
316. Andorka Samu (Sólyomfiókák) 4 16
317. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 4 12
318. Barta Bolivár (Nádor Tigrisek) 4 8
319. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 4 10
320. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 4 16
321. Vizeli Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 4 16
322. Mersich Zsombor (Pilis Basket) 4 13
323. Szabó Márton (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4 11
324. Tóth Mátyás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 4 16
325. Búz Marcell (Pityke KSE) 4 16
326. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 4 14
327. Nyester Ádám Péter (TF U11) 4 14
328. Marton Áron (Vasas Akadémia U11) 4 14
329. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 4 16
330. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 4 15
331. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 4 15
332. Dávid Zsolt (DKKA Minyonok) 4 16
333. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok) 4 16
334. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 4 14
335. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4 12
336. Hoffman Péter (KASI/A) 4 16
337. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 4 10
338. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 4 7
339. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4 12
340. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 4 14
341. Huppauer László (Tatabányai Sport Club U11/A) 4 16
342. Ács Donát (BL Basket SE) 4 14
343. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 4 14
344. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 4 15
345. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U11) 4 16
346. Kürti David (Magicball Satu Mare) 4 14
347. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 4 15
348. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 4 13
349. Koch Bence (Lehel Kosársuli U11) 4 16
350. Tóth Nóra (CEKK Cegléd UP) 4 12
351. Ádelhardt Gréta (KS Szeged Vadmacskák) 4 12
352. Szobonya Vince (Kéksárga Zsiráfok) 4 16
353. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 4 20
354. Deák Márk (MEAFC Kossuth U11) 4 13
355. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 13
356. Nagy Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 4 12
357. Barna-Lázár Dániel (Óbudai Kaszások/B) 4 16
358. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 4 16
359. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 4 14
360. Szabó-Strausz Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 4 17
361. Jakus Krisztián (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4 14
362. Tomesz Léna (Törekvés Törpillák) 4 22
363. Dékány Balázs (Szolnoki Viperák) 4 10
364. Jani Domonkos (Óbudai Kaszások/A) 4 14
365. Lukács Barnabás (CEKK Cegléd UP) 4 16
366. Ádám Attila Csaba (SEZE) 4 14
367. Fazekas Péter (Budafoki Bolhák) 4 13
368. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 4 16
369. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4 12
370. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod) 4 10
371. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4 16
372. Miklós Nimród (KASI/A) 4 18
373. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U11) 4 13
374. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 3 16
375. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 3 10
376. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 3 14
377. Gelicz Gergő (KASI/A) 3 16
378. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 3 14
379. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 3 16
380. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 3 16
381. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 3 16
382. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 3 16
383. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 3 15
384. Kriszt Cili (Pécsi VSK Leány) 3 16
385. Házy Leó (FKE kenguruk) 3 12
386. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 3 16
387. Jutasi Maja (BSC Lány) 3 14
388. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 3 10
389. Nagy Barnabás (Uni TSE U11 Tata) 3 11
390. Kapusy Domonkos (Uni TSE U11 Tata) 3 12
391. Graja Aisha (Sportiskolás Lányok) 3 14
392. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 3 16
393. Forrás-Nagy Jente (Villámló Kovácsok) 3 12
394. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3 14
395. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 3 14
396. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/A) 3 16
397. Lotharidesz Áron (Budapesti Honvéd SE/B) 3 12
398. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 3 16
399. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 3 12
400. Bodor Boldizsár (NKA Pécs u11 fiú) 3 14
401. Elekes Péter (Szentesi KK) 3 12
402. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE/B) 3 14
403. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 3 14
404. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 3 11
405. Chira Ema (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 3 13
406. Farkas Dorottya (BSC Lány) 3 15
407. Dancs Marcell (DKKA Ugrómókusok) 3 16
408. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 3 16
409. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 3 12
410. Zircher Albert (KASI/B) 3 16
411. Kósik Anna (CEKK) 3 14
412. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 3 14
413. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3 14
414. Dege Ramóna (Kerepesi VSE) 3 10
415. Horváth Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 3 14
416. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 3 14
417. Tóbiás Botond (Kéksárga Zsiráfok) 3 16
418. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 3 14
419. Hardi Koppány (KASI/D) 3 10
420. Kenedli Patrik (BSC Pingvinek) 3 10
421. Juhász Izabella Aranka (KS Szeged Vadmacskák) 3 16
422. Tersztyánszky Kristóf (Pásztói SZSE-Kisördögök) 3 14
423. Szigeti Attila (AF-Velencei Csukák) 3 15
424. Dőry Patrik (Mini Talent SE) 3 16
425. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház vegyes) 3 17
426. Nagy Gergő Antal (Fót SE Fiú) 3 16
427. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3 16
428. Csuka Mira (Fót SE Leány/A) 3 16
429. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 3 10
430. Koska Olivér (NYKK Eötvös U11/B) 3 11
431. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 3 16
432. Balog Barnabás György (Gödi SE Vadmacskák) 3 16
433. Györfi Szabolcs (Cívis KK KisTigrisek) 3 10
434. Takács Ákos Nándor (DKKA Vezérek) 3 10
435. Hoffer Hanna (Szolnoki Sasok) 3 10
436. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 3 14
437. Magony Olivér (Ifjú Sólyomfiókák) 3 16
438. Plescan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 3 14
439. Szabó Botond Dániel (Tapolcai Minimanók) 3 14
440. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 3 16
441. Ádám Kristóf (Mini Talent SE) 3 16
442. Németh Csenge (Csepel Basket) 3 12
443. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3 14
444. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3 10
445. Halász Janka (Vasas Amazonok) 3 13
446. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 3 13
447. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 3 14
448. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3 15
449. Müller Dániel Marcell (MAFC Farkasrét) 3 16
450. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólyomfiókák) 3 16
451. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 3 16
452. Zsolnai Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 3 14
453. Simon Sebestyén (VUKE U11 Padányis Párducok) 3 10
454. Németh Marcell (Szent István Király/A - Ajka) 3 12
455. Illés Dániel Robin (MAFC Grosics) 3 12
456. Almási Márk (BKG-Veresegyház vegyes) 3 3
457. Feigl Ádám (Ifjú Sólyomfiókák) 3 16
458. Molnár Buda (Szent István Király/A - Ajka) 3 15
459. Raffael Elek Raul (Tatabányai Sport Club U11/B) 3 7
460. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 3 10
461. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK KisTigrisek) 3 11
462. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/A) 3 14
463. Kiss Míra (VESC U11) 3 14
464. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 3 14
465. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 3 2
466. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Leány/A) 3 16
467. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 3 10
468. Varga Roland (Radobasket Oroszlánok/B) 3 9
469. Geiger Richárd-József (Magicball Satu Mare) 3 12
470. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/A) 3 14
471. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3 16
472. Herczeg Ádám Rajmund (Vásárhelyi Tigrisek) 3 14
473. Gere Levente (Kecskeméti KA U11 Alfák) 3 13
474. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3 15
475. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Sasok) 3 14
476. Tóth Szófia Olivia (Csata Manók) 3 16
477. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 3 14
478. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth U11) 3 10
479. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3 14
480. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 3 12
481. Zlinszky Ábel (ICT Pilots Bicske) 3 12
482. Szilágyi Edömér (Magicball Satu Mare) 3 12
483. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 3 16
484. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 3 16
485. Czeibert Keve Zsombor (KASI/D) 3 15
486. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 3 14
487. Vincze Kristóf (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 3 8
488. Goda Kristóf (Pilis Basket) 3 12
489. Kovács Gergő (Monok SE) 3 14
490. Vanderlik Kristóf (KLKS Szomód) 3 14
491. Vinnai Bálint (Újpest-MT/A) 3 12
492. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 3 15
493. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Tigrisek) 3 16
494. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 3 10
495. Bánhidi Medárd Bálint (Fót SE Fiú) 3 12
496. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 3 16
497. Reznicsek Lénárd (MAFC Grosics) 3 17
498. Bolla Gergő (Szentgáli Sünik) 3 12
499. Sebestyén Miksa (MAFC Csiki) 3 11
500. Avasan Bogdan (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 3 11
501. Tatár Adrián (Kaszás Minik) 3 10
502. Szabó Lóránt (MEAFC Csibészek) 3 11
503. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 3 16
504. Berta Manna Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 3 14
505. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/A) 3 14
506. Kárpáti Zsigmond (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 3 12
507. Sipőcz Mira (Hévíz SK - U11) 3 16
508. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 3 16
509. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 3 12
510. Szállási Domonkos (Ziccer Bocsok) 3 16
511. Bajkai Nimród (Csepel Basket) 3 8
512. Farkas Zente Péter (Tapolcai Minimanók) 3 6
513. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 3 16
514. Király András Kolumbusz (Szentendrei Kölyökfarkasok) 3 16
515. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Tigrisek) 3 15
516. Soltész Mirkó (Újpest-MT/B) 3 14
517. Horvát Anna (Csata Garfield) 3 14
518. Mészáros Milán (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3 12
519. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3 14
520. Bottlik Mihály (DKKA Minyonok) 3 14
521. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 3 13
522. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 3 16
523. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 3 14
524. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 3 10
525. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 3 12
526. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 3 14
527. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/A) 3 22
528. Horváth Gábor Nátán (NKA Pécs fiú U11/B) 3 16
529. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3 14
530. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 3 14
531. Nyáry Zalán Leó (Kőbányai Darazsak/B) 3 14
532. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3 13
533. Szabó Kristóf (Mini Talent SE) 3 15
534. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U11 Leány) 3 16
535. Nagy Ernő Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 3 12
536. Gulácsy Hanga Mimi (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3 15
537. Bindics Balázs (Kecskeméti KA U11 Alfák) 3 7
538. Varga Mira (DIFE KK U11 DERECSKE) 3 14
539. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 3 14
540. Baják Márk (Újpest-MT/B) 3 10
541. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 3 6
542. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 3 12
543. Dobszai Kristóf (KLKS Homoktövis) 3 12
544. Spátay Patrik (Újpest-MT/B) 3 14
545. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 3 16
546. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 3 16
547. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs u11 fiú) 3 11
548. Pókó Marcell Mirkó (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 3 12
549. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 3 16
550. Zoller Liliána (Kaszás KisBoszik) 3 16
551. Turzó Levente (Csepel Basket) 3 8
552. Szilágyi Dániel (DKKA Ördögök) 3 14
553. Eisler Márk (Cívis KK KisTigrisek) 3 13
554. Aranyosi Arnold (EKE U11) 3 16
555. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3 14
556. Ungvári Botond László (KASI/D) 3 11
557. Kiss Maximilián (Kéksárga Zsiráfok) 3 14
558. Kántor Abigél (Zsákoló Zsiráfok) 3 12
559. Vincz Ábel (DKKA Ugrómókusok) 2 16
560. Gáll Bence Milán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 2 8
561. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 2 16
562. Tényi Nimród Lajos (MAFC Csiki) 2 14
563. Ágner Hanga (Várpalota Gepárdok) 2 12
564. Kulacs Mária (Villámló Kovácsok) 2 12
565. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 2 10
566. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 2 12
567. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/C) 2 12
568. Hózensteiner Maja (Kanizsai Mókusok) 2 16
569. Haidu-Mare Kristóf (Magicball Satu Mare) 2 14
570. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U11) 2 16
571. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs u11 fiú) 2 12
572. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 2 14
573. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 2 16
574. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 2 10
575. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 2 14
576. Antal Zétény (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 2 7
577. Vancsics Dániel Gábor (BSC Pandák) 2 16
578. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 16
579. Horváth Alina Amira (Gödi SE Vadmacskák) 2 16
580. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 12
581. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 2 12
582. Gyermán Léna (NKA Pécs U11 Leány) 2 2
583. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 14
584. Hajdu Enikő (NKA Pécs U11 Leány) 2 12
585. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 2 16
586. Serbán Sára (NYÍKSE Tűzvirágok) 2 14
587. Forrás Alexander (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 14
588. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 2 14
589. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 2 16
590. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 2 16
591. Erős Zalán (EKE U11) 2 14
592. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 2 10
593. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 2 17
594. Hobok Bercel (Tapolcai Szöcskék) 2 16
595. Csurgai Martin (Pityke KSE) 2 10
596. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U11 Leány) 2 14
597. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 2 16
598. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 2 14
599. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 15
600. Rendek Sebestyén (Monor SE/A) 2 11
601. Virgoncz Dávid (Dorozsmai Darvak) 2 12
602. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 2 9
603. Czakó Zsombor (Budapesti Bikák U11) 2 4
604. Németh Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 2 12
605. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek) 2 12
606. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 14
607. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/A) 2 26
608. Markó Levente (Pásztói SZSE-Kisördögök) 2 16
609. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 2 16
610. Rédei Márton (FKE kenguruk) 2 12
611. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 2 14
612. Csiszér Joel (KLKS Angoltagozatos) 2 20
613. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 2 10
614. Gál Zalán (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 4
615. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 2 12
616. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 2 15
617. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2 16
618. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U11) 2 14
619. Pető Zsolt (Pilis Basket) 2 14
620. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U11) 2 10
621. Buzogány Lia (Kaszás Mini Boszik) 2 12
622. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 2 14
623. Kelemen Laura Emma (Kaszás Mini Boszik) 2 12
624. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 16
625. Hillier Kornél (PaSa Csillagai) 2 12
626. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 2 16
627. Csermák Lőrinc (MAFC Csiki) 2 10
628. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 2 14
629. Béndek Péter (Fűzfői AK) 2 12
630. Kubinszky Anna (Hunyadis Darazsak) 2 12
631. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 12
632. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Vadmacskák) 2 16
633. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 14
634. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U11) 2 14
635. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 2 16
636. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 2 12
637. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 2 14
638. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth U11) 2 12
639. Kormos András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 16
640. Varga Áron (BSC Pingvinek) 2 16
641. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 2 16
642. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs U11/C) 2 12
643. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 2 14
644. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 2 10
645. Nagy Bende Dominik (Kecskeméti KA U11 Alfák) 2 14
646. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 13
647. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 2 16
648. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 2 15
649. Harmati Emma (VMG DSE) 2 14
650. Novák Dominik (Ifjú Sólyomfiókák) 2 16
651. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U11) 2 15
652. Jankovits Lili Adél (Kaszás Mini Boszik) 2 12
653. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 2 16
654. Somos Róza (Vasas Amazonok) 2 16
655. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 2 14
656. Varga Bella (Feketés Darazsak) 2 6
657. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 2 10
658. Dósa Gréta (DVTK Miskolc) 2 16
659. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 2 15
660. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U11) 2 13
661. Sajti Zsigmond (BKG-Veresegyház vegyes) 2 6
662. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 12
663. Nagy Nándor (KLKS Szomód) 2 14
664. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 2 14
665. Szalai Bálint (EKE U11) 2 14
666. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 2 16
667. Szuromi Bendegúz (Sláger U-11) 2 14
668. Káli Balázs (Újpest-MT/B) 2 2
669. Dirner Márk (Szolnoki Viperák) 2 14
670. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 2 16
671. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 8
672. Potsa Benedek (Szegedi Mókusok) 2 12
673. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 2 12
674. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 16
675. Pasztorális Ádám (Optofit-VKB Vác U11) 2 14
676. Budai Mihály (CEKK) 2 14
677. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U11) 2 16
678. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 2 11
679. Czibula Olivér (FKE kenguruk) 2 12
680. Farkas István (BSC Fiú) 2 10
681. Suchamel Krisztián Attila (TF U11) 2 6
682. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 2 16
683. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U11/A) 2 14
684. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U11) 2 15
685. Tóbiás Ajna Julianna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2 16
686. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 2 11
687. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 2 16
688. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 2 16
689. Molnár Emma (BSC Lány) 2 11
690. Bóka János Pál (Monor SE/B) 2 14
691. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 2 16
692. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok) 2 12
693. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 13
694. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 2 16
695. Nagy-Hegedüs Mátyás (AF-Velencei Csukák) 2 14
696. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 2 16
697. Horváth Gergely (MAFC Grosics) 2 16
698. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 2 10
699. Kántor László (BKG AKADÉMIA U11) 2 16
700. Simon-Toldik Bene (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2 5
701. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 2 10
702. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 2 10
703. Molnár Milán (Hévíz SK - U11) 2 16
704. Major Donát (Budafoki Bolhák) 2 16
705. Beszeda Laura (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 16
706. Balog Dénes Bendegúz (Kaszás Minik) 2 6
707. Böröcz Nándor (DKKA Vezérek) 2 16
708. Trukmüller Máté (Tatabányai Sport Club U11/A) 2 14
709. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 2 16
710. Horányi Barna (BSC Pingvinek) 2 12
711. Vitkóczi Viktor (Uni TSE U11 Tata) 2 10
712. Ferenczi Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 2 12
713. Szomor Bálint (BKG-Veresegyház vegyes) 2 9
714. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 14
715. Babos Jázmin (MTK Budapest) 2 14
716. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 2 10
717. Hatvanyi Zoltán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 2 5
718. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs U11/C) 2 16
719. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 14
720. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket) 2 8
721. Répási Regő Róbert (RICSILLA) 2 16
722. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 2 12
723. Pék Benedek (EKE U11) 2 16
724. Zsadányi Zsombor (TFSE) 2 14
725. Sipos Zalán (BSC Pandák) 2 16
726. Szalai Szofi Lídia (Zsákoló Zsiráfok) 2 13
727. Mészáros Luca (VESC U11) 2 12
728. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 2 12
729. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 2 16
730. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Leány/A) 2 11
731. Becsák Dániel (Tatabányai Sport Club U11/A) 2 13
732. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 2 16
733. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 2 12
734. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 2 16
735. Szöllősi Attila Hunor (AF-Velencei Csukák) 2 16
736. Ress Kornél (BSC Fiú) 2 16
737. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 2 16
738. Vörös Szofi Olivia (TF U11) 2 8
739. Dihen Kornél Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 12
740. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 2 16
741. Magyari Hanna (Uni TSE U11 Tata) 2 14
742. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 2 10
743. Lipovits Marcell (Pilis Basket) 2 12
744. Lauber Péter Maximilián (Sláger U-11) 2 14
745. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs U11/C) 2 8
746. Puskás Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 2 16
747. Bogdán Zsombor (MAFC Csiki) 2 8
748. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U11) 2 10
749. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház vegyes) 2 14
750. Bencze Bendegúz Gábor (NYKK Eötvös U11/B) 2 11
751. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 2 14
752. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 2 12
753. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 2 12
754. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 2 15
755. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 15
756. Fekete Áron (Zuglói Sasok Herman) 2 16
757. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 2 14
758. Ádám Rikárdó László (NYÍKSE Tűzlabdák) 2 8
759. Gajda Dénes (Kerepesi VSE) 2 4
760. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 2 12
761. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 2 12
762. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KI) 2 12
763. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 2 13
764. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 15
765. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 14
766. Katona Nándor (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2 5
767. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE/A) 2 16
768. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 2 13
769. Nemes Bence (MAFC Grosics) 2 15
770. Horváth Hanna Sára (Radobasket Oroszlánok/B) 2 8
771. Kovács Nóra (TARR KSC Szekszárd/A) 2 16
772. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 2 14
773. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 2 16
774. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 2 16
775. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U11) 2 6
776. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 2 13
777. Spatar Horea (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 2 13
778. Marossy Barnabás Erik (Németvölgyi Bocsok) 2 9
779. Takács Maja Rozi (Csípős Darazsak) 2 16
780. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 2 14
781. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 2 13
782. Lakatos Vanda (KS Szeged Vadmacskák) 2 13
783. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U11) 2 14
784. Barucha Levente (KASI/D) 2 3
785. Futó Balázs (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 12
786. Andrássy Bence (DKKA Ördögök) 2 16
787. Bartók Marcell (PSE Párducok) 2 14
788. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 16
789. Kovács Máté (KLKS Homoktövis) 2 16
790. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét) 2 12
791. Bakos Benedek (Radobasket Oroszlánok/B) 2 18
792. Rozsnyói Noel Benjamin (BSC Pingvinek) 2 16
793. Madler Milos (Zuglói Sasok) 2 12
794. Stern Sára (BEAC Újbuda KA/C) 2 13
795. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 2 14
796. Kovács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 2 9
797. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/A) 2 8
798. Kovács Botond (Szolnoki Sasok) 2 15
799. Sulányi Péter László (MAFC Farkasrét) 2 14
800. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 14
801. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 12
802. Palyov Lilien (NKA Pécs U11/C) 2 8
803. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod) 2 14
804. Polgár Máté (Körmendi Törpördögök/B) 2 12
805. Kerecsen Nándor (VUKE U11 Deákos Dongók) 2 10
806. Uta Rafael (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 2 10
807. Szigetvári László Péter (KLKS Angoltagozatos) 2 10
808. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 2 8
809. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2 16
810. Bálind Csenge (KKC Hetény) 2 14
811. Leitner András (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 11
812. Tóth Mína (Szent István Király/B - Ajka) 2 14
813. Nagy Nolen (Dorozsmai Darvak) 2 14
814. Tóth Koós Dávid (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 11
815. Hudák Soma (KLKS Homoktövis) 2 15
816. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2 4
817. Hegedüs-Ari Anna (DKKA Tigrisek) 2 16
818. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 2 14
819. Mátyási Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2 12
820. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 2 12
821. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2 16
822. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 2 16
823. Kéri Kornélia (CEKK Cegléd UP) 2 16
824. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 14
825. Stoica Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 2 9
826. Osztovits Róza Matild (Kaszás KisBoszik) 2 12
827. Kapornaki Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2 12
828. Krajcsovszki András (Marcali Szürkefarkasok) 2 12
829. Zsuró Ádám (Cívis KK Tigrisek) 2 16
830. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 8
831. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 2 13
832. Jónyer Zsombor (MEAFC Csibészek) 2 14
833. Sashalmi Barnabás (DKKA Ördögök) 2 14
834. Kovács Gellért (SZKHSE U11) 2 14
835. Borsodi Kiss Gergő (BLF Bolhák) 2 12
836. Éger Máté (MEAFC Kossuth U11) 2 12
837. Dutka Dorka (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 14
838. Varga Flóra Izabella (Csata Garfield) 2 16
839. Tóth Gábor Ádám (Óbudai Kaszások/B) 2 15
840. Tóth Dávid (Kecskeméti KA U11 Alfák) 2 13
841. Varga Olivér Félix (VUKE U11 Deákos Dongók) 2 12
842. Luputu Radu Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 2 13
843. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 2 12
844. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 2 14
845. Padragi Gellért (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 14
846. Simon Hanna (VESC U11) 2 14
847. Éles-Tolnai Máté (KASI/B) 2 12
848. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/A) 2 10
849. Szilágyi Ákos (Újfehértói Sportklub) 2 10
850. Tóth Zsigmond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 12
851. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 2 6
852. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 16
853. Böde Máté (Zuglói Sasok) 2 14
854. Kiss Enikő (Fót SE Leány/A) 2 14
855. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 2 8
856. Jakab Zétény (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2 4
857. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2 12
858. Henn Donát (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2 4
859. Ábel Ádám (Szolnoki Viperák) 2 10
860. Sarkadi Gellért (Tapolcai Szöcskék) 2 16
861. Andorkó Léna (Kaszás Mini Boszik) 2 12
862. Korcz Levente (Tapolcai Szöcskék) 2 12
863. Spadafora Luigi (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 2 3
864. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U11) 2 12
865. Perkó Rajmund (Kanizsa Kosárlabda Klub) 2 8
866. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 2 14
867. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 2 16
868. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/A) 2 9
869. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 15
870. Zsebe Dávid Róbert (KASI/A) 2 16
871. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 12
872. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 2 16
873. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 2 11
874. Bottlik Nóra (DKKA Minyonok) 2 12
875. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2 10
876. Csiszár Ádám (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 8
877. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 2 16
878. Madarász Anna Sarolta (BEAC Újbuda KA/B) 2 15
879. Simon Eszter (NKA Pécs U11 Leány) 2 12
880. Abrihan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 2 15
881. Felber Vilmos Márton (Zuglói Sasok Herman) 2 16
882. Patócs Vilmos György (Pilis Basket) 2 10
883. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/A) 2 11
884. Erdmann Vanda Lilla (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 2 11
885. Maár Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 2 8
886. Füredi Benett (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 12
887. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 2 4
888. Németh Milán (Békéscsabai KK) 2 11
889. Kovács Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 2 12
890. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U11) 2 14
891. Fülöp Csongor (Marcali Szürkefarkasok) 2 14
892. Szabó Blanka (SEZE) 2 16
893. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 12
894. Molnár Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 15
895. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 8
896. Guller Rozália (Vasas Amazonok) 2 17
897. Bogár Albert János (Szolnoki Viperák) 2 6
898. Horváth Mihály (Zuglói Sasok Herman) 2 15
899. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 2 14
900. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 2 14
901. Kerekes Márk Gábor (Cívis Efrém Kenguruk ) 2 13
902. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 2 16
903. Szép Péter Samu (Hévíz SK - U11) 2 12
904. Szilassy Ádám (DKKA Vezérek) 2 14
905. Baumgartner Maja Hanna (Csípős Darazsak) 2 15
906. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 2 11
907. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 2 16
908. Horváth Péter (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2 14
909. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 2 10
910. Himer Bence Gábor (Sláger U-11) 2 13
911. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 2 16
912. Papp Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 2 8
913. Cutureanu Mateea (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 2 11
914. Farkas Mirkó (Nyírpazonyi KE) 2 14
915. Dukai Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 7
916. Csóka Brájen Kristóf (S&T U11) 2 12
917. Budai Erik (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 19
918. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 2 9
919. Barabás Csongor Ferenc (DKKA Darazsak) 2 14
920. Kis-Szitár Márkó (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 15
921. Nyakas Adél (BEAC Újbuda KA/C) 2 14
922. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1 16
923. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 4
924. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 1 12
925. Kertész Lilla (Cívis KK Fehértigrisek) 1 16
926. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1 16
927. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1 16
928. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/C) 1 8
929. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 1 16
930. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 1 14
931. Márton Bernát (Pityke KSE) 1 14
932. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 16
933. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 12
934. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 16
935. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA) 1 16
936. Bíró Loretta Léna (BSC Lány) 1 14
937. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U11 Leány) 1 10
938. Dzsida Vince (SZKHSE U11) 1 15
939. Szabó Lili (SEZE) 1 16
940. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 1 16
941. Lukács Márk (Gyáli BKSE Apródok) 1 16
942. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 1 12
943. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 15
944. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 1 17
945. Csepi Márton (Kerepesi VSE) 1 2
946. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 1 16
947. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1 16
948. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 1 14
949. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 1 9
950. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 12
951. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 1 11
952. Kovács Kornél (Monor SE/A) 1 13
953. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 1 16
954. Bukta Benedek (MEAFC Csibészek) 1 4
955. Széll Izabell (Záhonyi Zsiráfok) 1 8
956. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 1 8
957. Bohórquez-Benke Leonóra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1 16
958. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 1 14
959. Kovács Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 1 14
960. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U11/A) 1 16
961. Csávás Anna (DVTK Miskolc) 1 14
962. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 1 9
963. Kerekes Áron (Cívis KK Tigrisek) 1 16
964. Végh Zétény (Tapolcai Minimanók) 1 12
965. Réczi Patrik (FTSI Platán Iskola) 1 12
966. Träger Tamás Péter (TFSE) 1 14
967. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 1 15
968. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 1 16
969. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1 16
970. Zeke Samu (MAFC Farkasrét) 1 18
971. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 1 16
972. Németh Ronen (Deákos Darazsak) 1 10
973. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club U11/A) 1 16
974. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/A) 1 16
975. Varga Zétény (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1 13
976. Tóth Áron (Budapesti Bikák U11) 1 14
977. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 1 16
978. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1 14
979. Siklós Marcell (MAFC Csiki) 1 12
980. Soltész Balázs (Sláger U-11) 1 12
981. Bősze Odett (Szentgáli Sünik) 1 12
982. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1 14
983. Kiss Gellért (Pásztói SZSE-Kisördögök) 1 16
984. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 1 12
985. Sprencz Bíborka (SEZE) 1 16
986. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 1 15
987. Csergő Dominik Valentin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 10
988. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 1 14
989. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK - U11) 1 14
990. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 1 12
991. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 1 11
992. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház vegyes) 1 10
993. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 1 12
994. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 1 14
995. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 14
996. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U11) 1 16
997. Báthory Zsófia (KS Szeged Vadmacskák) 1 12
998. Király Adél (Békéscsabai KK) 1 14
999. Varga Vilmos Krisztián (Szolnoki Viperák) 1 16
1000. Juhász Szintia Kinga (Lackneros Darazsak) 1 12
1001. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 13
1002. Kecskés András (VMG DSE) 1 14
1003. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1 14
1004. Bárkányi Donát (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1 14
1005. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 1 14
1006. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/A) 1 14
1007. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek) 1 5
1008. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 1 16
1009. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 8
1010. Kovács András (VUKE U11 Padányis Párducok) 1 9
1011. Kovács Noel Attila (Szolnoki Viperák) 1 12
1012. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 1 16
1013. Zolnai Csaba (BSC Mini Titánok) 1 6
1014. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 1 16
1015. Kovács Kolos (SZKHSE U11) 1 15
1016. Szegleti Noel (Sólyomfiókák) 1 12
1017. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1 16
1018. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 1 14
1019. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 16
1020. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U11) 1 12
1021. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 1 12
1022. Mendöli-Tóth Balázs (BSC Fiú) 1 12
1023. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 1 12
1024. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 1 14
1025. Kiss Dániel (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1 15
1026. Koranis Lukas (MAFC Farkasrét) 1 14
1027. Hajdu Blanka (Csata Manók) 1 14
1028. Kozma-Vantova Zétény (KLKS Angoltagozatos) 1 12
1029. Fábián Márton (Békéscsabai KK) 1 2
1030. Papp Viktor (BEAC Újbuda KA/C) 1 6
1031. Takács Olivér Levente (Szent István Király/B - Ajka) 1 4
1032. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 1 9
1033. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1 16
1034. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1 16
1035. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1 16
1036. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 1 16
1037. Czompoly Zsófia (Csata Garfield) 1 12
1038. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 12
1039. Péter Lili (KWBC Körmend) 1 14
1040. Kun Abigél (KS Szeged Vadmacskák) 1 14
1041. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1 16
1042. Pócza Vilmos (NKA Pécs fiú U11/B) 1 8
1043. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 1 6
1044. Torma Máté (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1 16
1045. Ruba Karolyne Rose-Mary (Magicball Satu Mare) 1 14
1046. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 15
1047. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1 16
1048. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 8
1049. Tóth Soma Szabolcs (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1 14
1050. Szigeti Donát (Szent István Király/A - Ajka) 1 16
1051. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Grosics) 1 13
1052. Légrádi Merse Máté (BSC Pingvinek) 1 14
1053. Princz Balázs (Sláger U-11) 1 8
1054. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 1 14
1055. Végh Levente (BSC Fiú) 1 16
1056. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 1 16
1057. Bacsó Virág (Sláger U-11) 1 14
1058. Hegedűs András (MEAFC Kossuth U11) 1 14
1059. Orbán Nóra (Kéksárga Okapik) 1 16
1060. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 1 12
1061. Graziano Dominik (KVSE Kémények U11) 1 14
1062. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 1 13
1063. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 1 15
1064. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 1 14
1065. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét) 1 10
1066. Mészáros Matán (Vasas Akadémia U11) 1 6
1067. Bénard Jojo János (KLKS Angoltagozatos) 1 15
1068. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 1 14
1069. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 1 12
1070. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 1 10
1071. Töttös Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1 16
1072. Berecz Botond (Budafoki Békák) 1 14
1073. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 1 12
1074. Hegedüs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1 16
1075. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1 15
1076. Szakács Bálint (Sólyomfiókák) 1 7
1077. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1 14
1078. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/A) 1 10
1079. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 1 8
1080. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1 13
1081. Baricsa Szilárd (Kerepesi VSE) 1 10
1082. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1 15
1083. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth U11) 1 16
1084. Farkas Liza (Csípős Darazsak) 1 16
1085. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 1 13
1086. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 1 12
1087. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 1 14
1088. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1 10
1089. Nagy Tamás Imre (Ziccer Kistigrisek) 1 10
1090. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1 2
1091. Sós Titusz (Kerepesi VSE) 1 10
1092. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE/A) 1 15
1093. Szabó Csenge (Tapolcai Szöcskék) 1 16
1094. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 1 8
1095. Závodszky Hédi Borbála (Csata Manók) 1 14
1096. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 1 11
1097. Nyéki Dániel Bálint (Budafoki Ebihalak) 1 14
1098. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1 16
1099. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs U11/C) 1 14
1100. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1 14
1101. Gút Gergő (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1 15
1102. Hornok Bence (Budafoki Ebihalak) 1 8
1103. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 1 9
1104. Kiss Levente (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1 16
1105. Moór Franciska Éda (DKKA Tigrisek) 1 16
1106. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1 16
1107. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 1 12
1108. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 1 12
1109. Balázs Gergő (MAFC Csiki) 1 2
1110. Koreny Krisztián (Pásztói SZSE-Kisördögök) 1 14
1111. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök/B) 1 12
1112. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 1 10
1113. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1 10
1114. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 1 9
1115. Csille André (NKA Pécs fiú U11/B) 1 14
1116. Benyó Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1 12
1117. Bindics Máté (BSC Pingvinek) 1 14
1118. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/A) 1 16
1119. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 1 14
1120. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 1 3
1121. Kovács Áron Dusán (KASI/C) 1 14
1122. Hahn Balázs (NKA Pécs u11 fiú) 1 16
1123. Sinka Levente (Németvölgyi Bocsok) 1 10
1124. Győrfi Péter József (KVSE Kémények U11) 1 12
1125. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1 20
1126. Szűcs Viktória (Mini Talent SE) 1 7
1127. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 1 14
1128. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 1 11
1129. Szabó Emma (DKKA Tigrisek) 1 15
1130. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 8
1131. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U11) 1 16
1132. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 1 14
1133. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 14
1134. Katona Kornél (Cívis KK Tigrisek) 1 16
1135. Sashalmi Lilien (Török Sasfiókák) 1 23
1136. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Minimanók) 1 14
1137. Balotai Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1 14
1138. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 1 14
1139. Mizik Lana Lili (Uni TSE U11 Tata) 1 12
1140. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 13
1141. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 1 15
1142. Bárány Péter (Mini Talent SE) 1 9
1143. Joó Léna (VMG DSE) 1 12
1144. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 1 13
1145. Gángó Hanna (Szentgáli Sünik) 1 10
1146. Hrabovszki Marcell (Szolnoki Viperák) 1 10
1147. Tóth Levente (Cívis KK Tigrisek) 1 14
1148. Deák Korinna (NKA Pécs U11 Leány) 1 14
1149. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 1 14
1150. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 1 15
1151. Ezer Balázs (Kaszás Minik) 1 12
1152. Pál Zsombor (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1 13
1153. Berki Tamás (BSC Pandák) 1 9
1154. Baráth Milán (Cívis KK Jaguárok) 1 12
1155. Forrai Attila (GYKSE Szekszárd) 1 6
1156. Makk Vilmos (Radobasket Oroszlánok/A) 1 6
1157. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 1 13
1158. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház vegyes) 1 7
1159. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots Bicske) 1 8
1160. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 1 8
1161. Igaly Csaba Vajk (MAFC Csiki) 1 10
1162. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 1 10
1163. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 1 12
1164. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 1 12
1165. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 14
1166. Polgár Péter (Pityke KSE) 1 2
1167. Szili Kristóf (DKKA Ugrómókusok) 1 16
1168. Barcsai Zalán (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 13
1169. Zsikla József Marcell (CEKK) 1 14
1170. Kis Izabella (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 13
1171. Romhányi Richárd (CEKK Cegléd UP) 1 12
1172. Nagy Márton (BSC Fiú) 1 11
1173. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 1 10
1174. Mayer Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 1 10
1175. Németh Zsombor (BSC Pandák) 1 14
1176. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/C) 1 12
1177. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U11) 1 6
1178. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U11) 1 10
1179. Papp Maxim (BSC Pandák) 1 14
1180. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 1 14
1181. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 1 9
1182. Hajnal Málna Orsolya (Csípős Darazsak) 1 17
1183. Lupse Maria (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1 13
1184. Tanács Petra (Szegedi Mókusok) 1 12
1185. Patik Ádám (Szegedi Mókusok) 1 4
1186. Ondok Zalán (CEKK) 1 16
1187. Földi Ádám (Budafoki Bolhák) 1 10
1188. Takács Soma (PSE Párducok) 1 10
1189. Török Attila Sándor (Zuglói Sasok) 1 10
1190. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 1 14
1191. Virányi Liza (BKG-Veresegyház vegyes) 1 11
1192. Dávid Anna (Harcos Darazsak) 1 8
1193. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 1 16
1194. Orosz Olívia (DVTK Miskolc) 1 14
1195. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 1 16
1196. Góman Csaba Noel (Óbudai Kaszások/B) 1 11
1197. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 1 12
1198. Subsics Vencel (Ifjú Sólyomfiókák) 1 6
1199. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 16
1200. Forgács Dénes (TF U11) 1 4
1201. Győri Vincent (Zuglói Sasok) 1 8
1202. Kiss Zalán Mátyás (Pilis Basket) 1 13
1203. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 1 14
1204. Spala Csenge Virág (DVTK Akadémia/B) 1 12
1205. Fridrich Nadin (BEAC Újbuda KA/B) 1 12
1206. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/A) 1 10
1207. Gonda Borbála (Optofit-VKB Vác U11) 1 8
1208. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 1 8
1209. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK - U11) 1 16
1210. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 1 8
1211. Csiha Levente (Százhalombattai KSE/B) 1 11
1212. Kámán Péter (KLKS Szomód) 1 14
1213. Benczik Zsombor (NKA Pécs U11/C) 1 6
1214. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1 6
1215. Török Zsombor (Gödi SE Gödények) 1 6
1216. Mocsi Bercel Décse (KLKS Szomód) 1 10
1217. Fister Márk Bonca (DKKA Minyonok) 1 14
1218. Fényes Veronika (Csata Garfield) 1 15
1219. Kanyó Bercel Nimród (Kaszás Minik) 1 8
1220. Schmidt Beáta (Zalakarosi Fókák) 1 12
1221. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 1 8
1222. Igaz Barabás (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1 12
1223. Lenner Panna (Kaszás Mini Boszik) 1 4
1224. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1 14
1225. Bányai Levente Vilmos (Óbudai Kaszások/B) 1 14
1226. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1 14
1227. Németh Zsombor Péter (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1 5
1228. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1 10
1229. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 1 10
1230. Sprencz Boróka (SEZE) 1 16
1231. Tarr Konrád Benedek (BKG-Veresegyház vegyes) 1 6
1232. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1 12
1233. Pergel Ádám (Százhalombattai KSE/B) 1 6
1234. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club U11/B) 1 7
1235. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 16
1236. Boldizsár Bence (NKA Pécs U11/C) 1 8
1237. Kasza Gergő (Fót SE Fiú) 1 11
1238. Takács Luca (Csípős Darazsak) 1 12
1239. Szarka Zalán (Ziccer Kistigrisek) 1 12
1240. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 1 13
1241. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 1 16
1242. Kéri Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 1 14
1243. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 1 14
1244. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 1 16
1245. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 1 16
1246. Havasi Dániel Norbert (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1 4
1247. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 1 10
1248. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 1 13
1249. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1 18
1250. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club U11/A) 1 16
1251. Terdik Benedek (Cívis KK KisTigrisek) 1 6
1252. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 1 12
1253. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 1 11
1254. Toldi Gergő (Budafoki Ebihalak) 1 14
1255. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 1 9
1256. Varga Zalán (GYKSE Szekszárd) 1 4
1257. Lángi Johanna (S&T U11) 1 2
1258. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház vegyes) 1 7
1259. Gayer Máté (Kozármisleny SE) 1 1
1260. Rocsa Róbert (Szentesi KK) 1 6
1261. Szongoth-Kukán András (MAFC Grosics) 1 12
1262. Bisztritsányi Zille (BEAC Újbuda KA/B) 1 6
1263. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 1 16
1264. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1 12
1265. Fülöp Anna Bianka (Deákos Darazsak) 1 12
1266. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE/B) 1 14
1267. Gálosi Gellért Péter (Pécsi VSK Fiú) 1 10
1268. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 1 10
1269. Csendom Bence (MEAFC Basket Bulls) 1 10
1270. Boda Kornél (BKG-Veresegyház vegyes) 1 9
1271. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 1 9
1272. Krieg Nina (Vasas Amazonok) 1 16
1273. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U11) 1 8
1274. Rus Sasha (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1 15
1275. Kóger Sára Réka (Szent István Király/A - Ajka) 1 14
1276. Badura Misa (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 13
1277. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 1 16
1278. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 1 14
1279. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 1 13
1280. Medvegy Márk (ESMTK - TF - JAK U11) 1 16
1281. Török Lukács (Gödi SE Gödények) 1 4
1282. Lázár Dominik (DKKA Ugrómókusok) 1 4
1283. Sabján Noel Kristóf (KASI/D) 1 4
1284. Ionut Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1 15
1285. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 6
1286. Paár Benedek Zoltán (BKG-Veresegyház vegyes) 1 6
1287. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1 14
1288. Tóth Emili (Szent István Király/B - Ajka) 1 14
1289. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 1 8
1290. Bákány Lilien Noémi (NYÍKSE Tűzlabdák) 1 10
1291. Pilz Patrik Soma (Vasas Akadémia U10) 1 10
1292. Sárfy Lili Andrea (Tapolcai Minimanók) 1 12
1293. Trapp Milán (Malév Kobrák) 1 14
1294. Bankó Levente (Körmendi Törpördögök/A) 1 26
1295. Bencsics Zoé (Kőbányai Darázslányok/B) 1 16
1296. Agbemasu Vanessza (Csata Manók) 1 16
1297. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 1 10
1298. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 1 2
1299. Csik Fanni (Törekvés Törpillák) 1 15
1300. Erdős Linda (Kaszás KisBoszik) 1 12
1301. Varga Jázmin (KWBC Körmend) 1 14
1302. Lágler Bence Róbert (Józsefvárosi KC) 1 6
1303. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 1 14
1304. Molnár Zalán (Kerepesi VSE) 1 8
1305. Krankovits Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1 12
1306. Lázár Panna (CEKK Cegléd UP) 1 12
1307. Szendi Zétény Ambrus (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1 4
1308. Beliczki Dániel (Ziccer Kistigrisek) 1 9
1309. Sós Vince (Cívis KK Jaguárok) 1 12
1310. Korcsmáros Amira (Magicball Satu Mare) 1 10
1311. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 1 10
1312. Gossler Emma Magdolna (Gödöllői Sport Klub) 1 16
1313. Szalma Olga (KKC Mátyás) 1 16
1314. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 1 16
1315. Sárkány Bora (MTK Budapest) 1 14
1316. Szabó Rozi (NKA Pécs U11 Leány) 1 14
1317. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 14
1318. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 1 14
1319. Elek Benjámin (KASI/D) 1 6
1320. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 16
1321. Danku Attila Péter (Szolnoki Viperák) 1 10
1322. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Tigrisek) 1 14
1323. Szántó Sára (Fót SE Leány/A) 1 14
1324. Árva Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1 4
1325. Kovács Soma (SZKHSE U11) 1 16
1326. Hadas Hanga (BKG AKADÉMIA U11) 1 12
1327. Fritz Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1 12
1328. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 1 14
1329. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 14
1330. Kabai Noel György (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1 16
1331. Propst Hunor-Márton (Magicball Satu Mare) 1 12
1332. Gerencsér Alex (Újpest-MT/B) 1 12
1333. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 1 13
1334. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 1 14
1335. Izsó Máté (Malév Kobrák) 1 14
1336. Oláh Magor Bonifác (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 15
1337. Török Zente (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 8
1338. Koczka Szófia (Kéksárga Okapik) 1 16
1339. Igaz Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1 16
1340. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 1 10
1341. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1 11
1342. Végh Barnabás Péter (Kozármisleny SE) 1 12
1343. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Jaguárok) 1 14
1344. Torossy Zsombor (BLF Bolhák) 1 14
1345. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/B) 1 16
1346. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 1 16
1347. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1 10
1348. Mujzer Diána (BEAC Kapibarák) 1 10
1349. Südi Liza (Török Sasfiókák) 1 16
1350. Rágyanszky Virág (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1 1
1351. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 1 16
1352. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 1 12
1353. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth U11) 1 10
1354. Frank Flórián (KASI/B) 1 16
1355. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 1 4
1356. Szűcs Dominik István (Fót SE Fiú) 1 6
1357. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 1 16
1358. Siklósy Gréta (CEKK) 1 14
1359. Szalai Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 16
1360. Tóth Panna (Törekvés Törpicúrok) 1 8
1361. Kovács Zalán (GYKSE Szekszárd) 1 8
1362. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 1 25
1363. Gelencsér Dániel (Erdért Szűcs) 1 12
1364. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/A) 1 12
1365. Huth Martin Sebastian (Radobasket Oroszlánok/B) 1 14
1366. Rácz Boglárka (Kőbányai Darázslányok/B) 1 6
1367. Szabó-Filip Barnabás (KLKS Homoktövis) 1 11
1368. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Fehértigrisek) 1 16
1369. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 1 15
1370. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 1 14
1371. Gáspár Mirkó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1 14
1372. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U11) 1 11
1373. Hatala Hunor (Egri Kék Oroszlánok) 1 4
1374. Soós Ruben (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1 12
1375. Vályi-Nagy Benjamin (BSC Pingvinek) 1 10
1376. Harangozó Mira (Korányis Zsiráfok) 1 14
1377. Rákos Konrád (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1 7
1378. Csipszer Panna Boglárka (Szentgáli Sünik) 1 14
1379. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 1 13
1380. Ónodi Bálint Milán (Zuglói Sasok) 1 13
1381. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 1 15
1382. Kovács Ákos Hunor (MAFC Csiki) 1 6
1383. Sztankó Zéta Csaba (Kéksárga Zsiráfok) 1 14
1384. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 14
1385. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 1 11
1386. Balaton Péter Vince (Marcali Szürkefarkasok) 1 8
1387. Szattlmayer Heléna (Villámló Kovácsok) 1 8
1388. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 1 10
1389. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 10
1390. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1 15
1391. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 12
1392. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét) 1 7
1393. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 14
1394. Nagy Alexander Győző (Erdért Szűcs) 1 16
1395. Varga Viktória (Zalakarosi Fókák) 1 11
1396. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 11
1397. Xuan Henri (Óbudai Kaszások/B) 1 11
1398. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U11) 1 14
1399. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 1 14
1400. Hinterdörfler Borisz Vladimír (NKA Pécs fiú U11/B) 1 4
1401. Bozóki István Levente (DKKA Ugrómókusok) 1 16
1402. Vida Zsófia (SEZE) 1 14
1403. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 1 8
1404. Pavelka Csanád Béla (Fűzfői AK) 1 8
1405. Sági Patrik Marcell (Szolnoki Viperák) 1 12
1406. Boncz Áron Ferenc (Erdért Szűcs) 1 8
1407. Csontos Adél (BLF Bolhák) 1 8
1408. Gombos Bence (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1 14
1409. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1 15
1410. Gimesi Elvira Matilda (Csípős Darazsak) 1 13
1411. Irambo Afonso Noah Benicio (Újpest-MT/B) 1 16
1412. Császár Bence (CEKK) 1 16
1413. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 1 14
1414. Simon Olivér (NKA Pécs u11 fiú) 1 14
1415. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 14
1416. Szeri Zalán (Szentesi KK) 1 12
1417. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1 12
1418. Csernó Dorka (Csata Manók) 1 12
1419. Bartók Olivér (PSE Párducok) 1 12
1420. Pósa Bálint (BSC Fiú) 1 10
1421. Lu-Ligetfalvi Zente (FKE kenguruk) 1 10
1422. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 1 10
1423. Szabó Péter Jenő (Békési Kis Gladiátorok) 1 16
1424. Orbán Réka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1 8
1425. Osgyáni Gábor (Tatabányai Sport Club U11/B) 1 8
1426. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 1 14
1427. Sásdi Vivien (BLF Bolhák) 1 6
1428. Kiss-Kónya Konor Alfonz (Kaszás Minik) 1 6
1429. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club U11/B) 1 6
1430. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 1 9
1431. Szikora Vince (Budapesti Honvéd SE/A) 1 3
1432. Lajos Miklós (NKA Pécs U11/C) 1 16
1433. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 1 16
1434. Visnyei Nóra (Gyáli BKSE Apródok) 1 10
1435. Friedsam Lilla (BSC Lány) 1 20
1436. Nagy Lili Bori (BSC Lány) 1 12
1437. Mészáros Bence Imre (Szentesi KK) 1 14
1438. Varga Fanni (NKA Pécs U11 Leány) 1 14
1439. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 1 15
1440. Füzi Barbara (KASI/C) 1 12
1441. Kajári Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/A) 1 16
1442. Krisneider Gréta (Százhalombattai KSE/B) 1 12
1443. Kovács Márton (Monor SE/A) 1 12
1444. Göndör Liliána (Erdért Szűcs) 1 14
1445. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod) 1 14
1446. Szabó-Bede Márk (Cívis KK KisTigrisek) 1 14
1447. Cristea Jázmin Ajándék (Tatabányai Sport Club U11/A) 1 10
1448. Barassó Zoé Nóra (KLKS Szomód) 1 10
1449. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 1 16
1450. Hangodi Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 12
1451. Deák- Zeffer Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1 6
1452. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 1 13
1453. Csábi Zita (Török Sasfiókák) 1 13
1454. Barkó Tamira Dorka (Erdért Szűcs) 1 14
1455. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 1 14
1456. F. Nagy Ádám (Cívis KK Tigrisek) 1 14
1457. Kiss Zsombor (Fót SE Fiú) 1 8
1458. Németh Jázmin (TARR KSC Szekszárd/A) 1 10
1459. Dukai István (Egri Kék Oroszlánok) 1 10
1460. Varró Ruben Dávid (Újpest-MT/B) 1 10
1461. Péter Zétény (MEAFC Kossuth U11) 1 11
1462. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1 12
1463. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 1 23
1464. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 1 14
1465. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1 16
1466. Keresi Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 1 12
1467. Nemes Vilmos (Óbudai Kaszások/B) 1 2
1468. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 1 16
1469. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 12
1470. Lukács Levente (KASI/B) 1 7
1471. Fauszt Marcell László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1 8
1472. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 1 12
1473. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1 16
1474. Károlyi Krisztián (Józsefvárosi KC) 1 11
1475. Maroșan Barnabás (Magicball Satu Mare) 1 2
1476. Jakucs-Herczeg Ambrus Gábor (BL Basket SE) 1 10
1477. Konkola Szabolcs (MVM-OSE Simbák U11) 1 15
1478. Tokodi Benedek (EKE U11) 1 14
1479. Vida Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 1 14
1480. Riegler Áron (Monok SE) 1 14
1481. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KI) 1 13
1482. Mádi Roland Mihály (NYÍKSE Tűzlabdák) 1 12
1483. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 1 10
1484. Stark Elza (ICT Pilots Bicske) 1 10
1485. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek) 1 9
1486. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U11) 1 12
1487. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1 12
1488. Szira Sára Zsuzsa (Mini Talent SE) 1 6
1489. Szoták Emma (BLF Bolhák) 1 12
1490. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1 12
1491. Horváth Anna Sára (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1 12
1492. Román Hugó (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1 16
1493. Veisz Korina (Szent István Király/A - Ajka) 1 16
1494. Király Roland Kristóf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1 5
1495. Kovács Kristóf Róbert (S&T U11) 1 10
1496. Gyüre Liza (Törekvés Törpicúrok) 1 5
1497. Mandrik Konrád (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1 5
1498. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 1 10
1499. Kontra Mátyás (PaSa Csillagai) 1 9
1500. Facsády Alexander Gábriel (Radobasket Oroszlánok/A) 1 9
1501. Sós Zoltán Antal (Mini Talent SE) 1 16
1502. Halász Bernát (VUKE U11 Városi Válogatott) 1 14
1503. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 1 20
1504. Steinmetz Máté (Budapesti Honvéd SE/B) 1 11
1505. György Bálint (Monok SE) 1 14
1506. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1 14
1507. Hartman Ákos (NKA Pécs u11 fiú) 1 10
1508. Boda Ferenc (Cívis KK Jaguárok) 1 10
1509. Orbán-Tállyai Dominik (Fót SE Fiú) 1 12
1510. Piskóti Róza (Cívis KK TK Macskák) 1 15
1511. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/A) 1 12
1512. Debreceni Marcell Sándor (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 3
1513. Kecskeméti Árpád (Zuglói Sasok) 1 3
1514. Siffmann Adél (DVTK Akadémia/B) 1 14
1515. Lenzsér Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1 8
1516. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Gödények) 1 10
1517. Sári Tamás Nimród (Cívis KK KisTigrisek) 1 12
1518. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1 14
1519. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi KK) 1 11
1520. Ragó Vendel (Zuglói Sasok Herman) 1 13
1521. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE/A) 1 15
1522. Papp Márk (NKA Pécs U11/C) 1 10
1523. Vörös Emília (Szúrós Darazsak) 1 12
1524. Jonkl Hanga (Vasas Bolhák) 1 4
1525. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 1 10
1526. Csáky István (Szent István Király/B - Ajka) 1 14
1527. Kőhalmi Áron (Újpest-MT/B) 1 16
1528. Matula Hanka (Ziccer Kistigrisek) 1 12
1529. Baranyai Ábel (Villámló Tigrisek) 1 2
1530. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 1 14
1531. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 1 14
1532. Kiss Dalma (DVTK Miskolc) 1 14
1533. Hengerics Marcell (Sólyomfiókák) 1 2
1534. Czuczor Sarolta (Villámló Tigrisek) 1 8
1535. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 1 10
1536. Zsigó Dániel (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1 7
1537. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 1 12
1538. Szikla Kálmán (Józsefvárosi KC) 1 10
1539. Jasztrabszki Tamás (Vasas Akadémia U11) 1 15
1540. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 1 10
1541. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 1 13
1542. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 1 16
1543. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1 16
1544. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 11
1545. Bacsa Ádám Krisztián (Csepel Basket) 1 6
1546. Szekeres Milán (Zalakerámia ZTE KK/A) 1 15
1547. Bencsik Alla (Korányis Zsiráfok) 1 10
1548. Vargová Zara (Fűzfői AK) 1 7
1549. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 1 11
1550. Árok Emma (BL Basket SE) 1 12
1551. Pallag Péter (Mezőberényi KK Vegyes) 1 16
1552. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 1 12
1553. Gombkötő Sára (Tapolcai Oroszlánok) 1 12
1554. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 9
1555. Hajas Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 1 10
1556. Horváth Dávid Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 1 16
1557. Tóth Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 1 11
1558. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 13
1559. Bodnár Péter (Cívis KK Jaguárok) 1 7
1560. Hancz Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 14
1561. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 1 14
1562. Andorkó Alina (DVTK Miskolc) 1 8
1563. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U11) 1 10
1564. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 16
1565. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 1 16
1566. Őszi Roland (Pilis Basket) 1 10
1567. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 1 11
1568. Martinek Ferenc (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 11
1569. Szász Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1 12
1570. Endrődi-Vitéz Noel (Monor SE/B) 1 12
1571. Laszczik Levente (Tapolcai Szöcskék) 1 14
1572. Bognár Tamás (Szentgáli Sünik) 1 14
1573. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 1 14
1574. Csillag Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 1 14
1575. Gyurisán Zolta Attila (DKKA Darazsak) 1 15
1576. Vetési Emese (Törekvés Törpillák) 1 6
1577. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club U11/B) 1 9
1578. Smida Botond (SALGÓTARJÁNI KI) 1 14
1579. Farkas Natália (Török Sasfiókák) 1 20
1580. Szalay Soma (VUKE U11 Padányis Párducok) 1 12
1581. Bognár Vivien Laura (Villámló Tigrisek) 1 7
1582. Stimecz Lili Kitti (Kanizsai Mókusok) 1 12
1583. Borbély Kornél (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 6
1584. Barabás Dorottya (KLKS Angoltagozatos) 1 14
1585. Varga Vivien (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1 10
1586. Csőke Adrián (Monor SE/B) 1 14
1587. Csőke Bence (ESMTK - TF - JAK U11) 1 16
1588. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 1 13
1589. Borbély Máté (Cívis Efrém Kenguruk ) 1 7
1590. Schrancz Mihály Artúr (Vasas Akadémia U10) 1 6
1591. Nagy Krisztina (Kerepesi VSE) 1 12
1592. Péli Benett (Erdért Szűcs) 1 10
1593. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 1 15
1594. Tatai Martin (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1 16
1595. Gulyás Bianka (Hunyadis Darazsak) 1 12
1596. Fodor Hunor (Tapolcai Szöcskék) 1 12
1597. Sindler Márk (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1 4
1598. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 1 12
1599. Tóth Kornél (Hévíz SK - U11) 1 11
1600. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 1 14
1601. Ambrózi Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1 10
1602. Szabó András Anaruira (Fót SE Fiú) 1 10
1603. Rózsa Barnabás (KASI/B) 1 14
1604. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U11) 1 12
1605. Kiss Ádám (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 16
1606. Jávor Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 1 14
1607. Pethő Luca (BEAC Újbuda KA/C) 1 12
1608. Erdmann Erik Hunor (Monok SE) 1 10
1609. Dobrotka Dávid (Óbudai Kaszások/A) 1 9
1610. Radics Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1 18
1611. Kőszegi Réka (Csípős Darazsak) 1 11
1612. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 10
1613. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 0 16
1614. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 0 14
1615. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
1616. Katona Blanka (KKC Mátyás) 0 13
1617. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 0 15
1618. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs fiú U11/B) 0 16
1619. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 0 6
1620. Varga Andor (BSC Pingvinek) 0 1
1621. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 0 16
1622. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0 14
1623. Vida-Szabó Fanni (KKC Hetény) 0 16
1624. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 0 15
1625. Imre László (Kécskei Vidrák) 0 12
1626. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 9
1627. Rétyi Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 13
1628. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 0 12
1629. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 14
1630. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 0 12
1631. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 0 16
1632. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0 11
1633. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 0 13
1634. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 0 16
1635. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1636. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 13
1637. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 0 14
1638. Varga Leila (VESC U11) 0 1
1639. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
1640. Popan Antonia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 13
1641. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 12
1642. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 12
1643. Vajda Árpád (Kéksárga Zsiráfok) 0 16
1644. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 0 6
1645. Juhász Marcell (MEAFC Csibészek) 0 2
1646. Farkas Nimród (Budapesti Honvéd SE/B) 0 10
1647. Smuk Borbála (Villámló Kovácsok) 0 12
1648. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 0 6
1649. Szlotta Laura (VESC U11) 0 14
1650. Varga-Opre Gergő (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1651. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 15
1652. Benkovics Bence (MEAFC Csibészek) 0 2
1653. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 8
1654. Agg Maja (Lackneros Darazsak) 0 9
1655. Molnár Alex (MAFC Csiki) 0 8
1656. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0 13
1657. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 0 16
1658. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 0 9
1659. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 0 10
1660. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 0 10
1661. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 9
1662. Majdanics Márk (EKE U11) 0 16
1663. Jámbori Barnabás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
1664. Vereczkei Panka Lili (S&T U11) 0 2
1665. Palánkai Anka (Vasas Bolhák) 0 6
1666. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 0 14
1667. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U11) 0 10
1668. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 0 16
1669. Magyari Rita (Uni TSE U11 Tata) 0 14
1670. Biró Botond (EKE U11) 0 14
1671. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 0 12
1672. Óvári Luca (Szolnoki Viperák) 0 1
1673. Varga-Csók Noémi (Törekvés Törpillák) 0 10
1674. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
1675. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0 10
1676. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0 12
1677. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
1678. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 14
1679. Horváth Anna (Dorozsmai Darvak) 0 12
1680. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 0 8
1681. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 12
1682. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 0 14
1683. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 0 16
1684. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 0 10
1685. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 0 2
1686. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 0 16
1687. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 0 12
1688. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
1689. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 11
1690. Kővári Dóra (Csata Garfield) 0 15
1691. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 6
1692. Csizmadia Izabella (Záhonyi Zsiráfok) 0 14
1693. Kiss Korina (Uni TSE U11 Tata) 0 14
1694. Serfőző Anna (Csípős Darazsak) 0 14
1695. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 0 12
1696. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/A) 0 16
1697. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/A) 0 8
1698. Horváth Heléna (Sportiskolás Lányok) 0 11
1699. Telekes Péter (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 8
1700. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 21
1701. Huszka Dániel (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 10
1702. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 12
1703. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 16
1704. Lukácsi Áron Márk (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
1705. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
1706. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U11) 0 14
1707. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0 12
1708. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0 12
1709. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 0 16
1710. Bakó Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 8
1711. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
1712. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0 9
1713. Komáromi Emma (Török Sasfiókák) 0 14
1714. Ghanim-Orosz Gergely (BasketBaja SE) 0 16
1715. Hidasi Dániel (CEKK) 0 16
1716. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek) 0 9
1717. Csanyik Tamás (BasketBaja SE) 0 16
1718. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 0 12
1719. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház vegyes) 0 12
1720. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
1721. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 12
1722. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 0 8
1723. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0 1
1724. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0 12
1725. Németh Ambrus (MAFC Csiki) 0 10
1726. Jiang Yaxing (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 8
1727. Kovács Déna Virág (Török Sasfiókák) 0 16
1728. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 12
1729. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 10
1730. Kovács-Fejér Boglárka (Törekvés Törpicúrok) 0 4
1731. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0 12
1732. Pilisy Bende (BSC Mini Titánok) 0 4
1733. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
1734. Szücs Áron Szabolcs (Budafoki Bolhák) 0 9
1735. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 0 16
1736. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 2
1737. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0 14
1738. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 0 16
1739. Magó Bence (BSC Mini Titánok) 0 2
1740. Oláh Dávid (MEAFC Csibészek) 0 4
1741. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 2
1742. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 0 8
1743. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 0 16
1744. Csapó Sára (Zsákoló Zsiráfok) 0 15
1745. Kovács Márton Gábor (Kőbányai Darazsak/B) 0 15
1746. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U11/A) 0 16
1747. Tóth Mirella Lívia (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
1748. Gál Luca (Gyakorlós Törpék) 0 3
1749. Jaczó Hunor (Optofit-VKB Vác U11) 0 6
1750. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 0 6
1751. Takács Noel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 6
1752. Zsigovics Marcell (DKKA Minyonok) 0 16
1753. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
1754. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/A) 0 8
1755. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 12
1756. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 15
1757. Fekete Norbert (KASI/A) 0 10
1758. Bohus Gergely (MAFC Farkasrét) 0 21
1759. Katona Gergő (Tapolcai Szöcskék) 0 16
1760. Kuklis Gergő (TF U11) 0 6
1761. Köllő Patrik (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 12
1762. Csenkér-Major Csenge (Kéksárga Okapik) 0 16
1763. Makula Lionel (TSK-Magiszter U11) 0 2
1764. Vidra Virág (Szolnoki Viperák) 0 2
1765. Pap Olivér (Zuglói Sasok) 0 14
1766. Miklós Mira (TARR KSC Szekszárd/A) 0 14
1767. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bolhák) 0 14
1768. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök/B) 0 9
1769. Szijártó Botond (BL Basket SE) 0 14
1770. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0 14
1771. Lovas Luca (KKC Mátyás) 0 12
1772. Tóth-Katanich Péter (Radobasket Oroszlánok/A) 0 16
1773. Kisari Adél (Csata Manók) 0 14
1774. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0 14
1775. Csizmadia Álmos Tihamér (Dunaharaszti MTK fiú) 0 6
1776. Matijevics Szebasztián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 12
1777. Hrichi Jázmin (Sportiskolás Lányok) 0 6
1778. Grodiczki Benett Nolen (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 14
1779. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0 8
1780. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 0 8
1781. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 5
1782. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 0 14
1783. Graja Layla (Sportiskolás Lányok) 0 14
1784. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 2
1785. Gárdai Regina (Villámló Tigrisek) 0 12
1786. Párizs Boglárka (Deákos Darazsak) 0 10
1787. Bíró Eszter (DVTK Miskolc) 0 16
1788. Lupse Mara Ioana (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 13
1789. Világos Patrik (Tapolcai Szöcskék) 0 14
1790. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 6
1791. Méhész Zita (Kaszás Mini Boszik) 0 12
1792. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
1793. Ferincz Joel (Zuglói Sasok) 0 16
1794. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 19
1795. Jakabffy Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 10
1796. Pintye Gergő Noel (Cívis KK KisTigrisek) 0 17
1797. Lassányi Dániel Máté (MAFC Csiki) 0 10
1798. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
1799. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 13
1800. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 22
1801. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0 10
1802. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 6
1803. Heincz Panni (BEAC Újbuda KA/C) 0 7
1804. Szendrei Natali (TF U11) 0 8
1805. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 0 10
1806. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 12
1807. Szigeti Levente (ICT Pilots Bicske) 0 12
1808. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 0 12
1809. Lutter Tamás Kálmán (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 16
1810. Bogos Kristóf (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 2
1811. Boros Bodza Róza (Radobasket Oroszlánok/B) 0 9
1812. Bognár Noel (Deákos Darazsak) 0 6
1813. Kiss-Szabó Máté (FKE kenguruk) 0 1
1814. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 15
1815. György Boróka Zenkő (Budafoki Ebihalak) 0 7
1816. Kocsis Alíz Mónika (Kéksárga Okapik) 0 16
1817. Gyarmati Zsófia Mónika (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 14
1818. Gyökeres Dóra (Deákos Darazsak) 0 12
1819. Keserü Ádám (Ziccer Kistigrisek) 0 12
1820. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
1821. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket) 0 10
1822. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0 14
1823. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 0 14
1824. Kállay Zsigmond (MAFC Csiki) 0 12
1825. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 0 16
1826. Megyeri-Juhász Vince (TF U11) 0 10
1827. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 15
1828. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 14
1829. Bognár Zsombor Barnabás (VMG DSE) 0 4
1830. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 0 8
1831. Borbíró Flóra (Csata Manók) 0 12
1832. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 0 16
1833. Lukács Erik (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 8
1834. Theiss-Balázs Kamilla (VMG DSE) 0 11
1835. Ábrahám Patrik Soma (Uni TSE U11 Tata) 0 14
1836. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0 14
1837. Bejó Linett (DVTK Miskolc) 0 16
1838. Szebényi Ádám István (NKA Pécs fiú U11/B) 0 12
1839. Divós-Németh Ákos Ervin (Sólyomfiókák) 0 8
1840. Csortos Márton (BLF Kenguruk) 0 6
1841. Csirke Zoltán (CEKK Cegléd UP) 0 14
1842. Simon-Harangozó Ervin (Kozármisleny SE) 0 14
1843. Nagy Bálint Kornél (Kaszás Minik) 0 5
1844. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 14
1845. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 0 14
1846. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 0 16
1847. Máthé Anna (Cívis KK TK Macskák) 0 19
1848. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0 6
1849. Kelecsényi Adél (Csata Manók) 0 8
1850. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 0 4
1851. Mujanovic Marcell Bence (Sólyomfiókák) 0 16
1852. Horváth Ábel Károly (Pilis Basket) 0 14
1853. Vönöczky Bálint (KASI/A) 0 9
1854. Puskás Örsi (DVTK Akadémia/B) 0 14
1855. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0 12
1856. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 0 12
1857. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Lányok) 0 12
1858. Fenyvesi Mirkó (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 10
1859. Bende Máté (Szentesi KK) 0 14
1860. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 0 3
1861. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház vegyes) 0 6
1862. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0 16
1863. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1864. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 13
1865. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0 10
1866. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0 10
1867. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 0 17
1868. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 16
1869. Takács Gellért (Kéksárga Zsiráfok) 0 12
1870. Brylko Davyd (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 12
1871. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 0 16
1872. Kishegyi Anna (BL Basket SE) 0 12
1873. Szabó Máté (Sláger U-11) 0 14
1874. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 0 14
1875. Kerek-Kovács Áron (MEAFC Kossuth U11) 0 10
1876. Kalmár Richárd (Hévíz SK - U11) 0 6
1877. Palotás Bence Ferenc (GYKSE Szekszárd) 0 12
1878. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 0 15
1879. Soós Lia (KWBC Körmend) 0 16
1880. Gulyás Gergő (NKA Pécs fiú U11/B) 0 12
1881. Nagy Olivér Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 10
1882. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 10
1883. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 0 14
1884. Sas Tímea (BKG-Veresegyház vegyes) 0 2
1885. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 0 15
1886. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 0 1
1887. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét) 0 3
1888. Koszti Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0 16
1889. Botos-Kürthy László (Budafoki Bolhák) 0 2
1890. Leskó Erik (MEAFC Csibészek) 0 13
1891. Kiss Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 10
1892. Kiss Levente Péter (Hévíz SK - U11) 0 16
1893. Plugor Dorottya (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 1
1894. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 0 6
1895. Horváth Máté (Marcali Szürkefarkasok) 0 14
1896. Durojaiye Félix Ferenc (Vasas Akadémia U10) 0 2
1897. Zalka Szófia Noa (Csata Manók) 0 6
1898. Boncz Andor Imre (Erdért Szűcs) 0 8
1899. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 14
1900. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0 14
1901. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 0 12
1902. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 0 16
1903. Varga Szofi (Cívis KK Fehértigrisek) 0 16
1904. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 10
1905. Istókovics Miléna (NKA Pécs U11 Leány) 0 10
1906. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0 10
1907. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 0 5
1908. Egyed Hanna (KS Szeged Vadmacskák) 0 10
1909. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 0 14
1910. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 0 9
1911. Jónás Johanna Amina (DVTK Akadémia/B) 0 13
1912. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 12
1913. Kajtár Gergő (Pécsi VSK Fiú) 0 4
1914. Gönczy Marián Zsolt (Józsefvárosi KC) 0 4
1915. Fekete Máté István (Pilis Basket) 0 4
1916. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök/B) 0 11
1917. Bálizs Borisz (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
1918. Fogarasi Benedek (MVM-OSE Simbák U11) 0 13
1919. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
1920. Graja Nayla (Sportiskolás Lányok) 0 6
1921. Harkácsi Péter (Magicball Satu Mare) 0 12
1922. Resán Zalán Attila (NYKK Eötvös U11/B) 0 8
1923. Schalk Zsóka Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 15
1924. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 14
1925. Antal Lujza (Vasas Bolhák) 0 8
1926. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 8
1927. Polcz Emma Barbara (S&T U11) 0 8
1928. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 16
1929. Iván Léna (Harcos Darazsak) 0 10
1930. Kocsis Balázs (Budafoki Bolhák) 0 5
1931. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 12
1932. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 0 12
1933. Martinovits Róza (Vasas Bolhák) 0 7
1934. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0 16
1935. Agócs Nimród (Zuglói Sasok) 0 13
1936. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét) 0 10
1937. Gróf Hanna (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 10
1938. Babati Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
1939. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 0 6
1940. Dovgál Mia (Csata Manók) 0 12
1941. Nagy Viktória (S&T U11) 0 2
1942. Földesi Flóra (S&T U11) 0 2
1943. Domonkos Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 14
1944. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. Iskola) 0 16
1945. Burián Annabella (BEAC Újbuda KA/C) 0 11
1946. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA) 0 8
1947. Bakos Izabella Julianna (BL Basket SE) 0 2
1948. Katona Máté (NYKK Eötvös U11/B) 0 13
1949. Băbaș Carla (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 13
1950. Hegyháti Áron (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 9
1951. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/A) 0 9
1952. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 16
1953. Nagy Orsolya (BL Basket SE) 0 14
1954. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 0 10
1955. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 0 10
1956. Laki Adél (TARR KSC Szekszárd/A) 0 10
1957. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs U11/C) 0 16
1958. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U11) 0 14
1959. Takács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 0 6
1960. Süli Tímea (Dorozsmai Darvak) 0 9
1961. Zsebők János Pál (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 9
1962. Kucsai Tereza Liliána (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
1963. Moldován Dominik (MAFC Grosics) 0 6
1964. Nagy Hetény (SZKHSE U11) 0 16
1965. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 0 16
1966. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 0 10
1967. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0 10
1968. Vajai Laura (VESC U11) 0 11
1969. Novák Eszter Nóra (AF-Velencei Csukák) 0 12
1970. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Iskola) 0 8
1971. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 0 4
1972. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 0 8
1973. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
1974. Csenkér-Major Zétény (Kéksárga Zsiráfok) 0 16
1975. Horváth Artúr Dániel (Radobasket Oroszlánok/B) 0 13
1976. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 0 14
1977. Baumgartner Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 0 14
1978. Neiczer Patrik (KASI/D) 0 15
1979. Zágoni-Szabó Henrik (Ziccer Kistigrisek) 0 10
1980. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
1981. Záhonyi Vivien (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 11
1982. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0 11
1983. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 0 6
1984. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 12
1985. Csizmadia Lilla (Csata Manók) 0 12
1986. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 12
1987. Sáreczki Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 14
1988. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 8
1989. Borbély Petra Mira (Százhalombattai KSE/A) 0 11
1990. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0 12
1991. Tóth-Eiveck Nina (KWBC Körmend) 0 12
1992. Schmidt Petra (Zalakarosi Fókák) 0 12
1993. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 0 29
1994. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U11) 0 15
1995. Borbély Száva (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 16
1996. Birck Emese (Vasas Amazonok) 0 15
1997. Lótos Dániel (Lehel Kosársuli U11) 0 12
1998. Csizmadia Zétény (BKG-Veresegyház vegyes) 0 3
1999. Topan Maya (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 5
2000. Kapusi Hunor (Szolnoki Viperák) 0 8
2001. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 0 5
2002. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 14
2003. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 13
2004. Szatmári Hugó (Budafoki Békák) 0 13
2005. Szabó Lilien Éva (BKG-Veresegyház vegyes) 0 2
2006. Papp Lili Sára (Deákos Darazsak) 0 10
2007. Hermann Csenge (BKG-Veresegyház vegyes) 0 1
2008. Kara Botond (EKE U11) 0 1
2009. Kis Dániel (NYKK Eötvös U11/B) 0 2
2010. Liszits Bence (Vasas Akadémia U11) 0 2
2011. Hoffer Dénes (KLKS Homoktövis) 0 16
2012. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 0 10
2013. Vajtó Benedek (NYKK Eötvös U11/B) 0 11
2014. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0 16
2015. Bokor Máté (KASI/B) 0 2
2016. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0 9
2017. Pöszt Patrik (KLKS Angoltagozatos) 0 6
2018. Solymosi Réka (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 5
2019. Dremmel Sári (ESMTK - TF - JAK U11) 0 6
2020. Kovács Márk (Pityke KSE) 0 6
2021. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC Lány) 0 20
2022. Kiss-Margetin Benedek (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 6
2023. Magyari Ákos Attila (KASI/B) 0 12
2024. Boros Benett (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 2
2025. Hefner Nolen Laurent (NKA Pécs fiú U11/B) 0 16
2026. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
2027. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc) 0 16
2028. Holczman Emma (DVTK Akadémia/B) 0 14
2029. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 13
2030. Tóth Sára (CEKK Cegléd UP) 0 12
2031. Szabó Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0 12
2032. Héberger Botond (DKKA Minyonok) 0 10
2033. Hviszt John Laszlo (Szolnoki Viperák) 0 12
2034. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
2035. Zavacsán Barnabás (PaSa Csillagai) 0 8
2036. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U11) 0 8
2037. Takács Luca (Sportiskolás Lányok) 0 8
2038. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 0 14
2039. Berczelly Zsombor (Ziccer Bocsok) 0 14
2040. Erőss Debóra Abigél (Csata Garfield) 0 14
2041. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0 13
2042. Hamza Noémi (CEKK Cegléd UP) 0 12
2043. Tulok Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 12
2044. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 12
2045. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 12
2046. Flóring István Gábor (FTSI József A. Iskola) 0 16
2047. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 16
2048. Ocskó Virág (BKG AKADÉMIA U11) 0 15
2049. Szalai László (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 10
2050. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0 8
2051. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0 14
2052. Guba Dorottya (DVTK Akadémia/B) 0 14
2053. Gaszner Liza (DVTK Akadémia/B) 0 14
2054. Türk Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 0 12
2055. Farkas Virág Júlia (DKKA Vezérek) 0 16
2056. Román Vince (Cívis KK TK Rakéták) 0 16
2057. File Benett (KLKS Angoltagozatos) 0 12
2058. Vecskó Zalán (EKE U11) 0 4
2059. Paluska Zétény (MVM-OSE Simbák U11) 0 16
2060. Kovács Eszter (Kőbányai Darázslányok/B) 0 12
2061. Lévai Mira Tímea (BEAC Újbuda KA/D) 0 4
2062. Mezei Ábel Olivér (PaSa Csillagai) 0 11
2063. Varga Kende (KVSE Kémények U11) 0 11
2064. Szerencsei Lilla (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 14
2065. Farkas Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 0 7
2066. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0 14
2067. Bognár Boldizsár (NKA Pécs fiú U11/B) 0 10
2068. Tóth-Császár Bence (Radobasket Oroszlánok/B) 0 14
2069. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 12
2070. Fehér Boglárka (S&T U11) 0 6
2071. Rajos Dorka (Villámló Tigrisek) 0 9
2072. Krausz Bianka (Százhalombattai KSE/A) 0 3
2073. Dankó Csenge (Újfehértói Sportklub) 0 3
2074. Kovács Áron (Alba Fehérvár Cápák) 0 3
2075. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Viperák) 0 11
2076. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
2077. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 0 11
2078. Boros Barnabás (Monor SE/A) 0 11
2079. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 0 11
2080. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 0 16
2081. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 16
2082. Turzó Léna Zselyke (AF-Velencei Csukák) 0 10
2083. Vidéki Anna Lili (Kerepesi VSE) 0 10
2084. Nacsa Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 5
2085. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 0 12
2086. Mohammed Aesa Kerim (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2087. Barics Viola (Pécsi VSK Leány) 0 7
2088. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 0 14
2089. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 7
2090. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0 16
2091. Bakó Levente (NYKK Eötvös U11/A) 0 16
2092. De Rose Gabriel (KASI/B) 0 16
2093. Németh Perla (Deákos Darazsak) 0 9
2094. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 13
2095. Csomán Áron (DKKA Minyonok) 0 14
2096. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök/A) 0 24
2097. Hengsperger Balázs (Gödi SE Gödények) 0 2
2098. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Ebihalak) 0 18
2099. Kenyeres Dávid (BasketBaja SE) 0 12
2100. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0 16
2101. Breier András János (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 4
2102. Kerényi Sára (Hunyadis Darazsak) 0 10
2103. Somogyi Balázs (NYKK Eötvös U11/B) 0 2
2104. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 0 14
2105. Bölöni Erik (Budafoki Ebihalak) 0 2
2106. Szabados Judit (Kaszás KisBoszik) 0 12
2107. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs fiú U11/B) 0 10
2108. Nagy Katalin Mária (CEKK) 0 2
2109. Kincses Benedek (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
2110. Nyitrai Márton (BL Basket SE) 0 4
2111. Zigó Konrád (Uni TSE U11 Tata) 0 4
2112. Pókász Kata Zselyke (Szolnoki Viperák) 0 4
2113. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 8
2114. Füzi Izabella (KASI/B) 0 18
2115. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0 12
2116. Lengyel Balázs (Százhalombattai KSE/B) 0 13
2117. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0 16
2118. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 16
2119. Kis-Orosz Lívia (DVTK Akadémia/B) 0 17
2120. Simó Ábel (BLF Bolhák) 0 14
2121. Kónya Botond (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 7
2122. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 14
2123. Angyal Zoltán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 14
2124. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 0 14
2125. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0 12
2126. Szabó Nóra (Török Sasfiókák) 0 12
2127. Kamondi Zente (Fűzfői AK) 0 10
2128. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/C) 0 5
2129. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 0 17
2130. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 10
2131. Zun Marcell Sándor (S&T U11) 0 10
2132. Bartus Anna Flóra (Harcos Darazsak) 0 10
2133. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/B) 0 10
2134. Oswald Gergely Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 0 13
2135. Schneider Vilmos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 14
2136. Gráczer Gergő (Ifjú Sólyomfiókák) 0 11
2137. Kovács Gábor Mátyás (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
2138. Csikó Noel (SALGÓTARJÁNI KI) 0 12
2139. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 0 15
2140. Sipos Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
2141. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 0 9
2142. Csenki Doroti Inka (Dorozsmai Darvak) 0 12
2143. Schlosser Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 12
2144. Szegedi Bálint (Pilis Basket) 0 6
2145. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 0 13
2146. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. Iskola) 0 13
2147. Bognár Zalán (Villámló Kovácsok) 0 10
2148. Varga Ninett Napsugár (KS Szeged Vadmacskák) 0 10
2149. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 0 10
2150. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 7
2151. Váradi Hanna (DVTK Akadémia/B) 0 14
2152. Kerék Nikolett (Kőbányai Darázslányok/B) 0 14
2153. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 14
2154. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 0 14
2155. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 15
2156. Irinyi Bence (Budafoki Bolhák) 0 4
2157. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 12
2158. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
2159. Kiss Lőrinc István (Fót SE Fiú) 0 12
2160. Cserkó Viktória Alexandra (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 4
2161. István-Schirling Inez (Vasas Bolhák) 0 16
2162. Kisteleki Fanni (BSC Lány) 0 12
2163. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Tigrisek) 0 12
2164. Sárai Anna Rita (MTK Budapest) 0 4
2165. Réti Liliána (Optofit-VKB Vác U11) 0 4
2166. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
2167. Rácz Viktória (Kőbányai Darázslányok/B) 0 4
2168. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 0 16
2169. Kiss Mira Hanna (Török Sasfiókák) 0 19
2170. Zelnik Bence Bálint (Zuglói Sasok) 0 9
2171. Mihalik Lilla Hanna (KKC Mátyás) 0 9
2172. Kőfalvi Bálint (DKKA Darazsak) 0 14
2173. Owczarek Máté (BSC Pingvinek) 0 10
2174. Deák Bokkon Soma (Budafoki Ebihalak) 0 5
2175. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 0 10
2176. Csóti Dávid (Újpest-MT/B) 0 15
2177. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
2178. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0 12
2179. Györki Barnabás (KASI/C) 0 12
2180. Ruzsics Barnabás (Mini Talent SE) 0 13
2181. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 0 14
2182. Vincze Péter (KASI/B) 0 7
2183. Menczel Panna (Százhalombattai KSE/A) 0 7
2184. Mallár Bertalan (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 7
2185. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 7
2186. Hernádi Ákos (Tapolcai Szöcskék) 0 14
2187. Máté Benedek (BasketBaja SE) 0 15
2188. Kocsis Bálint (KLKS Homoktövis) 0 16
2189. Nagy Alíz (BKG-Veresegyház vegyes) 0 8
2190. Szerencsés Botond (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
2191. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 0 9
2192. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Amazonok) 0 16
2193. Ilonka Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0 10
2194. Bárdos Lili (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2195. Kása Veronika (Kőbányai Darázslányok/B) 0 12
2196. Szegletes Dominik (Tapolcai Minimanók) 0 12
2197. Szántó Bence (NYKK Eötvös U11/A) 0 13
2198. Vilman Benedek (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 13
2199. Bagladi Nimród (KASI/B) 0 14
2200. Kerekes Lili (Korányis Zsiráfok) 0 14
2201. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 12
2202. Orvos Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0 2
2203. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0 12
2204. Kovács Domonkos (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2205. Fazekas Emma (Kéksárga Okapik) 0 16
2206. Mészáros Bálint (MAFC Csiki) 0 1
2207. Vargha Ilka Zea (BEAC Kapibarák) 0 10
2208. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 0 16
2209. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 10
2210. Vágusz Márk (Sólyomfiókák) 0 7
2211. Párizs Bálint (Deákos Darazsak) 0 7
2212. Molnár Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 11
2213. Mészáros Csenge (CEKK) 0 2
2214. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0 11
2215. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U11) 0 14
2216. Tubics Soma József (Pilisborosjenői Párducok) 0 2
2217. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 0 14
2218. Molnár Rubina (KS Szeged Vadmacskák) 0 4
2219. Demeter László Kristóf (Pomázi Pumák) 0 2
2220. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 15
2221. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 0 11
2222. Mihály Levente Zalán (Budafoki Bolhák) 0 5
2223. Berhidai Fanni Zora (Török Sasfiókák) 0 12
2224. Trócsányi Mór (NKA Pécs u11 fiú) 0 2
2225. Blága Edmund (BSC Mini Titánok) 0 2
2226. Csiszár Vince Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 11
2227. Kovács Emil (Józsefvárosi KC) 0 6
2228. Dobi Levente (TF U11) 0 2
2229. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 0 9
2230. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
2231. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0 13
2232. Récsi Alíz (Szolnoki Viperák) 0 8
2233. Mocsár József (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
2234. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U11) 0 8
2235. Gilányi Hanna Gabriella (Törekvés Törpillák) 0 3
2236. Szabó Petra (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 2
2237. Abuczki Viktória (Cívis KK TK Macskák) 0 11
2238. Pop Cezar Iulian (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 1
2239. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/A) 0 10
2240. Szokolovszki Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
2241. Fehér Bálint (MVM-OSE Simbák U11) 0 14
2242. Hausel Hanna (DVTK Miskolc) 0 14
2243. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 14
2244. Bagosi Zorka (Kozármisleny SE) 0 14
2245. Medve Mia (Kaszás Mini Boszik) 0 12
2246. Szabó Holli (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
2247. Halmos Lia Beatrix (Törekvés Törpillák) 0 8
2248. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 0 16
2249. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0 7
2250. Ambrus Katalin (Kaszás KisBoszik) 0 14
2251. Simonics Nóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 14
2252. Horváth Ákos Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 0 13
2253. Sigmond Tamara (Csata Garfield) 0 12
2254. Józan Nikoletta (BL Basket SE) 0 12
2255. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 0 12
2256. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 0 12
2257. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket) 0 12
2258. Schleifer Benett (EKE U11) 0 16
2259. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 15
2260. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0 10
2261. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 0 10
2262. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 14
2263. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
2264. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0 12
2265. Bakota Péter (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 8
2266. Boda Zoé Tiana (FKE kenguruk) 0 4
2267. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 0 12
2268. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 0 14
2269. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE/B) 0 12
2270. Gazdag Adrián (Ifjú Sólyomfiókák) 0 8
2271. Németh Jakab (RICSILLA) 0 12
2272. Pásztor Simon (Vasas Akadémia U10) 0 4
2273. Istvan Alexa Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 8
2274. Csuti Panni (Törekvés Törpillák) 0 12
2275. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0 11
2276. Sabáli Sejla (Csípős Darazsak) 0 11
2277. Tóth Gréti (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 7
2278. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0 14
2279. Márton Bíborka Borbála (Korányis Zsiráfok) 0 14
2280. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 0 10
2281. Szabó Eszter (DKKA Tigrisek) 0 13
2282. Tamás Harmat (KKC Mátyás) 0 15
2283. Hozbor Máté (BSC Mini Titánok) 0 6
2284. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 0 17
2285. Veres Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0 6
2286. Sándor Barnabás (Újpest-MT/B) 0 12
2287. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház vegyes) 0 6
2288. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
2289. Biczó Karolina Virág (Csípős Darazsak) 0 15
2290. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0 12
2291. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 11
2292. Tóth Natália (KKC Hetény) 0 16
2293. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 5
2294. Kade Titusz (EKE U11) 0 10
2295. Steib Áron (Radobasket Oroszlánok/A) 0 10
2296. Habik Luca Szófia (KS Szeged Vadmacskák) 0 12
2297. Egyed Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 12
2298. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 12
2299. Holzmann Lilien (Hunyadis Darazsak) 0 12
2300. Jambrich Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 12
2301. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 12
2302. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
2303. Oláh Cecília (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 7
2304. Tasnádi Zille (Szolnoki Sasok) 0 7
2305. Szárnyas Barbara (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 7
2306. Kruppa Linda Laura (MTK Budapest) 0 14
2307. Varga Milán (Ifjú Sólyomfiókák) 0 7
2308. Endrész Lőrinc Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 14
2309. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0 16
2310. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
2311. Botis Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 9
2312. Bánkuti Balázs (Óbudai Kaszások/A) 0 11
2313. Dutka Sophia (Mini Talent SE) 0 15
2314. Lakatos Nimród (NYKK Eötvös U11/B) 0 4
2315. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Lányok) 0 14
2316. Sütő Zsófi (BEAC Újbuda KA/C) 0 3
2317. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 0 10
2318. Juhász Barnabás Zalán (KASI/B) 0 2
2319. Vadász Botond (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 8
2320. Koloszár Dóra (Harcos Darazsak) 0 2
2321. Lakatos Szofi (S&T U11) 0 4
2322. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 10
2323. Orosz Máté János (Szentesi KK) 0 6
2324. Hajdu László Botond (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2325. Jászkuti Nola Csinszka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 8
2326. Szabó Anna (Fót SE Leány/A) 0 2
2327. Gargya Gergő (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 12
2328. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 2
2329. Dorogi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
2330. Balogh Teodor Vilmos (TSK-Magiszter U11) 0 8
2331. Sallai Rómeó Kristóf (Kerepesi VSE) 0 2
2332. Borsos Anna Sára (Cívis KK TK Macskák) 0 9
2333. Dalka Szonja (Lackneros Darazsak) 0 4
2334. Farkas Ádám (Körmendi Törpördögök/B) 0 8
2335. Agócs Balázs (Mini Talent SE) 0 12
2336. Lengyel Bence (NYKK Eötvös U11/B) 0 2
2337. Tóth Panna (Cívis KK TK Macskák) 0 4
2338. Feszler Ádám Antal (BL Basket SE) 0 10
2339. Bogár Richárd (RICSILLA) 0 2
2340. Keresztény Orsolya (DVTK Akadémia/A) 0 16
2341. Wittner Máté (TFSE) 0 12
2342. Rátvay Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0 2
2343. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 2
2344. Kereki Bálint (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
2345. Bereczki Lili (Sportiskolás Lányok) 0 8
2346. Haas Lili (Hunyadis Darazsak) 0 2
2347. Duzsik Zalán (BSC Pingvinek) 0 16
2348. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 12
2349. Csúri Orsolya (KLKS Angoltagozatos) 0 2
2350. Erdélyi Rikárdó (MEAFC Basket Bulls) 0 2
2351. Nagy Bence (Kerepesi VSE) 0 12
2352. Anek Liliána (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 4
2353. Varró Jázmin (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
2354. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE/A) 0 15
2355. Duna Adam (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 11
2356. Erdei Ármin Miló (Vasas Akadémia U10) 0 9
2357. Bakó Ádám (Erdért Szűcs) 0 14
2358. Tóth Dóra (Kéksárga Okapik) 0 14
2359. Fegyveres Károly (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 7
2360. Hegede Zsombor (BSC Fiú) 0 7
2361. Pacsek János Bendegúz (Mini Talent SE) 0 7
2362. Fodor Nimród (MVM-OSE Simbák U11) 0 12
2363. Horváth Hunor (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 12
2364. Lepold Liza (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 10
2365. Nagy Olivér (Óbudai Kaszások/B) 0 5
2366. Nagy Vince (NYKK Eötvös U11/B) 0 10
2367. Szagán Levente László (NYKK Eötvös U11/B) 0 5
2368. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 0 5
2369. Nyári Hanna Veronika (Zalakarosi Fókák) 0 13
2370. Lukács Kamilla (Csata Manók) 0 8
2371. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
2372. Babócs Boglárka (Sportiskolás Lányok) 0 8
2373. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 8
2374. Kovács Viktória Mónika (Törekvés Törpicúrok) 0 11
2375. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 11
2376. Bódis Noel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 14
2377. Rapcsák Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 14
2378. Tóth Zsófia (Gyakorlós Törpék) 0 14
2379. Achim Péter Olimpiu (Dorozsmai Darvak) 0 12
2380. Illyés Eliza (BSC Lány) 0 12
2381. Major Kende (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
2382. Márkus Ádám (Sólyomfiókák) 0 3
2383. Rubesch Bálint (BasketBaja SE) 0 12
2384. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 0 3
2385. Keresztesi Olívia (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 3
2386. Liczki Zalán (KLKS Szomód) 0 6
2387. Pócza Kornél (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 12
2388. Steiger Dorka (Csata Garfield) 0 12
2389. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0 15
2390. Braun Kornél (BLF Bolhák) 0 13
2391. Tompai Fruzsina (KKC Mátyás) 0 10
2392. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 0 10
2393. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 0 10
2394. Trifont Lara (FTSI Platán Iskola) 0 7
2395. Szuvák György Dávid (Cívis KK Tigrisek) 0 14
2396. Kovalenko Palíná (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 14
2397. Erhardt Linda (Sportiskolás Lányok) 0 14
2398. Varga Laura (Csepel Basket) 0 14
2399. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/A) 0 22
2400. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 0 14
2401. Bakai Kornél (BasketBaja SE) 0 14
2402. Nagy Nimród (KVSE Kémények U11) 0 14
2403. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0 14
2404. Dani Benedek (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 12
2405. Selmeczi Boldizsár (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
2406. Obinger Lia Zoé (Nádor Tigrisek) 0 4
2407. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 4
2408. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0 8
2409. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 0 12
2410. Zahorecz Nóra (Százhalombattai KSE/B) 0 12
2411. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0 16
2412. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 8
2413. Barthó Gréta (BKG-Veresegyház vegyes) 0 4
2414. Lőrincz Ata (Kécskei Vidrák) 0 4
2415. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 0 16
2416. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 4
2417. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 9
2418. Szilágyi Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 14
2419. Csurgai Péter (Szentesi KK) 0 14
2420. Retkes Bence (Kéksárga Zsiráfok) 0 14
2421. Madai Boglárka Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 0 10
2422. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 0 15
2423. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0 10
2424. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét) 0 5
2425. Hajagos Léna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 5
2426. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 0 16
2427. Szabó Jázmin (RICSILLA) 0 16
2428. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0 16
2429. Tervey Dusán (BL Basket SE) 0 12
2430. Graziano Andrea (KVSE Kémények U11) 0 12
2431. Horváth Olivér (DKKA Vezérek) 0 6
2432. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 0 6
2433. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 6
2434. Piróth Fanni (Miklósi KékRókák KE) 0 12
2435. Kássa Natasa Lili (Erdért Szűcs) 0 6
2436. Berkes Dániel (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 12
2437. Lalátka Emmaróza (BSC Csajszik) 0 6
2438. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 6
2439. Felder Misa (KASI/A) 0 14
2440. Tóth Albert (Szentgáli Sünik) 0 14
2441. Pusztai Virág (Villámló Kovácsok) 0 7
2442. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 0 14
2443. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 14
2444. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U11 Leány) 0 14
2445. Juhász István (Újfehértói Sportklub) 0 8
2446. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0 8
2447. Muhari Ádám (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 16
2448. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 0 16
2449. Márföldi Noémi (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
2450. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 8
2451. Illés Nadia (Feketés Darazsak) 0 8
2452. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 9
2453. Somogyi Olívia Magdolna (BEAC Újbuda KA/C) 0 11
2454. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 9
2455. Kékesi Zorka (Csata Manók) 0 9
2456. Svichrán Léna (Szolnoki Viperák) 0 10
2457. Verbovszky Gréta (BEAC Kapibarák) 0 10
2458. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök/B) 0 10
2459. Ozsváth Lili (Budafoki Bolhák) 0 10
2460. Kertész Áron (Szentgáli Sünik) 0 10
2461. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 0 11
2462. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 11
2463. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0 11
2464. Erdélyi Zoltán Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0 12
2465. Kiss Luca (Kécskei Vidrák) 0 12
2466. Falvai Márton (PaSa Csillagai) 0 12
2467. Harta Barnabás (Szent István Király/A - Ajka) 0 13
2468. Barla-Szabó Bálint (Pilis Basket) 0 13
2469. Szekeres Bíborka (KS Szeged Vadmacskák) 0 14
2470. Korom Lotti (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 14
2471. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 0 14
2472. Bálint Boglárka (CEKK Cegléd UP) 0 16
2473. Cserényi Ábel József (MVM-OSE Simbák U11) 0 16
2474. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0 6
2475. Léránt Bence (SZKHSE U11) 0 10
2476. Masoud Emíra (Kéksárga Okapik) 0 13
2477. Herczeg Zalán Ferenc (Pécsi VSK Fiú) 0 10
2478. Majzer Hanna (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 8
2479. Szalay Kata (Szolnoki Viperák) 0 2
2480. Olajos István (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 9
2481. Imre Gyula Rafael (Villámló Kovácsok) 0 14
2482. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 11
2483. Perlaki Dániel (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 4
2484. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 16
2485. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 0 12
2486. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 0 12
2487. Lak Veronika (Fót SE Leány/A) 0 8
2488. Domján Áron (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
2489. Hosseini Seyed Attila (NYKK Eötvös U11/B) 0 6
2490. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház vegyes) 0 5
2491. Vajdics Benjámin János (Vasas Akadémia U10) 0 4
2492. Stevlik Dorina (BKG-Veresegyház vegyes) 0 1
2493. Nagy Luca (Harcos Darazsak) 0 8
2494. Andráska - Hegedűs Bence (BSC Fiú) 0 7
2495. Banka Anna Patrícia (Százhalombattai KSE/B) 0 1
2496. Tóth Bendegúz (MAFC Grosics) 0 10
2497. Horváth Zoé (Pomázi Pumák) 0 3
2498. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 14
2499. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 0 14
2500. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 0 14
2501. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0 14
2502. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 0 12
2503. Ovchynnikov Andriy (BC Uzhgorod) 0 2
2504. Gyovai Gréta (TARR KSC Szekszárd/A) 0 5
2505. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0 8
2506. Müller Ágoston (Pécsi VSK Fiú) 0 2
2507. Nitsovits Fanni (BEAC Újbuda KA/B) 0 2
2508. Szabó Vera Laura (KKC Mátyás) 0 11
2509. Debreceni Dóra (Cívis KK TK Macskák) 0 9
2510. Besenyei Blanka (Csata Garfield) 0 2
2511. Balázs Bence (BSC Mini Titánok) 0 2
2512. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0 12
2513. Mahler Maja Zsuzsa (KKC Hetény) 0 14
2514. Miklósi Gréta Laura (Törekvés Törpillák) 0 12
2515. Kovács Bence (Sólyomfiókák) 0 7
2516. Ricza Kármen Krisztina (Zalakarosi Fókák) 0 11
2517. Parti - Héjjas Heléna (BSC Csajszik) 0 8
2518. Gyurko Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
2519. Baja Natasa Szófia (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 2
2520. Egresits Tímea (Lackneros Darazsak) 0 7
2521. Csonka Vivien (DVTK Miskolc) 0 12
2522. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
2523. Fekete Oliver (NKA Pécs U11/C) 0 5
2524. Hozdik Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 2
2525. Takács Milán (Lehel Kosársuli U11) 0 15
2526. Balla Lilianna (Budafoki Ebihalak) 0 9
2527. Havasi Kornél Ferenc (TF U11) 0 2
2528. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0 2
2529. Vörös Nolen Péter (MEAFC Csibészek) 0 3
2530. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0 8
2531. Glatt Gergely (Budapesti Honvéd SE/B) 0 5
2532. Pesa Enikő (DKKA Tigrisek) 0 7
2533. Balla Máté (EKE U11) 0 4
2534. Nagy Adél (Török Sasfiókák) 0 1
2535. Szabó Kristóf (MVM-OSE Simbák U11) 0 16
2536. Köteles Dorián (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 15
2537. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 15
2538. Horváth Lia Hanna (DKKA Minyonok) 0 14
2539. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0 14
2540. Sütő Marcell (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 14
2541. Kotsy Máté (Budafoki Békák) 0 14
2542. Mojzes Odett (KKC Mátyás) 0 13
2543. Katona Boglárka Hanna (Szentgáli Sünik) 0 12
2544. Erős Ármin (Budapesti Honvéd SE/B) 0 11
2545. Gál Zétény (KASI/D) 0 11
2546. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth U11) 0 10
2547. Kövecses Dávid László (ICT Pilots Bicske) 0 10
2548. Markó János (Százhalombattai KSE/B) 0 10
2549. Beke Dorina (TARR KSC Szekszárd/A) 0 10
2550. Németh Gergő (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 10
2551. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U11) 0 10
2552. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0 10
2553. Takács Szilárd (KASI/C) 0 10
2554. Koncz Bori (Törekvés Törpillák) 0 19
2555. Balogh Bende Richárd (Budapesti Honvéd SE/B) 0 9
2556. Molnár Milán Márk (Ziccer Kistigrisek) 0 9
2557. Marton Sámuel (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 8
2558. Erdősi Klaudia (Szúrós Darazsak) 0 8
2559. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0 8
2560. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 0 16
2561. Tóth Richárd (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 7
2562. Vörös Anna Róza (Zalakarosi Fókák) 0 14
2563. Katona Diána Magdolna (KKC Hetény) 0 14
2564. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpillák) 0 6
2565. Csiki Levente (Kőbányai Darazsak/B) 0 6
2566. Katona Hunor (PaSa Csillagai) 0 6
2567. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 12
2568. Székely Csaba (Keresztúri SE) 0 6
2569. Mészáros Hanna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 6
2570. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U11) 0 12
2571. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 11
2572. Sztanek Zalán Attila (Ziccer Bocsok) 0 11
2573. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét) 0 11
2574. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 0 16
2575. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 10
2576. Czékmán Péter Noé (DKKA Minyonok) 0 10
2577. Bencs Dominik (Sláger U-11) 0 5
2578. Csabai Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 0 18
2579. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 5
2580. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 10
2581. Üveges Balázs (ICT Pilots Bicske) 0 10
2582. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 10
2583. Horváth Regina (Hunyadis Darazsak) 0 10
2584. Nyitrai András (BSC Fiú) 0 14
2585. Incze Zille (Monor SE/B) 0 14
2586. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 9
2587. Orbán László (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 9
2588. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 0 13
2589. Babos Izabella (Harcos Darazsak) 0 4
2590. Bába Gergő (MEAFC Csibészek) 0 16
2591. Miklós Olívia (BEAC Kapibarák) 0 4
2592. Regéczy Barnabás Miklós (Vasas Akadémia U10) 0 4
2593. Láng Levente Olivér (Vasas Akadémia U10) 0 8
2594. Szabó-Kovács Sára Zsuzsanna (Fót SE Leány/A) 0 4
2595. Várady - Szabó Frida (BSC Lány) 0 18
2596. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 0 12
2597. Rózsavölgyi Zoltán (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 4
2598. Tóth Blanka (DVTK Akadémia/B) 0 14
2599. Till Ádám (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 4
2600. Hubi Áron Márk (Mini Talent SE) 0 4
2601. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 8
2602. Boska Hunor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 16
2603. Bötkös Kelemen (Újpest-MT/B) 0 12
2604. Tseden Munkhbilegt (Józsefvárosi KC) 0 8
2605. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0 9
2606. Kovács Emma Lilla (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 12
2607. Schreiner Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 8
2608. Bor Bánk Barabás (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 4
2609. Dancsi Róza (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2610. Horváth Szófia (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
2611. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 4
2612. Rózsa Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 15
2613. Marchis Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0 11
2614. Balázs Olivér (Budafoki Ebihalak) 0 11
2615. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 14
2616. Suba Ármin (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 7
2617. Sztankó István (BLF Kenguruk) 0 14
2618. Nagy Zétény (Dorozsmai Darvak) 0 14
2619. Kraela Márton (VMG DSE) 0 14
2620. Almási Gréta (DVTK Miskolc) 0 14
2621. Tóth Anna Éva (KLKS Szomód) 0 7
2622. Gajda Bence (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 14
2623. Bartha Nándor (Magicball Satu Mare) 0 14
2624. Jäger Adrienn (Záhonyi Zsiráfok) 0 14
2625. Hajgató Bence Márton (KASI/C) 0 14
2626. Marosvölgyi Bernát (Pilis Basket) 0 7
2627. Mokos Zoé (Mini Talent SE) 0 7
2628. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 14
2629. Bősze Rajmund (TF U11) 0 10
2630. Vörös Laura (Hunyadis Darazsak) 0 10
2631. Stumpf Ágoston (PaSa Csillagai) 0 10
2632. Takács - Vincze Barnabás (BSC Pandák) 0 10
2633. Kulifai Barnabás (Alba Fehérvár Cápák) 0 10
2634. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0 16
2635. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/A) 0 3
2636. Mester Míra Sára (Kéksárga Okapik) 0 6
2637. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 0 15
2638. Juhász Kende (GYKSE Szekszárd) 0 6
2639. Floredan Benito (Vasas Akadémia U10) 0 6
2640. Wettstein Dóra Heléna (Zalaegerszegi KTE) 0 6
2641. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 12
2642. Megyesi Márton (BSC Fiú) 0 12
2643. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0 12
2644. Moje Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 9
2645. Csanaky Zsombor Ágoston (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 3
2646. Nyiri Bara (Cívis KK Fehértigrisek) 0 9
2647. Aradi Léna (KLKS Szomód) 0 9
2648. Gelegonya Kende (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 12
2649. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 0 12
2650. Szilágyi Bence (Újfehértói Sportklub) 0 6
2651. Bagdy Benedek Tamás (TFSE) 0 12
2652. Peszmeg Anna Éva (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 6
2653. Bakai Boglárka Júlianna (BEAC Újbuda KA/C) 0 3
2654. Paczolt Bulcsú Péter (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
2655. Czombos Ákos (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 3
2656. Hellinger Márk (Budafoki Békák) 0 11
2657. Csorba Zoé (Cívis KK TK Macskák) 0 14
2658. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 14
2659. Németh Zalán (Tapolcai Szöcskék) 0 14
2660. Polgár Kornél (Sólyomfiókák) 0 11
2661. Bacskai Gyula (NYKK Eötvös U11/B) 0 11
2662. Kutykó Sára Luca (Zsákoló Zsiráfok) 0 11
2663. Bokros Nóra Emilia (Törekvés Törpillák) 0 23
2664. Gáll Eszter (Csata Garfield) 0 16
2665. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 0 8
2666. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 0 13
2667. Durst Nándor Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 8
2668. Csorba Lajos Kevin (Csepel Basket) 0 8
2669. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 8
2670. Sterczer Maja Hilda (Pomázi Pumák) 0 13
2671. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0 10
2672. Nagy-Abonyi Panka (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 10
2673. Reznák Zente (Kerepesi VSE) 0 10
2674. Sági Zénó (Pilisborosjenői Párducok) 0 5
2675. Kaltenecker Dániel István (BLF Bolhák) 0 10
2676. Slemmer Jázmin (Török Sasfiókák) 0 13
2677. Borbély-Leiszt Léna (Szúrós Darazsak) 0 10
2678. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 10
2679. Tamás Bence (NYKK Eötvös U11/A) 0 15
2680. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
2681. Schmutzer Fanni (DVTK Akadémia/B) 0 12
2682. Máriás Borbála (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
2683. Szigeti Nóra (Harcos Darazsak) 0 12
2684. Celia Samuel (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 12
2685. Zelei Zétény (Dorozsmai Darvak) 0 12
2686. Lovas Attila (KLKS Angoltagozatos) 0 12
2687. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 0 14
2688. Lakatos Dzsamilla (FKE kenguruk) 0 7
2689. Orbán Alex Milán (Budafoki Békák) 0 16
2690. Szabó Lili (BEAC Újbuda KA/C) 0 7
2691. Lukács Zalán (KASI/B) 0 7
2692. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0 14
2693. Takács Dávid (Sólyomfiókák) 0 7
2694. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 0 14
2695. Tóth Alex Levente (Budapesti Bikák U11) 0 7
2696. Takács Barnabás (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
2697. Csötönyi Jázmin Mia (TARR KSC Szekszárd/A) 0 9
2698. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 0 9
2699. Patonai Kálmán (Pityke KSE) 0 9
2700. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 9
2701. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 11
2702. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 13
2703. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 15
2704. Pergely Zoé (Várpalota Gepárdok) 0 12
2705. Miklós Áron (Monok SE) 0 6
2706. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 0 14
2707. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 4
2708. Herwerth - Kántor Márton (BSC Mini Titánok) 0 2
2709. Kanalas Alvin Róbert (S&T U11) 0 2
2710. Lehelvári Vanda (Harcos Darazsak) 0 2
2711. Csók Anna (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
2712. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0 12
2713. Tóth Noé Imre (Monor SE/B) 0 2
2714. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/A) 0 16
2715. Hegedüs Noémi (Százhalombattai KSE/B) 0 9
2716. Baji Zsolt (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
2717. Lengyel Péter (Villámló Tigrisek) 0 4
2718. Praczkó Brúnó Iván (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
2719. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
2720. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 0 16
2721. Kőrösi Benedek Máté (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 4
2722. Szabó Délia (Szent István Király/B - Ajka) 0 2
2723. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 8
2724. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U11/C) 0 12
2725. Rácz Levente (Budafoki Bolhák) 0 4
2726. Bense Lili (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 14
2727. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0 4
2728. Móser Lilla (NKA Pécs U11 Leány) 0 2
2729. Kovács Levente Péter (Tapolcai Szöcskék) 0 2
2730. Bényei Zsombor (DKKA Minyonok) 0 4
2731. Szolnoki Roland (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
2732. Göndör Jessica (Erdért Szűcs) 0 12
2733. Kovács Hunor Kristóf (Fót SE Fiú) 0 2
2734. Esztergomi Ruben (NYKK Eötvös U11/B) 0 6
2735. Kollár Balázs (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 2
2736. Rév Aliz (Gödöllői Sport Klub) 0 2
2737. Kovács Ádám (MEAFC Kossuth U11) 0 6
2738. Dragon Ármin (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
2739. Lipták Lőrinc (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 10
2740. Bojtár Anna (Vasas Amazonok) 0 12
2741. Megyeri Vanda (CEKK) 0 6
2742. Horváth Csák Botond (KASI/B) 0 2
2743. Zanati Vince (Budafoki Békák) 0 4
2744. Bölcskei Noel Marcell (DKKA Darazsak) 0 4
2745. Mitrovic Aleksa (Budapesti Honvéd SE/B) 0 11
2746. Tapasztó Anna (Békéscsabai KK) 0 9
2747. Ilyés Gábor (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
2748. Kasza Gréta Mira (Kéksárga Okapik) 0 7
2749. Harkó Lili (Törekvés Törpicúrok) 0 7
2750. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0 14
2751. Tallmayer Amira (Török Sasfiókák) 0 14
2752. Heé Alexandra Léna (Korányis Zsiráfok) 0 14
2753. Orsós Honorka Krisztina (Gyakorlós Törpék) 0 14
2754. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0 14
2755. Baráth Boglárka (Szent István Király/A - Ajka) 0 12
2756. Tóth Max (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
2757. Németh Laura Sára (Villámló Kovácsok) 0 12
2758. Turula Dominik (KASI/C) 0 12
2759. Dávid Csongor Miron (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2760. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 0 12
2761. Somodi Kornél Alexander (Erdért Szűcs) 0 15
2762. Maincz Olivér (Körmendi Törpördögök/B) 0 10
2763. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/A) 0 10
2764. Fehér Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 10
2765. Bodnár Hanga (ICT Pilots Bicske) 0 10
2766. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 5
2767. Pintér Mihály (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 5
2768. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U11) 0 5
2769. Csontos Gábriel (SZKHSE U11) 0 15
2770. Badak Amarilla (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 13
2771. Dányi Simon (Mezőberényi KK Vegyes) 0 13
2772. Szilágyi Zsófia Szilvia (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 13
2773. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 0 8
2774. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 0 8
2775. Halupka Máté (EKE U11) 0 16
2776. Hajas Dorka (Hunyadis Darazsak) 0 8
2777. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 16
2778. Harmat Zsófia (Kanizsai Mókusok) 0 16
2779. Hegyháti Anna (BSC Lány) 0 22
2780. Dallos Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 0 8
2781. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE/B) 0 8
2782. Márton-Hoffmann Péter (DKKA Minyonok) 0 11
2783. Herling Olívia (Kaszás Mini Boszik) 0 11
2784. Sziládi Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 11
2785. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 0 14
2786. Maurer Olivér Mátyás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 14
2787. Priszinger Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 14
2788. Papp Linett (Kéksárga Okapik) 0 14
2789. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 0 14
2790. Sipos Sára Kata (RICSILLA) 0 12
2791. Magyar Dávid (Gyáli BKSE Apródok) 0 6
2792. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 0 9
2793. Kamarás Flóra (PaSa Csillagai) 0 9
2794. Hutóczki Flóra (Cívis KK TK Macskák) 0 3
2795. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 6
2796. Papp Nilla (Marcali Szürkefarkasok) 0 6
2797. Turi Barnabás (MAFC Farkasrét) 0 6
2798. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0 6
2799. Tóth Zsombor Noah (Cívis KK Jaguárok) 0 9
2800. Pintér Zsombor Ádám (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 6
2801. Gémesi Nikolasz Krisztián (Nádor Tigrisek) 0 10
2802. Hegedűs Hanga (KLKS Homoktövis) 0 12
2803. Németh Rella (Deákos Darazsak) 0 9
2804. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 0 13
2805. Bikki-Petró Pálma (DVTK Akadémia/B) 0 10
2806. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0 10
2807. Illés Dániel (Szent István Király/A - Ajka) 0 10
2808. Anka Dániel (KASI/B) 0 10
2809. Weisz Ádám (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 10
2810. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 0 10
2811. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 0 14
2812. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 0 14
2813. Patai Hanna (KKC Mátyás) 0 7
2814. Szládik Bence (FTSI Platán Iskola) 0 14
2815. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 14
2816. Kiss-Torma Sára (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 14
2817. Balázsi Nimród (SZKHSE U11) 0 7
2818. Fenyvesi Zalán Bendegúz (Gyáli BKSE Apródok) 0 14
2819. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 7
2820. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 14
2821. Szilágyi Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 11
2822. Szalai Zsolt Hunor (BSC Fiú) 0 11
2823. Bátky Dániel (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 11
2824. Tápai Botond Levente (Százhalombattai KSE/B) 0 11
2825. Borsi Olívia (Fót SE Leány/A) 0 4
2826. Kardos Zsombor (KVSE Kémények U11) 0 4
2827. Varga Dóra (Százhalombattai KSE/A) 0 8
2828. Nagy Ádám (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
2829. Kapusi Nimród Sándor (KLKS Szomód) 0 12
2830. Varga Olivér Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 0 12
2831. Darabánt Angéla Krisztina (KLKS Angoltagozatos) 0 4
2832. Horváth Örs (Fűzfői AK) 0 8
2833. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 0 12
2834. Ádám Diana Cintia (Csepel Basket) 0 8
2835. Sebestyén Hanga (TF U11) 0 4
2836. Borsos Barna (Hévíz SK - U11) 0 4
2837. Pum Kornél (Pomázi Pumák) 0 12
2838. Molnár-Héricz Márton (Szegedi Mókusok) 0 12
2839. Szeszler Bálint (Zuglói Sasok) 0 4
2840. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 4
2841. Bor Mór (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 4
2842. Jakus Áron (Optofit-VKB Vác U11) 0 4
2843. Fodor Izabella (Fót SE Leány/A) 0 8
2844. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 8
2845. Hidvégi Milán (Lehel Kosársuli U11) 0 4
2846. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0 12
2847. Puskel-Valnerovicz Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 0 13
2848. Balla Dániel Dezső (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 13
2849. Molnár Katalin (KASI/C) 0 9
2850. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 0 9
2851. Horváth Lili (Deákos Darazsak) 0 9
2852. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U11) 0 14
2853. Terjéki Bálint (Zuglói Sasok Herman) 0 14
2854. Platthy Lilla (KLKS Homoktövis) 0 14
2855. Szedenics Richárd (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 14
2856. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 10
2857. Párkány-Simon Áron (Pomázi Pumák) 0 10
2858. Kunner Csongor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 10
2859. Koczkás Kolos János (SZKHSE U11) 0 5
2860. Domián Tímea (Zuglói Sasok) 0 5
2861. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 10
2862. Böjti Alexa (Zalaegerszegi KTE) 0 10
2863. Bálint Soma (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 10
2864. Szántó Anna Bella (Záhonyi Zsiráfok) 0 10
2865. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
2866. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U11) 0 16
2867. Környei Dóra (Kanizsai Mókusok) 0 16
2868. Demku-Szűcs Diána (CEKK) 0 16
2869. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U11) 0 16
2870. Boros Milán (Sólyomfiókák) 0 11
2871. Richter Liliana (Dorozsmai Darvak) 0 11
2872. Borga Levente Imre (Sláger U-11) 0 11
2873. Májkel Viktória (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 12
2874. Bocsó Bálint (EKE U11) 0 12
2875. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
2876. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 6
2877. Pál Zoé (Harcos Darazsak) 0 12
2878. Mosonyi Gréti (Százhalombattai KSE/B) 0 6
2879. Szigeti Noel Bálint (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 6
2880. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 8
2881. Náray Bálint Miklós (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 12
2882. Repka Zalán (DKKA Darazsak) 0 6
2883. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 6
2884. Barabás Lelle Sára (Cívis KK TK Macskák) 0 12
2885. Zámbó Zénó (NKA Pécs fiú U11/B) 0 12
2886. Farkas Zselyke (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 7
2887. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0 14
2888. Lőrincz Hanna (RICSILLA) 0 14
2889. Szabó Zalán István (Vásárhelyi Tigrisek) 0 14
2890. Sándor István Olivér (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 14
2891. Juhász Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 14
2892. Szűcs Viktória Ditta (Gyáli BKSE Apródok) 0 7
2893. Pusztai Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 0 14
2894. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 7
2895. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0 7
2896. Garadnay Mór Zsombor (Keresztúri SE) 0 14
2897. Nagy Amanda (Vasas Amazonok) 0 15
2898. Behacker Adél (ICT Pilots Bicske) 0 8
2899. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0 8
2900. Khaldi Amir Denisz (Sólyomfiókák) 0 8
2901. Mihály Hunor (Lehel Kosársuli U11) 0 16
2902. Bokor Sára Rozália (BL Basket SE) 0 8
2903. Farkas Attila Márk (KLKS Homoktövis) 0 16
2904. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0 8
2905. Dragovácz Elena Anna (NKA Pécs U11 Leány) 0 8
2906. Svyshcho Denys (BC Uzhgorod) 0 8
2907. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U11) 0 11
2908. Szász Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 9
2909. Győri Gergő (BSC Pandák) 0 9
2910. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 0 9
2911. Halmágyi Ben (AF-Velencei Csukák) 0 10
2912. Zhang Chuyu (Vasas Akadémia U10) 0 10
2913. Dovhinka Anna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 10
2914. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0 10
2915. Csongvai Bálint (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
2916. Makara Dmytro (BC Uzhgorod) 0 10
2917. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0 10
2918. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 10
2919. Nagy Mátyás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 11
2920. Bolvári Gréta (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 11
2921. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 12
2922. Boros Balázs (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 12
2923. Mondai Benett (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 12
2924. Laczi Boglárka (DKKA Minyonok) 0 12
2925. Szemerei Lili Szimonetta (DKKA Vezérek) 0 12
2926. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 12
2927. Topor Ádám (Monor SE/A) 0 13
2928. Tasi Ata (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 13
2929. Bolla Boglárka Luca (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 13
2930. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE/A) 0 13
2931. Dömölki Izabella (Szentgáli Sünik) 0 14
2932. Bozsó Barnabás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 14
2933. Csorba Pál (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2934. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 14
2935. Kecskés Alicia Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 14
2936. Mód Zsombor (ESMTK - TF - JAK U11) 0 14
2937. Berczelly Barnabás (Ziccer Bocsok) 0 14
2938. Dömötör Dániel (KASI/D) 0 15
2939. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 16
2940. Rapp Liza (NKA Pécs U11 Leány) 0 16
2941. Papp Benedek (BSC Pandák) 0 16
2942. Pankotay Aliz (BL Basket SE) 0 1
2943. Vágó Zalán (Tószegi Tigrisek) 0 8
2944. Rubecz Veronika (Csata Manók) 0 2
2945. Vető Patrik (Hévíz SK - U11) 0 2
2946. Brázda Kristóf (Cívis KK Jaguárok) 0 3
2947. Bigus Bence (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 2
2948. Szőke Áron Bertalan (Kőbányai Darazsak/B) 0 6
2949. Fejszés Maja (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 14
2950. Mödlinger Patrik (Gödi SE Gödények) 0 2
2951. Lakatos Olivér (S&T U11) 0 4
2952. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 0 7
2953. Ábri Ottó Zeusz (TSK-Magiszter U11) 0 2
2954. Kovács Laura Hanna (NKA Pécs U11 Leány) 0 6
2955. Újfalusi Zétény (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 16
2956. Szőllősi Szabolcs Ottó (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 1
2957. Győző Zalán (Monor SE/A) 0 11
2958. Kokas Botond Balázs (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 1
2959. Izer Zoltán (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 14
2960. Augusztin Márk (BasketBaja SE) 0 2
2961. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 0 14
2962. Dukai Dávid (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 2
2963. Dobák Zsófi (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 11
2964. Nagy Milán (BLF Kenguruk) 0 4
2965. Poth Máté (KASI/B) 0 6
2966. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 0 10
2967. Simon Dominik (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 4
2968. Kautny Júlia (PaSa Csillagai) 0 3
2969. Camille Sámuel Jónás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 2
2970. Pálfalvi Maja (CEKK Cegléd UP) 0 13
2971. Szabó Veronika (Hunyadis Darazsak) 0 2
2972. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/A) 0 2
2973. Szokoly Zita (Kanizsai Mókusok) 0 11
2974. Gazdag Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 1
2975. Radics Rikárdó (S&T U11) 0 2
2976. Kecskés Panna (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
2977. Battyányi Lili (Záhonyi Zsiráfok) 0 4
2978. Szabó Zsófia (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
2979. Jung Ádám (EKE U11) 0 5
2980. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 0 5
2981. Máté Szonja (Vasas Bolhák) 0 4
2982. Fülöp Patrik (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 2
2983. Varga Simon István (Sláger U-11) 0 12
2984. Varga Márton (Sólyomfiókák) 0 2
2985. Miklós Alíz (NKA Pécs U11 Leány) 0 4
2986. Dudics Benedek (EKE U11) 0 2
2987. Steiner Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 13
2988. Egri Lili (TF U11) 0 4
2989. Macsu Melissza (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
2990. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0 10
2991. Czirkusz Julianna (Ziccer Bocsok) 0 12
2992. Deli Noel Zoltán (Monor SE/B) 0 8
2993. Bánszky Kata (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 1
2994. Tamás Nikolasz (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 2
2995. Kőszegi Barnabás (Kozármisleny SE) 0 2
2996. Nagy Zsombor Márk (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 2
2997. Vass Léna (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 5
2998. Kovács Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0 10
2999. Hornyák Zita (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3000. Bozsik Balázs Máté (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3001. Kovács Renáta Mária (Ziccer Kistigrisek) 0 1
3002. Nagy Levente (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 2
3003. Zölei Gergő (Hévíz SK - U11) 0 10
3004. Borsos Laura (Kaszás KisBoszik) 0 8
3005. Magas Bianka Málna (Fót SE Leány/A) 0 2
3006. Szabó Kitti (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3007. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 0 2
3008. Pester Miklós (Újpest-MT/B) 0 6
3009. Tar Panna (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3010. Tóth Márton (MEAFC Csibészek) 0 8
3011. Hajnal Ákos (Budapesti Honvéd SE/B) 0 8
3012. Sárközi Dorina (KWBC Körmend) 0 2
3013. Szárnyas Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 6
3014. Várady Máté (Németvölgyi Bocsok) 0 6
3015. Sándor Olivér (NYKK Eötvös U11/B) 0 1
3016. Gömbös Lilla (BSC Csajszik) 0 4
3017. Lengyel Viola (Szúrós Darazsak) 0 1
3018. Dombi Zoltán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 12
3019. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
3020. Fehér Virág (Fót SE Leány/A) 0 16
3021. Csontos Balázs Ábel (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 12
3022. Mészáros Mia (Lackneros Darazsak) 0 12
3023. Jánosi Benedek (Pilis Basket) 0 10
3024. Sági Tamara (KLKS Szomód) 0 4
3025. Varga Áron Gyula (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 6
3026. Berencsi Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3027. Tóth Hédi (Szegedi Mókusok) 0 12
3028. Winczheim Emma (Fót SE Leány/A) 0 2
3029. Varga Bálint (DKKA Ugrómókusok) 0 12
3030. Kolos Andrea (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 13
3031. Kovács Attila (NYKK Eötvös U11/B) 0 2
3032. Cimpan David Marius (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 1
3033. Boda Botond (KASI/A) 0 6
3034. Ferencz Róza Minka (Zsákoló Zsiráfok) 0 3
3035. Vesztergom Dániel (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 2
3036. Rudkov Janka (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 4
3037. Mbuyi Nolen (Budapesti Honvéd SE/A) 0 1
3038. Novozánszki Lilien (Százhalombattai KSE/B) 0 2
3039. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 16
3040. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 0 6
3041. Matolcsi Botond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3042. Takács Nóra (DVTK Miskolc) 0 8
3043. Varga Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 0 1
3044. Tóth Fanni (DKKA Ugrómókusok) 0 3
3045. Kubanek Victoria (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 9
3046. Pöstényi-Barna Izabella (DVTK Tiszaújváros) 0 8
3047. Eipl Botond Ferdinánd (Zuglói Sasok) 0 3
3048. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
3049. Klinszky-Nagy Annaróza (DKKA Tigrisek) 0 11
3050. Bognár Izabella (Budapesti Bikák U11) 0 4
3051. Németh Mór Marcell (Ifjú Sólyomfiókák) 0 4
3052. Kenyeres Alíz (Törekvés Törpicúrok) 0 2
3053. Losonczy Hanna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 9
3054. Berkes Olívia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 2
3055. Trompler Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 0 1
3056. Temesvári Marcell (BSC Pandák) 0 9
3057. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0 2
3058. Lasancz Zádor (Szegedi Mókusok) 0 6
3059. Oláh Mirjam Zsuzsanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 15
3060. László Szofi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 3
3061. Kerényi Áron (MAFC Farkasrét) 0 1
3062. Peti Boróka (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
3063. Sőti Heléna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 14
3064. Szabó Hunor Bence (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 5
3065. Tóth Szabolcs (NKA Pécs U11/C) 0 4
3066. Kertes Olivér (BasketBaja SE) 0 1
3067. Kelemen Benett (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 5
3068. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 0 16
3069. Györfi Ábel (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 9
3070. Várhelyi Oszkár (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 1
3071. Nagy Marcell (Vasas Akadémia U10) 0 2
3072. Dorogi Csenge (KS Szeged Vadmacskák) 0 16
3073. Csapó Anna (KKC Hetény) 0 14
3074. Vajda-Alexi Domos (Radobasket Oroszlánok/A) 0 14
3075. Takács Mira (KKC Mátyás) 0 14
3076. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 0 14
3077. Tücsök-Kádár Botond (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3078. Heszeg Maja (KLKS Szomód) 0 13
3079. Mezriczky Máté (KASI/D) 0 13
3080. Cucu Alexandra (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 13
3081. Horváth Botond (Szent István Király/B - Ajka) 0 12
3082. Rédei Vencel (FKE kenguruk) 0 12
3083. Beke Anna Ilona (ESMTK - TF - JAK U11) 0 12
3084. Varga Melánia (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3085. Kollmann Barnabás (BLF Kenguruk) 0 12
3086. Frank Léna (Fűzfői AK) 0 11
3087. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 0 11
3088. Petrilla Gréta Anna (Kaszás Mini Boszik) 0 11
3089. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 0 11
3090. Mózes Jonatán András (Cívis KK TK Rakéták) 0 11
3091. Herold Maja (Villámló Kovácsok) 0 11
3092. Fejes Ákos (Vásárhelyi Tigrisek) 0 10
3093. Kauba Máté (Keresztúri SE) 0 10
3094. Kálmán Levente (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
3095. Horváth Márk (DKKA Ugrómókusok) 0 10
3096. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 10
3097. Berta Gergely Zoltán (Szentesi KK) 0 10
3098. Chertite David Luis (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 10
3099. Dohar Márton (BSC Pingvinek) 0 10
3100. Világi-Kollár Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 0 10
3101. Jancsó Barnabás (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 10
3102. Soós Áron (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 9
3103. Agyagási Péter (Egri Kék Oroszlánok) 0 9
3104. Majsa Levente (Deákos Darazsak) 0 9
3105. Melich Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0 9
3106. Iacob Sofia Anais (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 9
3107. Kordó Zénó Nimród (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3108. Molnár Róbert (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
3109. Király Botond (Csepel Basket) 0 8
3110. Hetei Kende Zsombor (BSC Pandák) 0 8
3111. Gregus Huba (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3112. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 8
3113. Keresztesi Noé Gergő (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 16
3114. Nagy Dániel (Marcali Szürkefarkasok) 0 8
3115. Orsolya Dávid (Szentgáli Sünik) 0 8
3116. Eszterle Zita (BSC Lány) 0 16
3117. Rózsás Bence (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 15
3118. Bíró Zselyke (KKC Hetény) 0 15
3119. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 15
3120. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 0 14
3121. Szabó Apolka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 7
3122. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0 14
3123. Horváth Bence (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 14
3124. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 7
3125. Pokoraczki András Péter (NYKK Eötvös U11/B) 0 7
3126. Tratyik Levente Miklós (Marcali Szürkefarkasok) 0 7
3127. Piski Barnabás (Pilis Basket) 0 7
3128. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 0 14
3129. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 14
3130. Bácsa Botond (Sláger U-11) 0 7
3131. Légrádi Zsófia (Várpalota Gepárdok) 0 13
3132. Bakos Anna Boglárka (Kaszás KisBoszik) 0 13
3133. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 13
3134. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 13
3135. Kovács Lotti (DVTK Miskolc) 0 6
3136. Lakatos Rudolf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 6
3137. Ballai Dorina (Feketés Darazsak) 0 6
3138. Szarvas Alíz (Villámló Tigrisek) 0 12
3139. Szepesi Csongor (Tapolcai Minimanók) 0 12
3140. Unyi Botond Attila (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 6
3141. Várkonyi Benedek (BLF Bolhák) 0 6
3142. Varga Gréta Nilla (Gödöllői Sport Klub) 0 6
3143. Varga László Áron (Kerepesi VSE) 0 12
3144. Goldner Zara Viktória (BLF Kenguruk) 0 12
3145. Horváth Olivér (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 6
3146. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. Iskola) 0 12
3147. Árpádi Benett (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 6
3148. Kinter Alíz Rita (Németvölgyi Bocsok) 0 6
3149. Siklósi Lili Panna (BSC Lány) 0 8
3150. Mező Marcell (NYKK Eötvös U11/B) 0 6
3151. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 14
3152. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
3153. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 0 12
3154. Kele Áron (GYKSE Szekszárd) 0 6
3155. Nagy Kristóf (Karcagi SE Prérikacsák) 0 12
3156. Morhul Ivav (BC Uzhgorod) 0 6
3157. Mácsai Rebeka (Harcos Darazsak) 0 6
3158. Simon Anissza (Várpalota Gepárdok) 0 11
3159. Fenyvesi Rebeka (KKC Hetény) 0 11
3160. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 0 11
3161. Kis Endre Nándor (FTSI József A. Iskola) 0 16
3162. Kanizsai Száva (KS Szeged Vadmacskák) 0 10
3163. Déri Tamás (BasketBaja SE) 0 5
3164. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét) 0 5
3165. Seder László (NYKK Eötvös U11/B) 0 5
3166. Nagy Vivien (PSE Párducok) 0 10
3167. Nyakó Levente (Gödöllői Sport Klub) 0 5
3168. Balogh Dániel (RICSILLA) 0 10
3169. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 5
3170. Varga Eszter (TFSE) 0 5
3171. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0 10
3172. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 10
3173. Kalauz Emma (VESC U11) 0 10
3174. Farkas Brúnó Balázs (MAFC Farkasrét) 0 5
3175. György Lili (Monor SE/B) 0 14
3176. Kolumbán Levente (BLF Kenguruk) 0 14
3177. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 14
3178. Szabó Marcell (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 14
3179. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 0 14
3180. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 14
3181. Fülöp Attila Máté (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 14
3182. Puskorics Bori (KWBC Körmend) 0 14
3183. Némedi-Varga Bence (Budafoki Bolhák) 0 9
3184. Gonda Kinga (Budafoki Bolhák) 0 9
3185. Csontos Tamara (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 9
3186. Makai Ádám Péter (Szolnoki Viperák) 0 9
3187. Takáts Márton (Malév Kobrák) 0 13
3188. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 0 13
3189. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 13
3190. Sztipánkovich Petrina (Budafoki Ebihalak) 0 4
3191. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 0 16
3192. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 8
3193. Homan Kristóf Norbert (Kőbányai Darazsak/B) 0 16
3194. Kása Natália Bella (TFSE) 0 8
3195. Ferencz Zsombor (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 4
3196. Sas Victor Nicolae (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 4
3197. Gusa Alex (KASI/B) 0 4
3198. Tóth Milán Ádám (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 4
3199. Molnár Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0 8
3200. Borsi Adelina (Korányis Zsiráfok) 0 4
3201. Makkos Máté Olivér (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 14
3202. Facskó Sára Hanga (NKA Pécs U11 Leány) 0 12
3203. Sebők Mirella (Újfehértói Sportklub) 0 4
3204. De La Barrera Abel (Vasas Akadémia U10) 0 8
3205. Szabó Szofi (NKA Pécs U11 Leány) 0 4
3206. Kecskés Dániel (Vasas Akadémia U10) 0 4
3207. Takács Hédi Ágnes (Pákozdi Kócsagok) 0 12
3208. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0 4
3209. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 4
3210. Szilasi Lilla (Fót SE Leány/A) 0 4
3211. Kondor Marcell (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 4
3212. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 16
3213. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0 4
3214. Barbor Zoé Luca (BSC Lány) 0 8
3215. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 0 10
3216. Tóth Bence (MEAFC Basket Bulls) 0 8
3217. Pásthy Benjámin (Zuglói Sasok Herman) 0 4
3218. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0 12
3219. Kovács Nimród (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 4
3220. Domokos Dóra (DKKA Ugrómókusok) 0 4
3221. Besenyei Roland (Pityke KSE) 0 8
3222. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
3223. Feil Maja Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 8
3224. Tóth Áron (Egri Kék Oroszlánok) 0 12
3225. Pőcze Dóra Evelin (Feketés Darazsak) 0 8
3226. Végh Fanni Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
3227. Tormási Anna Veronika (KKC Hetény) 0 16
3228. Marossy Marcell (SEZE) 0 8
3229. Hatem Léna Aisah (Törekvés Törpicúrok) 0 4
3230. Hamza Dávid (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 8
3231. Lamos Zsanett (Százhalombattai KSE/B) 0 4
3232. Badics Matilda Anna (TFSE) 0 4
3233. Steigerwald-Kiss Elke Lujza (Pákozdi Kócsagok) 0 12
3234. Sorokolat Kyryl (BC Uzhgorod) 0 8
3235. Gubek Nátán Tibor (SEZE) 0 8
3236. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 0 8
3237. Mondok Laura (Tószegi Tigrisek) 0 4
3238. Balogh Ádám Zalán (MVM-OSE Simbák U11) 0 11
3239. Sipos Levente (ICT Pilots Bicske) 0 11
3240. Kovács Nóra Kincső (Csípős Darazsak) 0 13
3241. Farkas Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 11
3242. Pálfia Barnabás (BLF Bolhák) 0 11
3243. Korn Soma (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 14
3244. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 7
3245. Laczkó Kamilla Szofi (Monor SE/B) 0 14
3246. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 0 14
3247. Szilágyi Botond (Százhalombattai KSE/B) 0 7
3248. Bardóczy Atakám (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 14
3249. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 7
3250. Papp Levente (DKKA Darazsak) 0 14
3251. Harmath Mihály (Kőbányai Darazsak/B) 0 14
3252. Dovicsin Petra Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 7
3253. Sebes Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 0 7
3254. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 10
3255. Várdai Dániel (Ziccer Kistigrisek) 0 10
3256. Kondor László (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 10
3257. Szauver Emili (Feketés Darazsak) 0 10
3258. Buczkó Johanna Adél (Ziccer Kistigrisek) 0 10
3259. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U11) 0 10
3260. Almási Emma Dóra (BEAC Kapibarák) 0 10
3261. Kerner Lilien (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 10
3262. Tancsik Léna Katalin (Keresztúri SE) 0 10
3263. Börzsei Alex (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 10
3264. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 14
3265. Kantó Áron (CEKK Cegléd UP) 0 13
3266. Gerencsér Lili (Sportiskolás Lányok) 0 13
3267. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3268. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Vadmacskák) 0 16
3269. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KI) 0 16
3270. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 3
3271. Hajdu Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 12
3272. Gál Hanna Izabella (Gyáli BKSE Apródok) 0 3
3273. Ábri Mercédesz Mária (TSK-Magiszter U11) 0 6
3274. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U11) 0 9
3275. Bereczki Bence (PSE Párducok) 0 9
3276. Krecsmarik Róbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 3
3277. Arató Mirabell (Korányis Zsiráfok) 0 6
3278. Trombitás Bíborka (Kaszás Mini Boszik) 0 9
3279. Oláh Dominik Attila (NYKK Eötvös U11/B) 0 3
3280. Fisher Vanda (Záhonyi Zsiráfok) 0 6
3281. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 9
3282. Kocsis Lotti (KLKS Szomód) 0 12
3283. Lehóczky Dominik (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 15
3284. Matkó Denisz Ferenc (Cívis KK TK Rakéták) 0 6
3285. Stomp Patrik (Fót SE Fiú) 0 12
3286. Kovács Hanna (Villámló Kovácsok) 0 6
3287. Botár Attila (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 6
3288. Borbás Balázs (Dorozsmai Darvak) 0 6
3289. Jakus Hanna (Villámló Kovácsok) 0 9
3290. Szilágyi Liliána (Pityke KSE) 0 6
3291. Zigler Dorottya (PaSa Csillagai) 0 6
3292. Schulschi Matei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 9
3293. Kéri Levente (Szentgáli Sünik) 0 12
3294. Zalamek Máté Levente (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 6
3295. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 0 12
3296. Szattner Máté (Sláger U-11) 0 12
3297. Schiff Boglárka Kira (Török Sasfiókák) 0 3
3298. Ferenc István László (Józsefvárosi KC) 0 6
3299. Mártha Richárd (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
3300. Gyurkovics Zalán Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 6
3301. Papp Noémi Lorella (Cívis KK TK Macskák) 0 10
3302. Szokolóczki Regina (BLF Bolhák) 0 3
3303. Zlota Zsombor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 6
3304. Szigethy Máté (Dunaharaszti MTK fiú) 0 3
3305. Somogyi Gergő (Szent István Király/A - Ajka) 0 15
3306. Nagy Ferenc (GYKSE Szekszárd) 0 6
3307. Máté Aliz (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
3308. Árkosi-Kós Rudolf (Alba Fehérvár Cápák) 0 12
3309. Sipos Nimród Norbert (Sólyomfiókák) 0 3
3310. Fekete Zsófia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 12
3311. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 0 3
3312. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 3
3313. Gerencsér Liza (Sportiskolás Lányok) 0 12
3314. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 6
3315. Németh Zalán Valentin (NKA Pécs fiú U11/B) 0 14
3316. Gerencsér Tamás (Monor SE/B) 0 14
3317. Stănculescu Maya (Magicball Satu Mare) 0 14
3318. Szabó Fanni (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 14
3319. Varga Boglárka Zsuzsanna (Monor SE/B) 0 14
3320. Horváth Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 14
3321. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 0 14
3322. Boldizsár Adél (KLKS Szomód) 0 14
3323. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 11
3324. Önder Lelle Valéria (Szentesi KK) 0 11
3325. Lehóczky Milán (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 16
3326. Molnár Szofi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3327. Csejtei Zsombor Csaba (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 8
3328. Andráskó Dávid (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3329. Tóth Koós Dániel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3330. Dani-Fülöp Balázs (Budafoki Ebihalak) 0 9
3331. Lukács Máté (BLF Kenguruk) 0 8
3332. Németh Roland (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 8
3333. Varga Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 8
3334. Volpert Olivér (Zuglói Sasok Herman) 0 13
3335. Perszki Nóra (KS Szeged Vadmacskák) 0 10
3336. Burkus Olivér (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 10
3337. Nicsovics Nimród (ICT Pilots Bicske) 0 10
3338. Zsíros Marcell (Szolnoki Viperák) 0 5
3339. Sivák Amanda Ramóna (Záhonyi Zsiráfok) 0 10
3340. Tajti Zsombor (DKKA Darazsak) 0 10
3341. Szigony Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
3342. Csősz Hanna Dorottya (Szegedi Mókusok) 0 10
3343. Nick Noel (Uni TSE U11 Tata) 0 10
3344. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház vegyes) 0 5
3345. Schlämmer Róbert (KLKS Homoktövis) 0 5
3346. Dragos Paul (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 5
3347. Logvinov Arij (BC Uzhgorod) 0 10
3348. Szabó Domán (Sláger U-11) 0 10
3349. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 10
3350. Horváth Liza (Lackneros Darazsak) 0 5
3351. Chrenko Hanna (SEZE) 0 12
3352. Sztarcsek István (KASI/D) 0 12
3353. Rátky Milán Előd (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 12
3354. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 12
3355. Balogh Boglárka (Kéksárga Okapik) 0 12
3356. Modok Lénárd (Dorozsmai Darvak) 0 12
3357. Vendégh Zsófia (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 12
3358. Batha Vilmos (BSC Pingvinek) 0 12
3359. Vadon Brigitta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 12
3360. Danyi Dorottya Gyöngyi (TF U11) 0 12
3361. Parkánszki László (Keresztúri SE) 0 14
3362. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0 7
3363. Farkas Lili (Tószegi Tigrisek) 0 7
3364. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 7
3365. Bősze Gréta (KLKS Angoltagozatos) 0 14
3366. Fazakas Levente (DKKA Darazsak) 0 7
3367. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U11) 0 14
3368. Madarász Noel (Pákozdi Kócsagok) 0 14
3369. Horváth Márk Attila (Józsefvárosi KC) 0 7
3370. Hamerszki Dániel (PSE Párducok) 0 7
3371. Agócs Tímea (Mini Talent SE) 0 14
3372. Koppány Dorka (RICSILLA) 0 14
3373. Kiss Benjámin (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 7
3374. Stágel Boglárka (PaSa Csillagai) 0 7
3375. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0 7
3376. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Tigrisek) 0 14
3377. Fehér Milán (S&T U11) 0 9
3378. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 0 11
3379. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0 11
3380. Pető Zsolt (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 11
3381. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 15
3382. Kószó Gréta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 15
3383. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 0 6
3384. Lovas Hanga Sára (Fót SE Leány/A) 0 2
3385. Török Dávid (Fűzfői AK) 0 6
3386. Juhász Móric Ádám (BSC Fiú) 0 4
3387. Moharos Zsófia (S&T U11) 0 2
3388. Mohácsi Leila (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3389. Balogh István Imre (Fót SE Fiú) 0 2
3390. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 2
3391. Deli Márton István (Körmendi Törpördögök/A) 0 14
3392. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3393. Kerékjártó Zoé (DVTK Miskolc) 0 2
3394. Czifra Veronika Szvetlána (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3395. Márton Julianna (Fűzfői AK) 0 4
3396. Belovay Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 16
3397. Szabó Evelin (Deákos Darazsak) 0 12
3398. Csomor Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 0 2
3399. Kiss Szófia (Fűzfői AK) 0 4
3400. Csipes Panni (Nádor Tigrisek) 0 10
3401. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U11) 0 6
3402. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 0 16
3403. Tóth Bálint (KASI/B) 0 18
3404. Strorigel Roland (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 12
3405. Balog Jázmin Melani (Gyakorlós Törpék) 0 4
3406. Balogh József Dávid (S&T U11) 0 2
3407. Pribusz Máté (DKKA Ugrómókusok) 0 13
3408. Benkő Zalán (Erdért Szűcs) 0 14
3409. Almási Petra (Keresztúri SE) 0 2
3410. Hilti Lenke (Deákos Darazsak) 0 4
3411. Barna Réka Petra (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3412. Mihály Máté (Kőbányai Darazsak/A) 0 2
3413. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/A) 0 4
3414. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE/A) 0 10
3415. Jávorszky Mátyás József (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
3416. Szélpál Eliza (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 12
3417. Francsics Anna (Szúrós Darazsak) 0 4
3418. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
3419. Bogár Ármin (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3420. Kirs Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 16
3421. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 2
3422. Pálhegyi Luca (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 14
3423. Sipos Adél (RICSILLA) 0 4
3424. Vajna Alisha (Gödöllői Sport Klub) 0 14
3425. Nyugati Júlia (Százhalombattai KSE/B) 0 4
3426. Pál Natasa (Harcos Darazsak) 0 10
3427. Barcsik Panna (KLKS Szomód) 0 14
3428. Pivók Hunor (EKE U11) 0 4
3429. Keszthelyi Sára Fanni (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 2
3430. Németh Bíbor Mátka (Harcos Darazsak) 0 2
3431. Oláh Boglárka (Zalaegerszegi KTE) 0 6
3432. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0 4
3433. Farkas Ernő Richárd (S&T U11) 0 4
3434. Gillányi Sára Villő (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 2
3435. Farkas Bogáta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3436. Lázár Hanna Zoé (Budafoki Bolhák) 0 6
3437. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 16
3438. Laczkó Vanda Zsófia (Csata Garfield) 0 2
3439. Láng Marcell (MAFC Farkasrét) 0 6
3440. Szaradics Dénes (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 6
3441. Zsigmond Natália (Szent István Király/B - Ajka) 0 12
3442. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 0 12
3443. Vajda Odett (SEZE) 0 6
3444. Nánási Noémi Krisztina (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 2
3445. Lakatos Vivien (Zsákoló Zsiráfok) 0 2
3446. Molnár József (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 10
3447. Szabó Panna (Budafoki Ebihalak) 0 6
3448. Mészáros Mia Zsanett (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 2
3449. Sztarcsek Lili (Gyakorlós Törpék) 0 10
3450. Mihalik Krisztián (Villámló Kovácsok) 0 2
3451. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0 8
3452. Molnár Zsanett (DVTK Miskolc) 0 2
3453. Pálfy-Nagy Zsombor Attila (Kozármisleny SE) 0 2
3454. Zhang Yun Hao (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 12
3455. Dorner Imre Zénó (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 2
3456. Matyuga Erik (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0 10
3457. Décsi Zalán (BSC Pingvinek) 0 8
3458. Gere Mici Mária (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 2
3459. Demeter Hanna Bíborka (Csepel Basket) 0 2
3460. Farkas Léna (Törekvés Törpillák) 0 10
3461. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0 12
3462. Földes Marcell (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 2
3463. Németh Márk (Békéscsabai KK) 0 8
3464. Toldi-Takács Luca (Kéksárga Okapik) 0 2
3465. Pókó Blanka (VESC U11) 0 2
3466. Zódor Ferenc (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 4
3467. Bodnár Boglárka (DVTK Tiszaújváros) 0 4
3468. Varga Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 0 4
3469. Veres Áron (EKE U11) 0 4
3470. Levchenko Olha (Feketés Darazsak) 0 2
3471. Nagy Marcell Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 2
3472. Ákossy Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 6
3473. Molnár Panna Babett (Zalaegerszegi KTE) 0 4
3474. Grendorf Olívia Lenke (Csata Manók) 0 4
3475. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 12
3476. Kovács Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 10
3477. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U11) 0 14
3478. Gönczör Eliza (Kozármisleny SE) 0 12
3479. Dajcs Anita (Feketés Darazsak) 0 12
3480. Juhász Nimród (FTSI Platán Iskola) 0 8
3481. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0 2
3482. Cserháti Csenge (Németvölgyi Bocsok) 0 4
3483. Timár Benedek (DKKA Ugrómókusok) 0 4
3484. Szántai Lili (DVTK Miskolc) 0 6
3485. Bedő Hanna (Kanizsai Mókusok) 0 4
3486. Fehér Nimród Sándor (EKE U11) 0 2
3487. Miklós Sára Boglárka (Szegedi Mókusok) 0 14
3488. Tahirák Balázs (KLKS Homoktövis) 0 10
3489. Kilián Rózamari (NKA Pécs U11/C) 0 4
3490. Sárközi Lily (DVTK Miskolc) 0 2
3491. Acimov Hana (Nádor Tigrisek) 0 6
3492. Bajkó Olivér (BSC Mini Titánok) 0 2
3493. Fenyvesvölgyi Emma (VESC U11) 0 4
3494. Potkonjak Mia (Szegedi Mókusok) 0 6
3495. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 0 14
3496. Beregszászi Boróka (Fót SE Leány/A) 0 6
3497. Horváth Emma Róza (Sportiskolás Lányok) 0 4
3498. Géczi Hédi (Cívis KK TK Macskák) 0 10
3499. Eőri Natasa (Feketés Darazsak) 0 6
3500. Tóth Dávid (Keresztúri SE) 0 2
3501. Huszti Bianka (Kanizsai Mókusok) 0 2
3502. Kisjuhász Kornél Dénes (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 4
3503. Shadad Leila (BSC Csajszik) 0 2
3504. Pozor Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3505. Hajdú Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 2
3506. Bakó Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3507. Somogyi Emma Sára (Záhonyi Zsiráfok) 0 4
3508. Veres Boglárka (Korányis Zsiráfok) 0 10
3509. Szabó Olivér Márton (DKKA Minyonok) 0 15
3510. Kanizsai Alex (Tapolcai Minimanók) 0 13
3511. Imre Máté (KASI/D) 0 11
3512. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 0 11
3513. Svorcz Maja (KKC Hetény) 0 11
3514. Palya Milán (Szolnoki Viperák) 0 9
3515. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 9
3516. Vidovenyecz Levente (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
3517. Hadvári Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 16
3518. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0 14
3519. Németh Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 7
3520. Szakál Marcell (Pákozdi Kócsagok) 0 14
3521. Oparnicza Zorka (Kanizsai Mókusok) 0 7
3522. Füzy Alex Gergely (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 7
3523. Szalai Tímea (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3524. Nagypál Márton (DKKA Ördögök) 0 14
3525. Balogh Barnabás (Szegedi Mókusok) 0 7
3526. Kis Nóra (Villámló Tigrisek) 0 7
3527. Horváth-Szőke Vendel (Szentesi KK) 0 7
3528. Varga Maja (TARR KSC Szekszárd/A) 0 7
3529. Miklós Bence (MEAFC Basket Bulls) 0 12
3530. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 0 12
3531. Késmárki Olivér (KLKS Homoktövis) 0 12
3532. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 0 12
3533. Zsilovics Szimonetta (FKE kenguruk) 0 12
3534. Homola Lilla (DKKA Ugrómókusok) 0 14
3535. Szekér Adél Klaudia (KWBC Körmend) 0 12
3536. Fleck Fanni Jázmin (Szúrós Darazsak) 0 5
3537. Balogh Zorán (TSK-Magiszter U11) 0 10
3538. Dobi Kende (MEAFC Basket Bulls) 0 10
3539. Marton Adél Hanna (DKKA Ördögök) 0 10
3540. Kelemen Ivor (DKKA Vezérek) 0 10
3541. Elek Dorka (Csípős Darazsak) 0 10
3542. Horváth-Majoros Ádám Pál (Fót SE Fiú) 0 5
3543. Epress Tihamér (PSE Párducok) 0 10
3544. Pálmai Máté (Kozármisleny SE) 0 5
3545. Vörös Vivien (Keresztúri SE) 0 10
3546. Dandé Péter (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 5
3547. Polyák Panna (Korányis Zsiráfok) 0 10
3548. Makula Milán László (Marcali Szürkefarkasok) 0 5
3549. Varga-Bene Emília (FTSI Platán Iskola) 0 5
3550. Farkas Ábel (KASI/C) 0 5
3551. Lengyel Ákos Péter (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 15
3552. Ribiánszky Anna Júlia (PaSa Csillagai) 0 5
3553. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 5
3554. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Iskola) 0 10
3555. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0 5
3556. Virág Dániel Attila (Cívis KK TK Rakéták) 0 5
3557. Czégény Gergő Zoltán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 8
3558. Tkácsik Angelika Lejla (Erdért Szűcs) 0 16
3559. Bódis Botond (Gyáli BKSE Apródok) 0 8
3560. Kaiser Konrád (NKA Pécs fiú U11/B) 0 8
3561. Hernádi Erik (KASI/D) 0 8
3562. Palotai Kincső (Záhonyi Zsiráfok) 0 8
3563. Nagy Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 8
3564. Varga Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3565. Deme Bíborka Borbála (Kécskei Vidrák) 0 8
3566. Kékesi Zsófia (Korányis Zsiráfok) 0 11
3567. Szemerei Levente Kevin (DKKA Vezérek) 0 11
3568. Térpál Alicia (Gödi SE Vadmacskák) 0 11
3569. Nagy-Somfai Patrik (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 11
3570. Kosztolányi András Gergely (SZKHSE U11) 0 11
3571. Rajkai Bence (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 11
3572. Juhász Levente (FTSI Platán Iskola) 0 14
3573. Horváth Ádám (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 3
3574. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE/A) 0 9
3575. Paksi Dorottya Anna (BSC Csajszik) 0 6
3576. Balogh Zente Gergő (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 3
3577. Nagy Krisztián (Szolnoki Viperák) 0 6
3578. Gaál-Wosinski Mira (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 3
3579. Csik Levente (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 6
3580. Kolozsvári-Nagy Gréti (Zsákoló Zsiráfok) 0 3
3581. Dankó Imre (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
3582. Kovács Botond (Cívis KK Jaguárok) 0 3
3583. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 0 15
3584. Cojocaru Marc Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 6
3585. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0 3
3586. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0 6
3587. Márton Emma Valéria (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 9
3588. Kovács Martin (Százhalombattai KSE/B) 0 6
3589. Molnár Tamás (KASI/C) 0 6
3590. Matusz Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3591. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U11) 0 9
3592. Hack Barbara (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 6
3593. Kramlik Aida (DKKA Tigrisek) 0 9
3594. Kondor Dániel (Vasas Akadémia U10) 0 6
3595. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Vadmacskák) 0 3
3596. Kamarás Kála Léna (Tapolcai Oroszlánok) 0 12
3597. Forstner Tamás Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 6
3598. Szokoly Júlia Róza (Nádor Tigrisek) 0 12
3599. Fazekas Levente (Újpest-MT/B) 0 6
3600. Pál Izabell (Cívis KK TK Macskák) 0 3
3601. Nagy Péter Arnold (MVM-OSE Simbák U11) 0 6
3602. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 0 9
3603. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0 3
3604. Czira Viktor Levente (Békési Kis Gladiátorok) 0 6
3605. Buzai Izabella (Cívis KK TK Macskák) 0 3
3606. Mészáros Attila (Szentesi KK) 0 3
3607. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 0 13
3608. Németh Lilien (RICSILLA) 0 13
3609. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 0 13
3610. Kóró Barbara Dorina (SEZE) 0 10
3611. Rákó Lara Hanna (Cívis KK TK Macskák) 0 10
3612. Kóródi Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 10
3613. Fodor Vince (Budafoki Ebihalak) 0 13
3614. Vertetits Ádám (Gödöllői Sport Klub) 0 10
3615. Avar Ámon Adrián (Marcali Szürkefarkasok) 0 7
3616. Kobzos Csenge Hedvig (AF-Velencei Csukák) 0 14
3617. Botka Bendegúz (DKKA Ördögök) 0 14
3618. Rácz Barnabás (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 7
3619. Mardirosz Dorka (Villámló Tigrisek) 0 7
3620. Vass Mirabell (Záhonyi Zsiráfok) 0 14
3621. Schuller Nella Barbara (PSE Párducok) 0 14
3622. Esztergályos Amália Szófia (Kerepesi VSE) 0 7
3623. László Karina Nóra (PSE Párducok) 0 7
3624. Kálmán Zejna (DKKA Ugrómókusok) 0 11
3625. Szántó Liliána (Villámló Tigrisek) 0 11
3626. Bognár Angéla (Dunaharaszti MTK leány) 0 15
3627. Csapó Leander János (AF-Velencei Csukák) 0 4
3628. Nagy Milán (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 4
3629. Szennai Hanga (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 4
3630. Szőke Anett (TF U11) 0 4
3631. Bernhardt Ágoston (NKA Pécs U11/C) 0 4
3632. Polgár Dalma (Sportiskolás Lányok) 0 4
3633. Csermely Csenge Mária (Lackneros Darazsak) 0 4
3634. Pál András (Fót SE Fiú) 0 4
3635. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/A) 0 15
3636. Szőke Szemere (Keresztúri SE) 0 4
3637. Dani Borbála (AF-Velencei Csukák) 0 4
3638. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 0 12
3639. Balázs Noel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
3640. Knauer István (Gyáli BKSE Apródok) 0 4
3641. Vass Lóránd (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 4
3642. Iván Lilien Bella (DKKA Tigrisek) 0 12
3643. Nehéz Vivien Erika (Józsefvárosi KC) 0 4
3644. Háda Lilla (Záhonyi Zsiráfok) 0 8
3645. Kreisz Rozi (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 4
3646. Kiss Márton (Szolnoki Viperák) 0 13
3647. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Törpék) 0 12
3648. Kovács Benedek (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 4
3649. Aguilera Batta Kamila (Csepel Basket) 0 8
3650. Komódi Milán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 8
3651. Zelovics Adél (Várpalota Gepárdok) 0 8
3652. Csarankó Zsóka (Nádor Tigrisek) 0 10
3653. Kiss Noel Árpád (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 4
3654. Balogh Fruzsina (Szúrós Darazsak) 0 4
3655. Nagy Kende Sándor (SEZE) 0 4
3656. Gere Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 8
3657. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3658. Bianki Barbara Flóra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3659. Tompa-Bálint Zselyke (Gyáli BKSE Apródok) 0 13
3660. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 0 9
3661. Szili-Kis Benedek (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 14
3662. Tóth Tomor (Szegedi Mókusok) 0 14
3663. Haraszti Olivér Flórián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 10
3664. Tóth Róbert (Szolnoki Viperák) 0 5
3665. Tóth Adelina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 5
3666. Tóth Léna Kata (Tószegi Tigrisek) 0 5
3667. Leiter Flóra (Cívis KK TK Macskák) 0 5
3668. Torma Zsombor (Tapolcai Minimanók) 0 10
3669. Bárányos Zalán (BLF Bolhák) 0 5
3670. Schwahofer Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 5
3671. Tóth Miron László (Dorozsmai Darvak) 0 5
3672. Sallay Zselyke Mária (Százhalombattai KSE/B) 0 5
3673. Horváth Ákos (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 5
3674. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 5
3675. Zapala Sophia Agnes (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 11
3676. Laki Dorina (BSC Lány) 0 20
3677. Bántay Sára (VESC U11) 0 6
3678. Nagy-Molnár Flóra (Fót SE Leány/A) 0 6
3679. Bagoly Elena (Újfehértói Sportklub) 0 6
3680. Pásztor Csaba (FTSI József A. Iskola) 0 12
3681. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0 12
3682. Erős Máté (Egri Kék Oroszlánok) 0 6
3683. Simon Dorka (Zalaegerszegi KTE) 0 6
3684. Jávorka Csaba Atilla (Keresztúri SE) 0 7
3685. Szűcs Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 7
3686. Zsipi Mónika (DVTK Tiszaújváros) 0 14
3687. Móricz Vilmos Gergely (NKA Pécs fiú U11/B) 0 8
3688. Bányavári Soma (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 8
3689. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 8
3690. Nguyen Hung Gellért (BL Basket SE) 0 8
3691. Répássy Áron (MEAFC Basket Bulls) 0 10
3692. Palkovics Norbert (Hévíz SK - U11) 0 10
3693. Patonai Bence (Pityke KSE) 0 10
3694. Nagy Alexander Szilárd (Józsefvárosi KC) 0 10
3695. Buza Alex István (FTSI József A. Iskola) 0 10
3696. Erős Hanna (KWBC Körmend) 0 12
3697. Abu Shlal Jumanah (Józsefvárosi KC) 0 12
3698. Roszkos Márton Gábor (Nádor Tigrisek) 0 12
3699. Mátyus Lilla (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 1
3700. Kondorosi Mátyás Máté (BSC Mini Titánok) 0 2
3701. Irányi-Deák Péter (Keresztúri SE) 0 1
3702. Kádár Anna (Békéscsabai KK) 0 3
3703. Balogh Hugó (BSC Pandák) 0 1
3704. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0 1
3705. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0 2
3706. Pallai Diána (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 2
3707. Szabó Benedek (Lehel Kosársuli U11) 0 2
3708. Kovács Luca (BEAC Újbuda KA/B) 0 9
3709. Csempesz Jázmin (Fűzfői AK) 0 4
3710. Radványi Bulcsú (Vasas Akadémia U11) 0 1
3711. Dormán Flóra Anna (Zalaegerszegi KTE) 0 2
3712. Szabó Bálint Zalán (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 4
3713. Oláh Eszter (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3714. Keresztes Flóra (Zalaegerszegi KTE) 0 2
3715. Herea Iura (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 1
3716. Lőrincz Laura (Vasas Bolhák) 0 1
3717. Tóth Barna (BL Basket SE) 0 2
3718. Szentgyörgyi Dorina (Csepel Basket) 0 2
3719. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 0 3
3720. Nádasdy-Nagy Kamilla (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3721. Dávid Aurél Ferenc (BSC Mini Titánok) 0 1
3722. Ferrari Enzo (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 2
3723. Farkas Brendon Ernő (S&T U11) 0 3
3724. Budenszki Márk Péter (Ziccer Kistigrisek) 0 8
3725. Varga Gerzson (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 5
3726. Zsiga Bence (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
3727. Máthé Benett (NYKK Eötvös U11/B) 0 1
3728. Lampert Richárd (Szentgáli Sünik) 0 2
3729. Balogh Sára (TARR KSC Szekszárd/A) 0 1
3730. Kígyósi Ádám (NYKK Eötvös U11/B) 0 1
3731. Heidinger Nándor (Kozármisleny SE) 0 1
3732. Nagy István (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 10
3733. Surján Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 1
3734. Bucsi Bence (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
3735. Németh Laura (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 2
3736. Vadász Tifani Amanda (TSK-Magiszter U11) 0 4
3737. Engedi-Koblencz Dávid Antal (DKKA Ugrómókusok) 0 4
3738. Zanykó Konrád József (Monok SE) 0 7
3739. Zsidai Bence (MVM-OSE Simbák U11) 0 1
3740. Kocsis Dominik (MEAFC Basket Bulls) 0 2
3741. Vas László (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
3742. Lénárt Lili Róza (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3743. Sándor Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0 6
3744. Horváth Kevin (S&T U11) 0 1
3745. Rózsa Hanna Izabella (Kécskei Vidrák) 0 2
3746. Horváth Vencel (RICSILLA) 0 3
3747. Karácsony-Varga Liza (Radobasket Oroszlánok/B) 0 2
3748. Keszei Janka Lilla (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
3749. Nádró Zoltán Ezékiel (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 6
3750. Törpényi Olivér (NYKK Eötvös U11/B) 0 1
3751. Kőszegi Ádám (BSC Mini Titánok) 0 2
3752. Winkler-Veres Bence (Gödi SE Gödények) 0 1
3753. Adorján Mira Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0 2
3754. Borsodi Lilla Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3755. Hajnal Zoltán (NYKK Eötvös U11/B) 0 1
3756. Rácz Marcell (Erdért Szűcs) 0 4
3757. Bakó Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3758. Németh Szandra (Várpalota Gepárdok) 0 4
3759. Nagy András Medárd (Gödi SE Gödények) 0 8
3760. Tóth Flóra (S&T U11) 0 2
3761. Németh Vince Tamás (Szentgáli Sünik) 0 2
3762. Vittmayer Péter Imre (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 2
3763. Balogh Hanna Fruzsina (Szúrós Darazsak) 0 2
3764. Gyurina Balázs (Vasas Akadémia U10) 0 2
3765. Béres Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0 1
3766. Puklus Lea (TF U11) 0 2
3767. Grósz-Illés Lipót Sámuel (Optofit-VKB Vác U11) 0 2
3768. Koklács Boglárka (Korányis Zsiráfok) 0 2
3769. Kerek Ádám (Cívis KK Jaguárok) 0 2
3770. Isvanca Vlad (Kőbányai Darazsak/B) 0 6
3771. Vörös Benjámin Bonifác (Monok SE) 0 2
3772. Nagy Jázmin Zara (Józsefvárosi KC) 0 2
3773. Zsolnay Alexandra (BSC Lány) 0 1
3774. (DVTK Tiszaújváros) 0 1
3775. Takács Emese (Törekvés Törpillák) 0 1
3776. Tárnok Lili (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3777. Morauszki Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 1
3778. Fehér Eszter (Villámló Kovácsok) 0 9
3779. Kocsis Léna (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3780. Gyenes Olivér Ferenc (Szentesi KK) 0 1
3781. Fekete Anna (BEAC Újbuda KA/C) 0 14
3782. Korpás Milán Zsombor (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 2
3783. Balogh Alíz (Csepel Basket) 0 2
3784. Reha Luca Csenge (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3785. Stadler Max (PSE Párducok) 0 2
3786. Csabai Márton (MAFC Csiki) 0 2
3787. Szabián Marcell (GYKSE Szekszárd) 0 2
3788. Esztergályos Máté Erik (SEZE) 0 2
3789. Vajda Regő (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 1
3790. Sipula Nóra Viktória (BEAC Újbuda KA/C) 0 14
3791. Fekete Véda Szofi (DVTK Tiszaújváros) 0 3
3792. Garay Zorka (TARR KSC Szekszárd/A) 0 2
3793. Borsos Blanka (Hévíz SK - U11) 0 2
3794. Tenczel Bence (Újpest-MT/B) 0 2
3795. Kunkli Lujza (Cívis KK Fehértigrisek) 0 1
3796. Szabó Marcell (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 7
3797. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U11) 0 10
3798. Macsali Dominik (Százhalombattai KSE/B) 0 1
3799. Bors-Módos Dina Anabell (Szúrós Darazsak) 0 2
3800. Purgai Zselyke Sabrine (Szúrós Darazsak) 0 2
3801. Szikszai Róbert (NYKK Eötvös U11/A) 0 2
3802. Schöck Bianka (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3803. Balogh Kármen (TSK-Magiszter U11) 0 6
3804. Arnóczi Ábel (Sólyomfiókák) 0 3
3805. Tóth - Turóci Viola (BSC Lány) 0 2
3806. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0 2
3807. Méhész-Nyitrai Szofi (Monor SE/B) 0 2
3808. Simon Diána (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 1
3809. Turbék Ádám (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 2
3810. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 2
3811. Soós Lilien (Szúrós Darazsak) 0 1
3812. Sztojka András Laurent (S&T U11) 0 1
3813. Lengyel Izabell (Zsákoló Zsiráfok) 0 1
3814. Majsa Natália (Deákos Darazsak) 0 1
3815. Őrsi Zsófia (Budapesti Bikák U11) 0 2
3816. Laczkó Bence (NYKK Eötvös U11/A) 0 2
3817. Chesches Vanessza (BSC Lány) 0 4
3818. Hriskó Marcell (BSC Mini Titánok) 0 2
3819. Szolnoki Luca Eszter (BEAC Újbuda KA/C) 0 12
teljes ranglisták >>

Pont - ÁTLAG (min. 5 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Szabó-Haklits Patrik (RICSILLA) 41.42 12
2. Óvári Áron Mór (Szent István Király/A - Ajka) 39.81 16
3. Juhász Ádám (Csepel Basket) 37.57 14
4. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 33.81 16
5. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 33.5 14
6. Vincz Ábel (DKKA Ugrómókusok) 31 16
7. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 28.69 16
8. Gáll Bence Milán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 27.75 8
9. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 27.57 14
10. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Alfák) 27 16
11. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 25.81 16
12. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 25.8 10
13. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Tigrisek) 25.69 16
14. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 25.56 16
15. Ágner Hanga (Várpalota Gepárdok) 25.5 12
16. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 25.19 16
17. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 24.88 16
18. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 24.69 16
19. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 24.56 16
20. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 24.3 10
21. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 24.07 14
22. Kulacs Mária (Villámló Kovácsok) 24 12
23. Horváth Patrik (KASI/A) 23.5 16
24. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 23.17 12
25. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 23.07 14
26. Kertész Lilla (Cívis KK Fehértigrisek) 22.88 16
27. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 22.63 16
28. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 22.5 16
29. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 22.25 16
30. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 21.7 10
31. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 21.53 17
32. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 21.07 14
33. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/C) 21 8
34. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 20.75 16
35. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 20.69 16
36. Dancs Marcell (DKKA Ugrómókusok) 20.37 16
37. Somi Miron (KASI/A) 20.25 16
38. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 20.17 12
39. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 19.88 16
40. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 19.69 16
41. Bilics Péter (Százhalombattai KSE/A) 19.64 14
42. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 19.64 14
43. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 19.5 14
44. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 19.5 14
45. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Grosics) 19.18 17
46. Gelicz Gergő (KASI/A) 19.13 16
47. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 19.07 15
48. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/C) 19 12
49. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 18.86 14
50. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 18.86 14
51. Márton Bernát (Pityke KSE) 18.71 14
52. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 18.58 12
53. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 18.56 16
54. Hózensteiner Maja (Kanizsai Mókusok) 18.56 16
55. Haidu-Mare Kristóf (Magicball Satu Mare) 18.5 14
56. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 18.5 12
57. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 18.44 16
58. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod) 18.33 12
59. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 18.33 12
60. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 18.18 17
61. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 18.13 16
62. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 18.06 16
63. Katona Blanka (KKC Mátyás) 17.92 13
64. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 17.82 11
65. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 17.81 16
66. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 17.8 15
67. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 17.75 12
68. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA) 17.69 16
69. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 17.5 14
70. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U11) 17.44 16
71. Bíró Loretta Léna (BSC Lány) 17.43 14
72. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs u11 fiú) 17.25 12
73. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U11 Leány) 17.1 10
74. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 17.07 14
75. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 17 6
76. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 16.93 14
77. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 16.81 16
78. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 16.67 6
79. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11 fiú) 16.63 16
80. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 16.5 16
81. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 16.5 16
82. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 16.5 14
83. Varga Dominik (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 16.44 16
84. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 16.44 16
85. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 16.42 12
86. László Botond (Tószegi Tigrisek) 16.38 16
87. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 16.38 16
88. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 16.33 12
89. Dzsida Vince (SZKHSE U11) 16.33 15
90. Szabó Lili (SEZE) 16.13 16
91. Kenedli Patrik (BSC Pingvinek) 16 10
92. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 16 10
93. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 16 15
94. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 16 16
95. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KI) 16 14
96. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 15.93 14
97. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 15.79 28
98. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 15.79 14
99. Kriszt Cili (Pécsi VSK Leány) 15.75 16
100. Házy Leó (FKE kenguruk) 15.75 12
101. Vida-Szabó Fanni (KKC Hetény) 15.69 16
102. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 15.63 16
103. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 15.62 13
104. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 15.57 14
105. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 15.56 16
106. Hófej Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 15.5 14
107. Lukács Márk (Gyáli BKSE Apródok) 15.5 16
108. Jutasi Maja (BSC Lány) 15.43 14
109. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 15.42 12
110. Antal Zétény (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 15.29 7
111. Biró Márk (NKA Pécs U11/C) 15.29 14
112. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 15.25 16
113. Dudás Noel (BL Basket SE) 15.21 14
114. Letenyei Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 15.19 16
115. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 15.1 10
116. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 15.07 15
117. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/A) 15 26
118. Vancsics Dániel Gábor (BSC Pandák) 14.94 16
119. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 14.94 16
120. Imre László (Kécskei Vidrák) 14.92 12
121. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 14.88 16
122. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 14.88 16
123. Horváth Alina Amira (Gödi SE Vadmacskák) 14.88 16
124. Szabó Marcell (Deákos Darazsak) 14.83 12
125. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 14.8 15
126. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 14.79 14
127. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 14.78 9
128. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 14.75 12
129. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 14.73 15
130. Vleskó Márton András (Nádor Tigrisek) 14.71 14
131. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 14.67 9
132. Nagy Barnabás (Uni TSE U11 Tata) 14.64 11
133. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 14.58 12
134. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 14.58 12
135. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 14.56 16
136. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 14.53 17
137. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 14.44 16
138. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 14.44 16
139. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 14.43 14
140. Kapusy Domonkos (Uni TSE U11 Tata) 14.33 12
141. Sütő Krisztián Károly (Cívis Efrém Kenguruk ) 14.33 15
142. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 14.29 14
143. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 14.29 14
144. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 14.25 12
145. Hajdu Enikő (NKA Pécs U11 Leány) 14.25 12
146. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 14.22 9
147. Graja Aisha (Sportiskolás Lányok) 14.21 14
148. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 14.19 16
149. Nyers Máté (NYKK Eötvös U11/A) 14.19 16
150. Berkes Áron (Keresztúri SE) 14.14 14
151. Serbán Sára (NYÍKSE Tűzvirágok) 14.14 14
152. Kertész Panna (Csata Garfield) 14.06 16
153. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 14.06 16
154. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 14 15
155. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 13.88 16
156. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 13.86 14
157. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 13.86 14
158. Forrás Alexander (Győri KC Vizslák UNI Győr) 13.86 14
159. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 13.82 11
160. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 13.81 16
161. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 13.81 16
162. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 13.75 16
163. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 13.69 16
164. Radulovic Ekaterina (Csípős Darazsak) 13.64 14
165. Kovács Kornél (Monor SE/A) 13.62 13
166. Bakó Imre (FTSI Platán Iskola) 13.6 10
167. Kacsó Áron (BKG AKADÉMIA U11) 13.58 12
168. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 13.56 16
169. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 13.55 11
170. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 13.54 13
171. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 13.5 16
172. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 13.5 16
173. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 13.5 16
174. Szili Kristóf (DKKA Ugrómókusok) 13.5 16
175. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 13.47 15
176. Imre Dávid (KASI/D) 13.39 13
177. Kovács Balázs (Szolnoki Viperák) 13.38 16
178. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 13.38 16
179. Mile Barnabás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 13.38 8
180. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 13.35 17
181. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 13.33 12
182. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 13.31 16
183. Dunai Bianka (Gyakorlós Törpék) 13.31 13
184. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 13.29 14
185. Veszely Zétény (Szolnoki Sasok) 13.25 12
186. Mezei Lénárd Ákos (Fót SE Fiú) 13.25 16
187. Forrás-Nagy Jente (Villámló Kovácsok) 13.25 12
188. Müller Mihály (Kozármisleny SE) 13.15 13
189. Erős Zalán (EKE U11) 13.14 14
190. Széll Izabell (Záhonyi Zsiráfok) 13.13 8
191. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 13.1 10
192. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 13.08 12
193. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 13.08 13
194. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 13.07 14
195. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 13.07 14
196. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 13.06 17
197. Mucsi Lujza (TFSE) 13 12
198. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 13 8
199. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Minimanók) 12.92 12
200. Hobok Bercel (Tapolcai Szöcskék) 12.88 16
201. Taylor Jonatán Ben (Pomázi Pumák) 12.88 16
202. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 12.82 11
203. Bohórquez-Benke Leonóra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 12.81 16
204. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 12.81 16
205. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 12.79 14
206. Popan Antonia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 12.77 13
207. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/A) 12.75 28
208. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 12.63 8
209. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 12.62 13
210. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 12.57 14
211. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/A) 12.56 16
212. Nagy János (Fót SE Fiú) 12.56 16
213. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 12.46 13
214. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 12.43 14
215. Mikulás Damira (TFSE) 12.42 12
216. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club U11/B) 12.42 12
217. Lotharidesz Áron (Budapesti Honvéd SE/B) 12.42 12
218. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Macskák) 12.38 21
219. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 12.38 16
220. Magyari Ákos Attila (KASI/B) 12.33 12
221. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 12.33 12
222. Rétyi Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 12.31 13
223. Kovács Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 12.29 14
224. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 12.25 16
225. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U11/A) 12.25 16
226. Vajda Árpád (Kéksárga Zsiráfok) 12.25 16
227. Csurgai Martin (Pityke KSE) 12.2 10
228. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 12.19 16
229. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 12.17 6
230. Csávás Anna (DVTK Miskolc) 12.14 14
231. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U11 Leány) 12.14 14
232. Hegedűs Ákos (SZKHSE U11) 12.13 16
233. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok) 12.13 16
234. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 12.13 16
235. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 12.13 16
236. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 12.13 16
237. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 12.11 9
238. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 12.08 12
239. Bodor Boldizsár (NKA Pécs u11 fiú) 12.07 14
240. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 12.06 16
241. Kerekes Áron (Cívis KK Tigrisek) 12 16
242. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U11) 12 7
243. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 11.93 14
244. Elekes Péter (Szentesi KK) 11.92 12
245. Végh Zétény (Tapolcai Minimanók) 11.92 12
246. Farkas Nimród (Budapesti Honvéd SE/B) 11.9 10
247. Barta Bolivár (Nádor Tigrisek) 11.88 8
248. Kováts Bertold (Ziccer Bocsok) 11.88 8
249. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 11.85 13
250. Smuk Borbála (Villámló Kovácsok) 11.83 12
251. Réczi Patrik (FTSI Platán Iskola) 11.83 12
252. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 11.8 15
253. Träger Tamás Péter (TFSE) 11.79 14
254. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 11.79 14
255. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 11.73 15
256. Rendek Sebestyén (Monor SE/A) 11.73 11
257. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KI) 11.71 14
258. Székely Zénó (BSC Pandák) 11.7 10
259. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 11.69 16
260. Kegyes Ámıin-Attila (Magicball Satu Mare) 11.67 12
261. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 11.67 6
262. Szlotta Laura (VESC U11) 11.64 14
263. Varga-Opre Gergő (Cívis KK KisTigrisek) 11.63 8
264. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 11.63 16
265. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 11.6 15
266. Németh Ronen (Deákos Darazsak) 11.6 10
267. Virgoncz Dávid (Dorozsmai Darvak) 11.58 12
268. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 11.57 14
269. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 11.56 9
270. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 11.54 13
271. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 11.5 12
272. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club U11/A) 11.5 16
273. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/A) 11.5 16
274. Vince Bence (KASI/B) 11.47 17
275. Varga Zétény (Dombóvári Kosársuli KE/A) 11.46 13
276. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 11.44 16
277. Jovanovic Marjan (Budapesti Honvéd SE/B) 11.43 14
278. Tóth Áron (Budapesti Bikák U11) 11.43 14
279. Takács David (Zalakerámia ZTE KK/B) 11.43 21
280. Szabó Levente Róbert (Budapesti Honvéd SE/B) 11.42 12
281. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 11.4 15
282. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 11.38 16
283. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 11.38 16
284. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 11.36 11
285. Kurucz Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 11.36 11
286. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 11.36 14
287. Szatmári Marcell László (CEKK Cegléd UP) 11.36 14
288. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek) 11.33 12
289. Németh Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 11.33 12
290. Chira Ema (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 11.31 13
291. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/A) 11.29 14
292. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 11.29 14
293. Soltész Balázs (Sláger U-11) 11.25 12
294. Markó Levente (Pásztói SZSE-Kisördögök) 11.25 16
295. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 11.25 8
296. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KI) 11.25 16
297. Molnár Alex (MAFC Csiki) 11.25 8
298. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U11) 11.25 16
299. Siklós Marcell (MAFC Csiki) 11.25 12
300. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 11.25 16
301. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 11.23 13
302. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 11.19 16
303. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 11.19 16
304. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 11.19 16
305. Bősze Odett (Szentgáli Sünik) 11.17 12
306. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 11.13 16
307. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 11.1 10
308. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 11.1 10
309. Rédei Márton (FKE kenguruk) 11.08 12
310. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 11.08 13
311. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 11.07 14
312. Farkas Dorottya (BSC Lány) 11.07 15
313. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 11.06 16
314. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 11.06 16
315. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 11.06 16
316. Horváth Máté (Szent István Király/B - Ajka) 11 14
317. Ferenczi-Nagy Soma (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 11 12
318. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 11 14
319. Barcza Zsófia (Ziccer Kistigrisek) 10.96 28
320. Kiss Gellért (Pásztói SZSE-Kisördögök) 10.94 16
321. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod) 10.93 14
322. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 10.92 12
323. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 10.9 10
324. Csóka Marcell (NKA Pécs U11/C) 10.88 16
325. Sprencz Bíborka (SEZE) 10.88 16
326. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 10.86 14
327. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 10.81 16
328. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 10.8 10
329. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 10.75 16
330. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 10.75 12
331. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 10.73 15
332. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/A) 10.71 14
333. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 10.7 10
334. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 10.7 10
335. Csergő Dominik Valentin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 10.7 10
336. Tóth Zétény (DKKA Vezérek) 10.69 16
337. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 10.67 15
338. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 10.64 14
339. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK - U11) 10.64 14
340. Majdanics Márk (EKE U11) 10.63 16
341. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 10.63 16
342. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 10.63 16
343. Szőcs Mátyás (Pilis Basket) 10.62 13
344. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 10.58 12
345. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 10.58 12
346. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10.56 16
347. Zeke Samu (MAFC Farkasrét) 10.56 18
348. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 10.55 11
349. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 10.52 31
350. Császár Nóra (CEKK) 10.5 8
351. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U11) 10.5 14
352. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 10.5 10
353. Palánkai Anka (Vasas Bolhák) 10.5 6
354. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház vegyes) 10.5 10
355. Lámpi Franciska (Csata Garfield) 10.44 16
356. Pető Zsolt (Pilis Basket) 10.43 14
357. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 10.43 14
358. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 10.42 12
359. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U11) 10.4 10
360. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U11) 10.4 10
361. Zircher Albert (KASI/B) 10.38 16
362. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U11) 10.38 16
363. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 10.38 16
364. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 10.36 14
365. Buzogány Lia (Kaszás Mini Boszik) 10.33 12
366. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 10.31 16
367. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 10.31 13
368. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 10.29 14
369. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 10.29 14
370. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 10.27 15
371. Kelemen Laura Emma (Kaszás Mini Boszik) 10.25 12
372. Galambos Márton (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 10.25 16
373. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 10.21 14
374. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 10.21 14
375. Kósik Anna (CEKK) 10.21 14
376. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 10.21 14
377. Magyari Rita (Uni TSE U11 Tata) 10.21 14
378. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 10.19 16
379. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U11) 10.19 16
380. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 10.19 16
381. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 10.14 14
382. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 10.13 16
383. Agg Maja (Lackneros Darazsak) 10.11 9
384. Hillier Kornél (PaSa Csillagai) 10.08 12
385. Lakatos Brájen (NYÍKSE Tűzlabdák) 10.08 12
386. Biró Botond (EKE U11) 10.07 14
387. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 10.06 16
388. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 10 12
389. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 10 14
390. Báthory Zsófia (KS Szeged Vadmacskák) 10 12
391. Király Adél (Békéscsabai KK) 10 14
392. Kovács Márk (KLKS Angoltagozatos) 10 14
393. Juhász Szintia Kinga (Lackneros Darazsak) 10 12
394. Mezei Miksa Barnabás (Sláger U-11) 10 13
395. Csermák Lőrinc (MAFC Csiki) 10 10
396. Osváth Levente (BSC Fiú) 10 15
397. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 10 22
398. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 9.94 16
399. Dege Ramóna (Kerepesi VSE) 9.9 10
400. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 9.9 10
401. Horváth Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 9.86 14
402. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 9.86 14
403. Németh Huba (Budapesti Bikák U11) 9.86 14
404. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 9.86 14
405. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 9.86 14
406. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ugrómókusok) 9.83 12
407. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 9.83 12
408. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 9.83 12
409. Kubinszky Anna (Hunyadis Darazsak) 9.83 12
410. Béndek Péter (Fűzfői AK) 9.83 12
411. Both Tibor (GYKSE Szekszárd) 9.83 12
412. Tóth Richárd (VUKE U11 Városi Válogatott) 9.81 16
413. Tóbiás Botond (Kéksárga Zsiráfok) 9.81 16
414. Fodor Márk (BSC Pingvinek) 9.79 14
415. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 9.77 13
416. Keller Lévi (MAFC Csiki) 9.77 13
417. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Vadmacskák) 9.75 16
418. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 9.75 8
419. Nagy-Molnár Marcell (Kozármisleny SE) 9.75 12
420. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 9.71 14
421. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 9.71 14
422. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U11) 9.71 14
423. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 9.71 14
424. Hardi Koppány (KASI/D) 9.7 10
425. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 9.69 16
426. Horváth Anna (Dorozsmai Darvak) 9.67 12
427. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 9.64 14
428. Kecskés András (VMG DSE) 9.64 14
429. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 9.64 14
430. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 9.63 8
431. Baumgartner Maja Hanna (Csípős Darazsak) 9.6 15
432. Hajnal Málna Orsolya (Csípős Darazsak) 9.59 17
433. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 9.58 12
434. Bálint Olívia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 9.58 12
435. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 9.57 14
436. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 9.56 16
437. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 9.5 10
438. Lőrincz Milán (Győri KC Vizslák UNI Győr) 9.5 16
439. Somi Milos (KASI/A) 9.5 16
440. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 9.5 14
441. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 9.5 16
442. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 9.5 14
443. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 9.5 16
444. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 9.5 12
445. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 9.5 16
446. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 9.5 14
447. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 9.5 14
448. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 9.47 19
449. Burián Annabella (BEAC Újbuda KA/C) 9.45 11
450. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 9.44 16
451. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 9.44 16
452. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 9.42 12
453. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth U11) 9.42 12
454. Szabó Keve (BKG-Veresegyház vegyes) 9.41 17
455. Csiszár Levente (BL Basket SE) 9.38 16
456. Kormos András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 9.38 16
457. Bárkányi Donát (SZEDEÁK Ezüstrókák) 9.36 14
458. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U11) 9.36 14
459. Csősz Dominik Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 9.35 17
460. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 9.31 16
461. Ratskó Áron (BSC Fiú) 9.31 16
462. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 9.31 16
463. Grill Dániel (MAFC Csiki) 9.3 10
464. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 9.29 14
465. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 9.27 11
466. Juhász Izabella Aranka (KS Szeged Vadmacskák) 9.25 16
467. Szilágyi Lőrinc (MAFC Grosics) 9.24 17
468. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/A) 9.21 14
469. Győrfi Marcell Ádám (KLKS Angoltagozatos) 9.21 14
470. Tersztyánszky Kristóf (Pásztói SZSE-Kisördögök) 9.21 14
471. Kővári Dóra (Csata Garfield) 9.2 15
472. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek) 9.2 5
473. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 9.19 16
474. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 9.19 16
475. Varga Áron (BSC Pingvinek) 9.19 16
476. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 9.17 6
477. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs U11/C) 9.17 12
478. Csizmadia Izabella (Záhonyi Zsiráfok) 9.14 14
479. Jámbori Barnabás (Zalakerámia ZTE KK/B) 9.14 14
480. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 9.13 8
481. Kovács András (VUKE U11 Padányis Párducok) 9.11 9
482. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/A) 9.08 24
483. Kovács Noel Attila (Szolnoki Viperák) 9.08 12
484. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 9.07 14
485. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 9.06 16
486. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 9.06 17
487. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 9 20
488. Kiss Korina (Uni TSE U11 Tata) 9 14
489. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 9 16
490. Budai Viktória (TF U11) 9 14
491. Zolnai Csaba (BSC Mini Titánok) 9 6
492. Szigeti Attila (AF-Velencei Csukák) 9 15
493. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 9 13
494. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 9 18
495. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 9 10
496. Bokán Adrián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 9 18
497. Nagy Bende Dominik (Kecskeméti KA U11 Alfák) 9 14
498. Fülöp András (VMG DSE) 9 12
499. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 9 16
500. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 9 13
501. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 9 10
502. Serfőző Anna (Csípős Darazsak) 9 14
503. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 8.92 12
504. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Minyonok) 8.88 16
505. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 8.88 16
506. Székely Beatrix (Fót SE Leány/A) 8.88 16
507. Kovács Kolos (SZKHSE U11) 8.87 15
508. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 8.87 15
509. Harmati Emma (VMG DSE) 8.86 14
510. Stenger Csongor (VUKE U11 Boteves Bikák) 8.86 14
511. Szegleti Noel (Sólyomfiókák) 8.83 12
512. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE/A) 8.81 16
513. Novák Dominik (Ifjú Sólyomfiókák) 8.81 16
514. Dőry Patrik (Mini Talent SE) 8.81 16
515. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U11) 8.81 16
516. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 8.81 21
517. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U11) 8.8 15
518. Serényi Levente (BKG-Veresegyház vegyes) 8.78 9
519. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 8.77 13
520. Nagy Gergő Antal (Fót SE Fiú) 8.75 16
521. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 8.75 16
522. Jankovits Lili Adél (Kaszás Mini Boszik) 8.75 12
523. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/A) 8.75 8
524. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/A) 8.75 16
525. Szabó Marcell (VUKE U11 Városi Válogatott) 8.71 7
526. Csuka Mira (Fót SE Leány/A) 8.69 16
527. Rozsos Attila (CEKK Cegléd UP) 8.69 16
528. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 8.69 16
529. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 8.69 16
530. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 8.67 15
531. Karvalics Flóra (Uni TSE U11 Tata) 8.67 12
532. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 8.64 14
533. Ledneczki Márk (Monok SE) 8.64 14
534. Horváth Heléna (Sportiskolás Lányok) 8.64 11
535. Lukács Máté (Gyáli BKSE Apródok) 8.63 16
536. Telekes Péter (Soproni Tigrisek SE U11/C) 8.63 8
537. Igaz Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 8.62 16
538. Orova Levente (Pomázi Pumák) 8.6 10
539. Huszka Dániel (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 8.6 10
540. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 8.6 10
541. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 8.58 12
542. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 8.56 16
543. Rózsa Zalán (Kozármisleny SE) 8.56 16
544. Pongor Benedek (Cívis KK Tigrisek) 8.56 16
545. Somos Róza (Vasas Amazonok) 8.56 16
546. Varga Bella (Feketés Darazsak) 8.5 6
547. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 8.5 16
548. Herencsényi Denisz (SZEDEÁK Ezüstrókák) 8.5 12
549. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Minimanók) 8.5 12
550. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 8.5 14
551. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 8.46 13
552. Koszti Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 8.44 16
553. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 8.43 14
554. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 8.43 14
555. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U11) 8.43 14
556. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 8.42 12
557. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 8.4 10
558. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 8.4 10
559. Vas Márton (Optofit-VKB Vác U11) 8.4 10
560. Molnár Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 8.4 15
561. Halász Janka (Vasas Amazonok) 8.38 13
562. Dósa Gréta (DVTK Miskolc) 8.38 16
563. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 8.38 16
564. Koska Olivér (NYKK Eötvös U11/B) 8.36 11
565. Pavai Serhii (BC Uzhgorod) 8.36 14
566. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U11) 8.33 12
567. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 8.33 12
568. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 8.33 12
569. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 8.31 16
570. Szabó Bence (VUKE U11 Városi Válogatott) 8.31 16
571. Karácsony Patrik (BSC Pandák) 8.29 14
572. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE/B) 8.29 14
573. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 8.27 15
574. Bakó Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/C) 8.25 8
575. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 8.25 16
576. Mendöli-Tóth Balázs (BSC Fiú) 8.25 12
577. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U11) 8.23 13
578. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 8.21 14
579. Györfi Szabolcs (Cívis KK KisTigrisek) 8.2 10
580. Takács Ákos Nándor (DKKA Vezérek) 8.2 10
581. Hoffer Hanna (Szolnoki Sasok) 8.2 10
582. Király Zalán (KLKS Homoktövis) 8.19 16
583. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 8.19 16
584. Hüse Barna (Cívis KK KisTigrisek) 8.17 12
585. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 8.17 12
586. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 8.17 12
587. Sajti Zsigmond (BKG-Veresegyház vegyes) 8.17 6
588. Komáromi Emma (Török Sasfiókák) 8.14 14
589. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 8.14 14
590. Nagy Nándor (KLKS Szomód) 8.14 14
591. Kiss Dániel (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 8.13 15
592. Hidasi Dániel (CEKK) 8.13 16
593. Ghanim-Orosz Gergely (BasketBaja SE) 8.13 16
594. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek) 8.11 9
595. Görgye Marcell (NKA Pécs fiú U11/B) 8.1 10
596. Man Patrick (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 8.1 21
597. Szalai Bálint (EKE U11) 8.07 14
598. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 8.07 14
599. Koranis Lukas (MAFC Farkasrét) 8.07 14
600. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 8.06 16
601. Csanyik Tamás (BasketBaja SE) 8.06 16
602. Szuromi Bendegúz (Sláger U-11) 8 14
603. Hajdu Blanka (Csata Manók) 8 14
604. Kozma-Vantova Zétény (KLKS Angoltagozatos) 8 12
605. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 8 12
606. Magony Olivér (Ifjú Sólyomfiókák) 8 16
607. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 8 8
608. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/A) 8 12
609. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 8 12
610. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 8 16
611. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 7.94 16
612. Plescan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 7.93 14
613. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 7.92 12
614. Németh Ambrus (MAFC Csiki) 7.9 10
615. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 7.89 9
616. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 7.88 16
617. Jiang Yaxing (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 7.88 8
618. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 7.88 8
619. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 7.88 16
620. Kovács Déna Virág (Török Sasfiókák) 7.88 16
621. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 7.86 14
622. Szabó Botond Dániel (Tapolcai Minimanók) 7.86 14
623. Csiszér Joel (KLKS Angoltagozatos) 7.85 20
624. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 7.83 12
625. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 7.81 16
626. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 7.81 16
627. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 7.81 16
628. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 7.81 16
629. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 7.8 10
630. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 7.79 14
631. Szabó Léna (Szúrós Darazsak) 7.79 14
632. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 7.77 26
633. Fehér Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 7.75 16
634. Potsa Benedek (Szegedi Mókusok) 7.75 12
635. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 7.75 12
636. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 7.75 12
637. Czompoly Zsófia (Csata Garfield) 7.75 12
638. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 7.71 14
639. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 7.69 16
640. Ádám Kristóf (Mini Talent SE) 7.69 16
641. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 7.67 12
642. Szücs Áron Szabolcs (Budafoki Bolhák) 7.67 9
643. Németh Csenge (Csepel Basket) 7.67 12
644. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 7.67 9
645. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 7.64 14
646. Péter Lili (KWBC Körmend) 7.64 14
647. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 7.63 16
648. Bankó Levente (Körmendi Törpördögök/A) 7.62 26
649. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 7.58 24
650. Pazar Flóra (MTK Budapest) 7.58 12
651. Balogh Leó (TSK-Magiszter U11) 7.58 12
652. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE/B) 7.57 14
653. Budai Mihály (CEKK) 7.57 14
654. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 7.57 14
655. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 7.56 16
656. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U11) 7.56 16
657. Molnár Hanna (Hévíz SK - U11) 7.56 16
658. Dobrotka Dávid (Óbudai Kaszások/A) 7.56 9
659. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 7.55 11
660. Kun Abigél (KS Szeged Vadmacskák) 7.5 14
661. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 7.5 6
662. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 7.5 16
663. Czibula Olivér (FKE kenguruk) 7.5 12
664. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 7.5 12
665. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 7.5 14
666. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 7.5 14
667. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 7.5 16
668. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 7.44 16
669. Torma Máté (Kecskeméti KA U11 Alfák) 7.44 16
670. Bozóki István Levente (DKKA Ugrómókusok) 7.44 16
671. Ruba Karolyne Rose-Mary (Magicball Satu Mare) 7.43 14
672. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 7.4 10
673. Csapó Sára (Zsákoló Zsiráfok) 7.4 15
674. Kovács Márton Gábor (Kőbányai Darazsak/B) 7.4 15
675. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Villámok) 7.4 15
676. Farkas István (BSC Fiú) 7.4 10
677. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 7.39 13
678. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U11) 7.38 13
679. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 7.38 8
680. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 7.38 16
681. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U11/A) 7.38 16
682. Tóth Soma Szabolcs (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 7.36 14
683. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 7.36 14
684. Tóth Mirella Lívia (NYÍKSE Tűzlabdák) 7.33 6
685. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 7.33 6
686. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 7.33 15
687. Jaczó Hunor (Optofit-VKB Vác U11) 7.33 6
688. Takács Noel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 7.33 6
689. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 7.33 6
690. Suchamel Krisztián Attila (TF U11) 7.33 6
691. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/A) 7.33 12
692. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 7.33 12
693. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólyomfiókák) 7.31 16
694. Zsigovics Marcell (DKKA Minyonok) 7.31 16
695. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 7.31 16
696. Müller Dániel Marcell (MAFC Farkasrét) 7.31 16
697. Szigeti Donát (Szent István Király/A - Ajka) 7.31 16
698. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 7.31 16
699. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Grosics) 7.31 13
700. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U11/A) 7.29 14
701. Légrádi Merse Máté (BSC Pingvinek) 7.29 14
702. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U11) 7.27 15
703. Princz Balázs (Sláger U-11) 7.25 8
704. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 7.25 12
705. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/A) 7.25 8
706. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 7.25 12
707. Andorka Samu (Sólyomfiókák) 7.25 16
708. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 7.25 16
709. Kovács Barnabás Ákos (BSC Pandák) 7.21 14
710. Zsolnai Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 7.21 14
711. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 7.21 14
712. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 7.2 15
713. Fekete Norbert (KASI/A) 7.2 10
714. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 7.2 10
715. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/B) 7.19 21
716. Tóbiás Ajna Julianna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 7.19 16
717. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 7.19 16
718. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 7.19 16
719. Katona Gergő (Tapolcai Szöcskék) 7.19 16
720. Végh Levente (BSC Fiú) 7.19 16
721. Balog Barnabás György (Gödi SE Vadmacskák) 7.19 16
722. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 7.18 11
723. Kuklis Gergő (TF U11) 7.17 6
724. Köllő Patrik (VUKE U11 Deákos Dongók) 7.17 12
725. Bacsó Virág (Sláger U-11) 7.14 14
726. Hegedűs András (MEAFC Kossuth U11) 7.14 14
727. Sántha Marcell (Vasas Akadémia U10) 7.14 14
728. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 7.13 16
729. Csenkér-Major Csenge (Kéksárga Okapik) 7.13 16
730. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 7.13 16
731. Orbán Nóra (Kéksárga Okapik) 7.13 16
732. Simon Sebestyén (VUKE U11 Padányis Párducok) 7.1 10
733. Molnár Emma (BSC Lány) 7.09 11
734. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 7.08 12
735. Németh Marcell (Szent István Király/A - Ajka) 7.08 12
736. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 7.08 13
737. Bóka János Pál (Monor SE/B) 7.07 14
738. Graziano Dominik (KVSE Kémények U11) 7.07 14
739. Horváth Gábor Nátán (NKA Pécs fiú U11/B) 7.06 16
740. Barna-Lázár Dániel (Óbudai Kaszások/B) 7 16
741. Mészáros Matán (Vasas Akadémia U11) 7 6
742. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 7 14
743. Feigl Ádám (Ifjú Sólyomfiókák) 7 16
744. Pap Olivér (Zuglói Sasok) 7 14
745. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/A) 7 16
746. Szatmári Hugó (Budafoki Békák) 7 13
747. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét) 7 10
748. Illés Dániel Robin (MAFC Grosics) 7 12
749. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 7 13
750. Vizeli Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 6.94 16
751. Molnár Buda (Szent István Király/A - Ajka) 6.93 15
752. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bolhák) 6.93 14
753. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 6.93 14
754. Miklós Mira (TARR KSC Szekszárd/A) 6.93 14
755. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 6.93 14
756. Mersich Zsombor (Pilis Basket) 6.92 13
757. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 6.92 12
758. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok) 6.92 12
759. Szabó Márton (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6.91 11
760. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 6.9 10
761. Szvath Emil Attila (KASI/A) 6.9 10
762. Dragon Ármin (VUKE U11 Városi Válogatott) 6.88 16
763. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 6.88 8
764. Pócza Vilmos (NKA Pécs fiú U11/B) 6.88 8
765. Szijártó Botond (BL Basket SE) 6.86 14
766. Raffael Elek Raul (Tatabányai Sport Club U11/B) 6.86 7
767. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 6.86 14
768. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6.85 13
769. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 6.83 12
770. Lovas Luca (KKC Mátyás) 6.83 12
771. Tóth-Katanich Péter (Radobasket Oroszlánok/A) 6.81 16
772. Töttös Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 6.81 16
773. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 6.81 16
774. Varga Vilmos Krisztián (Szolnoki Viperák) 6.81 16
775. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 6.8 10
776. Kisari Adél (Csata Manók) 6.79 14
777. Nagy-Hegedüs Mátyás (AF-Velencei Csukák) 6.79 14
778. Berecz Botond (Budafoki Békák) 6.79 14
779. Tóth Mátyás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 6.75 16
780. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 6.75 12
781. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 6.75 16
782. Hegedüs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 6.75 16
783. Halas Ármin (NKA Pécs fiú U11/B) 6.75 16
784. Horváth Gergely (MAFC Grosics) 6.75 16
785. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6.73 15
786. Hellinger Márk (Budafoki Békák) 6.73 11
787. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK KisTigrisek) 6.73 11
788. Dirner Márk (Szolnoki Viperák) 6.71 14
789. Kiss Míra (VESC U11) 6.71 14
790. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 6.71 14
791. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/A) 6.71 14
792. Szakács Bálint (Sólyomfiókák) 6.71 7
793. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 6.71 14
794. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/A) 6.7 10
795. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 6.7 10
796. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 6.69 16
797. Búz Marcell (Pityke KSE) 6.69 16
798. Csizmadia Álmos Tihamér (Dunaharaszti MTK fiú) 6.67 6
799. Hrichi Jázmin (Sportiskolás Lányok) 6.67 6
800. Matijevics Szebasztián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 6.67 12
801. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 6.67 12
802. Grodiczki Benett Nolen (SZEDEÁK Ezüstrókák) 6.64 14
803. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 6.64 14
804. Tényi Nimród Lajos (MAFC Csiki) 6.64 14
805. Kőszegi Réka (Csípős Darazsak) 6.64 11
806. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 6.63 8
807. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 6.63 8
808. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 6.63 8
809. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6.62 13
810. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 6.6 5
811. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 6.6 10
812. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 6.6 15
813. Simon-Toldik Bene (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 6.6 5
814. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 6.6 10
815. Baricsa Szilárd (Kerepesi VSE) 6.6 10
816. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KI) 6.57 14
817. Graja Layla (Sportiskolás Lányok) 6.57 14
818. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 6.57 14
819. Nyester Ádám Péter (TF U11) 6.57 14
820. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 6.57 14
821. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 6.57 14
822. Sashalmi Lilien (Török Sasfiókák) 6.57 23
823. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth U11) 6.56 16
824. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 6.56 16
825. Farkas Liza (Csípős Darazsak) 6.56 16
826. Major Donát (Budafoki Bolhák) 6.56 16
827. Molnár Milán (Hévíz SK - U11) 6.56 16
828. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 6.56 9
829. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 6.54 13
830. Beszeda Laura (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 6.5 16
831. Marton Áron (Vasas Akadémia U11) 6.5 14
832. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 6.5 12
833. Madák Márk (BLF Kenguruk) 6.5 10
834. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 6.5 16
835. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 6.5 10
836. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 6.5 14
837. Párizs Boglárka (Deákos Darazsak) 6.5 10
838. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 6.5 14
839. Krankovits Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 6.5 12
840. Balog Dénes Bendegúz (Kaszás Minik) 6.5 6
841. Gárdai Regina (Villámló Tigrisek) 6.5 12
842. Nagy Tamás Imre (Ziccer Kistigrisek) 6.5 10
843. Sós Titusz (Kerepesi VSE) 6.5 10
844. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 6.47 15
845. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/A) 6.45 22
846. Lelkes Mátyás (SZKHSE U11) 6.44 16
847. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Leány/A) 6.44 16
848. Böröcz Nándor (DKKA Vezérek) 6.44 16
849. Bíró Eszter (DVTK Miskolc) 6.44 16
850. Kántor László (BKG AKADÉMIA U11) 6.44 16
851. Trukmüller Máté (Tatabányai Sport Club U11/A) 6.43 14
852. Horányi Barna (BSC Pingvinek) 6.42 12
853. Varga Bálint (DKKA Ugrómókusok) 6.42 12
854. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 6.4 10
855. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE/A) 6.4 15
856. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 6.4 15
857. Lupse Mara Ioana (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 6.39 13
858. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 6.38 8
859. Szabó Csenge (Tapolcai Szöcskék) 6.38 16
860. Világos Patrik (Tapolcai Szöcskék) 6.36 14
861. Méhész Zita (Kaszás Mini Boszik) 6.33 12
862. Geiger Richárd-József (Magicball Satu Mare) 6.33 12
863. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 6.33 6
864. Varga Roland (Radobasket Oroszlánok/B) 6.33 9
865. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 6.31 16
866. Ferincz Joel (Zuglói Sasok) 6.31 16
867. Lassányi Dániel Máté (MAFC Csiki) 6.3 10
868. Jakabffy Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 6.3 10
869. Vitkóczi Viktor (Uni TSE U11 Tata) 6.3 10
870. Závodszky Hédi Borbála (Csata Manók) 6.29 14
871. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U11) 6.29 14
872. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/A) 6.29 14
873. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 6.27 11
874. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 6.25 16
875. Ferenczi Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 6.25 12
876. Poór Péter (Kecskeméti KA U11 Alfák) 6.25 12
877. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 6.23 13
878. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök/B) 6.22 9
879. Szomor Bálint (BKG-Veresegyház vegyes) 6.22 9
880. Babos Jázmin (MTK Budapest) 6.21 14
881. Nyéki Dániel Bálint (Budafoki Ebihalak) 6.21 14
882. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 6.21 14
883. Madarász Anna Sarolta (BEAC Újbuda KA/B) 6.2 15
884. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 6.2 10
885. Hatvanyi Zoltán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 6.2 5
886. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 6.2 10
887. Dávid Zsolt (DKKA Minyonok) 6.19 16
888. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 6.19 16
889. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6.19 16
890. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs U11/C) 6.19 16
891. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 6.19 16
892. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 6.17 6
893. Papp Viktor (BEAC Újbuda KA/C) 6.17 6
894. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs U11/C) 6.14 14
895. Herczeg Ádám Rajmund (Vásárhelyi Tigrisek) 6.14 14
896. Kerecsen Zalán (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6.14 14
897. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 6.14 14
898. Heincz Panni (BEAC Újbuda KA/C) 6.14 7
899. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 6.14 14
900. Gút Gergő (Kecskeméti KA U11 Alfák) 6.13 15
901. Hornok Bence (Budafoki Ebihalak) 6.13 8
902. Szendrei Natali (TF U11) 6.13 8
903. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 6.11 9
904. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 6.1 20
905. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 6.1 10
906. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 6.08 12
907. Szigeti Levente (ICT Pilots Bicske) 6.08 12
908. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 6.07 14
909. Kiss Levente (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 6.06 16
910. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 6.06 16
911. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 6.06 16
912. Moór Franciska Éda (DKKA Tigrisek) 6.06 16
913. Jónás András (NKA Pécs U11/C) 6.06 16
914. Bohus Gergely (MAFC Farkasrét) 6 21
915. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 6 12
916. Lutter Tamás Kálmán (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 6 16
917. Bognár Noel (Deákos Darazsak) 6 6
918. Gere Levente (Kecskeméti KA U11 Alfák) 6 13
919. Koreny Krisztián (Pásztói SZSE-Kisördögök) 6 14
920. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 6 15
921. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok) 6 16
922. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 6 12
923. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 6 12
924. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket) 6 8
925. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 5.94 17
926. Répási Regő Róbert (RICSILLA) 5.94 16
927. Kocsis Alíz Mónika (Kéksárga Okapik) 5.94 16
928. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U11) 5.94 16
929. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 5.93 15
930. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Sasok) 5.93 14
931. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth U11) 5.93 14
932. Gyarmati Zsófia Mónika (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 5.93 14
933. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 5.92 12
934. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 5.92 12
935. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök/B) 5.92 12
936. Keserü Ádám (Ziccer Kistigrisek) 5.92 12
937. Gyökeres Dóra (Deákos Darazsak) 5.92 12
938. Miklósi Gréta Laura (Törekvés Törpillák) 5.92 12
939. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 5.9 10
940. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket) 5.9 10
941. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 5.9 10
942. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 5.89 9
943. Guller Rozália (Vasas Amazonok) 5.88 17
944. Horváth Viktor László (NKA Pécs fiú U11/B) 5.88 16
945. Tóth Szófia Olivia (Csata Manók) 5.88 16
946. Pék Benedek (EKE U11) 5.88 16
947. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 5.86 14
948. Csille André (NKA Pécs fiú U11/B) 5.86 14
949. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 5.86 14
950. Zsadányi Zsombor (TFSE) 5.86 14
951. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 5.86 14
952. Kállay Zsigmond (MAFC Csiki) 5.83 12
953. Benyó Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 5.83 12
954. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 5.81 16
955. Sipos Zalán (BSC Pandák) 5.81 16
956. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth U11) 5.8 10
957. Megyeri-Juhász Vince (TF U11) 5.8 10
958. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 5.8 15
959. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 5.79 14
960. Bindics Máté (BSC Pingvinek) 5.79 14
961. Borbíró Flóra (Csata Manók) 5.75 12
962. Lukács Erik (NYÍKSE Tűzlabdák) 5.75 8
963. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 5.75 8
964. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök/A) 5.75 24
965. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/A) 5.75 16
966. Theiss-Balázs Kamilla (VMG DSE) 5.73 11
967. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 5.71 14
968. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/A) 5.71 14
969. Ábrahám Patrik Soma (Uni TSE U11 Tata) 5.71 14
970. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 5.71 14
971. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 5.71 14
972. Ódor Jázmin (Hévíz SK - U11) 5.69 16
973. Bejó Linett (DVTK Miskolc) 5.69 16
974. Füzi Izabella (KASI/B) 5.67 18
975. Csortos Márton (BLF Kenguruk) 5.67 6
976. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 5.67 12
977. Zlinszky Ábel (ICT Pilots Bicske) 5.67 12
978. Szilágyi Edömér (Magicball Satu Mare) 5.67 12
979. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 5.67 12
980. Szebényi Ádám István (NKA Pécs fiú U11/B) 5.67 12
981. Simon-Harangozó Ervin (Kozármisleny SE) 5.64 14
982. Csirke Zoltán (CEKK Cegléd UP) 5.64 14
983. Kovács Áron Dusán (KASI/C) 5.64 14
984. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 5.63 16
985. Hoffman Péter (KASI/A) 5.63 16
986. Hahn Balázs (NKA Pécs u11 fiú) 5.63 16
987. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 5.63 16
988. Szalai Szofi Lídia (Zsákoló Zsiráfok) 5.62 13
989. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 5.6 10
990. Sinka Levente (Németvölgyi Bocsok) 5.6 10
991. Takács Dávid (PSE Párducok) 5.6 5
992. Nagy Bálint Kornél (Kaszás Minik) 5.6 5
993. Kántor Abigél (Zsákoló Zsiráfok) 5.58 12
994. Mészáros Luca (VESC U11) 5.58 12
995. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 5.58 12
996. Győrfi Péter József (KVSE Kémények U11) 5.58 12
997. Pasztorális Ádám (Optofit-VKB Vác U11) 5.57 14
998. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 5.57 14
999. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 5.57 14
1000. Szűcs Viktória (Mini Talent SE) 5.57 7
1001. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 5.57 14
1002. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 5.57 7
1003. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 5.56 16
1004. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 5.56 16
1005. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 5.56 16
1006. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 5.56 16
1007. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 5.55 11
1008. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Leány/A) 5.55 11
1009. Becsák Dániel (Tatabányai Sport Club U11/A) 5.54 13
1010. Czeibert Keve Zsombor (KASI/D) 5.53 15
1011. Szabó Emma (DKKA Tigrisek) 5.53 15
1012. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 5.5 8
1013. Mujanovic Marcell Bence (Sólyomfiókák) 5.5 16
1014. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 5.5 14
1015. Horváth Ábel Károly (Pilis Basket) 5.5 14
1016. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 5.5 12
1017. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 5.5 8
1018. Goda Kristóf (Pilis Basket) 5.5 12
1019. Kelecsényi Adél (Csata Manók) 5.5 8
1020. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 5.5 16
1021. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 5.5 6
1022. Vincze Kristóf (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 5.5 8
1023. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 5.48 29
1024. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 5.46 13
1025. Szöllősi Attila Hunor (AF-Velencei Csukák) 5.44 16
1026. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 5.44 16
1027. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U11) 5.44 16
1028. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 5.43 23
1029. Puskás Örsi (DVTK Akadémia/B) 5.43 14
1030. Kovács Gergő (Monok SE) 5.43 14
1031. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 5.43 14
1032. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti KA U11 Villámok) 5.43 14
1033. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 5.42 12
1034. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Lányok) 5.42 12
1035. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 5.42 12
1036. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 5.42 12
1037. Fenyvesi Mirkó (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 5.4 10
1038. Ress Kornél (BSC Fiú) 5.38 16
1039. Huppauer László (Tatabányai Sport Club U11/A) 5.38 16
1040. Katona Kornél (Cívis KK Tigrisek) 5.38 16
1041. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 5.36 14
1042. Ács Donát (BL Basket SE) 5.36 14
1043. Bende Máté (Szentesi KK) 5.36 14
1044. Balotai Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5.36 14
1045. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Minimanók) 5.36 14
1046. Miklós Nimród (KASI/A) 5.33 18
1047. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 5.33 15
1048. Bárány Péter (Mini Talent SE) 5.33 9
1049. Mizik Lana Lili (Uni TSE U11 Tata) 5.33 12
1050. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház vegyes) 5.33 6
1051. Joó Léna (VMG DSE) 5.33 12
1052. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 5.31 16
1053. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 5.31 16
1054. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 5.31 16
1055. Südi Liza (Török Sasfiókák) 5.31 16
1056. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 5.31 13
1057. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 5.31 13
1058. Szilágyi Dávid (Mini Talent SE) 5.31 13
1059. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 5.3 10
1060. Gángó Hanna (Szentgáli Sünik) 5.3 10
1061. Hrabovszki Marcell (Szolnoki Viperák) 5.3 10
1062. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 5.3 10
1063. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 5.29 17
1064. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 5.29 14
1065. Tóth Levente (Cívis KK Tigrisek) 5.29 14
1066. Vanderlik Kristóf (KLKS Szomód) 5.29 14
1067. Deák Korinna (NKA Pécs U11 Leány) 5.29 14
1068. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 5.27 15
1069. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC Lány) 5.25 20
1070. Dihen Kornél Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 5.25 12
1071. Brylko Davyd (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 5.25 12
1072. Takács Gellért (Kéksárga Zsiráfok) 5.25 12
1073. Kishegyi Anna (BL Basket SE) 5.25 12
1074. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 5.25 16
1075. Vinnai Bálint (Újpest-MT/A) 5.25 12
1076. Vörös Szofi Olivia (TF U11) 5.25 8
1077. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 5.25 16
1078. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 5.25 16
1079. Ezer Balázs (Kaszás Minik) 5.25 12
1080. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Amazonok) 5.25 16
1081. Pál Zsombor (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 5.23 13
1082. Berki Tamás (BSC Pandák) 5.22 9
1083. Szabó Máté (Sláger U-11) 5.21 14
1084. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 5.21 14
1085. Magyari Hanna (Uni TSE U11 Tata) 5.21 14
1086. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 5.21 14
1087. Kerek-Kovács Áron (MEAFC Kossuth U11) 5.2 10
1088. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 5.2 15
1089. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 5.2 10
1090. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 5.19 16
1091. Tomesz Léna (Törekvés Törpillák) 5.18 22
1092. Baráth Milán (Cívis KK Jaguárok) 5.17 12
1093. Makk Vilmos (Radobasket Oroszlánok/A) 5.17 6
1094. Kalmár Richárd (Hévíz SK - U11) 5.17 6
1095. Lipovits Marcell (Pilis Basket) 5.17 12
1096. Palotás Bence Ferenc (GYKSE Szekszárd) 5.17 12
1097. Forrai Attila (GYKSE Szekszárd) 5.17 6
1098. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 5.15 13
1099. Jani Domonkos (Óbudai Kaszások/A) 5.14 14
1100. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház vegyes) 5.14 7
1101. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 5.14 14
1102. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 5.13 15
1103. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Tigrisek) 5.13 16
1104. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots Bicske) 5.13 8
1105. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 5.13 8
1106. Soós Lia (KWBC Körmend) 5.13 16
1107. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 5.11 19
1108. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 5.1 10
1109. Nagy Olivér Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 5.1 10
1110. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 5.1 10
1111. Igaly Csaba Vajk (MAFC Csiki) 5.1 10
1112. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 5.1 10
1113. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 5.08 12
1114. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 5.08 12
1115. Karatka Buda Vitéz (TFSE) 5.08 12
1116. Bánhidi Medárd Bálint (Fót SE Fiú) 5.08 12
1117. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 5.07 27
1118. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 5.07 14
1119. Lauber Péter Maximilián (Sláger U-11) 5.07 14
1120. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 5.07 15
1121. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 5.06 16
1122. Reznicsek Lénárd (MAFC Grosics) 5.06 17
1123. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/A) 5 11
1124. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 5 14
1125. Bogdán Zsombor (MAFC Csiki) 5 8
1126. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U11) 5 16
1127. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U11) 5 10
1128. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs U11/C) 5 8
1129. Kiss Levente Péter (Hévíz SK - U11) 5 16
1130. Horváth Máté (Marcali Szürkefarkasok) 5 14
1131. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 5 15
1132. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 5 16
1133. Kovács Leon József (Szent István Király/B - Ajka) 5 14
1134. Zalka Szófia Noa (Csata Manók) 5 6
1135. Kürti David (Magicball Satu Mare) 5 14
1136. Leskó Erik (MEAFC Csibészek) 5 13
1137. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 5 6
1138. Puskás Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 5 16
1139. Bencze Bendegúz Gábor (NYKK Eötvös U11/B) 5 11
1140. Kiss Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 5 10
1141. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 4.93 14
1142. Zsikla József Marcell (CEKK) 4.93 14
1143. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 4.93 14
1144. Kis Izabella (Kecskeméti KA U11 Villámok) 4.92 13
1145. Bolla Gergő (Szentgáli Sünik) 4.92 12
1146. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 4.92 12
1147. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 4.92 12
1148. Romhányi Richárd (CEKK Cegléd UP) 4.92 12
1149. Nagy Márton (BSC Fiú) 4.91 11
1150. Sebestyén Miksa (MAFC Csiki) 4.91 11
1151. Avasan Bogdan (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 4.91 11
1152. Mayer Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 4.9 10
1153. Tatár Adrián (Kaszás Minik) 4.9 10
1154. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 4.9 10
1155. Vadász Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 4.88 16
1156. Boncz Andor Imre (Erdért Szűcs) 4.88 8
1157. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u11 fiú) 4.88 16
1158. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.87 15
1159. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.87 15
1160. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 4.87 15
1161. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 4.87 15
1162. Rózsa Benedek (Cívis KK Jaguárok) 4.86 14
1163. Németh Zsombor (BSC Pandák) 4.86 14
1164. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4.86 14
1165. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 4.86 14
1166. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 4.83 12
1167. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U11) 4.83 6
1168. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/C) 4.83 12
1169. Bozsár János Dorián (TF U11) 4.83 12
1170. Szabó Lóránt (MEAFC Csibészek) 4.82 11
1171. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 4.81 16
1172. Fekete Áron (Zuglói Sasok Herman) 4.81 16
1173. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 4.81 16
1174. Varga Szofi (Cívis KK Fehértigrisek) 4.81 16
1175. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 4.8 10
1176. Istókovics Miléna (NKA Pécs U11 Leány) 4.8 10
1177. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 4.8 5
1178. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 4.8 10
1179. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U11) 4.8 10
1180. Egyed Hanna (KS Szeged Vadmacskák) 4.8 10
1181. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 4.79 14
1182. Papp Maxim (BSC Pandák) 4.79 14
1183. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 4.79 14
1184. Berta Manna Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 4.79 14
1185. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 4.79 14
1186. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/A) 4.79 14
1187. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 4.78 9
1188. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 4.78 9
1189. Lupse Maria (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 4.77 13
1190. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 4.77 13
1191. Divós-Németh Ákos Ervin (Sólyomfiókák) 4.75 8
1192. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 4.75 12
1193. Ondok Zalán (CEKK) 4.75 16
1194. Tóth Nóra (CEKK Cegléd UP) 4.75 12
1195. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 4.75 12
1196. Ádám Rikárdó László (NYÍKSE Tűzlabdák) 4.75 8
1197. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 4.75 12
1198. Kárpáti Zsigmond (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 4.75 12
1199. Szonntag Adél (Csata Garfield) 4.75 16
1200. Tanács Petra (Szegedi Mókusok) 4.75 12
1201. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KI) 4.75 12
1202. Koch Bence (Lehel Kosársuli U11) 4.75 16
1203. Sipőcz Mira (Hévíz SK - U11) 4.75 16
1204. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök/B) 4.73 11
1205. Bálizs Borisz (Zalakerámia ZTE KK/B) 4.71 14
1206. Györkös Dominik (Szent István Király/B - Ajka) 4.71 14
1207. Földi Ádám (Budafoki Bolhák) 4.7 10
1208. Takács Soma (PSE Párducok) 4.7 10
1209. Török Attila Sándor (Zuglói Sasok) 4.7 10
1210. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 4.69 13
1211. Fogarasi Benedek (MVM-OSE Simbák U11) 4.69 13
1212. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 4.69 16
1213. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 4.69 16
1214. Schalk Zsóka Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4.67 15
1215. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzgolyók) 4.67 15
1216. Graja Nayla (Sportiskolás Lányok) 4.67 6
1217. Ádelhardt Gréta (KS Szeged Vadmacskák) 4.67 12
1218. Harkácsi Péter (Magicball Satu Mare) 4.67 12
1219. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 4.67 12
1220. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4.67 21
1221. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 4.64 14
1222. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4.64 14
1223. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4.64 14
1224. Virányi Liza (BKG-Veresegyház vegyes) 4.64 11
1225. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 4.63 16
1226. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.63 8
1227. Polcz Emma Barbara (S&T U11) 4.63 8
1228. Dávid Anna (Harcos Darazsak) 4.63 8
1229. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 4.63 16
1230. Antal Lujza (Vasas Bolhák) 4.63 8
1231. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 4.62 16
1232. Kevei Bence Gergő (Szegedi Mókusok) 4.62 13
1233. Bénard Jojo János (KLKS Angoltagozatos) 4.6 15
1234. Katona Nándor (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4.6 5
1235. Kocsis Balázs (Budafoki Bolhák) 4.6 5
1236. Iván Léna (Harcos Darazsak) 4.6 10
1237. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 4.58 12
1238. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 4.58 12
1239. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.58 12
1240. Orosz Olívia (DVTK Miskolc) 4.57 14
1241. Martinovits Róza (Vasas Bolhák) 4.57 7
1242. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 4.56 16
1243. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE/A) 4.56 16
1244. Szobonya Vince (Kéksárga Zsiráfok) 4.56 16
1245. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 4.56 16
1246. Góman Csaba Noel (Óbudai Kaszások/B) 4.55 11
1247. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 4.54 13
1248. Agócs Nimród (Zuglói Sasok) 4.54 13
1249. Nemes Bence (MAFC Grosics) 4.53 15
1250. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs fiú U11/B) 4.5 16
1251. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 4.5 14
1252. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U11) 4.5 6
1253. Gróf Hanna (Soproni Tigrisek SE U11/C) 4.5 10
1254. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét) 4.5 10
1255. Domonkos Zoé (Gyakorlós Törpék) 4.5 14
1256. Horváth Hanna Sára (Radobasket Oroszlánok/B) 4.5 8
1257. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 4.5 6
1258. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 4.5 16
1259. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 4.5 16
1260. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 4.5 12
1261. Babati Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/B) 4.5 14
1262. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. Iskola) 4.5 16
1263. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA) 4.5 8
1264. Ledneczki Erik (Monok SE) 4.5 14
1265. Dovgál Mia (Csata Manók) 4.5 12
1266. Szállási Domonkos (Ziccer Bocsok) 4.5 16
1267. Győri Vincent (Zuglói Sasok) 4.5 8
1268. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 4.5 16
1269. Subsics Vencel (Ifjú Sólyomfiókák) 4.5 6
1270. Kovács Nóra (TARR KSC Szekszárd/A) 4.5 16
1271. Kiss Zalán Mátyás (Pilis Basket) 4.46 13
1272. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 4.46 13
1273. Spatar Horea (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 4.46 13
1274. Băbaș Carla (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 4.46 13
1275. Jónás Johanna Amina (DVTK Akadémia/B) 4.46 13
1276. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 4.46 13
1277. Marossy Barnabás Erik (Németvölgyi Bocsok) 4.44 9
1278. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/A) 4.44 9
1279. Hegyháti Áron (VUKE U11 Padányis Párducok) 4.44 9
1280. Takács Maja Rozi (Csípős Darazsak) 4.44 16
1281. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 4.44 16
1282. Nagy Kristóf (Pilis Basket) 4.43 14
1283. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 4.43 14
1284. Nagy Orsolya (BL Basket SE) 4.43 14
1285. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 4.43 14
1286. Spala Csenge Virág (DVTK Akadémia/B) 4.42 12
1287. Pókó Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 4.42 12
1288. Balázs Kristóf (Vasas Akadémia U10) 4.42 12
1289. Fridrich Nadin (BEAC Újbuda KA/B) 4.42 12
1290. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 4.41 17
1291. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 4.4 10
1292. Laki Adél (TARR KSC Szekszárd/A) 4.4 10
1293. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/A) 4.4 10
1294. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 4.4 10
1295. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 4.39 13
1296. Lakatos Vanda (KS Szeged Vadmacskák) 4.39 13
1297. Katona Máté (NYKK Eötvös U11/B) 4.38 13
1298. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 4.38 13
1299. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 4.38 8
1300. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs U11/C) 4.38 16
1301. Gonda Borbála (Optofit-VKB Vác U11) 4.38 8
1302. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK - U11) 4.38 16
1303. Bajkai Nimród (Csepel Basket) 4.38 8
1304. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 4.38 8
1305. Csiha Levente (Százhalombattai KSE/B) 4.36 11
1306. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 4.36 22
1307. Kámán Péter (KLKS Szomód) 4.36 14
1308. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U11) 4.36 14
1309. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U11) 4.36 14
1310. Kucsai Tereza Liliána (NYÍKSE Tűzlabdák) 4.33 6
1311. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 4.33 9
1312. Zsebők János Pál (Zalakerámia ZTE KK/B) 4.33 9
1313. Futó Balázs (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.33 12
1314. Török Zsombor (Gödi SE Gödények) 4.33 6
1315. Süli Tímea (Dorozsmai Darvak) 4.33 9
1316. Takács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 4.33 6
1317. Farkas Zente Péter (Tapolcai Minimanók) 4.33 6
1318. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 4.33 6
1319. Benczik Zsombor (NKA Pécs U11/C) 4.33 6
1320. Moldován Dominik (MAFC Grosics) 4.33 6
1321. Koncz Bori (Törekvés Törpillák) 4.32 19
1322. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 4.31 16
1323. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 4.31 16
1324. Nagy Hetény (SZKHSE U11) 4.31 16
1325. Andrássy Bence (DKKA Ördögök) 4.31 16
1326. Király András Kolumbusz (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4.31 16
1327. Deák Márk (MEAFC Kossuth U11) 4.31 13
1328. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 4.3 10
1329. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 4.3 10
1330. Mocsi Bercel Décse (KLKS Szomód) 4.3 10
1331. Pintye Gergő Noel (Cívis KK KisTigrisek) 4.29 17
1332. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 4.29 14
1333. Fister Márk Bonca (DKKA Minyonok) 4.29 14
1334. Vajai Laura (VESC U11) 4.27 11
1335. Fényes Veronika (Csata Garfield) 4.27 15
1336. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 4.25 12
1337. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Iskola) 4.25 8
1338. Igaz Barabás (Soproni Tigrisek SE U11/B) 4.25 12
1339. Kanyó Bercel Nimród (Kaszás Minik) 4.25 8
1340. Novák Eszter Nóra (AF-Velencei Csukák) 4.25 12
1341. Csenkér-Major Zétény (Kéksárga Zsiráfok) 4.25 16
1342. Schmidt Beáta (Zalakarosi Fókák) 4.25 12
1343. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 4.25 8
1344. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 4.25 8
1345. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 4.25 8
1346. Horváth Artúr Dániel (Radobasket Oroszlánok/B) 4.23 13
1347. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.23 13
1348. Stern Sára (BEAC Újbuda KA/C) 4.23 13
1349. Vönöczky Bálint (KASI/A) 4.22 9
1350. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4.21 14
1351. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 4.21 14
1352. Jávor Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 4.21 14
1353. Baumgartner Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 4.21 14
1354. Bányai Levente Vilmos (Óbudai Kaszások/B) 4.21 14
1355. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Kossuth) 4.21 14
1356. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 4.2 10
1357. Németh Zsombor Péter (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4.2 5
1358. Neiczer Patrik (KASI/D) 4.2 15
1359. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Tigrisek) 4.2 15
1360. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 4.2 10
1361. Zágoni-Szabó Henrik (Ziccer Kistigrisek) 4.2 10
1362. Sprencz Boróka (SEZE) 4.19 16
1363. Záhonyi Vivien (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 4.18 11
1364. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 4.18 11
1365. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 4.17 12
1366. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 4.17 12
1367. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4.17 12
1368. Pergel Ádám (Százhalombattai KSE/B) 4.17 6
1369. Tarr Konrád Benedek (BKG-Veresegyház vegyes) 4.17 6
1370. Csizmadia Lilla (Csata Manók) 4.17 12
1371. Nagy Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 4.17 12
1372. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 4.17 6
1373. Horvát Anna (Csata Garfield) 4.14 14
1374. Bartók Marcell (PSE Párducok) 4.14 14
1375. Sáreczki Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.14 14
1376. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club U11/B) 4.14 7
1377. Soltész Mirkó (Újpest-MT/B) 4.14 14
1378. Kis-Szitár Márkó (VUKE U11 Városi Válogatott) 4.13 15
1379. Kovács Máté (KLKS Homoktövis) 4.13 16
1380. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 4.13 8
1381. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 4.13 16
1382. Boldizsár Bence (NKA Pécs U11/C) 4.13 8
1383. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4.13 16
1384. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 4.12 25
1385. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Ebihalak) 4.11 18
1386. Borbély Petra Mira (Százhalombattai KSE/A) 4.09 11
1387. Kasza Gergő (Fót SE Fiú) 4.09 11
1388. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét) 4.08 12
1389. Schmidt Petra (Zalakarosi Fókák) 4.08 12
1390. Szentes Flóra (MTK Budapest) 4.08 12
1391. Nemes Márton (NKA Pécs U11/C) 4.08 12
1392. Szarka Zalán (Ziccer Kistigrisek) 4.08 12
1393. Mészáros Milán (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4.08 12
1394. Takács Luca (Csípős Darazsak) 4.08 12
1395. Tóth-Eiveck Nina (KWBC Körmend) 4.08 12
1396. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 4.08 13
1397. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 4.07 14
1398. Bottlik Mihály (DKKA Minyonok) 4.07 14
1399. Kéri Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 4.07 14
1400. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U11) 4.07 15
1401. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 4.06 16
1402. Borbély Száva (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 4.06 16
1403. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 4.06 16
1404. Friedsam Lilla (BSC Lány) 4.05 20
1405. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 4 10
1406. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 4 13
1407. Kovács Márk (Pityke KSE) 4 6
1408. Terdik Benedek (Cívis KK KisTigrisek) 4 6
1409. Birck Emese (Vasas Amazonok) 4 15
1410. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 4 5
1411. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház vegyes) 4 7
1412. Madler Milos (Zuglói Sasok) 4 12
1413. Topan Maya (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 4 5
1414. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 4 9
1415. Pöszt Patrik (KLKS Angoltagozatos) 4 6
1416. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club U11/A) 4 16
1417. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 4 14
1418. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/A) 4 8
1419. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 4 16
1420. Kovács Botond (Szolnoki Sasok) 4 15
1421. Dremmel Sári (ESMTK - TF - JAK U11) 4 6
1422. Lótos Dániel (Lehel Kosársuli U11) 4 12
1423. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 4 11
1424. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 4 14
1425. Kovács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 4 9
1426. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 4 13
1427. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 4 10
1428. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 4 9
1429. Kiss-Margetin Benedek (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4 6
1430. Rocsa Róbert (Szentesi KK) 4 6
1431. Papp Lili Sára (Deákos Darazsak) 4 10
1432. Bisztritsányi Zille (BEAC Újbuda KA/B) 4 6
1433. Rozsnyói Noel Benjamin (BSC Pingvinek) 4 16
1434. Hoffer Dénes (KLKS Homoktövis) 4 16
1435. Szongoth-Kukán András (MAFC Grosics) 4 12
1436. Toldi Gergő (Budafoki Ebihalak) 4 14
1437. Vajtó Benedek (NYKK Eötvös U11/B) 4 11
1438. Solymosi Réka (DIFE KK U11 DERECSKE) 4 5
1439. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4 13
1440. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 4 8
1441. Oláh Mirjam Zsuzsanna (Zsákoló Zsiráfok) 4 15
1442. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 3.94 16
1443. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.94 16
1444. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 3.94 16
1445. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 3.94 16
1446. Hefner Nolen Laurent (NKA Pécs fiú U11/B) 3.94 16
1447. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc) 3.94 16
1448. Sulányi Péter László (MAFC Farkasrét) 3.93 14
1449. Holczman Emma (DVTK Akadémia/B) 3.93 14
1450. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 3.93 14
1451. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 3.93 14
1452. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3.92 13
1453. Tóth Sára (CEKK Cegléd UP) 3.92 12
1454. Szabó Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 3.92 12
1455. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.92 12
1456. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3.92 12
1457. Fülöp Anna Bianka (Deákos Darazsak) 3.92 12
1458. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 3.91 11
1459. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 3.9 10
1460. Csendom Bence (MEAFC Basket Bulls) 3.9 10
1461. Héberger Botond (DKKA Minyonok) 3.9 10
1462. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 3.9 10
1463. Gálosi Gellért Péter (Pécsi VSK Fiú) 3.9 10
1464. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 3.89 9
1465. Boda Kornél (BKG-Veresegyház vegyes) 3.89 9
1466. Takács Luca (Sportiskolás Lányok) 3.88 8
1467. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U11) 3.88 8
1468. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U11) 3.88 8
1469. Krieg Nina (Vasas Amazonok) 3.88 16
1470. Palyov Lilien (NKA Pécs U11/C) 3.88 8
1471. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE/A) 3.88 16
1472. Zavacsán Barnabás (PaSa Csillagai) 3.88 8
1473. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 3.88 8
1474. Rus Sasha (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 3.87 15
1475. Lévai Kornél (KASI/A) 3.86 14
1476. Erőss Debóra Abigél (Csata Garfield) 3.86 14
1477. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 3.86 14
1478. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod) 3.86 14
1479. Berczelly Zsombor (Ziccer Bocsok) 3.86 14
1480. Kóger Sára Réka (Szent István Király/A - Ajka) 3.86 14
1481. Badura Misa (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.85 13
1482. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 3.85 13
1483. Gulyás Gergő (NKA Pécs fiú U11/B) 3.83 12
1484. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 3.83 12
1485. Polgár Máté (Körmendi Törpördögök/B) 3.83 12
1486. Hamza Noémi (CEKK Cegléd UP) 3.83 12
1487. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club U11/B) 3.83 12
1488. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 3.83 12
1489. Tulok Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.83 12
1490. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 3.81 16
1491. Flóring István Gábor (FTSI József A. Iskola) 3.81 16
1492. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 3.81 16
1493. Vályi-Nagy Benjamin (BSC Pingvinek) 3.8 10
1494. Szalai László (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 3.8 10
1495. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U11) 3.8 10
1496. Ocskó Virág (BKG AKADÉMIA U11) 3.8 15
1497. Uta Rafael (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 3.8 10
1498. Szigetvári László Péter (KLKS Angoltagozatos) 3.8 10
1499. Kerecsen Nándor (VUKE U11 Deákos Dongók) 3.8 10
1500. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 3.79 14
1501. Gaszner Liza (DVTK Akadémia/B) 3.79 14
1502. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 3.79 14
1503. Guba Dorottya (DVTK Akadémia/B) 3.79 14
1504. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 3.79 14
1505. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 3.77 13
1506. Szabó-Strausz Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 3.77 17
1507. Farkas Virág Júlia (DKKA Vezérek) 3.75 16
1508. Paluska Zétény (MVM-OSE Simbák U11) 3.75 16
1509. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U11) 3.75 12
1510. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 3.75 8
1511. Román Vince (Cívis KK TK Rakéták) 3.75 16
1512. Kovács Eszter (Kőbányai Darázslányok/B) 3.75 12
1513. Türk Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 3.75 12
1514. Medvegy Márk (ESMTK - TF - JAK U11) 3.75 16
1515. Kisteleki Fanni (BSC Lány) 3.75 12
1516. File Benett (KLKS Angoltagozatos) 3.75 12
1517. Mezei Ábel Olivér (PaSa Csillagai) 3.73 11
1518. Varga Kende (KVSE Kémények U11) 3.73 11
1519. Farkas Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 3.71 7
1520. Jakus Krisztián (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 3.71 14
1521. Szerencsei Lilla (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 3.71 14
1522. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.71 14
1523. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 3.71 14
1524. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház vegyes) 3.71 17
1525. Bognár Boldizsár (NKA Pécs fiú U11/B) 3.7 10
1526. Buti Izabella (Csípős Darazsak) 3.69 16
1527. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.69 16
1528. Fehér Boglárka (S&T U11) 3.67 6
1529. Paár Benedek Zoltán (BKG-Veresegyház vegyes) 3.67 6
1530. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 3.67 6
1531. Ionut Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 3.67 15
1532. Rajos Dorka (Villámló Tigrisek) 3.67 9
1533. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 3.67 12
1534. Bojtár Anna (Vasas Amazonok) 3.67 12
1535. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 3.64 14
1536. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 3.64 14
1537. Tóth Emili (Szent István Király/B - Ajka) 3.64 14
1538. Bálind Csenge (KKC Hetény) 3.64 14
1539. Boros Barnabás (Monor SE/A) 3.64 11
1540. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 3.64 11
1541. Leitner András (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.64 11
1542. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 3.64 11
1543. Resán Zalán Attila (NYKK Eötvös U11/B) 3.63 8
1544. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 3.63 16
1545. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 3.63 8
1546. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa Kosárlabda Klub) 3.63 16
1547. Lajos Miklós (NKA Pécs U11/C) 3.62 16
1548. Bákány Lilien Noémi (NYÍKSE Tűzlabdák) 3.6 10
1549. Vidéki Anna Lili (Kerepesi VSE) 3.6 10
1550. Turzó Léna Zselyke (AF-Velencei Csukák) 3.6 10
1551. Pilz Patrik Soma (Vasas Akadémia U10) 3.6 10
1552. Nacsa Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/C) 3.6 5
1553. Mészáros Patrik (MEAFC Kossuth U11) 3.58 12
1554. Kovács Levente (Szentgáli Sünik) 3.58 12
1555. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 3.58 12
1556. Mohammed Aesa Kerim (Radobasket Oroszlánok/A) 3.58 12
1557. Sárfy Lili Andrea (Tapolcai Minimanók) 3.58 12
1558. Nagy Nolen (Dorozsmai Darvak) 3.57 14
1559. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 3.57 14
1560. Trapp Milán (Malév Kobrák) 3.57 14
1561. Barics Viola (Pécsi VSK Leány) 3.57 7
1562. Tóth Mína (Szent István Király/B - Ajka) 3.57 14
1563. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 3.57 14
1564. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 3.57 7
1565. Agbemasu Vanessza (Csata Manók) 3.56 16
1566. Bencsics Zoé (Kőbányai Darázslányok/B) 3.56 16
1567. Bakó Levente (NYKK Eötvös U11/A) 3.56 16
1568. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 3.56 16
1569. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 3.56 16
1570. De Rose Gabriel (KASI/B) 3.56 16
1571. Németh Perla (Deákos Darazsak) 3.56 9
1572. Bakos Benedek (Radobasket Oroszlánok/B) 3.56 18
1573. Tóth Koós Dávid (Zalakerámia ZTE KK/B) 3.55 11
1574. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.54 13
1575. Hudák Soma (KLKS Homoktövis) 3.53 15
1576. Kiss Mira Hanna (Török Sasfiókák) 3.53 19
1577. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/A) 3.5 22
1578. Kincses Benedek (Körmendi Törpördögök/B) 3.5 12
1579. Varga Jázmin (KWBC Körmend) 3.5 14
1580. Hegedüs-Ari Anna (DKKA Tigrisek) 3.5 16
1581. Csomán Áron (DKKA Minyonok) 3.5 14
1582. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/B) 3.5 8
1583. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 3.5 10
1584. Csabai Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 3.5 18
1585. Kenyeres Dávid (BasketBaja SE) 3.5 12
1586. Molnár Zalán (Kerepesi VSE) 3.5 8
1587. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.5 14
1588. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 3.5 14
1589. Nyáry Zalán Leó (Kőbányai Darazsak/B) 3.5 14
1590. Erdős Linda (Kaszás KisBoszik) 3.5 12
1591. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs fiú U11/B) 3.5 10
1592. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 3.5 14
1593. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 3.5 14
1594. Lázár Panna (CEKK Cegléd UP) 3.5 12
1595. Lágler Bence Róbert (Józsefvárosi KC) 3.5 6
1596. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 3.5 12
1597. Kerényi Sára (Hunyadis Darazsak) 3.5 10
1598. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 3.5 14
1599. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 3.5 16
1600. Szabados Judit (Kaszás KisBoszik) 3.5 12
1601. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.46 13
1602. Lengyel Balázs (Százhalombattai KSE/B) 3.46 13
1603. Gimesi Elvira Matilda (Csípős Darazsak) 3.46 13
1604. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 3.45 20
1605. Beliczki Dániel (Ziccer Kistigrisek) 3.44 9
1606. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 3.44 16
1607. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 3.44 16
1608. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.44 16
1609. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 3.43 14
1610. Angyal Zoltán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.43 14
1611. Simó Ábel (BLF Bolhák) 3.43 14
1612. Kónya Botond (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 3.43 7
1613. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 3.43 14
1614. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház vegyes) 3.43 14
1615. Sós Vince (Cívis KK Jaguárok) 3.42 12
1616. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 3.42 12
1617. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 3.42 12
1618. Szabó Nóra (Török Sasfiókák) 3.42 12
1619. Mátyási Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 3.42 12
1620. Tóth Gábor Ádám (Óbudai Kaszások/B) 3.4 15
1621. Korcsmáros Amira (Magicball Satu Mare) 3.4 10
1622. Hankóczi Benjámin (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 3.4 15
1623. Dékány Balázs (Szolnoki Viperák) 3.4 10
1624. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 3.4 10
1625. Kamondi Zente (Fűzfői AK) 3.4 10
1626. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 3.4 10
1627. Zun Marcell Sándor (S&T U11) 3.4 10
1628. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/C) 3.4 5
1629. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.4 10
1630. Szabó Kristóf (Mini Talent SE) 3.4 15
1631. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/B) 3.4 10
1632. Bartus Anna Flóra (Harcos Darazsak) 3.4 10
1633. Oswald Gergely Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 3.39 13
1634. Szalma Olga (KKC Mátyás) 3.38 16
1635. Kéri Kornélia (CEKK Cegléd UP) 3.38 16
1636. Gossler Emma Magdolna (Gödöllői Sport Klub) 3.38 16
1637. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 3.38 16
1638. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 3.38 16
1639. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U11 Leány) 3.38 16
1640. Gráczer Gergő (Ifjú Sólyomfiókák) 3.36 11
1641. Sárkány Bora (MTK Budapest) 3.36 14
1642. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 3.36 14
1643. Szabó Rozi (NKA Pécs U11 Leány) 3.36 14
1644. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.36 14
1645. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 3.36 14
1646. Hviszt John Laszlo (Szolnoki Viperák) 3.33 12
1647. Schlosser Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.33 12
1648. Kovács Gábor Mátyás (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.33 6
1649. Sipos Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 3.33 12
1650. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 3.33 9
1651. Kapornaki Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 3.33 12
1652. Nagy Ernő Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 3.33 12
1653. Osztovits Róza Matild (Kaszás KisBoszik) 3.33 12
1654. Krajcsovszki András (Marcali Szürkefarkasok) 3.33 12
1655. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 3.33 15
1656. Csikó Noel (SALGÓTARJÁNI KI) 3.33 12
1657. Gulácsy Hanga Mimi (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3.33 15
1658. Stoica Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 3.33 9
1659. Elek Benjámin (KASI/D) 3.33 6
1660. Csenki Doroti Inka (Dorozsmai Darvak) 3.33 12
1661. Szegedi Bálint (Pilis Basket) 3.33 6
1662. Zsuró Ádám (Cívis KK Tigrisek) 3.31 16
1663. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 3.31 16
1664. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 3.31 13
1665. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. Iskola) 3.31 13
1666. Varga Ninett Napsugár (KS Szeged Vadmacskák) 3.3 10
1667. Bognár Zalán (Villámló Kovácsok) 3.3 10
1668. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 3.3 10
1669. Danku Attila Péter (Szolnoki Viperák) 3.3 10
1670. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 3.29 14
1671. Bindics Balázs (Kecskeméti KA U11 Alfák) 3.29 7
1672. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.29 7
1673. Kerék Nikolett (Kőbányai Darázslányok/B) 3.29 14
1674. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 3.29 14
1675. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Tigrisek) 3.29 14
1676. Szántó Sára (Fót SE Leány/A) 3.29 14
1677. Váradi Hanna (DVTK Akadémia/B) 3.29 14
1678. Varga Mira (DIFE KK U11 DERECSKE) 3.29 14
1679. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 3.27 15
1680. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Tigrisek) 3.25 12
1681. Fritz Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.25 12
1682. Kiss Lőrinc István (Fót SE Fiú) 3.25 12
1683. Lukács Barnabás (CEKK Cegléd UP) 3.25 16
1684. Kovács Soma (SZKHSE U11) 3.25 16
1685. István-Schirling Inez (Vasas Bolhák) 3.25 16
1686. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 3.25 16
1687. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.25 12
1688. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.25 8
1689. Hadas Hanga (BKG AKADÉMIA U11) 3.25 12
1690. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 3.25 8
1691. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 3.23 13
1692. Mihalik Lilla Hanna (KKC Mátyás) 3.22 9
1693. Zelnik Bence Bálint (Zuglói Sasok) 3.22 9
1694. Ciocea Dorian Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 3.22 9
1695. Bokros Nóra Emilia (Törekvés Törpillák) 3.22 23
1696. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.21 14
1697. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 3.21 14
1698. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 3.21 14
1699. Kőfalvi Bálint (DKKA Darazsak) 3.21 14
1700. Sashalmi Barnabás (DKKA Ördögök) 3.21 14
1701. Jónyer Zsombor (MEAFC Csibészek) 3.21 14
1702. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 3.2 10
1703. Baják Márk (Újpest-MT/B) 3.2 10
1704. Csóti Dávid (Újpest-MT/B) 3.2 15
1705. Deák Bokkon Soma (Budafoki Ebihalak) 3.2 5
1706. Owczarek Máté (BSC Pingvinek) 3.2 10
1707. Kabai Noel György (Gyulasport Nonprofit Kft.) 3.19 16
1708. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.19 16
1709. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 3.19 16
1710. Propst Hunor-Márton (Magicball Satu Mare) 3.17 12
1711. Márton Tamás (Fűzfői AK) 3.17 12
1712. Gerencsér Alex (Újpest-MT/B) 3.17 12
1713. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 3.17 6
1714. Györki Barnabás (KASI/C) 3.17 12
1715. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 3.15 13
1716. Ruzsics Barnabás (Mini Talent SE) 3.15 13
1717. Tóth-Császár Bence (Radobasket Oroszlánok/B) 3.14 14
1718. Ádám Attila Csaba (SEZE) 3.14 14
1719. Menczel Panna (Százhalombattai KSE/A) 3.14 7
1720. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.14 7
1721. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 3.14 14
1722. Hernádi Ákos (Tapolcai Szöcskék) 3.14 14
1723. Vincze Péter (KASI/B) 3.14 7
1724. Kovács Gellért (SZKHSE U11) 3.14 14
1725. Izsó Máté (Malév Kobrák) 3.14 14
1726. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 3.14 14
1727. Mallár Bertalan (Cívis Efrém Kenguruk ) 3.14 7
1728. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 3.13 15
1729. Máté Benedek (BasketBaja SE) 3.13 15
1730. Oláh Magor Bonifác (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3.13 15
1731. Szerencsés Botond (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.13 16
1732. Koczka Szófia (Kéksárga Okapik) 3.13 16
1733. Török Zente (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 3.13 8
1734. Nagy Alíz (BKG-Veresegyház vegyes) 3.13 8
1735. Kocsis Bálint (KLKS Homoktövis) 3.13 16
1736. Kis-Orosz Lívia (DVTK Akadémia/B) 3.12 17
1737. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 3.11 9
1738. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 3.1 10
1739. Ilonka Marcell (Miklósi KékRókák KE) 3.1 10
1740. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U11) 3.09 11
1741. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 3.09 11
1742. Szegletes Dominik (Tapolcai Minimanók) 3.08 12
1743. Végh Barnabás Péter (Kozármisleny SE) 3.08 12
1744. Éger Máté (MEAFC Kossuth U11) 3.08 12
1745. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 3.08 12
1746. Kása Veronika (Kőbányai Darázslányok/B) 3.08 12
1747. Borsodi Kiss Gergő (BLF Bolhák) 3.08 12
1748. Bárdos Lili (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.08 12
1749. Vilman Benedek (Zalakerámia ZTE KK/B) 3.08 13
1750. Szántó Bence (NYKK Eötvös U11/A) 3.08 13
1751. Dutka Dorka (DIFE KK U11 DERECSKE) 3.07 14
1752. Kerekes Lili (Korányis Zsiráfok) 3.07 14
1753. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Jaguárok) 3.07 14
1754. Torossy Zsombor (BLF Bolhák) 3.07 14
1755. Bagladi Nimród (KASI/B) 3.07 14
1756. Jasztrabszki Tamás (Vasas Akadémia U11) 3.07 15
1757. Varga Flóra Izabella (Csata Garfield) 3.06 16
1758. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/B) 3.06 16
1759. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 3.06 16
1760. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/A) 3.06 16
1761. Radics Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.06 18
1762. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 3 16
1763. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 3 12
1764. Fazekas Péter (Budafoki Bolhák) 3 13
1765. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 3 14
1766. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 3 10
1767. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 3 12
1768. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 3 11
1769. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11/C) 3 10
1770. Dobszai Kristóf (KLKS Homoktövis) 3 12
1771. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 3 20
1772. Katona Dorina (KKC Mátyás) 3 13
1773. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth U11) 3 10
1774. Mujzer Diána (BEAC Kapibarák) 3 10
1775. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 3 16
1776. Mocsár József (Békési Kis Gladiátorok) 3 16
1777. Luputu Radu Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 3 13
1778. Tóth Dávid (Kecskeméti KA U11 Alfák) 3 13
1779. Molnár Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 3 11
1780. Récsi Alíz (Szolnoki Viperák) 3 8
1781. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U11) 3 8
1782. Fazekas Emma (Kéksárga Okapik) 3 16
1783. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U11) 3 14
1784. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3 12
1785. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/A) 3 10
1786. Varga Olivér Félix (VUKE U11 Deákos Dongók) 3 12
1787. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 3 14
1788. Vágusz Márk (Sólyomfiókák) 3 7
1789. Párizs Bálint (Deákos Darazsak) 3 7
1790. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 3 15
1791. Kovács Emil (Józsefvárosi KC) 3 6
1792. Vargha Ilka Zea (BEAC Kapibarák) 3 10
1793. György Boróka Zenkő (Budafoki Ebihalak) 3 7
1794. Szűcs Dominik István (Fót SE Fiú) 3 6
1795. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 3 11
1796. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 3 9
1797. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 3 16
1798. Berhidai Fanni Zora (Török Sasfiókák) 3 12
1799. Mihály Levente Zalán (Budafoki Bolhák) 3 5
1800. Csiszár Vince Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3 11
1801. Kapusi Hunor (Szolnoki Viperák) 3 8
1802. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 2.94 16
1803. Csik Fanni (Törekvés Törpillák) 2.93 15
1804. Simon Hanna (VESC U11) 2.93 14
1805. Siklósy Gréta (CEKK) 2.93 14
1806. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2.93 14
1807. Hausel Hanna (DVTK Miskolc) 2.93 14
1808. Fehér Bálint (MVM-OSE Simbák U11) 2.93 14
1809. Bagosi Zorka (Kozármisleny SE) 2.93 14
1810. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 2.93 14
1811. Padragi Gellért (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.93 14
1812. Éles-Tolnai Máté (KASI/B) 2.92 12
1813. Medve Mia (Kaszás Mini Boszik) 2.92 12
1814. Szilágyi Ákos (Újfehértói Sportklub) 2.9 10
1815. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/A) 2.9 10
1816. Szabó Holli (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2.9 10
1817. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 2.9 10
1818. Tóth Panna (Törekvés Törpicúrok) 2.88 8
1819. Kovács Zalán (GYKSE Szekszárd) 2.88 8
1820. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 2.88 16
1821. Halmos Lia Beatrix (Törekvés Törpillák) 2.88 8
1822. Szalai Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.88 16
1823. Simonics Nóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.86 14
1824. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 2.86 7
1825. Ambrus Katalin (Kaszás KisBoszik) 2.86 14
1826. Halász Bernát (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.86 14
1827. Barcsai Zalán (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.85 13
1828. Horváth Ákos Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 2.85 13
1829. Budai Erik (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.84 19
1830. Pókó Marcell Mirkó (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.83 12
1831. Józan Nikoletta (BL Basket SE) 2.83 12
1832. Gelencsér Dániel (Erdért Szűcs) 2.83 12
1833. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket) 2.83 12
1834. Rácz Boglárka (Kőbányai Darázslányok/B) 2.83 6
1835. Sigmond Tamara (Csata Garfield) 2.83 12
1836. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 2.83 12
1837. Tóth Zsigmond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.83 12
1838. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.83 6
1839. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 2.83 12
1840. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/A) 2.83 12
1841. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Viperák) 2.82 11
1842. Szabó-Filip Barnabás (KLKS Homoktövis) 2.82 11
1843. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Fehértigrisek) 2.81 16
1844. Schleifer Benett (EKE U11) 2.81 16
1845. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.81 16
1846. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 2.8 10
1847. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 2.8 10
1848. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.8 15
1849. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 2.8 15
1850. Spátay Patrik (Újpest-MT/B) 2.79 14
1851. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.79 14
1852. Kiss Enikő (Fót SE Leány/A) 2.79 14
1853. Böde Máté (Zuglói Sasok) 2.79 14
1854. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 2.79 14
1855. Gáspár Mirkó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2.79 14
1856. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 2.79 14
1857. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE/B) 2.79 14
1858. Huth Martin Sebastian (Radobasket Oroszlánok/B) 2.79 14
1859. Hegyháti Anna (BSC Lány) 2.77 22
1860. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.75 12
1861. Csuti Panni (Törekvés Törpillák) 2.75 12
1862. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 2.75 12
1863. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 2.75 8
1864. Gazdag Adrián (Ifjú Sólyomfiókák) 2.75 8
1865. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 2.75 12
1866. Németh Jakab (RICSILLA) 2.75 12
1867. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 2.75 16
1868. Bakota Péter (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.75 8
1869. Soós Ruben (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.75 12
1870. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE/B) 2.75 12
1871. Istvan Alexa Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.75 8
1872. Máthé Anna (Cívis KK TK Macskák) 2.74 19
1873. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs u11 fiú) 2.73 11
1874. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 2.73 11
1875. Sabáli Sejla (Csípős Darazsak) 2.73 11
1876. Harangozó Mira (Korányis Zsiráfok) 2.71 14
1877. Tóth Gréti (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.71 7
1878. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 2.71 14
1879. Csipszer Panna Boglárka (Szentgáli Sünik) 2.71 14
1880. Rákos Konrád (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.71 7
1881. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 2.71 14
1882. Márton Bíborka Borbála (Korányis Zsiráfok) 2.71 14
1883. Varga-Csók Noémi (Törekvés Törpillák) 2.7 10
1884. Ábel Ádám (Szolnoki Viperák) 2.7 10
1885. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 2.7 10
1886. Ónodi Bálint Milán (Zuglói Sasok) 2.69 13
1887. Szabó Eszter (DKKA Tigrisek) 2.69 13
1888. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 2.69 13
1889. Sarkadi Gellért (Tapolcai Szöcskék) 2.69 16
1890. Tóth Bálint (KASI/B) 2.67 18
1891. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház vegyes) 2.67 6
1892. Andorkó Léna (Kaszás Mini Boszik) 2.67 12
1893. Hozbor Máté (BSC Mini Titánok) 2.67 6
1894. Korcz Levente (Tapolcai Szöcskék) 2.67 12
1895. Sándor Barnabás (Újpest-MT/B) 2.67 12
1896. Tamás Harmat (KKC Mátyás) 2.67 15
1897. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 2.67 15
1898. Biczó Karolina Virág (Csípős Darazsak) 2.67 15
1899. Veres Adél (Gödi SE Vadmacskák) 2.67 6
1900. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U11) 2.67 12
1901. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 2.67 12
1902. Kovács Ákos Hunor (MAFC Csiki) 2.67 6
1903. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 2.67 6
1904. Nagy Lili Bori (BSC Lány) 2.67 12
1905. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 2.64 14
1906. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2.64 14
1907. Sztankó Zéta Csaba (Kéksárga Zsiráfok) 2.64 14
1908. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U11) 2.64 11
1909. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.64 11
1910. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 2.64 11
1911. Szattlmayer Heléna (Villámló Kovácsok) 2.63 8
1912. Perkó Rajmund (Kanizsa Kosárlabda Klub) 2.63 8
1913. Tóth Natália (KKC Hetény) 2.63 16
1914. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 2.63 16
1915. Balaton Péter Vince (Marcali Szürkefarkasok) 2.63 8
1916. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2.6 15
1917. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 2.6 10
1918. Steib Áron (Radobasket Oroszlánok/A) 2.6 10
1919. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.6 10
1920. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U11 Alfák) 2.6 5
1921. Kade Titusz (EKE U11) 2.6 10
1922. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 2.58 24
1923. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2.58 12
1924. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.58 12
1925. Habik Luca Szófia (KS Szeged Vadmacskák) 2.58 12
1926. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 2.58 12
1927. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.58 12
1928. Jambrich Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 2.58 12
1929. Holzmann Lilien (Hunyadis Darazsak) 2.58 12
1930. Egyed Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.58 12
1931. Schneider Vilmos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.57 14
1932. Oláh Cecília (Soproni Tigrisek SE U11/C) 2.57 7
1933. Kruppa Linda Laura (MTK Budapest) 2.57 14
1934. Endrész Lőrinc Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 2.57 14
1935. Varga Milán (Ifjú Sólyomfiókák) 2.57 7
1936. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.57 14
1937. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 2.57 14
1938. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét) 2.57 7
1939. Szárnyas Barbara (Soproni Tigrisek SE U11/C) 2.57 7
1940. Tasnádi Zille (Szolnoki Sasok) 2.57 7
1941. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 2.56 16
1942. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.56 16
1943. Nagy Alexander Győző (Erdért Szűcs) 2.56 16
1944. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 2.56 16
1945. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 2.56 16
1946. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/A) 2.56 9
1947. Botis Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 2.56 9
1948. Kovács Luca (BEAC Újbuda KA/B) 2.56 9
1949. Somogyi Olívia Magdolna (BEAC Újbuda KA/C) 2.55 11
1950. Bánkuti Balázs (Óbudai Kaszások/A) 2.55 11
1951. Xuan Henri (Óbudai Kaszások/B) 2.55 11
1952. Varga Viktória (Zalakarosi Fókák) 2.55 11
1953. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.55 11
1954. Pribusz Máté (DKKA Ugrómókusok) 2.54 13
1955. Dutka Sophia (Mini Talent SE) 2.53 15
1956. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.53 15
1957. Sági Patrik Marcell (Szolnoki Viperák) 2.5 12
1958. Keresztény Orsolya (DVTK Akadémia/A) 2.5 16
1959. Gombos Bence (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.5 14
1960. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U11 Alfák) 2.5 12
1961. Agócs Balázs (Mini Talent SE) 2.5 12
1962. Balogh Teodor Vilmos (TSK-Magiszter U11) 2.5 8
1963. Boncz Áron Ferenc (Erdért Szűcs) 2.5 8
1964. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U11) 2.5 14
1965. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Lányok) 2.5 14
1966. Duzsik Zalán (BSC Pingvinek) 2.5 16
1967. Jászkuti Nola Csinszka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 2.5 8
1968. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 2.5 16
1969. Orosz Máté János (Szentesi KK) 2.5 6
1970. Varró Jázmin (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.5 12
1971. Farkas Ádám (Körmendi Törpördögök/B) 2.5 8
1972. Kereki Bálint (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2.5 8
1973. Gargya Gergő (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 2.5 12
1974. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 2.5 14
1975. Wittner Máté (TFSE) 2.5 12
1976. Feszler Ádám Antal (BL Basket SE) 2.5 10
1977. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 2.5 10
1978. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod) 2.5 10
1979. Nagy Bence (Kerepesi VSE) 2.5 12
1980. Bereczki Lili (Sportiskolás Lányok) 2.5 8
1981. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 2.5 8
1982. Pavelka Csanád Béla (Fűzfői AK) 2.5 8
1983. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.5 10
1984. Zsebe Dávid Róbert (KASI/A) 2.5 16
1985. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2.5 12
1986. Vadász Botond (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2.5 8
1987. Csontos Adél (BLF Bolhák) 2.5 8
1988. Vida Zsófia (SEZE) 2.5 14
1989. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 2.5 8
1990. Orbán Alex Milán (Budafoki Békák) 2.5 16
1991. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE/A) 2.47 15
1992. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.47 15
1993. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 2.46 11
1994. Duna Adam (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 2.46 11
1995. Erdei Ármin Miló (Vasas Akadémia U10) 2.44 9
1996. Irambo Afonso Noah Benicio (Újpest-MT/B) 2.44 16
1997. Császár Bence (CEKK) 2.44 16
1998. Zoller Liliána (Kaszás KisBoszik) 2.44 16
1999. Kovács Domonkos (Radobasket Oroszlánok/B) 2.44 16
2000. Máthé Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.43 14
2001. Tóth Dóra (Kéksárga Okapik) 2.43 14
2002. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 2.43 14
2003. Pacsek János Bendegúz (Mini Talent SE) 2.43 7
2004. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2.43 14
2005. Simon Olivér (NKA Pécs u11 fiú) 2.43 14
2006. Hegede Zsombor (BSC Fiú) 2.43 7
2007. Bakó Ádám (Erdért Szűcs) 2.43 14
2008. Fegyveres Károly (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.43 7
2009. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.42 12
2010. Bottlik Nóra (DKKA Minyonok) 2.42 12
2011. Horváth Hunor (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.42 12
2012. Fodor Nimród (MVM-OSE Simbák U11) 2.42 12
2013. Csernó Dorka (Csata Manók) 2.42 12
2014. Bartók Olivér (PSE Párducok) 2.42 12
2015. Szeri Zalán (Szentesi KK) 2.42 12
2016. Lepold Liza (Soproni Tigrisek SE U11/C) 2.4 10
2017. Nagy Olivér (Óbudai Kaszások/B) 2.4 5
2018. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.4 10
2019. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 2.4 5
2020. Pósa Bálint (BSC Fiú) 2.4 10
2021. Nagy Vince (NYKK Eötvös U11/B) 2.4 10
2022. Szagán Levente László (NYKK Eötvös U11/B) 2.4 5
2023. Lu-Ligetfalvi Zente (FKE kenguruk) 2.4 10
2024. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 2.4 10
2025. Nyári Hanna Veronika (Zalakarosi Fókák) 2.39 13
2026. Szabó Péter Jenő (Békési Kis Gladiátorok) 2.38 16
2027. Babócs Boglárka (Sportiskolás Lányok) 2.38 8
2028. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 2.38 16
2029. Osgyáni Gábor (Tatabányai Sport Club U11/B) 2.38 8
2030. Csiszár Ádám (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.38 8
2031. Turzó Levente (Csepel Basket) 2.38 8
2032. Orbán Réka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.38 8
2033. Lukács Kamilla (Csata Manók) 2.38 8
2034. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 2.38 8
2035. Kovács Viktória Mónika (Törekvés Törpicúrok) 2.36 11
2036. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 2.36 11
2037. Sipula Nóra Viktória (BEAC Újbuda KA/C) 2.36 14
2038. Rapcsák Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.36 14
2039. Tóth Zsófia (Gyakorlós Törpék) 2.36 14
2040. Bódis Noel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.36 14
2041. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 2.36 14
2042. Várady - Szabó Frida (BSC Lány) 2.33 18
2043. Illyés Eliza (BSC Lány) 2.33 12
2044. Major Kende (Körmendi Törpördögök/B) 2.33 12
2045. Pócza Kornél (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.33 12
2046. Rubesch Bálint (BasketBaja SE) 2.33 12
2047. Simon Eszter (NKA Pécs U11 Leány) 2.33 12
2048. Liczki Zalán (KLKS Szomód) 2.33 6
2049. Kiss-Kónya Konor Alfonz (Kaszás Minik) 2.33 6
2050. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club U11/B) 2.33 6
2051. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 2.33 15
2052. Abrihan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 2.33 15
2053. Sásdi Vivien (BLF Bolhák) 2.33 6
2054. Achim Péter Olimpiu (Dorozsmai Darvak) 2.33 12
2055. Steiger Dorka (Csata Garfield) 2.33 12
2056. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 2.31 16
2057. Felber Vilmos Márton (Zuglói Sasok Herman) 2.31 16
2058. Braun Kornél (BLF Bolhák) 2.31 13
2059. Visnyei Nóra (Gyáli BKSE Apródok) 2.3 10
2060. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 2.3 10
2061. Tompai Fruzsina (KKC Mátyás) 2.3 10
2062. Patócs Vilmos György (Pilis Basket) 2.3 10
2063. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 2.3 10
2064. Mészáros Bence Imre (Szentesi KK) 2.29 14
2065. Bakai Kornél (BasketBaja SE) 2.29 14
2066. Varga Fanni (NKA Pécs U11 Leány) 2.29 14
2067. Trifont Lara (FTSI Platán Iskola) 2.29 7
2068. Kovalenko Palíná (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.29 14
2069. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 2.29 14
2070. Varga Laura (Csepel Basket) 2.29 14
2071. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 2.29 14
2072. Erhardt Linda (Sportiskolás Lányok) 2.29 14
2073. Nagy Nimród (KVSE Kémények U11) 2.29 14
2074. Szuvák György Dávid (Cívis KK Tigrisek) 2.29 14
2075. Erdmann Vanda Lilla (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 2.27 11
2076. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 2.27 15
2077. Krisneider Gréta (Százhalombattai KSE/B) 2.25 12
2078. Takács Ádám Péter (KASI/B) 2.25 16
2079. Kajári Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.25 16
2080. Szolnoki Luca Eszter (BEAC Újbuda KA/C) 2.25 12
2081. Füzi Barbara (KASI/C) 2.25 12
2082. Dani Benedek (Pásztói SZSE-Kisördögök) 2.25 12
2083. Füredi Benett (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.25 12
2084. Barkóczi István (Budafoki Békák) 2.25 8
2085. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2.25 8
2086. Maár Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 2.25 8
2087. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 2.25 16
2088. Kovács Márton (Monor SE/A) 2.25 12
2089. Zahorecz Nóra (Százhalombattai KSE/B) 2.25 12
2090. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 2.25 12
2091. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 2.22 9
2092. Göndör Liliána (Erdért Szűcs) 2.21 14
2093. Retkes Bence (Kéksárga Zsiráfok) 2.21 14
2094. Szilágyi Dániel (DKKA Ördögök) 2.21 14
2095. Szabó-Bede Márk (Cívis KK KisTigrisek) 2.21 14
2096. Csurgai Péter (Szentesi KK) 2.21 14
2097. Szilágyi Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.21 14
2098. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod) 2.21 14
2099. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/C) 2.2 10
2100. Cristea Jázmin Ajándék (Tatabányai Sport Club U11/A) 2.2 10
2101. Madai Boglárka Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 2.2 10
2102. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 2.2 15
2103. Barassó Zoé Nóra (KLKS Szomód) 2.2 10
2104. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét) 2.2 5
2105. Hajagos Léna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.2 5
2106. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 2.2 10
2107. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 2.19 16
2108. Szabó Jázmin (RICSILLA) 2.19 16
2109. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 2.19 16
2110. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 2.19 16
2111. Németh Milán (Békéscsabai KK) 2.18 11
2112. Lalátka Emmaróza (BSC Csajszik) 2.17 6
2113. Piróth Fanni (Miklósi KékRókák KE) 2.17 12
2114. Deák- Zeffer Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.17 6
2115. Horváth Olivér (DKKA Vezérek) 2.17 6
2116. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 2.17 6
2117. Kássa Natasa Lili (Erdért Szűcs) 2.17 6
2118. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 2.17 6
2119. Berkes Dániel (VUKE U11 Deákos Dongók) 2.17 12
2120. Hangodi Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.17 12
2121. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2.17 6
2122. Kovács Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.17 12
2123. Tervey Dusán (BL Basket SE) 2.17 12
2124. Graziano Andrea (KVSE Kémények U11) 2.17 12
2125. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.17 12
2126. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház vegyes) 2.17 12
2127. Csábi Zita (Török Sasfiókák) 2.15 13
2128. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 2.15 13
2129. Eisler Márk (Cívis KK KisTigrisek) 2.15 13
2130. Felder Misa (KASI/A) 2.14 14
2131. F. Nagy Ádám (Cívis KK Tigrisek) 2.14 14
2132. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U11 Leány) 2.14 14
2133. Tóth Albert (Szentgáli Sünik) 2.14 14
2134. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U11) 2.14 14
2135. Pusztai Virág (Villámló Kovácsok) 2.14 7
2136. Barkó Tamira Dorka (Erdért Szűcs) 2.14 14
2137. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 2.14 14
2138. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.14 14
2139. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 2.14 14
2140. Fülöp Csongor (Marcali Szürkefarkasok) 2.14 14
2141. Aranyosi Arnold (EKE U11) 2.13 16
2142. Illés Nadia (Feketés Darazsak) 2.13 8
2143. Juhász István (Újfehértói Sportklub) 2.13 8
2144. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 2.13 8
2145. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.13 8
2146. Márföldi Noémi (Zsákoló Zsiráfok) 2.13 8
2147. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 2.13 16
2148. Kiss Zsombor (Fót SE Fiú) 2.13 8
2149. Muhari Ádám (Tatabányai Sport Club U11/A) 2.13 16
2150. Szabó Blanka (SEZE) 2.13 16
2151. Borsos Anna Sára (Cívis KK TK Macskák) 2.11 9
2152. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 2.11 9
2153. Boros Bodza Róza (Radobasket Oroszlánok/B) 2.11 9
2154. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.11 9
2155. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.11 9
2156. Kékesi Zorka (Csata Manók) 2.11 9
2157. Laki Dorina (BSC Lány) 2.1 20
2158. Németh Jázmin (TARR KSC Szekszárd/A) 2.1 10
2159. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök/B) 2.1 10
2160. Verbovszky Gréta (BEAC Kapibarák) 2.1 10
2161. Ozsváth Lili (Budafoki Bolhák) 2.1 10
2162. Varró Ruben Dávid (Újpest-MT/B) 2.1 10
2163. Kertész Áron (Szentgáli Sünik) 2.1 10
2164. Dukai István (Egri Kék Oroszlánok) 2.1 10
2165. Svichrán Léna (Szolnoki Viperák) 2.1 10
2166. Péter Zétény (MEAFC Kossuth U11) 2.09 11
2167. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 2.09 11
2168. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 2.09 11
2169. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 2.09 11
2170. Abuczki Viktória (Cívis KK TK Macskák) 2.09 11
2171. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.08 12
2172. Falvai Márton (PaSa Csillagai) 2.08 12
2173. Erdélyi Zoltán Máté (Kőbányai Darazsak/B) 2.08 12
2174. Kiss Luca (Kécskei Vidrák) 2.08 12
2175. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.08 12
2176. Barla-Szabó Bálint (Pilis Basket) 2.08 13
2177. Harta Barnabás (Szent István Király/A - Ajka) 2.08 13
2178. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 2.07 14
2179. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 2.07 14
2180. Szekeres Bíborka (KS Szeged Vadmacskák) 2.07 14
2181. Korom Lotti (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 2.07 14
2182. Cserényi Ábel József (MVM-OSE Simbák U11) 2.06 16
2183. Bálint Boglárka (CEKK Cegléd UP) 2.06 16
2184. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.06 16
2185. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 2 6
2186. Pesa Enikő (DKKA Tigrisek) 2 7
2187. Léránt Bence (SZKHSE U11) 2 10
2188. Farkas Léna (Törekvés Törpillák) 2 10
2189. Mahler Maja Zsuzsa (KKC Hetény) 2 14
2190. Ricza Kármen Krisztina (Zalakarosi Fókák) 2 11
2191. Keresi Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 2 12
2192. Majzer Hanna (NYÍKSE Tűzlabdák) 2 8
2193. Lak Veronika (Fót SE Leány/A) 2 8
2194. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 8
2195. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház vegyes) 2 5
2196. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 2 14
2197. Csonka Vivien (DVTK Miskolc) 2 12
2198. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 11
2199. Imre Gyula Rafael (Villámló Kovácsok) 2 14
2200. Parti - Héjjas Heléna (BSC Csajszik) 2 8
2201. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 2 16
2202. Fauszt Marcell László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 8
2203. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 2 12
2204. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 2 8
2205. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 2 14
2206. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 14
2207. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 2 12
2208. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2 16
2209. Bogár Albert János (Szolnoki Viperák) 2 6
2210. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 2 8
2211. Gyovai Gréta (TARR KSC Szekszárd/A) 2 5
2212. Takács Milán (Lehel Kosársuli U11) 2 15
2213. Masoud Emíra (Kéksárga Okapik) 2 13
2214. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 2 12
2215. Kovács Bence (Sólyomfiókák) 2 7
2216. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 2 14
2217. Fekete Oliver (NKA Pécs U11/C) 2 5
2218. Szabó Vera Laura (KKC Mátyás) 2 11
2219. Olajos István (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 9
2220. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 2 12
2221. Károlyi Krisztián (Józsefvárosi KC) 2 11
2222. Gyurko Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 2 10
2223. Glatt Gergely (Budapesti Honvéd SE/B) 2 5
2224. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 2 8
2225. Tóth Bendegúz (MAFC Grosics) 2 10
2226. Herczeg Zalán Ferenc (Pécsi VSK Fiú) 2 10
2227. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2 12
2228. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 2 14
2229. Lukács Levente (KASI/B) 2 7
2230. Hosseini Seyed Attila (NYKK Eötvös U11/B) 2 6
2231. Egresits Tímea (Lackneros Darazsak) 2 7
2232. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 2 12
2233. Andráska - Hegedűs Bence (BSC Fiú) 2 7
2234. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 2 16
2235. Jakucs-Herczeg Ambrus Gábor (BL Basket SE) 2 10
2236. Nagy Luca (Harcos Darazsak) 2 8
2237. Szabó Kristóf (MVM-OSE Simbák U11) 1.94 16
2238. Köteles Dorián (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.93 15
2239. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.93 15
2240. Konkola Szabolcs (MVM-OSE Simbák U11) 1.93 15
2241. Riegler Áron (Monok SE) 1.93 14
2242. Vida Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 1.93 14
2243. Kotsy Máté (Budafoki Békák) 1.93 14
2244. Tokodi Benedek (EKE U11) 1.93 14
2245. Horváth Lia Hanna (DKKA Minyonok) 1.93 14
2246. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 1.93 14
2247. Sütő Marcell (Pásztói SZSE-Kisördögök) 1.93 14
2248. Mojzes Odett (KKC Mátyás) 1.92 13
2249. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KI) 1.92 13
2250. Katona Boglárka Hanna (Szentgáli Sünik) 1.92 12
2251. Mádi Roland Mihály (NYÍKSE Tűzlabdák) 1.92 12
2252. Pethő Luca (BEAC Újbuda KA/C) 1.92 12
2253. Erős Ármin (Budapesti Honvéd SE/B) 1.91 11
2254. Gál Zétény (KASI/D) 1.91 11
2255. Beke Dorina (TARR KSC Szekszárd/A) 1.9 10
2256. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 1.9 10
2257. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth U11) 1.9 10
2258. Németh Gergő (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.9 10
2259. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U11) 1.9 10
2260. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 1.9 10
2261. Takács Szilárd (KASI/C) 1.9 10
2262. Stark Elza (ICT Pilots Bicske) 1.9 10
2263. Kövecses Dávid László (ICT Pilots Bicske) 1.9 10
2264. Markó János (Százhalombattai KSE/B) 1.9 10
2265. Molnár Milán Márk (Ziccer Kistigrisek) 1.89 9
2266. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek) 1.89 9
2267. Balogh Bende Richárd (Budapesti Honvéd SE/B) 1.89 9
2268. Hegedüs Noémi (Százhalombattai KSE/B) 1.89 9
2269. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 1.88 16
2270. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 1.88 8
2271. Marton Sámuel (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.88 8
2272. Erdősi Klaudia (Szúrós Darazsak) 1.88 8
2273. Horváth Mihály (Zuglói Sasok Herman) 1.87 15
2274. Tóth Richárd (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1.86 7
2275. Katona Diána Magdolna (KKC Hetény) 1.86 14
2276. Vörös Anna Róza (Zalakarosi Fókák) 1.86 14
2277. Miklós Sára Boglárka (Szegedi Mókusok) 1.86 14
2278. Sándor Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 1.83 6
2279. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpillák) 1.83 6
2280. Székely Csaba (Keresztúri SE) 1.83 6
2281. Katona Hunor (PaSa Csillagai) 1.83 6
2282. Horváth Anna Sára (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.83 12
2283. Mészáros Hanna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.83 6
2284. Csiki Levente (Kőbányai Darazsak/B) 1.83 6
2285. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.83 12
2286. Debreczeni Alíz (TFSE) 1.83 12
2287. Szira Sára Zsuzsa (Mini Talent SE) 1.83 6
2288. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.83 12
2289. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U11) 1.83 12
2290. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U11) 1.83 12
2291. Szoták Emma (BLF Bolhák) 1.83 12
2292. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét) 1.82 11
2293. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.82 11
2294. Ungvári Botond László (KASI/D) 1.82 11
2295. Sztanek Zalán Attila (Ziccer Bocsok) 1.82 11
2296. Veisz Korina (Szent István Király/A - Ajka) 1.81 16
2297. Román Hugó (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.81 16
2298. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 1.81 16
2299. Frank Flórián (KASI/B) 1.81 16
2300. Üveges Balázs (ICT Pilots Bicske) 1.8 10
2301. Bencs Dominik (Sláger U-11) 1.8 5
2302. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 1.8 10
2303. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 1.8 10
2304. Gyüre Liza (Törekvés Törpicúrok) 1.8 5
2305. Horváth Regina (Hunyadis Darazsak) 1.8 10
2306. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 1.8 10
2307. Kovács Kristóf Róbert (S&T U11) 1.8 10
2308. Czékmán Péter Noé (DKKA Minyonok) 1.8 10
2309. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1.8 10
2310. Mandrik Konrád (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.8 5
2311. Király Roland Kristóf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.8 5
2312. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.8 5
2313. Incze Zille (Monor SE/B) 1.79 14
2314. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.79 14
2315. Nyitrai András (BSC Fiú) 1.79 14
2316. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.78 9
2317. Orbán László (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.78 9
2318. Facsády Alexander Gábriel (Radobasket Oroszlánok/A) 1.78 9
2319. Kontra Mátyás (PaSa Csillagai) 1.78 9
2320. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 1.77 13
2321. Bötkös Kelemen (Újpest-MT/B) 1.75 12
2322. Láng Levente Olivér (Vasas Akadémia U10) 1.75 8
2323. Boska Hunor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.75 16
2324. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 1.75 12
2325. Bába Gergő (MEAFC Csibészek) 1.75 16
2326. Kovács Emma Lilla (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1.75 12
2327. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.75 8
2328. Schreiner Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.75 8
2329. Sós Zoltán Antal (Mini Talent SE) 1.75 16
2330. Tseden Munkhbilegt (Józsefvárosi KC) 1.75 8
2331. Tatai Martin (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.75 16
2332. Rózsa Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.73 15
2333. Marchis Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.73 11
2334. Steinmetz Máté (Budapesti Honvéd SE/B) 1.73 11
2335. Balázs Olivér (Budafoki Ebihalak) 1.73 11
2336. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.71 14
2337. György Bálint (Monok SE) 1.71 14
2338. Sztankó István (BLF Kenguruk) 1.71 14
2339. Almási Gréta (DVTK Miskolc) 1.71 14
2340. Kraela Márton (VMG DSE) 1.71 14
2341. Mokos Zoé (Mini Talent SE) 1.71 7
2342. Tóth Anna Éva (KLKS Szomód) 1.71 7
2343. Jäger Adrienn (Záhonyi Zsiráfok) 1.71 14
2344. Marosvölgyi Bernát (Pilis Basket) 1.71 7
2345. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 1.71 14
2346. Bartha Nándor (Magicball Satu Mare) 1.71 14
2347. Gajda Bence (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.71 14
2348. Hajgató Bence Márton (KASI/C) 1.71 14
2349. Suba Ármin (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1.71 7
2350. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.71 14
2351. Nagy Zétény (Dorozsmai Darvak) 1.71 14
2352. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 1.71 14
2353. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 1.71 14
2354. Vörös Laura (Hunyadis Darazsak) 1.7 10
2355. Boda Ferenc (Cívis KK Jaguárok) 1.7 10
2356. Takács - Vincze Barnabás (BSC Pandák) 1.7 10
2357. Kulifai Barnabás (Alba Fehérvár Cápák) 1.7 10
2358. Stumpf Ágoston (PaSa Csillagai) 1.7 10
2359. Bősze Rajmund (TF U11) 1.7 10
2360. Hartman Ákos (NKA Pécs u11 fiú) 1.7 10
2361. Kerekes Márk Gábor (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.69 13
2362. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 1.69 16
2363. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 1.69 16
2364. Juhász Kende (GYKSE Szekszárd) 1.67 6
2365. Wettstein Dóra Heléna (Zalaegerszegi KTE) 1.67 6
2366. Paczolt Bulcsú Péter (Pilisborosjenői Párducok) 1.67 12
2367. Szép Péter Samu (Hévíz SK - U11) 1.67 12
2368. Peszmeg Anna Éva (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.67 6
2369. Gelegonya Kende (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.67 12
2370. Szilágyi Bence (Újfehértói Sportklub) 1.67 6
2371. Floredan Benito (Vasas Akadémia U10) 1.67 6
2372. Moje Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1.67 9
2373. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 1.67 12
2374. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 1.67 12
2375. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 1.67 12
2376. Mester Míra Sára (Kéksárga Okapik) 1.67 6
2377. Megyesi Márton (BSC Fiú) 1.67 12
2378. Aradi Léna (KLKS Szomód) 1.67 9
2379. Orbán-Tállyai Dominik (Fót SE Fiú) 1.67 12
2380. Nyiri Bara (Cívis KK Fehértigrisek) 1.67 9
2381. Bagdy Benedek Tamás (TFSE) 1.67 12
2382. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/A) 1.67 12
2383. Piskóti Róza (Cívis KK TK Macskák) 1.67 15
2384. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 1.67 15
2385. Debreceni Dóra (Cívis KK TK Macskák) 1.67 9
2386. Vetési Emese (Törekvés Törpillák) 1.67 6
2387. Siffmann Adél (DVTK Akadémia/B) 1.64 14
2388. Csorba Zoé (Cívis KK TK Macskák) 1.64 14
2389. Szilassy Ádám (DKKA Vezérek) 1.64 14
2390. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.64 14
2391. Németh Zalán (Tapolcai Szöcskék) 1.64 14
2392. Tóth Blanka (DVTK Akadémia/B) 1.64 14
2393. Bacskai Gyula (NYKK Eötvös U11/B) 1.64 11
2394. Kutykó Sára Luca (Zsákoló Zsiráfok) 1.64 11
2395. Polgár Kornél (Sólyomfiókák) 1.64 11
2396. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 1.63 8
2397. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1.63 8
2398. Gáll Eszter (Csata Garfield) 1.63 16
2399. Décsi Zalán (BSC Pingvinek) 1.63 8
2400. Csorba Lajos Kevin (Csepel Basket) 1.63 8
2401. Lenzsér Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.63 8
2402. Durst Nándor Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 1.63 8
2403. Slemmer Jázmin (Török Sasfiókák) 1.62 13
2404. Sterczer Maja Hilda (Pomázi Pumák) 1.62 13
2405. Tamás Bence (NYKK Eötvös U11/A) 1.6 15
2406. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 1.6 10
2407. Kaltenecker Dániel István (BLF Bolhák) 1.6 10
2408. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.6 10
2409. Sági Zénó (Pilisborosjenői Párducok) 1.6 5
2410. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.6 10
2411. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Gödények) 1.6 10
2412. Reznák Zente (Kerepesi VSE) 1.6 10
2413. Nagy-Abonyi Panka (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.6 10
2414. Borbély-Leiszt Léna (Szúrós Darazsak) 1.6 10
2415. Schmutzer Fanni (DVTK Akadémia/B) 1.58 12
2416. Zelei Zétény (Dorozsmai Darvak) 1.58 12
2417. Máriás Borbála (Cívis KK Fehértigrisek) 1.58 12
2418. Sári Tamás Nimród (Cívis KK KisTigrisek) 1.58 12
2419. Lovas Attila (KLKS Angoltagozatos) 1.58 12
2420. Celia Samuel (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1.58 12
2421. Szigeti Nóra (Harcos Darazsak) 1.58 12
2422. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.57 14
2423. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 1.57 14
2424. Szabó Lili (BEAC Újbuda KA/C) 1.57 7
2425. Tóth Alex Levente (Budapesti Bikák U11) 1.57 7
2426. Lukács Zalán (KASI/B) 1.57 7
2427. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 1.57 14
2428. Takács Dávid (Sólyomfiókák) 1.57 7
2429. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 1.57 14
2430. Lakatos Dzsamilla (FKE kenguruk) 1.57 7
2431. Kiss Maximilián (Kéksárga Zsiráfok) 1.57 14
2432. Takács Barnabás (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.56 16
2433. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 1.56 9
2434. Csötönyi Jázmin Mia (TARR KSC Szekszárd/A) 1.56 9
2435. Patonai Kálmán (Pityke KSE) 1.56 9
2436. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1.56 9
2437. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi KK) 1.55 11
2438. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.55 11
2439. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 1.55 11
2440. Ragó Vendel (Zuglói Sasok Herman) 1.54 13
2441. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.54 13
2442. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE/A) 1.53 15
2443. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 1.53 15
2444. Nyakas Adél (BEAC Újbuda KA/C) 1.5 14
2445. Kőhalmi Áron (Újpest-MT/B) 1.5 16
2446. Pergely Zoé (Várpalota Gepárdok) 1.5 12
2447. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 1.5 14
2448. Lipták Lőrinc (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.5 10
2449. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 1.5 14
2450. Papp Márk (NKA Pécs U11/C) 1.5 10
2451. Matula Hanka (Ziccer Kistigrisek) 1.5 12
2452. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U11/C) 1.5 12
2453. Vörös Emília (Szúrós Darazsak) 1.5 12
2454. Baji Zsolt (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.5 8
2455. Megyeri Vanda (CEKK) 1.5 6
2456. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 1.5 10
2457. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 1.5 16
2458. Kovács Ádám (MEAFC Kossuth U11) 1.5 6
2459. Esztergomi Ruben (NYKK Eötvös U11/B) 1.5 6
2460. Göndör Jessica (Erdért Szűcs) 1.5 12
2461. Miklós Áron (Monok SE) 1.5 6
2462. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.5 8
2463. Csáky István (Szent István Király/B - Ajka) 1.5 14
2464. Bense Lili (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.5 14
2465. Kiss Dalma (DVTK Miskolc) 1.5 14
2466. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 1.5 14
2467. Czuczor Sarolta (Villámló Tigrisek) 1.5 8
2468. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 1.5 12
2469. Szolnoki Roland (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.5 8
2470. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.5 10
2471. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 1.5 16
2472. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.5 14
2473. Kiss Márton (Szolnoki Viperák) 1.46 13
2474. Mitrovic Aleksa (Budapesti Honvéd SE/B) 1.46 11
2475. Farkas Natália (Török Sasfiókák) 1.45 20
2476. Tapasztó Anna (Békéscsabai KK) 1.44 9
2477. Ilyés Gábor (Békési Kis Gladiátorok) 1.44 16
2478. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 1.43 14
2479. Tallmayer Amira (Török Sasfiókák) 1.43 14
2480. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 1.43 14
2481. Kasza Gréta Mira (Kéksárga Okapik) 1.43 7
2482. Orsós Honorka Krisztina (Gyakorlós Törpék) 1.43 14
2483. Horváth Péter (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.43 14
2484. Harkó Lili (Törekvés Törpicúrok) 1.43 7
2485. Zsigó Dániel (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.43 7
2486. Heé Alexandra Léna (Korányis Zsiráfok) 1.43 14
2487. Baráth Boglárka (Szent István Király/A - Ajka) 1.42 12
2488. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 1.42 12
2489. Turula Dominik (KASI/C) 1.42 12
2490. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 1.42 12
2491. Dávid Csongor Miron (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.42 12
2492. Tóth Max (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.42 12
2493. Németh Laura Sára (Villámló Kovácsok) 1.42 12
2494. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/A) 1.4 10
2495. Maincz Olivér (Körmendi Törpördögök/B) 1.4 10
2496. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 1.4 10
2497. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U11) 1.4 5
2498. Somodi Kornél Alexander (Erdért Szűcs) 1.4 15
2499. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.4 5
2500. Fehér Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1.4 10
2501. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 1.4 10
2502. Szikla Kálmán (Józsefvárosi KC) 1.4 10
2503. Bodnár Hanga (ICT Pilots Bicske) 1.4 10
2504. Csontos Gábriel (SZKHSE U11) 1.4 15
2505. Pintér Mihály (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.4 5
2506. Dányi Simon (Mezőberényi KK Vegyes) 1.39 13
2507. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 1.39 13
2508. Szilágyi Zsófia Szilvia (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.39 13
2509. Himer Bence Gábor (Sláger U-11) 1.39 13
2510. Badak Amarilla (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.39 13
2511. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 1.38 16
2512. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 1.38 16
2513. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.38 16
2514. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE/B) 1.38 8
2515. Dallos Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 1.38 8
2516. Hajas Dorka (Hunyadis Darazsak) 1.38 8
2517. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.38 16
2518. Halupka Máté (EKE U11) 1.38 16
2519. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 1.38 8
2520. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 1.38 8
2521. Papp Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 1.38 8
2522. Harmat Zsófia (Kanizsai Mókusok) 1.38 16
2523. Eszterle Zita (BSC Lány) 1.38 16
2524. Sziládi Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.36 11
2525. Cutureanu Mateea (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1.36 11
2526. Márton-Hoffmann Péter (DKKA Minyonok) 1.36 11
2527. Herling Olívia (Kaszás Mini Boszik) 1.36 11
2528. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.36 11
2529. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 1.36 14
2530. Farkas Mirkó (Nyírpazonyi KE) 1.36 14
2531. Maurer Olivér Mátyás (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.36 14
2532. Priszinger Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.36 14
2533. Papp Linett (Kéksárga Okapik) 1.36 14
2534. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 1.36 14
2535. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 1.33 12
2536. Balla Lilianna (Budafoki Ebihalak) 1.33 9
2537. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/A) 1.33 15
2538. Tóth Zsombor Noah (Cívis KK Jaguárok) 1.33 9
2539. Sipos Sára Kata (RICSILLA) 1.33 12
2540. Turi Barnabás (MAFC Farkasrét) 1.33 6
2541. Szekeres Milán (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.33 15
2542. Hegedűs Hanga (KLKS Homoktövis) 1.33 12
2543. Magyar Dávid (Gyáli BKSE Apródok) 1.33 6
2544. Pintér Zsombor Ádám (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.33 6
2545. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 1.33 6
2546. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 1.33 6
2547. Németh Rella (Deákos Darazsak) 1.33 9
2548. Kamarás Flóra (PaSa Csillagai) 1.33 9
2549. Bacsa Ádám Krisztián (Csepel Basket) 1.33 6
2550. Papp Nilla (Marcali Szürkefarkasok) 1.33 6
2551. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 1.33 9
2552. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 1.31 13
2553. Weisz Ádám (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.3 10
2554. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 1.3 10
2555. Bikki-Petró Pálma (DVTK Akadémia/B) 1.3 10
2556. Bencsik Alla (Korányis Zsiráfok) 1.3 10
2557. Anka Dániel (KASI/B) 1.3 10
2558. Illés Dániel (Szent István Király/A - Ajka) 1.3 10
2559. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 1.3 10
2560. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 1.29 14
2561. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.29 14
2562. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 1.29 14
2563. Fenyvesi Zalán Bendegúz (Gyáli BKSE Apródok) 1.29 14
2564. Dukai Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.29 7
2565. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 1.29 14
2566. Szládik Bence (FTSI Platán Iskola) 1.29 14
2567. Balázsi Nimród (SZKHSE U11) 1.29 7
2568. Patai Hanna (KKC Mátyás) 1.29 7
2569. Vargová Zara (Fűzfői AK) 1.29 7
2570. Kiss-Torma Sára (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 1.29 14
2571. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.29 7
2572. Szilágyi Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.27 11
2573. Tápai Botond Levente (Százhalombattai KSE/B) 1.27 11
2574. Szalai Zsolt Hunor (BSC Fiú) 1.27 11
2575. Bátky Dániel (Tatabányai Sport Club U11/B) 1.27 11
2576. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 1.27 11
2577. Horváth Örs (Fűzfői AK) 1.25 8
2578. Fodor Izabella (Fót SE Leány/A) 1.25 8
2579. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 1.25 12
2580. Varga Olivér Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 1.25 12
2581. Pum Kornél (Pomázi Pumák) 1.25 12
2582. Kapusi Nimród Sándor (KLKS Szomód) 1.25 12
2583. Molnár-Héricz Márton (Szegedi Mókusok) 1.25 12
2584. Ádám Diana Cintia (Csepel Basket) 1.25 8
2585. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 1.25 12
2586. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 1.25 8
2587. Dancsi Róza (Cívis KK TK Macskák) 1.25 8
2588. Árok Emma (BL Basket SE) 1.25 12
2589. Pallag Péter (Mezőberényi KK Vegyes) 1.25 16
2590. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 1.25 12
2591. Csóka Brájen Kristóf (S&T U11) 1.25 12
2592. Varga Dóra (Százhalombattai KSE/A) 1.25 8
2593. Gombkötő Sára (Tapolcai Oroszlánok) 1.25 12
2594. Nagy Ádám (Mezőberényi KK Vegyes) 1.25 16
2595. Balla Dániel Dezső (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1.23 13
2596. Puskel-Valnerovicz Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 1.23 13
2597. Kovács Nóra Kincső (Csípős Darazsak) 1.23 13
2598. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.22 9
2599. Horváth Lili (Deákos Darazsak) 1.22 9
2600. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 1.22 9
2601. Molnár Katalin (KASI/C) 1.22 9
2602. Terjéki Bálint (Zuglói Sasok Herman) 1.21 14
2603. Platthy Lilla (KLKS Homoktövis) 1.21 14
2604. Szedenics Richárd (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.21 14
2605. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U11) 1.21 14
2606. Papp Noémi Lorella (Cívis KK TK Macskák) 1.2 10
2607. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.2 10
2608. Böjti Alexa (Zalaegerszegi KTE) 1.2 10
2609. Kunner Csongor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.2 10
2610. Bálint Soma (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.2 10
2611. Szántó Anna Bella (Záhonyi Zsiráfok) 1.2 10
2612. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 1.2 10
2613. Hajas Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.2 10
2614. Koczkás Kolos János (SZKHSE U11) 1.2 5
2615. Domián Tímea (Zuglói Sasok) 1.2 5
2616. Párkány-Simon Áron (Pomázi Pumák) 1.2 10
2617. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U11) 1.19 16
2618. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 1.19 16
2619. Demku-Szűcs Diána (CEKK) 1.19 16
2620. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U11) 1.19 16
2621. Horváth Dávid Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 1.19 16
2622. Környei Dóra (Kanizsai Mókusok) 1.19 16
2623. Borga Levente Imre (Sláger U-11) 1.18 11
2624. Boros Milán (Sólyomfiókák) 1.18 11
2625. Richter Liliana (Dorozsmai Darvak) 1.18 11
2626. Tóth Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 1.18 11
2627. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1.17 6
2628. Zámbó Zénó (NKA Pécs fiú U11/B) 1.17 12
2629. Repka Zalán (DKKA Darazsak) 1.17 6
2630. Pál Zoé (Harcos Darazsak) 1.17 12
2631. Májkel Viktória (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.17 12
2632. Náray Bálint Miklós (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.17 12
2633. Szigeti Noel Bálint (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.17 6
2634. Bocsó Bálint (EKE U11) 1.17 12
2635. Mosonyi Gréti (Százhalombattai KSE/B) 1.17 6
2636. Barabás Lelle Sára (Cívis KK TK Macskák) 1.17 12
2637. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 1.17 6
2638. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.17 12
2639. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.15 13
2640. Szabó Zalán István (Vásárhelyi Tigrisek) 1.14 14
2641. Juhász Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.14 14
2642. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 1.14 14
2643. Farkas Zselyke (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1.14 7
2644. Sándor István Olivér (Pásztói SZSE-Kisördögök) 1.14 14
2645. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.14 14
2646. Pusztai Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 1.14 14
2647. Bodnár Péter (Cívis KK Jaguárok) 1.14 7
2648. Lőrincz Hanna (RICSILLA) 1.14 14
2649. Garadnay Mór Zsombor (Keresztúri SE) 1.14 14
2650. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 1.14 7
2651. Hancz Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.14 14
2652. Szűcs Viktória Ditta (Gyáli BKSE Apródok) 1.14 7
2653. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 1.14 7
2654. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.14 14
2655. Nagy Amanda (Vasas Amazonok) 1.13 15
2656. Farkas Attila Márk (KLKS Homoktövis) 1.13 16
2657. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.13 16
2658. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 1.13 8
2659. Andorkó Alina (DVTK Miskolc) 1.13 8
2660. Mihály Hunor (Lehel Kosársuli U11) 1.13 16
2661. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 1.13 16
2662. Vargová Molly (Fűzfői AK) 1.13 8
2663. Behacker Adél (ICT Pilots Bicske) 1.13 8
2664. Svyshcho Denys (BC Uzhgorod) 1.13 8
2665. Khaldi Amir Denisz (Sólyomfiókák) 1.13 8
2666. Bokor Sára Rozália (BL Basket SE) 1.13 8
2667. Dragovácz Elena Anna (NKA Pécs U11 Leány) 1.13 8
2668. Szász Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1.11 9
2669. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 1.11 9
2670. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 1.11 9
2671. Győri Gergő (BSC Pandák) 1.11 9
2672. Őszi Roland (Pilis Basket) 1.1 10
2673. Makara Dmytro (BC Uzhgorod) 1.1 10
2674. Dovhinka Anna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.1 10
2675. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 1.1 10
2676. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 1.1 10
2677. Zhang Chuyu (Vasas Akadémia U10) 1.1 10
2678. Csongvai Bálint (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.1 10
2679. Halmágyi Ben (AF-Velencei Csukák) 1.1 10
2680. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.1 10
2681. Martinek Ferenc (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.09 11
2682. Nagy Mátyás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.09 11
2683. Bolvári Gréta (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1.09 11
2684. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 1.09 11
2685. Laczi Boglárka (DKKA Minyonok) 1.08 12
2686. Szemerei Lili Szimonetta (DKKA Vezérek) 1.08 12
2687. Boros Balázs (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.08 12
2688. Endrődi-Vitéz Noel (Monor SE/B) 1.08 12
2689. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.08 12
2690. Mondai Benett (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.08 12
2691. Szász Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.08 12
2692. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.08 12
2693. Topor Ádám (Monor SE/A) 1.08 13
2694. Bolla Boglárka Luca (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 1.08 13
2695. Tasi Ata (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.08 13
2696. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE/A) 1.08 13
2697. Laszczik Levente (Tapolcai Szöcskék) 1.07 14
2698. Csorba Pál (Cívis KK TK Rakéták) 1.07 14
2699. Dömölki Izabella (Szentgáli Sünik) 1.07 14
2700. Bognár Tamás (Szentgáli Sünik) 1.07 14
2701. Berczelly Barnabás (Ziccer Bocsok) 1.07 14
2702. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 1.07 14
2703. Bozsó Barnabás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.07 14
2704. Csillag Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 1.07 14
2705. Mód Zsombor (ESMTK - TF - JAK U11) 1.07 14
2706. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.07 14
2707. Kecskés Alicia Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.07 14
2708. Dömötör Dániel (KASI/D) 1.07 15
2709. Gyurisán Zolta Attila (DKKA Darazsak) 1.07 15
2710. Papp Benedek (BSC Pandák) 1.06 16
2711. Rapp Liza (NKA Pécs U11 Leány) 1.06 16
2712. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1.06 16
2713. Tücsök-Kádár Botond (DKKA Ugrómókusok) 1.06 16
2714. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 8
2715. Vágó Zalán (Tószegi Tigrisek) 1 8
2716. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 1 6
2717. Deli Noel Zoltán (Monor SE/B) 1 8
2718. Csőke Adrián (Monor SE/B) 1 14
2719. Pester Miklós (Újpest-MT/B) 1 6
2720. Temesvári Marcell (BSC Pandák) 1 9
2721. Sőti Heléna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1 14
2722. Szárnyas Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1 6
2723. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 1 10
2724. Újfalusi Zétény (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1 16
2725. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 1 8
2726. Hajnal Ákos (Budapesti Honvéd SE/B) 1 8
2727. Klinszky-Nagy Annaróza (DKKA Tigrisek) 1 11
2728. Varga Áron Gyula (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1 6
2729. Tóth Márton (MEAFC Csibészek) 1 8
2730. Stimecz Lili Kitti (Kanizsai Mókusok) 1 12
2731. Smida Botond (SALGÓTARJÁNI KI) 1 14
2732. Borsos Laura (Kaszás KisBoszik) 1 8
2733. Czirkusz Julianna (Ziccer Bocsok) 1 12
2734. Barabás Dorottya (KLKS Angoltagozatos) 1 14
2735. Takács Nóra (DVTK Miskolc) 1 8
2736. Kubanek Victoria (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 9
2737. Bognár Vivien Laura (Villámló Tigrisek) 1 7
2738. Boda Botond (KASI/A) 1 6
2739. Szokoly Zita (Kanizsai Mókusok) 1 11
2740. Szalay Soma (VUKE U11 Padányis Párducok) 1 12
2741. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 1 16
2742. Tóth Hédi (Szegedi Mókusok) 1 12
2743. Zölei Gergő (Hévíz SK - U11) 1 10
2744. Izer Zoltán (VUKE U11 Boteves Bikák) 1 14
2745. Varga Simon István (Sláger U-11) 1 12
2746. Csontos Balázs Ábel (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1 12
2747. Kolos Andrea (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1 13
2748. Pálfalvi Maja (CEKK Cegléd UP) 1 13
2749. Győző Zalán (Monor SE/A) 1 11
2750. Jung Ádám (EKE U11) 1 5
2751. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 1 14
2752. Györfi Ábel (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1 9
2753. Varga Vivien (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1 10
2754. Jánosi Benedek (Pilis Basket) 1 10
2755. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 1 7
2756. Várady Máté (Németvölgyi Bocsok) 1 6
2757. Dombi Zoltán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1 12
2758. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 1 5
2759. Borbély Kornél (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 6
2760. Szabó Hunor Bence (Zalakerámia ZTE KK/B) 1 5
2761. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1 16
2762. Pöstényi-Barna Izabella (DVTK Tiszaújváros) 1 8
2763. Lasancz Zádor (Szegedi Mókusok) 1 6
2764. Vass Léna (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1 5
2765. Fehér Virág (Fót SE Leány/A) 1 16
2766. Mészáros Mia (Lackneros Darazsak) 1 12
2767. Fejszés Maja (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1 14
2768. Steiner Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 1 13
2769. Szőke Áron Bertalan (Kőbányai Darazsak/B) 1 6
2770. Kovács Laura Hanna (NKA Pécs U11 Leány) 1 6
2771. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 1 10
2772. Dobák Zsófi (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1 11
2773. Peti Boróka (Radobasket Oroszlánok/A) 1 12
2774. Poth Máté (KASI/B) 1 6
2775. Kelemen Benett (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1 5
2776. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club U11/B) 1 9
2777. Losonczy Hanna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 9
2778. Kovács Adél (Gödi SE Vadmacskák) 1 10
2779. Gémesi Nikolasz Krisztián (Nádor Tigrisek) 1 10
2780. Csőke Bence (ESMTK - TF - JAK U11) 0.94 16
2781. Dorogi Csenge (KS Szeged Vadmacskák) 0.94 16
2782. Takács Mira (KKC Mátyás) 0.93 14
2783. Csapó Anna (KKC Hetény) 0.93 14
2784. Vajda-Alexi Domos (Radobasket Oroszlánok/A) 0.93 14
2785. Barabás Csongor Ferenc (DKKA Darazsak) 0.93 14
2786. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 0.93 14
2787. Makkos Máté Olivér (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.93 14
2788. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 0.92 13
2789. Cucu Alexandra (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.92 13
2790. Mezriczky Máté (KASI/D) 0.92 13
2791. Heszeg Maja (KLKS Szomód) 0.92 13
2792. Rédei Vencel (FKE kenguruk) 0.92 12
2793. Varga Melánia (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.92 12
2794. Horváth Botond (Szent István Király/B - Ajka) 0.92 12
2795. Beke Anna Ilona (ESMTK - TF - JAK U11) 0.92 12
2796. Kollmann Barnabás (BLF Kenguruk) 0.92 12
2797. Frank Léna (Fűzfői AK) 0.91 11
2798. Herold Maja (Villámló Kovácsok) 0.91 11
2799. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 0.91 11
2800. Mózes Jonatán András (Cívis KK TK Rakéták) 0.91 11
2801. Petrilla Gréta Anna (Kaszás Mini Boszik) 0.91 11
2802. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 0.91 11
2803. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.9 10
2804. Berta Gergely Zoltán (Szentesi KK) 0.9 10
2805. Chertite David Luis (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.9 10
2806. Fejes Ákos (Vásárhelyi Tigrisek) 0.9 10
2807. Világi-Kollár Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 0.9 10
2808. Dohar Márton (BSC Pingvinek) 0.9 10
2809. Horváth Márk (DKKA Ugrómókusok) 0.9 10
2810. Kauba Máté (Keresztúri SE) 0.9 10
2811. Jancsó Barnabás (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.9 10
2812. Agyagási Péter (Egri Kék Oroszlánok) 0.89 9
2813. Majsa Levente (Deákos Darazsak) 0.89 9
2814. Soós Áron (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.89 9
2815. Iacob Sofia Anais (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.89 9
2816. Melich Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0.89 9
2817. Gregus Huba (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.88 8
2818. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.88 8
2819. Hetei Kende Zsombor (BSC Pandák) 0.88 8
2820. Orsolya Dávid (Szentgáli Sünik) 0.88 8
2821. Keresztesi Noé Gergő (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.88 16
2822. Molnár Róbert (Békési Kis Gladiátorok) 0.88 16
2823. Király Botond (Csepel Basket) 0.88 8
2824. Kordó Zénó Nimród (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.88 8
2825. Nagy Dániel (Marcali Szürkefarkasok) 0.88 8
2826. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.87 15
2827. Rózsás Bence (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.87 15
2828. Bíró Zselyke (KKC Hetény) 0.87 15
2829. Kálmán Levente (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.86 14
2830. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.86 14
2831. Horváth Bence (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.86 14
2832. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 0.86 14
2833. Borbély Máté (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.86 7
2834. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.86 7
2835. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.86 14
2836. Pokoraczki András Péter (NYKK Eötvös U11/B) 0.86 7
2837. Tratyik Levente Miklós (Marcali Szürkefarkasok) 0.86 7
2838. Szabó Apolka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.86 7
2839. Piski Barnabás (Pilis Basket) 0.86 7
2840. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0.86 14
2841. Bácsa Botond (Sláger U-11) 0.86 7
2842. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 0.86 14
2843. Légrádi Zsófia (Várpalota Gepárdok) 0.85 13
2844. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.85 13
2845. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.85 13
2846. Bakos Anna Boglárka (Kaszás KisBoszik) 0.85 13
2847. Roszkos Márton Gábor (Nádor Tigrisek) 0.83 12
2848. Unyi Botond Attila (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.83 6
2849. Horváth Olivér (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.83 6
2850. Kele Áron (GYKSE Szekszárd) 0.83 6
2851. Goldner Zara Viktória (BLF Kenguruk) 0.83 12
2852. Ballai Dorina (Feketés Darazsak) 0.83 6
2853. Lakatos Rudolf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.83 6
2854. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. Iskola) 0.83 12
2855. Schrancz Mihály Artúr (Vasas Akadémia U10) 0.83 6
2856. Kovács Lotti (DVTK Miskolc) 0.83 6
2857. Várkonyi Benedek (BLF Bolhák) 0.83 6
2858. Szarvas Alíz (Villámló Tigrisek) 0.83 12
2859. Árpádi Benett (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.83 6
2860. Mácsai Rebeka (Harcos Darazsak) 0.83 6
2861. Szepesi Csongor (Tapolcai Minimanók) 0.83 12
2862. Mező Marcell (NYKK Eötvös U11/B) 0.83 6
2863. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0.83 6
2864. Varga Gréta Nilla (Gödöllői Sport Klub) 0.83 6
2865. Kinter Alíz Rita (Németvölgyi Bocsok) 0.83 6
2866. Nagy Krisztina (Kerepesi VSE) 0.83 12
2867. Morhul Ivav (BC Uzhgorod) 0.83 6
2868. Nagy Kristóf (Karcagi SE Prérikacsák) 0.83 12
2869. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 0.83 12
2870. Varga László Áron (Kerepesi VSE) 0.83 12
2871. Simon Anissza (Várpalota Gepárdok) 0.82 11
2872. Fenyvesi Rebeka (KKC Hetény) 0.82 11
2873. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 0.82 11
2874. Kis Endre Nándor (FTSI József A. Iskola) 0.81 16
2875. Balogh Dániel (RICSILLA) 0.8 10
2876. Déri Tamás (BasketBaja SE) 0.8 5
2877. Varga Eszter (TFSE) 0.8 5
2878. Péli Benett (Erdért Szűcs) 0.8 10
2879. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.8 5
2880. Kanizsai Száva (KS Szeged Vadmacskák) 0.8 10
2881. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.8 10
2882. Nyakó Levente (Gödöllői Sport Klub) 0.8 5
2883. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.8 10
2884. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét) 0.8 5
2885. Seder László (NYKK Eötvös U11/B) 0.8 5
2886. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.8 15
2887. Farkas Brúnó Balázs (MAFC Farkasrét) 0.8 5
2888. Kalauz Emma (VESC U11) 0.8 10
2889. Nagy Vivien (PSE Párducok) 0.8 10
2890. Kolumbán Levente (BLF Kenguruk) 0.79 14
2891. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.79 14
2892. Szabó Marcell (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.79 14
2893. György Lili (Monor SE/B) 0.79 14
2894. Puskorics Bori (KWBC Körmend) 0.79 14
2895. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.79 14
2896. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 0.79 14
2897. Fülöp Attila Máté (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.79 14
2898. Gonda Kinga (Budafoki Bolhák) 0.78 9
2899. Némedi-Varga Bence (Budafoki Bolhák) 0.78 9
2900. Csontos Tamara (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.78 9
2901. Makai Ádám Péter (Szolnoki Viperák) 0.78 9
2902. Takáts Márton (Malév Kobrák) 0.77 13
2903. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.77 13
2904. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 0.77 13
2905. Feil Maja Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.75 8
2906. Besenyei Roland (Pityke KSE) 0.75 8
2907. Steigerwald-Kiss Elke Lujza (Pákozdi Kócsagok) 0.75 12
2908. Hamza Dávid (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.75 8
2909. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 0.75 8
2910. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0.75 12
2911. Tóth Áron (Egri Kék Oroszlánok) 0.75 12
2912. Barbor Zoé Luca (BSC Lány) 0.75 8
2913. Molnár Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0.75 8
2914. Tormási Anna Veronika (KKC Hetény) 0.75 16
2915. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 0.75 16
2916. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0.75 8
2917. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.75 16
2918. Takács Hédi Ágnes (Pákozdi Kócsagok) 0.75 12
2919. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 0.75 12
2920. Facskó Sára Hanga (NKA Pécs U11 Leány) 0.75 12
2921. De La Barrera Abel (Vasas Akadémia U10) 0.75 8
2922. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.75 16
2923. Kása Natália Bella (TFSE) 0.75 8
2924. Marossy Marcell (SEZE) 0.75 8
2925. Sorokolat Kyryl (BC Uzhgorod) 0.75 8
2926. Pőcze Dóra Evelin (Feketés Darazsak) 0.75 8
2927. Homan Kristóf Norbert (Kőbányai Darazsak/B) 0.75 16
2928. Gulyás Bianka (Hunyadis Darazsak) 0.75 12
2929. Gubek Nátán Tibor (SEZE) 0.75 8
2930. Fodor Hunor (Tapolcai Szöcskék) 0.75 12
2931. Tóth Bence (MEAFC Basket Bulls) 0.75 8
2932. Siklósi Lili Panna (BSC Lány) 0.75 8
2933. Balogh Ádám Zalán (MVM-OSE Simbák U11) 0.73 11
2934. Tóth Kornél (Hévíz SK - U11) 0.73 11
2935. Pálfia Barnabás (BLF Bolhák) 0.73 11
2936. Farkas Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.73 11
2937. Sipos Levente (ICT Pilots Bicske) 0.73 11
2938. Sebes Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 0.71 7
2939. Fekete Anna (BEAC Újbuda KA/C) 0.71 14
2940. Dovicsin Petra Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.71 7
2941. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.71 14
2942. Korn Soma (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.71 14
2943. Laczkó Kamilla Szofi (Monor SE/B) 0.71 14
2944. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.71 7
2945. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 0.71 14
2946. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0.71 7
2947. Szilágyi Botond (Százhalombattai KSE/B) 0.71 7
2948. Bardóczy Atakám (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.71 14
2949. Papp Levente (DKKA Darazsak) 0.71 14
2950. Harmath Mihály (Kőbányai Darazsak/B) 0.71 14
2951. Buczkó Johanna Adél (Ziccer Kistigrisek) 0.7 10
2952. Almási Emma Dóra (BEAC Kapibarák) 0.7 10
2953. Ambrózi Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.7 10
2954. Kondor László (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.7 10
2955. Várdai Dániel (Ziccer Kistigrisek) 0.7 10
2956. Csarankó Zsóka (Nádor Tigrisek) 0.7 10
2957. Kerner Lilien (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.7 10
2958. Szabó András Anaruira (Fót SE Fiú) 0.7 10
2959. Tancsik Léna Katalin (Keresztúri SE) 0.7 10
2960. Börzsei Alex (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.7 10
2961. Csipes Panni (Nádor Tigrisek) 0.7 10
2962. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.7 10
2963. Szauver Emili (Feketés Darazsak) 0.7 10
2964. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U11) 0.7 10
2965. Gerencsér Lili (Sportiskolás Lányok) 0.69 13
2966. Kantó Áron (CEKK Cegléd UP) 0.69 13
2967. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0.69 16
2968. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Vadmacskák) 0.69 16
2969. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KI) 0.69 16
2970. Szalai Tímea (DKKA Ugrómókusok) 0.69 16
2971. Matkó Denisz Ferenc (Cívis KK TK Rakéták) 0.67 6
2972. Stomp Patrik (Fót SE Fiú) 0.67 12
2973. Gyurkovics Zalán Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.67 6
2974. Mártha Richárd (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.67 6
2975. Jakus Hanna (Villámló Kovácsok) 0.67 9
2976. Árkosi-Kós Rudolf (Alba Fehérvár Cápák) 0.67 12
2977. Kéri Levente (Szentgáli Sünik) 0.67 12
2978. Lehóczky Dominik (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.67 15
2979. Zalamek Máté Levente (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.67 6
2980. Zigler Dorottya (PaSa Csillagai) 0.67 6
2981. Botár Attila (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.67 6
2982. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 0.67 12
2983. Borbás Balázs (Dorozsmai Darvak) 0.67 6
2984. Kocsis Lotti (KLKS Szomód) 0.67 12
2985. Fekete Zsófia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.67 12
2986. Trombitás Bíborka (Kaszás Mini Boszik) 0.67 9
2987. Bereczki Bence (PSE Párducok) 0.67 9
2988. Szilágyi Liliána (Pityke KSE) 0.67 6
2989. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.67 6
2990. Nagy Ferenc (GYKSE Szekszárd) 0.67 6
2991. Zlota Zsombor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.67 6
2992. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.67 9
2993. Somogyi Gergő (Szent István Király/A - Ajka) 0.67 15
2994. Ferenc István László (Józsefvárosi KC) 0.67 6
2995. Ábri Mercédesz Mária (TSK-Magiszter U11) 0.67 6
2996. Máté Aliz (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.67 6
2997. Schulschi Matei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.67 9
2998. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U11) 0.67 9
2999. Kovács Hanna (Villámló Kovácsok) 0.67 6
3000. Szattner Máté (Sláger U-11) 0.67 12
3001. Hajdu Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.67 12
3002. Gerencsér Liza (Sportiskolás Lányok) 0.67 12
3003. Arató Mirabell (Korányis Zsiráfok) 0.67 6
3004. Fisher Vanda (Záhonyi Zsiráfok) 0.67 6
3005. Szabó Panna (Budafoki Ebihalak) 0.67 6
3006. Varga Boglárka Zsuzsanna (Monor SE/B) 0.64 14
3007. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 0.64 14
3008. Stănculescu Maya (Magicball Satu Mare) 0.64 14
3009. Horváth Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.64 14
3010. Boldizsár Adél (KLKS Szomód) 0.64 14
3011. Gerencsér Tamás (Monor SE/B) 0.64 14
3012. Szabó Fanni (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.64 14
3013. Németh Zalán Valentin (NKA Pécs fiú U11/B) 0.64 14
3014. Rózsa Barnabás (KASI/B) 0.64 14
3015. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0.64 11
3016. Önder Lelle Valéria (Szentesi KK) 0.64 11
3017. Varga Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.63 8
3018. Lehóczky Milán (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.63 16
3019. Molnár Szofi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.63 8
3020. Lukács Máté (BLF Kenguruk) 0.63 8
3021. Tóth Koós Dániel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.63 8
3022. Csejtei Zsombor Csaba (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.63 8
3023. Németh Roland (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.63 8
3024. Andráskó Dávid (Egri Kék Oroszlánok) 0.63 8
3025. Volpert Olivér (Zuglói Sasok Herman) 0.62 13
3026. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház vegyes) 0.6 5
3027. Burkus Olivér (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.6 10
3028. Perszki Nóra (KS Szeged Vadmacskák) 0.6 10
3029. Szigony Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.6 10
3030. Dragos Paul (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.6 5
3031. Logvinov Arij (BC Uzhgorod) 0.6 10
3032. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.6 10
3033. Horváth Liza (Lackneros Darazsak) 0.6 5
3034. Szabó Domán (Sláger U-11) 0.6 10
3035. Nicsovics Nimród (ICT Pilots Bicske) 0.6 10
3036. Schlämmer Róbert (KLKS Homoktövis) 0.6 5
3037. Sivák Amanda Ramóna (Záhonyi Zsiráfok) 0.6 10
3038. Tajti Zsombor (DKKA Darazsak) 0.6 10
3039. Nick Noel (Uni TSE U11 Tata) 0.6 10
3040. Zsíros Marcell (Szolnoki Viperák) 0.6 5
3041. Csősz Hanna Dorottya (Szegedi Mókusok) 0.6 10
3042. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.58 12
3043. Rátky Milán Előd (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.58 12
3044. Balogh Boglárka (Kéksárga Okapik) 0.58 12
3045. Chrenko Hanna (SEZE) 0.58 12
3046. Sztarcsek István (KASI/D) 0.58 12
3047. Batha Vilmos (BSC Pingvinek) 0.58 12
3048. Vadon Brigitta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.58 12
3049. Modok Lénárd (Dorozsmai Darvak) 0.58 12
3050. Danyi Dorottya Gyöngyi (TF U11) 0.58 12
3051. Vendégh Zsófia (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.58 12
3052. Homola Lilla (DKKA Ugrómókusok) 0.57 14
3053. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Tigrisek) 0.57 14
3054. Fazakas Levente (DKKA Darazsak) 0.57 7
3055. Parkánszki László (Keresztúri SE) 0.57 14
3056. Stágel Boglárka (PaSa Csillagai) 0.57 7
3057. Horváth Márk Attila (Józsefvárosi KC) 0.57 7
3058. Kiss Benjámin (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.57 7
3059. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U11) 0.57 14
3060. Hamerszki Dániel (PSE Párducok) 0.57 7
3061. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0.57 7
3062. Madarász Noel (Pákozdi Kócsagok) 0.57 14
3063. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.57 7
3064. Agócs Tímea (Mini Talent SE) 0.57 14
3065. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0.57 7
3066. Bősze Gréta (KLKS Angoltagozatos) 0.57 14
3067. Koppány Dorka (RICSILLA) 0.57 14
3068. Farkas Lili (Tószegi Tigrisek) 0.57 7
3069. Mohácsi Leila (DKKA Ugrómókusok) 0.56 16
3070. Fehér Milán (S&T U11) 0.56 9
3071. Dani-Fülöp Balázs (Budafoki Ebihalak) 0.56 9
3072. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 0.55 11
3073. Pető Zsolt (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.55 11
3074. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0.55 11
3075. Kószó Gréta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.53 15
3076. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0.53 15
3077. Szaradics Dénes (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.5 6
3078. Szélpál Eliza (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.5 12
3079. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.5 16
3080. Tahirák Balázs (KLKS Homoktövis) 0.5 10
3081. Kirs Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.5 16
3082. Beregszászi Boróka (Fót SE Leány/A) 0.5 6
3083. Láng Marcell (MAFC Farkasrét) 0.5 6
3084. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE/A) 0.5 10
3085. Matyuga Erik (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.5 10
3086. Gönczör Eliza (Kozármisleny SE) 0.5 12
3087. Vajda Odett (SEZE) 0.5 6
3088. Vajna Alisha (Gödöllői Sport Klub) 0.5 14
3089. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0.5 8
3090. Oláh Boglárka (Zalaegerszegi KTE) 0.5 6
3091. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 14
3092. Géczi Hédi (Cívis KK TK Macskák) 0.5 10
3093. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 0.5 6
3094. Sztarcsek Lili (Gyakorlós Törpék) 0.5 10
3095. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U11) 0.5 14
3096. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 0.5 16
3097. Lázár Hanna Zoé (Budafoki Bolhák) 0.5 6
3098. Zsigmond Natália (Szent István Király/B - Ajka) 0.5 12
3099. Molnár József (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.5 10
3100. Ákossy Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 6
3101. Szántai Lili (DVTK Miskolc) 0.5 6
3102. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.5 8
3103. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.5 6
3104. Eőri Natasa (Feketés Darazsak) 0.5 6
3105. Németh Márk (Békéscsabai KK) 0.5 8
3106. Farkas Bogáta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.5 8
3107. Barcsik Panna (KLKS Szomód) 0.5 14
3108. Veres Boglárka (Korányis Zsiráfok) 0.5 10
3109. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 0.5 12
3110. Török Dávid (Fűzfői AK) 0.5 6
3111. Deli Márton István (Körmendi Törpördögök/A) 0.5 14
3112. Szabó Evelin (Deákos Darazsak) 0.5 12
3113. Kovács Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.5 10
3114. Benkő Zalán (Erdért Szűcs) 0.5 14
3115. Barna Réka Petra (ICT Pilots Farkasrét) 0.5 8
3116. Belovay Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 16
3117. Juhász Nimród (FTSI Platán Iskola) 0.5 8
3118. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U11) 0.5 6
3119. Kiss Ádám (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 16
3120. Zhang Yun Hao (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.5 12
3121. Pál Natasa (Harcos Darazsak) 0.5 10
3122. Dajcs Anita (Feketés Darazsak) 0.5 12
3123. Acimov Hana (Nádor Tigrisek) 0.5 6
3124. Pálhegyi Luca (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.5 14
3125. Strorigel Roland (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.5 12
3126. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0.5 12
3127. Potkonjak Mia (Szegedi Mókusok) 0.5 6
3128. Szabó Olivér Márton (DKKA Minyonok) 0.47 15
3129. Kanizsai Alex (Tapolcai Minimanók) 0.46 13
3130. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 0.46 11
3131. Imre Máté (KASI/D) 0.46 11
3132. Svorcz Maja (KKC Hetény) 0.46 11
3133. Palya Milán (Szolnoki Viperák) 0.44 9
3134. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.44 9
3135. Hadvári Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.44 16
3136. Vidovenyecz Levente (Békési Kis Gladiátorok) 0.44 16
3137. Szakál Marcell (Pákozdi Kócsagok) 0.43 14
3138. Horváth-Szőke Vendel (Szentesi KK) 0.43 7
3139. Füzy Alex Gergely (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.43 7
3140. Balogh Barnabás (Szegedi Mókusok) 0.43 7
3141. Kis Nóra (Villámló Tigrisek) 0.43 7
3142. Németh Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.43 7
3143. Varga Maja (TARR KSC Szekszárd/A) 0.43 7
3144. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0.43 14
3145. Nagypál Márton (DKKA Ördögök) 0.43 14
3146. Oparnicza Zorka (Kanizsai Mókusok) 0.43 7
3147. Szekér Adél Klaudia (KWBC Körmend) 0.42 12
3148. Zsilovics Szimonetta (FKE kenguruk) 0.42 12
3149. Miklós Bence (MEAFC Basket Bulls) 0.42 12
3150. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 0.42 12
3151. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 0.42 12
3152. Késmárki Olivér (KLKS Homoktövis) 0.42 12
3153. Szokoly Júlia Róza (Nádor Tigrisek) 0.42 12
3154. Dandé Péter (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.4 5
3155. Kelemen Ivor (DKKA Vezérek) 0.4 10
3156. Varga-Bene Emília (FTSI Platán Iskola) 0.4 5
3157. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0.4 5
3158. Fleck Fanni Jázmin (Szúrós Darazsak) 0.4 5
3159. Balogh Zorán (TSK-Magiszter U11) 0.4 10
3160. Pálmai Máté (Kozármisleny SE) 0.4 5
3161. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0.4 5
3162. Erdmann Erik Hunor (Monok SE) 0.4 10
3163. Vörös Vivien (Keresztúri SE) 0.4 10
3164. Virág Dániel Attila (Cívis KK TK Rakéták) 0.4 5
3165. Polyák Panna (Korányis Zsiráfok) 0.4 10
3166. Makula Milán László (Marcali Szürkefarkasok) 0.4 5
3167. Marton Adél Hanna (DKKA Ördögök) 0.4 10
3168. Horváth-Majoros Ádám Pál (Fót SE Fiú) 0.4 5
3169. Ribiánszky Anna Júlia (PaSa Csillagai) 0.4 5
3170. Farkas Ábel (KASI/C) 0.4 5
3171. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Iskola) 0.4 10
3172. Lengyel Ákos Péter (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.4 15
3173. Epress Tihamér (PSE Párducok) 0.4 10
3174. Dobi Kende (MEAFC Basket Bulls) 0.4 10
3175. Elek Dorka (Csípős Darazsak) 0.4 10
3176. Kaiser Konrád (NKA Pécs fiú U11/B) 0.38 8
3177. Czégény Gergő Zoltán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.38 8
3178. Varga Luca (Szúrós Darazsak) 0.38 8
3179. Deme Bíborka Borbála (Kécskei Vidrák) 0.38 8
3180. Bódis Botond (Gyáli BKSE Apródok) 0.38 8
3181. Nagy Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.38 8
3182. Tkácsik Angelika Lejla (Erdért Szűcs) 0.38 16
3183. Hernádi Erik (KASI/D) 0.38 8
3184. Palotai Kincső (Záhonyi Zsiráfok) 0.38 8
3185. Kosztolányi András Gergely (SZKHSE U11) 0.36 11
3186. Szemerei Levente Kevin (DKKA Vezérek) 0.36 11
3187. Nagy-Somfai Patrik (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.36 11
3188. Térpál Alicia (Gödi SE Vadmacskák) 0.36 11
3189. Rajkai Bence (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.36 11
3190. Kékesi Zsófia (Korányis Zsiráfok) 0.36 11
3191. Juhász Levente (FTSI Platán Iskola) 0.36 14
3192. Csik Levente (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.33 6
3193. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 0.33 9
3194. Czira Viktor Levente (Békési Kis Gladiátorok) 0.33 6
3195. Kramlik Aida (DKKA Tigrisek) 0.33 9
3196. Matusz Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 0.33 12
3197. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U11) 0.33 9
3198. Nagy Péter Arnold (MVM-OSE Simbák U11) 0.33 6
3199. Paksi Dorottya Anna (BSC Csajszik) 0.33 6
3200. Fazekas Levente (Újpest-MT/B) 0.33 6
3201. Dankó Imre (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.33 6
3202. Kamarás Kála Léna (Tapolcai Oroszlánok) 0.33 12
3203. Kovács Martin (Százhalombattai KSE/B) 0.33 6
3204. Forstner Tamás Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.33 6
3205. Márton Emma Valéria (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.33 9
3206. Molnár Tamás (KASI/C) 0.33 6
3207. Kondor Dániel (Vasas Akadémia U10) 0.33 6
3208. Cojocaru Marc Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.33 6
3209. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0.33 6
3210. Hack Barbara (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.33 6
3211. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE/A) 0.33 9
3212. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 0.33 15
3213. Nagy Krisztián (Szolnoki Viperák) 0.33 6
3214. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 0.31 13
3215. Németh Lilien (RICSILLA) 0.31 13
3216. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 0.31 13
3217. Kóró Barbara Dorina (SEZE) 0.3 10
3218. Vertetits Ádám (Gödöllői Sport Klub) 0.3 10
3219. Rákó Lara Hanna (Cívis KK TK Macskák) 0.3 10
3220. Kóródi Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.3 10
3221. Avar Ámon Adrián (Marcali Szürkefarkasok) 0.29 7
3222. Botka Bendegúz (DKKA Ördögök) 0.29 14
3223. Mardirosz Dorka (Villámló Tigrisek) 0.29 7
3224. Esztergályos Amália Szófia (Kerepesi VSE) 0.29 7
3225. Rácz Barnabás (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.29 7
3226. Kobzos Csenge Hedvig (AF-Velencei Csukák) 0.29 14
3227. Schuller Nella Barbara (PSE Párducok) 0.29 14
3228. László Karina Nóra (PSE Párducok) 0.29 7
3229. Vass Mirabell (Záhonyi Zsiráfok) 0.29 14
3230. Kálmán Zejna (DKKA Ugrómókusok) 0.27 11
3231. Szántó Liliána (Villámló Tigrisek) 0.27 11
3232. Bognár Angéla (Dunaharaszti MTK leány) 0.27 15
3233. Iván Lilien Bella (DKKA Tigrisek) 0.25 12
3234. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Törpék) 0.25 12
3235. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 12
3236. Gere Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.25 8
3237. Zelovics Adél (Várpalota Gepárdok) 0.25 8
3238. Bianki Barbara Flóra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.25 8
3239. Balázs Noel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.25 8
3240. Háda Lilla (Záhonyi Zsiráfok) 0.25 8
3241. Komódi Milán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.25 8
3242. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.25 8
3243. Aguilera Batta Kamila (Csepel Basket) 0.25 8
3244. Tompa-Bálint Zselyke (Gyáli BKSE Apródok) 0.23 13
3245. Fodor Vince (Budafoki Ebihalak) 0.23 13
3246. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 0.22 9
3247. Szili-Kis Benedek (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.21 14
3248. Tóth Tomor (Szegedi Mókusok) 0.21 14
3249. Haraszti Olivér Flórián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.2 10
3250. Torma Zsombor (Tapolcai Minimanók) 0.2 10
3251. Sallay Zselyke Mária (Százhalombattai KSE/B) 0.2 5
3252. Tóth Róbert (Szolnoki Viperák) 0.2 5
3253. Bárányos Zalán (BLF Bolhák) 0.2 5
3254. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.2 5
3255. Schwahofer Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.2 5
3256. Tóth Adelina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.2 5
3257. Leiter Flóra (Cívis KK TK Macskák) 0.2 5
3258. Tóth Léna Kata (Tószegi Tigrisek) 0.2 5
3259. Tóth Miron László (Dorozsmai Darvak) 0.2 5
3260. Horváth Ákos (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.2 5
3261. Zapala Sophia Agnes (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.18 11
3262. Simon Dorka (Zalaegerszegi KTE) 0.17 6
3263. Bagoly Elena (Újfehértói Sportklub) 0.17 6
3264. Erős Máté (Egri Kék Oroszlánok) 0.17 6
3265. Pásztor Csaba (FTSI József A. Iskola) 0.17 12
3266. Nagy-Molnár Flóra (Fót SE Leány/A) 0.17 6
3267. Bántay Sára (VESC U11) 0.17 6
3268. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.17 12
3269. Szűcs Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.14 7
3270. Jávorka Csaba Atilla (Keresztúri SE) 0.14 7
3271. Zsipi Mónika (DVTK Tiszaújváros) 0.14 14
3272. Nguyen Hung Gellért (BL Basket SE) 0.13 8
3273. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.13 8
3274. Bányavári Soma (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.13 8
3275. Móricz Vilmos Gergely (NKA Pécs fiú U11/B) 0.13 8
3276. Buza Alex István (FTSI József A. Iskola) 0.1 10
3277. Nagy Alexander Szilárd (Józsefvárosi KC) 0.1 10
3278. Palkovics Norbert (Hévíz SK - U11) 0.1 10
3279. Patonai Bence (Pityke KSE) 0.1 10
3280. Répássy Áron (MEAFC Basket Bulls) 0.1 10
3281. Abu Shlal Jumanah (Józsefvárosi KC) 0.08 12
3282. Erős Hanna (KWBC Körmend) 0.08 12
3283. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U11) 0 10
3284. Nagy András Medárd (Gödi SE Gödények) 0 8
3285. Zanykó Konrád József (Monok SE) 0 7
3286. Varga Gerzson (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 5
3287. Nádró Zoltán Ezékiel (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 6
3288. Vas László (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
3289. Budenszki Márk Péter (Ziccer Kistigrisek) 0 8
3290. Fehér Eszter (Villámló Kovácsok) 0 9
3291. Nagy István (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 10
3292. Balogh Kármen (TSK-Magiszter U11) 0 6
3293. Isvanca Vlad (Kőbányai Darazsak/B) 0 6
teljes ranglisták >>

Hárompontos - ÁTLAG (min. 5 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Szent István Király/A - Ajka) 2.13 16
2. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 1.75 16
3. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 1.69 16
4. Szabó-Haklits Patrik (RICSILLA) 1.67 12
5. Juhász Ádám (Csepel Basket) 1.43 14
6. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 1.42 12
7. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.4 15
8. Takács Dávid (PSE Párducok) 1.4 5
9. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.38 16
10. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KI) 1.36 14
11. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 1.29 17
12. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.29 14
13. Lakatos Brájen (NYÍKSE Tűzlabdák) 1.25 12
14. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.13 16
15. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 1.11 28
16. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 1.08 12
17. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.06 16
18. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.06 16
19. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/B) 1.05 21
20. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 1 16
21. Bálint Olívia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1 12
22. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 1 16
23. Man Patrick (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.95 21
24. Serényi Levente (BKG-Veresegyház vegyes) 0.89 9
25. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 0.88 16
26. Kováts Bertold (Ziccer Bocsok) 0.88 8
27. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.88 16
28. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.86 14
29. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.86 14
30. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.86 14
31. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.85 13
32. Hüse Barna (Cívis KK KisTigrisek) 0.83 12
33. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 0.83 6
34. Bozsár János Dorián (TF U11) 0.83 12
35. Somi Miron (KASI/A) 0.81 16
36. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.8 10
37. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.79 14
38. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0.77 13
39. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 0.75 16
40. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 0.75 16
41. Mile Barnabás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.75 8
42. Veszely Zétény (Szolnoki Sasok) 0.75 12
43. Császár Nóra (CEKK) 0.75 8
44. Karatka Buda Vitéz (TFSE) 0.75 12
45. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 0.71 14
46. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 0.71 17
47. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.7 10
48. Orova Levente (Pomázi Pumák) 0.7 10
49. Görgye Marcell (NKA Pécs fiú U11/B) 0.7 10
50. Madák Márk (BLF Kenguruk) 0.7 10
51. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.69 13
52. Somi Milos (KASI/A) 0.69 16
53. Lukács Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0.69 16
54. Vadász Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.69 16
55. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod) 0.67 12
56. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 0.67 6
57. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 0.67 12
58. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ugrómókusok) 0.67 12
59. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.67 15
60. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 0.65 26
61. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 0.64 14
62. Biró Márk (NKA Pécs U11/C) 0.64 14
63. Szatmári Marcell László (CEKK Cegléd UP) 0.64 14
64. Fodor Márk (BSC Pingvinek) 0.64 14
65. Sántha Marcell (Vasas Akadémia U10) 0.64 14
66. Kerecsen Zalán (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.64 14
67. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 0.64 14
68. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 0.63 8
69. Nagy János (Fót SE Fiú) 0.63 16
70. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Minyonok) 0.63 16
71. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 0.63 8
72. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 0.62 13
73. Szilágyi Dávid (Mini Talent SE) 0.62 13
74. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 0.6 15
75. Bakó Imre (FTSI Platán Iskola) 0.6 10
76. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 0.6 10
77. Szvath Emil Attila (KASI/A) 0.6 10
78. Szabó Marcell (Deákos Darazsak) 0.58 12
79. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Minimanók) 0.58 12
80. Both Tibor (GYKSE Szekszárd) 0.58 12
81. Balázs Kristóf (Vasas Akadémia U10) 0.58 12
82. Pókó Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.58 12
83. Hófej Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.57 14
84. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U11) 0.57 7
85. Jovanovic Marjan (Budapesti Honvéd SE/B) 0.57 14
86. Stenger Csongor (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.57 14
87. Ledneczki Márk (Monok SE) 0.57 14
88. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 0.57 14
89. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 0.57 7
90. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.57 14
91. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.56 16
92. László Botond (Tószegi Tigrisek) 0.56 16
93. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.56 16
94. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 0.56 16
95. Galambos Márton (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.56 16
96. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 0.56 16
97. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 0.56 16
98. Horváth Viktor László (NKA Pécs fiú U11/B) 0.56 16
99. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u11 fiú) 0.56 16
100. Szonntag Adél (Csata Garfield) 0.56 16
101. Fehér Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.56 16
102. Ciocea Dorian Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.56 9
103. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.55 11
104. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 0.54 13
105. Mezei Miksa Barnabás (Sláger U-11) 0.54 13
106. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.54 13
107. Kevei Bence Gergő (Szegedi Mókusok) 0.54 13
108. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.53 15
109. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 0.53 17
110. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 0.52 31
111. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 0.5 12
112. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 14
113. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 0.5 14
114. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 0.5 16
115. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.5 16
116. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok) 0.5 16
117. Barta Bolivár (Nádor Tigrisek) 0.5 8
118. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.5 12
119. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.5 8
120. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 16
121. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.5 10
122. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.5 16
123. Ferenczi-Nagy Soma (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.5 12
124. Horváth Máté (Szent István Király/B - Ajka) 0.5 14
125. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 16
126. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.5 14
127. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.5 14
128. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 0.5 16
129. Pavai Serhii (BC Uzhgorod) 0.5 14
130. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 0.5 14
131. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE/B) 0.5 14
132. Kovács Barnabás Ákos (BSC Pandák) 0.5 14
133. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KI) 0.5 14
134. Poór Péter (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.5 12
135. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 0.5 14
136. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0.5 16
137. Kovács Leon József (Szent István Király/B - Ajka) 0.5 14
138. Györkös Dominik (Szent István Király/B - Ajka) 0.5 14
139. Farkas Zente Péter (Tapolcai Minimanók) 0.5 6
140. Nemes Márton (NKA Pécs U11/C) 0.5 12
141. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 0.5 6
142. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0.47 17
143. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 0.47 15
144. Müller Mihály (Kozármisleny SE) 0.46 13
145. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.46 13
146. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 0.46 13
147. Keller Lévi (MAFC Csiki) 0.46 13
148. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 0.46 11
149. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.46 11
150. Kurucz Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0.45 11
151. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 0.45 20
152. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.44 16
153. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 0.44 16
154. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.44 16
155. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 0.44 16
156. Csiszár Levente (BL Basket SE) 0.44 16
157. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U11) 0.44 16
158. Pongor Benedek (Cívis KK Tigrisek) 0.44 16
159. Ódor Jázmin (Hévíz SK - U11) 0.44 16
160. Csóka Marcell (NKA Pécs U11/C) 0.44 16
161. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 0.43 14
162. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.43 14
163. Raffael Elek Raul (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.43 7
164. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 0.43 14
165. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U11) 0.43 14
166. Bindics Balázs (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.43 7
167. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 0.43 14
168. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.43 14
169. Szabó Levente Róbert (Budapesti Honvéd SE/B) 0.42 12
170. Nagy-Molnár Marcell (Kozármisleny SE) 0.42 12
171. Karvalics Flóra (Uni TSE U11 Tata) 0.42 12
172. Herencsényi Denisz (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.42 12
173. Balogh Leó (TSK-Magiszter U11) 0.42 12
174. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/A) 0.42 12
175. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 0.42 12
176. Mészáros Patrik (MEAFC Kossuth U11) 0.42 12
177. Kovács Levente (Szentgáli Sünik) 0.42 12
178. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Grosics) 0.41 17
179. Sütő Krisztián Károly (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.4 15
180. Székely Zénó (BSC Pandák) 0.4 10
181. Grill Dániel (MAFC Csiki) 0.4 10
182. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.4 10
183. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 0.4 10
184. Vas Márton (Optofit-VKB Vác U11) 0.4 10
185. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.4 10
186. Simon-Toldik Bene (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.4 5
187. Hatvanyi Zoltán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.4 5
188. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 0.4 10
189. Katona Nándor (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.4 5
190. Dékány Balázs (Szolnoki Viperák) 0.4 10
191. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod) 0.4 10
192. Dunai Bianka (Gyakorlós Törpék) 0.39 13
193. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.39 13
194. Szőcs Mátyás (Pilis Basket) 0.39 13
195. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 0.39 13
196. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Tigrisek) 0.38 16
197. Horváth Patrik (KASI/A) 0.38 16
198. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0.38 16
199. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11 fiú) 0.38 16
200. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.38 16
201. Tóth Zétény (DKKA Vezérek) 0.38 16
202. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.38 16
203. Lámpi Franciska (Csata Garfield) 0.38 16
204. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U11) 0.38 16
205. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 0.38 16
206. Ratskó Áron (BSC Fiú) 0.38 16
207. Rozsos Attila (CEKK Cegléd UP) 0.38 16
208. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0.38 16
209. Lelkes Mátyás (SZKHSE U11) 0.38 16
210. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 0.38 16
211. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U11) 0.38 16
212. Vincze Kristóf (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.38 8
213. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 0.38 16
214. Bajkai Nimród (Csepel Basket) 0.38 8
215. Turzó Levente (Csepel Basket) 0.38 8
216. Szabó Márton (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.36 11
217. Bilics Péter (Százhalombattai KSE/A) 0.36 14
218. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 0.36 14
219. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KI) 0.36 14
220. Dudás Noel (BL Basket SE) 0.36 14
221. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 0.36 14
222. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.36 14
223. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 0.36 14
224. Kovács Márk (KLKS Angoltagozatos) 0.36 14
225. Németh Huba (Budapesti Bikák U11) 0.36 14
226. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0.36 14
227. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 0.36 14
228. Győrfi Marcell Ádám (KLKS Angoltagozatos) 0.36 14
229. Budai Viktória (TF U11) 0.36 14
230. Szabó Léna (Szúrós Darazsak) 0.36 14
231. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0.36 14
232. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 0.36 14
233. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth U11) 0.36 14
234. Rózsa Benedek (Cívis KK Jaguárok) 0.36 14
235. Ledneczki Erik (Monok SE) 0.36 14
236. Nagy Kristóf (Pilis Basket) 0.36 14
237. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 0.36 14
238. Lévai Kornél (KASI/A) 0.36 14
239. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 0.36 14
240. Máthé Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.36 14
241. Csősz Dominik Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.35 17
242. Takács David (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.33 21
243. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0.33 12
244. Kacsó Áron (BKG AKADÉMIA U11) 0.33 12
245. Mucsi Lujza (TFSE) 0.33 12
246. Mikulás Damira (TFSE) 0.33 12
247. Kegyes Ámıin-Attila (Magicball Satu Mare) 0.33 12
248. Fülöp András (VMG DSE) 0.33 12
249. Varga Bella (Feketés Darazsak) 0.33 6
250. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Minimanók) 0.33 12
251. Sajti Zsigmond (BKG-Veresegyház vegyes) 0.33 6
252. Pazar Flóra (MTK Budapest) 0.33 12
253. Suchamel Krisztián Attila (TF U11) 0.33 6
254. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 0.33 12
255. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 0.33 12
256. Balog Dénes Bendegúz (Kaszás Minik) 0.33 6
257. Varga Roland (Radobasket Oroszlánok/B) 0.33 9
258. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.33 12
259. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.33 12
260. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.33 15
261. Tóth Nóra (CEKK Cegléd UP) 0.33 12
262. Ádelhardt Gréta (KS Szeged Vadmacskák) 0.33 12
263. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U11) 0.33 6
264. Nagy Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.33 12
265. Hankóczi Benjámin (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.33 15
266. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.33 12
267. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.33 6
268. Bogár Albert János (Szolnoki Viperák) 0.33 6
269. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 0.31 16
270. Varga Dominik (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.31 16
271. Nyers Máté (NYKK Eötvös U11/A) 0.31 16
272. Mezei Lénárd Ákos (Fót SE Fiú) 0.31 16
273. Taylor Jonatán Ben (Pomázi Pumák) 0.31 16
274. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U11) 0.31 16
275. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.31 16
276. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 0.31 16
277. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 0.31 16
278. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 0.31 16
279. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE/A) 0.31 16
280. Szabó Bence (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.31 16
281. Király Zalán (KLKS Homoktövis) 0.31 16
282. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.31 16
283. Halas Ármin (NKA Pécs fiú U11/B) 0.31 16
284. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0.31 16
285. Jónás András (NKA Pécs U11/C) 0.31 16
286. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 0.31 16
287. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.31 16
288. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE/A) 0.31 16
289. Buti Izabella (Csípős Darazsak) 0.31 16
290. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0.31 16
291. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.31 16
292. Imre Dávid (KASI/D) 0.31 13
293. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0.31 13
294. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 0.31 13
295. Mersich Zsombor (Pilis Basket) 0.31 13
296. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 0.31 13
297. Deák Márk (MEAFC Kossuth U11) 0.31 13
298. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.31 13
299. Fazekas Péter (Budafoki Bolhák) 0.31 13
300. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U11) 0.31 13
301. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 0.3 10
302. Kenedli Patrik (BSC Pingvinek) 0.3 10
303. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 0.3 10
304. Dege Ramóna (Kerepesi VSE) 0.3 10
305. Hardi Koppány (KASI/D) 0.3 10
306. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 0.3 10
307. Györfi Szabolcs (Cívis KK KisTigrisek) 0.3 10
308. Takács Ákos Nándor (DKKA Vezérek) 0.3 10
309. Hoffer Hanna (Szolnoki Sasok) 0.3 10
310. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.3 10
311. Simon Sebestyén (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.3 10
312. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.3 10
313. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0.3 10
314. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth U11) 0.3 10
315. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 0.3 10
316. Tatár Adrián (Kaszás Minik) 0.3 10
317. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 0.3 10
318. Baják Márk (Újpest-MT/B) 0.3 10
319. Vince Bence (KASI/B) 0.29 17
320. Szilágyi Lőrinc (MAFC Grosics) 0.29 17
321. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/A) 0.29 24
322. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 0.29 14
323. Antal Zétény (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.29 7
324. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0.29 14
325. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 0.29 14
326. Radulovic Ekaterina (Csípős Darazsak) 0.29 14
327. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 0.29 14
328. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 0.29 14
329. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod) 0.29 14
330. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.29 14
331. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U11) 0.29 14
332. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 0.29 14
333. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.29 14
334. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 0.29 14
335. Karácsony Patrik (BSC Pandák) 0.29 14
336. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.29 14
337. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.29 14
338. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 0.29 14
339. Nyester Ádám Péter (TF U11) 0.29 14
340. Marton Áron (Vasas Akadémia U11) 0.29 14
341. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 0.29 14
342. Ács Donát (BL Basket SE) 0.29 14
343. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 0.29 14
344. Kürti David (Magicball Satu Mare) 0.29 14
345. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 0.29 14
346. Jakus Krisztián (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.29 14
347. Ádám Attila Csaba (SEZE) 0.29 14
348. Dukai Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.29 7
349. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 0.29 21
350. Vleskó Márton András (Nádor Tigrisek) 0.29 14
351. Jani Domonkos (Óbudai Kaszások/A) 0.29 14
352. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Macskák) 0.29 21
353. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 0.29 14
354. Bokán Adrián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.28 18
355. Nagy Barnabás (Uni TSE U11 Tata) 0.27 11
356. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.27 11
357. Koska Olivér (NYKK Eötvös U11/B) 0.27 11
358. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK KisTigrisek) 0.27 11
359. Sebestyén Miksa (MAFC Csiki) 0.27 11
360. Avasan Bogdan (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.27 11
361. Szabó Lóránt (MEAFC Csibészek) 0.27 11
362. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs u11 fiú) 0.27 11
363. Ungvári Botond László (KASI/D) 0.27 11
364. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 0.27 22
365. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 0.27 15
366. Osváth Levente (BSC Fiú) 0.27 15
367. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 0.27 15
368. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 0.27 15
369. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 0.27 15
370. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0.27 15
371. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 0.27 15
372. Gáll Bence Milán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.25 8
373. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 0.25 16
374. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 0.25 16
375. Házy Leó (FKE kenguruk) 0.25 12
376. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 0.25 16
377. Letenyei Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.25 16
378. Kapusy Domonkos (Uni TSE U11 Tata) 0.25 12
379. Kertész Panna (Csata Garfield) 0.25 16
380. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.25 16
381. Kovács Balázs (Szolnoki Viperák) 0.25 16
382. Forrás-Nagy Jente (Villámló Kovácsok) 0.25 12
383. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 0.25 16
384. Lotharidesz Áron (Budapesti Honvéd SE/B) 0.25 12
385. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0.25 16
386. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 0.25 16
387. Hegedűs Ákos (SZKHSE U11) 0.25 16
388. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 0.25 12
389. Elekes Péter (Szentesi KK) 0.25 12
390. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KI) 0.25 16
391. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.25 16
392. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 0.25 12
393. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.25 16
394. Tóth Richárd (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.25 16
395. Lőrincz Milán (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.25 16
396. Székely Beatrix (Fót SE Leány/A) 0.25 16
397. Rózsa Zalán (Kozármisleny SE) 0.25 16
398. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.25 16
399. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.25 8
400. Németh Csenge (Csepel Basket) 0.25 12
401. Molnár Hanna (Hévíz SK - U11) 0.25 16
402. Andorka Samu (Sólyomfiókák) 0.25 16
403. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.25 16
404. Németh Marcell (Szent István Király/A - Ajka) 0.25 12
405. Illés Dániel Robin (MAFC Grosics) 0.25 12
406. Barna-Lázár Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0.25 16
407. Vizeli Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 0.25 16
408. Tóth Mátyás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.25 16
409. Búz Marcell (Pityke KSE) 0.25 16
410. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.25 16
411. Geiger Richárd-József (Magicball Satu Mare) 0.25 12
412. Dávid Zsolt (DKKA Minyonok) 0.25 16
413. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok) 0.25 16
414. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket) 0.25 8
415. Zlinszky Ábel (ICT Pilots Bicske) 0.25 12
416. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 0.25 12
417. Szilágyi Edömér (Magicball Satu Mare) 0.25 12
418. Hoffman Péter (KASI/A) 0.25 16
419. Kántor Abigél (Zsákoló Zsiráfok) 0.25 12
420. Goda Kristóf (Pilis Basket) 0.25 12
421. Huppauer László (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.25 16
422. Vinnai Bálint (Újpest-MT/A) 0.25 12
423. Vörös Szofi Olivia (TF U11) 0.25 8
424. Bánhidi Medárd Bálint (Fót SE Fiú) 0.25 12
425. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs U11/C) 0.25 8
426. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U11) 0.25 16
427. Bogdán Zsombor (MAFC Csiki) 0.25 8
428. Bolla Gergő (Szentgáli Sünik) 0.25 12
429. Ádám Rikárdó László (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.25 8
430. Koch Bence (Lehel Kosársuli U11) 0.25 16
431. Kárpáti Zsigmond (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.25 12
432. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.25 12
433. Szobonya Vince (Kéksárga Zsiráfok) 0.25 16
434. Horváth Hanna Sára (Radobasket Oroszlánok/B) 0.25 8
435. Mészáros Milán (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.25 12
436. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/A) 0.25 8
437. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 0.25 16
438. Palyov Lilien (NKA Pécs U11/C) 0.25 8
439. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.25 12
440. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0.25 8
441. Nagy Ernő Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.25 12
442. Lukács Barnabás (CEKK Cegléd UP) 0.25 16
443. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.25 8
444. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 0.25 12
445. Dobszai Kristóf (KLKS Homoktövis) 0.25 12
446. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.25 16
447. Pókó Marcell Mirkó (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.25 12
448. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 8
449. Perkó Rajmund (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.25 8
450. Csiszár Ádám (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.25 8
451. Maár Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.25 8
452. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.25 8
453. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.25 16
454. Papp Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.25 8
455. Szabó Keve (BKG-Veresegyház vegyes) 0.24 17
456. Szabó-Strausz Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0.24 17
457. Chira Ema (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.23 13
458. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.23 13
459. Gere Levente (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.23 13
460. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.23 13
461. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.23 13
462. Eisler Márk (Cívis KK KisTigrisek) 0.23 13
463. Halász Janka (Vasas Amazonok) 0.23 13
464. Miklós Nimród (KASI/A) 0.22 18
465. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 0.22 9
466. Szomor Bálint (BKG-Veresegyház vegyes) 0.22 9
467. Marossy Barnabás Erik (Németvölgyi Bocsok) 0.22 9
468. Kovács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 0.22 9
469. Stoica Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.22 9
470. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/A) 0.22 9
471. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0.22 9
472. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 0.21 14
473. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE/B) 0.21 14
474. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.21 14
475. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 0.21 14
476. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 0.21 14
477. Jutasi Maja (BSC Lány) 0.21 14
478. Graja Aisha (Sportiskolás Lányok) 0.21 14
479. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.21 14
480. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0.21 14
481. Bodor Boldizsár (NKA Pécs u11 fiú) 0.21 14
482. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0.21 14
483. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 0.21 14
484. Kósik Anna (CEKK) 0.21 14
485. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.21 14
486. Horváth Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.21 14
487. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0.21 14
488. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 0.21 14
489. Tersztyánszky Kristóf (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.21 14
490. Plescan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.21 14
491. Szabó Botond Dániel (Tapolcai Minimanók) 0.21 14
492. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.21 14
493. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.21 14
494. Zsolnai Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.21 14
495. Kiss Míra (VESC U11) 0.21 14
496. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/A) 0.21 14
497. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0.21 14
498. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/A) 0.21 14
499. Herczeg Ádám Rajmund (Vásárhelyi Tigrisek) 0.21 14
500. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Sasok) 0.21 14
501. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 0.21 14
502. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.21 14
503. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0.21 14
504. Kovács Gergő (Monok SE) 0.21 14
505. Vanderlik Kristóf (KLKS Szomód) 0.21 14
506. Berta Manna Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 0.21 14
507. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/A) 0.21 14
508. Horvát Anna (Csata Garfield) 0.21 14
509. Soltész Mirkó (Újpest-MT/B) 0.21 14
510. Bottlik Mihály (DKKA Minyonok) 0.21 14
511. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 0.21 14
512. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0.21 14
513. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.21 14
514. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.21 14
515. Nyáry Zalán Leó (Kőbányai Darazsak/B) 0.21 14
516. Varga Mira (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.21 14
517. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 0.21 14
518. Spátay Patrik (Újpest-MT/B) 0.21 14
519. Szilágyi Dániel (DKKA Ördögök) 0.21 14
520. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.21 14
521. Kiss Maximilián (Kéksárga Zsiráfok) 0.21 14
522. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 0.21 19
523. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 0.21 24
524. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0.2 10
525. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 0.2 15
526. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 0.2 10
527. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 0.2 10
528. Csurgai Martin (Pityke KSE) 0.2 10
529. Farkas Dorottya (BSC Lány) 0.2 15
530. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 0.2 10
531. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U11) 0.2 10
532. Csermák Lőrinc (MAFC Csiki) 0.2 10
533. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek) 0.2 5
534. Szigeti Attila (AF-Velencei Csukák) 0.2 15
535. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.2 10
536. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 0.2 10
537. Farkas István (BSC Fiú) 0.2 10
538. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.2 15
539. Molnár Buda (Szent István Király/A - Ajka) 0.2 15
540. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.2 10
541. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 0.2 10
542. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 0.2 10
543. Vitkóczi Viktor (Uni TSE U11 Tata) 0.2 10
544. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 0.2 10
545. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 0.2 20
546. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.2 15
547. Czeibert Keve Zsombor (KASI/D) 0.2 15
548. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 0.2 15
549. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0.2 10
550. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U11) 0.2 10
551. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Tigrisek) 0.2 15
552. Németh Zsombor Péter (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.2 5
553. Kerecsen Nándor (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.2 10
554. Szigetvári László Péter (KLKS Angoltagozatos) 0.2 10
555. Uta Rafael (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.2 10
556. Szabó Kristóf (Mini Talent SE) 0.2 15
557. Gulácsy Hanga Mimi (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.2 15
558. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/A) 0.2 10
559. Szilágyi Ákos (Újfehértói Sportklub) 0.2 10
560. Ábel Ádám (Szolnoki Viperák) 0.2 10
561. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.2 10
562. Patócs Vilmos György (Pilis Basket) 0.2 10
563. Mandrik Konrád (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.2 5
564. Gyüre Liza (Törekvés Törpicúrok) 0.2 5
565. Király Roland Kristóf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.2 5
566. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 0.2 10
567. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0.19 16
568. Gelicz Gergő (KASI/A) 0.19 16
569. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 0.19 16
570. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 0.19 16
571. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0.19 16
572. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.19 16
573. Kriszt Cili (Pécsi VSK Leány) 0.19 16
574. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 0.19 16
575. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 0.19 16
576. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/A) 0.19 16
577. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 0.19 16
578. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0.19 16
579. Zircher Albert (KASI/B) 0.19 16
580. Tóbiás Botond (Kéksárga Zsiráfok) 0.19 16
581. Juhász Izabella Aranka (KS Szeged Vadmacskák) 0.19 16
582. Dőry Patrik (Mini Talent SE) 0.19 16
583. Nagy Gergő Antal (Fót SE Fiú) 0.19 16
584. Csuka Mira (Fót SE Leány/A) 0.19 16
585. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.19 16
586. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 0.19 16
587. Magony Olivér (Ifjú Sólyomfiókák) 0.19 16
588. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 0.19 16
589. Ádám Kristóf (Mini Talent SE) 0.19 16
590. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólyomfiókák) 0.19 16
591. Müller Dániel Marcell (MAFC Farkasrét) 0.19 16
592. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.19 16
593. Feigl Ádám (Ifjú Sólyomfiókák) 0.19 16
594. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Leány/A) 0.19 16
595. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.19 16
596. Tóth Szófia Olivia (Csata Manók) 0.19 16
597. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 0.19 16
598. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.19 16
599. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Tigrisek) 0.19 16
600. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 0.19 16
601. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0.19 16
602. Sipőcz Mira (Hévíz SK - U11) 0.19 16
603. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 0.19 16
604. Szállási Domonkos (Ziccer Bocsok) 0.19 16
605. Király András Kolumbusz (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.19 16
606. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.19 16
607. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0.19 16
608. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U11 Leány) 0.19 16
609. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.19 16
610. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.19 16
611. Zoller Liliána (Kaszás KisBoszik) 0.19 16
612. Aranyosi Arnold (EKE U11) 0.19 16
613. Dancs Marcell (DKKA Ugrómókusok) 0.19 16
614. Balog Barnabás György (Gödi SE Vadmacskák) 0.19 16
615. Horváth Gábor Nátán (NKA Pécs fiú U11/B) 0.19 16
616. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0.19 16
617. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 0.19 27
618. Rendek Sebestyén (Monor SE/A) 0.18 11
619. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.18 11
620. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 0.18 11
621. Molnár Emma (BSC Lány) 0.18 11
622. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Leány/A) 0.18 11
623. Tomesz Léna (Törekvés Törpillák) 0.18 22
624. Bencze Bendegúz Gábor (NYKK Eötvös U11/B) 0.18 11
625. Leitner András (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.18 11
626. Tóth Koós Dávid (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.18 11
627. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0.18 11
628. Erdmann Vanda Lilla (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.18 11
629. Németh Milán (Békéscsabai KK) 0.18 11
630. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0.18 11
631. Cutureanu Mateea (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.18 11
632. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/A) 0.18 11
633. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház vegyes) 0.18 17
634. Reznicsek Lénárd (MAFC Grosics) 0.18 17
635. Ágner Hanga (Várpalota Gepárdok) 0.17 12
636. Kulacs Mária (Villámló Kovácsok) 0.17 12
637. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 0.17 12
638. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/C) 0.17 12
639. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs u11 fiú) 0.17 12
640. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.17 12
641. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 0.17 12
642. Hajdu Enikő (NKA Pécs U11 Leány) 0.17 12
643. Virgoncz Dávid (Dorozsmai Darvak) 0.17 12
644. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek) 0.17 12
645. Németh Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 0.17 12
646. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0.17 12
647. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 0.17 12
648. Buzogány Lia (Kaszás Mini Boszik) 0.17 12
649. Kelemen Laura Emma (Kaszás Mini Boszik) 0.17 12
650. Hillier Kornél (PaSa Csillagai) 0.17 12
651. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.17 12
652. Béndek Péter (Fűzfői AK) 0.17 12
653. Kubinszky Anna (Hunyadis Darazsak) 0.17 12
654. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.17 12
655. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth U11) 0.17 12
656. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs U11/C) 0.17 12
657. Zolnai Csaba (BSC Mini Titánok) 0.17 6
658. Jankovits Lili Adél (Kaszás Mini Boszik) 0.17 12
659. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.17 12
660. Potsa Benedek (Szegedi Mókusok) 0.17 12
661. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 0.17 12
662. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 0.17 6
663. Czibula Olivér (FKE kenguruk) 0.17 12
664. Mészáros Matán (Vasas Akadémia U11) 0.17 6
665. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok) 0.17 12
666. Horányi Barna (BSC Pingvinek) 0.17 12
667. Ferenczi Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 0.17 12
668. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0.17 12
669. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 0.17 12
670. Mészáros Luca (VESC U11) 0.17 12
671. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 0.17 12
672. Dihen Kornél Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.17 12
673. Lipovits Marcell (Pilis Basket) 0.17 12
674. Makk Vilmos (Radobasket Oroszlánok/A) 0.17 6
675. Forrai Attila (GYKSE Szekszárd) 0.17 6
676. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0.17 12
677. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 0.17 12
678. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U11) 0.17 6
679. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KI) 0.17 12
680. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 0.17 12
681. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 0.17 12
682. Subsics Vencel (Ifjú Sólyomfiókák) 0.17 6
683. Benczik Zsombor (NKA Pécs U11/C) 0.17 6
684. Török Zsombor (Gödi SE Gödények) 0.17 6
685. Futó Balázs (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.17 12
686. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.17 6
687. Tarr Konrád Benedek (BKG-Veresegyház vegyes) 0.17 6
688. Pergel Ádám (Százhalombattai KSE/B) 0.17 6
689. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét) 0.17 12
690. Terdik Benedek (Cívis KK KisTigrisek) 0.17 6
691. Madler Milos (Zuglói Sasok) 0.17 12
692. Bisztritsányi Zille (BEAC Újbuda KA/B) 0.17 6
693. Rocsa Róbert (Szentesi KK) 0.17 6
694. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.17 12
695. Polgár Máté (Körmendi Törpördögök/B) 0.17 12
696. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 6
697. Paár Benedek Zoltán (BKG-Veresegyház vegyes) 0.17 6
698. Lágler Bence Róbert (Józsefvárosi KC) 0.17 6
699. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 0.17 12
700. Mátyási Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.17 12
701. Kapornaki Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.17 12
702. Osztovits Róza Matild (Kaszás KisBoszik) 0.17 12
703. Krajcsovszki András (Marcali Szürkefarkasok) 0.17 12
704. Elek Benjámin (KASI/D) 0.17 6
705. Éger Máté (MEAFC Kossuth U11) 0.17 12
706. Borsodi Kiss Gergő (BLF Bolhák) 0.17 12
707. Varga Olivér Félix (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.17 12
708. Szűcs Dominik István (Fót SE Fiú) 0.17 6
709. Éles-Tolnai Máté (KASI/B) 0.17 12
710. Tóth Zsigmond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.17 12
711. Rácz Boglárka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.17 6
712. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.17 12
713. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U11) 0.17 12
714. Andorkó Léna (Kaszás Mini Boszik) 0.17 12
715. Kovács Ákos Hunor (MAFC Csiki) 0.17 6
716. Korcz Levente (Tapolcai Szöcskék) 0.17 12
717. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.17 12
718. Bottlik Nóra (DKKA Minyonok) 0.17 12
719. Simon Eszter (NKA Pécs U11 Leány) 0.17 12
720. Kiss-Kónya Konor Alfonz (Kaszás Minik) 0.17 6
721. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.17 6
722. Sásdi Vivien (BLF Bolhák) 0.17 6
723. Füredi Benett (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.17 12
724. Kovács Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.17 12
725. Deák- Zeffer Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.17 6
726. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 12
727. Szira Sára Zsuzsa (Mini Talent SE) 0.17 6
728. Szép Péter Samu (Hévíz SK - U11) 0.17 12
729. Bacsa Ádám Krisztián (Csepel Basket) 0.17 6
730. Csóka Brájen Kristóf (S&T U11) 0.17 12
731. Borbély Kornél (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.17 6
732. Schrancz Mihály Artúr (Vasas Akadémia U10) 0.17 6
733. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 0.17 12
734. Papp Viktor (BEAC Újbuda KA/C) 0.17 6
735. Vetési Emese (Törekvés Törpillák) 0.17 6
736. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.15 13
737. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U11) 0.15 13
738. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.15 13
739. Szalai Szofi Lídia (Zsákoló Zsiráfok) 0.15 13
740. Becsák Dániel (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.15 13
741. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.15 13
742. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 0.15 13
743. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 0.15 13
744. Spatar Horea (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.15 13
745. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0.15 13
746. Lakatos Vanda (KS Szeged Vadmacskák) 0.15 13
747. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 0.15 13
748. Tóth Dávid (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.15 13
749. Luputu Radu Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.15 13
750. Kerekes Márk Gábor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.15 13
751. Himer Bence Gábor (Sláger U-11) 0.15 13
752. Stern Sára (BEAC Újbuda KA/C) 0.15 13
753. Barcza Zsófia (Ziccer Kistigrisek) 0.14 28
754. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház vegyes) 0.14 14
755. Nyakas Adél (BEAC Újbuda KA/C) 0.14 14
756. Haidu-Mare Kristóf (Magicball Satu Mare) 0.14 14
757. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 0.14 14
758. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 0.14 14
759. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.14 14
760. Serbán Sára (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.14 14
761. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 0.14 14
762. Forrás Alexander (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.14 14
763. Erős Zalán (EKE U11) 0.14 14
764. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U11 Leány) 0.14 14
765. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 0.14 14
766. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.14 14
767. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 0.14 14
768. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U11) 0.14 14
769. Pető Zsolt (Pilis Basket) 0.14 14
770. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0.14 14
771. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 0.14 14
772. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.14 14
773. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U11) 0.14 14
774. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 0.14 14
775. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0.14 14
776. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 0.14 14
777. Nagy Bende Dominik (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.14 14
778. Harmati Emma (VMG DSE) 0.14 14
779. Nagy Nándor (KLKS Szomód) 0.14 14
780. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 0.14 14
781. Szalai Bálint (EKE U11) 0.14 14
782. Szuromi Bendegúz (Sláger U-11) 0.14 14
783. Budai Mihály (CEKK) 0.14 14
784. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U11/A) 0.14 14
785. Bóka János Pál (Monor SE/B) 0.14 14
786. Nagy-Hegedüs Mátyás (AF-Velencei Csukák) 0.14 14
787. Szakács Bálint (Sólyomfiókák) 0.14 7
788. Trukmüller Máté (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.14 14
789. Babos Jázmin (MTK Budapest) 0.14 14
790. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.14 14
791. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.14 14
792. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0.14 14
793. Pasztorális Ádám (Optofit-VKB Vác U11) 0.14 14
794. Szűcs Viktória (Mini Talent SE) 0.14 7
795. Magyari Hanna (Uni TSE U11 Tata) 0.14 14
796. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház vegyes) 0.14 7
797. Lauber Péter Maximilián (Sláger U-11) 0.14 14
798. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 0.14 14
799. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.14 14
800. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.14 14
801. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 0.14 14
802. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 0.14 14
803. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U11) 0.14 14
804. Bartók Marcell (PSE Párducok) 0.14 14
805. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.14 7
806. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház vegyes) 0.14 7
807. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 0.14 14
808. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.14 14
809. Sulányi Péter László (MAFC Farkasrét) 0.14 14
810. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod) 0.14 14
811. Bálind Csenge (KKC Hetény) 0.14 14
812. Tóth Mína (Szent István Király/B - Ajka) 0.14 14
813. Nagy Nolen (Dorozsmai Darvak) 0.14 14
814. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.14 14
815. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.14 14
816. Sashalmi Barnabás (DKKA Ördögök) 0.14 14
817. Jónyer Zsombor (MEAFC Csibészek) 0.14 14
818. Kovács Gellért (SZKHSE U11) 0.14 14
819. Dutka Dorka (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.14 14
820. Simon Hanna (VESC U11) 0.14 14
821. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 0.14 14
822. Padragi Gellért (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.14 14
823. Kiss Enikő (Fót SE Leány/A) 0.14 14
824. Böde Máté (Zuglói Sasok) 0.14 14
825. Rákos Konrád (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.14 7
826. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 0.14 14
827. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét) 0.14 7
828. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U11) 0.14 14
829. Fülöp Csongor (Marcali Szürkefarkasok) 0.14 14
830. Lukács Levente (KASI/B) 0.14 7
831. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 0.14 14
832. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 0.14 14
833. Szilassy Ádám (DKKA Vezérek) 0.14 14
834. Zsigó Dániel (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.14 7
835. Horváth Péter (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.14 14
836. Farkas Mirkó (Nyírpazonyi KE) 0.14 14
837. Vargová Zara (Fűzfői AK) 0.14 7
838. Bodnár Péter (Cívis KK Jaguárok) 0.14 7
839. Bognár Vivien Laura (Villámló Tigrisek) 0.14 7
840. Barabás Csongor Ferenc (DKKA Darazsak) 0.14 14
841. Borbély Máté (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.14 7
842. Dirner Márk (Szolnoki Viperák) 0.14 14
843. Tényi Nimród Lajos (MAFC Csiki) 0.14 14
844. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/A) 0.14 22
845. Madarász Anna Sarolta (BEAC Újbuda KA/B) 0.13 15
846. Molnár Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.13 15
847. Baumgartner Maja Hanna (Csípős Darazsak) 0.13 15
848. Tóth Gábor Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0.13 15
849. Kis-Szitár Márkó (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.13 15
850. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.13 15
851. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 0.13 15
852. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 0.13 15
853. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U11) 0.13 15
854. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 0.13 15
855. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U11) 0.13 15
856. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.13 15
857. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 0.13 15
858. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.13 15
859. Nemes Bence (MAFC Grosics) 0.13 15
860. Kovács Botond (Szolnoki Sasok) 0.13 15
861. Hudák Soma (KLKS Homoktövis) 0.13 15
862. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.13 15
863. Abrihan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.13 15
864. Horváth Mihály (Zuglói Sasok Herman) 0.13 15
865. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/C) 0.13 8
866. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 0.13 16
867. Vincz Ábel (DKKA Ugrómókusok) 0.13 16
868. Kántor László (BKG AKADÉMIA U11) 0.13 16
869. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 0.13 16
870. Hózensteiner Maja (Kanizsai Mókusok) 0.13 16
871. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U11) 0.13 16
872. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 0.13 16
873. Vancsics Dániel Gábor (BSC Pandák) 0.13 16
874. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.13 16
875. Horváth Alina Amira (Gödi SE Vadmacskák) 0.13 16
876. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 0.13 16
877. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 0.13 16
878. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 0.13 16
879. Széll Izabell (Záhonyi Zsiráfok) 0.13 8
880. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 0.13 8
881. Hobok Bercel (Tapolcai Szöcskék) 0.13 16
882. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.13 16
883. Markó Levente (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.13 16
884. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0.13 16
885. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.13 16
886. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.13 16
887. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0.13 16
888. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Vadmacskák) 0.13 16
889. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 0.13 16
890. Kormos András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.13 16
891. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 0.13 16
892. Varga Áron (BSC Pingvinek) 0.13 16
893. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.13 8
894. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 0.13 16
895. Novák Dominik (Ifjú Sólyomfiókák) 0.13 16
896. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.13 16
897. Somos Róza (Vasas Amazonok) 0.13 16
898. Dósa Gréta (DVTK Miskolc) 0.13 16
899. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 0.13 16
900. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 0.13 16
901. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.13 16
902. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U11) 0.13 16
903. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.13 8
904. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.13 16
905. Princz Balázs (Sláger U-11) 0.13 8
906. Tóbiás Ajna Julianna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.13 16
907. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.13 16
908. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0.13 16
909. Pócza Vilmos (NKA Pécs fiú U11/B) 0.13 8
910. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 0.13 16
911. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0.13 16
912. Horváth Gergely (MAFC Grosics) 0.13 16
913. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 0.13 8
914. Major Donát (Budafoki Bolhák) 0.13 16
915. Molnár Milán (Hévíz SK - U11) 0.13 16
916. Beszeda Laura (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.13 16
917. Böröcz Nándor (DKKA Vezérek) 0.13 16
918. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 0.13 8
919. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs U11/C) 0.13 16
920. Hornok Bence (Budafoki Ebihalak) 0.13 8
921. Répási Regő Róbert (RICSILLA) 0.13 16
922. Pék Benedek (EKE U11) 0.13 16
923. Sipos Zalán (BSC Pandák) 0.13 16
924. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0.13 16
925. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.13 8
926. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 0.13 16
927. Szöllősi Attila Hunor (AF-Velencei Csukák) 0.13 16
928. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0.13 16
929. Ress Kornél (BSC Fiú) 0.13 16
930. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 0.13 16
931. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0.13 16
932. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots Bicske) 0.13 8
933. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 0.13 8
934. Puskás Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 0.13 16
935. Fekete Áron (Zuglói Sasok Herman) 0.13 16
936. Dávid Anna (Harcos Darazsak) 0.13 8
937. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE/A) 0.13 16
938. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0.13 16
939. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 0.13 16
940. Győri Vincent (Zuglói Sasok) 0.13 8
941. Kovács Nóra (TARR KSC Szekszárd/A) 0.13 16
942. Takács Maja Rozi (Csípős Darazsak) 0.13 16
943. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0.13 8
944. Gonda Borbála (Optofit-VKB Vác U11) 0.13 8
945. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0.13 8
946. Andrássy Bence (DKKA Ördögök) 0.13 16
947. Kanyó Bercel Nimród (Kaszás Minik) 0.13 8
948. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0.13 8
949. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.13 16
950. Kovács Máté (KLKS Homoktövis) 0.13 16
951. Boldizsár Bence (NKA Pécs U11/C) 0.13 8
952. Rozsnyói Noel Benjamin (BSC Pingvinek) 0.13 16
953. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U11) 0.13 8
954. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.13 16
955. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 0.13 8
956. Hegedüs-Ari Anna (DKKA Tigrisek) 0.13 16
957. Molnár Zalán (Kerepesi VSE) 0.13 8
958. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0.13 16
959. Kéri Kornélia (CEKK Cegléd UP) 0.13 16
960. Zsuró Ádám (Cívis KK Tigrisek) 0.13 16
961. Török Zente (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.13 8
962. Varga Flóra Izabella (Csata Garfield) 0.13 16
963. Tóth Panna (Törekvés Törpicúrok) 0.13 8
964. Kovács Zalán (GYKSE Szekszárd) 0.13 8
965. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.13 16
966. Sarkadi Gellért (Tapolcai Szöcskék) 0.13 16
967. Szattlmayer Heléna (Villámló Kovácsok) 0.13 8
968. Balaton Péter Vince (Marcali Szürkefarkasok) 0.13 8
969. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0.13 16
970. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 0.13 16
971. Boncz Áron Ferenc (Erdért Szűcs) 0.13 8
972. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0.13 8
973. Pavelka Csanád Béla (Fűzfői AK) 0.13 8
974. Csontos Adél (BLF Bolhák) 0.13 8
975. Zsebe Dávid Róbert (KASI/A) 0.13 16
976. Orbán Réka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.13 8
977. Osgyáni Gábor (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.13 8
978. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0.13 16
979. Felber Vilmos Márton (Zuglói Sasok Herman) 0.13 16
980. Kiss Zsombor (Fót SE Fiú) 0.13 8
981. Szabó Blanka (SEZE) 0.13 16
982. Fauszt Marcell László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.13 8
983. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 0.13 16
984. Lenzsér Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.13 8
985. Czuczor Sarolta (Villámló Tigrisek) 0.13 8
986. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 0.13 16
987. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 0.13 16
988. Andorkó Alina (DVTK Miskolc) 0.13 8
989. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.12 16
990. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 0.12 16
991. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 0.12 17
992. Guller Rozália (Vasas Amazonok) 0.12 17
993. Dobrotka Dávid (Óbudai Kaszások/A) 0.11 9
994. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 0.11 9
995. Bakos Benedek (Radobasket Oroszlánok/B) 0.11 18
996. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 0.11 9
997. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 0.11 9
998. Kovács András (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.11 9
999. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0.11 9
1000. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 0.11 9
1001. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.11 9
1002. Bárány Péter (Mini Talent SE) 0.11 9
1003. Berki Tamás (BSC Pandák) 0.11 9
1004. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 0.11 9
1005. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 0.11 9
1006. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0.11 9
1007. Boda Kornél (BKG-Veresegyház vegyes) 0.11 9
1008. Beliczki Dániel (Ziccer Kistigrisek) 0.11 9
1009. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek) 0.11 9
1010. Kontra Mátyás (PaSa Csillagai) 0.11 9
1011. Facsády Alexander Gábriel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.11 9
1012. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.11 9
1013. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.11 9
1014. Budai Erik (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.11 19
1015. Csiszér Joel (KLKS Angoltagozatos) 0.1 20
1016. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U11 Leány) 0.1 10
1017. Németh Ronen (Deákos Darazsak) 0.1 10
1018. Csergő Dominik Valentin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.1 10
1019. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház vegyes) 0.1 10
1020. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét) 0.1 10
1021. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 0.1 10
1022. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.1 10
1023. Baricsa Szilárd (Kerepesi VSE) 0.1 10
1024. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.1 10
1025. Nagy Tamás Imre (Ziccer Kistigrisek) 0.1 10
1026. Sós Titusz (Kerepesi VSE) 0.1 10
1027. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 0.1 10
1028. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.1 10
1029. Sinka Levente (Németvölgyi Bocsok) 0.1 10
1030. Hrabovszki Marcell (Szolnoki Viperák) 0.1 10
1031. Gángó Hanna (Szentgáli Sünik) 0.1 10
1032. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 0.1 10
1033. Igaly Csaba Vajk (MAFC Csiki) 0.1 10
1034. Mayer Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.1 10
1035. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0.1 10
1036. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U11) 0.1 10
1037. Földi Ádám (Budafoki Bolhák) 0.1 10
1038. Török Attila Sándor (Zuglói Sasok) 0.1 10
1039. Takács Soma (PSE Párducok) 0.1 10
1040. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/A) 0.1 10
1041. Mocsi Bercel Décse (KLKS Szomód) 0.1 10
1042. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.1 10
1043. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 0.1 10
1044. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 0.1 10
1045. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 0.1 10
1046. Gálosi Gellért Péter (Pécsi VSK Fiú) 0.1 10
1047. Csendom Bence (MEAFC Basket Bulls) 0.1 10
1048. Vályi-Nagy Benjamin (BSC Pingvinek) 0.1 10
1049. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U11) 0.1 10
1050. Bákány Lilien Noémi (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.1 10
1051. Pilz Patrik Soma (Vasas Akadémia U10) 0.1 10
1052. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0.1 10
1053. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0.1 10
1054. Korcsmáros Amira (Magicball Satu Mare) 0.1 10
1055. Danku Attila Péter (Szolnoki Viperák) 0.1 10
1056. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0.1 10
1057. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.1 10
1058. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth U11) 0.1 10
1059. Mujzer Diána (BEAC Kapibarák) 0.1 10
1060. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.1 10
1061. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 0.1 10
1062. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0.1 10
1063. Lu-Ligetfalvi Zente (FKE kenguruk) 0.1 10
1064. Pósa Bálint (BSC Fiú) 0.1 10
1065. Visnyei Nóra (Gyáli BKSE Apródok) 0.1 10
1066. Cristea Jázmin Ajándék (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.1 10
1067. Barassó Zoé Nóra (KLKS Szomód) 0.1 10
1068. Németh Jázmin (TARR KSC Szekszárd/A) 0.1 10
1069. Dukai István (Egri Kék Oroszlánok) 0.1 10
1070. Varró Ruben Dávid (Újpest-MT/B) 0.1 10
1071. Jakucs-Herczeg Ambrus Gábor (BL Basket SE) 0.1 10
1072. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0.1 10
1073. Stark Elza (ICT Pilots Bicske) 0.1 10
1074. Kovács Kristóf Róbert (S&T U11) 0.1 10
1075. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 0.1 10
1076. Boda Ferenc (Cívis KK Jaguárok) 0.1 10
1077. Hartman Ákos (NKA Pécs u11 fiú) 0.1 10
1078. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Gödények) 0.1 10
1079. Papp Márk (NKA Pécs U11/C) 0.1 10
1080. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 0.1 10
1081. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.1 10
1082. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0.1 10
1083. Szikla Kálmán (Józsefvárosi KC) 0.1 10
1084. Bencsik Alla (Korányis Zsiráfok) 0.1 10
1085. Hajas Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.1 10
1086. Őszi Roland (Pilis Basket) 0.1 10
1087. Varga Vivien (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.1 10
1088. Péli Benett (Erdért Szűcs) 0.1 10
1089. Ambrózi Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.1 10
1090. Szabó András Anaruira (Fót SE Fiú) 0.1 10
1091. Erdmann Erik Hunor (Monok SE) 0.1 10
1092. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0.09 11
1093. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 0.09 11
1094. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0.09 11
1095. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 0.09 11
1096. Nagy Márton (BSC Fiú) 0.09 11
1097. Virányi Liza (BKG-Veresegyház vegyes) 0.09 11
1098. Góman Csaba Noel (Óbudai Kaszások/B) 0.09 11
1099. Csiha Levente (Százhalombattai KSE/B) 0.09 11
1100. Kasza Gergő (Fót SE Fiú) 0.09 11
1101. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 0.09 11
1102. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.09 11
1103. Szabó-Filip Barnabás (KLKS Homoktövis) 0.09 11
1104. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 0.09 11
1105. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.09 11
1106. Xuan Henri (Óbudai Kaszások/B) 0.09 11
1107. Varga Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.09 11
1108. Péter Zétény (MEAFC Kossuth U11) 0.09 11
1109. Károlyi Krisztián (Józsefvárosi KC) 0.09 11
1110. Steinmetz Máté (Budapesti Honvéd SE/B) 0.09 11
1111. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi KK) 0.09 11
1112. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.09 11
1113. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0.09 11
1114. Tóth Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.09 11
1115. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 0.09 11
1116. Martinek Ferenc (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.09 11
1117. Tóth Kornél (Hévíz SK - U11) 0.09 11
1118. Kőszegi Réka (Csípős Darazsak) 0.09 11
1119. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U11) 0.09 11
1120. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 0.08 12
1121. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.08 12
1122. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 0.08 12
1123. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.08 12
1124. Krankovits Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.08 12
1125. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U11) 0.08 12
1126. Nagy Lili Bori (BSC Lány) 0.08 12
1127. Pethő Luca (BEAC Újbuda KA/C) 0.08 12
1128. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 0.08 12
1129. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.08 12
1130. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 0.08 12
1131. Végh Zétény (Tapolcai Minimanók) 0.08 12
1132. Réczi Patrik (FTSI Platán Iskola) 0.08 12
1133. Siklós Marcell (MAFC Csiki) 0.08 12
1134. Soltész Balázs (Sláger U-11) 0.08 12
1135. Bősze Odett (Szentgáli Sünik) 0.08 12
1136. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 0.08 12
1137. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 0.08 12
1138. Báthory Zsófia (KS Szeged Vadmacskák) 0.08 12
1139. Juhász Szintia Kinga (Lackneros Darazsak) 0.08 12
1140. Kovács Noel Attila (Szolnoki Viperák) 0.08 12
1141. Szegleti Noel (Sólyomfiókák) 0.08 12
1142. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U11) 0.08 12
1143. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 0.08 12
1144. Mendöli-Tóth Balázs (BSC Fiú) 0.08 12
1145. Kozma-Vantova Zétény (KLKS Angoltagozatos) 0.08 12
1146. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.08 12
1147. Czompoly Zsófia (Csata Garfield) 0.08 12
1148. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 0.08 12
1149. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0.08 12
1150. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 0.08 12
1151. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0.08 12
1152. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0.08 12
1153. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 0.08 12
1154. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök/B) 0.08 12
1155. Benyó Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.08 12
1156. Győrfi Péter József (KVSE Kémények U11) 0.08 12
1157. Joó Léna (VMG DSE) 0.08 12
1158. Mizik Lana Lili (Uni TSE U11 Tata) 0.08 12
1159. Ezer Balázs (Kaszás Minik) 0.08 12
1160. Baráth Milán (Cívis KK Jaguárok) 0.08 12
1161. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 0.08 12
1162. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 0.08 12
1163. Romhányi Richárd (CEKK Cegléd UP) 0.08 12
1164. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/C) 0.08 12
1165. Tanács Petra (Szegedi Mókusok) 0.08 12
1166. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0.08 12
1167. Spala Csenge Virág (DVTK Akadémia/B) 0.08 12
1168. Fridrich Nadin (BEAC Újbuda KA/B) 0.08 12
1169. Schmidt Beáta (Zalakarosi Fókák) 0.08 12
1170. Igaz Barabás (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.08 12
1171. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.08 12
1172. Szarka Zalán (Ziccer Kistigrisek) 0.08 12
1173. Takács Luca (Csípős Darazsak) 0.08 12
1174. Szongoth-Kukán András (MAFC Grosics) 0.08 12
1175. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.08 12
1176. Fülöp Anna Bianka (Deákos Darazsak) 0.08 12
1177. Sárfy Lili Andrea (Tapolcai Minimanók) 0.08 12
1178. Lázár Panna (CEKK Cegléd UP) 0.08 12
1179. Erdős Linda (Kaszás KisBoszik) 0.08 12
1180. Sós Vince (Cívis KK Jaguárok) 0.08 12
1181. Fritz Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.08 12
1182. Hadas Hanga (BKG AKADÉMIA U11) 0.08 12
1183. Propst Hunor-Márton (Magicball Satu Mare) 0.08 12
1184. Gerencsér Alex (Újpest-MT/B) 0.08 12
1185. Végh Barnabás Péter (Kozármisleny SE) 0.08 12
1186. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0.08 12
1187. Gelencsér Dániel (Erdért Szűcs) 0.08 12
1188. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/A) 0.08 12
1189. Soós Ruben (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.08 12
1190. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.08 12
1191. Sági Patrik Marcell (Szolnoki Viperák) 0.08 12
1192. Csernó Dorka (Csata Manók) 0.08 12
1193. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.08 12
1194. Bartók Olivér (PSE Párducok) 0.08 12
1195. Szeri Zalán (Szentesi KK) 0.08 12
1196. Krisneider Gréta (Százhalombattai KSE/B) 0.08 12
1197. Füzi Barbara (KASI/C) 0.08 12
1198. Kovács Márton (Monor SE/A) 0.08 12
1199. Hangodi Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.08 12
1200. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.08 12
1201. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0.08 12
1202. Keresi Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.08 12
1203. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.08 12
1204. Mádi Roland Mihály (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.08 12
1205. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.08 12
1206. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 0.08 12
1207. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U11) 0.08 12
1208. Szoták Emma (BLF Bolhák) 0.08 12
1209. Horváth Anna Sára (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.08 12
1210. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/A) 0.08 12
1211. Orbán-Tállyai Dominik (Fót SE Fiú) 0.08 12
1212. Sári Tamás Nimród (Cívis KK KisTigrisek) 0.08 12
1213. Vörös Emília (Szúrós Darazsak) 0.08 12
1214. Matula Hanka (Ziccer Kistigrisek) 0.08 12
1215. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 0.08 12
1216. Árok Emma (BL Basket SE) 0.08 12
1217. Gombkötő Sára (Tapolcai Oroszlánok) 0.08 12
1218. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 0.08 12
1219. Szász Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.08 12
1220. Endrődi-Vitéz Noel (Monor SE/B) 0.08 12
1221. Szalay Soma (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.08 12
1222. Stimecz Lili Kitti (Kanizsai Mókusok) 0.08 12
1223. Nagy Krisztina (Kerepesi VSE) 0.08 12
1224. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 0.08 12
1225. Gulyás Bianka (Hunyadis Darazsak) 0.08 12
1226. Fodor Hunor (Tapolcai Szöcskék) 0.08 12
1227. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/A) 0.08 26
1228. Kovács Kornél (Monor SE/A) 0.08 13
1229. Varga Zétény (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.08 13
1230. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.08 13
1231. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Grosics) 0.08 13
1232. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0.08 13
1233. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.08 13
1234. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 0.08 13
1235. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 0.08 13
1236. Pál Zsombor (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.08 13
1237. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 0.08 13
1238. Kis Izabella (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.08 13
1239. Lupse Maria (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.08 13
1240. Kiss Zalán Mátyás (Pilis Basket) 0.08 13
1241. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0.08 13
1242. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 0.08 13
1243. Badura Misa (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.08 13
1244. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0.08 13
1245. Gimesi Elvira Matilda (Csípős Darazsak) 0.08 13
1246. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 0.08 13
1247. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0.08 13
1248. Ónodi Bálint Milán (Zuglói Sasok) 0.08 13
1249. Csábi Zita (Török Sasfiókák) 0.08 13
1250. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0.08 13
1251. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KI) 0.08 13
1252. Ragó Vendel (Zuglói Sasok Herman) 0.08 13
1253. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 0.08 13
1254. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.08 13
1255. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 0.08 13
1256. Barcsai Zalán (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.08 13
1257. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.08 13
1258. Halász Bernát (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.07 14
1259. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.07 14
1260. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE/B) 0.07 14
1261. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.07 14
1262. Jávor Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0.07 14
1263. Huth Martin Sebastian (Radobasket Oroszlánok/B) 0.07 14
1264. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 0.07 14
1265. Márton Bernát (Pityke KSE) 0.07 14
1266. Bíró Loretta Léna (BSC Lány) 0.07 14
1267. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 0.07 14
1268. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0.07 14
1269. Kovács Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.07 14
1270. Csávás Anna (DVTK Miskolc) 0.07 14
1271. Träger Tamás Péter (TFSE) 0.07 14
1272. Tóth Áron (Budapesti Bikák U11) 0.07 14
1273. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.07 14
1274. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 0.07 14
1275. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK - U11) 0.07 14
1276. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 0.07 14
1277. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.07 14
1278. Király Adél (Békéscsabai KK) 0.07 14
1279. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0.07 14
1280. Kecskés András (VMG DSE) 0.07 14
1281. Bárkányi Donát (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.07 14
1282. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 0.07 14
1283. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.07 14
1284. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 0.07 14
1285. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 0.07 14
1286. Koranis Lukas (MAFC Farkasrét) 0.07 14
1287. Hajdu Blanka (Csata Manók) 0.07 14
1288. Péter Lili (KWBC Körmend) 0.07 14
1289. Kun Abigél (KS Szeged Vadmacskák) 0.07 14
1290. Ruba Karolyne Rose-Mary (Magicball Satu Mare) 0.07 14
1291. Tóth Soma Szabolcs (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.07 14
1292. Légrádi Merse Máté (BSC Pingvinek) 0.07 14
1293. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0.07 14
1294. Bacsó Virág (Sláger U-11) 0.07 14
1295. Hegedűs András (MEAFC Kossuth U11) 0.07 14
1296. Graziano Dominik (KVSE Kémények U11) 0.07 14
1297. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 0.07 14
1298. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0.07 14
1299. Berecz Botond (Budafoki Békák) 0.07 14
1300. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.07 14
1301. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 0.07 14
1302. Závodszky Hédi Borbála (Csata Manók) 0.07 14
1303. Nyéki Dániel Bálint (Budafoki Ebihalak) 0.07 14
1304. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs U11/C) 0.07 14
1305. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.07 14
1306. Koreny Krisztián (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.07 14
1307. Csille André (NKA Pécs fiú U11/B) 0.07 14
1308. Bindics Máté (BSC Pingvinek) 0.07 14
1309. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 0.07 14
1310. Kovács Áron Dusán (KASI/C) 0.07 14
1311. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 0.07 14
1312. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 0.07 14
1313. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.07 14
1314. Balotai Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.07 14
1315. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0.07 14
1316. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Minimanók) 0.07 14
1317. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 0.07 14
1318. Tóth Levente (Cívis KK Tigrisek) 0.07 14
1319. Deák Korinna (NKA Pécs U11 Leány) 0.07 14
1320. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.07 14
1321. Zsikla József Marcell (CEKK) 0.07 14
1322. Németh Zsombor (BSC Pandák) 0.07 14
1323. Papp Maxim (BSC Pandák) 0.07 14
1324. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0.07 14
1325. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0.07 14
1326. Orosz Olívia (DVTK Miskolc) 0.07 14
1327. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 0.07 14
1328. Kámán Péter (KLKS Szomód) 0.07 14
1329. Fister Márk Bonca (DKKA Minyonok) 0.07 14
1330. Bányai Levente Vilmos (Óbudai Kaszások/B) 0.07 14
1331. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.07 14
1332. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.07 14
1333. Kéri Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 0.07 14
1334. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 0.07 14
1335. Toldi Gergő (Budafoki Ebihalak) 0.07 14
1336. Kóger Sára Réka (Szent István Király/A - Ajka) 0.07 14
1337. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0.07 14
1338. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.07 14
1339. Tóth Emili (Szent István Király/B - Ajka) 0.07 14
1340. Trapp Milán (Malév Kobrák) 0.07 14
1341. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0.07 14
1342. Varga Jázmin (KWBC Körmend) 0.07 14
1343. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.07 14
1344. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 0.07 14
1345. Sárkány Bora (MTK Budapest) 0.07 14
1346. Szabó Rozi (NKA Pécs U11 Leány) 0.07 14
1347. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Tigrisek) 0.07 14
1348. Szántó Sára (Fót SE Leány/A) 0.07 14
1349. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 0.07 14
1350. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 0.07 14
1351. Izsó Máté (Malév Kobrák) 0.07 14
1352. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Jaguárok) 0.07 14
1353. Torossy Zsombor (BLF Bolhák) 0.07 14
1354. Siklósy Gréta (CEKK) 0.07 14
1355. Gáspár Mirkó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.07 14
1356. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0.07 14
1357. Csipszer Panna Boglárka (Szentgáli Sünik) 0.07 14
1358. Harangozó Mira (Korányis Zsiráfok) 0.07 14
1359. Sztankó Zéta Csaba (Kéksárga Zsiráfok) 0.07 14
1360. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.07 14
1361. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.07 14
1362. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U11) 0.07 14
1363. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0.07 14
1364. Gombos Bence (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.07 14
1365. Vida Zsófia (SEZE) 0.07 14
1366. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0.07 14
1367. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.07 14
1368. Simon Olivér (NKA Pécs u11 fiú) 0.07 14
1369. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0.07 14
1370. Varga Fanni (NKA Pécs U11 Leány) 0.07 14
1371. Mészáros Bence Imre (Szentesi KK) 0.07 14
1372. Szabó-Bede Márk (Cívis KK KisTigrisek) 0.07 14
1373. Göndör Liliána (Erdért Szűcs) 0.07 14
1374. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod) 0.07 14
1375. Barkó Tamira Dorka (Erdért Szűcs) 0.07 14
1376. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 0.07 14
1377. F. Nagy Ádám (Cívis KK Tigrisek) 0.07 14
1378. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.07 14
1379. Riegler Áron (Monok SE) 0.07 14
1380. Tokodi Benedek (EKE U11) 0.07 14
1381. Vida Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 0.07 14
1382. György Bálint (Monok SE) 0.07 14
1383. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.07 14
1384. Siffmann Adél (DVTK Akadémia/B) 0.07 14
1385. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.07 14
1386. Csáky István (Szent István Király/B - Ajka) 0.07 14
1387. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 0.07 14
1388. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.07 14
1389. Kiss Dalma (DVTK Miskolc) 0.07 14
1390. Hancz Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.07 14
1391. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 0.07 14
1392. Laszczik Levente (Tapolcai Szöcskék) 0.07 14
1393. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.07 14
1394. Csillag Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 0.07 14
1395. Bognár Tamás (Szentgáli Sünik) 0.07 14
1396. Smida Botond (SALGÓTARJÁNI KI) 0.07 14
1397. Barabás Dorottya (KLKS Angoltagozatos) 0.07 14
1398. Csőke Adrián (Monor SE/B) 0.07 14
1399. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.07 14
1400. Rózsa Barnabás (KASI/B) 0.07 14
1401. Dzsida Vince (SZKHSE U11) 0.07 15
1402. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.07 15
1403. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 0.07 15
1404. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 0.07 15
1405. Kovács Kolos (SZKHSE U11) 0.07 15
1406. Kiss Dániel (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.07 15
1407. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.07 15
1408. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.07 15
1409. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.07 15
1410. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE/A) 0.07 15
1411. Gút Gergő (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.07 15
1412. Szabó Emma (DKKA Tigrisek) 0.07 15
1413. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 0.07 15
1414. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 0.07 15
1415. Fényes Veronika (Csata Garfield) 0.07 15
1416. Rus Sasha (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.07 15
1417. Ionut Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.07 15
1418. Oláh Magor Bonifác (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.07 15
1419. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 0.07 15
1420. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.07 15
1421. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.07 15
1422. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.07 15
1423. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 0.07 15
1424. Konkola Szabolcs (MVM-OSE Simbák U11) 0.07 15
1425. Piskóti Róza (Cívis KK TK Macskák) 0.07 15
1426. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE/A) 0.07 15
1427. Szekeres Milán (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.07 15
1428. Gyurisán Zolta Attila (DKKA Darazsak) 0.07 15
1429. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.07 15
1430. Jasztrabszki Tamás (Vasas Akadémia U11) 0.07 15
1431. Csik Fanni (Törekvés Törpillák) 0.07 15
1432. Bénard Jojo János (KLKS Angoltagozatos) 0.07 15
1433. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 0.07 15
1434. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.06 16
1435. Kertész Lilla (Cívis KK Fehértigrisek) 0.06 16
1436. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.06 16
1437. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.06 16
1438. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 0.06 16
1439. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.06 16
1440. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.06 16
1441. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA) 0.06 16
1442. Szabó Lili (SEZE) 0.06 16
1443. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.06 16
1444. Lukács Márk (Gyáli BKSE Apródok) 0.06 16
1445. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.06 16
1446. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.06 16
1447. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 0.06 16
1448. Bohórquez-Benke Leonóra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.06 16
1449. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U11/A) 0.06 16
1450. Kerekes Áron (Cívis KK Tigrisek) 0.06 16
1451. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 0.06 16
1452. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0.06 16
1453. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.06 16
1454. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.06 16
1455. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 0.06 16
1456. Kiss Gellért (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.06 16
1457. Sprencz Bíborka (SEZE) 0.06 16
1458. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U11) 0.06 16
1459. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 0.06 16
1460. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 0.06 16
1461. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 0.06 16
1462. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.06 16
1463. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.06 16
1464. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.06 16
1465. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.06 16
1466. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 0.06 16
1467. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.06 16
1468. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.06 16
1469. Torma Máté (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.06 16
1470. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.06 16
1471. Szigeti Donát (Szent István Király/A - Ajka) 0.06 16
1472. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0.06 16
1473. Végh Levente (BSC Fiú) 0.06 16
1474. Orbán Nóra (Kéksárga Okapik) 0.06 16
1475. Töttös Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.06 16
1476. Hegedüs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.06 16
1477. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth U11) 0.06 16
1478. Farkas Liza (Csípős Darazsak) 0.06 16
1479. Szabó Csenge (Tapolcai Szöcskék) 0.06 16
1480. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.06 16
1481. Kiss Levente (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.06 16
1482. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.06 16
1483. Moór Franciska Éda (DKKA Tigrisek) 0.06 16
1484. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/A) 0.06 16
1485. Hahn Balázs (NKA Pécs u11 fiú) 0.06 16
1486. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U11) 0.06 16
1487. Katona Kornél (Cívis KK Tigrisek) 0.06 16
1488. Ondok Zalán (CEKK) 0.06 16
1489. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 0.06 16
1490. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 0.06 16
1491. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.06 16
1492. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK - U11) 0.06 16
1493. Sprencz Boróka (SEZE) 0.06 16
1494. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.06 16
1495. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.06 16
1496. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 0.06 16
1497. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.06 16
1498. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 0.06 16
1499. Krieg Nina (Vasas Amazonok) 0.06 16
1500. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 0.06 16
1501. Medvegy Márk (ESMTK - TF - JAK U11) 0.06 16
1502. Agbemasu Vanessza (Csata Manók) 0.06 16
1503. Bencsics Zoé (Kőbányai Darázslányok/B) 0.06 16
1504. Szalma Olga (KKC Mátyás) 0.06 16
1505. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.06 16
1506. Gossler Emma Magdolna (Gödöllői Sport Klub) 0.06 16
1507. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.06 16
1508. Kovács Soma (SZKHSE U11) 0.06 16
1509. Kabai Noel György (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.06 16
1510. Koczka Szófia (Kéksárga Okapik) 0.06 16
1511. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/B) 0.06 16
1512. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0.06 16
1513. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.06 16
1514. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 0.06 16
1515. Szalai Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.06 16
1516. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Fehértigrisek) 0.06 16
1517. Nagy Alexander Győző (Erdért Szűcs) 0.06 16
1518. Irambo Afonso Noah Benicio (Újpest-MT/B) 0.06 16
1519. Császár Bence (CEKK) 0.06 16
1520. Szabó Péter Jenő (Békési Kis Gladiátorok) 0.06 16
1521. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.06 16
1522. Kajári Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.06 16
1523. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0.06 16
1524. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.06 16
1525. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0.06 16
1526. Román Hugó (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.06 16
1527. Veisz Korina (Szent István Király/A - Ajka) 0.06 16
1528. Sós Zoltán Antal (Mini Talent SE) 0.06 16
1529. Kőhalmi Áron (Újpest-MT/B) 0.06 16
1530. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 0.06 16
1531. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.06 16
1532. Pallag Péter (Mezőberényi KK Vegyes) 0.06 16
1533. Horváth Dávid Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0.06 16
1534. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.06 16
1535. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0.06 16
1536. Csőke Bence (ESMTK - TF - JAK U11) 0.06 16
1537. Kiss Ádám (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.06 16
1538. Igaz Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.06 16
1539. Lajos Miklós (NKA Pécs U11/C) 0.06 16
1540. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.06 16
1541. Varga Vilmos Krisztián (Szolnoki Viperák) 0.06 16
1542. Frank Flórián (KASI/B) 0.06 16
1543. Südi Liza (Török Sasfiókák) 0.06 16
1544. Tatai Martin (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.06 16
1545. Szili Kristóf (DKKA Ugrómókusok) 0.06 16
1546. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.06 16
1547. Bozóki István Levente (DKKA Ugrómókusok) 0.06 16
1548. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0.06 16
1549. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 0.06 17
1550. Hajnal Málna Orsolya (Csípős Darazsak) 0.06 17
1551. Zeke Samu (MAFC Farkasrét) 0.06 18
1552. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.06 18
1553. Radics Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.06 18
1554. Friedsam Lilla (BSC Lány) 0.05 20
1555. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 0.05 20
1556. Farkas Natália (Török Sasfiókák) 0.05 20
1557. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.05 20
1558. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 0.04 23
1559. Sashalmi Lilien (Török Sasfiókák) 0.04 23
1560. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 0.04 25
1561. Bankó Levente (Körmendi Törpördögök/A) 0.04 26
1562. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 10
1563. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 0 14
1564. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
1565. Katona Blanka (KKC Mátyás) 0 13
1566. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 0 15
1567. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 0 6
1568. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 0 16
1569. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0 14
1570. Vida-Szabó Fanni (KKC Hetény) 0 16
1571. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 0 15
1572. Imre László (Kécskei Vidrák) 0 12
1573. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 9
1574. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 9
1575. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 0 12
1576. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 14
1577. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 0 12
1578. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 0 16
1579. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0 11
1580. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 0 13
1581. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 0 16
1582. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1583. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 13
1584. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 0 14
1585. Popan Antonia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 13
1586. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1587. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 12
1588. Magyari Ákos Attila (KASI/B) 0 12
1589. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 12
1590. Rétyi Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 13
1591. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
1592. Vajda Árpád (Kéksárga Zsiráfok) 0 16
1593. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 0 6
1594. Farkas Nimród (Budapesti Honvéd SE/B) 0 10
1595. Smuk Borbála (Villámló Kovácsok) 0 12
1596. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 0 6
1597. Szlotta Laura (VESC U11) 0 14
1598. Varga-Opre Gergő (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1599. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 15
1600. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
1601. Molnár Alex (MAFC Csiki) 0 8
1602. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0 13
1603. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 0 16
1604. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 0 10
1605. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 0 10
1606. Majdanics Márk (EKE U11) 0 16
1607. Palánkai Anka (Vasas Bolhák) 0 6
1608. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 0 14
1609. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U11) 0 10
1610. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 0 16
1611. Magyari Rita (Uni TSE U11 Tata) 0 14
1612. Agg Maja (Lackneros Darazsak) 0 9
1613. Biró Botond (EKE U11) 0 14
1614. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 0 12
1615. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 22
1616. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
1617. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0 10
1618. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0 12
1619. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
1620. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 14
1621. Horváth Anna (Dorozsmai Darvak) 0 12
1622. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 0 8
1623. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 0 10
1624. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 0 16
1625. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 0 14
1626. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 12
1627. Burián Annabella (BEAC Újbuda KA/C) 0 11
1628. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 0 16
1629. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 0 12
1630. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
1631. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 11
1632. Kővári Dóra (Csata Garfield) 0 15
1633. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 6
1634. Csizmadia Izabella (Záhonyi Zsiráfok) 0 14
1635. Jámbori Barnabás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
1636. Kiss Korina (Uni TSE U11 Tata) 0 14
1637. Serfőző Anna (Csípős Darazsak) 0 14
1638. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 0 12
1639. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/A) 0 8
1640. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/A) 0 16
1641. Szabó Marcell (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 7
1642. Horváth Heléna (Sportiskolás Lányok) 0 11
1643. Telekes Péter (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 8
1644. Huszka Dániel (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 10
1645. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 12
1646. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 16
1647. Koszti Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0 16
1648. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U11) 0 14
1649. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0 12
1650. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0 12
1651. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 0 16
1652. Bakó Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 8
1653. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
1654. Komáromi Emma (Török Sasfiókák) 0 14
1655. Ghanim-Orosz Gergely (BasketBaja SE) 0 16
1656. Hidasi Dániel (CEKK) 0 16
1657. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek) 0 9
1658. Csanyik Tamás (BasketBaja SE) 0 16
1659. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
1660. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 0 8
1661. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 12
1662. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 0 12
1663. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0 12
1664. Németh Ambrus (MAFC Csiki) 0 10
1665. Kovács Déna Virág (Török Sasfiókák) 0 16
1666. Jiang Yaxing (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 8
1667. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 12
1668. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 0 16
1669. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 10
1670. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0 12
1671. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
1672. Szücs Áron Szabolcs (Budafoki Bolhák) 0 9
1673. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 0 9
1674. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 0 16
1675. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 0 16
1676. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0 14
1677. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 0 16
1678. Csapó Sára (Zsákoló Zsiráfok) 0 15
1679. Kovács Márton Gábor (Kőbányai Darazsak/B) 0 15
1680. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U11/A) 0 16
1681. Tóth Mirella Lívia (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
1682. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 0 6
1683. Jaczó Hunor (Optofit-VKB Vác U11) 0 6
1684. Takács Noel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 6
1685. Zsigovics Marcell (DKKA Minyonok) 0 16
1686. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
1687. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 12
1688. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/A) 0 8
1689. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 15
1690. Fekete Norbert (KASI/A) 0 10
1691. Katona Gergő (Tapolcai Szöcskék) 0 16
1692. Kuklis Gergő (TF U11) 0 6
1693. Köllő Patrik (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 12
1694. Csenkér-Major Csenge (Kéksárga Okapik) 0 16
1695. Szatmári Hugó (Budafoki Békák) 0 13
1696. Pap Olivér (Zuglói Sasok) 0 14
1697. Miklós Mira (TARR KSC Szekszárd/A) 0 14
1698. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bolhák) 0 14
1699. Dragon Ármin (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
1700. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 8
1701. Szijártó Botond (BL Basket SE) 0 14
1702. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0 14
1703. Lovas Luca (KKC Mátyás) 0 12
1704. Tóth-Katanich Péter (Radobasket Oroszlánok/A) 0 16
1705. Kisari Adél (Csata Manók) 0 14
1706. Hellinger Márk (Budafoki Békák) 0 11
1707. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0 14
1708. Hrichi Jázmin (Sportiskolás Lányok) 0 6
1709. Matijevics Szebasztián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 12
1710. Csizmadia Álmos Tihamér (Dunaharaszti MTK fiú) 0 6
1711. Grodiczki Benett Nolen (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 14
1712. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 0 8
1713. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0 8
1714. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 5
1715. Graja Layla (Sportiskolás Lányok) 0 14
1716. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 0 14
1717. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0 9
1718. Párizs Boglárka (Deákos Darazsak) 0 10
1719. Gárdai Regina (Villámló Tigrisek) 0 12
1720. Bíró Eszter (DVTK Miskolc) 0 16
1721. Varga Bálint (DKKA Ugrómókusok) 0 12
1722. Lupse Mara Ioana (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 13
1723. Világos Patrik (Tapolcai Szöcskék) 0 14
1724. Méhész Zita (Kaszás Mini Boszik) 0 12
1725. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 6
1726. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
1727. Ferincz Joel (Zuglói Sasok) 0 16
1728. Jakabffy Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 10
1729. Lassányi Dániel Máté (MAFC Csiki) 0 10
1730. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
1731. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 13
1732. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök/B) 0 9
1733. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0 10
1734. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 0 16
1735. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 6
1736. Heincz Panni (BEAC Újbuda KA/C) 0 7
1737. Szendrei Natali (TF U11) 0 8
1738. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 0 10
1739. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 12
1740. Szigeti Levente (ICT Pilots Bicske) 0 12
1741. Bohus Gergely (MAFC Farkasrét) 0 21
1742. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 0 12
1743. Lutter Tamás Kálmán (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 16
1744. Bognár Noel (Deákos Darazsak) 0 6
1745. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 15
1746. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 0 17
1747. Kocsis Alíz Mónika (Kéksárga Okapik) 0 16
1748. Gyarmati Zsófia Mónika (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 14
1749. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
1750. Keserü Ádám (Ziccer Kistigrisek) 0 12
1751. Gyökeres Dóra (Deákos Darazsak) 0 12
1752. Miklósi Gréta Laura (Törekvés Törpillák) 0 12
1753. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket) 0 10
1754. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 0 14
1755. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0 14
1756. Kállay Zsigmond (MAFC Csiki) 0 12
1757. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 0 16
1758. Megyeri-Juhász Vince (TF U11) 0 10
1759. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 15
1760. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 14
1761. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 0 8
1762. Borbíró Flóra (Csata Manók) 0 12
1763. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök/A) 0 24
1764. Lukács Erik (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 8
1765. Theiss-Balázs Kamilla (VMG DSE) 0 11
1766. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0 14
1767. Ábrahám Patrik Soma (Uni TSE U11 Tata) 0 14
1768. Bejó Linett (DVTK Miskolc) 0 16
1769. Füzi Izabella (KASI/B) 0 18
1770. Csortos Márton (BLF Kenguruk) 0 6
1771. Szebényi Ádám István (NKA Pécs fiú U11/B) 0 12
1772. Simon-Harangozó Ervin (Kozármisleny SE) 0 14
1773. Csirke Zoltán (CEKK Cegléd UP) 0 14
1774. Nagy Bálint Kornél (Kaszás Minik) 0 5
1775. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 14
1776. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 0 14
1777. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 0 16
1778. Mujanovic Marcell Bence (Sólyomfiókák) 0 16
1779. Horváth Ábel Károly (Pilis Basket) 0 14
1780. Kelecsényi Adél (Csata Manók) 0 8
1781. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0 6
1782. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 0 29
1783. Puskás Örsi (DVTK Akadémia/B) 0 14
1784. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Lányok) 0 12
1785. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 0 12
1786. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0 12
1787. Fenyvesi Mirkó (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 10
1788. Bende Máté (Szentesi KK) 0 14
1789. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház vegyes) 0 6
1790. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0 16
1791. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 13
1792. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0 10
1793. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0 10
1794. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 0 17
1795. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC Lány) 0 20
1796. Brylko Davyd (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 12
1797. Takács Gellért (Kéksárga Zsiráfok) 0 12
1798. Kishegyi Anna (BL Basket SE) 0 12
1799. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 0 16
1800. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 16
1801. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Amazonok) 0 16
1802. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 0 14
1803. Szabó Máté (Sláger U-11) 0 14
1804. Kerek-Kovács Áron (MEAFC Kossuth U11) 0 10
1805. Palotás Bence Ferenc (GYKSE Szekszárd) 0 12
1806. Kalmár Richárd (Hévíz SK - U11) 0 6
1807. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 0 15
1808. Soós Lia (KWBC Körmend) 0 16
1809. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 19
1810. Nagy Olivér Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 10
1811. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 10
1812. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 0 14
1813. Leskó Erik (MEAFC Csibészek) 0 13
1814. Kiss Levente Péter (Hévíz SK - U11) 0 16
1815. Horváth Máté (Marcali Szürkefarkasok) 0 14
1816. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 0 15
1817. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 0 6
1818. Zalka Szófia Noa (Csata Manók) 0 6
1819. Kiss Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 10
1820. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 0 14
1821. Boncz Andor Imre (Erdért Szűcs) 0 8
1822. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 14
1823. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0 14
1824. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 0 12
1825. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 0 16
1826. Varga Szofi (Cívis KK Fehértigrisek) 0 16
1827. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 10
1828. Istókovics Miléna (NKA Pécs U11 Leány) 0 10
1829. Egyed Hanna (KS Szeged Vadmacskák) 0 10
1830. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0 10
1831. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 0 5
1832. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 0 14
1833. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 0 9
1834. Divós-Németh Ákos Ervin (Sólyomfiókák) 0 8
1835. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 12
1836. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök/B) 0 11
1837. Bálizs Borisz (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
1838. Fogarasi Benedek (MVM-OSE Simbák U11) 0 13
1839. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
1840. Schalk Zsóka Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 15
1841. Graja Nayla (Sportiskolás Lányok) 0 6
1842. Harkácsi Péter (Magicball Satu Mare) 0 12
1843. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 21
1844. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 14
1845. Antal Lujza (Vasas Bolhák) 0 8
1846. Polcz Emma Barbara (S&T U11) 0 8
1847. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 16
1848. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 8
1849. Kocsis Balázs (Budafoki Bolhák) 0 5
1850. Iván Léna (Harcos Darazsak) 0 10
1851. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
1852. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 0 12
1853. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 12
1854. Martinovits Róza (Vasas Bolhák) 0 7
1855. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0 16
1856. Agócs Nimród (Zuglói Sasok) 0 13
1857. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs fiú U11/B) 0 16
1858. Dovgál Mia (Csata Manók) 0 12
1859. Gróf Hanna (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 10
1860. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét) 0 10
1861. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 0 6
1862. Domonkos Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 14
1863. Babati Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
1864. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. Iskola) 0 16
1865. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA) 0 8
1866. Băbaș Carla (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 13
1867. Jónás Johanna Amina (DVTK Akadémia/B) 0 13
1868. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 0 13
1869. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/A) 0 9
1870. Hegyháti Áron (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 9
1871. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 16
1872. Nagy Orsolya (BL Basket SE) 0 14
1873. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 0 17
1874. Laki Adél (TARR KSC Szekszárd/A) 0 10
1875. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 0 10
1876. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 0 10
1877. Katona Máté (NYKK Eötvös U11/B) 0 13
1878. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs U11/C) 0 16
1879. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U11) 0 14
1880. Kucsai Tereza Liliána (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
1881. Takács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 0 6
1882. Süli Tímea (Dorozsmai Darvak) 0 9
1883. Moldován Dominik (MAFC Grosics) 0 6
1884. Zsebők János Pál (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 9
1885. Koncz Bori (Törekvés Törpillák) 0 19
1886. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 0 16
1887. Nagy Hetény (SZKHSE U11) 0 16
1888. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 0 10
1889. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0 10
1890. Pintye Gergő Noel (Cívis KK KisTigrisek) 0 17
1891. Vajai Laura (VESC U11) 0 11
1892. Novák Eszter Nóra (AF-Velencei Csukák) 0 12
1893. Csenkér-Major Zétény (Kéksárga Zsiráfok) 0 16
1894. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Iskola) 0 8
1895. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 0 8
1896. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
1897. Horváth Artúr Dániel (Radobasket Oroszlánok/B) 0 13
1898. Vönöczky Bálint (KASI/A) 0 9
1899. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 0 14
1900. Baumgartner Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 0 14
1901. Zágoni-Szabó Henrik (Ziccer Kistigrisek) 0 10
1902. Neiczer Patrik (KASI/D) 0 15
1903. Záhonyi Vivien (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 11
1904. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0 11
1905. Csizmadia Lilla (Csata Manók) 0 12
1906. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 12
1907. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 12
1908. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 0 6
1909. Sáreczki Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 14
1910. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 8
1911. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Ebihalak) 0 18
1912. Borbély Petra Mira (Százhalombattai KSE/A) 0 11
1913. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0 12
1914. Schmidt Petra (Zalakarosi Fókák) 0 12
1915. Tóth-Eiveck Nina (KWBC Körmend) 0 12
1916. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U11) 0 15
1917. Borbély Száva (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 16
1918. Kovács Márk (Pityke KSE) 0 6
1919. Birck Emese (Vasas Amazonok) 0 15
1920. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 0 5
1921. Hoffer Dénes (KLKS Homoktövis) 0 16
1922. Lótos Dániel (Lehel Kosársuli U11) 0 12
1923. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0 9
1924. Pöszt Patrik (KLKS Angoltagozatos) 0 6
1925. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0 16
1926. Topan Maya (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 5
1927. Dremmel Sári (ESMTK - TF - JAK U11) 0 6
1928. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 0 10
1929. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 14
1930. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 13
1931. Vajtó Benedek (NYKK Eötvös U11/B) 0 11
1932. Kiss-Margetin Benedek (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 6
1933. Papp Lili Sára (Deákos Darazsak) 0 10
1934. Solymosi Réka (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 5
1935. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 0 8
1936. Oláh Mirjam Zsuzsanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 15
1937. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
1938. Hefner Nolen Laurent (NKA Pécs fiú U11/B) 0 16
1939. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc) 0 16
1940. Holczman Emma (DVTK Akadémia/B) 0 14
1941. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 13
1942. Tóth Sára (CEKK Cegléd UP) 0 12
1943. Szabó Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0 12
1944. Héberger Botond (DKKA Minyonok) 0 10
1945. Zavacsán Barnabás (PaSa Csillagai) 0 8
1946. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U11) 0 8
1947. Takács Luca (Sportiskolás Lányok) 0 8
1948. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
1949. Berczelly Zsombor (Ziccer Bocsok) 0 14
1950. Erőss Debóra Abigél (Csata Garfield) 0 14
1951. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 0 14
1952. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0 13
1953. Gulyás Gergő (NKA Pécs fiú U11/B) 0 12
1954. Hamza Noémi (CEKK Cegléd UP) 0 12
1955. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 12
1956. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 12
1957. Tulok Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 12
1958. Flóring István Gábor (FTSI József A. Iskola) 0 16
1959. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 16
1960. Ocskó Virág (BKG AKADÉMIA U11) 0 15
1961. Szalai László (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 10
1962. Guba Dorottya (DVTK Akadémia/B) 0 14
1963. Gaszner Liza (DVTK Akadémia/B) 0 14
1964. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0 14
1965. Kisteleki Fanni (BSC Lány) 0 12
1966. Román Vince (Cívis KK TK Rakéták) 0 16
1967. Kovács Eszter (Kőbányai Darázslányok/B) 0 12
1968. Paluska Zétény (MVM-OSE Simbák U11) 0 16
1969. Türk Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 0 12
1970. Farkas Virág Júlia (DKKA Vezérek) 0 16
1971. File Benett (KLKS Angoltagozatos) 0 12
1972. Varga Kende (KVSE Kémények U11) 0 11
1973. Mezei Ábel Olivér (PaSa Csillagai) 0 11
1974. Farkas Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 0 7
1975. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0 14
1976. Szerencsei Lilla (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 14
1977. Bognár Boldizsár (NKA Pécs fiú U11/B) 0 10
1978. Fehér Boglárka (S&T U11) 0 6
1979. Rajos Dorka (Villámló Tigrisek) 0 9
1980. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 12
1981. Bojtár Anna (Vasas Amazonok) 0 12
1982. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
1983. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 0 11
1984. Boros Barnabás (Monor SE/A) 0 11
1985. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 0 11
1986. Resán Zalán Attila (NYKK Eötvös U11/B) 0 8
1987. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 0 16
1988. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 16
1989. Vidéki Anna Lili (Kerepesi VSE) 0 10
1990. Turzó Léna Zselyke (AF-Velencei Csukák) 0 10
1991. Nacsa Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 5
1992. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 0 12
1993. Mohammed Aesa Kerim (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
1994. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 0 14
1995. Barics Viola (Pécsi VSK Leány) 0 7
1996. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 7
1997. Bakó Levente (NYKK Eötvös U11/A) 0 16
1998. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0 16
1999. De Rose Gabriel (KASI/B) 0 16
2000. Németh Perla (Deákos Darazsak) 0 9
2001. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 13
2002. Kiss Mira Hanna (Török Sasfiókák) 0 19
2003. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/A) 0 22
2004. Kincses Benedek (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
2005. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 8
2006. Csomán Áron (DKKA Minyonok) 0 14
2007. Csabai Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 0 18
2008. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs fiú U11/B) 0 10
2009. Kenyeres Dávid (BasketBaja SE) 0 12
2010. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0 12
2011. Kerényi Sára (Hunyadis Darazsak) 0 10
2012. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 0 14
2013. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0 16
2014. Szabados Judit (Kaszás KisBoszik) 0 12
2015. Lengyel Balázs (Százhalombattai KSE/B) 0 13
2016. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 16
2017. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0 16
2018. Simó Ábel (BLF Bolhák) 0 14
2019. Kónya Botond (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 7
2020. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 14
2021. Angyal Zoltán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 14
2022. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 0 14
2023. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0 12
2024. Szabó Nóra (Török Sasfiókák) 0 12
2025. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
2026. Zun Marcell Sándor (S&T U11) 0 10
2027. Kamondi Zente (Fűzfői AK) 0 10
2028. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/C) 0 5
2029. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 10
2030. Bartus Anna Flóra (Harcos Darazsak) 0 10
2031. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/B) 0 10
2032. Oswald Gergely Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 0 13
2033. Gráczer Gergő (Ifjú Sólyomfiókák) 0 11
2034. Hviszt John Laszlo (Szolnoki Viperák) 0 12
2035. Schlosser Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 12
2036. Csikó Noel (SALGÓTARJÁNI KI) 0 12
2037. Csenki Doroti Inka (Dorozsmai Darvak) 0 12
2038. Kovács Gábor Mátyás (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
2039. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 0 15
2040. Szegedi Bálint (Pilis Basket) 0 6
2041. Sipos Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
2042. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 0 9
2043. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 0 13
2044. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. Iskola) 0 13
2045. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 0 10
2046. Varga Ninett Napsugár (KS Szeged Vadmacskák) 0 10
2047. Bognár Zalán (Villámló Kovácsok) 0 10
2048. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 7
2049. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 0 14
2050. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 14
2051. Kerék Nikolett (Kőbányai Darázslányok/B) 0 14
2052. Váradi Hanna (DVTK Akadémia/B) 0 14
2053. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 15
2054. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 12
2055. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Tigrisek) 0 12
2056. Kiss Lőrinc István (Fót SE Fiú) 0 12
2057. István-Schirling Inez (Vasas Bolhák) 0 16
2058. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 0 16
2059. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
2060. Mihalik Lilla Hanna (KKC Mátyás) 0 9
2061. Zelnik Bence Bálint (Zuglói Sasok) 0 9
2062. Bokros Nóra Emilia (Törekvés Törpillák) 0 23
2063. Kőfalvi Bálint (DKKA Darazsak) 0 14
2064. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 0 10
2065. Csóti Dávid (Újpest-MT/B) 0 15
2066. Deák Bokkon Soma (Budafoki Ebihalak) 0 5
2067. Owczarek Máté (BSC Pingvinek) 0 10
2068. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
2069. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0 12
2070. Györki Barnabás (KASI/C) 0 12
2071. Ruzsics Barnabás (Mini Talent SE) 0 13
2072. Tóth-Császár Bence (Radobasket Oroszlánok/B) 0 14
2073. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 7
2074. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 0 14
2075. Hernádi Ákos (Tapolcai Szöcskék) 0 14
2076. Vincze Péter (KASI/B) 0 7
2077. Menczel Panna (Százhalombattai KSE/A) 0 7
2078. Mallár Bertalan (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 7
2079. Máté Benedek (BasketBaja SE) 0 15
2080. Kocsis Bálint (KLKS Homoktövis) 0 16
2081. Nagy Alíz (BKG-Veresegyház vegyes) 0 8
2082. Szerencsés Botond (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
2083. Kis-Orosz Lívia (DVTK Akadémia/B) 0 17
2084. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 0 9
2085. Ilonka Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0 10
2086. Kása Veronika (Kőbányai Darázslányok/B) 0 12
2087. Szegletes Dominik (Tapolcai Minimanók) 0 12
2088. Bárdos Lili (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2089. Vilman Benedek (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 13
2090. Szántó Bence (NYKK Eötvös U11/A) 0 13
2091. Kerekes Lili (Korányis Zsiráfok) 0 14
2092. Bagladi Nimród (KASI/B) 0 14
2093. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/A) 0 16
2094. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 0 14
2095. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0 12
2096. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 0 11
2097. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 10
2098. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0 13
2099. Vargha Ilka Zea (BEAC Kapibarák) 0 10
2100. György Boróka Zenkő (Budafoki Ebihalak) 0 7
2101. Récsi Alíz (Szolnoki Viperák) 0 8
2102. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U11) 0 8
2103. Fazekas Emma (Kéksárga Okapik) 0 16
2104. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U11) 0 14
2105. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/A) 0 10
2106. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
2107. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 0 9
2108. Vágusz Márk (Sólyomfiókák) 0 7
2109. Párizs Bálint (Deákos Darazsak) 0 7
2110. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 0 16
2111. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 15
2112. Mocsár József (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
2113. Kovács Emil (Józsefvárosi KC) 0 6
2114. Molnár Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 11
2115. Berhidai Fanni Zora (Török Sasfiókák) 0 12
2116. Mihály Levente Zalán (Budafoki Bolhák) 0 5
2117. Csiszár Vince Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 11
2118. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0 11
2119. Kapusi Hunor (Szolnoki Viperák) 0 8
2120. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 14
2121. Fehér Bálint (MVM-OSE Simbák U11) 0 14
2122. Hausel Hanna (DVTK Miskolc) 0 14
2123. Bagosi Zorka (Kozármisleny SE) 0 14
2124. Medve Mia (Kaszás Mini Boszik) 0 12
2125. Szabó Holli (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
2126. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 0 10
2127. Halmos Lia Beatrix (Törekvés Törpillák) 0 8
2128. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 0 16
2129. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0 7
2130. Ambrus Katalin (Kaszás KisBoszik) 0 14
2131. Simonics Nóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 14
2132. Horváth Ákos Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 0 13
2133. Józan Nikoletta (BL Basket SE) 0 12
2134. Sigmond Tamara (Csata Garfield) 0 12
2135. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 0 12
2136. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket) 0 12
2137. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 0 12
2138. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Viperák) 0 11
2139. Schleifer Benett (EKE U11) 0 16
2140. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0 10
2141. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 0 10
2142. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 15
2143. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 14
2144. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
2145. Hegyháti Anna (BSC Lány) 0 22
2146. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE/B) 0 12
2147. Gazdag Adrián (Ifjú Sólyomfiókák) 0 8
2148. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0 12
2149. Csuti Panni (Törekvés Törpillák) 0 12
2150. Németh Jakab (RICSILLA) 0 12
2151. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 0 12
2152. Bakota Péter (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 8
2153. Istvan Alexa Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 8
2154. Máthé Anna (Cívis KK TK Macskák) 0 19
2155. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0 11
2156. Sabáli Sejla (Csípős Darazsak) 0 11
2157. Tóth Gréti (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 7
2158. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0 14
2159. Márton Bíborka Borbála (Korányis Zsiráfok) 0 14
2160. Varga-Csók Noémi (Törekvés Törpillák) 0 10
2161. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 0 10
2162. Szabó Eszter (DKKA Tigrisek) 0 13
2163. Tóth Bálint (KASI/B) 0 18
2164. Veres Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0 6
2165. Hozbor Máté (BSC Mini Titánok) 0 6
2166. Tamás Harmat (KKC Mátyás) 0 15
2167. Sándor Barnabás (Újpest-MT/B) 0 12
2168. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház vegyes) 0 6
2169. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0 12
2170. Biczó Karolina Virág (Csípős Darazsak) 0 15
2171. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
2172. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U11) 0 11
2173. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 11
2174. Tóth Natália (KKC Hetény) 0 16
2175. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 5
2176. Steib Áron (Radobasket Oroszlánok/A) 0 10
2177. Kade Titusz (EKE U11) 0 10
2178. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
2179. Jambrich Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 12
2180. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 12
2181. Habik Luca Szófia (KS Szeged Vadmacskák) 0 12
2182. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
2183. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 12
2184. Holzmann Lilien (Hunyadis Darazsak) 0 12
2185. Egyed Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 12
2186. Schneider Vilmos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 14
2187. Kruppa Linda Laura (MTK Budapest) 0 14
2188. Endrész Lőrinc Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 14
2189. Varga Milán (Ifjú Sólyomfiókák) 0 7
2190. Szárnyas Barbara (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 7
2191. Oláh Cecília (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 7
2192. Tasnádi Zille (Szolnoki Sasok) 0 7
2193. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
2194. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0 16
2195. Botis Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 9
2196. Kovács Luca (BEAC Újbuda KA/B) 0 9
2197. Somogyi Olívia Magdolna (BEAC Újbuda KA/C) 0 11
2198. Bánkuti Balázs (Óbudai Kaszások/A) 0 11
2199. Pribusz Máté (DKKA Ugrómókusok) 0 13
2200. Dutka Sophia (Mini Talent SE) 0 15
2201. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 0 10
2202. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Lányok) 0 14
2203. Orosz Máté János (Szentesi KK) 0 6
2204. Varró Jázmin (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
2205. Farkas Ádám (Körmendi Törpördögök/B) 0 8
2206. Agócs Balázs (Mini Talent SE) 0 12
2207. Kereki Bálint (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
2208. Gargya Gergő (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 12
2209. Feszler Ádám Antal (BL Basket SE) 0 10
2210. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 12
2211. Bereczki Lili (Sportiskolás Lányok) 0 8
2212. Wittner Máté (TFSE) 0 12
2213. Balogh Teodor Vilmos (TSK-Magiszter U11) 0 8
2214. Jászkuti Nola Csinszka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 8
2215. Keresztény Orsolya (DVTK Akadémia/A) 0 16
2216. Duzsik Zalán (BSC Pingvinek) 0 16
2217. Nagy Bence (Kerepesi VSE) 0 12
2218. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 10
2219. Vadász Botond (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 8
2220. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0 8
2221. Orbán Alex Milán (Budafoki Békák) 0 16
2222. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE/A) 0 15
2223. Duna Adam (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 11
2224. Erdei Ármin Miló (Vasas Akadémia U10) 0 9
2225. Kovács Domonkos (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2226. Fegyveres Károly (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 7
2227. Tóth Dóra (Kéksárga Okapik) 0 14
2228. Hegede Zsombor (BSC Fiú) 0 7
2229. Bakó Ádám (Erdért Szűcs) 0 14
2230. Pacsek János Bendegúz (Mini Talent SE) 0 7
2231. Fodor Nimród (MVM-OSE Simbák U11) 0 12
2232. Horváth Hunor (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 12
2233. Lepold Liza (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 10
2234. Nagy Olivér (Óbudai Kaszások/B) 0 5
2235. Szagán Levente László (NYKK Eötvös U11/B) 0 5
2236. Nagy Vince (NYKK Eötvös U11/B) 0 10
2237. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 0 5
2238. Nyári Hanna Veronika (Zalakarosi Fókák) 0 13
2239. Lukács Kamilla (Csata Manók) 0 8
2240. Babócs Boglárka (Sportiskolás Lányok) 0 8
2241. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 8
2242. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 11
2243. Kovács Viktória Mónika (Törekvés Törpicúrok) 0 11
2244. Sipula Nóra Viktória (BEAC Újbuda KA/C) 0 14
2245. Bódis Noel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 14
2246. Rapcsák Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 14
2247. Tóth Zsófia (Gyakorlós Törpék) 0 14
2248. Várady - Szabó Frida (BSC Lány) 0 18
2249. Pócza Kornél (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 12
2250. Liczki Zalán (KLKS Szomód) 0 6
2251. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0 15
2252. Rubesch Bálint (BasketBaja SE) 0 12
2253. Achim Péter Olimpiu (Dorozsmai Darvak) 0 12
2254. Illyés Eliza (BSC Lány) 0 12
2255. Major Kende (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
2256. Steiger Dorka (Csata Garfield) 0 12
2257. Braun Kornél (BLF Bolhák) 0 13
2258. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 0 10
2259. Tompai Fruzsina (KKC Mátyás) 0 10
2260. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 0 10
2261. Nagy Nimród (KVSE Kémények U11) 0 14
2262. Varga Laura (Csepel Basket) 0 14
2263. Erhardt Linda (Sportiskolás Lányok) 0 14
2264. Bakai Kornél (BasketBaja SE) 0 14
2265. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 0 14
2266. Trifont Lara (FTSI Platán Iskola) 0 7
2267. Kovalenko Palíná (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 14
2268. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0 14
2269. Szuvák György Dávid (Cívis KK Tigrisek) 0 14
2270. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0 16
2271. Szolnoki Luca Eszter (BEAC Újbuda KA/C) 0 12
2272. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 8
2273. Zahorecz Nóra (Százhalombattai KSE/B) 0 12
2274. Dani Benedek (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 12
2275. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0 8
2276. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 0 16
2277. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 0 12
2278. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 9
2279. Retkes Bence (Kéksárga Zsiráfok) 0 14
2280. Szilágyi Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 14
2281. Csurgai Péter (Szentesi KK) 0 14
2282. Hajagos Léna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 5
2283. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
2284. Madai Boglárka Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 0 10
2285. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 0 15
2286. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét) 0 5
2287. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0 10
2288. Szabó Jázmin (RICSILLA) 0 16
2289. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 0 16
2290. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0 16
2291. Lalátka Emmaróza (BSC Csajszik) 0 6
2292. Kássa Natasa Lili (Erdért Szűcs) 0 6
2293. Berkes Dániel (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 12
2294. Tervey Dusán (BL Basket SE) 0 12
2295. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 0 6
2296. Horváth Olivér (DKKA Vezérek) 0 6
2297. Piróth Fanni (Miklósi KékRókák KE) 0 12
2298. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 6
2299. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 6
2300. Graziano Andrea (KVSE Kémények U11) 0 12
2301. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 12
2302. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház vegyes) 0 12
2303. Felder Misa (KASI/A) 0 14
2304. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U11 Leány) 0 14
2305. Pusztai Virág (Villámló Kovácsok) 0 7
2306. Tóth Albert (Szentgáli Sünik) 0 14
2307. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 0 14
2308. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 14
2309. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 0 16
2310. Muhari Ádám (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 16
2311. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0 8
2312. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 8
2313. Márföldi Noémi (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
2314. Illés Nadia (Feketés Darazsak) 0 8
2315. Juhász István (Újfehértói Sportklub) 0 8
2316. Borsos Anna Sára (Cívis KK TK Macskák) 0 9
2317. Boros Bodza Róza (Radobasket Oroszlánok/B) 0 9
2318. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0 9
2319. Kékesi Zorka (Csata Manók) 0 9
2320. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 9
2321. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 9
2322. Laki Dorina (BSC Lány) 0 20
2323. Kertész Áron (Szentgáli Sünik) 0 10
2324. Ozsváth Lili (Budafoki Bolhák) 0 10
2325. Verbovszky Gréta (BEAC Kapibarák) 0 10
2326. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök/B) 0 10
2327. Svichrán Léna (Szolnoki Viperák) 0 10
2328. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 0 11
2329. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 11
2330. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0 11
2331. Abuczki Viktória (Cívis KK TK Macskák) 0 11
2332. Kiss Luca (Kécskei Vidrák) 0 12
2333. Falvai Márton (PaSa Csillagai) 0 12
2334. Erdélyi Zoltán Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0 12
2335. Harta Barnabás (Szent István Király/A - Ajka) 0 13
2336. Barla-Szabó Bálint (Pilis Basket) 0 13
2337. Korom Lotti (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 14
2338. Szekeres Bíborka (KS Szeged Vadmacskák) 0 14
2339. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 0 14
2340. Bálint Boglárka (CEKK Cegléd UP) 0 16
2341. Cserényi Ábel József (MVM-OSE Simbák U11) 0 16
2342. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0 6
2343. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 11
2344. Imre Gyula Rafael (Villámló Kovácsok) 0 14
2345. Parti - Héjjas Heléna (BSC Csajszik) 0 8
2346. Gyurko Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
2347. Pesa Enikő (DKKA Tigrisek) 0 7
2348. Léránt Bence (SZKHSE U11) 0 10
2349. Herczeg Zalán Ferenc (Pécsi VSK Fiú) 0 10
2350. Lak Veronika (Fót SE Leány/A) 0 8
2351. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 16
2352. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház vegyes) 0 5
2353. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0 12
2354. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0 8
2355. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0 14
2356. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0 8
2357. Gyovai Gréta (TARR KSC Szekszárd/A) 0 5
2358. Majzer Hanna (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 8
2359. Takács Milán (Lehel Kosársuli U11) 0 15
2360. Tóth Bendegúz (MAFC Grosics) 0 10
2361. Masoud Emíra (Kéksárga Okapik) 0 13
2362. Mahler Maja Zsuzsa (KKC Hetény) 0 14
2363. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 0 14
2364. Ricza Kármen Krisztina (Zalakarosi Fókák) 0 11
2365. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 0 14
2366. Fekete Oliver (NKA Pécs U11/C) 0 5
2367. Szabó Vera Laura (KKC Mátyás) 0 11
2368. Olajos István (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 9
2369. Farkas Léna (Törekvés Törpillák) 0 10
2370. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
2371. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 0 12
2372. Kovács Bence (Sólyomfiókák) 0 7
2373. Nagy Luca (Harcos Darazsak) 0 8
2374. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 0 12
2375. Csonka Vivien (DVTK Miskolc) 0 12
2376. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 14
2377. Glatt Gergely (Budapesti Honvéd SE/B) 0 5
2378. Hosseini Seyed Attila (NYKK Eötvös U11/B) 0 6
2379. Egresits Tímea (Lackneros Darazsak) 0 7
2380. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 0 12
2381. Andráska - Hegedűs Bence (BSC Fiú) 0 7
2382. Szabó Kristóf (MVM-OSE Simbák U11) 0 16
2383. Köteles Dorián (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 15
2384. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 15
2385. Horváth Lia Hanna (DKKA Minyonok) 0 14
2386. Kotsy Máté (Budafoki Békák) 0 14
2387. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0 14
2388. Sütő Marcell (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 14
2389. Mojzes Odett (KKC Mátyás) 0 13
2390. Katona Boglárka Hanna (Szentgáli Sünik) 0 12
2391. Erős Ármin (Budapesti Honvéd SE/B) 0 11
2392. Gál Zétény (KASI/D) 0 11
2393. Takács Szilárd (KASI/C) 0 10
2394. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0 10
2395. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth U11) 0 10
2396. Beke Dorina (TARR KSC Szekszárd/A) 0 10
2397. Németh Gergő (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 10
2398. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U11) 0 10
2399. Markó János (Százhalombattai KSE/B) 0 10
2400. Kövecses Dávid László (ICT Pilots Bicske) 0 10
2401. Molnár Milán Márk (Ziccer Kistigrisek) 0 9
2402. Balogh Bende Richárd (Budapesti Honvéd SE/B) 0 9
2403. Hegedüs Noémi (Százhalombattai KSE/B) 0 9
2404. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 0 16
2405. Marton Sámuel (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 8
2406. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0 8
2407. Erdősi Klaudia (Szúrós Darazsak) 0 8
2408. Vörös Anna Róza (Zalakarosi Fókák) 0 14
2409. Tóth Richárd (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 7
2410. Katona Diána Magdolna (KKC Hetény) 0 14
2411. Miklós Sára Boglárka (Szegedi Mókusok) 0 14
2412. Sándor Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0 6
2413. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpillák) 0 6
2414. Mészáros Hanna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 6
2415. Csiki Levente (Kőbányai Darazsak/B) 0 6
2416. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 12
2417. Székely Csaba (Keresztúri SE) 0 6
2418. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U11) 0 12
2419. Katona Hunor (PaSa Csillagai) 0 6
2420. Sztanek Zalán Attila (Ziccer Bocsok) 0 11
2421. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 11
2422. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét) 0 11
2423. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 0 16
2424. Üveges Balázs (ICT Pilots Bicske) 0 10
2425. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 5
2426. Horváth Regina (Hunyadis Darazsak) 0 10
2427. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 10
2428. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 10
2429. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 10
2430. Czékmán Péter Noé (DKKA Minyonok) 0 10
2431. Bencs Dominik (Sláger U-11) 0 5
2432. Incze Zille (Monor SE/B) 0 14
2433. Nyitrai András (BSC Fiú) 0 14
2434. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 9
2435. Orbán László (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 9
2436. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 0 13
2437. Bötkös Kelemen (Újpest-MT/B) 0 12
2438. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 8
2439. Kovács Emma Lilla (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 12
2440. Boska Hunor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 16
2441. Láng Levente Olivér (Vasas Akadémia U10) 0 8
2442. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 0 12
2443. Bába Gergő (MEAFC Csibészek) 0 16
2444. Tseden Munkhbilegt (Józsefvárosi KC) 0 8
2445. Schreiner Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 8
2446. Rózsa Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 15
2447. Marchis Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0 11
2448. Balázs Olivér (Budafoki Ebihalak) 0 11
2449. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 14
2450. Marosvölgyi Bernát (Pilis Basket) 0 7
2451. Kraela Márton (VMG DSE) 0 14
2452. Mokos Zoé (Mini Talent SE) 0 7
2453. Hajgató Bence Márton (KASI/C) 0 14
2454. Tóth Anna Éva (KLKS Szomód) 0 7
2455. Jäger Adrienn (Záhonyi Zsiráfok) 0 14
2456. Sztankó István (BLF Kenguruk) 0 14
2457. Gajda Bence (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 14
2458. Nagy Zétény (Dorozsmai Darvak) 0 14
2459. Suba Ármin (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 7
2460. Almási Gréta (DVTK Miskolc) 0 14
2461. Bartha Nándor (Magicball Satu Mare) 0 14
2462. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 14
2463. Kulifai Barnabás (Alba Fehérvár Cápák) 0 10
2464. Stumpf Ágoston (PaSa Csillagai) 0 10
2465. Bősze Rajmund (TF U11) 0 10
2466. Takács - Vincze Barnabás (BSC Pandák) 0 10
2467. Vörös Laura (Hunyadis Darazsak) 0 10
2468. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0 16
2469. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 0 12
2470. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0 12
2471. Bagdy Benedek Tamás (TFSE) 0 12
2472. Wettstein Dóra Heléna (Zalaegerszegi KTE) 0 6
2473. Paczolt Bulcsú Péter (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
2474. Mester Míra Sára (Kéksárga Okapik) 0 6
2475. Moje Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 9
2476. Megyesi Márton (BSC Fiú) 0 12
2477. Aradi Léna (KLKS Szomód) 0 9
2478. Nyiri Bara (Cívis KK Fehértigrisek) 0 9
2479. Szilágyi Bence (Újfehértói Sportklub) 0 6
2480. Peszmeg Anna Éva (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 6
2481. Gelegonya Kende (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 12
2482. Floredan Benito (Vasas Akadémia U10) 0 6
2483. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 0 12
2484. Juhász Kende (GYKSE Szekszárd) 0 6
2485. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 0 15
2486. Debreceni Dóra (Cívis KK TK Macskák) 0 9
2487. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 14
2488. Németh Zalán (Tapolcai Szöcskék) 0 14
2489. Csorba Zoé (Cívis KK TK Macskák) 0 14
2490. Tóth Blanka (DVTK Akadémia/B) 0 14
2491. Polgár Kornél (Sólyomfiókák) 0 11
2492. Bacskai Gyula (NYKK Eötvös U11/B) 0 11
2493. Kutykó Sára Luca (Zsákoló Zsiráfok) 0 11
2494. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 0 8
2495. Décsi Zalán (BSC Pingvinek) 0 8
2496. Gáll Eszter (Csata Garfield) 0 16
2497. Durst Nándor Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 8
2498. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 8
2499. Csorba Lajos Kevin (Csepel Basket) 0 8
2500. Slemmer Jázmin (Török Sasfiókák) 0 13
2501. Sterczer Maja Hilda (Pomázi Pumák) 0 13
2502. Tamás Bence (NYKK Eötvös U11/A) 0 15
2503. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0 10
2504. Reznák Zente (Kerepesi VSE) 0 10
2505. Kaltenecker Dániel István (BLF Bolhák) 0 10
2506. Nagy-Abonyi Panka (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 10
2507. Sági Zénó (Pilisborosjenői Párducok) 0 5
2508. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 10
2509. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
2510. Borbély-Leiszt Léna (Szúrós Darazsak) 0 10
2511. Lovas Attila (KLKS Angoltagozatos) 0 12
2512. Zelei Zétény (Dorozsmai Darvak) 0 12
2513. Máriás Borbála (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
2514. Szigeti Nóra (Harcos Darazsak) 0 12
2515. Schmutzer Fanni (DVTK Akadémia/B) 0 12
2516. Celia Samuel (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 12
2517. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 0 14
2518. Lukács Zalán (KASI/B) 0 7
2519. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 0 14
2520. Takács Dávid (Sólyomfiókák) 0 7
2521. Szabó Lili (BEAC Újbuda KA/C) 0 7
2522. Tóth Alex Levente (Budapesti Bikák U11) 0 7
2523. Lakatos Dzsamilla (FKE kenguruk) 0 7
2524. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0 14
2525. Takács Barnabás (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
2526. Csötönyi Jázmin Mia (TARR KSC Szekszárd/A) 0 9
2527. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 0 9
2528. Patonai Kálmán (Pityke KSE) 0 9
2529. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 9
2530. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 11
2531. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 13
2532. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 15
2533. Pergely Zoé (Várpalota Gepárdok) 0 12
2534. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U11/C) 0 12
2535. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 8
2536. Bense Lili (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 14
2537. Baji Zsolt (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
2538. Megyeri Vanda (CEKK) 0 6
2539. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 0 16
2540. Kovács Ádám (MEAFC Kossuth U11) 0 6
2541. Esztergomi Ruben (NYKK Eötvös U11/B) 0 6
2542. Miklós Áron (Monok SE) 0 6
2543. Göndör Jessica (Erdért Szűcs) 0 12
2544. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 0 14
2545. Lipták Lőrinc (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 10
2546. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0 12
2547. Szolnoki Roland (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
2548. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
2549. Kiss Márton (Szolnoki Viperák) 0 13
2550. Mitrovic Aleksa (Budapesti Honvéd SE/B) 0 11
2551. Tapasztó Anna (Békéscsabai KK) 0 9
2552. Ilyés Gábor (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
2553. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0 14
2554. Tallmayer Amira (Török Sasfiókák) 0 14
2555. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0 14
2556. Harkó Lili (Törekvés Törpicúrok) 0 7
2557. Kasza Gréta Mira (Kéksárga Okapik) 0 7
2558. Orsós Honorka Krisztina (Gyakorlós Törpék) 0 14
2559. Heé Alexandra Léna (Korányis Zsiráfok) 0 14
2560. Dávid Csongor Miron (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2561. Tóth Max (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
2562. Turula Dominik (KASI/C) 0 12
2563. Baráth Boglárka (Szent István Király/A - Ajka) 0 12
2564. Németh Laura Sára (Villámló Kovácsok) 0 12
2565. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 0 12
2566. Csontos Gábriel (SZKHSE U11) 0 15
2567. Somodi Kornél Alexander (Erdért Szűcs) 0 15
2568. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 5
2569. Fehér Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 10
2570. Pintér Mihály (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 5
2571. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U11) 0 5
2572. Bodnár Hanga (ICT Pilots Bicske) 0 10
2573. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/A) 0 10
2574. Maincz Olivér (Körmendi Törpördögök/B) 0 10
2575. Szilágyi Zsófia Szilvia (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 13
2576. Dányi Simon (Mezőberényi KK Vegyes) 0 13
2577. Badak Amarilla (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 13
2578. Harmat Zsófia (Kanizsai Mókusok) 0 16
2579. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 16
2580. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 0 8
2581. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 0 8
2582. Dallos Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 0 8
2583. Hajas Dorka (Hunyadis Darazsak) 0 8
2584. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE/B) 0 8
2585. Halupka Máté (EKE U11) 0 16
2586. Eszterle Zita (BSC Lány) 0 16
2587. Sziládi Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 11
2588. Márton-Hoffmann Péter (DKKA Minyonok) 0 11
2589. Herling Olívia (Kaszás Mini Boszik) 0 11
2590. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 0 14
2591. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 0 14
2592. Priszinger Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 14
2593. Papp Linett (Kéksárga Okapik) 0 14
2594. Maurer Olivér Mátyás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 14
2595. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
2596. Balla Lilianna (Budafoki Ebihalak) 0 9
2597. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/A) 0 15
2598. Sipos Sára Kata (RICSILLA) 0 12
2599. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0 6
2600. Turi Barnabás (MAFC Farkasrét) 0 6
2601. Kamarás Flóra (PaSa Csillagai) 0 9
2602. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 6
2603. Németh Rella (Deákos Darazsak) 0 9
2604. Pintér Zsombor Ádám (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 6
2605. Hegedűs Hanga (KLKS Homoktövis) 0 12
2606. Magyar Dávid (Gyáli BKSE Apródok) 0 6
2607. Tóth Zsombor Noah (Cívis KK Jaguárok) 0 9
2608. Papp Nilla (Marcali Szürkefarkasok) 0 6
2609. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 0 9
2610. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 0 13
2611. Anka Dániel (KASI/B) 0 10
2612. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 0 10
2613. Bikki-Petró Pálma (DVTK Akadémia/B) 0 10
2614. Weisz Ádám (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 10
2615. Illés Dániel (Szent István Király/A - Ajka) 0 10
2616. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0 10
2617. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 0 14
2618. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 14
2619. Szládik Bence (FTSI Platán Iskola) 0 14
2620. Balázsi Nimród (SZKHSE U11) 0 7
2621. Fenyvesi Zalán Bendegúz (Gyáli BKSE Apródok) 0 14
2622. Kiss-Torma Sára (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 14
2623. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 0 14
2624. Patai Hanna (KKC Mátyás) 0 7
2625. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 14
2626. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 7
2627. Szalai Zsolt Hunor (BSC Fiú) 0 11
2628. Tápai Botond Levente (Százhalombattai KSE/B) 0 11
2629. Bátky Dániel (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 11
2630. Szilágyi Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 11
2631. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 0 12
2632. Molnár-Héricz Márton (Szegedi Mókusok) 0 12
2633. Ádám Diana Cintia (Csepel Basket) 0 8
2634. Varga Dóra (Százhalombattai KSE/A) 0 8
2635. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 8
2636. Kapusi Nimród Sándor (KLKS Szomód) 0 12
2637. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0 12
2638. Dancsi Róza (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2639. Varga Olivér Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 0 12
2640. Pum Kornél (Pomázi Pumák) 0 12
2641. Horváth Örs (Fűzfői AK) 0 8
2642. Fodor Izabella (Fót SE Leány/A) 0 8
2643. Nagy Ádám (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
2644. Balla Dániel Dezső (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 13
2645. Puskel-Valnerovicz Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 0 13
2646. Kovács Nóra Kincső (Csípős Darazsak) 0 13
2647. Molnár Katalin (KASI/C) 0 9
2648. Horváth Lili (Deákos Darazsak) 0 9
2649. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 0 9
2650. Szedenics Richárd (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 14
2651. Terjéki Bálint (Zuglói Sasok Herman) 0 14
2652. Platthy Lilla (KLKS Homoktövis) 0 14
2653. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U11) 0 14
2654. Papp Noémi Lorella (Cívis KK TK Macskák) 0 10
2655. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 10
2656. Kunner Csongor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 10
2657. Bálint Soma (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 10
2658. Domián Tímea (Zuglói Sasok) 0 5
2659. Böjti Alexa (Zalaegerszegi KTE) 0 10
2660. Párkány-Simon Áron (Pomázi Pumák) 0 10
2661. Szántó Anna Bella (Záhonyi Zsiráfok) 0 10
2662. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 10
2663. Koczkás Kolos János (SZKHSE U11) 0 5
2664. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U11) 0 16
2665. Környei Dóra (Kanizsai Mókusok) 0 16
2666. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U11) 0 16
2667. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
2668. Demku-Szűcs Diána (CEKK) 0 16
2669. Boros Milán (Sólyomfiókák) 0 11
2670. Richter Liliana (Dorozsmai Darvak) 0 11
2671. Borga Levente Imre (Sláger U-11) 0 11
2672. Mosonyi Gréti (Százhalombattai KSE/B) 0 6
2673. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 6
2674. Barabás Lelle Sára (Cívis KK TK Macskák) 0 12
2675. Pál Zoé (Harcos Darazsak) 0 12
2676. Májkel Viktória (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 12
2677. Náray Bálint Miklós (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 12
2678. Szigeti Noel Bálint (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 6
2679. Repka Zalán (DKKA Darazsak) 0 6
2680. Bocsó Bálint (EKE U11) 0 12
2681. Zámbó Zénó (NKA Pécs fiú U11/B) 0 12
2682. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 6
2683. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 12
2684. Juhász Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 14
2685. Pusztai Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 0 14
2686. Garadnay Mór Zsombor (Keresztúri SE) 0 14
2687. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0 14
2688. Farkas Zselyke (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 7
2689. Lőrincz Hanna (RICSILLA) 0 14
2690. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 7
2691. Sándor István Olivér (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 14
2692. Szabó Zalán István (Vásárhelyi Tigrisek) 0 14
2693. Szűcs Viktória Ditta (Gyáli BKSE Apródok) 0 7
2694. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0 7
2695. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 14
2696. Nagy Amanda (Vasas Amazonok) 0 15
2697. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0 8
2698. Behacker Adél (ICT Pilots Bicske) 0 8
2699. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0 8
2700. Khaldi Amir Denisz (Sólyomfiókák) 0 8
2701. Bokor Sára Rozália (BL Basket SE) 0 8
2702. Farkas Attila Márk (KLKS Homoktövis) 0 16
2703. Mihály Hunor (Lehel Kosársuli U11) 0 16
2704. Svyshcho Denys (BC Uzhgorod) 0 8
2705. Dragovácz Elena Anna (NKA Pécs U11 Leány) 0 8
2706. Győri Gergő (BSC Pandák) 0 9
2707. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 0 9
2708. Szász Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 9
2709. Dovhinka Anna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 10
2710. Halmágyi Ben (AF-Velencei Csukák) 0 10
2711. Zhang Chuyu (Vasas Akadémia U10) 0 10
2712. Makara Dmytro (BC Uzhgorod) 0 10
2713. Csongvai Bálint (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
2714. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0 10
2715. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0 10
2716. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 10
2717. Nagy Mátyás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 11
2718. Bolvári Gréta (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 11
2719. Mondai Benett (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 12
2720. Laczi Boglárka (DKKA Minyonok) 0 12
2721. Boros Balázs (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 12
2722. Szemerei Lili Szimonetta (DKKA Vezérek) 0 12
2723. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 12
2724. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 12
2725. Tasi Ata (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 13
2726. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE/A) 0 13
2727. Bolla Boglárka Luca (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 13
2728. Topor Ádám (Monor SE/A) 0 13
2729. Mód Zsombor (ESMTK - TF - JAK U11) 0 14
2730. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 14
2731. Kecskés Alicia Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 14
2732. Csorba Pál (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2733. Bozsó Barnabás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 14
2734. Dömölki Izabella (Szentgáli Sünik) 0 14
2735. Berczelly Barnabás (Ziccer Bocsok) 0 14
2736. Dömötör Dániel (KASI/D) 0 15
2737. Papp Benedek (BSC Pandák) 0 16
2738. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 16
2739. Rapp Liza (NKA Pécs U11 Leány) 0 16
2740. Tücsök-Kádár Botond (DKKA Ugrómókusok) 0 16
2741. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 8
2742. Vágó Zalán (Tószegi Tigrisek) 0 8
2743. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 0 5
2744. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 16
2745. Pester Miklós (Újpest-MT/B) 0 6
2746. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 0 7
2747. Várady Máté (Németvölgyi Bocsok) 0 6
2748. Dombi Zoltán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 12
2749. Szárnyas Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 6
2750. Szabó Hunor Bence (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 5
2751. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0 10
2752. Györfi Ábel (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 9
2753. Újfalusi Zétény (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 16
2754. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
2755. Jánosi Benedek (Pilis Basket) 0 10
2756. Szokoly Zita (Kanizsai Mókusok) 0 11
2757. Temesvári Marcell (BSC Pandák) 0 9
2758. Sőti Heléna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 14
2759. Tóth Hédi (Szegedi Mókusok) 0 12
2760. Hajnal Ákos (Budapesti Honvéd SE/B) 0 8
2761. Klinszky-Nagy Annaróza (DKKA Tigrisek) 0 11
2762. Szőke Áron Bertalan (Kőbányai Darazsak/B) 0 6
2763. Izer Zoltán (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 14
2764. Kovács Laura Hanna (NKA Pécs U11 Leány) 0 6
2765. Fehér Virág (Fót SE Leány/A) 0 16
2766. Mészáros Mia (Lackneros Darazsak) 0 12
2767. Varga Simon István (Sláger U-11) 0 12
2768. Fejszés Maja (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 14
2769. Csontos Balázs Ábel (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 12
2770. Boda Botond (KASI/A) 0 6
2771. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 0 16
2772. Zölei Gergő (Hévíz SK - U11) 0 10
2773. Tóth Márton (MEAFC Csibészek) 0 8
2774. Borsos Laura (Kaszás KisBoszik) 0 8
2775. Varga Áron Gyula (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 6
2776. Steiner Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 13
2777. Győző Zalán (Monor SE/A) 0 11
2778. Czirkusz Julianna (Ziccer Bocsok) 0 12
2779. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 0 14
2780. Peti Boróka (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2781. Poth Máté (KASI/B) 0 6
2782. Kelemen Benett (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 5
2783. Kolos Andrea (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 13
2784. Pálfalvi Maja (CEKK Cegléd UP) 0 13
2785. Jung Ádám (EKE U11) 0 5
2786. Dobák Zsófi (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 11
2787. Takács Nóra (DVTK Miskolc) 0 8
2788. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 0 6
2789. Deli Noel Zoltán (Monor SE/B) 0 8
2790. Kubanek Victoria (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 9
2791. Lasancz Zádor (Szegedi Mókusok) 0 6
2792. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 0 10
2793. Vass Léna (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 5
2794. Losonczy Hanna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 9
2795. Kovács Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0 10
2796. Pöstényi-Barna Izabella (DVTK Tiszaújváros) 0 8
2797. Gémesi Nikolasz Krisztián (Nádor Tigrisek) 0 10
2798. Dorogi Csenge (KS Szeged Vadmacskák) 0 16
2799. Vajda-Alexi Domos (Radobasket Oroszlánok/A) 0 14
2800. Csapó Anna (KKC Hetény) 0 14
2801. Takács Mira (KKC Mátyás) 0 14
2802. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 0 14
2803. Makkos Máté Olivér (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 14
2804. Cucu Alexandra (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 13
2805. Mezriczky Máté (KASI/D) 0 13
2806. Heszeg Maja (KLKS Szomód) 0 13
2807. Kollmann Barnabás (BLF Kenguruk) 0 12
2808. Horváth Botond (Szent István Király/B - Ajka) 0 12
2809. Rédei Vencel (FKE kenguruk) 0 12
2810. Beke Anna Ilona (ESMTK - TF - JAK U11) 0 12
2811. Varga Melánia (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
2812. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 0 11
2813. Mózes Jonatán András (Cívis KK TK Rakéták) 0 11
2814. Frank Léna (Fűzfői AK) 0 11
2815. Herold Maja (Villámló Kovácsok) 0 11
2816. Petrilla Gréta Anna (Kaszás Mini Boszik) 0 11
2817. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 0 11
2818. Világi-Kollár Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 0 10
2819. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 10
2820. Horváth Márk (DKKA Ugrómókusok) 0 10
2821. Kauba Máté (Keresztúri SE) 0 10
2822. Dohar Márton (BSC Pingvinek) 0 10
2823. Fejes Ákos (Vásárhelyi Tigrisek) 0 10
2824. Chertite David Luis (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 10
2825. Berta Gergely Zoltán (Szentesi KK) 0 10
2826. Jancsó Barnabás (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 10
2827. Majsa Levente (Deákos Darazsak) 0 9
2828. Melich Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0 9
2829. Soós Áron (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 9
2830. Agyagási Péter (Egri Kék Oroszlánok) 0 9
2831. Iacob Sofia Anais (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 9
2832. Orsolya Dávid (Szentgáli Sünik) 0 8
2833. Keresztesi Noé Gergő (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 16
2834. Molnár Róbert (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
2835. Király Botond (Csepel Basket) 0 8
2836. Gregus Huba (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
2837. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 8
2838. Hetei Kende Zsombor (BSC Pandák) 0 8
2839. Kordó Zénó Nimród (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
2840. Nagy Dániel (Marcali Szürkefarkasok) 0 8
2841. Rózsás Bence (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 15
2842. Bíró Zselyke (KKC Hetény) 0 15
2843. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 15
2844. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 14
2845. Kálmán Levente (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
2846. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 0 14
2847. Piski Barnabás (Pilis Basket) 0 7
2848. Pokoraczki András Péter (NYKK Eötvös U11/B) 0 7
2849. Tratyik Levente Miklós (Marcali Szürkefarkasok) 0 7
2850. Szabó Apolka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 7
2851. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 7
2852. Bácsa Botond (Sláger U-11) 0 7
2853. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 14
2854. Horváth Bence (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 14
2855. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0 14
2856. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 0 14
2857. Bakos Anna Boglárka (Kaszás KisBoszik) 0 13
2858. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 13
2859. Légrádi Zsófia (Várpalota Gepárdok) 0 13
2860. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 13
2861. Roszkos Márton Gábor (Nádor Tigrisek) 0 12
2862. Horváth Olivér (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 6
2863. Kinter Alíz Rita (Németvölgyi Bocsok) 0 6
2864. Kovács Lotti (DVTK Miskolc) 0 6
2865. Varga Gréta Nilla (Gödöllői Sport Klub) 0 6
2866. Ballai Dorina (Feketés Darazsak) 0 6
2867. Goldner Zara Viktória (BLF Kenguruk) 0 12
2868. Mácsai Rebeka (Harcos Darazsak) 0 6
2869. Várkonyi Benedek (BLF Bolhák) 0 6
2870. Szarvas Alíz (Villámló Tigrisek) 0 12
2871. Mező Marcell (NYKK Eötvös U11/B) 0 6
2872. Árpádi Benett (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 6
2873. Szepesi Csongor (Tapolcai Minimanók) 0 12
2874. Nagy Kristóf (Karcagi SE Prérikacsák) 0 12
2875. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
2876. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. Iskola) 0 12
2877. Lakatos Rudolf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 6
2878. Unyi Botond Attila (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 6
2879. Kele Áron (GYKSE Szekszárd) 0 6
2880. Morhul Ivav (BC Uzhgorod) 0 6
2881. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 0 12
2882. Varga László Áron (Kerepesi VSE) 0 12
2883. Simon Anissza (Várpalota Gepárdok) 0 11
2884. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 0 11
2885. Fenyvesi Rebeka (KKC Hetény) 0 11
2886. Kis Endre Nándor (FTSI József A. Iskola) 0 16
2887. Kanizsai Száva (KS Szeged Vadmacskák) 0 10
2888. Farkas Brúnó Balázs (MAFC Farkasrét) 0 5
2889. Nyakó Levente (Gödöllői Sport Klub) 0 5
2890. Balogh Dániel (RICSILLA) 0 10
2891. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0 10
2892. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 5
2893. Varga Eszter (TFSE) 0 5
2894. Déri Tamás (BasketBaja SE) 0 5
2895. Seder László (NYKK Eötvös U11/B) 0 5
2896. Kalauz Emma (VESC U11) 0 10
2897. Nagy Vivien (PSE Párducok) 0 10
2898. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét) 0 5
2899. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 10
2900. Szabó Marcell (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 14
2901. György Lili (Monor SE/B) 0 14
2902. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 14
2903. Puskorics Bori (KWBC Körmend) 0 14
2904. Kolumbán Levente (BLF Kenguruk) 0 14
2905. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 0 14
2906. Fülöp Attila Máté (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 14
2907. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 14
2908. Gonda Kinga (Budafoki Bolhák) 0 9
2909. Csontos Tamara (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 9
2910. Némedi-Varga Bence (Budafoki Bolhák) 0 9
2911. Makai Ádám Péter (Szolnoki Viperák) 0 9
2912. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 13
2913. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 0 13
2914. Takáts Márton (Malév Kobrák) 0 13
2915. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 8
2916. Besenyei Roland (Pityke KSE) 0 8
2917. Steigerwald-Kiss Elke Lujza (Pákozdi Kócsagok) 0 12
2918. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 0 8
2919. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 0 16
2920. Marossy Marcell (SEZE) 0 8
2921. Hamza Dávid (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 8
2922. Homan Kristóf Norbert (Kőbányai Darazsak/B) 0 16
2923. De La Barrera Abel (Vasas Akadémia U10) 0 8
2924. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 16
2925. Takács Hédi Ágnes (Pákozdi Kócsagok) 0 12
2926. Molnár Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0 8
2927. Facskó Sára Hanga (NKA Pécs U11 Leány) 0 12
2928. Barbor Zoé Luca (BSC Lány) 0 8
2929. Tóth Áron (Egri Kék Oroszlánok) 0 12
2930. Pőcze Dóra Evelin (Feketés Darazsak) 0 8
2931. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0 12
2932. Gubek Nátán Tibor (SEZE) 0 8
2933. Kása Natália Bella (TFSE) 0 8
2934. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
2935. Feil Maja Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 8
2936. Tormási Anna Veronika (KKC Hetény) 0 16
2937. Sorokolat Kyryl (BC Uzhgorod) 0 8
2938. Tóth Bence (MEAFC Basket Bulls) 0 8
2939. Siklósi Lili Panna (BSC Lány) 0 8
2940. Farkas Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 11
2941. Balogh Ádám Zalán (MVM-OSE Simbák U11) 0 11
2942. Pálfia Barnabás (BLF Bolhák) 0 11
2943. Sipos Levente (ICT Pilots Bicske) 0 11
2944. Bardóczy Atakám (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 14
2945. Papp Levente (DKKA Darazsak) 0 14
2946. Sebes Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 0 7
2947. Laczkó Kamilla Szofi (Monor SE/B) 0 14
2948. Korn Soma (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 14
2949. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 7
2950. Fekete Anna (BEAC Újbuda KA/C) 0 14
2951. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 0 14
2952. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 7
2953. Szilágyi Botond (Százhalombattai KSE/B) 0 7
2954. Dovicsin Petra Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 7
2955. Harmath Mihály (Kőbányai Darazsak/B) 0 14
2956. Tancsik Léna Katalin (Keresztúri SE) 0 10
2957. Csipes Panni (Nádor Tigrisek) 0 10
2958. Várdai Dániel (Ziccer Kistigrisek) 0 10
2959. Börzsei Alex (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 10
2960. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 10
2961. Csarankó Zsóka (Nádor Tigrisek) 0 10
2962. Kerner Lilien (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 10
2963. Szauver Emili (Feketés Darazsak) 0 10
2964. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U11) 0 10
2965. Buczkó Johanna Adél (Ziccer Kistigrisek) 0 10
2966. Almási Emma Dóra (BEAC Kapibarák) 0 10
2967. Kondor László (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 10
2968. Gerencsér Lili (Sportiskolás Lányok) 0 13
2969. Kantó Áron (CEKK Cegléd UP) 0 13
2970. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0 16
2971. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Vadmacskák) 0 16
2972. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KI) 0 16
2973. Szalai Tímea (DKKA Ugrómókusok) 0 16
2974. Somogyi Gergő (Szent István Király/A - Ajka) 0 15
2975. Máté Aliz (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
2976. Gyurkovics Zalán Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 6
2977. Mártha Richárd (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
2978. Ferenc István László (Józsefvárosi KC) 0 6
2979. Ábri Mercédesz Mária (TSK-Magiszter U11) 0 6
2980. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 0 12
2981. Fekete Zsófia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 12
2982. Trombitás Bíborka (Kaszás Mini Boszik) 0 9
2983. Bereczki Bence (PSE Párducok) 0 9
2984. Borbás Balázs (Dorozsmai Darvak) 0 6
2985. Szattner Máté (Sláger U-11) 0 12
2986. Hajdu Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 12
2987. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U11) 0 9
2988. Kocsis Lotti (KLKS Szomód) 0 12
2989. Szilágyi Liliána (Pityke KSE) 0 6
2990. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 6
2991. Zalamek Máté Levente (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 6
2992. Nagy Ferenc (GYKSE Szekszárd) 0 6
2993. Kéri Levente (Szentgáli Sünik) 0 12
2994. Zlota Zsombor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 6
2995. Kovács Hanna (Villámló Kovácsok) 0 6
2996. Árkosi-Kós Rudolf (Alba Fehérvár Cápák) 0 12
2997. Lehóczky Dominik (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 15
2998. Gerencsér Liza (Sportiskolás Lányok) 0 12
2999. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 9
3000. Jakus Hanna (Villámló Kovácsok) 0 9
3001. Zigler Dorottya (PaSa Csillagai) 0 6
3002. Matkó Denisz Ferenc (Cívis KK TK Rakéták) 0 6
3003. Botár Attila (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 6
3004. Stomp Patrik (Fót SE Fiú) 0 12
3005. Schulschi Matei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 9
3006. Arató Mirabell (Korányis Zsiráfok) 0 6
3007. Fisher Vanda (Záhonyi Zsiráfok) 0 6
3008. Szabó Panna (Budafoki Ebihalak) 0 6
3009. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 0 14
3010. Szabó Fanni (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 14
3011. Horváth Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 14
3012. Gerencsér Tamás (Monor SE/B) 0 14
3013. Németh Zalán Valentin (NKA Pécs fiú U11/B) 0 14
3014. Stănculescu Maya (Magicball Satu Mare) 0 14
3015. Boldizsár Adél (KLKS Szomód) 0 14
3016. Varga Boglárka Zsuzsanna (Monor SE/B) 0 14
3017. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 11
3018. Önder Lelle Valéria (Szentesi KK) 0 11
3019. Lukács Máté (BLF Kenguruk) 0 8
3020. Tóth Koós Dániel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3021. Varga Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 8
3022. Molnár Szofi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3023. Lehóczky Milán (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 16
3024. Németh Roland (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 8
3025. Andráskó Dávid (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3026. Csejtei Zsombor Csaba (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 8
3027. Volpert Olivér (Zuglói Sasok Herman) 0 13
3028. Tajti Zsombor (DKKA Darazsak) 0 10
3029. Schlämmer Róbert (KLKS Homoktövis) 0 5
3030. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház vegyes) 0 5
3031. Sivák Amanda Ramóna (Záhonyi Zsiráfok) 0 10
3032. Szabó Domán (Sláger U-11) 0 10
3033. Logvinov Arij (BC Uzhgorod) 0 10
3034. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 10
3035. Horváth Liza (Lackneros Darazsak) 0 5
3036. Dragos Paul (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 5
3037. Perszki Nóra (KS Szeged Vadmacskák) 0 10
3038. Burkus Olivér (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 10
3039. Szigony Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
3040. Csősz Hanna Dorottya (Szegedi Mókusok) 0 10
3041. Nicsovics Nimród (ICT Pilots Bicske) 0 10
3042. Nick Noel (Uni TSE U11 Tata) 0 10
3043. Zsíros Marcell (Szolnoki Viperák) 0 5
3044. Chrenko Hanna (SEZE) 0 12
3045. Balogh Boglárka (Kéksárga Okapik) 0 12
3046. Sztarcsek István (KASI/D) 0 12
3047. Rátky Milán Előd (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 12
3048. Batha Vilmos (BSC Pingvinek) 0 12
3049. Vadon Brigitta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 12
3050. Danyi Dorottya Gyöngyi (TF U11) 0 12
3051. Vendégh Zsófia (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 12
3052. Modok Lénárd (Dorozsmai Darvak) 0 12
3053. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 12
3054. Homola Lilla (DKKA Ugrómókusok) 0 14
3055. Agócs Tímea (Mini Talent SE) 0 14
3056. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U11) 0 14
3057. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0 7
3058. Bősze Gréta (KLKS Angoltagozatos) 0 14
3059. Hamerszki Dániel (PSE Párducok) 0 7
3060. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Tigrisek) 0 14
3061. Madarász Noel (Pákozdi Kócsagok) 0 14
3062. Horváth Márk Attila (Józsefvárosi KC) 0 7
3063. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0 7
3064. Parkánszki László (Keresztúri SE) 0 14
3065. Koppány Dorka (RICSILLA) 0 14
3066. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 7
3067. Stágel Boglárka (PaSa Csillagai) 0 7
3068. Fazakas Levente (DKKA Darazsak) 0 7
3069. Kiss Benjámin (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 7
3070. Farkas Lili (Tószegi Tigrisek) 0 7
3071. Mohácsi Leila (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3072. Fehér Milán (S&T U11) 0 9
3073. Dani-Fülöp Balázs (Budafoki Ebihalak) 0 9
3074. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 0 11
3075. Pető Zsolt (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 11
3076. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0 11
3077. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 15
3078. Kószó Gréta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 15
3079. Szaradics Dénes (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 6
3080. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 16
3081. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE/A) 0 10
3082. Matyuga Erik (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0 10
3083. Gönczör Eliza (Kozármisleny SE) 0 12
3084. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3085. Vajda Odett (SEZE) 0 6
3086. Zhang Yun Hao (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0 12
3087. Belovay Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 16
3088. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0 8
3089. Beregszászi Boróka (Fót SE Leány/A) 0 6
3090. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U11) 0 6
3091. Láng Marcell (MAFC Farkasrét) 0 6
3092. Eőri Natasa (Feketés Darazsak) 0 6
3093. Németh Márk (Békéscsabai KK) 0 8
3094. Vajna Alisha (Gödöllői Sport Klub) 0 14
3095. Juhász Nimród (FTSI Platán Iskola) 0 8
3096. Oláh Boglárka (Zalaegerszegi KTE) 0 6
3097. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 0 14
3098. Szabó Evelin (Deákos Darazsak) 0 12
3099. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 0 12
3100. Török Dávid (Fűzfői AK) 0 6
3101. Deli Márton István (Körmendi Törpördögök/A) 0 14
3102. Ákossy Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 6
3103. Farkas Bogáta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3104. Barcsik Panna (KLKS Szomód) 0 14
3105. Veres Boglárka (Korányis Zsiráfok) 0 10
3106. Zsigmond Natália (Szent István Király/B - Ajka) 0 12
3107. Molnár József (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 10
3108. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 0 6
3109. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U11) 0 14
3110. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 0 16
3111. Dajcs Anita (Feketés Darazsak) 0 12
3112. Acimov Hana (Nádor Tigrisek) 0 6
3113. Pálhegyi Luca (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 14
3114. Kovács Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 10
3115. Benkő Zalán (Erdért Szűcs) 0 14
3116. Potkonjak Mia (Szegedi Mókusok) 0 6
3117. Géczi Hédi (Cívis KK TK Macskák) 0 10
3118. Sztarcsek Lili (Gyakorlós Törpék) 0 10
3119. Barna Réka Petra (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3120. Lázár Hanna Zoé (Budafoki Bolhák) 0 6
3121. Tahirák Balázs (KLKS Homoktövis) 0 10
3122. Kirs Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 16
3123. Szántai Lili (DVTK Miskolc) 0 6
3124. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
3125. Szélpál Eliza (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 12
3126. Strorigel Roland (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 12
3127. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0 12
3128. Pál Natasa (Harcos Darazsak) 0 10
3129. Szabó Olivér Márton (DKKA Minyonok) 0 15
3130. Kanizsai Alex (Tapolcai Minimanók) 0 13
3131. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 0 11
3132. Svorcz Maja (KKC Hetény) 0 11
3133. Imre Máté (KASI/D) 0 11
3134. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 9
3135. Palya Milán (Szolnoki Viperák) 0 9
3136. Hadvári Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 16
3137. Vidovenyecz Levente (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
3138. Nagypál Márton (DKKA Ördögök) 0 14
3139. Németh Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 7
3140. Kis Nóra (Villámló Tigrisek) 0 7
3141. Balogh Barnabás (Szegedi Mókusok) 0 7
3142. Varga Maja (TARR KSC Szekszárd/A) 0 7
3143. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0 14
3144. Oparnicza Zorka (Kanizsai Mókusok) 0 7
3145. Horváth-Szőke Vendel (Szentesi KK) 0 7
3146. Füzy Alex Gergely (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 7
3147. Szakál Marcell (Pákozdi Kócsagok) 0 14
3148. Késmárki Olivér (KLKS Homoktövis) 0 12
3149. Zsilovics Szimonetta (FKE kenguruk) 0 12
3150. Miklós Bence (MEAFC Basket Bulls) 0 12
3151. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 0 12
3152. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 0 12
3153. Szekér Adél Klaudia (KWBC Körmend) 0 12
3154. Szokoly Júlia Róza (Nádor Tigrisek) 0 12
3155. Fleck Fanni Jázmin (Szúrós Darazsak) 0 5
3156. Balogh Zorán (TSK-Magiszter U11) 0 10
3157. Farkas Ábel (KASI/C) 0 5
3158. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 5
3159. Vörös Vivien (Keresztúri SE) 0 10
3160. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Iskola) 0 10
3161. Dandé Péter (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 5
3162. Marton Adél Hanna (DKKA Ördögök) 0 10
3163. Horváth-Majoros Ádám Pál (Fót SE Fiú) 0 5
3164. Ribiánszky Anna Júlia (PaSa Csillagai) 0 5
3165. Lengyel Ákos Péter (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 15
3166. Pálmai Máté (Kozármisleny SE) 0 5
3167. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0 5
3168. Virág Dániel Attila (Cívis KK TK Rakéták) 0 5
3169. Polyák Panna (Korányis Zsiráfok) 0 10
3170. Makula Milán László (Marcali Szürkefarkasok) 0 5
3171. Kelemen Ivor (DKKA Vezérek) 0 10
3172. Varga-Bene Emília (FTSI Platán Iskola) 0 5
3173. Epress Tihamér (PSE Párducok) 0 10
3174. Dobi Kende (MEAFC Basket Bulls) 0 10
3175. Elek Dorka (Csípős Darazsak) 0 10
3176. Nagy Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 8
3177. Bódis Botond (Gyáli BKSE Apródok) 0 8
3178. Hernádi Erik (KASI/D) 0 8
3179. Varga Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3180. Deme Bíborka Borbála (Kécskei Vidrák) 0 8
3181. Czégény Gergő Zoltán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 8
3182. Tkácsik Angelika Lejla (Erdért Szűcs) 0 16
3183. Kaiser Konrád (NKA Pécs fiú U11/B) 0 8
3184. Palotai Kincső (Záhonyi Zsiráfok) 0 8
3185. Kosztolányi András Gergely (SZKHSE U11) 0 11
3186. Nagy-Somfai Patrik (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 11
3187. Rajkai Bence (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 11
3188. Szemerei Levente Kevin (DKKA Vezérek) 0 11
3189. Térpál Alicia (Gödi SE Vadmacskák) 0 11
3190. Kékesi Zsófia (Korányis Zsiráfok) 0 11
3191. Juhász Levente (FTSI Platán Iskola) 0 14
3192. Márton Emma Valéria (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 9
3193. Molnár Tamás (KASI/C) 0 6
3194. Csik Levente (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 6
3195. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 0 9
3196. Kondor Dániel (Vasas Akadémia U10) 0 6
3197. Forstner Tamás Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 6
3198. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE/A) 0 9
3199. Paksi Dorottya Anna (BSC Csajszik) 0 6
3200. Hack Barbara (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 6
3201. Fazekas Levente (Újpest-MT/B) 0 6
3202. Dankó Imre (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
3203. Kovács Martin (Százhalombattai KSE/B) 0 6
3204. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 0 15
3205. Kramlik Aida (DKKA Tigrisek) 0 9
3206. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U11) 0 9
3207. Kamarás Kála Léna (Tapolcai Oroszlánok) 0 12
3208. Czira Viktor Levente (Békési Kis Gladiátorok) 0 6
3209. Matusz Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3210. Nagy Péter Arnold (MVM-OSE Simbák U11) 0 6
3211. Nagy Krisztián (Szolnoki Viperák) 0 6
3212. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0 6
3213. Cojocaru Marc Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 6
3214. Németh Lilien (RICSILLA) 0 13
3215. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 0 13
3216. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 0 13
3217. Kóródi Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 10
3218. Rákó Lara Hanna (Cívis KK TK Macskák) 0 10
3219. Vertetits Ádám (Gödöllői Sport Klub) 0 10
3220. Kóró Barbara Dorina (SEZE) 0 10
3221. Avar Ámon Adrián (Marcali Szürkefarkasok) 0 7
3222. Kobzos Csenge Hedvig (AF-Velencei Csukák) 0 14
3223. Rácz Barnabás (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 7
3224. Mardirosz Dorka (Villámló Tigrisek) 0 7
3225. Esztergályos Amália Szófia (Kerepesi VSE) 0 7
3226. Schuller Nella Barbara (PSE Párducok) 0 14
3227. László Karina Nóra (PSE Párducok) 0 7
3228. Botka Bendegúz (DKKA Ördögök) 0 14
3229. Vass Mirabell (Záhonyi Zsiráfok) 0 14
3230. Kálmán Zejna (DKKA Ugrómókusok) 0 11
3231. Szántó Liliána (Villámló Tigrisek) 0 11
3232. Bognár Angéla (Dunaharaszti MTK leány) 0 15
3233. Iván Lilien Bella (DKKA Tigrisek) 0 12
3234. Bianki Barbara Flóra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3235. Zelovics Adél (Várpalota Gepárdok) 0 8
3236. Balázs Noel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
3237. Háda Lilla (Záhonyi Zsiráfok) 0 8
3238. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 0 12
3239. Aguilera Batta Kamila (Csepel Basket) 0 8
3240. Gere Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 8
3241. Komódi Milán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 8
3242. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Törpék) 0 12
3243. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3244. Tompa-Bálint Zselyke (Gyáli BKSE Apródok) 0 13
3245. Fodor Vince (Budafoki Ebihalak) 0 13
3246. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 0 9
3247. Tóth Tomor (Szegedi Mókusok) 0 14
3248. Szili-Kis Benedek (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 14
3249. Haraszti Olivér Flórián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 10
3250. Tóth Róbert (Szolnoki Viperák) 0 5
3251. Leiter Flóra (Cívis KK TK Macskák) 0 5
3252. Tóth Léna Kata (Tószegi Tigrisek) 0 5
3253. Bárányos Zalán (BLF Bolhák) 0 5
3254. Tóth Adelina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 5
3255. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 5
3256. Schwahofer Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 5
3257. Tóth Miron László (Dorozsmai Darvak) 0 5
3258. Horváth Ákos (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 5
3259. Torma Zsombor (Tapolcai Minimanók) 0 10
3260. Sallay Zselyke Mária (Százhalombattai KSE/B) 0 5
3261. Zapala Sophia Agnes (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 11
3262. Simon Dorka (Zalaegerszegi KTE) 0 6
3263. Nagy-Molnár Flóra (Fót SE Leány/A) 0 6
3264. Bagoly Elena (Újfehértói Sportklub) 0 6
3265. Erős Máté (Egri Kék Oroszlánok) 0 6
3266. Pásztor Csaba (FTSI József A. Iskola) 0 12
3267. Bántay Sára (VESC U11) 0 6
3268. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0 12
3269. Jávorka Csaba Atilla (Keresztúri SE) 0 7
3270. Zsipi Mónika (DVTK Tiszaújváros) 0 14
3271. Szűcs Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 7
3272. Bányavári Soma (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 8
3273. Móricz Vilmos Gergely (NKA Pécs fiú U11/B) 0 8
3274. Nguyen Hung Gellért (BL Basket SE) 0 8
3275. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 8
3276. Buza Alex István (FTSI József A. Iskola) 0 10
3277. Nagy Alexander Szilárd (Józsefvárosi KC) 0 10
3278. Palkovics Norbert (Hévíz SK - U11) 0 10
3279. Patonai Bence (Pityke KSE) 0 10
3280. Répássy Áron (MEAFC Basket Bulls) 0 10
3281. Erős Hanna (KWBC Körmend) 0 12
3282. Abu Shlal Jumanah (Józsefvárosi KC) 0 12
3283. Nagy István (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 10
3284. Zanykó Konrád József (Monok SE) 0 7
3285. Budenszki Márk Péter (Ziccer Kistigrisek) 0 8
3286. Fehér Eszter (Villámló Kovácsok) 0 9
3287. Nagy András Medárd (Gödi SE Gödények) 0 8
3288. Isvanca Vlad (Kőbányai Darazsak/B) 0 6
3289. Balogh Kármen (TSK-Magiszter U11) 0 6
3290. Varga Gerzson (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 5
3291. Nádró Zoltán Ezékiel (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 6
3292. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U11) 0 10
3293. Vas László (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
teljes ranglisták >>

Kétpontos dobások - ÁTLAG (min. 5 meccs)

P. Név Csapat Érték (db) M.
1. Juhász Ádám (Csepel Basket) 15.5 14
2. Óvári Áron Mór (Szent István Király/A - Ajka) 15.38 16
3. Szabó-Haklits Patrik (RICSILLA) 15.25 12
4. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 14.06 16
5. Vincz Ábel (DKKA Ugrómókusok) 13.5 16
6. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 12.64 14
7. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 12.29 14
8. Gáll Bence Milán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 12.13 8
9. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 11.4 10
10. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 11.31 16
11. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 11.19 16
12. Ágner Hanga (Várpalota Gepárdok) 11.17 12
13. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Tigrisek) 10.56 16
14. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Alfák) 10.5 16
15. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 10.5 16
16. Kertész Lilla (Cívis KK Fehértigrisek) 10.5 16
17. Kulacs Mária (Villámló Kovácsok) 10.25 12
18. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 10.2 10
19. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 10.06 16
20. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/C) 9.75 8
21. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 9.63 16
22. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 9.57 14
23. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 9.43 14
24. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 9.42 12
25. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 9.4 10
26. Horváth Patrik (KASI/A) 9.31 16
27. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 9.13 16
28. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 9.13 16
29. Dancs Marcell (DKKA Ugrómókusok) 9.12 16
30. Bilics Péter (Százhalombattai KSE/A) 8.79 14
31. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 8.69 16
32. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 8.64 14
33. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 8.57 14
34. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 8.56 16
35. Hózensteiner Maja (Kanizsai Mókusok) 8.44 16
36. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 8.36 14
37. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 8.33 12
38. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 8.25 16
39. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 8.21 14
40. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 8.19 16
41. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/C) 8.17 12
42. Katona Blanka (KKC Mátyás) 8.15 13
43. Gelicz Gergő (KASI/A) 8.06 16
44. Haidu-Mare Kristóf (Magicball Satu Mare) 8 14
45. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 8 16
46. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 7.92 12
47. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 7.88 16
48. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 7.87 15
49. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 7.86 14
50. Bíró Loretta Léna (BSC Lány) 7.86 14
51. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Grosics) 7.77 17
52. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 7.75 16
53. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs u11 fiú) 7.75 12
54. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 7.71 14
55. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U11) 7.69 16
56. Somi Miron (KASI/A) 7.63 16
57. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 7.63 16
58. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 7.59 17
59. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 7.47 17
60. Márton Bernát (Pityke KSE) 7.43 14
61. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 7.38 16
62. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 7.33 12
63. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 7.31 16
64. Dzsida Vince (SZKHSE U11) 7.27 15
65. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 7.2 15
66. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA) 7.19 16
67. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 7.19 16
68. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 7.17 6
69. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 7.14 14
70. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U11 Leány) 7.1 10
71. Kenedli Patrik (BSC Pingvinek) 7.1 10
72. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 7.07 14
73. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 7.06 16
74. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 7.06 16
75. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 7 9
76. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod) 7 12
77. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11 fiú) 7 16
78. Szabó Lili (SEZE) 7 16
79. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 7 16
80. Jutasi Maja (BSC Lány) 7 14
81. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 6.94 16
82. Vida-Szabó Fanni (KKC Hetény) 6.94 16
83. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 6.93 14
84. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 6.92 12
85. Imre László (Kécskei Vidrák) 6.92 12
86. Antal Zétény (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 6.86 7
87. Házy Leó (FKE kenguruk) 6.83 12
88. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 6.81 16
89. Lukács Márk (Gyáli BKSE Apródok) 6.81 16
90. Vancsics Dániel Gábor (BSC Pandák) 6.81 16
91. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 6.75 16
92. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 6.7 10
93. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 6.69 16
94. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 6.69 16
95. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 6.69 16
96. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 6.67 15
97. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 6.67 9
98. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 6.64 14
99. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 6.63 16
100. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KI) 6.57 14
101. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 6.57 14
102. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 6.5 14
103. Varga Dominik (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 6.44 16
104. Letenyei Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 6.44 16
105. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 6.42 12
106. Kapusy Domonkos (Uni TSE U11 Tata) 6.42 12
107. Hajdu Enikő (NKA Pécs U11 Leány) 6.42 12
108. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 6.33 6
109. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 6.33 12
110. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 6.3 10
111. Dudás Noel (BL Basket SE) 6.29 14
112. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 6.27 11
113. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 6.25 12
114. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 6.25 12
115. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 6.21 14
116. Kriszt Cili (Pécsi VSK Leány) 6.19 16
117. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 6.19 16
118. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 6.19 16
119. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 6.17 12
120. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 6.14 14
121. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 6.13 15
122. Horváth Alina Amira (Gödi SE Vadmacskák) 6.13 16
123. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 6.13 16
124. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 6.08 12
125. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 6.08 13
126. László Botond (Tószegi Tigrisek) 6.06 16
127. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 6 12
128. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 6 12
129. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 6 16
130. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 6 11
131. Forrás Alexander (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.93 14
132. Vleskó Márton András (Nádor Tigrisek) 5.93 14
133. Kovács Kornél (Monor SE/A) 5.92 13
134. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 5.92 12
135. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 5.89 9
136. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 5.88 16
137. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 5.88 16
138. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 5.86 14
139. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/A) 5.85 26
140. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 5.82 17
141. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 5.82 11
142. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 5.81 16
143. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 5.8 15
144. Biró Márk (NKA Pécs U11/C) 5.79 14
145. Erős Zalán (EKE U11) 5.79 14
146. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 5.75 16
147. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 5.75 16
148. Kacsó Áron (BKG AKADÉMIA U11) 5.75 12
149. Forrás-Nagy Jente (Villámló Kovácsok) 5.75 12
150. Graja Aisha (Sportiskolás Lányok) 5.71 14
151. Berkes Áron (Keresztúri SE) 5.71 14
152. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 5.71 14
153. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 5.69 16
154. Szili Kristóf (DKKA Ugrómókusok) 5.69 16
155. Szabó Marcell (Deákos Darazsak) 5.67 12
156. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 5.67 6
157. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 5.64 14
158. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 5.64 14
159. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 5.64 14
160. Imre Dávid (KASI/D) 5.62 13
161. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 5.6 15
162. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 5.58 12
163. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club U11/B) 5.58 12
164. Kertész Panna (Csata Garfield) 5.56 16
165. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 5.54 13
166. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 5.53 15
167. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 5.53 17
168. Serbán Sára (NYÍKSE Tűzvirágok) 5.5 14
169. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 5.5 16
170. Hobok Bercel (Tapolcai Szöcskék) 5.5 16
171. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 5.5 6
172. Varga-Opre Gergő (Cívis KK KisTigrisek) 5.5 8
173. Magyari Ákos Attila (KASI/B) 5.5 12
174. Popan Antonia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 5.46 13
175. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 5.44 16
176. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 5.44 16
177. Mezei Lénárd Ákos (Fót SE Fiú) 5.44 16
178. Bohórquez-Benke Leonóra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 5.44 16
179. Radulovic Ekaterina (Csípős Darazsak) 5.43 14
180. Smuk Borbála (Villámló Kovácsok) 5.42 12
181. Csurgai Martin (Pityke KSE) 5.4 10
182. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 5.38 16
183. Széll Izabell (Záhonyi Zsiráfok) 5.38 8
184. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 5.38 8
185. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 5.36 14
186. Mucsi Lujza (TFSE) 5.33 12
187. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 5.31 16
188. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 5.31 16
189. Dunai Bianka (Gyakorlós Törpék) 5.31 13
190. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 5.29 14
191. Nagy Barnabás (Uni TSE U11 Tata) 5.27 11
192. Kovács Balázs (Szolnoki Viperák) 5.25 16
193. Mile Barnabás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 5.25 8
194. Vajda Árpád (Kéksárga Zsiráfok) 5.25 16
195. Réczi Patrik (FTSI Platán Iskola) 5.25 12
196. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 5.21 14
197. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 5.21 14
198. Nyers Máté (NYKK Eötvös U11/A) 5.19 16
199. Rendek Sebestyén (Monor SE/A) 5.18 11
200. Mikulás Damira (TFSE) 5.17 12
201. Siklós Marcell (MAFC Csiki) 5.17 12
202. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 5.15 13
203. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U11 Leány) 5.14 14
204. Tóth Áron (Budapesti Bikák U11) 5.14 14
205. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 5.13 16
206. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 5.11 9
207. Németh Ronen (Deákos Darazsak) 5.1 10
208. Elekes Péter (Szentesi KK) 5.08 12
209. Bősze Odett (Szentgáli Sünik) 5.08 12
210. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 5.08 13
211. Träger Tamás Péter (TFSE) 5.07 14
212. Taylor Jonatán Ben (Pomázi Pumák) 5.06 16
213. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club U11/A) 5.06 16
214. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 5 16
215. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 5 12
216. Müller Mihály (Kozármisleny SE) 5 13
217. Kovács Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 5 14
218. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U11/A) 5 16
219. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 5 12
220. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 5 15
221. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 5 16
222. Virgoncz Dávid (Dorozsmai Darvak) 5 12
223. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 5 9
224. Varga Zétény (Dombóvári Kosársuli KE/A) 5 13
225. Molnár Alex (MAFC Csiki) 5 8
226. Soltész Balázs (Sláger U-11) 5 12
227. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 5 10
228. Rétyi Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 5 13
229. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 4.94 16
230. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 4.94 16
231. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 4.94 16
232. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 4.93 14
233. Bodor Boldizsár (NKA Pécs u11 fiú) 4.93 14
234. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 4.93 14
235. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4.93 14
236. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 4.92 13
237. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 4.9 10
238. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 4.9 10
239. Vince Bence (KASI/B) 4.88 17
240. Hegedűs Ákos (SZKHSE U11) 4.88 16
241. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 4.88 16
242. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/A) 4.86 28
243. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 4.86 14
244. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 4.86 14
245. Chira Ema (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 4.85 13
246. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 4.81 16
247. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.81 16
248. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Macskák) 4.81 21
249. Székely Zénó (BSC Pandák) 4.8 10
250. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 4.8 15
251. Farkas Dorottya (BSC Lány) 4.8 15
252. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 4.75 8
253. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 4.75 16
254. Végh Zétény (Tapolcai Minimanók) 4.75 12
255. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek) 4.75 12
256. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 4.75 16
257. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 4.73 15
258. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 4.73 15
259. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.73 11
260. Hófej Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4.71 14
261. Szlotta Laura (VESC U11) 4.71 14
262. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 4.71 14
263. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4.71 14
264. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 4.68 28
265. Sütő Krisztián Károly (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.67 15
266. Kegyes Ámıin-Attila (Magicball Satu Mare) 4.67 12
267. Németh Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 4.67 12
268. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 4.67 12
269. Palánkai Anka (Vasas Bolhák) 4.67 6
270. Barcza Zsófia (Ziccer Kistigrisek) 4.64 28
271. Csávás Anna (DVTK Miskolc) 4.64 14
272. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.63 16
273. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U11) 4.63 16
274. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 4.63 16
275. Bakó Imre (FTSI Platán Iskola) 4.6 10
276. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 4.6 15
277. Csergő Dominik Valentin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4.6 10
278. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 4.58 12
279. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 4.57 14
280. Markó Levente (Pásztói SZSE-Kisördögök) 4.56 16
281. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 4.56 16
282. Majdanics Márk (EKE U11) 4.56 16
283. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 4.56 16
284. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 4.54 13
285. Farkas Nimród (Budapesti Honvéd SE/B) 4.5 10
286. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 4.5 8
287. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KI) 4.5 16
288. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 4.5 10
289. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 4.5 14
290. Magyari Rita (Uni TSE U11 Tata) 4.5 14
291. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 4.5 12
292. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 4.5 10
293. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 4.46 11
294. Kurucz Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 4.45 11
295. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 4.44 16
296. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 4.44 16
297. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok) 4.44 16
298. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.44 16
299. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 4.44 16
300. Zircher Albert (KASI/B) 4.44 16
301. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 4.43 14
302. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 4.43 14
303. Lotharidesz Áron (Budapesti Honvéd SE/B) 4.42 12
304. Rédei Márton (FKE kenguruk) 4.42 12
305. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4.41 22
306. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház vegyes) 4.4 10
307. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 4.4 10
308. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 4.38 16
309. Barta Bolivár (Nádor Tigrisek) 4.38 8
310. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 4.38 16
311. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod) 4.36 14
312. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK - U11) 4.36 14
313. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U11) 4.36 14
314. Király Adél (Békéscsabai KK) 4.36 14
315. Kecskés András (VMG DSE) 4.36 14
316. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 4.33 12
317. Buzogány Lia (Kaszás Mini Boszik) 4.33 12
318. Juhász Szintia Kinga (Lackneros Darazsak) 4.33 12
319. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 4.33 12
320. Osváth Levente (BSC Fiú) 4.33 15
321. Sprencz Bíborka (SEZE) 4.31 16
322. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U11) 4.29 7
323. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.29 14
324. Zeke Samu (MAFC Farkasrét) 4.28 18
325. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 4.27 15
326. Veszely Zétény (Szolnoki Sasok) 4.25 12
327. Kerekes Áron (Cívis KK Tigrisek) 4.25 16
328. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.25 12
329. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 4.25 16
330. Béndek Péter (Fűzfői AK) 4.25 12
331. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 4.25 8
332. Horváth Anna (Dorozsmai Darvak) 4.25 12
333. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 4.24 17
334. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 4.23 13
335. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 4.23 13
336. Horváth Máté (Szent István Király/B - Ajka) 4.21 14
337. Kósik Anna (CEKK) 4.21 14
338. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U11) 4.2 10
339. Csermák Lőrinc (MAFC Csiki) 4.2 10
340. Hardi Koppány (KASI/D) 4.2 10
341. Takács David (Zalakerámia ZTE KK/B) 4.19 21
342. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 4.19 16
343. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4.19 16
344. Burián Annabella (BEAC Újbuda KA/C) 4.18 11
345. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 4.17 12
346. Kubinszky Anna (Hunyadis Darazsak) 4.17 12
347. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 4.17 12
348. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 4.17 6
349. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.15 13
350. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 4.14 14
351. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U11) 4.14 14
352. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 4.13 15
353. Kováts Bertold (Ziccer Bocsok) 4.13 8
354. Kiss Gellért (Pásztói SZSE-Kisördögök) 4.13 16
355. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.13 16
356. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 4.13 8
357. Telekes Péter (Soproni Tigrisek SE U11/C) 4.13 8
358. Agg Maja (Lackneros Darazsak) 4.11 9
359. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4.1 10
360. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U11) 4.1 10
361. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 4.08 12
362. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.08 13
363. Szőcs Mátyás (Pilis Basket) 4.08 13
364. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 4.08 13
365. Szatmári Marcell László (CEKK Cegléd UP) 4.07 14
366. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 4.07 14
367. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 4.07 14
368. Biró Botond (EKE U11) 4.07 14
369. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 4.07 14
370. Csizmadia Izabella (Záhonyi Zsiráfok) 4.07 14
371. Baumgartner Maja Hanna (Csípős Darazsak) 4.07 15
372. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 4.06 16
373. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U11) 4.06 16
374. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 4.06 16
375. Juhász Izabella Aranka (KS Szeged Vadmacskák) 4.06 16
376. Hajnal Málna Orsolya (Csípős Darazsak) 4 17
377. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 4 16
378. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Minimanók) 4 12
379. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 4 10
380. Csóka Marcell (NKA Pécs U11/C) 4 16
381. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 4 11
382. Pető Zsolt (Pilis Basket) 4 14
383. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4 16
384. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 4 14
385. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 4 16
386. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4 12
387. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 4 16
388. Lőrincz Milán (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 16
389. Bárkányi Donát (SZEDEÁK Ezüstrókák) 4 14
390. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4 16
391. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek) 4 5
392. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 4 8
393. Kovács Kolos (SZKHSE U11) 4 15
394. Huszka Dániel (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 4 10
395. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/A) 3.94 16
396. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.94 16
397. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 3.94 16
398. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 3.94 16
399. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 3.93 14
400. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U11) 3.93 14
401. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 3.93 14
402. Kiss Korina (Uni TSE U11 Tata) 3.93 14
403. Nagy Bende Dominik (Kecskeméti KA U11 Alfák) 3.93 14
404. Mezei Miksa Barnabás (Sláger U-11) 3.92 13
405. Kelemen Laura Emma (Kaszás Mini Boszik) 3.92 12
406. Császár Nóra (CEKK) 3.88 8
407. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U11) 3.88 16
408. Tóth Richárd (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.88 16
409. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Vadmacskák) 3.88 16
410. Bakó Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/C) 3.88 8
411. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 3.87 15
412. Szabó Marcell (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.86 7
413. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 3.86 14
414. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 3.86 14
415. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 3.86 14
416. Horváth Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 3.86 14
417. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 3.86 14
418. Tersztyánszky Kristóf (Pásztói SZSE-Kisördögök) 3.86 14
419. Keller Lévi (MAFC Csiki) 3.85 13
420. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 3.85 13
421. Ferenczi-Nagy Soma (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 3.83 12
422. Both Tibor (GYKSE Szekszárd) 3.83 12
423. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 3.83 12
424. Horváth Heléna (Sportiskolás Lányok) 3.82 11
425. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 3.81 16
426. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 3.81 16
427. Varga Áron (BSC Pingvinek) 3.81 16
428. Szigeti Attila (AF-Velencei Csukák) 3.8 15
429. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.79 14
430. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/A) 3.79 14
431. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.79 14
432. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 3.79 14
433. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 3.79 14
434. Csősz Dominik Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.76 17
435. Nagy János (Fót SE Fiú) 3.75 16
436. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 3.75 16
437. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 3.75 16
438. Hillier Kornél (PaSa Csillagai) 3.75 12
439. Mendöli-Tóth Balázs (BSC Fiú) 3.75 12
440. Igaz Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.75 16
441. Molnár Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.73 15
442. Németh Huba (Budapesti Bikák U11) 3.71 14
443. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 3.71 14
444. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/A) 3.71 14
445. Harmati Emma (VMG DSE) 3.71 14
446. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 3.7 10
447. Dege Ramóna (Kerepesi VSE) 3.7 10
448. Grill Dániel (MAFC Csiki) 3.7 10
449. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 3.7 10
450. Tóth Zétény (DKKA Vezérek) 3.69 16
451. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 3.69 16
452. Szabó Levente Róbert (Budapesti Honvéd SE/B) 3.67 12
453. Báthory Zsófia (KS Szeged Vadmacskák) 3.67 12
454. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 3.67 12
455. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs U11/C) 3.67 12
456. Kovács András (VUKE U11 Padányis Párducok) 3.67 9
457. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 3.67 12
458. Szabó Keve (BKG-Veresegyház vegyes) 3.65 17
459. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 3.64 14
460. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 3.64 14
461. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 3.64 14
462. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.64 14
463. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.63 16
464. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 3.63 16
465. Kormos András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 3.63 16
466. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.63 16
467. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 3.63 16
468. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE/A) 3.63 16
469. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.63 16
470. Jiang Yaxing (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 3.63 8
471. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.61 18
472. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U11) 3.6 15
473. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 3.6 10
474. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/A) 3.58 24
475. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U11) 3.58 12
476. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.58 12
477. Kozma-Vantova Zétény (KLKS Angoltagozatos) 3.58 12
478. Jovanovic Marjan (Budapesti Honvéd SE/B) 3.57 14
479. Fodor Márk (BSC Pingvinek) 3.57 14
480. Lámpi Franciska (Csata Garfield) 3.56 16
481. Ratskó Áron (BSC Fiú) 3.56 16
482. Novák Dominik (Ifjú Sólyomfiókák) 3.56 16
483. Dőry Patrik (Mini Talent SE) 3.56 16
484. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/A) 3.56 16
485. Koszti Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 3.56 16
486. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek) 3.56 9
487. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 3.5 10
488. Csiszár Levente (BL Basket SE) 3.5 16
489. Győrfi Marcell Ádám (KLKS Angoltagozatos) 3.5 14
490. Kovács Noel Attila (Szolnoki Viperák) 3.5 12
491. Zolnai Csaba (BSC Mini Titánok) 3.5 6
492. Budai Viktória (TF U11) 3.5 14
493. Fülöp András (VMG DSE) 3.5 12
494. Serfőző Anna (Csípős Darazsak) 3.5 14
495. Jankovits Lili Adél (Kaszás Mini Boszik) 3.5 12
496. Nagy Gergő Antal (Fót SE Fiú) 3.5 16
497. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 3.5 12
498. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.5 16
499. Hidasi Dániel (CEKK) 3.5 16
500. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 3.5 8
501. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 3.5 12
502. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 3.5 12
503. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 3.5 12
504. Tóth Mirella Lívia (NYÍKSE Tűzlabdák) 3.5 6
505. Jaczó Hunor (Optofit-VKB Vác U11) 3.5 6
506. Jámbori Barnabás (Zalakerámia ZTE KK/B) 3.5 14
507. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 3.48 21
508. Halász Janka (Vasas Amazonok) 3.46 13
509. Koska Olivér (NYKK Eötvös U11/B) 3.46 11
510. Dobrotka Dávid (Óbudai Kaszások/A) 3.44 9
511. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 3.44 16
512. Tóbiás Botond (Kéksárga Zsiráfok) 3.44 16
513. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 3.44 16
514. Csuka Mira (Fót SE Leány/A) 3.44 16
515. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 3.44 16
516. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 3.43 14
517. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3.43 14
518. Kovács Márk (KLKS Angoltagozatos) 3.43 14
519. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 3.43 14
520. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 3.43 14
521. Komáromi Emma (Török Sasfiókák) 3.43 14
522. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 3.43 14
523. Szalai Bálint (EKE U11) 3.43 14
524. Hajdu Blanka (Csata Manók) 3.43 14
525. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 3.42 12
526. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 3.42 12
527. Székely Beatrix (Fót SE Leány/A) 3.38 16
528. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 3.38 16
529. Ghanim-Orosz Gergely (BasketBaja SE) 3.38 16
530. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 3.38 16
531. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U11) 3.38 16
532. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 3.36 14
533. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 3.36 14
534. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 3.36 14
535. Nagy Nándor (KLKS Szomód) 3.36 14
536. Koranis Lukas (MAFC Farkasrét) 3.36 14
537. Bokán Adrián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.33 18
538. Nagy-Molnár Marcell (Kozármisleny SE) 3.33 12
539. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth U11) 3.33 12
540. Szegleti Noel (Sólyomfiókák) 3.33 12
541. Herencsényi Denisz (SZEDEÁK Ezüstrókák) 3.33 12
542. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 3.33 12
543. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 3.33 15
544. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/A) 3.33 12
545. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 3.33 12
546. Kuklis Gergő (TF U11) 3.33 6
547. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 3.31 16
548. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 3.31 16
549. Somos Róza (Vasas Amazonok) 3.31 16
550. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.31 16
551. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 3.31 16
552. Zsigovics Marcell (DKKA Minyonok) 3.31 16
553. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 3.31 16
554. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 3.3 20
555. Németh Ambrus (MAFC Csiki) 3.3 10
556. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.29 14
557. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 3.29 14
558. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 3.27 15
559. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 3.26 31
560. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 3.25 16
561. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 3.25 16
562. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/A) 3.25 8
563. Rózsa Zalán (Kozármisleny SE) 3.25 16
564. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Minimanók) 3.25 12
565. Király Zalán (KLKS Homoktövis) 3.25 16
566. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 3.25 12
567. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.25 12
568. Kovács Déna Virág (Török Sasfiókák) 3.25 16
569. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 3.25 16
570. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 3.25 16
571. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 3.25 12
572. Katona Gergő (Tapolcai Szöcskék) 3.25 16
573. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U11) 3.23 13
574. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 3.22 9
575. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 3.22 9
576. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE/B) 3.21 14
577. Stenger Csongor (VUKE U11 Boteves Bikák) 3.21 14
578. Ledneczki Márk (Monok SE) 3.21 14
579. Kun Abigél (KS Szeged Vadmacskák) 3.21 14
580. Graziano Dominik (KVSE Kémények U11) 3.21 14
581. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 3.21 19
582. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 3.2 10
583. Kovács Márton Gábor (Kőbányai Darazsak/B) 3.2 15
584. Farkas István (BSC Fiú) 3.2 10
585. Dósa Gréta (DVTK Miskolc) 3.19 16
586. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 3.19 16
587. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 3.19 16
588. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 3.19 16
589. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 3.18 11
590. Szilágyi Lőrinc (MAFC Grosics) 3.18 17
591. Sajti Zsigmond (BKG-Veresegyház vegyes) 3.17 6
592. Potsa Benedek (Szegedi Mókusok) 3.17 12
593. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 3.17 6
594. Takács Noel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 3.17 6
595. Matijevics Szebasztián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.17 12
596. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KI) 3.14 14
597. Karácsony Patrik (BSC Pandák) 3.14 14
598. Galambos Márton (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.13 16
599. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U11) 3.13 16
600. Rozsos Attila (CEKK Cegléd UP) 3.13 16
601. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.13 8
602. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 3.13 16
603. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.13 8
604. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 3.13 16
605. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 3.13 8
606. Szücs Áron Szabolcs (Budafoki Bolhák) 3.11 9
607. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 3.1 10
608. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 3.1 10
609. Vas Márton (Optofit-VKB Vác U11) 3.1 10
610. Györfi Szabolcs (Cívis KK KisTigrisek) 3.1 10
611. Csiszér Joel (KLKS Angoltagozatos) 3.1 20
612. Czompoly Zsófia (Csata Garfield) 3.08 12
613. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 3.08 12
614. Németh Csenge (Csepel Basket) 3.08 12
615. Köllő Patrik (VUKE U11 Deákos Dongók) 3.08 12
616. Lovas Luca (KKC Mátyás) 3.08 12
617. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U11) 3.07 14
618. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 3.07 14
619. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 3.07 14
620. Ruba Karolyne Rose-Mary (Magicball Satu Mare) 3.07 14
621. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 3.07 14
622. Szijártó Botond (BL Basket SE) 3.07 14
623. Csapó Sára (Zsákoló Zsiráfok) 3.07 15
624. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Minyonok) 3.06 16
625. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.06 16
626. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 3.06 16
627. Szigeti Donát (Szent István Király/A - Ajka) 3.06 16
628. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 3.06 16
629. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 3.06 16
630. Kővári Dóra (Csata Garfield) 3 15
631. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 3 13
632. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3 16
633. Karvalics Flóra (Uni TSE U11 Tata) 3 12
634. Takács Ákos Nándor (DKKA Vezérek) 3 10
635. Szuromi Bendegúz (Sláger U-11) 3 14
636. Plescan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 3 14
637. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 3 14
638. Budai Mihály (CEKK) 3 14
639. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 3 12
640. Torma Máté (Kecskeméti KA U11 Alfák) 3 16
641. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3 15
642. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 3 16
643. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U11/A) 3 16
644. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 3 14
645. Molnár Emma (BSC Lány) 3 11
646. Bóka János Pál (Monor SE/B) 3 14
647. Töttös Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 3 16
648. Kisari Adél (Csata Manók) 3 14
649. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 3 14
650. Hrichi Jázmin (Sportiskolás Lányok) 3 6
651. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 3 6
652. Bozóki István Levente (DKKA Ugrómókusok) 3 16
653. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 2.94 16
654. Csanyik Tamás (BasketBaja SE) 2.94 16
655. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 2.94 16
656. Végh Levente (BSC Fiú) 2.94 16
657. Csenkér-Major Csenge (Kéksárga Okapik) 2.94 16
658. Horváth Gábor Nátán (NKA Pécs fiú U11/B) 2.94 16
659. Szabó Botond Dániel (Tapolcai Minimanók) 2.93 14
660. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.93 14
661. Zsolnai Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2.93 14
662. Bacsó Virág (Sláger U-11) 2.93 14
663. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 2.93 14
664. Czibula Olivér (FKE kenguruk) 2.92 12
665. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ugrómókusok) 2.92 12
666. Jakabffy Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.9 10
667. Somi Milos (KASI/A) 2.88 16
668. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 2.88 16
669. Lukács Máté (Gyáli BKSE Apródok) 2.88 16
670. Müller Dániel Marcell (MAFC Farkasrét) 2.88 16
671. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/A) 2.88 8
672. Andorka Samu (Sólyomfiókák) 2.88 16
673. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 2.88 16
674. Orbán Nóra (Kéksárga Okapik) 2.88 16
675. Dragon Ármin (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.87 16
676. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.86 14
677. Péter Lili (KWBC Körmend) 2.86 14
678. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 2.86 14
679. Tóth Soma Szabolcs (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.86 14
680. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U11/A) 2.86 14
681. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bolhák) 2.86 14
682. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 2.85 13
683. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 2.85 13
684. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.85 13
685. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 2.83 24
686. Balogh Leó (TSK-Magiszter U11) 2.83 12
687. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 2.83 12
688. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.83 12
689. Csizmadia Álmos Tihamér (Dunaharaszti MTK fiú) 2.83 6
690. Gárdai Regina (Villámló Tigrisek) 2.83 12
691. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2.83 6
692. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 2.82 11
693. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 2.81 16
694. Magony Olivér (Ifjú Sólyomfiókák) 2.81 16
695. Ádám Kristóf (Mini Talent SE) 2.81 16
696. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 2.81 16
697. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.81 16
698. Molnár Milán (Hévíz SK - U11) 2.81 16
699. Orova Levente (Pomázi Pumák) 2.8 10
700. Hoffer Hanna (Szolnoki Sasok) 2.8 10
701. Görgye Marcell (NKA Pécs fiú U11/B) 2.8 10
702. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U11) 2.8 15
703. Fekete Norbert (KASI/A) 2.8 10
704. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét) 2.8 10
705. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.8 5
706. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 2.8 10
707. Párizs Boglárka (Deákos Darazsak) 2.8 10
708. Lassányi Dániel Máté (MAFC Csiki) 2.8 10
709. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 2.79 14
710. Nagy-Hegedüs Mátyás (AF-Velencei Csukák) 2.79 14
711. Bankó Levente (Körmendi Törpördögök/A) 2.77 26
712. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.77 13
713. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.77 13
714. Balog Barnabás György (Gödi SE Vadmacskák) 2.75 16
715. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 2.75 16
716. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 2.75 12
717. Németh Marcell (Szent István Király/A - Ajka) 2.75 12
718. Pócza Vilmos (NKA Pécs fiú U11/B) 2.75 8
719. Tóth-Katanich Péter (Radobasket Oroszlánok/A) 2.75 16
720. Hegedüs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2.75 16
721. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 2.75 8
722. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 2.75 8
723. Krankovits Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.75 12
724. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 2.75 12
725. Horányi Barna (BSC Pingvinek) 2.75 12
726. Varga Bálint (DKKA Ugrómókusok) 2.75 12
727. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.73 15
728. Molnár Buda (Szent István Király/A - Ajka) 2.73 15
729. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 2.71 14
730. Szabó Léna (Szúrós Darazsak) 2.71 14
731. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 2.71 14
732. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2.71 14
733. Grodiczki Benett Nolen (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.71 14
734. Nyester Ádám Péter (TF U11) 2.71 14
735. Graja Layla (Sportiskolás Lányok) 2.71 14
736. Nyéki Dániel Bálint (Budafoki Ebihalak) 2.71 14
737. Baricsa Szilárd (Kerepesi VSE) 2.7 10
738. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 2.69 13
739. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Grosics) 2.69 13
740. Molnár Hanna (Hévíz SK - U11) 2.69 16
741. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólyomfiókák) 2.69 16
742. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 2.69 16
743. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth U11) 2.69 16
744. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 2.69 16
745. Bálint Olívia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 2.67 12
746. Serényi Levente (BKG-Veresegyház vegyes) 2.67 9
747. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.67 15
748. Varga Bella (Feketés Darazsak) 2.67 6
749. Pazar Flóra (MTK Budapest) 2.67 12
750. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 2.67 6
751. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 2.67 12
752. Illés Dániel Robin (MAFC Grosics) 2.67 12
753. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 2.67 12
754. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2.67 15
755. Keserü Ádám (Ziccer Kistigrisek) 2.67 12
756. Kállay Zsigmond (MAFC Csiki) 2.67 12
757. Hegedűs András (MEAFC Kossuth U11) 2.64 14
758. Miklós Mira (TARR KSC Szekszárd/A) 2.64 14
759. Berecz Botond (Budafoki Békák) 2.64 14
760. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/A) 2.64 14
761. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 2.64 14
762. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 2.64 14
763. Világos Patrik (Tapolcai Szöcskék) 2.64 14
764. Kőszegi Réka (Csípős Darazsak) 2.64 11
765. Szabó Márton (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.64 11
766. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 2.64 11
767. Theiss-Balázs Kamilla (VMG DSE) 2.64 11
768. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.63 16
769. Princz Balázs (Sláger U-11) 2.63 8
770. Barna-Lázár Dániel (Óbudai Kaszások/B) 2.63 16
771. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 2.63 8
772. Beszeda Laura (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2.63 16
773. Fehér Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.62 16
774. Szatmári Hugó (Budafoki Békák) 2.62 13
775. Mersich Zsombor (Pilis Basket) 2.62 13
776. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 2.62 13
777. Kiss Dániel (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.6 15
778. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.6 15
779. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 2.6 10
780. Simon-Toldik Bene (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.6 5
781. Nagy Tamás Imre (Ziccer Kistigrisek) 2.6 10
782. Sós Titusz (Kerepesi VSE) 2.6 10
783. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 2.6 10
784. Megyeri-Juhász Vince (TF U11) 2.6 10
785. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok) 2.58 12
786. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 2.58 12
787. Méhész Zita (Kaszás Mini Boszik) 2.58 12
788. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 2.58 12
789. Gyökeres Dóra (Deákos Darazsak) 2.58 12
790. Benyó Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.58 12
791. Tényi Nimród Lajos (MAFC Csiki) 2.57 14
792. Légrádi Merse Máté (BSC Pingvinek) 2.57 14
793. Szakács Bálint (Sólyomfiókák) 2.57 7
794. Marton Áron (Vasas Akadémia U11) 2.57 14
795. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs U11/C) 2.57 14
796. Gyarmati Zsófia Mónika (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.57 14
797. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 2.57 14
798. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.57 14
799. Sashalmi Lilien (Török Sasfiókák) 2.57 23
800. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.56 16
801. Feigl Ádám (Ifjú Sólyomfiókák) 2.56 16
802. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 2.56 16
803. Tóth Mátyás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 2.56 16
804. Böröcz Nándor (DKKA Vezérek) 2.56 16
805. Lutter Tamás Kálmán (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.56 16
806. Kántor László (BKG AKADÉMIA U11) 2.56 16
807. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 2.56 9
808. Hellinger Márk (Budafoki Békák) 2.55 11
809. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 2.54 13
810. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 2.53 15
811. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 2.5 12
812. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 2.5 16
813. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 2.5 10
814. Szabó Bence (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.5 16
815. Hüse Barna (Cívis KK KisTigrisek) 2.5 12
816. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2.5 10
817. Suchamel Krisztián Attila (TF U11) 2.5 6
818. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/A) 2.5 12
819. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 2.5 10
820. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2.5 16
821. Mészáros Matán (Vasas Akadémia U11) 2.5 6
822. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.5 16
823. Pap Olivér (Zuglói Sasok) 2.5 14
824. Kiss Míra (VESC U11) 2.5 14
825. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 2.5 10
826. Búz Marcell (Pityke KSE) 2.5 16
827. Major Donát (Budafoki Bolhák) 2.5 16
828. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.5 16
829. Balog Dénes Bendegúz (Kaszás Minik) 2.5 6
830. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 2.5 8
831. Ferenczi Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 2.5 12
832. Papp Viktor (BEAC Újbuda KA/C) 2.5 6
833. Hornok Bence (Budafoki Ebihalak) 2.5 8
834. Szendrei Natali (TF U11) 2.5 8
835. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 2.5 10
836. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.5 14
837. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 2.5 12
838. Bognár Noel (Deákos Darazsak) 2.5 6
839. Miklósi Gréta Laura (Törekvés Törpillák) 2.5 12
840. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket) 2.5 10
841. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 2.5 8
842. Borbíró Flóra (Csata Manók) 2.5 12
843. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 2.5 14
844. Csirke Zoltán (CEKK Cegléd UP) 2.5 14
845. Fenyvesi Mirkó (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.5 10
846. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 2.5 12
847. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 2.47 17
848. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2.47 15
849. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 2.47 15
850. Lupse Mara Ioana (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 2.46 13
851. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök/B) 2.44 9
852. Tóbiás Ajna Julianna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.44 16
853. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 2.44 16
854. Moór Franciska Éda (DKKA Tigrisek) 2.44 16
855. Pavai Serhii (BC Uzhgorod) 2.43 14
856. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 2.43 14
857. Trukmüller Máté (Tatabányai Sport Club U11/A) 2.43 14
858. Závodszky Hédi Borbála (Csata Manók) 2.43 14
859. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/A) 2.43 14
860. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 2.43 14
861. Dirner Márk (Szolnoki Viperák) 2.43 14
862. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 2.43 14
863. Lakatos Brájen (NYÍKSE Tűzlabdák) 2.42 12
864. Geiger Richárd-József (Magicball Satu Mare) 2.42 12
865. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.42 12
866. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 2.42 12
867. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 2.42 12
868. Győrfi Péter József (KVSE Kémények U11) 2.42 12
869. Guller Rozália (Vasas Amazonok) 2.41 17
870. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 2.4 10
871. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.4 10
872. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 2.4 10
873. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2.4 10
874. Nagy Bálint Kornél (Kaszás Minik) 2.4 5
875. Pongor Benedek (Cívis KK Tigrisek) 2.38 16
876. Vizeli Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 2.38 16
877. Lelkes Mátyás (SZKHSE U11) 2.38 16
878. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs U11/C) 2.38 16
879. Lukács Erik (NYÍKSE Tűzlabdák) 2.38 8
880. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.38 8
881. Kelecsényi Adél (Csata Manók) 2.38 8
882. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 2.36 11
883. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK KisTigrisek) 2.36 11
884. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/A) 2.36 22
885. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 2.36 14
886. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE/B) 2.36 14
887. Koreny Krisztián (Pásztói SZSE-Kisördögök) 2.36 14
888. Bindics Máté (BSC Pingvinek) 2.36 14
889. Ábrahám Patrik Soma (Uni TSE U11 Tata) 2.36 14
890. Horváth Ábel Károly (Pilis Basket) 2.36 14
891. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 2.36 14
892. Horváth Máté (Marcali Szürkefarkasok) 2.36 14
893. Madarász Anna Sarolta (BEAC Újbuda KA/B) 2.33 15
894. Gút Gergő (Kecskeméti KA U11 Alfák) 2.33 15
895. Kalmár Richárd (Hévíz SK - U11) 2.33 6
896. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 2.33 6
897. Zalka Szófia Noa (Csata Manók) 2.33 6
898. Halas Ármin (NKA Pécs fiú U11/B) 2.31 16
899. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 2.31 16
900. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Leány/A) 2.31 16
901. Répási Regő Róbert (RICSILLA) 2.31 16
902. Kocsis Alíz Mónika (Kéksárga Okapik) 2.31 16
903. Bejó Linett (DVTK Miskolc) 2.31 16
904. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 2.31 16
905. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 2.31 26
906. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 2.29 17
907. Kovács Barnabás Ákos (BSC Pandák) 2.29 14
908. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.29 14
909. Heincz Panni (BEAC Újbuda KA/C) 2.29 7
910. Bende Máté (Szentesi KK) 2.29 14
911. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE/A) 2.27 15
912. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.27 15
913. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 2.25 16
914. Ferincz Joel (Zuglói Sasok) 2.25 16
915. Dávid Zsolt (DKKA Minyonok) 2.25 16
916. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2.25 16
917. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök/B) 2.25 12
918. Sipos Zalán (BSC Pandák) 2.25 16
919. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/A) 2.25 16
920. Szebényi Ádám István (NKA Pécs fiú U11/B) 2.25 12
921. Hahn Balázs (NKA Pécs u11 fiú) 2.25 16
922. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 2.25 12
923. Mujanovic Marcell Bence (Sólyomfiókák) 2.25 16
924. Takács Gellért (Kéksárga Zsiráfok) 2.25 12
925. Ezer Balázs (Kaszás Minik) 2.25 12
926. Palotás Bence Ferenc (GYKSE Szekszárd) 2.25 12
927. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots Bicske) 2.25 8
928. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 2.25 16
929. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 2.24 29
930. Becsák Dániel (Tatabányai Sport Club U11/A) 2.23 13
931. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 2.23 13
932. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U11) 2.23 13
933. Füzi Izabella (KASI/B) 2.22 18
934. Varga Roland (Radobasket Oroszlánok/B) 2.22 9
935. Szomor Bálint (BKG-Veresegyház vegyes) 2.22 9
936. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 2.22 9
937. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 2.22 23
938. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 2.21 14
939. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U11) 2.21 14
940. Babos Jázmin (MTK Budapest) 2.21 14
941. Zsadányi Zsombor (TFSE) 2.21 14
942. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.21 14
943. Simon-Harangozó Ervin (Kozármisleny SE) 2.21 14
944. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 2.21 14
945. Szabó Máté (Sláger U-11) 2.21 14
946. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 2.2 10
947. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 2.2 10
948. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 2.2 10
949. Kerek-Kovács Áron (MEAFC Kossuth U11) 2.2 10
950. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.2 10
951. Kiss Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 2.2 10
952. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.2 10
953. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 2.2 5
954. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok) 2.19 16
955. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 2.19 16
956. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 2.19 16
957. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 2.19 16
958. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Leány/A) 2.18 11
959. Szigeti Levente (ICT Pilots Bicske) 2.17 12
960. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.17 12
961. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 2.17 6
962. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház vegyes) 2.17 6
963. Kishegyi Anna (BL Basket SE) 2.17 12
964. Lipovits Marcell (Pilis Basket) 2.17 12
965. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 2.17 12
966. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 2.14 14
967. Raffael Elek Raul (Tatabányai Sport Club U11/B) 2.14 7
968. Herczeg Ádám Rajmund (Vásárhelyi Tigrisek) 2.14 14
969. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.14 14
970. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Sasok) 2.14 14
971. Szűcs Viktória (Mini Talent SE) 2.14 7
972. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 2.14 14
973. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 2.14 14
974. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.14 14
975. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.14 14
976. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 2.13 15
977. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.13 15
978. Farkas Liza (Csípős Darazsak) 2.13 16
979. Bíró Eszter (DVTK Miskolc) 2.13 16
980. Szabó Csenge (Tapolcai Szöcskék) 2.13 16
981. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.13 16
982. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2.13 16
983. Tóth Szófia Olivia (Csata Manók) 2.13 16
984. Ress Kornél (BSC Fiú) 2.13 16
985. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 2.13 16
986. Vörös Szofi Olivia (TF U11) 2.13 8
987. Boncz Andor Imre (Erdért Szűcs) 2.13 8
988. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.13 8
989. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök/A) 2.12 24
990. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.1 19
991. Simon Sebestyén (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.1 10
992. Szvath Emil Attila (KASI/A) 2.1 10
993. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 2.1 10
994. Vitkóczi Viktor (Uni TSE U11 Tata) 2.1 10
995. Sinka Levente (Németvölgyi Bocsok) 2.1 10
996. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 2.1 10
997. Nagy Márton (BSC Fiú) 2.09 11
998. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 2.08 12
999. Goda Kristóf (Pilis Basket) 2.08 12
1000. Joó Léna (VMG DSE) 2.08 12
1001. Gere Levente (Kecskeméti KA U11 Alfák) 2.08 13
1002. Szalai Szofi Lídia (Zsákoló Zsiráfok) 2.08 13
1003. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.08 13
1004. Pál Zsombor (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 2.08 13
1005. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KI) 2.07 14
1006. Csille André (NKA Pécs fiú U11/B) 2.07 14
1007. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 2.07 14
1008. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.07 14
1009. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 2.07 14
1010. Kovács Áron Dusán (KASI/C) 2.07 14
1011. Kovács Gergő (Monok SE) 2.07 14
1012. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Minimanók) 2.07 14
1013. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 2.07 14
1014. Tóth Levente (Cívis KK Tigrisek) 2.07 14
1015. Vanderlik Kristóf (KLKS Szomód) 2.07 14
1016. Magyari Hanna (Uni TSE U11 Tata) 2.07 14
1017. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 2.07 14
1018. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 2.07 14
1019. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 2.07 15
1020. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 2.07 15
1021. Kiss Levente (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.06 16
1022. Hoffman Péter (KASI/A) 2.06 16
1023. Szöllősi Attila Hunor (AF-Velencei Csukák) 2.06 16
1024. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 2.06 16
1025. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 2.06 16
1026. Südi Liza (Török Sasfiókák) 2.06 16
1027. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Amazonok) 2.06 16
1028. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC Lány) 2.05 20
1029. Bohus Gergely (MAFC Farkasrét) 2.05 21
1030. Sántha Marcell (Vasas Akadémia U10) 2 14
1031. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 2 13
1032. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/A) 2 10
1033. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 2 14
1034. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 2 14
1035. Jónás András (NKA Pécs U11/C) 2 16
1036. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U11) 2 16
1037. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth U11) 2 10
1038. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 2 14
1039. Zlinszky Ábel (ICT Pilots Bicske) 2 12
1040. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 2 12
1041. Mészáros Luca (VESC U11) 2 12
1042. Pasztorális Ádám (Optofit-VKB Vác U11) 2 14
1043. Szabó Emma (DKKA Tigrisek) 2 15
1044. Czeibert Keve Zsombor (KASI/D) 2 15
1045. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U11) 2 16
1046. Balotai Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 14
1047. Miklós Nimród (KASI/A) 2 18
1048. Mizik Lana Lili (Uni TSE U11 Tata) 2 12
1049. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 2 16
1050. Hrabovszki Marcell (Szolnoki Viperák) 2 10
1051. Gángó Hanna (Szentgáli Sünik) 2 10
1052. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 2 15
1053. Dihen Kornél Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 12
1054. Baráth Milán (Cívis KK Jaguárok) 2 12
1055. Forrai Attila (GYKSE Szekszárd) 2 6
1056. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 2 13
1057. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház vegyes) 2 7
1058. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 2 15
1059. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 14
1060. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 2 14
1061. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 2 15
1062. Mayer Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 2 10
1063. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 2 10
1064. Németh Zsombor (BSC Pandák) 2 14
1065. Varga Szofi (Cívis KK Fehértigrisek) 2 16
1066. Egyed Hanna (KS Szeged Vadmacskák) 2 10
1067. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 2 10
1068. Papp Maxim (BSC Pandák) 2 14
1069. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 2 14
1070. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 2 9
1071. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 2 12
1072. Ondok Zalán (CEKK) 2 16
1073. Tanács Petra (Szegedi Mókusok) 2 12
1074. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök/B) 2 11
1075. Schalk Zsóka Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 15
1076. Graja Nayla (Sportiskolás Lányok) 2 6
1077. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2 14
1078. Antal Lujza (Vasas Bolhák) 2 8
1079. Polcz Emma Barbara (S&T U11) 2 8
1080. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 2 16
1081. Kocsis Balázs (Budafoki Bolhák) 2 5
1082. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 2 12
1083. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 2 6
1084. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. Iskola) 2 16
1085. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 2 16
1086. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 2 5
1087. Divós-Németh Ákos Ervin (Sólyomfiókák) 2 8
1088. Tomesz Léna (Törekvés Törpillák) 1.95 22
1089. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.95 21
1090. Horváth Gergely (MAFC Grosics) 1.94 16
1091. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 1.94 16
1092. Huppauer László (Tatabányai Sport Club U11/A) 1.94 16
1093. Katona Kornél (Cívis KK Tigrisek) 1.94 16
1094. Kiss Levente Péter (Hévíz SK - U11) 1.94 16
1095. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 1.94 16
1096. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 1.94 16
1097. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 1.93 14
1098. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth U11) 1.93 14
1099. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 1.93 14
1100. Puskás Örsi (DVTK Akadémia/B) 1.93 14
1101. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 1.93 14
1102. Zsikla József Marcell (CEKK) 1.93 14
1103. Nagy Orsolya (BL Basket SE) 1.93 14
1104. Katona Máté (NYKK Eötvös U11/B) 1.92 13
1105. Fogarasi Benedek (MVM-OSE Simbák U11) 1.92 13
1106. Poór Péter (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.92 12
1107. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Lányok) 1.92 12
1108. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 1.92 12
1109. Brylko Davyd (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.92 12
1110. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 1.92 12
1111. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 1.92 12
1112. Kántor Abigél (Zsákoló Zsiráfok) 1.92 12
1113. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 1.91 11
1114. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/A) 1.91 11
1115. Man Patrick (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.9 21
1116. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 1.9 10
1117. Nagy Olivér Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.9 10
1118. Igaly Csaba Vajk (MAFC Csiki) 1.9 10
1119. Takács Soma (PSE Párducok) 1.9 10
1120. Iván Léna (Harcos Darazsak) 1.9 10
1121. Gróf Hanna (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1.9 10
1122. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 1.9 10
1123. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 1.9 10
1124. Berki Tamás (BSC Pandák) 1.89 9
1125. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs fiú U11/B) 1.88 16
1126. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.88 16
1127. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket) 1.88 8
1128. Pék Benedek (EKE U11) 1.88 16
1129. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 1.88 16
1130. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U11) 1.88 16
1131. Bogdán Zsombor (MAFC Csiki) 1.88 8
1132. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.88 16
1133. Nagy Hetény (SZKHSE U11) 1.88 16
1134. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Iskola) 1.88 8
1135. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 1.88 8
1136. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 1.87 16
1137. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 1.87 15
1138. Neiczer Patrik (KASI/D) 1.87 15
1139. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 1.86 14
1140. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 1.86 14
1141. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 1.86 14
1142. Domonkos Zoé (Gyakorlós Törpék) 1.86 14
1143. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U11) 1.86 14
1144. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 1.85 20
1145. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 1.85 13
1146. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 1.85 13
1147. Băbaș Carla (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1.85 13
1148. Horváth Artúr Dániel (Radobasket Oroszlánok/B) 1.85 13
1149. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 1.83 6
1150. Csortos Márton (BLF Kenguruk) 1.83 6
1151. Szilágyi Edömér (Magicball Satu Mare) 1.83 12
1152. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 1.83 12
1153. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.83 12
1154. Bánhidi Medárd Bálint (Fót SE Fiú) 1.83 12
1155. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 1.83 12
1156. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/C) 1.83 12
1157. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U11) 1.83 6
1158. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KI) 1.83 12
1159. Kárpáti Zsigmond (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.83 12
1160. Spala Csenge Virág (DVTK Akadémia/B) 1.83 12
1161. Kucsai Tereza Liliána (NYÍKSE Tűzlabdák) 1.83 6
1162. Moldován Dominik (MAFC Grosics) 1.83 6
1163. Igaz Barabás (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.83 12
1164. Kiss-Margetin Benedek (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.83 6
1165. Bencze Bendegúz Gábor (NYKK Eötvös U11/B) 1.82 11
1166. Virányi Liza (BKG-Veresegyház vegyes) 1.82 11
1167. Záhonyi Vivien (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.82 11
1168. Borbély Petra Mira (Százhalombattai KSE/A) 1.82 11
1169. Horváth Viktor László (NKA Pécs fiú U11/B) 1.81 16
1170. Ódor Jázmin (Hévíz SK - U11) 1.81 16
1171. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 1.81 16
1172. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 1.81 16
1173. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.81 16
1174. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.81 16
1175. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 1.81 16
1176. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 1.81 16
1177. Bénard Jojo János (KLKS Angoltagozatos) 1.8 15
1178. Hatvanyi Zoltán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1.8 5
1179. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U11) 1.8 10
1180. Török Attila Sándor (Zuglói Sasok) 1.8 10
1181. Topan Maya (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1.8 5
1182. Koncz Bori (Törekvés Törpillák) 1.79 19
1183. Kerecsen Zalán (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.79 14
1184. Ács Donát (BL Basket SE) 1.79 14
1185. Deák Korinna (NKA Pécs U11 Leány) 1.79 14
1186. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.79 14
1187. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 1.79 14
1188. Kámán Péter (KLKS Szomód) 1.79 14
1189. Bárány Péter (Mini Talent SE) 1.78 9
1190. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 1.78 9
1191. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/A) 1.78 9
1192. Hegyháti Áron (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.78 9
1193. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 1.78 9
1194. Süli Tímea (Dorozsmai Darvak) 1.78 9
1195. Vönöczky Bálint (KASI/A) 1.78 9
1196. Kis Izabella (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.77 13
1197. Lupse Maria (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1.77 13
1198. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 1.77 17
1199. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 1.77 17
1200. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/B) 1.76 21
1201. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 1.75 12
1202. Soós Lia (KWBC Körmend) 1.75 16
1203. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Tigrisek) 1.75 16
1204. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 1.75 8
1205. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 1.75 12
1206. Puskás Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 1.75 16
1207. Bolla Gergő (Szentgáli Sünik) 1.75 12
1208. Romhányi Richárd (CEKK Cegléd UP) 1.75 12
1209. Ádám Rikárdó László (NYÍKSE Tűzlabdák) 1.75 8
1210. Dávid Anna (Harcos Darazsak) 1.75 8
1211. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE/A) 1.75 16
1212. Dovgál Mia (Csata Manók) 1.75 12
1213. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA) 1.75 8
1214. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 1.75 8
1215. Gonda Borbála (Optofit-VKB Vác U11) 1.75 8
1216. Novák Eszter Nóra (AF-Velencei Csukák) 1.75 12
1217. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.75 8
1218. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U11) 1.75 8
1219. Varga Vilmos Krisztián (Szolnoki Viperák) 1.75 16
1220. Birck Emese (Vasas Amazonok) 1.73 15
1221. Sebestyén Miksa (MAFC Csiki) 1.73 11
1222. Góman Csaba Noel (Óbudai Kaszások/B) 1.73 11
1223. Varga Kende (KVSE Kémények U11) 1.73 11
1224. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 1.71 7
1225. Lauber Péter Maximilián (Sláger U-11) 1.71 14
1226. Bálizs Borisz (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.71 14
1227. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 1.71 14
1228. Martinovits Róza (Vasas Bolhák) 1.71 7
1229. Orosz Olívia (DVTK Miskolc) 1.71 14
1230. Fister Márk Bonca (DKKA Minyonok) 1.71 14
1231. Bányai Levente Vilmos (Óbudai Kaszások/B) 1.71 14
1232. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 1.71 14
1233. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 1.71 14
1234. Madák Márk (BLF Kenguruk) 1.7 10
1235. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 1.7 10
1236. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 1.7 10
1237. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét) 1.7 10
1238. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 1.7 10
1239. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 1.7 10
1240. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.7 10
1241. Zágoni-Szabó Henrik (Ziccer Kistigrisek) 1.7 10
1242. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 1.7 10
1243. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 1.7 10
1244. Héberger Botond (DKKA Minyonok) 1.7 10
1245. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.69 13
1246. Leskó Erik (MEAFC Csibészek) 1.69 13
1247. Agócs Nimród (Zuglói Sasok) 1.69 13
1248. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 1.69 13
1249. Kiss Zalán Mátyás (Pilis Basket) 1.69 13
1250. Spatar Horea (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.69 13
1251. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 1.69 16
1252. Fekete Áron (Zuglói Sasok Herman) 1.69 16
1253. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 1.69 16
1254. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.69 16
1255. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 1.69 16
1256. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 1.68 25
1257. Vinnai Bálint (Újpest-MT/A) 1.67 12
1258. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.67 15
1259. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 1.67 12
1260. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.67 15
1261. Nemes Bence (MAFC Grosics) 1.67 15
1262. Subsics Vencel (Ifjú Sólyomfiókák) 1.67 6
1263. Fridrich Nadin (BEAC Újbuda KA/B) 1.67 12
1264. Zsebők János Pál (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.67 9
1265. Schmidt Beáta (Zalakarosi Fókák) 1.67 12
1266. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 1.67 12
1267. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.67 12
1268. Schmidt Petra (Zalakarosi Fókák) 1.67 12
1269. Tóth-Eiveck Nina (KWBC Körmend) 1.67 12
1270. Dremmel Sári (ESMTK - TF - JAK U11) 1.67 6
1271. Türk Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 1.67 12
1272. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 1.67 15
1273. Friedsam Lilla (BSC Lány) 1.65 20
1274. Pintye Gergő Noel (Cívis KK KisTigrisek) 1.65 17
1275. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.64 14
1276. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 1.64 14
1277. Soltész Mirkó (Újpest-MT/B) 1.64 14
1278. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 1.64 14
1279. Berczelly Zsombor (Ziccer Bocsok) 1.64 14
1280. Jani Domonkos (Óbudai Kaszások/A) 1.64 14
1281. Szabó Lóránt (MEAFC Csibészek) 1.64 11
1282. Csiha Levente (Százhalombattai KSE/B) 1.64 11
1283. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 1.64 11
1284. Vajtó Benedek (NYKK Eötvös U11/B) 1.64 11
1285. Boros Barnabás (Monor SE/A) 1.64 11
1286. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 1.63 8
1287. Vincze Kristóf (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 1.63 8
1288. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs U11/C) 1.63 8
1289. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 1.63 16
1290. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 1.63 8
1291. Kovács Máté (KLKS Homoktövis) 1.63 16
1292. Hoffer Dénes (KLKS Homoktövis) 1.63 16
1293. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 1.63 16
1294. Paluska Zétény (MVM-OSE Simbák U11) 1.63 16
1295. Stern Sára (BEAC Újbuda KA/C) 1.62 13
1296. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 1.62 13
1297. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 1.62 13
1298. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.62 13
1299. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 1.62 13
1300. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Ebihalak) 1.61 18
1301. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 1.6 10
1302. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 1.6 15
1303. Tatár Adrián (Kaszás Minik) 1.6 10
1304. Istókovics Miléna (NKA Pécs U11 Leány) 1.6 10
1305. Földi Ádám (Budafoki Bolhák) 1.6 10
1306. Laki Adél (TARR KSC Szekszárd/A) 1.6 10
1307. Fényes Veronika (Csata Garfield) 1.6 15
1308. Németh Zsombor Péter (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.6 5
1309. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U11) 1.6 15
1310. Papp Lili Sára (Deákos Darazsak) 1.6 10
1311. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U11) 1.6 10
1312. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 1.6 10
1313. Gulyás Gergő (NKA Pécs fiú U11/B) 1.58 12
1314. Harkácsi Péter (Magicball Satu Mare) 1.58 12
1315. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 1.58 12
1316. Futó Balázs (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.58 12
1317. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.58 12
1318. Szentes Flóra (MTK Budapest) 1.58 12
1319. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.58 12
1320. File Benett (KLKS Angoltagozatos) 1.58 12
1321. Mohammed Aesa Kerim (Radobasket Oroszlánok/A) 1.58 12
1322. Csenki Doroti Inka (Dorozsmai Darvak) 1.58 12
1323. Jávor Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 1.57 14
1324. Babati Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.57 14
1325. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U11) 1.57 14
1326. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.57 14
1327. Toldi Gergő (Budafoki Ebihalak) 1.57 14
1328. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 1.57 14
1329. Farkas Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 1.57 7
1330. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.57 7
1331. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 1.56 16
1332. Takács Maja Rozi (Csípős Darazsak) 1.56 16
1333. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK - U11) 1.56 16
1334. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs U11/C) 1.56 16
1335. Andrássy Bence (DKKA Ördögök) 1.56 16
1336. Csenkér-Major Zétény (Kéksárga Zsiráfok) 1.56 16
1337. Borbély Száva (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.56 16
1338. Rozsnyói Noel Benjamin (BSC Pingvinek) 1.56 16
1339. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club U11/A) 1.56 16
1340. Hefner Nolen Laurent (NKA Pécs fiú U11/B) 1.56 16
1341. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc) 1.56 16
1342. De Rose Gabriel (KASI/B) 1.56 16
1343. Marossy Barnabás Erik (Németvölgyi Bocsok) 1.56 9
1344. Avasan Bogdan (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1.55 11
1345. Vajai Laura (VESC U11) 1.55 11
1346. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 1.55 11
1347. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.54 13
1348. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 1.54 13
1349. Kis-Szitár Márkó (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.53 15
1350. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 1.53 15
1351. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 1.53 15
1352. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 1.52 27
1353. Makk Vilmos (Radobasket Oroszlánok/A) 1.5 6
1354. Rózsa Benedek (Cívis KK Jaguárok) 1.5 14
1355. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U11) 1.5 10
1356. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/A) 1.5 14
1357. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 1.5 12
1358. Sipőcz Mira (Hévíz SK - U11) 1.5 16
1359. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 1.5 16
1360. Ádelhardt Gréta (KS Szeged Vadmacskák) 1.5 12
1361. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.5 12
1362. Győri Vincent (Zuglói Sasok) 1.5 8
1363. Kovács Nóra (TARR KSC Szekszárd/A) 1.5 16
1364. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 1.5 8
1365. Benczik Zsombor (NKA Pécs U11/C) 1.5 6
1366. Kanyó Bercel Nimród (Kaszás Minik) 1.5 8
1367. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 1.5 8
1368. Baumgartner Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 1.5 14
1369. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.5 14
1370. Tarr Konrád Benedek (BKG-Veresegyház vegyes) 1.5 6
1371. Szarka Zalán (Ziccer Kistigrisek) 1.5 12
1372. Takács Luca (Csípős Darazsak) 1.5 12
1373. Kéri Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 1.5 14
1374. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 1.5 16
1375. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 1.5 10
1376. Lótos Dániel (Lehel Kosársuli U11) 1.5 12
1377. Szongoth-Kukán András (MAFC Grosics) 1.5 12
1378. Rocsa Róbert (Szentesi KK) 1.5 6
1379. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 1.5 8
1380. Tóth Sára (CEKK Cegléd UP) 1.5 12
1381. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.5 12
1382. Fülöp Anna Bianka (Deákos Darazsak) 1.5 12
1383. Gálosi Gellért Péter (Pécsi VSK Fiú) 1.5 10
1384. Takács Luca (Sportiskolás Lányok) 1.5 8
1385. Kóger Sára Réka (Szent István Király/A - Ajka) 1.5 14
1386. Tulok Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.5 12
1387. Flóring István Gábor (FTSI József A. Iskola) 1.5 16
1388. Szalai László (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.5 10
1389. Farkas Virág Júlia (DKKA Vezérek) 1.5 16
1390. Medvegy Márk (ESMTK - TF - JAK U11) 1.5 16
1391. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U11) 1.5 12
1392. Bognár Boldizsár (NKA Pécs fiú U11/B) 1.5 10
1393. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.5 12
1394. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.5 14
1395. Resán Zalán Attila (NYKK Eötvös U11/B) 1.5 8
1396. Bákány Lilien Noémi (NYÍKSE Tűzlabdák) 1.5 10
1397. Turzó Léna Zselyke (AF-Velencei Csukák) 1.5 10
1398. Trapp Milán (Malév Kobrák) 1.5 14
1399. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 1.5 16
1400. Csomán Áron (DKKA Minyonok) 1.5 14
1401. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs fiú U11/B) 1.5 10
1402. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.5 20
1403. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.5 14
1404. Szegedi Bálint (Pilis Basket) 1.5 6
1405. Reznicsek Lénárd (MAFC Grosics) 1.47 17
1406. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1.46 13
1407. Szilágyi Dávid (Mini Talent SE) 1.46 13
1408. Lakatos Vanda (KS Szeged Vadmacskák) 1.46 13
1409. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.46 13
1410. Lengyel Balázs (Százhalombattai KSE/B) 1.46 13
1411. Kasza Gergő (Fót SE Fiú) 1.46 11
1412. Mezei Ábel Olivér (PaSa Csillagai) 1.46 11
1413. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 1.46 11
1414. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 1.44 9
1415. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.44 9
1416. Kovács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 1.44 9
1417. Boda Kornél (BKG-Veresegyház vegyes) 1.44 9
1418. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 1.44 16
1419. Szobonya Vince (Kéksárga Zsiráfok) 1.44 16
1420. Szállási Domonkos (Ziccer Bocsok) 1.44 16
1421. Sprencz Boróka (SEZE) 1.44 16
1422. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.44 16
1423. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.44 16
1424. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 1.44 16
1425. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 1.44 16
1426. Kürti David (Magicball Satu Mare) 1.43 14
1427. Berta Manna Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 1.43 14
1428. Ledneczki Erik (Monok SE) 1.43 14
1429. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 1.43 14
1430. Bartók Marcell (PSE Párducok) 1.43 14
1431. Sáreczki Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.43 14
1432. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház vegyes) 1.43 7
1433. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 1.43 14
1434. Guba Dorottya (DVTK Akadémia/B) 1.43 14
1435. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 1.43 14
1436. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 1.43 14
1437. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.43 7
1438. Menczel Panna (Százhalombattai KSE/A) 1.43 7
1439. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét) 1.42 12
1440. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club U11/B) 1.42 12
1441. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 1.42 12
1442. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 1.42 12
1443. Szabados Judit (Kaszás KisBoszik) 1.42 12
1444. Márton Tamás (Fűzfői AK) 1.42 12
1445. Kisteleki Fanni (BSC Lány) 1.42 12
1446. Bojtár Anna (Vasas Amazonok) 1.42 12
1447. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház vegyes) 1.41 17
1448. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 1.41 22
1449. Katona Nándor (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.4 5
1450. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/A) 1.4 10
1451. Mocsi Bercel Décse (KLKS Szomód) 1.4 10
1452. Solymosi Réka (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.4 5
1453. Rus Sasha (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1.4 15
1454. Ocskó Virág (BKG AKADÉMIA U11) 1.4 15
1455. Kerecsen Nándor (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.4 10
1456. Nacsa Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1.4 5
1457. Zun Marcell Sándor (S&T U11) 1.4 10
1458. Kamondi Zente (Fűzfői AK) 1.4 10
1459. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/C) 1.4 5
1460. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.4 10
1461. Varga Ninett Napsugár (KS Szeged Vadmacskák) 1.4 10
1462. Bognár Zalán (Villámló Kovácsok) 1.4 10
1463. Deák Bokkon Soma (Budafoki Ebihalak) 1.4 5
1464. Vályi-Nagy Benjamin (BSC Pingvinek) 1.4 10
1465. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 1.39 13
1466. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 1.39 13
1467. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 1.39 13
1468. Badura Misa (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.39 13
1469. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.39 13
1470. Ruzsics Barnabás (Mini Talent SE) 1.39 13
1471. Jónás Johanna Amina (DVTK Akadémia/B) 1.38 13
1472. Koch Bence (Lehel Kosársuli U11) 1.38 16
1473. Horváth Hanna Sára (Radobasket Oroszlánok/B) 1.38 8
1474. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 1.38 16
1475. Bajkai Nimród (Csepel Basket) 1.38 8
1476. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.38 16
1477. Boldizsár Bence (NKA Pécs U11/C) 1.38 8
1478. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 1.38 16
1479. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U11) 1.38 8
1480. Román Vince (Cívis KK TK Rakéták) 1.38 16
1481. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.38 8
1482. Leitner András (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.36 11
1483. Kovács Leon József (Szent István Király/B - Ajka) 1.36 14
1484. Nagy Kristóf (Pilis Basket) 1.36 14
1485. Bottlik Mihály (DKKA Minyonok) 1.36 14
1486. Erőss Debóra Abigél (Csata Garfield) 1.36 14
1487. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 1.36 14
1488. Varga Jázmin (KWBC Körmend) 1.36 14
1489. Simó Ábel (BLF Bolhák) 1.36 14
1490. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 1.36 14
1491. Oláh Mirjam Zsuzsanna (Zsákoló Zsiráfok) 1.33 15
1492. Hviszt John Laszlo (Szolnoki Viperák) 1.33 12
1493. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.33 15
1494. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U11) 1.33 6
1495. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.33 6
1496. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Tigrisek) 1.33 15
1497. Pergel Ádám (Százhalombattai KSE/B) 1.33 6
1498. Nagy Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.33 12
1499. Mészáros Milán (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.33 12
1500. Kovács Márk (Pityke KSE) 1.33 6
1501. Terdik Benedek (Cívis KK KisTigrisek) 1.33 6
1502. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.33 12
1503. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 1.33 9
1504. Fehér Boglárka (S&T U11) 1.33 6
1505. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.33 6
1506. Paár Benedek Zoltán (BKG-Veresegyház vegyes) 1.33 6
1507. Rajos Dorka (Villámló Tigrisek) 1.33 9
1508. Németh Perla (Deákos Darazsak) 1.33 9
1509. Hudák Soma (KLKS Homoktövis) 1.33 15
1510. Lázár Panna (CEKK Cegléd UP) 1.33 12
1511. Kenyeres Dávid (BasketBaja SE) 1.33 12
1512. Beliczki Dániel (Ziccer Kistigrisek) 1.33 9
1513. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 1.33 12
1514. Schlosser Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.33 12
1515. Kovács Gábor Mátyás (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.33 6
1516. Sipos Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.33 12
1517. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 1.33 9
1518. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Tigrisek) 1.33 12
1519. Györki Barnabás (KASI/C) 1.33 12
1520. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 1.33 9
1521. Kiss Mira Hanna (Török Sasfiókák) 1.32 19
1522. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 1.31 16
1523. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u11 fiú) 1.31 16
1524. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 1.31 16
1525. Király András Kolumbusz (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.31 16
1526. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.31 16
1527. Agbemasu Vanessza (Csata Manók) 1.31 16
1528. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 1.31 16
1529. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 1.31 16
1530. Kéri Kornélia (CEKK Cegléd UP) 1.31 16
1531. Kabai Noel György (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.31 16
1532. Kevei Bence Gergő (Szegedi Mókusok) 1.31 13
1533. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. Iskola) 1.31 13
1534. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 1.3 10
1535. Pilz Patrik Soma (Vasas Akadémia U10) 1.3 10
1536. Vidéki Anna Lili (Kerepesi VSE) 1.3 10
1537. Kerényi Sára (Hunyadis Darazsak) 1.3 10
1538. Korcsmáros Amira (Magicball Satu Mare) 1.3 10
1539. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 1.3 10
1540. Ilonka Marcell (Miklósi KékRókák KE) 1.3 10
1541. Vargha Ilka Zea (BEAC Kapibarák) 1.3 10
1542. Szabó Holli (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.3 10
1543. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 1.29 14
1544. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club U11/B) 1.29 7
1545. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 1.29 14
1546. Holczman Emma (DVTK Akadémia/B) 1.29 14
1547. Sulányi Péter László (MAFC Farkasrét) 1.29 14
1548. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 1.29 14
1549. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod) 1.29 14
1550. Szerencsei Lilla (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.29 14
1551. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.29 14
1552. Kónya Botond (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1.29 7
1553. Angyal Zoltán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.29 14
1554. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház vegyes) 1.29 14
1555. Kőfalvi Bálint (DKKA Darazsak) 1.29 14
1556. Vincze Péter (KASI/B) 1.29 7
1557. Kerekes Lili (Korányis Zsiráfok) 1.29 14
1558. Bagladi Nimród (KASI/B) 1.29 14
1559. Párizs Bálint (Deákos Darazsak) 1.29 7
1560. Csabai Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 1.28 18
1561. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 1.27 11
1562. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.27 11
1563. Kovács Botond (Szolnoki Sasok) 1.27 15
1564. Bokros Nóra Emilia (Törekvés Törpillák) 1.26 23
1565. Tóth Nóra (CEKK Cegléd UP) 1.25 12
1566. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 1.25 16
1567. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 1.25 12
1568. Csizmadia Lilla (Csata Manók) 1.25 12
1569. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 1.25 16
1570. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/A) 1.25 8
1571. Madler Milos (Zuglói Sasok) 1.25 12
1572. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 1.25 16
1573. Polgár Máté (Körmendi Törpördögök/B) 1.25 12
1574. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 1.25 16
1575. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 1.25 8
1576. Lajos Miklós (NKA Pécs U11/C) 1.25 16
1577. Sárfy Lili Andrea (Tapolcai Minimanók) 1.25 12
1578. Szabó Nóra (Török Sasfiókák) 1.25 12
1579. Gossler Emma Magdolna (Gödöllői Sport Klub) 1.25 16
1580. Csikó Noel (SALGÓTARJÁNI KI) 1.25 12
1581. Krajcsovszki András (Marcali Szürkefarkasok) 1.25 12
1582. Hadas Hanga (BKG AKADÉMIA U11) 1.25 12
1583. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.25 16
1584. Kocsis Bálint (KLKS Homoktövis) 1.25 16
1585. Török Zente (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.25 8
1586. Nagy Alíz (BKG-Veresegyház vegyes) 1.25 8
1587. Szegletes Dominik (Tapolcai Minimanók) 1.25 12
1588. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 1.25 12
1589. Oswald Gergely Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 1.23 13
1590. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 1.23 13
1591. Bakos Benedek (Radobasket Oroszlánok/B) 1.22 18
1592. Mihalik Lilla Hanna (KKC Mátyás) 1.22 9
1593. Radics Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.22 18
1594. Kovács Luca (BEAC Újbuda KA/B) 1.22 9
1595. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.21 14
1596. Tóth-Császár Bence (Radobasket Oroszlánok/B) 1.21 14
1597. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.21 14
1598. Bálind Csenge (KKC Hetény) 1.21 14
1599. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 1.21 14
1600. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 1.21 14
1601. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 1.21 14
1602. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.21 14
1603. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.21 14
1604. Sárkány Bora (MTK Budapest) 1.21 14
1605. Szántó Sára (Fót SE Leány/A) 1.21 14
1606. Hernádi Ákos (Tapolcai Szöcskék) 1.21 14
1607. Bagosi Zorka (Kozármisleny SE) 1.21 14
1608. Csendom Bence (MEAFC Basket Bulls) 1.2 10
1609. Szigetvári László Péter (KLKS Angoltagozatos) 1.2 10
1610. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 1.2 10
1611. Bartus Anna Flóra (Harcos Darazsak) 1.2 10
1612. Csóti Dávid (Újpest-MT/B) 1.2 15
1613. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1.2 10
1614. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/A) 1.2 10
1615. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.2 15
1616. Mihály Levente Zalán (Budafoki Bolhák) 1.2 5
1617. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 1.2 5
1618. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.19 16
1619. Zsuró Ádám (Cívis KK Tigrisek) 1.19 16
1620. Lukács Barnabás (CEKK Cegléd UP) 1.19 16
1621. Mocsár József (Békési Kis Gladiátorok) 1.19 16
1622. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.19 16
1623. Tóth Koós Dávid (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.18 11
1624. Gráczer Gergő (Ifjú Sólyomfiókák) 1.18 11
1625. Csiszár Vince Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.18 11
1626. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 1.18 11
1627. Karatka Buda Vitéz (TFSE) 1.17 12
1628. Pókó Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.17 12
1629. Takács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 1.17 6
1630. Török Zsombor (Gödi SE Gödények) 1.17 6
1631. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 1.17 6
1632. Pöszt Patrik (KLKS Angoltagozatos) 1.17 6
1633. Szabó Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 1.17 12
1634. Hamza Noémi (CEKK Cegléd UP) 1.17 12
1635. Erdős Linda (Kaszás KisBoszik) 1.17 12
1636. Lágler Bence Róbert (Józsefvárosi KC) 1.17 6
1637. Sós Vince (Cívis KK Jaguárok) 1.17 12
1638. Kapornaki Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.17 12
1639. Elek Benjámin (KASI/D) 1.17 6
1640. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.17 12
1641. Kiss Lőrinc István (Fót SE Fiú) 1.17 12
1642. Kása Veronika (Kőbányai Darázslányok/B) 1.17 12
1643. Bárdos Lili (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.17 12
1644. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 1.17 12
1645. Józan Nikoletta (BL Basket SE) 1.17 12
1646. Gelencsér Dániel (Erdért Szűcs) 1.17 12
1647. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 1.17 12
1648. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE/B) 1.17 12
1649. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház vegyes) 1.17 6
1650. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.15 13
1651. Katona Dorina (KKC Mátyás) 1.15 13
1652. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.14 14
1653. Györkös Dominik (Szent István Király/B - Ajka) 1.14 14
1654. Horvát Anna (Csata Garfield) 1.14 14
1655. Tóth Emili (Szent István Király/B - Ajka) 1.14 14
1656. Nagy Nolen (Dorozsmai Darvak) 1.14 14
1657. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.14 14
1658. Izsó Máté (Malév Kobrák) 1.14 14
1659. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.14 7
1660. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 1.14 14
1661. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.14 14
1662. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 1.14 7
1663. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 1.14 14
1664. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 1.14 14
1665. Tóth Gréti (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.14 7
1666. Szabó Kristóf (Mini Talent SE) 1.13 15
1667. Oláh Magor Bonifác (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.13 15
1668. Máté Benedek (BasketBaja SE) 1.13 15
1669. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 1.13 15
1670. Dutka Sophia (Mini Talent SE) 1.13 15
1671. Krieg Nina (Vasas Amazonok) 1.13 16
1672. Palyov Lilien (NKA Pécs U11/C) 1.13 8
1673. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE/A) 1.13 16
1674. Bencsics Zoé (Kőbányai Darázslányok/B) 1.13 16
1675. Hegedüs-Ari Anna (DKKA Tigrisek) 1.13 16
1676. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 1.13 16
1677. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.13 16
1678. Kovács Soma (SZKHSE U11) 1.13 16
1679. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 1.13 16
1680. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.13 8
1681. Szerencsés Botond (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.13 16
1682. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 1.13 16
1683. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.13 16
1684. Szalai Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.13 16
1685. Bakota Péter (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.13 8
1686. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 1.13 8
1687. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/A) 1.12 16
1688. Szabó-Strausz Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 1.12 17
1689. Zelnik Bence Bálint (Zuglói Sasok) 1.11 9
1690. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 1.11 9
1691. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 1.11 9
1692. Uta Rafael (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1.1 10
1693. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/B) 1.1 10
1694. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 1.1 10
1695. Danku Attila Péter (Szolnoki Viperák) 1.1 10
1696. Owczarek Máté (BSC Pingvinek) 1.1 10
1697. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth U11) 1.1 10
1698. Mujzer Diána (BEAC Kapibarák) 1.1 10
1699. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.1 10
1700. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 1.1 20
1701. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 1.09 11
1702. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1.09 11
1703. Hegyháti Anna (BSC Lány) 1.09 22
1704. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U11) 1.09 11
1705. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 1.08 12
1706. Kincses Benedek (Körmendi Törpördögök/B) 1.08 12
1707. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 1.08 12
1708. Nagy Ernő Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 1.08 12
1709. Borsodi Kiss Gergő (BLF Bolhák) 1.08 12
1710. Berhidai Fanni Zora (Török Sasfiókák) 1.08 12
1711. Sigmond Tamara (Csata Garfield) 1.08 12
1712. Csuti Panni (Törekvés Törpillák) 1.08 12
1713. Németh Jakab (RICSILLA) 1.08 12
1714. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 1.08 12
1715. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 1.08 13
1716. Vilman Benedek (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.08 13
1717. Braun Kornél (BLF Bolhák) 1.08 13
1718. Gimesi Elvira Matilda (Csípős Darazsak) 1.08 13
1719. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.07 14
1720. Gaszner Liza (DVTK Akadémia/B) 1.07 14
1721. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 1.07 14
1722. Jakus Krisztián (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.07 14
1723. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 1.07 14
1724. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.07 14
1725. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.07 14
1726. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 1.07 14
1727. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 1.07 14
1728. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Jaguárok) 1.07 14
1729. Torossy Zsombor (BLF Bolhák) 1.07 14
1730. Siklósy Gréta (CEKK) 1.07 14
1731. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.07 14
1732. Hausel Hanna (DVTK Miskolc) 1.07 14
1733. Simonics Nóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.07 14
1734. Márton Bíborka Borbála (Korányis Zsiráfok) 1.07 14
1735. Ionut Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1.07 15
1736. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.07 15
1737. Tóth Gábor Ádám (Óbudai Kaszások/B) 1.07 15
1738. Jasztrabszki Tamás (Vasas Akadémia U11) 1.07 15
1739. Vadász Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.06 16
1740. Szonntag Adél (Csata Garfield) 1.06 16
1741. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 1.06 16
1742. Bakó Levente (NYKK Eötvös U11/A) 1.06 16
1743. István-Schirling Inez (Vasas Bolhák) 1.06 16
1744. Koczka Szófia (Kéksárga Okapik) 1.06 16
1745. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Fehértigrisek) 1.06 16
1746. Varga-Csók Noémi (Törekvés Törpillák) 1 10
1747. Huth Martin Sebastian (Radobasket Oroszlánok/B) 1 14
1748. Sipula Nóra Viktória (BEAC Újbuda KA/C) 1 14
1749. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 1 10
1750. Somogyi Olívia Magdolna (BEAC Újbuda KA/C) 1 11
1751. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/A) 1 22
1752. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 1 12
1753. Balázs Kristóf (Vasas Akadémia U10) 1 12
1754. Farkas Zente Péter (Tapolcai Minimanók) 1 6
1755. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 1 13
1756. Nemes Márton (NKA Pécs U11/C) 1 12
1757. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1 11
1758. Zavacsán Barnabás (PaSa Csillagai) 1 8
1759. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 1 8
1760. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 1 12
1761. Kovács Eszter (Kőbányai Darázslányok/B) 1 12
1762. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 1 8
1763. Buti Izabella (Csípős Darazsak) 1 16
1764. Tóth Mína (Szent István Király/B - Ajka) 1 14
1765. Barics Viola (Pécsi VSK Leány) 1 7
1766. Molnár Zalán (Kerepesi VSE) 1 8
1767. Mátyási Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 12
1768. Szalma Olga (KKC Mátyás) 1 16
1769. Szabó Rozi (NKA Pécs U11 Leány) 1 14
1770. Kerék Nikolett (Kőbányai Darázslányok/B) 1 14
1771. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Tigrisek) 1 14
1772. Fritz Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1 12
1773. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 1 13
1774. Gerencsér Alex (Újpest-MT/B) 1 12
1775. Kovács Gellért (SZKHSE U11) 1 14
1776. Mallár Bertalan (Cívis Efrém Kenguruk ) 1 7
1777. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 1 10
1778. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1 11
1779. Végh Barnabás Péter (Kozármisleny SE) 1 12
1780. Dutka Dorka (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 14
1781. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 1 12
1782. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 1 14
1783. György Boróka Zenkő (Budafoki Ebihalak) 1 7
1784. Récsi Alíz (Szolnoki Viperák) 1 8
1785. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U11) 1 8
1786. Vágusz Márk (Sólyomfiókák) 1 7
1787. Kovács Emil (Józsefvárosi KC) 1 6
1788. Molnár Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 1 11
1789. Fehér Bálint (MVM-OSE Simbák U11) 1 14
1790. Éles-Tolnai Máté (KASI/B) 1 12
1791. Medve Mia (Kaszás Mini Boszik) 1 12
1792. Szilágyi Ákos (Újfehértói Sportklub) 1 10
1793. Halmos Lia Beatrix (Törekvés Törpillák) 1 8
1794. Kovács Zalán (GYKSE Szekszárd) 1 8
1795. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 1 16
1796. Ambrus Katalin (Kaszás KisBoszik) 1 14
1797. Rácz Boglárka (Kőbányai Darázslányok/B) 1 6
1798. Szabó-Filip Barnabás (KLKS Homoktövis) 1 11
1799. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 1 10
1800. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 1 10
1801. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1 14
1802. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 1 12
1803. Sabáli Sejla (Csípős Darazsak) 1 11
1804. Harangozó Mira (Korányis Zsiráfok) 1 14
1805. Rákos Konrád (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1 7
1806. Tóth Bálint (KASI/B) 1 18
1807. Veres Adél (Gödi SE Vadmacskák) 1 6
1808. Hozbor Máté (BSC Mini Titánok) 1 6
1809. Biczó Karolina Virág (Csípős Darazsak) 1 15
1810. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 11
1811. Szattlmayer Heléna (Villámló Kovácsok) 1 8
1812. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1 15
1813. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1 5
1814. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 1 10
1815. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1 12
1816. Holzmann Lilien (Hunyadis Darazsak) 1 12
1817. Egyed Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1 12
1818. Szárnyas Barbara (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1 7
1819. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 11
1820. Bánkuti Balázs (Óbudai Kaszások/A) 1 11
1821. Varga Viktória (Zalakarosi Fókák) 1 11
1822. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 1 10
1823. Orosz Máté János (Szentesi KK) 1 6
1824. Feszler Ádám Antal (BL Basket SE) 1 10
1825. Bereczki Lili (Sportiskolás Lányok) 1 8
1826. Wittner Máté (TFSE) 1 12
1827. Balogh Teodor Vilmos (TSK-Magiszter U11) 1 8
1828. Keresztény Orsolya (DVTK Akadémia/A) 1 16
1829. Duzsik Zalán (BSC Pingvinek) 1 16
1830. Kovács Domonkos (Radobasket Oroszlánok/B) 1 16
1831. Fegyveres Károly (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 7
1832. Pacsek János Bendegúz (Mini Talent SE) 1 7
1833. Szeri Zalán (Szentesi KK) 1 12
1834. Nagy Olivér (Óbudai Kaszások/B) 1 5
1835. Szagán Levente László (NYKK Eötvös U11/B) 1 5
1836. Nagy Vince (NYKK Eötvös U11/B) 1 10
1837. Nyári Hanna Veronika (Zalakarosi Fókák) 1 13
1838. Lukács Kamilla (Csata Manók) 1 8
1839. Babócs Boglárka (Sportiskolás Lányok) 1 8
1840. Bódis Noel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1 14
1841. Tóth Zsófia (Gyakorlós Törpék) 1 14
1842. Liczki Zalán (KLKS Szomód) 1 6
1843. Erhardt Linda (Sportiskolás Lányok) 1 14
1844. Szolnoki Luca Eszter (BEAC Újbuda KA/C) 1 12
1845. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 1 12
1846. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/C) 1 10
1847. Lalátka Emmaróza (BSC Csajszik) 1 6
1848. Piróth Fanni (Miklósi KékRókák KE) 1 12
1849. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Viperák) 1 11
1850. Kapusi Hunor (Szolnoki Viperák) 1 8
1851. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 1 15
1852. Csik Fanni (Törekvés Törpillák) 1 15
1853. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 0.96 24
1854. Budai Erik (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.95 19
1855. Máthé Anna (Cívis KK TK Macskák) 0.95 19
1856. Kis-Orosz Lívia (DVTK Akadémia/B) 0.94 17
1857. Varga Flóra Izabella (Csata Garfield) 0.94 16
1858. Fazekas Emma (Kéksárga Okapik) 0.94 16
1859. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 0.94 16
1860. Schleifer Benett (EKE U11) 0.94 16
1861. Nagy Alexander Győző (Erdért Szűcs) 0.94 16
1862. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0.94 16
1863. Hankóczi Benjámin (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.93 15
1864. Tamás Harmat (KKC Mátyás) 0.93 15
1865. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.93 15
1866. Lévai Kornél (KASI/A) 0.93 14
1867. Varga Mira (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.93 14
1868. Sashalmi Barnabás (DKKA Ördögök) 0.93 14
1869. Jónyer Zsombor (MEAFC Csibészek) 0.93 14
1870. Ádám Attila Csaba (SEZE) 0.93 14
1871. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U11) 0.93 14
1872. Padragi Gellért (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.93 14
1873. Gáspár Mirkó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.93 14
1874. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0.93 14
1875. Kruppa Linda Laura (MTK Budapest) 0.93 14
1876. Endrész Lőrinc Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.93 14
1877. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.93 14
1878. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U11) 0.93 14
1879. Gombos Bence (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.93 14
1880. Rapcsák Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.93 14
1881. Nagy Nimród (KVSE Kémények U11) 0.93 14
1882. Varga Laura (Csepel Basket) 0.93 14
1883. Bakai Kornél (BasketBaja SE) 0.93 14
1884. Halász Bernát (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.93 14
1885. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE/B) 0.93 14
1886. Horváth Ákos Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 0.92 13
1887. Szabó Eszter (DKKA Tigrisek) 0.92 13
1888. Ónodi Bálint Milán (Zuglói Sasok) 0.92 13
1889. Barcsai Zalán (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.92 13
1890. Bozsár János Dorián (TF U11) 0.92 12
1891. Kovács Levente (Szentgáli Sünik) 0.92 12
1892. Propst Hunor-Márton (Magicball Satu Mare) 0.92 12
1893. Varga Olivér Félix (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.92 12
1894. Tóth Zsigmond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.92 12
1895. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket) 0.92 12
1896. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/A) 0.92 12
1897. Soós Ruben (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.92 12
1898. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.92 12
1899. Sándor Barnabás (Újpest-MT/B) 0.92 12
1900. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.92 12
1901. Varró Jázmin (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.92 12
1902. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.92 12
1903. Nagy Bence (Kerepesi VSE) 0.92 12
1904. Achim Péter Olimpiu (Dorozsmai Darvak) 0.92 12
1905. Berkes Dániel (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.92 12
1906. Xuan Henri (Óbudai Kaszások/B) 0.91 11
1907. Kovács Viktória Mónika (Törekvés Törpicúrok) 0.91 11
1908. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 0.9 10
1909. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0.9 10
1910. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.9 10
1911. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 0.9 10
1912. Kade Titusz (EKE U11) 0.9 10
1913. Lepold Liza (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.9 10
1914. Pósa Bálint (BSC Fiú) 0.9 10
1915. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 0.9 10
1916. Madai Boglárka Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 0.9 10
1917. Stoica Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.89 9
1918. Botis Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.89 9
1919. Borsos Anna Sára (Cívis KK TK Macskák) 0.89 9
1920. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 0.88 16
1921. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.88 16
1922. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.88 8
1923. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/B) 0.88 16
1924. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 0.88 16
1925. Tóth Panna (Törekvés Törpicúrok) 0.88 8
1926. Gazdag Adrián (Ifjú Sólyomfiókák) 0.88 8
1927. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.88 16
1928. Istvan Alexa Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.88 8
1929. Balaton Péter Vince (Marcali Szürkefarkasok) 0.88 8
1930. Farkas Ádám (Körmendi Törpördögök/B) 0.88 8
1931. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0.88 8
1932. Pavelka Csanád Béla (Fűzfői AK) 0.88 8
1933. Vadász Botond (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.88 8
1934. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0.88 16
1935. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0.88 8
1936. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0.88 16
1937. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0.88 16
1938. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0.88 8
1939. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.88 8
1940. Illés Nadia (Feketés Darazsak) 0.88 8
1941. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0.88 8
1942. Gulácsy Hanga Mimi (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.87 15
1943. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.87 15
1944. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE/A) 0.87 15
1945. Nyáry Zalán Leó (Kőbányai Darazsak/B) 0.86 14
1946. Váradi Hanna (DVTK Akadémia/B) 0.86 14
1947. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 0.86 14
1948. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 0.86 14
1949. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 0.86 14
1950. Spátay Patrik (Újpest-MT/B) 0.86 14
1951. Csipszer Panna Boglárka (Szentgáli Sünik) 0.86 14
1952. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.86 14
1953. Oláh Cecília (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.86 7
1954. Tasnádi Zille (Szolnoki Sasok) 0.86 7
1955. Vida Zsófia (SEZE) 0.86 14
1956. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0.86 14
1957. Simon Olivér (NKA Pécs u11 fiú) 0.86 14
1958. Mészáros Bence Imre (Szentesi KK) 0.86 14
1959. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 0.86 14
1960. Kovalenko Palíná (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.86 14
1961. Szilágyi Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.86 14
1962. Csurgai Péter (Szentesi KK) 0.86 14
1963. Tóth Albert (Szentgáli Sünik) 0.86 14
1964. Pesa Enikő (DKKA Tigrisek) 0.86 7
1965. Szántó Bence (NYKK Eötvös U11/A) 0.85 13
1966. Tóth Dávid (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.85 13
1967. Luputu Radu Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.85 13
1968. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0.85 13
1969. Harta Barnabás (Szent István Király/A - Ajka) 0.85 13
1970. Nagy Lili Bori (BSC Lány) 0.83 12
1971. Bisztritsányi Zille (BEAC Újbuda KA/B) 0.83 6
1972. Osztovits Róza Matild (Kaszás KisBoszik) 0.83 12
1973. Éger Máté (MEAFC Kossuth U11) 0.83 12
1974. Dobszai Kristóf (KLKS Homoktövis) 0.83 12
1975. Szűcs Dominik István (Fót SE Fiú) 0.83 6
1976. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0.83 12
1977. Kovács Ákos Hunor (MAFC Csiki) 0.83 6
1978. Jambrich Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.83 12
1979. Habik Luca Szófia (KS Szeged Vadmacskák) 0.83 12
1980. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0.83 12
1981. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.83 12
1982. Sági Patrik Marcell (Szolnoki Viperák) 0.83 12
1983. Gargya Gergő (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.83 12
1984. Fodor Nimród (MVM-OSE Simbák U11) 0.83 12
1985. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.83 12
1986. Pócza Kornél (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.83 12
1987. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.83 6
1988. Rubesch Bálint (BasketBaja SE) 0.83 12
1989. Dani Benedek (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.83 12
1990. Kássa Natasa Lili (Erdért Szűcs) 0.83 6
1991. Tervey Dusán (BL Basket SE) 0.83 12
1992. Graziano Andrea (KVSE Kémények U11) 0.83 12
1993. Kiss Luca (Kécskei Vidrák) 0.83 12
1994. Falvai Márton (PaSa Csillagai) 0.83 12
1995. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0.83 6
1996. Hosseini Seyed Attila (NYKK Eötvös U11/B) 0.83 6
1997. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház vegyes) 0.83 12
1998. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U11) 0.82 11
1999. Duna Adam (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.82 11
2000. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.82 11
2001. Szabó Vera Laura (KKC Mátyás) 0.82 11
2002. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.81 16
2003. Tóth Natália (KKC Hetény) 0.81 16
2004. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.81 16
2005. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 0.81 16
2006. Szabó Péter Jenő (Békési Kis Gladiátorok) 0.81 16
2007. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.81 16
2008. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0.81 16
2009. Dékány Balázs (Szolnoki Viperák) 0.8 10
2010. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.8 10
2011. Steib Áron (Radobasket Oroszlánok/A) 0.8 10
2012. Lu-Ligetfalvi Zente (FKE kenguruk) 0.8 10
2013. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.8 10
2014. Tompai Fruzsina (KKC Mátyás) 0.8 10
2015. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 0.8 10
2016. Cristea Jázmin Ajándék (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.8 10
2017. Barassó Zoé Nóra (KLKS Szomód) 0.8 10
2018. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét) 0.8 5
2019. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0.8 10
2020. Verbovszky Gréta (BEAC Kapibarák) 0.8 10
2021. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház vegyes) 0.8 5
2022. Fekete Oliver (NKA Pécs U11/C) 0.8 5
2023. Farkas Léna (Törekvés Törpillák) 0.8 10
2024. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth U11) 0.8 10
2025. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 0.79 14
2026. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Lányok) 0.79 14
2027. Tóth Dóra (Kéksárga Okapik) 0.79 14
2028. Bakó Ádám (Erdért Szűcs) 0.79 14
2029. Retkes Bence (Kéksárga Zsiráfok) 0.79 14
2030. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 0.79 14
2031. Imre Gyula Rafael (Villámló Kovácsok) 0.79 14
2032. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0.79 14
2033. Schneider Vilmos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.79 14
2034. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 0.78 9
2035. Erdei Ármin Miló (Vasas Akadémia U10) 0.78 9
2036. Kékesi Zorka (Csata Manók) 0.78 9
2037. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.78 9
2038. Molnár Milán Márk (Ziccer Kistigrisek) 0.78 9
2039. Várady - Szabó Frida (BSC Lány) 0.78 18
2040. Hegedüs Noémi (Százhalombattai KSE/B) 0.78 9
2041. Pribusz Máté (DKKA Ugrómókusok) 0.77 13
2042. Deák Márk (MEAFC Kossuth U11) 0.77 13
2043. Mojzes Odett (KKC Mátyás) 0.77 13
2044. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 0.77 13
2045. Mészáros Patrik (MEAFC Kossuth U11) 0.75 12
2046. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.75 16
2047. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U11 Leány) 0.75 16
2048. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 0.75 12
2049. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.75 12
2050. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.75 16
2051. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 0.75 8
2052. Sarkadi Gellért (Tapolcai Szöcskék) 0.75 16
2053. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U11) 0.75 12
2054. Andorkó Léna (Kaszás Mini Boszik) 0.75 12
2055. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0.75 16
2056. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.75 16
2057. Boncz Áron Ferenc (Erdért Szűcs) 0.75 8
2058. Agócs Balázs (Mini Talent SE) 0.75 12
2059. Kereki Bálint (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.75 8
2060. Csontos Adél (BLF Bolhák) 0.75 8
2061. Jászkuti Nola Csinszka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.75 8
2062. Osgyáni Gábor (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.75 8
2063. Illyés Eliza (BSC Lány) 0.75 12
2064. Major Kende (Körmendi Törpördögök/B) 0.75 12
2065. Steiger Dorka (Csata Garfield) 0.75 12
2066. Krisneider Gréta (Százhalombattai KSE/B) 0.75 12
2067. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.75 8
2068. Kovács Márton (Monor SE/A) 0.75 12
2069. Muhari Ádám (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.75 16
2070. Márföldi Noémi (Zsákoló Zsiráfok) 0.75 8
2071. Lak Veronika (Fót SE Leány/A) 0.75 8
2072. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0.75 8
2073. Majzer Hanna (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.75 8
2074. Marton Sámuel (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.75 8
2075. Schreiner Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.75 8
2076. Décsi Zalán (BSC Pingvinek) 0.75 8
2077. Orbán Alex Milán (Budafoki Békák) 0.75 16
2078. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.73 15
2079. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0.73 15
2080. Abrihan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.73 15
2081. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 0.73 15
2082. Köteles Dorián (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.73 15
2083. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs u11 fiú) 0.73 11
2084. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0.73 11
2085. Gál Zétény (KASI/D) 0.73 11
2086. Sztanek Zalán Attila (Ziccer Bocsok) 0.73 11
2087. Bindics Balázs (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.71 7
2088. Simon Hanna (VESC U11) 0.71 14
2089. Varga Milán (Ifjú Sólyomfiókák) 0.71 7
2090. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét) 0.71 7
2091. Hegede Zsombor (BSC Fiú) 0.71 7
2092. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.71 14
2093. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0.71 14
2094. Szuvák György Dávid (Cívis KK Tigrisek) 0.71 14
2095. Felder Misa (KASI/A) 0.71 14
2096. Barkó Tamira Dorka (Erdért Szűcs) 0.71 14
2097. Pusztai Virág (Villámló Kovácsok) 0.71 7
2098. F. Nagy Ádám (Cívis KK Tigrisek) 0.71 14
2099. Korom Lotti (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.71 14
2100. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0.71 14
2101. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 0.71 14
2102. Kovács Bence (Sólyomfiókák) 0.71 7
2103. Egresits Tímea (Lackneros Darazsak) 0.71 7
2104. Andráska - Hegedűs Bence (BSC Fiú) 0.71 7
2105. Riegler Áron (Monok SE) 0.71 14
2106. Sütő Marcell (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.71 14
2107. Miklós Sára Boglárka (Szegedi Mókusok) 0.71 14
2108. Incze Zille (Monor SE/B) 0.71 14
2109. Tóth Anna Éva (KLKS Szomód) 0.71 7
2110. Suba Ármin (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.71 7
2111. Németh Zalán (Tapolcai Szöcskék) 0.71 14
2112. Lukács Zalán (KASI/B) 0.71 7
2113. Lakatos Dzsamilla (FKE kenguruk) 0.71 7
2114. Patócs Vilmos György (Pilis Basket) 0.7 10
2115. Visnyei Nóra (Gyáli BKSE Apródok) 0.7 10
2116. Laki Dorina (BSC Lány) 0.7 20
2117. Kertész Áron (Szentgáli Sünik) 0.7 10
2118. Ozsváth Lili (Budafoki Bolhák) 0.7 10
2119. Gyurko Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0.7 10
2120. Herczeg Zalán Ferenc (Pécsi VSK Fiú) 0.7 10
2121. Takács Szilárd (KASI/C) 0.7 10
2122. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0.7 10
2123. Németh Gergő (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.7 10
2124. Markó János (Százhalombattai KSE/B) 0.7 10
2125. Kövecses Dávid László (ICT Pilots Bicske) 0.7 10
2126. Üveges Balázs (ICT Pilots Bicske) 0.7 10
2127. Horváth Regina (Hunyadis Darazsak) 0.7 10
2128. Stumpf Ágoston (PaSa Csillagai) 0.7 10
2129. Masoud Emíra (Kéksárga Okapik) 0.69 13
2130. Irambo Afonso Noah Benicio (Újpest-MT/B) 0.69 16
2131. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 0.69 16
2132. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.69 16
2133. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 0.67 6
2134. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.67 12
2135. Csernó Dorka (Csata Manók) 0.67 12
2136. Bartók Olivér (PSE Párducok) 0.67 12
2137. Sásdi Vivien (BLF Bolhák) 0.67 6
2138. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 0.67 15
2139. Zahorecz Nóra (Százhalombattai KSE/B) 0.67 12
2140. Füzi Barbara (KASI/C) 0.67 12
2141. Hangodi Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.67 12
2142. Kovács Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.67 12
2143. Horváth Olivér (DKKA Vezérek) 0.67 6
2144. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.67 12
2145. Erdélyi Zoltán Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0.67 12
2146. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.67 12
2147. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0.67 12
2148. Keresi Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.67 12
2149. Katona Boglárka Hanna (Szentgáli Sünik) 0.67 12
2150. Csiki Levente (Kőbányai Darazsak/B) 0.67 6
2151. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U11) 0.67 12
2152. Katona Hunor (PaSa Csillagai) 0.67 6
2153. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.67 9
2154. Mester Míra Sára (Kéksárga Okapik) 0.67 6
2155. Moje Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.67 9
2156. Nyiri Bara (Cívis KK Fehértigrisek) 0.67 9
2157. Szilágyi Bence (Újfehértói Sportklub) 0.67 6
2158. Juhász Kende (GYKSE Szekszárd) 0.67 6
2159. Zelei Zétény (Dorozsmai Darvak) 0.67 12
2160. Celia Samuel (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.67 12
2161. Patonai Kálmán (Pityke KSE) 0.67 9
2162. Miklós Áron (Monok SE) 0.67 6
2163. Boros Bodza Róza (Radobasket Oroszlánok/B) 0.67 9
2164. Pókó Marcell Mirkó (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.67 12
2165. Sándor Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0.67 6
2166. Kiss Enikő (Fót SE Leány/A) 0.64 14
2167. Sztankó Zéta Csaba (Kéksárga Zsiráfok) 0.64 14
2168. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0.64 14
2169. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0.64 14
2170. Szabó-Bede Márk (Cívis KK KisTigrisek) 0.64 14
2171. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod) 0.64 14
2172. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U11 Leány) 0.64 14
2173. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U11) 0.64 14
2174. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 0.64 14
2175. Fülöp Csongor (Marcali Szürkefarkasok) 0.64 14
2176. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 0.64 14
2177. Horváth Lia Hanna (DKKA Minyonok) 0.64 14
2178. Kotsy Máté (Budafoki Békák) 0.64 14
2179. Tokodi Benedek (EKE U11) 0.64 14
2180. Vörös Anna Róza (Zalakarosi Fókák) 0.64 14
2181. Nyitrai András (BSC Fiú) 0.64 14
2182. Hajgató Bence Márton (KASI/C) 0.64 14
2183. Jäger Adrienn (Záhonyi Zsiráfok) 0.64 14
2184. Nagy Zétény (Dorozsmai Darvak) 0.64 14
2185. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.64 14
2186. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 0.64 11
2187. Németh Milán (Békéscsabai KK) 0.64 11
2188. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 0.64 11
2189. Károlyi Krisztián (Józsefvárosi KC) 0.64 11
2190. Ricza Kármen Krisztina (Zalakarosi Fókák) 0.64 11
2191. Erős Ármin (Budapesti Honvéd SE/B) 0.64 11
2192. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.64 11
2193. Balázs Olivér (Budafoki Ebihalak) 0.64 11
2194. Bacskai Gyula (NYKK Eötvös U11/B) 0.64 11
2195. Perkó Rajmund (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.63 8
2196. Zsebe Dávid Róbert (KASI/A) 0.63 16
2197. Császár Bence (CEKK) 0.63 16
2198. Orbán Réka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.63 8
2199. Kajári Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.63 16
2200. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 0.63 16
2201. Cserényi Ábel József (MVM-OSE Simbák U11) 0.63 16
2202. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.63 16
2203. Fauszt Marcell László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.63 8
2204. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 0.63 8
2205. Nagy Luca (Harcos Darazsak) 0.63 8
2206. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0.63 16
2207. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 0.63 16
2208. Erdősi Klaudia (Szúrós Darazsak) 0.63 8
2209. Tseden Munkhbilegt (Józsefvárosi KC) 0.63 8
2210. Sós Zoltán Antal (Mini Talent SE) 0.63 16
2211. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 0.63 8
2212. Csorba Lajos Kevin (Csepel Basket) 0.63 8
2213. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.63 8
2214. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 0.63 8
2215. Fazekas Péter (Budafoki Bolhák) 0.62 13
2216. Csábi Zita (Török Sasfiókák) 0.62 13
2217. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KI) 0.62 13
2218. Takács Dávid (PSE Párducok) 0.6 5
2219. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/A) 0.6 10
2220. Ábel Ádám (Szolnoki Viperák) 0.6 10
2221. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0.6 10
2222. Hajagos Léna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.6 5
2223. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök/B) 0.6 10
2224. Svichrán Léna (Szolnoki Viperák) 0.6 10
2225. Tóth Bendegúz (MAFC Grosics) 0.6 10
2226. Jakucs-Herczeg Ambrus Gábor (BL Basket SE) 0.6 10
2227. Beke Dorina (TARR KSC Szekszárd/A) 0.6 10
2228. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U11) 0.6 10
2229. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0.6 10
2230. Czékmán Péter Noé (DKKA Minyonok) 0.6 10
2231. Bencs Dominik (Sláger U-11) 0.6 5
2232. Kulifai Barnabás (Alba Fehérvár Cápák) 0.6 10
2233. Vörös Laura (Hunyadis Darazsak) 0.6 10
2234. Boda Ferenc (Cívis KK Jaguárok) 0.6 10
2235. Nagy-Abonyi Panka (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.6 10
2236. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0.6 15
2237. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.6 5
2238. Illés Dániel (Szent István Király/A - Ajka) 0.6 10
2239. Bottlik Nóra (DKKA Minyonok) 0.58 12
2240. Horváth Hunor (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.58 12
2241. Füredi Benett (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.58 12
2242. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.58 12
2243. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 0.58 12
2244. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 0.58 12
2245. Mádi Roland Mihály (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.58 12
2246. Debreczeni Alíz (TFSE) 0.58 12
2247. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U11) 0.58 12
2248. Szoták Emma (BLF Bolhák) 0.58 12
2249. Bötkös Kelemen (Újpest-MT/B) 0.58 12
2250. Kovács Emma Lilla (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.58 12
2251. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.58 12
2252. Bagdy Benedek Tamás (TFSE) 0.58 12
2253. Paczolt Bulcsú Péter (Pilisborosjenői Párducok) 0.58 12
2254. Máriás Borbála (Cívis KK Fehértigrisek) 0.58 12
2255. Németh Laura Sára (Villámló Kovácsok) 0.58 12
2256. Böde Máté (Zuglói Sasok) 0.57 14
2257. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 0.57 14
2258. Varga Fanni (NKA Pécs U11 Leány) 0.57 14
2259. Trifont Lara (FTSI Platán Iskola) 0.57 7
2260. Göndör Liliána (Erdért Szűcs) 0.57 14
2261. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.57 14
2262. Szekeres Bíborka (KS Szeged Vadmacskák) 0.57 14
2263. Mahler Maja Zsuzsa (KKC Hetény) 0.57 14
2264. Lukács Levente (KASI/B) 0.57 7
2265. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0.57 14
2266. Tóth Richárd (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.57 7
2267. Katona Diána Magdolna (KKC Hetény) 0.57 14
2268. Marosvölgyi Bernát (Pilis Basket) 0.57 7
2269. Kraela Márton (VMG DSE) 0.57 14
2270. Mokos Zoé (Mini Talent SE) 0.57 7
2271. Sztankó István (BLF Kenguruk) 0.57 14
2272. Gajda Bence (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.57 14
2273. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.57 14
2274. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0.57 14
2275. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 0.57 14
2276. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 0.57 14
2277. Takács Dávid (Sólyomfiókák) 0.57 7
2278. Tóth Alex Levente (Budapesti Bikák U11) 0.57 7
2279. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0.57 14
2280. Harkó Lili (Törekvés Törpicúrok) 0.57 7
2281. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 0.57 14
2282. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0.56 16
2283. Felber Vilmos Márton (Zuglói Sasok Herman) 0.56 16
2284. Szabó Jázmin (RICSILLA) 0.56 16
2285. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 0.56 16
2286. Szabó Blanka (SEZE) 0.56 16
2287. Bálint Boglárka (CEKK Cegléd UP) 0.56 16
2288. Szabó Kristóf (MVM-OSE Simbák U11) 0.56 16
2289. Boska Hunor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.56 16
2290. Bába Gergő (MEAFC Csibészek) 0.56 16
2291. Gáll Eszter (Csata Garfield) 0.56 16
2292. Frank Flórián (KASI/B) 0.56 16
2293. Olajos István (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.56 9
2294. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek) 0.56 9
2295. Balogh Bende Richárd (Budapesti Honvéd SE/B) 0.56 9
2296. Aradi Léna (KLKS Szomód) 0.56 9
2297. Csötönyi Jázmin Mia (TARR KSC Szekszárd/A) 0.56 9
2298. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 0.56 9
2299. Kamarás Flóra (PaSa Csillagai) 0.56 9
2300. Németh Rella (Deákos Darazsak) 0.56 9
2301. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 0.56 9
2302. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0.56 9
2303. Abuczki Viktória (Cívis KK TK Macskák) 0.55 11
2304. Kutykó Sára Luca (Zsákoló Zsiráfok) 0.55 11
2305. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.55 11
2306. Sziládi Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.55 11
2307. Eisler Márk (Cívis KK KisTigrisek) 0.54 13
2308. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0.54 13
2309. Sterczer Maja Hilda (Pomázi Pumák) 0.54 13
2310. Szilágyi Zsófia Szilvia (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.54 13
2311. Badak Amarilla (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.54 13
2312. Konkola Szabolcs (MVM-OSE Simbák U11) 0.53 15
2313. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.53 15
2314. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 0.53 15
2315. Tamás Bence (NYKK Eötvös U11/A) 0.53 15
2316. Baják Márk (Újpest-MT/B) 0.5 10
2317. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.5 6
2318. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0.5 6
2319. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 0.5 14
2320. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 16
2321. Zoller Liliána (Kaszás KisBoszik) 0.5 16
2322. Csiszár Ádám (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 8
2323. Kiss-Kónya Konor Alfonz (Kaszás Minik) 0.5 6
2324. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0.5 8
2325. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.5 6
2326. Deák- Zeffer Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.5 6
2327. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 0.5 6
2328. Kiss Zsombor (Fót SE Fiú) 0.5 8
2329. Juhász István (Újfehértói Sportklub) 0.5 8
2330. Németh Jázmin (TARR KSC Szekszárd/A) 0.5 10
2331. Parti - Héjjas Heléna (BSC Csajszik) 0.5 8
2332. Léránt Bence (SZKHSE U11) 0.5 10
2333. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 8
2334. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 0.5 14
2335. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.5 12
2336. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 0.5 12
2337. Vida Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 14
2338. Pethő Luca (BEAC Újbuda KA/C) 0.5 12
2339. Stark Elza (ICT Pilots Bicske) 0.5 10
2340. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0.5 8
2341. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.5 12
2342. Szira Sára Zsuzsa (Mini Talent SE) 0.5 6
2343. Székely Csaba (Keresztúri SE) 0.5 6
2344. Horváth Anna Sára (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.5 12
2345. Román Hugó (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.5 16
2346. Veisz Korina (Szent István Király/A - Ajka) 0.5 16
2347. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 0.5 16
2348. Kovács Kristóf Róbert (S&T U11) 0.5 10
2349. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 0.5 10
2350. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.5 10
2351. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.5 8
2352. Láng Levente Olivér (Vasas Akadémia U10) 0.5 8
2353. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.5 14
2354. Almási Gréta (DVTK Miskolc) 0.5 14
2355. Bősze Rajmund (TF U11) 0.5 10
2356. Takács - Vincze Barnabás (BSC Pandák) 0.5 10
2357. Hartman Ákos (NKA Pécs u11 fiú) 0.5 10
2358. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 0.5 12
2359. Wettstein Dóra Heléna (Zalaegerszegi KTE) 0.5 6
2360. Gelegonya Kende (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.5 12
2361. Floredan Benito (Vasas Akadémia U10) 0.5 6
2362. Tóth Blanka (DVTK Akadémia/B) 0.5 14
2363. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.5 8
2364. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0.5 10
2365. Reznák Zente (Kerepesi VSE) 0.5 10
2366. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 10
2367. Borbély-Leiszt Léna (Szúrós Darazsak) 0.5 10
2368. Lovas Attila (KLKS Angoltagozatos) 0.5 12
2369. Sári Tamás Nimród (Cívis KK KisTigrisek) 0.5 12
2370. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.5 14
2371. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0.5 14
2372. Pergely Zoé (Várpalota Gepárdok) 0.5 12
2373. Bense Lili (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.5 14
2374. Baji Zsolt (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.5 8
2375. Megyeri Vanda (CEKK) 0.5 6
2376. Kovács Ádám (MEAFC Kossuth U11) 0.5 6
2377. Esztergomi Ruben (NYKK Eötvös U11/B) 0.5 6
2378. Lipták Lőrinc (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.5 10
2379. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.5 10
2380. Dávid Csongor Miron (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.5 12
2381. Turula Dominik (KASI/C) 0.5 12
2382. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 0.5 12
2383. Dallos Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 0.5 8
2384. Hajas Dorka (Hunyadis Darazsak) 0.5 8
2385. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE/B) 0.5 8
2386. Maurer Olivér Mátyás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.5 14
2387. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 12
2388. Magyar Dávid (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 6
2389. Papp Nilla (Marcali Szürkefarkasok) 0.5 6
2390. Weisz Ádám (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 10
2391. Varga Dóra (Százhalombattai KSE/A) 0.5 8
2392. Kunner Csongor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.5 10
2393. Párkány-Simon Áron (Pomázi Pumák) 0.5 10
2394. Mosonyi Gréti (Százhalombattai KSE/B) 0.5 6
2395. Horváth Mihály (Zuglói Sasok Herman) 0.47 15
2396. Piskóti Róza (Cívis KK TK Macskák) 0.47 15
2397. Somodi Kornél Alexander (Erdért Szűcs) 0.47 15
2398. Barla-Szabó Bálint (Pilis Basket) 0.46 13
2399. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.46 13
2400. Balla Dániel Dezső (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.46 13
2401. Kiss Márton (Szolnoki Viperák) 0.46 13
2402. Slemmer Jázmin (Török Sasfiókák) 0.46 13
2403. Erdmann Vanda Lilla (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.46 11
2404. Péter Zétény (MEAFC Kossuth U11) 0.46 11
2405. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.46 11
2406. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét) 0.46 11
2407. Steinmetz Máté (Budapesti Honvéd SE/B) 0.46 11
2408. Polgár Kornél (Sólyomfiókák) 0.46 11
2409. Mitrovic Aleksa (Budapesti Honvéd SE/B) 0.46 11
2410. Márton-Hoffmann Péter (DKKA Minyonok) 0.46 11
2411. Herling Olívia (Kaszás Mini Boszik) 0.46 11
2412. Tápai Botond Levente (Százhalombattai KSE/B) 0.46 11
2413. Bátky Dániel (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.46 11
2414. Szilágyi Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.46 11
2415. Balla Lilianna (Budafoki Ebihalak) 0.44 9
2416. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.44 9
2417. Kontra Mátyás (PaSa Csillagai) 0.44 9
2418. Orbán László (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.44 9
2419. Facsády Alexander Gábriel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.44 9
2420. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.44 9
2421. Tapasztó Anna (Békéscsabai KK) 0.44 9
2422. Tóth Zsombor Noah (Cívis KK Jaguárok) 0.44 9
2423. Győri Gergő (BSC Pandák) 0.44 9
2424. Szász Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.44 9
2425. Aranyosi Arnold (EKE U11) 0.44 16
2426. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.44 16
2427. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0.44 16
2428. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 0.44 16
2429. Takács Barnabás (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.44 16
2430. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 0.44 16
2431. Kőhalmi Áron (Újpest-MT/B) 0.44 16
2432. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 0.44 16
2433. Ilyés Gábor (Békési Kis Gladiátorok) 0.44 16
2434. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 0.44 16
2435. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U11) 0.44 16
2436. Tatai Martin (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.44 16
2437. Szilágyi Dániel (DKKA Ördögök) 0.43 14
2438. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.43 14
2439. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 0.43 14
2440. Bartha Nándor (Magicball Satu Mare) 0.43 14
2441. Szabó Lili (BEAC Újbuda KA/C) 0.43 7
2442. Zsigó Dániel (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.43 7
2443. Orsós Honorka Krisztina (Gyakorlós Törpék) 0.43 14
2444. Heé Alexandra Léna (Korányis Zsiráfok) 0.43 14
2445. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 0.43 14
2446. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0.43 14
2447. Balázsi Nimród (SZKHSE U11) 0.43 7
2448. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.43 7
2449. Szűcs Viktória Ditta (Gyáli BKSE Apródok) 0.43 7
2450. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0.43 7
2451. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.43 14
2452. Izer Zoltán (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.43 14
2453. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.43 14
2454. Korcz Levente (Tapolcai Szöcskék) 0.42 12
2455. Simon Eszter (NKA Pécs U11 Leány) 0.42 12
2456. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0.42 12
2457. Csonka Vivien (DVTK Miskolc) 0.42 12
2458. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 0.42 12
2459. Orbán-Tállyai Dominik (Fót SE Fiú) 0.42 12
2460. Megyesi Márton (BSC Fiú) 0.42 12
2461. Schmutzer Fanni (DVTK Akadémia/B) 0.42 12
2462. Göndör Jessica (Erdért Szűcs) 0.42 12
2463. Tóth Max (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.42 12
2464. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 0.42 12
2465. Molnár-Héricz Márton (Szegedi Mókusok) 0.42 12
2466. Kapusi Nimród Sándor (KLKS Szomód) 0.42 12
2467. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0.42 12
2468. Pum Kornél (Pomázi Pumák) 0.42 12
2469. Pál Zoé (Harcos Darazsak) 0.42 12
2470. Májkel Viktória (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.42 12
2471. Bocsó Bálint (EKE U11) 0.42 12
2472. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.42 12
2473. Csontos Balázs Ábel (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.42 12
2474. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.42 12
2475. Roszkos Márton Gábor (Nádor Tigrisek) 0.42 12
2476. Varró Ruben Dávid (Újpest-MT/B) 0.4 10
2477. Gyovai Gréta (TARR KSC Szekszárd/A) 0.4 5
2478. Glatt Gergely (Budapesti Honvéd SE/B) 0.4 5
2479. Mandrik Konrád (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.4 5
2480. Király Roland Kristóf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.4 5
2481. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.4 5
2482. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0.4 10
2483. Rózsa Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.4 15
2484. Kaltenecker Dániel István (BLF Bolhák) 0.4 10
2485. Sági Zénó (Pilisborosjenői Párducok) 0.4 5
2486. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.4 10
2487. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE/A) 0.4 15
2488. Papp Márk (NKA Pécs U11/C) 0.4 10
2489. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 0.4 10
2490. Csontos Gábriel (SZKHSE U11) 0.4 15
2491. Fehér Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.4 10
2492. Pintér Mihály (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.4 5
2493. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U11) 0.4 5
2494. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/A) 0.4 10
2495. Maincz Olivér (Körmendi Törpördögök/B) 0.4 10
2496. Anka Dániel (KASI/B) 0.4 10
2497. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 0.4 10
2498. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.4 10
2499. Bálint Soma (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.4 10
2500. Domián Tímea (Zuglói Sasok) 0.4 5
2501. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0.4 10
2502. Koczkás Kolos János (SZKHSE U11) 0.4 5
2503. Dömötör Dániel (KASI/D) 0.4 15
2504. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0.4 10
2505. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 0.4 10
2506. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/A) 0.4 15
2507. Ragó Vendel (Zuglói Sasok Herman) 0.39 13
2508. Dányi Simon (Mezőberényi KK Vegyes) 0.39 13
2509. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE/A) 0.39 13
2510. Topor Ádám (Monor SE/A) 0.39 13
2511. Kovács Nóra Kincső (Csípős Darazsak) 0.38 13
2512. Turzó Levente (Csepel Basket) 0.38 8
2513. Lenzsér Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.38 8
2514. Durst Nándor Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.38 8
2515. Czuczor Sarolta (Villámló Tigrisek) 0.38 8
2516. Szolnoki Roland (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.38 8
2517. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 0.38 8
2518. Eszterle Zita (BSC Lány) 0.38 16
2519. Dancsi Róza (Cívis KK TK Macskák) 0.38 8
2520. Horváth Örs (Fűzfői AK) 0.38 8
2521. Fodor Izabella (Fót SE Leány/A) 0.38 8
2522. Nagy Ádám (Mezőberényi KK Vegyes) 0.38 16
2523. Környei Dóra (Kanizsai Mókusok) 0.38 16
2524. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 0.38 16
2525. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0.38 8
2526. Khaldi Amir Denisz (Sólyomfiókák) 0.38 8
2527. Papp Benedek (BSC Pandák) 0.38 16
2528. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.38 16
2529. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0.38 8
2530. Deli Noel Zoltán (Monor SE/B) 0.38 8
2531. Orsolya Dávid (Szentgáli Sünik) 0.38 8
2532. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0.36 11
2533. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi KK) 0.36 11
2534. Szalai Zsolt Hunor (BSC Fiú) 0.36 11
2535. Boros Milán (Sólyomfiókák) 0.36 11
2536. Richter Liliana (Dorozsmai Darvak) 0.36 11
2537. Nagy Mátyás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.36 11
2538. Klinszky-Nagy Annaróza (DKKA Tigrisek) 0.36 11
2539. Dobák Zsófi (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.36 11
2540. Máthé Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.36 14
2541. György Bálint (Monok SE) 0.36 14
2542. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 0.36 14
2543. Csorba Zoé (Cívis KK TK Macskák) 0.36 14
2544. Csáky István (Szent István Király/B - Ajka) 0.36 14
2545. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.36 14
2546. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 0.36 14
2547. Tallmayer Amira (Török Sasfiókák) 0.36 14
2548. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 0.36 14
2549. Papp Linett (Kéksárga Okapik) 0.36 14
2550. Szládik Bence (FTSI Platán Iskola) 0.36 14
2551. Kiss-Torma Sára (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.36 14
2552. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.36 14
2553. Terjéki Bálint (Zuglói Sasok Herman) 0.36 14
2554. Platthy Lilla (KLKS Homoktövis) 0.36 14
2555. Juhász Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.36 14
2556. Garadnay Mór Zsombor (Keresztúri SE) 0.36 14
2557. Szabó Zalán István (Vásárhelyi Tigrisek) 0.36 14
2558. Kecskés Alicia Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.36 14
2559. Csillag Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 0.36 14
2560. Takács Mira (KKC Mátyás) 0.36 14
2561. Farkas Natália (Török Sasfiókák) 0.35 20
2562. Ciocea Dorian Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.33 9
2563. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/A) 0.33 9
2564. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 0.33 6
2565. Bogár Albert János (Szolnoki Viperák) 0.33 6
2566. Takács Milán (Lehel Kosársuli U11) 0.33 15
2567. Mészáros Hanna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.33 6
2568. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 0.33 12
2569. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/A) 0.33 12
2570. Szép Péter Samu (Hévíz SK - U11) 0.33 12
2571. Peszmeg Anna Éva (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.33 6
2572. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 0.33 12
2573. Szigeti Nóra (Harcos Darazsak) 0.33 12
2574. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U11/C) 0.33 12
2575. Baráth Boglárka (Szent István Király/A - Ajka) 0.33 12
2576. Sipos Sára Kata (RICSILLA) 0.33 12
2577. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0.33 6
2578. Hegedűs Hanga (KLKS Homoktövis) 0.33 12
2579. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 0.33 12
2580. Varga Olivér Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 0.33 12
2581. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 0.33 12
2582. Molnár Katalin (KASI/C) 0.33 9
2583. Horváth Lili (Deákos Darazsak) 0.33 9
2584. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 0.33 9
2585. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.33 6
2586. Barabás Lelle Sára (Cívis KK TK Macskák) 0.33 12
2587. Szigeti Noel Bálint (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.33 6
2588. Repka Zalán (DKKA Darazsak) 0.33 6
2589. Zámbó Zénó (NKA Pécs fiú U11/B) 0.33 12
2590. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0.33 6
2591. Laczi Boglárka (DKKA Minyonok) 0.33 12
2592. Boros Balázs (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.33 12
2593. Szemerei Lili Szimonetta (DKKA Vezérek) 0.33 12
2594. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.33 12
2595. Pester Miklós (Újpest-MT/B) 0.33 6
2596. Várady Máté (Németvölgyi Bocsok) 0.33 6
2597. Györfi Ábel (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.33 9
2598. Temesvári Marcell (BSC Pandák) 0.33 9
2599. Mészáros Mia (Lackneros Darazsak) 0.33 12
2600. Varga Áron Gyula (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.33 6
2601. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 0.33 6
2602. Kubanek Victoria (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.33 9
2603. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.33 15
2604. Kovács Lotti (DVTK Miskolc) 0.33 6
2605. Ballai Dorina (Feketés Darazsak) 0.33 6
2606. Mező Marcell (NYKK Eötvös U11/B) 0.33 6
2607. Kele Áron (GYKSE Szekszárd) 0.33 6
2608. Bereczki Bence (PSE Párducok) 0.33 9
2609. Harmat Zsófia (Kanizsai Mókusok) 0.31 16
2610. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.31 16
2611. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.31 16
2612. Demku-Szűcs Diána (CEKK) 0.31 16
2613. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.31 16
2614. Farkas Attila Márk (KLKS Homoktövis) 0.31 16
2615. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 0.31 16
2616. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 0.31 13
2617. Bolla Boglárka Luca (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.31 13
2618. Kolos Andrea (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.31 13
2619. Cucu Alexandra (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.31 13
2620. Mezriczky Máté (KASI/D) 0.31 13
2621. Heszeg Maja (KLKS Szomód) 0.31 13
2622. Légrádi Zsófia (Várpalota Gepárdok) 0.31 13
2623. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod) 0.3 10
2624. Dukai István (Egri Kék Oroszlánok) 0.3 10
2625. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0.3 10
2626. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Gödények) 0.3 10
2627. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0.3 10
2628. Bencsik Alla (Korányis Zsiráfok) 0.3 10
2629. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0.3 10
2630. Böjti Alexa (Zalaegerszegi KTE) 0.3 10
2631. Hajas Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.3 10
2632. Dovhinka Anna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.3 10
2633. Halmágyi Ben (AF-Velencei Csukák) 0.3 10
2634. Zhang Chuyu (Vasas Akadémia U10) 0.3 10
2635. Csongvai Bálint (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.3 10
2636. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0.3 10
2637. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0.3 10
2638. Jánosi Benedek (Pilis Basket) 0.3 10
2639. Varga Vivien (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.3 10
2640. Zölei Gergő (Hévíz SK - U11) 0.3 10
2641. Berta Gergely Zoltán (Szentesi KK) 0.3 10
2642. Várdai Dániel (Ziccer Kistigrisek) 0.3 10
2643. Buczkó Johanna Adél (Ziccer Kistigrisek) 0.3 10
2644. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.29 14
2645. Szilassy Ádám (DKKA Vezérek) 0.29 14
2646. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 0.29 14
2647. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0.29 14
2648. Kasza Gréta Mira (Kéksárga Okapik) 0.29 7
2649. Farkas Mirkó (Nyírpazonyi KE) 0.29 14
2650. Fenyvesi Zalán Bendegúz (Gyáli BKSE Apródok) 0.29 14
2651. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 0.29 14
2652. Patai Hanna (KKC Mátyás) 0.29 7
2653. Pusztai Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 0.29 14
2654. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.29 14
2655. Farkas Zselyke (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.29 7
2656. Lőrincz Hanna (RICSILLA) 0.29 14
2657. Sándor István Olivér (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.29 14
2658. Bozsó Barnabás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.29 14
2659. Bognár Tamás (Szentgáli Sünik) 0.29 14
2660. Dömölki Izabella (Szentgáli Sünik) 0.29 14
2661. Berczelly Barnabás (Ziccer Bocsok) 0.29 14
2662. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 0.29 7
2663. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 0.29 14
2664. Tratyik Levente Miklós (Marcali Szürkefarkasok) 0.29 7
2665. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.29 14
2666. Németh Zalán Valentin (NKA Pécs fiú U11/B) 0.29 14
2667. Hamerszki Dániel (PSE Párducok) 0.29 7
2668. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0.29 7
2669. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.29 14
2670. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.29 14
2671. Ungvári Botond László (KASI/D) 0.27 11
2672. Marchis Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.27 11
2673. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0.27 11
2674. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.27 11
2675. Borga Levente Imre (Sláger U-11) 0.27 11
2676. Bolvári Gréta (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.27 11
2677. Szokoly Zita (Kanizsai Mókusok) 0.27 11
2678. Győző Zalán (Monor SE/A) 0.27 11
2679. Herold Maja (Villámló Kovácsok) 0.27 11
2680. Petrilla Gréta Anna (Kaszás Mini Boszik) 0.27 11
2681. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 0.27 11
2682. Balogh Ádám Zalán (MVM-OSE Simbák U11) 0.27 11
2683. Pálfia Barnabás (BLF Bolhák) 0.27 11
2684. Önder Lelle Valéria (Szentesi KK) 0.27 11
2685. Maár Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.25 8
2686. Vörös Emília (Szúrós Darazsak) 0.25 12
2687. Matula Hanka (Ziccer Kistigrisek) 0.25 12
2688. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0.25 12
2689. Ádám Diana Cintia (Csepel Basket) 0.25 8
2690. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.25 8
2691. Árok Emma (BL Basket SE) 0.25 12
2692. Pallag Péter (Mezőberényi KK Vegyes) 0.25 16
2693. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U11) 0.25 16
2694. Behacker Adél (ICT Pilots Bicske) 0.25 8
2695. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0.25 8
2696. Bokor Sára Rozália (BL Basket SE) 0.25 8
2697. Mihály Hunor (Lehel Kosársuli U11) 0.25 16
2698. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0.25 16
2699. Svyshcho Denys (BC Uzhgorod) 0.25 8
2700. Dragovácz Elena Anna (NKA Pécs U11 Leány) 0.25 8
2701. Szász Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.25 12
2702. Rapp Liza (NKA Pécs U11 Leány) 0.25 16
2703. Dombi Zoltán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.25 12
2704. Újfalusi Zétény (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.25 16
2705. Tóth Hédi (Szegedi Mókusok) 0.25 12
2706. Fehér Virág (Fót SE Leány/A) 0.25 16
2707. Szalay Soma (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.25 12
2708. Peti Boróka (Radobasket Oroszlánok/A) 0.25 12
2709. Pöstényi-Barna Izabella (DVTK Tiszaújváros) 0.25 8
2710. Dorogi Csenge (KS Szeged Vadmacskák) 0.25 16
2711. Horváth Botond (Szent István Király/B - Ajka) 0.25 12
2712. Király Botond (Csepel Basket) 0.25 8
2713. Gregus Huba (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.25 8
2714. Hetei Kende Zsombor (BSC Pandák) 0.25 8
2715. Varga László Áron (Kerepesi VSE) 0.25 12
2716. Besenyei Roland (Pityke KSE) 0.25 8
2717. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 0.25 8
2718. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.25 16
2719. Barbor Zoé Luca (BSC Lány) 0.25 8
2720. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0.25 12
2721. Kéri Levente (Szentgáli Sünik) 0.25 12
2722. Tücsök-Kádár Botond (DKKA Ugrómókusok) 0.25 16
2723. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.25 8
2724. Siklósi Lili Panna (BSC Lány) 0.25 8
2725. Kerekes Márk Gábor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.23 13
2726. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 0.23 13
2727. Puskel-Valnerovicz Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 0.23 13
2728. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.23 13
2729. Tasi Ata (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.23 13
2730. Pálfalvi Maja (CEKK Cegléd UP) 0.23 13
2731. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.23 13
2732. Takáts Márton (Malév Kobrák) 0.23 13
2733. Gerencsér Lili (Sportiskolás Lányok) 0.23 13
2734. Debreceni Dóra (Cívis KK TK Macskák) 0.22 9
2735. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.22 9
2736. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.22 9
2737. Losonczy Hanna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.22 9
2738. Majsa Levente (Deákos Darazsak) 0.22 9
2739. Melich Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0.22 9
2740. Soós Áron (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.22 9
2741. Csontos Tamara (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.22 9
2742. Jakus Hanna (Villámló Kovácsok) 0.22 9
2743. Schulschi Matei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.22 9
2744. Nyakas Adél (BEAC Újbuda KA/C) 0.21 14
2745. Kálmán Levente (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.21 14
2746. Fekete Anna (BEAC Újbuda KA/C) 0.21 14
2747. Siffmann Adél (DVTK Akadémia/B) 0.21 14
2748. Kiss Maximilián (Kéksárga Zsiráfok) 0.21 14
2749. Szedenics Richárd (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.21 14
2750. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U11) 0.21 14
2751. Hancz Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.21 14
2752. Mód Zsombor (ESMTK - TF - JAK U11) 0.21 14
2753. Fejszés Maja (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.21 14
2754. Smida Botond (SALGÓTARJÁNI KI) 0.21 14
2755. Vajda-Alexi Domos (Radobasket Oroszlánok/A) 0.21 14
2756. Csapó Anna (KKC Hetény) 0.21 14
2757. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 0.21 14
2758. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0.21 14
2759. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 0.21 14
2760. György Lili (Monor SE/B) 0.21 14
2761. Korn Soma (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.21 14
2762. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 0.21 14
2763. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 0.21 14
2764. Parkánszki László (Keresztúri SE) 0.21 14
2765. Papp Noémi Lorella (Cívis KK TK Macskák) 0.2 10
2766. Gyüre Liza (Törekvés Törpicúrok) 0.2 5
2767. Bodnár Hanga (ICT Pilots Bicske) 0.2 10
2768. Szekeres Milán (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.2 15
2769. Szántó Anna Bella (Záhonyi Zsiráfok) 0.2 10
2770. Makara Dmytro (BC Uzhgorod) 0.2 10
2771. Gyurisán Zolta Attila (DKKA Darazsak) 0.2 15
2772. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 0.2 5
2773. Kelemen Benett (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.2 5
2774. Jung Ádám (EKE U11) 0.2 5
2775. Vass Léna (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.2 5
2776. Kovács Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0.2 10
2777. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.2 10
2778. Horváth Márk (DKKA Ugrómókusok) 0.2 10
2779. Kauba Máté (Keresztúri SE) 0.2 10
2780. Dohar Márton (BSC Pingvinek) 0.2 10
2781. Chertite David Luis (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.2 10
2782. Jancsó Barnabás (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.2 10
2783. Rózsás Bence (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.2 15
2784. Bíró Zselyke (KKC Hetény) 0.2 15
2785. Farkas Brúnó Balázs (MAFC Farkasrét) 0.2 5
2786. Nyakó Levente (Gödöllői Sport Klub) 0.2 5
2787. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.2 5
2788. Varga Eszter (TFSE) 0.2 5
2789. Déri Tamás (BasketBaja SE) 0.2 5
2790. Seder László (NYKK Eötvös U11/B) 0.2 5
2791. Kalauz Emma (VESC U11) 0.2 10
2792. Nagy Vivien (PSE Párducok) 0.2 10
2793. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.2 10
2794. Csipes Panni (Nádor Tigrisek) 0.2 10
2795. Börzsei Alex (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.2 10
2796. Kerner Lilien (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.2 10
2797. Szauver Emili (Feketés Darazsak) 0.2 10
2798. Almási Emma Dóra (BEAC Kapibarák) 0.2 10
2799. Schlämmer Róbert (KLKS Homoktövis) 0.2 5
2800. Logvinov Arij (BC Uzhgorod) 0.2 10
2801. Dragos Paul (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.2 5
2802. Perszki Nóra (KS Szeged Vadmacskák) 0.2 10
2803. Nicsovics Nimród (ICT Pilots Bicske) 0.2 10
2804. Nick Noel (Uni TSE U11 Tata) 0.2 10
2805. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE/A) 0.2 10
2806. Pál Natasa (Harcos Darazsak) 0.2 10
2807. Halupka Máté (EKE U11) 0.19 16
2808. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 0.19 16
2809. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.19 16
2810. Keresztesi Noé Gergő (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.19 16
2811. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.19 16
2812. Tormási Anna Veronika (KKC Hetény) 0.19 16
2813. Lehóczky Milán (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.19 16
2814. Szalai Tímea (DKKA Ugrómókusok) 0.19 16
2815. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0.18 11
2816. Tóth Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.18 11
2817. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 0.18 11
2818. Martinek Ferenc (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.18 11
2819. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 0.18 11
2820. Frank Léna (Fűzfői AK) 0.18 11
2821. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 0.18 11
2822. Fenyvesi Rebeka (KKC Hetény) 0.18 11
2823. Farkas Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.18 11
2824. Sipos Levente (ICT Pilots Bicske) 0.18 11
2825. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpillák) 0.17 6
2826. Bacsa Ádám Krisztián (Csepel Basket) 0.17 6
2827. Turi Barnabás (MAFC Farkasrét) 0.17 6
2828. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0.17 6
2829. Pintér Zsombor Ádám (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.17 6
2830. Csóka Brájen Kristóf (S&T U11) 0.17 12
2831. Náray Bálint Miklós (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.17 12
2832. Mondai Benett (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.17 12
2833. Endrődi-Vitéz Noel (Monor SE/B) 0.17 12
2834. Szárnyas Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.17 6
2835. Borbély Kornél (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.17 6
2836. Szőke Áron Bertalan (Kőbányai Darazsak/B) 0.17 6
2837. Kovács Laura Hanna (NKA Pécs U11 Leány) 0.17 6
2838. Varga Simon István (Sláger U-11) 0.17 12
2839. Boda Botond (KASI/A) 0.17 6
2840. Czirkusz Julianna (Ziccer Bocsok) 0.17 12
2841. Stimecz Lili Kitti (Kanizsai Mókusok) 0.17 12
2842. Lasancz Zádor (Szegedi Mókusok) 0.17 6
2843. Varga Melánia (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 12
2844. Horváth Olivér (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.17 6
2845. Kinter Alíz Rita (Németvölgyi Bocsok) 0.17 6
2846. Varga Gréta Nilla (Gödöllői Sport Klub) 0.17 6
2847. Mácsai Rebeka (Harcos Darazsak) 0.17 6
2848. Várkonyi Benedek (BLF Bolhák) 0.17 6
2849. Árpádi Benett (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 6
2850. Nagy Kristóf (Karcagi SE Prérikacsák) 0.17 12
2851. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0.17 6
2852. Lakatos Rudolf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.17 6
2853. Morhul Ivav (BC Uzhgorod) 0.17 6
2854. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 0.17 12
2855. Steigerwald-Kiss Elke Lujza (Pákozdi Kócsagok) 0.17 12
2856. Takács Hédi Ágnes (Pákozdi Kócsagok) 0.17 12
2857. Facskó Sára Hanga (NKA Pécs U11 Leány) 0.17 12
2858. Tóth Áron (Egri Kék Oroszlánok) 0.17 12
2859. Fodor Hunor (Tapolcai Szöcskék) 0.17 12
2860. Máté Aliz (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.17 6
2861. Mártha Richárd (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.17 6
2862. Ferenc István László (Józsefvárosi KC) 0.17 6
2863. Ábri Mercédesz Mária (TSK-Magiszter U11) 0.17 6
2864. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 0.17 12
2865. Szattner Máté (Sláger U-11) 0.17 12
2866. Hajdu Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.17 12
2867. Kocsis Lotti (KLKS Szomód) 0.17 12
2868. Nagy Ferenc (GYKSE Szekszárd) 0.17 6
2869. Zlota Zsombor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.17 6
2870. Árkosi-Kós Rudolf (Alba Fehérvár Cápák) 0.17 12
2871. Gerencsér Liza (Sportiskolás Lányok) 0.17 12
2872. Zigler Dorottya (PaSa Csillagai) 0.17 6
2873. Matkó Denisz Ferenc (Cívis KK TK Rakéták) 0.17 6
2874. Stomp Patrik (Fót SE Fiú) 0.17 12
2875. Arató Mirabell (Korányis Zsiráfok) 0.17 6
2876. Fisher Vanda (Záhonyi Zsiráfok) 0.17 6
2877. Balogh Boglárka (Kéksárga Okapik) 0.17 12
2878. Sztarcsek István (KASI/D) 0.17 12
2879. Danyi Dorottya Gyöngyi (TF U11) 0.17 12
2880. Modok Lénárd (Dorozsmai Darvak) 0.17 12
2881. Szaradics Dénes (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.17 6
2882. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U11) 0.17 6
2883. Eőri Natasa (Feketés Darazsak) 0.17 6
2884. Ákossy Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.17 6
2885. Potkonjak Mia (Szegedi Mókusok) 0.17 6
2886. Csik Levente (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.17 6
2887. Vetési Emese (Törekvés Törpillák) 0.17 6
2888. Szabó Panna (Budafoki Ebihalak) 0.17 6
2889. Himer Bence Gábor (Sláger U-11) 0.15 13
2890. Steiner Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.15 13
2891. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.15 13
2892. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.15 13
2893. Kanizsai Alex (Tapolcai Minimanók) 0.15 13
2894. Kiss Dalma (DVTK Miskolc) 0.14 14
2895. Horváth Péter (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.14 14
2896. Priszinger Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.14 14
2897. Dukai Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.14 7
2898. Vargová Zara (Fűzfői AK) 0.14 7
2899. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.14 7
2900. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 0.14 14
2901. Bodnár Péter (Cívis KK Jaguárok) 0.14 7
2902. Csorba Pál (Cívis KK TK Rakéták) 0.14 14
2903. Laszczik Levente (Tapolcai Szöcskék) 0.14 14
2904. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.14 14
2905. Sőti Heléna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.14 14
2906. Csőke Adrián (Monor SE/B) 0.14 14
2907. Barabás Csongor Ferenc (DKKA Darazsak) 0.14 14
2908. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 0.14 14
2909. Piski Barnabás (Pilis Basket) 0.14 7
2910. Borbély Máté (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.14 7
2911. Pokoraczki András Péter (NYKK Eötvös U11/B) 0.14 7
2912. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.14 7
2913. Bácsa Botond (Sláger U-11) 0.14 7
2914. Horváth Bence (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.14 14
2915. Szabó Marcell (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.14 14
2916. Kolumbán Levente (BLF Kenguruk) 0.14 14
2917. Fülöp Attila Máté (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.14 14
2918. Bardóczy Atakám (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.14 14
2919. Papp Levente (DKKA Darazsak) 0.14 14
2920. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.14 14
2921. Szilágyi Botond (Százhalombattai KSE/B) 0.14 7
2922. Harmath Mihály (Kőbányai Darazsak/B) 0.14 14
2923. Horváth Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.14 14
2924. Stănculescu Maya (Magicball Satu Mare) 0.14 14
2925. Boldizsár Adél (KLKS Szomód) 0.14 14
2926. Varga Boglárka Zsuzsanna (Monor SE/B) 0.14 14
2927. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Tigrisek) 0.14 14
2928. Horváth Márk Attila (Józsefvárosi KC) 0.14 7
2929. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.14 7
2930. Fazakas Levente (DKKA Darazsak) 0.14 7
2931. Farkas Lili (Tószegi Tigrisek) 0.14 7
2932. Vajna Alisha (Gödöllői Sport Klub) 0.14 14
2933. Benkő Zalán (Erdért Szűcs) 0.14 14
2934. Varga Maja (TARR KSC Szekszárd/A) 0.14 7
2935. Horváth-Szőke Vendel (Szentesi KK) 0.14 7
2936. Makkos Máté Olivér (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.14 14
2937. Nagy Amanda (Vasas Amazonok) 0.13 15
2938. Lehóczky Dominik (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.13 15
2939. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0.13 15
2940. Kószó Gréta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.13 15
2941. Papp Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.13 8
2942. Horváth Dávid Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0.13 16
2943. Vágó Zalán (Tószegi Tigrisek) 0.13 8
2944. Hajnal Ákos (Budapesti Honvéd SE/B) 0.13 8
2945. Tóth Márton (MEAFC Csibészek) 0.13 8
2946. Borsos Laura (Kaszás KisBoszik) 0.13 8
2947. Takács Nóra (DVTK Miskolc) 0.13 8
2948. Csőke Bence (ESMTK - TF - JAK U11) 0.13 16
2949. Molnár Róbert (Békési Kis Gladiátorok) 0.13 16
2950. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.13 8
2951. Nagy Dániel (Marcali Szürkefarkasok) 0.13 8
2952. Kis Endre Nándor (FTSI József A. Iskola) 0.13 16
2953. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 0.13 16
2954. Hamza Dávid (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.13 8
2955. Homan Kristóf Norbert (Kőbányai Darazsak/B) 0.13 16
2956. De La Barrera Abel (Vasas Akadémia U10) 0.13 8
2957. Molnár Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0.13 8
2958. Pőcze Dóra Evelin (Feketés Darazsak) 0.13 8
2959. Gubek Nátán Tibor (SEZE) 0.13 8
2960. Kása Natália Bella (TFSE) 0.13 8
2961. Feil Maja Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.13 8
2962. Sorokolat Kyryl (BC Uzhgorod) 0.13 8
2963. Tóth Bence (MEAFC Basket Bulls) 0.13 8
2964. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Vadmacskák) 0.13 16
2965. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KI) 0.13 16
2966. Lukács Máté (BLF Kenguruk) 0.13 8
2967. Németh Roland (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.13 8
2968. Belovay Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.13 16
2969. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 0.13 16
2970. Barna Réka Petra (ICT Pilots Farkasrét) 0.13 8
2971. Vidovenyecz Levente (Békési Kis Gladiátorok) 0.13 16
2972. Mohácsi Leila (DKKA Ugrómókusok) 0.12 16
2973. Dani-Fülöp Balázs (Budafoki Ebihalak) 0.11 9
2974. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 0.11 9
2975. Agyagási Péter (Egri Kék Oroszlánok) 0.11 9
2976. Iacob Sofia Anais (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.11 9
2977. Gonda Kinga (Budafoki Bolhák) 0.11 9
2978. Némedi-Varga Bence (Budafoki Bolhák) 0.11 9
2979. Makai Ádám Péter (Szolnoki Viperák) 0.11 9
2980. Trombitás Bíborka (Kaszás Mini Boszik) 0.11 9
2981. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.11 9
2982. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 0.11 9
2983. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE/A) 0.11 9
2984. Gémesi Nikolasz Krisztián (Nádor Tigrisek) 0.1 10
2985. Szikla Kálmán (Józsefvárosi KC) 0.1 10
2986. Bikki-Petró Pálma (DVTK Akadémia/B) 0.1 10
2987. Őszi Roland (Pilis Basket) 0.1 10
2988. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.1 10
2989. Világi-Kollár Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 0.1 10
2990. Fejes Ákos (Vásárhelyi Tigrisek) 0.1 10
2991. Kanizsai Száva (KS Szeged Vadmacskák) 0.1 10
2992. Balogh Dániel (RICSILLA) 0.1 10
2993. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.1 10
2994. Péli Benett (Erdért Szűcs) 0.1 10
2995. Tancsik Léna Katalin (Keresztúri SE) 0.1 10
2996. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.1 10
2997. Szabó András Anaruira (Fót SE Fiú) 0.1 10
2998. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U11) 0.1 10
2999. Kondor László (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.1 10
3000. Sivák Amanda Ramóna (Záhonyi Zsiráfok) 0.1 10
3001. Szabó Domán (Sláger U-11) 0.1 10
3002. Burkus Olivér (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.1 10
3003. Csősz Hanna Dorottya (Szegedi Mókusok) 0.1 10
3004. Veres Boglárka (Korányis Zsiráfok) 0.1 10
3005. Kovács Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.1 10
3006. Géczi Hédi (Cívis KK TK Macskák) 0.1 10
3007. Sztarcsek Lili (Gyakorlós Törpék) 0.1 10
3008. Balogh Zorán (TSK-Magiszter U11) 0.1 10
3009. Elek Dorka (Csípős Darazsak) 0.1 10
3010. Cutureanu Mateea (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.09 11
3011. Simon Anissza (Várpalota Gepárdok) 0.09 11
3012. Tóth Kornél (Hévíz SK - U11) 0.09 11
3013. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0.09 11
3014. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 0.09 11
3015. Pető Zsolt (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.09 11
3016. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0.09 11
3017. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 0.09 11
3018. Svorcz Maja (KKC Hetény) 0.09 11
3019. Nagy-Somfai Patrik (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.09 11
3020. Gombkötő Sára (Tapolcai Oroszlánok) 0.08 12
3021. Kollmann Barnabás (BLF Kenguruk) 0.08 12
3022. Rédei Vencel (FKE kenguruk) 0.08 12
3023. Beke Anna Ilona (ESMTK - TF - JAK U11) 0.08 12
3024. Nagy Krisztina (Kerepesi VSE) 0.08 12
3025. Goldner Zara Viktória (BLF Kenguruk) 0.08 12
3026. Szepesi Csongor (Tapolcai Minimanók) 0.08 12
3027. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. Iskola) 0.08 12
3028. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 0.08 12
3029. Batha Vilmos (BSC Pingvinek) 0.08 12
3030. Vendégh Zsófia (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.08 12
3031. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.08 12
3032. Zhang Yun Hao (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.08 12
3033. Dajcs Anita (Feketés Darazsak) 0.08 12
3034. Szélpál Eliza (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.08 12
3035. Strorigel Roland (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.08 12
3036. Késmárki Olivér (KLKS Homoktövis) 0.08 12
3037. Zsilovics Szimonetta (FKE kenguruk) 0.08 12
3038. Miklós Bence (MEAFC Basket Bulls) 0.08 12
3039. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 0.08 12
3040. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 0.08 13
3041. Bakos Anna Boglárka (Kaszás KisBoszik) 0.08 13
3042. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 0.08 13
3043. Homola Lilla (DKKA Ugrómókusok) 0.07 14
3044. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.07 14
3045. Barabás Dorottya (KLKS Angoltagozatos) 0.07 14
3046. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.07 14
3047. Puskorics Bori (KWBC Körmend) 0.07 14
3048. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.07 14
3049. Laczkó Kamilla Szofi (Monor SE/B) 0.07 14
3050. Szabó Fanni (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.07 14
3051. Gerencsér Tamás (Monor SE/B) 0.07 14
3052. Rózsa Barnabás (KASI/B) 0.07 14
3053. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U11) 0.07 14
3054. Madarász Noel (Pákozdi Kócsagok) 0.07 14
3055. Koppány Dorka (RICSILLA) 0.07 14
3056. Barcsik Panna (KLKS Szomód) 0.07 14
3057. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U11) 0.07 14
3058. Nagypál Márton (DKKA Ördögök) 0.07 14
3059. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0.07 14
3060. Botka Bendegúz (DKKA Ördögök) 0.07 14
3061. Szili-Kis Benedek (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.07 14
3062. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.07 15
3063. Somogyi Gergő (Szent István Király/A - Ajka) 0.07 15
3064. Szabó Olivér Márton (DKKA Minyonok) 0.07 15
3065. Bognár Angéla (Dunaharaszti MTK leány) 0.07 15
3066. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0.06 16
3067. Kirs Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.06 16
3068. Tkácsik Angelika Lejla (Erdért Szűcs) 0.06 16
3069. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 0 10
3070. Andorkó Alina (DVTK Miskolc) 0 8
3071. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0 9
3072. Bognár Vivien Laura (Villámló Tigrisek) 0 7
3073. Szabó Hunor Bence (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 5
3074. Poth Máté (KASI/B) 0 6
3075. Mózes Jonatán András (Cívis KK TK Rakéták) 0 11
3076. Kordó Zénó Nimród (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3077. Szabó Apolka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 7
3078. Szarvas Alíz (Villámló Tigrisek) 0 12
3079. Unyi Botond Attila (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 6
3080. Schrancz Mihály Artúr (Vasas Akadémia U10) 0 6
3081. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét) 0 5
3082. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 0 14
3083. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 8
3084. Marossy Marcell (SEZE) 0 8
3085. Gulyás Bianka (Hunyadis Darazsak) 0 12
3086. Sebes Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 0 7
3087. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 7
3088. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 7
3089. Dovicsin Petra Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 7
3090. Ambrózi Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3091. Csarankó Zsóka (Nádor Tigrisek) 0 10
3092. Kantó Áron (CEKK Cegléd UP) 0 13
3093. Gyurkovics Zalán Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 6
3094. Fekete Zsófia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 12
3095. Borbás Balázs (Dorozsmai Darvak) 0 6
3096. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U11) 0 9
3097. Szilágyi Liliána (Pityke KSE) 0 6
3098. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 6
3099. Zalamek Máté Levente (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 6
3100. Kovács Hanna (Villámló Kovácsok) 0 6
3101. Botár Attila (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 6
3102. Tóth Koós Dániel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3103. Varga Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 8
3104. Molnár Szofi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3105. Andráskó Dávid (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3106. Csejtei Zsombor Csaba (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 8
3107. Volpert Olivér (Zuglói Sasok Herman) 0 13
3108. Tajti Zsombor (DKKA Darazsak) 0 10
3109. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház vegyes) 0 5
3110. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 10
3111. Horváth Liza (Lackneros Darazsak) 0 5
3112. Szigony Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
3113. Zsíros Marcell (Szolnoki Viperák) 0 5
3114. Chrenko Hanna (SEZE) 0 12
3115. Rátky Milán Előd (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 12
3116. Vadon Brigitta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 12
3117. Agócs Tímea (Mini Talent SE) 0 14
3118. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0 7
3119. Bősze Gréta (KLKS Angoltagozatos) 0 14
3120. Stágel Boglárka (PaSa Csillagai) 0 7
3121. Kiss Benjámin (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 7
3122. Fehér Milán (S&T U11) 0 9
3123. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 16
3124. Matyuga Erik (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0 10
3125. Gönczör Eliza (Kozármisleny SE) 0 12
3126. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3127. Vajda Odett (SEZE) 0 6
3128. Kiss Ádám (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 16
3129. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0 8
3130. Beregszászi Boróka (Fót SE Leány/A) 0 6
3131. Láng Marcell (MAFC Farkasrét) 0 6
3132. Németh Márk (Békéscsabai KK) 0 8
3133. Juhász Nimród (FTSI Platán Iskola) 0 8
3134. Oláh Boglárka (Zalaegerszegi KTE) 0 6
3135. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 0 14
3136. Szabó Evelin (Deákos Darazsak) 0 12
3137. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 0 12
3138. Török Dávid (Fűzfői AK) 0 6
3139. Deli Márton István (Körmendi Törpördögök/A) 0 14
3140. Farkas Bogáta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3141. Zsigmond Natália (Szent István Király/B - Ajka) 0 12
3142. Molnár József (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 10
3143. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 0 6
3144. Acimov Hana (Nádor Tigrisek) 0 6
3145. Pálhegyi Luca (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 14
3146. Lázár Hanna Zoé (Budafoki Bolhák) 0 6
3147. Tahirák Balázs (KLKS Homoktövis) 0 10
3148. Szántai Lili (DVTK Miskolc) 0 6
3149. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
3150. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0 12
3151. Imre Máté (KASI/D) 0 11
3152. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 9
3153. Palya Milán (Szolnoki Viperák) 0 9
3154. Hadvári Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 16
3155. Németh Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 7
3156. Kis Nóra (Villámló Tigrisek) 0 7
3157. Balogh Barnabás (Szegedi Mókusok) 0 7
3158. Oparnicza Zorka (Kanizsai Mókusok) 0 7
3159. Füzy Alex Gergely (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 7
3160. Szakál Marcell (Pákozdi Kócsagok) 0 14
3161. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 0 12
3162. Szekér Adél Klaudia (KWBC Körmend) 0 12
3163. Szokoly Júlia Róza (Nádor Tigrisek) 0 12
3164. Fleck Fanni Jázmin (Szúrós Darazsak) 0 5
3165. Farkas Ábel (KASI/C) 0 5
3166. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 5
3167. Erdmann Erik Hunor (Monok SE) 0 10
3168. Vörös Vivien (Keresztúri SE) 0 10
3169. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Iskola) 0 10
3170. Dandé Péter (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 5
3171. Marton Adél Hanna (DKKA Ördögök) 0 10
3172. Horváth-Majoros Ádám Pál (Fót SE Fiú) 0 5
3173. Ribiánszky Anna Júlia (PaSa Csillagai) 0 5
3174. Lengyel Ákos Péter (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 15
3175. Pálmai Máté (Kozármisleny SE) 0 5
3176. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0 5
3177. Virág Dániel Attila (Cívis KK TK Rakéták) 0 5
3178. Polyák Panna (Korányis Zsiráfok) 0 10
3179. Makula Milán László (Marcali Szürkefarkasok) 0 5
3180. Kelemen Ivor (DKKA Vezérek) 0 10
3181. Varga-Bene Emília (FTSI Platán Iskola) 0 5
3182. Epress Tihamér (PSE Párducok) 0 10
3183. Dobi Kende (MEAFC Basket Bulls) 0 10
3184. Nagy Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 8
3185. Bódis Botond (Gyáli BKSE Apródok) 0 8
3186. Hernádi Erik (KASI/D) 0 8
3187. Varga Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3188. Deme Bíborka Borbála (Kécskei Vidrák) 0 8
3189. Czégény Gergő Zoltán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 8
3190. Kaiser Konrád (NKA Pécs fiú U11/B) 0 8
3191. Palotai Kincső (Záhonyi Zsiráfok) 0 8
3192. Kosztolányi András Gergely (SZKHSE U11) 0 11
3193. Rajkai Bence (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 11
3194. Szemerei Levente Kevin (DKKA Vezérek) 0 11
3195. Térpál Alicia (Gödi SE Vadmacskák) 0 11
3196. Kékesi Zsófia (Korányis Zsiráfok) 0 11
3197. Juhász Levente (FTSI Platán Iskola) 0 14
3198. Márton Emma Valéria (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 9
3199. Molnár Tamás (KASI/C) 0 6
3200. Kondor Dániel (Vasas Akadémia U10) 0 6
3201. Forstner Tamás Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 6
3202. Paksi Dorottya Anna (BSC Csajszik) 0 6
3203. Hack Barbara (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 6
3204. Fazekas Levente (Újpest-MT/B) 0 6
3205. Dankó Imre (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
3206. Kovács Martin (Százhalombattai KSE/B) 0 6
3207. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 0 15
3208. Kramlik Aida (DKKA Tigrisek) 0 9
3209. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U11) 0 9
3210. Kamarás Kála Léna (Tapolcai Oroszlánok) 0 12
3211. Czira Viktor Levente (Békési Kis Gladiátorok) 0 6
3212. Matusz Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3213. Nagy Péter Arnold (MVM-OSE Simbák U11) 0 6
3214. Nagy Krisztián (Szolnoki Viperák) 0 6
3215. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0 6
3216. Cojocaru Marc Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0 6
3217. Németh Lilien (RICSILLA) 0 13
3218. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 0 13
3219. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 0 13
3220. Kóródi Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 10
3221. Rákó Lara Hanna (Cívis KK TK Macskák) 0 10
3222. Vertetits Ádám (Gödöllői Sport Klub) 0 10
3223. Kóró Barbara Dorina (SEZE) 0 10
3224. Avar Ámon Adrián (Marcali Szürkefarkasok) 0 7
3225. Kobzos Csenge Hedvig (AF-Velencei Csukák) 0 14
3226. Rácz Barnabás (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 7
3227. Mardirosz Dorka (Villámló Tigrisek) 0 7
3228. Esztergályos Amália Szófia (Kerepesi VSE) 0 7
3229. Schuller Nella Barbara (PSE Párducok) 0 14
3230. László Karina Nóra (PSE Párducok) 0 7
3231. Vass Mirabell (Záhonyi Zsiráfok) 0 14
3232. Kálmán Zejna (DKKA Ugrómókusok) 0 11
3233. Szántó Liliána (Villámló Tigrisek) 0 11
3234. Iván Lilien Bella (DKKA Tigrisek) 0 12
3235. Bianki Barbara Flóra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3236. Zelovics Adél (Várpalota Gepárdok) 0 8
3237. Balázs Noel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
3238. Háda Lilla (Záhonyi Zsiráfok) 0 8
3239. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 0 12
3240. Aguilera Batta Kamila (Csepel Basket) 0 8
3241. Gere Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 8
3242. Komódi Milán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 8
3243. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Törpék) 0 12
3244. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3245. Tompa-Bálint Zselyke (Gyáli BKSE Apródok) 0 13
3246. Fodor Vince (Budafoki Ebihalak) 0 13
3247. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 0 9
3248. Tóth Tomor (Szegedi Mókusok) 0 14
3249. Haraszti Olivér Flórián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 10
3250. Tóth Róbert (Szolnoki Viperák) 0 5
3251. Leiter Flóra (Cívis KK TK Macskák) 0 5
3252. Tóth Léna Kata (Tószegi Tigrisek) 0 5
3253. Bárányos Zalán (BLF Bolhák) 0 5
3254. Tóth Adelina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 5
3255. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 5
3256. Schwahofer Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 5
3257. Tóth Miron László (Dorozsmai Darvak) 0 5
3258. Horváth Ákos (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 5
3259. Torma Zsombor (Tapolcai Minimanók) 0 10
3260. Sallay Zselyke Mária (Százhalombattai KSE/B) 0 5
3261. Zapala Sophia Agnes (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 11
3262. Simon Dorka (Zalaegerszegi KTE) 0 6
3263. Nagy-Molnár Flóra (Fót SE Leány/A) 0 6
3264. Bagoly Elena (Újfehértói Sportklub) 0 6
3265. Erős Máté (Egri Kék Oroszlánok) 0 6
3266. Pásztor Csaba (FTSI József A. Iskola) 0 12
3267. Bántay Sára (VESC U11) 0 6
3268. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0 12
3269. Jávorka Csaba Atilla (Keresztúri SE) 0 7
3270. Zsipi Mónika (DVTK Tiszaújváros) 0 14
3271. Szűcs Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 7
3272. Bányavári Soma (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 8
3273. Móricz Vilmos Gergely (NKA Pécs fiú U11/B) 0 8
3274. Nguyen Hung Gellért (BL Basket SE) 0 8
3275. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 8
3276. Buza Alex István (FTSI József A. Iskola) 0 10
3277. Nagy Alexander Szilárd (Józsefvárosi KC) 0 10
3278. Palkovics Norbert (Hévíz SK - U11) 0 10
3279. Patonai Bence (Pityke KSE) 0 10
3280. Répássy Áron (MEAFC Basket Bulls) 0 10
3281. Erős Hanna (KWBC Körmend) 0 12
3282. Abu Shlal Jumanah (Józsefvárosi KC) 0 12
3283. Nagy István (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 10
3284. Zanykó Konrád József (Monok SE) 0 7
3285. Budenszki Márk Péter (Ziccer Kistigrisek) 0 8
3286. Fehér Eszter (Villámló Kovácsok) 0 9
3287. Nagy András Medárd (Gödi SE Gödények) 0 8
3288. Isvanca Vlad (Kőbányai Darazsak/B) 0 6
3289. Balogh Kármen (TSK-Magiszter U11) 0 6
3290. Varga Gerzson (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 5
3291. Nádró Zoltán Ezékiel (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0 6
3292. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U11) 0 10
3293. Vas László (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
teljes ranglisták >>

Fault - ÁTLAG (min. 5 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/A) 3.7 10
2. Bodor Boldizsár (NKA Pécs u11 fiú) 3.5 14
3. Kiss Levente (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.38 16
4. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 3.31 16
5. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3.29 14
6. Széll Izabell (Záhonyi Zsiráfok) 3.25 8
7. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 3.25 16
8. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 3.1 10
9. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 3.09 11
10. Kertész Panna (Csata Garfield) 3.06 16
11. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 3 6
12. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 3 16
13. Köllő Patrik (VUKE U11 Deákos Dongók) 3 12
14. Orbán Nóra (Kéksárga Okapik) 2.94 16
15. Mezei Miksa Barnabás (Sláger U-11) 2.92 13
16. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 2.91 11
17. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.88 16
18. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 2.83 12
19. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 2.83 12
20. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 2.81 16
21. Kőhalmi Áron (Újpest-MT/B) 2.81 16
22. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 2.79 14
23. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 2.79 14
24. Popan Antonia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 2.77 13
25. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.75 16
26. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Minimanók) 2.75 12
27. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE/A) 2.75 16
28. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 2.69 13
29. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/A) 2.68 22
30. Németh Marcell (Szent István Király/A - Ajka) 2.67 12
31. Gerencsér Alex (Újpest-MT/B) 2.67 12
32. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 2.67 15
33. Szabó Botond Dániel (Tapolcai Minimanók) 2.64 14
34. Lukács Erik (NYÍKSE Tűzlabdák) 2.63 8
35. Kauba Máté (Keresztúri SE) 2.6 10
36. Ágner Hanga (Várpalota Gepárdok) 2.58 12
37. Jámbori Barnabás (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.57 14
38. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.57 14
39. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.57 14
40. Retkes Bence (Kéksárga Zsiráfok) 2.57 14
41. Szabó Bence (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.56 16
42. Hahn Balázs (NKA Pécs u11 fiú) 2.56 16
43. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.5 16
44. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2.5 8
45. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 2.5 14
46. Zsigovics Marcell (DKKA Minyonok) 2.5 16
47. Marton Áron (Vasas Akadémia U11) 2.5 14
48. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth U11) 2.5 10
49. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Minimanók) 2.5 14
50. Moldován Dominik (MAFC Grosics) 2.5 6
51. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 2.5 16
52. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.5 10
53. Szegedi Bálint (Pilis Basket) 2.5 6
54. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.46 13
55. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 2.46 13
56. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 2.46 11
57. Bakos Benedek (Radobasket Oroszlánok/B) 2.44 18
58. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 2.44 16
59. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2.44 16
60. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.44 16
61. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 2.42 12
62. Lázár Panna (CEKK Cegléd UP) 2.42 12
63. Osztovits Róza Matild (Kaszás KisBoszik) 2.42 12
64. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 2.4 10
65. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.4 15
66. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 2.39 13
67. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 2.39 13
68. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11 fiú) 2.38 16
69. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 2.38 16
70. Katona Gergő (Tapolcai Szöcskék) 2.38 16
71. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 2.36 11
72. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 2.36 14
73. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod) 2.36 14
74. Deák Korinna (NKA Pécs U11 Leány) 2.36 14
75. Heé Alexandra Léna (Korányis Zsiráfok) 2.36 14
76. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 2.33 12
77. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 2.33 12
78. Káposztás Zsombor (Lehel Kosársuli U11) 2.33 6
79. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 2.33 12
80. Botis Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 2.33 9
81. Fodor Nimród (MVM-OSE Simbák U11) 2.33 12
82. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 2.31 16
83. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.31 16
84. Ratskó Áron (BSC Fiú) 2.31 16
85. Sipos Zalán (BSC Pandák) 2.31 16
86. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 2.31 16
87. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.29 14
88. Man Patrick (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 2.29 21
89. Molnár Emma (BSC Lány) 2.27 11
90. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 2.27 11
91. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 2.25 16
92. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.25 16
93. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.25 16
94. Balogh Leó (TSK-Magiszter U11) 2.25 12
95. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 2.25 12
96. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 2.25 12
97. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 2.25 16
98. Bajkai Nimród (Csepel Basket) 2.25 8
99. Kovács Vilmos (Kanizsa Kosárlabda Klub) 2.25 8
100. Buti Izabella (Csípős Darazsak) 2.25 16
101. Radulovic Ekaterina (Csípős Darazsak) 2.21 14
102. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 2.21 14
103. Kámán Péter (KLKS Szomód) 2.21 14
104. Vas Márton (Optofit-VKB Vác U11) 2.2 10
105. Csiszér Joel (KLKS Angoltagozatos) 2.2 20
106. Somi Miron (KASI/A) 2.19 16
107. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 2.19 16
108. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 2.19 16
109. Tóth-Katanich Péter (Radobasket Oroszlánok/A) 2.19 16
110. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 2.19 16
111. Jónás András (NKA Pécs U11/C) 2.19 16
112. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 2.19 16
113. Góman Csaba Noel (Óbudai Kaszások/B) 2.18 11
114. Imre László (Kécskei Vidrák) 2.17 12
115. Makk Vilmos (Radobasket Oroszlánok/A) 2.17 6
116. Káposztás Ákos (Lehel Kosársuli U11) 2.17 6
117. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.15 13
118. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.15 13
119. Deák Márk (MEAFC Kossuth U11) 2.15 13
120. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 2.15 13
121. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.14 14
122. Graziano Dominik (KVSE Kémények U11) 2.14 14
123. Herczeg Ádám Rajmund (Vásárhelyi Tigrisek) 2.14 14
124. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 2.13 15
125. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 2.13 16
126. Huppauer László (Tatabányai Sport Club U11/A) 2.13 16
127. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2.13 8
128. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 2.11 28
129. Bánkuti Balázs (Óbudai Kaszások/A) 2.09 11
130. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 2.08 12
131. Szebényi Ádám István (NKA Pécs fiú U11/B) 2.08 12
132. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 2.08 13
133. Szlotta Laura (VESC U11) 2.07 14
134. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 2.07 14
135. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.07 14
136. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.07 14
137. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.06 16
138. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 2.06 16
139. Vajda Árpád (Kéksárga Zsiráfok) 2.06 16
140. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 2.06 16
141. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.06 16
142. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 2.06 16
143. Szabó Péter Jenő (Békési Kis Gladiátorok) 2.06 16
144. Csóka Marcell (NKA Pécs U11/C) 2.06 16
145. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/B) 2.06 16
146. Horváth Gábor Nátán (NKA Pécs fiú U11/B) 2.06 16
147. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 2.06 17
148. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Grosics) 2 17
149. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 2 14
150. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 2 6
151. Hófej Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 14
152. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 2 12
153. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 2 15
154. Kovács Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 2 14
155. Kegyes Ámıin-Attila (Magicball Satu Mare) 2 12
156. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/A) 2 14
157. Nagy Bende Dominik (Kecskeméti KA U11 Alfák) 2 14
158. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 2 16
159. Péter Lili (KWBC Körmend) 2 14
160. Berecz Botond (Budafoki Békák) 2 14
161. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 2 15
162. Szabó Csenge (Tapolcai Szöcskék) 2 16
163. Bálizs Borisz (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 14
164. Török Zsombor (Gödi SE Gödények) 2 6
165. Bányai Levente Vilmos (Óbudai Kaszások/B) 2 14
166. Mészáros Milán (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 12
167. Sándor Barnabás (Újpest-MT/B) 2 12
168. Hosseini Seyed Attila (NYKK Eötvös U11/B) 2 6
169. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.94 16
170. Bohórquez-Benke Leonóra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.94 16
171. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 1.94 16
172. Nagy Gergő Antal (Fót SE Fiú) 1.94 16
173. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U11) 1.94 16
174. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 1.94 16
175. Varga Vilmos Krisztián (Szolnoki Viperák) 1.94 16
176. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.93 15
177. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 1.93 14
178. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 1.93 14
179. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 1.93 14
180. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.93 14
181. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 1.93 14
182. Guba Dorottya (DVTK Akadémia/B) 1.93 14
183. Parkánszki László (Keresztúri SE) 1.93 14
184. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/A) 1.93 14
185. Lotharidesz Áron (Budapesti Honvéd SE/B) 1.92 12
186. Réczi Patrik (FTSI Platán Iskola) 1.92 12
187. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth U11) 1.92 12
188. Ferenczi Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 1.92 12
189. Vinnai Bálint (Újpest-MT/A) 1.92 12
190. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 1.92 12
191. Kántor Abigél (Zsákoló Zsiráfok) 1.92 12
192. Kenedli Patrik (BSC Pingvinek) 1.9 10
193. Bakó Imre (FTSI Platán Iskola) 1.9 10
194. Csergő Dominik Valentin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.9 10
195. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 1.9 10
196. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/A) 1.9 10
197. Pósa Bálint (BSC Fiú) 1.9 10
198. Zsebők János Pál (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.89 9
199. Óvári Áron Mór (Szent István Király/A - Ajka) 1.88 16
200. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 1.88 16
201. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 1.88 16
202. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 1.88 16
203. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 1.88 16
204. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.88 16
205. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 1.88 16
206. Somos Róza (Vasas Amazonok) 1.88 16
207. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 1.88 16
208. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólyomfiókák) 1.88 16
209. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs U11/C) 1.88 16
210. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.88 16
211. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs U11/C) 1.88 16
212. Hoffer Dénes (KLKS Homoktövis) 1.88 16
213. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.88 16
214. Osgyáni Gábor (Tatabányai Sport Club U11/B) 1.88 8
215. Kakas Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 1.87 16
216. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 1.87 15
217. Kiss Dániel (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.87 15
218. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.87 15
219. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Cápák) 1.86 14
220. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 1.86 14
221. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 1.86 14
222. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.86 14
223. Hegedűs András (MEAFC Kossuth U11) 1.86 14
224. Ledneczki Erik (Monok SE) 1.86 14
225. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.85 13
226. Smuk Borbála (Villámló Kovácsok) 1.83 12
227. Ferenczi-Nagy Soma (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.83 12
228. Juhász Szintia Kinga (Lackneros Darazsak) 1.83 12
229. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.83 12
230. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 1.83 12
231. Jaczó Hunor (Optofit-VKB Vác U11) 1.83 6
232. Harkácsi Péter (Magicball Satu Mare) 1.83 12
233. Nagy Szofia Mia (Várpalota Gepárdok) 1.83 6
234. Benczik Zsombor (NKA Pécs U11/C) 1.83 6
235. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.83 12
236. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 1.82 17
237. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.82 11
238. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 1.82 11
239. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 1.82 11
240. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.81 16
241. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.81 16
242. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.81 16
243. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.81 16
244. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 1.81 16
245. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.81 16
246. Fedor Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 1.81 16
247. Vincz Ábel (DKKA Ugrómókusok) 1.81 16
248. Lajos Miklós (NKA Pécs U11/C) 1.81 16
249. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház vegyes) 1.8 10
250. Kővári Dóra (Csata Garfield) 1.8 15
251. Gút Gergő (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.8 15
252. Vidéki Anna Lili (Kerepesi VSE) 1.8 10
253. Abrihan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1.8 15
254. Tompai Fruzsina (KKC Mátyás) 1.8 10
255. Berkes Áron (Keresztúri SE) 1.79 14
256. Fodor Márk (BSC Pingvinek) 1.79 14
257. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 1.79 14
258. Németh Zsombor (BSC Pandák) 1.79 14
259. Padragi Gellért (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.79 14
260. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Grosics) 1.77 13
261. Masoud Emíra (Kéksárga Okapik) 1.77 13
262. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Tigrisek) 1.75 16
263. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.75 12
264. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 1.75 12
265. Mile Barnabás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 1.75 8
266. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.75 16
267. Buzogány Lia (Kaszás Mini Boszik) 1.75 12
268. Somi Milos (KASI/A) 1.75 16
269. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.75 16
270. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.75 16
271. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.75 16
272. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.75 16
273. Keserü Ádám (Ziccer Kistigrisek) 1.75 12
274. Kanyó Bercel Nimród (Kaszás Minik) 1.75 8
275. Hefner Nolen Laurent (NKA Pécs fiú U11/B) 1.75 16
276. Márton Tamás (Fűzfői AK) 1.75 12
277. Éger Máté (MEAFC Kossuth U11) 1.75 12
278. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 1.75 16
279. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.75 16
280. Pavelka Csanád Béla (Fűzfői AK) 1.75 8
281. Takács Ádám Péter (KASI/B) 1.75 16
282. Takács Barnabás (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.75 16
283. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 1.73 15
284. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 1.73 15
285. Jani Domonkos (Óbudai Kaszások/A) 1.71 14
286. Antal Zétény (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1.71 7
287. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 1.71 14
288. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KI) 1.71 14
289. Grodiczki Benett Nolen (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.71 14
290. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 1.71 14
291. Ács Donát (BL Basket SE) 1.71 14
292. Kerék Nikolett (Kőbányai Darázslányok/B) 1.71 14
293. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 1.71 14
294. Tasnádi Zille (Szolnoki Sasok) 1.71 7
295. Zsigó Dániel (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.71 7
296. Pusztai Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 1.71 14
297. Horváth Márk Attila (Józsefvárosi KC) 1.71 7
298. Székely Zénó (BSC Pandák) 1.7 10
299. Tatár Adrián (Kaszás Minik) 1.7 10
300. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth U11) 1.7 10
301. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 1.7 10
302. Bokros Nóra Emilia (Törekvés Törpillák) 1.7 23
303. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.69 13
304. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 1.69 13
305. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 1.69 16
306. Letenyei Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.69 16
307. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 1.69 16
308. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Minyonok) 1.69 16
309. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE/A) 1.69 16
310. Novák Dominik (Ifjú Sólyomfiókák) 1.69 16
311. Végh Levente (BSC Fiú) 1.69 16
312. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.69 16
313. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 1.69 16
314. Lutter Tamás Kálmán (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.69 16
315. Soós Lia (KWBC Körmend) 1.69 16
316. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 1.69 16
317. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 1.69 16
318. Balog Barnabás György (Gödi SE Vadmacskák) 1.69 16
319. Kulacs Mária (Villámló Kovácsok) 1.67 12
320. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 1.67 15
321. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Minimanók) 1.67 12
322. Soltész Balázs (Sláger U-11) 1.67 12
323. Serényi Levente (BKG-Veresegyház vegyes) 1.67 9
324. Lovas Luca (KKC Mátyás) 1.67 12
325. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 1.67 12
326. Csortos Márton (BLF Kenguruk) 1.67 6
327. Goda Kristóf (Pilis Basket) 1.67 12
328. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.67 6
329. Györki Barnabás (KASI/C) 1.67 12
330. Veres Adél (Gödi SE Vadmacskák) 1.67 6
331. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ugrómókusok) 1.67 12
332. Szilágyi Lőrinc (MAFC Grosics) 1.65 17
333. Serbán Sára (NYÍKSE Tűzvirágok) 1.64 14
334. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 1.64 14
335. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.64 14
336. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 1.64 14
337. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 1.64 14
338. Bóka János Pál (Monor SE/B) 1.64 14
339. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/A) 1.64 14
340. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U11) 1.64 14
341. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth U11) 1.64 14
342. Lévai Kornél (KASI/A) 1.64 14
343. Varga Jázmin (KWBC Körmend) 1.64 14
344. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 1.64 11
345. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.63 16
346. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/A) 1.63 16
347. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 1.63 16
348. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 1.63 16
349. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 1.63 16
350. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 1.63 16
351. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 1.63 16
352. Varga Dominik (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1.63 16
353. Kiss Gellért (Pásztói SZSE-Kisördögök) 1.63 16
354. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 1.63 16
355. Torma Máté (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.63 16
356. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U11) 1.63 16
357. Ódor Jázmin (Hévíz SK - U11) 1.63 16
358. Fekete Áron (Zuglói Sasok Herman) 1.63 16
359. Ádám Rikárdó László (NYÍKSE Tűzlabdák) 1.63 8
360. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 1.63 16
361. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 1.63 16
362. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.63 16
363. Sarkadi Gellért (Tapolcai Szöcskék) 1.63 16
364. Schreiner Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.63 8
365. Kovács Kornél (Monor SE/A) 1.62 13
366. Chira Ema (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1.62 13
367. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1.62 13
368. Hardi Koppány (KASI/D) 1.6 10
369. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 1.6 15
370. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.6 15
371. Simon-Toldik Bene (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.6 5
372. Mayer Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.6 10
373. Kocsis Balázs (Budafoki Bolhák) 1.6 5
374. Steib Áron (Radobasket Oroszlánok/A) 1.6 10
375. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 1.6 10
376. Makara Dmytro (BC Uzhgorod) 1.6 10
377. Gulyás Gergő (NKA Pécs fiú U11/B) 1.58 12
378. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.58 12
379. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 1.58 12
380. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 1.58 12
381. Kapornaki Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.58 12
382. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház vegyes) 1.58 12
383. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/B) 1.57 21
384. Graja Aisha (Sportiskolás Lányok) 1.57 14
385. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 1.57 14
386. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U11 Leány) 1.57 14
387. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 1.57 14
388. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 1.57 14
389. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 1.57 14
390. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.57 14
391. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.57 14
392. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 1.57 14
393. Tóth Soma Szabolcs (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.57 14
394. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 1.57 14
395. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 1.57 14
396. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.57 14
397. Kürti David (Magicball Satu Mare) 1.57 14
398. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.57 7
399. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 1.57 14
400. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U11) 1.57 14
401. Hózensteiner Maja (Kanizsai Mókusok) 1.56 16
402. Lukács Márk (Gyáli BKSE Apródok) 1.56 16
403. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 1.56 16
404. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 1.56 16
405. Lámpi Franciska (Csata Garfield) 1.56 16
406. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1.56 16
407. Lukács Máté (Gyáli BKSE Apródok) 1.56 16
408. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.56 16
409. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 1.56 16
410. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 1.56 16
411. Takács Maja Rozi (Csípős Darazsak) 1.56 16
412. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.56 16
413. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.56 9
414. Stoica Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.56 9
415. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 1.55 11
416. Péter Zétény (MEAFC Kossuth U11) 1.55 11
417. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/A) 1.54 26
418. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 1.54 13
419. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.53 15
420. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Tigrisek) 1.53 15
421. Máté Benedek (BasketBaja SE) 1.53 15
422. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.5 22
423. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 1.5 16
424. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 1.5 10
425. Bilics Péter (Százhalombattai KSE/A) 1.5 14
426. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 1.5 16
427. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.5 12
428. Horváth Alina Amira (Gödi SE Vadmacskák) 1.5 16
429. Hajdu Enikő (NKA Pécs U11 Leány) 1.5 12
430. Kovács Balázs (Szolnoki Viperák) 1.5 16
431. Hobok Bercel (Tapolcai Szöcskék) 1.5 16
432. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 1.5 8
433. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 1.5 16
434. Németh Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 1.5 12
435. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KI) 1.5 16
436. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.5 16
437. Galambos Márton (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.5 16
438. Bálint Olívia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1.5 12
439. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 1.5 16
440. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 1.5 10
441. Szegleti Noel (Sólyomfiókák) 1.5 12
442. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 1.5 14
443. Karácsony Patrik (BSC Pandák) 1.5 14
444. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.5 12
445. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 1.5 16
446. Bozóki István Levente (DKKA Ugrómókusok) 1.5 16
447. Tóth Mirella Lívia (NYÍKSE Tűzlabdák) 1.5 6
448. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 1.5 6
449. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U11/A) 1.5 14
450. Princz Balázs (Sláger U-11) 1.5 8
451. Szvath Emil Attila (KASI/A) 1.5 10
452. Hrichi Jázmin (Sportiskolás Lányok) 1.5 6
453. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 1.5 14
454. Lelkes Mátyás (SZKHSE U11) 1.5 16
455. Kovács Áron Dusán (KASI/C) 1.5 14
456. Sinka Levente (Németvölgyi Bocsok) 1.5 10
457. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.5 8
458. Tóth Levente (Cívis KK Tigrisek) 1.5 14
459. Vadász Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.5 16
460. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 1.5 16
461. Antal Lujza (Vasas Bolhák) 1.5 8
462. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA) 1.5 8
463. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 1.5 8
464. Farkas Zente Péter (Tapolcai Minimanók) 1.5 6
465. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 1.5 8
466. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Iskola) 1.5 8
467. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 1.5 10
468. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.5 12
469. Pergel Ádám (Százhalombattai KSE/B) 1.5 6
470. Csendom Bence (MEAFC Basket Bulls) 1.5 10
471. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.5 12
472. Sárfy Lili Andrea (Tapolcai Minimanók) 1.5 12
473. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U11) 1.5 12
474. Perkó Rajmund (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.5 8
475. Kade Titusz (EKE U11) 1.5 10
476. Erhardt Linda (Sportiskolás Lányok) 1.5 14
477. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.5 14
478. Csorba Lajos Kevin (Csepel Basket) 1.5 8
479. Illés Dániel (Szent István Király/A - Ajka) 1.5 10
480. Dovhinka Anna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.5 10
481. Goldner Zara Viktória (BLF Kenguruk) 1.5 12
482. Besenyei Roland (Pityke KSE) 1.5 8
483. Dobi Kende (MEAFC Basket Bulls) 1.5 10
484. Takács David (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.48 21
485. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 1.47 17
486. Hajnal Málna Orsolya (Csípős Darazsak) 1.47 17
487. Vince Bence (KASI/B) 1.47 17
488. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.47 15
489. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 1.47 15
490. Vilman Benedek (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.46 13
491. Rétyi Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.46 13
492. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 1.46 11
493. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 1.46 11
494. Koska Olivér (NYKK Eötvös U11/B) 1.46 11
495. Gál Zétény (KASI/D) 1.46 11
496. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.46 11
497. Csabai Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 1.44 18
498. Tóth Bálint (KASI/B) 1.44 18
499. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 1.44 9
500. Tapasztó Anna (Békéscsabai KK) 1.44 9
501. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 1.44 9
502. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 1.44 16
503. Gelicz Gergő (KASI/A) 1.44 16
504. Szabó Lili (SEZE) 1.44 16
505. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.44 16
506. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 1.44 16
507. Nagy János (Fót SE Fiú) 1.44 16
508. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.44 16
509. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Vadmacskák) 1.44 16
510. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 1.44 16
511. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 1.44 16
512. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 1.44 16
513. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.44 16
514. Molnár Hanna (Hévíz SK - U11) 1.44 16
515. Vizeli Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 1.44 16
516. Molnár Milán (Hévíz SK - U11) 1.44 16
517. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 1.44 16
518. Csenkér-Major Zétény (Kéksárga Zsiráfok) 1.44 16
519. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 1.44 16
520. Agbemasu Vanessza (Csata Manók) 1.44 16
521. Szalai Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.44 16
522. Zoller Liliána (Kaszás KisBoszik) 1.44 16
523. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.43 14
524. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 1.43 14
525. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.43 14
526. Csizmadia Izabella (Záhonyi Zsiráfok) 1.43 14
527. Serfőző Anna (Csípős Darazsak) 1.43 14
528. Pavai Serhii (BC Uzhgorod) 1.43 14
529. Szijártó Botond (BL Basket SE) 1.43 14
530. Nyester Ádám Péter (TF U11) 1.43 14
531. Trukmüller Máté (Tatabányai Sport Club U11/A) 1.43 14
532. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 1.43 14
533. Sáreczki Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.43 14
534. Szerencsei Lilla (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.43 14
535. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.43 14
536. Tóth Mína (Szent István Király/B - Ajka) 1.43 14
537. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 1.43 14
538. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 1.43 14
539. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Macskák) 1.43 21
540. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs u11 fiú) 1.42 12
541. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 1.42 12
542. Kelemen Laura Emma (Kaszás Mini Boszik) 1.42 12
543. Béndek Péter (Fűzfői AK) 1.42 12
544. Kovács Noel Attila (Szolnoki Viperák) 1.42 12
545. Jankovits Lili Adél (Kaszás Mini Boszik) 1.42 12
546. Horányi Barna (BSC Pingvinek) 1.42 12
547. Geiger Richárd-József (Magicball Satu Mare) 1.42 12
548. Brylko Davyd (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.42 12
549. Baráth Milán (Cívis KK Jaguárok) 1.42 12
550. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 1.42 12
551. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 1.42 12
552. Takács Luca (Csípős Darazsak) 1.42 12
553. Mohammed Aesa Kerim (Radobasket Oroszlánok/A) 1.42 12
554. Steiger Dorka (Csata Garfield) 1.42 12
555. Megyesi Márton (BSC Fiú) 1.42 12
556. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/A) 1.42 12
557. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/A) 1.42 24
558. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 1.41 29
559. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 1.41 17
560. Pintye Gergő Noel (Cívis KK KisTigrisek) 1.41 17
561. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 1.4 10
562. Görgye Marcell (NKA Pécs fiú U11/B) 1.4 10
563. Baricsa Szilárd (Kerepesi VSE) 1.4 10
564. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 1.4 10
565. Czeibert Keve Zsombor (KASI/D) 1.4 15
566. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U11) 1.4 10
567. Kamondi Zente (Fűzfői AK) 1.4 10
568. Biczó Karolina Virág (Csípős Darazsak) 1.4 15
569. Visnyei Nóra (Gyáli BKSE Apródok) 1.4 10
570. Jakucs-Herczeg Ambrus Gábor (BL Basket SE) 1.4 10
571. Konkola Szabolcs (MVM-OSE Simbák U11) 1.4 15
572. Déri Tamás (BasketBaja SE) 1.4 5
573. Kószó Gréta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.4 15
574. Müller Mihály (Kozármisleny SE) 1.39 13
575. Varga Zétény (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.39 13
576. Mersich Zsombor (Pilis Basket) 1.39 13
577. Fogarasi Benedek (MVM-OSE Simbák U11) 1.39 13
578. Fazekas Péter (Budafoki Bolhák) 1.39 13
579. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 1.38 26
580. Jónás Johanna Amina (DVTK Akadémia/B) 1.38 13
581. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 1.38 16
582. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 1.38 16
583. Császár Nóra (CEKK) 1.38 8
584. Ghanim-Orosz Gergely (BasketBaja SE) 1.38 16
585. Szigeti Donát (Szent István Király/A - Ajka) 1.38 16
586. Farkas Liza (Csípős Darazsak) 1.38 16
587. Bíró Eszter (DVTK Miskolc) 1.38 16
588. Ferincz Joel (Zuglói Sasok) 1.38 16
589. Ress Kornél (BSC Fiú) 1.38 16
590. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.38 16
591. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 1.38 16
592. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 1.38 8
593. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 1.38 16
594. Hadvári Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.38 16
595. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Leány/A) 1.36 11
596. Duna Adam (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1.36 11
597. Károlyi Krisztián (Józsefvárosi KC) 1.36 11
598. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét) 1.36 11
599. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 1.36 14
600. Hajdu Blanka (Csata Manók) 1.36 14
601. Plescan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1.36 14
602. Sántha Marcell (Vasas Akadémia U10) 1.36 14
603. Gyarmati Zsófia Mónika (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.36 14
604. Pasztorális Ádám (Optofit-VKB Vác U11) 1.36 14
605. Orosz Olívia (DVTK Miskolc) 1.36 14
606. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.36 14
607. Ádám Attila Csaba (SEZE) 1.36 14
608. Vida Zsófia (SEZE) 1.36 14
609. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U11) 1.36 14
610. Sashalmi Lilien (Török Sasfiókák) 1.35 23
611. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 1.33 27
612. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 1.33 12
613. Dzsida Vince (SZKHSE U11) 1.33 15
614. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 1.33 9
615. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 1.33 15
616. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 1.33 12
617. Kovács András (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.33 9
618. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 1.33 9
619. Szücs Áron Szabolcs (Budafoki Bolhák) 1.33 9
620. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 1.33 6
621. Kuklis Gergő (TF U11) 1.33 6
622. Molnár Buda (Szent István Király/A - Ajka) 1.33 15
623. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.33 15
624. Szilágyi Edömér (Magicball Satu Mare) 1.33 12
625. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 1.33 12
626. Takács Gellért (Kéksárga Zsiráfok) 1.33 12
627. Kalmár Richárd (Hévíz SK - U11) 1.33 6
628. Szongoth-Kukán András (MAFC Grosics) 1.33 12
629. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 1.33 12
630. Horváth Hunor (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.33 12
631. Graziano Andrea (KVSE Kémények U11) 1.33 12
632. Molnár Milán Márk (Ziccer Kistigrisek) 1.33 9
633. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.33 12
634. Kertész Lilla (Cívis KK Fehértigrisek) 1.31 16
635. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.31 16
636. László Botond (Tószegi Tigrisek) 1.31 16
637. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 1.31 16
638. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 1.31 16
639. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U11) 1.31 16
640. Sprencz Bíborka (SEZE) 1.31 16
641. Majdanics Márk (EKE U11) 1.31 16
642. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 1.31 16
643. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 1.31 16
644. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 1.31 16
645. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 1.31 16
646. Csuka Mira (Fót SE Leány/A) 1.31 16
647. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.31 16
648. Mujanovic Marcell Bence (Sólyomfiókák) 1.31 16
649. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 1.31 16
650. Sipőcz Mira (Hévíz SK - U11) 1.31 16
651. Duzsik Zalán (BSC Pingvinek) 1.31 16
652. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 1.31 16
653. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1.31 16
654. Szili Kristóf (DKKA Ugrómókusok) 1.31 16
655. Koszti Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 1.31 16
656. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 1.31 13
657. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U11) 1.31 13
658. Gere Levente (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.31 13
659. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.31 13
660. Oswald Gergely Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 1.31 13
661. Szatmári Hugó (Budafoki Békák) 1.31 13
662. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.3 10
663. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 1.3 10
664. Takács Ákos Nándor (DKKA Vezérek) 1.3 10
665. Fekete Norbert (KASI/A) 1.3 10
666. Simon Sebestyén (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.3 10
667. Madák Márk (BLF Kenguruk) 1.3 10
668. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 1.3 10
669. Iván Léna (Harcos Darazsak) 1.3 10
670. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.3 10
671. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 1.3 10
672. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 1.3 10
673. Tahirák Balázs (KLKS Homoktövis) 1.3 10
674. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 1.29 24
675. Juhász Ádám (Csepel Basket) 1.29 14
676. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 1.29 14
677. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 1.29 14
678. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK - U11) 1.29 14
679. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 1.29 14
680. Király Adél (Békéscsabai KK) 1.29 14
681. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 1.29 14
682. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 1.29 14
683. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bolhák) 1.29 14
684. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 1.29 14
685. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 1.29 7
686. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 1.29 14
687. Kovács Leon József (Szent István Király/B - Ajka) 1.29 14
688. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 1.29 14
689. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.29 14
690. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/A) 1.29 14
691. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.29 14
692. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.29 14
693. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 1.29 14
694. Menczel Panna (Százhalombattai KSE/A) 1.29 7
695. Vágusz Márk (Sólyomfiókák) 1.29 7
696. Siklósy Gréta (CEKK) 1.29 14
697. Sztankó Zéta Csaba (Kéksárga Zsiráfok) 1.29 14
698. Vajda-Alexi Domos (Radobasket Oroszlánok/A) 1.29 14
699. Csiha Levente (Százhalombattai KSE/B) 1.27 11
700. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 1.27 11
701. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1.27 15
702. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 1.27 15
703. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.27 15
704. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/A) 1.27 15
705. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.25 16
706. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 1.25 20
707. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.25 16
708. Vida-Szabó Fanni (KKC Hetény) 1.25 16
709. Szabó Marcell (Deákos Darazsak) 1.25 12
710. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.25 12
711. Kapusy Domonkos (Uni TSE U11 Tata) 1.25 12
712. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 1.25 16
713. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 1.25 16
714. Elekes Péter (Szentesi KK) 1.25 12
715. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.25 16
716. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 1.25 12
717. Tóth Zétény (DKKA Vezérek) 1.25 16
718. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.25 12
719. Nagy-Molnár Marcell (Kozármisleny SE) 1.25 12
720. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 1.25 12
721. Dőry Patrik (Mini Talent SE) 1.25 16
722. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/A) 1.25 8
723. Czompoly Zsófia (Csata Garfield) 1.25 12
724. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.25 16
725. Feigl Ádám (Ifjú Sólyomfiókák) 1.25 16
726. Pócza Vilmos (NKA Pécs fiú U11/B) 1.25 8
727. Krankovits Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.25 12
728. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.25 12
729. Ezer Balázs (Kaszás Minik) 1.25 12
730. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KI) 1.25 12
731. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.25 12
732. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 1.25 8
733. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 1.25 16
734. Tulok Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.25 12
735. Hamza Noémi (CEKK Cegléd UP) 1.25 12
736. Propst Hunor-Márton (Magicball Satu Mare) 1.25 12
737. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 1.25 12
738. Schleifer Benett (EKE U11) 1.25 16
739. Németh Jakab (RICSILLA) 1.25 12
740. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 1.25 24
741. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.25 12
742. Falvai Márton (PaSa Csillagai) 1.25 12
743. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 1.25 12
744. Láng Levente Olivér (Vasas Akadémia U10) 1.25 8
745. Dallos Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 1.25 8
746. Kollmann Barnabás (BLF Kenguruk) 1.25 12
747. Dragon Ármin (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.25 16
748. Kapusi Hunor (Szolnoki Viperák) 1.25 8
749. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 1.25 20
750. Bohus Gergely (MAFC Farkasrét) 1.24 21
751. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.23 13
752. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 1.23 13
753. Badura Misa (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.23 13
754. Süli Tímea (Dorozsmai Darvak) 1.22 9
755. Facsády Alexander Gábriel (Radobasket Oroszlánok/A) 1.22 9
756. Dobos Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.22 9
757. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.21 14
758. Erős Zalán (EKE U11) 1.21 14
759. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 1.21 14
760. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 1.21 14
761. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 1.21 14
762. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 1.21 14
763. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.21 14
764. Babos Jázmin (MTK Budapest) 1.21 14
765. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 1.21 14
766. Csirke Zoltán (CEKK Cegléd UP) 1.21 14
767. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 1.21 14
768. Gaszner Liza (DVTK Akadémia/B) 1.21 14
769. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 1.21 14
770. Hernádi Ákos (Tapolcai Szöcskék) 1.21 14
771. Rapcsák Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.21 14
772. Kecskés Alicia Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.21 14
773. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 1.2 15
774. Csurgai Martin (Pityke KSE) 1.2 10
775. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 1.2 10
776. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 1.2 10
777. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.2 5
778. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.2 10
779. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.2 10
780. Nagy Bálint Kornél (Kaszás Minik) 1.2 5
781. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 1.2 15
782. Kákonyi Dániel Imre (BKG-Veresegyház Fiú) 1.2 5
783. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 1.2 10
784. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 1.2 10
785. Mocsi Bercel Décse (KLKS Szomód) 1.2 10
786. Rus Sasha (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1.2 15
787. Turzó Léna Zselyke (AF-Velencei Csukák) 1.2 10
788. Hudák Soma (KLKS Homoktövis) 1.2 15
789. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod) 1.2 10
790. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.2 15
791. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 1.2 10
792. Horváth Mihály (Zuglói Sasok Herman) 1.2 15
793. Piskóti Róza (Cívis KK TK Macskák) 1.2 15
794. Pintér Mihály (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.2 5
795. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 1.2 15
796. Vancsics Dániel Gábor (BSC Pandák) 1.19 16
797. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.19 16
798. Juhász Izabella Aranka (KS Szeged Vadmacskák) 1.19 16
799. Hidasi Dániel (CEKK) 1.19 16
800. Ádám Kristóf (Mini Talent SE) 1.19 16
801. Tóbiás Ajna Julianna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.19 16
802. Halas Ármin (NKA Pécs fiú U11/B) 1.19 16
803. Dávid Zsolt (DKKA Minyonok) 1.19 16
804. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U11) 1.19 16
805. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 1.19 16
806. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc) 1.19 16
807. Krieg Nina (Vasas Amazonok) 1.19 16
808. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.19 16
809. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 1.19 16
810. Mocsár József (Békési Kis Gladiátorok) 1.19 16
811. Rédl Abigél (Dunaharaszti MTK leány) 1.19 16
812. Szalai Tímea (DKKA Ugrómókusok) 1.19 16
813. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/A) 1.18 22
814. Bencze Bendegúz Gábor (NYKK Eötvös U11/B) 1.18 11
815. Vajai Laura (VESC U11) 1.18 11
816. Tóth Koós Dávid (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.18 11
817. Szabó-Filip Barnabás (KLKS Homoktövis) 1.18 11
818. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1.18 11
819. Ungvári Botond László (KASI/D) 1.18 11
820. Szabó Keve (BKG-Veresegyház vegyes) 1.18 17
821. Zeke Samu (MAFC Farkasrét) 1.17 18
822. Füzi Izabella (KASI/B) 1.17 18
823. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 1.17 12
824. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 1.17 12
825. Kubinszky Anna (Hunyadis Darazsak) 1.17 12
826. Potsa Benedek (Szegedi Mókusok) 1.17 12
827. Takács Noel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 1.17 6
828. Győrfi Péter József (KVSE Kémények U11) 1.17 12
829. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 1.17 12
830. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 1.17 12
831. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 1.17 12
832. Dovgál Mia (Csata Manók) 1.17 12
833. Takács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 1.17 6
834. Kiss-Margetin Benedek (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.17 6
835. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.17 12
836. Schlosser Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.17 12
837. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 1.17 12
838. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 1.17 6
839. Kiss Luca (Kécskei Vidrák) 1.17 12
840. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 1.17 12
841. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 1.17 12
842. Megyeri Vanda (CEKK) 1.17 6
843. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 1.17 12
844. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 1.17 12
845. Pribusz Máté (DKKA Ugrómókusok) 1.15 13
846. Lupse Mara Ioana (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1.15 13
847. Agócs Nimród (Zuglói Sasok) 1.15 13
848. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 1.15 13
849. Barcsai Zalán (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.15 13
850. Márton Bernát (Pityke KSE) 1.14 14
851. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.14 14
852. Tóth Áron (Budapesti Bikák U11) 1.14 14
853. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U11) 1.14 14
854. Győrfi Marcell Ádám (KLKS Angoltagozatos) 1.14 14
855. Szabó Léna (Szúrós Darazsak) 1.14 14
856. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.14 14
857. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 1.14 14
858. Hausel Hanna (DVTK Miskolc) 1.14 14
859. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U11) 1.14 14
860. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 1.14 14
861. Horváth Lia Hanna (DKKA Minyonok) 1.14 14
862. Marosvölgyi Bernát (Pilis Basket) 1.14 7
863. Papp Linett (Kéksárga Okapik) 1.14 14
864. Szűcs Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.14 7
865. Homola Lilla (DKKA Ugrómókusok) 1.14 14
866. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 1.13 15
867. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U11) 1.13 15
868. Csapó Sára (Zsákoló Zsiráfok) 1.13 15
869. Fényes Veronika (Csata Garfield) 1.13 15
870. Szekeres Milán (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.13 15
871. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 1.13 31
872. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs fiú U11/B) 1.13 16
873. Gáll Bence Milán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1.13 8
874. Kriszt Cili (Pécsi VSK Leány) 1.13 16
875. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.13 16
876. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 1.13 16
877. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 1.13 16
878. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/A) 1.13 16
879. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok) 1.13 16
880. Markó Levente (Pásztói SZSE-Kisördögök) 1.13 16
881. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 1.13 8
882. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 1.13 16
883. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.13 16
884. Répási Regő Róbert (RICSILLA) 1.13 16
885. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.13 16
886. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 1.13 8
887. Katona Kornél (Cívis KK Tigrisek) 1.13 16
888. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Tigrisek) 1.13 16
889. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 1.13 16
890. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 1.13 8
891. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/A) 1.13 8
892. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 1.13 16
893. Zsebe Dávid Róbert (KASI/A) 1.13 16
894. Balogh Teodor Vilmos (TSK-Magiszter U11) 1.13 8
895. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 1.13 16
896. Kis Endre Nándor (FTSI József A. Iskola) 1.13 16
897. De La Barrera Abel (Vasas Akadémia U10) 1.13 8
898. Csejtei Zsombor Csaba (Tatabányai Sport Club U11/A) 1.13 8
899. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 1.12 8
900. Fehér Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.12 16
901. Dancs Marcell (DKKA Ugrómókusok) 1.12 16
902. Kovács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 1.11 9
903. Ciocea Dorian Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.11 9
904. Erdei Ármin Miló (Vasas Akadémia U10) 1.11 9
905. Györfi Ábel (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1.11 9
906. Agyagási Péter (Egri Kék Oroszlánok) 1.11 9
907. Némedi-Varga Bence (Budafoki Bolhák) 1.11 9
908. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 1.1 10
909. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 1.1 10
910. Farkas Nimród (Budapesti Honvéd SE/B) 1.1 10
911. Csermák Lőrinc (MAFC Csiki) 1.1 10
912. Sós Titusz (Kerepesi VSE) 1.1 10
913. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket) 1.1 10
914. Szilágyi Ákos (Újfehértói Sportklub) 1.1 10
915. Patócs Vilmos György (Pilis Basket) 1.1 10
916. Szikla Kálmán (Józsefvárosi KC) 1.1 10
917. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 1.1 10
918. Hajas Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.1 10
919. Csipes Panni (Nádor Tigrisek) 1.1 10
920. Vályi-Nagy Benjamin (BSC Pingvinek) 1.1 10
921. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs u11 fiú) 1.09 11
922. Herencsényi Denisz (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.08 12
923. Mendöli-Tóth Balázs (BSC Fiú) 1.08 12
924. Poór Péter (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.08 12
925. Mészáros Luca (VESC U11) 1.08 12
926. Palotás Bence Ferenc (GYKSE Szekszárd) 1.08 12
927. Erdős Linda (Kaszás KisBoszik) 1.08 12
928. Fritz Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.08 12
929. Végh Barnabás Péter (Kozármisleny SE) 1.08 12
930. Dobszai Kristóf (KLKS Homoktövis) 1.08 12
931. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.08 12
932. Turula Dominik (KASI/C) 1.08 12
933. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.08 12
934. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.08 13
935. Pál Zsombor (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1.08 13
936. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 1.08 13
937. Horváth Ákos Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 1.08 13
938. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U11) 1.08 13
939. Dirner Márk (Szolnoki Viperák) 1.07 14
940. Schneider Vilmos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.07 14
941. Tényi Nimród Lajos (MAFC Csiki) 1.07 14
942. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.07 14
943. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 1.07 14
944. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.07 14
945. Forrás Alexander (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.07 14
946. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.07 14
947. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 1.07 14
948. Komáromi Emma (Török Sasfiókák) 1.07 14
949. Nagy Nándor (KLKS Szomód) 1.07 14
950. Budai Mihály (CEKK) 1.07 14
951. Ruba Karolyne Rose-Mary (Magicball Satu Mare) 1.07 14
952. Kovács Barnabás Ákos (BSC Pandák) 1.07 14
953. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KI) 1.07 14
954. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 1.07 14
955. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 1.07 14
956. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 1.07 14
957. Györkös Dominik (Szent István Király/B - Ajka) 1.07 14
958. Bartók Marcell (PSE Párducok) 1.07 14
959. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 1.07 14
960. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod) 1.07 14
961. Mód Zsombor (ESMTK - TF - JAK U11) 1.07 14
962. Szigeti Attila (AF-Velencei Csukák) 1.07 15
963. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.07 15
964. Nemes Bence (MAFC Grosics) 1.07 15
965. Rózsa Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.07 15
966. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 1.06 16
967. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.06 16
968. Tóbiás Botond (Kéksárga Zsiráfok) 1.06 16
969. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 1.06 16
970. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.06 16
971. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1.06 16
972. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.06 16
973. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 1.06 16
974. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.06 16
975. Szöllősi Attila Hunor (AF-Velencei Csukák) 1.06 16
976. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 1.06 16
977. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 1.06 16
978. Kabai Noel György (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.06 16
979. Kocsis Bálint (KLKS Homoktövis) 1.06 16
980. Irambo Afonso Noah Benicio (Újpest-MT/B) 1.06 16
981. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.06 16
982. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 1.06 17
983. Kiss Mira Hanna (Török Sasfiókák) 1.05 19
984. Hegyháti Anna (BSC Lány) 1.05 22
985. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 1 9
986. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1 16
987. Haidu-Mare Kristóf (Magicball Satu Mare) 1 14
988. Katona Blanka (KKC Mátyás) 1 13
989. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U11) 1 16
990. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 1 16
991. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 1 16
992. Veszely Zétény (Szolnoki Sasok) 1 12
993. Mikulás Damira (TFSE) 1 12
994. Csávás Anna (DVTK Miskolc) 1 14
995. Végh Zétény (Tapolcai Minimanók) 1 12
996. Kováts Bertold (Ziccer Bocsok) 1 8
997. Barta Bolivár (Nádor Tigrisek) 1 8
998. Virgoncz Dávid (Dorozsmai Darvak) 1 12
999. Szabó Levente Róbert (Budapesti Honvéd SE/B) 1 12
1000. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 1 14
1001. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 1 12
1002. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 1 14
1003. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 1 10
1004. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 1 14
1005. Agg Maja (Lackneros Darazsak) 1 9
1006. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 1 14
1007. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 1 12
1008. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U11) 1 16
1009. Varga Bella (Feketés Darazsak) 1 6
1010. Dósa Gréta (DVTK Miskolc) 1 16
1011. Magony Olivér (Ifjú Sólyomfiókák) 1 16
1012. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1 11
1013. Suchamel Krisztián Attila (TF U11) 1 6
1014. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U11) 1 15
1015. Andorka Samu (Sólyomfiókák) 1 16
1016. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 1 16
1017. Mészáros Matán (Vasas Akadémia U11) 1 6
1018. Miklós Mira (TARR KSC Szekszárd/A) 1 14
1019. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok) 1 12
1020. Matijevics Szebasztián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1 12
1021. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 1 8
1022. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 1 15
1023. Ökrös Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 1 6
1024. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs U11/C) 1 14
1025. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 1 15
1026. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 1 12
1027. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 1 14
1028. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 1 8
1029. Szalai Szofi Lídia (Zsákoló Zsiráfok) 1 13
1030. Horváth Ábel Károly (Pilis Basket) 1 14
1031. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 1 16
1032. Kovács Gergő (Monok SE) 1 14
1033. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 1 14
1034. Berki Tamás (BSC Pandák) 1 9
1035. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 1 15
1036. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 19
1037. Leskó Erik (MEAFC Csibészek) 1 13
1038. Losonczy Julianna (BEAC Újbuda KA/B) 1 14
1039. Sebestyén Miksa (MAFC Csiki) 1 11
1040. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 15
1041. Rózsa Benedek (Cívis KK Jaguárok) 1 14
1042. Szabó Lóránt (MEAFC Csibészek) 1 11
1043. Lupse Maria (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1 13
1044. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1 13
1045. Dávid Anna (Harcos Darazsak) 1 8
1046. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 1 12
1047. Subsics Vencel (Ifjú Sólyomfiókák) 1 6
1048. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 16
1049. Spatar Horea (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1 13
1050. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 1 16
1051. Nagy Kristóf (Pilis Basket) 1 14
1052. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 1 14
1053. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 1 6
1054. Boldizsár Bence (NKA Pécs U11/C) 1 8
1055. Kéri Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 1 14
1056. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 1 10
1057. Kovács Márk (Pityke KSE) 1 6
1058. Holczman Emma (DVTK Akadémia/B) 1 14
1059. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 13
1060. Szabó Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 1 12
1061. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 1 12
1062. File Benett (KLKS Angoltagozatos) 1 12
1063. Varga Kende (KVSE Kémények U11) 1 11
1064. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 1 16
1065. Kovács Levente (Szentgáli Sünik) 1 12
1066. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 1 16
1067. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 1 14
1068. Angyal Zoltán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 14
1069. Gráczer Gergő (Ifjú Sólyomfiókák) 1 11
1070. Szabó Rozi (NKA Pécs U11 Leány) 1 14
1071. Elek Benjámin (KASI/D) 1 6
1072. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Tigrisek) 1 14
1073. Kiss Lőrinc István (Fót SE Fiú) 1 12
1074. Baják Márk (Újpest-MT/B) 1 10
1075. Csóti Dávid (Újpest-MT/B) 1 15
1076. Koczka Szófia (Kéksárga Okapik) 1 16
1077. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U11) 1 8
1078. Kovács Emil (Józsefvárosi KC) 1 6
1079. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 1 9
1080. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1 10
1081. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/A) 1 10
1082. Kovács Zalán (GYKSE Szekszárd) 1 8
1083. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Fehértigrisek) 1 16
1084. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 1 15
1085. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE/B) 1 14
1086. Huth Martin Sebastian (Radobasket Oroszlánok/B) 1 14
1087. Tamás Harmat (KKC Mátyás) 1 15
1088. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 1 11
1089. Hajdu Attila (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 11
1090. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 1 16
1091. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Lányok) 1 14
1092. Bereczki Lili (Sportiskolás Lányok) 1 8
1093. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1 11
1094. Felber Vilmos Márton (Zuglói Sasok Herman) 1 16
1095. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 1 6
1096. Kovács Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 1 12
1097. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1 14
1098. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 1 16
1099. Cserényi Ábel József (MVM-OSE Simbák U11) 1 16
1100. Fekete Oliver (NKA Pécs U11/C) 1 5
1101. Parti - Héjjas Heléna (BSC Csajszik) 1 8
1102. Herczeg Zalán Ferenc (Pécsi VSK Fiú) 1 10
1103. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 15
1104. Takács Szilárd (KASI/C) 1 10
1105. Gelegonya Kende (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1 12
1106. Kiss Maximilián (Kéksárga Zsiráfok) 1 14
1107. Patonai Kálmán (Pityke KSE) 1 9
1108. Göndör Jessica (Erdért Szűcs) 1 12
1109. Farkas Natália (Török Sasfiókák) 1 20
1110. Wolf Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 5
1111. Kápolnási Zolna Kata (Százhalombattai KSE/B) 1 8
1112. Cutureanu Mateea (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1 11
1113. Bálint Soma (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1 10
1114. Endrődi-Vitéz Noel (Monor SE/B) 1 12
1115. Szöllősi Ákos (Százhalombattai KSE/A) 1 13
1116. Nagy Zsombor (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 8
1117. Csapó Anna (KKC Hetény) 1 14
1118. Tóth Áron (Egri Kék Oroszlánok) 1 12
1119. Vajda Odett (SEZE) 1 6
1120. Miklós Bence (MEAFC Basket Bulls) 1 12
1121. Kelemen Ivor (DKKA Vezérek) 1 10
1122. Egyed Léna (BKG AKADÉMIA U11) 1 9
1123. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1 21
1124. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 0.96 25
1125. Koncz Bori (Törekvés Törpillák) 0.95 19
1126. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház vegyes) 0.94 17
1127. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.94 16
1128. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.94 16
1129. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U11/A) 0.94 16
1130. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U11) 0.94 16
1131. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 0.94 16
1132. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U11/A) 0.94 16
1133. Búz Marcell (Pityke KSE) 0.94 16
1134. Ondok Zalán (CEKK) 0.94 16
1135. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.94 16
1136. Szobonya Vince (Kéksárga Zsiráfok) 0.94 16
1137. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. Iskola) 0.94 16
1138. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 0.94 16
1139. Zsuró Ádám (Cívis KK Tigrisek) 0.94 16
1140. Szerencsés Botond (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.94 16
1141. Osváth Levente (BSC Fiú) 0.93 15
1142. Madarász Anna Sarolta (BEAC Újbuda KA/B) 0.93 15
1143. Szabó Emma (DKKA Tigrisek) 0.93 15
1144. Hankóczi Benjámin (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.93 15
1145. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.93 14
1146. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.93 14
1147. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0.93 14
1148. Stenger Csongor (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.93 14
1149. Kun Abigél (KS Szeged Vadmacskák) 0.93 14
1150. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.93 14
1151. Zsolnai Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.93 14
1152. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/A) 0.93 14
1153. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0.93 14
1154. Bende Máté (Szentesi KK) 0.93 14
1155. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.93 14
1156. Babati Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.93 14
1157. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 0.93 14
1158. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 0.93 14
1159. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0.93 14
1160. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.93 14
1161. Jónyer Zsombor (MEAFC Csibészek) 0.93 14
1162. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Jaguárok) 0.93 14
1163. Gáspár Mirkó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.93 14
1164. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 0.93 14
1165. Máthé Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.93 14
1166. Szilágyi Dániel (DKKA Ördögök) 0.93 14
1167. Kotsy Máté (Budafoki Békák) 0.93 14
1168. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0.93 14
1169. Laczkó Kamilla Szofi (Monor SE/B) 0.93 14
1170. Halász Janka (Vasas Amazonok) 0.92 13
1171. Imre Dávid (KASI/D) 0.92 13
1172. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0.92 13
1173. Szilágyi Zsófia Szilvia (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.92 13
1174. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod) 0.92 12
1175. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.92 12
1176. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 0.92 12
1177. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.92 12
1178. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 0.92 12
1179. Németh Csenge (Csepel Basket) 0.92 12
1180. Illés Dániel Robin (MAFC Grosics) 0.92 12
1181. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 0.92 12
1182. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0.92 12
1183. Szigeti Levente (ICT Pilots Bicske) 0.92 12
1184. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0.92 12
1185. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 0.92 12
1186. Nagy Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.92 12
1187. Nemes Márton (NKA Pécs U11/C) 0.92 12
1188. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.92 12
1189. Polgár Máté (Körmendi Törpördögök/B) 0.92 12
1190. Mészáros Patrik (MEAFC Kossuth U11) 0.92 12
1191. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0.92 12
1192. Szeri Zalán (Szentesi KK) 0.92 12
1193. Kovács Márton (Monor SE/A) 0.92 12
1194. Erdélyi Zoltán Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0.92 12
1195. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.92 12
1196. Mondai Benett (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.92 12
1197. Szepesi Csongor (Tapolcai Minimanók) 0.92 12
1198. Balogh Boglárka (Kéksárga Okapik) 0.92 12
1199. Hviszt John Laszlo (Szolnoki Viperák) 0.92 12
1200. Pókó Marcell Mirkó (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.92 12
1201. Hernádi Levente (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.92 12
1202. Szabó Márton (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.91 11
1203. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 0.91 11
1204. Molnár Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.91 11
1205. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 0.91 11
1206. Sztanek Zalán Attila (Ziccer Bocsok) 0.91 11
1207. Márton-Hoffmann Péter (DKKA Minyonok) 0.91 11
1208. Tar Anna (Zsákoló Zsiráfok) 0.91 11
1209. Németh Ronen (Deákos Darazsak) 0.9 10
1210. Dege Ramóna (Kerepesi VSE) 0.9 10
1211. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.9 10
1212. Németh Ambrus (MAFC Csiki) 0.9 10
1213. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U11) 0.9 10
1214. Gálosi Gellért Péter (Pécsi VSK Fiú) 0.9 10
1215. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U11) 0.9 10
1216. Ábel Ádám (Szolnoki Viperák) 0.9 10
1217. Kertész Áron (Szentgáli Sünik) 0.9 10
1218. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.9 10
1219. Horváth Regina (Hunyadis Darazsak) 0.9 10
1220. Kovács Adél (Gödi SE Vadmacskák) 0.9 10
1221. Máthé Anna (Cívis KK TK Macskák) 0.89 19
1222. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 0.89 19
1223. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 0.89 9
1224. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 0.89 9
1225. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 0.89 9
1226. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0.88 17
1227. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 0.88 17
1228. Pártl Dorottya (BEAC Újbuda KA/C) 0.88 8
1229. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 0.88 16
1230. Taylor Jonatán Ben (Pomázi Pumák) 0.88 16
1231. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.88 16
1232. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U11) 0.88 16
1233. Tóth Richárd (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.88 16
1234. Csanyik Tamás (BasketBaja SE) 0.88 16
1235. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 0.88 16
1236. Töttös Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.88 16
1237. Bejó Linett (DVTK Miskolc) 0.88 16
1238. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 0.88 16
1239. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 0.88 16
1240. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0.88 16
1241. Varga Szofi (Cívis KK Fehértigrisek) 0.88 16
1242. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 0.88 16
1243. Andrássy Bence (DKKA Ördögök) 0.88 16
1244. Király András Kolumbusz (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.88 16
1245. Flóring István Gábor (FTSI József A. Iskola) 0.88 16
1246. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U11 Leány) 0.88 16
1247. Halmos Lia Beatrix (Törekvés Törpillák) 0.88 8
1248. Cselovszki Lili Glória (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.88 8
1249. Gáll Eszter (Csata Garfield) 0.88 16
1250. Horváth Dávid Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0.88 16
1251. Hajnal Ákos (Budapesti Honvéd SE/B) 0.88 8
1252. Pöstényi-Barna Izabella (DVTK Tiszaújváros) 0.88 8
1253. Gubek Nátán Tibor (SEZE) 0.88 8
1254. Oláh Mirjam Zsuzsanna (Zsákoló Zsiráfok) 0.87 15
1255. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 0.87 15
1256. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.87 15
1257. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 0.87 15
1258. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 0.87 15
1259. Somodi Kornél Alexander (Erdért Szűcs) 0.87 15
1260. Csik Fanni (Törekvés Törpillák) 0.87 15
1261. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 0.87 15
1262. Bénard Jojo János (KLKS Angoltagozatos) 0.87 15
1263. Molnár Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.87 15
1264. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE/B) 0.86 14
1265. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 0.86 14
1266. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KI) 0.86 14
1267. Biró Márk (NKA Pécs U11/C) 0.86 14
1268. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 0.86 14
1269. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 0.86 14
1270. Jovanovic Marjan (Budapesti Honvéd SE/B) 0.86 14
1271. Biró Botond (EKE U11) 0.86 14
1272. Harmati Emma (VMG DSE) 0.86 14
1273. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.86 14
1274. Koranis Lukas (MAFC Farkasrét) 0.86 14
1275. Szuromi Bendegúz (Sláger U-11) 0.86 14
1276. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 0.86 14
1277. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 0.86 14
1278. Simon-Harangozó Ervin (Kozármisleny SE) 0.86 14
1279. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.86 14
1280. Vanderlik Kristóf (KLKS Szomód) 0.86 14
1281. Szabó Máté (Sláger U-11) 0.86 14
1282. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház vegyes) 0.86 7
1283. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.86 14
1284. Zsikla József Marcell (CEKK) 0.86 14
1285. Martinovits Róza (Vasas Bolhák) 0.86 7
1286. Soltész Mirkó (Újpest-MT/B) 0.86 14
1287. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 0.86 14
1288. Izsó Máté (Malév Kobrák) 0.86 14
1289. Dutka Dorka (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.86 14
1290. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 0.86 14
1291. Simonics Nóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.86 14
1292. Ambrus Katalin (Kaszás KisBoszik) 0.86 14
1293. Szuvák György Dávid (Cívis KK Tigrisek) 0.86 14
1294. Trifont Lara (FTSI Platán Iskola) 0.86 7
1295. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 0.86 14
1296. Felder Misa (KASI/A) 0.86 14
1297. Korom Lotti (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.86 14
1298. Suba Ármin (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.86 7
1299. Siffmann Adél (DVTK Akadémia/B) 0.86 14
1300. Szilassy Ádám (DKKA Vezérek) 0.86 14
1301. Tóth Alex Levente (Budapesti Bikák U11) 0.86 7
1302. Bognár Tamás (Szentgáli Sünik) 0.86 14
1303. Csorba Pál (Cívis KK TK Rakéták) 0.86 14
1304. Horváth Bence (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.86 14
1305. György Lili (Monor SE/B) 0.86 14
1306. Pálhegyi Luca (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.86 14
1307. Németh Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.86 7
1308. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.86 14
1309. Katona Máté (NYKK Eötvös U11/B) 0.85 13
1310. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.85 13
1311. Kis Izabella (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.85 13
1312. Kevei Bence Gergő (Szegedi Mókusok) 0.85 13
1313. Dányi Simon (Mezőberényi KK Vegyes) 0.85 13
1314. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.85 13
1315. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.83 18
1316. Vetési Emese (Törekvés Törpillák) 0.83 6
1317. Szabó-Haklits Patrik (RICSILLA) 0.83 12
1318. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 0.83 12
1319. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.83 12
1320. Both Tibor (GYKSE Szekszárd) 0.83 12
1321. Sajti Zsigmond (BKG-Veresegyház vegyes) 0.83 6
1322. Kozma-Vantova Zétény (KLKS Angoltagozatos) 0.83 12
1323. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/A) 0.83 12
1324. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0.83 12
1325. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök/B) 0.83 12
1326. Borbíró Flóra (Csata Manók) 0.83 12
1327. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0.83 6
1328. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 0.83 12
1329. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház vegyes) 0.83 6
1330. Zalka Szófia Noa (Csata Manók) 0.83 6
1331. Fridrich Nadin (BEAC Újbuda KA/B) 0.83 12
1332. Balázs Kristóf (Vasas Akadémia U10) 0.83 12
1333. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0.83 12
1334. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0.83 12
1335. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/A) 0.83 12
1336. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.83 6
1337. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 0.83 12
1338. Soós Ruben (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.83 12
1339. Zahorecz Nóra (Százhalombattai KSE/B) 0.83 12
1340. Tervey Dusán (BL Basket SE) 0.83 12
1341. Floredan Benito (Vasas Akadémia U10) 0.83 6
1342. Kovács Ádám (MEAFC Kossuth U11) 0.83 6
1343. Vörös Emília (Szúrós Darazsak) 0.83 12
1344. Sipos Sára Kata (RICSILLA) 0.83 12
1345. Árok Emma (BL Basket SE) 0.83 12
1346. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 0.83 12
1347. Várady Máté (Németvölgyi Bocsok) 0.83 6
1348. Morhul Ivav (BC Uzhgorod) 0.83 6
1349. Nagy Krisztián (Szolnoki Viperák) 0.83 6
1350. Fazekas Levente (Újpest-MT/B) 0.83 6
1351. Cojocaru Marc Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.83 6
1352. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 0.82 11
1353. Németh Milán (Békéscsabai KK) 0.82 11
1354. Bacskai Gyula (NYKK Eötvös U11/B) 0.82 11
1355. Farkas Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.82 11
1356. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.81 16
1357. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 0.81 16
1358. Nyers Máté (NYKK Eötvös U11/A) 0.81 16
1359. Mezei Lénárd Ákos (Fót SE Fiú) 0.81 16
1360. Hegedűs Ákos (SZKHSE U11) 0.81 16
1361. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 0.81 16
1362. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0.81 16
1363. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0.81 16
1364. Lőrincz Milán (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.81 16
1365. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/A) 0.81 16
1366. Pongor Benedek (Cívis KK Tigrisek) 0.81 16
1367. Kovács Déna Virág (Török Sasfiókák) 0.81 16
1368. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0.81 16
1369. Pék Benedek (EKE U11) 0.81 16
1370. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 0.81 16
1371. Puskás Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 0.81 16
1372. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 0.81 16
1373. Kajári Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.81 16
1374. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.81 16
1375. Bába Gergő (MEAFC Csibészek) 0.81 16
1376. Kántor László (BKG AKADÉMIA U11) 0.81 16
1377. Gémesi Nikolasz Krisztián (Nádor Tigrisek) 0.8 10
1378. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 0.8 10
1379. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.8 10
1380. Farkas Dorottya (BSC Lány) 0.8 15
1381. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 0.8 15
1382. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 0.8 15
1383. Orova Levente (Pomázi Pumák) 0.8 10
1384. Györfi Szabolcs (Cívis KK KisTigrisek) 0.8 10
1385. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.8 10
1386. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét) 0.8 10
1387. Hatvanyi Zoltán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.8 5
1388. Hrabovszki Marcell (Szolnoki Viperák) 0.8 10
1389. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 0.8 10
1390. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.8 10
1391. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.8 10
1392. Schalk Zsóka Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.8 15
1393. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 0.8 5
1394. Uta Rafael (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.8 10
1395. Bognár Boldizsár (NKA Pécs fiú U11/B) 0.8 10
1396. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0.8 10
1397. Dékány Balázs (Szolnoki Viperák) 0.8 10
1398. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0.8 10
1399. Gulácsy Hanga Mimi (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.8 15
1400. Owczarek Máté (BSC Pingvinek) 0.8 10
1401. Mihály Levente Zalán (Budafoki Bolhák) 0.8 5
1402. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 0.8 10
1403. Madai Boglárka Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 0.8 10
1404. Hajagos Léna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.8 5
1405. Varró Ruben Dávid (Újpest-MT/B) 0.8 10
1406. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0.8 10
1407. Mandrik Konrád (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.8 5
1408. Stumpf Ágoston (PaSa Csillagai) 0.8 10
1409. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0.8 10
1410. Böjti Alexa (Zalaegerszegi KTE) 0.8 10
1411. Kunner Csongor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.8 10
1412. Horváth Márk (DKKA Ugrómókusok) 0.8 10
1413. Tancsik Léna Katalin (Keresztúri SE) 0.8 10
1414. Dragos Paul (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.8 5
1415. Szabó Domán (Sláger U-11) 0.8 10
1416. Kovács Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.8 10
1417. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 0.79 14
1418. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 0.79 14
1419. Szatmári Marcell László (CEKK Cegléd UP) 0.79 14
1420. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.79 14
1421. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U11) 0.79 14
1422. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 0.79 14
1423. Pap Olivér (Zuglói Sasok) 0.79 14
1424. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 0.79 14
1425. Balotai Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.79 14
1426. Balázs Bendegúz (Vásárhelyi Tigrisek) 0.79 14
1427. Simó Ábel (BLF Bolhák) 0.79 14
1428. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 0.79 14
1429. Váradi Hanna (DVTK Akadémia/B) 0.79 14
1430. Spátay Patrik (Újpest-MT/B) 0.79 14
1431. Mészáros Bence Imre (Szentesi KK) 0.79 14
1432. Csurgai Péter (Szentesi KK) 0.79 14
1433. Nyitrai András (BSC Fiú) 0.79 14
1434. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0.79 14
1435. Deli Márton István (Körmendi Törpördögök/A) 0.79 14
1436. Tóth-Császár Bence (Radobasket Oroszlánok/B) 0.79 14
1437. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház vegyes) 0.79 14
1438. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 0.78 9
1439. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.78 9
1440. Győri Gergő (BSC Pandák) 0.78 9
1441. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök/B) 0.78 9
1442. Vönöczky Bálint (KASI/A) 0.78 9
1443. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0.78 9
1444. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.77 13
1445. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 0.77 13
1446. Dunai Bianka (Gyakorlós Törpék) 0.77 13
1447. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 0.77 13
1448. Nyári Hanna Veronika (Zalakarosi Fókák) 0.77 13
1449. Guller Rozália (Vasas Amazonok) 0.77 17
1450. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 0.75 8
1451. Kovács Domonkos (Radobasket Oroszlánok/B) 0.75 16
1452. Forrás-Nagy Jente (Villámló Kovácsok) 0.75 12
1453. Mucsi Lujza (TFSE) 0.75 12
1454. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek) 0.75 12
1455. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0.75 12
1456. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 0.75 16
1457. Zircher Albert (KASI/B) 0.75 16
1458. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 0.75 12
1459. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 0.75 16
1460. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0.75 16
1461. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0.75 16
1462. Horváth Gergely (MAFC Grosics) 0.75 16
1463. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth U11) 0.75 16
1464. Major Donát (Budafoki Bolhák) 0.75 16
1465. Beszeda Laura (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.75 16
1466. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Leány/A) 0.75 16
1467. Böröcz Nándor (DKKA Vezérek) 0.75 16
1468. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.75 16
1469. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket) 0.75 8
1470. Hoffman Péter (KASI/A) 0.75 16
1471. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Lányok) 0.75 12
1472. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 0.75 16
1473. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 0.75 16
1474. Boncz Andor Imre (Erdért Szűcs) 0.75 8
1475. Szállási Domonkos (Ziccer Bocsok) 0.75 16
1476. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0.75 8
1477. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét) 0.75 12
1478. Rozsnyói Noel Benjamin (BSC Pingvinek) 0.75 16
1479. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.75 12
1480. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE/A) 0.75 16
1481. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U11) 0.75 12
1482. Medvegy Márk (ESMTK - TF - JAK U11) 0.75 16
1483. Hegedüs-Ari Anna (DKKA Tigrisek) 0.75 16
1484. Kincses Benedek (Körmendi Törpördögök/B) 0.75 12
1485. Varga Flóra Izabella (Csata Garfield) 0.75 16
1486. Tóth Panna (Törekvés Törpicúrok) 0.75 8
1487. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 0.75 12
1488. Farkas Ádám (Körmendi Törpördögök/B) 0.75 8
1489. Vadász Botond (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.75 8
1490. Illyés Eliza (BSC Lány) 0.75 12
1491. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0.75 8
1492. Maár Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.75 8
1493. Juhász István (Újfehértói Sportklub) 0.75 8
1494. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.75 12
1495. Erdősi Klaudia (Szúrós Darazsak) 0.75 8
1496. Ilyés Gábor (Békési Kis Gladiátorok) 0.75 16
1497. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 0.75 12
1498. Nagy Julianna Dóra (Gödi SE Vadmacskák) 0.75 8
1499. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.75 16
1500. Mészáros Mia (Lackneros Darazsak) 0.75 12
1501. Berczely Róza (Gödöllői Sport Klub) 0.75 12
1502. Barbor Zoé Luca (BSC Lány) 0.75 8
1503. Siklósi Lili Panna (BSC Lány) 0.75 8
1504. Hajdu Boglárka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.75 12
1505. Lukács Máté (BLF Kenguruk) 0.75 8
1506. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0.75 8
1507. Vidovenyecz Levente (Békési Kis Gladiátorok) 0.75 16
1508. Szekér Adél Klaudia (KWBC Körmend) 0.75 12
1509. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 0.73 15
1510. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U11) 0.73 15
1511. Kovács Botond (Szolnoki Sasok) 0.73 15
1512. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE/A) 0.73 15
1513. Kolozsvári Kornél (Szolnoki Viperák) 0.73 11
1514. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U11) 0.73 11
1515. Avasan Bogdan (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.73 11
1516. Nagy Márton (BSC Fiú) 0.73 11
1517. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.73 11
1518. Mezei Ábel Olivér (PaSa Csillagai) 0.73 11
1519. Sabáli Sejla (Csípős Darazsak) 0.73 11
1520. Xuan Henri (Óbudai Kaszások/B) 0.73 11
1521. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.73 11
1522. Mitrovic Aleksa (Budapesti Honvéd SE/B) 0.73 11
1523. Bolvári Gréta (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.73 11
1524. Tóth Zsolt Bendegúz (Marcali Szürkefarkasok) 0.73 11
1525. Szántó Liliána (Villámló Tigrisek) 0.73 11
1526. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U11) 0.73 11
1527. Bokán Adrián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.72 18
1528. Miklós Nimród (KASI/A) 0.72 18
1529. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.71 14
1530. Jutasi Maja (BSC Lány) 0.71 14
1531. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U11) 0.71 7
1532. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.71 14
1533. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 0.71 14
1534. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U11) 0.71 14
1535. Závodszky Hédi Borbála (Csata Manók) 0.71 14
1536. Koreny Krisztián (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.71 14
1537. Szűcs Viktória (Mini Talent SE) 0.71 7
1538. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0.71 14
1539. Papp Maxim (BSC Pandák) 0.71 14
1540. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 0.71 14
1541. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.71 14
1542. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U11) 0.71 14
1543. Jávor Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0.71 14
1544. Kuska Dominik (BKG-Veresegyház vegyes) 0.71 7
1545. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0.71 14
1546. Nagy Nolen (Dorozsmai Darvak) 0.71 14
1547. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 0.71 14
1548. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.71 14
1549. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 0.71 14
1550. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0.71 14
1551. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.71 14
1552. Hegede Zsombor (BSC Fiú) 0.71 7
1553. Andráska - Hegedűs Bence (BSC Fiú) 0.71 7
1554. Németh Zalán (Tapolcai Szöcskék) 0.71 14
1555. Tallmayer Amira (Török Sasfiókák) 0.71 14
1556. Maurer Olivér Mátyás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.71 14
1557. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.71 14
1558. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.71 7
1559. Kis-Orosz Lívia (DVTK Akadémia/B) 0.71 17
1560. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.7 10
1561. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0.7 10
1562. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 0.7 10
1563. Vitkóczi Viktor (Uni TSE U11 Tata) 0.7 10
1564. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 0.7 10
1565. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0.7 10
1566. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0.7 10
1567. Nagy Olivér Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.7 10
1568. Varga Marcell (Újfehértói Sportklub) 0.7 10
1569. Török Attila Sándor (Zuglói Sasok) 0.7 10
1570. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 0.7 10
1571. Pilz Patrik Soma (Vasas Akadémia U10) 0.7 10
1572. Korcsmáros Amira (Magicball Satu Mare) 0.7 10
1573. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 0.7 10
1574. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 0.7 20
1575. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.7 10
1576. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 0.7 10
1577. Lu-Ligetfalvi Zente (FKE kenguruk) 0.7 10
1578. Tóth Bendegúz (MAFC Grosics) 0.7 10
1579. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U11) 0.7 10
1580. Stark Elza (ICT Pilots Bicske) 0.7 10
1581. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0.7 10
1582. Bencsik Alla (Korányis Zsiráfok) 0.7 10
1583. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 0.69 13
1584. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 0.69 13
1585. Becsák Dániel (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.69 13
1586. Csete Károly Zalán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.69 13
1587. Lengyel Balázs (Százhalombattai KSE/B) 0.69 13
1588. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. Iskola) 0.69 13
1589. Ruzsics Barnabás (Mini Talent SE) 0.69 13
1590. Ónodi Bálint Milán (Zuglói Sasok) 0.69 13
1591. Ragó Vendel (Zuglói Sasok Herman) 0.69 13
1592. Gimesi Elvira Matilda (Csípős Darazsak) 0.69 13
1593. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.69 16
1594. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 0.69 16
1595. Rózsa Zalán (Kozármisleny SE) 0.69 16
1596. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0.69 16
1597. Müller Dániel Marcell (MAFC Farkasrét) 0.69 16
1598. Csenkér-Major Csenge (Kéksárga Okapik) 0.69 16
1599. Tóth Mátyás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.69 16
1600. Hegedüs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.69 16
1601. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK - U11) 0.69 16
1602. Kovács Máté (KLKS Homoktövis) 0.69 16
1603. Gossler Emma Magdolna (Gödöllői Sport Klub) 0.69 16
1604. Szalma Olga (KKC Mátyás) 0.69 16
1605. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.69 16
1606. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.69 16
1607. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0.69 16
1608. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 0.69 16
1609. Sütő Krisztián Károly (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.67 15
1610. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 0.67 12
1611. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 0.67 6
1612. Palánkai Anka (Vasas Bolhák) 0.67 6
1613. Báthory Zsófia (KS Szeged Vadmacskák) 0.67 12
1614. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 0.67 12
1615. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs U11/C) 0.67 12
1616. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.67 12
1617. Czibula Olivér (FKE kenguruk) 0.67 12
1618. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.67 12
1619. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 0.67 12
1620. Méhész Zita (Kaszás Mini Boszik) 0.67 12
1621. Szomor Bálint (BKG-Veresegyház vegyes) 0.67 9
1622. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 0.67 9
1623. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 0.67 12
1624. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.67 12
1625. Bárány Péter (Mini Talent SE) 0.67 9
1626. Tanács Petra (Szegedi Mókusok) 0.67 12
1627. Graja Nayla (Sportiskolás Lányok) 0.67 6
1628. Marossy Barnabás Erik (Németvölgyi Bocsok) 0.67 9
1629. Dremmel Sári (ESMTK - TF - JAK U11) 0.67 6
1630. Birck Emese (Vasas Amazonok) 0.67 15
1631. Boda Kornél (BKG-Veresegyház vegyes) 0.67 9
1632. Türk Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 0.67 12
1633. Ionut Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.67 15
1634. Fehér Boglárka (S&T U11) 0.67 6
1635. Kenyeres Dávid (BasketBaja SE) 0.67 12
1636. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 0.67 15
1637. Nagy Ernő Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.67 12
1638. Bárdos Lili (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.67 12
1639. Berhidai Fanni Zora (Török Sasfiókák) 0.67 12
1640. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0.67 12
1641. Kovács Ákos Hunor (MAFC Csiki) 0.67 6
1642. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.67 12
1643. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.67 12
1644. Csernó Dorka (Csata Manók) 0.67 12
1645. Rubesch Bálint (BasketBaja SE) 0.67 12
1646. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0.67 15
1647. Pócza Kornél (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.67 12
1648. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.67 12
1649. Máriás Borbála (Cívis KK Fehértigrisek) 0.67 12
1650. Lasancz Zádor (Szegedi Mókusok) 0.67 6
1651. Poth Máté (KASI/B) 0.67 6
1652. Nagy Kristóf (Karcagi SE Prérikacsák) 0.67 12
1653. Fodor Hunor (Tapolcai Szöcskék) 0.67 12
1654. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 0.67 12
1655. Dávid Bíborka (Karcagi SE Prérikacsák) 0.67 12
1656. Trombitás Bíborka (Kaszás Mini Boszik) 0.67 9
1657. Nagy Ferenc (GYKSE Szekszárd) 0.67 6
1658. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.67 6
1659. Láng Marcell (MAFC Farkasrét) 0.67 6
1660. Matusz Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 0.67 12
1661. Nádró Zoltán Ezékiel (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.67 6
1662. Baumgartner Maja Hanna (Csípős Darazsak) 0.67 15
1663. Dani-Fülöp Balázs (Budafoki Ebihalak) 0.67 9
1664. Magyari Ákos Attila (KASI/B) 0.67 12
1665. Domokos Alíz (Vasas Amazonok) 0.67 12
1666. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 0.65 23
1667. Laki Dorina (BSC Lány) 0.65 20
1668. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 0.65 17
1669. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 0.65 17
1670. Träger Tamás Péter (TFSE) 0.64 14
1671. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 0.64 14
1672. Kósik Anna (CEKK) 0.64 14
1673. Kovács Márk (KLKS Angoltagozatos) 0.64 14
1674. Németh Huba (Budapesti Bikák U11) 0.64 14
1675. Horváth Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.64 14
1676. Kecskés András (VMG DSE) 0.64 14
1677. Tersztyánszky Kristóf (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.64 14
1678. Légrádi Merse Máté (BSC Pingvinek) 0.64 14
1679. Kisari Adél (Csata Manók) 0.64 14
1680. Világos Patrik (Tapolcai Szöcskék) 0.64 14
1681. Kerecsen Zalán (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.64 14
1682. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.64 14
1683. Csille André (NKA Pécs fiú U11/B) 0.64 14
1684. Bindics Máté (BSC Pingvinek) 0.64 14
1685. Puskás Örsi (DVTK Akadémia/B) 0.64 14
1686. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0.64 14
1687. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.64 14
1688. Erőss Debóra Abigél (Csata Garfield) 0.64 14
1689. Trapp Milán (Malév Kobrák) 0.64 14
1690. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.64 14
1691. Sashalmi Barnabás (DKKA Ördögök) 0.64 14
1692. Fehér Bálint (MVM-OSE Simbák U11) 0.64 14
1693. Endrész Lőrinc Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.64 14
1694. Nagy Nimród (KVSE Kémények U11) 0.64 14
1695. Szabó-Bede Márk (Cívis KK KisTigrisek) 0.64 14
1696. F. Nagy Ádám (Cívis KK Tigrisek) 0.64 14
1697. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 0.64 14
1698. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0.64 14
1699. Balzano Matteo (Békéscsabai KK) 0.64 14
1700. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.64 14
1701. Farkas Mirkó (Nyírpazonyi KE) 0.64 14
1702. Kiss-Torma Sára (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.64 14
1703. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 0.64 14
1704. Lőrincz Hanna (RICSILLA) 0.64 14
1705. Bozsó Barnabás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.64 14
1706. Smida Botond (SALGÓTARJÁNI KI) 0.64 14
1707. Horváth Heléna (Sportiskolás Lányok) 0.64 11
1708. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök/B) 0.64 11
1709. Virányi Liza (BKG-Veresegyház vegyes) 0.64 11
1710. Boros Barnabás (Monor SE/A) 0.64 11
1711. Erős Ármin (Budapesti Honvéd SE/B) 0.64 11
1712. Szilágyi Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.64 11
1713. Tápai Botond Levente (Százhalombattai KSE/B) 0.64 11
1714. Boros Milán (Sólyomfiókák) 0.64 11
1715. Simon Anissza (Várpalota Gepárdok) 0.64 11
1716. Igaz Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.63 16
1717. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA) 0.63 16
1718. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 0.63 16
1719. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.63 16
1720. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 0.63 16
1721. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.63 8
1722. Varga Áron (BSC Pingvinek) 0.63 16
1723. Székely Beatrix (Fót SE Leány/A) 0.63 16
1724. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.63 16
1725. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 0.63 8
1726. Jiang Yaxing (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.63 8
1727. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0.63 8
1728. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 0.63 16
1729. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 0.63 8
1730. Kocsis Alíz Mónika (Kéksárga Okapik) 0.63 16
1731. Zámbó Ákos Péter (ICT Pilots Bicske) 0.63 8
1732. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs U11/C) 0.63 8
1733. Koch Bence (Lehel Kosársuli U11) 0.63 16
1734. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 0.63 16
1735. Polcz Emma Barbara (S&T U11) 0.63 8
1736. Molnár Zalán (Kerepesi VSE) 0.63 8
1737. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.63 16
1738. Kéri Kornélia (CEKK Cegléd UP) 0.63 16
1739. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.63 8
1740. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/B) 0.63 16
1741. Récsi Alíz (Szolnoki Viperák) 0.63 8
1742. Keresztény Orsolya (DVTK Akadémia/A) 0.63 16
1743. Kereki Bálint (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.63 8
1744. Babócs Boglárka (Sportiskolás Lányok) 0.63 8
1745. Turzó Levente (Csepel Basket) 0.63 8
1746. Szabó Blanka (SEZE) 0.63 16
1747. Tóth Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.63 8
1748. Lenzsér Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.63 8
1749. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 0.63 16
1750. Svyshcho Denys (BC Uzhgorod) 0.63 8
1751. Tóth Márton (MEAFC Csibészek) 0.63 8
1752. Kordó Zénó Nimród (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.63 8
1753. Sorokolat Kyryl (BC Uzhgorod) 0.63 8
1754. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KI) 0.63 16
1755. Lehóczky Milán (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.63 16
1756. Varga Luca (Szúrós Darazsak) 0.63 8
1757. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 0.62 13
1758. Szilágyi Dávid (Mini Talent SE) 0.62 13
1759. Băbaș Carla (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.62 13
1760. Horváth Artúr Dániel (Radobasket Oroszlánok/B) 0.62 13
1761. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0.62 13
1762. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0.62 13
1763. Góczán Olívia Bella (Zalaegerszegi KTE) 0.62 13
1764. Légrádi Zsófia (Várpalota Gepárdok) 0.62 13
1765. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/A) 0.61 28
1766. Varga-Csók Noémi (Törekvés Törpillák) 0.6 10
1767. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 0.6 15
1768. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 0.6 10
1769. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.6 15
1770. Huszka Dániel (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.6 10
1771. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0.6 10
1772. Farkas István (BSC Fiú) 0.6 10
1773. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.6 10
1774. Kovács Márton Gábor (Kőbányai Darazsak/B) 0.6 15
1775. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0.6 10
1776. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE/A) 0.6 15
1777. Lassányi Dániel Máté (MAFC Csiki) 0.6 10
1778. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 0.6 10
1779. Takács Soma (PSE Párducok) 0.6 10
1780. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0.6 10
1781. Neiczer Patrik (KASI/D) 0.6 15
1782. Solymosi Réka (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.6 5
1783. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs fiú U11/B) 0.6 10
1784. Jasztrabszki Tamás (Vasas Akadémia U11) 0.6 15
1785. Vargha Ilka Zea (BEAC Kapibarák) 0.6 10
1786. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.6 15
1787. Pintye Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.6 10
1788. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök/B) 0.6 10
1789. Dukai István (Egri Kék Oroszlánok) 0.6 10
1790. Takács Milán (Lehel Kosársuli U11) 0.6 15
1791. Glatt Gergely (Budapesti Honvéd SE/B) 0.6 5
1792. Szabó Kende Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.6 5
1793. Bősze Rajmund (TF U11) 0.6 10
1794. Lipták Lőrinc (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.6 10
1795. Koczkás Kolos János (SZKHSE U11) 0.6 5
1796. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0.6 10
1797. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0.6 10
1798. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.6 10
1799. Kelemen Benett (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.6 5
1800. Varga Eszter (TFSE) 0.6 5
1801. Szabó András Anaruira (Fót SE Fiú) 0.6 10
1802. Kondor László (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.6 10
1803. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.6 10
1804. Molnár József (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.6 10
1805. Pál Natasa (Harcos Darazsak) 0.6 10
1806. Balogh Zorán (TSK-Magiszter U11) 0.6 10
1807. Kóró Barbara Dorina (SEZE) 0.6 10
1808. Sallay Zselyke Mária (Százhalombattai KSE/B) 0.6 5
1809. Patonai Bence (Pityke KSE) 0.6 10
1810. Csősz Dominik Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.59 17
1811. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.58 12
1812. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 0.58 12
1813. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0.58 12
1814. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0.58 12
1815. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0.58 12
1816. Kállay Zsigmond (MAFC Csiki) 0.58 12
1817. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.58 12
1818. Mizik Lana Lili (Uni TSE U11 Tata) 0.58 12
1819. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/C) 0.58 12
1820. Kárpáti Zsigmond (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.58 12
1821. Igaz Barabás (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.58 12
1822. Csizmadia Lilla (Csata Manók) 0.58 12
1823. Szabados Judit (Kaszás KisBoszik) 0.58 12
1824. Borsodi Kiss Gergő (BLF Bolhák) 0.58 12
1825. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket) 0.58 12
1826. Jambrich Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.58 12
1827. Nagy Bence (Kerepesi VSE) 0.58 12
1828. Bartók Olivér (PSE Párducok) 0.58 12
1829. Orbán-Tállyai Dominik (Fót SE Fiú) 0.58 12
1830. Balogh Virág (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.58 12
1831. Sztarcsek István (KASI/D) 0.58 12
1832. Batha Vilmos (BSC Pingvinek) 0.58 12
1833. Gönczör Eliza (Kozármisleny SE) 0.58 12
1834. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 0.58 12
1835. Szabó Marcell (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.57 7
1836. Tóth Blanka (DVTK Akadémia/B) 0.57 14
1837. Vleskó Márton András (Nádor Tigrisek) 0.57 14
1838. György Boróka Zenkő (Budafoki Ebihalak) 0.57 7
1839. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 0.57 14
1840. Pető Zsolt (Pilis Basket) 0.57 14
1841. Szalai Bálint (EKE U11) 0.57 14
1842. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE/B) 0.57 14
1843. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0.57 14
1844. Szakács Bálint (Sólyomfiókák) 0.57 7
1845. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.57 14
1846. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.57 14
1847. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 0.57 14
1848. Bagladi Nimród (KASI/B) 0.57 14
1849. Torossy Zsombor (BLF Bolhák) 0.57 14
1850. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 0.57 14
1851. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0.57 14
1852. Simon Olivér (NKA Pécs u11 fiú) 0.57 14
1853. Tóth Zsófia (Gyakorlós Törpék) 0.57 14
1854. Tóth Albert (Szentgáli Sünik) 0.57 14
1855. Imre Gyula Rafael (Villámló Kovácsok) 0.57 14
1856. Sütő Marcell (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.57 14
1857. Nagy Zétény (Dorozsmai Darvak) 0.57 14
1858. György Bálint (Monok SE) 0.57 14
1859. Horváth György (Újfehértói Sportklub) 0.57 14
1860. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0.57 14
1861. Tratyik Levente Miklós (Marcali Szürkefarkasok) 0.57 7
1862. Kis Nóra (Villámló Tigrisek) 0.57 7
1863. Mardirosz Dorka (Villámló Tigrisek) 0.57 7
1864. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 0.56 16
1865. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 0.56 16
1866. Rozsos Attila (CEKK Cegléd UP) 0.56 16
1867. Király Zalán (KLKS Homoktövis) 0.56 16
1868. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.56 16
1869. Moór Franciska Éda (DKKA Tigrisek) 0.56 16
1870. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok) 0.56 16
1871. Horváth Viktor László (NKA Pécs fiú U11/B) 0.56 16
1872. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u11 fiú) 0.56 16
1873. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0.56 16
1874. Sprencz Boróka (SEZE) 0.56 16
1875. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.56 16
1876. Paluska Zétény (MVM-OSE Simbák U11) 0.56 16
1877. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.56 16
1878. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.56 16
1879. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0.56 16
1880. Szabó Jázmin (RICSILLA) 0.56 16
1881. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 0.56 16
1882. Boska Hunor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.56 16
1883. Kirs Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.56 16
1884. Barna-Lázár Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0.56 16
1885. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.56 16
1886. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Amazonok) 0.56 16
1887. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.56 9
1888. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 0.56 9
1889. Németh Perla (Deákos Darazsak) 0.56 9
1890. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 0.56 9
1891. Kékesi Zorka (Csata Manók) 0.56 9
1892. Balogh Bende Richárd (Budapesti Honvéd SE/B) 0.56 9
1893. Csötönyi Jázmin Mia (TARR KSC Szekszárd/A) 0.56 9
1894. Győrfi Vilmos (Újpest-MT/A) 0.56 9
1895. Dobrotka Dávid (Óbudai Kaszások/A) 0.56 9
1896. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.55 20
1897. Hellinger Márk (Budafoki Békák) 0.55 11
1898. Abuczki Viktória (Cívis KK TK Macskák) 0.55 11
1899. Nagy Barnabás (Uni TSE U11 Tata) 0.55 11
1900. Rendek Sebestyén (Monor SE/A) 0.55 11
1901. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK KisTigrisek) 0.55 11
1902. Kasza Gergő (Fót SE Fiú) 0.55 11
1903. Szabó Vera Laura (KKC Mátyás) 0.55 11
1904. Steinmetz Máté (Budapesti Honvéd SE/B) 0.55 11
1905. Slemmer Jázmin (Török Sasfiókák) 0.54 13
1906. Szőcs Mátyás (Pilis Basket) 0.54 13
1907. Boros Brendon Richárd (VMG DSE) 0.54 13
1908. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 0.54 13
1909. Lakatos Vanda (KS Szeged Vadmacskák) 0.54 13
1910. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.54 13
1911. Luputu Radu Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.54 13
1912. Csábi Zita (Török Sasfiókák) 0.54 13
1913. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.54 13
1914. Páll Annabella (Zsákoló Zsiráfok) 0.54 13
1915. Kis-Szitár Márkó (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.53 15
1916. Tóth Gábor Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0.53 15
1917. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.53 15
1918. Szabó Kristóf (Mini Talent SE) 0.53 15
1919. Köteles Dorián (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.53 15
1920. Dömötör Dániel (KASI/D) 0.53 15
1921. Tatai Martin (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.5 16
1922. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U11 Leány) 0.5 10
1923. Házy Leó (FKE kenguruk) 0.5 12
1924. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 0.5 12
1925. Kacsó Áron (BKG AKADÉMIA U11) 0.5 12
1926. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 0.5 16
1927. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 0.5 8
1928. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0.5 16
1929. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.5 12
1930. Bősze Odett (Szentgáli Sünik) 0.5 12
1931. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U11) 0.5 10
1932. Hillier Kornél (PaSa Csillagai) 0.5 12
1933. Kormos András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.5 16
1934. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 0.5 14
1935. Zolnai Csaba (BSC Mini Titánok) 0.5 6
1936. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 0.5 14
1937. Ledneczki Márk (Monok SE) 0.5 14
1938. Telekes Péter (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.5 8
1939. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 0.5 10
1940. Pazar Flóra (MTK Budapest) 0.5 12
1941. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.5 12
1942. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 8
1943. Bacsó Virág (Sláger U-11) 0.5 14
1944. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.5 10
1945. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.5 10
1946. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 8
1947. Balog Dénes Bendegúz (Kaszás Minik) 0.5 6
1948. Varga Bálint (DKKA Ugrómókusok) 0.5 12
1949. Jakabffy Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.5 10
1950. Szendrei Natali (TF U11) 0.5 8
1951. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 14
1952. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Sasok) 0.5 14
1953. Gyökeres Dóra (Deákos Darazsak) 0.5 12
1954. Miklósi Gréta Laura (Törekvés Törpillák) 0.5 12
1955. Tóth Szófia Olivia (Csata Manók) 0.5 16
1956. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0.5 14
1957. Kelecsényi Adél (Csata Manók) 0.5 8
1958. Vörös Szofi Olivia (TF U11) 0.5 8
1959. Dihen Kornél Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.5 12
1960. Forrai Attila (GYKSE Szekszárd) 0.5 6
1961. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 0.5 8
1962. Kiss Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.5 10
1963. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 0.5 6
1964. Romhányi Richárd (CEKK Cegléd UP) 0.5 12
1965. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 0.5 12
1966. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0.5 12
1967. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 0.5 14
1968. Gonda Borbála (Optofit-VKB Vác U11) 0.5 8
1969. Nagy Hetény (SZKHSE U11) 0.5 16
1970. Tarr Konrád Benedek (BKG-Veresegyház vegyes) 0.5 6
1971. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 14
1972. Fülöp Anna Bianka (Deákos Darazsak) 0.5 12
1973. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 14
1974. Farkas Virág Júlia (DKKA Vezérek) 0.5 16
1975. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0.5 14
1976. Tóth Emili (Szent István Király/B - Ajka) 0.5 14
1977. Sütő Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 0.5 8
1978. Bakó Levente (NYKK Eötvös U11/A) 0.5 16
1979. Csomán Áron (DKKA Minyonok) 0.5 14
1980. Nyáry Zalán Leó (Kőbányai Darazsak/B) 0.5 14
1981. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0.5 14
1982. Lágler Bence Róbert (Józsefvárosi KC) 0.5 6
1983. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0.5 16
1984. Mátyási Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.5 12
1985. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/B) 0.5 10
1986. Kovács Gábor Mátyás (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 6
1987. Hadas Hanga (BKG AKADÉMIA U11) 0.5 12
1988. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0.5 10
1989. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 0.5 16
1990. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.5 12
1991. Simon Hanna (VESC U11) 0.5 14
1992. Szabó Holli (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 10
1993. Rácz Boglárka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.5 6
1994. Józan Nikoletta (BL Basket SE) 0.5 12
1995. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 8
1996. Csipszer Panna Boglárka (Szentgáli Sünik) 0.5 14
1997. Andorkó Léna (Kaszás Mini Boszik) 0.5 12
1998. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0.5 8
1999. Várady - Szabó Frida (BSC Lány) 0.5 18
2000. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 10
2001. Varga Fanni (NKA Pécs U11 Leány) 0.5 14
2002. Göndör Liliána (Erdért Szűcs) 0.5 14
2003. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0.5 10
2004. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0.5 16
2005. Márföldi Noémi (Zsákoló Zsiráfok) 0.5 8
2006. Kiss Zsombor (Fót SE Fiú) 0.5 8
2007. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 0.5 14
2008. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0.5 16
2009. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0.5 14
2010. Bogár Albert János (Szolnoki Viperák) 0.5 6
2011. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0.5 8
2012. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 0.5 14
2013. Riegler Áron (Monok SE) 0.5 14
2014. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0.5 10
2015. Debreczeni Alíz (TFSE) 0.5 12
2016. Frank Flórián (KASI/B) 0.5 16
2017. Üveges Balázs (ICT Pilots Bicske) 0.5 10
2018. Kraela Márton (VMG DSE) 0.5 14
2019. Hajgató Bence Márton (KASI/C) 0.5 14
2020. Kulifai Barnabás (Alba Fehérvár Cápák) 0.5 10
2021. Juhász Kende (GYKSE Szekszárd) 0.5 6
2022. Paczolt Bulcsú Péter (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 12
2023. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 0.5 12
2024. Török Alex (Dunaharaszti MTK fiú) 0.5 8
2025. Reznák Zente (Kerepesi VSE) 0.5 10
2026. Nagy-Abonyi Panka (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.5 10
2027. Sári Tamás Nimród (Cívis KK KisTigrisek) 0.5 12
2028. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 0.5 14
2029. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.5 14
2030. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 0.5 8
2031. Pintér Zsombor Ádám (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.5 6
2032. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 0.5 10
2033. Dancsi Róza (Cívis KK TK Macskák) 0.5 8
2034. Környei Dóra (Kanizsai Mókusok) 0.5 16
2035. Mosonyi Gréti (Százhalombattai KSE/B) 0.5 6
2036. Szabó Zalán István (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 14
2037. Csempesz Blanka (Fűzfői AK) 0.5 6
2038. Pester Miklós (Újpest-MT/B) 0.5 6
2039. Beke Anna Ilona (ESMTK - TF - JAK U11) 0.5 12
2040. Chertite David Luis (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.5 10
2041. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.5 14
2042. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0.5 14
2043. Kele Áron (GYKSE Szekszárd) 0.5 6
2044. Kalauz Emma (VESC U11) 0.5 10
2045. Molnár Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 8
2046. Harmath Mihály (Kőbányai Darazsak/B) 0.5 14
2047. Jakab Eszter (BKG AKADÉMIA U11) 0.5 10
2048. Zlota Zsombor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.5 6
2049. Mártha Richárd (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.5 6
2050. Németh Zalán Valentin (NKA Pécs fiú U11/B) 0.5 14
2051. Tóth Koós Dániel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.5 8
2052. Perszki Nóra (KS Szeged Vadmacskák) 0.5 10
2053. Vajna Alisha (Gödöllői Sport Klub) 0.5 14
2054. Sztarcsek Lili (Gyakorlós Törpék) 0.5 10
2055. Ákossy Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 6
2056. Strorigel Roland (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.5 12
2057. Zhang Yun Hao (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.5 12
2058. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.5 16
2059. Szokoly Júlia Róza (Nádor Tigrisek) 0.5 12
2060. Elek Dorka (Csípős Darazsak) 0.5 10
2061. Vörös Vivien (Keresztúri SE) 0.5 10
2062. Nagy-Molnár Flóra (Fót SE Leány/A) 0.5 6
2063. Budenszki Márk Péter (Ziccer Kistigrisek) 0.5 8
2064. Nagy Lili Bori (BSC Lány) 0.5 12
2065. Orbán Alex Milán (Budafoki Békák) 0.5 16
2066. Budai Erik (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.47 19
2067. Kovács Kolos (SZKHSE U11) 0.47 15
2068. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 0.47 15
2069. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.46 13
2070. Kerekes Márk Gábor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.46 13
2071. Sterczer Maja Hilda (Pomázi Pumák) 0.46 13
2072. Badak Amarilla (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.46 13
2073. Puskel-Valnerovicz Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 0.46 13
2074. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.46 13
2075. Borbély Petra Mira (Százhalombattai KSE/A) 0.46 11
2076. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0.46 11
2077. Ricza Kármen Krisztina (Zalakarosi Fókák) 0.46 11
2078. Polgár Kornél (Sólyomfiókák) 0.46 11
2079. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.46 11
2080. Martinek Ferenc (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.46 11
2081. Győző Zalán (Monor SE/A) 0.46 11
2082. Herold Maja (Villámló Kovácsok) 0.46 11
2083. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 0.46 11
2084. Friedsam Lilla (BSC Lány) 0.45 20
2085. Kovács Luca (BEAC Újbuda KA/B) 0.44 9
2086. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek) 0.44 9
2087. Varga Roland (Radobasket Oroszlánok/B) 0.44 9
2088. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.44 9
2089. Rajos Dorka (Villámló Tigrisek) 0.44 9
2090. Mihalik Lilla Hanna (KKC Mátyás) 0.44 9
2091. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/A) 0.44 9
2092. Orbán László (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.44 9
2093. Nyiri Bara (Cívis KK Fehértigrisek) 0.44 9
2094. Németh Rella (Deákos Darazsak) 0.44 9
2095. Szász Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.44 9
2096. Fehér Milán (S&T U11) 0.44 9
2097. Horváth Patrik (KASI/A) 0.44 16
2098. Csiszár Levente (BL Basket SE) 0.44 16
2099. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/A) 0.44 16
2100. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 0.44 16
2101. Szonntag Adél (Csata Garfield) 0.44 16
2102. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.44 16
2103. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.44 16
2104. Román Vince (Cívis KK TK Rakéták) 0.44 16
2105. Aranyosi Arnold (EKE U11) 0.44 16
2106. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 0.44 16
2107. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 0.44 16
2108. Pallag Péter (Mezőberényi KK Vegyes) 0.44 16
2109. Papp Benedek (BSC Pandák) 0.44 16
2110. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 0.44 16
2111. Fehér Virág (Fót SE Leány/A) 0.44 16
2112. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 0.44 16
2113. Kiss Ádám (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.44 16
2114. Tücsök-Kádár Botond (DKKA Ugrómókusok) 0.44 16
2115. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0.44 16
2116. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 0.43 14
2117. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 0.43 14
2118. Budai Viktória (TF U11) 0.43 14
2119. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 0.43 14
2120. Nagy-Hegedüs Mátyás (AF-Velencei Csukák) 0.43 14
2121. Graja Layla (Sportiskolás Lányok) 0.43 14
2122. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0.43 14
2123. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0.43 14
2124. Domonkos Zoé (Gyakorlós Törpék) 0.43 14
2125. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 0.43 14
2126. Baumgartner Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 0.43 14
2127. Horvát Anna (Csata Garfield) 0.43 14
2128. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0.43 14
2129. Farkas Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 0.43 7
2130. Barics Viola (Pécsi VSK Leány) 0.43 7
2131. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.43 14
2132. Kónya Botond (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.43 7
2133. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.43 7
2134. Kőfalvi Bálint (DKKA Darazsak) 0.43 14
2135. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.43 7
2136. Vincze Péter (KASI/B) 0.43 7
2137. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 0.43 14
2138. Kerekes Lili (Korányis Zsiráfok) 0.43 14
2139. Bagosi Zorka (Kozármisleny SE) 0.43 14
2140. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0.43 14
2141. Harangozó Mira (Korányis Zsiráfok) 0.43 14
2142. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.43 14
2143. Tóth Dóra (Kéksárga Okapik) 0.43 14
2144. Bakai Kornél (BasketBaja SE) 0.43 14
2145. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 0.43 14
2146. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U11 Leány) 0.43 14
2147. Pesa Enikő (DKKA Tigrisek) 0.43 7
2148. Mahler Maja Zsuzsa (KKC Hetény) 0.43 14
2149. Egresits Tímea (Lackneros Darazsak) 0.43 7
2150. Tóth Richárd (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.43 7
2151. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.43 14
2152. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 0.43 14
2153. Dukai Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.43 7
2154. Patai Hanna (KKC Mátyás) 0.43 7
2155. Garadnay Mór Zsombor (Keresztúri SE) 0.43 14
2156. Barabás Dorottya (KLKS Angoltagozatos) 0.43 14
2157. Izer Zoltán (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.43 14
2158. Szabó Marcell (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.43 14
2159. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.43 7
2160. Boldizsár Adél (KLKS Szomód) 0.43 14
2161. Stănculescu Maya (Magicball Satu Mare) 0.43 14
2162. Urbán Márton (BasketBaja SE) 0.43 7
2163. Terényi Zsombor Nándor (BKG AKADÉMIA U11) 0.43 14
2164. Oparnicza Zorka (Kanizsai Mókusok) 0.43 7
2165. Juhász Levente (FTSI Platán Iskola) 0.43 14
2166. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0.43 14
2167. Barcza Zsófia (Ziccer Kistigrisek) 0.43 28
2168. Bankó Levente (Körmendi Törpördögök/A) 0.42 26
2169. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/C) 0.42 12
2170. Horváth Anna (Dorozsmai Darvak) 0.42 12
2171. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U11) 0.42 12
2172. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0.42 12
2173. Kishegyi Anna (BL Basket SE) 0.42 12
2174. Tóth Nóra (CEKK Cegléd UP) 0.42 12
2175. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 0.42 12
2176. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.42 12
2177. Spala Csenge Virág (DVTK Akadémia/B) 0.42 12
2178. Pókó Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.42 12
2179. Tóth-Eiveck Nina (KWBC Körmend) 0.42 12
2180. Tóth Sára (CEKK Cegléd UP) 0.42 12
2181. Kovács Eszter (Kőbányai Darázslányok/B) 0.42 12
2182. Sós Vince (Cívis KK Jaguárok) 0.42 12
2183. Sipos Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.42 12
2184. Krajcsovszki András (Marcali Szürkefarkasok) 0.42 12
2185. Varga Olivér Félix (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.42 12
2186. Csuti Panni (Törekvés Törpillák) 0.42 12
2187. Habik Luca Szófia (KS Szeged Vadmacskák) 0.42 12
2188. Krisneider Gréta (Százhalombattai KSE/B) 0.42 12
2189. Keresi Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.42 12
2190. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.42 12
2191. Katona Boglárka Hanna (Szentgáli Sünik) 0.42 12
2192. Mádi Roland Mihály (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.42 12
2193. Péter Mátyás (Karcagi SE Prérikacsák) 0.42 12
2194. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0.42 12
2195. Kapusi Nimród Sándor (KLKS Szomód) 0.42 12
2196. Csóka Brájen Kristóf (S&T U11) 0.42 12
2197. Náray Bálint Miklós (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.42 12
2198. Boros Balázs (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.42 12
2199. Dombi Zoltán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.42 12
2200. Dévay Péter (Vásárhelyi Tigrisek) 0.42 12
2201. Danyi Dorottya Gyöngyi (TF U11) 0.42 12
2202. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0.42 12
2203. Bojtár Anna (Vasas Amazonok) 0.42 12
2204. Tomesz Léna (Törekvés Törpillák) 0.41 22
2205. Grill Dániel (MAFC Csiki) 0.4 10
2206. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek) 0.4 5
2207. Hoffer Hanna (Szolnoki Sasok) 0.4 10
2208. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 0.4 10
2209. Párizs Boglárka (Deákos Darazsak) 0.4 10
2210. Takács Dávid (PSE Párducok) 0.4 5
2211. Fenyvesi Mirkó (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.4 10
2212. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0.4 10
2213. Földi Ádám (Budafoki Bolhák) 0.4 10
2214. Katona Nándor (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.4 5
2215. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét) 0.4 10
2216. Laki Adél (TARR KSC Szekszárd/A) 0.4 10
2217. Németh Zsombor Péter (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.4 5
2218. Héberger Botond (DKKA Minyonok) 0.4 10
2219. Szalai László (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.4 10
2220. Szigetvári László Péter (KLKS Angoltagozatos) 0.4 10
2221. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0.4 10
2222. Danku Attila Péter (Szolnoki Viperák) 0.4 10
2223. Varga Ninett Napsugár (KS Szeged Vadmacskák) 0.4 10
2224. Bognár Zalán (Villámló Kovácsok) 0.4 10
2225. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 0.4 10
2226. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 0.4 10
2227. Héjjas Krisztián (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.4 5
2228. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.4 15
2229. Feszler Ádám Antal (BL Basket SE) 0.4 10
2230. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE/A) 0.4 15
2231. Nagy Olivér (Óbudai Kaszások/B) 0.4 5
2232. Szagán Levente László (NYKK Eötvös U11/B) 0.4 5
2233. Borsos Flóra (BEAC Újbuda KA/C) 0.4 10
2234. Mezősi Luca (ICT Pilots Farkasrét) 0.4 5
2235. Cristea Jázmin Ajándék (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.4 10
2236. Czékmán Péter Noé (DKKA Minyonok) 0.4 10
2237. Boda Ferenc (Cívis KK Jaguárok) 0.4 10
2238. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.4 10
2239. Borbély-Leiszt Léna (Szúrós Darazsak) 0.4 10
2240. Bikki-Petró Pálma (DVTK Akadémia/B) 0.4 10
2241. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0.4 10
2242. Jancsó Barnabás (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.4 10
2243. Péli Benett (Erdért Szűcs) 0.4 10
2244. Nyakó Levente (Gödöllői Sport Klub) 0.4 5
2245. Ambrózi Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.4 10
2246. Szigony Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.4 10
2247. Zsíros Marcell (Szolnoki Viperák) 0.4 5
2248. Nick Noel (Uni TSE U11 Tata) 0.4 10
2249. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0.4 15
2250. Matyuga Erik (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.4 10
2251. Virág Dániel Attila (Cívis KK TK Rakéták) 0.4 5
2252. Makula Milán László (Marcali Szürkefarkasok) 0.4 5
2253. Farkas Ábel (KASI/C) 0.4 5
2254. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Ebihalak) 0.39 18
2255. Radics Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.39 18
2256. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.39 13
2257. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0.39 13
2258. Balla Dániel Dezső (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.39 13
2259. Topor Ádám (Monor SE/A) 0.39 13
2260. Tasi Ata (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.39 13
2261. Kolos Andrea (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.39 13
2262. Pálfalvi Maja (CEKK Cegléd UP) 0.39 13
2263. Cucu Alexandra (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.39 13
2264. Kovács Nóra Kincső (Csípős Darazsak) 0.38 13
2265. Kerekes Áron (Cívis KK Tigrisek) 0.38 16
2266. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.38 8
2267. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.38 8
2268. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/A) 0.38 8
2269. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 0.38 8
2270. Vincze Kristóf (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.38 8
2271. Südi Liza (Török Sasfiókák) 0.38 16
2272. Kiss Levente Péter (Hévíz SK - U11) 0.38 16
2273. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0.38 16
2274. Palyov Lilien (NKA Pécs U11/C) 0.38 8
2275. Palócz Timót (Lehel Kosársuli U11) 0.38 8
2276. Zavacsán Barnabás (PaSa Csillagai) 0.38 8
2277. Bencsics Zoé (Kőbányai Darázslányok/B) 0.38 16
2278. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.38 16
2279. Kovács Soma (SZKHSE U11) 0.38 16
2280. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.38 8
2281. Nagy Alíz (BKG-Veresegyház vegyes) 0.38 8
2282. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.38 16
2283. Gazdag Adrián (Ifjú Sólyomfiókák) 0.38 8
2284. Istvan Alexa Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.38 8
2285. Tóth Natália (KKC Hetény) 0.38 16
2286. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.38 16
2287. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.38 16
2288. Lukács Kamilla (Csata Manók) 0.38 8
2289. Illés Nadia (Feketés Darazsak) 0.38 8
2290. Muhari Ádám (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.38 16
2291. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló Zsiráfok) 0.38 8
2292. Nagy Luca (Harcos Darazsak) 0.38 8
2293. Román Hugó (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.38 16
2294. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 0.38 16
2295. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.38 8
2296. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.38 16
2297. Fodor Izabella (Fót SE Leány/A) 0.38 8
2298. Nagy Ádám (Mezőberényi KK Vegyes) 0.38 16
2299. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0.38 8
2300. Turi Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0.38 16
2301. Deli Noel Zoltán (Monor SE/B) 0.38 8
2302. Borsos Laura (Kaszás KisBoszik) 0.38 8
2303. Hetei Kende Zsombor (BSC Pandák) 0.38 8
2304. Lisovszki Rita Lili (Nyírpazonyi KE) 0.38 16
2305. Kaiser Konrád (NKA Pécs fiú U11/B) 0.38 8
2306. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök/A) 0.37 24
2307. Divós-Németh Ákos Ervin (Sólyomfiókák) 0.37 8
2308. Vajtó Benedek (NYKK Eötvös U11/B) 0.36 11
2309. Varga Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.36 11
2310. Kovács Viktória Mónika (Törekvés Törpicúrok) 0.36 11
2311. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0.36 11
2312. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.36 11
2313. Bátky Dániel (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.36 11
2314. Klinszky-Nagy Annaróza (DKKA Tigrisek) 0.36 11
2315. Szokoly Zita (Kanizsai Mókusok) 0.36 11
2316. Fenyvesi Rebeka (KKC Hetény) 0.36 11
2317. Imre Máté (KASI/D) 0.36 11
2318. Svorcz Maja (KKC Hetény) 0.36 11
2319. Kőszegi Réka (Csípős Darazsak) 0.36 11
2320. Sipula Nóra Viktória (BEAC Újbuda KA/C) 0.36 14
2321. Makkos Máté Olivér (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.36 14
2322. Dudás Noel (BL Basket SE) 0.36 14
2323. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0.36 14
2324. Magyari Hanna (Uni TSE U11 Tata) 0.36 14
2325. Bottlik Mihály (DKKA Minyonok) 0.36 14
2326. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 0.36 14
2327. Kovács Gellért (SZKHSE U11) 0.36 14
2328. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.36 14
2329. Bakó Ádám (Erdért Szűcs) 0.36 14
2330. Kovalenko Palíná (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.36 14
2331. Szilágyi Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.36 14
2332. Tokodi Benedek (EKE U11) 0.36 14
2333. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.36 14
2334. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.36 14
2335. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 0.36 14
2336. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0.36 14
2337. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.36 14
2338. Juhász Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.36 14
2339. Csőke Adrián (Monor SE/B) 0.36 14
2340. Kehringer Lilien (Tapolcai Oroszlánok) 0.36 14
2341. Barcsik Panna (KLKS Szomód) 0.36 14
2342. Schuller Nella Barbara (PSE Párducok) 0.36 14
2343. Reznicsek Lénárd (MAFC Grosics) 0.35 17
2344. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 0.33 9
2345. Papp Viktor (BEAC Újbuda KA/C) 0.33 6
2346. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 0.33 9
2347. Pethő Luca (BEAC Újbuda KA/C) 0.33 12
2348. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.33 6
2349. Fülöp András (VMG DSE) 0.33 12
2350. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.33 12
2351. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.33 12
2352. Csizmadia Álmos Tihamér (Dunaharaszti MTK fiú) 0.33 6
2353. Lipovits Marcell (Pilis Basket) 0.33 12
2354. Bánhidi Medárd Bálint (Fót SE Fiú) 0.33 12
2355. Karatka Buda Vitéz (TFSE) 0.33 12
2356. Bozsár János Dorián (TF U11) 0.33 12
2357. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.33 15
2358. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/A) 0.33 9
2359. Futó Balázs (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.33 12
2360. Szarka Zalán (Ziccer Kistigrisek) 0.33 12
2361. Pöszt Patrik (KLKS Angoltagozatos) 0.33 6
2362. Lótos Dániel (Lehel Kosársuli U11) 0.33 12
2363. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0.33 9
2364. Csenki Doroti Inka (Dorozsmai Darvak) 0.33 12
2365. Zelnik Bence Bálint (Zuglói Sasok) 0.33 9
2366. Szűcs Dominik István (Fót SE Fiú) 0.33 6
2367. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 0.33 12
2368. Sigmond Tamara (Csata Garfield) 0.33 12
2369. Egyed Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.33 12
2370. Holzmann Lilien (Hunyadis Darazsak) 0.33 12
2371. Dutka Sophia (Mini Talent SE) 0.33 15
2372. Gargya Gergő (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.33 12
2373. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.33 12
2374. Wittner Máté (TFSE) 0.33 12
2375. Major Kende (Körmendi Törpördögök/B) 0.33 12
2376. Achim Péter Olimpiu (Dorozsmai Darvak) 0.33 12
2377. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.33 9
2378. Deák- Zeffer Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.33 6
2379. Berkes Dániel (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.33 12
2380. Csiki Levente (Kőbányai Darazsak/B) 0.33 6
2381. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.33 12
2382. Szoták Emma (BLF Bolhák) 0.33 12
2383. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpillák) 0.33 6
2384. Aradi Léna (KLKS Szomód) 0.33 9
2385. Szilágyi Bence (Újfehértói Sportklub) 0.33 6
2386. Lovas Attila (KLKS Angoltagozatos) 0.33 12
2387. Celia Samuel (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.33 12
2388. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 0.33 15
2389. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U11/C) 0.33 12
2390. Dávid Csongor Miron (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.33 12
2391. Tóth Max (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.33 12
2392. Tóth Zsombor Noah (Cívis KK Jaguárok) 0.33 9
2393. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 0.33 12
2394. Varga Olivér Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 0.33 12
2395. Molnár-Héricz Márton (Szegedi Mókusok) 0.33 12
2396. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 0.33 12
2397. Gombkötő Sára (Tapolcai Oroszlánok) 0.33 12
2398. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0.33 6
2399. Repka Zalán (DKKA Darazsak) 0.33 6
2400. Pál Zoé (Harcos Darazsak) 0.33 12
2401. Bocsó Bálint (EKE U11) 0.33 12
2402. Barabás Lelle Sára (Cívis KK TK Macskák) 0.33 12
2403. Varga Áron Gyula (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.33 6
2404. Boda Botond (KASI/A) 0.33 6
2405. Varga Simon István (Sláger U-11) 0.33 12
2406. Losonczy Hanna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.33 9
2407. Makó Norbert (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.33 9
2408. Varga Melánia (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.33 12
2409. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.33 15
2410. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0.33 6
2411. Lakatos Rudolf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.33 6
2412. Varga László Áron (Kerepesi VSE) 0.33 12
2413. Gonda Kinga (Budafoki Bolhák) 0.33 9
2414. Fisher Vanda (Záhonyi Zsiráfok) 0.33 6
2415. Lehóczky Dominik (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.33 15
2416. Zalamek Máté Levente (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.33 6
2417. Bereczki Bence (PSE Párducok) 0.33 9
2418. Ábri Mercédesz Mária (TSK-Magiszter U11) 0.33 6
2419. Gerencsér Liza (Sportiskolás Lányok) 0.33 12
2420. Vadon Brigitta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.33 12
2421. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 0.33 6
2422. Bordi Hanga Orsolya (Optofit-VKB Vác U11) 0.33 6
2423. Dudás Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.33 9
2424. Hajdu Petra (Dunaharaszti MTK leány) 0.33 6
2425. Hack Barbara (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.33 6
2426. Lajti Patrik (Százhalombattai KSE/A) 0.33 9
2427. Kovács Kristóf György (Gödi SE Vadmacskák) 0.33 9
2428. Isvanca Vlad (Kőbányai Darazsak/B) 0.33 6
2429. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 0.31 16
2430. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U11) 0.31 16
2431. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0.31 16
2432. Kovács Nóra (TARR KSC Szekszárd/A) 0.31 16
2433. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 0.31 16
2434. István-Schirling Inez (Vasas Bolhák) 0.31 16
2435. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0.31 16
2436. Császár Bence (CEKK) 0.31 16
2437. Bálint Boglárka (CEKK Cegléd UP) 0.31 16
2438. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.31 16
2439. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 0.31 16
2440. Sós Zoltán Antal (Mini Talent SE) 0.31 16
2441. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0.31 16
2442. Rapp Liza (NKA Pécs U11 Leány) 0.31 16
2443. Molnár Róbert (Békési Kis Gladiátorok) 0.31 16
2444. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Vadmacskák) 0.31 16
2445. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.31 13
2446. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 0.31 13
2447. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 0.31 13
2448. Eisler Márk (Cívis KK KisTigrisek) 0.31 13
2449. Barla-Szabó Bálint (Pilis Basket) 0.31 13
2450. Harta Barnabás (Szent István Király/A - Ajka) 0.31 13
2451. Mojzes Odett (KKC Mátyás) 0.31 13
2452. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KI) 0.31 13
2453. Steiner Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.31 13
2454. Bakos Anna Boglárka (Kaszás KisBoszik) 0.31 13
2455. Keller Lévi (MAFC Csiki) 0.31 13
2456. Ács Franciska Ibolya (BEAC Újbuda KA/B) 0.3 10
2457. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 0.3 10
2458. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U11) 0.3 10
2459. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 0.3 10
2460. Nagy Tamás Imre (Ziccer Kistigrisek) 0.3 10
2461. Megyeri-Juhász Vince (TF U11) 0.3 10
2462. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 0.3 10
2463. Zágoni-Szabó Henrik (Ziccer Kistigrisek) 0.3 10
2464. Papp Lili Sára (Deákos Darazsak) 0.3 10
2465. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 0.3 10
2466. Kerecsen Nándor (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.3 10
2467. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.3 10
2468. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0.3 10
2469. Németh Jázmin (TARR KSC Szekszárd/A) 0.3 10
2470. Farkas Léna (Törekvés Törpillák) 0.3 10
2471. Németh Gergő (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.3 10
2472. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth U11) 0.3 10
2473. Markó János (Százhalombattai KSE/B) 0.3 10
2474. Ferich Borisz Benő (Gödi SE Gödények) 0.3 10
2475. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 0.3 10
2476. Varga Vivien (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.3 10
2477. Ködmön Zsigmond (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.3 10
2478. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.3 10
2479. Börzsei Alex (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.3 10
2480. Logvinov Arij (BC Uzhgorod) 0.3 10
2481. Veres Boglárka (Korányis Zsiráfok) 0.3 10
2482. Epress Tihamér (PSE Párducok) 0.3 10
2483. Nagy Alexander Szilárd (Józsefvárosi KC) 0.3 10
2484. Nagy István (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.3 10
2485. Szabó-Strausz Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0.29 17
2486. Bíró Loretta Léna (BSC Lány) 0.29 14
2487. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0.29 14
2488. Horváth Máté (Szent István Király/B - Ajka) 0.29 14
2489. Magyari Rita (Uni TSE U11 Tata) 0.29 14
2490. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U11) 0.29 14
2491. Kiss Míra (VESC U11) 0.29 14
2492. Nyéki Dániel Bálint (Budafoki Ebihalak) 0.29 14
2493. Heincz Panni (BEAC Újbuda KA/C) 0.29 7
2494. Berta Manna Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 0.29 14
2495. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 0.29 14
2496. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.29 7
2497. Varga Mira (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.29 14
2498. Mallár Bertalan (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.29 7
2499. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.29 14
2500. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.29 14
2501. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0.29 7
2502. Kiss Enikő (Fót SE Leány/A) 0.29 14
2503. Böde Máté (Zuglói Sasok) 0.29 14
2504. Rákos Konrád (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.29 7
2505. Varga Milán (Ifjú Sólyomfiókák) 0.29 7
2506. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0.29 14
2507. Barkó Tamira Dorka (Erdért Szűcs) 0.29 14
2508. Kólya Ádám (Gödi SE Gödények) 0.29 14
2509. Mokos Zoé (Mini Talent SE) 0.29 7
2510. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 0.29 14
2511. Orsós Honorka Krisztina (Gyakorlós Törpék) 0.29 14
2512. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 0.29 14
2513. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.29 7
2514. Bodnár Péter (Cívis KK Jaguárok) 0.29 7
2515. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0.29 7
2516. Berczelly Barnabás (Ziccer Bocsok) 0.29 14
2517. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.29 14
2518. Sőti Heléna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.29 14
2519. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.29 14
2520. Piski Barnabás (Pilis Basket) 0.29 7
2521. Bácsa Botond (Sláger U-11) 0.29 7
2522. Borbély Máté (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.29 7
2523. Dovicsin Petra Zoé (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.29 7
2524. Buzási Borbála Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0.29 7
2525. Szilágyi Botond (Százhalombattai KSE/B) 0.29 7
2526. Bardóczy Atakám (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.29 14
2527. Szabó Fanni (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.29 14
2528. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Tigrisek) 0.29 14
2529. Farkas Lili (Tószegi Tigrisek) 0.29 7
2530. Fazakas Levente (DKKA Darazsak) 0.29 7
2531. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U11) 0.29 14
2532. Hamerszki Dániel (PSE Párducok) 0.29 7
2533. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0.29 7
2534. Varga Maja (TARR KSC Szekszárd/A) 0.29 7
2535. Szili-Kis Benedek (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.29 14
2536. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.29 14
2537. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0.27 11
2538. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0.27 11
2539. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.27 11
2540. Erdmann Vanda Lilla (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.27 11
2541. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0.27 11
2542. Borga Levente Imre (Sláger U-11) 0.27 11
2543. Tóth Kornél (Hévíz SK - U11) 0.27 11
2544. Varga Dorottya Luca (Pécsi VSK Leány) 0.27 11
2545. Szemerei Levente Kevin (DKKA Vezérek) 0.27 11
2546. Nagy-Somfai Patrik (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.27 11
2547. Rajkai Bence (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.27 11
2548. Apponyi Zsigmond Soma (Óbudai Kaszások/A) 0.27 11
2549. Ocskó Virág (BKG AKADÉMIA U11) 0.27 15
2550. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0.27 15
2551. Oláh Magor Bonifác (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.27 15
2552. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 0.27 15
2553. Csontos Gábriel (SZKHSE U11) 0.27 15
2554. Nagy Amanda (Vasas Amazonok) 0.27 15
2555. Gyurisán Zolta Attila (DKKA Darazsak) 0.27 15
2556. Bíró Zselyke (KKC Hetény) 0.27 15
2557. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0.27 15
2558. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.25 12
2559. Varga-Opre Gergő (Cívis KK KisTigrisek) 0.25 8
2560. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0.25 12
2561. Bakó Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.25 8
2562. Hüse Barna (Cívis KK KisTigrisek) 0.25 12
2563. Gárdai Regina (Villámló Tigrisek) 0.25 12
2564. Zlinszky Ábel (ICT Pilots Bicske) 0.25 12
2565. Bolla Gergő (Szentgáli Sünik) 0.25 12
2566. Ádelhardt Gréta (KS Szeged Vadmacskák) 0.25 12
2567. Szűcs Gergely (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.25 8
2568. Horváth Hanna Sára (Radobasket Oroszlánok/B) 0.25 8
2569. Schmidt Petra (Zalakarosi Fókák) 0.25 12
2570. Borbély Száva (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.25 16
2571. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 0.25 16
2572. Takács Luca (Sportiskolás Lányok) 0.25 8
2573. Petrétei Lili (BKG AKADÉMIA U11) 0.25 8
2574. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.25 12
2575. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0.25 8
2576. Szabó Nóra (Török Sasfiókák) 0.25 12
2577. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Tigrisek) 0.25 12
2578. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.25 12
2579. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.25 16
2580. Török Zente (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.25 8
2581. Fazekas Emma (Kéksárga Okapik) 0.25 16
2582. Éles-Tolnai Máté (KASI/B) 0.25 12
2583. Medve Mia (Kaszás Mini Boszik) 0.25 12
2584. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.25 12
2585. Zubai Lilien Melinda (Százhalombattai KSE/B) 0.25 12
2586. Korcz Levente (Tapolcai Szöcskék) 0.25 12
2587. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.25 12
2588. Agócs Balázs (Mini Talent SE) 0.25 12
2589. Boncz Áron Ferenc (Erdért Szűcs) 0.25 8
2590. Füzi Barbara (KASI/C) 0.25 12
2591. Szentpéteri Zselyke (VMG DSE) 0.25 12
2592. Piróth Fanni (Miklósi KékRókák KE) 0.25 12
2593. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.25 12
2594. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0.25 8
2595. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.25 16
2596. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 0.25 12
2597. Fauszt Marcell László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.25 8
2598. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 0.25 16
2599. Marton Sámuel (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.25 8
2600. Horváth Anna Sára (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.25 12
2601. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U11) 0.25 12
2602. Kovács Emma Lilla (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.25 12
2603. Durst Nándor Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.25 8
2604. Schmutzer Fanni (DVTK Akadémia/B) 0.25 12
2605. Zelei Zétény (Dorozsmai Darvak) 0.25 12
2606. Matula Hanka (Ziccer Kistigrisek) 0.25 12
2607. Pergely Zoé (Várpalota Gepárdok) 0.25 12
2608. Németh Laura Sára (Villámló Kovácsok) 0.25 12
2609. Papp Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.25 8
2610. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 0.25 12
2611. Hegedűs Hanga (KLKS Homoktövis) 0.25 12
2612. Horváth Örs (Fűzfői AK) 0.25 8
2613. Ádám Diana Cintia (Csepel Basket) 0.25 8
2614. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.25 8
2615. Varga Dóra (Százhalombattai KSE/A) 0.25 8
2616. Demku-Szűcs Diána (CEKK) 0.25 16
2617. Balogh Larissza Linett (TSK-Magiszter U11) 0.25 16
2618. Májkel Viktória (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.25 12
2619. Farkas Attila Márk (KLKS Homoktövis) 0.25 16
2620. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.25 12
2621. Peti Boróka (Radobasket Oroszlánok/A) 0.25 12
2622. Gregus Huba (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.25 8
2623. Szarvas Alíz (Villámló Tigrisek) 0.25 12
2624. Nagy Krisztina (Kerepesi VSE) 0.25 12
2625. Hamza Dávid (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.25 8
2626. Gulyás Bianka (Hunyadis Darazsak) 0.25 12
2627. Tóth Bence (MEAFC Basket Bulls) 0.25 8
2628. Szélpál Eliza (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.25 12
2629. Belovay Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.25 16
2630. Juhász Nimród (FTSI Platán Iskola) 0.25 8
2631. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 0.25 12
2632. Zsilovics Szimonetta (FKE kenguruk) 0.25 12
2633. Békési Boglárka (Gödi SE Vadmacskák) 0.25 12
2634. Hernádi Erik (KASI/D) 0.25 8
2635. Nagy András Medárd (Gödi SE Gödények) 0.25 8
2636. Resán Zalán Attila (NYKK Eötvös U11/B) 0.25 8
2637. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.23 13
2638. Kiss Zalán Mátyás (Pilis Basket) 0.23 13
2639. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0.23 13
2640. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.23 13
2641. Szántó Bence (NYKK Eötvös U11/A) 0.23 13
2642. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 0.23 13
2643. Bolla Boglárka Luca (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.23 13
2644. Takáts Márton (Malév Kobrák) 0.23 13
2645. Kantó Áron (CEKK Cegléd UP) 0.23 13
2646. Stern Sára (BEAC Újbuda KA/C) 0.23 13
2647. Fodor Vince (Budafoki Ebihalak) 0.23 13
2648. Kiss Márton (Szolnoki Viperák) 0.23 13
2649. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 0.23 22
2650. Borsos Anna Sára (Cívis KK TK Macskák) 0.22 9
2651. Hegyháti Áron (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.22 9
2652. Beliczki Dániel (Ziccer Kistigrisek) 0.22 9
2653. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 0.22 9
2654. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.22 9
2655. Szabó-Simon Nadin (Vasas Bolhák) 0.22 9
2656. Horváth Lili (Deákos Darazsak) 0.22 9
2657. Kubanek Victoria (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.22 9
2658. Soós Áron (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.22 9
2659. Melich Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0.22 9
2660. Fehér Eszter (Villámló Kovácsok) 0.22 9
2661. Kálmán Levente (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.21 14
2662. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 0.21 14
2663. Bárkányi Donát (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.21 14
2664. Kiss Korina (Uni TSE U11 Tata) 0.21 14
2665. Ábrahám Patrik Soma (Uni TSE U11 Tata) 0.21 14
2666. Sulányi Péter László (MAFC Farkasrét) 0.21 14
2667. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod) 0.21 14
2668. Kóger Sára Réka (Szent István Király/A - Ajka) 0.21 14
2669. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0.21 14
2670. Jakus Krisztián (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.21 14
2671. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 0.21 14
2672. Szántó Sára (Fót SE Leány/A) 0.21 14
2673. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.21 14
2674. Márton Bíborka Borbála (Korányis Zsiráfok) 0.21 14
2675. Kruppa Linda Laura (MTK Budapest) 0.21 14
2676. Gombos Bence (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.21 14
2677. Varga Laura (Csepel Basket) 0.21 14
2678. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 0.21 14
2679. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.21 14
2680. Katona Diána Magdolna (KKC Hetény) 0.21 14
2681. Incze Zille (Monor SE/B) 0.21 14
2682. Csorba Zoé (Cívis KK TK Macskák) 0.21 14
2683. Bense Lili (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.21 14
2684. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 0.21 14
2685. Platthy Lilla (KLKS Homoktövis) 0.21 14
2686. Szedenics Richárd (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.21 14
2687. Sándor István Olivér (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.21 14
2688. Laszczik Levente (Tapolcai Szöcskék) 0.21 14
2689. Csillag Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 0.21 14
2690. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.21 14
2691. Kolumbán Levente (BLF Kenguruk) 0.21 14
2692. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.21 14
2693. Papp Levente (DKKA Darazsak) 0.21 14
2694. Agócs Tímea (Mini Talent SE) 0.21 14
2695. Bősze Gréta (KLKS Angoltagozatos) 0.21 14
2696. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0.21 14
2697. Zsipi Mónika (DVTK Tiszaújváros) 0.21 14
2698. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC Lány) 0.2 20
2699. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0.2 10
2700. Kerek-Kovács Áron (MEAFC Kossuth U11) 0.2 10
2701. Igaly Csaba Vajk (MAFC Csiki) 0.2 10
2702. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0.2 10
2703. Istókovics Miléna (NKA Pécs U11 Leány) 0.2 10
2704. Topan Maya (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.2 5
2705. Nacsa Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.2 5
2706. Bákány Lilien Noémi (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.2 10
2707. Kerényi Sára (Hunyadis Darazsak) 0.2 10
2708. Zun Marcell Sándor (S&T U11) 0.2 10
2709. Tóth Ida Csenge (BEAC Újbuda KA/C) 0.2 5
2710. Deák Bokkon Soma (Budafoki Ebihalak) 0.2 5
2711. Mujzer Diána (BEAC Kapibarák) 0.2 10
2712. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/A) 0.2 10
2713. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0.2 10
2714. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.2 15
2715. Schwicker Krisztián (BasketBaja SE) 0.2 5
2716. Barassó Zoé Nóra (KLKS Szomód) 0.2 10
2717. Ozsváth Lili (Budafoki Bolhák) 0.2 10
2718. Léránt Bence (SZKHSE U11) 0.2 10
2719. Sáfár Vivien (BKG-Veresegyház vegyes) 0.2 5
2720. Bencs Dominik (Sláger U-11) 0.2 5
2721. Gyüre Liza (Törekvés Törpicúrok) 0.2 5
2722. Király Roland Kristóf (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.2 5
2723. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.2 10
2724. Tamás Bence (NYKK Eötvös U11/A) 0.2 15
2725. Fehér Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.2 10
2726. Weisz Ádám (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.2 10
2727. Anka Dániel (KASI/B) 0.2 10
2728. Őszi Roland (Pilis Basket) 0.2 10
2729. Jung Ádám (EKE U11) 0.2 5
2730. Jánosi Benedek (Pilis Basket) 0.2 10
2731. Vass Léna (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.2 5
2732. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0.2 10
2733. Berta Gergely Zoltán (Szentesi KK) 0.2 10
2734. Világi-Kollár Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 0.2 10
2735. Dohar Márton (BSC Pingvinek) 0.2 10
2736. Rózsás Bence (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.2 15
2737. Keller Bianka (ICT Pilots Farkasrét) 0.2 5
2738. Farkas Brúnó Balázs (MAFC Farkasrét) 0.2 5
2739. Várdai Dániel (Ziccer Kistigrisek) 0.2 10
2740. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.2 10
2741. Schlämmer Róbert (KLKS Homoktövis) 0.2 5
2742. Sivák Amanda Ramóna (Záhonyi Zsiráfok) 0.2 10
2743. Tajti Zsombor (DKKA Darazsak) 0.2 10
2744. Varga-Bene Emília (FTSI Platán Iskola) 0.2 5
2745. Fleck Fanni Jázmin (Szúrós Darazsak) 0.2 5
2746. Horváth-Majoros Ádám Pál (Fót SE Fiú) 0.2 5
2747. Ribiánszky Anna Júlia (PaSa Csillagai) 0.2 5
2748. Lengyel Ákos Péter (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.2 15
2749. Vertetits Ádám (Gödöllői Sport Klub) 0.2 10
2750. Torma Zsombor (Tapolcai Minimanók) 0.2 10
2751. Schwahofer Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.2 5
2752. Horváth Ákos (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.2 5
2753. Papp Noémi Lorella (Cívis KK TK Macskák) 0.2 10
2754. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 0.19 21
2755. Lukács Barnabás (CEKK Cegléd UP) 0.19 16
2756. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 0.19 16
2757. Újfalusi Zétény (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.19 16
2758. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.19 16
2759. Keresztesi Noé Gergő (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.19 16
2760. Homan Kristóf Norbert (Kőbányai Darazsak/B) 0.19 16
2761. Tkácsik Angelika Lejla (Erdért Szűcs) 0.19 16
2762. Mohácsi Leila (DKKA Ugrómókusok) 0.19 16
2763. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 0.18 11
2764. Leitner András (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.18 11
2765. Csiszár Vince Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.18 11
2766. Marchis Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.18 11
2767. Balázs Olivér (Budafoki Ebihalak) 0.18 11
2768. Kutykó Sára Luca (Zsákoló Zsiráfok) 0.18 11
2769. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi KK) 0.18 11
2770. Szalai Zsolt Hunor (BSC Fiú) 0.18 11
2771. Nagy Mátyás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.18 11
2772. Frank Léna (Fűzfői AK) 0.18 11
2773. Mózes Jonatán András (Cívis KK TK Rakéták) 0.18 11
2774. Balogh Ádám Zalán (MVM-OSE Simbák U11) 0.18 11
2775. Pető Zsolt (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.18 11
2776. Kosztolányi András Gergely (SZKHSE U11) 0.18 11
2777. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0.17 12
2778. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 0.17 6
2779. Siklós Marcell (MAFC Csiki) 0.17 12
2780. Lakatos Brájen (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.17 12
2781. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 0.17 6
2782. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.17 6
2783. Joó Léna (VMG DSE) 0.17 12
2784. Kucsai Tereza Liliána (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.17 6
2785. Novák Eszter Nóra (AF-Velencei Csukák) 0.17 12
2786. Terdik Benedek (Cívis KK KisTigrisek) 0.17 6
2787. Rocsa Róbert (Szentesi KK) 0.17 6
2788. Paár Benedek Zoltán (BKG-Veresegyház vegyes) 0.17 6
2789. Vincze Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 6
2790. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 0.17 12
2791. Németh József (Karcagi SE Prérikacsák) 0.17 6
2792. Szegletes Dominik (Tapolcai Minimanók) 0.17 12
2793. Kása Veronika (Kőbányai Darázslányok/B) 0.17 12
2794. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház vegyes) 0.17 6
2795. Hozbor Máté (BSC Mini Titánok) 0.17 6
2796. Orosz Máté János (Szentesi KK) 0.17 6
2797. Liczki Zalán (KLKS Szomód) 0.17 6
2798. Simon Eszter (NKA Pécs U11 Leány) 0.17 12
2799. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.17 6
2800. Sásdi Vivien (BLF Bolhák) 0.17 6
2801. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.17 6
2802. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 0.17 6
2803. Hangodi Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.17 12
2804. Lalátka Emmaróza (BSC Csajszik) 0.17 6
2805. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0.17 12
2806. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0.17 6
2807. Katona Hunor (PaSa Csillagai) 0.17 6
2808. Mészáros Hanna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.17 6
2809. Szira Sára Zsuzsa (Mini Talent SE) 0.17 6
2810. Zubora Tiara (BKG AKADÉMIA U11) 0.17 12
2811. Wettstein Dóra Heléna (Zalaegerszegi KTE) 0.17 6
2812. Peszmeg Anna Éva (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.17 6
2813. Mester Míra Sára (Kéksárga Okapik) 0.17 6
2814. Esztergomi Ruben (NYKK Eötvös U11/B) 0.17 6
2815. Baráth Boglárka (Szent István Király/A - Ajka) 0.17 12
2816. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0.17 6
2817. Pum Kornél (Pomázi Pumák) 0.17 12
2818. Stimecz Lili Kitti (Kanizsai Mókusok) 0.17 12
2819. Tóth Hédi (Szegedi Mókusok) 0.17 12
2820. Szárnyas Zsófia (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.17 6
2821. Borbély Kornél (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.17 6
2822. Kovács Lotti (DVTK Miskolc) 0.17 6
2823. Árpádi Benett (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 6
2824. Facskó Sára Hanga (NKA Pécs U11 Leány) 0.17 12
2825. Matkó Denisz Ferenc (Cívis KK TK Rakéták) 0.17 6
2826. Stomp Patrik (Fót SE Fiú) 0.17 12
2827. Kéri Levente (Szentgáli Sünik) 0.17 12
2828. Zigler Dorottya (PaSa Csillagai) 0.17 6
2829. Fekete Zsófia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.17 12
2830. Arató Mirabell (Korányis Zsiráfok) 0.17 6
2831. Kovács Hanna (Villámló Kovácsok) 0.17 6
2832. Chrenko Hanna (SEZE) 0.17 12
2833. Modok Lénárd (Dorozsmai Darvak) 0.17 12
2834. Lázár Hanna Zoé (Budafoki Bolhák) 0.17 6
2835. Zsigmond Natália (Szent István Király/B - Ajka) 0.17 12
2836. Szántai Lili (DVTK Miskolc) 0.17 6
2837. Eőri Natasa (Feketés Darazsak) 0.17 6
2838. Magyarósi Liam (Pityke KSE) 0.17 12
2839. Török Dávid (Fűzfői AK) 0.17 6
2840. Szaradics Dénes (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.17 6
2841. Késmárki Olivér (KLKS Homoktövis) 0.17 12
2842. Dankó Imre (NYÍKSE Tűzlabdák) 0.17 6
2843. Nagy Péter Arnold (MVM-OSE Simbák U11) 0.17 6
2844. Kovács Martin (Százhalombattai KSE/B) 0.17 6
2845. Forstner Tamás Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.17 6
2846. Kondor Dániel (Vasas Akadémia U10) 0.17 6
2847. Simon Dorka (Zalaegerszegi KTE) 0.17 6
2848. Erős Máté (Egri Kék Oroszlánok) 0.17 6
2849. Balogh Kármen (TSK-Magiszter U11) 0.17 6
2850. Sándor Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0.17 6
2851. Szabó Panna (Budafoki Ebihalak) 0.17 6
2852. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0.15 13
2853. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 0.15 13
2854. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0.15 13
2855. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.15 13
2856. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 0.15 13
2857. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 0.15 13
2858. Kanizsai Alex (Tapolcai Minimanók) 0.15 13
2859. Fekete Anna (BEAC Újbuda KA/C) 0.14 14
2860. Nagy Orsolya (BL Basket SE) 0.14 14
2861. Fister Márk Bonca (DKKA Minyonok) 0.14 14
2862. Bindics Balázs (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.14 7
2863. Oláh Cecília (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.14 7
2864. Szárnyas Barbara (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.14 7
2865. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0.14 14
2866. Bódis Noel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.14 14
2867. Szekeres Bíborka (KS Szeged Vadmacskák) 0.14 14
2868. Kovács Bence (Sólyomfiókák) 0.14 7
2869. Vida Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 0.14 14
2870. Vörös Anna Róza (Zalakarosi Fókák) 0.14 14
2871. Takács Dávid (Sólyomfiókák) 0.14 7
2872. Szabó Lili (BEAC Újbuda KA/C) 0.14 7
2873. Lukács Zalán (KASI/B) 0.14 7
2874. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 0.14 14
2875. Dögei Boglárka (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.14 14
2876. Kasza Gréta Mira (Kéksárga Okapik) 0.14 7
2877. Priszinger Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.14 14
2878. Szládik Bence (FTSI Platán Iskola) 0.14 14
2879. Vargová Zara (Fűzfői AK) 0.14 7
2880. Farkas Zselyke (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.14 7
2881. Hancz Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.14 14
2882. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 0.14 14
2883. Kazinczi Gábor (BasketBaja SE) 0.14 7
2884. Fejszés Maja (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.14 14
2885. Barabás Csongor Ferenc (DKKA Darazsak) 0.14 14
2886. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 0.14 14
2887. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 0.14 14
2888. Nagy Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.14 14
2889. Fülöp Attila Máté (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.14 14
2890. Korn Soma (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.14 14
2891. Varga Boglárka Zsuzsanna (Monor SE/B) 0.14 14
2892. Horváth Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.14 14
2893. Gerencsér Tamás (Monor SE/B) 0.14 14
2894. Stágel Boglárka (PaSa Csillagai) 0.14 7
2895. Koppány Dorka (RICSILLA) 0.14 14
2896. Horváth-Szőke Vendel (Szentesi KK) 0.14 7
2897. Füzy Alex Gergely (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.14 7
2898. Nagypál Márton (DKKA Ördögök) 0.14 14
2899. Rácz Barnabás (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.14 7
2900. Zanykó Konrád József (Monok SE) 0.14 7
2901. Halász Bernát (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.14 14
2902. Bognár Angéla (Dunaharaszti MTK leány) 0.13 15
2903. Molnár Alex (MAFC Csiki) 0.13 8
2904. Hornok Bence (Budafoki Ebihalak) 0.13 8
2905. Bogdán Zsombor (MAFC Csiki) 0.13 8
2906. Győri Vincent (Zuglói Sasok) 0.13 8
2907. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.13 8
2908. Bakota Péter (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.13 8
2909. Balaton Péter Vince (Marcali Szürkefarkasok) 0.13 8
2910. Szattlmayer Heléna (Villámló Kovácsok) 0.13 8
2911. Nagy Alexander Győző (Erdért Szűcs) 0.13 16
2912. Jászkuti Nola Csinszka (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0.13 8
2913. Csiszár Ádám (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.13 8
2914. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.13 8
2915. Lak Veronika (Fót SE Leány/A) 0.13 8
2916. Tseden Munkhbilegt (Józsefvárosi KC) 0.13 8
2917. Décsi Zalán (BSC Pingvinek) 0.13 8
2918. Baji Zsolt (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.13 8
2919. Szolnoki Roland (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.13 8
2920. Vargyai Roland (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.13 8
2921. Halupka Máté (EKE U11) 0.13 16
2922. Eszterle Zita (BSC Lány) 0.13 16
2923. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U11) 0.13 16
2924. Andorkó Alina (DVTK Miskolc) 0.13 8
2925. Mihály Hunor (Lehel Kosársuli U11) 0.13 16
2926. Behacker Adél (ICT Pilots Bicske) 0.13 8
2927. Khaldi Amir Denisz (Sólyomfiókák) 0.13 8
2928. Kása Natália Bella (TFSE) 0.13 8
2929. Varga Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.13 8
2930. Molnár Szofi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.13 8
2931. Németh Roland (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.13 8
2932. Nagy Napsugár (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.13 8
2933. Németh Márk (Békéscsabai KK) 0.13 8
2934. Palotai Kincső (Záhonyi Zsiráfok) 0.13 8
2935. Bódis Botond (Gyáli BKSE Apródok) 0.13 8
2936. Komódi Milán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.13 8
2937. Elek Vanda (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.13 8
2938. Aguilera Batta Kamila (Csepel Basket) 0.13 8
2939. Nguyen Hung Gellért (BL Basket SE) 0.13 8
2940. Móricz Vilmos Gergely (NKA Pécs fiú U11/B) 0.13 8
2941. Vas László (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.13 8
2942. Boros Bodza Róza (Radobasket Oroszlánok/B) 0.11 9
2943. Hegedüs Noémi (Százhalombattai KSE/B) 0.11 9
2944. Olajos István (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.11 9
2945. Kontra Mátyás (PaSa Csillagai) 0.11 9
2946. Moje Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.11 9
2947. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.11 9
2948. Temesvári Marcell (BSC Pandák) 0.11 9
2949. Csontos Tamara (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0.11 9
2950. Makai Ádám Péter (Szolnoki Viperák) 0.11 9
2951. Jakus Hanna (Villámló Kovácsok) 0.11 9
2952. Schulschi Matei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.11 9
2953. Kulcsár Bence (Lehel Kosársuli U11) 0.11 9
2954. Kramlik Aida (DKKA Tigrisek) 0.11 9
2955. Márton Emma Valéria (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.11 9
2956. Nagy-Rieger Noé (Kozármisleny SE) 0.11 9
2957. Egyed Hanna (KS Szeged Vadmacskák) 0.1 10
2958. Gróf Hanna (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.1 10
2959. Bartus Anna Flóra (Harcos Darazsak) 0.1 10
2960. Ilonka Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0.1 10
2961. Herendi Sebestyén (Fűzfői AK) 0.1 10
2962. Papp Gergely (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.1 10
2963. Lepold Liza (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0.1 10
2964. Verbovszky Gréta (BEAC Kapibarák) 0.1 10
2965. Svichrán Léna (Szolnoki Viperák) 0.1 10
2966. Beke Dorina (TARR KSC Szekszárd/A) 0.1 10
2967. Kövecses Dávid László (ICT Pilots Bicske) 0.1 10
2968. Mártonfi Zoltán (Gödi SE Gödények) 0.1 10
2969. Kovács Kristóf Róbert (S&T U11) 0.1 10
2970. Vörös Laura (Hunyadis Darazsak) 0.1 10
2971. Takács - Vincze Barnabás (BSC Pandák) 0.1 10
2972. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.1 10
2973. Kósa Levente (Karcagi SE Prérikacsák) 0.1 10
2974. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/A) 0.1 10
2975. Maincz Olivér (Körmendi Törpördögök/B) 0.1 10
2976. Bodnár Hanga (ICT Pilots Bicske) 0.1 10
2977. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 0.1 10
2978. Szántó Anna Bella (Záhonyi Zsiráfok) 0.1 10
2979. Párkány-Simon Áron (Pomázi Pumák) 0.1 10
2980. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.1 10
2981. Zhang Chuyu (Vasas Akadémia U10) 0.1 10
2982. Zölei Gergő (Hévíz SK - U11) 0.1 10
2983. Kanizsai Száva (KS Szeged Vadmacskák) 0.1 10
2984. Almási Emma Dóra (BEAC Kapibarák) 0.1 10
2985. Kerner Lilien (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.1 10
2986. Szauver Emili (Feketés Darazsak) 0.1 10
2987. Géczi Hédi (Cívis KK TK Macskák) 0.1 10
2988. Buza Alex István (FTSI József A. Iskola) 0.1 10
2989. Répássy Áron (MEAFC Basket Bulls) 0.1 10
2990. Theiss-Balázs Kamilla (VMG DSE) 0.09 11
2991. Csák Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.09 11
2992. Herling Olívia (Kaszás Mini Boszik) 0.09 11
2993. Sziládi Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.09 11
2994. Richter Liliana (Dorozsmai Darvak) 0.09 11
2995. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 0.09 11
2996. Petrilla Gréta Anna (Kaszás Mini Boszik) 0.09 11
2997. Sipos Levente (ICT Pilots Bicske) 0.09 11
2998. Térpál Alicia (Gödi SE Vadmacskák) 0.09 11
2999. Kurucz Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0.09 11
3000. Szolnoki Luca Eszter (BEAC Újbuda KA/C) 0.08 12
3001. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0.08 12
3002. Karvalics Flóra (Uni TSE U11 Tata) 0.08 12
3003. Benyó Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.08 12
3004. Schmidt Beáta (Zalakarosi Fókák) 0.08 12
3005. Madler Milos (Zuglói Sasok) 0.08 12
3006. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 0.08 12
3007. Csikó Noel (SALGÓTARJÁNI KI) 0.08 12
3008. Tóth Zsigmond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.08 12
3009. Varró Jázmin (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.08 12
3010. Bottlik Nóra (DKKA Minyonok) 0.08 12
3011. Csonka Vivien (DVTK Miskolc) 0.08 12
3012. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0.08 12
3013. Szép Péter Samu (Hévíz SK - U11) 0.08 12
3014. Bagdy Benedek Tamás (TFSE) 0.08 12
3015. Szigeti Nóra (Harcos Darazsak) 0.08 12
3016. Juhász Júlia (Optofit-VKB Vác U11) 0.08 12
3017. Laczi Boglárka (DKKA Minyonok) 0.08 12
3018. Szemerei Lili Szimonetta (DKKA Vezérek) 0.08 12
3019. Szalay Soma (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.08 12
3020. Csontos Balázs Ábel (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.08 12
3021. Rédei Vencel (FKE kenguruk) 0.08 12
3022. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. Iskola) 0.08 12
3023. Kocsis Lotti (KLKS Szomód) 0.08 12
3024. Árkosi-Kós Rudolf (Alba Fehérvár Cápák) 0.08 12
3025. Szattner Máté (Sláger U-11) 0.08 12
3026. Rátky Milán Előd (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.08 12
3027. Vendégh Zsófia (Tatabányai Sport Club U11/B) 0.08 12
3028. Iván Lilien Bella (DKKA Tigrisek) 0.08 12
3029. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.08 12
3030. Pásztor Csaba (FTSI József A. Iskola) 0.08 12
3031. Tóth Dávid (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.08 13
3032. Szabó Eszter (DKKA Tigrisek) 0.08 13
3033. Himer Bence Gábor (Sláger U-11) 0.08 13
3034. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.08 13
3035. Mezriczky Máté (KASI/D) 0.08 13
3036. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 0.08 13
3037. Gerencsér Lili (Sportiskolás Lányok) 0.08 13
3038. Volpert Olivér (Zuglói Sasok Herman) 0.08 13
3039. Nyakas Adél (BEAC Újbuda KA/C) 0.07 14
3040. Horváth Máté (Marcali Szürkefarkasok) 0.07 14
3041. Berczelly Zsombor (Ziccer Bocsok) 0.07 14
3042. Bálind Csenge (KKC Hetény) 0.07 14
3043. Sárkány Bora (MTK Budapest) 0.07 14
3044. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U11) 0.07 14
3045. Fülöp Csongor (Marcali Szürkefarkasok) 0.07 14
3046. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0.07 14
3047. Sztankó István (BLF Kenguruk) 0.07 14
3048. Jäger Adrienn (Záhonyi Zsiráfok) 0.07 14
3049. Bartha Nándor (Magicball Satu Mare) 0.07 14
3050. Gajda Bence (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.07 14
3051. Csáky István (Szent István Király/B - Ajka) 0.07 14
3052. Kiss Dalma (DVTK Miskolc) 0.07 14
3053. Fenyvesi Zalán Bendegúz (Gyáli BKSE Apródok) 0.07 14
3054. Dömölki Izabella (Szentgáli Sünik) 0.07 14
3055. Németh Noémi (Tapolcai Oroszlánok) 0.07 14
3056. Rózsa Barnabás (KASI/B) 0.07 14
3057. Benkő Zalán (Erdért Szűcs) 0.07 14
3058. Vass Mirabell (Záhonyi Zsiráfok) 0.07 14
3059. Tóth Tomor (Szegedi Mókusok) 0.07 14
3060. Somogyi Gergő (Szent István Király/A - Ajka) 0.07 15
3061. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 0.07 15
3062. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0.06 16
3063. Szabó Kristóf (MVM-OSE Simbák U11) 0.06 16
3064. Harmat Zsófia (Kanizsai Mókusok) 0.06 16
3065. Dorogi Csenge (KS Szeged Vadmacskák) 0.06 16
3066. Csőke Bence (ESMTK - TF - JAK U11) 0.06 16
3067. Tormási Anna Veronika (KKC Hetény) 0.06 16
3068. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 0.06 16
3069. Cseszregi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 9
3070. Burián Annabella (BEAC Újbuda KA/C) 0 11
3071. Raffael Elek Raul (Tatabányai Sport Club U11/B) 0 7
3072. Bognár Noel (Deákos Darazsak) 0 6
3073. Gángó Hanna (Szentgáli Sünik) 0 10
3074. Lauber Péter Maximilián (Sláger U-11) 0 14
3075. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U11) 0 14
3076. Záhonyi Vivien (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 11
3077. Toldi Gergő (Budafoki Ebihalak) 0 14
3078. Bisztritsányi Zille (BEAC Újbuda KA/B) 0 6
3079. Kisteleki Fanni (BSC Lány) 0 12
3080. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 14
3081. De Rose Gabriel (KASI/B) 0 16
3082. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 14
3083. Párizs Bálint (Deákos Darazsak) 0 7
3084. Gelencsér Dániel (Erdért Szűcs) 0 12
3085. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 15
3086. Tóth Gréti (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 7
3087. Vargha Laura (ICT Pilots Farkasrét) 0 7
3088. Somogyi Olívia Magdolna (BEAC Újbuda KA/C) 0 11
3089. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3090. Sági Patrik Marcell (Szolnoki Viperák) 0 12
3091. Csontos Adél (BLF Bolhák) 0 8
3092. Pacsek János Bendegúz (Mini Talent SE) 0 7
3093. Fegyveres Károly (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 7
3094. Nagy Vince (NYKK Eötvös U11/B) 0 10
3095. Orbán Réka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 8
3096. Kiss-Kónya Konor Alfonz (Kaszás Minik) 0 6
3097. Braun Kornél (BLF Bolhák) 0 13
3098. Dani Benedek (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0 12
3099. Füredi Benett (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 12
3100. Horváth Olivér (DKKA Vezérek) 0 6
3101. Kássa Natasa Lili (Erdért Szűcs) 0 6
3102. Pusztai Virág (Villámló Kovácsok) 0 7
3103. Sárközi Ábel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 9
3104. Majzer Hanna (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 8
3105. Gyovai Gréta (TARR KSC Szekszárd/A) 0 5
3106. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0 8
3107. Gyurko Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
3108. Lukács Levente (KASI/B) 0 7
3109. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek) 0 9
3110. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0 8
3111. Miklós Sára Boglárka (Szegedi Mókusok) 0 14
3112. Székely Csaba (Keresztúri SE) 0 6
3113. Veisz Korina (Szent István Király/A - Ajka) 0 16
3114. Bötkös Kelemen (Újpest-MT/B) 0 12
3115. Tóth Anna Éva (KLKS Szomód) 0 7
3116. Almási Gréta (DVTK Miskolc) 0 14
3117. Hartman Ákos (NKA Pécs u11 fiú) 0 10
3118. Debreceni Dóra (Cívis KK TK Macskák) 0 9
3119. Kaltenecker Dániel István (BLF Bolhák) 0 10
3120. Sági Zénó (Pilisborosjenői Párducok) 0 5
3121. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0 14
3122. Lakatos Dzsamilla (FKE kenguruk) 0 7
3123. Takács Laura (Tószegi Tigrisek) 0 16
3124. Miklós Áron (Monok SE) 0 6
3125. Papp Márk (NKA Pécs U11/C) 0 10
3126. Czuczor Sarolta (Villámló Tigrisek) 0 8
3127. Horváth Péter (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 14
3128. Harkó Lili (Törekvés Törpicúrok) 0 7
3129. Nagy Csenge (BKG AKADÉMIA U11) 0 5
3130. Hajas Dorka (Hunyadis Darazsak) 0 8
3131. Balla Lilianna (Budafoki Ebihalak) 0 9
3132. Turi Barnabás (MAFC Farkasrét) 0 6
3133. Magyar Dávid (Gyáli BKSE Apródok) 0 6
3134. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0 6
3135. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 0 9
3136. Kamarás Flóra (PaSa Csillagai) 0 9
3137. Bacsa Ádám Krisztián (Csepel Basket) 0 6
3138. Papp Nilla (Marcali Szürkefarkasok) 0 6
3139. Kovács Emma (Újfehértói Sportklub) 0 14
3140. Balázsi Nimród (SZKHSE U11) 0 7
3141. Aros Botond (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 7
3142. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0 11
3143. Molnár Katalin (KASI/C) 0 9
3144. Terjéki Bálint (Zuglói Sasok Herman) 0 14
3145. Domián Tímea (Zuglói Sasok) 0 5
3146. Tóth Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 0 11
3147. Zámbó Zénó (NKA Pécs fiú U11/B) 0 12
3148. Szigeti Noel Bálint (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 6
3149. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11/C) 0 6
3150. Szűcs Viktória Ditta (Gyáli BKSE Apródok) 0 7
3151. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0 8
3152. Dragovácz Elena Anna (NKA Pécs U11 Leány) 0 8
3153. Bokor Sára Rozália (BL Basket SE) 0 8
3154. Csongvai Bálint (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3155. Halmágyi Ben (AF-Velencei Csukák) 0 10
3156. Szász Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0 12
3157. Czirkusz Julianna (Ziccer Bocsok) 0 12
3158. Takács Nóra (DVTK Miskolc) 0 8
3159. Bognár Vivien Laura (Villámló Tigrisek) 0 7
3160. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
3161. Simongáti Gergő (Malév Kobrák) 0 5
3162. Szabó Hunor Bence (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 5
3163. Szőke Áron Bertalan (Kőbányai Darazsak/B) 0 6
3164. Kovács Laura Hanna (NKA Pécs U11 Leány) 0 6
3165. Dobák Zsófi (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 0 11
3166. Vágó Zalán (Tószegi Tigrisek) 0 8
3167. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 0 14
3168. Takács Mira (KKC Mátyás) 0 14
3169. Heszeg Maja (KLKS Szomód) 0 13
3170. Horváth Botond (Szent István Király/B - Ajka) 0 12
3171. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 0 11
3172. Fejes Ákos (Vásárhelyi Tigrisek) 0 10
3173. Majsa Levente (Deákos Darazsak) 0 9
3174. Iacob Sofia Anais (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0 9
3175. Nagy Dániel (Marcali Szürkefarkasok) 0 8
3176. Rigó Domonkos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 8
3177. Orsolya Dávid (Szentgáli Sünik) 0 8
3178. Király Botond (Csepel Basket) 0 8
3179. Pokoraczki András Péter (NYKK Eötvös U11/B) 0 7
3180. Szabó Apolka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 7
3181. Roszkos Márton Gábor (Nádor Tigrisek) 0 12
3182. Unyi Botond Attila (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 6
3183. Schrancz Mihály Artúr (Vasas Akadémia U10) 0 6
3184. Várkonyi Benedek (BLF Bolhák) 0 6
3185. Mácsai Rebeka (Harcos Darazsak) 0 6
3186. Mező Marcell (NYKK Eötvös U11/B) 0 6
3187. Ballai Dorina (Feketés Darazsak) 0 6
3188. Varga Gréta Nilla (Gödöllői Sport Klub) 0 6
3189. Kinter Alíz Rita (Németvölgyi Bocsok) 0 6
3190. Horváth Olivér (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 6
3191. Seder László (NYKK Eötvös U11/B) 0 5
3192. Balogh Dániel (RICSILLA) 0 10
3193. Foltin Dénes (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 5
3194. Nagy Vivien (PSE Párducok) 0 10
3195. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 0 14
3196. Puskorics Bori (KWBC Körmend) 0 14
3197. Feil Maja Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0 8
3198. Takács Hédi Ágnes (Pákozdi Kócsagok) 0 12
3199. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 8
3200. Marossy Marcell (SEZE) 0 8
3201. Pőcze Dóra Evelin (Feketés Darazsak) 0 8
3202. Steigerwald-Kiss Elke Lujza (Pákozdi Kócsagok) 0 12
3203. Csiszár Petra (Pécsi VSK Leány) 0 8
3204. Pálfia Barnabás (BLF Bolhák) 0 11
3205. Sebes Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 0 7
3206. Buczkó Johanna Adél (Ziccer Kistigrisek) 0 10
3207. Csarankó Zsóka (Nádor Tigrisek) 0 10
3208. Botár Attila (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 6
3209. Borbás Balázs (Dorozsmai Darvak) 0 6
3210. Gyurkovics Zalán Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 6
3211. Szécsenfalvi Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0 9
3212. Szilágyi Liliána (Pityke KSE) 0 6
3213. Ferenc István László (Józsefvárosi KC) 0 6
3214. Máté Aliz (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 6
3215. Önder Lelle Valéria (Szentesi KK) 0 11
3216. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 11
3217. Andráskó Dávid (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3218. Berezvai Zsófia (BKG-Veresegyház vegyes) 0 5
3219. Horváth Liza (Lackneros Darazsak) 0 5
3220. Burkus Olivér (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 10
3221. Nicsovics Nimród (ICT Pilots Bicske) 0 10
3222. Csősz Hanna Dorottya (Szegedi Mókusok) 0 10
3223. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 7
3224. Kiss Benjámin (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 7
3225. Madarász Noel (Pákozdi Kócsagok) 0 14
3226. Beregszászi Boróka (Fót SE Leány/A) 0 6
3227. Farkas Bogáta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3228. Oláh Boglárka (Zalaegerszegi KTE) 0 6
3229. Varga Blanka (Dunaharaszti MTK leány) 0 14
3230. Szabó Kincső (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3231. Szabó Evelin (Deákos Darazsak) 0 12
3232. Barna Réka Petra (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3233. Dajcs Anita (Feketés Darazsak) 0 12
3234. Acimov Hana (Nádor Tigrisek) 0 6
3235. Munkácsi Alíz (Százhalombattai KSE/A) 0 10
3236. Potkonjak Mia (Szegedi Mókusok) 0 6
3237. Szabó Olivér Márton (DKKA Minyonok) 0 15
3238. Palya Milán (Szolnoki Viperák) 0 9
3239. Szakál Marcell (Pákozdi Kócsagok) 0 14
3240. Balogh Barnabás (Szegedi Mókusok) 0 7
3241. Pálmai Máté (Kozármisleny SE) 0 5
3242. Dandé Péter (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0 5
3243. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 5
3244. Erdmann Erik Hunor (Monok SE) 0 10
3245. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0 5
3246. Polyák Panna (Korányis Zsiráfok) 0 10
3247. Marton Adél Hanna (DKKA Ördögök) 0 10
3248. Novák Lilla Anna (FTSI Platán Iskola) 0 10
3249. Deme Bíborka Borbála (Kécskei Vidrák) 0 8
3250. Czégény Gergő Zoltán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 8
3251. Nagy Zoltán (NYÍKSE Tűzlabdák) 0 8
3252. Kékesi Zsófia (Korányis Zsiráfok) 0 11
3253. Czira Viktor Levente (Békési Kis Gladiátorok) 0 6
3254. Paksi Dorottya Anna (BSC Csajszik) 0 6
3255. Kamarás Kála Léna (Tapolcai Oroszlánok) 0 12
3256. Molnár Tamás (KASI/C) 0 6
3257. Csik Levente (Tatabányai Sport Club U11/A) 0 6
3258. Kardos Noémi (Újfehértói Sportklub) 0 13
3259. Németh Lilien (RICSILLA) 0 13
3260. Rákó Lara Hanna (Cívis KK TK Macskák) 0 10
3261. Kóródi Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 10
3262. Botka Bendegúz (DKKA Ördögök) 0 14
3263. Esztergályos Amália Szófia (Kerepesi VSE) 0 7
3264. Kobzos Csenge Hedvig (AF-Velencei Csukák) 0 14
3265. László Karina Nóra (PSE Párducok) 0 7
3266. Avar Ámon Adrián (Marcali Szürkefarkasok) 0 7
3267. Kálmán Zejna (DKKA Ugrómókusok) 0 11
3268. Balázs Noel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0 8
3269. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Törpék) 0 12
3270. Gere Marcell (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 8
3271. Zelovics Adél (Várpalota Gepárdok) 0 8
3272. Háda Lilla (Záhonyi Zsiráfok) 0 8
3273. Bianki Barbara Flóra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3274. Tompa-Bálint Zselyke (Gyáli BKSE Apródok) 0 13
3275. Tóth Róbert (Szolnoki Viperák) 0 5
3276. Bárányos Zalán (BLF Bolhák) 0 5
3277. Tóth Adelina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0 5
3278. Bujdosó Lajos Hunor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 5
3279. Leiter Flóra (Cívis KK TK Macskák) 0 5
3280. Tóth Léna Kata (Tószegi Tigrisek) 0 5
3281. Haraszti Olivér Flórián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 10
3282. Tóth Miron László (Dorozsmai Darvak) 0 5
3283. Zapala Sophia Agnes (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0 11
3284. Bagoly Elena (Újfehértói Sportklub) 0 6
3285. Bántay Sára (VESC U11) 0 6
3286. Jávorka Csaba Atilla (Keresztúri SE) 0 7
3287. Kovács Csenge (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0 8
3288. Bányavári Soma (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 8
3289. Palkovics Norbert (Hévíz SK - U11) 0 10
3290. Abu Shlal Jumanah (Józsefvárosi KC) 0 12
3291. Erős Hanna (KWBC Körmend) 0 12
3292. Rostás Linetta Dóra (TSK-Magiszter U11) 0 10
3293. Varga Gerzson (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 5
teljes ranglisták >>

Bedobott büntetők - ÁTLAG (min. 5 meccs, min. 10 bedobott)

P. Név Csapat Érték M.
1. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 6.13 16
2. Szabó-Haklits Patrik (RICSILLA) 5.92 12
3. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 5.64 14
4. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 5.5 16
5. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 5.13 16
6. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 4.62 13
7. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 4.38 16
8. Hófej Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4.36 14
9. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 4.19 16
10. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/A) 4.13 16
11. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 4.08 12
12. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 4 14
13. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 3.91 11
14. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 3.87 15
15. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 3.81 16
16. Sütő Krisztián Károly (Cívis Efrém Kenguruk ) 3.8 15
17. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 3.79 14
18. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.75 16
19. Horváth Patrik (KASI/A) 3.75 16
20. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 3.75 16
21. Márton Bernát (Pityke KSE) 3.64 14
22. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 3.64 11
23. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 3.63 16
24. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 3.57 14
25. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 3.5 14
26. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Tigrisek) 3.44 16
27. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 3.42 12
28. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 3.38 16
29. Kerekes Áron (Cívis KK Tigrisek) 3.31 16
30. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 3.29 17
31. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 3.29 17
32. Nagy Barnabás (Uni TSE U11 Tata) 3.27 11
33. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 3.25 16
34. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 2.42 19
35. Kővári Dóra (Csata Garfield) 3.2 15
36. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.19 16
37. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 3.19 16
38. Nagy János (Fót SE Fiú) 3.19 16
39. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Minimanók) 3.17 12
40. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 3.13 15
41. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 3.13 15
42. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 3.13 16
43. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA) 3.13 16
44. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 3.08 12
45. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 3.06 16
46. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 3.06 16
47. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 3 10
48. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 3 10
49. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 3 14
50. Kulacs Mária (Villámló Kovácsok) 3 12
51. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 3 12
52. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3 15
53. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3 16
54. Varga Vilmos Krisztián (Tószegi Tigrisek) 2.93 14
55. Farkas Nimród (Budapesti Honvéd SE/B) 2.9 10
56. Takács David (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.05 21
57. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 2.88 16
58. Nyers Máté (NYKK Eötvös U11/A) 2.88 16
59. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 2.86 14
60. Lotharidesz Áron (Budapesti Honvéd SE/B) 2.83 12
61. Szabó Levente Róbert (Budapesti Honvéd SE/B) 2.83 12
62. Kriszt Cili (Pécsi VSK Leány) 2.81 16
63. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/A) 3.08 26
64. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 2.8 10
65. Gáll Bence Milán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 2.75 8
66. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.75 16
67. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 2.75 16
68. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 3.11 28
69. Kiss Dániel (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.73 15
70. Serbán Sára (NYÍKSE Tűzvirágok) 2.71 14
71. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 2.7 10
72. Óvári Áron Mór (Szent István Király/A - Ajka) 2.69 16
73. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.69 16
74. Ágner Hanga (Várpalota Gepárdok) 2.67 12
75. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 2.67 12
76. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2.67 12
77. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 2.67 9
78. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 2.45 31
79. Csávás Anna (DVTK Miskolc) 2.64 14
80. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.64 14
81. Varga Dominik (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 2.63 16
82. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 2.63 16
83. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 2.63 16
84. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U11 Leány) 2.6 10
85. Bakó Imre (FTSI Platán Iskola) 2.6 10
86. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 2.58 12
87. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 2.58 12
88. Jovanovic Marjan (Budapesti Honvéd SE/B) 2.57 14
89. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 2.57 14
90. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 2.57 14
91. Somi Miron (KASI/A) 2.56 16
92. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 2.56 16
93. László Botond (Tószegi Tigrisek) 2.56 16
94. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 2.56 16
95. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.56 16
96. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 2.5 14
97. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 2.5 16
98. Rétyi Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.5 10
99. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 2.5 16
100. Veszely Zétény (Szolnoki Sasok) 2.5 12
101. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 2.5 14
102. Kiss Gellért (Pásztói SZSE-Kisördögök) 2.5 16
103. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 2.5 12
104. Pongor Benedek (Cívis KK Tigrisek) 2.5 16
105. Horváth Gergely (MAFC Grosics) 2.5 16
106. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 2.47 17
107. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 2.44 16
108. Gelicz Gergő (KASI/A) 2.44 16
109. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 2.44 16
110. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2.43 14
111. Jámbori Barnabás (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.42 12
112. Báthory Zsófia (KS Szeged Vadmacskák) 2.42 12
113. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Grosics) 2.41 17
114. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.4 10
115. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.38 16
116. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 2.38 16
117. Tóbiás Botond (Kéksárga Zsiráfok) 2.38 16
118. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 2.36 14
119. Szabó Bence (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.38 16
120. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 2.36 14
121. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 2.36 14
122. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod) 2.33 12
123. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 2.33 6
124. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 2.33 6
125. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 2.33 15
126. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.31 16
127. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 2.31 16
128. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.31 16
129. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 2.31 16
130. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 2.31 16
131. Galambos Márton (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.31 16
132. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 2.3 10
133. Juhász Ádám (Csepel Basket) 2.29 14
134. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 2.29 14
135. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 2.29 14
136. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U11) 2.29 14
137. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 2.27 11
138. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2.25 16
139. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 2.25 16
140. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 2.25 12
141. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.25 16
142. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.25 12
143. Horváth Alina Amira (Gödi SE Vadmacskák) 2.25 16
144. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 2.25 16
145. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth U11) 2.25 12
146. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/A) 2.25 8
147. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 2.21 14
148. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 2.21 14
149. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 2.21 14
150. Szlotta Laura (VESC U11) 2.21 14
151. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 2.2 10
152. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 2.19 16
153. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Macskák) 1.91 21
154. Kertész Panna (Csata Garfield) 2.19 16
155. Tóth Zétény (DKKA Vezérek) 2.19 16
156. Lámpi Franciska (Csata Garfield) 2.19 16
157. Csanyik Tamás (BasketBaja SE) 2.19 16
158. Bohus Gergely (MAFC Farkasrét) 1.91 21
159. Bíró Eszter (DVTK Miskolc) 2.19 16
160. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/C) 2.17 12
161. Végh Zétény (Tapolcai Minimanók) 2.17 12
162. Varga Bella (Feketés Darazsak) 2.17 6
163. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 2.15 13
164. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 2.14 14
165. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 2.14 14
166. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 2.14 14
167. Graja Aisha (Sportiskolás Lányok) 2.14 14
168. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 2.14 14
169. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 2.13 16
170. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 2.13 16
171. Kovács Balázs (Szolnoki Viperák) 2.13 16
172. Csóka Marcell (NKA Pécs U11/C) 1.56 16
173. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 2.13 16
174. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.13 16
175. Farkas Liza (Csípős Darazsak) 2.13 16
176. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 2.11 9
177. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 2.11 9
178. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2.08 12
179. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 2.08 12
180. Hillier Kornél (PaSa Csillagai) 2.08 12
181. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 2.08 12
182. Haidu-Mare Kristóf (Magicball Satu Mare) 2.07 14
183. Kovács Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 2.07 14
184. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.07 14
185. Kovács Márk (KLKS Angoltagozatos) 2.07 14
186. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 2.07 15
187. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U11/A) 2.06 16
188. Sprencz Bíborka (SEZE) 2.06 16
189. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.06 16
190. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 2.06 16
191. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.06 16
192. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 2.06 16
193. Vleskó Márton András (Nádor Tigrisek) 2 14
194. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 2 10
195. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2 16
196. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 2 16
197. Széll Izabell (Záhonyi Zsiráfok) 2 8
198. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 13
199. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 14
200. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 2 15
201. Agg Maja (Lackneros Darazsak) 2 8
202. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 2 16
203. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 2 12
204. Pető Zsolt (Pilis Basket) 2 14
205. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U11) 2 10
206. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 2 14
207. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 14
208. Szilágyi Lőrinc (MAFC Grosics) 2 17
209. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 2 17
210. Serfőző Anna (Csípős Darazsak) 2 14
211. Pavai Serhii (BC Uzhgorod) 2 14
212. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 2 6
213. Simon Sebestyén (VUKE U11 Padányis Párducok) 2 10
214. Pap Olivér (Zuglói Sasok) 2 14
215. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 16
216. Csortos Márton (BLF Kenguruk) 2 6
217. Takács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 2 6
218. Szabó Lili (SEZE) 1.94 16
219. Zeke Samu (MAFC Farkasrét) 1.94 16
220. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1.94 16
221. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 1.94 16
222. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 1.94 16
223. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 1.94 16
224. Tóbiás Ajna Julianna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.94 16
225. Szabó Csenge (Tapolcai Szöcskék) 1.94 16
226. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 1.94 16
227. Radulovic Ekaterina (Csípős Darazsak) 1.93 14
228. Biró Botond (EKE U11) 1.93 14
229. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.93 14
230. Légrádi Merse Máté (BSC Pingvinek) 1.93 14
231. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.92 13
232. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 1.92 12
233. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.92 12
234. Kelemen Laura Emma (Kaszás Mini Boszik) 1.92 12
235. Szegleti Noel (Sólyomfiókák) 1.92 12
236. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 1.92 12
237. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 1.91 11
238. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 1.91 11
239. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 1.48 27
240. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.88 16
241. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 1.88 16
242. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 1.88 8
243. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U11) 1.88 16
244. Hellinger Márk (Budafoki Bolhák) 1.88 8
245. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 1.88 8
246. Zavacsán Barnabás (PaSa Csillagai) 1.88 8
247. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.86 14
248. Berkes Áron (Keresztúri SE) 1.86 14
249. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 1.86 14
250. Popan Antonia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1.85 13
251. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 1.85 13
252. Deák Márk (MEAFC Kossuth U11) 1.85 13
253. Ferenczi-Nagy Soma (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.83 12
254. Nagy-Molnár Marcell (Kozármisleny SE) 1.83 12
255. Kovács Noel Attila (Szolnoki Viperák) 1.83 12
256. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 1.83 6
257. Bisztritsányi Zille (BEAC Újbuda KA/B) 1.83 6
258. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 1.82 17
259. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 1.81 16
260. Vida-Szabó Fanni (KKC Hetény) 1.81 16
261. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 1.81 16
262. Taylor Jonatán Ben (Pomázi Pumák) 1.81 16
263. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 1.81 16
264. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 1.81 16
265. Magony Olivér (Ifjú Sólyomfiókák) 1.81 16
266. Ferincz Joel (Zuglói Sasok) 1.81 16
267. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 1.8 10
268. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.79 14
269. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.79 14
270. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 1.79 14
271. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KI) 1.79 14
272. Biró Márk (NKA Pécs U11/C) 1.79 14
273. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 1.79 14
274. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 1.79 14
275. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 1.79 14
276. Müller Mihály (Kozármisleny SE) 1.77 13
277. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 1.77 17
278. Szabó Marcell (Deákos Darazsak) 1.75 12
279. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 1.75 12
280. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 1.75 16
281. Bohórquez-Benke Leonóra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.75 16
282. Vajda Árpád (Kéksárga Zsiráfok) 1.75 16
283. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok) 1.75 16
284. Markó Levente (Pásztói SZSE-Kisördögök) 1.75 16
285. Rédei Márton (FKE kenguruk) 1.75 12
286. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 1.75 12
287. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 1.75 16
288. Kormos András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.75 16
289. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 1.75 12
290. Szigeti Levente (ICT Pilots Bicske) 1.75 12
291. Kiss Levente (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.75 16
292. Pék Benedek (EKE U11) 1.75 16
293. Jónás Johanna Amina (DVTK Akadémia/B) 1.75 12
294. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 1.75 16
295. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 1.75 12
296. Kovács Eszter (Kőbányai Darázslányok/B) 1.75 12
297. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 1.73 15
298. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.73 15
299. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.73 15
300. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.73 11
301. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 1.71 14
302. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U11) 1.71 7
303. Csiszér Joel (KLKS Angoltagozatos) 1.35 20
304. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK - U11) 1.71 14
305. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 1.71 14
306. Péter Lili (KWBC Körmend) 1.71 14
307. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 1.7 10
308. Hoffer Hanna (Szolnoki Sasok) 1.7 10
309. Dirner Márk (Szolnoki Viperák) 1.7 10
310. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.69 13
311. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Grosics) 1.69 13
312. Kertész Lilla (Cívis KK Fehértigrisek) 1.69 16
313. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U11) 1.69 16
314. Lukács Márk (Gyáli BKSE Apródok) 1.69 16
315. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.69 16
316. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 1.69 16
317. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 1.69 16
318. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.69 16
319. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.69 16
320. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.69 16
321. Somi Milos (KASI/A) 1.69 16
322. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 1.69 16
323. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 1.69 16
324. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE/A) 1.67 15
325. Makk Vilmos (Radobasket Oroszlánok/A) 1.67 6
326. Hajnal Málna Orsolya (Csípős Darazsak) 1.41 17
327. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 1.8 20
328. Csizmadia Lilla (Csata Manók) 1.67 12
329. Pöszt Patrik (KLKS Angoltagozatos) 1.67 6
330. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 1.67 6
331. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 1.64 14
332. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 1.64 14
333. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 1.64 14
334. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 1.64 14
335. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.64 14
336. Hegedűs András (MEAFC Kossuth U11) 1.64 14
337. Miklós Mira (TARR KSC Szekszárd/A) 1.64 14
338. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.64 14
339. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.64 14
340. Gaszner Liza (DVTK Akadémia/B) 1.64 14
341. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1.64 11
342. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 1.63 16
343. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.63 16
344. Hegedűs Ákos (SZKHSE U11) 1.63 16
345. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE/B) 1.21 14
346. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.63 16
347. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Vadmacskák) 1.63 16
348. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/A) 1.63 16
349. Dósa Gréta (DVTK Miskolc) 1.63 16
350. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 1.63 8
351. Princz Balázs (Sláger U-11) 1.63 8
352. Man Patrick (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.43 21
353. Soós Lia (KWBC Körmend) 1.63 16
354. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 1.63 16
355. Katona Blanka (KKC Mátyás) 1.62 13
356. Leskó Erik (MEAFC Csibészek) 1.62 13
357. Dzsida Vince (SZKHSE U11) 1.6 15
358. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 1.6 10
359. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 1.6 10
360. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U11) 1.6 10
361. Dege Ramóna (Kerepesi VSE) 1.6 10
362. Fekete Norbert (KASI/A) 1.6 10
363. Istókovics Miléna (NKA Pécs U11 Leány) 1.6 10
364. Reznicsek Lénárd (MAFC Grosics) 1.59 17
365. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.58 12
366. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.58 12
367. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 1.58 12
368. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 1.58 12
369. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Lányok) 1.58 12
370. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.58 12
371. Szabó Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 1.58 12
372. Dudás Noel (BL Basket SE) 1.57 14
373. Forrás Alexander (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.57 14
374. Bodor Boldizsár (NKA Pécs u11 fiú) 1.57 14
375. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 1.57 14
376. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.57 14
377. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 1.57 7
378. Szuromi Bendegúz (Sláger U-11) 1.57 14
379. Heincz Panni (BEAC Újbuda KA/C) 1.57 7
380. Puskás Örsi (DVTK Akadémia/B) 1.57 14
381. Bankó Levente (Körmendi Törpördögök/A) 1.96 26
382. Barics Viola (Pécsi VSK Leány) 1.57 7
383. Váradi Hanna (DVTK Akadémia/B) 1.57 14
384. Letenyei Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.56 16
385. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 1.56 16
386. Somos Róza (Vasas Amazonok) 1.56 16
387. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 1.56 16
388. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/A) 3.04 28
389. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.56 16
390. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 1.56 9
391. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 1.55 11
392. Kovács Kornél (Monor SE/A) 1.54 13
393. Dunai Bianka (Gyakorlós Törpék) 1.54 13
394. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 1.53 15
395. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.53 15
396. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.53 15
397. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 1.5 12
398. Bíró Loretta Léna (BSC Lány) 1.5 14
399. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11 fiú) 1.5 16
400. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 1.5 16
401. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 1.5 16
402. Hobok Bercel (Tapolcai Szöcskék) 1.5 16
403. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.5 14
404. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 1.5 16
405. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 1.5 14
406. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.5 12
407. Németh Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 1.5 12
408. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KI) 1.5 16
409. Majdanics Márk (EKE U11) 1.5 16
410. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U11) 1.5 16
411. Lakatos Brájen (NYÍKSE Tűzlabdák) 1.5 12
412. Horváth Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.5 14
413. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 1.5 14
414. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 1.5 16
415. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 1.5 14
416. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.5 12
417. Ádám Kristóf (Mini Talent SE) 1.5 16
418. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.5 10
419. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/A) 1.5 8
420. Vitkóczi Viktor (Uni TSE U11 Tata) 1.5 10
421. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.5 16
422. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket) 1.5 8
423. Csille André (NKA Pécs fiú U11/B) 1.5 14
424. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 1.31 16
425. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 1.5 14
426. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 1.5 10
427. Deák Korinna (NKA Pécs U11 Leány) 1.5 14
428. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 1.5 16
429. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U11) 1.5 10
430. Harkácsi Péter (Magicball Satu Mare) 1.5 12
431. Hamza Noémi (CEKK Cegléd UP) 1.5 12
432. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.47 15
433. Lupse Mara Ioana (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1.46 13
434. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 1.46 11
435. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 1.46 11
436. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.44 9
437. Kovács András (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.44 9
438. Szücs Áron Szabolcs (Budafoki Bolhák) 1.44 9
439. Bárány Péter (Mini Talent SE) 1.44 9
440. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 1.44 16
441. Mezei Lénárd Ákos (Fót SE Fiú) 1.44 16
442. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 1.44 16
443. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.44 16
444. Molnár Hanna (Hévíz SK - U11) 1.44 16
445. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 1.44 16
446. Vizeli Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 1.44 16
447. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 1.44 16
448. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 1.44 16
449. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 1.44 16
450. Krieg Nina (Vasas Amazonok) 1.44 16
451. Bakó Levente (NYKK Eötvös U11/A) 1.44 16
452. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 1.44 16
453. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.43 14
454. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U11 Leány) 1.43 14
455. Träger Tamás Péter (TFSE) 1.43 14
456. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.43 14
457. Tóth Soma Szabolcs (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.43 14
458. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 1.43 14
459. Karvalics Flóra (Uni TSE U11 Tata) 1.42 12
460. Brylko Davyd (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.42 12
461. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház vegyes) 1.4 10
462. Szabó Keve (BKG-Veresegyház Fiú) 1.4 15
463. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 1.4 10
464. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 1.4 10
465. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.4 10
466. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 1.4 15
467. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 1.4 10
468. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 1.39 13
469. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 1.39 13
470. Szántó Bence (NYKK Eötvös U11/A) 1.39 13
471. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.38 16
472. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 1.38 8
473. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 1.38 16
474. Székely Beatrix (Fót SE Leány/A) 1.38 16
475. Ghanim-Orosz Gergely (BasketBaja SE) 1.38 16
476. Kovács Déna Virág (Török Sasfiókák) 1.38 16
477. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U11/A) 1.38 16
478. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólyomfiókák) 1.38 16
479. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök/B) 1.38 8
480. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.38 16
481. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.38 16
482. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 1.38 16
483. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 1.38 16
484. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KI) 1.36 14
485. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod) 1.36 14
486. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U11) 1.36 14
487. Németh Huba (Budapesti Bikák U11) 1.36 14
488. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 1.36 14
489. Szabó Botond Dániel (Tapolcai Minimanók) 1.36 14
490. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE/B) 1.36 14
491. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 1.36 14
492. Babos Jázmin (MTK Budapest) 1.36 14
493. Babati Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.36 14
494. Oláh Mirjam Zsuzsanna (Záhonyi Zsiráfok) 1.36 14
495. Holczman Emma (DVTK Akadémia/B) 1.36 14
496. Kondor Dávid (Budafoki Békák) 1.36 14
497. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök/A) 1.5 24
498. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.33 12
499. Házy Leó (FKE kenguruk) 1.33 12
500. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 1.33 12
501. Mucsi Lujza (TFSE) 1.33 12
502. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 1.33 12
503. Kegyes Ámıin-Attila (Magicball Satu Mare) 1.33 12
504. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek) 1.33 12
505. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 1.33 15
506. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 1.33 12
507. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.33 12
508. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs U11/C) 1.33 12
509. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.33 12
510. Czompoly Zsófia (Csata Garfield) 1.33 12
511. Madarász Anna Sarolta (BEAC Kapibarák) 1.33 12
512. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 1.33 12
513. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 1.33 12
514. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 1.33 12
515. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 1.33 15
516. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 1.33 9
517. Szabó Emma (DKKA Tigrisek) 1.33 15
518. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 1.33 12
519. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 1.33 12
520. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.61 18
521. Ionut Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1.33 15
522. Kincses Benedek (Körmendi Törpördögök/B) 1.33 12
523. Korcz Levente (Tapolcai Szöcskék) 1.33 12
524. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 1.35 17
525. Takács Milán (Lehel Kosársuli U11) 1.33 15
526. Hózensteiner Maja (Kanizsai Mókusok) 1.31 16
527. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 1.31 16
528. Tóth Richárd (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.31 16
529. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 1.31 16
530. Novák Dominik (Ifjú Sólyomfiókák) 1.31 16
531. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.31 16
532. Rozsos Attila (CEKK Cegléd UP) 1.31 16
533. Rózsa Zalán (Kozármisleny SE) 1.31 16
534. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 1.31 16
535. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.31 16
536. Feigl Ádám (Ifjú Sólyomfiókák) 1.31 16
537. Tóth-Katanich Péter (Radobasket Oroszlánok/A) 1.31 16
538. Kocsis Alíz Mónika (Kéksárga Okapik) 1.31 16
539. Katona Kornél (Cívis KK Tigrisek) 1.31 16
540. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 1.31 16
541. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U11 Leány) 1.31 16
542. Szőcs Mátyás (Pilis Basket) 1.31 13
543. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U11) 1.31 13
544. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1.31 13
545. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.31 13
546. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 1.3 10
547. Takács Ákos Nándor (DKKA Vezérek) 1.3 10
548. Németh Ambrus (MAFC Csiki) 1.3 10
549. Nagy Olivér Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.3 10
550. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/A) 1.3 10
551. Baják Márk (Újpest-MT/B) 1.3 10
552. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.29 14
553. Szatmári Marcell László (CEKK Cegléd UP) 1.29 14
554. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 1.29 14
555. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.29 14
556. Balog Barnabás György (Gödi SE Vadmacskák) 1.29 14
557. Komáromi Emma (Török Sasfiókák) 1.29 14
558. Plescan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1.29 14
559. Szabó Léna (Szúrós Darazsak) 1.29 14
560. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 1.29 14
561. Berecz Botond (Budafoki Békák) 1.29 14
562. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 1.29 14
563. Kovács Áron Dusán (KASI/C) 1.29 14
564. Kürti David (Magicball Satu Mare) 1.29 14
565. Berta Manna Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 1.29 14
566. Bálizs Borisz (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.29 14
567. Sáreczki Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.29 14
568. Kis-Orosz Lívia (DVTK Akadémia/B) 1.29 14
569. Kerék Nikolett (Kőbányai Darázslányok/B) 1.29 14
570. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.29 14
571. Csapó Sára (Zsákoló Zsiráfok) 1.27 15
572. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U11) 1.27 15
573. Gút Gergő (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.27 15
574. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs u11 fiú) 1.25 12
575. Barcza Zsófia (Ziccer Kistigrisek) 1.25 28
576. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.25 16
577. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 1.25 8
578. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club U11/B) 1.25 12
579. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.25 16
580. Molnár Alex (MAFC Csiki) 1.25 8
581. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 1.25 16
582. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 1.25 16
583. Bokán Adrián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.5 18
584. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.25 8
585. Bálint Olívia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 1.25 12
586. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U11) 1.25 16
587. Jankovits Lili Adél (Kaszás Mini Boszik) 1.25 12
588. Csuka Mira (Fót SE Leány/A) 1.25 16
589. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 1.25 12
590. Pazar Flóra (MTK Budapest) 1.25 12
591. Torma Máté (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.25 16
592. Csenkér-Major Csenge (Kéksárga Okapik) 1.25 16
593. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok) 1.25 12
594. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 1.25 16
595. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Leány/A) 1.25 16
596. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 1.25 12
597. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.25 12
598. Szilágyi Edömér (Magicball Satu Mare) 1.25 12
599. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 1.25 16
600. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U11) 1.25 16
601. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 1.25 8
602. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 1.25 16
603. Koch Bence (Lehel Kosársuli U11) 1.25 16
604. Tóth Nóra (CEKK Cegléd UP) 1.25 12
605. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 1.25 12
606. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs U11/C) 1.25 16
607. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1.25 16
608. Jani Domonkos (Óbudai Kaszások/A) 1 14
609. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 1.25 16
610. Horváth Hunor (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.25 12
611. Barkóczi István (Budafoki Békák) 1.25 8
612. Imre Dávid (KASI/D) 1.23 13
613. Varga Zétény (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.23 13
614. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 1.23 13
615. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 1.23 13
616. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.23 13
617. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 1.23 13
618. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 1.23 13
619. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 1.22 9
620. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/A) 1.22 9
621. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.22 9
622. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.21 14
623. Magyari Rita (Uni TSE U11 Tata) 1.21 14
624. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 1.21 14
625. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 1.21 14
626. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 1.21 14
627. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.21 14
628. Sántha Marcell (Vasas Akadémia U10) 1.21 14
629. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 1.21 14
630. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bolhák) 1.21 14
631. Grodiczki Benett Nolen (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.21 14
632. Závodszky Hédi Borbála (Csata Manók) 1.21 14
633. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.21 14
634. Herczeg Ádám Rajmund (Vásárhelyi Tigrisek) 1.21 14
635. Simon-Harangozó Ervin (Kozármisleny SE) 1.21 14
636. Lauber Péter Maximilián (Sláger U-11) 1.21 14
637. Baumgartner Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 1.21 14
638. Horvát Anna (Csata Garfield) 1.21 14
639. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 1.21 14
640. Böde Máté (Zuglói Sasok) 1.21 14
641. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 1.2 10
642. Csergő Dominik Valentin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.2 10
643. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U11) 1.2 15
644. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 1.2 10
645. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.76 21
646. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 1.2 15
647. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.2 15
648. Kőszegi Réka (Hunyadis Darazsak) 1.2 10
649. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.2 15
650. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 1.2 10
651. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 1.2 10
652. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 1.2 10
653. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.2 15
654. Földi Ádám (Budafoki Bolhák) 1.2 10
655. Laki Adél (TARR KSC Szekszárd/A) 1.2 10
656. Mocsi Bercel Décse (KLKS Szomód) 1.2 10
657. Csendom Bence (MEAFC Basket Bulls) 1.2 10
658. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 1.2 10
659. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/B) 1.2 10
660. Dukai István (Egri Kék Oroszlánok) 1.2 10
661. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.19 16
662. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 1.19 16
663. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club U11/A) 1.19 16
664. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 1.19 16
665. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 1.19 16
666. Varga Áron (BSC Pingvinek) 1.19 16
667. Nagy Gergő Antal (Fót SE Fiú) 1.19 16
668. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 1.19 16
669. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.19 16
670. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 1.19 16
671. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.19 16
672. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1.19 16
673. Orbán Nóra (Kéksárga Okapik) 1.19 16
674. Halas Ármin (NKA Pécs fiú U11/B) 1.19 16
675. Major Donát (Budafoki Bolhák) 1.19 16
676. Füzi Izabella (KASI/C) 1.19 16
677. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 1.19 16
678. Sipőcz Mira (Hévíz SK - U11) 1.19 16
679. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.19 16
680. Szalma Olga (KKC Mátyás) 1.19 16
681. Domokos Alíz (Vasas Bolhák) 1.18 11
682. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK KisTigrisek) 1.18 11
683. Sashalmi Lilien (Török Sasfiókák) 1.3 23
684. Vajai Laura (VESC U11) 1.18 11
685. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 1.18 11
686. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 1.18 11
687. Marchis Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.18 11
688. Buzogány Lia (Kaszás Mini Boszik) 1.17 12
689. Horváth Anna (Dorozsmai Darvak) 1.17 12
690. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 1.17 12
691. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.17 12
692. Czibula Olivér (FKE kenguruk) 1.17 12
693. Méhész Zita (Kaszás Mini Boszik) 1.17 12
694. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök/B) 1.17 12
695. Szebényi Ádám István (NKA Pécs fiú U11/B) 1.17 12
696. Máthé Anna (Cívis KK TK Macskák) 0.84 19
697. Vinnai Bálint (Újpest-MT/A) 1.17 12
698. Romhányi Richárd (CEKK Cegléd UP) 1.17 12
699. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC Lány) 1.17 18
700. Osztovits Róza Matild (Kaszás KisBoszik) 1.17 12
701. Csonka Vivien (DVTK Miskolc) 1.17 12
702. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 1.15 13
703. Gere Levente (Kecskeméti KA U11 Alfák) 1.15 13
704. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.15 13
705. Kis Izabella (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.15 13
706. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.15 13
707. Agócs Nimród (Zuglói Sasok) 1.15 13
708. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 1.15 13
709. Barla-Szabó Bálint (Pilis Basket) 1.15 13
710. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 1.14 14
711. Erős Zalán (EKE U11) 1.14 14
712. Csősz Dominik Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.76 17
713. Kósik Anna (CEKK) 1.14 14
714. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.14 14
715. Bárkányi Donát (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.14 14
716. Győrfi Marcell Ádám (KLKS Angoltagozatos) 1.14 14
717. Kiss Korina (Uni TSE U11 Tata) 1.14 14
718. Karácsony Patrik (BSC Pandák) 1.14 14
719. Koranis Lukas (MAFC Farkasrét) 1.14 14
720. Budai Mihály (CEKK) 1.14 14
721. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U11/A) 1.14 14
722. Kovács Barnabás Ákos (BSC Pandák) 1.14 14
723. Graja Layla (Sportiskolás Lányok) 1.14 14
724. Trukmüller Máté (Tatabányai Sport Club U11/A) 1.14 14
725. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 1.14 14
726. Balotai Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.14 14
727. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.14 14
728. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/A) 1.14 14
729. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 1.14 14
730. Erőss Debóra Abigél (Csata Garfield) 1.14 14
731. Szerencsei Lilla (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.14 14
732. Tóth Emili (Szent István Király/B - Ajka) 1.14 14
733. Tóth Mína (Szent István Király/B - Ajka) 1.14 14
734. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 1.14 14
735. Nyáry Zalán Leó (Kőbányai Darazsak/B) 1.14 14
736. Szabó Rozi (NKA Pécs U11 Leány) 1.14 14
737. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 1.14 14
738. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U11) 1.14 14
739. Sztankó Zéta Csaba (Kéksárga Zsiráfok) 1.14 14
740. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 1.13 15
741. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.13 15
742. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 1.13 16
743. Dőry Patrik (Mini Talent SE) 1.13 16
744. Hidasi Dániel (CEKK) 1.13 16
745. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 1.13 16
746. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.13 16
747. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 1.13 16
748. Végh Levente (BSC Fiú) 1.13 16
749. Jónás András (NKA Pécs U11/C) 1.13 16
750. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 1.13 16
751. Kiss Levente Péter (Hévíz SK - U11) 1.13 16
752. Puskás Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 1.13 16
753. Kovács Nóra (TARR KSC Szekszárd/A) 1.13 16
754. Király András Kolumbusz (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.13 16
755. Csenkér-Major Zétény (Kéksárga Zsiráfok) 1.13 16
756. Sprencz Boróka (SEZE) 1.13 16
757. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 1.13 16
758. Bencsics Zoé (Kőbányai Darázslányok/B) 1.13 16
759. Schneider Vilmos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1 14
760. István-Schirling Inez (Vasas Bolhák) 1.13 16
761. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/B) 1.13 16
762. Fazekas Emma (Kéksárga Okapik) 1.13 16
763. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 1.11 9
764. Szomor Bálint (BKG-Veresegyház vegyes) 1.11 9
765. Berki Tamás (BSC Pandák) 1.11 9
766. Szatmári Hugó (Budafoki Békák) 1.11 9
767. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.11 9
768. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.1 10
769. Németh Ronen (Deákos Darazsak) 1.1 10
770. Kurucz Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 1.1 10
771. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.1 10
772. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 1.1 10
773. Györfi Szabolcs (Cívis KK KisTigrisek) 1.1 10
774. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 1.1 10
775. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.1 10
776. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét) 1.1 10
777. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1.1 10
778. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 1.1 10
779. Kántor Abigél (Záhonyi Zsiráfok) 1.1 10
780. Pintye Gergő Noel (Cívis KK KisTigrisek) 1 17
781. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 1.1 10
782. Sinka Levente (Németvölgyi Bocsok) 1.1 10
783. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét) 1.1 10
784. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 1.1 10
785. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/A) 1.1 10
786. Bikki-Petró Pálma (DVTK Akadémia/B) 1.1 10
787. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 1.09 11
788. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 1.09 11
789. Pribusz Máté (DKKA Darazsak) 1.09 11
790. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 1.09 11
791. Imre László (Kécskei Vidrák) 1.08 12
792. Kacsó Áron (BKG AKADÉMIA U11) 1.08 12
793. Mikulás Damira (TFSE) 1.08 12
794. Réczi Patrik (FTSI Platán Iskola) 1.08 12
795. Virgoncz Dávid (Dorozsmai Darvak) 1.08 12
796. Juhász Szintia Kinga (Lackneros Darazsak) 1.08 12
797. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/A) 1.08 12
798. Mészáros Luca (VESC U11) 1.08 12
799. Mizik Lana Lili (Uni TSE U11 Tata) 1.08 12
800. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 1.08 12
801. Tényi Nimród Lajos (MAFC Grosics) 1.08 12
802. Kiss Mira Hanna (Török Sasfiókák) 0.89 19
803. Propst Hunor-Márton (Magicball Satu Mare) 1.08 12
804. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 1.08 12
805. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 1.08 13
806. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 1.08 13
807. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 1.07 14
808. Horváth Máté (Szent István Király/B - Ajka) 1.07 14
809. Király Adél (Békéscsabai KK) 1.07 14
810. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 1.07 14
811. Ruba Karolyne Rose-Mary (Magicball Satu Mare) 1.07 14
812. Bacsó Virág (Sláger U-11) 1.07 14
813. Kiss Míra (VESC U11) 1.07 14
814. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.07 14
815. Világos Patrik (Tapolcai Szöcskék) 1.07 14
816. Koreny Krisztián (Pásztói SZSE-Kisördögök) 1.07 14
817. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 1.07 14
818. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 1.07 14
819. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 1.07 14
820. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 1.07 14
821. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.07 14
822. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Tigrisek) 1.07 14
823. Simon Hanna (VESC U11) 1.07 14
824. Kiss Enikő (Fót SE Leány/A) 1.07 14
825. Priszinger Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.07 14
826. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 1.07 15
827. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 1.07 15
828. Kovács Botond (Szolnoki Sasok) 1.07 15
829. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 1.06 16
830. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 1.06 16
831. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1.06 16
832. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U11) 1.06 16
833. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 1.06 16
834. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 1.06 16
835. Csiszár Levente (BL Basket SE) 1.06 16
836. Ratskó Áron (BSC Fiú) 1.06 16
837. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.06 16
838. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 1.06 16
839. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.06 16
840. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.06 16
841. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 1.06 16
842. Hegedüs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.06 16
843. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs U11/C) 1.06 16
844. Tóth Szófia Olivia (Csata Manók) 1.06 16
845. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 1.19 26
846. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/A) 1.06 16
847. Bejó Linett (DVTK Miskolc) 1.06 16
848. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 1.06 16
849. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Tigrisek) 1.06 16
850. Fekete Áron (Zuglói Sasok Herman) 1.06 16
851. Szállási Domonkos (Ziccer Bocsok) 1.06 16
852. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK - U11) 1.06 16
853. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.06 16
854. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.06 16
855. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 1.06 16
856. Szabó Jázmin (RICSILLA) 1.06 16
857. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 1.06 17
858. Bilics Péter (Százhalombattai KSE/A) 1 14
859. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 1 15
860. Forrás-Nagy Jente (Villámló Kovácsok) 1 12
861. Elekes Péter (Szentesi KK) 1 12
862. Smuk Borbála (Villámló Kovácsok) 1 12
863. Soltész Balázs (Sláger U-11) 1 12
864. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 1 12
865. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 1 14
866. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 14
867. Csermák Lőrinc (MAFC Csiki) 1 10
868. Kubinszky Anna (Hunyadis Darazsak) 1 12
869. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U11) 1 14
870. Csizmadia Izabella (Záhonyi Zsiráfok) 1 14
871. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 1 10
872. Fülöp András (VMG DSE) 1 12
873. Harmati Emma (VMG DSE) 1 14
874. Horváth Heléna (Sportiskolás Lányok) 1 11
875. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Minimanók) 1 12
876. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 12
877. Nagy Nándor (KLKS Szomód) 1 14
878. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 1 12
879. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 1 16
880. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 1 12
881. Pasztorális Ádám (Optofit-VKB Vác U11) 1.14 14
882. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1 14
883. Kovács Márton Gábor (Kőbányai Darazsak/B) 1 15
884. Müller Dániel Marcell (MAFC Farkasrét) 1 16
885. Szigeti Donát (Szent István Király/A - Ajka) 1 16
886. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 1 10
887. Köllő Patrik (VUKE U11 Deákos Dongók) 1 12
888. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 1 16
889. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 1 16
890. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth U11) 1 16
891. Sós Titusz (Kerepesi VSE) 1 10
892. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 1 14
893. Nagy Tamás Imre (Ziccer Kistigrisek) 1 10
894. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 1 14
895. Madák Márk (BLF Kenguruk) 1 10
896. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 1 13
897. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 1 10
898. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 1 12
899. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 1 16
900. Moór Franciska Éda (DKKA Tigrisek) 1 16
901. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 1 12
902. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Sasok) 1 14
903. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth U11) 1 14
904. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 1 14
905. Zsadányi Zsombor (TFSE) 1 14
906. Ábrahám Patrik Soma (Uni TSE U11 Tata) 1 14
907. Szalai Szofi Lídia (Zsákoló Zsiráfok) 1 13
908. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 1 10
909. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 16
910. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 1 14
911. Mujanovic Marcell Bence (Sólyomfiókák) 1 16
912. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 1 10
913. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Minimanók) 1 14
914. Gángó Hanna (Szentgáli Sünik) 1 10
915. Hrabovszki Marcell (Szolnoki Viperák) 1 10
916. Igaly Csaba Vajk (MAFC Csiki) 1 10
917. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 1 10
918. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 1 15
919. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 1 14
920. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/A) 1.04 24
921. Avasan Bogdan (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1 11
922. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 1 12
923. Lupse Maria (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 1 13
924. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 1 14
925. Dovgál Mia (Csata Manók) 1 12
926. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 1 10
927. Lakatos Vanda (KS Szeged Vadmacskák) 1 13
928. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1 14
929. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 12
930. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 16
931. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 1 13
932. Madler Milos (Zuglói Sasok) 1 12
933. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 1 14
934. Lótos Dániel (Lehel Kosársuli U11) 1 12
935. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 1 16
936. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE/B) 1 10
937. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 1 10
938. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club U11/B) 1 12
939. Ocskó Virág (BKG AKADÉMIA U11) 1 15
940. Uta Rafael (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 1 10
941. Román Vince (Cívis KK TK Rakéták) 1 16
942. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 1 14
943. Vidéki Anna Lili (Kerepesi VSE) 1 10
944. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/A) 1.32 22
945. Bartus Anna Flóra (Harcos Darazsak) 1 10
946. Gráczer Gergő (Ifjú Sólyomfiókák) 1 11
947. Gulácsy Hanga Mimi (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 15
948. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 1 14
949. Fritz Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1 12
950. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 1 16
951. Owczarek Máté (BSC Pingvinek) 1 10
952. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 1 14
953. Molnár Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 1 11
954. Horváth Ákos Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 1 13
955. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket) 1 12
956. Tóth Natália (KKC Hetény) 1 16
957. Steib Áron (Radobasket Oroszlánok/A) 1 10
958. Agócs Balázs (Mini Talent SE) 1 12
959. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 1 14
960. Császár Bence (CEKK) 1 16
961. Simon Eszter (NKA Pécs U11 Leány) 1 12
962. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/A) 1.5 22
963. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 1 14
964. Varró Ruben Dávid (Újpest-MT/B) 1 10
965. Léránt Bence (SZKHSE U11) 1 10
966. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 1 12
967. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 1 14
968. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 1 10
969. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 1 10
970. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 1 12
971. Siffmann Adél (DVTK Akadémia/B) 1 14
972. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 1 12
973. Kiss Dalma (DVTK Miskolc) 1 14
974. Bodnár Hanga (ICT Pilots Bicske) 1 10
975. Halupka Máté (EKE U11) 1 16
976. Vancsics Dániel Gábor (BSC Pandák) 0.94 16
977. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.94 16
978. Zircher Albert (KASI/B) 0.94 16
979. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 0.94 16
980. Búz Marcell (Pityke KSE) 0.94 16
981. Böröcz Nándor (DKKA Vezérek) 0.94 16
982. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0.94 16
983. Dávid Zsolt (DKKA Minyonok) 0.94 16
984. Répási Regő Róbert (RICSILLA) 0.94 16
985. Sipos Zalán (BSC Pandák) 0.94 16
986. Hahn Balázs (NKA Pécs u11 fiú) 0.94 16
987. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 0.94 16
988. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0.94 16
989. Szöllősi Attila Hunor (AF-Velencei Csukák) 0.94 16
990. Szonntag Adél (Csata Garfield) 0.94 16
991. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0.94 16
992. Szobonya Vince (Kéksárga Zsiráfok) 0.94 16
993. Takács Maja Rozi (Csípős Darazsak) 0.94 16
994. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 0.94 16
995. Borbély Száva (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.94 16
996. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 0.94 16
997. Schleifer Benett (EKE U11) 0.94 16
998. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.94 16
999. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.94 16
1000. Bálint Boglárka (CEKK Cegléd UP) 0.94 16
1001. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.93 15
1002. Czeibert Keve Zsombor (KASI/D) 0.93 15
1003. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.93 15
1004. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Tigrisek) 0.93 15
1005. Rózsa Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.93 15
1006. Tóth Áron (Budapesti Bikák U11) 0.93 14
1007. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 0.93 14
1008. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0.93 14
1009. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 0.93 14
1010. Budai Viktória (TF U11) 0.93 14
1011. Fehér Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.93 14
1012. Hajdu Blanka (Csata Manók) 0.93 14
1013. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KI) 0.93 14
1014. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.18 22
1015. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.93 14
1016. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 0.93 14
1017. Ács Donát (BL Basket SE) 0.93 14
1018. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 0.93 14
1019. Tóth Levente (Cívis KK Tigrisek) 0.93 14
1020. Györkös Dominik (Szent István Király/B - Ajka) 0.93 14
1021. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.93 14
1022. Orosz Olívia (DVTK Miskolc) 0.93 14
1023. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 0.93 14
1024. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 1 29
1025. Sulányi Péter László (MAFC Farkasrét) 0.93 14
1026. Lévai Kornél (KASI/A) 0.93 14
1027. Guba Dorottya (DVTK Akadémia/B) 0.93 14
1028. Jónyer Zsombor (MEAFC Csibészek) 0.93 14
1029. Sashalmi Barnabás (DKKA Ördögök) 0.93 14
1030. Fehér Bálint (MVM-OSE Simbák U11) 0.93 14
1031. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/A) 0.93 14
1032. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Lányok) 0.93 14
1033. Varga Fanni (NKA Pécs U11 Leány) 0.93 14
1034. Szekeres Bíborka (KS Szeged Vadmacskák) 0.93 14
1035. Csorba Zoé (Cívis KK TK Macskák) 0.93 14
1036. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.92 13
1037. Chira Ema (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.92 13
1038. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.89 19
1039. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 0.92 13
1040. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 0.92 13
1041. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.92 13
1042. Oswald Gergely Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 0.92 13
1043. Vilman Benedek (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.92 13
1044. Hajdu Enikő (NKA Pécs U11 Leány) 0.92 12
1045. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 0.92 12
1046. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U11) 0.92 12
1047. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 0.92 12
1048. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0.92 12
1049. Potsa Benedek (Szegedi Mókusok) 0.92 12
1050. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 0.92 12
1051. Illés Dániel Robin (MAFC Grosics) 0.92 12
1052. Poór Péter (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.92 12
1053. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0.92 12
1054. Zlinszky Ábel (ICT Pilots Bicske) 0.92 12
1055. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 0.92 12
1056. Joó Léna (VMG DSE) 0.92 12
1057. Kishegyi Anna (BL Basket SE) 0.92 12
1058. Baráth Milán (Cívis KK Jaguárok) 0.92 12
1059. Jávor Hanna (Korányis Zsiráfok) 0.92 12
1060. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/C) 0.92 12
1061. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 0.92 12
1062. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0.92 12
1063. Tóth Sára (CEKK Cegléd UP) 0.92 12
1064. Erdős Linda (Kaszás KisBoszik) 0.92 12
1065. Mátyási Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.92 12
1066. Szabó Nóra (Török Sasfiókák) 0.92 12
1067. Kiss Lőrinc István (Fót SE Fiú) 0.92 12
1068. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.92 12
1069. Gerencsér Alex (Újpest-MT/B) 0.92 12
1070. Éger Máté (MEAFC Kossuth U11) 0.92 12
1071. Medve Mia (Kaszás Mini Boszik) 0.92 12
1072. Habik Luca Szófia (KS Szeged Vadmacskák) 0.92 12
1073. Jambrich Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.92 12
1074. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0.92 12
1075. Zahorecz Nóra (Százhalombattai KSE/B) 0.92 12
1076. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0.92 12
1077. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 0.92 12
1078. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 0.92 12
1079. Szigeti Nóra (Harcos Darazsak) 0.92 12
1080. Kasza Gergő (Fót SE Fiú) 0.91 11
1081. Gimesi Elvira Matilda (Csípős Darazsak) 0.91 11
1082. Péter Zétény (MEAFC Kossuth U11) 0.91 11
1083. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét) 0.91 11
1084. Mózes Jonatán András (Cívis KK TK Rakéták) 0.91 11
1085. Bénard Jojo János (KLKS Angoltagozatos) 0.8 15
1086. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Amazonok) 1.13 16
1087. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Minyonok) 0.88 16
1088. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.88 16
1089. Tóth Mátyás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.88 16
1090. Beszeda Laura (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.88 16
1091. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok) 0.88 16
1092. Lutter Tamás Kálmán (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.88 16
1093. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0.88 16
1094. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0.88 16
1095. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 0.88 16
1096. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 0.88 16
1097. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0.88 16
1098. Hegedüs-Ari Anna (DKKA Tigrisek) 0.88 16
1099. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.88 16
1100. Szerencsés Botond (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.88 16
1101. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 0.88 16
1102. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 0.88 16
1103. Zsebe Dávid Róbert (KASI/A) 0.88 16
1104. Zoller Liliána (Kaszás KisBoszik) 0.88 16
1105. Irambo Afonso Noah Benicio (Újpest-MT/B) 0.88 16
1106. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 0.88 16
1107. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 0.88 16
1108. Farkas Dorottya (BSC Lány) 0.87 15
1109. Molnár Buda (Szent István Király/A - Ajka) 0.87 15
1110. Fényes Veronika (Csata Garfield) 0.87 15
1111. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U11) 0.87 15
1112. Rus Sasha (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.87 15
1113. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 0.87 15
1114. Máté Benedek (BasketBaja SE) 0.87 15
1115. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0.87 15
1116. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.87 15
1117. Nagy Amanda (Vasas Amazonok) 0.87 15
1118. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.86 14
1119. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 0.86 14
1120. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 0.86 14
1121. Tersztyánszky Kristóf (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.86 14
1122. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 1.13 15
1123. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 0.86 14
1124. Kun Abigél (KS Szeged Vadmacskák) 0.86 14
1125. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0.86 14
1126. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0.86 14
1127. Bindics Máté (BSC Pingvinek) 0.86 14
1128. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.86 14
1129. Zsikla József Marcell (CEKK) 0.86 14
1130. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.86 14
1131. Bartók Marcell (PSE Párducok) 0.86 14
1132. Kéri Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 0.86 14
1133. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod) 0.86 14
1134. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.86 14
1135. Nagy Nolen (Dorozsmai Darvak) 0.86 14
1136. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0.86 14
1137. Angyal Zoltán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.86 14
1138. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 0.86 14
1139. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 0.86 14
1140. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 0.86 14
1141. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 0.86 14
1142. Ambrus Katalin (Kaszás KisBoszik) 0.86 14
1143. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0.86 14
1144. Tóth Dóra (Kéksárga Okapik) 0.86 14
1145. Bakó Ádám (Erdért Szűcs) 0.86 14
1146. Szuvák György Dávid (Cívis KK Tigrisek) 0.86 14
1147. Göndör Liliána (Erdért Szűcs) 0.86 14
1148. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U11 Leány) 0.86 14
1149. Mahler Maja Zsuzsa (KKC Hetény) 0.86 14
1150. Bartha Nándor (Magicball Satu Mare) 0.86 14
1151. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 0.86 14
1152. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U11) 2 13
1153. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.85 13
1154. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.85 13
1155. Pál Zsombor (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.85 13
1156. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0.85 13
1157. Fogarasi Benedek (MVM-OSE Simbák U11) 0.85 13
1158. Kiss Zalán Mátyás (Pilis Basket) 0.85 13
1159. Badura Misa (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.85 13
1160. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 0.85 13
1161. Fazekas Péter (Budafoki Bolhák) 0.85 13
1162. Tóth Dávid (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.85 13
1163. Luputu Radu Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 0.85 13
1164. Szabó Eszter (DKKA Tigrisek) 0.85 13
1165. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0.85 13
1166. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 0.85 13
1167. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0.83 12
1168. Béndek Péter (Fűzfői AK) 0.83 12
1169. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.83 12
1170. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.83 12
1171. Németh Marcell (Szent István Király/A - Ajka) 0.83 12
1172. Gárdai Regina (Villámló Tigrisek) 0.83 12
1173. Fridrich Nadin (BEAC Újbuda KA/B) 0.83 12
1174. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 0.83 12
1175. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0.83 12
1176. Szarka Zalán (Ziccer Kistigrisek) 0.83 12
1177. Takács Luca (Csípős Darazsak) 0.83 12
1178. Polgár Máté (Körmendi Törpördögök/B) 0.83 12
1179. Tulok Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.83 12
1180. Tóth-Császár Bence (Radobasket Oroszlánok/B) 0.83 12
1181. Sárfy Lili Andrea (Tapolcai Minimanók) 0.83 12
1182. Mészáros Patrik (MEAFC Kossuth U11) 0.83 12
1183. Kenyeres Dávid (BasketBaja SE) 0.83 12
1184. Sós Vince (Cívis KK Jaguárok) 0.83 12
1185. Csikó Noel (SALGÓTARJÁNI KI) 0.83 12
1186. Végh Barnabás Péter (Kozármisleny SE) 0.83 12
1187. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 0.83 12
1188. Berhidai Fanni Zora (Török Sasfiókák) 0.83 12
1189. Sándor Barnabás (Újpest-MT/B) 0.83 12
1190. Gargya Gergő (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 0.83 12
1191. Csernó Dorka (Csata Manók) 0.83 12
1192. Bartók Olivér (PSE Párducok) 0.83 12
1193. Illyés Eliza (BSC Lány) 0.83 12
1194. Lajos Miklós (NKA Pécs U11/C) 0.94 16
1195. Major Kende (Körmendi Törpördögök/B) 0.83 12
1196. Steiger Dorka (Csata Garfield) 0.83 12
1197. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 0.83 12
1198. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 0.83 12
1199. Megyesi Márton (BSC Fiú) 0.83 12
1200. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U11/C) 0.83 12
1201. Gombkötő Sára (Tapolcai Oroszlánok) 0.83 12
1202. Náray Bálint Miklós (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.83 12
1203. Szarvas Alíz (Villámló Tigrisek) 0.83 12
1204. Szabó-Strausz Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0.82 17
1205. Lukács Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0.81 16
1206. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U11) 0.81 16
1207. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0.81 16
1208. Varga Szofi (Cívis KK Fehértigrisek) 0.81 16
1209. Andrássy Bence (DKKA Ördögök) 0.81 16
1210. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Bolhák) 0.81 16
1211. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc) 0.81 16
1212. Hefner Nolen Laurent (NKA Pécs fiú U11/B) 0.81 16
1213. Flóring István Gábor (FTSI József A. Iskola) 0.81 16
1214. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0.81 16
1215. Kovács Soma (SZKHSE U11) 0.81 16
1216. Koczka Szófia (Kéksárga Okapik) 0.81 16
1217. Varga Flóra Izabella (Csata Garfield) 0.81 16
1218. Sarkadi Gellért (Tapolcai Szöcskék) 0.81 16
1219. Felber Vilmos Márton (Zuglói Sasok Herman) 0.81 16
1220. Kajári Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.81 16
1221. Cserényi Ábel József (MVM-OSE Simbák U11) 0.81 16
1222. Szabó Kristóf (MVM-OSE Simbák U11) 0.81 16
1223. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 0.81 16
1224. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0.81 16
1225. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 0.8 15
1226. Szigeti Attila (AF-Velencei Csukák) 0.8 15
1227. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.8 15
1228. Nemes Bence (MAFC Grosics) 0.8 15
1229. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.69 16
1230. Csóti Dávid (Újpest-MT/B) 0.8 15
1231. Tamás Harmat (KKC Mátyás) 0.8 15
1232. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.8 15
1233. Csabai Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 0.94 18
1234. Jutasi Maja (BSC Lány) 0.79 14
1235. Vince Bence (KASI/C) 0.79 14
1236. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.79 14
1237. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 0.79 14
1238. Szalai Bálint (EKE U11) 0.79 14
1239. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 0.79 14
1240. Nagy-Hegedüs Mátyás (AF-Velencei Csukák) 0.79 14
1241. Kisari Adél (Csata Manók) 0.79 14
1242. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/A) 0.79 14
1243. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/A) 0.79 14
1244. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 0.79 14
1245. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs U11/C) 0.79 14
1246. Gyarmati Zsófia Mónika (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.79 14
1247. Horváth Ábel Károly (Pilis Basket) 0.79 14
1248. Bende Máté (Szentesi KK) 0.79 14
1249. Szabó Máté (Sláger U-11) 0.79 14
1250. Kovács Leon József (Szent István Király/B - Ajka) 0.79 14
1251. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 0.79 14
1252. Rózsa Benedek (Cívis KK Jaguárok) 0.79 14
1253. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 0.79 14
1254. Domonkos Zoé (Gyakorlós Törpék) 0.79 14
1255. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U11) 0.79 14
1256. Bakos Benedek (Radobasket Oroszlánok/B) 0.79 14
1257. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 0.79 14
1258. Bálind Csenge (KKC Hetény) 0.79 14
1259. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0.79 14
1260. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.79 14
1261. Varga Mira (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.79 14
1262. Hausel Hanna (DVTK Miskolc) 0.79 14
1263. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.79 14
1264. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 0.79 14
1265. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.79 14
1266. Csipszer Panna Boglárka (Szentgáli Sünik) 0.79 14
1267. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11 fiú) 0.79 14
1268. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.79 14
1269. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 0.79 14
1270. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.79 14
1271. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0.79 14
1272. György Bálint (Monok SE) 0.79 14
1273. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 0.79 14
1274. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U11) 0.79 14
1275. Szedenics Richárd (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.79 14
1276. Csorba Pál (Cívis KK TK Rakéták) 0.79 14
1277. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 0.79 14
1278. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0.77 13
1279. Mersich Zsombor (Pilis Basket) 0.77 13
1280. Băbaș Carla (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 0.77 13
1281. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.77 13
1282. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 0.77 13
1283. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 0.77 13
1284. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0.77 13
1285. Kerekes Márk Gábor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.77 13
1286. Puskel-Valnerovicz Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 0.77 13
1287. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 1 21
1288. Lőrincz Milán (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.75 16
1289. Király Zalán (KLKS Homoktövis) 0.75 16
1290. Andorka Samu (Sólyomfiókák) 0.75 16
1291. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0.75 16
1292. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.75 16
1293. Ódor Jázmin (Hévíz SK - U11) 0.75 16
1294. Hoffman Péter (KASI/A) 0.75 16
1295. Ress Kornél (BSC Fiú) 0.75 16
1296. Huppauer László (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.75 16
1297. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0.75 16
1298. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 0.75 16
1299. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0.75 16
1300. Hoffer Dénes (KLKS Homoktövis) 0.75 16
1301. Farkas Virág Júlia (DKKA Vezérek) 0.75 16
1302. Buti Izabella (Csípős Darazsak) 0.75 16
1303. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 0.75 16
1304. Agbemasu Vanessza (Csata Manók) 0.75 16
1305. Halász Bernát (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.79 14
1306. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.75 16
1307. Harmat Zsófia (Kanizsai Mókusok) 0.75 16
1308. Horváth Dávid Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0.75 16
1309. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.73 15
1310. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 0.73 15
1311. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 0.73 15
1312. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 0.64 25
1313. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE/A) 0.73 15
1314. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 0.73 15
1315. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 0.73 15
1316. Szekeres Milán (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.73 15
1317. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.71 14
1318. Fodor Márk (BSC Pingvinek) 0.71 14
1319. Kecskés András (VMG DSE) 0.71 14
1320. Nagy Bende Dominik (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.71 14
1321. Stenger Csongor (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.71 14
1322. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 0.71 14
1323. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.71 14
1324. Zsolnai Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.71 14
1325. Szijártó Botond (BL Basket SE) 0.71 14
1326. Guller Rozália (Vasas Bolhák) 0.71 14
1327. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0.71 14
1328. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 0.71 14
1329. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 0.71 14
1330. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0.71 14
1331. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0.71 14
1332. Bottlik Mihály (DKKA Minyonok) 0.71 14
1333. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0.71 14
1334. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 0.71 14
1335. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 0.71 14
1336. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0.71 14
1337. Jakus Krisztián (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.71 14
1338. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 0.71 14
1339. Simó Ábel (BLF Bolhák) 0.71 14
1340. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.71 14
1341. Sárkány Bora (MTK Budapest) 0.71 14
1342. Kovács Gellért (SZKHSE U11) 0.71 14
1343. Hernádi Ákos (Tapolcai Szöcskék) 0.71 14
1344. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Jaguárok) 0.71 14
1345. Torossy Zsombor (BLF Bolhák) 0.71 14
1346. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.71 14
1347. Tóth Gábor Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0.87 15
1348. Simonics Nóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.71 14
1349. Gáspár Mirkó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.71 14
1350. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.71 14
1351. Endrész Lőrinc Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 0.71 14
1352. Kruppa Linda Laura (MTK Budapest) 0.71 14
1353. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0.71 14
1354. Szilágyi Dániel (DKKA Ördögök) 0.71 14
1355. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod) 0.71 14
1356. Szabó-Bede Márk (Cívis KK KisTigrisek) 0.71 14
1357. Felder Misa (KASI/A) 0.71 14
1358. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 0.71 14
1359. Vida Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 0.71 14
1360. Katona Diána Magdolna (KKC Hetény) 0.71 14
1361. Almási Gréta (DVTK Miskolc) 0.71 14
1362. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.71 14
1363. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 0.71 14
1364. Tallmayer Amira (Török Sasfiókák) 0.71 14
1365. Horváth Péter (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.71 14
1366. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 0.71 14
1367. Fenyvesi Zalán Bendegúz (Gyáli BKSE Apródok) 0.71 14
1368. Sőti Heléna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.71 14
1369. Barna-Lázár Dániel (Óbudai Kaszások/B) 1 16
1370. Friedsam Lilla (BSC Lány) 0.6 20
1371. Zsigovics Marcell (DKKA Minyonok) 0.69 16
1372. Katona Gergő (Tapolcai Szöcskék) 0.69 16
1373. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 0.69 16
1374. Vadász Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.69 16
1375. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE/A) 0.69 16
1376. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.69 16
1377. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE/A) 0.69 16
1378. Gossler Emma Magdolna (Gödöllői Sport Klub) 0.69 16
1379. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.69 16
1380. Tóth Bálint (KASI/C) 0.69 16
1381. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.69 16
1382. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0.69 16
1383. Aranyosi Arnold (EKE U11) 0.69 16
1384. Takács Barnabás (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.69 16
1385. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U11) 0.69 16
1386. Kovács Kolos (SZKHSE U11) 0.67 15
1387. Schalk Zsóka Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.67 15
1388. Oláh Magor Bonifác (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.67 15
1389. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.83 12
1390. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.67 15
1391. Biczó Karolina Virág (Csípős Darazsak) 0.67 15
1392. Konkola Szabolcs (MVM-OSE Simbák U11) 0.67 15
1393. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 0.73 22
1394. Tomesz Léna (Törekvés Törpillák) 0.73 22
1395. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.63 16
1396. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE/A) 0.63 16
1397. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0.63 16
1398. Töttös Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 0.63 16
1399. Csik Fanni (Törekvés Törpillák) 0.73 15
1400. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0.63 16
1401. Kocsis Bálint (KLKS Homoktövis) 0.63 16
1402. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0.63 16
1403. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 0.63 16
1404. Mocsár József (Békési Kis Gladiátorok) 0.63 16
1405. Szabó Blanka (SEZE) 0.63 16
1406. Muhari Ádám (Tatabányai Sport Club U11/A) 0.63 16
1407. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.63 16
1408. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.63 16
1409. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 0.63 16
1410. Veisz Korina (Szent István Király/A - Ajka) 0.63 16
1411. Román Hugó (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.63 16
1412. Bába Gergő (MEAFC Csibészek) 0.63 16
1413. Boska Hunor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.63 16
1414. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 0.63 16
1415. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 0.63 16
1416. Mihály Hunor (Lehel Kosársuli U11) 0.63 16
1417. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 0.63 16
1418. Molnár Róbert (Békési Kis Gladiátorok) 0.63 16
1419. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 1.33 12
1420. Jasztrabszki Tamás (Vasas Akadémia U11) 0.73 15
1421. Farkas Natália (Török Sasfiókák) 0.6 20
1422. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 0.65 20
1423. Koncz Bori (Törekvés Törpillák) 0.74 19
1424. Kis-Szitár Márkó (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.67 15
1425. Bokros Nóra Emilia (Törekvés Törpillák) 0.7 23
1426. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 0.87 23
1427. Kántor László (BKG AKADÉMIA U11) 0.94 16
1428. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 1.29 24
1429. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 1.05 20
1430. Igaz Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.94 16
1431. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 0.67 24
1432. Miklós Nimród (KASI/A) 0.67 18
1433. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/B) 0.52 21
1434. Baumgartner Maja Hanna (Csípős Darazsak) 1.07 15
1435. Budai Erik (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.63 19
1436. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 0.77 13
1437. Hegyháti Anna (BSC Lány) 0.59 22
1438. Eszterle Zita (BSC Lány) 0.63 16
1439. Laki Dorina (BSC Lány) 0.81 16
teljes ranglisták >>

Büntető dobószázalék - ÁTLAG (min. 5 meccs, min. 10 kísérlet)

P. Név Csapat Érték M.
1. Dóczy Péter (Szolnoki Sasok) 100% (16/16) 16
2. Horváth Ákos Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 100% (13/13) 13
3. Szücs Áron Szabolcs (Budafoki Bolhák) 100% (13/13) 9
4. Szekér Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 100% (11/11) 14
5. Lengyel Zalán (Szolnoki Sasok) 100% (10/10) 10
6. Léránt Bence (SZKHSE U11) 100% (10/10) 10
7. Remenyik Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 100% (10/10) 13
8. Fenyvesi Zalán Bendegúz (Gyáli BKSE Apródok) 100% (10/10) 14
9. Major Kende (Körmendi Törpördögök/B) 100% (10/10) 12
10. Polgár Máté (Körmendi Törpördögök/B) 100% (10/10) 12
11. Laki Dorina (BSC Lány) 100% (13/13) 16
12. Román Vince (Cívis KK TK Rakéták) 94.12% (16/17) 16
13. Gulácsy Hanga Mimi (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 93.75% (15/16) 15
14. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK Tigrisek) 93.75% (15/16) 14
15. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 93.33% (14/15) 16
16. Csorba Zoé (Cívis KK TK Macskák) 92.86% (13/14) 14
17. Andorka Samu (Sólyomfiókák) 92.31% (12/13) 16
18. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 92.31% (12/13) 13
19. Kishegyi Anna (BL Basket SE) 91.67% (11/12) 12
20. Varga Mira (DIFE KK U11 DERECSKE) 91.67% (11/12) 14
21. Kiss Lőrinc István (Fót SE Fiú) 91.67% (11/12) 12
22. Németh Krisztián (Százhalombattai KSE/A) 91.67% (11/12) 15
23. Horváth Patrik (KASI/A) 90.91% (60/66) 16
24. Szabó Soma (Lehel Kosársuli U11) 90.91% (20/22) 16
25. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 90.91% (10/11) 10
26. Román Hugó (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 90.91% (10/11) 16
27. Uta Rafael (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 90.91% (10/11) 10
28. Bánhelyi Dea Lotti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 90.91% (10/11) 16
29. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 90.91% (10/11) 16
30. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 90.91% (10/11) 10
31. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 90.91% (10/11) 10
32. Szarvas Alíz (Villámló Tigrisek) 90.91% (10/11) 12
33. Szabó-Bede Márk (Cívis KK KisTigrisek) 90.91% (10/11) 14
34. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/A) 90.63% (29/32) 14
35. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 90% (9/10) 16
36. Juhász István (Újfehértói Sportklub) 90% (9/10) 8
37. Csontos Gábriel (SZKHSE U11) 90% (9/10) 15
38. Schmidt Petra (Zalakarosi Fókák) 90% (9/10) 12
39. Lener Maja (Tapolcai Oroszlánok) 90% (9/10) 12
40. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 90% (9/10) 12
41. Tomasics Nándor (Körmendi Törpördögök/B) 90% (9/10) 10
42. Tóth Emili (Szent István Király/B - Ajka) 88.89% (16/18) 14
43. Eszterle Zita (BSC Lány) 100% (10/12) 16
44. Veszely Zétény (Szolnoki Sasok) 88.24% (30/34) 12
45. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/A) 86.21% (85/95) 28
46. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 87.5% (14/16) 16
47. Hegyi Róza Lili (Szolnoki Sasok) 87.5% (14/16) 14
48. Nyakas Dávid (Kanizsa Kosárlabda Klub) 87.5% (14/16) 14
49. Pálfi János Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 86.84% (33/38) 16
50. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 86.67% (26/30) 15
51. Sarkadi Gellért (Tapolcai Szöcskék) 86.67% (13/15) 16
52. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Lányok) 86.67% (13/15) 14
53. Nagy Amanda (Vasas Amazonok) 86.67% (13/15) 15
54. Bárány Péter (Mini Talent SE) 86.67% (13/15) 9
55. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/A) 86.67% (13/15) 12
56. Virgoncz Dávid (Dorozsmai Darvak) 86.67% (13/15) 12
57. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 86.36% (19/22) 9
58. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 85.71% (24/28) 16
59. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 85.71% (18/21) 17
60. Puskás Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 85.71% (18/21) 16
61. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 85.71% (12/14) 11
62. Makkai Márton (Dunaharaszti MTK fiú) 85.71% (12/14) 6
63. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 85.71% (12/14) 10
64. Vilman Benedek (Zalakerámia ZTE KK/B) 85.71% (12/14) 13
65. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 85.71% (12/14) 13
66. Jári Hanna (Zalaegerszegi KTE) 85.71% (12/14) 14
67. Belekanych Andrii (BC Uzhgorod) 85.71% (12/14) 14
68. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 85% (17/20) 11
69. Nagy Lili Bori (BSC Lány) 100% (9/13) 12
70. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Amazonok) 80% (18/21) 16
71. Vadász Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 84.62% (11/13) 16
72. Csorba Pál (Cívis KK TK Rakéták) 84.62% (11/13) 14
73. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 84.62% (11/13) 14
74. Öcsödy Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 84.62% (11/13) 14
75. Zahorecz Nóra (Százhalombattai KSE/B) 84.62% (11/13) 12
76. Poncsák Zsombor (Nyírpazonyi KE) 84.62% (11/13) 15
77. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek) 84.21% (16/19) 12
78. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 83.67% (82/98) 16
79. Szabó-Haklits Patrik (RICSILLA) 83.53% (71/85) 12
80. Pongor Benedek (Cívis KK Tigrisek) 83.33% (40/48) 16
81. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 83.33% (15/18) 10
82. Zavacsán Barnabás (PaSa Csillagai) 83.33% (15/18) 8
83. Sós Titusz (Kerepesi VSE) 83.33% (10/12) 10
84. Mihály Hunor (Lehel Kosársuli U11) 83.33% (10/12) 16
85. Bobrányi Dániel (Százhalombattai KSE/B) 83.33% (10/12) 10
86. Kasza Gergő (Fót SE Fiú) 83.33% (10/12) 11
87. Balogh Ilka (ICT Pilots Farkasrét) 83.33% (10/12) 11
88. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 83.33% (10/12) 9
89. Mózes Jonatán András (Cívis KK TK Rakéták) 83.33% (10/12) 11
90. Puskel-Valnerovicz Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 83.33% (10/12) 13
91. Sőti Heléna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 83.33% (10/12) 14
92. Megyesi Márton (BSC Fiú) 83.33% (10/12) 12
93. Vida Ádám (Gyáli BKSE Apródok) 83.33% (10/12) 14
94. Holczer Noel (Gödi SE Gödények) 83.33% (10/12) 12
95. Dékány Lénárd (Körmendi Törpördögök/B) 82.35% (14/17) 12
96. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 82.35% (14/17) 6
97. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis KK Tigrisek) 82.35% (14/17) 15
98. Nagy János (Fót SE Fiú) 82.26% (51/62) 16
99. Szántó Bence (NYKK Eötvös U11/A) 81.82% (18/22) 13
100. Németh Bendegúz (Ifjú Sólyomfiókák) 81.82% (18/22) 12
101. Korom Lotti (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 81.82% (9/11) 14
102. Sipos Alíz (Tapolcai Oroszlánok) 81.82% (9/11) 14
103. Puskorics Bori (KWBC Körmend) 81.82% (9/11) 14
104. Orova Levente (Pomázi Pumák) 81.82% (9/11) 10
105. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 81.82% (9/11) 12
106. Bárdos Lili (Bajai Női Kosárlabda Klub) 81.82% (9/11) 12
107. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 81.82% (9/11) 13
108. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 81.48% (22/27) 13
109. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 81.25% (39/48) 16
110. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 81.25% (13/16) 11
111. Lupse Maria (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 81.25% (13/16) 13
112. Nagy István (Karcagi SE Prérikacsák) 81.08% (30/37) 10
113. Szilágyi Lőrinc (MAFC Grosics) 80.95% (34/42) 17
114. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK Tigrisek) 80.95% (17/21) 16
115. Borbás Gergely Mór (SZKHSE U11) 80.95% (17/21) 16
116. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Szolnoki Sasok) 80.85% (38/47) 16
117. Bankó Levente (Körmendi Törpördögök/A) 84.62% (51/64) 26
118. Tenják-Chikán Hanna (Optofit-VKB Vác U11) 80% (20/25) 10
119. Tóth Mína (Szent István Király/B - Ajka) 80% (16/20) 14
120. Kincses Benedek (Körmendi Törpördögök/B) 80% (16/20) 12
121. Pribusz Máté (DKKA Darazsak) 80% (12/15) 11
122. Földi Ádám (Budafoki Bolhák) 80% (12/15) 10
123. Horváth Dávid Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 80% (12/15) 16
124. Dukai István (Egri Kék Oroszlánok) 80% (12/15) 10
125. Harmat Zsófia (Kanizsai Mókusok) 80% (12/15) 16
126. Varga Martin (Dunaharaszti MTK fiú) 80% (12/15) 14
127. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 80% (12/15) 14
128. Stoica Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 80% (8/10) 9
129. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 80% (8/10) 9
130. Récsi Alíz (Szolnoki Viperák) 80% (8/10) 8
131. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 80% (8/10) 16
132. Duzsik Zalán (BSC Pingvinek) 80% (8/10) 16
133. Piskóti Róza (Cívis KK TK Macskák) 80% (8/10) 15
134. Vörös Anna Róza (Zalakarosi Fókák) 80% (8/10) 14
135. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 80% (8/10) 14
136. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 80% (8/10) 14
137. Kraela Márton (VMG DSE) 80% (8/10) 14
138. Steiner Martin (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 79.49% (31/39) 16
139. Gradvolt Emma Dorka (RICSILLA) 79.37% (50/63) 16
140. Vizeli Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 79.31% (23/29) 16
141. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 79.31% (23/29) 16
142. Babati Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/B) 79.17% (19/24) 14
143. Barla-Szabó Bálint (Pilis Basket) 78.95% (15/19) 13
144. Ocskó Virág (BKG AKADÉMIA U11) 78.95% (15/19) 15
145. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 78.95% (15/19) 15
146. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Tigrisek) 78.57% (55/70) 16
147. Kántor Csaba (NYKK Eötvös U11/A) 78.57% (33/42) 16
148. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 78.57% (11/14) 16
149. Pozsonyi Patrik (Lehel Kosársuli U11) 78.57% (11/14) 14
150. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 78.57% (11/14) 10
151. Fazekas Péter (Budafoki Bolhák) 78.57% (11/14) 13
152. Bogáncs Dávid (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 78.57% (11/14) 9
153. Szekeres Milán (Zalakerámia ZTE KK/A) 78.57% (11/14) 15
154. Czifra Bence (Kanizsa Kosárlabda Klub) 78.57% (11/14) 15
155. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 78.26% (18/23) 14
156. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 78.26% (18/23) 15
157. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 78.21% (61/78) 16
158. Máthé Anna (Cívis KK TK Macskák) 70% (16/21) 19
159. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 77.78% (42/54) 17
160. Szabó Keve (BKG-Veresegyház Fiú) 77.78% (21/27) 15
161. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 77.78% (14/18) 9
162. Horváth Anna (Dorozsmai Darvak) 77.78% (14/18) 12
163. Kiss Dalma (DVTK Miskolc) 77.78% (14/18) 14
164. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház vegyes) 77.78% (14/18) 10
165. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia/A) 77.78% (14/18) 14
166. Nagy Tamás Levente (Zuglói Sasok) 77.78% (14/18) 16
167. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 77.78% (14/18) 14
168. Tasnádi Ádám (Szolnoki Sasok) 77.78% (14/18) 14
169. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 77.59% (45/58) 15
170. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 77.42% (24/31) 16
171. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK - U11) 77.42% (24/31) 14
172. Szabó Levente Róbert (Budapesti Honvéd SE/B) 77.27% (34/44) 12
173. Szabó Jázmin (RICSILLA) 77.27% (17/22) 16
174. Reznicsek Lénárd (MAFC Grosics) 77.14% (27/35) 17
175. Makk Vilmos (Radobasket Oroszlánok/A) 76.92% (10/13) 6
176. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 76.92% (10/13) 10
177. Molnár Róbert (Békési Kis Gladiátorok) 76.92% (10/13) 16
178. Igaly Csaba Vajk (MAFC Csiki) 76.92% (10/13) 10
179. Molnár Alex (MAFC Csiki) 76.92% (10/13) 8
180. Nemes Armand (BKG-Veresegyház Fiú) 76.92% (10/13) 10
181. Kerekes Márk Gábor (Cívis Efrém Kenguruk ) 76.92% (10/13) 13
182. Gombkötő Sára (Tapolcai Oroszlánok) 76.92% (10/13) 12
183. Szokolay Áron (Békéscsabai KK) 76.92% (10/13) 14
184. Kovács Gellért (SZKHSE U11) 76.92% (10/13) 14
185. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 76.79% (43/56) 16
186. Szekeres Bíborka (KS Szeged Vadmacskák) 76.47% (13/17) 14
187. Vajai Laura (VESC U11) 76.47% (13/17) 11
188. Kertész Ádám Sándor (Cívis KK KisTigrisek) 76.47% (13/17) 11
189. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 76.47% (13/17) 10
190. Bárkányi Donát (SZEDEÁK Ezüstrókák) 76.19% (16/21) 14
191. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 76.19% (16/21) 14
192. Szilágyi Ádám Barnabás (Budapesti Bikák U11) 76.19% (16/21) 14
193. Moór Franciska Éda (DKKA Tigrisek) 76.19% (16/21) 16
194. Kegyes Ámıin-Attila (Magicball Satu Mare) 76.19% (16/21) 12
195. Czompoly Zsófia (Csata Garfield) 76.19% (16/21) 12
196. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 76.12% (51/67) 16
197. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 76.06% (54/71) 16
198. Tóth Gábor Ádám (Óbudai Kaszások/B) 71.43% (13/17) 15
199. Sipőcz Mira (Hévíz SK - U11) 76% (19/25) 16
200. Major Donát (Budafoki Bolhák) 76% (19/25) 16
201. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 75.95% (60/79) 13
202. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 75.86% (22/29) 16
203. Rétyi Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 75.76% (25/33) 10
204. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 75.71% (53/70) 14
205. Karsai Miron János (Százhalombattai KSE/B) 72.22% (17/23) 14
206. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 75.51% (37/49) 16
207. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Macskák) 67.31% (40/57) 21
208. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 75% (21/28) 14
209. Horváth Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 75% (21/28) 14
210. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 75% (15/20) 13
211. Kis Izabella (Kecskeméti KA U11 Villámok) 75% (15/20) 13
212. Pazar Flóra (MTK Budapest) 75% (15/20) 12
213. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 75% (12/16) 11
214. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 75% (12/16) 10
215. Ódor Jázmin (Hévíz SK - U11) 75% (12/16) 16
216. Fülöp András (VMG DSE) 75% (12/16) 12
217. Demeter Szabolcs (VMG DSE) 75% (12/16) 10
218. Szuvák György Dávid (Cívis KK Tigrisek) 75% (12/16) 14
219. Angyal Zoltán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 75% (12/16) 14
220. Pallag Péter (Mezőberényi KK Vegyes) 75% (9/12) 16
221. Máthé Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 75% (9/12) 14
222. Zelnik Bence Bálint (Zuglói Sasok) 75% (9/12) 9
223. Bartus Kristóf (Szolnoki Sasok) 75% (9/12) 6
224. Steiner Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 75% (9/12) 13
225. Kerekes Áron (Cívis KK Tigrisek) 74.65% (53/71) 16
226. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 74.53% (79/106) 14
227. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 74.47% (35/47) 14
228. Herceg Mátyás (Körmendi Törpördögök/A) 82.61% (36/50) 24
229. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 74.19% (23/31) 12
230. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 74.19% (23/31) 15
231. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U11) 85.71% (26/40) 13
232. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Leány/A) 74.07% (20/27) 16
233. Koch Bence (Lehel Kosársuli U11) 74.07% (20/27) 16
234. Lancz Attila Zalán (Hévíz SK - U11) 73.91% (17/23) 16
235. Szőcs Mátyás (Pilis Basket) 73.91% (17/23) 13
236. Hoffer Hanna (Szolnoki Sasok) 73.91% (17/23) 10
237. Závodszky Hédi Borbála (Csata Manók) 73.91% (17/23) 14
238. Böde Máté (Zuglói Sasok) 73.91% (17/23) 14
239. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 73.68% (14/19) 13
240. Nagy Nándor (KLKS Szomód) 73.68% (14/19) 14
241. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 73.68% (14/19) 10
242. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzgolyók) 73.68% (14/19) 15
243. Illia Soma (Dombóvári Kosársuli KE/B) 72.73% (11/15) 16
244. Gémesi Nóra Andrea (Százhalombattai KSE/A) 73.53% (25/34) 15
245. Habik Luca Szófia (KS Szeged Vadmacskák) 73.33% (11/15) 12
246. Mátyási Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 73.33% (11/15) 12
247. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 73.33% (11/15) 12
248. Sallér Vince Csongor (Körmendi Törpördögök/B) 73.33% (11/15) 8
249. Dunca Olivér Ádám (Budapesti Honvéd SE/A) 73.33% (11/15) 10
250. Avasan Bogdan (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 73.33% (11/15) 11
251. Györfi Szabolcs (Cívis KK KisTigrisek) 73.33% (11/15) 10
252. Tóth Natália (Vasas Bolhák) 73.33% (11/15) 13
253. Man Patrick (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 72.22% (30/41) 21
254. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 73.13% (98/134) 16
255. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 73.13% (49/67) 12
256. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 73.08% (19/26) 16
257. Jászberényi Bence (Százhalombattai KSE/B) 73.08% (19/26) 14
258. Márton Bernát (Pityke KSE) 72.86% (51/70) 14
259. Kovács Botond (Szolnoki Sasok) 72.73% (16/22) 15
260. Szőke Dorottya (Dunaharaszti MTK leány) 72.73% (16/22) 14
261. Halupka Máté (EKE U11) 72.73% (16/22) 16
262. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 72.73% (16/22) 16
263. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 72.73% (16/22) 16
264. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 72.73% (16/22) 12
265. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/A) 72.73% (16/22) 12
266. Varró Jázmin (DIFE KK U11 DERECSKE) 72.73% (8/11) 12
267. Fekete Zsófia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 72.73% (8/11) 12
268. Gelegonya Kende (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 72.73% (8/11) 12
269. Orbán László (Dombóvári Kosársuli KE/B) 72.73% (8/11) 9
270. Szakács Bálint (Sólyomfiókák) 72.73% (8/11) 7
271. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 72.73% (8/11) 10
272. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 72.73% (8/11) 8
273. Tóth Péter (Nyírpazonyi KE) 72.73% (8/11) 16
274. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 72.73% (8/11) 8
275. Pókó Marcell Mirkó (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 72.73% (8/11) 10
276. Fehér Virág (Fót SE Leány/A) 72.73% (8/11) 16
277. Istvan Alexa Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 72.73% (8/11) 8
278. Nagy Áron (BKG AKADÉMIA U11) 72.73% (8/11) 10
279. Polgár Kornél (Sólyomfiókák) 72.73% (8/11) 11
280. Szabó Kristóf (Mini Talent SE) 72.73% (8/11) 15
281. Osváth Levente (BSC Fiú) 72.73% (8/11) 15
282. Gyarmati Levente (Győri KC Koalák UNI Győr) 72.73% (8/11) 13
283. Volpert Olivér (Zuglói Sasok Herman) 72.73% (8/11) 13
284. Tasi Ata (Dombóvári Kosársuli KE/A) 72.73% (8/11) 13
285. Dányi Simon (Mezőberényi KK Vegyes) 72.73% (8/11) 13
286. Lőrincz Hanna (RICSILLA) 72.73% (8/11) 14
287. Prokk Hanna (Zalaegerszegi KTE) 72.73% (8/11) 14
288. Papp Maxim (BSC Pandák) 72.73% (8/11) 14
289. Csáky István (Szent István Király/B - Ajka) 72.73% (8/11) 14
290. Magony Olivér (Ifjú Sólyomfiókák) 72.5% (29/40) 16
291. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 72.5% (29/40) 16
292. Farkas Nimród (Budapesti Honvéd SE/B) 72.5% (29/40) 10
293. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 72.34% (34/47) 16
294. Farkas Liza (Csípős Darazsak) 72.34% (34/47) 16
295. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 72.22% (26/36) 16
296. Kajári Zsombor (Zalakerámia ZTE KK/A) 72.22% (13/18) 16
297. Fehér Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/B) 72.22% (13/18) 14
298. Czippán Gellért (Marcali Szürkefarkasok) 72.22% (13/18) 14
299. Domokos Alíz (Vasas Bolhák) 72.22% (13/18) 11
300. Marchis Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 72.22% (13/18) 11
301. Sáreczki Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 72% (18/25) 14
302. Kis-Orosz Lívia (DVTK Akadémia/B) 72% (18/25) 14
303. Kovács Áron Dusán (KASI/C) 72% (18/25) 14
304. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 72% (18/25) 16
305. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 71.88% (23/32) 14
306. Frigyesi Tamás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 71.88% (23/32) 14
307. Serbán Sára (NYÍKSE Tűzvirágok) 71.7% (38/53) 14
308. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 71.43% (40/56) 16
309. Mátyás Boróka (Zalaegerszegi KTE) 71.43% (25/35) 12
310. Ionut Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 71.43% (20/28) 15
311. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 71.43% (15/21) 16
312. Sipos Bence (Egri Kék Oroszlánok) 71.43% (15/21) 8
313. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 71.43% (15/21) 12
314. Hellinger Márk (Budafoki Bolhák) 71.43% (15/21) 8
315. Horváth Máté (Szent István Király/B - Ajka) 71.43% (15/21) 14
316. Simon Hanna (VESC U11) 71.43% (15/21) 14
317. Koreny Krisztián (Pásztói SZSE-Kisördögök) 71.43% (15/21) 14
318. Priszinger Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 71.43% (15/21) 14
319. Világos Patrik (Tapolcai Szöcskék) 71.43% (15/21) 14
320. Oláh Magor Bonifác (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 71.43% (10/14) 15
321. Schalk Zsóka Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 71.43% (10/14) 15
322. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 71.43% (10/14) 6
323. Pöszt Patrik (KLKS Angoltagozatos) 71.43% (10/14) 6
324. Madák Márk (BLF Kenguruk) 71.43% (10/14) 10
325. Vidéki Anna Lili (Kerepesi VSE) 71.43% (10/14) 10
326. Gábor Levente (Gödi SE Gödények) 71.43% (10/14) 10
327. Steib Áron (Radobasket Oroszlánok/A) 71.43% (10/14) 10
328. Keszthelyi Dávid (Dombóvári Kosársuli KE/B) 71.43% (10/14) 13
329. Băbaș Carla (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 71.43% (10/14) 13
330. Felder Misa (KASI/A) 71.43% (10/14) 14
331. Hernádi Ákos (Tapolcai Szöcskék) 71.43% (10/14) 14
332. Illyés Eliza (BSC Lány) 71.43% (10/14) 12
333. Kecskés András (VMG DSE) 71.43% (10/14) 14
334. Karpenko Maksym (BC Uzhgorod) 71.43% (10/14) 14
335. Fridrich Nadin (BEAC Újbuda KA/B) 71.43% (10/14) 12
336. Rajki Dénes (Vásárhelyi Tigrisek) 71.43% (10/14) 14
337. Stenger Csongor (VUKE U11 Boteves Bikák) 71.43% (10/14) 14
338. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 71.15% (37/52) 14
339. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 70.27% (46/65) 19
340. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/A) 71.43% (80/113) 26
341. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 70.83% (17/24) 16
342. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 70.83% (17/24) 16
343. Rudas Kornélia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 70.83% (17/24) 16
344. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 70.83% (17/24) 16
345. Bárányos Gergő (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 70.83% (17/24) 14
346. Kabai Zoltán (Karcagi SE Prérikacsák) 70.59% (12/17) 12
347. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 70.59% (12/17) 15
348. Mocsi Bercel Décse (KLKS Szomód) 70.59% (12/17) 10
349. Agócs Balázs (Mini Talent SE) 70.59% (12/17) 12
350. Simon Eszter (NKA Pécs U11 Leány) 70.59% (12/17) 12
351. Szilvási Gergely Csanád (Csepel Basket) 70.59% (12/17) 12
352. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 70.59% (12/17) 13
353. Bindics Máté (BSC Pingvinek) 70.59% (12/17) 14
354. Bartha Nándor (Magicball Satu Mare) 70.59% (12/17) 14
355. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/A) 70.59% (12/17) 9
356. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 70.37% (19/27) 16
357. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 70.37% (19/27) 16
358. Holczman Emma (DVTK Akadémia/B) 70.37% (19/27) 14
359. Tőkés Tamás (Karcagi SE Prérikacsák) 70.37% (19/27) 12
360. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/A) 70.37% (19/27) 12
361. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 70.27% (26/37) 16
362. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/A) 66.67% (17/24) 15
363. Tóth Zétény (DKKA Vezérek) 70% (35/50) 16
364. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 70% (35/50) 15
365. Novák Dominik (Ifjú Sólyomfiókák) 70% (21/30) 16
366. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 70% (21/30) 16
367. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 70% (14/20) 12
368. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 70% (14/20) 14
369. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 70% (14/20) 14
370. Rózsás Bence (Zalakerámia ZTE KK/A) 70% (7/10) 15
371. Süli Tímea (Dorozsmai Darvak) 70% (7/10) 9
372. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 70% (7/10) 6
373. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 70% (7/10) 6
374. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 70% (7/10) 6
375. Bősze Rajmund (TF U11) 70% (7/10) 10
376. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 70% (7/10) 14
377. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 70% (7/10) 14
378. Palyov Lilien (NKA Pécs U11/C) 70% (7/10) 8
379. Abuczki Viktória (Cívis KK Fehértigrisek) 70% (7/10) 7
380. Beke Dorina (TARR KSC Szekszárd/A) 70% (7/10) 10
381. Bozsó Barnabás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 70% (7/10) 14
382. Grill Dániel (MAFC Csiki) 70% (7/10) 10
383. Gerencsér Tamás (Monor SE/B) 70% (7/10) 14
384. Kertész Áron (Szentgáli Sünik) 70% (7/10) 10
385. Nagy-Bertók Abigél (DKKA Tigrisek) 70% (7/10) 12
386. Eleki Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 70% (7/10) 12
387. Goda Kristóf (Pilis Basket) 70% (7/10) 12
388. Szilágyi Dávid (Mini Talent SE) 70% (7/10) 13
389. Horváth Artúr Dániel (Radobasket Oroszlánok/B) 70% (7/10) 13
390. Schneider Vilmos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 60% (14/21) 14
391. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 69.88% (58/83) 15
392. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 69.77% (30/43) 15
393. Krieg Nina (Vasas Amazonok) 69.7% (23/33) 16
394. Gaszner Liza (DVTK Akadémia/B) 69.7% (23/33) 14
395. Hegyháti Anna (BSC Lány) 100% (13/21) 22
396. Gelicz Gergő (KASI/A) 69.64% (39/56) 16
397. Halász Bernát (VUKE U11 Városi Válogatott) 75% (11/16) 14
398. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 69.57% (48/69) 16
399. Alexy Marcell (Szolnoki Sasok) 69.57% (16/23) 15
400. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/A) 69.57% (16/23) 11
401. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/A) 69.57% (16/23) 14
402. Nyáry Zalán Leó (Kőbányai Darazsak/B) 69.57% (16/23) 14
403. Erőss Debóra Abigél (Csata Garfield) 69.57% (16/23) 14
404. Graja Layla (Sportiskolás Lányok) 69.57% (16/23) 14
405. Gubucz Ádám (Budapesti Bikák U11) 69.57% (16/23) 10
406. Sümegi Olivér (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 69.57% (16/23) 16
407. Fekete Norbert (KASI/A) 69.57% (16/23) 10
408. Markovic Nina (Vasas Bolhák) 69.57% (16/23) 12
409. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 69.49% (41/59) 16
410. Illés Nóra (DVTK Akadémia/A) 69.49% (41/59) 16
411. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/A) 70% (25/36) 24
412. Környei Gergő (Kanizsa Kosárlabda Klub) 69.23% (36/52) 16
413. Harkácsi Péter (Magicball Satu Mare) 69.23% (18/26) 12
414. Dőry Patrik (Mini Talent SE) 69.23% (18/26) 16
415. Lelkes Mátyás (SZKHSE U11) 69.23% (9/13) 16
416. Nagy Kristóf (Pilis Basket) 69.23% (9/13) 14
417. Dutka Dorka (DIFE KK U11 DERECSKE) 69.23% (9/13) 14
418. Raffael Elek Raul (Tatabányai Sport Club U11/B) 69.23% (9/13) 7
419. Fister Márk Bonca (DKKA Minyonok) 69.23% (9/13) 14
420. Kesztyüs-Szebeni Zerind (Marcali Szürkefarkasok) 69.23% (9/13) 14
421. Bolla-Kiss Gréta (Tapolcai Oroszlánok) 69.23% (9/13) 14
422. Vincze Kristóf (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 69.23% (9/13) 8
423. Győri Vincent (Zuglói Sasok) 69.23% (9/13) 8
424. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/A) 69.23% (9/13) 12
425. Márk Patrik (Gyulasport Nonprofit Kft.) 69.23% (9/13) 10
426. Mondai Benett (Zalakerámia ZTE KK/B) 69.23% (9/13) 12
427. Szendrei Natali (TF U11) 69.23% (9/13) 8
428. Zsebők János Pál (Zalakerámia ZTE KK/B) 69.23% (9/13) 9
429. Ábel Ádám (Szolnoki Viperák) 69.23% (9/13) 10
430. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpillák) 69.23% (9/13) 6
431. Novák Eszter Nóra (AF-Velencei Csukák) 69.23% (9/13) 12
432. Bottlik Nóra (DKKA Minyonok) 69.23% (9/13) 12
433. Székely Zénó (BSC Pandák) 69.23% (9/13) 10
434. Keller Lévi (MAFC Csiki) 69.23% (9/13) 12
435. Duna Adam (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 69.23% (9/13) 11
436. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 69.23% (9/13) 13
437. Bakos Anna Boglárka (Kaszás KisBoszik) 69.23% (9/13) 13
438. Slemmer Jázmin (Török Sasfiókák) 80% (9/13) 13
439. Báthory Zsófia (KS Szeged Vadmacskák) 69.05% (29/42) 12
440. Haidu-Mare Kristóf (Magicball Satu Mare) 69.05% (29/42) 14
441. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 68.97% (60/87) 16
442. Csák Zsombor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 68.97% (20/29) 16
443. Takács Milán (Lehel Kosársuli U11) 68.97% (20/29) 15
444. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 68.89% (31/45) 17
445. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 68.75% (44/64) 16
446. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 68.75% (22/32) 14
447. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 68.75% (11/16) 12
448. Joó Léna (VMG DSE) 68.75% (11/16) 12
449. Szigeti Nóra (Harcos Darazsak) 68.75% (11/16) 12
450. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 68.75% (11/16) 12
451. Szedenics Richárd (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 68.75% (11/16) 14
452. Kozma Luca (Miskolci Sportiskola Kossuth) 68.75% (11/16) 14
453. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 68.75% (11/16) 8
454. Karafiáth Anna Paloma (ICT Pilots Farkasrét) 68.75% (11/16) 10
455. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 68.75% (11/16) 10
456. Kiss Zalán Mátyás (Pilis Basket) 68.75% (11/16) 13
457. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 68.75% (11/16) 6
458. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/A) 68.57% (24/35) 10
459. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 68.42% (26/38) 14
460. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 68.42% (13/19) 16
461. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 68.42% (13/19) 16
462. Kiss Borbála (Vasas Amazonok) 68.42% (13/19) 15
463. Tóth Baján (Lehel Kosársuli U11) 68.42% (13/19) 15
464. Lakatos Vanda (KS Szeged Vadmacskák) 68.42% (13/19) 13
465. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 68.42% (13/19) 8
466. Tényi Nimród Lajos (MAFC Grosics) 68.42% (13/19) 12
467. Bohórquez-Benke Leonóra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 68.29% (28/41) 16
468. Óvári Áron Mór (Szent István Király/A - Ajka) 68.25% (43/63) 16
469. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Alfák) 68.18% (30/44) 16
470. Gere Levente (Kecskeméti KA U11 Alfák) 68.18% (15/22) 13
471. Horváth Barnabás (Szolnoki Sasok) 68.18% (15/22) 14
472. Kiss Enikő (Fót SE Leány/A) 68.18% (15/22) 14
473. Tóth Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 68.18% (15/22) 14
474. Juhász Ádám (Csepel Basket) 68.09% (32/47) 14
475. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 68% (34/50) 17
476. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/A) 68% (17/25) 16
477. Csiszár Levente (BL Basket SE) 68% (17/25) 16
478. Ilonka Botond (Lehel Kosársuli U11) 68% (17/25) 13
479. Jovanovic Marjan (Budapesti Honvéd SE/B) 67.92% (36/53) 14
480. Tóbiás Botond (Kéksárga Zsiráfok) 67.86% (38/56) 16
481. Matusek Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 67.86% (19/28) 16
482. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 67.8% (40/59) 16
483. Varga Dominik (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 67.74% (42/62) 16
484. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 67.69% (88/130) 16
485. Bakó Levente (NYKK Eötvös U11/A) 67.65% (23/34) 16
486. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 67.65% (23/34) 16
487. Miklós Mira (TARR KSC Szekszárd/A) 67.65% (23/34) 14
488. Biró Botond (EKE U11) 67.5% (27/40) 14
489. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 67.47% (56/83) 17
490. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 67.39% (31/46) 16
491. Szabó Csenge (Tapolcai Szöcskék) 67.39% (31/46) 16
492. Csanyik Tamás (BasketBaja SE) 67.31% (35/52) 16
493. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 67.12% (49/73) 14
494. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 67.11% (51/76) 16
495. Takács David (Zalakerámia ZTE KK/B) 68.42% (43/64) 21
496. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 66.67% (52/78) 16
497. Horváth Gergely (MAFC Grosics) 66.67% (40/60) 16
498. Barta Zénó (Alba Fehérvár Cápák) 66.67% (36/54) 16
499. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 66.67% (36/54) 16
500. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U11) 66.67% (32/48) 14
501. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 66.67% (24/36) 9
502. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa Kosárlabda Klub) 66.67% (20/30) 16
503. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 66.67% (20/30) 16
504. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 66.67% (18/27) 14
505. Hidasi Dániel (CEKK) 66.67% (18/27) 16
506. Végh Levente (BSC Fiú) 66.67% (18/27) 16
507. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/A) 66.67% (18/27) 8
508. Király András Kolumbusz (Szentendrei Kölyökfarkasok) 66.67% (18/27) 16
509. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Amazonok) 66.67% (16/24) 15
510. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 66.67% (16/24) 13
511. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 66.67% (16/24) 10
512. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 66.67% (14/21) 12
513. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 66.67% (14/21) 14
514. Takács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 66.67% (12/18) 6
515. Kovács Panna Gréta (Kőbányai Darázslányok/B) 66.67% (12/18) 10
516. Fritz Noel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 66.67% (12/18) 12
517. Csortos Márton (BLF Kenguruk) 66.67% (12/18) 6
518. Kárpáti Anna Krisztina (BKG AKADÉMIA U11) 66.67% (12/18) 7
519. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 66.67% (12/18) 14
520. Owczarek Máté (BSC Pingvinek) 66.67% (10/15) 10
521. Dalmi-Dienes Vajk (Cívis KK TK Rakéták) 66.67% (10/15) 16
522. Barkóczi István (Budafoki Békák) 66.67% (10/15) 8
523. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 66.67% (10/15) 8
524. Szatmári Hugó (Budafoki Békák) 66.67% (10/15) 9
525. Péter Zétény (MEAFC Kossuth U11) 66.67% (10/15) 11
526. Horváth Péter (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 66.67% (10/15) 14
527. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 66.67% (10/15) 14
528. Gargya Gergő (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 66.67% (10/15) 12
529. Sárfy Lili Andrea (Tapolcai Minimanók) 66.67% (10/15) 12
530. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 66.67% (8/12) 12
531. Futó Balázs (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 66.67% (8/12) 12
532. Bánhidi Medárd Bálint (Fót SE Fiú) 66.67% (8/12) 12
533. Varga Simon István (Sláger U-11) 66.67% (8/12) 12
534. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 66.67% (8/12) 12
535. Czirkusz Julianna (Ziccer Bocsok) 66.67% (8/12) 12
536. Varga Roland (Radobasket Oroszlánok/B) 66.67% (8/12) 9
537. Ciocea Dorian Mihai (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 66.67% (8/12) 9
538. Szántó Anna Bella (Záhonyi Zsiráfok) 66.67% (8/12) 10
539. Hetesi Bálint Miksa (RICSILLA) 66.67% (8/12) 8
540. Kolozsvári Gréta (Cívis KK Fehértigrisek) 66.67% (8/12) 16
541. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U11) 66.67% (8/12) 8
542. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 66.67% (8/12) 10
543. Horváth Hanna Sára (Radobasket Oroszlánok/B) 66.67% (8/12) 8
544. Szalai László (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 66.67% (8/12) 10
545. Ricza Kármen Krisztina (Zalakarosi Fókák) 66.67% (8/12) 11
546. Tamás Bence (NYKK Eötvös U11/A) 66.67% (8/12) 15
547. Agócs Tímea (Mini Talent SE) 66.67% (8/12) 14
548. Varga Vilmos Krisztián (Tószegi Tigrisek) 66.13% (41/62) 14
549. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 65.96% (31/47) 15
550. Szlotta Laura (VESC U11) 65.96% (31/47) 14
551. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 65.85% (27/41) 12
552. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 65.79% (25/38) 14
553. Katona Kornél (Cívis KK Tigrisek) 65.63% (21/32) 16
554. Lupse Mara Ioana (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 65.52% (19/29) 13
555. Kudryk Oleh (BC Uzhgorod) 65.52% (19/29) 14
556. Bohus Gergely (MAFC Farkasrét) 68.63% (40/60) 21
557. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 52.78% (33/53) 14
558. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 65.38% (17/26) 16
559. Tóth Szófia Olivia (Csata Manók) 65.38% (17/26) 16
560. Brylko Davyd (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 65.38% (17/26) 12
561. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 65.38% (17/26) 13
562. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/A) 65.38% (17/26) 15
563. Szakács Péter (Pécsi VSK Fiú) 65.33% (49/75) 16
564. Takáts Aurél (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 65.31% (32/49) 16
565. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 65.28% (47/72) 15
566. Sipos Csaba István (Gödöllői Sport Klub) 65.22% (30/46) 12
567. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 65.22% (15/23) 8
568. Somi Miron (KASI/A) 65.08% (41/63) 16
569. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/A) 65% (26/40) 16
570. Hernádi Hanga Lea (Budafoki Bolhák) 65% (13/20) 16
571. Cserényi Ábel József (MVM-OSE Simbák U11) 65% (13/20) 16
572. Valuska Marcell (Budapesti Honvéd SE/A) 65% (13/20) 14
573. Sashalmi Barnabás (DKKA Ördögök) 65% (13/20) 14
574. Rus Sasha (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 65% (13/20) 15
575. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzgolyók) 65% (13/20) 15
576. Szalai Szofi Lídia (Zsákoló Zsiráfok) 65% (13/20) 13
577. Juhász Szintia Kinga (Lackneros Darazsak) 65% (13/20) 12
578. Kovács András (VUKE U11 Padányis Párducok) 65% (13/20) 9
579. Barna-Lázár Dániel (Óbudai Kaszások/B) 50% (16/24) 16
580. Popan Antonia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 64.86% (24/37) 13
581. Bartus Benedek (Szolnoki Sasok) 64.71% (33/51) 14
582. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 64.71% (33/51) 14
583. Auffenberg Máté (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 64.71% (22/34) 16
584. Molnár Titusz (NYKK Eötvös U11/A) 64.71% (22/34) 16
585. Jurkinya Milán (ESMTK - TF - JAK U11) 64.71% (11/17) 16
586. Rózsa Benedek (Cívis KK Jaguárok) 64.71% (11/17) 14
587. Kisari Adél (Csata Manók) 64.71% (11/17) 14
588. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 64.71% (11/17) 12
589. Szentes Flóra (MTK Budapest) 64.71% (11/17) 12
590. Fogarasi Zsófia (BEAC Újbuda KA/C) 64.71% (11/17) 12
591. Kántor Abigél (Záhonyi Zsiráfok) 64.71% (11/17) 10
592. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 64.71% (11/17) 10
593. Svéd Boróka (ICT Pilots Farkasrét) 64.71% (11/17) 10
594. Molnár Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 64.71% (11/17) 11
595. Kurucz Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 64.71% (11/17) 10
596. Tóth Dávid (Kecskeméti KA U11 Alfák) 64.71% (11/17) 13
597. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/A) 64.71% (11/17) 9
598. Heincz Panni (BEAC Újbuda KA/C) 64.71% (11/17) 7
599. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 64.62% (42/65) 16
600. Jani Domonkos (Óbudai Kaszások/A) 62.5% (14/22) 14
601. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/A) 64.29% (27/42) 16
602. Szoó Bendegúz (Kőbányai Darazsak/B) 64.29% (18/28) 16
603. Jónás András (NKA Pécs U11/C) 64.29% (18/28) 16
604. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 64.29% (18/28) 16
605. Horváth Panna (Vasas Amazonok) 64.29% (18/28) 16
606. Kovács Nóra (TARR KSC Szekszárd/A) 64.29% (18/28) 16
607. Kiss Csenge (DVTK Tiszaújváros) 64.29% (9/14) 16
608. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 64.29% (9/14) 14
609. Izsó Máté (Malév Kobrák) 64.29% (9/14) 14
610. Retkes Bence (Kéksárga Zsiráfok) 64.29% (9/14) 14
611. Papp Linett (Kéksárga Okapik) 64.29% (9/14) 14
612. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 64.29% (9/14) 14
613. Kerényi Sára (Hunyadis Darazsak) 64.29% (9/14) 10
614. Rédei Vencel (FKE kenguruk) 64.29% (9/14) 12
615. Kapinya József (Dombóvári Kosársuli KE/B) 64.29% (9/14) 10
616. Debreceni Dóra (Cívis KK Fehértigrisek) 64.29% (9/14) 8
617. Baricsa Szilárd (Kerepesi VSE) 64.29% (9/14) 10
618. Kollmann Barnabás (BLF Kenguruk) 64.29% (9/14) 12
619. Beke Anna Ilona (ESMTK - TF - JAK U11) 64.29% (9/14) 12
620. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 64.29% (9/14) 6
621. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 64.29% (9/14) 12
622. Geiger Richárd-József (Magicball Satu Mare) 64.29% (9/14) 12
623. Mezei Ábel Olivér (PaSa Csillagai) 64.29% (9/14) 11
624. Hófej Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 64.21% (61/95) 14
625. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/A) 60.61% (36/56) 20
626. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 69.84% (87/139) 28
627. Letenyei Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 64.1% (25/39) 16
628. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 64.1% (25/39) 11
629. Farkasinszki Ádám (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 64% (32/50) 14
630. Sallai Csanád Bálint (Malév Kobrák) 64% (32/50) 14
631. Győrfi Marcell Ádám (KLKS Angoltagozatos) 64% (16/25) 14
632. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 64% (16/25) 10
633. Tóth Natália (KKC Hetény) 64% (16/25) 16
634. Dege Ramóna (Kerepesi VSE) 64% (16/25) 10
635. Korcz Levente (Tapolcai Szöcskék) 64% (16/25) 12
636. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 63.93% (39/61) 16
637. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 63.89% (23/36) 14
638. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 63.64% (70/110) 16
639. Pavai Serhii (BC Uzhgorod) 63.64% (28/44) 14
640. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 63.64% (28/44) 14
641. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 63.64% (28/44) 10
642. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 63.64% (21/33) 16
643. Feigl Ádám (Ifjú Sólyomfiókák) 63.64% (21/33) 16
644. Szigeti Levente (ICT Pilots Bicske) 63.64% (21/33) 12
645. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 63.64% (21/33) 12
646. Katona Blanka (KKC Mátyás) 63.64% (21/33) 13
647. Szabó-Strausz Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 63.64% (14/22) 17
648. Palkó - Lipovszky Zsófia (BSC Lány) 63.64% (21/33) 18
649. Méhész Zita (Kaszás Mini Boszik) 63.64% (14/22) 12
650. Zsebe Dávid Róbert (KASI/A) 63.64% (14/22) 16
651. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 63.64% (14/22) 10
652. Zsadányi Zsombor (TFSE) 63.64% (14/22) 14
653. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 63.64% (14/22) 14
654. Hegedüs-Ari Anna (DKKA Tigrisek) 63.64% (14/22) 16
655. Rózsa Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 63.64% (14/22) 15
656. Czeibert Keve Zsombor (KASI/D) 63.64% (14/22) 15
657. Dorogi Csenge (KS Szeged Vadmacskák) 63.64% (7/11) 16
658. Illés-Kiss Mihály (SZKHSE U11) 63.64% (7/11) 16
659. Palánkai Anka (Vasas Bolhák) 63.64% (7/11) 6
660. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 63.64% (7/11) 9
661. Serényi Levente (BKG-Veresegyház vegyes) 63.64% (7/11) 9
662. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 63.64% (7/11) 10
663. Dömölki Izabella (Szentgáli Sünik) 63.64% (7/11) 14
664. Takács Luca (Sportiskolás Lányok) 63.64% (7/11) 8
665. Nyitrai András (BSC Fiú) 63.64% (7/11) 14
666. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 63.64% (7/11) 10
667. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 63.64% (7/11) 8
668. Fülöp Attila Máté (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 63.64% (7/11) 14
669. Világi-Kollár Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 63.64% (7/11) 10
670. Rapcsák Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 63.64% (7/11) 14
671. Csiszár Vince Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 63.64% (7/11) 11
672. Tóth Koós Dávid (Zalakerámia ZTE KK/B) 63.64% (7/11) 11
673. Orbán-Tállyai Dominik (Fót SE Fiú) 63.64% (7/11) 12
674. Molnár Marcell (Békéscsabai KK) 63.64% (7/11) 12
675. Varga Melánia (Cívis Efrém Kenguruk ) 63.64% (7/11) 12
676. Bötkös Kelemen (Újpest-MT/B) 63.64% (7/11) 12
677. Veres Vilmos János (Óbudai Kaszások/B) 63.64% (7/11) 11
678. Pálfalvi Maja (CEKK Cegléd UP) 63.64% (7/11) 13
679. Lajos Miklós (NKA Pécs U11/C) 71.43% (15/24) 16
680. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 63.49% (40/63) 14
681. Kis-Molnár Erik (Vásárhelyi Tigrisek) 63.46% (33/52) 16
682. Kis-Szitár Márkó (VUKE U11 Városi Válogatott) 50% (10/16) 15
683. Bakó Balázs Attila (ESMTK - TF - JAK U11) 63.33% (19/30) 15
684. Gút Gergő (Kecskeméti KA U11 Alfák) 63.33% (19/30) 15
685. Belicza Botond Áron (BKG AKADÉMIA U11) 63.33% (19/30) 14
686. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 63.33% (19/30) 11
687. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Lányok) 63.33% (19/30) 12
688. Makkos Máté Olivér (VUKE U11 Városi Válogatott) 54.55% (9/15) 14
689. Munkhdalai Sergelen (Kőbányai Darazsak/A) 63.27% (31/49) 16
690. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 63.27% (31/49) 12
691. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 63.16% (36/57) 12
692. Rácz Vincent Jenő (Csepel Basket) 63.16% (12/19) 8
693. Lótos Dániel (Lehel Kosársuli U11) 63.16% (12/19) 12
694. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 63.16% (12/19) 12
695. Szomolai Vendel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 63.16% (12/19) 12
696. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11/A) 63.16% (12/19) 16
697. Agbemasu Vanessza (Csata Manók) 63.16% (12/19) 16
698. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 63.16% (12/19) 14
699. Hegedüs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 62.96% (17/27) 16
700. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 62.96% (17/27) 13
701. Dirner Márk (Szolnoki Viperák) 62.96% (17/27) 10
702. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 62.96% (17/27) 14
703. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 62.92% (56/89) 14
704. Somi Milos (KASI/A) 62.79% (27/43) 16
705. Pókó Réka (Dunaharaszti MTK leány) 62.79% (27/43) 16
706. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 62.5% (50/80) 14
707. Graja Aisha (Sportiskolás Lányok) 62.5% (30/48) 14
708. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 62.5% (20/32) 14
709. Simon Sebestyén (VUKE U11 Padányis Párducok) 62.5% (20/32) 10
710. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 62.5% (20/32) 10
711. Sipeki Márton (Egri Kék Oroszlánok) 62.5% (20/32) 16
712. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 62.5% (15/24) 13
713. Daróczi Hunor (Vasas Akadémia U11) 62.5% (15/24) 10
714. Miháldi Zádor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 62.5% (15/24) 12
715. Lukácsi Barnabás (Malév Kobrák) 62.5% (15/24) 12
716. Andrejkovics Ádám (Zuglói Sasok) 62.5% (15/24) 12
717. Molnár Erik (Gödöllői Sport Klub) 62.5% (15/24) 14
718. Kovács Kolos (SZKHSE U11) 62.5% (10/16) 15
719. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 62.5% (10/16) 15
720. Mocsár József (Békési Kis Gladiátorok) 62.5% (10/16) 16
721. Nagy Tamás Imre (Ziccer Kistigrisek) 62.5% (10/16) 10
722. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 62.5% (10/16) 10
723. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 62.5% (10/16) 8
724. Berke Árpád (Kanizsa Kosárlabda Klub) 62.5% (10/16) 16
725. Torossy Zsombor (BLF Bolhák) 62.5% (10/16) 14
726. Szarka Zalán (Ziccer Kistigrisek) 62.5% (10/16) 12
727. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs U11/C) 62.5% (10/16) 12
728. Béndek Péter (Fűzfői AK) 62.5% (10/16) 12
729. Náray Bálint Miklós (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 62.5% (10/16) 12
730. Mészáros Patrik (MEAFC Kossuth U11) 62.5% (10/16) 12
731. Csernó Dorka (Csata Manók) 62.5% (10/16) 12
732. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 62.5% (10/16) 14
733. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 62.22% (28/45) 16
734. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/A) 59.09% (29/46) 22
735. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 62.16% (23/37) 14
736. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 62.07% (36/58) 14
737. Farkas Alex (Tószegi Tigrisek) 62.07% (18/29) 14
738. Balog Barnabás György (Gödi SE Vadmacskák) 62.07% (18/29) 14
739. Kerék Nikolett (Kőbányai Darázslányok/B) 62.07% (18/29) 14
740. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 62.07% (18/29) 15
741. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 62.04% (67/108) 16
742. Környei Dániel (Kanizsa Kosárlabda Klub) 62.03% (49/79) 16
743. Kiss Mira Hanna (Török Sasfiókák) 72.22% (17/27) 19
744. Kántor László (BKG AKADÉMIA U11) 60% (15/24) 16
745. Sabján Márton (Pécsi VSK Fiú) 61.97% (44/71) 16
746. Finta Mirella (Újfehértói Sportklub) 61.9% (13/21) 14
747. Fényes Veronika (Csata Garfield) 61.9% (13/21) 15
748. Molnár Buda (Szent István Király/A - Ajka) 61.9% (13/21) 15
749. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 61.9% (13/21) 15
750. Nagy Olivér Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 61.9% (13/21) 10
751. Mészáros Luca (VESC U11) 61.9% (13/21) 12
752. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 61.76% (21/34) 12
753. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 61.76% (21/34) 11
754. Taylor Jonatán Ben (Pomázi Pumák) 61.7% (29/47) 16
755. Jámbori Barnabás (Zalakerámia ZTE KK/B) 61.7% (29/47) 12
756. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 77.78% (20/41) 23
757. Friedsam Lilla (BSC Lány) 87.5% (12/22) 20
758. Jimenez-Varga Simon (Óbudai Kaszások/B) 63.16% (21/34) 16
759. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 61.54% (16/26) 13
760. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 61.54% (16/26) 13
761. Szabó Rozi (NKA Pécs U11 Leány) 61.54% (16/26) 14
762. Szalka László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 61.54% (16/26) 14
763. Sztankó Zéta Csaba (Kéksárga Zsiráfok) 61.54% (16/26) 14
764. Szigeti Donát (Szent István Király/A - Ajka) 61.54% (16/26) 16
765. Ádelhardt Gréta (KS Szeged Vadmacskák) 61.54% (8/13) 12
766. Mészáros Milán (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 61.54% (8/13) 12
767. Füzi Barbara (KASI/C) 61.54% (8/13) 12
768. Fülöp Anna Bianka (Deákos Darazsak) 61.54% (8/13) 12
769. Bucsek Noel Alexander (Tatabányai Sport Club U11/B) 61.54% (8/13) 7
770. Hegyháti Áron (VUKE U11 Padányis Párducok) 61.54% (8/13) 9
771. Mallár Bertalan (Cívis Efrém Kenguruk ) 61.54% (8/13) 7
772. Németh Jázmin (TARR KSC Szekszárd/A) 61.54% (8/13) 10
773. Egyed Hanna (KS Szeged Vadmacskák) 61.54% (8/13) 10
774. Parti - Héjjas Heléna (BSC Csajszik) 61.54% (8/13) 8
775. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Városi Válogatott) 61.54% (8/13) 10
776. Maár Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 61.54% (8/13) 8
777. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 61.54% (8/13) 10
778. Gazdag Adrián (Ifjú Sólyomfiókák) 61.54% (8/13) 8
779. Papp Lili Sára (Deákos Darazsak) 61.54% (8/13) 10
780. Sabáli Sejla (Csípős Darazsak) 61.54% (8/13) 11
781. Kiss Szófia Viktória (Százhalombattai KSE/A) 61.54% (8/13) 15
782. Csizmadia Dóra (Tapolcai Oroszlánok) 61.54% (8/13) 13
783. Heé Alexandra Léna (Korányis Zsiráfok) 61.54% (8/13) 14
784. Kámán Péter (KLKS Szomód) 61.54% (8/13) 14
785. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 61.54% (8/13) 14
786. Bányai Levente Vilmos (Óbudai Kaszások/B) 61.54% (8/13) 14
787. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 61.54% (8/13) 14
788. Pusztai Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 61.54% (8/13) 14
789. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 61.54% (8/13) 14
790. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 57.58% (40/66) 27
791. Sinka Marcel István (Karcagi SE Prérikacsák) 61.36% (27/44) 10
792. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/A) 60% (16/26) 22
793. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 61.29% (19/31) 16
794. Varga Áron (BSC Pingvinek) 61.29% (19/31) 16
795. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/A) 61.29% (19/31) 9
796. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 61.29% (19/31) 12
797. Makai Sámuel Brúnó (Újpest-MT/A) 61.22% (30/49) 17
798. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 61.22% (30/49) 14
799. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/A) 61.11% (22/36) 14
800. Takács Barnabás (VUKE U11 Városi Válogatott) 61.11% (11/18) 16
801. Tarjányi Péter (Gödi SE Gödények) 61.11% (11/18) 12
802. Erdős Linda (Kaszás KisBoszik) 61.11% (11/18) 12
803. Zlinszky Ábel (ICT Pilots Bicske) 61.11% (11/18) 12
804. Harangozó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 61.11% (11/18) 14
805. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 61.11% (11/18) 10
806. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Prérikacsák) 61.11% (11/18) 10
807. Szabó Eszter (DKKA Tigrisek) 61.11% (11/18) 13
808. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 61.11% (11/18) 15
809. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 61.02% (36/59) 14
810. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 60.98% (25/41) 14
811. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 60.98% (25/41) 14
812. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 60.98% (25/41) 12
813. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 60.87% (42/69) 16
814. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 60.87% (42/69) 14
815. Vajda Árpád (Kéksárga Zsiráfok) 60.87% (28/46) 16
816. Pető Zsolt (Pilis Basket) 60.87% (28/46) 14
817. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 60.87% (14/23) 10
818. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 60.87% (14/23) 16
819. Mitró Hanna Enikő (Miskolci Sportiskola Kossuth) 60.87% (14/23) 14
820. Varga Nikolett (Zalaegerszegi KTE) 60.87% (14/23) 16
821. Sandi Zsombor Zoltán (Tapolcai Minimanók) 60.87% (14/23) 14
822. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 60.87% (14/23) 16
823. Cossuta Bendegúz (MEAFC Csibészek) 60.87% (14/23) 6
824. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/A) 60.78% (31/51) 12
825. Futó Zalán (Dunaharaszti MTK fiú) 60.71% (17/28) 16
826. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 60.71% (17/28) 16
827. Herczeg Ádám Rajmund (Vásárhelyi Tigrisek) 60.71% (17/28) 14
828. Horvát Anna (Csata Garfield) 60.71% (17/28) 14
829. Galambos Márton (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 60.66% (37/61) 16
830. Csizmadia Lilla (Csata Manók) 60.61% (20/33) 12
831. Terjék Nóra (Pécsi VSK Leány) 60.61% (20/33) 16
832. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 60.53% (46/76) 16
833. Kispál Botond (Marcali Szürkefarkasok) 60.53% (23/38) 16
834. Molnár Hanna (Hévíz SK - U11) 60.53% (23/38) 16
835. Veres Máté László (MEAFC Basket Bulls) 60.53% (23/38) 12
836. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 60.53% (23/38) 14
837. Végh Zétény (Tapolcai Minimanók) 60.47% (26/43) 12
838. Dósa Gréta (DVTK Miskolc) 60.47% (26/43) 16
839. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 60.42% (29/48) 16
840. Bénard Jojo János (KLKS Angoltagozatos) 66.67% (12/20) 15
841. Bogár Milla (Vasas Amazonok) 60% (27/45) 16
842. Simon Zita (DVTK Akadémia/A) 60% (24/40) 16
843. Ádám Kristóf (Mini Talent SE) 60% (24/40) 16
844. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/A) 60% (24/40) 13
845. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 60% (21/35) 12
846. Barát Zsombor (Pécsi VSK Fiú) 60% (21/35) 15
847. Háry János (Óbudai Kaszások/A) 60% (18/30) 14
848. Rédli Zoja Norina (Kőbányai Darázslányok/B) 60% (18/30) 16
849. Lakatos Brájen (NYÍKSE Tűzlabdák) 60% (18/30) 12
850. Kiss Levente Péter (Hévíz SK - U11) 60% (18/30) 16
851. Csenkér-Major Zétény (Kéksárga Zsiráfok) 60% (18/30) 16
852. Szonntag Adél (Csata Garfield) 60% (15/25) 16
853. Böröcz Nándor (DKKA Vezérek) 60% (15/25) 16
854. Sipos Zalán (BSC Pandák) 60% (15/25) 16
855. Koszorus Zsombor (Gödi SE Gödények) 60% (15/25) 16
856. Fáy Lilianna (Vasas Bolhák) 60% (12/20) 12
857. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 60% (12/20) 12
858. Köllő Patrik (VUKE U11 Deákos Dongók) 60% (12/20) 12
859. Dovgál Mia (Csata Manók) 60% (12/20) 12
860. Oswald Gergely Márton (Ifjú Sólyomfiókák) 60% (12/20) 13
861. Ambrus Katalin (Kaszás KisBoszik) 60% (12/20) 14
862. Göndör Liliána (Erdért Szűcs) 60% (12/20) 14
863. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 60% (12/20) 14
864. Zsikla József Marcell (CEKK) 60% (12/20) 14
865. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 60% (12/20) 14
866. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 60% (9/15) 16
867. Demku-Szűcs Diána (CEKK) 60% (9/15) 16
868. Szántó Sára (Fót SE Leány/A) 60% (9/15) 14
869. Szabó-Stefanik Csilla (Optofit-VKB Vác U11) 60% (9/15) 14
870. Baráth Boglárka (Szent István Király/A - Ajka) 60% (9/15) 12
871. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 60% (9/15) 12
872. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/B) 60% (9/15) 12
873. Rajos Dorka (Villámló Tigrisek) 60% (9/15) 9
874. Svichrán Léna (Szolnoki Viperák) 60% (9/15) 10
875. Fodor Nimród (MVM-OSE Simbák U11) 60% (9/15) 12
876. Zolnai Csaba (BSC Mini Titánok) 60% (9/15) 6
877. Nagy Zétény (Dorozsmai Darvak) 60% (6/10) 14
878. Jäger Adrienn (Záhonyi Zsiráfok) 60% (6/10) 14
879. Madarász Noel (Pákozdi Kócsagok) 60% (6/10) 14
880. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 60% (6/10) 9
881. Tóth Hédi (Szegedi Mókusok) 60% (6/10) 12
882. Nagy Kristóf (Karcagi SE Prérikacsák) 60% (6/10) 12
883. Kiss Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 60% (6/10) 10
884. Tóth Márton (MEAFC Csibészek) 60% (6/10) 8
885. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 60% (6/10) 16
886. Tóth Zsigmond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 60% (6/10) 12
887. Szakter Milán (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 60% (6/10) 8
888. Borsos Laura (Kaszás KisBoszik) 60% (6/10) 8
889. Ádám Diana Cintia (Csepel Basket) 60% (6/10) 8
890. Kelecsényi Adél (Csata Manók) 60% (6/10) 8
891. Bozo Blanka Zsuzsanna (BEAC Újbuda KA/B) 60% (6/10) 10
892. Zsigmond Natália (Szent István Király/B - Ajka) 60% (6/10) 12
893. Ezer Balázs (Kaszás Minik) 60% (6/10) 12
894. Hegedűs István Bálint (MEAFC Basket Bulls) 60% (6/10) 10
895. Orbán Réka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 60% (6/10) 8
896. Demeter Endre Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 60% (6/10) 8
897. Czékmán Péter Noé (DKKA Minyonok) 60% (6/10) 10
898. Böjti Alexa (Zalaegerszegi KTE) 60% (6/10) 10
899. Kovács Márton (Monor SE/A) 60% (6/10) 12
900. Vadász Botond (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 60% (6/10) 8
901. Szabó Ferenc Benett (Békéscsabai KK) 60% (6/10) 12
902. Lakatos Samu (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 60% (6/10) 10
903. Pergely Zoé (Várpalota Gepárdok) 60% (6/10) 12
904. Dávid Anna (Harcos Darazsak) 60% (6/10) 8
905. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/B) 60% (6/10) 8
906. Szigony Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 60% (6/10) 10
907. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 60% (6/10) 12
908. Mitrovic Aleksa (Budapesti Honvéd SE/B) 60% (6/10) 11
909. Kovács Viktória Mónika (Törekvés Törpicúrok) 60% (6/10) 11
910. Hajnal Málna Orsolya (Csípős Darazsak) 75% (24/41) 17
911. Pintye Gergő Noel (Cívis KK KisTigrisek) 55% (17/29) 17
912. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 60.81% (76/127) 31
913. Lotharidesz Áron (Budapesti Honvéd SE/B) 59.65% (34/57) 12
914. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 59.62% (31/52) 16
915. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 59.62% (31/52) 14
916. Kormos András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 59.57% (28/47) 16
917. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 59.57% (28/47) 16
918. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 59.52% (25/42) 13
919. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 59.52% (25/42) 12
920. Hillier Kornél (PaSa Csillagai) 59.52% (25/42) 12
921. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 59.49% (47/79) 15
922. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/A) 59.46% (66/111) 16
923. Dajka Benedek Sándor (Kőbányai Darazsak/A) 62.96% (31/53) 26
924. Dlehány Dominik Dezső (Újpest-MT/A) 59.38% (19/32) 16
925. Németh Huba (Budapesti Bikák U11) 59.38% (19/32) 14
926. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 59.26% (32/54) 12
927. Eötvös Gáspár (Pécsi VSK Fiú) 59.26% (32/54) 16
928. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 59.26% (16/27) 13
929. Kovács Barnabás Ákos (BSC Pandák) 59.26% (16/27) 14
930. Farkas Dávid Viktor (NYKK Eötvös U11/A) 59.26% (16/27) 14
931. Szerencsei Lilla (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 59.26% (16/27) 14
932. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 59.26% (16/27) 16
933. Istókovics Miléna (NKA Pécs U11 Leány) 59.26% (16/27) 10
934. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/A) 59.09% (13/22) 16
935. Felber Vilmos Márton (Zuglói Sasok Herman) 59.09% (13/22) 16
936. Szabó Kristóf (MVM-OSE Simbák U11) 59.09% (13/22) 16
937. Tóth Levente (Cívis KK Tigrisek) 59.09% (13/22) 14
938. Tóth Áron (Budapesti Bikák U11) 59.09% (13/22) 14
939. Németh Ambrus (MAFC Csiki) 59.09% (13/22) 10
940. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/A) 58.33% (13/22) 20
941. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 58.97% (23/39) 14
942. Sever Kalender Cem (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 58.97% (23/39) 15
943. Sétáló Zoé (Bajai Női Kosárlabda Klub) 58.93% (33/56) 16
944. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 58.9% (43/73) 11
945. Kovács Mór (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 58.82% (60/102) 16
946. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 58.82% (30/51) 14
947. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/A) 58.82% (20/34) 14
948. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 58.82% (20/34) 16
949. Boska Hunor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 58.82% (10/17) 16
950. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 58.82% (10/17) 9
951. Berki Tamás (BSC Pandák) 58.82% (10/17) 9
952. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 58.82% (10/17) 13
953. Keresztes Marcell (Vásárhelyi Tigrisek) 58.82% (10/17) 12
954. Guller Rozália (Vasas Bolhák) 58.82% (10/17) 14
955. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 58.82% (10/17) 14
956. Fenyvesi Flórián Bende (Dombóvári Kosársuli KE/B) 58.82% (10/17) 14
957. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 58.62% (17/29) 16
958. Rotter Zselyke (Pécsi VSK Leány) 58.62% (17/29) 16
959. Dávid Kornél Márk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 57.14% (10/17) 12
960. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 58.57% (41/70) 16
961. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 58.57% (41/70) 12
962. Mizsei Áron (Újfehértói Sportklub) 58.54% (24/41) 14
963. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 48.15% (26/44) 22
964. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 58.33% (28/48) 16
965. Hózensteiner Maja (Kanizsai Mókusok) 58.33% (21/36) 16
966. Kovács Eszter (Kőbányai Darázslányok/B) 58.33% (21/36) 12
967. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 58.33% (14/24) 13
968. Siffmann Adél (DVTK Akadémia/B) 58.33% (14/24) 14
969. Szerencsés Botond (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 58.33% (14/24) 16
970. Beszeda Laura (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 58.33% (14/24) 16
971. Mészáros Hanna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 58.33% (7/12) 6
972. Czumbil Bálint (Gödi SE Gödények) 58.33% (7/12) 6
973. Csomán Áron (DKKA Minyonok) 58.33% (7/12) 14
974. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 58.33% (7/12) 14
975. Kolumbán Levente (BLF Kenguruk) 58.33% (7/12) 14
976. Lovas Attila (KLKS Angoltagozatos) 58.33% (7/12) 12
977. Borga Levente Imre (Sláger U-11) 58.33% (7/12) 11
978. Chrenko Hanna (SEZE) 58.33% (7/12) 12
979. Egyed Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 58.33% (7/12) 12
980. Rátky Milán Előd (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 58.33% (7/12) 12
981. Simon Anissza (Várpalota Gepárdok) 58.33% (7/12) 11
982. Ragó Vendel (Zuglói Sasok Herman) 58.33% (7/12) 13
983. Nyers Máté (NYKK Eötvös U11/A) 58.23% (46/79) 16
984. Barcza Zsófia (Ziccer Kistigrisek) 46.88% (35/62) 28
985. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 58.18% (32/55) 16
986. Kamareddine Ludvig (Óbudai Kaszások/A) 53.85% (33/55) 22
987. Szabó Léna (Szúrós Darazsak) 58.06% (18/31) 14
988. Hamza Noémi (CEKK Cegléd UP) 58.06% (18/31) 12
989. Fazekas Emma (Kéksárga Okapik) 58.06% (18/31) 16
990. István-Schirling Inez (Vasas Bolhák) 58.06% (18/31) 16
991. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 58% (29/50) 16
992. Kiss Gellért (Pásztói SZSE-Kisördögök) 57.97% (40/69) 16
993. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 57.89% (22/38) 16
994. Kovács Déna Virág (Török Sasfiókák) 57.89% (22/38) 16
995. Kovács Noel Attila (Szolnoki Viperák) 57.89% (22/38) 12
996. Váradi Hanna (DVTK Akadémia/B) 57.89% (22/38) 14
997. Varga Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 57.89% (11/19) 16
998. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 57.89% (11/19) 14
999. Tóth Sára (CEKK Cegléd UP) 57.89% (11/19) 12
1000. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 57.89% (11/19) 14
1001. Horváth Ábel Károly (Pilis Basket) 57.89% (11/19) 14
1002. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 57.89% (11/19) 12
1003. Éger Máté (MEAFC Kossuth U11) 57.89% (11/19) 12
1004. Baráth Milán (Cívis KK Jaguárok) 57.89% (11/19) 12
1005. Hausel Hanna (DVTK Miskolc) 57.89% (11/19) 14
1006. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 57.89% (11/19) 14
1007. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/A) 57.89% (11/19) 14
1008. Téglás Dominik Zsolt (Malév Kobrák) 57.89% (11/19) 14
1009. György Bálint (Monok SE) 57.89% (11/19) 14
1010. Kovács Leon József (Szent István Király/B - Ajka) 57.89% (11/19) 14
1011. Csipszer Panna Boglárka (Szentgáli Sünik) 57.89% (11/19) 14
1012. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11/B) 57.89% (11/19) 10
1013. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 57.89% (11/19) 10
1014. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/A) 57.89% (11/19) 9
1015. Lanczmann Léna (Várpalota Gepárdok) 57.89% (11/19) 13
1016. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 57.73% (56/97) 17
1017. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 57.69% (15/26) 16
1018. Répási Regő Róbert (RICSILLA) 57.69% (15/26) 16
1019. Jankovits Lili Adél (Kaszás Mini Boszik) 57.69% (15/26) 12
1020. Bálint Olívia (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 57.69% (15/26) 12
1021. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 57.69% (15/26) 10
1022. Szabó Botond Dániel (Tapolcai Minimanók) 57.58% (19/33) 14
1023. Szabó Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 57.58% (19/33) 12
1024. Vleskó Márton András (Nádor Tigrisek) 53.33% (28/49) 14
1025. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 57.5% (23/40) 16
1026. Gadácsi Benjamin (GYKSE Szekszárd) 57.5% (23/40) 16
1027. Szegleti Noel (Sólyomfiókák) 57.5% (23/40) 12
1028. Légrádi Merse Máté (BSC Pingvinek) 57.45% (27/47) 14
1029. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 57.38% (35/61) 14
1030. Horváth Alina Amira (Gödi SE Vadmacskák) 57.14% (36/63) 16
1031. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 57.14% (32/56) 16
1032. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 57.14% (24/42) 12
1033. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11 fiú) 57.14% (24/42) 16
1034. Deák Márk (MEAFC Kossuth U11) 57.14% (24/42) 13
1035. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 57.14% (20/35) 15
1036. Zsömle Maja (DVTK Akadémia/A) 57.14% (16/28) 14
1037. Mujanovic Marcell Bence (Sólyomfiókák) 57.14% (16/28) 16
1038. Mucsi Lujza (TFSE) 57.14% (16/28) 12
1039. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 57.14% (12/21) 11
1040. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 57.14% (12/21) 12
1041. Leskovár Kázmér Ádám (Pécsi VSK Fiú) 57.14% (12/21) 12
1042. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 57.14% (12/21) 12
1043. Chira Ema (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 57.14% (12/21) 13
1044. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 57.14% (12/21) 14
1045. Tóth Dóra (Kéksárga Okapik) 57.14% (12/21) 14
1046. Molnár Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 57.14% (8/14) 12
1047. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 57.14% (8/14) 12
1048. Tóth Sándor Milán (FTSI József A. Iskola) 57.14% (8/14) 12
1049. Varga Olivér Félix (VUKE U11 Deákos Dongók) 57.14% (8/14) 12
1050. Göndör Jessica (Erdért Szűcs) 57.14% (8/14) 12
1051. Nagy Bence (Kerepesi VSE) 57.14% (8/14) 12
1052. Sipos Sára Kata (RICSILLA) 57.14% (8/14) 12
1053. Goldner Zara Viktória (BLF Kenguruk) 57.14% (8/14) 12
1054. Siklós Marcell (MAFC Csiki) 57.14% (8/14) 12
1055. Németh Perla (Deákos Darazsak) 57.14% (8/14) 9
1056. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/A) 57.14% (8/14) 9
1057. Trifont Lara (FTSI Platán Iskola) 57.14% (8/14) 7
1058. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11/C) 57.14% (8/14) 10
1059. Nagy Ádám (Mezőberényi KK Vegyes) 57.14% (8/14) 16
1060. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 57.14% (8/14) 8
1061. Csurgai Martin (Pityke KSE) 57.14% (8/14) 10
1062. Iván Léna (Harcos Darazsak) 57.14% (8/14) 10
1063. Pichler Luca (Pécsi VSK Leány) 57.14% (8/14) 16
1064. Újfalusi Zétény (Alba Fehérvár Oroszlánok) 57.14% (8/14) 16
1065. Tatár Adrián (Kaszás Minik) 57.14% (8/14) 10
1066. Gérczei Gréta (Zalaegerszegi KTE) 57.14% (8/14) 10
1067. Suchamel Krisztián Attila (TF U11) 57.14% (8/14) 6
1068. Kovács Márk (Pityke KSE) 57.14% (8/14) 6
1069. Wágner-Dudinszky Andor (VMG DSE) 57.14% (8/14) 11
1070. Somogyi Gergő (Szent István Király/A - Ajka) 57.14% (8/14) 15
1071. Himer Bence Gábor (Sláger U-11) 57.14% (8/14) 13
1072. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11/B) 57.14% (8/14) 14
1073. Bősze Gréta (KLKS Angoltagozatos) 57.14% (8/14) 14
1074. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/A) 57.14% (8/14) 14
1075. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 56.92% (37/65) 12
1076. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 56.86% (29/51) 16
1077. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 56.82% (25/44) 14
1078. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 56.76% (21/37) 16
1079. Szabó Marcell (Deákos Darazsak) 56.76% (21/37) 12
1080. Bíró Loretta Léna (BSC Lány) 56.76% (21/37) 14
1081. Takáts Líviusz (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 56.76% (21/37) 12
1082. Csabai Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 57.14% (17/30) 18
1083. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 56.67% (34/60) 16
1084. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 56.67% (34/60) 16
1085. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 56.67% (17/30) 16
1086. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 56.67% (17/30) 16
1087. Karvalics Flóra (Uni TSE U11 Tata) 56.67% (17/30) 12
1088. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 56.67% (17/30) 14
1089. Kovács Dániel Márton (Győri KC Koalák UNI Győr) 56.52% (26/46) 13
1090. Németh Krisztián Márk (Kőbányai Darazsak/B) 56.52% (26/46) 16
1091. Hajdu Mira (NYÍKSE Tűzvirágok) 56.52% (26/46) 14
1092. Koczka Szófia (Kéksárga Okapik) 56.52% (13/23) 16
1093. Varga Flóra Izabella (Csata Garfield) 56.52% (13/23) 16
1094. Lukács Máté (Gyáli BKSE Apródok) 56.52% (13/23) 16
1095. Varga Szofi (Cívis KK Fehértigrisek) 56.52% (13/23) 16
1096. Varga Bella (Feketés Darazsak) 56.52% (13/23) 6
1097. Mikulás Damira (TFSE) 56.52% (13/23) 12
1098. Propst Hunor-Márton (Magicball Satu Mare) 56.52% (13/23) 12
1099. Sütő Krisztián Károly (Cívis Efrém Kenguruk ) 56.44% (57/101) 15
1100. Gáll Bence Milán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 56.41% (22/39) 8
1101. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 56.41% (22/39) 10
1102. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Grosics) 56.41% (22/39) 13
1103. Forrás Alexander (Győri KC Vizslák UNI Győr) 56.41% (22/39) 14
1104. Lukács Márk (Gyáli BKSE Apródok) 56.25% (27/48) 16
1105. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 56.25% (27/48) 16
1106. Radulovic Ekaterina (Csípős Darazsak) 56.25% (27/48) 14
1107. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 56.25% (18/32) 13
1108. Komáromi Emma (Török Sasfiókák) 56.25% (18/32) 14
1109. Kürti David (Magicball Satu Mare) 56.25% (18/32) 14
1110. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 56.25% (18/32) 12
1111. Ilyés Gábor (Békési Kis Gladiátorok) 56.25% (9/16) 16
1112. Bolvári Nóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 56.25% (9/16) 16
1113. Padragi Gellért (VUKE U11 Városi Válogatott) 56.25% (9/16) 14
1114. Kóger Sára Réka (Szent István Király/A - Ajka) 56.25% (9/16) 14
1115. Toldi Gergő (Budafoki Ebihalak) 56.25% (9/16) 14
1116. Barabás Dorottya (KLKS Angoltagozatos) 56.25% (9/16) 14
1117. Mód Zsombor (ESMTK - TF - JAK U11) 56.25% (9/16) 14
1118. Miklósi Gréta Laura (Törekvés Törpicúrok) 56.25% (9/16) 10
1119. Szvath Emil Attila (KASI/A) 56.25% (9/16) 10
1120. Szabó Benedek (Kozármisleny SE) 56.25% (9/16) 10
1121. Németh Csenge (Csepel Basket) 56.25% (9/16) 12
1122. Schmutzer Fanni (DVTK Akadémia/B) 56.25% (9/16) 12
1123. Dunca János István (Budapesti Honvéd SE/A) 56.25% (9/16) 12
1124. Vas Márton (Gödi SE Gödények) 56.25% (9/16) 8
1125. Kakas Zoé (BEAC Kapibarák) 56.25% (9/16) 12
1126. Bősze Odett (Szentgáli Sünik) 56.25% (9/16) 12
1127. Molnár Zalán (Kerepesi VSE) 56.25% (9/16) 8
1128. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek) 56.25% (9/16) 9
1129. Mészáros Matán (Vasas Akadémia U11) 56.25% (9/16) 6
1130. Melik Kristóf Zsolt (Nyírpazonyi KE) 56.25% (9/16) 15
1131. Tarján Emília (Zsákoló Zsiráfok) 56.25% (9/16) 10
1132. Barcsai Zalán (VUKE U11 Boteves Bikák) 56.25% (9/16) 11
1133. Molnár Márton (MEAFC Csibészek) 56.25% (9/16) 11
1134. Csiha Levente (Százhalombattai KSE/B) 56.25% (9/16) 11
1135. Albrecht Emma Liza (FTSI József A. Iskola) 56.25% (9/16) 13
1136. Bokán Adrián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 55.56% (27/48) 18
1137. Bölöni Melinda (Kőbányai Darázslányok/A) 59.09% (29/52) 29
1138. Kovács Vencel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 56.1% (23/41) 16
1139. Kelemen Laura Emma (Kaszás Mini Boszik) 56.1% (23/41) 12
1140. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 56.1% (23/41) 12
1141. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 56% (14/25) 14
1142. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 56% (14/25) 10
1143. Halas Ármin (NKA Pécs fiú U11/B) 55.88% (19/34) 16
1144. Drahos Botond (MEAFC Csibészek) 55.81% (24/43) 16
1145. Hobok Bercel (Tapolcai Szöcskék) 55.81% (24/43) 16
1146. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 55.56% (30/54) 10
1147. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 55.56% (30/54) 16
1148. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 55.56% (25/45) 16
1149. Kovács Kornél (Monor SE/A) 55.56% (20/36) 13
1150. Borbély Száva (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 55.56% (15/27) 16
1151. Horváth Hunor (Zalakerámia ZTE KK/B) 55.56% (15/27) 12
1152. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 55.56% (15/27) 12
1153. Kovács Márton Gábor (Kőbányai Darazsak/B) 55.56% (15/27) 15
1154. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Tigrisek) 55.56% (15/27) 14
1155. Agoston Márk (Békéscsabai KK) 55.56% (15/27) 14
1156. Bodnár Hanga (ICT Pilots Bicske) 55.56% (10/18) 10
1157. Töttös Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 55.56% (10/18) 16
1158. Szente Gergő Noel (GYKSE Szekszárd) 55.56% (10/18) 16
1159. Szomor Bálint (BKG-Veresegyház vegyes) 55.56% (10/18) 9
1160. Mersich Zsombor (Pilis Basket) 55.56% (10/18) 13
1161. Tóth-Császár Bence (Radobasket Oroszlánok/B) 55.56% (10/18) 12
1162. Sándor Barnabás (Újpest-MT/B) 55.56% (10/18) 12
1163. Garamvölgyi Lajos Péter (Cívis KK Jaguárok) 55.56% (10/18) 14
1164. Gáspár Mirkó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 55.56% (10/18) 14
1165. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 55.56% (10/18) 14
1166. Baumgartner Maja Hanna (Csípős Darazsak) 33.33% (16/27) 15
1167. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 55.32% (26/47) 15
1168. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/A) 55.26% (21/38) 16
1169. Sneider Adél (DVTK Akadémia/A) 55.24% (58/105) 16
1170. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 55.22% (37/67) 16
1171. Gulyás Márk (Marcali Szürkefarkasok) 55.17% (16/29) 13
1172. Budai Mihály (CEKK) 55.17% (16/29) 14
1173. Sági Léna (Zalaegerszegi KTE) 55.17% (16/29) 16
1174. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/A) 55.17% (16/29) 12
1175. Madarász Anna Sarolta (BEAC Kapibarák) 55.17% (16/29) 12
1176. Sashalmi Lilien (Török Sasfiókák) 59.09% (30/55) 23
1177. Orovicza Zorka (Pécsi VSK Leány) 55.1% (27/49) 16
1178. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 55% (33/60) 16
1179. Horváth Márk (Kőbányai Darazsak/A) 55% (11/20) 16
1180. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE/A) 55% (11/20) 16
1181. Radácsi Panna (Németvölgyi Bocsok) 55% (11/20) 14
1182. Bálind Csenge (KKC Hetény) 55% (11/20) 14
1183. Illés Dániel Robin (MAFC Grosics) 55% (11/20) 12
1184. Gondos Ákos (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 55% (11/20) 14
1185. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 55% (11/20) 14
1186. Szabó Nóra (Török Sasfiókák) 55% (11/20) 12
1187. Németh Ronen (Deákos Darazsak) 55% (11/20) 10
1188. Sinka Levente (Németvölgyi Bocsok) 55% (11/20) 10
1189. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 54.9% (28/51) 13
1190. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 54.9% (28/51) 14
1191. Fekete Áron (Zuglói Sasok Herman) 54.84% (17/31) 16
1192. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 54.84% (17/31) 14
1193. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 54.84% (17/31) 15
1194. Kiss Dániel (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 54.67% (41/75) 15
1195. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 47.06% (29/53) 18
1196. Gelencsér Gergő (BKG AKADÉMIA U11) 54.55% (24/44) 16
1197. Plescan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 54.55% (18/33) 14
1198. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 54.55% (18/33) 14
1199. Berta Manna Lujza (TARR KSC Szekszárd/A) 54.55% (18/33) 14
1200. Lőrincz Milán (Győri KC Vizslák UNI Győr) 54.55% (12/22) 16
1201. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 54.55% (12/22) 16
1202. Nagy Nolen (Dorozsmai Darvak) 54.55% (12/22) 14
1203. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/A) 54.55% (12/22) 14
1204. Németh Zselyke Gabriella (NKA Pécs U11 Leány) 54.55% (12/22) 14
1205. Szakál Marcell (Pákozdi Kócsagok) 54.55% (6/11) 14
1206. Papp Dávid (Újfehértói Sportklub) 54.55% (6/11) 14
1207. Balogh Vanessza (TSK-Magiszter U11) 54.55% (6/11) 14
1208. Ézsiás Nándor (Optofit-VKB Vác U11) 54.55% (6/11) 14
1209. Kiss Márton (Szolnoki Sasok) 54.55% (6/11) 9
1210. Solymosi Réka (DIFE KK U11 DERECSKE) 54.55% (6/11) 5
1211. Dénes Márk (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 54.55% (6/11) 10
1212. Zun Marcell Sándor (S&T U11) 54.55% (6/11) 10
1213. Gémesi Nikolasz Krisztián (Nádor Tigrisek) 54.55% (6/11) 6
1214. Fehér Maja (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 54.55% (6/11) 10
1215. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 54.55% (6/11) 8
1216. Hornok Bence (Budafoki Ebihalak) 54.55% (6/11) 8
1217. Turzó Léna Zselyke (AF-Velencei Csukák) 54.55% (6/11) 10
1218. Hajnal Ákos (Budapesti Honvéd SE/B) 54.55% (6/11) 8
1219. Láng Levente Olivér (Vasas Akadémia U10) 54.55% (6/11) 8
1220. Jeles Violetta Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 54.55% (6/11) 10
1221. Balogh Bíborka (Dunaharaszti MTK leány) 54.55% (6/11) 8
1222. Bognár Noel (Deákos Darazsak) 54.55% (6/11) 6
1223. Gyurko Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 54.55% (6/11) 10
1224. Steinmetz Máté (Budapesti Honvéd SE/B) 54.55% (6/11) 11
1225. Bolvári Gréta (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 54.55% (6/11) 11
1226. Szabó Márton (Szentendrei Kölyökfarkasok) 54.55% (6/11) 11
1227. Jenei Lóránt Sándor (Szentesi KK) 54.55% (6/11) 11
1228. Molnár Emma (BSC Lány) 54.55% (6/11) 11
1229. Marton Zsolt György (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 54.55% (6/11) 11
1230. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 54.39% (31/57) 14
1231. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11/A) 54.35% (25/46) 16
1232. Csapó Sára (Zsákoló Zsiráfok) 54.29% (19/35) 15
1233. Kondor Dávid (Budafoki Békák) 54.29% (19/35) 14
1234. Illés Zoé Lilla (Kecskeméti KA U11 Villámok) 54.17% (13/24) 14
1235. Budai Viktória (TF U11) 54.17% (13/24) 14
1236. Lévai Kornél (KASI/A) 54.17% (13/24) 14
1237. Ács Donát (BL Basket SE) 54.17% (13/24) 14
1238. Fehér Bálint (MVM-OSE Simbák U11) 54.17% (13/24) 14
1239. Farkas Dorottya (BSC Lány) 54.17% (13/24) 15
1240. Princz Balázs (Sláger U-11) 54.17% (13/24) 8
1241. Lécz Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 46.15% (17/33) 19
1242. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 54.05% (40/74) 11
1243. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U11) 54.05% (20/37) 16
1244. Torma Máté (Kecskeméti KA U11 Alfák) 54.05% (20/37) 16
1245. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia/A) 54% (27/50) 16
1246. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 54.55% (21/39) 21
1247. Bíró Eszter (DVTK Miskolc) 53.85% (35/65) 16
1248. Lámpi Franciska (Csata Garfield) 53.85% (35/65) 16
1249. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 53.85% (35/65) 16
1250. Vorontsov Roman (BC Uzhgorod) 53.85% (28/52) 12
1251. Tóth Richárd (VUKE U11 Városi Válogatott) 53.85% (21/39) 16
1252. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 53.85% (21/39) 16
1253. Deák Korinna (NKA Pécs U11 Leány) 53.85% (21/39) 14
1254. Osztovits Róza Matild (Kaszás KisBoszik) 53.85% (14/26) 12
1255. Romhányi Richárd (CEKK Cegléd UP) 53.85% (14/26) 12
1256. Vinnai Bálint (Újpest-MT/A) 53.85% (14/26) 12
1257. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 53.85% (14/26) 16
1258. Zoller Liliána (Kaszás KisBoszik) 53.85% (14/26) 16
1259. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 53.85% (14/26) 14
1260. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 53.85% (14/26) 14
1261. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 53.85% (7/13) 16
1262. Szabó Marcell (VUKE U11 Deákos Dongók) 53.85% (7/13) 6
1263. Kiss Domán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 53.85% (7/13) 9
1264. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 53.85% (7/13) 6
1265. Botis Andrei (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 53.85% (7/13) 9
1266. Semenyuk Kiril (BC Uzhgorod) 53.85% (7/13) 10
1267. Kerekes Lili (Korányis Zsiráfok) 53.85% (7/13) 14
1268. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 53.85% (7/13) 8
1269. Lassányi Dániel Máté (MAFC Csiki) 53.85% (7/13) 10
1270. Katona Boglárka Hanna (Szentgáli Sünik) 53.85% (7/13) 12
1271. Nemes Márton (NKA Pécs U11/C) 53.85% (7/13) 12
1272. Takács Zsombor (Kozármisleny SE) 53.85% (7/13) 12
1273. Szilágyi Domonkos Gáspár (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 53.85% (7/13) 13
1274. Nagy Barnabás (Uni TSE U11 Tata) 53.73% (36/67) 11
1275. Kovács Márk (KLKS Angoltagozatos) 53.7% (29/54) 14
1276. Csóka Marcell (NKA Pécs U11/C) 62.96% (25/45) 16
1277. Ferenczi-Nagy Soma (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 53.66% (22/41) 12
1278. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 53.62% (37/69) 16
1279. Molnár Gordon (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 53.57% (15/28) 16
1280. Schleifer Benett (EKE U11) 53.57% (15/28) 16
1281. Szobonya Vince (Kéksárga Zsiráfok) 53.57% (15/28) 16
1282. Vitkóczi Viktor (Uni TSE U11 Tata) 53.57% (15/28) 10
1283. Szilágyi Edömér (Magicball Satu Mare) 53.57% (15/28) 12
1284. Alberti Bálint (Malév Kobrák) 53.57% (15/28) 14
1285. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 53.49% (23/43) 16
1286. Hardi Zselyke Hanna (Várpalota Gepárdok) 53.49% (23/43) 14
1287. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 53.33% (24/45) 14
1288. Péter Lili (KWBC Körmend) 53.33% (24/45) 14
1289. Hoffmann Máté (Pécsi VSK Fiú) 53.33% (16/30) 14
1290. Erős Zalán (EKE U11) 53.33% (16/30) 14
1291. Koranis Lukas (MAFC Farkasrét) 53.33% (16/30) 14
1292. Császár Bence (CEKK) 53.33% (16/30) 16
1293. Tatai Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 53.33% (8/15) 12
1294. Fülöp Botond (Óbudai Kaszások/B) 53.33% (8/15) 12
1295. Hegedűs Hanga (KLKS Homoktövis) 53.33% (8/15) 12
1296. Debreczeni Alíz (TFSE) 53.33% (8/15) 12
1297. Hüse Barna (Cívis KK KisTigrisek) 53.33% (8/15) 12
1298. Erdei Ármin Miló (Vasas Akadémia U10) 53.33% (8/15) 9
1299. Nwankwo Ikenna Nkemdilim (Vasas Akadémia U11) 53.33% (8/15) 9
1300. Martinovits Róza (Vasas Bolhák) 53.33% (8/15) 7
1301. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 53.33% (8/15) 10
1302. Kereki Bálint (Gyulasport Nonprofit Kft.) 53.33% (8/15) 8
1303. Boldizsár Bence (NKA Pécs U11/C) 53.33% (8/15) 8
1304. Kaltenecker Dániel István (BLF Bolhák) 53.33% (8/15) 10
1305. Lukács Erik (NYÍKSE Tűzlabdák) 53.33% (8/15) 8
1306. Zágoni-Szabó Henrik (Ziccer Kistigrisek) 53.33% (8/15) 10
1307. Horváth Noel (Körmendi Törpördögök/B) 53.33% (8/15) 11
1308. Vajtó Benedek (NYKK Eötvös U11/B) 53.33% (8/15) 11
1309. Sztankó István (BLF Kenguruk) 53.33% (8/15) 14
1310. Krajcsó Áron (Békéscsabai KK) 53.33% (8/15) 14
1311. Tajti Regő (Optofit-VKB Vác U11) 53.33% (8/15) 14
1312. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Grosics) 53.25% (41/77) 17
1313. Somos Róza (Vasas Amazonok) 53.19% (25/47) 16
1314. Szállási Domonkos (Ziccer Bocsok) 53.13% (17/32) 16
1315. Grodiczki Benett Nolen (SZEDEÁK Ezüstrókák) 53.13% (17/32) 14
1316. Simon-Harangozó Ervin (Kozármisleny SE) 53.13% (17/32) 14
1317. Fogarasi Natália (BEAC Újbuda KA/C) 53.06% (26/49) 12
1318. Soós Lia (KWBC Körmend) 53.06% (26/49) 16
1319. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 52.94% (27/51) 16
1320. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 52.94% (27/51) 14
1321. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 52.94% (18/34) 12
1322. Zsuró Ádám (Cívis KK Tigrisek) 52.94% (9/17) 16
1323. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 52.94% (9/17) 16
1324. Szilassy Ádám (DKKA Vezérek) 52.94% (9/17) 14
1325. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/A) 52.94% (9/17) 14
1326. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 52.94% (9/17) 14
1327. Kőfalvi Bálint (DKKA Darazsak) 52.94% (9/17) 14
1328. Párizs Boglárka (Deákos Darazsak) 52.94% (9/17) 10
1329. Szabó Emma Dorka (ICT Pilots Farkasrét) 52.94% (9/17) 12
1330. Gyökeres Dóra (Deákos Darazsak) 52.94% (9/17) 12
1331. Erdmann Vanda Lilla (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 52.94% (9/17) 11
1332. Rendek Sebestyén (Monor SE/A) 52.94% (9/17) 11
1333. Réfi Dávid Attila (Kőbányai Darazsak/A) 44.44% (31/51) 24
1334. Pék Benedek (EKE U11) 52.83% (28/53) 16
1335. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 52.83% (28/53) 14
1336. Szalma Olga (KKC Mátyás) 52.78% (19/36) 16
1337. Csőre Janka (Tatabányai Sport Club U11/A) 52.78% (19/36) 16
1338. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 52.78% (19/36) 14
1339. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KI) 52.78% (19/36) 14
1340. Kővári Dóra (Csata Garfield) 52.75% (48/91) 15
1341. Vida-Szabó Fanni (KKC Hetény) 52.73% (29/55) 16
1342. Pasztorális Ádám (Optofit-VKB Vác U11) 42.11% (16/31) 14
1343. Träger Tamás Péter (TFSE) 52.63% (20/38) 14
1344. Csuka Mira (Fót SE Leány/A) 52.63% (20/38) 16
1345. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 52.63% (10/19) 16
1346. Csermák Lőrinc (MAFC Csiki) 52.63% (10/19) 10
1347. Bartus Anna Flóra (Harcos Darazsak) 52.63% (10/19) 10
1348. Gertner Dorottya (Tapolcai Oroszlánok) 52.63% (10/19) 12
1349. Bottlik Mihály (DKKA Minyonok) 52.63% (10/19) 14
1350. Sós Vince (Cívis KK Jaguárok) 52.63% (10/19) 12
1351. Nagy-Molnár Marcell (Kozármisleny SE) 52.38% (22/42) 12
1352. Zsigovics Marcell (DKKA Minyonok) 52.38% (11/21) 16
1353. Gossler Emma Magdolna (Gödöllői Sport Klub) 52.38% (11/21) 16
1354. Potsa Benedek (Szegedi Mókusok) 52.38% (11/21) 12
1355. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/A) 52.38% (11/21) 14
1356. Bakos Benedek (Radobasket Oroszlánok/B) 52.38% (11/21) 14
1357. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 52.38% (11/21) 10
1358. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 52.27% (23/44) 16
1359. Simon Ádám Róbert (Győri KC Koalák UNI Győr) 52.17% (36/69) 16
1360. Dzsida Vince (SZKHSE U11) 52.17% (24/46) 15
1361. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 52.17% (12/23) 12
1362. Csendom Bence (MEAFC Basket Bulls) 52.17% (12/23) 10
1363. Buti Izabella (Csípős Darazsak) 52.17% (12/23) 16
1364. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 52.17% (12/23) 12
1365. Forrás-Nagy Jente (Villámló Kovácsok) 52.17% (12/23) 12
1366. Madler Milos (Zuglói Sasok) 52.17% (12/23) 12
1367. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 52.17% (12/23) 16
1368. Farkas Virág Júlia (DKKA Vezérek) 52.17% (12/23) 16
1369. Csik Fanni (Törekvés Törpillák) 50% (11/21) 15
1370. Hegedűs Ákos (SZKHSE U11) 52% (26/50) 16
1371. Kovács Soma (SZKHSE U11) 52% (13/25) 16
1372. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 52% (13/25) 14
1373. Petánszki Ambrus (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 52% (13/25) 13
1374. Takács Ákos Nándor (DKKA Vezérek) 52% (13/25) 10
1375. Mizik Lana Lili (Uni TSE U11 Tata) 52% (13/25) 12
1376. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 52% (13/25) 9
1377. Csonka Vivien (DVTK Miskolc) 51.85% (14/27) 12
1378. Harmati Emma (VMG DSE) 51.85% (14/27) 14
1379. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Csibészek) 51.85% (14/27) 14
1380. Irambo Afonso Noah Benicio (Újpest-MT/B) 51.85% (14/27) 16
1381. Lutter Tamás Kálmán (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 51.85% (14/27) 16
1382. Jasztrabszki Tamás (Vasas Akadémia U11) 50% (11/21) 15
1383. Gyurity Lilla (Bajai Női Kosárlabda Klub) 51.72% (15/29) 16
1384. Búz Marcell (Pityke KSE) 51.72% (15/29) 16
1385. Farkas Milla (Tatabányai Sport Club U11/B) 51.72% (15/29) 12
1386. Kiss Míra (VESC U11) 51.72% (15/29) 14
1387. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 51.67% (31/60) 14
1388. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 51.61% (32/62) 12
1389. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 51.61% (16/31) 11
1390. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 51.61% (16/31) 14
1391. Trukmüller Máté (Tatabányai Sport Club U11/A) 51.61% (16/31) 14
1392. Kósik Anna (CEKK) 51.61% (16/31) 14
1393. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 51.61% (16/31) 12
1394. Jantyik Milos (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 51.61% (16/31) 12
1395. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 51.61% (16/31) 12
1396. Dombóvári Dávid (Óbudai Kaszások/B) 51.52% (17/33) 14
1397. Bálizs Borisz (Zalakerámia ZTE KK/B) 51.43% (18/35) 14
1398. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 51.43% (18/35) 16
1399. Bencsics Zoé (Kőbányai Darázslányok/B) 51.43% (18/35) 16
1400. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 51.39% (37/72) 16
1401. Csávás Anna (DVTK Miskolc) 51.39% (37/72) 14
1402. Szabó Bence (VUKE U11 Városi Válogatott) 51.35% (38/74) 16
1403. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 51.35% (19/37) 16
1404. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/A) 51.28% (20/39) 14
1405. Kocsis Alíz Mónika (Kéksárga Okapik) 51.22% (21/41) 16
1406. Rózsa Zalán (Kozármisleny SE) 51.22% (21/41) 16
1407. Rédei Márton (FKE kenguruk) 51.22% (21/41) 12
1408. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 51.02% (50/98) 16
1409. Biró Márk (NKA Pécs U11/C) 51.02% (25/49) 14
1410. Bakó Imre (FTSI Platán Iskola) 50.98% (26/51) 10
1411. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 50.94% (27/53) 12
1412. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 50.85% (30/59) 14
1413. Tóbiás Ajna Julianna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 50.82% (31/61) 16
1414. Zeke Samu (MAFC Farkasrét) 50.82% (31/61) 16
1415. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 50.68% (37/73) 16
1416. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 50% (38/76) 16
1417. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 50% (34/68) 14
1418. Kovács Balázs (Szolnoki Viperák) 50% (34/68) 16
1419. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 50% (30/60) 14
1420. Serfőző Anna (Csípős Darazsak) 50% (28/56) 14
1421. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 50% (25/50) 16
1422. Németh Marcell (Marcali Szürkefarkasok) 50% (25/50) 14
1423. Mezei Lénárd Ákos (Fót SE Fiú) 50% (23/46) 16
1424. Székely Beatrix (Fót SE Leány/A) 50% (22/44) 16
1425. Csenkér-Major Csenge (Kéksárga Okapik) 50% (20/40) 16
1426. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 50% (19/38) 16
1427. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 50% (19/38) 14
1428. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 50% (18/36) 14
1429. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 50% (18/36) 12
1430. Lauber Péter Maximilián (Sláger U-11) 50% (17/34) 14
1431. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 50% (17/34) 14
1432. Sántha Marcell (Vasas Akadémia U10) 50% (17/34) 14
1433. Karácsony Patrik (BSC Pandák) 50% (16/32) 14
1434. Agg Maja (Lackneros Darazsak) 50% (16/32) 8
1435. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs U11/C) 50% (16/32) 12
1436. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 50% (15/30) 13
1437. Lipták Barnabás (Malév Kobrák) 50% (15/30) 14
1438. Tóth Olívia Lea (DVTK Tiszaújváros) 50% (14/28) 16
1439. Ábrahám Patrik Soma (Uni TSE U11 Tata) 50% (14/28) 14
1440. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 50% (14/28) 16
1441. Dancsik Márk (Kőbányai Darazsak/B) 50% (14/28) 14
1442. Sipeki Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 50% (14/28) 16
1443. Hefner Nolen Laurent (NKA Pécs fiú U11/B) 50% (13/26) 16
1444. Sulányi Péter László (MAFC Farkasrét) 50% (13/26) 14
1445. Orosz Olívia (DVTK Miskolc) 50% (13/26) 14
1446. Györkös Dominik (Szent István Király/B - Ajka) 50% (13/26) 14
1447. Máté Benedek (BasketBaja SE) 50% (13/26) 15
1448. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 50% (13/26) 12
1449. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 50% (12/24) 15
1450. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 50% (12/24) 16
1451. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 50% (12/24) 12
1452. Nemes Bence (MAFC Grosics) 50% (12/24) 15
1453. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/A) 50% (12/24) 14
1454. Bakó Ádám (Erdért Szűcs) 50% (12/24) 14
1455. Mahler Maja Zsuzsa (KKC Hetény) 50% (12/24) 14
1456. Aranyosi Arnold (EKE U11) 50% (11/22) 16
1457. Medve Mia (Kaszás Mini Boszik) 50% (11/22) 12
1458. Gyarmati Zsófia Mónika (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 50% (11/22) 14
1459. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 50% (11/22) 12
1460. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11 fiú) 50% (11/22) 14
1461. Gráczer Gergő (Ifjú Sólyomfiókák) 50% (11/22) 11
1462. Bikki-Petró Pálma (DVTK Akadémia/B) 50% (11/22) 10
1463. Bisztritsányi Zille (BEAC Újbuda KA/B) 50% (11/22) 6
1464. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 50% (11/22) 13
1465. Luputu Radu Dragos (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 50% (11/22) 13
1466. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 50% (11/22) 13
1467. Jex Doma (Óbudai Kaszások/B) 50% (10/20) 10
1468. Muhari Ádám (Tatabányai Sport Club U11/A) 50% (10/20) 16
1469. Hrabovszki Marcell (Szolnoki Viperák) 50% (10/20) 10
1470. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 50% (10/20) 14
1471. Steiger Dorka (Csata Garfield) 50% (10/20) 12
1472. Pintér Máté (Gyulasport Nonprofit Kft.) 50% (10/20) 14
1473. Simonics Nóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 50% (10/20) 14
1474. Rapp Liza (NKA Pécs U11 Leány) 50% (9/18) 16
1475. Nagy Hetény (SZKHSE U11) 50% (9/18) 16
1476. Medvegy Márk (ESMTK - TF - JAK U11) 50% (9/18) 16
1477. Kis Endre Nándor (FTSI József A. Iskola) 50% (9/18) 16
1478. Szatmári Áron (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 50% (9/18) 14
1479. Németh Zsombor (BSC Pandák) 50% (9/18) 14
1480. Németh Dániel (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 50% (9/18) 14
1481. Schnobl Benett (BasketBaja SE) 50% (9/18) 12
1482. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 50% (9/18) 12
1483. Takács Gellért (Kéksárga Zsiráfok) 50% (9/18) 12
1484. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 50% (9/18) 10
1485. Kása Veronika (Kőbányai Darázslányok/B) 50% (9/18) 12
1486. Szikla Kálmán (Józsefvárosi KC) 50% (9/18) 10
1487. Vörös Emília (Szúrós Darazsak) 50% (9/18) 12
1488. Balázs Kristóf (Vasas Akadémia U10) 50% (8/16) 12
1489. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 50% (8/16) 12
1490. Sipos Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 50% (8/16) 12
1491. Bolla Barnabás (Kecskeméti KA U11 Alfák) 50% (8/16) 12
1492. Szabados Judit (Kaszás KisBoszik) 50% (8/16) 12
1493. Herczenik Zsombor (Újpest-MT/A) 50% (8/16) 9
1494. Mánya Zsófia Borka (Vasas Amazonok) 50% (8/16) 8
1495. Galanics Botond (Optofit-VKB Vác U11) 50% (8/16) 16
1496. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 50% (8/16) 16
1497. Birck Emese (Vasas Amazonok) 50% (8/16) 15
1498. Molnár Ákos (VUKE U11 Boteves Bikák) 50% (8/16) 14
1499. Gyulai Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 50% (8/16) 14
1500. Horváth Bence (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 50% (8/16) 14
1501. Áfra Balázs Marcell (BSC Fiú) 50% (8/16) 14
1502. Kormos Adél (Gödi SE Vadmacskák) 50% (7/14) 16
1503. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 50% (7/14) 6
1504. Pethő Luca (BEAC Újbuda KA/D) 50% (7/14) 10
1505. Kaszás Bernát (ESMTK - TF - JAK U11) 50% (7/14) 10
1506. Halmos Lia Beatrix (Törekvés Törpillák) 50% (7/14) 8
1507. F. Nagy Ádám (Cívis KK Tigrisek) 50% (7/14) 14
1508. Platthy Lilla (KLKS Homoktövis) 50% (7/14) 14
1509. Bognár Boldizsár (NKA Pécs fiú U11/B) 50% (7/14) 10
1510. Terjéki Bálint (Zuglói Sasok Herman) 50% (7/14) 14
1511. Kiss Maximilián (Kéksárga Zsiráfok) 50% (7/14) 14
1512. Kanyó Bercel Nimród (Kaszás Minik) 50% (7/14) 8
1513. Spaltenberger Kristóf (BasketBaja SE) 50% (7/14) 10
1514. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 50% (7/14) 10
1515. Hangodi Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 50% (7/14) 12
1516. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KI) 50% (7/14) 12
1517. Takács Bálint (Dombóvári Kosársuli KE/B) 50% (6/12) 14
1518. Juhász Marcell (Alba Fehérvár Oroszlánok) 50% (6/12) 14
1519. Fülöp Csongor (Marcali Szürkefarkasok) 50% (6/12) 14
1520. Czipó Linett (Tapolcai Oroszlánok) 50% (6/12) 14
1521. Szűts Verona (Pécsi VSK Leány) 50% (6/12) 14
1522. Nagy Tímea Fruzsina (DIFE KK U11 DERECSKE) 50% (6/12) 13
1523. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Nagybánya Fehér) 50% (6/12) 9
1524. Gönczör Eliza (Kozármisleny SE) 50% (6/12) 12
1525. Lepold Liza (Soproni Tigrisek SE U11/C) 50% (6/12) 10
1526. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 50% (6/12) 12
1527. Takács Noel (Soproni Tigrisek SE U11/C) 50% (6/12) 6
1528. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 50% (6/12) 12
1529. Kovács Emil (Józsefvárosi KC) 50% (6/12) 6
1530. Szabó Evelin (Deákos Darazsak) 50% (6/12) 12
1531. Tóth Panna (Törekvés Törpicúrok) 50% (6/12) 8
1532. Katona Máté (NYKK Eötvös U11/B) 50% (6/12) 12
1533. Divós-Németh Ákos Ervin (Sólyomfiókák) 50% (6/12) 6
1534. Leitner Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 50% (6/12) 12
1535. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/A) 50% (6/12) 10
1536. Oláh Cecília (Soproni Tigrisek SE U11/C) 50% (6/12) 7
1537. Márton-Hoffmann Péter (DKKA Minyonok) 50% (5/10) 11
1538. Zalánki Botond József (Egri Kék Oroszlánok) 50% (5/10) 11
1539. Tullics Emese (Vasas Bolhák) 50% (5/10) 11
1540. Richter Liliana (Dorozsmai Darvak) 50% (5/10) 11
1541. Molnár Katalin (KASI/C) 50% (5/10) 9
1542. Hidegföldi Zétény (Budapesti Bikák U11) 50% (5/10) 12
1543. Somogyi Olívia Magdolna (BEAC Újbuda KA/C) 50% (5/10) 9
1544. Mohammed Aesa Kerim (Radobasket Oroszlánok/A) 50% (5/10) 12
1545. Kékesi Zorka (Csata Manók) 50% (5/10) 9
1546. Laczi Boglárka (DKKA Minyonok) 50% (5/10) 12
1547. Jancsó Barnabás (Pásztói SZSE-Kisördögök) 50% (5/10) 10
1548. Dovhinka Anna (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 50% (5/10) 10
1549. Verbovszky Gréta (BEAC Kapibarák) 50% (5/10) 10
1550. Kauba Máté (Keresztúri SE) 50% (5/10) 10
1551. Mucsi Ferenc Attila (Békéscsabai KK) 50% (5/10) 10
1552. Gulyás Gergő (NKA Pécs fiú U11/B) 50% (5/10) 8
1553. Mujzer Diána (BEAC Kapibarák) 50% (5/10) 10
1554. Zhang Chuyu (Vasas Akadémia U10) 50% (5/10) 10
1555. Kiss Sára Panna (Miklósi KékRókák KE) 50% (5/10) 10
1556. Zakar Zoltán (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 50% (5/10) 8
1557. Bessenyey Olivia (MTK Budapest) 50% (5/10) 8
1558. Erdősi Klaudia (Szúrós Darazsak) 50% (5/10) 8
1559. Tancsik Léna Katalin (Keresztúri SE) 50% (5/10) 10
1560. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 50% (5/10) 14
1561. Pusztai Virág (Villámló Kovácsok) 50% (5/10) 7
1562. Budai Erik (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 45.45% (12/23) 19
1563. Kertész Panna (Csata Garfield) 49.3% (35/71) 16
1564. Horváth Kristóf (Zuglói Sasok) 49.12% (28/57) 16
1565. Pap Olivér (Zuglói Sasok) 49.12% (28/57) 14
1566. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth U11) 49.09% (27/55) 12
1567. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 49.06% (26/53) 15
1568. Szabó András Dénes (MEAFC Csibészek) 49.02% (25/51) 14
1569. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 48.98% (24/49) 16
1570. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 48.89% (22/45) 16
1571. Szabó Zétény Áron (Újpest-MT/A) 42.86% (21/42) 20
1572. Egri-Tziotziosz Fotini (NKA Pécs U11 Leány) 48.84% (21/43) 16
1573. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 48.84% (21/43) 11
1574. Berecz Botond (Budafoki Békák) 48.65% (18/37) 14
1575. Tesics Patrik Noel (Óbudai Kaszások/B) 37.5% (16/31) 12
1576. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 48.57% (17/35) 16
1577. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/A) 48.57% (17/35) 16
1578. Magyari Rita (Uni TSE U11 Tata) 48.57% (17/35) 14
1579. Szöllősi Attila Hunor (AF-Velencei Csukák) 48.39% (15/31) 16
1580. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 48.39% (15/31) 16
1581. Pallai Zorka (DVTK Akadémia/A) 48.39% (15/31) 16
1582. Agócs Nimród (Zuglói Sasok) 48.39% (15/31) 13
1583. Tóth Nóra (CEKK Cegléd UP) 48.39% (15/31) 12
1584. Király Adél (Békéscsabai KK) 48.39% (15/31) 14
1585. Csizmadia Izabella (Záhonyi Zsiráfok) 48.28% (14/29) 14
1586. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 48.15% (13/27) 12
1587. Gelencsér Vince Péter (Tapolcai Minimanók) 48.1% (38/79) 12
1588. Tamás Harmat (KKC Mátyás) 48% (12/25) 15
1589. Kéri Kornél (MVM-OSE Simbák U11) 48% (12/25) 14
1590. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 48% (12/25) 14
1591. Balogh Tünde (Bajai Női Kosárlabda Klub) 48% (12/25) 14
1592. Rozgonyi Zétény Olivér (SZEDEÁK Ezüstrókák) 48% (12/25) 14
1593. Hegedűs András (MEAFC Kossuth U11) 47.92% (23/48) 14
1594. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 47.92% (23/48) 10
1595. Kriszt Cili (Pécsi VSK Leány) 47.87% (45/94) 16
1596. Kiss Péter (Gyulasport Nonprofit Kft.) 47.83% (22/46) 15
1597. Dudás Noel (BL Basket SE) 47.83% (22/46) 14
1598. Katona Gergő (Tapolcai Szöcskék) 47.83% (11/23) 16
1599. Jambrich Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 47.83% (11/23) 12
1600. Dombóvári Márton (Gödöllői Sport Klub) 47.83% (11/23) 12
1601. Ábri Valentina (TSK-Magiszter U11) 47.83% (11/23) 14
1602. Takács Lia (DVTK Akadémia/A) 47.83% (11/23) 14
1603. Poór Péter (Kecskeméti KA U11 Alfák) 47.83% (11/23) 12
1604. Jászai Simon (Pécsi VSK Fiú) 47.83% (11/23) 12
1605. Barics Viola (Pécsi VSK Leány) 47.83% (11/23) 7
1606. Schmidt Márk (BasketBaja SE) 47.83% (11/23) 15
1607. Tóth-Katanich Péter (Radobasket Oroszlánok/A) 47.73% (21/44) 16
1608. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 47.73% (21/44) 14
1609. Leskó Erik (MEAFC Csibészek) 47.73% (21/44) 13
1610. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 47.62% (20/42) 16
1611. Schmidt Ádám (BasketBaja SE) 47.62% (20/42) 16
1612. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 47.62% (20/42) 15
1613. Konkola Szabolcs (MVM-OSE Simbák U11) 47.62% (10/21) 15
1614. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 47.62% (10/21) 10
1615. Varró Ruben Dávid (Újpest-MT/B) 47.62% (10/21) 10
1616. Szilágyi Dániel (DKKA Ördögök) 47.62% (10/21) 14
1617. Nagy Hermina (NYÍKSE Tűzvirágok) 47.62% (10/21) 14
1618. Gárdai Regina (Villámló Tigrisek) 47.62% (10/21) 12
1619. Lang Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 47.62% (10/21) 12
1620. Takács Luca (Csípős Darazsak) 47.62% (10/21) 12
1621. Tulok Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 47.62% (10/21) 12
1622. Csikó Noel (SALGÓTARJÁNI KI) 47.62% (10/21) 12
1623. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nonprofit Kft.) 47.5% (19/40) 12
1624. Kováts Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 47.5% (19/40) 12
1625. Miklós Nimród (KASI/A) 45.45% (12/25) 18
1626. Szatmári Marcell László (CEKK Cegléd UP) 47.37% (18/38) 14
1627. Dorka Barnabás Bence (Óbudai Kaszások/A) 47.37% (18/38) 16
1628. Gáspár Szabolcs Lajos (Budapesti Bikák U11) 47.37% (9/19) 14
1629. Szongoth-Kukán András (MAFC Grosics) 47.37% (9/19) 12
1630. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 47.37% (9/19) 8
1631. Csábi Zita (Török Sasfiókák) 47.37% (9/19) 13
1632. Berkes Áron (Keresztúri SE) 47.27% (26/55) 14
1633. Ratskó Áron (BSC Fiú) 47.22% (17/36) 16
1634. Kiss Korina (Uni TSE U11 Tata) 47.06% (16/34) 14
1635. Lovas Luca (KKC Mátyás) 47.06% (8/17) 12
1636. Sigmond Tamara (Csata Garfield) 47.06% (8/17) 12
1637. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 47.06% (8/17) 9
1638. Nagy Alexander Győző (Erdért Szűcs) 47.06% (8/17) 16
1639. Gáll Eszter (Csata Garfield) 47.06% (8/17) 16
1640. Kade Titusz (EKE U11) 47.06% (8/17) 10
1641. Masoud Emíra (Kéksárga Okapik) 47.06% (8/17) 13
1642. Tamás Boldizsár Zsolt (Óbudai Kaszások/A) 47.06% (8/17) 14
1643. Márton Bíborka Borbála (Korányis Zsiráfok) 47.06% (8/17) 14
1644. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 47.83% (16/34) 25
1645. Vancsics Dániel Gábor (BSC Pandák) 46.88% (15/32) 16
1646. Mitterstiller Máté András (Ifjú Sólyomfiókák) 46.81% (22/47) 16
1647. Markó Levente (Pásztói SZSE-Kisördögök) 46.67% (28/60) 16
1648. Rozsos Attila (CEKK Cegléd UP) 46.67% (21/45) 16
1649. Rauth Áron (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 46.67% (14/30) 14
1650. Király Anna (Tapolcai Oroszlánok) 46.67% (14/30) 14
1651. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/A) 46.67% (14/30) 16
1652. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 46.67% (7/15) 16
1653. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KI) 46.67% (7/15) 16
1654. Nagy Nándor (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 46.67% (7/15) 16
1655. Mihály Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 46.67% (7/15) 15
1656. Mihalik Lilla Hanna (KKC Mátyás) 46.67% (7/15) 9
1657. Tompai Fruzsina (KKC Mátyás) 46.67% (7/15) 10
1658. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 46.67% (7/15) 10
1659. Frank Flórián (KASI/C) 46.67% (7/15) 14
1660. Hviszt John Laszlo (Szolnoki Viperák) 46.67% (7/15) 10
1661. Horváth Anna Sára (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 46.67% (7/15) 12
1662. Kovács Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 46.67% (7/15) 11
1663. Czine Olivér Domonkos (Malév Kobrák) 46.67% (7/15) 13
1664. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 46.55% (27/58) 16
1665. Dunai Bianka (Gyakorlós Törpék) 46.51% (20/43) 13
1666. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Vadmacskák) 46.43% (26/56) 16
1667. Kovács Kende (Optofit-VKB Vác U11) 46.43% (13/28) 16
1668. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KI) 46.43% (13/28) 14
1669. Hajdu Blanka (Csata Manók) 46.43% (13/28) 14
1670. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 46.43% (13/28) 14
1671. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 46.43% (13/28) 14
1672. Imre László (Kécskei Vidrák) 46.43% (13/28) 12
1673. Kacsó Áron (BKG AKADÉMIA U11) 46.43% (13/28) 12
1674. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzgolyók) 46.34% (19/41) 16
1675. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 57.14% (16/32) 21
1676. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Villámok) 46.15% (18/39) 15
1677. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 46.15% (18/39) 11
1678. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 46.15% (12/26) 10
1679. Laki Adél (TARR KSC Szekszárd/A) 46.15% (12/26) 10
1680. Szabó Ádám Zétény (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 46.15% (12/26) 15
1681. Elekes Péter (Szentesi KK) 46.15% (12/26) 12
1682. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 46.15% (12/26) 16
1683. Varga Laura (Csepel Basket) 46.15% (6/13) 14
1684. Szudolszky Milos (Németvölgyi Bocsok) 46.15% (6/13) 14
1685. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 46.15% (6/13) 16
1686. Leutert-Deák Kornélia Diána (BKG-Veresegyház vegyes) 46.15% (6/13) 6
1687. Huszka Dániel (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 46.15% (6/13) 10
1688. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11/C) 46.15% (6/13) 10
1689. Kovács Domonkos (Radobasket Oroszlánok/B) 46.15% (6/13) 12
1690. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 46.15% (6/13) 12
1691. Megyeri-Juhász Vince (TF U11) 46.15% (6/13) 10
1692. Varga Benett Noel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 46.15% (6/13) 8
1693. Mayer Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 46.15% (6/13) 10
1694. Kapornaki Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 46.15% (6/13) 12
1695. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 46.15% (6/13) 10
1696. Vönöczky Bálint (KASI/A) 46.15% (6/13) 7
1697. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 46.15% (6/13) 11
1698. Debreczeni Zita (PSE Párducok) 46.15% (6/13) 11
1699. Trajer Lili (Kőbányai Darázslányok/A) 52.17% (23/51) 17
1700. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 45.95% (34/74) 16
1701. Baumgartner Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 45.95% (17/37) 14
1702. Szentpéteri Zsófia (BEAC Újbuda KA/B) 75% (4/10) 12
1703. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 45.83% (22/48) 16
1704. Szuromi Bendegúz (Sláger U-11) 45.83% (22/48) 14
1705. Selyem Ádám Flórián (Százhalombattai KSE/A) 45.83% (11/24) 16
1706. Fekete Dominik (Tatabányai Sport Club U11/A) 45.83% (11/24) 16
1707. Szaniszló Zente (Keresztúri SE) 45.83% (11/24) 14
1708. Farkas-Szabó Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/B) 45.83% (11/24) 12
1709. Badura Misa (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 45.83% (11/24) 13
1710. Bokros Nóra Emilia (Törekvés Törpillák) 46.15% (16/35) 23
1711. Csiszér Joel (KLKS Angoltagozatos) 51.06% (27/56) 20
1712. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 45.71% (16/35) 16
1713. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 45.71% (16/35) 12
1714. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 45.71% (16/35) 12
1715. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 45.71% (16/35) 12
1716. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 45.65% (21/46) 14
1717. Losonci Anna Réka (NKA Pécs U11 Leány) 45.61% (26/57) 10
1718. Tóth Soma Szabolcs (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 45.45% (20/44) 14
1719. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs U11 Leány) 45.45% (20/44) 14
1720. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 45.45% (20/44) 16
1721. Takács Maja Rozi (Csípős Darazsak) 45.45% (15/33) 16
1722. Dávid Zsolt (DKKA Minyonok) 45.45% (15/33) 16
1723. Bálint Boglárka (CEKK Cegléd UP) 45.45% (15/33) 16
1724. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 45.45% (15/33) 13
1725. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Prérikacsák) 45.45% (10/22) 8
1726. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 45.45% (10/22) 14
1727. Kása Anna Elina (Zalaegerszegi KTE) 45.45% (10/22) 14
1728. Nagy Bende Dominik (Kecskeméti KA U11 Alfák) 45.45% (10/22) 14
1729. Almási Gréta (DVTK Miskolc) 45.45% (10/22) 14
1730. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 45.45% (10/22) 14
1731. Kecskés Dávid Zoltán (Gödi SE Vadmacskák) 45.45% (10/22) 14
1732. Sárkány Bora (MTK Budapest) 45.45% (10/22) 14
1733. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 45.45% (5/11) 16
1734. Papp Benedek (BSC Pandák) 45.45% (5/11) 16
1735. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 45.45% (5/11) 11
1736. Imre Máté (KASI/D) 45.45% (5/11) 11
1737. Xuan Henri (Óbudai Kaszások/B) 45.45% (5/11) 11
1738. Balázs Olivér (Budafoki Ebihalak) 45.45% (5/11) 11
1739. Gál Zétény (KASI/D) 45.45% (5/11) 11
1740. Ungvári Botond László (KASI/D) 45.45% (5/11) 11
1741. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 45.45% (5/11) 11
1742. Takács Hédi Ágnes (Pákozdi Kócsagok) 45.45% (5/11) 12
1743. Csóka Brájen Kristóf (S&T U11) 45.45% (5/11) 12
1744. Turula Dominik (KASI/C) 45.45% (5/11) 12
1745. Horváth Lili (Deákos Darazsak) 45.45% (5/11) 9
1746. Facskó Sára Hanga (NKA Pécs U11 Leány) 45.45% (5/11) 12
1747. Márföldi Noémi (Zsákoló Zsiráfok) 45.45% (5/11) 8
1748. Vörös Laura (Hunyadis Darazsak) 45.45% (5/11) 10
1749. Hoffmann Bence (Pécsi VSK Fiú) 45.45% (5/11) 10
1750. Anka Dániel (KASI/B) 45.45% (5/11) 10
1751. Korcsmáros Amira (Magicball Satu Mare) 45.45% (5/11) 10
1752. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 45.45% (5/11) 6
1753. Sosztarich Sára (Csípős Darazsak) 45.45% (5/11) 6
1754. Kovács Bence (Pásztói SZSE-Kisördögök) 45.31% (29/64) 14
1755. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 45.28% (24/53) 16
1756. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 45.24% (19/42) 16
1757. Czibula Olivér (FKE kenguruk) 45.16% (14/31) 12
1758. Dankó Ádám (Újfehértói Sportklub) 45.1% (23/51) 15
1759. Kulacs Mária (Villámló Kovácsok) 45% (36/80) 12
1760. Lehoczki Albert Mihály (ESMTK - TF - JAK U11) 45% (27/60) 16
1761. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 45% (18/40) 13
1762. Sprencz Boróka (SEZE) 45% (18/40) 16
1763. Ondok Zalán (CEKK) 45% (9/20) 16
1764. Horváth Gábor Nátán (NKA Pécs u11 fiú) 45% (9/20) 14
1765. Tóth-Eiveck Nina (KWBC Körmend) 45% (9/20) 12
1766. Burián Annabella (BEAC Újbuda KA/D) 45% (9/20) 9
1767. Matula Hanka (Ziccer Kistigrisek) 45% (9/20) 12
1768. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 45% (9/20) 10
1769. Erdélyi Zoltán Máté (Kőbányai Darazsak/B) 45% (9/20) 12
1770. Góman Csaba Noel (Óbudai Kaszások/B) 45% (9/20) 11
1771. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 44.9% (22/49) 16
1772. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc) 44.83% (13/29) 16
1773. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 44.83% (13/29) 11
1774. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/A) 44.83% (13/29) 10
1775. Baják Márk (Újpest-MT/B) 44.83% (13/29) 10
1776. Réczi Patrik (FTSI Platán Iskola) 44.83% (13/29) 12
1777. Hutkai Olivér (ESMTK - TF - JAK U11) 44.78% (30/67) 16
1778. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 44.68% (21/47) 14
1779. Csille André (NKA Pécs fiú U11/B) 44.68% (21/47) 14
1780. Ferincz Joel (Zuglói Sasok) 44.62% (29/65) 16
1781. Sprencz Bíborka (SEZE) 44.59% (33/74) 16
1782. Farkas Natália (Török Sasfiókák) 42.86% (12/27) 20
1783. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KI) 44.44% (24/54) 16
1784. Szabó Emma (DKKA Tigrisek) 44.44% (20/45) 15
1785. Kocsis Bence (Nyírpazonyi KE) 44.44% (16/36) 16
1786. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/A) 44.44% (12/27) 8
1787. Ress Kornél (BSC Fiú) 44.44% (12/27) 16
1788. Koszován Benett Roland (MEAFC Basket Bulls) 44.44% (12/27) 10
1789. Dalecker Zénó (Mohácsi Torna Egylet 1888) 44.44% (8/18) 12
1790. Soós Ruben (Győri KC Vizslák UNI Győr) 44.44% (8/18) 12
1791. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 44.44% (8/18) 12
1792. Danku Attila Péter (Szolnoki Viperák) 44.44% (8/18) 10
1793. Szigetvári László Péter (KLKS Angoltagozatos) 44.44% (8/18) 10
1794. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs U11/C) 44.44% (8/18) 8
1795. Szabó Lóránt (MEAFC Csibészek) 44.44% (8/18) 11
1796. Horváth Mihály (Zuglói Sasok Herman) 44.44% (8/18) 15
1797. Sándor István Olivér (Pásztói SZSE-Kisördögök) 44.44% (8/18) 14
1798. Fejszés Maja (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 44.44% (8/18) 14
1799. Berczelly Zsombor (Ziccer Bocsok) 44.44% (8/18) 14
1800. Kertész Lilla (Cívis KK Fehértigrisek) 44.26% (27/61) 16
1801. Müller Mihály (Kozármisleny SE) 44.23% (23/52) 13
1802. Orbán Nóra (Kéksárga Okapik) 44.19% (19/43) 16
1803. Tóth Bálint (KASI/C) 44% (11/25) 16
1804. Bende Máté (Szentesi KK) 44% (11/25) 14
1805. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 44% (11/25) 14
1806. Jávor Hanna (Korányis Zsiráfok) 44% (11/25) 12
1807. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 44% (11/25) 14
1808. Fogarasi Benedek (MVM-OSE Simbák U11) 44% (11/25) 13
1809. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 43.9% (18/41) 10
1810. Csősz Dominik Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 47.06% (13/29) 17
1811. Tomesz Léna (Törekvés Törpillák) 46.67% (16/37) 22
1812. Szebényi Ádám István (NKA Pécs fiú U11/B) 43.75% (14/32) 12
1813. Kiss Lili Zoé (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 43.75% (7/16) 16
1814. Abrihan Alexandru (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 43.75% (7/16) 15
1815. Somodi Kornél Alexander (Erdért Szűcs) 43.75% (7/16) 15
1816. Balogh Bende Richárd (Budapesti Honvéd SE/B) 43.75% (7/16) 9
1817. Gróf Hanna (Soproni Tigrisek SE U11/C) 43.75% (7/16) 10
1818. Zámbó Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 43.75% (7/16) 10
1819. Csapó Anna (KKC Hetény) 43.75% (7/16) 14
1820. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 43.75% (7/16) 10
1821. Simon Olivér (NKA Pécs u11 fiú) 43.75% (7/16) 14
1822. Halász Janka (Vasas Amazonok) 43.75% (7/16) 10
1823. Pálhegyi Luca (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 43.75% (7/16) 14
1824. Herencsényi Denisz (SZEDEÁK Ezüstrókák) 43.75% (7/16) 12
1825. Sebestyén Miksa (MAFC Csiki) 43.75% (7/16) 11
1826. Füredi Benett (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 43.75% (7/16) 12
1827. Kocsis Bálint (KLKS Homoktövis) 43.48% (10/23) 16
1828. Bodolay Zsolna (DVTK Akadémia/A) 43.48% (10/23) 16
1829. Gimesi Elvira Matilda (Csípős Darazsak) 43.48% (10/23) 11
1830. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 43.48% (10/23) 12
1831. Bartók Olivér (PSE Párducok) 43.48% (10/23) 12
1832. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 43.48% (10/23) 12
1833. Tallmayer Amira (Török Sasfiókák) 43.48% (10/23) 14
1834. Jakus Krisztián (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 43.48% (10/23) 14
1835. Koncz Bori (Törekvés Törpillák) 41.67% (14/32) 19
1836. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 43.33% (13/30) 14
1837. Jónyer Zsombor (MEAFC Csibészek) 43.33% (13/30) 14
1838. Varga Zétény (Dombóvári Kosársuli KE/A) 43.24% (16/37) 13
1839. Balotai Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 43.24% (16/37) 14
1840. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth U11) 43.24% (16/37) 16
1841. Széll Izabell (Záhonyi Zsiráfok) 43.24% (16/37) 8
1842. Nagy Gergő Antal (Fót SE Fiú) 43.18% (19/44) 16
1843. László Botond (Tószegi Tigrisek) 43.16% (41/95) 16
1844. Bodor Boldizsár (NKA Pécs u11 fiú) 43.14% (22/51) 14
1845. Lénárt Mátyás (Óbudai Kaszások/B) 33.33% (11/27) 21
1846. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 42.86% (12/28) 10
1847. Csergő Dominik Valentin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 42.86% (12/28) 10
1848. Kun Abigél (KS Szeged Vadmacskák) 42.86% (12/28) 14
1849. Nagy Zsófia (Várpalota Gepárdok) 42.86% (12/28) 14
1850. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 42.86% (9/21) 16
1851. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 42.86% (9/21) 12
1852. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nonprofit Kft.) 42.86% (9/21) 12
1853. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth U11) 42.86% (9/21) 10
1854. Tóth Emma Zoé (Zsákoló Zsiráfok) 42.86% (9/21) 11
1855. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 42.86% (6/14) 14
1856. Imre Gyula Rafael (Villámló Kovácsok) 42.86% (6/14) 14
1857. Bakai Kornél (BasketBaja SE) 42.86% (6/14) 14
1858. Hajgató Bence Márton (KASI/C) 42.86% (6/14) 14
1859. Harmath Mihály (Kőbányai Darazsak/B) 42.86% (6/14) 14
1860. Andó Ákos (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 42.86% (6/14) 13
1861. Papp Levente (DKKA Darazsak) 42.86% (6/14) 14
1862. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KI) 42.86% (6/14) 13
1863. Agyagási Péter (Egri Kék Oroszlánok) 42.86% (6/14) 9
1864. Győrfi Péter József (KVSE Kémények U11) 42.86% (6/14) 12
1865. Wittner Máté (TFSE) 42.86% (6/14) 12
1866. Poth Máté (KASI/B) 42.86% (6/14) 6
1867. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 42.86% (6/14) 12
1868. Bozsár János Dorián (TF U11) 42.86% (6/14) 12
1869. Mádi Roland Mihály (NYÍKSE Tűzlabdák) 42.86% (6/14) 12
1870. Zámbó Zénó (NKA Pécs fiú U11/B) 42.86% (6/14) 12
1871. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/A) 42.86% (6/14) 8
1872. Lőke Zsombor Ákos (Monok SE) 42.86% (6/14) 10
1873. Bánkuti Balázs (Óbudai Kaszások/A) 42.86% (6/14) 11
1874. Handlovics Nikolett (Kőbányai Darázslányok/A) 40% (16/37) 24
1875. Horsfall-Kürthy Damiete Theo (Budafoki Bolhák) 42.5% (17/40) 14
1876. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 42.5% (17/40) 14
1877. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 42.5% (17/40) 14
1878. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 42.47% (31/73) 16
1879. Zsembery Zsombor Patrik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 42.42% (14/33) 16
1880. Cimbalek Noel Olivér (DKKA Minyonok) 42.42% (14/33) 16
1881. Bilics Péter (Százhalombattai KSE/A) 42.42% (14/33) 14
1882. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 42.31% (11/26) 16
1883. Vince Bence (KASI/C) 42.31% (11/26) 14
1884. Kovács Csongor (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 42.31% (11/26) 12
1885. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 42.22% (19/45) 16
1886. Imre Dávid (KASI/D) 42.11% (16/38) 13
1887. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 42.11% (16/38) 14
1888. Házy Leó (FKE kenguruk) 42.11% (16/38) 12
1889. Vincze-Pap Zsombor (Óbudai Kaszások/B) 42.11% (8/19) 16
1890. Keresztesi Noé Gergő (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 42.11% (8/19) 16
1891. Keresztény Orsolya (DVTK Akadémia/A) 42.11% (8/19) 16
1892. Takács Ádám Péter (KASI/B) 42.11% (8/19) 16
1893. Farkas-Sasinszki Máté (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 42.11% (8/19) 16
1894. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 42.11% (8/19) 11
1895. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 42.11% (8/19) 14
1896. Siklósy Gréta (CEKK) 42.11% (8/19) 14
1897. Varga Jázmin (KWBC Körmend) 42.11% (8/19) 14
1898. Szládik Bence (FTSI Platán Iskola) 42.11% (8/19) 14
1899. Jónás Johanna Amina (DVTK Akadémia/B) 42% (21/50) 12
1900. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 41.94% (13/31) 16
1901. Andrássy Bence (DKKA Ördögök) 41.94% (13/31) 16
1902. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs U11/C) 41.67% (20/48) 16
1903. Zircher Albert (KASI/B) 41.67% (15/36) 16
1904. Tarr Vilmos (Mohácsi Torna Egylet 1888) 41.67% (15/36) 14
1905. Ruba Karolyne Rose-Mary (Magicball Satu Mare) 41.67% (15/36) 14
1906. Biczó Karolina Virág (Csípős Darazsak) 41.67% (10/24) 15
1907. Bába Gergő (MEAFC Csibészek) 41.67% (10/24) 16
1908. Veisz Korina (Szent István Király/A - Ajka) 41.67% (10/24) 16
1909. Gángó Hanna (Szentgáli Sünik) 41.67% (10/24) 10
1910. Nagy Martin Tamás (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 41.67% (10/24) 14
1911. Végh Barnabás Péter (Kozármisleny SE) 41.67% (10/24) 12
1912. Kenyeres Dávid (BasketBaja SE) 41.67% (10/24) 12
1913. Fodor Márk (BSC Pingvinek) 41.67% (10/24) 14
1914. Katona Diána Magdolna (KKC Hetény) 41.67% (10/24) 14
1915. Németh Marcell (Szent István Király/A - Ajka) 41.67% (10/24) 12
1916. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 41.67% (5/12) 11
1917. Szilágyi Milán (NYÍKSE Tűzgolyók) 41.67% (5/12) 13
1918. Keresi Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 41.67% (5/12) 12
1919. Benyó Botond (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 41.67% (5/12) 12
1920. Kovács Martin József (Vasas Akadémia U11) 41.67% (5/12) 9
1921. Homola Lilla (DKKA Ugrómókusok) 41.67% (5/12) 12
1922. Steigerwald-Kiss Elke Lujza (Pákozdi Kócsagok) 41.67% (5/12) 12
1923. Schulcz Erik (MEAFC Basket Bulls) 41.67% (5/12) 12
1924. Sipula Nóra Viktória (BEAC Újbuda KA/D) 41.67% (5/12) 12
1925. Matyuga Erik (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 41.67% (5/12) 10
1926. Molnár József (NYÍKSE Tűzlabdák) 41.67% (5/12) 10
1927. Csongvai Bálint (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 41.67% (5/12) 10
1928. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 41.67% (5/12) 10
1929. Szepesi Miklós (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 41.67% (5/12) 10
1930. Lu-Ligetfalvi Zente (FKE kenguruk) 41.67% (5/12) 10
1931. Jiang Yaxing (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 41.67% (5/12) 8
1932. Kondor László (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 41.67% (5/12) 10
1933. Boncz Áron Ferenc (Erdért Szűcs) 41.67% (5/12) 8
1934. Bognár Zalán (Villámló Kovácsok) 41.67% (5/12) 10
1935. Takács Szilárd (KASI/C) 41.67% (5/12) 10
1936. Horváth Márk (DKKA Ugrómókusok) 41.67% (5/12) 10
1937. Kovács Kristóf Róbert (S&T U11) 41.67% (5/12) 10
1938. Chertite David Luis (ACS Wildcats Nagybánya Narancssárga) 41.67% (5/12) 10
1939. Héberger Botond (DKKA Minyonok) 41.67% (5/12) 10
1940. Bódis Noel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 41.67% (5/12) 14
1941. Stănculescu Maya (Magicball Satu Mare) 41.67% (5/12) 14
1942. Farkas Mirkó (Nyírpazonyi KE) 41.67% (5/12) 14
1943. Patai Hanna (KKC Mátyás) 41.67% (5/12) 7
1944. Szabó Olivér Márton (DKKA Minyonok) 41.67% (5/12) 15
1945. Szokoly Júlia Róza (Nádor Tigrisek) 33.33% (5/12) 12
1946. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs U11/C) 41.46% (17/41) 16
1947. Berkovics Erzsébet (Tatabányai Sport Club U11/B) 41.38% (12/29) 12
1948. Kubinszky Anna (Hunyadis Darazsak) 41.38% (12/29) 12
1949. Hoffman Péter (KASI/A) 41.38% (12/29) 16
1950. Csóti Dávid (Újpest-MT/B) 41.38% (12/29) 15
1951. Steigerwald Luca Csenge (BEAC Újbuda KA/B) 41.38% (12/29) 14
1952. Kiss Levente (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 41.18% (28/68) 16
1953. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 41.18% (21/51) 16
1954. Csurgai Péter (Szentesi KK) 41.18% (7/17) 14
1955. Hatvanyi Zoltán (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 41.18% (7/17) 5
1956. Bagladi Nimród (KASI/B) 41.18% (7/17) 14
1957. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 41.18% (7/17) 12
1958. Dani Benedek (Pásztói SZSE-Kisördögök) 41.18% (7/17) 12
1959. Vér Norbert (Kozármisleny SE) 41.18% (7/17) 13
1960. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U11) 40.91% (18/44) 15
1961. Vigh Levente (Soproni Sportiskolás Bivalyok U11/A) 40.91% (9/22) 16
1962. Horváth Lia Hanna (DKKA Minyonok) 40.91% (9/22) 14
1963. Fedor Dorka (Korányis Zsiráfok) 40.91% (9/22) 14
1964. Magyari Hanna (Uni TSE U11 Tata) 40.91% (9/22) 14
1965. Kerecsen Zalán (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 40.91% (9/22) 14
1966. Pintér Patrik (MEAFC Csibészek) 40.91% (9/22) 14
1967. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 40.91% (9/22) 12
1968. Lőrincz Mátyás (Csepel Basket) 40.91% (9/22) 10
1969. Ferenczi Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 40.91% (9/22) 12
1970. Borbíró Flóra (Csata Manók) 40.91% (9/22) 12
1971. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek) 40.91% (9/22) 15
1972. Velez Boróka Zselyke (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 40.91% (9/22) 15
1973. Kantó Áron (CEKK Cegléd UP) 40.91% (9/22) 13
1974. Radácsi Vencel (Óbudai Kaszások/A) 40.74% (11/27) 12
1975. Pál Zsombor (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 40.74% (11/27) 13
1976. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 40.74% (11/27) 13
1977. Majdanics Márk (EKE U11) 40.68% (24/59) 16
1978. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 40.63% (13/32) 14
1979. Los Marcell (MEAFC Csibészek) 40.63% (13/32) 13
1980. Nagy Martin Gábor (Pityke KSE) 40.48% (17/42) 16
1981. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 40.48% (17/42) 10
1982. Babos Jázmin (MTK Budapest) 40.43% (19/47) 14
1983. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 40.38% (21/52) 14
1984. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KI) 40.32% (25/62) 14
1985. Szabó Lili (SEZE) 40.26% (31/77) 16
1986. Ghanim-Orosz Gergely (BasketBaja SE) 40% (22/55) 16
1987. Buzogány Lia (Kaszás Mini Boszik) 40% (14/35) 12
1988. Soltész Balázs (Sláger U-11) 40% (12/30) 12
1989. Hajdú Bence Mátyás (Tapolcai Minimanók) 40% (12/30) 12
1990. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/A) 40% (12/30) 16
1991. Szigeti Attila (AF-Velencei Csukák) 40% (12/30) 15
1992. Kőszegi Réka (Hunyadis Darazsak) 40% (12/30) 10
1993. Jakubik Dávid (Malév Kobrák) 40% (10/25) 13
1994. Simó Ábel (BLF Bolhák) 40% (10/25) 14
1995. Kruppa Linda Laura (MTK Budapest) 40% (10/25) 14
1996. Palotás Bence Ferenc (GYKSE Szekszárd) 40% (8/20) 12
1997. Fülöp Márton (ESMTK - TF - JAK U11) 40% (8/20) 12
1998. Pócza Kornél (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 40% (8/20) 12
1999. Krankovits Áron (Soproni Tigrisek SE U11/B) 40% (8/20) 8
2000. Ökrös Míra (Pécsi VSK Leány) 40% (8/20) 8
2001. Török Attila Sándor (Zuglói Sasok) 40% (8/20) 10
2002. Spatar Horea (ACS Wildcats Nagybánya Fekete) 40% (8/20) 13
2003. Gajda Bence (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 40% (8/20) 14
2004. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 40% (8/20) 14
2005. Hensch Konrád János (Vasas Akadémia U11) 40% (6/15) 14
2006. Garadnay Mór Zsombor (Keresztúri SE) 40% (6/15) 14
2007. Nagy Luca (Harcos Darazsak) 40% (6/15) 8
2008. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 40% (6/15) 15
2009. Herczeg Zalán Ferenc (Pécsi VSK Fiú) 40% (6/15) 10
2010. Kállay Zsigmond (MAFC Csiki) 40% (6/15) 12
2011. Hegedűs Zente Marián (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 40% (6/15) 11
2012. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 40% (4/10) 15
2013. Rajkai Bence (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 40% (4/10) 11
2014. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 40% (4/10) 14
2015. Szilágyi Áron (Kecskeméti KA U11 Alfák) 40% (4/10) 11
2016. Kovács Nóra Kincső (Csípős Darazsak) 40% (4/10) 11
2017. Varga Renáta (NYÍKSE Tűzvirágok) 40% (4/10) 14
2018. Tarr Konrád Benedek (BKG-Veresegyház vegyes) 40% (4/10) 6
2019. Dremmel Sári (ESMTK - TF - JAK U11) 40% (4/10) 6
2020. Lágler Bence Róbert (Józsefvárosi KC) 40% (4/10) 6
2021. Vörös Dóra (Bajai Női Kosárlabda Klub) 40% (4/10) 10
2022. Pöstényi-Barna Izabella (DVTK Tiszaújváros) 40% (4/10) 8
2023. Hartman Ákos (NKA Pécs u11 fiú) 40% (4/10) 10
2024. Vörös Vivien (Keresztúri SE) 40% (4/10) 10
2025. Ambrózi Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 40% (4/10) 10
2026. Nagy-Abonyi Panka (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 40% (4/10) 10
2027. Madai Boglárka Hanna (Záhonyi Zsiráfok) 40% (4/10) 10
2028. Molnár Borbála (Pilisborosjenői Párducok) 40% (4/10) 8
2029. Marton Adél Hanna (DKKA Ördögök) 40% (4/10) 10
2030. Nagy Vivien (PSE Párducok) 40% (4/10) 10
2031. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 40% (4/10) 7
2032. Vincze Péter (KASI/B) 40% (4/10) 7
2033. Bánáti Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 40% (4/10) 7
2034. Nagy János (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 40% (4/10) 9
2035. Horváth Léna (Zalaegerszegi KTE) 40% (4/10) 12
2036. Bartók Bence (MEAFC Csibészek) 40% (4/10) 9
2037. Oláh Mirjam Zsuzsanna (Záhonyi Zsiráfok) 39.58% (19/48) 14
2038. Ágner Hanga (Várpalota Gepárdok) 39.51% (32/81) 12
2039. Hahn Balázs (NKA Pécs u11 fiú) 39.47% (15/38) 16
2040. Szabó Máté (Sláger U-11) 39.29% (11/28) 14
2041. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs U11/C) 39.29% (11/28) 14
2042. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 39.29% (11/28) 14
2043. Török Liza Anna (Budapesti Bikák U11) 39.29% (11/28) 12
2044. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 39.29% (11/28) 10
2045. Horváth Heléna (Sportiskolás Lányok) 39.29% (11/28) 11
2046. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 39.29% (11/28) 15
2047. Igaz Ábel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 31.25% (15/35) 16
2048. Molnár Milán (Hévíz SK - U11) 39.13% (9/23) 16
2049. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs u11 fiú) 39.13% (9/23) 16
2050. Szabó Péter Jenő (Békési Kis Gladiátorok) 39.13% (9/23) 16
2051. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 39.13% (9/23) 12
2052. Dihen Kornél Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 39.13% (9/23) 12
2053. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/A) 39.13% (9/23) 12
2054. Katona Dorina (KKC Mátyás) 39.13% (9/23) 13
2055. Herczeg Viktória (Pécsi VSK Leány) 38.89% (14/36) 14
2056. Aleva Levente Ferenc (ESMTK - TF - JAK U11) 38.89% (14/36) 14
2057. Szalai Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 38.89% (7/18) 16
2058. Gyurisán Zolta Attila (DKKA Darazsak) 38.89% (7/18) 15
2059. Barkó Tamira Dorka (Erdért Szűcs) 38.89% (7/18) 14
2060. Sütő Marcell (Pásztói SZSE-Kisördögök) 38.89% (7/18) 14
2061. Szabó Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 38.89% (7/18) 8
2062. Tücsök-Kádár Botond (DKKA Ugrómókusok) 38.89% (7/18) 14
2063. Marton Áron (Vasas Akadémia U11) 38.89% (7/18) 14
2064. Németh Jakab (RICSILLA) 38.89% (7/18) 12
2065. Erős Ármin (Budapesti Honvéd SE/B) 38.89% (7/18) 11
2066. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 38.89% (7/18) 12
2067. Csuti Panni (Törekvés Törpillák) 38.89% (7/18) 12
2068. Dobszai Kristóf (KLKS Homoktövis) 38.89% (7/18) 12
2069. Király Zalán (KLKS Homoktövis) 38.71% (12/31) 16
2070. Németh-Kránicz Ádám (Malév Kobrák) 38.71% (12/31) 13
2071. Bacsó Virág (Sláger U-11) 38.46% (15/39) 14
2072. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 38.46% (10/26) 16
2073. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 38.46% (10/26) 16
2074. Szabó Blanka (SEZE) 38.46% (10/26) 16
2075. Rédli Virág Anna (Várpalota Gepárdok) 38.46% (10/26) 14
2076. Szajkó Richárd Brendon (MEAFC Basket Bulls) 38.46% (10/26) 12
2077. Borbély Petra Mira (Százhalombattai KSE/A) 38.46% (5/13) 11
2078. Kolos Andrea (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 38.46% (5/13) 13
2079. Fenyvesi Rebeka (KKC Hetény) 38.46% (5/13) 11
2080. Vendégh Zsófia (Tatabányai Sport Club U11/B) 38.46% (5/13) 12
2081. Bodolai Nolen Bálint (MEAFC Basket Bulls) 38.46% (5/13) 12
2082. Polcz Emma Barbara (S&T U11) 38.46% (5/13) 8
2083. Csejtei Zsombor Csaba (Tatabányai Sport Club U11/A) 38.46% (5/13) 8
2084. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 38.46% (5/13) 10
2085. Benczik Zsombor (NKA Pécs U11/C) 38.46% (5/13) 6
2086. Jáborszki Balázs Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 38.46% (5/13) 14
2087. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 38.46% (5/13) 14
2088. Maurer Olivér Mátyás (VUKE U11 Boteves Bikák) 38.46% (5/13) 14
2089. Juhász Levente (FTSI Platán Iskola) 38.46% (5/13) 14
2090. Kecskés Alicia Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 38.46% (5/13) 14
2091. Tamás Botond (Újfehértói Sportklub) 38.46% (5/13) 15
2092. Varga Fanni (NKA Pécs U11 Leány) 38.24% (13/34) 14
2093. Rubesch Bálint (BasketBaja SE) 38.1% (8/21) 12
2094. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 38.1% (8/21) 16
2095. Kováts Bertold (Ziccer Bocsok) 38.1% (8/21) 8
2096. Farkas Attila Márk (KLKS Homoktövis) 38.1% (8/21) 16
2097. Kerek-Kovács Áron (MEAFC Kossuth U11) 38.1% (8/21) 10
2098. Csőke Bence (ESMTK - TF - JAK U11) 38.1% (8/21) 16
2099. Becsák Dániel (Tatabányai Sport Club U11/A) 38.1% (8/21) 13
2100. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 38.1% (8/21) 14
2101. Virág Levente Miklós (Kőbányai Darazsak/B) 38.1% (8/21) 14
2102. Kiss-Torma Sára (Szegedi Karolina Gepárdok U11) 38.1% (8/21) 14
2103. Füzi Izabella (KASI/C) 38% (19/50) 16
2104. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 37.93% (11/29) 14
2105. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 37.93% (11/29) 7
2106. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth U11) 37.84% (14/37) 14
2107. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 37.5% (12/32) 14
2108. Horváth Viktor László (NKA Pécs fiú U11/B) 37.5% (9/24) 16
2109. Bóka János Pál (Monor SE/B) 37.5% (9/24) 14
2110. Csirke Zoltán (CEKK Cegléd UP) 37.5% (9/24) 14
2111. Bolla Boglárka Luca (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 37.5% (6/16) 13
2112. Kecskés Krisztofer (Kécskei Vidrák) 37.5% (6/16) 14
2113. Molnár László (Miklósi KékRókák KE) 37.5% (6/16) 14
2114. Nagy Nimród (KVSE Kémények U11) 37.5% (6/16) 14
2115. Spátay Patrik (Újpest-MT/B) 37.5% (6/16) 14
2116. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 37.5% (6/16) 14
2117. Tokodi Benedek (EKE U11) 37.5% (6/16) 14
2118. Orbán Alex Milán (Budafoki Békák) 37.5% (6/16) 14
2119. Varga Szofi (Pécsi VSK Leány) 37.5% (6/16) 16
2120. Graziano Andrea (KVSE Kémények U11) 37.5% (6/16) 12
2121. Andorkó Alina (DVTK Miskolc) 37.5% (6/16) 8
2122. Takács Soma (PSE Párducok) 37.5% (6/16) 10
2123. Tormási Anna Veronika (KKC Hetény) 37.5% (6/16) 16
2124. Tóth Luca (Bajai Női Kosárlabda Klub) 37.5% (6/16) 10
2125. Puskás Örsi (DVTK Akadémia/B) 37.29% (22/59) 14
2126. Guba Dorottya (DVTK Akadémia/B) 37.14% (13/35) 14
2127. Udvarhelyi Ákos (BasketBaja SE) 37.04% (10/27) 13
2128. Szijártó Botond (BL Basket SE) 37.04% (10/27) 14
2129. Zsolnai Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 37.04% (10/27) 14
2130. Barta Bella (BEAC Újbuda KA/B) 37.04% (10/27) 14
2131. Bejó Linett (DVTK Miskolc) 36.96% (17/46) 16
2132. Tóth Mátyás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 36.84% (14/38) 16
2133. Kőhalmi Áron (Újpest-MT/B) 36.84% (7/19) 16
2134. Bíró Zselyke (KKC Hetény) 36.84% (7/19) 15
2135. Harangozó Mira (Korányis Zsiráfok) 36.84% (7/19) 14
2136. Varga Olivér Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 36.84% (7/19) 12
2137. Koska Olivér (NYKK Eötvös U11/B) 36.84% (7/19) 11
2138. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/A) 36.84% (7/19) 12
2139. Várhegyi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 36.67% (11/30) 13
2140. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 36.36% (16/44) 12
2141. Hoffer Dénes (KLKS Homoktövis) 36.36% (12/33) 16
2142. Tersztyánszky Kristóf (Pásztói SZSE-Kisördögök) 36.36% (12/33) 14
2143. Homan Kristóf Norbert (Kőbányai Darazsak/B) 36.36% (8/22) 16
2144. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 36.36% (8/22) 8
2145. Petrilla Gréta Anna (Kaszás Mini Boszik) 36.36% (4/11) 11
2146. Balla Dániel Dezső (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 36.36% (4/11) 13
2147. Leitner András (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 36.36% (4/11) 11
2148. Szemerei Levente Kevin (DKKA Vezérek) 36.36% (4/11) 11
2149. Bencsik Alla (Korányis Zsiráfok) 36.36% (4/11) 10
2150. Sivák Amanda Ramóna (Záhonyi Zsiráfok) 36.36% (4/11) 10
2151. Göndör Máté (Egri Kék Oroszlánok) 36.36% (4/11) 8
2152. Krajcsovszki András (Marcali Szürkefarkasok) 36.36% (4/11) 12
2153. Szász Márk (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 36.36% (4/11) 12
2154. Flóring István Gábor (FTSI József A. Iskola) 36.11% (13/36) 16
2155. Gál Ottó Benjámin (Pécsi VSK Fiú) 36% (18/50) 15
2156. Kiss Zorka Hanna (Vasas Bolhák) 36% (9/25) 14
2157. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 36% (9/25) 8
2158. Tóth Blanka (DVTK Akadémia/B) 36% (9/25) 12
2159. Scholtz Ádám (Pécsi VSK Fiú) 35.71% (15/42) 16
2160. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 35.71% (10/28) 14
2161. Berhidai Fanni Zora (Török Sasfiókák) 35.71% (10/28) 12
2162. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 35.71% (10/28) 14
2163. Kevei Bence Gergő (Szegedi Mókusok) 35.71% (5/14) 13
2164. Losonczy Hanna (Kecskeméti KA U11 Villámok) 35.71% (5/14) 9
2165. Varga-Csók Noémi (Törekvés Törpicúrok) 35.71% (5/14) 9
2166. Szemerei Lili Szimonetta (DKKA Vezérek) 35.71% (5/14) 12
2167. Szilas-Neff Nia (MTK Budapest) 35.71% (5/14) 12
2168. Ilonka Marcell (Miklósi KékRókák KE) 35.71% (5/14) 10
2169. Lipták Lőrinc (SZEDEÁK Ezüstrókák) 35.71% (5/14) 10
2170. Antal Lujza (Vasas Bolhák) 35.71% (5/14) 8
2171. Smida Botond (SALGÓTARJÁNI KI) 35.71% (5/14) 14
2172. Mohácsi Leila (DKKA Ugrómókusok) 35.71% (5/14) 14
2173. Péntek Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 35.71% (5/14) 15
2174. Horváth Zselyke Veronika (Pécsi VSK Leány) 35.62% (26/73) 16
2175. Hajdu Enikő (NKA Pécs U11 Leány) 35.48% (11/31) 12
2176. Peredi Ferenc (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 35.29% (12/34) 16
2177. Tóth Albert (Szentgáli Sünik) 35.29% (6/17) 14
2178. Gombos Bence (Győri KC Vizslák UNI Győr) 35.29% (6/17) 14
2179. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 35.29% (6/17) 14
2180. Marossy Barnabás Erik (Németvölgyi Bocsok) 35.29% (6/17) 9
2181. Karatka Buda Vitéz (TFSE) 35.29% (6/17) 12
2182. Györki Barnabás (KASI/C) 35.29% (6/17) 12
2183. Hadvári Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 35% (7/20) 16
2184. De Rose Gabriel (KASI/B) 35% (7/20) 16
2185. Hudák Soma (KLKS Homoktövis) 35% (7/20) 15
2186. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 35% (7/20) 10
2187. Bense Lili (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 35% (7/20) 14
2188. Pilz Patrik Soma (Vasas Akadémia U10) 35% (7/20) 10
2189. Hancz Olivér (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 35% (7/20) 14
2190. Berczelly Barnabás (Ziccer Bocsok) 35% (7/20) 14
2191. Holzmann Lilien (Hunyadis Darazsak) 35% (7/20) 12
2192. Lázár Panna (CEKK Cegléd UP) 35% (7/20) 12
2193. Jancsó Lotti (Vasas Amazonok) 23.08% (10/26) 13
2194. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 34.88% (15/43) 15
2195. Müller Dániel Marcell (MAFC Farkasrét) 34.78% (16/46) 16
2196. Andorkó Léna (Kaszás Mini Boszik) 34.78% (8/23) 12
2197. Tóth Bendegúz (MAFC Grosics) 34.78% (8/23) 10
2198. Szabó Zsombor (MEAFC Csibészek) 34.78% (8/23) 13
2199. Ledneczki Erik (Monok SE) 34.78% (8/23) 14
2200. Orsós Honorka Krisztina (Gyakorlós Törpék) 34.78% (8/23) 14
2201. Juhász Izabella Aranka (KS Szeged Vadmacskák) 34.62% (9/26) 16
2202. Kotsy Máté (Budafoki Békák) 34.62% (9/26) 14
2203. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 34.62% (9/26) 10
2204. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 34.62% (9/26) 12
2205. Bencze Bendegúz Gábor (NYKK Eötvös U11/B) 34.62% (9/26) 11
2206. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 34.48% (10/29) 16
2207. Gerencsér Alex (Újpest-MT/B) 34.38% (11/32) 12
2208. Szalai Bálint (EKE U11) 34.38% (11/32) 14
2209. Jutasi Maja (BSC Lány) 34.38% (11/32) 14
2210. Huppauer László (Tatabányai Sport Club U11/A) 34.29% (12/35) 16
2211. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 33.33% (15/45) 16
2212. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE/A) 33.33% (10/30) 16
2213. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 33.33% (10/30) 12
2214. Nyakas Adél (BEAC Újbuda KA/D) 33.33% (8/24) 12
2215. Paluska Zétény (MVM-OSE Simbák U11) 33.33% (8/24) 16
2216. Tóth Ferenc Márton (FTSI József A. Iskola) 33.33% (8/24) 16
2217. Ónodi Bálint Milán (Zuglói Sasok) 33.33% (8/24) 13
2218. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 33.33% (8/24) 13
2219. Dalloul Ádám (Óbudai Kaszások/A) 33.33% (8/24) 14
2220. Bagosi Zorka (Kozármisleny SE) 33.33% (7/21) 14
2221. File Benett (KLKS Angoltagozatos) 33.33% (7/21) 12
2222. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 33.33% (7/21) 12
2223. Ádám Attila Csaba (SEZE) 33.33% (6/18) 14
2224. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 33.33% (6/18) 14
2225. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 33.33% (6/18) 14
2226. Stern Sára (BEAC Újbuda KA/D) 33.33% (6/18) 10
2227. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Városi Válogatott) 33.33% (6/18) 16
2228. Borbély-Leiszt Léna (Szúrós Darazsak) 33.33% (6/18) 10
2229. Kéri Kornélia (CEKK Cegléd UP) 33.33% (6/18) 16
2230. Gulyás Bianka (Hunyadis Darazsak) 33.33% (6/18) 12
2231. Bagdy Benedek Tamás (TFSE) 33.33% (6/18) 12
2232. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 33.33% (6/18) 16
2233. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/A) 33.33% (6/18) 10
2234. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 33.33% (6/18) 12
2235. Szabó-Filip Barnabás (KLKS Homoktövis) 33.33% (6/18) 11
2236. Horváth Zétény (Győri KC Koalák UNI Győr) 33.33% (5/15) 16
2237. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs u11 fiú) 33.33% (5/15) 11
2238. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 33.33% (5/15) 10
2239. Tóth Dorka (Várpalota Gepárdok) 33.33% (5/15) 10
2240. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 33.33% (5/15) 8
2241. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/A) 33.33% (5/15) 14
2242. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 33.33% (4/12) 11
2243. Bacskai Gyula (NYKK Eötvös U11/B) 33.33% (4/12) 11
2244. Takáts Márton (Malév Kobrák) 33.33% (4/12) 13
2245. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 33.33% (4/12) 11
2246. Tseden Munkhbilegt (Józsefvárosi KC) 33.33% (4/12) 8
2247. Kelemen Ivor (DKKA Vezérek) 33.33% (4/12) 10
2248. Vargha Ilka Zea (BEAC Kapibarák) 33.33% (4/12) 10
2249. Császár Nóra (CEKK) 33.33% (4/12) 8
2250. Epress Tihamér (PSE Párducok) 33.33% (4/12) 10
2251. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 33.33% (4/12) 10
2252. Hamza Dávid (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 33.33% (4/12) 8
2253. Bakó Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/C) 33.33% (4/12) 8
2254. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 33.33% (4/12) 16
2255. Fazekas Dávid Péter (FTSI Platán Iskola) 33.33% (4/12) 8
2256. Farkas Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 33.33% (4/12) 7
2257. Dajcs Anita (Feketés Darazsak) 33.33% (4/12) 12
2258. Kovács Marcell (Budapesti Honvéd SE/B) 33.33% (4/12) 9
2259. Árkosi-Kós Rudolf (Alba Fehérvár Cápák) 33.33% (4/12) 12
2260. Strorigel Roland (Soproni Tigrisek SE U11/B) 33.33% (4/12) 12
2261. Boór Máté (Óbudai Kaszások/A) 33.33% (4/12) 9
2262. Bocsó Bálint (EKE U11) 33.33% (4/12) 12
2263. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 32.61% (15/46) 16
2264. Smuk Borbála (Villámló Kovácsok) 32.43% (12/37) 12
2265. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 32.26% (10/31) 16
2266. Járay Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 32.14% (9/28) 11
2267. Balogh Leó (TSK-Magiszter U11) 32% (8/25) 12
2268. Vida Zsófia (SEZE) 32% (8/25) 14
2269. Gintli Huba Vince (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 31.82% (14/44) 15
2270. Ledneczki Márk (Monok SE) 31.82% (7/22) 14
2271. Kozma-Vantova Zétény (KLKS Angoltagozatos) 31.82% (7/22) 12
2272. Kaszala Ádám (Miklósi KékRókák KE) 31.58% (6/19) 10
2273. Fehér Boglárka (S&T U11) 31.58% (6/19) 6
2274. Nagy-Hegedüs Mátyás (AF-Velencei Csukák) 31.43% (11/35) 14
2275. Domonkos Zoé (Gyakorlós Törpék) 31.43% (11/35) 14
2276. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 31.25% (10/32) 14
2277. Mikula Dominik Dániel (CEKK) 31.25% (5/16) 16
2278. Kiss Ádám (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 31.25% (5/16) 16
2279. Harta Barnabás (Szent István Király/A - Ajka) 31.25% (5/16) 13
2280. Tóth Áron (Egri Kék Oroszlánok) 31.25% (5/16) 12
2281. Borsodi Kiss Gergő (BLF Bolhák) 31.25% (5/16) 12
2282. Éles-Tolnai Máté (KASI/B) 31.25% (5/16) 12
2283. Szoták Emma (BLF Bolhák) 31.25% (5/16) 12
2284. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth U11) 31.25% (5/16) 10
2285. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 31.25% (5/16) 6
2286. Antal Zétény (BKG PRIMA Akadémia Fiú) 31.25% (5/16) 7
2287. Koczka Csenge (DVTK Tiszaújváros) 31.25% (5/16) 15
2288. Kapusy Domonkos (Uni TSE U11 Tata) 31.03% (9/29) 12
2289. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 31.03% (9/29) 13
2290. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 29.17% (9/30) 14
2291. Fehér Milán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 30.77% (8/26) 12
2292. Nyéki Dániel Bálint (Budafoki Ebihalak) 30.77% (8/26) 14
2293. Erhardt Linda (Sportiskolás Lányok) 30.77% (4/13) 14
2294. Horváth Máté (Marcali Szürkefarkasok) 30.77% (4/13) 14
2295. Herold Maja (Villámló Kovácsok) 30.77% (4/13) 11
2296. Mezriczky Máté (KASI/D) 30.77% (4/13) 13
2297. Osgyáni Gábor (Tatabányai Sport Club U11/B) 30.77% (4/13) 8
2298. Tkácsik Angelika Lejla (Erdért Szűcs) 30.77% (4/13) 16
2299. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 30.77% (4/13) 8
2300. Zhang Yun Hao (Kecskeméti KA U11 Alfák) 30.77% (4/13) 12
2301. Neiczer Patrik (KASI/D) 30.43% (7/23) 15
2302. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KI) 30.43% (7/23) 14
2303. Bartók Marcell (PSE Párducok) 30% (12/40) 14
2304. Farsang Áron (Kécskei Vidrák) 30% (9/30) 14
2305. Varga Luca (Szúrós Darazsak) 30% (3/10) 8
2306. Gróh Márton (Gyulasport Nonprofit Kft.) 30% (3/10) 6
2307. Börzsei Alex (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 30% (3/10) 10
2308. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U11) 30% (3/10) 8
2309. Bacsa Ádám Krisztián (Csepel Basket) 30% (3/10) 6
2310. Miklós Bence (MEAFC Basket Bulls) 30% (3/10) 12
2311. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 30% (3/10) 6
2312. Kovács Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 30% (3/10) 10
2313. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 30% (3/10) 8
2314. Megyesi Vince Olivér (Óbudai Kaszások/B) 30% (3/10) 6
2315. Marton Sámuel (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 30% (3/10) 8
2316. Kerner Lilien (Tatabányai Sport Club U11/A) 30% (3/10) 10
2317. Fauszt Marcell László (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 30% (3/10) 8
2318. Farkas Léna (Törekvés Törpicúrok) 30% (3/10) 8
2319. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek) 30% (3/10) 5
2320. Sztarcsek István (KASI/D) 30% (3/10) 12
2321. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 29.63% (8/27) 12
2322. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs u11 fiú) 29.41% (15/51) 12
2323. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 29.41% (10/34) 14
2324. Mojzes Odett (KKC Mátyás) 29.41% (5/17) 13
2325. Herling Olívia (Kaszás Mini Boszik) 29.41% (5/17) 11
2326. Horányi Barna (BSC Pingvinek) 29.41% (5/17) 12
2327. Falvai Márton (PaSa Csillagai) 29.41% (5/17) 12
2328. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs fiú U11/B) 29.41% (5/17) 10
2329. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/A) 29.41% (5/17) 14
2330. Keserü Ádám (Ziccer Kistigrisek) 29.17% (7/24) 12
2331. Mezei Miksa Barnabás (Sláger U-11) 29.17% (7/24) 13
2332. Kovács Gergő (Monok SE) 29.03% (9/31) 14
2333. Kecskés Ákos (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 28.57% (6/21) 14
2334. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 28.57% (6/21) 12
2335. Schuller Nella Barbara (PSE Párducok) 28.57% (4/14) 14
2336. Korn Soma (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 28.57% (4/14) 14
2337. Riegler Áron (Monok SE) 28.57% (4/14) 14
2338. Körmöczi Kincső Szófia (DKKA Tigrisek) 28.57% (4/14) 14
2339. Rózsa Barnabás (KASI/B) 28.57% (4/14) 14
2340. Badak Amarilla (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 28.57% (4/14) 13
2341. Szilágyi Zsófia Szilvia (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 28.57% (4/14) 13
2342. Krauth Boldizsár (Fűzfői AK) 28.57% (4/14) 13
2343. Fenyvesi Mirkó (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 28.57% (4/14) 10
2344. Szabó Domán (Sláger U-11) 28.57% (4/14) 10
2345. Halász Bálint (Nagykőrösi Sólymok/FU11) 28.57% (4/14) 16
2346. Horváth Regina (Hunyadis Darazsak) 28.57% (4/14) 10
2347. Pál Zoé (Harcos Darazsak) 28.57% (4/14) 12
2348. Matijevics Szebasztián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 28.57% (4/14) 12
2349. Varga Bence (MEAFC Basket Bulls) 28.57% (4/14) 12
2350. Mészáros Mia (Lackneros Darazsak) 28.57% (4/14) 12
2351. Igaz Barabás (Soproni Tigrisek SE U11/B) 28.57% (4/14) 12
2352. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 28.57% (4/14) 12
2353. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 28% (7/25) 15
2354. Radics Olivér (Soproni Tigrisek SE U11/B) 28% (7/25) 14
2355. Kovács Emma Lilla (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 28% (7/25) 12
2356. Jakabffy Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 27.78% (5/18) 10
2357. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 27.78% (5/18) 14
2358. Horváth Áron (Győri KC Vizslák UNI Győr) 27.78% (5/18) 14
2359. Schlosser Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 27.59% (8/29) 12
2360. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 26.67% (6/22) 20
2361. Spala Csenge Virág (DVTK Akadémia/B) 27.27% (6/22) 12
2362. Vidovenyecz Levente (Békési Kis Gladiátorok) 27.27% (3/11) 16
2363. Svorcz Maja (KKC Hetény) 27.27% (3/11) 11
2364. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 27.27% (3/11) 7
2365. Kálmán Zejna (DKKA Ugrómókusok) 27.27% (3/11) 11
2366. Szántó Liliána (Villámló Tigrisek) 27.27% (3/11) 11
2367. Sándor Borbála (BEAC Újbuda KA/D) 27.27% (3/11) 5
2368. Molnár Kende Máté (Kozármisleny SE) 27.27% (3/11) 8
2369. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth U11) 27.27% (3/11) 10
2370. Barassó Zoé Nóra (KLKS Szomód) 27.27% (3/11) 10
2371. Késmárki Olivér (KLKS Homoktövis) 27.27% (3/11) 12
2372. Kovács Máté (KLKS Homoktövis) 26.67% (8/30) 16
2373. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 26.67% (4/15) 15
2374. Dömötör Dániel (KASI/D) 26.67% (4/15) 15
2375. Sztanek Zalán Attila (Ziccer Bocsok) 26.67% (4/15) 11
2376. Csorba Richárd (GYKSE Szekszárd) 26.67% (4/15) 14
2377. Müller Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 26.67% (4/15) 13
2378. Forrai Attila (GYKSE Szekszárd) 26.67% (4/15) 6
2379. Görgye Marcell (NKA Pécs fiú U11/B) 26.67% (4/15) 10
2380. Hardi Koppány (KASI/D) 26.67% (4/15) 10
2381. Beliczki Dániel (Ziccer Kistigrisek) 26.67% (4/15) 9
2382. Kárpáti Zsigmond (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 26.67% (4/15) 12
2383. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek) 26.67% (4/15) 9
2384. Károlyi Krisztián (Józsefvárosi KC) 26.32% (5/19) 11
2385. Both Tibor (GYKSE Szekszárd) 26.32% (5/19) 12
2386. Kiss Luca (Kécskei Vidrák) 26.32% (5/19) 12
2387. Trapp Milán (Malév Kobrák) 26.32% (5/19) 14
2388. Gálosi Gellért Péter (Pécsi VSK Fiú) 26.09% (6/23) 10
2389. Hankóczi Benjámin (Kőbányai Darazsak/Pannónia) 25.81% (8/31) 15
2390. Endrész Lőrinc Attila (Pásztói SZSE-Kisördögök) 25.64% (10/39) 14
2391. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 25% (5/20) 13
2392. Nagypál Márton (DKKA Ördögök) 25% (4/16) 14
2393. Belovay Marcell (Győri KC Koalák UNI Győr) 25% (4/16) 16
2394. Kovács Zalán (GYKSE Szekszárd) 25% (4/16) 8
2395. Lipovits Marcell (Pilis Basket) 25% (4/16) 12
2396. Dobák Zsófi (FTSI Dózsa Gy. Iskola) 25% (3/12) 11
2397. Láng Marcell (MAFC Farkasrét) 25% (3/12) 6
2398. Kóró Barbara Dorina (SEZE) 25% (3/12) 10
2399. Szolnoki Luca Eszter (BEAC Újbuda KA/D) 25% (3/12) 10
2400. Palkovics Olivér (Egri Kék Oroszlánok) 25% (3/12) 12
2401. Sztarcsek Lili (Gyakorlós Törpék) 25% (3/12) 10
2402. Németh Laura Sára (Villámló Kovácsok) 25% (3/12) 12
2403. Szauver Emili (Feketés Darazsak) 25% (3/12) 10
2404. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 25% (3/12) 8
2405. Zsilovics Szimonetta (FKE kenguruk) 25% (3/12) 12
2406. Barabás Csongor Ferenc (DKKA Darazsak) 25% (3/12) 14
2407. Benkő Zalán (Erdért Szűcs) 25% (3/12) 14
2408. Graziano Dominik (KVSE Kémények U11) 24% (6/25) 14
2409. Kabai Noel György (Gyulasport Nonprofit Kft.) 24% (6/25) 16
2410. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 23.53% (8/34) 12
2411. Fekete Anna (BEAC Újbuda KA/D) 23.53% (4/17) 12
2412. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 23.08% (3/13) 12
2413. Boncz Andor Imre (Erdért Szűcs) 22.73% (5/22) 8
2414. Tóth Zsófia (Gyakorlós Törpék) 22.73% (5/22) 14
2415. Tóth Anna Liza (Vasas Bolhák) 22.22% (6/27) 14
2416. Mile Barnabás (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 21.74% (5/23) 8
2417. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 21.74% (5/23) 15
2418. Almási Emma Dóra (BEAC Kapibarák) 21.43% (3/14) 10
2419. Balogh Boglárka (Kéksárga Okapik) 21.43% (3/14) 12
2420. Stejer Ádám (Németvölgyi Bocsok) 21.43% (3/14) 15
2421. Szabó Holli (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 21.43% (3/14) 10
2422. Danyi Dorottya Gyöngyi (TF U11) 21.43% (3/14) 12
2423. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 21.43% (3/14) 12
2424. Bátky Dániel (Tatabányai Sport Club U11/B) 21.05% (4/19) 11
2425. De La Barrera Abel (Vasas Akadémia U10) 21.05% (4/19) 8
2426. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 20% (4/20) 14
2427. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 20% (3/15) 14
2428. Balogh Ádám Zalán (MVM-OSE Simbák U11) 20% (2/10) 11
2429. Horváth Márk Attila (Józsefvárosi KC) 20% (2/10) 7
2430. Hegedüs Olivér András (Kécskei Vidrák) 20% (2/10) 10
2431. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 20% (2/10) 8
2432. Csipes Panni (Nádor Tigrisek) 20% (2/10) 8
2433. Nyester Ádám Péter (TF U11) 19.05% (4/21) 14
2434. Varga Kende (KVSE Kémények U11) 18.75% (3/16) 11
2435. Weisz Ádám (Mohácsi Torna Egylet 1888) 18.75% (3/16) 10
2436. Harkó Lili (Törekvés Törpicúrok) 18.18% (2/11) 7
2437. Pesa Enikő (DKKA Tigrisek) 18.18% (2/11) 7
2438. Csillag Zsombor (Marcali Szürkefarkasok) 18.18% (2/11) 14
2439. Pálfia Barnabás (BLF Bolhák) 18.18% (2/11) 11
2440. Nick Noel (Uni TSE U11 Tata) 18.18% (2/11) 10
2441. Takács Mira (KKC Mátyás) 17.65% (3/17) 14
2442. Vida Zselyke Hanna (Gyakorlós Törpék) 16.67% (3/18) 12
2443. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 16.67% (2/12) 12
2444. Zsipi Mónika (DVTK Tiszaújváros) 16.67% (2/12) 14
2445. Botka Bendegúz (DKKA Ördögök) 16.67% (2/12) 14
2446. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 16.67% (2/12) 10
2447. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 15.79% (3/19) 15
2448. Nagy-Somfai Patrik (Tatabányai Sport Club U11/B) 15.38% (2/13) 11
2449. Schneider Zénó (Dunaújvárosi Sárkányok U11) 15.38% (2/13) 11
2450. Soltész Mirkó (Újpest-MT/B) 15% (3/20) 14
2451. Pásztor Csaba (FTSI József A. Iskola) 14.29% (2/14) 12
2452. Elek Dorka (Csípős Darazsak) 14.29% (2/14) 10
2453. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 14.29% (2/14) 9
2454. Braun Kornél (BLF Bolhák) 13.33% (2/15) 13
2455. Losonczy Julianna (BEAC Kapibarák) 13.33% (2/15) 10
2456. Szalai Tímea (DKKA Ugrómókusok) 11.76% (2/17) 14
2457. Lukács Barnabás (CEKK Cegléd UP) 10.53% (2/19) 16
2458. Parkánszki László (Keresztúri SE) 10% (2/20) 14
2459. Kele Áron (GYKSE Szekszárd) 10% (1/10) 6
2460. Schunder Vilmos (Tatabányai Sport Club U11/B) 10% (1/10) 6
2461. Erdmann Erik Hunor (Monok SE) 10% (1/10) 10
2462. Buza Alex István (FTSI József A. Iskola) 10% (1/10) 10
2463. Nagy Alexander Szilárd (Józsefvárosi KC) 10% (1/10) 10
2464. Németh Zalán Valentin (NKA Pécs fiú U11/B) 9.09% (1/11) 14
2465. Pál Natasa (Harcos Darazsak) 8.33% (1/12) 10
2466. Abu Shlal Jumanah (Józsefvárosi KC) 8.33% (1/12) 12
2467. Várdai Dániel (Ziccer Kistigrisek) 7.69% (1/13) 10
2468. Buczkó Johanna Adél (Ziccer Kistigrisek) 7.69% (1/13) 10
2469. Szili-Kis Benedek (Győrzámolyi Kosárlabda Egyesület) 7.14% (1/14) 14
2470. Bereczki Bence (PSE Párducok) 0% (0/11) 9
2471. Roszkos Márton Gábor (Nádor Tigrisek) 0% (0/14) 12
teljes ranglisták >>

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu