/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html

PVSK NKA Leány/A - Kenguru Kupa

Edző

Név Telefon E-mail
Dr. Tiszay- Rákosi Katalin 20/442-6111 rakosi.katus@gmail.com

Kontakt

Név Telefon E-mail
Tiszay László 20/568-8111 tiszay.laszlo@pvsk.hu

Játékosok




Mezszám Név Szül. dátum
- Csike Léna 2014
- Egri-Tziotziosz Fotini 2016
- Egri-Tziotziosz Zoi 2014
- Fulmer Sára Luca 2014
- Gál Olívia 2014
- Horváth Zselyke Veronika 2015
- Kovár Kata Borka 2014
- Kriszt Cili 2016
- Ökrös Míra 2015
- Orovicza Zorka 2015
- Óvári Lili 2014
- Rapcsák Luca 2015
- Rapcsák Luca Míra 2014
- Soltra Luca 2015
- Szukics Léna 2014

Műsor

Ranglisták

Pont összes

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 910 28
2. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 772 28
3. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 752 28
4. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 736 28
5. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 684 28
6. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 680 56
7. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 678 28
8. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 658 28
9. Stikrád Ádám (KASI/A) 634 36
10. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 630 28
11. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 630 28
12. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 628 28
13. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 628 28
14. Molnár Erik (MAFC Grosics) 622 28
15. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 610 28
16. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 606 24
17. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 602 22
18. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 596 28
19. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 586 28
20. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 584 24
21. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 580 18
22. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 578 24
23. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 578 24
24. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 570 28
25. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 564 28
26. Somi Miron (KASI/A) 562 36
27. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 562 28
28. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 544 24
29. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 542 20
30. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 540 28
31. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 538 24
32. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 538 24
33. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 538 28
34. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 534 28
35. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 530 28
36. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 530 24
37. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 528 28
38. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 524 28
39. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 516 44
40. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 508 24
41. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 500 24
42. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 488 28
43. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 488 20
44. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 488 38
45. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 486 24
46. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 484 28
47. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 480 16
48. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 480 36
49. Bíró Bence (Budafoki Békák) 478 28
50. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 476 28
51. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 476 28
52. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 474 28
53. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 474 52
54. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 470 40
55. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 468 16
56. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 468 28
57. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 466 32
58. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 460 24
59. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 458 20
60. Turbucz Zoé (BSC Lány) 458 20
61. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 458 28
62. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 458 24
63. Tóth László András (Kozármisleny SE) 458 24
64. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 456 28
65. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 456 20
66. Góman Kristóf János (KASI/A) 454 28
67. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 454 28
68. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 452 26
69. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 450 22
70. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 448 28
71. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 448 28
72. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 444 38
73. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 444 28
74. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 442 24
75. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 442 24
76. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 442 28
77. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 442 28
78. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 440 24
79. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 440 24
80. Fülöp Leó (TFSE) 438 16
81. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 438 24
82. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 428 28
83. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 422 20
84. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 420 24
85. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 416 28
86. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 416 24
87. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 414 28
88. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 414 28
89. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 414 56
90. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 412 28
91. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 410 32
92. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 408 24
93. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 408 24
94. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 408 24
95. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 406 20
96. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 406 28
97. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 404 28
98. Székely Ákos (KASI/A) 402 28
99. Fetahu Lenard (Csepel KK) 400 28
100. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 398 20
101. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 398 24
102. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 398 28
103. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 396 24
104. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 396 24
105. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 394 24
106. Horváth Patrik (KASI/A) 392 26
107. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 392 28
108. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 392 28
109. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 392 28
110. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 392 24
111. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 388 28
112. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 388 28
113. Balla Benedek (BKGDSE U11) 386 16
114. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 384 20
115. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 384 38
116. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 382 32
117. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 380 24
118. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 380 24
119. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 380 26
120. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 380 28
121. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 378 24
122. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 378 24
123. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 378 28
124. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 378 50
125. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 376 28
126. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 376 28
127. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 376 22
128. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 374 28
129. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 372 28
130. Csurgai Martin (Pityke KSE) 372 20
131. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 372 20
132. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 370 24
133. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 370 24
134. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 370 20
135. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 370 28
136. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 370 28
137. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 368 28
138. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 368 28
139. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 368 24
140. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 368 24
141. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 368 24
142. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 366 26
143. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 366 20
144. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 366 28
145. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 362 28
146. Kiss Laura (Csepel KK) 362 28
147. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 362 24
148. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 362 24
149. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 360 28
150. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 358 24
151. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 358 28
152. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 358 28
153. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 356 24
154. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 356 28
155. Kovács Lili (KKC Hetény) 356 28
156. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 354 28
157. Végh Patrik (Fűzfői AK) 354 16
158. Csaba Gergely (TFSE) 354 16
159. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 354 16
160. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 354 40
161. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 352 20
162. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 352 28
163. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 352 28
164. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 352 28
165. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 352 28
166. Dudás Noel (BL Basket SE) 350 28
167. Hajdu Márton (BL Basket SE) 350 24
168. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 348 28
169. Molnár Milán Bence (KASI/A) 348 24
170. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 348 24
171. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 348 24
172. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 348 28
173. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 346 20
174. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 344 28
175. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 344 24
176. Czifra Bence (Kanizsa KK) 344 24
177. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 342 24
178. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 342 28
179. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 342 28
180. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 340 24
181. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 340 26
182. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 340 26
183. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 338 26
184. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 338 28
185. Sárosi Botond (Csepel KK) 338 28
186. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 336 28
187. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 334 28
188. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 334 28
189. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 334 20
190. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 332 28
191. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 332 28
192. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 332 28
193. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 330 12
194. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 330 24
195. Juhász Ádám (Csepel KK) 330 26
196. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 326 28
197. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 324 24
198. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 324 28
199. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 322 40
200. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 322 28
201. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 322 28
202. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 320 44
203. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 316 28
204. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 316 26
205. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 316 36
206. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 314 22
207. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 314 20
208. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 314 20
209. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 314 24
210. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 312 28
211. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 312 20
212. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 310 24
213. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 310 32
214. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 310 28
215. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 308 28
216. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 308 24
217. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 306 28
218. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 306 28
219. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 306 24
220. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 304 20
221. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 304 28
222. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 304 28
223. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 302 24
224. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 300 20
225. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 300 24
226. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 300 24
227. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 300 24
228. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 300 28
229. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 300 28
230. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 300 28
231. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 298 28
232. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 298 20
233. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 296 28
234. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 296 28
235. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 294 22
236. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 294 24
237. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 294 24
238. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 294 28
239. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 294 28
240. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 294 28
241. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 292 28
242. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 292 24
243. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 290 20
244. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 290 36
245. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 290 28
246. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 290 28
247. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 290 24
248. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 288 28
249. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 288 28
250. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 288 16
251. Pop Paul-George (Primo Magic) 288 20
252. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 286 16
253. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 286 36
254. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 286 18
255. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 286 28
256. Barics Péter (BSC vegyes) 284 28
257. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 284 28
258. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 284 20
259. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 284 20
260. Ratskó Áron (BSC-2015) 284 24
261. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 284 24
262. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 282 18
263. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 282 20
264. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 282 22
265. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 280 44
266. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 280 32
267. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 280 22
268. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 280 26
269. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 278 28
270. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 278 24
271. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 278 24
272. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 278 24
273. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 276 24
274. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 276 24
275. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 276 28
276. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 276 28
277. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 276 18
278. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 274 24
279. Bartus Benedek (Piros Sasok) 274 24
280. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 272 20
281. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 272 24
282. Márkus Korina (BSC Lány) 272 24
283. Hirt Ádám (KASI/A) 272 28
284. Szalai Dániel (KASI/B) 272 32
285. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 272 44
286. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 270 20
287. Nyers Máté (NYKK U11/B) 270 32
288. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 270 24
289. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 270 24
290. Eckert Bíborka (VESC U11) 270 24
291. László Zétény (BSC Fiú) 268 24
292. Ress Kornél (BSC-2015) 268 18
293. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 268 28
294. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 266 12
295. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 266 28
296. Mor Yotam (FKE kenguruk) 266 24
297. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 266 24
298. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 264 28
299. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 264 28
300. Berecz Péter (BSC Fiú) 264 28
301. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 264 24
302. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 262 24
303. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 262 20
304. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 262 12
305. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 262 28
306. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 262 28
307. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 260 28
308. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 260 20
309. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 260 24
310. Varga Regina (KWBC Körmend) 260 24
311. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 258 24
312. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 258 24
313. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 258 40
314. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 258 28
315. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 258 28
316. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 256 24
317. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 256 24
318. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 256 12
319. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 254 20
320. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 254 24
321. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 252 32
322. Petik Balázs (Monor SE/B) 252 24
323. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 252 24
324. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 250 28
325. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 250 28
326. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 250 24
327. Szász Alíz (FKE kenguruk) 250 24
328. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 250 24
329. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 250 26
330. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 248 22
331. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 248 24
332. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 248 24
333. Miklóssy László (BLF Bolhák) 248 24
334. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 248 24
335. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 246 28
336. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 246 18
337. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 246 52
338. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 244 24
339. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 244 36
340. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 244 28
341. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 244 28
342. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 242 28
343. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 240 12
344. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 240 20
345. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 240 24
346. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 240 24
347. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 240 24
348. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 240 24
349. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 240 24
350. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 240 24
351. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 240 28
352. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 240 28
353. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 240 28
354. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 238 24
355. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 238 20
356. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 238 28
357. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 238 28
358. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 238 28
359. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 238 24
360. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 236 28
361. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 236 28
362. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 236 28
363. Patonai Lilla (KKC Hetény) 236 16
364. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 236 22
365. Czinkos Anna (Csata Garfield) 236 24
366. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 234 24
367. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 234 28
368. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 234 28
369. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 234 28
370. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 234 28
371. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 234 28
372. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 232 24
373. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 232 24
374. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 232 28
375. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 232 28
376. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 232 16
377. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 232 20
378. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 232 20
379. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 232 26
380. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 232 40
381. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 230 18
382. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 230 20
383. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 230 20
384. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 230 28
385. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 230 26
386. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 230 26
387. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 230 24
388. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 230 24
389. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 230 24
390. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 230 24
391. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 230 28
392. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 230 28
393. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 230 36
394. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 228 28
395. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 228 28
396. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 228 28
397. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 228 20
398. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 228 24
399. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 228 24
400. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 226 24
401. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 226 24
402. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 226 20
403. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 226 20
404. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 226 28
405. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 226 28
406. Erős Zalán (Esztergomi KE) 226 28
407. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 224 28
408. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 224 20
409. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 224 20
410. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 224 28
411. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 224 32
412. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 224 24
413. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 224 24
414. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 224 24
415. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 224 24
416. Gunya Áron (BasketBaja SE) 222 28
417. László Botond (Tószegi Tigrisek) 222 20
418. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 222 20
419. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 222 24
420. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 222 24
421. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 222 24
422. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 222 14
423. Papp Andor (FTSI Constantinum) 220 24
424. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 220 24
425. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 220 16
426. Gelicz Gergő (KASI/A) 220 28
427. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 218 28
428. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 218 28
429. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 218 28
430. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 218 24
431. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 218 24
432. Katona Blanka (KKC Mátyás) 216 18
433. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 216 20
434. Varga Dániel (BSC Fiú) 216 24
435. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 216 24
436. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 216 28
437. Kovács Sára (Vasas Cicák) 214 26
438. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 214 24
439. Kovács Léna (KKC Mátyás) 214 24
440. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 214 24
441. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 214 26
442. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 214 28
443. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 214 28
444. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 214 28
445. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 214 28
446. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 214 28
447. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 214 22
448. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 212 32
449. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 212 20
450. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 212 20
451. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 212 24
452. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 212 24
453. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 212 28
454. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 212 28
455. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 212 28
456. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 210 20
457. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 210 22
458. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 210 24
459. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 210 24
460. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 210 28
461. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 208 28
462. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 208 28
463. Horváth Dominik (Monor SE/B) 208 24
464. Horváth Panna (Vasas Cicák) 208 38
465. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 208 16
466. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 208 24
467. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 208 38
468. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 206 26
469. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 206 28
470. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 206 28
471. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 206 28
472. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 206 24
473. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 206 24
474. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 206 24
475. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 204 28
476. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 204 28
477. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 204 24
478. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 204 24
479. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 204 24
480. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 204 48
481. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 204 18
482. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 202 24
483. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 202 24
484. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 202 32
485. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 202 20
486. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 202 20
487. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 202 28
488. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 202 28
489. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 200 28
490. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 200 28
491. Czövek Janka Bori (VESC U11) 200 22
492. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 200 24
493. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 200 24
494. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 200 24
495. Horváth Donát (PSE Párducok) 198 16
496. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 198 16
497. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 198 20
498. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 198 20
499. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 198 24
500. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 198 28
501. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 198 28
502. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 198 28
503. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 196 24
504. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 196 24
505. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 196 24
506. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 196 24
507. Répa Magor Vajk (Pér U11) 196 20
508. Molnár Hanna (Hévíz SK) 196 28
509. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 196 28
510. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 196 28
511. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 196 32
512. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 196 38
513. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 196 26
514. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 194 28
515. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 194 28
516. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 194 28
517. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 194 18
518. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 194 24
519. Horváth Áron András (KASI/D) 194 24
520. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 194 24
521. Bogár Milla (Vasas Cicák) 192 30
522. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 192 20
523. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 192 20
524. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 192 20
525. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 192 20
526. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 192 20
527. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 192 24
528. Somos Róza (Vasas Amazonok) 192 32
529. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 192 28
530. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 192 28
531. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 192 28
532. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 192 28
533. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 192 22
534. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 190 24
535. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 190 24
536. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 190 28
537. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 190 28
538. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 190 28
539. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 190 28
540. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 190 16
541. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 190 20
542. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 190 20
543. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 190 24
544. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 190 26
545. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 188 16
546. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 188 20
547. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 188 32
548. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 188 28
549. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 188 28
550. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 188 28
551. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 186 26
552. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 186 28
553. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 186 28
554. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 186 28
555. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 186 20
556. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 186 20
557. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 186 24
558. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 184 24
559. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 184 24
560. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 184 32
561. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 184 28
562. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 184 28
563. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 184 28
564. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 184 28
565. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 184 28
566. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 184 28
567. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 184 28
568. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 182 12
569. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 182 20
570. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 182 20
571. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 182 28
572. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 182 28
573. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 182 28
574. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 182 28
575. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 182 28
576. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 182 20
577. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 182 18
578. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 182 24
579. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 182 36
580. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 180 28
581. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 180 28
582. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 180 28
583. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 180 28
584. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 180 28
585. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 180 20
586. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 180 20
587. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 180 24
588. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 180 24
589. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 180 24
590. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 178 24
591. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 178 24
592. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 178 20
593. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 178 20
594. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 178 26
595. Németi Anna (Csata Garfield) 178 28
596. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 178 28
597. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 178 28
598. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 176 28
599. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 176 28
600. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 176 28
601. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 176 28
602. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 176 20
603. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 176 20
604. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 176 20
605. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 176 36
606. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 176 24
607. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 176 24
608. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 176 24
609. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 176 24
610. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 176 32
611. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 174 16
612. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 174 24
613. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 174 24
614. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 174 24
615. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 174 28
616. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 174 28
617. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 174 28
618. Erdős Izabella (Csata Garfield) 174 28
619. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 172 18
620. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 172 24
621. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 172 24
622. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 172 24
623. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 172 28
624. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 172 16
625. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 172 20
626. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 172 20
627. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 172 22
628. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 170 16
629. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 170 20
630. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 170 20
631. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 170 28
632. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 170 24
633. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 170 24
634. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 170 24
635. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 170 24
636. Péti András (GYKSE Szekszárd) 170 24
637. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 170 26
638. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 168 26
639. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 168 26
640. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 168 12
641. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 168 16
642. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 168 16
643. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 168 28
644. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 168 20
645. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 168 20
646. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 168 24
647. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 168 26
648. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 168 24
649. Szilas Ákos (KASI/A) 168 24
650. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 168 28
651. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 168 28
652. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 168 28
653. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 168 28
654. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 168 18
655. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 168 22
656. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 168 22
657. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 166 28
658. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 166 28
659. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 166 26
660. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 166 24
661. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 166 24
662. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 166 24
663. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 166 24
664. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 166 20
665. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 166 28
666. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 164 16
667. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 164 20
668. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 164 20
669. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 164 20
670. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 164 20
671. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 164 28
672. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 164 28
673. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 164 28
674. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 164 24
675. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 164 24
676. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 164 24
677. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 162 22
678. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 162 28
679. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 162 28
680. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 162 28
681. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 162 28
682. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 162 32
683. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 162 20
684. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 162 20
685. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 162 24
686. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 162 24
687. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 162 24
688. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 160 24
689. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 160 44
690. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 160 22
691. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 160 8
692. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 160 16
693. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 160 16
694. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 160 20
695. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 160 20
696. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 160 12
697. Császár Máté (KASI/B) 160 36
698. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 160 28
699. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 160 28
700. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 160 28
701. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 158 22
702. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 158 28
703. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 158 28
704. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 158 28
705. Siklósy Gréta (CEKK) 158 28
706. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 158 28
707. Osváth Levente (BSC Fiú) 158 28
708. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 158 8
709. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 158 16
710. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 158 24
711. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 158 24
712. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 158 24
713. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 158 24
714. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 156 16
715. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 156 20
716. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 156 20
717. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 156 20
718. Borsós Nikolett (CEKK) 156 20
719. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 156 20
720. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 156 30
721. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 156 24
722. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 156 24
723. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 156 24
724. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 156 26
725. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 156 24
726. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 156 26
727. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 156 28
728. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 156 28
729. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 154 18
730. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 154 24
731. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 154 24
732. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 154 24
733. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 154 24
734. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 154 24
735. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 154 38
736. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 154 14
737. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 154 16
738. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 154 20
739. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 154 20
740. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 154 20
741. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 154 20
742. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 154 20
743. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 154 40
744. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 154 28
745. Dudás Nóra (Csata Garfield) 154 28
746. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 154 28
747. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 154 28
748. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 154 28
749. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 154 26
750. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 154 24
751. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 152 28
752. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 152 28
753. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 152 28
754. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 152 12
755. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 152 36
756. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 152 20
757. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 152 22
758. Bolla Eszter (BSC vegyes) 152 22
759. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 152 24
760. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 152 24
761. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 150 16
762. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 150 20
763. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 150 20
764. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 150 20
765. Imre László (Kécskei Vidrák) 150 24
766. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 150 24
767. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 150 24
768. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 150 24
769. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 150 24
770. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 150 22
771. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 150 28
772. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 150 28
773. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 148 24
774. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 148 24
775. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 148 28
776. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 148 28
777. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 148 28
778. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 148 32
779. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 148 16
780. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 148 16
781. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 148 20
782. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 148 22
783. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 148 40
784. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 146 16
785. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 146 20
786. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 146 28
787. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 146 28
788. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 146 24
789. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 146 24
790. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 146 24
791. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 146 28
792. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 146 28
793. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 146 28
794. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 144 14
795. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 144 28
796. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 144 28
797. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 144 28
798. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 144 12
799. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 144 28
800. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 144 16
801. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 144 16
802. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 144 24
803. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 144 20
804. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 144 20
805. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 144 20
806. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 144 20
807. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 144 20
808. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 144 20
809. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 144 24
810. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 144 24
811. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 144 24
812. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 144 24
813. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 144 26
814. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 142 22
815. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 142 24
816. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 142 24
817. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 142 14
818. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 142 14
819. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 142 18
820. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 142 18
821. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 142 20
822. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 142 16
823. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 142 20
824. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 142 20
825. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 142 20
826. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 142 20
827. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 142 28
828. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 142 28
829. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 140 18
830. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 140 24
831. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 140 16
832. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 140 20
833. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 140 20
834. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 140 20
835. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 140 26
836. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 140 26
837. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 140 24
838. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 140 24
839. Tóth Mirella (KKC Hetény) 140 24
840. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 140 24
841. Lévai Szilárd (KASI/A) 140 24
842. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 140 36
843. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 138 28
844. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 138 28
845. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 138 18
846. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 138 18
847. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 138 22
848. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 138 12
849. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 138 20
850. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 138 32
851. Köteles Milán (Szentesi KK) 138 24
852. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 138 24
853. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 138 28
854. Szőcs Botond (BSC vegyes) 136 24
855. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 136 24
856. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 136 24
857. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 136 24
858. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 136 26
859. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 136 36
860. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 136 16
861. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 136 16
862. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 136 20
863. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 136 20
864. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 136 20
865. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 136 20
866. Krieg Nina (Vasas Cicák) 136 36
867. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 136 26
868. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 136 12
869. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 136 16
870. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 136 28
871. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 136 28
872. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 136 28
873. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 136 28
874. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 136 28
875. Vince Bence (KASI/B) 136 32
876. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 134 28
877. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 134 28
878. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 134 28
879. Győrik Botond (BL Basket SE) 134 28
880. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 134 28
881. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 134 28
882. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 134 28
883. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 134 28
884. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 134 28
885. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 134 16
886. Veszely Zétény (Piros Sasok) 134 16
887. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 134 20
888. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 134 20
889. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 134 20
890. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 134 14
891. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 134 24
892. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 134 24
893. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 134 24
894. Csobán Csenge (BSC Lány) 134 24
895. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 134 24
896. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 132 26
897. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 132 26
898. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 132 8
899. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 132 20
900. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 132 20
901. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 132 20
902. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 132 20
903. Mosó Botond (Keresztúri SE) 132 20
904. Szőcs Vilmos (TFSE) 132 24
905. Földi Attila Dávid (CEKK) 132 24
906. Pongrácz Liza (Csata Manók) 132 24
907. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 132 24
908. Kiss Réka (Piros Sasok) 132 24
909. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 132 28
910. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 132 28
911. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 132 28
912. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 132 28
913. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 132 28
914. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 130 24
915. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 130 28
916. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 130 28
917. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 130 28
918. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 130 32
919. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 130 16
920. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 130 16
921. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 130 24
922. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 130 20
923. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 130 20
924. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 130 20
925. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 130 20
926. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 130 20
927. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 130 20
928. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 130 38
929. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 130 26
930. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 130 24
931. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 130 18
932. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 130 26
933. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 128 16
934. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 128 20
935. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 128 20
936. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 128 20
937. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 128 20
938. Vaskó Péter János (Pér U11) 128 20
939. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 128 20
940. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 128 28
941. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 128 18
942. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 128 26
943. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 128 22
944. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 128 24
945. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 128 24
946. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 128 24
947. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 128 24
948. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 128 24
949. Deme Péter (MAFC Csiki) 128 24
950. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 128 24
951. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 128 24
952. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 128 28
953. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 128 28
954. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 128 28
955. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 128 28
956. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 126 22
957. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 126 20
958. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 126 24
959. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 126 24
960. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 126 24
961. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 126 28
962. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 126 28
963. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 126 28
964. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 124 28
965. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 124 28
966. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 124 28
967. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 124 28
968. Szabó Mihály (BSC Fiú) 124 24
969. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 124 24
970. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 124 24
971. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 124 24
972. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 124 24
973. Rein Ákos (Esztergomi KE) 124 24
974. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 124 24
975. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 124 24
976. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 124 32
977. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 124 10
978. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 124 16
979. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 124 16
980. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 124 20
981. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 124 20
982. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 124 20
983. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 124 20
984. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 124 12
985. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 124 12
986. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 122 18
987. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 122 28
988. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 122 8
989. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 122 10
990. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 122 16
991. Szőke András (Szentesi KK) 122 16
992. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 122 20
993. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 122 20
994. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 122 20
995. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 122 20
996. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 122 28
997. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 122 28
998. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 122 28
999. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 122 24
1000. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 122 24
1001. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 122 24
1002. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 122 26
1003. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 120 22
1004. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 120 22
1005. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 120 28
1006. Mészáros Csenge (CEKK) 120 28
1007. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 120 28
1008. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 120 28
1009. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 120 18
1010. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 120 16
1011. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 120 16
1012. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 120 20
1013. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 120 20
1014. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 120 24
1015. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 120 24
1016. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 120 24
1017. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 120 24
1018. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 120 24
1019. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 120 24
1020. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 120 14
1021. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 118 24
1022. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 118 22
1023. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 118 22
1024. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 118 24
1025. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 118 24
1026. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 118 24
1027. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 118 24
1028. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 118 26
1029. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 118 16
1030. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 118 16
1031. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 118 20
1032. Patai Lilla (DVTK Ózd) 118 20
1033. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 118 20
1034. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 118 20
1035. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 118 28
1036. Takács Soma (FKE Szöcskék) 118 12
1037. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 118 28
1038. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 118 28
1039. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 118 28
1040. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 118 28
1041. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 118 28
1042. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 116 22
1043. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 116 12
1044. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 116 12
1045. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 116 28
1046. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 116 20
1047. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 116 20
1048. Nagy Márton (BSC-2015) 116 20
1049. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 116 20
1050. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 116 20
1051. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 116 20
1052. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 116 28
1053. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 116 18
1054. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 116 24
1055. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 116 24
1056. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 116 24
1057. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 116 24
1058. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 116 24
1059. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 114 16
1060. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 114 22
1061. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 114 14
1062. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 114 16
1063. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 114 20
1064. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 114 20
1065. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 114 20
1066. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 114 20
1067. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 114 20
1068. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 114 24
1069. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 114 24
1070. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 114 24
1071. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 114 24
1072. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 114 24
1073. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 114 18
1074. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 114 28
1075. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 114 28
1076. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 114 28
1077. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 114 28
1078. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 114 28
1079. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 112 24
1080. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 112 24
1081. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 112 24
1082. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 112 24
1083. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 112 24
1084. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 112 24
1085. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 112 24
1086. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 112 8
1087. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 112 20
1088. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 112 20
1089. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 112 28
1090. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 112 28
1091. Fehérvári Marcell (KASI/D) 112 28
1092. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 112 28
1093. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 112 12
1094. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 112 18
1095. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 110 28
1096. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 110 26
1097. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 110 26
1098. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 110 26
1099. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 110 12
1100. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 110 32
1101. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 110 8
1102. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 110 16
1103. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 110 16
1104. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 110 20
1105. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 110 22
1106. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 110 18
1107. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 110 28
1108. Hován Ármin (MAFC Csiki) 110 18
1109. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 110 24
1110. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 110 24
1111. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 110 24
1112. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 110 24
1113. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 110 24
1114. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 108 16
1115. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 108 16
1116. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 108 16
1117. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 108 16
1118. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 108 16
1119. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 108 20
1120. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 108 24
1121. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 108 24
1122. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 108 24
1123. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 108 24
1124. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 108 24
1125. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 108 22
1126. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 108 28
1127. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 108 28
1128. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 108 28
1129. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 108 28
1130. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 108 40
1131. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 106 24
1132. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 106 24
1133. Horváth Áron Márk (KASI/A) 106 24
1134. Molnár Milán (Hévíz SK) 106 24
1135. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 106 24
1136. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 106 24
1137. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 106 28
1138. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 106 28
1139. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 106 28
1140. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 106 28
1141. Kővári Dóra (Csata Manók) 106 28
1142. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 106 26
1143. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 106 16
1144. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 106 20
1145. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 106 20
1146. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 106 22
1147. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 104 12
1148. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 104 18
1149. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 104 8
1150. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 104 16
1151. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 104 16
1152. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 104 16
1153. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 104 16
1154. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 104 16
1155. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 104 20
1156. Horváth Abigél (Csata Garfield) 104 20
1157. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 104 20
1158. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 104 20
1159. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 104 20
1160. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 104 20
1161. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 104 20
1162. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 104 24
1163. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 104 24
1164. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 104 24
1165. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 104 24
1166. Steininger Erik (Fűzfői AK) 104 24
1167. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 104 28
1168. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 104 28
1169. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 104 28
1170. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 104 28
1171. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 102 28
1172. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 102 28
1173. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 102 28
1174. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 102 28
1175. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 102 28
1176. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 102 28
1177. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 102 8
1178. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 102 16
1179. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 102 20
1180. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 102 20
1181. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 102 20
1182. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 102 20
1183. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 102 20
1184. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 102 24
1185. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 102 24
1186. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 102 24
1187. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 102 24
1188. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 102 24
1189. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 102 24
1190. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 102 24
1191. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 102 36
1192. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 102 24
1193. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 102 20
1194. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 102 22
1195. Biró Botond (Esztergomi KE) 100 24
1196. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 100 24
1197. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 100 24
1198. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 100 24
1199. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 100 24
1200. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 100 24
1201. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 100 24
1202. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 100 24
1203. Besenyei Blanka (Csata Manók) 100 24
1204. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 100 24
1205. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 100 24
1206. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 100 6
1207. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 100 16
1208. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 100 20
1209. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 100 20
1210. Lovas Luca (KKC Mátyás) 100 20
1211. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 100 20
1212. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 100 20
1213. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 100 20
1214. Harangozó Gyula (KASI/B) 100 12
1215. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 100 22
1216. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 100 22
1217. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 100 22
1218. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 100 28
1219. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 100 28
1220. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 100 28
1221. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 100 32
1222. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 98 14
1223. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 98 16
1224. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 98 16
1225. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 98 16
1226. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 98 16
1227. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 98 16
1228. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 98 24
1229. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 98 20
1230. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 98 20
1231. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 98 20
1232. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 98 32
1233. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 98 28
1234. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 98 28
1235. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 98 28
1236. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 98 28
1237. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 98 28
1238. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 98 28
1239. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 98 32
1240. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 98 26
1241. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 98 24
1242. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 98 24
1243. Demeter István (Monor SE/A) 98 24
1244. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 98 24
1245. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 98 24
1246. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 98 24
1247. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 98 24
1248. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 98 24
1249. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 96 28
1250. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 96 24
1251. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 96 8
1252. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 96 12
1253. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 96 16
1254. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 96 20
1255. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 96 20
1256. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 96 20
1257. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 96 24
1258. Somi Milos (KASI/B) 96 24
1259. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 96 24
1260. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 96 26
1261. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 96 26
1262. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 94 24
1263. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 94 24
1264. Végh Levente (BSC-2015) 94 24
1265. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 94 24
1266. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 94 24
1267. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 94 24
1268. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 94 22
1269. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 94 22
1270. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 94 8
1271. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 94 14
1272. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 94 16
1273. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 94 20
1274. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 94 20
1275. Barucha Levente (KASI/D) 94 20
1276. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 94 20
1277. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 94 20
1278. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 94 12
1279. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 94 28
1280. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 94 28
1281. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 94 28
1282. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 92 28
1283. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 92 28
1284. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 92 28
1285. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 92 28
1286. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 92 28
1287. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 92 28
1288. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 92 28
1289. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 92 12
1290. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 92 12
1291. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 92 22
1292. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 92 8
1293. Kovács Kornél (Monor SE/B) 92 16
1294. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 92 20
1295. Kovács Szófia (Csata Garfield) 92 20
1296. Soltész Fanni (Monor SE/A) 92 20
1297. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 92 20
1298. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 92 20
1299. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 92 24
1300. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 92 32
1301. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 92 24
1302. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 92 24
1303. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 90 10
1304. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 90 12
1305. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 90 16
1306. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 90 16
1307. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 90 18
1308. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 90 20
1309. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 90 20
1310. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 90 20
1311. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 90 20
1312. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 90 20
1313. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 90 24
1314. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 90 24
1315. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 90 24
1316. Weigert Márk (BL Basket SE) 90 24
1317. Mihályi Lili (Csata Manók) 90 24
1318. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 90 24
1319. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 90 24
1320. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 90 28
1321. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 90 28
1322. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 88 26
1323. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 88 24
1324. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 88 24
1325. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 88 24
1326. Zircher Albert (KASI/B) 88 24
1327. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 88 24
1328. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 88 24
1329. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 88 14
1330. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 88 8
1331. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 88 16
1332. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 88 16
1333. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 88 20
1334. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 88 20
1335. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 88 20
1336. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 88 20
1337. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 88 18
1338. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 88 22
1339. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 88 22
1340. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 88 20
1341. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 88 12
1342. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 88 28
1343. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 86 12
1344. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 86 32
1345. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 86 14
1346. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 86 8
1347. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 86 8
1348. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 86 16
1349. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 86 20
1350. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 86 20
1351. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 86 20
1352. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 86 20
1353. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 86 20
1354. Hoffman Péter (KASI/A) 86 28
1355. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 86 20
1356. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 86 22
1357. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 86 24
1358. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 86 24
1359. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 86 24
1360. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 86 24
1361. Kiss Korina (TSE Basket U11) 86 24
1362. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 86 28
1363. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 86 28
1364. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 86 28
1365. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 86 28
1366. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 84 26
1367. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 84 14
1368. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 84 12
1369. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 84 14
1370. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 84 16
1371. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 84 16
1372. Taskó László (MEAFC Kossuth) 84 20
1373. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 84 20
1374. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 84 20
1375. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 84 20
1376. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 84 20
1377. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 84 20
1378. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 84 20
1379. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 84 24
1380. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 84 24
1381. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 84 24
1382. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 84 24
1383. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 84 24
1384. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 84 24
1385. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 84 24
1386. Király Adél (Békéscsabai KK) 84 24
1387. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 84 24
1388. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 84 24
1389. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 84 24
1390. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 84 28
1391. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 84 28
1392. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 84 28
1393. Becsák Dániel (Pér U11) 84 22
1394. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 84 20
1395. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 82 28
1396. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 82 28
1397. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 82 28
1398. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 82 28
1399. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 82 28
1400. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 82 28
1401. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 82 24
1402. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 82 24
1403. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 82 24
1404. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 82 24
1405. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 82 24
1406. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 82 24
1407. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 82 26
1408. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 82 26
1409. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 82 8
1410. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 82 8
1411. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 82 16
1412. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 82 20
1413. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 82 20
1414. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 82 20
1415. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 82 20
1416. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 82 20
1417. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 82 22
1418. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 82 12
1419. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 82 12
1420. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 82 22
1421. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 82 22
1422. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 82 22
1423. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 82 22
1424. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 80 26
1425. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 80 16
1426. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 80 16
1427. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 80 16
1428. Stegeran Oana (Primo Magic) 80 20
1429. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 80 20
1430. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 80 20
1431. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 80 20
1432. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 80 20
1433. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 80 20
1434. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 80 20
1435. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 80 28
1436. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 80 18
1437. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 80 22
1438. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 80 24
1439. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 80 24
1440. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 80 24
1441. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 80 24
1442. Gábor Zénó (KASI/B) 80 24
1443. Házy Leó (FKE kenguruk) 80 24
1444. Ledneczki Márk (Monok SE) 80 24
1445. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 80 24
1446. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 80 24
1447. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 80 24
1448. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 80 24
1449. Kiss Míra (VESC U11) 80 24
1450. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 80 24
1451. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 80 24
1452. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 80 24
1453. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 78 28
1454. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 78 28
1455. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 78 28
1456. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 78 28
1457. Heckenast Péter (Monor SE/A) 78 12
1458. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 78 12
1459. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 78 16
1460. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 78 16
1461. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 78 16
1462. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 78 20
1463. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 78 20
1464. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 78 20
1465. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 78 20
1466. Gábor Gréta (Csata Garfield) 78 20
1467. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 78 20
1468. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 78 20
1469. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 78 20
1470. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 78 20
1471. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 78 24
1472. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 78 24
1473. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 78 24
1474. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 78 24
1475. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 78 24
1476. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 78 24
1477. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 78 24
1478. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 78 24
1479. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 78 24
1480. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 78 24
1481. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 78 24
1482. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 78 26
1483. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 78 20
1484. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 78 22
1485. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 78 22
1486. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 76 22
1487. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 76 24
1488. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 76 24
1489. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 76 24
1490. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 76 14
1491. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 76 4
1492. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 76 16
1493. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 76 16
1494. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 76 16
1495. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 76 16
1496. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 76 16
1497. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 76 16
1498. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 76 20
1499. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 76 20
1500. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 76 20
1501. Bán Barna (Szentesi KK) 76 20
1502. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 76 20
1503. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 76 26
1504. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 76 12
1505. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 76 12
1506. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 76 20
1507. Imre Dávid (KASI/D) 76 28
1508. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 76 28
1509. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 76 28
1510. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 74 22
1511. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 74 22
1512. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 74 22
1513. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 74 12
1514. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 74 12
1515. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 74 12
1516. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 74 12
1517. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 74 14
1518. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 74 14
1519. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 74 14
1520. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 74 28
1521. Rein Dóra (Esztergomi KE) 74 28
1522. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 74 28
1523. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 74 28
1524. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 74 28
1525. Füzi Izabella (KASI/C) 74 28
1526. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 74 28
1527. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 74 10
1528. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 74 16
1529. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 74 16
1530. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 74 16
1531. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 74 20
1532. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 74 20
1533. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 74 20
1534. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 74 20
1535. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 74 20
1536. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 74 20
1537. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 74 20
1538. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 74 20
1539. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 74 20
1540. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 74 20
1541. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 74 28
1542. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 74 26
1543. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 74 24
1544. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 74 24
1545. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 74 24
1546. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 74 24
1547. Németh Zalán (Kanizsa KK) 74 24
1548. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 72 32
1549. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 72 22
1550. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 72 22
1551. Korányi Márton (FKE kenguruk) 72 8
1552. Panyi Bence (MAFC Csiki) 72 12
1553. Hardi Koppány (KASI/D) 72 20
1554. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 72 20
1555. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 72 20
1556. Farkas Dorottya (BSC Lány) 72 20
1557. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 72 20
1558. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 72 20
1559. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 72 20
1560. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 72 24
1561. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 72 24
1562. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 72 24
1563. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 72 24
1564. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 72 24
1565. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 72 24
1566. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 72 24
1567. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 72 22
1568. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 72 26
1569. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 72 28
1570. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 72 28
1571. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 70 24
1572. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 70 24
1573. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 70 24
1574. Simon Árven Áfonya (CEKK) 70 24
1575. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 70 24
1576. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 70 24
1577. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 70 24
1578. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 70 24
1579. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 70 24
1580. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 70 24
1581. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 70 24
1582. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 70 22
1583. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 70 20
1584. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 70 18
1585. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 70 18
1586. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 70 14
1587. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 70 14
1588. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 70 14
1589. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 70 16
1590. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 70 16
1591. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 70 16
1592. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 70 16
1593. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 70 16
1594. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 70 16
1595. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 70 16
1596. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 70 24
1597. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 70 20
1598. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 70 20
1599. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 70 20
1600. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 70 20
1601. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 70 20
1602. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 70 20
1603. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 70 20
1604. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 70 28
1605. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 70 28
1606. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 70 28
1607. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 70 28
1608. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 70 28
1609. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 70 20
1610. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 70 26
1611. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 68 28
1612. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 68 28
1613. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 68 32
1614. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 68 12
1615. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 68 12
1616. Agg Maja (Harcos Darazsak) 68 18
1617. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 68 36
1618. Huppauer László (Pér U11) 68 22
1619. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 68 22
1620. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 68 22
1621. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 68 8
1622. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 68 16
1623. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 68 16
1624. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 68 16
1625. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 68 16
1626. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 68 16
1627. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 68 16
1628. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 68 28
1629. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 68 20
1630. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 68 20
1631. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 68 20
1632. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 68 20
1633. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 68 20
1634. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 68 20
1635. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 68 24
1636. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 68 24
1637. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 68 24
1638. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 68 24
1639. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 68 24
1640. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 68 24
1641. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 68 26
1642. Nagy Kornél (Dunaújvárosi Sárkányok) 66 2
1643. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 66 12
1644. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 66 16
1645. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 66 16
1646. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 66 16
1647. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 66 16
1648. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 66 20
1649. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 66 20
1650. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 66 20
1651. Molnár Emma (BSC Lány) 66 20
1652. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 66 20
1653. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 66 20
1654. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 66 20
1655. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 66 20
1656. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 66 20
1657. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 66 20
1658. Birck Emese (Vasas Cicák) 66 22
1659. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 66 24
1660. Nagy Katalin Mária (CEKK) 66 24
1661. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 66 24
1662. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 66 24
1663. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 66 24
1664. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 66 24
1665. Búz Marcell (Pityke KSE) 66 24
1666. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 66 32
1667. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 66 14
1668. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 66 14
1669. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 66 28
1670. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 66 28
1671. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 66 28
1672. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 66 28
1673. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 66 16
1674. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 64 26
1675. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 64 26
1676. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 64 18
1677. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 64 24
1678. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 64 24
1679. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 64 24
1680. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 64 24
1681. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 64 24
1682. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 64 24
1683. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 64 24
1684. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 64 24
1685. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 64 24
1686. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 64 24
1687. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 64 24
1688. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 64 24
1689. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 64 28
1690. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 64 28
1691. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 64 28
1692. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 64 28
1693. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 64 28
1694. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 64 28
1695. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 64 28
1696. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 64 30
1697. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 64 42
1698. Nwatu Daniel (Budapesti Honvéd SE/A) 64 4
1699. Durucz Adél (KKC Hetény) 64 8
1700. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 64 16
1701. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 64 16
1702. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 64 20
1703. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 64 20
1704. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 64 20
1705. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 64 20
1706. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 64 20
1707. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 64 20
1708. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 64 20
1709. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 64 20
1710. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 64 20
1711. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 64 20
1712. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 64 20
1713. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 64 20
1714. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 64 32
1715. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 64 28
1716. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 64 34
1717. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 64 22
1718. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 64 18
1719. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 64 14
1720. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 62 26
1721. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 62 12
1722. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 62 12
1723. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 62 12
1724. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 62 18
1725. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 62 8
1726. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 62 8
1727. Racskó Máté (NYKK U11/B) 62 12
1728. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 62 16
1729. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 62 16
1730. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 62 16
1731. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 62 16
1732. Csery Mózes (PSE Párducok) 62 20
1733. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 62 20
1734. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 62 20
1735. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 62 6
1736. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 62 22
1737. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 62 22
1738. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 62 22
1739. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 62 22
1740. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 62 22
1741. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 62 18
1742. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 62 18
1743. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 62 24
1744. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 62 24
1745. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 62 24
1746. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 62 24
1747. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 62 24
1748. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 62 24
1749. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 62 28
1750. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 62 28
1751. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 62 28
1752. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 62 28
1753. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 60 26
1754. Barkóczi István (Budafoki Békák) 60 26
1755. Bial Boglárka (Csepel KK) 60 28
1756. Jutasi Maja (BSC Lány) 60 28
1757. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 60 28
1758. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 60 28
1759. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 60 28
1760. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 60 28
1761. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 60 28
1762. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 60 28
1763. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 60 16
1764. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 60 10
1765. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 60 12
1766. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 60 16
1767. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 60 16
1768. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 60 16
1769. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 60 16
1770. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 60 20
1771. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 60 20
1772. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 60 20
1773. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 60 20
1774. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 60 20
1775. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 60 24
1776. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 60 24
1777. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 60 24
1778. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 60 24
1779. Csőre Janka (Pér U11) 60 24
1780. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 60 24
1781. Pósa Bálint (BSC-2015) 60 24
1782. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 60 24
1783. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 60 22
1784. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 60 18
1785. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 60 18
1786. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 60 22
1787. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 60 22
1788. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 60 20
1789. Péter Lili (KWBC Körmend) 58 24
1790. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 58 24
1791. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 58 24
1792. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 58 24
1793. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 58 24
1794. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 58 24
1795. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 58 24
1796. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 58 24
1797. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 58 24
1798. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 58 24
1799. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 58 14
1800. Baranyai Valéria (Csata Manók) 58 16
1801. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 58 16
1802. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 58 16
1803. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 58 16
1804. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 58 16
1805. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 58 16
1806. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 58 16
1807. Mucsi Lujza (TFSE) 58 16
1808. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 58 20
1809. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 58 20
1810. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 58 20
1811. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 58 20
1812. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 58 20
1813. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 58 20
1814. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 58 20
1815. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 58 20
1816. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 58 20
1817. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 58 20
1818. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 58 20
1819. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 58 12
1820. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 58 18
1821. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 58 18
1822. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 58 22
1823. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 58 28
1824. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 58 28
1825. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 58 28
1826. Nyitrai András (BSC-2015) 58 28
1827. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 58 28
1828. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 58 28
1829. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 56 12
1830. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 56 12
1831. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 56 16
1832. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 56 8
1833. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 56 10
1834. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 56 14
1835. Pék Benedek (Esztergomi KE) 56 16
1836. Egyed Gergő (Monok SE) 56 20
1837. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 56 20
1838. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 56 20
1839. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 56 20
1840. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 56 20
1841. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 56 20
1842. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 56 20
1843. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 56 20
1844. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 56 28
1845. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 56 28
1846. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 56 28
1847. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 56 28
1848. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 56 28
1849. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 56 28
1850. Stier Botond (KASI/A) 56 24
1851. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 56 18
1852. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 56 18
1853. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 56 26
1854. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 56 24
1855. Ács Donát (BL Basket SE) 56 24
1856. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 56 24
1857. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 56 24
1858. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 56 24
1859. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 56 24
1860. Bálint Bianka (Csata Manók) 56 22
1861. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 54 28
1862. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 54 28
1863. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 54 28
1864. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 54 28
1865. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 54 28
1866. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 54 28
1867. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 54 22
1868. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 54 24
1869. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 54 26
1870. Kurucz Ákos (Zalakarosi Fókák) 54 4
1871. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 54 8
1872. Radnai László (BL Basket SE) 54 8
1873. Környei Dániel (Kanizsa KK) 54 8
1874. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 54 8
1875. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 54 10
1876. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 54 12
1877. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 54 12
1878. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 54 16
1879. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 54 16
1880. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 54 16
1881. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 54 16
1882. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 54 16
1883. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 54 16
1884. Apró Leo (BSC vegyes) 54 16
1885. Varga Bella (Feketés Darazsak) 54 16
1886. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 54 18
1887. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 54 18
1888. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 54 18
1889. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 54 20
1890. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 54 20
1891. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 54 20
1892. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 54 20
1893. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 54 20
1894. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 54 20
1895. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 54 24
1896. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 54 24
1897. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 54 24
1898. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 54 24
1899. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 54 24
1900. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 54 24
1901. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 54 24
1902. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 54 24
1903. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 52 22
1904. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 52 22
1905. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 52 22
1906. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 52 24
1907. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 52 24
1908. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 52 24
1909. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 52 24
1910. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 52 24
1911. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 52 24
1912. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 52 24
1913. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 52 24
1914. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 52 24
1915. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 52 24
1916. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 52 18
1917. Kozák Zsombor (Szentendrei Kölyökfarkasok) 52 4
1918. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 52 16
1919. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 52 16
1920. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 52 16
1921. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 52 16
1922. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 52 16
1923. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 52 20
1924. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 52 20
1925. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 52 20
1926. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 52 20
1927. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 52 20
1928. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 52 20
1929. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 52 26
1930. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 52 26
1931. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 52 26
1932. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 52 26
1933. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 52 26
1934. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 52 20
1935. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 52 12
1936. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 52 12
1937. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 52 14
1938. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 52 28
1939. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 52 28
1940. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 52 28
1941. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 50 28
1942. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 50 28
1943. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 50 28
1944. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 50 28
1945. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 50 30
1946. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 50 12
1947. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 50 12
1948. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 50 18
1949. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 50 18
1950. Erdei Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 50 4
1951. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 50 4
1952. Serestyén Patrik (DIFE KK U11 DERECSKE) 50 4
1953. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 50 10
1954. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 50 10
1955. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 50 16
1956. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 50 16
1957. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 50 16
1958. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 50 16
1959. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 50 20
1960. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 50 20
1961. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 50 20
1962. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 50 20
1963. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 50 20
1964. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 50 20
1965. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 50 20
1966. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 50 26
1967. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 50 14
1968. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 50 24
1969. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 50 24
1970. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 50 24
1971. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 50 24
1972. Mikulás Damira (TFSE) 50 24
1973. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 50 24
1974. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 50 24
1975. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 50 24
1976. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 50 24
1977. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 50 24
1978. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 50 24
1979. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 50 24
1980. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 50 24
1981. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 48 22
1982. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 48 14
1983. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 48 18
1984. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 48 18
1985. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 48 18
1986. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 48 22
1987. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 48 22
1988. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 48 18
1989. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 48 12
1990. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 48 8
1991. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 48 8
1992. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 48 8
1993. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 48 10
1994. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 48 12
1995. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 48 12
1996. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 48 16
1997. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 48 16
1998. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 48 16
1999. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 48 16
2000. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 48 16
2001. Göblös András (BL Basket SE) 48 16
2002. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 48 16
2003. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 48 16
2004. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 48 16
2005. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 48 16
2006. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 48 20
2007. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 48 20
2008. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 48 20
2009. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 48 20
2010. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 48 20
2011. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 48 20
2012. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 48 20
2013. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 48 20
2014. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 48 24
2015. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 48 24
2016. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 48 24
2017. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 48 24
2018. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 48 24
2019. Turula Dominik (KASI/C) 48 24
2020. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 48 24
2021. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 48 24
2022. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 48 24
2023. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 48 24
2024. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 48 24
2025. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 48 20
2026. Lukács Dániel (BL Basket SE) 48 28
2027. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 48 28
2028. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 48 28
2029. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 48 28
2030. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 48 28
2031. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 48 28
2032. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 46 18
2033. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 46 18
2034. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 46 18
2035. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 46 24
2036. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 46 24
2037. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 46 24
2038. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 46 24
2039. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 46 24
2040. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 46 24
2041. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 46 24
2042. Takács Mira (KKC Mátyás) 46 24
2043. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 46 24
2044. Tarjányi István (NYKK U11/B) 46 20
2045. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 46 14
2046. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 46 14
2047. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 46 14
2048. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 46 28
2049. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 46 28
2050. Szánthó Zente (Monor SE/B) 46 28
2051. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 46 22
2052. Suba Anna (FKE Szöcskék) 46 4
2053. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 46 8
2054. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 46 10
2055. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 46 10
2056. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 46 16
2057. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 46 16
2058. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 46 16
2059. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 46 16
2060. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 46 16
2061. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 46 16
2062. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 46 16
2063. Pintér Lia (BSC vegyes) 46 16
2064. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 46 20
2065. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 46 20
2066. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 46 20
2067. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 46 20
2068. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 46 20
2069. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 46 12
2070. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 46 12
2071. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 46 12
2072. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 46 12
2073. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 46 26
2074. Ungvári Botond László (KASI/D) 46 26
2075. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 46 42
2076. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 44 12
2077. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 44 12
2078. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 44 12
2079. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 44 12
2080. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 44 12
2081. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 44 14
2082. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 44 14
2083. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 44 16
2084. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 44 16
2085. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 44 16
2086. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 44 16
2087. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 44 16
2088. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 44 16
2089. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 44 16
2090. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 44 16
2091. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 44 16
2092. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 44 16
2093. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 44 20
2094. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 44 20
2095. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 44 20
2096. Katona Dorina (KKC Mátyás) 44 20
2097. Zsadányi Zsombor (TFSE) 44 20
2098. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 44 22
2099. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 44 26
2100. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 44 18
2101. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 44 18
2102. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 44 24
2103. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 44 24
2104. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 44 24
2105. Balatincz Botond (Csepel KK) 44 24
2106. Szonntag Adél (Csata Manók) 44 24
2107. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 44 24
2108. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 44 24
2109. Berkes Áron (Keresztúri SE) 44 24
2110. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 44 24
2111. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 44 28
2112. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 44 28
2113. Vidra Virág (Piros Sasok) 44 28
2114. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 42 8
2115. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 42 8
2116. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 42 8
2117. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 42 8
2118. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 42 12
2119. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 42 12
2120. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 42 12
2121. Alexy Marcell (Piros Sasok) 42 12
2122. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 42 14
2123. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 42 16
2124. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 42 16
2125. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 42 16
2126. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 42 16
2127. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 42 16
2128. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 42 16
2129. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 42 16
2130. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 42 16
2131. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 42 16
2132. Bartal Andor (BSC Fiú) 42 16
2133. Márton Tamás (Fűzfői AK) 42 20
2134. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 42 20
2135. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 42 20
2136. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 42 20
2137. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 42 20
2138. Rédei Márton (FKE kenguruk) 42 24
2139. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 42 24
2140. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 42 24
2141. Tóth Bálint (KASI/C) 42 24
2142. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 42 24
2143. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 42 24
2144. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 42 24
2145. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 42 24
2146. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 42 24
2147. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 42 24
2148. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 42 24
2149. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 42 24
2150. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 42 28
2151. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 42 28
2152. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 42 28
2153. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 42 28
2154. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 42 28
2155. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 42 28
2156. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 42 28
2157. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 42 28
2158. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 42 22
2159. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 42 18
2160. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 42 18
2161. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 40 28
2162. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 40 28
2163. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 40 28
2164. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 40 28
2165. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 40 28
2166. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 40 28
2167. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 40 28
2168. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 40 24
2169. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 40 24
2170. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 40 24
2171. Béres Berta (PSE Párducok) 40 24
2172. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 40 24
2173. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 40 24
2174. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 40 10
2175. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 40 8
2176. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 40 10
2177. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 40 16
2178. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 40 16
2179. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 40 16
2180. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 40 16
2181. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 40 16
2182. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 40 16
2183. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 40 16
2184. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 40 16
2185. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 40 16
2186. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 40 16
2187. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 40 16
2188. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 40 20
2189. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 40 20
2190. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 40 20
2191. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 40 20
2192. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 40 20
2193. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 40 20
2194. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 40 20
2195. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 40 20
2196. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 40 20
2197. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 40 14
2198. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 40 12
2199. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 40 12
2200. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 40 12
2201. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 40 12
2202. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 40 12
2203. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 40 12
2204. Murányi Kata (BSC vegyes) 40 18
2205. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 40 18
2206. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 40 22
2207. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 40 22
2208. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 38 26
2209. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 38 12
2210. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 38 12
2211. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 38 8
2212. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 38 8
2213. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 38 10
2214. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 38 12
2215. Here Zsolt (NYKK U11/B) 38 16
2216. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 38 16
2217. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 38 16
2218. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 38 16
2219. Berki Milán (TF-JAK U11) 38 16
2220. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 38 16
2221. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 38 16
2222. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 38 16
2223. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 38 16
2224. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 38 16
2225. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 38 16
2226. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 38 24
2227. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 38 20
2228. Borbás Levente (Monor SE/A) 38 20
2229. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 38 20
2230. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 38 20
2231. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 38 20
2232. Vajai Laura (VESC U11) 38 20
2233. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 38 20
2234. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 38 20
2235. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 38 20
2236. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 38 24
2237. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 38 18
2238. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 38 18
2239. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 38 14
2240. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 38 28
2241. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 38 28
2242. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 38 28
2243. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 38 28
2244. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 38 28
2245. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 38 22
2246. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 38 22
2247. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 38 24
2248. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 38 24
2249. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 38 24
2250. Szentes Flóra (MTK Budapest) 38 24
2251. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 36 26
2252. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 36 26
2253. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 36 26
2254. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 36 28
2255. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 36 28
2256. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 36 28
2257. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 36 28
2258. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 36 28
2259. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 36 28
2260. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 36 28
2261. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 36 16
2262. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 36 26
2263. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 36 8
2264. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 36 8
2265. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 36 10
2266. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 36 12
2267. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 36 12
2268. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 36 12
2269. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 36 12
2270. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 36 16
2271. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 36 16
2272. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 36 16
2273. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 36 16
2274. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 36 16
2275. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 36 16
2276. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 36 16
2277. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 36 16
2278. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 36 16
2279. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 36 16
2280. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 36 18
2281. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 36 18
2282. Bihary Barnabás (Monok SE) 36 20
2283. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 36 20
2284. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 36 20
2285. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 36 20
2286. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 36 20
2287. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 36 20
2288. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 36 20
2289. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 36 20
2290. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 36 20
2291. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 36 20
2292. Kovács Márton (Monor SE/B) 36 20
2293. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 36 20
2294. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 36 20
2295. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 36 24
2296. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 36 24
2297. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 36 24
2298. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 36 24
2299. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 36 24
2300. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 36 24
2301. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 36 24
2302. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 36 14
2303. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 36 14
2304. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 36 14
2305. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 36 22
2306. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 36 22
2307. Megyeri Vanda (CEKK) 34 24
2308. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 34 24
2309. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 34 24
2310. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 34 24
2311. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 34 24
2312. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 34 24
2313. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 34 26
2314. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 34 14
2315. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 34 14
2316. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 34 6
2317. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 34 18
2318. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 34 18
2319. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 34 8
2320. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 34 8
2321. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 34 8
2322. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 34 8
2323. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 34 8
2324. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 34 8
2325. Farkas István (BSC-2015) 34 8
2326. Újváry Gergely (Pityke KSE) 34 10
2327. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 34 16
2328. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 34 16
2329. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 34 16
2330. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 34 16
2331. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 34 16
2332. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 34 16
2333. Szabo Matias-László (Primo Magic) 34 16
2334. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 34 16
2335. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 34 16
2336. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 34 20
2337. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 34 20
2338. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 34 20
2339. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 34 20
2340. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 34 20
2341. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 34 20
2342. Danyi Emma (KWBC Körmend) 34 20
2343. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 34 28
2344. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 34 12
2345. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 34 12
2346. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 34 12
2347. Török Lilien (Piros Sasok) 34 12
2348. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 34 12
2349. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 34 12
2350. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 34 12
2351. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 34 28
2352. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 34 28
2353. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 34 28
2354. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 34 28
2355. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 34 28
2356. Kállai Kende (Csepel KK) 34 28
2357. Frank Flórián (KASI/C) 34 28
2358. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 34 28
2359. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 34 28
2360. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 34 28
2361. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 34 22
2362. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 34 22
2363. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 34 22
2364. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 32 22
2365. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 32 22
2366. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 32 22
2367. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 32 12
2368. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 32 12
2369. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 32 12
2370. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 32 12
2371. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 32 12
2372. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 32 14
2373. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 32 14
2374. Györki Barnabás (KASI/C) 32 28
2375. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 32 28
2376. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 32 28
2377. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 32 28
2378. Szűcs Máté (Szegedi Dorozsmai Darvak) 32 4
2379. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 32 8
2380. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 32 8
2381. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 32 10
2382. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 32 10
2383. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 32 16
2384. Molnár Gerda (KASI/B) 32 16
2385. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 32 16
2386. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 32 16
2387. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 32 16
2388. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 32 16
2389. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 32 22
2390. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 32 16
2391. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 32 12
2392. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 32 16
2393. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 32 16
2394. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 32 16
2395. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 32 16
2396. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 32 26
2397. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 32 22
2398. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 32 20
2399. Fekete Norbert (KASI/A) 32 20
2400. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 32 20
2401. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 32 20
2402. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 32 20
2403. Szinyei Merse Félix (TFSE) 32 20
2404. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 32 20
2405. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 32 20
2406. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 32 20
2407. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 32 20
2408. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 32 20
2409. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 32 20
2410. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 32 20
2411. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 32 20
2412. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 32 20
2413. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 32 20
2414. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 32 20
2415. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 32 20
2416. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 32 20
2417. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 32 26
2418. Simon Hanna (VESC U11) 32 24
2419. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 32 24
2420. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 32 24
2421. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 32 24
2422. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 32 24
2423. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 30 22
2424. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 30 22
2425. Gál Hanna (Tiszafüredi Tigrisek) 30 4
2426. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 30 4
2427. Kovács Botond (Piros Sasok) 30 8
2428. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 30 8
2429. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 30 8
2430. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 30 12
2431. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 30 12
2432. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 30 12
2433. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 30 12
2434. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 30 16
2435. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 30 16
2436. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 30 16
2437. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 30 16
2438. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 30 16
2439. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 30 16
2440. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 30 20
2441. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 30 20
2442. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 30 20
2443. Kis Árpád (BKGDSE U11) 30 20
2444. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 30 20
2445. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 30 20
2446. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 30 20
2447. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 30 20
2448. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 30 20
2449. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 30 24
2450. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 30 24
2451. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 30 24
2452. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 30 24
2453. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 30 24
2454. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 30 24
2455. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 30 28
2456. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 30 28
2457. Győző Zalán (Monor SE/B) 30 28
2458. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 30 28
2459. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 28 18
2460. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 28 18
2461. Guller Rozália (Vasas Cicák) 28 22
2462. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 28 24
2463. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 28 24
2464. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 28 24
2465. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 28 24
2466. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 28 24
2467. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 28 24
2468. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 28 22
2469. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 28 16
2470. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 28 26
2471. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 28 8
2472. Németh Zsombor (BSC vegyes) 28 8
2473. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 28 8
2474. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 28 8
2475. Trukmüller Máté (Pér U11) 28 8
2476. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 28 8
2477. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 28 10
2478. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 28 10
2479. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 28 14
2480. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 28 14
2481. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 28 14
2482. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 28 16
2483. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 28 16
2484. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 28 16
2485. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 28 16
2486. Mészáros Luca (VESC U11) 28 16
2487. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 28 16
2488. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 28 16
2489. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 28 16
2490. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 28 16
2491. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 28 16
2492. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 28 20
2493. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 28 20
2494. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 28 20
2495. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 28 20
2496. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 28 20
2497. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 28 20
2498. Faragó Endre János (Szentesi KK) 28 20
2499. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 28 20
2500. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 28 20
2501. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 28 28
2502. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 28 12
2503. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 28 12
2504. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 28 12
2505. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 28 12
2506. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 28 12
2507. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 28 12
2508. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 28 12
2509. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/B) 28 12
2510. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 28 16
2511. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 26 28
2512. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 26 28
2513. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 26 28
2514. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 26 12
2515. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 26 12
2516. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 26 12
2517. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 26 12
2518. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 26 12
2519. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 26 12
2520. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 26 12
2521. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 26 12
2522. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 26 12
2523. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 26 12
2524. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 26 12
2525. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 26 12
2526. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 26 12
2527. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 26 12
2528. Bugnics Blanka (Radobasket Oroszlánok/B) 26 4
2529. Fekete Dániel (Monok SE) 26 4
2530. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 26 4
2531. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 26 8
2532. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 26 8
2533. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 26 8
2534. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 26 8
2535. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 26 8
2536. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 26 10
2537. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 26 10
2538. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 26 10
2539. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 26 16
2540. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 26 16
2541. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 26 16
2542. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 26 16
2543. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 26 16
2544. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 26 16
2545. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 26 16
2546. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 26 16
2547. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 26 16
2548. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 26 16
2549. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 26 16
2550. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 26 20
2551. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 26 20
2552. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 26 20
2553. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 26 20
2554. Kovács Gergő (Monok SE) 26 20
2555. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 26 20
2556. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 26 20
2557. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 26 20
2558. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 26 20
2559. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 26 20
2560. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 26 20
2561. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 26 20
2562. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 26 6
2563. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 26 6
2564. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 26 14
2565. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 26 26
2566. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 26 18
2567. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 26 24
2568. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 26 24
2569. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 26 24
2570. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 26 24
2571. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 24 22
2572. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 24 22
2573. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 24 22
2574. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 24 4
2575. Tabi Mátyás Mór (NKA Pécs u11 fiú) 24 4
2576. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 24 4
2577. Hankó Anna Róza (BEAC Újbuda KA/B) 24 4
2578. Kolozsvári Gréta (Cívis KK TK Macskák) 24 4
2579. Horváth Jázmin Alexa (KKC Hetény) 24 4
2580. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 24 8
2581. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 24 10
2582. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 24 10
2583. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 24 10
2584. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 24 12
2585. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 24 12
2586. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 24 12
2587. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 24 12
2588. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 24 12
2589. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 24 12
2590. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 24 12
2591. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 24 12
2592. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 24 12
2593. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 24 16
2594. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 24 16
2595. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 24 16
2596. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 24 16
2597. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 24 16
2598. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 24 16
2599. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 24 16
2600. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 24 16
2601. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 24 20
2602. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 24 20
2603. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 24 20
2604. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 24 20
2605. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 24 20
2606. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 24 20
2607. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 24 20
2608. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 24 20
2609. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 24 20
2610. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 24 20
2611. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 24 20
2612. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 24 24
2613. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 24 24
2614. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 24 24
2615. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 24 14
2616. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 24 8
2617. Mikó Vince (NYKK U11/B) 24 8
2618. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 24 14
2619. Gál Kira (TF-JAK U11) 24 14
2620. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 24 14
2621. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 24 14
2622. Bakó Levente (NYKK U11/B) 24 14
2623. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 24 28
2624. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 24 28
2625. Magyari Rita (TSE Basket U11) 24 28
2626. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 24 18
2627. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 24 18
2628. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 24 18
2629. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 22 24
2630. Elek Hanna (DVTK Ózd) 22 24
2631. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 22 24
2632. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 22 24
2633. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 22 24
2634. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 22 24
2635. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 22 24
2636. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 22 24
2637. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 22 24
2638. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 22 24
2639. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 22 28
2640. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 22 28
2641. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 22 28
2642. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 22 28
2643. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 22 28
2644. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 22 16
2645. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 22 6
2646. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 22 6
2647. Hovhannisyan Mark (BC Uzhgorod) 22 2
2648. Kerekes Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 22 4
2649. Shi Haoze (Vasas Sólymok) 22 4
2650. Simon Botond Csaba (DIFE KK U11 DERECSKE) 22 4
2651. Balázs Milán Márk (Gyáli BKSE Apródok) 22 4
2652. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 22 8
2653. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 22 8
2654. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 22 8
2655. Halász Janka (Vasas Cicák) 22 8
2656. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 22 8
2657. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 22 8
2658. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 22 8
2659. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 22 10
2660. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 22 16
2661. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 22 16
2662. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 22 16
2663. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 22 16
2664. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 22 16
2665. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 22 16
2666. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 22 16
2667. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 22 16
2668. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 22 16
2669. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 22 16
2670. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 22 16
2671. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 22 20
2672. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 22 20
2673. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 22 20
2674. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 22 20
2675. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 22 20
2676. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 22 20
2677. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 22 20
2678. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 22 20
2679. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 22 20
2680. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 22 20
2681. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 22 20
2682. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 22 20
2683. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 22 20
2684. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 22 24
2685. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 22 12
2686. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 22 12
2687. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 22 12
2688. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 22 12
2689. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 22 12
2690. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 22 12
2691. Csaba Éva (MTK Budapest) 22 12
2692. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 22 12
2693. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 22 12
2694. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 22 12
2695. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 22 12
2696. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 22 12
2697. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 22 12
2698. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 22 12
2699. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 22 12
2700. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 22 12
2701. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 22 18
2702. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 22 18
2703. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 22 18
2704. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 22 18
2705. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 22 18
2706. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 22 18
2707. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 22 26
2708. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 20 14
2709. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 20 14
2710. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 20 14
2711. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 20 14
2712. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 20 14
2713. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 20 14
2714. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 20 12
2715. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 20 12
2716. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 20 12
2717. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 20 12
2718. Berecz Botond (Budafoki Békák) 20 12
2719. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 20 12
2720. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 20 12
2721. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 20 12
2722. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 20 2
2723. Midáner Zoja (KLKS Károlyi) 20 4
2724. Illés Nóra (Cívis KK TK Macskák) 20 4
2725. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 20 8
2726. Rofrits Zalán (KASI/C) 20 8
2727. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 20 8
2728. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 20 8
2729. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 20 8
2730. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 20 8
2731. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 20 8
2732. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 20 10
2733. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 20 10
2734. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 20 10
2735. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 20 10
2736. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 20 10
2737. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 20 10
2738. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 20 16
2739. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 20 16
2740. Anek Liliána (Kanizsa KK) 20 16
2741. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 20 16
2742. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 20 16
2743. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 20 16
2744. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 20 20
2745. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 20 20
2746. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 20 20
2747. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 20 20
2748. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 20 20
2749. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 20 20
2750. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 20 20
2751. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 20 20
2752. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 20 20
2753. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 20 20
2754. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 20 20
2755. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 20 20
2756. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 20 20
2757. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 20 20
2758. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 20 6
2759. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 20 6
2760. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 20 18
2761. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 20 18
2762. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 20 18
2763. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 20 18
2764. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 20 18
2765. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 20 18
2766. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 20 22
2767. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 20 22
2768. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 20 22
2769. Flink Martin (DKKA Vezérek) 20 22
2770. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 20 22
2771. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 20 22
2772. Megyesi Márton (BSC-2015) 20 26
2773. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 20 26
2774. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 20 24
2775. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 20 24
2776. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 20 24
2777. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 20 24
2778. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 20 28
2779. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 20 28
2780. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 20 28
2781. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 20 28
2782. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 18 14
2783. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 18 14
2784. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 18 14
2785. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 18 14
2786. Horváth Valér (Hévíz SK) 18 28
2787. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 18 28
2788. Körmendi Léna (KWBC Körmend) 18 4
2789. Lukácsi Áron Márk (Pilisborosjenői Párducok) 18 4
2790. Nagy Frida Helga (DKKA Tigrisek) 18 4
2791. Silling Márton (Esztergomi KE) 18 4
2792. Leányfalvi Jázmin (Monor SE/A) 18 4
2793. Szijártó Roland László (Pityke KSE) 18 4
2794. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 18 6
2795. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 18 6
2796. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 18 8
2797. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 18 8
2798. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 18 8
2799. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 18 8
2800. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 18 8
2801. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 18 10
2802. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 18 10
2803. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 18 10
2804. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 18 12
2805. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 18 12
2806. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 18 12
2807. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 18 12
2808. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 18 12
2809. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 18 12
2810. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 18 12
2811. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 18 12
2812. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 18 12
2813. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 18 12
2814. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 18 12
2815. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 18 12
2816. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 18 12
2817. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 18 12
2818. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 18 16
2819. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 18 16
2820. Szalai Levente (BasketBaja SE) 18 16
2821. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 18 16
2822. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 18 16
2823. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 18 16
2824. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 18 16
2825. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 18 16
2826. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 18 16
2827. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 18 16
2828. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 18 16
2829. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 18 16
2830. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 18 16
2831. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 18 16
2832. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 18 16
2833. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 18 16
2834. Kovács Írisz (PSE Párducok) 18 16
2835. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 18 18
2836. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 18 18
2837. Kószó Ádám (BL Basket SE) 18 20
2838. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 18 20
2839. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 18 20
2840. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 18 20
2841. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 18 20
2842. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 18 20
2843. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 18 20
2844. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 18 20
2845. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 18 20
2846. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 18 20
2847. Rudkov Janka (Pér U11) 18 20
2848. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 18 20
2849. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 18 20
2850. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 18 20
2851. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 18 20
2852. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 18 20
2853. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 18 24
2854. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 18 24
2855. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 18 24
2856. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 18 24
2857. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 18 24
2858. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 18 24
2859. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 18 24
2860. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 18 22
2861. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 18 22
2862. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 18 22
2863. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 18 26
2864. Kovács Máté (BasketBaja SE) 16 24
2865. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 16 24
2866. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 16 24
2867. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 16 24
2868. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 16 24
2869. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 16 24
2870. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 16 24
2871. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 16 24
2872. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 16 24
2873. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 16 24
2874. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 16 24
2875. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 16 24
2876. Morótz Levente (TF-JAK U11) 16 24
2877. Tóth Kornél (Hévíz SK) 16 24
2878. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 16 6
2879. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 16 14
2880. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 16 14
2881. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 16 14
2882. Menczel Panna (Százhalombattai KSE) 16 2
2883. Bota Rareș Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 16 4
2884. Kolozsvári Kornél (Piros Sasok) 16 4
2885. Tóth Regina (Gyáli BKSE Apródok) 16 4
2886. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/B) 16 4
2887. Gyuricza Ákos Zalán (TF-JAK U11) 16 4
2888. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 16 6
2889. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 16 8
2890. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 16 8
2891. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 16 8
2892. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 16 8
2893. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 16 8
2894. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 16 8
2895. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 16 8
2896. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 16 8
2897. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 16 8
2898. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 16 8
2899. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 16 8
2900. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 16 12
2901. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 16 10
2902. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 16 16
2903. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 16 16
2904. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 16 16
2905. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 16 16
2906. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 16 16
2907. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 16 16
2908. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 16 16
2909. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 16 16
2910. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 16 16
2911. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 16 16
2912. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 16 20
2913. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 16 20
2914. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 16 20
2915. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 16 20
2916. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 16 20
2917. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 16 20
2918. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 16 20
2919. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 16 20
2920. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 16 20
2921. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 16 20
2922. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 16 20
2923. Nagy Dominik (KASI/B) 16 20
2924. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 16 20
2925. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 16 20
2926. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 16 14
2927. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 16 12
2928. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 16 12
2929. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 16 12
2930. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 16 12
2931. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 16 12
2932. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 16 12
2933. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 16 12
2934. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 16 12
2935. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 16 12
2936. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 16 12
2937. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 16 12
2938. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 16 12
2939. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 16 16
2940. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 16 12
2941. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 16 22
2942. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 16 22
2943. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 16 22
2944. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 16 22
2945. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 16 28
2946. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 16 28
2947. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 16 28
2948. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 14 12
2949. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 14 12
2950. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 14 12
2951. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 14 12
2952. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 14 12
2953. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 14 12
2954. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 14 12
2955. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 14 12
2956. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 14 12
2957. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 14 12
2958. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 14 12
2959. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 14 12
2960. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 14 12
2961. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 14 12
2962. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 14 18
2963. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 14 18
2964. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 14 18
2965. Bak Botond (TFamily-Kreatív U11) 14 4
2966. Márkus Rozália Zita (Radobasket Oroszlánok/B) 14 4
2967. Szendrei Sámuel (Pilisborosjenői Párducok) 14 4
2968. Pinho-Kovács Krisztián (BL Basket SE) 14 4
2969. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE) 14 4
2970. Rózsahegyi Zselyke (Gyakorlós Törpék) 14 4
2971. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth) 14 4
2972. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 14 8
2973. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 14 8
2974. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 14 8
2975. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 14 8
2976. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 14 8
2977. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 14 8
2978. Elekes Péter (Szentesi KK) 14 8
2979. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 14 8
2980. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 14 8
2981. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 14 8
2982. Varga Milán (Sólyomfiókák) 14 8
2983. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 14 10
2984. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 14 10
2985. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 14 14
2986. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 14 14
2987. Szabó Boróka (Monor SE/A) 14 14
2988. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 14 16
2989. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 14 16
2990. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 14 16
2991. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 14 16
2992. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 14 16
2993. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 14 16
2994. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 14 16
2995. Márton Máté (KASI/B) 14 16
2996. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 14 16
2997. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 14 16
2998. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 14 16
2999. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 14 16
3000. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 14 16
3001. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 14 20
3002. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 14 20
3003. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 14 20
3004. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 14 20
3005. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 14 20
3006. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 14 20
3007. Mezriczky Máté (KASI/D) 14 20
3008. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 14 20
3009. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 14 28
3010. Tóth Laura (KKC Mátyás) 14 28
3011. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 14 24
3012. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 14 6
3013. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 14 6
3014. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 14 6
3015. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 14 6
3016. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 14 22
3017. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 14 22
3018. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 14 22
3019. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 14 24
3020. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 14 24
3021. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 14 24
3022. Ledneczki Erik (Monok SE) 14 24
3023. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 14 24
3024. Kiss Zalán (KASI/C) 14 24
3025. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 14 24
3026. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 12 26
3027. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 12 26
3028. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 12 28
3029. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 12 28
3030. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 12 28
3031. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 12 18
3032. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 12 18
3033. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 12 18
3034. Rákász Borbála Anna (Fűzfői AK) 12 4
3035. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 12 4
3036. Szép Gábor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 12 4
3037. Lizák Dániel (NYÍKSE Tűzokádók) 12 4
3038. Nagy Bence Bendegúz (KASI/A) 12 4
3039. Debróczki Dorka (Zsákoló kisZsiráfok) 12 4
3040. Berta Hanna (Kécskei Vidrák) 12 4
3041. Pataki Ernesztína (Kanizsai Mókusok) 12 4
3042. Korán Benedek Zoltán (Körmendi Törpördögök/B) 12 4
3043. Balogh Teofil (TSK-Magiszter U11) 12 4
3044. Kiss Márton (Piros Sasok) 12 4
3045. Miklós Nimród (KASI/B) 12 4
3046. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 12 4
3047. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 12 6
3048. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 12 6
3049. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 12 6
3050. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 12 6
3051. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 12 8
3052. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 12 8
3053. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 12 8
3054. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 12 8
3055. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 12 8
3056. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 12 8
3057. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 12 8
3058. Dóczy Péter (Piros Sasok) 12 8
3059. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 12 8
3060. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 12 8
3061. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 12 8
3062. Madák Márk (BLF Kenguruk) 12 8
3063. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 12 8
3064. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 12 8
3065. Németh Marcell (MAFC Csiki) 12 8
3066. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 12 8
3067. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 12 8
3068. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 12 8
3069. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 12 8
3070. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 12 8
3071. Szántó Bence (NYKK U11/B) 12 10
3072. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 12 10
3073. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 12 12
3074. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 12 12
3075. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 12 12
3076. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 12 12
3077. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 12 12
3078. Meskó Róza (BSC Lány) 12 12
3079. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 12 12
3080. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 12 12
3081. Holló Nóra (DVTK Ózd) 12 12
3082. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 12 12
3083. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 12 12
3084. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 12 12
3085. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 12 12
3086. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 12 12
3087. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 12 12
3088. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 12 12
3089. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 12 16
3090. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 12 16
3091. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 12 16
3092. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 12 16
3093. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 12 16
3094. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 12 16
3095. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 12 16
3096. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 12 16
3097. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 12 16
3098. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 12 16
3099. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 12 16
3100. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 12 16
3101. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 12 16
3102. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 12 16
3103. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 12 16
3104. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 12 16
3105. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 12 16
3106. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 12 16
3107. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 12 20
3108. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 12 20
3109. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 12 20
3110. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 12 20
3111. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 12 20
3112. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 12 20
3113. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 12 20
3114. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 12 20
3115. György Bálint (Monok SE) 12 20
3116. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 12 20
3117. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 12 20
3118. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 12 24
3119. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 12 24
3120. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 12 24
3121. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 12 24
3122. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 12 24
3123. Takács Hanna (KWBC Körmend) 12 24
3124. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 12 24
3125. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 12 24
3126. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 12 18
3127. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 12 14
3128. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 12 14
3129. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 12 14
3130. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 12 14
3131. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 12 14
3132. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 10 26
3133. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 10 18
3134. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 10 18
3135. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 10 18
3136. Fekete Dominik (Pér U11) 10 24
3137. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 10 24
3138. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 10 24
3139. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 10 24
3140. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 10 24
3141. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 10 24
3142. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 10 24
3143. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 10 6
3144. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 10 6
3145. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 10 6
3146. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 10 6
3147. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 10 2
3148. Zainkó Dominik (Monor SE/B) 10 4
3149. Németh-Kispál Tamás (Lehel Kosársuli U11) 10 4
3150. Hajnal Christopher Noel (Mohácsi Torna Egylet 1888) 10 4
3151. Markovic Nikola (Vasas Akadémia U11) 10 4
3152. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 10 4
3153. Marton Gergő (TF-JAK U11) 10 4
3154. Bicskei Mikó (Ifjú Sólyomfiókák) 10 4
3155. Medvegy Réka Boglárka (TF-JAK U11) 10 4
3156. Vécsei Dániel (Budafoki Ebihalak) 10 4
3157. Hornyák Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 10 4
3158. Beke Boldizsár (MAFC Csiki) 10 4
3159. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 10 4
3160. Katics Ákos (PSE Párducok) 10 8
3161. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 10 8
3162. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 10 8
3163. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 10 8
3164. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 10 8
3165. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 10 8
3166. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 10 8
3167. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 10 8
3168. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 10 8
3169. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 10 10
3170. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 10 10
3171. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 10 10
3172. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 10 10
3173. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 10 16
3174. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 10 16
3175. Krein Júlia (VESC U11) 10 16
3176. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 10 16
3177. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 10 16
3178. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 10 16
3179. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 10 16
3180. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 10 20
3181. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 10 20
3182. Takács Ádám Péter (KASI/B) 10 20
3183. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 10 20
3184. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 10 20
3185. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 10 20
3186. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 10 20
3187. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 10 20
3188. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 10 16
3189. Bíró Boglárka (CEKK) 10 12
3190. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 10 12
3191. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 10 12
3192. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 10 12
3193. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 10 12
3194. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 10 12
3195. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 10 12
3196. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 10 12
3197. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 10 12
3198. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 10 12
3199. Ódor Zara (Monor SE/A) 10 12
3200. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 10 12
3201. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 10 12
3202. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 10 14
3203. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 10 14
3204. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 10 14
3205. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 10 14
3206. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 10 14
3207. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 10 14
3208. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 8 22
3209. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 8 22
3210. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 8 22
3211. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 8 28
3212. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 8 28
3213. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 8 12
3214. Besenyi Bence (Csepel KK) 8 12
3215. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 8 12
3216. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 8 12
3217. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 8 12
3218. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 8 12
3219. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 8 12
3220. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 8 12
3221. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 8 12
3222. Bán András (FKE kenguruk) 8 12
3223. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 8 12
3224. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 8 12
3225. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 8 12
3226. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 8 12
3227. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 8 12
3228. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 8 12
3229. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 8 12
3230. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 8 12
3231. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 8 12
3232. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 8 12
3233. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 8 12
3234. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 8 12
3235. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 8 12
3236. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 8 12
3237. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 8 12
3238. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 8 24
3239. Matusz Dávid Levente (Százhalombattai KSE) 8 2
3240. Farkas Lajos (TFamily-Kreatív U11) 8 4
3241. Halász Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 8 4
3242. Matta Norbert (BKG-Veresegyház Fiú) 8 4
3243. Sztanyik Simon (SZEDEÁK Ezüstrókák) 8 4
3244. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 8 4
3245. Albert Benett Noel (Sláger KKSE U11) 8 4
3246. Weinber Milla Jázmin (BKG PRIMA U11L) 8 4
3247. Somogyi Áron (Gyulasport Nkft.) 8 4
3248. Varga Zsombor Ferenc (Esztergomi KE) 8 4
3249. Walter Gergely (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 8 4
3250. Balogh Boglárka (KLKS Károlyi) 8 4
3251. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 8 4
3252. Zima Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 8 4
3253. Kangyal Luca (BEAC Újbuda KA/B) 8 4
3254. Zubkovskyy Artem (BC Uzhgorod) 8 4
3255. Lakatos Leonárdó Dániel (TSK-Magiszter U11) 8 4
3256. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 8 8
3257. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 8 8
3258. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 8 8
3259. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 8 8
3260. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 8 8
3261. Környei Gergő (Kanizsa KK) 8 8
3262. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 8 8
3263. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 8 8
3264. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 8 8
3265. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 8 8
3266. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 8 8
3267. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 8 8
3268. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 8 8
3269. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 8 8
3270. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 8 8
3271. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 8 8
3272. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 8 8
3273. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 8 8
3274. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 8 8
3275. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 8 8
3276. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 8 10
3277. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 8 10
3278. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 8 10
3279. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 8 10
3280. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 8 10
3281. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 8 16
3282. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 8 16
3283. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 8 16
3284. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 8 16
3285. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 8 16
3286. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 8 16
3287. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 8 16
3288. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 8 16
3289. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 8 16
3290. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 8 16
3291. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 8 16
3292. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 8 16
3293. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 8 16
3294. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 8 16
3295. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 8 20
3296. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 8 20
3297. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 8 20
3298. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 8 20
3299. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 8 20
3300. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 8 20
3301. Berta Bence (NYKK U11/B) 8 18
3302. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 8 6
3303. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 8 6
3304. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 8 6
3305. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 8 14
3306. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 8 14
3307. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 8 14
3308. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 8 14
3309. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 8 14
3310. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 8 14
3311. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 8 14
3312. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 8 14
3313. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 8 14
3314. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 8 14
3315. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 8 18
3316. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 8 18
3317. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 8 24
3318. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 8 24
3319. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 8 24
3320. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 8 24
3321. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 8 24
3322. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8 24
3323. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 8 24
3324. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 6 14
3325. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6 14
3326. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 6 14
3327. Kéri Botond (Monor SE/A) 6 14
3328. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6 14
3329. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 6 14
3330. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 6 14
3331. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 6 22
3332. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 6 22
3333. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 6 26
3334. Méhész Zita (Vasas Cicák) 6 2
3335. Földváry Ágoston Pál (Vasas Sólymok) 6 2
3336. Kurgyis Máté (SZPA-HSE U11F) 6 4
3337. Vargová Molly (Fűzfői AK) 6 4
3338. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 6 4
3339. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/B) 6 4
3340. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth) 6 4
3341. Leányfalvi Liliána (Monor SE/A) 6 4
3342. Hidasi Dániel (CEKK) 6 4
3343. Molnár Nándor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6 4
3344. Máder Tímea (Gyáli BKSE Apródok) 6 4
3345. Bodnár Áron (NYÍKSE Tűzokádók) 6 4
3346. Tamás Bence (NYKK U11/B) 6 4
3347. Schmolling Dominik Márton (Vasas Akadémia U10) 6 4
3348. Hudák Soma (KLKS - Homoktövis) 6 4
3349. Szmerek Hanna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 6 4
3350. Simon Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 6 4
3351. Magos-Hetényi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6 4
3352. Harkácsi Péter (Primo Magic) 6 4
3353. Harmat Marcel Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 6 4
3354. Pekin Levente (BKGDSE U11) 6 4
3355. Ceglédi Martin László (BKG-Veresegyház Fiú) 6 4
3356. Borza Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6 4
3357. Révész Dávid (Monok SE) 6 4
3358. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 6 4
3359. Gargya Gergő (BKG PRIMA Hajdú/B) 6 4
3360. Bács Áron Vilmos (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6 4
3361. Katona Kinga (Tiszafüredi Tigrisek) 6 4
3362. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 6 4
3363. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház Leány) 6 4
3364. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 6 6
3365. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 6 6
3366. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 6 6
3367. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 6 6
3368. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 6 6
3369. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 6 6
3370. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6 6
3371. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 6 6
3372. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 6 6
3373. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 6 8
3374. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 6 8
3375. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 6 8
3376. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 6 8
3377. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 6 8
3378. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 6 8
3379. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 6 8
3380. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 6 8
3381. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 6 8
3382. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 6 8
3383. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 6 8
3384. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 6 8
3385. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 6 8
3386. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 6 8
3387. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 6 8
3388. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 6 8
3389. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 6 8
3390. Franyó Márk (Keresztúri SE) 6 8
3391. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 6 8
3392. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 6 8
3393. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6 8
3394. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 6 8
3395. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 6 8
3396. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 6 8
3397. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 6 10
3398. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 10
3399. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 6 10
3400. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 6 10
3401. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 10
3402. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 6 10
3403. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 6 10
3404. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 6 12
3405. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 6 12
3406. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 12
3407. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 6 12
3408. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 6 12
3409. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 6 12
3410. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 6 12
3411. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6 12
3412. Borsós Adrienn (CEKK) 6 12
3413. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 6 12
3414. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 6 12
3415. Nagy Dominik (Pityke KSE) 6 12
3416. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 6 12
3417. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 6 12
3418. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 6 12
3419. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 6 12
3420. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 6 12
3421. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 6 12
3422. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 6 12
3423. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 6 12
3424. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 6 16
3425. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 6 16
3426. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 6 16
3427. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6 16
3428. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 6 16
3429. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 6 16
3430. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 16
3431. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 6 16
3432. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 6 16
3433. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 6 16
3434. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 6 16
3435. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 6 16
3436. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 6 16
3437. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 6 16
3438. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 6 16
3439. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 6 16
3440. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 6 16
3441. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 6 16
3442. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 6 20
3443. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 6 20
3444. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 6 20
3445. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 6 20
3446. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 6 20
3447. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 6 20
3448. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 6 20
3449. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 6 20
3450. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 6 24
3451. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 6 24
3452. Debreczeni Alíz (TFSE) 6 24
3453. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 6 24
3454. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 6 8
3455. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 6 18
3456. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 18
3457. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 4 24
3458. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4 24
3459. Kerner Lilien (Pér U11) 4 24
3460. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 4 18
3461. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4 14
3462. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 4 14
3463. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 4 28
3464. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4 28
3465. Kürti David (Primo Magic) 4 6
3466. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 4 6
3467. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 4 6
3468. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 6
3469. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 4 6
3470. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4 6
3471. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 4 6
3472. Farkas Eszter (Hunyadis Darazsak) 4 2
3473. Veres Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 4 4
3474. Sárosi Kolos Bendegúz (Óbudai Kaszások/B) 4 4
3475. Bartha József (BL Basket SE) 4 4
3476. Vér Máté (MAFC Csiki) 4 4
3477. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 4 4
3478. Taraczközi Anna (TFamily-Kreatív U11) 4 4
3479. Szalay Léna (ICT Pilots Farkasrét) 4 4
3480. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 4 4
3481. Nyáry Olivér Attila (Kőbányai Darazsak/B) 4 4
3482. Gyarmati Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 4 4
3483. Kővári Teodor (MAFC Csiki) 4 4
3484. Batea Daniel Stefan (Primo Magic) 4 4
3485. Szili Léna Csengele (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 4
3486. Stascheit Danton (Zuglói Sasok) 4 4
3487. Kiss Lili (ICT Pilots Farkasrét) 4 4
3488. Markovics Orsolya (Piros Sasok) 4 4
3489. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 4 4
3490. Berényi Sára Csenge (Szegedi Vadmacskák) 4 4
3491. Viszolajszky Anett (BSC Lány) 4 4
3492. Holhos Szofi Angelika (Százhalombattai KSE) 4 4
3493. Márton Liza (BDSE Szécsény U11) 4 4
3494. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház Fiú) 4 4
3495. Pop Clara (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4 4
3496. Hoffer Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 4 4
3497. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 4 4
3498. Alföldi Zétény (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 4
3499. Erdősi-Páncsits Vajk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4 4
3500. Veres László (Monor SE/A) 4 4
3501. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 4 4
3502. Huszti Diána (Fűzfői AK) 4 4
3503. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 4 10
3504. Kiss Kitti (Bajai Női Kosárlabda Klub) 4 4
3505. Balló Léna (Kőbányai Darázslányok/B) 4 4
3506. Bartha Dorottya-Emese (Primo Magic) 4 4
3507. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4 4
3508. Kónya Dominik (BLF Bolhák) 4 4
3509. Jakab Adél Alissza (Zalaegerszegi KTE) 4 4
3510. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 4 8
3511. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 4 8
3512. Csapó Anna (KKC Hetény) 4 8
3513. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 4 8
3514. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 4 8
3515. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 4 8
3516. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 4 8
3517. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 4 8
3518. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 4 8
3519. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 4 8
3520. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 4 8
3521. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 4 8
3522. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 4 8
3523. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 4 8
3524. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 4 8
3525. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 4 8
3526. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 8
3527. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 4 8
3528. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 4 8
3529. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 4 8
3530. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 4 8
3531. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 4 8
3532. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 8
3533. Kósa Hella (Esztergomi KE) 4 8
3534. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4 8
3535. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 4 8
3536. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 4 8
3537. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 4 8
3538. Neiczer Patrik (KASI/D) 4 8
3539. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 4 8
3540. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 4 8
3541. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 4 8
3542. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 4 8
3543. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 4 8
3544. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 4 6
3545. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 8
3546. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 4 8
3547. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 4 8
3548. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 4 10
3549. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 4 10
3550. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 4 10
3551. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 4 10
3552. Szeili Márton (TF-JAK U11) 4 16
3553. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 4 16
3554. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 4 16
3555. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 4 16
3556. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 4 16
3557. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4 16
3558. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 4 16
3559. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 4 16
3560. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 4 16
3561. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 4 16
3562. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 4 16
3563. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4 16
3564. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 4 16
3565. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 4 20
3566. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 4 20
3567. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 4 20
3568. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 4 20
3569. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 4 20
3570. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 4 20
3571. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4 20
3572. Nagy Petra (KKC Hetény) 4 12
3573. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 4 12
3574. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 4 12
3575. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 4 12
3576. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 4 12
3577. Pócsik Adél (MTK Budapest) 4 12
3578. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 4 12
3579. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 4 12
3580. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 4 12
3581. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4 12
3582. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 4 12
3583. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 4 12
3584. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 4 12
3585. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 4 12
3586. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 4 12
3587. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 4 12
3588. Badics Matilda Anna (TFSE) 4 12
3589. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 4 12
3590. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 4 12
3591. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 4 18
3592. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 4 18
3593. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 2 12
3594. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 2 12
3595. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 12
3596. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 2 12
3597. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 2 12
3598. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 2 12
3599. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 2 12
3600. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 2 12
3601. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2 12
3602. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 2 12
3603. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 2 12
3604. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 2 12
3605. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 2 14
3606. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 2
3607. Varga Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 2 2
3608. Szabó Léna Maja (BEAC Újbuda KA/C) 2 2
3609. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 2
3610. Czombos Ákos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 2
3611. Balogh Benedek (Vasas Akadémia U11) 2 2
3612. Stockinger Benett (Sólyomfiókák) 2 2
3613. Varga Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 2
3614. Lang Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 2
3615. Varga Márton (Sólyomfiókák) 2 2
3616. Veisz Emma (Zsákoló kisZsiráfok) 2 2
3617. Csiki Kevin Károly (Zuglói Sasok Herman) 2 4
3618. Szima Dániel (Budafoki Ebihalak) 2 4
3619. Domokos Alíz (Vasas Cicák) 2 4
3620. Ádám Marcell (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 4
3621. Frandoș Edan Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 4
3622. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 2 4
3623. Zahorján Anna (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 4
3624. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Rakéták) 2 4
3625. Orgován Ninetta Norina (Török Sasfiókák) 2 4
3626. Fálly Petra (Kőbányai Darázslányok/B) 2 4
3627. Horváth Emma (Lackneros Darazsak) 2 4
3628. Takács-Létai Hella (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 4
3629. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 2 4
3630. Domján Máté (Ricsilla Rakéta) 2 4
3631. Deák Márk (MEAFC Kossuth) 2 4
3632. Filtermeiszter Zsuzsa (DVTK Tiszaújváros) 2 4
3633. Bander Ferenc (Szolnoki Pelikánok) 2 4
3634. Pál Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 4
3635. Kiss Laura (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 4
3636. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 4
3637. Lévai Robertó Ferenc (Józsefvárosi KC) 2 4
3638. Nagy Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 4
3639. Stickl Hanna (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 4
3640. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U11) 2 4
3641. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 2 4
3642. Vaspöri Vince (Hévíz SK) 2 4
3643. Urbán Dávid (Piros Sasok) 2 4
3644. Szalai Vivien (FTSI Constantinum) 2 4
3645. Körmendi Dana (KWBC Körmend) 2 4
3646. Horváth Szófia (Pilisborosjenői Párducok) 2 4
3647. Bogdán Zsombor (MAFC Bikszádi) 2 4
3648. Perneki Zalán Marcell (Kécskei Vidrák) 2 4
3649. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek/A) 2 4
3650. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 4
3651. Csete Arnold Richárd (PSE Párducok) 2 4
3652. Németh Péter (Zuglói Sasok) 2 4
3653. Almási Tünde (VESC U11) 2 4
3654. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 2 4
3655. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 2 4
3656. Kiss Levente Örs (Radobasket Oroszlánok/B) 2 4
3657. Hodik Luca Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 2 4
3658. Gulácsy Dávid Kristóf (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 4
3659. Török Rebeka Sára (Fót SE Vegyes/A) 2 4
3660. Kocsis Milán Dávid (KASI/D) 2 4
3661. Laczkovics Kevin (Dunaharaszti MTK fiú) 2 4
3662. Nagy Márk Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 4
3663. Kállai Abigél (Cívis KK TK Macskák) 2 4
3664. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth) 2 4
3665. Bojárszky Lili (Vasas Cicák) 2 4
3666. Kurucz Adrián (Mélykút DSE) 2 4
3667. Bán Szofi (ICT Pilots Farkasrét) 2 4
3668. Tóth Gergő Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 4
3669. Németh Laura (Kanizsa KK) 2 4
3670. Kássa Natasa Lili (Erdért-Szűcs) 2 4
3671. Dukai Zselyke (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2 4
3672. Takács Dalma (Törekvés Törpillák) 2 4
3673. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 2 8
3674. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 2 8
3675. Horváth Emília (KWBC Körmend) 2 8
3676. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2 8
3677. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 2 8
3678. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 2 8
3679. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 8
3680. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 2 8
3681. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 2 8
3682. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2 8
3683. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 8
3684. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 2 8
3685. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 2 8
3686. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 2 8
3687. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 2 8
3688. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 2 8
3689. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 2 8
3690. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 2 8
3691. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 2 8
3692. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 2 8
3693. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 2 8
3694. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 8
3695. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 2 8
3696. Németh Luca (KWBC Körmend) 2 8
3697. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 2 8
3698. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 2 8
3699. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2 8
3700. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 2 8
3701. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 2 8
3702. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 2 8
3703. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2 8
3704. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 10
3705. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 2 10
3706. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 2 10
3707. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 2 10
3708. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 10
3709. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 2 10
3710. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 2 10
3711. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 2 16
3712. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 2 16
3713. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 16
3714. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 2 16
3715. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 2 20
3716. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 2 20
3717. Pászti Milán (Pityke KSE) 2 20
3718. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 2 6
3719. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 2 6
3720. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 2 6
3721. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 2 6
3722. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 6
3723. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 2 6
3724. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 2 6
3725. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 6
3726. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 2 18
3727. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 2 24
3728. Lakatos Léna Petra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 4
3729. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
3730. Ángyán Bence Dániel (Szolnoki Pelikánok) 0 4
3731. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 12
3732. Szabó Zsombor Arnold (Fót SE Vegyes/A) 0 2
3733. Tegzes Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 2
3734. Varga Luca (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 4
3735. Tóth Domonkos Máté (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 4
3736. Ács Gábor (Cívis KK Jaguárok) 0 2
3737. Révész Barnabás (BSC Fiú) 0 2
3738. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3739. Békési Blanka (Fót SE Vegyes/A) 0 4
3740. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3741. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 10
3742. Antal Lujza (Vasas Cicák) 0 2
3743. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3744. Vincze Lili (Szegedi Szőregi Sasok) 0 4
3745. Balogh Fruzsina (Szúrós Darazsak) 0 4
3746. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3747. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3748. Pócsföldi Anna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
3749. Speri Lili Bella (Gyakorlós Törpék) 0 4
3750. Veisinger Gábor (Pomázi Pumák) 0 4
3751. Szabó Dió Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3752. Pente Amina Melissza (TSK-Magiszter U11) 0 4
3753. Krohn Gabriella Zsuzsanna (Pér U11) 0 2
3754. Szerémi Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 4
3755. Igler-Gálos Zente (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 2
3756. Jambrik Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 4
3757. Jávorszky Mátyás József (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
3758. Lukács Simon (Vasas Akadémia U11) 0 2
3759. Bertalan Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3760. Reményi Sebestyén (Cívis KK Jaguárok) 0 4
3761. Kassai Kamilla (DVTK Miskolc/B) 0 4
3762. Török Márk (PVSK NKA Fiú/B) 0 4
3763. Szabó Noel (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 4
3764. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 12
3765. Orsós Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3766. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3767. László Katalin (Vasas Cicák) 0 2
3768. Favari Nolen (BSC Fiú) 0 2
3769. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3770. Lukács Attila (NYKK U11/B) 0 2
3771. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3772. Tóth Boglárka (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3773. Seeger Tamás (Gödi SE Gödények) 0 4
3774. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3775. Kormos Máté Szabolcs (Cívis KK Jaguárok) 0 4
3776. Bölcskei Noel Marcell (DKKA Darazsak) 0 2
3777. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 0 4
3778. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
3779. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
3780. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
3781. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3782. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3783. Nagy Zorka Flóra (Vasas Cicák) 0 2
3784. Hunyadi Ákos Titán (Monok SE) 0 4
3785. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3786. Bejó Linett (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3787. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 8
3788. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 8
3789. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3790. Steigerwald Luca Csenge (BSC Lány) 0 4
3791. Betes-Kalmár Nóra (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
3792. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 0 4
3793. Hidvégi Boldizsár Balázs (Monok SE) 0 4
3794. Ferenczi Márk Tamás (Gyulasport Nkft.) 0 4
3795. Horváth Marcell Márk (Vasas Akadémia U10) 0 2
3796. Ruha Maja Dóra (Gyakorlós Törpék) 0 2
3797. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 2
3798. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
3799. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 12
3800. Kiss Kira (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3801. Majsa Natália (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 4
3802. Beregvári Szabolcs Gyula (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 4
3803. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 0 4
3804. Rózsafi Réka (Zuglói Sasok) 0 4
3805. (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3806. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3807. Kónya Vanda (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 4
3808. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3809. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3810. Gavallér Emma (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
3811. Rézműves Róbert Ádám (TSK-Magiszter U11) 0 4
3812. Varga Dávid (Sólyomfiókák) 0 4
3813. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3814. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 0 4
3815. Harencsár Zalán (Sláger KKSE U11) 0 4
3816. Owczarek Ádám (BSC vegyes) 0 2
3817. Szmola Eszter Júlia (PaSa Csillagai) 0 4
3818. Fülöp Boróka (Ricsilla Rakéta) 0 2
3819. Heindl Emília Brigitta (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
3820. Orosz Márk (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3821. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 2
3822. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3823. Mihályffy-Kádár Regina (Józsefvárosi KC) 0 2
3824. Kerekes Albert Bence (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
3825. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3826. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 12
3827. Volent Réka (Békéscsabai KK) 0 4
3828. Bencze Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 4
3829. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3830. Balatoni Vilmos Ferenc (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3831. Mákos Bendegúz (Tószegi Tigrisek) 0 4
3832. Kürti Csenge Írisz (Harcos Darazsak) 0 4
3833. Bíró Hanna (AF-Velencei Csukák) 0 4
3834. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3835. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3836. Gabonyi Vince (Vasas Sólymok) 0 2
3837. Minda Nándor (Ziccer Kistigrisek) 0 2
3838. Moje Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 4
3839. Rosinecz Leon (NYKK U11/B) 0 2
3840. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3841. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3842. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3843. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3844. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3845. Szokolán Bence (NYKK U11/B) 0 2
3846. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
3847. Bakai Boglárka Júlianna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
3848. Lunka Izabella Emma (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 2
3849. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3850. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3851. Bosnyák Zsombor (Százhalombattai KSE) 0 4
3852. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
teljes ranglisták >>

Hárompontos összes

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 54 28
2. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 32 26
3. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 30 28
4. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 28 28
5. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 28 20
6. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 28 28
7. Stikrád Ádám (KASI/A) 28 36
8. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 26 28
9. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 26 38
10. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 26 28
11. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 24 28
12. Csurgai Martin (Pityke KSE) 24 20
13. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 24 20
14. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 24 24
15. Székely Ákos (KASI/A) 24 28
16. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 22 18
17. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 20 28
18. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 20 28
19. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 20 24
20. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 20 28
21. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 20 24
22. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 20 28
23. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 20 28
24. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 20 28
25. Szalai Dániel (KASI/B) 20 32
26. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 18 24
27. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 18 28
28. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 18 28
29. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 18 28
30. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 18 40
31. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 18 26
32. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 18 24
33. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 18 24
34. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 18 26
35. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 16 24
36. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 16 24
37. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 16 24
38. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 16 28
39. Horváth Patrik (KASI/A) 16 26
40. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 16 20
41. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 16 24
42. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 16 28
43. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 16 24
44. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 16 28
45. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 16 28
46. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 16 28
47. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 16 32
48. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 16 28
49. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 14 24
50. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 14 24
51. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 14 28
52. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 14 18
53. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 14 28
54. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 14 28
55. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 14 16
56. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 14 24
57. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 14 20
58. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 14 20
59. László Zétény (BSC Fiú) 14 24
60. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 14 24
61. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 14 24
62. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 14 28
63. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 14 26
64. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 14 14
65. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 14 28
66. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 14 20
67. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 14 20
68. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 12 28
69. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 12 36
70. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 12 28
71. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 12 28
72. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 12 28
73. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 12 24
74. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 12 28
75. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 12 20
76. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 12 14
77. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 12 20
78. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 12 28
79. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 12 28
80. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 12 28
81. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 12 24
82. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 12 24
83. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 12 28
84. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 12 28
85. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 12 16
86. Czövek Janka Bori (VESC U11) 12 22
87. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 12 24
88. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 12 28
89. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 12 26
90. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 12 24
91. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 12 20
92. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 12 28
93. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 12 26
94. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 12 32
95. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 12 26
96. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 12 24
97. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 12 24
98. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 12 16
99. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 12 28
100. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 10 12
101. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 10 22
102. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 10 28
103. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 10 12
104. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 10 16
105. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 10 28
106. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 10 28
107. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 10 28
108. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 10 24
109. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 10 24
110. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 10 24
111. Ress Kornél (BSC-2015) 10 18
112. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 10 24
113. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 10 28
114. Fetahu Lenard (Csepel KK) 10 28
115. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 10 20
116. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 10 24
117. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 10 20
118. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 10 22
119. Dudás Noel (BL Basket SE) 10 28
120. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 10 28
121. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 10 28
122. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 10 20
123. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 10 24
124. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 10 20
125. László Botond (Tószegi Tigrisek) 10 20
126. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 10 28
127. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 10 28
128. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 10 28
129. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 10 28
130. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 10 28
131. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 10 26
132. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10 20
133. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 10 28
134. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 10 16
135. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 10 24
136. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 10 28
137. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 10 28
138. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 10 12
139. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 10 24
140. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 10 28
141. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 10 26
142. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 10 20
143. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 10 24
144. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 10 28
145. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 10 28
146. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 10 20
147. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 10 24
148. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 10 24
149. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 10 24
150. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 10 28
151. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 10 24
152. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 10 24
153. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 10 28
154. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 8 20
155. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 8 32
156. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 8 24
157. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 8 24
158. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 8 24
159. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 8 38
160. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 8 24
161. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 8 28
162. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
163. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 8 24
164. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
165. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 8 24
166. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 8 24
167. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 8 24
168. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 8 20
169. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 8 24
170. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 8 28
171. Pop Paul-George (Primo Magic) 8 20
172. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 8 28
173. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8 28
174. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 8 28
175. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 8 28
176. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 8 20
177. Juhász Ádám (Csepel KK) 8 26
178. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 8 24
179. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 8 28
180. Horváth Donát (PSE Párducok) 8 16
181. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 8 24
182. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 8 20
183. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 8 28
184. Eckert Bíborka (VESC U11) 8 24
185. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 8 14
186. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 8 28
187. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 8 16
188. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 8 24
189. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 8 24
190. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 8 16
191. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 8 20
192. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 8 24
193. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 8 28
194. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 8 16
195. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 8 24
196. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 8 20
197. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 8 28
198. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8 20
199. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 8 12
200. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 8 12
201. Vince Bence (KASI/B) 8 32
202. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 8 26
203. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 8 24
204. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 8 20
205. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 8 28
206. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 8 24
207. Horváth Áron András (KASI/D) 8 24
208. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 8 12
209. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 8 28
210. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 8 20
211. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 8 28
212. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 8 32
213. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 8 16
214. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
215. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 8 24
216. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 8 24
217. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 8 28
218. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 8 20
219. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 8 16
220. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 8 22
221. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 8 28
222. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 8 24
223. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 8 24
224. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 8 28
225. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 8 28
226. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 8 28
227. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8 28
228. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 8 20
229. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 8 28
230. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 8 26
231. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 8 16
232. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 8 28
233. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 8 28
234. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 8 16
235. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 8 24
236. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 8 26
237. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 8 44
238. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 8 28
239. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 6 20
240. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 6 28
241. Molnár Erik (MAFC Grosics) 6 28
242. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 6 24
243. Tóth László András (Kozármisleny SE) 6 24
244. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 6 20
245. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 6 28
246. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 6 28
247. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 6 36
248. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 6 24
249. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 6 24
250. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 6 40
251. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 6 24
252. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 6 18
253. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 6 28
254. Czifra Bence (Kanizsa KK) 6 24
255. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 6 20
256. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 6 16
257. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 6 24
258. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 6 20
259. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 6 28
260. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 6 20
261. Kiss Laura (Csepel KK) 6 28
262. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 6 28
263. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 6 28
264. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 6 24
265. Sárosi Botond (Csepel KK) 6 28
266. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 6 20
267. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 20
268. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 6 32
269. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 6 52
270. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 6 28
271. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 6 28
272. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 6 28
273. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 16
274. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 6 24
275. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 6 28
276. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 6 24
277. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 6 12
278. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 6 8
279. Barics Péter (BSC vegyes) 6 28
280. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 6 28
281. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 6 24
282. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 6 44
283. Czinkos Anna (Csata Garfield) 6 24
284. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 6 20
285. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 6 20
286. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 6 24
287. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 6 20
288. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 6 20
289. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 6 16
290. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 6 16
291. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 6 24
292. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 6 28
293. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 6 28
294. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6 28
295. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 6 20
296. Szűcs Máté (Szegedi Dorozsmai Darvak) 6 4
297. Gunya Áron (BasketBaja SE) 6 28
298. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 6 24
299. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6 20
300. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6 20
301. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 6 28
302. Horváth Panna (Vasas Cicák) 6 38
303. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 6 28
304. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 6 24
305. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 6 24
306. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 6 28
307. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 6 28
308. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6 24
309. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 6 24
310. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 6 22
311. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 6 20
312. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 6 20
313. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 6 20
314. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 6 22
315. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6 28
316. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 6 20
317. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 6 32
318. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 6 18
319. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 6 20
320. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 6 22
321. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 6 12
322. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 6 16
323. Hován Ármin (MAFC Csiki) 6 18
324. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 6 20
325. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 6 32
326. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 24
327. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 6 24
328. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 6 16
329. Lévai Szilárd (KASI/A) 6 24
330. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 6 20
331. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 6 20
332. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 6 28
333. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 6 28
334. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 6 24
335. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 6 24
336. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 6 20
337. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 6 28
338. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 6 28
339. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 6 22
340. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 6 28
341. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 6 20
342. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 6 28
343. Győrik Botond (BL Basket SE) 6 28
344. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 6 28
345. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 6 28
346. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6 28
347. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 20
348. Mészáros Csenge (CEKK) 6 28
349. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6 20
350. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6 24
351. Krieg Nina (Vasas Cicák) 6 36
352. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 6 28
353. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 6 20
354. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 6 24
355. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 6 24
356. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 6 28
357. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 6 26
358. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 6 6
359. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 6 24
360. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 6 28
361. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 6 24
362. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 6 24
363. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 6 26
364. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 6 24
365. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 6 24
366. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 6 26
367. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 6 22
368. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 6 26
369. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 6 28
370. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 6 18
371. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 6 28
372. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 6 24
373. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 6 28
374. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 6 20
375. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 6 44
376. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 6 20
377. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 6 40
378. Turbucz Zoé (BSC Lány) 4 20
379. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 4 20
380. Végh Patrik (Fűzfői AK) 4 16
381. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 4 24
382. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 4 24
383. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4 24
384. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 4 28
385. Bíró Bence (Budafoki Békák) 4 28
386. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4 28
387. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 4 18
388. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 4 24
389. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 4 28
390. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 4 12
391. Patonai Lilla (KKC Hetény) 4 16
392. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 4 16
393. Molnár Milán Bence (KASI/A) 4 24
394. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 4 24
395. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 4 26
396. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 4 44
397. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4 28
398. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 4 28
399. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 4 8
400. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 4 20
401. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 4 18
402. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 4 24
403. Erdei Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 4 4
404. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 4 24
405. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 4 28
406. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 4 24
407. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 12
408. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 4 28
409. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 4 28
410. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 4 28
411. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 4 8
412. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 4 24
413. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 4 24
414. Bartus Benedek (Piros Sasok) 4 24
415. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 4 24
416. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 4 20
417. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 4 24
418. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4 8
419. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 4 8
420. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4 22
421. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 20
422. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4 36
423. Petik Balázs (Monor SE/B) 4 24
424. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 16
425. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 4 18
426. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4 24
427. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 4 28
428. Takács Soma (FKE Szöcskék) 4 12
429. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 4 14
430. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 4 24
431. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4 24
432. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 4 28
433. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 4 16
434. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 4 24
435. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 4 24
436. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 4 16
437. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 4 20
438. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 4 12
439. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 4 20
440. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 4 20
441. Horváth Dominik (Monor SE/B) 4 24
442. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4 24
443. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 4 24
444. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 4 28
445. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 4 24
446. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 4 20
447. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4 24
448. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4 26
449. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 4 28
450. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 4 20
451. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 4 20
452. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 24
453. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 4 28
454. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4 24
455. Gelicz Gergő (KASI/A) 4 28
456. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4 12
457. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 4 20
458. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 4 28
459. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 4 20
460. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4 12
461. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4 28
462. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 4 28
463. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 4 22
464. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 4 24
465. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 4 20
466. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 4 16
467. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 4 16
468. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 4 28
469. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 4 16
470. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 4 20
471. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 4 24
472. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 4 24
473. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 4 28
474. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 4 18
475. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 4 20
476. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 4 20
477. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 4 24
478. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 4 24
479. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 4 40
480. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 4 28
481. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 4 16
482. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 4 20
483. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4 18
484. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4 24
485. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 4 20
486. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 4 28
487. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 4 16
488. Erdős Izabella (Csata Garfield) 4 28
489. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 4 28
490. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 4 20
491. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 4 20
492. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 4 16
493. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 4 20
494. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 4 20
495. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 4 24
496. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 4 16
497. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4 20
498. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 28
499. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 4 28
500. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 4 20
501. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 4 28
502. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 4 24
503. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 4 24
504. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 4 20
505. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 4 28
506. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 4 28
507. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 4 20
508. Szőcs Botond (BSC vegyes) 4 24
509. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 24
510. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 4 28
511. Osváth Levente (BSC Fiú) 4 28
512. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 4 20
513. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 4 24
514. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 4 26
515. Szőcs Vilmos (TFSE) 4 24
516. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 4 28
517. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 4 16
518. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 4 12
519. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 4 28
520. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 4 24
521. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 24
522. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 4 24
523. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 4 28
524. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 4 28
525. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 4 28
526. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 4 22
527. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 8
528. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 4 24
529. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4 20
530. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 4 24
531. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 4 24
532. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 4 28
533. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 4 20
534. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 4 20
535. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 4 24
536. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4 20
537. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 4 24
538. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 4 24
539. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 4 16
540. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 4 16
541. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 4 28
542. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 4 28
543. Barucha Levente (KASI/D) 4 20
544. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4 24
545. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 4 12
546. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 4 24
547. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 4 28
548. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 4 24
549. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 4 24
550. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 4 20
551. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 4 24
552. Horváth Áron Márk (KASI/A) 4 24
553. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 4 20
554. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 4 28
555. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 4 20
556. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 4 40
557. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 4 24
558. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 4 26
559. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 4 20
560. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4 20
561. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 4 16
562. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 4 20
563. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 4 20
564. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 24
565. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 4 26
566. Stegeran Oana (Primo Magic) 4 20
567. Somi Milos (KASI/B) 4 24
568. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 4 24
569. Végh Levente (BSC-2015) 4 24
570. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 20
571. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 4 20
572. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 18
573. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 28
574. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 4 28
575. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 4 20
576. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 4 20
577. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 4 24
578. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4 28
579. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 4 16
580. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 4 24
581. Kiss Korina (TSE Basket U11) 4 24
582. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 4 24
583. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 4 8
584. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 4 12
585. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 4 18
586. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 4 24
587. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 4 16
588. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 4 22
589. Gábor Zénó (KASI/B) 4 24
590. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 4 18
591. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 4 24
592. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 4 12
593. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 22
594. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 4 24
595. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 4 16
596. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 4 10
597. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 4 20
598. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 4 24
599. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4 32
600. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 4 16
601. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 4 18
602. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 4 22
603. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 4 18
604. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 20
605. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4 16
606. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 4 28
607. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 4 24
608. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 4 20
609. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 4 20
610. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 4 26
611. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 4 26
612. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 4 28
613. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 4 16
614. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 4 16
615. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 4 28
616. Búz Marcell (Pityke KSE) 4 24
617. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 4 22
618. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 4 20
619. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 4 20
620. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 4 20
621. Rein Dóra (Esztergomi KE) 4 28
622. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 4 20
623. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 4 24
624. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 4 28
625. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 4 8
626. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 4 38
627. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 4 24
628. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 4 28
629. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4 32
630. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 4 20
631. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 4 16
632. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 4 28
633. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 4 12
634. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 4 20
635. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 4 20
636. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 4 20
637. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 4 8
638. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 4 24
639. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 4 28
640. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 4 12
641. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 4 24
642. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 4 28
643. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4 26
644. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 4 16
645. Somos Róza (Vasas Amazonok) 4 32
646. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 4 28
647. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 4 24
648. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4 24
649. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 4 20
650. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 4 28
651. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 4 16
652. Megyeri Vanda (CEKK) 4 24
653. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 4 24
654. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 4 12
655. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4 24
656. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 4 36
657. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 4 28
658. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 16
659. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 2 20
660. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 28
661. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 2 8
662. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 24
663. Csaba Gergely (TFSE) 2 16
664. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 2 12
665. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 2 12
666. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 2 20
667. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 2 22
668. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2 20
669. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 2 8
670. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 2 12
671. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 2 8
672. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 2 28
673. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 2 20
674. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 2 28
675. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 20
676. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 16
677. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 2 26
678. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 22
679. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2 24
680. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 2 56
681. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 2 20
682. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 8
683. Góman Kristóf János (KASI/A) 2 28
684. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 2 28
685. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 24
686. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 2 24
687. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2 24
688. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 2 8
689. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 2 20
690. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 2 24
691. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 2 20
692. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 26
693. Hajdu Márton (BL Basket SE) 2 24
694. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 2 24
695. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2 24
696. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 32
697. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 2 12
698. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2 28
699. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 2 12
700. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 28
701. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 2 28
702. Nyers Máté (NYKK U11/B) 2 32
703. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 2 28
704. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 2 28
705. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 28
706. Kovács Lili (KKC Hetény) 2 28
707. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 2 12
708. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 2 24
709. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 10
710. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 2 16
711. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 2 24
712. Katona Blanka (KKC Mátyás) 2 18
713. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 2 28
714. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2 28
715. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2 8
716. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 2 20
717. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 2 20
718. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 2 24
719. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 2 24
720. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 22
721. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 2 28
722. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 2 20
723. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 2 12
724. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 2 24
725. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 2 28
726. Mor Yotam (FKE kenguruk) 2 24
727. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 2 14
728. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 28
729. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 2 24
730. Varga Regina (KWBC Körmend) 2 24
731. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 2 16
732. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 2 24
733. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 2 20
734. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 2 24
735. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 2 24
736. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 2 24
737. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 2 28
738. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 2 24
739. Miklóssy László (BLF Bolhák) 2 24
740. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 28
741. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 2 16
742. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 2 28
743. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 2 14
744. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 2 20
745. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 2 18
746. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 2 16
747. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 2 24
748. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 24
749. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 2 16
750. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 2 36
751. Répa Magor Vajk (Pér U11) 2 20
752. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 2 16
753. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 2 20
754. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 2 24
755. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 24
756. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 2 24
757. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 2 14
758. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 2 20
759. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 24
760. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 2 16
761. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 2 28
762. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 28
763. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 2 24
764. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 2 18
765. Kovács Sára (Vasas Cicák) 2 26
766. Papp Andor (FTSI Constantinum) 2 24
767. Somi Miron (KASI/A) 2 36
768. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 2 24
769. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 2 24
770. Varga Dániel (BSC Fiú) 2 24
771. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 2 20
772. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 2 24
773. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 16
774. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 2 28
775. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 2 20
776. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 2 20
777. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 2 28
778. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 2 28
779. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 2 16
780. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 2 28
781. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 2 28
782. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 2 32
783. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 2 20
784. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 24
785. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 24
786. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 2 20
787. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 2 20
788. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 24
789. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 2 28
790. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 28
791. Harangozó Gyula (KASI/B) 2 12
792. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 28
793. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2 24
794. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 2 24
795. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 2 14
796. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 28
797. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 2 28
798. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 16
799. Erős Zalán (Esztergomi KE) 2 28
800. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 28
801. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 2 20
802. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 20
803. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 2 24
804. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 16
805. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 2 16
806. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 2 24
807. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 2 24
808. Bogár Milla (Vasas Cicák) 2 30
809. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 2 18
810. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 2 24
811. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 2 16
812. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 2 28
813. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 2 28
814. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 2 26
815. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 2 20
816. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 24
817. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 2 24
818. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 24
819. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 2 24
820. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 2 24
821. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 2 20
822. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 2 20
823. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 2 12
824. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 2 28
825. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 20
826. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 2 20
827. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 2 24
828. Péti András (GYKSE Szekszárd) 2 24
829. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 2 12
830. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 2 24
831. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 2 28
832. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 2 24
833. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 2 24
834. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 2 20
835. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 2 12
836. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 2 24
837. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 2 20
838. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2 28
839. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 2 24
840. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 2 8
841. Radnai László (BL Basket SE) 2 8
842. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 2 20
843. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 20
844. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2 24
845. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 2 30
846. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 24
847. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 24
848. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 2 28
849. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 2 28
850. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 2 28
851. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 2 28
852. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2 28
853. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 2 28
854. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 2 24
855. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 24
856. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 2 16
857. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 28
858. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 2 4
859. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 2 28
860. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 28
861. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 16
862. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 2 28
863. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 2 26
864. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 2 28
865. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 2 24
866. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 2 24
867. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 2 20
868. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 2 20
869. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 2 20
870. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 2 26
871. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 16
872. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 2 28
873. Németi Anna (Csata Garfield) 2 28
874. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 2 28
875. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 2 12
876. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 2 28
877. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 2 24
878. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 2 24
879. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 2 28
880. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 2 12
881. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 2 12
882. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 28
883. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 20
884. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 2 32
885. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 14
886. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 10
887. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 2 28
888. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 2 20
889. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 8
890. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 2 20
891. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 2 22
892. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 2 28
893. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 2 20
894. Nagy Márton (BSC-2015) 2 20
895. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 2 28
896. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 2 28
897. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 2 20
898. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2 24
899. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 2 6
900. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 2 24
901. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 2 28
902. Siklósy Gréta (CEKK) 2 28
903. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 2 20
904. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 2 24
905. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 2 28
906. Simon Botond Csaba (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 4
907. Balázs Milán Márk (Gyáli BKSE Apródok) 2 4
908. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 2 28
909. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 16
910. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 2 22
911. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 2 28
912. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 2 20
913. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 2 14
914. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 2 8
915. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 2 20
916. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 22
917. Szabó Mihály (BSC Fiú) 2 24
918. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 2 24
919. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 12
920. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 2 24
921. Rein Ákos (Esztergomi KE) 2 24
922. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 2 24
923. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 2 16
924. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 2 20
925. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 20
926. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 2 24
927. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 2 18
928. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 2 14
929. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 2 20
930. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 10
931. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 2 24
932. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 2 14
933. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 14
934. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 2 20
935. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 2 24
936. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 24
937. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 2 22
938. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 2 20
939. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 2 20
940. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 2 10
941. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 2 32
942. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 2 28
943. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 2 28
944. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 2 24
945. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 2 16
946. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 2 8
947. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 2 16
948. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 2 24
949. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 16
950. Tarjányi István (NYKK U11/B) 2 20
951. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 2 14
952. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2 20
953. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 2 26
954. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 12
955. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 2 22
956. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 2 16
957. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 2 32
958. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 20
959. Soltész Fanni (Monor SE/A) 2 20
960. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 2 20
961. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 2 20
962. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 2 10
963. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 24
964. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 2 28
965. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 2 22
966. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 2 20
967. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 2 20
968. Körmendi Léna (KWBC Körmend) 2 4
969. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 8
970. Racskó Máté (NYKK U11/B) 2 12
971. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 2 24
972. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 2 28
973. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 2 28
974. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 2 24
975. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 2 24
976. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 24
977. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 2 16
978. Steininger Erik (Fűzfői AK) 2 24
979. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 2 12
980. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 2 6
981. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 2 20
982. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 2 20
983. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2 28
984. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 2 8
985. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 2 24
986. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 2 24
987. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 24
988. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 2 26
989. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 2 20
990. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 2 24
991. Biró Botond (Esztergomi KE) 2 24
992. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 2 14
993. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 16
994. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 20
995. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 2 24
996. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 2 24
997. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 24
998. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 28
999. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 28
1000. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 2 28
1001. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2 18
1002. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 2 20
1003. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 2 8
1004. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 2 20
1005. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2 22
1006. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/B) 2 4
1007. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 2 28
1008. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 2 24
1009. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 2 20
1010. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 20
1011. Gábor Gréta (Csata Garfield) 2 20
1012. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 2 20
1013. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 2 20
1014. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 2 16
1015. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 2 28
1016. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 2 28
1017. Becsák Dániel (Pér U11) 2 22
1018. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 2 10
1019. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 2 20
1020. Kővári Dóra (Csata Manók) 2 28
1021. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 2 28
1022. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 2 28
1023. Kovács Botond (Piros Sasok) 2 8
1024. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 2 24
1025. Weigert Márk (BL Basket SE) 2 24
1026. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 2 22
1027. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 2 28
1028. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2 28
1029. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 2 28
1030. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 2 20
1031. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 2 20
1032. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 12
1033. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2 12
1034. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 2 12
1035. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 2 12
1036. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 2 6
1037. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2 28
1038. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 2 28
1039. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2 32
1040. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 16
1041. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 10
1042. Hardi Koppány (KASI/D) 2 20
1043. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 2 20
1044. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 2 20
1045. Rózsahegyi Zselyke (Gyakorlós Törpék) 2 4
1046. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 2 8
1047. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 2 24
1048. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 28
1049. Németh Zsombor (BSC vegyes) 2 8
1050. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE) 2 4
1051. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 2 28
1052. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 2 20
1053. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 24
1054. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 2 22
1055. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 14
1056. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 2 24
1057. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 2 24
1058. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2 24
1059. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 24
1060. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 20
1061. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 2 20
1062. Újváry Gergely (Pityke KSE) 2 10
1063. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 2 16
1064. Varga Bella (Feketés Darazsak) 2 16
1065. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 2 28
1066. Kiss Míra (VESC U11) 2 24
1067. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 6
1068. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 2 20
1069. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 2 20
1070. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 2 20
1071. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 20
1072. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 20
1073. Molnár Emma (BSC Lány) 2 20
1074. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 2 28
1075. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 2 28
1076. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 2 28
1077. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 2 22
1078. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 2 32
1079. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 16
1080. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 2 24
1081. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 2 24
1082. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 2 24
1083. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 2 24
1084. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2 8
1085. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 20
1086. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 24
1087. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 2 24
1088. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 2 28
1089. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 2 18
1090. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 2 16
1091. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 2 16
1092. Csery Mózes (PSE Párducok) 2 20
1093. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 2 20
1094. Huppauer László (Pér U11) 2 22
1095. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 2 24
1096. Göblös András (BL Basket SE) 2 16
1097. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 26
1098. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 2 20
1099. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 2 28
1100. Földváry Ágoston Pál (Vasas Sólymok) 2 2
1101. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 2 16
1102. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 2 16
1103. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 2 24
1104. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 2 24
1105. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 6
1106. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 2 28
1107. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 2 24
1108. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 24
1109. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 2 24
1110. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 2 22
1111. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 20
1112. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 2 20
1113. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2 16
1114. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 2 26
1115. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 2 44
1116. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 2 20
1117. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 2 24
1118. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 22
1119. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 2 10
1120. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 2 20
1121. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 2 28
1122. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 2 18
1123. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 2 26
1124. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 2 30
1125. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 2 24
1126. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 2 8
1127. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2 16
1128. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 2 8
1129. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 2 16
1130. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 2 24
1131. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 2 8
1132. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 2 24
1133. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 12
1134. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 2 24
1135. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 2 24
1136. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 2 28
1137. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 2 28
1138. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 28
1139. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 2 22
1140. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 16
1141. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 2 16
1142. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 2 16
1143. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 2 26
1144. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 2 10
1145. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 20
1146. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 2 10
1147. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 2 20
1148. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 2 24
1149. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 2 24
1150. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 2 18
1151. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 2 24
1152. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 2 20
1153. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 2 24
1154. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 24
1155. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 2 16
1156. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 16
1157. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 24
1158. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 2 16
1159. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 2 12
1160. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 2 12
1161. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 2 28
1162. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 2 24
1163. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 2 24
1164. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 2 24
1165. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 10
1166. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 2 20
1167. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 2 32
1168. Berki Milán (TF-JAK U11) 2 16
1169. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 2 16
1170. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 2 16
1171. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 2 16
1172. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 22
1173. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 2 28
1174. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 18
1175. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 2 12
1176. Ács Donát (BL Basket SE) 2 24
1177. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 2 24
1178. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 2 24
1179. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 26
1180. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2 28
1181. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 2 24
1182. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 16
1183. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 2 16
1184. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 2 16
1185. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 2 24
1186. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 2 24
1187. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 2 12
1188. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 2 12
1189. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 2 28
1190. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 2 16
1191. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 2 16
1192. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 20
1193. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 24
1194. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 2 24
1195. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 2 24
1196. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 2 24
1197. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 2 24
1198. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 2 26
1199. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 28
1200. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 2 12
1201. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 2 20
1202. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 2 34
1203. Zubkovskyy Artem (BC Uzhgorod) 2 4
1204. Turula Dominik (KASI/C) 2 24
1205. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2 12
1206. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 2 18
1207. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 2 22
1208. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 2 14
1209. Zima Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 2 4
1210. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 2 8
1211. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 2 8
1212. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 2 16
1213. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 24
1214. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 8
1215. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 2 12
1216. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 2 14
1217. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 2 26
1218. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 2 18
1219. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 10
1220. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 12
1221. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 28
1222. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 22
1223. Borbás Levente (Monor SE/A) 2 20
1224. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 2 18
1225. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 2 16
1226. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 2 16
1227. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 2 14
1228. Szonntag Adél (Csata Manók) 2 24
1229. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 2 24
1230. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 2 24
1231. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 2 16
1232. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 2 24
1233. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 2 24
1234. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 2 12
1235. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 22
1236. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 2 26
1237. Bihary Barnabás (Monok SE) 2 20
1238. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 2 20
1239. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2 20
1240. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 2 10
1241. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 2 24
1242. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 2 22
1243. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 2 16
1244. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 16
1245. Elekes Péter (Szentesi KK) 2 8
1246. Tóth Bálint (KASI/C) 2 24
1247. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 28
1248. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 2 16
1249. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 22
1250. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 2 22
1251. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 2 28
1252. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2 28
1253. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 2 28
1254. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 2 28
1255. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 2 24
1256. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 12
1257. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 2 6
1258. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 12
1259. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 2 12
1260. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 16
1261. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 2 16
1262. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 2 20
1263. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 2 20
1264. Vidra Virág (Piros Sasok) 2 28
1265. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 2 28
1266. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 2 24
1267. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 20
1268. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 2 20
1269. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 2 4
1270. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 2 24
1271. Stier Botond (KASI/A) 2 24
1272. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2 16
1273. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 2 24
1274. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 12
1275. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 2 36
1276. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 2 28
1277. Molnár Nándor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 4
1278. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 2 28
1279. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 12
1280. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 2 28
1281. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 28
1282. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 2 14
1283. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 2 28
1284. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 2 28
1285. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 2 20
1286. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 2 26
1287. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 2 16
1288. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 2 30
1289. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 2 28
1290. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 18
1291. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 2 12
1292. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 2 38
1293. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 2 12
1294. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2 20
1295. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 2 20
1296. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 2 20
1297. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 14
1298. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 14
1299. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 2 28
1300. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 2 16
1301. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 24
1302. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2 16
1303. Kállai Kende (Csepel KK) 2 28
1304. Frank Flórián (KASI/C) 2 28
1305. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 2 28
1306. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2 28
1307. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 2 24
1308. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 2 12
1309. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 2 12
1310. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 28
1311. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 2 14
1312. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 14
1313. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 2 16
1314. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 2 16
1315. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 2 16
1316. Szalai Levente (BasketBaja SE) 2 16
1317. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 16
1318. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 20
1319. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 2 20
1320. Hoffman Péter (KASI/A) 2 28
1321. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 2 22
1322. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 2 24
1323. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 28
1324. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 2 18
1325. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 16
1326. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 20
1327. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 8
1328. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 2 32
1329. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 2 16
1330. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2 24
1331. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 22
1332. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 2 22
1333. Rudkov Janka (Pér U11) 2 20
1334. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 2 20
1335. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 20
1336. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 2 16
1337. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 2 24
1338. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 2 20
1339. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 2 24
1340. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 2 8
1341. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 2 16
1342. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 2 16
1343. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 2 42
1344. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 2 26
1345. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 2 20
1346. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 2 24
1347. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 2 32
1348. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 2 18
1349. Nagy Kornél (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
1350. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
1351. Fülöp Leó (TFSE) 0 16
1352. Balla Benedek (BKGDSE U11) 0 16
1353. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 0 24
1354. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 4
1355. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 20
1356. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 24
1357. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
1358. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 0 6
1359. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 0 28
1360. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 0 24
1361. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 0 28
1362. Nwatu Daniel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 4
1363. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 0 28
1364. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
1365. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 0 28
1366. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
1367. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 0 32
1368. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1369. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 20
1370. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1371. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 0 22
1372. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 0 22
1373. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1374. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1375. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 0 24
1376. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 20
1377. Kurucz Ákos (Zalakarosi Fókák) 0 4
1378. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 0 28
1379. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1380. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1381. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
1382. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 0 26
1383. Kozák Zsombor (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
1384. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 0 8
1385. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 0 28
1386. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 0 16
1387. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1388. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 0 22
1389. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1390. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 0 22
1391. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 0 28
1392. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 0 4
1393. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
1394. Serestyén Patrik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 4
1395. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1396. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 0 10
1397. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 0 26
1398. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
1399. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 0 28
1400. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1401. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 0 28
1402. Ratskó Áron (BSC-2015) 0 24
1403. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 0 28
1404. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 0 24
1405. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 0 16
1406. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 0 24
1407. Suba Anna (FKE Szöcskék) 0 4
1408. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 0 12
1409. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 0 28
1410. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1411. Márkus Korina (BSC Lány) 0 24
1412. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 0 18
1413. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1414. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 0 24
1415. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 0 8
1416. Hovhannisyan Mark (BC Uzhgorod) 0 2
1417. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1418. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 0 20
1419. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 0 18
1420. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 26
1421. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 0 24
1422. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 0 28
1423. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 0 24
1424. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1425. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
1426. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 28
1427. Szász Alíz (FKE kenguruk) 0 24
1428. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
1429. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
1430. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 14
1431. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
1432. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 0 22
1433. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 0 14
1434. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1435. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 0 26
1436. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1437. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 2
1438. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0 18
1439. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 20
1440. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 0 20
1441. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
1442. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 22
1443. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 0 24
1444. Hirt Ádám (KASI/A) 0 28
1445. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
1446. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
1447. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 0 12
1448. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 0 12
1449. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 0 20
1450. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 0 20
1451. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1452. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 0 18
1453. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1454. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1455. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 0 24
1456. Berecz Péter (BSC Fiú) 0 28
1457. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1458. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 0 24
1459. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 0 20
1460. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 0 24
1461. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 0 28
1462. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 0 20
1463. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
1464. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1465. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 0 28
1466. Korányi Márton (FKE kenguruk) 0 8
1467. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1468. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 24
1469. Kovács Léna (KKC Mátyás) 0 24
1470. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
1471. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 0 26
1472. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1473. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 0 24
1474. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 0 22
1475. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 0 16
1476. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 0 12
1477. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 0 28
1478. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
1479. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
1480. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 24
1481. Baranyai Valéria (Csata Manók) 0 16
1482. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 0 24
1483. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 0 24
1484. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 0 16
1485. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1486. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
1487. Veszely Zétény (Piros Sasok) 0 16
1488. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
1489. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
1490. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 0 24
1491. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1492. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 0 28
1493. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 0 40
1494. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 0 20
1495. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 0 24
1496. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1497. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
1498. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 0 20
1499. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 20
1500. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1501. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 0 24
1502. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 0 36
1503. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 0 28
1504. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 0 16
1505. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 36
1506. Durucz Adél (KKC Hetény) 0 8
1507. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 0 22
1508. Menczel Panna (Százhalombattai KSE) 0 2
1509. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 0 26
1510. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 0 24
1511. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 0 18
1512. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
1513. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 22
1514. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
1515. Borsós Nikolett (CEKK) 0 20
1516. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 0 20
1517. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 0 18
1518. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 0 8
1519. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
1520. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 0 28
1521. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 0 20
1522. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1523. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 0 18
1524. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 12
1525. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 0 28
1526. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 0 22
1527. Szőke András (Szentesi KK) 0 16
1528. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1529. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 28
1530. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
1531. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 16
1532. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 0 24
1533. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1534. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 0 12
1535. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 0 4
1536. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 24
1537. Gál Hanna (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
1538. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 0 28
1539. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 0 10
1540. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 22
1541. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 28
1542. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 0 20
1543. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 0 28
1544. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 0 22
1545. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 0 24
1546. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1547. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 0 18
1548. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
1549. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 0 20
1550. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 0 20
1551. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1552. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
1553. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 0 22
1554. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
1555. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 0 22
1556. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 0 18
1557. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1558. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 28
1559. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1560. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 0 28
1561. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 0 24
1562. Molnár Hanna (Hévíz SK) 0 28
1563. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
1564. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 0 8
1565. Szilas Ákos (KASI/A) 0 24
1566. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1567. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 0 28
1568. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
1569. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 0 24
1570. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 0 24
1571. Bolla Eszter (BSC vegyes) 0 22
1572. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 22
1573. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 0 16
1574. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1575. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 0 28
1576. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1577. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1578. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 0 20
1579. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1580. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 28
1581. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1582. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 0 8
1583. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 0 24
1584. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 16
1585. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 0 16
1586. Környei Dániel (Kanizsa KK) 0 8
1587. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 0 16
1588. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
1589. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 16
1590. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
1591. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1592. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
1593. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 0 18
1594. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1595. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 0 28
1596. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 0 28
1597. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
1598. Mosó Botond (Keresztúri SE) 0 20
1599. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 0 20
1600. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 0 20
1601. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 0 28
1602. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
1603. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 20
1604. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
1605. Heckenast Péter (Monor SE/A) 0 12
1606. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 0 16
1607. Fekete Dániel (Monok SE) 0 4
1608. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 16
1609. Bugnics Blanka (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
1610. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 0 26
1611. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 0 28
1612. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1613. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 0 24
1614. Vaskó Péter János (Pér U11) 0 20
1615. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1616. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 0 24
1617. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
1618. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 0 24
1619. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
1620. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 0 28
1621. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 0 14
1622. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
1623. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 0 24
1624. Imre László (Kécskei Vidrák) 0 24
1625. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 0 18
1626. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 0 20
1627. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 0 24
1628. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 0 12
1629. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 14
1630. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 16
1631. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 0 16
1632. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 16
1633. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 0 20
1634. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 0 24
1635. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 0 24
1636. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 0 4
1637. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 28
1638. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 0 40
1639. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 0 28
1640. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
1641. Panyi Bence (MAFC Csiki) 0 12
1642. Horváth Jázmin Alexa (KKC Hetény) 0 4
1643. Hankó Anna Róza (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
1644. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 8
1645. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
1646. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1647. Kolozsvári Gréta (Cívis KK TK Macskák) 0 4
1648. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 0 24
1649. Tabi Mátyás Mór (NKA Pécs u11 fiú) 0 4
1650. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 0 4
1651. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1652. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0 26
1653. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 24
1654. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
1655. Patai Lilla (DVTK Ózd) 0 20
1656. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
1657. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 0 28
1658. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 0 24
1659. Tóth Mirella (KKC Hetény) 0 24
1660. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
1661. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
1662. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1663. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 28
1664. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 0 18
1665. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 0 24
1666. Köteles Milán (Szentesi KK) 0 24
1667. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 8
1668. Kovács Kornél (Monor SE/B) 0 16
1669. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 0 20
1670. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
1671. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 0 12
1672. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1673. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1674. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 16
1675. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
1676. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 0 10
1677. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
1678. Csobán Csenge (BSC Lány) 0 24
1679. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
1680. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 20
1681. Shi Haoze (Vasas Sólymok) 0 4
1682. Pongrácz Liza (Csata Manók) 0 24
1683. Dudás Nóra (Csata Garfield) 0 28
1684. Kerekes Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 0 4
1685. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 0 16
1686. Földi Attila Dávid (CEKK) 0 24
1687. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1688. Kiss Réka (Piros Sasok) 0 24
1689. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 0 22
1690. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1691. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 14
1692. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
1693. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 20
1694. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 0 10
1695. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 22
1696. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
1697. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1698. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 0 22
1699. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
1700. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 0 24
1701. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1702. Deme Péter (MAFC Csiki) 0 24
1703. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 0 20
1704. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 0 14
1705. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 0 14
1706. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 16
1707. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
1708. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 0 8
1709. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1710. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 0 16
1711. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 28
1712. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
1713. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 0 20
1714. Horváth Abigél (Csata Garfield) 0 20
1715. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 0 20
1716. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1717. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 0 12
1718. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
1719. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
1720. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 0 28
1721. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 0 20
1722. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1723. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1724. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 0 24
1725. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 0 26
1726. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 0 28
1727. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 2
1728. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 0 26
1729. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 0 10
1730. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
1731. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1732. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 0 10
1733. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 0 22
1734. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 0 20
1735. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 24
1736. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 0 24
1737. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 0 38
1738. Lovas Luca (KKC Mátyás) 0 20
1739. Midáner Zoja (KLKS Károlyi) 0 4
1740. Illés Nóra (Cívis KK TK Macskák) 0 4
1741. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 0 12
1742. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 0 24
1743. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 0 8
1744. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 0 16
1745. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 0 22
1746. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 0 16
1747. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 0 28
1748. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 0 26
1749. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
1750. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 0 24
1751. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
1752. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1753. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 0 20
1754. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 0 16
1755. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 0 16
1756. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
1757. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 0 28
1758. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 0 28
1759. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 0 28
1760. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 0 24
1761. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 0 12
1762. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 24
1763. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 0 50
1764. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 0 32
1765. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1766. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1767. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 0 28
1768. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1769. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 0 28
1770. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 0 28
1771. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 0 24
1772. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 8
1773. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 0 24
1774. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
1775. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 0 28
1776. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
1777. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 0 20
1778. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
1779. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
1780. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 0 20
1781. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 0 24
1782. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1783. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1784. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1785. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
1786. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
1787. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 0 28
1788. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 0 16
1789. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 0 16
1790. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 0 10
1791. Kovács Szófia (Csata Garfield) 0 20
1792. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 0 24
1793. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1794. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 0 28
1795. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
1796. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1797. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 0 14
1798. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1799. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 22
1800. Silling Márton (Esztergomi KE) 0 4
1801. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 0 20
1802. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1803. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 0 28
1804. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 0 20
1805. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 0 12
1806. Szijártó Roland László (Pityke KSE) 0 4
1807. Leányfalvi Jázmin (Monor SE/A) 0 4
1808. Nagy Frida Helga (DKKA Tigrisek) 0 4
1809. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1810. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 0 8
1811. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 24
1812. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
1813. Lukácsi Áron Márk (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
1814. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 0 18
1815. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1816. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 24
1817. Molnár Milán (Hévíz SK) 0 24
1818. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 0 20
1819. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1820. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 0 20
1821. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1822. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 16
1823. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 0 16
1824. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 0 16
1825. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 16
1826. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 16
1827. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 0 28
1828. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
1829. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1830. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 0 24
1831. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 24
1832. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 0 6
1833. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1834. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 20
1835. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 28
1836. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 0 28
1837. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 22
1838. Farkas István (BSC-2015) 0 8
1839. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 0 16
1840. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 0 24
1841. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 0 16
1842. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 0 8
1843. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1844. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 0 8
1845. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1846. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
1847. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
1848. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 0 16
1849. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1850. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 8
1851. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 16
1852. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 0 8
1853. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 26
1854. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1855. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 0 28
1856. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
1857. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 28
1858. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 0 20
1859. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 0 20
1860. Taskó László (MEAFC Kossuth) 0 20
1861. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 0 22
1862. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 0 12
1863. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 0 12
1864. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 0 24
1865. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1866. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
1867. Besenyei Blanka (Csata Manók) 0 24
1868. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1869. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 0 24
1870. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 0 24
1871. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 0 24
1872. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 28
1873. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 0 16
1874. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
1875. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 20
1876. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 0 20
1877. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
1878. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1879. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 0 24
1880. Demeter István (Monor SE/A) 0 24
1881. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 0 28
1882. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 0 28
1883. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 0 20
1884. Bota Rareș Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 4
1885. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 8
1886. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 0 22
1887. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 0 16
1888. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 0 20
1889. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 0 20
1890. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 0 20
1891. Gyuricza Ákos Zalán (TF-JAK U11) 0 4
1892. Fehérvári Marcell (KASI/D) 0 28
1893. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 0 10
1894. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 14
1895. Matusz Dávid Levente (Százhalombattai KSE) 0 2
1896. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 24
1897. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 0 24
1898. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
1899. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 0 16
1900. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
1901. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 0 12
1902. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1903. Kolozsvári Kornél (Piros Sasok) 0 4
1904. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 0 26
1905. Tóth Regina (Gyáli BKSE Apródok) 0 4
1906. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 0 24
1907. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 0 24
1908. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 22
1909. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 0 20
1910. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 0 20
1911. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1912. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 0 16
1913. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 0 28
1914. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 0 56
1915. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
1916. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
1917. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 0 24
1918. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
1919. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 12
1920. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 0 20
1921. Bán Barna (Szentesi KK) 0 20
1922. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1923. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 0 28
1924. Agg Maja (Harcos Darazsak) 0 18
1925. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
1926. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 0 24
1927. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 0 16
1928. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 24
1929. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 0 16
1930. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 16
1931. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 16
1932. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 0 8
1933. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
1934. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 0 28
1935. Mihályi Lili (Csata Manók) 0 24
1936. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 0 22
1937. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 0 22
1938. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 0 28
1939. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 0 14
1940. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
1941. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1942. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
1943. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 0 20
1944. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1945. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1946. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1947. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 0 24
1948. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 0 24
1949. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 24
1950. Zircher Albert (KASI/B) 0 24
1951. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 24
1952. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 0 12
1953. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
1954. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 0 28
1955. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1956. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 0 22
1957. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 0 16
1958. Mucsi Lujza (TFSE) 0 16
1959. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 0 16
1960. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
1961. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 0 16
1962. Farkas Dorottya (BSC Lány) 0 20
1963. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 0 20
1964. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 20
1965. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 0 20
1966. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 0 24
1967. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 0 24
1968. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 0 24
1969. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1970. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 0 28
1971. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 0 14
1972. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1973. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 18
1974. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
1975. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 0 22
1976. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 0 24
1977. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 0 36
1978. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
1979. Szendrei Sámuel (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
1980. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
1981. Márkus Rozália Zita (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
1982. Trukmüller Máté (Pér U11) 0 8
1983. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 20
1984. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
1985. Alexy Marcell (Piros Sasok) 0 12
1986. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
1987. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 0 12
1988. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
1989. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 0 12
1990. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 0 20
1991. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
1992. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 0 24
1993. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 0 28
1994. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
1995. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
1996. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
1997. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0 28
1998. Bak Botond (TFamily-Kreatív U11) 0 4
1999. Király Adél (Békéscsabai KK) 0 24
2000. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth) 0 4
2001. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 0 12
2002. Pinho-Kovács Krisztián (BL Basket SE) 0 4
2003. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 0 20
2004. Pék Benedek (Esztergomi KE) 0 16
2005. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 0 18
2006. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
2007. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
2008. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 0 24
2009. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
2010. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 0 20
2011. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 20
2012. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 0 20
2013. Apró Leo (BSC vegyes) 0 16
2014. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 0 16
2015. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 0 16
2016. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 0 16
2017. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2018. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 0 22
2019. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 0 22
2020. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 0 28
2021. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 28
2022. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 12
2023. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
2024. Házy Leó (FKE kenguruk) 0 24
2025. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
2026. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 0 24
2027. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 0 12
2028. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 0 12
2029. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
2030. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2031. Ledneczki Márk (Monok SE) 0 24
2032. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 24
2033. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 0 6
2034. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 0 18
2035. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 0 12
2036. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0 24
2037. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 0 24
2038. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2039. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 20
2040. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 20
2041. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 20
2042. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 0 14
2043. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
2044. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 28
2045. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 0 28
2046. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 28
2047. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2048. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 0 16
2049. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
2050. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 0 8
2051. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
2052. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 0 16
2053. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
2054. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 0 24
2055. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2056. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 0 24
2057. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
2058. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2059. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
2060. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 0 28
2061. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 0 20
2062. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
2063. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 0 20
2064. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 0 10
2065. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 0 20
2066. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2067. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 0 20
2068. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 0 20
2069. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 0 20
2070. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 0 20
2071. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 0 12
2072. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 0 12
2073. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 26
2074. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 0 26
2075. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 0 14
2076. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 14
2077. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
2078. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 0 18
2079. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2080. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 0 20
2081. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 0 22
2082. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 0 24
2083. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 0 24
2084. Németh Zalán (Kanizsa KK) 0 24
2085. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
2086. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 0 26
2087. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 0 28
2088. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2089. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 0 28
2090. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 36
2091. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 0 24
2092. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 0 24
2093. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 0 16
2094. Szép Gábor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 4
2095. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
2096. Lizák Dániel (NYÍKSE Tűzokádók) 0 4
2097. Balogh Teofil (TSK-Magiszter U11) 0 4
2098. Méhész Zita (Vasas Cicák) 0 2
2099. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 0 12
2100. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 0 12
2101. Császár Máté (KASI/B) 0 36
2102. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
2103. Debróczki Dorka (Zsákoló kisZsiráfok) 0 4
2104. Nagy Bence Bendegúz (KASI/A) 0 4
2105. Birck Emese (Vasas Cicák) 0 22
2106. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 20
2107. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 20
2108. Pataki Ernesztína (Kanizsai Mókusok) 0 4
2109. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
2110. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2111. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 0 12
2112. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 0 16
2113. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 14
2114. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 18
2115. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 0 6
2116. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 0 18
2117. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 0 4
2118. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
2119. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 24
2120. Kiss Márton (Piros Sasok) 0 4
2121. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 0 16
2122. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 0 28
2123. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 0 4
2124. Berta Hanna (Kécskei Vidrák) 0 4
2125. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 0 16
2126. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 8
2127. Rákász Borbála Anna (Fűzfői AK) 0 4
2128. Miklós Nimród (KASI/B) 0 4
2129. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2130. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2131. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2132. Korán Benedek Zoltán (Körmendi Törpördögök/B) 0 4
2133. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2134. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 28
2135. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2136. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2137. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 0 26
2138. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 0 24
2139. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 0 24
2140. Simon Árven Áfonya (CEKK) 0 24
2141. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 0 24
2142. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 24
2143. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2144. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 0 24
2145. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2146. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 0 20
2147. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
2148. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 0 20
2149. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 0 20
2150. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2151. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2152. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2153. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 0 16
2154. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
2155. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 0 16
2156. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 0 16
2157. Pintér Lia (BSC vegyes) 0 16
2158. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 0 16
2159. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 0 16
2160. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 28
2161. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 0 14
2162. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
2163. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2164. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 0 12
2165. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 0 12
2166. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 0 24
2167. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 0 12
2168. Török Lilien (Piros Sasok) 0 12
2169. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 24
2170. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 0 24
2171. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2172. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 0 12
2173. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 0 12
2174. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0 22
2175. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 0 22
2176. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 22
2177. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 0 22
2178. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 0 20
2179. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 40
2180. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 10
2181. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 20
2182. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
2183. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 0 20
2184. Egyed Gergő (Monok SE) 0 20
2185. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 0 20
2186. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 0 20
2187. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 0 22
2188. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 0 28
2189. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 18
2190. Halász Janka (Vasas Cicák) 0 8
2191. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 0 16
2192. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 0 16
2193. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 0 24
2194. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 0 16
2195. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 0 8
2196. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 0 16
2197. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 0 16
2198. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2199. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 0 8
2200. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 24
2201. Nagy Katalin Mária (CEKK) 0 24
2202. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 16
2203. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0 8
2204. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
2205. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
2206. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
2207. Imre Dávid (KASI/D) 0 28
2208. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 0 14
2209. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 0 20
2210. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 0 20
2211. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 0 20
2212. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 0 12
2213. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 0 12
2214. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2215. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 0 18
2216. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 0 24
2217. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 0 12
2218. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 0 24
2219. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 18
2220. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
2221. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 0 24
2222. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
2223. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 16
2224. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 6
2225. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2226. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2227. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
2228. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 24
2229. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
2230. Füzi Izabella (KASI/C) 0 28
2231. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 0 28
2232. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 0 16
2233. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
2234. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 0 16
2235. Bartal Andor (BSC Fiú) 0 16
2236. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 0 16
2237. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 0 16
2238. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
2239. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 0 10
2240. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 0 20
2241. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 0 20
2242. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 0 20
2243. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2244. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 0 24
2245. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2246. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 0 28
2247. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 0 20
2248. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 28
2249. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 14
2250. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 14
2251. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 0 14
2252. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0 18
2253. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 0 18
2254. Bálint Bianka (Csata Manók) 0 22
2255. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 8
2256. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0 16
2257. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 0 16
2258. Hajnal Christopher Noel (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 4
2259. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 0 12
2260. Here Zsolt (NYKK U11/B) 0 16
2261. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 0 8
2262. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 0 20
2263. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
2264. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2265. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2266. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 20
2267. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 0 20
2268. Pósa Bálint (BSC-2015) 0 24
2269. Medvegy Réka Boglárka (TF-JAK U11) 0 4
2270. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 0 8
2271. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 0 12
2272. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0 20
2273. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 0 16
2274. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 0 20
2275. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 20
2276. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 0 4
2277. Markovic Nikola (Vasas Akadémia U11) 0 4
2278. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 8
2279. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 0 16
2280. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 32
2281. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2282. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2283. Németh-Kispál Tamás (Lehel Kosársuli U11) 0 4
2284. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2285. Vécsei Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 4
2286. Csőre Janka (Pér U11) 0 24
2287. Hornyák Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 0 4
2288. Rofrits Zalán (KASI/C) 0 8
2289. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
2290. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0 16
2291. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 24
2292. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 4
2293. Zainkó Dominik (Monor SE/B) 0 4
2294. Bicskei Mikó (Ifjú Sólyomfiókák) 0 4
2295. Beke Boldizsár (MAFC Csiki) 0 4
2296. Marton Gergő (TF-JAK U11) 0 4
2297. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 0 26
2298. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 0 26
2299. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 22
2300. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 0 18
2301. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 0 38
2302. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 18
2303. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
2304. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 0 14
2305. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 0 14
2306. Péter Lili (KWBC Körmend) 0 24
2307. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 0 24
2308. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 0 24
2309. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
2310. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 0 24
2311. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 0 24
2312. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 0 24
2313. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2314. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0 10
2315. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 0 20
2316. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 0 20
2317. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
2318. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 0 10
2319. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 0 20
2320. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 0 20
2321. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 16
2322. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 0 16
2323. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 0 16
2324. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 0 16
2325. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
2326. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
2327. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0 22
2328. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2329. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
2330. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
2331. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 0 12
2332. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 0 12
2333. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 0 24
2334. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 0 52
2335. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 18
2336. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 6
2337. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 0 6
2338. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
2339. Mikó Vince (NYKK U11/B) 0 8
2340. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/B) 0 12
2341. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
2342. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 12
2343. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 0 12
2344. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2345. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 0 18
2346. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
2347. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 20
2348. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 0 20
2349. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 14
2350. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
2351. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 0 14
2352. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2353. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 0 28
2354. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2355. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
2356. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 0 28
2357. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 0 16
2358. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 0 8
2359. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 0 24
2360. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 0 24
2361. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0 16
2362. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 0 16
2363. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 0 16
2364. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0 16
2365. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 0 8
2366. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 24
2367. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 0 16
2368. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 0 24
2369. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2370. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 8
2371. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
2372. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2373. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 8
2374. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 18
2375. Murányi Kata (BSC vegyes) 0 18
2376. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2377. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2378. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 28
2379. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0 20
2380. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0 20
2381. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 10
2382. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
2383. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 0 20
2384. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 0 20
2385. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 0 22
2386. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 0 12
2387. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 0 24
2388. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 0 12
2389. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 0 12
2390. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 12
2391. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 24
2392. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
2393. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 0 24
2394. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2395. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 12
2396. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 0 24
2397. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2398. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 0 12
2399. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 24
2400. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
2401. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
2402. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 12
2403. Jutasi Maja (BSC Lány) 0 28
2404. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 0 28
2405. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 0 28
2406. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 0 28
2407. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0 28
2408. Bial Boglárka (Csepel KK) 0 28
2409. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 28
2410. Szabo Matias-László (Primo Magic) 0 16
2411. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2412. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 0 16
2413. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 0 16
2414. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2415. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2416. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0 16
2417. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 0 18
2418. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 18
2419. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2420. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0 20
2421. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0 20
2422. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2423. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 0 22
2424. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2425. Mikulás Damira (TFSE) 0 24
2426. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 0 24
2427. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 0 24
2428. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
2429. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0 24
2430. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 24
2431. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 0 24
2432. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 28
2433. Nyitrai András (BSC-2015) 0 28
2434. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 28
2435. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 0 28
2436. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 28
2437. Somogyi Áron (Gyulasport Nkft.) 0 4
2438. Albert Benett Noel (Sláger KKSE U11) 0 4
2439. Balogh Boglárka (KLKS Károlyi) 0 4
2440. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 0 24
2441. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2442. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 12
2443. Molnár Gerda (KASI/B) 0 16
2444. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 0 10
2445. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 0 16
2446. Lakatos Leonárdó Dániel (TSK-Magiszter U11) 0 4
2447. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 0 28
2448. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 12
2449. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 0 24
2450. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2451. Varga Zsombor Ferenc (Esztergomi KE) 0 4
2452. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 8
2453. Walter Gergely (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 4
2454. Farkas Eszter (Hunyadis Darazsak) 0 2
2455. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0 26
2456. Farkas Lajos (TFamily-Kreatív U11) 0 4
2457. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
2458. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2459. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0 8
2460. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 0 20
2461. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 0 14
2462. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 0 8
2463. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 0 10
2464. Sztanyik Simon (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
2465. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2466. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2467. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 0 20
2468. Kangyal Luca (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
2469. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 0 16
2470. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 0 8
2471. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
2472. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2473. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 26
2474. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
2475. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2476. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2477. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
2478. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
2479. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 0 8
2480. Halász Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
2481. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
2482. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 0 16
2483. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 0 24
2484. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 0 6
2485. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 4
2486. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2487. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 0 12
2488. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0 8
2489. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2490. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 24
2491. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0 16
2492. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 12
2493. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 0 20
2494. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 22
2495. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 26
2496. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
2497. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0 12
2498. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 20
2499. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 0 20
2500. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 0 26
2501. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 0 20
2502. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0 16
2503. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
2504. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2505. Weinber Milla Jázmin (BKG PRIMA U11L) 0 4
2506. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 0 10
2507. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 0 24
2508. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0 22
2509. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 16
2510. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 10
2511. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2512. Matta Norbert (BKG-Veresegyház Fiú) 0 4
2513. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 0 28
2514. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0 8
2515. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 0 6
2516. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0 28
2517. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 0 28
2518. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
2519. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2520. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 0 28
2521. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 0 26
2522. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2523. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 0 24
2524. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 0 24
2525. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0 24
2526. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
2527. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 0 48
2528. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 0 24
2529. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 0 24
2530. Takács Mira (KKC Mátyás) 0 24
2531. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
2532. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 0 20
2533. Vajai Laura (VESC U11) 0 20
2534. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0 20
2535. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 0 20
2536. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 0 20
2537. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 0 20
2538. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 0 20
2539. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 18
2540. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 0 16
2541. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0 16
2542. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 16
2543. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 16
2544. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 0 28
2545. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 0 28
2546. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
2547. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 0 12
2548. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 12
2549. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0 24
2550. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2551. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 0 12
2552. Csaba Éva (MTK Budapest) 0 12
2553. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 0 12
2554. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0 12
2555. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2556. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 0 28
2557. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 0 12
2558. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0 12
2559. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
2560. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 0 24
2561. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
2562. Balatincz Botond (Csepel KK) 0 24
2563. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
2564. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 0 12
2565. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2566. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 22
2567. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 0 20
2568. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 24
2569. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 0 20
2570. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
2571. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 0 20
2572. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 0 20
2573. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 0 26
2574. Kovács Márton (Monor SE/B) 0 20
2575. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 0 10
2576. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2577. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2578. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 0 10
2579. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 0 20
2580. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2581. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 0 28
2582. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2583. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 0 28
2584. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 0 26
2585. Ungvári Botond László (KASI/D) 0 26
2586. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2587. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
2588. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
2589. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
2590. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2591. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 0 24
2592. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 24
2593. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2594. Mészáros Luca (VESC U11) 0 16
2595. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 8
2596. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 0 16
2597. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 24
2598. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2599. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
2600. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0 24
2601. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 0 8
2602. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
2603. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0 16
2604. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2605. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 0 8
2606. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0 8
2607. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 8
2608. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
2609. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 8
2610. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 0 24
2611. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2612. Gál Kira (TF-JAK U11) 0 14
2613. Lukács Dániel (BL Basket SE) 0 28
2614. Bakó Levente (NYKK U11/B) 0 14
2615. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
2616. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
2617. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 0 14
2618. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 0 14
2619. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 0 20
2620. Danyi Emma (KWBC Körmend) 0 20
2621. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0 20
2622. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 0 20
2623. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 0 20
2624. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 0 20
2625. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2626. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0 12
2627. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 0 6
2628. Béres Berta (PSE Párducok) 0 24
2629. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2630. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 24
2631. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 0 12
2632. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0 6
2633. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 0 24
2634. Berecz Botond (Budafoki Békák) 0 12
2635. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
2636. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 6
2637. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2638. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 0 14
2639. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 0 24
2640. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 0 28
2641. Szánthó Zente (Monor SE/B) 0 28
2642. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2643. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 0 22
2644. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 0 22
2645. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2646. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 16
2647. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 0 16
2648. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 0 16
2649. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
2650. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 0 22
2651. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 0 16
2652. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 0 16
2653. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 16
2654. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
2655. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 0 20
2656. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
2657. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2658. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0 20
2659. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2660. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 0 20
2661. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 20
2662. Fekete Norbert (KASI/A) 0 20
2663. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
2664. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2665. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 0 20
2666. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 0 20
2667. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0 10
2668. Szinyei Merse Félix (TFSE) 0 20
2669. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 0 20
2670. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 0 20
2671. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 0 20
2672. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 20
2673. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
2674. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 0 24
2675. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0 24
2676. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0 24
2677. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
2678. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2679. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 0 18
2680. Guller Rozália (Vasas Cicák) 0 22
2681. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 18
2682. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 0 22
2683. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 0 22
2684. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
2685. Ceglédi Martin László (BKG-Veresegyház Fiú) 0 4
2686. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0 12
2687. Schmolling Dominik Márton (Vasas Akadémia U10) 0 4
2688. Borza Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
2689. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0 12
2690. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0 26
2691. Katona Kinga (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
2692. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0 20
2693. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 0 8
2694. Bodnár Áron (NYÍKSE Tűzokádók) 0 4
2695. Pekin Levente (BKGDSE U11) 0 4
2696. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 24
2697. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 0 20
2698. Szmerek Hanna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 4
2699. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0 8
2700. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 0 16
2701. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2702. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2703. Harmat Marcel Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 4
2704. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
2705. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0 4
2706. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 0 16
2707. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 0 8
2708. Kis Árpád (BKGDSE U11) 0 20
2709. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 8
2710. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0 24
2711. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 12
2712. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
2713. Magos-Hetényi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 4
2714. Bács Áron Vilmos (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 4
2715. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház Leány) 0 4
2716. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 0 8
2717. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 0 28
2718. Dóczy Péter (Piros Sasok) 0 8
2719. Leányfalvi Liliána (Monor SE/A) 0 4
2720. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth) 0 4
2721. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0 20
2722. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 0 8
2723. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2724. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2725. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 0 20
2726. Hudák Soma (KLKS - Homoktövis) 0 4
2727. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 0 12
2728. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 0 24
2729. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2730. Máder Tímea (Gyáli BKSE Apródok) 0 4
2731. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 0 8
2732. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
2733. Hidasi Dániel (CEKK) 0 4
2734. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2735. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 0 12
2736. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 0 26
2737. Varga Milán (Sólyomfiókák) 0 8
2738. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 0 24
2739. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 0 4
2740. Harkácsi Péter (Primo Magic) 0 4
2741. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 12
2742. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 0 12
2743. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 0 24
2744. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0 12
2745. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
2746. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2747. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0 4
2748. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 8
2749. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 28
2750. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
2751. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
2752. Révész Dávid (Monok SE) 0 4
2753. Kurgyis Máté (SZPA-HSE U11F) 0 4
2754. Madák Márk (BLF Kenguruk) 0 8
2755. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2756. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2757. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2758. Gargya Gergő (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 4
2759. Simon Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 4
2760. Németh Marcell (MAFC Csiki) 0 8
2761. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0 8
2762. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 0 8
2763. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 0 8
2764. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 12
2765. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 4
2766. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2767. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0 16
2768. Tamás Bence (NYKK U11/B) 0 4
2769. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 0 16
2770. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 0 26
2771. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 0 22
2772. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 0 22
2773. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0 22
2774. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 18
2775. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 28
2776. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 0 14
2777. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 0 14
2778. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
2779. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 0 14
2780. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
2781. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2782. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 0 14
2783. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2784. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 24
2785. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 0 24
2786. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 24
2787. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0 24
2788. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 0 20
2789. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 0 20
2790. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 0 20
2791. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
2792. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2793. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 0 10
2794. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 20
2795. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
2796. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 0 10
2797. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 36
2798. Faragó Endre János (Szentesi KK) 0 20
2799. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 0 32
2800. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 0 26
2801. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 0 26
2802. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 0 16
2803. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2804. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 16
2805. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 0 16
2806. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0 16
2807. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 0 16
2808. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 0 16
2809. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2810. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 0 16
2811. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
2812. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 0 22
2813. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 22
2814. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 0 28
2815. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0 28
2816. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
2817. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 0 28
2818. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 6
2819. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 12
2820. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0 24
2821. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 0 6
2822. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 12
2823. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 24
2824. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
2825. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 0 12
2826. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 0 12
2827. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
2828. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 0 6
2829. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 18
2830. Simon Hanna (VESC U11) 0 24
2831. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0 12
2832. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2833. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 0 20
2834. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 0 16
2835. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
2836. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 0 18
2837. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
2838. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2839. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 12
2840. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0 26
2841. Kovács Gergő (Monok SE) 0 20
2842. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 20
2843. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 0 20
2844. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 20
2845. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 0 20
2846. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 0 20
2847. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 0 20
2848. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 0 20
2849. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 20
2850. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 0 14
2851. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0 28
2852. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 0 28
2853. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 28
2854. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 26
2855. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0 28
2856. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 0 28
2857. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0 28
2858. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 0 26
2859. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0 14
2860. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 0 22
2861. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 8
2862. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0 8
2863. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0 24
2864. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0 8
2865. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 0 32
2866. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 0 8
2867. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 0 8
2868. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 0 8
2869. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0 8
2870. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 0 16
2871. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 0 16
2872. Szántó Bence (NYKK U11/B) 0 10
2873. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 8
2874. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 0 24
2875. Anek Liliána (Kanizsa KK) 0 16
2876. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 0 24
2877. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 0 24
2878. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 24
2879. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 0 16
2880. Katics Ákos (PSE Párducok) 0 8
2881. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 0 18
2882. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 18
2883. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
2884. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0 18
2885. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0 18
2886. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 0 18
2887. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 0 38
2888. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2889. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2890. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2891. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2892. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
2893. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 0 28
2894. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0 28
2895. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0 20
2896. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 0 20
2897. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0 10
2898. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
2899. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 0 20
2900. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
2901. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 0 20
2902. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 0 20
2903. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 0 20
2904. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 0 20
2905. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2906. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 0 20
2907. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 0 12
2908. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 0 12
2909. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 0 12
2910. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 12
2911. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 0 24
2912. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0 12
2913. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 12
2914. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
2915. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2916. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 0 24
2917. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0 12
2918. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 12
2919. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 0 24
2920. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
2921. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
2922. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
2923. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 24
2924. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0 14
2925. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 0 28
2926. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2927. Györki Barnabás (KASI/C) 0 28
2928. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 16
2929. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 0 16
2930. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
2931. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 0 16
2932. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 0 16
2933. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 0 16
2934. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 0 16
2935. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 0 16
2936. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 0 16
2937. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2938. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 16
2939. Kovács Írisz (PSE Párducok) 0 16
2940. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 0 16
2941. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
2942. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 0 18
2943. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 0 18
2944. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 18
2945. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 18
2946. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
2947. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2948. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 20
2949. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2950. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2951. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2952. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 0 20
2953. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2954. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 0 20
2955. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 0 20
2956. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 0 20
2957. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 20
2958. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 0 22
2959. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 0 22
2960. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 0 24
2961. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0 24
2962. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0 24
2963. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0 26
2964. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2965. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 28
2966. Győző Zalán (Monor SE/B) 0 28
2967. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 0 6
2968. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 0 8
2969. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
2970. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 0 18
2971. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 0 20
2972. Varga Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 2
2973. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2974. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 20
2975. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 0 6
2976. Varga Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 0 2
2977. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 20
2978. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 0 20
2979. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0 10
2980. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 0 16
2981. Markovics Orsolya (Piros Sasok) 0 4
2982. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
2983. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 24
2984. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0 12
2985. Lang Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 2
2986. Kővári Teodor (MAFC Csiki) 0 4
2987. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 0 6
2988. Taraczközi Anna (TFamily-Kreatív U11) 0 4
2989. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 8
2990. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
2991. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2992. Szabó Boróka (Monor SE/A) 0 14
2993. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 0 12
2994. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 0 16
2995. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 0 8
2996. Veres Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 0 4
2997. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
2998. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 0 12
2999. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 14
3000. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 0 8
3001. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 0 16
3002. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
3003. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 20
3004. Erdősi-Páncsits Vajk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 4
3005. Meskó Róza (BSC Lány) 0 12
3006. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 0 4
3007. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 6
3008. Berényi Sára Csenge (Szegedi Vadmacskák) 0 4
3009. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
3010. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 6
3011. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 0 20
3012. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 0 6
3013. Alföldi Zétény (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 4
3014. Márton Liza (BDSE Szécsény U11) 0 4
3015. Pop Clara (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 4
3016. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0 12
3017. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0 8
3018. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0 12
3019. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
3020. Czombos Ákos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 2
3021. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 0 12
3022. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
3023. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 0 4
3024. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 0 20
3025. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3026. Környei Gergő (Kanizsa KK) 0 8
3027. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
3028. Holhos Szofi Angelika (Százhalombattai KSE) 0 4
3029. Viszolajszky Anett (BSC Lány) 0 4
3030. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 0 8
3031. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
3032. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 4
3033. Stascheit Danton (Zuglói Sasok) 0 4
3034. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
3035. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 0 18
3036. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 0 16
3037. Hoffer Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 4
3038. Balogh Benedek (Vasas Akadémia U11) 0 2
3039. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3040. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0 10
3041. Holló Nóra (DVTK Ózd) 0 12
3042. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 0 12
3043. Kiss Kitti (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3044. Veisz Emma (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3045. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 10
3046. Varga Márton (Sólyomfiókák) 0 2
3047. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 2
3048. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3049. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
3050. Batea Daniel Stefan (Primo Magic) 0 4
3051. Kónya Dominik (BLF Bolhák) 0 4
3052. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 0 20
3053. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 0 8
3054. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 0 20
3055. Huszti Diána (Fűzfői AK) 0 4
3056. Veres László (Monor SE/A) 0 4
3057. Sárosi Kolos Bendegúz (Óbudai Kaszások/B) 0 4
3058. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 0 8
3059. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 6
3060. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
3061. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 0 8
3062. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 0 8
3063. Vér Máté (MAFC Csiki) 0 4
3064. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
3065. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
3066. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 0 8
3067. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
3068. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 16
3069. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 12
3070. Stockinger Benett (Sólyomfiókák) 0 2
3071. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 0 12
3072. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 8
3073. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 0 20
3074. Jakab Adél Alissza (Zalaegerszegi KTE) 0 4
3075. Szili Léna Csengele (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 4
3076. Gyarmati Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 4
3077. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 0 36
3078. Kiss Lili (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3079. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
3080. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 0 10
3081. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
3082. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 0 12
3083. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3084. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 10
3085. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 0 26
3086. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 0 8
3087. Szalay Léna (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3088. Nyáry Olivér Attila (Kőbányai Darazsak/B) 0 4
3089. Bartha Dorottya-Emese (Primo Magic) 0 4
3090. Balló Léna (Kőbányai Darázslányok/B) 0 4
3091. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0 14
3092. Szabó Léna Maja (BEAC Újbuda KA/C) 0 2
3093. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház Fiú) 0 4
3094. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 0 12
3095. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
3096. Bartha József (BL Basket SE) 0 4
3097. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 6
3098. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
3099. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 28
3100. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 0 28
3101. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 24
3102. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0 24
3103. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0 24
3104. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0 24
3105. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
3106. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0 24
3107. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3108. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0 24
3109. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0 24
3110. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 22
3111. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0 22
3112. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0 22
3113. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0 22
3114. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
3115. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0 20
3116. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
3117. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0 20
3118. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0 20
3119. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 20
3120. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0 20
3121. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 20
3122. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0 20
3123. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0 20
3124. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0 20
3125. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0 20
3126. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3127. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 0 36
3128. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 16
3129. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3130. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3131. Márton Máté (KASI/B) 0 16
3132. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0 16
3133. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0 16
3134. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 0 16
3135. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
3136. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 16
3137. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3138. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0 16
3139. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0 16
3140. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0 28
3141. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
3142. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0 14
3143. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0 14
3144. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0 14
3145. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0 28
3146. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
3147. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 14
3148. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0 26
3149. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3150. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0 12
3151. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3152. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0 12
3153. Bíró Boglárka (CEKK) 0 12
3154. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3155. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 0 12
3156. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0 12
3157. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 12
3158. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 24
3159. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3160. Ódor Zara (Monor SE/A) 0 12
3161. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3162. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0 24
3163. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3164. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3165. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
3166. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 22
3167. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0 22
3168. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0 20
3169. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
3170. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0 20
3171. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0 20
3172. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0 10
3173. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0 20
3174. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 10
3175. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0 20
3176. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0 10
3177. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0 10
3178. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0 20
3179. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 20
3180. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0 20
3181. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0 20
3182. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
3183. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0 20
3184. Nagy Dominik (KASI/B) 0 20
3185. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 10
3186. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0 20
3187. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
3188. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
3189. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0 28
3190. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
3191. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
3192. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
3193. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 18
3194. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0 18
3195. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 26
3196. Megyesi Márton (BSC-2015) 0 26
3197. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3198. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 8
3199. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0 16
3200. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
3201. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3202. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 8
3203. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0 16
3204. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 16
3205. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3206. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3207. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0 16
3208. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0 8
3209. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
3210. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0 8
3211. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0 8
3212. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 8
3213. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3214. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0 16
3215. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3216. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0 8
3217. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0 16
3218. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3219. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3220. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0 8
3221. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 8
3222. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3223. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
3224. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3225. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3226. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0 16
3227. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0 8
3228. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3229. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 8
3230. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3231. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0 16
3232. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0 16
3233. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0 16
3234. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0 16
3235. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3236. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
3237. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 0 8
3238. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0 24
3239. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3240. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0 24
3241. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
3242. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 8
3243. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 0 22
3244. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0 22
3245. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 22
3246. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0 22
3247. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0 14
3248. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0 28
3249. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0 28
3250. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3251. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3252. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0 14
3253. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 14
3254. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0 14
3255. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
3256. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0 14
3257. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0 20
3258. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3259. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0 20
3260. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0 20
3261. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 20
3262. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 0 20
3263. Mezriczky Máté (KASI/D) 0 20
3264. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0 20
3265. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 26
3266. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0 12
3267. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0 12
3268. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 12
3269. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0 24
3270. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0 24
3271. Besenyi Bence (Csepel KK) 0 12
3272. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0 12
3273. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
3274. Kürti David (Primo Magic) 0 6
3275. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 6
3276. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 24
3277. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
3278. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0 12
3279. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3280. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0 24
3281. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 6
3282. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0 12
3283. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 12
3284. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
3285. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0 12
3286. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0 24
3287. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3288. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0 24
3289. Bán András (FKE kenguruk) 0 12
3290. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0 12
3291. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
3292. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0 12
3293. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
3294. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3295. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 12
3296. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0 12
3297. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 18
3298. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3299. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3300. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0 12
3301. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
3302. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 0 12
3303. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0 18
3304. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0 24
3305. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0 6
3306. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0 18
3307. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0 12
3308. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0 24
3309. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3310. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0 6
3311. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0 24
3312. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 24
3313. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3314. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0 24
3315. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0 28
3316. Horváth Valér (Hévíz SK) 0 28
3317. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
3318. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0 22
3319. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0 42
3320. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0 22
3321. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 0 16
3322. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0 16
3323. Krein Júlia (VESC U11) 0 16
3324. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0 16
3325. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0 16
3326. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3327. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0 16
3328. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3329. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0 10
3330. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0 20
3331. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
3332. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
3333. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 10
3334. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0 20
3335. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0 20
3336. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0 10
3337. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0 10
3338. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 20
3339. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 20
3340. György Bálint (Monok SE) 0 20
3341. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 10
3342. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0 20
3343. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3344. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0 20
3345. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0 24
3346. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3347. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3348. Ledneczki Erik (Monok SE) 0 24
3349. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 24
3350. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
3351. Kiss Zalán (KASI/C) 0 24
3352. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0 14
3353. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3354. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
3355. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0 14
3356. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0 14
3357. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 0 26
3358. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0 14
3359. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 0 14
3360. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0 28
3361. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
3362. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 0 28
3363. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
3364. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0 14
3365. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0 18
3366. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0 18
3367. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0 18
3368. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0 24
3369. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 8
3370. Bogdán Zsombor (MAFC Bikszádi) 0 4
3371. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0 8
3372. Németh Péter (Zuglói Sasok) 0 4
3373. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 0 16
3374. Csapó Anna (KKC Hetény) 0 8
3375. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0 8
3376. Perneki Zalán Marcell (Kécskei Vidrák) 0 4
3377. Bojárszky Lili (Vasas Cicák) 0 4
3378. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 28
3379. Takács Dalma (Törekvés Törpillák) 0 4
3380. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0 12
3381. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0 8
3382. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 8
3383. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 4
3384. Zahorján Anna (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 4
3385. Urbán Dávid (Piros Sasok) 0 4
3386. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0 12
3387. Horváth Emma (Lackneros Darazsak) 0 4
3388. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 12
3389. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth) 0 4
3390. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3391. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3392. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 0 16
3393. Tóth Gergő Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 4
3394. Kássa Natasa Lili (Erdért-Szűcs) 0 4
3395. Kállai Abigél (Cívis KK TK Macskák) 0 4
3396. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3397. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
3398. Filtermeiszter Zsuzsa (DVTK Tiszaújváros) 0 4
3399. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3400. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
3401. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3402. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0 20
3403. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 24
3404. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0 8
3405. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0 20
3406. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3407. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 4
3408. Horváth Szófia (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3409. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0 12
3410. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3411. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0 20
3412. Csete Arnold Richárd (PSE Párducok) 0 4
3413. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0 16
3414. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0 12
3415. Orgován Ninetta Norina (Török Sasfiókák) 0 4
3416. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3417. Bander Ferenc (Szolnoki Pelikánok) 0 4
3418. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 0 18
3419. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0 24
3420. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3421. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0 8
3422. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 16
3423. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0 24
3424. Szima Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 4
3425. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3426. Hodik Luca Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 0 4
3427. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3428. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 0 8
3429. Takács-Létai Hella (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 4
3430. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0 16
3431. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 16
3432. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3433. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0 16
3434. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
3435. Bán Szofi (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3436. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0 12
3437. Kiss Levente Örs (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
3438. Dukai Zselyke (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 4
3439. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3440. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Rakéták) 0 4
3441. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 0 4
3442. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 0 20
3443. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0 8
3444. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 24
3445. Vaspöri Vince (Hévíz SK) 0 4
3446. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3447. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0 8
3448. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0 24
3449. Kocsis Milán Dávid (KASI/D) 0 4
3450. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0 16
3451. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3452. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0 8
3453. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
3454. Neiczer Patrik (KASI/D) 0 8
3455. Ádám Marcell (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 4
3456. Szalai Vivien (FTSI Constantinum) 0 4
3457. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
3458. Török Rebeka Sára (Fót SE Vegyes/A) 0 4
3459. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0 8
3460. Németh Laura (Kanizsa KK) 0 4
3461. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3462. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0 8
3463. Körmendi Dana (KWBC Körmend) 0 4
3464. Domján Máté (Ricsilla Rakéta) 0 4
3465. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0 12
3466. Deák Márk (MEAFC Kossuth) 0 4
3467. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0 8
3468. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0 8
3469. Fálly Petra (Kőbányai Darázslányok/B) 0 4
3470. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 0 6
3471. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
3472. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0 8
3473. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
3474. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 12
3475. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3476. Gulácsy Dávid Kristóf (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 4
3477. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 4
3478. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0 8
3479. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 16
3480. Nagy Márk Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
3481. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0 20
3482. Kurucz Adrián (Mélykút DSE) 0 4
3483. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0 8
3484. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
3485. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
3486. Kiss Laura (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3487. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 0 24
3488. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3489. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3490. Csiki Kevin Károly (Zuglói Sasok Herman) 0 4
3491. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 8
3492. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 0 4
3493. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 24
3494. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0 20
3495. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0 12
3496. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0 16
3497. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
3498. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0 8
3499. Domokos Alíz (Vasas Cicák) 0 4
3500. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0 20
3501. Frandoș Edan Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 4
3502. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3503. Laczkovics Kevin (Dunaharaszti MTK fiú) 0 4
3504. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
3505. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 0 8
3506. Lévai Robertó Ferenc (Józsefvárosi KC) 0 4
3507. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 0 4
3508. Pál Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
3509. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0 12
3510. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0 8
3511. Nagy Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 4
3512. Stickl Hanna (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 4
3513. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 8
3514. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0 28
3515. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U11) 0 4
3516. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 16
3517. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0 12
3518. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek/A) 0 4
3519. Borsós Adrienn (CEKK) 0 12
3520. Almási Tünde (VESC U11) 0 4
3521. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 26
3522. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 26
3523. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0 18
3524. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0 18
3525. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0 14
3526. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3527. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3528. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 14
3529. Kéri Botond (Monor SE/A) 0 14
3530. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0 28
3531. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 14
3532. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0 14
3533. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0 14
3534. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 28
3535. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0 24
3536. Fekete Dominik (Pér U11) 0 24
3537. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0 24
3538. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 24
3539. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0 24
3540. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
3541. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 18
3542. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
3543. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0 20
3544. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
3545. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3546. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0 20
3547. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0 20
3548. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 20
3549. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0 10
3550. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0 20
3551. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0 10
3552. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0 26
3553. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0 16
3554. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3555. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0 16
3556. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0 16
3557. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0 16
3558. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
3559. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
3560. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0 16
3561. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
3562. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 16
3563. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
3564. Berta Bence (NYKK U11/B) 0 18
3565. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 16
3566. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 16
3567. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0 16
3568. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3569. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 16
3570. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0 16
3571. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
3572. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0 22
3573. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 22
3574. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0 22
3575. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0 12
3576. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
3577. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 12
3578. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3579. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3580. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0 24
3581. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3582. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0 12
3583. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 24
3584. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0 6
3585. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
3586. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0 6
3587. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0 12
3588. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3589. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0 12
3590. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 18
3591. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0 12
3592. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3593. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0 12
3594. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 12
3595. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0 24
3596. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0 12
3597. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 6
3598. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0 12
3599. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 0 12
3600. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
3601. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0 18
3602. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3603. Nagy Petra (KKC Hetény) 0 12
3604. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3605. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0 6
3606. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
3607. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3608. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 24
3609. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0 24
3610. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 24
3611. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 12
3612. Badics Matilda Anna (TFSE) 0 12
3613. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3614. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0 20
3615. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0 20
3616. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0 20
3617. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0 20
3618. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 20
3619. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0 20
3620. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0 20
3621. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 18
3622. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 28
3623. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
3624. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0 14
3625. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
3626. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0 22
3627. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 22
3628. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 24
3629. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0 16
3630. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3631. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 8
3632. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 8
3633. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
3634. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0 8
3635. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3636. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3637. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3638. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3639. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
3640. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0 8
3641. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 8
3642. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 0 8
3643. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 0 16
3644. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0 16
3645. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0 8
3646. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 8
3647. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3648. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0 8
3649. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
3650. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0 8
3651. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0 8
3652. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 8
3653. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0 8
3654. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 24
3655. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0 8
3656. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0 24
3657. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0 8
3658. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0 16
3659. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3660. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3661. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0 16
3662. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3663. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0 24
3664. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
3665. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3666. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0 8
3667. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0 16
3668. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3669. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
3670. Németh Luca (KWBC Körmend) 0 8
3671. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3672. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
3673. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3674. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0 16
3675. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0 16
3676. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0 8
3677. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 26
3678. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0 18
3679. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0 18
3680. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0 20
3681. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0 10
3682. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0 10
3683. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 20
3684. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0 20
3685. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 10
3686. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
3687. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0 10
3688. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
3689. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0 10
3690. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3691. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
3692. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 0 10
3693. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3694. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0 12
3695. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0 12
3696. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 12
3697. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0 12
3698. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0 12
3699. Kerner Lilien (Pér U11) 0 24
3700. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0 12
3701. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0 12
3702. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3703. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0 24
3704. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
3705. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0 12
3706. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0 12
3707. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0 12
3708. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0 12
3709. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0 28
3710. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0 14
3711. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
3712. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0 16
3713. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 16
3714. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0 16
3715. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0 16
3716. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
3717. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0 20
3718. Pászti Milán (Pityke KSE) 0 20
3719. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0 20
3720. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0 24
3721. Heindl Emília Brigitta (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
3722. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3723. Harencsár Zalán (Sláger KKSE U11) 0 4
3724. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 8
3725. Mákos Bendegúz (Tószegi Tigrisek) 0 4
3726. Jávorszky Mátyás József (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
3727. Szerémi Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 4
3728. Lakatos Léna Petra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 4
3729. Ángyán Bence Dániel (Szolnoki Pelikánok) 0 4
3730. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3731. Kiss Kira (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3732. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0 8
3733. Bíró Hanna (AF-Velencei Csukák) 0 4
3734. Tegzes Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 2
3735. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3736. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3737. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
3738. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3739. Szmola Eszter Júlia (PaSa Csillagai) 0 4
3740. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 0 4
3741. (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3742. Kónya Vanda (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 4
3743. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 0 32
3744. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3745. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3746. Jambrik Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 4
3747. Bejó Linett (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3748. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3749. Veisinger Gábor (Pomázi Pumák) 0 4
3750. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3751. Favari Nolen (BSC Fiú) 0 2
3752. Révész Barnabás (BSC Fiú) 0 2
3753. Bosnyák Zsombor (Százhalombattai KSE) 0 4
3754. Tóth Boglárka (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3755. Balatoni Vilmos Ferenc (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3756. Hunyadi Ákos Titán (Monok SE) 0 4
3757. Kürti Csenge Írisz (Harcos Darazsak) 0 4
3758. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 2
3759. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
3760. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 12
3761. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3762. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3763. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3764. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 0 4
3765. Békési Blanka (Fót SE Vegyes/A) 0 4
3766. Szabó Dió Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3767. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 0 6
3768. Szabó Noel (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 4
3769. Lunka Izabella Emma (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 2
3770. Tóth Domonkos Máté (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 4
3771. Szokolán Bence (NYKK U11/B) 0 2
3772. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3773. Lukács Simon (Vasas Akadémia U11) 0 2
3774. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3775. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
3776. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 8
3777. Volent Réka (Békéscsabai KK) 0 4
3778. Igler-Gálos Zente (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 2
3779. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 0 32
3780. Török Márk (PVSK NKA Fiú/B) 0 4
3781. Varga Dávid (Sólyomfiókák) 0 4
3782. Rosinecz Leon (NYKK U11/B) 0 2
3783. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3784. Gavallér Emma (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
3785. Antal Lujza (Vasas Cicák) 0 2
3786. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
3787. Kerekes Albert Bence (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
3788. Ruha Maja Dóra (Gyakorlós Törpék) 0 2
3789. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3790. Horváth Marcell Márk (Vasas Akadémia U10) 0 2
3791. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3792. Rézműves Róbert Ádám (TSK-Magiszter U11) 0 4
3793. Ács Gábor (Cívis KK Jaguárok) 0 2
3794. Ferenczi Márk Tamás (Gyulasport Nkft.) 0 4
3795. Lukács Attila (NYKK U11/B) 0 2
3796. Minda Nándor (Ziccer Kistigrisek) 0 2
3797. Kormos Máté Szabolcs (Cívis KK Jaguárok) 0 4
3798. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3799. Mihályffy-Kádár Regina (Józsefvárosi KC) 0 2
3800. Speri Lili Bella (Gyakorlós Törpék) 0 4
3801. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3802. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3803. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3804. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
3805. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3806. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3807. Bencze Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 4
3808. Rózsafi Réka (Zuglói Sasok) 0 4
3809. Orsós Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3810. Bakai Boglárka Júlianna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
3811. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3812. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 0 4
3813. Beregvári Szabolcs Gyula (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 4
3814. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 12
3815. Szabó Zsombor Arnold (Fót SE Vegyes/A) 0 2
3816. Orosz Márk (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3817. Nagy Zorka Flóra (Vasas Cicák) 0 2
3818. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 12
3819. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3820. Varga Luca (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 4
3821. Bölcskei Noel Marcell (DKKA Darazsak) 0 2
3822. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3823. Krohn Gabriella Zsuzsanna (Pér U11) 0 2
3824. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
3825. Owczarek Ádám (BSC vegyes) 0 2
3826. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3827. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 12
3828. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 24
3829. Reményi Sebestyén (Cívis KK Jaguárok) 0 4
3830. Vincze Lili (Szegedi Szőregi Sasok) 0 4
3831. Moje Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 4
3832. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 2
3833. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
3834. László Katalin (Vasas Cicák) 0 2
3835. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3836. Balogh Fruzsina (Szúrós Darazsak) 0 4
3837. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3838. Pente Amina Melissza (TSK-Magiszter U11) 0 4
3839. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 0 4
3840. Hidvégi Boldizsár Balázs (Monok SE) 0 4
3841. Betes-Kalmár Nóra (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
3842. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3843. Kassai Kamilla (DVTK Miskolc/B) 0 4
3844. Gabonyi Vince (Vasas Sólymok) 0 2
3845. Seeger Tamás (Gödi SE Gödények) 0 4
3846. Steigerwald Luca Csenge (BSC Lány) 0 4
3847. Bertalan Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3848. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 10
3849. Fülöp Boróka (Ricsilla Rakéta) 0 2
3850. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3851. Majsa Natália (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 4
3852. Pócsföldi Anna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
teljes ranglisták >>

Pont - ÁTLAG (min. 5 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 32.5 28
2. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 32.22 18
3. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 30 16
4. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 29.25 16
5. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 27.57 28
6. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 27.5 12
7. Fülöp Leó (TFSE) 27.38 16
8. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 27.36 22
9. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 27.1 20
10. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 26.86 28
11. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 26.29 28
12. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 25.25 24
13. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 24.43 28
14. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 24.4 20
15. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 24.33 24
16. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 24.21 28
17. Balla Benedek (BKGDSE U11) 24.13 16
18. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 24.08 24
19. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 24.08 24
20. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 23.5 28
21. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 22.9 20
22. Turbucz Zoé (BSC Lány) 22.9 20
23. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 22.8 20
24. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 22.67 24
25. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 22.5 28
26. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 22.5 28
27. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 22.43 28
28. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 22.43 28
29. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 22.42 24
30. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 22.42 24
31. Molnár Erik (MAFC Grosics) 22.21 28
32. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 22.17 12
33. Végh Patrik (Fűzfői AK) 22.13 16
34. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 22.13 16
35. Csaba Gergely (TFSE) 22.13 16
36. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 22.08 24
37. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 21.83 12
38. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 21.79 28
39. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 21.33 12
40. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 21.29 28
41. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 21.17 24
42. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 21.1 20
43. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 20.93 28
44. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 20.83 24
45. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 20.45 22
46. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 20.36 28
47. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 20.3 20
48. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 20.25 24
49. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 20.14 28
50. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 20.07 28
51. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 20 8
52. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 20 12
53. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 19.9 20
54. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 19.75 8
55. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 19.29 28
56. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 19.21 28
57. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 19.2 20
58. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 19.17 24
59. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 19.08 24
60. Tóth László András (Kozármisleny SE) 19.08 24
61. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 19.07 28
62. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 18.93 28
63. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 18.86 28
64. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 18.71 28
65. Csurgai Martin (Pityke KSE) 18.6 20
66. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 18.6 20
67. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 18.5 20
68. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 18.42 24
69. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 18.42 24
70. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 18.33 24
71. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 18.33 24
72. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 18.3 20
73. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 18.25 24
74. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 18 16
75. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 17.88 16
76. Stikrád Ádám (KASI/A) 17.61 36
77. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 17.6 20
78. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 17.5 24
79. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 17.43 28
80. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 17.38 26
81. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 17.33 24
82. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 17.3 20
83. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 17.29 28
84. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 17.09 22
85. Bíró Bence (Budafoki Békák) 17.07 28
86. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 17 24
87. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 17 28
88. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 17 28
89. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 17 24
90. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 17 24
91. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 16.93 28
92. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 16.71 28
93. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 16.7 20
94. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 16.67 6
95. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 16.58 24
96. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 16.5 8
97. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 16.5 24
98. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 16.5 24
99. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 16.42 24
100. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 16.36 28
101. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 16.33 24
102. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 16.29 28
103. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 16.21 28
104. Góman Kristóf János (KASI/A) 16.21 28
105. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 16 28
106. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 16 28
107. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 15.89 18
108. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 15.86 28
109. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 15.86 14
110. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 15.83 24
111. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 15.83 24
112. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 15.79 28
113. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 15.79 28
114. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 15.75 24
115. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 15.75 24
116. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 15.7 20
117. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 15.7 20
118. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 15.67 18
119. Somi Miron (KASI/A) 15.61 36
120. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 15.6 20
121. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 15.42 24
122. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 15.42 24
123. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 15.33 24
124. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 15.33 24
125. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 15.33 24
126. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 15.33 18
127. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 15.29 28
128. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 15.25 8
129. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 15.2 20
130. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 15.17 12
131. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 15.08 24
132. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 15.08 24
133. Horváth Patrik (KASI/A) 15.08 26
134. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 15 20
135. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 14.92 24
136. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 14.9 20
137. Ress Kornél (BSC-2015) 14.89 18
138. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 14.86 28
139. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 14.83 24
140. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 14.79 28
141. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 14.79 28
142. Patonai Lilla (KKC Hetény) 14.75 16
143. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 14.71 28
144. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 14.62 26
145. Hajdu Márton (BL Basket SE) 14.58 24
146. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 14.56 32
147. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 14.5 28
148. Molnár Milán Bence (KASI/A) 14.5 24
149. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 14.5 16
150. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 14.5 20
151. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 14.5 24
152. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 14.5 24
153. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 14.43 28
154. Pop Paul-George (Primo Magic) 14.4 20
155. Székely Ákos (KASI/A) 14.36 28
156. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 14.33 24
157. Czifra Bence (Kanizsa KK) 14.33 24
158. Fetahu Lenard (Csepel KK) 14.29 28
159. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 14.27 22
160. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 14.25 24
161. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 14.21 28
162. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 14.2 20
163. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 14.2 20
164. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 14.17 24
165. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 14.1 20
166. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 14.08 26
167. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 14 8
168. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 14 28
169. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 14 28
170. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 14 28
171. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 14 12
172. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 13.86 28
173. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 13.86 28
174. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 13.75 8
175. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 13.75 16
176. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 13.75 24
177. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 13.67 18
178. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 13.6 20
179. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 13.57 28
180. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 13.5 24
181. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 13.5 28
182. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 13.5 20
183. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 13.43 28
184. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 13.43 28
185. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 13.36 22
186. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 13.36 28
187. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 13.33 36
188. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 13.33 12
189. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 13.29 28
190. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 13.21 28
191. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 13.21 28
192. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 13.14 28
193. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 13.14 28
194. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 13.1 20
195. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 13.08 24
196. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 13.08 26
197. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 13.08 26
198. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 13.07 28
199. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 13 20
200. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 13 26
201. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 13 8
202. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 13 16
203. Kiss Laura (Csepel KK) 12.93 28
204. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 12.93 28
205. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 12.92 24
206. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 12.86 28
207. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 12.84 38
208. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 12.83 24
209. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 12.82 22
210. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 12.81 32
211. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 12.79 28
212. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 12.79 28
213. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 12.78 18
214. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 12.75 8
215. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 12.75 24
216. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 12.73 22
217. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 12.71 28
218. Kovács Lili (KKC Hetény) 12.71 28
219. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 12.7 20
220. Juhász Ádám (Csepel KK) 12.69 26
221. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 12.67 12
222. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 12.64 28
223. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 12.58 24
224. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 12.57 28
225. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 12.57 28
226. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 12.57 28
227. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 12.57 28
228. Dudás Noel (BL Basket SE) 12.5 28
229. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 12.5 24
230. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 12.5 24
231. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 12.5 24
232. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 12.43 28
233. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 12.43 28
234. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 12.4 10
235. Horváth Donát (PSE Párducok) 12.38 16
236. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 12.38 16
237. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 12.29 28
238. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 12.25 24
239. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 12.25 24
240. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 12.21 28
241. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 12.21 28
242. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 12.2 10
243. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 12.17 24
244. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 12.15 26
245. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 12.14 56
246. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 12.08 24
247. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 12.07 28
248. Sárosi Botond (Csepel KK) 12.07 28
249. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 12 12
250. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 12 20
251. Katona Blanka (KKC Mátyás) 12 18
252. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 12 8
253. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 12 28
254. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 11.94 32
255. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 11.93 28
256. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 11.93 28
257. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 11.9 20
258. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 11.88 16
259. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 11.86 28
260. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 11.86 28
261. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 11.86 28
262. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 11.83 24
263. Ratskó Áron (BSC-2015) 11.83 24
264. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 11.75 40
265. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 11.75 8
266. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 11.75 16
267. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 11.73 44
268. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 11.68 38
269. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 11.64 28
270. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 11.6 20
271. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 11.6 20
272. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 11.58 24
273. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 11.58 24
274. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 11.58 24
275. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 11.57 28
276. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 11.5 28
277. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 11.5 24
278. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 11.5 28
279. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 11.5 20
280. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 11.5 8
281. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 11.5 12
282. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 11.5 24
283. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 11.5 20
284. Bartus Benedek (Piros Sasok) 11.42 24
285. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 11.42 24
286. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 11.4 20
287. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 11.33 24
288. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 11.33 12
289. Márkus Korina (BSC Lány) 11.33 24
290. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 11.33 18
291. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 11.3 20
292. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 11.3 20
293. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 11.29 28
294. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 11.27 22
295. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 11.25 24
296. Eckert Bíborka (VESC U11) 11.25 24
297. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 11.25 24
298. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 11.2 20
299. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 11.2 20
300. László Zétény (BSC Fiú) 11.17 24
301. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 11.14 28
302. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 11.1 20
303. László Botond (Tószegi Tigrisek) 11.1 20
304. Mor Yotam (FKE kenguruk) 11.08 24
305. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 11.08 24
306. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 11.07 28
307. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 11 24
308. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 11 8
309. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 11 28
310. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 11 14
311. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 10.93 28
312. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 10.93 28
313. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 10.92 24
314. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 10.88 16
315. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 10.86 28
316. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 10.86 28
317. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 10.83 24
318. Varga Regina (KWBC Körmend) 10.83 24
319. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 10.8 20
320. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 10.78 18
321. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 10.77 26
322. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 10.75 16
323. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 10.75 24
324. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 10.75 8
325. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 10.75 8
326. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 10.75 24
327. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 10.73 22
328. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 10.71 28
329. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 10.71 28
330. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 10.71 28
331. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 10.67 24
332. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 10.67 24
333. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 10.64 28
334. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 10.63 16
335. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 10.6 20
336. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 10.6 20
337. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 10.58 24
338. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 10.57 28
339. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 10.57 28
340. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 10.5 20
341. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 10.5 28
342. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 10.5 28
343. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 10.5 24
344. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 10.5 16
345. Petik Balázs (Monor SE/B) 10.5 24
346. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 10.5 28
347. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10.5 16
348. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 10.43 28
349. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 10.42 24
350. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 10.42 24
351. Szász Alíz (FKE kenguruk) 10.42 24
352. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 10.36 28
353. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 10.36 28
354. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 10.33 6
355. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 10.33 12
356. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 10.33 24
357. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 10.33 24
358. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 10.33 24
359. Miklóssy László (BLF Bolhák) 10.33 24
360. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 10.33 12
361. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 10.29 14
362. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 10.29 28
363. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 10.29 28
364. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 10.25 16
365. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 10.25 8
366. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 10.25 8
367. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 10.21 28
368. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 10.17 24
369. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 10.14 14
370. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 10.14 14
371. Barics Péter (BSC vegyes) 10.14 28
372. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 10.14 28
373. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 10.11 18
374. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 10.11 38
375. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 10.1 20
376. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 10.1 20
377. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 10 24
378. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 10 24
379. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 10 24
380. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 10 16
381. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 10 24
382. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 10 16
383. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 10 24
384. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 10 24
385. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 9.93 28
386. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 9.92 24
387. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 9.92 24
388. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 9.9 20
389. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 9.9 20
390. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 9.88 16
391. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 9.86 28
392. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 9.86 28
393. Takács Soma (FKE Szöcskék) 9.83 12
394. Czinkos Anna (Csata Garfield) 9.83 24
395. Répa Magor Vajk (Pér U11) 9.8 20
396. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 9.75 16
397. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 9.75 24
398. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 9.73 22
399. Hirt Ádám (KASI/A) 9.71 28
400. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 9.69 32
401. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 9.67 12
402. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 9.67 12
403. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 9.67 24
404. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 9.67 24
405. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 9.63 16
406. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 9.62 26
407. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 9.6 20
408. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 9.6 20
409. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 9.6 20
410. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 9.6 20
411. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 9.6 20
412. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 9.58 24
413. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 9.58 24
414. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 9.58 24
415. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 9.58 24
416. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 9.57 14
417. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 9.57 28
418. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 9.56 18
419. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 9.55 22
420. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 9.5 24
421. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 9.5 28
422. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 9.5 24
423. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 9.5 20
424. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 9.5 20
425. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 9.43 28
426. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 9.43 28
427. Berecz Péter (BSC Fiú) 9.43 28
428. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 9.42 24
429. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 9.42 24
430. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 9.4 20
431. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 9.38 16
432. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 9.36 28
433. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 9.36 28
434. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 9.33 18
435. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 9.33 24
436. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 9.33 24
437. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 9.33 24
438. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 9.33 24
439. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 9.33 12
440. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 9.3 20
441. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 9.3 20
442. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 9.29 28
443. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 9.25 24
444. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 9.25 24
445. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 9.25 24
446. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 9.25 16
447. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 9.25 16
448. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 9.21 28
449. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 9.21 28
450. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 9.17 24
451. Papp Andor (FTSI Constantinum) 9.17 24
452. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 9.17 12
453. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 9.13 16
454. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 9.12 52
455. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 9.1 20
456. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 9.1 20
457. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 9.1 20
458. Czövek Janka Bori (VESC U11) 9.09 22
459. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 9.08 24
460. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 9.08 24
461. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 9 20
462. Korányi Márton (FKE kenguruk) 9 8
463. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 9 10
464. Varga Dániel (BSC Fiú) 9 24
465. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 9 24
466. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 9 16
467. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 9 16
468. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 9 20
469. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 8.93 28
470. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 8.93 28
471. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 8.92 26
472. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 8.92 24
473. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 8.92 24
474. Kovács Léna (KKC Mátyás) 8.92 24
475. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 8.9 20
476. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 8.9 20
477. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 8.88 16
478. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 8.85 40
479. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 8.85 26
480. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 8.85 26
481. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 8.83 24
482. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 8.83 24
483. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 8.8 20
484. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 8.8 20
485. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 8.8 20
486. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 8.79 28
487. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 8.78 36
488. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 8.75 24
489. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 8.75 16
490. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 8.75 24
491. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 8.75 32
492. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 8.73 22
493. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 8.71 28
494. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 8.71 28
495. Horváth Dominik (Monor SE/B) 8.67 24
496. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 8.67 12
497. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 8.67 24
498. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 8.64 28
499. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 8.6 20
500. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 8.6 20
501. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 8.58 24
502. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 8.58 24
503. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 8.58 24
504. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 8.57 28
505. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 8.57 28
506. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 8.57 14
507. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 8.57 28
508. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 8.56 18
509. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 8.5 28
510. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 8.5 16
511. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 8.5 20
512. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 8.5 24
513. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 8.5 16
514. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 8.5 28
515. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 8.5 28
516. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 8.5 24
517. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 8.5 8
518. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 8.5 20
519. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 8.5 24
520. Szalai Dániel (KASI/B) 8.5 32
521. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 8.5 16
522. Nyers Máté (NYKK U11/B) 8.44 32
523. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 8.43 28
524. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 8.43 28
525. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 8.43 28
526. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 8.42 24
527. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 8.42 24
528. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 8.4 20
529. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 8.4 20
530. Veszely Zétény (Piros Sasok) 8.38 16
531. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 8.38 16
532. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 8.36 28
533. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 8.36 28
534. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 8.36 28
535. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 8.36 28
536. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 8.36 28
537. Harangozó Gyula (KASI/B) 8.33 12
538. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 8.33 24
539. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 8.33 24
540. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 8.33 24
541. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 8.3 20
542. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 8.29 28
543. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 8.29 28
544. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 8.25 24
545. Kovács Sára (Vasas Cicák) 8.23 26
546. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 8.23 26
547. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 8.21 28
548. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 8.21 28
549. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 8.21 28
550. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 8.2 20
551. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 8.2 20
552. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 8.2 20
553. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 8.2 20
554. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 8.17 24
555. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 8.17 24
556. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 8.17 24
557. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8.17 24
558. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 8.14 28
559. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 8.14 28
560. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 8.14 28
561. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 8.14 14
562. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 8.13 16
563. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 8.13 16
564. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 8.1 20
565. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 8.1 20
566. Horváth Áron András (KASI/D) 8.08 24
567. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 8.08 24
568. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 8.08 24
569. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 8.07 28
570. Erős Zalán (Esztergomi KE) 8.07 28
571. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 8.07 28
572. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 8.06 36
573. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 8.05 40
574. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 8 20
575. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 8 28
576. Durucz Adél (KKC Hetény) 8 8
577. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 8 24
578. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
579. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 8 16
580. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 8 20
581. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 8 12
582. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 7.94 36
583. Gunya Áron (BasketBaja SE) 7.93 28
584. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 7.92 26
585. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 7.92 24
586. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 7.92 24
587. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 7.92 24
588. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 7.89 18
589. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 7.89 18
590. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 7.88 32
591. Gelicz Gergő (KASI/A) 7.86 28
592. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 7.83 12
593. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 7.82 22
594. Borsós Nikolett (CEKK) 7.8 20
595. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 7.8 20
596. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 7.8 20
597. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 7.8 20
598. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 7.8 20
599. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 7.79 28
600. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 7.79 28
601. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 7.79 28
602. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 7.78 18
603. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 7.75 24
604. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 7.75 8
605. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 7.75 16
606. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 7.75 16
607. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 7.75 8
608. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 7.71 28
609. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 7.7 20
610. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 7.7 20
611. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 7.7 20
612. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 7.7 20
613. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 7.7 20
614. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 7.67 18
615. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 7.67 24
616. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 7.67 18
617. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 7.67 12
618. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 7.67 12
619. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 7.67 24
620. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 7.64 28
621. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 7.64 28
622. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 7.64 28
623. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 7.64 28
624. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 7.64 28
625. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 7.64 22
626. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 7.64 22
627. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 7.63 16
628. Szőke András (Szentesi KK) 7.63 16
629. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 7.6 20
630. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 7.58 24
631. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 7.57 28
632. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 7.57 28
633. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 7.57 28
634. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 7.56 50
635. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 7.54 26
636. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 7.5 24
637. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 7.5 20
638. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 7.5 20
639. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 7.5 24
640. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 7.5 28
641. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 7.5 20
642. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 7.5 16
643. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 7.5 24
644. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 7.5 16
645. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 7.5 12
646. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 7.43 28
647. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 7.43 28
648. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 7.42 24
649. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 7.42 24
650. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 7.4 20
651. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 7.4 10
652. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 7.39 56
653. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 7.38 16
654. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 7.38 16
655. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 7.36 22
656. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 7.36 28
657. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 7.36 28
658. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 7.36 28
659. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 7.33 12
660. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 7.33 24
661. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 7.33 24
662. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 7.33 24
663. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 7.33 24
664. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 7.31 26
665. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 7.3 20
666. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 7.29 28
667. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 7.29 28
668. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 7.27 22
669. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 7.27 44
670. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 7.25 24
671. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 7.25 24
672. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 7.25 24
673. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 7.22 18
674. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 7.21 28
675. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 7.21 28
676. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 7.2 20
677. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 7.2 20
678. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 7.2 20
679. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 7.2 20
680. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 7.2 20
681. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 7.2 20
682. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 7.18 22
683. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 7.17 24
684. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 7.17 24
685. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 7.17 24
686. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 7.17 12
687. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 7.15 26
688. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 7.14 28
689. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 7.14 28
690. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 7.13 16
691. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 7.13 16
692. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 7.11 18
693. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 7.1 20
694. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 7.1 20
695. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 7.1 20
696. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 7.1 20
697. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 7.1 20
698. Péti András (GYKSE Szekszárd) 7.08 24
699. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 7.08 24
700. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 7.08 24
701. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 7.08 24
702. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 7.08 24
703. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 7.07 28
704. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 7.07 28
705. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 7.07 28
706. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 7 20
707. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 7 20
708. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 7 32
709. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 7 24
710. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 7 14
711. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 7 28
712. Molnár Hanna (Hévíz SK) 7 28
713. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 7 24
714. Szilas Ákos (KASI/A) 7 24
715. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 7 12
716. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 7 20
717. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 7 28
718. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 7 8
719. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 6.93 28
720. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 6.93 28
721. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.93 28
722. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 6.92 24
723. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 6.92 24
724. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 6.92 24
725. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 6.92 24
726. Bolla Eszter (BSC vegyes) 6.91 22
727. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 6.91 22
728. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 6.9 20
729. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 6.88 16
730. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 6.88 16
731. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 6.86 28
732. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 6.86 28
733. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 6.86 28
734. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 6.86 28
735. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 6.85 26
736. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 6.83 12
737. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.83 24
738. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 6.83 12
739. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 6.83 24
740. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 6.83 24
741. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 6.82 22
742. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 6.8 20
743. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 6.8 20
744. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 6.8 20
745. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 6.8 20
746. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 6.79 28
747. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 6.79 28
748. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 6.79 28
749. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 6.79 28
750. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 6.78 18
751. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 6.78 36
752. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6.75 16
753. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 6.75 24
754. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 6.75 8
755. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 6.75 16
756. Radnai László (BL Basket SE) 6.75 8
757. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 6.75 24
758. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 6.75 16
759. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 6.75 8
760. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 6.75 24
761. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 6.75 16
762. Környei Dániel (Kanizsa KK) 6.75 8
763. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 6.75 16
764. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 6.73 22
765. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 6.71 14
766. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 6.71 28
767. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 6.71 28
768. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 6.71 28
769. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 6.7 20
770. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6.7 20
771. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6.7 20
772. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 6.67 18
773. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6.67 24
774. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 6.64 28
775. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 6.64 28
776. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 6.64 28
777. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 6.63 32
778. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 6.63 16
779. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 6.6 20
780. Mosó Botond (Keresztúri SE) 6.6 20
781. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 6.6 20
782. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 6.6 20
783. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 6.6 20
784. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 6.58 24
785. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 6.58 24
786. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 6.58 24
787. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 6.58 24
788. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 6.57 28
789. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 6.57 28
790. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 6.57 28
791. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 6.57 28
792. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 6.57 28
793. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 6.57 28
794. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 6.57 28
795. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 6.54 26
796. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 6.5 16
797. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 6.5 16
798. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6.5 12
799. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 6.5 28
800. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.5 20
801. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 6.5 28
802. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 6.5 28
803. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 6.5 24
804. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 6.5 28
805. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 6.5 24
806. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 6.5 20
807. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 6.5 24
808. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 6.5 20
809. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 6.5 16
810. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 6.5 20
811. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 6.5 16
812. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 6.5 16
813. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.5 28
814. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 6.5 20
815. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 6.5 20
816. Heckenast Péter (Monor SE/A) 6.5 12
817. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 6.5 24
818. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 6.46 26
819. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 6.46 26
820. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 6.46 26
821. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 6.45 22
822. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 6.45 40
823. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6.44 18
824. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 6.43 28
825. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6.43 28
826. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 6.43 28
827. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 6.43 28
828. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 6.43 28
829. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6.42 24
830. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 6.42 24
831. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6.42 24
832. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 6.42 24
833. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 6.42 24
834. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 6.42 24
835. Bogár Milla (Vasas Cicák) 6.4 30
836. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 6.4 20
837. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 6.4 20
838. Vaskó Péter János (Pér U11) 6.4 20
839. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 6.4 20
840. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 6.4 20
841. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 6.4 20
842. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 6.39 36
843. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 6.38 26
844. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6.38 16
845. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 6.36 44
846. Németi Anna (Csata Garfield) 6.36 28
847. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 6.36 28
848. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 6.36 28
849. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 6.33 24
850. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 6.33 12
851. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 6.33 18
852. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 6.33 24
853. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 6.33 12
854. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 6.31 32
855. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 6.3 20
856. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 6.29 14
857. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 6.29 28
858. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 6.29 28
859. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 6.29 28
860. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 6.29 28
861. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 6.27 22
862. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 6.25 24
863. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 6.25 24
864. Imre László (Kécskei Vidrák) 6.25 24
865. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 6.25 24
866. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 6.25 16
867. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 6.25 24
868. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 6.22 18
869. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 6.21 28
870. Erdős Izabella (Csata Garfield) 6.21 28
871. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 6.21 28
872. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 6.21 28
873. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 6.2 20
874. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 6.2 20
875. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 6.2 20
876. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 6.2 20
877. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 6.18 44
878. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 6.17 12
879. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 6.17 24
880. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 6.17 12
881. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 6.17 12
882. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 6.17 24
883. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 6.17 12
884. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 6.14 14
885. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 6.14 28
886. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 6.13 16
887. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 6.13 16
888. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 6.13 16
889. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 6.13 32
890. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 6.13 16
891. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 6.13 16
892. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 6.11 18
893. Hován Ármin (MAFC Csiki) 6.11 18
894. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 6.1 20
895. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 6.1 20
896. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 6.1 20
897. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 6.1 20
898. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 6.08 24
899. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 6.08 24
900. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 6.08 24
901. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 6.07 28
902. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 6 14
903. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 6 28
904. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 6 28
905. Panyi Bence (MAFC Csiki) 6 12
906. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 6 10
907. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 6 8
908. Somos Róza (Vasas Amazonok) 6 32
909. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 6 20
910. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6 8
911. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 6 24
912. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 6 20
913. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 6 28
914. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 6 24
915. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 6 26
916. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 6 28
917. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 6 28
918. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 24
919. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 6 14
920. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 6 16
921. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6 24
922. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 6 8
923. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 24
924. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 6 26
925. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.93 28
926. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 5.93 28
927. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 5.93 28
928. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 5.92 26
929. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 5.92 24
930. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 5.92 24
931. Patai Lilla (DVTK Ózd) 5.9 20
932. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 5.9 20
933. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 5.9 20
934. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 5.9 20
935. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 5.88 16
936. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 5.87 32
937. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 5.86 28
938. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 5.86 28
939. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 5.86 28
940. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 5.83 24
941. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 5.83 24
942. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 5.83 24
943. Tóth Mirella (KKC Hetény) 5.83 24
944. Lévai Szilárd (KASI/A) 5.83 24
945. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 5.83 24
946. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 5.82 22
947. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 5.8 20
948. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 5.8 20
949. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 5.8 20
950. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 5.8 20
951. Nagy Márton (BSC-2015) 5.8 20
952. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 5.8 20
953. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 5.8 40
954. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 5.79 28
955. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 5.79 28
956. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 5.79 28
957. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 5.79 28
958. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 5.78 18
959. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 5.75 32
960. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 5.75 24
961. Köteles Milán (Szentesi KK) 5.75 24
962. Kovács Kornél (Monor SE/B) 5.75 16
963. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 5.75 8
964. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 5.73 22
965. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 5.71 28
966. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 5.71 28
967. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 5.71 28
968. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 5.7 20
969. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 5.7 20
970. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 5.7 20
971. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 5.7 20
972. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 5.7 20
973. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 5.67 12
974. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 5.67 24
975. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 5.67 6
976. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 5.67 12
977. Szőcs Botond (BSC vegyes) 5.67 24
978. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 5.67 24
979. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 5.67 24
980. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 5.64 28
981. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 5.64 28
982. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 5.64 28
983. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 5.64 28
984. Siklósy Gréta (CEKK) 5.64 28
985. Osváth Levente (BSC Fiú) 5.64 28
986. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5.63 16
987. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 5.63 16
988. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 5.6 10
989. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 5.6 20
990. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 5.6 20
991. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 5.58 24
992. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 5.58 24
993. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 5.58 24
994. Csobán Csenge (BSC Lány) 5.58 24
995. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 5.58 24
996. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 5.57 28
997. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 5.57 28
998. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 5.54 26
999. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 5.5 12
1000. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 5.5 24
1001. Szőcs Vilmos (TFSE) 5.5 24
1002. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 5.5 28
1003. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 5.5 16
1004. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5.5 20
1005. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 5.5 28
1006. Pongrácz Liza (Csata Manók) 5.5 24
1007. Földi Attila Dávid (CEKK) 5.5 24
1008. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 5.5 28
1009. Dudás Nóra (Csata Garfield) 5.5 28
1010. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 5.5 16
1011. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 5.5 28
1012. Kiss Réka (Piros Sasok) 5.5 24
1013. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 5.5 32
1014. Horváth Panna (Vasas Cicák) 5.47 38
1015. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 5.47 38
1016. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 5.45 22
1017. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 5.45 22
1018. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 5.43 28
1019. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 5.43 14
1020. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 5.43 28
1021. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 5.43 28
1022. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 5.42 24
1023. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 5.42 24
1024. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 5.42 24
1025. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 5.4 20
1026. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 5.4 10
1027. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.38 26
1028. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 5.38 26
1029. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5.38 16
1030. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 5.36 22
1031. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 5.36 22
1032. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 5.36 28
1033. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 5.36 28
1034. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 5.33 24
1035. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 5.33 24
1036. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 5.33 24
1037. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 5.33 24
1038. Deme Péter (MAFC Csiki) 5.33 24
1039. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 5.33 24
1040. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.33 24
1041. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 5.33 24
1042. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 5.3 20
1043. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 5.3 20
1044. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 5.29 14
1045. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 5.29 14
1046. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 5.29 14
1047. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 5.29 28
1048. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 5.29 28
1049. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 5.29 28
1050. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 5.27 22
1051. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 5.25 16
1052. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 5.25 16
1053. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 5.25 8
1054. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 5.25 24
1055. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 5.25 8
1056. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 5.25 8
1057. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.25 8
1058. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 5.25 24
1059. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 5.25 24
1060. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 5.23 26
1061. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 5.23 26
1062. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 5.21 28
1063. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 5.21 28
1064. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 5.21 28
1065. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 5.21 28
1066. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 5.21 28
1067. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 5.2 20
1068. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 5.2 20
1069. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 5.2 30
1070. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 5.2 20
1071. Horváth Abigél (Csata Garfield) 5.2 20
1072. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 5.2 20
1073. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 5.2 20
1074. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 5.2 20
1075. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 5.18 22
1076. Szabó Mihály (BSC Fiú) 5.17 24
1077. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 5.17 24
1078. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 5.17 24
1079. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.17 12
1080. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 5.17 12
1081. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 5.17 24
1082. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 5.17 24
1083. Rein Ákos (Esztergomi KE) 5.17 24
1084. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 5.17 24
1085. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 5.17 12
1086. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 5.17 24
1087. Racskó Máté (NYKK U11/B) 5.17 12
1088. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 5.16 38
1089. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 5.14 28
1090. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 5.14 28
1091. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 5.14 28
1092. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 5.14 28
1093. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 5.13 16
1094. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 5.1 20
1095. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 5.1 20
1096. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 5.1 20
1097. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 5.1 20
1098. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 5.1 20
1099. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 5.1 20
1100. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.08 24
1101. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 5.08 24
1102. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 5.08 24
1103. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 5.08 26
1104. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 5.08 26
1105. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 5.07 28
1106. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 5.07 28
1107. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 5.06 32
1108. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 5.06 36
1109. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 5 14
1110. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 5 16
1111. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 5 20
1112. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 5 24
1113. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 5 14
1114. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 5 24
1115. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 5 14
1116. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 5 24
1117. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 5 26
1118. Lovas Luca (KKC Mátyás) 5 20
1119. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 5 18
1120. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 5 8
1121. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 5 10
1122. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 5 20
1123. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 5 24
1124. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 5 16
1125. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 5 22
1126. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5 10
1127. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 5 24
1128. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 5 20
1129. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 5 12
1130. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 5 16
1131. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 5 24
1132. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 5 20
1133. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 5 20
1134. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 5 26
1135. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 4.93 28
1136. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 4.93 28
1137. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 4.93 28
1138. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 4.92 26
1139. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4.92 24
1140. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 4.92 24
1141. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 4.92 24
1142. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 4.92 24
1143. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 4.92 24
1144. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 4.91 22
1145. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 4.9 20
1146. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 4.9 20
1147. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 4.9 20
1148. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 4.89 18
1149. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 4.89 36
1150. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 4.88 16
1151. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 4.88 16
1152. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 4.88 16
1153. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 4.86 28
1154. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 4.86 28
1155. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 4.86 28
1156. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 4.86 28
1157. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 4.86 28
1158. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 4.83 24
1159. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 4.83 24
1160. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 4.83 24
1161. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4.83 24
1162. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 4.83 24
1163. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 4.83 12
1164. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 4.82 22
1165. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 4.8 20
1166. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 4.8 20
1167. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 4.8 10
1168. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 4.8 20
1169. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 4.79 28
1170. Győrik Botond (BL Basket SE) 4.79 28
1171. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 4.79 28
1172. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 4.79 28
1173. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 4.79 28
1174. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 4.79 28
1175. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 4.79 28
1176. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 4.79 28
1177. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 4.79 28
1178. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 4.75 8
1179. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.75 24
1180. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 4.75 16
1181. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 4.75 16
1182. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 4.75 16
1183. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 4.75 24
1184. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 4.75 24
1185. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 4.75 8
1186. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 4.75 16
1187. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 4.75 16
1188. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 4.75 24
1189. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 4.75 24
1190. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4.75 16
1191. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 4.73 52
1192. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4.71 28
1193. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 4.71 14
1194. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 4.71 28
1195. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 4.71 14
1196. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 4.71 28
1197. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 4.71 28
1198. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4.71 28
1199. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 4.7 20
1200. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4.7 20
1201. Barucha Levente (KASI/D) 4.7 20
1202. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 4.7 20
1203. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 4.7 20
1204. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.69 26
1205. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 4.67 24
1206. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 4.67 24
1207. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4.67 24
1208. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.67 24
1209. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4.67 24
1210. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.67 12
1211. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 4.67 12
1212. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 4.67 24
1213. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 4.67 24
1214. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 4.64 28
1215. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 4.64 28
1216. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 4.64 28
1217. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 4.64 22
1218. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 4.63 32
1219. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 4.63 16
1220. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 4.63 16
1221. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 4.63 16
1222. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4.6 20
1223. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 4.6 20
1224. Soltész Fanni (Monor SE/A) 4.6 20
1225. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 4.6 10
1226. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 4.6 20
1227. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 4.6 10
1228. Kovács Szófia (Csata Garfield) 4.6 20
1229. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 4.58 24
1230. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4.58 24
1231. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.58 24
1232. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 4.58 24
1233. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 4.58 24
1234. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 4.57 28
1235. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 4.57 14
1236. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 4.57 28
1237. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 4.57 28
1238. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 4.57 28
1239. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 4.57 28
1240. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4.55 22
1241. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 4.55 22
1242. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 4.55 22
1243. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 4.54 26
1244. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 4.5 20
1245. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 4.5 24
1246. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4.5 24
1247. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4.5 8
1248. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 4.5 20
1249. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4.5 28
1250. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 4.5 20
1251. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 4.5 12
1252. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 4.5 24
1253. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 4.5 20
1254. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 4.5 28
1255. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4.5 28
1256. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 4.5 24
1257. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 4.5 8
1258. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 4.5 24
1259. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4.5 12
1260. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 4.5 20
1261. Császár Máté (KASI/B) 4.44 36
1262. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 4.44 18
1263. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 4.43 28
1264. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 4.43 28
1265. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 4.43 28
1266. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 4.43 28
1267. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 4.42 24
1268. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 4.42 24
1269. Molnár Milán (Hévíz SK) 4.42 24
1270. Horváth Áron Márk (KASI/A) 4.42 24
1271. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 4.42 24
1272. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 4.42 24
1273. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 4.4 20
1274. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 4.4 20
1275. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 4.4 20
1276. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 4.4 20
1277. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 4.4 20
1278. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.38 16
1279. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 4.38 16
1280. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.38 16
1281. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 4.38 16
1282. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 4.38 16
1283. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 4.38 16
1284. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4.38 16
1285. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 4.36 28
1286. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 4.36 28
1287. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 4.36 28
1288. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 4.36 28
1289. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 4.33 12
1290. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4.33 24
1291. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4.33 24
1292. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 4.33 24
1293. Steininger Erik (Fűzfői AK) 4.33 24
1294. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 4.33 6
1295. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 4.33 6
1296. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 4.33 24
1297. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 4.33 12
1298. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 4.31 32
1299. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4.3 20
1300. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 4.3 20
1301. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 4.3 20
1302. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 4.3 20
1303. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 4.3 20
1304. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 4.3 20
1305. Mészáros Csenge (CEKK) 4.29 28
1306. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 4.29 28
1307. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 4.29 28
1308. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4.29 28
1309. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.27 22
1310. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4.27 22
1311. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 4.25 8
1312. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 4.25 8
1313. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 4.25 16
1314. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 4.25 24
1315. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 4.25 24
1316. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 4.25 8
1317. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4.25 16
1318. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 4.25 48
1319. Farkas István (BSC-2015) 4.25 8
1320. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 4.25 8
1321. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 4.25 24
1322. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 4.25 16
1323. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 4.25 16
1324. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 4.25 24
1325. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 4.25 24
1326. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 4.25 16
1327. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 4.25 16
1328. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 4.25 24
1329. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 4.25 8
1330. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 4.25 24
1331. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 4.25 8
1332. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 4.25 24
1333. Vince Bence (KASI/B) 4.25 32
1334. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 4.23 26
1335. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 4.23 26
1336. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 4.23 26
1337. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 4.22 36
1338. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 4.21 28
1339. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4.21 28
1340. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.21 28
1341. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 4.21 28
1342. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 4.21 28
1343. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4.21 28
1344. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 4.2 20
1345. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4.2 20
1346. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 4.2 20
1347. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 4.2 20
1348. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4.2 20
1349. Taskó László (MEAFC Kossuth) 4.2 20
1350. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 4.2 20
1351. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 4.2 20
1352. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 4.18 22
1353. Biró Botond (Esztergomi KE) 4.17 24
1354. Besenyei Blanka (Csata Manók) 4.17 24
1355. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 4.17 24
1356. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4.17 24
1357. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 4.17 12
1358. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4.17 24
1359. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 4.17 24
1360. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 4.17 24
1361. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 4.17 24
1362. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 4.17 12
1363. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 4.17 24
1364. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 4.17 24
1365. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.17 24
1366. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 4.14 14
1367. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4.14 28
1368. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 4.14 28
1369. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 4.13 16
1370. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 4.13 16
1371. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 4.13 16
1372. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.13 16
1373. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 4.12 16
1374. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 4.1 20
1375. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.1 20
1376. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 4.1 20
1377. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 4.1 20
1378. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4.1 20
1379. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 4.08 24
1380. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4.08 24
1381. Demeter István (Monor SE/A) 4.08 24
1382. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 4.08 24
1383. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 4.08 24
1384. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 4.08 24
1385. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 4.08 24
1386. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.08 24
1387. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.08 24
1388. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 4.08 26
1389. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 4.07 28
1390. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 4.07 28
1391. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.07 28
1392. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4.07 28
1393. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 4.07 28
1394. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 4.06 32
1395. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 4.05 38
1396. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 4 24
1397. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 4 20
1398. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 4 24
1399. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4 22
1400. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4 8
1401. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 4 28
1402. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 12
1403. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 4 28
1404. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 4 10
1405. Stegeran Oana (Primo Magic) 4 20
1406. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 4 28
1407. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 14
1408. Somi Milos (KASI/B) 4 24
1409. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 4 22
1410. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4 20
1411. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 4 12
1412. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 4 16
1413. Fehérvári Marcell (KASI/D) 4 28
1414. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 4 20
1415. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 4 20
1416. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 4 24
1417. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 4 12
1418. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 4 20
1419. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 4 20
1420. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 4 10
1421. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 4 8
1422. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 4 16
1423. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 3.93 28
1424. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 3.93 28
1425. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 3.92 24
1426. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 3.92 24
1427. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 3.92 24
1428. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 3.92 24
1429. Végh Levente (BSC-2015) 3.92 24
1430. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 3.92 24
1431. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 3.91 22
1432. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 3.9 20
1433. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 3.9 20
1434. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 3.9 20
1435. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 3.9 20
1436. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 3.9 20
1437. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 3.9 20
1438. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 3.9 20
1439. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 3.9 20
1440. Gábor Gréta (Csata Garfield) 3.9 20
1441. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3.9 20
1442. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 3.89 18
1443. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 3.89 18
1444. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 3.89 36
1445. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 3.88 32
1446. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 3.88 16
1447. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.88 16
1448. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 3.88 16
1449. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 3.88 16
1450. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 3.86 28
1451. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 3.86 28
1452. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.86 28
1453. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 3.86 28
1454. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 3.85 40
1455. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 3.83 24
1456. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 3.83 24
1457. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 3.83 12
1458. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 3.83 12
1459. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 3.83 24
1460. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 3.83 12
1461. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3.83 12
1462. Becsák Dániel (Pér U11) 3.82 22
1463. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 3.8 10
1464. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 3.8 20
1465. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 3.8 20
1466. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 3.8 20
1467. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 3.8 20
1468. Bán Barna (Szentesi KK) 3.8 20
1469. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 3.8 20
1470. Kővári Dóra (Csata Manók) 3.79 28
1471. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 3.79 28
1472. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 3.79 28
1473. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 3.79 28
1474. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 3.79 28
1475. Agg Maja (Harcos Darazsak) 3.78 18
1476. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 3.78 36
1477. Krieg Nina (Vasas Cicák) 3.78 36
1478. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.77 26
1479. Weigert Márk (BL Basket SE) 3.75 24
1480. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.75 16
1481. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 3.75 16
1482. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 3.75 24
1483. Kovács Botond (Piros Sasok) 3.75 8
1484. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 3.75 24
1485. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 3.75 16
1486. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 3.75 8
1487. Mihályi Lili (Csata Manók) 3.75 24
1488. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 3.75 16
1489. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 3.75 24
1490. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 3.75 24
1491. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 3.75 16
1492. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 3.75 24
1493. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 3.75 8
1494. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 3.73 22
1495. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 3.73 22
1496. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 3.73 22
1497. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 3.73 22
1498. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 3.73 22
1499. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 3.71 14
1500. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 3.71 28
1501. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 3.71 28
1502. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.71 28
1503. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 3.71 28
1504. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 3.7 20
1505. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 3.7 20
1506. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 3.7 20
1507. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 3.7 20
1508. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 3.7 20
1509. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 3.7 20
1510. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 3.7 20
1511. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 3.7 20
1512. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 3.7 20
1513. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 3.7 20
1514. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 3.7 40
1515. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 3.69 26
1516. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.69 26
1517. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 3.67 24
1518. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 3.67 12
1519. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 3.67 24
1520. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 3.67 24
1521. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 3.67 24
1522. Zircher Albert (KASI/B) 3.67 24
1523. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 3.67 6
1524. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 3.67 24
1525. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 3.67 12
1526. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 3.67 12
1527. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 3.67 12
1528. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 3.67 6
1529. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 3.67 12
1530. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 3.64 28
1531. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 3.64 28
1532. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 3.64 28
1533. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 3.64 28
1534. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 3.64 28
1535. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 3.64 28
1536. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 3.64 44
1537. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 3.64 22
1538. Baranyai Valéria (Csata Manók) 3.63 16
1539. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 3.63 16
1540. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 3.63 16
1541. Mucsi Lujza (TFSE) 3.63 16
1542. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 3.63 16
1543. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3.63 16
1544. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 3.63 16
1545. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 3.63 16
1546. Farkas Dorottya (BSC Lány) 3.6 20
1547. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 3.6 20
1548. Hardi Koppány (KASI/D) 3.6 20
1549. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 3.6 10
1550. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.6 20
1551. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 3.6 20
1552. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 3.6 20
1553. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 3.6 20
1554. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 3.58 24
1555. Kiss Korina (TSE Basket U11) 3.58 24
1556. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 3.58 24
1557. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 3.58 24
1558. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 3.58 24
1559. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 3.57 28
1560. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 3.57 28
1561. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 3.57 14
1562. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 3.57 28
1563. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.56 18
1564. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 3.56 18
1565. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 3.55 22
1566. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 3.55 22
1567. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 3.5 16
1568. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 3.5 20
1569. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 3.5 24
1570. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 3.5 24
1571. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 3.5 24
1572. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 3.5 28
1573. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.5 8
1574. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 3.5 20
1575. Trukmüller Máté (Pér U11) 3.5 8
1576. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 3.5 24
1577. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 3.5 24
1578. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 3.5 20
1579. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 3.5 8
1580. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 3.5 28
1581. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 3.5 28
1582. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 3.5 20
1583. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.5 24
1584. Németh Zsombor (BSC vegyes) 3.5 8
1585. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 3.5 8
1586. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 3.5 12
1587. Király Adél (Békéscsabai KK) 3.5 24
1588. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 3.5 12
1589. Pék Benedek (Esztergomi KE) 3.5 16
1590. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 3.5 24
1591. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 3.5 20
1592. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 3.5 12
1593. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 3.5 20
1594. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 3.5 28
1595. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 3.5 8
1596. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 3.5 20
1597. Alexy Marcell (Piros Sasok) 3.5 12
1598. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.5 20
1599. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 3.5 24
1600. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 3.5 28
1601. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.5 28
1602. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 3.5 20
1603. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 3.5 24
1604. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 3.5 24
1605. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 3.45 22
1606. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 3.44 18
1607. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 3.44 18
1608. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 3.44 18
1609. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 3.44 32
1610. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 3.43 28
1611. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3.43 14
1612. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 3.42 38
1613. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.42 24
1614. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 3.42 24
1615. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 3.42 24
1616. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 3.42 24
1617. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.42 24
1618. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.42 24
1619. Újváry Gergely (Pityke KSE) 3.4 10
1620. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 3.4 20
1621. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 3.4 20
1622. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 3.4 20
1623. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 3.4 20
1624. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 3.4 20
1625. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 3.4 20
1626. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.38 26
1627. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 3.38 16
1628. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 3.38 16
1629. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 3.38 16
1630. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 3.38 16
1631. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 3.38 16
1632. Varga Bella (Feketés Darazsak) 3.38 16
1633. Apró Leo (BSC vegyes) 3.38 16
1634. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 3.38 16
1635. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 3.36 22
1636. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 3.36 22
1637. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 3.36 22
1638. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 3.36 28
1639. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 3.36 28
1640. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 3.36 28
1641. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 3.33 18
1642. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 3.33 6
1643. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 3.33 24
1644. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 3.33 24
1645. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 3.33 12
1646. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 3.33 24
1647. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 3.33 24
1648. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 3.33 12
1649. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 3.33 6
1650. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.33 24
1651. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 3.33 24
1652. Gábor Zénó (KASI/B) 3.33 24
1653. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.33 24
1654. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 3.33 12
1655. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 3.33 12
1656. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 3.33 24
1657. Ledneczki Márk (Monok SE) 3.33 24
1658. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 3.33 24
1659. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 3.33 12
1660. Kiss Míra (VESC U11) 3.33 24
1661. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 3.33 12
1662. Házy Leó (FKE kenguruk) 3.33 24
1663. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 3.33 18
1664. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 3.33 24
1665. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 3.33 24
1666. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 3.3 20
1667. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 3.3 20
1668. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 3.3 20
1669. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.3 20
1670. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.3 20
1671. Molnár Emma (BSC Lány) 3.3 20
1672. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 3.3 20
1673. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.3 20
1674. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 3.3 20
1675. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 3.3 20
1676. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 3.29 28
1677. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 3.29 14
1678. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 3.29 14
1679. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 3.29 14
1680. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 3.29 28
1681. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 3.29 28
1682. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 3.29 28
1683. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.29 28
1684. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.29 28
1685. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.29 28
1686. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 3.27 22
1687. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 3.27 22
1688. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 3.27 22
1689. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 3.25 24
1690. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 3.25 16
1691. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 3.25 24
1692. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 3.25 8
1693. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 3.25 8
1694. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 3.25 16
1695. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 3.25 24
1696. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 3.25 24
1697. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 3.25 24
1698. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 3.25 24
1699. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 3.25 16
1700. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 3.25 24
1701. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.25 8
1702. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 3.25 24
1703. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 3.25 16
1704. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 3.25 24
1705. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 3.25 8
1706. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 3.25 24
1707. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 3.25 8
1708. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 3.25 16
1709. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 3.25 24
1710. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 3.23 26
1711. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3.22 18
1712. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 3.22 18
1713. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 3.21 28
1714. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 3.21 28
1715. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 3.2 10
1716. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 3.2 10
1717. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 3.2 20
1718. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 3.2 20
1719. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 3.2 20
1720. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 3.2 20
1721. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 3.2 20
1722. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.2 20
1723. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 3.2 20
1724. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 3.2 20
1725. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 3.2 20
1726. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 3.2 20
1727. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 3.2 20
1728. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 3.2 20
1729. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 3.18 22
1730. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 3.17 24
1731. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.17 24
1732. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 3.17 24
1733. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 3.17 12
1734. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 3.17 12
1735. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 3.17 12
1736. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 3.15 26
1737. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 3.15 26
1738. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 3.14 14
1739. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 3.14 14
1740. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 3.14 28
1741. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 3.13 16
1742. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 3.13 16
1743. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 3.13 16
1744. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 3.13 16
1745. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 3.12 32
1746. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 3.11 18
1747. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 3.11 18
1748. Csery Mózes (PSE Párducok) 3.1 20
1749. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 3.1 20
1750. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 3.1 20
1751. Huppauer László (Pér U11) 3.09 22
1752. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 3.09 22
1753. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 3.09 22
1754. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 3.08 24
1755. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 3.08 24
1756. Németh Zalán (Kanizsa KK) 3.08 24
1757. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 3.08 24
1758. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 3.08 24
1759. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 3.08 26
1760. Hoffman Péter (KASI/A) 3.07 28
1761. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 3.07 28
1762. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 3.07 28
1763. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 3.07 28
1764. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 3.07 28
1765. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 3.06 32
1766. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 3.06 32
1767. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 3 14
1768. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 3 24
1769. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 3 28
1770. Birck Emese (Vasas Cicák) 3 22
1771. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 3 20
1772. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 3 16
1773. Göblös András (BL Basket SE) 3 16
1774. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 3 24
1775. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 3 26
1776. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 3 18
1777. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 3 28
1778. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 3 24
1779. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 3 16
1780. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3 20
1781. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 3 12
1782. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 3 6
1783. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 3 16
1784. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 3 24
1785. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 3 20
1786. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 3 16
1787. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 3 24
1788. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3 8
1789. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3 20
1790. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 3 18
1791. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3 16
1792. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3 6
1793. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 3 16
1794. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 3 28
1795. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 3 18
1796. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 3 24
1797. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 3 16
1798. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 3 16
1799. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 3 24
1800. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 3 12
1801. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3 8
1802. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 3 16
1803. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3 20
1804. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 3 12
1805. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 3 12
1806. Mikó Vince (NYKK U11/B) 3 8
1807. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 3 20
1808. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 2.93 28
1809. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 2.93 28
1810. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.93 28
1811. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.93 28
1812. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 2.93 28
1813. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 2.93 28
1814. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 2.92 26
1815. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 2.92 24
1816. Simon Árven Áfonya (CEKK) 2.92 24
1817. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.92 24
1818. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 2.92 24
1819. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 2.92 24
1820. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 2.92 24
1821. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 2.92 24
1822. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 2.92 24
1823. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 2.92 24
1824. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.92 24
1825. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 2.92 24
1826. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.92 24
1827. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 2.91 22
1828. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 2.9 20
1829. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 2.9 20
1830. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 2.9 20
1831. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 2.9 20
1832. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 2.9 20
1833. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 2.9 20
1834. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 2.9 20
1835. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.9 20
1836. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 2.9 20
1837. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.9 20
1838. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.9 20
1839. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.89 18
1840. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 2.88 16
1841. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 2.88 32
1842. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.88 16
1843. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 2.88 16
1844. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 2.88 16
1845. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 2.88 16
1846. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 2.88 16
1847. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 2.88 16
1848. Pintér Lia (BSC vegyes) 2.88 16
1849. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 2.86 14
1850. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2.86 28
1851. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 2.85 26
1852. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 2.83 36
1853. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 2.83 12
1854. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 2.83 24
1855. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.83 24
1856. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 2.83 24
1857. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.83 24
1858. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 2.83 12
1859. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 2.83 12
1860. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 2.83 24
1861. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 2.83 12
1862. Török Lilien (Piros Sasok) 2.83 12
1863. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.83 12
1864. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 2.83 12
1865. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.83 24
1866. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 2.82 22
1867. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 2.82 22
1868. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.82 22
1869. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 2.82 22
1870. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.82 22
1871. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 2.8 20
1872. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 2.8 20
1873. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 2.8 20
1874. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 2.8 20
1875. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.8 10
1876. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.8 20
1877. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 2.8 20
1878. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 2.8 10
1879. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.8 20
1880. Egyed Gergő (Monok SE) 2.8 20
1881. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 2.79 28
1882. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 2.79 28
1883. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 2.79 28
1884. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 2.79 28
1885. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.78 18
1886. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 2.78 18
1887. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.77 26
1888. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 2.75 16
1889. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 2.75 24
1890. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 2.75 16
1891. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 2.75 8
1892. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 2.75 24
1893. Nagy Katalin Mária (CEKK) 2.75 24
1894. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.75 16
1895. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 2.75 16
1896. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 2.75 24
1897. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 2.75 16
1898. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 2.75 16
1899. Búz Marcell (Pityke KSE) 2.75 24
1900. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 2.75 24
1901. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.75 16
1902. Halász Janka (Vasas Cicák) 2.75 8
1903. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 2.75 16
1904. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 2.75 8
1905. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 2.75 8
1906. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 2.75 8
1907. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 2.75 16
1908. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 2.75 16
1909. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 2.75 8
1910. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 2.75 8
1911. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 2.75 24
1912. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 2.73 22
1913. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 2.73 22
1914. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 2.73 22
1915. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.71 28
1916. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 2.71 14
1917. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.71 28
1918. Imre Dávid (KASI/D) 2.71 28
1919. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 2.7 20
1920. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 2.7 20
1921. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 2.7 20
1922. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 2.7 20
1923. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 2.7 20
1924. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 2.7 20
1925. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 2.7 40
1926. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 2.69 26
1927. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 2.69 32
1928. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.67 24
1929. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 2.67 24
1930. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 2.67 24
1931. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 2.67 12
1932. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.67 6
1933. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 2.67 18
1934. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.67 18
1935. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 2.67 24
1936. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 2.67 18
1937. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 2.67 12
1938. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.67 24
1939. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.67 12
1940. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 2.67 24
1941. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.67 12
1942. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2.67 24
1943. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 2.67 24
1944. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 2.67 24
1945. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 2.67 24
1946. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 2.67 24
1947. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2.67 24
1948. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 2.67 12
1949. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 2.67 18
1950. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 2.67 12
1951. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 2.67 6
1952. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 2.64 28
1953. Füzi Izabella (KASI/C) 2.64 28
1954. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 2.64 28
1955. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 2.64 28
1956. Rein Dóra (Esztergomi KE) 2.64 28
1957. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.64 28
1958. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 2.64 28
1959. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.64 28
1960. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 2.64 22
1961. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 2.63 16
1962. Bartal Andor (BSC Fiú) 2.63 16
1963. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2.63 16
1964. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 2.63 16
1965. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.63 16
1966. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 2.63 16
1967. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 2.63 16
1968. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 2.63 16
1969. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 2.63 16
1970. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2.63 16
1971. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 2.62 26
1972. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 2.6 20
1973. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 2.6 10
1974. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 2.6 20
1975. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 2.6 20
1976. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 2.6 20
1977. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2.6 20
1978. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 2.6 20
1979. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.6 20
1980. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 2.6 10
1981. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 2.6 10
1982. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 2.58 24
1983. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 2.58 24
1984. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.58 24
1985. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 2.58 24
1986. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 2.58 24
1987. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.58 24
1988. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2.57 14
1989. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 2.57 28
1990. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.57 28
1991. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 2.57 14
1992. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.57 14
1993. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 2.56 18
1994. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 2.56 18
1995. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 2.56 18
1996. Bálint Bianka (Csata Manók) 2.55 22
1997. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 2.5 28
1998. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 2.5 12
1999. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.5 28
2000. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 2.5 8
2001. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 2.5 28
2002. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 2.5 16
2003. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.5 28
2004. Csőre Janka (Pér U11) 2.5 24
2005. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 2.5 12
2006. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.5 16
2007. Pósa Bálint (BSC-2015) 2.5 24
2008. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 2.5 16
2009. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 2.5 16
2010. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 2.5 20
2011. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 2.5 20
2012. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 2.5 24
2013. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.5 8
2014. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.5 12
2015. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 2.5 16
2016. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.5 20
2017. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 2.5 8
2018. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.5 24
2019. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 2.5 16
2020. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.5 20
2021. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 2.5 20
2022. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 2.5 28
2023. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 2.5 24
2024. Rofrits Zalán (KASI/C) 2.5 8
2025. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.5 16
2026. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 2.5 12
2027. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 2.5 16
2028. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 2.5 20
2029. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 2.5 16
2030. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 2.5 8
2031. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 2.5 16
2032. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 2.5 8
2033. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 2.5 24
2034. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 2.5 20
2035. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2.5 16
2036. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.5 24
2037. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.5 8
2038. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.5 24
2039. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 2.46 26
2040. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 2.46 26
2041. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2.45 22
2042. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 2.44 18
2043. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.44 18
2044. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 2.43 28
2045. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.43 28
2046. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 2.43 14
2047. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 2.43 14
2048. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 2.43 28
2049. Péter Lili (KWBC Körmend) 2.42 24
2050. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 2.42 24
2051. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 2.42 24
2052. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 2.42 24
2053. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 2.42 24
2054. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 2.42 24
2055. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 2.42 24
2056. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 2.42 24
2057. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 2.42 24
2058. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 2.42 24
2059. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 2.4 20
2060. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2.4 20
2061. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 2.4 20
2062. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 2.4 10
2063. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 2.4 20
2064. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.4 10
2065. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 2.4 10
2066. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 2.4 20
2067. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 2.4 20
2068. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.4 20
2069. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 2.4 20
2070. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 2.4 20
2071. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.38 26
2072. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 2.38 16
2073. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 2.38 16
2074. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 2.38 16
2075. Here Zsolt (NYKK U11/B) 2.38 16
2076. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 2.38 16
2077. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 2.38 16
2078. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 2.38 16
2079. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 2.38 16
2080. Berki Milán (TF-JAK U11) 2.38 16
2081. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 2.38 16
2082. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 2.38 16
2083. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 2.36 22
2084. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 2.36 22
2085. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.36 22
2086. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 2.36 28
2087. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 2.36 28
2088. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 2.36 28
2089. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2.36 28
2090. Stier Botond (KASI/A) 2.33 24
2091. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 2.33 12
2092. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 2.33 24
2093. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.33 6
2094. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2.33 12
2095. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 2.33 24
2096. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 2.33 12
2097. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 2.33 12
2098. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.33 18
2099. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/B) 2.33 12
2100. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.33 24
2101. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 2.33 24
2102. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 2.33 6
2103. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.33 18
2104. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 2.33 12
2105. Ács Donát (BL Basket SE) 2.33 24
2106. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.33 24
2107. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 2.33 12
2108. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 2.33 12
2109. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.33 6
2110. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.33 6
2111. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.31 26
2112. Barkóczi István (Budafoki Békák) 2.31 26
2113. Tarjányi István (NYKK U11/B) 2.3 20
2114. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 2.3 20
2115. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 2.3 20
2116. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 2.3 20
2117. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 2.3 20
2118. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.3 20
2119. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 2.29 28
2120. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.29 28
2121. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 2.29 14
2122. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.29 28
2123. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2.29 28
2124. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.29 28
2125. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 2.29 28
2126. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.29 14
2127. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 2.29 28
2128. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 2.29 28
2129. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 2.25 16
2130. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 2.25 24
2131. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 2.25 32
2132. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 2.25 16
2133. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 2.25 16
2134. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 2.25 16
2135. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 2.25 24
2136. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 2.25 24
2137. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.25 16
2138. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 2.25 16
2139. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 2.25 16
2140. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.25 16
2141. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 2.25 8
2142. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.25 24
2143. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 2.25 16
2144. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.25 8
2145. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 2.25 24
2146. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.25 8
2147. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.25 24
2148. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 2.25 24
2149. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 2.25 8
2150. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 2.25 16
2151. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 2.25 24
2152. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 2.25 24
2153. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 2.25 16
2154. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 2.25 8
2155. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2.22 18
2156. Murányi Kata (BSC vegyes) 2.22 18
2157. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 2.21 28
2158. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.21 28
2159. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.21 28
2160. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 2.21 28
2161. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 2.2 20
2162. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 2.2 20
2163. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.2 10
2164. Zsadányi Zsombor (TFSE) 2.2 20
2165. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 2.2 20
2166. Katona Dorina (KKC Mátyás) 2.2 20
2167. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 2.18 22
2168. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 2.18 22
2169. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 2.18 22
2170. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 2.17 12
2171. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 2.17 12
2172. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 2.17 24
2173. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2.17 24
2174. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.17 24
2175. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 2.17 24
2176. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 2.17 24
2177. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 2.17 12
2178. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 2.17 12
2179. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 2.17 24
2180. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2.17 24
2181. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 2.17 12
2182. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2.17 24
2183. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 2.17 24
2184. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.17 12
2185. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 2.17 12
2186. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.17 12
2187. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 2.17 12
2188. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 2.17 12
2189. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 2.17 12
2190. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.17 12
2191. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 2.17 12
2192. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.17 12
2193. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.17 24
2194. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 2.15 26
2195. Jutasi Maja (BSC Lány) 2.14 28
2196. Bial Boglárka (Csepel KK) 2.14 28
2197. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 2.14 28
2198. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 2.14 28
2199. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.14 28
2200. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 2.14 28
2201. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 2.14 28
2202. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 2.14 28
2203. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 2.13 30
2204. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 2.13 32
2205. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 2.13 16
2206. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 2.13 16
2207. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 2.13 16
2208. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2.13 16
2209. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 2.13 16
2210. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 2.13 16
2211. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 2.13 16
2212. Szabo Matias-László (Primo Magic) 2.13 16
2213. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 2.13 16
2214. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.11 18
2215. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 2.11 18
2216. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 2.1 20
2217. Márton Tamás (Fűzfői AK) 2.1 20
2218. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.1 20
2219. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 2.1 20
2220. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.1 20
2221. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 2.09 22
2222. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 2.08 24
2223. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 2.08 24
2224. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 2.08 24
2225. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 2.08 24
2226. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 2.08 24
2227. Mikulás Damira (TFSE) 2.08 24
2228. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 2.08 24
2229. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 2.08 24
2230. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.08 24
2231. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.08 24
2232. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 2.08 24
2233. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 2.08 24
2234. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 2.08 24
2235. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 2.08 26
2236. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.07 28
2237. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.07 28
2238. Nyitrai András (BSC-2015) 2.07 28
2239. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.07 28
2240. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 2.07 28
2241. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 2.07 28
2242. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.06 32
2243. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 2 12
2244. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 2 14
2245. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 2 12
2246. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 2 6
2247. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 2 24
2248. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 2 22
2249. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 20
2250. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 2 20
2251. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 16
2252. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 2 16
2253. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 12
2254. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 2 16
2255. Turula Dominik (KASI/C) 2 24
2256. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 2 16
2257. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 2 10
2258. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 2 8
2259. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 2 16
2260. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 2 8
2261. Molnár Gerda (KASI/B) 2 16
2262. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2 24
2263. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 2 24
2264. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 2 8
2265. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 2 26
2266. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 6
2267. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 2 24
2268. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 6
2269. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 2 28
2270. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 2 8
2271. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 2 8
2272. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 2 8
2273. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 20
2274. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 2 14
2275. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 2 16
2276. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 2 10
2277. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 2 8
2278. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 2 12
2279. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 2 10
2280. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 2 20
2281. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 2 12
2282. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 32
2283. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 2 20
2284. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 2 8
2285. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 2 26
2286. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 2 8
2287. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 28
2288. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 2 16
2289. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 2 28
2290. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2 10
2291. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 2 20
2292. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 2 24
2293. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 12
2294. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 6
2295. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 2 24
2296. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 10
2297. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 2 20
2298. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 2 16
2299. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 2 20
2300. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 2 18
2301. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 2 16
2302. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2 12
2303. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 10
2304. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 26
2305. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 12
2306. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 2 18
2307. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 2 28
2308. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 2 24
2309. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 2 8
2310. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2 26
2311. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 2 26
2312. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 24
2313. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 2 14
2314. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 28
2315. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 2 28
2316. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2 24
2317. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 2 12
2318. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 8
2319. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 2 24
2320. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 2 16
2321. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 2 20
2322. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 1.93 28
2323. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 1.93 28
2324. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 1.93 28
2325. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.93 28
2326. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.93 28
2327. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 1.93 28
2328. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 1.92 26
2329. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.92 24
2330. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 1.92 24
2331. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 1.92 24
2332. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 1.92 24
2333. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 1.92 24
2334. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 1.92 24
2335. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 1.92 24
2336. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 1.92 24
2337. Takács Mira (KKC Mátyás) 1.92 24
2338. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.91 22
2339. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 1.9 20
2340. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 1.9 20
2341. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 1.9 20
2342. Borbás Levente (Monor SE/A) 1.9 20
2343. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 1.9 20
2344. Vajai Laura (VESC U11) 1.9 20
2345. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 1.9 20
2346. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 1.9 20
2347. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 1.9 20
2348. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 1.89 18
2349. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 1.89 18
2350. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 1.89 36
2351. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 1.88 34
2352. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 1.88 16
2353. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.88 16
2354. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 1.88 16
2355. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 1.88 16
2356. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 1.88 16
2357. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 1.88 16
2358. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 1.86 28
2359. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.86 28
2360. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 1.86 28
2361. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 1.86 14
2362. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 1.83 12
2363. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 1.83 12
2364. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.83 12
2365. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 1.83 12
2366. Berkes Áron (Keresztúri SE) 1.83 24
2367. Balatincz Botond (Csepel KK) 1.83 24
2368. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 1.83 12
2369. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 1.83 24
2370. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.83 12
2371. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 1.83 24
2372. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 1.83 12
2373. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 1.83 12
2374. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 1.83 12
2375. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 1.83 12
2376. Szonntag Adél (Csata Manók) 1.83 24
2377. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.83 24
2378. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 1.83 24
2379. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 1.83 24
2380. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 1.83 12
2381. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 1.83 12
2382. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 1.83 24
2383. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 1.83 12
2384. Csaba Éva (MTK Budapest) 1.83 12
2385. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 1.83 12
2386. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.83 12
2387. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.82 22
2388. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.82 22
2389. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 1.8 20
2390. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 1.8 10
2391. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 1.8 20
2392. Kovács Márton (Monor SE/B) 1.8 20
2393. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 1.8 20
2394. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.8 20
2395. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 1.8 20
2396. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 1.8 10
2397. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.8 20
2398. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 1.8 20
2399. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 1.8 20
2400. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 1.8 20
2401. Bihary Barnabás (Monok SE) 1.8 20
2402. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 1.8 10
2403. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 1.8 20
2404. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 1.8 20
2405. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 1.79 28
2406. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.79 28
2407. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 1.79 28
2408. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 1.79 28
2409. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 1.77 26
2410. Ungvári Botond László (KASI/D) 1.77 26
2411. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 1.75 16
2412. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.75 16
2413. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.75 24
2414. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.75 16
2415. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.75 8
2416. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 1.75 16
2417. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 1.75 24
2418. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 1.75 24
2419. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 1.75 8
2420. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.75 24
2421. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.75 8
2422. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.75 8
2423. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.75 24
2424. Elekes Péter (Szentesi KK) 1.75 8
2425. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 1.75 16
2426. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 1.75 16
2427. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 1.75 16
2428. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 1.75 24
2429. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 1.75 8
2430. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 1.75 8
2431. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 1.75 24
2432. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 1.75 8
2433. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.75 16
2434. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.75 24
2435. Tóth Bálint (KASI/C) 1.75 24
2436. Varga Milán (Sólyomfiókák) 1.75 8
2437. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.75 16
2438. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.75 16
2439. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 1.75 8
2440. Mészáros Luca (VESC U11) 1.75 16
2441. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.75 8
2442. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 1.75 24
2443. Rédei Márton (FKE kenguruk) 1.75 24
2444. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 1.75 24
2445. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.75 16
2446. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.73 22
2447. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 1.73 22
2448. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 1.71 14
2449. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.71 28
2450. Bakó Levente (NYKK U11/B) 1.71 14
2451. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1.71 28
2452. Gál Kira (TF-JAK U11) 1.71 14
2453. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.71 14
2454. Lukács Dániel (BL Basket SE) 1.71 28
2455. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 1.71 28
2456. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 1.71 28
2457. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 1.71 14
2458. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.71 28
2459. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 1.71 14
2460. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 1.7 20
2461. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 1.7 20
2462. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 1.7 20
2463. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 1.7 20
2464. Danyi Emma (KWBC Körmend) 1.7 20
2465. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 1.7 20
2466. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 1.7 20
2467. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 1.69 26
2468. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 1.67 6
2469. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 1.67 6
2470. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 1.67 12
2471. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 1.67 24
2472. Berecz Botond (Budafoki Békák) 1.67 12
2473. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 1.67 12
2474. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 1.67 24
2475. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.67 24
2476. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 1.67 12
2477. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.67 12
2478. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 1.67 24
2479. Béres Berta (PSE Párducok) 1.67 24
2480. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.67 24
2481. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.67 12
2482. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.67 12
2483. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 1.67 12
2484. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.67 6
2485. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 1.67 6
2486. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 1.67 30
2487. Szánthó Zente (Monor SE/B) 1.64 28
2488. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.64 28
2489. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 1.64 28
2490. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 1.64 22
2491. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 1.64 22
2492. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 1.63 16
2493. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.63 16
2494. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 1.63 16
2495. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 1.63 16
2496. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 1.63 16
2497. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 1.63 16
2498. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 1.63 16
2499. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.63 16
2500. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 1.63 16
2501. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.63 16
2502. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.63 16
2503. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 1.6 20
2504. Fekete Norbert (KASI/A) 1.6 20
2505. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 1.6 10
2506. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 1.6 20
2507. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 1.6 20
2508. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 1.6 20
2509. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 1.6 20
2510. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 1.6 20
2511. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 1.6 20
2512. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.6 20
2513. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.6 20
2514. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 1.6 20
2515. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 1.6 20
2516. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.6 20
2517. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.6 20
2518. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.6 20
2519. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 1.6 20
2520. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 1.6 20
2521. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 1.6 20
2522. Szinyei Merse Félix (TFSE) 1.6 20
2523. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.58 24
2524. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 1.58 24
2525. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.58 24
2526. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 1.58 24
2527. Szentes Flóra (MTK Budapest) 1.58 24
2528. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 1.58 24
2529. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.57 28
2530. Vidra Virág (Piros Sasok) 1.57 28
2531. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 1.57 28
2532. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 1.56 18
2533. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 1.56 18
2534. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 1.55 22
2535. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 1.55 22
2536. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.55 22
2537. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 1.52 42
2538. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 1.5 8
2539. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 1.5 12
2540. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 1.5 24
2541. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 1.5 8
2542. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 1.5 20
2543. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 1.5 8
2544. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 1.5 28
2545. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.5 16
2546. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.5 20
2547. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 1.5 28
2548. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.5 28
2549. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 1.5 8
2550. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 1.5 8
2551. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.5 8
2552. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.5 12
2553. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 1.5 8
2554. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 1.5 24
2555. Kis Árpád (BKGDSE U11) 1.5 20
2556. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 1.5 28
2557. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.5 8
2558. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.5 12
2559. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 1.5 24
2560. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.5 12
2561. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 1.5 20
2562. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 1.5 12
2563. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 1.5 16
2564. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.5 20
2565. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 1.5 16
2566. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.5 8
2567. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.5 16
2568. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.5 24
2569. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 1.5 8
2570. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 1.5 24
2571. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 1.5 12
2572. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 1.5 16
2573. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 1.5 16
2574. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.5 28
2575. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 1.5 20
2576. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 1.5 12
2577. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 1.5 8
2578. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 1.5 16
2579. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.5 28
2580. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.5 20
2581. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.5 12
2582. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.5 12
2583. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 1.5 12
2584. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 1.5 28
2585. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 1.5 24
2586. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.5 20
2587. Németh Marcell (MAFC Csiki) 1.5 8
2588. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 1.5 24
2589. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.5 8
2590. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.5 8
2591. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 1.5 28
2592. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 8
2593. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.5 12
2594. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 1.5 8
2595. Dóczy Péter (Piros Sasok) 1.5 8
2596. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 12
2597. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 1.5 8
2598. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 1.5 16
2599. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 1.5 12
2600. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 1.5 8
2601. Madák Márk (BLF Kenguruk) 1.5 8
2602. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.5 12
2603. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 1.5 20
2604. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 1.46 26
2605. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 1.45 22
2606. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 1.45 22
2607. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 1.45 22
2608. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.45 22
2609. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 1.45 22
2610. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.44 18
2611. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 1.43 14
2612. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.43 14
2613. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 1.43 14
2614. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.43 28
2615. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 1.43 28
2616. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 1.43 14
2617. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 1.43 14
2618. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.43 28
2619. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 1.43 28
2620. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.43 28
2621. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 1.43 14
2622. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 1.43 28
2623. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 1.43 28
2624. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.42 24
2625. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 1.42 24
2626. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 1.42 24
2627. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.42 24
2628. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.42 24
2629. Megyeri Vanda (CEKK) 1.42 24
2630. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 1.4 20
2631. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 1.4 10
2632. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.4 20
2633. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 1.4 10
2634. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 1.4 20
2635. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.4 20
2636. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 1.4 20
2637. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.4 20
2638. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 1.4 20
2639. Faragó Endre János (Szentesi KK) 1.4 20
2640. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.4 20
2641. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 1.38 26
2642. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 1.38 26
2643. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 1.38 26
2644. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 1.38 26
2645. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 1.38 16
2646. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.38 16
2647. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 1.38 16
2648. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 1.38 16
2649. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 1.38 16
2650. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 1.38 16
2651. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 1.38 16
2652. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 1.38 16
2653. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 1.38 16
2654. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.38 16
2655. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.38 16
2656. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 1.38 16
2657. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.36 22
2658. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 1.36 22
2659. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.36 28
2660. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 1.36 28
2661. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 1.36 28
2662. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 1.36 28
2663. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 1.36 28
2664. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 1.33 12
2665. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.33 12
2666. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 1.33 12
2667. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.33 12
2668. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 1.33 24
2669. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 1.33 18
2670. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 1.33 6
2671. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 1.33 12
2672. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 1.33 24
2673. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.33 24
2674. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.33 12
2675. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 1.33 12
2676. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.33 18
2677. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.33 12
2678. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 1.33 12
2679. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 1.33 12
2680. Simon Hanna (VESC U11) 1.33 24
2681. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.33 12
2682. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 1.33 12
2683. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 1.33 6
2684. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 1.33 6
2685. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.33 24
2686. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.33 18
2687. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 1.33 12
2688. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 1.33 12
2689. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 1.31 26
2690. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.3 20
2691. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 1.3 20
2692. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 1.3 20
2693. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.3 20
2694. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 1.3 20
2695. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 1.3 20
2696. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 1.3 20
2697. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 1.3 20
2698. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.3 20
2699. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.3 20
2700. Kovács Gergő (Monok SE) 1.3 20
2701. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 1.3 20
2702. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 1.29 28
2703. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 1.29 28
2704. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.29 14
2705. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 1.29 14
2706. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 1.29 28
2707. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.29 14
2708. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 1.29 28
2709. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 1.29 14
2710. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 1.29 28
2711. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 1.29 28
2712. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 1.29 28
2713. Guller Rozália (Vasas Cicák) 1.27 22
2714. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 1.27 22
2715. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 1.25 16
2716. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 1.25 8
2717. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 1.25 24
2718. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 1.25 8
2719. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 1.25 8
2720. Katics Ákos (PSE Párducok) 1.25 8
2721. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.25 24
2722. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.25 16
2723. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 1.25 8
2724. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 1.25 24
2725. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 1.25 8
2726. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 1.25 24
2727. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 1.25 16
2728. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 1.25 24
2729. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.25 8
2730. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.25 24
2731. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 1.25 16
2732. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 1.25 8
2733. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.25 8
2734. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 1.25 16
2735. Anek Liliána (Kanizsa KK) 1.25 16
2736. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 1.23 26
2737. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 1.23 26
2738. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 1.22 18
2739. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 1.22 18
2740. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 1.22 18
2741. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 1.22 18
2742. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.22 18
2743. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 1.22 18
2744. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.21 28
2745. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.21 28
2746. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.21 28
2747. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 1.21 28
2748. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.21 28
2749. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 1.21 28
2750. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.21 28
2751. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 1.21 28
2752. Frank Flórián (KASI/C) 1.21 28
2753. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 1.21 28
2754. Kállai Kende (Csepel KK) 1.21 28
2755. Szántó Bence (NYKK U11/B) 1.2 10
2756. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.2 20
2757. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 1.2 10
2758. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 1.2 20
2759. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 1.2 20
2760. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 1.2 20
2761. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 1.2 20
2762. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 1.2 20
2763. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 1.2 20
2764. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 1.2 20
2765. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 1.2 20
2766. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.2 20
2767. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.2 20
2768. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 1.17 12
2769. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 1.17 12
2770. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.17 12
2771. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 1.17 12
2772. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 1.17 12
2773. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 1.17 24
2774. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 1.17 12
2775. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.17 24
2776. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.17 24
2777. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.17 12
2778. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 1.17 12
2779. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.17 12
2780. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.17 12
2781. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 1.17 12
2782. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 1.17 24
2783. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 1.17 12
2784. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 1.17 24
2785. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 1.17 24
2786. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 1.17 12
2787. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.17 12
2788. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 1.14 28
2789. Györki Barnabás (KASI/C) 1.14 28
2790. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.14 28
2791. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 1.14 14
2792. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.14 14
2793. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.14 28
2794. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 1.14 14
2795. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 1.14 14
2796. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 1.13 16
2797. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 1.13 16
2798. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 1.13 16
2799. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.13 16
2800. Kovács Írisz (PSE Párducok) 1.13 16
2801. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 1.13 16
2802. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 1.13 16
2803. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 1.13 16
2804. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.13 16
2805. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 1.13 16
2806. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 1.13 16
2807. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 1.13 16
2808. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.13 16
2809. Szalai Levente (BasketBaja SE) 1.13 16
2810. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 1.13 16
2811. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 1.13 16
2812. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 1.13 16
2813. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 1.11 18
2814. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.11 18
2815. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.11 18
2816. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 1.11 18
2817. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 1.11 18
2818. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 1.11 18
2819. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.1 20
2820. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.1 20
2821. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 1.1 20
2822. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.1 20
2823. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 1.1 20
2824. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.1 20
2825. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.1 20
2826. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.1 20
2827. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 1.1 20
2828. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 1.1 20
2829. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.1 20
2830. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 1.1 20
2831. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 1.1 20
2832. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 1.1 42
2833. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 1.09 22
2834. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 1.09 22
2835. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 1.09 22
2836. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 1.08 24
2837. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 1.08 24
2838. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 1.08 24
2839. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 1.08 24
2840. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 1.08 26
2841. Győző Zalán (Monor SE/B) 1.07 28
2842. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.07 28
2843. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.07 28
2844. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.07 28
2845. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 1 20
2846. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 1 6
2847. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 12
2848. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 1 12
2849. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1 20
2850. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 24
2851. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 1 14
2852. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 1 12
2853. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 1 20
2854. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 1 8
2855. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 1 8
2856. Szabó Boróka (Monor SE/A) 1 14
2857. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 28
2858. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1 24
2859. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 1 16
2860. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 1 8
2861. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1 12
2862. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 1 8
2863. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 16
2864. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1 16
2865. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 1 16
2866. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 1 20
2867. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1 8
2868. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1 10
2869. Környei Gergő (Kanizsa KK) 1 8
2870. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 1 6
2871. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 1 12
2872. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 1 8
2873. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 1 8
2874. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 1 16
2875. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 1 8
2876. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 1 12
2877. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 8
2878. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1 8
2879. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 1 6
2880. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 1 8
2881. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 1 12
2882. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 1 8
2883. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 6
2884. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 6
2885. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 1 10
2886. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 1 8
2887. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 1 16
2888. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 1 16
2889. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 1 8
2890. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 1 8
2891. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 1 20
2892. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1 20
2893. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1 20
2894. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1 20
2895. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 1 12
2896. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1 8
2897. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 1 6
2898. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 1 8
2899. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1 16
2900. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 1 10
2901. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 1 18
2902. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1 20
2903. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 1 18
2904. Holló Nóra (DVTK Ózd) 1 12
2905. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 1 16
2906. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 1 12
2907. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 1 10
2908. Meskó Róza (BSC Lány) 1 12
2909. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 1 6
2910. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 1 20
2911. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 1 20
2912. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 1 20
2913. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1 20
2914. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 1 6
2915. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 1 12
2916. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 6
2917. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 1 12
2918. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 1 8
2919. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 1 12
2920. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 1 12
2921. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 1 20
2922. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1 14
2923. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 1 16
2924. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1 24
2925. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 1 8
2926. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 1 12
2927. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 1 26
2928. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 1 16
2929. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.93 28
2930. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 0.93 28
2931. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.93 28
2932. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0.92 24
2933. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0.92 24
2934. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0.92 24
2935. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0.92 24
2936. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0.92 24
2937. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.92 24
2938. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.92 24
2939. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.92 24
2940. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.92 24
2941. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0.92 24
2942. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.92 24
2943. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.91 22
2944. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 0.91 22
2945. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0.91 22
2946. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0.91 22
2947. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.91 22
2948. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.91 22
2949. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.9 20
2950. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.9 20
2951. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0.9 20
2952. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0.9 20
2953. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0.9 20
2954. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.9 20
2955. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0.9 20
2956. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.9 20
2957. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0.9 20
2958. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0.9 20
2959. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0.9 20
2960. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0.9 20
2961. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0.9 20
2962. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.9 20
2963. Rudkov Janka (Pér U11) 0.9 20
2964. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0.9 20
2965. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 0.88 16
2966. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0.88 16
2967. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 0.88 16
2968. Márton Máté (KASI/B) 0.88 16
2969. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0.88 16
2970. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0.88 16
2971. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0.88 16
2972. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.88 16
2973. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0.88 16
2974. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 0.88 16
2975. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0.88 16
2976. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0.88 16
2977. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0.88 16
2978. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0.86 14
2979. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0.86 28
2980. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.86 14
2981. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0.86 14
2982. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0.86 28
2983. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.86 14
2984. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0.86 14
2985. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.86 28
2986. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0.85 26
2987. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0.83 12
2988. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.83 12
2989. Ódor Zara (Monor SE/A) 0.83 12
2990. Bíró Boglárka (CEKK) 0.83 12
2991. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0.83 24
2992. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.83 12
2993. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.83 24
2994. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0.83 12
2995. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0.83 24
2996. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0.83 12
2997. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0.83 12
2998. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0.83 12
2999. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.83 12
3000. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.83 24
3001. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.83 12
3002. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.83 12
3003. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 0.83 12
3004. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.82 22
3005. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.82 22
3006. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0.82 22
3007. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0.8 20
3008. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0.8 20
3009. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0.8 20
3010. Nagy Dominik (KASI/B) 0.8 20
3011. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.8 20
3012. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 0.8 20
3013. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0.8 10
3014. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.8 20
3015. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0.8 20
3016. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0.8 20
3017. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.8 20
3018. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0.8 20
3019. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0.8 10
3020. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0.8 20
3021. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.8 10
3022. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.8 10
3023. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0.8 20
3024. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0.8 20
3025. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0.8 10
3026. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.79 28
3027. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0.79 28
3028. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0.79 28
3029. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.79 28
3030. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0.79 28
3031. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0.78 18
3032. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.78 18
3033. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0.78 18
3034. Megyesi Márton (BSC-2015) 0.77 26
3035. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.77 26
3036. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0.75 8
3037. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0.75 8
3038. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.75 8
3039. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.75 8
3040. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0.75 16
3041. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0.75 16
3042. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 0.75 8
3043. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0.75 8
3044. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.75 16
3045. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0.75 8
3046. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0.75 16
3047. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0.75 16
3048. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0.75 16
3049. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.75 24
3050. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0.75 8
3051. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.75 24
3052. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.75 8
3053. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0.75 8
3054. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.75 8
3055. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 0.75 8
3056. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0.75 16
3057. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0.75 24
3058. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0.75 8
3059. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0.75 16
3060. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0.75 16
3061. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0.75 8
3062. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.75 24
3063. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 0.75 8
3064. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.75 16
3065. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.75 8
3066. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0.75 24
3067. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.75 16
3068. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0.75 8
3069. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0.75 24
3070. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.75 8
3071. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.75 16
3072. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0.75 8
3073. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.75 8
3074. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0.75 16
3075. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.75 24
3076. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0.75 16
3077. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0.75 8
3078. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.75 16
3079. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0.75 16
3080. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.75 16
3081. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0.75 8
3082. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0.75 16
3083. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.75 8
3084. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0.75 8
3085. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0.75 8
3086. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0.73 22
3087. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.73 22
3088. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 0.73 22
3089. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0.73 22
3090. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0.71 14
3091. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0.71 14
3092. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.71 14
3093. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.71 14
3094. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0.71 28
3095. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0.71 14
3096. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0.71 28
3097. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.71 28
3098. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0.71 28
3099. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0.71 14
3100. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.7 20
3101. Mezriczky Máté (KASI/D) 0.7 20
3102. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0.7 20
3103. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 0.7 20
3104. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0.7 20
3105. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0.7 20
3106. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.7 20
3107. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0.7 20
3108. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.69 26
3109. Bán András (FKE kenguruk) 0.67 12
3110. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.67 12
3111. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0.67 24
3112. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0.67 24
3113. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.67 12
3114. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.67 12
3115. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0.67 24
3116. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0.67 18
3117. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0.67 24
3118. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0.67 24
3119. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.67 6
3120. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.67 12
3121. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0.67 18
3122. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0.67 6
3123. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0.67 24
3124. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 0.67 6
3125. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.67 18
3126. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0.67 12
3127. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0.67 12
3128. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0.67 12
3129. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0.67 12
3130. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0.67 12
3131. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0.67 24
3132. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.67 12
3133. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.67 6
3134. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.67 12
3135. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0.67 12
3136. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.67 24
3137. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0.67 12
3138. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0.67 12
3139. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0.67 12
3140. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0.67 24
3141. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0.67 6
3142. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0.67 12
3143. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0.67 12
3144. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0.67 12
3145. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.67 24
3146. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.67 6
3147. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.67 12
3148. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0.67 12
3149. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 0.67 12
3150. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.67 24
3151. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0.67 24
3152. Besenyi Bence (Csepel KK) 0.67 12
3153. Kürti David (Primo Magic) 0.67 6
3154. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0.67 24
3155. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0.67 12
3156. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.67 24
3157. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0.67 12
3158. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.67 18
3159. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 0.67 6
3160. Horváth Valér (Hévíz SK) 0.64 28
3161. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0.64 28
3162. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0.64 22
3163. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0.64 22
3164. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.64 22
3165. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0.63 16
3166. Krein Júlia (VESC U11) 0.63 16
3167. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 0.63 16
3168. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0.63 16
3169. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0.63 16
3170. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.63 16
3171. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0.63 16
3172. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.63 16
3173. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0.6 20
3174. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.6 10
3175. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0.6 10
3176. György Bálint (Monok SE) 0.6 20
3177. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.6 20
3178. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.6 10
3179. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0.6 20
3180. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0.6 20
3181. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.6 20
3182. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0.6 10
3183. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.6 20
3184. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0.6 20
3185. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.6 10
3186. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.6 10
3187. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0.6 20
3188. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.6 20
3189. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0.6 20
3190. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0.6 10
3191. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.58 24
3192. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.58 24
3193. Kiss Zalán (KASI/C) 0.58 24
3194. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.58 24
3195. Ledneczki Erik (Monok SE) 0.58 24
3196. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0.58 24
3197. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0.58 24
3198. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0.58 24
3199. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0.57 14
3200. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0.57 14
3201. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 0.57 14
3202. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0.57 14
3203. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0.57 28
3204. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.57 28
3205. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 0.57 28
3206. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.57 14
3207. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0.57 14
3208. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0.57 14
3209. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0.57 14
3210. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.57 14
3211. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0.57 14
3212. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0.56 18
3213. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0.56 18
3214. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0.56 18
3215. Neiczer Patrik (KASI/D) 0.5 8
3216. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0.5 8
3217. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.5 16
3218. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0.5 16
3219. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.5 12
3220. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0.5 20
3221. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 0.5 8
3222. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0.5 8
3223. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.5 12
3224. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.5 16
3225. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.5 8
3226. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.5 8
3227. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.5 24
3228. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 24
3229. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0.5 8
3230. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0.5 8
3231. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 16
3232. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.5 12
3233. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.5 8
3234. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0.5 20
3235. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0.5 20
3236. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0.5 16
3237. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0.5 24
3238. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0.5 24
3239. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0.5 12
3240. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.5 28
3241. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0.5 12
3242. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0.5 8
3243. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.5 16
3244. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 8
3245. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0.5 16
3246. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0.5 12
3247. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.5 12
3248. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0.5 8
3249. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 8
3250. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0.5 20
3251. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0.5 8
3252. Csapó Anna (KKC Hetény) 0.5 8
3253. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.5 8
3254. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 0.5 8
3255. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0.5 8
3256. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0.5 12
3257. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.5 20
3258. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 8
3259. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0.5 8
3260. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.5 16
3261. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0.5 20
3262. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.5 8
3263. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0.5 20
3264. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0.5 12
3265. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0.5 16
3266. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0.5 8
3267. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0.5 8
3268. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0.5 12
3269. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0.5 8
3270. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0.5 24
3271. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0.5 16
3272. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.5 8
3273. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0.5 8
3274. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0.5 24
3275. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0.5 24
3276. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.5 24
3277. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0.5 8
3278. Borsós Adrienn (CEKK) 0.5 12
3279. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0.5 8
3280. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.5 16
3281. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0.5 12
3282. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.5 12
3283. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0.5 8
3284. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.5 16
3285. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0.5 8
3286. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0.5 12
3287. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 12
3288. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0.5 8
3289. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0.5 8
3290. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 8
3291. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0.5 8
3292. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 20
3293. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0.5 16
3294. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.5 16
3295. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0.5 8
3296. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0.5 12
3297. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0.5 12
3298. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0.5 12
3299. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0.5 8
3300. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.5 12
3301. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0.5 28
3302. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0.5 8
3303. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0.5 12
3304. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.46 26
3305. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.46 26
3306. Berta Bence (NYKK U11/B) 0.44 18
3307. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0.44 18
3308. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0.44 18
3309. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0.43 28
3310. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0.43 28
3311. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0.43 14
3312. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0.43 28
3313. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0.43 14
3314. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.43 14
3315. Kéri Botond (Monor SE/A) 0.43 14
3316. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.43 14
3317. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0.43 14
3318. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.43 14
3319. Fekete Dominik (Pér U11) 0.42 24
3320. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0.42 24
3321. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0.42 24
3322. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0.42 24
3323. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 0.42 24
3324. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.42 24
3325. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0.42 24
3326. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0.4 20
3327. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0.4 10
3328. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0.4 20
3329. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0.4 20
3330. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0.4 20
3331. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.4 10
3332. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0.4 20
3333. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0.4 10
3334. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0.4 10
3335. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.4 20
3336. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.4 10
3337. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0.38 26
3338. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0.38 16
3339. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0.38 16
3340. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.38 16
3341. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.38 16
3342. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.38 16
3343. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.38 16
3344. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0.38 16
3345. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.38 16
3346. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0.38 16
3347. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0.38 16
3348. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0.38 16
3349. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.38 16
3350. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0.38 16
3351. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0.38 16
3352. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0.38 16
3353. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0.38 16
3354. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0.38 16
3355. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.38 16
3356. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0.36 22
3357. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0.36 22
3358. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.36 22
3359. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.33 24
3360. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0.33 6
3361. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0.33 12
3362. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.33 18
3363. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0.33 6
3364. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.33 6
3365. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.33 24
3366. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0.33 18
3367. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0.33 6
3368. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0.33 12
3369. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0.33 12
3370. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.33 12
3371. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0.33 24
3372. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0.33 12
3373. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.33 12
3374. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0.33 12
3375. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0.33 12
3376. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0.33 12
3377. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0.33 12
3378. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0.33 6
3379. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.33 12
3380. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 0.33 12
3381. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0.33 6
3382. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0.33 24
3383. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.33 12
3384. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.33 6
3385. Badics Matilda Anna (TFSE) 0.33 12
3386. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0.33 24
3387. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0.33 24
3388. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0.33 12
3389. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.33 12
3390. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0.33 24
3391. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0.33 6
3392. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0.33 12
3393. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.33 12
3394. Nagy Petra (KKC Hetény) 0.33 12
3395. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0.33 24
3396. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0.3 20
3397. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0.3 20
3398. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0.3 20
3399. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0.3 20
3400. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0.3 20
3401. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0.3 20
3402. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0.3 20
3403. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0.3 20
3404. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.29 14
3405. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0.29 28
3406. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0.29 14
3407. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.29 28
3408. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.27 22
3409. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0.27 22
3410. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.25 8
3411. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0.25 8
3412. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0.25 8
3413. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0.25 24
3414. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0.25 16
3415. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0.25 8
3416. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0.25 8
3417. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 8
3418. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 8
3419. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0.25 16
3420. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0.25 8
3421. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0.25 16
3422. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0.25 24
3423. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0.25 8
3424. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0.25 16
3425. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 16
3426. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0.25 24
3427. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.25 8
3428. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.25 8
3429. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0.25 16
3430. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
3431. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0.25 8
3432. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.25 8
3433. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.25 16
3434. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.25 8
3435. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0.25 8
3436. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0.25 8
3437. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.25 8
3438. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0.25 16
3439. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0.25 8
3440. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0.25 16
3441. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0.25 8
3442. Németh Luca (KWBC Körmend) 0.25 8
3443. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 16
3444. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0.25 8
3445. Debreczeni Alíz (TFSE) 0.25 24
3446. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0.25 8
3447. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0.25 8
3448. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 8
3449. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
3450. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 0.25 8
3451. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 0.25 16
3452. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0.25 8
3453. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
3454. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0.25 8
3455. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0.25 8
3456. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0.25 16
3457. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0.25 16
3458. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.23 26
3459. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.22 18
3460. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0.22 18
3461. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0.22 18
3462. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.2 10
3463. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.2 20
3464. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.2 20
3465. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 0.2 10
3466. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0.2 10
3467. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.2 10
3468. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0.2 20
3469. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0.2 20
3470. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0.2 10
3471. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0.2 10
3472. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.2 20
3473. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.2 20
3474. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0.2 10
3475. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0.2 20
3476. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0.17 12
3477. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.17 24
3478. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0.17 12
3479. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.17 12
3480. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0.17 12
3481. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0.17 12
3482. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0.17 12
3483. Kerner Lilien (Pér U11) 0.17 24
3484. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0.17 12
3485. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0.17 12
3486. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0.17 12
3487. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0.17 12
3488. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0.17 12
3489. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.17 12
3490. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0.17 24
3491. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0.14 14
3492. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.14 28
3493. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0.14 28
3494. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0.13 16
3495. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.13 16
3496. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0.13 16
3497. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0.13 16
3498. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0.11 18
3499. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0.1 20
3500. Pászti Milán (Pityke KSE) 0.1 20
3501. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0.1 20
3502. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0.08 24
3503. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3504. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 10
3505. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 8
3506. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3507. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3508. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3509. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3510. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3511. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3512. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 8
3513. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3514. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3515. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3516. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3517. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
3518. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3519. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3520. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3521. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3522. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
3523. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3524. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
3525. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3526. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3527. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3528. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3529. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 12
3530. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3531. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3532. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3533. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 12
3534. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3535. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 12
3536. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3537. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3538. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3539. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 12
3540. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3541. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
teljes ranglisták >>

Hárompontos - ÁTLAG (min. 5 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 1.93 28
2. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 1.4 20
3. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 1.23 26
4. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.22 18
5. Csurgai Martin (Pityke KSE) 1.2 20
6. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 1.2 20
7. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 1.07 28
8. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 1 28
9. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 1 28
10. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 1 24
11. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 1 14
12. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1 6
13. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 0.93 28
14. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.93 28
15. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 0.88 16
16. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 0.86 28
17. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 0.86 14
18. Székely Ákos (KASI/A) 0.86 28
19. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.83 12
20. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 0.83 24
21. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.83 12
22. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 0.83 24
23. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 0.83 12
24. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 0.8 20
25. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 0.78 18
26. Stikrád Ádám (KASI/A) 0.78 36
27. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 0.75 24
28. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.75 24
29. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 0.75 8
30. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.75 16
31. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 0.75 24
32. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 0.75 16
33. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 0.71 28
34. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.71 28
35. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 0.71 28
36. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 0.71 28
37. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 0.71 28
38. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.71 28
39. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 0.7 20
40. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 0.7 20
41. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 0.7 20
42. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.7 20
43. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 0.69 26
44. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 0.69 26
45. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 0.68 38
46. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 0.67 24
47. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 0.67 24
48. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 0.67 24
49. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 0.67 24
50. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.67 24
51. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 0.67 12
52. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 0.67 12
53. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 0.67 12
54. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 0.64 28
55. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 0.64 28
56. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.64 28
57. Szalai Dániel (KASI/B) 0.63 32
58. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 0.63 16
59. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0.63 16
60. Horváth Patrik (KASI/A) 0.62 26
61. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 0.6 20
62. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 0.6 20
63. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.6 20
64. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 0.58 24
65. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 0.58 24
66. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.58 24
67. László Zétény (BSC Fiú) 0.58 24
68. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 0.58 24
69. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 0.58 24
70. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 0.57 14
71. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.57 28
72. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 0.57 28
73. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 0.57 28
74. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.57 28
75. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 0.57 28
76. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.57 28
77. Ress Kornél (BSC-2015) 0.56 18
78. Czövek Janka Bori (VESC U11) 0.55 22
79. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 0.54 26
80. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 0.5 24
81. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 0.5 28
82. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.5 20
83. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 8
84. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.5 28
85. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 0.5 20
86. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 0.5 28
87. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 0.5 24
88. Horváth Donát (PSE Párducok) 0.5 16
89. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 0.5 20
90. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 0.5 8
91. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 0.5 20
92. László Botond (Tószegi Tigrisek) 0.5 20
93. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.5 16
94. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.5 8
95. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 0.5 8
96. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 0.5 16
97. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 0.5 12
98. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 0.5 24
99. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 0.5 16
100. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 28
101. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.5 20
102. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 0.5 24
103. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.5 24
104. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 0.5 16
105. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 0.5 16
106. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 0.5 28
107. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 0.5 20
108. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 0.5 20
109. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.5 12
110. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 24
111. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 0.5 24
112. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.5 8
113. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.5 16
114. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.5 16
115. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 0.5 8
116. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 0.5 8
117. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 0.5 8
118. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 0.5 32
119. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 0.46 26
120. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0.46 26
121. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.46 26
122. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.45 22
123. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 0.45 22
124. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.45 40
125. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 0.43 28
126. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 0.43 28
127. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0.43 28
128. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.43 28
129. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.43 28
130. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 0.43 28
131. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.43 28
132. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.43 28
133. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.43 28
134. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 0.43 28
135. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.43 28
136. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.43 28
137. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.43 28
138. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 0.42 24
139. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 0.42 24
140. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 0.42 24
141. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.42 24
142. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 0.42 24
143. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 0.42 24
144. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 0.42 24
145. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 0.42 24
146. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 0.42 24
147. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.42 24
148. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 0.42 24
149. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 0.42 24
150. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 0.42 24
151. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 0.42 24
152. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 0.4 20
153. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 0.4 20
154. Pop Paul-George (Primo Magic) 0.4 20
155. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 0.4 20
156. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 0.4 20
157. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 0.4 20
158. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 0.4 20
159. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.4 20
160. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.4 20
161. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.4 20
162. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.4 20
163. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 0.4 20
164. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 0.4 10
165. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 0.38 26
166. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 0.38 26
167. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.38 16
168. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.38 16
169. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 0.38 16
170. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 0.38 16
171. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 0.38 16
172. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 0.38 16
173. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.38 32
174. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 0.36 22
175. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.36 28
176. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.36 28
177. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.36 28
178. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 0.36 28
179. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 0.36 28
180. Fetahu Lenard (Csepel KK) 0.36 28
181. Dudás Noel (BL Basket SE) 0.36 28
182. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 0.36 28
183. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 0.36 28
184. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.36 28
185. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 0.36 28
186. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0.36 28
187. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.36 28
188. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.36 28
189. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 0.36 28
190. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.36 28
191. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.36 28
192. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.36 28
193. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 0.36 28
194. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 0.36 28
195. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.36 28
196. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 0.36 28
197. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 0.33 24
198. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 0.33 36
199. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 0.33 12
200. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 0.33 24
201. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 0.33 24
202. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 0.33 24
203. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 0.33 24
204. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 0.33 24
205. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 0.33 24
206. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 0.33 24
207. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 0.33 24
208. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 0.33 24
209. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.33 18
210. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 0.33 12
211. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 0.33 24
212. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.33 12
213. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.33 24
214. Eckert Bíborka (VESC U11) 0.33 24
215. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 0.33 24
216. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 0.33 24
217. Takács Soma (FKE Szöcskék) 0.33 12
218. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 0.33 24
219. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.33 24
220. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 0.33 24
221. Horváth Áron András (KASI/D) 0.33 24
222. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.33 12
223. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 12
224. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 0.33 24
225. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 24
226. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.33 18
227. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 0.33 24
228. Hován Ármin (MAFC Csiki) 0.33 18
229. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 0.33 6
230. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 0.33 12
231. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.33 24
232. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.33 12
233. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 0.33 6
234. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 0.33 24
235. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 0.33 6
236. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 0.33 12
237. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.33 6
238. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 0.33 12
239. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.33 6
240. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 0.33 18
241. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 0.33 12
242. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 0.33 12
243. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 0.33 6
244. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 0.33 12
245. Juhász Ádám (Csepel KK) 0.31 26
246. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 0.31 26
247. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 0.31 26
248. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 0.31 26
249. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 0.3 20
250. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.3 20
251. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.3 20
252. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 0.3 20
253. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 0.3 20
254. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 0.3 20
255. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.3 20
256. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 0.3 20
257. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.3 20
258. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.3 20
259. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 0.3 20
260. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 0.3 20
261. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.3 20
262. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.3 20
263. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 0.3 20
264. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 0.3 20
265. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 0.3 20
266. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 0.3 20
267. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 0.3 20
268. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 0.3 20
269. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 0.3 20
270. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 0.3 20
271. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 0.3 20
272. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 0.3 20
273. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.3 20
274. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.3 20
275. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.3 20
276. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 0.3 20
277. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 0.3 20
278. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 0.29 28
279. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 0.29 28
280. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 0.29 28
281. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.29 28
282. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 0.29 28
283. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.29 28
284. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 0.29 28
285. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 0.29 28
286. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.29 28
287. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 0.29 28
288. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 0.29 28
289. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 0.29 28
290. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 0.29 28
291. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 0.29 28
292. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.29 28
293. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 0.29 28
294. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 0.29 28
295. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 0.29 28
296. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 0.29 28
297. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 0.29 28
298. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0.29 28
299. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.29 28
300. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.29 28
301. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 0.29 28
302. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 0.29 28
303. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 0.29 28
304. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 0.29 14
305. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 0.29 28
306. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 0.27 22
307. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 0.27 22
308. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 0.27 22
309. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 0.27 22
310. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.27 22
311. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.25 32
312. Vince Bence (KASI/B) 0.25 32
313. Végh Patrik (Fűzfői AK) 0.25 16
314. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.25 24
315. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 0.25 8
316. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 0.25 8
317. Tóth László András (Kozármisleny SE) 0.25 24
318. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.25 8
319. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 0.25 24
320. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 0.25 24
321. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 0.25 24
322. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 8
323. Patonai Lilla (KKC Hetény) 0.25 16
324. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 0.25 16
325. Czifra Bence (Kanizsa KK) 0.25 24
326. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 0.25 8
327. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 0.25 24
328. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.25 24
329. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.25 8
330. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 0.25 24
331. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.25 16
332. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 0.25 24
333. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0.25 24
334. Czinkos Anna (Csata Garfield) 0.25 24
335. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 0.25 24
336. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 0.25 16
337. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 0.25 16
338. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 0.25 24
339. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 0.25 16
340. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.25 16
341. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 0.25 24
342. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 16
343. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 0.25 24
344. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.25 24
345. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 0.25 24
346. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 0.25 8
347. Radnai László (BL Basket SE) 0.25 8
348. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.25 16
349. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.25 16
350. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 0.25 16
351. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 0.25 16
352. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 0.25 24
353. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.25 8
354. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.25 24
355. Lévai Szilárd (KASI/A) 0.25 24
356. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.25 16
357. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 0.25 24
358. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 0.25 24
359. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 24
360. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 0.25 8
361. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 0.25 8
362. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.25 16
363. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 0.25 16
364. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.25 8
365. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 0.25 8
366. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.25 24
367. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 0.25 16
368. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 0.25 8
369. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.25 24
370. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 0.25 24
371. Kovács Botond (Piros Sasok) 0.25 8
372. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 0.25 16
373. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 0.25 24
374. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 0.25 24
375. Németh Zsombor (BSC vegyes) 0.25 8
376. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 0.25 8
377. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 24
378. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 0.25 16
379. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 0.25 24
380. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 0.25 16
381. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.25 24
382. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.25 8
383. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 0.25 16
384. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.25 16
385. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 0.25 8
386. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 0.25 16
387. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 0.25 8
388. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 0.25 16
389. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 0.25 8
390. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0.25 16
391. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.25 24
392. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 0.25 8
393. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 0.25 16
394. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.25 8
395. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 0.25 8
396. Elekes Péter (Szentesi KK) 0.25 8
397. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 0.25 16
398. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.25 8
399. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 0.25 8
400. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 0.25 32
401. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.23 26
402. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.23 26
403. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 0.23 26
404. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 0.23 26
405. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 0.22 18
406. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.22 18
407. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 0.22 18
408. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 0.22 18
409. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.22 18
410. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.22 18
411. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 0.22 18
412. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 0.22 18
413. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 0.22 18
414. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.22 18
415. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 0.21 28
416. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 0.21 28
417. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 0.21 28
418. Molnár Erik (MAFC Grosics) 0.21 28
419. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.21 28
420. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 0.21 28
421. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 0.21 28
422. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 0.21 28
423. Kiss Laura (Csepel KK) 0.21 28
424. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.21 28
425. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 0.21 28
426. Sárosi Botond (Csepel KK) 0.21 28
427. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 0.21 28
428. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 0.21 28
429. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.21 28
430. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 0.21 28
431. Barics Péter (BSC vegyes) 0.21 28
432. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 0.21 28
433. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.21 28
434. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 0.21 28
435. Gunya Áron (BasketBaja SE) 0.21 28
436. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 0.21 28
437. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 0.21 28
438. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 0.21 28
439. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 0.21 28
440. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.21 28
441. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.21 28
442. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.21 28
443. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.21 28
444. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.21 28
445. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 0.21 28
446. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 0.21 28
447. Győrik Botond (BL Basket SE) 0.21 28
448. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.21 28
449. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.21 28
450. Mészáros Csenge (CEKK) 0.21 28
451. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 0.21 28
452. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 0.21 28
453. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.21 28
454. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 0.21 28
455. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 0.21 28
456. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.21 28
457. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 0.21 38
458. Turbucz Zoé (BSC Lány) 0.2 20
459. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0.2 20
460. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 0.2 20
461. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.2 10
462. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 0.2 20
463. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.2 20
464. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 0.2 20
465. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 0.2 20
466. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 0.2 20
467. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 0.2 20
468. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 0.2 20
469. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 0.2 20
470. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 0.2 20
471. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 0.2 20
472. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 0.2 20
473. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 0.2 20
474. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 0.2 20
475. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 0.2 20
476. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.2 20
477. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 0.2 20
478. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.2 20
479. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 0.2 20
480. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 0.2 20
481. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.2 10
482. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.2 20
483. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 0.2 20
484. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 0.2 20
485. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 0.2 20
486. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 0.2 20
487. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.2 20
488. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 0.2 20
489. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.2 20
490. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.2 10
491. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.2 20
492. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 0.2 10
493. Barucha Levente (KASI/D) 0.2 20
494. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 0.2 10
495. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 0.2 20
496. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 0.2 20
497. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 0.2 20
498. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 0.2 20
499. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.2 20
500. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 0.2 20
501. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 0.2 20
502. Stegeran Oana (Primo Magic) 0.2 20
503. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.2 20
504. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 0.2 20
505. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 0.2 10
506. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 0.2 20
507. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 0.2 20
508. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.2 10
509. Újváry Gergely (Pityke KSE) 0.2 10
510. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.2 20
511. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.2 20
512. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 0.2 20
513. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 0.2 20
514. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 0.2 10
515. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 0.2 20
516. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 0.2 20
517. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 0.2 20
518. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 0.2 10
519. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.2 20
520. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 0.2 10
521. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 0.2 20
522. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.2 10
523. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 0.2 20
524. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 0.2 20
525. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 0.2 20
526. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.2 10
527. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 0.2 10
528. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 0.2 20
529. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 0.2 20
530. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.19 32
531. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.19 32
532. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 0.19 32
533. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.18 22
534. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 0.18 22
535. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0.18 22
536. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 0.18 22
537. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.18 22
538. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 0.18 22
539. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 0.18 22
540. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 0.18 44
541. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 0.17 12
542. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 0.17 12
543. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 0.17 12
544. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 0.17 24
545. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 0.17 24
546. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.17 24
547. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 0.17 24
548. Molnár Milán Bence (KASI/A) 0.17 24
549. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 0.17 24
550. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 0.17 12
551. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 0.17 12
552. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 0.17 24
553. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 0.17 12
554. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 0.17 24
555. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 0.17 24
556. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 0.17 24
557. Bartus Benedek (Piros Sasok) 0.17 24
558. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 0.17 24
559. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 12
560. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0.17 24
561. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 0.17 24
562. Petik Balázs (Monor SE/B) 0.17 24
563. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.17 24
564. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 0.17 24
565. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.17 24
566. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 0.17 24
567. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 0.17 24
568. Horváth Dominik (Monor SE/B) 0.17 24
569. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.17 24
570. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 0.17 24
571. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 0.17 24
572. Harangozó Gyula (KASI/B) 0.17 12
573. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.17 24
574. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.17 24
575. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.17 24
576. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 0.17 24
577. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 0.17 12
578. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 0.17 24
579. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 0.17 24
580. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 0.17 12
581. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 0.17 12
582. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 0.17 24
583. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 0.17 24
584. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.17 24
585. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 0.17 12
586. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 0.17 12
587. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 0.17 12
588. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 0.17 24
589. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 0.17 24
590. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 0.17 24
591. Szőcs Botond (BSC vegyes) 0.17 24
592. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 24
593. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.17 24
594. Szőcs Vilmos (TFSE) 0.17 24
595. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.17 24
596. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 0.17 24
597. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 0.17 24
598. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 0.17 24
599. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 0.17 24
600. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.17 12
601. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 0.17 24
602. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 0.17 24
603. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 0.17 24
604. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 0.17 24
605. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.17 24
606. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 12
607. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 0.17 24
608. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 0.17 24
609. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.17 24
610. Horváth Áron Márk (KASI/A) 0.17 24
611. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 0.17 12
612. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 0.17 24
613. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 24
614. Somi Milos (KASI/B) 0.17 24
615. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 0.17 24
616. Végh Levente (BSC-2015) 0.17 24
617. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 0.17 12
618. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 0.17 12
619. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.17 12
620. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.17 24
621. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.17 12
622. Kiss Korina (TSE Basket U11) 0.17 24
623. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 0.17 24
624. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 0.17 24
625. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 0.17 24
626. Gábor Zénó (KASI/B) 0.17 24
627. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 0.17 24
628. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 0.17 24
629. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 0.17 24
630. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 0.17 24
631. Búz Marcell (Pityke KSE) 0.17 24
632. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.17 12
633. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 0.17 24
634. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0.17 24
635. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 12
636. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 0.17 12
637. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 0.17 12
638. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 0.17 24
639. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.17 24
640. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 0.17 12
641. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 0.17 12
642. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 0.17 12
643. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.17 12
644. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.17 12
645. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 0.17 12
646. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 0.17 24
647. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.17 24
648. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 0.17 12
649. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 0.17 12
650. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.17 12
651. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.17 12
652. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.17 12
653. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.17 12
654. Megyeri Vanda (CEKK) 0.17 24
655. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 0.17 24
656. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 0.17 12
657. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 0.17 12
658. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 0.17 12
659. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 0.17 12
660. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.17 24
661. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 0.17 24
662. Racskó Máté (NYKK U11/B) 0.17 12
663. Krieg Nina (Vasas Cicák) 0.17 36
664. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.17 36
665. Horváth Panna (Vasas Cicák) 0.16 38
666. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 0.15 26
667. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 0.15 26
668. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 0.15 26
669. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.15 26
670. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.15 26
671. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 0.15 26
672. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 0.15 26
673. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.15 26
674. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.15 40
675. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 0.15 40
676. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.14 28
677. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 0.14 28
678. Bíró Bence (Budafoki Békák) 0.14 28
679. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.14 28
680. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 0.14 28
681. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.14 28
682. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 0.14 28
683. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 0.14 28
684. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.14 28
685. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 0.14 28
686. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 0.14 28
687. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 0.14 14
688. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 0.14 14
689. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.14 28
690. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 0.14 14
691. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 0.14 28
692. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.14 28
693. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 0.14 28
694. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 0.14 28
695. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 0.14 14
696. Gelicz Gergő (KASI/A) 0.14 28
697. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0.14 28
698. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 0.14 28
699. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.14 28
700. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 0.14 28
701. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 0.14 28
702. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0.14 28
703. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 0.14 28
704. Erdős Izabella (Csata Garfield) 0.14 28
705. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 0.14 28
706. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.14 14
707. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 0.14 28
708. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.14 28
709. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 0.14 28
710. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.14 28
711. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 0.14 28
712. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.14 28
713. Osváth Levente (BSC Fiú) 0.14 28
714. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.14 28
715. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 0.14 28
716. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 0.14 14
717. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 0.14 28
718. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 0.14 28
719. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 0.14 28
720. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 0.14 28
721. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 0.14 14
722. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 0.14 14
723. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.14 14
724. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 0.14 14
725. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 0.14 28
726. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 0.14 28
727. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.14 28
728. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 0.14 28
729. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 0.14 14
730. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 0.14 28
731. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.14 28
732. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.14 28
733. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.14 14
734. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 0.14 28
735. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.14 28
736. Rein Dóra (Esztergomi KE) 0.14 28
737. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 0.14 28
738. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 0.14 28
739. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 0.14 28
740. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 0.14 28
741. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 0.14 14
742. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 0.14 28
743. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 0.14 14
744. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 0.14 14
745. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 0.14 28
746. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 0.14 14
747. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.14 14
748. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.14 14
749. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 0.14 14
750. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.14 14
751. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 0.14 28
752. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.14 28
753. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 0.14 44
754. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 0.14 44
755. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 0.13 16
756. Somos Róza (Vasas Amazonok) 0.13 32
757. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.13 16
758. Csaba Gergely (TFSE) 0.13 16
759. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.13 16
760. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 0.13 16
761. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 0.13 16
762. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 0.13 16
763. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 0.13 16
764. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 0.13 16
765. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 0.13 16
766. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 0.13 16
767. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.13 16
768. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 0.13 16
769. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.13 16
770. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.13 16
771. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 0.13 16
772. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.13 16
773. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 0.13 16
774. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.13 16
775. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.13 16
776. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 0.13 16
777. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.13 32
778. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.13 16
779. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.13 16
780. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 0.13 16
781. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 0.13 16
782. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 0.13 16
783. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.13 16
784. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 0.13 16
785. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.13 16
786. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.13 16
787. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 0.13 16
788. Varga Bella (Feketés Darazsak) 0.13 16
789. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.13 16
790. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 0.13 16
791. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0.13 16
792. Göblös András (BL Basket SE) 0.13 16
793. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 0.13 16
794. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 0.13 16
795. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.13 16
796. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 0.13 16
797. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.13 16
798. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 0.13 16
799. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 0.13 16
800. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.13 16
801. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.13 16
802. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 0.13 16
803. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.13 16
804. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.13 16
805. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 0.13 16
806. Berki Milán (TF-JAK U11) 0.13 16
807. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 0.13 16
808. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.13 16
809. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 0.13 16
810. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 0.13 16
811. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.13 16
812. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 0.13 16
813. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 0.13 16
814. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.13 32
815. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 0.13 16
816. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 0.13 16
817. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.13 16
818. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0.13 16
819. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 0.13 16
820. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 0.13 16
821. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.13 16
822. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.13 16
823. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 0.13 16
824. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.13 16
825. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 0.13 16
826. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0.13 16
827. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 0.13 16
828. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.13 16
829. Szalai Levente (BasketBaja SE) 0.13 16
830. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 0.13 16
831. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.13 16
832. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 0.13 16
833. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 0.13 16
834. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.13 16
835. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.13 16
836. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 0.12 52
837. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 0.11 18
838. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.11 18
839. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 0.11 36
840. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 0.11 18
841. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 0.11 18
842. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 0.11 18
843. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 0.11 18
844. Katona Blanka (KKC Mátyás) 0.11 18
845. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 0.11 18
846. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 0.11 18
847. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 0.11 18
848. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 0.11 18
849. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.11 18
850. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 0.11 18
851. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.11 18
852. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 0.11 18
853. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.11 18
854. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.11 36
855. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 0.11 38
856. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 0.1 20
857. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 0.1 20
858. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.1 40
859. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 0.1 20
860. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 0.1 20
861. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.1 20
862. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 0.1 20
863. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.1 20
864. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 0.1 20
865. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0.1 20
866. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 0.1 20
867. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 0.1 20
868. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 0.1 20
869. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 0.1 20
870. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 0.1 20
871. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 0.1 20
872. Répa Magor Vajk (Pér U11) 0.1 20
873. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 0.1 20
874. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 0.1 20
875. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 0.1 20
876. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0.1 20
877. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 0.1 20
878. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 0.1 20
879. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 0.1 20
880. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 0.1 20
881. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.1 20
882. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 0.1 20
883. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 0.1 20
884. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 0.1 20
885. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 0.1 20
886. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 0.1 20
887. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.1 20
888. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 0.1 20
889. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 0.1 20
890. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.1 20
891. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 0.1 20
892. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 0.1 20
893. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 0.1 20
894. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 0.1 20
895. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.1 20
896. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0.1 20
897. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 0.1 20
898. Nagy Márton (BSC-2015) 0.1 20
899. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 0.1 20
900. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 0.1 20
901. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 0.1 20
902. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 0.1 20
903. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 0.1 20
904. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.1 20
905. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 0.1 20
906. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 0.1 20
907. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 0.1 20
908. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 0.1 20
909. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.1 20
910. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.1 20
911. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 0.1 20
912. Soltész Fanni (Monor SE/A) 0.1 20
913. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0.1 20
914. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 0.1 20
915. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.1 20
916. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.1 20
917. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 0.1 20
918. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0.1 20
919. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 0.1 20
920. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.1 20
921. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 0.1 20
922. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 0.1 20
923. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 0.1 20
924. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.1 20
925. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 0.1 20
926. Gábor Gréta (Csata Garfield) 0.1 20
927. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.1 20
928. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 0.1 20
929. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 0.1 20
930. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 0.1 20
931. Hardi Koppány (KASI/D) 0.1 20
932. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 0.1 20
933. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 0.1 20
934. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.1 20
935. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.1 20
936. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 0.1 20
937. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 0.1 20
938. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 0.1 20
939. Molnár Emma (BSC Lány) 0.1 20
940. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.1 20
941. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.1 20
942. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.1 20
943. Csery Mózes (PSE Párducok) 0.1 20
944. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 0.1 20
945. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 0.1 20
946. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 0.1 20
947. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.1 20
948. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 0.1 20
949. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 0.1 20
950. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.1 20
951. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 0.1 20
952. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 0.1 20
953. Tarjányi István (NYKK U11/B) 0.1 20
954. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.1 20
955. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 0.1 20
956. Borbás Levente (Monor SE/A) 0.1 20
957. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.1 20
958. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 0.1 20
959. Bihary Barnabás (Monok SE) 0.1 20
960. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 0.1 20
961. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 0.1 20
962. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.1 20
963. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 0.1 20
964. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.1 20
965. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.1 20
966. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 0.1 20
967. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 0.1 20
968. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 0.1 20
969. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.1 20
970. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.1 20
971. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.1 20
972. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.1 20
973. Rudkov Janka (Pér U11) 0.1 20
974. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 0.1 20
975. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.1 20
976. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 0.1 40
977. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 0.09 22
978. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.09 22
979. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 0.09 22
980. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 0.09 22
981. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.09 22
982. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 0.09 22
983. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 0.09 22
984. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 0.09 22
985. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.09 22
986. Becsák Dániel (Pér U11) 0.09 22
987. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 0.09 22
988. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 0.09 22
989. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 0.09 22
990. Huppauer László (Pér U11) 0.09 22
991. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 0.09 22
992. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.09 22
993. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 0.09 22
994. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.09 22
995. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 0.09 22
996. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 0.09 22
997. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.09 22
998. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.09 22
999. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.09 22
1000. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.09 22
1001. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 0.09 22
1002. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.09 22
1003. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 0.09 22
1004. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 0.09 44
1005. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.09 22
1006. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.08 24
1007. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 0.08 24
1008. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 0.08 24
1009. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.08 24
1010. Stier Botond (KASI/A) 0.08 24
1011. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 0.08 24
1012. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.08 24
1013. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.08 24
1014. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.08 24
1015. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.08 24
1016. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 0.08 24
1017. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 0.08 24
1018. Hajdu Márton (BL Basket SE) 0.08 24
1019. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.08 24
1020. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 0.08 24
1021. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.08 24
1022. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 0.08 24
1023. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 0.08 24
1024. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 0.08 24
1025. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 0.08 24
1026. Mor Yotam (FKE kenguruk) 0.08 24
1027. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 0.08 24
1028. Varga Regina (KWBC Körmend) 0.08 24
1029. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 0.08 24
1030. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 0.08 24
1031. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 0.08 24
1032. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 0.08 24
1033. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 0.08 24
1034. Miklóssy László (BLF Bolhák) 0.08 24
1035. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.08 24
1036. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 0.08 24
1037. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 0.08 24
1038. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 0.08 24
1039. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.08 24
1040. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.08 24
1041. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.08 24
1042. Papp Andor (FTSI Constantinum) 0.08 24
1043. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 0.08 24
1044. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0.08 24
1045. Varga Dániel (BSC Fiú) 0.08 24
1046. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 0.08 24
1047. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.08 24
1048. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.08 24
1049. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.08 24
1050. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 0.08 24
1051. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 0.08 24
1052. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 0.08 24
1053. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 0.08 24
1054. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 0.08 24
1055. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.08 24
1056. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 0.08 24
1057. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.08 24
1058. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 0.08 24
1059. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 0.08 24
1060. Péti András (GYKSE Szekszárd) 0.08 24
1061. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 0.08 24
1062. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 0.08 24
1063. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 0.08 24
1064. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 0.08 24
1065. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 0.08 24
1066. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 0.08 24
1067. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.08 24
1068. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.08 24
1069. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.08 24
1070. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 0.08 24
1071. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.08 24
1072. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 0.08 24
1073. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 0.08 24
1074. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 0.08 24
1075. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 0.08 24
1076. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.08 24
1077. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 0.08 24
1078. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 0.08 24
1079. Szabó Mihály (BSC Fiú) 0.08 24
1080. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 0.08 24
1081. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 0.08 24
1082. Rein Ákos (Esztergomi KE) 0.08 24
1083. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 0.08 24
1084. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 0.08 24
1085. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 0.08 24
1086. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 0.08 24
1087. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.08 24
1088. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 0.08 24
1089. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 0.08 24
1090. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.08 24
1091. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 0.08 24
1092. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 0.08 24
1093. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.08 24
1094. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 0.08 24
1095. Steininger Erik (Fűzfői AK) 0.08 24
1096. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 0.08 24
1097. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0.08 24
1098. Biró Botond (Esztergomi KE) 0.08 24
1099. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 0.08 24
1100. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.08 24
1101. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 0.08 24
1102. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 0.08 24
1103. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 0.08 24
1104. Weigert Márk (BL Basket SE) 0.08 24
1105. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 0.08 24
1106. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.08 24
1107. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 0.08 24
1108. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.08 24
1109. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.08 24
1110. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 0.08 24
1111. Kiss Míra (VESC U11) 0.08 24
1112. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 0.08 24
1113. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 0.08 24
1114. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 0.08 24
1115. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 0.08 24
1116. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 0.08 24
1117. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.08 24
1118. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 0.08 24
1119. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.08 24
1120. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 0.08 24
1121. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.08 24
1122. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 0.08 24
1123. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0.08 24
1124. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 0.08 24
1125. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.08 24
1126. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 0.08 24
1127. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 0.08 24
1128. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 0.08 24
1129. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 0.08 24
1130. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 0.08 24
1131. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.08 24
1132. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 0.08 24
1133. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0.08 24
1134. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.08 24
1135. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.08 24
1136. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 0.08 24
1137. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 0.08 24
1138. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 0.08 24
1139. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 0.08 24
1140. Ács Donát (BL Basket SE) 0.08 24
1141. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0.08 24
1142. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 0.08 24
1143. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 0.08 24
1144. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 0.08 24
1145. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 0.08 24
1146. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.08 24
1147. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 0.08 24
1148. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0.08 24
1149. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.08 24
1150. Turula Dominik (KASI/C) 0.08 24
1151. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 0.08 24
1152. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 0.08 24
1153. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 0.08 24
1154. Szonntag Adél (Csata Manók) 0.08 24
1155. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 0.08 24
1156. Tóth Bálint (KASI/C) 0.08 24
1157. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 0.08 24
1158. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 0.08 24
1159. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 0.08 24
1160. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 0.08 24
1161. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.08 24
1162. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 0.08 24
1163. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 0.08 24
1164. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.08 24
1165. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.08 24
1166. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.08 24
1167. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 0.08 24
1168. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 0.08 26
1169. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.08 26
1170. Kovács Sára (Vasas Cicák) 0.08 26
1171. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 0.08 26
1172. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 0.08 26
1173. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.08 26
1174. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 0.08 26
1175. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.08 26
1176. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 0.08 26
1177. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.08 26
1178. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 0.08 26
1179. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.08 26
1180. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 0.08 26
1181. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 0.08 26
1182. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 0.08 26
1183. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 0.08 26
1184. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 0.08 26
1185. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 0.08 26
1186. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 0.07 28
1187. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.07 28
1188. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 0.07 28
1189. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 0.07 28
1190. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 0.07 28
1191. Hoffman Péter (KASI/A) 0.07 28
1192. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.07 28
1193. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.07 28
1194. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 0.07 28
1195. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.07 28
1196. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 0.07 28
1197. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 0.07 28
1198. Góman Kristóf János (KASI/A) 0.07 28
1199. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 0.07 28
1200. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.07 28
1201. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.07 28
1202. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 0.07 28
1203. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 0.07 28
1204. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 0.07 28
1205. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.07 28
1206. Kovács Lili (KKC Hetény) 0.07 28
1207. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 0.07 28
1208. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.07 28
1209. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0.07 28
1210. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 0.07 28
1211. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.07 28
1212. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 0.07 28
1213. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.07 28
1214. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 0.07 28
1215. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 0.07 28
1216. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.07 28
1217. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.07 28
1218. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 0.07 28
1219. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 0.07 28
1220. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 0.07 28
1221. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 0.07 28
1222. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.07 28
1223. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.07 28
1224. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.07 28
1225. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 0.07 28
1226. Erős Zalán (Esztergomi KE) 0.07 28
1227. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.07 28
1228. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 0.07 28
1229. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 0.07 28
1230. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 0.07 28
1231. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 0.07 28
1232. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.07 28
1233. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 0.07 28
1234. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.07 28
1235. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.07 28
1236. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1237. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1238. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.07 28
1239. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 0.07 28
1240. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.07 28
1241. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.07 28
1242. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.07 28
1243. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 0.07 28
1244. Németi Anna (Csata Garfield) 0.07 28
1245. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1246. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 0.07 28
1247. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 0.07 28
1248. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 0.07 28
1249. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.07 28
1250. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 0.07 28
1251. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.07 28
1252. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 0.07 28
1253. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 0.07 28
1254. Siklósy Gréta (CEKK) 0.07 28
1255. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 0.07 28
1256. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 0.07 28
1257. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 0.07 28
1258. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 0.07 28
1259. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 0.07 28
1260. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 0.07 28
1261. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 0.07 28
1262. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.07 28
1263. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 0.07 28
1264. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.07 28
1265. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.07 28
1266. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 0.07 28
1267. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 0.07 28
1268. Kővári Dóra (Csata Manók) 0.07 28
1269. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 0.07 28
1270. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 0.07 28
1271. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 0.07 28
1272. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.07 28
1273. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 0.07 28
1274. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.07 28
1275. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 0.07 28
1276. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.07 28
1277. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1278. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.07 28
1279. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 0.07 28
1280. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 0.07 28
1281. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 0.07 28
1282. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 0.07 28
1283. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.07 28
1284. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 0.07 28
1285. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.07 28
1286. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 0.07 28
1287. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 0.07 28
1288. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.07 28
1289. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.07 28
1290. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 0.07 28
1291. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.07 28
1292. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.07 28
1293. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.07 28
1294. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 0.07 28
1295. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.07 28
1296. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 0.07 28
1297. Vidra Virág (Piros Sasok) 0.07 28
1298. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 0.07 28
1299. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 0.07 28
1300. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 0.07 28
1301. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 0.07 28
1302. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0.07 28
1303. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 0.07 28
1304. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.07 28
1305. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.07 28
1306. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 0.07 28
1307. Kállai Kende (Csepel KK) 0.07 28
1308. Frank Flórián (KASI/C) 0.07 28
1309. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1310. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.07 28
1311. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.07 28
1312. Bogár Milla (Vasas Cicák) 0.07 30
1313. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 0.07 30
1314. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 0.07 30
1315. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 0.07 30
1316. Nyers Máté (NYKK U11/B) 0.06 32
1317. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 0.06 32
1318. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.06 32
1319. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 0.06 32
1320. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 0.06 32
1321. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 0.06 32
1322. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 0.06 32
1323. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 0.06 32
1324. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 0.06 32
1325. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.06 32
1326. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 0.06 32
1327. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 0.06 34
1328. Somi Miron (KASI/A) 0.06 36
1329. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 0.06 36
1330. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 0.06 36
1331. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 0.05 38
1332. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 0.05 42
1333. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 0.05 44
1334. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 0.04 56
1335. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
1336. Fülöp Leó (TFSE) 0 16
1337. Balla Benedek (BKGDSE U11) 0 16
1338. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 0 24
1339. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 20
1340. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 24
1341. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
1342. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 0 6
1343. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 0 28
1344. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 0 24
1345. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 0 28
1346. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 0 28
1347. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
1348. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 0 28
1349. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
1350. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1351. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 20
1352. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1353. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 0 22
1354. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1355. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1356. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 0 24
1357. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 20
1358. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 0 28
1359. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1360. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1361. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
1362. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 0 26
1363. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 0 8
1364. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 0 16
1365. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1366. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 0 38
1367. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 0 22
1368. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
1369. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1370. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 0 22
1371. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 0 28
1372. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
1373. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1374. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 0 10
1375. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 0 26
1376. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
1377. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1378. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 0 28
1379. Ratskó Áron (BSC-2015) 0 24
1380. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 0 24
1381. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 0 16
1382. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 0 24
1383. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1384. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 0 12
1385. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 0 28
1386. Márkus Korina (BSC Lány) 0 24
1387. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 0 18
1388. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 0 22
1389. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1390. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 0 24
1391. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1392. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 0 8
1393. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 0 20
1394. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 0 18
1395. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 26
1396. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 0 24
1397. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 0 28
1398. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 0 24
1399. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
1400. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1401. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 28
1402. Szász Alíz (FKE kenguruk) 0 24
1403. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
1404. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 0 6
1405. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
1406. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 14
1407. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
1408. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 0 14
1409. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1410. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1411. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 20
1412. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 0 20
1413. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
1414. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 22
1415. Hirt Ádám (KASI/A) 0 28
1416. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 0 12
1417. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
1418. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 0 12
1419. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 0 20
1420. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 0 20
1421. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1422. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 0 18
1423. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 0 22
1424. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1425. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1426. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 0 24
1427. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1428. Berecz Péter (BSC Fiú) 0 28
1429. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 0 24
1430. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 0 20
1431. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 0 24
1432. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 0 28
1433. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 0 28
1434. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 0 20
1435. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
1436. Korányi Márton (FKE kenguruk) 0 8
1437. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1438. Kovács Léna (KKC Mátyás) 0 24
1439. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 24
1440. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
1441. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 0 26
1442. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1443. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 0 24
1444. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 0 22
1445. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 0 12
1446. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
1447. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
1448. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
1449. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 0 24
1450. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 0 24
1451. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1452. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 0 16
1453. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
1454. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1455. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
1456. Veszely Zétény (Piros Sasok) 0 16
1457. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
1458. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 0 28
1459. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
1460. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1461. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 0 24
1462. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 0 20
1463. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1464. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
1465. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 20
1466. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 0 20
1467. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1468. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 0 24
1469. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 0 28
1470. Durucz Adél (KKC Hetény) 0 8
1471. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 0 28
1472. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 0 16
1473. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 0 26
1474. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 0 24
1475. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 0 24
1476. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 0 18
1477. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 22
1478. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 0 20
1479. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
1480. Borsós Nikolett (CEKK) 0 20
1481. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 0 28
1482. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 0 18
1483. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
1484. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 0 8
1485. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 0 28
1486. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1487. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 0 20
1488. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 0 18
1489. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 12
1490. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 0 28
1491. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 0 22
1492. Szőke András (Szentesi KK) 0 16
1493. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1494. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 28
1495. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 0 50
1496. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 24
1497. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 16
1498. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1499. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
1500. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 0 12
1501. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 0 28
1502. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 0 10
1503. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 0 56
1504. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 22
1505. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 28
1506. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1507. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 0 20
1508. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 0 28
1509. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 0 22
1510. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 0 24
1511. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1512. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 0 18
1513. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
1514. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
1515. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 0 20
1516. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1517. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 0 20
1518. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 0 22
1519. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
1520. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 0 16
1521. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 0 18
1522. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1523. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 28
1524. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1525. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
1526. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 0 24
1527. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 0 28
1528. Molnár Hanna (Hévíz SK) 0 28
1529. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1530. Szilas Ákos (KASI/A) 0 24
1531. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 0 8
1532. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 0 28
1533. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
1534. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 0 24
1535. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 0 24
1536. Bolla Eszter (BSC vegyes) 0 22
1537. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 22
1538. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 0 16
1539. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 0 28
1540. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1541. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1542. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1543. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1544. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 0 20
1545. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1546. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 28
1547. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 36
1548. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 0 16
1549. Környei Dániel (Kanizsa KK) 0 8
1550. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 0 24
1551. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 16
1552. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 0 8
1553. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 0 16
1554. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
1555. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 16
1556. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
1557. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1558. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
1559. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 0 18
1560. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 0 28
1561. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1562. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 0 28
1563. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
1564. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 0 20
1565. Mosó Botond (Keresztúri SE) 0 20
1566. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 0 20
1567. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 0 28
1568. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 16
1569. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
1570. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
1571. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 20
1572. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 24
1573. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 0 16
1574. Heckenast Péter (Monor SE/A) 0 12
1575. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 0 26
1576. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 40
1577. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 0 28
1578. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1579. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 0 24
1580. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 0 24
1581. Vaskó Péter János (Pér U11) 0 20
1582. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1583. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 0 36
1584. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 0 24
1585. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 0 24
1586. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
1587. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 0 14
1588. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 0 28
1589. Imre László (Kécskei Vidrák) 0 24
1590. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
1591. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 0 24
1592. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 0 18
1593. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 0 20
1594. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 0 12
1595. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 0 24
1596. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 14
1597. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 0 16
1598. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 0 32
1599. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 16
1600. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 16
1601. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 0 20
1602. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 0 24
1603. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 0 24
1604. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 0 14
1605. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
1606. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 0 28
1607. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 8
1608. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 0 24
1609. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1610. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 24
1611. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
1612. Panyi Bence (MAFC Csiki) 0 12
1613. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1614. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 0 26
1615. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 0 28
1616. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0 26
1617. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 24
1618. Patai Lilla (DVTK Ózd) 0 20
1619. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
1620. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
1621. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 0 28
1622. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 0 24
1623. Tóth Mirella (KKC Hetény) 0 24
1624. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
1625. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
1626. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1627. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 28
1628. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 0 18
1629. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 8
1630. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 0 24
1631. Köteles Milán (Szentesi KK) 0 24
1632. Kovács Kornél (Monor SE/B) 0 16
1633. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 0 22
1634. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 0 20
1635. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
1636. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 0 12
1637. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1638. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1639. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
1640. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 16
1641. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 0 10
1642. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
1643. Csobán Csenge (BSC Lány) 0 24
1644. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
1645. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1646. Földi Attila Dávid (CEKK) 0 24
1647. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 20
1648. Pongrácz Liza (Csata Manók) 0 24
1649. Dudás Nóra (Csata Garfield) 0 28
1650. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 0 16
1651. Kiss Réka (Piros Sasok) 0 24
1652. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 0 32
1653. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 0 38
1654. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 0 22
1655. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1656. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
1657. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 14
1658. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 0 24
1659. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 20
1660. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 0 10
1661. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1662. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 22
1663. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
1664. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1665. Deme Péter (MAFC Csiki) 0 24
1666. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 0 24
1667. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
1668. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1669. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 0 20
1670. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 0 14
1671. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 0 14
1672. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 0 8
1673. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
1674. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1675. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 16
1676. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 0 16
1677. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 28
1678. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1679. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 28
1680. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
1681. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 0 20
1682. Horváth Abigél (Csata Garfield) 0 20
1683. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 0 20
1684. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1685. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
1686. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
1687. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 0 12
1688. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 0 28
1689. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 0 28
1690. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 0 20
1691. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1692. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 0 24
1693. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1694. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 0 26
1695. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 0 28
1696. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
1697. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 0 20
1698. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 0 24
1699. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 0 26
1700. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 0 24
1701. Lovas Luca (KKC Mátyás) 0 20
1702. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 0 8
1703. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 0 10
1704. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 0 16
1705. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 0 22
1706. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1707. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 0 12
1708. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 0 16
1709. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 0 26
1710. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 0 28
1711. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 0 26
1712. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
1713. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 0 24
1714. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
1715. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1716. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 0 20
1717. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 0 36
1718. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 0 16
1719. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 0 16
1720. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 0 28
1721. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
1722. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 0 28
1723. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 0 28
1724. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1725. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 24
1726. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 0 24
1727. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 0 12
1728. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1729. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1730. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 0 28
1731. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 0 28
1732. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 0 28
1733. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 0 24
1734. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 8
1735. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 0 24
1736. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
1737. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 0 52
1738. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 0 28
1739. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
1740. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
1741. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 0 20
1742. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
1743. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
1744. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1745. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 0 24
1746. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1747. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1748. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
1749. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 0 28
1750. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 0 32
1751. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 0 16
1752. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 0 16
1753. Kovács Szófia (Csata Garfield) 0 20
1754. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 0 10
1755. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 0 24
1756. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1757. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1758. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 0 28
1759. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
1760. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1761. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 0 14
1762. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1763. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 22
1764. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 24
1765. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 0 20
1766. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1767. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 0 28
1768. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 0 8
1769. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1770. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 0 20
1771. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
1772. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 0 12
1773. Császár Máté (KASI/B) 0 36
1774. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 0 18
1775. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1776. Molnár Milán (Hévíz SK) 0 24
1777. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 24
1778. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0 20
1779. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1780. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 0 20
1781. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 0 20
1782. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 16
1783. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1784. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 16
1785. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 0 16
1786. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 0 16
1787. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 16
1788. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 0 28
1789. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
1790. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 0 24
1791. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 24
1792. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1793. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 0 6
1794. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1795. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 20
1796. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 0 20
1797. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 0 28
1798. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 28
1799. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 22
1800. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 0 8
1801. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 0 8
1802. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 0 16
1803. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1804. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1805. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 0 48
1806. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 0 16
1807. Farkas István (BSC-2015) 0 8
1808. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1809. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
1810. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
1811. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 8
1812. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
1813. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 0 16
1814. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 0 24
1815. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 0 8
1816. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 16
1817. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 26
1818. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 36
1819. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 28
1820. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
1821. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1822. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 0 28
1823. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 0 20
1824. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 0 20
1825. Taskó László (MEAFC Kossuth) 0 20
1826. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 0 22
1827. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 0 24
1828. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 0 12
1829. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 0 24
1830. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
1831. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1832. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 0 24
1833. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 0 24
1834. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1835. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 0 12
1836. Besenyei Blanka (Csata Manók) 0 24
1837. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 28
1838. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 0 28
1839. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
1840. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 0 16
1841. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 0 20
1842. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 20
1843. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 24
1844. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
1845. Demeter István (Monor SE/A) 0 24
1846. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 0 24
1847. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1848. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 0 28
1849. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 0 28
1850. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 0 32
1851. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 24
1852. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 8
1853. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 0 10
1854. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1855. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
1856. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 0 10
1857. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 0 16
1858. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 0 12
1859. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 0 22
1860. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
1861. Fehérvári Marcell (KASI/D) 0 28
1862. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 0 20
1863. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 0 20
1864. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 0 24
1865. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 0 20
1866. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 0 16
1867. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 14
1868. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 0 24
1869. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 0 24
1870. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 22
1871. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
1872. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 0 20
1873. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 0 20
1874. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 0 18
1875. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 36
1876. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1877. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 0 16
1878. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 0 28
1879. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 0 40
1880. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
1881. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
1882. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 0 24
1883. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
1884. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 12
1885. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 0 20
1886. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1887. Bán Barna (Szentesi KK) 0 20
1888. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 0 20
1889. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 0 28
1890. Agg Maja (Harcos Darazsak) 0 18
1891. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 0 16
1892. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 0 24
1893. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 16
1894. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 0 8
1895. Mihályi Lili (Csata Manók) 0 24
1896. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 0 16
1897. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 24
1898. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 16
1899. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
1900. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
1901. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 0 22
1902. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 0 22
1903. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 0 22
1904. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 0 22
1905. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 0 14
1906. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 0 28
1907. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
1908. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1909. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1910. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
1911. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1912. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1913. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 0 20
1914. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 0 40
1915. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 26
1916. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 0 24
1917. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 24
1918. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 24
1919. Zircher Albert (KASI/B) 0 24
1920. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 0 24
1921. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 0 12
1922. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 0 28
1923. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
1924. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1925. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 0 22
1926. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 0 16
1927. Baranyai Valéria (Csata Manók) 0 16
1928. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
1929. Mucsi Lujza (TFSE) 0 16
1930. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 0 16
1931. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 0 16
1932. Farkas Dorottya (BSC Lány) 0 20
1933. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 0 20
1934. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 20
1935. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 0 20
1936. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 0 24
1937. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 0 24
1938. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 0 24
1939. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1940. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 0 14
1941. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1942. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 0 28
1943. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 18
1944. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0 18
1945. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
1946. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 0 22
1947. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1948. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 0 20
1949. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
1950. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 0 24
1951. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
1952. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
1953. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
1954. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
1955. Trukmüller Máté (Pér U11) 0 8
1956. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 0 24
1957. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
1958. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
1959. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 0 28
1960. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 0 12
1961. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 0 20
1962. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 0 20
1963. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 0 12
1964. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 0 20
1965. Király Adél (Békéscsabai KK) 0 24
1966. Pék Benedek (Esztergomi KE) 0 16
1967. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
1968. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0 28
1969. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 20
1970. Alexy Marcell (Piros Sasok) 0 12
1971. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
1972. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 0 18
1973. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 0 18
1974. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1975. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 0 38
1976. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 0 24
1977. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
1978. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 20
1979. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
1980. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 0 20
1981. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 0 20
1982. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 0 16
1983. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 0 16
1984. Apró Leo (BSC vegyes) 0 16
1985. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 0 16
1986. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
1987. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 0 22
1988. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 0 22
1989. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1990. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 28
1991. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 0 18
1992. Házy Leó (FKE kenguruk) 0 24
1993. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1994. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1995. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0 24
1996. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 0 6
1997. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 0 12
1998. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 0 12
1999. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 24
2000. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 0 24
2001. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
2002. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 0 12
2003. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 0 24
2004. Ledneczki Márk (Monok SE) 0 24
2005. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2006. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2007. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 12
2008. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2009. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2010. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 20
2011. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 20
2012. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 20
2013. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 28
2014. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
2015. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2016. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 0 14
2017. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 0 28
2018. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 28
2019. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 0 22
2020. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 0 16
2021. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 0 24
2022. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
2023. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
2024. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 0 24
2025. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2026. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
2027. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 0 16
2028. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
2029. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 0 8
2030. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2031. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
2032. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 0 28
2033. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 0 20
2034. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2035. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 0 20
2036. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 0 20
2037. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 0 20
2038. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 0 20
2039. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 0 20
2040. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
2041. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 0 20
2042. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 0 20
2043. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 0 10
2044. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 0 12
2045. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 0 12
2046. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 0 12
2047. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 26
2048. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 0 26
2049. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 14
2050. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 0 14
2051. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 0 28
2052. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
2053. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 0 32
2054. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 0 18
2055. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 0 20
2056. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 0 22
2057. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 0 24
2058. Németh Zalán (Kanizsa KK) 0 24
2059. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 0 24
2060. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
2061. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 0 26
2062. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 0 28
2063. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 0 28
2064. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2065. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 0 12
2066. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 0 24
2067. Birck Emese (Vasas Cicák) 0 22
2068. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 20
2069. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 0 16
2070. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 24
2071. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 18
2072. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 0 24
2073. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 0 16
2074. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 0 16
2075. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 0 6
2076. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
2077. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2078. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 0 12
2079. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 8
2080. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
2081. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
2082. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2083. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 0 18
2084. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2085. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2086. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 0 24
2087. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 14
2088. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 20
2089. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 0 12
2090. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 0 16
2091. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
2092. Mikó Vince (NYKK U11/B) 0 8
2093. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 0 20
2094. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2095. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 28
2096. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2097. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2098. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 0 26
2099. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 24
2100. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 0 24
2101. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2102. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 0 24
2103. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 0 24
2104. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 0 24
2105. Simon Árven Áfonya (CEKK) 0 24
2106. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 0 20
2107. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2108. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2109. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 0 20
2110. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 0 20
2111. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2112. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
2113. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2114. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 0 16
2115. Pintér Lia (BSC vegyes) 0 16
2116. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 0 16
2117. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
2118. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
2119. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 0 16
2120. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 0 16
2121. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 0 16
2122. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 0 14
2123. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 28
2124. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 0 36
2125. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 0 12
2126. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 0 24
2127. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
2128. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2129. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 24
2130. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2131. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 0 12
2132. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 0 12
2133. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 0 24
2134. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 0 12
2135. Török Lilien (Piros Sasok) 0 12
2136. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 0 12
2137. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0 22
2138. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 0 22
2139. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 22
2140. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 0 22
2141. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 20
2142. Egyed Gergő (Monok SE) 0 20
2143. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 0 20
2144. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 0 20
2145. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 0 20
2146. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 10
2147. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
2148. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 0 20
2149. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 0 28
2150. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 18
2151. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 0 16
2152. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2153. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 24
2154. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 0 16
2155. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 0 8
2156. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 0 16
2157. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 0 16
2158. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 0 8
2159. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 0 24
2160. Halász Janka (Vasas Cicák) 0 8
2161. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0 8
2162. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 0 16
2163. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 16
2164. Nagy Katalin Mária (CEKK) 0 24
2165. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0 22
2166. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
2167. Imre Dávid (KASI/D) 0 28
2168. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
2169. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 0 14
2170. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
2171. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 0 20
2172. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 0 20
2173. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 0 20
2174. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 0 12
2175. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
2176. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 0 24
2177. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2178. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 0 24
2179. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 0 12
2180. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 0 18
2181. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 0 12
2182. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 24
2183. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 18
2184. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 0 24
2185. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2186. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
2187. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 6
2188. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2189. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
2190. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 12
2191. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 0 6
2192. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 0 28
2193. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
2194. Füzi Izabella (KASI/C) 0 28
2195. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 0 16
2196. Bartal Andor (BSC Fiú) 0 16
2197. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
2198. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
2199. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 0 16
2200. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 0 16
2201. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 0 16
2202. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 0 10
2203. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 0 20
2204. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 0 20
2205. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 0 20
2206. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 0 24
2207. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2208. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2209. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 14
2210. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 0 28
2211. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 0 14
2212. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 14
2213. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 28
2214. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 0 18
2215. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0 18
2216. Bálint Bianka (Csata Manók) 0 22
2217. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 0 20
2218. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 0 12
2219. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 0 20
2220. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 0 8
2221. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2222. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
2223. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 0 16
2224. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2225. Csőre Janka (Pér U11) 0 24
2226. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 0 12
2227. Pósa Bálint (BSC-2015) 0 24
2228. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 0 16
2229. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0 16
2230. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2231. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 20
2232. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 8
2233. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 0 8
2234. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 24
2235. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0 20
2236. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 0 16
2237. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 20
2238. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 0 20
2239. Rofrits Zalán (KASI/C) 0 8
2240. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0 16
2241. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2242. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2243. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 8
2244. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 0 26
2245. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 0 26
2246. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 22
2247. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 0 18
2248. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 18
2249. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 0 14
2250. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
2251. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 0 14
2252. Péter Lili (KWBC Körmend) 0 24
2253. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
2254. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 0 24
2255. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 0 24
2256. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 0 24
2257. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 0 24
2258. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 0 24
2259. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
2260. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 0 20
2261. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 0 20
2262. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0 10
2263. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 0 20
2264. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2265. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 0 10
2266. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
2267. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 0 20
2268. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 26
2269. Here Zsolt (NYKK U11/B) 0 16
2270. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 16
2271. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 0 16
2272. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 0 16
2273. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
2274. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 0 16
2275. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
2276. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0 22
2277. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2278. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
2279. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 12
2280. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 0 24
2281. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
2282. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
2283. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 0 12
2284. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2285. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 6
2286. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
2287. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 0 6
2288. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 18
2289. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/B) 0 12
2290. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
2291. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 0 12
2292. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 0 12
2293. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0 26
2294. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 0 20
2295. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 20
2296. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
2297. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
2298. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 0 28
2299. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2300. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 14
2301. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 0 28
2302. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 0 14
2303. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2304. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 0 28
2305. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 16
2306. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 0 8
2307. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 0 16
2308. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 0 24
2309. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 0 24
2310. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 0 16
2311. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0 16
2312. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 8
2313. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 24
2314. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 8
2315. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
2316. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 0 16
2317. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 0 8
2318. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0 16
2319. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2320. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 0 16
2321. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 0 24
2322. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2323. Murányi Kata (BSC vegyes) 0 18
2324. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 18
2325. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 28
2326. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2327. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2328. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
2329. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 10
2330. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0 20
2331. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 0 20
2332. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0 20
2333. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 0 20
2334. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 0 22
2335. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 0 22
2336. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
2337. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 0 12
2338. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 0 24
2339. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 0 24
2340. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 12
2341. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
2342. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 0 24
2343. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2344. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 24
2345. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
2346. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 0 12
2347. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 12
2348. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 0 12
2349. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 12
2350. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2351. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 0 12
2352. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 24
2353. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 0 26
2354. Jutasi Maja (BSC Lány) 0 28
2355. Bial Boglárka (Csepel KK) 0 28
2356. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 0 28
2357. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 28
2358. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0 28
2359. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 0 28
2360. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 0 28
2361. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 0 32
2362. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0 16
2363. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2364. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2365. Szabo Matias-László (Primo Magic) 0 16
2366. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2367. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 0 16
2368. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 0 16
2369. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 18
2370. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 0 18
2371. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0 20
2372. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0 20
2373. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2374. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2375. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 0 22
2376. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 0 24
2377. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 0 24
2378. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2379. Mikulás Damira (TFSE) 0 24
2380. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
2381. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 24
2382. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 0 24
2383. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0 24
2384. Nyitrai András (BSC-2015) 0 28
2385. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 28
2386. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 28
2387. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 0 28
2388. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 28
2389. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 32
2390. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 0 24
2391. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 0 16
2392. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
2393. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
2394. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2395. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2396. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 0 28
2397. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2398. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 0 20
2399. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 12
2400. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0 16
2401. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 0 16
2402. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 0 10
2403. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0 8
2404. Molnár Gerda (KASI/B) 0 16
2405. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 24
2406. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2407. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 8
2408. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0 26
2409. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 0 14
2410. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2411. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 0 10
2412. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0 8
2413. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
2414. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 0 24
2415. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 0 8
2416. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2417. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2418. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 0 10
2419. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2420. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2421. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 20
2422. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 0 8
2423. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 0 26
2424. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0 8
2425. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0 16
2426. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 0 20
2427. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 0 8
2428. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
2429. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
2430. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 0 24
2431. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
2432. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 0 20
2433. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 0 16
2434. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 16
2435. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 10
2436. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 26
2437. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 12
2438. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 0 28
2439. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 0 12
2440. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2441. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 0 6
2442. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2443. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2444. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 0 20
2445. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
2446. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0 28
2447. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2448. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 0 28
2449. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
2450. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 0 28
2451. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 0 26
2452. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0 24
2453. Takács Mira (KKC Mátyás) 0 24
2454. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
2455. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 0 24
2456. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2457. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 0 24
2458. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 0 24
2459. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 0 24
2460. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0 20
2461. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 0 20
2462. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 0 20
2463. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
2464. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 0 20
2465. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 0 20
2466. Vajai Laura (VESC U11) 0 20
2467. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 0 20
2468. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 18
2469. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 0 36
2470. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 0 16
2471. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 16
2472. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 16
2473. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0 16
2474. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 0 28
2475. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
2476. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 0 28
2477. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2478. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 0 12
2479. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 0 12
2480. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2481. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0 24
2482. Balatincz Botond (Csepel KK) 0 24
2483. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0 12
2484. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 0 12
2485. Csaba Éva (MTK Budapest) 0 12
2486. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 0 12
2487. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0 12
2488. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 12
2489. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 0 24
2490. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
2491. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
2492. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 0 12
2493. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2494. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
2495. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 22
2496. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 0 10
2497. Kovács Márton (Monor SE/B) 0 20
2498. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 0 20
2499. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 0 10
2500. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 0 20
2501. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2502. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 0 20
2503. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
2504. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 0 20
2505. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2506. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 0 20
2507. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2508. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 0 28
2509. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 0 28
2510. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2511. Ungvári Botond László (KASI/D) 0 26
2512. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 0 26
2513. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 0 16
2514. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 0 24
2515. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
2516. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0 24
2517. Mészáros Luca (VESC U11) 0 16
2518. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 8
2519. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2520. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2521. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 24
2522. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
2523. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2524. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 0 16
2525. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0 16
2526. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 0 24
2527. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0 8
2528. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 0 8
2529. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 8
2530. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2531. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
2532. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 24
2533. Varga Milán (Sólyomfiókák) 0 8
2534. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
2535. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2536. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 0 8
2537. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2538. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
2539. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 8
2540. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
2541. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
2542. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0 14
2543. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 0 14
2544. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
2545. Bakó Levente (NYKK U11/B) 0 14
2546. Gál Kira (TF-JAK U11) 0 14
2547. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
2548. Lukács Dániel (BL Basket SE) 0 28
2549. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 0 14
2550. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 0 20
2551. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 0 20
2552. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 0 20
2553. Danyi Emma (KWBC Körmend) 0 20
2554. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 0 20
2555. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0 20
2556. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 0 6
2557. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 0 24
2558. Berecz Botond (Budafoki Békák) 0 12
2559. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0 12
2560. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 0 24
2561. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2562. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 6
2563. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2564. Béres Berta (PSE Párducok) 0 24
2565. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 24
2566. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 0 12
2567. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0 6
2568. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2569. Szánthó Zente (Monor SE/B) 0 28
2570. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 0 28
2571. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2572. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 0 22
2573. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 0 22
2574. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2575. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 0 16
2576. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 0 16
2577. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 0 16
2578. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 16
2579. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
2580. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 0 16
2581. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
2582. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 16
2583. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0 20
2584. Szinyei Merse Félix (TFSE) 0 20
2585. Fekete Norbert (KASI/A) 0 20
2586. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0 10
2587. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 20
2588. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 0 20
2589. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2590. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2591. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
2592. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 0 20
2593. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 0 20
2594. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
2595. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2596. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 20
2597. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 0 20
2598. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 0 20
2599. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 0 20
2600. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 0 20
2601. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 24
2602. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 0 24
2603. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 0 24
2604. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0 24
2605. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0 24
2606. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
2607. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2608. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 0 18
2609. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 18
2610. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 0 22
2611. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
2612. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 0 22
2613. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 0 8
2614. Madák Márk (BLF Kenguruk) 0 8
2615. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 0 20
2616. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 0 8
2617. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 0 12
2618. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 0 24
2619. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0 8
2620. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 0 20
2621. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 0 8
2622. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 0 28
2623. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
2624. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2625. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2626. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
2627. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0 8
2628. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 28
2629. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
2630. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 12
2631. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 8
2632. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 12
2633. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
2634. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0 20
2635. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0 12
2636. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 0 16
2637. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 0 16
2638. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 24
2639. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0 12
2640. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 0 24
2641. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0 12
2642. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 0 16
2643. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2644. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 0 12
2645. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 0 24
2646. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 0 12
2647. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 0 8
2648. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0 16
2649. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2650. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2651. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2652. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2653. Németh Marcell (MAFC Csiki) 0 8
2654. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0 24
2655. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
2656. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 8
2657. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2658. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 0 8
2659. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 12
2660. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2661. Dóczy Péter (Piros Sasok) 0 8
2662. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 0 8
2663. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2664. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2665. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 0 8
2666. Kis Árpád (BKGDSE U11) 0 20
2667. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
2668. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 0 26
2669. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 0 22
2670. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 0 22
2671. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0 22
2672. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 22
2673. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 0 22
2674. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 18
2675. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 0 14
2676. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
2677. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 28
2678. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
2679. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 0 14
2680. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 0 14
2681. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2682. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 0 14
2683. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 24
2684. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 0 24
2685. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0 24
2686. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 24
2687. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2688. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2689. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 0 20
2690. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 0 10
2691. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 20
2692. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 0 20
2693. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
2694. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
2695. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 0 20
2696. Faragó Endre János (Szentesi KK) 0 20
2697. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 0 10
2698. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 0 26
2699. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 0 26
2700. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 0 26
2701. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 0 16
2702. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 0 16
2703. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2704. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0 16
2705. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 0 16
2706. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 0 16
2707. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 0 16
2708. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 0 16
2709. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2710. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
2711. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 16
2712. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 22
2713. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 0 22
2714. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 0 28
2715. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
2716. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0 28
2717. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 0 28
2718. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0 12
2719. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 0 18
2720. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 0 6
2721. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
2722. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 0 12
2723. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 6
2724. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 0 12
2725. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 0 6
2726. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
2727. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
2728. Simon Hanna (VESC U11) 0 24
2729. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2730. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 24
2731. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 18
2732. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 12
2733. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0 12
2734. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 12
2735. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0 24
2736. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2737. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 12
2738. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0 26
2739. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 0 20
2740. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 0 20
2741. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 0 20
2742. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 0 20
2743. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 20
2744. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 20
2745. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 0 20
2746. Kovács Gergő (Monok SE) 0 20
2747. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 20
2748. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0 28
2749. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 28
2750. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0 28
2751. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 0 14
2752. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 0 28
2753. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0 14
2754. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0 28
2755. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 0 28
2756. Guller Rozália (Vasas Cicák) 0 22
2757. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 0 22
2758. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0 8
2759. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 0 24
2760. Anek Liliána (Kanizsa KK) 0 16
2761. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0 8
2762. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0 8
2763. Katics Ákos (PSE Párducok) 0 8
2764. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 0 8
2765. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 8
2766. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 0 16
2767. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 0 24
2768. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 0 8
2769. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 24
2770. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0 24
2771. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 0 16
2772. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 0 24
2773. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 0 8
2774. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 8
2775. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 0 16
2776. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 0 26
2777. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 0 26
2778. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 0 18
2779. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0 18
2780. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0 18
2781. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
2782. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 18
2783. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 0 18
2784. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2785. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2786. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0 28
2787. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 0 28
2788. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2789. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2790. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
2791. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
2792. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
2793. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0 10
2794. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 0 20
2795. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 0 20
2796. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0 20
2797. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 0 20
2798. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 0 20
2799. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 0 20
2800. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 0 20
2801. Szántó Bence (NYKK U11/B) 0 10
2802. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2803. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 0 20
2804. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2805. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 0 12
2806. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 24
2807. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
2808. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 12
2809. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 0 24
2810. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 12
2811. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
2812. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0 12
2813. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 0 24
2814. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0 12
2815. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 0 24
2816. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
2817. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 0 12
2818. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 0 12
2819. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 12
2820. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
2821. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0 14
2822. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2823. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 0 28
2824. Györki Barnabás (KASI/C) 0 28
2825. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
2826. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 0 16
2827. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 0 16
2828. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 16
2829. Kovács Írisz (PSE Párducok) 0 16
2830. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 0 16
2831. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 0 16
2832. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 16
2833. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 0 16
2834. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 0 16
2835. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2836. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 0 16
2837. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 0 16
2838. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 0 18
2839. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 18
2840. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
2841. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 18
2842. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 0 18
2843. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
2844. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 0 20
2845. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 0 20
2846. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 0 20
2847. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2848. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2849. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2850. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 20
2851. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 0 20
2852. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2853. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2854. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 20
2855. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0 42
2856. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 0 22
2857. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 0 22
2858. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0 24
2859. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 0 24
2860. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0 24
2861. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0 26
2862. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2863. Győző Zalán (Monor SE/B) 0 28
2864. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 28
2865. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 0 16
2866. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0 8
2867. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 20
2868. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2869. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
2870. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0 12
2871. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
2872. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2873. Szabó Boróka (Monor SE/A) 0 14
2874. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
2875. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 0 20
2876. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
2877. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 20
2878. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 0 20
2879. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
2880. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 8
2881. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2882. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 0 16
2883. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 0 20
2884. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 0 12
2885. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 8
2886. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 0 6
2887. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 0 8
2888. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 0 12
2889. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 0 8
2890. Holló Nóra (DVTK Ózd) 0 12
2891. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
2892. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 6
2893. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
2894. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 0 12
2895. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0 10
2896. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 14
2897. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 0 18
2898. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 0 18
2899. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 0 8
2900. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 0 8
2901. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 0 16
2902. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 6
2903. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 6
2904. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0 10
2905. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 0 8
2906. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 0 16
2907. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
2908. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 0 8
2909. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
2910. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 0 20
2911. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
2912. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 20
2913. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 0 6
2914. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
2915. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 0 12
2916. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
2917. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 6
2918. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
2919. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 0 8
2920. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 0 12
2921. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 0 10
2922. Meskó Róza (BSC Lány) 0 12
2923. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 0 6
2924. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2925. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 0 20
2926. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 0 20
2927. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 0 20
2928. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 0 6
2929. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 0 12
2930. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 0 12
2931. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 0 8
2932. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
2933. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
2934. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0 12
2935. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 10
2936. Környei Gergő (Kanizsa KK) 0 8
2937. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 16
2938. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 12
2939. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 0 8
2940. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 0 8
2941. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0 12
2942. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 0 26
2943. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 0 16
2944. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
2945. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 0 28
2946. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 28
2947. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0 24
2948. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 24
2949. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0 24
2950. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0 24
2951. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
2952. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2953. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0 24
2954. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0 24
2955. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0 24
2956. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 24
2957. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0 22
2958. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0 22
2959. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 22
2960. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0 22
2961. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0 20
2962. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0 20
2963. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 20
2964. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0 20
2965. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 20
2966. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0 20
2967. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0 20
2968. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0 20
2969. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2970. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0 20
2971. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
2972. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0 20
2973. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
2974. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0 16
2975. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0 16
2976. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 16
2977. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 0 16
2978. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 16
2979. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
2980. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0 16
2981. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0 16
2982. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
2983. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 0 16
2984. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 16
2985. Márton Máté (KASI/B) 0 16
2986. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0 14
2987. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2988. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0 28
2989. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 14
2990. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0 14
2991. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0 14
2992. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0 28
2993. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
2994. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0 26
2995. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 0 12
2996. Ódor Zara (Monor SE/A) 0 12
2997. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
2998. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0 12
2999. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3000. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3001. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3002. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3003. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0 12
3004. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3005. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 24
3006. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0 12
3007. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 12
3008. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3009. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0 24
3010. Bíró Boglárka (CEKK) 0 12
3011. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
3012. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 22
3013. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0 22
3014. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0 20
3015. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0 10
3016. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0 20
3017. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0 20
3018. Nagy Dominik (KASI/B) 0 20
3019. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0 10
3020. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0 20
3021. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0 20
3022. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
3023. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0 20
3024. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0 10
3025. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0 20
3026. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 10
3027. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 20
3028. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 10
3029. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0 20
3030. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0 20
3031. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0 20
3032. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
3033. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
3034. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0 28
3035. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
3036. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
3037. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
3038. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 18
3039. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0 18
3040. Megyesi Márton (BSC-2015) 0 26
3041. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 26
3042. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0 8
3043. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0 16
3044. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0 16
3045. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 0 8
3046. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3047. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 16
3048. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
3049. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0 8
3050. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3051. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0 16
3052. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
3053. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0 8
3054. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3055. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 8
3056. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0 8
3057. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0 16
3058. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 8
3059. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0 16
3060. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3061. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0 8
3062. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0 16
3063. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3064. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0 16
3065. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0 16
3066. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0 16
3067. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
3068. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
3069. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3070. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3071. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 8
3072. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 8
3073. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0 24
3074. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
3075. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0 24
3076. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3077. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0 8
3078. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3079. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3080. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3081. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 8
3082. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 8
3083. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0 8
3084. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3085. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0 16
3086. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3087. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3088. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0 22
3089. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 0 22
3090. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0 22
3091. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 22
3092. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3093. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
3094. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0 28
3095. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0 14
3096. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3097. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0 14
3098. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0 28
3099. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 14
3100. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0 14
3101. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0 14
3102. Mezriczky Máté (KASI/D) 0 20
3103. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0 20
3104. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0 20
3105. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0 20
3106. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 20
3107. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0 20
3108. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3109. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 0 20
3110. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 26
3111. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
3112. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0 24
3113. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0 24
3114. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 24
3115. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0 12
3116. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
3117. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0 24
3118. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0 24
3119. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
3120. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 12
3121. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0 18
3122. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 6
3123. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 18
3124. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
3125. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0 12
3126. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3127. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 0 12
3128. Besenyi Bence (Csepel KK) 0 12
3129. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0 24
3130. Kürti David (Primo Magic) 0 6
3131. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0 12
3132. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0 24
3133. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0 12
3134. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 6
3135. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 12
3136. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0 12
3137. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0 24
3138. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 24
3139. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3140. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0 12
3141. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0 6
3142. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0 12
3143. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0 12
3144. Bán András (FKE kenguruk) 0 12
3145. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3146. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3147. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0 24
3148. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3149. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
3150. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0 18
3151. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 12
3152. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3153. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0 12
3154. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
3155. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0 12
3156. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3157. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0 6
3158. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0 12
3159. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0 24
3160. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 0 6
3161. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 18
3162. Horváth Valér (Hévíz SK) 0 28
3163. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0 28
3164. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0 22
3165. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0 22
3166. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
3167. Krein Júlia (VESC U11) 0 16
3168. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 0 16
3169. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0 16
3170. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0 16
3171. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3172. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0 16
3173. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3174. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0 16
3175. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0 20
3176. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 10
3177. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0 10
3178. György Bálint (Monok SE) 0 20
3179. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 20
3180. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0 10
3181. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0 20
3182. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
3183. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3184. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0 20
3185. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0 20
3186. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
3187. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 10
3188. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 20
3189. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0 20
3190. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3191. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0 10
3192. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
3193. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 24
3194. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3195. Ledneczki Erik (Monok SE) 0 24
3196. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0 24
3197. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
3198. Kiss Zalán (KASI/C) 0 24
3199. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3200. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3201. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0 14
3202. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0 14
3203. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 0 14
3204. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0 14
3205. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0 14
3206. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
3207. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 0 28
3208. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0 14
3209. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
3210. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
3211. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3212. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0 28
3213. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0 18
3214. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0 18
3215. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0 18
3216. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0 12
3217. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0 8
3218. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
3219. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 0 8
3220. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0 28
3221. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0 12
3222. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3223. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0 20
3224. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 0 8
3225. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 8
3226. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 12
3227. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
3228. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0 8
3229. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3230. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
3231. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 24
3232. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3233. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0 12
3234. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3235. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 24
3236. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0 8
3237. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0 24
3238. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0 12
3239. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 28
3240. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0 12
3241. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3242. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
3243. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3244. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0 8
3245. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
3246. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0 20
3247. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0 12
3248. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0 8
3249. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3250. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0 8
3251. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0 12
3252. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0 24
3253. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0 8
3254. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0 24
3255. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3256. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0 8
3257. Borsós Adrienn (CEKK) 0 12
3258. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0 8
3259. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
3260. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0 20
3261. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0 8
3262. Csapó Anna (KKC Hetény) 0 8
3263. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3264. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0 8
3265. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 8
3266. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0 20
3267. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0 12
3268. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0 16
3269. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0 8
3270. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3271. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 12
3272. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0 8
3273. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0 24
3274. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 8
3275. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3276. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3277. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 16
3278. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0 16
3279. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3280. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0 8
3281. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
3282. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3283. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3284. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3285. Neiczer Patrik (KASI/D) 0 8
3286. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0 8
3287. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0 8
3288. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0 16
3289. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 16
3290. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 16
3291. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0 16
3292. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3293. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
3294. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
3295. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3296. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 16
3297. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
3298. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0 12
3299. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0 8
3300. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3301. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0 20
3302. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 8
3303. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0 20
3304. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0 16
3305. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 26
3306. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 26
3307. Berta Bence (NYKK U11/B) 0 18
3308. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0 18
3309. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0 18
3310. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 28
3311. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0 28
3312. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 14
3313. Kéri Botond (Monor SE/A) 0 14
3314. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3315. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0 14
3316. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 14
3317. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3318. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0 14
3319. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0 14
3320. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0 24
3321. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0 24
3322. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 24
3323. Fekete Dominik (Pér U11) 0 24
3324. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
3325. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0 24
3326. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0 20
3327. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0 10
3328. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0 20
3329. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
3330. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 20
3331. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0 10
3332. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
3333. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 10
3334. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3335. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0 20
3336. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0 20
3337. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0 26
3338. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3339. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
3340. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0 16
3341. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 16
3342. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
3343. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0 16
3344. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0 16
3345. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 16
3346. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
3347. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0 16
3348. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0 16
3349. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0 16
3350. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0 16
3351. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
3352. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
3353. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3354. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 16
3355. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 16
3356. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0 22
3357. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0 22
3358. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 22
3359. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 24
3360. Nagy Petra (KKC Hetény) 0 12
3361. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 24
3362. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3363. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3364. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 18
3365. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0 18
3366. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0 12
3367. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
3368. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3369. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 24
3370. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0 6
3371. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0 12
3372. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3373. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 0 12
3374. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0 12
3375. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0 6
3376. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0 6
3377. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3378. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 6
3379. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0 12
3380. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0 24
3381. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 12
3382. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3383. Badics Matilda Anna (TFSE) 0 12
3384. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0 24
3385. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 24
3386. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 12
3387. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
3388. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0 24
3389. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
3390. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0 12
3391. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0 12
3392. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0 12
3393. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0 12
3394. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 12
3395. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3396. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 20
3397. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0 20
3398. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0 20
3399. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0 20
3400. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0 20
3401. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3402. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0 20
3403. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0 20
3404. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
3405. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 28
3406. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0 14
3407. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
3408. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 22
3409. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0 22
3410. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0 8
3411. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0 8
3412. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
3413. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3414. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0 16
3415. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0 24
3416. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0 16
3417. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3418. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3419. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3420. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3421. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3422. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0 16
3423. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 24
3424. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0 8
3425. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 8
3426. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 0 16
3427. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 24
3428. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
3429. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3430. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3431. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 0 8
3432. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 8
3433. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
3434. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3435. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0 16
3436. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0 8
3437. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0 16
3438. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0 8
3439. Németh Luca (KWBC Körmend) 0 8
3440. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
3441. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0 8
3442. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3443. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
3444. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0 8
3445. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 8
3446. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0 8
3447. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0 8
3448. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3449. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 8
3450. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0 8
3451. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 8
3452. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3453. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0 24
3454. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0 8
3455. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0 16
3456. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0 16
3457. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
3458. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 26
3459. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 18
3460. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0 18
3461. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0 18
3462. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 20
3463. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 10
3464. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
3465. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
3466. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0 10
3467. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3468. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0 10
3469. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0 20
3470. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0 10
3471. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3472. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0 10
3473. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
3474. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0 20
3475. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 0 10
3476. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0 12
3477. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0 12
3478. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3479. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0 12
3480. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0 12
3481. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0 12
3482. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0 12
3483. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0 12
3484. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0 12
3485. Kerner Lilien (Pér U11) 0 24
3486. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0 12
3487. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0 12
3488. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 12
3489. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
3490. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0 24
3491. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0 14
3492. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
3493. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0 28
3494. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0 16
3495. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0 16
3496. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 16
3497. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0 16
3498. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
3499. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0 20
3500. Pászti Milán (Pityke KSE) 0 20
3501. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0 20
3502. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0 24
3503. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 12
3504. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3505. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3506. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3507. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3508. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3509. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3510. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3511. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3512. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3513. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
3514. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3515. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3516. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3517. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3518. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3519. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 12
3520. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3521. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3522. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3523. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 12
3524. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3525. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3526. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3527. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3528. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3529. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
3530. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3531. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3532. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3533. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3534. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 12
3535. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3536. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 10
3537. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 8
3538. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3539. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3540. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
3541. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 8
teljes ranglisták >>

Kétpontos dobások - ÁTLAG (min. 5 meccs)

P. Név Csapat Érték (db) M.
1. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 14 16
2. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 13.88 16
3. Fülöp Leó (TFSE) 12.5 16
4. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 12.44 18
5. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 12.21 28
6. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 11.86 28
7. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 11.4 20
8. Balla Benedek (BKGDSE U11) 11.38 16
9. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 11.17 24
10. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 11.09 22
11. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 11 12
12. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 10.71 28
13. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 10.6 20
14. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 10.5 20
15. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 10.33 24
16. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 10.29 28
17. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 10.25 24
18. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 10.17 12
19. Turbucz Zoé (BSC Lány) 10 20
20. Végh Patrik (Fűzfői AK) 10 16
21. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 9.88 16
22. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 9.83 24
23. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 9.8 20
24. Csaba Gergely (TFSE) 9.75 16
25. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 9.64 28
26. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 9.58 24
27. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 9.5 12
28. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 9.42 24
29. Molnár Erik (MAFC Grosics) 9.36 28
30. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 9.33 24
31. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 9.21 28
32. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 9.08 24
33. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 9 12
34. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 9 22
35. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 8.9 20
36. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 8.86 28
37. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 8.8 20
38. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 8.79 28
39. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 8.79 28
40. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 8.71 28
41. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 8.64 28
42. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 8.58 24
43. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 8.58 24
44. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 8.57 28
45. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 8.5 28
46. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 8.5 28
47. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 8.5 24
48. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 8.5 24
49. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 8.5 20
50. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 8.43 28
51. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 8.43 28
52. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 8.38 16
53. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 8.36 28
54. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 8.33 24
55. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 8.14 28
56. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 8.08 24
57. Tóth László András (Kozármisleny SE) 8.08 24
58. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 8 24
59. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 8 12
60. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 8 8
61. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 8 20
62. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 8 28
63. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 8 20
64. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 8 16
65. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 8 6
66. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 7.93 28
67. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 7.83 24
68. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 7.71 28
69. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 7.67 24
70. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 7.64 28
71. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 7.6 20
72. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 7.58 24
73. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 7.57 28
74. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 7.57 28
75. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 7.56 18
76. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 7.54 26
77. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 7.5 8
78. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 7.5 20
79. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 7.5 8
80. Góman Kristóf János (KASI/A) 7.5 28
81. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 7.42 24
82. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 7.4 20
83. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 7.25 24
84. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 7.25 24
85. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 7.17 24
86. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 7.17 24
87. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 7.17 24
88. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 7.14 28
89. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 7.09 22
90. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 7 28
91. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 7 24
92. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 7 28
93. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 7 20
94. Stikrád Ádám (KASI/A) 6.94 36
95. Csurgai Martin (Pityke KSE) 6.9 20
96. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 6.89 18
97. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 6.86 28
98. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 6.86 28
99. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 6.83 24
100. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 6.83 24
101. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 6.83 24
102. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 6.8 20
103. Somi Miron (KASI/A) 6.78 36
104. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 6.75 24
105. Bíró Bence (Budafoki Békák) 6.71 28
106. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 6.7 20
107. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6.67 24
108. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 6.5 28
109. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 6.5 28
110. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 6.5 20
111. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 6.5 24
112. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 6.5 28
113. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 6.5 24
114. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6.46 26
115. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 6.43 14
116. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 6.42 24
117. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 6.42 24
118. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 6.42 24
119. Hajdu Márton (BL Basket SE) 6.42 24
120. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 6.42 24
121. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 6.42 24
122. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 6.4 20
123. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 6.4 20
124. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 6.4 20
125. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 6.38 26
126. Patonai Lilla (KKC Hetény) 6.38 16
127. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 6.38 16
128. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 6.36 28
129. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 6.33 12
130. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 6.3 20
131. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 6.3 20
132. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6.29 28
133. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 6.29 28
134. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 6.29 28
135. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 6.27 22
136. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 6.25 8
137. Molnár Milán Bence (KASI/A) 6.25 24
138. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 6.25 8
139. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 6.25 8
140. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 6.21 28
141. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 6.17 24
142. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 6.17 24
143. Czifra Bence (Kanizsa KK) 6.17 24
144. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 6.14 28
145. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 6.1 20
146. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 6.08 24
147. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 6.07 28
148. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 6.07 28
149. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 6.07 28
150. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 6 24
151. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 6 18
152. Ress Kornél (BSC-2015) 6 18
153. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 6 28
154. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6 24
155. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 6 8
156. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 5.93 28
157. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 5.93 28
158. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 5.92 24
159. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 5.9 20
160. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 5.88 32
161. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 5.88 16
162. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 5.85 26
163. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 5.83 24
164. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 5.83 12
165. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 5.83 24
166. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 5.79 28
167. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 5.79 28
168. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 5.79 28
169. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 5.75 24
170. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 5.71 28
171. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 5.7 20
172. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 5.67 12
173. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 5.67 18
174. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.67 24
175. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 5.64 28
176. Kovács Lili (KKC Hetény) 5.64 28
177. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 5.63 16
178. Horváth Patrik (KASI/A) 5.62 26
179. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 5.58 24
180. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 5.58 24
181. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 5.5 24
182. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 5.5 20
183. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 5.5 28
184. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.5 28
185. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 5.45 22
186. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 5.43 28
187. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 5.43 28
188. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 5.43 28
189. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 5.42 38
190. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 5.42 24
191. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 5.4 20
192. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 5.4 10
193. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 5.38 16
194. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 5.36 22
195. Székely Ákos (KASI/A) 5.36 28
196. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 5.36 28
197. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 5.36 28
198. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 5.33 36
199. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 5.33 12
200. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 5.33 24
201. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 5.33 12
202. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 5.31 32
203. Juhász Ádám (Csepel KK) 5.31 26
204. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 5.31 26
205. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 5.3 20
206. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 5.29 28
207. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 5.29 28
208. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 5.25 16
209. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 5.25 24
210. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 5.25 24
211. Ratskó Áron (BSC-2015) 5.25 24
212. Katona Blanka (KKC Mátyás) 5.22 18
213. Fetahu Lenard (Csepel KK) 5.21 28
214. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 5.21 28
215. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 5.21 28
216. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 5.21 28
217. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 5.2 20
218. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 5.17 24
219. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 5.17 24
220. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 5.14 28
221. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 5.14 44
222. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 5.11 18
223. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 5.1 20
224. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 5.09 22
225. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 5.08 24
226. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 5.08 24
227. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 5.07 28
228. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 5.07 28
229. Kiss Laura (Csepel KK) 5.07 28
230. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 5.07 28
231. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 5.07 28
232. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 5.07 28
233. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 5 28
234. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 5 8
235. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 5 28
236. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 5 28
237. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 5 10
238. Horváth Donát (PSE Párducok) 5 16
239. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 5 24
240. Sárosi Botond (Csepel KK) 5 28
241. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 5 12
242. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 5 20
243. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 5 8
244. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 5 28
245. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 5 8
246. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 5 20
247. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 5 28
248. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 5 28
249. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 5 6
250. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 4.92 24
251. Márkus Korina (BSC Lány) 4.92 24
252. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 4.92 24
253. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 4.92 24
254. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 4.91 22
255. Pop Paul-George (Primo Magic) 4.9 20
256. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 4.89 38
257. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 4.86 28
258. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 4.86 28
259. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 4.86 56
260. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 4.86 28
261. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4.83 24
262. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 4.8 20
263. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 4.8 20
264. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 4.8 20
265. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 4.8 20
266. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 4.8 20
267. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 4.79 28
268. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 4.79 28
269. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 4.78 18
270. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 4.75 24
271. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 4.75 24
272. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 4.75 24
273. Petik Balázs (Monor SE/B) 4.75 24
274. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 4.75 24
275. Dudás Noel (BL Basket SE) 4.71 28
276. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 4.71 14
277. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 4.67 24
278. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 4.67 24
279. Mor Yotam (FKE kenguruk) 4.67 24
280. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 4.64 28
281. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 4.64 28
282. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 4.6 20
283. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 4.6 20
284. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 4.6 20
285. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 4.58 24
286. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 4.58 24
287. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 4.58 24
288. Eckert Bíborka (VESC U11) 4.58 24
289. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 4.58 24
290. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 4.57 28
291. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 4.5 28
292. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 4.5 28
293. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 4.5 20
294. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 4.5 28
295. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 4.5 8
296. Varga Regina (KWBC Körmend) 4.5 24
297. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4.5 20
298. Szász Alíz (FKE kenguruk) 4.5 24
299. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 4.5 12
300. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 4.5 24
301. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4.5 24
302. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 4.5 20
303. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 4.5 12
304. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 4.5 20
305. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 4.5 32
306. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 4.43 28
307. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 4.43 28
308. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 4.43 14
309. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 4.43 28
310. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 4.42 24
311. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 4.42 24
312. Miklóssy László (BLF Bolhák) 4.42 24
313. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 4.42 24
314. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 4.4 20
315. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 4.38 16
316. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 4.38 16
317. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 4.38 16
318. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4.36 22
319. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4.36 28
320. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 4.36 28
321. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4.36 28
322. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 4.33 24
323. Bartus Benedek (Piros Sasok) 4.33 24
324. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.33 12
325. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 4.33 24
326. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 4.31 26
327. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 4.3 20
328. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 4.29 28
329. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 4.29 14
330. Berecz Péter (BSC Fiú) 4.29 28
331. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 4.29 28
332. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 4.25 40
333. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 4.25 8
334. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 4.25 16
335. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 4.25 24
336. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 4.25 24
337. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.25 24
338. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 4.25 24
339. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 4.25 24
340. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 4.25 24
341. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 4.25 8
342. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 4.22 18
343. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 4.21 28
344. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 4.21 28
345. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 4.21 28
346. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 4.21 28
347. Hirt Ádám (KASI/A) 4.21 28
348. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4.21 28
349. Répa Magor Vajk (Pér U11) 4.2 20
350. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4.2 10
351. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 4.2 20
352. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 4.17 12
353. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 4.17 12
354. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.14 28
355. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 4.14 28
356. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 4.14 14
357. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 4.14 14
358. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 4.14 28
359. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 4.13 16
360. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 4.13 16
361. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 4.11 18
362. László Botond (Tószegi Tigrisek) 4.1 20
363. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 4.1 20
364. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 4.1 20
365. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 4.1 20
366. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 4.09 22
367. László Zétény (BSC Fiú) 4.08 24
368. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 4.08 24
369. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 4.08 24
370. Kovács Léna (KKC Mátyás) 4.08 24
371. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.08 26
372. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 4.07 28
373. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.07 28
374. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 4.07 28
375. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 4.07 28
376. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 4.07 28
377. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 4.07 28
378. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 4.06 32
379. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 4 28
380. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4 8
381. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 4 8
382. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 4 24
383. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 16
384. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4 28
385. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 8
386. Takács Soma (FKE Szöcskék) 4 12
387. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 4 16
388. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 4 20
389. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 4 24
390. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 4 24
391. Papp Andor (FTSI Constantinum) 4 24
392. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 4 20
393. Korányi Márton (FKE kenguruk) 4 8
394. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4 24
395. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 24
396. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 4 20
397. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 3.93 28
398. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 3.93 28
399. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 3.92 24
400. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 3.92 24
401. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 3.92 24
402. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 3.92 24
403. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 3.92 24
404. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 3.9 20
405. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 3.9 20
406. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 3.89 18
407. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 3.88 16
408. Barics Péter (BSC vegyes) 3.86 28
409. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 3.86 28
410. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 3.86 28
411. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 3.86 28
412. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 3.83 24
413. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 3.83 12
414. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 3.83 24
415. Varga Dániel (BSC Fiú) 3.83 24
416. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 3.83 24
417. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.83 24
418. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 3.8 20
419. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 3.8 20
420. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 3.8 20
421. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.8 20
422. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 3.8 20
423. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 3.8 20
424. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 3.79 28
425. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 3.79 28
426. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 3.79 28
427. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 3.79 28
428. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 3.77 26
429. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 3.77 26
430. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.75 16
431. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.75 24
432. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 3.75 8
433. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 3.75 24
434. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 3.75 24
435. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 3.75 16
436. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3.75 24
437. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 3.75 16
438. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 3.75 24
439. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.75 32
440. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 3.75 24
441. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 3.73 52
442. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 3.71 28
443. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 3.71 28
444. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 3.71 28
445. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 3.71 28
446. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 3.7 20
447. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 3.7 20
448. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.7 20
449. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 3.7 20
450. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 3.7 20
451. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 3.7 20
452. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 3.7 20
453. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 3.67 24
454. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 3.67 18
455. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 3.67 24
456. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 3.67 24
457. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 3.67 24
458. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.67 24
459. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 3.64 28
460. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 3.64 28
461. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 3.63 16
462. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 3.63 16
463. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 3.63 16
464. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 3.62 26
465. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 3.6 20
466. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 3.6 20
467. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 3.6 20
468. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 3.58 24
469. Czinkos Anna (Csata Garfield) 3.58 24
470. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 3.58 24
471. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 3.58 24
472. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.58 24
473. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 3.57 28
474. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 3.57 28
475. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 3.57 28
476. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 3.57 28
477. Nyers Máté (NYKK U11/B) 3.56 32
478. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 3.56 18
479. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 3.55 22
480. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.54 26
481. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 3.5 36
482. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 3.5 16
483. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.5 24
484. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 3.5 24
485. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 3.5 20
486. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 3.5 16
487. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 3.5 20
488. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 3.5 24
489. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 3.5 28
490. Horváth Dominik (Monor SE/B) 3.5 24
491. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 3.5 28
492. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 3.5 24
493. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 3.5 16
494. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 3.5 24
495. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 3.5 24
496. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.5 20
497. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 3.5 16
498. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 3.5 12
499. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 3.44 18
500. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 3.44 18
501. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 3.44 18
502. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.43 28
503. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 3.43 28
504. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 3.43 28
505. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 3.43 28
506. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.43 28
507. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.43 28
508. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 3.42 24
509. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 3.42 24
510. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.42 24
511. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.42 24
512. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 3.42 24
513. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 3.42 24
514. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 3.42 24
515. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 3.42 24
516. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 3.42 24
517. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 3.42 24
518. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 3.4 20
519. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 3.4 20
520. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 3.4 40
521. Borsós Nikolett (CEKK) 3.4 20
522. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 3.4 20
523. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 3.4 10
524. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 3.38 26
525. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 3.38 16
526. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 3.38 16
527. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.38 16
528. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 3.38 16
529. Szőke András (Szentesi KK) 3.38 16
530. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 3.37 38
531. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 3.36 22
532. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 3.36 22
533. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 3.36 28
534. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 3.36 28
535. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 3.36 28
536. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 3.33 12
537. Harangozó Gyula (KASI/B) 3.33 12
538. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.33 12
539. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 3.3 20
540. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 3.3 20
541. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 3.3 20
542. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 3.3 20
543. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 3.29 28
544. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 3.29 28
545. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.29 28
546. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.29 28
547. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 3.29 14
548. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 3.29 28
549. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 3.29 28
550. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 3.27 22
551. Veszely Zétény (Piros Sasok) 3.25 16
552. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.25 8
553. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 3.25 16
554. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 3.25 24
555. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 3.25 8
556. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 3.25 8
557. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 3.23 26
558. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 3.22 18
559. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 3.22 18
560. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 3.21 28
561. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 3.21 28
562. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.21 28
563. Gelicz Gergő (KASI/A) 3.21 28
564. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 3.21 28
565. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 3.21 28
566. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.2 20
567. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 3.2 20
568. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 3.2 20
569. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3.2 20
570. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 3.2 20
571. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 3.2 20
572. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 3.2 20
573. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 3.2 20
574. Czövek Janka Bori (VESC U11) 3.18 22
575. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 3.18 22
576. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 3.17 24
577. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 3.17 12
578. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 3.17 24
579. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 3.17 24
580. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.17 24
581. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 3.17 24
582. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 3.17 24
583. Szilas Ákos (KASI/A) 3.17 24
584. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 3.14 28
585. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 3.14 28
586. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 3.14 28
587. Erős Zalán (Esztergomi KE) 3.14 28
588. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.14 28
589. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.14 28
590. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.13 16
591. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 3.13 16
592. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 3.13 16
593. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 3.12 50
594. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 3.11 36
595. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 3.1 20
596. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 3.1 20
597. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.1 20
598. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 3.1 20
599. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 3.1 20
600. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 3.1 20
601. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.1 20
602. Bolla Eszter (BSC vegyes) 3.09 22
603. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 3.09 44
604. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 3.08 24
605. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3.08 24
606. Horváth Áron András (KASI/D) 3.08 24
607. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 3.08 24
608. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 3.08 24
609. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 3.08 24
610. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 3.08 24
611. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 3.08 24
612. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 3.08 24
613. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.08 26
614. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 3.07 28
615. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.07 28
616. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 3.07 28
617. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 3.07 28
618. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 3 28
619. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 3 16
620. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 3 28
621. Kovács Sára (Vasas Cicák) 3 26
622. Durucz Adél (KKC Hetény) 3 8
623. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3 22
624. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3 12
625. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 3 18
626. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 3 12
627. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 3 16
628. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 3 28
629. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 3 20
630. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 3 24
631. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 3 24
632. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 3 22
633. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 3 24
634. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 3 20
635. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 3 20
636. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 3 22
637. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 3 12
638. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 3 28
639. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 3 18
640. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 3 24
641. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 3 24
642. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 3 28
643. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 3 28
644. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 3 20
645. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 3 16
646. Környei Dániel (Kanizsa KK) 3 8
647. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 3 16
648. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 3 16
649. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 3 16
650. Mosó Botond (Keresztúri SE) 3 20
651. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 3 40
652. Gunya Áron (BasketBaja SE) 2.93 28
653. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 2.93 28
654. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 2.93 28
655. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 2.93 28
656. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 2.93 28
657. Molnár Hanna (Hévíz SK) 2.93 28
658. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.93 28
659. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 2.93 28
660. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 2.93 28
661. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 2.93 56
662. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 2.92 24
663. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 2.92 24
664. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 2.92 24
665. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 2.92 24
666. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 2.92 24
667. Péti András (GYKSE Szekszárd) 2.92 24
668. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.92 24
669. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 2.92 24
670. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.9 20
671. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 2.9 20
672. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.9 20
673. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.9 20
674. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 2.9 20
675. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 2.9 20
676. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 2.89 18
677. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.89 36
678. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 2.88 16
679. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 2.88 16
680. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 2.88 16
681. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.88 16
682. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.88 16
683. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 2.86 28
684. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.86 28
685. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.86 28
686. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 2.86 28
687. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 2.86 28
688. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 2.86 28
689. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 2.86 28
690. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 2.86 28
691. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 2.86 28
692. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 2.86 14
693. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 2.83 24
694. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 2.83 24
695. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 2.83 12
696. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 2.83 24
697. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 2.83 24
698. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 2.83 24
699. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 2.83 24
700. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 2.83 12
701. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2.83 12
702. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 2.83 24
703. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 2.83 24
704. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.8 20
705. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 2.8 20
706. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 2.8 20
707. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.8 20
708. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.8 20
709. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.8 20
710. Vaskó Péter János (Pér U11) 2.8 20
711. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 2.8 20
712. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.79 28
713. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.79 28
714. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 2.79 28
715. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 2.79 28
716. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 2.79 28
717. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 2.75 24
718. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 2.75 16
719. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 2.75 8
720. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 2.75 24
721. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 2.75 24
722. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 2.75 24
723. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 2.75 24
724. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 2.75 8
725. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 2.75 24
726. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 2.75 16
727. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.75 16
728. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2.75 16
729. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 2.75 16
730. Imre László (Kécskei Vidrák) 2.75 24
731. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.75 16
732. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 2.75 24
733. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 2.75 8
734. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 2.72 36
735. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 2.71 14
736. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 2.71 28
737. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.71 28
738. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 2.71 28
739. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.71 28
740. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2.71 28
741. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 2.71 28
742. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 2.71 28
743. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.7 20
744. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.7 20
745. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.7 20
746. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 2.7 20
747. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 2.7 20
748. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 2.7 20
749. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 2.7 20
750. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.69 26
751. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 2.69 26
752. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 2.69 26
753. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 2.69 26
754. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 2.67 24
755. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 2.67 12
756. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 2.67 24
757. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 2.67 24
758. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.67 12
759. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 2.67 24
760. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 2.67 24
761. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.67 36
762. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.65 40
763. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 2.64 28
764. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 2.64 28
765. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 2.64 28
766. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 2.64 28
767. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 2.64 28
768. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 2.64 28
769. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.64 28
770. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.64 28
771. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 2.64 28
772. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.64 22
773. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 2.63 32
774. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 2.63 16
775. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 2.63 16
776. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 2.63 16
777. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 2.63 16
778. Kovács Kornél (Monor SE/B) 2.63 16
779. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.62 32
780. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 2.6 20
781. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 2.6 20
782. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 2.6 20
783. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.6 20
784. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 2.6 20
785. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 2.6 20
786. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 2.6 20
787. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 2.6 20
788. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 2.6 20
789. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 2.6 20
790. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 2.6 20
791. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.6 10
792. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 2.58 24
793. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2.58 24
794. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 2.58 24
795. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 2.58 24
796. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.58 24
797. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 2.57 28
798. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.57 28
799. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.57 28
800. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 2.57 28
801. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 2.57 28
802. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 2.57 28
803. Siklósy Gréta (CEKK) 2.57 28
804. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2.57 14
805. Szalai Dániel (KASI/B) 2.56 32
806. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 2.56 32
807. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 2.56 18
808. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 2.55 22
809. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 2.54 26
810. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 2.5 32
811. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 2.5 28
812. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 2.5 28
813. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.5 24
814. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.5 20
815. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 2.5 24
816. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 2.5 24
817. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.5 28
818. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.5 24
819. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 2.5 20
820. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.5 24
821. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 2.5 28
822. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2.5 28
823. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.5 28
824. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.5 28
825. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.5 24
826. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 2.5 24
827. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 2.5 20
828. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.5 16
829. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 2.5 28
830. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 2.5 28
831. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.5 20
832. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 2.5 12
833. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.5 20
834. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 2.5 24
835. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.5 8
836. Panyi Bence (MAFC Csiki) 2.5 12
837. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 2.5 8
838. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 2.5 20
839. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 2.5 20
840. Nagy Márton (BSC-2015) 2.5 20
841. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 2.5 20
842. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.5 28
843. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 2.5 8
844. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 2.5 24
845. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.5 16
846. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.5 24
847. Kiss Réka (Piros Sasok) 2.5 24
848. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.5 8
849. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.5 16
850. Bogár Milla (Vasas Cicák) 2.47 30
851. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 2.44 18
852. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 2.44 18
853. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 2.43 14
854. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 2.43 28
855. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 2.43 28
856. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 2.43 28
857. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 2.43 28
858. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 2.43 28
859. Németi Anna (Csata Garfield) 2.43 28
860. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 2.43 28
861. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 2.43 28
862. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 2.43 28
863. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.42 24
864. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 2.42 24
865. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.42 24
866. Tóth Mirella (KKC Hetény) 2.42 24
867. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 2.42 24
868. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 2.42 24
869. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 2.41 44
870. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 2.4 20
871. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.4 20
872. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 2.4 20
873. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 2.4 20
874. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 2.4 20
875. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 2.38 26
876. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 2.38 26
877. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.38 16
878. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 2.38 16
879. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 2.36 22
880. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 2.36 22
881. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.36 22
882. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 2.36 28
883. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 2.36 28
884. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 2.36 28
885. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.36 28
886. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 2.33 24
887. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 2.33 24
888. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 2.33 24
889. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.33 24
890. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.33 12
891. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.33 18
892. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 2.33 24
893. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 2.33 12
894. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 2.33 12
895. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 2.33 24
896. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2.33 24
897. Csobán Csenge (BSC Lány) 2.33 24
898. Földi Attila Dávid (CEKK) 2.33 24
899. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 2.33 24
900. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 2.33 12
901. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2.31 32
902. Somos Róza (Vasas Amazonok) 2.31 32
903. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 2.31 26
904. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 2.3 20
905. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 2.3 20
906. Patai Lilla (DVTK Ózd) 2.3 20
907. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.3 20
908. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 2.3 20
909. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 2.3 20
910. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 2.3 20
911. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.3 40
912. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 2.29 28
913. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 2.29 28
914. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 2.29 14
915. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 2.29 28
916. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 2.29 28
917. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.25 16
918. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 2.25 16
919. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 2.25 24
920. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.25 16
921. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 2.25 24
922. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2.25 16
923. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 2.25 24
924. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 2.25 16
925. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 2.25 24
926. Szőcs Botond (BSC vegyes) 2.25 24
927. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 2.25 24
928. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.25 16
929. Deme Péter (MAFC Csiki) 2.25 24
930. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 2.25 24
931. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 2.25 8
932. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 2.25 16
933. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 2.25 16
934. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 2.23 26
935. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.22 18
936. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.21 28
937. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 2.21 28
938. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 2.21 28
939. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 2.21 28
940. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.21 28
941. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 2.21 28
942. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 2.21 28
943. Dudás Nóra (Csata Garfield) 2.21 28
944. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 2.2 20
945. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 2.2 20
946. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 2.2 20
947. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 2.2 20
948. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 2.2 20
949. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 2.2 20
950. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 2.2 10
951. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 2.2 20
952. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 2.2 20
953. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 2.2 10
954. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 2.2 20
955. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 2.18 44
956. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 2.17 12
957. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 2.17 24
958. Heckenast Péter (Monor SE/A) 2.17 12
959. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 2.17 12
960. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 2.17 24
961. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 2.17 24
962. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 2.17 24
963. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 2.17 24
964. Lévai Szilárd (KASI/A) 2.17 24
965. Köteles Milán (Szentesi KK) 2.17 24
966. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 2.17 12
967. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.17 24
968. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 2.17 24
969. Pongrácz Liza (Csata Manók) 2.17 24
970. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 2.17 24
971. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 2.17 24
972. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 2.17 24
973. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 2.17 24
974. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 2.17 12
975. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.17 24
976. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 2.17 24
977. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 2.16 38
978. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 2.15 26
979. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 2.15 26
980. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 2.15 26
981. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 2.14 28
982. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.14 28
983. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 2.14 28
984. Osváth Levente (BSC Fiú) 2.14 28
985. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 2.14 28
986. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.14 28
987. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 2.14 28
988. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 2.14 14
989. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 2.14 28
990. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.14 14
991. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 2.14 28
992. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 2.14 14
993. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 2.14 14
994. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 2.13 16
995. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2.13 16
996. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 2.13 16
997. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 2.1 20
998. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 2.1 20
999. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 2.1 20
1000. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 2.1 20
1001. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 2.1 20
1002. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 2.1 20
1003. Horváth Abigél (Csata Garfield) 2.1 20
1004. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 2.1 20
1005. Lovas Luca (KKC Mátyás) 2.1 20
1006. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 2.1 20
1007. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 2.1 20
1008. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 2.1 20
1009. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 2.09 22
1010. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 2.09 22
1011. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.09 22
1012. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 2.09 22
1013. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 2.08 24
1014. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.08 24
1015. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.08 24
1016. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.08 24
1017. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 2.08 24
1018. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 2.08 24
1019. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 2.08 24
1020. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 2.08 24
1021. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 2.08 26
1022. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.08 26
1023. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 2.07 28
1024. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 2.07 28
1025. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2.07 28
1026. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 2.07 28
1027. Szabó László