/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html

Cívis KK Jaguárok - Kenguru Kupa

Edző

Név Telefon E-mail
Szabó Tibor 20/351-7775 aboti71@gmail.com

Kontakt

Név Telefon E-mail
Tóth Dániel 70/600-1385 toth.daniel@deac.hu

Játékosok




Mezszám Név Szül. dátum
- Ács Gábor 2015
- Bácsmegi Nikolett 2015
- Balla Benedek 2014
- Balla Bulcsú 2015
- Brázda Kristóf 2015
- Buglyó Ádám Attila 2016
- Buglyó Emese 2016
- Dancs Nándor 2015
- Erdei Zsombor 2015
- Gabor Bence Péter 2015
- Juhász János 2014
- Kerezsi Noel 2014
- Kertész Lilla 2015
- Kormos Máté Szabolcs 2015
- Mészár Péter Zoltán 2014
- Mezősi László 2014
- Mogyorósi Manna 2015
- Német Balázs Kornél 2014
- Reményi Sebestyén 2015
- Sós Vince 2015
- Szabó Barnabás 2014
- Tóth Roland 2015
- Tóth-Szabolcsi Áron 2014
- Ujhelyi Zsombor Sándor 2015
- Varsányi Fanni 2015
- Zsignár Lili 2015

Műsor

Ranglisták

Pont összes

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 910 28
2. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 772 28
3. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 752 28
4. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 736 28
5. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 710 26
6. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 684 28
7. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 680 56
8. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 678 28
9. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 676 22
10. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 658 28
11. Stikrád Ádám (KASI/A) 634 36
12. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 630 28
13. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 630 28
14. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 628 28
15. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 628 28
16. Molnár Erik (MAFC Grosics) 622 28
17. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 610 28
18. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 606 24
19. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 596 28
20. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 586 28
21. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 584 24
22. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 578 24
23. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 578 24
24. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 570 28
25. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 564 28
26. Somi Miron (KASI/A) 562 36
27. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 562 28
28. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 544 28
29. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 544 24
30. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 542 20
31. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 540 28
32. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 538 24
33. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 538 24
34. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 538 28
35. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 534 28
36. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 530 28
37. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 530 24
38. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 528 28
39. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 524 28
40. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 516 44
41. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 508 24
42. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 500 24
43. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 496 24
44. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 488 28
45. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 488 20
46. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 488 38
47. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 486 24
48. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 484 28
49. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 480 16
50. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 480 36
51. Bíró Bence (Budafoki Békák) 478 28
52. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 476 28
53. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 476 28
54. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 474 28
55. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 474 52
56. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 470 40
57. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 468 16
58. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 468 28
59. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 466 32
60. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 460 24
61. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 458 20
62. Turbucz Zoé (BSC Lány) 458 20
63. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 458 28
64. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 458 24
65. Tóth László András (Kozármisleny SE) 458 24
66. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 456 28
67. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 456 20
68. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 454 28
69. Góman Kristóf János (KASI/A) 454 28
70. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 452 26
71. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 450 22
72. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 448 28
73. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 448 28
74. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 444 38
75. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 444 28
76. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 442 24
77. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 442 28
78. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 442 28
79. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 440 24
80. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 440 24
81. Fülöp Leó (TFSE) 438 16
82. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 438 24
83. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 434 28
84. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 428 28
85. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 420 24
86. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 416 28
87. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 416 24
88. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 414 28
89. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 414 28
90. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 414 56
91. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 412 28
92. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 410 32
93. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 408 24
94. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 408 24
95. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 408 24
96. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 406 20
97. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 406 28
98. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 404 28
99. Székely Ákos (KASI/A) 402 28
100. Fetahu Lenard (Csepel KK) 400 28
101. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 398 20
102. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 398 24
103. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 398 28
104. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 396 24
105. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 396 24
106. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 394 24
107. Horváth Patrik (KASI/A) 392 26
108. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 392 28
109. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 392 28
110. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 392 28
111. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 392 24
112. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 388 28
113. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 388 28
114. Balla Benedek (BKGDSE U11) 386 16
115. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 384 20
116. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 384 38
117. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 382 32
118. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 380 24
119. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 380 24
120. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 380 26
121. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 380 28
122. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 378 24
123. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 378 24
124. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 378 28
125. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 378 50
126. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 376 28
127. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 376 28
128. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 376 22
129. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 374 28
130. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 372 28
131. Csurgai Martin (Pityke KSE) 372 20
132. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 372 20
133. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 370 24
134. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 370 24
135. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 370 20
136. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 370 28
137. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 370 28
138. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 368 28
139. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 368 28
140. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 368 24
141. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 368 24
142. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 368 24
143. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 366 26
144. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 366 20
145. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 366 28
146. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 362 28
147. Kiss Laura (Csepel KK) 362 28
148. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 362 24
149. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 360 28
150. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 358 24
151. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 358 28
152. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 358 28
153. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 356 24
154. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 356 28
155. Kovács Lili (KKC Hetény) 356 28
156. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 354 28
157. Végh Patrik (Fűzfői AK) 354 16
158. Csaba Gergely (TFSE) 354 16
159. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 354 16
160. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 354 40
161. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 352 20
162. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 352 28
163. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 352 28
164. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 352 28
165. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 352 28
166. Dudás Noel (BL Basket SE) 350 28
167. Hajdu Márton (BL Basket SE) 350 24
168. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 348 28
169. Molnár Milán Bence (KASI/A) 348 24
170. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 348 24
171. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 348 24
172. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 348 28
173. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 346 20
174. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 344 28
175. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 344 24
176. Czifra Bence (Kanizsa KK) 344 24
177. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 342 24
178. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 342 28
179. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 342 28
180. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 340 24
181. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 340 26
182. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 340 26
183. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 338 26
184. Sárosi Botond (Csepel KK) 338 28
185. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 338 28
186. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 336 28
187. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 334 28
188. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 334 28
189. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 334 20
190. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 332 28
191. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 332 28
192. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 332 28
193. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 330 12
194. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 330 24
195. Juhász Ádám (Csepel KK) 330 26
196. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 326 28
197. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 324 24
198. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 324 28
199. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 322 40
200. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 322 28
201. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 322 28
202. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 320 44
203. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 316 28
204. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 316 26
205. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 316 36
206. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 314 22
207. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 314 20
208. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 314 20
209. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 314 24
210. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 312 28
211. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 312 20
212. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 310 24
213. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 310 22
214. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 310 32
215. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 310 28
216. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 308 28
217. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 308 24
218. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 306 28
219. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 306 28
220. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 306 24
221. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 304 20
222. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 304 28
223. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 304 28
224. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 302 24
225. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 300 20
226. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 300 24
227. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 300 24
228. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 300 24
229. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 300 28
230. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 300 28
231. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 300 28
232. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 298 28
233. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 298 20
234. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 296 28
235. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 296 28
236. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 294 22
237. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 294 24
238. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 294 24
239. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 294 28
240. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 294 28
241. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 294 28
242. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 292 28
243. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 292 24
244. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 290 20
245. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 290 36
246. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 290 28
247. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 290 28
248. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 290 24
249. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 288 28
250. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 288 28
251. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 288 16
252. Pop Paul-George (Primo Magic) 288 20
253. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 286 16
254. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 286 36
255. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 286 18
256. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 286 28
257. Barics Péter (BSC vegyes) 284 28
258. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 284 28
259. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 284 20
260. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 284 20
261. Ratskó Áron (BSC-2015) 284 24
262. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 284 24
263. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 282 18
264. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 282 20
265. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 282 22
266. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 280 44
267. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 280 32
268. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 280 22
269. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 280 26
270. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 278 28
271. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 278 24
272. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 278 24
273. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 278 24
274. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 276 24
275. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 276 24
276. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 276 28
277. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 276 28
278. Bartus Benedek (Piros Sasok) 274 24
279. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 274 24
280. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 272 20
281. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 272 24
282. Márkus Korina (BSC Lány) 272 24
283. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 272 24
284. Hirt Ádám (KASI/A) 272 28
285. Szalai Dániel (KASI/B) 272 32
286. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 272 44
287. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 270 20
288. Nyers Máté (NYKK U11/B) 270 32
289. Eckert Bíborka (VESC U11) 270 24
290. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 270 24
291. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 270 24
292. László Zétény (BSC Fiú) 268 24
293. Ress Kornél (BSC-2015) 268 18
294. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 268 28
295. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 266 12
296. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 266 28
297. Mor Yotam (FKE kenguruk) 266 24
298. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 266 24
299. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 264 28
300. Berecz Péter (BSC Fiú) 264 28
301. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 264 28
302. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 264 24
303. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 262 24
304. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 262 20
305. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 262 12
306. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 262 28
307. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 262 28
308. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 260 28
309. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 260 20
310. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 260 24
311. Varga Regina (KWBC Körmend) 260 24
312. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 258 24
313. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 258 24
314. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 258 40
315. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 258 28
316. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 258 28
317. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 256 24
318. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 256 24
319. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 256 12
320. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 254 20
321. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 254 24
322. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 252 32
323. Petik Balázs (Monor SE/B) 252 24
324. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 252 24
325. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 250 28
326. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 250 28
327. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 250 24
328. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 250 24
329. Szász Alíz (FKE kenguruk) 250 24
330. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 250 26
331. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 248 22
332. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 248 24
333. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 248 24
334. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 248 24
335. Miklóssy László (BLF Bolhák) 248 24
336. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 246 28
337. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 246 18
338. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 246 52
339. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 244 24
340. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 244 36
341. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 244 28
342. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 244 28
343. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 242 28
344. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 240 12
345. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 240 20
346. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 240 24
347. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 240 24
348. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 240 24
349. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 240 24
350. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 240 24
351. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 240 24
352. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 240 28
353. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 240 28
354. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 240 28
355. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 238 24
356. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 238 20
357. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 238 28
358. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 238 28
359. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 238 28
360. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 238 24
361. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 236 28
362. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 236 28
363. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 236 28
364. Patonai Lilla (KKC Hetény) 236 16
365. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 236 22
366. Czinkos Anna (Csata Garfield) 236 24
367. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 234 24
368. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 234 28
369. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 234 28
370. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 234 28
371. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 234 28
372. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 234 28
373. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 232 24
374. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 232 24
375. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 232 28
376. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 232 28
377. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 232 16
378. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 232 20
379. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 232 20
380. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 232 26
381. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 232 40
382. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 230 18
383. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 230 20
384. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 230 28
385. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 230 26
386. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 230 26
387. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 230 24
388. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 230 24
389. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 230 24
390. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 230 24
391. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 230 28
392. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 230 28
393. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 230 36
394. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 228 28
395. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 228 28
396. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 228 28
397. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 228 20
398. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 228 24
399. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 228 24
400. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 226 24
401. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 226 24
402. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 226 20
403. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 226 20
404. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 226 28
405. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 226 28
406. Erős Zalán (Esztergomi KE) 226 28
407. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 224 28
408. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 224 20
409. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 224 20
410. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 224 28
411. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 224 32
412. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 224 24
413. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 224 24
414. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 224 24
415. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 224 24
416. Gunya Áron (BasketBaja SE) 222 28
417. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 222 20
418. László Botond (Tószegi Tigrisek) 222 20
419. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 222 24
420. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 222 24
421. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 222 24
422. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 222 14
423. Papp Andor (FTSI Constantinum) 220 24
424. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 220 24
425. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 220 16
426. Gelicz Gergő (KASI/A) 220 28
427. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 218 28
428. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 218 28
429. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 218 28
430. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 218 24
431. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 218 24
432. Katona Blanka (KKC Mátyás) 216 18
433. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 216 20
434. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 216 24
435. Varga Dániel (BSC Fiú) 216 24
436. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 216 28
437. Kovács Sára (Vasas Cicák) 214 26
438. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 214 24
439. Kovács Léna (KKC Mátyás) 214 24
440. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 214 24
441. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 214 26
442. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 214 28
443. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 214 28
444. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 214 28
445. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 214 28
446. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 214 28
447. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 214 22
448. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 212 32
449. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 212 20
450. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 212 20
451. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 212 24
452. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 212 24
453. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 212 28
454. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 212 28
455. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 212 28
456. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 210 20
457. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 210 20
458. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 210 22
459. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 210 24
460. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 210 24
461. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 210 28
462. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 208 28
463. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 208 28
464. Horváth Dominik (Monor SE/B) 208 24
465. Horváth Panna (Vasas Cicák) 208 38
466. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 208 16
467. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 208 24
468. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 208 38
469. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 206 26
470. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 206 28
471. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 206 28
472. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 206 28
473. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 206 24
474. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 206 24
475. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 206 24
476. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 204 28
477. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 204 28
478. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 204 24
479. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 204 24
480. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 204 24
481. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 204 48
482. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 204 18
483. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 202 24
484. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 202 24
485. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 202 32
486. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 202 20
487. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 202 20
488. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 202 28
489. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 202 28
490. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 200 28
491. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 200 28
492. Czövek Janka Bori (VESC U11) 200 22
493. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 200 24
494. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 200 24
495. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 200 24
496. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 200 24
497. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 198 16
498. Horváth Donát (PSE Párducok) 198 16
499. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 198 20
500. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 198 20
501. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 198 24
502. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 198 28
503. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 198 28
504. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 198 28
505. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 196 24
506. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 196 24
507. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 196 24
508. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 196 24
509. Répa Magor Vajk (Pér U11) 196 20
510. Molnár Hanna (Hévíz SK) 196 28
511. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 196 28
512. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 196 28
513. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 196 32
514. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 196 38
515. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 196 26
516. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 194 28
517. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 194 28
518. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 194 28
519. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 194 18
520. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 194 24
521. Horváth Áron András (KASI/D) 194 24
522. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 194 24
523. Bogár Milla (Vasas Cicák) 192 30
524. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 192 20
525. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 192 20
526. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 192 20
527. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 192 20
528. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 192 20
529. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 192 24
530. Somos Róza (Vasas Amazonok) 192 32
531. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 192 28
532. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 192 28
533. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 192 28
534. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 192 28
535. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 192 22
536. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 190 24
537. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 190 24
538. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 190 28
539. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 190 28
540. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 190 28
541. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 190 28
542. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 190 16
543. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 190 20
544. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 190 20
545. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 190 24
546. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 190 26
547. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 188 16
548. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 188 20
549. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 188 32
550. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 188 28
551. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 188 28
552. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 188 28
553. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 186 26
554. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 186 28
555. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 186 28
556. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 186 28
557. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 186 20
558. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 186 20
559. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 186 24
560. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 184 24
561. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 184 24
562. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 184 32
563. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 184 22
564. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 184 28
565. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 184 28
566. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 184 28
567. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 184 28
568. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 184 28
569. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 184 28
570. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 184 28
571. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 182 12
572. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 182 20
573. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 182 20
574. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 182 28
575. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 182 28
576. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 182 28
577. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 182 28
578. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 182 28
579. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 182 20
580. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 182 18
581. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 182 24
582. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 182 36
583. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 180 28
584. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 180 28
585. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 180 28
586. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 180 28
587. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 180 28
588. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 180 20
589. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 180 20
590. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 180 24
591. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 180 24
592. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 180 24
593. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 178 24
594. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 178 24
595. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 178 20
596. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 178 20
597. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 178 26
598. Németi Anna (Csata Garfield) 178 28
599. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 178 28
600. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 178 28
601. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 176 28
602. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 176 28
603. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 176 28
604. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 176 28
605. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 176 20
606. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 176 20
607. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 176 36
608. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 176 24
609. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 176 24
610. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 176 24
611. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 176 24
612. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 176 32
613. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 174 16
614. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 174 24
615. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 174 24
616. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 174 24
617. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 174 28
618. Erdős Izabella (Csata Garfield) 174 28
619. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 174 28
620. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 174 28
621. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 172 18
622. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 172 24
623. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 172 24
624. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 172 24
625. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 172 28
626. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 172 16
627. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 172 20
628. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 172 20
629. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 172 20
630. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 172 22
631. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 170 16
632. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 170 20
633. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 170 20
634. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 170 28
635. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 170 24
636. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 170 24
637. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 170 24
638. Péti András (GYKSE Szekszárd) 170 24
639. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 170 24
640. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 170 26
641. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 168 26
642. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 168 26
643. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 168 12
644. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 168 16
645. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 168 28
646. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 168 20
647. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 168 20
648. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 168 24
649. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 168 26
650. Szilas Ákos (KASI/A) 168 24
651. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 168 24
652. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 168 28
653. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 168 28
654. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 168 28
655. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 168 28
656. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 168 18
657. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 168 22
658. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 168 22
659. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 166 28
660. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 166 28
661. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 166 26
662. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 166 26
663. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 166 24
664. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 166 24
665. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 166 24
666. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 166 24
667. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 166 20
668. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 166 28
669. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 164 16
670. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 164 20
671. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 164 20
672. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 164 20
673. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 164 20
674. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 164 28
675. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 164 28
676. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 164 28
677. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 164 24
678. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 164 24
679. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 164 24
680. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 164 24
681. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 162 22
682. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 162 28
683. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 162 28
684. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 162 28
685. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 162 28
686. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 162 32
687. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 162 20
688. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 162 20
689. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 162 24
690. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 162 24
691. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 162 24
692. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 160 24
693. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 160 44
694. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 160 22
695. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 160 8
696. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 160 16
697. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 160 16
698. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 160 20
699. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 160 20
700. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 160 12
701. Császár Máté (KASI/B) 160 36
702. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 160 28
703. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 160 28
704. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 160 28
705. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 158 22
706. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 158 28
707. Siklósy Gréta (CEKK) 158 28
708. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 158 28
709. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 158 28
710. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 158 28
711. Osváth Levente (BSC Fiú) 158 28
712. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 158 8
713. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 158 16
714. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 158 24
715. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 158 24
716. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 158 24
717. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 158 24
718. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 156 16
719. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 156 20
720. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 156 20
721. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 156 20
722. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 156 20
723. Borsós Nikolett (CEKK) 156 20
724. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 156 30
725. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 156 24
726. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 156 24
727. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 156 24
728. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 156 26
729. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 156 24
730. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 156 26
731. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 156 28
732. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 156 28
733. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 154 18
734. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 154 24
735. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 154 24
736. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 154 24
737. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 154 24
738. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 154 24
739. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 154 38
740. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 154 14
741. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 154 16
742. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 154 20
743. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 154 20
744. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 154 20
745. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 154 20
746. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 154 20
747. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 154 40
748. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 154 28
749. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 154 28
750. Dudás Nóra (Csata Garfield) 154 28
751. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 154 28
752. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 154 28
753. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 154 26
754. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 154 24
755. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 152 28
756. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 152 28
757. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 152 28
758. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 152 28
759. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 152 12
760. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 152 36
761. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 152 20
762. Bolla Eszter (BSC vegyes) 152 22
763. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 152 24
764. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 152 24
765. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 150 16
766. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 150 20
767. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 150 20
768. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 150 20
769. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 150 24
770. Imre László (Kécskei Vidrák) 150 24
771. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 150 24
772. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 150 24
773. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 150 24
774. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 150 22
775. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 150 28
776. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 150 28
777. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 148 24
778. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 148 24
779. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 148 28
780. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 148 28
781. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 148 28
782. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 148 32
783. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 148 16
784. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 148 16
785. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 148 20
786. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 148 22
787. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 148 40
788. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 146 16
789. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 146 28
790. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 146 28
791. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 146 24
792. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 146 24
793. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 146 24
794. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 146 28
795. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 146 28
796. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 146 28
797. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 144 14
798. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 144 28
799. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 144 28
800. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 144 28
801. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 144 12
802. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 144 28
803. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 144 16
804. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 144 16
805. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 144 24
806. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 144 20
807. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 144 20
808. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 144 20
809. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 144 20
810. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 144 20
811. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 144 20
812. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 144 24
813. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 144 24
814. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 144 24
815. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 144 24
816. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 144 26
817. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 142 22
818. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 142 24
819. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 142 24
820. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 142 14
821. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 142 14
822. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 142 18
823. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 142 16
824. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 142 20
825. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 142 20
826. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 142 20
827. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 142 20
828. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 142 20
829. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 142 28
830. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 142 28
831. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 140 18
832. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 140 24
833. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 140 16
834. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 140 20
835. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 140 20
836. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 140 20
837. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 140 28
838. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 140 26
839. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 140 26
840. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 140 24
841. Tóth Mirella (KKC Hetény) 140 24
842. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 140 24
843. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 140 24
844. Lévai Szilárd (KASI/A) 140 24
845. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 140 36
846. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 138 28
847. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 138 28
848. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 138 18
849. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 138 18
850. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 138 22
851. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 138 12
852. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 138 20
853. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 138 32
854. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 138 24
855. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 138 24
856. Köteles Milán (Szentesi KK) 138 24
857. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 138 28
858. Szőcs Botond (BSC vegyes) 136 24
859. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 136 24
860. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 136 24
861. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 136 24
862. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 136 26
863. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 136 36
864. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 136 16
865. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 136 16
866. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 136 20
867. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 136 20
868. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 136 20
869. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 136 20
870. Krieg Nina (Vasas Cicák) 136 36
871. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 136 26
872. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 136 12
873. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 136 16
874. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 136 28
875. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 136 28
876. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 136 28
877. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 136 28
878. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 136 28
879. Vince Bence (KASI/B) 136 32
880. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 134 28
881. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 134 28
882. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 134 28
883. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 134 28
884. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 134 28
885. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 134 28
886. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 134 28
887. Győrik Botond (BL Basket SE) 134 28
888. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 134 28
889. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 134 16
890. Veszely Zétény (Piros Sasok) 134 16
891. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 134 20
892. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 134 20
893. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 134 20
894. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 134 14
895. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 134 24
896. Csobán Csenge (BSC Lány) 134 24
897. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 134 24
898. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 134 24
899. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 134 24
900. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 132 26
901. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 132 26
902. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 132 26
903. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 132 8
904. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 132 20
905. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 132 20
906. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 132 20
907. Mosó Botond (Keresztúri SE) 132 20
908. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 132 20
909. Földi Attila Dávid (CEKK) 132 24
910. Szőcs Vilmos (TFSE) 132 24
911. Pongrácz Liza (Csata Manók) 132 24
912. Kiss Réka (Piros Sasok) 132 24
913. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 132 24
914. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 132 28
915. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 132 28
916. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 132 28
917. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 132 28
918. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 132 28
919. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 130 24
920. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 130 28
921. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 130 28
922. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 130 28
923. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 130 32
924. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 130 16
925. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 130 16
926. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 130 24
927. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 130 20
928. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 130 20
929. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 130 20
930. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 130 20
931. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 130 20
932. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 130 38
933. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 130 26
934. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 130 12
935. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 130 24
936. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 130 18
937. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 130 26
938. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 128 16
939. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 128 20
940. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 128 20
941. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 128 20
942. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 128 20
943. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 128 20
944. Vaskó Péter János (Pér U11) 128 20
945. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 128 28
946. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 128 18
947. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 128 26
948. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 128 22
949. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 128 24
950. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 128 24
951. Deme Péter (MAFC Csiki) 128 24
952. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 128 24
953. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 128 24
954. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 128 24
955. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 128 24
956. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 128 24
957. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 128 28
958. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 128 28
959. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 128 28
960. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 128 28
961. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 126 22
962. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 126 20
963. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 126 24
964. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 126 24
965. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 126 24
966. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 126 28
967. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 126 28
968. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 126 28
969. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 124 28
970. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 124 28
971. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 124 28
972. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 124 28
973. Szabó Mihály (BSC Fiú) 124 24
974. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 124 24
975. Rein Ákos (Esztergomi KE) 124 24
976. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 124 24
977. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 124 24
978. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 124 24
979. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 124 24
980. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 124 24
981. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 124 32
982. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 124 10
983. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 124 16
984. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 124 20
985. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 124 20
986. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 124 20
987. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 124 20
988. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 124 12
989. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 124 12
990. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 124 26
991. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 122 18
992. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 122 28
993. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 122 8
994. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 122 10
995. Szőke András (Szentesi KK) 122 16
996. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 122 16
997. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 122 20
998. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 122 20
999. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 122 20
1000. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 122 28
1001. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 122 28
1002. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 122 28
1003. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 122 24
1004. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 122 24
1005. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 122 24
1006. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 122 26
1007. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 120 22
1008. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 120 22
1009. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 120 28
1010. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 120 28
1011. Mészáros Csenge (CEKK) 120 28
1012. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 120 28
1013. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 120 18
1014. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 120 18
1015. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 120 16
1016. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 120 16
1017. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 120 20
1018. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 120 20
1019. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 120 24
1020. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 120 24
1021. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 120 24
1022. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 120 24
1023. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 120 24
1024. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 120 24
1025. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 120 14
1026. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 118 24
1027. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 118 22
1028. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 118 24
1029. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 118 24
1030. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 118 24
1031. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 118 24
1032. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 118 26
1033. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 118 16
1034. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 118 16
1035. Patai Lilla (DVTK Ózd) 118 20
1036. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 118 20
1037. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 118 20
1038. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 118 20
1039. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 118 28
1040. Takács Soma (FKE Szöcskék) 118 12
1041. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 118 28
1042. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 118 28
1043. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 118 28
1044. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 118 28
1045. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 118 28
1046. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 116 22
1047. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 116 12
1048. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 116 12
1049. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 116 28
1050. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 116 20
1051. Nagy Márton (BSC-2015) 116 20
1052. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 116 20
1053. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 116 20
1054. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 116 20
1055. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 116 20
1056. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 116 28
1057. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 116 18
1058. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 116 24
1059. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 116 24
1060. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 116 24
1061. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 116 24
1062. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 116 24
1063. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 114 16
1064. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 114 14
1065. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 114 16
1066. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 114 20
1067. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 114 20
1068. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 114 20
1069. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 114 20
1070. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 114 20
1071. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 114 24
1072. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 114 24
1073. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 114 24
1074. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 114 24
1075. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 114 24
1076. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 114 18
1077. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 114 28
1078. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 114 28
1079. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 114 28
1080. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 114 28
1081. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 114 28
1082. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 112 24
1083. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 112 24
1084. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 112 24
1085. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 112 24
1086. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 112 24
1087. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 112 24
1088. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 112 24
1089. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 112 8
1090. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 112 20
1091. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 112 20
1092. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 112 28
1093. Fehérvári Marcell (KASI/D) 112 28
1094. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 112 28
1095. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 112 28
1096. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 112 12
1097. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 112 18
1098. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 110 28
1099. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 110 26
1100. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 110 26
1101. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 110 26
1102. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 110 12
1103. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 110 32
1104. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 110 8
1105. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 110 16
1106. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 110 16
1107. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 110 20
1108. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 110 22
1109. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 110 18
1110. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 110 28
1111. Hován Ármin (MAFC Csiki) 110 18
1112. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 110 24
1113. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 110 24
1114. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 110 24
1115. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 110 24
1116. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 110 24
1117. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 108 16
1118. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 108 16
1119. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 108 16
1120. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 108 16
1121. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 108 16
1122. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 108 20
1123. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 108 24
1124. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 108 24
1125. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 108 24
1126. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 108 24
1127. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 108 24
1128. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 108 22
1129. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 108 28
1130. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 108 28
1131. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 108 28
1132. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 108 28
1133. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 108 40
1134. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 106 24
1135. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 106 24
1136. Horváth Áron Márk (KASI/A) 106 24
1137. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 106 24
1138. Molnár Milán (Hévíz SK) 106 24
1139. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 106 28
1140. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 106 28
1141. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 106 28
1142. Kővári Dóra (Csata Manók) 106 28
1143. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 106 28
1144. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 106 26
1145. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 106 16
1146. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 106 20
1147. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 106 20
1148. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 106 22
1149. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 104 12
1150. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 104 18
1151. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 104 8
1152. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 104 16
1153. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 104 16
1154. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 104 16
1155. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 104 16
1156. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 104 16
1157. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 104 20
1158. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 104 20
1159. Horváth Abigél (Csata Garfield) 104 20
1160. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 104 20
1161. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 104 20
1162. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 104 20
1163. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 104 20
1164. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 104 26
1165. Steininger Erik (Fűzfői AK) 104 24
1166. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 104 24
1167. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 104 24
1168. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 104 24
1169. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 104 24
1170. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 104 28
1171. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 104 28
1172. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 104 28
1173. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 104 28
1174. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 102 28
1175. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 102 28
1176. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 102 28
1177. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 102 28
1178. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 102 28
1179. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 102 28
1180. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 102 8
1181. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 102 16
1182. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 102 20
1183. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 102 20
1184. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 102 20
1185. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 102 20
1186. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 102 20
1187. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 102 24
1188. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 102 24
1189. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 102 24
1190. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 102 24
1191. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 102 24
1192. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 102 24
1193. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 102 24
1194. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 102 36
1195. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 102 24
1196. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 102 20
1197. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 102 22
1198. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 100 24
1199. Biró Botond (Esztergomi KE) 100 24
1200. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 100 24
1201. Besenyei Blanka (Csata Manók) 100 24
1202. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 100 24
1203. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 100 24
1204. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 100 24
1205. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 100 24
1206. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 100 24
1207. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 100 24
1208. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 100 24
1209. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 100 6
1210. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 100 16
1211. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 100 20
1212. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 100 20
1213. Lovas Luca (KKC Mátyás) 100 20
1214. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 100 20
1215. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 100 20
1216. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 100 20
1217. Harangozó Gyula (KASI/B) 100 12
1218. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 100 22
1219. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 100 22
1220. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 100 22
1221. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 100 28
1222. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 100 28
1223. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 100 28
1224. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 100 32
1225. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 98 14
1226. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 98 16
1227. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 98 16
1228. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 98 16
1229. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 98 16
1230. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 98 16
1231. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 98 24
1232. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 98 20
1233. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 98 20
1234. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 98 20
1235. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 98 32
1236. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 98 28
1237. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 98 28
1238. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 98 28
1239. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 98 28
1240. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 98 28
1241. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 98 28
1242. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 98 32
1243. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 98 26
1244. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 98 24
1245. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 98 24
1246. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 98 24
1247. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 98 24
1248. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 98 24
1249. Demeter István (Monor SE/A) 98 24
1250. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 98 24
1251. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 98 24
1252. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 96 28
1253. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 96 24
1254. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 96 8
1255. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 96 12
1256. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 96 16
1257. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 96 20
1258. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 96 20
1259. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 96 20
1260. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 96 24
1261. Somi Milos (KASI/B) 96 24
1262. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 96 24
1263. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 96 26
1264. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 96 26
1265. Végh Levente (BSC-2015) 94 24
1266. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 94 24
1267. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 94 24
1268. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 94 24
1269. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 94 24
1270. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 94 24
1271. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 94 22
1272. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 94 22
1273. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 94 8
1274. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 94 16
1275. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 94 20
1276. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 94 20
1277. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 94 20
1278. Barucha Levente (KASI/D) 94 20
1279. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 94 20
1280. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 94 12
1281. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 94 28
1282. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 94 28
1283. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 94 28
1284. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 92 28
1285. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 92 28
1286. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 92 28
1287. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 92 28
1288. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 92 28
1289. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 92 28
1290. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 92 28
1291. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 92 12
1292. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 92 12
1293. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 92 22
1294. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 92 22
1295. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 92 8
1296. Kovács Kornél (Monor SE/B) 92 16
1297. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 92 20
1298. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 92 20
1299. Soltész Fanni (Monor SE/A) 92 20
1300. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 92 20
1301. Kovács Szófia (Csata Garfield) 92 20
1302. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 92 24
1303. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 92 32
1304. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 92 24
1305. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 92 24
1306. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 90 26
1307. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 90 10
1308. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 90 12
1309. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 90 16
1310. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 90 16
1311. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 90 18
1312. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 90 20
1313. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 90 20
1314. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 90 20
1315. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 90 20
1316. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 90 20
1317. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 90 24
1318. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 90 24
1319. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 90 24
1320. Weigert Márk (BL Basket SE) 90 24
1321. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 90 24
1322. Mihályi Lili (Csata Manók) 90 24
1323. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 90 24
1324. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 90 28
1325. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 90 28
1326. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 88 26
1327. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 88 24
1328. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 88 24
1329. Zircher Albert (KASI/B) 88 24
1330. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 88 24
1331. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 88 24
1332. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 88 24
1333. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 88 14
1334. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 88 16
1335. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 88 16
1336. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 88 20
1337. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 88 20
1338. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 88 20
1339. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 88 20
1340. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 88 22
1341. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 88 18
1342. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 88 22
1343. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 88 20
1344. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 88 12
1345. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 88 28
1346. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 86 26
1347. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 86 12
1348. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 86 32
1349. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 86 14
1350. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 86 8
1351. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 86 8
1352. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 86 16
1353. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 86 20
1354. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 86 20
1355. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 86 20
1356. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 86 20
1357. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 86 20
1358. Hoffman Péter (KASI/A) 86 28
1359. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 86 20
1360. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 86 24
1361. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 86 24
1362. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 86 24
1363. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 86 24
1364. Kiss Korina (TSE Basket U11) 86 24
1365. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 86 28
1366. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 86 28
1367. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 86 28
1368. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 86 28
1369. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 84 26
1370. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 84 14
1371. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 84 12
1372. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 84 14
1373. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 84 16
1374. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 84 16
1375. Taskó László (MEAFC Kossuth) 84 20
1376. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 84 20
1377. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 84 20
1378. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 84 20
1379. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 84 20
1380. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 84 20
1381. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 84 20
1382. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 84 24
1383. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 84 24
1384. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 84 24
1385. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 84 24
1386. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 84 24
1387. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 84 24
1388. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 84 24
1389. Király Adél (Békéscsabai KK) 84 24
1390. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 84 24
1391. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 84 24
1392. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 84 24
1393. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 84 28
1394. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 84 28
1395. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 84 28
1396. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 84 28
1397. Becsák Dániel (Pér U11) 84 22
1398. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 84 20
1399. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 82 28
1400. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 82 28
1401. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 82 28
1402. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 82 28
1403. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 82 28
1404. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 82 28
1405. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 82 24
1406. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 82 24
1407. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 82 24
1408. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 82 24
1409. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 82 24
1410. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 82 24
1411. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 82 26
1412. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 82 26
1413. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 82 8
1414. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 82 8
1415. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 82 16
1416. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 82 20
1417. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 82 20
1418. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 82 20
1419. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 82 20
1420. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 82 20
1421. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 82 22
1422. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 82 12
1423. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 82 12
1424. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 82 22
1425. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 82 22
1426. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 82 22
1427. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 82 22
1428. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 80 26
1429. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 80 16
1430. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 80 16
1431. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 80 16
1432. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 80 20
1433. Stegeran Oana (Primo Magic) 80 20
1434. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 80 20
1435. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 80 20
1436. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 80 20
1437. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 80 20
1438. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 80 20
1439. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 80 28
1440. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 80 28
1441. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 80 18
1442. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 80 22
1443. Házy Leó (FKE kenguruk) 80 24
1444. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 80 24
1445. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 80 24
1446. Kiss Míra (VESC U11) 80 24
1447. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 80 24
1448. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 80 24
1449. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 80 24
1450. Gábor Zénó (KASI/B) 80 24
1451. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 80 24
1452. Ledneczki Márk (Monok SE) 80 24
1453. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 80 24
1454. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 80 24
1455. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 80 24
1456. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 80 24
1457. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 80 24
1458. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 78 28
1459. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 78 28
1460. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 78 28
1461. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 78 28
1462. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 78 28
1463. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 78 12
1464. Heckenast Péter (Monor SE/A) 78 12
1465. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 78 16
1466. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 78 16
1467. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 78 16
1468. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 78 20
1469. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 78 20
1470. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 78 20
1471. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 78 20
1472. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 78 20
1473. Gábor Gréta (Csata Garfield) 78 20
1474. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 78 20
1475. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 78 20
1476. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 78 20
1477. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 78 24
1478. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 78 24
1479. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 78 24
1480. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 78 24
1481. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 78 24
1482. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 78 24
1483. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 78 24
1484. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 78 24
1485. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 78 24
1486. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 78 26
1487. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 78 20
1488. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 78 22
1489. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 78 22
1490. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 76 22
1491. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 76 24
1492. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 76 24
1493. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 76 24
1494. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 76 24
1495. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 76 24
1496. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 76 24
1497. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 76 14
1498. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 76 4
1499. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 76 16
1500. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 76 16
1501. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 76 16
1502. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 76 16
1503. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 76 16
1504. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 76 16
1505. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 76 20
1506. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 76 20
1507. Bán Barna (Szentesi KK) 76 20
1508. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 76 20
1509. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 76 20
1510. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 76 26
1511. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 76 12
1512. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 76 12
1513. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 76 20
1514. Imre Dávid (KASI/D) 76 28
1515. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 76 28
1516. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 76 28
1517. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 74 22
1518. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 74 22
1519. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 74 22
1520. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 74 12
1521. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 74 12
1522. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 74 12
1523. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 74 12
1524. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 74 14
1525. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 74 14
1526. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 74 14
1527. Füzi Izabella (KASI/C) 74 28
1528. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 74 28
1529. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 74 28
1530. Rein Dóra (Esztergomi KE) 74 28
1531. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 74 28
1532. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 74 28
1533. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 74 28
1534. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 74 10
1535. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 74 16
1536. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 74 16
1537. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 74 16
1538. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 74 20
1539. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 74 20
1540. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 74 20
1541. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 74 20
1542. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 74 20
1543. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 74 20
1544. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 74 20
1545. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 74 20
1546. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 74 20
1547. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 74 20
1548. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 74 28
1549. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 74 26
1550. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 74 24
1551. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 74 24
1552. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 74 24
1553. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 74 24
1554. Németh Zalán (Kanizsa KK) 74 24
1555. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 72 32
1556. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 72 22
1557. Korányi Márton (FKE kenguruk) 72 8
1558. Panyi Bence (MAFC Csiki) 72 12
1559. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 72 20
1560. Hardi Koppány (KASI/D) 72 20
1561. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 72 20
1562. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 72 20
1563. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 72 20
1564. Farkas Dorottya (BSC Lány) 72 20
1565. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 72 20
1566. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 72 24
1567. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 72 24
1568. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 72 24
1569. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 72 24
1570. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 72 24
1571. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 72 24
1572. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 72 24
1573. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 72 22
1574. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 72 26
1575. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 72 28
1576. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 72 28
1577. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 70 24
1578. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 70 24
1579. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 70 24
1580. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 70 24
1581. Simon Árven Áfonya (CEKK) 70 24
1582. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 70 24
1583. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 70 24
1584. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 70 24
1585. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 70 24
1586. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 70 24
1587. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 70 24
1588. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 70 22
1589. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 70 20
1590. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 70 18
1591. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 70 14
1592. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 70 14
1593. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 70 14
1594. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 70 16
1595. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 70 16
1596. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 70 16
1597. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 70 16
1598. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 70 16
1599. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 70 16
1600. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 70 16
1601. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 70 24
1602. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 70 20
1603. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 70 20
1604. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 70 20
1605. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 70 20
1606. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 70 20
1607. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 70 20
1608. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 70 20
1609. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 70 28
1610. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 70 28
1611. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 70 28
1612. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 70 28
1613. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 70 28
1614. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 70 20
1615. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 70 26
1616. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 68 28
1617. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 68 28
1618. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 68 32
1619. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 68 22
1620. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 68 12
1621. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 68 12
1622. Agg Maja (Harcos Darazsak) 68 18
1623. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 68 36
1624. Huppauer László (Pér U11) 68 22
1625. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 68 22
1626. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 68 22
1627. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 68 8
1628. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 68 16
1629. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 68 16
1630. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 68 16
1631. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 68 16
1632. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 68 16
1633. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 68 16
1634. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 68 28
1635. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 68 20
1636. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 68 20
1637. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 68 20
1638. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 68 20
1639. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 68 20
1640. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 68 20
1641. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 68 24
1642. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 68 24
1643. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 68 24
1644. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 68 24
1645. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 68 24
1646. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 68 26
1647. Nagy Kornél (Dunaújvárosi Sárkányok) 66 2
1648. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 66 12
1649. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 66 16
1650. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 66 16
1651. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 66 16
1652. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 66 16
1653. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 66 20
1654. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 66 20
1655. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 66 20
1656. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 66 20
1657. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 66 20
1658. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 66 20
1659. Molnár Emma (BSC Lány) 66 20
1660. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 66 20
1661. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 66 20
1662. Birck Emese (Vasas Cicák) 66 22
1663. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 66 24
1664. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 66 24
1665. Nagy Katalin Mária (CEKK) 66 24
1666. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 66 24
1667. Búz Marcell (Pityke KSE) 66 24
1668. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 66 24
1669. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 66 24
1670. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 66 32
1671. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 66 14
1672. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 66 14
1673. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 66 28
1674. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 66 28
1675. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 66 28
1676. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 66 28
1677. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 66 16
1678. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 64 26
1679. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 64 26
1680. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 64 18
1681. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 64 24
1682. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 64 24
1683. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 64 24
1684. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 64 24
1685. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 64 24
1686. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 64 24
1687. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 64 24
1688. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 64 24
1689. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 64 24
1690. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 64 24
1691. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 64 24
1692. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 64 24
1693. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 64 28
1694. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 64 28
1695. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 64 28
1696. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 64 28
1697. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 64 28
1698. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 64 28
1699. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 64 28
1700. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 64 30
1701. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 64 42
1702. Nwatu Daniel (Budapesti Honvéd SE/A) 64 4
1703. Durucz Adél (KKC Hetény) 64 8
1704. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 64 16
1705. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 64 16
1706. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 64 20
1707. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 64 20
1708. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 64 20
1709. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 64 20
1710. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 64 20
1711. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 64 20
1712. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 64 20
1713. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 64 20
1714. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 64 20
1715. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 64 20
1716. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 64 32
1717. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 64 28
1718. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 64 34
1719. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 64 22
1720. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 64 14
1721. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 62 26
1722. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 62 12
1723. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 62 12
1724. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 62 12
1725. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 62 18
1726. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 62 8
1727. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 62 8
1728. Racskó Máté (NYKK U11/B) 62 12
1729. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 62 16
1730. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 62 16
1731. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 62 16
1732. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 62 16
1733. Csery Mózes (PSE Párducok) 62 20
1734. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 62 20
1735. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 62 20
1736. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 62 6
1737. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 62 22
1738. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 62 22
1739. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 62 22
1740. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 62 22
1741. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 62 18
1742. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 62 18
1743. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 62 24
1744. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 62 24
1745. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 62 24
1746. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 62 24
1747. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 62 24
1748. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 62 24
1749. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 62 28
1750. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 62 28
1751. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 62 28
1752. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 62 28
1753. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 62 28
1754. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 60 26
1755. Barkóczi István (Budafoki Békák) 60 26
1756. Bial Boglárka (Csepel KK) 60 28
1757. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 60 28
1758. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 60 28
1759. Jutasi Maja (BSC Lány) 60 28
1760. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 60 28
1761. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 60 28
1762. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 60 28
1763. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 60 28
1764. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 60 28
1765. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 60 28
1766. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 60 28
1767. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 60 8
1768. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 60 16
1769. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 60 10
1770. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 60 12
1771. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 60 16
1772. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 60 16
1773. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 60 16
1774. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 60 16
1775. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 60 20
1776. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 60 20
1777. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 60 20
1778. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 60 20
1779. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 60 20
1780. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 60 24
1781. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 60 24
1782. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 60 24
1783. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 60 24
1784. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 60 24
1785. Csőre Janka (Pér U11) 60 24
1786. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 60 24
1787. Pósa Bálint (BSC-2015) 60 24
1788. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 60 22
1789. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 60 18
1790. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 60 18
1791. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 60 22
1792. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 60 22
1793. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 60 20
1794. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 58 24
1795. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 58 24
1796. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 58 24
1797. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 58 24
1798. Péter Lili (KWBC Körmend) 58 24
1799. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 58 24
1800. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 58 24
1801. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 58 24
1802. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 58 24
1803. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 58 14
1804. Baranyai Valéria (Csata Manók) 58 16
1805. Mucsi Lujza (TFSE) 58 16
1806. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 58 16
1807. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 58 16
1808. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 58 16
1809. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 58 16
1810. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 58 16
1811. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 58 16
1812. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 58 20
1813. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 58 20
1814. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 58 20
1815. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 58 20
1816. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 58 20
1817. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 58 20
1818. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 58 20
1819. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 58 20
1820. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 58 20
1821. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 58 20
1822. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 58 20
1823. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 58 12
1824. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 58 18
1825. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 58 18
1826. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 58 22
1827. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 58 22
1828. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 58 28
1829. Nyitrai András (BSC-2015) 58 28
1830. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 58 28
1831. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 58 28
1832. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 58 28
1833. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 58 28
1834. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 56 12
1835. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 56 12
1836. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 56 26
1837. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 56 16
1838. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 56 8
1839. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 56 10
1840. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 56 14
1841. Pék Benedek (Esztergomi KE) 56 16
1842. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 56 20
1843. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 56 20
1844. Egyed Gergő (Monok SE) 56 20
1845. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 56 20
1846. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 56 20
1847. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 56 20
1848. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 56 20
1849. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 56 20
1850. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 56 20
1851. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 56 28
1852. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 56 28
1853. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 56 28
1854. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 56 28
1855. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 56 28
1856. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 56 28
1857. Stier Botond (KASI/A) 56 24
1858. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 56 18
1859. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 56 18
1860. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 56 26
1861. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 56 24
1862. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 56 24
1863. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 56 24
1864. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 56 24
1865. Ács Donát (BL Basket SE) 56 24
1866. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 56 24
1867. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 56 22
1868. Bálint Bianka (Csata Manók) 56 22
1869. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 54 28
1870. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 54 28
1871. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 54 28
1872. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 54 28
1873. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 54 28
1874. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 54 28
1875. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 54 22
1876. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 54 24
1877. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 54 26
1878. Kurucz Ákos (Zalakarosi Fókák) 54 4
1879. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 54 8
1880. Radnai László (BL Basket SE) 54 8
1881. Környei Dániel (Kanizsa KK) 54 8
1882. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 54 8
1883. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 54 10
1884. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 54 12
1885. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 54 12
1886. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 54 16
1887. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 54 16
1888. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 54 16
1889. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 54 16
1890. Apró Leo (BSC vegyes) 54 16
1891. Varga Bella (Feketés Darazsak) 54 16
1892. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 54 16
1893. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 54 16
1894. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 54 16
1895. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 54 18
1896. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 54 18
1897. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 54 18
1898. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 54 20
1899. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 54 20
1900. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 54 20
1901. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 54 20
1902. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 54 20
1903. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 54 20
1904. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 54 24
1905. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 54 24
1906. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 54 24
1907. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 54 24
1908. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 54 24
1909. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 54 24
1910. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 54 24
1911. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 54 24
1912. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 52 22
1913. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 52 22
1914. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 52 24
1915. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 52 24
1916. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 52 24
1917. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 52 24
1918. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 52 24
1919. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 52 24
1920. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 52 24
1921. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 52 24
1922. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 52 24
1923. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 52 18
1924. Kozák Zsombor (Szentendrei Kölyökfarkasok) 52 4
1925. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 52 16
1926. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 52 16
1927. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 52 16
1928. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 52 16
1929. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 52 16
1930. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 52 20
1931. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 52 20
1932. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 52 20
1933. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 52 20
1934. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 52 20
1935. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 52 20
1936. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 52 26
1937. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 52 26
1938. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 52 26
1939. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 52 26
1940. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 52 26
1941. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 52 20
1942. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 52 12
1943. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 52 14
1944. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 52 28
1945. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 52 28
1946. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 52 28
1947. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 50 28
1948. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 50 28
1949. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 50 28
1950. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 50 28
1951. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 50 30
1952. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 50 12
1953. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 50 12
1954. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 50 18
1955. Erdei Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 50 4
1956. Serestyén Patrik (DIFE KK U11 DERECSKE) 50 4
1957. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 50 4
1958. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 50 10
1959. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 50 10
1960. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 50 16
1961. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 50 16
1962. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 50 16
1963. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 50 20
1964. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 50 20
1965. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 50 20
1966. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 50 20
1967. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 50 20
1968. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 50 20
1969. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 50 20
1970. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 50 26
1971. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 50 14
1972. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 50 24
1973. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 50 24
1974. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 50 24
1975. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 50 24
1976. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 50 24
1977. Mikulás Damira (TFSE) 50 24
1978. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 50 24
1979. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 50 24
1980. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 50 24
1981. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 50 24
1982. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 50 24
1983. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 50 24
1984. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 48 22
1985. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 48 14
1986. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 48 18
1987. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 48 18
1988. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 48 22
1989. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 48 22
1990. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 48 18
1991. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 48 12
1992. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 48 8
1993. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 48 8
1994. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 48 8
1995. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 48 8
1996. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 48 10
1997. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 48 12
1998. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 48 12
1999. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 48 16
2000. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 48 16
2001. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 48 16
2002. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 48 16
2003. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 48 16
2004. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 48 16
2005. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 48 16
2006. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 48 16
2007. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 48 16
2008. Göblös András (BL Basket SE) 48 16
2009. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 48 20
2010. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 48 20
2011. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 48 20
2012. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 48 20
2013. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 48 20
2014. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 48 20
2015. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 48 20
2016. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 48 20
2017. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 48 24
2018. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 48 24
2019. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 48 24
2020. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 48 24
2021. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 48 24
2022. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 48 24
2023. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 48 24
2024. Turula Dominik (KASI/C) 48 24
2025. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 48 24
2026. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 48 24
2027. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 48 20
2028. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 48 28
2029. Lukács Dániel (BL Basket SE) 48 28
2030. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 48 28
2031. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 48 28
2032. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 48 28
2033. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 48 28
2034. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 46 18
2035. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 46 18
2036. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 46 18
2037. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 46 24
2038. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 46 24
2039. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 46 24
2040. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 46 24
2041. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 46 24
2042. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 46 24
2043. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 46 24
2044. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 46 24
2045. Takács Mira (KKC Mátyás) 46 24
2046. Tarjányi István (NYKK U11/B) 46 20
2047. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 46 14
2048. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 46 14
2049. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 46 14
2050. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 46 28
2051. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 46 28
2052. Szánthó Zente (Monor SE/B) 46 28
2053. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 46 22
2054. Suba Anna (FKE Szöcskék) 46 4
2055. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 46 8
2056. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 46 10
2057. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 46 10
2058. Pintér Lia (BSC vegyes) 46 16
2059. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 46 16
2060. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 46 16
2061. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 46 16
2062. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 46 16
2063. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 46 16
2064. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 46 16
2065. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 46 16
2066. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 46 20
2067. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 46 20
2068. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 46 20
2069. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 46 20
2070. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 46 20
2071. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 46 12
2072. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 46 12
2073. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 46 12
2074. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 46 12
2075. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 46 26
2076. Ungvári Botond László (KASI/D) 46 26
2077. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 46 42
2078. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 44 12
2079. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 44 12
2080. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 44 12
2081. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 44 12
2082. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 44 12
2083. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 44 12
2084. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 44 14
2085. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 44 14
2086. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 44 16
2087. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 44 16
2088. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 44 16
2089. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 44 16
2090. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 44 16
2091. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 44 16
2092. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 44 16
2093. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 44 16
2094. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 44 16
2095. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 44 16
2096. Zsadányi Zsombor (TFSE) 44 20
2097. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 44 20
2098. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 44 20
2099. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 44 20
2100. Katona Dorina (KKC Mátyás) 44 20
2101. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 44 22
2102. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 44 26
2103. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 44 18
2104. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 44 18
2105. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 44 24
2106. Balatincz Botond (Csepel KK) 44 24
2107. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 44 24
2108. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 44 24
2109. Berkes Áron (Keresztúri SE) 44 24
2110. Szonntag Adél (Csata Manók) 44 24
2111. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 44 24
2112. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 44 24
2113. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 44 24
2114. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 44 28
2115. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 44 28
2116. Vidra Virág (Piros Sasok) 44 28
2117. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 42 8
2118. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 42 8
2119. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 42 8
2120. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 42 8
2121. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 42 12
2122. Alexy Marcell (Piros Sasok) 42 12
2123. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 42 12
2124. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 42 12
2125. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 42 16
2126. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 42 14
2127. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 42 16
2128. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 42 16
2129. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 42 16
2130. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 42 16
2131. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 42 16
2132. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 42 16
2133. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 42 16
2134. Bartal Andor (BSC Fiú) 42 16
2135. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 42 16
2136. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 42 20
2137. Márton Tamás (Fűzfői AK) 42 20
2138. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 42 20
2139. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 42 20
2140. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 42 20
2141. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 42 24
2142. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 42 24
2143. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 42 24
2144. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 42 24
2145. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 42 24
2146. Tóth Bálint (KASI/C) 42 24
2147. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 42 24
2148. Rédei Márton (FKE kenguruk) 42 24
2149. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 42 24
2150. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 42 24
2151. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 42 24
2152. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 42 24
2153. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 42 28
2154. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 42 28
2155. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 42 28
2156. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 42 28
2157. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 42 28
2158. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 42 28
2159. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 42 28
2160. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 42 28
2161. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 42 22
2162. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 42 18
2163. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 42 18
2164. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 42 26
2165. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 40 28
2166. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 40 28
2167. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 40 28
2168. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 40 28
2169. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 40 28
2170. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 40 28
2171. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 40 28
2172. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 40 24
2173. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 40 24
2174. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 40 24
2175. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 40 24
2176. Béres Berta (PSE Párducok) 40 24
2177. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 40 24
2178. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 40 8
2179. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 40 10
2180. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 40 10
2181. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 40 16
2182. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 40 16
2183. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 40 16
2184. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 40 16
2185. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 40 16
2186. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 40 16
2187. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 40 16
2188. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 40 16
2189. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 40 16
2190. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 40 16
2191. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 40 16
2192. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 40 20
2193. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 40 20
2194. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 40 20
2195. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 40 20
2196. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 40 20
2197. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 40 20
2198. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 40 20
2199. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 40 20
2200. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 40 20
2201. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 40 14
2202. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 40 12
2203. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 40 12
2204. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 40 12
2205. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 40 12
2206. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 40 12
2207. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 40 12
2208. Murányi Kata (BSC vegyes) 40 18
2209. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 40 18
2210. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 40 22
2211. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 40 22
2212. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 38 26
2213. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 38 12
2214. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 38 12
2215. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 38 8
2216. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 38 8
2217. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 38 10
2218. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 38 12
2219. Here Zsolt (NYKK U11/B) 38 16
2220. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 38 16
2221. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 38 16
2222. Berki Milán (TF-JAK U11) 38 16
2223. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 38 16
2224. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 38 16
2225. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 38 16
2226. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 38 16
2227. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 38 16
2228. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 38 16
2229. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 38 16
2230. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 38 24
2231. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 38 20
2232. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 38 20
2233. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 38 20
2234. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 38 20
2235. Borbás Levente (Monor SE/A) 38 20
2236. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 38 20
2237. Vajai Laura (VESC U11) 38 20
2238. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 38 20
2239. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 38 20
2240. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 38 20
2241. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 38 24
2242. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 38 18
2243. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 38 18
2244. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 38 18
2245. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 38 14
2246. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 38 28
2247. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 38 28
2248. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 38 28
2249. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 38 28
2250. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 38 28
2251. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 38 22
2252. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 38 24
2253. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 38 24
2254. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 38 24
2255. Szentes Flóra (MTK Budapest) 38 24
2256. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 36 26
2257. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 36 26
2258. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 36 26
2259. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 36 28
2260. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 36 28
2261. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 36 28
2262. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 36 28
2263. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 36 28
2264. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 36 28
2265. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 36 28
2266. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 36 16
2267. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 36 26
2268. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 36 8
2269. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 36 8
2270. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 36 10
2271. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 36 12
2272. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 36 12
2273. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 36 12
2274. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 36 12
2275. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 36 16
2276. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 36 16
2277. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 36 16
2278. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 36 16
2279. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 36 16
2280. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 36 16
2281. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 36 16
2282. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 36 16
2283. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 36 16
2284. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 36 16
2285. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 36 18
2286. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 36 18
2287. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 36 20
2288. Bihary Barnabás (Monok SE) 36 20
2289. Kovács Márton (Monor SE/B) 36 20
2290. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 36 20
2291. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 36 20
2292. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 36 20
2293. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 36 20
2294. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 36 20
2295. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 36 20
2296. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 36 20
2297. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 36 20
2298. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 36 20
2299. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 36 20
2300. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 36 24
2301. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 36 24
2302. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 36 24
2303. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 36 24
2304. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 36 24
2305. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 36 24
2306. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 36 24
2307. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 36 14
2308. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 36 14
2309. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 36 22
2310. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 36 22
2311. Megyeri Vanda (CEKK) 34 24
2312. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 34 24
2313. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 34 24
2314. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 34 24
2315. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 34 24
2316. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 34 24
2317. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 34 26
2318. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 34 14
2319. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 34 14
2320. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 34 6
2321. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 34 18
2322. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 34 18
2323. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 34 8
2324. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 34 8
2325. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 34 8
2326. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 34 8
2327. Farkas István (BSC-2015) 34 8
2328. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 34 8
2329. Újváry Gergely (Pityke KSE) 34 10
2330. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 34 16
2331. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 34 16
2332. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 34 16
2333. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 34 16
2334. Szabo Matias-László (Primo Magic) 34 16
2335. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 34 16
2336. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 34 16
2337. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 34 16
2338. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 34 16
2339. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 34 20
2340. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 34 20
2341. Danyi Emma (KWBC Körmend) 34 20
2342. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 34 20
2343. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 34 20
2344. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 34 20
2345. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 34 20
2346. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 34 28
2347. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 34 12
2348. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 34 12
2349. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 34 12
2350. Török Lilien (Piros Sasok) 34 12
2351. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 34 12
2352. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 34 12
2353. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 34 12
2354. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 34 28
2355. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 34 28
2356. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 34 28
2357. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 34 28
2358. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 34 28
2359. Frank Flórián (KASI/C) 34 28
2360. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 34 28
2361. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 34 28
2362. Kállai Kende (Csepel KK) 34 28
2363. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 34 28
2364. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 34 22
2365. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 34 22
2366. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 34 22
2367. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 32 22
2368. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 32 22
2369. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 32 22
2370. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 32 12
2371. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 32 12
2372. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 32 12
2373. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 32 12
2374. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 32 12
2375. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 32 14
2376. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 32 14
2377. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 32 14
2378. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 32 28
2379. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 32 28
2380. Györki Barnabás (KASI/C) 32 28
2381. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 32 28
2382. Szűcs Máté (Szegedi Dorozsmai Darvak) 32 4
2383. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 32 8
2384. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 32 8
2385. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 32 8
2386. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 32 10
2387. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 32 10
2388. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 32 16
2389. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 32 16
2390. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 32 16
2391. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 32 16
2392. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 32 22
2393. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 32 16
2394. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 32 12
2395. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 32 16
2396. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 32 16
2397. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 32 16
2398. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 32 16
2399. Molnár Gerda (KASI/B) 32 16
2400. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 32 16
2401. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 32 26
2402. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 32 22
2403. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 32 20
2404. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 32 20
2405. Fekete Norbert (KASI/A) 32 20
2406. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 32 20
2407. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 32 20
2408. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 32 20
2409. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 32 20
2410. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 32 20
2411. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 32 20
2412. Szinyei Merse Félix (TFSE) 32 20
2413. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 32 20
2414. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 32 20
2415. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 32 20
2416. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 32 20
2417. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 32 20
2418. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 32 20
2419. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 32 20
2420. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 32 20
2421. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 32 20
2422. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 32 26
2423. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 32 24
2424. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 32 24
2425. Simon Hanna (VESC U11) 32 24
2426. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 32 24
2427. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 32 24
2428. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 30 22
2429. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 30 22
2430. Gál Hanna (Tiszafüredi Tigrisek) 30 4
2431. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 30 8
2432. Kovács Botond (Piros Sasok) 30 8
2433. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 30 8
2434. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 30 8
2435. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 30 12
2436. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 30 12
2437. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 30 12
2438. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 30 12
2439. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 30 16
2440. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 30 16
2441. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 30 16
2442. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 30 16
2443. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 30 16
2444. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 30 16
2445. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 30 20
2446. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 30 20
2447. Kis Árpád (BKGDSE U11) 30 20
2448. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 30 20
2449. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 30 20
2450. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 30 20
2451. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 30 20
2452. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 30 20
2453. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 30 20
2454. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 30 20
2455. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 30 24
2456. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 30 24
2457. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 30 24
2458. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 30 24
2459. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 30 24
2460. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 30 24
2461. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 30 28
2462. Győző Zalán (Monor SE/B) 30 28
2463. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 30 28
2464. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 30 28
2465. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 28 18
2466. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 28 18
2467. Guller Rozália (Vasas Cicák) 28 22
2468. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 28 24
2469. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 28 24
2470. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 28 24
2471. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 28 24
2472. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 28 24
2473. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 28 24
2474. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 28 22
2475. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 28 16
2476. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 28 26
2477. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 28 8
2478. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 28 8
2479. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 28 8
2480. Németh Zsombor (BSC vegyes) 28 8
2481. Trukmüller Máté (Pér U11) 28 8
2482. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 28 8
2483. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 28 10
2484. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 28 10
2485. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 28 16
2486. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 28 14
2487. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 28 14
2488. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 28 14
2489. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 28 16
2490. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 28 16
2491. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 28 16
2492. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 28 16
2493. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 28 16
2494. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 28 16
2495. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 28 16
2496. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 28 16
2497. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 28 16
2498. Mészáros Luca (VESC U11) 28 16
2499. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 28 16
2500. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 28 20
2501. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 28 20
2502. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 28 20
2503. Faragó Endre János (Szentesi KK) 28 20
2504. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 28 20
2505. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 28 20
2506. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 28 20
2507. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 28 20
2508. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 28 20
2509. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 28 28
2510. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 28 12
2511. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/B) 28 12
2512. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 28 12
2513. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 28 12
2514. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 28 12
2515. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 28 12
2516. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 28 12
2517. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 28 12
2518. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 28 16
2519. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 26 28
2520. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 26 28
2521. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 26 28
2522. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 26 12
2523. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 26 12
2524. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 26 12
2525. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 26 12
2526. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 26 12
2527. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 26 12
2528. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 26 12
2529. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 26 12
2530. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 26 12
2531. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 26 12
2532. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 26 12
2533. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 26 12
2534. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 26 12
2535. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 26 12
2536. Bugnics Blanka (Radobasket Oroszlánok/B) 26 4
2537. Fekete Dániel (Monok SE) 26 4
2538. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 26 8
2539. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 26 8
2540. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 26 8
2541. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 26 8
2542. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 26 8
2543. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 26 10
2544. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 26 10
2545. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 26 10
2546. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 26 16
2547. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 26 16
2548. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 26 16
2549. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 26 16
2550. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 26 16
2551. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 26 16
2552. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 26 16
2553. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 26 16
2554. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 26 16
2555. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 26 16
2556. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 26 16
2557. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 26 20
2558. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 26 20
2559. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 26 20
2560. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 26 20
2561. Kovács Gergő (Monok SE) 26 20
2562. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 26 20
2563. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 26 20
2564. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 26 20
2565. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 26 20
2566. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 26 20
2567. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 26 20
2568. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 26 20
2569. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 26 6
2570. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 26 6
2571. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 26 14
2572. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 26 26
2573. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 26 18
2574. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 26 24
2575. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 26 24
2576. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 26 24
2577. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 26 24
2578. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 24 22
2579. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 24 22
2580. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 24 22
2581. Tabi Mátyás Mór (NKA Pécs u11 fiú) 24 4
2582. Kolozsvári Gréta (Cívis KK TK Macskák) 24 4
2583. Hankó Anna Róza (BEAC Újbuda KA/B) 24 4
2584. Horváth Jázmin Alexa (KKC Hetény) 24 4
2585. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 24 8
2586. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 24 10
2587. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 24 10
2588. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 24 12
2589. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 24 12
2590. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 24 12
2591. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 24 12
2592. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 24 12
2593. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 24 12
2594. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 24 12
2595. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 24 12
2596. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 24 12
2597. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 24 12
2598. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 24 16
2599. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 24 16
2600. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 24 16
2601. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 24 16
2602. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 24 16
2603. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 24 16
2604. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 24 16
2605. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 24 16
2606. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 24 20
2607. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 24 20
2608. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 24 20
2609. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 24 20
2610. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 24 20
2611. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 24 20
2612. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 24 20
2613. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 24 20
2614. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 24 20
2615. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 24 20
2616. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 24 20
2617. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 24 24
2618. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 24 24
2619. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 24 24
2620. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 24 14
2621. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 24 8
2622. Mikó Vince (NYKK U11/B) 24 8
2623. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 24 14
2624. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 24 14
2625. Gál Kira (TF-JAK U11) 24 14
2626. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 24 14
2627. Bakó Levente (NYKK U11/B) 24 14
2628. Magyari Rita (TSE Basket U11) 24 28
2629. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 24 28
2630. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 24 28
2631. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 24 28
2632. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 24 18
2633. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 24 18
2634. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 24 18
2635. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 22 24
2636. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 22 24
2637. Elek Hanna (DVTK Ózd) 22 24
2638. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 22 24
2639. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 22 24
2640. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 22 24
2641. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 22 24
2642. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 22 24
2643. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 22 24
2644. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 22 24
2645. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 22 24
2646. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 22 28
2647. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 22 28
2648. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 22 28
2649. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 22 28
2650. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 22 28
2651. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 22 16
2652. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 22 6
2653. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 22 6
2654. Hovhannisyan Mark (BC Uzhgorod) 22 2
2655. Kerekes Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 22 4
2656. Simon Botond Csaba (DIFE KK U11 DERECSKE) 22 4
2657. Shi Haoze (Vasas Sólymok) 22 4
2658. Balázs Milán Márk (Gyáli BKSE Apródok) 22 4
2659. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 22 8
2660. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 22 8
2661. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 22 8
2662. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 22 8
2663. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 22 8
2664. Halász Janka (Vasas Cicák) 22 8
2665. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 22 8
2666. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 22 10
2667. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 22 16
2668. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 22 16
2669. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 22 16
2670. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 22 16
2671. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 22 16
2672. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 22 16
2673. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 22 16
2674. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 22 16
2675. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 22 16
2676. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 22 16
2677. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 22 20
2678. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 22 20
2679. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 22 20
2680. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 22 20
2681. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 22 20
2682. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 22 20
2683. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 22 20
2684. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 22 20
2685. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 22 20
2686. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 22 20
2687. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 22 20
2688. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 22 20
2689. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 22 20
2690. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 22 24
2691. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 22 12
2692. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 22 12
2693. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 22 12
2694. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 22 12
2695. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 22 12
2696. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 22 12
2697. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 22 12
2698. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 22 12
2699. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 22 12
2700. Csaba Éva (MTK Budapest) 22 12
2701. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 22 12
2702. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 22 12
2703. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 22 12
2704. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 22 12
2705. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 22 12
2706. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 22 12
2707. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 22 18
2708. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 22 18
2709. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 22 18
2710. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 22 18
2711. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 22 18
2712. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 22 18
2713. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 22 26
2714. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 20 14
2715. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 20 14
2716. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 20 14
2717. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 20 14
2718. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 20 14
2719. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 20 14
2720. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 20 14
2721. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 20 12
2722. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 20 12
2723. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 20 12
2724. Berecz Botond (Budafoki Békák) 20 12
2725. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 20 12
2726. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 20 12
2727. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 20 12
2728. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 20 2
2729. Illés Nóra (Cívis KK TK Macskák) 20 4
2730. Midáner Zoja (KLKS Károlyi) 20 4
2731. Rofrits Zalán (KASI/C) 20 8
2732. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 20 8
2733. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 20 8
2734. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 20 8
2735. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 20 8
2736. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 20 8
2737. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 20 8
2738. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 20 10
2739. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 20 10
2740. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 20 10
2741. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 20 10
2742. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 20 10
2743. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 20 16
2744. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 20 16
2745. Anek Liliána (Kanizsa KK) 20 16
2746. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 20 16
2747. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 20 16
2748. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 20 20
2749. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 20 20
2750. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 20 20
2751. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 20 20
2752. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 20 20
2753. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 20 20
2754. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 20 20
2755. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 20 20
2756. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 20 20
2757. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 20 20
2758. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 20 20
2759. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 20 20
2760. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 20 20
2761. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 20 20
2762. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 20 6
2763. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 20 6
2764. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 20 18
2765. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 20 18
2766. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 20 18
2767. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 20 18
2768. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 20 18
2769. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 20 18
2770. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 20 22
2771. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 20 22
2772. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 20 22
2773. Flink Martin (DKKA Vezérek) 20 22
2774. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 20 22
2775. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 20 22
2776. Megyesi Márton (BSC-2015) 20 26
2777. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 20 26
2778. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 20 24
2779. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 20 24
2780. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 20 24
2781. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 20 28
2782. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 20 28
2783. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 20 28
2784. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 20 28
2785. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 20 28
2786. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 18 14
2787. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 18 14
2788. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 18 14
2789. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 18 14
2790. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 18 28
2791. Horváth Valér (Hévíz SK) 18 28
2792. Szijártó Roland László (Pityke KSE) 18 4
2793. Lukácsi Áron Márk (Pilisborosjenői Párducok) 18 4
2794. Silling Márton (Esztergomi KE) 18 4
2795. Körmendi Léna (KWBC Körmend) 18 4
2796. Nagy Frida Helga (DKKA Tigrisek) 18 4
2797. Leányfalvi Jázmin (Monor SE/A) 18 4
2798. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 18 6
2799. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 18 6
2800. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 18 8
2801. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 18 8
2802. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 18 8
2803. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 18 8
2804. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 18 8
2805. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 18 10
2806. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 18 10
2807. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 18 10
2808. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 18 12
2809. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 18 12
2810. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 18 12
2811. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 18 12
2812. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 18 12
2813. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 18 12
2814. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 18 12
2815. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 18 12
2816. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 18 12
2817. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 18 12
2818. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 18 12
2819. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 18 12
2820. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 18 12
2821. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 18 12
2822. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 18 16
2823. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 18 16
2824. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 18 16
2825. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 18 16
2826. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 18 16
2827. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 18 16
2828. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 18 16
2829. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 18 16
2830. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 18 16
2831. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 18 16
2832. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 18 16
2833. Kovács Írisz (PSE Párducok) 18 16
2834. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 18 16
2835. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 18 16
2836. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 18 16
2837. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 18 16
2838. Szalai Levente (BasketBaja SE) 18 16
2839. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 18 18
2840. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 18 18
2841. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 18 20
2842. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 18 20
2843. Kószó Ádám (BL Basket SE) 18 20
2844. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 18 20
2845. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 18 20
2846. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 18 20
2847. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 18 20
2848. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 18 20
2849. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 18 20
2850. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 18 20
2851. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 18 20
2852. Rudkov Janka (Pér U11) 18 20
2853. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 18 20
2854. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 18 20
2855. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 18 20
2856. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 18 20
2857. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 18 20
2858. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 18 24
2859. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 18 24
2860. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 18 24
2861. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 18 24
2862. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 18 24
2863. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 18 24
2864. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 18 24
2865. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 18 22
2866. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 18 22
2867. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 18 22
2868. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 18 26
2869. Kovács Máté (BasketBaja SE) 16 24
2870. Morótz Levente (TF-JAK U11) 16 24
2871. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 16 24
2872. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 16 24
2873. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 16 24
2874. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 16 24
2875. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 16 24
2876. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 16 24
2877. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 16 24
2878. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 16 24
2879. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 16 24
2880. Tóth Kornél (Hévíz SK) 16 24
2881. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 16 24
2882. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 16 6
2883. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 16 14
2884. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 16 14
2885. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 16 14
2886. Menczel Panna (Százhalombattai KSE) 16 2
2887. Tóth Regina (Gyáli BKSE Apródok) 16 4
2888. Bota Rareș Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 16 4
2889. Gyuricza Ákos Zalán (TF-JAK U11) 16 4
2890. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/B) 16 4
2891. Tyshchenko Mykola (BC Uzhgorod) 16 4
2892. Kolozsvári Kornél (Piros Sasok) 16 4
2893. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 16 8
2894. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 16 8
2895. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 16 8
2896. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 16 8
2897. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 16 6
2898. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 16 8
2899. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 16 8
2900. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 16 8
2901. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 16 8
2902. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 16 8
2903. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 16 8
2904. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 16 8
2905. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 16 10
2906. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 16 16
2907. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 16 16
2908. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 16 16
2909. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 16 16
2910. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 16 16
2911. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 16 16
2912. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 16 16
2913. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 16 16
2914. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 16 16
2915. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 16 16
2916. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 16 20
2917. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 16 20
2918. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 16 20
2919. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 16 20
2920. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 16 20
2921. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 16 20
2922. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 16 20
2923. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 16 20
2924. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 16 20
2925. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 16 20
2926. Nagy Dominik (KASI/B) 16 20
2927. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 16 20
2928. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 16 20
2929. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 16 14
2930. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 16 12
2931. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 16 12
2932. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 16 12
2933. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 16 12
2934. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 16 12
2935. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 16 12
2936. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 16 12
2937. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 16 12
2938. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 16 12
2939. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 16 12
2940. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 16 12
2941. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 16 12
2942. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 16 12
2943. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 16 16
2944. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 16 22
2945. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 16 22
2946. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 16 22
2947. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 16 22
2948. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 16 28
2949. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 16 28
2950. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 16 28
2951. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 14 12
2952. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 14 12
2953. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 14 12
2954. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 14 12
2955. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 14 12
2956. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 14 12
2957. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 14 12
2958. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 14 12
2959. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 14 12
2960. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 14 12
2961. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 14 12
2962. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 14 12
2963. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 14 12
2964. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 14 12
2965. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 14 18
2966. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 14 18
2967. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 14 18
2968. Bak Botond (TFamily-Kreatív U11) 14 4
2969. Szendrei Sámuel (Pilisborosjenői Párducok) 14 4
2970. Márkus Rozália Zita (Radobasket Oroszlánok/B) 14 4
2971. Pinho-Kovács Krisztián (BL Basket SE) 14 4
2972. Rózsahegyi Zselyke (Gyakorlós Törpék) 14 4
2973. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE) 14 4
2974. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth) 14 4
2975. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 14 8
2976. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 14 8
2977. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 14 8
2978. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 14 8
2979. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 14 8
2980. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 14 8
2981. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 14 8
2982. Elekes Péter (Szentesi KK) 14 8
2983. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 14 8
2984. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 14 8
2985. Varga Milán (Sólyomfiókák) 14 8
2986. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 14 10
2987. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 14 10
2988. Szabó Boróka (Monor SE/A) 14 14
2989. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 14 14
2990. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 14 14
2991. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 14 16
2992. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 14 16
2993. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 14 16
2994. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 14 16
2995. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 14 16
2996. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 14 16
2997. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 14 16
2998. Márton Máté (KASI/B) 14 16
2999. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 14 16
3000. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 14 16
3001. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 14 16
3002. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 14 16
3003. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 14 20
3004. Mezriczky Máté (KASI/D) 14 20
3005. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 14 20
3006. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 14 20
3007. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 14 20
3008. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 14 20
3009. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 14 20
3010. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 14 20
3011. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 14 28
3012. Tóth Laura (KKC Mátyás) 14 28
3013. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 14 24
3014. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 14 6
3015. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 14 6
3016. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 14 6
3017. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 14 6
3018. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 14 22
3019. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 14 22
3020. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 14 22
3021. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 14 24
3022. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 14 24
3023. Ledneczki Erik (Monok SE) 14 24
3024. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 14 24
3025. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 14 24
3026. Kiss Zalán (KASI/C) 14 24
3027. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 14 24
3028. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 12 26
3029. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 12 26
3030. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 12 28
3031. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 12 28
3032. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 12 28
3033. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 12 18
3034. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 12 18
3035. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 12 18
3036. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 12 4
3037. Szép Gábor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 12 4
3038. Nagy Bence Bendegúz (KASI/A) 12 4
3039. Kiss Márton (Piros Sasok) 12 4
3040. Debróczki Dorka (Zsákoló kisZsiráfok) 12 4
3041. Lizák Dániel (NYÍKSE Tűzokádók) 12 4
3042. Berta Hanna (Kécskei Vidrák) 12 4
3043. Pataki Ernesztína (Kanizsai Mókusok) 12 4
3044. Miklós Nimród (KASI/B) 12 4
3045. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 12 4
3046. Rákász Borbála Anna (Fűzfői AK) 12 4
3047. Korán Benedek Zoltán (Körmendi Törpördögök/B) 12 4
3048. Balogh Teofil (TSK-Magiszter U11) 12 4
3049. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 12 6
3050. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 12 6
3051. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 12 6
3052. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 12 6
3053. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 12 8
3054. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 12 8
3055. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 12 8
3056. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 12 8
3057. Dóczy Péter (Piros Sasok) 12 8
3058. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 12 8
3059. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 12 8
3060. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 12 8
3061. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 12 8
3062. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 12 8
3063. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 12 8
3064. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 12 8
3065. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 12 8
3066. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 12 8
3067. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 12 8
3068. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 12 8
3069. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 12 8
3070. Madák Márk (BLF Kenguruk) 12 8
3071. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 12 8
3072. Németh Marcell (MAFC Csiki) 12 8
3073. Szántó Bence (NYKK U11/B) 12 10
3074. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 12 10
3075. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 12 12
3076. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 12 12
3077. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 12 12
3078. Meskó Róza (BSC Lány) 12 12
3079. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 12 12
3080. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 12 12
3081. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 12 12
3082. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 12 12
3083. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 12 12
3084. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 12 12
3085. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 12 12
3086. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 12 12
3087. Holló Nóra (DVTK Ózd) 12 12
3088. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 12 12
3089. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 12 12
3090. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 12 12
3091. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 12 12
3092. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 12 16
3093. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 12 16
3094. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 12 16
3095. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 12 16
3096. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 12 16
3097. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 12 16
3098. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 12 16
3099. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 12 16
3100. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 12 16
3101. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 12 16
3102. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 12 16
3103. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 12 16
3104. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 12 16
3105. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 12 16
3106. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 12 16
3107. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 12 16
3108. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 12 16
3109. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 12 16
3110. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 12 20
3111. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 12 20
3112. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 12 20
3113. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 12 20
3114. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 12 20
3115. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 12 20
3116. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 12 20
3117. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 12 20
3118. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 12 20
3119. György Bálint (Monok SE) 12 20
3120. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 12 20
3121. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 12 24
3122. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 12 24
3123. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 12 24
3124. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 12 24
3125. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 12 24
3126. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 12 24
3127. Takács Hanna (KWBC Körmend) 12 24
3128. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 12 24
3129. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 12 18
3130. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 12 14
3131. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 12 14
3132. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 12 14
3133. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 12 14
3134. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 12 14
3135. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 10 26
3136. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 10 18
3137. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 10 18
3138. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 10 18
3139. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 10 24
3140. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 10 24
3141. Fekete Dominik (Pér U11) 10 24
3142. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 10 24
3143. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 10 24
3144. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 10 24
3145. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 10 24
3146. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 10 6
3147. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 10 6
3148. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 10 6
3149. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 10 6
3150. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 10 2
3151. Bicskei Mikó (Ifjú Sólyomfiókák) 10 4
3152. Zainkó Dominik (Monor SE/B) 10 4
3153. Hajnal Christopher Noel (Mohácsi Torna Egylet 1888) 10 4
3154. Németh-Kispál Tamás (Lehel Kosársuli U11) 10 4
3155. Markovic Nikola (Vasas Akadémia U11) 10 4
3156. Hornyák Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 10 4
3157. Medvegy Réka Boglárka (TF-JAK U11) 10 4
3158. Vécsei Dániel (Budafoki Ebihalak) 10 4
3159. Marton Gergő (TF-JAK U11) 10 4
3160. Beke Boldizsár (MAFC Csiki) 10 4
3161. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 10 4
3162. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 10 8
3163. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 10 8
3164. Katics Ákos (PSE Párducok) 10 8
3165. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 10 8
3166. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 10 8
3167. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 10 8
3168. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 10 8
3169. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 10 8
3170. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 10 8
3171. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 10 10
3172. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 10 10
3173. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 10 10
3174. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 10 10
3175. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 10 16
3176. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 10 16
3177. Krein Júlia (VESC U11) 10 16
3178. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 10 16
3179. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 10 16
3180. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 10 16
3181. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 10 16
3182. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 10 20
3183. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 10 20
3184. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 10 20
3185. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 10 20
3186. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 10 20
3187. Takács Ádám Péter (KASI/B) 10 20
3188. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 10 20
3189. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 10 20
3190. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 10 16
3191. Bíró Boglárka (CEKK) 10 12
3192. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 10 12
3193. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 10 12
3194. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 10 12
3195. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 10 12
3196. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 10 12
3197. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 10 12
3198. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 10 12
3199. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 10 12
3200. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 10 12
3201. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 10 12
3202. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 10 12
3203. Ódor Zara (Monor SE/A) 10 12
3204. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 10 12
3205. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 10 14
3206. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 10 14
3207. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 10 14
3208. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 10 14
3209. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 10 14
3210. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 10 14
3211. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 8 22
3212. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 8 22
3213. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 8 22
3214. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 8 28
3215. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 8 28
3216. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 8 12
3217. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 8 12
3218. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 8 12
3219. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 8 12
3220. Besenyi Bence (Csepel KK) 8 12
3221. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 8 12
3222. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 8 12
3223. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 8 12
3224. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 8 12
3225. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 8 12
3226. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 8 12
3227. Bán András (FKE kenguruk) 8 12
3228. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 8 12
3229. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 8 12
3230. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 8 12
3231. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 8 12
3232. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 8 12
3233. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 8 12
3234. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 8 12
3235. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 8 12
3236. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 8 12
3237. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 8 12
3238. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 8 12
3239. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 8 12
3240. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 8 12
3241. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 8 12
3242. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 8 12
3243. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 8 24
3244. Matusz Dávid Levente (Százhalombattai KSE) 8 2
3245. Zubkovskyy Artem (BC Uzhgorod) 8 4
3246. Walter Gergely (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 8 4
3247. Halász Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 8 4
3248. Sztanyik Simon (SZEDEÁK Ezüstrókák) 8 4
3249. Farkas Lajos (TFamily-Kreatív U11) 8 4
3250. Matta Norbert (BKG-Veresegyház Fiú) 8 4
3251. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 8 4
3252. Albert Benett Noel (Sláger KKSE U11) 8 4
3253. Somogyi Áron (Gyulasport Nkft.) 8 4
3254. Kangyal Luca (BEAC Újbuda KA/B) 8 4
3255. Varga Zsombor Ferenc (Esztergomi KE) 8 4
3256. Weinber Milla Jázmin (BKG PRIMA U11L) 8 4
3257. Balogh Boglárka (KLKS Károlyi) 8 4
3258. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 8 4
3259. Zima Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 8 4
3260. Lakatos Leonárdó Dániel (TSK-Magiszter U11) 8 4
3261. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 8 8
3262. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 8 8
3263. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 8 8
3264. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 8 8
3265. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 8 8
3266. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 8 8
3267. Környei Gergő (Kanizsa KK) 8 8
3268. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 8 8
3269. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 8 8
3270. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 8 8
3271. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 8 8
3272. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 8 8
3273. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 8 8
3274. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 8 8
3275. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 8 8
3276. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 8 8
3277. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 8 8
3278. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 8 8
3279. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 8 8
3280. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 8 10
3281. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 8 10
3282. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 8 10
3283. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 8 10
3284. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 8 10
3285. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 8 16
3286. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 8 16
3287. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 8 16
3288. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 8 16
3289. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 8 16
3290. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 8 16
3291. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 8 16
3292. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 8 16
3293. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 8 16
3294. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 8 16
3295. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 8 16
3296. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 8 16
3297. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 8 16
3298. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 8 16
3299. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 8 20
3300. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 8 20
3301. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 8 20
3302. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 8 20
3303. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 8 20
3304. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 8 20
3305. Berta Bence (NYKK U11/B) 8 18
3306. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 8 6
3307. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 8 6
3308. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 8 6
3309. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 8 14
3310. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 8 14
3311. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 8 14
3312. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 8 14
3313. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 8 14
3314. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 8 14
3315. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 8 14
3316. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 8 14
3317. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 8 14
3318. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 8 14
3319. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 8 18
3320. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 8 18
3321. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 8 24
3322. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 8 24
3323. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 8 24
3324. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 8 24
3325. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8 24
3326. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 8 24
3327. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 8 24
3328. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 6 14
3329. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 6 14
3330. Kéri Botond (Monor SE/A) 6 14
3331. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 6 14
3332. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6 14
3333. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6 14
3334. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 6 14
3335. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 6 22
3336. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 6 22
3337. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 6 26
3338. Földváry Ágoston Pál (Vasas Sólymok) 6 2
3339. Méhész Zita (Vasas Cicák) 6 2
3340. Katona Kinga (Tiszafüredi Tigrisek) 6 4
3341. Vargová Molly (Fűzfői AK) 6 4
3342. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház Leány) 6 4
3343. Kurgyis Máté (SZPA-HSE U11F) 6 4
3344. Harkácsi Péter (Primo Magic) 6 4
3345. Hidasi Dániel (CEKK) 6 4
3346. Harmat Marcel Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 6 4
3347. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth) 6 4
3348. Máder Tímea (Gyáli BKSE Apródok) 6 4
3349. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/B) 6 4
3350. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 6 4
3351. Molnár Nándor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6 4
3352. Leányfalvi Liliána (Monor SE/A) 6 4
3353. Schmolling Dominik Márton (Vasas Akadémia U10) 6 4
3354. Hudák Soma (KLKS - Homoktövis) 6 4
3355. Gargya Gergő (BKG PRIMA Hajdú/B) 6 4
3356. Magos-Hetényi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6 4
3357. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 6 4
3358. Szmerek Hanna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 6 4
3359. Tamás Bence (NYKK U11/B) 6 4
3360. Simon Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 6 4
3361. Bács Áron Vilmos (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6 4
3362. Bodnár Áron (NYÍKSE Tűzokádók) 6 4
3363. Pekin Levente (BKGDSE U11) 6 4
3364. Borza Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6 4
3365. Révész Dávid (Monok SE) 6 4
3366. Ceglédi Martin László (BKG-Veresegyház Fiú) 6 4
3367. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 6 6
3368. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 6 6
3369. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 6 6
3370. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 6 6
3371. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 6 6
3372. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 6 6
3373. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 6 6
3374. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 6 6
3375. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6 6
3376. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 6 8
3377. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 6 8
3378. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 6 8
3379. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 6 8
3380. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 6 8
3381. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 6 8
3382. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6 8
3383. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 6 8
3384. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 6 8
3385. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 6 8
3386. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 6 8
3387. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 6 8
3388. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 6 8
3389. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 6 8
3390. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 6 8
3391. Franyó Márk (Keresztúri SE) 6 8
3392. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 6 8
3393. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 6 8
3394. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 6 8
3395. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 6 8
3396. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 6 8
3397. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 6 8
3398. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 6 8
3399. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 6 8
3400. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 6 10
3401. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 6 10
3402. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 6 10
3403. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 10
3404. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 6 10
3405. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 6 10
3406. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 10
3407. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 6 12
3408. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 6 12
3409. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 6 12
3410. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 12
3411. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 6 12
3412. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 6 12
3413. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 6 12
3414. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 6 12
3415. Borsós Adrienn (CEKK) 6 12
3416. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 6 12
3417. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 6 12
3418. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 6 12
3419. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 6 12
3420. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 6 12
3421. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 6 12
3422. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6 12
3423. Nagy Dominik (Pityke KSE) 6 12
3424. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 6 12
3425. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 6 12
3426. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 6 12
3427. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 6 16
3428. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 6 16
3429. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 6 16
3430. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6 16
3431. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 16
3432. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 6 16
3433. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 6 16
3434. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 6 16
3435. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 6 16
3436. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 6 16
3437. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 6 16
3438. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 6 16
3439. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 6 16
3440. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 6 16
3441. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 6 16
3442. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 6 16
3443. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 6 16
3444. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 6 16
3445. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 6 20
3446. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 6 20
3447. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 6 20
3448. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 6 20
3449. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 6 20
3450. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 6 20
3451. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 6 20
3452. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 6 20
3453. Debreczeni Alíz (TFSE) 6 24
3454. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 6 24
3455. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 6 24
3456. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 6 24
3457. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 6 8
3458. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 18
3459. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 6 18
3460. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4 24
3461. Kerner Lilien (Pér U11) 4 24
3462. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 4 24
3463. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 4 14
3464. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 4 18
3465. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4 14
3466. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 4 28
3467. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4 28
3468. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 4 6
3469. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4 6
3470. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 4 6
3471. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 6
3472. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 4 6
3473. Kürti David (Primo Magic) 4 6
3474. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 4 6
3475. Farkas Eszter (Hunyadis Darazsak) 4 2
3476. Pop Clara (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4 4
3477. Veres László (Monor SE/A) 4 4
3478. Vér Máté (MAFC Csiki) 4 4
3479. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 4 10
3480. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 4 4
3481. Veres Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 4 4
3482. Kiss Lili (ICT Pilots Farkasrét) 4 4
3483. Kővári Teodor (MAFC Csiki) 4 4
3484. Bartha József (BL Basket SE) 4 4
3485. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4 4
3486. Nyáry Olivér Attila (Kőbányai Darazsak/B) 4 4
3487. Gyarmati Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 4 4
3488. Szili Léna Csengele (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 4
3489. Kónya Dominik (BLF Bolhák) 4 4
3490. Bartha Dorottya-Emese (Primo Magic) 4 4
3491. Taraczközi Anna (TFamily-Kreatív U11) 4 4
3492. Markovics Orsolya (Piros Sasok) 4 4
3493. Stascheit Danton (Zuglói Sasok) 4 4
3494. Sárosi Kolos Bendegúz (Óbudai Kaszások/B) 4 4
3495. Szalay Léna (ICT Pilots Farkasrét) 4 4
3496. Erdősi-Páncsits Vajk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4 4
3497. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 4 4
3498. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 4 4
3499. Berényi Sára Csenge (Szegedi Vadmacskák) 4 4
3500. Holhos Szofi Angelika (Százhalombattai KSE) 4 4
3501. Márton Liza (BDSE Szécsény U11) 4 4
3502. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 4 4
3503. Batea Daniel Stefan (Primo Magic) 4 4
3504. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház Fiú) 4 4
3505. Hoffer Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 4 4
3506. Balló Léna (Kőbányai Darázslányok/B) 4 4
3507. Kiss Kitti (Bajai Női Kosárlabda Klub) 4 4
3508. Alföldi Zétény (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 4
3509. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 4 4
3510. Viszolajszky Anett (BSC Lány) 4 4
3511. Huszti Diána (Fűzfői AK) 4 4
3512. Jakab Adél Alissza (Zalaegerszegi KTE) 4 4
3513. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 4 8
3514. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 4 8
3515. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 4 8
3516. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 4 8
3517. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 8
3518. Csapó Anna (KKC Hetény) 4 8
3519. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 4 8
3520. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 4 8
3521. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 4 8
3522. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 4 8
3523. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 4 8
3524. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 4 8
3525. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 4 8
3526. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 4 8
3527. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 4 8
3528. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 4 8
3529. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 4 8
3530. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 4 8
3531. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 4 8
3532. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 4 8
3533. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 4 8
3534. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 4 8
3535. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 4 8
3536. Kósa Hella (Esztergomi KE) 4 8
3537. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 4 8
3538. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 4 8
3539. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4 8
3540. Neiczer Patrik (KASI/D) 4 8
3541. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 8
3542. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 4 8
3543. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 4 8
3544. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 8
3545. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 4 8
3546. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 4 8
3547. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 4 6
3548. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 4 8
3549. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 4 10
3550. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 4 10
3551. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 4 10
3552. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 4 10
3553. Szeili Márton (TF-JAK U11) 4 16
3554. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 4 16
3555. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 4 16
3556. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 4 16
3557. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 4 16
3558. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 4 16
3559. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 4 16
3560. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 4 16
3561. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4 16
3562. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 4 16
3563. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4 16
3564. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 4 16
3565. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 4 16
3566. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 4 20
3567. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 4 20
3568. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 4 20
3569. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 4 20
3570. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 4 20
3571. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 4 20
3572. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4 20
3573. Nagy Petra (KKC Hetény) 4 12
3574. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 4 12
3575. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 4 12
3576. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 4 12
3577. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 4 12
3578. Pócsik Adél (MTK Budapest) 4 12
3579. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4 12
3580. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 4 12
3581. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 4 12
3582. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 4 12
3583. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 4 12
3584. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 4 12
3585. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 4 12
3586. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 4 12
3587. Badics Matilda Anna (TFSE) 4 12
3588. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 4 12
3589. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 4 12
3590. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 4 12
3591. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 4 12
3592. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 4 18
3593. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 4 18
3594. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 2 12
3595. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 2 12
3596. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 2 12
3597. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 2 12
3598. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 2 12
3599. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 2 12
3600. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 12
3601. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 2 12
3602. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 2 12
3603. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 2 12
3604. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2 12
3605. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 2 12
3606. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 2 14
3607. Czombos Ákos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 2
3608. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 2
3609. Varga Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 2 2
3610. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 2
3611. Szabó Léna Maja (BEAC Újbuda KA/C) 2 2
3612. Varga Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 2
3613. Veisz Emma (Zsákoló kisZsiráfok) 2 2
3614. Lang Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 2
3615. Stockinger Benett (Sólyomfiókák) 2 2
3616. Varga Márton (Sólyomfiókák) 2 2
3617. Balogh Benedek (Vasas Akadémia U11) 2 2
3618. Kállai Abigél (Cívis KK TK Macskák) 2 4
3619. Kássa Natasa Lili (Erdért-Szűcs) 2 4
3620. Kurucz Adrián (Mélykút DSE) 2 4
3621. Németh Laura (Kanizsa KK) 2 4
3622. Bander Ferenc (Szolnoki Pelikánok) 2 4
3623. Csiki Kevin Károly (Zuglói Sasok Herman) 2 4
3624. Urbán Dávid (Piros Sasok) 2 4
3625. Domján Máté (Ricsilla Rakéta) 2 4
3626. Horváth Emma (Lackneros Darazsak) 2 4
3627. Domokos Alíz (Vasas Cicák) 2 4
3628. Dukai Zselyke (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2 4
3629. Laczkovics Kevin (Dunaharaszti MTK fiú) 2 4
3630. Deák Márk (MEAFC Kossuth) 2 4
3631. Pál Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 4
3632. Kiss Laura (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 4
3633. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 2 4
3634. Bán Szofi (ICT Pilots Farkasrét) 2 4
3635. Szalai Vivien (FTSI Constantinum) 2 4
3636. Filtermeiszter Zsuzsa (DVTK Tiszaújváros) 2 4
3637. Nagy Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 4
3638. Stickl Hanna (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 4
3639. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Rakéták) 2 4
3640. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 4
3641. Fálly Petra (Kőbányai Darázslányok/B) 2 4
3642. Lévai Robertó Ferenc (Józsefvárosi KC) 2 4
3643. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 2 4
3644. Frandoș Edan Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 4
3645. Perneki Zalán Marcell (Kécskei Vidrák) 2 4
3646. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek/A) 2 4
3647. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 4
3648. Tóth Gergő Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 4
3649. Bogdán Zsombor (MAFC Bikszádi) 2 4
3650. Vaspöri Vince (Hévíz SK) 2 4
3651. Almási Tünde (VESC U11) 2 4
3652. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 2 4
3653. Török Rebeka Sára (Fót SE Vegyes/A) 2 4
3654. Csete Arnold Richárd (PSE Párducok) 2 4
3655. Szima Dániel (Budafoki Ebihalak) 2 4
3656. Hodik Luca Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 2 4
3657. Gulácsy Dávid Kristóf (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 4
3658. Horváth Szófia (Pilisborosjenői Párducok) 2 4
3659. Kiss Levente Örs (Radobasket Oroszlánok/B) 2 4
3660. Németh Péter (Zuglói Sasok) 2 4
3661. Zahorján Anna (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 4
3662. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U11) 2 4
3663. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 2 4
3664. Takács-Létai Hella (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 4
3665. Körmendi Dana (KWBC Körmend) 2 4
3666. Takács Dalma (Törekvés Törpillák) 2 4
3667. Bojárszky Lili (Vasas Cicák) 2 4
3668. Kocsis Milán Dávid (KASI/D) 2 4
3669. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth) 2 4
3670. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 2 4
3671. Ádám Marcell (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 4
3672. Nagy Márk Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 4
3673. Orgován Ninetta Norina (Török Sasfiókák) 2 4
3674. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2 8
3675. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 2 8
3676. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 2 8
3677. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 2 8
3678. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 2 8
3679. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 2 8
3680. Horváth Emília (KWBC Körmend) 2 8
3681. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 2 8
3682. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 2 8
3683. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 8
3684. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 2 8
3685. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 2 8
3686. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2 8
3687. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 2 8
3688. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 2 8
3689. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 2 8
3690. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 2 8
3691. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 2 8
3692. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 2 8
3693. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 8
3694. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 8
3695. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 2 8
3696. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 2 8
3697. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2 8
3698. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 2 8
3699. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 2 8
3700. Németh Luca (KWBC Körmend) 2 8
3701. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 2 8
3702. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2 8
3703. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 2 8
3704. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 2 8
3705. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 10
3706. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 2 10
3707. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 2 10
3708. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 10
3709. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 2 10
3710. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 2 10
3711. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 2 10
3712. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 2 16
3713. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 2 16
3714. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 16
3715. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 2 16
3716. Pászti Milán (Pityke KSE) 2 20
3717. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 2 20
3718. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 2 20
3719. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 2 6
3720. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 6
3721. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 2 6
3722. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 2 6
3723. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 2 6
3724. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 2 6
3725. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 6
3726. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 2 6
3727. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 2 18
3728. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 2 24
3729. Heindl Emília Brigitta (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
3730. Kürti Csenge Írisz (Harcos Darazsak) 0 4
3731. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3732. Gabonyi Vince (Vasas Sólymok) 0 2
3733. Tóth Domonkos Máté (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 4
3734. Kónya Vanda (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 4
3735. Rosinecz Leon (NYKK U11/B) 0 2
3736. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3737. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
3738. Speri Lili Bella (Gyakorlós Törpék) 0 4
3739. Varga Dávid (Sólyomfiókák) 0 4
3740. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3741. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3742. Szokolán Bence (NYKK U11/B) 0 2
3743. (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3744. Balatoni Vilmos Ferenc (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3745. Vincze Lili (Szegedi Szőregi Sasok) 0 4
3746. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 12
3747. Szabó Zsombor Arnold (Fót SE Vegyes/A) 0 2
3748. Révész Barnabás (BSC Fiú) 0 2
3749. Reményi Sebestyén (Cívis KK Jaguárok) 0 4
3750. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3751. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3752. Balogh Fruzsina (Szúrós Darazsak) 0 4
3753. László Katalin (Vasas Cicák) 0 2
3754. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3755. Pócsföldi Anna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
3756. Veisinger Gábor (Pomázi Pumák) 0 4
3757. Lukács Attila (NYKK U11/B) 0 2
3758. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3759. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 10
3760. Jambrik Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 4
3761. Antal Lujza (Vasas Cicák) 0 2
3762. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3763. Krohn Gabriella Zsuzsanna (Pér U11) 0 2
3764. Ángyán Bence Dániel (Szolnoki Pelikánok) 0 4
3765. Szabó Dió Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3766. Kassai Kamilla (DVTK Miskolc/B) 0 4
3767. Lakatos Léna Petra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 4
3768. Szabó Noel (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 4
3769. Varga Luca (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 4
3770. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3771. Igler-Gálos Zente (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 2
3772. Bosnyák Zsombor (Százhalombattai KSE) 0 4
3773. Jávorszky Mátyás József (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
3774. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3775. Szerémi Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 4
3776. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3777. Moje Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 4
3778. Favari Nolen (BSC Fiú) 0 2
3779. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3780. Kormos Máté Szabolcs (Cívis KK Jaguárok) 0 4
3781. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
3782. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3783. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3784. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3785. Bejó Linett (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3786. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
3787. Török Márk (PVSK NKA Fiú/B) 0 4
3788. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 0 4
3789. Bencze Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 4
3790. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
3791. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
3792. Rézműves Róbert Ádám (TSK-Magiszter U11) 0 4
3793. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 12
3794. Hunyadi Ákos Titán (Monok SE) 0 4
3795. Nagy Zorka Flóra (Vasas Cicák) 0 2
3796. Betes-Kalmár Nóra (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
3797. Kiss Kira (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3798. Seeger Tamás (Gödi SE Gödények) 0 4
3799. Ferenczi Márk Tamás (Gyulasport Nkft.) 0 4
3800. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 8
3801. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 8
3802. Bertalan Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3803. Lukács Simon (Vasas Akadémia U11) 0 2
3804. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3805. Steigerwald Luca Csenge (BSC Lány) 0 4
3806. Bölcskei Noel Marcell (DKKA Darazsak) 0 2
3807. Orsós Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3808. Horváth Marcell Márk (Vasas Akadémia U10) 0 2
3809. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3810. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 0 4
3811. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3812. Hidvégi Boldizsár Balázs (Monok SE) 0 4
3813. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 12
3814. Rózsafi Réka (Zuglói Sasok) 0 4
3815. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 2
3816. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
3817. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 12
3818. Tóth Boglárka (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3819. Owczarek Ádám (BSC vegyes) 0 2
3820. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 0 4
3821. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 0 4
3822. Bíró Hanna (AF-Velencei Csukák) 0 4
3823. Beregvári Szabolcs Gyula (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 4
3824. Gavallér Emma (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
3825. Szmola Eszter Júlia (PaSa Csillagai) 0 4
3826. Minda Nándor (Ziccer Kistigrisek) 0 2
3827. Fülöp Boróka (Ricsilla Rakéta) 0 2
3828. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 2
3829. Volent Réka (Békéscsabai KK) 0 4
3830. Ruha Maja Dóra (Gyakorlós Törpék) 0 2
3831. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3832. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3833. Mihályffy-Kádár Regina (Józsefvárosi KC) 0 2
3834. Harencsár Zalán (Sláger KKSE U11) 0 4
3835. Lunka Izabella Emma (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 2
3836. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3837. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3838. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3839. Pente Amina Melissza (TSK-Magiszter U11) 0 4
3840. Orosz Márk (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3841. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3842. Tegzes Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 2
3843. Majsa Natália (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 4
3844. Ács Gábor (Cívis KK Jaguárok) 0 2
3845. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3846. Kerekes Albert Bence (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
3847. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3848. Békési Blanka (Fót SE Vegyes/A) 0 4
3849. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3850. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3851. Mákos Bendegúz (Tószegi Tigrisek) 0 4
3852. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3853. Bakai Boglárka Júlianna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
teljes ranglisták >>

Hárompontos összes

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 54 28
2. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 32 26
3. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 30 22
4. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 30 28
5. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 28 28
6. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 28 20
7. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 28 28
8. Stikrád Ádám (KASI/A) 28 36
9. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 26 28
10. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 26 38
11. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 26 28
12. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 24 28
13. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 24 20
14. Csurgai Martin (Pityke KSE) 24 20
15. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 24 24
16. Székely Ákos (KASI/A) 24 28
17. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 20 28
18. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 20 28
19. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 20 24
20. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 20 28
21. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 20 24
22. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 20 28
23. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 20 28
24. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 20 28
25. Szalai Dániel (KASI/B) 20 32
26. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 18 24
27. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 18 28
28. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 18 28
29. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 18 28
30. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 18 26
31. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 18 40
32. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 18 24
33. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 18 24
34. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 18 26
35. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 16 26
36. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 16 24
37. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 16 24
38. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 16 24
39. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 16 28
40. Horváth Patrik (KASI/A) 16 26
41. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 16 20
42. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 16 24
43. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 16 28
44. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 16 24
45. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 16 28
46. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 16 28
47. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 16 28
48. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 16 32
49. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 16 28
50. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 14 24
51. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 14 24
52. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 14 28
53. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 14 18
54. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 14 28
55. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 14 28
56. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 14 16
57. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 14 24
58. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 14 20
59. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 14 20
60. László Zétény (BSC Fiú) 14 24
61. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 14 24
62. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 14 24
63. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 14 28
64. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 14 26
65. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 14 14
66. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 14 28
67. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 14 20
68. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 14 20
69. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 12 28
70. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 12 36
71. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 12 28
72. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 12 28
73. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 12 28
74. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 12 24
75. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 12 28
76. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 12 20
77. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 12 14
78. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 12 20
79. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 12 28
80. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 12 28
81. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 12 28
82. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 12 28
83. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 12 24
84. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 12 24
85. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 12 28
86. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 12 28
87. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 12 16
88. Czövek Janka Bori (VESC U11) 12 22
89. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 12 24
90. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 12 28
91. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 12 26
92. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 12 24
93. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 12 20
94. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 12 28
95. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 12 26
96. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 12 32
97. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 12 26
98. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 12 24
99. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 12 24
100. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 12 16
101. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 12 28
102. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 10 12
103. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 10 28
104. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 10 12
105. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 10 16
106. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 10 28
107. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 10 28
108. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 10 28
109. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 10 24
110. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 10 24
111. Ress Kornél (BSC-2015) 10 18
112. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 10 24
113. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 10 28
114. Fetahu Lenard (Csepel KK) 10 28
115. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 10 20
116. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 10 20
117. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 10 24
118. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 10 22
119. Dudás Noel (BL Basket SE) 10 28
120. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 10 28
121. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 10 28
122. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 10 20
123. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 10 24
124. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 10 20
125. László Botond (Tószegi Tigrisek) 10 20
126. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 10 28
127. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 10 28
128. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 10 28
129. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 10 28
130. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 10 28
131. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 10 26
132. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 10 28
133. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 10 16
134. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 10 24
135. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 10 28
136. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10 24
137. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 10 28
138. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 10 12
139. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 10 24
140. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 10 28
141. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 10 26
142. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 10 20
143. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 10 24
144. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 10 28
145. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 10 28
146. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 10 20
147. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 10 24
148. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 10 24
149. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 10 24
150. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 10 28
151. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 10 24
152. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 10 28
153. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 10 28
154. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 8 20
155. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 8 32
156. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 8 24
157. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 8 24
158. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 8 24
159. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 8 38
160. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 8 24
161. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 8 28
162. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
163. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 8 24
164. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 8 24
165. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
166. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 8 24
167. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 8 24
168. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 8 20
169. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 8 24
170. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 8 28
171. Pop Paul-George (Primo Magic) 8 20
172. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 8 28
173. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8 28
174. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 8 28
175. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 8 28
176. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 8 20
177. Juhász Ádám (Csepel KK) 8 26
178. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 8 24
179. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 8 28
180. Horváth Donát (PSE Párducok) 8 16
181. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 8 24
182. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 8 20
183. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 8 28
184. Eckert Bíborka (VESC U11) 8 24
185. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 8 28
186. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 8 16
187. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 8 24
188. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 8 24
189. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 8 16
190. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 8 20
191. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 8 24
192. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 8 28
193. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 8 16
194. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 8 24
195. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 8 20
196. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 8 28
197. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 8 18
198. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8 20
199. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 8 12
200. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 8 12
201. Vince Bence (KASI/B) 8 32
202. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 8 26
203. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 8 24
204. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 8 20
205. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 8 28
206. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 8 24
207. Horváth Áron András (KASI/D) 8 24
208. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 8 12
209. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 8 28
210. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 8 20
211. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 8 28
212. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 8 32
213. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 8 16
214. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
215. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 8 24
216. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 8 24
217. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 8 28
218. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 8 20
219. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 8 16
220. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 8 22
221. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 8 28
222. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 8 24
223. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 8 28
224. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 8 28
225. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 8 28
226. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 8 28
227. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8 28
228. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 8 20
229. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 8 28
230. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 8 26
231. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 8 16
232. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 8 28
233. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 8 28
234. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 8 16
235. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 8 24
236. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 8 26
237. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 8 44
238. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 8 28
239. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 6 20
240. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 6 28
241. Molnár Erik (MAFC Grosics) 6 28
242. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 6 24
243. Tóth László András (Kozármisleny SE) 6 24
244. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 6 20
245. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 6 28
246. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 6 28
247. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 6 36
248. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 6 24
249. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 6 24
250. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 6 40
251. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 6 24
252. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 6 28
253. Czifra Bence (Kanizsa KK) 6 24
254. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 6 20
255. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 6 22
256. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 6 16
257. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 6 24
258. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 6 20
259. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 6 28
260. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 6 20
261. Kiss Laura (Csepel KK) 6 28
262. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 6 28
263. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 6 28
264. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 6 24
265. Sárosi Botond (Csepel KK) 6 28
266. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 6 20
267. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 24
268. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 6 32
269. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 6 52
270. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 6 28
271. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 6 28
272. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 6 28
273. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 6 24
274. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 6 28
275. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 20
276. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 6 12
277. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 6 24
278. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 6 8
279. Barics Péter (BSC vegyes) 6 28
280. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 6 28
281. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 6 44
282. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 6 24
283. Czinkos Anna (Csata Garfield) 6 24
284. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 6 20
285. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 6 20
286. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 6 24
287. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 6 20
288. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 6 16
289. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 6 20
290. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 6 16
291. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 6 24
292. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 6 28
293. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 6 28
294. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6 28
295. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 6 20
296. Szűcs Máté (Szegedi Dorozsmai Darvak) 6 4
297. Gunya Áron (BasketBaja SE) 6 28
298. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 6 24
299. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6 20
300. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6 20
301. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 6 28
302. Horváth Panna (Vasas Cicák) 6 38
303. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 6 28
304. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 6 24
305. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 6 24
306. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 6 28
307. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 6 28
308. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 6 24
309. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6 24
310. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 6 22
311. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 6 20
312. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 6 20
313. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 6 22
314. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6 28
315. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 6 20
316. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 6 32
317. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 6 18
318. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 6 20
319. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 6 22
320. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 6 12
321. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 6 16
322. Hován Ármin (MAFC Csiki) 6 18
323. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 6 24
324. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 6 32
325. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 6 20
326. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 24
327. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 6 16
328. Lévai Szilárd (KASI/A) 6 24
329. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 6 24
330. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 6 20
331. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 6 20
332. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 6 28
333. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 6 28
334. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 6 24
335. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 6 24
336. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 6 20
337. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 6 28
338. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 6 28
339. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 6 22
340. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 6 28
341. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 6 20
342. Győrik Botond (BL Basket SE) 6 28
343. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 6 28
344. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 6 28
345. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 6 28
346. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6 28
347. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 20
348. Mészáros Csenge (CEKK) 6 28
349. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6 20
350. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6 24
351. Krieg Nina (Vasas Cicák) 6 36
352. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 6 20
353. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 6 28
354. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 6 24
355. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 6 24
356. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 6 28
357. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 6 26
358. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 6 6
359. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 6 28
360. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 6 24
361. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 6 24
362. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 6 24
363. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 6 26
364. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 6 26
365. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 6 24
366. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 6 24
367. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 6 26
368. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 6 22
369. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 6 26
370. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 6 28
371. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 6 18
372. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 6 28
373. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 6 24
374. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 28
375. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 6 28
376. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 6 20
377. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 6 44
378. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 6 20
379. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 6 40
380. Turbucz Zoé (BSC Lány) 4 20
381. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 4 20
382. Végh Patrik (Fűzfői AK) 4 16
383. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 4 28
384. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 4 24
385. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4 24
386. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 4 28
387. Bíró Bence (Budafoki Békák) 4 28
388. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4 28
389. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 4 18
390. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 4 24
391. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 4 28
392. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 4 12
393. Patonai Lilla (KKC Hetény) 4 16
394. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 4 16
395. Molnár Milán Bence (KASI/A) 4 24
396. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 4 24
397. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 4 26
398. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4 28
399. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 4 44
400. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 4 28
401. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 4 8
402. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 4 20
403. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 4 18
404. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 4 24
405. Erdei Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 4 4
406. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 4 24
407. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 4 28
408. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 4 24
409. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 12
410. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 4 28
411. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 4 28
412. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 4 28
413. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 4 24
414. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 4 8
415. Bartus Benedek (Piros Sasok) 4 24
416. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 4 24
417. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 4 24
418. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 4 20
419. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 4 24
420. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4 8
421. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 4 8
422. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4 22
423. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 20
424. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4 36
425. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 16
426. Petik Balázs (Monor SE/B) 4 24
427. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 4 18
428. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4 24
429. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 4 28
430. Takács Soma (FKE Szöcskék) 4 12
431. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 4 14
432. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 4 24
433. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4 24
434. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 4 28
435. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 4 16
436. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 4 24
437. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 4 24
438. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 4 16
439. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 4 20
440. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 4 12
441. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 4 20
442. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 4 20
443. Horváth Dominik (Monor SE/B) 4 24
444. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 20
445. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4 24
446. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 4 24
447. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 4 28
448. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 4 24
449. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 4 20
450. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4 24
451. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4 26
452. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 4 28
453. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 4 20
454. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 4 20
455. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 24
456. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 4 28
457. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4 24
458. Gelicz Gergő (KASI/A) 4 28
459. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4 12
460. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 4 20
461. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 4 28
462. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 4 20
463. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4 12
464. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4 28
465. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 4 28
466. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 4 22
467. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 4 24
468. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 4 20
469. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 4 16
470. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 4 16
471. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 4 28
472. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 4 16
473. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 4 20
474. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 4 24
475. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 4 24
476. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 4 28
477. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 4 18
478. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 4 20
479. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 4 20
480. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 4 24
481. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 4 24
482. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 4 40
483. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 4 20
484. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 4 28
485. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 4 16
486. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4 18
487. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4 24
488. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 4 20
489. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 4 28
490. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 4 16
491. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 4 28
492. Erdős Izabella (Csata Garfield) 4 28
493. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 4 20
494. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 4 20
495. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 4 16
496. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 4 20
497. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 4 20
498. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 4 24
499. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 4 16
500. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4 20
501. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 28
502. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 4 28
503. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 4 20
504. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 4 28
505. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 4 24
506. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 4 24
507. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 4 20
508. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 4 28
509. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 4 28
510. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 4 20
511. Szőcs Botond (BSC vegyes) 4 24
512. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 24
513. Osváth Levente (BSC Fiú) 4 28
514. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 4 28
515. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 4 20
516. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 4 24
517. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 4 26
518. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 4 28
519. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 4 28
520. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 4 16
521. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 4 12
522. Szőcs Vilmos (TFSE) 4 24
523. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 4 24
524. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 24
525. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 4 24
526. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 4 28
527. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 4 28
528. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 4 28
529. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 4 22
530. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 8
531. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 4 24
532. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 4 24
533. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4 20
534. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 4 24
535. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 4 28
536. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 4 20
537. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 4 20
538. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4 20
539. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 4 24
540. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 4 24
541. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 4 24
542. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 4 16
543. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 4 16
544. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 4 28
545. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 4 28
546. Barucha Levente (KASI/D) 4 20
547. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 4 12
548. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4 24
549. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 4 24
550. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 4 28
551. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 4 24
552. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 4 24
553. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 4 24
554. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 4 20
555. Horváth Áron Márk (KASI/A) 4 24
556. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 4 20
557. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 4 28
558. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 4 20
559. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 4 24
560. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 4 40
561. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 4 26
562. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4 20
563. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 4 20
564. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 22
565. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 4 16
566. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 4 20
567. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 4 20
568. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 24
569. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 4 26
570. Stegeran Oana (Primo Magic) 4 20
571. Somi Milos (KASI/B) 4 24
572. Végh Levente (BSC-2015) 4 24
573. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 4 24
574. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 20
575. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 4 20
576. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 28
577. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 4 28
578. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 4 20
579. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 4 20
580. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 4 24
581. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4 28
582. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 4 16
583. Kiss Korina (TSE Basket U11) 4 24
584. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 4 24
585. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 4 8
586. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 4 12
587. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 4 24
588. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 4 18
589. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 4 24
590. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 4 16
591. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 4 22
592. Gábor Zénó (KASI/B) 4 24
593. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 4 18
594. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 4 24
595. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 4 12
596. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 26
597. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 4 16
598. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 4 24
599. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 4 10
600. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 4 20
601. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 4 24
602. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4 32
603. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 4 16
604. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 4 18
605. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 4 22
606. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 4 18
607. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4 16
608. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 20
609. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 4 28
610. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 4 24
611. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 4 20
612. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 4 20
613. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 4 26
614. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 4 26
615. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 4 28
616. Búz Marcell (Pityke KSE) 4 24
617. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 4 28
618. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 4 16
619. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 4 16
620. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 4 22
621. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 4 20
622. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 4 20
623. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 4 20
624. Rein Dóra (Esztergomi KE) 4 28
625. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 4 20
626. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 4 24
627. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 4 28
628. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 4 38
629. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 4 24
630. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 4 8
631. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 4 28
632. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4 32
633. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 4 20
634. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 4 16
635. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 4 28
636. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 4 12
637. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 4 20
638. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 4 20
639. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 4 20
640. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 4 24
641. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 4 8
642. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 4 28
643. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 4 12
644. Somos Róza (Vasas Amazonok) 4 32
645. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4 26
646. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 4 28
647. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 4 16
648. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 4 28
649. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 4 24
650. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 4 20
651. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4 24
652. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 16
653. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 4 20
654. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 4 16
655. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 4 28
656. Megyeri Vanda (CEKK) 4 24
657. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 4 12
658. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 4 24
659. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4 24
660. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 4 36
661. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 4 28
662. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 16
663. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 2 20
664. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 28
665. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 2 8
666. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 24
667. Csaba Gergely (TFSE) 2 16
668. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 2 12
669. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 2 12
670. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 2 24
671. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 2 22
672. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2 20
673. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 2 12
674. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 2 8
675. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 2 8
676. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 2 28
677. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 2 20
678. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 2 28
679. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 20
680. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 16
681. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 2 26
682. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 22
683. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2 24
684. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 2 56
685. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 2 20
686. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 8
687. Góman Kristóf János (KASI/A) 2 28
688. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 2 28
689. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 24
690. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2 24
691. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 2 24
692. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 2 8
693. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 2 20
694. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 2 24
695. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 2 20
696. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 26
697. Hajdu Márton (BL Basket SE) 2 24
698. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 32
699. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2 24
700. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 2 24
701. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 2 12
702. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2 28
703. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 2 12
704. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 28
705. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 2 28
706. Nyers Máté (NYKK U11/B) 2 32
707. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 2 28
708. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 2 28
709. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 28
710. Kovács Lili (KKC Hetény) 2 28
711. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 2 12
712. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 2 24
713. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 10
714. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 2 16
715. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 2 24
716. Katona Blanka (KKC Mátyás) 2 18
717. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 2 28
718. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2 28
719. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2 8
720. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 2 20
721. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 2 20
722. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 2 24
723. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 2 24
724. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 22
725. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 2 28
726. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 2 20
727. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 2 12
728. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 2 24
729. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 2 28
730. Mor Yotam (FKE kenguruk) 2 24
731. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 2 14
732. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 28
733. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 2 24
734. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 2 12
735. Varga Regina (KWBC Körmend) 2 24
736. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 2 16
737. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 2 24
738. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 2 20
739. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 2 24
740. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 2 24
741. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 2 24
742. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 2 28
743. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 2 24
744. Miklóssy László (BLF Bolhák) 2 24
745. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 28
746. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 2 16
747. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 2 28
748. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 2 14
749. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 2 20
750. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 2 16
751. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 2 24
752. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 2 18
753. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 24
754. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 2 16
755. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 2 36
756. Répa Magor Vajk (Pér U11) 2 20
757. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 2 22
758. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 2 16
759. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 2 20
760. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 24
761. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 2 24
762. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 2 24
763. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 2 14
764. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 2 20
765. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 24
766. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 2 16
767. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 28
768. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 2 28
769. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 2 24
770. Papp Andor (FTSI Constantinum) 2 24
771. Kovács Sára (Vasas Cicák) 2 26
772. Somi Miron (KASI/A) 2 36
773. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 2 24
774. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 2 24
775. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 16
776. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 2 20
777. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 2 24
778. Varga Dániel (BSC Fiú) 2 24
779. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 2 28
780. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 2 20
781. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 2 20
782. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 2 28
783. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 2 16
784. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 2 28
785. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 2 28
786. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 2 28
787. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 2 32
788. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 2 20
789. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 24
790. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 24
791. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 2 20
792. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 2 28
793. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 2 20
794. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 24
795. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 28
796. Harangozó Gyula (KASI/B) 2 12
797. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 28
798. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 2 24
799. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2 24
800. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 2 28
801. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 2 14
802. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 28
803. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 16
804. Erős Zalán (Esztergomi KE) 2 28
805. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 28
806. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 2 20
807. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 2 24
808. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 20
809. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 2 16
810. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 2 24
811. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 2 24
812. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 2 18
813. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 2 24
814. Bogár Milla (Vasas Cicák) 2 30
815. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 2 16
816. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 2 28
817. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 2 28
818. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 2 20
819. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 2 26
820. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 24
821. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 2 24
822. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 2 24
823. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 24
824. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 2 24
825. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 2 20
826. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 2 20
827. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 2 12
828. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 2 28
829. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 2 20
830. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 20
831. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 2 24
832. Péti András (GYKSE Szekszárd) 2 24
833. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 2 12
834. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 2 24
835. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 2 28
836. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 2 24
837. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 2 24
838. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 2 20
839. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 2 24
840. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 2 12
841. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 2 20
842. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2 28
843. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 2 24
844. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 2 8
845. Radnai László (BL Basket SE) 2 8
846. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 2 20
847. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 20
848. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2 24
849. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 2 30
850. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 24
851. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 24
852. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 2 28
853. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 2 28
854. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 2 28
855. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 2 28
856. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2 28
857. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 2 28
858. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 2 16
859. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 2 28
860. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 16
861. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 28
862. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 2 28
863. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 28
864. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 24
865. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 2 24
866. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 2 26
867. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 2 28
868. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 2 24
869. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 2 24
870. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 2 20
871. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 2 20
872. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 2 20
873. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 2 26
874. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 16
875. Németi Anna (Csata Garfield) 2 28
876. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 2 28
877. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 2 28
878. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 2 12
879. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 2 28
880. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 2 24
881. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 2 24
882. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 2 28
883. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 2 12
884. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 2 12
885. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 28
886. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 20
887. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 14
888. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 2 8
889. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 8
890. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 2 32
891. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 2 20
892. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 10
893. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 2 28
894. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 2 20
895. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 2 22
896. Nagy Márton (BSC-2015) 2 20
897. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 2 28
898. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 2 20
899. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 2 28
900. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 2 28
901. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 2 20
902. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 2 24
903. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 2 6
904. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2 24
905. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 2 28
906. Siklósy Gréta (CEKK) 2 28
907. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 2 20
908. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 2 24
909. Balázs Milán Márk (Gyáli BKSE Apródok) 2 4
910. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 2 28
911. Simon Botond Csaba (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 4
912. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 2 28
913. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 16
914. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 2 22
915. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 2 28
916. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 2 20
917. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 2 14
918. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 2 8
919. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 2 20
920. Szabó Mihály (BSC Fiú) 2 24
921. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 2 24
922. Rein Ákos (Esztergomi KE) 2 24
923. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 2 24
924. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 12
925. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 2 24
926. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 2 16
927. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 20
928. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 2 20
929. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 26
930. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 10
931. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 14
932. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 2 18
933. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 2 14
934. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 2 24
935. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 2 20
936. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 2 14
937. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 2 24
938. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 2 20
939. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 24
940. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 2 24
941. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 2 22
942. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 2 20
943. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 2 10
944. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 2 32
945. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 2 20
946. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 2 28
947. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 2 28
948. Tarjányi István (NYKK U11/B) 2 20
949. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 2 24
950. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 2 24
951. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 16
952. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 2 16
953. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 2 8
954. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 2 16
955. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 2 14
956. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2 20
957. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 2 26
958. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 12
959. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 2 22
960. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 2 16
961. Soltész Fanni (Monor SE/A) 2 20
962. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 2 20
963. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 2 20
964. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 2 10
965. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 2 32
966. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 20
967. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 24
968. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 2 28
969. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 2 22
970. Racskó Máté (NYKK U11/B) 2 12
971. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 2 20
972. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 2 20
973. Körmendi Léna (KWBC Körmend) 2 4
974. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 8
975. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 2 24
976. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 2 28
977. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 2 28
978. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 2 24
979. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 2 24
980. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 24
981. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 2 16
982. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 2 6
983. Steininger Erik (Fűzfői AK) 2 24
984. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 2 20
985. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 2 20
986. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2 28
987. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 24
988. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 2 8
989. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 2 24
990. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 2 24
991. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 2 26
992. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 2 20
993. Biró Botond (Esztergomi KE) 2 24
994. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 2 24
995. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 2 14
996. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 16
997. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 20
998. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 2 24
999. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 2 24
1000. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 24
1001. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 28
1002. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 28
1003. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 2 28
1004. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 2 20
1005. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 26
1006. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/B) 2 4
1007. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 2 20
1008. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2 22
1009. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 2 8
1010. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2 18
1011. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 2 28
1012. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 2 24
1013. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 2 20
1014. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 20
1015. Gábor Gréta (Csata Garfield) 2 20
1016. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 2 20
1017. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 2 20
1018. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 2 16
1019. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 2 28
1020. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 2 28
1021. Becsák Dániel (Pér U11) 2 22
1022. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 2 10
1023. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 2 20
1024. Kővári Dóra (Csata Manók) 2 28
1025. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 2 28
1026. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 2 28
1027. Weigert Márk (BL Basket SE) 2 24
1028. Kovács Botond (Piros Sasok) 2 8
1029. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 2 24
1030. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 2 22
1031. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 2 28
1032. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2 28
1033. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 2 28
1034. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 2 20
1035. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 2 20
1036. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 12
1037. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2 12
1038. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 2 12
1039. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 2 12
1040. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 2 6
1041. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2 28
1042. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 2 28
1043. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 16
1044. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2 32
1045. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 2 20
1046. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 2 20
1047. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 10
1048. Hardi Koppány (KASI/D) 2 20
1049. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 24
1050. Rózsahegyi Zselyke (Gyakorlós Törpék) 2 4
1051. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 2 24
1052. Németh Zsombor (BSC vegyes) 2 8
1053. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE) 2 4
1054. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 28
1055. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 2 8
1056. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 2 20
1057. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 2 28
1058. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 2 22
1059. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 2 24
1060. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 14
1061. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 24
1062. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 2 24
1063. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2 24
1064. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 20
1065. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 2 20
1066. Újváry Gergely (Pityke KSE) 2 10
1067. Varga Bella (Feketés Darazsak) 2 16
1068. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 2 16
1069. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 2 16
1070. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 2 28
1071. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 6
1072. Kiss Míra (VESC U11) 2 24
1073. Molnár Emma (BSC Lány) 2 20
1074. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 2 20
1075. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 2 20
1076. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 20
1077. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 20
1078. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 2 20
1079. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 2 28
1080. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 2 28
1081. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 2 28
1082. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 2 22
1083. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 16
1084. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 2 24
1085. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 2 24
1086. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 2 32
1087. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2 8
1088. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 2 24
1089. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 20
1090. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 2 28
1091. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 2 24
1092. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 24
1093. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 2 18
1094. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 2 16
1095. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 2 20
1096. Csery Mózes (PSE Párducok) 2 20
1097. Huppauer László (Pér U11) 2 22
1098. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 2 24
1099. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 2 24
1100. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 2 20
1101. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 2 16
1102. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 2 28
1103. Göblös András (BL Basket SE) 2 16
1104. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 26
1105. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 2 24
1106. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 2 16
1107. Földváry Ágoston Pál (Vasas Sólymok) 2 2
1108. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 6
1109. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 2 28
1110. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 24
1111. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 2 24
1112. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 2 24
1113. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 2 22
1114. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 2 20
1115. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 20
1116. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2 16
1117. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 2 26
1118. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 2 24
1119. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 2 44
1120. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 2 20
1121. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 2 20
1122. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 2 20
1123. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 2 10
1124. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 2 28
1125. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 2 28
1126. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 2 18
1127. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 2 26
1128. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 2 24
1129. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 2 8
1130. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 2 24
1131. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 2 30
1132. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2 16
1133. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 2 8
1134. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 2 16
1135. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 2 8
1136. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 12
1137. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 2 24
1138. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 2 24
1139. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 2 24
1140. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 28
1141. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 2 28
1142. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 2 28
1143. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 2 22
1144. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 16
1145. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 2 16
1146. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 2 16
1147. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 2 26
1148. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 2 10
1149. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 2 20
1150. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 20
1151. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 2 10
1152. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 2 24
1153. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 2 24
1154. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 2 18
1155. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 2 12
1156. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 2 16
1157. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 2 12
1158. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 2 24
1159. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 24
1160. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 2 20
1161. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 24
1162. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 2 24
1163. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 16
1164. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 2 16
1165. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 2 28
1166. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 2 24
1167. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 2 24
1168. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 10
1169. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 2 20
1170. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 2 32
1171. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 2 16
1172. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 2 16
1173. Berki Milán (TF-JAK U11) 2 16
1174. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 2 16
1175. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 2 28
1176. Ács Donát (BL Basket SE) 2 24
1177. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 2 24
1178. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 2 12
1179. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 2 24
1180. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 18
1181. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 26
1182. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2 28
1183. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 16
1184. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 2 24
1185. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 2 16
1186. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 2 16
1187. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 2 28
1188. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 2 12
1189. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 2 24
1190. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 2 24
1191. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 2 12
1192. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 26
1193. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 2 28
1194. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 2 16
1195. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 2 16
1196. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 20
1197. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 24
1198. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 2 24
1199. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 2 24
1200. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 2 24
1201. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 2 24
1202. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 2 26
1203. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 28
1204. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 2 18
1205. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 2 26
1206. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 2 12
1207. Turula Dominik (KASI/C) 2 24
1208. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 2 8
1209. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 2 14
1210. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 2 14
1211. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 12
1212. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 2 20
1213. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 8
1214. Zima Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 2 4
1215. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 2 18
1216. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 2 22
1217. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2 12
1218. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 2 12
1219. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 2 16
1220. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 24
1221. Zubkovskyy Artem (BC Uzhgorod) 2 4
1222. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 2 8
1223. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 2 34
1224. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 28
1225. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 22
1226. Borbás Levente (Monor SE/A) 2 20
1227. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 2 18
1228. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 2 16
1229. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 2 16
1230. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 2 14
1231. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 2 24
1232. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 2 16
1233. Szonntag Adél (Csata Manók) 2 24
1234. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 2 24
1235. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 2 12
1236. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 2 24
1237. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 2 24
1238. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 22
1239. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 2 26
1240. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 2 20
1241. Bihary Barnabás (Monok SE) 2 20
1242. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 2 10
1243. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2 20
1244. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 2 16
1245. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 2 16
1246. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 28
1247. Elekes Péter (Szentesi KK) 2 8
1248. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 2 22
1249. Tóth Bálint (KASI/C) 2 24
1250. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 2 24
1251. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 16
1252. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 2 22
1253. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2 28
1254. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 2 28
1255. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 2 28
1256. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 2 28
1257. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 2 12
1258. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 2 6
1259. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 12
1260. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 2 24
1261. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 2 16
1262. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 16
1263. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 26
1264. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 2 20
1265. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 2 20
1266. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 2 28
1267. Vidra Virág (Piros Sasok) 2 28
1268. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 2 24
1269. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 2 24
1270. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 2 28
1271. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 2 36
1272. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 2 20
1273. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 12
1274. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 2 24
1275. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2 16
1276. Stier Botond (KASI/A) 2 24
1277. Molnár Nándor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 4
1278. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 12
1279. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 20
1280. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 2 28
1281. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 2 28
1282. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 28
1283. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 2 14
1284. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 14
1285. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 2 28
1286. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 2 28
1287. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 2 20
1288. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 2 26
1289. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 2 16
1290. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 2 30
1291. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 2 28
1292. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 2 12
1293. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 18
1294. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 2 12
1295. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 2 38
1296. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2 20
1297. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 2 20
1298. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 2 20
1299. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 2 28
1300. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 14
1301. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 14
1302. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 24
1303. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 2 16
1304. Frank Flórián (KASI/C) 2 28
1305. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 2 28
1306. Kállai Kende (Csepel KK) 2 28
1307. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2 28
1308. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 2 12
1309. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 2 24
1310. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 2 12
1311. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 28
1312. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 2 14
1313. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 14
1314. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 2 16
1315. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 2 16
1316. Szalai Levente (BasketBaja SE) 2 16
1317. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 16
1318. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 2 16
1319. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 2 20
1320. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 20
1321. Hoffman Péter (KASI/A) 2 28
1322. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 2 22
1323. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 2 24
1324. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 28
1325. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 2 16
1326. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 8
1327. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 2 18
1328. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 16
1329. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 20
1330. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 2 32
1331. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2 24
1332. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 22
1333. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 2 22
1334. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 2 20
1335. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 20
1336. Rudkov Janka (Pér U11) 2 20
1337. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 2 16
1338. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 2 24
1339. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 2 20
1340. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 2 8
1341. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 2 24
1342. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 2 16
1343. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 2 8
1344. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 2 16
1345. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 2 42
1346. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 2 26
1347. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 2 20
1348. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 2 24
1349. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 2 32
1350. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 2 18
1351. Nagy Kornél (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 2
1352. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
1353. Fülöp Leó (TFSE) 0 16
1354. Balla Benedek (BKGDSE U11) 0 16
1355. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 0 24
1356. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 4
1357. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 20
1358. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 24
1359. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
1360. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 0 6
1361. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 0 28
1362. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 0 24
1363. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 0 28
1364. Nwatu Daniel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 4
1365. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 0 28
1366. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
1367. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 0 28
1368. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
1369. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 0 32
1370. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1371. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 20
1372. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1373. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 0 22
1374. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 0 22
1375. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1376. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1377. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 0 24
1378. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 20
1379. Kurucz Ákos (Zalakarosi Fókák) 0 4
1380. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 0 28
1381. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1382. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1383. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
1384. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 0 26
1385. Kozák Zsombor (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
1386. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 0 8
1387. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 0 16
1388. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 0 28
1389. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1390. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 0 22
1391. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1392. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 0 22
1393. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 0 28
1394. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
1395. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 0 4
1396. Serestyén Patrik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 4
1397. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1398. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 0 10
1399. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 0 26
1400. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
1401. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1402. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 0 28
1403. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 0 28
1404. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 0 28
1405. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 0 24
1406. Ratskó Áron (BSC-2015) 0 24
1407. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 0 16
1408. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 0 24
1409. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1410. Suba Anna (FKE Szöcskék) 0 4
1411. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 0 12
1412. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 0 28
1413. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 0 18
1414. Márkus Korina (BSC Lány) 0 24
1415. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1416. Hovhannisyan Mark (BC Uzhgorod) 0 2
1417. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1418. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 0 24
1419. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 0 20
1420. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 0 18
1421. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 26
1422. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 0 24
1423. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 0 28
1424. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 0 24
1425. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1426. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
1427. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 28
1428. Szász Alíz (FKE kenguruk) 0 24
1429. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
1430. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
1431. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 14
1432. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
1433. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 0 22
1434. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 0 14
1435. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1436. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0 22
1437. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 0 26
1438. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 2
1439. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1440. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 20
1441. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 0 20
1442. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
1443. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 22
1444. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
1445. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 0 24
1446. Hirt Ádám (KASI/A) 0 28
1447. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
1448. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 0 12
1449. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 0 12
1450. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 0 20
1451. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 0 20
1452. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1453. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 0 18
1454. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1455. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 0 24
1456. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1457. Berecz Péter (BSC Fiú) 0 28
1458. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1459. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 0 24
1460. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 0 20
1461. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 0 24
1462. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 0 28
1463. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 0 20
1464. Korányi Márton (FKE kenguruk) 0 8
1465. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
1466. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 0 28
1467. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1468. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1469. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 24
1470. Kovács Léna (KKC Mátyás) 0 24
1471. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
1472. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 0 26
1473. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1474. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 0 24
1475. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 0 22
1476. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 0 12
1477. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 0 16
1478. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 0 28
1479. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
1480. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
1481. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 0 16
1482. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 0 24
1483. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 0 24
1484. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 24
1485. Baranyai Valéria (Csata Manók) 0 16
1486. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1487. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
1488. Veszely Zétény (Piros Sasok) 0 16
1489. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
1490. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 0 28
1491. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1492. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 0 24
1493. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
1494. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 0 40
1495. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 0 20
1496. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 0 24
1497. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1498. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
1499. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 0 20
1500. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 20
1501. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1502. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 0 24
1503. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 0 36
1504. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 36
1505. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 0 28
1506. Durucz Adél (KKC Hetény) 0 8
1507. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 0 22
1508. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 0 16
1509. Menczel Panna (Százhalombattai KSE) 0 2
1510. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 0 26
1511. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 0 24
1512. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 0 18
1513. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
1514. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 22
1515. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 0 20
1516. Borsós Nikolett (CEKK) 0 20
1517. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
1518. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 0 18
1519. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
1520. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 0 8
1521. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 0 28
1522. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 0 20
1523. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1524. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 0 18
1525. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 12
1526. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 0 28
1527. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 0 22
1528. Szőke András (Szentesi KK) 0 16
1529. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1530. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 28
1531. Gál Hanna (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
1532. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 0 12
1533. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 0 8
1534. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 0 24
1535. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 16
1536. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 24
1537. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1538. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
1539. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 0 28
1540. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 0 10
1541. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 22
1542. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 28
1543. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 0 28
1544. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 0 22
1545. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 0 24
1546. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1547. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 0 18
1548. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
1549. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 0 20
1550. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 0 20
1551. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1552. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
1553. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 0 22
1554. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
1555. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 0 22
1556. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 0 18
1557. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1558. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 28
1559. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1560. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 0 8
1561. Szilas Ákos (KASI/A) 0 24
1562. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 0 24
1563. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1564. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
1565. Molnár Hanna (Hévíz SK) 0 28
1566. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 0 28
1567. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
1568. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 0 28
1569. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 0 24
1570. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 0 24
1571. Bolla Eszter (BSC vegyes) 0 22
1572. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 0 16
1573. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1574. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 0 28
1575. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1576. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
1577. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1578. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1579. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 0 20
1580. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1581. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 28
1582. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
1583. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 0 8
1584. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 16
1585. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 0 24
1586. Környei Dániel (Kanizsa KK) 0 8
1587. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 16
1588. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 0 16
1589. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 0 16
1590. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1591. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
1592. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
1593. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 0 18
1594. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 0 28
1595. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 0 28
1596. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1597. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
1598. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 0 20
1599. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 0 20
1600. Mosó Botond (Keresztúri SE) 0 20
1601. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 0 28
1602. Heckenast Péter (Monor SE/A) 0 12
1603. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
1604. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 0 16
1605. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
1606. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 20
1607. Fekete Dániel (Monok SE) 0 4
1608. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 16
1609. Bugnics Blanka (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
1610. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 0 26
1611. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1612. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 0 28
1613. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 0 24
1614. Vaskó Péter János (Pér U11) 0 20
1615. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1616. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 26
1617. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 0 24
1618. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
1619. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 0 24
1620. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
1621. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 0 14
1622. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 0 28
1623. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 0 24
1624. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
1625. Imre László (Kécskei Vidrák) 0 24
1626. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 0 18
1627. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 0 20
1628. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 0 12
1629. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
1630. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 0 24
1631. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 14
1632. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 0 16
1633. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 16
1634. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 16
1635. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 0 24
1636. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 0 24
1637. Panyi Bence (MAFC Csiki) 0 12
1638. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
1639. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 8
1640. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 28
1641. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
1642. Hankó Anna Róza (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
1643. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 0 24
1644. Tabi Mátyás Mór (NKA Pécs u11 fiú) 0 4
1645. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1646. Kolozsvári Gréta (Cívis KK TK Macskák) 0 4
1647. Horváth Jázmin Alexa (KKC Hetény) 0 4
1648. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1649. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 0 40
1650. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 0 28
1651. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0 26
1652. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 24
1653. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
1654. Patai Lilla (DVTK Ózd) 0 20
1655. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 0 28
1656. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
1657. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 0 24
1658. Tóth Mirella (KKC Hetény) 0 24
1659. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
1660. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
1661. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 28
1662. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1663. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 0 18
1664. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 0 24
1665. Köteles Milán (Szentesi KK) 0 24
1666. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 8
1667. Kovács Kornél (Monor SE/B) 0 16
1668. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 0 20
1669. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
1670. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 0 12
1671. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1672. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1673. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
1674. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 16
1675. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 0 10
1676. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
1677. Csobán Csenge (BSC Lány) 0 24
1678. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
1679. Kiss Réka (Piros Sasok) 0 24
1680. Kerekes Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 0 4
1681. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 0 16
1682. Pongrácz Liza (Csata Manók) 0 24
1683. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1684. Földi Attila Dávid (CEKK) 0 24
1685. Dudás Nóra (Csata Garfield) 0 28
1686. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 20
1687. Shi Haoze (Vasas Sólymok) 0 4
1688. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1689. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 0 22
1690. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 14
1691. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
1692. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 20
1693. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 0 10
1694. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
1695. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
1696. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1697. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 0 22
1698. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 0 24
1699. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1700. Deme Péter (MAFC Csiki) 0 24
1701. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 0 20
1702. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 0 14
1703. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 0 14
1704. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 16
1705. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 0 8
1706. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1707. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 0 16
1708. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
1709. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 28
1710. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
1711. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 0 20
1712. Horváth Abigél (Csata Garfield) 0 20
1713. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 0 20
1714. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
1715. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 0 12
1716. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
1717. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1718. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 0 28
1719. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 0 20
1720. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 0 24
1721. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1722. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1723. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 0 26
1724. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 0 28
1725. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 0 20
1726. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 0 16
1727. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
1728. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 0 22
1729. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 28
1730. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 0 10
1731. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 0 26
1732. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 0 24
1733. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 0 10
1734. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 24
1735. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 0 24
1736. Midáner Zoja (KLKS Károlyi) 0 4
1737. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 0 12
1738. Lovas Luca (KKC Mátyás) 0 20
1739. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1740. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 2
1741. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 0 8
1742. Illés Nóra (Cívis KK TK Macskák) 0 4
1743. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 0 38
1744. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 0 16
1745. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 0 22
1746. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 0 28
1747. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 0 26
1748. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 0 24
1749. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
1750. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
1751. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1752. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 0 20
1753. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 0 16
1754. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 0 16
1755. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 0 28
1756. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 0 28
1757. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 0 28
1758. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
1759. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 24
1760. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1761. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 0 32
1762. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 0 24
1763. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 0 50
1764. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 0 12
1765. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 0 28
1766. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 0 28
1767. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1768. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 0 28
1769. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1770. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 26
1771. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 8
1772. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 0 24
1773. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 0 24
1774. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
1775. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
1776. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 0 28
1777. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
1778. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 0 20
1779. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
1780. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1781. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1782. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
1783. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 0 24
1784. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 0 20
1785. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1786. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
1787. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 0 28
1788. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 0 16
1789. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 0 16
1790. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 0 10
1791. Kovács Szófia (Csata Garfield) 0 20
1792. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1793. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 0 24
1794. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1795. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 0 28
1796. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 0 14
1797. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
1798. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 22
1799. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1800. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
1801. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 0 8
1802. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 24
1803. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 0 28
1804. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1805. Szijártó Roland László (Pityke KSE) 0 4
1806. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 0 20
1807. Leányfalvi Jázmin (Monor SE/A) 0 4
1808. Nagy Frida Helga (DKKA Tigrisek) 0 4
1809. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1810. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 0 12
1811. Lukácsi Áron Márk (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
1812. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 0 20
1813. Silling Márton (Esztergomi KE) 0 4
1814. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 0 18
1815. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1816. Molnár Milán (Hévíz SK) 0 24
1817. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 0 20
1818. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1819. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 0 20
1820. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 0 16
1821. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 0 16
1822. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 16
1823. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 16
1824. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1825. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 16
1826. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
1827. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 0 28
1828. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1829. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1830. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 0 6
1831. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 24
1832. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 0 24
1833. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 20
1834. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 28
1835. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 0 28
1836. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 22
1837. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 0 16
1838. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 8
1839. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
1840. Farkas István (BSC-2015) 0 8
1841. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1842. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 0 24
1843. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 0 8
1844. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 0 16
1845. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 0 8
1846. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 0 16
1847. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 0 8
1848. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 16
1849. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1850. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
1851. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 26
1852. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 0 28
1853. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1854. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
1855. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 28
1856. Taskó László (MEAFC Kossuth) 0 20
1857. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 0 20
1858. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 0 20
1859. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 0 22
1860. Besenyei Blanka (Csata Manók) 0 24
1861. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 0 12
1862. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
1863. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1864. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1865. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 0 24
1866. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 0 24
1867. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 0 24
1868. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 0 12
1869. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 0 24
1870. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 28
1871. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
1872. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 0 16
1873. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 0 20
1874. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 20
1875. Demeter István (Monor SE/A) 0 24
1876. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1877. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
1878. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 0 24
1879. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 0 28
1880. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 0 28
1881. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 0 20
1882. Bota Rareș Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 4
1883. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 14
1884. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 0 22
1885. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 8
1886. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 0 20
1887. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 0 20
1888. Fehérvári Marcell (KASI/D) 0 28
1889. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 0 16
1890. Tyshchenko Mykola (BC Uzhgorod) 0 4
1891. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 0 20
1892. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 24
1893. Matusz Dávid Levente (Százhalombattai KSE) 0 2
1894. Gyuricza Ákos Zalán (TF-JAK U11) 0 4
1895. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
1896. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
1897. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 0 26
1898. Kolozsvári Kornél (Piros Sasok) 0 4
1899. Tóth Regina (Gyáli BKSE Apródok) 0 4
1900. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 0 16
1901. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 0 10
1902. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1903. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 0 8
1904. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 0 12
1905. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 0 24
1906. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 0 24
1907. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 0 24
1908. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 0 20
1909. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 0 20
1910. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1911. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 0 16
1912. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 0 28
1913. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 0 56
1914. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 12
1915. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 0 24
1916. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
1917. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
1918. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
1919. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1920. Bán Barna (Szentesi KK) 0 20
1921. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 0 20
1922. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 0 28
1923. Agg Maja (Harcos Darazsak) 0 18
1924. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 0 16
1925. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 0 24
1926. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 16
1927. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 0 28
1928. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
1929. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 24
1930. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 0 8
1931. Mihályi Lili (Csata Manók) 0 24
1932. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
1933. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 16
1934. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 0 8
1935. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 0 16
1936. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 0 22
1937. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 0 22
1938. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 0 14
1939. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 0 28
1940. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1941. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1942. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1943. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
1944. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
1945. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1946. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 0 20
1947. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 0 12
1948. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 24
1949. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 0 24
1950. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 0 12
1951. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 24
1952. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 0 24
1953. Zircher Albert (KASI/B) 0 24
1954. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1955. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
1956. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 0 28
1957. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 0 22
1958. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 0 16
1959. Mucsi Lujza (TFSE) 0 16
1960. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
1961. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 0 16
1962. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 0 16
1963. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 20
1964. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 0 20
1965. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 0 20
1966. Farkas Dorottya (BSC Lány) 0 20
1967. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 0 24
1968. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 0 24
1969. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 0 24
1970. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 0 14
1971. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 0 28
1972. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1973. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1974. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 18
1975. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
1976. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 0 22
1977. Márkus Rozália Zita (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
1978. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 20
1979. Király Adél (Békéscsabai KK) 0 24
1980. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0 28
1981. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 0 12
1982. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth) 0 4
1983. Alexy Marcell (Piros Sasok) 0 12
1984. Bak Botond (TFamily-Kreatív U11) 0 4
1985. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 0 20
1986. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
1987. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
1988. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 0 12
1989. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
1990. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 0 24
1991. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
1992. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
1993. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 0 36
1994. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
1995. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
1996. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 0 24
1997. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
1998. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 0 28
1999. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 0 20
2000. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 0 12
2001. Pinho-Kovács Krisztián (BL Basket SE) 0 4
2002. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
2003. Trukmüller Máté (Pér U11) 0 8
2004. Szendrei Sámuel (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
2005. Pék Benedek (Esztergomi KE) 0 16
2006. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 0 18
2007. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
2008. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
2009. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 0 24
2010. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 0 20
2011. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 0 20
2012. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
2013. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 20
2014. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 0 16
2015. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 0 16
2016. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 0 16
2017. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2018. Apró Leo (BSC vegyes) 0 16
2019. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 0 22
2020. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 0 22
2021. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 28
2022. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 0 28
2023. Ledneczki Márk (Monok SE) 0 24
2024. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 12
2025. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0 24
2026. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 0 12
2027. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
2028. Házy Leó (FKE kenguruk) 0 24
2029. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 0 12
2030. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 0 12
2031. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
2032. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 0 18
2033. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 0 24
2034. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2035. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 0 24
2036. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 0 6
2037. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
2038. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 24
2039. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 20
2040. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2041. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 20
2042. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2043. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 28
2044. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 0 14
2045. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 28
2046. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 0 28
2047. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
2048. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 0 16
2049. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 0 16
2050. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 0 8
2051. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2052. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
2053. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
2054. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 0 24
2055. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
2056. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
2057. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 0 24
2058. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2059. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
2060. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 0 28
2061. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 0 20
2062. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 0 20
2063. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 0 20
2064. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 0 10
2065. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
2066. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 0 20
2067. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2068. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 0 20
2069. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 0 12
2070. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 24
2071. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 0 12
2072. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
2073. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
2074. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 0 26
2075. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 26
2076. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 0 14
2077. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 14
2078. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
2079. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 0 18
2080. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 0 20
2081. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2082. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 0 22
2083. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 0 24
2084. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
2085. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 0 24
2086. Németh Zalán (Kanizsa KK) 0 24
2087. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 0 26
2088. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2089. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 36
2090. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 0 28
2091. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 0 28
2092. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 0 12
2093. Balogh Teofil (TSK-Magiszter U11) 0 4
2094. Császár Máté (KASI/B) 0 36
2095. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 0 24
2096. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2097. Nagy Bence Bendegúz (KASI/A) 0 4
2098. Berta Hanna (Kécskei Vidrák) 0 4
2099. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
2100. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 0 4
2101. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
2102. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 18
2103. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 0 24
2104. Méhész Zita (Vasas Cicák) 0 2
2105. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 20
2106. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 0 12
2107. Pataki Ernesztína (Kanizsai Mókusok) 0 4
2108. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2109. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 0 6
2110. Kiss Márton (Piros Sasok) 0 4
2111. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 0 16
2112. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2113. Korán Benedek Zoltán (Körmendi Törpördögök/B) 0 4
2114. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
2115. Rákász Borbála Anna (Fűzfői AK) 0 4
2116. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 0 16
2117. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 0 28
2118. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 14
2119. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 0 12
2120. Birck Emese (Vasas Cicák) 0 22
2121. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 20
2122. Debróczki Dorka (Zsákoló kisZsiráfok) 0 4
2123. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2124. Lizák Dániel (NYÍKSE Tűzokádók) 0 4
2125. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 0 4
2126. Miklós Nimród (KASI/B) 0 4
2127. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
2128. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 0 16
2129. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 8
2130. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 24
2131. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 0 16
2132. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 0 18
2133. Szép Gábor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 4
2134. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2135. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2136. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2137. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 28
2138. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 0 26
2139. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 0 24
2140. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 0 24
2141. Simon Árven Áfonya (CEKK) 0 24
2142. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 0 24
2143. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 0 24
2144. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2145. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 24
2146. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2147. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
2148. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2149. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 0 20
2150. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2151. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 0 20
2152. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 0 20
2153. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2154. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 0 16
2155. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
2156. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 0 16
2157. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 0 16
2158. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 0 16
2159. Pintér Lia (BSC vegyes) 0 16
2160. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 0 16
2161. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 28
2162. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 28
2163. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 0 14
2164. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 0 24
2165. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 0 12
2166. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2167. Török Lilien (Piros Sasok) 0 12
2168. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 0 12
2169. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
2170. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 0 12
2171. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2172. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 0 12
2173. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 0 24
2174. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 0 12
2175. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 22
2176. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 0 22
2177. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 0 22
2178. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0 22
2179. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 20
2180. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 0 22
2181. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 40
2182. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 10
2183. Egyed Gergő (Monok SE) 0 20
2184. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 0 20
2185. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 0 20
2186. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 0 20
2187. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 0 20
2188. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
2189. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 0 28
2190. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 0 16
2191. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 0 16
2192. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 0 16
2193. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 24
2194. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 0 8
2195. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 16
2196. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2197. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0 8
2198. Nagy Katalin Mária (CEKK) 0 24
2199. Halász Janka (Vasas Cicák) 0 8
2200. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 0 16
2201. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 0 16
2202. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 0 8
2203. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 0 24
2204. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
2205. Imre Dávid (KASI/D) 0 28
2206. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
2207. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 0 14
2208. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
2209. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 0 20
2210. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 0 20
2211. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 0 20
2212. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 0 24
2213. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
2214. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2215. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2216. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 16
2217. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 0 18
2218. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 0 12
2219. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 0 12
2220. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 24
2221. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 6
2222. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
2223. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2224. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 0 24
2225. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
2226. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 0 12
2227. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 0 24
2228. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 0 28
2229. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
2230. Füzi Izabella (KASI/C) 0 28
2231. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 22
2232. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 0 16
2233. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 0 16
2234. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 0 16
2235. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 0 16
2236. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
2237. Bartal Andor (BSC Fiú) 0 16
2238. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 0 20
2239. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 0 10
2240. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 0 20
2241. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
2242. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 0 20
2243. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 0 24
2244. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2245. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2246. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 14
2247. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 28
2248. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 0 20
2249. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 0 28
2250. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 0 14
2251. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0 18
2252. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 0 18
2253. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 22
2254. Bálint Bianka (Csata Manók) 0 22
2255. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 20
2256. Bicskei Mikó (Ifjú Sólyomfiókák) 0 4
2257. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 0 20
2258. Marton Gergő (TF-JAK U11) 0 4
2259. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 0 16
2260. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 8
2261. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
2262. Csőre Janka (Pér U11) 0 24
2263. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 0 8
2264. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 0 12
2265. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 0 4
2266. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 20
2267. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 0 16
2268. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2269. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 0 20
2270. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 0 8
2271. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
2272. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 0 20
2273. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 32
2274. Hornyák Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 0 4
2275. Rofrits Zalán (KASI/C) 0 8
2276. Hajnal Christopher Noel (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 4
2277. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 8
2278. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0 20
2279. Markovic Nikola (Vasas Akadémia U11) 0 4
2280. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2281. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0 16
2282. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 24
2283. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 0 12
2284. Zainkó Dominik (Monor SE/B) 0 4
2285. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2286. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2287. Németh-Kispál Tamás (Lehel Kosársuli U11) 0 4
2288. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0 16
2289. Pósa Bálint (BSC-2015) 0 24
2290. Medvegy Réka Boglárka (TF-JAK U11) 0 4
2291. Beke Boldizsár (MAFC Csiki) 0 4
2292. Vécsei Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 4
2293. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 0 16
2294. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2295. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0 16
2296. Here Zsolt (NYKK U11/B) 0 16
2297. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 0 26
2298. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 0 26
2299. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 22
2300. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 18
2301. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 0 38
2302. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 0 18
2303. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
2304. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 0 14
2305. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 0 14
2306. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 0 24
2307. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 0 24
2308. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 0 24
2309. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 0 24
2310. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
2311. Péter Lili (KWBC Körmend) 0 24
2312. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 0 24
2313. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2314. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 0 10
2315. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
2316. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 0 20
2317. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 0 20
2318. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 0 20
2319. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 0 20
2320. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 0 16
2321. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 0 16
2322. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 0 16
2323. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
2324. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 16
2325. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
2326. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0 22
2327. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2328. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
2329. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 0 18
2330. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 0 52
2331. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 0 6
2332. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 6
2333. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 18
2334. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 0 12
2335. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2336. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/B) 0 12
2337. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
2338. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 0 12
2339. Mikó Vince (NYKK U11/B) 0 8
2340. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 12
2341. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
2342. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 0 12
2343. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 0 24
2344. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
2345. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
2346. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 0 20
2347. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 20
2348. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 0 14
2349. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 0 28
2350. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2351. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
2352. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
2353. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 14
2354. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2355. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2356. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 0 28
2357. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 8
2358. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 0 16
2359. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 0 24
2360. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 24
2361. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 0 8
2362. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 0 16
2363. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2364. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0 16
2365. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0 16
2366. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 0 8
2367. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 0 16
2368. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2369. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 0 16
2370. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 0 24
2371. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 8
2372. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
2373. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 0 24
2374. Murányi Kata (BSC vegyes) 0 18
2375. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 18
2376. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2377. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 28
2378. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2379. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0 20
2380. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 10
2381. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0 20
2382. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
2383. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 0 20
2384. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 0 20
2385. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 0 22
2386. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 24
2387. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 24
2388. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
2389. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 0 12
2390. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 0 24
2391. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 12
2392. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 0 12
2393. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2394. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 12
2395. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 0 24
2396. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 0 12
2397. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2398. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 0 24
2399. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 0 12
2400. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
2401. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
2402. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 12
2403. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 0 28
2404. Jutasi Maja (BSC Lány) 0 28
2405. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 28
2406. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0 28
2407. Bial Boglárka (Csepel KK) 0 28
2408. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 0 28
2409. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 0 28
2410. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 0 28
2411. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0 28
2412. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2413. Szabo Matias-László (Primo Magic) 0 16
2414. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 0 16
2415. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2416. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 0 16
2417. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0 16
2418. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2419. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 0 18
2420. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 18
2421. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 18
2422. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0 20
2423. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0 20
2424. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2425. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2426. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 0 22
2427. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 0 24
2428. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 24
2429. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
2430. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 0 24
2431. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2432. Mikulás Damira (TFSE) 0 24
2433. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 0 24
2434. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 28
2435. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 0 28
2436. Nyitrai András (BSC-2015) 0 28
2437. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 28
2438. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 28
2439. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 26
2440. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2441. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2442. Balogh Boglárka (KLKS Károlyi) 0 4
2443. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 16
2444. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 10
2445. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0 8
2446. Albert Benett Noel (Sláger KKSE U11) 0 4
2447. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 0 8
2448. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2449. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2450. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 4
2451. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2452. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 0 6
2453. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 0 20
2454. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2455. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2456. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 0 10
2457. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 8
2458. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0 26
2459. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2460. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2461. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 0 10
2462. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 12
2463. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 0 28
2464. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
2465. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 0 8
2466. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 12
2467. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 0 24
2468. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 0 14
2469. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 0 16
2470. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
2471. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 0 24
2472. Farkas Lajos (TFamily-Kreatív U11) 0 4
2473. Halász Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
2474. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
2475. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 20
2476. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 0 24
2477. Weinber Milla Jázmin (BKG PRIMA U11L) 0 4
2478. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0 8
2479. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 0 20
2480. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 0 16
2481. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 26
2482. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0 16
2483. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 0 8
2484. Matta Norbert (BKG-Veresegyház Fiú) 0 4
2485. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 12
2486. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 0 20
2487. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 0 12
2488. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
2489. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 0 20
2490. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
2491. Kangyal Luca (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
2492. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
2493. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0 16
2494. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 0 28
2495. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 0 24
2496. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2497. Somogyi Áron (Gyulasport Nkft.) 0 4
2498. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
2499. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2500. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 0 16
2501. Molnár Gerda (KASI/B) 0 16
2502. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0 22
2503. Sztanyik Simon (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
2504. Lakatos Leonárdó Dániel (TSK-Magiszter U11) 0 4
2505. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 22
2506. Varga Zsombor Ferenc (Esztergomi KE) 0 4
2507. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 0 10
2508. Farkas Eszter (Hunyadis Darazsak) 0 2
2509. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0 8
2510. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 0 6
2511. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 24
2512. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 0 20
2513. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 12
2514. Walter Gergely (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 4
2515. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 0 26
2516. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2517. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 0 28
2518. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2519. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 0 28
2520. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
2521. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0 28
2522. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 0 26
2523. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 0 24
2524. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 0 48
2525. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 0 24
2526. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 0 24
2527. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0 24
2528. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2529. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 0 24
2530. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
2531. Takács Mira (KKC Mátyás) 0 24
2532. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 0 20
2533. Vajai Laura (VESC U11) 0 20
2534. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0 20
2535. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 0 20
2536. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 0 20
2537. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 0 20
2538. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 0 20
2539. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
2540. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 18
2541. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 16
2542. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 0 16
2543. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0 16
2544. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 16
2545. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 0 28
2546. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
2547. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 0 28
2548. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
2549. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 12
2550. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 0 24
2551. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
2552. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 0 12
2553. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2554. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 0 12
2555. Balatincz Botond (Csepel KK) 0 24
2556. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 0 28
2557. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 0 12
2558. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2559. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 0 12
2560. Csaba Éva (MTK Budapest) 0 12
2561. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0 12
2562. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
2563. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0 24
2564. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2565. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0 12
2566. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 0 12
2567. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 22
2568. Kovács Márton (Monor SE/B) 0 20
2569. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 0 20
2570. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 0 20
2571. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 0 10
2572. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 0 20
2573. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2574. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 0 26
2575. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
2576. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 0 20
2577. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2578. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 0 10
2579. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 0 20
2580. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 24
2581. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2582. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 0 28
2583. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2584. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 0 28
2585. Ungvári Botond László (KASI/D) 0 26
2586. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 0 26
2587. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2588. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
2589. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
2590. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 0 8
2591. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 8
2592. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 0 16
2593. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 8
2594. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
2595. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2596. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 24
2597. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2598. Mészáros Luca (VESC U11) 0 16
2599. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 0 24
2600. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
2601. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2602. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
2603. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 8
2604. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 24
2605. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0 8
2606. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
2607. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0 16
2608. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2609. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0 24
2610. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 0 24
2611. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2612. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 0 8
2613. Lukács Dániel (BL Basket SE) 0 28
2614. Bakó Levente (NYKK U11/B) 0 14
2615. Gál Kira (TF-JAK U11) 0 14
2616. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 0 14
2617. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 0 14
2618. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
2619. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
2620. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0 20
2621. Danyi Emma (KWBC Körmend) 0 20
2622. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 0 20
2623. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 0 20
2624. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 0 20
2625. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 0 20
2626. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 0 6
2627. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 0 24
2628. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 0 14
2629. Béres Berta (PSE Párducok) 0 24
2630. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0 12
2631. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2632. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 0 12
2633. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 24
2634. Berecz Botond (Budafoki Békák) 0 12
2635. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 0 24
2636. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0 6
2637. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
2638. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2639. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 6
2640. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2641. Szánthó Zente (Monor SE/B) 0 28
2642. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 0 28
2643. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2644. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 0 22
2645. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 0 22
2646. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 0 16
2647. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 16
2648. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 0 16
2649. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 0 16
2650. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 0 22
2651. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
2652. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 0 16
2653. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
2654. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 16
2655. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2656. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0 20
2657. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 20
2658. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 0 20
2659. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 0 20
2660. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 0 20
2661. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
2662. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2663. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2664. Szinyei Merse Félix (TFSE) 0 20
2665. Fekete Norbert (KASI/A) 0 20
2666. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2667. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 0 20
2668. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 0 20
2669. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 20
2670. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 0 20
2671. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0 10
2672. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
2673. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 0 20
2674. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
2675. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0 24
2676. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 0 24
2677. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
2678. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0 24
2679. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2680. Guller Rozália (Vasas Cicák) 0 22
2681. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 0 18
2682. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 18
2683. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 0 22
2684. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 0 22
2685. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
2686. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 0 12
2687. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 0 8
2688. Kis Árpád (BKGDSE U11) 0 20
2689. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 0 26
2690. Varga Milán (Sólyomfiókák) 0 8
2691. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 0 24
2692. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2693. Schmolling Dominik Márton (Vasas Akadémia U10) 0 4
2694. Borza Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
2695. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0 26
2696. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
2697. Bács Áron Vilmos (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 4
2698. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2699. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2700. Ceglédi Martin László (BKG-Veresegyház Fiú) 0 4
2701. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 0 16
2702. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház Leány) 0 4
2703. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0 16
2704. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0 20
2705. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 0 8
2706. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0 4
2707. Dóczy Péter (Piros Sasok) 0 8
2708. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0 8
2709. Leányfalvi Liliána (Monor SE/A) 0 4
2710. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 20
2711. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 8
2712. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 0 24
2713. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
2714. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2715. Harmat Marcel Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 4
2716. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2717. Máder Tímea (Gyáli BKSE Apródok) 0 4
2718. Pekin Levente (BKGDSE U11) 0 4
2719. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 0 12
2720. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0 12
2721. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 0 20
2722. Hudák Soma (KLKS - Homoktövis) 0 4
2723. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 0 8
2724. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0 20
2725. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 0 16
2726. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2727. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 0 4
2728. Szmerek Hanna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 4
2729. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 0 8
2730. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 0 24
2731. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2732. Tamás Bence (NYKK U11/B) 0 4
2733. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 0 16
2734. Madák Márk (BLF Kenguruk) 0 8
2735. Bodnár Áron (NYÍKSE Tűzokádók) 0 4
2736. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2737. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 0 8
2738. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 0 8
2739. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 4
2740. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2741. Révész Dávid (Monok SE) 0 4
2742. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0 24
2743. Simon Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 4
2744. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0 4
2745. Harkácsi Péter (Primo Magic) 0 4
2746. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth) 0 4
2747. Németh Marcell (MAFC Csiki) 0 8
2748. Gargya Gergő (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 4
2749. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 0 8
2750. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 0 28
2751. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 12
2752. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 28
2753. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
2754. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0 12
2755. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2756. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
2757. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
2758. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0 8
2759. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0 12
2760. Katona Kinga (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
2761. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 8
2762. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 12
2763. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
2764. Magos-Hetényi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 4
2765. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2766. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 12
2767. Hidasi Dániel (CEKK) 0 4
2768. Kurgyis Máté (SZPA-HSE U11F) 0 4
2769. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 0 12
2770. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 0 20
2771. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 24
2772. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 0 26
2773. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0 22
2774. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 0 22
2775. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 0 22
2776. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 18
2777. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 0 14
2778. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 0 14
2779. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2780. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 0 14
2781. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
2782. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 0 14
2783. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 28
2784. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
2785. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0 24
2786. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2787. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 24
2788. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 24
2789. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 0 24
2790. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 0 20
2791. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 36
2792. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2793. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 0 20
2794. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 0 32
2795. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
2796. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 0 10
2797. Faragó Endre János (Szentesi KK) 0 20
2798. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 20
2799. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 0 10
2800. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
2801. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 0 20
2802. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 0 26
2803. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 0 26
2804. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
2805. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 0 16
2806. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 0 16
2807. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 0 16
2808. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0 16
2809. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2810. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 0 16
2811. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 0 16
2812. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2813. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 0 22
2814. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 22
2815. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 0 28
2816. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0 28
2817. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 0 28
2818. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
2819. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 18
2820. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 12
2821. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0 24
2822. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 12
2823. Simon Hanna (VESC U11) 0 24
2824. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 0 20
2825. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
2826. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
2827. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 0 6
2828. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 0 12
2829. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 0 12
2830. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0 12
2831. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 0 18
2832. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2833. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
2834. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2835. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 24
2836. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 0 16
2837. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
2838. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 0 6
2839. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 6
2840. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 12
2841. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0 26
2842. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 0 20
2843. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 0 20
2844. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 20
2845. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 0 20
2846. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 0 20
2847. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 0 20
2848. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 20
2849. Kovács Gergő (Monok SE) 0 20
2850. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 20
2851. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0 28
2852. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 26
2853. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 0 28
2854. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0 14
2855. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 28
2856. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 0 28
2857. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 0 14
2858. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0 28
2859. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 0 26
2860. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0 28
2861. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 0 22
2862. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 0 16
2863. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0 24
2864. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 8
2865. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 0 24
2866. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 24
2867. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 0 8
2868. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 0 32
2869. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 0 8
2870. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 0 24
2871. Katics Ákos (PSE Párducok) 0 8
2872. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 0 24
2873. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 0 16
2874. Szántó Bence (NYKK U11/B) 0 10
2875. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 0 8
2876. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 8
2877. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0 8
2878. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0 8
2879. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0 8
2880. Anek Liliána (Kanizsa KK) 0 16
2881. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 0 16
2882. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 0 18
2883. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 0 38
2884. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0 18
2885. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 18
2886. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
2887. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 0 18
2888. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0 18
2889. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2890. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2891. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
2892. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2893. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 0 28
2894. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2895. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0 28
2896. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 0 20
2897. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0 20
2898. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 0 20
2899. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 0 20
2900. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
2901. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 0 20
2902. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
2903. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2904. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 0 20
2905. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0 10
2906. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 0 20
2907. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 0 20
2908. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 0 12
2909. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 0 12
2910. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
2911. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 0 24
2912. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0 12
2913. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 12
2914. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 24
2915. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 0 24
2916. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2917. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 12
2918. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
2919. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 0 12
2920. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 12
2921. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
2922. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
2923. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 0 24
2924. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0 12
2925. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 0 28
2926. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2927. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0 14
2928. Györki Barnabás (KASI/C) 0 28
2929. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 0 16
2930. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 0 16
2931. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 16
2932. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
2933. Kovács Írisz (PSE Párducok) 0 16
2934. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 0 16
2935. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 0 16
2936. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 0 16
2937. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 0 16
2938. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 0 16
2939. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2940. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 0 16
2941. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 16
2942. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
2943. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 0 18
2944. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 0 18
2945. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 18
2946. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 18
2947. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
2948. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2949. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2950. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2951. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2952. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 0 20
2953. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2954. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 20
2955. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 0 20
2956. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 0 20
2957. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 20
2958. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 0 20
2959. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 0 22
2960. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 0 22
2961. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0 24
2962. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0 24
2963. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 0 24
2964. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0 26
2965. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 28
2966. Győző Zalán (Monor SE/B) 0 28
2967. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2968. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 0 16
2969. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
2970. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 0 16
2971. Balogh Benedek (Vasas Akadémia U11) 0 2
2972. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 0 8
2973. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
2974. Erdősi-Páncsits Vajk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 4
2975. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 0 12
2976. Varga Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 0 2
2977. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 6
2978. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 0 12
2979. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 20
2980. Kiss Kitti (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
2981. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 10
2982. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 6
2983. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 0 6
2984. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 20
2985. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 0 16
2986. Kiss Lili (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
2987. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 0 8
2988. Balló Léna (Kőbányai Darázslányok/B) 0 4
2989. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 0 10
2990. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
2991. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
2992. Környei Gergő (Kanizsa KK) 0 8
2993. Holhos Szofi Angelika (Százhalombattai KSE) 0 4
2994. Márton Liza (BDSE Szécsény U11) 0 4
2995. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 0 20
2996. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 0 6
2997. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 0 20
2998. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 0 6
2999. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 0 12
3000. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 0 4
3001. Szalay Léna (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3002. Alföldi Zétény (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 4
3003. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0 12
3004. Lang Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 2
3005. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
3006. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 0 26
3007. Nyáry Olivér Attila (Kőbányai Darazsak/B) 0 4
3008. Kővári Teodor (MAFC Csiki) 0 4
3009. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
3010. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 8
3011. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
3012. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 0 20
3013. Holló Nóra (DVTK Ózd) 0 12
3014. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
3015. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
3016. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0 12
3017. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0 10
3018. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
3019. Markovics Orsolya (Piros Sasok) 0 4
3020. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 0 4
3021. Jakab Adél Alissza (Zalaegerszegi KTE) 0 4
3022. Szili Léna Csengele (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 4
3023. Berényi Sára Csenge (Szegedi Vadmacskák) 0 4
3024. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 24
3025. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 0 12
3026. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 6
3027. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 14
3028. Varga Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 2
3029. Hoffer Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 4
3030. Pop Clara (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 4
3031. Stascheit Danton (Zuglói Sasok) 0 4
3032. Huszti Diána (Fűzfői AK) 0 4
3033. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 0 18
3034. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 0 8
3035. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 0 20
3036. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 0 20
3037. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0 10
3038. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 0 16
3039. Viszolajszky Anett (BSC Lány) 0 4
3040. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház Fiú) 0 4
3041. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 4
3042. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 0 12
3043. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 16
3044. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
3045. Bartha József (BL Basket SE) 0 4
3046. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 6
3047. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 12
3048. Stockinger Benett (Sólyomfiókák) 0 2
3049. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 0 6
3050. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 2
3051. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 0 12
3052. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3053. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 0 36
3054. Varga Márton (Sólyomfiókák) 0 2
3055. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3056. Meskó Róza (BSC Lány) 0 12
3057. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0 12
3058. Czombos Ákos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 2
3059. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 0 8
3060. Batea Daniel Stefan (Primo Magic) 0 4
3061. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 0 8
3062. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3063. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
3064. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3065. Vér Máté (MAFC Csiki) 0 4
3066. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 0 8
3067. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
3068. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
3069. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0 12
3070. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 0 18
3071. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3072. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3073. Szabó Boróka (Monor SE/A) 0 14
3074. Veres Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 0 4
3075. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
3076. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 0 8
3077. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 0 8
3078. Taraczközi Anna (TFamily-Kreatív U11) 0 4
3079. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 0 20
3080. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
3081. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 20
3082. Gyarmati Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 4
3083. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3084. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 10
3085. Bartha Dorottya-Emese (Primo Magic) 0 4
3086. Kónya Dominik (BLF Bolhák) 0 4
3087. Veisz Emma (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3088. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 0 12
3089. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 0 20
3090. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 8
3091. Szabó Léna Maja (BEAC Újbuda KA/C) 0 2
3092. Veres László (Monor SE/A) 0 4
3093. Sárosi Kolos Bendegúz (Óbudai Kaszások/B) 0 4
3094. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 0 8
3095. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
3096. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0 14
3097. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
3098. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 0 8
3099. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 0 28
3100. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
3101. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 28
3102. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0 24
3103. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0 24
3104. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0 24
3105. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0 24
3106. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
3107. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 24
3108. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0 24
3109. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0 24
3110. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0 24
3111. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3112. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 22
3113. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0 22
3114. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0 22
3115. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0 22
3116. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0 20
3117. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0 20
3118. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
3119. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
3120. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 20
3121. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0 20
3122. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0 20
3123. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0 20
3124. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3125. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0 20
3126. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0 20
3127. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 20
3128. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0 20
3129. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0 20
3130. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 0 36
3131. Márton Máté (KASI/B) 0 16
3132. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0 16
3133. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3134. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 16
3135. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 0 16
3136. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0 16
3137. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3138. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3139. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 16
3140. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0 16
3141. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
3142. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0 14
3143. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
3144. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0 14
3145. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0 28
3146. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0 28
3147. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
3148. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 14
3149. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0 28
3150. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0 14
3151. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0 26
3152. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3153. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 0 12
3154. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0 12
3155. Bíró Boglárka (CEKK) 0 12
3156. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3157. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3158. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3159. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0 12
3160. Ódor Zara (Monor SE/A) 0 12
3161. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3162. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0 12
3163. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3164. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0 24
3165. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 12
3166. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3167. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0 12
3168. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 22
3169. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0 22
3170. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
3171. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0 20
3172. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0 10
3173. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0 20
3174. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 20
3175. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0 20
3176. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0 10
3177. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
3178. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 10
3179. Nagy Dominik (KASI/B) 0 20
3180. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0 20
3181. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0 10
3182. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
3183. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0 20
3184. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0 20
3185. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0 20
3186. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0 20
3187. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0 20
3188. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 10
3189. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0 28
3190. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
3191. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
3192. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
3193. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
3194. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
3195. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0 18
3196. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 18
3197. Megyesi Márton (BSC-2015) 0 26
3198. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 26
3199. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3200. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0 8
3201. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3202. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3203. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0 16
3204. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 8
3205. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0 24
3206. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 0 8
3207. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 8
3208. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3209. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3210. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3211. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0 16
3212. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
3213. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0 16
3214. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3215. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
3216. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 8
3217. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 16
3218. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0 8
3219. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 8
3220. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0 8
3221. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0 16
3222. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
3223. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 8
3224. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0 16
3225. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3226. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3227. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3228. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3229. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0 8
3230. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 8
3231. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0 16
3232. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0 16
3233. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3234. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3235. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3236. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0 8
3237. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
3238. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0 16
3239. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0 16
3240. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3241. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0 16
3242. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0 24
3243. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
3244. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 0 22
3245. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0 22
3246. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0 22
3247. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 22
3248. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 28
3249. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0 28
3250. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
3251. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0 14
3252. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3253. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0 28
3254. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 14
3255. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3256. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0 14
3257. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0 14
3258. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0 14
3259. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3260. Mezriczky Máté (KASI/D) 0 20
3261. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0 20
3262. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 20
3263. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0 20
3264. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 0 20
3265. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0 20
3266. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0 20
3267. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 26
3268. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0 24
3269. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0 24
3270. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3271. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3272. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 12
3273. Kürti David (Primo Magic) 0 6
3274. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0 12
3275. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3276. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0 24
3277. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0 12
3278. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0 12
3279. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0 18
3280. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 6
3281. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 12
3282. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0 24
3283. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0 24
3284. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
3285. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0 12
3286. Bán András (FKE kenguruk) 0 12
3287. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
3288. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 24
3289. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0 12
3290. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 18
3291. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0 18
3292. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0 24
3293. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0 24
3294. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0 6
3295. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0 12
3296. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
3297. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3298. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0 12
3299. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3300. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0 6
3301. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
3302. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3303. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0 24
3304. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0 12
3305. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0 12
3306. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
3307. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0 12
3308. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 0 12
3309. Besenyi Bence (Csepel KK) 0 12
3310. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 12
3311. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 0 12
3312. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3313. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0 24
3314. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0 12
3315. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0 12
3316. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 24
3317. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 6
3318. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0 28
3319. Horváth Valér (Hévíz SK) 0 28
3320. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0 22
3321. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0 42
3322. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
3323. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0 22
3324. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0 16
3325. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0 16
3326. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0 16
3327. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0 16
3328. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3329. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 0 16
3330. Krein Júlia (VESC U11) 0 16
3331. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0 10
3332. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3333. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 20
3334. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0 20
3335. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
3336. György Bálint (Monok SE) 0 20
3337. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 10
3338. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 10
3339. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0 20
3340. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
3341. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0 20
3342. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0 10
3343. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0 10
3344. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 20
3345. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0 20
3346. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0 20
3347. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3348. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3349. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3350. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 24
3351. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0 24
3352. Kiss Zalán (KASI/C) 0 24
3353. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
3354. Ledneczki Erik (Monok SE) 0 24
3355. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 0 28
3356. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
3357. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0 14
3358. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 0 14
3359. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
3360. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0 14
3361. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 0 26
3362. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0 28
3363. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0 14
3364. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0 14
3365. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3366. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
3367. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0 14
3368. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0 18
3369. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0 18
3370. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0 18
3371. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0 20
3372. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0 16
3373. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3374. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 0 20
3375. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U11) 0 4
3376. Horváth Szófia (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3377. Vaspöri Vince (Hévíz SK) 0 4
3378. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0 12
3379. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3380. Orgován Ninetta Norina (Török Sasfiókák) 0 4
3381. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3382. Perneki Zalán Marcell (Kécskei Vidrák) 0 4
3383. Bojárszky Lili (Vasas Cicák) 0 4
3384. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
3385. Bander Ferenc (Szolnoki Pelikánok) 0 4
3386. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3387. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0 8
3388. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 8
3389. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0 20
3390. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 0 24
3391. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3392. Bogdán Zsombor (MAFC Bikszádi) 0 4
3393. Kássa Natasa Lili (Erdért-Szűcs) 0 4
3394. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3395. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3396. Németh Péter (Zuglói Sasok) 0 4
3397. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
3398. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0 20
3399. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 0 4
3400. Laczkovics Kevin (Dunaharaszti MTK fiú) 0 4
3401. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0 16
3402. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3403. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
3404. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 16
3405. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0 24
3406. Szima Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 4
3407. Takács-Létai Hella (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 4
3408. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0 20
3409. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 24
3410. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
3411. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3412. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0 8
3413. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3414. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
3415. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0 24
3416. Szalai Vivien (FTSI Constantinum) 0 4
3417. Kiss Laura (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3418. Török Rebeka Sára (Fót SE Vegyes/A) 0 4
3419. Ádám Marcell (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 4
3420. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 0 4
3421. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 24
3422. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0 8
3423. Németh Laura (Kanizsa KK) 0 4
3424. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0 12
3425. Csete Arnold Richárd (PSE Párducok) 0 4
3426. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 28
3427. Kiss Levente Örs (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
3428. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0 12
3429. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3430. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 4
3431. Horváth Emma (Lackneros Darazsak) 0 4
3432. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 12
3433. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth) 0 4
3434. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0 12
3435. Dukai Zselyke (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 4
3436. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0 8
3437. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 8
3438. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
3439. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Rakéták) 0 4
3440. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 16
3441. Pál Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
3442. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0 20
3443. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0 8
3444. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3445. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0 8
3446. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3447. Csiki Kevin Károly (Zuglói Sasok Herman) 0 4
3448. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0 12
3449. Bán Szofi (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3450. Kocsis Milán Dávid (KASI/D) 0 4
3451. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0 16
3452. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0 8
3453. Hodik Luca Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 0 4
3454. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3455. Domokos Alíz (Vasas Cicák) 0 4
3456. Neiczer Patrik (KASI/D) 0 8
3457. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0 16
3458. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 16
3459. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3460. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0 8
3461. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
3462. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
3463. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3464. Gulácsy Dávid Kristóf (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 4
3465. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3466. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 0 8
3467. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3468. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 12
3469. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0 8
3470. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 0 16
3471. Csapó Anna (KKC Hetény) 0 8
3472. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0 24
3473. Kállai Abigél (Cívis KK TK Macskák) 0 4
3474. Filtermeiszter Zsuzsa (DVTK Tiszaújváros) 0 4
3475. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0 20
3476. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0 16
3477. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0 24
3478. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0 12
3479. Domján Máté (Ricsilla Rakéta) 0 4
3480. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 8
3481. Takács Dalma (Törekvés Törpillák) 0 4
3482. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 24
3483. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 0 18
3484. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek/A) 0 4
3485. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
3486. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3487. Nagy Márk Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
3488. Almási Tünde (VESC U11) 0 4
3489. Lévai Robertó Ferenc (Józsefvárosi KC) 0 4
3490. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 0 4
3491. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
3492. Kurucz Adrián (Mélykút DSE) 0 4
3493. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0 8
3494. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0 8
3495. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0 8
3496. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
3497. Nagy Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 4
3498. Stickl Hanna (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 4
3499. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 4
3500. Frandoș Edan Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 4
3501. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 4
3502. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0 8
3503. Fálly Petra (Kőbányai Darázslányok/B) 0 4
3504. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0 28
3505. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 16
3506. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0 12
3507. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0 8
3508. Borsós Adrienn (CEKK) 0 12
3509. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 0 16
3510. Tóth Gergő Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 4
3511. Deák Márk (MEAFC Kossuth) 0 4
3512. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0 8
3513. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0 12
3514. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 8
3515. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0 12
3516. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 0 6
3517. Zahorján Anna (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 4
3518. Urbán Dávid (Piros Sasok) 0 4
3519. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3520. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0 8
3521. Körmendi Dana (KWBC Körmend) 0 4
3522. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 26
3523. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 26
3524. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0 18
3525. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0 18
3526. Kéri Botond (Monor SE/A) 0 14
3527. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3528. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0 14
3529. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3530. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 28
3531. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 14
3532. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0 14
3533. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 14
3534. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0 14
3535. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0 28
3536. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0 24
3537. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0 24
3538. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 24
3539. Fekete Dominik (Pér U11) 0 24
3540. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
3541. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0 24
3542. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
3543. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0 10
3544. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0 20
3545. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3546. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0 20
3547. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
3548. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0 20
3549. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0 10
3550. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 18
3551. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0 20
3552. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 20
3553. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0 26
3554. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3555. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0 16
3556. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
3557. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
3558. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 16
3559. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0 16
3560. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0 16
3561. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
3562. Berta Bence (NYKK U11/B) 0 18
3563. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0 16
3564. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3565. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
3566. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 16
3567. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0 16
3568. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
3569. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 16
3570. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 16
3571. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0 16
3572. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0 16
3573. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0 22
3574. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 22
3575. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0 22
3576. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0 24
3577. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3578. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0 6
3579. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0 12
3580. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
3581. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0 12
3582. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 24
3583. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
3584. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0 6
3585. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0 12
3586. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3587. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0 18
3588. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3589. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0 12
3590. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0 12
3591. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3592. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 6
3593. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0 12
3594. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3595. Nagy Petra (KKC Hetény) 0 12
3596. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
3597. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 12
3598. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3599. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 12
3600. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 0 12
3601. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0 12
3602. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
3603. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 18
3604. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3605. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0 12
3606. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0 6
3607. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3608. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 24
3609. Badics Matilda Anna (TFSE) 0 12
3610. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 24
3611. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0 24
3612. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0 24
3613. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 12
3614. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0 20
3615. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3616. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0 20
3617. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0 20
3618. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0 20
3619. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0 20
3620. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0 20
3621. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 20
3622. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0 14
3623. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 18
3624. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
3625. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 28
3626. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
3627. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 22
3628. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0 22
3629. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3630. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
3631. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
3632. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3633. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3634. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 8
3635. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3636. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0 16
3637. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3638. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0 8
3639. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0 8
3640. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
3641. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 8
3642. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0 16
3643. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3644. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3645. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0 16
3646. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0 24
3647. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0 8
3648. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 8
3649. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 0 8
3650. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 0 16
3651. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0 8
3652. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0 8
3653. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3654. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3655. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0 8
3656. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0 16
3657. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
3658. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0 8
3659. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0 8
3660. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 8
3661. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0 8
3662. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3663. Németh Luca (KWBC Körmend) 0 8
3664. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0 16
3665. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0 24
3666. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
3667. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 8
3668. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
3669. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 24
3670. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3671. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0 8
3672. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3673. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 24
3674. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3675. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0 16
3676. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0 8
3677. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0 16
3678. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 26
3679. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0 18
3680. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0 18
3681. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
3682. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 20
3683. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0 20
3684. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 10
3685. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
3686. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0 20
3687. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0 10
3688. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0 10
3689. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0 10
3690. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3691. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3692. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
3693. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0 10
3694. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 0 10
3695. Kerner Lilien (Pér U11) 0 24
3696. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0 12
3697. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0 12
3698. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 12
3699. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0 12
3700. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
3701. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3702. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0 12
3703. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0 12
3704. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0 24
3705. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0 12
3706. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0 12
3707. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0 12
3708. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0 12
3709. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0 12
3710. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
3711. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0 14
3712. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0 28
3713. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0 16
3714. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0 16
3715. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0 16
3716. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 16
3717. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
3718. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0 20
3719. Pászti Milán (Pityke KSE) 0 20
3720. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0 20
3721. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0 24
3722. Bertalan Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3723. Török Márk (PVSK NKA Fiú/B) 0 4
3724. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3725. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 0 4
3726. Balatoni Vilmos Ferenc (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3727. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3728. Békési Blanka (Fót SE Vegyes/A) 0 4
3729. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 0 6
3730. Szmola Eszter Júlia (PaSa Csillagai) 0 4
3731. László Katalin (Vasas Cicák) 0 2
3732. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3733. Kassai Kamilla (DVTK Miskolc/B) 0 4
3734. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3735. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
3736. Kormos Máté Szabolcs (Cívis KK Jaguárok) 0 4
3737. Harencsár Zalán (Sláger KKSE U11) 0 4
3738. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 12
3739. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 24
3740. Igler-Gálos Zente (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 2
3741. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 8
3742. Mákos Bendegúz (Tószegi Tigrisek) 0 4
3743. Jávorszky Mátyás József (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
3744. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3745. Szokolán Bence (NYKK U11/B) 0 2
3746. Szerémi Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 4
3747. Favari Nolen (BSC Fiú) 0 2
3748. (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3749. Révész Barnabás (BSC Fiú) 0 2
3750. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3751. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3752. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3753. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 8
3754. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3755. Balogh Fruzsina (Szúrós Darazsak) 0 4
3756. Betes-Kalmár Nóra (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
3757. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 2
3758. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3759. Bosnyák Zsombor (Százhalombattai KSE) 0 4
3760. Tóth Boglárka (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3761. Ruha Maja Dóra (Gyakorlós Törpék) 0 2
3762. Ács Gábor (Cívis KK Jaguárok) 0 2
3763. Vincze Lili (Szegedi Szőregi Sasok) 0 4
3764. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3765. Krohn Gabriella Zsuzsanna (Pér U11) 0 2
3766. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 0 32
3767. Szabó Dió Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3768. Minda Nándor (Ziccer Kistigrisek) 0 2
3769. Jambrik Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 4
3770. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3771. Owczarek Ádám (BSC vegyes) 0 2
3772. Rézműves Róbert Ádám (TSK-Magiszter U11) 0 4
3773. Rosinecz Leon (NYKK U11/B) 0 2
3774. Hunyadi Ákos Titán (Monok SE) 0 4
3775. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0 8
3776. Kónya Vanda (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 4
3777. Kürti Csenge Írisz (Harcos Darazsak) 0 4
3778. Bíró Hanna (AF-Velencei Csukák) 0 4
3779. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 2
3780. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
3781. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3782. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 12
3783. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3784. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3785. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3786. Tegzes Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 2
3787. Bejó Linett (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3788. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3789. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 0 32
3790. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3791. Bencze Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 4
3792. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 12
3793. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3794. Varga Luca (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 4
3795. Varga Dávid (Sólyomfiókák) 0 4
3796. Bölcskei Noel Marcell (DKKA Darazsak) 0 2
3797. Steigerwald Luca Csenge (BSC Lány) 0 4
3798. Mihályffy-Kádár Regina (Józsefvárosi KC) 0 2
3799. Kiss Kira (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3800. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
3801. Ferenczi Márk Tamás (Gyulasport Nkft.) 0 4
3802. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3803. Reményi Sebestyén (Cívis KK Jaguárok) 0 4
3804. Antal Lujza (Vasas Cicák) 0 2
3805. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 0 4
3806. Hidvégi Boldizsár Balázs (Monok SE) 0 4
3807. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
3808. Beregvári Szabolcs Gyula (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 4
3809. Kerekes Albert Bence (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
3810. Lukács Simon (Vasas Akadémia U11) 0 2
3811. Gabonyi Vince (Vasas Sólymok) 0 2
3812. Horváth Marcell Márk (Vasas Akadémia U10) 0 2
3813. Rózsafi Réka (Zuglói Sasok) 0 4
3814. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3815. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
3816. Lunka Izabella Emma (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 2
3817. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3818. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
3819. Volent Réka (Békéscsabai KK) 0 4
3820. Gavallér Emma (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
3821. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3822. Seeger Tamás (Gödi SE Gödények) 0 4
3823. Bakai Boglárka Júlianna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
3824. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3825. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 0 4
3826. Pente Amina Melissza (TSK-Magiszter U11) 0 4
3827. Orsós Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3828. Lakatos Léna Petra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 4
3829. Ángyán Bence Dániel (Szolnoki Pelikánok) 0 4
3830. Heindl Emília Brigitta (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
3831. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3832. Veisinger Gábor (Pomázi Pumák) 0 4
3833. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3834. Szabó Noel (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 4
3835. Tóth Domonkos Máté (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 4
3836. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3837. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3838. Orosz Márk (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3839. Nagy Zorka Flóra (Vasas Cicák) 0 2
3840. Speri Lili Bella (Gyakorlós Törpék) 0 4
3841. Moje Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 4
3842. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3843. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 0 4
3844. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 10
3845. Lukács Attila (NYKK U11/B) 0 2
3846. Fülöp Boróka (Ricsilla Rakéta) 0 2
3847. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3848. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 12
3849. Szabó Zsombor Arnold (Fót SE Vegyes/A) 0 2
3850. Pócsföldi Anna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
3851. Majsa Natália (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 4
3852. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3853. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
teljes ranglisták >>

Pont - ÁTLAG (min. 5 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 32.5 28
2. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 30.73 22
3. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 30 16
4. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 29.25 16
5. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 27.57 28
6. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 27.5 12
7. Fülöp Leó (TFSE) 27.38 16
8. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 27.31 26
9. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 27.1 20
10. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 26.86 28
11. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 26.29 28
12. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 25.25 24
13. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 24.43 28
14. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 24.4 20
15. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 24.33 24
16. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 24.21 28
17. Balla Benedek (BKGDSE U11) 24.13 16
18. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 24.08 24
19. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 24.08 24
20. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 23.5 28
21. Turbucz Zoé (BSC Lány) 22.9 20
22. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 22.9 20
23. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 22.8 20
24. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 22.67 24
25. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 22.5 28
26. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 22.5 28
27. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 22.43 28
28. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 22.43 28
29. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 22.42 24
30. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 22.42 24
31. Molnár Erik (MAFC Grosics) 22.21 28
32. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 22.17 12
33. Végh Patrik (Fűzfői AK) 22.13 16
34. Csaba Gergely (TFSE) 22.13 16
35. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 22.13 16
36. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 22.08 24
37. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 21.83 12
38. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 21.79 28
39. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 21.33 12
40. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 21.29 28
41. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 21.17 24
42. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 20.93 28
43. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 20.83 24
44. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 20.67 24
45. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 20.45 22
46. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 20.36 28
47. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 20.3 20
48. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 20.25 24
49. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 20.14 28
50. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 20.07 28
51. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 20 8
52. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 20 12
53. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 19.9 20
54. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 19.75 8
55. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 19.43 28
56. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 19.29 28
57. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 19.21 28
58. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 19.2 20
59. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 19.17 24
60. Tóth László András (Kozármisleny SE) 19.08 24
61. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 19.08 24
62. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 19.07 28
63. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 18.93 28
64. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 18.86 28
65. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 18.71 28
66. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 18.6 20
67. Csurgai Martin (Pityke KSE) 18.6 20
68. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 18.5 20
69. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 18.42 24
70. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 18.33 24
71. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 18.33 24
72. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 18.3 20
73. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 18.25 24
74. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 18 16
75. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 17.88 16
76. Stikrád Ádám (KASI/A) 17.61 36
77. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 17.6 20
78. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 17.5 24
79. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 17.43 28
80. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 17.38 26
81. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 17.33 24
82. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 17.3 20
83. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 17.29 28
84. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 17.09 22
85. Bíró Bence (Budafoki Békák) 17.07 28
86. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 17 24
87. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 17 24
88. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 17 28
89. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 17 28
90. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 17 24
91. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 16.93 28
92. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 16.71 28
93. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 16.7 20
94. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 16.67 6
95. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 16.58 24
96. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 16.5 8
97. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 16.5 24
98. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 16.5 24
99. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 16.42 24
100. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 16.36 28
101. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 16.33 24
102. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 16.29 28
103. Góman Kristóf János (KASI/A) 16.21 28
104. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 16.21 28
105. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 16 28
106. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 16 28
107. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 15.89 18
108. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 15.86 14
109. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 15.86 28
110. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 15.83 24
111. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 15.83 24
112. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 15.79 28
113. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 15.79 28
114. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 15.75 24
115. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 15.75 24
116. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 15.7 20
117. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 15.7 20
118. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 15.67 18
119. Somi Miron (KASI/A) 15.61 36
120. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 15.6 20
121. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 15.5 28
122. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 15.42 24
123. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 15.42 24
124. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 15.33 24
125. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 15.33 24
126. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 15.33 24
127. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 15.29 28
128. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 15.25 8
129. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 15.2 20
130. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 15.17 12
131. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 15.08 24
132. Horváth Patrik (KASI/A) 15.08 26
133. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 15 20
134. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 14.92 24
135. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 14.9 20
136. Ress Kornél (BSC-2015) 14.89 18
137. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 14.86 28
138. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 14.83 24
139. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 14.79 28
140. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 14.79 28
141. Patonai Lilla (KKC Hetény) 14.75 16
142. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 14.71 28
143. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 14.62 26
144. Hajdu Márton (BL Basket SE) 14.58 24
145. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 14.56 32
146. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 14.5 24
147. Molnár Milán Bence (KASI/A) 14.5 24
148. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 14.5 24
149. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 14.5 28
150. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 14.5 20
151. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 14.5 16
152. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 14.43 28
153. Pop Paul-George (Primo Magic) 14.4 20
154. Székely Ákos (KASI/A) 14.36 28
155. Czifra Bence (Kanizsa KK) 14.33 24
156. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 14.33 24
157. Fetahu Lenard (Csepel KK) 14.29 28
158. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 14.27 22
159. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 14.25 24
160. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 14.21 28
161. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 14.2 20
162. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 14.2 20
163. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 14.17 24
164. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 14.1 20
165. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 14.09 22
166. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 14.08 26
167. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 14 28
168. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 14 28
169. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 14 8
170. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 14 28
171. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 14 12
172. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 13.86 28
173. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 13.86 28
174. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 13.75 8
175. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 13.75 16
176. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 13.75 24
177. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 13.67 18
178. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 13.6 20
179. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 13.57 28
180. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 13.5 20
181. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 13.5 24
182. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 13.5 28
183. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 13.43 28
184. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 13.43 28
185. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 13.36 22
186. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 13.36 28
187. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 13.33 36
188. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 13.33 12
189. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 13.29 28
190. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 13.21 28
191. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 13.21 28
192. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 13.14 28
193. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 13.14 28
194. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 13.1 20
195. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 13.08 24
196. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 13.08 26
197. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 13.08 26
198. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 13.07 28
199. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 13 26
200. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 13 16
201. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 13 8
202. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 13 20
203. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 12.93 28
204. Kiss Laura (Csepel KK) 12.93 28
205. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 12.92 24
206. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 12.86 28
207. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 12.84 38
208. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 12.83 24
209. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 12.82 22
210. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 12.81 32
211. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 12.79 28
212. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 12.79 28
213. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 12.78 18
214. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 12.75 24
215. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 12.75 8
216. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 12.73 22
217. Kovács Lili (KKC Hetény) 12.71 28
218. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 12.71 28
219. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 12.7 20
220. Juhász Ádám (Csepel KK) 12.69 26
221. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 12.67 12
222. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 12.64 28
223. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 12.58 24
224. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 12.57 28
225. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 12.57 28
226. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 12.57 28
227. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 12.57 28
228. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 12.5 24
229. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 12.5 24
230. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 12.5 24
231. Dudás Noel (BL Basket SE) 12.5 28
232. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 12.43 28
233. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 12.43 28
234. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 12.4 10
235. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 12.38 16
236. Horváth Donát (PSE Párducok) 12.38 16
237. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 12.29 28
238. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 12.25 24
239. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 12.25 24
240. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 12.21 28
241. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 12.21 28
242. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 12.2 10
243. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 12.17 24
244. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 12.15 26
245. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 12.14 56
246. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 12.08 24
247. Sárosi Botond (Csepel KK) 12.07 28
248. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 12.07 28
249. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 12 28
250. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 12 8
251. Katona Blanka (KKC Mátyás) 12 18
252. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 12 20
253. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 12 12
254. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 11.94 32
255. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 11.93 28
256. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 11.93 28
257. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 11.9 20
258. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 11.88 16
259. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 11.86 28
260. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 11.86 28
261. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 11.86 28
262. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 11.83 24
263. Ratskó Áron (BSC-2015) 11.83 24
264. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 11.75 40
265. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 11.75 8
266. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 11.75 16
267. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 11.73 44
268. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 11.68 38
269. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 11.64 28
270. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 11.6 20
271. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 11.6 20
272. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 11.58 24
273. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 11.58 24
274. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 11.58 24
275. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 11.57 28
276. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 11.5 24
277. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 11.5 12
278. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 11.5 8
279. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 11.5 28
280. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 11.5 20
281. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 11.5 24
282. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 11.5 28
283. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 11.42 24
284. Bartus Benedek (Piros Sasok) 11.42 24
285. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 11.4 20
286. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 11.33 24
287. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 11.33 18
288. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 11.33 12
289. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 11.33 24
290. Márkus Korina (BSC Lány) 11.33 24
291. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 11.3 20
292. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 11.3 20
293. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 11.29 28
294. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 11.27 22
295. Eckert Bíborka (VESC U11) 11.25 24
296. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 11.25 24
297. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 11.25 24
298. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 11.2 20
299. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 11.2 20
300. László Zétény (BSC Fiú) 11.17 24
301. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 11.14 28
302. László Botond (Tószegi Tigrisek) 11.1 20
303. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 11.1 20
304. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 11.08 24
305. Mor Yotam (FKE kenguruk) 11.08 24
306. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 11.07 28
307. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 11 14
308. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 11 28
309. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 11 24
310. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 10.93 28
311. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 10.93 28
312. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 10.92 24
313. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 10.88 16
314. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 10.86 28
315. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 10.86 28
316. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 10.83 12
317. Varga Regina (KWBC Körmend) 10.83 24
318. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 10.83 24
319. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 10.8 20
320. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 10.78 18
321. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 10.77 26
322. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 10.75 16
323. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 10.75 8
324. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 10.75 8
325. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 10.75 24
326. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 10.75 24
327. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 10.73 22
328. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 10.71 28
329. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 10.71 28
330. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 10.71 28
331. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 10.67 24
332. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 10.67 24
333. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 10.64 28
334. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 10.63 16
335. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 10.6 20
336. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 10.6 20
337. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 10.58 24
338. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 10.57 28
339. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 10.57 28
340. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10.5 20
341. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 10.5 28
342. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 10.5 16
343. Petik Balázs (Monor SE/B) 10.5 24
344. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 10.5 24
345. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 10.5 28
346. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 10.5 20
347. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 10.5 28
348. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 10.43 28
349. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 10.42 24
350. Szász Alíz (FKE kenguruk) 10.42 24
351. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 10.42 24
352. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 10.36 28
353. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 10.36 28
354. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 10.33 6
355. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 10.33 24
356. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 10.33 12
357. Miklóssy László (BLF Bolhák) 10.33 24
358. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 10.33 12
359. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 10.33 24
360. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 10.33 24
361. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 10.29 28
362. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 10.29 28
363. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 10.29 14
364. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 10.25 8
365. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 10.25 16
366. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 10.25 8
367. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 10.21 28
368. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 10.17 24
369. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 10.14 14
370. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 10.14 28
371. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 10.14 14
372. Barics Péter (BSC vegyes) 10.14 28
373. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 10.11 18
374. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 10.11 38
375. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 10.1 20
376. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 10.1 20
377. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 10 24
378. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 10 24
379. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 10 24
380. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 10 24
381. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 10 24
382. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 10 16
383. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 10 24
384. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 10 16
385. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 9.93 28
386. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 9.92 24
387. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 9.92 24
388. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 9.9 20
389. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 9.9 20
390. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 9.88 16
391. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 9.86 28
392. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 9.86 28
393. Takács Soma (FKE Szöcskék) 9.83 12
394. Czinkos Anna (Csata Garfield) 9.83 24
395. Répa Magor Vajk (Pér U11) 9.8 20
396. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 9.75 24
397. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 9.75 16
398. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 9.73 22
399. Hirt Ádám (KASI/A) 9.71 28
400. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 9.69 32
401. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 9.67 12
402. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 9.67 24
403. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 9.67 24
404. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 9.67 12
405. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 9.63 16
406. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 9.62 26
407. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 9.6 20
408. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 9.6 20
409. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 9.6 20
410. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 9.6 20
411. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 9.6 20
412. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 9.58 24
413. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 9.58 24
414. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 9.58 24
415. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 9.58 24
416. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 9.57 28
417. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 9.57 14
418. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 9.56 18
419. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 9.55 22
420. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 9.5 24
421. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 9.5 28
422. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 9.5 24
423. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 9.5 20
424. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 9.5 20
425. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 9.43 28
426. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 9.43 28
427. Berecz Péter (BSC Fiú) 9.43 28
428. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 9.42 24
429. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 9.42 24
430. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 9.4 20
431. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 9.38 16
432. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 9.36 28
433. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 9.36 28
434. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 9.33 18
435. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 9.33 12
436. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 9.33 24
437. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 9.33 24
438. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 9.33 24
439. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 9.33 24
440. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 9.3 20
441. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 9.3 20
442. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 9.29 28
443. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 9.25 24
444. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 9.25 16
445. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 9.25 16
446. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 9.25 24
447. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 9.25 24
448. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 9.21 28
449. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 9.21 28
450. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 9.17 24
451. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 9.17 12
452. Papp Andor (FTSI Constantinum) 9.17 24
453. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 9.13 16
454. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 9.12 52
455. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 9.1 20
456. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 9.1 20
457. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 9.1 20
458. Czövek Janka Bori (VESC U11) 9.09 22
459. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 9.08 24
460. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 9.08 24
461. Korányi Márton (FKE kenguruk) 9 8
462. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 9 10
463. Varga Dániel (BSC Fiú) 9 24
464. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 9 16
465. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 9 24
466. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 9 16
467. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 9 20
468. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 9 20
469. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 8.93 28
470. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 8.93 28
471. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 8.92 26
472. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 8.92 24
473. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 8.92 24
474. Kovács Léna (KKC Mátyás) 8.92 24
475. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 8.9 20
476. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 8.9 20
477. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 8.88 16
478. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 8.85 40
479. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 8.85 26
480. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 8.85 26
481. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 8.83 24
482. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 8.83 24
483. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 8.8 20
484. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 8.8 20
485. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 8.79 28
486. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 8.78 36
487. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 8.75 32
488. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 8.75 24
489. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 8.75 16
490. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 8.75 24
491. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 8.73 22
492. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 8.71 28
493. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 8.71 28
494. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 8.67 12
495. Horváth Dominik (Monor SE/B) 8.67 24
496. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 8.67 24
497. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 8.64 28
498. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 8.6 20
499. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 8.6 20
500. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 8.6 20
501. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 8.58 24
502. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 8.58 24
503. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 8.58 24
504. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 8.57 28
505. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 8.57 28
506. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 8.57 14
507. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 8.57 28
508. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 8.56 18
509. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 8.5 16
510. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 8.5 20
511. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 8.5 20
512. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 8.5 28
513. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 8.5 24
514. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 8.5 28
515. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 8.5 24
516. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 8.5 16
517. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 8.5 28
518. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 8.5 8
519. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 8.5 24
520. Szalai Dániel (KASI/B) 8.5 32
521. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 8.5 16
522. Nyers Máté (NYKK U11/B) 8.44 32
523. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 8.43 28
524. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 8.43 28
525. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 8.43 28
526. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 8.42 24
527. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 8.42 24
528. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 8.4 20
529. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 8.4 20
530. Veszely Zétény (Piros Sasok) 8.38 16
531. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 8.38 16
532. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 8.36 22
533. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 8.36 28
534. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 8.36 28
535. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 8.36 28
536. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 8.36 28
537. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 8.36 28
538. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 8.33 24
539. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 8.33 24
540. Harangozó Gyula (KASI/B) 8.33 12
541. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 8.33 24
542. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 8.33 24
543. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 8.3 20
544. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 8.29 28
545. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 8.29 28
546. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 8.25 24
547. Kovács Sára (Vasas Cicák) 8.23 26
548. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 8.23 26
549. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 8.21 28
550. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 8.21 28
551. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 8.21 28
552. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 8.2 20
553. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 8.2 20
554. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 8.2 20
555. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 8.2 20
556. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8.17 24
557. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 8.17 24
558. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 8.17 24
559. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 8.17 24
560. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 8.14 14
561. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 8.14 28
562. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 8.14 28
563. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 8.14 28
564. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 8.13 16
565. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 8.13 16
566. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 8.1 20
567. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 8.1 20
568. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 8.08 24
569. Horváth Áron András (KASI/D) 8.08 24
570. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 8.08 24
571. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 8.07 28
572. Erős Zalán (Esztergomi KE) 8.07 28
573. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 8.07 28
574. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 8.06 36
575. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 8.05 40
576. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 8 28
577. Durucz Adél (KKC Hetény) 8 8
578. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 8 20
579. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
580. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 8 16
581. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 8 12
582. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 8 20
583. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 8 24
584. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 7.94 36
585. Gunya Áron (BasketBaja SE) 7.93 28
586. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 7.92 26
587. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 7.92 24
588. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 7.92 24
589. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 7.92 24
590. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 7.89 18
591. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 7.88 32
592. Gelicz Gergő (KASI/A) 7.86 28
593. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 7.83 12
594. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 7.82 22
595. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 7.8 20
596. Borsós Nikolett (CEKK) 7.8 20
597. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 7.8 20
598. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 7.8 20
599. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 7.8 20
600. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 7.79 28
601. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 7.79 28
602. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 7.79 28
603. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 7.78 18
604. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 7.75 16
605. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 7.75 8
606. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 7.75 24
607. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 7.75 8
608. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 7.71 28
609. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 7.7 20
610. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 7.7 20
611. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 7.7 20
612. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 7.7 20
613. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 7.7 20
614. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 7.67 24
615. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 7.67 12
616. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 7.67 18
617. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 7.67 18
618. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 7.67 12
619. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 7.67 24
620. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 7.64 28
621. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 7.64 28
622. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 7.64 28
623. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 7.64 28
624. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 7.64 28
625. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 7.64 22
626. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 7.64 22
627. Szőke András (Szentesi KK) 7.63 16
628. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 7.63 16
629. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 7.6 20
630. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 7.58 24
631. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 7.57 28
632. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 7.57 28
633. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 7.57 28
634. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 7.56 50
635. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 7.54 26
636. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 7.5 12
637. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 7.5 16
638. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 7.5 20
639. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 7.5 24
640. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 7.5 16
641. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 7.5 28
642. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 7.5 20
643. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 7.5 24
644. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 7.5 24
645. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 7.5 20
646. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 7.5 8
647. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 7.43 28
648. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 7.43 28
649. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 7.42 24
650. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 7.42 24
651. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 7.4 10
652. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 7.4 20
653. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 7.39 56
654. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 7.38 16
655. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 7.38 16
656. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 7.36 22
657. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 7.36 28
658. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 7.36 28
659. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 7.36 28
660. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 7.33 24
661. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 7.33 12
662. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 7.33 24
663. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 7.33 24
664. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 7.33 24
665. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 7.31 26
666. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 7.29 28
667. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 7.29 28
668. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 7.27 22
669. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 7.27 44
670. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 7.25 24
671. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 7.25 24
672. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 7.25 24
673. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 7.22 18
674. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 7.21 28
675. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 7.21 28
676. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 7.2 20
677. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 7.2 20
678. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 7.2 20
679. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 7.2 20
680. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 7.2 20
681. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 7.2 20
682. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 7.18 22
683. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 7.17 12
684. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 7.17 24
685. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 7.17 24
686. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 7.17 24
687. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 7.15 26
688. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 7.14 28
689. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 7.14 28
690. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 7.13 16
691. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 7.13 16
692. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 7.11 18
693. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 7.1 20
694. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 7.1 20
695. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 7.1 20
696. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 7.1 20
697. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 7.1 20
698. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 7.08 24
699. Péti András (GYKSE Szekszárd) 7.08 24
700. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 7.08 24
701. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 7.08 24
702. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 7.08 24
703. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 7.07 28
704. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 7.07 28
705. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 7.07 28
706. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 7 20
707. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 7 32
708. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 7 8
709. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 7 12
710. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 7 28
711. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 7 20
712. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 7 24
713. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 7 24
714. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 7 14
715. Molnár Hanna (Hévíz SK) 7 28
716. Szilas Ákos (KASI/A) 7 24
717. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 7 20
718. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 7 28
719. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 6.93 28
720. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 6.93 28
721. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.93 28
722. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 6.92 24
723. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 6.92 24
724. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 6.92 24
725. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 6.92 24
726. Bolla Eszter (BSC vegyes) 6.91 22
727. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 6.9 20
728. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 6.88 16
729. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 6.88 16
730. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 6.86 28
731. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 6.86 28
732. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 6.86 28
733. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 6.86 28
734. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 6.85 26
735. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 6.83 24
736. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 6.83 12
737. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 6.83 24
738. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.83 24
739. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 6.83 12
740. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 6.83 24
741. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 6.82 22
742. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 6.8 20
743. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 6.8 20
744. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 6.8 20
745. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 6.8 20
746. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 6.79 28
747. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 6.79 28
748. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 6.79 28
749. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 6.79 28
750. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 6.78 18
751. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 6.78 36
752. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 6.75 16
753. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 6.75 16
754. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 6.75 24
755. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6.75 16
756. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 6.75 16
757. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 6.75 16
758. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 6.75 8
759. Radnai László (BL Basket SE) 6.75 8
760. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 6.75 24
761. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 6.75 24
762. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 6.75 8
763. Környei Dániel (Kanizsa KK) 6.75 8
764. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 6.73 22
765. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 6.71 28
766. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 6.71 28
767. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 6.71 28
768. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 6.7 20
769. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6.7 20
770. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6.7 20
771. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6.67 24
772. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 6.67 18
773. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 6.67 18
774. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 6.64 28
775. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 6.64 28
776. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 6.64 28
777. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 6.63 32
778. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 6.63 16
779. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 6.6 20
780. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 6.6 20
781. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 6.6 20
782. Mosó Botond (Keresztúri SE) 6.6 20
783. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 6.6 20
784. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 6.58 24
785. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 6.58 24
786. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 6.58 24
787. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 6.58 24
788. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 6.57 28
789. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 6.57 28
790. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 6.57 28
791. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 6.57 28
792. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 6.57 28
793. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 6.57 28
794. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 6.57 28
795. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 6.54 26
796. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 6.5 28
797. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 6.5 24
798. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 6.5 16
799. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 6.5 16
800. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 6.5 20
801. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 6.5 28
802. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.5 20
803. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 6.5 28
804. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 6.5 20
805. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 6.5 24
806. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 6.5 16
807. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 6.5 16
808. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 6.5 16
809. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 6.5 20
810. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 6.5 24
811. Heckenast Péter (Monor SE/A) 6.5 12
812. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 6.5 24
813. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 6.5 20
814. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.5 28
815. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 6.5 28
816. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6.5 12
817. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 6.46 26
818. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 6.46 26
819. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 6.46 26
820. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 6.45 22
821. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 6.45 40
822. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6.44 18
823. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 6.43 28
824. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6.43 28
825. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 6.43 28
826. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 6.43 28
827. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 6.43 28
828. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 6.42 24
829. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 6.42 24
830. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6.42 24
831. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 6.42 24
832. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6.42 24
833. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 6.42 24
834. Bogár Milla (Vasas Cicák) 6.4 30
835. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 6.4 20
836. Vaskó Péter János (Pér U11) 6.4 20
837. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 6.4 20
838. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 6.4 20
839. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 6.4 20
840. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 6.4 20
841. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 6.39 36
842. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 6.38 26
843. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 6.38 26
844. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6.38 16
845. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 6.36 44
846. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 6.36 28
847. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 6.36 28
848. Németi Anna (Csata Garfield) 6.36 28
849. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 6.33 24
850. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 6.33 24
851. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 6.33 18
852. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 6.33 12
853. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 6.33 12
854. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 6.31 32
855. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 6.3 20
856. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 6.29 28
857. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 6.29 28
858. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 6.29 14
859. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 6.29 28
860. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 6.29 28
861. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 6.27 22
862. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 6.25 24
863. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 6.25 24
864. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 6.25 24
865. Imre László (Kécskei Vidrák) 6.25 24
866. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 6.25 24
867. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 6.25 16
868. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 6.22 18
869. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 6.21 28
870. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 6.21 28
871. Erdős Izabella (Csata Garfield) 6.21 28
872. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 6.21 28
873. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 6.2 20
874. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 6.2 20
875. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 6.2 20
876. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 6.2 20
877. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 6.18 44
878. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 6.17 24
879. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 6.17 12
880. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 6.17 24
881. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 6.17 12
882. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 6.17 12
883. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 6.17 12
884. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 6.14 28
885. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 6.14 14
886. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 6.13 16
887. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 6.13 16
888. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 6.13 16
889. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 6.13 16
890. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 6.13 32
891. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 6.13 16
892. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 6.11 18
893. Hován Ármin (MAFC Csiki) 6.11 18
894. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 6.1 20
895. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 6.1 20
896. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 6.1 20
897. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 6.08 24
898. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 6.08 24
899. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 6.08 24
900. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 6.07 28
901. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 6 14
902. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6 24
903. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 6 8
904. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 24
905. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 6 14
906. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 6 8
907. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 6 28
908. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 6 8
909. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6 8
910. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 24
911. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 6 28
912. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 6 20
913. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 6 24
914. Somos Róza (Vasas Amazonok) 6 32
915. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 6 20
916. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 6 10
917. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 6 24
918. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 6 16
919. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 6 28
920. Panyi Bence (MAFC Csiki) 6 12
921. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 6 28
922. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 6 26
923. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 6 28
924. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 6 26
925. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 5.93 28
926. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.93 28
927. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 5.93 28
928. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 5.92 26
929. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 5.92 24
930. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 5.92 24
931. Patai Lilla (DVTK Ózd) 5.9 20
932. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 5.9 20
933. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 5.9 20
934. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 5.9 20
935. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 5.88 16
936. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 5.87 32
937. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 5.86 28
938. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 5.86 28
939. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 5.86 28
940. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 5.83 24
941. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 5.83 24
942. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 5.83 24
943. Lévai Szilárd (KASI/A) 5.83 24
944. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 5.83 24
945. Tóth Mirella (KKC Hetény) 5.83 24
946. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 5.82 22
947. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 5.8 20
948. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 5.8 20
949. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 5.8 20
950. Nagy Márton (BSC-2015) 5.8 20
951. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 5.8 20
952. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 5.8 20
953. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 5.8 40
954. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 5.79 28
955. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 5.79 28
956. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 5.79 28
957. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 5.79 28
958. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 5.78 18
959. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 5.75 32
960. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 5.75 24
961. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 5.75 24
962. Köteles Milán (Szentesi KK) 5.75 24
963. Kovács Kornél (Monor SE/B) 5.75 16
964. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 5.75 8
965. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 5.73 22
966. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 5.71 28
967. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 5.71 28
968. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 5.71 28
969. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 5.7 20
970. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 5.7 20
971. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 5.7 20
972. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 5.7 20
973. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 5.7 20
974. Szőcs Botond (BSC vegyes) 5.67 24
975. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 5.67 12
976. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 5.67 24
977. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 5.67 12
978. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 5.67 6
979. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 5.67 24
980. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 5.67 24
981. Osváth Levente (BSC Fiú) 5.64 28
982. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 5.64 28
983. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 5.64 28
984. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 5.64 28
985. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 5.64 28
986. Siklósy Gréta (CEKK) 5.64 28
987. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 5.63 16
988. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5.63 16
989. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 5.6 20
990. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 5.6 20
991. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 5.6 10
992. Csobán Csenge (BSC Lány) 5.58 24
993. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 5.58 24
994. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 5.58 24
995. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 5.58 24
996. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 5.58 24
997. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 5.57 28
998. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 5.57 28
999. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 5.54 26
1000. Dudás Nóra (Csata Garfield) 5.5 28
1001. Kiss Réka (Piros Sasok) 5.5 24
1002. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 5.5 28
1003. Földi Attila Dávid (CEKK) 5.5 24
1004. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5.5 20
1005. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 5.5 16
1006. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 5.5 28
1007. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 5.5 28
1008. Pongrácz Liza (Csata Manók) 5.5 24
1009. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 5.5 28
1010. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 5.5 16
1011. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 5.5 12
1012. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 5.5 24
1013. Szőcs Vilmos (TFSE) 5.5 24
1014. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 5.5 32
1015. Horváth Panna (Vasas Cicák) 5.47 38
1016. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 5.47 38
1017. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 5.45 22
1018. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 5.45 22
1019. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 5.43 14
1020. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 5.43 28
1021. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 5.43 28
1022. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 5.43 28
1023. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 5.43 28
1024. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 5.42 24
1025. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 5.42 24
1026. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 5.42 24
1027. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 5.4 10
1028. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 5.4 20
1029. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.38 26
1030. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 5.38 26
1031. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5.38 16
1032. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 5.36 22
1033. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 5.36 28
1034. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 5.36 28
1035. Deme Péter (MAFC Csiki) 5.33 24
1036. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 5.33 24
1037. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 5.33 24
1038. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 5.33 24
1039. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 5.33 24
1040. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 5.33 24
1041. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.33 24
1042. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 5.33 24
1043. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 5.3 20
1044. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 5.3 20
1045. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 5.29 14
1046. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 5.29 28
1047. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 5.29 14
1048. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 5.29 28
1049. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 5.29 28
1050. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 5.29 14
1051. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 5.27 22
1052. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 5.25 8
1053. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 5.25 8
1054. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.25 8
1055. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 5.25 24
1056. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 5.25 8
1057. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 5.25 16
1058. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 5.25 16
1059. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 5.25 24
1060. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 5.25 24
1061. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 5.23 26
1062. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 5.23 26
1063. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 5.21 28
1064. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 5.21 28
1065. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 5.21 28
1066. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 5.21 28
1067. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 5.21 28
1068. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 5.2 20
1069. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 5.2 20
1070. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 5.2 20
1071. Horváth Abigél (Csata Garfield) 5.2 20
1072. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 5.2 20
1073. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 5.2 20
1074. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 5.2 30
1075. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 5.2 20
1076. Szabó Mihály (BSC Fiú) 5.17 24
1077. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 5.17 24
1078. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 5.17 24
1079. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 5.17 12
1080. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 5.17 24
1081. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 5.17 24
1082. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 5.17 12
1083. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 5.17 24
1084. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.17 12
1085. Rein Ákos (Esztergomi KE) 5.17 24
1086. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 5.17 24
1087. Racskó Máté (NYKK U11/B) 5.17 12
1088. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 5.16 38
1089. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 5.14 28
1090. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 5.14 28
1091. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 5.14 28
1092. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 5.14 28
1093. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 5.13 16
1094. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 5.1 20
1095. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 5.1 20
1096. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 5.1 20
1097. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 5.1 20
1098. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 5.1 20
1099. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 5.1 20
1100. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.08 24
1101. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 5.08 24
1102. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 5.08 24
1103. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 5.08 26
1104. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 5.08 26
1105. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 5.08 26
1106. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 5.07 28
1107. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 5.07 28
1108. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 5.06 32
1109. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 5.06 36
1110. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 5 28
1111. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 5 16
1112. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 5 24
1113. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 5 20
1114. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 5 16
1115. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5 10
1116. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 5 24
1117. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 5 20
1118. Lovas Luca (KKC Mátyás) 5 20
1119. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 5 18
1120. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 5 14
1121. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 5 10
1122. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 5 24
1123. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 5 8
1124. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 5 24
1125. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 5 26
1126. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 5 12
1127. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 5 14
1128. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 5 22
1129. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 5 20
1130. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 5 20
1131. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 5 24
1132. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 5 16
1133. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 5 20
1134. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 5 24
1135. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 5 14
1136. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 5 26
1137. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 4.93 28
1138. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 4.93 28
1139. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 4.93 28
1140. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 4.92 26
1141. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 4.92 24
1142. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 4.92 24
1143. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 4.92 24
1144. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 4.92 24
1145. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4.92 24
1146. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 4.91 22
1147. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 4.9 20
1148. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 4.9 20
1149. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 4.9 20
1150. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 4.89 36
1151. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 4.89 18
1152. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 4.88 16
1153. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 4.88 16
1154. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 4.88 16
1155. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 4.86 28
1156. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 4.86 28
1157. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 4.86 28
1158. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 4.86 28
1159. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 4.86 28
1160. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 4.83 12
1161. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 4.83 24
1162. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 4.83 24
1163. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 4.83 24
1164. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4.83 24
1165. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 4.83 24
1166. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 4.82 22
1167. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 4.8 20
1168. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 4.8 20
1169. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 4.8 10
1170. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 4.8 20
1171. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 4.79 28
1172. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 4.79 28
1173. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 4.79 28
1174. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 4.79 28
1175. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 4.79 28
1176. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 4.79 28
1177. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 4.79 28
1178. Győrik Botond (BL Basket SE) 4.79 28
1179. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 4.79 28
1180. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 4.77 26
1181. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.75 24
1182. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 4.75 16
1183. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 4.75 16
1184. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 4.75 8
1185. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 4.75 24
1186. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 4.75 24
1187. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 4.75 16
1188. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 4.75 16
1189. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 4.75 24
1190. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 4.75 16
1191. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 4.75 8
1192. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4.75 16
1193. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 4.75 24
1194. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 4.73 52
1195. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4.71 28
1196. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 4.71 28
1197. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 4.71 28
1198. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 4.71 14
1199. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 4.71 28
1200. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4.71 28
1201. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 4.71 14
1202. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 4.7 20
1203. Barucha Levente (KASI/D) 4.7 20
1204. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 4.7 20
1205. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 4.7 20
1206. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4.7 20
1207. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.69 26
1208. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 4.67 24
1209. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4.67 24
1210. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 4.67 24
1211. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 4.67 12
1212. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 4.67 24
1213. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.67 12
1214. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.67 24
1215. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4.67 24
1216. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 4.67 24
1217. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 4.64 28
1218. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 4.64 28
1219. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 4.64 28
1220. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 4.64 22
1221. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 4.63 32
1222. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 4.63 16
1223. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 4.63 16
1224. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 4.63 16
1225. Kovács Szófia (Csata Garfield) 4.6 20
1226. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 4.6 20
1227. Soltész Fanni (Monor SE/A) 4.6 20
1228. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 4.6 10
1229. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 4.6 10
1230. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 4.6 20
1231. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4.6 20
1232. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4.58 24
1233. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.58 24
1234. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 4.58 24
1235. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 4.58 24
1236. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 4.58 24
1237. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 4.57 28
1238. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 4.57 28
1239. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 4.57 28
1240. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 4.57 28
1241. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 4.57 14
1242. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 4.57 28
1243. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 4.55 22
1244. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 4.55 22
1245. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4.55 22
1246. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 4.54 26
1247. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4.5 12
1248. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 4.5 20
1249. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 4.5 8
1250. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 4.5 12
1251. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 4.5 24
1252. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 4.5 20
1253. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4.5 28
1254. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 4.5 24
1255. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 4.5 28
1256. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 4.5 24
1257. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4.5 24
1258. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 4.5 24
1259. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 4.5 20
1260. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 4.5 20
1261. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4.5 8
1262. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4.5 28
1263. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 4.5 20
1264. Császár Máté (KASI/B) 4.44 36
1265. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 4.44 18
1266. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 4.43 28
1267. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 4.43 28
1268. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 4.43 28
1269. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 4.43 28
1270. Molnár Milán (Hévíz SK) 4.42 24
1271. Horváth Áron Márk (KASI/A) 4.42 24
1272. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 4.42 24
1273. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 4.42 24
1274. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 4.42 24
1275. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 4.4 20
1276. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 4.4 20
1277. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 4.4 20
1278. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 4.4 20
1279. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 4.4 20
1280. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.38 16
1281. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 4.38 16
1282. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.38 16
1283. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 4.38 16
1284. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 4.38 16
1285. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 4.38 16
1286. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4.38 16
1287. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 4.36 28
1288. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 4.36 28
1289. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 4.36 28
1290. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 4.36 28
1291. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4.33 24
1292. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 4.33 6
1293. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 4.33 24
1294. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4.33 24
1295. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 4.33 6
1296. Steininger Erik (Fűzfői AK) 4.33 24
1297. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 4.33 24
1298. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 4.33 12
1299. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 4.31 32
1300. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 4.3 20
1301. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 4.3 20
1302. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 4.3 20
1303. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 4.3 20
1304. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 4.3 20
1305. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4.3 20
1306. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4.29 28
1307. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 4.29 28
1308. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 4.29 28
1309. Mészáros Csenge (CEKK) 4.29 28
1310. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4.27 22
1311. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.27 22
1312. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 4.25 24
1313. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 4.25 24
1314. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 4.25 8
1315. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 4.25 24
1316. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 4.25 48
1317. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 4.25 24
1318. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 4.25 16
1319. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 4.25 24
1320. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 4.25 16
1321. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 4.25 8
1322. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 4.25 16
1323. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 4.25 24
1324. Farkas István (BSC-2015) 4.25 8
1325. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 4.25 16
1326. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 4.25 8
1327. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 4.25 24
1328. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4.25 16
1329. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 4.25 8
1330. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 4.25 8
1331. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 4.25 24
1332. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 4.25 16
1333. Vince Bence (KASI/B) 4.25 32
1334. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 4.23 26
1335. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 4.23 26
1336. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 4.23 26
1337. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 4.22 36
1338. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 4.21 28
1339. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4.21 28
1340. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 4.21 28
1341. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 4.21 28
1342. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.21 28
1343. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4.21 28
1344. Taskó László (MEAFC Kossuth) 4.2 20
1345. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 4.2 20
1346. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 4.2 20
1347. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4.2 20
1348. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 4.2 20
1349. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4.2 20
1350. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 4.2 20
1351. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 4.2 20
1352. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 4.18 22
1353. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4.18 22
1354. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.17 24
1355. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 4.17 12
1356. Biró Botond (Esztergomi KE) 4.17 24
1357. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4.17 24
1358. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 4.17 12
1359. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 4.17 24
1360. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 4.17 24
1361. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4.17 24
1362. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 4.17 24
1363. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 4.17 24
1364. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 4.17 24
1365. Besenyei Blanka (Csata Manók) 4.17 24
1366. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 4.17 24
1367. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4.14 28
1368. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 4.14 14
1369. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 4.14 28
1370. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 4.13 16
1371. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.13 16
1372. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 4.13 16
1373. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 4.13 16
1374. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 4.12 16
1375. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4.1 20
1376. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.1 20
1377. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 4.1 20
1378. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 4.1 20
1379. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 4.1 20
1380. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 4.08 24
1381. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.08 24
1382. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 4.08 24
1383. Demeter István (Monor SE/A) 4.08 24
1384. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 4.08 24
1385. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 4.08 24
1386. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 4.08 24
1387. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.08 24
1388. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4.08 24
1389. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 4.08 26
1390. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4.07 28
1391. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.07 28
1392. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 4.07 28
1393. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 4.07 28
1394. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 4.07 28
1395. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 4.06 32
1396. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 4.05 38
1397. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 4 24
1398. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 4 16
1399. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 4 24
1400. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4 22
1401. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 4 20
1402. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 4 8
1403. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 14
1404. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 4 10
1405. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 12
1406. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 4 28
1407. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 4 20
1408. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4 20
1409. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 4 16
1410. Somi Milos (KASI/B) 4 24
1411. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 4 12
1412. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 4 22
1413. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 4 8
1414. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 4 20
1415. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 4 20
1416. Fehérvári Marcell (KASI/D) 4 28
1417. Stegeran Oana (Primo Magic) 4 20
1418. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 4 12
1419. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 4 26
1420. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 4 28
1421. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 4 10
1422. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4 8
1423. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 4 20
1424. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 4 28
1425. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 4 24
1426. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 3.93 28
1427. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 3.93 28
1428. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 3.92 24
1429. Végh Levente (BSC-2015) 3.92 24
1430. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 3.92 24
1431. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 3.92 24
1432. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 3.92 24
1433. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 3.92 24
1434. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 3.9 20
1435. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 3.9 20
1436. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 3.9 20
1437. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3.9 20
1438. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 3.9 20
1439. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 3.9 20
1440. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 3.9 20
1441. Gábor Gréta (Csata Garfield) 3.9 20
1442. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 3.9 20
1443. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 3.9 20
1444. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 3.89 18
1445. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 3.89 36
1446. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 3.88 32
1447. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 3.88 16
1448. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.88 16
1449. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 3.88 16
1450. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 3.88 16
1451. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 3.86 28
1452. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.86 28
1453. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 3.86 28
1454. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 3.86 28
1455. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 3.85 40
1456. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 3.83 24
1457. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3.83 12
1458. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 3.83 24
1459. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 3.83 12
1460. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 3.83 24
1461. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 3.83 12
1462. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 3.83 12
1463. Becsák Dániel (Pér U11) 3.82 22
1464. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 3.8 20
1465. Bán Barna (Szentesi KK) 3.8 20
1466. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 3.8 20
1467. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 3.8 20
1468. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 3.8 10
1469. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 3.8 20
1470. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 3.8 20
1471. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 3.79 28
1472. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 3.79 28
1473. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 3.79 28
1474. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 3.79 28
1475. Kővári Dóra (Csata Manók) 3.79 28
1476. Agg Maja (Harcos Darazsak) 3.78 18
1477. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 3.78 36
1478. Krieg Nina (Vasas Cicák) 3.78 36
1479. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.77 26
1480. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 3.75 8
1481. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 3.75 8
1482. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 3.75 24
1483. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 3.75 16
1484. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 3.75 24
1485. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 3.75 24
1486. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 3.75 16
1487. Mihályi Lili (Csata Manók) 3.75 24
1488. Kovács Botond (Piros Sasok) 3.75 8
1489. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 3.75 16
1490. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 3.75 8
1491. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 3.75 16
1492. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 3.75 24
1493. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.75 16
1494. Weigert Márk (BL Basket SE) 3.75 24
1495. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 3.75 24
1496. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 3.73 22
1497. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 3.73 22
1498. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 3.73 22
1499. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 3.73 22
1500. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 3.73 22
1501. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 3.71 28
1502. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.71 28
1503. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 3.71 28
1504. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 3.71 14
1505. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 3.71 28
1506. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 3.7 20
1507. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 3.7 20
1508. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 3.7 20
1509. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 3.7 20
1510. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 3.7 20
1511. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 3.7 20
1512. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 3.7 20
1513. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 3.7 20
1514. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 3.7 20
1515. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 3.7 20
1516. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 3.7 40
1517. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.69 26
1518. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 3.69 26
1519. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 3.67 6
1520. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 3.67 12
1521. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 3.67 12
1522. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 3.67 24
1523. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 3.67 24
1524. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 3.67 24
1525. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 3.67 24
1526. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 3.67 6
1527. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 3.67 12
1528. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 3.67 12
1529. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 3.67 12
1530. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 3.67 12
1531. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 3.67 24
1532. Zircher Albert (KASI/B) 3.67 24
1533. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 3.64 28
1534. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 3.64 28
1535. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 3.64 28
1536. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 3.64 28
1537. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 3.64 28
1538. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 3.64 28
1539. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 3.64 44
1540. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 3.64 22
1541. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 3.63 16
1542. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 3.63 16
1543. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 3.63 16
1544. Mucsi Lujza (TFSE) 3.63 16
1545. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3.63 16
1546. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 3.63 16
1547. Baranyai Valéria (Csata Manók) 3.63 16
1548. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 3.63 16
1549. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 3.6 20
1550. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 3.6 20
1551. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.6 20
1552. Hardi Koppány (KASI/D) 3.6 20
1553. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 3.6 20
1554. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 3.6 20
1555. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 3.6 10
1556. Farkas Dorottya (BSC Lány) 3.6 20
1557. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 3.58 24
1558. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 3.58 24
1559. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 3.58 24
1560. Kiss Korina (TSE Basket U11) 3.58 24
1561. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 3.58 24
1562. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 3.57 28
1563. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 3.57 28
1564. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 3.57 14
1565. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 3.57 28
1566. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.56 18
1567. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 3.55 22
1568. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 3.55 22
1569. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 3.5 16
1570. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 3.5 20
1571. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 3.5 24
1572. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 3.5 24
1573. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 3.5 28
1574. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 3.5 24
1575. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.5 20
1576. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 3.5 28
1577. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.5 28
1578. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 3.5 20
1579. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 3.5 28
1580. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 3.5 20
1581. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 3.5 8
1582. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 3.5 20
1583. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 3.5 20
1584. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 3.5 12
1585. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 3.5 8
1586. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 3.5 8
1587. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 3.5 20
1588. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 3.5 12
1589. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.5 24
1590. Németh Zsombor (BSC vegyes) 3.5 8
1591. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 3.5 20
1592. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 3.5 20
1593. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 3.5 24
1594. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 3.5 28
1595. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 3.5 24
1596. Alexy Marcell (Piros Sasok) 3.5 12
1597. Király Adél (Békéscsabai KK) 3.5 24
1598. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 3.5 12
1599. Pék Benedek (Esztergomi KE) 3.5 16
1600. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 3.5 24
1601. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 3.5 24
1602. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 3.5 28
1603. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.5 8
1604. Trukmüller Máté (Pér U11) 3.5 8
1605. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 3.5 24
1606. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 3.5 24
1607. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 3.46 26
1608. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 3.45 22
1609. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 3.44 18
1610. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 3.44 18
1611. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 3.44 18
1612. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 3.44 32
1613. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3.43 14
1614. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 3.43 28
1615. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 3.42 38
1616. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.42 24
1617. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.42 24
1618. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 3.42 24
1619. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 3.42 24
1620. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 3.42 24
1621. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.42 24
1622. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 3.4 20
1623. Újváry Gergely (Pityke KSE) 3.4 10
1624. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 3.4 20
1625. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 3.4 20
1626. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 3.4 20
1627. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 3.4 20
1628. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 3.4 20
1629. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.38 26
1630. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 3.38 16
1631. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 3.38 16
1632. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 3.38 16
1633. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 3.38 16
1634. Apró Leo (BSC vegyes) 3.38 16
1635. Varga Bella (Feketés Darazsak) 3.38 16
1636. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 3.38 16
1637. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 3.38 16
1638. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 3.38 16
1639. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 3.36 22
1640. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 3.36 22
1641. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 3.36 22
1642. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 3.36 28
1643. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 3.36 28
1644. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 3.36 28
1645. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 3.33 24
1646. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 3.33 24
1647. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 3.33 24
1648. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 3.33 12
1649. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 3.33 12
1650. Kiss Míra (VESC U11) 3.33 24
1651. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 3.33 12
1652. Házy Leó (FKE kenguruk) 3.33 24
1653. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 3.33 24
1654. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 3.33 6
1655. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 3.33 24
1656. Gábor Zénó (KASI/B) 3.33 24
1657. Ledneczki Márk (Monok SE) 3.33 24
1658. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 3.33 24
1659. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 3.33 24
1660. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 3.33 6
1661. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 3.33 12
1662. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 3.33 12
1663. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.33 24
1664. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 3.33 12
1665. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 3.33 24
1666. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 3.33 18
1667. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 3.33 18
1668. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.33 24
1669. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 3.33 24
1670. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 3.31 26
1671. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 3.3 20
1672. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.3 20
1673. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 3.3 20
1674. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.3 20
1675. Molnár Emma (BSC Lány) 3.3 20
1676. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.3 20
1677. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 3.3 20
1678. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 3.3 20
1679. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 3.3 20
1680. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.29 28
1681. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.29 28
1682. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.29 28
1683. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 3.29 28
1684. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 3.29 14
1685. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 3.29 14
1686. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 3.29 28
1687. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 3.29 14
1688. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 3.29 28
1689. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 3.29 28
1690. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 3.27 22
1691. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 3.27 22
1692. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 3.25 8
1693. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 3.25 16
1694. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 3.25 24
1695. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 3.25 8
1696. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 3.25 8
1697. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 3.25 24
1698. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 3.25 16
1699. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.25 8
1700. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 3.25 24
1701. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 3.25 24
1702. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 3.25 24
1703. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 3.25 24
1704. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 3.25 24
1705. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 3.25 24
1706. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 3.25 8
1707. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 3.25 16
1708. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 3.25 24
1709. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 3.25 16
1710. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 3.25 16
1711. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 3.23 26
1712. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3.22 18
1713. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 3.22 18
1714. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 3.21 28
1715. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 3.21 28
1716. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 3.2 20
1717. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 3.2 20
1718. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 3.2 20
1719. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 3.2 20
1720. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.2 20
1721. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 3.2 20
1722. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 3.2 20
1723. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 3.2 20
1724. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 3.2 20
1725. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 3.2 10
1726. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 3.2 10
1727. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 3.2 20
1728. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 3.18 22
1729. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.17 24
1730. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 3.17 24
1731. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 3.17 24
1732. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 3.17 24
1733. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 3.17 24
1734. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 3.17 24
1735. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 3.17 12
1736. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 3.17 12
1737. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 3.17 12
1738. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 3.15 26
1739. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 3.15 26
1740. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 3.14 14
1741. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 3.14 14
1742. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 3.14 28
1743. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 3.13 16
1744. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 3.13 16
1745. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 3.13 16
1746. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 3.12 32
1747. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 3.11 18
1748. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 3.11 18
1749. Csery Mózes (PSE Párducok) 3.1 20
1750. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 3.1 20
1751. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 3.1 20
1752. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 3.09 22
1753. Huppauer László (Pér U11) 3.09 22
1754. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 3.09 22
1755. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 3.09 22
1756. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 3.08 24
1757. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 3.08 24
1758. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 3.08 24
1759. Németh Zalán (Kanizsa KK) 3.08 24
1760. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 3.08 24
1761. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 3.08 26
1762. Hoffman Péter (KASI/A) 3.07 28
1763. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 3.07 28
1764. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 3.07 28
1765. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 3.07 28
1766. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 3.07 28
1767. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 3.06 32
1768. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 3.06 32
1769. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3 20
1770. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 3 12
1771. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 3 18
1772. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 3 24
1773. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 3 28
1774. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 3 12
1775. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 3 16
1776. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 3 24
1777. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 3 16
1778. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 3 24
1779. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 3 6
1780. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 3 24
1781. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 3 16
1782. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 3 28
1783. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 3 16
1784. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3 16
1785. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 3 28
1786. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 3 18
1787. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 3 20
1788. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 3 16
1789. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3 20
1790. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 3 20
1791. Birck Emese (Vasas Cicák) 3 22
1792. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 3 24
1793. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 3 24
1794. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 3 16
1795. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 3 24
1796. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 3 28
1797. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 3 12
1798. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3 8
1799. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3 20
1800. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 3 16
1801. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3 6
1802. Göblös András (BL Basket SE) 3 16
1803. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 3 26
1804. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 3 12
1805. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 3 14
1806. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 3 18
1807. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3 8
1808. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 3 16
1809. Mikó Vince (NYKK U11/B) 3 8
1810. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 3 20
1811. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 2.93 28
1812. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.93 28
1813. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.93 28
1814. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 2.93 28
1815. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 2.93 28
1816. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 2.93 28
1817. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 2.92 26
1818. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 2.92 24
1819. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 2.92 24
1820. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.92 24
1821. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 2.92 24
1822. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 2.92 24
1823. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 2.92 24
1824. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 2.92 24
1825. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 2.92 24
1826. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 2.92 24
1827. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.92 24
1828. Simon Árven Áfonya (CEKK) 2.92 24
1829. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.92 24
1830. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 2.91 22
1831. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.9 20
1832. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.9 20
1833. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 2.9 20
1834. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 2.9 20
1835. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.9 20
1836. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 2.9 20
1837. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 2.9 20
1838. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 2.9 20
1839. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 2.9 20
1840. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 2.9 20
1841. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 2.9 20
1842. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.89 18
1843. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 2.88 16
1844. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 2.88 16
1845. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.88 16
1846. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 2.88 16
1847. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 2.88 32
1848. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 2.88 16
1849. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 2.88 16
1850. Pintér Lia (BSC vegyes) 2.88 16
1851. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 2.88 16
1852. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.86 28
1853. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 2.86 14
1854. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2.86 28
1855. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 2.85 26
1856. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 2.83 36
1857. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 2.83 12
1858. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.83 24
1859. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.83 12
1860. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 2.83 24
1861. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 2.83 12
1862. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 2.83 12
1863. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 2.83 12
1864. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 2.83 24
1865. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.83 24
1866. Török Lilien (Piros Sasok) 2.83 12
1867. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 2.83 12
1868. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 2.83 24
1869. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.82 22
1870. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 2.82 22
1871. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 2.82 22
1872. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 2.82 22
1873. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 2.8 20
1874. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 2.8 20
1875. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 2.8 10
1876. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.8 10
1877. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 2.8 20
1878. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 2.8 20
1879. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.8 20
1880. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.8 20
1881. Egyed Gergő (Monok SE) 2.8 20
1882. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 2.8 20
1883. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 2.8 20
1884. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 2.79 28
1885. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 2.79 28
1886. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 2.79 28
1887. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 2.79 28
1888. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 2.79 28
1889. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 2.78 18
1890. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.77 26
1891. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 2.75 16
1892. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 2.75 16
1893. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 2.75 24
1894. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 2.75 24
1895. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 2.75 16
1896. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 2.75 8
1897. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 2.75 16
1898. Halász Janka (Vasas Cicák) 2.75 8
1899. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 2.75 8
1900. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 2.75 16
1901. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 2.75 8
1902. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.75 16
1903. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 2.75 16
1904. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 2.75 8
1905. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 2.75 16
1906. Búz Marcell (Pityke KSE) 2.75 24
1907. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 2.75 16
1908. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 2.75 8
1909. Nagy Katalin Mária (CEKK) 2.75 24
1910. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 2.75 24
1911. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.75 16
1912. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 2.75 24
1913. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 2.75 8
1914. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 2.75 24
1915. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 2.73 22
1916. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 2.73 22
1917. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 2.73 22
1918. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.71 28
1919. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 2.71 14
1920. Imre Dávid (KASI/D) 2.71 28
1921. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.71 28
1922. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 2.7 20
1923. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 2.7 20
1924. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 2.7 20
1925. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 2.7 20
1926. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 2.7 20
1927. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 2.7 20
1928. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 2.7 40
1929. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 2.69 26
1930. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 2.69 32
1931. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 2.67 24
1932. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2.67 24
1933. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.67 24
1934. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2.67 24
1935. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.67 12
1936. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 2.67 24
1937. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.67 24
1938. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 2.67 24
1939. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 2.67 24
1940. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 2.67 24
1941. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 2.67 18
1942. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 2.67 24
1943. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 2.67 24
1944. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.67 12
1945. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.67 6
1946. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 2.67 12
1947. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 2.67 18
1948. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 2.67 12
1949. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 2.67 24
1950. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 2.67 12
1951. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 2.67 18
1952. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 2.67 6
1953. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 2.67 12
1954. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 2.64 28
1955. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 2.64 28
1956. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.64 28
1957. Rein Dóra (Esztergomi KE) 2.64 28
1958. Füzi Izabella (KASI/C) 2.64 28
1959. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 2.64 28
1960. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 2.64 28
1961. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.64 28
1962. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.64 22
1963. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 2.64 22
1964. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 2.63 16
1965. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2.63 16
1966. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 2.63 16
1967. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 2.63 16
1968. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 2.63 16
1969. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 2.63 16
1970. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.63 16
1971. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2.63 16
1972. Bartal Andor (BSC Fiú) 2.63 16
1973. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 2.63 16
1974. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 2.62 26
1975. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.6 20
1976. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 2.6 20
1977. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2.6 20
1978. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 2.6 20
1979. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 2.6 20
1980. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 2.6 20
1981. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 2.6 10
1982. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 2.6 20
1983. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 2.6 10
1984. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 2.6 10
1985. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 2.58 24
1986. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.58 24
1987. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 2.58 24
1988. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.58 24
1989. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 2.58 24
1990. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 2.58 24
1991. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 2.57 14
1992. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.57 28
1993. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2.57 14
1994. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 2.57 28
1995. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 2.56 18
1996. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 2.56 18
1997. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 2.56 18
1998. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.55 22
1999. Bálint Bianka (Csata Manók) 2.55 22
2000. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 2.5 24
2001. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2.5 16
2002. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.5 24
2003. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 2.5 28
2004. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 2.5 16
2005. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 2.5 8
2006. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.5 8
2007. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 2.5 16
2008. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 2.5 20
2009. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.5 8
2010. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 2.5 12
2011. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.5 28
2012. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 2.5 24
2013. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 2.5 28
2014. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 2.5 24
2015. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 2.5 16
2016. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.5 20
2017. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.5 16
2018. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 2.5 16
2019. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.5 20
2020. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 2.5 12
2021. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.5 24
2022. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.5 12
2023. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 2.5 20
2024. Rofrits Zalán (KASI/C) 2.5 8
2025. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 2.5 20
2026. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 2.5 12
2027. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.5 16
2028. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 2.5 16
2029. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 2.5 8
2030. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 2.5 16
2031. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 2.5 20
2032. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 2.5 28
2033. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 2.5 16
2034. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 2.5 8
2035. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.5 28
2036. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 2.5 16
2037. Csőre Janka (Pér U11) 2.5 24
2038. Pósa Bálint (BSC-2015) 2.5 24
2039. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 2.5 20
2040. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.5 24
2041. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 2.5 8
2042. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 2.46 26
2043. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 2.46 26
2044. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2.45 22
2045. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 2.44 18
2046. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.44 18
2047. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 2.43 28
2048. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 2.43 14
2049. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 2.43 14
2050. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.43 28
2051. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 2.43 28
2052. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 2.42 24
2053. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 2.42 24
2054. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 2.42 24
2055. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 2.42 24
2056. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 2.42 24
2057. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 2.42 24
2058. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 2.42 24
2059. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 2.42 24
2060. Péter Lili (KWBC Körmend) 2.42 24
2061. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 2.4 20
2062. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.4 20
2063. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 2.4 20
2064. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 2.4 20
2065. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 2.4 20
2066. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.4 10
2067. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2.4 20
2068. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 2.4 20
2069. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 2.4 10
2070. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 2.4 20
2071. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 2.4 20
2072. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.38 26
2073. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 2.38 16
2074. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 2.38 16
2075. Berki Milán (TF-JAK U11) 2.38 16
2076. Here Zsolt (NYKK U11/B) 2.38 16
2077. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 2.38 16
2078. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 2.38 16
2079. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 2.38 16
2080. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 2.38 16
2081. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 2.38 16
2082. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 2.38 16
2083. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 2.38 16
2084. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 2.36 22
2085. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 2.36 22
2086. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 2.36 28
2087. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 2.36 28
2088. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 2.36 28
2089. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2.36 28
2090. Stier Botond (KASI/A) 2.33 24
2091. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 2.33 24
2092. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2.33 12
2093. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 2.33 24
2094. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 2.33 12
2095. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 2.33 12
2096. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 2.33 12
2097. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.33 6
2098. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.33 18
2099. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 2.33 12
2100. Ács Donát (BL Basket SE) 2.33 24
2101. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.33 24
2102. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 2.33 12
2103. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 2.33 12
2104. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 2.33 6
2105. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 2.33 24
2106. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.33 6
2107. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/B) 2.33 12
2108. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.33 24
2109. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.33 6
2110. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.33 18
2111. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.31 26
2112. Barkóczi István (Budafoki Békák) 2.31 26
2113. Tarjányi István (NYKK U11/B) 2.3 20
2114. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 2.3 20
2115. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.3 20
2116. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 2.3 20
2117. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 2.3 20
2118. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 2.3 20
2119. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.29 14
2120. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 2.29 28
2121. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2.29 28
2122. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.29 28
2123. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 2.29 14
2124. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 2.29 28
2125. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 2.29 28
2126. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.29 28
2127. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.29 28
2128. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 2.29 14
2129. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 2.29 28
2130. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 2.25 32
2131. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 2.25 24
2132. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 2.25 16
2133. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 2.25 24
2134. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 2.25 16
2135. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 2.25 16
2136. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 2.25 16
2137. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 2.25 24
2138. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 2.25 8
2139. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 2.25 24
2140. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.25 24
2141. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 2.25 16
2142. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 2.25 16
2143. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.25 8
2144. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.25 8
2145. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.25 24
2146. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 2.25 16
2147. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.25 16
2148. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 2.25 8
2149. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 2.25 24
2150. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 2.25 24
2151. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.25 16
2152. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 2.25 8
2153. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 2.25 16
2154. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 2.25 16
2155. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 2.25 24
2156. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2.22 18
2157. Murányi Kata (BSC vegyes) 2.22 18
2158. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.21 28
2159. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 2.21 28
2160. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.21 28
2161. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 2.21 28
2162. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 2.21 28
2163. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.2 10
2164. Zsadányi Zsombor (TFSE) 2.2 20
2165. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 2.2 20
2166. Katona Dorina (KKC Mátyás) 2.2 20
2167. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 2.2 20
2168. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 2.2 20
2169. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 2.18 22
2170. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 2.18 22
2171. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 2.18 22
2172. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 2.17 24
2173. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.17 12
2174. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 2.17 12
2175. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 2.17 12
2176. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 2.17 12
2177. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 2.17 24
2178. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 2.17 12
2179. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 2.17 12
2180. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.17 12
2181. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 2.17 12
2182. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 2.17 12
2183. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 2.17 24
2184. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2.17 24
2185. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 2.17 24
2186. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.17 12
2187. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2.17 24
2188. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 2.17 12
2189. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2.17 24
2190. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 2.17 12
2191. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 2.17 24
2192. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 2.17 12
2193. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.17 12
2194. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.17 24
2195. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.15 26
2196. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 2.15 26
2197. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.14 28
2198. Jutasi Maja (BSC Lány) 2.14 28
2199. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 2.14 28
2200. Bial Boglárka (Csepel KK) 2.14 28
2201. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 2.14 28
2202. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 2.14 28
2203. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.14 28
2204. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 2.14 28
2205. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 2.14 28
2206. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 2.14 28
2207. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 2.14 28
2208. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 2.13 30
2209. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 2.13 32
2210. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 2.13 16
2211. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 2.13 16
2212. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 2.13 16
2213. Szabo Matias-László (Primo Magic) 2.13 16
2214. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 2.13 16
2215. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2.13 16
2216. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 2.13 16
2217. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 2.13 16
2218. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 2.13 16
2219. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 2.11 18
2220. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.11 18
2221. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.11 18
2222. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 2.1 20
2223. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.1 20
2224. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 2.1 20
2225. Márton Tamás (Fűzfői AK) 2.1 20
2226. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.1 20
2227. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 2.09 22
2228. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 2.08 24
2229. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 2.08 24
2230. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 2.08 24
2231. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 2.08 24
2232. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.08 24
2233. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 2.08 24
2234. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 2.08 24
2235. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 2.08 24
2236. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.08 24
2237. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 2.08 24
2238. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 2.08 24
2239. Mikulás Damira (TFSE) 2.08 24
2240. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 2.08 26
2241. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.07 28
2242. Nyitrai András (BSC-2015) 2.07 28
2243. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.07 28
2244. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 2.07 28
2245. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 2.07 28
2246. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.07 28
2247. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.06 32
2248. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 2 20
2249. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 2 26
2250. Molnár Gerda (KASI/B) 2 16
2251. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 2 24
2252. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 2 16
2253. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 10
2254. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 2 20
2255. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 8
2256. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 24
2257. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 2 14
2258. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 28
2259. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 2 28
2260. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 12
2261. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 2 16
2262. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 2 20
2263. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 2 24
2264. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 2 20
2265. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 2 24
2266. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 12
2267. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 2 8
2268. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 28
2269. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 2 16
2270. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2 12
2271. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 26
2272. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 2 16
2273. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 2 20
2274. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 2 14
2275. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 2 16
2276. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 2 10
2277. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 2 8
2278. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 2 12
2279. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 2 8
2280. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 2 8
2281. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 20
2282. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 2 8
2283. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 2 22
2284. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 2 26
2285. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 2 10
2286. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 2 20
2287. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 2 18
2288. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 2 12
2289. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 2 8
2290. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 2 12
2291. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 2 10
2292. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 2 8
2293. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 2 16
2294. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 6
2295. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 6
2296. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 2 8
2297. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 2 28
2298. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 2 8
2299. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 2 8
2300. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2 24
2301. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2 24
2302. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 6
2303. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 12
2304. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 2 18
2305. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 2 28
2306. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 2 28
2307. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 2 24
2308. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2 10
2309. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2 26
2310. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 2 24
2311. Turula Dominik (KASI/C) 2 24
2312. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 2 16
2313. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 20
2314. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 16
2315. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 2 16
2316. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 2 12
2317. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 2 6
2318. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 2 24
2319. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 2 16
2320. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 2 12
2321. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 2 14
2322. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 2 26
2323. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 32
2324. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 2 20
2325. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 12
2326. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 1.93 28
2327. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.93 28
2328. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.93 28
2329. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 1.93 28
2330. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 1.93 28
2331. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 1.93 28
2332. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 1.92 26
2333. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 1.92 24
2334. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 1.92 24
2335. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 1.92 24
2336. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 1.92 24
2337. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 1.92 24
2338. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.92 24
2339. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 1.92 24
2340. Takács Mira (KKC Mátyás) 1.92 24
2341. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 1.92 24
2342. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.91 22
2343. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 1.9 20
2344. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 1.9 20
2345. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 1.9 20
2346. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 1.9 20
2347. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 1.9 20
2348. Vajai Laura (VESC U11) 1.9 20
2349. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.9 20
2350. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 1.9 20
2351. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 1.9 20
2352. Borbás Levente (Monor SE/A) 1.9 20
2353. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 1.89 36
2354. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 1.89 18
2355. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 1.89 18
2356. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 1.88 34
2357. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 1.88 16
2358. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 1.88 16
2359. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 1.88 16
2360. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 1.88 16
2361. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 1.88 16
2362. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.88 16
2363. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 1.86 14
2364. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.86 28
2365. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 1.86 28
2366. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 1.86 28
2367. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.83 12
2368. Berkes Áron (Keresztúri SE) 1.83 24
2369. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 1.83 12
2370. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 1.83 24
2371. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 1.83 24
2372. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 1.83 12
2373. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 1.83 12
2374. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 1.83 24
2375. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.83 12
2376. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.83 24
2377. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 1.83 12
2378. Szonntag Adél (Csata Manók) 1.83 24
2379. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 1.83 12
2380. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 1.83 24
2381. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 1.83 12
2382. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 1.83 24
2383. Csaba Éva (MTK Budapest) 1.83 12
2384. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.83 12
2385. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 1.83 12
2386. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 1.83 12
2387. Balatincz Botond (Csepel KK) 1.83 24
2388. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 1.83 12
2389. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 1.83 12
2390. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 1.83 12
2391. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 1.83 12
2392. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.82 22
2393. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.82 22
2394. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 1.8 20
2395. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 1.8 20
2396. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 1.8 20
2397. Bihary Barnabás (Monok SE) 1.8 20
2398. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 1.8 20
2399. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 1.8 10
2400. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 1.8 10
2401. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.8 20
2402. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 1.8 20
2403. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.8 20
2404. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 1.8 20
2405. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 1.8 10
2406. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 1.8 20
2407. Kovács Márton (Monor SE/B) 1.8 20
2408. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 1.8 20
2409. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 1.8 20
2410. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 1.79 28
2411. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 1.79 28
2412. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.79 28
2413. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 1.79 28
2414. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 1.77 26
2415. Ungvári Botond László (KASI/D) 1.77 26
2416. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 1.75 16
2417. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.75 24
2418. Rédei Márton (FKE kenguruk) 1.75 24
2419. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 1.75 8
2420. Mészáros Luca (VESC U11) 1.75 16
2421. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.75 16
2422. Elekes Péter (Szentesi KK) 1.75 8
2423. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.75 8
2424. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.75 8
2425. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 1.75 8
2426. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.75 16
2427. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.75 24
2428. Tóth Bálint (KASI/C) 1.75 24
2429. Varga Milán (Sólyomfiókák) 1.75 8
2430. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.75 16
2431. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.75 16
2432. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 1.75 16
2433. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.75 16
2434. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 1.75 8
2435. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 1.75 16
2436. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 1.75 16
2437. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.75 24
2438. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.75 24
2439. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.75 8
2440. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 1.75 24
2441. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.75 8
2442. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 1.75 24
2443. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 1.75 16
2444. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 1.75 24
2445. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 1.75 8
2446. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 1.75 24
2447. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.75 16
2448. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 1.75 24
2449. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 1.75 24
2450. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 1.75 16
2451. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 1.75 8
2452. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.75 16
2453. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 1.73 22
2454. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 1.71 14
2455. Bakó Levente (NYKK U11/B) 1.71 14
2456. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.71 28
2457. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 1.71 28
2458. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 1.71 28
2459. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.71 28
2460. Lukács Dániel (BL Basket SE) 1.71 28
2461. Gál Kira (TF-JAK U11) 1.71 14
2462. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 1.71 14
2463. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1.71 28
2464. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 1.71 14
2465. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.71 14
2466. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 1.7 20
2467. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 1.7 20
2468. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 1.7 20
2469. Danyi Emma (KWBC Körmend) 1.7 20
2470. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 1.7 20
2471. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 1.7 20
2472. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 1.7 20
2473. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 1.69 26
2474. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 1.67 24
2475. Berecz Botond (Budafoki Békák) 1.67 12
2476. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.67 12
2477. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 1.67 12
2478. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.67 24
2479. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 1.67 24
2480. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 1.67 12
2481. Béres Berta (PSE Párducok) 1.67 24
2482. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.67 6
2483. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.67 12
2484. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 1.67 12
2485. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.67 24
2486. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 1.67 24
2487. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 1.67 6
2488. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 1.67 6
2489. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 1.67 12
2490. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 1.67 6
2491. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 1.67 30
2492. Szánthó Zente (Monor SE/B) 1.64 28
2493. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 1.64 28
2494. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.64 28
2495. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 1.64 22
2496. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 1.64 22
2497. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.63 16
2498. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.63 16
2499. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 1.63 16
2500. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 1.63 16
2501. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 1.63 16
2502. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 1.63 16
2503. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 1.63 16
2504. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.63 16
2505. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.63 16
2506. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 1.63 16
2507. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 1.63 16
2508. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.62 26
2509. Fekete Norbert (KASI/A) 1.6 20
2510. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 1.6 20
2511. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 1.6 20
2512. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.6 20
2513. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.6 20
2514. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 1.6 20
2515. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 1.6 20
2516. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 1.6 20
2517. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 1.6 20
2518. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.6 20
2519. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 1.6 20
2520. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.6 20
2521. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.6 20
2522. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 1.6 20
2523. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 1.6 20
2524. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 1.6 20
2525. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 1.6 20
2526. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 1.6 20
2527. Szinyei Merse Félix (TFSE) 1.6 20
2528. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 1.6 10
2529. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 1.58 24
2530. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.58 24
2531. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 1.58 24
2532. Szentes Flóra (MTK Budapest) 1.58 24
2533. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 1.58 24
2534. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.58 24
2535. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 1.57 28
2536. Vidra Virág (Piros Sasok) 1.57 28
2537. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.57 28
2538. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 1.56 18
2539. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 1.56 18
2540. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 1.55 22
2541. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.55 22
2542. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 1.55 22
2543. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 1.52 42
2544. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.5 20
2545. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 1.5 12
2546. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 1.5 16
2547. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 1.5 8
2548. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 1.5 12
2549. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 1.5 12
2550. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.5 8
2551. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 1.5 24
2552. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.5 12
2553. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.5 20
2554. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.5 28
2555. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 1.5 8
2556. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.5 24
2557. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.5 12
2558. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 1.5 24
2559. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 1.5 12
2560. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 1.5 28
2561. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.5 20
2562. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.5 8
2563. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.5 8
2564. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 1.5 28
2565. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 8
2566. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 1.5 16
2567. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 1.5 12
2568. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 1.5 16
2569. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 1.5 28
2570. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 1.5 8
2571. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 1.5 8
2572. Németh Marcell (MAFC Csiki) 1.5 8
2573. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.5 28
2574. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.5 12
2575. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 1.5 8
2576. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 1.5 24
2577. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 1.5 8
2578. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 1.5 16
2579. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.5 16
2580. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 12
2581. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 1.5 24
2582. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 1.5 20
2583. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 1.5 8
2584. Dóczy Péter (Piros Sasok) 1.5 8
2585. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 1.5 8
2586. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 1.5 16
2587. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.5 28
2588. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.5 20
2589. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.5 12
2590. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 1.5 28
2591. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 1.5 8
2592. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 1.5 24
2593. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.5 8
2594. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 1.5 8
2595. Kis Árpád (BKGDSE U11) 1.5 20
2596. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.5 16
2597. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.5 20
2598. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 1.5 28
2599. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 1.5 16
2600. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.5 8
2601. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.5 12
2602. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.5 12
2603. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 1.5 8
2604. Madák Márk (BLF Kenguruk) 1.5 8
2605. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.5 12
2606. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 1.5 20
2607. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 1.5 24
2608. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 1.5 20
2609. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 1.5 20
2610. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 1.5 12
2611. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 1.46 26
2612. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 1.45 22
2613. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 1.45 22
2614. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 1.45 22
2615. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 1.45 22
2616. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.45 22
2617. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.44 18
2618. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 1.43 14
2619. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.43 28
2620. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 1.43 14
2621. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 1.43 28
2622. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 1.43 28
2623. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 1.43 28
2624. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.43 28
2625. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 1.43 14
2626. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.43 28
2627. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.43 14
2628. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 1.43 28
2629. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 1.43 14
2630. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 1.43 14
2631. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.43 14
2632. Megyeri Vanda (CEKK) 1.42 24
2633. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.42 24
2634. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 1.42 24
2635. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.42 24
2636. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 1.42 24
2637. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.42 24
2638. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.4 20
2639. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 1.4 10
2640. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 1.4 20
2641. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 1.4 20
2642. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 1.4 10
2643. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.4 20
2644. Faragó Endre János (Szentesi KK) 1.4 20
2645. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 1.4 20
2646. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.4 20
2647. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 1.4 20
2648. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.4 20
2649. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 1.38 26
2650. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 1.38 26
2651. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 1.38 26
2652. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 1.38 26
2653. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 1.38 16
2654. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.38 16
2655. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 1.38 16
2656. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 1.38 16
2657. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 1.38 16
2658. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 1.38 16
2659. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 1.38 16
2660. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 1.38 16
2661. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 1.38 16
2662. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 1.38 16
2663. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.38 16
2664. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.36 22
2665. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 1.36 22
2666. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 1.36 28
2667. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 1.36 28
2668. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 1.36 28
2669. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.36 28
2670. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 1.36 28
2671. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.33 24
2672. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.33 12
2673. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 1.33 6
2674. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 1.33 6
2675. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.33 24
2676. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.33 12
2677. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 1.33 12
2678. Simon Hanna (VESC U11) 1.33 24
2679. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.33 18
2680. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.33 18
2681. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 1.33 12
2682. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 1.33 12
2683. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.33 12
2684. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 1.33 12
2685. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 1.33 12
2686. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 1.33 6
2687. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 1.33 24
2688. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 1.33 12
2689. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.33 12
2690. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 1.33 12
2691. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 1.33 24
2692. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.33 12
2693. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 1.33 18
2694. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 1.33 12
2695. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 1.31 26
2696. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.3 20
2697. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 1.3 20
2698. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 1.3 20
2699. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.3 20
2700. Kovács Gergő (Monok SE) 1.3 20
2701. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.3 20
2702. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 1.3 20
2703. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 1.3 20
2704. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 1.3 20
2705. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.3 20
2706. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 1.3 20
2707. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 1.3 20
2708. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 1.29 14
2709. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 1.29 28
2710. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 1.29 28
2711. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 1.29 28
2712. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 1.29 14
2713. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 1.29 28
2714. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 1.29 28
2715. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.29 14
2716. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 1.29 28
2717. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.29 14
2718. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 1.29 28
2719. Guller Rozália (Vasas Cicák) 1.27 22
2720. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 1.27 22
2721. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 1.25 8
2722. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 1.25 8
2723. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 1.25 16
2724. Anek Liliána (Kanizsa KK) 1.25 16
2725. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 1.25 16
2726. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 1.25 16
2727. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.25 8
2728. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 1.25 24
2729. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.25 24
2730. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 1.25 8
2731. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.25 8
2732. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 1.25 8
2733. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 1.25 24
2734. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.25 24
2735. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 1.25 24
2736. Katics Ákos (PSE Párducok) 1.25 8
2737. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 1.25 8
2738. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 1.25 16
2739. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 1.25 8
2740. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 1.25 24
2741. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 1.23 26
2742. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 1.23 26
2743. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 1.22 18
2744. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 1.22 18
2745. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.22 18
2746. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 1.22 18
2747. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 1.22 18
2748. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 1.22 18
2749. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.21 28
2750. Kállai Kende (Csepel KK) 1.21 28
2751. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 1.21 28
2752. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 1.21 28
2753. Frank Flórián (KASI/C) 1.21 28
2754. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.21 28
2755. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 1.21 28
2756. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.21 28
2757. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.21 28
2758. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 1.21 28
2759. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.21 28
2760. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.2 20
2761. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 1.2 20
2762. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 1.2 20
2763. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 1.2 20
2764. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 1.2 10
2765. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 1.2 20
2766. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 1.2 20
2767. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.2 20
2768. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 1.2 20
2769. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 1.2 20
2770. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 1.2 20
2771. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.2 20
2772. Szántó Bence (NYKK U11/B) 1.2 10
2773. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.17 12
2774. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.17 24
2775. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.17 12
2776. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 1.17 24
2777. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 1.17 24
2778. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 1.17 12
2779. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.17 12
2780. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.17 12
2781. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 1.17 12
2782. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 1.17 12
2783. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.17 12
2784. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 1.17 12
2785. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 1.17 12
2786. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 1.17 12
2787. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 1.17 24
2788. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.17 24
2789. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 1.17 12
2790. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 1.17 12
2791. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 1.17 24
2792. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 1.17 12
2793. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 1.14 14
2794. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.14 28
2795. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 1.14 14
2796. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.14 28
2797. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.14 14
2798. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 1.14 28
2799. Györki Barnabás (KASI/C) 1.14 28
2800. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 1.14 14
2801. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 1.13 16
2802. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.13 16
2803. Kovács Írisz (PSE Párducok) 1.13 16
2804. Szalai Levente (BasketBaja SE) 1.13 16
2805. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.13 16
2806. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 1.13 16
2807. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 1.13 16
2808. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 1.13 16
2809. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.13 16
2810. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 1.13 16
2811. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 1.13 16
2812. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 1.13 16
2813. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 1.13 16
2814. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 1.13 16
2815. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 1.13 16
2816. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 1.13 16
2817. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 1.13 16
2818. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 1.11 18
2819. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 1.11 18
2820. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.11 18
2821. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.11 18
2822. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 1.11 18
2823. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 1.11 18
2824. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.1 20
2825. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 1.1 20
2826. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.1 20
2827. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.1 20
2828. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.1 20
2829. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 1.1 20
2830. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 1.1 20
2831. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 1.1 20
2832. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 1.1 20
2833. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.1 20
2834. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.1 20
2835. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.1 20
2836. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 1.1 20
2837. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 1.1 42
2838. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 1.09 22
2839. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 1.09 22
2840. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 1.09 22
2841. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 1.08 24
2842. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 1.08 24
2843. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 1.08 24
2844. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 1.08 24
2845. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 1.08 26
2846. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.07 28
2847. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.07 28
2848. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.07 28
2849. Győző Zalán (Monor SE/B) 1.07 28
2850. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 1 8
2851. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 1 12
2852. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1 20
2853. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 1 12
2854. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 1 12
2855. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1 20
2856. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 1 16
2857. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 1 10
2858. Meskó Róza (BSC Lány) 1 12
2859. Környei Gergő (Kanizsa KK) 1 8
2860. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 6
2861. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 1 20
2862. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 1 20
2863. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 1 8
2864. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 1 20
2865. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 1 20
2866. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 28
2867. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 1 18
2868. Holló Nóra (DVTK Ózd) 1 12
2869. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1 20
2870. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 1 12
2871. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1 8
2872. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 1 6
2873. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1 16
2874. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 1 10
2875. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 1 18
2876. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1 20
2877. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1 20
2878. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1 20
2879. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 1 12
2880. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 1 20
2881. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1 8
2882. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 1 16
2883. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 1 6
2884. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 1 8
2885. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 1 12
2886. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 1 8
2887. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 1 8
2888. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 1 8
2889. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 1 12
2890. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 8
2891. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 1 14
2892. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 1 12
2893. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 24
2894. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 1 16
2895. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 1 12
2896. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 6
2897. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 1 6
2898. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 6
2899. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 1 20
2900. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1 8
2901. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 1 12
2902. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1 14
2903. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 1 6
2904. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1 10
2905. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 1 6
2906. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 1 8
2907. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 1 8
2908. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 1 12
2909. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 1 8
2910. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 1 8
2911. Szabó Boróka (Monor SE/A) 1 14
2912. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 16
2913. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1 24
2914. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 1 16
2915. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1 12
2916. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 1 8
2917. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 1 16
2918. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1 16
2919. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 1 20
2920. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 1 6
2921. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 12
2922. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 1 12
2923. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 1 16
2924. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1 24
2925. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 1 8
2926. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 1 20
2927. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 1 10
2928. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 1 8
2929. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 1 16
2930. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 1 12
2931. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 1 8
2932. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 1 26
2933. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 1 16
2934. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.93 28
2935. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.93 28
2936. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 0.93 28
2937. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0.92 24
2938. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0.92 24
2939. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.92 24
2940. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0.92 24
2941. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0.92 24
2942. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.92 24
2943. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.92 24
2944. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0.92 24
2945. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.92 24
2946. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0.92 24
2947. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.92 24
2948. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.92 24
2949. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0.91 22
2950. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.91 22
2951. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.91 22
2952. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.91 22
2953. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0.91 22
2954. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 0.91 22
2955. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.9 20
2956. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0.9 20
2957. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0.9 20
2958. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0.9 20
2959. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0.9 20
2960. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.9 20
2961. Rudkov Janka (Pér U11) 0.9 20
2962. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0.9 20
2963. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0.9 20
2964. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.9 20
2965. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.9 20
2966. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0.9 20
2967. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.9 20
2968. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0.9 20
2969. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0.9 20
2970. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0.9 20
2971. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0.9 20
2972. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0.88 16
2973. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 0.88 16
2974. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0.88 16
2975. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0.88 16
2976. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.88 16
2977. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0.88 16
2978. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0.88 16
2979. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 0.88 16
2980. Márton Máté (KASI/B) 0.88 16
2981. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 0.88 16
2982. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0.88 16
2983. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0.88 16
2984. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0.86 28
2985. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.86 28
2986. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0.86 14
2987. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0.86 14
2988. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0.86 14
2989. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0.86 28
2990. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.86 14
2991. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0.86 28
2992. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.86 14
2993. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0.85 26
2994. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.83 12
2995. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.83 12
2996. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.83 12
2997. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0.83 12
2998. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0.83 12
2999. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0.83 12
3000. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0.83 24
3001. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0.83 12
3002. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.83 12
3003. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.83 24
3004. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0.83 24
3005. Bíró Boglárka (CEKK) 0.83 12
3006. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 0.83 12
3007. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0.83 12
3008. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.83 12
3009. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0.83 12
3010. Ódor Zara (Monor SE/A) 0.83 12
3011. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0.82 22
3012. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.82 22
3013. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.82 22
3014. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0.8 20
3015. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0.8 20
3016. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0.8 20
3017. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0.8 20
3018. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0.8 20
3019. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0.8 10
3020. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0.8 20
3021. Nagy Dominik (KASI/B) 0.8 20
3022. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.8 10
3023. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.8 20
3024. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0.8 20
3025. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.8 20
3026. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.8 10
3027. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 0.8 20
3028. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0.8 10
3029. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0.8 20
3030. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0.8 10
3031. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0.8 20
3032. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0.79 28
3033. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.79 28
3034. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0.79 28
3035. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0.79 28
3036. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.79 28
3037. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.78 18
3038. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0.78 18
3039. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0.78 18
3040. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.77 26
3041. Megyesi Márton (BSC-2015) 0.77 26
3042. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0.75 8
3043. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0.75 8
3044. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0.75 16
3045. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.75 24
3046. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0.75 8
3047. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.75 16
3048. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0.75 8
3049. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.75 24
3050. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0.75 8
3051. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0.75 8
3052. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0.75 8
3053. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.75 8
3054. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.75 8
3055. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0.75 16
3056. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0.75 16
3057. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0.75 16
3058. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0.75 8
3059. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0.75 16
3060. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 0.75 8
3061. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.75 16
3062. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0.75 24
3063. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0.75 16
3064. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.75 24
3065. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0.75 16
3066. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 0.75 8
3067. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.75 8
3068. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0.75 16
3069. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0.75 16
3070. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0.75 16
3071. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.75 24
3072. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.75 8
3073. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0.75 8
3074. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 0.75 8
3075. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0.75 24
3076. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.75 8
3077. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.75 16
3078. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.75 16
3079. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.75 8
3080. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0.75 24
3081. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.75 16
3082. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0.75 8
3083. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0.75 16
3084. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0.75 8
3085. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.75 16
3086. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0.75 16
3087. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0.75 8
3088. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.75 8
3089. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.75 8
3090. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0.75 8
3091. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0.75 8
3092. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 0.73 22
3093. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.73 22
3094. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0.73 22
3095. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0.73 22
3096. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0.71 14
3097. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0.71 28
3098. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0.71 14
3099. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.71 28
3100. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0.71 28
3101. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.71 28
3102. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.71 14
3103. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0.71 28
3104. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0.71 14
3105. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.71 14
3106. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0.71 14
3107. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 0.7 20
3108. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0.7 20
3109. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.7 20
3110. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0.7 20
3111. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0.7 20
3112. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0.7 20
3113. Mezriczky Máté (KASI/D) 0.7 20
3114. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.7 20
3115. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.69 26
3116. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0.67 12
3117. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0.67 12
3118. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.67 12
3119. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0.67 24
3120. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0.67 12
3121. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0.67 12
3122. Kürti David (Primo Magic) 0.67 6
3123. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0.67 6
3124. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.67 24
3125. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0.67 12
3126. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0.67 12
3127. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.67 6
3128. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.67 24
3129. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0.67 12
3130. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0.67 12
3131. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 0.67 6
3132. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.67 18
3133. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0.67 12
3134. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0.67 24
3135. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.67 12
3136. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0.67 12
3137. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0.67 24
3138. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 0.67 12
3139. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0.67 12
3140. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0.67 24
3141. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0.67 24
3142. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.67 6
3143. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.67 12
3144. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0.67 6
3145. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0.67 12
3146. Besenyi Bence (Csepel KK) 0.67 12
3147. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0.67 24
3148. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0.67 24
3149. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.67 12
3150. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 0.67 12
3151. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0.67 12
3152. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0.67 12
3153. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.67 24
3154. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0.67 12
3155. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0.67 18
3156. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.67 12
3157. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.67 12
3158. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0.67 24
3159. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0.67 18
3160. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0.67 24
3161. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.67 6
3162. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.67 24
3163. Bán András (FKE kenguruk) 0.67 12
3164. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.67 12
3165. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0.67 12
3166. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.67 18
3167. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 0.67 6
3168. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0.64 28
3169. Horváth Valér (Hévíz SK) 0.64 28
3170. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0.64 22
3171. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0.64 22
3172. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.64 22
3173. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.63 16
3174. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 0.63 16
3175. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0.63 16
3176. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0.63 16
3177. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.63 16
3178. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0.63 16
3179. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0.63 16
3180. Krein Júlia (VESC U11) 0.63 16
3181. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0.6 10
3182. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.6 10
3183. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0.6 10
3184. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.6 20
3185. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.6 10
3186. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0.6 20
3187. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.6 10
3188. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.6 10
3189. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.6 20
3190. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0.6 20
3191. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0.6 10
3192. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.6 20
3193. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0.6 20
3194. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0.6 20
3195. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.6 20
3196. György Bálint (Monok SE) 0.6 20
3197. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0.6 20
3198. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0.6 20
3199. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.58 24
3200. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.58 24
3201. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0.58 24
3202. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.58 24
3203. Kiss Zalán (KASI/C) 0.58 24
3204. Ledneczki Erik (Monok SE) 0.58 24
3205. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0.58 24
3206. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0.58 24
3207. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0.57 14
3208. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0.57 14
3209. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0.57 14
3210. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0.57 14
3211. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.57 14
3212. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0.57 14
3213. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.57 14
3214. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 0.57 28
3215. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.57 28
3216. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0.57 14
3217. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 0.57 14
3218. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0.57 28
3219. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0.57 14
3220. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0.56 18
3221. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0.56 18
3222. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0.56 18
3223. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0.5 12
3224. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0.5 8
3225. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0.5 12
3226. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0.5 12
3227. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0.5 8
3228. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0.5 8
3229. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 20
3230. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 8
3231. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0.5 16
3232. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.5 8
3233. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 24
3234. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0.5 8
3235. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0.5 12
3236. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0.5 8
3237. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.5 16
3238. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0.5 8
3239. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0.5 12
3240. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0.5 24
3241. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0.5 24
3242. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.5 8
3243. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.5 24
3244. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0.5 8
3245. Borsós Adrienn (CEKK) 0.5 12
3246. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0.5 8
3247. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.5 16
3248. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 8
3249. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0.5 8
3250. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.5 16
3251. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0.5 20
3252. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0.5 20
3253. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0.5 8
3254. Csapó Anna (KKC Hetény) 0.5 8
3255. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.5 8
3256. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0.5 8
3257. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0.5 12
3258. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.5 20
3259. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.5 16
3260. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0.5 8
3261. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.5 12
3262. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0.5 20
3263. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0.5 24
3264. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 0.5 8
3265. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.5 8
3266. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0.5 8
3267. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0.5 20
3268. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0.5 12
3269. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0.5 16
3270. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0.5 12
3271. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.5 12
3272. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.5 12
3273. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.5 16
3274. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0.5 8
3275. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0.5 8
3276. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 8
3277. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0.5 8
3278. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.5 28
3279. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 8
3280. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 12
3281. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0.5 16
3282. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0.5 16
3283. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.5 16
3284. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.5 24
3285. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0.5 16
3286. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0.5 8
3287. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0.5 24
3288. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 16
3289. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.5 12
3290. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.5 8
3291. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0.5 20
3292. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0.5 20
3293. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.5 8
3294. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0.5 24
3295. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0.5 12
3296. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0.5 12
3297. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0.5 8
3298. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.5 16
3299. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0.5 12
3300. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0.5 8
3301. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.5 12
3302. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0.5 16
3303. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0.5 28
3304. Neiczer Patrik (KASI/D) 0.5 8
3305. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0.5 8
3306. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0.5 8
3307. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0.5 8
3308. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.5 12
3309. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0.5 12
3310. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.46 26
3311. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.46 26
3312. Berta Bence (NYKK U11/B) 0.44 18
3313. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0.44 18
3314. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0.44 18
3315. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.43 14
3316. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0.43 14
3317. Kéri Botond (Monor SE/A) 0.43 14
3318. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0.43 28
3319. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0.43 28
3320. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.43 14
3321. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.43 14
3322. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0.43 14
3323. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0.43 28
3324. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0.43 14
3325. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0.42 24
3326. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0.42 24
3327. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0.42 24
3328. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.42 24
3329. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0.42 24
3330. Fekete Dominik (Pér U11) 0.42 24
3331. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 0.42 24
3332. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0.4 10
3333. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0.4 20
3334. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0.4 10
3335. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0.4 10
3336. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.4 10
3337. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.4 10
3338. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0.4 20
3339. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0.4 20
3340. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0.4 20
3341. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0.4 20
3342. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.4 20
3343. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0.38 26
3344. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.38 16
3345. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.38 16
3346. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0.38 16
3347. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0.38 16
3348. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0.38 16
3349. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0.38 16
3350. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0.38 16
3351. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.38 16
3352. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.38 16
3353. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0.38 16
3354. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0.38 16
3355. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0.38 16
3356. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.38 16
3357. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0.38 16
3358. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.38 16
3359. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0.38 16
3360. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.38 16
3361. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0.38 16
3362. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0.36 22
3363. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0.36 22
3364. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.36 22
3365. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.33 24
3366. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0.33 6
3367. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0.33 12
3368. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0.33 12
3369. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.33 12
3370. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0.33 12
3371. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0.33 12
3372. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0.33 6
3373. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0.33 12
3374. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0.33 6
3375. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.33 6
3376. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.33 24
3377. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0.33 12
3378. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.33 12
3379. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0.33 24
3380. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0.33 6
3381. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0.33 6
3382. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.33 12
3383. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 0.33 12
3384. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.33 18
3385. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0.33 12
3386. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0.33 6
3387. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0.33 12
3388. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.33 12
3389. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0.33 24
3390. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.33 12
3391. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.33 6
3392. Badics Matilda Anna (TFSE) 0.33 12
3393. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0.33 24
3394. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0.33 24
3395. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0.33 12
3396. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0.33 18
3397. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0.33 12
3398. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.33 12
3399. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0.33 24
3400. Nagy Petra (KKC Hetény) 0.33 12
3401. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0.33 24
3402. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0.3 20
3403. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0.3 20
3404. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0.3 20
3405. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0.3 20
3406. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0.3 20
3407. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0.3 20
3408. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0.3 20
3409. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0.3 20
3410. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.29 14
3411. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.29 28
3412. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0.29 14
3413. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0.29 28
3414. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0.27 22
3415. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.27 22
3416. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0.25 24
3417. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0.25 8
3418. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
3419. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0.25 16
3420. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.25 8
3421. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.25 8
3422. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0.25 16
3423. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 8
3424. Debreczeni Alíz (TFSE) 0.25 24
3425. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 16
3426. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0.25 8
3427. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0.25 8
3428. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0.25 8
3429. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.25 8
3430. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0.25 8
3431. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.25 8
3432. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0.25 8
3433. Németh Luca (KWBC Körmend) 0.25 8
3434. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0.25 16
3435. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.25 8
3436. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.25 16
3437. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0.25 8
3438. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0.25 16
3439. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
3440. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 0.25 8
3441. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 0.25 16
3442. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
3443. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0.25 8
3444. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0.25 24
3445. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 8
3446. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0.25 8
3447. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 8
3448. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0.25 8
3449. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0.25 16
3450. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0.25 24
3451. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0.25 8
3452. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0.25 8
3453. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0.25 16
3454. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 16
3455. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0.25 8
3456. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0.25 8
3457. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0.25 8
3458. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0.25 8
3459. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.25 8
3460. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0.25 16
3461. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0.25 16
3462. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0.25 8
3463. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0.25 16
3464. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.23 26
3465. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.22 18
3466. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0.22 18
3467. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0.22 18
3468. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.2 20
3469. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0.2 20
3470. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0.2 10
3471. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.2 10
3472. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.2 20
3473. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.2 10
3474. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0.2 20
3475. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0.2 10
3476. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 0.2 10
3477. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0.2 10
3478. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.2 20
3479. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.2 20
3480. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0.2 20
3481. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0.2 10
3482. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0.17 12
3483. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.17 12
3484. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0.17 24
3485. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0.17 12
3486. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0.17 12
3487. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0.17 12
3488. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.17 24
3489. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0.17 12
3490. Kerner Lilien (Pér U11) 0.17 24
3491. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0.17 12
3492. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0.17 12
3493. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0.17 12
3494. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0.17 12
3495. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.17 12
3496. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0.17 12
3497. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0.14 14
3498. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0.14 28
3499. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.14 28
3500. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0.13 16
3501. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0.13 16
3502. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0.13 16
3503. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.13 16
3504. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0.11 18
3505. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0.1 20
3506. Pászti Milán (Pityke KSE) 0.1 20
3507. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0.1 20
3508. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0.08 24
3509. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3510. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3511. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3512. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3513. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3514. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
3515. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 12
3516. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 8
3517. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3518. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3519. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3520. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3521. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3522. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3523. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3524. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3525. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3526. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3527. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
3528. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3529. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3530. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3531. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3532. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3533. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3534. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3535. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3536. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 12
3537. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3538. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 12
3539. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3540. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3541. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 10
3542. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 12
3543. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3544. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 8
3545. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3546. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3547. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
teljes ranglisták >>

Hárompontos - ÁTLAG (min. 5 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 1.93 28
2. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 1.4 20
3. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.36 22
4. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 1.23 26
5. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 1.2 20
6. Csurgai Martin (Pityke KSE) 1.2 20
7. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 1.07 28
8. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 1 28
9. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 1 28
10. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 1 24
11. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 1 14
12. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1 6
13. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 0.93 28
14. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.93 28
15. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 0.88 16
16. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 0.86 28
17. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 0.86 14
18. Székely Ákos (KASI/A) 0.86 28
19. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.83 12
20. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 0.83 24
21. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.83 12
22. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 0.83 24
23. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 0.83 12
24. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 0.8 20
25. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 0.78 18
26. Stikrád Ádám (KASI/A) 0.78 36
27. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 0.75 24
28. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.75 24
29. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 0.75 8
30. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.75 16
31. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 0.75 24
32. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 0.75 16
33. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 0.71 28
34. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.71 28
35. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 0.71 28
36. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 0.71 28
37. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 0.71 28
38. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.71 28
39. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 0.7 20
40. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 0.7 20
41. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 0.7 20
42. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.7 20
43. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 0.69 26
44. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 0.69 26
45. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 0.68 38
46. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 0.67 24
47. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 0.67 24
48. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 0.67 24
49. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 0.67 24
50. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.67 24
51. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 0.67 12
52. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 0.67 12
53. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 0.67 12
54. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 0.64 28
55. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 0.64 28
56. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.64 28
57. Szalai Dániel (KASI/B) 0.63 32
58. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 0.63 16
59. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0.63 16
60. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.62 26
61. Horváth Patrik (KASI/A) 0.62 26
62. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 0.6 20
63. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 0.6 20
64. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.6 20
65. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 0.58 24
66. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 0.58 24
67. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.58 24
68. László Zétény (BSC Fiú) 0.58 24
69. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 0.58 24
70. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 0.58 24
71. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.57 28
72. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 0.57 28
73. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 0.57 28
74. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.57 28
75. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 0.57 28
76. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.57 28
77. Ress Kornél (BSC-2015) 0.56 18
78. Czövek Janka Bori (VESC U11) 0.55 22
79. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 0.54 26
80. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 0.5 24
81. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 0.5 28
82. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.5 20
83. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 8
84. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 0.5 20
85. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.5 28
86. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 0.5 28
87. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 0.5 24
88. Horváth Donát (PSE Párducok) 0.5 16
89. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 0.5 20
90. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 0.5 8
91. László Botond (Tószegi Tigrisek) 0.5 20
92. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 0.5 20
93. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.5 16
94. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 0.5 8
95. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.5 8
96. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 0.5 16
97. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 0.5 12
98. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 0.5 24
99. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 0.5 16
100. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 28
101. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 0.5 24
102. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.5 24
103. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 0.5 16
104. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 0.5 16
105. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 0.5 28
106. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 0.5 20
107. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 0.5 20
108. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.5 12
109. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 24
110. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 0.5 24
111. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.5 8
112. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.5 16
113. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.5 16
114. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 0.5 8
115. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 0.5 8
116. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 0.5 8
117. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 0.5 32
118. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 0.46 26
119. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0.46 26
120. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.46 26
121. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 0.45 22
122. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.45 40
123. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 0.44 18
124. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 0.43 28
125. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 0.43 28
126. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0.43 28
127. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.43 28
128. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.43 28
129. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 0.43 28
130. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 0.43 28
131. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.43 28
132. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.43 28
133. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.43 28
134. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 0.43 28
135. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.43 28
136. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.43 28
137. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.43 28
138. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 0.42 24
139. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 0.42 24
140. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.42 24
141. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 0.42 24
142. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 0.42 24
143. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.42 24
144. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 0.42 24
145. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 0.42 24
146. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 0.42 24
147. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.42 24
148. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 0.42 24
149. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 0.42 24
150. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 0.42 24
151. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 0.4 20
152. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 0.4 20
153. Pop Paul-George (Primo Magic) 0.4 20
154. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 0.4 20
155. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 0.4 20
156. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 0.4 20
157. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 0.4 20
158. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.4 20
159. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.4 20
160. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.4 20
161. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.4 20
162. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 0.4 20
163. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 0.4 10
164. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 0.38 26
165. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 0.38 26
166. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.38 16
167. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 0.38 16
168. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 0.38 16
169. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 0.38 16
170. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 0.38 16
171. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.38 32
172. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 0.36 22
173. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.36 28
174. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.36 28
175. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.36 28
176. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 0.36 28
177. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 0.36 28
178. Fetahu Lenard (Csepel KK) 0.36 28
179. Dudás Noel (BL Basket SE) 0.36 28
180. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 0.36 28
181. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 0.36 28
182. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.36 28
183. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 0.36 28
184. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0.36 28
185. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.36 28
186. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.36 28
187. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 0.36 28
188. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.36 28
189. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.36 28
190. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.36 28
191. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 0.36 28
192. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 0.36 28
193. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.36 28
194. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 0.36 28
195. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 0.36 28
196. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 0.33 24
197. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 0.33 36
198. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 0.33 12
199. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 0.33 24
200. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 0.33 24
201. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 0.33 24
202. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 0.33 24
203. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 0.33 24
204. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 0.33 24
205. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 0.33 24
206. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 0.33 24
207. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 0.33 24
208. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 0.33 12
209. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 0.33 24
210. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.33 12
211. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.33 24
212. Eckert Bíborka (VESC U11) 0.33 24
213. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 0.33 24
214. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 0.33 24
215. Takács Soma (FKE Szöcskék) 0.33 12
216. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 0.33 24
217. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.33 24
218. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 0.33 24
219. Horváth Áron András (KASI/D) 0.33 24
220. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.33 12
221. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 12
222. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 0.33 24
223. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 24
224. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.33 18
225. Hován Ármin (MAFC Csiki) 0.33 18
226. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 0.33 6
227. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 0.33 12
228. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.33 24
229. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.33 12
230. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 0.33 6
231. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 0.33 24
232. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 0.33 6
233. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 0.33 12
234. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.33 6
235. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 0.33 12
236. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.33 6
237. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 0.33 18
238. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 0.33 12
239. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 0.33 12
240. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 0.33 6
241. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 0.33 12
242. Juhász Ádám (Csepel KK) 0.31 26
243. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 0.31 26
244. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 0.31 26
245. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 0.31 26
246. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 0.3 20
247. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.3 20
248. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.3 20
249. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 0.3 20
250. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 0.3 20
251. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 0.3 20
252. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.3 20
253. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 0.3 20
254. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.3 20
255. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.3 20
256. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 0.3 20
257. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 0.3 20
258. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.3 20
259. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.3 20
260. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 0.3 20
261. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 0.3 20
262. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 0.3 20
263. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 0.3 20
264. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 0.3 20
265. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 0.3 20
266. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 0.3 20
267. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 0.3 20
268. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 0.3 20
269. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.3 20
270. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.3 20
271. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.3 20
272. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 0.3 20
273. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 0.3 20
274. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 0.29 28
275. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 0.29 28
276. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 0.29 28
277. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.29 28
278. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 0.29 28
279. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.29 28
280. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 0.29 28
281. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 0.29 28
282. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.29 28
283. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 0.29 28
284. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 0.29 28
285. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 0.29 28
286. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 0.29 28
287. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 0.29 28
288. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.29 28
289. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 0.29 28
290. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 0.29 28
291. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 0.29 28
292. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 0.29 28
293. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 0.29 28
294. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0.29 28
295. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.29 28
296. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 0.29 28
297. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.29 28
298. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 0.29 28
299. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 0.29 28
300. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 0.29 28
301. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 0.29 14
302. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 0.29 28
303. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.27 22
304. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 0.27 22
305. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 0.27 22
306. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 0.27 22
307. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 0.27 22
308. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.27 22
309. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.25 32
310. Vince Bence (KASI/B) 0.25 32
311. Végh Patrik (Fűzfői AK) 0.25 16
312. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.25 24
313. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 0.25 8
314. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 0.25 8
315. Tóth László András (Kozármisleny SE) 0.25 24
316. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.25 8
317. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 0.25 24
318. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 0.25 24
319. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 0.25 24
320. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 8
321. Patonai Lilla (KKC Hetény) 0.25 16
322. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 0.25 16
323. Czifra Bence (Kanizsa KK) 0.25 24
324. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 0.25 8
325. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 0.25 24
326. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.25 24
327. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.25 8
328. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.25 24
329. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.25 16
330. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 0.25 24
331. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 0.25 24
332. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0.25 24
333. Czinkos Anna (Csata Garfield) 0.25 24
334. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 0.25 24
335. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 0.25 16
336. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 0.25 16
337. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 0.25 24
338. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 0.25 16
339. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.25 16
340. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 0.25 24
341. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 16
342. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 0.25 24
343. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 0.25 24
344. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.25 24
345. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 0.25 8
346. Radnai László (BL Basket SE) 0.25 8
347. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.25 16
348. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.25 16
349. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 0.25 16
350. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.25 24
351. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 0.25 8
352. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.25 8
353. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 0.25 24
354. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 0.25 16
355. Lévai Szilárd (KASI/A) 0.25 24
356. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 0.25 24
357. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.25 16
358. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 0.25 24
359. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 0.25 24
360. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 0.25 8
361. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 24
362. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.25 16
363. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 0.25 16
364. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 0.25 8
365. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.25 8
366. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 0.25 8
367. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.25 24
368. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 0.25 16
369. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 0.25 8
370. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.25 24
371. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 0.25 24
372. Kovács Botond (Piros Sasok) 0.25 8
373. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 0.25 16
374. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 0.25 24
375. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 0.25 8
376. Németh Zsombor (BSC vegyes) 0.25 8
377. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 0.25 24
378. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 24
379. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 0.25 16
380. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 0.25 24
381. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.25 8
382. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.25 24
383. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 0.25 16
384. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 0.25 16
385. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.25 16
386. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 0.25 16
387. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 0.25 8
388. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 0.25 16
389. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 0.25 8
390. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 0.25 8
391. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0.25 16
392. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.25 24
393. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.25 8
394. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 0.25 16
395. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 0.25 8
396. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 0.25 8
397. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.25 16
398. Elekes Péter (Szentesi KK) 0.25 8
399. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 0.25 16
400. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.25 8
401. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 0.25 8
402. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0.25 8
403. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 0.25 32
404. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.23 26
405. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.23 26
406. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.23 26
407. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 0.23 26
408. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 0.23 26
409. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 0.22 18
410. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.22 18
411. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 0.22 18
412. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 0.22 18
413. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.22 18
414. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 0.22 18
415. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 0.22 18
416. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 0.22 18
417. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.22 18
418. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 0.21 28
419. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 0.21 28
420. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 0.21 28
421. Molnár Erik (MAFC Grosics) 0.21 28
422. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.21 28
423. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 0.21 28
424. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 0.21 28
425. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 0.21 28
426. Kiss Laura (Csepel KK) 0.21 28
427. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.21 28
428. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 0.21 28
429. Sárosi Botond (Csepel KK) 0.21 28
430. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 0.21 28
431. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 0.21 28
432. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.21 28
433. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 0.21 28
434. Barics Péter (BSC vegyes) 0.21 28
435. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 0.21 28
436. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 0.21 28
437. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.21 28
438. Gunya Áron (BasketBaja SE) 0.21 28
439. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 0.21 28
440. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 0.21 28
441. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 0.21 28
442. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 0.21 28
443. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.21 28
444. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.21 28
445. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.21 28
446. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.21 28
447. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.21 28
448. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 0.21 28
449. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 0.21 28
450. Győrik Botond (BL Basket SE) 0.21 28
451. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.21 28
452. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.21 28
453. Mészáros Csenge (CEKK) 0.21 28
454. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 0.21 28
455. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 0.21 28
456. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.21 28
457. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 0.21 28
458. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 0.21 28
459. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.21 28
460. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.21 28
461. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 0.21 38
462. Turbucz Zoé (BSC Lány) 0.2 20
463. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0.2 20
464. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 0.2 20
465. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.2 10
466. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 0.2 20
467. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.2 20
468. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 0.2 20
469. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 0.2 20
470. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.2 20
471. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 0.2 20
472. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 0.2 20
473. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 0.2 20
474. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 0.2 20
475. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 0.2 20
476. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 0.2 20
477. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 0.2 20
478. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 0.2 20
479. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 0.2 20
480. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 0.2 20
481. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.2 20
482. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.2 20
483. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 0.2 20
484. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 0.2 20
485. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 0.2 20
486. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.2 20
487. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.2 10
488. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 0.2 20
489. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 0.2 20
490. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 0.2 20
491. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 0.2 20
492. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.2 20
493. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 0.2 20
494. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.2 20
495. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.2 10
496. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.2 20
497. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 0.2 10
498. Barucha Levente (KASI/D) 0.2 20
499. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 0.2 10
500. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 0.2 20
501. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 0.2 20
502. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 0.2 20
503. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 0.2 20
504. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.2 20
505. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 0.2 20
506. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 0.2 20
507. Stegeran Oana (Primo Magic) 0.2 20
508. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.2 20
509. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 0.2 20
510. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 0.2 20
511. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 0.2 10
512. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 0.2 20
513. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.2 10
514. Újváry Gergely (Pityke KSE) 0.2 10
515. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.2 20
516. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.2 20
517. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 0.2 20
518. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 0.2 20
519. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 0.2 10
520. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 0.2 20
521. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 0.2 20
522. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 0.2 20
523. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.2 20
524. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 0.2 10
525. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 0.2 10
526. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 0.2 20
527. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.2 10
528. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 0.2 20
529. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 0.2 20
530. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 0.2 20
531. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.2 20
532. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 0.2 10
533. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 0.2 20
534. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 0.2 20
535. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.19 32
536. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.19 32
537. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 0.19 32
538. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.18 22
539. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 0.18 22
540. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0.18 22
541. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.18 22
542. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 0.18 22
543. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 0.18 22
544. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 0.18 22
545. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 0.18 44
546. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 0.17 12
547. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 0.17 12
548. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 0.17 12
549. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 0.17 24
550. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.17 24
551. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 0.17 24
552. Molnár Milán Bence (KASI/A) 0.17 24
553. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 0.17 24
554. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 0.17 12
555. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 0.17 12
556. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 0.17 24
557. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 0.17 12
558. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 0.17 24
559. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 0.17 24
560. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 0.17 24
561. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 0.17 24
562. Bartus Benedek (Piros Sasok) 0.17 24
563. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 12
564. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0.17 24
565. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 0.17 24
566. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 0.17 12
567. Petik Balázs (Monor SE/B) 0.17 24
568. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.17 24
569. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 0.17 24
570. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.17 24
571. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 0.17 24
572. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 0.17 24
573. Horváth Dominik (Monor SE/B) 0.17 24
574. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.17 24
575. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 0.17 24
576. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 0.17 24
577. Harangozó Gyula (KASI/B) 0.17 12
578. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.17 24
579. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.17 24
580. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.17 24
581. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 0.17 24
582. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 0.17 12
583. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 0.17 24
584. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 0.17 24
585. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 0.17 12
586. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 0.17 12
587. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 0.17 24
588. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 0.17 24
589. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.17 24
590. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 0.17 12
591. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 0.17 12
592. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 0.17 12
593. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 0.17 24
594. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 0.17 24
595. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 0.17 24
596. Szőcs Botond (BSC vegyes) 0.17 24
597. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 24
598. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.17 24
599. Szőcs Vilmos (TFSE) 0.17 24
600. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.17 24
601. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 0.17 24
602. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 0.17 24
603. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 0.17 24
604. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 0.17 24
605. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.17 12
606. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 0.17 24
607. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 0.17 24
608. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 0.17 24
609. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 0.17 24
610. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 12
611. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.17 24
612. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 0.17 24
613. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 0.17 24
614. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.17 24
615. Horváth Áron Márk (KASI/A) 0.17 24
616. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 0.17 24
617. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 24
618. Somi Milos (KASI/B) 0.17 24
619. Végh Levente (BSC-2015) 0.17 24
620. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 0.17 24
621. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.17 12
622. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 0.17 12
623. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.17 24
624. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.17 12
625. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 0.17 12
626. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 0.17 24
627. Kiss Korina (TSE Basket U11) 0.17 24
628. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 0.17 24
629. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 0.17 24
630. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 0.17 24
631. Gábor Zénó (KASI/B) 0.17 24
632. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 0.17 24
633. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 0.17 24
634. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 0.17 24
635. Búz Marcell (Pityke KSE) 0.17 24
636. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.17 12
637. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 0.17 24
638. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 0.17 12
639. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0.17 24
640. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 12
641. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 0.17 12
642. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 0.17 24
643. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 0.17 12
644. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 0.17 12
645. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.17 12
646. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.17 12
647. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 0.17 12
648. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 0.17 12
649. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 0.17 24
650. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.17 24
651. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 0.17 12
652. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 0.17 12
653. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.17 12
654. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.17 12
655. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.17 12
656. Megyeri Vanda (CEKK) 0.17 24
657. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 0.17 12
658. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 0.17 12
659. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 0.17 24
660. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 0.17 12
661. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 0.17 12
662. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.17 24
663. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 0.17 24
664. Racskó Máté (NYKK U11/B) 0.17 12
665. Krieg Nina (Vasas Cicák) 0.17 36
666. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.17 36
667. Horváth Panna (Vasas Cicák) 0.16 38
668. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 0.15 26
669. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 0.15 26
670. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 0.15 26
671. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.15 26
672. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.15 26
673. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 0.15 26
674. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 0.15 26
675. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.15 26
676. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.15 26
677. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.15 40
678. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 0.15 40
679. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.14 28
680. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 0.14 28
681. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 0.14 28
682. Bíró Bence (Budafoki Békák) 0.14 28
683. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.14 28
684. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 0.14 28
685. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.14 28
686. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 0.14 28
687. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 0.14 28
688. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 0.14 28
689. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.14 28
690. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 0.14 28
691. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 0.14 14
692. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 0.14 14
693. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.14 28
694. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 0.14 14
695. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 0.14 28
696. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.14 28
697. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 0.14 28
698. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 0.14 14
699. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 0.14 28
700. Gelicz Gergő (KASI/A) 0.14 28
701. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0.14 28
702. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.14 28
703. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 0.14 28
704. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 0.14 28
705. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 0.14 28
706. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0.14 28
707. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 0.14 28
708. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 0.14 28
709. Erdős Izabella (Csata Garfield) 0.14 28
710. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.14 14
711. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 0.14 28
712. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.14 28
713. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 0.14 28
714. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.14 28
715. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 0.14 28
716. Osváth Levente (BSC Fiú) 0.14 28
717. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.14 28
718. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.14 28
719. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 0.14 28
720. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 0.14 28
721. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 0.14 28
722. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 0.14 28
723. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 0.14 14
724. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 0.14 28
725. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 0.14 14
726. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.14 14
727. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 0.14 14
728. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 0.14 28
729. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 0.14 14
730. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 0.14 28
731. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.14 28
732. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 0.14 28
733. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 0.14 14
734. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.14 28
735. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 0.14 28
736. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.14 28
737. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.14 14
738. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 0.14 28
739. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.14 28
740. Rein Dóra (Esztergomi KE) 0.14 28
741. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 0.14 28
742. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 0.14 28
743. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 0.14 28
744. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 0.14 28
745. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 0.14 14
746. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 0.14 28
747. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 0.14 14
748. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 0.14 14
749. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 0.14 28
750. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 0.14 14
751. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.14 14
752. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.14 14
753. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.14 14
754. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 0.14 14
755. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.14 14
756. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 0.14 28
757. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.14 28
758. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 0.14 44
759. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 0.14 44
760. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 0.13 16
761. Somos Róza (Vasas Amazonok) 0.13 32
762. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.13 16
763. Csaba Gergely (TFSE) 0.13 16
764. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.13 16
765. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 0.13 16
766. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 0.13 16
767. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 0.13 16
768. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 0.13 16
769. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 0.13 16
770. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 0.13 16
771. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 0.13 16
772. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.13 16
773. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 0.13 16
774. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.13 16
775. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 0.13 16
776. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.13 16
777. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 0.13 16
778. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.13 16
779. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.13 16
780. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 0.13 16
781. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.13 32
782. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.13 16
783. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 0.13 16
784. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.13 16
785. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 0.13 16
786. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 0.13 16
787. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.13 16
788. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 0.13 16
789. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.13 16
790. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.13 16
791. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 0.13 16
792. Varga Bella (Feketés Darazsak) 0.13 16
793. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 0.13 16
794. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.13 16
795. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 0.13 16
796. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 0.13 16
797. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 0.13 16
798. Göblös András (BL Basket SE) 0.13 16
799. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.13 16
800. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 0.13 16
801. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.13 16
802. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 0.13 16
803. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.13 16
804. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 0.13 16
805. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.13 16
806. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.13 16
807. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 0.13 16
808. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 0.13 16
809. Berki Milán (TF-JAK U11) 0.13 16
810. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 0.13 16
811. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.13 16
812. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 0.13 16
813. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.13 16
814. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 0.13 16
815. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 0.13 16
816. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.13 16
817. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 0.13 16
818. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.13 32
819. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 0.13 16
820. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 0.13 16
821. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.13 16
822. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0.13 16
823. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 0.13 16
824. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.13 16
825. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 0.13 16
826. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.13 16
827. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 0.13 16
828. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 0.13 16
829. Szalai Levente (BasketBaja SE) 0.13 16
830. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.13 16
831. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0.13 16
832. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 0.13 16
833. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 0.13 16
834. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 0.13 16
835. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.13 16
836. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 0.13 16
837. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.13 16
838. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.13 16
839. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 0.12 52
840. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 0.11 18
841. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.11 18
842. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 0.11 36
843. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 0.11 18
844. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 0.11 18
845. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 0.11 18
846. Katona Blanka (KKC Mátyás) 0.11 18
847. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 0.11 18
848. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 0.11 18
849. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 0.11 18
850. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 0.11 18
851. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.11 18
852. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 0.11 18
853. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.11 18
854. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 0.11 18
855. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.11 18
856. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.11 36
857. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 0.11 38
858. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 0.1 20
859. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 0.1 20
860. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.1 40
861. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 0.1 20
862. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.1 20
863. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 0.1 20
864. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.1 20
865. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 0.1 20
866. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0.1 20
867. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 0.1 20
868. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 0.1 20
869. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 0.1 20
870. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 0.1 20
871. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 0.1 20
872. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 0.1 20
873. Répa Magor Vajk (Pér U11) 0.1 20
874. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 0.1 20
875. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 0.1 20
876. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 0.1 20
877. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0.1 20
878. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 0.1 20
879. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 0.1 20
880. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 0.1 20
881. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 0.1 20
882. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.1 20
883. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 0.1 20
884. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 0.1 20
885. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 0.1 20
886. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 0.1 20
887. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 0.1 20
888. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.1 20
889. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 0.1 20
890. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 0.1 20
891. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 0.1 20
892. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.1 20
893. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 0.1 20
894. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 0.1 20
895. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 0.1 20
896. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.1 20
897. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0.1 20
898. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 0.1 20
899. Nagy Márton (BSC-2015) 0.1 20
900. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 0.1 20
901. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 0.1 20
902. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 0.1 20
903. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 0.1 20
904. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.1 20
905. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 0.1 20
906. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 0.1 20
907. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 0.1 20
908. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 0.1 20
909. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 0.1 20
910. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.1 20
911. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 0.1 20
912. Soltész Fanni (Monor SE/A) 0.1 20
913. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0.1 20
914. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.1 20
915. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 0.1 20
916. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.1 20
917. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 0.1 20
918. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.1 20
919. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0.1 20
920. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 0.1 20
921. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.1 20
922. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 0.1 20
923. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 0.1 20
924. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 0.1 20
925. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.1 20
926. Gábor Gréta (Csata Garfield) 0.1 20
927. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 0.1 20
928. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.1 20
929. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 0.1 20
930. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 0.1 20
931. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 0.1 20
932. Hardi Koppány (KASI/D) 0.1 20
933. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 0.1 20
934. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 0.1 20
935. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.1 20
936. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.1 20
937. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 0.1 20
938. Molnár Emma (BSC Lány) 0.1 20
939. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.1 20
940. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 0.1 20
941. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 0.1 20
942. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.1 20
943. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.1 20
944. Csery Mózes (PSE Párducok) 0.1 20
945. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 0.1 20
946. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 0.1 20
947. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.1 20
948. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 0.1 20
949. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 0.1 20
950. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0.1 20
951. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.1 20
952. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 0.1 20
953. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 0.1 20
954. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 0.1 20
955. Tarjányi István (NYKK U11/B) 0.1 20
956. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.1 20
957. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 0.1 20
958. Borbás Levente (Monor SE/A) 0.1 20
959. Bihary Barnabás (Monok SE) 0.1 20
960. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.1 20
961. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 0.1 20
962. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 0.1 20
963. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 0.1 20
964. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.1 20
965. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 0.1 20
966. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.1 20
967. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.1 20
968. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 0.1 20
969. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 0.1 20
970. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.1 20
971. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 0.1 20
972. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.1 20
973. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.1 20
974. Rudkov Janka (Pér U11) 0.1 20
975. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.1 20
976. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 0.1 20
977. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.1 20
978. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 0.1 40
979. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 0.09 22
980. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 0.09 22
981. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.09 22
982. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 0.09 22
983. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 0.09 22
984. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 0.09 22
985. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 0.09 22
986. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 0.09 22
987. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.09 22
988. Becsák Dániel (Pér U11) 0.09 22
989. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 0.09 22
990. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 0.09 22
991. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 0.09 22
992. Huppauer László (Pér U11) 0.09 22
993. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 0.09 22
994. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 0.09 22
995. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 0.09 22
996. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 0.09 22
997. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.09 22
998. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.09 22
999. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.09 22
1000. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 0.09 22
1001. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.09 22
1002. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 0.09 22
1003. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 0.09 44
1004. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.09 22
1005. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.08 24
1006. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 0.08 24
1007. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 0.08 24
1008. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.08 24
1009. Stier Botond (KASI/A) 0.08 24
1010. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 0.08 24
1011. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.08 24
1012. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 0.08 24
1013. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.08 24
1014. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.08 24
1015. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 0.08 24
1016. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.08 24
1017. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 0.08 24
1018. Hajdu Márton (BL Basket SE) 0.08 24
1019. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 0.08 24
1020. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.08 24
1021. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.08 24
1022. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 0.08 24
1023. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 0.08 24
1024. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 0.08 24
1025. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 0.08 24
1026. Mor Yotam (FKE kenguruk) 0.08 24
1027. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 0.08 24
1028. Varga Regina (KWBC Körmend) 0.08 24
1029. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 0.08 24
1030. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 0.08 24
1031. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 0.08 24
1032. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 0.08 24
1033. Miklóssy László (BLF Bolhák) 0.08 24
1034. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 0.08 24
1035. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 0.08 24
1036. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.08 24
1037. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 0.08 24
1038. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.08 24
1039. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 0.08 24
1040. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.08 24
1041. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.08 24
1042. Papp Andor (FTSI Constantinum) 0.08 24
1043. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0.08 24
1044. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 0.08 24
1045. Varga Dániel (BSC Fiú) 0.08 24
1046. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 0.08 24
1047. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.08 24
1048. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.08 24
1049. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 0.08 24
1050. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.08 24
1051. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 0.08 24
1052. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 0.08 24
1053. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 0.08 24
1054. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 0.08 24
1055. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.08 24
1056. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 0.08 24
1057. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 0.08 24
1058. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.08 24
1059. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 0.08 24
1060. Péti András (GYKSE Szekszárd) 0.08 24
1061. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 0.08 24
1062. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 0.08 24
1063. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 0.08 24
1064. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 0.08 24
1065. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 0.08 24
1066. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 0.08 24
1067. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.08 24
1068. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.08 24
1069. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.08 24
1070. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 0.08 24
1071. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.08 24
1072. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 0.08 24
1073. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 0.08 24
1074. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 0.08 24
1075. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 0.08 24
1076. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 0.08 24
1077. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.08 24
1078. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 0.08 24
1079. Szabó Mihály (BSC Fiú) 0.08 24
1080. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 0.08 24
1081. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 0.08 24
1082. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 0.08 24
1083. Rein Ákos (Esztergomi KE) 0.08 24
1084. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 0.08 24
1085. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 0.08 24
1086. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 0.08 24
1087. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.08 24
1088. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 0.08 24
1089. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 0.08 24
1090. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.08 24
1091. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 0.08 24
1092. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.08 24
1093. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 0.08 24
1094. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 0.08 24
1095. Steininger Erik (Fűzfői AK) 0.08 24
1096. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0.08 24
1097. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 0.08 24
1098. Biró Botond (Esztergomi KE) 0.08 24
1099. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 0.08 24
1100. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 0.08 24
1101. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 0.08 24
1102. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.08 24
1103. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 0.08 24
1104. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 0.08 24
1105. Weigert Márk (BL Basket SE) 0.08 24
1106. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 0.08 24
1107. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.08 24
1108. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.08 24
1109. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 0.08 24
1110. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.08 24
1111. Kiss Míra (VESC U11) 0.08 24
1112. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 0.08 24
1113. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 0.08 24
1114. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 0.08 24
1115. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.08 24
1116. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 0.08 24
1117. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 0.08 24
1118. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.08 24
1119. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 0.08 24
1120. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 0.08 24
1121. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.08 24
1122. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0.08 24
1123. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.08 24
1124. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 0.08 24
1125. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 0.08 24
1126. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 0.08 24
1127. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 0.08 24
1128. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 0.08 24
1129. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 0.08 24
1130. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0.08 24
1131. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.08 24
1132. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 0.08 24
1133. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.08 24
1134. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 0.08 24
1135. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 0.08 24
1136. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 0.08 24
1137. Ács Donát (BL Basket SE) 0.08 24
1138. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 0.08 24
1139. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0.08 24
1140. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 0.08 24
1141. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 0.08 24
1142. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0.08 24
1143. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 0.08 24
1144. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 0.08 24
1145. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.08 24
1146. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 0.08 24
1147. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.08 24
1148. Turula Dominik (KASI/C) 0.08 24
1149. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 0.08 24
1150. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 0.08 24
1151. Szonntag Adél (Csata Manók) 0.08 24
1152. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 0.08 24
1153. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 0.08 24
1154. Tóth Bálint (KASI/C) 0.08 24
1155. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 0.08 24
1156. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 0.08 24
1157. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 0.08 24
1158. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 0.08 24
1159. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.08 24
1160. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 0.08 24
1161. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 0.08 24
1162. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.08 24
1163. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.08 24
1164. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.08 24
1165. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 0.08 24
1166. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 0.08 26
1167. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.08 26
1168. Kovács Sára (Vasas Cicák) 0.08 26
1169. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 0.08 26
1170. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 0.08 26
1171. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.08 26
1172. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.08 26
1173. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 0.08 26
1174. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.08 26
1175. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.08 26
1176. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 0.08 26
1177. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.08 26
1178. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 0.08 26
1179. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.08 26
1180. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.08 26
1181. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 0.08 26
1182. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 0.08 26
1183. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.08 26
1184. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 0.08 26
1185. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 0.08 26
1186. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 0.08 26
1187. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 0.08 26
1188. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 0.07 28
1189. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.07 28
1190. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 0.07 28
1191. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 0.07 28
1192. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 0.07 28
1193. Hoffman Péter (KASI/A) 0.07 28
1194. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.07 28
1195. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.07 28
1196. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 0.07 28
1197. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.07 28
1198. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 0.07 28
1199. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 0.07 28
1200. Góman Kristóf János (KASI/A) 0.07 28
1201. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 0.07 28
1202. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.07 28
1203. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.07 28
1204. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 0.07 28
1205. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 0.07 28
1206. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 0.07 28
1207. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.07 28
1208. Kovács Lili (KKC Hetény) 0.07 28
1209. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 0.07 28
1210. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.07 28
1211. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0.07 28
1212. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 0.07 28
1213. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.07 28
1214. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 0.07 28
1215. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.07 28
1216. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 0.07 28
1217. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.07 28
1218. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 0.07 28
1219. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.07 28
1220. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 0.07 28
1221. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 0.07 28
1222. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 0.07 28
1223. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 0.07 28
1224. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.07 28
1225. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.07 28
1226. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.07 28
1227. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 0.07 28
1228. Erős Zalán (Esztergomi KE) 0.07 28
1229. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.07 28
1230. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 0.07 28
1231. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 0.07 28
1232. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 0.07 28
1233. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 0.07 28
1234. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.07 28
1235. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1236. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.07 28
1237. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.07 28
1238. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1239. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.07 28
1240. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 0.07 28
1241. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.07 28
1242. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 0.07 28
1243. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.07 28
1244. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.07 28
1245. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 0.07 28
1246. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1247. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 0.07 28
1248. Németi Anna (Csata Garfield) 0.07 28
1249. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 0.07 28
1250. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 0.07 28
1251. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.07 28
1252. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 0.07 28
1253. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.07 28
1254. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 0.07 28
1255. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 0.07 28
1256. Siklósy Gréta (CEKK) 0.07 28
1257. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 0.07 28
1258. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 0.07 28
1259. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 0.07 28
1260. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 0.07 28
1261. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 0.07 28
1262. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 0.07 28
1263. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 0.07 28
1264. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.07 28
1265. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.07 28
1266. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.07 28
1267. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 0.07 28
1268. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 0.07 28
1269. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 0.07 28
1270. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 0.07 28
1271. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 0.07 28
1272. Kővári Dóra (Csata Manók) 0.07 28
1273. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 0.07 28
1274. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.07 28
1275. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 0.07 28
1276. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.07 28
1277. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 0.07 28
1278. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.07 28
1279. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1280. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.07 28
1281. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 0.07 28
1282. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 0.07 28
1283. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 0.07 28
1284. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 0.07 28
1285. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 0.07 28
1286. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.07 28
1287. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 0.07 28
1288. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.07 28
1289. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 0.07 28
1290. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 0.07 28
1291. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.07 28
1292. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.07 28
1293. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.07 28
1294. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 0.07 28
1295. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.07 28
1296. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.07 28
1297. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.07 28
1298. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 0.07 28
1299. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 0.07 28
1300. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.07 28
1301. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 0.07 28
1302. Vidra Virág (Piros Sasok) 0.07 28
1303. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 0.07 28
1304. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 0.07 28
1305. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 0.07 28
1306. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0.07 28
1307. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 0.07 28
1308. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.07 28
1309. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.07 28
1310. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 0.07 28
1311. Kállai Kende (Csepel KK) 0.07 28
1312. Frank Flórián (KASI/C) 0.07 28
1313. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1314. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.07 28
1315. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.07 28
1316. Bogár Milla (Vasas Cicák) 0.07 30
1317. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 0.07 30
1318. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 0.07 30
1319. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 0.07 30
1320. Nyers Máté (NYKK U11/B) 0.06 32
1321. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 0.06 32
1322. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.06 32
1323. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 0.06 32
1324. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 0.06 32
1325. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 0.06 32
1326. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 0.06 32
1327. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 0.06 32
1328. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 0.06 32
1329. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.06 32
1330. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 0.06 32
1331. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 0.06 34
1332. Somi Miron (KASI/A) 0.06 36
1333. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 0.06 36
1334. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 0.06 36
1335. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 0.05 38
1336. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 0.05 42
1337. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 0.05 44
1338. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 0.04 56
1339. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
1340. Fülöp Leó (TFSE) 0 16
1341. Balla Benedek (BKGDSE U11) 0 16
1342. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 0 24
1343. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 20
1344. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 24
1345. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
1346. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 0 6
1347. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 0 28
1348. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 0 24
1349. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 0 28
1350. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 0 28
1351. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
1352. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 0 28
1353. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
1354. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1355. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 20
1356. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1357. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 0 22
1358. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1359. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1360. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 0 24
1361. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 20
1362. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1363. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 0 28
1364. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1365. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
1366. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 0 26
1367. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 0 16
1368. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 0 8
1369. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1370. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 0 38
1371. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 0 22
1372. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
1373. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1374. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 0 22
1375. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 0 28
1376. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
1377. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1378. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 0 10
1379. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 0 26
1380. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
1381. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 0 28
1382. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1383. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 0 24
1384. Ratskó Áron (BSC-2015) 0 24
1385. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 0 16
1386. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 0 24
1387. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 0 12
1388. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1389. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 0 28
1390. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 0 18
1391. Márkus Korina (BSC Lány) 0 24
1392. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 0 22
1393. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1394. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1395. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 0 24
1396. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 0 20
1397. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 0 18
1398. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 26
1399. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 0 24
1400. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 0 28
1401. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 0 24
1402. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1403. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
1404. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 28
1405. Szász Alíz (FKE kenguruk) 0 24
1406. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
1407. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 0 6
1408. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
1409. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 14
1410. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
1411. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 0 14
1412. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1413. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1414. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 20
1415. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 0 20
1416. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
1417. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 22
1418. Hirt Ádám (KASI/A) 0 28
1419. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 0 12
1420. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
1421. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 0 12
1422. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 0 20
1423. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 0 20
1424. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1425. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 0 18
1426. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 0 22
1427. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1428. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1429. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 0 24
1430. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1431. Berecz Péter (BSC Fiú) 0 28
1432. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 0 24
1433. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 0 20
1434. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 0 24
1435. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 0 28
1436. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 0 28
1437. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 0 20
1438. Korányi Márton (FKE kenguruk) 0 8
1439. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
1440. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1441. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 24
1442. Kovács Léna (KKC Mátyás) 0 24
1443. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
1444. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 0 26
1445. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1446. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 0 24
1447. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 0 22
1448. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 0 12
1449. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
1450. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
1451. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
1452. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 0 24
1453. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 0 16
1454. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1455. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 0 24
1456. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
1457. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1458. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
1459. Veszely Zétény (Piros Sasok) 0 16
1460. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
1461. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 0 28
1462. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 0 24
1463. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1464. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
1465. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 0 20
1466. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1467. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
1468. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 0 20
1469. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 20
1470. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 0 24
1471. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1472. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 0 28
1473. Durucz Adél (KKC Hetény) 0 8
1474. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 0 28
1475. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 0 16
1476. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 0 26
1477. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 0 24
1478. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 0 24
1479. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 0 18
1480. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 22
1481. Borsós Nikolett (CEKK) 0 20
1482. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 0 20
1483. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
1484. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 0 28
1485. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 0 18
1486. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 0 8
1487. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
1488. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 0 28
1489. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 0 20
1490. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1491. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 0 18
1492. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 12
1493. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 0 28
1494. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 0 22
1495. Szőke András (Szentesi KK) 0 16
1496. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1497. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 28
1498. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 0 50
1499. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 0 12
1500. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1501. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 16
1502. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
1503. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 24
1504. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 0 8
1505. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 0 28
1506. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 0 10
1507. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 0 56
1508. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 22
1509. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 28
1510. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1511. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 0 28
1512. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 0 22
1513. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1514. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 0 24
1515. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 0 18
1516. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
1517. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 0 20
1518. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
1519. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1520. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 0 20
1521. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 0 22
1522. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
1523. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 0 16
1524. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 0 18
1525. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1526. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1527. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 28
1528. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
1529. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 0 8
1530. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 0 28
1531. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1532. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 0 24
1533. Molnár Hanna (Hévíz SK) 0 28
1534. Szilas Ákos (KASI/A) 0 24
1535. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 0 28
1536. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
1537. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 0 24
1538. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 0 24
1539. Bolla Eszter (BSC vegyes) 0 22
1540. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 0 16
1541. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1542. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 0 28
1543. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1544. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1545. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
1546. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 0 20
1547. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1548. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1549. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 28
1550. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 36
1551. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 0 16
1552. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
1553. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 16
1554. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 16
1555. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 0 16
1556. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 0 24
1557. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 0 8
1558. Környei Dániel (Kanizsa KK) 0 8
1559. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1560. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
1561. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
1562. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 0 18
1563. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 0 28
1564. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1565. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 0 28
1566. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
1567. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 0 20
1568. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 0 20
1569. Mosó Botond (Keresztúri SE) 0 20
1570. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 0 28
1571. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 16
1572. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
1573. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 20
1574. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 0 16
1575. Heckenast Péter (Monor SE/A) 0 12
1576. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 24
1577. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
1578. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 0 26
1579. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 40
1580. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 0 28
1581. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1582. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 0 24
1583. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 0 24
1584. Vaskó Péter János (Pér U11) 0 20
1585. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1586. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 0 36
1587. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 26
1588. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 0 24
1589. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 0 24
1590. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
1591. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 0 14
1592. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 0 28
1593. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 0 24
1594. Imre László (Kécskei Vidrák) 0 24
1595. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
1596. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 0 18
1597. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 0 20
1598. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
1599. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 0 12
1600. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 0 24
1601. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 14
1602. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 0 16
1603. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 16
1604. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 16
1605. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 0 32
1606. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 0 24
1607. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 0 24
1608. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 0 14
1609. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
1610. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1611. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 8
1612. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
1613. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 24
1614. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 0 24
1615. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
1616. Panyi Bence (MAFC Csiki) 0 12
1617. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 0 28
1618. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 0 26
1619. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 0 28
1620. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0 26
1621. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 24
1622. Patai Lilla (DVTK Ózd) 0 20
1623. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
1624. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
1625. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 0 28
1626. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 0 24
1627. Tóth Mirella (KKC Hetény) 0 24
1628. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
1629. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
1630. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 28
1631. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1632. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 0 18
1633. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 0 24
1634. Köteles Milán (Szentesi KK) 0 24
1635. Kovács Kornél (Monor SE/B) 0 16
1636. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 8
1637. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 0 22
1638. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 0 20
1639. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
1640. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 0 12
1641. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1642. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1643. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 16
1644. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
1645. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 0 10
1646. Csobán Csenge (BSC Lány) 0 24
1647. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
1648. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
1649. Dudás Nóra (Csata Garfield) 0 28
1650. Kiss Réka (Piros Sasok) 0 24
1651. Földi Attila Dávid (CEKK) 0 24
1652. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 20
1653. Pongrácz Liza (Csata Manók) 0 24
1654. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 0 16
1655. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1656. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 0 32
1657. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 0 38
1658. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1659. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 0 22
1660. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 14
1661. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
1662. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 0 24
1663. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 0 10
1664. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 20
1665. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1666. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
1667. Deme Péter (MAFC Csiki) 0 24
1668. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
1669. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 0 24
1670. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1671. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1672. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 0 20
1673. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 0 14
1674. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 0 14
1675. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
1676. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 0 8
1677. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 16
1678. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 0 16
1679. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1680. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 28
1681. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1682. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
1683. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 28
1684. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 0 20
1685. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 0 20
1686. Horváth Abigél (Csata Garfield) 0 20
1687. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 0 12
1688. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
1689. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
1690. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1691. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 0 28
1692. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 0 28
1693. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 0 20
1694. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1695. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 0 24
1696. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1697. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 0 26
1698. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 0 28
1699. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 28
1700. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 0 16
1701. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
1702. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 0 24
1703. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1704. Lovas Luca (KKC Mátyás) 0 20
1705. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 0 10
1706. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 0 8
1707. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 0 26
1708. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 0 12
1709. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 0 22
1710. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 0 16
1711. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 0 20
1712. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 0 24
1713. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 0 26
1714. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 0 28
1715. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 0 26
1716. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 0 24
1717. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
1718. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
1719. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1720. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 0 20
1721. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 0 36
1722. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 0 16
1723. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 0 16
1724. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 0 28
1725. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
1726. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 0 28
1727. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 0 28
1728. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 0 12
1729. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 24
1730. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1731. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 0 24
1732. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1733. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 0 28
1734. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 0 28
1735. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 0 28
1736. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1737. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 26
1738. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
1739. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 8
1740. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 0 24
1741. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 0 24
1742. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 0 52
1743. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 0 28
1744. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
1745. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 0 20
1746. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
1747. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
1748. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1749. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
1750. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 0 24
1751. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1752. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1753. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 0 28
1754. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
1755. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 0 32
1756. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 0 16
1757. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 0 16
1758. Kovács Szófia (Csata Garfield) 0 20
1759. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 0 10
1760. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1761. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 0 24
1762. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1763. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1764. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
1765. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 0 14
1766. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 0 28
1767. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1768. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 22
1769. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
1770. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 0 20
1771. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 0 8
1772. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 0 12
1773. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1774. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 0 28
1775. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 24
1776. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1777. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 0 20
1778. Császár Máté (KASI/B) 0 36
1779. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 0 18
1780. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1781. Molnár Milán (Hévíz SK) 0 24
1782. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 0 20
1783. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1784. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 0 20
1785. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0 20
1786. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 16
1787. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1788. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 16
1789. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 0 16
1790. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 0 16
1791. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 16
1792. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 0 28
1793. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
1794. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 24
1795. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 0 6
1796. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 0 24
1797. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1798. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1799. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 0 20
1800. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 20
1801. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 28
1802. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 0 28
1803. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 22
1804. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 0 24
1805. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 0 8
1806. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 0 48
1807. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
1808. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
1809. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 0 16
1810. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 0 8
1811. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 0 16
1812. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
1813. Farkas István (BSC-2015) 0 8
1814. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 0 16
1815. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0 24
1816. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 16
1817. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 8
1818. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 0 8
1819. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
1820. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 26
1821. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 36
1822. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1823. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 0 28
1824. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 28
1825. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
1826. Taskó László (MEAFC Kossuth) 0 20
1827. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 0 20
1828. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 0 20
1829. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 0 22
1830. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1831. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 0 12
1832. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 0 12
1833. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 0 24
1834. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
1835. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 0 24
1836. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 0 24
1837. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 0 24
1838. Besenyei Blanka (Csata Manók) 0 24
1839. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1840. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 28
1841. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 0 28
1842. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 0 16
1843. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
1844. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 20
1845. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 0 20
1846. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 24
1847. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
1848. Demeter István (Monor SE/A) 0 24
1849. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 0 24
1850. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1851. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 0 28
1852. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 0 28
1853. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 0 32
1854. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 0 16
1855. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 24
1856. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 14
1857. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 0 10
1858. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
1859. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
1860. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 0 16
1861. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 0 12
1862. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 0 22
1863. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 0 8
1864. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 0 20
1865. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 0 20
1866. Fehérvári Marcell (KASI/D) 0 28
1867. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
1868. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 0 10
1869. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 8
1870. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 0 20
1871. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 0 24
1872. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 0 24
1873. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 0 24
1874. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
1875. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 0 20
1876. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 0 20
1877. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 0 18
1878. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 36
1879. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1880. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 0 16
1881. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 0 28
1882. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 0 40
1883. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 12
1884. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
1885. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 0 24
1886. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
1887. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
1888. Bán Barna (Szentesi KK) 0 20
1889. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1890. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 0 20
1891. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 0 20
1892. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 0 28
1893. Agg Maja (Harcos Darazsak) 0 18
1894. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
1895. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 0 8
1896. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 0 16
1897. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 24
1898. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
1899. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 16
1900. Mihályi Lili (Csata Manók) 0 24
1901. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 16
1902. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 0 8
1903. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 0 16
1904. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 0 24
1905. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 0 22
1906. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 0 22
1907. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 0 22
1908. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 0 22
1909. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 0 28
1910. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 0 14
1911. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 0 20
1912. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
1913. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 0 20
1914. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1915. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1916. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1917. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
1918. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 0 40
1919. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 26
1920. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 0 24
1921. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 24
1922. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 24
1923. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 0 12
1924. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 0 12
1925. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 0 24
1926. Zircher Albert (KASI/B) 0 24
1927. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 0 28
1928. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1929. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
1930. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 0 22
1931. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 0 16
1932. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 0 16
1933. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
1934. Mucsi Lujza (TFSE) 0 16
1935. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 0 16
1936. Baranyai Valéria (Csata Manók) 0 16
1937. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 0 20
1938. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 20
1939. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 0 20
1940. Farkas Dorottya (BSC Lány) 0 20
1941. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 0 24
1942. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 0 24
1943. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 0 24
1944. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1945. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1946. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 0 14
1947. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 0 28
1948. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 18
1949. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 0 22
1950. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
1951. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1952. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 0 20
1953. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
1954. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
1955. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0 28
1956. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 0 28
1957. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
1958. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
1959. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 0 20
1960. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 0 20
1961. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 0 12
1962. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 0 20
1963. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 0 12
1964. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 20
1965. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
1966. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 0 24
1967. Alexy Marcell (Piros Sasok) 0 12
1968. Király Adél (Békéscsabai KK) 0 24
1969. Pék Benedek (Esztergomi KE) 0 16
1970. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
1971. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
1972. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
1973. Trukmüller Máté (Pér U11) 0 8
1974. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
1975. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 0 24
1976. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 0 18
1977. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 0 18
1978. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
1979. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 0 38
1980. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
1981. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 0 24
1982. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 0 20
1983. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
1984. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 20
1985. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 0 20
1986. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 0 16
1987. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 0 16
1988. Apró Leo (BSC vegyes) 0 16
1989. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 0 16
1990. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
1991. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 0 22
1992. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 0 22
1993. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 28
1994. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1995. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1996. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
1997. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 0 12
1998. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 12
1999. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2000. Házy Leó (FKE kenguruk) 0 24
2001. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0 24
2002. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 0 24
2003. Ledneczki Márk (Monok SE) 0 24
2004. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 0 24
2005. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
2006. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 0 6
2007. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 0 12
2008. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 0 12
2009. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
2010. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 0 18
2011. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 24
2012. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2013. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 20
2014. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2015. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 20
2016. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 28
2017. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 28
2018. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
2019. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 0 14
2020. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 0 28
2021. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2022. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 0 22
2023. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 0 8
2024. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 0 16
2025. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2026. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
2027. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 0 16
2028. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
2029. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 0 24
2030. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 0 24
2031. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
2032. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
2033. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2034. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
2035. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 0 28
2036. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 0 20
2037. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2038. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 0 20
2039. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 0 20
2040. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 0 20
2041. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
2042. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 0 20
2043. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 0 20
2044. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 0 10
2045. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
2046. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
2047. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 24
2048. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 0 12
2049. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 0 12
2050. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 0 12
2051. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 26
2052. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 0 26
2053. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 14
2054. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 0 14
2055. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 0 28
2056. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
2057. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 0 32
2058. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 0 18
2059. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 0 20
2060. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0 22
2061. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 0 22
2062. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
2063. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 0 24
2064. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 0 24
2065. Németh Zalán (Kanizsa KK) 0 24
2066. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 0 26
2067. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 0 28
2068. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2069. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 0 28
2070. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
2071. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 18
2072. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 0 24
2073. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 0 12
2074. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 0 16
2075. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2076. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 0 24
2077. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 0 6
2078. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 24
2079. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 0 16
2080. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2081. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2082. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 0 16
2083. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2084. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 20
2085. Birck Emese (Vasas Cicák) 0 22
2086. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
2087. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 0 24
2088. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
2089. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 0 12
2090. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 8
2091. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 20
2092. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 0 12
2093. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 14
2094. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 0 18
2095. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
2096. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 0 16
2097. Mikó Vince (NYKK U11/B) 0 8
2098. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 0 20
2099. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2100. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2101. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 28
2102. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2103. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 0 26
2104. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 0 24
2105. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2106. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 0 24
2107. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 24
2108. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 0 24
2109. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 0 24
2110. Simon Árven Áfonya (CEKK) 0 24
2111. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
2112. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 0 20
2113. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2114. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2115. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 0 20
2116. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 0 20
2117. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2118. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2119. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 0 16
2120. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 0 16
2121. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
2122. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
2123. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 0 16
2124. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 0 16
2125. Pintér Lia (BSC vegyes) 0 16
2126. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 0 16
2127. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 28
2128. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 0 14
2129. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 28
2130. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 0 36
2131. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 0 12
2132. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2133. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2134. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 0 24
2135. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 0 12
2136. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 0 12
2137. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 0 12
2138. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
2139. Török Lilien (Piros Sasok) 0 12
2140. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 0 12
2141. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 0 24
2142. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 22
2143. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 0 22
2144. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 0 22
2145. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0 22
2146. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 0 20
2147. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 10
2148. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 0 20
2149. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
2150. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 20
2151. Egyed Gergő (Monok SE) 0 20
2152. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 0 20
2153. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 0 20
2154. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 0 28
2155. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 0 16
2156. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 0 16
2157. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2158. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 0 24
2159. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 0 16
2160. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 0 8
2161. Halász Janka (Vasas Cicák) 0 8
2162. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 0 8
2163. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 0 16
2164. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0 8
2165. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 0 16
2166. Nagy Katalin Mária (CEKK) 0 24
2167. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 24
2168. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 16
2169. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0 22
2170. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
2171. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
2172. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 0 14
2173. Imre Dávid (KASI/D) 0 28
2174. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
2175. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 0 20
2176. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 0 20
2177. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 0 20
2178. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2179. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
2180. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
2181. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
2182. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2183. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 0 24
2184. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 24
2185. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 0 24
2186. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2187. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 0 24
2188. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 0 18
2189. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 6
2190. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 0 12
2191. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 0 12
2192. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 0 12
2193. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 0 6
2194. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 12
2195. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
2196. Füzi Izabella (KASI/C) 0 28
2197. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 0 28
2198. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 22
2199. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 0 16
2200. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
2201. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 0 16
2202. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 0 16
2203. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 0 16
2204. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
2205. Bartal Andor (BSC Fiú) 0 16
2206. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 0 20
2207. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 0 20
2208. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 0 20
2209. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 0 10
2210. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 0 24
2211. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2212. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2213. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 0 14
2214. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 28
2215. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 14
2216. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 0 28
2217. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0 18
2218. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 0 18
2219. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 22
2220. Bálint Bianka (Csata Manók) 0 22
2221. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2222. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0 16
2223. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
2224. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 8
2225. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 0 16
2226. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 0 20
2227. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 8
2228. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2229. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 0 16
2230. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 20
2231. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2232. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 20
2233. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 0 12
2234. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 24
2235. Rofrits Zalán (KASI/C) 0 8
2236. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0 20
2237. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 0 12
2238. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 0 16
2239. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 0 20
2240. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0 16
2241. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 0 8
2242. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2243. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2244. Csőre Janka (Pér U11) 0 24
2245. Pósa Bálint (BSC-2015) 0 24
2246. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 0 20
2247. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 0 8
2248. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 0 26
2249. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 0 26
2250. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 22
2251. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 0 18
2252. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 18
2253. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 0 14
2254. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 0 14
2255. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
2256. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
2257. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 0 24
2258. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 0 24
2259. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 0 24
2260. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 0 24
2261. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 0 24
2262. Péter Lili (KWBC Körmend) 0 24
2263. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2264. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
2265. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 0 20
2266. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
2267. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 0 20
2268. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 0 10
2269. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 0 20
2270. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 0 20
2271. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 26
2272. Here Zsolt (NYKK U11/B) 0 16
2273. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 16
2274. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 0 16
2275. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 0 16
2276. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
2277. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 0 16
2278. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 0 22
2279. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0 22
2280. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2281. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
2282. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 0 24
2283. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
2284. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 0 12
2285. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 0 12
2286. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2287. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 24
2288. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 0 12
2289. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 12
2290. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 0 6
2291. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 6
2292. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/B) 0 12
2293. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
2294. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
2295. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 18
2296. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0 26
2297. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 0 20
2298. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 20
2299. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 14
2300. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 0 28
2301. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
2302. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2303. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 0 28
2304. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
2305. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2306. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2307. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 0 14
2308. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 0 28
2309. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 16
2310. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 0 24
2311. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0 16
2312. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 0 16
2313. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 0 8
2314. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 0 24
2315. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 24
2316. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 0 16
2317. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0 16
2318. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 8
2319. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 8
2320. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
2321. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 0 16
2322. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2323. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2324. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 0 8
2325. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 0 16
2326. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 0 24
2327. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 18
2328. Murányi Kata (BSC vegyes) 0 18
2329. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2330. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 28
2331. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 28
2332. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 10
2333. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0 20
2334. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 0 20
2335. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0 20
2336. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
2337. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 0 20
2338. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 0 22
2339. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 0 22
2340. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 0 24
2341. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2342. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 12
2343. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 0 12
2344. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 0 12
2345. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 0 24
2346. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 0 12
2347. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 12
2348. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 12
2349. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 0 24
2350. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 24
2351. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
2352. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2353. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 0 12
2354. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 24
2355. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
2356. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
2357. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 0 26
2358. Jutasi Maja (BSC Lány) 0 28
2359. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 0 28
2360. Bial Boglárka (Csepel KK) 0 28
2361. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 0 28
2362. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 0 28
2363. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 28
2364. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0 28
2365. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 0 28
2366. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0 28
2367. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 0 32
2368. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 0 16
2369. Szabo Matias-László (Primo Magic) 0 16
2370. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2371. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2372. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 0 16
2373. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2374. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0 16
2375. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 0 18
2376. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 18
2377. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 18
2378. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2379. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0 20
2380. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0 20
2381. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2382. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 0 22
2383. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 0 24
2384. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 0 24
2385. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 24
2386. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 0 24
2387. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
2388. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2389. Mikulás Damira (TFSE) 0 24
2390. Nyitrai András (BSC-2015) 0 28
2391. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 28
2392. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 0 28
2393. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 28
2394. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 28
2395. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 32
2396. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 0 20
2397. Molnár Gerda (KASI/B) 0 16
2398. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2399. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 16
2400. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 10
2401. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 0 20
2402. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2403. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 0 28
2404. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 12
2405. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0 16
2406. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 0 20
2407. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2408. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 0 20
2409. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 0 24
2410. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0 8
2411. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0 16
2412. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 26
2413. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 0 16
2414. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 0 14
2415. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 0 10
2416. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0 8
2417. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
2418. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2419. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2420. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 0 8
2421. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0 26
2422. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 0 10
2423. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2424. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2425. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 8
2426. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 0 10
2427. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
2428. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2429. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0 8
2430. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 0 8
2431. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 0 8
2432. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 24
2433. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2434. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
2435. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 12
2436. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 0 28
2437. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
2438. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2439. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
2440. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 0 24
2441. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2442. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
2443. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2444. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 0 16
2445. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 0 12
2446. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 0 6
2447. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 0 24
2448. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 0 16
2449. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 0 26
2450. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 20
2451. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 12
2452. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 0 28
2453. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
2454. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 0 28
2455. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0 28
2456. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2457. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 0 26
2458. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 0 24
2459. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 0 24
2460. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2461. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 0 24
2462. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
2463. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 0 24
2464. Takács Mira (KKC Mátyás) 0 24
2465. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0 24
2466. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0 20
2467. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 0 20
2468. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 0 20
2469. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
2470. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 0 20
2471. Vajai Laura (VESC U11) 0 20
2472. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 0 20
2473. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 0 20
2474. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 0 36
2475. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 18
2476. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0 16
2477. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 0 16
2478. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 16
2479. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 16
2480. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
2481. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 0 28
2482. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 0 28
2483. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
2484. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0 24
2485. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
2486. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 0 24
2487. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 0 12
2488. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
2489. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2490. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0 12
2491. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 12
2492. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 0 12
2493. Csaba Éva (MTK Budapest) 0 12
2494. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2495. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 0 12
2496. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 0 12
2497. Balatincz Botond (Csepel KK) 0 24
2498. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2499. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0 12
2500. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 0 12
2501. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 22
2502. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 0 20
2503. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 0 20
2504. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
2505. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 0 20
2506. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 0 10
2507. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2508. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 0 20
2509. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 0 10
2510. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2511. Kovács Márton (Monor SE/B) 0 20
2512. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 0 20
2513. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 0 28
2514. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 0 28
2515. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2516. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2517. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 0 26
2518. Ungvári Botond László (KASI/D) 0 26
2519. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 0 16
2520. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
2521. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0 24
2522. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 0 8
2523. Mészáros Luca (VESC U11) 0 16
2524. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 8
2525. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 8
2526. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2527. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
2528. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
2529. Varga Milán (Sólyomfiókák) 0 8
2530. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
2531. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2532. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 0 16
2533. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0 8
2534. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0 16
2535. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 24
2536. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 24
2537. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 8
2538. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 0 24
2539. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2540. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
2541. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
2542. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2543. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 0 24
2544. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2545. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 0 24
2546. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0 16
2547. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 0 8
2548. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
2549. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0 14
2550. Bakó Levente (NYKK U11/B) 0 14
2551. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
2552. Lukács Dániel (BL Basket SE) 0 28
2553. Gál Kira (TF-JAK U11) 0 14
2554. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 0 14
2555. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 0 14
2556. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
2557. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 0 20
2558. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 0 20
2559. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 0 20
2560. Danyi Emma (KWBC Körmend) 0 20
2561. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0 20
2562. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 0 20
2563. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 0 24
2564. Berecz Botond (Budafoki Békák) 0 12
2565. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2566. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2567. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 0 24
2568. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0 12
2569. Béres Berta (PSE Párducok) 0 24
2570. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 6
2571. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2572. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 24
2573. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 0 6
2574. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 0 12
2575. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0 6
2576. Szánthó Zente (Monor SE/B) 0 28
2577. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 0 28
2578. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2579. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 0 22
2580. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 0 22
2581. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 16
2582. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2583. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 0 16
2584. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 0 16
2585. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 0 16
2586. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 16
2587. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
2588. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 0 16
2589. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
2590. Fekete Norbert (KASI/A) 0 20
2591. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 0 20
2592. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2593. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 20
2594. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 0 20
2595. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 0 20
2596. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 20
2597. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
2598. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2599. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
2600. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2601. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 0 20
2602. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 0 20
2603. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 0 20
2604. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 0 20
2605. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0 20
2606. Szinyei Merse Félix (TFSE) 0 20
2607. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0 10
2608. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 0 24
2609. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 24
2610. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0 24
2611. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0 24
2612. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 0 24
2613. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
2614. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 28
2615. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 0 18
2616. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 18
2617. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 0 22
2618. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
2619. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 0 22
2620. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 20
2621. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 0 12
2622. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2623. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 0 8
2624. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 0 12
2625. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0 12
2626. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2627. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0 24
2628. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 12
2629. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 28
2630. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
2631. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 24
2632. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 0 24
2633. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 0 12
2634. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2635. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
2636. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 8
2637. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2638. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 0 8
2639. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 0 16
2640. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0 12
2641. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 0 16
2642. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 0 28
2643. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0 8
2644. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 0 8
2645. Németh Marcell (MAFC Csiki) 0 8
2646. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2647. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 12
2648. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2649. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 0 24
2650. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 0 8
2651. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0 12
2652. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0 20
2653. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 0 8
2654. Dóczy Péter (Piros Sasok) 0 8
2655. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 0 8
2656. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0 16
2657. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2658. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2659. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2660. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2661. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
2662. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0 8
2663. Kis Árpád (BKGDSE U11) 0 20
2664. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
2665. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2666. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 0 16
2667. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 8
2668. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 12
2669. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
2670. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 0 8
2671. Madák Márk (BLF Kenguruk) 0 8
2672. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 0 20
2673. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 0 24
2674. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 0 20
2675. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 0 12
2676. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 0 26
2677. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 0 22
2678. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0 22
2679. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 0 22
2680. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 0 22
2681. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 22
2682. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 18
2683. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 0 14
2684. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 28
2685. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2686. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 0 14
2687. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
2688. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 0 14
2689. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 0 14
2690. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
2691. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 24
2692. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 0 24
2693. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 24
2694. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0 24
2695. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2696. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
2697. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 0 10
2698. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 0 20
2699. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 0 20
2700. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 0 10
2701. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 20
2702. Faragó Endre János (Szentesi KK) 0 20
2703. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2704. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 0 20
2705. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
2706. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 0 26
2707. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 0 26
2708. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 0 26
2709. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 0 16
2710. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
2711. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 0 16
2712. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 0 16
2713. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 0 16
2714. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0 16
2715. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 0 16
2716. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2717. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 0 16
2718. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2719. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 22
2720. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 0 22
2721. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 0 28
2722. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 0 28
2723. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 28
2724. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0 28
2725. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
2726. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 12
2727. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 0 6
2728. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 6
2729. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 24
2730. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
2731. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 0 12
2732. Simon Hanna (VESC U11) 0 24
2733. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 18
2734. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 0 12
2735. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2736. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2737. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 0 6
2738. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0 12
2739. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 12
2740. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0 24
2741. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 12
2742. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 0 18
2743. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
2744. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0 26
2745. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 20
2746. Kovács Gergő (Monok SE) 0 20
2747. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 20
2748. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 0 20
2749. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 0 20
2750. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 0 20
2751. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 20
2752. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 0 20
2753. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 0 20
2754. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 0 14
2755. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 0 28
2756. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0 28
2757. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0 28
2758. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0 14
2759. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 28
2760. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 0 28
2761. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0 28
2762. Guller Rozália (Vasas Cicák) 0 22
2763. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 0 22
2764. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0 8
2765. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0 8
2766. Anek Liliána (Kanizsa KK) 0 16
2767. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 0 16
2768. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 0 16
2769. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 8
2770. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0 24
2771. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 0 8
2772. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 8
2773. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 0 8
2774. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 0 24
2775. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 24
2776. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 0 24
2777. Katics Ákos (PSE Párducok) 0 8
2778. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0 8
2779. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 0 16
2780. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 0 8
2781. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 0 24
2782. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 0 26
2783. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 0 26
2784. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 0 18
2785. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0 18
2786. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 18
2787. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0 18
2788. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
2789. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 0 18
2790. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0 28
2791. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 0 28
2792. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2793. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
2794. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2795. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2796. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2797. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
2798. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0 20
2799. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 0 20
2800. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 0 20
2801. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0 10
2802. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 0 20
2803. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 0 20
2804. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2805. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 0 20
2806. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 0 20
2807. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 0 20
2808. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
2809. Szántó Bence (NYKK U11/B) 0 10
2810. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2811. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 24
2812. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 12
2813. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 0 24
2814. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 0 24
2815. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0 12
2816. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 12
2817. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
2818. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
2819. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 12
2820. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
2821. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 0 12
2822. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 24
2823. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 0 12
2824. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 0 12
2825. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 0 24
2826. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0 12
2827. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0 14
2828. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2829. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 0 28
2830. Györki Barnabás (KASI/C) 0 28
2831. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
2832. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 0 16
2833. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 16
2834. Kovács Írisz (PSE Párducok) 0 16
2835. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 0 16
2836. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 0 16
2837. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 0 16
2838. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 16
2839. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 0 16
2840. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 0 16
2841. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 0 16
2842. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 0 16
2843. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 0 16
2844. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
2845. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 0 18
2846. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 18
2847. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 18
2848. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
2849. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 0 18
2850. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2851. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2852. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2853. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2854. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 0 20
2855. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 0 20
2856. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 0 20
2857. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2858. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 20
2859. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 20
2860. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 0 20
2861. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0 42
2862. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 0 22
2863. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 0 22
2864. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 0 24
2865. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0 24
2866. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0 24
2867. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0 26
2868. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 28
2869. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2870. Győző Zalán (Monor SE/B) 0 28
2871. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 0 8
2872. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0 12
2873. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 20
2874. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 0 12
2875. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 0 12
2876. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 20
2877. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 0 10
2878. Meskó Róza (BSC Lány) 0 12
2879. Környei Gergő (Kanizsa KK) 0 8
2880. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
2881. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 0 20
2882. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 0 20
2883. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 8
2884. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 0 20
2885. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 0 20
2886. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
2887. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 0 18
2888. Holló Nóra (DVTK Ózd) 0 12
2889. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
2890. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 0 12
2891. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
2892. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 6
2893. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0 10
2894. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 0 18
2895. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
2896. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 20
2897. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 0 12
2898. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2899. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 0 16
2900. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 0 6
2901. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 0 8
2902. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 0 12
2903. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 0 8
2904. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 0 8
2905. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 0 8
2906. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 0 12
2907. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 8
2908. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
2909. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0 12
2910. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2911. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
2912. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
2913. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 6
2914. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 0 6
2915. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 6
2916. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 0 20
2917. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
2918. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 0 12
2919. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 14
2920. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 6
2921. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 10
2922. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 0 6
2923. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 0 8
2924. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 0 8
2925. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0 12
2926. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
2927. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2928. Szabó Boróka (Monor SE/A) 0 14
2929. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 16
2930. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
2931. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
2932. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 12
2933. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 0 8
2934. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 0 16
2935. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2936. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 0 20
2937. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 0 6
2938. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
2939. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
2940. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 0 16
2941. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
2942. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 0 20
2943. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0 10
2944. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 0 8
2945. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 0 16
2946. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0 12
2947. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 0 8
2948. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 0 26
2949. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 0 16
2950. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 28
2951. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
2952. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 0 28
2953. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0 24
2954. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0 24
2955. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 24
2956. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0 24
2957. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0 24
2958. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2959. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0 24
2960. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0 24
2961. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0 24
2962. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
2963. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 24
2964. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0 22
2965. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 22
2966. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0 22
2967. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0 22
2968. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0 20
2969. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0 20
2970. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0 20
2971. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2972. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 20
2973. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0 20
2974. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0 20
2975. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 20
2976. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0 20
2977. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
2978. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0 20
2979. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
2980. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0 20
2981. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0 20
2982. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 16
2983. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 16
2984. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 16
2985. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
2986. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0 16
2987. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
2988. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 0 16
2989. Márton Máté (KASI/B) 0 16
2990. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 0 16
2991. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0 16
2992. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0 16
2993. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0 28
2994. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2995. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0 14
2996. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0 14
2997. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0 14
2998. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0 28
2999. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
3000. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0 28
3001. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 14
3002. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0 26
3003. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3004. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3005. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3006. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0 12
3007. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3008. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0 12
3009. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3010. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3011. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3012. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0 24
3013. Bíró Boglárka (CEKK) 0 12
3014. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 0 12
3015. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0 12
3016. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 12
3017. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0 12
3018. Ódor Zara (Monor SE/A) 0 12
3019. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0 22
3020. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 22
3021. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
3022. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0 20
3023. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0 20
3024. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0 20
3025. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0 20
3026. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0 20
3027. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0 10
3028. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0 20
3029. Nagy Dominik (KASI/B) 0 20
3030. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 10
3031. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
3032. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0 20
3033. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 20
3034. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 10
3035. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0 10
3036. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0 20
3037. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0 10
3038. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0 20
3039. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
3040. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
3041. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
3042. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0 28
3043. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 28
3044. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 18
3045. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
3046. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0 18
3047. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 26
3048. Megyesi Márton (BSC-2015) 0 26
3049. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3050. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3051. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0 16
3052. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3053. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0 8
3054. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 16
3055. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0 8
3056. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0 8
3057. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3058. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0 8
3059. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 8
3060. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3061. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0 16
3062. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0 16
3063. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0 16
3064. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 8
3065. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0 16
3066. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 0 8
3067. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
3068. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3069. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0 16
3070. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
3071. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3072. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 8
3073. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0 16
3074. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0 16
3075. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0 16
3076. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
3077. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3078. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0 8
3079. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3080. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0 24
3081. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 8
3082. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 8
3083. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0 24
3084. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
3085. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0 8
3086. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0 16
3087. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3088. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
3089. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3090. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3091. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3092. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 8
3093. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3094. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 0 22
3095. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 22
3096. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0 22
3097. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0 22
3098. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0 14
3099. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0 28
3100. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0 14
3101. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
3102. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0 28
3103. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 28
3104. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3105. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3106. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0 14
3107. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 14
3108. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0 14
3109. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 0 20
3110. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0 20
3111. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 20
3112. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0 20
3113. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0 20
3114. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0 20
3115. Mezriczky Máté (KASI/D) 0 20
3116. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3117. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 26
3118. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0 12
3119. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0 12
3120. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3121. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0 24
3122. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0 12
3123. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
3124. Kürti David (Primo Magic) 0 6
3125. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0 6
3126. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 24
3127. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0 12
3128. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0 12
3129. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3130. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
3131. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 12
3132. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0 12
3133. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 6
3134. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 18
3135. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0 12
3136. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0 24
3137. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
3138. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0 12
3139. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0 24
3140. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 0 12
3141. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0 12
3142. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0 24
3143. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0 24
3144. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 6
3145. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 12
3146. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0 6
3147. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0 12
3148. Besenyi Bence (Csepel KK) 0 12
3149. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0 24
3150. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0 24
3151. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 12
3152. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 0 12
3153. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0 12
3154. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3155. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 24
3156. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3157. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0 18
3158. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3159. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3160. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0 24
3161. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0 18
3162. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0 24
3163. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
3164. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
3165. Bán András (FKE kenguruk) 0 12
3166. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3167. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0 12
3168. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 18
3169. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 0 6
3170. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0 28
3171. Horváth Valér (Hévíz SK) 0 28
3172. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0 22
3173. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0 22
3174. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
3175. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3176. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 0 16
3177. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0 16
3178. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0 16
3179. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3180. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0 16
3181. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0 16
3182. Krein Júlia (VESC U11) 0 16
3183. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0 10
3184. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 10
3185. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0 10
3186. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 20
3187. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3188. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
3189. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3190. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 10
3191. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 20
3192. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0 20
3193. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0 10
3194. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0 20
3195. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0 20
3196. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
3197. György Bálint (Monok SE) 0 20
3198. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0 20
3199. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0 20
3200. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
3201. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3202. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
3203. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3204. Kiss Zalán (KASI/C) 0 24
3205. Ledneczki Erik (Monok SE) 0 24
3206. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 24
3207. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0 24
3208. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3209. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0 14
3210. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0 14
3211. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0 14
3212. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3213. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0 14
3214. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
3215. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 0 28
3216. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
3217. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
3218. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 0 14
3219. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0 28
3220. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0 14
3221. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0 18
3222. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0 18
3223. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0 18
3224. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
3225. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0 8
3226. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0 12
3227. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0 12
3228. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0 8
3229. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 8
3230. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
3231. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3232. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3233. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3234. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 24
3235. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0 8
3236. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0 12
3237. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0 8
3238. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
3239. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3240. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0 12
3241. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0 24
3242. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0 24
3243. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 8
3244. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3245. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0 8
3246. Borsós Adrienn (CEKK) 0 12
3247. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0 8
3248. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
3249. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3250. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0 8
3251. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
3252. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0 20
3253. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0 20
3254. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0 8
3255. Csapó Anna (KKC Hetény) 0 8
3256. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3257. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0 8
3258. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3259. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
3260. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
3261. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3262. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3263. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0 20
3264. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0 24
3265. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 0 8
3266. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 8
3267. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3268. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0 20
3269. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0 12
3270. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0 16
3271. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3272. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3273. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
3274. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 16
3275. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0 8
3276. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0 8
3277. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3278. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0 8
3279. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 28
3280. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3281. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3282. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0 16
3283. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0 16
3284. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 16
3285. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 24
3286. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0 16
3287. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3288. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
3289. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 16
3290. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0 12
3291. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3292. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0 20
3293. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0 20
3294. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3295. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0 24
3296. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0 12
3297. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0 12
3298. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0 8
3299. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 16
3300. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0 12
3301. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0 8
3302. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
3303. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0 16
3304. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0 28
3305. Neiczer Patrik (KASI/D) 0 8
3306. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0 8
3307. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0 8
3308. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 8
3309. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 12
3310. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 12
3311. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 26
3312. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 26
3313. Berta Bence (NYKK U11/B) 0 18
3314. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0 18
3315. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0 18
3316. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 14
3317. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0 14
3318. Kéri Botond (Monor SE/A) 0 14
3319. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 28
3320. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0 28
3321. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 14
3322. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3323. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0 14
3324. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3325. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0 14
3326. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0 24
3327. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0 24
3328. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 24
3329. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
3330. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0 24
3331. Fekete Dominik (Pér U11) 0 24
3332. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
3333. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 20
3334. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0 10
3335. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0 10
3336. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 10
3337. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3338. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0 20
3339. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0 20
3340. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0 20
3341. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0 20
3342. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
3343. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0 26
3344. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 16
3345. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3346. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0 16
3347. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0 16
3348. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
3349. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0 16
3350. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0 16
3351. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
3352. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 16
3353. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
3354. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0 16
3355. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3356. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 16
3357. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
3358. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 16
3359. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0 16
3360. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
3361. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0 16
3362. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 22
3363. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0 22
3364. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0 22
3365. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 24
3366. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3367. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0 12
3368. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0 12
3369. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 12
3370. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0 12
3371. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0 12
3372. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0 6
3373. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0 12
3374. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
3375. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3376. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 24
3377. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 12
3378. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
3379. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0 24
3380. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0 6
3381. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0 6
3382. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3383. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 0 12
3384. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 18
3385. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3386. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 6
3387. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0 12
3388. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3389. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 24
3390. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 12
3391. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3392. Badics Matilda Anna (TFSE) 0 12
3393. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0 24
3394. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
3395. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0 12
3396. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0 18
3397. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0 12
3398. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3399. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 24
3400. Nagy Petra (KKC Hetény) 0 12
3401. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0 24
3402. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0 20
3403. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 20
3404. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0 20
3405. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0 20
3406. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0 20
3407. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0 20
3408. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0 20
3409. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3410. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
3411. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 28
3412. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0 14
3413. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
3414. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0 22
3415. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 22
3416. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0 24
3417. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0 8
3418. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3419. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0 16
3420. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 8
3421. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 8
3422. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0 16
3423. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3424. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 24
3425. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
3426. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0 8
3427. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3428. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 8
3429. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
3430. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0 8
3431. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 8
3432. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0 8
3433. Németh Luca (KWBC Körmend) 0 8
3434. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0 16
3435. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3436. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
3437. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
3438. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0 16
3439. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3440. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 0 8
3441. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 0 16
3442. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3443. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3444. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 24
3445. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 8
3446. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3447. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3448. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0 8
3449. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3450. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0 24
3451. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0 8
3452. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3453. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0 16
3454. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
3455. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0 8
3456. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0 8
3457. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0 8
3458. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0 8
3459. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3460. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
3461. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0 16
3462. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0 8
3463. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0 16
3464. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 26
3465. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 18
3466. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0 18
3467. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0 18
3468. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
3469. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0 20
3470. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0 10
3471. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3472. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3473. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 10
3474. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0 20
3475. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0 10
3476. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 0 10
3477. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0 10
3478. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
3479. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
3480. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 20
3481. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0 10
3482. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0 12
3483. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 12
3484. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0 24
3485. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0 12
3486. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0 12
3487. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0 12
3488. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3489. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0 12
3490. Kerner Lilien (Pér U11) 0 24
3491. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0 12
3492. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0 12
3493. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0 12
3494. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0 12
3495. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
3496. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0 12
3497. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0 14
3498. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0 28
3499. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
3500. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0 16
3501. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0 16
3502. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0 16
3503. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 16
3504. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
3505. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0 20
3506. Pászti Milán (Pityke KSE) 0 20
3507. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0 20
3508. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0 24
3509. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3510. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3511. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3512. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3513. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3514. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
3515. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 12
3516. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 8
3517. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3518. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3519. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3520. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3521. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3522. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3523. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3524. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3525. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3526. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3527. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
3528. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3529. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3530. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3531. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3532. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3533. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3534. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3535. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3536. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 12
3537. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3538. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 12
3539. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3540. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3541. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 10
3542. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 12
3543. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3544. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 8
3545. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3546. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3547. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
teljes ranglisták >>

Kétpontos dobások - ÁTLAG (min. 5 meccs)

P. Név Csapat Érték (db) M.
1. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 14 16
2. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 13.88 16
3. Fülöp Leó (TFSE) 12.5 16
4. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 12.21 28
5. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 11.86 28
6. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 11.45 22
7. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 11.4 20
8. Balla Benedek (BKGDSE U11) 11.38 16
9. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 11.17 24
10. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 11 12
11. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 10.85 26
12. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 10.71 28
13. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 10.6 20
14. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 10.5 20
15. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 10.33 24
16. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 10.29 28
17. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 10.25 24
18. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 10.17 12
19. Turbucz Zoé (BSC Lány) 10 20
20. Végh Patrik (Fűzfői AK) 10 16
21. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 9.88 16
22. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 9.83 24
23. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 9.8 20
24. Csaba Gergely (TFSE) 9.75 16
25. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 9.64 28
26. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 9.58 24
27. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 9.5 12
28. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 9.42 24
29. Molnár Erik (MAFC Grosics) 9.36 28
30. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 9.33 24
31. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 9.21 28
32. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 9.08 24
33. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 9 12
34. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 9 22
35. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 8.93 28
36. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 8.9 20
37. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 8.86 28
38. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 8.79 28
39. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 8.79 28
40. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 8.71 28
41. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 8.67 24
42. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 8.64 28
43. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 8.58 24
44. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 8.58 24
45. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 8.57 28
46. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 8.5 28
47. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 8.5 28
48. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 8.5 24
49. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 8.5 20
50. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 8.43 28
51. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 8.43 28
52. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 8.38 16
53. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 8.36 28
54. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 8.33 24
55. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 8.14 28
56. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 8.08 24
57. Tóth László András (Kozármisleny SE) 8.08 24
58. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 8 24
59. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 8 8
60. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 8 12
61. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 8 20
62. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 8 28
63. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 8 20
64. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 8 16
65. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 8 6
66. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 7.93 28
67. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 7.83 24
68. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 7.71 28
69. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 7.67 24
70. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 7.64 28
71. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 7.6 20
72. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 7.58 24
73. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 7.57 28
74. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 7.57 28
75. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 7.56 18
76. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 7.54 26
77. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 7.5 8
78. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 7.5 20
79. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 7.5 8
80. Góman Kristóf János (KASI/A) 7.5 28
81. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 7.42 24
82. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 7.4 20
83. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 7.25 24
84. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 7.25 24
85. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 7.17 24
86. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 7.17 24
87. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 7.17 24
88. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 7.14 28
89. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 7.09 22
90. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 7 28
91. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 7 24
92. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 7 28
93. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 7 20
94. Stikrád Ádám (KASI/A) 6.94 36
95. Csurgai Martin (Pityke KSE) 6.9 20
96. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 6.89 18
97. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 6.86 28
98. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 6.86 28
99. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 6.83 24
100. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 6.83 24
101. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 6.83 24
102. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 6.8 20
103. Somi Miron (KASI/A) 6.78 36
104. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 6.75 24
105. Bíró Bence (Budafoki Békák) 6.71 28
106. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 6.7 20
107. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6.67 24
108. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 6.5 28
109. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 6.5 28
110. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 6.5 20
111. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 6.5 24
112. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 6.5 28
113. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 6.5 24
114. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6.46 26
115. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 6.43 14
116. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 6.42 24
117. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 6.42 24
118. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 6.42 24
119. Hajdu Márton (BL Basket SE) 6.42 24
120. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 6.42 24
121. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 6.42 24
122. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 6.4 20
123. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 6.4 20
124. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 6.4 20
125. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 6.38 26
126. Patonai Lilla (KKC Hetény) 6.38 16
127. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 6.38 16
128. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 6.36 28
129. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 6.33 12
130. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 6.3 20
131. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 6.3 20
132. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6.29 28
133. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 6.29 28
134. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 6.29 28
135. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 6.27 22
136. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 6.25 8
137. Molnár Milán Bence (KASI/A) 6.25 24
138. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 6.25 8
139. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 6.25 8
140. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 6.21 28
141. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 6.17 24
142. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 6.17 24
143. Czifra Bence (Kanizsa KK) 6.17 24
144. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 6.14 28
145. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 6.1 20
146. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 6.08 24
147. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 6.07 28
148. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 6.07 28
149. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 6.07 28
150. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 6 24
151. Ress Kornél (BSC-2015) 6 18
152. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 6 28
153. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6 24
154. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 6 8
155. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 5.93 28
156. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 5.93 28
157. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 5.92 24
158. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 5.9 20
159. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 5.88 32
160. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 5.88 16
161. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 5.85 26
162. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 5.83 24
163. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 5.83 12
164. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 5.83 24
165. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 5.79 28
166. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 5.79 28
167. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 5.79 28
168. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 5.75 24
169. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 5.71 28
170. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 5.7 20
171. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 5.67 12
172. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 5.67 18
173. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.67 24
174. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 5.64 28
175. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 5.64 28
176. Kovács Lili (KKC Hetény) 5.64 28
177. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 5.63 16
178. Horváth Patrik (KASI/A) 5.62 26
179. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 5.58 24
180. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 5.5 24
181. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 5.5 20
182. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 5.5 28
183. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.5 28
184. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 5.45 22
185. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 5.43 28
186. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 5.43 28
187. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 5.43 28
188. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 5.42 38
189. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 5.42 24
190. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 5.4 20
191. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 5.4 10
192. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 5.38 16
193. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 5.36 22
194. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 5.36 22
195. Székely Ákos (KASI/A) 5.36 28
196. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 5.36 28
197. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 5.36 28
198. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 5.33 36
199. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 5.33 12
200. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 5.33 24
201. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 5.33 12
202. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 5.31 32
203. Juhász Ádám (Csepel KK) 5.31 26
204. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 5.31 26
205. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 5.3 20
206. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 5.29 28
207. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 5.29 28
208. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 5.25 16
209. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 5.25 24
210. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 5.25 24
211. Ratskó Áron (BSC-2015) 5.25 24
212. Katona Blanka (KKC Mátyás) 5.22 18
213. Fetahu Lenard (Csepel KK) 5.21 28
214. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 5.21 28
215. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 5.21 28
216. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 5.21 28
217. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 5.2 20
218. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 5.17 24
219. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 5.17 24
220. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 5.14 28
221. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 5.14 44
222. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 5.11 18
223. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 5.1 20
224. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 5.09 22
225. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 5.08 24
226. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 5.08 24
227. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 5.07 28
228. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 5.07 28
229. Kiss Laura (Csepel KK) 5.07 28
230. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 5.07 28
231. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 5.07 28
232. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 5.07 28
233. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 5 28
234. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 5 8
235. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 5 28
236. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 5 28
237. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 5 10
238. Horváth Donát (PSE Párducok) 5 16
239. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 5 24
240. Sárosi Botond (Csepel KK) 5 28
241. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 5 20
242. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 5 8
243. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 5 28
244. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 5 12
245. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 5 8
246. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 5 20
247. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 5 28
248. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 5 28
249. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 5 6
250. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 4.92 24
251. Márkus Korina (BSC Lány) 4.92 24
252. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 4.92 24
253. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 4.92 24
254. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 4.91 22
255. Pop Paul-George (Primo Magic) 4.9 20
256. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 4.89 38
257. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 4.86 28
258. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 4.86 28
259. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 4.86 56
260. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 4.86 28
261. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4.83 24
262. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 4.8 20
263. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 4.8 20
264. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 4.8 20
265. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 4.8 20
266. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 4.8 20
267. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 4.79 28
268. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 4.79 28
269. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 4.78 18
270. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 4.75 24
271. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 4.75 24
272. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 4.75 24
273. Petik Balázs (Monor SE/B) 4.75 24
274. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 4.75 24
275. Dudás Noel (BL Basket SE) 4.71 28
276. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 4.71 14
277. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 4.67 24
278. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 4.67 24
279. Mor Yotam (FKE kenguruk) 4.67 24
280. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 4.64 28
281. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 4.64 28
282. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 4.6 20
283. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 4.6 20
284. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 4.6 20
285. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 4.58 24
286. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 4.58 24
287. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 4.58 24
288. Eckert Bíborka (VESC U11) 4.58 24
289. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 4.58 24
290. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 4.57 28
291. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 4.5 28
292. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 4.5 28
293. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 4.5 20
294. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 4.5 28
295. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 4.5 8
296. Varga Regina (KWBC Körmend) 4.5 24
297. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4.5 20
298. Szász Alíz (FKE kenguruk) 4.5 24
299. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 4.5 12
300. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 4.5 24
301. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4.5 24
302. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 4.5 20
303. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 4.5 12
304. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 4.5 20
305. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 4.5 32
306. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 4.43 28
307. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 4.43 28
308. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 4.43 14
309. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 4.43 28
310. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 4.42 24
311. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 4.42 24
312. Miklóssy László (BLF Bolhák) 4.42 24
313. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 4.42 24
314. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 4.4 20
315. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 4.38 16
316. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 4.38 16
317. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 4.38 16
318. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4.36 22
319. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4.36 28
320. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 4.36 28
321. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4.36 28
322. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 4.33 24
323. Bartus Benedek (Piros Sasok) 4.33 24
324. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.33 12
325. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 4.33 24
326. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 4.31 26
327. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 4.3 20
328. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 4.29 28
329. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 4.29 14
330. Berecz Péter (BSC Fiú) 4.29 28
331. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 4.29 28
332. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 4.25 40
333. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 4.25 16
334. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 4.25 24
335. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 4.25 24
336. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.25 24
337. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 4.25 24
338. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 4.25 24
339. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 4.25 24
340. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 4.25 8
341. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 4.22 18
342. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 4.21 28
343. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 4.21 28
344. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 4.21 28
345. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 4.21 28
346. Hirt Ádám (KASI/A) 4.21 28
347. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4.21 28
348. Répa Magor Vajk (Pér U11) 4.2 20
349. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4.2 10
350. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 4.2 20
351. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 4.17 12
352. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 4.17 12
353. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.14 28
354. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 4.14 28
355. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 4.14 14
356. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 4.14 14
357. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 4.14 28
358. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 4.13 16
359. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 4.13 16
360. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 4.11 18
361. László Botond (Tószegi Tigrisek) 4.1 20
362. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 4.1 20
363. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 4.1 20
364. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 4.1 20
365. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 4.09 22
366. László Zétény (BSC Fiú) 4.08 24
367. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 4.08 24
368. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 4.08 24
369. Kovács Léna (KKC Mátyás) 4.08 24
370. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.08 26
371. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 4.07 28
372. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.07 28
373. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 4.07 28
374. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 4.07 28
375. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 4.07 28
376. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 4.07 28
377. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 4.06 32
378. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 4 28
379. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 4 12
380. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4 8
381. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 4 8
382. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 16
383. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 4 24
384. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4 28
385. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 8
386. Takács Soma (FKE Szöcskék) 4 12
387. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 4 16
388. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 4 20
389. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 4 24
390. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 4 24
391. Papp Andor (FTSI Constantinum) 4 24
392. Korányi Márton (FKE kenguruk) 4 8
393. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 4 20
394. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4 24
395. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 24
396. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 4 20
397. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 3.93 28
398. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 3.93 28
399. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 3.92 24
400. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 3.92 24
401. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 3.92 24
402. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 3.92 24
403. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 3.92 24
404. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 3.92 24
405. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 3.9 20
406. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 3.9 20
407. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 3.89 18
408. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 3.88 16
409. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 3.86 28
410. Barics Péter (BSC vegyes) 3.86 28
411. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 3.86 28
412. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 3.86 28
413. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 3.83 24
414. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 3.83 12
415. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 3.83 24
416. Varga Dániel (BSC Fiú) 3.83 24
417. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 3.83 24
418. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.83 24
419. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 3.8 20
420. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 3.8 20
421. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.8 20
422. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 3.8 20
423. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 3.8 20
424. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 3.79 28
425. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 3.79 28
426. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 3.79 28
427. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 3.79 28
428. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 3.77 26
429. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 3.77 26
430. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.75 16
431. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.75 24
432. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 3.75 8
433. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 3.75 24
434. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 3.75 24
435. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 3.75 16
436. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3.75 24
437. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 3.75 16
438. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 3.75 24
439. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.75 32
440. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 3.75 24
441. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 3.73 52
442. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 3.71 28
443. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 3.71 28
444. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 3.71 28
445. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 3.71 28
446. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 3.7 20
447. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 3.7 20
448. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 3.7 20
449. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.7 20
450. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 3.7 20
451. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 3.7 20
452. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 3.7 20
453. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 3.7 20
454. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 3.67 24
455. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 3.67 18
456. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 3.67 24
457. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 3.67 24
458. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 3.67 24
459. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.67 24
460. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 3.64 28
461. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 3.64 28
462. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 3.63 16
463. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 3.63 16
464. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 3.63 16
465. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 3.62 26
466. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 3.6 20
467. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 3.6 20
468. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 3.6 20
469. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 3.58 24
470. Czinkos Anna (Csata Garfield) 3.58 24
471. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 3.58 24
472. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 3.58 24
473. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.58 24
474. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 3.57 28
475. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 3.57 28
476. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 3.57 28
477. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 3.57 28
478. Nyers Máté (NYKK U11/B) 3.56 32
479. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 3.56 18
480. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 3.55 22
481. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.54 26
482. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 3.5 36
483. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.5 24
484. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 3.5 24
485. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 3.5 16
486. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 3.5 20
487. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 3.5 20
488. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 3.5 24
489. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 3.5 28
490. Horváth Dominik (Monor SE/B) 3.5 24
491. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 3.5 28
492. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 3.5 24
493. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 3.5 16
494. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 3.5 24
495. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 3.5 24
496. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.5 20
497. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 3.5 16
498. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 3.5 12
499. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 3.45 22
500. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 3.44 18
501. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 3.44 18
502. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 3.44 18
503. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.43 28
504. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 3.43 28
505. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 3.43 28
506. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 3.43 28
507. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.43 28
508. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.43 28
509. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 3.42 24
510. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 3.42 24
511. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.42 24
512. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.42 24
513. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 3.42 24
514. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 3.42 24
515. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 3.42 24
516. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 3.42 24
517. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 3.42 24
518. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 3.42 24
519. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 3.4 20
520. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 3.4 20
521. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 3.4 20
522. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 3.4 40
523. Borsós Nikolett (CEKK) 3.4 20
524. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 3.4 20
525. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 3.4 10
526. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 3.38 26
527. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 3.38 16
528. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 3.38 16
529. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.38 16
530. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 3.38 16
531. Szőke András (Szentesi KK) 3.38 16
532. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 3.37 38
533. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 3.36 22
534. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 3.36 22
535. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 3.36 28
536. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 3.36 28
537. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 3.36 28
538. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 3.33 12
539. Harangozó Gyula (KASI/B) 3.33 12
540. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.33 12
541. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 3.3 20
542. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 3.3 20
543. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 3.3 20
544. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 3.3 20
545. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 3.29 28
546. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 3.29 28
547. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.29 28
548. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.29 28
549. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 3.29 14
550. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 3.29 28
551. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 3.29 28
552. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 3.27 22
553. Veszely Zétény (Piros Sasok) 3.25 16
554. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.25 8
555. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 3.25 24
556. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 3.25 8
557. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 3.25 8
558. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 3.25 8
559. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 3.23 26
560. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 3.22 18
561. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 3.21 28
562. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 3.21 28
563. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.21 28
564. Gelicz Gergő (KASI/A) 3.21 28
565. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 3.21 28
566. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 3.21 28
567. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.2 20
568. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 3.2 20
569. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3.2 20
570. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 3.2 20
571. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 3.2 20
572. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 3.2 20
573. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 3.2 20
574. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 3.2 20
575. Czövek Janka Bori (VESC U11) 3.18 22
576. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 3.18 22
577. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 3.17 24
578. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 3.17 12
579. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 3.17 24
580. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.17 24
581. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 3.17 24
582. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 3.17 24
583. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 3.17 24
584. Szilas Ákos (KASI/A) 3.17 24
585. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 3.14 28
586. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 3.14 28
587. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 3.14 28
588. Erős Zalán (Esztergomi KE) 3.14 28
589. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.14 28
590. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.14 28
591. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.13 16
592. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 3.13 16
593. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 3.13 16
594. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 3.12 50
595. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 3.11 36
596. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 3.1 20
597. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 3.1 20
598. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.1 20
599. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 3.1 20
600. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 3.1 20
601. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.1 20
602. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 3.1 20
603. Bolla Eszter (BSC vegyes) 3.09 22
604. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 3.09 44
605. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 3.08 24
606. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3.08 24
607. Horváth Áron András (KASI/D) 3.08 24
608. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 3.08 24
609. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 3.08 24
610. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 3.08 24
611. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 3.08 24
612. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 3.08 24
613. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 3.08 24
614. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.08 26
615. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 3.07 28
616. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.07 28
617. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 3.07 28
618. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 3.07 28
619. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 3 28
620. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 3 16
621. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 3 28
622. Kovács Sára (Vasas Cicák) 3 26
623. Durucz Adél (KKC Hetény) 3 8
624. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3 22
625. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3 12
626. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 3 12
627. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 3 18
628. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 3 16
629. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 3 28
630. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 3 20
631. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 3 24
632. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 3 24
633. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 3 22
634. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 3 24
635. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 3 20
636. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 3 20
637. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 3 22
638. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 3 12
639. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 3 28
640. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 3 18
641. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 3 24
642. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 3 24
643. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 3 28
644. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 3 28
645. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 3 20
646. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 3 16
647. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 3 16
648. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 3 16
649. Környei Dániel (Kanizsa KK) 3 8
650. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 3 16
651. Mosó Botond (Keresztúri SE) 3 20
652. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 3 40
653. Gunya Áron (BasketBaja SE) 2.93 28
654. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 2.93 28
655. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 2.93 28
656. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 2.93 28
657. Molnár Hanna (Hévíz SK) 2.93 28
658. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 2.93 28
659. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.93 28
660. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 2.93 28
661. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 2.93 28
662. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 2.93 56
663. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 2.92 24
664. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 2.92 24
665. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 2.92 24
666. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 2.92 24
667. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 2.92 24
668. Péti András (GYKSE Szekszárd) 2.92 24
669. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.92 24
670. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 2.92 24
671. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.9 20
672. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 2.9 20
673. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.9 20
674. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.9 20
675. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 2.9 20
676. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 2.9 20
677. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 2.89 18
678. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.89 36
679. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 2.88 16
680. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 2.88 16
681. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 2.88 16
682. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.88 16
683. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.88 16
684. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 2.86 28
685. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.86 28
686. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.86 28
687. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 2.86 28
688. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 2.86 28
689. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 2.86 28
690. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 2.86 28
691. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 2.86 28
692. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 2.86 28
693. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 2.86 14
694. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 2.83 24
695. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 2.83 24
696. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 2.83 12
697. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 2.83 24
698. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 2.83 24
699. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 2.83 24
700. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 2.83 24
701. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2.83 12
702. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 2.83 12
703. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 2.83 24
704. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 2.83 24
705. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 2.8 20
706. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 2.8 20
707. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.8 20
708. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.8 20
709. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.8 20
710. Vaskó Péter János (Pér U11) 2.8 20
711. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 2.8 20
712. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.79 28
713. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.79 28
714. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 2.79 28
715. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 2.79 28
716. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 2.79 28
717. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 2.75 24
718. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 2.75 16
719. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 2.75 8
720. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 2.75 24
721. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 2.75 24
722. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 2.75 24
723. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 2.75 24
724. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.75 16
725. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 2.75 16
726. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 2.75 24
727. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 2.75 8
728. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2.75 16
729. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 2.75 16
730. Imre László (Kécskei Vidrák) 2.75 24
731. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.75 16
732. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 2.75 24
733. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 2.75 8
734. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 2.72 36
735. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 2.71 14
736. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 2.71 28
737. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.71 28
738. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 2.71 28
739. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.71 28
740. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2.71 28
741. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 2.71 28
742. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 2.71 28
743. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.7 20
744. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.7 20
745. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.7 20
746. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 2.7 20
747. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 2.7 20
748. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 2.7 20
749. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 2.7 20
750. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.69 26
751. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 2.69 26
752. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 2.69 26
753. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 2.69 26
754. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 2.67 24
755. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 2.67 12
756. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 2.67 24
757. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 2.67 24
758. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.67 12
759. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 2.67 24
760. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 2.67 24
761. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.67 36
762. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.65 40
763. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 2.64 28
764. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 2.64 28
765. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 2.64 28
766. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 2.64 28
767. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 2.64 28
768. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 2.64 28
769. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.64 28
770. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.64 28
771. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 2.64 28
772. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 2.63 32
773. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 2.63 16
774. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 2.63 16
775. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 2.63 16
776. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 2.63 16
777. Kovács Kornél (Monor SE/B) 2.63 16
778. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.62 32
779. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 2.6 20
780. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 2.6 20
781. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 2.6 20
782. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.6 20
783. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 2.6 20
784. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 2.6 20
785. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 2.6 20
786. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 2.6 20
787. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 2.6 20
788. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 2.6 20
789. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 2.6 20
790. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.6 10
791. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 2.58 24
792. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2.58 24
793. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.58 24
794. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 2.58 24
795. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 2.58 24
796. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.58 24
797. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 2.57 28
798. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.57 28
799. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.57 28
800. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 2.57 28
801. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 2.57 28
802. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 2.57 28
803. Siklósy Gréta (CEKK) 2.57 28
804. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2.57 14
805. Szalai Dániel (KASI/B) 2.56 32
806. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 2.56 32
807. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 2.56 18
808. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 2.55 22
809. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 2.54 26
810. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 2.5 32
811. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 2.5 28
812. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 2.5 28
813. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.5 24
814. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.5 20
815. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 2.5 24
816. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 2.5 24
817. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.5 28
818. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.5 24
819. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 2.5 20
820. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.5 24
821. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.5 28
822. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2.5 28
823. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 2.5 28
824. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.5 28
825. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 2.5 24
826. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.5 24
827. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 2.5 20
828. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.5 16
829. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 2.5 28
830. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 2.5 28
831. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.5 20
832. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 2.5 12
833. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.5 20
834. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 2.5 8
835. Panyi Bence (MAFC Csiki) 2.5 12
836. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 2.5 24
837. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.5 8
838. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 2.5 20
839. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 2.5 20
840. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 2.5 20
841. Nagy Márton (BSC-2015) 2.5 20
842. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.5 28
843. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 2.5 8
844. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 2.5 24
845. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.5 16
846. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.5 24
847. Kiss Réka (Piros Sasok) 2.5 24
848. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.5 16
849. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.5 8
850. Bogár Milla (Vasas Cicák) 2.47 30
851. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.46 26
852. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 2.44 18
853. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 2.44 18
854. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 2.43 14
855. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 2.43 28
856. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 2.43 28
857. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 2.43 28
858. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 2.43 28
859. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 2.43 28
860. Németi Anna (Csata Garfield) 2.43 28
861. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 2.43 28
862. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 2.43 28
863. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 2.43 28
864. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.42 24
865. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 2.42 24
866. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 2.42 24
867. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.42 24
868. Tóth Mirella (KKC Hetény) 2.42 24
869. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 2.42 24
870. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 2.42 24
871. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 2.41 44
872. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.4 20
873. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 2.4 20
874. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 2.4 20
875. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 2.4 20
876. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 2.38 26
877. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 2.38 26
878. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.38 16
879. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 2.38 16
880. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 2.36 22
881. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.36 22
882. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 2.36 22
883. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 2.36 28
884. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 2.36 28
885. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 2.36 28
886. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.36 28
887. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 2.33 18
888. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 2.33 24
889. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 2.33 24
890. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 2.33 24
891. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.33 24
892. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.33 12
893. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.33 18
894. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 2.33 24
895. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 2.33 12
896. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 2.33 12
897. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 2.33 24
898. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2.33 24
899. Csobán Csenge (BSC Lány) 2.33 24
900. Földi Attila Dávid (CEKK) 2.33 24
901. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 2.33 24
902. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 2.33 12
903. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2.31 32
904. Somos Róza (Vasas Amazonok) 2.31 32
905. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 2.31 26
906. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 2.3 20
907. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 2.3 20
908. Patai Lilla (DVTK Ózd) 2.3 20
909. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.3 20
910. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 2.3 20
911. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 2.3 20
912. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 2.3 20
913. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.3 40
914. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 2.29 28
915. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 2.29 28
916. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 2.29 14
917. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 2.29 28
918. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 2.29 28
919. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.25 16
920. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 2.25 16
921. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 2.25 24
922. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 2.25 24
923. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.25 16
924. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2.25 16
925. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 2.25 24
926. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 2.25 16
927. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 2.25 8
928. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 2.25 24
929. Szőcs Botond (BSC vegyes) 2.25 24
930. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 2.25 24
931. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.25 16
932. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 2.25 24
933. Deme Péter (MAFC Csiki) 2.25 24
934. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 2.25 8
935. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 2.25 16
936. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 2.25 16
937. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 2.23 26
938. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.22 18
939. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.21 28
940. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 2.21 28
941. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 2.21 28
942. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 2.21 28
943. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.21 28
944. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 2.21 28
945. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 2.21 28
946. Dudás Nóra (Csata Garfield) 2.21 28
947. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 2.2 20
948. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 2.2 20
949. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 2.2 20
950. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 2.2 20
951. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 2.2 20
952. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 2.2 10
953. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 2.2 20
954. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 2.2 20
955. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 2.2 10
956. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 2.2 20
957. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 2.18 44
958. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 2.17 12
959. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 2.17 24
960. Heckenast Péter (Monor SE/A) 2.17 12
961. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 2.17 12
962. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 2.17 24
963. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 2.17 24
964. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 2.17 24
965. Lévai Szilárd (KASI/A) 2.17 24
966. Köteles Milán (Szentesi KK) 2.17 24
967. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 2.17 12
968. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.17 24
969. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 2.17 24
970. Pongrácz Liza (Csata Manók) 2.17 24
971. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 2.17 24
972. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 2.17 24
973. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 2.17 24
974. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 2.17 24
975. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 2.17 12
976. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.17 24
977. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 2.17 24
978. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 2.16 38
979. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 2.15 26
980. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 2.15 26
981. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 2.15 26
982. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 2.14 28
983. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 2.14 28
984. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.14 28
985. Osváth Levente (BSC Fiú) 2.14 28
986. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 2.14 28
987. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.14 28
988. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 2.14 28
989. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 2.14 14
990. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 2.14 28
991. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.14 14
992. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 2.14 28
993. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 2.14 14
994. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 2.13 16
995. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2.13 16
996. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 2.13 16
997. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 2.1 20
998. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 2.1 20
999. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 2.1 20
1000. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 2.1 20
1001. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 2.1 20
1002. Horváth Abigél (Csata Garfield) 2.1 20
1003. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 2.1 20
1004. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 2.1 20
1005. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 2.1 20
1006. Lovas Luca (KKC Mátyás) 2.1 20
1007. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 2.1 20
1008. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 2.09 22
1009. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 2.09 22
1010. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.09 22
1011. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 2.09 22
1012. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 2.08 24
1013. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 2.08 24
1014. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.08 24
1015. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.08 24
1016. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.08 24
1017. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 2.08 24
1018. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 2.08 24
1019. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 2.08 24
1020. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 2.08 24
1021. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 2.08 26
1022. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.08 26
1023. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 2.07 28
1024. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 2.07 28
1025. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2.07 28
1026. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 2.07 28
1027. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.07 28
1028. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 2.07 28
1029. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 2.07 28
1030. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 2.06 32
1031. Horváth Panna (Vasas Cicák) 2 38
1032. Radnai László (BL Basket SE) 2 8
1033. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 2 22
1034. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 12
1035. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 14
1036. Hován Ármin (MAFC Csiki) 2 18
1037. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 14
1038. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 2 18
1039. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 2 28
1040. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 2 6
1041. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2 28
1042. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 2 16
1043. Szőcs Vilmos (TFSE) 2 24
1044. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 2 10
1045. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 2 22
1046. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 2 24
1047. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 2 28
1048. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 2 14
1049. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 2 8
1050. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 28
1051. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 2 24
1052. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 2 24
1053. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 2 14
1054. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 16
1055. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 10
1056. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 2 16
1057. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 2 22
1058. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 2 18
1059. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2 28
1060. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 2 24
1061. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 2 22
1062. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 2 20
1063. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 2 28
1064. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 24
1065. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 2 24
1066. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 20
1067. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 2 24
1068. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 24
1069. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 2 16
1070. Kovács Szófia (Csata Garfield) 2 20
1071. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 24
1072. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 2 12
1073. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 2 18
1074. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2 12
1075. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 2 8
1076. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 2 16
1077. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 2 20
1078. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 2 20
1079. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 2 32
1080. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 2 38
1081. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 2 26
1082. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.93 28
1083. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1.93 28
1084. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.93 28
1085. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.93 28
1086. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 1.93 28
1087. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 1.93 28
1088. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 1.93 28
1089. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 1.93 28
1090. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 1.93 28
1091. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 1.93 28
1092. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 1.93 28
1093. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 1.93 28
1094. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.93 28
1095. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 1.93 28
1096. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 1.93 28
1097. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 1.92 26
1098. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.92 26
1099. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.92 26
1100. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 1.92 24
1101. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.92 24
1102. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 1.92 24
1103. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.92 24
1104. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 1.92 24
1105. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 1.92 24
1106. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.92 24
1107. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.92 24
1108. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 1.92 24
1109. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 1.92 24
1110. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 1.92 24
1111. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 1.92 24
1112. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 1.92 24
1113. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 1.91 22
1114. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 1.9 20
1115. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 1.9 20
1116. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 1.9 20
1117. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 1.9 20
1118. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 1.9 20
1119. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.9 20
1120. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.9 20
1121. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 1.9 20
1122. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 1.9 20
1123. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.9 20
1124. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 1.9 20
1125. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 1.9 20
1126. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 1.9 20
1127. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 1.89 36
1128. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 1.88 16
1129. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 1.88 16
1130. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 1.88 16
1131. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 1.88 16
1132. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 1.88 16
1133. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.88 16
1134. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 1.88 16
1135. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.88 16
1136. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 1.88 16
1137. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 1.86 28
1138. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 1.86 28
1139. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 1.86 28
1140. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 1.86 28
1141. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 1.86 14
1142. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.86 28
1143. Fehérvári Marcell (KASI/D) 1.86 28
1144. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 1.85 26
1145. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.85 26
1146. Racskó Máté (NYKK U11/B) 1.83 12
1147. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 1.83 24
1148. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 1.83 12
1149. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.83 24
1150. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.83 24
1151. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.83 24
1152. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 1.83 24
1153. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 1.83 24
1154. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 1.83 12
1155. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 1.83 24
1156. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 1.83 24
1157. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 1.83 24
1158. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.83 24
1159. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.83 12
1160. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.83 12
1161. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.83 24
1162. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 1.83 24
1163. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 1.83 12
1164. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 1.83 24
1165. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.83 24
1166. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 1.83 24
1167. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.83 12
1168. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.82 22
1169. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 1.81 32
1170. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.81 32
1171. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 1.8 20
1172. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 1.8 20
1173. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.8 20
1174. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 1.8 30
1175. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 1.8 20
1176. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 1.8 20
1177. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 1.8 10
1178. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.8 20
1179. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 1.8 20
1180. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 1.8 20
1181. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 1.8 20
1182. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 1.8 20
1183. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 1.8 20
1184. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 1.8 20
1185. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 1.8 20
1186. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.8 20
1187. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 1.8 10
1188. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.8 20
1189. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 1.79 28
1190. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 1.79 28
1191. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 1.79 28
1192. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 1.79 28
1193. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 1.79 28
1194. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 1.79 28
1195. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 1.79 28
1196. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 1.79 28
1197. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 1.79 28
1198. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.79 28
1199. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.79 28
1200. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 1.79 28
1201. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.79 28
1202. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 1.79 28
1203. Császár Máté (KASI/B) 1.78 36
1204. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 1.78 18
1205. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 1.75 24
1206. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.75 32
1207. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 1.75 24
1208. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 1.75 24
1209. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.75 24
1210. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 1.75 8
1211. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.75 8
1212. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.75 24
1213. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 1.75 24
1214. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 1.75 8
1215. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.75 8
1216. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 1.75 16
1217. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 1.75 24
1218. Steininger Erik (Fűzfői AK) 1.75 24
1219. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 1.75 48
1220. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 1.75 8
1221. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 1.75 8
1222. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.75 8
1223. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 1.75 16
1224. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 1.75 24
1225. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 1.75 16
1226. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.75 16
1227. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 1.75 24
1228. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.75 24
1229. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.75 16
1230. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.75 24
1231. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 1.75 8
1232. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 1.75 16
1233. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 1.75 16
1234. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.72 36
1235. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.71 28
1236. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 1.71 28
1237. Erdős Izabella (Csata Garfield) 1.71 28
1238. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 1.71 28
1239. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 1.71 14
1240. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.71 28
1241. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 1.71 28
1242. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 1.71 28
1243. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 1.71 28
1244. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 1.71 28
1245. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 1.71 28
1246. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 1.71 14
1247. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 1.71 28
1248. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 1.71 28
1249. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.71 28
1250. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 1.71 14
1251. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.7 20
1252. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.7 20
1253. Barucha Levente (KASI/D) 1.7 20
1254. Soltész Fanni (Monor SE/A) 1.7 20
1255. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 1.7 20
1256. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.7 20
1257. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 1.7 20
1258. Taskó László (MEAFC Kossuth) 1.7 20
1259. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 1.7 20
1260. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 1.7 20
1261. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.7 20
1262. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 1.69 26
1263. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 1.69 26
1264. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 1.69 26
1265. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.67 24
1266. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 1.67 24
1267. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 1.67 24
1268. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.67 24
1269. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 1.67 24
1270. Horváth Áron Márk (KASI/A) 1.67 24
1271. Molnár Milán (Hévíz SK) 1.67 24
1272. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 1.67 24
1273. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 1.67 6
1274. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 1.67 24
1275. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 1.67 24
1276. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 1.67 24
1277. Biró Botond (Esztergomi KE) 1.67 24
1278. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 1.67 24
1279. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 1.67 24
1280. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 1.67 24
1281. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 1.67 24
1282. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.67 12
1283. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 1.67 12
1284. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 1.67 12
1285. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 1.67 12
1286. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 1.67 18
1287. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 1.67 24
1288. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 1.65 52
1289. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 1.64 28
1290. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.64 28
1291. Győrik Botond (BL Basket SE) 1.64 28
1292. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 1.64 28
1293. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 1.64 28
1294. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 1.64 28
1295. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.64 28
1296. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 1.64 28
1297. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 1.64 28
1298. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 1.64 28
1299. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 1.64 28
1300. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 1.64 28
1301. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 1.64 22
1302. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 1.64 22
1303. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 1.64 22
1304. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.64 22
1305. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 1.64 22
1306. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.63 16
1307. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.63 16
1308. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 1.63 16
1309. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 1.63 16
1310. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 1.63 16
1311. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.63 16
1312. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 1.63 16
1313. Apró Leo (BSC vegyes) 1.63 16
1314. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.62 26
1315. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.62 26
1316. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 1.62 26
1317. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 1.6 20
1318. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 1.6 10
1319. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 1.6 20
1320. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.6 20
1321. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 1.6 20
1322. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 1.6 20
1323. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 1.6 10
1324. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 1.6 20
1325. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 1.6 20
1326. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 1.6 20
1327. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 1.6 20
1328. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 1.6 10
1329. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 1.58 24
1330. Szabó Mihály (BSC Fiú) 1.58 24
1331. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.58 24
1332. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.58 24
1333. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.58 24
1334. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.58 24
1335. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.58 24
1336. Besenyei Blanka (Csata Manók) 1.58 24
1337. Demeter István (Monor SE/A) 1.58 24
1338. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 1.58 24
1339. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 1.58 24
1340. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 1.58 24
1341. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.58 24
1342. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 1.58 24
1343. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 1.58 24
1344. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 1.57 28
1345. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 1.57 28
1346. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.57 14
1347. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 1.57 28
1348. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.57 28
1349. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.57 28
1350. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 1.57 28
1351. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 1.57 28
1352. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 1.57 14
1353. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 1.57 14
1354. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 1.56 36
1355. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 1.55 40
1356. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.55 22
1357. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 1.55 22
1358. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.55 22
1359. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 1.55 22
1360. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 1.55 22
1361. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 1.54 26
1362. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 1.54 26
1363. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 1.5 12
1364. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 1.5 8
1365. Rein Ákos (Esztergomi KE) 1.5 24
1366. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.5 12
1367. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 1.5 24
1368. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.5 28
1369. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.5 24
1370. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 1.5 36
1371. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 1.5 20
1372. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.5 16
1373. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.5 16
1374. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.5 12
1375. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 1.5 24
1376. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 1.5 24
1377. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.5 24
1378. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 1.5 20
1379. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.5 16
1380. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 1.5 20
1381. Farkas István (BSC-2015) 1.5 8
1382. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 1.5 24
1383. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 1.5 8
1384. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 1.5 12
1385. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 1.5 24
1386. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 1.5 24
1387. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.5 16
1388. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.5 20
1389. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 1.5 20
1390. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.5 24
1391. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 1.5 24
1392. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 1.5 20
1393. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 1.5 20
1394. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.5 8
1395. Somi Milos (KASI/B) 1.5 24
1396. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 1.5 16
1397. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 1.5 12
1398. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 1.5 20
1399. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 1.5 20
1400. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 1.5 20
1401. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 1.5 24
1402. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 1.5 12
1403. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 1.5 12
1404. Bán Barna (Szentesi KK) 1.5 20
1405. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 1.5 20
1406. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 1.5 8
1407. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 1.5 8
1408. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 1.5 8
1409. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 1.5 24
1410. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 1.5 28
1411. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 1.5 20
1412. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 1.5 20
1413. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 1.5 20
1414. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.5 24
1415. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 1.5 16
1416. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 1.5 16
1417. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 1.5 16
1418. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.5 20
1419. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 1.5 20
1420. Farkas Dorottya (BSC Lány) 1.5 20
1421. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 1.5 28
1422. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 1.5 28
1423. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.5 8
1424. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 1.5 12
1425. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1.5 28
1426. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 1.5 24
1427. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 1.5 20
1428. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.5 8
1429. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.5 28
1430. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 1.5 24
1431. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 1.5 20
1432. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 1.5 16
1433. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.5 24
1434. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.5 20
1435. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.5 8
1436. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.5 8
1437. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 1.5 20
1438. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 1.5 28
1439. Vince Bence (KASI/B) 1.5 32
1440. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 1.47 38
1441. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.46 26
1442. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 1.46 26
1443. Becsák Dániel (Pér U11) 1.45 22
1444. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 1.45 22
1445. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 1.45 22
1446. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 1.44 18
1447. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.44 18
1448. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 1.44 18
1449. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 1.44 18
1450. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.43 28
1451. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 1.43 28
1452. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 1.43 28
1453. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.43 28
1454. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 1.43 28
1455. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.43 28
1456. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.43 28
1457. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.43 14
1458. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 1.43 28
1459. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 1.43 28
1460. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 1.43 28
1461. Kővári Dóra (Csata Manók) 1.43 28
1462. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 1.43 28
1463. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 1.43 28
1464. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 1.43 28
1465. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.43 28
1466. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.42 24
1467. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.42 24
1468. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.42 24
1469. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 1.42 24
1470. Mihályi Lili (Csata Manók) 1.42 24
1471. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 1.42 24
1472. Király Adél (Békéscsabai KK) 1.42 24
1473. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 1.42 24
1474. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 1.42 24
1475. Ledneczki Márk (Monok SE) 1.42 24
1476. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 1.4 20
1477. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 1.4 10
1478. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 1.4 20
1479. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.4 20
1480. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 1.4 20
1481. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 1.4 20
1482. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.4 20
1483. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.4 20
1484. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 1.4 20
1485. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 1.4 20
1486. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 1.4 20
1487. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 1.4 40
1488. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.4 10
1489. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.4 20
1490. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 1.4 20
1491. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.4 20
1492. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 1.4 20
1493. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 1.4 20
1494. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 1.38 16
1495. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 1.38 16
1496. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 1.38 16
1497. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 1.38 16
1498. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 1.38 16
1499. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.38 16
1500. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.38 16
1501. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 1.38 16
1502. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.36 22
1503. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 1.36 22
1504. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 1.36 22
1505. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 1.36 22
1506. Mészáros Csenge (CEKK) 1.36 28
1507. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.36 28
1508. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 1.36 28
1509. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 1.36 28
1510. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 1.36 28
1511. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 1.36 28
1512. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 1.36 28
1513. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.36 28
1514. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.33 12
1515. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 1.33 24
1516. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 1.33 24
1517. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.33 12
1518. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.33 24
1519. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 1.33 24
1520. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 1.33 24
1521. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 1.33 12
1522. Kiss Míra (VESC U11) 1.33 24
1523. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 1.33 6
1524. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 1.33 12
1525. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.33 12
1526. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 1.33 12
1527. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 1.33 12
1528. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 1.33 24
1529. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 1.33 12
1530. Németh Zalán (Kanizsa KK) 1.33 24
1531. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 1.33 12
1532. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 1.33 12
1533. Simon Árven Áfonya (CEKK) 1.33 24
1534. Török Lilien (Piros Sasok) 1.33 12
1535. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.33 6
1536. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 1.33 12
1537. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 1.31 32
1538. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 1.31 32
1539. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.31 26
1540. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 1.3 20
1541. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 1.3 20
1542. Stegeran Oana (Primo Magic) 1.3 20
1543. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 1.3 20
1544. Gábor Gréta (Csata Garfield) 1.3 20
1545. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 1.3 20
1546. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 1.3 20
1547. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 1.3 20
1548. Hardi Koppány (KASI/D) 1.3 20
1549. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 1.3 20
1550. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 1.3 20
1551. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 1.3 20
1552. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.3 20
1553. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 1.3 20
1554. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 1.3 20
1555. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 1.3 20
1556. Egyed Gergő (Monok SE) 1.3 20
1557. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.29 28
1558. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.29 28
1559. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.29 28
1560. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 1.29 28
1561. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.29 28
1562. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 1.29 28
1563. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 1.29 14
1564. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 1.28 36
1565. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 1.27 22
1566. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 1.27 22
1567. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 1.27 44
1568. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 1.27 22
1569. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 1.26 38
1570. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 1.25 32
1571. Baranyai Valéria (Csata Manók) 1.25 16
1572. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.25 8
1573. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 1.25 24
1574. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 1.25 24
1575. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 1.25 16
1576. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 1.25 24
1577. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 1.25 8
1578. Végh Levente (BSC-2015) 1.25 24
1579. Kovács Botond (Piros Sasok) 1.25 8
1580. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 1.25 16
1581. Weigert Márk (BL Basket SE) 1.25 24
1582. Zircher Albert (KASI/B) 1.25 24
1583. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 1.25 24
1584. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 1.25 24
1585. Mucsi Lujza (TFSE) 1.25 16
1586. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1.25 16
1587. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 1.25 24
1588. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 1.25 16
1589. Trukmüller Máté (Pér U11) 1.25 8
1590. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 1.25 24
1591. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.25 24
1592. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 1.25 16
1593. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 1.25 16
1594. Varga Bella (Feketés Darazsak) 1.25 16
1595. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 1.25 16
1596. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 1.25 24
1597. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 1.25 24
1598. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.25 24
1599. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 1.25 8
1600. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.25 8
1601. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 1.25 24
1602. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 1.25 16
1603. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 1.25 8
1604. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.25 24
1605. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.25 16
1606. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 1.25 24
1607. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 1.25 24
1608. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 1.25 32
1609. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 1.25 32
1610. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 1.25 16
1611. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 1.25 24
1612. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.25 8
1613. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 1.25 16
1614. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 1.25 16
1615. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.25 16
1616. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 1.25 8
1617. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 1.25 32
1618. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 1.23 26
1619. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.23 26
1620. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.23 26
1621. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 1.22 18
1622. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 1.22 18
1623. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.21 28
1624. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 1.21 28
1625. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.21 28
1626. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 1.21 28
1627. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.21 28
1628. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 1.21 28
1629. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 1.21 28
1630. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 1.21 28
1631. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.2 20
1632. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.2 20
1633. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 1.2 20
1634. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.2 20
1635. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 1.2 20
1636. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 1.2 20
1637. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.2 20
1638. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.2 20
1639. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 1.2 20
1640. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.2 20
1641. Újváry Gergely (Pityke KSE) 1.2 10
1642. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 1.2 20
1643. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 1.2 20
1644. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 1.2 20
1645. Molnár Emma (BSC Lány) 1.2 20
1646. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.2 20
1647. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 1.2 20
1648. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 1.2 20
1649. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 1.2 20
1650. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.2 20
1651. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 1.2 20
1652. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 1.2 20
1653. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 1.2 20
1654. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 1.18 22
1655. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 1.18 22
1656. Huppauer László (Pér U11) 1.18 22
1657. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 1.18 22
1658. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 1.17 24
1659. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.17 12
1660. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.17 12
1661. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 1.17 24
1662. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 1.17 24
1663. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 1.17 24
1664. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 1.17 24
1665. Házy Leó (FKE kenguruk) 1.17 24
1666. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 1.17 24
1667. Gábor Zénó (KASI/B) 1.17 24
1668. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 1.17 24
1669. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 1.17 24
1670. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 1.17 24
1671. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 1.17 24
1672. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 1.17 24
1673. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 1.17 12
1674. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.17 24
1675. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 1.17 24
1676. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.17 12
1677. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 1.17 12
1678. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 1.17 12
1679. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 1.17 24
1680. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 1.17 24
1681. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 1.17 12
1682. Krieg Nina (Vasas Cicák) 1.17 36
1683. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 1.17 12
1684. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 1.17 12
1685. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 1.17 24
1686. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 1.15 26
1687. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 1.15 26
1688. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 1.14 28
1689. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.14 28
1690. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.14 14
1691. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 1.14 28
1692. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 1.14 14
1693. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 1.14 14
1694. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 1.14 28
1695. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.14 28
1696. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 1.14 28
1697. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.14 28
1698. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 1.14 14
1699. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 1.14 28
1700. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 1.14 28
1701. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.13 16
1702. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.13 32
1703. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 1.13 16
1704. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.13 16
1705. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 1.13 16
1706. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 1.13 16
1707. Pék Benedek (Esztergomi KE) 1.13 16
1708. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.13 16
1709. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 1.13 16
1710. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.13 16
1711. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 1.13 16
1712. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 1.13 16
1713. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 1.13 16
1714. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 1.13 16
1715. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 1.13 16
1716. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 1.13 16
1717. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 1.13 16
1718. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 1.13 16
1719. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 1.13 16
1720. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 1.13 16
1721. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 1.13 16
1722. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 1.13 16
1723. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 1.11 18
1724. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.11 18
1725. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 1.11 18
1726. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 1.11 18
1727. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 1.1 20
1728. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.1 20
1729. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.1 20
1730. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.1 20
1731. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.1 20
1732. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 1.1 20
1733. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 1.1 20
1734. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.1 20
1735. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.1 20
1736. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.1 20
1737. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.1 20
1738. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 1.1 20
1739. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 1.1 20
1740. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 1.1 20
1741. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 1.09 22
1742. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 1.09 22
1743. Birck Emese (Vasas Cicák) 1.09 22
1744. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.08 24
1745. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 1.08 24
1746. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 1.08 24
1747. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.08 24
1748. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.08 24
1749. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 1.08 24
1750. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 1.08 24
1751. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 1.08 24
1752. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 1.08 24
1753. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 1.08 24
1754. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 1.08 24
1755. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 1.08 24
1756. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 1.08 24
1757. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 1.08 24
1758. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 1.08 24
1759. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 1.08 24
1760. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 1.08 24
1761. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 1.08 24
1762. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.08 24
1763. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.08 24
1764. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 1.08 24
1765. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 1.08 24
1766. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 1.08 24
1767. Pósa Bálint (BSC-2015) 1.08 24
1768. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 1.08 24
1769. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.08 26
1770. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.08 26
1771. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 1.08 26
1772. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.08 26
1773. Hoffman Péter (KASI/A) 1.07 28
1774. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.07 28
1775. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.07 28
1776. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.07 28
1777. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 1.07 28
1778. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.07 28
1779. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 1.07 28
1780. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.07 28
1781. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 1.06 32
1782. Mikó Vince (NYKK U11/B) 1 8
1783. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 1 16
1784. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1 24
1785. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 1 6
1786. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 1 10
1787. Agg Maja (Harcos Darazsak) 1 18
1788. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 1 12
1789. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 1 6
1790. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 1 24
1791. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 1 20
1792. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1 24
1793. Németh Zsombor (BSC vegyes) 1 8
1794. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 1 12
1795. Alexy Marcell (Piros Sasok) 1 12
1796. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 1 8
1797. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 1 24
1798. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1 26
1799. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 1 18
1800. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 14
1801. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1 6
1802. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 1 24
1803. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 1 18
1804. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 1 12
1805. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1 28
1806. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 1 24
1807. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 1 16
1808. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 1 24
1809. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 1 24
1810. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 1 26
1811. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1 20
1812. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 1 20
1813. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 1 14
1814. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 1 16
1815. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 1 16
1816. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 1 18
1817. Csery Mózes (PSE Párducok) 1 20
1818. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 1 22
1819. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 1 6
1820. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 1 24
1821. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 1 14
1822. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 1 16
1823. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 1 20
1824. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 20
1825. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 1 16
1826. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 1 28
1827. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1 24
1828. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1 24
1829. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 1 24
1830. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 1 22
1831. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 18
1832. Pintér Lia (BSC vegyes) 1 16
1833. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 1 16
1834. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 1 14
1835. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 1 24
1836. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 1 12
1837. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 1 12
1838. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 1 12
1839. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 1 22
1840. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 1 20
1841. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1 20
1842. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 1 18
1843. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 1 26
1844. Nagy Katalin Mária (CEKK) 1 24
1845. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 1 24
1846. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 1 16
1847. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 24
1848. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 1 16
1849. Halász Janka (Vasas Cicák) 1 8
1850. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 1 16
1851. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 1 8
1852. Imre Dávid (KASI/D) 1 28
1853. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 1 28
1854. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 1 20
1855. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 24
1856. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 1 12
1857. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 1 24
1858. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 1 24
1859. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 1 12
1860. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 1 6
1861. Füzi Izabella (KASI/C) 1 28
1862. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 22
1863. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 1 16
1864. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 1 16
1865. Bartal Andor (BSC Fiú) 1 16
1866. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 1 20
1867. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 1 20
1868. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 1 24
1869. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 1 14
1870. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1 8
1871. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 1 20
1872. Rofrits Zalán (KASI/C) 1 8
1873. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 1 12
1874. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 1 16
1875. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 1 8
1876. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 1 26
1877. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 1 18
1878. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 18
1879. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 1 14
1880. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 1 24
1881. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 1 24
1882. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1 20
1883. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 1 20
1884. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 1 20
1885. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 1 20
1886. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 1 16
1887. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 1 16
1888. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 1 16
1889. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 12
1890. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 1 24
1891. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 1 12
1892. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 1 6
1893. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 6
1894. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 1 28
1895. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 1 16
1896. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 1 24
1897. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 1 8
1898. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1 16
1899. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 0.93 28
1900. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 0.93 28
1901. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0.93 28
1902. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 0.93 28
1903. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.93 28
1904. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.93 28
1905. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.93 28
1906. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 0.93 28
1907. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.93 28
1908. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.93 28
1909. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 0.93 28
1910. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.93 28
1911. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.93 28
1912. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 0.93 28
1913. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 0.93 28
1914. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 0.92 26
1915. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 0.92 26
1916. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.92 24
1917. Kiss Korina (TSE Basket U11) 0.92 24
1918. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.92 24
1919. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.92 24
1920. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.92 24
1921. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 0.92 24
1922. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.92 24
1923. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.92 24
1924. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.92 24
1925. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 0.92 24
1926. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0.92 24
1927. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.92 24
1928. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 0.92 24
1929. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 0.92 24
1930. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.92 24
1931. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 0.92 24
1932. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 0.92 24
1933. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0.91 22
1934. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.91 22
1935. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 0.91 22
1936. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0.91 22
1937. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 0.91 22
1938. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 0.9 20
1939. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 0.9 20
1940. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 0.9 20
1941. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.9 20
1942. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 0.9 20
1943. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 0.9 20
1944. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 0.9 20
1945. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.9 20
1946. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 0.9 20
1947. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0.9 20
1948. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 0.9 20
1949. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.9 20
1950. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.9 20
1951. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 0.9 20
1952. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 0.9 20
1953. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.9 20
1954. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 0.9 20
1955. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 0.9 20
1956. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 0.9 20
1957. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 0.9 40
1958. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0.89 18
1959. Murányi Kata (BSC vegyes) 0.89 18
1960. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 0.89 18
1961. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 0.88 16
1962. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.88 16
1963. Göblös András (BL Basket SE) 0.88 16
1964. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.88 16
1965. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 0.88 16
1966. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.88 16
1967. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 0.88 16
1968. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 0.88 16
1969. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.88 16
1970. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 0.88 16
1971. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0.88 16
1972. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.88 16
1973. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0.88 16
1974. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 0.88 16
1975. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 0.88 16
1976. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0.88 16
1977. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 0.88 16
1978. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0.88 16
1979. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0.87 32
1980. Here Zsolt (NYKK U11/B) 0.87 16
1981. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.86 28
1982. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.86 28
1983. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 0.86 28
1984. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 0.86 28
1985. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 0.86 28
1986. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 0.86 28
1987. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 0.86 28
1988. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 0.86 28
1989. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.86 28
1990. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 0.86 28
1991. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 0.86 28
1992. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.86 28
1993. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.86 14
1994. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 0.86 28
1995. Bial Boglárka (Csepel KK) 0.86 28
1996. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 0.86 28
1997. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 0.85 26
1998. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 0.85 26
1999. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 0.85 26
2000. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 0.83 24
2001. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 0.83 12
2002. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.83 24
2003. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 0.83 12
2004. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 0.83 12
2005. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0.83 24
2006. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0.83 24
2007. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 0.83 24
2008. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.83 24
2009. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.83 12
2010. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 0.83 24
2011. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.83 24
2012. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0.83 24
2013. Csőre Janka (Pér U11) 0.83 24
2014. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.83 24
2015. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.83 12
2016. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0.83 24
2017. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 0.83 24
2018. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 0.83 24
2019. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 0.83 24
2020. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 0.83 12
2021. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 0.83 12
2022. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 0.83 24
2023. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.83 24
2024. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 0.83 12
2025. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0.83 12
2026. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.83 24
2027. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.83 12
2028. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 0.83 12
2029. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 0.83 24
2030. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.83 24
2031. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 0.83 24
2032. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 0.83 24
2033. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 0.83 12
2034. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 0.83 24
2035. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 0.83 12
2036. Csaba Éva (MTK Budapest) 0.83 12
2037. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 0.82 22
2038. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 0.82 22
2039. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 0.8 20
2040. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.8 10
2041. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 0.8 10
2042. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 0.8 20
2043. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 0.8 20
2044. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 0.8 20
2045. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 0.8 10
2046. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 0.8 10
2047. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 0.8 20
2048. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 0.8 10
2049. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.8 20
2050. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.8 20
2051. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 0.8 20
2052. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 0.8 20
2053. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.8 20
2054. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.8 10
2055. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0.8 20
2056. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0.8 20
2057. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0.8 20
2058. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0.8 20
2059. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 0.8 20
2060. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 0.8 10
2061. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 0.8 20
2062. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 0.8 10
2063. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 0.8 20
2064. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.8 20
2065. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 0.8 20
2066. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.79 28
2067. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.79 28
2068. Rein Dóra (Esztergomi KE) 0.79 28
2069. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 0.79 28
2070. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 0.79 28
2071. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.79 28
2072. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.79 28
2073. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.79 28
2074. Jutasi Maja (BSC Lány) 0.79 28
2075. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 0.79 28
2076. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.79 28
2077. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0.79 28
2078. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.79 28
2079. Nyitrai András (BSC-2015) 0.79 28
2080. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.79 28
2081. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 0.78 18
2082. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 0.78 18
2083. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.78 18
2084. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.78 18
2085. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.78 18
2086. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.78 18
2087. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 0.78 36
2088. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 0.77 26
2089. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 0.77 26
2090. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 0.75 16
2091. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.75 8
2092. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.75 24
2093. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 0.75 24
2094. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 0.75 8
2095. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 0.75 8
2096. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 0.75 8
2097. Búz Marcell (Pityke KSE) 0.75 24
2098. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 0.75 16
2099. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 0.75 8
2100. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 0.75 24
2101. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.75 24
2102. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 0.75 16
2103. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.75 16
2104. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 0.75 24
2105. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0.75 16
2106. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.75 24
2107. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.75 8
2108. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 0.75 8
2109. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.75 16
2110. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 0.75 24
2111. Péter Lili (KWBC Körmend) 0.75 24
2112. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.75 16
2113. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.75 16
2114. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 0.75 16
2115. Stier Botond (KASI/A) 0.75 24
2116. Ács Donát (BL Basket SE) 0.75 24
2117. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 0.75 16
2118. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 0.75 16
2119. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.75 16
2120. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 0.75 8
2121. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 0.75 16
2122. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.75 16
2123. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 0.75 16
2124. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.75 8
2125. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 0.75 16
2126. Szabo Matias-László (Primo Magic) 0.75 16
2127. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 0.75 16
2128. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.75 16
2129. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0.75 16
2130. Mikulás Damira (TFSE) 0.75 24
2131. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 0.75 24
2132. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0.75 8
2133. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.75 24
2134. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 0.75 24
2135. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 0.75 8
2136. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0.75 8
2137. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0.75 8
2138. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 0.75 16
2139. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 0.75 8
2140. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 0.75 24
2141. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0.75 24
2142. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 0.75 24
2143. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.75 16
2144. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 0.75 24
2145. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.75 8
2146. Mészáros Luca (VESC U11) 0.75 16
2147. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 0.75 8
2148. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 0.75 8
2149. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 0.75 8
2150. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.75 24
2151. Varga Milán (Sólyomfiókák) 0.75 8
2152. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.75 8
2153. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 0.75 24
2154. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0.75 16
2155. Németh Marcell (MAFC Csiki) 0.75 8
2156. Dóczy Péter (Piros Sasok) 0.75 8
2157. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 0.75 32
2158. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.75 32
2159. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 0.73 22
2160. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 0.73 22
2161. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 0.73 22
2162. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0.73 22
2163. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 0.73 22
2164. Bálint Bianka (Csata Manók) 0.73 22
2165. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.73 22
2166. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0.73 22
2167. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.73 22
2168. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 0.72 36
2169. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 0.71 28
2170. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.71 28
2171. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.71 14
2172. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.71 28
2173. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 0.71 14
2174. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.71 28
2175. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 0.71 28
2176. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 0.71 28
2177. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 0.71 28
2178. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0.71 28
2179. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.71 28
2180. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 0.71 28
2181. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 0.71 14
2182. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 0.71 28
2183. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 0.7 20
2184. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 0.7 20
2185. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0.7 20
2186. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 0.7 20
2187. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 0.7 20
2188. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 0.7 20
2189. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 0.7 20
2190. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 0.7 20
2191. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 0.7 20
2192. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 0.7 20
2193. Vajai Laura (VESC U11) 0.7 20
2194. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 0.7 20
2195. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.7 20
2196. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 0.7 20
2197. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.69 26
2198. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 0.69 26
2199. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0.69 26
2200. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.67 18
2201. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.67 12
2202. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 0.67 24
2203. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 0.67 12
2204. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 0.67 12
2205. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0.67 12
2206. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.67 18
2207. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.67 6
2208. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.67 6
2209. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/B) 0.67 12
2210. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0.67 24
2211. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.67 24
2212. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.67 24
2213. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0.67 24
2214. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.67 18
2215. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.67 12
2216. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 0.67 24
2217. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.67 12
2218. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 0.67 12
2219. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.67 12
2220. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 0.67 12
2221. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 0.67 12
2222. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0.67 24
2223. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.67 24
2224. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 0.67 24
2225. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0.67 24
2226. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 0.67 24
2227. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 0.67 12
2228. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 0.67 6
2229. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 0.67 24
2230. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.67 6
2231. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.67 12
2232. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.67 24
2233. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.67 6
2234. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 0.67 24
2235. Takács Mira (KKC Mátyás) 0.67 24
2236. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 0.67 24
2237. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.67 24
2238. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 0.67 12
2239. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 0.67 24
2240. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 0.67 12
2241. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 0.67 12
2242. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 0.67 12
2243. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0.67 12
2244. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0.67 12
2245. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 0.67 24
2246. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 0.67 12
2247. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 0.67 12
2248. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 0.67 12
2249. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.67 12
2250. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.67 24
2251. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 0.67 24
2252. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.67 24
2253. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0.67 6
2254. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 0.67 24
2255. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.67 12
2256. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.67 6
2257. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0.67 12
2258. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0.67 12
2259. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 0.67 24
2260. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 0.67 18
2261. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 0.67 24
2262. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 0.65 34
2263. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 0.64 28
2264. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.64 28
2265. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.64 28
2266. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 0.64 28
2267. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.64 28
2268. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0.64 28
2269. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 0.64 28
2270. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.64 28
2271. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 0.64 28
2272. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.64 28
2273. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0.64 28
2274. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 0.64 28
2275. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.64 28
2276. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.64 28
2277. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 0.64 28
2278. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 0.64 28
2279. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.64 28
2280. Lukács Dániel (BL Basket SE) 0.64 28
2281. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 0.64 28
2282. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 0.64 22
2283. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.64 22
2284. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 0.64 22
2285. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.63 16
2286. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 0.63 16
2287. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 0.63 16
2288. Berki Milán (TF-JAK U11) 0.63 16
2289. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 0.63 16
2290. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0.63 16
2291. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.63 16
2292. Molnár Gerda (KASI/B) 0.63 16
2293. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 0.63 16
2294. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 0.63 16
2295. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0.63 16
2296. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0.63 16
2297. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 0.63 16
2298. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.63 16
2299. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 0.63 16
2300. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0.63 16
2301. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 0.63 16
2302. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0.63 16
2303. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.63 16
2304. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.63 16
2305. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 0.63 16
2306. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.63 16
2307. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 0.63 16
2308. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.63 16
2309. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 0.63 16
2310. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 0.63 16
2311. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 0.63 16
2312. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 0.62 32
2313. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0.62 16
2314. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 0.62 16
2315. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0.62 26
2316. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 0.62 26
2317. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 0.6 30
2318. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.6 20
2319. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 0.6 20
2320. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 0.6 20
2321. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 0.6 10
2322. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.6 10
2323. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0.6 20
2324. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.6 20
2325. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.6 20
2326. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 0.6 20
2327. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 0.6 20
2328. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.6 10
2329. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.6 10
2330. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.6 20
2331. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 0.6 10
2332. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 0.6 20
2333. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 0.6 20
2334. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 0.6 10
2335. Kovács Márton (Monor SE/B) 0.6 20
2336. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 0.6 20
2337. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0.6 20
2338. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 0.6 20
2339. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 0.6 20
2340. Bihary Barnabás (Monok SE) 0.6 20
2341. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 0.6 10
2342. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 0.6 20
2343. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0.6 20
2344. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 0.6 20
2345. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 0.6 20
2346. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.6 20
2347. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 0.6 20
2348. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0.6 10
2349. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 0.6 20
2350. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 0.6 20
2351. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 0.6 20
2352. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 0.58 24
2353. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 0.58 24
2354. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 0.58 24
2355. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 0.58 24
2356. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 0.58 24
2357. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 0.58 24
2358. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.58 24
2359. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 0.58 24
2360. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 0.58 24
2361. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0.58 24
2362. Turula Dominik (KASI/C) 0.58 24
2363. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.58 24
2364. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0.58 24
2365. Balatincz Botond (Csepel KK) 0.58 24
2366. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0.58 24
2367. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 0.58 24
2368. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 0.58 24
2369. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 0.58 24
2370. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.58 24
2371. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0.58 24
2372. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0.58 24
2373. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 0.58 24
2374. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 0.58 24
2375. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.57 28
2376. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 0.57 28
2377. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 0.57 28
2378. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 0.57 14
2379. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 0.57 28
2380. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0.57 14
2381. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 0.57 28
2382. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 0.57 28
2383. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0.57 28
2384. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 0.57 28
2385. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 0.57 28
2386. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 0.57 28
2387. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.57 28
2388. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 0.57 14
2389. Gál Kira (TF-JAK U11) 0.57 14
2390. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.57 28
2391. Vidra Virág (Piros Sasok) 0.57 28
2392. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.57 28
2393. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 0.57 14
2394. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 0.57 14
2395. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.56 18
2396. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 0.56 18
2397. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 0.56 18
2398. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 0.55 22
2399. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 0.55 22
2400. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.55 22
2401. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 0.54 26
2402. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.54 26
2403. Ungvári Botond László (KASI/D) 0.54 26
2404. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 0.53 30
2405. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 0.5 16
2406. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 0.5 8
2407. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 0.5 16
2408. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 8
2409. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 0.5 8
2410. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 0.5 20
2411. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 16
2412. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 0.5 12
2413. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 12
2414. Tarjányi István (NYKK U11/B) 0.5 20
2415. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 0.5 20
2416. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 0.5 20
2417. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 8
2418. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 0.5 8
2419. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 0.5 24
2420. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 12
2421. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.5 24
2422. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 12
2423. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 0.5 12
2424. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 0.5 16
2425. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0.5 16
2426. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.5 12
2427. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 0.5 12
2428. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.5 12
2429. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.5 8
2430. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.5 12
2431. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 0.5 24
2432. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.5 12
2433. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0.5 8
2434. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.5 28
2435. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0.5 20
2436. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 0.5 20
2437. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 0.5 20
2438. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 0.5 16
2439. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.5 12
2440. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.5 12
2441. Szonntag Adél (Csata Manók) 0.5 24
2442. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 0.5 20
2443. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 0.5 20
2444. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 0.5 16
2445. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 0.5 24
2446. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0.5 8
2447. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 0.5 8
2448. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 8
2449. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0.5 16
2450. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0.5 16
2451. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.5 8
2452. Tóth Bálint (KASI/C) 0.5 24
2453. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.5 16
2454. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0.5 16
2455. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 0.5 28
2456. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.5 28
2457. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 0.5 28
2458. Danyi Emma (KWBC Körmend) 0.5 20
2459. Berecz Botond (Budafoki Békák) 0.5 12
2460. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0.5 12
2461. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.5 24
2462. Béres Berta (PSE Párducok) 0.5 24
2463. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 0.5 12
2464. Szánthó Zente (Monor SE/B) 0.5 28
2465. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.5 28
2466. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0.5 16
2467. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.5 16
2468. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 0.5 16
2469. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 0.5 16
2470. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 0.5 16
2471. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 20
2472. Fekete Norbert (KASI/A) 0.5 20
2473. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0.5 20
2474. Szinyei Merse Félix (TFSE) 0.5 20
2475. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 0.5 20
2476. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.5 20
2477. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 0.5 24
2478. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0.5 24
2479. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.5 12
2480. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0.5 12
2481. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 12
2482. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 8
2483. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 0.5 8
2484. Kis Árpád (BKGDSE U11) 0.5 20
2485. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 8
2486. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.5 12
2487. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 0.5 12
2488. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 0.5 8
2489. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 0.5 12
2490. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.5 8
2491. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 0.5 8
2492. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0.5 8
2493. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 28
2494. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.5 20
2495. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 12
2496. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 0.5 24
2497. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.5 8
2498. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 0.5 28
2499. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 0.5 8
2500. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.5 28
2501. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 0.5 20
2502. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 0.5 8
2503. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.5 8
2504. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0.5 8
2505. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.5 16
2506. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0.5 24
2507. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 20
2508. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.5 20
2509. Faragó Endre János (Szentesi KK) 0.5 20
2510. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.5 20
2511. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0.5 16
2512. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 0.5 12
2513. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0.5 12
2514. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 12
2515. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.5 12
2516. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.5 20
2517. Kovács Gergő (Monok SE) 0.5 20
2518. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0.5 8
2519. Katics Ákos (PSE Párducok) 0.5 8
2520. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0.5 8
2521. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 0.5 16
2522. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 0.5 8
2523. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 0.5 8
2524. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 0.5 20
2525. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0.5 12
2526. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 12
2527. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0.5 12
2528. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 0.5 12
2529. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 0.5 16
2530. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.5 20
2531. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 0.5 8
2532. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.5 12
2533. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 0.5 8
2534. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0.5 8
2535. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.5 16
2536. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 0.48 42
2537. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 0.46 26
2538. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 0.46 26
2539. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.46 26
2540. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.45 22
2541. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 0.45 22
2542. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 0.45 22
2543. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 0.45 22
2544. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 0.45 22
2545. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0.45 22
2546. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.45 22
2547. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 0.44 18
2548. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 0.44 18
2549. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.44 18
2550. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 0.44 18
2551. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.44 18
2552. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.44 18
2553. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.44 32
2554. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 0.43 14
2555. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 0.43 14
2556. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 0.43 14
2557. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 0.43 28
2558. Bakó Levente (NYKK U11/B) 0.43 14
2559. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 0.43 14
2560. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 0.43 28
2561. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 0.43 28
2562. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 0.43 28
2563. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.43 28
2564. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 0.43 14
2565. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 0.43 28
2566. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 0.43 14
2567. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.43 28
2568. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.43 14
2569. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 0.43 28
2570. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 0.43 28
2571. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.43 28
2572. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 0.43 28
2573. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.43 28
2574. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.43 28
2575. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.43 28
2576. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 0.43 28
2577. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0.43 14
2578. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.43 28
2579. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0.43 14
2580. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0.43 14
2581. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 0.42 24
2582. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 0.42 24
2583. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 0.42 24
2584. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 0.42 24
2585. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.42 24
2586. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0.42 24
2587. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 0.42 24
2588. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.42 24
2589. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.42 24
2590. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 0.42 24
2591. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.42 24
2592. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.42 24
2593. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 0.42 24
2594. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 0.42 24
2595. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 0.42 24
2596. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 0.42 24
2597. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0.42 24
2598. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 0.4 10
2599. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.4 20
2600. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 0.4 20
2601. Borbás Levente (Monor SE/A) 0.4 20
2602. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 0.4 10
2603. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 0.4 20
2604. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 0.4 20
2605. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 0.4 20
2606. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 0.4 20
2607. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.4 20
2608. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0.4 20
2609. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.4 20
2610. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 0.4 20
2611. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.4 20
2612. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0.4 20
2613. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.4 20
2614. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 0.4 20
2615. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 0.4 10
2616. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.4 20
2617. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.4 20
2618. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 0.4 20
2619. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 0.4 20
2620. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.4 20
2621. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 0.4 20
2622. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.4 20
2623. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 0.4 20
2624. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 0.4 20
2625. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0.4 10
2626. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 0.4 20
2627. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 0.4 20
2628. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.4 20
2629. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.4 20
2630. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 0.4 20
2631. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.4 20
2632. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.4 20
2633. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.4 20
2634. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.4 20
2635. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 0.4 20
2636. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 0.4 10
2637. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 0.4 20
2638. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0.4 20
2639. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.4 20
2640. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.38 26
2641. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 0.38 26
2642. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.38 26
2643. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.38 26
2644. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 0.38 26
2645. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 0.38 16
2646. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.38 16
2647. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 0.38 16
2648. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 0.38 16
2649. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0.38 16
2650. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.38 16
2651. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 0.38 16
2652. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 0.38 16
2653. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 0.38 16
2654. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 0.38 16
2655. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.38 16
2656. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.38 16
2657. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.38 16
2658. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 0.38 16
2659. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 0.38 16
2660. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 0.38 16
2661. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 0.38 16
2662. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.38 16
2663. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 0.38 16
2664. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 0.38 16
2665. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 0.38 16
2666. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.38 16
2667. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 0.38 16
2668. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 0.38 16
2669. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 0.38 16
2670. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.36 22
2671. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.36 22
2672. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 0.36 22
2673. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0.36 22
2674. Guller Rozália (Vasas Cicák) 0.36 22
2675. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.36 28
2676. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.36 28
2677. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0.36 28
2678. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.36 28
2679. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 0.36 28
2680. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 0.36 28
2681. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.36 28
2682. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 0.36 28
2683. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.36 28
2684. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.36 28
2685. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.33 24
2686. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.33 6
2687. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 0.33 18
2688. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 0.33 12
2689. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.33 12
2690. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 6
2691. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 0.33 12
2692. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 0.33 12
2693. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 0.33 12
2694. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 0.33 6
2695. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 0.33 12
2696. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.33 12
2697. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 0.33 24
2698. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.33 12
2699. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.33 12
2700. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.33 12
2701. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 0.33 12
2702. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 0.33 24
2703. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.33 18
2704. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.33 18
2705. Simon Hanna (VESC U11) 0.33 24
2706. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0.33 24
2707. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.33 12
2708. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 0.33 12
2709. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 0.33 6
2710. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 0.33 6
2711. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.33 24
2712. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 0.33 12
2713. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 0.33 12
2714. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 0.33 6
2715. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.33 24
2716. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 0.33 24
2717. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0.33 18
2718. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 0.33 18
2719. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.33 12
2720. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0.33 12
2721. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 0.33 12
2722. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 0.33 12
2723. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 0.33 24
2724. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.33 12
2725. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.33 12
2726. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.33 18
2727. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.33 18
2728. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0.33 24
2729. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0.33 24
2730. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0.33 12
2731. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.33 12
2732. Meskó Róza (BSC Lány) 0.33 12
2733. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 0.33 12
2734. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0.33 6
2735. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 6
2736. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 0.33 6
2737. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 0.33 12
2738. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0.33 12
2739. Holló Nóra (DVTK Ózd) 0.33 12
2740. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 0.33 6
2741. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.33 6
2742. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 0.33 12
2743. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 0.33 6
2744. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0.33 12
2745. Ódor Zara (Monor SE/A) 0.33 12
2746. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0.33 12
2747. Bán András (FKE kenguruk) 0.33 12
2748. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0.33 6
2749. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0.33 12
2750. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.33 12
2751. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 0.31 26
2752. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 0.31 26
2753. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 0.31 26
2754. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.3 20
2755. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.3 20
2756. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 0.3 20
2757. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.3 20
2758. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 0.3 20
2759. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 0.3 20
2760. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.3 20
2761. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 0.3 20
2762. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.3 20
2763. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 0.3 20
2764. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 0.3 20
2765. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 0.3 20
2766. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.3 20
2767. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 0.3 20
2768. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 0.3 20
2769. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 0.3 20
2770. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 0.3 20
2771. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 0.3 20
2772. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.3 20
2773. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.3 20
2774. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.3 20
2775. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.3 20
2776. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 0.3 20
2777. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0.3 20
2778. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0.3 20
2779. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0.3 20
2780. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0.3 20
2781. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0.3 20
2782. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0.3 20
2783. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0.3 20
2784. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0.3 20
2785. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 0.3 20
2786. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.29 14
2787. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 0.29 28
2788. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 0.29 28
2789. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 0.29 14
2790. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0.29 28
2791. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.29 28
2792. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 0.29 14
2793. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 0.29 28
2794. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 0.29 28
2795. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0.29 14
2796. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.29 14
2797. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 0.29 28
2798. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.29 14
2799. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.29 28
2800. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.29 14
2801. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.29 28
2802. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0.29 14
2803. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.29 28
2804. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0.29 14
2805. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0.29 14
2806. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0.29 42
2807. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.29 28
2808. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 0.29 14
2809. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.27 22
2810. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 0.27 22
2811. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 0.27 22
2812. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 0.27 22
2813. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.27 22
2814. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0.27 22
2815. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 0.27 22
2816. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.25 24
2817. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 0.25 8
2818. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.25 8
2819. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 0.25 8
2820. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 0.25 16
2821. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 0.25 8
2822. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.25 24
2823. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.25 16
2824. Elekes Péter (Szentesi KK) 0.25 8
2825. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.25 24
2826. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0.25 8
2827. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 0.25 8
2828. Madák Márk (BLF Kenguruk) 0.25 8
2829. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 0.25 8
2830. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0.25 8
2831. Megyeri Vanda (CEKK) 0.25 24
2832. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 0.25 16
2833. Anek Liliána (Kanizsa KK) 0.25 16
2834. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0.25 8
2835. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 0.25 16
2836. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0.25 24
2837. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.25 24
2838. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.25 8
2839. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 0.25 8
2840. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.25 8
2841. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.25 24
2842. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 0.25 24
2843. Kovács Írisz (PSE Párducok) 0.25 16
2844. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 0.25 16
2845. Szalai Levente (BasketBaja SE) 0.25 16
2846. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 0.25 16
2847. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 0.25 16
2848. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 0.25 16
2849. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.25 16
2850. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 0.25 24
2851. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0.25 8
2852. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 0.25 16
2853. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.25 16
2854. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.25 16
2855. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 0.25 16
2856. Környei Gergő (Kanizsa KK) 0.25 8
2857. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 0.25 8
2858. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 0.25 8
2859. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 0.25 8
2860. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 0.25 8
2861. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 0.25 16
2862. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 0.25 8
2863. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.25 8
2864. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 0.25 8
2865. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 0.25 8
2866. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 0.25 8
2867. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.25 8
2868. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 0.25 8
2869. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.25 24
2870. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.25 24
2871. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0.25 16
2872. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0.25 16
2873. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0.25 16
2874. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0.25 16
2875. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0.25 24
2876. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0.25 16
2877. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 0.25 8
2878. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0.25 8
2879. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0.25 16
2880. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0.25 16
2881. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0.25 8
2882. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.25 8
2883. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.25 8
2884. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.25 8
2885. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0.25 16
2886. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0.25 24
2887. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0.25 16
2888. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.25 8
2889. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0.25 24
2890. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0.25 16
2891. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0.25 8
2892. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0.25 16
2893. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.25 16
2894. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0.25 8
2895. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0.25 24
2896. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0.25 24
2897. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.25 16
2898. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0.25 8
2899. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0.25 8
2900. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.25 8
2901. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0.25 8
2902. Csapó Anna (KKC Hetény) 0.25 8
2903. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0.25 8
2904. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 0.25 16
2905. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0.23 26
2906. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.23 26
2907. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 0.23 26
2908. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 0.23 26
2909. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0.22 18
2910. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 0.22 18
2911. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 0.22 18
2912. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 0.22 18
2913. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.21 28
2914. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 0.21 28
2915. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0.21 28
2916. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0.21 28
2917. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0.21 28
2918. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0.21 28
2919. Kállai Kende (Csepel KK) 0.21 28
2920. Frank Flórián (KASI/C) 0.21 28
2921. Györki Barnabás (KASI/C) 0.21 28
2922. Győző Zalán (Monor SE/B) 0.21 28
2923. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.21 28
2924. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0.21 28
2925. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.21 28
2926. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0.21 28
2927. Horváth Valér (Hévíz SK) 0.21 28
2928. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.21 28
2929. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 0.2 20
2930. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 0.2 20
2931. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 0.2 10
2932. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 0.2 20
2933. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 0.2 20
2934. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 0.2 20
2935. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 0.2 20
2936. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 0.2 20
2937. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0.2 10
2938. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.2 10
2939. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.2 10
2940. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.2 20
2941. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0.2 20
2942. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0.2 20
2943. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.2 20
2944. Rudkov Janka (Pér U11) 0.2 20
2945. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.2 20
2946. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0.2 20
2947. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0.2 20
2948. Nagy Dominik (KASI/B) 0.2 20
2949. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 0.2 20
2950. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0.2 10
2951. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0.2 20
2952. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.2 10
2953. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0.2 20
2954. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0.2 20
2955. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.2 10
2956. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.2 20
2957. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.2 20
2958. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0.2 10
2959. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0.2 20
2960. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0.2 20
2961. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.2 10
2962. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.2 10
2963. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0.2 20
2964. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0.2 20
2965. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.2 20
2966. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0.2 10
2967. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 0.18 22
2968. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.18 22
2969. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.18 22
2970. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0.18 22
2971. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.18 22
2972. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.18 22
2973. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.18 22
2974. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 0.17 12
2975. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.17 12
2976. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.17 24
2977. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 0.17 24
2978. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.17 12
2979. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 0.17 12
2980. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.17 12
2981. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.17 24
2982. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 0.17 12
2983. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.17 12
2984. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 0.17 12
2985. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 0.17 24
2986. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.17 12
2987. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0.17 12
2988. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0.17 12
2989. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.17 12
2990. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 0.17 12
2991. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 0.17 12
2992. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 0.17 12
2993. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.17 24
2994. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.17 24
2995. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0.17 24
2996. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.17 24
2997. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0.17 24
2998. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.17 12
2999. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.17 12
3000. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0.17 12
3001. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0.17 12
3002. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.17 12
3003. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 12
3004. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0.17 12
3005. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.17 24
3006. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0.17 12
3007. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.17 12
3008. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.17 24
3009. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0.17 24
3010. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0.17 12
3011. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0.17 12
3012. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0.17 24
3013. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0.17 12
3014. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0.17 24
3015. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.17 12
3016. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0.17 12
3017. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.17 12
3018. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0.17 12
3019. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0.17 12
3020. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0.17 12
3021. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0.17 12
3022. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0.17 12
3023. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0.17 24
3024. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0.17 12
3025. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0.17 24
3026. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.17 12
3027. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0.17 12
3028. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.17 12
3029. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 0.17 12
3030. Ledneczki Erik (Monok SE) 0.17 24
3031. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0.17 24
3032. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0.17 24
3033. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0.17 12
3034. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.17 24
3035. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0.17 24
3036. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.17 12
3037. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0.17 12
3038. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.17 12
3039. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0.17 12
3040. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.17 12
3041. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0.17 12
3042. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 0.15 26
3043. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0.15 26
3044. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0.15 26
3045. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.15 26
3046. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.14 14
3047. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.14 14
3048. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.14 28
3049. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 0.14 28
3050. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0.14 28
3051. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.14 14
3052. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.14 14
3053. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0.14 14
3054. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0.14 28
3055. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0.14 28
3056. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.14 28
3057. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.14 14
3058. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0.14 14
3059. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0.14 14
3060. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.14 14
3061. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0.14 14
3062. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0.14 28
3063. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.14 28
3064. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0.14 28
3065. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0.14 14
3066. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0.14 14
3067. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 0.14 28
3068. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0.14 14
3069. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 0.14 14
3070. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0.14 28
3071. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0.14 14
3072. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.13 16
3073. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.13 16
3074. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 0.13 16
3075. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 0.13 16
3076. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.13 16
3077. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 0.13 16
3078. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0.13 16
3079. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 0.13 16
3080. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.13 16
3081. Márton Máté (KASI/B) 0.13 16
3082. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 0.13 16
3083. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0.13 16
3084. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 0.13 16
3085. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0.13 16
3086. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.13 16
3087. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0.13 16
3088. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.13 16
3089. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0.13 16
3090. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.13 16
3091. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.13 16
3092. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0.13 16
3093. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0.13 16
3094. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0.13 16
3095. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 0.13 16
3096. Krein Júlia (VESC U11) 0.13 16
3097. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0.13 16
3098. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0.13 16
3099. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0.13 16
3100. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0.13 16
3101. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.13 16
3102. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0.13 16
3103. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.13 16
3104. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.13 16
3105. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.13 16
3106. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0.13 16
3107. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0.13 16
3108. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0.13 16
3109. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.13 16
3110. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.11 18
3111. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 0.11 18
3112. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0.11 18
3113. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 0.11 18
3114. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.11 18
3115. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0.11 18
3116. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0.11 18
3117. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0.11 18
3118. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0.11 18
3119. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0.1 20
3120. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.1 20
3121. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.1 20
3122. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 0.1 20
3123. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.1 20
3124. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.1 20
3125. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0.1 20
3126. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.1 20
3127. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0.1 20
3128. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0.1 20
3129. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0.1 20
3130. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.1 20
3131. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0.1 20
3132. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0.1 20
3133. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0.1 20
3134. Mezriczky Máté (KASI/D) 0.1 20
3135. György Bálint (Monok SE) 0.1 20
3136. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.1 20
3137. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.1 20
3138. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0.1 20
3139. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0.1 20
3140. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.1 20
3141. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0.1 20
3142. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0.1 20
3143. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.1 20
3144. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0.1 20
3145. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.1 20
3146. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 0.09 22
3147. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 0.09 22
3148. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0.09 22
3149. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0.09 22
3150. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0.09 22
3151. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.09 22
3152. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0.09 22
3153. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.08 24
3154. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0.08 24
3155. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0.08 24
3156. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0.08 24
3157. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0.08 24
3158. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.08 24
3159. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.08 24
3160. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.08 24
3161. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.08 24
3162. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.08 24
3163. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0.08 24
3164. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.08 24
3165. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.08 24
3166. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0.08 24
3167. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0.08 24
3168. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.08 24
3169. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0.08 24
3170. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0.08 24
3171. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0.08 24
3172. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.08 24
3173. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0.08 24
3174. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.08 24
3175. Megyesi Márton (BSC-2015) 0.08 26
3176. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.08 26
3177. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.08 26
3178. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0.08 26
3179. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.07 28
3180. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0.07 28
3181. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0.07 28
3182. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0.07 28
3183. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.07 28
3184. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0.07 28
3185. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0.07 28
3186. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0.07 28
3187. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.07 28
3188. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 6
3189. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 0 6
3190. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 8
3191. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 0 12
3192. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 0 12
3193. Szántó Bence (NYKK U11/B) 0 10
3194. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 0 14
3195. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
3196. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 0 8
3197. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 0 6
3198. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
3199. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 0 18
3200. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3201. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 6
3202. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 0 12
3203. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 8
3204. Szabó Boróka (Monor SE/A) 0 14
3205. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 0 12
3206. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 6
3207. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 24
3208. Bíró Boglárka (CEKK) 0 12
3209. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 0 12
3210. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0 10
3211. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0 20
3212. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0 10
3213. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
3214. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0 18
3215. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0 8
3216. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0 8
3217. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3218. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3219. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0 8
3220. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3221. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3222. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3223. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0 16
3224. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 8
3225. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
3226. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3227. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0 8
3228. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3229. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 0 8
3230. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 8
3231. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0 16
3232. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 8
3233. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3234. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 0 22
3235. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 28
3236. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 6
3237. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 18
3238. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
3239. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3240. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0 12
3241. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
3242. Kürti David (Primo Magic) 0 6
3243. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3244. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 12
3245. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 0 12
3246. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0 12
3247. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0 6
3248. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 6
3249. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 12
3250. Besenyi Bence (Csepel KK) 0 12
3251. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 0 6
3252. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3253. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0 16
3254. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0 10
3255. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 10
3256. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3257. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0 10
3258. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 20
3259. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
3260. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3261. Kiss Zalán (KASI/C) 0 24
3262. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 24
3263. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0 14
3264. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0 14
3265. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0 14
3266. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3267. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
3268. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0 18
3269. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0 18
3270. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0 18
3271. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0 8
3272. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
3273. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
3274. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0 12
3275. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3276. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3277. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0 20
3278. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 0 8
3279. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0 16
3280. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0 12
3281. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0 8
3282. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3283. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0 20
3284. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0 20
3285. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0 24
3286. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0 12
3287. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3288. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0 12
3289. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0 8
3290. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
3291. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0 8
3292. Neiczer Patrik (KASI/D) 0 8
3293. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3294. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 8
3295. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3296. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 8
3297. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0 8
3298. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0 16
3299. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3300. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 16
3301. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0 8
3302. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0 16
3303. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3304. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 12
3305. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 24
3306. Borsós Adrienn (CEKK) 0 12
3307. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0 8
3308. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3309. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
3310. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 16
3311. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0 12
3312. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0 8
3313. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0 12
3314. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0 16
3315. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0 8
3316. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0 20
3317. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0 8
3318. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 12
3319. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3320. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0 20
3321. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0 8
3322. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3323. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 20
3324. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3325. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0 8
3326. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3327. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3328. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
3329. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0 8
3330. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3331. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0 8
3332. Berta Bence (NYKK U11/B) 0 18
3333. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0 18
3334. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 28
3335. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0 14
3336. Kéri Botond (Monor SE/A) 0 14
3337. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 14
3338. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0 14
3339. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3340. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0 14
3341. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 14
3342. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0 24
3343. Fekete Dominik (Pér U11) 0 24
3344. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
3345. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 0 24
3346. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 24
3347. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0 24
3348. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0 24
3349. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0 20
3350. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0 20
3351. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3352. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 10
3353. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0 10
3354. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0 20
3355. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
3356. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
3357. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 16
3358. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0 16
3359. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0 16
3360. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3361. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 16
3362. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 16
3363. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
3364. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3365. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0 16
3366. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
3367. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 16
3368. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0 16
3369. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0 16
3370. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 22
3371. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0 22
3372. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0 22
3373. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 24
3374. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3375. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0 12
3376. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 24
3377. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 18
3378. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0 6
3379. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3380. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0 12
3381. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
3382. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3383. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
3384. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0 12
3385. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3386. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 24
3387. Nagy Petra (KKC Hetény) 0 12
3388. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0 12
3389. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0 12
3390. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0 12
3391. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 12
3392. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0 24
3393. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 24
3394. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0 24
3395. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 12
3396. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3397. Badics Matilda Anna (TFSE) 0 12
3398. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 12
3399. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0 6
3400. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3401. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 0 12
3402. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0 6
3403. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3404. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 6
3405. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0 18
3406. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0 12
3407. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0 20
3408. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 20
3409. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3410. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0 20
3411. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0 20
3412. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0 20
3413. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0 20
3414. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0 20
3415. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
3416. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0 14
3417. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 22
3418. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0 22
3419. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0 16
3420. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0 16
3421. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3422. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3423. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0 8
3424. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3425. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0 24
3426. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0 8
3427. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0 16
3428. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0 24
3429. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
3430. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0 16
3431. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0 8
3432. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0 8
3433. Németh Luca (KWBC Körmend) 0 8
3434. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0 8
3435. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3436. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0 8
3437. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0 8
3438. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 8
3439. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0 8
3440. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0 16
3441. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 8
3442. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
3443. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3444. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0 8
3445. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
3446. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0 16
3447. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
3448. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 8
3449. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3450. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 24
3451. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0 16
3452. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0 8
3453. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3454. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 8
3455. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
3456. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 24
3457. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0 8
3458. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 8
3459. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3460. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3461. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
3462. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3463. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 0 8
3464. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 0 16
3465. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3466. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 26
3467. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 18
3468. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0 18
3469. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0 18
3470. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 10
3471. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0 10
3472. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3473. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
3474. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 20
3475. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0 20
3476. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3477. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0 10
3478. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0 10
3479. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0 20
3480. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 20
3481. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0 10
3482. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 0 10
3483. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0 24
3484. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0 12
3485. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0 12
3486. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 12
3487. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0 12
3488. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
3489. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0 12
3490. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0 12
3491. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0 12
3492. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0 12
3493. Kerner Lilien (Pér U11) 0 24
3494. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0 12
3495. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0 12
3496. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0 12
3497. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0 14
3498. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
3499. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0 28
3500. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 16
3501. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0 16
3502. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0 16
3503. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0 16
3504. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
3505. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0 20
3506. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0 20
3507. Pászti Milán (Pityke KSE) 0 20
3508. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0 24
3509. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3510. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3511. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3512. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3513. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3514. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3515. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3516. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3517. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3518. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3519. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3520. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 12
3521. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 12
3522. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3523. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 10
3524. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 8
3525. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3526. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
3527. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 8
3528. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3529. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3530. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3531. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3532. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
3533. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3534. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3535. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3536. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3537. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3538. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3539. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3540. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3541. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3542. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
3543. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3544. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 12
3545. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3546. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 12
3547. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
teljes ranglisták >>

Fault - ÁTLAG (min. 5 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 3.44 18
2. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.4 20
3. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 3.1 20
4. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 3.08 24
5. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 3 8
6. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 3 28
7. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 3 16
8. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.88 32
9. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 2.83 24
10. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.83 24
11. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 2.75 8
12. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 2.75 8
13. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.71 14
14. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 2.7 20
15. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.64 28
16. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.63 16
17. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 2.63 16
18. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 2.63 16
19. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.6 20
20. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 2.6 20
21. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 2.6 20
22. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 2.6 20
23. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 2.58 24
24. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.58 24
25. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 2.57 28
26. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.57 28
27. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.57 28
28. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.57 14
29. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 2.57 28
30. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.5 36
31. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 2.5 28
32. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.5 28
33. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 2.5 28
34. Varga Regina (KWBC Körmend) 2.5 24
35. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 2.5 24
36. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 2.5 24
37. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 2.5 28
38. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2.5 20
39. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 2.5 24
40. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2.5 24
41. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 2.5 8
42. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2.5 36
43. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 2.44 18
44. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 2.43 28
45. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 2.43 28
46. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 2.42 24
47. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 2.42 24
48. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.42 24
49. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.42 24
50. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.42 24
51. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.42 24
52. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 2.4 20
53. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 2.4 20
54. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 2.4 20
55. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 2.4 20
56. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2.4 20
57. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.4 20
58. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 2.38 16
59. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 2.36 22
60. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 2.36 28
61. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 2.36 28
62. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 2.36 28
63. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 2.36 28
64. Gelicz Gergő (KASI/A) 2.36 28
65. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.36 28
66. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 2.36 28
67. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 2.36 28
68. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 2.36 28
69. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.36 28
70. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 2.33 24
71. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 2.33 24
72. Heckenast Péter (Monor SE/A) 2.33 12
73. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 2.33 24
74. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 2.33 12
75. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.33 24
76. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.33 12
77. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 2.31 26
78. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 2.31 26
79. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2.3 20
80. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 2.3 20
81. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.3 20
82. Fetahu Lenard (Csepel KK) 2.29 28
83. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 2.29 28
84. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 2.29 28
85. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 2.29 28
86. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 2.29 14
87. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 2.29 28
88. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 2.27 22
89. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 2.27 22
90. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.27 22
91. Veszely Zétény (Piros Sasok) 2.25 16
92. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2.25 8
93. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 2.25 8
94. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.25 8
95. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 2.25 16
96. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 2.21 28
97. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 2.21 28
98. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 2.2 10
99. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 2.2 20
100. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 2.2 20
101. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 2.2 30
102. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 2.2 20
103. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.17 24
104. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 2.17 24
105. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 2.17 12
106. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 2.17 12
107. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.17 12
108. Alexy Marcell (Piros Sasok) 2.17 12
109. Csaba Éva (MTK Budapest) 2.17 12
110. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 2.15 26
111. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2.14 28
112. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 2.14 28
113. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 2.14 28
114. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 2.14 28
115. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 2.13 16
116. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 2.13 16
117. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.13 16
118. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 2.13 16
119. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 2.13 16
120. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2.13 16
121. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 2.11 18
122. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.1 20
123. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 2.1 20
124. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 2.1 20
125. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.1 20
126. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 2.1 20
127. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 2.08 24
128. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 2.08 24
129. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 2.08 24
130. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.08 24
131. Péti András (GYKSE Szekszárd) 2.08 24
132. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.08 24
133. Demeter István (Monor SE/A) 2.08 24
134. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 2.08 26
135. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.08 26
136. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 2.07 28
137. Molnár Erik (MAFC Grosics) 2.07 28
138. Bíró Bence (Budafoki Békák) 2.07 28
139. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.07 28
140. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.07 28
141. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.07 28
142. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 2.07 28
143. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 2.07 28
144. Stikrád Ádám (KASI/A) 2.06 36
145. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 2 18
146. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 2 20
147. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 26
148. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 28
149. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 2 18
150. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 28
151. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 2 20
152. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 2 28
153. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 2 28
154. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2 8
155. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 2 24
156. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 26
157. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 2 16
158. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 2 24
159. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 2 6
160. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 8
161. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 28
162. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 2 22
163. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 2 18
164. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 2 20
165. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 2 12
166. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 2 24
167. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 2 28
168. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 2 22
169. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 12
170. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 2 26
171. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 2 20
172. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 2 20
173. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 2 20
174. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 26
175. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 2 8
176. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2 28
177. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 2 24
178. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 20
179. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 2 14
180. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 2 20
181. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 2 16
182. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 2 20
183. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 6
184. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 2 28
185. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 2 10
186. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2 12
187. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 8
188. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 2 10
189. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 8
190. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.93 28
191. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 1.93 28
192. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.93 28
193. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 1.93 28
194. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 1.93 28
195. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 1.93 28
196. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 1.92 26
197. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.92 26
198. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 1.92 26
199. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 1.92 24
200. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 1.92 24
201. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 1.92 24
202. Petik Balázs (Monor SE/B) 1.92 24
203. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 1.92 24
204. Papp Andor (FTSI Constantinum) 1.92 24
205. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 1.92 24
206. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.92 24
207. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.92 24
208. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.92 24
209. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 1.92 24
210. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.92 24
211. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 1.92 24
212. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 1.92 24
213. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 1.92 24
214. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.92 24
215. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 1.92 24
216. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 1.91 22
217. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.91 22
218. László Botond (Tószegi Tigrisek) 1.9 20
219. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.9 20
220. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 1.9 20
221. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 1.9 20
222. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 1.9 20
223. Horváth Abigél (Csata Garfield) 1.9 20
224. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 1.9 20
225. Ress Kornél (BSC-2015) 1.89 18
226. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 1.89 18
227. Szalai Dániel (KASI/B) 1.88 32
228. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.88 16
229. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.88 16
230. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 1.86 28
231. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 1.86 28
232. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 1.86 28
233. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 1.86 28
234. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.86 28
235. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 1.86 28
236. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 1.86 14
237. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.86 28
238. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 1.86 28
239. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 1.86 28
240. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.85 26
241. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 1.83 12
242. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 1.83 24
243. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.83 12
244. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 1.83 12
245. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 1.83 24
246. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 1.83 24
247. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 1.83 24
248. Köteles Milán (Szentesi KK) 1.83 24
249. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 1.83 12
250. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.83 24
251. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 1.83 24
252. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.83 24
253. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 1.83 24
254. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 1.83 24
255. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 1.83 24
256. Huppauer László (Pér U11) 1.82 22
257. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 1.82 22
258. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 1.8 20
259. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 1.8 20
260. Gábor Gréta (Csata Garfield) 1.8 20
261. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 1.79 28
262. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 1.79 28
263. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 1.79 28
264. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.79 28
265. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.79 28
266. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.79 28
267. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 1.79 28
268. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 1.79 28
269. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 1.79 28
270. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 1.79 28
271. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 1.79 28
272. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 1.79 28
273. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 1.77 26
274. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.77 26
275. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.75 32
276. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 1.75 24
277. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 1.75 8
278. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 1.75 16
279. Bartus Benedek (Piros Sasok) 1.75 24
280. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 1.75 8
281. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 1.75 24
282. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 1.75 24
283. Horváth Dominik (Monor SE/B) 1.75 24
284. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 1.75 24
285. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 1.75 24
286. Radnai László (BL Basket SE) 1.75 8
287. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 1.75 16
288. Szabó Mihály (BSC Fiú) 1.75 24
289. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.75 24
290. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.75 24
291. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 1.75 24
292. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 1.75 16
293. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 1.75 16
294. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 1.75 24
295. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 1.75 16
296. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.75 16
297. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 1.75 16
298. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 1.75 16
299. Pósa Bálint (BSC-2015) 1.75 24
300. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.75 8
301. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.75 8
302. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 1.75 16
303. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 1.75 32
304. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.75 16
305. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.73 22
306. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 1.71 28
307. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.71 28
308. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 1.71 28
309. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 1.71 14
310. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 1.71 14
311. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 1.71 28
312. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 1.71 28
313. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 1.71 28
314. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1.71 28
315. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 1.71 28
316. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 1.71 28
317. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.71 28
318. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 1.71 28
319. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 1.71 28
320. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.71 28
321. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 1.71 28
322. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 1.71 14
323. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.7 20
324. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 1.7 20
325. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 1.7 20
326. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.7 20
327. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 1.7 20
328. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 1.7 20
329. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 1.7 20
330. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.7 20
331. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 1.7 20
332. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 1.7 20
333. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 1.7 20
334. Ungvári Botond László (KASI/D) 1.69 26
335. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 1.67 24
336. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 1.67 24
337. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 1.67 24
338. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 1.67 24
339. Ratskó Áron (BSC-2015) 1.67 24
340. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 1.67 12
341. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 1.67 24
342. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 1.67 24
343. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 1.67 24
344. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 1.67 24
345. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.67 12
346. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 1.67 24
347. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 1.67 24
348. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 1.67 12
349. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 1.67 24
350. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 1.67 24
351. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.67 24
352. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 1.67 12
353. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 1.67 6
354. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 1.67 36
355. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 1.64 28
356. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 1.64 28
357. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.64 28
358. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 1.64 28
359. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 1.64 28
360. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.64 28
361. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 1.64 28
362. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 1.64 28
363. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.64 28
364. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 1.64 28
365. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 1.64 28
366. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.64 28
367. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 1.64 28
368. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.64 28
369. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 1.64 28
370. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.64 28
371. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 1.64 56
372. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 1.64 22
373. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 1.64 22
374. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 1.64 22
375. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 1.64 22
376. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.64 22
377. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 1.63 16
378. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 1.63 16
379. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 1.63 16
380. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 1.63 16
381. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 1.63 16
382. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 1.63 16
383. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 1.63 16
384. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 1.63 16
385. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.63 16
386. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 1.62 26
387. Juhász Ádám (Csepel KK) 1.62 26
388. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 1.62 26
389. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 1.62 26
390. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 1.6 20
391. Pop Paul-George (Primo Magic) 1.6 20
392. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 1.6 20
393. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 1.6 20
394. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 1.6 20
395. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 1.6 20
396. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 1.6 20
397. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 1.6 20
398. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 1.6 20
399. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 1.6 20
400. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 1.6 10
401. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.6 20
402. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 1.6 20
403. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 1.6 20
404. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 1.58 24
405. Hajdu Márton (BL Basket SE) 1.58 24
406. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 1.58 24
407. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 1.58 24
408. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 1.58 24
409. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 1.58 24
410. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 1.58 24
411. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 1.58 24
412. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.58 24
413. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 1.58 24
414. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 1.58 24
415. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.58 24
416. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 1.58 24
417. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.58 24
418. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 1.58 24
419. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 1.58 24
420. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 1.58 24
421. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 1.58 24
422. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.58 24
423. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 1.58 24
424. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 1.58 24
425. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 1.58 24
426. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.58 24
427. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 1.58 24
428. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 1.58 24
429. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 1.58 24
430. Péter Lili (KWBC Körmend) 1.58 24
431. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 1.58 24
432. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 1.58 24
433. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 1.58 24
434. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 1.58 24
435. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.58 38
436. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 1.57 28
437. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.57 28
438. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 1.57 28
439. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.57 28
440. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.57 28
441. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.57 28
442. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 1.57 28
443. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 1.57 28
444. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 1.57 28
445. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 1.57 28
446. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.57 28
447. Osváth Levente (BSC Fiú) 1.57 28
448. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 1.57 28
449. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 1.57 28
450. Fehérvári Marcell (KASI/D) 1.57 28
451. Kővári Dóra (Csata Manók) 1.57 28
452. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 1.57 28
453. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 1.57 28
454. Rein Dóra (Esztergomi KE) 1.57 28
455. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 1.57 14
456. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.57 14
457. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 1.56 18
458. Czövek Janka Bori (VESC U11) 1.55 22
459. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 1.55 22
460. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 1.54 52
461. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 1.5 32
462. Fülöp Leó (TFSE) 1.5 16
463. Balla Benedek (BKGDSE U11) 1.5 16
464. Csurgai Martin (Pityke KSE) 1.5 20
465. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.5 16
466. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.5 24
467. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 1.5 28
468. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 1.5 24
469. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 1.5 12
470. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 1.5 20
471. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.5 28
472. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 1.5 24
473. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.5 20
474. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 1.5 24
475. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 1.5 24
476. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 1.5 20
477. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.5 20
478. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 1.5 28
479. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 1.5 24
480. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 1.5 24
481. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 1.5 16
482. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 1.5 20
483. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 1.5 20
484. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 1.5 12
485. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.5 20
486. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.5 20
487. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 1.5 8
488. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 1.5 20
489. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 1.5 24
490. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.5 28
491. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 1.5 20
492. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 1.5 28
493. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 1.5 24
494. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 1.5 16
495. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 1.5 24
496. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 1.5 28
497. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 1.5 20
498. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 1.5 28
499. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.5 16
500. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.5 12
501. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 28
502. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.5 28
503. Németi Anna (Csata Garfield) 1.5 28
504. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.5 28
505. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 1.5 20
506. Rein Ákos (Esztergomi KE) 1.5 24
507. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.5 28
508. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 1.5 20
509. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 1.5 16
510. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 1.5 24
511. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.5 24
512. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 1.5 16
513. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 1.5 16
514. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 1.5 24
515. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 1.5 24
516. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.5 16
517. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.5 28
518. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 1.5 20
519. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 1.5 8
520. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 1.5 16
521. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.5 28
522. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.5 20
523. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 1.5 24
524. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 1.5 24
525. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.5 24
526. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 1.5 20
527. Bartal Andor (BSC Fiú) 1.5 16
528. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 1.5 16
529. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.5 16
530. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 1.5 8
531. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 1.5 12
532. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 1.5 12
533. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 1.5 12
534. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 1.5 28
535. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 1.5 28
536. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.5 16
537. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 1.5 20
538. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 1.5 8
539. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 1.5 12
540. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 1.5 12
541. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 1.5 8
542. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.5 12
543. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 1.5 8
544. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.5 20
545. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.5 28
546. Környei Gergő (Kanizsa KK) 1.5 8
547. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 1.5 8
548. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 1.5 12
549. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.5 32
550. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 1.46 26
551. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.46 26
552. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 1.46 26
553. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 1.45 22
554. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 1.44 18
555. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 1.44 18
556. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 1.43 28
557. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 1.43 28
558. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.43 28
559. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 1.43 28
560. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 1.43 28
561. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 1.43 28
562. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 1.43 28
563. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 1.43 28
564. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 1.43 28
565. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 1.43 28
566. Erős Zalán (Esztergomi KE) 1.43 28
567. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 1.43 28
568. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 1.43 28
569. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 1.43 28
570. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 1.43 28
571. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 1.43 28
572. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 1.43 28
573. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.43 28
574. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 1.43 28
575. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.43 28
576. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 1.43 28
577. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.43 28
578. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.43 28
579. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 1.43 28
580. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.43 28
581. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.43 28
582. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 1.43 14
583. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 1.43 14
584. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 1.43 28
585. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.43 28
586. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 1.42 24
587. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1.42 24
588. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 1.42 24
589. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 1.42 24
590. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 1.42 24
591. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 1.42 24
592. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 1.42 24
593. Csobán Csenge (BSC Lány) 1.42 24
594. Pongrácz Liza (Csata Manók) 1.42 24
595. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 1.42 24
596. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 1.42 24
597. Biró Botond (Esztergomi KE) 1.42 24
598. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 1.42 24
599. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 1.42 24
600. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.42 24
601. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 1.42 24
602. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 1.42 24
603. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 1.42 24
604. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 1.42 24
605. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 1.4 20
606. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 1.4 20
607. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 1.4 20
608. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 1.4 20
609. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.4 20
610. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.4 20
611. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 1.4 20
612. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.4 20
613. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 1.4 10
614. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 1.4 10
615. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 1.4 20
616. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 1.4 20
617. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 1.4 20
618. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 1.4 20
619. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 1.4 20
620. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 1.4 20
621. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 1.4 20
622. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 1.4 20
623. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 1.4 20
624. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.38 26
625. Kovács Sára (Vasas Cicák) 1.38 26
626. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.38 16
627. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.38 16
628. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 1.38 16
629. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 1.38 16
630. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.38 16
631. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 1.38 16
632. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.38 16
633. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1.38 16
634. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 1.38 16
635. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 1.38 16
636. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 1.38 16
637. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 1.38 16
638. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 1.37 16
639. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.36 22
640. Góman Kristóf János (KASI/A) 1.36 28
641. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 1.36 28
642. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.36 28
643. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 1.36 28
644. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.36 28
645. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 1.36 28
646. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 1.36 28
647. Dudás Nóra (Csata Garfield) 1.36 28
648. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 1.36 28
649. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 1.36 28
650. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 1.36 28
651. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 1.36 28
652. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.36 28
653. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 1.36 28
654. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 1.36 28
655. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 1.35 40
656. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.33 24
657. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 1.33 24
658. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 1.33 24
659. Tóth László András (Kozármisleny SE) 1.33 24
660. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.33 24
661. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.33 24
662. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 1.33 24
663. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 1.33 12
664. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.33 12
665. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 1.33 24
666. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 1.33 18
667. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 1.33 12
668. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 1.33 24
669. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.33 24
670. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.33 24
671. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 1.33 24
672. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 1.33 24
673. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 1.33 12
674. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.33 18
675. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 1.33 24
676. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 1.33 24
677. Kiss Réka (Piros Sasok) 1.33 24
678. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 1.33 24
679. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 1.33 12
680. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 1.33 24
681. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 1.33 12
682. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 1.33 18
683. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.33 12
684. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.33 24
685. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 1.33 24
686. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 1.33 12
687. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 1.33 24
688. Király Adél (Békéscsabai KK) 1.33 24
689. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.33 24
690. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 1.33 24
691. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 1.33 12
692. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.33 12
693. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 1.33 12
694. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 1.33 18
695. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 1.33 12
696. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 1.33 12
697. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.33 24
698. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 1.33 12
699. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 1.33 12
700. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.33 12
701. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.33 12
702. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 1.33 12
703. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 1.33 12
704. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 1.33 12
705. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 1.33 12
706. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.33 12
707. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 1.32 56
708. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 1.32 44
709. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 1.32 38
710. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 1.31 32
711. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.31 26
712. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 1.3 20
713. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 1.3 20
714. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 1.3 20
715. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 1.3 20
716. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 1.3 20
717. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 1.3 20
718. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 1.3 20
719. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.3 20
720. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 1.3 20
721. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.3 20
722. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 1.3 20
723. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.3 20
724. Kovács Szófia (Csata Garfield) 1.3 20
725. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 1.3 20
726. Stegeran Oana (Primo Magic) 1.3 20
727. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 1.3 20
728. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 1.3 20
729. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.3 20
730. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 1.3 20
731. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 1.3 20
732. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 1.3 20
733. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 1.3 20
734. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 1.3 20
735. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 1.29 28
736. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 1.29 28
737. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 1.29 28
738. Kiss Laura (Csepel KK) 1.29 28
739. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.29 28
740. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.29 28
741. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.29 28
742. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 1.29 28
743. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 1.29 28
744. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.29 28
745. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.29 28
746. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.29 28
747. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 1.29 28
748. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 1.29 28
749. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.29 28
750. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 1.29 28
751. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 1.29 14
752. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 1.29 28
753. Győrik Botond (BL Basket SE) 1.29 28
754. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 1.29 14
755. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 1.29 28
756. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 1.29 28
757. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 1.29 14
758. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 1.29 14
759. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 1.29 28
760. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 1.27 22
761. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 1.27 22
762. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 1.27 22
763. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 1.25 32
764. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.25 24
765. Csaba Gergely (TFSE) 1.25 16
766. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 1.25 24
767. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.25 8
768. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.25 24
769. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 1.25 24
770. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 1.25 16
771. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 1.25 24
772. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 1.25 8
773. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.25 24
774. Környei Dániel (Kanizsa KK) 1.25 8
775. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 1.25 24
776. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 1.25 24
777. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 1.25 24
778. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 1.25 24
779. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 1.25 16
780. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.25 24
781. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.25 16
782. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 1.25 48
783. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 1.25 24
784. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 1.25 16
785. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 1.25 24
786. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 1.25 24
787. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 1.25 24
788. Kovács Botond (Piros Sasok) 1.25 8
789. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.25 16
790. Zircher Albert (KASI/B) 1.25 24
791. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.25 8
792. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 1.25 24
793. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.25 24
794. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 1.25 8
795. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.25 8
796. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 1.25 24
797. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 1.25 16
798. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 1.25 24
799. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.25 24
800. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 1.25 8
801. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 1.25 16
802. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 1.25 24
803. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.25 16
804. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 1.25 8
805. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 1.25 24
806. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.25 8
807. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 1.25 8
808. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.25 8
809. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.25 40
810. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 1.23 26
811. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 1.23 26
812. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 1.23 26
813. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.23 26
814. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.23 26
815. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 1.23 26
816. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 1.23 26
817. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 1.23 26
818. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 1.23 26
819. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 1.23 26
820. Somi Miron (KASI/A) 1.22 36
821. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.22 18
822. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 1.22 18
823. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.21 28
824. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 1.21 28
825. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 1.21 28
826. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 1.21 28
827. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 1.21 28
828. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.21 28
829. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 1.21 28
830. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 1.21 28
831. Kovács Lili (KKC Hetény) 1.21 28
832. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 1.21 28
833. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 1.21 28
834. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 1.21 28
835. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 1.21 28
836. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.21 28
837. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.21 28
838. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.21 28
839. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.21 28
840. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.21 28
841. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 1.21 28
842. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 1.21 28
843. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 1.21 28
844. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.21 28
845. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 1.21 28
846. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 1.21 28
847. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.21 28
848. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.21 28
849. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.21 28
850. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 1.21 38
851. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 1.2 20
852. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.2 20
853. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 1.2 20
854. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 1.2 20
855. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 1.2 20
856. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 1.2 20
857. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 1.2 20
858. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 1.2 20
859. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 1.2 20
860. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 1.2 10
861. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.2 20
862. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 1.2 20
863. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 1.2 20
864. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 1.2 20
865. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 1.2 20
866. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.2 10
867. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.2 20
868. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.2 20
869. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 1.2 20
870. Kovács Márton (Monor SE/B) 1.2 20
871. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 1.2 20
872. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 1.19 32
873. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 1.19 32
874. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 1.18 22
875. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 1.18 22
876. Bálint Bianka (Csata Manók) 1.18 22
877. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 1.18 22
878. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 1.17 24
879. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 1.17 12
880. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 1.17 12
881. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.17 24
882. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 1.17 24
883. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.17 12
884. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 1.17 24
885. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.17 24
886. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 1.17 12
887. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 1.17 24
888. Imre László (Kécskei Vidrák) 1.17 24
889. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.17 24
890. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 1.17 24
891. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 1.17 24
892. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.17 24
893. Besenyei Blanka (Csata Manók) 1.17 24
894. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 1.17 24
895. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 1.17 24
896. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 1.17 12
897. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 1.17 12
898. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 1.17 24
899. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 1.17 12
900. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 1.17 24
901. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1.17 24
902. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 1.17 12
903. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 1.17 24
904. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 1.17 12
905. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 1.17 24
906. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 1.17 24
907. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 1.17 12
908. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 1.17 12
909. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 1.17 12
910. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 1.17 24
911. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.17 12
912. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 1.17 12
913. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 1.15 26
914. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 1.15 26
915. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.15 26
916. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 1.15 26
917. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 1.15 26
918. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 1.15 26
919. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 1.14 28
920. Sárosi Botond (Csepel KK) 1.14 28
921. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.14 28
922. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 1.14 28
923. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.14 28
924. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 1.14 28
925. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 1.14 28
926. Erdős Izabella (Csata Garfield) 1.14 28
927. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.14 14
928. Siklósy Gréta (CEKK) 1.14 28
929. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 1.14 28
930. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 1.14 28
931. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 1.14 28
932. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.14 28
933. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 1.14 28
934. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.14 28
935. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 1.14 14
936. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 1.14 14
937. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 1.14 28
938. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 1.14 28
939. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 1.14 28
940. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 1.14 28
941. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 1.14 28
942. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.13 32
943. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 1.13 16
944. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 1.13 16
945. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 1.13 16
946. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 1.13 16
947. Kovács Kornél (Monor SE/B) 1.13 16
948. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 1.13 16
949. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 1.13 16
950. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 1.13 16
951. Mucsi Lujza (TFSE) 1.13 16
952. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 1.13 16
953. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 1.13 16
954. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 1.13 16
955. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 1.13 16
956. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 1.13 16
957. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 1.13 16
958. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 1.13 16
959. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.13 16
960. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 1.13 16
961. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.13 16
962. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 1.13 16
963. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 1.12 52
964. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 1.11 18
965. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 1.11 18
966. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 1.11 18
967. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.11 18
968. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 1.11 18
969. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 1.11 18
970. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.11 18
971. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 1.11 18
972. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 1.11 18
973. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 1.11 18
974. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 1.11 18
975. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 1.11 38
976. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 1.1 20
977. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.1 20
978. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 1.1 20
979. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 1.1 20
980. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.1 20
981. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 1.1 20
982. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 1.1 20
983. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.1 20
984. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 1.1 20
985. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 1.1 20
986. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.1 20
987. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 1.1 20
988. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 1.1 20
989. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.1 20
990. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 1.1 20
991. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 1.1 20
992. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.1 20
993. Szinyei Merse Félix (TFSE) 1.1 20
994. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.1 20
995. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 1.1 20
996. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.1 20
997. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 1.1 40
998. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.09 22
999. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 1.09 22
1000. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 1.09 22
1001. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 1.08 24
1002. Molnár Milán Bence (KASI/A) 1.08 24
1003. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.08 24
1004. Czifra Bence (Kanizsa KK) 1.08 24
1005. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.08 24
1006. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 1.08 24
1007. Eckert Bíborka (VESC U11) 1.08 24
1008. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 1.08 24
1009. Miklóssy László (BLF Bolhák) 1.08 24
1010. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 1.08 24
1011. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 1.08 24
1012. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 1.08 24
1013. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 1.08 24
1014. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 1.08 24
1015. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.08 24
1016. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 1.08 24
1017. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.08 24
1018. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 1.08 24
1019. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 1.08 24
1020. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.08 24
1021. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 1.08 24
1022. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 1.08 24
1023. Lévai Szilárd (KASI/A) 1.08 24
1024. Tóth Mirella (KKC Hetény) 1.08 24
1025. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.08 24
1026. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 1.08 24
1027. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 1.08 24
1028. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.08 24
1029. Gábor Zénó (KASI/B) 1.08 24
1030. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 1.08 24
1031. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 1.08 24
1032. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.08 24
1033. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.08 24
1034. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.08 24
1035. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 1.08 26
1036. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 1.08 26
1037. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 1.07 28
1038. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 1.07 28
1039. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 1.07 28
1040. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 1.07 28
1041. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 1.07 28
1042. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 1.07 28
1043. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 1.07 28
1044. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.07 28
1045. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 1.07 28
1046. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 1.07 28
1047. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.07 28
1048. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 1.07 28
1049. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 1.07 28
1050. Molnár Hanna (Hévíz SK) 1.07 28
1051. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 1.07 28
1052. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 1.07 28
1053. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.07 28
1054. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.07 28
1055. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.07 28
1056. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 1.07 28
1057. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.07 28
1058. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 1.07 28
1059. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.07 28
1060. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 1.07 28
1061. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 1.07 28
1062. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 1.07 28
1063. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.07 28
1064. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.07 28
1065. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.07 28
1066. Lukács Dániel (BL Basket SE) 1.07 28
1067. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 1.07 28
1068. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 1.07 28
1069. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.07 28
1070. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 1.07 28
1071. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 1.06 32
1072. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 1.06 32
1073. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 1 40
1074. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 22
1075. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 12
1076. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 1 24
1077. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 1 28
1078. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 1 20
1079. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 28
1080. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 1 16
1081. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 1 24
1082. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 1 24
1083. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 1 8
1084. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1 20
1085. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 1 8
1086. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 1 28
1087. Dudás Noel (BL Basket SE) 1 28
1088. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 10
1089. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 1 24
1090. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 1 16
1091. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 1 24
1092. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 24
1093. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1 20
1094. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 1 8
1095. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 1 20
1096. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1 28
1097. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 1 8
1098. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 1 24
1099. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 1 16
1100. Barics Péter (BSC vegyes) 1 28
1101. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 1 24
1102. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 24
1103. Czinkos Anna (Csata Garfield) 1 24
1104. Répa Magor Vajk (Pér U11) 1 20
1105. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 1 16
1106. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 1 26
1107. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 1 28
1108. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 1 12
1109. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1 16
1110. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1 10
1111. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 1 40
1112. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 1 20
1113. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 1 16
1114. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 1 16
1115. Nyers Máté (NYKK U11/B) 1 32
1116. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 1 16
1117. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 1 22
1118. Harangozó Gyula (KASI/B) 1 12
1119. Durucz Adél (KKC Hetény) 1 8
1120. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 1 22
1121. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 1 24
1122. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 1 16
1123. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 24
1124. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1 20
1125. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 1 24
1126. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 1 24
1127. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 1 8
1128. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1 28
1129. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 1 28
1130. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 1 20
1131. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 1 24
1132. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 24
1133. Bogár Milla (Vasas Cicák) 1 30
1134. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 1 20
1135. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 8
1136. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1 8
1137. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 1 28
1138. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 1 20
1139. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 1 20
1140. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 1 10
1141. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1 16
1142. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 1 28
1143. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 1 28
1144. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 1 28
1145. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 1 36
1146. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 1 28
1147. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 1 16
1148. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 1 28
1149. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 1 28
1150. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 1 28
1151. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 1 24
1152. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1 28
1153. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 1 16
1154. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 12
1155. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1 8
1156. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 1 26
1157. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 1 24
1158. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 1 28
1159. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 24
1160. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 1 20
1161. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 1 8
1162. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 1 28
1163. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 1 20
1164. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 20
1165. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 1 28
1166. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1 12
1167. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 1 20
1168. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 1 28
1169. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 1 8
1170. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1 16
1171. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 1 22
1172. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1 10
1173. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 18
1174. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 1 20
1175. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 24
1176. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 1 24
1177. Újváry Gergely (Pityke KSE) 1 10
1178. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 1 16
1179. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 1 16
1180. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 1 22
1181. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 1 6
1182. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 1 28
1183. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 1 28
1184. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 1 8
1185. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 1 24
1186. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 8
1187. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 1 20
1188. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 1 24
1189. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 1 20
1190. Pintér Lia (BSC vegyes) 1 16
1191. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 1 20
1192. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 1 8
1193. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 1 24
1194. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 1 24
1195. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 1 28
1196. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 1 20
1197. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 1 12
1198. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 1 8
1199. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 1 10
1200. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 1 20
1201. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1 6
1202. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/B) 1 12
1203. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 1 24
1204. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 12
1205. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1 24
1206. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 1 26
1207. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 1 16
1208. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 18
1209. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 1 26
1210. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 1 14
1211. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1 12
1212. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 1 26
1213. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 1 16
1214. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 1 8
1215. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 1 16
1216. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 1 12
1217. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1 20
1218. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 1 12
1219. Németh Marcell (MAFC Csiki) 1 8
1220. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 1 24
1221. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 1 16
1222. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 1 8
1223. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1 18
1224. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 1 24
1225. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 1 20
1226. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 1 24
1227. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 1 6
1228. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 1 28
1229. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 1 8
1230. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 1 16
1231. Kállai Kende (Csepel KK) 1 28
1232. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 1 12
1233. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 1 12
1234. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 1 16
1235. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 1 16
1236. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 1 22
1237. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 1 16
1238. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 1 28
1239. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 1 8
1240. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 8
1241. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 1 8
1242. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 1 22
1243. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 1 14
1244. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 1 6
1245. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 1 12
1246. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 6
1247. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1 10
1248. Ledneczki Erik (Monok SE) 1 24
1249. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 1 14
1250. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 1 16
1251. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 1 8
1252. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 1 8
1253. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 1 24
1254. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 1 20
1255. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 0.95 40
1256. Császár Máté (KASI/B) 0.94 36
1257. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 0.94 32
1258. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.93 28
1259. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.93 28
1260. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 0.93 28
1261. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 0.93 28
1262. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.93 28
1263. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.93 28
1264. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 0.93 28
1265. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 0.93 28
1266. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.93 28
1267. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 0.93 28
1268. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 0.93 28
1269. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 0.93 28
1270. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.93 28
1271. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 0.93 28
1272. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.93 28
1273. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.93 28
1274. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 0.93 28
1275. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 0.93 28
1276. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 0.93 28
1277. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.93 28
1278. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0.93 28
1279. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 0.93 28
1280. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 0.92 26
1281. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0.92 26
1282. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 0.92 26
1283. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 0.92 26
1284. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 0.92 26
1285. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 0.92 26
1286. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 0.92 26
1287. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 0.92 24
1288. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 0.92 24
1289. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 0.92 24
1290. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 0.92 24
1291. Varga Dániel (BSC Fiú) 0.92 24
1292. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 0.92 24
1293. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 0.92 24
1294. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 0.92 24
1295. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 0.92 24
1296. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 0.92 24
1297. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.92 24
1298. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 0.92 24
1299. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 0.92 24
1300. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 0.92 24
1301. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 0.92 24
1302. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 0.92 24
1303. Horváth Áron Márk (KASI/A) 0.92 24
1304. Molnár Milán (Hévíz SK) 0.92 24
1305. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 0.92 24
1306. Végh Levente (BSC-2015) 0.92 24
1307. Mihályi Lili (Csata Manók) 0.92 24
1308. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 0.92 24
1309. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 0.92 24
1310. Ledneczki Márk (Monok SE) 0.92 24
1311. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 0.92 24
1312. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 0.92 24
1313. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.92 24
1314. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 0.92 24
1315. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 0.92 24
1316. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 0.92 24
1317. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.92 24
1318. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 0.92 24
1319. Balatincz Botond (Csepel KK) 0.92 24
1320. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 0.92 24
1321. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 0.92 24
1322. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0.92 24
1323. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0.92 24
1324. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 0.91 22
1325. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 0.91 44
1326. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.91 22
1327. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.91 22
1328. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 0.91 22
1329. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 0.91 22
1330. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.91 22
1331. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 0.91 22
1332. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 0.91 22
1333. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.91 22
1334. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.9 20
1335. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 0.9 20
1336. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 0.9 20
1337. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 0.9 20
1338. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0.9 20
1339. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 0.9 20
1340. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.9 20
1341. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.9 20
1342. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 0.9 20
1343. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 0.9 20
1344. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 0.9 20
1345. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.9 20
1346. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 0.9 20
1347. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.9 20
1348. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 0.9 20
1349. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 0.9 20
1350. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.9 20
1351. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 0.9 20
1352. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 0.9 20
1353. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 0.9 20
1354. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.9 20
1355. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.9 20
1356. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.9 20
1357. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.9 20
1358. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.9 20
1359. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 0.9 20
1360. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 0.9 20
1361. Bihary Barnabás (Monok SE) 0.9 20
1362. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 0.9 20
1363. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.9 20
1364. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.9 20
1365. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 0.9 20
1366. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 0.9 20
1367. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.9 20
1368. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.9 20
1369. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0.9 20
1370. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.9 20
1371. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.9 20
1372. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 0.89 18
1373. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 0.89 18
1374. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 0.89 18
1375. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 0.89 18
1376. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.89 18
1377. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.89 18
1378. Vince Bence (KASI/B) 0.88 32
1379. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 0.88 16
1380. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.88 16
1381. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 0.88 16
1382. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 0.88 16
1383. Somos Róza (Vasas Amazonok) 0.88 32
1384. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.88 32
1385. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 0.88 16
1386. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 0.88 16
1387. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.88 16
1388. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 0.88 16
1389. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 0.88 16
1390. Pék Benedek (Esztergomi KE) 0.88 16
1391. Berki Milán (TF-JAK U11) 0.88 16
1392. Szabo Matias-László (Primo Magic) 0.88 16
1393. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 0.88 16
1394. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 0.88 16
1395. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 0.88 16
1396. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.88 16
1397. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0.88 16
1398. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.88 16
1399. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.88 16
1400. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 0.87 32
1401. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 0.87 30
1402. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 0.86 44
1403. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 0.86 28
1404. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 0.86 28
1405. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.86 14
1406. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.86 28
1407. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 0.86 28
1408. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 0.86 14
1409. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 0.86 28
1410. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 0.86 28
1411. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 0.86 28
1412. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 0.86 28
1413. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 0.86 28
1414. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 0.86 28
1415. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 0.86 14
1416. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 0.86 28
1417. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.86 28
1418. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.86 14
1419. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.86 28
1420. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 0.86 28
1421. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 0.86 28
1422. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 0.86 28
1423. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 0.86 14
1424. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.86 14
1425. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.86 28
1426. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.86 28
1427. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.86 14
1428. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.86 14
1429. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.86 28
1430. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 0.86 28
1431. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 0.86 28
1432. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0.86 28
1433. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0.86 28
1434. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0.86 14
1435. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.86 28
1436. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 0.86 14
1437. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 0.85 26
1438. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.85 26
1439. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 0.83 24
1440. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 0.83 12
1441. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 0.83 24
1442. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 0.83 24
1443. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 0.83 24
1444. László Zétény (BSC Fiú) 0.83 24
1445. Szász Alíz (FKE kenguruk) 0.83 24
1446. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.83 24
1447. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.83 24
1448. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.83 24
1449. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 0.83 24
1450. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 0.83 24
1451. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 0.83 24
1452. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 0.83 12
1453. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 0.83 24
1454. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 0.83 24
1455. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.83 24
1456. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 0.83 24
1457. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 0.83 24
1458. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 0.83 24
1459. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 0.83 24
1460. Steininger Erik (Fűzfői AK) 0.83 24
1461. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 0.83 24
1462. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.83 24
1463. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 0.83 24
1464. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.83 12
1465. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 0.83 12
1466. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 0.83 24
1467. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 0.83 24
1468. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.83 24
1469. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 0.83 24
1470. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.83 24
1471. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 0.83 12
1472. Török Lilien (Piros Sasok) 0.83 12
1473. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 0.83 24
1474. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.83 24
1475. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0.83 24
1476. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 0.83 24
1477. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 0.83 12
1478. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0.83 24
1479. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.83 24
1480. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 0.83 36
1481. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 0.83 12
1482. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0.83 12
1483. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0.83 24
1484. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.83 12
1485. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.83 12
1486. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.83 12
1487. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.83 12
1488. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 0.82 22
1489. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 0.82 22
1490. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 0.82 22
1491. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 0.82 22
1492. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 0.82 22
1493. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 0.82 22
1494. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 0.82 22
1495. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.82 22
1496. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 0.81 32
1497. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0.81 32
1498. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.8 20
1499. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 0.8 20
1500. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.8 20
1501. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 0.8 20
1502. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 0.8 20
1503. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 0.8 20
1504. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 0.8 20
1505. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 0.8 20
1506. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.8 20
1507. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 0.8 20
1508. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 0.8 20
1509. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 0.8 20
1510. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.8 10
1511. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 0.8 20
1512. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 0.8 20
1513. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 0.8 20
1514. Soltész Fanni (Monor SE/A) 0.8 20
1515. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 0.8 20
1516. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.8 20
1517. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 0.8 20
1518. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.8 20
1519. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 0.8 20
1520. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.8 20
1521. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 0.8 20
1522. Molnár Emma (BSC Lány) 0.8 20
1523. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 0.8 10
1524. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 0.8 20
1525. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.8 20
1526. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 0.8 20
1527. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 0.8 10
1528. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 0.8 10
1529. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 0.8 20
1530. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0.8 20
1531. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 0.8 20
1532. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 0.8 10
1533. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.8 20
1534. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 0.8 20
1535. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.8 20
1536. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0.8 20
1537. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.8 20
1538. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0.8 20
1539. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0.8 10
1540. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.8 20
1541. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 0.8 30
1542. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 0.79 38
1543. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 0.79 28
1544. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 0.79 28
1545. Berecz Péter (BSC Fiú) 0.79 28
1546. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 0.79 28
1547. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.79 28
1548. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.79 28
1549. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 0.79 28
1550. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0.79 28
1551. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 0.79 28
1552. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.79 28
1553. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 0.79 28
1554. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 0.79 28
1555. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.79 28
1556. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 0.79 28
1557. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 0.79 28
1558. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 0.79 28
1559. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 0.79 28
1560. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.79 28
1561. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.79 28
1562. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 0.79 28
1563. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.79 28
1564. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 0.78 18
1565. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 0.78 18
1566. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.78 18
1567. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 0.78 18
1568. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.78 18
1569. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 0.78 18
1570. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 0.78 36
1571. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.77 26
1572. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.77 26
1573. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 0.77 26
1574. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 0.77 26
1575. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 0.75 16
1576. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 0.75 32
1577. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 0.75 24
1578. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 0.75 8
1579. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.75 24
1580. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 0.75 24
1581. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.75 8
1582. Horváth Donát (PSE Párducok) 0.75 16
1583. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 0.75 24
1584. Márkus Korina (BSC Lány) 0.75 24
1585. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 0.75 24
1586. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 0.75 24
1587. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.75 24
1588. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 0.75 24
1589. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.75 16
1590. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 0.75 16
1591. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 0.75 16
1592. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 0.75 8
1593. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 0.75 24
1594. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.75 16
1595. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 0.75 8
1596. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 0.75 24
1597. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 0.75 24
1598. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0.75 8
1599. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 0.75 24
1600. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.75 24
1601. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 0.75 16
1602. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.75 24
1603. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 0.75 16
1604. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 0.75 24
1605. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 0.75 24
1606. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 0.75 8
1607. Farkas István (BSC-2015) 0.75 8
1608. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 0.75 16
1609. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 0.75 24
1610. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.75 16
1611. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 0.75 16
1612. Somi Milos (KASI/B) 0.75 24
1613. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.75 16
1614. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.75 24
1615. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 0.75 24
1616. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 0.75 8
1617. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 0.75 16
1618. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 0.75 24
1619. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.75 24
1620. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 0.75 16
1621. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 0.75 32
1622. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 0.75 24
1623. Búz Marcell (Pityke KSE) 0.75 24
1624. Halász Janka (Vasas Cicák) 0.75 8
1625. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 0.75 24
1626. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.75 16
1627. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.75 24
1628. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 0.75 16
1629. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.75 8
1630. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0.75 24
1631. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 0.75 24
1632. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 0.75 16
1633. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0.75 24
1634. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.75 8
1635. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 0.75 8
1636. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 0.75 24
1637. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 0.75 16
1638. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0.75 24
1639. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0.75 24
1640. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 0.75 24
1641. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 0.75 16
1642. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.75 8
1643. Elekes Péter (Szentesi KK) 0.75 8
1644. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.75 16
1645. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.75 24
1646. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 0.75 8
1647. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 0.75 16
1648. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.75 8
1649. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.75 16
1650. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 0.75 16
1651. Katics Ákos (PSE Párducok) 0.75 8
1652. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.75 24
1653. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 0.75 24
1654. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0.75 24
1655. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0.75 16
1656. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0.75 16
1657. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0.75 8
1658. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 0.75 8
1659. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.75 16
1660. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0.75 16
1661. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0.75 8
1662. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0.75 8
1663. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0.75 8
1664. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0.75 8
1665. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 0.73 44
1666. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 0.73 22
1667. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 0.73 22
1668. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.73 22
1669. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 0.73 22
1670. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 0.73 22
1671. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0.73 22
1672. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 0.71 28
1673. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 0.71 28
1674. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.71 28
1675. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.71 28
1676. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 0.71 28
1677. Hirt Ádám (KASI/A) 0.71 28
1678. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 0.71 28
1679. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.71 28
1680. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.71 28
1681. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 0.71 28
1682. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 0.71 28
1683. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 0.71 28
1684. Imre Dávid (KASI/D) 0.71 28
1685. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 0.71 14
1686. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 0.71 28
1687. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 0.71 28
1688. Szánthó Zente (Monor SE/B) 0.71 28
1689. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 0.71 28
1690. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.71 28
1691. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0.71 14
1692. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0.7 20
1693. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0.7 20
1694. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 0.7 20
1695. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 0.7 20
1696. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.7 20
1697. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.7 20
1698. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 0.7 20
1699. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.7 20
1700. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 0.7 20
1701. Mosó Botond (Keresztúri SE) 0.7 20
1702. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 0.7 20
1703. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 0.7 20
1704. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 0.7 20
1705. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.7 20
1706. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 0.7 20
1707. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 0.7 20
1708. Lovas Luca (KKC Mátyás) 0.7 20
1709. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.7 20
1710. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.7 20
1711. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 0.7 20
1712. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 0.7 20
1713. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 0.7 20
1714. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 0.7 20
1715. Farkas Dorottya (BSC Lány) 0.7 20
1716. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 0.7 20
1717. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.7 20
1718. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 0.7 20
1719. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 0.7 20
1720. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.7 20
1721. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 0.7 20
1722. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0.7 20
1723. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 0.7 20
1724. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.7 20
1725. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 0.7 20
1726. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 0.7 20
1727. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 0.7 20
1728. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 0.7 20
1729. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.7 20
1730. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.7 20
1731. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 0.7 20
1732. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.7 20
1733. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0.7 20
1734. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0.7 20
1735. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0.7 20
1736. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0.7 20
1737. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.69 26
1738. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 0.69 26
1739. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.69 26
1740. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 0.69 26
1741. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 0.69 26
1742. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 0.69 26
1743. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.69 26
1744. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.69 26
1745. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.67 12
1746. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.67 24
1747. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 0.67 12
1748. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 0.67 6
1749. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 0.67 24
1750. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 0.67 12
1751. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.67 24
1752. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.67 24
1753. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 0.67 24
1754. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 0.67 24
1755. Takács Soma (FKE Szöcskék) 0.67 12
1756. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.67 24
1757. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.67 24
1758. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 0.67 24
1759. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 0.67 24
1760. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 0.67 12
1761. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 0.67 18
1762. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 0.67 24
1763. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 0.67 24
1764. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 0.67 12
1765. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.67 12
1766. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.67 24
1767. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.67 24
1768. Deme Péter (MAFC Csiki) 0.67 24
1769. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.67 12
1770. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 0.67 24
1771. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.67 24
1772. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.67 24
1773. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 0.67 12
1774. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.67 24
1775. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.67 12
1776. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 0.67 24
1777. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 0.67 12
1778. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 0.67 24
1779. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 0.67 12
1780. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 0.67 18
1781. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 0.67 24
1782. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.67 6
1783. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.67 18
1784. Németh Zalán (Kanizsa KK) 0.67 24
1785. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.67 6
1786. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0.67 24
1787. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 0.67 12
1788. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 0.67 18
1789. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 0.67 12
1790. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.67 6
1791. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 0.67 24
1792. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 0.67 24
1793. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.67 12
1794. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 0.67 6
1795. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.67 12
1796. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.67 6
1797. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 0.67 24
1798. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0.67 12
1799. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.67 24
1800. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.67 12
1801. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0.67 12
1802. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 0.67 12
1803. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 0.67 24
1804. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0.67 12
1805. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.67 24
1806. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 0.67 18
1807. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 0.67 12
1808. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 0.67 6
1809. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.67 6
1810. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.67 24
1811. Ódor Zara (Monor SE/A) 0.67 12
1812. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0.67 18
1813. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.67 6
1814. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0.67 6
1815. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0.67 12
1816. Besenyi Bence (Csepel KK) 0.67 12
1817. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0.67 12
1818. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0.67 6
1819. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0.67 12
1820. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0.67 6
1821. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 0.67 24
1822. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 0.67 24
1823. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 0.67 36
1824. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.67 36
1825. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0.67 12
1826. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 0.67 36
1827. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.67 18
1828. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 0.64 28
1829. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.64 28
1830. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 0.64 28
1831. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 0.64 28
1832. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 0.64 28
1833. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 0.64 28
1834. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 0.64 28
1835. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.64 28
1836. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 0.64 28
1837. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 0.64 28
1838. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.64 28
1839. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.64 28
1840. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.64 28
1841. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.64 28
1842. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 0.64 28
1843. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 0.64 28
1844. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 0.64 28
1845. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.64 28
1846. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 0.64 28
1847. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.64 28
1848. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 0.64 28
1849. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.64 28
1850. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 0.64 28
1851. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.64 28
1852. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 0.64 28
1853. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 0.64 28
1854. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.64 28
1855. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 0.64 28
1856. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.64 28
1857. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0.64 28
1858. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0.64 28
1859. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0.64 28
1860. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 0.64 28
1861. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 0.64 22
1862. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0.64 22
1863. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 0.64 22
1864. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 0.64 22
1865. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.64 22
1866. Becsák Dániel (Pér U11) 0.64 22
1867. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.64 22
1868. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.64 22
1869. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0.64 22
1870. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.64 22
1871. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 0.64 22
1872. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 0.64 22
1873. Here Zsolt (NYKK U11/B) 0.63 16
1874. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.63 16
1875. Végh Patrik (Fűzfői AK) 0.63 16
1876. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 0.63 16
1877. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.63 16
1878. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 0.63 16
1879. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 0.63 16
1880. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.63 16
1881. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.63 16
1882. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.63 16
1883. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.63 16
1884. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 0.63 16
1885. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 0.63 16
1886. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 0.63 16
1887. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 0.63 16
1888. Apró Leo (BSC vegyes) 0.63 16
1889. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 0.63 16
1890. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 0.63 16
1891. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.63 16
1892. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 0.63 16
1893. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.63 16
1894. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.63 16
1895. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 0.63 16
1896. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 0.63 16
1897. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.63 16
1898. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.63 16
1899. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 0.63 16
1900. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 0.63 16
1901. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0.63 16
1902. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.63 16
1903. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0.63 16
1904. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0.63 16
1905. Krein Júlia (VESC U11) 0.63 16
1906. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.63 16
1907. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.63 16
1908. Baranyai Valéria (Csata Manók) 0.62 16
1909. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 0.62 16
1910. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.62 26
1911. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 0.61 36
1912. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 0.6 20
1913. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.6 20
1914. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 0.6 20
1915. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 0.6 20
1916. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 0.6 20
1917. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 0.6 20
1918. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 0.6 20
1919. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.6 20
1920. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 0.6 20
1921. Taskó László (MEAFC Kossuth) 0.6 20
1922. Bán Barna (Szentesi KK) 0.6 20
1923. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 0.6 20
1924. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 0.6 20
1925. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.6 20
1926. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 0.6 20
1927. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.6 20
1928. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 0.6 10
1929. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 0.6 20
1930. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 0.6 20
1931. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.6 20
1932. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 0.6 20
1933. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 0.6 20
1934. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 0.6 20
1935. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 0.6 20
1936. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0.6 20
1937. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0.6 20
1938. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.6 10
1939. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 0.6 20
1940. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 0.6 20
1941. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 0.6 20
1942. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 0.6 20
1943. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.6 20
1944. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 0.6 20
1945. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.6 20
1946. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0.6 20
1947. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0.6 20
1948. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0.6 20
1949. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0.6 20
1950. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0.6 20
1951. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0.6 20
1952. Nagy Dominik (KASI/B) 0.6 20
1953. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0.6 20
1954. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.6 10
1955. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.6 20
1956. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0.6 20
1957. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.6 20
1958. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0.6 20
1959. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 0.6 20
1960. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 0.6 20
1961. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 0.58 24
1962. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.58 24
1963. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 0.58 24
1964. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 0.58 24
1965. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 0.58 24
1966. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 0.58 24
1967. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.58 24
1968. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 0.58 24
1969. Horváth Áron András (KASI/D) 0.58 24
1970. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 0.58 24
1971. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 0.58 24
1972. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 0.58 24
1973. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 0.58 24
1974. Szőcs Botond (BSC vegyes) 0.58 24
1975. Földi Attila Dávid (CEKK) 0.58 24
1976. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.58 24
1977. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 0.58 24
1978. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 0.58 24
1979. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.58 24
1980. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.58 24
1981. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.58 24
1982. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.58 24
1983. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 0.58 24
1984. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 0.58 24
1985. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 0.58 24
1986. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 0.58 24
1987. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.58 24
1988. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 0.58 24
1989. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.58 24
1990. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.58 24
1991. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 0.58 24
1992. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 0.58 24
1993. Takács Mira (KKC Mátyás) 0.58 24
1994. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 0.58 24
1995. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0.58 24
1996. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.58 24
1997. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.58 24
1998. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.58 24
1999. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.58 24
2000. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0.58 24
2001. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.58 24
2002. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 0.58 38
2003. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 0.57 28
2004. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 0.57 28
2005. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.57 28
2006. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.57 28
2007. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 0.57 28
2008. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 0.57 28
2009. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 0.57 14
2010. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 0.57 14
2011. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 0.57 28
2012. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 0.57 28
2013. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 0.57 28
2014. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0.57 28
2015. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 0.57 28
2016. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0.57 28
2017. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 0.57 14
2018. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 0.57 14
2019. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.57 28
2020. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.57 28
2021. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 0.57 28
2022. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 0.57 14
2023. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 0.57 28
2024. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.57 28
2025. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 0.57 14
2026. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 0.57 28
2027. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.57 28
2028. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.57 28
2029. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0.57 14
2030. Jutasi Maja (BSC Lány) 0.57 28
2031. Gál Kira (TF-JAK U11) 0.57 14
2032. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.57 28
2033. Györki Barnabás (KASI/C) 0.57 28
2034. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.57 14
2035. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.57 14
2036. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0.57 28
2037. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0.57 14
2038. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 0.56 32
2039. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 0.56 18
2040. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 0.56 18
2041. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.56 18
2042. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0.56 18
2043. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0.56 18
2044. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 0.56 18
2045. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.56 36
2046. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0.55 22
2047. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 0.55 22
2048. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.55 22
2049. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.55 22
2050. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 0.55 22
2051. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.55 22
2052. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.55 22
2053. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 0.55 22
2054. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0.55 22
2055. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.54 26
2056. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 0.54 26
2057. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 0.54 26
2058. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 0.54 26
2059. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 0.54 26
2060. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 0.54 26
2061. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0.54 26
2062. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 0.52 42
2063. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.5 16
2064. Mikó Vince (NYKK U11/B) 0.5 8
2065. Székely Ákos (KASI/A) 0.5 28
2066. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.5 20
2067. Patonai Lilla (KKC Hetény) 0.5 16
2068. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.5 28
2069. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 8
2070. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 0.5 24
2071. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 0.5 20
2072. Mor Yotam (FKE kenguruk) 0.5 24
2073. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 0.5 24
2074. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 28
2075. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 0.5 12
2076. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 0.5 12
2077. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 0.5 16
2078. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.5 16
2079. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 24
2080. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.5 32
2081. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 0.5 24
2082. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 0.5 24
2083. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 0.5 24
2084. Szőke András (Szentesi KK) 0.5 16
2085. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 0.5 12
2086. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 0.5 12
2087. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 12
2088. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.5 16
2089. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 0.5 28
2090. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 0.5 24
2091. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 0.5 24
2092. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.5 16
2093. Panyi Bence (MAFC Csiki) 0.5 12
2094. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 0.5 20
2095. Nagy Márton (BSC-2015) 0.5 20
2096. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 0.5 12
2097. Racskó Máté (NYKK U11/B) 0.5 12
2098. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 0.5 24
2099. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.5 24
2100. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 0.5 20
2101. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.5 28
2102. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.5 20
2103. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 0.5 16
2104. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 0.5 20
2105. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 0.5 24
2106. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 0.5 8
2107. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.5 8
2108. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.5 16
2109. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 0.5 16
2110. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.5 24
2111. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 0.5 24
2112. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 0.5 24
2113. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 0.5 8
2114. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 0.5 28
2115. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0.5 24
2116. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 0.5 20
2117. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 0.5 8
2118. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 0.5 20
2119. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.5 16
2120. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.5 24
2121. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.5 12
2122. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 0.5 12
2123. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 0.5 44
2124. Trukmüller Máté (Pér U11) 0.5 8
2125. Németh Zsombor (BSC vegyes) 0.5 8
2126. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 8
2127. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 0.5 20
2128. Varga Bella (Feketés Darazsak) 0.5 16
2129. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 0.5 12
2130. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 0.5 12
2131. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 8
2132. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 0.5 28
2133. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 0.5 20
2134. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 0.5 12
2135. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 0.5 24
2136. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 0.5 12
2137. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 0.5 12
2138. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.5 16
2139. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 0.5 28
2140. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.5 20
2141. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 28
2142. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.5 20
2143. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 0.5 20
2144. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 0.5 16
2145. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 0.5 20
2146. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 0.5 28
2147. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.5 16
2148. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 0.5 24
2149. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 0.5 8
2150. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 0.5 16
2151. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 0.5 8
2152. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.5 28
2153. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.5 24
2154. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 0.5 24
2155. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 0.5 12
2156. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.5 28
2157. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 0.5 28
2158. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 0.5 16
2159. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 0.5 16
2160. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 0.5 16
2161. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 0.5 16
2162. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 0.5 16
2163. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.5 24
2164. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.5 12
2165. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0.5 20
2166. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 0.5 20
2167. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0.5 16
2168. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 0.5 16
2169. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 0.5 16
2170. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 0.5 24
2171. Tarjányi István (NYKK U11/B) 0.5 20
2172. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0.5 16
2173. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 0.5 24
2174. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 0.5 16
2175. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0.5 16
2176. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.5 32
2177. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0.5 28
2178. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.5 24
2179. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 0.5 8
2180. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.5 24
2181. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0.5 8
2182. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.5 28
2183. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 0.5 20
2184. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0.5 16
2185. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.5 24
2186. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 0.5 20
2187. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 0.5 24
2188. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.5 24
2189. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 8
2190. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 24
2191. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 0.5 8
2192. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.5 8
2193. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 0.5 24
2194. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.5 16
2195. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 0.5 20
2196. Kis Árpád (BKGDSE U11) 0.5 20
2197. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 0.5 8
2198. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0.5 24
2199. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 0.5 8
2200. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 0.5 16
2201. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.5 20
2202. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 0.5 16
2203. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 0.5 12
2204. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.5 12
2205. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0.5 8
2206. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0.5 8
2207. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.5 8
2208. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.5 28
2209. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0.5 28
2210. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 0.5 20
2211. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.5 24
2212. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 12
2213. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 0.5 16
2214. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 0.5 16
2215. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 0.5 20
2216. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.5 20
2217. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 28
2218. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.5 28
2219. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 0.5 8
2220. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.5 12
2221. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 16
2222. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 0.5 16
2223. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.5 20
2224. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 0.5 20
2225. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 0.5 20
2226. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 8
2227. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 0.5 12
2228. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.5 8
2229. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 0.5 12
2230. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0.5 24
2231. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0.5 28
2232. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0.5 12
2233. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0.5 12
2234. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0.5 12
2235. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0.5 20
2236. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0.5 16
2237. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.5 8
2238. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.5 8
2239. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.5 16
2240. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0.5 16
2241. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0.5 8
2242. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0.5 28
2243. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 24
2244. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0.5 12
2245. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.5 12
2246. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0.5 20
2247. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0.5 12
2248. Neiczer Patrik (KASI/D) 0.5 8
2249. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0.5 8
2250. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 8
2251. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.5 16
2252. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.5 8
2253. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.5 20
2254. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.5 16
2255. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.5 16
2256. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.5 24
2257. Badics Matilda Anna (TFSE) 0.5 12
2258. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0.5 8
2259. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0.5 16
2260. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0.5 8
2261. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0.5 12
2262. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 24
2263. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 0.5 28
2264. Horváth Patrik (KASI/A) 0.46 26
2265. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 0.46 26
2266. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 0.46 26
2267. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 0.46 26
2268. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 0.46 26
2269. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 0.45 22
2270. Bolla Eszter (BSC vegyes) 0.45 22
2271. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 0.45 22
2272. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 0.45 22
2273. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.45 22
2274. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 0.45 22
2275. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0.45 22
2276. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 0.45 40
2277. Katona Blanka (KKC Mátyás) 0.44 18
2278. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 0.44 18
2279. Hován Ármin (MAFC Csiki) 0.44 18
2280. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0.44 18
2281. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 0.44 18
2282. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 0.44 18
2283. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 0.44 18
2284. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 0.44 18
2285. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.44 18
2286. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.44 18
2287. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0.44 18
2288. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 0.44 50
2289. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 0.44 32
2290. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 0.43 14
2291. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0.43 28
2292. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.43 28
2293. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 0.43 28
2294. Gunya Áron (BasketBaja SE) 0.43 28
2295. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 0.43 28
2296. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.43 28
2297. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 0.43 28
2298. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 0.43 28
2299. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.43 14
2300. Mészáros Csenge (CEKK) 0.43 28
2301. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 0.43 28
2302. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.43 28
2303. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.43 28
2304. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 0.43 28
2305. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 0.43 28
2306. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 0.43 28
2307. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 0.43 28
2308. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 0.43 14
2309. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.43 28
2310. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.43 28
2311. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0.43 28
2312. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 0.43 14
2313. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.43 14
2314. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 0.43 28
2315. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 0.43 14
2316. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 0.43 28
2317. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.43 28
2318. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 0.43 28
2319. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 0.43 14
2320. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0.43 14
2321. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0.43 28
2322. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0.43 14
2323. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0.43 14
2324. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0.43 28
2325. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 0.42 24
2326. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 0.42 24
2327. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 0.42 24
2328. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.42 24
2329. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.42 24
2330. Szilas Ákos (KASI/A) 0.42 24
2331. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 0.42 24
2332. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 0.42 24
2333. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 0.42 24
2334. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 0.42 24
2335. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 0.42 24
2336. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0.42 24
2337. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 0.42 24
2338. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.42 24
2339. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 0.42 24
2340. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 0.42 24
2341. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.42 24
2342. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 0.42 24
2343. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.42 24
2344. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0.42 24
2345. Csőre Janka (Pér U11) 0.42 24
2346. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.42 24
2347. Ács Donát (BL Basket SE) 0.42 24
2348. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.42 24
2349. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.42 24
2350. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 0.42 24
2351. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 0.42 24
2352. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 0.42 24
2353. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.42 24
2354. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0.42 24
2355. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0.42 24
2356. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.42 24
2357. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 0.42 24
2358. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0.42 24
2359. Debreczeni Alíz (TFSE) 0.42 24
2360. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 0.4 20
2361. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 0.4 20
2362. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 0.4 20
2363. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 0.4 10
2364. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 0.4 20
2365. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.4 20
2366. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 0.4 20
2367. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.4 40
2368. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 0.4 20
2369. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 0.4 20
2370. Vaskó Péter János (Pér U11) 0.4 20
2371. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 0.4 20
2372. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.4 20
2373. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.4 20
2374. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 0.4 10
2375. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 0.4 10
2376. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 0.4 20
2377. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 0.4 20
2378. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 0.4 20
2379. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.4 20
2380. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 0.4 20
2381. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.4 20
2382. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.4 20
2383. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 0.4 20
2384. Csery Mózes (PSE Párducok) 0.4 20
2385. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.4 20
2386. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.4 10
2387. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 0.4 20
2388. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.4 20
2389. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 0.4 20
2390. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.4 20
2391. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 0.4 20
2392. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 0.4 20
2393. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 0.4 20
2394. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 0.4 20
2395. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.4 20
2396. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.4 20
2397. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 0.4 20
2398. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 0.4 20
2399. Kovács Gergő (Monok SE) 0.4 20
2400. Szántó Bence (NYKK U11/B) 0.4 10
2401. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.4 20
2402. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 0.4 20
2403. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 0.4 20
2404. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.4 20
2405. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0.4 20
2406. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0.4 20
2407. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0.4 10
2408. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0.4 10
2409. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.4 20
2410. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.4 20
2411. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0.4 10
2412. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0.4 20
2413. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.4 10
2414. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.4 10
2415. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.4 20
2416. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 0.38 26
2417. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.38 26
2418. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0.38 26
2419. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.38 26
2420. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.38 32
2421. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.38 16
2422. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.38 16
2423. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.38 16
2424. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.38 16
2425. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.38 16
2426. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 0.38 16
2427. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 0.38 16
2428. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 0.38 16
2429. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.38 16
2430. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 0.38 16
2431. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 0.38 16
2432. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0.38 16
2433. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0.38 16
2434. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 0.38 16
2435. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 0.38 16
2436. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0.38 16
2437. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 0.38 16
2438. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 0.38 16
2439. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 0.38 16
2440. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 0.38 16
2441. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0.38 16
2442. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0.38 16
2443. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 0.38 16
2444. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.38 16
2445. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 0.38 16
2446. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.38 16
2447. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 0.38 16
2448. Kovács Írisz (PSE Párducok) 0.38 16
2449. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.38 16
2450. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 0.38 16
2451. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 0.38 16
2452. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0.38 16
2453. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0.38 16
2454. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0.38 16
2455. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0.38 16
2456. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0.38 16
2457. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.38 16
2458. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 0.37 38
2459. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 0.36 22
2460. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 0.36 22
2461. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 0.36 22
2462. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 0.36 22
2463. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 0.36 22
2464. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.36 28
2465. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.36 28
2466. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.36 28
2467. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.36 28
2468. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 0.36 28
2469. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 0.36 28
2470. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 0.36 28
2471. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0.36 28
2472. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0.36 28
2473. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 0.36 28
2474. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 0.36 28
2475. Bial Boglárka (Csepel KK) 0.36 28
2476. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.36 28
2477. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.36 28
2478. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.36 28
2479. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.36 28
2480. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0.36 28
2481. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 0.36 28
2482. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.36 28
2483. Horváth Valér (Hévíz SK) 0.36 28
2484. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.36 28
2485. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.33 24
2486. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.33 18
2487. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 0.33 24
2488. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 0.33 24
2489. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.33 24
2490. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 0.33 6
2491. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 0.33 6
2492. Stier Botond (KASI/A) 0.33 24
2493. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.33 24
2494. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.33 24
2495. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 0.33 24
2496. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.33 12
2497. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.33 24
2498. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 0.33 12
2499. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 0.33 6
2500. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.33 12
2501. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.33 24
2502. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 0.33 6
2503. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 0.33 12
2504. Agg Maja (Harcos Darazsak) 0.33 18
2505. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 0.33 24
2506. Weigert Márk (BL Basket SE) 0.33 24
2507. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 0.33 12
2508. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.33 12
2509. Kiss Korina (TSE Basket U11) 0.33 24
2510. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 0.33 24
2511. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 0.33 24
2512. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 0.33 24
2513. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 0.33 12
2514. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 0.33 24
2515. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 0.33 12
2516. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.33 6
2517. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 0.33 24
2518. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.33 24
2519. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 0.33 12
2520. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 0.33 24
2521. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.33 12
2522. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.33 24
2523. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 0.33 6
2524. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0.33 12
2525. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.33 12
2526. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 0.33 12
2527. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.33 18
2528. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0.33 24
2529. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.33 12
2530. Turula Dominik (KASI/C) 0.33 24
2531. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.33 24
2532. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 0.33 12
2533. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.33 6
2534. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.33 12
2535. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 6
2536. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 0.33 24
2537. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.33 12
2538. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0.33 24
2539. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 0.33 12
2540. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.33 12
2541. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.33 24
2542. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0.33 12
2543. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 0.33 6
2544. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.33 6
2545. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 0.33 24
2546. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 0.33 24
2547. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 0.33 24
2548. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.33 12
2549. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 0.33 24
2550. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.33 18
2551. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 0.33 12
2552. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 0.33 12
2553. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0.33 12
2554. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0.33 12
2555. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.33 12
2556. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0.33 12
2557. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 0.33 6
2558. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 0.33 12
2559. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 0.33 12
2560. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 0.33 6
2561. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.33 6
2562. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 0.33 12
2563. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0.33 24
2564. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0.33 12
2565. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.33 24
2566. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.33 24
2567. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.33 12
2568. Bán András (FKE kenguruk) 0.33 12
2569. Kürti David (Primo Magic) 0.33 6
2570. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0.33 24
2571. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0.33 12
2572. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.33 6
2573. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0.33 24
2574. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0.33 12
2575. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.33 12
2576. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0.33 24
2577. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0.33 12
2578. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0.33 12
2579. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.33 12
2580. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0.33 18
2581. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0.33 18
2582. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0.33 24
2583. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.33 12
2584. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.33 12
2585. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.33 6
2586. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0.33 6
2587. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.33 12
2588. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0.33 12
2589. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0.33 12
2590. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0.33 18
2591. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0.33 24
2592. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0.33 12
2593. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0.33 12
2594. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 0.31 32
2595. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.31 26
2596. Megyesi Márton (BSC-2015) 0.31 26
2597. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.31 26
2598. Turbucz Zoé (BSC Lány) 0.3 20
2599. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.3 20
2600. Borsós Nikolett (CEKK) 0.3 20
2601. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 0.3 20
2602. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 0.3 20
2603. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 0.3 20
2604. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 0.3 20
2605. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 0.3 20
2606. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 0.3 20
2607. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0.3 20
2608. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 0.3 20
2609. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 0.3 20
2610. Hardi Koppány (KASI/D) 0.3 20
2611. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 0.3 20
2612. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 0.3 20
2613. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 0.3 20
2614. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 0.3 20
2615. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.3 20
2616. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 0.3 20
2617. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0.3 20
2618. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 0.3 20
2619. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.3 20
2620. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 0.3 20
2621. Vajai Laura (VESC U11) 0.3 20
2622. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.3 20
2623. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 0.3 20
2624. Fekete Norbert (KASI/A) 0.3 20
2625. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0.3 20
2626. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0.3 20
2627. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 0.3 20
2628. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0.3 20
2629. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 0.3 20
2630. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.3 20
2631. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 0.3 20
2632. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.3 20
2633. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 0.3 20
2634. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 0.3 20
2635. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.3 20
2636. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.3 20
2637. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 0.3 20
2638. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0.3 20
2639. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0.3 20
2640. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.3 20
2641. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0.3 20
2642. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0.3 20
2643. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0.3 20
2644. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0.3 20
2645. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0.3 20
2646. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 0.29 28
2647. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.29 28
2648. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.29 14
2649. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 0.29 28
2650. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 0.29 14
2651. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 0.29 14
2652. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.29 28
2653. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.29 28
2654. Füzi Izabella (KASI/C) 0.29 28
2655. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.29 28
2656. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.29 28
2657. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.29 28
2658. Bakó Levente (NYKK U11/B) 0.29 14
2659. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 0.29 14
2660. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.29 28
2661. Vidra Virág (Piros Sasok) 0.29 28
2662. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.29 28
2663. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 0.29 14
2664. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 0.29 14
2665. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.29 14
2666. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.29 14
2667. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.29 14
2668. Győző Zalán (Monor SE/B) 0.29 28
2669. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.29 28
2670. Szabó Boróka (Monor SE/A) 0.29 14
2671. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.29 14
2672. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.29 14
2673. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.29 14
2674. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0.29 28
2675. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0.29 14
2676. Kéri Botond (Monor SE/A) 0.29 14
2677. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0.29 14
2678. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0.29 14
2679. Hoffman Péter (KASI/A) 0.29 28
2680. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 0.27 22
2681. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 0.27 22
2682. Birck Emese (Vasas Cicák) 0.27 22
2683. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.27 22
2684. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 0.27 22
2685. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 0.27 22
2686. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 0.27 22
2687. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 0.27 22
2688. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.27 22
2689. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.27 22
2690. Guller Rozália (Vasas Cicák) 0.27 22
2691. Horváth Panna (Vasas Cicák) 0.26 38
2692. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.25 32
2693. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.25 16
2694. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 8
2695. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 0.25 24
2696. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.25 24
2697. Korányi Márton (FKE kenguruk) 0.25 8
2698. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.25 16
2699. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 0.25 24
2700. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 0.25 16
2701. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.25 24
2702. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 0.25 24
2703. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 0.25 8
2704. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.25 8
2705. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 0.25 8
2706. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.25 24
2707. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.25 24
2708. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 0.25 24
2709. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 0.25 16
2710. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 0.25 8
2711. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.25 24
2712. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 0.25 16
2713. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 0.25 24
2714. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.25 24
2715. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 0.25 16
2716. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 0.25 24
2717. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 0.25 24
2718. Kiss Míra (VESC U11) 0.25 24
2719. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.25 8
2720. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.25 16
2721. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 0.25 24
2722. Göblös András (BL Basket SE) 0.25 16
2723. Simon Árven Áfonya (CEKK) 0.25 24
2724. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 0.25 24
2725. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 0.25 8
2726. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0.25 8
2727. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 0.25 8
2728. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0.25 16
2729. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 0.25 16
2730. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.25 16
2731. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 0.25 8
2732. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 0.25 24
2733. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0.25 16
2734. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 0.25 8
2735. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0.25 16
2736. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 0.25 24
2737. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 0.25 24
2738. Molnár Gerda (KASI/B) 0.25 16
2739. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.25 8
2740. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 0.25 16
2741. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 0.25 8
2742. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0.25 16
2743. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 0.25 8
2744. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0.25 8
2745. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 0.25 8
2746. Szonntag Adél (Csata Manók) 0.25 24
2747. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 0.25 16
2748. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0.25 8
2749. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0.25 16
2750. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0.25 16
2751. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 0.25 24
2752. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 0.25 24
2753. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 0.25 16
2754. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 0.25 16
2755. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 8
2756. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 0.25 8
2757. Dóczy Péter (Piros Sasok) 0.25 8
2758. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.25 16
2759. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0.25 8
2760. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.25 16
2761. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.25 24
2762. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 0.25 16
2763. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 0.25 16
2764. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.25 16
2765. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0.25 24
2766. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.25 24
2767. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.25 8
2768. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 0.25 8
2769. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 0.25 24
2770. Szalai Levente (BasketBaja SE) 0.25 16
2771. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 0.25 16
2772. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.25 16
2773. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0.25 16
2774. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 24
2775. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0.25 8
2776. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 0.25 8
2777. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.25 16
2778. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 0.25 8
2779. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 0.25 8
2780. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.25 8
2781. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0.25 8
2782. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.25 16
2783. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 0.25 16
2784. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0.25 8
2785. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.25 8
2786. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.25 16
2787. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.25 8
2788. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0.25 16
2789. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0.25 8
2790. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.25 16
2791. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.25 24
2792. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0.25 24
2793. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0.25 16
2794. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 0.25 8
2795. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0.25 8
2796. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 16
2797. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0.25 16
2798. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.25 8
2799. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.25 8
2800. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0.25 16
2801. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0.25 24
2802. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0.25 8
2803. Csapó Anna (KKC Hetény) 0.25 8
2804. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0.25 8
2805. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0.25 24
2806. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0.25 16
2807. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
2808. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0.25 16
2809. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0.25 16
2810. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0.25 8
2811. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0.25 8
2812. Németh Luca (KWBC Körmend) 0.25 8
2813. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0.25 8
2814. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.25 8
2815. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 16
2816. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.25 8
2817. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.25 16
2818. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
2819. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0.25 8
2820. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.25 8
2821. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0.25 8
2822. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0.25 8
2823. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0.25 8
2824. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0.24 42
2825. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 0.23 26
2826. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 0.23 26
2827. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.23 26
2828. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.23 26
2829. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 0.23 26
2830. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.22 18
2831. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0.22 18
2832. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.22 18
2833. Murányi Kata (BSC vegyes) 0.22 18
2834. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0.22 18
2835. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 0.22 18
2836. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0.22 18
2837. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 0.22 18
2838. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 0.21 28
2839. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.21 28
2840. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 0.21 28
2841. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.21 28
2842. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.21 28
2843. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 0.21 28
2844. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 0.21 28
2845. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 0.21 28
2846. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 0.21 28
2847. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.21 28
2848. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 0.21 28
2849. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 0.21 28
2850. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 0.21 28
2851. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0.21 28
2852. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.21 28
2853. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.21 28
2854. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.21 28
2855. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.21 28
2856. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.21 28
2857. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.21 28
2858. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 0.2 20
2859. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.2 20
2860. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 0.2 20
2861. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0.2 20
2862. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.2 10
2863. Patai Lilla (DVTK Ózd) 0.2 20
2864. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 0.2 20
2865. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 0.2 20
2866. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.2 20
2867. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 0.2 10
2868. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0.2 20
2869. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 0.2 10
2870. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 0.2 20
2871. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 0.2 20
2872. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 0.2 20
2873. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 0.2 20
2874. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 0.2 20
2875. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 0.2 20
2876. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.2 20
2877. Egyed Gergő (Monok SE) 0.2 20
2878. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 0.2 20
2879. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 0.2 20
2880. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.2 20
2881. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 0.2 20
2882. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.2 10
2883. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 0.2 10
2884. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 0.2 10
2885. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0.2 20
2886. Borbás Levente (Monor SE/A) 0.2 20
2887. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 0.2 20
2888. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 0.2 10
2889. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0.2 20
2890. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0.2 10
2891. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.2 20
2892. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 0.2 20
2893. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 0.2 10
2894. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 0.2 20
2895. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.2 20
2896. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0.2 20
2897. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 0.2 20
2898. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 0.2 20
2899. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.2 20
2900. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 0.2 20
2901. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0.2 10
2902. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.2 10
2903. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.2 20
2904. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.2 10
2905. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.2 10
2906. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0.2 20
2907. György Bálint (Monok SE) 0.2 20
2908. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.2 10
2909. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0.2 20
2910. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.2 10
2911. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0.2 20
2912. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0.2 20
2913. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0.2 10
2914. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.2 10
2915. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0.2 20
2916. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0.2 20
2917. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0.2 20
2918. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.2 20
2919. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0.2 10
2920. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0.2 10
2921. Pászti Milán (Pityke KSE) 0.2 20
2922. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0.2 10
2923. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 0.19 32
2924. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.18 22
2925. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.18 22
2926. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0.18 22
2927. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.18 22
2928. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.18 22
2929. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 0.18 22
2930. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 0.17 12
2931. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 0.17 24
2932. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 0.17 24
2933. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 0.17 12
2934. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 12
2935. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 24
2936. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 0.17 12
2937. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.17 24
2938. Házy Leó (FKE kenguruk) 0.17 24
2939. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 0.17 12
2940. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 0.17 24
2941. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 0.17 24
2942. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.17 12
2943. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 0.17 12
2944. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 0.17 12
2945. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 0.17 24
2946. Nagy Katalin Mária (CEKK) 0.17 24
2947. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 0.17 12
2948. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.17 12
2949. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 0.17 12
2950. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 0.17 24
2951. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 0.17 24
2952. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0.17 24
2953. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.17 12
2954. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.17 12
2955. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 0.17 12
2956. Mikulás Damira (TFSE) 0.17 24
2957. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 0.17 12
2958. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.17 12
2959. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 0.17 12
2960. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0.17 12
2961. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 0.17 12
2962. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0.17 24
2963. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.17 12
2964. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.17 24
2965. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0.17 12
2966. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.17 12
2967. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 0.17 12
2968. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 0.17 24
2969. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0.17 12
2970. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.17 24
2971. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 0.17 12
2972. Simon Hanna (VESC U11) 0.17 24
2973. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.17 12
2974. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 0.17 12
2975. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 0.17 12
2976. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 0.17 12
2977. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 0.17 24
2978. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 0.17 24
2979. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0.17 24
2980. Meskó Róza (BSC Lány) 0.17 12
2981. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.17 24
2982. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 0.17 12
2983. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.17 24
2984. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.17 12
2985. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0.17 24
2986. Bíró Boglárka (CEKK) 0.17 12
2987. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 12
2988. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0.17 12
2989. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0.17 12
2990. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.17 24
2991. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0.17 24
2992. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 24
2993. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0.17 12
2994. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0.17 12
2995. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0.17 12
2996. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0.17 12
2997. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0.17 24
2998. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0.17 24
2999. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0.17 24
3000. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0.17 12
3001. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.17 12
3002. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.17 24
3003. Borsós Adrienn (CEKK) 0.17 12
3004. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0.17 24
3005. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.17 24
3006. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0.17 12
3007. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.17 12
3008. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0.17 24
3009. Nagy Petra (KKC Hetény) 0.17 12
3010. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0.17 12
3011. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0.17 12
3012. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0.17 24
3013. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0.17 12
3014. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0.17 24
3015. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.17 12
3016. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0.17 12
3017. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.17 12
3018. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0.17 12
3019. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0.17 12
3020. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0.17 12
3021. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0.17 12
3022. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0.17 12
3023. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.17 24
3024. Krieg Nina (Vasas Cicák) 0.17 36
3025. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 0.15 26
3026. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.15 26
3027. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 0.14 28
3028. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 0.14 28
3029. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.14 28
3030. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 0.14 28
3031. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.14 14
3032. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 0.14 14
3033. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 0.14 14
3034. Nyitrai András (BSC-2015) 0.14 28
3035. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 0.14 14
3036. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0.14 28
3037. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 0.14 14
3038. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.14 28
3039. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 0.14 14
3040. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.14 14
3041. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 0.14 28
3042. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 0.14 14
3043. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0.14 14
3044. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0.14 14
3045. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0.14 28
3046. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.14 28
3047. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0.14 28
3048. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0.14 14
3049. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0.14 14
3050. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0.14 14
3051. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0.14 28
3052. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0.14 28
3053. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0.14 28
3054. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.14 28
3055. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0.14 14
3056. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0.14 14
3057. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.13 16
3058. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 0.13 16
3059. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 0.13 16
3060. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 0.13 16
3061. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 0.13 16
3062. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.13 16
3063. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 0.13 16
3064. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 0.13 16
3065. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.13 16
3066. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 0.13 16
3067. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 0.13 16
3068. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.13 16
3069. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 0.13 16
3070. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 0.13 16
3071. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.13 16
3072. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 0.13 16
3073. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 0.13 16
3074. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 0.13 16
3075. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.13 16
3076. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0.13 16
3077. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.13 16
3078. Mészáros Luca (VESC U11) 0.13 16
3079. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.13 16
3080. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0.13 16
3081. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 0.13 16
3082. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 0.13 16
3083. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0.13 16
3084. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0.13 16
3085. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.13 16
3086. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 0.13 16
3087. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 0.13 16
3088. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.13 16
3089. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 0.13 16
3090. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.13 16
3091. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0.13 16
3092. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0.13 16
3093. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.13 16
3094. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.13 16
3095. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.13 16
3096. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0.13 16
3097. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0.13 16
3098. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0.13 16
3099. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.13 16
3100. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0.13 16
3101. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.13 16
3102. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 0.11 18
3103. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 0.11 18
3104. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 0.11 18
3105. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 0.11 18
3106. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.11 18
3107. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 0.11 18
3108. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 0.11 18
3109. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 0.11 18
3110. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.11 18
3111. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0.11 18
3112. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0.11 18
3113. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0.11 18
3114. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.11 18
3115. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 0.11 36
3116. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 0.1 20
3117. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 0.1 20
3118. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.1 20
3119. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 0.1 20
3120. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 0.1 20
3121. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 0.1 20
3122. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 0.1 20
3123. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 0.1 20
3124. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 0.1 20
3125. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 0.1 20
3126. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.1 20
3127. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 0.1 20
3128. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 0.1 20
3129. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 0.1 20
3130. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 0.1 20
3131. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 0.1 20
3132. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 0.1 20
3133. Danyi Emma (KWBC Körmend) 0.1 20
3134. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 0.1 20
3135. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.1 20
3136. Faragó Endre János (Szentesi KK) 0.1 20
3137. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.1 20
3138. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 0.1 20
3139. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.1 20
3140. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.1 20
3141. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.1 20
3142. Rudkov Janka (Pér U11) 0.1 20
3143. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0.1 20
3144. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0.1 20
3145. Mezriczky Máté (KASI/D) 0.1 20
3146. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0.1 20
3147. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.1 20
3148. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0.1 20
3149. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0.1 20
3150. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0.1 20
3151. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0.1 20
3152. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0.1 20
3153. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.1 20
3154. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0.1 20
3155. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 0.09 22
3156. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.09 22
3157. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0.09 22
3158. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0.09 22
3159. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 0.09 22
3160. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 0.09 22
3161. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 0.09 22
3162. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.09 22
3163. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.09 22
3164. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0.09 22
3165. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0.09 22
3166. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.09 22
3167. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.08 24
3168. Kovács Léna (KKC Mátyás) 0.08 24
3169. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.08 24
3170. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.08 24
3171. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.08 24
3172. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 0.08 24
3173. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 0.08 24
3174. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.08 24
3175. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.08 24
3176. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.08 24
3177. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 0.08 24
3178. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 0.08 24
3179. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.08 24
3180. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.08 24
3181. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.08 24
3182. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 0.08 24
3183. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 0.08 24
3184. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 0.08 24
3185. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 0.08 24
3186. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 0.08 24
3187. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 0.08 24
3188. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 0.08 24
3189. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.08 24
3190. Béres Berta (PSE Párducok) 0.08 24
3191. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0.08 24
3192. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0.08 24
3193. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.08 24
3194. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0.08 24
3195. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.08 24
3196. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0.08 24
3197. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0.08 24
3198. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0.08 24
3199. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0.08 24
3200. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.08 24
3201. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.08 24
3202. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0.08 24
3203. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0.08 24
3204. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.08 26
3205. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0.08 26
3206. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.08 26
3207. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 0.07 28
3208. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 0.07 28
3209. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.07 28
3210. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.07 28
3211. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.07 28
3212. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.07 28
3213. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0.07 28
3214. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 0.07 28
3215. Frank Flórián (KASI/C) 0.07 28
3216. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0.07 28
3217. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.07 28
3218. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.07 28
3219. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 0.06 32
3220. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 0.06 34
3221. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 0.06 36
3222. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 8
3223. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 16
3224. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 0 16
3225. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 16
3226. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 0 8
3227. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 0 12
3228. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3229. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 0 16
3230. Szőcs Vilmos (TFSE) 0 24
3231. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 0 14
3232. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
3233. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 0 8
3234. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 8
3235. Barucha Levente (KASI/D) 0 20
3236. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0 20
3237. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 0 6
3238. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 0 8
3239. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
3240. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
3241. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 0 10
3242. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 0 8
3243. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 6
3244. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 0 6
3245. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 0 16
3246. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
3247. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 0 16
3248. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
3249. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 0 24
3250. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3251. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 8
3252. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 0 16
3253. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 0 8
3254. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 0 16
3255. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 0 18
3256. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 0 10
3257. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 0 20
3258. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 8
3259. Rofrits Zalán (KASI/C) 0 8
3260. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 0 8
3261. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 12
3262. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3263. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 0 14
3264. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 8
3265. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 10
3266. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 0 12
3267. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 0 12
3268. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
3269. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3270. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 8
3271. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0 8
3272. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
3273. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
3274. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 0 12
3275. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 0 12
3276. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
3277. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 0 10
3278. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 0 28
3279. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 0 8
3280. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 8
3281. Tóth Bálint (KASI/C) 0 24
3282. Varga Milán (Sólyomfiókák) 0 8
3283. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 0 20
3284. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 0 12
3285. Berecz Botond (Budafoki Békák) 0 12
3286. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 0 6
3287. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0 6
3288. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0 16
3289. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 0 16
3290. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 20
3291. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0 24
3292. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0 24
3293. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 0 28
3294. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 12
3295. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0 8
3296. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 8
3297. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 0 8
3298. Madák Márk (BLF Kenguruk) 0 8
3299. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 12
3300. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 12
3301. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 0 12
3302. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3303. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3304. Megyeri Vanda (CEKK) 0 24
3305. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 0 10
3306. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 0 20
3307. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 0 16
3308. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 0 16
3309. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0 12
3310. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 12
3311. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 12
3312. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 0 12
3313. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 0 6
3314. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 0 12
3315. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 0 6
3316. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0 26
3317. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0 14
3318. Anek Liliána (Kanizsa KK) 0 16
3319. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 0 24
3320. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 0 8
3321. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 0 8
3322. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 0 26
3323. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 18
3324. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 0 28
3325. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 0 28
3326. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0 10
3327. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 0 20
3328. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0 12
3329. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
3330. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3331. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 0 16
3332. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0 18
3333. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 18
3334. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
3335. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
3336. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 0 20
3337. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0 12
3338. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 16
3339. Szabó Patrik (NYKK Eötvös U11/A) 0 10
3340. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
3341. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3342. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
3343. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 6
3344. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3345. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 0 6
3346. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 0 8
3347. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0 12
3348. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 0 8
3349. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 0 8
3350. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 0 18
3351. Holló Nóra (DVTK Ózd) 0 12
3352. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 6
3353. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 0 12
3354. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 0 16
3355. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 0 8
3356. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 0 8
3357. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 0 8
3358. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3359. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
3360. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0 20
3361. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
3362. Márton Máté (KASI/B) 0 16
3363. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0 16
3364. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 16
3365. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0 14
3366. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 12
3367. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 22
3368. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0 22
3369. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0 20
3370. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0 10
3371. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0 20
3372. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0 10
3373. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0 8
3374. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3375. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3376. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0 16
3377. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0 8
3378. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0 8
3379. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3380. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3381. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0 16
3382. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3383. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0 8
3384. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3385. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 8
3386. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0 16
3387. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3388. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0 14
3389. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0 14
3390. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 14
3391. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3392. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 18
3393. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0 24
3394. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0 12
3395. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0 24
3396. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0 12
3397. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 24
3398. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3399. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
3400. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0 12
3401. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0 6
3402. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3403. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 12
3404. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3405. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
3406. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3407. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0 16
3408. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0 16
3409. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 10
3410. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0 20
3411. Kiss Zalán (KASI/C) 0 24
3412. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0 28
3413. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0 14
3414. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3415. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
3416. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0 18
3417. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0 8
3418. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
3419. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0 12
3420. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0 12
3421. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3422. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3423. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0 16
3424. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3425. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0 20
3426. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0 12
3427. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3428. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0 12
3429. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0 8
3430. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0 8
3431. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 16
3432. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3433. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3434. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 8
3435. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3436. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 16
3437. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0 8
3438. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0 16
3439. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3440. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0 8
3441. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0 8
3442. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0 12
3443. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
3444. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0 12
3445. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0 8
3446. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0 8
3447. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 8
3448. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0 8
3449. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3450. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3451. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0 8
3452. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3453. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3454. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0 8
3455. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0 8
3456. Berta Bence (NYKK U11/B) 0 18
3457. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3458. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 14
3459. Fekete Dominik (Pér U11) 0 24
3460. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 24
3461. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3462. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0 10
3463. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
3464. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 20
3465. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0 16
3466. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3467. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 16
3468. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
3469. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3470. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0 16
3471. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 16
3472. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0 16
3473. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0 16
3474. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 22
3475. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0 22
3476. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3477. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0 12
3478. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0 6
3479. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0 12
3480. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
3481. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0 12
3482. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3483. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 24
3484. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 24
3485. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0 24
3486. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 12
3487. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3488. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 6
3489. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0 18
3490. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 20
3491. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0 20
3492. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
3493. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0 22
3494. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0 16
3495. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0 16
3496. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3497. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3498. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0 24
3499. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0 8
3500. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3501. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0 8
3502. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 8
3503. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0 8
3504. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
3505. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 8
3506. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0 8
3507. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3508. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 8
3509. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
3510. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3511. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0 18
3512. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0 10
3513. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
3514. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 20
3515. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0 10
3516. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0 12
3517. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0 12
3518. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3519. Kerner Lilien (Pér U11) 0 24
3520. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0 12
3521. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0 16
3522. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0 16
3523. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0 20
3524. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3525. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3526. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3527. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3528. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3529. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3530. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3531. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3532. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3533. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 12
3534. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3535. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 8
3536. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3537. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 10
3538. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 8
3539. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3540. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3541. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3542. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3543. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 8
3544. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3545. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3546. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3547. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
teljes ranglisták >>

Bedobott büntetők - ÁTLAG (min. 5 meccs, min. 10 bedobott)

P. Név Csapat Érték M.
1. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 7.14 14
2. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 5.21 14
3. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 4.7 10
4. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4.5 12
5. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 4 14
6. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 4 12
7. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 4 14
8. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 3.86 14
9. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 3.77 13
10. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 3.73 11
11. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 3.71 14
12. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 3.71 14
13. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 3.69 13
14. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 3.64 14
15. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 3.57 14
16. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 3.5 6
17. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 2.32 28
18. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.43 14
19. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 3.43 14
20. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 3.43 14
21. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 3.42 12
22. Pop Paul-George (Primo Magic) 3.4 10
23. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 3.36 14
24. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 3.36 14
25. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 3.33 12
26. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 3.33 12
27. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.8 20
28. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 3.29 14
29. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 3.25 12
30. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 3.25 12
31. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 3.21 14
32. Bíró Bence (Budafoki Békák) 3.21 14
33. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 3.21 14
34. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 3.14 14
35. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 3.14 14
36. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 3.08 12
37. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 3.08 12
38. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 3 6
39. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 3 14
40. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3 14
41. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 3 11
42. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3 12
43. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3 10
44. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3 8
45. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 2.93 14
46. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 2.93 14
47. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 2.93 14
48. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 2.93 14
49. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 2.92 12
50. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 2.92 12
51. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 2.9 10
52. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 2.88 8
53. Molnár Erik (MAFC Grosics) 2.86 14
54. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 2.86 14
55. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 2.86 14
56. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 2.83 12
57. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 2.83 12
58. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.83 12
59. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.79 14
60. Fetahu Lenard (Csepel KK) 2.79 14
61. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.75 12
62. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 2.71 14
63. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 2.71 14
64. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 2.71 14
65. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 2.71 14
66. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 2.71 14
67. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 2.67 12
68. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 2.67 12
69. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 2.67 12
70. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 2.67 12
71. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 2.67 6
72. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 2.64 14
73. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 2.64 14
74. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 2.64 14
75. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 2.64 11
76. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 2.63 8
77. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.62 13
78. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 2.6 10
79. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 2.57 14
80. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 2.57 14
81. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2.57 14
82. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.57 14
83. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 2.57 14
84. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.55 11
85. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 2.5 12
86. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.5 12
87. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.5 12
88. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 2.5 12
89. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.5 10
90. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 2.5 12
91. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 2.5 6
92. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 2.5 14
93. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.5 14
94. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 2.43 14
95. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 2.43 14
96. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 2.43 14
97. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 2.43 14
98. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 2.42 12
99. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.42 12
100. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.42 12
101. Fülöp Leó (TFSE) 2.38 8
102. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2.38 8
103. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2.36 14
104. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.36 14
105. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 2.36 14
106. Erdős Izabella (Csata Garfield) 2.36 14
107. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 2.33 6
108. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 2.33 12
109. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 2.33 12
110. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 2.33 12
111. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 2.33 6
112. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 2.33 9
113. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 2.33 12
114. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 2.33 12
115. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 2.31 13
116. Turbucz Zoé (BSC Lány) 2.3 10
117. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.3 10
118. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.3 10
119. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 2.29 14
120. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 2.29 14
121. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 2.29 14
122. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.29 14
123. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.29 14
124. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 2.29 14
125. Csaba Gergely (TFSE) 2.25 8
126. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 2.25 12
127. Bartus Benedek (Piros Sasok) 2.25 12
128. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 2.25 12
129. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 2.25 12
130. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 2.22 9
131. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.21 14
132. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 2.21 14
133. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.21 14
134. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2.2 10
135. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2.2 10
136. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 2.2 10
137. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.2 10
138. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 2.2 10
139. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 2.18 11
140. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 2.18 11
141. Tóth László András (Kozármisleny SE) 2.17 12
142. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2.17 12
143. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 2.17 12
144. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.17 6
145. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 2.17 12
146. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 2.17 12
147. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 2.17 12
148. Heckenast Péter (Monor SE/A) 2.17 6
149. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.17 6
150. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 2.14 14
151. Kiss Laura (Csepel KK) 2.14 14
152. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 2.14 14
153. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.14 7
154. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 2.14 14
155. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.14 14
156. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 2.1 10
157. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 2.09 11
158. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 2.08 12
159. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 2.08 12
160. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 2.08 13
161. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 2.07 14
162. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.07 14
163. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 2.07 14
164. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 2.07 14
165. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 2.07 14
166. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 2.07 14
167. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 2.07 14
168. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.07 14
169. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.07 14
170. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 14
171. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 2 12
172. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 2 12
173. Horváth Patrik (KASI/A) 2 13
174. Dudás Noel (BL Basket SE) 2 14
175. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 2 14
176. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 2 8
177. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 2 12
178. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 1.67 18
179. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2 10
180. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2 12
181. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 2 14
182. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.5 16
183. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 12
184. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 2 10
185. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 6
186. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 1.93 14
187. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.93 14
188. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.92 12
189. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 1.92 12
190. Czinkos Anna (Csata Garfield) 1.92 12
191. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 1.92 12
192. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 1.92 12
193. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.92 12
194. Rein Ákos (Esztergomi KE) 1.92 12
195. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 1.9 10
196. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.9 10
197. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 1.9 10
198. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.9 10
199. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 1.9 10
200. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 1.9 10
201. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/B) 1.9 10
202. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.88 8
203. Veszely Zétény (Piros Sasok) 1.88 8
204. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 1.88 8
205. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.86 14
206. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 1.86 14
207. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 1.86 14
208. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.86 14
209. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.86 14
210. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 1.86 7
211. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 1.86 7
212. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 1.85 13
213. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.85 13
214. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 1.85 13
215. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 1.83 12
216. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.83 6
217. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 1.83 12
218. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 1.82 11
219. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.82 11
220. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 1.4 15
221. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.79 14
222. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.79 14
223. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.79 14
224. Barics Péter (BSC vegyes) 1.79 14
225. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 1.79 14
226. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 1.79 14
227. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 1.79 14
228. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 1.79 14
229. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 1.78 9
230. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 1.78 9
231. Agg Maja (Harcos Darazsak) 1.78 9
232. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 1.77 13
233. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 1.75 12
234. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.75 12
235. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 1.75 8
236. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 1.75 12
237. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 1.75 12
238. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.75 8
239. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 1.75 12
240. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 1.14 22
241. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 1.75 12
242. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 1.75 12
243. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.75 12
244. Szabó Mihály (BSC Fiú) 1.75 12
245. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 1.73 11
246. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 1.73 11
247. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.71 14
248. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.71 14
249. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.71 14
250. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 1.71 7
251. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 1.71 14
252. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 1.71 14
253. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.7 10
254. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 1.7 10
255. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 1.7 10
256. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 3.38 16
257. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 1.7 10
258. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 1.7 10
259. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 1.7 10
260. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.67 6
261. Szalai Dániel (KASI/C) 1.67 12
262. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 1.67 9
263. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 1.67 9
264. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 1.67 6
265. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 1.67 12
266. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.67 12
267. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 1.67 12
268. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 1.67 12
269. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.64 14
270. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 1.64 14
271. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 1.64 14
272. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.64 14
273. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 1.64 14
274. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.64 14
275. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 1.64 14
276. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 1.64 14
277. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 1.64 11
278. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 1.64 11
279. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 1.26 19
280. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.5 20
281. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 1.63 8
282. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 1.63 8
283. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 1.63 8
284. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 1.63 8
285. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 1.63 8
286. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 1.32 19
287. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 1.6 10
288. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 1.6 10
289. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 1.6 10
290. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 1.6 10
291. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 1.6 10
292. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 1.6 10
293. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 1.6 10
294. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Tigrisek) 1.6 10
295. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 1.6 10
296. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 1.6 10
297. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 1.58 12
298. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 1.58 12
299. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 1.58 12
300. Varga Regina (KWBC Körmend) 1.58 12
301. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 1.58 12
302. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 1.58 12
303. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 1.58 12
304. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 1.58 12
305. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.58 12
306. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 1.58 12
307. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 1.58 12
308. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.58 12
309. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 1.58 12
310. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.58 12
311. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 1.57 14
312. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.57 14
313. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 1.57 14
314. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 1.57 14
315. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.57 14
316. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 1.57 14
317. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 1.57 14
318. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 1.57 14
319. Erős Zalán (Esztergomi KE) 1.57 14
320. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 1.57 14
321. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.57 7
322. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Bivalyok U11) 1.57 14
323. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 1.57 14
324. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 1.56 9
325. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 1.55 11
326. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 1.55 11
327. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 1.54 13
328. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 1.54 13
329. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 1.54 13
330. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.54 13
331. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.5 14
332. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.5 8
333. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 1.5 14
334. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 1.25 12
335. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.5 10
336. Hajdu Márton (BL Basket SE) 1.5 12
337. Molnár Milán Bence (KASI/A) 1.5 12
338. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.5 10
339. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 1.5 12
340. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 1.5 10
341. Nyers Máté (NYKK U11/B) 1.13 16
342. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 1.5 8
343. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 1.5 14
344. Márkus Korina (BSC Lány) 1.5 12
345. Mor Yotam (FKE kenguruk) 1.5 12
346. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.5 10
347. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 1.5 14
348. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 1.5 10
349. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 12
350. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 1.5 8
351. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 1.5 12
352. Kovács Sára (Vasas Cicák) 2 13
353. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 1.5 12
354. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 1.5 14
355. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.5 14
356. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 1.5 12
357. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.5 14
358. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 1.5 10
359. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.5 10
360. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 2.14 14
361. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 1.5 14
362. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.5 14
363. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 1.5 14
364. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 1.5 12
365. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.92 12
366. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 1.5 12
367. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 1.5 14
368. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 1.5 14
369. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 1.5 10
370. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 1.5 8
371. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.5 8
372. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 1.5 14
373. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.5 12
374. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 1.5 10
375. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.5 12
376. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 1.5 12
377. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 1.5 10
378. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 1.5 8
379. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.5 14
380. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 1.5 8
381. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 1.5 10
382. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 1.28 18
383. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.5 8
384. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.46 13
385. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.46 13
386. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 1.46 13
387. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.46 13
388. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.46 11
389. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 1.46 11
390. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 1.46 11
391. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/B) 1.44 9
392. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.43 14
393. Sárosi Botond (Csepel KK) 1.43 14
394. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 1.43 7
395. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 1.43 14
396. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 1.43 14
397. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.43 14
398. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 1.43 14
399. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.43 14
400. Gunya Áron (BasketBaja SE) 1.43 14
401. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.43 14
402. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 1.43 14
403. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.43 14
404. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.43 14
405. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.43 7
406. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 1.43 14
407. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 1.54 28
408. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 1.42 12
409. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.42 12
410. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 1.42 12
411. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 1.42 12
412. Szász Alíz (FKE kenguruk) 1.42 12
413. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 1.42 12
414. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 1.42 12
415. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 1.42 12
416. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 1.42 12
417. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 1.42 12
418. Köteles Milán (Szentesi KK) 1.42 12
419. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.42 12
420. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.42 12
421. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.42 12
422. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 1.4 10
423. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 1.4 10
424. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 1.4 10
425. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 1.4 10
426. László Botond (Tószegi Tigrisek) 1.4 10
427. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 1.4 10
428. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.4 10
429. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 1.4 10
430. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.4 10
431. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 1.4 10
432. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 1.4 10
433. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.4 10
434. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.15 13
435. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 1.39 13
436. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 1.39 13
437. Balla Benedek (BKGDSE U11) 1.38 8
438. Végh Patrik (Fűzfői AK) 1.38 8
439. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 1.38 8
440. Hara Noémi (Hunyadis Darazsak) 1.38 8
441. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 1.38 8
442. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 1.38 8
443. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.38 8
444. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.38 8
445. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.38 8
446. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.38 8
447. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.38 8
448. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.75 16
449. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.36 14
450. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.36 14
451. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 1.36 14
452. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.36 14
453. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 1.36 14
454. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 1.36 14
455. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 1.36 14
456. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 1.36 14
457. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 1.36 14
458. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 1.36 14
459. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.36 14
460. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.36 14
461. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 1.36 14
462. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 1.36 14
463. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 1.36 14
464. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 1.36 14
465. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 1.36 14
466. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/A) 1.36 14
467. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1.33 12
468. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.33 12
469. Ratskó Áron (BSC-2015) 1.33 12
470. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 1.33 12
471. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 1.23 13
472. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.33 12
473. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 1.33 12
474. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.33 12
475. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 0.9 20
476. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.33 12
477. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.33 12
478. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 1.33 12
479. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.33 12
480. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.33 9
481. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 1.33 12
482. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 1.33 9
483. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 1.33 12
484. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 1.33 12
485. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 1.32 25
486. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 1.33 12
487. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 1.33 12
488. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 1.33 12
489. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.33 12
490. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 1.33 9
491. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.33 12
492. Barkóczi István (Budafoki Bolhák) 1.33 9
493. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 1.31 13
494. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.31 13
495. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 1.3 10
496. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 1.3 10
497. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 1.3 10
498. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 1.3 10
499. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 1.3 10
500. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 1.3 10
501. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 1.3 10
502. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 1.3 10
503. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 1.3 10
504. Kis Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 1.3 10
505. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 1.3 10
506. Patai Lilla (DVTK Ózd) 1.3 10
507. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 1.3 10
508. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.3 10
509. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 1.3 10
510. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 1.3 10
511. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 1.3 10
512. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.29 14
513. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 1.29 14
514. Bodonyi Soma (NKA Pécs fiú u11/B) 1.29 14
515. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 1.29 14
516. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 1.29 14
517. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 1.29 14
518. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 1.29 14
519. Hirt Ádám (KASI/A) 1.29 14
520. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.29 14
521. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 1.29 14
522. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 1.29 14
523. Németi Anna (Csata Garfield) 1.29 14
524. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 1.29 14
525. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 1.29 14
526. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.29 14
527. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 1.29 14
528. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.29 14
529. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 1.29 14
530. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 1.29 14
531. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.29 14
532. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.29 14
533. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.29 14
534. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.29 14
535. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.46 13
536. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 1.27 11
537. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 1.27 11
538. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.27 11
539. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.25 8
540. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 1.25 8
541. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 1.25 12
542. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 1.25 12
543. Patonai Lilla (KKC Hetény) 1.25 8
544. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 1.25 12
545. Czifra Bence (Kanizsa KK) 1.25 12
546. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 1.25 12
547. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 1.25 12
548. László Zétény (BSC Fiú) 1.25 12
549. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 1.25 12
550. Miklóssy László (BLF Bolhák) 1.25 12
551. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 1.25 8
552. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.25 12
553. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 1.25 8
554. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 1.25 12
555. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 1.25 8
556. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 1.25 8
557. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 1.25 8
558. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.78 18
559. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.25 12
560. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.25 8
561. Horváth Panna (Vasas Cicák) 1 19
562. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 1.25 12
563. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 1.25 12
564. Stikrád Ádám (KASI/A) 1.39 18
565. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 1.25 12
566. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.25 8
567. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 1.25 8
568. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 1.25 8
569. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.25 12
570. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 1.25 12
571. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 1.25 12
572. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 1.25 12
573. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 1.25 8
574. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 1.25 8
575. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.25 12
576. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 1.25 8
577. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 1.25 8
578. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 1.25 12
579. Kiss Korina (TSE Basket U11) 1.25 12
580. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 1.25 12
581. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.25 12
582. Pék Benedek (Esztergomi KE) 1.25 8
583. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.25 12
584. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 1.25 8
585. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 1.25 12
586. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.25 12
587. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 1.23 13
588. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 1.22 9
589. Ress Kornél (BSC-2015) 1.22 9
590. Katona Blanka (KKC Mátyás) 1.22 9
591. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 1.22 9
592. Bogár Milla (Vasas Cicák) 1.27 15
593. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 1.21 14
594. Kovács Lili (KKC Hetény) 1.21 14
595. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 1.31 26
596. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.21 14
597. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 1.21 14
598. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.21 14
599. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 1.21 14
600. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 1.21 14
601. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 1.21 14
602. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.21 14
603. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 1.21 14
604. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.21 14
605. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.21 14
606. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.21 14
607. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 1.21 14
608. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 1.21 14
609. Csurgai Martin (Pityke KSE) 1.2 10
610. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.2 10
611. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 1.18 22
612. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 1.2 10
613. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.2 10
614. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.2 10
615. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 1.2 10
616. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 1.2 10
617. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 1.2 10
618. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 1.2 10
619. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 1.2 10
620. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 1.2 10
621. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 1.2 10
622. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 1.2 10
623. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 1.2 10
624. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 1.2 10
625. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 1.2 10
626. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 1.2 10
627. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 1.2 10
628. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 1.27 22
629. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 1.2 10
630. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.2 10
631. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.15 20
632. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 1.2 10
633. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.2 10
634. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 1.18 11
635. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 1.18 11
636. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 1.17 12
637. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 1.17 12
638. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 1.17 12
639. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.17 12
640. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 1.07 14
641. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 1.17 12
642. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 1.17 12
643. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 0.83 12
644. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 1.18 11
645. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 1.17 12
646. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 1.17 12
647. Horváth Dominik (Monor SE/B) 1.17 12
648. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.17 12
649. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.17 12
650. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 1.17 12
651. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 1.17 12
652. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 1.17 12
653. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 1.17 12
654. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.17 12
655. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 1.17 12
656. Pongrácz Liza (Csata Manók) 1.17 12
657. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 1.17 12
658. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.17 12
659. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.17 12
660. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.17 12
661. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 1.17 12
662. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 1.17 12
663. Zircher Albert (KASI/B) 1.17 12
664. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 1.17 12
665. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 1.17 12
666. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.17 12
667. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 1.17 12
668. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.17 12
669. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 1.17 12
670. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 1.17 12
671. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.17 12
672. Juhász Ádám (Csepel KK) 1.15 13
673. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.15 13
674. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 1.15 13
675. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 1.14 14
676. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 1.14 14
677. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.14 14
678. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.14 14
679. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 1.25 12
680. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.14 14
681. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.14 14
682. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 1.14 14
683. Molnár Hanna (Hévíz SK) 1.14 14
684. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.14 14
685. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 1.14 14
686. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.14 14
687. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 1.14 14
688. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 1.14 14
689. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 1.14 14
690. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 1.14 14
691. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 1.14 14
692. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 1.14 14
693. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 1.14 14
694. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 1.14 14
695. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 1.14 14
696. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 1.14 14
697. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 1.14 14
698. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.14 14
699. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.14 14
700. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 0.93 14
701. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 1.11 9
702. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 1.11 9
703. Hován Ármin (MAFC Csiki) 1.11 9
704. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK Tigrisek) 1.11 9
705. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.1 10
706. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 1.1 10
707. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 1.1 10
708. Répa Magor Vajk (Pér U11) 1.1 10
709. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.1 10
710. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 1.1 10
711. Somi Miron (KASI/A) 1.89 18
712. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 1.1 10
713. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 1.1 10
714. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.1 10
715. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 1.1 10
716. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 1.1 10
717. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 1.1 10
718. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 1.1 10
719. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Gödények) 1.1 10
720. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 1.1 10
721. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 1.1 10
722. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.1 10
723. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.1 10
724. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 1.1 10
725. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 1.1 10
726. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 1.1 10
727. Czövek Janka Bori (VESC U11) 1.09 11
728. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 1.09 11
729. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 1.09 11
730. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 1.09 11
731. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 1.09 11
732. Bálint Bianka (Csata Manók) 1.09 11
733. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.08 12
734. Eckert Bíborka (VESC U11) 1.08 12
735. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 1.08 12
736. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.08 12
737. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 1.08 12
738. Varga Dániel (BSC Fiú) 1.08 12
739. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.08 12
740. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 1.08 12
741. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 1.08 12
742. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 1.08 12
743. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 1.08 12
744. Pelcz Tamara (Vasas Bolhák) 1.08 12
745. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 1.08 12
746. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 1.08 12
747. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 1.08 12
748. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 1.08 12
749. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.08 12
750. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Kossuth) 1.08 12
751. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 1.08 12
752. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.08 12
753. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.08 12
754. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.08 12
755. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 1.08 12
756. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 1.08 12
757. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.08 12
758. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 1.08 12
759. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 1.08 12
760. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.08 12
761. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.08 12
762. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 1.08 12
763. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 1.08 12
764. Molnár Milán (Hévíz SK) 1.08 12
765. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.08 12
766. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 1.08 12
767. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 1.08 12
768. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 1.08 12
769. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.08 12
770. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 1.08 13
771. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 1.08 13
772. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.07 14
773. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 1.07 14
774. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 1.07 14
775. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 1.07 14
776. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 1.07 14
777. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.07 14
778. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 1.07 14
779. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 1.07 14
780. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 1.07 14
781. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 1.07 14
782. Dudás Nóra (Csata Garfield) 1.07 14
783. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.07 14
784. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 1.07 14
785. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 1.07 14
786. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.07 14
787. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 1.07 14
788. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 1.07 14
789. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 1.07 14
790. Harmatha Lea (Budafoki Bolhák) 1.07 14
791. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 1.07 14
792. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 1.07 14
793. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.07 14
794. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 1.07 14
795. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 1 12
796. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 1 10
797. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1 10
798. Góman Kristóf János (KASI/A) 1 14
799. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 1 12
800. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1 14
801. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1 14
802. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 1 14
803. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 1 10
804. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 14
805. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1 10
806. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 2.21 14
807. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 1 12
808. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 1 12
809. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 1 10
810. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 1 10
811. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 1 12
812. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 1 12
813. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 1 14
814. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 1 10
815. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 1 12
816. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 1 12
817. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 1 12
818. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 1 10
819. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 1 10
820. Gelicz Gergő (KASI/A) 1 14
821. Borsós Nikolett (CEKK) 1 10
822. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 1 12
823. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1 10
824. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1 12
825. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 1 14
826. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1 14
827. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 1 10
828. Péti András (GYKSE Szekszárd) 1 12
829. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 1 14
830. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 1 12
831. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 1 12
832. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 1 14
833. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 1 14
834. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 1 14
835. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 10
836. Székely Ákos (KASI/A) 1.07 14
837. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.9 20
838. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1 14
839. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 1 14
840. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 1 12
841. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 1.06 16
842. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 1 12
843. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 0.75 20
844. Tóth Mirella (KKC Hetény) 1 12
845. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 1 12
846. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 1 10
847. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 1 10
848. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 1 12
849. Szőcs Vilmos (TFSE) 1 12
850. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 1 12
851. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 1 14
852. Horváth Abigél (Csata Garfield) 1 10
853. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1 10
854. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1 10
855. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 1 14
856. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1 10
857. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 1 11
858. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 1 12
859. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 1 14
860. Császár Máté (KASI/C) 1 14
861. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 1 12
862. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 1 12
863. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 1 14
864. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 12
865. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 1 14
866. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 1 14
867. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 1 11
868. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 1 12
869. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 12
870. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 1 12
871. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1 10
872. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 1 10
873. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1 14
874. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 11
875. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 1 12
876. Besenyei Blanka (Csata Manók) 1 12
877. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1 14
878. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1 14
879. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 1 14
880. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 1 10
881. Gábor Gréta (Csata Garfield) 1 10
882. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 1 10
883. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Bivalyok U11) 1 12
884. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 1 12
885. Weigert Márk (BL Basket SE) 1 12
886. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 1 12
887. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.06 16
888. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/B) 1 11
889. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 0.71 14
890. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 1 12
891. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 12
892. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 1 12
893. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 1 10
894. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 1 10
895. Házy Leó (FKE kenguruk) 1 12
896. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 1 12
897. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 1 12
898. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 1 12
899. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 1 12
900. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 1 10
901. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 1 12
902. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 10
903. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 1 14
904. Szigeti Lotti (NKA Pécs leány u11/B) 1 12
905. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1 14
906. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 1.54 13
907. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 14
908. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 1 11
909. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 1 11
910. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 1 10
911. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 10
912. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 1 14
913. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 0.73 15
914. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 1 12
915. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 1 12
916. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 12
917. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 1 10
918. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1 11
919. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 1 14
920. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 1 10
921. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1 12
922. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 1 12
923. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 1 13
924. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 10
925. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 0.77 13
926. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 1.12 16
927. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 1 11
928. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 1 10
929. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 1 10
930. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 12
931. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 0.93 14
932. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 0.93 14
933. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 0.93 14
934. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 0.93 14
935. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 0.93 14
936. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.93 14
937. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.93 14
938. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.93 14
939. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 0.93 14
940. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 0.93 14
941. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 0.93 14
942. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 0.93 14
943. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 0.93 14
944. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 0.93 14
945. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.93 14
946. Osváth Levente (BSC Fiú) 0.93 14
947. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.93 14
948. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.93 14
949. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.93 14
950. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 0.93 14
951. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.93 14
952. Balogh Anna (NKA Pécs leány u11/B) 0.93 14
953. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.93 14
954. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 0.93 14
955. Mészáros Csenge (CEKK) 0.93 14
956. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 0.93 14
957. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 0.93 14
958. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 0.93 14
959. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 0.93 14
960. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 0.93 14
961. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.93 14
962. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 0.93 14
963. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 0.93 14
964. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 0.93 14
965. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 0.93 14
966. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.93 14
967. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 0.92 13
968. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 0.92 13
969. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 0.92 13
970. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 0.92 13
971. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.92 13
972. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 0.92 12
973. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 0.92 12
974. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.92 12
975. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.92 12
976. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 0.92 12
977. Papp Andor (FTSI Constantinum) 0.92 12
978. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.92 12
979. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.92 12
980. Horváth Áron András (KASI/D) 0.92 12
981. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 0.92 12
982. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 0.92 12
983. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.92 12
984. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 0.92 12
985. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 0.92 12
986. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.92 12
987. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 0.92 12
988. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 0.92 12
989. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 0.92 12
990. Csobán Csenge (BSC Lány) 0.92 12
991. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.92 12
992. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 0.92 12
993. Tárnoki Nóra (Vasas Bolhák) 0.92 12
994. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 0.92 12
995. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0.92 12
996. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 0.92 12
997. Demeter István (Monor SE/A) 0.92 12
998. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 0.92 12
999. Végh Levente (BSC-2015) 0.92 12
1000. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 0.92 12
1001. Mihályi Lili (Csata Manók) 0.92 12
1002. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.92 12
1003. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0.92 12
1004. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 0.92 12
1005. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0.92 12
1006. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 0.92 12
1007. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.92 12
1008. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.92 12
1009. Péter Lili (KWBC Körmend) 0.92 12
1010. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 0.92 12
1011. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.92 12
1012. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.92 12
1013. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0.92 12
1014. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0.92 12
1015. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 0.91 11
1016. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 0.91 11
1017. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.91 11
1018. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 0.91 11
1019. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.91 11
1020. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 0.91 11
1021. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 0.91 11
1022. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0.91 11
1023. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.91 11
1024. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 0.75 16
1025. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 2 19
1026. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 0.71 14
1027. Krieg Nina (Vasas Cicák) 0.94 18
1028. Berecz Péter (BSC Fiú) 0.86 14
1029. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.86 14
1030. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 0.86 14
1031. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 0.86 14
1032. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 0.86 14
1033. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 0.86 14
1034. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 0.86 14
1035. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.86 14
1036. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 0.86 14
1037. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 0.86 14
1038. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 0.86 14
1039. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 0.86 14
1040. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 0.86 14
1041. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.86 14
1042. Győrik Botond (BL Basket SE) 0.86 14
1043. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.86 14
1044. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 0.86 14
1045. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.86 14
1046. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.86 14
1047. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 0.86 14
1048. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 0.86 14
1049. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0.86 14
1050. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0.86 14
1051. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0.86 14
1052. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0.86 14
1053. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0.86 14
1054. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 0.85 13
1055. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 0.85 13
1056. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0.85 13
1057. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.85 13
1058. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 0.85 13
1059. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0.85 13
1060. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 0.83 12
1061. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 0.83 12
1062. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 0.83 12
1063. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 0.83 12
1064. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.83 12
1065. Földi Attila Dávid (CEKK) 0.83 12
1066. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 0.83 12
1067. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 0.83 12
1068. Deme Péter (MAFC Csiki) 0.83 12
1069. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 0.83 12
1070. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 0.83 12
1071. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 0.83 12
1072. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 0.83 12
1073. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 0.83 12
1074. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 0.83 12
1075. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 0.83 12
1076. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 0.83 12
1077. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0.83 12
1078. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 0.83 12
1079. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 0.83 12
1080. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.83 12
1081. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.83 12
1082. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 0.83 12
1083. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0.83 12
1084. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 0.83 12
1085. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.83 12
1086. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 0.83 12
1087. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 0.83 12
1088. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 0.83 12
1089. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 0.83 12
1090. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.83 12
1091. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.83 12
1092. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 0.83 12
1093. Csőre Janka (Pér U11) 0.83 12
1094. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.83 12
1095. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 1.42 26
1096. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 0.83 12
1097. Somos Róza (Vasas Amazonok) 1 16
1098. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0.83 12
1099. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 0.86 14
1100. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 0.83 12
1101. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 1.11 18
1102. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.83 12
1103. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 1 11
1104. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 0.79 19
1105. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 0.79 14
1106. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.79 14
1107. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.79 14
1108. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 0.79 14
1109. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.79 14
1110. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.79 14
1111. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.79 14
1112. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 0.79 14
1113. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 0.79 14
1114. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.79 14
1115. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 0.79 14
1116. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 0.79 14
1117. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.79 14
1118. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0.79 14
1119. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.79 14
1120. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.79 14
1121. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.79 14
1122. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 0.79 14
1123. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 0.79 14
1124. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 0.79 14
1125. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 0.79 14
1126. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.79 14
1127. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.79 14
1128. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 0.79 14
1129. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.79 14
1130. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.79 14
1131. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.79 14
1132. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 0.79 14
1133. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 0.79 14
1134. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0.79 14
1135. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0.79 14
1136. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.79 14
1137. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0.79 14
1138. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.77 13
1139. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 0.77 13
1140. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 0.77 13
1141. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.77 13
1142. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.77 13
1143. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 0.77 13
1144. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 0.77 13
1145. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0.77 13
1146. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 0.95 20
1147. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 1.89 18
1148. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.71 14
1149. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.71 14
1150. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 0.71 14
1151. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 0.71 14
1152. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 0.71 14
1153. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.71 14
1154. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 0.71 14
1155. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 0.71 14
1156. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 0.71 14
1157. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 0.71 14
1158. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 0.71 14
1159. Kővári Dóra (Csata Manók) 0.71 14
1160. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 0.71 14
1161. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 0.71 14
1162. Balogh Emma (NKA Pécs leány u11/B) 0.71 14
1163. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.71 14
1164. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 0.71 14
1165. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 0.71 14
1166. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.71 14
1167. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.71 14
1168. Imre Dávid (KASI/D) 0.71 14
1169. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 0.71 14
1170. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.71 14
1171. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 0.71 14
1172. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 0.71 14
1173. Hartvich Panna Petra (Kaszás KisBoszik) 0.71 14
1174. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.71 14
1175. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.71 14
1176. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.71 14
1177. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 0.71 14
1178. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0.71 14
1179. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 0.71 14
1180. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0.71 14
1181. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.71 14
1182. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.71 14
1183. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 0.71 14
1184. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 0.71 14
1185. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.71 14
1186. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 0.71 14
1187. Györki Barnabás (KASI/C) 0.71 14
1188. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0.71 14
1189. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.71 14
1190. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 0.79 14
1191. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 0.95 22
1192. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1 19
1193. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.44 18
1194. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 1 16
1195. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 0.77 13
1196. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 0.68 22
1197. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 1.16 19
1198. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0.52 21
1199. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 0.9 19
1200. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 0.92 13
1201. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 0.75 24
1202. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.23 13
teljes ranglisták >>

Büntető dobószázalék - ÁTLAG (min. 5 meccs, min. 10 kísérlet)

P. Név Csapat Érték M.
1. Ress Kornél (BSC-2015) 100% (11/11) 9
2. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 100% (10/10) 10
3. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 100% (10/10) 8
4. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 100% (10/10) 12
5. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 100% (10/10) 14
6. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 96.15% (25/26) 14
7. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 94.44% (17/18) 10
8. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 92.86% (13/14) 14
9. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 92.31% (24/26) 8
10. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 92.31% (12/13) 12
11. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 92.31% (12/13) 12
12. Weigert Márk (BL Basket SE) 92.31% (12/13) 12
13. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 91.67% (11/12) 14
14. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 91.67% (11/12) 13
15. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 90.91% (10/11) 8
16. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 90.91% (10/11) 10
17. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 90.91% (10/11) 9
18. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK Tigrisek) 90.91% (10/11) 9
19. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 90.91% (10/11) 14
20. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 90.48% (19/21) 14
21. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 90.24% (37/41) 12
22. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 90% (9/10) 7
23. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 90% (9/10) 14
24. Győző Zalán (Monor SE/B) 90% (9/10) 14
25. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 90% (9/10) 10
26. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 89.47% (17/19) 14
27. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 89.13% (41/46) 11
28. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 88.89% (16/18) 13
29. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 88.14% (52/59) 14
30. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 87.5% (14/16) 10
31. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 87.5% (14/16) 6
32. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 87.27% (48/55) 13
33. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 86.96% (100/115) 14
34. Osváth Levente (BSC Fiú) 86.67% (13/15) 14
35. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 86.67% (13/15) 14
36. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 86.67% (13/15) 6
37. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 86.67% (13/15) 12
38. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 86.36% (38/44) 14
39. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/B) 86.36% (19/22) 10
40. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 86.36% (19/22) 14
41. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 85.71% (54/63) 14
42. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 85.71% (24/28) 12
43. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 85.71% (12/14) 10
44. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 85.71% (12/14) 12
45. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 85.71% (12/14) 12
46. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 85.71% (12/14) 12
47. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 85.71% (12/14) 10
48. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 85.71% (12/14) 7
49. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 85.71% (12/14) 9
50. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 84.62% (11/13) 14
51. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 84.62% (11/13) 12
52. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 84.62% (11/13) 14
53. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 84.62% (11/13) 12
54. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 84.62% (11/13) 8
55. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 84.62% (11/13) 11
56. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 77.78% (18/22) 20
57. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 84.21% (16/19) 10
58. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 84.21% (16/19) 12
59. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 84% (21/25) 12
60. Veszely Zétény (Piros Sasok) 83.33% (15/18) 8
61. László Zétény (BSC Fiú) 83.33% (15/18) 12
62. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 83.33% (15/18) 12
63. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 83.33% (10/12) 7
64. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 83.33% (10/12) 10
65. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 83.33% (10/12) 10
66. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 83.33% (10/12) 10
67. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 83.33% (10/12) 10
68. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 83.33% (10/12) 8
69. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 83.33% (10/12) 12
70. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 83.33% (10/12) 14
71. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 83.33% (10/12) 12
72. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 83.33% (10/12) 14
73. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 100% (38/52) 19
74. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 82.93% (34/41) 14
75. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 82.61% (19/23) 14
76. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 82.46% (47/57) 10
77. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 82.35% (56/68) 14
78. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 82.35% (14/17) 11
79. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 82.35% (14/17) 14
80. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 82.05% (32/39) 12
81. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 81.82% (36/44) 14
82. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 81.82% (9/11) 14
83. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 81.82% (9/11) 14
84. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 81.82% (9/11) 14
85. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 81.82% (9/11) 12
86. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 81.82% (9/11) 12
87. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 81.82% (9/11) 10
88. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 81.82% (9/11) 8
89. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 81.82% (9/11) 8
90. Mucsi Lujza (TFSE) 81.82% (9/11) 8
91. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 81.82% (9/11) 10
92. Alexy Marcell (Piros Sasok) 81.82% (9/11) 6
93. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 81.82% (9/11) 8
94. Birck Emese (Vasas Cicák) 81.82% (9/11) 11
95. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 77.78% (13/16) 11
96. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 81.25% (26/32) 12
97. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 81.25% (13/16) 14
98. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 81.25% (13/16) 12
99. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 81.25% (30/37) 20
100. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 80.95% (17/21) 12
101. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 80.85% (38/47) 14
102. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 80.77% (21/26) 14
103. Szabó Mihály (BSC Fiú) 80.77% (21/26) 12
104. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 80.39% (41/51) 14
105. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 80.33% (49/61) 13
106. Dudás Noel (BL Basket SE) 80% (28/35) 14
107. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 80% (20/25) 12
108. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 80% (20/25) 11
109. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK Tigrisek) 80% (16/20) 10
110. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 80% (12/15) 8
111. Berecz Péter (BSC Fiú) 80% (12/15) 14
112. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 80% (8/10) 12
113. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 80% (8/10) 10
114. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 80% (8/10) 10
115. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 80% (8/10) 10
116. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 80% (8/10) 8
117. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 80% (8/10) 8
118. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 80% (8/10) 8
119. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 80% (8/10) 10
120. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 80% (8/10) 11
121. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 80% (8/10) 13
122. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 80% (8/10) 14
123. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 80% (8/10) 14
124. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 80% (8/10) 14
125. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 79.41% (27/34) 12
126. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 79.17% (19/24) 10
127. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 79.17% (19/24) 14
128. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 79.17% (19/24) 14
129. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 62.5% (23/32) 18
130. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 78.95% (15/19) 13
131. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 78.95% (15/19) 8
132. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 66.67% (16/21) 13
133. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 78.57% (11/14) 12
134. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 78.57% (11/14) 10
135. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 78.57% (11/14) 8
136. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Gödények) 78.57% (11/14) 10
137. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 78.26% (18/23) 11
138. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 78.05% (32/41) 14
139. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 77.78% (28/36) 12
140. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 77.78% (28/36) 11
141. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 77.78% (14/18) 12
142. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 77.78% (14/18) 14
143. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 77.42% (24/31) 13
144. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 77.42% (24/31) 14
145. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 77.27% (17/22) 12
146. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 81.82% (19/25) 13
147. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 76.92% (20/26) 12
148. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 76.92% (10/13) 6
149. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 76.92% (10/13) 8
150. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 76.92% (10/13) 8
151. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 76.92% (10/13) 10
152. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 76.92% (10/13) 10
153. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 76.92% (10/13) 8
154. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 76.92% (10/13) 10
155. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 76.92% (10/13) 10
156. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 76.92% (10/13) 11
157. Deme Péter (MAFC Csiki) 76.92% (10/13) 12
158. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 76.92% (10/13) 14
159. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 76.92% (10/13) 12
160. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 76.92% (10/13) 12
161. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 76.92% (10/13) 14
162. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 76.92% (10/13) 14
163. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 76.92% (10/13) 14
164. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 80% (24/31) 16
165. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 76.67% (23/30) 14
166. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 76.67% (23/30) 8
167. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 76.47% (26/34) 14
168. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 76.47% (13/17) 14
169. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 76.47% (13/17) 10
170. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 76.47% (13/17) 8
171. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 76.47% (13/17) 8
172. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 76.19% (16/21) 14
173. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 76.19% (16/21) 6
174. Ratskó Áron (BSC-2015) 76.19% (16/21) 12
175. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 76% (19/25) 14
176. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 75.76% (50/66) 14
177. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 75.76% (25/33) 10
178. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 75.47% (40/53) 14
179. Molnár Erik (MAFC Grosics) 75.47% (40/53) 14
180. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 75.47% (40/53) 12
181. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 75% (48/64) 12
182. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 75% (30/40) 13
183. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 75% (30/40) 14
184. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 75% (27/36) 12
185. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 75% (24/32) 12
186. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 75% (21/28) 14
187. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 75% (18/24) 13
188. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 75% (18/24) 14
189. Bodonyi Soma (NKA Pécs fiú u11/B) 75% (18/24) 14
190. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 75% (15/20) 8
191. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 75% (15/20) 12
192. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Boteves Bikák) 75% (15/20) 10
193. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 75% (15/20) 14
194. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 75% (12/16) 11
195. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 75% (12/16) 12
196. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 75% (12/16) 12
197. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 75% (12/16) 8
198. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 75% (12/16) 12
199. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 75% (12/16) 10
200. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 75% (12/16) 13
201. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 75% (12/16) 14
202. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 75% (9/12) 14
203. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 75% (9/12) 12
204. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 75% (9/12) 10
205. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 75% (9/12) 10
206. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 75% (9/12) 12
207. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 75% (9/12) 8
208. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 75% (9/12) 12
209. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 75% (9/12) 6
210. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 75% (9/12) 12
211. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 75% (9/12) 12
212. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 75% (9/12) 9
213. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 75% (9/12) 8
214. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 75% (9/12) 10
215. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 75% (9/12) 10
216. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 75% (9/12) 11
217. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 75% (9/12) 13
218. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 94.12% (25/34) 19
219. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 74.42% (32/43) 12
220. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 74.36% (29/39) 14
221. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 74.29% (26/35) 10
222. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 74.19% (23/31) 10
223. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 74.07% (20/27) 13
224. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 73.91% (34/46) 12
225. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 73.91% (17/23) 14
226. Kovács Lili (KKC Hetény) 73.91% (17/23) 14
227. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 73.68% (28/38) 14
228. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 73.68% (14/19) 12
229. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 73.68% (14/19) 14
230. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 73.68% (14/19) 14
231. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 73.68% (14/19) 14
232. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 73.53% (25/34) 12
233. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 73.47% (36/49) 14
234. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 73.33% (22/30) 12
235. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 73.33% (11/15) 12
236. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 73.33% (11/15) 12
237. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 73.33% (11/15) 12
238. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 73.33% (11/15) 10
239. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 73.33% (11/15) 10
240. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 73.33% (11/15) 8
241. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 73.33% (11/15) 13
242. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 73% (73/100) 14
243. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 72.73% (16/22) 10
244. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 72.73% (16/22) 12
245. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 72.73% (8/11) 12
246. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 72.73% (8/11) 7
247. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 72.73% (8/11) 7
248. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 72.73% (8/11) 10
249. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 72.73% (8/11) 8
250. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 72.73% (8/11) 10
251. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 72.73% (8/11) 8
252. Borbás Levente (Monor SE/A) 72.73% (8/11) 10
253. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 72.73% (8/11) 8
254. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Tigrisek) 72.73% (8/11) 6
255. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 72.73% (8/11) 6
256. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 72.73% (8/11) 11
257. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 72.73% (8/11) 11
258. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 72.73% (8/11) 14
259. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 72.41% (21/29) 14
260. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 72.34% (34/47) 14
261. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 72.34% (34/47) 13
262. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 72.22% (13/18) 10
263. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 72.22% (13/18) 7
264. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 72.22% (13/18) 12
265. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 72.22% (13/18) 12
266. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 72.22% (13/18) 12
267. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 72.13% (44/61) 14
268. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 72% (36/50) 14
269. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 72% (18/25) 14
270. Turbucz Zoé (BSC Lány) 71.88% (23/32) 10
271. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 71.43% (15/21) 7
272. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 71.43% (15/21) 6
273. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 71.43% (15/21) 12
274. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 71.43% (15/21) 12
275. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 71.43% (15/21) 12
276. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 71.43% (15/21) 12
277. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 71.43% (15/21) 14
278. Harmatha Lea (Budafoki Bolhák) 71.43% (15/21) 14
279. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 71.43% (15/21) 14
280. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 71.43% (10/14) 10
281. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 71.43% (10/14) 10
282. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 71.43% (10/14) 10
283. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 71.43% (10/14) 8
284. Hován Ármin (MAFC Csiki) 71.43% (10/14) 9
285. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 71.43% (10/14) 12
286. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 71.43% (10/14) 12
287. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 71.43% (10/14) 12
288. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 71.43% (22/31) 19
289. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 71.11% (32/45) 14
290. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 80% (11/16) 11
291. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 70.97% (22/31) 10
292. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 70.97% (22/31) 14
293. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 70.97% (22/31) 14
294. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 70.83% (17/24) 12
295. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 70.69% (41/58) 14
296. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 70.59% (24/34) 13
297. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 70.59% (12/17) 12
298. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 70.59% (12/17) 12
299. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 70.59% (12/17) 10
300. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 70.59% (12/17) 10
301. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 70.59% (12/17) 8
302. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 70.59% (12/17) 10
303. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 70.59% (12/17) 12
304. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 70.59% (12/17) 14
305. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 70.59% (12/17) 14
306. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 70.59% (12/17) 14
307. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 70.37% (19/27) 13
308. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 70.37% (19/27) 12
309. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 70.21% (33/47) 14
310. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 70% (42/60) 14
311. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 70% (21/30) 14
312. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 70% (21/30) 8
313. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 70% (14/20) 12
314. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 70% (14/20) 14
315. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 70% (7/10) 6
316. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 70% (7/10) 6
317. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 70% (7/10) 9
318. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 70% (7/10) 8
319. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 70% (7/10) 10
320. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 70% (7/10) 14
321. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 70% (7/10) 10
322. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 70% (7/10) 10
323. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 70% (7/10) 8
324. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 70% (7/10) 10
325. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 70% (7/10) 7
326. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 70% (7/10) 8
327. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 70% (7/10) 14
328. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 70% (7/10) 10
329. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 70% (7/10) 7
330. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 70% (7/10) 10
331. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 70% (7/10) 8
332. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 70% (7/10) 5
333. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 70% (7/10) 10
334. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 70% (7/10) 12
335. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 70% (7/10) 12
336. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 70% (7/10) 12
337. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 70% (7/10) 11
338. Takács Mira (KKC Mátyás) 70% (7/10) 12
339. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 70% (7/10) 12
340. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 69.81% (37/53) 14
341. Rein Ákos (Esztergomi KE) 69.7% (23/33) 12
342. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 69.57% (16/23) 14
343. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 69.57% (16/23) 10
344. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 69.57% (16/23) 8
345. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 69.57% (16/23) 12
346. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 69.39% (34/49) 12
347. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 69.33% (52/75) 14
348. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 69.23% (45/65) 14
349. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 69.23% (18/26) 14
350. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 69.23% (18/26) 12
351. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 69.23% (9/13) 14
352. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 69.23% (9/13) 6
353. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 69.23% (9/13) 12
354. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 69.23% (9/13) 10
355. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 69.23% (9/13) 8
356. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 69.23% (9/13) 12
357. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/B) 69.23% (9/13) 8
358. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 69.23% (9/13) 12
359. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 69.23% (9/13) 12
360. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 69.23% (9/13) 10
361. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 69.23% (9/13) 10
362. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 69.23% (9/13) 12
363. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 69.23% (9/13) 11
364. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 69.05% (29/42) 12
365. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 69.05% (29/42) 14
366. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 68.97% (20/29) 12
367. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 68.97% (20/29) 13
368. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 57.14% (11/16) 14
369. Erdős Izabella (Csata Garfield) 68.75% (33/48) 14
370. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Bivalyok U11) 68.75% (22/32) 14
371. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 68.75% (22/32) 14
372. Csobán Csenge (BSC Lány) 68.75% (11/16) 12
373. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 68.75% (11/16) 14
374. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 68.75% (11/16) 10
375. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 68.75% (11/16) 10
376. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 68.75% (11/16) 11
377. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 68.75% (11/16) 10
378. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 68.75% (11/16) 10
379. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 68.75% (11/16) 13
380. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 68.75% (11/16) 9
381. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 68.63% (35/51) 14
382. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 68.57% (24/35) 14
383. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 68.42% (39/57) 12
384. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 68.42% (13/19) 14
385. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 68.42% (13/19) 14
386. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 68.42% (13/19) 14
387. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 68.42% (13/19) 12
388. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 68.42% (13/19) 12
389. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 68.42% (13/19) 12
390. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 68.42% (13/19) 12
391. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 68.42% (13/19) 12
392. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 68.33% (41/60) 14
393. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 68.29% (28/41) 12
394. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 68.18% (15/22) 10
395. Kiss Korina (TSE Basket U11) 68.18% (15/22) 12
396. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 68.18% (15/22) 12
397. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 68.09% (32/47) 14
398. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 68.09% (32/47) 12
399. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 76.92% (18/28) 16
400. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 68% (17/25) 14
401. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 67.92% (36/53) 14
402. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 67.86% (19/28) 13
403. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 67.86% (19/28) 10
404. Fülöp Leó (TFSE) 67.86% (19/28) 8
405. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 67.86% (19/28) 12
406. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 67.8% (40/59) 12
407. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 67.65% (23/34) 12
408. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 67.65% (23/34) 12
409. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 67.65% (23/34) 14
410. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 67.5% (27/40) 14
411. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 67.21% (41/61) 14
412. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 66.67% (48/72) 14
413. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 66.67% (32/48) 14
414. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 66.67% (30/45) 12
415. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 66.67% (18/27) 12
416. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 66.67% (18/27) 12
417. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 66.67% (18/27) 11
418. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 66.67% (16/24) 14
419. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 66.67% (16/24) 14
420. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 66.67% (16/24) 10
421. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 66.67% (16/24) 10
422. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 66.67% (14/21) 12
423. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 66.67% (14/21) 12
424. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 66.67% (14/21) 12
425. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 66.67% (14/21) 11
426. Gelicz Gergő (KASI/A) 66.67% (14/21) 14
427. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 66.67% (14/21) 10
428. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 66.67% (14/21) 10
429. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 66.67% (14/21) 14
430. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 66.67% (12/18) 12
431. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 66.67% (12/18) 8
432. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 66.67% (12/18) 10
433. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 66.67% (12/18) 12
434. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 66.67% (12/18) 10
435. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 66.67% (12/18) 13
436. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 66.67% (12/18) 14
437. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 66.67% (12/18) 14
438. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 66.67% (12/18) 9
439. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 66.67% (10/15) 10
440. Patonai Lilla (KKC Hetény) 66.67% (10/15) 8
441. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 66.67% (10/15) 8
442. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 66.67% (10/15) 10
443. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 66.67% (10/15) 8
444. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 66.67% (10/15) 11
445. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 66.67% (10/15) 13
446. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 66.67% (10/15) 13
447. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 66.67% (10/15) 12
448. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 66.67% (10/15) 12
449. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 66.67% (10/15) 12
450. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 66.67% (10/15) 14
451. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 66.67% (10/15) 14
452. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 66.67% (10/15) 12
453. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 66.67% (10/15) 12
454. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 66.67% (10/15) 12
455. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 66.67% (10/15) 14
456. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 66.67% (10/15) 12
457. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 66.67% (8/12) 12
458. Simon Hanna (VESC U11) 66.67% (8/12) 12
459. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 66.67% (8/12) 12
460. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 66.67% (8/12) 12
461. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 66.67% (8/12) 12
462. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 66.67% (8/12) 8
463. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 66.67% (8/12) 8
464. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 66.67% (8/12) 8
465. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 66.67% (8/12) 8
466. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 66.67% (8/12) 10
467. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 66.67% (8/12) 10
468. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 66.67% (8/12) 8
469. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 66.67% (8/12) 10
470. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 66.67% (8/12) 10
471. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 66.67% (8/12) 8
472. Szabó Zsombor (MEAFC Tigrisek) 66.67% (8/12) 6
473. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 66.67% (8/12) 6
474. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 66.67% (8/12) 11
475. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 66.67% (8/12) 13
476. Krieg Nina (Vasas Cicák) 53.85% (17/26) 18
477. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 66.18% (45/68) 14
478. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 60% (10/15) 13
479. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 65.91% (29/44) 14
480. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 77.78% (10/15) 14
481. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 65.79% (25/38) 12
482. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 65.63% (21/32) 14
483. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 65.63% (21/32) 14
484. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 65.52% (38/58) 14
485. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 65.52% (19/29) 14
486. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 65.52% (19/29) 14
487. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 65.52% (19/29) 14
488. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 65.52% (19/29) 14
489. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 65.52% (19/29) 12
490. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 65.52% (19/29) 12
491. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 65.45% (36/55) 12
492. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 65.38% (51/78) 14
493. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 65.38% (17/26) 12
494. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 65.38% (17/26) 13
495. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 65.38% (17/26) 14
496. Székely Ákos (KASI/A) 66.67% (15/23) 14
497. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 65.22% (30/46) 12
498. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 65.22% (15/23) 10
499. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 65.22% (15/23) 10
500. Czifra Bence (Kanizsa KK) 65.22% (15/23) 12
501. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 65.22% (15/23) 14
502. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 65% (13/20) 14
503. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 65% (13/20) 14
504. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 65% (13/20) 14
505. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 65% (13/20) 8
506. Patai Lilla (DVTK Ózd) 65% (13/20) 10
507. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 65% (13/20) 10
508. Kis Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 65% (13/20) 10
509. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 65% (13/20) 12
510. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 65% (13/20) 12
511. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 65% (13/20) 12
512. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 64.71% (33/51) 14
513. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 64.71% (22/34) 14
514. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 64.71% (11/17) 12
515. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 64.71% (11/17) 14
516. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 64.71% (11/17) 10
517. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 64.71% (11/17) 7
518. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 64.58% (31/48) 14
519. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 50% (16/23) 13
520. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 64.52% (20/31) 14
521. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 64.52% (20/31) 12
522. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 64.52% (20/31) 13
523. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 64.44% (29/45) 11
524. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 64.44% (29/45) 14
525. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 62.5% (30/47) 18
526. Bartus Benedek (Piros Sasok) 64.29% (27/42) 12
527. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 64.29% (18/28) 14
528. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 64.29% (18/28) 6
529. Szánthó Zente (Monor SE/B) 64.29% (9/14) 14
530. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 64.29% (9/14) 8
531. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 64.29% (9/14) 10
532. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 64.29% (9/14) 12
533. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 64.29% (9/14) 9
534. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 64.29% (9/14) 10
535. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 64.29% (9/14) 8
536. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 64.29% (9/14) 10
537. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 64.29% (9/14) 12
538. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 64.29% (9/14) 8
539. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 64.29% (9/14) 12
540. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 64.29% (9/14) 12
541. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 64.29% (9/14) 8
542. Ungvári Botond László (KASI/D) 64.29% (9/14) 13
543. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 64.29% (9/14) 13
544. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 64% (48/75) 14
545. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 64% (32/50) 14
546. Agg Maja (Harcos Darazsak) 64% (16/25) 9
547. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 64% (16/25) 14
548. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 64% (16/25) 14
549. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 64% (16/25) 14
550. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 38.1% (15/28) 12
551. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 63.83% (30/47) 14
552. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 63.83% (30/47) 14
553. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 63.83% (30/47) 12
554. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 63.83% (30/47) 10
555. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 63.64% (21/33) 14
556. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 63.64% (21/33) 14
557. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 63.64% (14/22) 9
558. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 63.64% (14/22) 10
559. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 63.64% (14/22) 8
560. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 63.64% (7/11) 6
561. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 63.64% (7/11) 8
562. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 63.64% (7/11) 8
563. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 63.64% (7/11) 10
564. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 63.64% (7/11) 7
565. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 63.64% (7/11) 8
566. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 63.64% (7/11) 14
567. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 63.64% (7/11) 14
568. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 63.64% (7/11) 10
569. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 63.64% (7/11) 14
570. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 63.64% (7/11) 10
571. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 63.64% (7/11) 12
572. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 63.64% (7/11) 12
573. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 63.64% (7/11) 12
574. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 63.64% (7/11) 11
575. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 63.64% (7/11) 12
576. Tóth László András (Kozármisleny SE) 63.41% (26/41) 12
577. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 63.41% (26/41) 14
578. Bálint Bianka (Csata Manók) 63.16% (12/19) 11
579. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 63.16% (12/19) 11
580. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 63.16% (12/19) 8
581. Csurgai Martin (Pityke KSE) 63.16% (12/19) 10
582. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 63.16% (12/19) 10
583. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 63.16% (12/19) 12
584. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 63.16% (12/19) 14
585. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 63.16% (12/19) 14
586. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 63.16% (12/19) 14
587. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 63.16% (12/19) 14
588. Barkóczi István (Budafoki Bolhák) 63.16% (12/19) 9
589. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 63.04% (29/46) 14
590. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 62.96% (17/27) 14
591. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 54.12% (56/97) 20
592. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 56.25% (30/47) 14
593. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 62.75% (32/51) 14
594. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 62.5% (25/40) 14
595. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 62.5% (20/32) 10
596. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 62.5% (20/32) 10
597. Juhász Ádám (Csepel KK) 62.5% (15/24) 13
598. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 62.5% (15/24) 14
599. Dudás Nóra (Csata Garfield) 62.5% (15/24) 14
600. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 62.5% (15/24) 14
601. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 62.5% (10/16) 8
602. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 62.5% (10/16) 8
603. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 62.5% (10/16) 10
604. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 62.5% (10/16) 10
605. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 62.5% (10/16) 12
606. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 62.5% (10/16) 12
607. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 62.5% (10/16) 14
608. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 62.5% (10/16) 14
609. Hartvich Panna Petra (Kaszás KisBoszik) 62.5% (10/16) 14
610. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 62.5% (10/16) 14
611. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 62.5% (10/16) 14
612. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 62.34% (48/77) 14
613. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 62.3% (38/61) 14
614. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 62.26% (33/53) 11
615. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 62.22% (28/45) 12
616. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 62.16% (23/37) 12
617. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 62.07% (18/29) 14
618. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 62.07% (18/29) 14
619. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 62.07% (18/29) 14
620. Márkus Korina (BSC Lány) 62.07% (18/29) 12
621. Molnár Milán Bence (KASI/A) 62.07% (18/29) 12
622. Horváth Patrik (KASI/A) 61.9% (26/42) 13
623. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 61.9% (26/42) 14
624. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 61.9% (13/21) 14
625. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 61.9% (13/21) 14
626. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 61.9% (13/21) 10
627. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 61.9% (13/21) 10
628. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 61.9% (13/21) 10
629. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 61.9% (13/21) 12
630. Pop Paul-George (Primo Magic) 61.82% (34/55) 10
631. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 61.76% (21/34) 6
632. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 61.76% (21/34) 12
633. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 61.76% (21/34) 9
634. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 61.54% (56/91) 14
635. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 61.54% (16/26) 14
636. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 61.54% (16/26) 14
637. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 61.54% (16/26) 14
638. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 61.54% (16/26) 10
639. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 61.54% (16/26) 12
640. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 61.54% (16/26) 12
641. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 61.54% (16/26) 12
642. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 61.54% (8/13) 12
643. Szőcs Botond (BSC vegyes) 61.54% (8/13) 12
644. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 61.54% (8/13) 12
645. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 61.54% (8/13) 12
646. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 61.54% (8/13) 9
647. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 61.54% (8/13) 7
648. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 61.54% (8/13) 10
649. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 61.54% (8/13) 8
650. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 61.54% (8/13) 8
651. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 61.54% (8/13) 10
652. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 61.54% (8/13) 10
653. Stegeran Oana (Primo Magic) 61.54% (8/13) 10
654. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 61.54% (8/13) 10
655. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 61.54% (8/13) 10
656. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 61.54% (8/13) 10
657. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 61.54% (8/13) 8
658. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 61.54% (8/13) 8
659. Lovas Luca (KKC Mátyás) 61.54% (8/13) 10
660. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 61.54% (8/13) 8
661. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 61.54% (8/13) 6
662. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 61.54% (8/13) 6
663. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 61.54% (8/13) 6
664. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 61.54% (8/13) 11
665. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 61.54% (8/13) 11
666. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 61.54% (8/13) 13
667. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 62.07% (21/34) 15
668. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 61.29% (38/62) 14
669. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 61.29% (19/31) 10
670. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 61.29% (19/31) 10
671. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/A) 61.29% (19/31) 14
672. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 61.29% (19/31) 12
673. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 61.11% (11/18) 12
674. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 61.11% (11/18) 12
675. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 61.11% (11/18) 12
676. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 61.11% (11/18) 12
677. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 61.11% (11/18) 12
678. Mihályi Lili (Csata Manók) 61.11% (11/18) 12
679. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 61.11% (11/18) 12
680. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 61.11% (11/18) 12
681. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 61.11% (11/18) 14
682. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 61.11% (11/18) 12
683. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 61.11% (11/18) 12
684. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 61.11% (11/18) 11
685. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 61.11% (11/18) 10
686. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 61.11% (11/18) 10
687. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 61.11% (11/18) 9
688. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 69.23% (13/21) 14
689. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 53.13% (54/82) 16
690. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 60.87% (28/46) 14
691. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 60.87% (14/23) 12
692. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 60.87% (14/23) 12
693. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 60.87% (14/23) 12
694. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 60.87% (14/23) 14
695. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 60.87% (14/23) 14
696. László Botond (Tószegi Tigrisek) 60.87% (14/23) 10
697. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 60.78% (31/51) 14
698. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 60.71% (17/28) 12
699. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 60.71% (17/28) 10
700. Horváth Panna (Vasas Cicák) 55.56% (19/32) 19
701. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 60.61% (40/66) 14
702. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 60.61% (20/33) 9
703. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 60.47% (26/43) 12
704. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 60.47% (26/43) 12
705. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 60.27% (44/73) 14
706. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 60% (42/70) 14
707. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 60% (24/40) 12
708. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 60% (24/40) 13
709. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 60% (24/40) 14
710. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 60% (21/35) 12
711. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 60% (18/30) 14
712. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 60% (18/30) 14
713. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 60% (18/30) 14
714. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 60% (18/30) 14
715. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 60% (18/30) 14
716. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 60% (18/30) 14
717. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 60% (18/30) 12
718. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 60% (15/25) 13
719. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 60% (15/25) 10
720. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 60% (15/25) 10
721. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 60% (15/25) 12
722. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 60% (15/25) 12
723. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 60% (15/25) 12
724. Czövek Janka Bori (VESC U11) 60% (12/20) 11
725. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 60% (12/20) 12
726. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 60% (12/20) 12
727. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 60% (12/20) 12
728. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 60% (12/20) 12
729. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 60% (12/20) 12
730. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 60% (12/20) 12
731. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 60% (12/20) 12
732. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 60% (12/20) 10
733. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 60% (12/20) 10
734. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 60% (12/20) 12
735. Szőcs Vilmos (TFSE) 60% (12/20) 12
736. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 60% (12/20) 14
737. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 60% (12/20) 14
738. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 60% (12/20) 9
739. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 60% (9/15) 14
740. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 60% (9/15) 10
741. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 60% (9/15) 10
742. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 60% (9/15) 12
743. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 60% (9/15) 9
744. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 60% (9/15) 10
745. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 60% (9/15) 12
746. Elek Hanna (DVTK Ózd) 60% (9/15) 12
747. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 60% (9/15) 10
748. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 60% (9/15) 12
749. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 60% (9/15) 11
750. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 60% (6/10) 14
751. Lukács Dániel (BL Basket SE) 60% (6/10) 14
752. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 60% (6/10) 14
753. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 60% (6/10) 14
754. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 60% (6/10) 9
755. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 60% (6/10) 8
756. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 60% (6/10) 10
757. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 60% (6/10) 10
758. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 60% (6/10) 10
759. Zsadányi Zsombor (TFSE) 60% (6/10) 10
760. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 60% (6/10) 12
761. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 60% (6/10) 10
762. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 60% (6/10) 8
763. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 60% (6/10) 12
764. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 60% (6/10) 12
765. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 60% (6/10) 6
766. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 60% (6/10) 10
767. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 60% (6/10) 8
768. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 60% (6/10) 10
769. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 60% (6/10) 8
770. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 60% (6/10) 8
771. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 60% (6/10) 12
772. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 60% (6/10) 10
773. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 60% (6/10) 8
774. Fekete Norbert (KASI/A) 60% (6/10) 10
775. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 60% (6/10) 10
776. Farkas Dorottya (BSC Lány) 60% (6/10) 10
777. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 60% (6/10) 10
778. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 60% (6/10) 8
779. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 60% (6/10) 7
780. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 60% (6/10) 11
781. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 60% (6/10) 11
782. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 59.68% (37/62) 12
783. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 83.33% (6/11) 16
784. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 59.46% (22/37) 12
785. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 59.38% (19/32) 10
786. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 59.38% (19/32) 14
787. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 59.38% (19/32) 14
788. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 59.26% (16/27) 14
789. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 59.26% (16/27) 9
790. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 59.26% (16/27) 12
791. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 59.26% (16/27) 12
792. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 59.09% (39/66) 14
793. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 59.09% (26/44) 12
794. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 59.09% (13/22) 14
795. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 59.09% (13/22) 14
796. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 59.09% (13/22) 8
797. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 59.09% (13/22) 12
798. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 59.09% (13/22) 12
799. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 59.09% (13/22) 12
800. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 59.09% (13/22) 12
801. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 58.97% (46/78) 14
802. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 58.82% (20/34) 14
803. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 58.82% (20/34) 14
804. Szalai Dániel (KASI/C) 58.82% (20/34) 12
805. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 58.82% (10/17) 6
806. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 58.82% (10/17) 10
807. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 58.82% (10/17) 8
808. Gábor Gréta (Csata Garfield) 58.82% (10/17) 10
809. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 58.82% (10/17) 11
810. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 58.82% (10/17) 13
811. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 58.82% (10/17) 13
812. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 58.82% (10/17) 12
813. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 58.82% (10/17) 12
814. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 58.82% (10/17) 14
815. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 58.82% (10/17) 12
816. Földi Attila Dávid (CEKK) 58.82% (10/17) 12
817. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 58.82% (10/17) 12
818. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 58.82% (10/17) 14
819. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 58.82% (10/17) 12
820. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 58.82% (10/17) 12
821. Györki Barnabás (KASI/C) 58.82% (10/17) 14
822. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 75% (23/42) 20
823. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 58.62% (17/29) 12
824. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 58.62% (17/29) 10
825. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 58.62% (17/29) 14
826. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 58.62% (17/29) 14
827. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 58.57% (41/70) 12
828. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 58.54% (24/41) 11
829. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 58.33% (28/48) 12
830. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 58.33% (21/36) 14
831. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 58.33% (21/36) 12
832. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 58.33% (14/24) 12
833. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 58.33% (14/24) 14
834. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 58.33% (14/24) 14
835. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 58.33% (14/24) 8
836. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 58.33% (14/24) 14
837. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 58.33% (14/24) 14
838. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 58.33% (14/24) 14
839. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 58.33% (14/24) 14
840. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 58.33% (14/24) 14
841. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 58.33% (14/24) 6
842. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 58.33% (7/12) 6
843. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 58.33% (7/12) 6
844. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 58.33% (7/12) 9
845. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 58.33% (7/12) 9
846. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 58.33% (7/12) 10
847. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 58.33% (7/12) 8
848. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 58.33% (7/12) 14
849. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 58.33% (7/12) 10
850. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 58.33% (7/12) 10
851. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 58.33% (7/12) 8
852. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 58.33% (7/12) 10
853. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 58.33% (7/12) 10
854. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 58.33% (7/12) 10
855. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 58.33% (7/12) 8
856. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 58.33% (7/12) 10
857. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 58.33% (7/12) 10
858. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 58.33% (7/12) 10
859. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 58.33% (7/12) 12
860. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 58.33% (7/12) 12
861. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 58.33% (7/12) 12
862. Steininger Erik (Fűzfői AK) 58.33% (7/12) 12
863. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 58.33% (7/12) 12
864. Kiss Zalán (KASI/C) 58.33% (7/12) 12
865. Szentes Flóra (MTK Budapest) 58.33% (7/12) 12
866. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 58.33% (7/12) 12
867. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 58.33% (7/12) 13
868. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 58.06% (18/31) 14
869. Hirt Ádám (KASI/A) 58.06% (18/31) 14
870. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 58.06% (18/31) 14
871. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 58.06% (18/31) 14
872. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 58.02% (47/81) 14
873. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 58% (29/50) 12
874. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 58% (29/50) 10
875. Péter Lili (KWBC Körmend) 57.89% (11/19) 12
876. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 57.89% (11/19) 14
877. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 57.89% (11/19) 12
878. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 57.89% (11/19) 14
879. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 57.89% (11/19) 14
880. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 57.89% (11/19) 11
881. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 57.89% (11/19) 11
882. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 57.89% (11/19) 10
883. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/B) 57.89% (11/19) 11
884. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 57.89% (11/19) 13
885. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 57.81% (37/64) 14
886. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 57.78% (26/45) 14
887. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 57.69% (15/26) 9
888. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 57.69% (15/26) 10
889. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 57.69% (15/26) 12
890. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 57.69% (15/26) 14
891. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 57.69% (15/26) 14
892. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 69.23% (15/26) 12
893. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 57.58% (19/33) 11
894. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 57.5% (23/40) 14
895. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 57.5% (23/40) 14
896. Kovács Sára (Vasas Cicák) 60% (26/46) 13
897. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 57.14% (24/42) 11
898. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 57.14% (20/35) 14
899. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 57.14% (20/35) 11
900. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 57.14% (16/28) 14
901. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 57.14% (16/28) 14
902. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 57.14% (16/28) 14
903. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 57.14% (16/28) 10
904. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 57.14% (12/21) 11
905. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 57.14% (12/21) 12
906. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 57.14% (12/21) 10
907. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 57.14% (12/21) 8
908. Szigeti Lotti (NKA Pécs leány u11/B) 57.14% (12/21) 12
909. Házy Leó (FKE kenguruk) 57.14% (12/21) 12
910. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 57.14% (12/21) 12
911. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 57.14% (12/21) 10
912. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 57.14% (12/21) 12
913. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 57.14% (12/21) 13
914. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 57.14% (12/21) 14
915. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 57.14% (12/21) 14
916. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 57.14% (8/14) 12
917. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 57.14% (8/14) 12
918. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 57.14% (8/14) 12
919. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 57.14% (8/14) 12
920. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 57.14% (8/14) 12
921. Berkes Áron (Keresztúri SE) 57.14% (8/14) 12
922. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 57.14% (8/14) 9
923. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 57.14% (8/14) 10
924. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 57.14% (8/14) 8
925. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 57.14% (8/14) 10
926. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 57.14% (8/14) 8
927. Bán Barna (Szentesi KK) 57.14% (8/14) 10
928. Pintér Anna (KLKS Károlyi) 57.14% (8/14) 8
929. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 57.14% (8/14) 10
930. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 57.14% (8/14) 8
931. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 57.14% (8/14) 8
932. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 57.14% (8/14) 10
933. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 57.14% (8/14) 10
934. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 57.14% (8/14) 8
935. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 57.14% (8/14) 8
936. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 57.14% (8/14) 8
937. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 57.14% (8/14) 6
938. Bolla Eszter (BSC vegyes) 57.14% (8/14) 11
939. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 57.14% (8/14) 14
940. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 56.9% (33/58) 12
941. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 56.86% (29/51) 14
942. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 56.86% (29/51) 14
943. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 56.76% (21/37) 12
944. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 56.76% (21/37) 14
945. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 46.67% (20/34) 13
946. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 56.67% (17/30) 13
947. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 56.67% (17/30) 14
948. Kiss Laura (Csepel KK) 56.6% (30/53) 14
949. Fetahu Lenard (Csepel KK) 56.52% (39/69) 14
950. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 56.52% (39/69) 12
951. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 56.52% (13/23) 14
952. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 56.52% (13/23) 6
953. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 56.52% (13/23) 11
954. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 56.52% (13/23) 13
955. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 56.52% (13/23) 8
956. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 56.52% (13/23) 10
957. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 56.52% (13/23) 7
958. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 56.52% (13/23) 12
959. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/B) 56.52% (13/23) 9
960. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 56.52% (13/23) 12
961. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 56.52% (13/23) 12
962. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 56.52% (13/23) 12
963. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 56.41% (22/39) 10
964. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 56.41% (22/39) 10
965. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 56.25% (27/48) 14
966. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 56.25% (9/16) 14
967. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 56.25% (9/16) 14
968. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 56.25% (9/16) 12
969. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 56.25% (9/16) 10
970. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 56.25% (9/16) 10
971. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 56.25% (9/16) 12
972. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 56.25% (9/16) 12
973. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 56.25% (9/16) 10
974. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 56.25% (9/16) 10
975. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 56.25% (9/16) 12
976. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 56.25% (9/16) 12
977. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 56.25% (9/16) 12
978. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 56.25% (9/16) 11
979. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 56.1% (23/41) 11
980. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 56% (14/25) 12
981. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 56% (14/25) 12
982. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 56% (14/25) 13
983. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 56% (14/25) 10
984. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 55.77% (29/52) 14
985. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 55.56% (20/36) 14
986. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 55.56% (20/36) 14
987. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 55.56% (15/27) 12
988. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 55.56% (15/27) 14
989. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 55.56% (15/27) 14
990. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 55.56% (15/27) 14
991. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 55.56% (15/27) 14
992. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 55.56% (10/18) 7
993. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 55.56% (10/18) 10
994. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 55.56% (10/18) 10
995. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 55.56% (10/18) 8
996. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 55.56% (10/18) 10
997. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 55.56% (10/18) 11
998. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 55.56% (10/18) 11
999. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 55.56% (10/18) 13
1000. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 55.56% (10/18) 12
1001. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 55.56% (10/18) 12
1002. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 55.56% (10/18) 12
1003. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 55.56% (10/18) 12
1004. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 55.56% (10/18) 14
1005. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 57.65% (65/115) 28
1006. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 44.44% (21/37) 22
1007. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 55.17% (16/29) 14
1008. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 55.17% (16/29) 12
1009. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 55% (11/20) 12
1010. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 55% (11/20) 14
1011. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 55% (11/20) 14
1012. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 55% (11/20) 14
1013. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 55% (11/20) 14
1014. Horváth Áron András (KASI/D) 55% (11/20) 12
1015. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 55% (11/20) 14
1016. Rédei Márton (FKE kenguruk) 55% (11/20) 12
1017. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 55% (11/20) 12
1018. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 55% (11/20) 11
1019. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 55% (11/20) 8
1020. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 55% (11/20) 8
1021. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 55% (11/20) 6
1022. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 54.9% (28/51) 12
1023. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 54.84% (34/62) 12
1024. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 62.5% (10/18) 13
1025. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 54.76% (23/42) 14
1026. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 54.76% (23/42) 13
1027. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 54.69% (35/64) 12
1028. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 54.55% (24/44) 12
1029. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 54.55% (18/33) 12
1030. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 54.55% (18/33) 12
1031. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 54.55% (18/33) 12
1032. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 54.55% (12/22) 10
1033. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Bivalyok U11) 54.55% (12/22) 12
1034. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 54.55% (12/22) 10
1035. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 54.55% (12/22) 14
1036. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 54.55% (12/22) 14
1037. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 54.55% (12/22) 14
1038. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 54.55% (6/11) 9
1039. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 54.55% (6/11) 9
1040. Jaroscak Simon (MAFC Grosics) 54.55% (6/11) 9
1041. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 54.55% (6/11) 9
1042. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 54.55% (6/11) 10
1043. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 54.55% (6/11) 6
1044. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 54.55% (6/11) 8
1045. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 54.55% (6/11) 10
1046. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 54.55% (6/11) 6
1047. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 54.55% (6/11) 10
1048. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 54.55% (6/11) 10
1049. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 54.55% (6/11) 10
1050. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 54.55% (6/11) 10
1051. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 54.55% (6/11) 10
1052. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 54.55% (6/11) 8
1053. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 54.55% (6/11) 8
1054. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 54.55% (6/11) 12
1055. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 54.55% (6/11) 7
1056. Bakó Levente (NYKK U11/B) 54.55% (6/11) 7
1057. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 54.55% (6/11) 11
1058. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 54.55% (6/11) 11
1059. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 50% (15/28) 13
1060. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 54.35% (25/46) 14
1061. Barics Péter (BSC vegyes) 54.35% (25/46) 14
1062. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 54.35% (25/46) 14
1063. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 54.29% (19/35) 14
1064. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 54.29% (19/35) 12
1065. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 54.17% (13/24) 14
1066. Mészáros Csenge (CEKK) 54.17% (13/24) 14
1067. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 54.17% (13/24) 14
1068. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 54.17% (13/24) 10
1069. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 54.17% (13/24) 12
1070. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 54.17% (13/24) 12
1071. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 54.17% (13/24) 12
1072. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 62.5% (20/38) 18
1073. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 54.1% (33/61) 14
1074. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 54.05% (20/37) 14
1075. Sárosi Botond (Csepel KK) 54.05% (20/37) 14
1076. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 54.05% (20/37) 14
1077. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 54.05% (20/37) 13
1078. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 65.63% (25/42) 22
1079. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 54.55% (28/52) 22
1080. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 53.85% (35/65) 14
1081. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 53.85% (21/39) 12
1082. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 53.85% (21/39) 14
1083. Zircher Albert (KASI/B) 53.85% (14/26) 12
1084. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 53.85% (14/26) 12
1085. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 53.85% (14/26) 12
1086. Pongrácz Liza (Csata Manók) 53.85% (14/26) 12
1087. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 53.85% (14/26) 14
1088. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 53.85% (14/26) 10
1089. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 53.85% (14/26) 10
1090. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 53.85% (14/26) 14
1091. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 53.85% (7/13) 9
1092. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 53.85% (7/13) 9
1093. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 53.85% (7/13) 8
1094. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 53.85% (7/13) 10
1095. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 53.85% (7/13) 10
1096. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 53.85% (7/13) 10
1097. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 53.85% (7/13) 10
1098. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 53.85% (7/13) 10
1099. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 53.85% (7/13) 14
1100. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 53.85% (7/13) 10
1101. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 53.85% (7/13) 7
1102. Szőke András (Szentesi KK) 53.85% (7/13) 8
1103. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 53.85% (7/13) 10
1104. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 53.85% (7/13) 8
1105. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 53.85% (7/13) 11
1106. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 53.85% (7/13) 12
1107. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 53.85% (7/13) 12
1108. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 53.85% (7/13) 11
1109. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 53.85% (7/13) 13
1110. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 53.85% (7/13) 13
1111. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 53.85% (7/13) 13
1112. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 53.7% (29/54) 12
1113. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 53.66% (22/41) 14
1114. Erős Zalán (Esztergomi KE) 53.66% (22/41) 14
1115. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 53.57% (30/56) 12
1116. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 53.57% (15/28) 9
1117. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 53.57% (15/28) 10
1118. Miklóssy László (BLF Bolhák) 53.57% (15/28) 12
1119. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 53.57% (15/28) 10
1120. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 53.49% (23/43) 12
1121. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 53.33% (24/45) 14
1122. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 53.33% (16/30) 10
1123. Király Adél (Békéscsabai KK) 53.33% (8/15) 12
1124. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 53.33% (8/15) 12
1125. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 53.33% (8/15) 12
1126. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 53.33% (8/15) 12
1127. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 53.33% (8/15) 10
1128. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 53.33% (8/15) 10
1129. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 53.33% (8/15) 10
1130. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 53.33% (8/15) 10
1131. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 53.33% (8/15) 8
1132. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 53.33% (8/15) 10
1133. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 53.33% (8/15) 8
1134. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 53.33% (8/15) 10
1135. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 53.33% (8/15) 10
1136. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 53.33% (8/15) 10
1137. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 53.33% (8/15) 11
1138. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 53.33% (8/15) 13
1139. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 53.33% (8/15) 14
1140. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 53.33% (8/15) 14
1141. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 53.33% (8/15) 14
1142. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 53.33% (8/15) 14
1143. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 50% (15/28) 22
1144. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 53.13% (17/32) 12
1145. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 53.13% (17/32) 14
1146. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 53.13% (17/32) 14
1147. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 50% (17/32) 16
1148. Németi Anna (Csata Garfield) 52.94% (18/34) 14
1149. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 52.94% (9/17) 14
1150. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 52.94% (9/17) 14
1151. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 52.94% (9/17) 12
1152. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 52.94% (9/17) 9
1153. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 52.94% (9/17) 12
1154. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 52.94% (9/17) 5
1155. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 52.94% (9/17) 6
1156. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 52.94% (9/17) 9
1157. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 52.94% (9/17) 9
1158. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 52.94% (9/17) 10
1159. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 52.94% (9/17) 10
1160. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 52.94% (9/17) 6
1161. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 52.94% (9/17) 11
1162. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 50% (16/30) 16
1163. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 70% (15/30) 14
1164. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 52.78% (19/36) 10
1165. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 52.78% (19/36) 8
1166. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 52.78% (19/36) 14
1167. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 52.78% (19/36) 12
1168. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 52.63% (20/38) 14
1169. Pék Benedek (Esztergomi KE) 52.63% (10/19) 8
1170. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 52.63% (10/19) 10
1171. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 52.63% (10/19) 10
1172. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 52.63% (10/19) 14
1173. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 52.63% (10/19) 12
1174. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 52.63% (10/19) 12
1175. Imre Dávid (KASI/D) 52.63% (10/19) 14
1176. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 52.63% (10/19) 12
1177. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 52.63% (10/19) 14
1178. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 52.5% (21/40) 14
1179. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 52.38% (22/42) 10
1180. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 52.38% (11/21) 12
1181. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 52.38% (11/21) 14
1182. Végh Levente (BSC-2015) 52.38% (11/21) 12
1183. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 52.38% (11/21) 12
1184. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 52.38% (11/21) 14
1185. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 52.38% (11/21) 10
1186. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 52.38% (11/21) 10
1187. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 52.38% (11/21) 8
1188. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 52.31% (34/65) 14
1189. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 52.27% (23/44) 14
1190. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 52.17% (12/23) 14
1191. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 52.11% (37/71) 14
1192. Stikrád Ádám (KASI/A) 71.43% (25/55) 18
1193. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 52% (26/50) 14
1194. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 52% (13/25) 14
1195. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 52% (13/25) 14
1196. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 52% (13/25) 14
1197. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 52% (13/25) 11
1198. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 52% (13/25) 10
1199. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 52% (13/25) 10
1200. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 52% (13/25) 12
1201. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Kossuth) 52% (13/25) 12
1202. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 52% (13/25) 12
1203. Pelcz Tamara (Vasas Bolhák) 52% (13/25) 12
1204. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 51.92% (27/52) 13
1205. Császár Máté (KASI/C) 51.85% (14/27) 14
1206. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 51.85% (14/27) 10
1207. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 37.5% (31/56) 14
1208. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 51.72% (15/29) 10
1209. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 51.72% (15/29) 14
1210. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 51.72% (15/29) 14
1211. Somi Miron (KASI/A) 45.83% (34/63) 18
1212. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 51.61% (16/31) 14
1213. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 51.61% (16/31) 14
1214. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 51.61% (16/31) 14
1215. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 51.61% (16/31) 12
1216. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 51.61% (16/31) 12
1217. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 51.52% (17/33) 12
1218. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 51.52% (17/33) 10
1219. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 51.52% (17/33) 14
1220. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 51.43% (18/35) 14
1221. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 51.43% (18/35) 12
1222. Csaba Gergely (TFSE) 51.43% (18/35) 8
1223. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 51.43% (18/35) 12
1224. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 51.35% (19/37) 13
1225. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 51.35% (19/37) 14
1226. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 51.11% (23/45) 12
1227. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 51.11% (23/45) 14
1228. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 51.11% (23/45) 10
1229. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 51.06% (24/47) 12
1230. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 48.15% (24/48) 19
1231. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 50% (34/68) 14
1232. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 50% (32/64) 12
1233. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 50% (29/58) 14
1234. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 50% (23/46) 14
1235. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 50% (22/44) 14
1236. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 50% (22/44) 14
1237. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 50% (21/42) 12
1238. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 50% (19/38) 12
1239. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 50% (19/38) 12
1240. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 50% (17/34) 12
1241. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 50% (17/34) 10
1242. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 50% (17/34) 14
1243. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 50% (17/34) 11
1244. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 50% (16/32) 14
1245. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 50% (16/32) 12
1246. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 50% (16/32) 12
1247. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 50% (15/30) 12
1248. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 50% (15/30) 12
1249. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 50% (15/30) 12
1250. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 50% (15/30) 12
1251. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 50% (15/30) 14
1252. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 50% (14/28) 12
1253. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 50% (14/28) 12
1254. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 50% (14/28) 12
1255. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 50% (14/28) 11
1256. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 50% (14/28) 14
1257. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 50% (13/26) 14
1258. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 50% (13/26) 14
1259. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 50% (13/26) 14
1260. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 50% (13/26) 14
1261. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 50% (13/26) 14
1262. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 50% (12/24) 11
1263. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 50% (12/24) 8
1264. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 50% (12/24) 12
1265. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 50% (12/24) 10
1266. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 50% (12/24) 12
1267. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 50% (12/24) 10
1268. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 50% (26/52) 22
1269. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 50% (12/24) 12
1270. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 50% (12/24) 12
1271. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 50% (12/24) 10
1272. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 50% (12/24) 12
1273. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 50% (12/24) 14
1274. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 50% (11/22) 12
1275. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 50% (11/22) 12
1276. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 50% (11/22) 14
1277. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 50% (11/22) 14
1278. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 50% (11/22) 14
1279. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 50% (11/22) 14
1280. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 50% (11/22) 8
1281. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 50% (11/22) 10
1282. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 50% (11/22) 10
1283. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 50% (10/20) 10
1284. Horváth Abigél (Csata Garfield) 50% (10/20) 10
1285. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 50% (10/20) 11
1286. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 50% (10/20) 11
1287. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 50% (10/20) 9
1288. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 50% (10/20) 12
1289. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 50% (10/20) 14
1290. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 50% (10/20) 14
1291. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 50% (10/20) 14
1292. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 50% (9/18) 14
1293. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 50% (9/18) 14
1294. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 50% (9/18) 14
1295. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 50% (9/18) 12
1296. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 50% (9/18) 10
1297. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 50% (9/18) 10
1298. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 50% (9/18) 12
1299. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 50% (9/18) 12
1300. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 50% (9/18) 8
1301. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 50% (9/18) 10
1302. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 50% (9/18) 10
1303. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 50% (9/18) 8
1304. Imre László (Kécskei Vidrák) 50% (9/18) 12
1305. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 50% (9/18) 12
1306. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 50% (9/18) 11
1307. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 50% (9/18) 13
1308. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 50% (8/16) 12
1309. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 50% (8/16) 12
1310. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 50% (8/16) 12
1311. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 50% (8/16) 12
1312. Balatincz Botond (Csepel KK) 50% (8/16) 12
1313. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 50% (8/16) 8
1314. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 50% (8/16) 10
1315. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 50% (8/16) 10
1316. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 50% (8/16) 10
1317. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 50% (8/16) 10
1318. Taskó László (MEAFC Kossuth) 50% (8/16) 10
1319. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 50% (8/16) 10
1320. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 50% (8/16) 11
1321. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 50% (8/16) 13
1322. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 50% (8/16) 14
1323. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 50% (8/16) 14
1324. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 50% (8/16) 14
1325. Csóka Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 50% (8/16) 14
1326. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 50% (8/16) 14
1327. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 50% (7/14) 9
1328. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 50% (7/14) 10
1329. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 50% (7/14) 10
1330. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 50% (7/14) 14
1331. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 50% (7/14) 5
1332. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 50% (7/14) 10
1333. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 50% (7/14) 14
1334. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 50% (7/14) 10
1335. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 50% (7/14) 10
1336. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 50% (7/14) 10
1337. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 50% (7/14) 14
1338. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 50% (7/14) 10
1339. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 50% (7/14) 11
1340. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 50% (7/14) 12
1341. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 50% (7/14) 12
1342. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 50% (7/14) 12
1343. Turula Dominik (KASI/C) 50% (7/14) 12
1344. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 50% (7/14) 11
1345. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 50% (7/14) 12
1346. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 50% (7/14) 12
1347. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 50% (7/14) 12
1348. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 50% (7/14) 12
1349. Horváth Áron Márk (KASI/A) 50% (7/14) 12
1350. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 50% (7/14) 12
1351. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 50% (7/14) 12
1352. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 50% (7/14) 12
1353. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 50% (7/14) 12
1354. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 50% (6/12) 14
1355. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 50% (6/12) 14
1356. Mosó Botond (Keresztúri SE) 50% (6/12) 10
1357. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 50% (6/12) 10
1358. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 50% (6/12) 10
1359. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 50% (6/12) 10
1360. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 50% (6/12) 10
1361. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 50% (6/12) 10
1362. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 50% (6/12) 12
1363. Kovács Máté (BasketBaja SE) 50% (6/12) 12
1364. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 50% (6/12) 8
1365. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 50% (6/12) 6
1366. Kovács Szófia (Csata Garfield) 50% (6/12) 10
1367. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 50% (6/12) 10
1368. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 50% (6/12) 10
1369. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 50% (6/12) 12
1370. Gábor Zénó (KASI/B) 50% (6/12) 12
1371. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 50% (6/12) 10
1372. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 50% (6/12) 12
1373. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 50% (6/12) 12
1374. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 50% (6/12) 12
1375. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 50% (6/12) 7
1376. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 50% (6/12) 7
1377. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 50% (6/12) 11
1378. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 50% (6/12) 11
1379. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 50% (5/10) 11
1380. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 50% (5/10) 12
1381. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 50% (5/10) 9
1382. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 50% (5/10) 12
1383. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 50% (5/10) 12
1384. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 50% (5/10) 12
1385. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 50% (5/10) 12
1386. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 50% (5/10) 9
1387. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 50% (5/10) 8
1388. Szabo Matias-László (Primo Magic) 50% (5/10) 8
1389. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 50% (5/10) 10
1390. Takács Ádám Péter (KASI/B) 50% (5/10) 10
1391. Hoffman Péter (KASI/A) 50% (5/10) 10
1392. Mezriczky Máté (KASI/D) 50% (5/10) 10
1393. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 50% (5/10) 10
1394. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 50% (5/10) 10
1395. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 50% (5/10) 10
1396. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 50% (5/10) 10
1397. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 50% (5/10) 8
1398. Kovács Írisz (PSE Párducok) 50% (5/10) 8
1399. Kószó Ádám (BL Basket SE) 50% (5/10) 10
1400. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 50% (5/10) 10
1401. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 50% (5/10) 10
1402. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 50% (5/10) 8
1403. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 50% (5/10) 10
1404. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 50% (5/10) 10
1405. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 50% (5/10) 10
1406. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 50% (5/10) 8
1407. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 50% (5/10) 10
1408. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 50% (5/10) 10
1409. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 50% (5/10) 10
1410. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 50% (5/10) 8
1411. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 50% (5/10) 10
1412. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 50% (5/10) 8
1413. Here Zsolt (NYKK U11/B) 50% (5/10) 6
1414. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 50% (5/10) 6
1415. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 50% (5/10) 6
1416. Lázár Liliána (Budafoki Bolhák) 50% (5/10) 6
1417. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 50% (5/10) 6
1418. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 60% (19/40) 20
1419. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 46.15% (34/66) 18
1420. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 42.86% (26/51) 18
1421. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 49.54% (54/109) 12
1422. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 49.32% (36/73) 14
1423. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 49.06% (26/53) 12
1424. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 48.98% (24/49) 14
1425. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 66.67% (15/36) 19
1426. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 48.89% (22/45) 14
1427. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 48.72% (19/39) 12
1428. Somos Róza (Vasas Amazonok) 50% (16/33) 16
1429. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 48.57% (17/35) 14
1430. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 48.48% (16/33) 11
1431. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 48.48% (16/33) 14
1432. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 48.48% (16/33) 14
1433. Molnár Hanna (Hévíz SK) 48.48% (16/33) 14
1434. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 48.48% (16/33) 10
1435. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 53.33% (11/22) 15
1436. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 48.39% (15/31) 12
1437. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 48.39% (15/31) 12
1438. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 48.28% (14/29) 12
1439. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 48.28% (14/29) 13
1440. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 48.28% (14/29) 14
1441. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 50% (11/23) 21
1442. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 48.15% (13/27) 14
1443. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 48.15% (13/27) 10
1444. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 48.15% (13/27) 10
1445. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 48.15% (13/27) 10
1446. Eckert Bíborka (VESC U11) 48.15% (13/27) 12
1447. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 48.15% (13/27) 12
1448. Molnár Milán (Hévíz SK) 48.15% (13/27) 12
1449. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 48.15% (13/27) 12
1450. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 48% (12/25) 12
1451. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 48% (12/25) 10
1452. Besenyei Blanka (Csata Manók) 48% (12/25) 12
1453. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 40.48% (34/72) 26
1454. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 47.83% (11/23) 14
1455. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 47.83% (11/23) 14
1456. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 47.83% (11/23) 14
1457. Hara Noémi (Hunyadis Darazsak) 47.83% (11/23) 8
1458. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 47.83% (11/23) 10
1459. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 47.83% (11/23) 11
1460. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 47.83% (11/23) 10
1461. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 47.69% (31/65) 14
1462. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 47.62% (10/21) 8
1463. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 47.62% (10/21) 10
1464. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 47.62% (10/21) 10
1465. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 47.62% (10/21) 10
1466. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 47.62% (10/21) 11
1467. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 47.62% (10/21) 13
1468. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 47.62% (10/21) 13
1469. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 47.62% (10/21) 14
1470. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 47.62% (10/21) 12
1471. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 47.62% (10/21) 14
1472. Csőre Janka (Pér U11) 47.62% (10/21) 12
1473. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 42.86% (12/24) 13
1474. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 47.5% (19/40) 13
1475. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 47.5% (19/40) 14
1476. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 47.5% (19/40) 14
1477. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 47.37% (18/38) 13
1478. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 47.37% (9/19) 14
1479. Füzi Izabella (KASI/C) 47.37% (9/19) 14
1480. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 47.37% (9/19) 12
1481. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 47.37% (9/19) 9
1482. Kovács Léna (KKC Mátyás) 47.37% (9/19) 12
1483. Soltész Fanni (Monor SE/A) 47.37% (9/19) 10
1484. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 47.37% (9/19) 12
1485. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 47.37% (9/19) 10
1486. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 47.37% (9/19) 10
1487. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 47.37% (9/19) 12
1488. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 47.37% (9/19) 12
1489. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 47.22% (17/36) 12
1490. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 47.22% (17/36) 12
1491. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 47.06% (16/34) 14
1492. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 47.06% (16/34) 14
1493. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 47.06% (16/34) 12
1494. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 47.06% (8/17) 12
1495. Béres Berta (PSE Párducok) 47.06% (8/17) 12
1496. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 47.06% (8/17) 12
1497. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 47.06% (8/17) 12
1498. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 47.06% (8/17) 12
1499. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 47.06% (8/17) 12
1500. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 47.06% (8/17) 12
1501. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 47.06% (8/17) 12
1502. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 47.06% (8/17) 12
1503. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 47.06% (8/17) 9
1504. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 47.06% (8/17) 8
1505. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 47.06% (8/17) 10
1506. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 47.06% (8/17) 13
1507. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 47.06% (8/17) 14
1508. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 47.06% (8/17) 14
1509. Vince Bence (KASI/C) 47.06% (8/17) 14
1510. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 46.88% (15/32) 14
1511. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 46.81% (22/47) 14
1512. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 37.04% (37/76) 26
1513. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 50% (6/13) 13
1514. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 46.67% (28/60) 14
1515. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 46.67% (14/30) 12
1516. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 46.67% (14/30) 12
1517. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 46.67% (14/30) 14
1518. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 46.67% (14/30) 14
1519. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 46.67% (14/30) 10
1520. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 46.67% (7/15) 6
1521. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 46.67% (7/15) 8
1522. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 46.67% (7/15) 10
1523. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 46.67% (7/15) 14
1524. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 46.67% (7/15) 10
1525. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 46.67% (7/15) 14
1526. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 46.67% (7/15) 8
1527. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 46.67% (7/15) 14
1528. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 46.67% (7/15) 14
1529. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/B) 46.67% (7/15) 8
1530. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 46.67% (7/15) 10
1531. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 46.67% (7/15) 10
1532. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 46.67% (7/15) 12
1533. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 46.67% (7/15) 12
1534. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 46.67% (7/15) 12
1535. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 46.67% (7/15) 12
1536. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 46.67% (7/15) 13
1537. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 46.51% (20/43) 14
1538. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 46.51% (20/43) 14
1539. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 47.06% (33/71) 25
1540. Bogár Milla (Vasas Cicák) 47.83% (19/41) 15
1541. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 52.94% (11/22) 12
1542. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 46.43% (13/28) 14
1543. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 46.43% (13/28) 14
1544. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 46.43% (13/28) 14
1545. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 46.43% (13/28) 10
1546. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 46.43% (13/28) 12
1547. Bíró Bence (Budafoki Békák) 46.39% (45/97) 14
1548. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 46.34% (19/41) 12
1549. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 46.3% (25/54) 14
1550. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 62.5% (14/28) 18
1551. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 33.33% (17/35) 19
1552. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 46.15% (30/65) 12
1553. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 46.15% (18/39) 14
1554. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 46.15% (12/26) 12
1555. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 46.15% (12/26) 12
1556. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 46.15% (12/26) 14
1557. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 46.15% (12/26) 14
1558. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 46.15% (6/13) 14
1559. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11/B) 46.15% (6/13) 9
1560. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 46.15% (6/13) 10
1561. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 46.15% (6/13) 8
1562. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 46.15% (6/13) 12
1563. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 46.15% (6/13) 12
1564. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 46.15% (6/13) 8
1565. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 46.15% (6/13) 8
1566. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 46.15% (6/13) 12
1567. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 46.15% (6/13) 6
1568. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 46.15% (6/13) 8
1569. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 46.15% (6/13) 6
1570. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 46.15% (6/13) 8
1571. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 46.15% (6/13) 10
1572. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 46.15% (6/13) 7
1573. Czinkos Anna (Csata Garfield) 46% (23/50) 12
1574. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 50% (19/42) 19
1575. Köteles Milán (Szentesi KK) 45.95% (17/37) 12
1576. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 45.83% (22/48) 10
1577. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 45.83% (22/48) 14
1578. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 45.83% (11/24) 12
1579. Tárnoki Nóra (Vasas Bolhák) 45.83% (11/24) 12
1580. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 45.83% (11/24) 8
1581. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 45.71% (16/35) 12
1582. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 45.45% (35/77) 12
1583. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 45.45% (15/33) 14
1584. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 45.45% (10/22) 8
1585. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 45.45% (10/22) 10
1586. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 45.45% (10/22) 10
1587. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 45.45% (10/22) 11
1588. Balogh Emma (NKA Pécs leány u11/B) 45.45% (10/22) 14
1589. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 45.45% (5/11) 11
1590. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 45.45% (5/11) 11
1591. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 45.45% (5/11) 13
1592. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 45.45% (5/11) 12
1593. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 45.45% (5/11) 12
1594. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 45.45% (5/11) 12
1595. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 45.45% (5/11) 9
1596. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 45.45% (5/11) 8
1597. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 45.45% (5/11) 8
1598. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 45.45% (5/11) 8
1599. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 45.45% (5/11) 10
1600. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 45.45% (5/11) 8
1601. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 45.45% (5/11) 10
1602. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 45.45% (5/11) 10
1603. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 45.45% (5/11) 10
1604. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 45.45% (5/11) 8
1605. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 45.45% (5/11) 10
1606. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 45.45% (5/11) 10
1607. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 45.45% (5/11) 10
1608. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 45.45% (5/11) 8
1609. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 45.45% (5/11) 10
1610. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 45.45% (5/11) 8
1611. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 45.45% (5/11) 7
1612. Moldován Dominik (MAFC Grosics) 45.45% (5/11) 7
1613. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 45.45% (5/11) 14
1614. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 53.85% (9/19) 12
1615. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 45.24% (19/42) 12
1616. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 45.16% (14/31) 12
1617. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 45.16% (14/31) 12
1618. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 57.14% (18/39) 20
1619. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 45% (27/60) 12
1620. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 45% (18/40) 14
1621. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 45% (18/40) 14
1622. Rein Dóra (Esztergomi KE) 45% (9/20) 14
1623. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 45% (9/20) 14
1624. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 45% (9/20) 12
1625. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 45% (9/20) 12
1626. Lévai Szilárd (KASI/A) 45% (9/20) 12
1627. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 45% (9/20) 6
1628. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 45% (9/20) 10
1629. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 45% (9/20) 10
1630. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 45% (9/20) 10
1631. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 45% (9/20) 12
1632. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 45% (9/20) 11
1633. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 44.83% (13/29) 14
1634. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 25% (5/11) 13
1635. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 44.64% (25/56) 14
1636. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 44.64% (25/56) 14
1637. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 30% (7/17) 13
1638. Tóth Mirella (KKC Hetény) 44.44% (12/27) 12
1639. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 44.44% (8/18) 12
1640. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 44.44% (8/18) 12
1641. Szilas Ákos (KASI/A) 44.44% (8/18) 12
1642. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 44.44% (8/18) 12
1643. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 44.44% (8/18) 12
1644. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 44.44% (8/18) 12
1645. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 44.44% (8/18) 7
1646. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 44.44% (8/18) 10
1647. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 44.44% (8/18) 10
1648. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 44.44% (8/18) 10
1649. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 44.44% (8/18) 10
1650. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 44.44% (8/18) 6
1651. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 44.44% (8/18) 11
1652. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 44.44% (8/18) 11
1653. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 44.44% (8/18) 13
1654. Kállai Kende (Csepel KK) 44.44% (8/18) 14
1655. Frank Flórián (KASI/C) 44.44% (8/18) 14
1656. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 44.12% (15/34) 12
1657. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 44.12% (15/34) 12
1658. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 44% (11/25) 14
1659. Végh Patrik (Fűzfői AK) 44% (11/25) 8
1660. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 44% (11/25) 13
1661. Katona Blanka (KKC Mátyás) 44% (11/25) 9
1662. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 43.93% (47/107) 14
1663. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 43.9% (18/41) 12
1664. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 43.75% (21/48) 10
1665. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 43.75% (14/32) 12
1666. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 43.75% (14/32) 12
1667. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 43.75% (14/32) 12
1668. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 43.75% (14/32) 12
1669. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 43.75% (14/32) 14
1670. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 43.75% (7/16) 6
1671. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 43.75% (7/16) 9
1672. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 43.75% (7/16) 9
1673. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 43.75% (7/16) 10
1674. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 43.75% (7/16) 14
1675. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 43.75% (7/16) 10
1676. Hardi Koppány (KASI/D) 43.75% (7/16) 10
1677. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 43.75% (7/16) 8
1678. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 43.75% (7/16) 14
1679. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 43.75% (7/16) 14
1680. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 43.75% (7/16) 10
1681. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 43.75% (7/16) 14
1682. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 43.75% (7/16) 14
1683. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 43.75% (7/16) 8
1684. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 43.75% (7/16) 10
1685. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 43.75% (7/16) 10
1686. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 43.75% (7/16) 14
1687. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 43.75% (7/16) 8
1688. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 43.75% (7/16) 8
1689. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 43.75% (7/16) 12
1690. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 43.75% (7/16) 12
1691. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 43.75% (7/16) 12
1692. Mikulás Damira (TFSE) 43.75% (7/16) 12
1693. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 43.75% (7/16) 12
1694. Biró Botond (Esztergomi KE) 43.75% (7/16) 12
1695. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 44.44% (7/16) 11
1696. Borsós Nikolett (CEKK) 43.48% (10/23) 10
1697. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 43.48% (10/23) 10
1698. Magyari Rita (TSE Basket U11) 43.48% (10/23) 14
1699. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 43.48% (10/23) 14
1700. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 43.48% (10/23) 12
1701. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 43.33% (13/30) 10
1702. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 43.33% (13/30) 12
1703. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 43.24% (16/37) 12
1704. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 39.13% (12/29) 16
1705. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 35.71% (18/40) 24
1706. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 50% (8/20) 12
1707. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 42.86% (30/70) 14
1708. Mor Yotam (FKE kenguruk) 42.86% (18/42) 12
1709. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 42.86% (15/35) 10
1710. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 42.86% (15/35) 14
1711. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 42.86% (12/28) 12
1712. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 42.86% (12/28) 8
1713. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 42.86% (12/28) 12
1714. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 42.86% (12/28) 6
1715. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 42.86% (12/28) 12
1716. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 42.86% (12/28) 10
1717. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 42.86% (12/28) 12
1718. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 42.86% (12/28) 12
1719. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 42.86% (9/21) 14
1720. Búz Marcell (Pityke KSE) 42.86% (9/21) 12
1721. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 42.86% (9/21) 12
1722. Nagy Katalin Mária (CEKK) 42.86% (9/21) 12
1723. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 42.86% (9/21) 10
1724. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 42.86% (9/21) 13
1725. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 42.86% (6/14) 14
1726. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 42.86% (6/14) 13
1727. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 42.86% (6/14) 14
1728. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 42.86% (6/14) 10
1729. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 42.86% (6/14) 12
1730. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 42.86% (6/14) 12
1731. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 42.86% (6/14) 10
1732. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 42.86% (6/14) 6
1733. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 42.86% (6/14) 12
1734. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 42.86% (6/14) 10
1735. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 42.86% (6/14) 12
1736. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 42.86% (6/14) 10
1737. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 42.86% (6/14) 8
1738. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 42.86% (6/14) 10
1739. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 42.86% (6/14) 12
1740. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 42.86% (6/14) 8
1741. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 42.86% (6/14) 10
1742. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 42.86% (6/14) 10
1743. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 42.86% (6/14) 11
1744. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 42.86% (6/14) 11
1745. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 42.86% (6/14) 11
1746. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 42.5% (17/40) 10
1747. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 50% (17/41) 16
1748. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 42.42% (14/33) 12
1749. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 42.31% (11/26) 14
1750. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 42.31% (11/26) 14
1751. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 42.31% (11/26) 14
1752. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 42.31% (11/26) 14
1753. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 42.31% (11/26) 12
1754. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 42.31% (11/26) 12
1755. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 42.31% (11/26) 12
1756. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 42.31% (11/26) 10
1757. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 44.44% (6/14) 12
1758. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 36.36% (7/17) 14
1759. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 42.11% (16/38) 11
1760. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 42.11% (8/19) 12
1761. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 42.11% (8/19) 12
1762. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 42.11% (8/19) 12
1763. Baffi Barnabás (Budafoki Bolhák) 42.11% (8/19) 10
1764. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 42.11% (8/19) 10
1765. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 42.11% (8/19) 10
1766. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 42.11% (8/19) 10
1767. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 42.11% (8/19) 10
1768. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 55.56% (12/31) 14
1769. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 41.94% (13/31) 14
1770. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 41.94% (13/31) 12
1771. Hajdu Márton (BL Basket SE) 41.86% (18/43) 12
1772. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 41.67% (15/36) 12
1773. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 41.67% (15/36) 14
1774. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 41.67% (10/24) 10
1775. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 41.67% (10/24) 8
1776. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 41.67% (15/36) 20
1777. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 41.67% (10/24) 12
1778. Kővári Dóra (Csata Manók) 41.67% (10/24) 14
1779. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 41.67% (10/24) 14
1780. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 41.67% (10/24) 14
1781. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 41.67% (10/24) 14
1782. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 41.67% (5/12) 11
1783. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 41.67% (5/12) 12
1784. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 41.67% (5/12) 12
1785. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 41.67% (5/12) 12
1786. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 41.67% (5/12) 12
1787. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 41.67% (5/12) 12
1788. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 41.67% (5/12) 12
1789. Stier Botond (KASI/A) 41.67% (5/12) 10
1790. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 41.67% (5/12) 8
1791. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 41.67% (5/12) 10
1792. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 41.67% (5/12) 8
1793. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 41.67% (5/12) 8
1794. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 41.67% (5/12) 8
1795. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 41.67% (5/12) 10
1796. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 41.67% (5/12) 8
1797. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 41.67% (5/12) 10
1798. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 41.67% (5/12) 10
1799. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 41.67% (5/12) 8
1800. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 41.67% (5/12) 10
1801. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 41.67% (5/12) 10
1802. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 41.67% (5/12) 10
1803. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 41.67% (5/12) 10
1804. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 41.67% (5/12) 10
1805. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 41.67% (5/12) 8
1806. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 41.67% (5/12) 6
1807. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 41.67% (5/12) 14
1808. Nyers Máté (NYKK U11/B) 32.14% (18/47) 16
1809. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 41.38% (12/29) 12
1810. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 41.38% (12/29) 13
1811. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 41.38% (12/29) 14
1812. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 40.82% (43/104) 28
1813. Varga Regina (KWBC Körmend) 41.3% (19/46) 12
1814. Horváth Dominik (Monor SE/B) 41.18% (14/34) 12
1815. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 41.18% (14/34) 10
1816. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 41.18% (14/34) 14
1817. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 41.18% (7/17) 9
1818. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 41.18% (7/17) 10
1819. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 41.18% (7/17) 8
1820. Szonntag Adél (Csata Manók) 41.18% (7/17) 12
1821. Becsák Dániel (Pér U11) 41.18% (7/17) 11
1822. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 41.18% (7/17) 12
1823. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 41.18% (7/17) 12
1824. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 41.18% (7/17) 12
1825. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 40.91% (9/22) 14
1826. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 40.91% (9/22) 14
1827. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 40.91% (9/22) 12
1828. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 40.74% (11/27) 14
1829. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 40.74% (11/27) 12
1830. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 40.74% (11/27) 12
1831. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 40.74% (11/27) 12
1832. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 33.33% (9/22) 20
1833. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 40.54% (15/37) 12
1834. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 40.54% (15/37) 14
1835. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 40.48% (17/42) 11
1836. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 40.38% (21/52) 14
1837. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 40% (16/40) 11
1838. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 40% (16/40) 12
1839. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 40% (12/30) 12
1840. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 40% (12/30) 14
1841. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 40% (10/25) 10
1842. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 40% (10/25) 14
1843. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 40% (10/25) 14
1844. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 40% (10/25) 12
1845. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 40% (8/20) 12
1846. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 40% (8/20) 12
1847. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 40% (8/20) 12
1848. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 40% (8/20) 12
1849. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 40% (8/20) 10
1850. Vaskó Péter János (Pér U11) 40% (8/20) 10
1851. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 80% (8/11) 12
1852. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 40% (8/20) 14
1853. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 40% (8/20) 14
1854. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 50% (10/24) 12
1855. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 40% (6/15) 14
1856. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 40% (6/15) 14
1857. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 40% (6/15) 9
1858. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 40% (6/15) 9
1859. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 40% (6/15) 12
1860. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 40% (6/15) 10
1861. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 40% (6/15) 10
1862. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 40% (6/15) 8
1863. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 40% (6/15) 10
1864. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 40% (6/15) 8
1865. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 40% (6/15) 10
1866. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 40% (6/15) 5
1867. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 40% (6/15) 11
1868. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 40% (6/15) 11
1869. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 40% (4/10) 6
1870. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 40% (4/10) 10
1871. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 40% (4/10) 8
1872. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 40% (4/10) 10
1873. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 40% (4/10) 10
1874. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 40% (4/10) 10
1875. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 40% (4/10) 8
1876. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 40% (4/10) 8
1877. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 40% (4/10) 8
1878. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 40% (4/10) 10
1879. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 40% (4/10) 10
1880. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 40% (4/10) 10
1881. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 40% (4/10) 10
1882. Varga Bella (Feketés Darazsak) 40% (4/10) 8
1883. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 40% (4/10) 10
1884. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 40% (4/10) 10
1885. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 40% (4/10) 8
1886. Nagy Dominik (KASI/B) 40% (4/10) 10
1887. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 40% (4/10) 10
1888. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 40% (4/10) 8
1889. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 40% (4/10) 10
1890. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 40% (4/10) 10
1891. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 40% (4/10) 10
1892. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 40% (4/10) 8
1893. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 40% (4/10) 12
1894. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 40% (4/10) 12
1895. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 40% (4/10) 12
1896. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 40% (4/10) 12
1897. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 40% (4/10) 12
1898. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 40% (4/10) 12
1899. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 40% (4/10) 9
1900. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 40% (4/10) 9
1901. Szász Alíz (FKE kenguruk) 39.53% (17/43) 12
1902. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 39.47% (15/38) 14
1903. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 39.39% (13/33) 14
1904. Heckenast Péter (Monor SE/A) 39.39% (13/33) 6
1905. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 39.29% (11/28) 12
1906. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 39.29% (11/28) 12
1907. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/B) 39.29% (11/28) 14
1908. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 39.29% (11/28) 10
1909. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 39.29% (11/28) 13
1910. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 39.13% (9/23) 14
1911. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 39.13% (9/23) 12
1912. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 39.13% (9/23) 10
1913. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 39.13% (9/23) 12
1914. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 39.13% (9/23) 12
1915. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 39.02% (16/41) 9
1916. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 38.89% (7/18) 10
1917. Barucha Levente (KASI/D) 38.89% (7/18) 10
1918. Biró Márk (NKA Pécs fiú u11/B) 38.89% (7/18) 10
1919. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 38.89% (7/18) 14
1920. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 38.89% (7/18) 14
1921. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 38.89% (7/18) 14
1922. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 38.89% (7/18) 10
1923. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 38.89% (7/18) 14
1924. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 38.89% (7/18) 12
1925. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 38.89% (7/18) 12
1926. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 50% (9/24) 21
1927. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 38.71% (12/31) 12
1928. Péti András (GYKSE Szekszárd) 38.71% (12/31) 12
1929. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 38.71% (12/31) 13
1930. Győrik Botond (BL Basket SE) 38.71% (12/31) 14
1931. Gunya Áron (BasketBaja SE) 38.46% (20/52) 14
1932. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 38.46% (15/39) 12
1933. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 38.46% (10/26) 13
1934. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 38.46% (5/13) 11
1935. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 38.46% (5/13) 11
1936. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 38.46% (5/13) 11
1937. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/B) 38.46% (5/13) 11
1938. Kiss Míra (VESC U11) 38.46% (5/13) 12
1939. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 38.46% (5/13) 12
1940. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 38.46% (5/13) 12
1941. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 38.46% (5/13) 9
1942. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 38.46% (5/13) 10
1943. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 38.46% (5/13) 8
1944. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 38.46% (5/13) 10
1945. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 38.46% (5/13) 10
1946. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 38.46% (5/13) 10
1947. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 38.46% (5/13) 8
1948. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 38.46% (5/13) 10
1949. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 38.46% (5/13) 14
1950. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 38.46% (5/13) 14
1951. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 38.46% (5/13) 14
1952. Balogh Anna (NKA Pécs leány u11/B) 38.24% (13/34) 14
1953. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 38.24% (13/34) 14
1954. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 38.1% (8/21) 12
1955. Csery Mózes (PSE Párducok) 38.1% (8/21) 10
1956. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 38.1% (8/21) 6
1957. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 38.1% (8/21) 11
1958. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 38% (19/50) 12
1959. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 37.93% (11/29) 14
1960. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 37.93% (11/29) 12
1961. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 37.93% (11/29) 14
1962. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 37.84% (14/37) 12
1963. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 37.84% (14/37) 12
1964. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 44.44% (10/25) 14
1965. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 37.5% (9/24) 14
1966. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 37.5% (9/24) 14
1967. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 37.5% (9/24) 12
1968. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 37.5% (6/16) 14
1969. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 37.5% (6/16) 14
1970. Bial Boglárka (Csepel KK) 37.5% (6/16) 14
1971. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 37.5% (6/16) 14
1972. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 37.5% (6/16) 12
1973. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 37.5% (6/16) 10
1974. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 37.5% (6/16) 10
1975. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 37.5% (6/16) 10
1976. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 37.5% (6/16) 8
1977. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 37.5% (6/16) 10
1978. Katona Dorina (KKC Mátyás) 37.5% (6/16) 10
1979. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 37.5% (6/16) 12
1980. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 37.5% (6/16) 10
1981. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 37.5% (6/16) 12
1982. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 37.5% (6/16) 12
1983. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 37.5% (6/16) 12
1984. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 37.5% (6/16) 10
1985. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 0% (7/17) 17
1986. Varga Dániel (BSC Fiú) 37.14% (13/35) 12
1987. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 37.04% (10/27) 14
1988. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 37.04% (10/27) 14
1989. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 36.96% (17/46) 12
1990. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 36.84% (14/38) 12
1991. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 36.84% (14/38) 14
1992. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 36.84% (7/19) 10
1993. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 36.84% (7/19) 10
1994. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 36.84% (7/19) 14
1995. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 36.84% (7/19) 10
1996. Horváth Donát (PSE Párducok) 36.84% (7/19) 8
1997. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 36.84% (7/19) 11
1998. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 36.67% (11/30) 12
1999. Papp Andor (FTSI Constantinum) 36.67% (11/30) 12
2000. Demeter István (Monor SE/A) 36.67% (11/30) 12
2001. Balla Benedek (BKGDSE U11) 36.67% (11/30) 8
2002. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 36.36% (16/44) 12
2003. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 36.36% (8/22) 12
2004. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 36.36% (8/22) 10
2005. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 36.36% (4/11) 11
2006. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 36.36% (4/11) 6
2007. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 36.36% (4/11) 10
2008. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 36.36% (4/11) 8
2009. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 36.36% (4/11) 10
2010. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 36.36% (4/11) 10
2011. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 36.36% (4/11) 8
2012. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 36.36% (4/11) 10
2013. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 36.36% (4/11) 12
2014. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 36.36% (4/11) 9
2015. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 36.36% (4/11) 9
2016. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 36.36% (4/11) 12
2017. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 36% (9/25) 10
2018. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 36% (9/25) 10
2019. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 36% (9/25) 13
2020. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 36% (9/25) 13
2021. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 35.85% (19/53) 11
2022. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 35.71% (10/28) 14
2023. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 35.71% (5/14) 12
2024. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 35.71% (5/14) 12
2025. Fekete Dominik (Pér U11) 35.71% (5/14) 12
2026. Megyeri Vanda (CEKK) 35.71% (5/14) 12
2027. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 35.71% (5/14) 12
2028. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 35.71% (5/14) 12
2029. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 35.71% (5/14) 9
2030. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 35.71% (5/14) 12
2031. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 35.71% (5/14) 12
2032. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 35.71% (5/14) 12
2033. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 35.71% (5/14) 8
2034. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 35.71% (5/14) 10
2035. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 35.71% (5/14) 8
2036. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 35.71% (5/14) 10
2037. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 35.71% (5/14) 10
2038. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 35.71% (5/14) 10
2039. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 35.71% (5/14) 10
2040. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 35.71% (5/14) 10
2041. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 35.71% (5/14) 14
2042. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 35.71% (5/14) 6
2043. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 35.71% (5/14) 7
2044. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 35.29% (6/17) 13
2045. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 35.29% (6/17) 12
2046. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 35.29% (6/17) 12
2047. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 35.29% (6/17) 8
2048. Molnár Gerda (KASI/B) 35.29% (6/17) 8
2049. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 35.29% (6/17) 10
2050. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 35.29% (6/17) 10
2051. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 35.29% (6/17) 12
2052. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 35.29% (6/17) 8
2053. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 35.29% (6/17) 10
2054. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 35.29% (6/17) 12
2055. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 35.29% (6/17) 8
2056. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 35.29% (6/17) 10
2057. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 57.89% (12/27) 16
2058. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 35% (7/20) 6
2059. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 35% (7/20) 8
2060. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 34.78% (8/23) 10
2061. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 34.78% (8/23) 8
2062. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 34.78% (8/23) 14
2063. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 34.62% (9/26) 14
2064. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 34.62% (9/26) 12
2065. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 34.62% (9/26) 12
2066. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 34.62% (9/26) 10
2067. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 34.15% (14/41) 14
2068. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 33.87% (21/62) 12
2069. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 33.33% (14/42) 14
2070. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 33.33% (14/42) 14
2071. Répa Magor Vajk (Pér U11) 33.33% (11/33) 10
2072. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 33.33% (10/30) 12
2073. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 33.33% (9/27) 10
2074. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 33.33% (8/24) 14
2075. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 33.33% (8/24) 14
2076. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 33.33% (7/21) 10
2077. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 33.33% (7/21) 14
2078. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Oroszlánok) 33.33% (7/21) 12
2079. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 33.33% (7/21) 12
2080. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 33.33% (6/18) 14
2081. Tóth Bálint (KASI/C) 33.33% (6/18) 12
2082. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 33.33% (6/18) 8
2083. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 33.33% (6/18) 10
2084. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 33.33% (6/18) 10
2085. Ledneczki Márk (Monok SE) 33.33% (6/18) 12
2086. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 33.33% (6/18) 10
2087. Szinyei Merse Félix (TFSE) 33.33% (6/18) 10
2088. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 33.33% (6/18) 10
2089. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 33.33% (6/18) 12
2090. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 33.33% (5/15) 12
2091. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 33.33% (5/15) 14
2092. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 33.33% (4/12) 6
2093. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 33.33% (4/12) 10
2094. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 33.33% (4/12) 8
2095. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 33.33% (4/12) 10
2096. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 33.33% (4/12) 8
2097. György Bálint (Monok SE) 33.33% (4/12) 10
2098. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 33.33% (4/12) 10
2099. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 33.33% (4/12) 8
2100. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 33.33% (4/12) 8
2101. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 33.33% (4/12) 10
2102. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 33.33% (4/12) 10
2103. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 33.33% (4/12) 8
2104. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 33.33% (4/12) 10
2105. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 33.33% (4/12) 10
2106. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 33.33% (4/12) 8
2107. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 33.33% (4/12) 7
2108. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 33.33% (4/12) 7
2109. Morótz Levente (TF-JAK U11) 33.33% (4/12) 12
2110. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 33.33% (4/12) 12
2111. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 33.33% (4/12) 12
2112. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 32.81% (21/64) 14
2113. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 30% (6/18) 16
2114. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 32.56% (14/43) 10
2115. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 32.43% (12/37) 10
2116. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 32.43% (12/37) 14
2117. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 32.26% (10/31) 14
2118. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 32.08% (17/53) 14
2119. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 32% (8/25) 6
2120. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 32% (8/25) 11
2121. Góman Kristóf János (KASI/A) 31.82% (14/44) 14
2122. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 31.82% (7/22) 14
2123. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 31.58% (6/19) 9
2124. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs fiú u11/B) 31.58% (6/19) 10
2125. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 31.58% (6/19) 12
2126. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 31.43% (11/35) 14
2127. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 31.25% (5/16) 12
2128. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 31.25% (5/16) 10
2129. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 31.25% (5/16) 8
2130. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 31.25% (5/16) 14
2131. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 31.25% (5/16) 14
2132. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 22.22% (8/24) 18
2133. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 30.77% (8/26) 14
2134. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 30.77% (8/26) 14
2135. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 30.77% (4/13) 14
2136. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 30.77% (4/13) 13
2137. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 30.77% (4/13) 11
2138. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 30.77% (4/13) 10
2139. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 30.77% (4/13) 10
2140. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 30.77% (4/13) 10
2141. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 30.77% (4/13) 8
2142. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 30.77% (4/13) 8
2143. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 30.77% (4/13) 10
2144. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 30.77% (4/13) 10
2145. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 30.77% (4/13) 10
2146. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 30.77% (4/13) 8
2147. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 30.77% (4/13) 12
2148. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 30.77% (4/13) 12
2149. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 30.77% (4/13) 12
2150. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 30.77% (4/13) 9
2151. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 30.77% (4/13) 9
2152. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 28.57% (4/13) 13
2153. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 30.43% (7/23) 14
2154. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 30.43% (7/23) 14
2155. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 30.43% (7/23) 10
2156. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 30% (12/40) 12
2157. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 30% (9/30) 10
2158. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 30% (6/20) 14
2159. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 30% (3/10) 13
2160. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 30% (3/10) 8
2161. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 30% (3/10) 8
2162. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 30% (3/10) 10
2163. Berta Bence (NYKK U11/B) 30% (3/10) 8
2164. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 30% (3/10) 8
2165. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 30% (3/10) 8
2166. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 30% (3/10) 8
2167. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 30% (3/10) 10
2168. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 30% (3/10) 10
2169. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 30% (3/10) 6
2170. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 30% (3/10) 10
2171. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 30% (3/10) 6
2172. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 30% (3/10) 10
2173. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 30% (3/10) 10
2174. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 30% (3/10) 8
2175. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 30% (3/10) 8
2176. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 30% (3/10) 10
2177. Tóth Laura (KKC Mátyás) 30% (3/10) 14
2178. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 29.41% (5/17) 12
2179. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 29.41% (5/17) 12
2180. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 29.41% (5/17) 10
2181. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 29.41% (5/17) 14
2182. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 29.41% (5/17) 14
2183. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 29.17% (7/24) 12
2184. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 28.57% (8/28) 10
2185. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 28.57% (8/28) 14
2186. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 28.57% (6/21) 7
2187. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 28.57% (4/14) 11
2188. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 28.57% (4/14) 11
2189. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 28.57% (4/14) 14
2190. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 28.57% (4/14) 10
2191. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 28.57% (4/14) 10
2192. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 28.57% (4/14) 10
2193. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 28.57% (4/14) 12
2194. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 28.57% (4/14) 12
2195. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 28% (7/25) 14
2196. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 28% (7/25) 13
2197. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 27.78% (5/18) 9
2198. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 27.78% (5/18) 12
2199. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 27.78% (5/18) 14
2200. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 27.78% (5/18) 14
2201. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 27.78% (5/18) 14
2202. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 27.78% (5/18) 6
2203. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 27.59% (8/29) 14
2204. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 27.27% (3/11) 11
2205. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 27.27% (3/11) 7
2206. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 27.27% (3/11) 7
2207. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 27.27% (3/11) 13
2208. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 27.27% (3/11) 5
2209. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 27.27% (3/11) 6
2210. Ledneczki Erik (Monok SE) 27.27% (3/11) 12
2211. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 27.27% (3/11) 6
2212. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 27.27% (3/11) 8
2213. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 27.27% (3/11) 10
2214. Debreczeni Alíz (TFSE) 27.27% (3/11) 12
2215. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 27.27% (3/11) 9
2216. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 26.67% (8/30) 12
2217. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 26.67% (4/15) 14
2218. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 26.67% (4/15) 14
2219. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 26.67% (4/15) 13
2220. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 26.67% (4/15) 10
2221. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 26.67% (4/15) 8
2222. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 26.67% (4/15) 7
2223. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/B) 26.67% (4/15) 7
2224. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 26.67% (4/15) 12
2225. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 26.67% (4/15) 12
2226. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 26.67% (4/15) 12
2227. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 26.32% (10/38) 14
2228. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 26.32% (5/19) 12
2229. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 26.32% (5/19) 12
2230. Osztromok István (NKA Pécs fiú u11/B) 26.32% (5/19) 10
2231. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 26.32% (5/19) 10
2232. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 26.32% (5/19) 6
2233. Somi Milos (KASI/B) 26.09% (6/23) 12
2234. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 25.71% (9/35) 14
2235. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 25% (5/20) 10
2236. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 25% (5/20) 14
2237. Fehérvári Marcell (KASI/D) 25% (4/16) 14
2238. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 25% (4/16) 8
2239. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 25% (4/16) 8
2240. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 25% (4/16) 8
2241. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 25% (4/16) 7
2242. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 25% (4/16) 12
2243. Magyar Pál István (MAFC Grosics) 25% (4/16) 9
2244. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 25% (4/16) 12
2245. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 25% (3/12) 10
2246. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 25% (3/12) 12
2247. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 25% (3/12) 12
2248. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 25% (3/12) 8
2249. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 25% (3/12) 10
2250. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 25% (3/12) 10
2251. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 25% (3/12) 6
2252. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 25% (3/12) 9
2253. Berki Milán (TF-JAK U11) 24% (6/25) 8
2254. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 23.53% (4/17) 14
2255. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 23.53% (4/17) 10
2256. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 23.08% (3/13) 13
2257. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 23.08% (3/13) 8
2258. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 23.08% (3/13) 10
2259. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 23.08% (3/13) 12
2260. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 23.08% (3/13) 10
2261. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 23.08% (3/13) 6
2262. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 23.08% (3/13) 12
2263. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 23.08% (3/13) 12
2264. Bihary Barnabás (Monok SE) 23.08% (3/13) 10
2265. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 23.08% (3/13) 10
2266. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 23.08% (3/13) 12
2267. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 22.22% (4/18) 14
2268. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 22.22% (4/18) 8
2269. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 22.22% (4/18) 12
2270. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 22.22% (4/18) 12
2271. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 21.74% (5/23) 9
2272. Kovács Gergő (Monok SE) 21.43% (3/14) 10
2273. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 21.43% (3/14) 12
2274. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 21.43% (3/14) 12
2275. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 21.43% (3/14) 12
2276. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 21.43% (3/14) 12
2277. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 21.43% (3/14) 8
2278. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 21.43% (3/14) 14
2279. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 21.05% (4/19) 14
2280. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 21.05% (4/19) 14
2281. Huppauer László (Pér U11) 20.83% (5/24) 11
2282. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 20% (5/25) 14
2283. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 20% (3/15) 13
2284. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 20% (3/15) 10
2285. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 20% (3/15) 10
2286. Flink Martin (DKKA Vezérek) 20% (2/10) 11
2287. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 20% (2/10) 7
2288. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 20% (2/10) 8
2289. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 20% (2/10) 10
2290. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 20% (2/10) 10
2291. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 20% (2/10) 8
2292. Szalai Levente (BasketBaja SE) 20% (2/10) 8
2293. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 20% (2/10) 8
2294. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 20% (2/10) 8
2295. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 20% (2/10) 5
2296. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 20% (2/10) 10
2297. Egyed Gergő (Monok SE) 20% (2/10) 10
2298. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 20% (2/10) 10
2299. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 20% (2/10) 8
2300. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 20% (2/10) 10
2301. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 20% (2/10) 10
2302. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 20% (2/10) 10
2303. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 20% (2/10) 8
2304. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 20% (2/10) 10
2305. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 20% (2/10) 6
2306. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 20% (2/10) 9
2307. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 18.18% (2/11) 12
2308. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 18.18% (2/11) 7
2309. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 18.18% (2/11) 8
2310. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 17.65% (3/17) 10
2311. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 17.39% (4/23) 12
2312. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 16.67% (4/24) 14
2313. Sándor Zsanett Dorina (Törekvés Törpillák) 16.67% (3/18) 12
2314. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 16.67% (2/12) 12
2315. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 16.67% (2/12) 12
2316. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 16.67% (2/12) 12
2317. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 16.67% (2/12) 12
2318. Kerner Lilien (Pér U11) 16.67% (2/12) 12
2319. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 16.67% (2/12) 10
2320. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 16.67% (2/12) 10
2321. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 16.67% (2/12) 10
2322. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 16.67% (2/12) 10
2323. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 15.79% (3/19) 13
2324. Siklósy Gréta (CEKK) 15.38% (4/26) 14
2325. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 15.38% (2/13) 12
2326. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 15.38% (2/13) 7
2327. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 15.38% (2/13) 13
2328. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 15.38% (2/13) 8
2329. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 15.38% (2/13) 6
2330. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 14.29% (2/14) 10
2331. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 14.29% (2/14) 10
2332. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 14.29% (2/14) 10
2333. Rudkov Janka (Pér U11) 13.33% (2/15) 10
2334. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 12.5% (2/16) 14
2335. Simon Árven Áfonya (CEKK) 12% (3/25) 12
2336. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 10.53% (2/19) 12
2337. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 10% (1/10) 8
2338. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 10% (1/10) 10
2339. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 10% (1/10) 10
2340. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 10% (1/10) 8
2341. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 8.33% (1/12) 8
2342. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 8.33% (1/12) 8
2343. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 7.69% (1/13) 12
2344. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 6.25% (1/16) 12
2345. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0% (0/10) 10
2346. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0% (0/10) 10
teljes ranglisták >>

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu