/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html

Kecskeméti KA U11 Villámok - Kenguru Kupa

Edző

Név Telefon E-mail
Csomor Flóra 30/740-1528 csflora2002@yahoo.com

Kontakt

Név Telefon E-mail
Hajagos Lilla 20/251-4586 mercedes.kosarakademia@mercedeska.hu

Játékosok




Mezszám Név Szül. dátum
- Bekő Lolita Szófia 2014
- Benkő Emma 2015
- Csere Kitti 2014
- Gombos Gréta 2014
- Horváth Petra Noémi 2015
- Huszka Gréta 2015
- Huszka Vanda Judit 2015
- Kónya Vanda 2014
- Merkovic Szelina 2015
- Mészáros Luca 2014
- Nagy Viktória 2014
- Nagy-Szabó Patrícia 2014
- Pánczél Kitti Luca 2014
- Sebestyén Violetta Hanna 2014
- Szakálas Nola 2015
- Tóth Edit 2015
- Váradi Noémi 2014

Műsor

Ranglisták

Pont összes

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 910 28
2. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 854 30
3. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 842 30
4. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 792 32
5. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 776 26
6. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 758 30
7. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 752 32
8. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 752 28
9. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 750 60
10. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 732 32
11. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 722 32
12. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 708 32
13. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 700 32
14. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 692 32
15. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 690 32
16. Somi Miron (KASI/A) 680 42
17. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 658 28
18. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 652 28
19. Molnár Erik (MAFC Grosics) 652 32
20. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 650 32
21. Stikrád Ádám (KASI/A) 640 40
22. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 628 28
23. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 606 24
24. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 604 28
25. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 600 32
26. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 590 24
27. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 590 28
28. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 586 28
29. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 584 24
30. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 578 24
31. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 576 24
32. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 564 28
33. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 564 28
34. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 564 48
35. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 562 28
36. Fülöp Leó (TFSE) 560 20
37. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 558 24
38. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 544 28
39. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 544 24
40. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 542 32
41. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 542 20
42. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 540 28
43. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 538 24
44. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 538 28
45. Bíró Bence (Budafoki Békák) 534 32
46. Turbucz Zoé (BSC Lány) 532 24
47. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 532 32
48. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 530 28
49. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 528 28
50. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 524 32
51. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 522 32
52. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 520 32
53. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 516 40
54. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 514 28
55. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 508 24
56. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 508 28
57. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 508 56
58. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 500 24
59. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 496 24
60. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 496 42
61. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 494 32
62. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 494 28
63. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 494 36
64. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 492 42
65. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 490 32
66. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 488 28
67. Góman Kristóf János (KASI/A) 488 32
68. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 488 24
69. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 484 28
70. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 484 28
71. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 484 26
72. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 480 16
73. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 476 28
74. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 472 42
75. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 470 30
76. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 470 28
77. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 468 16
78. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 468 32
79. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 462 32
80. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 460 60
81. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 460 32
82. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 458 30
83. Tóth László András (Kozármisleny SE) 458 24
84. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 456 28
85. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 456 30
86. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 456 32
87. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 454 28
88. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 452 26
89. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 452 28
90. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 452 28
91. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 452 32
92. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 450 22
93. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 448 28
94. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 448 42
95. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 446 32
96. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 442 24
97. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 440 24
98. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 440 24
99. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 438 28
100. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 438 28
101. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 438 26
102. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 436 32
103. Balla Benedek (BKGDSE U11) 436 18
104. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 436 28
105. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 434 32
106. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 434 32
107. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 434 28
108. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 432 28
109. Horváth Patrik (KASI/A) 432 30
110. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 428 28
111. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 428 28
112. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 428 28
113. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 428 32
114. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 428 36
115. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 424 28
116. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 424 16
117. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 420 54
118. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 420 32
119. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 420 32
120. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 420 32
121. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 418 32
122. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 418 28
123. Fetahu Lenard (Csepel KK) 416 30
124. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 414 32
125. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 414 28
126. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 414 28
127. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 412 32
128. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 410 32
129. Székely Ákos (KASI/A) 410 32
130. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 410 24
131. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 408 24
132. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 408 26
133. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 408 22
134. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 406 20
135. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 406 30
136. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 402 30
137. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 402 28
138. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 400 26
139. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 398 20
140. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 398 24
141. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 398 28
142. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 396 30
143. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 394 32
144. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 394 32
145. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 394 32
146. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 394 24
147. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 394 24
148. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 394 30
149. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 392 30
150. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 392 26
151. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 392 28
152. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 392 28
153. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 390 32
154. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 390 24
155. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 388 32
156. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 388 28
157. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 386 32
158. Kiss Laura (Csepel KK) 386 30
159. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 386 30
160. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 386 28
161. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 384 30
162. Végh Patrik (Fűzfői AK) 384 18
163. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 382 32
164. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 380 30
165. Dudás Noel (BL Basket SE) 380 32
166. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 380 26
167. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 378 24
168. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 378 28
169. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 376 22
170. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 376 32
171. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 374 32
172. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 374 30
173. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 374 50
174. Csurgai Martin (Pityke KSE) 372 20
175. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 370 20
176. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 368 30
177. Molnár Milán Bence (KASI/A) 368 28
178. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 366 26
179. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 366 28
180. Juhász Ádám (Csepel KK) 366 28
181. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 364 30
182. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 362 30
183. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 362 24
184. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 358 24
185. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 358 28
186. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 358 28
187. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 358 28
188. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 358 16
189. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 358 42
190. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 356 24
191. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 356 28
192. Kovács Lili (KKC Hetény) 356 28
193. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 354 32
194. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 354 16
195. Csaba Gergely (TFSE) 354 16
196. Sárosi Botond (Csepel KK) 354 30
197. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 352 20
198. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 352 32
199. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 352 32
200. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 352 28
201. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 350 32
202. Hajdu Márton (BL Basket SE) 350 24
203. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 348 24
204. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 348 28
205. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 346 28
206. Czifra Bence (Kanizsa KK) 344 24
207. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 342 24
208. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 340 28
209. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 340 28
210. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 340 26
211. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 340 32
212. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 338 26
213. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 336 22
214. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 336 24
215. Bartus Benedek (Piros Sasok) 336 28
216. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 334 28
217. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 334 38
218. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 334 26
219. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 334 30
220. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 332 40
221. Barics Péter (BSC vegyes) 332 32
222. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 332 28
223. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 330 28
224. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 330 24
225. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 330 30
226. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 328 32
227. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 328 22
228. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 326 28
229. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 324 26
230. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 324 30
231. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 324 30
232. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 324 28
233. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 324 28
234. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 324 28
235. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 322 24
236. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 322 40
237. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 322 28
238. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 320 28
239. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 320 30
240. Varga Regina (KWBC Körmend) 320 26
241. Berecz Péter (BSC Fiú) 320 32
242. László Zétény (BSC Fiú) 318 28
243. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 316 28
244. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 316 26
245. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 316 26
246. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 316 30
247. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 314 22
248. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 314 24
249. Szász Alíz (FKE kenguruk) 314 28
250. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 310 32
251. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 310 24
252. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 310 32
253. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 310 30
254. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 310 28
255. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 308 28
256. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 308 24
257. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 308 24
258. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 308 24
259. Mor Yotam (FKE kenguruk) 306 28
260. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 306 28
261. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 306 48
262. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 304 20
263. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 304 28
264. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 304 28
265. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 304 28
266. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 304 38
267. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 304 30
268. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 302 24
269. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 300 24
270. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 300 24
271. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 300 28
272. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 300 28
273. Márkus Korina (BSC Lány) 300 28
274. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 298 32
275. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 298 24
276. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 298 28
277. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 298 28
278. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 298 30
279. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 296 22
280. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 296 30
281. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 296 48
282. Hirt Ádám (KASI/A) 296 32
283. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 296 22
284. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 296 28
285. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 294 32
286. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 294 28
287. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 294 28
288. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 294 28
289. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 294 28
290. Nyers Máté (NYKK U11/B) 294 34
291. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 294 46
292. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 292 28
293. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 292 28
294. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 292 40
295. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 290 32
296. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 290 22
297. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 290 22
298. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 290 22
299. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 290 14
300. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 290 28
301. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 290 28
302. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 290 24
303. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 288 28
304. Petik Balázs (Monor SE/B) 288 26
305. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 288 16
306. Pop Paul-George (Primo Magic) 288 20
307. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 288 30
308. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 288 32
309. Szalai Dániel (KASI/B) 286 34
310. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 286 16
311. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 286 36
312. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 286 22
313. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 286 28
314. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 286 28
315. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 286 30
316. Miklóssy László (BLF Bolhák) 284 28
317. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 284 20
318. Ratskó Áron (BSC-2015) 284 24
319. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 282 18
320. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 282 22
321. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 282 26
322. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 282 28
323. László Botond (Tószegi Tigrisek) 280 24
324. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 280 32
325. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 280 26
326. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 278 32
327. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 278 32
328. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 276 24
329. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 276 24
330. Gelicz Gergő (KASI/A) 276 32
331. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 274 28
332. Eckert Bíborka (VESC U11) 274 28
333. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 274 28
334. Czinkos Anna (Csata Garfield) 274 28
335. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 274 34
336. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 272 30
337. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 272 20
338. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 272 32
339. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 272 24
340. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 272 28
341. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 272 28
342. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 270 32
343. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 270 32
344. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 270 28
345. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 270 28
346. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 270 56
347. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 270 24
348. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 270 24
349. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 270 24
350. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 268 22
351. Ress Kornél (BSC-2015) 268 18
352. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 268 32
353. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 268 28
354. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 268 28
355. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 268 28
356. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 266 32
357. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 266 12
358. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 266 28
359. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 266 28
360. Papp Andor (FTSI Constantinum) 266 28
361. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 266 24
362. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 264 28
363. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 264 32
364. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 264 32
365. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 264 14
366. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 262 24
367. Varga Dániel (BSC Fiú) 262 28
368. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 260 28
369. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 260 28
370. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 260 22
371. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 258 32
372. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 258 24
373. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 258 24
374. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 258 28
375. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 258 28
376. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 256 24
377. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 256 24
378. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 256 28
379. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 256 28
380. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 256 32
381. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 254 32
382. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 254 32
383. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 254 30
384. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 254 20
385. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 254 20
386. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 254 24
387. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 254 22
388. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 254 28
389. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 252 32
390. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 252 28
391. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 252 30
392. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 252 32
393. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 252 26
394. Horváth Dominik (Monor SE/B) 252 26
395. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 252 34
396. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 250 32
397. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 250 28
398. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 250 28
399. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 250 24
400. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 250 24
401. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 250 30
402. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 250 30
403. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 248 20
404. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 248 32
405. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 248 32
406. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 248 24
407. Erős Zalán (Esztergomi KE) 246 32
408. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 246 32
409. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 246 32
410. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 244 30
411. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 244 30
412. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 242 26
413. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 242 28
414. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 242 28
415. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 242 20
416. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 240 38
417. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 240 20
418. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 240 20
419. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 240 24
420. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 240 24
421. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 240 32
422. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 240 28
423. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 240 28
424. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 240 28
425. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 240 28
426. Gunya Áron (BasketBaja SE) 238 32
427. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 238 24
428. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 238 36
429. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 238 20
430. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 238 28
431. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 238 24
432. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 238 30
433. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 236 28
434. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 236 28
435. Patonai Lilla (KKC Hetény) 236 16
436. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 236 22
437. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 236 24
438. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 234 24
439. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 234 26
440. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 234 30
441. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 234 30
442. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 234 28
443. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 234 28
444. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 234 28
445. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 232 24
446. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 232 20
447. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 232 32
448. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 232 32
449. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 232 26
450. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 232 28
451. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 232 40
452. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 230 30
453. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 230 30
454. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 230 10
455. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 230 20
456. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 230 26
457. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 230 26
458. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 230 24
459. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 230 24
460. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 230 24
461. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 230 28
462. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 230 28
463. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 228 28
464. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 228 28
465. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 228 28
466. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 228 28
467. Horváth Panna (Vasas Cicák) 228 42
468. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 228 24
469. Répa Magor Vajk (Pér U11) 228 24
470. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 228 24
471. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 228 24
472. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 226 36
473. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 226 42
474. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 226 30
475. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 226 28
476. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 224 30
477. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 224 30
478. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 224 16
479. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 224 20
480. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 224 28
481. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 224 28
482. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 224 32
483. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 224 32
484. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 224 30
485. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 224 24
486. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 224 24
487. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 222 32
488. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 222 32
489. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 222 32
490. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 222 20
491. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 222 24
492. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 222 14
493. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 220 20
494. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 220 28
495. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 220 28
496. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 218 32
497. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 218 32
498. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 218 26
499. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 218 26
500. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 218 16
501. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 218 16
502. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 218 18
503. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 218 24
504. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 218 24
505. Katona Blanka (KKC Mátyás) 216 18
506. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 216 20
507. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 216 24
508. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 216 32
509. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 216 32
510. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 214 32
511. Kovács Sára (Vasas Cicák) 214 26
512. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 214 24
513. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 214 24
514. Kovács Léna (KKC Mátyás) 214 24
515. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 214 26
516. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 214 28
517. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 212 32
518. Czövek Janka Bori (VESC U11) 212 26
519. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 212 24
520. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 212 20
521. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 212 20
522. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 212 32
523. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 212 22
524. Somos Róza (Vasas Amazonok) 212 36
525. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 212 28
526. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 212 28
527. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 210 42
528. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 210 22
529. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 210 24
530. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 210 28
531. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 210 28
532. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 210 28
533. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 208 28
534. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 208 28
535. Bogár Milla (Vasas Cicák) 208 34
536. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 208 32
537. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 208 32
538. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 208 32
539. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 208 52
540. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 206 32
541. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 206 20
542. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 206 28
543. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 206 28
544. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 206 28
545. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 206 28
546. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 206 28
547. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 206 24
548. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 206 24
549. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 206 24
550. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 204 28
551. Szilas Ákos (KASI/A) 204 28
552. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 204 22
553. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 204 24
554. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 204 30
555. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 204 30
556. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 204 32
557. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 202 32
558. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 202 20
559. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 202 26
560. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 202 26
561. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 202 28
562. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 202 28
563. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 202 28
564. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 202 30
565. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 202 30
566. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 202 30
567. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 202 30
568. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 200 28
569. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 200 28
570. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 200 28
571. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 200 28
572. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 200 42
573. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 200 24
574. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 198 32
575. Horváth Donát (PSE Párducok) 198 16
576. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 198 20
577. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 198 20
578. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 198 20
579. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 198 24
580. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 198 26
581. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 198 28
582. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 198 28
583. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 196 24
584. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 196 30
585. Németi Anna (Csata Garfield) 196 32
586. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 196 32
587. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 196 22
588. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 196 30
589. Molnár Hanna (Hévíz SK) 196 30
590. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 194 32
591. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 194 26
592. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 194 28
593. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 194 30
594. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 194 32
595. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 194 20
596. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 194 14
597. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 194 22
598. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 194 22
599. Horváth Áron András (KASI/D) 194 24
600. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 194 24
601. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 192 20
602. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 192 20
603. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 192 20
604. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 192 20
605. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 192 24
606. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 192 30
607. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 192 30
608. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 192 32
609. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 192 32
610. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 192 32
611. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 192 48
612. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 192 28
613. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 192 22
614. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 190 32
615. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 190 24
616. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 190 26
617. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 190 26
618. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 190 28
619. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 190 28
620. Nagy Kornél (Dunaújvárosi Sárkányok) 190 6
621. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 190 24
622. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 190 26
623. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 190 40
624. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 190 30
625. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 188 30
626. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 188 26
627. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 188 26
628. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 188 26
629. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 188 20
630. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 188 32
631. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 188 32
632. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 188 24
633. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 188 28
634. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 188 28
635. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 188 28
636. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 188 36
637. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 186 32
638. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 186 26
639. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 186 28
640. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 186 28
641. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 186 16
642. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 186 20
643. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 186 20
644. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 184 24
645. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 184 32
646. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 184 38
647. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 184 22
648. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 184 20
649. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 184 30
650. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 184 28
651. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 184 28
652. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 184 28
653. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 184 28
654. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 184 28
655. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 184 28
656. Siklósy Gréta (CEKK) 182 32
657. Osváth Levente (BSC Fiú) 182 32
658. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 182 26
659. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 182 28
660. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 182 28
661. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 182 28
662. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 182 18
663. Borsós Nikolett (CEKK) 182 24
664. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 180 28
665. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 180 20
666. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 180 24
667. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 180 24
668. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 180 32
669. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 180 30
670. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 180 32
671. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 180 32
672. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 178 32
673. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 178 32
674. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 178 24
675. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 178 26
676. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 178 26
677. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 178 26
678. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 178 28
679. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 178 30
680. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 176 28
681. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 176 28
682. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 176 28
683. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 176 28
684. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 176 16
685. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 176 20
686. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 176 20
687. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 176 20
688. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 176 32
689. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 176 36
690. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 176 26
691. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 176 24
692. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 176 24
693. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 176 24
694. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 174 32
695. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 174 20
696. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 174 24
697. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 174 24
698. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 174 24
699. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 174 24
700. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 174 28
701. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 174 28
702. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 174 28
703. Erdős Izabella (Csata Garfield) 174 28
704. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 174 28
705. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 174 28
706. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 174 28
707. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 172 24
708. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 172 28
709. Földi Attila Dávid (CEKK) 172 28
710. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 172 20
711. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 172 20
712. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 172 20
713. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 172 26
714. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 172 30
715. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 170 32
716. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 170 32
717. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 170 16
718. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 170 20
719. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 170 20
720. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 170 24
721. Péti András (GYKSE Szekszárd) 170 24
722. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 170 24
723. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 170 26
724. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 170 26
725. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 170 28
726. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 170 28
727. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 168 26
728. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 168 26
729. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 168 16
730. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 168 28
731. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 168 20
732. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 168 28
733. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 168 24
734. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 168 24
735. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 168 24
736. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 168 28
737. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 168 28
738. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 168 28
739. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 168 36
740. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 168 18
741. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 168 22
742. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 166 32
743. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 166 32
744. Dudás Nóra (Csata Garfield) 166 32
745. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 166 32
746. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 166 32
747. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 166 28
748. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 166 28
749. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 166 24
750. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 166 24
751. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 166 20
752. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 166 30
753. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 164 30
754. Császár Máté (KASI/B) 164 38
755. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 164 20
756. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 164 20
757. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 164 20
758. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 164 32
759. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 164 32
760. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 164 28
761. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 164 28
762. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 164 24
763. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 162 32
764. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 162 22
765. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 162 28
766. Szőcs Vilmos (TFSE) 162 28
767. Veszely Zétény (Piros Sasok) 162 20
768. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 162 20
769. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 162 20
770. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 162 24
771. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 162 30
772. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 160 24
773. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 160 22
774. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 160 8
775. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 160 20
776. Szőke András (Szentesi KK) 160 20
777. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 160 20
778. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 160 32
779. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 160 32
780. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 160 28
781. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 158 32
782. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 158 32
783. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 158 32
784. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 158 32
785. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 158 30
786. Szőcs Botond (BSC vegyes) 158 28
787. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 158 28
788. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 158 28
789. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 158 28
790. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 158 32
791. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 158 8
792. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 158 16
793. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 158 24
794. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 158 24
795. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 158 24
796. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 158 24
797. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 158 24
798. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 158 24
799. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 156 18
800. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 156 20
801. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 156 20
802. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 156 20
803. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 156 20
804. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 156 24
805. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 156 24
806. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 156 26
807. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 156 32
808. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 156 32
809. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 156 44
810. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 154 32
811. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 154 32
812. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 154 24
813. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 154 24
814. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 154 24
815. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 154 24
816. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 154 24
817. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 154 24
818. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 154 24
819. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 154 14
820. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 154 16
821. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 154 16
822. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 154 20
823. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 154 20
824. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 154 20
825. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 154 40
826. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 154 28
827. Köteles Milán (Szentesi KK) 154 28
828. Krieg Nina (Vasas Cicák) 154 40
829. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 154 26
830. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 154 26
831. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 154 24
832. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 152 28
833. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 152 28
834. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 152 28
835. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 152 36
836. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 152 12
837. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 152 28
838. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 152 36
839. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 152 20
840. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 152 20
841. Győrik Botond (BL Basket SE) 152 32
842. Bolla Eszter (BSC vegyes) 152 22
843. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 152 30
844. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 152 24
845. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 152 24
846. Vince Bence (KASI/B) 150 34
847. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 150 20
848. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 150 20
849. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 150 20
850. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 150 24
851. Imre László (Kécskei Vidrák) 150 24
852. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 150 24
853. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 150 24
854. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 150 30
855. Patai Lilla (DVTK Ózd) 150 22
856. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 150 28
857. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 150 28
858. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 150 28
859. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 148 34
860. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 148 24
861. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 148 24
862. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 148 24
863. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 148 24
864. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 148 24
865. Lévai Szilárd (KASI/A) 148 28
866. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 148 28
867. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 148 28
868. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 148 28
869. Kiss Réka (Piros Sasok) 148 28
870. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 148 28
871. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 148 16
872. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 148 16
873. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 148 20
874. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 148 32
875. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 148 32
876. Mészáros Csenge (CEKK) 148 32
877. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 148 22
878. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 148 22
879. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 148 22
880. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 148 26
881. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 146 32
882. Kővári Dóra (Csata Manók) 146 32
883. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 146 30
884. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 146 26
885. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 146 24
886. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 146 28
887. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 146 28
888. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 146 24
889. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 146 24
890. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 146 24
891. Pongrácz Liza (Csata Manók) 146 28
892. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 146 26
893. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 146 26
894. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 144 28
895. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 144 28
896. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 144 28
897. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 144 28
898. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 144 28
899. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 144 12
900. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 144 16
901. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 144 24
902. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 144 18
903. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 144 20
904. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 144 24
905. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 144 24
906. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 144 24
907. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 144 24
908. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 144 24
909. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 144 30
910. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 144 26
911. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 144 26
912. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 142 22
913. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 142 24
914. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 142 24
915. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 142 24
916. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 142 14
917. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 142 14
918. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 142 18
919. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 142 20
920. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 142 20
921. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 142 20
922. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 142 32
923. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 142 28
924. Rein Ákos (Esztergomi KE) 142 28
925. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 140 26
926. Csobán Csenge (BSC Lány) 140 26
927. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 140 30
928. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 140 30
929. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 140 22
930. Korányi Márton (FKE kenguruk) 140 12
931. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 140 18
932. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 140 12
933. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 140 16
934. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 140 22
935. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 140 20
936. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 140 20
937. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 140 20
938. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 140 28
939. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 140 28
940. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 140 32
941. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 140 26
942. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 140 26
943. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 140 24
944. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 140 24
945. Tóth Mirella (KKC Hetény) 140 24
946. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 140 36
947. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 138 32
948. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 138 28
949. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 138 28
950. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 138 26
951. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 138 22
952. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 138 20
953. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 138 20
954. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 138 24
955. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 138 30
956. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 138 28
957. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 138 32
958. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 136 24
959. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 136 24
960. Mosó Botond (Keresztúri SE) 136 24
961. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 136 24
962. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 136 26
963. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 136 26
964. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 136 36
965. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 136 16
966. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 136 16
967. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 136 20
968. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 136 20
969. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 136 20
970. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 136 20
971. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 136 32
972. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 136 12
973. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 136 28
974. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 136 28
975. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 136 28
976. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 136 28
977. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 136 28
978. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 136 28
979. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 136 30
980. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 136 30
981. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 134 32
982. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 134 30
983. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 134 30
984. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 134 42
985. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 134 28
986. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 134 28
987. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 134 28
988. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 134 32
989. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 134 12
990. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 134 22
991. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 134 10
992. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 134 16
993. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 134 20
994. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 134 20
995. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 134 14
996. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 134 24
997. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 134 24
998. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 134 24
999. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 134 24
1000. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 134 24
1001. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 132 26
1002. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 132 26
1003. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 132 8
1004. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 132 24
1005. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 132 20
1006. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 132 20
1007. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 132 20
1008. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 132 30
1009. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 132 32
1010. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 132 32
1011. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 132 28
1012. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 132 28
1013. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 132 28
1014. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 132 28
1015. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 132 28
1016. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 130 32
1017. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 130 28
1018. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 130 28
1019. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 130 32
1020. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 130 16
1021. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 130 16
1022. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 130 24
1023. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 130 20
1024. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 130 20
1025. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 130 26
1026. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 130 26
1027. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 130 26
1028. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 130 12
1029. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 130 18
1030. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 128 30
1031. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 128 28
1032. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 128 16
1033. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 128 26
1034. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 128 20
1035. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 128 20
1036. Vaskó Péter János (Pér U11) 128 20
1037. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 128 20
1038. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 128 18
1039. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 128 26
1040. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 128 26
1041. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 128 22
1042. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 128 24
1043. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 128 24
1044. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 128 24
1045. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 128 24
1046. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 128 24
1047. Deme Péter (MAFC Csiki) 128 24
1048. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 128 24
1049. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 128 28
1050. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 128 28
1051. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 126 32
1052. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 126 24
1053. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 126 28
1054. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 126 28
1055. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 126 28
1056. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 126 28
1057. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 126 30
1058. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 126 26
1059. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 124 28
1060. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 124 28
1061. Demeter István (Monor SE/A) 124 28
1062. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 124 28
1063. Besenyei Blanka (Csata Manók) 124 28
1064. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 124 28
1065. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 124 28
1066. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 124 24
1067. Szabó Mihály (BSC Fiú) 124 24
1068. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 124 24
1069. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 124 16
1070. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 124 20
1071. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 124 20
1072. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 124 20
1073. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 124 12
1074. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 124 26
1075. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 124 26
1076. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 124 26
1077. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 124 30
1078. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 122 32
1079. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 122 36
1080. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 122 12
1081. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 122 18
1082. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 122 28
1083. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 122 8
1084. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 122 20
1085. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 122 20
1086. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 122 28
1087. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 122 14
1088. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 122 28
1089. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 122 28
1090. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 122 28
1091. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 122 28
1092. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 122 24
1093. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 122 24
1094. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 122 24
1095. Horváth Abigél (Csata Garfield) 122 24
1096. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 122 24
1097. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 122 24
1098. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 120 22
1099. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 120 28
1100. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 120 18
1101. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 120 20
1102. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 120 20
1103. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 120 20
1104. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 120 24
1105. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 120 24
1106. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 120 24
1107. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 120 32
1108. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 120 32
1109. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 120 32
1110. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 120 14
1111. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 118 32
1112. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 118 32
1113. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 118 32
1114. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 118 24
1115. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 118 18
1116. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 118 22
1117. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 118 22
1118. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 118 24
1119. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 118 24
1120. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 118 28
1121. Serestyén Patrik (DIFE KK U11 DERECSKE) 118 8
1122. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 118 10
1123. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 118 16
1124. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 118 16
1125. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 118 20
1126. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 118 20
1127. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 118 28
1128. Takács Soma (FKE Szöcskék) 118 12
1129. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 118 28
1130. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 118 26
1131. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 116 30
1132. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 116 30
1133. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 116 22
1134. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 116 12
1135. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 116 28
1136. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 116 28
1137. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 116 20
1138. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 116 20
1139. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 116 20
1140. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 116 20
1141. Nagy Márton (BSC-2015) 116 20
1142. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 116 28
1143. Kovács Kornél (Monor SE/B) 116 18
1144. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 116 18
1145. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 116 24
1146. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 116 24
1147. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 116 24
1148. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 116 24
1149. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 116 24
1150. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 114 26
1151. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 114 26
1152. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 114 26
1153. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 114 16
1154. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 114 22
1155. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 114 14
1156. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 114 16
1157. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 114 16
1158. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 114 20
1159. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 114 20
1160. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 114 24
1161. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 114 24
1162. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 114 24
1163. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 114 30
1164. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 114 24
1165. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 114 18
1166. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 114 28
1167. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 114 28
1168. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 114 28
1169. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 114 28
1170. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 114 28
1171. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 114 28
1172. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 114 28
1173. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 112 24
1174. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 112 24
1175. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 112 24
1176. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 112 24
1177. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 112 24
1178. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 112 36
1179. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 112 26
1180. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 112 26
1181. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 112 26
1182. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 112 26
1183. Molnár Milán (Hévíz SK) 112 26
1184. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 112 26
1185. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 112 8
1186. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 112 20
1187. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 112 20
1188. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 112 20
1189. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 112 28
1190. Fehérvári Marcell (KASI/D) 112 28
1191. Biró Botond (Esztergomi KE) 112 28
1192. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 112 32
1193. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 112 32
1194. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 112 32
1195. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 112 32
1196. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 112 12
1197. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 112 18
1198. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 110 28
1199. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 110 30
1200. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 110 26
1201. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 110 26
1202. Steininger Erik (Fűzfői AK) 110 26
1203. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 110 26
1204. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 110 26
1205. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 110 26
1206. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 110 26
1207. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 110 32
1208. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 110 8
1209. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 110 16
1210. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 110 20
1211. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 110 18
1212. Hován Ármin (MAFC Csiki) 110 18
1213. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 110 24
1214. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 110 24
1215. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 110 24
1216. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 108 26
1217. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 108 16
1218. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 108 16
1219. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 108 16
1220. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 108 20
1221. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 108 20
1222. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 108 24
1223. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 108 24
1224. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 108 24
1225. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 108 30
1226. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 108 30
1227. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 108 30
1228. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 108 30
1229. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 108 32
1230. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 108 28
1231. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 108 40
1232. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 106 32
1233. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 106 32
1234. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 106 32
1235. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 106 24
1236. Horváth Áron Márk (KASI/A) 106 24
1237. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 106 24
1238. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 106 24
1239. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 106 24
1240. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 106 28
1241. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 106 28
1242. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 106 26
1243. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 106 26
1244. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 106 16
1245. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 106 20
1246. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 106 22
1247. Agg Maja (Harcos Darazsak) 106 22
1248. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 106 22
1249. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 106 30
1250. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 106 30
1251. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 104 14
1252. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 104 12
1253. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 104 8
1254. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 104 16
1255. Huppauer László (Pér U11) 104 26
1256. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 104 26
1257. Bán Barna (Szentesi KK) 104 24
1258. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 104 24
1259. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 104 24
1260. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 104 24
1261. Soltész Fanni (Monor SE/A) 104 24
1262. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 104 28
1263. Ledneczki Márk (Monok SE) 104 28
1264. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 104 28
1265. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 104 28
1266. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 104 28
1267. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 104 28
1268. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 102 32
1269. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 102 28
1270. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 102 28
1271. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 102 28
1272. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 102 28
1273. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 102 8
1274. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 102 16
1275. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 102 20
1276. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 102 20
1277. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 102 20
1278. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 102 20
1279. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 102 20
1280. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 102 24
1281. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 102 24
1282. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 102 36
1283. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 102 30
1284. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 102 30
1285. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 102 30
1286. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 102 26
1287. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 102 22
1288. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 100 18
1289. Kovács Szófia (Csata Garfield) 100 24
1290. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 100 24
1291. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 100 24
1292. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 100 24
1293. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 100 24
1294. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 100 24
1295. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 100 24
1296. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 100 20
1297. Lovas Luca (KKC Mátyás) 100 20
1298. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 100 20
1299. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 100 20
1300. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 100 32
1301. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 100 32
1302. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 100 32
1303. Harangozó Gyula (KASI/B) 100 12
1304. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 100 24
1305. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 100 22
1306. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 100 22
1307. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 100 30
1308. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 100 28
1309. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 100 28
1310. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 100 28
1311. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 100 28
1312. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 100 28
1313. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 100 36
1314. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 98 32
1315. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 98 22
1316. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 98 22
1317. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 98 34
1318. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 98 14
1319. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 98 16
1320. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 98 16
1321. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 98 20
1322. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 98 20
1323. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 98 28
1324. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 98 28
1325. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 98 28
1326. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 98 36
1327. Somi Milos (KASI/B) 98 26
1328. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 98 26
1329. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 98 18
1330. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 98 18
1331. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 98 24
1332. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 98 24
1333. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 98 24
1334. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 98 24
1335. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 98 24
1336. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 98 24
1337. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 98 24
1338. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 98 28
1339. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 96 28
1340. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 96 22
1341. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 96 8
1342. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 96 12
1343. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 96 16
1344. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 96 20
1345. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 96 20
1346. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 96 20
1347. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 96 20
1348. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 96 24
1349. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 96 30
1350. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 96 32
1351. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 96 22
1352. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 96 18
1353. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 96 26
1354. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 96 26
1355. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 96 26
1356. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 94 32
1357. Gábor Gréta (Csata Garfield) 94 24
1358. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 94 24
1359. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 94 24
1360. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 94 24
1361. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 94 24
1362. Végh Levente (BSC-2015) 94 24
1363. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 94 22
1364. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 94 20
1365. Barucha Levente (KASI/D) 94 20
1366. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 94 20
1367. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 94 22
1368. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 94 12
1369. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 94 18
1370. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 94 18
1371. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 94 28
1372. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 94 30
1373. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 94 30
1374. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 94 30
1375. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 92 28
1376. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 92 28
1377. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 92 28
1378. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 92 28
1379. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 92 28
1380. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 92 12
1381. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 92 12
1382. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 92 8
1383. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 92 20
1384. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 92 20
1385. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 92 32
1386. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 92 24
1387. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 92 24
1388. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 92 24
1389. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 92 26
1390. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 92 26
1391. Gábor Zénó (KASI/B) 90 26
1392. Zircher Albert (KASI/B) 90 26
1393. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 90 32
1394. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 90 12
1395. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 90 16
1396. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 90 18
1397. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 90 18
1398. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 90 18
1399. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 90 20
1400. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 90 20
1401. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 90 20
1402. Mihályi Lili (Csata Manók) 90 24
1403. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 90 24
1404. Weigert Márk (BL Basket SE) 90 24
1405. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 90 24
1406. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 90 24
1407. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 90 24
1408. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 90 28
1409. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 90 28
1410. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 90 28
1411. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 88 26
1412. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 88 26
1413. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 88 26
1414. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 88 24
1415. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 88 24
1416. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 88 24
1417. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 88 14
1418. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 88 16
1419. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 88 16
1420. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 88 20
1421. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 88 20
1422. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 88 20
1423. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 88 20
1424. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 88 22
1425. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 88 32
1426. Hoffman Péter (KASI/A) 88 32
1427. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 88 12
1428. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 88 28
1429. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 88 30
1430. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 88 30
1431. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 86 32
1432. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 86 32
1433. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 86 30
1434. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 86 30
1435. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 86 30
1436. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 86 30
1437. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 86 26
1438. Becsák Dániel (Pér U11) 86 26
1439. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 86 26
1440. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 86 26
1441. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 86 26
1442. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 86 38
1443. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 86 40
1444. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 86 12
1445. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 86 8
1446. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 86 16
1447. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 86 20
1448. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 86 20
1449. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 86 20
1450. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 86 24
1451. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 86 24
1452. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 86 28
1453. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 86 28
1454. Házy Leó (FKE kenguruk) 86 28
1455. Kiss Korina (TSE Basket U11) 86 28
1456. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 86 28
1457. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 86 28
1458. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 84 18
1459. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 84 26
1460. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 84 14
1461. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 84 24
1462. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 84 12
1463. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 84 16
1464. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 84 20
1465. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 84 20
1466. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 84 20
1467. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 84 20
1468. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 84 20
1469. Taskó László (MEAFC Kossuth) 84 20
1470. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 84 20
1471. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 84 20
1472. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 84 24
1473. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 84 24
1474. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 84 24
1475. Farkas Dorottya (BSC Lány) 84 24
1476. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 84 24
1477. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 84 24
1478. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 84 24
1479. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 84 24
1480. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 84 24
1481. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 84 24
1482. Király Adél (Békéscsabai KK) 84 28
1483. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 84 28
1484. Kiss Míra (VESC U11) 84 28
1485. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 84 32
1486. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 84 22
1487. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 84 22
1488. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 84 22
1489. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 84 20
1490. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 82 32
1491. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 82 28
1492. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 82 28
1493. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 82 28
1494. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 82 18
1495. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 82 18
1496. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 82 18
1497. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 82 24
1498. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 82 24
1499. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 82 24
1500. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 82 28
1501. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 82 26
1502. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 82 26
1503. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 82 26
1504. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 82 32
1505. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 82 8
1506. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 82 20
1507. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 82 20
1508. Apró Leo (BSC vegyes) 82 20
1509. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 82 20
1510. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 82 20
1511. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 82 22
1512. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 82 26
1513. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 82 12
1514. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 82 12
1515. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 82 22
1516. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 82 22
1517. Molnár Emma (BSC Lány) 82 22
1518. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 82 30
1519. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 82 30
1520. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 80 30
1521. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 80 30
1522. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 80 30
1523. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 80 30
1524. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 80 16
1525. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 80 16
1526. Stegeran Oana (Primo Magic) 80 20
1527. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 80 20
1528. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 80 20
1529. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 80 20
1530. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 80 20
1531. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 80 20
1532. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 80 20
1533. Rein Dóra (Esztergomi KE) 80 32
1534. Jutasi Maja (BSC Lány) 80 32
1535. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 80 14
1536. Nagy Katalin Mária (CEKK) 80 28
1537. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 80 28
1538. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 80 22
1539. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 80 24
1540. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 80 24
1541. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 80 24
1542. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 80 24
1543. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 80 24
1544. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 80 24
1545. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 80 24
1546. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 80 24
1547. Stier Botond (KASI/A) 80 30
1548. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 80 24
1549. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 80 24
1550. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 78 32
1551. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 78 32
1552. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 78 32
1553. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 78 28
1554. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 78 28
1555. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 78 28
1556. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 78 12
1557. Heckenast Péter (Monor SE/A) 78 12
1558. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 78 16
1559. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 78 20
1560. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 78 20
1561. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 78 20
1562. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 78 20
1563. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 78 20
1564. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 78 20
1565. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 78 24
1566. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 78 24
1567. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 78 24
1568. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 78 24
1569. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 78 24
1570. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 78 24
1571. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 78 24
1572. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 78 24
1573. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 78 26
1574. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 78 26
1575. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 78 30
1576. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 78 30
1577. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 78 26
1578. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 78 22
1579. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 78 22
1580. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 76 22
1581. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 76 22
1582. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 76 22
1583. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 76 22
1584. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 76 24
1585. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 76 24
1586. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 76 24
1587. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 76 24
1588. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 76 24
1589. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 76 14
1590. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 76 4
1591. Radnai László (BL Basket SE) 76 10
1592. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 76 16
1593. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 76 16
1594. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 76 16
1595. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 76 16
1596. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 76 20
1597. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 76 20
1598. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 76 20
1599. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 76 20
1600. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 76 32
1601. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 76 32
1602. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 76 32
1603. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 76 28
1604. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 76 26
1605. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 76 26
1606. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 76 12
1607. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 76 18
1608. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 76 18
1609. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 76 34
1610. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 76 28
1611. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 76 28
1612. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 76 28
1613. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 76 28
1614. Imre Dávid (KASI/D) 76 28
1615. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 76 34
1616. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 74 32
1617. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 74 32
1618. Füzi Izabella (KASI/C) 74 30
1619. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 74 30
1620. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 74 30
1621. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 74 30
1622. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 74 22
1623. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 74 22
1624. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 74 22
1625. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 74 22
1626. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 74 12
1627. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 74 12
1628. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 74 12
1629. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 74 14
1630. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 74 30
1631. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 74 28
1632. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 74 28
1633. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 74 28
1634. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 74 28
1635. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 74 28
1636. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 74 10
1637. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 74 16
1638. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 74 20
1639. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 74 20
1640. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 74 20
1641. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 74 20
1642. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 74 20
1643. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 74 20
1644. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 74 20
1645. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 74 18
1646. Birck Emese (Vasas Cicák) 74 26
1647. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 74 26
1648. Bálint Bianka (Csata Manók) 74 26
1649. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 74 26
1650. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 74 24
1651. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 74 24
1652. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 74 24
1653. Németh Zalán (Kanizsa KK) 74 24
1654. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 74 24
1655. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 74 24
1656. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 72 32
1657. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 72 22
1658. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 72 22
1659. Panyi Bence (MAFC Csiki) 72 12
1660. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 72 16
1661. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 72 20
1662. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 72 20
1663. Varga Bella (Feketés Darazsak) 72 20
1664. Hardi Koppány (KASI/D) 72 20
1665. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 72 24
1666. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 72 24
1667. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 72 24
1668. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 72 24
1669. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 72 30
1670. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 72 30
1671. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 72 26
1672. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 72 28
1673. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 70 32
1674. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 70 32
1675. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 70 32
1676. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 70 24
1677. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 70 24
1678. Simon Árven Áfonya (CEKK) 70 24
1679. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 70 24
1680. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 70 24
1681. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 70 24
1682. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 70 24
1683. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 70 24
1684. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 70 24
1685. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 70 24
1686. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 70 22
1687. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 70 46
1688. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 70 20
1689. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 70 18
1690. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 70 14
1691. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 70 14
1692. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 70 16
1693. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 70 16
1694. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 70 16
1695. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 70 16
1696. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 70 16
1697. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 70 24
1698. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 70 20
1699. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 70 20
1700. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 70 20
1701. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 70 20
1702. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 70 20
1703. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 70 20
1704. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 70 20
1705. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 70 20
1706. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 70 28
1707. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 70 28
1708. Csőre Janka (Pér U11) 70 28
1709. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 70 28
1710. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 70 28
1711. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 70 28
1712. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 70 20
1713. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 70 26
1714. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 70 26
1715. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 70 30
1716. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 68 28
1717. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 68 28
1718. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 68 28
1719. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 68 30
1720. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 68 12
1721. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 68 18
1722. Mucsi Lujza (TFSE) 68 18
1723. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 68 22
1724. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 68 22
1725. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 68 16
1726. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 68 16
1727. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 68 16
1728. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 68 16
1729. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 68 20
1730. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 68 20
1731. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 68 20
1732. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 68 20
1733. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 68 20
1734. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 68 24
1735. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 68 24
1736. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 68 24
1737. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 68 24
1738. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 68 24
1739. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 68 24
1740. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 68 26
1741. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 68 26
1742. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 66 32
1743. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 66 32
1744. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 66 32
1745. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 66 18
1746. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 66 12
1747. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 66 16
1748. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 66 16
1749. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 66 16
1750. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 66 16
1751. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 66 20
1752. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 66 20
1753. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 66 20
1754. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 66 20
1755. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 66 20
1756. Pék Benedek (Esztergomi KE) 66 20
1757. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 66 32
1758. Búz Marcell (Pityke KSE) 66 24
1759. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 66 24
1760. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 66 24
1761. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 66 24
1762. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 66 32
1763. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 66 30
1764. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 66 14
1765. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 66 28
1766. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 66 28
1767. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 66 28
1768. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 66 28
1769. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 66 28
1770. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 66 28
1771. Mikulás Damira (TFSE) 66 28
1772. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 66 18
1773. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 66 34
1774. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 66 26
1775. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 64 26
1776. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 64 26
1777. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 64 26
1778. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 64 18
1779. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 64 24
1780. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 64 24
1781. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 64 24
1782. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 64 24
1783. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 64 24
1784. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 64 24
1785. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 64 24
1786. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 64 24
1787. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 64 28
1788. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 64 28
1789. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 64 28
1790. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 64 28
1791. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 64 28
1792. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 64 28
1793. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 64 28
1794. Nwatu Daniel (Budapesti Honvéd SE/A) 64 4
1795. Durucz Adél (KKC Hetény) 64 8
1796. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 64 16
1797. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 64 20
1798. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 64 20
1799. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 64 20
1800. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 64 20
1801. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 64 20
1802. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 64 20
1803. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 64 20
1804. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 64 32
1805. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 64 32
1806. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 64 32
1807. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 64 32
1808. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 64 22
1809. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 64 22
1810. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 64 12
1811. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 64 14
1812. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 64 30
1813. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 64 30
1814. Bial Boglárka (Csepel KK) 64 30
1815. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 64 30
1816. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 64 30
1817. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 64 30
1818. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 62 32
1819. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 62 26
1820. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 62 26
1821. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 62 30
1822. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 62 30
1823. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 62 26
1824. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 62 12
1825. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 62 12
1826. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 62 8
1827. Kerekes Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 62 8
1828. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 62 8
1829. Racskó Máté (NYKK U11/B) 62 12
1830. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 62 16
1831. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 62 16
1832. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 62 16
1833. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 62 16
1834. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 62 20
1835. Csery Mózes (PSE Párducok) 62 20
1836. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 62 6
1837. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 62 22
1838. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 62 22
1839. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 62 22
1840. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 62 22
1841. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 62 22
1842. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 62 18
1843. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 62 18
1844. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 62 24
1845. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 62 24
1846. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 62 24
1847. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 62 24
1848. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 62 24
1849. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 62 24
1850. Egyed Gergő (Monok SE) 62 24
1851. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 62 24
1852. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 62 24
1853. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 62 24
1854. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 62 24
1855. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 62 24
1856. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 62 28
1857. Barkóczi István (Budafoki Békák) 60 26
1858. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 60 20
1859. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 60 28
1860. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 60 28
1861. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 60 28
1862. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 60 28
1863. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 60 28
1864. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 60 28
1865. Szonntag Adél (Csata Manók) 60 28
1866. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 60 8
1867. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 60 10
1868. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 60 16
1869. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 60 20
1870. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 60 20
1871. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 60 20
1872. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 60 20
1873. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 60 20
1874. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 60 20
1875. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 60 24
1876. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 60 24
1877. Pósa Bálint (BSC-2015) 60 24
1878. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 60 24
1879. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 60 24
1880. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 60 30
1881. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 60 32
1882. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 60 22
1883. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 60 18
1884. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 60 22
1885. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 60 22
1886. Vidra Virág (Piros Sasok) 58 32
1887. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 58 32
1888. Lukács Dániel (BL Basket SE) 58 32
1889. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 58 32
1890. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 58 32
1891. Péter Lili (KWBC Körmend) 58 24
1892. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 58 24
1893. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 58 24
1894. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 58 24
1895. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 58 24
1896. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 58 24
1897. Tarjányi István (NYKK U11/B) 58 22
1898. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 58 20
1899. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 58 14
1900. Baranyai Valéria (Csata Manók) 58 20
1901. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 58 16
1902. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 58 16
1903. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 58 16
1904. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 58 20
1905. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 58 20
1906. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 58 20
1907. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 58 20
1908. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 58 20
1909. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 58 20
1910. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 58 20
1911. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 58 20
1912. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 58 28
1913. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 58 12
1914. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 58 18
1915. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 58 18
1916. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 58 22
1917. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 58 22
1918. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 58 30
1919. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 58 30
1920. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 58 30
1921. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 58 30
1922. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 58 28
1923. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 58 28
1924. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 58 28
1925. Nyitrai András (BSC-2015) 58 28
1926. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 58 28
1927. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 58 28
1928. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 56 30
1929. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 56 12
1930. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 56 12
1931. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 56 26
1932. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 56 16
1933. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 56 8
1934. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 56 10
1935. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 56 14
1936. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 56 16
1937. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 56 20
1938. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 56 20
1939. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 56 20
1940. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 56 20
1941. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 56 20
1942. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 56 20
1943. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 56 20
1944. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 56 28
1945. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 56 28
1946. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 56 28
1947. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 56 28
1948. Rédei Márton (FKE kenguruk) 56 28
1949. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 56 18
1950. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 56 18
1951. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 56 18
1952. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 56 18
1953. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 56 18
1954. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 56 24
1955. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 56 24
1956. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 56 24
1957. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 56 24
1958. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 56 24
1959. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 56 24
1960. Ács Donát (BL Basket SE) 56 24
1961. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 56 24
1962. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 56 24
1963. Szinyei Merse Félix (TFSE) 56 24
1964. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 56 22
1965. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 56 22
1966. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 54 28
1967. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 54 28
1968. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 54 28
1969. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 54 28
1970. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 54 28
1971. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 54 28
1972. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 54 28
1973. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 54 28
1974. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 54 26
1975. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 54 26
1976. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 54 26
1977. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 54 26
1978. Kurucz Ákos (Zalakarosi Fókák) 54 4
1979. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 54 8
1980. Környei Dániel (Kanizsa KK) 54 8
1981. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 54 8
1982. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 54 10
1983. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 54 12
1984. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 54 12
1985. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 54 12
1986. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 54 16
1987. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 54 16
1988. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 54 16
1989. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 54 16
1990. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 54 18
1991. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 54 18
1992. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 54 18
1993. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 54 20
1994. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 54 20
1995. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 54 20
1996. Zsadányi Zsombor (TFSE) 54 24
1997. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 54 24
1998. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 54 24
1999. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 54 24
2000. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 54 24
2001. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 54 30
2002. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 54 30
2003. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 54 14
2004. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 52 26
2005. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 52 24
2006. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 52 24
2007. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 52 24
2008. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 52 24
2009. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 52 24
2010. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 52 24
2011. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 52 18
2012. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 52 18
2013. Kozák Zsombor (Szentendrei Kölyökfarkasok) 52 4
2014. Simon Botond Csaba (DIFE KK U11 DERECSKE) 52 8
2015. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 52 12
2016. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 52 16
2017. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 52 16
2018. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 52 16
2019. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 52 20
2020. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 52 20
2021. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 52 20
2022. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 52 20
2023. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 52 20
2024. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 52 20
2025. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 52 20
2026. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 52 20
2027. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 52 26
2028. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 52 30
2029. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 52 32
2030. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 52 32
2031. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 52 20
2032. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 52 12
2033. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 52 12
2034. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 52 14
2035. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 52 28
2036. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 52 28
2037. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 52 28
2038. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 52 28
2039. Berkes Áron (Keresztúri SE) 50 28
2040. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 50 28
2041. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 50 30
2042. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 50 22
2043. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 50 12
2044. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 50 12
2045. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 50 18
2046. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 50 18
2047. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 50 4
2048. Erdei Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 50 4
2049. Alexy Marcell (Piros Sasok) 50 16
2050. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 50 16
2051. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 50 20
2052. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 50 20
2053. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 50 20
2054. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 50 20
2055. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 50 20
2056. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 50 20
2057. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 50 26
2058. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 50 26
2059. Turula Dominik (KASI/C) 50 26
2060. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 50 14
2061. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 50 24
2062. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 50 24
2063. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 50 24
2064. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 50 24
2065. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 50 24
2066. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 50 24
2067. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 50 24
2068. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 50 24
2069. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 48 14
2070. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 48 14
2071. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 48 18
2072. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 48 18
2073. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 48 22
2074. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 48 12
2075. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 48 8
2076. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 48 8
2077. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 48 8
2078. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 48 8
2079. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 48 10
2080. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 48 12
2081. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 48 12
2082. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 48 12
2083. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 48 12
2084. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 48 16
2085. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 48 16
2086. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 48 16
2087. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 48 16
2088. Göblös András (BL Basket SE) 48 16
2089. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 48 16
2090. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 48 16
2091. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 48 20
2092. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 48 20
2093. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 48 20
2094. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 48 20
2095. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 48 20
2096. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 48 20
2097. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 48 20
2098. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 48 20
2099. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 48 20
2100. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 48 20
2101. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 48 20
2102. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 48 20
2103. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 48 24
2104. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 48 24
2105. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 48 24
2106. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 48 24
2107. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 48 24
2108. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 48 24
2109. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 48 24
2110. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 48 24
2111. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 48 24
2112. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 48 46
2113. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 48 26
2114. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 48 28
2115. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 48 28
2116. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 48 28
2117. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 46 32
2118. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 46 32
2119. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 46 18
2120. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 46 18
2121. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 46 18
2122. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 46 18
2123. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 46 18
2124. Takács Mira (KKC Mátyás) 46 24
2125. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 46 24
2126. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 46 24
2127. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 46 24
2128. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 46 14
2129. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 46 14
2130. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 46 28
2131. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 46 28
2132. Kovács Márton (Monor SE/B) 46 22
2133. Guller Rozália (Vasas Cicák) 46 26
2134. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 46 22
2135. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 46 22
2136. Suba Anna (FKE Szöcskék) 46 4
2137. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 46 8
2138. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 46 10
2139. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 46 10
2140. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 46 16
2141. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 46 16
2142. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 46 16
2143. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 46 16
2144. Pintér Lia (BSC vegyes) 46 16
2145. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 46 16
2146. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 46 16
2147. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 46 20
2148. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 46 20
2149. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 46 20
2150. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 46 20
2151. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 46 12
2152. Trukmüller Máté (Pér U11) 46 12
2153. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 46 12
2154. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 46 12
2155. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 46 26
2156. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 46 26
2157. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 46 26
2158. Ungvári Botond László (KASI/D) 46 26
2159. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 46 26
2160. Szánthó Zente (Monor SE/B) 46 30
2161. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 46 30
2162. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 44 30
2163. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 44 12
2164. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 44 12
2165. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 44 12
2166. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 44 12
2167. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 44 12
2168. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 44 14
2169. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 44 14
2170. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 44 16
2171. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 44 16
2172. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 44 16
2173. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 44 16
2174. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 44 16
2175. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 44 16
2176. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 44 16
2177. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 44 16
2178. Mészáros Luca (VESC U11) 44 20
2179. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 44 20
2180. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 44 20
2181. Katona Dorina (KKC Mátyás) 44 20
2182. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 44 20
2183. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 44 20
2184. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 44 22
2185. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 44 22
2186. Márton Tamás (Fűzfői AK) 44 22
2187. Murányi Kata (BSC vegyes) 44 22
2188. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 44 22
2189. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 44 32
2190. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 44 32
2191. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 44 20
2192. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 44 18
2193. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 44 18
2194. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 44 18
2195. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 44 18
2196. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 44 24
2197. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 44 24
2198. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 44 24
2199. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 44 24
2200. Borbás Levente (Monor SE/A) 44 24
2201. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 44 24
2202. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 44 24
2203. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 44 24
2204. Balatincz Botond (Csepel KK) 44 26
2205. Tóth Bálint (KASI/C) 44 26
2206. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 44 26
2207. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 44 26
2208. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 44 28
2209. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 44 28
2210. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 44 28
2211. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 42 32
2212. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 42 32
2213. Here Zsolt (NYKK U11/B) 42 18
2214. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 42 8
2215. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 42 8
2216. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 42 8
2217. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 42 12
2218. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 42 12
2219. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 42 16
2220. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 42 14
2221. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 42 16
2222. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 42 16
2223. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 42 16
2224. Bartal Andor (BSC Fiú) 42 16
2225. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 42 16
2226. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 42 20
2227. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 42 20
2228. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 42 20
2229. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 42 20
2230. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 42 20
2231. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 42 20
2232. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 42 20
2233. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 42 20
2234. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 42 20
2235. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 42 24
2236. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 42 24
2237. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 42 24
2238. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 42 24
2239. Vajai Laura (VESC U11) 42 24
2240. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 42 24
2241. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 42 24
2242. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 42 24
2243. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 42 24
2244. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 42 24
2245. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 42 28
2246. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 42 28
2247. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 42 28
2248. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 42 28
2249. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 42 28
2250. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 42 22
2251. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 42 18
2252. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 42 18
2253. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 42 26
2254. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 40 28
2255. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 40 28
2256. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 40 28
2257. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 40 28
2258. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 40 28
2259. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 40 24
2260. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 40 24
2261. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 40 24
2262. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 40 24
2263. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 40 24
2264. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 40 24
2265. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 40 24
2266. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 40 24
2267. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 40 24
2268. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 40 24
2269. Béres Berta (PSE Párducok) 40 24
2270. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 40 24
2271. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 40 26
2272. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 40 8
2273. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 40 16
2274. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 40 16
2275. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 40 16
2276. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 40 16
2277. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 40 16
2278. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 40 20
2279. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 40 20
2280. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 40 20
2281. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 40 20
2282. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 40 20
2283. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 40 20
2284. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 40 32
2285. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 40 14
2286. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 40 14
2287. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 40 12
2288. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 40 12
2289. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 40 12
2290. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 40 18
2291. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 40 22
2292. Györki Barnabás (KASI/C) 40 30
2293. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 40 30
2294. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 40 26
2295. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 38 32
2296. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 38 26
2297. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 38 26
2298. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 38 26
2299. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 38 30
2300. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 38 30
2301. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 38 26
2302. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 38 12
2303. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 38 8
2304. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 38 8
2305. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 38 8
2306. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 38 10
2307. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 38 12
2308. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 38 16
2309. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 38 16
2310. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 38 16
2311. Berki Milán (TF-JAK U11) 38 16
2312. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 38 16
2313. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 38 16
2314. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 38 24
2315. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 38 20
2316. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 38 20
2317. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 38 20
2318. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 38 20
2319. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 38 20
2320. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 38 20
2321. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 38 20
2322. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 38 18
2323. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 38 18
2324. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 38 18
2325. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 38 14
2326. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 38 14
2327. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 38 28
2328. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 38 28
2329. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 38 28
2330. Danyi Emma (KWBC Körmend) 38 22
2331. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 38 22
2332. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 38 24
2333. Szentes Flóra (MTK Budapest) 38 24
2334. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 38 24
2335. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 38 24
2336. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 38 24
2337. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 38 24
2338. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 38 24
2339. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 38 24
2340. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 38 24
2341. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 38 24
2342. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 38 24
2343. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 36 26
2344. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 36 26
2345. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 36 28
2346. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 36 28
2347. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 36 28
2348. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 36 28
2349. Megyeri Vanda (CEKK) 36 28
2350. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 36 28
2351. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 36 10
2352. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 36 12
2353. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 36 12
2354. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 36 12
2355. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 36 16
2356. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 36 16
2357. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 36 16
2358. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 36 18
2359. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 36 18
2360. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 36 18
2361. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 36 20
2362. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 36 18
2363. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 36 18
2364. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 36 20
2365. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 36 20
2366. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 36 20
2367. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 36 20
2368. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 36 20
2369. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 36 24
2370. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 36 24
2371. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 36 24
2372. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 36 24
2373. Bihary Barnabás (Monok SE) 36 24
2374. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 36 24
2375. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 36 24
2376. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 36 24
2377. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 36 24
2378. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 36 24
2379. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 36 24
2380. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 36 30
2381. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 36 30
2382. Frank Flórián (KASI/C) 36 30
2383. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 36 32
2384. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 36 32
2385. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 36 14
2386. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 36 14
2387. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 36 14
2388. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 36 22
2389. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 36 22
2390. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 36 22
2391. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 34 32
2392. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 34 32
2393. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 34 24
2394. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 34 24
2395. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 34 24
2396. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 34 24
2397. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 34 24
2398. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 34 24
2399. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 34 24
2400. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 34 24
2401. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 34 14
2402. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 34 14
2403. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 34 14
2404. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 34 14
2405. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 34 6
2406. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 34 18
2407. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 34 18
2408. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 34 8
2409. Farkas István (BSC-2015) 34 8
2410. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 34 8
2411. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 34 8
2412. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 34 8
2413. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 34 8
2414. Újváry Gergely (Pityke KSE) 34 10
2415. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 34 16
2416. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 34 16
2417. Ódor Zara (Monor SE/A) 34 16
2418. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 34 16
2419. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 34 16
2420. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 34 16
2421. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 34 16
2422. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 34 16
2423. Szabo Matias-László (Primo Magic) 34 16
2424. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 34 16
2425. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 34 16
2426. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 34 16
2427. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 34 16
2428. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 34 20
2429. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 34 20
2430. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 34 20
2431. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 34 20
2432. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 34 20
2433. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 34 16
2434. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 34 28
2435. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/A) 34 14
2436. Török Lilien (Piros Sasok) 34 12
2437. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 34 12
2438. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 34 12
2439. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 34 12
2440. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 34 12
2441. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 34 12
2442. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 34 28
2443. Simon Hanna (VESC U11) 34 28
2444. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 34 28
2445. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 34 28
2446. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 34 28
2447. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 34 28
2448. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 34 22
2449. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 34 22
2450. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 34 22
2451. Kállai Kende (Csepel KK) 34 30
2452. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 34 30
2453. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 32 22
2454. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 32 22
2455. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 32 22
2456. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 32 30
2457. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 32 12
2458. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 32 12
2459. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 32 14
2460. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 32 14
2461. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 32 14
2462. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 32 18
2463. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 32 18
2464. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 32 18
2465. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 32 28
2466. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 32 28
2467. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 32 28
2468. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 32 28
2469. Szűcs Máté (Szegedi Dorozsmai Darvak) 32 4
2470. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 32 8
2471. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 32 8
2472. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 32 10
2473. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 32 10
2474. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 32 10
2475. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 32 16
2476. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 32 16
2477. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 32 16
2478. Molnár Gerda (KASI/B) 32 16
2479. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 32 16
2480. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 32 16
2481. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 32 16
2482. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 32 16
2483. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 32 16
2484. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 32 16
2485. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 32 16
2486. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 32 26
2487. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 32 22
2488. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 32 20
2489. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 32 20
2490. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 32 20
2491. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 32 20
2492. Fekete Norbert (KASI/A) 32 20
2493. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 32 20
2494. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 32 20
2495. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 32 20
2496. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 32 20
2497. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 32 20
2498. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 32 20
2499. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 32 20
2500. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 32 20
2501. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 32 20
2502. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 32 20
2503. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 32 20
2504. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 32 32
2505. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 32 30
2506. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 32 24
2507. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 32 24
2508. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 32 24
2509. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 32 24
2510. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 30 22
2511. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 30 22
2512. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 30 22
2513. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 30 22
2514. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 30 22
2515. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 30 26
2516. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 30 14
2517. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 30 14
2518. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 30 10
2519. Gál Hanna (Tiszafüredi Tigrisek) 30 4
2520. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 30 8
2521. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 30 8
2522. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 30 8
2523. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 30 8
2524. Kovács Botond (Piros Sasok) 30 8
2525. Németh Zsombor (BSC vegyes) 30 10
2526. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 30 12
2527. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 30 12
2528. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 30 16
2529. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 30 16
2530. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 30 16
2531. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 30 16
2532. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 30 16
2533. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 30 20
2534. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 30 20
2535. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 30 20
2536. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 30 20
2537. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 30 20
2538. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 30 20
2539. Kis Árpád (BKGDSE U11) 30 20
2540. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 30 20
2541. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 30 20
2542. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 30 24
2543. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 30 24
2544. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 30 24
2545. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 30 24
2546. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 30 24
2547. Győző Zalán (Monor SE/B) 30 30
2548. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 30 30
2549. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 30 28
2550. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 30 28
2551. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 30 28
2552. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 28 18
2553. Márton Máté (KASI/B) 28 18
2554. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 28 24
2555. Kovács Gergő (Monok SE) 28 24
2556. Kószó Ádám (BL Basket SE) 28 24
2557. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 28 24
2558. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 28 24
2559. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 28 24
2560. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 28 24
2561. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 28 24
2562. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 28 24
2563. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 28 24
2564. Nagy Dominik (KASI/B) 28 22
2565. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 28 22
2566. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 28 22
2567. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 28 22
2568. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 28 22
2569. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 28 22
2570. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 28 26
2571. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 28 8
2572. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 28 8
2573. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 28 8
2574. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 28 8
2575. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 28 8
2576. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 28 10
2577. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 28 10
2578. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 28 10
2579. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 28 14
2580. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 28 14
2581. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 28 20
2582. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 28 16
2583. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 28 16
2584. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 28 16
2585. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 28 16
2586. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 28 16
2587. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 28 16
2588. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 28 16
2589. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 28 28
2590. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 28 20
2591. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 28 20
2592. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 28 20
2593. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 28 20
2594. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 28 20
2595. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 28 20
2596. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 28 20
2597. Faragó Endre János (Szentesi KK) 28 20
2598. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 28 32
2599. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 28 12
2600. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 28 12
2601. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 28 12
2602. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 28 12
2603. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 28 16
2604. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 28 30
2605. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 26 32
2606. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 26 32
2607. Magyari Rita (TSE Basket U11) 26 32
2608. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 26 28
2609. Morótz Levente (TF-JAK U11) 26 28
2610. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 26 28
2611. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 26 28
2612. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 26 30
2613. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 26 12
2614. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 26 12
2615. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 26 12
2616. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 26 12
2617. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 26 12
2618. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 26 12
2619. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 26 12
2620. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 26 12
2621. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 26 12
2622. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 26 12
2623. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 26 12
2624. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 26 22
2625. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 26 22
2626. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 26 22
2627. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 26 22
2628. Fekete Dániel (Monok SE) 26 4
2629. Bugnics Blanka (Radobasket Oroszlánok/B) 26 4
2630. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 26 8
2631. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 26 8
2632. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 26 8
2633. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 26 8
2634. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 26 8
2635. Shi Haoze (Vasas Sólymok) 26 8
2636. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 26 10
2637. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 26 14
2638. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 26 10
2639. Mikó Vince (NYKK U11/B) 26 10
2640. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 26 16
2641. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 26 16
2642. Bakó Levente (NYKK U11/B) 26 16
2643. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 26 16
2644. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 26 16
2645. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 26 16
2646. Berecz Botond (Budafoki Békák) 26 16
2647. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 26 16
2648. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 26 16
2649. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 26 16
2650. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 26 20
2651. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 26 20
2652. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 26 20
2653. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 26 20
2654. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 26 20
2655. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 26 20
2656. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 26 20
2657. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 26 20
2658. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 26 20
2659. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 26 26
2660. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 26 26
2661. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 26 28
2662. Hankó Anna Róza (BEAC Újbuda KA/B) 26 6
2663. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 26 14
2664. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 26 14
2665. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 26 18
2666. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 26 18
2667. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 26 24
2668. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 26 24
2669. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 26 24
2670. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 26 24
2671. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 26 24
2672. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 24 22
2673. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 24 22
2674. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 24 22
2675. Horváth Jázmin Alexa (KKC Hetény) 24 4
2676. Kolozsvári Gréta (Cívis KK TK Macskák) 24 4
2677. Tabi Mátyás Mór (NKA Pécs u11 fiú) 24 4
2678. Lizák Dániel (NYÍKSE Tűzokádók) 24 8
2679. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 24 10
2680. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 24 12
2681. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 24 12
2682. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 24 12
2683. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 24 12
2684. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 24 12
2685. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 24 12
2686. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 24 12
2687. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 24 12
2688. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 24 16
2689. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 24 16
2690. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 24 16
2691. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 24 20
2692. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 24 20
2693. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 24 20
2694. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 24 20
2695. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 24 20
2696. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 24 20
2697. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 24 24
2698. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 24 24
2699. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 24 24
2700. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 24 24
2701. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 24 24
2702. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 24 14
2703. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 24 24
2704. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 24 32
2705. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 24 26
2706. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 24 26
2707. Elek Hanna (DVTK Ózd) 24 26
2708. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 24 14
2709. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 24 14
2710. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 24 14
2711. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 24 14
2712. Gál Kira (TF-JAK U11) 24 14
2713. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 24 28
2714. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 24 28
2715. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 24 28
2716. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 24 28
2717. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 24 28
2718. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 24 28
2719. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 24 18
2720. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 24 18
2721. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 24 18
2722. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 22 32
2723. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 22 24
2724. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 22 24
2725. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 22 24
2726. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 22 24
2727. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 22 24
2728. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 22 24
2729. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 22 24
2730. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 22 24
2731. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 22 24
2732. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 22 24
2733. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 22 28
2734. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 22 28
2735. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 22 28
2736. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 22 28
2737. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 22 28
2738. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 22 6
2739. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 22 18
2740. Hovhannisyan Mark (BC Uzhgorod) 22 2
2741. Balázs Milán Márk (Gyáli BKSE Apródok) 22 4
2742. Rózsahegyi Zselyke (Gyakorlós Törpék) 22 8
2743. Halász Janka (Vasas Cicák) 22 8
2744. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 22 8
2745. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/B) 22 8
2746. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 22 8
2747. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 22 8
2748. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 22 8
2749. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 22 8
2750. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 22 8
2751. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 22 8
2752. Gyuricza Ákos Zalán (TF-JAK U11) 22 8
2753. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 22 10
2754. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 22 10
2755. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 22 10
2756. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 22 16
2757. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 22 16
2758. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 22 16
2759. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 22 16
2760. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 22 16
2761. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 22 16
2762. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 22 16
2763. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 22 16
2764. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 22 20
2765. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 22 20
2766. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 22 20
2767. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 22 20
2768. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 22 20
2769. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 22 20
2770. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 22 20
2771. Szalai Levente (BasketBaja SE) 22 20
2772. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 22 20
2773. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 22 20
2774. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 22 20
2775. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 22 20
2776. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 22 20
2777. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 22 20
2778. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 22 22
2779. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 22 12
2780. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 22 12
2781. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 22 12
2782. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 22 12
2783. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 22 12
2784. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 22 12
2785. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 22 12
2786. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 22 12
2787. Csaba Éva (MTK Budapest) 22 12
2788. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 22 12
2789. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 22 12
2790. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 22 12
2791. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 22 12
2792. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 22 18
2793. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 22 18
2794. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 22 18
2795. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 22 18
2796. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 22 26
2797. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 22 14
2798. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 22 14
2799. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 20 30
2800. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 20 30
2801. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 20 30
2802. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 20 14
2803. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 20 14
2804. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 20 14
2805. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 20 14
2806. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 20 14
2807. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 20 14
2808. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 20 14
2809. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 20 12
2810. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 20 12
2811. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 20 12
2812. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 20 12
2813. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 20 12
2814. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 20 2
2815. Illés Nóra (Cívis KK TK Macskák) 20 4
2816. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 20 8
2817. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 20 8
2818. Rofrits Zalán (KASI/C) 20 8
2819. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 20 8
2820. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 20 10
2821. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 20 10
2822. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 20 10
2823. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 20 10
2824. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 20 10
2825. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 20 10
2826. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 20 16
2827. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 20 16
2828. Anek Liliána (Kanizsa KK) 20 16
2829. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 20 16
2830. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 20 16
2831. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 20 20
2832. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 20 20
2833. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 20 20
2834. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 20 20
2835. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 20 20
2836. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 20 20
2837. Midáner Zoja (Kéksárga Okapik) 20 6
2838. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 20 6
2839. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 20 18
2840. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 20 18
2841. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 20 18
2842. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 20 18
2843. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 20 18
2844. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 20 18
2845. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 20 22
2846. Flink Martin (DKKA Vezérek) 20 22
2847. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 20 22
2848. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 20 22
2849. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 20 26
2850. Megyesi Márton (BSC-2015) 20 26
2851. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 20 26
2852. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 20 24
2853. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 20 24
2854. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 20 24
2855. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 20 24
2856. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 20 24
2857. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 20 24
2858. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 20 28
2859. Ledneczki Erik (Monok SE) 20 28
2860. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 20 28
2861. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 20 28
2862. Kovács Máté (BasketBaja SE) 20 28
2863. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 20 28
2864. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 20 28
2865. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 20 28
2866. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 20 28
2867. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 18 14
2868. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 18 14
2869. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 18 14
2870. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 18 14
2871. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 18 14
2872. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 18 28
2873. Horváth Valér (Hévíz SK) 18 28
2874. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 18 28
2875. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 18 28
2876. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 18 28
2877. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 18 28
2878. Szijártó Roland László (Pityke KSE) 18 4
2879. Lukácsi Áron Márk (Pilisborosjenői Párducok) 18 4
2880. Nagy Frida Helga (DKKA Tigrisek) 18 4
2881. Silling Márton (Esztergomi KE) 18 4
2882. Leányfalvi Jázmin (Monor SE/A) 18 4
2883. Körmendi Léna (KWBC Körmend) 18 4
2884. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 18 6
2885. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 18 6
2886. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 18 8
2887. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 18 8
2888. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 18 8
2889. Ceglédi Martin László (BKG-Veresegyház Fiú) 18 8
2890. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 18 8
2891. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 18 10
2892. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 18 10
2893. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 18 10
2894. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 18 10
2895. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 18 12
2896. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 18 12
2897. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 18 12
2898. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 18 12
2899. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 18 12
2900. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 18 16
2901. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 18 16
2902. Kovács Írisz (PSE Párducok) 18 16
2903. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 18 16
2904. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 18 16
2905. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 18 16
2906. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 18 16
2907. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 18 16
2908. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 18 18
2909. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 18 18
2910. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 18 18
2911. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 18 22
2912. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 18 18
2913. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 18 18
2914. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 18 20
2915. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 18 20
2916. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 18 20
2917. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 18 20
2918. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 18 20
2919. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 18 20
2920. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 18 20
2921. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 18 20
2922. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 18 20
2923. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 18 20
2924. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 18 20
2925. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 18 20
2926. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 18 24
2927. Rudkov Janka (Pér U11) 18 24
2928. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 18 24
2929. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 18 24
2930. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 18 24
2931. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 18 24
2932. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 18 24
2933. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 18 30
2934. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 18 22
2935. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 18 22
2936. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 18 22
2937. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 18 22
2938. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 18 26
2939. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 16 24
2940. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 16 24
2941. Tóth Kornél (Hévíz SK) 16 24
2942. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 16 24
2943. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 16 24
2944. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 16 24
2945. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 16 14
2946. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 16 14
2947. Menczel Panna (Százhalombattai KSE) 16 2
2948. Tyshchenko Mykola (BC Uzhgorod) 16 4
2949. Kolozsvári Kornél (Piros Sasok) 16 4
2950. Tóth Regina (Gyáli BKSE Apródok) 16 4
2951. Bota Rareș Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 16 4
2952. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 16 8
2953. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 16 8
2954. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 16 6
2955. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 16 8
2956. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 16 8
2957. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 16 8
2958. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 16 8
2959. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 16 8
2960. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 16 10
2961. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 16 10
2962. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 16 10
2963. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 16 16
2964. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 16 16
2965. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 16 16
2966. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 16 16
2967. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 16 16
2968. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 16 16
2969. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 16 16
2970. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 16 20
2971. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 16 20
2972. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 16 20
2973. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 16 20
2974. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 16 20
2975. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 16 20
2976. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 16 20
2977. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 16 14
2978. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 16 12
2979. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 16 12
2980. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 16 12
2981. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 16 12
2982. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 16 12
2983. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 16 12
2984. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 16 12
2985. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 16 12
2986. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 16 12
2987. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 16 12
2988. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 16 12
2989. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 16 12
2990. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 16 12
2991. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 16 22
2992. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 16 22
2993. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 16 22
2994. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 16 22
2995. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 16 22
2996. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 16 22
2997. Kiss Zalán (KASI/C) 16 26
2998. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 16 26
2999. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 16 28
3000. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 16 28
3001. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 16 28
3002. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 16 28
3003. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 16 28
3004. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 14 32
3005. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 14 12
3006. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 14 12
3007. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 14 12
3008. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 14 12
3009. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 14 12
3010. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 14 12
3011. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 14 12
3012. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 14 12
3013. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 14 18
3014. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 14 18
3015. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 14 18
3016. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 14 18
3017. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 14 18
3018. Pinho-Kovács Krisztián (BL Basket SE) 14 4
3019. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth) 14 4
3020. Bak Botond (TFamily-Kreatív U11) 14 4
3021. Márkus Rozália Zita (Radobasket Oroszlánok/B) 14 4
3022. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE) 14 4
3023. Szendrei Sámuel (Pilisborosjenői Párducok) 14 4
3024. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 14 8
3025. Kurucz Adrián (Mélykút DSE) 14 8
3026. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 14 8
3027. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 14 8
3028. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 14 8
3029. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 14 8
3030. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 14 8
3031. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 14 8
3032. Elekes Péter (Szentesi KK) 14 8
3033. Varga Milán (Sólyomfiókák) 14 8
3034. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 14 10
3035. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 14 10
3036. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 14 10
3037. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 14 10
3038. Szabó Boróka (Monor SE/A) 14 14
3039. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 14 16
3040. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 14 14
3041. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 14 14
3042. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 14 14
3043. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 14 14
3044. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 14 14
3045. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 14 14
3046. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 14 16
3047. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 14 16
3048. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 14 16
3049. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 14 16
3050. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 14 16
3051. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 14 16
3052. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 14 16
3053. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 14 16
3054. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 14 20
3055. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 14 20
3056. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 14 20
3057. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 14 20
3058. Mezriczky Máté (KASI/D) 14 20
3059. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 14 28
3060. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 14 28
3061. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 14 28
3062. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 14 28
3063. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 14 28
3064. Tóth Laura (KKC Mátyás) 14 28
3065. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 14 24
3066. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 14 6
3067. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 14 6
3068. Simon Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 14 6
3069. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 14 6
3070. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 14 22
3071. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 14 22
3072. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 14 22
3073. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 14 22
3074. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 14 24
3075. György Bálint (Monok SE) 14 24
3076. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 14 24
3077. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 14 24
3078. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 14 24
3079. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 14 24
3080. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 12 26
3081. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 12 26
3082. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 12 28
3083. Debreczeni Alíz (TFSE) 12 28
3084. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 12 28
3085. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 12 28
3086. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 12 28
3087. Fekete Dominik (Pér U11) 12 28
3088. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 12 28
3089. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 12 18
3090. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 12 18
3091. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 12 18
3092. Kiss Márton (Piros Sasok) 12 4
3093. Debróczki Dorka (Zsákoló kisZsiráfok) 12 4
3094. Nyitrai Márton (BL Basket SE) 12 4
3095. Pataki Ernesztína (Kanizsai Mókusok) 12 4
3096. Balogh Teofil (TSK-Magiszter U11) 12 4
3097. Berta Hanna (Kécskei Vidrák) 12 4
3098. Szép Gábor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 12 4
3099. Korán Benedek Zoltán (Körmendi Törpördögök/B) 12 4
3100. Miklós Nimród (KASI/B) 12 4
3101. Nagy Bence Bendegúz (KASI/A) 12 4
3102. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 12 6
3103. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 12 6
3104. Rákász Borbála Anna (Fűzfői AK) 12 6
3105. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 12 6
3106. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 12 6
3107. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 12 8
3108. Németh Marcell (MAFC Csiki) 12 8
3109. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 12 8
3110. Varga Zsombor Ferenc (Esztergomi KE) 12 8
3111. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 12 8
3112. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 12 8
3113. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 12 8
3114. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 12 8
3115. Hidasi Dániel (CEKK) 12 8
3116. Dóczy Péter (Piros Sasok) 12 8
3117. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 12 8
3118. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 12 8
3119. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 12 8
3120. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 12 8
3121. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 12 8
3122. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 12 8
3123. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 12 8
3124. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 12 8
3125. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 12 8
3126. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 12 8
3127. Szántó Bence (NYKK U11/B) 12 10
3128. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 12 10
3129. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 12 10
3130. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 12 10
3131. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 12 10
3132. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 12 12
3133. Madák Márk (BLF Kenguruk) 12 12
3134. Szabó Patrik (NYKK U11/B) 12 12
3135. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 12 12
3136. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 12 12
3137. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 12 12
3138. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 12 12
3139. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 12 12
3140. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 12 12
3141. Meskó Róza (BSC Lány) 12 12
3142. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 12 12
3143. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 12 12
3144. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 12 12
3145. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 12 12
3146. Holló Nóra (DVTK Ózd) 12 12
3147. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 12 12
3148. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 12 16
3149. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 12 16
3150. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 12 16
3151. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 12 16
3152. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 12 16
3153. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 12 16
3154. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 12 16
3155. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 12 16
3156. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 12 16
3157. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 12 16
3158. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 12 16
3159. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 12 16
3160. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 12 16
3161. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 12 16
3162. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 12 16
3163. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 12 16
3164. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 12 20
3165. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 12 20
3166. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 12 20
3167. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 12 20
3168. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 12 20
3169. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 12 20
3170. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 12 20
3171. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 12 20
3172. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 12 20
3173. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 12 20
3174. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 12 24
3175. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 12 24
3176. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 12 24
3177. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 12 24
3178. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 12 24
3179. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 12 24
3180. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 12 24
3181. Takács Hanna (KWBC Körmend) 12 24
3182. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 12 18
3183. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 12 14
3184. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 12 14
3185. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 12 14
3186. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 12 14
3187. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 12 14
3188. Takács Ádám Péter (KASI/B) 10 22
3189. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 10 22
3190. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 10 26
3191. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 10 26
3192. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 10 26
3193. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 10 18
3194. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 10 18
3195. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 10 24
3196. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 10 24
3197. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 10 20
3198. Gulácsy Dávid Kristóf (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 10 6
3199. Tamás Bence (NYKK U11/B) 10 6
3200. Markovic Nikola (Vasas Akadémia U11) 10 6
3201. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 10 6
3202. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 10 6
3203. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 10 6
3204. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 10 2
3205. Hornyák Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 10 4
3206. Zainkó Dominik (Monor SE/B) 10 4
3207. Medvegy Réka Boglárka (TF-JAK U11) 10 4
3208. Beke Boldizsár (MAFC Csiki) 10 4
3209. Marton Gergő (TF-JAK U11) 10 4
3210. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 10 4
3211. Bicskei Mikó (Ifjú Sólyomfiókák) 10 4
3212. Németh-Kispál Tamás (Lehel Kosársuli U11) 10 4
3213. Vécsei Dániel (Budafoki Ebihalak) 10 4
3214. Hajnal Christopher Noel (Mohácsi Torna Egylet 1888) 10 4
3215. Katics Ákos (PSE Párducok) 10 8
3216. Markovics Orsolya (Piros Sasok) 10 8
3217. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 10 8
3218. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 10 8
3219. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 10 8
3220. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 10 8
3221. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 10 8
3222. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 10 8
3223. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 10 10
3224. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 10 10
3225. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 10 10
3226. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 10 10
3227. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 10 16
3228. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 10 16
3229. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 10 16
3230. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 10 16
3231. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 10 16
3232. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 10 16
3233. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 10 16
3234. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 10 16
3235. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 10 16
3236. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 10 16
3237. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 10 16
3238. Krein Júlia (VESC U11) 10 16
3239. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10 20
3240. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 10 20
3241. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 10 20
3242. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 10 20
3243. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 10 20
3244. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 10 20
3245. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 10 20
3246. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 10 20
3247. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 10 20
3248. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 10 20
3249. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 10 20
3250. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 10 12
3251. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 10 12
3252. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 10 12
3253. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 10 12
3254. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 10 12
3255. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 10 12
3256. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 10 12
3257. Bíró Boglárka (CEKK) 10 12
3258. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 10 12
3259. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 10 12
3260. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 10 12
3261. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 10 14
3262. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 10 14
3263. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 10 14
3264. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 10 14
3265. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 10 14
3266. Berta Bence (NYKK U11/B) 10 20
3267. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 10 30
3268. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 8 22
3269. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 8 22
3270. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 8 22
3271. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 8 26
3272. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 8 26
3273. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8 28
3274. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 8 28
3275. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 8 28
3276. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 8 28
3277. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 8 12
3278. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 8 12
3279. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 8 12
3280. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 8 12
3281. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 8 12
3282. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 8 12
3283. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 8 12
3284. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 8 12
3285. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 8 12
3286. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 8 12
3287. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 8 12
3288. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 8 12
3289. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 8 12
3290. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 8 12
3291. Bán András (FKE kenguruk) 8 12
3292. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 8 12
3293. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 8 12
3294. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 8 12
3295. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 8 12
3296. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 8 12
3297. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 8 12
3298. Matusz Dávid Levente (Százhalombattai KSE) 8 2
3299. Ábri Bence (TSK-Magiszter U11) 8 2
3300. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 8 4
3301. Lakatos Leonárdó Dániel (TSK-Magiszter U11) 8 4
3302. Zubkovskyy Artem (BC Uzhgorod) 8 4
3303. Albert Benett Noel (Sláger KKSE U11) 8 4
3304. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 8 4
3305. Farkas Lajos (TFamily-Kreatív U11) 8 4
3306. Balogh Boglárka (KLKS Károlyi) 8 4
3307. Walter Gergely (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 8 4
3308. Weinber Milla Jázmin (BKG PRIMA U11L) 8 4
3309. Matta Norbert (BKG-Veresegyház Fiú) 8 4
3310. Somogyi Áron (Gyulasport Nkft.) 8 4
3311. Sztanyik Simon (SZEDEÁK Ezüstrókák) 8 4
3312. Zima Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 8 4
3313. Kangyal Luca (BEAC Újbuda KA/B) 8 4
3314. Halász Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 8 4
3315. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 8 8
3316. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 8 8
3317. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 8 8
3318. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 8 8
3319. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 8 8
3320. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 8 8
3321. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 8 8
3322. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 8 8
3323. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 8 8
3324. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 8 8
3325. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 8 8
3326. Környei Gergő (Kanizsa KK) 8 8
3327. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 8 8
3328. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 8 8
3329. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 8 8
3330. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 8 8
3331. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 8 10
3332. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 8 10
3333. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 8 10
3334. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 8 10
3335. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 8 10
3336. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 8 10
3337. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 8 10
3338. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 8 16
3339. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 8 16
3340. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 8 16
3341. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 8 16
3342. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 8 16
3343. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 8 16
3344. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 8 16
3345. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 8 16
3346. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 8 16
3347. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 8 16
3348. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 8 16
3349. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 8 16
3350. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 8 20
3351. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 8 20
3352. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 8 20
3353. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 8 20
3354. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 8 20
3355. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 8 20
3356. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 8 6
3357. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 8 6
3358. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 8 18
3359. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 8 14
3360. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 8 14
3361. Besenyi Bence (Csepel KK) 8 14
3362. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 8 14
3363. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 8 14
3364. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 8 14
3365. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 8 14
3366. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 8 14
3367. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 8 14
3368. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 8 14
3369. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 8 18
3370. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 8 18
3371. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 8 18
3372. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 8 18
3373. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 8 18
3374. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 8 18
3375. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 8 18
3376. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 8 24
3377. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 8 24
3378. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 6 14
3379. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6 14
3380. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6 14
3381. Kéri Botond (Monor SE/A) 6 14
3382. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 6 14
3383. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 6 14
3384. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 6 14
3385. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 6 14
3386. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 6 14
3387. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 6 22
3388. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 6 22
3389. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 22
3390. Makula Lionel (TSK-Magiszter U11) 6 2
3391. Méhész Zita (Vasas Cicák) 6 2
3392. Borza Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6 4
3393. Hudák Soma (KLKS - Homoktövis) 6 4
3394. Szmerek Hanna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 6 4
3395. Katona Kinga (Tiszafüredi Tigrisek) 6 4
3396. Gargya Gergő (BKG PRIMA Hajdú/B) 6 4
3397. Földváry Ágoston Pál (Vasas Sólymok) 6 4
3398. Magos-Hetényi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6 4
3399. Bács Áron Vilmos (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6 4
3400. Révész Dávid (Monok SE) 6 4
3401. Vargová Molly (Fűzfői AK) 6 4
3402. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 6 4
3403. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház Leány) 6 4
3404. Leányfalvi Liliána (Monor SE/A) 6 4
3405. Harkácsi Péter (Primo Magic) 6 4
3406. Schmolling Dominik Márton (Vasas Akadémia U10) 6 4
3407. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth) 6 4
3408. Harmat Marcel Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 6 4
3409. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/B) 6 4
3410. Máder Tímea (Gyáli BKSE Apródok) 6 4
3411. Kurgyis Máté (SZPA-HSE U11F) 6 4
3412. Molnár Nándor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6 4
3413. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 6 4
3414. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 6 6
3415. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 6 6
3416. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 6 6
3417. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 6 6
3418. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6 6
3419. Hoffer Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 6 6
3420. Pekin Levente (BKGDSE U11) 6 6
3421. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 6 6
3422. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 6 6
3423. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 6 6
3424. Veisinger Gábor (Pomázi Pumák) 6 6
3425. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 6 8
3426. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 6 8
3427. Bodnár Áron (NYÍKSE Tűzokádók) 6 8
3428. Franyó Márk (Keresztúri SE) 6 8
3429. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 6 8
3430. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 6 8
3431. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 6 8
3432. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 6 8
3433. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 6 8
3434. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 6 8
3435. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 6 8
3436. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 6 8
3437. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6 8
3438. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 6 8
3439. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 6 8
3440. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 6 10
3441. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 6 10
3442. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 10
3443. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 6 10
3444. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 6 10
3445. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 6 12
3446. Borsós Adrienn (CEKK) 6 12
3447. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 6 12
3448. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 6 12
3449. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6 12
3450. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 6 12
3451. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 6 12
3452. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 6 12
3453. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 6 12
3454. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 6 12
3455. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 6 12
3456. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 6 12
3457. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 12
3458. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 6 12
3459. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 6 12
3460. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 6 12
3461. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 6 12
3462. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 6 12
3463. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 6 12
3464. Nagy Dominik (Pityke KSE) 6 12
3465. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 6 12
3466. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 6 16
3467. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 6 16
3468. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 6 16
3469. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 6 16
3470. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 6 16
3471. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 6 16
3472. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 6 16
3473. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 6 16
3474. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 6 16
3475. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 6 16
3476. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6 16
3477. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 6 16
3478. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 6 20
3479. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 6 20
3480. Szeili Márton (TF-JAK U11) 6 20
3481. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 6 20
3482. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 6 20
3483. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 6 20
3484. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 6 24
3485. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 6 24
3486. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 6 24
3487. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 6 8
3488. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 6 18
3489. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 18
3490. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 6 18
3491. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 6 18
3492. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 6 28
3493. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 6 28
3494. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 4 24
3495. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4 24
3496. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 4 14
3497. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 4 14
3498. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4 14
3499. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 4 14
3500. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 4 14
3501. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 4 22
3502. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 4 28
3503. Kerner Lilien (Pér U11) 4 28
3504. Márton Liza (BDSE Szécsény U11) 4 6
3505. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 4 6
3506. Kürti David (Primo Magic) 4 6
3507. Bogdán Zsombor (MAFC Bikszádi) 4 6
3508. Huszti Diána (Fűzfői AK) 4 6
3509. Vaspöri Vince (Hévíz SK) 4 6
3510. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 4 6
3511. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4 6
3512. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 4 6
3513. Farkas Eszter (Hunyadis Darazsak) 4 2
3514. Szili Léna Csengele (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 4
3515. Kővári Teodor (MAFC Csiki) 4 4
3516. Erdősi-Páncsits Vajk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4 4
3517. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 4 4
3518. Veres Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 4 4
3519. Bartha József (BL Basket SE) 4 4
3520. Batea Daniel Stefan (Primo Magic) 4 4
3521. Taraczközi Anna (TFamily-Kreatív U11) 4 4
3522. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 4 4
3523. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 4 4
3524. Gyarmati Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 4 4
3525. Viszolajszky Anett (BSC Lány) 4 4
3526. Veres László (Monor SE/A) 4 4
3527. Pop Clara (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4 4
3528. Kiss Kitti (Bajai Női Kosárlabda Klub) 4 4
3529. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 4 10
3530. Balló Léna (Kőbányai Darázslányok/B) 4 4
3531. Vér Máté (MAFC Csiki) 4 4
3532. Jakab Adél Alissza (Zalaegerszegi KTE) 4 4
3533. Kiss Lili (ICT Pilots Farkasrét) 4 4
3534. Kónya Dominik (BLF Bolhák) 4 4
3535. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház Fiú) 4 4
3536. Berényi Sára Csenge (Szegedi Vadmacskák) 4 4
3537. Nyáry Olivér Attila (Kőbányai Darazsak/B) 4 4
3538. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4 4
3539. Sárosi Kolos Bendegúz (Óbudai Kaszások/B) 4 4
3540. Holhos Szofi Angelika (Százhalombattai KSE) 4 4
3541. Bartha Dorottya-Emese (Primo Magic) 4 4
3542. Szalay Léna (ICT Pilots Farkasrét) 4 4
3543. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 4 4
3544. Alföldi Zétény (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 4
3545. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 4 8
3546. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 8
3547. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 4 8
3548. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 4 8
3549. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 8
3550. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 4 8
3551. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 4 8
3552. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 8
3553. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 4 8
3554. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 4 8
3555. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 4 8
3556. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 4 8
3557. Kósa Hella (Esztergomi KE) 4 8
3558. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 4 8
3559. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 4 6
3560. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 4 8
3561. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 4 8
3562. Neiczer Patrik (KASI/D) 4 8
3563. Csapó Anna (KKC Hetény) 4 8
3564. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 4 8
3565. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4 8
3566. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 4 8
3567. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 4 8
3568. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 4 8
3569. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 4 8
3570. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 4 8
3571. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 4 8
3572. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 4 8
3573. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 4 8
3574. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 4 8
3575. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 4 8
3576. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 4 8
3577. Stascheit Danton (Zuglói Sasok) 4 8
3578. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4 10
3579. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 4 10
3580. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 4 10
3581. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 4 10
3582. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4 16
3583. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 4 16
3584. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 4 16
3585. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 4 16
3586. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 4 16
3587. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 4 16
3588. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4 16
3589. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 4 16
3590. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 4 16
3591. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 4 16
3592. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 4 20
3593. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 4 20
3594. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 4 20
3595. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 4 20
3596. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 4 20
3597. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 4 20
3598. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4 32
3599. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 4 12
3600. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 4 12
3601. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 4 12
3602. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 4 12
3603. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 4 12
3604. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 4 12
3605. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 4 12
3606. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4 12
3607. Badics Matilda Anna (TFSE) 4 12
3608. Nagy Petra (KKC Hetény) 4 12
3609. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 4 12
3610. Pócsik Adél (MTK Budapest) 4 12
3611. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 4 12
3612. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 4 12
3613. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 4 12
3614. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 4 12
3615. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 4 12
3616. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 4 12
3617. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 2 12
3618. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 2 12
3619. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 2 12
3620. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 2 12
3621. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 2 12
3622. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2 12
3623. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 2 12
3624. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 2 12
3625. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 2 12
3626. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2 12
3627. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 2 14
3628. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 2 14
3629. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 2 14
3630. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 14
3631. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 2 14
3632. Varga Márton (Sólyomfiókák) 2 2
3633. Varga Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 2
3634. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 2
3635. Varga Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 2 2
3636. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 2
3637. Veisz Emma (Zsákoló kisZsiráfok) 2 2
3638. Szabó Léna Maja (BEAC Újbuda KA/C) 2 2
3639. Stockinger Benett (Sólyomfiókák) 2 2
3640. Czombos Ákos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 2
3641. Horváth Ádám (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 2
3642. Lang Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 2
3643. Balogh Benedek (Vasas Akadémia U11) 2 2
3644. Bojárszky Lili (Vasas Cicák) 2 4
3645. Nagy Márk Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 4
3646. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 2 4
3647. Takács-Létai Hella (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 4
3648. Almási Tünde (VESC U11) 2 4
3649. Kiss Levente Örs (Radobasket Oroszlánok/B) 2 4
3650. Csiki Kevin Károly (Zuglói Sasok Herman) 2 4
3651. Lévai Robertó Ferenc (Józsefvárosi KC) 2 4
3652. Németh Laura (Kanizsa KK) 2 4
3653. Tóth Gergő Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 4
3654. Török Rebeka Sára (Fót SE Vegyes/A) 2 4
3655. Filtermeiszter Zsuzsa (DVTK Tiszaújváros) 2 4
3656. Domokos Alíz (Vasas Cicák) 2 4
3657. Szima Dániel (Budafoki Ebihalak) 2 4
3658. Zahorján Anna (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 4
3659. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth) 2 4
3660. Körmendi Dana (KWBC Körmend) 2 4
3661. Takács Dalma (Törekvés Törpillák) 2 4
3662. Mihály Nándor (Békéscsabai KK) 2 4
3663. Kássa Natasa Lili (Erdért-Szűcs) 2 4
3664. Dukai Zselyke (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2 4
3665. Csete Arnold Richárd (PSE Párducok) 2 4
3666. Hodik Luca Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 2 4
3667. Németh Péter (Zuglói Sasok) 2 4
3668. Ádám Marcell (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 4
3669. Orgován Ninetta Norina (Török Sasfiókák) 2 4
3670. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 4
3671. Laczkovics Kevin (Dunaharaszti MTK fiú) 2 4
3672. Horváth Emma (Lackneros Darazsak) 2 4
3673. Bander Ferenc (Szolnoki Pelikánok) 2 4
3674. Bán Szofi (ICT Pilots Farkasrét) 2 4
3675. Deák Márk (MEAFC Kossuth) 2 4
3676. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 2 4
3677. Perneki Zalán Marcell (Kécskei Vidrák) 2 4
3678. Kocsis Milán Dávid (KASI/D) 2 4
3679. Urbán Dávid (Piros Sasok) 2 4
3680. Nagy Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 4
3681. Fálly Petra (Kőbányai Darázslányok/B) 2 4
3682. Stickl Hanna (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 4
3683. Szalai Vivien (FTSI Constantinum) 2 4
3684. Pál Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 4
3685. Kiss Laura (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 4
3686. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Rakéták) 2 4
3687. Kállai Abigél (Cívis KK TK Macskák) 2 4
3688. Domján Máté (Ricsilla Rakéta) 2 4
3689. Horváth Szófia (Pilisborosjenői Párducok) 2 4
3690. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek/A) 2 4
3691. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 4
3692. Frandoș Edan Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 4
3693. Németh Luca (KWBC Körmend) 2 8
3694. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 8
3695. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 2 8
3696. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U11) 2 8
3697. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 2 8
3698. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 8
3699. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 2 8
3700. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 2 8
3701. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 2 8
3702. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 2 8
3703. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 2 8
3704. Horváth Emília (KWBC Körmend) 2 8
3705. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 2 8
3706. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 2 8
3707. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 2 8
3708. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 2 8
3709. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 2 8
3710. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 2 8
3711. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 2 8
3712. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 2 8
3713. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 2 8
3714. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 2 8
3715. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 2 8
3716. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 10
3717. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 10
3718. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 2 10
3719. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 2 10
3720. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 2 10
3721. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 10
3722. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 2 16
3723. Pászti Milán (Pityke KSE) 2 20
3724. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 2 20
3725. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 2 20
3726. Kormos Máté Szabolcs (Cívis KK Jaguárok) 2 6
3727. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 2 6
3728. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 6
3729. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 2 6
3730. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 2 6
3731. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 2 6
3732. Steigerwald Luca Csenge (BSC Lány) 2 6
3733. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 6
3734. Seeger Tamás (Gödi SE Gödények) 2 6
3735. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 2 6
3736. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 2 6
3737. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 2 18
3738. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 2 18
3739. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 2 24
3740. Kassai Kamilla (DVTK Miskolc/B) 0 4
3741. Nagy Zorka Flóra (Vasas Cicák) 0 2
3742. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
3743. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3744. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 14
3745. Ruha Maja Dóra (Gyakorlós Törpék) 0 2
3746. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 10
3747. Rézműves Róbert Ádám (TSK-Magiszter U11) 0 4
3748. Jávorszky Mátyás József (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
3749. Szerémi Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 4
3750. Kürti Csenge Írisz (Harcos Darazsak) 0 4
3751. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3752. Rózsafi Réka (Zuglói Sasok) 0 4
3753. Bertalan Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3754. Majsa Natália (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 4
3755. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3756. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3757. Hidvégi Boldizsár Balázs (Monok SE) 0 4
3758. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
3759. Bencze Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 4
3760. Bíró Hanna (AF-Velencei Csukák) 0 4
3761. Orsós Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3762. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3763. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3764. Tóth Boglárka (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3765. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3766. Bejó Linett (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3767. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 16
3768. Gavallér Emma (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 6
3769. Fülöp Boróka (Ricsilla Rakéta) 0 2
3770. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 2
3771. Heindl Emília Brigitta (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
3772. Szokolán Bence (NYKK U11/B) 0 2
3773. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 0 4
3774. Lunka Izabella Emma (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 2
3775. Kiss Kira (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3776. Tegzes Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 2
3777. Minda Nándor (Ziccer Kistigrisek) 0 2
3778. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3779. Balatoni Vilmos Ferenc (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3780. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 10
3781. Kiss Lilla (KWBC Körmend) 0 2
3782. Rózsavölgyi Anna Lilla (Vasas Cicák) 0 2
3783. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3784. Hunyadi Ákos Titán (Monok SE) 0 4
3785. Szabó Dió Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3786. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3787. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3788. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3789. Owczarek Ádám (BSC vegyes) 0 2
3790. Kónya Vanda (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 4
3791. Török Márk (PVSK NKA Fiú/B) 0 4
3792. Horváth Marcell Márk (Vasas Akadémia U10) 0 2
3793. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3794. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3795. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3796. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 2
3797. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 0 4
3798. Speri Lili Bella (Gyakorlós Törpék) 0 4
3799. Ács Gábor (Cívis KK Jaguárok) 0 2
3800. Beregvári Szabolcs Gyula (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 4
3801. Ángyán Bence Dániel (Szolnoki Pelikánok) 0 4
3802. Pente Amina Melissza (TSK-Magiszter U11) 0 4
3803. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3804. Békési Blanka (Fót SE Vegyes/A) 0 4
3805. Lakatos Léna Petra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 4
3806. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3807. Varga Luca (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 6
3808. Gabonyi Vince (Vasas Sólymok) 0 2
3809. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3810. Varga Dávid (Sólyomfiókák) 0 4
3811. Révész Barnabás (BSC Fiú) 0 2
3812. Volent Réka (Békéscsabai KK) 0 4
3813. Szabó Zsombor Arnold (Fót SE Vegyes/A) 0 2
3814. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3815. (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3816. László Katalin (Vasas Cicák) 0 2
3817. Lukács Attila (NYKK U11/B) 0 2
3818. Balogh Fruzsina (Szúrós Darazsak) 0 4
3819. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3820. Orosz Márk (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3821. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3822. Reményi Sebestyén (Cívis KK Jaguárok) 0 4
3823. Antal Lujza (Vasas Cicák) 0 2
3824. Tőzsér Ajna (Feketés Darazsak) 0 2
3825. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3826. Tóth Domonkos Máté (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 4
3827. Mákos Bendegúz (Tószegi Tigrisek) 0 4
3828. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3829. Ferenczi Márk Tamás (Gyulasport Nkft.) 0 4
3830. Bakai Boglárka Júlianna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
3831. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3832. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
3833. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 14
3834. Kevei Bence Gergő (Szegedi Mókusok) 0 4
3835. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 16
3836. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3837. Vincze Lili (Szegedi Szőregi Sasok) 0 4
3838. Rosinecz Leon (NYKK U11/B) 0 2
3839. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3840. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3841. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 0 6
3842. Favari Nolen (BSC Fiú) 0 2
3843. Bosnyák Zsombor (Százhalombattai KSE) 0 4
3844. Igler-Gálos Zente (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 2
3845. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3846. Moje Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 4
3847. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 12
3848. Bölcskei Noel Marcell (DKKA Darazsak) 0 2
3849. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 0 4
3850. Szmola Eszter Júlia (PaSa Csillagai) 0 6
3851. Krohn Gabriella Zsuzsanna (Pér U11) 0 2
3852. Harencsár Zalán (Sláger KKSE U11) 0 4
3853. Pócsföldi Anna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
3854. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3855. Szabó Noel (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 4
3856. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 12
3857. Mihályffy-Kádár Regina (Józsefvárosi KC) 0 2
3858. Jambrik Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 4
3859. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3860. Betes-Kalmár Nóra (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
3861. Lukács Simon (Vasas Akadémia U11) 0 2
3862. Kerekes Albert Bence (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
teljes ranglisták >>

Hárompontos összes

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 54 28
2. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 40 26
3. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 36 30
4. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 32 32
5. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 30 42
6. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 30 32
7. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 30 28
8. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 28 28
9. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 28 20
10. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 28 32
11. Stikrád Ádám (KASI/A) 28 40
12. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 26 32
13. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 26 24
14. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 26 32
15. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 26 32
16. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 26 28
17. Csurgai Martin (Pityke KSE) 24 20
18. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 24 28
19. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 24 30
20. Székely Ákos (KASI/A) 24 32
21. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 22 30
22. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 22 32
23. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 22 32
24. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 22 24
25. Szalai Dániel (KASI/B) 22 34
26. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 20 28
27. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 20 24
28. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 20 28
29. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 20 24
30. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 20 32
31. Horváth Patrik (KASI/A) 20 30
32. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 20 30
33. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 20 32
34. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 20 32
35. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 18 30
36. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 18 16
37. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 18 24
38. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 18 32
39. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 18 28
40. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 18 28
41. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 18 42
42. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 18 26
43. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 18 24
44. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 18 24
45. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 18 28
46. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 18 32
47. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 18 26
48. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 18 30
49. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 16 24
50. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 16 24
51. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 16 28
52. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 16 32
53. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 16 28
54. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 16 32
55. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 16 22
56. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 16 28
57. László Zétény (BSC Fiú) 16 28
58. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 16 30
59. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 16 28
60. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 16 30
61. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 16 30
62. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 16 32
63. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 16 24
64. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 16 32
65. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 16 32
66. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 14 32
67. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 14 28
68. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 14 22
69. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 14 20
70. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 14 32
71. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 14 28
72. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 14 28
73. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 14 28
74. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 14 32
75. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 14 14
76. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 14 28
77. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 14 20
78. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 14 20
79. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 14 32
80. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 12 28
81. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 12 40
82. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 12 32
83. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 12 28
84. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 12 28
85. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 12 42
86. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 12 32
87. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 12 22
88. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 12 20
89. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 12 28
90. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 12 14
91. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 12 28
92. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 12 30
93. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 12 22
94. Fetahu Lenard (Csepel KK) 12 30
95. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 12 32
96. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 12 22
97. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 12 26
98. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 12 24
99. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 12 30
100. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 12 32
101. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 12 30
102. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 12 32
103. László Botond (Tószegi Tigrisek) 12 24
104. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 12 24
105. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 12 16
106. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 12 24
107. Czövek Janka Bori (VESC U11) 12 26
108. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 12 28
109. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 12 28
110. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 12 24
111. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 12 20
112. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 12 26
113. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 12 30
114. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 12 16
115. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 12 32
116. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 12 30
117. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 12 32
118. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 12 26
119. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 12 32
120. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 12 24
121. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 12 24
122. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 12 32
123. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 10 30
124. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 10 12
125. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 10 16
126. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 10 28
127. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 10 28
128. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 10 26
129. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 10 28
130. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 10 24
131. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 10 28
132. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 10 28
133. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 10 28
134. Ress Kornél (BSC-2015) 10 18
135. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 10 24
136. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 10 28
137. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 10 32
138. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 10 28
139. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 10 24
140. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 10 24
141. Juhász Ádám (Csepel KK) 10 28
142. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 10 24
143. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 10 32
144. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 10 20
145. Dudás Noel (BL Basket SE) 10 32
146. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 10 24
147. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 10 28
148. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 10 20
149. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 10 28
150. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 10 26
151. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 10 28
152. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 10 32
153. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 10 28
154. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 10 30
155. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 10 32
156. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 10 26
157. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 10 18
158. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 10 28
159. Gelicz Gergő (KASI/A) 10 32
160. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 10 28
161. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10 24
162. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 10 30
163. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 10 34
164. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 10 12
165. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 10 28
166. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 10 32
167. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 10 30
168. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 10 26
169. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 10 28
170. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 10 22
171. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 10 20
172. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 10 28
173. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 10 28
174. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 10 24
175. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 10 26
176. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 10 28
177. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 10 48
178. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 10 30
179. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 10 24
180. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 10 32
181. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 10 24
182. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 10 30
183. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 8 20
184. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 8 32
185. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 8 24
186. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 8 24
187. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 8 28
188. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
189. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 8 24
190. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
191. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 8 26
192. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 8 24
193. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 8 32
194. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 8 26
195. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 8 22
196. Pop Paul-George (Primo Magic) 8 20
197. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 8 16
198. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 8 32
199. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 8 32
200. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 8 28
201. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 8 24
202. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 8 20
203. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 8 24
204. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 8 28
205. Horváth Donát (PSE Párducok) 8 16
206. Bartus Benedek (Piros Sasok) 8 28
207. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 8 28
208. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 8 20
209. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 8 28
210. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 8 28
211. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 8 16
212. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 8 24
213. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 8 24
214. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 8 12
215. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 8 30
216. Eckert Bíborka (VESC U11) 8 28
217. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 8 24
218. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 8 20
219. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 8 28
220. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 8 12
221. Vince Bence (KASI/B) 8 34
222. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 8 26
223. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 8 24
224. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 8 22
225. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 8 20
226. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 8 20
227. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 8 20
228. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 8 22
229. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 8 28
230. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 8 14
231. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 8 20
232. Horváth Áron András (KASI/D) 8 24
233. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 8 12
234. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 8 32
235. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 8 28
236. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 8 32
237. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 8 22
238. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
239. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 8 26
240. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 8 24
241. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 8 28
242. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 8 20
243. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 8 20
244. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 8 24
245. Horváth Panna (Vasas Cicák) 8 42
246. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 8 16
247. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 8 30
248. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 8 22
249. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 8 24
250. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 8 24
251. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 8 30
252. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 8 32
253. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 8 24
254. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 8 28
255. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 8 30
256. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8 32
257. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 8 20
258. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 8 32
259. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 8 28
260. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 8 28
261. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 8 24
262. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 8 30
263. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 8 18
264. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 8 30
265. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 8 28
266. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 8 28
267. Krieg Nina (Vasas Cicák) 8 40
268. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 8 28
269. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 8 28
270. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 8 32
271. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 8 26
272. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 8 20
273. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 8 26
274. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 8 32
275. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 8 30
276. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 8 32
277. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 6 28
278. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 6 28
279. Molnár Erik (MAFC Grosics) 6 32
280. Tóth László András (Kozármisleny SE) 6 24
281. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 6 32
282. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 6 36
283. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 6 42
284. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 6 26
285. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 6 28
286. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 6 28
287. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 6 32
288. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 6 28
289. Czifra Bence (Kanizsa KK) 6 24
290. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 6 20
291. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 6 48
292. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 6 28
293. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 6 16
294. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 6 32
295. Kiss Laura (Csepel KK) 6 30
296. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 6 20
297. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 6 26
298. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 6 32
299. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 6 30
300. Sárosi Botond (Csepel KK) 6 30
301. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 6 10
302. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 6 28
303. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 6 22
304. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 6 30
305. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 6 56
306. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 6 32
307. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 6 32
308. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 6 28
309. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 6 30
310. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 6 30
311. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 6 28
312. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 28
313. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 6 36
314. Barics Péter (BSC vegyes) 6 32
315. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 6 28
316. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 6 12
317. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 6 24
318. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 6 20
319. Somi Miron (KASI/A) 6 42
320. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 6 28
321. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 6 28
322. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 6 24
323. Czinkos Anna (Csata Garfield) 6 28
324. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 6 28
325. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 6 26
326. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 6 20
327. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 6 20
328. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 6 20
329. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 6 48
330. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 6 28
331. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 6 26
332. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6 28
333. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 6 28
334. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 6 30
335. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 6 32
336. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 6 20
337. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6 24
338. Szűcs Máté (Szegedi Dorozsmai Darvak) 6 4
339. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 6 32
340. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 6 30
341. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6 20
342. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 6 32
343. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 6 30
344. Gunya Áron (BasketBaja SE) 6 32
345. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 6 28
346. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 6 24
347. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 6 24
348. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 6 28
349. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 6 32
350. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 6 28
351. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6 26
352. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 6 20
353. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 6 32
354. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 6 24
355. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 6 24
356. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 6 24
357. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 6 28
358. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 6 24
359. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 6 32
360. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 6 18
361. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 6 32
362. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 6 24
363. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 6 16
364. Hován Ármin (MAFC Csiki) 6 18
365. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 6 34
366. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 24
367. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 6 20
368. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 6 24
369. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 6 28
370. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 6 20
371. Szőcs Botond (BSC vegyes) 6 28
372. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 6 32
373. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 20
374. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 6 20
375. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 6 24
376. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 6 32
377. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 6 28
378. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 6 18
379. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 6 28
380. Lévai Szilárd (KASI/A) 6 28
381. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 6 24
382. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 6 26
383. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 6 24
384. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 6 32
385. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 6 32
386. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 6 22
387. Győrik Botond (BL Basket SE) 6 32
388. Mészáros Csenge (CEKK) 6 32
389. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 6 30
390. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 6 26
391. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 6 28
392. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6 20
393. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 6 32
394. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6 24
395. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 6 24
396. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 6 18
397. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 6 20
398. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 6 24
399. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 6 28
400. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 6 30
401. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 6 28
402. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 6 30
403. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 6 32
404. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 6 30
405. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 6 26
406. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 6 30
407. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 6 30
408. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 6 28
409. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 6 24
410. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 6 30
411. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 6 20
412. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 6 8
413. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 6 18
414. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 6 28
415. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 6 24
416. Somos Róza (Vasas Amazonok) 6 36
417. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 6 22
418. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 6 18
419. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 6 48
420. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 6 20
421. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 6 40
422. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 6 32
423. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 4 24
424. Turbucz Zoé (BSC Lány) 4 24
425. Végh Patrik (Fűzfői AK) 4 18
426. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 4 28
427. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 4 28
428. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 4 28
429. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 4 60
430. Bíró Bence (Budafoki Békák) 4 32
431. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4 28
432. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4 28
433. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 4 18
434. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4 28
435. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 4 28
436. Patonai Lilla (KKC Hetény) 4 16
437. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 4 32
438. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 4 26
439. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4 28
440. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 4 8
441. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4 10
442. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 4 30
443. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 4 22
444. Molnár Milán Bence (KASI/A) 4 28
445. Nyers Máté (NYKK U11/B) 4 34
446. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 4 30
447. Erdei Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 4 4
448. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 4 20
449. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 4 30
450. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 4 22
451. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 4 28
452. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 4 20
453. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 12
454. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 4 28
455. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 4 28
456. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 4 28
457. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 4 24
458. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 4 8
459. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 4 24
460. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 4 24
461. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 4 20
462. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 4 24
463. Petik Balázs (Monor SE/B) 4 26
464. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 4 32
465. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 4 28
466. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4 8
467. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4 22
468. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 20
469. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 4 28
470. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 16
471. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4 38
472. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4 28
473. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 4 18
474. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 4 30
475. Takács Soma (FKE Szöcskék) 4 12
476. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 4 20
477. Horváth Dominik (Monor SE/B) 4 26
478. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 4 14
479. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 4 24
480. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 4 26
481. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 4 28
482. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 4 16
483. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 4 26
484. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 4 12
485. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 4 24
486. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 20
487. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4 24
488. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 28
489. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 4 28
490. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 4 28
491. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 4 20
492. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4 24
493. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4 26
494. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 4 28
495. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 4 20
496. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 4 28
497. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 4 32
498. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4 24
499. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 4 24
500. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4 12
501. Erős Zalán (Esztergomi KE) 4 32
502. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4 12
503. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 4 22
504. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 4 28
505. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 4 28
506. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 4 20
507. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 4 26
508. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 4 14
509. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 4 16
510. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 4 24
511. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 4 32
512. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 4 26
513. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 4 26
514. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 4 28
515. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 4 28
516. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 4 16
517. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 4 32
518. Patai Lilla (DVTK Ózd) 4 22
519. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 4 18
520. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 4 20
521. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 4 24
522. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 4 40
523. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 4 20
524. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 4 28
525. Kovács Kornél (Monor SE/B) 4 18
526. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4 18
527. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4 24
528. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 4 30
529. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 4 28
530. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 4 30
531. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 4 28
532. Erdős Izabella (Csata Garfield) 4 28
533. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 4 20
534. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 4 20
535. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 4 20
536. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 4 24
537. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 4 28
538. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 4 32
539. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4 20
540. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 4 16
541. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 4 32
542. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 4 28
543. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 28
544. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 4 26
545. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 4 20
546. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 4 20
547. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 4 20
548. Szőcs Vilmos (TFSE) 4 28
549. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 4 26
550. Osváth Levente (BSC Fiú) 4 32
551. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 24
552. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 4 32
553. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 4 26
554. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 4 30
555. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 4 12
556. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 4 28
557. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 4 22
558. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 4 24
559. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 4 32
560. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 4 28
561. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 4 28
562. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 4 22
563. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 8
564. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 4 32
565. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 4 28
566. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 4 20
567. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 4 24
568. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4 26
569. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 4 28
570. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 4 28
571. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 4 24
572. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4 20
573. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 4 24
574. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 4 28
575. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 4 28
576. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4 22
577. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 4 20
578. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 4 16
579. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 4 16
580. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 4 28
581. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 4 28
582. Barucha Levente (KASI/D) 4 20
583. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 4 12
584. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 4 28
585. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 4 22
586. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 4 24
587. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 4 28
588. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 4 20
589. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 4 24
590. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 4 28
591. Horváth Áron Márk (KASI/A) 4 24
592. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 4 20
593. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 4 28
594. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 4 26
595. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 4 26
596. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 4 20
597. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 4 22
598. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 4 40
599. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 4 26
600. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 4 20
601. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4 20
602. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 4 20
603. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 4 24
604. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 4 26
605. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 26
606. Stegeran Oana (Primo Magic) 4 20
607. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 4 28
608. Végh Levente (BSC-2015) 4 24
609. Gábor Gréta (Csata Garfield) 4 24
610. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 20
611. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 4 20
612. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 4 22
613. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 4 32
614. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 4 20
615. Somi Milos (KASI/B) 4 26
616. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 4 32
617. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 4 28
618. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 4 18
619. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 4 28
620. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 30
621. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 4 24
622. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 4 22
623. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 4 8
624. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4 32
625. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 4 24
626. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 4 12
627. Gábor Zénó (KASI/B) 4 26
628. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 4 22
629. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 4 22
630. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4 34
631. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 4 18
632. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 4 22
633. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 4 12
634. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 4 18
635. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 4 22
636. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 4 24
637. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 4 20
638. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 4 10
639. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 4 30
640. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 4 24
641. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 4 18
642. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 4 18
643. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 4 30
644. Kiss Korina (TSE Basket U11) 4 28
645. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 4 20
646. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4 16
647. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 4 26
648. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 4 24
649. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 4 20
650. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 4 20
651. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 4 30
652. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 4 26
653. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 4 22
654. Búz Marcell (Pityke KSE) 4 24
655. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 4 20
656. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 4 20
657. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 4 32
658. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 4 32
659. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 4 24
660. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 4 24
661. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 4 42
662. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 4 24
663. Rein Dóra (Esztergomi KE) 4 32
664. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 4 30
665. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 4 18
666. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 4 18
667. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 4 32
668. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 4 28
669. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 4 20
670. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 4 26
671. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 4 24
672. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 4 20
673. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 4 8
674. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 4 24
675. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 4 24
676. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4 38
677. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 4 12
678. Szonntag Adél (Csata Manók) 4 28
679. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 4 14
680. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 4 30
681. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 4 16
682. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 4 22
683. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4 30
684. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 4 32
685. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 4 32
686. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 4 38
687. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 4 16
688. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 4 10
689. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 4 24
690. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 4 18
691. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4 24
692. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 4 32
693. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 16
694. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 4 20
695. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 4 24
696. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 4 20
697. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 4 26
698. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 4 32
699. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 4 12
700. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 4 20
701. Megyeri Vanda (CEKK) 4 28
702. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4 24
703. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 4 36
704. Nagy Kornél (Dunaújvárosi Sárkányok) 2 6
705. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 16
706. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 2 24
707. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 32
708. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 2 8
709. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 24
710. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 2 16
711. Csaba Gergely (TFSE) 2 16
712. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 2 14
713. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 2 24
714. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 2 22
715. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 2 24
716. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 2 32
717. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2 20
718. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 2 8
719. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 2 8
720. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 2 28
721. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 2 14
722. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 2 28
723. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 2 16
724. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 2 26
725. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 22
726. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 24
727. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 2 32
728. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 2 28
729. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 8
730. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 2 24
731. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 24
732. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 24
733. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 2 32
734. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 2 28
735. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 2 30
736. Góman Kristóf János (KASI/A) 2 32
737. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 2 8
738. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 2 20
739. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 2 26
740. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2 28
741. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 26
742. Hajdu Márton (BL Basket SE) 2 24
743. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 2 24
744. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 36
745. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2 28
746. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 2 16
747. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 2 24
748. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 14
749. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 32
750. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 2 30
751. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2 32
752. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 2 22
753. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 2 32
754. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 2 24
755. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2 32
756. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 2 28
757. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 28
758. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 2 28
759. Kovács Lili (KKC Hetény) 2 28
760. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 2 12
761. Varga Regina (KWBC Körmend) 2 26
762. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 26
763. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 2 32
764. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 2 26
765. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 2 20
766. Katona Blanka (KKC Mátyás) 2 18
767. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 2 28
768. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 2 20
769. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 2 12
770. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 2 28
771. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 2 24
772. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 2 14
773. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2 32
774. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 28
775. Mor Yotam (FKE kenguruk) 2 28
776. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 2 24
777. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 2 28
778. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 2 12
779. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 2 24
780. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 2 28
781. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 2 20
782. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 2 24
783. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 2 30
784. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 2 28
785. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 28
786. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 2 28
787. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 2 28
788. Miklóssy László (BLF Bolhák) 2 28
789. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 2 14
790. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 2 20
791. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 24
792. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 2 26
793. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 2 40
794. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 2 20
795. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 2 16
796. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 2 22
797. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 2 22
798. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 2 16
799. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 2 16
800. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 2 20
801. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 2 20
802. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 2 24
803. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 2 24
804. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 28
805. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 2 14
806. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 30
807. Répa Magor Vajk (Pér U11) 2 24
808. Papp Andor (FTSI Constantinum) 2 28
809. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 2 28
810. Varga Dániel (BSC Fiú) 2 28
811. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 2 24
812. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2 28
813. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 2 22
814. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 2 32
815. Kovács Sára (Vasas Cicák) 2 26
816. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 2 32
817. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 2 24
818. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 2 24
819. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 2 20
820. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 16
821. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 2 28
822. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 28
823. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 2 22
824. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 2 20
825. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 2 20
826. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2 32
827. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 2 16
828. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 2 28
829. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 2 32
830. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 2 32
831. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 2 20
832. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 24
833. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 24
834. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 2 32
835. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 2 20
836. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 2 20
837. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 24
838. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 2 32
839. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 2 30
840. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 32
841. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 2 28
842. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 2 30
843. Harangozó Gyula (KASI/B) 2 12
844. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 2 32
845. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 2 28
846. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 28
847. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 16
848. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 28
849. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 2 18
850. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 2 20
851. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 20
852. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 2 24
853. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 32
854. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 2 28
855. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 2 30
856. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 2 26
857. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 2 16
858. Kerekes Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 2 8
859. Bogár Milla (Vasas Cicák) 2 34
860. Radnai László (BL Basket SE) 2 10
861. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 2 30
862. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 2 28
863. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2 28
864. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 2 20
865. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 2 28
866. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 24
867. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 2 28
868. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 2 24
869. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 2 24
870. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 2 12
871. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 2 28
872. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 2 16
873. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 20
874. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 2 20
875. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 2 24
876. Péti András (GYKSE Szekszárd) 2 24
877. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 2 26
878. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 2 12
879. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 2 32
880. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 2 24
881. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 2 22
882. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 2 24
883. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 2 20
884. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 2 20
885. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 2 12
886. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 2 32
887. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 2 20
888. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 2 32
889. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 2 8
890. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 30
891. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 2 30
892. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 2 22
893. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 20
894. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2 32
895. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2 24
896. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 2 20
897. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 24
898. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 24
899. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 2 24
900. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 2 28
901. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 2 28
902. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 2 28
903. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 2 28
904. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2 28
905. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 2 26
906. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 20
907. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 2 32
908. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 2 28
909. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 28
910. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 2 24
911. Simon Botond Csaba (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 8
912. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 2 24
913. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 2 26
914. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 2 26
915. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 2 22
916. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 2 32
917. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 2 20
918. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 2 20
919. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 16
920. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 2 24
921. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 2 28
922. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 2 28
923. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 2 24
924. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 2 28
925. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 2 28
926. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 2 12
927. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 2 12
928. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 28
929. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 2 30
930. Németi Anna (Csata Garfield) 2 32
931. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 2 32
932. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 2 28
933. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 2 32
934. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 2 24
935. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 20
936. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 2 32
937. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 2 20
938. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 8
939. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 10
940. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 2 8
941. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 2 30
942. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 2 24
943. Nagy Márton (BSC-2015) 2 20
944. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 2 20
945. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 2 28
946. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 2 28
947. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 2 24
948. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 30
949. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 14
950. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 2 28
951. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 2 20
952. Siklósy Gréta (CEKK) 2 32
953. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 2 6
954. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 2 24
955. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 2 28
956. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 2 20
957. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 2 24
958. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2 26
959. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 2 28
960. Köteles Milán (Szentesi KK) 2 28
961. Balázs Milán Márk (Gyáli BKSE Apródok) 2 4
962. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 18
963. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 2 30
964. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 16
965. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 2 22
966. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 2 28
967. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 2 28
968. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 24
969. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 2 20
970. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 2 18
971. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 2 18
972. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 2 32
973. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 2 22
974. Szabó Mihály (BSC Fiú) 2 24
975. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 2 24
976. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 12
977. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 2 24
978. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 2 32
979. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 2 20
980. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 20
981. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 2 24
982. Rein Ákos (Esztergomi KE) 2 28
983. Tarjányi István (NYKK U11/B) 2 22
984. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 2 18
985. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 2 14
986. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 2 24
987. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 2 14
988. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 2 26
989. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2 32
990. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 2 24
991. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 2 26
992. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 24
993. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 2 24
994. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 2 32
995. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 2 20
996. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 2 32
997. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 2 10
998. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 2 26
999. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 16
1000. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 2 16
1001. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 8
1002. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 2 24
1003. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 2 8
1004. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 2 28
1005. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 30
1006. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 12
1007. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2 24
1008. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 2 22
1009. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 2 10
1010. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 20
1011. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 24
1012. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 2 28
1013. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 2 28
1014. Kővári Dóra (Csata Manók) 2 32
1015. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 18
1016. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 2 18
1017. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 2 20
1018. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 12
1019. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 2 20
1020. Racskó Máté (NYKK U11/B) 2 12
1021. Körmendi Léna (KWBC Körmend) 2 4
1022. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 16
1023. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 2 30
1024. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 2 22
1025. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 2 28
1026. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 24
1027. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 2 24
1028. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 2 36
1029. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 2 24
1030. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 2 30
1031. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 2 26
1032. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 2 28
1033. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 2 12
1034. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 2 24
1035. Soltész Fanni (Monor SE/A) 2 24
1036. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 2 20
1037. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 2 28
1038. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 24
1039. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 2 8
1040. Steininger Erik (Fűzfői AK) 2 26
1041. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 2 26
1042. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 2 18
1043. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 2 20
1044. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 2 24
1045. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 2 14
1046. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 16
1047. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 20
1048. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 24
1049. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 2 24
1050. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 28
1051. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 2 28
1052. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 28
1053. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 2 28
1054. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 2 28
1055. Ábri Bence (TSK-Magiszter U11) 2 2
1056. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 2 20
1057. Biró Botond (Esztergomi KE) 2 28
1058. Huppauer László (Pér U11) 2 26
1059. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 2 32
1060. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 2 24
1061. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 2 24
1062. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 2 24
1063. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 2 34
1064. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 2 20
1065. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 2 20
1066. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 20
1067. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 2 16
1068. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 2 16
1069. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2 20
1070. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2 30
1071. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 2 30
1072. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2 24
1073. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 2 22
1074. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 2 30
1075. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 2 10
1076. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 2 28
1077. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 2 30
1078. Weigert Márk (BL Basket SE) 2 24
1079. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 2 24
1080. Kovács Botond (Piros Sasok) 2 8
1081. Molnár Emma (BSC Lány) 2 22
1082. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 2 28
1083. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 2 28
1084. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 2 20
1085. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 2 20
1086. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2 12
1087. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2 30
1088. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 12
1089. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 2 12
1090. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 2 12
1091. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 2 28
1092. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 2 20
1093. Varga Bella (Feketés Darazsak) 2 20
1094. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 10
1095. Hardi Koppány (KASI/D) 2 20
1096. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 2 26
1097. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 2 30
1098. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 2 28
1099. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 2 32
1100. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 2 8
1101. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 28
1102. Czampa Zalán (Százhalombattai KSE) 2 4
1103. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 2 24
1104. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 2 24
1105. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2 24
1106. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 2 24
1107. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 2 20
1108. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 2 24
1109. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 2 8
1110. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 22
1111. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 2 28
1112. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 14
1113. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 2 14
1114. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2 24
1115. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 24
1116. Újváry Gergely (Pityke KSE) 2 10
1117. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 2 20
1118. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 2 32
1119. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 2 16
1120. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 2 22
1121. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2 38
1122. Becsák Dániel (Pér U11) 2 26
1123. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 2 26
1124. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 26
1125. Pék Benedek (Esztergomi KE) 2 20
1126. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 20
1127. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 2 20
1128. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 2 28
1129. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 2 28
1130. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 2 28
1131. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 2 36
1132. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 2 24
1133. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 16
1134. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 2 24
1135. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 2 24
1136. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2 8
1137. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 2 22
1138. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2 20
1139. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 20
1140. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 2 10
1141. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 24
1142. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 2 26
1143. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 2 32
1144. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 2 30
1145. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 32
1146. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 2 18
1147. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 2 20
1148. Csery Mózes (PSE Párducok) 2 20
1149. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 2 24
1150. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 2 24
1151. Kiss Míra (VESC U11) 2 28
1152. Göblös András (BL Basket SE) 2 16
1153. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 26
1154. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2 18
1155. Németh Zsombor (BSC vegyes) 2 10
1156. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 2 14
1157. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 2 20
1158. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2 6
1159. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 2 28
1160. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 2 30
1161. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 2 28
1162. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 24
1163. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 2 24
1164. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 2 24
1165. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 22
1166. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 2 20
1167. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 2 20
1168. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 2 16
1169. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 2 26
1170. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 2 20
1171. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 2 12
1172. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 2 24
1173. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 2 22
1174. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 2 10
1175. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 2 20
1176. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 2 20
1177. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 2 28
1178. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 2 28
1179. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 2 18
1180. Rózsahegyi Zselyke (Gyakorlós Törpék) 2 8
1181. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 2 8
1182. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 2 8
1183. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 2 32
1184. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/B) 2 8
1185. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 2 8
1186. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 2 16
1187. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 2 30
1188. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 2 28
1189. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 2 28
1190. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 2 26
1191. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 2 50
1192. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 2 24
1193. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 2 24
1194. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 2 30
1195. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 18
1196. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 2 24
1197. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 12
1198. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 28
1199. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 28
1200. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 2 22
1201. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 2 16
1202. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 2 26
1203. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 20
1204. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 2 20
1205. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 2 10
1206. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 2 20
1207. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 2 14
1208. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 2 24
1209. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 24
1210. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 2 24
1211. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 2 14
1212. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 2 18
1213. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 2 18
1214. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 24
1215. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 2 20
1216. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 2 20
1217. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 2 12
1218. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 16
1219. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 2 20
1220. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 30
1221. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 2 30
1222. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 2 26
1223. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 32
1224. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 2 24
1225. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 2 20
1226. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2 20
1227. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 2 30
1228. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 10
1229. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 2 36
1230. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 2 20
1231. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 2 16
1232. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 2 32
1233. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 2 16
1234. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 2 32
1235. Berki Milán (TF-JAK U11) 2 16
1236. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 2 32
1237. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 2 28
1238. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 28
1239. Szinyei Merse Félix (TFSE) 2 24
1240. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 2 24
1241. Ács Donát (BL Basket SE) 2 24
1242. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 2 30
1243. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 2 24
1244. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 2 18
1245. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 2 28
1246. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 2 28
1247. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2 28
1248. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 2 28
1249. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 2 16
1250. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 16
1251. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 2 24
1252. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 2 30
1253. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 2 32
1254. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 2 12
1255. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 2 14
1256. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 2 28
1257. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 2 16
1258. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 2 16
1259. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 2 18
1260. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 20
1261. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 2 20
1262. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 20
1263. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 2 24
1264. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 2 24
1265. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2 24
1266. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 2 24
1267. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 2 26
1268. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2 28
1269. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2 32
1270. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 2 32
1271. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2 16
1272. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 2 28
1273. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 2 18
1274. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 2 28
1275. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2 12
1276. Zubkovskyy Artem (BC Uzhgorod) 2 4
1277. Zima Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 2 4
1278. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 2 18
1279. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 2 14
1280. Rédei Márton (FKE kenguruk) 2 28
1281. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 24
1282. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 2 18
1283. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 2 30
1284. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 2 12
1285. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 2 20
1286. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 2 14
1287. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 2 22
1288. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 2 16
1289. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 2 8
1290. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 8
1291. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 28
1292. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 2 28
1293. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 2 28
1294. Turula Dominik (KASI/C) 2 26
1295. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 2 18
1296. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 2 16
1297. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2 32
1298. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2 16
1299. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 14
1300. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 2 14
1301. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 2 28
1302. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 2 24
1303. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 2 24
1304. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 2 24
1305. Borbás Levente (Monor SE/A) 2 24
1306. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 2 32
1307. Vidra Virág (Piros Sasok) 2 32
1308. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 2 30
1309. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 2 30
1310. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2 20
1311. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 2 10
1312. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 2 10
1313. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 2 30
1314. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 2 18
1315. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 2 26
1316. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 26
1317. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 2 24
1318. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 24
1319. Elekes Péter (Szentesi KK) 2 8
1320. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 2 24
1321. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 2 16
1322. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 14
1323. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 2 28
1324. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 2 20
1325. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 2 26
1326. Tóth Bálint (KASI/C) 2 26
1327. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 2 12
1328. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 24
1329. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 2 6
1330. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 2 22
1331. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2 16
1332. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 2 16
1333. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 2 32
1334. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 2 40
1335. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 2 16
1336. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 2 26
1337. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 2 20
1338. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 2 20
1339. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 2 20
1340. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 2 20
1341. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 2 24
1342. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 2 24
1343. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 2 28
1344. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 2 28
1345. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 2 18
1346. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 2 28
1347. Földváry Ágoston Pál (Vasas Sólymok) 2 4
1348. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 2 24
1349. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 2 24
1350. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 2 28
1351. Bihary Barnabás (Monok SE) 2 24
1352. Molnár Nándor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2 4
1353. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 30
1354. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2 18
1355. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2 28
1356. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 2 28
1357. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 2 28
1358. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 2 14
1359. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2 24
1360. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 2 24
1361. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 2 30
1362. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 2 22
1363. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 2 28
1364. Stier Botond (KASI/A) 2 30
1365. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 2 12
1366. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 2 32
1367. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 2 20
1368. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2 20
1369. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 14
1370. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 14
1371. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 16
1372. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 2 16
1373. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 2 42
1374. Markovics Orsolya (Piros Sasok) 2 8
1375. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 2 16
1376. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 2 28
1377. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 2 28
1378. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2 28
1379. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 2 30
1380. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 2 10
1381. Frank Flórián (KASI/C) 2 30
1382. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 2 12
1383. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 2 24
1384. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 2 12
1385. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 26
1386. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 14
1387. Kállai Kende (Csepel KK) 2 30
1388. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 16
1389. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 32
1390. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 2 16
1391. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 2 16
1392. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 2 18
1393. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 20
1394. Szalai Levente (BasketBaja SE) 2 20
1395. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 2 20
1396. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 8
1397. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 2 18
1398. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 16
1399. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 20
1400. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 2 28
1401. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 26
1402. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2 28
1403. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 2 36
1404. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 32
1405. Hoffman Péter (KASI/A) 2 32
1406. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 2 26
1407. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 2 24
1408. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 2 24
1409. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 2 20
1410. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 2 20
1411. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2 28
1412. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 22
1413. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 2 10
1414. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 2 26
1415. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 2 16
1416. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 2 8
1417. Rudkov Janka (Pér U11) 2 24
1418. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 2 16
1419. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 2 8
1420. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 2 28
1421. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 2 28
1422. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 2 28
1423. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 2 46
1424. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 28
1425. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 2 26
1426. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 2 20
1427. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 2 24
1428. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 2 28
1429. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 2 32
1430. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 2 18
1431. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
1432. Fülöp Leó (TFSE) 0 20
1433. Balla Benedek (BKGDSE U11) 0 18
1434. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 0 10
1435. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 0 24
1436. Polgár Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 4
1437. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 20
1438. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 24
1439. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
1440. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 0 32
1441. Nwatu Daniel (Budapesti Honvéd SE/A) 0 4
1442. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 0 30
1443. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 28
1444. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1445. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 0 32
1446. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1447. Serestyén Patrik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
1448. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 32
1449. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 0 22
1450. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1451. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 0 24
1452. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1453. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1454. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 0 30
1455. Kurucz Ákos (Zalakarosi Fókák) 0 4
1456. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 0 32
1457. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
1458. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 0 26
1459. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 0 8
1460. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 0 28
1461. Kozák Zsombor (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
1462. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1463. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 0 32
1464. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 0 30
1465. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 24
1466. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 0 22
1467. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 0 30
1468. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1469. Szombathelyi Bendegúz (Sólyomfiókák) 0 4
1470. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
1471. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 0 28
1472. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 0 26
1473. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 0 28
1474. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 0 32
1475. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 18
1476. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 0 28
1477. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1478. Ratskó Áron (BSC-2015) 0 24
1479. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 0 22
1480. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 0 30
1481. Korányi Márton (FKE kenguruk) 0 12
1482. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 0 16
1483. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1484. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 0 28
1485. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1486. Suba Anna (FKE Szöcskék) 0 4
1487. Szász Alíz (FKE kenguruk) 0 28
1488. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 0 12
1489. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1490. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 0 30
1491. Hovhannisyan Mark (BC Uzhgorod) 0 2
1492. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 0 16
1493. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 0 30
1494. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 30
1495. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 0 20
1496. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 26
1497. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 0 24
1498. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 0 28
1499. Márkus Korina (BSC Lány) 0 28
1500. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 28
1501. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
1502. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 0 22
1503. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 0 14
1504. Halász Gábor János (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 2
1505. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1506. Berecz Péter (BSC Fiú) 0 32
1507. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 0 20
1508. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 20
1509. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 0 24
1510. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 0 28
1511. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 0 28
1512. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 0 24
1513. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 0 12
1514. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 24
1515. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 0 24
1516. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1517. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1518. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 0 24
1519. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 0 28
1520. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 0 32
1521. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 0 20
1522. Hirt Ádám (KASI/A) 0 32
1523. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
1524. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
1525. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 0 28
1526. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 0 20
1527. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 0 28
1528. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
1529. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 0 24
1530. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 0 12
1531. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 0 28
1532. Kovács Léna (KKC Mátyás) 0 24
1533. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 24
1534. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 0 22
1535. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 0 26
1536. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 0 22
1537. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 14
1538. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 0 12
1539. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 0 16
1540. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
1541. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
1542. Baranyai Valéria (Csata Manók) 0 20
1543. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1544. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 0 32
1545. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 24
1546. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 0 16
1547. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 16
1548. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 30
1549. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 0 32
1550. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1551. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 26
1552. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
1553. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 0 44
1554. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1555. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 0 24
1556. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1557. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
1558. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
1559. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 0 20
1560. Veszely Zétény (Piros Sasok) 0 20
1561. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1562. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 36
1563. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 0 24
1564. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 0 28
1565. Menczel Panna (Százhalombattai KSE) 0 2
1566. Durucz Adél (KKC Hetény) 0 8
1567. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 0 16
1568. Szőke András (Szentesi KK) 0 20
1569. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 0 18
1570. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 0 38
1571. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 0 28
1572. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 0 20
1573. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 0 20
1574. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
1575. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 0 18
1576. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 0 26
1577. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 0 34
1578. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 0 8
1579. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
1580. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 0 20
1581. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1582. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
1583. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 0 32
1584. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 12
1585. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 30
1586. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 0 24
1587. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 0 30
1588. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 0 26
1589. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1590. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1591. Borsós Nikolett (CEKK) 0 24
1592. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 0 30
1593. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1594. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 0 8
1595. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 0 24
1596. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
1597. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 0 12
1598. Gál Hanna (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
1599. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 0 30
1600. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 0 10
1601. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 0 16
1602. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
1603. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1604. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 28
1605. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 0 24
1606. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 0 28
1607. Szilas Ákos (KASI/A) 0 28
1608. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 0 22
1609. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 32
1610. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1611. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 24
1612. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 0 18
1613. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
1614. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
1615. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 0 26
1616. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 0 28
1617. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 0 26
1618. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 0 32
1619. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 18
1620. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1621. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1622. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 0 24
1623. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
1624. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 0 8
1625. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 0 24
1626. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 0 32
1627. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 0 32
1628. Bolla Eszter (BSC vegyes) 0 22
1629. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1630. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1631. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 0 26
1632. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1633. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
1634. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 0 20
1635. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1636. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 30
1637. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 28
1638. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 26
1639. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 16
1640. Környei Dániel (Kanizsa KK) 0 8
1641. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 0 24
1642. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 0 8
1643. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
1644. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 0 32
1645. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 16
1646. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 30
1647. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 0 22
1648. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 0 28
1649. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1650. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
1651. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 0 20
1652. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 0 18
1653. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 0 28
1654. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 0 28
1655. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
1656. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 0 26
1657. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 0 20
1658. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 18
1659. Molnár Hanna (Hévíz SK) 0 30
1660. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 0 32
1661. Bugnics Blanka (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
1662. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 0 20
1663. Fekete Dániel (Monok SE) 0 4
1664. Heckenast Péter (Monor SE/A) 0 12
1665. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
1666. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 0 28
1667. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 0 24
1668. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 0 24
1669. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0 24
1670. Vaskó Péter János (Pér U11) 0 20
1671. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1672. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 32
1673. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 22
1674. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
1675. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 0 24
1676. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 30
1677. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 32
1678. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 0 14
1679. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
1680. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 0 24
1681. Imre László (Kécskei Vidrák) 0 24
1682. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 0 18
1683. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 0 28
1684. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 0 12
1685. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 0 24
1686. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
1687. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 0 24
1688. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
1689. Földi Attila Dávid (CEKK) 0 28
1690. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 16
1691. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 0 32
1692. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
1693. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 0 22
1694. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 0 24
1695. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 0 24
1696. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 28
1697. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 0 24
1698. Tabi Mátyás Mór (NKA Pécs u11 fiú) 0 4
1699. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 0 40
1700. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 0 28
1701. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1702. Kolozsvári Gréta (Cívis KK TK Macskák) 0 4
1703. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 0 30
1704. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
1705. Panyi Bence (MAFC Csiki) 0 12
1706. Horváth Jázmin Alexa (KKC Hetény) 0 4
1707. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 8
1708. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
1709. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 32
1710. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0 26
1711. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 0 24
1712. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 0 36
1713. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 0 28
1714. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 0 24
1715. Tóth Mirella (KKC Hetény) 0 24
1716. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 0 22
1717. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0 32
1718. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
1719. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 8
1720. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
1721. Mosó Botond (Keresztúri SE) 0 24
1722. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 0 54
1723. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1724. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1725. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 32
1726. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
1727. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 26
1728. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 0 26
1729. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 0 10
1730. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
1731. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 0 24
1732. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 0 18
1733. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 0 16
1734. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 20
1735. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 0 16
1736. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 32
1737. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1738. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
1739. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
1740. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 14
1741. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 20
1742. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 0 10
1743. Csobán Csenge (BSC Lány) 0 26
1744. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 0 26
1745. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
1746. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 0 12
1747. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1748. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 0 24
1749. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 0 24
1750. Deme Péter (MAFC Csiki) 0 24
1751. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1752. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 0 22
1753. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 32
1754. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 26
1755. Kiss Réka (Piros Sasok) 0 28
1756. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 0 14
1757. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 0 28
1758. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 0 30
1759. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 0 12
1760. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 0 8
1761. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
1762. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 0 16
1763. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 0 26
1764. Pongrácz Liza (Csata Manók) 0 28
1765. Dudás Nóra (Csata Garfield) 0 32
1766. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 0 32
1767. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
1768. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 0 12
1769. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 28
1770. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 0 28
1771. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 0 32
1772. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 0 20
1773. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 0 20
1774. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 0 24
1775. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1776. Horváth Abigél (Csata Garfield) 0 24
1777. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 0 26
1778. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 32
1779. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 18
1780. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 0 32
1781. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1782. Török Dániel (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 2
1783. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 0 26
1784. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 0 42
1785. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 0 16
1786. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 26
1787. Illés Nóra (Cívis KK TK Macskák) 0 4
1788. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
1789. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 18
1790. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 0 30
1791. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 0 26
1792. Lovas Luca (KKC Mátyás) 0 20
1793. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 0 8
1794. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 32
1795. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
1796. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 26
1797. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 0 26
1798. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 0 24
1799. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1800. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 28
1801. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 0 16
1802. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 32
1803. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 0 32
1804. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 30
1805. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
1806. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 28
1807. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 28
1808. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
1809. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 0 28
1810. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 0 12
1811. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1812. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 0 24
1813. Agg Maja (Harcos Darazsak) 0 22
1814. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 0 32
1815. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 0 60
1816. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 0 20
1817. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 20
1818. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1819. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1820. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1821. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 26
1822. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 0 26
1823. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 0 24
1824. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 8
1825. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
1826. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 28
1827. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
1828. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
1829. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 0 20
1830. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 0 24
1831. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
1832. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 0 18
1833. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1834. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
1835. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 0 32
1836. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 0 32
1837. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 0 16
1838. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 0 20
1839. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 0 10
1840. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 0 24
1841. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1842. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 0 36
1843. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 0 14
1844. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 32
1845. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1846. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 30
1847. Nagy Frida Helga (DKKA Tigrisek) 0 4
1848. Lukácsi Áron Márk (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
1849. Silling Márton (Esztergomi KE) 0 4
1850. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 0 28
1851. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1852. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 0 28
1853. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
1854. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 0 12
1855. Szijártó Roland László (Pityke KSE) 0 4
1856. Leányfalvi Jázmin (Monor SE/A) 0 4
1857. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 0 30
1858. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 22
1859. Demeter István (Monor SE/A) 0 28
1860. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1861. Besenyei Blanka (Csata Manók) 0 28
1862. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 0 28
1863. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 28
1864. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 24
1865. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 20
1866. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 0 20
1867. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 0 20
1868. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 0 26
1869. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 0 26
1870. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 0 32
1871. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1872. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 16
1873. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 0 16
1874. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 0 16
1875. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 16
1876. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 0 22
1877. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 0 28
1878. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
1879. Bán Barna (Szentesi KK) 0 24
1880. Hankó Anna Róza (BEAC Újbuda KA/B) 0 6
1881. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1882. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 0 24
1883. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1884. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 26
1885. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 0 26
1886. Molnár Milán (Hévíz SK) 0 26
1887. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 30
1888. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 0 8
1889. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 0 24
1890. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 0 16
1891. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 16
1892. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 24
1893. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 0 8
1894. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 0 32
1895. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 0 16
1896. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 0 8
1897. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 8
1898. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 0 16
1899. Farkas István (BSC-2015) 0 8
1900. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 26
1901. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 26
1902. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 26
1903. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 0 26
1904. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 0 18
1905. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1906. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 0 20
1907. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 0 20
1908. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 30
1909. Taskó László (MEAFC Kossuth) 0 20
1910. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 0 20
1911. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0 20
1912. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 0 24
1913. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 0 12
1914. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 0 24
1915. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 0 12
1916. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1917. Kovács Szófia (Csata Garfield) 0 24
1918. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 26
1919. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 0 28
1920. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 0 30
1921. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 32
1922. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 0 32
1923. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
1924. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 0 16
1925. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 0 16
1926. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 20
1927. Apró Leo (BSC vegyes) 0 20
1928. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 0 20
1929. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
1930. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 0 24
1931. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 0 24
1932. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1933. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 0 28
1934. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 28
1935. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 0 24
1936. Kolozsvári Kornél (Piros Sasok) 0 4
1937. Tóth Regina (Gyáli BKSE Apródok) 0 4
1938. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 0 16
1939. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
1940. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 0 8
1941. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 0 24
1942. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 0 20
1943. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 0 22
1944. Matusz Dávid Levente (Százhalombattai KSE) 0 2
1945. Fehérvári Marcell (KASI/D) 0 28
1946. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 0 20
1947. Bota Rareș Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 4
1948. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 14
1949. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 0 20
1950. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 0 12
1951. Tyshchenko Mykola (BC Uzhgorod) 0 4
1952. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0 26
1953. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
1954. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 0 12
1955. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 8
1956. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 12
1957. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 26
1958. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 0 24
1959. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 0 20
1960. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 0 16
1961. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 16
1962. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 0 14
1963. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 0 28
1964. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 0 24
1965. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
1966. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
1967. Trukmüller Máté (Pér U11) 0 12
1968. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
1969. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 0 22
1970. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 0 20
1971. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 0 20
1972. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1973. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 0 18
1974. Mucsi Lujza (TFSE) 0 18
1975. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 0 32
1976. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 0 24
1977. Mihályi Lili (Csata Manók) 0 24
1978. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 16
1979. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 0 32
1980. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 0 8
1981. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 0 8
1982. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 32
1983. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
1984. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 0 24
1985. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
1986. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 0 8
1987. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 0 22
1988. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 0 28
1989. Ledneczki Márk (Monok SE) 0 28
1990. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 0 14
1991. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
1992. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1993. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1994. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1995. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
1996. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 26
1997. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0 32
1998. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 0 32
1999. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 0 32
2000. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 0 12
2001. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 24
2002. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 0 24
2003. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 0 24
2004. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 0 6
2005. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
2006. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 0 28
2007. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 0 22
2008. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 0 16
2009. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 0 16
2010. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 0 16
2011. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 0 20
2012. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 0 30
2013. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 0 30
2014. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 0 24
2015. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 14
2016. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 0 28
2017. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
2018. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 28
2019. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2020. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 0 18
2021. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 0 22
2022. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 0 26
2023. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
2024. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
2025. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
2026. Szendrei Sámuel (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
2027. Farkas Dorottya (BSC Lány) 0 24
2028. Mikola Dalton Daniel (MEAFC Kossuth) 0 4
2029. Bak Botond (TFamily-Kreatív U11) 0 4
2030. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 0 36
2031. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2032. Márkus Rozália Zita (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
2033. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
2034. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 32
2035. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0 24
2036. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 20
2037. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
2038. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2039. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
2040. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
2041. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
2042. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 0 12
2043. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 0 12
2044. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 0 20
2045. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
2046. Pinho-Kovács Krisztián (BL Basket SE) 0 4
2047. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 0 20
2048. Zircher Albert (KASI/B) 0 26
2049. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
2050. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 0 18
2051. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
2052. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 0 24
2053. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 0 20
2054. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 0 30
2055. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 0 20
2056. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
2057. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 0 26
2058. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 26
2059. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 0 16
2060. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 0 16
2061. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2062. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 0 22
2063. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 0 22
2064. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 0 28
2065. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 24
2066. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 0 24
2067. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2068. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 0 24
2069. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 0 12
2070. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 0 6
2071. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
2072. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 30
2073. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 0 24
2074. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
2075. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
2076. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 0 24
2077. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 0 32
2078. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 0 32
2079. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0 26
2080. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 26
2081. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 0 20
2082. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2083. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 20
2084. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
2085. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 28
2086. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2087. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 28
2088. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 0 22
2089. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
2090. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 0 16
2091. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
2092. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
2093. Shi Haoze (Vasas Sólymok) 0 8
2094. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
2095. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
2096. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 0 24
2097. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2098. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 0 8
2099. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
2100. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2101. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 0 28
2102. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 28
2103. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 0 28
2104. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
2105. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 0 20
2106. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 0 20
2107. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2108. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 0 10
2109. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 0 32
2110. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 22
2111. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 0 24
2112. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
2113. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 0 12
2114. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
2115. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 26
2116. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 0 26
2117. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 14
2118. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 0 14
2119. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 0 16
2120. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 32
2121. Alexy Marcell (Piros Sasok) 0 16
2122. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 0 18
2123. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 0 18
2124. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 0 22
2125. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 0 22
2126. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 24
2127. Németh Zalán (Kanizsa KK) 0 24
2128. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 0 24
2129. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 0 24
2130. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 0 24
2131. Házy Leó (FKE kenguruk) 0 28
2132. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 0 28
2133. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
2134. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2135. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 36
2136. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 0 28
2137. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 0 32
2138. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 0 18
2139. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 26
2140. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2141. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2142. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 0 12
2143. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 0 16
2144. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 0 24
2145. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 0 12
2146. Méhész Zita (Vasas Cicák) 0 2
2147. Lizák Dániel (NYÍKSE Tűzokádók) 0 8
2148. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 32
2149. Szép Gábor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 4
2150. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/A) 0 14
2151. Makula Lionel (TSK-Magiszter U11) 0 2
2152. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
2153. Balogh Teofil (TSK-Magiszter U11) 0 4
2154. Nagy Bence Bendegúz (KASI/A) 0 4
2155. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 0 16
2156. Császár Máté (KASI/B) 0 38
2157. Nyitrai Márton (BL Basket SE) 0 4
2158. Pataki Ernesztína (Kanizsai Mókusok) 0 4
2159. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 20
2160. Berta Hanna (Kécskei Vidrák) 0 4
2161. Debróczki Dorka (Zsákoló kisZsiráfok) 0 4
2162. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 20
2163. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 0 16
2164. Király Adél (Békéscsabai KK) 0 28
2165. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 0 6
2166. Kiss Márton (Piros Sasok) 0 4
2167. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 18
2168. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 0 24
2169. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 0 32
2170. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 20
2171. Miklós Nimród (KASI/B) 0 4
2172. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2173. Korán Benedek Zoltán (Körmendi Törpördögök/B) 0 4
2174. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
2175. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
2176. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 30
2177. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2178. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2179. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 26
2180. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 0 24
2181. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 0 24
2182. Simon Árven Áfonya (CEKK) 0 24
2183. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
2184. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 0 24
2185. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2186. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 0 22
2187. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2188. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2189. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2190. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 0 20
2191. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 0 18
2192. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2193. Pintér Lia (BSC vegyes) 0 16
2194. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 16
2195. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 0 16
2196. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 0 16
2197. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
2198. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 0 16
2199. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 0 30
2200. Nagy Katalin Mária (CEKK) 0 28
2201. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 0 14
2202. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 0 14
2203. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0 28
2204. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 0 56
2205. Birck Emese (Vasas Cicák) 0 26
2206. Bálint Bianka (Csata Manók) 0 26
2207. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 0 26
2208. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 0 12
2209. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 0 24
2210. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2211. Török Lilien (Piros Sasok) 0 12
2212. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2213. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
2214. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 0 12
2215. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
2216. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2217. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 0 22
2218. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 0 10
2219. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 10
2220. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 0 20
2221. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 0 22
2222. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 0 20
2223. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 0 20
2224. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
2225. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 0 28
2226. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 0 18
2227. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 0 26
2228. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 8
2229. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 16
2230. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0 8
2231. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 0 16
2232. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 0 16
2233. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 0 24
2234. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 0 24
2235. Halász Janka (Vasas Cicák) 0 8
2236. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 0 16
2237. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 0 8
2238. Gyuricza Ákos Zalán (TF-JAK U11) 0 8
2239. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 0 16
2240. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 0 16
2241. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2242. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 0 16
2243. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
2244. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 46
2245. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 0 22
2246. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 0 14
2247. Imre Dávid (KASI/D) 0 28
2248. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
2249. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
2250. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 0 14
2251. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 0 20
2252. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 26
2253. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 32
2254. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 32
2255. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2256. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 0 24
2257. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 0 30
2258. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 30
2259. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 32
2260. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 0 24
2261. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 0 12
2262. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 30
2263. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 0 24
2264. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 0 24
2265. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 0 28
2266. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 28
2267. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 0 28
2268. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 0 22
2269. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 0 16
2270. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 0 16
2271. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 0 16
2272. Bartal Andor (BSC Fiú) 0 16
2273. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 26
2274. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 0 20
2275. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 30
2276. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 0 20
2277. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 20
2278. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
2279. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 0 10
2280. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 0 20
2281. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 0 20
2282. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2283. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0 24
2284. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 0 24
2285. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 24
2286. Egyed Gergő (Monok SE) 0 24
2287. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 0 24
2288. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 0 24
2289. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2290. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 0 24
2291. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 0 14
2292. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 14
2293. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 28
2294. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 0 32
2295. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 18
2296. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 0 18
2297. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0 18
2298. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 0 22
2299. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 22
2300. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 26
2301. Zainkó Dominik (Monor SE/B) 0 4
2302. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 0 28
2303. Jutasi Maja (BSC Lány) 0 32
2304. Hornyák Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 0 4
2305. Beke Boldizsár (MAFC Csiki) 0 4
2306. Rofrits Zalán (KASI/C) 0 8
2307. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 0 20
2308. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2309. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0 20
2310. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 0 16
2311. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 0 8
2312. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 0 28
2313. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
2314. Csőre Janka (Pér U11) 0 28
2315. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2316. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 0 16
2317. Németh-Kispál Tamás (Lehel Kosársuli U11) 0 4
2318. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
2319. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 0 8
2320. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 0 20
2321. Hajnal Christopher Noel (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 4
2322. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 28
2323. Veres Mihály (Sólyomfiókák) 0 4
2324. Marton Gergő (TF-JAK U11) 0 4
2325. Bicskei Mikó (Ifjú Sólyomfiókák) 0 4
2326. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 0 12
2327. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 32
2328. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 0 28
2329. Vécsei Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 4
2330. Pósa Bálint (BSC-2015) 0 24
2331. Medvegy Réka Boglárka (TF-JAK U11) 0 4
2332. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 0 24
2333. Füzi Izabella (KASI/C) 0 30
2334. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 0 26
2335. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 26
2336. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0 18
2337. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 0 18
2338. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 32
2339. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 0 14
2340. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 0 14
2341. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 0 14
2342. Here Zsolt (NYKK U11/B) 0 18
2343. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2344. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 0 28
2345. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 0 14
2346. Péter Lili (KWBC Körmend) 0 24
2347. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
2348. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
2349. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 0 24
2350. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 0 24
2351. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 0 20
2352. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2353. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0 20
2354. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
2355. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 0 20
2356. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 20
2357. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 0 20
2358. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 30
2359. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 0 20
2360. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 26
2361. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 16
2362. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
2363. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 0 16
2364. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 0 42
2365. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
2366. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2367. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 0 28
2368. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
2369. Mikulás Damira (TFSE) 0 28
2370. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 0 24
2371. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 0 24
2372. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0 18
2373. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 0 18
2374. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
2375. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 0 12
2376. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 0 6
2377. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0 12
2378. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 0 24
2379. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 0 24
2380. Simon Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 6
2381. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 0 24
2382. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 12
2383. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
2384. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2385. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 0 32
2386. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 0 32
2387. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 0 20
2388. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 0 20
2389. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 0 20
2390. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
2391. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2392. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2393. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 14
2394. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 0 14
2395. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 0 28
2396. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 22
2397. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 0 30
2398. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2399. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0 24
2400. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 0 24
2401. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 0 8
2402. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 8
2403. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 8
2404. Ceglédi Martin László (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
2405. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 18
2406. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 28
2407. Mészáros Luca (VESC U11) 0 20
2408. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 0 20
2409. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0 20
2410. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
2411. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 0 20
2412. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 10
2413. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 0 20
2414. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 10
2415. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 10
2416. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 0 32
2417. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 0 22
2418. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0 24
2419. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
2420. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2421. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 24
2422. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 0 12
2423. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2424. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 0 12
2425. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 12
2426. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 0 12
2427. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
2428. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 0 24
2429. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
2430. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 0 24
2431. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 12
2432. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 0 26
2433. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 0 28
2434. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 0 28
2435. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
2436. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 28
2437. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0 28
2438. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 30
2439. Bial Boglárka (Csepel KK) 0 30
2440. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 0 30
2441. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 30
2442. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0 30
2443. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 0 16
2444. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2445. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 0 16
2446. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2447. Szabo Matias-László (Primo Magic) 0 16
2448. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 0 16
2449. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2450. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 0 16
2451. Ódor Zara (Monor SE/A) 0 16
2452. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0 16
2453. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 0 18
2454. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 18
2455. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2456. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 0 20
2457. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2458. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0 20
2459. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 0 20
2460. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0 20
2461. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 0 22
2462. Kovács Márton (Monor SE/B) 0 22
2463. Guller Rozália (Vasas Cicák) 0 26
2464. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 0 24
2465. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2466. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 0 24
2467. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
2468. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 26
2469. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 26
2470. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 0 26
2471. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2472. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 28
2473. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
2474. Nyitrai András (BSC-2015) 0 28
2475. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 28
2476. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 0 30
2477. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 0 26
2478. Weinber Milla Jázmin (BKG PRIMA U11L) 0 4
2479. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 16
2480. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 0 32
2481. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 10
2482. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 12
2483. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 0 24
2484. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 0 24
2485. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 26
2486. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 0 18
2487. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0 16
2488. Rákász Borbála Anna (Fűzfői AK) 0 6
2489. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 0 6
2490. Albert Benett Noel (Sláger KKSE U11) 0 4
2491. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
2492. Farkas Eszter (Hunyadis Darazsak) 0 2
2493. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2494. Walter Gergely (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 4
2495. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 0 10
2496. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0 32
2497. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
2498. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 12
2499. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 0 8
2500. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2501. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 0 20
2502. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 0 24
2503. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2504. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2505. Molnár Gerda (KASI/B) 0 16
2506. Somogyi Áron (Gyulasport Nkft.) 0 4
2507. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 0 10
2508. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2509. Lakatos Leonárdó Dániel (TSK-Magiszter U11) 0 4
2510. Elsawirki Flóra (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
2511. Farkas Lajos (TFamily-Kreatív U11) 0 4
2512. Kangyal Luca (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
2513. Mikó Vince (NYKK U11/B) 0 10
2514. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 32
2515. Murányi Kata (BSC vegyes) 0 22
2516. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2517. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 0 20
2518. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 0 10
2519. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 0 16
2520. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 0 16
2521. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0 20
2522. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2523. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2524. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 0 12
2525. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 0 12
2526. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 0 16
2527. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 0 16
2528. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
2529. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
2530. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2531. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 0 6
2532. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 26
2533. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 0 28
2534. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0 22
2535. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0 8
2536. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 0 30
2537. Pető Levente Péter (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 4
2538. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 24
2539. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2540. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0 26
2541. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
2542. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 32
2543. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 0 18
2544. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 8
2545. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 0 24
2546. Sztanyik Simon (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
2547. Balogh Boglárka (KLKS Károlyi) 0 4
2548. Halász Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
2549. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 0 24
2550. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
2551. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 0 20
2552. Matta Norbert (BKG-Veresegyház Fiú) 0 4
2553. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0 8
2554. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 32
2555. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 0 30
2556. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 30
2557. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0 30
2558. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 0 30
2559. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 0 28
2560. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 0 28
2561. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 0 28
2562. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2563. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 28
2564. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 0 26
2565. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 0 26
2566. Takács Mira (KKC Mátyás) 0 24
2567. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 0 24
2568. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 0 24
2569. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 0 22
2570. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 0 20
2571. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 0 20
2572. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
2573. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
2574. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 20
2575. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 0 20
2576. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 20
2577. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 16
2578. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 16
2579. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0 16
2580. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 0 30
2581. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 0 28
2582. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 0 28
2583. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
2584. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0 26
2585. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0 12
2586. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 0 12
2587. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 0 24
2588. Csaba Éva (MTK Budapest) 0 12
2589. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 12
2590. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2591. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 0 12
2592. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 0 12
2593. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
2594. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2595. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
2596. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 24
2597. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 0 28
2598. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
2599. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0 12
2600. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0 12
2601. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 0 24
2602. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 22
2603. Lukács Dániel (BL Basket SE) 0 32
2604. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 0 32
2605. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 0 32
2606. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2607. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 0 10
2608. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 26
2609. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 0 20
2610. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 0 10
2611. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 0 26
2612. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2613. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 0 20
2614. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 0 52
2615. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0 28
2616. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2617. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 18
2618. Ungvári Botond László (KASI/D) 0 26
2619. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 0 26
2620. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 0 26
2621. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
2622. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0 8
2623. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 0 8
2624. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 24
2625. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 16
2626. Vajai Laura (VESC U11) 0 24
2627. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2628. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2629. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2630. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 0 16
2631. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2632. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 0 24
2633. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0 24
2634. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2635. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 0 20
2636. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
2637. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 8
2638. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 8
2639. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
2640. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 24
2641. Kurucz Adrián (Mélykút DSE) 0 8
2642. Danyi Emma (KWBC Körmend) 0 22
2643. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 0 22
2644. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 0 14
2645. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 0 14
2646. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 28
2647. Gál Kira (TF-JAK U11) 0 14
2648. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 0 14
2649. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
2650. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0 20
2651. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 0 20
2652. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 0 20
2653. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 26
2654. Balatincz Botond (Csepel KK) 0 26
2655. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 0 12
2656. Gulácsy Dávid Kristóf (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 6
2657. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 6
2658. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 0 24
2659. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 0 24
2660. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2661. Markovic Nikola (Vasas Akadémia U11) 0 6
2662. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 0 24
2663. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0 6
2664. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 0 24
2665. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2666. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
2667. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 0 14
2668. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 0 24
2669. Béres Berta (PSE Párducok) 0 24
2670. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 0 24
2671. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
2672. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2673. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 12
2674. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 24
2675. Tamás Bence (NYKK U11/B) 0 6
2676. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 0 28
2677. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2678. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 0 22
2679. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 22
2680. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
2681. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2682. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 16
2683. Berecz Botond (Budafoki Békák) 0 16
2684. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 0 32
2685. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 0 22
2686. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 0 16
2687. Bakó Levente (NYKK U11/B) 0 16
2688. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 16
2689. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 20
2690. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 0 20
2691. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 0 10
2692. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 0 20
2693. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0 20
2694. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2695. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2696. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
2697. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0 10
2698. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0 20
2699. Fekete Norbert (KASI/A) 0 20
2700. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 0 20
2701. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 0 20
2702. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2703. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 0 20
2704. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 10
2705. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 0 24
2706. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
2707. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 0 24
2708. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 0 24
2709. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 0 24
2710. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
2711. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0 24
2712. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0 24
2713. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0 24
2714. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 28
2715. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0 14
2716. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
2717. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 18
2718. Márton Máté (KASI/B) 0 18
2719. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
2720. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0 22
2721. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 22
2722. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0 26
2723. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 30
2724. Szánthó Zente (Monor SE/B) 0 30
2725. Gargya Gergő (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 4
2726. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 0 8
2727. Németh Marcell (MAFC Csiki) 0 8
2728. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 0 20
2729. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2730. Schmolling Dominik Márton (Vasas Akadémia U10) 0 4
2731. Borza Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
2732. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0 26
2733. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 28
2734. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
2735. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2736. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
2737. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
2738. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 0 24
2739. Varga Milán (Sólyomfiókák) 0 8
2740. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 0 24
2741. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2742. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
2743. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0 8
2744. Varga Zsombor Ferenc (Esztergomi KE) 0 8
2745. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0 22
2746. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 0 8
2747. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 0 24
2748. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0 20
2749. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0 12
2750. Katona Kinga (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
2751. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 0 16
2752. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 0 20
2753. Kereskényi Bóra (BKG-Veresegyház Leány) 0 4
2754. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 0 12
2755. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0 12
2756. Szmerek Hanna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 4
2757. Tajthy Balázs (Újpest-MT/A) 0 4
2758. Leányfalvi Liliána (Monor SE/A) 0 4
2759. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 0 8
2760. Kis Árpád (BKGDSE U11) 0 20
2761. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0 24
2762. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 0 8
2763. Dóczy Péter (Piros Sasok) 0 8
2764. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 0 8
2765. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 0 24
2766. Kelényi Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0 4
2767. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 0 8
2768. Hudák Soma (KLKS - Homoktövis) 0 4
2769. Bács Áron Vilmos (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 4
2770. Kurgyis Máté (SZPA-HSE U11F) 0 4
2771. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 0 8
2772. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 8
2773. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2774. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 0 24
2775. Vígh Sebestyén (MEAFC Kossuth) 0 4
2776. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 0 28
2777. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2778. Hidasi Dániel (CEKK) 0 8
2779. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 0 24
2780. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 16
2781. Máder Tímea (Gyáli BKSE Apródok) 0 4
2782. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 0 8
2783. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 12
2784. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2785. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 0 12
2786. Magos-Hetényi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 4
2787. Révész Dávid (Monok SE) 0 4
2788. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2789. Vargová Molly (Fűzfői AK) 0 4
2790. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0 20
2791. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2792. Harmat Marcel Tamás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 4
2793. Harkácsi Péter (Primo Magic) 0 4
2794. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 0 16
2795. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 20
2796. Lakatos-Szitár Áron (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 4
2797. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 0 24
2798. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2799. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 26
2800. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 0 26
2801. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 26
2802. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0 22
2803. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 0 22
2804. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 0 22
2805. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 18
2806. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 0 32
2807. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
2808. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0 14
2809. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 0 14
2810. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 0 14
2811. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 0 14
2812. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2813. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
2814. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
2815. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 0 14
2816. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 0 24
2817. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 24
2818. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 0 24
2819. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2820. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 0 24
2821. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 24
2822. Faragó Endre János (Szentesi KK) 0 20
2823. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 0 20
2824. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 40
2825. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0 10
2826. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 0 10
2827. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 0 10
2828. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2829. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0 20
2830. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 20
2831. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 10
2832. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 0 20
2833. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 0 20
2834. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 0 36
2835. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 0 26
2836. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0 16
2837. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 0 16
2838. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2839. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 0 16
2840. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
2841. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 0 16
2842. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 32
2843. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2844. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
2845. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 22
2846. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 0 22
2847. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 0 22
2848. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 0 22
2849. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 0 28
2850. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0 28
2851. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 0 34
2852. Györki Barnabás (KASI/C) 0 30
2853. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2854. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 0 18
2855. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 0 30
2856. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 0 24
2857. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 0 12
2858. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 0 12
2859. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 0 6
2860. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0 24
2861. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
2862. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 0 6
2863. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
2864. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
2865. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0 12
2866. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 24
2867. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 18
2868. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 0 18
2869. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2870. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 0 12
2871. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 12
2872. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
2873. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 12
2874. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 0 12
2875. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0 32
2876. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 20
2877. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 0 20
2878. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 0 20
2879. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 0 20
2880. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0 20
2881. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 0 20
2882. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 0 14
2883. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 26
2884. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 0 28
2885. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0 28
2886. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0 28
2887. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
2888. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 0 28
2889. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0 28
2890. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0 14
2891. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 22
2892. Nagy Dominik (KASI/B) 0 22
2893. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 22
2894. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 0 22
2895. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 22
2896. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0 22
2897. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 0 30
2898. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0 30
2899. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0 24
2900. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 0 8
2901. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 8
2902. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 8
2903. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 0 16
2904. Szántó Bence (NYKK U11/B) 0 10
2905. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 0 36
2906. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 0 8
2907. Anek Liliána (Kanizsa KK) 0 16
2908. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 24
2909. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 0 8
2910. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 24
2911. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 24
2912. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 0 24
2913. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0 8
2914. Katics Ákos (PSE Párducok) 0 8
2915. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 32
2916. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 0 18
2917. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 0 18
2918. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0 18
2919. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 18
2920. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2921. Simon Hanna (VESC U11) 0 28
2922. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2923. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
2924. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2925. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 10
2926. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0 10
2927. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 0 20
2928. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 0 20
2929. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 0 30
2930. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
2931. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0 10
2932. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 0 20
2933. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 0 20
2934. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 32
2935. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 22
2936. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 0 22
2937. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0 22
2938. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 0 22
2939. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 0 24
2940. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 24
2941. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 24
2942. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
2943. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 0 12
2944. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 12
2945. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
2946. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 24
2947. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 12
2948. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0 24
2949. Kovács Gergő (Monok SE) 0 24
2950. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 0 24
2951. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 0 24
2952. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 0 12
2953. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 24
2954. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
2955. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 14
2956. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2957. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
2958. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 0 28
2959. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 30
2960. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0 32
2961. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 0 16
2962. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
2963. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 0 16
2964. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 0 16
2965. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 16
2966. Kovács Írisz (PSE Párducok) 0 16
2967. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
2968. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 0 18
2969. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 18
2970. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 0 18
2971. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 18
2972. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2973. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 0 20
2974. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2975. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 0 20
2976. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 20
2977. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 0 20
2978. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2979. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 0 20
2980. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 0 20
2981. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2982. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
2983. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 0 42
2984. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0 22
2985. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0 22
2986. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 0 22
2987. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 0 24
2988. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0 24
2989. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
2990. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 0 24
2991. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0 24
2992. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0 26
2993. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
2994. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2995. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2996. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 30
2997. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 0 32
2998. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 0 32
2999. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0 24
3000. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 0 8
3001. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
3002. Erdei Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
3003. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0 10
3004. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 0 8
3005. Kiss Lili (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3006. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 0 8
3007. Szabó Patrik (NYKK U11/B) 0 12
3008. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 12
3009. Stockinger Benett (Sólyomfiókák) 0 2
3010. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0 18
3011. Madák Márk (BLF Kenguruk) 0 12
3012. Szabó Léna Maja (BEAC Újbuda KA/C) 0 2
3013. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 10
3014. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
3015. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
3016. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 30
3017. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 0 36
3018. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 0 6
3019. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 0 12
3020. Kiss Kitti (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3021. Szabó Boróka (Monor SE/A) 0 14
3022. Veres Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 0 4
3023. Viszolajszky Anett (BSC Lány) 0 4
3024. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
3025. Tompai Ádám (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 4
3026. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0 14
3027. Veisinger Gábor (Pomázi Pumák) 0 6
3028. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 10
3029. Környei Gergő (Kanizsa KK) 0 8
3030. Taraczközi Anna (TFamily-Kreatív U11) 0 4
3031. Holhos Szofi Angelika (Százhalombattai KSE) 0 4
3032. Bartha Dorottya-Emese (Primo Magic) 0 4
3033. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3034. Nyáry Olivér Attila (Kőbányai Darazsak/B) 0 4
3035. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0 18
3036. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3037. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 0 8
3038. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0 24
3039. Varga Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 2
3040. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 0 18
3041. Czombos Ákos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 2
3042. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 22
3043. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 0 12
3044. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3045. Kis Anna Zsófia (KKC Mátyás) 0 4
3046. Berényi Sára Csenge (Szegedi Vadmacskák) 0 4
3047. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 0 16
3048. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 0 8
3049. Jakab Adél Alissza (Zalaegerszegi KTE) 0 4
3050. Szili Léna Csengele (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 4
3051. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0 14
3052. Verebes Maja Zsófia (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 2
3053. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 0 6
3054. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 0 8
3055. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
3056. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 0 16
3057. Balogh Benedek (Vasas Akadémia U11) 0 2
3058. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3059. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
3060. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 0 20
3061. Veres László (Monor SE/A) 0 4
3062. Sárosi Kolos Bendegúz (Óbudai Kaszások/B) 0 4
3063. Imrédy Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3064. Meskó Róza (BSC Lány) 0 12
3065. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 0 8
3066. Alföldi Zétény (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 4
3067. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
3068. Kónya Dominik (BLF Bolhák) 0 4
3069. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
3070. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
3071. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 6
3072. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 14
3073. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3074. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 26
3075. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 0 18
3076. Varga Márton (Sólyomfiókák) 0 2
3077. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 6
3078. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 0 24
3079. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 0 12
3080. Lang Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 2
3081. Hoffer Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 6
3082. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0 12
3083. Ménes Attila (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 2
3084. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 10
3085. Kővári Teodor (MAFC Csiki) 0 4
3086. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 0 6
3087. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 8
3088. Erdősi-Páncsits Vajk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 4
3089. Pop Clara (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 4
3090. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 0 22
3091. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 6
3092. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 0 20
3093. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
3094. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0 12
3095. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 0 22
3096. Szalay Léna (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3097. Balló Léna (Kőbányai Darázslányok/B) 0 4
3098. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0 10
3099. Veisz Emma (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3100. Holló Nóra (DVTK Ózd) 0 12
3101. Pekin Levente (BKGDSE U11) 0 6
3102. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 0 14
3103. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
3104. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 22
3105. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 12
3106. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 16
3107. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0 14
3108. Vér Máté (MAFC Csiki) 0 4
3109. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 0 18
3110. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 28
3111. Gyarmati Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 4
3112. Horváth Ádám (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 2
3113. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 0 8
3114. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 0 24
3115. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 0 8
3116. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
3117. Kiss Zalán Olivér (BKG-Veresegyház Fiú) 0 4
3118. Batea Daniel Stefan (Primo Magic) 0 4
3119. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3120. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 0 12
3121. Varga Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 0 2
3122. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
3123. Bartha József (BL Basket SE) 0 4
3124. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 6
3125. Mártha Franciska (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3126. Győző Zalán (Monor SE/B) 0 30
3127. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0 12
3128. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 0 30
3129. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0 28
3130. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
3131. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0 28
3132. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0 28
3133. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0 26
3134. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 26
3135. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 24
3136. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0 24
3137. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0 24
3138. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0 24
3139. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 0 24
3140. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
3141. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0 24
3142. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0 24
3143. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0 22
3144. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 22
3145. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0 22
3146. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 22
3147. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0 20
3148. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
3149. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0 20
3150. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
3151. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3152. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 20
3153. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0 20
3154. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0 20
3155. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0 20
3156. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3157. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 0 40
3158. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3159. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 16
3160. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3161. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 16
3162. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 32
3163. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 0 16
3164. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0 16
3165. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 16
3166. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 16
3167. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 30
3168. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
3169. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
3170. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0 14
3171. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 0 14
3172. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0 28
3173. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0 28
3174. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3175. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0 14
3176. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0 28
3177. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 14
3178. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0 26
3179. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0 24
3180. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0 24
3181. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 24
3182. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 12
3183. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0 12
3184. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0 12
3185. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0 12
3186. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
3187. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3188. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0 12
3189. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 0 12
3190. Bíró Boglárka (CEKK) 0 12
3191. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0 12
3192. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3193. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3194. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0 24
3195. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3196. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
3197. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 0 30
3198. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 22
3199. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0 22
3200. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 32
3201. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0 32
3202. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0 32
3203. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0 20
3204. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0 20
3205. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0 10
3206. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0 20
3207. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
3208. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0 20
3209. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 10
3210. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0 10
3211. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0 20
3212. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 10
3213. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 0 20
3214. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0 10
3215. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0 20
3216. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 10
3217. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 28
3218. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0 28
3219. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
3220. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0 28
3221. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 28
3222. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0 18
3223. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
3224. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 18
3225. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0 18
3226. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0 18
3227. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 26
3228. Megyesi Márton (BSC-2015) 0 26
3229. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0 16
3230. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 16
3231. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0 16
3232. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3233. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0 24
3234. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3235. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3236. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
3237. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 0 8
3238. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0 16
3239. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
3240. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0 16
3241. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0 24
3242. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3243. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
3244. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
3245. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0 16
3246. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3247. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3248. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 8
3249. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0 24
3250. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0 24
3251. Bodnár Áron (NYÍKSE Tűzokádók) 0 8
3252. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0 16
3253. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3254. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3255. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0 16
3256. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0 8
3257. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3258. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 32
3259. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0 16
3260. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3261. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0 8
3262. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3263. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0 22
3264. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0 22
3265. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 22
3266. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 0 22
3267. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0 22
3268. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0 22
3269. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 28
3270. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0 28
3271. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0 14
3272. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0 14
3273. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0 28
3274. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0 28
3275. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 14
3276. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0 14
3277. Ledneczki Erik (Monok SE) 0 28
3278. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0 14
3279. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3280. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0 20
3281. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0 20
3282. Mezriczky Máté (KASI/D) 0 20
3283. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0 20
3284. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3285. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0 26
3286. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0 32
3287. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 24
3288. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0 12
3289. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0 18
3290. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0 30
3291. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 24
3292. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0 6
3293. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3294. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 0 12
3295. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0 12
3296. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 6
3297. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0 12
3298. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 12
3299. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0 12
3300. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 12
3301. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0 24
3302. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3303. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0 24
3304. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 6
3305. Kürti David (Primo Magic) 0 6
3306. Vaspöri Vince (Hévíz SK) 0 6
3307. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
3308. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0 12
3309. Márton Liza (BDSE Szécsény U11) 0 6
3310. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0 30
3311. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0 12
3312. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3313. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
3314. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0 18
3315. Bogdán Zsombor (MAFC Bikszádi) 0 6
3316. Bán András (FKE kenguruk) 0 12
3317. Huszti Diána (Fűzfői AK) 0 6
3318. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0 12
3319. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 18
3320. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0 24
3321. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0 12
3322. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 30
3323. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0 24
3324. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0 12
3325. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 12
3326. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
3327. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0 12
3328. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3329. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0 28
3330. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
3331. Horváth Valér (Hévíz SK) 0 28
3332. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0 28
3333. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0 46
3334. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 22
3335. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0 22
3336. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0 22
3337. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0 22
3338. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0 16
3339. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0 16
3340. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
3341. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0 16
3342. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 16
3343. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 16
3344. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3345. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 16
3346. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
3347. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 0 28
3348. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0 16
3349. Krein Júlia (VESC U11) 0 16
3350. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0 16
3351. Kiss Zalán (KASI/C) 0 26
3352. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0 26
3353. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 20
3354. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0 20
3355. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0 20
3356. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3357. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
3358. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 20
3359. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3360. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0 10
3361. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
3362. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0 10
3363. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0 10
3364. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 0 30
3365. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
3366. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0 20
3367. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0 20
3368. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 10
3369. György Bálint (Monok SE) 0 24
3370. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0 24
3371. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0 24
3372. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 24
3373. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0 24
3374. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 24
3375. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0 28
3376. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0 28
3377. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
3378. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0 14
3379. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 28
3380. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0 14
3381. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0 28
3382. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0 14
3383. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 14
3384. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0 14
3385. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3386. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 14
3387. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0 14
3388. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 28
3389. Besenyi Bence (Csepel KK) 0 14
3390. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0 18
3391. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0 18
3392. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0 8
3393. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 0 6
3394. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 10
3395. Körmendi Dana (KWBC Körmend) 0 4
3396. Deák Márk (MEAFC Kossuth) 0 4
3397. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
3398. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3399. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 16
3400. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0 8
3401. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0 20
3402. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3403. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 0 8
3404. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0 12
3405. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3406. Perneki Zalán Marcell (Kécskei Vidrák) 0 4
3407. Bojárszky Lili (Vasas Cicák) 0 4
3408. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3409. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0 28
3410. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
3411. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 16
3412. Csiki Kevin Károly (Zuglói Sasok Herman) 0 4
3413. Pető Orsolya (Villámló Tigrisek/A) 0 4
3414. Kocsis Milán Dávid (KASI/D) 0 4
3415. Csete Arnold Richárd (PSE Párducok) 0 4
3416. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0 12
3417. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0 8
3418. Almási Tünde (VESC U11) 0 4
3419. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
3420. Lévai Robertó Ferenc (Józsefvárosi KC) 0 4
3421. Höflinger Márk (Alba Fehérvár Cápák) 0 4
3422. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0 8
3423. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3424. Nagy Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 4
3425. Stickl Hanna (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 4
3426. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
3427. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0 8
3428. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 16
3429. Frandoș Edan Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 4
3430. Kállai Abigél (Cívis KK TK Macskák) 0 4
3431. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0 18
3432. Filtermeiszter Zsuzsa (DVTK Tiszaújváros) 0 4
3433. Németh Szofi Elza (Cívis KK TK Rakéták) 0 4
3434. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3435. Retkes Márton Ádám (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
3436. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0 16
3437. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 0 20
3438. Tóth Gergő Benjámin (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 4
3439. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0 12
3440. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0 28
3441. Bán Szofi (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3442. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 28
3443. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 20
3444. Zahorján Anna (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 4
3445. Urbán Dávid (Piros Sasok) 0 4
3446. Takács-Létai Hella (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 4
3447. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 8
3448. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0 8
3449. Hodik Luca Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 0 4
3450. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0 12
3451. Csapó Anna (KKC Hetény) 0 8
3452. Kiss Laura (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3453. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
3454. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0 20
3455. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
3456. Borsós Adrienn (CEKK) 0 12
3457. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 20
3458. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 24
3459. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0 16
3460. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0 20
3461. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3462. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0 12
3463. Takács Dalma (Törekvés Törpillák) 0 4
3464. Kássa Natasa Lili (Erdért-Szűcs) 0 4
3465. Neiczer Patrik (KASI/D) 0 8
3466. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3467. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0 24
3468. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3469. Demeter Zsolt (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 4
3470. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0 8
3471. Domján Máté (Ricsilla Rakéta) 0 4
3472. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3473. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 0 20
3474. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 12
3475. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3476. Németh Laura (Kanizsa KK) 0 4
3477. Rácz Konrád (MEAFC Kossuth) 0 4
3478. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 28
3479. Horváth Emma (Lackneros Darazsak) 0 4
3480. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0 16
3481. Horváth Szófia (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3482. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0 8
3483. Fálly Petra (Kőbányai Darázslányok/B) 0 4
3484. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0 12
3485. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
3486. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3487. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3488. Szima Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 4
3489. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0 24
3490. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3491. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0 24
3492. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0 12
3493. Stascheit Danton (Zuglói Sasok) 0 8
3494. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
3495. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0 20
3496. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 12
3497. Nagy Márk Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 4
3498. Horváth Heléna (Sportiskolás Csajok) 0 4
3499. Bander Ferenc (Szolnoki Pelikánok) 0 4
3500. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0 12
3501. Kiss Levente Örs (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
3502. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0 8
3503. Orgován Ninetta Norina (Török Sasfiókák) 0 4
3504. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3505. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0 8
3506. Domokos Alíz (Vasas Cicák) 0 4
3507. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 0 8
3508. Mihály Nándor (Békéscsabai KK) 0 4
3509. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0 12
3510. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3511. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0 12
3512. Laczkovics Kevin (Dunaharaszti MTK fiú) 0 4
3513. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0 24
3514. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0 20
3515. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0 8
3516. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0 20
3517. Dukai Zselyke (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 4
3518. Szalai Vivien (FTSI Constantinum) 0 4
3519. Török Rebeka Sára (Fót SE Vegyes/A) 0 4
3520. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0 8
3521. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 8
3522. Németh Péter (Zuglói Sasok) 0 4
3523. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 0 22
3524. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0 20
3525. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
3526. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0 16
3527. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0 8
3528. Ádám Marcell (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 4
3529. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0 28
3530. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0 12
3531. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 16
3532. Pál Albert (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
3533. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3534. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 8
3535. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 26
3536. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0 26
3537. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0 22
3538. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0 22
3539. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0 18
3540. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0 18
3541. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 18
3542. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0 18
3543. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0 18
3544. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 18
3545. Berta Bence (NYKK U11/B) 0 20
3546. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 18
3547. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 32
3548. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0 14
3549. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0 14
3550. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0 14
3551. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 28
3552. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3553. Fekete Dominik (Pér U11) 0 28
3554. Kéri Botond (Monor SE/A) 0 14
3555. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 14
3556. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3557. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3558. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
3559. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 14
3560. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0 28
3561. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 28
3562. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 14
3563. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0 24
3564. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0 24
3565. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0 20
3566. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0 10
3567. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 20
3568. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0 10
3569. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 10
3570. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0 20
3571. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0 20
3572. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
3573. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 18
3574. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0 20
3575. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 10
3576. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 26
3577. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0 26
3578. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 26
3579. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3580. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
3581. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0 16
3582. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0 16
3583. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0 16
3584. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 16
3585. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3586. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
3587. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0 16
3588. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0 16
3589. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0 16
3590. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
3591. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 22
3592. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0 22
3593. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0 22
3594. Nagy Petra (KKC Hetény) 0 12
3595. Seeger Tamás (Gödi SE Gödények) 0 6
3596. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3597. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
3598. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 24
3599. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
3600. Kormos Máté Szabolcs (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3601. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 18
3602. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0 12
3603. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3604. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3605. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 0 18
3606. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0 24
3607. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0 12
3608. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3609. Badics Matilda Anna (TFSE) 0 12
3610. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 12
3611. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 0 12
3612. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0 6
3613. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0 12
3614. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0 12
3615. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 30
3616. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 12
3617. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 12
3618. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0 6
3619. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0 6
3620. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0 12
3621. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0 12
3622. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 0 12
3623. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0 18
3624. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 18
3625. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0 12
3626. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3627. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 12
3628. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0 12
3629. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 6
3630. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0 18
3631. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0 12
3632. Steigerwald Luca Csenge (BSC Lány) 0 6
3633. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 26
3634. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0 26
3635. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0 20
3636. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0 20
3637. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0 20
3638. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3639. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0 20
3640. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0 20
3641. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 14
3642. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
3643. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
3644. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0 14
3645. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 28
3646. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
3647. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 28
3648. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0 14
3649. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 0 14
3650. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 22
3651. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0 22
3652. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0 22
3653. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0 8
3654. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0 8
3655. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0 16
3656. Németh Luca (KWBC Körmend) 0 8
3657. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
3658. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0 16
3659. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0 8
3660. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0 8
3661. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
3662. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0 8
3663. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0 16
3664. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0 24
3665. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3666. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3667. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
3668. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0 16
3669. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 8
3670. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0 16
3671. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3672. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 0 16
3673. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
3674. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 24
3675. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3676. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0 8
3677. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3678. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0 8
3679. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3680. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0 8
3681. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0 8
3682. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0 8
3683. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U11) 0 8
3684. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3685. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3686. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3687. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3688. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0 24
3689. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 8
3690. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 28
3691. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0 28
3692. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0 20
3693. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0 20
3694. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 0 10
3695. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 10
3696. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0 20
3697. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0 20
3698. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 10
3699. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
3700. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0 10
3701. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3702. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0 10
3703. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3704. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0 22
3705. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3706. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0 12
3707. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0 12
3708. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0 12
3709. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0 12
3710. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 24
3711. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0 12
3712. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0 12
3713. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0 12
3714. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0 12
3715. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3716. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 12
3717. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0 14
3718. Kerner Lilien (Pér U11) 0 28
3719. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0 14
3720. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0 28
3721. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0 14
3722. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 14
3723. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0 14
3724. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 32
3725. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0 16
3726. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0 18
3727. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
3728. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0 20
3729. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0 20
3730. Pászti Milán (Pityke KSE) 0 20
3731. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0 24
3732. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 12
3733. Pente Amina Melissza (TSK-Magiszter U11) 0 4
3734. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3735. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 14
3736. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 28
3737. Bejó Linett (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3738. Midáner Zoja (Kéksárga Okapik) 0 6
3739. Kónya Vanda (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 4
3740. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 14
3741. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3742. Varga Luca (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 6
3743. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3744. Bölcskei Noel Marcell (DKKA Darazsak) 0 2
3745. Szabó Zsombor Arnold (Fót SE Vegyes/A) 0 2
3746. Harencsár Zalán (Sláger KKSE U11) 0 4
3747. Fülöp Boróka (Ricsilla Rakéta) 0 2
3748. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3749. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
3750. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 24
3751. Chilkó Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 2
3752. Kopasz Tamara (BEAC Újbuda KA/B) 0 4
3753. Kürti Csenge Írisz (Harcos Darazsak) 0 4
3754. Reményi Sebestyén (Cívis KK Jaguárok) 0 4
3755. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3756. Szmola Eszter Júlia (PaSa Csillagai) 0 6
3757. Bakai Boglárka Júlianna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
3758. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 12
3759. Imre Balázs Lehel (MAFC Farkasrét) 0 4
3760. Szokolán Bence (NYKK U11/B) 0 2
3761. Lázár Georgina (Lackneros Darazsak) 0 4
3762. Varga Dávid (Sólyomfiókák) 0 4
3763. Moje Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 4
3764. Betes-Kalmár Nóra (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
3765. Horváth Mihály (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 2
3766. Balogh Fruzsina (Szúrós Darazsak) 0 4
3767. Heindl Emília Brigitta (Radobasket Oroszlánok/B) 0 4
3768. Volent Réka (Békéscsabai KK) 0 4
3769. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3770. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0 8
3771. Bíró Hanna (AF-Velencei Csukák) 0 4
3772. Lukács Simon (Vasas Akadémia U11) 0 2
3773. Lakatos Léna Petra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 4
3774. Tegzes Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 2
3775. Gábor Bence (Budapesti Honvéd SE/B) 0 2
3776. Ángyán Bence Dániel (Szolnoki Pelikánok) 0 4
3777. Révész Barnabás (BSC Fiú) 0 2
3778. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3779. Krohn Gabriella Zsuzsanna (Pér U11) 0 2
3780. Majsa Natália (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 4
3781. Szabó Dió Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 4
3782. Kiss Lilla (KWBC Körmend) 0 2
3783. Horváth Marcell Márk (Vasas Akadémia U10) 0 2
3784. Pócsföldi Anna (BEAC Újbuda KA/C) 0 4
3785. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3786. Owczarek Ádám (BSC vegyes) 0 2
3787. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 16
3788. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3789. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3790. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3791. Vincze Lili (Szegedi Szőregi Sasok) 0 4
3792. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3793. Favari Nolen (BSC Fiú) 0 2
3794. (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3795. Rózsavölgyi Anna Lilla (Vasas Cicák) 0 2
3796. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3797. Orsós Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3798. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3799. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 10
3800. Igler-Gálos Zente (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 2
3801. Török Márk (PVSK NKA Fiú/B) 0 4
3802. Csécsey Izabella Kinga (KKC Hetény) 0 4
3803. Balatoni Vilmos Ferenc (Pilisborosjenői Párducok) 0 4
3804. Lunka Izabella Emma (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 2
3805. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3806. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3807. Békési Blanka (Fót SE Vegyes/A) 0 4
3808. Kiss Kira (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 4
3809. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 0 6
3810. Orosz Márk (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 2
3811. Ferenczi Márk Tamás (Gyulasport Nkft.) 0 4
3812. Kerekes Albert Bence (Tiszafüredi Tigrisek) 0 4
3813. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3814. Rosinecz Leon (NYKK U11/B) 0 2
3815. Kassai Kamilla (DVTK Miskolc/B) 0 4
3816. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3817. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3818. Mihályffy-Kádár Regina (Józsefvárosi KC) 0 2
3819. László Katalin (Vasas Cicák) 0 2
3820. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3821. Antal Lujza (Vasas Cicák) 0 2
3822. Bertalan Jázmin (Feketés Darazsak) 0 4
3823. Tőzsér Ajna (Feketés Darazsak) 0 2
3824. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 0 6
3825. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3826. Bencze Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 4
3827. Balás Katalin (ICT Pilots Farkasrét) 0 4
3828. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3829. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3830. Speri Lili Bella (Gyakorlós Törpék) 0 4
3831. Ruha Maja Dóra (Gyakorlós Törpék) 0 2
3832. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3833. Lukács Attila (NYKK U11/B) 0 2
3834. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3835. Gavallér Emma (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 6
3836. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 0 36
3837. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3838. Jambrik Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 4
3839. Szabó Noel (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 4
3840. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 10
3841. Mákos Bendegúz (Tószegi Tigrisek) 0 4
3842. Hunyadi Ákos Titán (Monok SE) 0 4
3843. Minda Nándor (Ziccer Kistigrisek) 0 2
3844. Tóth Domonkos Máté (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 4
3845. Jávorszky Mátyás József (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 4
3846. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3847. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3848. Beregvári Szabolcs Gyula (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 4
3849. Szerémi Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 4
3850. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 0 34
3851. Rézműves Róbert Ádám (TSK-Magiszter U11) 0 4
3852. Rózsafi Réka (Zuglói Sasok) 0 4
3853. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 16
3854. Ács Gábor (Cívis KK Jaguárok) 0 2
3855. Nagy Zorka Flóra (Vasas Cicák) 0 2
3856. Eisler Martin Mátyás (Cívis KK KisTigrisek) 0 4
3857. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3858. Kevei Bence Gergő (Szegedi Mókusok) 0 4
3859. Bosnyák Zsombor (Százhalombattai KSE) 0 4
3860. Tóth Boglárka (Zsákoló kisZsiráfok) 0 2
3861. Hidvégi Boldizsár Balázs (Monok SE) 0 4
3862. Gabonyi Vince (Vasas Sólymok) 0 2
teljes ranglisták >>

Pont - ÁTLAG (min. 6 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 32.5 28
2. Nagy Kornél (Dunaújvárosi Sárkányok) 31.67 6
3. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 30 16
4. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 29.85 26
5. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 29.25 16
6. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 28.47 30
7. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 28.07 30
8. Fülöp Leó (TFSE) 28 20
9. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 27.1 20
10. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 26.86 28
11. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 26.5 16
12. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 25.27 30
13. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 25.25 24
14. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 24.75 32
15. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 24.58 24
16. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 24.33 24
17. Balla Benedek (BKGDSE U11) 24.22 18
18. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 24.08 24
19. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 24 24
20. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 23.5 28
21. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 23.5 32
22. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 23.29 28
23. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 23.25 24
24. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 23 10
25. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 22.88 32
26. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 22.67 24
27. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 22.56 32
28. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 22.43 28
29. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 22.42 24
30. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 22.38 16
31. Turbucz Zoé (BSC Lány) 22.17 24
32. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 22.17 12
33. Csaba Gergely (TFSE) 22.13 16
34. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 22.13 32
35. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 22.13 16
36. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 21.88 32
37. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 21.63 32
38. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 21.57 28
39. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 21.56 32
40. Végh Patrik (Fűzfői AK) 21.33 18
41. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 21.17 24
42. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 21.07 28
43. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 20.93 28
44. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 20.83 24
45. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 20.71 14
46. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 20.67 24
47. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 20.45 22
48. Molnár Erik (MAFC Grosics) 20.38 32
49. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 20.33 24
50. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 20.31 32
51. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 20.3 20
52. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 20.14 28
53. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 20.14 28
54. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 20.07 28
55. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 20 8
56. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 19.9 20
57. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 19.75 8
58. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 19.43 28
59. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 19.29 28
60. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 19.21 28
61. Tóth László András (Kozármisleny SE) 19.08 24
62. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 18.93 28
63. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 18.86 28
64. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 18.86 14
65. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 18.75 32
66. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 18.62 26
67. Csurgai Martin (Pityke KSE) 18.6 20
68. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 18.55 22
69. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 18.5 20
70. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 18.42 24
71. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 18.36 28
72. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 18.33 24
73. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 18.33 24
74. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 18.14 28
75. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 18 16
76. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 17.88 16
77. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 17.64 28
78. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 17.6 20
79. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 17.43 28
80. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 17.38 26
81. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 17.29 28
82. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 17.29 28
83. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 17.09 22
84. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 17.08 24
85. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 17 28
86. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 17 24
87. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 16.94 32
88. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 16.85 26
89. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 16.79 28
90. Bíró Bence (Budafoki Békák) 16.69 32
91. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 16.63 32
92. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 16.58 24
93. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 16.5 8
94. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 16.42 24
95. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 16.42 24
96. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 16.38 32
97. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 16.31 32
98. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 16.29 28
99. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 16.25 32
100. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 16.25 24
101. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 16.21 28
102. Somi Miron (KASI/A) 16.19 42
103. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 16.14 28
104. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 16.14 28
105. Stikrád Ádám (KASI/A) 16 40
106. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 16 28
107. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 15.86 14
108. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 15.75 24
109. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 15.69 26
110. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 15.67 30
111. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 15.67 18
112. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 15.64 28
113. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 15.64 28
114. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 15.57 28
115. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 15.5 28
116. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 15.44 32
117. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 15.43 28
118. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 15.38 26
119. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 15.31 32
120. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 15.29 28
121. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 15.29 28
122. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 15.29 28
123. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 15.27 22
124. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 15.27 30
125. Góman Kristóf János (KASI/A) 15.25 32
126. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 15.25 8
127. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 15.2 20
128. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 15.2 30
129. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 15.14 28
130. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 15.08 24
131. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 15.08 26
132. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 14.93 28
133. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 14.92 24
134. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 14.91 22
135. Ress Kornél (BSC-2015) 14.89 18
136. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 14.83 24
137. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 14.79 28
138. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 14.79 28
139. Patonai Lilla (KKC Hetény) 14.75 16
140. Serestyén Patrik (DIFE KK U11 DERECSKE) 14.75 8
141. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 14.63 32
142. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 14.62 26
143. Hajdu Márton (BL Basket SE) 14.58 24
144. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 14.5 24
145. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 14.44 32
146. Pop Paul-George (Primo Magic) 14.4 20
147. Horváth Patrik (KASI/A) 14.4 30
148. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 14.38 32
149. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 14.36 28
150. Czifra Bence (Kanizsa KK) 14.33 24
151. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 14.27 22
152. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 14.25 24
153. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 14.25 32
154. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 14.21 28
155. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 14.2 20
156. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 14.13 32
157. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 14.08 26
158. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 14 28
159. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 14 16
160. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 14 28
161. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 14 24
162. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 14 8
163. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 13.94 32
164. Fetahu Lenard (Csepel KK) 13.87 30
165. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 13.86 28
166. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 13.86 14
167. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 13.79 28
168. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 13.75 8
169. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 13.75 24
170. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 13.72 36
171. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 13.63 32
172. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 13.63 16
173. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 13.63 16
174. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 13.6 20
175. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 13.56 32
176. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 13.56 32
177. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 13.53 30
178. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 13.5 28
179. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 13.45 22
180. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 13.45 22
181. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 13.42 24
182. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 13.4 30
183. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 13.4 10
184. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 13.38 32
185. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 13.2 30
186. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 13.18 22
187. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 13.18 22
188. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 13.18 22
189. Molnár Milán Bence (KASI/A) 13.14 28
190. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 13.13 30
191. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 13.13 32
192. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 13.13 32
193. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 13.13 32
194. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 13.08 24
195. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 13.08 26
196. Juhász Ádám (Csepel KK) 13.07 28
197. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 13.07 28
198. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 13.07 30
199. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 13.06 32
200. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 13 8
201. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 13 22
202. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 13 26
203. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 12.94 32
204. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 12.92 24
205. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 12.9 40
206. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 12.88 32
207. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 12.87 30
208. Kiss Laura (Csepel KK) 12.87 30
209. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 12.85 26
210. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 12.83 24
211. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 12.83 24
212. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 12.83 24
213. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 12.82 22
214. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 12.81 32
215. Székely Ákos (KASI/A) 12.81 32
216. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 12.8 30
217. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 12.79 28
218. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 12.79 28
219. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 12.79 28
220. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 12.75 8
221. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 12.71 28
222. Kovács Lili (KKC Hetény) 12.71 28
223. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 12.7 20
224. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 12.7 20
225. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 12.67 12
226. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 12.67 30
227. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 12.58 24
228. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 12.57 28
229. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 12.5 60
230. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 12.5 24
231. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 12.5 24
232. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 12.47 30
233. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 12.46 26
234. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 12.43 28
235. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 12.42 24
236. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 12.4 20
237. Horváth Donát (PSE Párducok) 12.38 16
238. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 12.36 28
239. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 12.31 32
240. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 12.31 32
241. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 12.31 32
242. Varga Regina (KWBC Körmend) 12.31 26
243. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 12.27 30
244. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 12.19 32
245. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 12.18 22
246. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 12.15 26
247. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 12.15 26
248. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 12.14 28
249. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 12.14 28
250. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 12.13 30
251. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 12.13 32
252. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 12.11 18
253. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 12.1 20
254. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 12.08 24
255. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 12.07 30
256. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 12.06 32
257. Bartus Benedek (Piros Sasok) 12 28
258. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 12 8
259. Katona Blanka (KKC Mátyás) 12 18
260. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 12 20
261. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 12 20
262. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 12 12
263. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 11.94 32
264. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 11.93 28
265. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 11.9 20
266. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 11.89 36
267. Dudás Noel (BL Basket SE) 11.88 32
268. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 11.86 28
269. Ratskó Áron (BSC-2015) 11.83 24
270. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 11.82 22
271. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 11.81 42
272. Sárosi Botond (Csepel KK) 11.8 30
273. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 11.8 10
274. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 11.79 28
275. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 11.75 48
276. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 11.75 32
277. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 11.71 42
278. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 11.69 32
279. Korányi Márton (FKE kenguruk) 11.67 12
280. László Botond (Tószegi Tigrisek) 11.67 24
281. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 11.67 12
282. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 11.64 28
283. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 11.63 16
284. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 11.6 20
285. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 11.57 28
286. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 11.57 28
287. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 11.57 28
288. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 11.55 22
289. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 11.5 20
290. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 11.5 24
291. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 11.5 24
292. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 11.5 8
293. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 11.5 28
294. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 11.43 28
295. László Zétény (BSC Fiú) 11.36 28
296. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 11.33 24
297. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 11.33 12
298. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 11.29 28
299. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 11.25 24
300. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 11.25 24
301. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 11.25 24
302. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 11.24 42
303. Szász Alíz (FKE kenguruk) 11.21 28
304. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 11.2 20
305. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 11.17 12
306. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 11.13 30
307. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 11.1 20
308. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 11.08 24
309. Petik Balázs (Monor SE/B) 11.08 26
310. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 11.07 28
311. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 11.06 32
312. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 11 32
313. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 11 32
314. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 11 30
315. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 11 14
316. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 11 16
317. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 11 28
318. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 11 20
319. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 10.94 32
320. Mor Yotam (FKE kenguruk) 10.93 28
321. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 10.93 28
322. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 10.92 24
323. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 10.86 28
324. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 10.86 28
325. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 10.86 28
326. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 10.85 26
327. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 10.83 12
328. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 10.8 30
329. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 10.8 30
330. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 10.8 20
331. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 10.77 26
332. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 10.75 24
333. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 10.75 24
334. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 10.75 8
335. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 10.73 22
336. Márkus Korina (BSC Lány) 10.71 28
337. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 10.71 28
338. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 10.71 28
339. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 10.67 30
340. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 10.67 24
341. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 10.67 24
342. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 10.67 42
343. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 10.64 28
344. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 10.64 28
345. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 10.63 16
346. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 10.63 32
347. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 10.6 20
348. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 10.6 20
349. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 10.58 24
350. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 10.57 28
351. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 10.53 30
352. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 10.5 28
353. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 10.5 16
354. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 10.5 28
355. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 10.5 28
356. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 10.5 28
357. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 10.43 28
358. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10.43 28
359. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 10.42 24
360. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 10.42 24
361. Barics Péter (BSC vegyes) 10.38 32
362. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 10.36 28
363. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 10.36 28
364. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 10.33 6
365. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 10.33 24
366. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 10.33 30
367. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 10.33 12
368. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 10.3 20
369. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 10.29 28
370. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 10.25 8
371. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 10.25 32
372. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 10.21 28
373. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 10.21 28
374. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 10.17 12
375. Miklóssy László (BLF Bolhák) 10.14 28
376. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 10.14 14
377. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 10.14 14
378. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 10.13 30
379. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 10.11 18
380. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 10.1 20
381. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 10.07 28
382. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 10 24
383. Berecz Péter (BSC Fiú) 10 32
384. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 10 24
385. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 9.93 30
386. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 9.92 24
387. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 9.92 24
388. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 9.9 20
389. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 9.9 20
390. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 9.9 20
391. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 9.88 16
392. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 9.87 30
393. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 9.83 24
394. Takács Soma (FKE Szöcskék) 9.83 12
395. Eckert Bíborka (VESC U11) 9.79 28
396. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 9.79 28
397. Czinkos Anna (Csata Garfield) 9.79 28
398. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 9.79 28
399. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 9.75 24
400. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 9.71 28
401. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 9.71 28
402. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 9.7 20
403. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 9.69 26
404. Horváth Dominik (Monor SE/B) 9.69 26
405. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 9.69 32
406. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 9.69 32
407. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 9.67 12
408. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 9.67 24
409. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 9.64 28
410. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 9.64 28
411. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 9.64 22
412. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 9.63 16
413. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 9.63 16
414. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 9.6 20
415. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 9.6 30
416. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 9.6 20
417. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 9.6 20
418. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 9.6 20
419. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 9.58 24
420. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 9.58 24
421. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 9.58 24
422. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 9.57 28
423. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 9.57 28
424. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 9.57 14
425. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 9.57 28
426. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 9.55 22
427. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 9.53 30
428. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 9.5 24
429. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 9.5 28
430. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 9.5 28
431. Papp Andor (FTSI Constantinum) 9.5 28
432. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 9.5 24
433. Répa Magor Vajk (Pér U11) 9.5 24
434. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 9.5 24
435. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 9.43 28
436. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 9.4 20
437. Varga Dániel (BSC Fiú) 9.36 28
438. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 9.33 18
439. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 9.33 24
440. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 9.33 24
441. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 9.33 12
442. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 9.31 32
443. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 9.31 26
444. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 9.3 20
445. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 9.3 20
446. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 9.29 28
447. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 9.29 28
448. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 9.27 22
449. Hirt Ádám (KASI/A) 9.25 32
450. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 9.25 16
451. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 9.25 24
452. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 9.25 16
453. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 9.21 28
454. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 9.21 28
455. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 9.2 20
456. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 9.19 32
457. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 9.14 28
458. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 9.14 28
459. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 9.08 24
460. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 9.08 24
461. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 9.07 56
462. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 9.07 28
463. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 9.07 30
464. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 9.06 32
465. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 9 20
466. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 9 24
467. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 9 28
468. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 9 26
469. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 9 32
470. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 9 16
471. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 8.93 28
472. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 8.93 28
473. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 8.92 26
474. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 8.92 24
475. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 8.92 24
476. Kovács Léna (KKC Mátyás) 8.92 24
477. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 8.91 22
478. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 8.85 26
479. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 8.85 26
480. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 8.83 24
481. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 8.82 22
482. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 8.82 22
483. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 8.8 20
484. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 8.8 20
485. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 8.8 20
486. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 8.79 38
487. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 8.75 24
488. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 8.75 32
489. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 8.75 16
490. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 8.73 22
491. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 8.71 14
492. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 8.7 20
493. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 8.69 32
494. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 8.69 32
495. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 8.67 18
496. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 8.67 12
497. Nyers Máté (NYKK U11/B) 8.65 34
498. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 8.64 28
499. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 8.64 28
500. Gelicz Gergő (KASI/A) 8.63 32
501. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 8.6 20
502. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 8.6 20
503. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 8.6 20
504. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 8.58 24
505. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 8.58 24
506. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 8.58 24
507. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 8.57 28
508. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 8.57 28
509. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 8.57 28
510. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 8.57 14
511. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 8.57 28
512. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 8.52 42
513. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 8.5 16
514. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 8.5 16
515. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 8.5 20
516. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 8.5 20
517. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 8.5 28
518. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 8.5 24
519. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 8.5 32
520. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 8.47 30
521. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 8.44 32
522. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 8.44 32
523. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 8.43 28
524. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 8.43 28
525. Szalai Dániel (KASI/B) 8.41 34
526. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 8.4 30
527. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 8.4 20
528. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 8.38 26
529. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 8.38 26
530. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 8.38 32
531. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 8.38 16
532. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 8.36 22
533. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 8.36 28
534. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 8.36 28
535. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 8.36 28
536. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 8.33 24
537. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 8.33 30
538. Harangozó Gyula (KASI/B) 8.33 12
539. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 8.33 30
540. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 8.31 32
541. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 8.3 40
542. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 8.3 20
543. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 8.29 28
544. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 8.25 24
545. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 8.25 32
546. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 8.25 32
547. Kovács Sára (Vasas Cicák) 8.23 26
548. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 8.23 26
549. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 8.21 28
550. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 8.21 28
551. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 8.2 20
552. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 8.2 20
553. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 8.2 20
554. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 8.17 24
555. Czövek Janka Bori (VESC U11) 8.15 26
556. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 8.14 28
557. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 8.14 28
558. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 8.14 28
559. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 8.14 14
560. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 8.14 28
561. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 8.13 30
562. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 8.13 30
563. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 8.13 16
564. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 8.13 16
565. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 8.1 20
566. Veszely Zétény (Piros Sasok) 8.1 20
567. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 8.1 20
568. Horváth Áron András (KASI/D) 8.08 24
569. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 8.08 24
570. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 8.07 28
571. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 8.06 32
572. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 8.06 34
573. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 8.05 40
574. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 8 28
575. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 8 20
576. Durucz Adél (KKC Hetény) 8 8
577. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 8 16
578. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 8 18
579. Szőke András (Szentesi KK) 8 20
580. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 8 28
581. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 8 20
582. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 8 24
583. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 8 12
584. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 8 38
585. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 8 32
586. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 7.94 36
587. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 7.94 32
588. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 7.94 32
589. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 7.93 30
590. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 7.92 24
591. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 7.92 24
592. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 7.89 18
593. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 7.88 32
594. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 7.88 32
595. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 7.86 28
596. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 7.86 28
597. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 7.83 24
598. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 7.83 12
599. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 7.81 32
600. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 7.8 30
601. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 7.8 20
602. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 7.8 30
603. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 7.8 20
604. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 7.8 20
605. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 7.8 20
606. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 7.78 18
607. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 7.78 54
608. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 7.77 26
609. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 7.77 26
610. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 7.75 32
611. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 7.75 16
612. Kerekes Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 7.75 8
613. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 7.75 32
614. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 7.75 8
615. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 7.75 8
616. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 7.7 20
617. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 7.7 20
618. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 7.7 20
619. Erős Zalán (Esztergomi KE) 7.69 32
620. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 7.69 32
621. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 7.69 32
622. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 7.67 60
623. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 7.67 30
624. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 7.67 24
625. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 7.67 30
626. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 7.67 12
627. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 7.67 12
628. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 7.64 28
629. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 7.64 22
630. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 7.62 26
631. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 7.6 20
632. Radnai László (BL Basket SE) 7.6 10
633. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 7.6 20
634. Borsós Nikolett (CEKK) 7.58 24
635. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 7.57 28
636. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 7.57 28
637. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 7.53 30
638. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 7.5 24
639. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 7.5 24
640. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 7.5 32
641. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 7.5 28
642. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 7.5 12
643. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 7.5 20
644. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 7.5 8
645. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 7.5 28
646. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 7.5 28
647. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 7.5 20
648. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 7.5 20
649. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 7.48 50
650. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 7.47 30
651. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 7.47 30
652. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 7.47 30
653. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 7.46 26
654. Gunya Áron (BasketBaja SE) 7.44 32
655. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 7.43 14
656. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 7.43 28
657. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 7.43 28
658. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 7.42 24
659. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 7.41 34
660. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 7.4 20
661. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 7.4 10
662. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 7.38 16
663. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 7.38 16
664. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 7.36 22
665. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 7.36 28
666. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 7.36 28
667. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 7.36 28
668. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 7.36 28
669. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 7.36 28
670. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 7.33 24
671. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 7.33 12
672. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 7.33 24
673. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 7.33 24
674. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 7.31 26
675. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 7.31 26
676. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 7.31 26
677. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 7.3 40
678. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 7.29 28
679. Szilas Ákos (KASI/A) 7.29 28
680. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 7.27 22
681. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 7.25 24
682. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 7.25 24
683. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 7.25 32
684. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 7.25 24
685. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 7.25 32
686. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 7.25 24
687. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 7.23 26
688. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 7.23 26
689. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 7.23 26
690. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 7.22 18
691. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 7.21 28
692. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 7.21 28
693. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 7.21 28
694. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 7.2 20
695. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 7.17 12
696. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 7.17 24
697. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 7.15 26
698. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 7.14 28
699. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 7.14 28
700. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 7.14 28
701. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 7.14 28
702. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 7.13 16
703. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 7.13 16
704. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 7.13 16
705. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 7.11 18
706. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 7.1 20
707. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 7.1 20
708. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 7.1 20
709. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 7.08 24
710. Péti András (GYKSE Szekszárd) 7.08 24
711. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 7.08 24
712. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 7.07 28
713. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 7.07 28
714. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 7 26
715. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 7 20
716. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 7 20
717. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 7 32
718. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 7 24
719. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 7 8
720. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 7 24
721. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 7 32
722. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 7 20
723. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 7 24
724. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 7 14
725. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 7 12
726. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 6.94 32
727. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 6.94 32
728. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 6.94 32
729. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 6.93 28
730. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 6.92 24
731. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 6.92 24
732. Bolla Eszter (BSC vegyes) 6.91 22
733. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 6.9 20
734. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 6.9 20
735. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 6.88 16
736. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 6.86 28
737. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 6.85 26
738. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.85 26
739. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 6.85 26
740. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 6.83 24
741. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 6.83 12
742. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 6.83 12
743. Patai Lilla (DVTK Ózd) 6.82 22
744. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 6.81 32
745. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 6.81 32
746. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 6.8 20
747. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 6.8 30
748. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 6.8 20
749. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 6.8 20
750. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.8 30
751. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 6.8 20
752. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 6.79 28
753. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 6.79 28
754. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 6.78 18
755. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 6.77 26
756. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 6.75 8
757. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 6.75 24
758. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 6.75 8
759. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 6.75 16
760. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 6.75 32
761. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 6.75 16
762. Környei Dániel (Kanizsa KK) 6.75 8
763. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 6.75 32
764. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 6.75 16
765. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6.73 30
766. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 6.73 30
767. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.73 30
768. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 6.73 30
769. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 6.73 22
770. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 6.73 22
771. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 6.73 22
772. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 6.71 28
773. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 6.71 28
774. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 6.71 28
775. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 6.7 20
776. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6.7 20
777. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 6.69 32
778. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6.67 24
779. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 6.67 18
780. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 6.64 28
781. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 6.64 28
782. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 6.63 32
783. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 6.63 16
784. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 6.63 32
785. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 6.62 26
786. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 6.61 36
787. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 6.6 20
788. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 6.6 20
789. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 6.6 20
790. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 6.58 24
791. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 6.58 24
792. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 6.58 24
793. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 6.58 24
794. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 6.58 24
795. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 6.58 24
796. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 6.57 28
797. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 6.57 28
798. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 6.57 28
799. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 6.57 28
800. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 6.57 28
801. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 6.57 28
802. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 6.56 18
803. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 6.54 26
804. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 6.54 26
805. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 6.53 30
806. Molnár Hanna (Hévíz SK) 6.53 30
807. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 6.53 30
808. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 6.5 32
809. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 6.5 32
810. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 6.5 32
811. Heckenast Péter (Monor SE/A) 6.5 12
812. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 6.5 16
813. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 6.5 28
814. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 6.5 20
815. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 6.5 28
816. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 6.5 20
817. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 6.5 28
818. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 6.5 24
819. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6.5 12
820. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 6.5 24
821. Simon Botond Csaba (DIFE KK U11 DERECSKE) 6.5 8
822. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 6.47 30
823. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 6.46 26
824. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 6.46 26
825. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 6.45 22
826. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6.44 18
827. Kovács Kornél (Monor SE/B) 6.44 18
828. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 6.44 32
829. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 6.43 28
830. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 6.42 24
831. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 6.42 24
832. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 6.42 24
833. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 6.42 24
834. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 6.42 24
835. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 6.42 24
836. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 6.42 24
837. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 6.42 24
838. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 6.4 20
839. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 6.4 30
840. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6.4 30
841. Vaskó Péter János (Pér U11) 6.4 20
842. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 6.4 20
843. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 6.4 20
844. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 6.39 46
845. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6.38 16
846. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 6.38 32
847. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 6.38 48
848. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 6.36 22
849. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 6.36 22
850. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 6.36 28
851. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 6.33 24
852. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 6.33 30
853. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 6.33 18
854. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 6.33 24
855. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 6.33 12
856. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 6.32 38
857. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 6.31 32
858. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 6.29 14
859. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 6.29 28
860. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 6.29 28
861. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 6.29 28
862. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 6.29 28
863. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 6.28 36
864. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 6.27 22
865. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 6.27 30
866. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 6.25 24
867. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 6.25 24
868. Imre László (Kécskei Vidrák) 6.25 24
869. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 6.25 24
870. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 6.22 18
871. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 6.21 28
872. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 6.21 28
873. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 6.21 28
874. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 6.21 28
875. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 6.21 28
876. Erdős Izabella (Csata Garfield) 6.21 28
877. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 6.21 28
878. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 6.2 20
879. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 6.2 20
880. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 6.2 20
881. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 6.19 32
882. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 6.17 24
883. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 6.17 24
884. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 6.17 24
885. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 6.17 12
886. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 6.17 12
887. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 6.17 24
888. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 6.17 12
889. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6.17 24
890. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 6.17 48
891. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 6.14 28
892. Földi Attila Dávid (CEKK) 6.14 28
893. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 6.13 30
894. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 6.13 16
895. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 6.13 16
896. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 6.13 32
897. Németi Anna (Csata Garfield) 6.13 32
898. Bogár Milla (Vasas Cicák) 6.12 34
899. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 6.11 18
900. Hován Ármin (MAFC Csiki) 6.11 18
901. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 6.1 20
902. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 6.1 20
903. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 6.09 22
904. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 6.08 24
905. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 6.08 24
906. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 6.08 24
907. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 6.08 24
908. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 6.07 28
909. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 6.07 28
910. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 6.06 32
911. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 6.06 32
912. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 6 14
913. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6 8
914. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 6 32
915. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 6 28
916. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 6 24
917. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 6 26
918. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 6 32
919. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 6 10
920. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 6 24
921. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 6 20
922. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 6 24
923. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 6 8
924. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 6 24
925. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 6 16
926. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 6 8
927. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 6 24
928. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 6 20
929. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 6 8
930. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 6 28
931. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 6 20
932. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 6 24
933. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 6 28
934. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 6 28
935. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 6 28
936. Panyi Bence (MAFC Csiki) 6 12
937. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 6 30
938. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 6 32
939. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 5.94 32
940. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 5.93 30
941. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 5.93 28
942. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.93 28
943. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 5.92 26
944. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 5.92 26
945. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 5.92 24
946. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 5.92 24
947. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 5.92 24
948. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 5.9 20
949. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 5.9 20
950. Somos Róza (Vasas Amazonok) 5.89 36
951. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 5.88 32
952. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 5.87 32
953. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 5.86 28
954. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 5.86 28
955. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 5.83 24
956. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 5.83 24
957. Tóth Mirella (KKC Hetény) 5.83 24
958. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 5.82 22
959. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 5.81 32
960. Nagy Márton (BSC-2015) 5.8 20
961. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 5.8 20
962. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 5.8 20
963. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 5.8 20
964. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 5.8 20
965. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 5.8 40
966. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 5.79 28
967. Szőcs Vilmos (TFSE) 5.79 28
968. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 5.75 32
969. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 5.75 24
970. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 5.75 8
971. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 5.73 30
972. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 5.71 14
973. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 5.71 28
974. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 5.7 20
975. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 5.7 20
976. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 5.69 26
977. Siklósy Gréta (CEKK) 5.69 32
978. Osváth Levente (BSC Fiú) 5.69 32
979. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 5.67 24
980. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 5.67 24
981. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 5.67 6
982. Mosó Botond (Keresztúri SE) 5.67 24
983. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 5.67 24
984. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 5.67 12
985. Szőcs Botond (BSC vegyes) 5.64 28
986. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 5.64 28
987. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 5.64 28
988. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 5.64 28
989. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 5.63 32
990. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 5.63 32
991. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5.63 16
992. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 5.63 32
993. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 5.62 26
994. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 5.62 26
995. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 5.62 26
996. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 5.6 20
997. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 5.6 10
998. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 5.6 20
999. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 5.6 20
1000. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 5.58 24
1001. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 5.58 24
1002. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 5.58 24
1003. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 5.58 24
1004. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 5.58 24
1005. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 5.56 32
1006. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 5.56 32
1007. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 5.56 18
1008. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 5.54 26
1009. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 5.54 26
1010. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 5.53 30
1011. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 5.5 32
1012. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 5.5 12
1013. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 5.5 16
1014. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5.5 20
1015. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 5.5 28
1016. Köteles Milán (Szentesi KK) 5.5 28
1017. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 5.5 24
1018. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 5.5 16
1019. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 5.47 30
1020. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 5.45 22
1021. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 5.44 18
1022. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 5.44 18
1023. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 5.44 32
1024. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 5.43 28
1025. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 5.43 28
1026. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 5.43 14
1027. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 5.43 28
1028. Horváth Panna (Vasas Cicák) 5.43 42
1029. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 5.43 28
1030. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 5.42 24
1031. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 5.4 30
1032. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 5.4 20
1033. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 5.4 20
1034. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 5.4 10
1035. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 5.38 26
1036. Csobán Csenge (BSC Lány) 5.38 26
1037. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.38 26
1038. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 5.38 26
1039. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 5.38 42
1040. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 5.38 16
1041. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 5.36 22
1042. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 5.36 22
1043. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 5.36 28
1044. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 5.36 28
1045. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 5.36 28
1046. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 5.33 12
1047. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.33 24
1048. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 5.33 24
1049. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 5.33 24
1050. Deme Péter (MAFC Csiki) 5.33 24
1051. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 5.33 18
1052. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 5.33 24
1053. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 5.33 24
1054. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 5.33 24
1055. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 5.31 32
1056. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 5.31 32
1057. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 5.31 26
1058. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 5.3 20
1059. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 5.29 28
1060. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 5.29 14
1061. Kiss Réka (Piros Sasok) 5.29 28
1062. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 5.29 28
1063. Lévai Szilárd (KASI/A) 5.29 28
1064. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 5.29 28
1065. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 5.29 28
1066. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 5.27 22
1067. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 5.27 30
1068. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 5.25 8
1069. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.25 8
1070. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 5.25 24
1071. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 5.25 8
1072. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 5.25 16
1073. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 5.23 26
1074. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 5.23 26
1075. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 5.22 18
1076. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 5.22 18
1077. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 5.22 36
1078. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 5.21 28
1079. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 5.21 28
1080. Pongrácz Liza (Csata Manók) 5.21 28
1081. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 5.19 32
1082. Dudás Nóra (Csata Garfield) 5.19 32
1083. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 5.19 32
1084. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 5.19 32
1085. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 5.19 32
1086. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 5.18 22
1087. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 5.17 24
1088. Szabó Mihály (BSC Fiú) 5.17 24
1089. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 5.17 24
1090. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 5.17 12
1091. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.17 12
1092. Racskó Máté (NYKK U11/B) 5.17 12
1093. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 5.14 28
1094. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 5.14 28
1095. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 5.14 28
1096. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 5.14 28
1097. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 5.14 28
1098. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 5.13 32
1099. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 5.13 32
1100. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 5.1 20
1101. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 5.1 20
1102. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 5.1 20
1103. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 5.1 20
1104. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 5.1 20
1105. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 5.08 24
1106. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.08 24
1107. Horváth Abigél (Csata Garfield) 5.08 24
1108. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 5.08 24
1109. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 5.08 24
1110. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 5.08 24
1111. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 5.08 26
1112. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 5.08 26
1113. Rein Ákos (Esztergomi KE) 5.07 28
1114. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 5.07 28
1115. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 5.07 30
1116. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 5.06 32
1117. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 5 42
1118. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 5 30
1119. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 5 18
1120. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 5 20
1121. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 5 32
1122. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 5 20
1123. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 5 18
1124. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 5 28
1125. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 5 16
1126. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 5 14
1127. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 5 16
1128. Lovas Luca (KKC Mátyás) 5 20
1129. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 5 18
1130. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 5 32
1131. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 5 8
1132. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 5 28
1133. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 5 24
1134. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 5 14
1135. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 5 20
1136. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 5 26
1137. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 5 26
1138. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 5 24
1139. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 5 24
1140. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 5 26
1141. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 4.94 32
1142. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 4.94 32
1143. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4.94 32
1144. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 4.94 32
1145. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 4.94 32
1146. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 4.93 28
1147. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4.93 28
1148. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 4.93 28
1149. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 4.92 26
1150. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 4.92 26
1151. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 4.92 26
1152. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4.92 24
1153. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 4.92 24
1154. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 4.92 24
1155. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 4.9 20
1156. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 4.9 20
1157. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 4.89 36
1158. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 4.88 16
1159. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 4.88 32
1160. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 4.88 32
1161. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 4.87 30
1162. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 4.86 28
1163. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 4.86 28
1164. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 4.86 28
1165. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 4.86 28
1166. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.86 28
1167. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 4.86 28
1168. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 4.85 26
1169. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4.84 38
1170. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 4.83 24
1171. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 4.83 24
1172. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4.83 24
1173. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 4.83 12
1174. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 4.83 24
1175. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 4.83 24
1176. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 4.82 56
1177. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4.82 22
1178. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 4.82 22
1179. Agg Maja (Harcos Darazsak) 4.82 22
1180. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 4.81 32
1181. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 4.81 32
1182. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 4.8 10
1183. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 4.8 20
1184. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 4.8 20
1185. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 4.8 20
1186. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 4.8 30
1187. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 4.8 20
1188. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 4.79 28
1189. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4.79 28
1190. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 4.79 28
1191. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 4.77 26
1192. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 4.77 26
1193. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 4.77 26
1194. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 4.76 42
1195. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 4.75 16
1196. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 4.75 16
1197. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4.75 24
1198. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 4.75 8
1199. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 4.75 24
1200. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 4.75 8
1201. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 4.75 24
1202. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.75 24
1203. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 4.75 16
1204. Győrik Botond (BL Basket SE) 4.75 32
1205. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4.75 16
1206. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 4.75 8
1207. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 4.75 40
1208. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 4.71 28
1209. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 4.71 28
1210. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 4.71 28
1211. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 4.71 28
1212. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 4.71 14
1213. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.71 28
1214. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 4.7 20
1215. Barucha Levente (KASI/D) 4.7 20
1216. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 4.7 20
1217. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 4.67 24
1218. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.67 12
1219. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 4.67 24
1220. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 4.67 24
1221. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 4.67 18
1222. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 4.67 24
1223. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 4.67 30
1224. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 4.67 24
1225. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 4.67 12
1226. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4.67 30
1227. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 4.67 36
1228. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 4.64 28
1229. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 4.64 28
1230. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 4.64 22
1231. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 4.63 32
1232. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 4.63 16
1233. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 4.63 32
1234. Mészáros Csenge (CEKK) 4.63 32
1235. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 4.6 10
1236. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 4.6 30
1237. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4.6 20
1238. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 4.6 10
1239. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 4.6 20
1240. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4.58 24
1241. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.58 24
1242. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 4.58 24
1243. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 4.57 28
1244. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 4.57 14
1245. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 4.57 28
1246. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.57 28
1247. Kővári Dóra (Csata Manók) 4.56 32
1248. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4.56 32
1249. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 4.56 18
1250. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 4.56 18
1251. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4.56 18
1252. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 4.55 22
1253. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 4.55 22
1254. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 4.54 26
1255. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.53 30
1256. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 4.53 30
1257. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 4.5 24
1258. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 4.5 12
1259. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 4.5 28
1260. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 4.5 24
1261. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 4.5 20
1262. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 4.5 28
1263. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4.5 12
1264. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 4.5 28
1265. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 4.5 16
1266. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 4.5 20
1267. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 4.5 28
1268. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 4.5 20
1269. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 4.5 12
1270. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 4.5 24
1271. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 4.47 30
1272. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 4.47 30
1273. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4.45 22
1274. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 4.45 22
1275. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 4.44 32
1276. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 4.43 28
1277. Demeter István (Monor SE/A) 4.43 28
1278. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 4.43 28
1279. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 4.43 28
1280. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 4.43 28
1281. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 4.43 28
1282. Besenyei Blanka (Csata Manók) 4.43 28
1283. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 4.42 24
1284. Horváth Áron Márk (KASI/A) 4.42 24
1285. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 4.42 24
1286. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 4.42 24
1287. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 4.42 24
1288. Vince Bence (KASI/B) 4.41 34
1289. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 4.4 30
1290. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 4.4 20
1291. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 4.4 20
1292. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 4.4 20
1293. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 4.4 20
1294. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 4.38 26
1295. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 4.38 26
1296. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 4.38 26
1297. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 4.38 16
1298. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 4.38 16
1299. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.38 16
1300. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.38 16
1301. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 4.38 16
1302. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 4.38 32
1303. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 4.36 22
1304. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 4.36 22
1305. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 4.36 28
1306. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 4.36 28
1307. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 4.36 28
1308. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 4.36 28
1309. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 4.36 28
1310. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 4.36 28
1311. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 4.35 34
1312. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 4.33 12
1313. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 4.33 24
1314. Soltész Fanni (Monor SE/A) 4.33 24
1315. Bán Barna (Szentesi KK) 4.33 24
1316. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 4.33 24
1317. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 4.33 12
1318. Hankó Anna Róza (BEAC Újbuda KA/B) 4.33 6
1319. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 4.33 24
1320. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 4.33 12
1321. Császár Máté (KASI/B) 4.32 38
1322. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 4.31 32
1323. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 4.31 32
1324. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 4.31 26
1325. Molnár Milán (Hévíz SK) 4.31 26
1326. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 4.31 26
1327. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 4.31 26
1328. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 4.31 26
1329. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4.31 26
1330. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 4.3 20
1331. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 4.3 20
1332. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 4.3 20
1333. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 4.29 28
1334. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 4.27 22
1335. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 4.27 22
1336. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4.27 30
1337. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 4.25 16
1338. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 4.25 16
1339. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 4.25 16
1340. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 4.25 8
1341. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 4.25 8
1342. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 4.25 24
1343. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 4.25 8
1344. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 4.25 8
1345. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 4.25 16
1346. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4.25 24
1347. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 4.25 8
1348. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 4.25 32
1349. Farkas István (BSC-2015) 4.25 8
1350. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 4.23 26
1351. Steininger Erik (Fűzfői AK) 4.23 26
1352. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 4.23 26
1353. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 4.23 26
1354. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 4.23 26
1355. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 4.23 26
1356. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4.23 26
1357. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 4.22 36
1358. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 4.22 36
1359. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 4.22 18
1360. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 4.22 18
1361. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 4.21 28
1362. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 4.21 28
1363. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 4.21 28
1364. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4.2 20
1365. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 4.2 30
1366. Taskó László (MEAFC Kossuth) 4.2 20
1367. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 4.2 20
1368. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4.2 20
1369. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 4.2 20
1370. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 4.2 20
1371. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 4.2 20
1372. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 4.2 20
1373. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 4.2 20
1374. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4.19 32
1375. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 4.19 32
1376. Kovács Szófia (Csata Garfield) 4.17 24
1377. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 4.17 24
1378. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 4.17 24
1379. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 4.17 24
1380. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 4.17 24
1381. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 4.17 12
1382. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 4.17 24
1383. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 4.17 12
1384. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 4.17 24
1385. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 4.17 24
1386. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 4.15 26
1387. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 4.14 28
1388. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4.14 28
1389. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 4.14 14
1390. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 4.14 28
1391. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 4.13 30
1392. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 4.13 16
1393. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 4.13 32
1394. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.13 16
1395. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 4.13 16
1396. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 4.13 16
1397. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 4.13 32
1398. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 4.11 18
1399. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4.1 20
1400. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 4.1 20
1401. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 4.1 20
1402. Apró Leo (BSC vegyes) 4.1 20
1403. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.1 20
1404. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 4.08 24
1405. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 4.08 24
1406. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.08 24
1407. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 4.08 24
1408. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.08 24
1409. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 4.08 24
1410. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 4.08 24
1411. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4.08 26
1412. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 4.08 26
1413. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 4.07 28
1414. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4.07 28
1415. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 4.07 28
1416. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 4.07 28
1417. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.07 28
1418. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4.07 28
1419. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 4.07 28
1420. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 4.06 32
1421. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 4.06 32
1422. Stegeran Oana (Primo Magic) 4 20
1423. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 4 8
1424. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 4 20
1425. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 4 52
1426. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 12
1427. Biró Botond (Esztergomi KE) 4 28
1428. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 4 20
1429. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 4 24
1430. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 4 12
1431. Huppauer László (Pér U11) 4 26
1432. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 4 22
1433. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 4 20
1434. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 4 26
1435. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 4 12
1436. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 14
1437. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 4 12
1438. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 4 16
1439. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 4 28
1440. Fehérvári Marcell (KASI/D) 4 28
1441. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 4 20
1442. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 4 20
1443. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4 8
1444. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 4 12
1445. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 4 48
1446. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 4 20
1447. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 3.94 32
1448. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 3.93 28
1449. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 3.92 26
1450. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 3.92 24
1451. Gábor Gréta (Csata Garfield) 3.92 24
1452. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 3.92 24
1453. Végh Levente (BSC-2015) 3.92 24
1454. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 3.92 24
1455. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 3.92 24
1456. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 3.9 20
1457. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 3.9 20
1458. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 3.9 20
1459. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3.9 20
1460. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 3.9 20
1461. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 3.9 20
1462. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 3.89 18
1463. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 3.89 36
1464. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 3.88 16
1465. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3.88 16
1466. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 3.88 16
1467. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 3.88 16
1468. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.87 30
1469. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 3.87 30
1470. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 3.86 14
1471. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 3.86 28
1472. Krieg Nina (Vasas Cicák) 3.85 40
1473. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 3.85 40
1474. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 3.83 24
1475. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 3.83 12
1476. Trukmüller Máté (Pér U11) 3.83 12
1477. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 3.83 12
1478. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 3.83 24
1479. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 3.83 24
1480. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 3.83 12
1481. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 3.82 22
1482. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 3.82 22
1483. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 3.82 22
1484. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 3.81 32
1485. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 3.8 10
1486. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 3.8 20
1487. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 3.8 30
1488. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 3.8 20
1489. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 3.8 20
1490. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 3.8 20
1491. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 3.79 28
1492. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 3.79 28
1493. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 3.78 18
1494. Mucsi Lujza (TFSE) 3.78 18
1495. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 3.78 36
1496. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 3.77 26
1497. Somi Milos (KASI/B) 3.77 26
1498. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 3.75 24
1499. Mihályi Lili (Csata Manók) 3.75 24
1500. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 3.75 24
1501. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 3.75 32
1502. Weigert Márk (BL Basket SE) 3.75 24
1503. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 3.75 8
1504. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 3.75 8
1505. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 3.75 32
1506. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 3.75 24
1507. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 3.75 16
1508. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 3.75 24
1509. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 3.75 8
1510. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 3.75 32
1511. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 3.75 8
1512. Kovács Botond (Piros Sasok) 3.75 8
1513. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 3.73 22
1514. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 3.73 22
1515. Molnár Emma (BSC Lány) 3.73 22
1516. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 3.73 22
1517. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 3.71 28
1518. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 3.71 14
1519. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 3.71 28
1520. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 3.71 28
1521. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 3.71 28
1522. Ledneczki Márk (Monok SE) 3.71 28
1523. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 3.71 28
1524. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 3.7 20
1525. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 3.7 20
1526. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 3.7 20
1527. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 3.7 20
1528. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 3.7 20
1529. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 3.7 20
1530. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 3.7 20
1531. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 3.69 26
1532. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.69 26
1533. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 3.69 26
1534. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 3.69 32
1535. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 3.69 32
1536. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 3.69 32
1537. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 3.67 30
1538. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 3.67 12
1539. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 3.67 24
1540. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 3.67 12
1541. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 3.67 12
1542. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 3.67 12
1543. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 3.67 12
1544. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 3.67 24
1545. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 3.67 24
1546. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 3.67 6
1547. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 3.67 18
1548. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 3.67 18
1549. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 3.64 28
1550. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 3.64 28
1551. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 3.64 28
1552. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 3.64 28
1553. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 3.64 22
1554. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 3.63 16
1555. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 3.63 16
1556. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 3.63 16
1557. Varga Bella (Feketés Darazsak) 3.6 20
1558. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 3.6 20
1559. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 3.6 30
1560. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 3.6 30
1561. Hardi Koppány (KASI/D) 3.6 20
1562. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 3.6 30
1563. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 3.6 10
1564. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 3.6 20
1565. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 3.6 30
1566. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 3.58 24
1567. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 3.58 24
1568. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 3.57 14
1569. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 3.57 28
1570. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 3.57 28
1571. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 3.57 28
1572. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 3.57 28
1573. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 3.57 28
1574. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 3.56 18
1575. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 3.55 44
1576. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 3.55 22
1577. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 3.55 22
1578. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 3.54 26
1579. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 3.54 26
1580. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.53 30
1581. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 3.53 30
1582. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 3.5 16
1583. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 3.5 20
1584. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.5 24
1585. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.5 32
1586. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.5 16
1587. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.5 20
1588. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 3.5 24
1589. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 3.5 20
1590. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 3.5 32
1591. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 3.5 8
1592. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 3.5 24
1593. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 3.5 24
1594. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 3.5 24
1595. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 3.5 24
1596. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 3.5 20
1597. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 3.5 20
1598. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 3.5 28
1599. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.5 8
1600. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 3.5 12
1601. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 3.5 28
1602. Farkas Dorottya (BSC Lány) 3.5 24
1603. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 3.5 20
1604. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 3.5 24
1605. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 3.5 20
1606. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 3.5 28
1607. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 3.5 8
1608. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 3.5 32
1609. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 3.5 24
1610. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 3.5 20
1611. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 3.5 24
1612. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 3.5 32
1613. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 3.5 12
1614. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 3.5 8
1615. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 3.5 20
1616. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 3.5 24
1617. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 3.5 20
1618. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 3.5 8
1619. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 3.5 28
1620. Zircher Albert (KASI/B) 3.46 26
1621. Gábor Zénó (KASI/B) 3.46 26
1622. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.45 22
1623. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 3.45 22
1624. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 3.45 22
1625. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 3.45 22
1626. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 3.44 18
1627. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 3.44 18
1628. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 3.44 32
1629. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 3.43 28
1630. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3.43 14
1631. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 3.43 14
1632. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 3.42 24
1633. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.42 24
1634. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 3.42 24
1635. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 3.4 20
1636. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 3.4 30
1637. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 3.4 30
1638. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 3.4 20
1639. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 3.4 20
1640. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 3.4 30
1641. Újváry Gergely (Pityke KSE) 3.4 10
1642. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.4 20
1643. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 3.4 20
1644. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 3.39 36
1645. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 3.38 26
1646. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 3.38 26
1647. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 3.38 26
1648. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 3.38 16
1649. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 3.38 32
1650. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 3.38 16
1651. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 3.38 16
1652. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 3.38 16
1653. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 3.36 22
1654. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 3.36 22
1655. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 3.36 22
1656. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 3.36 22
1657. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 3.36 28
1658. Midáner Zoja (Kéksárga Okapik) 3.33 6
1659. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 3.33 24
1660. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 3.33 24
1661. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 3.33 12
1662. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 3.33 24
1663. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.33 24
1664. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 3.33 30
1665. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 3.33 12
1666. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 3.33 18
1667. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 3.33 24
1668. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 3.33 24
1669. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 3.33 12
1670. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.33 24
1671. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 3.33 24
1672. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 3.33 24
1673. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 3.33 6
1674. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 3.33 24
1675. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.31 32
1676. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 3.31 32
1677. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 3.31 32
1678. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 3.31 26
1679. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 3.31 26
1680. Becsák Dániel (Pér U11) 3.31 26
1681. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 3.31 26
1682. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 3.31 26
1683. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 3.3 20
1684. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 3.3 20
1685. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 3.3 20
1686. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.3 20
1687. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 3.3 20
1688. Pék Benedek (Esztergomi KE) 3.3 20
1689. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 3.29 14
1690. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 3.29 28
1691. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 3.29 14
1692. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.29 28
1693. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 3.29 28
1694. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.29 28
1695. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 3.29 28
1696. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 3.27 22
1697. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 3.27 22
1698. Shi Haoze (Vasas Sólymok) 3.25 8
1699. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 3.25 24
1700. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 3.25 16
1701. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 3.25 8
1702. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 3.25 16
1703. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 3.25 8
1704. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 3.25 24
1705. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 3.25 8
1706. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 3.25 24
1707. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.25 8
1708. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 3.25 24
1709. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 3.25 24
1710. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 3.25 24
1711. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 3.25 24
1712. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 3.25 8
1713. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.25 24
1714. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 3.25 16
1715. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 3.23 26
1716. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3.22 18
1717. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 3.22 18
1718. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 3.21 28
1719. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 3.21 28
1720. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 3.21 28
1721. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 3.2 10
1722. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 3.2 20
1723. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 3.2 10
1724. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 3.2 10
1725. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 3.2 20
1726. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.2 20
1727. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 3.2 20
1728. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 3.2 20
1729. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 3.2 20
1730. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 3.2 20
1731. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 3.2 30
1732. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 3.19 42
1733. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 3.19 32
1734. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.18 22
1735. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 3.17 24
1736. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 3.17 24
1737. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 3.17 24
1738. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 3.17 24
1739. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.17 24
1740. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 3.17 12
1741. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 3.17 12
1742. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 3.15 26
1743. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 3.15 26
1744. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 3.15 26
1745. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 3.15 26
1746. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 3.14 14
1747. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 3.14 14
1748. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 3.14 28
1749. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.13 30
1750. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 3.13 30
1751. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 3.13 30
1752. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.13 32
1753. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.13 32
1754. Alexy Marcell (Piros Sasok) 3.13 16
1755. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 3.13 16
1756. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.13 32
1757. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 3.11 36
1758. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 3.11 18
1759. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 3.11 18
1760. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 3.11 18
1761. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 3.11 18
1762. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 3.11 18
1763. Csery Mózes (PSE Párducok) 3.1 20
1764. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 3.1 20
1765. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 3.09 22
1766. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 3.09 22
1767. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 3.08 24
1768. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 3.08 24
1769. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 3.08 24
1770. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 3.08 24
1771. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 3.08 24
1772. Németh Zalán (Kanizsa KK) 3.08 24
1773. Kiss Korina (TSE Basket U11) 3.07 28
1774. Házy Leó (FKE kenguruk) 3.07 28
1775. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 3.07 28
1776. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 3.07 28
1777. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 3.07 28
1778. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 3.07 28
1779. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 3.06 32
1780. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3 10
1781. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3 20
1782. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 3 18
1783. Németh Zsombor (BSC vegyes) 3 10
1784. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3 32
1785. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 3 16
1786. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 3 24
1787. Kiss Míra (VESC U11) 3 28
1788. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 3 12
1789. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 3 16
1790. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 3 12
1791. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 3 20
1792. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3 20
1793. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 3 24
1794. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 3 26
1795. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3 20
1796. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 3 18
1797. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 3 20
1798. Göblös András (BL Basket SE) 3 16
1799. Lizák Dániel (NYÍKSE Tűzokádók) 3 8
1800. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 3 26
1801. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3 20
1802. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 3 12
1803. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 3 16
1804. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 3 18
1805. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 3 6
1806. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 3 16
1807. Király Adél (Békéscsabai KK) 3 28
1808. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 3 24
1809. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3 6
1810. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 3 14
1811. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 3 20
1812. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 3 16
1813. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 3 24
1814. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 3 28
1815. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3 16
1816. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 3 26
1817. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 2.94 32
1818. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.93 30
1819. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 2.93 30
1820. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 2.93 28
1821. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 2.93 28
1822. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 2.93 28
1823. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 2.93 28
1824. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 2.92 26
1825. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 2.92 26
1826. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 2.92 24
1827. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 2.92 24
1828. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 2.92 24
1829. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 2.92 24
1830. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.92 24
1831. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 2.92 24
1832. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 2.92 24
1833. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 2.92 24
1834. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.92 24
1835. Simon Árven Áfonya (CEKK) 2.92 24
1836. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.92 24
1837. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.91 22
1838. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 2.91 22
1839. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 2.9 20
1840. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.9 20
1841. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 2.9 20
1842. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 2.9 20
1843. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 2.9 20
1844. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 2.9 20
1845. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 2.9 20
1846. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 2.9 20
1847. Baranyai Valéria (Csata Manók) 2.9 20
1848. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 2.9 20
1849. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 2.89 18
1850. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.89 18
1851. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 2.88 34
1852. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 2.88 16
1853. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 2.88 16
1854. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 2.88 16
1855. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 2.88 32
1856. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 2.88 16
1857. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 2.88 16
1858. Pintér Lia (BSC vegyes) 2.88 16
1859. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 2.88 16
1860. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 2.87 30
1861. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 2.87 30
1862. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 2.87 30
1863. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 2.87 30
1864. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 2.86 28
1865. Nagy Katalin Mária (CEKK) 2.86 28
1866. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 2.86 14
1867. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 2.86 14
1868. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 2.85 26
1869. Bálint Bianka (Csata Manók) 2.85 26
1870. Birck Emese (Vasas Cicák) 2.85 26
1871. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 2.85 26
1872. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 2.83 36
1873. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.83 24
1874. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 2.83 24
1875. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.83 12
1876. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 2.83 12
1877. Török Lilien (Piros Sasok) 2.83 12
1878. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 2.83 12
1879. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.83 24
1880. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.83 12
1881. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.83 24
1882. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 2.83 24
1883. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 2.83 12
1884. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 2.83 24
1885. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 2.82 22
1886. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 2.82 22
1887. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 2.82 22
1888. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 2.82 22
1889. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 2.82 22
1890. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 2.81 32
1891. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 2.8 10
1892. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 2.8 20
1893. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 2.8 20
1894. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.8 10
1895. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.8 20
1896. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 2.8 20
1897. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 2.8 10
1898. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 2.8 20
1899. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 2.8 20
1900. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 2.8 20
1901. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 2.79 28
1902. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 2.79 28
1903. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 2.79 28
1904. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 2.78 18
1905. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 2.78 18
1906. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 2.78 36
1907. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 2.77 26
1908. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2.75 8
1909. Gyuricza Ákos Zalán (TF-JAK U11) 2.75 8
1910. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/B) 2.75 8
1911. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 2.75 16
1912. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 2.75 16
1913. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 2.75 16
1914. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 2.75 16
1915. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 2.75 32
1916. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 2.75 24
1917. Rózsahegyi Zselyke (Gyakorlós Törpék) 2.75 8
1918. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 2.75 8
1919. Halász Janka (Vasas Cicák) 2.75 8
1920. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 2.75 16
1921. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 2.75 16
1922. Búz Marcell (Pityke KSE) 2.75 24
1923. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 2.75 8
1924. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 2.75 8
1925. Hoffman Péter (KASI/A) 2.75 32
1926. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 2.75 8
1927. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 2.75 24
1928. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 2.75 16
1929. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 2.75 24
1930. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.75 16
1931. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.75 8
1932. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 2.75 8
1933. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 2.73 30
1934. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.73 30
1935. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 2.73 22
1936. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.73 22
1937. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 2.73 22
1938. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 2.72 36
1939. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 2.71 28
1940. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2.71 28
1941. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 2.71 14
1942. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 2.71 14
1943. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 2.71 28
1944. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 2.71 28
1945. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.71 28
1946. Imre Dávid (KASI/D) 2.71 28
1947. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 2.7 20
1948. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 2.7 20
1949. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 2.7 20
1950. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 2.7 40
1951. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.69 26
1952. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 2.69 26
1953. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.69 32
1954. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.69 32
1955. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 2.67 30
1956. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 2.67 24
1957. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2.67 18
1958. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 2.67 18
1959. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 2.67 30
1960. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 2.67 24
1961. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 2.67 24
1962. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 2.67 24
1963. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.67 12
1964. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 2.67 24
1965. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 2.67 24
1966. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 2.67 24
1967. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 2.67 24
1968. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.67 30
1969. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 2.67 12
1970. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.67 30
1971. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 2.67 6
1972. Stier Botond (KASI/A) 2.67 30
1973. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.64 28
1974. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 2.64 28
1975. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 2.64 28
1976. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 2.64 28
1977. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.64 28
1978. Tarjányi István (NYKK U11/B) 2.64 22
1979. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 2.64 22
1980. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 2.64 22
1981. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 2.63 32
1982. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 2.63 16
1983. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 2.63 16
1984. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 2.63 16
1985. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 2.63 16
1986. Bartal Andor (BSC Fiú) 2.63 16
1987. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.63 16
1988. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 2.62 26
1989. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 2.62 26
1990. Mikó Vince (NYKK U11/B) 2.6 10
1991. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 2.6 20
1992. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 2.6 10
1993. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 2.6 30
1994. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 2.6 20
1995. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.6 20
1996. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.6 20
1997. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 2.6 20
1998. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 2.6 20
1999. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 2.6 20
2000. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 2.6 20
2001. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.6 30
2002. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 2.6 20
2003. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 2.6 10
2004. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.58 24
2005. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 2.58 24
2006. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 2.58 24
2007. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.58 24
2008. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.58 24
2009. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 2.58 24
2010. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 2.58 24
2011. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 2.58 24
2012. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 2.58 24
2013. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.58 24
2014. Egyed Gergő (Monok SE) 2.58 24
2015. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 2.58 24
2016. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 2.57 14
2017. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.57 28
2018. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2.57 14
2019. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 2.57 14
2020. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 2.56 32
2021. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.56 32
2022. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 2.56 18
2023. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 2.56 18
2024. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 2.56 18
2025. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 2.56 18
2026. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.56 18
2027. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.55 22
2028. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 2.55 22
2029. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.54 26
2030. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.5 12
2031. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 2.5 8
2032. Rofrits Zalán (KASI/C) 2.5 8
2033. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.5 28
2034. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 2.5 28
2035. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 2.5 28
2036. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 2.5 20
2037. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 2.5 8
2038. Csőre Janka (Pér U11) 2.5 28
2039. Pósa Bálint (BSC-2015) 2.5 24
2040. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 2.5 8
2041. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 2.5 16
2042. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2.5 16
2043. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 2.5 20
2044. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.5 16
2045. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 2.5 16
2046. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 2.5 20
2047. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 2.5 20
2048. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 2.5 24
2049. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 2.5 24
2050. Rein Dóra (Esztergomi KE) 2.5 32
2051. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 2.5 24
2052. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 2.5 28
2053. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 2.5 28
2054. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 2.5 12
2055. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 2.5 20
2056. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.5 24
2057. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 2.5 20
2058. Jutasi Maja (BSC Lány) 2.5 32
2059. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 2.5 16
2060. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 2.47 30
2061. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.47 30
2062. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 2.47 30
2063. Füzi Izabella (KASI/C) 2.47 30
2064. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 2.47 30
2065. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 2.46 26
2066. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 2.46 26
2067. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.46 26
2068. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 2.44 18
2069. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 2.44 18
2070. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 2.44 18
2071. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 2.44 18
2072. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.44 32
2073. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.44 32
2074. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 2.44 32
2075. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 2.43 28
2076. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 2.43 14
2077. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 2.43 28
2078. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 2.43 14
2079. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2.43 28
2080. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 2.43 14
2081. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 2.43 14
2082. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/A) 2.43 14
2083. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 2.42 24
2084. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 2.42 24
2085. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.42 24
2086. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 2.42 24
2087. Péter Lili (KWBC Körmend) 2.42 24
2088. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 2.42 24
2089. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 2.4 20
2090. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 2.4 20
2091. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.4 30
2092. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 2.4 20
2093. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 2.4 20
2094. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.4 10
2095. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 2.4 20
2096. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 2.4 20
2097. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 2.4 20
2098. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2.4 20
2099. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 2.4 30
2100. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2.4 20
2101. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.4 20
2102. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.4 20
2103. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2.4 20
2104. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 2.38 26
2105. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.38 26
2106. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.38 26
2107. Berki Milán (TF-JAK U11) 2.38 16
2108. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 2.38 16
2109. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 2.38 16
2110. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 2.38 16
2111. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 2.38 32
2112. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 2.38 16
2113. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 2.38 32
2114. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 2.38 16
2115. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 2.38 32
2116. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2.36 28
2117. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 2.36 28
2118. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2.36 28
2119. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 2.36 28
2120. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.36 28
2121. Mikulás Damira (TFSE) 2.36 28
2122. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 2.36 28
2123. Here Zsolt (NYKK U11/B) 2.33 18
2124. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 2.33 18
2125. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 2.33 24
2126. Simon Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.33 6
2127. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 2.33 24
2128. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 2.33 24
2129. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.33 6
2130. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 2.33 24
2131. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 2.33 24
2132. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 2.33 12
2133. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.33 6
2134. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 2.33 12
2135. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 2.33 24
2136. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 2.33 24
2137. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2.33 12
2138. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 2.33 24
2139. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 2.33 6
2140. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 2.33 18
2141. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 2.33 30
2142. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 2.33 12
2143. Szinyei Merse Félix (TFSE) 2.33 24
2144. Ács Donát (BL Basket SE) 2.33 24
2145. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 2.31 32
2146. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 2.31 32
2147. Barkóczi István (Budafoki Békák) 2.31 26
2148. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 2.3 20
2149. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 2.3 20
2150. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 2.3 20
2151. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 2.3 20
2152. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 2.29 28
2153. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 2.29 14
2154. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 2.29 28
2155. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.29 14
2156. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.29 28
2157. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 2.29 28
2158. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2.29 28
2159. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 2.29 28
2160. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 2.29 14
2161. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 2.29 28
2162. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.27 22
2163. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 2.27 30
2164. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 2.26 38
2165. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 2.25 32
2166. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.25 8
2167. Ceglédi Martin László (BKG-Veresegyház Fiú) 2.25 8
2168. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 2.25 16
2169. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 2.25 24
2170. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2.25 24
2171. Zsadányi Zsombor (TFSE) 2.25 24
2172. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 2.25 24
2173. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.25 16
2174. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 2.25 8
2175. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.25 8
2176. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 2.25 8
2177. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 2.25 24
2178. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.25 16
2179. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.24 34
2180. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 2.24 34
2181. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2.22 18
2182. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.21 28
2183. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 2.2 30
2184. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.2 10
2185. Mészáros Luca (VESC U11) 2.2 20
2186. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 2.2 20
2187. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 2.2 20
2188. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.2 10
2189. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 2.2 20
2190. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 2.2 20
2191. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.2 10
2192. Katona Dorina (KKC Mátyás) 2.2 20
2193. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 2.2 20
2194. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 2.19 32
2195. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 2.19 32
2196. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.19 32
2197. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 2.18 22
2198. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.17 12
2199. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 2.17 12
2200. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 2.17 12
2201. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 2.17 12
2202. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.17 24
2203. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2.17 12
2204. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 2.17 12
2205. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 2.17 12
2206. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 2.17 24
2207. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 2.17 24
2208. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 2.17 12
2209. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.17 12
2210. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2.17 24
2211. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.17 12
2212. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2.17 24
2213. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 2.17 12
2214. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 2.17 24
2215. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 2.15 26
2216. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 2.15 40
2217. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 2.14 14
2218. Szonntag Adél (Csata Manók) 2.14 28
2219. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.14 28
2220. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 2.14 14
2221. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 2.14 28
2222. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 2.14 28
2223. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 2.14 28
2224. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 2.14 28
2225. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 2.14 28
2226. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 2.13 30
2227. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 2.13 30
2228. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.13 30
2229. Bial Boglárka (Csepel KK) 2.13 30
2230. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.13 30
2231. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 2.13 30
2232. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 2.13 16
2233. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 2.13 16
2234. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 2.13 16
2235. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 2.13 16
2236. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 2.13 16
2237. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 2.13 16
2238. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 2.13 16
2239. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 2.13 16
2240. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2.13 16
2241. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 2.13 16
2242. Szabo Matias-László (Primo Magic) 2.13 16
2243. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 2.13 16
2244. Ódor Zara (Monor SE/A) 2.13 16
2245. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 2.13 16
2246. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.11 18
2247. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 2.11 18
2248. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 2.11 18
2249. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 2.1 20
2250. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.1 20
2251. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 2.1 20
2252. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 2.1 20
2253. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.1 20
2254. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 2.1 20
2255. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 2.1 20
2256. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2.1 20
2257. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 2.1 20
2258. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 2.09 22
2259. Kovács Márton (Monor SE/B) 2.09 22
2260. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 2.09 22
2261. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 2.08 24
2262. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.08 24
2263. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 2.08 24
2264. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 2.08 24
2265. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 2.08 24
2266. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 2.08 24
2267. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 2.08 24
2268. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 2.08 24
2269. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 2.08 26
2270. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2.08 26
2271. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 2.08 26
2272. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2.08 26
2273. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 2.07 28
2274. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.07 28
2275. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.07 28
2276. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.07 28
2277. Nyitrai András (BSC-2015) 2.07 28
2278. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 2.07 28
2279. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.07 28
2280. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.07 30
2281. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 2.07 30
2282. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2.06 32
2283. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 2.06 32
2284. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 2.06 32
2285. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 2.06 32
2286. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.06 32
2287. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 2 26
2288. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 2 16
2289. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 10
2290. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 2 20
2291. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 2 16
2292. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 2 28
2293. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 2 20
2294. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 2 14
2295. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 2 12
2296. Rédei Márton (FKE kenguruk) 2 28
2297. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 2 6
2298. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2 32
2299. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 6
2300. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2 24
2301. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 2 18
2302. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 2 14
2303. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2 16
2304. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 6
2305. Rákász Borbála Anna (Fűzfői AK) 2 6
2306. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 2 18
2307. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 2 18
2308. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 2 32
2309. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 2 24
2310. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 12
2311. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 2 16
2312. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 2 26
2313. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 2 8
2314. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2 20
2315. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 2 24
2316. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 2 28
2317. Márton Tamás (Fűzfői AK) 2 22
2318. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 22
2319. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2 16
2320. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 2 28
2321. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 2 8
2322. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 2 16
2323. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 2 8
2324. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2 24
2325. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 2 10
2326. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 2 8
2327. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 2 20
2328. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 2 12
2329. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 2 18
2330. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 2 16
2331. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2 8
2332. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 2 10
2333. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 2 12
2334. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 2 10
2335. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 2 18
2336. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 2 24
2337. Molnár Gerda (KASI/B) 2 16
2338. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 2 10
2339. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 2 20
2340. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 2 30
2341. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 2 12
2342. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2 24
2343. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 12
2344. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 2 24
2345. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2 10
2346. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 2 24
2347. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 2 22
2348. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2 6
2349. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 2 32
2350. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 2 20
2351. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 2 22
2352. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2 12
2353. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 2 16
2354. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 2 24
2355. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 2 8
2356. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 2 16
2357. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 2 16
2358. Murányi Kata (BSC vegyes) 2 22
2359. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 2 32
2360. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 2 28
2361. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 2 12
2362. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 2 8
2363. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 1.94 34
2364. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.94 32
2365. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 1.93 30
2366. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 1.93 30
2367. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 1.93 30
2368. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.93 30
2369. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 1.93 28
2370. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.93 28
2371. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 1.93 28
2372. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.93 28
2373. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 1.93 28
2374. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 1.93 28
2375. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 1.93 28
2376. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 1.93 28
2377. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 1.92 26
2378. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 1.92 26
2379. Turula Dominik (KASI/C) 1.92 26
2380. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 1.92 24
2381. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 1.92 24
2382. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 1.92 24
2383. Takács Mira (KKC Mátyás) 1.92 24
2384. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 1.91 22
2385. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 1.9 20
2386. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.9 20
2387. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 1.9 20
2388. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.9 20
2389. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 1.9 20
2390. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 1.9 20
2391. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 1.9 20
2392. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 1.89 18
2393. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 1.89 18
2394. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 1.88 16
2395. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.88 32
2396. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.88 16
2397. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 1.88 16
2398. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.88 16
2399. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 1.88 16
2400. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 1.87 30
2401. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 1.86 14
2402. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 1.86 28
2403. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 1.86 14
2404. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.86 14
2405. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 1.86 28
2406. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 1.86 28
2407. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.86 28
2408. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 1.85 26
2409. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 1.83 24
2410. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.83 12
2411. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.83 12
2412. Csaba Éva (MTK Budapest) 1.83 12
2413. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 1.83 24
2414. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.83 12
2415. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 1.83 24
2416. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 1.83 12
2417. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 1.83 12
2418. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.83 24
2419. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 1.83 12
2420. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 1.83 12
2421. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 1.83 12
2422. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 1.83 12
2423. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 1.83 24
2424. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.83 12
2425. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 1.83 24
2426. Borbás Levente (Monor SE/A) 1.83 24
2427. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 1.83 12
2428. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 1.83 24
2429. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 1.83 12
2430. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.82 22
2431. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 1.81 32
2432. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 1.81 32
2433. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 1.81 32
2434. Lukács Dániel (BL Basket SE) 1.81 32
2435. Vidra Virág (Piros Sasok) 1.81 32
2436. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 1.8 10
2437. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 1.8 30
2438. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 1.8 20
2439. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 1.8 20
2440. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 1.8 10
2441. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 1.8 20
2442. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 1.8 20
2443. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 1.8 30
2444. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 1.8 10
2445. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 1.8 10
2446. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.8 20
2447. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.8 20
2448. Berkes Áron (Keresztúri SE) 1.79 28
2449. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.79 28
2450. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.78 18
2451. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.78 18
2452. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 1.78 18
2453. Guller Rozália (Vasas Cicák) 1.77 26
2454. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 1.77 26
2455. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.77 26
2456. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 1.77 26
2457. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 1.77 26
2458. Ungvári Botond László (KASI/D) 1.77 26
2459. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 1.75 8
2460. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 1.75 24
2461. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.75 16
2462. Elekes Péter (Szentesi KK) 1.75 8
2463. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.75 8
2464. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.75 16
2465. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.75 24
2466. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 1.75 24
2467. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 1.75 8
2468. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 1.75 24
2469. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 1.75 8
2470. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 1.75 24
2471. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 1.75 16
2472. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.75 24
2473. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 1.75 16
2474. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.75 16
2475. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.75 8
2476. Kurucz Adrián (Mélykút DSE) 1.75 8
2477. Vajai Laura (VESC U11) 1.75 24
2478. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.75 16
2479. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.75 16
2480. Varga Milán (Sólyomfiókák) 1.75 8
2481. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.75 24
2482. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 1.75 8
2483. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 1.75 24
2484. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.75 8
2485. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.75 24
2486. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.75 16
2487. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 1.73 30
2488. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 1.73 22
2489. Danyi Emma (KWBC Körmend) 1.73 22
2490. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 1.71 14
2491. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 1.71 14
2492. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.71 28
2493. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 1.71 14
2494. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1.71 28
2495. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 1.71 14
2496. Gál Kira (TF-JAK U11) 1.71 14
2497. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.71 28
2498. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.71 14
2499. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 1.7 20
2500. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 1.7 20
2501. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 1.7 20
2502. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 1.7 20
2503. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 1.7 20
2504. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.69 26
2505. Balatincz Botond (Csepel KK) 1.69 26
2506. Tóth Bálint (KASI/C) 1.69 26
2507. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 1.69 26
2508. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.67 24
2509. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 1.67 6
2510. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.67 6
2511. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 1.67 6
2512. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.67 24
2513. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 1.67 24
2514. Gulácsy Dávid Kristóf (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.67 6
2515. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.67 24
2516. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 1.67 12
2517. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 1.67 24
2518. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.67 12
2519. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 1.67 24
2520. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 1.67 24
2521. Markovic Nikola (Vasas Akadémia U11) 1.67 6
2522. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 1.67 12
2523. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 1.67 24
2524. Béres Berta (PSE Párducok) 1.67 24
2525. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.67 24
2526. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.67 12
2527. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 1.67 24
2528. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 1.67 12
2529. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 1.67 24
2530. Tamás Bence (NYKK U11/B) 1.67 6
2531. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 1.67 30
2532. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 1.64 28
2533. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.64 28
2534. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 1.64 22
2535. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 1.64 22
2536. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 1.64 22
2537. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.63 16
2538. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 1.63 16
2539. Berecz Botond (Budafoki Békák) 1.63 16
2540. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 1.63 32
2541. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 1.63 32
2542. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.63 16
2543. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 1.63 16
2544. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 1.63 16
2545. Bakó Levente (NYKK U11/B) 1.63 16
2546. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.63 16
2547. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 1.63 16
2548. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.63 16
2549. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 1.62 26
2550. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 1.6 20
2551. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 1.6 20
2552. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 1.6 20
2553. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 1.6 10
2554. Fekete Norbert (KASI/A) 1.6 20
2555. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 1.6 20
2556. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.6 10
2557. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 1.6 20
2558. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 1.6 20
2559. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 1.6 20
2560. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 1.6 20
2561. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 1.6 20
2562. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.6 20
2563. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 1.6 10
2564. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.6 20
2565. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 1.6 20
2566. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 1.6 20
2567. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 1.6 20
2568. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 1.6 20
2569. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 1.58 24
2570. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 1.58 24
2571. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 1.58 24
2572. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 1.58 24
2573. Szentes Flóra (MTK Budapest) 1.58 24
2574. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 1.58 24
2575. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 1.58 24
2576. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 1.58 24
2577. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 1.58 24
2578. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 1.58 24
2579. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.58 24
2580. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.58 24
2581. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 1.57 28
2582. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.57 14
2583. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 1.57 14
2584. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.57 28
2585. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 1.57 28
2586. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 1.56 18
2587. Márton Máté (KASI/B) 1.56 18
2588. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.55 22
2589. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 1.55 22
2590. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.55 22
2591. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.54 26
2592. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 1.54 26
2593. Szánthó Zente (Monor SE/B) 1.53 30
2594. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.53 30
2595. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 1.52 46
2596. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 1.5 24
2597. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 1.5 24
2598. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 1.5 8
2599. Varga Zsombor Ferenc (Esztergomi KE) 1.5 8
2600. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 1.5 8
2601. Németh Marcell (MAFC Csiki) 1.5 8
2602. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 1.5 12
2603. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 1.5 8
2604. Dóczy Péter (Piros Sasok) 1.5 8
2605. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 1.5 12
2606. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 1.5 8
2607. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.5 28
2608. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 1.5 8
2609. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 1.5 20
2610. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 1.5 16
2611. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.5 12
2612. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 1.5 20
2613. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 1.5 8
2614. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 1.5 24
2615. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.5 8
2616. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 1.5 8
2617. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 1.5 28
2618. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.5 20
2619. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 1.5 16
2620. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.5 20
2621. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 1.5 24
2622. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 1.5 16
2623. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 1.5 24
2624. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 1.5 20
2625. Hidasi Dániel (CEKK) 1.5 8
2626. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 1.5 24
2627. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 1.5 24
2628. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 12
2629. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.5 8
2630. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.5 28
2631. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 1.5 20
2632. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 1.5 28
2633. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 1.5 24
2634. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.5 28
2635. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.5 20
2636. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 1.5 8
2637. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.5 8
2638. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 8
2639. Bihary Barnabás (Monok SE) 1.5 24
2640. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 1.5 24
2641. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 1.5 8
2642. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.5 20
2643. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.5 8
2644. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 1.5 8
2645. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 1.5 12
2646. Kis Árpád (BKGDSE U11) 1.5 20
2647. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 1.5 8
2648. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 1.5 24
2649. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.47 30
2650. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.46 26
2651. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.46 26
2652. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 1.46 26
2653. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.46 26
2654. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 1.45 22
2655. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 1.45 22
2656. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 1.45 22
2657. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 1.45 22
2658. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.44 18
2659. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.44 18
2660. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 1.44 32
2661. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 1.44 32
2662. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 1.43 14
2663. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 1.43 28
2664. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 1.43 14
2665. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.43 28
2666. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 1.43 28
2667. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 1.43 14
2668. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 1.43 28
2669. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 1.43 14
2670. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 1.43 14
2671. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.43 14
2672. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.43 28
2673. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 1.43 14
2674. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.42 24
2675. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 1.42 24
2676. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 1.42 24
2677. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.42 24
2678. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.42 24
2679. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 1.42 24
2680. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 1.42 24
2681. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.42 24
2682. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 1.4 10
2683. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 1.4 20
2684. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 1.4 20
2685. Faragó Endre János (Szentesi KK) 1.4 20
2686. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 1.4 10
2687. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 1.4 20
2688. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 1.4 20
2689. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.4 20
2690. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.4 10
2691. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 1.4 20
2692. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 1.4 20
2693. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 1.4 10
2694. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.4 20
2695. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 1.38 26
2696. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 1.38 26
2697. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 1.38 16
2698. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 1.38 16
2699. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.38 16
2700. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 1.38 16
2701. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 1.38 16
2702. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.38 16
2703. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.38 16
2704. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 1.38 32
2705. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 1.38 16
2706. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 1.38 32
2707. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.36 22
2708. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 1.36 22
2709. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 1.36 22
2710. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 1.36 22
2711. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 1.36 22
2712. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 1.36 28
2713. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 1.36 28
2714. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 1.36 28
2715. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 1.33 30
2716. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.33 12
2717. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 1.33 12
2718. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.33 18
2719. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 1.33 12
2720. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 1.33 6
2721. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.33 12
2722. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 1.33 6
2723. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 1.33 12
2724. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.33 12
2725. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 1.33 12
2726. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 1.33 12
2727. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 1.33 12
2728. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 1.33 12
2729. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 1.33 18
2730. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.33 24
2731. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.33 12
2732. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 1.33 24
2733. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.33 24
2734. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 1.33 12
2735. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 1.33 24
2736. Györki Barnabás (KASI/C) 1.33 30
2737. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 1.33 12
2738. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 1.33 18
2739. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 1.31 32
2740. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 1.31 32
2741. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 1.3 20
2742. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 1.3 20
2743. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 1.3 20
2744. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 1.3 20
2745. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 1.3 20
2746. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 1.3 20
2747. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 1.3 20
2748. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.3 20
2749. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.3 20
2750. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 1.29 28
2751. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.29 14
2752. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.29 14
2753. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 1.29 14
2754. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.29 14
2755. Megyeri Vanda (CEKK) 1.29 28
2756. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 1.29 14
2757. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 1.29 28
2758. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 1.29 28
2759. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 1.29 28
2760. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 1.29 28
2761. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 1.27 22
2762. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.27 22
2763. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 1.27 22
2764. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.27 22
2765. Nagy Dominik (KASI/B) 1.27 22
2766. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.27 22
2767. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 1.27 30
2768. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 1.27 30
2769. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 1.25 16
2770. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.25 24
2771. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 1.25 16
2772. Anek Liliána (Kanizsa KK) 1.25 16
2773. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 1.25 8
2774. Katics Ákos (PSE Párducok) 1.25 8
2775. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 1.25 8
2776. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 1.25 8
2777. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.25 8
2778. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.25 24
2779. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 1.25 8
2780. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.25 24
2781. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 1.25 24
2782. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 1.25 16
2783. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.25 32
2784. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 1.25 8
2785. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.25 16
2786. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 1.25 24
2787. Markovics Orsolya (Piros Sasok) 1.25 8
2788. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 1.23 26
2789. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 1.22 18
2790. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.22 18
2791. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 1.22 18
2792. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 1.22 18
2793. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 1.22 18
2794. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.21 28
2795. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 1.21 28
2796. Simon Hanna (VESC U11) 1.21 28
2797. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.21 28
2798. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 1.21 28
2799. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 1.21 28
2800. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.21 28
2801. Szántó Bence (NYKK U11/B) 1.2 10
2802. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 1.2 30
2803. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.2 20
2804. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 1.2 30
2805. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 1.2 20
2806. Frank Flórián (KASI/C) 1.2 30
2807. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 1.2 20
2808. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 1.2 10
2809. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 1.2 20
2810. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.2 10
2811. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 1.2 10
2812. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 1.2 10
2813. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 1.2 20
2814. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.2 20
2815. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.19 32
2816. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 1.18 22
2817. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 1.18 22
2818. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.18 22
2819. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 1.18 22
2820. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.17 24
2821. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.17 12
2822. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.17 24
2823. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 1.17 12
2824. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.17 12
2825. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 1.17 12
2826. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.17 24
2827. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 1.17 24
2828. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 1.17 12
2829. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 1.17 12
2830. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 1.17 24
2831. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.17 24
2832. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 1.17 24
2833. Kovács Gergő (Monok SE) 1.17 24
2834. Kószó Ádám (BL Basket SE) 1.17 24
2835. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 1.17 12
2836. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 1.17 24
2837. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 1.17 12
2838. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.15 26
2839. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.14 14
2840. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.14 28
2841. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.14 28
2842. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 1.14 28
2843. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.14 28
2844. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.14 14
2845. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 1.14 14
2846. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.13 30
2847. Kállai Kende (Csepel KK) 1.13 30
2848. Kovács Írisz (PSE Párducok) 1.13 16
2849. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 1.13 16
2850. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 1.13 32
2851. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.13 16
2852. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 1.13 16
2853. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 1.13 16
2854. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.13 16
2855. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.13 32
2856. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 1.13 16
2857. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 1.13 16
2858. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 1.11 18
2859. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.11 18
2860. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.11 18
2861. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 1.11 18
2862. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 1.11 18
2863. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 1.11 18
2864. Szalai Levente (BasketBaja SE) 1.1 20
2865. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 1.1 20
2866. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 1.1 20
2867. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.1 20
2868. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.1 20
2869. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.1 20
2870. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.1 20
2871. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.1 20
2872. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 1.1 20
2873. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 1.1 20
2874. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.1 20
2875. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 1.1 20
2876. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 1.1 20
2877. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 1.1 20
2878. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 1.09 22
2879. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 1.09 22
2880. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 1.09 22
2881. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 1.08 24
2882. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 1.08 24
2883. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 1.08 24
2884. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 1.08 24
2885. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 1.08 24
2886. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 1.08 26
2887. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.07 28
2888. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 1.07 28
2889. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.07 28
2890. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.07 30
2891. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 1.07 30
2892. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 1.06 32
2893. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 1.06 32
2894. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 1.04 46
2895. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 1 20
2896. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 1 12
2897. Meskó Róza (BSC Lány) 1 12
2898. Szabó Patrik (NYKK U11/B) 1 12
2899. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 1 14
2900. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1 14
2901. Hoffer Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1 6
2902. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 1 24
2903. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 1 24
2904. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 1 14
2905. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 32
2906. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 1 18
2907. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 12
2908. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 1 12
2909. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 1 6
2910. Környei Gergő (Kanizsa KK) 1 8
2911. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1 10
2912. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 1 6
2913. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 1 8
2914. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1 20
2915. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 30
2916. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 26
2917. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 1 16
2918. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 1 14
2919. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 1 8
2920. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 1 20
2921. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 1 12
2922. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 1 10
2923. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 1 14
2924. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 1 8
2925. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 1 16
2926. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 1 8
2927. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 1 24
2928. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1 16
2929. Győző Zalán (Monor SE/B) 1 30
2930. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 1 8
2931. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1 14
2932. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 1 8
2933. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 1 18
2934. Holló Nóra (DVTK Ózd) 1 12
2935. Szabó Boróka (Monor SE/A) 1 14
2936. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 1 8
2937. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 1 24
2938. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 1 16
2939. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 1 16
2940. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 1 12
2941. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1 16
2942. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 1 10
2943. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 1 18
2944. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1 20
2945. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 1 8
2946. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 1 8
2947. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 1 8
2948. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 1 28
2949. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 1 12
2950. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 1 12
2951. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 10
2952. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 1 12
2953. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1 12
2954. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1 8
2955. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 1 6
2956. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1 8
2957. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 1 6
2958. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 6
2959. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 1 12
2960. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1 16
2961. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 6
2962. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 6
2963. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 1 22
2964. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 1 8
2965. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 1 20
2966. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 24
2967. Veisinger Gábor (Pomázi Pumák) 1 6
2968. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 1 18
2969. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 1 12
2970. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1 24
2971. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1 20
2972. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1 8
2973. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1 26
2974. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 1 6
2975. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1 12
2976. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 1 18
2977. Madák Márk (BLF Kenguruk) 1 12
2978. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 1 8
2979. Pekin Levente (BKGDSE U11) 1 6
2980. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 0.93 30
2981. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0.93 28
2982. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.93 28
2983. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0.93 28
2984. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0.93 28
2985. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.93 28
2986. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.92 26
2987. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 0.92 26
2988. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0.92 26
2989. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0.92 24
2990. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.92 24
2991. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0.92 24
2992. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.92 24
2993. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 0.92 24
2994. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0.92 24
2995. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 0.92 24
2996. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0.92 24
2997. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 0.92 24
2998. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.92 24
2999. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.91 22
3000. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.91 22
3001. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0.91 22
3002. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.91 22
3003. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 0.9 20
3004. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.9 20
3005. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0.9 20
3006. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.9 20
3007. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0.9 20
3008. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0.9 20
3009. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.9 20
3010. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0.9 20
3011. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0.9 20
3012. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.9 20
3013. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0.9 20
3014. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0.9 20
3015. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.88 16
3016. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.88 32
3017. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0.88 16
3018. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0.88 16
3019. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 0.88 16
3020. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0.88 16
3021. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0.88 16
3022. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0.88 16
3023. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 0.88 16
3024. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.88 16
3025. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.87 30
3026. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.86 28
3027. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.86 28
3028. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.86 28
3029. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0.86 28
3030. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.86 14
3031. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0.86 28
3032. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0.86 14
3033. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.86 14
3034. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0.86 28
3035. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0.86 14
3036. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 0.86 14
3037. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0.85 26
3038. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0.83 24
3039. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.83 12
3040. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0.83 12
3041. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0.83 24
3042. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0.83 12
3043. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.83 24
3044. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0.83 12
3045. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.83 12
3046. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0.83 12
3047. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0.83 12
3048. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.83 24
3049. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0.83 12
3050. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.83 12
3051. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0.83 24
3052. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 0.83 12
3053. Bíró Boglárka (CEKK) 0.83 12
3054. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0.83 24
3055. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.82 22
3056. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.82 22
3057. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.82 22
3058. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.82 22
3059. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0.82 22
3060. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0.81 32
3061. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.81 32
3062. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0.81 32
3063. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0.8 10
3064. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0.8 10
3065. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0.8 20
3066. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0.8 20
3067. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.8 10
3068. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0.8 10
3069. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0.8 20
3070. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0.8 20
3071. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0.8 20
3072. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.8 10
3073. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0.8 20
3074. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 0.8 20
3075. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0.8 10
3076. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.8 10
3077. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0.79 28
3078. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0.79 28
3079. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.79 28
3080. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.79 28
3081. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0.79 28
3082. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0.78 18
3083. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.78 18
3084. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0.78 18
3085. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0.78 18
3086. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0.78 18
3087. Megyesi Márton (BSC-2015) 0.77 26
3088. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.77 26
3089. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 0.77 26
3090. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0.75 24
3091. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.75 8
3092. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0.75 8
3093. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.75 16
3094. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.75 8
3095. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0.75 8
3096. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0.75 16
3097. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.75 8
3098. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.75 16
3099. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0.75 16
3100. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0.75 16
3101. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0.75 16
3102. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0.75 8
3103. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.75 8
3104. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0.75 16
3105. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.75 16
3106. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0.75 8
3107. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.75 24
3108. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0.75 8
3109. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0.75 24
3110. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0.75 16
3111. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.75 32
3112. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0.75 24
3113. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0.75 16
3114. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 0.75 8
3115. Bodnár Áron (NYÍKSE Tűzokádók) 0.75 8
3116. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0.75 16
3117. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0.75 8
3118. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.75 16
3119. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 0.75 8
3120. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0.75 8
3121. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.75 16
3122. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.75 16
3123. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 0.75 8
3124. Rudkov Janka (Pér U11) 0.75 24
3125. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0.75 16
3126. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0.75 8
3127. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0.75 16
3128. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0.75 24
3129. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0.75 24
3130. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0.73 22
3131. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0.73 22
3132. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.73 22
3133. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 0.73 22
3134. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0.73 22
3135. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0.73 22
3136. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.71 28
3137. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0.71 14
3138. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0.71 28
3139. Ledneczki Erik (Monok SE) 0.71 28
3140. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0.71 28
3141. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0.71 14
3142. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.71 28
3143. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0.71 28
3144. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.71 14
3145. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0.71 14
3146. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0.71 28
3147. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0.71 14
3148. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0.71 28
3149. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.71 28
3150. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.7 20
3151. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0.7 20
3152. Mezriczky Máté (KASI/D) 0.7 20
3153. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0.7 20
3154. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0.7 20
3155. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0.69 26
3156. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0.69 32
3157. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0.67 12
3158. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0.67 12
3159. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0.67 12
3160. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0.67 18
3161. Bán András (FKE kenguruk) 0.67 12
3162. Bogdán Zsombor (MAFC Bikszádi) 0.67 6
3163. Huszti Diána (Fűzfői AK) 0.67 6
3164. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.67 24
3165. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0.67 6
3166. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 0.67 12
3167. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0.67 12
3168. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0.67 12
3169. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0.67 30
3170. Vaspöri Vince (Hévíz SK) 0.67 6
3171. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0.67 24
3172. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0.67 12
3173. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0.67 12
3174. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0.67 24
3175. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0.67 12
3176. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0.67 24
3177. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0.67 30
3178. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0.67 12
3179. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0.67 12
3180. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0.67 12
3181. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.67 12
3182. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.67 12
3183. Márton Liza (BDSE Szécsény U11) 0.67 6
3184. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.67 24
3185. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0.67 12
3186. Kürti David (Primo Magic) 0.67 6
3187. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0.67 12
3188. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.67 6
3189. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.67 30
3190. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0.67 12
3191. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.67 6
3192. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.67 12
3193. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 0.67 6
3194. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0.67 12
3195. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0.67 24
3196. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.67 18
3197. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0.67 18
3198. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.67 12
3199. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 0.67 6
3200. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.67 18
3201. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.64 28
3202. Horváth Valér (Hévíz SK) 0.64 28
3203. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0.64 28
3204. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.64 28
3205. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0.64 28
3206. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.64 28
3207. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0.64 22
3208. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0.64 22
3209. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0.64 22
3210. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0.64 22
3211. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.63 16
3212. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0.63 16
3213. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0.63 16
3214. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.63 16
3215. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.63 16
3216. Krein Júlia (VESC U11) 0.63 16
3217. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0.63 16
3218. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0.63 16
3219. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.63 16
3220. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0.63 16
3221. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0.63 16
3222. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.63 16
3223. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0.62 26
3224. Kiss Zalán (KASI/C) 0.62 26
3225. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 0.6 30
3226. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.6 20
3227. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0.6 20
3228. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0.6 10
3229. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.6 20
3230. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.6 20
3231. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0.6 20
3232. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0.6 20
3233. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.6 10
3234. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0.6 10
3235. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.6 20
3236. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.6 20
3237. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0.6 10
3238. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0.6 20
3239. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0.6 20
3240. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.6 10
3241. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.58 24
3242. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0.58 24
3243. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.58 24
3244. György Bálint (Monok SE) 0.58 24
3245. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0.58 24
3246. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0.58 24
3247. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0.58 24
3248. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.57 14
3249. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0.57 14
3250. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0.57 14
3251. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.57 14
3252. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0.57 14
3253. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.57 28
3254. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.57 14
3255. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.57 14
3256. Besenyi Bence (Csepel KK) 0.57 14
3257. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0.57 14
3258. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0.57 28
3259. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.57 28
3260. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0.57 14
3261. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0.57 28
3262. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0.57 28
3263. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0.56 18
3264. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0.56 18
3265. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.5 20
3266. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 0.5 8
3267. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0.5 12
3268. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0.5 16
3269. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0.5 16
3270. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0.5 8
3271. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.5 12
3272. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.5 20
3273. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.5 24
3274. Neiczer Patrik (KASI/D) 0.5 8
3275. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0.5 8
3276. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0.5 12
3277. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0.5 12
3278. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 0.5 8
3279. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0.5 8
3280. Stascheit Danton (Zuglói Sasok) 0.5 8
3281. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 20
3282. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.5 16
3283. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.5 20
3284. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0.5 8
3285. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0.5 12
3286. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.5 12
3287. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 12
3288. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0.5 16
3289. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.5 28
3290. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0.5 8
3291. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0.5 8
3292. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0.5 24
3293. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.5 8
3294. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0.5 8
3295. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.5 20
3296. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0.5 28
3297. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0.5 12
3298. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0.5 8
3299. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.5 28
3300. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0.5 8
3301. Borsós Adrienn (CEKK) 0.5 12
3302. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0.5 12
3303. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0.5 8
3304. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0.5 20
3305. Csapó Anna (KKC Hetény) 0.5 8
3306. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0.5 8
3307. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.5 8
3308. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0.5 12
3309. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0.5 8
3310. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0.5 20
3311. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0.5 28
3312. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0.5 24
3313. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0.5 20
3314. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0.5 8
3315. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.5 8
3316. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0.5 16
3317. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.5 28
3318. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.5 24
3319. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0.5 12
3320. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 12
3321. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 8
3322. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0.5 8
3323. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.5 16
3324. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0.5 20
3325. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 8
3326. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 8
3327. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0.5 24
3328. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0.5 12
3329. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.5 8
3330. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0.5 12
3331. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0.5 20
3332. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0.5 20
3333. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0.5 12
3334. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0.5 16
3335. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0.5 8
3336. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.5 12
3337. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0.5 16
3338. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.5 16
3339. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.5 16
3340. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.5 12
3341. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0.5 8
3342. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.5 16
3343. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0.5 12
3344. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0.5 8
3345. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.5 12
3346. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0.5 8
3347. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0.5 24
3348. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0.5 28
3349. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0.5 24
3350. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 16
3351. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.5 12
3352. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.5 8
3353. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.5 8
3354. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0.5 20
3355. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0.5 24
3356. Berta Bence (NYKK U11/B) 0.5 20
3357. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.46 26
3358. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0.46 26
3359. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0.45 22
3360. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0.45 22
3361. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0.44 18
3362. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0.44 18
3363. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0.44 18
3364. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.44 18
3365. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.44 18
3366. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0.44 18
3367. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.44 18
3368. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0.44 18
3369. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0.44 32
3370. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.43 14
3371. Fekete Dominik (Pér U11) 0.43 28
3372. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.43 14
3373. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0.43 14
3374. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0.43 14
3375. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.43 28
3376. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0.43 14
3377. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 0.43 28
3378. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.43 28
3379. Debreczeni Alíz (TFSE) 0.43 28
3380. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0.43 28
3381. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.43 14
3382. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.43 14
3383. Kéri Botond (Monor SE/A) 0.43 14
3384. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0.43 28
3385. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0.43 14
3386. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0.42 24
3387. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0.42 24
3388. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.4 20
3389. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.4 10
3390. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.4 20
3391. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0.4 20
3392. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0.4 10
3393. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.4 10
3394. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0.4 10
3395. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0.4 20
3396. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0.4 10
3397. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0.4 20
3398. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0.4 20
3399. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0.38 26
3400. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0.38 26
3401. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0.38 26
3402. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0.38 16
3403. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0.38 16
3404. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0.38 16
3405. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.38 16
3406. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0.38 16
3407. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0.38 16
3408. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0.38 16
3409. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.38 16
3410. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.38 16
3411. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.38 16
3412. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0.38 16
3413. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0.38 16
3414. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0.36 22
3415. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0.36 22
3416. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0.36 22
3417. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0.33 12
3418. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0.33 12
3419. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0.33 6
3420. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.33 12
3421. Seeger Tamás (Gödi SE Gödények) 0.33 6
3422. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0.33 6
3423. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.33 6
3424. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0.33 6
3425. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.33 30
3426. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0.33 24
3427. Steigerwald Luca Csenge (BSC Lány) 0.33 6
3428. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0.33 12
3429. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 0.33 12
3430. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0.33 18
3431. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0.33 12
3432. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0.33 12
3433. Kormos Máté Szabolcs (Cívis KK Jaguárok) 0.33 6
3434. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0.33 6
3435. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0.33 6
3436. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.33 12
3437. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 0.33 12
3438. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0.33 12
3439. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.33 12
3440. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.33 6
3441. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0.33 12
3442. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0.33 12
3443. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.33 6
3444. Badics Matilda Anna (TFSE) 0.33 12
3445. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0.33 18
3446. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0.33 12
3447. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0.33 12
3448. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.33 18
3449. Nagy Petra (KKC Hetény) 0.33 12
3450. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.33 18
3451. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0.33 24
3452. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0.33 12
3453. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.31 26
3454. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.31 26
3455. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0.3 20
3456. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0.3 20
3457. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0.3 20
3458. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0.3 20
3459. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0.3 20
3460. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0.3 20
3461. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.29 28
3462. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0.29 28
3463. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 0.29 14
3464. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0.29 14
3465. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0.29 14
3466. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.29 14
3467. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0.29 28
3468. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0.29 28
3469. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.29 14
3470. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0.27 22
3471. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.27 22
3472. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0.27 22
3473. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.25 16
3474. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U11) 0.25 8
3475. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0.25 8
3476. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.25 8
3477. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
3478. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0.25 8
3479. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0.25 8
3480. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.25 8
3481. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0.25 24
3482. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 8
3483. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0.25 8
3484. Németh Luca (KWBC Körmend) 0.25 8
3485. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0.25 16
3486. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0.25 8
3487. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.25 24
3488. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0.25 8
3489. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0.25 8
3490. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0.25 8
3491. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0.25 8
3492. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0.25 16
3493. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
3494. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0.25 8
3495. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 0.25 16
3496. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0.25 8
3497. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0.25 16
3498. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0.25 8
3499. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0.25 8
3500. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0.25 16
3501. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0.25 8
3502. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0.25 16
3503. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0.25 24
3504. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0.25 8
3505. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0.25 16
3506. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 16
3507. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 16
3508. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0.25 8
3509. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0.21 28
3510. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.21 28
3511. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0.2 20
3512. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 0.2 10
3513. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0.2 20
3514. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.2 10
3515. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.2 20
3516. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0.2 20
3517. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0.2 10
3518. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0.2 20
3519. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.2 10
3520. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0.2 10
3521. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.2 10
3522. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.2 20
3523. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0.18 22
3524. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0.17 12
3525. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0.17 12
3526. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0.17 12
3527. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0.17 12
3528. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0.17 12
3529. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.17 24
3530. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0.17 12
3531. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0.17 12
3532. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.17 12
3533. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0.17 12
3534. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.17 12
3535. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0.17 24
3536. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0.14 14
3537. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0.14 14
3538. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0.14 14
3539. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.14 14
3540. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0.14 14
3541. Kerner Lilien (Pér U11) 0.14 28
3542. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0.14 28
3543. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0.13 16
3544. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.13 32
3545. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0.11 18
3546. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0.11 18
3547. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0.1 20
3548. Pászti Milán (Pityke KSE) 0.1 20
3549. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0.1 20
3550. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0.08 24
3551. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3552. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3553. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 14
3554. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3555. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3556. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3557. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3558. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 12
3559. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 0 6
3560. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 10
3561. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3562. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3563. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3564. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3565. Szmola Eszter Júlia (PaSa Csillagai) 0 6
3566. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3567. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 12
3568. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3569. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3570. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3571. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3572. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3573. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3574. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 16
3575. Gavallér Emma (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 6
3576. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3577. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3578. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 10
3579. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 16
3580. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3581. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3582. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3583. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3584. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3585. Varga Luca (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 6
3586. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3587. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3588. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3589. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3590. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 14
3591. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
teljes ranglisták >>

Hárompontos - ÁTLAG (min. 6 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 1.93 28
2. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.54 26
3. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 1.4 20
4. Csurgai Martin (Pityke KSE) 1.2 20
5. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 1.2 30
6. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.13 16
7. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 1.08 24
8. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 1.07 28
9. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 1 32
10. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 1 28
11. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 1 14
12. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 0.94 32
13. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.93 28
14. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 0.92 24
15. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 0.88 32
16. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 0.86 28
17. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 0.86 14
18. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 0.83 24
19. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 0.83 24
20. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.83 12
21. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 0.83 12
22. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 0.81 32
23. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 0.81 32
24. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 0.81 32
25. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.8 30
26. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 0.75 24
27. Székely Ákos (KASI/A) 0.75 32
28. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 0.75 24
29. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.75 24
30. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.75 16
31. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.75 16
32. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.75 8
33. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.73 30
34. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 0.73 22
35. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 0.71 42
36. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 0.71 28
37. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 0.71 28
38. Stikrád Ádám (KASI/A) 0.7 40
39. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 0.7 20
40. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.7 20
41. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 0.7 20
42. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 0.69 26
43. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 0.69 26
44. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 0.69 32
45. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 0.69 32
46. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 0.67 24
47. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 0.67 24
48. Horváth Patrik (KASI/A) 0.67 30
49. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 0.67 30
50. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 0.67 12
51. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 0.67 12
52. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 0.67 12
53. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 0.67 24
54. Szalai Dániel (KASI/B) 0.65 34
55. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 0.64 28
56. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.64 28
57. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 0.64 28
58. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 0.64 22
59. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 0.63 16
60. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 0.63 32
61. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.63 32
62. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 0.63 32
63. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.6 30
64. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 0.6 20
65. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 0.6 10
66. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.6 20
67. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 0.6 30
68. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 0.57 28
69. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 0.57 28
70. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 0.57 28
71. László Zétény (BSC Fiú) 0.57 28
72. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.57 28
73. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 0.57 14
74. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 0.56 32
75. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 0.56 32
76. Ress Kornél (BSC-2015) 0.56 18
77. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0.56 18
78. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.55 22
79. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 0.55 22
80. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.55 22
81. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 0.53 30
82. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 0.53 30
83. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 0.53 30
84. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 32
85. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 0.5 32
86. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 8
87. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 0.5 16
88. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.5 28
89. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 0.5 24
90. Horváth Donát (PSE Párducok) 0.5 16
91. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 0.5 20
92. László Botond (Tószegi Tigrisek) 0.5 24
93. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 0.5 8
94. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 0.5 20
95. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.5 8
96. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 0.5 16
97. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 28
98. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 0.5 12
99. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 0.5 28
100. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 24
101. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 28
102. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 0.5 24
103. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.5 32
104. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.5 24
105. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 0.5 16
106. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 0.5 28
107. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 0.5 20
108. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 24
109. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 0.5 24
110. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.5 8
111. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 0.5 8
112. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 32
113. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 0.5 8
114. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 0.5 32
115. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 0.46 26
116. Czövek Janka Bori (VESC U11) 0.46 26
117. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 0.46 26
118. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.46 26
119. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 0.45 22
120. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.44 18
121. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 0.44 32
122. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 0.44 32
123. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 0.44 32
124. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.44 32
125. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 0.43 28
126. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0.43 28
127. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.43 28
128. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 0.43 28
129. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 0.43 28
130. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 0.43 28
131. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 0.43 28
132. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.43 42
133. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 0.42 24
134. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.42 24
135. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 0.42 24
136. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 0.42 24
137. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 0.42 24
138. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 0.42 24
139. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.42 24
140. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 0.42 24
141. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 0.42 24
142. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 0.42 24
143. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 0.4 20
144. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 0.4 30
145. Pop Paul-George (Primo Magic) 0.4 20
146. Fetahu Lenard (Csepel KK) 0.4 30
147. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.4 10
148. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 0.4 20
149. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.4 30
150. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.4 30
151. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.4 20
152. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 0.4 20
153. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 0.4 20
154. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 0.4 20
155. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.4 20
156. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 0.4 20
157. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.4 20
158. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 0.4 20
159. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 0.4 30
160. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0.4 30
161. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 0.4 20
162. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.4 20
163. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 0.4 10
164. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 0.4 10
165. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 0.38 26
166. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.38 26
167. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 0.38 26
168. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 0.38 26
169. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 0.38 26
170. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.38 32
171. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.38 32
172. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 0.38 16
173. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.38 32
174. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.38 32
175. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 0.38 32
176. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.38 32
177. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 0.38 16
178. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 0.38 32
179. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.38 32
180. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.38 32
181. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 0.36 22
182. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 0.36 22
183. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.36 22
184. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 0.36 22
185. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 0.36 22
186. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 0.36 28
187. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 0.36 28
188. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 0.36 28
189. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.36 28
190. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 0.36 28
191. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 0.36 28
192. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 0.36 28
193. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 0.36 28
194. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 0.36 28
195. Juhász Ádám (Csepel KK) 0.36 28
196. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.36 28
197. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 0.36 28
198. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0.36 28
199. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 0.36 28
200. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 0.36 28
201. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.36 28
202. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 0.36 28
203. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 0.36 28
204. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.36 28
205. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 0.36 28
206. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 0.33 12
207. Nagy Kornél (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.33 6
208. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.33 30
209. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 0.33 24
210. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 0.33 24
211. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 0.33 24
212. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 0.33 24
213. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 0.33 24
214. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 0.33 24
215. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.33 12
216. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.33 24
217. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.33 24
218. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.33 30
219. Takács Soma (FKE Szöcskék) 0.33 12
220. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 0.33 24
221. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.33 24
222. Horváth Áron András (KASI/D) 0.33 24
223. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.33 30
224. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.33 12
225. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 12
226. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 0.33 24
227. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 0.33 30
228. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 24
229. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 0.33 24
230. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.33 18
231. Hován Ármin (MAFC Csiki) 0.33 18
232. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 0.33 6
233. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 0.33 24
234. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 0.33 12
235. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 0.33 18
236. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.33 24
237. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 0.33 24
238. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.33 12
239. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 0.33 18
240. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 0.33 12
241. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 0.33 30
242. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 0.33 12
243. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.33 6
244. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.33 30
245. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 0.33 18
246. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 0.33 12
247. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 0.33 18
248. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 0.33 6
249. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 0.33 12
250. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 0.31 32
251. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 0.31 32
252. Dudás Noel (BL Basket SE) 0.31 32
253. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.31 32
254. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 0.31 32
255. Gelicz Gergő (KASI/A) 0.31 32
256. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.31 32
257. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 0.31 32
258. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 0.31 26
259. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 0.31 26
260. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 0.31 26
261. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 0.31 26
262. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 0.31 26
263. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 0.31 26
264. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.3 20
265. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 0.3 40
266. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.3 20
267. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 0.3 20
268. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 0.3 20
269. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 0.3 20
270. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.3 20
271. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 0.3 20
272. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.3 20
273. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.3 20
274. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 0.3 20
275. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 0.3 20
276. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.3 20
277. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 0.3 20
278. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.3 20
279. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.3 20
280. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 0.3 20
281. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 0.3 20
282. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.29 34
283. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 0.29 28
284. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 0.29 28
285. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 0.29 28
286. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 0.29 28
287. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.29 28
288. Bartus Benedek (Piros Sasok) 0.29 28
289. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 0.29 28
290. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 0.29 28
291. Eckert Bíborka (VESC U11) 0.29 28
292. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 0.29 28
293. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 0.29 28
294. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 0.29 14
295. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 0.29 28
296. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 0.29 28
297. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 0.29 28
298. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 0.29 28
299. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 0.29 28
300. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 0.29 28
301. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.29 28
302. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 0.29 28
303. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 0.29 28
304. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 0.29 14
305. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 0.29 28
306. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 0.29 42
307. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 0.29 14
308. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 0.29 28
309. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 0.27 22
310. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 0.27 22
311. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 0.27 22
312. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 0.27 30
313. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 0.27 30
314. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.27 30
315. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.27 30
316. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.27 30
317. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.27 30
318. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 0.27 30
319. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 0.25 8
320. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 0.25 8
321. Tóth László András (Kozármisleny SE) 0.25 24
322. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.25 8
323. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.25 32
324. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 8
325. Patonai Lilla (KKC Hetény) 0.25 16
326. Czifra Bence (Kanizsa KK) 0.25 24
327. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 0.25 8
328. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.25 32
329. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 0.25 32
330. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.25 16
331. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 0.25 24
332. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 0.25 24
333. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 0.25 16
334. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.25 24
335. Kerekes Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 0.25 8
336. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.25 32
337. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 0.25 32
338. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.25 16
339. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 0.25 24
340. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 0.25 24
341. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 16
342. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 0.25 8
343. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 0.25 24
344. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 0.25 24
345. Simon Botond Csaba (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.25 8
346. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 0.25 24
347. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 0.25 24
348. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.25 8
349. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.25 24
350. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 0.25 24
351. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 0.25 16
352. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 0.25 8
353. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 0.25 32
354. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 0.25 24
355. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 0.25 24
356. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.25 32
357. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 24
358. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 0.25 32
359. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 0.25 24
360. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 0.25 16
361. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.25 16
362. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.25 8
363. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 0.25 8
364. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 0.25 8
365. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.25 24
366. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.25 24
367. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 0.25 24
368. Kovács Botond (Piros Sasok) 0.25 8
369. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 0.25 8
370. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 0.25 8
371. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.25 32
372. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.25 8
373. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.25 16
374. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.25 24
375. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/B) 0.25 8
376. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 0.25 8
377. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 0.25 8
378. Rózsahegyi Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0.25 8
379. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 0.25 8
380. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.25 32
381. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.25 24
382. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 0.25 16
383. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 0.25 8
384. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 0.25 16
385. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.25 8
386. Elekes Péter (Szentesi KK) 0.25 8
387. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.25 16
388. Markovics Orsolya (Piros Sasok) 0.25 8
389. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.25 8
390. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0.25 8
391. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 0.25 8
392. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 0.25 32
393. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 0.25 32
394. Vince Bence (KASI/B) 0.24 34
395. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.23 26
396. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.23 26
397. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 0.23 26
398. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 0.23 26
399. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.23 26
400. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 0.23 26
401. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 0.23 26
402. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.23 26
403. Végh Patrik (Fűzfői AK) 0.22 18
404. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 0.22 18
405. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 0.22 18
406. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 0.22 18
407. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.22 18
408. Kovács Kornél (Monor SE/B) 0.22 18
409. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 0.22 18
410. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 0.22 18
411. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 0.22 18
412. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 0.22 18
413. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 0.22 18
414. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0.22 18
415. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 0.22 18
416. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0.22 18
417. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 0.21 28
418. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 0.21 28
419. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 0.21 28
420. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 0.21 28
421. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.21 28
422. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 0.21 28
423. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 0.21 28
424. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 0.21 28
425. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 0.21 28
426. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 0.21 28
427. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.21 28
428. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 0.21 28
429. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.21 28
430. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 0.21 28
431. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0.21 28
432. Czinkos Anna (Csata Garfield) 0.21 28
433. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 0.21 28
434. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 0.21 28
435. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.21 28
436. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 0.21 28
437. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 0.21 28
438. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 0.21 28
439. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 0.21 28
440. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 0.21 28
441. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.21 28
442. Szőcs Botond (BSC vegyes) 0.21 28
443. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.21 28
444. Lévai Szilárd (KASI/A) 0.21 28
445. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 0.21 28
446. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.21 28
447. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 0.21 28
448. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 0.21 28
449. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 0.21 48
450. Kiss Laura (Csepel KK) 0.2 30
451. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 0.2 20
452. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.2 30
453. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 0.2 20
454. Sárosi Botond (Csepel KK) 0.2 30
455. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 0.2 20
456. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 0.2 30
457. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.2 30
458. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 0.2 30
459. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.2 20
460. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 0.2 20
461. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.2 20
462. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 0.2 20
463. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 0.2 30
464. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 0.2 20
465. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.2 30
466. Radnai László (BL Basket SE) 0.2 10
467. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 0.2 20
468. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 0.2 30
469. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 0.2 20
470. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.2 20
471. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.2 20
472. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 0.2 20
473. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 0.2 20
474. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.2 20
475. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.2 10
476. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 0.2 20
477. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.2 20
478. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 0.2 20
479. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.2 20
480. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.2 20
481. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 0.2 10
482. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 0.2 20
483. Barucha Levente (KASI/D) 0.2 20
484. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 0.2 10
485. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 0.2 30
486. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 0.2 20
487. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 0.2 20
488. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 0.2 20
489. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.2 20
490. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 0.2 20
491. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 0.2 20
492. Stegeran Oana (Primo Magic) 0.2 20
493. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.2 20
494. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 0.2 20
495. Krieg Nina (Vasas Cicák) 0.2 40
496. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 0.2 10
497. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 0.2 20
498. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 0.2 30
499. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.2 10
500. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.2 30
501. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.2 30
502. Újváry Gergely (Pityke KSE) 0.2 10
503. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 0.2 10
504. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.2 20
505. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.2 30
506. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 0.2 30
507. Németh Zsombor (BSC vegyes) 0.2 10
508. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.2 20
509. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 0.2 20
510. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 0.2 20
511. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 0.2 30
512. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 0.2 10
513. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 0.2 20
514. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 0.2 20
515. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 0.2 10
516. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.2 10
517. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 0.2 20
518. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 0.2 20
519. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 0.2 10
520. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 0.2 10
521. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 0.2 20
522. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 0.2 20
523. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 0.2 20
524. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 0.2 10
525. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0.2 10
526. Horváth Panna (Vasas Cicák) 0.19 42
527. Molnár Erik (MAFC Grosics) 0.19 32
528. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 0.19 32
529. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 0.19 32
530. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 0.19 32
531. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 0.19 32
532. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 0.19 32
533. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.19 32
534. Barics Péter (BSC vegyes) 0.19 32
535. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 0.19 32
536. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0.19 32
537. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 0.19 32
538. Gunya Áron (BasketBaja SE) 0.19 32
539. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 0.19 32
540. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.19 32
541. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.19 32
542. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 0.19 32
543. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.19 32
544. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.19 32
545. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 0.19 32
546. Győrik Botond (BL Basket SE) 0.19 32
547. Mészáros Csenge (CEKK) 0.19 32
548. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.19 32
549. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 0.19 32
550. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.19 32
551. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 0.19 32
552. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.18 22
553. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 0.18 22
554. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.18 22
555. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 0.18 22
556. Patai Lilla (DVTK Ózd) 0.18 22
557. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 0.18 22
558. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0.18 22
559. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.18 22
560. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 0.18 22
561. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 0.18 22
562. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 0.18 22
563. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 0.18 22
564. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.18 22
565. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 0.18 22
566. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 0.18 22
567. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.18 22
568. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 0.18 22
569. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 0.18 22
570. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.18 34
571. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0.17 24
572. Turbucz Zoé (BSC Lány) 0.17 24
573. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 0.17 12
574. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 0.17 24
575. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 0.17 24
576. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 12
577. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0.17 24
578. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 0.17 24
579. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 0.17 12
580. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 0.17 24
581. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.17 24
582. Harangozó Gyula (KASI/B) 0.17 12
583. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.17 24
584. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.17 24
585. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 0.17 24
586. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 0.17 24
587. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 0.17 12
588. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 0.17 12
589. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 0.17 12
590. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 0.17 24
591. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.17 24
592. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 0.17 12
593. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 0.17 12
594. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 0.17 24
595. Somos Róza (Vasas Amazonok) 0.17 36
596. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 24
597. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 0.17 24
598. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.17 12
599. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 0.17 24
600. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 0.17 24
601. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 0.17 24
602. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 12
603. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.17 12
604. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0.17 24
605. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.17 24
606. Horváth Áron Márk (KASI/A) 0.17 24
607. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 0.17 12
608. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 24
609. Gábor Gréta (Csata Garfield) 0.17 24
610. Végh Levente (BSC-2015) 0.17 24
611. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.17 12
612. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 0.17 12
613. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 0.17 12
614. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.17 12
615. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 0.17 24
616. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 0.17 24
617. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 0.17 24
618. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 0.17 24
619. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 0.17 24
620. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.17 12
621. Búz Marcell (Pityke KSE) 0.17 24
622. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.17 12
623. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 0.17 24
624. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 12
625. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 0.17 24
626. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0.17 24
627. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 0.17 24
628. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 0.17 24
629. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.17 24
630. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 0.17 12
631. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 0.17 12
632. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.17 12
633. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 0.17 24
634. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.17 24
635. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.17 24
636. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 0.17 12
637. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 0.17 12
638. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 0.17 12
639. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 0.17 12
640. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.17 24
641. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.17 36
642. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 0.17 24
643. Racskó Máté (NYKK U11/B) 0.17 12
644. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.17 36
645. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 0.15 26
646. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 0.15 26
647. Petik Balázs (Monor SE/B) 0.15 26
648. Horváth Dominik (Monor SE/B) 0.15 26
649. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 0.15 26
650. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 0.15 26
651. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.15 26
652. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 0.15 26
653. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 0.15 26
654. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 0.15 26
655. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.15 26
656. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 0.15 26
657. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.15 26
658. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.15 26
659. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 0.15 26
660. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 0.15 26
661. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 0.15 26
662. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.15 26
663. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 0.15 26
664. Somi Milos (KASI/B) 0.15 26
665. Gábor Zénó (KASI/B) 0.15 26
666. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 0.15 26
667. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 0.15 26
668. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 0.15 26
669. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 0.15 40
670. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 0.14 14
671. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 0.14 28
672. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 0.14 14
673. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 0.14 28
674. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 0.14 28
675. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.14 28
676. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.14 28
677. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.14 28
678. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 0.14 28
679. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.14 28
680. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.14 14
681. Molnár Milán Bence (KASI/A) 0.14 28
682. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 0.14 28
683. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 0.14 28
684. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 0.14 28
685. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 0.14 28
686. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 0.14 14
687. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 0.14 28
688. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 0.14 28
689. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.14 28
690. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 0.14 14
691. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 0.14 14
692. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 0.14 28
693. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.14 28
694. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 0.14 28
695. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.14 28
696. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 0.14 28
697. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 0.14 28
698. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 0.14 28
699. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 0.14 28
700. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 0.14 28
701. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.14 28
702. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0.14 28
703. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 0.14 28
704. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 0.14 28
705. Erdős Izabella (Csata Garfield) 0.14 28
706. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 0.14 28
707. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 0.14 28
708. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.14 28
709. Szőcs Vilmos (TFSE) 0.14 28
710. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.14 14
711. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 0.14 28
712. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 0.14 28
713. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 0.14 28
714. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 0.14 28
715. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.14 28
716. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 0.14 28
717. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 0.14 14
718. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 0.14 14
719. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 0.14 28
720. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 0.14 28
721. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 0.14 28
722. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.14 28
723. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 0.14 28
724. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 0.14 28
725. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 0.14 28
726. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 0.14 14
727. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 0.14 28
728. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.14 28
729. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 0.14 28
730. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.14 14
731. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 0.14 14
732. Kiss Korina (TSE Basket U11) 0.14 28
733. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 0.14 14
734. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 0.14 14
735. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 0.14 28
736. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 0.14 14
737. Szonntag Adél (Csata Manók) 0.14 28
738. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 0.14 14
739. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 0.14 14
740. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 0.14 14
741. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.14 14
742. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.14 14
743. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 0.14 14
744. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.14 14
745. Megyeri Vanda (CEKK) 0.14 28
746. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.14 14
747. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.14 14
748. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 0.14 14
749. Somi Miron (KASI/A) 0.14 42
750. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.14 42
751. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 0.14 28
752. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 0.13 30
753. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 0.13 30
754. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.13 30
755. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 0.13 30
756. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.13 30
757. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 0.13 30
758. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 0.13 30
759. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.13 30
760. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.13 30
761. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.13 30
762. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 0.13 30
763. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 0.13 30
764. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 0.13 30
765. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.13 30
766. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.13 32
767. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 0.13 32
768. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.13 32
769. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.13 16
770. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 0.13 16
771. Csaba Gergely (TFSE) 0.13 16
772. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.13 16
773. Bíró Bence (Budafoki Békák) 0.13 32
774. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 0.13 32
775. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 0.13 16
776. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 0.13 32
777. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 0.13 16
778. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 0.13 16
779. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 0.13 16
780. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.13 16
781. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 0.13 16
782. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.13 16
783. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 0.13 32
784. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 0.13 16
785. Erős Zalán (Esztergomi KE) 0.13 32
786. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 0.13 32
787. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 0.13 16
788. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 0.13 32
789. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.13 16
790. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 0.13 32
791. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 0.13 32
792. Osváth Levente (BSC Fiú) 0.13 32
793. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 0.13 32
794. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.13 16
795. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.13 32
796. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 0.13 32
797. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.13 16
798. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.13 16
799. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.13 16
800. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.13 16
801. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 0.13 48
802. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 0.13 16
803. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 0.13 16
804. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 0.13 32
805. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 0.13 32
806. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.13 32
807. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 0.13 16
808. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.13 16
809. Göblös András (BL Basket SE) 0.13 16
810. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 0.13 16
811. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 0.13 16
812. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.13 32
813. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 0.13 16
814. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.13 16
815. Rein Dóra (Esztergomi KE) 0.13 32
816. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 0.13 32
817. Berki Milán (TF-JAK U11) 0.13 16
818. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 0.13 16
819. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.13 16
820. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 0.13 16
821. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.13 16
822. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 0.13 16
823. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.13 16
824. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 0.13 32
825. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.13 16
826. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 0.13 16
827. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 0.13 16
828. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.13 16
829. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 0.13 16
830. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 0.13 16
831. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.13 16
832. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 0.13 16
833. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 0.13 32
834. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 0.13 16
835. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 0.13 16
836. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.13 16
837. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.13 16
838. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 0.13 16
839. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0.13 16
840. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.13 16
841. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.13 16
842. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.13 16
843. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 0.12 48
844. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 0.12 48
845. Nyers Máté (NYKK U11/B) 0.12 34
846. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.12 34
847. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 0.11 36
848. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 0.11 18
849. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 0.11 18
850. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 0.11 18
851. Katona Blanka (KKC Mátyás) 0.11 18
852. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 0.11 18
853. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.11 18
854. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 0.11 18
855. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 0.11 18
856. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 0.11 18
857. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 0.11 18
858. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.11 18
859. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 0.11 18
860. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 0.11 18
861. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.11 18
862. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 0.11 18
863. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.11 18
864. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 0.11 18
865. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 0.11 18
866. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 0.11 18
867. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 0.11 18
868. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 0.11 18
869. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.11 18
870. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 0.11 18
871. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 0.11 18
872. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.11 18
873. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.11 18
874. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 0.11 18
875. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 0.11 56
876. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.11 38
877. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 0.11 38
878. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.11 38
879. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 0.1 20
880. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.1 40
881. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.1 20
882. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0.1 20
883. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 0.1 20
884. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 0.1 20
885. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 0.1 20
886. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 0.1 20
887. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 0.1 20
888. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 0.1 20
889. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 0.1 20
890. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 0.1 20
891. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 0.1 20
892. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 0.1 20
893. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 0.1 20
894. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 0.1 20
895. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 0.1 20
896. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.1 20
897. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 0.1 20
898. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 0.1 20
899. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 0.1 20
900. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.1 20
901. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 0.1 20
902. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.1 20
903. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 0.1 20
904. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.1 20
905. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 0.1 20
906. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 0.1 20
907. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 0.1 20
908. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.1 20
909. Nagy Márton (BSC-2015) 0.1 20
910. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 0.1 20
911. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 0.1 20
912. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 0.1 20
913. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 0.1 20
914. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.1 20
915. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 0.1 20
916. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 0.1 20
917. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.1 20
918. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.1 20
919. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 0.1 20
920. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.1 20
921. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 0.1 20
922. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0.1 20
923. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 0.1 20
924. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.1 20
925. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 0.1 20
926. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.1 20
927. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 0.1 20
928. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 0.1 20
929. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 0.1 20
930. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 0.1 20
931. Varga Bella (Feketés Darazsak) 0.1 20
932. Hardi Koppány (KASI/D) 0.1 20
933. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 0.1 20
934. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 0.1 20
935. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.1 20
936. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.1 20
937. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 0.1 20
938. Pék Benedek (Esztergomi KE) 0.1 20
939. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.1 20
940. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.1 20
941. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 0.1 20
942. Csery Mózes (PSE Párducok) 0.1 20
943. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.1 20
944. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 0.1 20
945. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 0.1 20
946. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 0.1 20
947. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0.1 20
948. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 0.1 20
949. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 0.1 20
950. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.1 20
951. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 0.1 20
952. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 0.1 20
953. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 0.1 20
954. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 0.1 20
955. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 0.1 20
956. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.1 20
957. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.1 20
958. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 0.1 20
959. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.1 20
960. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.1 20
961. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 0.1 20
962. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.1 20
963. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 0.1 20
964. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 0.1 20
965. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 0.1 20
966. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 0.1 20
967. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 0.1 20
968. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 0.1 20
969. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.1 20
970. Szalai Levente (BasketBaja SE) 0.1 20
971. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 0.1 20
972. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.1 20
973. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.1 20
974. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 0.1 20
975. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.1 20
976. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.1 20
977. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 0.1 40
978. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 0.1 42
979. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 0.09 22
980. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 0.09 22
981. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 0.09 22
982. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.09 22
983. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 0.09 22
984. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 0.09 22
985. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 0.09 22
986. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0.09 22
987. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 0.09 22
988. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 0.09 22
989. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 0.09 22
990. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 0.09 22
991. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 0.09 22
992. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 0.09 22
993. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 0.09 22
994. Molnár Emma (BSC Lány) 0.09 22
995. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.09 22
996. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 0.09 22
997. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.09 22
998. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 0.09 22
999. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 0.09 22
1000. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 0.09 22
1001. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 0.09 22
1002. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 0.09 22
1003. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.09 22
1004. Tarjányi István (NYKK U11/B) 0.09 22
1005. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 0.09 22
1006. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.08 24
1007. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 0.08 24
1008. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.08 24
1009. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 0.08 24
1010. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.08 24
1011. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 0.08 24
1012. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 0.08 24
1013. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.08 24
1014. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 0.08 24
1015. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.08 24
1016. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.08 24
1017. Hajdu Márton (BL Basket SE) 0.08 24
1018. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 0.08 24
1019. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 0.08 24
1020. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 0.08 24
1021. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 0.08 24
1022. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 0.08 24
1023. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 0.08 24
1024. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 0.08 24
1025. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.08 24
1026. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 0.08 24
1027. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 0.08 24
1028. Répa Magor Vajk (Pér U11) 0.08 24
1029. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.08 24
1030. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 0.08 24
1031. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 0.08 24
1032. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.08 24
1033. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.08 24
1034. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 0.08 24
1035. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.08 24
1036. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 0.08 24
1037. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 0.08 24
1038. Péti András (GYKSE Szekszárd) 0.08 24
1039. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 0.08 24
1040. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 0.08 24
1041. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 0.08 24
1042. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.08 24
1043. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.08 24
1044. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 0.08 24
1045. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.08 24
1046. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 0.08 24
1047. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.08 24
1048. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 0.08 24
1049. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 0.08 24
1050. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 0.08 24
1051. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0.08 24
1052. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 0.08 24
1053. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 0.08 24
1054. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 0.08 24
1055. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.08 24
1056. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 0.08 24
1057. Szabó Mihály (BSC Fiú) 0.08 24
1058. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 0.08 24
1059. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 0.08 24
1060. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.08 24
1061. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 0.08 24
1062. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.08 24
1063. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 0.08 24
1064. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.08 24
1065. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.08 24
1066. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 0.08 24
1067. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.08 24
1068. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 0.08 24
1069. Soltész Fanni (Monor SE/A) 0.08 24
1070. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 0.08 24
1071. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 0.08 24
1072. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.08 24
1073. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 0.08 24
1074. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 0.08 24
1075. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.08 24
1076. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 0.08 24
1077. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.08 24
1078. Weigert Márk (BL Basket SE) 0.08 24
1079. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 0.08 24
1080. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.08 24
1081. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 0.08 24
1082. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 0.08 24
1083. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 0.08 24
1084. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 0.08 24
1085. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.08 24
1086. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.08 24
1087. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 0.08 24
1088. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 0.08 24
1089. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 0.08 24
1090. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.08 24
1091. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 0.08 24
1092. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.08 24
1093. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 0.08 24
1094. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 0.08 24
1095. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.08 24
1096. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0.08 24
1097. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 0.08 24
1098. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 0.08 24
1099. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0.08 24
1100. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 0.08 24
1101. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.08 24
1102. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 0.08 24
1103. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.08 24
1104. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 0.08 24
1105. Ács Donát (BL Basket SE) 0.08 24
1106. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 0.08 24
1107. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 0.08 24
1108. Szinyei Merse Félix (TFSE) 0.08 24
1109. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0.08 24
1110. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.08 24
1111. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 0.08 24
1112. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0.08 24
1113. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 0.08 24
1114. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.08 24
1115. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 0.08 24
1116. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 0.08 24
1117. Borbás Levente (Monor SE/A) 0.08 24
1118. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 0.08 24
1119. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 0.08 24
1120. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.08 24
1121. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 0.08 24
1122. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.08 24
1123. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 0.08 24
1124. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.08 24
1125. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 0.08 24
1126. Bihary Barnabás (Monok SE) 0.08 24
1127. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 0.08 24
1128. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 0.08 24
1129. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.08 24
1130. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 0.08 24
1131. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 0.08 24
1132. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 0.08 24
1133. Rudkov Janka (Pér U11) 0.08 24
1134. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.08 24
1135. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 0.08 26
1136. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 0.08 26
1137. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.08 26
1138. Varga Regina (KWBC Körmend) 0.08 26
1139. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 0.08 26
1140. Kovács Sára (Vasas Cicák) 0.08 26
1141. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 0.08 26
1142. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 0.08 26
1143. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 0.08 26
1144. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 0.08 26
1145. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 0.08 26
1146. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.08 26
1147. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 0.08 26
1148. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 0.08 26
1149. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 0.08 26
1150. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 0.08 26
1151. Steininger Erik (Fűzfői AK) 0.08 26
1152. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 0.08 26
1153. Huppauer László (Pér U11) 0.08 26
1154. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 0.08 26
1155. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 0.08 26
1156. Becsák Dániel (Pér U11) 0.08 26
1157. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 0.08 26
1158. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.08 26
1159. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 0.08 26
1160. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.08 26
1161. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0.08 26
1162. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 0.08 26
1163. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 0.08 26
1164. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 0.08 26
1165. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 0.08 26
1166. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 0.08 26
1167. Turula Dominik (KASI/C) 0.08 26
1168. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 0.08 26
1169. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.08 26
1170. Tóth Bálint (KASI/C) 0.08 26
1171. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 0.08 26
1172. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.08 26
1173. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.08 26
1174. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.08 26
1175. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 0.08 26
1176. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 0.08 26
1177. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.08 26
1178. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 0.07 28
1179. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 0.07 28
1180. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 0.07 28
1181. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 0.07 28
1182. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 0.07 28
1183. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 0.07 28
1184. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 0.07 28
1185. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.07 28
1186. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.07 28
1187. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 0.07 28
1188. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 0.07 28
1189. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 0.07 28
1190. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 0.07 28
1191. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 0.07 28
1192. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 0.07 28
1193. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.07 28
1194. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.07 28
1195. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 0.07 28
1196. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 0.07 28
1197. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.07 28
1198. Kovács Lili (KKC Hetény) 0.07 28
1199. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 0.07 28
1200. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.07 28
1201. Mor Yotam (FKE kenguruk) 0.07 28
1202. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.07 28
1203. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 0.07 28
1204. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 0.07 28
1205. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 0.07 28
1206. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.07 28
1207. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 0.07 28
1208. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 0.07 28
1209. Miklóssy László (BLF Bolhák) 0.07 28
1210. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.07 28
1211. Papp Andor (FTSI Constantinum) 0.07 28
1212. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 0.07 28
1213. Varga Dániel (BSC Fiú) 0.07 28
1214. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.07 28
1215. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.07 28
1216. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.07 28
1217. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0.07 28
1218. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 0.07 28
1219. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.07 28
1220. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.07 28
1221. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 0.07 28
1222. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.07 28
1223. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 0.07 28
1224. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 0.07 28
1225. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 0.07 28
1226. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 0.07 28
1227. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 0.07 28
1228. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1229. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1230. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 0.07 28
1231. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.07 28
1232. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 0.07 28
1233. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.07 28
1234. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 0.07 28
1235. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 0.07 28
1236. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 0.07 28
1237. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 0.07 28
1238. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.07 28
1239. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 0.07 28
1240. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.07 28
1241. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 0.07 28
1242. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 0.07 28
1243. Köteles Milán (Szentesi KK) 0.07 28
1244. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 0.07 28
1245. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 0.07 28
1246. Rein Ákos (Esztergomi KE) 0.07 28
1247. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 0.07 28
1248. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 0.07 28
1249. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.07 28
1250. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0.07 28
1251. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 0.07 28
1252. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 0.07 28
1253. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 0.07 28
1254. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.07 28
1255. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.07 28
1256. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 0.07 28
1257. Biró Botond (Esztergomi KE) 0.07 28
1258. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 0.07 28
1259. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 0.07 28
1260. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 0.07 28
1261. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 0.07 28
1262. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.07 28
1263. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 0.07 28
1264. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 0.07 28
1265. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 0.07 28
1266. Kiss Míra (VESC U11) 0.07 28
1267. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.07 28
1268. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 0.07 28
1269. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 0.07 28
1270. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 0.07 28
1271. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 0.07 28
1272. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.07 28
1273. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.07 28
1274. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.07 28
1275. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 0.07 28
1276. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 0.07 28
1277. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0.07 28
1278. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.07 28
1279. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 0.07 28
1280. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 0.07 28
1281. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.07 28
1282. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0.07 28
1283. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 0.07 28
1284. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 0.07 28
1285. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 0.07 28
1286. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.07 28
1287. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 0.07 28
1288. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 0.07 28
1289. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.07 28
1290. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 0.07 28
1291. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 0.07 28
1292. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 0.07 28
1293. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 0.07 28
1294. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.07 28
1295. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 0.07 28
1296. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.07 28
1297. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 0.07 28
1298. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 0.07 28
1299. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.07 28
1300. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.07 28
1301. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.07 28
1302. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0.07 28
1303. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.07 28
1304. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 0.07 28
1305. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 0.07 30
1306. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 0.07 30
1307. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 0.07 30
1308. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.07 30
1309. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 0.07 30
1310. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 0.07 30
1311. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 0.07 30
1312. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.07 30
1313. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.07 30
1314. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 0.07 30
1315. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 0.07 30
1316. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.07 30
1317. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 0.07 30
1318. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.07 30
1319. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 0.07 30
1320. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 0.07 30
1321. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.07 30
1322. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 0.07 30
1323. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 0.07 30
1324. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.07 30
1325. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.07 30
1326. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.07 30
1327. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 0.07 30
1328. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.07 30
1329. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 0.07 30
1330. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.07 30
1331. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 0.07 30
1332. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 0.07 30
1333. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.07 30
1334. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 0.07 30
1335. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 0.07 30
1336. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 0.07 30
1337. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.07 30
1338. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 0.07 30
1339. Frank Flórián (KASI/C) 0.07 30
1340. Kállai Kende (Csepel KK) 0.07 30
1341. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 0.07 60
1342. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 0.07 30
1343. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 0.07 30
1344. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 0.07 30
1345. Stier Botond (KASI/A) 0.07 30
1346. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 0.07 30
1347. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.07 30
1348. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.06 32
1349. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 0.06 32
1350. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 0.06 32
1351. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 0.06 32
1352. Góman Kristóf János (KASI/A) 0.06 32
1353. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.06 32
1354. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.06 32
1355. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 0.06 32
1356. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.06 32
1357. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0.06 32
1358. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.06 32
1359. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 0.06 32
1360. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.06 32
1361. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 0.06 32
1362. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.06 32
1363. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 0.06 32
1364. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.06 32
1365. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 0.06 32
1366. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.06 32
1367. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 0.06 32
1368. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 0.06 32
1369. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 0.06 32
1370. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.06 32
1371. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 0.06 32
1372. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.06 32
1373. Németi Anna (Csata Garfield) 0.06 32
1374. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 0.06 32
1375. Siklósy Gréta (CEKK) 0.06 32
1376. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 0.06 32
1377. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 0.06 32
1378. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.06 32
1379. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 0.06 32
1380. Kővári Dóra (Csata Manók) 0.06 32
1381. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 0.06 32
1382. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 0.06 32
1383. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 0.06 32
1384. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.06 32
1385. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 0.06 32
1386. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.06 32
1387. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 0.06 32
1388. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 0.06 32
1389. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 0.06 32
1390. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.06 32
1391. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.06 32
1392. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0.06 32
1393. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.06 32
1394. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 0.06 32
1395. Vidra Virág (Piros Sasok) 0.06 32
1396. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 0.06 32
1397. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0.06 32
1398. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.06 32
1399. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.06 32
1400. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 0.06 32
1401. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 0.06 32
1402. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 0.06 32
1403. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 0.06 32
1404. Hoffman Péter (KASI/A) 0.06 32
1405. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 0.06 32
1406. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 0.06 32
1407. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 0.06 32
1408. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 0.06 34
1409. Bogár Milla (Vasas Cicák) 0.06 34
1410. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.06 36
1411. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 0.06 36
1412. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 0.06 36
1413. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 0.06 36
1414. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 0.06 36
1415. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.05 38
1416. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 0.05 40
1417. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 0.05 40
1418. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 0.05 42
1419. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 0.04 46
1420. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 0.04 50
1421. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
1422. Fülöp Leó (TFSE) 0 20
1423. Balla Benedek (BKGDSE U11) 0 18
1424. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 0 10
1425. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 0 24
1426. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 20
1427. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0 24
1428. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
1429. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 0 32
1430. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 0 30
1431. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 28
1432. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 24
1433. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1434. Serestyén Patrik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
1435. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 32
1436. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 0 22
1437. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1438. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1439. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1440. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 0 30
1441. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 0 32
1442. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
1443. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 0 26
1444. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 0 8
1445. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1446. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 0 32
1447. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 0 30
1448. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 24
1449. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 0 22
1450. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 0 30
1451. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1452. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
1453. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 0 28
1454. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 0 26
1455. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 0 28
1456. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 0 32
1457. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 18
1458. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 8
1459. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 0 36
1460. Ratskó Áron (BSC-2015) 0 24
1461. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 0 22
1462. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 0 42
1463. Korányi Márton (FKE kenguruk) 0 12
1464. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 0 12
1465. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 0 16
1466. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1467. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1468. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 0 28
1469. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 0 24
1470. Szász Alíz (FKE kenguruk) 0 28
1471. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 0 12
1472. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1473. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 0 30
1474. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 0 16
1475. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 30
1476. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 0 20
1477. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 26
1478. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 0 24
1479. Márkus Korina (BSC Lány) 0 28
1480. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 0 28
1481. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 28
1482. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 0 6
1483. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
1484. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 0 14
1485. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
1486. Berecz Péter (BSC Fiú) 0 32
1487. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 20
1488. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 0 20
1489. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 0 24
1490. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 0 28
1491. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 0 28
1492. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 0 12
1493. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 24
1494. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 0 22
1495. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1496. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
1497. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 0 24
1498. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 0 24
1499. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 0 28
1500. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 0 32
1501. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 0 20
1502. Hirt Ádám (KASI/A) 0 32
1503. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
1504. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 0 28
1505. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 0 28
1506. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 0 20
1507. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 0 28
1508. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
1509. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 0 24
1510. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 0 28
1511. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 24
1512. Kovács Léna (KKC Mátyás) 0 24
1513. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 0 22
1514. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 0 26
1515. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 0 22
1516. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 14
1517. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 0 12
1518. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
1519. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
1520. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 16
1521. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 0 16
1522. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
1523. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 30
1524. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 0 32
1525. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1526. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 26
1527. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
1528. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
1529. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1530. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 0 28
1531. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
1532. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 0 30
1533. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
1534. Veszely Zétény (Piros Sasok) 0 20
1535. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 0 20
1536. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1537. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 0 34
1538. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 0 16
1539. Szőke András (Szentesi KK) 0 20
1540. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 0 28
1541. Durucz Adél (KKC Hetény) 0 8
1542. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 0 24
1543. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 0 18
1544. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 0 28
1545. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 0 20
1546. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 20
1547. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 0 20
1548. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 0 18
1549. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 0 54
1550. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 0 26
1551. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 0 8
1552. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 0 32
1553. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
1554. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 0 20
1555. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
1556. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
1557. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 0 32
1558. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 0 60
1559. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 30
1560. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 0 24
1561. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 12
1562. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 0 30
1563. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 0 26
1564. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 0 20
1565. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1566. Borsós Nikolett (CEKK) 0 24
1567. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 0 30
1568. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1569. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 0 8
1570. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 0 12
1571. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
1572. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 0 30
1573. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 0 30
1574. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 0 10
1575. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 0 16
1576. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
1577. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1578. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 28
1579. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 0 24
1580. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1581. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 40
1582. Szilas Ákos (KASI/A) 0 28
1583. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 0 28
1584. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 0 22
1585. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1586. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 24
1587. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 32
1588. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 0 18
1589. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
1590. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
1591. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 0 26
1592. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 0 28
1593. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 0 16
1594. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 18
1595. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1596. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
1597. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 0 8
1598. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 0 24
1599. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 0 24
1600. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 20
1601. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 0 32
1602. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 0 32
1603. Bolla Eszter (BSC vegyes) 0 22
1604. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1605. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1606. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 0 26
1607. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
1608. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1609. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 0 20
1610. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1611. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 30
1612. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 28
1613. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 26
1614. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 0 8
1615. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 16
1616. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 0 24
1617. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
1618. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 16
1619. Környei Dániel (Kanizsa KK) 0 8
1620. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 0 32
1621. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 30
1622. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 0 22
1623. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1624. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
1625. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 0 28
1626. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 0 20
1627. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 0 18
1628. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 0 28
1629. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 0 28
1630. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
1631. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 0 26
1632. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 0 36
1633. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 0 20
1634. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 18
1635. Molnár Hanna (Hévíz SK) 0 30
1636. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 0 32
1637. Heckenast Péter (Monor SE/A) 0 12
1638. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 0 20
1639. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
1640. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 0 28
1641. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 0 24
1642. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0 24
1643. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 0 24
1644. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 0 24
1645. Vaskó Péter János (Pér U11) 0 20
1646. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1647. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 46
1648. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 32
1649. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 22
1650. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 0 24
1651. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 30
1652. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
1653. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 0 38
1654. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 32
1655. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 0 14
1656. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 28
1657. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 0 24
1658. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 0 24
1659. Imre László (Kécskei Vidrák) 0 24
1660. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 0 18
1661. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 0 28
1662. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 0 24
1663. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
1664. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 0 24
1665. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 0 12
1666. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
1667. Földi Attila Dávid (CEKK) 0 28
1668. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 0 32
1669. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 16
1670. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
1671. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 0 22
1672. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 0 24
1673. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 0 24
1674. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 0 14
1675. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 0 30
1676. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 0 24
1677. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
1678. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 0 8
1679. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 8
1680. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 0 28
1681. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 24
1682. Panyi Bence (MAFC Csiki) 0 12
1683. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
1684. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 32
1685. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 0 26
1686. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 0 24
1687. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 0 28
1688. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 0 24
1689. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 0 24
1690. Tóth Mirella (KKC Hetény) 0 24
1691. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 0 22
1692. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0 32
1693. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
1694. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0 8
1695. Mosó Botond (Keresztúri SE) 0 24
1696. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
1697. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1698. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 0 28
1699. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 0 32
1700. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 32
1701. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 16
1702. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 26
1703. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 0 26
1704. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 0 10
1705. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 0 24
1706. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
1707. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 0 18
1708. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 32
1709. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 0 16
1710. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 20
1711. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 0 16
1712. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1713. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
1714. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
1715. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 14
1716. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 0 24
1717. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 20
1718. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 0 10
1719. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 0 26
1720. Csobán Csenge (BSC Lány) 0 26
1721. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 26
1722. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
1723. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 0 12
1724. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1725. Deme Péter (MAFC Csiki) 0 24
1726. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 0 24
1727. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1728. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 0 24
1729. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 32
1730. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 26
1731. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 0 14
1732. Kiss Réka (Piros Sasok) 0 28
1733. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 0 28
1734. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 0 30
1735. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
1736. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 0 8
1737. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 0 16
1738. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 0 26
1739. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 0 36
1740. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 28
1741. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0 28
1742. Pongrácz Liza (Csata Manók) 0 28
1743. Dudás Nóra (Csata Garfield) 0 32
1744. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 0 32
1745. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
1746. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 0 12
1747. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 0 28
1748. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 28
1749. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 0 28
1750. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 0 32
1751. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 0 20
1752. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 0 20
1753. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 0 24
1754. Horváth Abigél (Csata Garfield) 0 24
1755. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 24
1756. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 0 26
1757. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 32
1758. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 0 42
1759. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 0 30
1760. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 18
1761. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 0 32
1762. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 18
1763. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
1764. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 0 16
1765. Lovas Luca (KKC Mátyás) 0 20
1766. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 0 8
1767. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1768. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 26
1769. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 0 26
1770. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 32
1771. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
1772. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 0 26
1773. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 26
1774. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 0 26
1775. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 0 24
1776. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
1777. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 0 36
1778. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 0 16
1779. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 0 32
1780. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 32
1781. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 30
1782. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
1783. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 0 28
1784. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
1785. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 28
1786. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 28
1787. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 0 24
1788. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 0 12
1789. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 0 24
1790. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 0 56
1791. Agg Maja (Harcos Darazsak) 0 22
1792. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 0 32
1793. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 20
1794. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 0 20
1795. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 0 28
1796. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
1797. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1798. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 26
1799. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 0 26
1800. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 8
1801. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 0 24
1802. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
1803. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 24
1804. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
1805. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
1806. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 28
1807. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
1808. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1809. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
1810. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 0 18
1811. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 0 24
1812. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
1813. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 0 32
1814. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 0 32
1815. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 0 16
1816. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 0 10
1817. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 0 20
1818. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1819. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 0 24
1820. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 0 14
1821. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 32
1822. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 22
1823. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 30
1824. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
1825. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 0 28
1826. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 0 12
1827. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 0 28
1828. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
1829. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 0 30
1830. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 22
1831. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 0 28
1832. Demeter István (Monor SE/A) 0 28
1833. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1834. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 28
1835. Besenyei Blanka (Csata Manók) 0 28
1836. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 24
1837. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 0 20
1838. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 20
1839. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 0 20
1840. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 0 26
1841. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 0 26
1842. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 0 16
1843. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 0 16
1844. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
1845. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 16
1846. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 16
1847. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 0 32
1848. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 0 22
1849. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0 22
1850. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 0 28
1851. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
1852. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 0 12
1853. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 0 24
1854. Bán Barna (Szentesi KK) 0 24
1855. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 0 24
1856. Hankó Anna Róza (BEAC Újbuda KA/B) 0 6
1857. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
1858. Császár Máté (KASI/B) 0 38
1859. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 0 32
1860. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 0 26
1861. Molnár Milán (Hévíz SK) 0 26
1862. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 26
1863. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 0 20
1864. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 0 22
1865. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 30
1866. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 0 16
1867. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 0 16
1868. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 0 8
1869. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 0 24
1870. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 16
1871. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 8
1872. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 0 16
1873. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 24
1874. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 0 8
1875. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 0 32
1876. Farkas István (BSC-2015) 0 8
1877. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 0 8
1878. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 26
1879. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 26
1880. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 0 26
1881. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 26
1882. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 0 36
1883. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 36
1884. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 0 18
1885. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 0 28
1886. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 30
1887. Taskó László (MEAFC Kossuth) 0 20
1888. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 0 20
1889. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 0 20
1890. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 0 20
1891. Kovács Szófia (Csata Garfield) 0 24
1892. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 0 24
1893. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0 24
1894. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 0 24
1895. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 0 12
1896. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 0 12
1897. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 0 24
1898. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 26
1899. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 0 28
1900. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 28
1901. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 0 30
1902. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 0 32
1903. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 0 16
1904. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
1905. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 32
1906. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 0 16
1907. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 20
1908. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 0 20
1909. Apró Leo (BSC vegyes) 0 20
1910. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 0 24
1911. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
1912. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
1913. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 0 24
1914. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 28
1915. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 0 28
1916. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 32
1917. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 0 32
1918. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 0 52
1919. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
1920. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 0 20
1921. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 0 24
1922. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 0 12
1923. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 0 20
1924. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 0 22
1925. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 0 20
1926. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
1927. Fehérvári Marcell (KASI/D) 0 28
1928. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0 26
1929. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 0 8
1930. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 0 12
1931. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 0 16
1932. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 12
1933. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 14
1934. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 8
1935. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 26
1936. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 0 24
1937. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 0 20
1938. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 0 18
1939. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 0 36
1940. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 16
1941. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 0 16
1942. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 0 14
1943. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 0 28
1944. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 0 40
1945. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
1946. Trukmüller Máté (Pér U11) 0 12
1947. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 0 24
1948. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
1949. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
1950. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 0 22
1951. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 0 20
1952. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 0 20
1953. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 0 20
1954. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 0 18
1955. Mucsi Lujza (TFSE) 0 18
1956. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 0 24
1957. Mihályi Lili (Csata Manók) 0 24
1958. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 0 24
1959. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 32
1960. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
1961. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 0 8
1962. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 0 32
1963. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 16
1964. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
1965. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 0 8
1966. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 0 8
1967. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 0 22
1968. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 0 22
1969. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 0 22
1970. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 0 14
1971. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 0 28
1972. Ledneczki Márk (Monok SE) 0 28
1973. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
1974. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 0 20
1975. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1976. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 0 20
1977. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
1978. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 26
1979. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 26
1980. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0 32
1981. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 0 32
1982. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 0 32
1983. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 0 12
1984. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 24
1985. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 0 24
1986. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 0 24
1987. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 0 6
1988. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 28
1989. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 0 28
1990. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 0 22
1991. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 0 16
1992. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 0 16
1993. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 0 16
1994. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 0 20
1995. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 0 30
1996. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 0 30
1997. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 0 24
1998. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 14
1999. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 0 28
2000. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 0 28
2001. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 28
2002. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 0 28
2003. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 0 18
2004. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 0 44
2005. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 0 22
2006. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 0 26
2007. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 0 16
2008. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 0 20
2009. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
2010. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
2011. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 20
2012. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 8
2013. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 0 20
2014. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 0 24
2015. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0 24
2016. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 0 20
2017. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 0 20
2018. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 0 12
2019. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 0 28
2020. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2021. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 32
2022. Farkas Dorottya (BSC Lány) 0 24
2023. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2024. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
2025. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
2026. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
2027. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 0 20
2028. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
2029. Zircher Albert (KASI/B) 0 26
2030. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
2031. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 0 18
2032. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
2033. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 0 24
2034. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 0 20
2035. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 0 30
2036. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 0 20
2037. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
2038. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 26
2039. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 0 26
2040. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 0 16
2041. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2042. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 0 16
2043. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 0 22
2044. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 0 22
2045. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 0 28
2046. Midáner Zoja (Kéksárga Okapik) 0 6
2047. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 0 24
2048. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2049. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2050. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 0 24
2051. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 24
2052. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 30
2053. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 0 24
2054. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 0 12
2055. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 0 24
2056. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 24
2057. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 0 24
2058. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 0 24
2059. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 0 6
2060. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 0 24
2061. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 0 32
2062. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 0 32
2063. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 0 26
2064. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 26
2065. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 0 20
2066. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 20
2067. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2068. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2069. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
2070. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 28
2071. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 28
2072. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 0 22
2073. Shi Haoze (Vasas Sólymok) 0 8
2074. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
2075. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
2076. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
2077. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 0 8
2078. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 8
2079. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2080. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 0 8
2081. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 0 24
2082. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 0 16
2083. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2084. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
2085. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 28
2086. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 0 28
2087. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 0 28
2088. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2089. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 0 10
2090. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 0 20
2091. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 0 20
2092. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 0 20
2093. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 0 42
2094. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 0 32
2095. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 22
2096. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
2097. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 0 24
2098. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 0 24
2099. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 0 12
2100. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 0 12
2101. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 26
2102. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 0 26
2103. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0 26
2104. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0 14
2105. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 0 14
2106. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 0 28
2107. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 32
2108. Alexy Marcell (Piros Sasok) 0 16
2109. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 0 16
2110. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 0 18
2111. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 0 18
2112. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 0 22
2113. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 0 22
2114. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 0 24
2115. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 0 24
2116. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 24
2117. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 0 24
2118. Németh Zalán (Kanizsa KK) 0 24
2119. Házy Leó (FKE kenguruk) 0 28
2120. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2121. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
2122. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 0 28
2123. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 0 28
2124. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 0 32
2125. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 10
2126. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 32
2127. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2128. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 0 12
2129. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 0 12
2130. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 0 16
2131. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 0 28
2132. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2133. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0 26
2134. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2135. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 0 18
2136. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 20
2137. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
2138. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 20
2139. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 0 16
2140. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 18
2141. Lizák Dániel (NYÍKSE Tűzokádók) 0 8
2142. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 0 6
2143. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 0 16
2144. Király Adél (Békéscsabai KK) 0 28
2145. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 20
2146. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 0 24
2147. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 0 24
2148. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 30
2149. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2150. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2151. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0 26
2152. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 0 24
2153. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
2154. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 0 24
2155. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2156. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 0 24
2157. Simon Árven Áfonya (CEKK) 0 24
2158. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 0 22
2159. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0 20
2160. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2161. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2162. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2163. Baranyai Valéria (Csata Manók) 0 20
2164. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 0 20
2165. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 0 18
2166. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 18
2167. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 16
2168. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 0 16
2169. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 0 16
2170. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 0 16
2171. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
2172. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 0 16
2173. Pintér Lia (BSC vegyes) 0 16
2174. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 0 30
2175. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0 28
2176. Nagy Katalin Mária (CEKK) 0 28
2177. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 0 14
2178. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 0 14
2179. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 0 26
2180. Bálint Bianka (Csata Manók) 0 26
2181. Birck Emese (Vasas Cicák) 0 26
2182. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 0 36
2183. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 24
2184. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 12
2185. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 0 24
2186. Török Lilien (Piros Sasok) 0 12
2187. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 0 12
2188. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 0 12
2189. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
2190. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2191. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2192. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 0 22
2193. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 0 22
2194. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 0 10
2195. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 10
2196. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 20
2197. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 0 20
2198. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 0 20
2199. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 0 20
2200. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 0 28
2201. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 0 18
2202. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 0 36
2203. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 0 26
2204. Gyuricza Ákos Zalán (TF-JAK U11) 0 8
2205. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 0 16
2206. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 0 8
2207. Halász Janka (Vasas Cicák) 0 8
2208. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0 8
2209. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 0 16
2210. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 0 16
2211. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 0 24
2212. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 0 16
2213. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 0 24
2214. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2215. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 16
2216. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 8
2217. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 0 16
2218. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 0 16
2219. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 0 22
2220. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
2221. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 0 22
2222. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 28
2223. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 0 14
2224. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 0 14
2225. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 28
2226. Imre Dávid (KASI/D) 0 28
2227. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 0 20
2228. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 26
2229. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 32
2230. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 32
2231. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 0 24
2232. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 0 30
2233. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 0 24
2234. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2235. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 0 24
2236. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 0 24
2237. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 30
2238. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 0 12
2239. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 30
2240. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 0 6
2241. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 0 28
2242. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 0 28
2243. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0 28
2244. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 0 22
2245. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 0 16
2246. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 0 16
2247. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 0 16
2248. Bartal Andor (BSC Fiú) 0 16
2249. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
2250. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 26
2251. Mikó Vince (NYKK U11/B) 0 10
2252. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 20
2253. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 0 20
2254. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 0 20
2255. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 0 20
2256. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 30
2257. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 0 20
2258. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 0 10
2259. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2260. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 0 24
2261. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 24
2262. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 0 24
2263. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0 24
2264. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 24
2265. Egyed Gergő (Monok SE) 0 24
2266. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 0 24
2267. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 28
2268. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 14
2269. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 0 14
2270. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 0 32
2271. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 18
2272. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 0 18
2273. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0 18
2274. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 22
2275. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 0 22
2276. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 26
2277. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
2278. Rofrits Zalán (KASI/C) 0 8
2279. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 0 16
2280. Jutasi Maja (BSC Lány) 0 32
2281. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 0 28
2282. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 0 8
2283. Csőre Janka (Pér U11) 0 28
2284. Pósa Bálint (BSC-2015) 0 24
2285. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2286. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 0 16
2287. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 0 20
2288. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0 20
2289. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 0 8
2290. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 0 16
2291. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 0 24
2292. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 0 28
2293. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 0 28
2294. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 0 12
2295. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 0 20
2296. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 28
2297. Füzi Izabella (KASI/C) 0 30
2298. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 26
2299. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 0 26
2300. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0 18
2301. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 0 18
2302. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 32
2303. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 0 28
2304. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 0 14
2305. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 0 14
2306. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 0 14
2307. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2308. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 0 14
2309. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/A) 0 14
2310. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0 24
2311. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 0 24
2312. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 0 24
2313. Péter Lili (KWBC Körmend) 0 24
2314. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 24
2315. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 0 20
2316. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2317. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 30
2318. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 0 20
2319. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 0 20
2320. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0 20
2321. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 20
2322. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 0 20
2323. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
2324. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0 26
2325. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 26
2326. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 16
2327. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 0 16
2328. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0 16
2329. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 28
2330. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 0 28
2331. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
2332. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 0 28
2333. Mikulás Damira (TFSE) 0 28
2334. Here Zsolt (NYKK U11/B) 0 18
2335. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0 18
2336. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 0 24
2337. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 0 24
2338. Simon Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 6
2339. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 0 24
2340. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 6
2341. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 0 6
2342. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0 12
2343. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 0 12
2344. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2345. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 0 24
2346. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 12
2347. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 0 24
2348. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 12
2349. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 0 32
2350. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 0 32
2351. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0 26
2352. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 0 20
2353. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 0 20
2354. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 0 20
2355. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0 14
2356. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 14
2357. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2358. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 0 28
2359. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 0 28
2360. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 0 14
2361. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 22
2362. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 0 30
2363. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 8
2364. Ceglédi Martin László (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
2365. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 8
2366. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0 24
2367. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 0 24
2368. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 0 8
2369. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2370. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 0 34
2371. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 18
2372. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 28
2373. Mészáros Luca (VESC U11) 0 20
2374. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 0 20
2375. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 10
2376. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 0 20
2377. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 10
2378. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 0 20
2379. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 0 20
2380. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 10
2381. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0 20
2382. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 20
2383. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 0 32
2384. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 0 22
2385. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
2386. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 12
2387. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 12
2388. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
2389. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 0 12
2390. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 24
2391. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2392. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 0 12
2393. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 0 12
2394. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 0 24
2395. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 0 24
2396. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 12
2397. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2398. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0 24
2399. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 0 26
2400. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 0 40
2401. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 28
2402. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0 28
2403. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 0 28
2404. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
2405. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 0 28
2406. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 0 30
2407. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 30
2408. Bial Boglárka (Csepel KK) 0 30
2409. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 30
2410. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0 30
2411. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2412. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 0 16
2413. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 0 16
2414. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0 16
2415. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2416. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2417. Szabo Matias-László (Primo Magic) 0 16
2418. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 0 16
2419. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0 16
2420. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 0 16
2421. Ódor Zara (Monor SE/A) 0 16
2422. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 18
2423. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 0 18
2424. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2425. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0 20
2426. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2427. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 0 20
2428. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0 20
2429. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 0 20
2430. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 0 22
2431. Kovács Márton (Monor SE/B) 0 22
2432. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 0 24
2433. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 24
2434. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 0 24
2435. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 0 24
2436. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 0 26
2437. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 26
2438. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 26
2439. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 0 28
2440. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2441. Nyitrai András (BSC-2015) 0 28
2442. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
2443. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 28
2444. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 28
2445. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 0 30
2446. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 0 32
2447. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 32
2448. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 0 26
2449. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0 16
2450. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 10
2451. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 0 20
2452. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2453. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 0 6
2454. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 32
2455. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 0 18
2456. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 6
2457. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 0 16
2458. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0 20
2459. Rákász Borbála Anna (Fűzfői AK) 0 6
2460. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0 8
2461. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 0 32
2462. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2463. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 12
2464. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0 16
2465. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 0 26
2466. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2467. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 0 24
2468. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 0 28
2469. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 0 10
2470. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0 22
2471. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 0 20
2472. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2473. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2474. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0 8
2475. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 24
2476. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
2477. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 0 10
2478. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 0 8
2479. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 0 20
2480. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 0 12
2481. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 0 18
2482. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 0 10
2483. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
2484. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 0 24
2485. Molnár Gerda (KASI/B) 0 16
2486. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
2487. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 0 30
2488. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2489. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 24
2490. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 12
2491. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
2492. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0 10
2493. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 0 24
2494. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
2495. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0 32
2496. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 0 16
2497. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 0 24
2498. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 0 8
2499. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 0 16
2500. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 0 16
2501. Murányi Kata (BSC vegyes) 0 22
2502. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 32
2503. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 0 12
2504. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 0 34
2505. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0 32
2506. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 0 30
2507. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0 30
2508. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 0 30
2509. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 30
2510. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 28
2511. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 0 28
2512. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 0 28
2513. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 0 28
2514. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 0 28
2515. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 0 26
2516. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 0 26
2517. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 0 24
2518. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 0 24
2519. Takács Mira (KKC Mátyás) 0 24
2520. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 0 22
2521. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 0 20
2522. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
2523. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 0 20
2524. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0 20
2525. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 0 20
2526. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 20
2527. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 0 20
2528. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0 16
2529. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 16
2530. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0 16
2531. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 0 30
2532. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 0 28
2533. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
2534. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 0 28
2535. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0 26
2536. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 0 24
2537. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
2538. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
2539. Csaba Éva (MTK Budapest) 0 12
2540. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 0 12
2541. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2542. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 24
2543. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 0 12
2544. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0 12
2545. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0 12
2546. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
2547. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0 12
2548. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 0 24
2549. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 12
2550. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 0 12
2551. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 0 12
2552. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 22
2553. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 0 32
2554. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 0 32
2555. Lukács Dániel (BL Basket SE) 0 32
2556. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 0 10
2557. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2558. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 0 20
2559. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 0 10
2560. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 0 20
2561. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2562. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0 20
2563. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0 28
2564. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2565. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 18
2566. Guller Rozália (Vasas Cicák) 0 26
2567. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 0 26
2568. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 0 26
2569. Ungvári Botond László (KASI/D) 0 26
2570. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 0 8
2571. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 16
2572. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 16
2573. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2574. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2575. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0 24
2576. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0 8
2577. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 0 24
2578. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 0 8
2579. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 24
2580. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 0 16
2581. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 8
2582. Kurucz Adrián (Mélykút DSE) 0 8
2583. Vajai Laura (VESC U11) 0 24
2584. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
2585. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 16
2586. Varga Milán (Sólyomfiókák) 0 8
2587. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 24
2588. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0 24
2589. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 8
2590. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 24
2591. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 16
2592. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 0 22
2593. Danyi Emma (KWBC Körmend) 0 22
2594. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0 14
2595. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 0 14
2596. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 28
2597. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 0 14
2598. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 0 14
2599. Gál Kira (TF-JAK U11) 0 14
2600. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 28
2601. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 0 20
2602. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 0 20
2603. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0 20
2604. Balatincz Botond (Csepel KK) 0 26
2605. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 26
2606. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0 6
2607. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 6
2608. Tamás Bence (NYKK U11/B) 0 6
2609. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 0 24
2610. Gulácsy Dávid Kristóf (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 6
2611. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 0 12
2612. Béres Berta (PSE Párducok) 0 24
2613. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 12
2614. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 0 24
2615. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 24
2616. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 0 24
2617. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 0 24
2618. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 0 12
2619. Markovic Nikola (Vasas Akadémia U11) 0 6
2620. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 0 24
2621. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 24
2622. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 12
2623. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 0 24
2624. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 0 24
2625. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 0 28
2626. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 28
2627. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 0 22
2628. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 22
2629. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 16
2630. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 16
2631. Bakó Levente (NYKK U11/B) 0 16
2632. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 0 16
2633. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
2634. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 0 32
2635. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 16
2636. Berecz Botond (Budafoki Békák) 0 16
2637. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0 20
2638. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 0 20
2639. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 0 20
2640. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 0 10
2641. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 10
2642. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
2643. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0 20
2644. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 0 20
2645. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 0 20
2646. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2647. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0 10
2648. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2649. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 0 20
2650. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 0 20
2651. Fekete Norbert (KASI/A) 0 20
2652. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 0 24
2653. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 0 24
2654. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0 24
2655. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0 24
2656. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 0 24
2657. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 0 24
2658. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 0 24
2659. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 24
2660. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0 24
2661. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 24
2662. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
2663. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0 14
2664. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 28
2665. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 18
2666. Márton Máté (KASI/B) 0 18
2667. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 22
2668. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0 22
2669. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 22
2670. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 26
2671. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0 26
2672. Szánthó Zente (Monor SE/B) 0 30
2673. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 30
2674. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 0 24
2675. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0 24
2676. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0 8
2677. Varga Zsombor Ferenc (Esztergomi KE) 0 8
2678. Németh Marcell (MAFC Csiki) 0 8
2679. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 0 8
2680. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 0 12
2681. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 0 8
2682. Dóczy Péter (Piros Sasok) 0 8
2683. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0 28
2684. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
2685. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 0 20
2686. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 0 16
2687. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 12
2688. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 0 20
2689. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0 20
2690. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 0 24
2691. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 28
2692. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 0 16
2693. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 20
2694. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 0 24
2695. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 0 16
2696. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0 20
2697. Hidasi Dániel (CEKK) 0 8
2698. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 0 24
2699. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 0 24
2700. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0 12
2701. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
2702. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
2703. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0 8
2704. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2705. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2706. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 0 28
2707. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 0 24
2708. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2709. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0 20
2710. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 0 8
2711. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 8
2712. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 0 8
2713. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 0 8
2714. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
2715. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
2716. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0 12
2717. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 0 8
2718. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 0 8
2719. Kis Árpád (BKGDSE U11) 0 20
2720. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 0 8
2721. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 0 12
2722. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 0 24
2723. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 26
2724. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 26
2725. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 0 26
2726. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 26
2727. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0 22
2728. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 0 22
2729. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 0 22
2730. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 0 22
2731. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 18
2732. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 0 32
2733. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 0 32
2734. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 0 14
2735. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0 14
2736. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0 28
2737. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 0 14
2738. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 14
2739. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2740. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 0 14
2741. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 0 14
2742. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 0 24
2743. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 24
2744. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 0 24
2745. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 0 24
2746. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 24
2747. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 24
2748. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 0 20
2749. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 0 10
2750. Faragó Endre János (Szentesi KK) 0 20
2751. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 0 10
2752. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 0 20
2753. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 20
2754. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 0 20
2755. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 10
2756. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0 20
2757. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0 10
2758. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 0 20
2759. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 20
2760. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 0 26
2761. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0 16
2762. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
2763. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 0 16
2764. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
2765. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 0 16
2766. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 16
2767. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 16
2768. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 0 32
2769. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 0 16
2770. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 22
2771. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 0 22
2772. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 0 22
2773. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 0 22
2774. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0 28
2775. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 0 28
2776. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 0 30
2777. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 12
2778. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0 12
2779. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 18
2780. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 0 12
2781. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 0 6
2782. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 12
2783. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 0 12
2784. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 0 12
2785. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 0 12
2786. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 0 12
2787. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 12
2788. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 0 6
2789. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 0 18
2790. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
2791. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 12
2792. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0 24
2793. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 24
2794. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 0 24
2795. Györki Barnabás (KASI/C) 0 30
2796. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 0 12
2797. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 0 18
2798. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0 32
2799. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 0 20
2800. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 0 20
2801. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 0 20
2802. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 0 20
2803. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0 20
2804. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 20
2805. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0 28
2806. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
2807. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 0 14
2808. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0 14
2809. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0 28
2810. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0 28
2811. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 0 28
2812. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 0 28
2813. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0 22
2814. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 22
2815. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 0 22
2816. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0 22
2817. Nagy Dominik (KASI/B) 0 22
2818. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 22
2819. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 0 30
2820. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0 30
2821. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 24
2822. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 0 16
2823. Anek Liliána (Kanizsa KK) 0 16
2824. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0 24
2825. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 0 8
2826. Katics Ákos (PSE Párducok) 0 8
2827. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0 8
2828. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 0 8
2829. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 8
2830. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 24
2831. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 0 8
2832. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 24
2833. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 0 24
2834. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 32
2835. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 0 8
2836. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 0 26
2837. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 0 18
2838. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 18
2839. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0 18
2840. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 0 18
2841. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 0 18
2842. Simon Hanna (VESC U11) 0 28
2843. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
2844. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
2845. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 28
2846. Szántó Bence (NYKK U11/B) 0 10
2847. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 0 30
2848. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
2849. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 0 20
2850. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 0 20
2851. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 0 20
2852. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0 10
2853. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 0 20
2854. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 10
2855. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0 10
2856. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
2857. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 32
2858. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0 22
2859. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 22
2860. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 0 22
2861. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 0 22
2862. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 24
2863. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 12
2864. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 24
2865. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 0 12
2866. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
2867. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0 24
2868. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 0 24
2869. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 24
2870. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 0 24
2871. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
2872. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 24
2873. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 0 24
2874. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 0 12
2875. Kovács Gergő (Monok SE) 0 24
2876. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0 12
2877. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
2878. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 28
2879. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 0 28
2880. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 28
2881. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 14
2882. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
2883. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 30
2884. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 0 16
2885. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0 32
2886. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 16
2887. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 0 16
2888. Kovács Írisz (PSE Párducok) 0 16
2889. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 0 16
2890. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 18
2891. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 18
2892. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 0 18
2893. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
2894. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 0 18
2895. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
2896. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 0 20
2897. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
2898. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 20
2899. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0 20
2900. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 20
2901. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 0 20
2902. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 0 20
2903. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
2904. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 0 20
2905. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 0 20
2906. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 0 22
2907. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0 22
2908. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0 22
2909. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 0 24
2910. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 0 24
2911. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0 24
2912. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 0 24
2913. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0 24
2914. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0 26
2915. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
2916. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 0 28
2917. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 28
2918. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 30
2919. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 0 30
2920. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 0 32
2921. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 0 32
2922. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0 46
2923. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 0 20
2924. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
2925. Meskó Róza (BSC Lány) 0 12
2926. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
2927. Szabó Patrik (NYKK U11/B) 0 12
2928. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0 12
2929. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0 14
2930. Hoffer Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 6
2931. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 0 24
2932. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 0 14
2933. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0 18
2934. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
2935. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
2936. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 0 24
2937. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 6
2938. Környei Gergő (Kanizsa KK) 0 8
2939. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 10
2940. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 0 6
2941. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 14
2942. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 0 8
2943. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 20
2944. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
2945. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 6
2946. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 30
2947. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 16
2948. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0 14
2949. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0 8
2950. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 0 20
2951. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 0 12
2952. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0 10
2953. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0 14
2954. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 0 8
2955. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 0 16
2956. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 0 8
2957. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0 24
2958. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
2959. Győző Zalán (Monor SE/B) 0 30
2960. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 0 8
2961. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
2962. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 0 18
2963. Holló Nóra (DVTK Ózd) 0 12
2964. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 0 8
2965. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0 24
2966. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 0 16
2967. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 16
2968. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 6
2969. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 0 12
2970. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0 10
2971. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 0 18
2972. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 6
2973. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 0 8
2974. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 0 8
2975. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 0 8
2976. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 0 28
2977. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 0 12
2978. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 0 10
2979. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0 12
2980. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 0 6
2981. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
2982. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 0 6
2983. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 0 12
2984. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 12
2985. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 0 8
2986. Szabó Boróka (Monor SE/A) 0 14
2987. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
2988. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 22
2989. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 0 8
2990. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 0 20
2991. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
2992. Veisinger Gábor (Pomázi Pumák) 0 6
2993. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0 18
2994. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0 12
2995. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 26
2996. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 12
2997. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 0 18
2998. Madák Márk (BLF Kenguruk) 0 12
2999. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 20
3000. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 0 8
3001. Pekin Levente (BKGDSE U11) 0 6
3002. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 0 30
3003. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0 28
3004. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0 28
3005. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 28
3006. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0 28
3007. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 28
3008. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 26
3009. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0 26
3010. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0 24
3011. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 24
3012. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0 24
3013. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0 24
3014. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0 24
3015. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 0 24
3016. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0 24
3017. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0 24
3018. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0 22
3019. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0 22
3020. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 22
3021. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0 22
3022. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0 20
3023. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3024. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0 20
3025. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 20
3026. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0 20
3027. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0 20
3028. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3029. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
3030. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0 20
3031. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0 20
3032. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 32
3033. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 16
3034. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0 16
3035. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3036. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 16
3037. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0 16
3038. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3039. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 0 16
3040. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 16
3041. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3042. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 30
3043. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 28
3044. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 28
3045. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0 28
3046. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 14
3047. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0 28
3048. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0 14
3049. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3050. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0 28
3051. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0 14
3052. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 0 14
3053. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0 26
3054. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3055. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 12
3056. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 24
3057. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3058. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0 12
3059. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 12
3060. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0 12
3061. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0 12
3062. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0 12
3063. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0 24
3064. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3065. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0 12
3066. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 24
3067. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0 24
3068. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 0 12
3069. Bíró Boglárka (CEKK) 0 12
3070. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0 24
3071. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 22
3072. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0 22
3073. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 22
3074. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
3075. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 32
3076. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0 32
3077. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0 32
3078. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0 10
3079. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 10
3080. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0 20
3081. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 10
3082. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0 10
3083. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0 20
3084. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0 20
3085. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0 20
3086. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0 10
3087. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0 20
3088. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 0 20
3089. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0 10
3090. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0 20
3091. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0 28
3092. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 28
3093. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0 28
3094. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 28
3095. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0 28
3096. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 18
3097. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0 18
3098. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0 18
3099. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0 18
3100. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0 18
3101. Megyesi Márton (BSC-2015) 0 26
3102. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 26
3103. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0 24
3104. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3105. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 16
3106. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3107. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0 8
3108. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3109. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3110. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 8
3111. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3112. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 16
3113. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0 16
3114. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0 16
3115. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0 16
3116. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3117. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0 16
3118. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3119. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0 24
3120. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0 8
3121. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0 24
3122. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0 16
3123. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0 32
3124. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0 24
3125. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3126. Bodnár Áron (NYÍKSE Tűzokádók) 0 8
3127. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0 16
3128. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0 16
3129. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0 8
3130. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0 16
3131. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0 8
3132. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
3133. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 0 8
3134. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0 16
3135. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0 16
3136. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0 24
3137. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0 24
3138. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0 22
3139. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0 22
3140. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 22
3141. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 0 22
3142. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0 22
3143. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0 22
3144. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0 14
3145. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0 28
3146. Ledneczki Erik (Monok SE) 0 28
3147. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0 28
3148. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0 14
3149. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0 28
3150. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 14
3151. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0 14
3152. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0 14
3153. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3154. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 28
3155. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3156. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0 20
3157. Mezriczky Máté (KASI/D) 0 20
3158. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0 20
3159. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0 20
3160. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0 26
3161. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0 32
3162. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0 12
3163. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3164. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0 12
3165. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0 18
3166. Bán András (FKE kenguruk) 0 12
3167. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 24
3168. Bogdán Zsombor (MAFC Bikszádi) 0 6
3169. Huszti Diána (Fűzfői AK) 0 6
3170. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0 6
3171. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
3172. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0 12
3173. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0 30
3174. Vaspöri Vince (Hévíz SK) 0 6
3175. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0 24
3176. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0 12
3177. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0 24
3178. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 6
3179. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0 12
3180. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 12
3181. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0 24
3182. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0 30
3183. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0 12
3184. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
3185. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0 12
3186. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 12
3187. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 0 12
3188. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0 12
3189. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
3190. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 0 24
3191. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 12
3192. Kürti David (Primo Magic) 0 6
3193. Márton Liza (BDSE Szécsény U11) 0 6
3194. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0 12
3195. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 30
3196. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0 12
3197. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0 12
3198. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 6
3199. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3200. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0 24
3201. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 18
3202. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0 18
3203. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3204. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 0 6
3205. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 18
3206. Horváth Valér (Hévíz SK) 0 28
3207. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0 28
3208. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
3209. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0 28
3210. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0 22
3211. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0 22
3212. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0 22
3213. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 22
3214. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 16
3215. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0 16
3216. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 16
3217. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
3218. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
3219. Krein Júlia (VESC U11) 0 16
3220. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0 16
3221. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0 16
3222. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3223. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0 16
3224. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0 16
3225. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 16
3226. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0 26
3227. Kiss Zalán (KASI/C) 0 26
3228. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 0 30
3229. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 20
3230. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0 20
3231. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0 10
3232. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 10
3233. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
3234. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0 20
3235. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0 20
3236. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 10
3237. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0 10
3238. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 20
3239. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 20
3240. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0 10
3241. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0 20
3242. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0 20
3243. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3244. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
3245. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 24
3246. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0 24
3247. György Bálint (Monok SE) 0 24
3248. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0 24
3249. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0 24
3250. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 24
3251. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 14
3252. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0 14
3253. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0 28
3254. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0 14
3255. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0 14
3256. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
3257. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0 14
3258. Besenyi Bence (Csepel KK) 0 14
3259. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 28
3260. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0 28
3261. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 28
3262. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3263. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0 14
3264. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0 14
3265. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0 28
3266. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0 18
3267. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0 18
3268. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3269. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 0 8
3270. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0 12
3271. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0 16
3272. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
3273. Neiczer Patrik (KASI/D) 0 8
3274. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0 12
3275. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0 8
3276. Stascheit Danton (Zuglói Sasok) 0 8
3277. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 20
3278. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 16
3279. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0 20
3280. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 0 8
3281. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3282. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3283. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3284. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0 8
3285. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
3286. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0 8
3287. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 12
3288. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3289. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 8
3290. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3291. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3292. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0 16
3293. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
3294. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3295. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0 8
3296. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0 24
3297. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3298. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0 8
3299. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 20
3300. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0 28
3301. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0 12
3302. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0 8
3303. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 28
3304. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0 8
3305. Borsós Adrienn (CEKK) 0 12
3306. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0 20
3307. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0 12
3308. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0 8
3309. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0 20
3310. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0 16
3311. Csapó Anna (KKC Hetény) 0 8
3312. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3313. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0 12
3314. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0 8
3315. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0 20
3316. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0 28
3317. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 0 8
3318. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0 24
3319. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0 20
3320. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0 8
3321. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 16
3322. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 28
3323. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3324. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0 12
3325. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3326. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0 8
3327. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0 16
3328. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0 20
3329. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0 12
3330. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3331. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3332. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0 24
3333. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0 12
3334. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0 20
3335. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3336. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0 12
3337. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3338. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 8
3339. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 12
3340. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0 16
3341. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
3342. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 16
3343. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3344. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0 8
3345. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
3346. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0 12
3347. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0 8
3348. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
3349. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0 24
3350. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0 28
3351. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0 24
3352. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0 16
3353. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0 12
3354. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3355. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0 20
3356. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0 24
3357. Berta Bence (NYKK U11/B) 0 20
3358. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 26
3359. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0 26
3360. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0 22
3361. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0 22
3362. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0 18
3363. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0 18
3364. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0 18
3365. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 18
3366. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 18
3367. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0 18
3368. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 18
3369. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0 18
3370. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 32
3371. Fekete Dominik (Pér U11) 0 28
3372. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 14
3373. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3374. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0 14
3375. Kéri Botond (Monor SE/A) 0 14
3376. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 28
3377. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 14
3378. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 28
3379. Debreczeni Alíz (TFSE) 0 28
3380. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0 28
3381. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3382. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 14
3383. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0 14
3384. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0 28
3385. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0 14
3386. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0 24
3387. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0 24
3388. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 20
3389. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 10
3390. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0 20
3391. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0 20
3392. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0 10
3393. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 10
3394. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 10
3395. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0 20
3396. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0 10
3397. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0 20
3398. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0 20
3399. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0 26
3400. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 26
3401. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 26
3402. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0 16
3403. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
3404. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0 16
3405. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 16
3406. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0 16
3407. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0 16
3408. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0 16
3409. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
3410. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 16
3411. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
3412. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3413. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0 16
3414. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0 22
3415. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0 22
3416. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 22
3417. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0 12
3418. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0 12
3419. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 12
3420. Seeger Tamás (Gödi SE Gödények) 0 6
3421. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
3422. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3423. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0 6
3424. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 30
3425. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0 24
3426. Steigerwald Luca Csenge (BSC Lány) 0 6
3427. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0 12
3428. Kormos Máté Szabolcs (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3429. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0 6
3430. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0 6
3431. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0 12
3432. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 12
3433. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 6
3434. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0 12
3435. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0 12
3436. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 12
3437. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 0 12
3438. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0 18
3439. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0 12
3440. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0 12
3441. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 0 12
3442. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3443. Badics Matilda Anna (TFSE) 0 12
3444. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0 18
3445. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3446. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 12
3447. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 18
3448. Nagy Petra (KKC Hetény) 0 12
3449. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 18
3450. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 24
3451. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0 12
3452. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3453. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0 26
3454. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 26
3455. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0 20
3456. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0 20
3457. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3458. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0 20
3459. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0 20
3460. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0 20
3461. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 28
3462. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 28
3463. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 0 14
3464. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0 14
3465. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0 14
3466. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
3467. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
3468. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0 28
3469. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 14
3470. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0 22
3471. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 22
3472. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0 22
3473. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
3474. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U11) 0 8
3475. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3476. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3477. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0 8
3478. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
3479. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3480. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
3481. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0 8
3482. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3483. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0 8
3484. Németh Luca (KWBC Körmend) 0 8
3485. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0 16
3486. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0 8
3487. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 24
3488. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0 8
3489. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3490. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 8
3491. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3492. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3493. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0 8
3494. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 0 16
3495. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0 16
3496. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 8
3497. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3498. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0 16
3499. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0 24
3500. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0 8
3501. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0 16
3502. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0 8
3503. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3504. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0 24
3505. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0 8
3506. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0 16
3507. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 16
3508. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0 8
3509. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 28
3510. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0 28
3511. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0 20
3512. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 0 10
3513. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3514. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0 20
3515. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 10
3516. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0 20
3517. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0 20
3518. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 20
3519. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0 10
3520. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3521. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0 10
3522. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 10
3523. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0 22
3524. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0 12
3525. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0 12
3526. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0 12
3527. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0 12
3528. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0 12
3529. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3530. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0 12
3531. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0 12
3532. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 12
3533. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0 12
3534. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3535. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 24
3536. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0 14
3537. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0 14
3538. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0 14
3539. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 14
3540. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0 14
3541. Kerner Lilien (Pér U11) 0 28
3542. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0 28
3543. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 32
3544. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0 16
3545. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0 18
3546. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
3547. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0 20
3548. Pászti Milán (Pityke KSE) 0 20
3549. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0 20
3550. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0 24
3551. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3552. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3553. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3554. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3555. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 14
3556. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3557. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3558. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3559. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3560. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 12
3561. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 10
3562. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 0 6
3563. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3564. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3565. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 12
3566. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3567. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3568. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3569. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3570. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3571. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3572. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3573. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3574. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3575. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 10
3576. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 16
3577. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 16
3578. Gavallér Emma (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 6
3579. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3580. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3581. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3582. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3583. Varga Luca (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 6
3584. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3585. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3586. Szmola Eszter Júlia (PaSa Csillagai) 0 6
3587. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3588. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3589. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3590. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 14
3591. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
teljes ranglisták >>

Kétpontos dobások - ÁTLAG (min. 6 meccs)

P. Név Csapat Érték (db) M.
1. Nagy Kornél (Dunaújvárosi Sárkányok) 14.67 6
2. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 14 16
3. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 13.88 16
4. Fülöp Leó (TFSE) 12.8 20
5. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 12.21 28
6. Balla Benedek (BKGDSE U11) 11.44 18
7. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 11.4 30
8. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 11.27 30
9. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 11.17 24
10. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 11.08 24
11. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 10.87 30
12. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 10.77 26
13. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 10.63 16
14. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 10.6 20
15. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 10.5 24
16. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 10.33 24
17. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 10.25 24
18. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 10.2 10
19. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 10.17 24
20. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 10 16
21. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 9.94 32
22. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 9.88 16
23. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 9.83 24
24. Turbucz Zoé (BSC Lány) 9.83 24
25. Csaba Gergely (TFSE) 9.75 16
26. Végh Patrik (Fűzfői AK) 9.67 18
27. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 9.63 32
28. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 9.33 24
29. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 9.21 28
30. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 9.14 28
31. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 9 32
32. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 9 12
33. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 9 32
34. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 9 14
35. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 9 22
36. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 8.93 28
37. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 8.93 28
38. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 8.9 20
39. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 8.88 32
40. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 8.86 28
41. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 8.79 28
42. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 8.79 28
43. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 8.67 24
44. Molnár Erik (MAFC Grosics) 8.63 32
45. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 8.57 28
46. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 8.5 28
47. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 8.5 32
48. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 8.5 32
49. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 8.5 24
50. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 8.43 28
51. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 8.43 28
52. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 8.42 24
53. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 8.38 16
54. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 8.33 24
55. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 8.31 26
56. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 8.25 32
57. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 8.19 32
58. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 8.14 28
59. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 8.08 24
60. Tóth László András (Kozármisleny SE) 8.08 24
61. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 8.07 28
62. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 8 24
63. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 8 8
64. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 8 32
65. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 8 20
66. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 8 16
67. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 7.92 24
68. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 7.82 22
69. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 7.71 14
70. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 7.71 28
71. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 7.64 28
72. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 7.58 24
73. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 7.57 28
74. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 7.54 26
75. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 7.5 8
76. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 7.5 8
77. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 7.4 20
78. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 7.38 32
79. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 7.36 28
80. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 7.29 28
81. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 7.25 24
82. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 7.21 28
83. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 7.21 28
84. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 7.17 24
85. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 7.17 24
86. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 7.09 22
87. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 7.07 28
88. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 7.07 28
89. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 7.06 32
90. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 7 28
91. Góman Kristóf János (KASI/A) 7 32
92. Csurgai Martin (Pityke KSE) 6.9 20
93. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 6.89 18
94. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 6.86 28
95. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 6.86 28
96. Somi Miron (KASI/A) 6.86 42
97. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 6.85 26
98. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 6.83 24
99. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 6.8 20
100. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 6.77 26
101. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 6.75 32
102. Serestyén Patrik (DIFE KK U11 DERECSKE) 6.75 8
103. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 6.75 24
104. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6.67 24
105. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 6.67 24
106. Bíró Bence (Budafoki Békák) 6.63 32
107. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 6.57 28
108. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 6.5 28
109. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 6.5 24
110. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 6.5 28
111. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 6.47 30
112. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 6.46 26
113. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6.46 26
114. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 6.44 32
115. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 6.43 14
116. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 6.43 28
117. Hajdu Márton (BL Basket SE) 6.42 24
118. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 6.4 20
119. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 6.38 26
120. Patonai Lilla (KKC Hetény) 6.38 16
121. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 6.38 16
122. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 6.36 22
123. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 6.31 32
124. Stikrád Ádám (KASI/A) 6.3 40
125. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 6.29 28
126. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 6.29 28
127. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 6.29 28
128. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 6.27 22
129. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 6.27 22
130. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 6.27 30
131. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 6.25 32
132. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 6.25 8
133. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 6.25 8
134. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 6.25 8
135. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 6.21 28
136. Czifra Bence (Kanizsa KK) 6.17 24
137. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 6.15 26
138. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 6.13 30
139. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 6.1 20
140. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 6.07 28
141. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 6 22
142. Ress Kornél (BSC-2015) 6 18
143. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 6 32
144. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 6 28
145. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 6 30
146. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 6 24
147. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 6 8
148. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 5.94 32
149. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 5.93 28
150. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 5.93 28
151. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 5.93 28
152. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 5.92 24
153. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 5.86 28
154. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 5.86 14
155. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 5.86 28
156. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 5.83 24
157. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 5.82 22
158. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 5.8 20
159. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 5.79 28
160. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 5.75 24
161. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 5.75 32
162. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 5.75 32
163. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 5.75 24
164. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 5.73 30
165. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 5.71 28
166. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 5.69 32
167. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 5.67 30
168. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 5.67 24
169. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 5.67 18
170. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 5.64 28
171. Kovács Lili (KKC Hetény) 5.64 28
172. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 5.6 10
173. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 5.58 24
174. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 5.58 24
175. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 5.58 24
176. Molnár Milán Bence (KASI/A) 5.57 28
177. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 5.56 32
178. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 5.56 32
179. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 5.56 32
180. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 5.54 26
181. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 5.5 28
182. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 5.5 28
183. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 5.5 12
184. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 5.5 16
185. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 5.47 30
186. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 5.47 30
187. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 5.46 26
188. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 5.44 36
189. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 5.44 32
190. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 5.42 24
191. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 5.4 20
192. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 5.4 20
193. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 5.38 32
194. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 5.38 32
195. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 5.36 22
196. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 5.36 22
197. Juhász Ádám (Csepel KK) 5.36 28
198. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 5.36 28
199. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 5.33 24
200. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 5.33 12
201. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 5.33 24
202. Korányi Márton (FKE kenguruk) 5.33 12
203. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 5.31 32
204. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 5.31 32
205. Varga Regina (KWBC Körmend) 5.31 26
206. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 5.31 26
207. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 5.3 20
208. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 5.29 28
209. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 5.29 28
210. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 5.25 16
211. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 5.25 32
212. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 5.25 24
213. Ratskó Áron (BSC-2015) 5.25 24
214. Katona Blanka (KKC Mátyás) 5.22 18
215. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 5.21 28
216. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 5.21 28
217. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 5.2 30
218. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 5.18 22
219. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 5.18 22
220. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 5.17 24
221. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 5.15 26
222. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 5.15 40
223. Horváth Patrik (KASI/A) 5.13 30
224. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 5.13 30
225. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 5.13 16
226. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 5.1 20
227. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 5.1 20
228. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 5.09 22
229. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 5.08 24
230. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 5.07 28
231. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 5.07 28
232. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 5.07 28
233. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 5.07 28
234. Kiss Laura (Csepel KK) 5.07 30
235. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 5.06 32
236. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 5.04 48
237. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 5 60
238. Fetahu Lenard (Csepel KK) 5 30
239. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 5 8
240. Horváth Donát (PSE Párducok) 5 16
241. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 5 8
242. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 5 12
243. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 5 22
244. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 5 20
245. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 5 12
246. Petik Balázs (Monor SE/B) 5 26
247. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 5 28
248. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 5 16
249. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 5 6
250. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 4.95 42
251. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 4.94 36
252. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 4.94 32
253. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 4.94 32
254. Sárosi Botond (Csepel KK) 4.93 30
255. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 4.93 28
256. Szász Alíz (FKE kenguruk) 4.93 28
257. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 4.92 26
258. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 4.92 24
259. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 4.92 24
260. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 4.91 22
261. Pop Paul-George (Primo Magic) 4.9 20
262. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 4.86 28
263. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 4.86 28
264. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 4.86 28
265. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 4.86 28
266. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 4.8 10
267. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 4.8 20
268. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 4.8 20
269. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 4.8 20
270. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 4.79 28
271. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 4.79 28
272. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 4.79 28
273. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 4.79 28
274. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 4.77 26
275. Székely Ákos (KASI/A) 4.75 32
276. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 4.73 22
277. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 4.71 42
278. Márkus Korina (BSC Lány) 4.71 28
279. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 4.69 32
280. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 4.69 32
281. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 4.67 24
282. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 4.67 24
283. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 4.6 20
284. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 4.58 24
285. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 4.58 24
286. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 4.58 24
287. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 4.58 24
288. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 4.57 28
289. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 4.57 28
290. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 4.57 28
291. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 4.56 32
292. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 4.56 32
293. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 4.53 30
294. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 4.5 24
295. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 4.5 32
296. Bartus Benedek (Piros Sasok) 4.5 28
297. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 4.5 20
298. Dudás Noel (BL Basket SE) 4.5 32
299. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 4.5 28
300. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 4.5 8
301. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4.5 28
302. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 4.5 20
303. Mor Yotam (FKE kenguruk) 4.5 28
304. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 4.5 28
305. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4.5 20
306. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 4.5 24
307. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 4.5 24
308. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 4.5 20
309. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 4.5 32
310. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 4.47 30
311. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4.46 26
312. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 4.44 32
313. Berecz Péter (BSC Fiú) 4.44 32
314. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 4.43 28
315. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 4.43 14
316. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 4.43 28
317. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 4.42 24
318. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 4.4 20
319. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 4.4 30
320. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 4.38 32
321. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 4.36 22
322. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 4.36 28
323. Miklóssy László (BLF Bolhák) 4.36 28
324. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 4.36 28
325. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 4.36 28
326. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 4.33 30
327. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 4.33 30
328. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 4.33 24
329. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 4.33 12
330. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 4.33 24
331. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 4.3 20
332. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 4.29 28
333. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 4.29 28
334. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 4.29 14
335. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 4.29 28
336. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 4.27 30
337. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 4.27 30
338. László Botond (Tószegi Tigrisek) 4.25 24
339. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 4.25 32
340. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 4.25 24
341. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 4.25 24
342. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 4.21 28
343. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 4.21 28
344. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 4.21 28
345. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 4.21 28
346. Papp Andor (FTSI Constantinum) 4.21 28
347. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 4.2 30
348. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.2 30
349. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 4.2 30
350. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 4.2 30
351. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 4.19 32
352. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 4.17 12
353. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 4.17 12
354. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 4.14 28
355. László Zétény (BSC Fiú) 4.14 28
356. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 4.14 14
357. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 4.14 14
358. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 4.14 28
359. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 4.13 30
360. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 4.13 32
361. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 4.13 16
362. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 4.11 18
363. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 4.1 20
364. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 4.1 20
365. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 4.09 22
366. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 4.09 22
367. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 4.08 24
368. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 4.08 24
369. Répa Magor Vajk (Pér U11) 4.08 24
370. Kovács Léna (KKC Mátyás) 4.08 24
371. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 4.08 26
372. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 4.07 28
373. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 4.07 28
374. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 4.07 28
375. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 4.07 28
376. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 4.07 28
377. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 4.07 28
378. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 4.07 28
379. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 4.06 32
380. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 4.05 42
381. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 4 24
382. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 4 32
383. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 4 28
384. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 4 12
385. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 4 8
386. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 16
387. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 4 8
388. Takács Soma (FKE Szöcskék) 4 12
389. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 4 28
390. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 4 16
391. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 4 16
392. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 4 24
393. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 4 24
394. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 4 28
395. Hirt Ádám (KASI/A) 4 32
396. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 4 20
397. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 4 24
398. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 4 20
399. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 4 24
400. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 4 14
401. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 4 24
402. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 4 20
403. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 3.94 32
404. Barics Péter (BSC vegyes) 3.94 32
405. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 3.93 30
406. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 3.93 28
407. Eckert Bíborka (VESC U11) 3.93 28
408. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 3.93 28
409. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 3.93 28
410. Horváth Dominik (Monor SE/B) 3.92 26
411. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 3.92 24
412. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 3.92 24
413. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 3.92 24
414. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 3.91 22
415. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 3.9 20
416. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 3.89 18
417. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 3.88 16
418. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 3.87 30
419. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 3.86 28
420. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 3.86 28
421. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.86 28
422. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 3.83 12
423. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 3.83 24
424. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 3.83 24
425. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 3.81 32
426. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 3.81 32
427. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 3.8 20
428. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.8 20
429. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 3.8 30
430. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 3.8 20
431. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 3.8 20
432. Varga Dániel (BSC Fiú) 3.79 28
433. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 3.79 28
434. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 3.79 28
435. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 3.77 26
436. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 3.77 26
437. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.75 24
438. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 3.75 24
439. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 3.75 16
440. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 3.75 56
441. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 3.75 32
442. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 3.71 28
443. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 3.71 28
444. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 3.7 20
445. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 3.7 20
446. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 3.7 20
447. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 3.7 20
448. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 3.7 20
449. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.7 20
450. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 3.69 26
451. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 3.69 26
452. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 3.69 32
453. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 3.67 24
454. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 3.67 24
455. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 3.67 24
456. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 3.67 24
457. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 3.67 30
458. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.67 24
459. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 3.64 28
460. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 3.63 16
461. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 3.63 32
462. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 3.6 20
463. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 3.6 20
464. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 3.6 30
465. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 3.6 20
466. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 3.6 20
467. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 3.58 24
468. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 3.58 24
469. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 3.57 42
470. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 3.57 28
471. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 3.57 28
472. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 3.57 28
473. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 3.57 28
474. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 3.56 18
475. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 3.55 22
476. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.54 26
477. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 3.53 30
478. Nyers Máté (NYKK U11/B) 3.53 34
479. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 3.5 32
480. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 3.5 24
481. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 3.5 28
482. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 3.5 28
483. Czinkos Anna (Csata Garfield) 3.5 28
484. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 3.5 28
485. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 3.5 32
486. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 3.5 16
487. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.5 28
488. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 3.5 20
489. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 3.5 20
490. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 3.5 16
491. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 3.5 12
492. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 3.47 38
493. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 3.47 30
494. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.47 30
495. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 3.45 22
496. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 3.45 22
497. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 3.45 22
498. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 3.45 22
499. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 3.44 18
500. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 3.44 32
501. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 3.44 32
502. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 3.44 32
503. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 3.43 28
504. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.43 28
505. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 3.43 28
506. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 3.43 28
507. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 3.42 24
508. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 3.42 24
509. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 3.42 24
510. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 3.42 24
511. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.4 30
512. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 3.4 20
513. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 3.4 20
514. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 3.4 30
515. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 3.4 20
516. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 3.4 30
517. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 3.4 40
518. Szőke András (Szentesi KK) 3.4 20
519. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 3.4 20
520. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 3.4 10
521. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 3.38 26
522. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 3.38 26
523. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.38 16
524. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 3.38 16
525. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 3.38 16
526. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 3.36 28
527. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 3.36 28
528. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 3.33 12
529. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 3.33 24
530. Harangozó Gyula (KASI/B) 3.33 12
531. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 3.33 18
532. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3.33 12
533. Borsós Nikolett (CEKK) 3.33 24
534. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 3.32 38
535. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 3.31 32
536. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 3.31 26
537. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 3.3 20
538. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 3.3 20
539. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 3.3 20
540. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 3.3 20
541. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 3.29 28
542. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 3.29 28
543. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 3.29 28
544. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 3.29 28
545. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 3.29 28
546. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 3.29 28
547. Szilas Ákos (KASI/A) 3.29 28
548. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 3.29 28
549. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 3.27 30
550. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 3.27 30
551. Gelicz Gergő (KASI/A) 3.25 32
552. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 3.25 32
553. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 3.25 32
554. Kerekes Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 3.25 8
555. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 3.25 8
556. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 3.25 8
557. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 3.25 24
558. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 3.25 8
559. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 3.25 8
560. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 3.25 32
561. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3.23 26
562. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 3.23 26
563. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 3.22 54
564. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 3.22 18
565. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 3.21 28
566. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.21 28
567. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 3.21 28
568. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 3.21 28
569. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 3.2 40
570. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 3.2 20
571. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 3.2 20
572. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 3.2 20
573. Veszely Zétény (Piros Sasok) 3.2 20
574. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3.2 20
575. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 3.2 20
576. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 3.2 30
577. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 3.2 20
578. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 3.2 30
579. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 3.2 50
580. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 3.19 32
581. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.19 32
582. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 3.19 32
583. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.19 32
584. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 3.18 22
585. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 3.17 12
586. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 3.17 24
587. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 3.17 24
588. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 3.17 24
589. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 3.15 26
590. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 3.14 28
591. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 3.14 28
592. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.13 16
593. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 3.13 16
594. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 3.13 16
595. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 3.13 32
596. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 3.13 32
597. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 3.11 18
598. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 3.1 60
599. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 3.1 20
600. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 3.1 20
601. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.1 20
602. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 3.1 20
603. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 3.1 20
604. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 3.1 20
605. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3.1 20
606. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 3.09 22
607. Bolla Eszter (BSC vegyes) 3.09 22
608. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 3.08 24
609. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3.08 24
610. Horváth Áron András (KASI/D) 3.08 24
611. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 3.08 24
612. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 3.08 24
613. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 3.08 24
614. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 3.08 26
615. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 3.07 28
616. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 3.07 28
617. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 3.07 28
618. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 3.07 28
619. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 3.07 28
620. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 3 28
621. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 3 18
622. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 3 28
623. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 3 28
624. Kovács Sára (Vasas Cicák) 3 26
625. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 3 20
626. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 3 34
627. Durucz Adél (KKC Hetény) 3 8
628. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 3 12
629. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 3 12
630. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 3 32
631. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 3 20
632. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 3 30
633. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 3 24
634. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 3 24
635. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 3 26
636. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 3 12
637. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 3 28
638. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 3 24
639. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 3 24
640. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 3 24
641. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 3 28
642. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 3 20
643. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 3 26
644. Környei Dániel (Kanizsa KK) 3 8
645. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 3 16
646. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 3 30
647. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 3 28
648. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 3 16
649. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 2.94 32
650. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.94 32
651. Erős Zalán (Esztergomi KE) 2.94 32
652. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 2.94 32
653. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.94 32
654. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.93 30
655. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 2.93 30
656. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 2.93 28
657. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 2.93 28
658. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.93 28
659. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 2.93 28
660. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 2.93 28
661. Czövek Janka Bori (VESC U11) 2.92 26
662. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 2.92 26
663. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 2.92 26
664. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 2.92 26
665. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 2.92 24
666. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.92 24
667. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.92 24
668. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 2.92 24
669. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 2.92 24
670. Péti András (GYKSE Szekszárd) 2.92 24
671. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.92 24
672. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 2.92 24
673. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 2.91 22
674. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.9 42
675. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 2.9 20
676. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.9 20
677. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 2.9 20
678. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.9 40
679. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 2.89 18
680. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.89 36
681. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 2.88 16
682. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.88 32
683. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 2.88 16
684. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.88 16
685. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.88 32
686. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.87 30
687. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.87 30
688. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.86 28
689. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 2.86 14
690. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 2.86 28
691. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 2.86 28
692. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 2.86 28
693. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 2.86 28
694. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 2.86 28
695. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 2.86 14
696. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 2.85 26
697. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 2.85 26
698. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 2.83 12
699. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 2.83 24
700. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 2.83 12
701. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2.83 12
702. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 2.83 36
703. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 2.82 22
704. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 2.81 32
705. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 2.81 32
706. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 2.81 32
707. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 2.81 32
708. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 2.81 32
709. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 2.8 20
710. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 2.8 20
711. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.8 20
712. Vaskó Péter János (Pér U11) 2.8 20
713. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 2.79 28
714. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 2.79 28
715. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.78 18
716. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 2.75 16
717. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 2.75 8
718. Gunya Áron (BasketBaja SE) 2.75 32
719. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 2.75 24
720. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 2.75 24
721. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 2.75 32
722. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 2.75 8
723. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 2.75 16
724. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.75 16
725. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 2.75 32
726. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 2.75 24
727. Imre László (Kécskei Vidrák) 2.75 24
728. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.75 16
729. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 2.75 24
730. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 2.75 8
731. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.73 30
732. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 2.73 30
733. Molnár Hanna (Hévíz SK) 2.73 30
734. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.73 22
735. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.73 22
736. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 2.71 14
737. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.71 28
738. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 2.71 28
739. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 2.71 28
740. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 2.71 28
741. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2.71 28
742. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 2.71 28
743. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 2.7 20
744. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 2.7 20
745. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.7 20
746. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 2.7 20
747. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 2.7 20
748. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 2.7 20
749. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 2.69 26
750. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.69 26
751. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 2.69 26
752. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 2.69 32
753. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 2.69 32
754. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 2.69 32
755. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 2.69 32
756. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 2.68 38
757. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 2.67 24
758. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 2.67 12
759. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 2.67 24
760. Kovács Kornél (Monor SE/B) 2.67 18
761. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 2.67 24
762. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 2.67 24
763. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 2.67 24
764. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.67 12
765. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 2.67 24
766. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.65 46
767. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 2.64 28
768. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 2.64 28
769. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 2.64 28
770. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 2.64 28
771. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 2.64 28
772. Földi Attila Dávid (CEKK) 2.64 28
773. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 2.64 28
774. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 2.64 28
775. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 2.64 22
776. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 2.63 32
777. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 2.63 16
778. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 2.62 26
779. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.61 36
780. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.6 20
781. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 2.6 20
782. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 2.6 20
783. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 2.6 20
784. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 2.6 20
785. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 2.6 30
786. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 2.6 20
787. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.6 10
788. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 2.58 24
789. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 2.58 24
790. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.58 24
791. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.58 24
792. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 2.58 24
793. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 2.58 24
794. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 2.58 24
795. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 2.58 24
796. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 2.57 28
797. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 2.57 14
798. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.57 28
799. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 2.57 28
800. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 2.57 28
801. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 2.57 28
802. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.57 14
803. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2.57 14
804. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 2.56 32
805. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 2.56 32
806. Siklósy Gréta (CEKK) 2.56 32
807. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 2.56 18
808. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 2.55 22
809. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 2.54 26
810. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 2.53 30
811. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.53 30
812. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 2.5 28
813. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 2.5 32
814. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.5 32
815. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.5 20
816. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.5 24
817. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.5 20
818. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 2.5 28
819. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 2.5 28
820. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.5 28
821. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 2.5 28
822. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.5 32
823. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 2.5 20
824. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 2.5 20
825. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 2.5 24
826. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.5 24
827. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 2.5 28
828. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 2.5 28
829. Simon Botond Csaba (DIFE KK U11 DERECSKE) 2.5 8
830. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 2.5 24
831. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 2.5 20
832. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.5 16
833. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 2.5 28
834. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 2.5 24
835. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 2.5 20
836. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 2.5 12
837. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.5 24
838. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 2.5 32
839. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.5 8
840. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 2.5 24
841. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 2.5 8
842. Panyi Bence (MAFC Csiki) 2.5 12
843. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 2.5 24
844. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 2.5 20
845. Nagy Márton (BSC-2015) 2.5 20
846. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 2.5 20
847. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 2.5 8
848. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 2.5 24
849. Mosó Botond (Keresztúri SE) 2.5 24
850. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.5 16
851. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 2.5 24
852. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.5 8
853. Szalai Dániel (KASI/B) 2.47 34
854. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 2.47 30
855. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 2.47 30
856. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 2.47 30
857. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.47 30
858. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 2.47 30
859. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.46 26
860. Patai Lilla (DVTK Ózd) 2.45 22
861. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 2.44 18
862. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 2.44 18
863. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 2.44 32
864. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 2.43 14
865. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 2.43 28
866. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 2.43 28
867. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 2.43 28
868. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 2.43 28
869. Kiss Réka (Piros Sasok) 2.43 28
870. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 2.43 28
871. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 2.42 24
872. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 2.42 24
873. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.42 24
874. Tóth Mirella (KKC Hetény) 2.42 24
875. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 2.42 24
876. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 2.42 24
877. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.4 20
878. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 2.4 20
879. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 2.39 36
880. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 2.38 26
881. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.38 26
882. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 2.38 26
883. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 2.38 32
884. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.38 32
885. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 2.38 32
886. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 2.38 32
887. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 2.38 32
888. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 2.38 16
889. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 2.38 16
890. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 2.36 22
891. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 2.36 28
892. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 2.36 28
893. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 2.36 28
894. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2.36 28
895. Bogár Milla (Vasas Cicák) 2.35 34
896. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2.35 34
897. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.33 24
898. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.33 12
899. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 2.33 30
900. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.33 18
901. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 2.33 24
902. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 2.33 12
903. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 2.33 12
904. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 2.33 30
905. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 2.33 24
906. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 2.33 18
907. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 2.33 12
908. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 2.33 24
909. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2.33 18
910. Németi Anna (Csata Garfield) 2.31 32
911. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 2.31 32
912. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 2.31 32
913. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 2.31 32
914. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 2.31 26
915. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 2.31 26
916. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2.31 26
917. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 2.31 26
918. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 2.31 26
919. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 2.31 26
920. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 2.3 20
921. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 2.3 20
922. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.3 20
923. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.3 40
924. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 2.29 48
925. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 2.29 28
926. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 2.29 28
927. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 2.29 14
928. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 2.29 28
929. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 2.29 28
930. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 2.27 30
931. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 2.25 16
932. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 2.25 32
933. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 2.25 24
934. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 2.25 16
935. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 2.25 24
936. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 2.25 24
937. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 2.25 24
938. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 2.25 16
939. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 2.25 24
940. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 2.25 8
941. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 2.25 24
942. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 2.25 24
943. Osváth Levente (BSC Fiú) 2.25 32
944. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.25 32
945. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 2.25 24
946. Deme Péter (MAFC Csiki) 2.25 24
947. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 2.25 16
948. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 2.25 8
949. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 2.25 16
950. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 2.25 24
951. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 2.23 26
952. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.23 26
953. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 2.23 26
954. Csobán Csenge (BSC Lány) 2.23 26
955. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 2.23 26
956. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 2.23 26
957. Somos Róza (Vasas Amazonok) 2.22 36
958. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.22 18
959. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 2.22 18
960. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 2.21 28
961. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 2.21 28
962. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 2.21 28
963. Szőcs Vilmos (TFSE) 2.21 28
964. Szőcs Botond (BSC vegyes) 2.21 28
965. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 2.21 28
966. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 2.21 28
967. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 2.21 48
968. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.2 30
969. Radnai László (BL Basket SE) 2.2 10
970. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 2.2 20
971. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.2 20
972. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 2.2 10
973. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 2.2 20
974. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 2.2 20
975. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 2.2 20
976. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 2.19 42
977. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 2.19 32
978. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 2.18 22
979. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 2.18 22
980. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 2.18 22
981. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 2.17 12
982. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 2.17 24
983. Heckenast Péter (Monor SE/A) 2.17 12
984. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 2.17 24
985. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 2.17 24
986. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 2.17 24
987. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 2.17 24
988. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 2.17 24
989. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.17 24
990. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 2.17 12
991. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 2.17 24
992. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 2.17 24
993. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 2.17 24
994. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 2.17 12
995. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 2.17 24
996. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 2.15 26
997. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 2.15 26
998. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 2.15 26
999. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 2.14 28
1000. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 2.14 28
1001. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 2.14 14
1002. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.14 14
1003. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 2.14 14
1004. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 2.14 28
1005. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 2.13 30
1006. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.13 30
1007. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 2.13 30
1008. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 2.13 16
1009. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 2.1 20
1010. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.1 20
1011. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 2.1 20
1012. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 2.1 20
1013. Lovas Luca (KKC Mátyás) 2.1 20
1014. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 2.1 20
1015. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 2.1 20
1016. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 2.1 20
1017. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 2.09 22
1018. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 2.09 22
1019. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 2.08 24
1020. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 2.08 24
1021. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.08 24
1022. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 2.08 24
1023. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.08 24
1024. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 2.08 24
1025. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 2.08 24
1026. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 2.08 24
1027. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 2.08 26
1028. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.08 26
1029. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 2.07 28
1030. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 2.07 28
1031. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 2.07 28
1032. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 2.07 28
1033. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 2.07 28
1034. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 2.07 28
1035. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 2.07 30
1036. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 2.06 32
1037. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.06 32
1038. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.06 32
1039. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 2.06 32
1040. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 2.06 32
1041. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.06 32
1042. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 2.06 32
1043. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 2.06 32
1044. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 2 22
1045. Hován Ármin (MAFC Csiki) 2 18
1046. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 2 28
1047. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2 28
1048. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 2 6
1049. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 2 24
1050. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 2 32
1051. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 2 16
1052. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 2 24
1053. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 2 30
1054. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 2 28
1055. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 2 10
1056. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 2 22
1057. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 2 24
1058. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 2 24
1059. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 2 32
1060. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 2 28
1061. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 2 30
1062. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 2 8
1063. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 2 26
1064. Dudás Nóra (Csata Garfield) 2 32
1065. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 2 32
1066. Horváth Abigél (Csata Garfield) 2 24
1067. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 2 24
1068. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2 26
1069. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 16
1070. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 2 18
1071. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 2 14
1072. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 2 24
1073. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 2 24
1074. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 2 30
1075. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 2 28
1076. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 2 28
1077. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2 28
1078. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 2 24
1079. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 2 20
1080. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 24
1081. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 2 24
1082. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 24
1083. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 2 12
1084. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 2 12
1085. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2 12
1086. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 2 16
1087. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 2 8
1088. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 2 20
1089. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 2 32
1090. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 2 22
1091. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 1.95 42
1092. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 1.94 32
1093. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 1.94 32
1094. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 1.94 32
1095. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 1.94 32
1096. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 1.94 32
1097. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 1.93 30
1098. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1.93 28
1099. Köteles Milán (Szentesi KK) 1.93 28
1100. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.93 28
1101. Lévai Szilárd (KASI/A) 1.93 28
1102. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 1.93 28
1103. Pongrácz Liza (Csata Manók) 1.93 28
1104. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 1.93 28
1105. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 1.93 28
1106. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.93 28
1107. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 1.93 28
1108. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 1.93 28
1109. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.93 28
1110. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 1.92 26
1111. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.92 26
1112. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 1.92 26
1113. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.92 26
1114. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.92 26
1115. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.92 24
1116. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.92 24
1117. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 1.92 24
1118. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 1.92 24
1119. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 1.92 24
1120. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 1.92 24
1121. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 1.92 24
1122. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 1.91 22
1123. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 1.91 22
1124. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.91 22
1125. Horváth Panna (Vasas Cicák) 1.9 42
1126. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 1.9 20
1127. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 1.9 20
1128. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 1.9 20
1129. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.9 20
1130. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.9 20
1131. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 1.9 20
1132. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 1.9 20
1133. Apró Leo (BSC vegyes) 1.9 20
1134. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 1.89 18
1135. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 1.89 18
1136. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 1.88 32
1137. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 1.88 32
1138. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 1.88 16
1139. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 1.88 16
1140. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.88 16
1141. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.88 16
1142. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 1.88 16
1143. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.88 16
1144. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 1.87 30
1145. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 1.87 30
1146. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 1.87 30
1147. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 1.87 30
1148. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 1.86 28
1149. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 1.86 28
1150. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 1.86 28
1151. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.86 28
1152. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.86 28
1153. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 1.86 28
1154. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.86 28
1155. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 1.86 14
1156. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.86 28
1157. Fehérvári Marcell (KASI/D) 1.86 28
1158. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.85 26
1159. Racskó Máté (NYKK U11/B) 1.83 12
1160. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 1.83 12
1161. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.83 24
1162. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 1.83 24
1163. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 1.83 24
1164. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.83 12
1165. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.83 24
1166. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.83 12
1167. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.83 12
1168. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 1.83 24
1169. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.83 24
1170. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 1.83 24
1171. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 1.83 24
1172. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 1.83 12
1173. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 1.83 24
1174. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.82 22
1175. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 1.82 22
1176. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.81 32
1177. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.81 32
1178. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.81 32
1179. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 1.81 32
1180. Kővári Dóra (Csata Manók) 1.81 32
1181. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.81 32
1182. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 1.81 32
1183. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.81 32
1184. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.81 42
1185. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 1.8 20
1186. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 1.8 20
1187. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.8 30
1188. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 1.8 30
1189. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.8 20
1190. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 1.8 10
1191. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 1.8 20
1192. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 1.8 20
1193. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 1.8 20
1194. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 1.8 20
1195. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.8 30
1196. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 1.8 20
1197. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 1.8 20
1198. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.8 20
1199. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 1.8 20
1200. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.8 20
1201. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 1.79 28
1202. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 1.79 28
1203. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 1.79 28
1204. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.79 28
1205. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 1.79 28
1206. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 1.79 28
1207. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.79 28
1208. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 1.79 28
1209. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 1.79 28
1210. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 1.79 28
1211. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 1.79 28
1212. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 1.79 28
1213. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.78 18
1214. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 1.78 18
1215. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 1.78 18
1216. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 1.77 26
1217. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 1.77 26
1218. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 1.77 26
1219. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 1.77 26
1220. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.77 26
1221. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 1.75 40
1222. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.75 16
1223. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.75 16
1224. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 1.75 24
1225. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.75 32
1226. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.75 24
1227. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.75 8
1228. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 1.75 8
1229. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.75 8
1230. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 1.75 24
1231. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 1.75 16
1232. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 1.75 32
1233. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.75 16
1234. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 1.75 8
1235. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 1.75 8
1236. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 1.75 24
1237. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.75 8
1238. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 1.75 16
1239. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.75 24
1240. Kovács Szófia (Csata Garfield) 1.75 24
1241. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.75 16
1242. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 1.75 16
1243. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 1.75 8
1244. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 1.75 16
1245. Császár Máté (KASI/B) 1.74 38
1246. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.73 30
1247. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.73 30
1248. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 1.73 22
1249. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 1.73 22
1250. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 1.73 22
1251. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 1.72 36
1252. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.72 36
1253. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 1.71 56
1254. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.71 28
1255. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 1.71 28
1256. Erdős Izabella (Csata Garfield) 1.71 28
1257. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 1.71 28
1258. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 1.71 28
1259. Demeter István (Monor SE/A) 1.71 28
1260. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.71 28
1261. Besenyei Blanka (Csata Manók) 1.71 28
1262. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 1.71 28
1263. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 1.71 14
1264. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 1.71 14
1265. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.7 20
1266. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.7 20
1267. Barucha Levente (KASI/D) 1.7 20
1268. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 1.7 20
1269. Taskó László (MEAFC Kossuth) 1.7 20
1270. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 1.7 20
1271. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 1.69 26
1272. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 1.69 26
1273. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 1.69 26
1274. Steininger Erik (Fűzfői AK) 1.69 26
1275. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 1.69 26
1276. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 1.69 26
1277. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 1.69 26
1278. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 1.69 32
1279. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 1.69 32
1280. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 1.69 32
1281. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 1.69 32
1282. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 1.69 32
1283. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.68 38
1284. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.67 24
1285. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 1.67 24
1286. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 1.67 24
1287. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.67 18
1288. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 1.67 18
1289. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 1.67 12
1290. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.67 18
1291. Horváth Áron Márk (KASI/A) 1.67 24
1292. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 1.67 24
1293. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 1.67 30
1294. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 1.67 24
1295. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 1.67 24
1296. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 1.67 12
1297. Hankó Anna Róza (BEAC Újbuda KA/B) 1.67 6
1298. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 1.67 24
1299. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 1.67 24
1300. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 1.67 12
1301. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.67 12
1302. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.67 12
1303. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 1.67 18
1304. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 1.67 12
1305. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 1.67 36
1306. Midáner Zoja (Kéksárga Okapik) 1.67 6
1307. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 1.67 24
1308. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 1.65 52
1309. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 1.64 28
1310. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 1.64 28
1311. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 1.64 28
1312. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 1.64 28
1313. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 1.64 28
1314. Biró Botond (Esztergomi KE) 1.64 28
1315. Ledneczki Márk (Monok SE) 1.64 28
1316. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 1.64 28
1317. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 1.64 28
1318. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.64 22
1319. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 1.64 22
1320. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 1.63 32
1321. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.63 16
1322. Győrik Botond (BL Basket SE) 1.63 32
1323. Mészáros Csenge (CEKK) 1.63 32
1324. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.63 32
1325. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 1.63 16
1326. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.63 16
1327. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 1.63 16
1328. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.62 26
1329. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 1.62 26
1330. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.62 26
1331. Molnár Milán (Hévíz SK) 1.62 26
1332. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.62 26
1333. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 1.6 20
1334. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 1.6 10
1335. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 1.6 30
1336. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 1.6 20
1337. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.6 20
1338. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 1.6 20
1339. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 1.6 20
1340. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 1.6 20
1341. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 1.6 20
1342. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 1.6 20
1343. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 1.6 20
1344. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 1.6 10
1345. Vince Bence (KASI/B) 1.59 34
1346. Szabó Mihály (BSC Fiú) 1.58 24
1347. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.58 24
1348. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.58 24
1349. Bán Barna (Szentesi KK) 1.58 24
1350. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.58 24
1351. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 1.58 24
1352. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 1.58 24
1353. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 1.58 24
1354. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 1.58 24
1355. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 1.58 24
1356. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 1.58 24
1357. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 1.58 24
1358. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.57 28
1359. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.57 28
1360. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 1.57 28
1361. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 1.57 28
1362. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 1.57 28
1363. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 1.57 14
1364. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 1.57 28
1365. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.56 32
1366. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 1.56 32
1367. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 1.56 32
1368. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 1.56 18
1369. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 1.56 36
1370. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 1.55 40
1371. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 1.55 22
1372. Agg Maja (Harcos Darazsak) 1.55 22
1373. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 1.55 22
1374. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 1.55 22
1375. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 1.54 26
1376. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 1.54 26
1377. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 1.54 26
1378. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 1.54 26
1379. Huppauer László (Pér U11) 1.54 26
1380. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 1.54 26
1381. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.54 26
1382. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.53 30
1383. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 1.53 30
1384. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 1.5 28
1385. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.5 32
1386. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.5 20
1387. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 1.5 20
1388. Rein Ákos (Esztergomi KE) 1.5 28
1389. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 1.5 24
1390. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.5 32
1391. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 1.5 32
1392. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.5 24
1393. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 1.5 36
1394. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 1.5 28
1395. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 1.5 20
1396. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.5 16
1397. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.5 16
1398. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 1.5 28
1399. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.5 12
1400. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 1.5 32
1401. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 1.5 20
1402. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.5 24
1403. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 1.5 20
1404. Soltész Fanni (Monor SE/A) 1.5 24
1405. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 1.5 24
1406. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 1.5 8
1407. Farkas István (BSC-2015) 1.5 8
1408. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 1.5 20
1409. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 1.5 24
1410. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 1.5 12
1411. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 1.5 24
1412. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.5 16
1413. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 1.5 20
1414. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.5 20
1415. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.5 24
1416. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 1.5 28
1417. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 1.5 20
1418. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 1.5 12
1419. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 1.5 16
1420. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.5 8
1421. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 1.5 20
1422. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 1.5 24
1423. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 1.5 24
1424. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 1.5 20
1425. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 1.5 28
1426. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.5 24
1427. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 1.5 12
1428. Trukmüller Máté (Pér U11) 1.5 12
1429. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 1.5 12
1430. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 1.5 20
1431. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 1.5 8
1432. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 1.5 8
1433. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 1.5 24
1434. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 1.5 8
1435. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 1.5 8
1436. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 1.5 28
1437. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 1.5 20
1438. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.5 24
1439. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 1.5 16
1440. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 1.5 16
1441. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 1.5 16
1442. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 1.5 28
1443. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.5 8
1444. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 1.5 20
1445. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.5 8
1446. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 1.5 12
1447. Farkas Dorottya (BSC Lány) 1.5 24
1448. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1.5 28
1449. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.5 32
1450. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 1.5 24
1451. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 1.5 20
1452. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 1.5 16
1453. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.5 24
1454. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1.5 8
1455. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 1.5 28
1456. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.47 30
1457. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 1.47 30
1458. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 1.47 30
1459. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 1.46 26
1460. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 1.46 26
1461. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 1.46 26
1462. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 1.46 48
1463. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 1.45 22
1464. Molnár Emma (BSC Lány) 1.45 22
1465. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 1.45 22
1466. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 1.44 18
1467. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 1.44 18
1468. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 1.44 18
1469. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 1.44 18
1470. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 1.44 18
1471. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.44 32
1472. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 1.44 32
1473. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 1.43 28
1474. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 1.43 28
1475. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.43 28
1476. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.43 28
1477. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.43 28
1478. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 1.43 28
1479. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.43 14
1480. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 1.43 28
1481. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.43 14
1482. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 1.43 28
1483. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 1.43 28
1484. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 1.43 28
1485. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.42 24
1486. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.42 24
1487. Mihályi Lili (Csata Manók) 1.42 24
1488. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 1.42 24
1489. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 1.42 24
1490. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 1.42 24
1491. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 1.42 24
1492. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 1.42 24
1493. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 1.4 10
1494. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.4 20
1495. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 1.4 20
1496. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 1.4 20
1497. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 1.4 30
1498. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.4 20
1499. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 1.4 20
1500. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 1.4 20
1501. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 1.4 20
1502. Varga Bella (Feketés Darazsak) 1.4 20
1503. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.4 10
1504. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.4 20
1505. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 1.4 20
1506. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 1.4 20
1507. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.4 20
1508. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 1.4 20
1509. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 1.39 36
1510. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 1.38 26
1511. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.38 26
1512. Somi Milos (KASI/B) 1.38 26
1513. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.38 32
1514. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 1.38 16
1515. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.38 16
1516. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 1.38 32
1517. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 1.38 16
1518. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.38 32
1519. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 1.38 32
1520. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 1.38 32
1521. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.38 16
1522. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 1.38 16
1523. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 1.38 16
1524. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.36 22
1525. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 1.36 22
1526. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 1.36 22
1527. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 1.36 22
1528. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 1.36 22
1529. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.36 28
1530. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 1.36 28
1531. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 1.36 28
1532. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 1.36 28
1533. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.36 28
1534. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 1.36 28
1535. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 1.33 24
1536. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.33 12
1537. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 1.33 24
1538. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 1.33 24
1539. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.33 12
1540. Mucsi Lujza (TFSE) 1.33 18
1541. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.33 30
1542. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 1.33 12
1543. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 1.33 6
1544. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 1.33 18
1545. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 1.33 12
1546. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 1.33 6
1547. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 1.33 24
1548. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.33 24
1549. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 1.33 12
1550. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 1.33 18
1551. Németh Zalán (Kanizsa KK) 1.33 24
1552. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 1.33 12
1553. Simon Árven Áfonya (CEKK) 1.33 24
1554. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.33 12
1555. Török Lilien (Piros Sasok) 1.33 12
1556. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 1.32 44
1557. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 1.31 32
1558. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 1.31 32
1559. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 1.31 32
1560. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 1.31 32
1561. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 1.31 32
1562. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.31 26
1563. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.31 26
1564. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.31 26
1565. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 1.3 20
1566. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 1.3 20
1567. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 1.3 20
1568. Stegeran Oana (Primo Magic) 1.3 20
1569. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 1.3 20
1570. Hardi Koppány (KASI/D) 1.3 20
1571. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 1.3 20
1572. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 1.3 20
1573. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 1.3 20
1574. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 1.3 20
1575. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 1.3 20
1576. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.3 20
1577. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.29 28
1578. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 1.29 28
1579. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 1.29 28
1580. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 1.29 28
1581. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 1.29 28
1582. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 1.29 14
1583. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 1.29 28
1584. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 1.29 28
1585. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 1.28 36
1586. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 1.28 36
1587. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 1.27 22
1588. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.27 22
1589. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.27 30
1590. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 1.27 30
1591. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 1.27 30
1592. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.27 30
1593. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.25 8
1594. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.25 24
1595. Végh Levente (BSC-2015) 1.25 24
1596. Weigert Márk (BL Basket SE) 1.25 24
1597. Kovács Botond (Piros Sasok) 1.25 8
1598. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 1.25 24
1599. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 1.25 24
1600. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 1.25 24
1601. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 1.25 16
1602. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 1.25 32
1603. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 1.25 24
1604. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 1.25 24
1605. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.25 24
1606. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 1.25 16
1607. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 1.25 24
1608. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.25 24
1609. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 1.25 24
1610. Shi Haoze (Vasas Sólymok) 1.25 8
1611. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.25 8
1612. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 1.25 8
1613. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 1.25 8
1614. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 1.25 24
1615. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.25 24
1616. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 1.25 24
1617. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 1.25 24
1618. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 1.25 24
1619. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 1.25 16
1620. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 1.25 16
1621. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.25 24
1622. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.25 16
1623. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.25 8
1624. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 1.25 8
1625. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 1.25 32
1626. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 1.23 26
1627. Gábor Zénó (KASI/B) 1.23 26
1628. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 1.23 26
1629. Becsák Dániel (Pér U11) 1.23 26
1630. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.23 26
1631. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 1.22 18
1632. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 1.22 18
1633. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 1.22 18
1634. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 1.22 18
1635. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.21 28
1636. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 1.21 28
1637. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 1.21 28
1638. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 1.21 28
1639. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 1.21 28
1640. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 1.21 28
1641. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 1.21 28
1642. Kiss Míra (VESC U11) 1.21 28
1643. Király Adél (Békéscsabai KK) 1.21 28
1644. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.2 20
1645. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.2 20
1646. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 1.2 20
1647. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 1.2 20
1648. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.2 20
1649. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.2 20
1650. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 1.2 20
1651. Újváry Gergely (Pityke KSE) 1.2 10
1652. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.2 20
1653. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 1.2 20
1654. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.2 10
1655. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.2 20
1656. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 1.2 20
1657. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 1.19 42
1658. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.19 32
1659. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.19 32
1660. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 1.19 32
1661. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 1.19 32
1662. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 1.18 22
1663. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.18 22
1664. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 1.18 22
1665. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 1.18 22
1666. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 1.18 22
1667. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.18 22
1668. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.18 34
1669. Gábor Gréta (Csata Garfield) 1.17 24
1670. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 1.17 24
1671. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.17 12
1672. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.17 12
1673. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 1.17 24
1674. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 1.17 24
1675. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 1.17 24
1676. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 1.17 24
1677. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 1.17 24
1678. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 1.17 24
1679. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 1.17 24
1680. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 1.17 24
1681. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 1.17 12
1682. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 1.17 24
1683. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 1.17 24
1684. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.17 24
1685. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.17 12
1686. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 1.17 12
1687. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 1.17 24
1688. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 1.17 24
1689. Egyed Gergő (Monok SE) 1.17 24
1690. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 1.17 24
1691. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 1.17 12
1692. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 1.17 12
1693. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 1.15 26
1694. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 1.15 26
1695. Zircher Albert (KASI/B) 1.15 26
1696. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.15 26
1697. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 1.15 26
1698. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 1.15 26
1699. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 1.15 26
1700. Krieg Nina (Vasas Cicák) 1.15 40
1701. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 1.14 28
1702. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 1.14 28
1703. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 1.14 14
1704. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.14 14
1705. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 1.14 14
1706. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 1.14 28
1707. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.14 28
1708. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 1.14 28
1709. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 1.14 14
1710. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 1.14 28
1711. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 1.13 30
1712. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 1.13 30
1713. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.13 30
1714. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 1.13 30
1715. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.13 30
1716. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.13 30
1717. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.13 30
1718. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 1.13 16
1719. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 1.13 16
1720. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 1.13 32
1721. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 1.13 16
1722. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.13 16
1723. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.13 16
1724. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 1.13 16
1725. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 1.13 16
1726. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 1.13 16
1727. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 1.13 16
1728. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 1.13 16
1729. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 1.13 16
1730. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 1.13 16
1731. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 1.13 16
1732. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 1.11 36
1733. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.11 18
1734. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 1.11 18
1735. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 1.11 18
1736. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.11 18
1737. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 1.11 18
1738. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 1.11 18
1739. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 1.11 18
1740. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 1.11 18
1741. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.1 20
1742. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.1 20
1743. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 1.1 20
1744. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.1 20
1745. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 1.1 20
1746. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.1 20
1747. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 1.1 20
1748. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.1 20
1749. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.1 20
1750. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.1 20
1751. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 1.1 20
1752. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 1.1 20
1753. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 1.09 22
1754. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 1.09 22
1755. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.09 22
1756. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 1.09 22
1757. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 1.09 22
1758. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.08 24
1759. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 1.08 24
1760. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 1.08 24
1761. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.08 24
1762. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 1.08 24
1763. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 1.08 24
1764. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 1.08 24
1765. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 1.08 24
1766. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 1.08 24
1767. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 1.08 24
1768. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 1.08 24
1769. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 1.08 24
1770. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.08 24
1771. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.08 24
1772. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 1.08 24
1773. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 1.08 24
1774. Pósa Bálint (BSC-2015) 1.08 24
1775. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 1.08 26
1776. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.08 26
1777. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 1.08 26
1778. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.08 26
1779. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.08 26
1780. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 1.08 26
1781. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 1.08 26
1782. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.08 26
1783. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.07 28
1784. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 1.07 28
1785. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.07 28
1786. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 1.07 28
1787. Házy Leó (FKE kenguruk) 1.07 28
1788. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 1.07 28
1789. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.07 28
1790. Nagy Katalin Mária (CEKK) 1.07 28
1791. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 1.07 28
1792. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 1.07 28
1793. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.07 30
1794. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 1.07 30
1795. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 1.06 36
1796. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 1 20
1797. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 1 10
1798. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 1 20
1799. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 1 12
1800. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 1 20
1801. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1 24
1802. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 1 12
1803. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 1 8
1804. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 1 20
1805. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 14
1806. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 1 14
1807. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1 30
1808. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 1 30
1809. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 1 12
1810. Pék Benedek (Esztergomi KE) 1 20
1811. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1 28
1812. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 1 28
1813. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 1 24
1814. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 1 24
1815. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 1 24
1816. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 1 10
1817. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1 20
1818. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 1 20
1819. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 1 14
1820. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1 30
1821. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 1 30
1822. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 32
1823. Alexy Marcell (Piros Sasok) 1 16
1824. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 32
1825. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 1 18
1826. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 1 18
1827. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 1 18
1828. Csery Mózes (PSE Párducok) 1 20
1829. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 1 22
1830. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 1 24
1831. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1 18
1832. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 32
1833. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 1 24
1834. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 1 20
1835. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 20
1836. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1 20
1837. Lizák Dániel (NYÍKSE Tűzokádók) 1 8
1838. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 1 6
1839. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 1 14
1840. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 1 28
1841. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 1 24
1842. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1 24
1843. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 1 20
1844. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 1 20
1845. Baranyai Valéria (Csata Manók) 1 20
1846. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 18
1847. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 1 16
1848. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 1 16
1849. Pintér Lia (BSC vegyes) 1 16
1850. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 1 30
1851. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 1 14
1852. Birck Emese (Vasas Cicák) 1 26
1853. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 1 12
1854. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 1 24
1855. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 1 22
1856. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 1 10
1857. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 1 20
1858. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 1 18
1859. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 1 16
1860. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 1 16
1861. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 1 16
1862. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 24
1863. Halász Janka (Vasas Cicák) 1 8
1864. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 1 16
1865. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 1 16
1866. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1 28
1867. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 1 28
1868. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 1 28
1869. Imre Dávid (KASI/D) 1 28
1870. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 1 20
1871. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1 26
1872. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1 32
1873. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 24
1874. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 1 12
1875. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 1 30
1876. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 1 6
1877. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 1 28
1878. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 1 28
1879. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 1 16
1880. Bartal Andor (BSC Fiú) 1 16
1881. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 1 20
1882. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 1 20
1883. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 1 24
1884. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 1 24
1885. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 1 14
1886. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 1 32
1887. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1 18
1888. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 22
1889. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 1 22
1890. Rofrits Zalán (KASI/C) 1 8
1891. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 1 8
1892. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 1 16
1893. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 1 20
1894. Jutasi Maja (BSC Lány) 1 32
1895. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 1 18
1896. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 1 28
1897. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 1 14
1898. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 1 24
1899. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 1 20
1900. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 1 20
1901. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 1 20
1902. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1 20
1903. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 1 16
1904. Simon Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1 6
1905. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 12
1906. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 1 6
1907. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 1 32
1908. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 1 20
1909. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 1 20
1910. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 1 16
1911. Ódor Zara (Monor SE/A) 1 16
1912. Rákász Borbála Anna (Fűzfői AK) 1 6
1913. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 1 22
1914. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 1 28
1915. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1 16
1916. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.94 32
1917. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.94 32
1918. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 0.94 32
1919. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.94 32
1920. Hoffman Péter (KASI/A) 0.94 32
1921. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 0.94 32
1922. Stier Botond (KASI/A) 0.93 30
1923. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 0.93 30
1924. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 0.93 30
1925. Füzi Izabella (KASI/C) 0.93 30
1926. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 0.93 28
1927. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0.93 28
1928. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 0.93 28
1929. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 0.93 28
1930. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 0.93 28
1931. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.93 28
1932. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 0.92 26
1933. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 0.92 26
1934. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 0.92 26
1935. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 0.92 26
1936. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 0.92 24
1937. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 0.92 24
1938. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 0.92 24
1939. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0.92 24
1940. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.92 24
1941. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 0.92 24
1942. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.92 24
1943. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 0.92 24
1944. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.92 24
1945. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.92 24
1946. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 0.92 24
1947. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 0.91 22
1948. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 0.91 22
1949. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 0.91 22
1950. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.91 22
1951. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 0.91 22
1952. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 0.91 22
1953. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 0.91 22
1954. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.9 20
1955. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 0.9 20
1956. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 0.9 20
1957. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 0.9 20
1958. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 0.9 20
1959. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 0.9 20
1960. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.9 20
1961. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 0.9 20
1962. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.9 20
1963. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 0.9 20
1964. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 0.9 20
1965. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 0.9 20
1966. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 0.9 20
1967. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.9 20
1968. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.9 20
1969. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 0.9 20
1970. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 0.9 20
1971. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 0.9 40
1972. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0.89 18
1973. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 0.89 18
1974. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 0.89 18
1975. Here Zsolt (NYKK U11/B) 0.89 18
1976. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 0.88 34
1977. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 0.88 16
1978. Göblös András (BL Basket SE) 0.88 16
1979. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.88 16
1980. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 0.88 16
1981. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.88 32
1982. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 0.88 16
1983. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 0.88 16
1984. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.88 16
1985. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.88 16
1986. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 0.88 16
1987. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 0.88 16
1988. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0.88 16
1989. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0.88 16
1990. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0.87 32
1991. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 0.87 30
1992. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 0.87 30
1993. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.87 30
1994. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.87 30
1995. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 0.87 30
1996. Bial Boglárka (Csepel KK) 0.87 30
1997. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.87 30
1998. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 0.87 30
1999. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 0.87 30
2000. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 0.86 28
2001. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 0.86 28
2002. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.86 28
2003. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0.86 28
2004. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 0.86 28
2005. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.86 28
2006. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0.86 28
2007. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 0.86 28
2008. Csőre Janka (Pér U11) 0.86 28
2009. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 0.86 14
2010. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 0.86 14
2011. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.86 28
2012. Mikulás Damira (TFSE) 0.86 28
2013. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 0.86 28
2014. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0.86 28
2015. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.86 14
2016. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 0.86 28
2017. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 0.86 28
2018. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 0.85 40
2019. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 0.85 26
2020. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 0.85 26
2021. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 0.85 26
2022. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.85 26
2023. Bálint Bianka (Csata Manók) 0.85 26
2024. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.85 26
2025. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 0.83 12
2026. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 0.83 12
2027. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.83 24
2028. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.83 12
2029. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0.83 24
2030. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 0.83 24
2031. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 0.83 24
2032. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.83 24
2033. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0.83 24
2034. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.83 12
2035. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0.83 24
2036. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0.83 24
2037. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 0.83 24
2038. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 0.83 24
2039. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 0.83 24
2040. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0.83 12
2041. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 0.83 12
2042. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 0.83 24
2043. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0.83 24
2044. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.83 12
2045. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 0.83 12
2046. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 0.83 24
2047. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0.83 12
2048. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 0.83 24
2049. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 0.83 24
2050. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 0.83 24
2051. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 0.83 12
2052. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 0.83 24
2053. Csaba Éva (MTK Budapest) 0.83 12
2054. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 0.83 12
2055. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 0.82 34
2056. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 0.82 22
2057. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 0.82 22
2058. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 0.82 22
2059. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 0.81 32
2060. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.81 32
2061. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 0.81 32
2062. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.81 32
2063. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 0.81 32
2064. Németh Zsombor (BSC vegyes) 0.8 10
2065. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.8 10
2066. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 0.8 10
2067. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.8 30
2068. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 0.8 20
2069. Mikó Vince (NYKK U11/B) 0.8 10
2070. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 0.8 20
2071. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 0.8 10
2072. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.8 20
2073. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 0.8 20
2074. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 0.8 20
2075. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 0.8 10
2076. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 0.8 20
2077. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 0.8 30
2078. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 0.8 20
2079. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 0.8 30
2080. Mészáros Luca (VESC U11) 0.8 20
2081. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 0.8 20
2082. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.8 10
2083. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0.8 20
2084. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 0.8 20
2085. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0.8 20
2086. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 0.8 10
2087. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 0.8 10
2088. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 0.8 20
2089. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 0.8 20
2090. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 0.8 10
2091. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.8 20
2092. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.8 30
2093. Kiss Korina (TSE Basket U11) 0.79 28
2094. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 0.79 28
2095. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.79 28
2096. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 0.79 28
2097. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 0.79 28
2098. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.79 28
2099. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 0.79 28
2100. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.79 28
2101. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 0.79 28
2102. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.79 28
2103. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.79 28
2104. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.79 28
2105. Nyitrai András (BSC-2015) 0.79 28
2106. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0.79 28
2107. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 0.79 28
2108. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 0.79 28
2109. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.79 28
2110. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.78 18
2111. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 0.78 18
2112. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 0.78 18
2113. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.78 18
2114. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 0.78 18
2115. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 0.78 18
2116. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 0.78 36
2117. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 0.77 26
2118. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 0.77 26
2119. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0.77 26
2120. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.77 26
2121. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 0.77 26
2122. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 0.76 34
2123. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 0.75 8
2124. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.75 8
2125. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 0.75 24
2126. Gyuricza Ákos Zalán (TF-JAK U11) 0.75 8
2127. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/B) 0.75 8
2128. Rózsahegyi Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0.75 8
2129. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 0.75 8
2130. Búz Marcell (Pityke KSE) 0.75 24
2131. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 0.75 8
2132. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 0.75 8
2133. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 0.75 24
2134. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 0.75 8
2135. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 0.75 24
2136. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 0.75 16
2137. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.75 24
2138. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 0.75 8
2139. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 0.75 24
2140. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 0.75 24
2141. Péter Lili (KWBC Körmend) 0.75 24
2142. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 0.75 16
2143. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.75 16
2144. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 0.75 32
2145. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.75 16
2146. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 0.75 24
2147. Szinyei Merse Félix (TFSE) 0.75 24
2148. Ács Donát (BL Basket SE) 0.75 24
2149. Ceglédi Martin László (BKG-Veresegyház Fiú) 0.75 8
2150. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 0.75 16
2151. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.75 24
2152. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.75 16
2153. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.75 8
2154. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.75 16
2155. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.75 24
2156. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 0.75 16
2157. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 0.75 16
2158. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 0.75 16
2159. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.75 16
2160. Szabo Matias-László (Primo Magic) 0.75 16
2161. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 0.75 32
2162. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 0.75 24
2163. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0.75 8
2164. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 0.75 8
2165. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.75 24
2166. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0.75 8
2167. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 0.75 24
2168. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 0.75 24
2169. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 0.75 8
2170. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.75 8
2171. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 0.75 8
2172. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.75 24
2173. Kurucz Adrián (Mélykút DSE) 0.75 8
2174. Varga Milán (Sólyomfiókák) 0.75 8
2175. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.75 24
2176. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.75 8
2177. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 0.75 24
2178. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 0.75 24
2179. Németh Marcell (MAFC Csiki) 0.75 8
2180. Dóczy Péter (Piros Sasok) 0.75 8
2181. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.75 32
2182. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 0.74 38
2183. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.73 30
2184. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.73 30
2185. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.73 30
2186. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 0.73 30
2187. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 0.73 30
2188. Tarjányi István (NYKK U11/B) 0.73 22
2189. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 0.73 22
2190. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.73 22
2191. Kovács Márton (Monor SE/B) 0.73 22
2192. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0.73 22
2193. Murányi Kata (BSC vegyes) 0.73 22
2194. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.73 22
2195. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/A) 0.71 14
2196. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 0.71 14
2197. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.71 14
2198. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.71 28
2199. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 0.71 14
2200. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 0.71 28
2201. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 0.71 28
2202. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 0.71 28
2203. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 0.71 28
2204. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 0.71 28
2205. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0.7 20
2206. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 0.7 20
2207. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 0.7 20
2208. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0.7 20
2209. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 0.7 20
2210. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 0.7 20
2211. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.7 20
2212. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.7 20
2213. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 0.7 20
2214. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 0.7 20
2215. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 0.7 20
2216. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0.7 20
2217. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 0.7 20
2218. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 0.7 20
2219. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0.7 20
2220. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 0.7 20
2221. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.7 20
2222. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.7 20
2223. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 0.7 20
2224. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0.7 20
2225. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0.7 20
2226. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 0.69 26
2227. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0.69 26
2228. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 0.69 26
2229. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 0.69 26
2230. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 0.69 26
2231. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 0.69 26
2232. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0.69 26
2233. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 0.69 32
2234. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.69 32
2235. Rein Dóra (Esztergomi KE) 0.69 32
2236. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 0.69 32
2237. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 0.69 32
2238. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 0.69 32
2239. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.69 32
2240. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.69 32
2241. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.69 32
2242. Lukács Dániel (BL Basket SE) 0.69 32
2243. Vidra Virág (Piros Sasok) 0.69 32
2244. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 0.67 30
2245. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.67 12
2246. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 0.67 24
2247. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 0.67 24
2248. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 0.67 12
2249. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0.67 18
2250. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0.67 18
2251. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 0.67 24
2252. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.67 6
2253. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.67 6
2254. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0.67 12
2255. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0.67 24
2256. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.67 18
2257. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.67 12
2258. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 0.67 12
2259. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 0.67 12
2260. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.67 12
2261. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0.67 24
2262. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.67 24
2263. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0.67 24
2264. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0.67 24
2265. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 0.67 24
2266. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 0.67 6
2267. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.67 6
2268. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 0.67 24
2269. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.67 24
2270. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 0.67 12
2271. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.67 12
2272. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.67 6
2273. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 0.67 12
2274. Takács Mira (KKC Mátyás) 0.67 24
2275. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.67 12
2276. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.67 12
2277. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 0.67 24
2278. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0.67 12
2279. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0.67 12
2280. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 0.67 12
2281. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 0.67 12
2282. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0.67 12
2283. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 0.67 24
2284. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 0.67 12
2285. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 0.67 12
2286. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.67 18
2287. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0.67 6
2288. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.67 6
2289. Gulácsy Dávid Kristóf (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.67 6
2290. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 0.67 12
2291. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 0.67 24
2292. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.67 12
2293. Markovic Nikola (Vasas Akadémia U11) 0.67 6
2294. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.67 12
2295. Tamás Bence (NYKK U11/B) 0.67 6
2296. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0.67 12
2297. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 0.67 24
2298. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.64 28
2299. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.64 28
2300. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.64 28
2301. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 0.64 28
2302. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.64 28
2303. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.64 28
2304. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.64 28
2305. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 0.64 28
2306. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 0.64 28
2307. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 0.64 28
2308. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.64 28
2309. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.64 28
2310. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.64 28
2311. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 0.64 28
2312. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 0.64 22
2313. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.64 22
2314. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 0.64 22
2315. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.63 32
2316. Berki Milán (TF-JAK U11) 0.63 16
2317. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 0.63 16
2318. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 0.63 32
2319. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.63 32
2320. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 0.63 16
2321. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.63 16
2322. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 0.63 16
2323. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 0.63 32
2324. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0.63 16
2325. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 0.63 16
2326. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.63 16
2327. Molnár Gerda (KASI/B) 0.63 16
2328. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0.63 32
2329. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 0.63 16
2330. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 0.63 16
2331. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 0.63 16
2332. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.63 32
2333. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 0.63 16
2334. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.63 16
2335. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0.63 16
2336. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0.63 16
2337. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 0.63 32
2338. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.63 16
2339. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 0.63 16
2340. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.63 16
2341. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.63 16
2342. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 0.63 16
2343. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 0.63 16
2344. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0.63 16
2345. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 0.63 16
2346. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 0.62 32
2347. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0.62 26
2348. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 0.62 26
2349. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.62 26
2350. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.62 26
2351. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.62 26
2352. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 0.62 26
2353. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.6 20
2354. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.6 20
2355. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 0.6 20
2356. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 0.6 20
2357. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 0.6 30
2358. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.6 10
2359. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.6 10
2360. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.6 10
2361. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0.6 20
2362. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 0.6 30
2363. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.6 20
2364. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.6 20
2365. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.6 10
2366. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.6 20
2367. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 0.6 20
2368. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 0.6 10
2369. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.6 10
2370. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0.6 30
2371. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 0.6 20
2372. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0.6 20
2373. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 0.6 30
2374. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 0.6 10
2375. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0.6 20
2376. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 0.6 20
2377. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0.6 20
2378. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 0.6 20
2379. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 0.6 10
2380. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.6 10
2381. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 0.6 20
2382. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0.6 10
2383. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 0.6 20
2384. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 0.6 20
2385. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.6 10
2386. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.59 34
2387. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 0.58 24
2388. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 0.58 24
2389. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 0.58 24
2390. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 0.58 24
2391. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.58 24
2392. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 0.58 24
2393. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.58 24
2394. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 0.58 24
2395. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0.58 24
2396. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 0.58 24
2397. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0.58 24
2398. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 0.58 24
2399. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 0.58 24
2400. Vajai Laura (VESC U11) 0.58 24
2401. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0.58 24
2402. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 0.58 24
2403. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 0.58 24
2404. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0.58 24
2405. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.58 24
2406. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.58 24
2407. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0.58 24
2408. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 0.58 24
2409. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 0.58 24
2410. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 0.58 24
2411. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.58 24
2412. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 0.57 14
2413. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.57 28
2414. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 0.57 14
2415. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 0.57 14
2416. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0.57 14
2417. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 0.57 28
2418. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 0.57 14
2419. Szonntag Adél (Csata Manók) 0.57 28
2420. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 0.57 28
2421. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.57 28
2422. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 0.57 28
2423. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 0.57 28
2424. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 0.57 28
2425. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0.57 28
2426. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 0.57 14
2427. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 0.57 14
2428. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 0.57 14
2429. Gál Kira (TF-JAK U11) 0.57 14
2430. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.57 14
2431. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.57 28
2432. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 0.57 28
2433. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 0.57 14
2434. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0.57 14
2435. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 0.57 14
2436. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0.56 32
2437. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.56 32
2438. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 0.56 32
2439. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 0.56 32
2440. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 0.56 32
2441. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0.56 18
2442. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 0.56 18
2443. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.56 18
2444. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 0.56 18
2445. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.56 18
2446. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 0.56 18
2447. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 0.56 18
2448. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 0.55 22
2449. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 0.55 22
2450. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 0.55 22
2451. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 0.55 22
2452. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.55 22
2453. Guller Rozália (Vasas Cicák) 0.54 26
2454. Turula Dominik (KASI/C) 0.54 26
2455. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 0.54 26
2456. Ungvári Botond László (KASI/D) 0.54 26
2457. Balatincz Botond (Csepel KK) 0.54 26
2458. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0.54 26
2459. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 0.53 30
2460. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 0.53 30
2461. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.53 30
2462. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 0.53 30
2463. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 0.53 30
2464. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 0.53 30
2465. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.53 30
2466. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 0.53 30
2467. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 0.53 30
2468. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 0.5 8
2469. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 0.5 20
2470. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 8
2471. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 0.5 24
2472. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 0.5 20
2473. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 8
2474. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 0.5 8
2475. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 12
2476. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 0.5 24
2477. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 0.5 12
2478. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.5 24
2479. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 12
2480. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0.5 16
2481. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 16
2482. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0.5 8
2483. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.5 8
2484. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.5 12
2485. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 0.5 24
2486. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.5 12
2487. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 0.5 28
2488. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.5 28
2489. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 0.5 28
2490. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 0.5 20
2491. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.5 16
2492. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.5 12
2493. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.5 12
2494. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 0.5 20
2495. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 0.5 20
2496. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0.5 20
2497. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0.5 8
2498. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 0.5 16
2499. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.5 8
2500. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.5 16
2501. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 0.5 8
2502. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.5 28
2503. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 0.5 20
2504. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 0.5 12
2505. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 0.5 24
2506. Béres Berta (PSE Párducok) 0.5 24
2507. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.5 24
2508. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.5 28
2509. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.5 16
2510. Berecz Botond (Budafoki Békák) 0.5 16
2511. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 0.5 32
2512. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 0.5 16
2513. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 0.5 16
2514. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0.5 16
2515. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 0.5 20
2516. Fekete Norbert (KASI/A) 0.5 20
2517. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 20
2518. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0.5 24
2519. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 0.5 24
2520. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 0.5 24
2521. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 0.5 24
2522. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 0.5 8
2523. Varga Zsombor Ferenc (Esztergomi KE) 0.5 8
2524. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0.5 8
2525. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 0.5 12
2526. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0.5 12
2527. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 0.5 8
2528. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 0.5 20
2529. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 0.5 20
2530. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 0.5 24
2531. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.5 8
2532. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0.5 8
2533. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 0.5 24
2534. Hidasi Dániel (CEKK) 0.5 8
2535. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.5 8
2536. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.5 28
2537. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 0.5 24
2538. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 28
2539. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.5 20
2540. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 0.5 8
2541. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 0.5 8
2542. Bihary Barnabás (Monok SE) 0.5 24
2543. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 0.5 8
2544. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.5 8
2545. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 0.5 8
2546. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 0.5 12
2547. Kis Árpád (BKGDSE U11) 0.5 20
2548. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 0.5 24
2549. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 0.5 20
2550. Faragó Endre János (Szentesi KK) 0.5 20
2551. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 0.5 20
2552. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 0.5 20
2553. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.5 20
2554. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 0.5 28
2555. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0.5 12
2556. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.5 12
2557. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 0.5 12
2558. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 0.5 12
2559. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 0.5 20
2560. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.5 20
2561. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.5 24
2562. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 0.5 8
2563. Katics Ákos (PSE Párducok) 0.5 8
2564. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0.5 12
2565. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 0.5 12
2566. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.5 12
2567. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 0.5 8
2568. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 0.5 8
2569. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.5 16
2570. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.47 30
2571. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 0.47 30
2572. Szánthó Zente (Monor SE/B) 0.47 30
2573. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.47 30
2574. Tóth Bálint (KASI/C) 0.46 26
2575. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.46 26
2576. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.46 26
2577. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.46 26
2578. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 0.45 22
2579. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.45 22
2580. Danyi Emma (KWBC Körmend) 0.45 22
2581. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.45 22
2582. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 0.45 22
2583. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 0.45 22
2584. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.45 22
2585. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 0.45 22
2586. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 0.45 22
2587. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.45 22
2588. Nagy Dominik (KASI/B) 0.45 22
2589. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 0.44 18
2590. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 0.44 18
2591. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 0.44 18
2592. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0.44 18
2593. Márton Máté (KASI/B) 0.44 18
2594. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.44 18
2595. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 0.44 18
2596. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.44 18
2597. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0.44 18
2598. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0.44 18
2599. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 0.44 32
2600. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.44 32
2601. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 0.43 46
2602. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 0.43 14
2603. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0.43 28
2604. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 0.43 14
2605. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 0.43 14
2606. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.43 14
2607. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.43 14
2608. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 0.43 28
2609. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0.43 14
2610. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.43 28
2611. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 0.43 28
2612. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 0.43 14
2613. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.43 28
2614. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 0.43 28
2615. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 0.43 14
2616. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.43 14
2617. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 0.43 28
2618. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.43 28
2619. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.43 28
2620. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 0.43 28
2621. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0.43 14
2622. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0.43 14
2623. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 0.42 24
2624. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 0.42 24
2625. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 0.42 24
2626. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.42 24
2627. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 0.42 24
2628. Borbás Levente (Monor SE/A) 0.42 24
2629. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 0.42 24
2630. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 0.42 24
2631. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.42 24
2632. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 0.42 24
2633. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0.42 24
2634. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 0.42 24
2635. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.42 24
2636. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 0.42 24
2637. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 0.42 24
2638. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.42 24
2639. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.42 24
2640. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 0.42 24
2641. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.42 24
2642. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.42 24
2643. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0.42 24
2644. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 0.42 24
2645. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.42 24
2646. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 0.42 24
2647. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.42 24
2648. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.42 24
2649. Kovács Gergő (Monok SE) 0.42 24
2650. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 0.42 24
2651. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0.42 24
2652. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 0.42 24
2653. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0.42 24
2654. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 0.4 10
2655. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 0.4 10
2656. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 0.4 10
2657. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 0.4 20
2658. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 0.4 20
2659. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0.4 20
2660. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 0.4 20
2661. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.4 20
2662. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 0.4 20
2663. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 0.4 20
2664. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 0.4 20
2665. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.4 20
2666. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.4 20
2667. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0.4 20
2668. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0.4 20
2669. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.4 20
2670. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 0.4 10
2671. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.4 20
2672. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 0.4 30
2673. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 0.4 20
2674. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 0.4 20
2675. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 0.4 20
2676. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.4 20
2677. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 0.4 20
2678. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0.4 10
2679. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0.4 10
2680. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 0.4 20
2681. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.4 20
2682. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.4 30
2683. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.4 20
2684. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.4 20
2685. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.4 20
2686. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 0.4 20
2687. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 0.4 20
2688. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0.4 20
2689. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0.4 10
2690. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 0.38 26
2691. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 0.38 26
2692. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.38 26
2693. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 0.38 26
2694. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.38 16
2695. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 0.38 16
2696. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 0.38 16
2697. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.38 16
2698. Bakó Levente (NYKK U11/B) 0.38 16
2699. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.38 16
2700. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 0.38 16
2701. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.38 16
2702. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 0.38 16
2703. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.38 16
2704. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.38 16
2705. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.38 16
2706. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.38 32
2707. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 0.38 16
2708. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 0.38 16
2709. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 0.38 32
2710. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 0.38 16
2711. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 0.38 16
2712. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 0.36 22
2713. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0.36 22
2714. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 0.36 22
2715. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.36 22
2716. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.36 22
2717. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.36 22
2718. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 0.36 22
2719. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 0.36 22
2720. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.36 22
2721. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0.36 22
2722. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.36 28
2723. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0.36 28
2724. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 0.36 28
2725. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 0.36 28
2726. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.36 28
2727. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 0.36 28
2728. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 0.36 28
2729. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.36 28
2730. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.36 28
2731. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 0.36 28
2732. Szabó Patrik (NYKK U11/B) 0.33 12
2733. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.33 6
2734. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 0.33 18
2735. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 0.33 12
2736. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 6
2737. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.33 12
2738. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.33 24
2739. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 0.33 12
2740. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 0.33 24
2741. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.33 12
2742. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 0.33 24
2743. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.33 30
2744. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.33 18
2745. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 0.33 12
2746. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 0.33 6
2747. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 0.33 6
2748. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.33 12
2749. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 0.33 12
2750. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 0.33 12
2751. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 0.33 12
2752. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.33 24
2753. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 0.33 18
2754. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 0.33 18
2755. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 0.33 12
2756. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 0.33 24
2757. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0.33 12
2758. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 0.33 18
2759. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.33 18
2760. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.33 18
2761. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0.33 24
2762. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 0.33 12
2763. Meskó Róza (BSC Lány) 0.33 12
2764. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0.33 18
2765. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 0.33 6
2766. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 0.33 12
2767. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0.33 24
2768. Holló Nóra (DVTK Ózd) 0.33 12
2769. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 0.33 12
2770. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 0.33 6
2771. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 6
2772. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0.33 12
2773. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.33 6
2774. Veisinger Gábor (Pomázi Pumák) 0.33 6
2775. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0.33 6
2776. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.33 12
2777. Pekin Levente (BKGDSE U11) 0.33 6
2778. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0.33 12
2779. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0.33 12
2780. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0.33 12
2781. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0.33 12
2782. Bán András (FKE kenguruk) 0.33 12
2783. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0.33 12
2784. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0.33 12
2785. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.31 32
2786. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 0.31 32
2787. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0.31 32
2788. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.31 26
2789. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.31 26
2790. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 0.31 26
2791. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.31 26
2792. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.31 26
2793. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.31 26
2794. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.3 20
2795. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.3 20
2796. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 0.3 20
2797. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 0.3 20
2798. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0.3 20
2799. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0.3 20
2800. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.3 20
2801. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 0.3 20
2802. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 0.3 20
2803. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 0.3 20
2804. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.3 20
2805. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 0.3 20
2806. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 0.3 20
2807. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 0.3 20
2808. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 0.3 20
2809. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.3 20
2810. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.3 20
2811. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0.3 20
2812. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0.3 20
2813. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0.3 20
2814. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0.3 20
2815. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 0.29 14
2816. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 0.29 28
2817. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 0.29 28
2818. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0.29 28
2819. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 0.29 14
2820. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.29 28
2821. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.29 14
2822. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 0.29 14
2823. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0.29 14
2824. Simon Hanna (VESC U11) 0.29 28
2825. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.29 14
2826. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.29 14
2827. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.29 28
2828. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.29 14
2829. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 0.29 14
2830. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.29 14
2831. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0.29 28
2832. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.29 28
2833. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.29 28
2834. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.29 14
2835. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0.29 14
2836. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.29 14
2837. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.29 28
2838. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 0.29 14
2839. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 0.27 22
2840. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0.27 22
2841. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0.27 22
2842. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.27 22
2843. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0.27 22
2844. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 0.27 22
2845. Györki Barnabás (KASI/C) 0.27 30
2846. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 0.27 30
2847. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 0.27 30
2848. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.27 30
2849. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.27 30
2850. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.27 30
2851. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 0.27 30
2852. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0.26 46
2853. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 0.25 8
2854. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 0.25 8
2855. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 0.25 16
2856. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.25 8
2857. Elekes Péter (Szentesi KK) 0.25 8
2858. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.25 16
2859. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.25 24
2860. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.25 24
2861. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.25 24
2862. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 0.25 24
2863. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 0.25 8
2864. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 0.25 8
2865. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0.25 8
2866. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 0.25 8
2867. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 0.25 32
2868. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 0.25 24
2869. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 0.25 32
2870. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0.25 32
2871. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 0.25 16
2872. Anek Liliána (Kanizsa KK) 0.25 16
2873. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0.25 8
2874. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 0.25 8
2875. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.25 8
2876. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 0.25 8
2877. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.25 24
2878. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 0.25 8
2879. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0.25 24
2880. Markovics Orsolya (Piros Sasok) 0.25 8
2881. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.25 24
2882. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 0.25 24
2883. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0.25 24
2884. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 0.25 24
2885. Kovács Írisz (PSE Párducok) 0.25 16
2886. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 0.25 16
2887. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.25 16
2888. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 0.25 16
2889. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 0.25 24
2890. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 0.25 32
2891. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 0.25 24
2892. Környei Gergő (Kanizsa KK) 0.25 8
2893. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 0.25 8
2894. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.25 16
2895. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0.25 8
2896. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 0.25 8
2897. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 0.25 16
2898. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 0.25 8
2899. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.25 16
2900. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 0.25 8
2901. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 0.25 8
2902. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0.25 24
2903. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 0.25 8
2904. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 0.25 8
2905. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.25 8
2906. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.25 16
2907. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 0.25 8
2908. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 0.25 24
2909. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 0.25 24
2910. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 0.25 24
2911. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0.25 16
2912. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0.25 16
2913. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0.25 16
2914. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 0.25 16
2915. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0.25 24
2916. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.25 24
2917. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0.25 24
2918. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.25 32
2919. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0.25 24
2920. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.25 8
2921. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0.25 16
2922. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0.25 8
2923. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.25 16
2924. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0.25 8
2925. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0.25 16
2926. Bodnár Áron (NYÍKSE Tűzokádók) 0.25 8
2927. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0.25 16
2928. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 0.25 8
2929. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0.25 16
2930. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0.25 16
2931. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0.25 24
2932. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0.25 24
2933. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0.25 24
2934. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0.25 16
2935. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0.25 8
2936. Stascheit Danton (Zuglói Sasok) 0.25 8
2937. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0.25 8
2938. Csapó Anna (KKC Hetény) 0.25 8
2939. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.25 8
2940. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0.25 8
2941. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0.25 8
2942. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 0.23 26
2943. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.23 26
2944. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.23 26
2945. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.23 26
2946. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 0.23 26
2947. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.22 18
2948. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 0.22 18
2949. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 0.22 18
2950. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 0.22 18
2951. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 0.22 18
2952. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 0.22 18
2953. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0.22 18
2954. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 0.21 28
2955. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0.21 28
2956. Megyeri Vanda (CEKK) 0.21 28
2957. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0.21 28
2958. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0.21 28
2959. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0.21 28
2960. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.21 28
2961. Ledneczki Erik (Monok SE) 0.21 28
2962. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0.21 28
2963. Horváth Valér (Hévíz SK) 0.21 28
2964. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0.21 28
2965. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0.21 28
2966. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 0.2 10
2967. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 0.2 20
2968. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 0.2 10
2969. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0.2 10
2970. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 0.2 20
2971. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 0.2 20
2972. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.2 30
2973. Frank Flórián (KASI/C) 0.2 30
2974. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.2 10
2975. Kállai Kende (Csepel KK) 0.2 30
2976. Szalai Levente (BasketBaja SE) 0.2 20
2977. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 0.2 20
2978. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.2 20
2979. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 0.2 20
2980. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.2 10
2981. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0.2 10
2982. Győző Zalán (Monor SE/B) 0.2 30
2983. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.2 10
2984. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.2 10
2985. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.2 20
2986. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0.2 20
2987. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.2 20
2988. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0.2 20
2989. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0.2 20
2990. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.2 10
2991. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0.2 10
2992. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0.2 20
2993. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0.2 20
2994. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.2 10
2995. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 0.2 20
2996. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.2 10
2997. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0.2 20
2998. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0.2 20
2999. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0.2 30
3000. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0.2 20
3001. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0.2 20
3002. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.2 10
3003. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0.2 10
3004. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0.2 10
3005. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0.2 20
3006. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.2 10
3007. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.2 20
3008. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.2 20
3009. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0.2 20
3010. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0.2 10
3011. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.2 20
3012. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0.19 32
3013. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0.19 32
3014. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.19 32
3015. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 0.18 22
3016. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 0.18 22
3017. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0.18 22
3018. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 0.18 22
3019. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.18 22
3020. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.18 22
3021. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.18 22
3022. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.18 22
3023. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0.18 22
3024. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0.18 22
3025. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.18 22
3026. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 0.17 12
3027. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.17 24
3028. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.17 12
3029. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.17 12
3030. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.17 12
3031. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.17 12
3032. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 0.17 12
3033. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 0.17 24
3034. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 0.17 12
3035. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 0.17 24
3036. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.17 12
3037. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 0.17 12
3038. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 0.17 12
3039. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0.17 12
3040. Madák Márk (BLF Kenguruk) 0.17 12
3041. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0.17 24
3042. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.17 24
3043. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.17 24
3044. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0.17 24
3045. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.17 24
3046. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.17 12
3047. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0.17 12
3048. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.17 12
3049. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0.17 12
3050. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 12
3051. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0.17 24
3052. Rudkov Janka (Pér U11) 0.17 24
3053. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0.17 24
3054. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 0.17 12
3055. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0.17 12
3056. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0.17 12
3057. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0.17 12
3058. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0.17 12
3059. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0.17 12
3060. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0.17 12
3061. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.17 12
3062. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.17 24
3063. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0.17 12
3064. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0.17 24
3065. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.17 12
3066. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0.17 24
3067. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0.17 24
3068. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0.17 12
3069. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0.17 12
3070. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0.17 12
3071. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0.17 12
3072. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0.17 24
3073. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.17 12
3074. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0.17 12
3075. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0.15 26
3076. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0.15 26
3077. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0.15 26
3078. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.14 14
3079. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.14 14
3080. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.14 28
3081. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0.14 14
3082. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0.14 14
3083. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0.14 28
3084. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.14 28
3085. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.14 14
3086. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0.14 28
3087. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0.14 14
3088. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0.14 28
3089. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 0.14 14
3090. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0.14 28
3091. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0.14 28
3092. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 0.14 28
3093. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.14 28
3094. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0.14 14
3095. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0.14 14
3096. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.14 28
3097. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.14 14
3098. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0.14 14
3099. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0.14 14
3100. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0.14 28
3101. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.14 28
3102. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.14 14
3103. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0.14 14
3104. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0.14 14
3105. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.14 28
3106. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0.14 14
3107. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0.14 28
3108. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0.14 28
3109. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.14 28
3110. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0.14 28
3111. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.14 28
3112. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 0.13 30
3113. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 0.13 30
3114. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0.13 30
3115. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 0.13 30
3116. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0.13 16
3117. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.13 16
3118. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 0.13 16
3119. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 0.13 16
3120. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 0.13 16
3121. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.13 16
3122. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.13 16
3123. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0.13 16
3124. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.13 32
3125. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.13 16
3126. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.13 16
3127. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 0.13 16
3128. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0.13 16
3129. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.13 16
3130. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.13 16
3131. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.13 16
3132. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0.13 16
3133. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0.13 16
3134. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0.13 16
3135. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0.13 16
3136. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.13 16
3137. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.13 16
3138. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.13 16
3139. Krein Júlia (VESC U11) 0.13 16
3140. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0.13 16
3141. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0.13 16
3142. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.13 16
3143. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0.13 16
3144. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.13 16
3145. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.13 16
3146. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.13 16
3147. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0.13 16
3148. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0.13 16
3149. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0.13 16
3150. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.13 16
3151. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.13 16
3152. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0.11 18
3153. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.11 18
3154. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 0.11 18
3155. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 0.11 18
3156. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0.11 18
3157. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.11 18
3158. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0.11 18
3159. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0.11 18
3160. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.11 18
3161. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0.11 18
3162. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0.11 18
3163. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.11 18
3164. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0.11 18
3165. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0.11 18
3166. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.1 20
3167. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.1 20
3168. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 0.1 20
3169. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.1 20
3170. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.1 20
3171. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0.1 20
3172. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0.1 20
3173. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.1 20
3174. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0.1 20
3175. Mezriczky Máté (KASI/D) 0.1 20
3176. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.1 20
3177. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.1 20
3178. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0.1 20
3179. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.1 20
3180. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.1 20
3181. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0.1 20
3182. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.1 20
3183. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 0.1 20
3184. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0.1 20
3185. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.1 20
3186. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0.1 20
3187. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.1 20
3188. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0.09 22
3189. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.09 22
3190. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0.09 22
3191. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0.09 22
3192. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.09 22
3193. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0.09 22
3194. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0.09 22
3195. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.08 24
3196. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0.08 24
3197. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0.08 24
3198. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.08 24
3199. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.08 24
3200. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0.08 24
3201. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0.08 24
3202. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.08 24
3203. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0.08 24
3204. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.08 24
3205. György Bálint (Monok SE) 0.08 24
3206. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0.08 24
3207. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0.08 24
3208. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0.08 24
3209. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0.08 24
3210. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.08 24
3211. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 0.08 26
3212. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0.08 26
3213. Megyesi Márton (BSC-2015) 0.08 26
3214. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 0.08 26
3215. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0.08 26
3216. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0.08 26
3217. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.07 28
3218. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0.07 28
3219. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.07 28
3220. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.07 28
3221. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0.07 28
3222. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0.07 28
3223. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0.07 28
3224. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.07 28
3225. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.07 28
3226. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.07 28
3227. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0.07 28
3228. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0.07 28
3229. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.07 28
3230. Debreczeni Alíz (TFSE) 0.07 28
3231. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0.07 28
3232. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0.07 28
3233. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0.07 28
3234. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.07 30
3235. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.07 30
3236. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.06 32
3237. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.06 32
3238. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0.06 32
3239. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 8
3240. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 0 6
3241. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 8
3242. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 0 12
3243. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 0 12
3244. Szántó Bence (NYKK U11/B) 0 10
3245. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 0 10
3246. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 0 18
3247. Hoffer Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 6
3248. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 6
3249. Szabó Boróka (Monor SE/A) 0 14
3250. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 0 18
3251. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 0 8
3252. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 0 12
3253. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 12
3254. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 8
3255. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 0 6
3256. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 6
3257. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3258. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 24
3259. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
3260. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 28
3261. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 0 12
3262. Bíró Boglárka (CEKK) 0 12
3263. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
3264. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0 20
3265. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0 10
3266. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3267. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3268. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0 8
3269. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0 8
3270. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0 16
3271. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3272. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3273. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3274. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0 8
3275. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 0 8
3276. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0 8
3277. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0 16
3278. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0 16
3279. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3280. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0 22
3281. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 0 22
3282. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 0 32
3283. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
3284. Bogdán Zsombor (MAFC Bikszádi) 0 6
3285. Huszti Diána (Fűzfői AK) 0 6
3286. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0 6
3287. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 0 12
3288. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0 12
3289. Vaspöri Vince (Hévíz SK) 0 6
3290. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
3291. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 12
3292. Márton Liza (BDSE Szécsény U11) 0 6
3293. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 0 12
3294. Kürti David (Primo Magic) 0 6
3295. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 12
3296. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3297. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 6
3298. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 12
3299. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 0 6
3300. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 0 6
3301. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0 22
3302. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 16
3303. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 0 16
3304. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0 16
3305. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3306. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0 16
3307. Kiss Zalán (KASI/C) 0 26
3308. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0 10
3309. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
3310. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0 24
3311. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0 24
3312. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3313. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0 14
3314. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
3315. Besenyi Bence (Csepel KK) 0 14
3316. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0 14
3317. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0 18
3318. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 0 8
3319. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3320. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 12
3321. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 24
3322. Neiczer Patrik (KASI/D) 0 8
3323. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0 8
3324. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0 12
3325. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 12
3326. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 0 8
3327. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0 8
3328. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3329. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3330. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3331. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0 16
3332. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 28
3333. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3334. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0 8
3335. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3336. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0 8
3337. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0 20
3338. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0 28
3339. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0 8
3340. Borsós Adrienn (CEKK) 0 12
3341. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0 12
3342. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0 8
3343. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3344. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3345. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0 12
3346. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0 8
3347. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0 20
3348. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0 20
3349. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0 8
3350. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3351. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0 16
3352. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 24
3353. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3354. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0 12
3355. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3356. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0 8
3357. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0 20
3358. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3359. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3360. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0 24
3361. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0 12
3362. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0 12
3363. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0 16
3364. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0 12
3365. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0 16
3366. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0 16
3367. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 16
3368. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3369. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0 8
3370. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0 12
3371. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0 8
3372. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 12
3373. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3374. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 8
3375. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0 20
3376. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0 24
3377. Berta Bence (NYKK U11/B) 0 20
3378. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 26
3379. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0 26
3380. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0 22
3381. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0 22
3382. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0 18
3383. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0 18
3384. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 18
3385. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 18
3386. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0 18
3387. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0 32
3388. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 14
3389. Fekete Dominik (Pér U11) 0 28
3390. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3391. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0 14
3392. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0 14
3393. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0 14
3394. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 0 28
3395. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 28
3396. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3397. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 14
3398. Kéri Botond (Monor SE/A) 0 14
3399. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0 14
3400. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0 24
3401. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0 24
3402. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 20
3403. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0 10
3404. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0 10
3405. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0 10
3406. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0 10
3407. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0 20
3408. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0 20
3409. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0 20
3410. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 26
3411. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 26
3412. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0 16
3413. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
3414. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0 16
3415. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 16
3416. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0 16
3417. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 16
3418. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 16
3419. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3420. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0 16
3421. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0 22
3422. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0 22
3423. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 22
3424. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0 12
3425. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0 12
3426. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3427. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 12
3428. Seeger Tamás (Gödi SE Gödények) 0 6
3429. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
3430. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3431. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0 6
3432. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0 24
3433. Steigerwald Luca Csenge (BSC Lány) 0 6
3434. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0 12
3435. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 0 12
3436. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0 18
3437. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0 12
3438. Kormos Máté Szabolcs (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3439. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0 6
3440. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0 6
3441. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 12
3442. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 0 12
3443. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0 12
3444. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0 12
3445. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0 6
3446. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0 12
3447. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0 12
3448. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3449. Badics Matilda Anna (TFSE) 0 12
3450. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0 12
3451. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 12
3452. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 18
3453. Nagy Petra (KKC Hetény) 0 12
3454. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 18
3455. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 24
3456. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0 12
3457. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0 26
3458. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 26
3459. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0 20
3460. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0 20
3461. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0 20
3462. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0 20
3463. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0 20
3464. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0 20
3465. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0 28
3466. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0 28
3467. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 0 14
3468. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0 14
3469. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0 14
3470. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
3471. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0 28
3472. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 14
3473. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0 22
3474. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 22
3475. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0 22
3476. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 16
3477. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U11) 0 8
3478. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0 8
3479. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3480. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3481. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0 8
3482. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
3483. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3484. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0 24
3485. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3486. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0 8
3487. Németh Luca (KWBC Körmend) 0 8
3488. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0 16
3489. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0 8
3490. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 24
3491. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0 8
3492. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3493. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3494. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 8
3495. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0 16
3496. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3497. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0 8
3498. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 0 16
3499. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0 8
3500. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0 16
3501. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0 8
3502. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0 8
3503. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0 16
3504. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0 8
3505. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3506. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0 24
3507. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0 8
3508. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0 16
3509. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0 16
3510. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0 8
3511. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0 28
3512. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 28
3513. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0 20
3514. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 0 10
3515. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0 20
3516. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 10
3517. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0 20
3518. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0 10
3519. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0 20
3520. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 10
3521. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0 10
3522. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0 10
3523. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3524. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0 22
3525. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0 12
3526. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0 12
3527. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0 12
3528. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0 12
3529. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0 12
3530. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0 12
3531. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0 12
3532. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 12
3533. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0 12
3534. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 12
3535. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 24
3536. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0 14
3537. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0 14
3538. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0 14
3539. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 14
3540. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0 14
3541. Kerner Lilien (Pér U11) 0 28
3542. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0 28
3543. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0 16
3544. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 32
3545. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0 18
3546. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0 18
3547. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0 20
3548. Pászti Milán (Pityke KSE) 0 20
3549. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0 20
3550. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0 24
3551. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3552. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3553. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 14
3554. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3555. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3556. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3557. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 0 8
3558. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0 12
3559. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 0 6
3560. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 10
3561. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3562. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3563. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3564. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3565. Szmola Eszter Júlia (PaSa Csillagai) 0 6
3566. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0 6
3567. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 12
3568. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0 8
3569. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3570. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3571. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3572. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0 8
3573. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3574. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0 16
3575. Gavallér Emma (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 6
3576. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0 12
3577. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3578. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 10
3579. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0 16
3580. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 8
3581. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3582. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3583. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3584. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0 8
3585. Varga Luca (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0 6
3586. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3587. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3588. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3589. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
3590. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0 14
3591. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
teljes ranglisták >>

Fault - ÁTLAG (min. 6 meccs)

P. Név Csapat Érték M.
1. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 3.44 18
2. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 3.4 20
3. Baran Maksym (BC Uzhgorod) 3 8
4. Kurucz Adrián (Mélykút DSE) 3 8
5. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2.93 30
6. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 2.86 28
7. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 2.83 24
8. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 2.83 24
9. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.83 24
10. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.8 20
11. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.76 34
12. Lakatos Fanni Alexa (Szegedi Mókusok) 2.75 8
13. Bogár Richárd (Ricsilla Rakéta) 2.75 8
14. Vad Viktor Imre (BKGDSE U11) 2.73 22
15. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 2.7 20
16. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 2.69 32
17. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.67 30
18. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 2.63 32
19. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 2.63 16
20. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 2.6 20
21. Szlávik Benjamin (Körmendi Törpördögök/A) 2.6 20
22. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.58 24
23. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.57 28
24. Chira Darius (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.57 14
25. Varga Regina (KWBC Körmend) 2.54 26
26. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 2.54 26
27. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 2.53 38
28. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.5 36
29. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 2.5 24
30. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 2.5 28
31. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 2.5 28
32. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.5 28
33. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 2.5 32
34. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 2.5 28
35. Kerekes Áron (Vásárhelyi Tigrisek) 2.5 8
36. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 2.5 24
37. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 2.5 20
38. Szabó Krisztina Olívia (BKG-Veresegyház Leány) 2.5 8
39. Markovics Orsolya (Piros Sasok) 2.5 8
40. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 2.46 26
41. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 2.46 26
42. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 2.44 18
43. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.44 18
44. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 2.44 32
45. Bányász Botond (Nyírpazonyi KE) 2.44 32
46. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 2.43 28
47. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 2.43 28
48. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 2.43 28
49. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2.43 28
50. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.42 24
51. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 2.42 24
52. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.42 24
53. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 2.4 30
54. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 2.4 20
55. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 2.4 20
56. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 2.4 20
57. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2.4 20
58. Horváth Attila Károly (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.38 16
59. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 2.36 22
60. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 2.36 28
61. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 2.36 28
62. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 2.36 28
63. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 2.36 28
64. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 2.36 28
65. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 2.33 24
66. Fetahu Lenard (Csepel KK) 2.33 30
67. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 2.33 24
68. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 2.33 24
69. Heckenast Péter (Monor SE/A) 2.33 12
70. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 2.33 24
71. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 2.33 12
72. Németh Laura (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.33 24
73. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 2.31 32
74. Gelicz Gergő (KASI/A) 2.31 32
75. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 2.31 32
76. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 2.31 26
77. Pál Csenge (Csípős Darazsak) 2.31 26
78. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2.3 20
79. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.3 20
80. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 2.3 20
81. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 2.29 28
82. Szabó Gergely (MAFC Csiki) 2.29 14
83. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 2.27 22
84. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 2.27 22
85. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 2.27 30
86. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 2.25 32
87. Németh Júlia (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 2.25 8
88. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 2.25 32
89. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 2.25 32
90. Vorontsov Andrii (BC Uzhgorod) 2.25 8
91. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 2.25 24
92. Tóth Dávid András (Szentendrei Kölyökfarkasok) 2.25 8
93. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2.23 26
94. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 2.22 18
95. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.21 28
96. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 2.21 28
97. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2.2 30
98. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 2.2 20
99. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.2 30
100. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 2.19 32
101. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 2.18 22
102. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 2.18 22
103. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 2.17 24
104. Lukács Amira Jamina (Nádor Tigrisek) 2.17 12
105. Csaba Éva (MTK Budapest) 2.17 12
106. Stikrád Ádám (KASI/A) 2.15 40
107. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2.14 28
108. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 2.14 28
109. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 2.14 28
110. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 2.14 28
111. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 2.14 28
112. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 2.14 28
113. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 2.13 30
114. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 2.13 32
115. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 2.13 32
116. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 2.13 16
117. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 2.13 32
118. Elek Georgina Nikolett (Tiszafüredi Tigrisek) 2.13 16
119. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 2.13 16
120. Potocska Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.13 16
121. Palotai Ninett (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.13 16
122. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 2.1 20
123. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/A) 2.09 22
124. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 2.09 22
125. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 2.09 22
126. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.08 24
127. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 2.08 24
128. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 2.08 24
129. Péti András (GYKSE Szekszárd) 2.08 24
130. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 2.08 24
131. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 2.08 26
132. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.08 26
133. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Cápák) 2.07 28
134. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.07 28
135. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 2.07 28
136. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.07 28
137. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 2.06 32
138. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 2.06 32
139. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 2.06 32
140. Kis Benedek (Vásárhelyi Rókák) 2.06 32
141. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 2.06 32
142. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 2 32
143. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 2 14
144. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 2 28
145. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 2 18
146. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 2 28
147. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 28
148. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 2 30
149. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 2 28
150. Czövek Hanna Lili (VESC U11) 2 12
151. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2 26
152. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 2 16
153. Spáth Gréta (Kéksárga Okapik) 2 6
154. Horsik Zente József (BTDSE Taksonyi Ördögök) 2 8
155. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 16
156. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2 32
157. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 2 20
158. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 2 12
159. Radnai László (BL Basket SE) 2 10
160. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 2 32
161. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 2 26
162. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 2 30
163. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 2 22
164. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 2 26
165. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 2 30
166. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 2 20
167. Sárközi Ákos (VUKE U11 Városi Válogatott) 2 26
168. Demeter István (Monor SE/A) 2 28
169. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2 24
170. Básits Svetomir (Óbudai Kaszások/A) 2 18
171. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 2 26
172. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 2 14
173. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 2 16
174. Lukács Máté (Radobasket Oroszlánok/B) 2 20
175. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 2 18
176. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2 24
177. Kiss Erik Dániel (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 2 6
178. Papp Villő (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2 12
179. Bódi Ábel (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2 8
180. Ruba Karolyne Rose-Mary (Primo Magic) 2 10
181. Varga Lili (DIFE KK U11 DERECSKE) 2 8
182. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.94 32
183. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.94 32
184. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 1.94 32
185. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.93 30
186. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 1.93 30
187. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 1.93 28
188. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 1.93 28
189. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.93 28
190. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 1.93 28
191. Tótmárton Gergő (BSC-2015) 1.93 28
192. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 1.93 28
193. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.93 28
194. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 1.93 28
195. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 1.92 24
196. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 1.92 24
197. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 1.92 24
198. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.92 24
199. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 1.92 24
200. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 1.92 24
201. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 1.92 24
202. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.92 24
203. Gábor Gréta (Csata Garfield) 1.92 24
204. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 1.92 24
205. Mora-Hubik Korina (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.92 24
206. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 1.92 24
207. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 1.91 22
208. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 1.91 22
209. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.91 22
210. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 1.9 20
211. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 1.9 20
212. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 1.9 20
213. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 1.9 20
214. Ress Kornél (BSC-2015) 1.89 18
215. Horváth Ábel Károly (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.89 18
216. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 1.88 32
217. Bíró Bence (Budafoki Békák) 1.88 32
218. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 1.88 32
219. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.88 16
220. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.88 32
221. Bánkúti Martin Viktor (BKG-Veresegyház Fiú) 1.88 16
222. Korsós Leó Ádám (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.88 16
223. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.87 30
224. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.87 30
225. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 1.86 28
226. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.86 28
227. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 1.86 28
228. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 1.86 14
229. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 1.86 28
230. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.86 28
231. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 1.86 28
232. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.85 26
233. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 1.85 26
234. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.85 26
235. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.83 12
236. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 1.83 12
237. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 1.83 24
238. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 1.83 24
239. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 1.83 12
240. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.83 24
241. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 1.83 24
242. Szalai Dániel (KASI/B) 1.82 34
243. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 1.82 22
244. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 1.81 32
245. Molnár Erik (MAFC Grosics) 1.81 32
246. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 1.81 32
247. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.81 32
248. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.81 32
249. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 1.81 32
250. Letenyei Olivér (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.8 10
251. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 1.8 20
252. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.8 30
253. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.8 30
254. Veszely Zétény (Piros Sasok) 1.8 20
255. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 1.8 30
256. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 1.8 20
257. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 1.8 30
258. Tóth Vencel (Radobasket Oroszlánok/A) 1.8 30
259. Mucsy Márton Gábor (BSC Fiú) 1.8 20
260. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 1.79 28
261. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 1.79 28
262. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 1.79 28
263. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 1.79 28
264. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.79 28
265. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 1.79 28
266. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 1.79 28
267. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 1.79 28
268. Fazekas Benjamin László (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.78 18
269. Petik Balázs (Monor SE/B) 1.77 26
270. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 1.77 26
271. Hózensteiner Maja (Zalakarosi Fókák) 1.77 26
272. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.77 26
273. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 1.77 26
274. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.77 26
275. Lo Amina (Lehel Kosársuli U11) 1.77 26
276. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 1.75 24
277. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 1.75 32
278. Kállai Sára (Cívis KK TK Macskák) 1.75 8
279. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.75 24
280. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.75 32
281. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 1.75 24
282. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 1.75 16
283. Szabó Mihály (BSC Fiú) 1.75 24
284. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 1.75 32
285. Horváth Abigél (Csata Garfield) 1.75 24
286. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.75 24
287. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 1.75 24
288. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.75 24
289. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 1.75 16
290. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 1.75 24
291. Shi Haoze (Vasas Sólymok) 1.75 8
292. Bencze Noé (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.75 16
293. Gyuricza Ákos Zalán (TF-JAK U11) 1.75 8
294. Boros Bendegúz (Monor SE/A) 1.75 16
295. Pósa Bálint (BSC-2015) 1.75 24
296. Rein Dóra (Esztergomi KE) 1.75 32
297. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 1.75 24
298. Szarka Simon (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.75 8
299. Simon Szofia Karina (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.75 8
300. Kolompár Tifani Bella (Mélykút DSE) 1.75 16
301. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd/B) 1.75 32
302. Gyetvai Miron Kornél (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.75 16
303. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.73 30
304. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 1.73 30
305. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 1.73 30
306. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 1.73 30
307. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.73 30
308. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 1.73 30
309. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 1.71 28
310. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 1.71 28
311. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.71 28
312. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 1.71 28
313. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 1.71 14
314. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 1.71 14
315. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 1.71 28
316. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 1.71 28
317. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1.71 28
318. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 1.71 28
319. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 1.71 28
320. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 1.71 28
321. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.71 28
322. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 1.71 28
323. Botka Benedek (Budapesti Honvéd SE/A) 1.71 14
324. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.71 34
325. Bodonyi Soma (NKA Pécs u11/D) 1.7 40
326. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 1.7 20
327. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 1.7 20
328. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 1.7 20
329. Man Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.7 20
330. Képíró Boglárka (Tiszafüredi Tigrisek) 1.7 20
331. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 1.7 20
332. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.7 20
333. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 1.7 20
334. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 1.7 20
335. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 1.7 20
336. Horváth Dominik (Monor SE/B) 1.69 26
337. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 1.69 26
338. Spilák Donát (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.69 26
339. Ungvári Botond László (KASI/D) 1.69 26
340. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.69 32
341. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.69 32
342. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 1.69 32
343. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 1.69 32
344. Németi Anna (Csata Garfield) 1.69 32
345. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 1.67 24
346. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 1.67 30
347. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.67 30
348. Ratskó Áron (BSC-2015) 1.67 24
349. László Botond (Tószegi Tigrisek) 1.67 24
350. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 1.67 12
351. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.67 24
352. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.67 24
353. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 1.67 24
354. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 1.67 24
355. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.67 30
356. Masoud Emíra (KLKS Károlyi) 1.67 12
357. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 1.67 30
358. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 1.67 24
359. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 1.67 24
360. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 1.67 24
361. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.67 24
362. Szongoth-Kukán András (MAFC Bikszádi) 1.67 12
363. Szűcs Alex Milán (NYKK U11/B) 1.67 6
364. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.64 28
365. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 1.64 28
366. Bartus Benedek (Piros Sasok) 1.64 28
367. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 1.64 28
368. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 1.64 28
369. Papp Andor (FTSI Constantinum) 1.64 28
370. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 1.64 28
371. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 1.64 28
372. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 1.64 28
373. Köteles Milán (Szentesi KK) 1.64 28
374. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 1.64 28
375. Petőfalvi Pál Balázs (Békéscsabai KK) 1.64 28
376. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 1.64 22
377. Georgiades Soma (Százhalombattai KSE) 1.64 22
378. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 1.63 32
379. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.63 32
380. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 1.63 32
381. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 1.63 16
382. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 1.63 16
383. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 1.63 32
384. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 1.63 16
385. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 1.63 32
386. Kővári Dóra (Csata Manók) 1.63 32
387. Alexy Marcell (Piros Sasok) 1.63 16
388. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 1.63 16
389. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 1.63 32
390. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 1.63 16
391. Illés Hunor (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.63 16
392. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.62 42
393. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 1.62 26
394. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 1.62 26
395. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.62 26
396. Huppauer László (Pér U11) 1.62 26
397. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 1.62 26
398. Turgonyi Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.62 26
399. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 1.62 26
400. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 1.61 36
401. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 1.6 20
402. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 1.6 30
403. Pop Paul-George (Primo Magic) 1.6 20
404. Fábián Gergő Milán (MAFC Bikszádi) 1.6 10
405. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 1.6 20
406. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.6 30
407. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 1.6 30
408. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 1.6 20
409. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 1.6 20
410. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 1.6 20
411. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 1.6 30
412. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 1.6 20
413. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 1.6 20
414. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 1.6 20
415. Debreceni Fanni (Lackneros Darazsak) 1.6 10
416. Takács Olivér (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.6 20
417. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 1.6 20
418. Molnár Milán Manó (Budapesti Honvéd SE/A) 1.6 20
419. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 1.6 20
420. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 1.58 24
421. Hajdu Márton (BL Basket SE) 1.58 24
422. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 1.58 24
423. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 1.58 24
424. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 1.58 24
425. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 1.58 24
426. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 1.58 24
427. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.58 24
428. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 1.58 24
429. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 1.58 24
430. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 1.58 24
431. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.58 24
432. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 1.58 24
433. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 1.58 24
434. Péter Lili (KWBC Körmend) 1.58 24
435. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 1.58 24
436. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 1.58 24
437. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 1.58 24
438. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 1.57 56
439. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 1.57 28
440. Tárnoki Nóra (Vasas Amazonok) 1.57 28
441. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.57 28
442. Juhász Ádám (Csepel KK) 1.57 28
443. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 1.57 28
444. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 1.57 28
445. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 1.57 28
446. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.57 28
447. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 1.57 28
448. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 1.57 28
449. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 1.57 28
450. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 1.57 28
451. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 1.57 28
452. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 1.57 28
453. Fehérvári Marcell (KASI/D) 1.57 28
454. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 1.57 28
455. Kincses Gergely (Cívis KK Tigrisek) 1.57 14
456. Kegyes Ámıin-Anita (Primo Magic) 1.57 14
457. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 1.57 60
458. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 1.56 32
459. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.56 32
460. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 1.56 32
461. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.56 32
462. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.56 32
463. Osváth Levente (BSC Fiú) 1.56 32
464. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.56 32
465. Balla Benedek (BKGDSE U11) 1.56 18
466. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 1.56 18
467. Szabó-Csörgics Ábel (Cívis KK KisTigrisek) 1.56 18
468. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.55 22
469. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.55 22
470. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 1.55 22
471. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 1.54 26
472. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 1.54 26
473. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 1.54 26
474. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 1.5 24
475. Csurgai Martin (Pityke KSE) 1.5 20
476. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.5 16
477. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 1.5 28
478. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 1.5 28
479. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 1.5 32
480. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 1.5 32
481. Sajben Olivér (Nyírpazonyi KE) 1.5 20
482. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 1.5 20
483. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 1.5 24
484. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 1.5 16
485. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.5 28
486. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 1.5 24
487. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.5 20
488. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.5 28
489. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 1.5 24
490. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 1.5 20
491. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 1.5 20
492. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.5 20
493. Ábri Máté (TSK-Magiszter U11) 1.5 12
494. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.5 20
495. Erős Zalán (Esztergomi KE) 1.5 32
496. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 1.5 20
497. Fales Maksym (BC Uzhgorod) 1.5 8
498. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 1.5 24
499. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.5 28
500. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 1.5 24
501. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 1.5 28
502. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 1.5 20
503. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.5 12
504. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 1.5 32
505. Ádám Laura (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 28
506. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 1.5 28
507. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 1.5 16
508. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 1.5 28
509. Virgoncz Dávid (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.5 16
510. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.5 28
511. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 1.5 20
512. Biró Botond (Esztergomi KE) 1.5 28
513. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 1.5 28
514. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 1.5 24
515. Hrynishyn Hryhorii (BC Uzhgorod) 1.5 8
516. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 1.5 24
517. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.5 24
518. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 1.5 32
519. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 1.5 28
520. Bartal Andor (BSC Fiú) 1.5 16
521. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 1.5 32
522. Facsády Viktória Lana (Radobasket Oroszlánok/A) 1.5 16
523. Kantó Máté Miklós (BTDSE Taksonyi Ördögök) 1.5 16
524. Bánfi Gergő Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 1.5 12
525. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 1.5 28
526. Biró Zétény (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.5 16
527. Nagy Bence (Marcali Szürkefarkasok) 1.5 8
528. Szabó Brúnó (Radobasket Oroszlánok/A) 1.5 16
529. Lovasi Áron (GYKSE Szekszárd) 1.5 8
530. Pap Gergő (Szolnoki Pelikánok) 1.5 8
531. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 1.5 24
532. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.5 32
533. Környei Gergő (Kanizsa KK) 1.5 8
534. Kormos Adél (Gödi SE Kiscicák) 1.5 8
535. Fekete Fanni (DVTK Tiszaújváros) 1.5 12
536. Csóka Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.5 32
537. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 1.47 30
538. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.47 30
539. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 1.46 26
540. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 1.46 26
541. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 1.46 26
542. Csobán Csenge (BSC Lány) 1.46 26
543. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 1.46 26
544. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 1.46 26
545. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.46 26
546. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 1.46 26
547. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 1.45 22
548. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 1.45 22
549. Horváth Petra Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.45 22
550. Keszthelyi Ádám (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.45 22
551. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/A) 1.44 18
552. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 1.44 18
553. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.44 18
554. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 1.44 18
555. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 1.44 32
556. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.44 32
557. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 1.44 32
558. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.44 32
559. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 1.44 32
560. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 1.44 32
561. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 1.44 32
562. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 1.44 32
563. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.44 32
564. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 1.44 32
565. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.44 32
566. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.44 32
567. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.44 32
568. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.44 32
569. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 1.43 28
570. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 1.43 28
571. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 1.43 28
572. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 1.43 28
573. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 1.43 28
574. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 1.43 28
575. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 1.43 28
576. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 1.43 28
577. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.43 28
578. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 1.43 28
579. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 1.43 28
580. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 1.43 28
581. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 1.43 28
582. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 1.43 28
583. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.43 28
584. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 1.43 14
585. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 1.43 28
586. Schiller Nóra (Lackneros Darazsak) 1.43 14
587. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 1.43 28
588. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.43 28
589. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 1.42 24
590. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1.42 24
591. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 1.42 24
592. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 1.42 24
593. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 1.42 24
594. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 1.42 24
595. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 1.42 24
596. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 1.42 24
597. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 1.42 24
598. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 1.42 24
599. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 1.42 24
600. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 1.4 20
601. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 1.4 30
602. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.4 20
603. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.4 30
604. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.4 20
605. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 1.4 20
606. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.4 30
607. Wenner Vivien (Harcos Darazsak) 1.4 20
608. Jani Domonkos (Kaszás Minik) 1.4 10
609. Lédeczi Márk (Szegedi Gedói Sólymok) 1.4 20
610. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 1.4 20
611. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 1.4 20
612. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1.4 20
613. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 1.4 30
614. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 1.4 20
615. Puskás Olivér Zalán (Százhalombattai KSE) 1.4 10
616. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 1.4 20
617. Czövek Janka Bori (VESC U11) 1.38 26
618. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.38 26
619. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 1.38 26
620. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 1.38 26
621. Kovács Sára (Vasas Cicák) 1.38 26
622. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1.38 26
623. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.38 16
624. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 1.38 16
625. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 1.38 32
626. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 1.38 32
627. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 1.38 16
628. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 1.38 32
629. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 1.38 32
630. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 1.38 16
631. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.38 16
632. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.38 32
633. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.38 32
634. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.38 32
635. Tamás Réka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.38 16
636. Nagy Bogát András (Egri Kék Oroszlánok) 1.38 16
637. Héjas Teofil Sámuel (Alba Fehérvár Cápák) 1.38 16
638. Boldog Zalán Benett (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.38 16
639. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.36 22
640. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 1.36 22
641. Fábián Ádám (FTSI József A. Iskola) 1.36 22
642. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 1.36 28
643. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 1.36 28
644. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 1.36 28
645. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 1.36 28
646. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 1.36 28
647. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 1.36 28
648. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 1.36 28
649. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 1.36 28
650. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 1.36 28
651. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 1.36 28
652. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 1.36 28
653. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 1.35 40
654. Havasi Márton Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.33 24
655. Buzurovic Marko (Cívis KK KisTigrisek) 1.33 12
656. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 1.33 24
657. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 1.33 24
658. Tóth László András (Kozármisleny SE) 1.33 24
659. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.33 24
660. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 1.33 24
661. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 1.33 12
662. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.33 12
663. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 1.33 24
664. Bákai Alex (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.33 24
665. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.33 24
666. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 1.33 30
667. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 1.33 12
668. Tomoiaga Timon (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.33 18
669. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.33 24
670. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 1.33 24
671. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 1.33 18
672. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 1.33 24
673. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 1.33 24
674. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 1.33 18
675. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.33 18
676. Kelemen-Pál Noel (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 1.33 12
677. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 1.33 24
678. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.33 30
679. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 1.33 24
680. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 1.33 24
681. Kurucz-Magyar Mira (VESC U11) 1.33 12
682. Esbaitah Abd Al (KLKS - Homoktövis) 1.33 18
683. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 1.33 24
684. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 1.33 12
685. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 1.33 30
686. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 1.33 24
687. Schneider Illés (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.33 12
688. Koppány Bíborka (Ricsilla Rakéta) 1.33 18
689. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 1.33 12
690. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 1.33 18
691. Zeller-Ádámcsók Nimród (NKA Pécs fiú u11/B) 1.33 12
692. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.33 24
693. Kelemen Lóránd (MAFC Csiki) 1.33 12
694. Stoica Dragos (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.33 12
695. Tanos Cecília Diána (MTK Budapest) 1.33 12
696. Honar Yevhenii (BC Uzhgorod) 1.33 12
697. Gömöri Bálint (Mélykút DSE) 1.33 12
698. Magyar Alex (Békéscsabai KK) 1.33 6
699. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 1.31 32
700. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 1.31 32
701. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 1.31 32
702. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.31 32
703. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 1.31 32
704. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.31 32
705. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 1.31 32
706. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.31 32
707. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 1.31 32
708. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 1.31 26
709. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 1.31 26
710. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 1.31 26
711. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 1.31 26
712. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 1.31 26
713. Bálint Bianka (Csata Manók) 1.31 26
714. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.31 26
715. Fülöp Leó (TFSE) 1.3 20
716. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 1.3 20
717. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 1.3 20
718. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 1.3 20
719. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 1.3 20
720. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 1.3 20
721. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 1.3 20
722. Princz Balázs (Sláger KKSE U11) 1.3 20
723. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.3 20
724. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 1.3 20
725. Stegeran Oana (Primo Magic) 1.3 20
726. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 1.3 20
727. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.3 20
728. Sárfy Lili Andrea (Tapolca VSE - Minimanók) 1.3 20
729. Szarka Ilka (DVTK Szerencs) 1.3 20
730. Tasnádi Zille (Piros Sasok) 1.3 20
731. Kindli Marcell (Békéscsabai KK) 1.3 20
732. Répási Zorka (Mezőberényi KK Vegyes) 1.3 20
733. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 1.29 28
734. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 1.29 28
735. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 1.29 28
736. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.29 28
737. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 1.29 28
738. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.29 28
739. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.29 28
740. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.29 28
741. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 1.29 28
742. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 1.29 28
743. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.29 28
744. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 1.29 28
745. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 1.29 28
746. Pongrácz Liza (Csata Manók) 1.29 28
747. Rein Ákos (Esztergomi KE) 1.29 28
748. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.29 28
749. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 1.29 14
750. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.29 28
751. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.29 28
752. Soós Gergely (Sólyomfiókák) 1.29 14
753. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 1.29 28
754. Biró Márk (NKA Pécs u11/D) 1.29 28
755. Ambrus Katalin (Kaszás Mini Boszik) 1.29 14
756. Rácz Dávid (TSK-Magiszter U11) 1.29 14
757. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 1.29 14
758. Koroknai Liliána (BEAC Újbuda KA/B) 1.29 14
759. Ptopst Hunor-Márton (Primo Magic) 1.29 14
760. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 1.29 28
761. Lakner Sophie (Csípős Darazsak) 1.29 14
762. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 1.28 50
763. Pelcz Tamara (Vasas Amazonok) 1.28 36
764. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 1.27 22
765. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 1.27 22
766. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 1.27 22
767. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 1.27 22
768. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 1.27 22
769. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 1.27 30
770. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 1.27 30
771. Kiss Laura (Csepel KK) 1.27 30
772. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 1.27 30
773. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 1.27 30
774. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 1.27 60
775. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 1.25 32
776. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.25 24
777. Csaba Gergely (TFSE) 1.25 16
778. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 1.25 32
779. Góman Kristóf János (KASI/A) 1.25 32
780. Serestyén Patrik (DIFE KK U11 DERECSKE) 1.25 8
781. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 1.25 32
782. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.25 32
783. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 1.25 24
784. Skernyók Aliz Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.25 8
785. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 1.25 24
786. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 1.25 32
787. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.25 24
788. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 1.25 16
789. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 1.25 32
790. Környei Dániel (Kanizsa KK) 1.25 8
791. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 1.25 24
792. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 1.25 24
793. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.25 24
794. Győrik Botond (BL Basket SE) 1.25 32
795. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.25 16
796. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 1.25 16
797. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 1.25 24
798. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.25 32
799. Kovács Botond (Piros Sasok) 1.25 8
800. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.25 24
801. Kövesligeti Bálint (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.25 8
802. Tóth Zsófia (KLKS Károlyi) 1.25 8
803. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 1.25 24
804. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 1.25 32
805. Lalusz Miklós (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.25 8
806. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 1.25 24
807. Tűri Ágoston (Vasas Akadémia U10) 1.25 16
808. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 1.25 24
809. Rózsahegyi Zselyke (Gyakorlós Törpék) 1.25 8
810. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 1.25 32
811. Főző Csongor Soma (TFamily-Kreatív U11) 1.25 8
812. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 1.25 24
813. Molnár Andor (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.25 16
814. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 1.25 24
815. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 1.25 24
816. Varga Zsombor Ferenc (Esztergomi KE) 1.25 8
817. Horváth Botond Kristóf (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.25 16
818. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 1.25 24
819. Tóth Olivér (Gödöllői Sport Klub) 1.25 16
820. Neumann Ambrus (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.25 8
821. Csiszár Botond Dániel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.25 8
822. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.25 40
823. Somi Miron (KASI/A) 1.24 42
824. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 1.23 26
825. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 1.23 26
826. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 1.23 26
827. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.23 26
828. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 1.23 26
829. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.23 26
830. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 1.23 52
831. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 1.22 18
832. Darida Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.22 18
833. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 1.21 28
834. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 1.21 28
835. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 1.21 28
836. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.21 28
837. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 1.21 28
838. Kovács Lili (KKC Hetény) 1.21 28
839. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.21 28
840. Czinkos Anna (Csata Garfield) 1.21 28
841. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 1.21 28
842. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 1.21 28
843. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 1.21 28
844. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 1.21 28
845. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.21 28
846. Kiss Réka (Piros Sasok) 1.21 28
847. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.21 28
848. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.21 28
849. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 1.21 28
850. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 1.21 28
851. Király Adél (Békéscsabai KK) 1.21 28
852. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 1.21 28
853. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 1.21 28
854. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.21 28
855. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.21 28
856. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.21 28
857. Ledneczki Erik (Monok SE) 1.21 28
858. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK KisTigrisek) 1.2 30
859. Kuklis Gergő (TFamily-Kreatív U11) 1.2 10
860. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 1.2 20
861. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 1.2 30
862. Sárosi Botond (Csepel KK) 1.2 30
863. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 1.2 20
864. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 1.2 20
865. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 1.2 20
866. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 1.2 20
867. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 1.2 20
868. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 1.2 20
869. Trócsányi Mór (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.2 10
870. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 1.2 20
871. Makové Petra-Emma (Primo Magic) 1.2 10
872. Kiss Lili Katalin (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.2 20
873. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 1.2 20
874. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 1.2 20
875. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 1.2 20
876. Vörös Hanna (Kaszás Mini Boszik) 1.2 20
877. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.2 30
878. Keller Ambrus (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.2 10
879. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 1.2 20
880. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 1.2 20
881. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.2 20
882. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.2 20
883. Lakatos Melani Alexandra (Szegedi Mókusok) 1.2 20
884. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 1.2 30
885. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 1.19 42
886. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.19 32
887. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 1.19 32
888. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 1.19 32
889. Dudás Nóra (Csata Garfield) 1.19 32
890. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 1.19 32
891. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 1.19 32
892. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 1.19 32
893. Zsigó Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 1.19 32
894. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Tigrisek) 1.19 32
895. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 1.19 32
896. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 1.19 32
897. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 1.19 32
898. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 1.18 22
899. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 1.18 22
900. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 1.18 22
901. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.18 22
902. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 1.18 22
903. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 1.18 22
904. Kovács Márton (Monor SE/B) 1.18 22
905. Barta Zénó (Vásárhelyi Rókák) 1.18 22
906. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 1.17 24
907. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.17 24
908. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.17 24
909. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 1.17 24
910. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 1.17 12
911. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 1.17 12
912. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 1.17 24
913. Iluț Ștefan Sebastian (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.17 12
914. Gera Vivienn Rita (TARR KSC Szekszárd/B) 1.17 12
915. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 1.17 24
916. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 1.17 24
917. Imre László (Kécskei Vidrák) 1.17 24
918. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.17 24
919. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 1.17 24
920. Markovics Marcell (Szolnoki Pelikánok) 1.17 12
921. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 1.17 24
922. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 1.17 12
923. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 1.17 24
924. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 1.17 12
925. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 1.17 24
926. Pazar Flóra (Vasas Cicák) 1.17 12
927. Ogrin Kevin (Szegedi Mókusok) 1.17 12
928. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 1.17 24
929. Bihary Barnabás (Monok SE) 1.17 24
930. Sági-Bácskay Zoltán Xavér (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.17 24
931. Bodnár Levente (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.17 12
932. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 1.15 26
933. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 1.15 26
934. Gábor Zénó (KASI/B) 1.15 26
935. Zircher Albert (KASI/B) 1.15 26
936. Balatincz Botond (Csepel KK) 1.15 26
937. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 1.14 28
938. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 1.14 28
939. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.14 14
940. Molnár Milán Bence (KASI/A) 1.14 28
941. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.14 14
942. Rézműves Róbert (TSK-Magiszter U11) 1.14 14
943. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.14 28
944. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 1.14 28
945. Erdős Izabella (Csata Garfield) 1.14 28
946. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 1.14 28
947. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 1.14 28
948. Besenyei Blanka (Csata Manók) 1.14 28
949. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 1.14 28
950. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 1.14 28
951. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.14 28
952. Horváth Dominik Zsolt (Szolnoki Pelikánok) 1.14 28
953. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.14 28
954. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 1.14 28
955. Dobó Kende (KLKS-Dunaalmás) 1.14 14
956. Orbán-Nagy Anna (Szúrós Darazsak) 1.14 14
957. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 1.14 28
958. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 1.14 28
959. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.14 28
960. Hoffer Dénes (KLKS - Homoktövis) 1.14 14
961. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzokádók) 1.14 28
962. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 1.14 28
963. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 1.13 30
964. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 1.13 30
965. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 1.13 30
966. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.13 30
967. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.13 30
968. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.13 30
969. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 1.13 30
970. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.13 30
971. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 1.13 30
972. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 1.13 30
973. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 1.13 30
974. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 1.13 30
975. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.13 32
976. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.13 16
977. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 1.13 16
978. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 1.13 16
979. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 1.13 16
980. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 1.13 32
981. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.13 16
982. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 1.13 16
983. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.13 32
984. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 1.13 32
985. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 1.13 32
986. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 1.13 32
987. Mészáros Maja (KVSE Kémények U11) 1.13 16
988. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 1.13 32
989. Gazdag Adrián (Sólyomfiókák) 1.13 16
990. Koszorús Petra (Radobasket Oroszlánok/B) 1.13 16
991. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 1.13 16
992. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 1.13 16
993. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 1.13 16
994. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 1.13 32
995. Green Edin Clayton (Vásárhelyi Tigrisek) 1.13 16
996. Garamszegi Ábel Dominik (Sólyomfiókák) 1.13 16
997. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 1.13 16
998. Lukács Dániel (BL Basket SE) 1.13 32
999. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 1.13 16
1000. Tamas Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.13 16
1001. Méder Attila (NKA Pécs u11/D) 1.13 16
1002. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 1.13 32
1003. Papp-Polonkai Adél (Szegedi Karolina Gepárdok) 1.13 16
1004. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 1.12 34
1005. Hara Noémi (Csípős Darazsak) 1.11 18
1006. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 1.11 36
1007. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.11 18
1008. Kovács Kornél (Monor SE/B) 1.11 18
1009. Mucsi Lujza (TFSE) 1.11 18
1010. Tamás Boldizsár Zsolt (Kaszás Minik) 1.11 18
1011. Bányácsky Botond (DKKA Darazsak) 1.11 18
1012. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.11 18
1013. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 1.11 18
1014. Geiger Hanna-Lily (Primo Magic) 1.11 18
1015. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 1.11 56
1016. Muzsai Zara (Vasas Cicák) 1.1 20
1017. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 1.1 20
1018. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 1.1 20
1019. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 1.1 20
1020. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.1 20
1021. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 1.1 20
1022. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 1.1 20
1023. Besenczy Simon (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.1 20
1024. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 1.1 20
1025. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 1.1 20
1026. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 1.1 20
1027. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1.1 20
1028. Perkó Rajmund (Kanizsa KK) 1.1 20
1029. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.1 20
1030. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 1.1 20
1031. Kónyi Barnabás (PVSK NKA Fiú/A) 1.1 20
1032. Steigervald Barnabás (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.1 20
1033. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 1.1 20
1034. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 1.1 20
1035. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 1.1 40
1036. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 1.1 42
1037. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 1.09 22
1038. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.09 22
1039. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 1.09 22
1040. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 1.09 22
1041. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1.09 22
1042. Czifra Bence (Kanizsa KK) 1.08 24
1043. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 1.08 24
1044. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 1.08 24
1045. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 1.08 24
1046. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 1.08 24
1047. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1.08 24
1048. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 1.08 24
1049. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.08 24
1050. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 1.08 24
1051. Tóth Mirella (KKC Hetény) 1.08 24
1052. Soltész Fanni (Monor SE/A) 1.08 24
1053. Kovács Szófia (Csata Garfield) 1.08 24
1054. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 1.08 24
1055. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.08 24
1056. Graja Aisha (Sportiskolás Csajok) 1.08 24
1057. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 1.08 24
1058. Szinyei Merse Félix (TFSE) 1.08 24
1059. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 1.08 24
1060. Gál Dávid (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.08 24
1061. Takács Péter Endre (Monor SE/A) 1.08 24
1062. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 1.08 26
1063. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 1.08 26
1064. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 1.08 26
1065. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 1.07 28
1066. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 1.07 28
1067. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 1.07 28
1068. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 1.07 28
1069. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.07 28
1070. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 1.07 28
1071. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 1.07 28
1072. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.07 28
1073. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 1.07 28
1074. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 1.07 28
1075. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 1.07 28
1076. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 1.07 28
1077. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 1.07 28
1078. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 1.07 28
1079. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.07 28
1080. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 1.07 28
1081. Gyetvai Milán (Lehel Kosársuli U11) 1.07 28
1082. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 1.07 28
1083. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 1.07 28
1084. Pethő László (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.07 28
1085. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 1.07 28
1086. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.07 28
1087. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 1.07 28
1088. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 1.07 28
1089. Turterebesi Tekla (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.07 28
1090. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 1.07 30
1091. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 1.07 30
1092. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1.07 30
1093. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 1.07 30
1094. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1.07 30
1095. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.07 30
1096. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 1.07 30
1097. Dudás Noel (BL Basket SE) 1.06 32
1098. Barics Péter (BSC vegyes) 1.06 32
1099. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 1.06 32
1100. Siklósy Gréta (CEKK) 1.06 32
1101. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.06 32
1102. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 1.06 32
1103. Nyers Máté (NYKK U11/B) 1.06 34
1104. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 1 48
1105. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 1 28
1106. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 1 42
1107. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 1 28
1108. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 1 32
1109. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 1 20
1110. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 1 16
1111. Pisák Péter (Egri Kék Oroszlánok) 1 8
1112. Nagyturcsik György (NYKK U11/B) 1 8
1113. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1 22
1114. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 1 32
1115. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 1 32
1116. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1 26
1117. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 1 20
1118. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 1 22
1119. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1 20
1120. Hosseinian Sophia (BEAC Újbuda KA/C) 1 8
1121. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1 28
1122. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 1 28
1123. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 28
1124. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1 24
1125. Eckert Bíborka (VESC U11) 1 28
1126. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 1 16
1127. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 1 30
1128. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 1 24
1129. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 1 20
1130. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1 16
1131. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 1 26
1132. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 1 22
1133. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 1 16
1134. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 1 18
1135. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 1 16
1136. Cseke Zalán (Cívis KK KisTigrisek) 1 22
1137. Harangozó Gyula (KASI/B) 1 12
1138. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1 28
1139. Durucz Adél (KKC Hetény) 1 8
1140. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 1 24
1141. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 1 28
1142. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 1 32
1143. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 1 24
1144. Halász Balázs (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1 20
1145. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1 28
1146. Babut Daniel (Vásárhelyi Tigrisek) 1 24
1147. Hajnal Málna Orsolya (Hunyadis Darazsak) 1 8
1148. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 1 28
1149. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 1 24
1150. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 1 30
1151. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 1 22
1152. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 1 20
1153. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 1 24
1154. Molnár Hanna (Hévíz SK) 1 30
1155. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 24
1156. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 1 20
1157. Dálnoki András Benjámin (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1 8
1158. Ferenczi Bence (Sólyomfiókák) 1 28
1159. Ongai Gábor (Dunaújvárosi Sárkányok) 1 8
1160. Kárpáti Máté (SZPA-HSE U11F) 1 20
1161. Berki Martin (TFamily-Kreatív U11) 1 10
1162. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 1 24
1163. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 1 32
1164. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1 32
1165. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 1 24
1166. Lévai Szilárd (KASI/A) 1 28
1167. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 1 28
1168. Osztromok István (NKA Pécs u11/D) 1 28
1169. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1 18
1170. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 1 28
1171. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 1 28
1172. Jakab Martin Kolos (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 28
1173. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 1 32
1174. Bornemisza Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 1 16
1175. Laczi-Kiss Nelzon (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 12
1176. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 1 22
1177. Miszori Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1 8
1178. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 1 26
1179. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 1 28
1180. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 20
1181. Kozák Blanka Mira (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1 12
1182. Somi Milos (KASI/B) 1 26
1183. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 1 24
1184. Dorcsák Hanna Szófia (Tiszafüredi Tigrisek) 1 8
1185. Varga Máté (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1 10
1186. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 1 26
1187. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 1 22
1188. Sényi Csenge (Zalaegerszegi KTE) 1 24
1189. Újváry Gergely (Pityke KSE) 1 10
1190. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 1 16
1191. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 1 16
1192. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 1 22
1193. Midáner Zoja (Kéksárga Okapik) 1 6
1194. Ratkó Bálint Szabolcs (Zalakarosi Fókák) 1 6
1195. Pék Benedek (Esztergomi KE) 1 20
1196. Szüts Milán (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 1 8
1197. Vincze Sebestyén (Ifjú Sólyomfiókák) 1 8
1198. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 1 20
1199. Vincze Vulkán (Cívis KK KisTigrisek) 1 16
1200. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 1 24
1201. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 1 20
1202. Baranyai Valéria (Csata Manók) 1 20
1203. Pintér Lia (BSC vegyes) 1 16
1204. Tankó Tamara (Kanizsai Mókusok) 1 26
1205. Varga Hugó (Vasas Akadémia U10) 1 8
1206. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 1 22
1207. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1 28
1208. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 1 24
1209. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 1 20
1210. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1 24
1211. Tabányi Vince Attila (Budapesti Honvéd SE/B) 1 18
1212. Barla-Szabó Bálint (PILIS BASKET Dunakanyar) 1 22
1213. Gráczer Gergő (Sólyomfiókák) 1 8
1214. Simon Vencel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 1 6
1215. Coros Cristian (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1 6
1216. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 1 24
1217. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 1 16
1218. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 1 26
1219. Kriss-Gáspár Ármin Kende (Cívis KK KisTigrisek) 1 8
1220. Fábri Méda Lilla (Szegedi Mókusok) 1 32
1221. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 1 16
1222. Rozsos József Bendegúz (PSE Párducok) 1 14
1223. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1 12
1224. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1 28
1225. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 1 24
1226. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 1 26
1227. Kiss Lívia (BEAC Újbuda KA/B) 1 14
1228. Lajos Gábor Levente (Szegedi Szőregi Sasok) 1 12
1229. Gulácsy Dávid Kristóf (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 6
1230. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 1 24
1231. Petrovics Milán Krisztián (BKG PRIMA Hajdú/A) 1 12
1232. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 1 20
1233. Németh Marcell (MAFC Csiki) 1 8
1234. Takács Emma-Bíborka (Primo Magic) 1 8
1235. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 1 24
1236. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 1 32
1237. Némethy Zsófia (Ricsilla Rakéta) 1 24
1238. Mészáros Ákos (FTSI Constantinum) 1 20
1239. Vincze Dániel (AF-Velencei Csukák) 1 26
1240. Hideg Krisztián (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1 22
1241. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 1 30
1242. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 1 28
1243. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 1 20
1244. Mészáros Luca (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1 24
1245. Egresi Bendegúz (VUKE U11 Deákos Dongók) 1 24
1246. Füredi Julianna (Cívis KK TK Macskák) 1 12
1247. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1 32
1248. Dudaszeg Nándor (Gyulasport Nkft.) 1 16
1249. Diaconu Petru Damian (TFamily-Kreatív U11) 1 18
1250. Bogenfürst Péter (BKG-Veresegyház Fiú) 1 12
1251. Szima Zsombor Noel (Százhalombattai KSE) 1 14
1252. Nagy Nikoletta (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1 20
1253. Kovács Letti (DKKA Ugrómókusok) 1 16
1254. Buglyó Ádám Attila (Cívis KK Jaguárok) 1 18
1255. Namesánszky Ádám (MEAFC Kossuth) 1 8
1256. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 1 22
1257. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 1 32
1258. Vaspöri Vince (Hévíz SK) 1 6
1259. Bíró Gellért (Budafoki Bolhák) 1 12
1260. Takács Gergő (GYKSE Szekszárd) 1 6
1261. Stegeran David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1 6
1262. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 1 30
1263. Bella Milán (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 1 10
1264. Kovács Dániel György (Nyírpazonyi KE) 1 8
1265. Somogyi Hanna Amira (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 1 18
1266. Csige Koppány (Egri Kék Oroszlánok) 1 12
1267. Vörös Bálint (Szegedi Gedói Sólymok) 1 8
1268. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 1 42
1269. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/A) 1 24
1270. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.95 42
1271. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 0.94 36
1272. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 0.94 34
1273. Bogár Milla (Vasas Cicák) 0.94 34
1274. Vince Bence (KASI/B) 0.94 34
1275. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 0.94 32
1276. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.94 32
1277. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.94 32
1278. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 0.94 32
1279. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 0.94 32
1280. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.94 32
1281. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.94 32
1282. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0.94 32
1283. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 0.93 30
1284. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.93 30
1285. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.93 30
1286. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 0.93 30
1287. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.93 30
1288. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 0.93 30
1289. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.93 30
1290. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 0.93 30
1291. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 0.93 30
1292. Kállai Kende (Csepel KK) 0.93 30
1293. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.93 28
1294. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 0.93 28
1295. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 0.93 28
1296. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.93 28
1297. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 0.93 28
1298. Miklóssy László (BLF Bolhák) 0.93 28
1299. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0.93 28
1300. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 0.93 28
1301. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 0.93 28
1302. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.93 28
1303. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 0.93 28
1304. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 0.93 28
1305. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 0.93 28
1306. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.93 28
1307. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 0.93 28
1308. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 0.93 28
1309. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 0.93 28
1310. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 0.93 28
1311. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 0.93 28
1312. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 0.93 28
1313. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 0.93 28
1314. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 0.93 28
1315. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 0.93 28
1316. Király Dávid (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.93 28
1317. Plánder Dominik György (Gödi SE Gödények) 0.93 28
1318. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 0.93 28
1319. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 0.93 28
1320. Barkóczi István (Budafoki Békák) 0.92 26
1321. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.92 26
1322. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 0.92 26
1323. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 0.92 26
1324. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.92 26
1325. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 0.92 26
1326. Busch Dorottya (Fűzfői AK) 0.92 26
1327. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 0.92 24
1328. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 0.92 24
1329. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.92 24
1330. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 0.92 24
1331. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 0.92 24
1332. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.92 24
1333. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 0.92 24
1334. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.92 24
1335. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 0.92 24
1336. Horváth Áron Márk (KASI/A) 0.92 24
1337. Végh Levente (BSC-2015) 0.92 24
1338. Mihályi Lili (Csata Manók) 0.92 24
1339. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 0.92 24
1340. Kispál Barnabás (Gyulasport Nkft.) 0.92 24
1341. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 0.92 24
1342. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 0.92 24
1343. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 0.92 24
1344. Tóth Kornél (Hévíz SK) 0.92 24
1345. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.92 24
1346. Molnár Titusz (NYKK U11/B) 0.91 22
1347. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.91 22
1348. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 0.91 22
1349. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 0.91 22
1350. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.91 22
1351. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.91 22
1352. Molnár Emma (BSC Lány) 0.91 22
1353. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.91 22
1354. Erdélyi Norbert Milán (Pityke KSE) 0.91 22
1355. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 0.91 22
1356. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 0.91 22
1357. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 0.9 40
1358. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 0.9 20
1359. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 0.9 20
1360. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.9 20
1361. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.9 20
1362. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 0.9 20
1363. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.9 20
1364. Ivády Vilmos István (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.9 20
1365. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 0.9 20
1366. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 0.9 20
1367. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 0.9 20
1368. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 0.9 40
1369. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 0.9 20
1370. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 0.9 20
1371. Retter Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.9 20
1372. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.9 20
1373. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.9 20
1374. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 0.9 20
1375. Aranyos Eliza (Zsákoló Zsiráfok) 0.9 20
1376. Görög Nina Nadett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.9 20
1377. Steiger Dorka (Budapesti Honvéd SE/B) 0.9 20
1378. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.9 20
1379. Császár Máté (KASI/B) 0.89 38
1380. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.89 18
1381. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 0.89 18
1382. Földes Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.89 18
1383. Vajas Lilla Sára (Cívis KK Fehértigrisek) 0.89 18
1384. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs u11/D) 0.88 32
1385. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 0.88 32
1386. Berecz Péter (BSC Fiú) 0.88 32
1387. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.88 32
1388. Dorogi Balázs (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.88 16
1389. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 0.88 48
1390. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 0.88 32
1391. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 0.88 32
1392. Oneth Leila (Tószegi Tigrisek) 0.88 16
1393. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.88 32
1394. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 0.88 16
1395. Makula Milán (TSK-Magiszter U11) 0.88 16
1396. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 0.88 16
1397. Pöhm Gréta (BEAC Újbuda KA/B) 0.88 16
1398. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.88 32
1399. Berki Milán (TF-JAK U11) 0.88 16
1400. Szabo Matias-László (Primo Magic) 0.88 16
1401. Nagy Botond Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.88 16
1402. Schőn Erik (DKKA Ugrómókusok) 0.88 16
1403. Nyikos Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.88 16
1404. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 0.87 30
1405. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 0.87 30
1406. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 0.87 30
1407. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.87 30
1408. Medve Kornél (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.87 30
1409. Kaltróy Kristóf (Gödi SE Kiscicák) 0.87 30
1410. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 0.87 30
1411. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 0.86 44
1412. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 0.86 42
1413. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 0.86 28
1414. Nagy Ákos (Óbudai Kaszások/A) 0.86 14
1415. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 0.86 28
1416. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 0.86 28
1417. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 0.86 14
1418. Varga Dániel (BSC Fiú) 0.86 28
1419. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 0.86 28
1420. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 0.86 28
1421. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 0.86 28
1422. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 0.86 28
1423. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 0.86 14
1424. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 0.86 28
1425. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 0.86 14
1426. Ciucă Alexandru Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.86 14
1427. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.86 28
1428. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 0.86 28
1429. Gál Hédi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.86 14
1430. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.86 28
1431. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 0.86 28
1432. Hegyi Róza Lili (Piros Sasok) 0.86 28
1433. Duda Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.86 14
1434. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.86 28
1435. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 0.86 28
1436. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0.86 28
1437. Hajcsák Nándor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.86 28
1438. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 0.86 28
1439. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.85 26
1440. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 0.85 26
1441. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 0.85 26
1442. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 0.85 26
1443. Molnár Milán (Hévíz SK) 0.85 26
1444. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 0.85 26
1445. Németh Samu Dániel (Budafoki Békák) 0.83 36
1446. Somos Róza (Vasas Amazonok) 0.83 36
1447. Nagy Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.83 24
1448. Hang Barnabás (Óbudai Kaszások/B) 0.83 24
1449. Balogh Emma (NKA Pécs u11 leány) 0.83 36
1450. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.83 24
1451. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 0.83 24
1452. Répa Magor Vajk (Pér U11) 0.83 24
1453. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 0.83 24
1454. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.83 24
1455. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 0.83 24
1456. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 0.83 12
1457. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 0.83 24
1458. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 0.83 24
1459. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 0.83 24
1460. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 0.83 24
1461. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 0.83 24
1462. Maróti Botond (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.83 12
1463. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 0.83 24
1464. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 0.83 24
1465. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.83 24
1466. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 0.83 24
1467. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.83 24
1468. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 0.83 24
1469. Farkas Dorottya (BSC Lány) 0.83 24
1470. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 0.83 24
1471. Basile Rivet Milo (Józsefvárosi KC) 0.83 12
1472. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 0.83 24
1473. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 0.83 24
1474. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.83 24
1475. Török Lilien (Piros Sasok) 0.83 12
1476. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0.83 24
1477. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.83 24
1478. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 0.83 24
1479. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 0.83 24
1480. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 0.83 12
1481. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 0.83 12
1482. Dán Milán (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.83 12
1483. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 0.83 24
1484. Sas Tímea (BKG-Veresegyház Leány) 0.83 12
1485. Iván Júlia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.83 24
1486. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 0.83 24
1487. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.83 24
1488. Bognár Benett Sándor (GYKSE Szekszárd) 0.83 12
1489. Káplár Fanni Dóra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.83 12
1490. Ringert Ambrus István (Egri Kék Oroszlánok) 0.83 12
1491. Topan Maya (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.83 12
1492. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 0.82 22
1493. Nagy Vivien Réka (Cívis KK Fehértigrisek) 0.82 22
1494. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 0.82 22
1495. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 0.82 22
1496. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 0.82 22
1497. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 0.82 22
1498. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.82 22
1499. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 0.82 22
1500. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 0.82 22
1501. Imreh Benett István (Pomázi Pumák) 0.82 22
1502. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 0.82 22
1503. Tokai Anna (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.82 22
1504. Dărăbuș Lotti (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.82 22
1505. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.81 32
1506. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.81 32
1507. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 0.81 32
1508. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.81 32
1509. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.81 32
1510. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 0.81 32
1511. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 0.81 32
1512. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 0.81 32
1513. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.81 32
1514. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 0.81 32
1515. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 0.81 32
1516. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Kiscicák) 0.81 32
1517. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 0.81 32
1518. Hatvári Marcell Áron (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.8 20
1519. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.8 30
1520. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 0.8 20
1521. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.8 20
1522. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 0.8 20
1523. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 0.8 20
1524. Acimov Luka (Nádor Tigrisek) 0.8 20
1525. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 0.8 20
1526. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 0.8 30
1527. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.8 20
1528. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.8 30
1529. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 0.8 30
1530. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 0.8 20
1531. Barta Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.8 20
1532. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 0.8 20
1533. Somos Domonkos (Sólyomfiókák) 0.8 20
1534. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.8 20
1535. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 0.8 20
1536. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.8 20
1537. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.8 30
1538. Takács Dávid (FKE Szöcskék) 0.8 10
1539. Dalia Dénes (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.8 20
1540. Németh Zsombor (BSC vegyes) 0.8 10
1541. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 0.8 20
1542. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 0.8 30
1543. Oswald Gergely Márton (Sólyomfiókák) 0.8 10
1544. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.8 20
1545. Katona Dorina (KKC Mátyás) 0.8 20
1546. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 0.8 20
1547. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 0.8 20
1548. Pásztor Hanga (Törekvés Törpicúrok) 0.8 20
1549. Gémesi Botond (FKE Szöcskék) 0.8 10
1550. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 0.8 20
1551. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.8 20
1552. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 0.8 20
1553. Kispál Attila (BKG-Veresegyház Fiú) 0.8 20
1554. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 0.8 20
1555. Danóczi Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.8 20
1556. Somodi Kornél Alexander (Erdért-Szűcs) 0.8 20
1557. Mód Zsombor (TFamily-Kreatív U11) 0.8 10
1558. Körmendi Hanna (Villámló Tigrisek/A) 0.8 10
1559. Vidéki Anna Lili (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.8 20
1560. Takács Regő (Óbudai Kaszások/B) 0.8 30
1561. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.79 38
1562. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 0.79 28
1563. László Zétény (BSC Fiú) 0.79 28
1564. Szász Alíz (FKE kenguruk) 0.79 28
1565. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 0.79 28
1566. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 0.79 28
1567. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 0.79 28
1568. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.79 28
1569. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 0.79 28
1570. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 0.79 28
1571. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 0.79 28
1572. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 0.79 28
1573. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 0.79 28
1574. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 0.79 28
1575. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 0.79 28
1576. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.79 28
1577. Ledneczki Márk (Monok SE) 0.79 28
1578. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.79 28
1579. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 0.79 28
1580. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 0.79 28
1581. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 0.79 28
1582. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.79 28
1583. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 0.79 28
1584. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 0.79 28
1585. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 0.78 18
1586. Kővári Bence Pál (Százhalombattai KSE) 0.78 18
1587. Soós Boglárka Emma (BKG PRIMA U11L) 0.78 18
1588. Monori-Tönköl Benedek (Monor SE/B) 0.78 18
1589. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.78 18
1590. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 0.78 18
1591. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 0.78 18
1592. Harmatha Lea (Budafoki Békák) 0.78 36
1593. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 0.78 36
1594. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 0.77 26
1595. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.77 26
1596. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 0.77 26
1597. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.77 26
1598. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 0.77 26
1599. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.77 26
1600. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 0.77 26
1601. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 0.77 26
1602. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.77 26
1603. Steininger Erik (Fűzfői AK) 0.77 26
1604. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 0.77 26
1605. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 0.77 26
1606. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.77 26
1607. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 0.77 26
1608. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 0.77 26
1609. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.77 26
1610. Zajácz Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0.77 26
1611. Rajki Zsombor (Vásárhelyi Rókák) 0.75 16
1612. Pylyp Valeriy (BC Uzhgorod) 0.75 8
1613. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 0.75 32
1614. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.75 24
1615. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 0.75 24
1616. Makó Annarita (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.75 8
1617. Horváth Donát (PSE Párducok) 0.75 16
1618. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 0.75 24
1619. Hirt Ádám (KASI/A) 0.75 32
1620. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.75 24
1621. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 0.75 32
1622. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 0.75 32
1623. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.75 16
1624. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 0.75 16
1625. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 0.75 16
1626. Pákai Lili (Ajkai Hógolyók) 0.75 8
1627. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 0.75 24
1628. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.75 16
1629. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 0.75 24
1630. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 0.75 24
1631. Kiss Róbert Maxim (Cívis KK KisTigrisek) 0.75 8
1632. Balla Ádám (Miklósi KékRókák KE) 0.75 8
1633. Juhász Izabella Aranka (Szegedi Vadmacskák) 0.75 24
1634. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 0.75 16
1635. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.75 32
1636. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.75 16
1637. Höchst Gergely (BKGDSE U11) 0.75 24
1638. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 0.75 24
1639. Farkas István (BSC-2015) 0.75 8
1640. Kövér Benett (Sláger KKSE U11) 0.75 8
1641. Mureșan Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.75 16
1642. Molnár Erik Lehel (FKE Szöcskék) 0.75 8
1643. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 0.75 24
1644. Szarvas-Pelei Máté (Cívis KK TK Rakéták) 0.75 16
1645. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.75 24
1646. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 0.75 24
1647. Horváth Zoé (Pákozdi Kócsagok) 0.75 24
1648. Halász Janka (Vasas Cicák) 0.75 8
1649. Búz Marcell (Pityke KSE) 0.75 24
1650. Fekete Kristóf (Budapesti Honvéd SE/B) 0.75 8
1651. Szebényi Ádám István (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.75 8
1652. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 0.75 24
1653. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 0.75 24
1654. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 0.75 24
1655. Jutasi Maja (BSC Lány) 0.75 32
1656. Bányai Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.75 16
1657. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0.75 24
1658. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 0.75 16
1659. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 0.75 32
1660. Lámpi Franciska (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.75 8
1661. Nagy Noémi (FKE kenguruk) 0.75 8
1662. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.75 32
1663. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0.75 24
1664. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 0.75 24
1665. Kovács Diána (Tiszafüredi Tigrisek) 0.75 16
1666. Sipiczki Zalán (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.75 16
1667. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.75 24
1668. Elekes Péter (Szentesi KK) 0.75 8
1669. Varga Norbert Zsolt (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.75 16
1670. Szabó Márton Salamon (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.75 8
1671. Krencz Kamilla (KLKS Károlyi) 0.75 16
1672. Kovács Anna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.75 8
1673. Ludvig Marcell (Gyulasport Nkft.) 0.75 8
1674. Sági Marcell Artúr (BLF Bolhák) 0.75 16
1675. Halwax Noémi (Lackneros Darazsak) 0.75 16
1676. Varga Dominik (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.75 16
1677. Katics Ákos (PSE Párducok) 0.75 8
1678. Zsihalj Germán (Budapesti Honvéd SE/B) 0.75 8
1679. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.75 24
1680. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 0.75 24
1681. Csiszár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0.75 16
1682. Goldschmidt Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 0.75 16
1683. Csulik Vince Dániel (Gyulasport Nkft.) 0.75 8
1684. Shtefanyuk Denys (BC Uzhgorod) 0.75 8
1685. Bereczki Lili (Sportiskolás Csajok) 0.75 16
1686. Gódor Gitta (Törekvés Törpicúrok) 0.75 8
1687. Turcsán Csenge (Zsákoló kisZsiráfok) 0.75 8
1688. Budai Jázmin Anna (Radobasket Oroszlánok/B) 0.75 8
1689. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 0.73 30
1690. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 0.73 30
1691. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 0.73 30
1692. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 0.73 30
1693. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.73 30
1694. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 0.73 30
1695. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 0.73 22
1696. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 0.73 22
1697. Flink Martin (DKKA Vezérek) 0.73 22
1698. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 0.72 36
1699. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 0.71 28
1700. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 0.71 14
1701. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 0.71 28
1702. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 0.71 28
1703. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.71 28
1704. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 0.71 28
1705. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 0.71 28
1706. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 0.71 28
1707. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.71 28
1708. Pető Zsolt (Pomázi Pumák) 0.71 14
1709. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.71 28
1710. Kozma Damján Farkas (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.71 14
1711. Rónai Mátyás Milán (BSC-2015) 0.71 14
1712. Imre Dávid (KASI/D) 0.71 28
1713. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 0.71 14
1714. Rácz Regina (Pilisborosjenői Párducok) 0.71 28
1715. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 0.71 28
1716. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 0.71 28
1717. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 0.71 28
1718. Horváth Maja (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.71 14
1719. Harsányi Gergely (Vasas Akadémia U11) 0.71 14
1720. Dombovári Dézi (Kanizsai Mókusok) 0.71 14
1721. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 0.71 48
1722. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0.7 20
1723. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 0.7 20
1724. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.7 20
1725. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 0.7 20
1726. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.7 20
1727. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 0.7 20
1728. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.7 20
1729. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 0.7 20
1730. Lovas Luca (KKC Mátyás) 0.7 20
1731. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 0.7 20
1732. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 0.7 20
1733. Moldován Dominik (MAFC Bikszádi) 0.7 20
1734. Pókó Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.7 20
1735. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 0.7 20
1736. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 0.7 20
1737. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 0.7 20
1738. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 0.7 20
1739. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.7 20
1740. Kapás Anna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.7 20
1741. Minaev Illés (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.7 20
1742. Marton Ferenc (Vásárhelyi Tigrisek) 0.7 20
1743. Jegyes-Molnár Levente (Mélykút DSE) 0.7 20
1744. Major Luca Blanka (NYÍKSE-DVTK) 0.7 20
1745. Pongrácz Levente Zsolt (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.7 20
1746. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.69 26
1747. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.69 26
1748. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 0.69 26
1749. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 0.69 26
1750. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 0.69 26
1751. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 0.69 26
1752. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.69 26
1753. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 0.69 26
1754. Hartai Zoé (Kanizsai Mókusok) 0.69 26
1755. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.69 26
1756. Magyar Pál István (MAFC Csiki) 0.69 26
1757. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 0.69 32
1758. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 0.69 32
1759. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 0.69 32
1760. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.69 32
1761. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 0.67 24
1762. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.67 12
1763. Végh Patrik (Fűzfői AK) 0.67 18
1764. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 0.67 24
1765. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 0.67 30
1766. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.67 24
1767. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.67 30
1768. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 0.67 24
1769. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 0.67 24
1770. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 0.67 30
1771. Takács Soma (FKE Szöcskék) 0.67 12
1772. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.67 30
1773. Sánta Benedek Ruben (TFSE) 0.67 12
1774. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 0.67 18
1775. Szabó Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.67 12
1776. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.67 24
1777. Mosó Botond (Keresztúri SE) 0.67 24
1778. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 0.67 24
1779. Deme Péter (MAFC Csiki) 0.67 24
1780. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 0.67 18
1781. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 0.67 12
1782. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.67 12
1783. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 0.67 24
1784. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.67 24
1785. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 0.67 24
1786. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.67 24
1787. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 0.67 24
1788. Hankó Anna Róza (BEAC Újbuda KA/B) 0.67 6
1789. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 0.67 18
1790. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.67 12
1791. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.67 24
1792. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 0.67 24
1793. Okeke Alexander (NYKK Eötvös U11/A) 0.67 12
1794. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 0.67 24
1795. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 0.67 24
1796. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.67 18
1797. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.67 30
1798. Németh Zalán (Kanizsa KK) 0.67 24
1799. Molnár Nimród Atilla (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.67 6
1800. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 0.67 30
1801. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 0.67 24
1802. Puskás Márton (Sólyomfiókák) 0.67 18
1803. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.67 24
1804. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 0.67 24
1805. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 0.67 24
1806. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.67 30
1807. Măgurean Gabriel (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.67 6
1808. Főczény Krisztián (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.67 12
1809. Szász Gábor (FTSI József A. Iskola) 0.67 18
1810. Orsós Viktória Jázmin (Zalakarosi Fókák) 0.67 30
1811. Németh Marcell Benjámin (BSC-2015) 0.67 6
1812. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.67 12
1813. Vinca Alex Krisztián (Békési Kis Gladiátorok) 0.67 12
1814. Láng Noel Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.67 12
1815. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 0.67 30
1816. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 0.67 24
1817. Tamás Bence (NYKK U11/B) 0.67 6
1818. Tóth Áron (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.67 24
1819. Fekete Oliver (NKA Pécs u11/D) 0.67 12
1820. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 0.67 24
1821. Markovic Nikola (Vasas Akadémia U11) 0.67 6
1822. Szánthó Zente (Monor SE/B) 0.67 30
1823. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 0.67 24
1824. Györki Barnabás (KASI/C) 0.67 30
1825. Kószó Ádám (BL Basket SE) 0.67 24
1826. Gebura Leó (Vasas Akadémia U10) 0.67 12
1827. Pusztai Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0.67 12
1828. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.67 30
1829. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 0.67 24
1830. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 0.67 18
1831. Lukács Dorottya (Kanizsai Mókusok) 0.67 6
1832. Balla Máté Kristóf (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.67 6
1833. Bakos Bendegúz (Egri Kék Oroszlánok) 0.67 18
1834. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.67 24
1835. Szuvák György Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.67 24
1836. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 0.67 24
1837. Barocsai Vince (GYKSE Szekszárd) 0.67 12
1838. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 0.67 24
1839. Kácser Nilla (FKE Szöcskék) 0.67 6
1840. Seeger Tamás (Gödi SE Gödények) 0.67 6
1841. Bauer Kende (Kozármisleny SE) 0.67 12
1842. Répási Regő Róbert (Ricsilla Rakéta) 0.67 12
1843. Sztrilich Endre Márk (BSC vegyes) 0.67 6
1844. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 0.67 42
1845. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 0.67 24
1846. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 0.67 24
1847. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 0.67 36
1848. Floredan Szonja (Vasas Cicák) 0.67 12
1849. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.67 36
1850. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 0.67 48
1851. Here Zsolt (NYKK U11/B) 0.67 18
1852. Szabó Jázmin (Kéksárga Okapik) 0.67 18
1853. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 0.65 46
1854. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 0.65 40
1855. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 0.64 28
1856. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 0.64 28
1857. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.64 28
1858. Márkus Korina (BSC Lány) 0.64 28
1859. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 0.64 28
1860. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.64 28
1861. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0.64 28
1862. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 0.64 28
1863. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.64 28
1864. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 0.64 28
1865. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.64 28
1866. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 0.64 28
1867. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.64 28
1868. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.64 28
1869. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 0.64 28
1870. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 0.64 28
1871. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.64 28
1872. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.64 28
1873. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 0.64 28
1874. Svantner Balázs (Cívis KK TK Rakéták) 0.64 28
1875. Katus Áron (Miklósi KékRókák KE) 0.64 28
1876. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.64 28
1877. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 0.64 28
1878. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 0.64 22
1879. Agg Maja (Harcos Darazsak) 0.64 22
1880. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 0.64 22
1881. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 0.64 22
1882. Márton Tamás (Fűzfői AK) 0.64 22
1883. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 0.64 22
1884. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 0.64 22
1885. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 0.64 22
1886. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 0.63 38
1887. Szabó Szabolcs (DKKA Ugrómókusok) 0.63 16
1888. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.63 16
1889. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 0.63 32
1890. Maróti Máté (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.63 16
1891. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.63 16
1892. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.63 32
1893. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 0.63 32
1894. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 0.63 16
1895. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 0.63 32
1896. Gondár Bertalan Roland (TFamily-Kreatív U11) 0.63 16
1897. Nagy Zalán (Sláger KKSE U11) 0.63 16
1898. Gaál Zsófi (BKG-Veresegyház Leány) 0.63 16
1899. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.63 32
1900. Bánsági Regina Molli (ICT Pilots Bicske) 0.63 16
1901. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 0.63 16
1902. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 0.63 32
1903. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 0.63 32
1904. Ódor Zara (Monor SE/A) 0.63 16
1905. Muzer Luca (Radobasket Oroszlánok/B) 0.63 16
1906. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.63 32
1907. Bujdosó Zsófia Eszter (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.63 16
1908. Győrffy Boglárka (Fűzfői AK) 0.63 16
1909. Skamla Aisa Gitta (Törekvés Törpillák) 0.63 16
1910. Halászy Rózsa Piroska (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.63 16
1911. Krein Júlia (VESC U11) 0.63 16
1912. Osváth Kendra (Radobasket Oroszlánok/B) 0.63 16
1913. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 0.62 32
1914. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 0.62 26
1915. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 0.62 26
1916. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 0.62 26
1917. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 0.62 26
1918. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.62 26
1919. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.62 26
1920. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.62 26
1921. Becsák Dániel (Pér U11) 0.62 26
1922. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.62 26
1923. Lo Awa (Lehel Kosársuli U11) 0.62 26
1924. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 0.62 26
1925. Szabó Marcell (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.6 20
1926. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 0.6 30
1927. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 0.6 30
1928. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 0.6 20
1929. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 0.6 30
1930. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.6 20
1931. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.6 30
1932. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 0.6 20
1933. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.6 20
1934. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.6 20
1935. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 0.6 20
1936. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 0.6 20
1937. Taskó László (MEAFC Kossuth) 0.6 20
1938. Apró Leo (BSC vegyes) 0.6 20
1939. Stern Bojta (Körmendi Törpördögök/B) 0.6 20
1940. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 0.6 30
1941. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 0.6 20
1942. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 0.6 20
1943. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.6 20
1944. Szilágyi Noel (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.6 20
1945. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 0.6 20
1946. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 0.6 20
1947. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.6 20
1948. Kovár Kata Borka (PVSK NKA Leány/A) 0.6 10
1949. Bányai Levente Vilmos (Kaszás Minik) 0.6 10
1950. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 0.6 20
1951. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 0.6 20
1952. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 0.6 30
1953. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.6 30
1954. Csik Lili (Pákozdi Kócsagok) 0.6 20
1955. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.6 30
1956. Csonka Borisz (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.6 20
1957. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 0.6 20
1958. Kovács Zsombor (Budapesti Honvéd SE/B) 0.6 20
1959. Kutas Zsombor (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.6 10
1960. Vidinczei Zina Lorina (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.6 10
1961. Lázár Liliána (Budafoki Békák) 0.6 20
1962. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 0.6 20
1963. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 0.6 20
1964. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 0.6 20
1965. Czakó Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.6 10
1966. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.6 30
1967. Tinics Máté (Ifjú Sólyomfiókák) 0.6 20
1968. Kalmár Richárd (Hévíz SK) 0.6 20
1969. Istókovics Miléna (NKA Pécs leány u11/B) 0.6 20
1970. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.6 20
1971. Hunyadi Patrícia (BSC Lány) 0.6 20
1972. Papp Edward Simon (Vasas Akadémia U10) 0.6 20
1973. Vájer Dániel (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.6 20
1974. Vona Hunor Marcell (Cívis KK Tigrisek) 0.6 20
1975. Barna Vivien (Szegedi Gedói Sólymok) 0.6 20
1976. Sándor Béla (Cívis KK KisTigrisek) 0.6 20
1977. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 0.6 20
1978. Lefkánics Dániel (Százhalombattai KSE) 0.6 20
1979. Kádár Kata (FTSI József A. Iskola) 0.6 20
1980. Tófeji Dávid Zalán (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.6 10
1981. Algács Nikolasz Roland (Villámló Tigrisek/B) 0.6 20
1982. Urbán Zsanett (DVTK Ózd) 0.6 10
1983. Korsinszky Ádám (BKG-Veresegyház Fiú) 0.6 20
1984. Veres Adél (Gödi SE Kiscicák) 0.6 10
1985. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 0.6 30
1986. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 0.58 24
1987. Jaroscak Simon (MAFC Csiki) 0.58 24
1988. Molcsán Maja (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.58 24
1989. Simon Róza Eliza (Vasas Amazonok) 0.58 24
1990. Turbucz Zoé (BSC Lány) 0.58 24
1991. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 0.58 24
1992. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 0.58 24
1993. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.58 24
1994. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.58 24
1995. Horváth Áron András (KASI/D) 0.58 24
1996. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 0.58 24
1997. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 0.58 24
1998. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 0.58 24
1999. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.58 24
2000. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 0.58 24
2001. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 0.58 24
2002. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.58 24
2003. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 0.58 24
2004. Bán Barna (Szentesi KK) 0.58 24
2005. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.58 24
2006. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.58 24
2007. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 0.58 24
2008. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 0.58 24
2009. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.58 24
2010. Tóth Bendegúz (MAFC Bikszádi) 0.58 24
2011. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 0.58 24
2012. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.58 24
2013. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 0.58 24
2014. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.58 24
2015. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.58 24
2016. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 0.58 24
2017. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 0.58 24
2018. Nagy Vivien (BKG PRIMA U11L) 0.58 24
2019. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 0.58 24
2020. Takács Mira (KKC Mátyás) 0.58 24
2021. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 0.58 24
2022. Bökönyszegi Zsolt Péter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.58 24
2023. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.58 24
2024. Mészár Péter Zoltán (Cívis KK Jaguárok) 0.58 24
2025. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.58 24
2026. Balogh Luca (Cívis KK Fehértigrisek) 0.58 24
2027. Mogyorósi Manna (Cívis KK Jaguárok) 0.58 24
2028. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 0.58 24
2029. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.58 38
2030. Szabó Emili Petra (Vasas Amazonok) 0.57 28
2031. Nagy Balázs (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.57 28
2032. Zalavári Marcell (DKKA Ugrómókusok) 0.57 14
2033. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 0.57 28
2034. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.57 28
2035. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.57 28
2036. Konakov Filip (Ifjú Sólyomfiókák) 0.57 14
2037. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 0.57 28
2038. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 0.57 14
2039. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 0.57 28
2040. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 0.57 28
2041. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 0.57 28
2042. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 0.57 28
2043. Szőcs Botond (BSC vegyes) 0.57 28
2044. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 0.57 28
2045. Sy Malick Noel (MAFC Csiki) 0.57 14
2046. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.57 28
2047. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 0.57 28
2048. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 0.57 28
2049. Bencsik Bence Zalán (Cívis KK TK Rakéták) 0.57 14
2050. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 0.57 28
2051. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 0.57 14
2052. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 0.57 28
2053. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 0.57 14
2054. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 0.57 28
2055. Matyók Máté (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.57 14
2056. Gál Kira (TF-JAK U11) 0.57 14
2057. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 0.57 14
2058. Szűcs Dóra (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.57 14
2059. Besenyi Bence (Csepel KK) 0.57 14
2060. Debreczeni Alíz (TFSE) 0.57 28
2061. Boldan Marc Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.57 14
2062. Sárfy Olivér István (Tapolca VSE - Minimanók) 0.57 28
2063. Szabó Gréta (Békéscsabai KK) 0.57 14
2064. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 0.56 32
2065. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 0.56 32
2066. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 0.56 32
2067. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.56 32
2068. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.56 32
2069. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 0.56 32
2070. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.56 32
2071. Sándor Róbert (Cívis KK KisTigrisek) 0.56 32
2072. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0.56 32
2073. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 0.56 32
2074. Kardos Dominik (Vásárhelyi Rókák) 0.56 32
2075. Székely Ákos (KASI/A) 0.56 32
2076. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/B) 0.56 32
2077. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 0.56 18
2078. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 0.56 18
2079. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 0.56 18
2080. Prjevara Bence (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.56 18
2081. Deli Gergő Máté (Vasas Akadémia U11) 0.56 18
2082. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.56 18
2083. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.56 18
2084. Gajda Márton Gábor (Gödi SE Gödények) 0.56 18
2085. Csabina Panna (Szúrós Darazsak) 0.56 18
2086. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 0.56 18
2087. Kládler Nimród (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.56 18
2088. Szabó Zsombor (MEAFC Mini Cápák) 0.56 18
2089. Pintér Anna (KLKA Angoltagozatos ) 0.55 22
2090. Kovács Anna (Csípős Darazsak) 0.55 22
2091. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.55 22
2092. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 0.55 22
2093. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 0.55 22
2094. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 0.55 22
2095. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 0.55 22
2096. Szigeti Soma Sándor (Újpest-MT/A) 0.55 22
2097. Pálos Dániel Tamás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.55 22
2098. Nagy Dominik (KASI/B) 0.55 22
2099. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 0.54 26
2100. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 0.54 26
2101. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.54 26
2102. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 0.54 26
2103. Hernádi Ákos (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.54 26
2104. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 0.54 26
2105. Pécsi Dávid (Ifjú Sólyomfiókák) 0.54 26
2106. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 0.54 26
2107. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 0.54 26
2108. Kovács Dániel (FTSI Platán Iskola) 0.54 26
2109. Horváth Patrik (KASI/A) 0.53 30
2110. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 0.53 30
2111. Papp Zalán Szilárd (BKGDSE U11) 0.53 30
2112. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.53 30
2113. Kovács Levente Péter (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.53 30
2114. Fabó Norbert (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.53 30
2115. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 0.53 34
2116. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 0.5 16
2117. Patonai Lilla (KKC Hetény) 0.5 16
2118. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 0.5 28
2119. Szajkó Benett (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 8
2120. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 0.5 16
2121. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 0.5 16
2122. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 28
2123. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 0.5 28
2124. Kereszturi Dávid (FKE Szöcskék) 0.5 12
2125. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 0.5 16
2126. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.5 16
2127. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 24
2128. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 0.5 24
2129. Kiss Hanna (Kécskei Vidrák) 0.5 12
2130. Gunya Áron (BasketBaja SE) 0.5 32
2131. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 0.5 24
2132. Kósa Nimród (Miklósi KékRókák KE) 0.5 12
2133. Gregório-Takács Dániel (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 12
2134. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 0.5 24
2135. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 0.5 24
2136. Földi Attila Dávid (CEKK) 0.5 28
2137. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 0.5 28
2138. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 0.5 28
2139. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 0.5 20
2140. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 20
2141. Panyi Bence (MAFC Csiki) 0.5 12
2142. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 0.5 28
2143. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.5 32
2144. Nagy Márton (BSC-2015) 0.5 20
2145. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 0.5 20
2146. Gyurkó Hanna (Tószegi Tigrisek) 0.5 12
2147. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 0.5 28
2148. Fóris Kristóf Ferenc (NKA Pécs u11/D) 0.5 12
2149. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.5 32
2150. Racskó Máté (NYKK U11/B) 0.5 12
2151. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 0.5 24
2152. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.5 24
2153. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.5 28
2154. Pallagi Kamilla Petra (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.5 8
2155. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 0.5 24
2156. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 0.5 28
2157. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.5 16
2158. Baranka Gabor Stefan (Mélykút DSE) 0.5 16
2159. Dombóvári Dávid (Kaszás Minik) 0.5 8
2160. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 0.5 24
2161. Koska Annamária (Kaszás Mini Boszik) 0.5 16
2162. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 0.5 20
2163. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 0.5 28
2164. Trofymenko Roman (BC Uzhgorod) 0.5 8
2165. Trukmüller Máté (Pér U11) 0.5 12
2166. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 0.5 32
2167. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 0.5 20
2168. Lénárt Dominik Szabolcs (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.5 16
2169. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.5 24
2170. Pintér Patrik (MEAFC Tigrisek) 0.5 12
2171. Băbaș Carla (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.5 12
2172. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 0.5 28
2173. Varga Bella (Feketés Darazsak) 0.5 20
2174. Keszegh Dániel Elek (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.5 8
2175. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.5 20
2176. Gyöngyi Marcell (Szegedi Szőregi Sasok) 0.5 12
2177. Gombácsi Milán (Egri Kék Oroszlánok) 0.5 8
2178. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 0.5 28
2179. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 0.5 24
2180. Fehér Máté Koppány (Óbudai Kaszások/B) 0.5 12
2181. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 0.5 28
2182. Mikovics Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.5 16
2183. Ordasi Dániel László (Miklósi KékRókák KE) 0.5 12
2184. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.5 20
2185. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 28
2186. Hadnagy Natália Hanga (Török Sasfiókák) 0.5 20
2187. Bába Gergő (MEAFC Tigrisek) 0.5 16
2188. Gáspár Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.5 12
2189. Szabó Gergő (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.5 12
2190. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 0.5 20
2191. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 0.5 28
2192. Jenei Gergő István (Szentesi KK) 0.5 16
2193. Böjtös Bence (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.5 16
2194. Solymosi Virág Viola (Gyakorlós Törpék) 0.5 16
2195. Nagy Zsófia (Zuglói Sasok) 0.5 8
2196. Hochsteiger Fanni Lilla (Kőbányai Darázslányok/B) 0.5 16
2197. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.5 28
2198. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 0.5 24
2199. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.5 24
2200. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.5 28
2201. Gyöngyösi Noel (Sláger KKSE U11) 0.5 16
2202. Budai Levente Vince (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.5 12
2203. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 0.5 20
2204. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 0.5 28
2205. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 0.5 20
2206. Nagy Laura (Fót SE Vegyes/A) 0.5 20
2207. Kulcsár Levente (Tiszafüredi Tigrisek) 0.5 20
2208. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 0.5 24
2209. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.5 20
2210. Ábrány Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 0.5 16
2211. Mike Bence Zsolt (Budapesti Honvéd SE/A) 0.5 8
2212. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.5 24
2213. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.5 24
2214. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.5 28
2215. Aranyos Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.5 20
2216. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 0.5 20
2217. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.5 24
2218. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 0.5 24
2219. Nagy-Jakab Kristóf (Gyáli BKSE Apródok) 0.5 24
2220. Oana Calisia Maria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.5 8
2221. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.5 24
2222. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 0.5 24
2223. Makai Máté László (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.5 16
2224. Horváth-Szőke József (Szentesi KK) 0.5 20
2225. Novák Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.5 24
2226. Varga Mercédesz Boglárka (MTK Budapest) 0.5 24
2227. Horváth Ákos Bendegúz (Sólyomfiókák) 0.5 8
2228. Kis Árpád (BKGDSE U11) 0.5 20
2229. Adorján Ádám (Zuglói Sasok) 0.5 8
2230. Nagy Ádám Máté (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.5 20
2231. Pataki Dániel (Tószegi Tigrisek) 0.5 12
2232. Györkő Izabella Anna (NKA Pécs u11/D) 0.5 12
2233. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 0.5 24
2234. Bíró Nimród (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.5 12
2235. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 0.5 20
2236. Cserfalvi Márk (Sólyomfiókák) 0.5 8
2237. Feil Marcell (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.5 8
2238. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.5 28
2239. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.5 24
2240. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.5 28
2241. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0.5 32
2242. Décsei Gábor András (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.5 20
2243. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 0.5 24
2244. Lázár Zita (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.5 28
2245. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.5 28
2246. Pattantyús - Ábrahám Krisztina Anna (BSC Lány) 0.5 12
2247. Válóczi Kevin (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.5 8
2248. Pataki Magor (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 8
2249. Hutás Heidi (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.5 20
2250. Köszörűs-Torda Alex (Cívis KK TK Rakéták) 0.5 8
2251. Várnagy Ákos Szilárd (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.5 12
2252. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.5 32
2253. Bakó-Karikó Balázs (KVSE Kémények U11) 0.5 12
2254. Molnár Rubina (Szegedi Vadmacskák) 0.5 24
2255. Kerezsi Noel (Cívis KK Jaguárok) 0.5 24
2256. Horváth Liza (Harcos Darazsak) 0.5 12
2257. Guledza Ilia (BC Uzhgorod) 0.5 12
2258. Magyari Rita (TSE Basket U11) 0.5 32
2259. Roósz Bettina (DKKA Ugrómókusok) 0.5 20
2260. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 0.5 20
2261. Ajler Bence (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.5 28
2262. Nagy Olívia Éva (Gyakorlós Törpék) 0.5 16
2263. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.5 32
2264. Fejes Panna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.5 8
2265. Fényes Mihály (BKG-Veresegyház Fiú) 0.5 8
2266. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 0.5 16
2267. Kovács Mira Babett (Szegedi Gedói Sólymok) 0.5 28
2268. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 0.5 24
2269. Méder Barna (NKA Pécs fiú u11/B) 0.5 12
2270. Varga László Áron (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.5 24
2271. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.5 28
2272. Dürgő Sándor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.5 16
2273. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 0.5 20
2274. Forstner Enikő (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.5 8
2275. Pócs Flóra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.5 16
2276. Bodnár Dániel (MEAFC Kossuth) 0.5 8
2277. Neiczer Patrik (KASI/D) 0.5 8
2278. Zsignár Lili (Cívis KK Jaguárok) 0.5 12
2279. Ignácz Rafael Dominik (Ajkai Hógolyók) 0.5 12
2280. Stascheit Danton (Zuglói Sasok) 0.5 8
2281. Bacsó Virág (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.5 16
2282. Badics Matilda Anna (TFSE) 0.5 12
2283. Kun Benett Martin (Lehel Kosársuli U11) 0.5 8
2284. Csertei Dávid György (BasketBaja SE) 0.5 8
2285. Babéj József Botond (Vásárhelyi Tigrisek) 0.5 8
2286. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.5 40
2287. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/A) 0.5 24
2288. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.5 28
2289. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.47 34
2290. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 0.47 30
2291. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.47 30
2292. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 0.47 30
2293. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 0.47 30
2294. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 0.47 30
2295. Parti Lilla (Zalakarosi Fókák) 0.47 30
2296. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 0.46 26
2297. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 0.46 26
2298. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 0.46 26
2299. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 0.46 26
2300. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.46 26
2301. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.46 26
2302. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 0.46 26
2303. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 0.46 26
2304. Baffi Barnabás (Budafoki Békák) 0.46 26
2305. Bolla Eszter (BSC vegyes) 0.45 22
2306. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 0.45 22
2307. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.45 22
2308. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 0.45 22
2309. Takács Dorina (Zalakarosi Fókák) 0.45 22
2310. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 0.45 22
2311. Tarjányi István (NYKK U11/B) 0.45 22
2312. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 0.45 40
2313. Katona Blanka (KKC Mátyás) 0.44 18
2314. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.44 18
2315. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 0.44 18
2316. Hován Ármin (MAFC Csiki) 0.44 18
2317. Vass Péter András (Pomázi Pumák) 0.44 18
2318. Ujhelyi Zsombor Sándor (Cívis KK Jaguárok) 0.44 18
2319. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0.44 18
2320. Nagy Aliz (BEAC Újbuda KA/B) 0.44 18
2321. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 0.44 18
2322. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 0.44 18
2323. Budai Zalán Zsolt (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.44 18
2324. Jeles Júlia Hanna (Hévíz SK) 0.44 18
2325. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.44 32
2326. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.44 32
2327. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0.44 32
2328. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.44 32
2329. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 0.44 32
2330. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 0.44 32
2331. Hepp Olivér (TFamily-Kreatív U11) 0.43 14
2332. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.43 28
2333. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 0.43 28
2334. Mor Yotam (FKE kenguruk) 0.43 28
2335. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 0.43 28
2336. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 0.43 28
2337. Szilas Ákos (KASI/A) 0.43 28
2338. Rigó Róbert Kristóf (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.43 14
2339. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.43 28
2340. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 0.43 28
2341. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 0.43 28
2342. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 0.43 28
2343. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.43 28
2344. Kovács Hanna Lia (Pityke KSE) 0.43 28
2345. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 0.43 28
2346. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 0.43 14
2347. Csőre Janka (Pér U11) 0.43 28
2348. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.43 28
2349. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0.43 28
2350. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 0.43 28
2351. Lenner Levente (Tapolca VSE - Minimanók) 0.43 28
2352. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 0.43 28
2353. Kiss-Kónya Kornél Alfréd (Óbudai Kaszások/B) 0.43 14
2354. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 0.43 28
2355. Liszik Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.43 14
2356. Pad Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.43 14
2357. Lénárdt Levente (MAFC Farkasrét) 0.43 14
2358. Takács Bendegúz (Százhalombattai KSE) 0.43 14
2359. Kiss Hanna Mira (KKC Mátyás) 0.43 14
2360. Sipos Sára Kata (Ricsilla Rakéta) 0.43 14
2361. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 0.43 28
2362. Nagy Hermina (NYÍKSE-DVTK) 0.43 28
2363. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 0.42 24
2364. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 0.42 24
2365. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.42 24
2366. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 0.42 24
2367. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.42 24
2368. Borsós Nikolett (CEKK) 0.42 24
2369. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 0.42 24
2370. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 0.42 24
2371. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 0.42 24
2372. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.42 24
2373. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 0.42 24
2374. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 0.42 24
2375. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 0.42 24
2376. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.42 24
2377. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 0.42 24
2378. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 0.42 24
2379. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 0.42 24
2380. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.42 24
2381. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 0.42 24
2382. Rosta Eliza Zsófia (Vasas Cicák) 0.42 24
2383. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.42 24
2384. Ács Donát (BL Basket SE) 0.42 24
2385. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.42 24
2386. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 0.42 24
2387. Illés-Dudás Donát (BKG PRIMA Hajdú/A) 0.42 24
2388. Kovács Gergő (Monok SE) 0.42 24
2389. Fazekas Zsanett (KKC Hetény) 0.42 24
2390. Zsömle Maja (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.42 24
2391. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 0.42 24
2392. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 0.41 54
2393. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 0.4 20
2394. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.4 30
2395. Szőke András (Szentesi KK) 0.4 20
2396. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 0.4 20
2397. Szilágyi Éva (Radobasket Oroszlánok/B) 0.4 10
2398. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.4 20
2399. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 0.4 20
2400. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 0.4 20
2401. Vaskó Péter János (Pér U11) 0.4 20
2402. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 0.4 20
2403. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.4 20
2404. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.4 20
2405. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 0.4 20
2406. Sallér Vince Csongor (Sólyomfiókák) 0.4 10
2407. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 0.4 30
2408. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 0.4 30
2409. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 0.4 20
2410. Kálovics Dávid (Kanizsa KK) 0.4 20
2411. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 0.4 20
2412. Gubucz Ádám (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.4 20
2413. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 0.4 20
2414. Kun Zsófia (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.4 20
2415. Szabó Ágoston (Gödöllői Sport Klub) 0.4 20
2416. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.4 20
2417. Csery Mózes (PSE Párducok) 0.4 20
2418. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0.4 20
2419. Gróf Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.4 10
2420. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.4 30
2421. Mikó Vince (NYKK U11/B) 0.4 10
2422. Schletter Botond (Óbudai Kaszások/A) 0.4 20
2423. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 0.4 20
2424. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.4 20
2425. Semsei Áron (SZPA-HSE U11F) 0.4 20
2426. Bial Boglárka (Csepel KK) 0.4 30
2427. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 0.4 20
2428. Kovács Gábor Noel (Szentesi KK) 0.4 20
2429. Hajdu Máté (NYÍKSE Tűzokádók) 0.4 20
2430. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 0.4 20
2431. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 0.4 20
2432. Csepregi Anna (Békéscsabai KK) 0.4 20
2433. Wölfling Nina (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.4 20
2434. Szulimán Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.4 10
2435. Turbucz Sebestyén (MAFC Farkasrét) 0.4 20
2436. Kelemen Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.4 20
2437. Szántó Bence (NYKK U11/B) 0.4 10
2438. Fábián Nándor Ádám (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.4 20
2439. Gönczi Botond (Kőbányai Darazsak/A) 0.4 20
2440. Esztergályos Emma Izabella (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.4 20
2441. Tóth Rózabella (Tapolca VSE - Minimanók) 0.4 20
2442. Trenka Levente (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.4 10
2443. Barna Bertalan (Zuglói Sasok) 0.4 20
2444. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 0.4 20
2445. Vörös Péter (Dunaharaszti MTK fiú) 0.4 30
2446. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.4 20
2447. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.4 20
2448. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.4 20
2449. Gallagher Maximilián Austin (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.4 20
2450. Faragó Réka (BEAC Újbuda KA/C) 0.4 20
2451. Csizmadia Lilien Csenge (Dunaharaszti MTK leány) 0.4 20
2452. Szeili Márton (TF-JAK U11) 0.4 20
2453. Bobvos Olívia (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.4 20
2454. Szőllősi Lajos (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.4 10
2455. Nemes Martin Zoárd (Monor SE/B) 0.4 20
2456. Molnár Viktória (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.4 10
2457. Zsolnai Milán (Cívis KK KisTigrisek) 0.4 20
2458. Strorigel Andor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.4 20
2459. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.38 26
2460. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 0.38 26
2461. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.38 26
2462. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0.38 26
2463. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 0.38 26
2464. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.38 26
2465. Laucsik Pál (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.38 26
2466. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 0.38 26
2467. Elek Hanna (DVTK Ózd) 0.38 26
2468. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 0.38 26
2469. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.38 26
2470. Horváth Panna (Vasas Cicák) 0.38 42
2471. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.38 32
2472. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 0.38 16
2473. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.38 16
2474. Berényi Emma (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.38 16
2475. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 0.38 32
2476. Török Liza Anna (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.38 16
2477. Mészáros Csenge (CEKK) 0.38 32
2478. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.38 32
2479. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.38 32
2480. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 0.38 16
2481. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 0.38 16
2482. Breier Stefán (Budapesti Honvéd SE/B) 0.38 16
2483. Horváth Dávid (Nyírpazonyi KE) 0.38 16
2484. Németh Olivér (Radobasket Oroszlánok/B) 0.38 16
2485. Lázár Zalán (ICT Pilots Bicske) 0.38 16
2486. Breznay Dániel (Óbudai Kaszások/B) 0.38 16
2487. Ábri Sándor (TSK-Magiszter U11) 0.38 16
2488. Nagy Vince (Gödöllői Sport Klub) 0.38 16
2489. Fehér Áron Sebestyén (Németvölgyi Bocsok) 0.38 16
2490. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0.38 16
2491. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 0.38 16
2492. Gábor Dénes (KVSE Kémények U11) 0.38 16
2493. Vass Oszkár Dániel (MAFC Csiki) 0.38 16
2494. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.38 16
2495. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.38 16
2496. Balazsi Rene (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.38 16
2497. Király Zalán (Vasas Akadémia U10) 0.38 16
2498. Varga Bálint (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.38 16
2499. Kovács Írisz (PSE Párducok) 0.38 16
2500. Konfár Zétény (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.38 16
2501. Krekács Zétény (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.38 16
2502. Nagy Eszter Hanna (Feketés Darazsak) 0.38 16
2503. Balogh Virág (NYÍKSE-DVTK) 0.38 16
2504. Rózsa Dzsenifer Angéla (Mélykút DSE) 0.38 16
2505. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 0.36 22
2506. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 0.36 22
2507. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 0.36 22
2508. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 0.36 22
2509. Tóth Dorina (Harcos Darazsak) 0.36 22
2510. Kovács Hanna (KWBC Körmend) 0.36 22
2511. Kovács Gyöngyvér (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.36 22
2512. Takács Eszter (DKKA Tigrisek) 0.36 22
2513. Frank Mátyás (Fűzfői AK) 0.36 22
2514. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 0.36 22
2515. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 0.36 22
2516. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/A) 0.36 22
2517. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.36 22
2518. Agócs Benedek Balázs (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.36 28
2519. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.36 28
2520. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.36 28
2521. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 0.36 28
2522. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 0.36 28
2523. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.36 28
2524. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 0.36 28
2525. Kozma Márkó (Ajkai Hógolyók) 0.36 28
2526. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.36 28
2527. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.36 28
2528. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 0.36 28
2529. Berkes Áron (Keresztúri SE) 0.36 28
2530. Simoc Roland (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.36 28
2531. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.36 28
2532. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.36 28
2533. Morótz Levente (TF-JAK U11) 0.36 28
2534. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.36 28
2535. Horváth Valér (Hévíz SK) 0.36 28
2536. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.36 28
2537. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.36 28
2538. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.35 46
2539. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.33 36
2540. Sándor Zsanett Dorina (Török Sasfiókák) 0.33 36
2541. Feigl Ádám (Sólyomfiókák) 0.33 24
2542. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 0.33 24
2543. Tekerman Zalán Máté (NYKK U11/B) 0.33 6
2544. Slemmer Jázmin (Törekvés Törpillák) 0.33 6
2545. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.33 24
2546. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 0.33 24
2547. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 0.33 30
2548. Horváth Dominik (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.33 12
2549. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.33 24
2550. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0.33 24
2551. Völgyes Tamás (Miklósi KékRókák KE) 0.33 12
2552. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 0.33 24
2553. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 0.33 24
2554. Fehér Boglárka (TFamily-Kreatív U11) 0.33 6
2555. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 0.33 24
2556. Gyurcsán Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0.33 12
2557. Hartauer Heidi Hetti (Szegedi Mókusok) 0.33 18
2558. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 0.33 12
2559. Vitéz Nóra Piroska (Villámló Tigrisek/A) 0.33 12
2560. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 0.33 24
2561. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 0.33 24
2562. Weigert Márk (BL Basket SE) 0.33 24
2563. Subsics Vencel (Sólyomfiókák) 0.33 12
2564. Sümegi Júlia Borbála (Pomázi Pumák) 0.33 6
2565. Nagy Szofi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.33 12
2566. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 0.33 24
2567. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 0.33 24
2568. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 0.33 24
2569. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 0.33 42
2570. Balás Bernadett Klára (BKG PRIMA U11L) 0.33 12
2571. Raffai Barnabás (Békéscsabai KK) 0.33 12
2572. Jancsó Zsolt Bálint (Fűzfői AK) 0.33 24
2573. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 0.33 24
2574. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 0.33 30
2575. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 0.33 24
2576. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.33 24
2577. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 0.33 24
2578. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 0.33 18
2579. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 0.33 18
2580. Gut Kende Dávid (FKE kenguruk) 0.33 12
2581. Gilicze Péter Rajmund (Sólyomfiókák) 0.33 6
2582. Wandraschek Emília (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.33 12
2583. Németh Máté (Gyáli BKSE Apródok) 0.33 12
2584. Hornung Tibor Róbert (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.33 12
2585. Hadarics Albert (Vasas Akadémia U10) 0.33 12
2586. Pestesan Cezar (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.33 18
2587. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 0.33 24
2588. Rákász Borbála Anna (Fűzfői AK) 0.33 6
2589. Urbán Róza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.33 6
2590. Onțiu Matei Vlad (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.33 6
2591. Vecsey-Körmendi Gergő (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.33 12
2592. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 0.33 24
2593. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.33 24
2594. Purcsel Petra (Százhalombattai KSE) 0.33 18
2595. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 0.33 30
2596. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 0.33 24
2597. Horváth Tamás (Ifjú Sólyomfiókák) 0.33 12
2598. Dărăban Luiza (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.33 12
2599. Szilágyi Ádám Barnabás (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.33 12
2600. Sárközi Amina Zoé (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.33 6
2601. Zátrok Zoé (Lackneros Darazsak) 0.33 6
2602. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 0.33 24
2603. Gyalogh Anna (Ricsilla Rakéta) 0.33 24
2604. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 0.33 24
2605. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 0.33 24
2606. Salagean Rares (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.33 30
2607. Barucha Nóra (Gyakorlós Törpék) 0.33 24
2608. Sonkoly-Kiss Áron (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.33 12
2609. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 0.33 18
2610. Szabó Dorina (Dunaharaszti MTK leány) 0.33 12
2611. Balta Csanád (Mezőberényi KK Vegyes) 0.33 12
2612. Móri Maja Milla (Szegedi Gedói Sólymok) 0.33 12
2613. Oravecz Dávid (TSE Basket U11) 0.33 12
2614. Ferenczi Lola (Tiszafüredi Tigrisek) 0.33 12
2615. Schillinger Róza (Villámló Tigrisek/A) 0.33 6
2616. Gombos Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.33 6
2617. Gillányi Sára Villő (Szegedi Gedói Sólymok) 0.33 24
2618. Bilak Zahar (BC Uzhgorod) 0.33 12
2619. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 0.33 24
2620. Szalai Sándor (NKA Pécs fiú u11/B) 0.33 12
2621. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 0.33 24
2622. Csernai Milla Viktória (Nyírpazonyi KE) 0.33 12
2623. Dani Dorina (Gyakorlós Törpék) 0.33 12
2624. Tar Panna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.33 6
2625. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0.33 12
2626. Bán András (FKE kenguruk) 0.33 12
2627. Kapin Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 0.33 12
2628. Kürti David (Primo Magic) 0.33 6
2629. Bognár Emma (Gyáli BKSE Apródok) 0.33 12
2630. Takács Hanna (KWBC Körmend) 0.33 24
2631. Tóth Marcell Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.33 12
2632. Korhut Nándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.33 12
2633. Szabó Levente Zoltán (Gödi SE Kiscicák) 0.33 18
2634. Knausz Zalán (Budafoki Ebihalak) 0.33 6
2635. Borbély Armand (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.33 6
2636. Kiss László Levente (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.33 12
2637. Szarvas Bianka Fanni (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.33 12
2638. Bálint Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.33 6
2639. Bakó Ádám (Erdért-Szűcs) 0.33 12
2640. Kovács Kristóf György (Gödi SE Kiscicák) 0.33 12
2641. Aranyos Olívia (Zsákoló Zsiráfok) 0.33 18
2642. Saját Szonja (Gödöllői Sport Klub) 0.33 24
2643. Varga Luca (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.33 6
2644. Juhász Lili (Radobasket Oroszlánok/B) 0.33 12
2645. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.31 32
2646. Vidra Virág (Piros Sasok) 0.31 32
2647. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 0.31 32
2648. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0.31 32
2649. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.31 32
2650. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.31 32
2651. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.31 32
2652. Gembolya Gergő Gábor (BSC Fiú) 0.31 26
2653. Birck Emese (Vasas Cicák) 0.31 26
2654. Turula Dominik (KASI/C) 0.31 26
2655. Guller Rozália (Vasas Cicák) 0.31 26
2656. Megyesi Márton (BSC-2015) 0.31 26
2657. Kovács Patrícia Apollónia (Zalakarosi Fókák) 0.31 26
2658. Tóth Lana (Zalakarosi Fókák) 0.31 26
2659. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.31 26
2660. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0.3 46
2661. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.3 20
2662. Bakonyi Lili Hanna (Gyáli BKSE Apródok) 0.3 20
2663. Hardi Koppány (KASI/D) 0.3 20
2664. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 0.3 20
2665. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 0.3 20
2666. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 0.3 20
2667. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 0.3 20
2668. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 0.3 20
2669. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 0.3 20
2670. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.3 20
2671. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 0.3 20
2672. Paulik Álmos (NYÍKSE Tűzokádók) 0.3 20
2673. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 0.3 20
2674. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.3 20
2675. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 0.3 20
2676. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 0.3 20
2677. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 0.3 20
2678. Fekete Norbert (KASI/A) 0.3 20
2679. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 0.3 20
2680. Deák Anna Kata (Pityke KSE) 0.3 20
2681. Palkó István Zsombor (Budafoki Ebihalak) 0.3 20
2682. Takács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.3 20
2683. Kapornaki Sándor (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.3 20
2684. Gombos Blanka (Sportiskolás Csajok) 0.3 20
2685. Nagy Péter Arnold (Pér U11) 0.3 20
2686. Czibulyás Ádám (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.3 20
2687. Tóth Petra Dóra (Zalaegerszegi KTE) 0.3 20
2688. Dobos Endre (Budafoki Ebihalak) 0.3 20
2689. Rácz Hanna Miranda (DVTK Szerencs) 0.3 20
2690. Szűts Arnold Dávid (Pákozdi Kócsagok) 0.3 20
2691. Sulcz Balázs (Erdért-Szűcs) 0.3 20
2692. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 0.29 28
2693. Borbély Regő Bence (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.29 14
2694. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 0.29 28
2695. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.29 28
2696. Dege Ramóna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.29 28
2697. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 0.29 28
2698. Kiss Korina (TSE Basket U11) 0.29 28
2699. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.29 28
2700. Koczka Szófia (KLKS Károlyi) 0.29 14
2701. Sipos Roland (KLKS - Homoktövis) 0.29 14
2702. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.29 28
2703. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.29 28
2704. Körmendy Boldizsár (DKKA Ugrómókusok) 0.29 14
2705. Dojcsák Vince (MAFC Bikszádi) 0.29 14
2706. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 0.29 28
2707. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 0.29 28
2708. Kóger Sára Réka (Ajkai Hógolyók) 0.29 14
2709. Frivalszki Márk (Budafoki Békák) 0.29 14
2710. Kovács Viktor Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.29 14
2711. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 0.29 28
2712. Hegedűs Milán (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.29 14
2713. Tevesz Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.29 14
2714. Sárközi Zalán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.29 14
2715. Szabó Boróka (Monor SE/A) 0.29 14
2716. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.29 28
2717. Kovács Levente Attila (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.29 14
2718. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 0.29 28
2719. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 0.29 28
2720. Kovács Máté (BasketBaja SE) 0.29 28
2721. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.29 28
2722. Kéri Botond (Monor SE/A) 0.29 14
2723. Nagy Milán Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 0.29 14
2724. Horváth Mira (Pákozdi Kócsagok) 0.29 28
2725. Kovács Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 0.29 14
2726. Lengyel Norina Viktória (BSC Lány) 0.29 14
2727. Ignácz Jázmin Amira (Ajkai Hógolyók) 0.29 14
2728. Jámbor Janka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.29 14
2729. Varga László (MVM-OSE Simbák U11) 0.29 14
2730. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.28 36
2731. Patai Lilla (DVTK Ózd) 0.27 22
2732. Novák Lilien (Kanizsai Mókusok) 0.27 22
2733. Kondor Dávid (Budafoki Ebihalak) 0.27 22
2734. Murányi Kata (BSC vegyes) 0.27 22
2735. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 0.27 22
2736. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.27 22
2737. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 0.27 22
2738. Pócs Petra (Mezőberényi KK Vegyes) 0.27 22
2739. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 0.27 22
2740. Baliga Bálint (Gödi SE Gödények) 0.27 22
2741. Takács Ádám Péter (KASI/B) 0.27 22
2742. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.27 30
2743. Füzi Izabella (KASI/C) 0.27 30
2744. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 0.27 30
2745. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.27 30
2746. Győző Zalán (Monor SE/B) 0.27 30
2747. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.27 30
2748. Stier Botond (KASI/A) 0.27 30
2749. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 0.25 24
2750. Tóth Iván (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.25 8
2751. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 0.25 24
2752. Steierlein Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.25 16
2753. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 0.25 24
2754. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 0.25 16
2755. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.25 24
2756. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 0.25 24
2757. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 0.25 24
2758. Cziczó Konrád (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.25 8
2759. Németh-Zseli Emma (Szúrós Darazsak) 0.25 8
2760. Makai Magor Áron (NYKK Eötvös U11/A) 0.25 8
2761. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.25 24
2762. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.25 24
2763. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 0.25 24
2764. Tamási Dominik Vilmos (Sólyomfiókák) 0.25 8
2765. Halász Bernát (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.25 24
2766. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 0.25 16
2767. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 0.25 24
2768. Szabó Dóra (Gyáli BKSE Apródok) 0.25 24
2769. Pados Alexandra (Lackneros Darazsak) 0.25 8
2770. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 0.25 24
2771. Filus János (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.25 8
2772. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 0.25 24
2773. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.25 24
2774. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 0.25 24
2775. Lizák Dániel (NYÍKSE Tűzokádók) 0.25 8
2776. Göblös András (BL Basket SE) 0.25 16
2777. Simon Árven Áfonya (CEKK) 0.25 24
2778. Szoó Benedek (Kőbányai Darazsak/A) 0.25 8
2779. Hoffman Péter (KASI/A) 0.25 32
2780. Szebegyinszki Zente Martin (Békési Kis Gladiátorok) 0.25 8
2781. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.25 32
2782. Egyed Gergő (Monok SE) 0.25 24
2783. Nache Natasa (Szegedi Gedói Sólymok) 0.25 8
2784. Futika Kitti (Cívis KK TK Macskák) 0.25 16
2785. Zsadányi Zsombor (TFSE) 0.25 24
2786. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 0.25 24
2787. Horváth Milán Gábor (Pér U11) 0.25 8
2788. Fábián Mátyás (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.25 16
2789. Ceglédi Martin László (BKG-Veresegyház Fiú) 0.25 8
2790. Péter Mónika Boróka (ICT Pilots Bicske) 0.25 16
2791. Karabélyos Balázs (Szolnoki Pelikánok) 0.25 8
2792. Tatár Léna Laura (KKC Mátyás) 0.25 16
2793. Molnár Gerda (KASI/B) 0.25 16
2794. Szentgyörgyi Nóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.25 8
2795. Temesvári Kamilla Róza (Lackneros Darazsak) 0.25 16
2796. Jakabfi Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 0.25 8
2797. Vajai Laura (VESC U11) 0.25 24
2798. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 0.25 24
2799. Bakó Levente (NYKK U11/B) 0.25 16
2800. Pál Alexandra (Harcos Darazsak) 0.25 16
2801. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 0.25 24
2802. Kiss Levente Sándor (Vásárhelyi Tigrisek) 0.25 24
2803. Dóczy Péter (Piros Sasok) 0.25 8
2804. Kovács Luca Flóra (Vasas Cicák) 0.25 8
2805. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 0.25 24
2806. Csorja Krisztina (Szegedi Vadmacskák) 0.25 16
2807. Hidasi Dániel (CEKK) 0.25 8
2808. Péter Blanka (Kécskei Vidrák) 0.25 8
2809. Kalmus Zsófia Viktória (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 8
2810. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 0.25 24
2811. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.25 24
2812. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0.25 16
2813. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 0.25 16
2814. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 0.25 24
2815. Hári Maja Hanga (KLKS Károlyi) 0.25 8
2816. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.25 24
2817. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.25 24
2818. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 0.25 24
2819. Lantos Kamilla (Piros Sasok) 0.25 24
2820. Beck András (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.25 16
2821. Hámori Hugó András (Vasas Sólymok) 0.25 16
2822. Farkas Csongor Attila (Pityke KSE) 0.25 16
2823. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 0.25 24
2824. Krémer Szonja (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 24
2825. Süli Tímea (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.25 16
2826. Rácskai Filoména Veronika (DKKA Tigrisek) 0.25 8
2827. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 0.25 24
2828. Asztalos Natália (Tiszafüredi Tigrisek) 0.25 8
2829. Gulyás Áron (FTSI Platán Iskola) 0.25 8
2830. Kammerer Anna Viktória (DVTK Tiszaújváros) 0.25 8
2831. Bodnár Áron (NYÍKSE Tűzokádók) 0.25 8
2832. Losó Dzsenifer Jázmin (Tószegi Tigrisek) 0.25 24
2833. Kovács Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.25 16
2834. Plaxico Róbert Leonárd (KASI/A) 0.25 8
2835. Zakar Ders (Békéscsabai KK) 0.25 16
2836. Ambrus Flóra (Dunaharaszti MTK leány) 0.25 16
2837. Szabó Leonárd (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.25 8
2838. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 0.25 24
2839. Csapó Anna (KKC Hetény) 0.25 8
2840. Kámán-Bayer Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.25 8
2841. Faller Ákos Illés (Budafoki Ebihalak) 0.25 16
2842. Tepszichs Milán Uriel (DKKA Ördögök) 0.25 8
2843. Kis Bence Benjámin (Budapesti Honvéd SE/B) 0.25 8
2844. Mázás Csenge (KLKS Károlyi) 0.25 8
2845. Szalóky Lili (Pilisborosjenői Párducok) 0.25 16
2846. Szabó Réka (Tószegi Tigrisek) 0.25 16
2847. Roszkopf Anna (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.25 8
2848. Mundruczó Bende (Vasas Akadémia U11) 0.25 8
2849. Fehér Sára Olívia (Török Sasfiókák) 0.25 24
2850. Kovács Csenge (Kanizsa KK) 0.25 16
2851. Varga Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.25 16
2852. Hevesi Konrád (Egri Kék Oroszlánok) 0.25 16
2853. Molnár Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
2854. Smits David Sven (Százhalombattai KSE) 0.25 8
2855. Horváth Emília (KWBC Körmend) 0.25 8
2856. Németh Luca (KWBC Körmend) 0.25 8
2857. Sava Lupan Anastasia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.25 8
2858. Vadon Brigitta (NYÍKSE-DVTK) 0.25 8
2859. Keresztesi Patrícia Lorena (Feketés Darazsak) 0.25 16
2860. Varga Laura Jázmin (Gödi SE Kiscicák) 0.25 8
2861. Szabó Lili Fruzsina (DVTK Ózd) 0.25 8
2862. Zubor Léna Zsóka (DVTK Ózd) 0.25 8
2863. Mohácsi Botond (Monor SE/B) 0.25 8
2864. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 0.23 26
2865. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 0.23 26
2866. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 0.23 26
2867. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 0.23 26
2868. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 0.23 26
2869. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 0.23 26
2870. Csere Kitti (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.22 18
2871. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 0.22 18
2872. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 0.22 18
2873. Lakatos Lilla Lenke (Pilisborosjenői Párducok) 0.22 18
2874. Dányi Viktória (Szúrós Darazsak) 0.22 18
2875. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 0.22 18
2876. Szabó Levente György (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.22 18
2877. Fekete Botond (FTSI Platán Iskola) 0.22 18
2878. Bősze Rajmund (TFamily-Kreatív U11) 0.22 18
2879. Szunyog Dávid (Alba Fehérvár Cápák) 0.22 18
2880. Siági Dominik (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0.22 18
2881. Kovács Petra (Gödi SE Kiscicák) 0.22 18
2882. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 0.21 28
2883. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 0.21 28
2884. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 0.21 28
2885. Kiss Míra (VESC U11) 0.21 28
2886. Nagy Katalin Mária (CEKK) 0.21 28
2887. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 0.21 28
2888. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 0.21 28
2889. Mikulás Damira (TFSE) 0.21 28
2890. Szonntag Adél (Csata Manók) 0.21 28
2891. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 0.21 28
2892. Cseszárik Keve Krisztián (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.21 28
2893. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 0.21 28
2894. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 0.21 28
2895. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.21 28
2896. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 0.21 28
2897. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0.21 28
2898. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.21 28
2899. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.21 28
2900. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 0.21 28
2901. Papp Viktória Ágnes (Cívis KK Fehértigrisek) 0.21 28
2902. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.21 28
2903. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.21 28
2904. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.21 28
2905. Forgács Helga (Vasas Amazonok) 0.2 20
2906. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.2 20
2907. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 0.2 20
2908. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 0.2 20
2909. Katona Dorián (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.2 20
2910. Vaszari Orsolya (DKKA Tigrisek) 0.2 10
2911. Molnár Máté (VUKE U11 Deákos Dongók) 0.2 20
2912. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 0.2 20
2913. Guricza Bence (Marcali Szürkefarkasok) 0.2 20
2914. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 0.2 20
2915. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 0.2 20
2916. Krieg Nina (Vasas Cicák) 0.2 40
2917. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 0.2 20
2918. Kárpáti Anna Krisztina (BKG PRIMA U11L) 0.2 20
2919. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 0.2 20
2920. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 0.2 20
2921. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.2 20
2922. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.2 30
2923. Baricsa Szilárd (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0.2 20
2924. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 0.2 20
2925. Mészáros Luca (VESC U11) 0.2 20
2926. Molnár Ágoston Áron (Credobus Mosonmagyaróvár Kenguruk) 0.2 10
2927. Horváth Enikő (Harcos Darazsak) 0.2 10
2928. Bálint Péter (NYKK Eötvös U11/A) 0.2 10
2929. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 0.2 30
2930. Barna-Lázár Dániel (Kaszás Minik) 0.2 10
2931. Munkácsy Márk (BL Basket SE) 0.2 10
2932. Dovgál Kevin (Újpest-MT/A) 0.2 10
2933. Csábi Zita (Törekvés Törpillák) 0.2 30
2934. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 0.2 20
2935. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 0.2 20
2936. Juhász Dóra Rebeka (Fűzfői AK) 0.2 10
2937. Béres Gábor László (Lehel Kosársuli U11) 0.2 20
2938. Szabó Imre Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 0.2 10
2939. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 0.2 20
2940. Veress Viktor (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.2 20
2941. Matuz Kolos (Kaszás Minik) 0.2 10
2942. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 0.2 20
2943. Weinausz Vanda (Kanizsai Mókusok) 0.2 10
2944. Silvi Gioia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.2 10
2945. Jelinek Zsóka Lenke (Vasas Sólymok) 0.2 10
2946. Szalai Levente (BasketBaja SE) 0.2 20
2947. Tóth-Márton András (Dunaharaszti MTK fiú) 0.2 20
2948. Holló Balázs (FTSI Platán Iskola) 0.2 10
2949. Vámos Axel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0.2 20
2950. Pernyéz Zoltán (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.2 10
2951. Achim Teodora (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.2 10
2952. Pető Adrienn Réka (Kőbányai Darázslányok/B) 0.2 10
2953. Makai Lujza Rita (BEAC Újbuda KA/C) 0.2 20
2954. Ligeti Dominik (Németvölgyi Bocsok) 0.2 20
2955. Markó Flóra (Harcos Darazsak) 0.2 20
2956. Nagy András Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.2 20
2957. Sebestyén Violetta Hanna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.2 10
2958. Trackl Mihály (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.2 10
2959. Szabó András Anaruira (Fót SE Vegyes/A) 0.2 10
2960. Gulyás Emma Dóra (FTSI Platán Iskola) 0.2 20
2961. Gombkötő Ninetta (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.2 20
2962. Patai Zoltán (FTSI Platán Iskola) 0.2 10
2963. Pászti Milán (Pityke KSE) 0.2 20
2964. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 0.19 32
2965. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.19 32
2966. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 0.19 32
2967. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 0.19 32
2968. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 0.19 32
2969. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Városi Válogatott) 0.19 32
2970. Szigeti Lotti (NKA Pécs u11 leány) 0.19 32
2971. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.18 22
2972. Danyi Emma (KWBC Körmend) 0.18 22
2973. Holtai Péter (DKKA Vezérek) 0.18 22
2974. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 0.18 22
2975. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 0.18 22
2976. Hegyi Nikolett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.18 22
2977. Anda Bence (Soproni Tigrisek SE U11/A) 0.18 22
2978. Marchis Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.18 22
2979. Kele Eliza (Kanizsai Mókusok) 0.18 22
2980. Hornyák Zoé Zselyke (DVTK Ózd) 0.18 22
2981. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 0.18 22
2982. Feng Yujia (Török Sasfiókák) 0.18 22
2983. Korányi Márton (FKE kenguruk) 0.17 12
2984. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 0.17 24
2985. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 0.17 24
2986. Shafiei Leila (TARR KSC Szekszárd/B) 0.17 12
2987. Pávkovics Márk (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 12
2988. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 24
2989. Izsák Krisztián (FKE Szöcskék) 0.17 12
2990. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.17 24
2991. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 0.17 24
2992. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 0.17 24
2993. Kiss Levente László (FKE Szöcskék) 0.17 12
2994. Chira Ema (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.17 12
2995. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 0.17 24
2996. Róka Nimród (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.17 12
2997. Tóth Emília (Sportiskolás Csajok) 0.17 12
2998. Ónadi Teodor (Marcali Szürkefarkasok) 0.17 24
2999. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 0.17 24
3000. Beledi Izabell (Zalaegerszegi KTE) 0.17 24
3001. Takács Áron (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.17 12
3002. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 0.17 24
3003. Gáspár Szabolcs Lajos (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.17 12
3004. Vavra Flóra (BKG PRIMA U11L) 0.17 12
3005. Obuczki Anna Kornélia (Villámló Tigrisek/A) 0.17 12
3006. Orova Lotti (BEAC Újbuda KA/C) 0.17 12
3007. Borbás Levente (Monor SE/A) 0.17 24
3008. Kerényi Dóra (Szúrós Darazsak) 0.17 12
3009. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 0.17 24
3010. Szakács Maja (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.17 12
3011. Tót Áron (ICT Pilots Bicske) 0.17 12
3012. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 0.17 24
3013. Angyal Bence (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.17 12
3014. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 0.17 24
3015. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0.17 24
3016. Knódel Szofia (BKG PRIMA U11L) 0.17 24
3017. Serbán Sára (NYÍKSE-DVTK) 0.17 12
3018. Balla Bulcsú (Cívis KK Jaguárok) 0.17 12
3019. Gerlei Lehel (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.17 24
3020. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.17 24
3021. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 0.17 12
3022. Paulovits Kata Ingrid (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.17 12
3023. Páll Emília (Cívis KK Fehértigrisek) 0.17 12
3024. Hokker Dávid Szabolcs (Radobasket Oroszlánok/A) 0.17 12
3025. Rákos Nóra (ICT Pilots Farkasrét) 0.17 12
3026. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 0.17 24
3027. Kiss Benedek László (PVSK NKA Fiú/A) 0.17 24
3028. Meskó Róza (BSC Lány) 0.17 12
3029. Urbán Benedek (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.17 24
3030. Madák Márk (BLF Kenguruk) 0.17 12
3031. Popovics János (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.17 12
3032. Keresztesi Olívia (Szegedi Gedói Sólymok) 0.17 24
3033. Juhász Gergely (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.17 24
3034. Lakatos Sándor (PaSa Csillagai) 0.17 12
3035. Bora Levente (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.17 12
3036. Erdei Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.17 12
3037. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 0.17 24
3038. Bíró Boglárka (CEKK) 0.17 12
3039. Rudkov Janka (Pér U11) 0.17 24
3040. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 0.17 24
3041. Fehér-Kaplár Mirkó (Lehel Kosársuli U11) 0.17 12
3042. Fekete Lia Mirjam (Erdért-Szűcs) 0.17 12
3043. Bajtai Gergely (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.17 12
3044. György Bálint (Monok SE) 0.17 24
3045. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 0.17 24
3046. Holló Botond (Gödöllői Sport Klub) 0.17 24
3047. Kugyela Eszter Borbála (Budafoki Ebihalak) 0.17 24
3048. Nagy Zoárd (Szegedi Mókusok) 0.17 24
3049. Borsós Adrienn (CEKK) 0.17 12
3050. Komlósdi Gréta (Miklósi KékRókák KE) 0.17 24
3051. Pócsik Adél (MTK Budapest) 0.17 12
3052. Baranyai Veronika (Szúrós Darazsak) 0.17 12
3053. Nagy Petra (KKC Hetény) 0.17 12
3054. Kígyós Nóra (Szúrós Darazsak) 0.17 12
3055. Veisz Korina (Ajkai Hógolyók) 0.17 12
3056. Szentesi Odett (Gyáli BKSE Apródok) 0.17 12
3057. Kovács Dóra Antónia (AF-Velencei Csukák) 0.17 12
3058. Balázs Attila (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.17 12
3059. Godó Eszter Sára (PaSa Csillagai) 0.17 12
3060. Schmidt Borbála Kincső (PaSa Csillagai) 0.17 12
3061. Egervári Marcell Gyula (KASI/D) 0.17 12
3062. Kósa Fanni (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.17 12
3063. Traub - Vigh Franciska (Kanizsai Mókusok) 0.17 12
3064. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 0.15 26
3065. Gombkötő Levente Sándor (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 0.15 26
3066. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.15 26
3067. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.15 26
3068. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 0.15 26
3069. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.15 26
3070. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 0.14 28
3071. Horváth-Biró Botond (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.14 14
3072. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 0.14 28
3073. Vágó Bence Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.14 14
3074. Bacsa Adél (Csípős Darazsak) 0.14 14
3075. Házy Leó (FKE kenguruk) 0.14 28
3076. Nyitrai András (BSC-2015) 0.14 28
3077. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0.14 28
3078. Varga Nándor (NYÍKSE Tűzokádók) 0.14 14
3079. Rétfalvi Benedek (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.14 14
3080. Erdősi Zsuzsanna (Fűzfői AK) 0.14 14
3081. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 0.14 28
3082. Varga Simon István (Sláger KKSE U11) 0.14 14
3083. Boitor Matei Tudor (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0.14 14
3084. Simon Hanna (VESC U11) 0.14 28
3085. Galla Jázmin (Cívis KK Fehértigrisek) 0.14 14
3086. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 0.14 28
3087. Álmosdi Natasa Lara (BDSE Szécsény U11) 0.14 14
3088. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.14 28
3089. Kabai Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.14 28
3090. Czémán Sára (Kanizsai Mókusok) 0.14 14
3091. Fáy Lilianna (Vasas Cicák) 0.14 14
3092. Janza Bianka (Pilisborosjenői Párducok) 0.14 28
3093. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 0.14 28
3094. Somogyi Nóra (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.14 14
3095. Pókó Bálint (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.14 28
3096. Bozóki István Levente (DKKA Darazsak) 0.14 14
3097. Tar Anna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.14 14
3098. Szakálos Panna Zorka (KLKS-Dunaalmás) 0.14 14
3099. Tóth Laura (KKC Mátyás) 0.14 28
3100. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 0.14 28
3101. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 0.14 28
3102. Bróda Dávid (Békési Kis Gladiátorok) 0.14 28
3103. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.14 28
3104. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 0.14 28
3105. Simon Léna (Budafoki Bolhák) 0.14 14
3106. Halmi Zsombor (Monor SE/B) 0.14 14
3107. Toldi-Takács Luca (KLKS Károlyi) 0.14 14
3108. Kósa Milán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0.14 14
3109. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 0.14 28
3110. Gerlei Luca (Törekvés Törpillák) 0.14 14
3111. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 0.14 28
3112. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 0.13 30
3113. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.13 30
3114. Baumgartner Maja Hanna (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.13 16
3115. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 0.13 32
3116. Bíró Eliza (Hunyadis Darazsak) 0.13 16
3117. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0.13 16
3118. Csiszár Lilla Andrea (Dunaharaszti MTK leány) 0.13 16
3119. Rozsos Attila (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.13 16
3120. Soós-Mata Del Toro Attila István (Pityke KSE) 0.13 16
3121. Csejtey Noémi (Sportiskolás Csajok) 0.13 16
3122. Császár Erik Ferenc (Ziccer Kistigrisek) 0.13 16
3123. Szatmári Marcell László (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0.13 16
3124. Szikszay Tündér Virág (Nádor Tigrisek) 0.13 16
3125. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 0.13 16
3126. Molnár Anna Katalin (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.13 16
3127. Kovács Ábel Mátyás (Százhalombattai KSE) 0.13 16
3128. Pintér Bálint (Radobasket Oroszlánok/B) 0.13 16
3129. Berecz Botond (Budafoki Békák) 0.13 16
3130. Hegedűs Vivien (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.13 16
3131. Czeglédi Olivér (Gyulasport Nkft.) 0.13 16
3132. Petrovic Sofija (FKE kenguruk) 0.13 16
3133. Orsós Henrietta Boglárka (DVTK Szerencs) 0.13 16
3134. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 0.13 32
3135. Pergely Zoé (Várpalota Bébi Gepárdok) 0.13 16
3136. Fábri Blanka Júlia (Szegedi Mókusok) 0.13 32
3137. Mózner Zorka Hanna (MTK Budapest) 0.13 16
3138. Vári Noel (Nyírpazonyi KE) 0.13 16
3139. Bucskó Boglárka (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.13 16
3140. Varsányi Fanni (Cívis KK Jaguárok) 0.13 16
3141. Harrison Sándor Márk (KLKS - Homoktövis) 0.13 16
3142. Szabó Luca (Kanizsai Mókusok) 0.13 16
3143. Gulya Gréta Nóra (Zsákoló kisZsiráfok) 0.13 16
3144. Boros Ádám János (Nyírpazonyi KE) 0.13 32
3145. Sárközi Zalán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.13 16
3146. Dokman Sophia (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 0.13 16
3147. Váczi Teodor (Szegedi Mókusok) 0.13 16
3148. Gondon Janka (DVTK Szerencs) 0.13 16
3149. Tóth Mila (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.13 16
3150. Kasza Gergő (Fót SE Vegyes/A) 0.13 16
3151. Márföldi Noémi (Zsákoló kisZsiráfok) 0.11 18
3152. Király Zalán (KLKS - Homoktövis) 0.11 18
3153. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 0.11 18
3154. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 0.11 18
3155. Kovácsics Zalán (BSC vegyes) 0.11 18
3156. Szabó Zsófia (TARR KSC Szekszárd/B) 0.11 18
3157. Takács-Hegyi Máté (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.11 18
3158. Lackner Lóránt (Vasas Akadémia U10) 0.11 18
3159. Tibai Zorka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 0.11 18
3160. Horváth Franciska (ICT Pilots Farkasrét) 0.11 18
3161. Hérics Izabell (Szúrós Darazsak) 0.11 18
3162. Nagy Amanda (Vasas Cicák) 0.11 18
3163. Fehér Virág (Fót SE Vegyes/A) 0.11 18
3164. Tóth Zsombor (Kozármisleny SE) 0.11 18
3165. Mészáros Áron (Óbudai Kaszások/B) 0.11 18
3166. Balogh Hédi (Cívis KK Fehértigrisek) 0.11 18
3167. Czimer Márton Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 0.11 18
3168. Kacsmarik Katalin (DVTK Ózd) 0.11 18
3169. Cser Flóra (Pákozdi Kócsagok) 0.11 18
3170. Somogyi Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.11 18
3171. Takács Vencel (Zuglói Sasok Herman) 0.11 18
3172. Konkoly Kristóf (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.11 18
3173. Balogh Anna (NKA Pécs u11 leány) 0.11 36
3174. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 0.1 20
3175. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 0.1 20
3176. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0.1 20
3177. Pokorni Luca Léna (BKG-Veresegyház Leány) 0.1 20
3178. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 0.1 20
3179. Horváth Dávid (Ricsilla Rakéta) 0.1 20
3180. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 0.1 20
3181. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 0.1 20
3182. Torma-Szabó László (VUKE U11 Padányis Párducok) 0.1 20
3183. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 0.1 20
3184. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 0.1 20
3185. Lakatos Vanda (Szegedi Vadmacskák) 0.1 20
3186. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 0.1 20
3187. Ambrus Zsombor (Keresztúri SE) 0.1 20
3188. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 0.1 20
3189. Csikós Alma Róza (Dunaújvárosi Sárkányok) 0.1 20
3190. Csippán Dénes (Újpest-MT/A) 0.1 20
3191. Horváth Anna (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0.1 20
3192. Faragó Endre János (Szentesi KK) 0.1 20
3193. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 0.1 20
3194. Faragó Dénes István (Keresztúri SE) 0.1 20
3195. Mezriczky Máté (KASI/D) 0.1 20
3196. Baráth András (Miklósi KékRókák KE) 0.1 20
3197. Szilágyi Ruben István (Békési Kis Gladiátorok) 0.1 20
3198. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 0.1 20
3199. Kertész Betsabé Lea (Szentesi KK) 0.1 20
3200. Liczki Zalán (KLKS-Dunaalmás) 0.1 20
3201. Szántó Sára (Fót SE Vegyes/A) 0.1 20
3202. Fulmer Balázs Gábor (Erdért-Szűcs) 0.1 20
3203. Turbucz Alíz Borbála (MTK Budapest) 0.1 20
3204. Ladányi Lénárd Tamás (MAFC Bikszádi) 0.09 22
3205. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.09 22
3206. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 0.09 22
3207. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 0.09 22
3208. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.09 22
3209. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 0.09 22
3210. Horváth Bíborka (Ricsilla Rakéta) 0.09 22
3211. Kállai Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0.09 22
3212. Tóth Zalán József (Alba Fehérvár Cápák) 0.09 22
3213. Kövécs Zalán (Kozármisleny SE) 0.09 22
3214. Apáti Lili (Gödi SE Kiscicák) 0.09 22
3215. Schneider Martin Dániel (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.09 22
3216. Varga Máté (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.08 24
3217. Kovács Léna (KKC Mátyás) 0.08 24
3218. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.08 24
3219. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.08 24
3220. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 0.08 24
3221. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 0.08 24
3222. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0.08 24
3223. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 0.08 24
3224. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 0.08 24
3225. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 0.08 24
3226. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.08 24
3227. Bencs Linda (BKG-Veresegyház Leány) 0.08 24
3228. Balogh Dávid (SZPA-HSE U11F) 0.08 24
3229. Francsics Gábor Áron (Marcali Szürkefarkasok) 0.08 24
3230. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 0.08 24
3231. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 0.08 24
3232. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 0.08 24
3233. Béres Berta (PSE Párducok) 0.08 24
3234. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 0.08 24
3235. Baranyai Emma (Zalakarosi Fókák) 0.08 24
3236. Szepesi Csongor (Tapolca VSE - Minimanók) 0.08 24
3237. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0.08 24
3238. Galajda Lilia (Tapolca VSE - Minimanók) 0.08 24
3239. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 0.08 24
3240. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 0.08 24
3241. Ignácz Gréta (Dunaharaszti MTK leány) 0.08 24
3242. Szélpál Emma (Szegedi Karolina Gepárdok) 0.08 24
3243. Kerekes Lia (Békési Kis Gladiátorok) 0.08 24
3244. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 0.08 24
3245. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 0.08 24
3246. Polák Benedek (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.08 24
3247. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.08 26
3248. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 0.08 26
3249. Stark Linett (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.08 26
3250. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 0.08 26
3251. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 0.08 26
3252. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.08 26
3253. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 0.08 26
3254. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.08 26
3255. Ván Rebeka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.08 26
3256. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 0.07 28
3257. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.07 28
3258. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 0.07 28
3259. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 0.07 28
3260. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0.07 28
3261. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 0.07 28
3262. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.07 28
3263. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 0.07 28
3264. Gál Izabella Kinga (Pákozdi Kócsagok) 0.07 28
3265. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 0.07 28
3266. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 0.07 28
3267. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.07 30
3268. Frank Flórián (KASI/C) 0.07 30
3269. Balogh Riana (TSK-Magiszter U11) 0.07 30
3270. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.07 30
3271. Tiszóczki Balázs (Dunaharaszti MTK fiú) 0.07 30
3272. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 0.07 30
3273. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.06 32
3274. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 0.06 32
3275. Komlósi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0.06 32
3276. Hartvich Panna Petra (Kaszás Mini Boszik) 0.06 34
3277. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 0.06 36
3278. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 0.05 38
3279. Nagy Kornél (Dunaújvárosi Sárkányok) 0 6
3280. Balog-Németh Olivér (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 0 8
3281. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 16
3282. Illés Dániel Robin (MAFC Csiki) 0 8
3283. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 16
3284. Simon Botond Csaba (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 8
3285. Nagy Gergő (Marcali Szürkefarkasok) 0 12
3286. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3287. Szőcs Vilmos (TFSE) 0 28
3288. Dorka Barnabás Bence (Kaszás Minik) 0 14
3289. Úri-Kovács Zsombor (BTDSE Taksonyi Ördögök) 0 8
3290. Mohácsi Máté (Monor SE/B) 0 8
3291. Balogh Eliza (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 8
3292. Barucha Levente (KASI/D) 0 20
3293. Gulyás Dorka (Tószegi Tigrisek) 0 24
3294. Gimesi Elvira Matilda (Hunyadis Darazsak) 0 8
3295. Bindiu David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0 12
3296. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 0 20
3297. Papp Sára (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
3298. Nemes Vilmos (Kaszás Minik) 0 10
3299. Lékó Krisztina (Kécskei Vidrák) 0 8
3300. Bereczki Áron Krisztián (FKE kenguruk) 0 16
3301. Paplanos Áron (Vasas Sólymok) 0 8
3302. Palásti Zalán (Pilisborosjenői Párducok) 0 12
3303. Zsifkovits Olivér András (Vasas Sólymok) 0 10
3304. Molnár Noel (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 10
3305. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 0 24
3306. Kriston Hanna Lia (Tiszafüredi Tigrisek) 0 12
3307. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 0 22
3308. Vörös Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 8
3309. Sánta Tamás Csanád (Gyulasport Nkft.) 0 8
3310. Herger Fanni Mira (BSC vegyes) 0 20
3311. Szabó Izabell (Kaszás Mini Boszik) 0 10
3312. Rofrits Zalán (KASI/C) 0 8
3313. Sipos Noel (Gyulasport Nkft.) 0 8
3314. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 0 20
3315. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 0 18
3316. Molnár Mira (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3317. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 0 12
3318. Sárkány Tamás (FTSI Platán Iskola) 0 14
3319. Szemcsák Boglárka (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 8
3320. Farkas Botond Géza (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0 10
3321. Takács Álmos (Sláger KKSE U11) 0 12
3322. Ábrahám Brenda (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 16
3323. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 0 30
3324. Danka Sebestyén (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0 16
3325. Gurmai Szilárd (Mezőberényi KK Vegyes) 0 8
3326. Kötélverő Zsófia (Zsákoló kisZsiráfok) 0 12
3327. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 0 16
3328. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
3329. Filip David (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 8
3330. Kovács Balázs (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 16
3331. Hefner Laura (Ziccer Bocsok) 0 12
3332. Tóth Boglárka (DVTK Szerencs) 0 12
3333. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 0 20
3334. Meggyes Márton (MAFC Csiki) 0 10
3335. Kuti Zoé (TFamily-Kreatív U11) 0 8
3336. Tóth Szonja Adél (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0 8
3337. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0 24
3338. Varga Milán (Sólyomfiókák) 0 8
3339. Süveges Sarolta (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 14
3340. Tóth Bálint (KASI/C) 0 26
3341. Szentmártoni Csenge (Tószegi Tigrisek) 0 24
3342. Knausz Zoé (Budafoki Ebihalak) 0 6
3343. Vizeli Dorka (Cívis KK TK Macskák) 0 12
3344. Turda Zsombor (Kaszás Minik) 0 16
3345. Lovik Lilien (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0 10
3346. Magócs Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 0 20
3347. Marosi Borbála (BEAC Újbuda KA/C) 0 20
3348. Simon Bálint (AF-Velencei Csukák) 0 24
3349. Szentes Flóra (MTK Budapest) 0 24
3350. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 0 28
3351. Márton Máté (KASI/B) 0 18
3352. Tóth Dorka (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3353. Spindler Benedek Ábris (MVM-OSE Simbák U11) 0 8
3354. Szabó Maja Tímea (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3355. Kovács Bálint László (Vasas Akadémia U10) 0 8
3356. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 0 20
3357. Hadas Hanga (BKG PRIMA U11L) 0 10
3358. Németh Lilla (Szúrós Darazsak) 0 10
3359. Jakab Eszter (BKG PRIMA U11L) 0 6
3360. Rajkai Bence (FTSI Constantinum) 0 12
3361. Bolvári Letícia (Százhalombattai KSE) 0 12
3362. Pretsner Zente (Sólyomfiókák) 0 6
3363. Fekete Boris (Hunyadis Darazsak) 0 12
3364. Varga Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 0 12
3365. Bujdosó Zsófia (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 20
3366. Megyeri Vanda (CEKK) 0 28
3367. Szőkefalvi-Nagy Veronika (PaSa Csillagai) 0 14
3368. Lengyel Boglárka Rebeka (KASI/C) 0 14
3369. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0 28
3370. Soós Márton (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 14
3371. Pál Dóra (DKKA Tigrisek) 0 24
3372. Németh Izabella (Lackneros Darazsak) 0 8
3373. Juhász Molli Luca (DKKA Tigrisek) 0 8
3374. Anek Liliána (Kanizsa KK) 0 16
3375. Südi Liza (Törekvés Törpillák) 0 18
3376. Naske Rebeka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 18
3377. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 0 28
3378. Bozsik Dániel (AF-Velencei Csukák) 0 20
3379. Király Amira Alexandra (Szúrós Darazsak) 0 10
3380. Hosszú Hanna Róza (Zsákoló kisZsiráfok) 0 14
3381. Veisinger Dóra (Pomázi Pumák) 0 16
3382. Morvay Maxim (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0 18
3383. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 0 20
3384. Májkel Viktória (Kanizsa KK) 0 20
3385. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 20
3386. Mészáros Marcell (BKG PRIMA Hajdú/A) 0 20
3387. Schiff Boglárka Kira (Törekvés Törpillák) 0 30
3388. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 0 32
3389. Szabó Patrik (NYKK U11/B) 0 12
3390. Holló Nóra (DVTK Ózd) 0 12
3391. Ribizsár Adél (Budafoki Bolhák) 0 18
3392. Bogdán-Kmetty Alex (Erdért-Szűcs) 0 8
3393. Horváth Martin (DKKA Ugrómókusok) 0 6
3394. Baranyi-Tóth Jázmin (KKC Mátyás) 0 16
3395. Velczenbach Janka (Villámló Tigrisek/A) 0 8
3396. Eszenyi-Boros Kornél (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 8
3397. Tóth Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 0 6
3398. Nagy Bence József (Pomázi Pumák) 0 14
3399. Bakos Máté (KVSE Kémények U11) 0 8
3400. István-Schirling Inez (Vasas Cicák) 0 10
3401. Hajdú Boldizsár (MEAFC Kossuth) 0 8
3402. Gál Ottó Benjámin (PVSK NKA Fiú/A) 0 8
3403. Majoros Katalin Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 16
3404. Mátics Alice (NKA Pécs u11 leány) 0 12
3405. Kiss Timon (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 6
3406. Veisinger Gábor (Pomázi Pumák) 0 6
3407. Hoffer Milán (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 6
3408. Lassú Alíz (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3409. Varga Vivien Alexa (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0 12
3410. Horváth Anna Illangó (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 12
3411. Haller Dominik (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 26
3412. Takacs Victor Efrem (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3413. Radasics Linda (Hunyadis Darazsak) 0 12
3414. Pekin Levente (BKGDSE U11) 0 6
3415. Hudák Tímea Emma (Ziccer Kistigrisek) 0 16
3416. Tóth Rozina (Tószegi Tigrisek) 0 16
3417. Zubora Tiara (BKG PRIMA U11L) 0 14
3418. Bakonszegi Levente (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3419. Balogh Luca Katica (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 12
3420. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 0 24
3421. Kovács Zsófia (Monor SE/A) 0 22
3422. Bottyán Barnabás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 22
3423. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 22
3424. Tóth Zoltán (Miklósi KékRókák KE) 0 10
3425. Gyenge Lilla Gréta (BEAC Újbuda KA/C) 0 10
3426. Vőneki Zsóka (Szegedi Vadmacskák) 0 20
3427. Varga Zétény Gergő (Kozármisleny SE) 0 10
3428. Erdei Alex (Zalakerámia ZTE KK/B) 0 8
3429. Dobó Hanga (KLKS-Dunaalmás) 0 16
3430. Rigán Boglárka (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3431. Bivolaru Aliss (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 8
3432. Nagy Luca (Szúrós Darazsak) 0 8
3433. Ocskó Virág (BKG PRIMA U11L) 0 16
3434. Franyó Márk (Keresztúri SE) 0 8
3435. Zsemlye Boglárka (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3436. Palócz Máté (Szolnoki Pelikánok) 0 8
3437. Oroszi Ábel (Körmendi Törpördögök/B) 0 16
3438. Mágory Panka Karola (Törekvés Törpicúrok) 0 14
3439. Csenki Doroti Inka (Szegedi Dorozsmai Darvak) 0 20
3440. Győrffi Emili (DVTK Ózd) 0 26
3441. Fazekas Anna Rozália (Piros Sasok) 0 6
3442. Heinczinger Nóra (Gödi SE Gödények) 0 12
3443. Gyulai Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 0 12
3444. Bogdán Zsombor (MAFC Bikszádi) 0 6
3445. Dombi Bianka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3446. Huszti Diána (Fűzfői AK) 0 6
3447. Major Nimród (Körmendi Törpördögök/B) 0 12
3448. Yunchyk Vladyslav (BC Uzhgorod) 0 12
3449. Mitró Hanna Enikő (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0 12
3450. Marinov Milán (MAFC Farkasrét) 0 12
3451. Fazekas-Gyermán Ferenc (Szentesi KK) 0 12
3452. Márton Liza (BDSE Szécsény U11) 0 6
3453. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 0 28
3454. Pribelszki Hanna (BDSE Szécsény U11) 0 22
3455. Zeller Zalán (DKKA Ördögök) 0 16
3456. Kanizsai Száva (Szegedi Vadmacskák) 0 16
3457. Demcsák Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0 16
3458. Bundovics Hunor (Pákozdi Kócsagok) 0 16
3459. Szarka Eszter (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 16
3460. Tóth Blanka (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 16
3461. Kiss Zalán (KASI/C) 0 26
3462. Igwebike Alisha Ngozi (DVTK Tiszaújváros) 0 20
3463. Pócsik Tamás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 0 10
3464. Lukács Barnabás (VUKE U11 Boteves Bikák) 0 20
3465. Lukács Zsófia (Százhalombattai KSE) 0 10
3466. Farkas Bendegúz (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0 20
3467. Hornyák László (Győri KC Koalák UNI Győr) 0 14
3468. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 0 28
3469. Bognár Zalán (Villámló Tigrisek/B) 0 12
3470. Péterfy Emese (TFamily-Kreatív U11) 0 12
3471. Nagy Dominik (Pityke KSE) 0 12
3472. Szántó Vanda (Zalakarosi Fókák) 0 8
3473. Vámos Janka (DVTK Miskolc/B) 0 8
3474. Bácsmegi Nikolett (Cívis KK Jaguárok) 0 8
3475. Kókai-Takács Alíz (Hévíz SK) 0 8
3476. Bauer Bíborka (KLKS-Dunaalmás) 0 12
3477. Kovács Tamara Petra (BSC vegyes) 0 20
3478. Patyi Sára (Kanizsai Mókusok) 0 12
3479. Kuritár Adél (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3480. Futika- Nagy Márton (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 12
3481. Lévai Fernandó Sándor (Józsefvárosi KC) 0 8
3482. Valu Eliza (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3483. Farcău George-Viorel (Primo Magic) 0 8
3484. Nagy Benjamin (BasketBaja SE) 0 12
3485. Varga Dorka Emma (ICT Pilots Farkasrét) 0 8
3486. Varga Sára Luca (DVTK Tiszaújváros) 0 16
3487. Juhász Maja Flóra (Esztergomi KE) 0 16
3488. Vadász Noélia (TSK-Magiszter U11) 0 12
3489. Süle Gréta (DVTK Miskolc/B) 0 8
3490. Girgász Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 0 16
3491. Weisz Miklós (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 16
3492. Bacher Máté Bertalan (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3493. Juhász Viktória (DVTK Ózd) 0 20
3494. Lőrincz Hanna (Ricsilla Rakéta) 0 12
3495. Breuer Liza (DVTK Szerencs) 0 12
3496. Gállfy Péter Imre (KLKS - Homoktövis) 0 8
3497. Szabó Jázmin (Ricsilla Rakéta) 0 12
3498. Molnár Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 8
3499. Karvai Nimród Előd (Vasas Akadémia U10) 0 8
3500. Nagy Melinda Éva (Cívis KK TK Macskák) 0 8
3501. Söröss Zsigmond László (Szentendrei Kölyökfarkasok) 0 16
3502. Kósa Hella (Esztergomi KE) 0 8
3503. Kónya Luca (Zalaegerszegi KTE) 0 8
3504. Öcsödy Mátyás (Győri KC Vizslák UNI Győr) 0 8
3505. Kiss Szilárd Csaba (Cívis Efrém Kenguruk ) 0 12
3506. Berta Bence (NYKK U11/B) 0 20
3507. Fuchsz Aisa Kinga (DVTK Ózd) 0 18
3508. Zákány Zsolt Imre (DIFE KK U11 DERECSKE) 0 14
3509. Rádler Marcell (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 0 14
3510. Gircsis Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 0 14
3511. Fekete Dominik (Pér U11) 0 28
3512. Szabó Mira (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 20
3513. Buglyó Emese (Cívis KK Jaguárok) 0 10
3514. Békési Boglárka (Gödi SE Kiscicák) 0 26
3515. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 0 26
3516. Pintér Péter (KLKA Angoltagozatos ) 0 16
3517. Bugja Gellért (Józsefvárosi KC) 0 16
3518. Muszka Rebeka (Feketés Darazsak) 0 16
3519. Valentyik Márton (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3520. Márton Mila Hanga (NKA Pécs leány u11/B) 0 16
3521. Lajtai Borisz (Németvölgyi Bocsok) 0 22
3522. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 0 22
3523. Steigerwald Luca Csenge (BSC Lány) 0 6
3524. Kormos Máté Szabolcs (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3525. Horváth Lili (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0 12
3526. Szabó Rozi (NKA Pécs leány u11/B) 0 24
3527. Bacsa Jázmin Léna (KKC Hetény) 0 12
3528. Rózsa László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 0 18
3529. Tormássy Álmos Gábor (BLF Kenguruk) 0 12
3530. Nagy Anna Maja (Sportiskolás Csajok) 0 24
3531. Ábri Fruzsina Loretta (TSK-Magiszter U11) 0 12
3532. Fazekas Helga (Budafoki Bolhák) 0 18
3533. Fenyvesi Péter (NKA Pécs u11/D) 0 12
3534. Hartmann Lara Marie (Cívis KK Fehértigrisek) 0 6
3535. Gyenes László Vilmos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0 6
3536. Lőrincz Laura (Vasas Cicák) 0 6
3537. Dancs Nándor (Cívis KK Jaguárok) 0 6
3538. Bálint Kristóf (FTSI József A. Iskola) 0 20
3539. Nepp Zoé (BEAC Újbuda KA/C) 0 14
3540. Horváth Botond (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0 14
3541. Kovács Iza (Pákozdi Kócsagok) 0 22
3542. Horváth Gergő (Kozármisleny SE) 0 8
3543. Nyéki Adél (Zsákoló Zsiráfok) 0 8
3544. Jeczkó Zsófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3545. Mészáros Júlia (Szúrós Darazsak) 0 8
3546. Jakab Ákos (DKKA Ugrómókusok) 0 8
3547. Farkas Mihály Noel (Miklósi KékRókák KE) 0 16
3548. Hegedűs Gergő (Kécskei Vidrák) 0 8
3549. Könczöl Szofia (Várpalota Bébi Gepárdok) 0 8
3550. Garaba Szófia (Szúrós Darazsak) 0 8
3551. Sóti Balázs (Fót SE Vegyes/A) 0 8
3552. Varga Kolos (Pilisborosjenői Párducok) 0 8
3553. Schmalcz Gyöngyvér (Józsefvárosi KC) 0 16
3554. Brandt Noel (Gyulasport Nkft.) 0 16
3555. Vadász Hanna (TSK-Magiszter U11) 0 24
3556. Barta Gergő (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 0 10
3557. Kindla Kristóf (Mélykút DSE) 0 20
3558. Maros Szilárd (Kozármisleny SE) 0 10
3559. Lovász Petra (Nyírpazonyi KE) 0 22
3560. Horváth Máté (Ajkai Hógolyók) 0 12
3561. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 0 24
3562. Fábián Fedóra Réka (KARCAGI SE Oroszlánkák) 0 24
3563. Szabó Máté Zoltán (FTSI Constantinum) 0 12
3564. Kerner Lilien (Pér U11) 0 28
3565. Bálint Lilien Arianna (Feketés Darazsak) 0 16
3566. Bécsi Viktória (Szegedi Mókusok) 0 20
3567. Kránitz Márk Flórián (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0 8
3568. Kató Tamás Barnabás (BSC vegyes) 0 6
3569. Bulátkó Antal (NYKK U11/B) 0 14
3570. Furó Amanda (Mélykút DSE) 0 20
3571. Bodo Alex Dávid (Kécskei Vidrák) 0 8
3572. Gulyás-Rohn Erik Balázs (Gödi SE Kiscicák) 0 8
3573. (Szegedi Gedói Sólymok) 0 6
3574. Bán Kincső Hanna (Lackneros Darazsak) 0 12
3575. Fehér Emma (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 8
3576. Varga Leila (VESC U11) 0 8
3577. Multyán Mira (FTSI Platán Iskola) 0 12
3578. Borka Freja Liza (Szegedi Mókusok) 0 8
3579. Gálosi Zita (Esztergomi KE) 0 6
3580. Szilágyi Szimonetta Tünde (NYÍKSE-DVTK) 0 18
3581. Orbán Sára (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 0 8
3582. Molnár Csenge (Miskolci Sportiskola Kossuth) 0 6
3583. Kovács Melinda (Szegedi Karolina Gepárdok) 0 10
3584. Dürr Annabell (BSC Lány) 0 10
3585. Gavallér Emma (SZEDEÁK Ezüstrókák) 0 6
3586. Mureșan Dragoș (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 6
3587. Pop Bogdan Alexandru (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 0 12
3588. Nyerki Hunor József (GYKSE Szekszárd) 0 8
3589. Valent Emili (Zalakarosi Fókák) 0 8
3590. Szmola Eszter Júlia (PaSa Csillagai) 0 6
3591. Zsiga Lili Anna (Ricsilla Rakéta) 0 6
teljes ranglisták >>

Bedobott büntetők - ÁTLAG (min. 6 meccs, min. 12 bedobott)

P. Név Csapat Érték M.
1. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 7.14 14
2. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 5.21 14
3. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 4.7 10
4. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 4.29 14
5. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 4.13 15
6. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 4.13 15
7. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 4 12
8. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 3.86 14
9. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 3.86 14
10. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 3.75 16
11. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 3.75 16
12. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 3.69 13
13. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 3.69 13
14. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 3.64 14
15. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 3.57 14
16. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 3.56 16
17. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 2.3 30
18. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 3.44 16
19. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 3.44 16
20. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 3.44 16
21. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 3.44 16
22. Pop Paul-George (Primo Magic) 3.4 10
23. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 3.36 14
24. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 3.36 14
25. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 2.71 21
26. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 3.29 14
27. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 3.29 14
28. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 3.25 16
29. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 3.25 12
30. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 3.25 12
31. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 3.25 16
32. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 3.14 14
33. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 3.14 14
34. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 3.13 15
35. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 3.13 8
36. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 3.13 16
37. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 3.13 16
38. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 3.13 16
39. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 3.08 12
40. Bíró Bence (Budafoki Békák) 3.06 16
41. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 3 7
42. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 3 14
43. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 3 10
44. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 3 12
45. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 3 14
46. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 2.94 16
47. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 2.93 15
48. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 2.93 14
49. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 2.93 14
50. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 2.88 16
51. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 2.88 8
52. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 2.86 14
53. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2.86 14
54. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 2.83 12
55. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 2.81 16
56. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.79 14
57. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 2.75 16
58. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 2.73 15
59. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 2.71 14
60. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 2.71 14
61. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 2.71 14
62. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 2.71 14
63. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.71 14
64. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.7 10
65. Fetahu Lenard (Csepel KK) 2.67 15
66. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 2.67 12
67. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.67 12
68. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 2.67 12
69. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 2.64 14
70. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 2.64 14
71. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 2.64 11
72. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 2.63 16
73. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.62 13
74. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 2.6 15
75. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.6 15
76. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.57 14
77. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 2.57 14
78. Molnár Erik (MAFC Grosics) 2.56 16
79. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 2.56 16
80. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 2.56 16
81. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 2.56 16
82. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 2.56 16
83. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 2.53 15
84. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 2.5 12
85. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 2.5 12
86. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 2.5 12
87. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 2.5 10
88. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 2.5 14
89. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 2.5 14
90. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 2.47 15
91. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 2.44 16
92. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.44 16
93. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 2.44 16
94. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 2.44 16
95. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 2.43 14
96. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 2.43 14
97. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 2.43 14
98. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 2.42 12
99. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 2.42 12
100. Fülöp Leó (TFSE) 2.4 10
101. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 2.4 15
102. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 2.39 13
103. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 2.39 13
104. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2.38 16
105. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 2.38 8
106. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 2.36 11
107. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 2.36 14
108. Erdős Izabella (Csata Garfield) 2.36 14
109. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.33 12
110. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 2.33 12
111. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 2.33 6
112. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 2.33 12
113. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 2.31 16
114. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.31 16
115. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 2.3 10
116. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 2.29 14
117. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 2.29 7
118. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 2.29 14
119. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 2.27 15
120. Csaba Gergely (TFSE) 2.25 8
121. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 2.25 12
122. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 2.25 8
123. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 2.25 16
124. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 2.25 16
125. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 2.25 16
126. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 2.25 8
127. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 2.25 8
128. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 2.25 12
129. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 2.21 14
130. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.21 14
131. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 2.21 14
132. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 2.2 10
133. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 2.2 10
134. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 2.2 15
135. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 2.2 10
136. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 2.19 16
137. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2.19 16
138. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 2.18 11
139. Tóth László András (Kozármisleny SE) 2.17 12
140. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 2.17 12
141. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 2.17 12
142. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 2.17 6
143. Heckenast Péter (Monor SE/A) 2.17 6
144. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 2.14 14
145. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 2.14 14
146. Bartus Benedek (Piros Sasok) 2.14 14
147. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 2.14 14
148. Czinkos Anna (Csata Garfield) 2.14 14
149. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 2.14 14
150. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 2.14 14
151. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 2.13 15
152. Horváth Patrik (KASI/A) 2.13 15
153. Kiss Laura (Csepel KK) 2.13 15
154. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 2.13 15
155. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 2.13 16
156. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 2.13 16
157. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 2.13 16
158. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 2.11 9
159. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 2.1 10
160. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 2.1 10
161. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 2.09 11
162. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 2.08 12
163. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 2.08 12
164. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 1.75 20
165. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 2.08 12
166. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 2.08 13
167. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 2.08 13
168. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 2.07 14
169. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 2.07 14
170. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 2.07 14
171. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 2.07 14
172. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 2.07 14
173. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 2.07 15
174. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 2.07 15
175. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 2.06 16
176. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 2.06 16
177. Turbucz Zoé (BSC Lány) 2 12
178. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 2 14
179. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 2 16
180. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2 12
181. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 2 16
182. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 2 14
183. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 2 10
184. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 2 13
185. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 2 14
186. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 2 10
187. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 2 11
188. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.47 17
189. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 2 12
190. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 2 10
191. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 2 6
192. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 1.94 16
193. Dudás Noel (BL Basket SE) 1.94 16
194. Barics Péter (BSC vegyes) 1.94 16
195. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 1.93 14
196. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.93 14
197. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 1.92 13
198. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.92 13
199. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 3.33 18
200. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.92 12
201. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 1.92 12
202. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.92 12
203. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 1.43 21
204. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.9 10
205. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 1.9 10
206. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 1.9 10
207. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 1.9 10
208. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/B) 1.9 10
209. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.88 8
210. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.87 15
211. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 1.87 15
212. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 1.86 14
213. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.86 14
214. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 1.86 14
215. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 1.86 7
216. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.86 14
217. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 1.86 14
218. Rein Ákos (Esztergomi KE) 1.86 14
219. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 1.86 14
220. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 1.85 13
221. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.85 13
222. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 1.83 12
223. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 1.83 12
224. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 1.82 11
225. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 1.81 16
226. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 1.81 16
227. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 1.81 16
228. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.8 15
229. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.8 15
230. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 1.8 10
231. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.79 14
232. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 1.21 24
233. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 1.79 14
234. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 1.79 14
235. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.79 14
236. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 1.79 14
237. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 1.78 9
238. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 1.77 13
239. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.75 12
240. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.75 12
241. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.75 16
242. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 1.75 16
243. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 1.75 12
244. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.75 16
245. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.75 8
246. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 1.75 12
247. Sárközi Ákos (VUKE U11 Padányis Párducok) 1.75 8
248. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 1.75 12
249. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 2.06 17
250. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 1.75 12
251. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 1.75 16
252. Szabó Mihály (BSC Fiú) 1.75 12
253. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 1.73 15
254. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 1.73 15
255. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 1.73 11
256. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 1.73 11
257. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 1.73 11
258. Agg Maja (Harcos Darazsak) 1.73 11
259. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1.71 14
260. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.71 14
261. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.71 7
262. Nyers Máté (NYKK U11/B) 1.24 17
263. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 1.71 7
264. Mor Yotam (FKE kenguruk) 1.71 14
265. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 1.71 14
266. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 1.71 14
267. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 1.7 10
268. Veszely Zétény (Piros Sasok) 1.7 10
269. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 1.7 10
270. Szalai Dániel (KASI/C) 1.69 13
271. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 1.69 13
272. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 1.69 13
273. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 1.38 21
274. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 1.67 12
275. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 1.63 16
276. László Botond (Tószegi Tigrisek) 1.67 12
277. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 1.67 15
278. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.67 12
279. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 1.67 12
280. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 1.67 12
281. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.64 14
282. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.64 14
283. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 1.64 14
284. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 1.64 14
285. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 1.64 11
286. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 1.64 11
287. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 1.64 11
288. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.63 16
289. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 1.63 8
290. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 1.63 16
291. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.43 21
292. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 1.63 8
293. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 1.63 16
294. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 1.63 8
295. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 1.63 8
296. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 1.63 16
297. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 1.63 8
298. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 1.6 10
299. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 1.6 15
300. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 1.6 10
301. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 1.6 10
302. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 1.6 10
303. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 1.6 10
304. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 1.6 15
305. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 1.58 12
306. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 1.58 12
307. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 1.58 12
308. Somi Miron (KASI/A) 2.05 21
309. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Boteves Bikák) 1.58 12
310. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.58 12
311. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.58 12
312. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 1.58 12
313. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 1.58 12
314. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.57 14
315. Molnár Milán Bence (KASI/A) 1.57 14
316. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.57 14
317. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 1.57 14
318. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 1.57 14
319. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 1.57 14
320. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 1.57 14
321. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 1.57 14
322. Varga Dániel (BSC Fiú) 1.57 14
323. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 1.57 14
324. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 1.57 14
325. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Bivalyok U11) 1.57 14
326. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.57 14
327. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 1.56 16
328. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.56 16
329. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 1.56 16
330. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 1.56 16
331. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 1.56 9
332. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 1.55 11
333. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 1.54 13
334. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 1.54 13
335. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 1.54 13
336. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.54 13
337. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 1.54 13
338. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 1.53 15
339. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 1.53 15
340. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 1.53 15
341. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.53 15
342. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 1.5 8
343. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 1.5 14
344. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.5 14
345. Hajdu Márton (BL Basket SE) 1.5 12
346. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 1.5 14
347. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 1.5 14
348. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 1.5 10
349. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 1.5 12
350. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 1.5 12
351. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 1.5 12
352. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 1.5 12
353. Kovács Sára (Vasas Cicák) 2 13
354. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 1.5 10
355. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 1.5 10
356. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 1.5 16
357. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 1.5 14
358. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 1.5 14
359. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 1.5 14
360. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.5 16
361. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.5 10
362. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.5 16
363. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 1.5 10
364. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 1.5 10
365. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 1.5 8
366. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1.5 8
367. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.5 12
368. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 1.42 12
369. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 1.5 12
370. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 1.5 10
371. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 1.28 18
372. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 1.5 10
373. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.5 14
374. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 1.5 8
375. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.47 15
376. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 1.47 15
377. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.47 15
378. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.47 15
379. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 1.47 15
380. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.46 13
381. Varga Regina (KWBC Körmend) 1.46 13
382. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 1.46 13
383. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 1.46 13
384. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 1.46 13
385. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.46 13
386. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 1.46 13
387. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 1.46 11
388. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 1.46 11
389. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.46 11
390. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 1.46 11
391. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 1.46 11
392. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 1.46 11
393. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.44 9
394. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/B) 1.44 9
395. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 1.44 16
396. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 1.44 16
397. Erős Zalán (Esztergomi KE) 1.44 16
398. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 1.44 16
399. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 1.43 14
400. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 1.43 14
401. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 1.43 14
402. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 1.43 14
403. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 1.43 14
404. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.43 14
405. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 1.43 14
406. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.43 14
407. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 1.43 14
408. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 1.43 14
409. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.43 14
410. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 1.43 14
411. Köteles Milán (Szentesi KK) 1.43 14
412. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 1.43 14
413. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 1.43 14
414. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 1.42 12
415. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 1.42 12
416. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 1.42 12
417. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 1.42 12
418. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 1.42 12
419. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 1.42 12
420. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.42 12
421. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.42 12
422. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 1.4 10
423. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 1.4 10
424. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 1.4 10
425. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 1.4 15
426. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 1.4 10
427. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 1.4 10
428. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1.4 10
429. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 1.4 10
430. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.4 15
431. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 1.4 10
432. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.4 10
433. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 1.4 10
434. Horváth Dominik (Monor SE/B) 1.39 13
435. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 1.39 13
436. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.38 16
437. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.38 16
438. Bodonyi Soma (NKA Pécs fiú u11/B) 1.38 16
439. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 1.38 16
440. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.38 16
441. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.38 16
442. Gunya Áron (BasketBaja SE) 1.38 16
443. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 1.38 16
444. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 1.38 16
445. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 1.38 16
446. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 1.38 16
447. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.38 16
448. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1.38 16
449. Patai Lilla (DVTK Ózd) 1.36 11
450. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 1.36 11
451. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 1.36 11
452. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 1.36 14
453. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.36 14
454. László Zétény (BSC Fiú) 1.36 14
455. Szász Alíz (FKE kenguruk) 1.36 14
456. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.36 14
457. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 1.36 14
458. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 1.36 14
459. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 1.36 14
460. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.36 14
461. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 1.36 14
462. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 1.36 14
463. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 1.36 14
464. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 1.36 14
465. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 1.33 27
466. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 1.36 14
467. Pongrácz Liza (Csata Manók) 1.36 14
468. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 1.36 14
469. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/A) 1.36 14
470. Balla Benedek (BKGDSE U11) 1.33 9
471. Végh Patrik (Fűzfői AK) 1.33 9
472. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 1.33 12
473. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 1.33 12
474. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 1.33 12
475. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.33 12
476. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 1.33 15
477. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 1.33 12
478. Ratskó Áron (BSC-2015) 1.33 12
479. Sárosi Botond (Csepel KK) 1.33 15
480. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 1.33 12
481. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 0.91 22
482. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 1.33 12
483. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.33 12
484. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.33 9
485. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 1.33 12
486. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 1.33 15
487. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 1.33 9
488. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 1.33 12
489. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 1.33 12
490. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 1.33 12
491. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 1.33 12
492. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 1.33 24
493. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 1.33 12
494. Barkóczi István (Budafoki Bolhák) 1.33 9
495. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.31 16
496. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 1.31 16
497. Németi Anna (Csata Garfield) 1.31 16
498. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 1.31 16
499. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.31 16
500. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 1.47 30
501. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 1.31 13
502. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 1.31 13
503. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 1.31 13
504. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.31 13
505. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 1.3 10
506. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 1.3 10
507. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 1.3 10
508. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 1.3 10
509. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 1.3 10
510. Horváth Panna (Vasas Cicák) 1.05 21
511. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 1.3 10
512. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.3 10
513. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 1.3 10
514. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.3 10
515. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 1.3 10
516. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 0.94 17
517. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 1.3 10
518. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 1.3 10
519. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.29 14
520. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 1.29 14
521. Juhász Ádám (Csepel KK) 1.29 14
522. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 1.29 14
523. Márkus Korina (BSC Lány) 1.29 14
524. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 1.29 14
525. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 1.29 14
526. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 1.29 14
527. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 1.29 14
528. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.29 14
529. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 1.29 14
530. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 1.29 14
531. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 1.29 14
532. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 1.29 14
533. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.29 14
534. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.29 14
535. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 1.29 14
536. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.46 13
537. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 1.27 11
538. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 1.27 11
539. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 1.27 11
540. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.27 15
541. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.27 15
542. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.27 15
543. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 1.27 15
544. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 1.27 15
545. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 1.25 12
546. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 1.25 12
547. Czifra Bence (Kanizsa KK) 1.25 12
548. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 1.25 12
549. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.25 12
550. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.25 12
551. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 1.25 12
552. Hirt Ádám (KASI/A) 1.25 16
553. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 1.25 12
554. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 0.86 14
555. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 0.78 18
556. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 1.25 12
557. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 1.25 16
558. Kis Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 1.25 12
559. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 1.25 12
560. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 1.25 12
561. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 1.25 12
562. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 1.25 16
563. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.25 16
564. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.25 12
565. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 1.25 12
566. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 1.25 16
567. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.25 16
568. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 1.25 16
569. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.25 12
570. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.25 12
571. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.25 16
572. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 1.25 12
573. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 1.25 12
574. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 1.25 12
575. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 1.25 12
576. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.23 13
577. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 1.23 13
578. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 1.23 13
579. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 1.23 13
580. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 1.23 13
581. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 1.23 13
582. Bogár Milla (Vasas Cicák) 1.24 17
583. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 0.71 17
584. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 1.21 14
585. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 1.21 14
586. Kovács Lili (KKC Hetény) 1.21 14
587. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 1.25 28
588. Miklóssy László (BLF Bolhák) 1.21 14
589. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 1.21 14
590. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 1.21 14
591. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 1.21 14
592. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 1.21 14
593. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.21 14
594. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 1.21 14
595. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 1.21 14
596. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 1.21 14
597. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 1.21 14
598. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.21 14
599. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 1.21 14
600. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 1.21 14
601. Csurgai Martin (Pityke KSE) 1.2 10
602. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 1.29 24
603. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 1.2 10
604. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 1.2 15
605. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 1.2 10
606. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1.2 10
607. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 1.2 10
608. Szőke András (Szentesi KK) 1.2 10
609. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 1.2 15
610. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 1.2 10
611. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 1.2 10
612. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 1.2 10
613. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 1.2 15
614. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 1.2 10
615. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 1.2 10
616. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 1.2 10
617. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 1.2 10
618. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 1.2 10
619. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 1.2 10
620. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 1.2 10
621. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 1.2 10
622. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.2 10
623. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 1.2 10
624. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1.2 10
625. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 1.19 16
626. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 1.19 16
627. Gelicz Gergő (KASI/A) 1.19 16
628. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 1.19 16
629. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 1.19 16
630. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.19 16
631. Dudás Nóra (Csata Garfield) 1.19 16
632. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 1.19 16
633. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 1.18 11
634. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 1.18 11
635. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 1.18 11
636. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 1.18 11
637. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 1.17 12
638. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 1.17 12
639. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.17 12
640. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 1.17 12
641. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 0.86 14
642. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 1.17 12
643. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 1.17 12
644. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 1.17 12
645. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 1.17 12
646. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 1.17 12
647. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 1.17 12
648. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 1.17 12
649. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 1.17 12
650. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1.17 12
651. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Gödények) 1.17 12
652. Bán Barna (Szentesi KK) 1.17 12
653. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 1.17 12
654. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 1.17 12
655. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 1.17 12
656. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 1.17 12
657. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 1.17 12
658. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 1.17 12
659. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 1.17 12
660. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 1.15 13
661. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 1.15 13
662. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 1.15 13
663. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 1.15 13
664. Zircher Albert (KASI/B) 1.15 13
665. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.15 13
666. Bálint Bianka (Csata Manók) 1.15 13
667. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 1.15 13
668. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 1.14 14
669. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 1.14 14
670. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 1.07 15
671. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.14 14
672. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 1.14 14
673. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 1.14 14
674. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 1.14 14
675. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 1.14 14
676. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 1.14 14
677. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 1.14 14
678. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 1.14 14
679. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 1.14 14
680. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1.14 14
681. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 1.14 14
682. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 1.14 14
683. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 1.13 15
684. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 1.13 15
685. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 1.13 15
686. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 1.13 16
687. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 1.13 16
688. Berecz Péter (BSC Fiú) 1.13 16
689. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 1.13 16
690. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 1.13 16
691. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 0.93 14
692. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.13 16
693. Stikrád Ádám (KASI/A) 1.3 20
694. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 1.09 11
695. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK Tigrisek) 1.09 11
696. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 1.09 11
697. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 1.09 11
698. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 1.09 11
699. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 1.09 11
700. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 1.09 11
701. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 1.09 11
702. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.09 23
703. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 1.09 11
704. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 1.08 12
705. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1.08 12
706. Répa Magor Vajk (Pér U11) 1.08 12
707. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 1.08 12
708. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 1.08 12
709. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.08 12
710. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 1.08 12
711. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Kossuth) 1.08 12
712. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 1.08 12
713. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 1.08 12
714. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 1.08 12
715. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 1.08 12
716. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 1.08 12
717. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 1.08 12
718. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 1.08 12
719. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 1.08 12
720. Horváth Abigél (Csata Garfield) 1.08 12
721. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 1.08 12
722. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 1.08 12
723. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 1.08 12
724. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 1.08 12
725. Soltész Fanni (Monor SE/A) 1.08 12
726. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 1.08 12
727. Gábor Gréta (Csata Garfield) 1.08 12
728. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 1.08 12
729. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 1.08 12
730. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 1.08 12
731. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 1.08 13
732. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 1.08 13
733. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 1.08 13
734. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 1.08 13
735. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 1.08 13
736. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 1.08 13
737. Molnár Milán (Hévíz SK) 1.08 13
738. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 1.08 13
739. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 1.08 13
740. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 1.08 13
741. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 1.07 14
742. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 1.07 14
743. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 1.07 14
744. Eckert Bíborka (VESC U11) 1.07 14
745. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 1.07 14
746. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 1.07 14
747. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 1.07 14
748. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 1.07 14
749. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 1.07 14
750. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 1.07 14
751. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 1.07 14
752. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 1.07 14
753. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 1.07 14
754. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 1.07 14
755. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 1.07 14
756. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 1.07 14
757. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 1.07 14
758. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 1.07 14
759. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 1.07 14
760. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 1.07 14
761. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 1.07 14
762. Kiss Korina (TSE Basket U11) 1.07 14
763. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 1.07 14
764. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 1.07 14
765. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 1.07 15
766. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 1.07 15
767. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 1.07 15
768. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.07 15
769. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 1.07 15
770. Molnár Hanna (Hévíz SK) 1.07 15
771. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 1.07 15
772. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 1.07 15
773. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 1.07 15
774. Góman Kristóf János (KASI/A) 1.06 16
775. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 1.06 16
776. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 1.06 16
777. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 1.06 16
778. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 1.06 16
779. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 1.06 16
780. Harmatha Lea (Budafoki Bolhák) 1.06 16
781. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 1.06 16
782. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 1.06 16
783. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 1.06 16
784. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 1 12
785. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 1 12
786. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 1 14
787. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 1 14
788. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 1.07 15
789. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 14
790. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 1 15
791. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 1 14
792. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 2.21 14
793. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 1 12
794. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 1 14
795. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 1 14
796. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 1 12
797. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 1 16
798. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 1 12
799. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 1 16
800. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 1 14
801. Pelcz Tamara (Vasas Bolhák) 1 14
802. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 1 14
803. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 1 16
804. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 1 14
805. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 1 12
806. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 1 14
807. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 1 14
808. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 1 12
809. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 1 13
810. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 1 12
811. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 1 14
812. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 1 12
813. Péti András (GYKSE Szekszárd) 1 12
814. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 1 12
815. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 1 16
816. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 1 12
817. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 1 13
818. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 1 16
819. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 1 15
820. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 1 14
821. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 1 14
822. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 1 12
823. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 0.9 20
824. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 1 12
825. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 1 12
826. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 1 12
827. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 0.75 20
828. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 1 16
829. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 1 13
830. Tóth Mirella (KKC Hetény) 1 12
831. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 1 14
832. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 1 16
833. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 1 16
834. Székely Ákos (KASI/A) 1.06 16
835. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 1 14
836. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 1 14
837. Németh Samu Dániel (Budafoki Bolhák) 1 13
838. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 1 14
839. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 1 16
840. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 1 14
841. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 1 12
842. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 1 16
843. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 1 14
844. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 1 12
845. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 1 16
846. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 1 13
847. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 14
848. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 1 14
849. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 1 12
850. Demeter István (Monor SE/A) 1 14
851. Besenyei Blanka (Csata Manók) 1 14
852. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 1 13
853. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 1 12
854. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 1 12
855. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 1 13
856. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 1 16
857. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 1 14
858. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 1 14
859. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 1 14
860. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Bivalyok U11) 1 12
861. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 1 16
862. Weigert Márk (BL Basket SE) 1 12
863. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 1 12
864. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 1 14
865. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 1 12
866. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 1 12
867. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 1 12
868. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 1 12
869. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.21 19
870. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 1 12
871. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 1 12
872. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 1 12
873. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 1 16
874. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 1 15
875. Szigeti Lotti (NKA Pécs leány u11/B) 1 12
876. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 1 15
877. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 1.54 13
878. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 1 12
879. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 1 12
880. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 1 12
881. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 1 12
882. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 1 12
883. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 1 15
884. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 1 12
885. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 1.12 16
886. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 1 12
887. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 1 15
888. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 1 12
889. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.94 16
890. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 0.94 16
891. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 0.94 16
892. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 0.94 16
893. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 0.94 16
894. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 0.94 16
895. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 0.94 16
896. Győrik Botond (BL Basket SE) 0.94 16
897. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.94 16
898. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 0.94 16
899. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 0.94 16
900. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.94 16
901. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.94 16
902. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 0.94 16
903. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 0.94 16
904. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 0.93 15
905. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 0.93 15
906. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.93 15
907. Császár Máté (KASI/C) 0.93 15
908. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 0.93 15
909. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 0.93 15
910. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 0.93 15
911. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 0.93 14
912. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 0.93 14
913. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 0.93 14
914. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 0.93 14
915. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 0.93 14
916. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 0.93 14
917. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 0.93 14
918. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 0.93 14
919. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 0.93 14
920. Szőcs Vilmos (TFSE) 0.93 14
921. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 0.93 14
922. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 0.93 14
923. Balogh Anna (NKA Pécs leány u11/B) 0.93 14
924. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 0.93 14
925. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 0.93 14
926. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 0.93 14
927. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 0.93 14
928. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 0.93 14
929. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 0.93 14
930. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 0.93 14
931. Házy Leó (FKE kenguruk) 0.93 14
932. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 0.93 14
933. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 0.93 14
934. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 0.93 14
935. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 0.93 14
936. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.93 14
937. Rédei Márton (FKE kenguruk) 0.93 14
938. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 0.92 13
939. Czövek Janka Bori (VESC U11) 0.92 13
940. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 0.92 13
941. Csobán Csenge (BSC Lány) 0.92 13
942. Tárnoki Nóra (Vasas Bolhák) 0.92 13
943. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 0.92 13
944. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 0.92 13
945. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 0.92 13
946. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 1.9 21
947. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 0.75 16
948. Krieg Nina (Vasas Cicák) 0.95 20
949. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 0.88 16
950. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 0.88 16
951. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.88 16
952. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 0.88 16
953. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 1 18
954. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 0.88 16
955. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 0.88 16
956. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.88 16
957. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.88 16
958. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 1.1 20
959. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 0.87 15
960. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 0.87 15
961. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 0.87 15
962. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 0.87 15
963. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 0.87 15
964. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 0.87 15
965. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 0.87 15
966. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 0.87 15
967. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 0.87 15
968. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 0.87 15
969. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 0.87 15
970. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 0.87 15
971. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 0.86 14
972. Papp Andor (FTSI Constantinum) 0.86 14
973. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 0.86 14
974. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 0.86 14
975. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 0.86 14
976. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 0.86 14
977. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 0.86 14
978. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 0.86 14
979. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 0.86 14
980. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 0.86 14
981. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 0.86 14
982. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 0.86 14
983. Földi Attila Dávid (CEKK) 0.86 14
984. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 0.86 14
985. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 0.86 14
986. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 0.86 14
987. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 0.86 14
988. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 0.86 14
989. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 0.86 14
990. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 0.86 14
991. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 0.86 14
992. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 0.86 14
993. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 0.86 14
994. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 0.86 14
995. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 1.39 28
996. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 0.86 14
997. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 0.86 14
998. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 0.86 14
999. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 0.86 14
1000. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 0.86 14
1001. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 0.86 14
1002. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 0.86 14
1003. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 1.16 19
1004. Somos Róza (Vasas Amazonok) 0.94 18
1005. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 0.86 14
1006. Osváth Levente (BSC Fiú) 0.81 16
1007. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/B) 0.81 16
1008. Mészáros Csenge (CEKK) 0.81 16
1009. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 0.81 16
1010. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 0.81 16
1011. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 0.81 16
1012. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 0.81 16
1013. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 0.81 16
1014. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 0.81 16
1015. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 0.81 16
1016. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.8 15
1017. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 0.8 15
1018. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 0.8 15
1019. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 0.8 15
1020. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 0.8 15
1021. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 0.8 15
1022. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 0.8 15
1023. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 0.8 15
1024. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 0.71 21
1025. Györki Barnabás (KASI/C) 0.8 15
1026. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 0.75 16
1027. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 0.75 16
1028. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0.75 16
1029. Kővári Dóra (Csata Manók) 0.75 16
1030. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 0.95 20
1031. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 0.75 16
1032. Rein Dóra (Esztergomi KE) 0.75 16
1033. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 0.75 16
1034. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 0.75 16
1035. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 0.75 16
1036. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 0.75 16
1037. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 1 21
1038. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 0.75 16
1039. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 1.89 18
1040. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 0.75 16
1041. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 0.96 25
1042. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 0.71 24
1043. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 1.1 21
1044. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 0.52 23
1045. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 0.52 23
1046. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 0.81 21
1047. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 0.69 26
1048. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 0.8 15
teljes ranglisták >>

Büntető dobószázalék - ÁTLAG (min. 6 meccs, min. 12 kísérlet)

P. Név Csapat Érték M.
1. Góczán Levente (Körmendi Törpördögök/A) 96.67% (29/30) 16
2. Fleischer Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 95% (19/20) 12
3. Katona Kristóf (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 92.86% (13/14) 16
4. Szabó-Zsámba Zétény (Cívis KK Tigrisek) 92.31% (12/13) 11
5. Weigert Márk (BL Basket SE) 92.31% (12/13) 12
6. Pető-Zimonyi Ákos (Zalakerámia ZTE KK/B) 92.31% (12/13) 12
7. Kóbor Júlia Ilona (Fót SE Vegyes/A) 92.31% (12/13) 12
8. Maczkó Ákos (Cívis KK TK Rakéták) 92.31% (12/13) 12
9. Csonka Bence Steve (Dunaújvárosi Sárkányok) 91.67% (11/12) 16
10. Asztalos Iván (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 91.67% (11/12) 12
11. Vágó Belián Döme (Tószegi Tigrisek) 91.67% (11/12) 10
12. Gyalog Eszter (BKG-Veresegyház Leány) 91.67% (11/12) 13
13. Csepregi Noémi (Ricsilla Rakéta) 90.48% (19/21) 14
14. Somi Bence (Cívis KK TK Rakéták) 90.24% (37/41) 12
15. Klobetz Marcell (Körmendi Törpördögök/A) 89.55% (60/67) 16
16. Heszeg Zoé (KLKS-Dunaalmás) 89.47% (17/19) 14
17. Szabó Beatrix (Török Sasfiókák) 88.89% (16/18) 13
18. Kern Lukács Balázs (PILIS BASKET Dunakanyar) 88.24% (15/17) 16
19. Bilics Péter (Százhalombattai KSE) 87.5% (14/16) 13
20. Nagy Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 87.5% (14/16) 10
21. Kostyk Oleksandr (BC Uzhgorod) 87.5% (14/16) 6
22. Németh Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 87.27% (48/55) 13
23. Ritter Olivér (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 87.1% (27/31) 10
24. Szabó-Haklits Patrik (Ricsilla Rakéta) 86.96% (100/115) 14
25. Balla Benedek (Cívis KK Jaguárok) 86.67% (13/15) 16
26. Osváth Levente (BSC Fiú) 86.67% (13/15) 16
27. Czentye Szilárd Benedek (Cívis Efrém Kenguruk ) 86.67% (13/15) 6
28. Holczer Milán (Gödi SE Gödények) 86.67% (13/15) 10
29. Mihály Marcell (Körmendi Törpördögök/B) 86.36% (19/22) 10
30. Molnár Mirabella (Zalaegerszegi KTE) 86.36% (19/22) 14
31. Tuboly Norka Nóra (Zalaegerszegi KTE) 85.71% (54/63) 14
32. Buss Jácint (NYÍKSE Tűzgolyók) 85.71% (48/56) 13
33. Takács Boldizsár (Zalakerámia ZTE KK/B) 85.71% (24/28) 12
34. Berecz Péter (BSC Fiú) 85.71% (18/21) 16
35. Sárvári Szofia (ICT Pilots Farkasrét) 85.71% (12/14) 10
36. Leskó Erik (MEAFC Tigrisek) 85.71% (12/14) 10
37. Thury Attila (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 85.71% (12/14) 12
38. Ntamtsios Vasilis Laurent (PSE Párducok) 85.71% (12/14) 12
39. Jámbor Anna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 85.71% (12/14) 14
40. Gőczi Dénes (Ifjú Sólyomfiókák) 85.71% (12/14) 7
41. Kendelényi Lelle (Vasas Amazonok) 85.71% (12/14) 9
42. Bartik Soma (Körmendi Törpördögök/A) 85.42% (41/48) 16
43. Veszely Zétény (Piros Sasok) 85% (17/20) 10
44. Teremi Boldizsár (BSC Fiú) 84.62% (11/13) 16
45. Miklóssy Fruzsina Bella (Fót SE Vegyes/A) 84.62% (11/13) 12
46. Popan Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 84.62% (11/13) 12
47. Reisz Márk Dávid (BSC Fiú) 84.62% (11/13) 11
48. Birck Emese (Vasas Cicák) 84.62% (11/13) 13
49. Tóth Helka Róza (Zalakarosi Fókák) 84.62% (11/13) 13
50. Horváth Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 77.78% (18/22) 20
51. Ódor Jázmin (Hévíz SK) 84.21% (16/19) 11
52. Belső Vencel (Zalakerámia ZTE KK/B) 84.21% (16/19) 12
53. Pongor Benedek (BKG PRIMA Hajdú/B) 84% (21/25) 12
54. Déri Máté (Körmendi Törpördögök/A) 83.64% (46/55) 16
55. Kiss Levente Péter (Hévíz SK) 83.33% (15/18) 15
56. Kriska Dominik (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 83.33% (15/18) 12
57. Tóth-Vimmer Kristóf (Hévíz SK) 83.33% (10/12) 15
58. Németh Bendegúz (Sólyomfiókák) 83.33% (10/12) 7
59. Brindza Áron Pál (BKGDSE U11) 83.33% (10/12) 10
60. Csikai Szabolcs (Vasas Akadémia U11) 83.33% (10/12) 8
61. Nemes Márton (NKA Pécs u11/D) 83.33% (10/12) 10
62. Kálócz Tímea (DKKA Tigrisek) 83.33% (10/12) 10
63. Csisztu Dominik (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 83.33% (10/12) 10
64. Hajdú Bence Mátyás (Tapolca VSE - Minimanók) 83.33% (10/12) 14
65. Vizeli Örs (Cívis KK TK Rakéták) 83.33% (10/12) 14
66. Spisák László (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 83.33% (10/12) 14
67. Görföl Gellért (PVSK NKA Fiú/A) 82.93% (34/41) 14
68. Bertoja-Berend Júlia Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 82.61% (19/23) 14
69. László Zétény (BSC Fiú) 82.61% (19/23) 14
70. D. Nagy Álmos (DKKA Vezérek) 82.46% (47/57) 10
71. Bodrogi-Chappon Áron (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 82.35% (14/17) 14
72. Konecsnyi Lolli (Kaszás KisBoszik) 82.35% (14/17) 15
73. Bencze Levente (Zalakerámia ZTE KK/A) 81.58% (62/76) 15
74. Szőcs Mátyás (PILIS BASKET Dunakanyar) 81.48% (22/27) 16
75. Hencz Bence (DKKA Ördögök) 81.25% (13/16) 11
76. Deák Áron (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 81.25% (13/16) 9
77. Kőszegi Janka (TSE Basket U11) 81.25% (13/16) 12
78. Veresegyházi Máté (BKGDSE U11) 80.95% (17/21) 13
79. Szabó Mihály (BSC Fiú) 80.77% (21/26) 12
80. Farkas Liza (Harcos Darazsak) 80.65% (25/31) 12
81. Tóth Ádám (Körmendi Törpördögök/A) 80.49% (33/41) 14
82. Tóth Marcell (Cívis KK TK Rakéták) 80.39% (41/51) 14
83. Tisza Dániel (Szegedi Gedói Sólymok) 80% (12/15) 12
84. Takács Kristóf (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 80% (12/15) 10
85. Magyar Ábel (Szolnoki Pelikánok) 80% (12/15) 12
86. Dudás Noel (BL Basket SE) 79.49% (31/39) 16
87. Szilágyi Noel Róbert (NYÍKSE Tűzgolyók) 79.49% (31/39) 13
88. Kisteleki Dávid (AF-Velencei Csukák) 79.41% (27/34) 13
89. Kovács Ajsa (TARR KSC Szekszárd/B) 62.5% (23/32) 18
90. Seszták István (Cívis KK Tigrisek) 78.79% (26/33) 15
91. Nemesi Máté (Zalakerámia ZTE KK/B) 81.25% (30/38) 21
92. Kozlok Milán (Cívis KK Tigrisek) 78.57% (11/14) 12
93. Horváth Lujza Kata (MTK Budapest) 78.57% (11/14) 10
94. Illmer Ádám (Szentendrei Kölyökfarkasok) 78.57% (11/14) 8
95. Farkas Vanda (KWBC Körmend) 78.57% (11/14) 15
96. Kurucz Dávid (NYÍKSE Tűzgolyók) 78.48% (62/79) 15
97. Nyeső Katica (Szolnoki Pelikánok) 78.26% (18/23) 8
98. Faragó Márk (Lehel Kosársuli U11) 78.26% (18/23) 11
99. Krégár Viktória (Zalakarosi Fókák) 77.78% (14/18) 15
100. Delacasse László (Zalakerámia ZTE KK/B) 80% (25/32) 17
101. Pálosi Bence (Egri Kék Oroszlánok) 77.55% (38/49) 14
102. Nagy András (Zalakerámia ZTE KK/A) 77.27% (34/44) 15
103. Ouldamar Adrián (Zalakerámia ZTE KK/A) 77.14% (27/35) 15
104. Szilágyi Lőrinc (MAFC Bikszádi) 95.24% (29/38) 21
105. Weninger Ákos (Soproni Tigrisek SE U11/A) 81.82% (19/25) 13
106. Molnár Dominic Zoltán (MVM-OSE Simbák U11) 76.92% (30/39) 14
107. Pál-Tömböly Vince (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 76.92% (20/26) 12
108. Szentirmay Simon (TSE Basket U11) 76.92% (20/26) 15
109. Fodor Hunor (Tapolca VSE - Szöcskék) 76.92% (10/13) 15
110. Földes Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 76.92% (10/13) 15
111. Kokas Ákos Barnabás (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 76.92% (10/13) 6
112. Szabó Lóránt (MEAFC Tigrisek) 76.92% (10/13) 8
113. Hajdu Mira (NYÍKSE-DVTK) 76.92% (10/13) 10
114. Busa Arnold Benedek (Kanizsa KK) 76.92% (10/13) 8
115. Tömösvári Sophie (Fót SE Vegyes/A) 76.92% (10/13) 16
116. Farkas Dávid Viktor (NYKK U11/B) 76.92% (10/13) 9
117. Mucsi Lujza (TFSE) 76.92% (10/13) 9
118. Jankovich Szermond Balázs (Kőbányai Darazsak/B) 76.92% (10/13) 11
119. Rozsnyai Barnabás (PILIS BASKET Dunakanyar) 76.92% (10/13) 13
120. Tohai Anna Gréta (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 76.92% (10/13) 14
121. Tállas Hédi Rozina (Zsákoló Zsiráfok) 76.92% (10/13) 12
122. Kohán Regina (BKG PRIMA U11L) 76.92% (10/13) 12
123. Deme Péter (MAFC Csiki) 76.92% (10/13) 12
124. Fodor Miklós (VUKE U11 Városi Válogatott) 76.92% (10/13) 14
125. Baranyi Áron (Lehel Kosársuli U11) 76.67% (23/30) 16
126. De La Barrera Pablo (Vasas Akadémia U10) 76.67% (23/30) 8
127. Somodi Barnabás (GYKSE Szekszárd) 76.47% (39/51) 16
128. Gradvolt Emma Dorka (Ricsilla Rakéta) 76.47% (13/17) 14
129. Kabai Máté (Radobasket Oroszlánok/A) 76.47% (13/17) 14
130. Paranai Márk (NYÍKSE Tűzgolyók) 76.47% (13/17) 15
131. Németh Donát (Ifjú Sólyomfiókák) 76.47% (13/17) 10
132. Dörnyei Dorián (Zalakerámia ZTE KK/A) 76.47% (13/17) 13
133. Rapali Flóra Bella (DKKA Tigrisek) 76.47% (13/17) 8
134. Máthé Emma Karolina (VESC U11) 76.47% (13/17) 10
135. Török Gerda (Szegedi Karolina Gepárdok) 76.47% (13/17) 12
136. Szinay Benedek (Győri KC Koalák UNI Győr) 76.19% (32/42) 16
137. Ratskó Áron (BSC-2015) 76.19% (16/21) 12
138. Kun Balázs Hunor (BLF Kenguruk) 76.12% (51/67) 14
139. Kovács Márton Gábor (Körmendi Törpördögök/A) 83.33% (40/56) 21
140. Somi Zétény (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 76% (19/25) 9
141. Butola Csenge (Pákozdi Kócsagok) 76% (19/25) 14
142. Molnár Erik (MAFC Grosics) 75.93% (41/54) 16
143. Katona Gergő (Tapolca VSE - Szöcskék) 75.86% (22/29) 15
144. Bodonyi Soma (NKA Pécs fiú u11/B) 75.86% (22/29) 16
145. Filó Anna Kata (ICT Pilots Farkasrét) 75.76% (50/66) 14
146. Pop Daria (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 75.76% (25/33) 10
147. Major Máté (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 75.68% (28/37) 16
148. Kapitány Janka Zsófia (MTK Budapest) 75% (48/64) 12
149. Morimo-Fazekas Malcolm Dioh (Piros Sasok) 75% (39/52) 15
150. Ferenczy-Kubina Lilla (Csípős Darazsak) 75% (30/40) 14
151. Török Ádám Dante (BSC Fiú) 75% (30/40) 14
152. Sohajda Emma (BKG PRIMA U11L) 75% (27/36) 12
153. Berényi Sándor Nimród (Cívis KK Tigrisek) 75% (24/32) 15
154. Vigh Vendel Richárd (Budapesti Honvéd SE/A) 75% (21/28) 10
155. Horváth Barnabás (Piros Sasok) 75% (21/28) 14
156. Dunai Anna (Szentendrei Kölyökfarkasok) 75% (18/24) 14
157. Csatár Ajna Léna (Csata Garfield) 75% (18/24) 12
158. Molnár Patrik (NYÍKSE Tűzgolyók) 75% (15/20) 13
159. Grüll Szofi (Várpalota Bébi Gepárdok) 75% (15/20) 8
160. Barcsik Patrícia (KLKS-Dunaalmás) 75% (15/20) 12
161. Miszori Izabell (Zalaegerszegi KTE) 75% (15/20) 14
162. Kósa Emese Zselyke (KARCAGI SE Oroszlánkák) 75% (15/20) 14
163. Göcsei Milán (MVM-OSE Simbák U11) 75% (12/16) 11
164. Fenyvesi Zente (BKG PRIMA Hajdú/B) 75% (12/16) 12
165. Mocsári Medárd Mátyás (Tószegi Tigrisek) 75% (12/16) 10
166. Lépold Endre (NKA Pécs u11 fiú) 75% (12/16) 12
167. Borgyos Eduard (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 75% (12/16) 10
168. Halmosi Milán (TF-JAK U11) 75% (12/16) 10
169. Herczog András (KLKS-Dunaalmás) 75% (12/16) 13
170. Holcsek Marcell Borisz (VUKE U11 Boteves Bikák) 75% (9/12) 14
171. Szabó Kristóf (Marcali Szürkefarkasok) 75% (9/12) 12
172. Tamás Annabella Terézia (Gyakorlós Törpék) 75% (9/12) 9
173. Bayer Benjámin Dávid (Zuglói Sasok Herman) 75% (9/12) 12
174. Gergely Botond Péter (SZEDEÁK Ezüstrókák) 75% (9/12) 10
175. Illés Eliza Fatima (Dombóvári Kosársuli KE/B) 75% (9/12) 12
176. Vanderlik Kristóf (KLKS-Dunaalmás) 75% (9/12) 12
177. Belényesi Zsombor (MAFC Csiki) 75% (9/12) 6
178. Folcz Emma (Lackneros Darazsak) 75% (9/12) 8
179. Anka Nimród Keve (Cívis Efrém Kenguruk ) 75% (9/12) 12
180. Borbás Levente (Monor SE/A) 75% (9/12) 12
181. Ricza Dániel Tamás (SZEDEÁK Ezüstrókák) 75% (9/12) 11
182. Danyi Emma (KWBC Körmend) 75% (9/12) 11
183. Guller Rozália (Vasas Cicák) 75% (9/12) 11
184. Györke Odett (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 75% (9/12) 13
185. Mogyorósi Fanni Bella (Cívis KK Fehértigrisek) 75% (9/12) 13
186. Solti Mátyás (Lehel Kosársuli U11) 74.55% (41/55) 16
187. Brichter Dániel (DKKA Ugrómókusok) 74.42% (32/43) 12
188. Vad Csaba (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 74.36% (29/39) 14
189. Móczár Gellért (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 74.19% (23/31) 10
190. Szivák Bence (BKG-Veresegyház Fiú) 73.91% (17/23) 16
191. Asztalos Áron (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 73.91% (17/23) 10
192. Veréb Kornél (PVSK NKA Fiú/A) 73.91% (17/23) 14
193. Kovács Lili (KKC Hetény) 73.91% (17/23) 14
194. Osztós Olivér (Cívis KK KisTigrisek) 70% (14/19) 16
195. Németh Péter (Körmendi Törpördögök/A) 73.68% (28/38) 14
196. Szőnyi Johanna (BEAC Újbuda KA/B) 73.68% (14/19) 13
197. Sipos Csaba István (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 73.68% (14/19) 14
198. Sárközi Ákos (VUKE U11 Padányis Párducok) 73.68% (14/19) 8
199. Sós Luca (NYÍKSE-DVTK) 73.68% (14/19) 14
200. Garaba Zoltán (Szentesi KK) 73.68% (14/19) 14
201. Rátkai Botond (Esztergomi KE) 73.53% (50/68) 16
202. Gyarmati Máté István (MAFC Grosics) 73.53% (25/34) 16
203. Jugovits Olivér (Zalakerámia ZTE KK/A) 73.33% (22/30) 15
204. Vadász Nimród (PVSK NKA Fiú/A) 73.33% (22/30) 12
205. Domokos Ádám (Békési Kis Gladiátorok) 73.33% (11/15) 16
206. Bordán Anna (Cívis KK Fehértigrisek) 73.33% (11/15) 14
207. Marosvölgyi Hunor (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 73.33% (11/15) 14
208. Gubis Dávid (Gödi SE Gödények) 73.33% (11/15) 14
209. Biró Karolina (ICT Pilots Farkasrét) 73.33% (11/15) 12
210. Fenyvesvölgyi Réka (Tiszafüredi Tigrisek) 73.33% (11/15) 8
211. Grünwald Gergő Pál (Dombóvári Kosársuli KE/B) 73.33% (11/15) 10
212. Rácz Karina Izabel (Fűzfői AK) 73.33% (11/15) 13
213. Gelicz Gergő (KASI/A) 73.08% (19/26) 16
214. Gyulai Dénes László (VUKE U11 Boteves Bikák) 73.08% (19/26) 12
215. Csóti Sára (Ricsilla Rakéta) 73% (73/100) 14
216. Kovács Mór (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 72.92% (35/48) 14
217. Mozsolits Nóra (Csípős Darazsak) 72.73% (16/22) 10
218. Asztalos Ákos András (Cívis KK TK Rakéták) 72.73% (16/22) 12
219. Cuciulatan Maya Antonia (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 72.34% (34/47) 13
220. Baranyi Vazul Farkas (Cívis Efrém Kenguruk ) 72.22% (13/18) 10
221. Mitterstiller Máté András (Sólyomfiókák) 72.22% (13/18) 7
222. Fodor-Nagy Benjámin (Dunaújvárosi Sárkányok) 72.22% (13/18) 12
223. Tóth Hunor Tas (Zalakerámia ZTE KK/B) 72.22% (13/18) 12
224. Pénzes Panna (Zalaegerszegi KTE) 72.22% (13/18) 12
225. Hatházi Emília (ICT Pilots Farkasrét) 72.13% (44/61) 14
226. Sylvester Dániel (Kéksárga Zsiráfok) 72.13% (44/61) 16
227. Tógyer Máté Zsolt (Cívis KK KisTigrisek) 58.82% (26/37) 16
228. Kishonti Barnabás (MVM-OSE Simbák U11) 72% (36/50) 16
229. Horváth Csaba (BasketBaja SE) 72% (18/25) 14
230. Horváth Petra (Lackneros Darazsak) 72% (18/25) 10
231. Mátyás Liliána (Lackneros Darazsak) 57.14% (16/23) 15
232. Illés Nóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 71.88% (23/32) 14
233. Koszorus Zsombor (Gödi SE Kiscicák) 71.43% (20/28) 13
234. Czuczai Botond (VUKE U11 Boteves Bikák) 71.43% (15/21) 16
235. Selyem Gréti Abigél (BSC Lány) 71.43% (15/21) 16
236. Somogyi Soma (GYKSE Szekszárd) 71.43% (15/21) 10
237. Bota Eduard Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 71.43% (15/21) 12
238. Szabó Patrik (Dunaharaszti MTK fiú) 71.43% (15/21) 15
239. Horváth Benedek (Ifjú Sólyomfiókák) 71.43% (15/21) 12
240. Schmidt Mira (TARR KSC Szekszárd U11/A) 71.43% (15/21) 12
241. Göcző Balázs (Lehel Kosársuli U11) 71.43% (15/21) 14
242. Oláh Zoé Kata (Várpalota Bébi Gepárdok) 71.43% (10/14) 8
243. Radácsi Vencel (Kaszás Minik) 71.43% (10/14) 10
244. Vincze Kristóf (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 71.43% (10/14) 10
245. Stanci Tudor Nicolae (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 71.43% (10/14) 10
246. Biczó Karolina Virág (Hunyadis Darazsak) 71.43% (10/14) 10
247. Hován Ármin (MAFC Csiki) 71.43% (10/14) 9
248. Szabó Maja (FTSI József A. Iskola) 71.43% (10/14) 11
249. Magyar-Mátyás Luca (Kanizsai Mókusok) 71.43% (10/14) 13
250. Varga Bálint (DKKA Darazsak) 71.43% (10/14) 14
251. Szluha-Herczeg Adrián Richárd (BKG-Veresegyház Fiú) 71.43% (10/14) 12
252. Nagy Gergely (Ifjú Sólyomfiókák) 71.43% (10/14) 12
253. Szomor Levente (BKG-Veresegyház Fiú) 71.05% (54/76) 14
254. Domokos Botond (Békési Kis Gladiátorok) 70.97% (44/62) 14
255. Hajniss Máté (Gödi SE Gödények) 70.97% (22/31) 10
256. Szűcs Lili Szonja (ICT Pilots Farkasrét) 70.97% (22/31) 14
257. Nagy Péter (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 70.97% (22/31) 14
258. Szabó Csenge (Tapolca VSE - Szöcskék) 70.83% (17/24) 13
259. Szücs Gábor (MVM-OSE Simbák U11) 70.69% (41/58) 16
260. Román Ármin Botond (Tapolca VSE - Minimanók) 70.69% (41/58) 14
261. Varga Marcell (Lehel Kosársuli U11) 70.59% (24/34) 16
262. Simon Dorina (TARR KSC Szekszárd U11/A) 70.59% (24/34) 13
263. Mozsolits Dalma Magdolna (BEAC Újbuda KA/A) 70.59% (12/17) 11
264. Simon Kornél Olivér (Pomázi Pumák) 70.59% (12/17) 10
265. Wanderer Boglárka (DKKA Tigrisek) 70.59% (12/17) 12
266. Pénzes Levéd (ICT Pilots Bicske) 70.59% (12/17) 12
267. Deák-Bogárdi Dávid (Cívis KK KisTigrisek) 70.59% (12/17) 16
268. Mészáros Boldizsár Mór (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 70.59% (12/17) 10
269. Nádasdi Vencel Miklós (Monor SE/A) 70.59% (12/17) 12
270. Pelesz Léna Izabella (Zalakarosi Fókák) 70.59% (12/17) 14
271. Kecskés Dominik Viktor (PVSK NKA Fiú/B) 70.59% (12/17) 14
272. Tóth Mia Luca (Zalaegerszegi KTE) 70.59% (12/17) 14
273. Muráti Lívia Bianka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 70.59% (12/17) 14
274. Réfi Márkó (Gyulasport Nkft.) 70.59% (12/17) 14
275. Máriás Károly (Cívis KK Tigrisek) 70.59% (12/17) 14
276. Takáts Líviusz (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 70.37% (38/54) 14
277. Garamvári Bence Ákos (Kéksárga Zsiráfok) 70.27% (26/37) 16
278. Rein Ákos (Esztergomi KE) 70.27% (26/37) 14
279. Misic Olivér (Zuglói Sasok) 70.15% (47/67) 14
280. Deutsch Boróka (Zalakarosi Fókák) 70.15% (47/67) 15
281. Szabó Ábel (MVM-OSE Simbák U11) 70% (28/40) 16
282. Vezentan Liviu Mihai (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 70% (14/20) 12
283. Hemrich Ádám (Dunaharaszti MTK fiú) 70% (14/20) 13
284. Gyuris Natasa (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 70% (14/20) 16
285. Pintér Zoltán (BL Basket SE) 70% (14/20) 10
286. Pethő Patrik Tamás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 69.64% (39/56) 15
287. Lantos Áron (FTSI József A. Iskola) 69.57% (32/46) 15
288. Sudár Botond (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 69.57% (16/23) 14
289. Attila Martin (Kőbányai Darazsak/A) 69.57% (16/23) 14
290. Szerényi Zalán (BSC Fiú) 69.57% (16/23) 16
291. Tasnádi Zétény (Szolnoki Pelikánok) 69.57% (16/23) 12
292. Széles Martin (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 69.44% (25/36) 13
293. Nagy István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 69.23% (36/52) 14
294. Kiss Zsombor Márk (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 69.23% (18/26) 14
295. Fábián Olivér (Soproni SI Bivalyok U11) 69.23% (18/26) 12
296. Domján Ramóna Zoé (BEAC Újbuda KA/B) 69.23% (18/26) 11
297. Molnár Klára Kata (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 69.23% (9/13) 14
298. Szabó Barna (Zalakerámia ZTE KK/A) 69.23% (9/13) 14
299. Szeles Gréta Olívia (Szegedi Mókusok) 69.23% (9/13) 10
300. Pintér Orsolya (Szúrós Darazsak) 69.23% (9/13) 9
301. Dirner Márk (Szolnoki Pelikánok) 69.23% (9/13) 12
302. Biró Erik Márk (Monor SE/A) 69.23% (9/13) 8
303. Horváth Panna Róza (Sportiskolás Csajok) 69.23% (9/13) 12
304. Kerekes Dávid (Vásárhelyi Rókák) 69.23% (9/13) 12
305. Keresztes Márk (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 69.23% (9/13) 10
306. Sárvári Gréta (ICT Pilots Farkasrét) 69.23% (9/13) 12
307. Egyed Hanna (Szegedi Vadmacskák) 69.23% (9/13) 8
308. Bosnyák Virág (Vasas Bolhák) 69.23% (9/13) 10
309. Bajzáth Bence (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 69.23% (9/13) 9
310. Veres Fanni (BDSE Szécsény U11) 69.23% (9/13) 11
311. Tandari Bence (DIFE KK U11 DERECSKE) 69.23% (9/13) 11
312. Várhegyi Sámuel (PILIS BASKET Dunakanyar) 69.23% (9/13) 11
313. Varga Kata (Mezőberényi KK Vegyes) 69.23% (9/13) 11
314. Varga Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11/A) 69.09% (38/55) 15
315. Szűcs Gergő (Szolnoki Pelikánok) 69.05% (29/42) 12
316. Fekete Ármin (FTSI Platán Iskola) 68.97% (20/29) 12
317. Stefán Ádám (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 68.85% (42/61) 14
318. Erdős Izabella (Csata Garfield) 68.75% (33/48) 14
319. Gyöngyösi Petra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 68.75% (22/32) 16
320. Somogyvári Bendegúz (Soproni SI Bivalyok U11) 68.75% (22/32) 14
321. Kőfalvi Zalán (Tapolca VSE - Minimanók) 68.75% (22/32) 14
322. Kerékgyártó Péter (BKG PRIMA Hajdú/A) 68.75% (11/16) 16
323. Jobban Gergő (DKKA Ördögök) 68.75% (11/16) 14
324. Fekécs Fanni (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 68.75% (11/16) 10
325. Boros Ádám Gergely (KASI/B) 68.75% (11/16) 11
326. Bud David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 68.75% (11/16) 13
327. Czeglédy Nóra (Hunyadis Darazsak) 68.75% (11/16) 9
328. Balogh Máté (Zalakerámia ZTE KK/A) 68.75% (11/16) 13
329. Kaj Dániel (Körmendi Törpördögök/A) 66.67% (23/33) 21
330. Varga Milán Dániel (Óbudai Kaszások/A) 66.67% (11/16) 14
331. Turbucz Zoé (BSC Lány) 68.57% (24/35) 12
332. Barkóczi Gergő Vilmos (GYKSE Szekszárd) 68.57% (24/35) 14
333. Kun Szabolcs (Vásárhelyi Rókák) 64.29% (17/25) 12
334. Székely Ákos (KASI/A) 72.73% (17/25) 16
335. Takács-Rutai Barnabás (Budapesti Honvéd SE/A) 68.42% (39/57) 16
336. Murvai Zsombor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 68.42% (13/19) 16
337. Erőss Debóra Abigél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 68.42% (13/19) 15
338. Rézműves Lóránt Axel (TSK-Magiszter U11) 68.42% (13/19) 15
339. Mészáros Réka (BKG PRIMA U11L) 68.42% (13/19) 12
340. Kucsera Kitti (Szegedi Dorozsmai Darvak) 68.42% (13/19) 12
341. Horváth Mira Izabella (Kanizsai Mókusok) 68.18% (15/22) 13
342. Szalai Balázs (Zuglói Sasok) 68.18% (15/22) 10
343. Kis Benedek (Vásárhelyi Tigrisek) 68.18% (15/22) 12
344. Mihucz Máté Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 68.18% (15/22) 12
345. Kola Zsolt András (Cívis KK TK Rakéták) 68.09% (32/47) 12
346. Pitrik Márton (Kőbányai Darazsak/A) 76.92% (18/28) 16
347. Tóth-Szabolcsi Áron (Cívis KK Jaguárok) 68% (17/25) 12
348. Nagy Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 68% (17/25) 14
349. Kelemen Krisztofer Benett (Szegedi Gedói Sólymok) 62.5% (8/12) 14
350. Tomkovics Dávid (Lehel Kosársuli U11) 67.86% (57/84) 16
351. Dudás Nóra (Csata Garfield) 67.86% (19/28) 16
352. Dorogsághy Levente (Újpest-MT/A) 67.86% (19/28) 13
353. Pápa Gergő (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 67.86% (19/28) 10
354. Kiss Lantos Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 67.65% (23/34) 12
355. Lábas Zalán (Nyírpazonyi KE) 67.57% (50/74) 16
356. Pap Mihály (Győri KC Koalák UNI Győr) 67.57% (25/37) 8
357. Táncos Noel (VUKE U11 Városi Válogatott) 67.5% (27/40) 14
358. Földesi Bejke Noa (Kéksárga Okapik) 67.39% (31/46) 15
359. Sükösd Eszter (DKKA Vezérek) 67.39% (31/46) 14
360. Óvári Konrád (Körmendi Törpördögök/A) 67.31% (35/52) 16
361. Somogyi Emma (KWBC Körmend) 66.67% (44/66) 15
362. Füredi Botond (Békési Kis Gladiátorok) 66.67% (34/51) 16
363. Miszori Lia (Csípős Darazsak) 66.67% (32/48) 14
364. Horváth Patrik (KASI/A) 66.67% (32/48) 15
365. Kovács Márk Attila (BLF Bolhák) 66.67% (30/45) 10
366. Nagy Léna (Sportiskolás Csajok) 66.67% (30/45) 12
367. Pilz Dániel Benett (Vasas Akadémia U10) 66.67% (26/39) 11
368. Berényi Soma Bendegúz (Cívis KK Tigrisek) 66.67% (22/33) 15
369. Kovács Benjámin (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 66.67% (22/33) 16
370. Bíró Dóra (Mezőberényi KK Vegyes) 66.67% (22/33) 16
371. Molnár Milán Bence (KASI/A) 66.67% (22/33) 14
372. Horváth Gréta (Villámló Tigrisek/A) 66.67% (20/30) 10
373. Polgári Vince Balázs (Gödöllői Sport Klub) 66.67% (20/30) 16
374. Szabó Réka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 66.67% (18/27) 14
375. Kovács Kinga (BKG-Veresegyház Leány) 66.67% (18/27) 12
376. Ducsai Martin (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 66.67% (18/27) 16
377. Bíró Jázmin Alíz (BSC Lány) 66.67% (18/27) 16
378. Borosnyai Luca (Vasas Amazonok) 66.67% (18/27) 11
379. Vincze Laura Mária (Kőbányai Darázslányok/A) 66.67% (16/24) 10
380. Palyov Lilien (NKA Pécs u11/D) 66.67% (14/21) 12
381. Kozák Léna (BKG PRIMA U11L) 66.67% (14/21) 12
382. Ötvös Erik (MVM-OSE Simbák U11) 66.67% (14/21) 14
383. Magony Olivér (Sólyomfiókák) 66.67% (14/21) 10
384. Domján Lóránt János (Pomázi Pumák) 66.67% (12/18) 11
385. Gabris Rapolti Ákos (Gyáli BKSE Apródok) 66.67% (12/18) 12
386. Szentesi Lénárd Jonatán (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 66.67% (12/18) 8
387. Polgári Gergő (Gödöllői Sport Klub) 66.67% (12/18) 12
388. Kovács Abigél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 66.67% (12/18) 16
389. Pesti Huba (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 66.67% (12/18) 16
390. Harrach Bence (Ifjú Sólyomfiókák) 66.67% (12/18) 10
391. Schwarcz Alíz (Vasas Amazonok) 66.67% (12/18) 10
392. Csobán Csenge (BSC Lány) 66.67% (12/18) 13
393. Sulyok Sámuel (Ajkai Hógolyók) 66.67% (12/18) 14
394. Ilieș Răzvan (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 66.67% (12/18) 9
395. Kuminka Mira (Dunaújvárosi Sárkányok) 66.67% (10/15) 15
396. Patonai Lilla (KKC Hetény) 66.67% (10/15) 8
397. Lang Benedek (BTDSE Taksonyi Ördögök) 66.67% (10/15) 10
398. Lehotai Bori (Szegedi Karolina Gepárdok) 66.67% (10/15) 10
399. Réder Csongor (Pomázi Pumák) 66.67% (10/15) 8
400. Bús Sándor (Pomázi Pumák) 66.67% (10/15) 9
401. Szigeti Donát (Ajkai Hógolyók) 66.67% (10/15) 13
402. Imre Bence (Dunaharaszti MTK fiú) 66.67% (10/15) 13
403. Nyeste Máté (Kőbányai Darazsak/B) 66.67% (10/15) 13
404. Maléth Marcell József (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 66.67% (10/15) 12
405. Pásztor Barna (Gödöllői Sport Klub) 66.67% (10/15) 12
406. Szabó Jakab Áron (SZPA-HSE U11F) 66.67% (10/15) 12
407. Paulik Sándor (Vásárhelyi Rókák) 66.67% (10/15) 14
408. Balogh Ádám József (PaSa Csillagai) 66.67% (10/15) 12
409. Sólyom Bálint (BKG PRIMA Hajdú/B) 66.67% (10/15) 14
410. Skripeczky György Jácint (Cívis Efrém Kenguruk ) 66.67% (10/15) 12
411. Novoszádi Frida Liza (Kaszás Mini Boszik) 66.67% (10/15) 12
412. Gyetvai Martin (Lehel Kosársuli U11) 66.67% (8/12) 12
413. Lakatos Zalán (Zuglói Sasok Herman) 66.67% (8/12) 12
414. Kovács Kincső Hajnalka (KKC Hetény) 66.67% (8/12) 12
415. Fedoszejev Alex (Németvölgyi Bocsok) 66.67% (8/12) 12
416. Ambrus Adél Natasa (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 66.67% (8/12) 12
417. Monori-Tönköl Vince (Monor SE/B) 66.67% (8/12) 9
418. Toldi Dániel (Budafoki Ebihalak) 66.67% (8/12) 10
419. Okafor Nathaniel Kaosisochukwu (Vasas Akadémia U11) 66.67% (8/12) 10
420. Szikora Imre Levente (FTSI Constantinum) 66.67% (8/12) 10
421. Molnár Ákos (VUKE U11 Deákos Dongók) 66.67% (8/12) 8
422. Szűcs Dorina (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 66.67% (8/12) 8
423. Kovács Abigél (ICT Pilots Bicske) 66.67% (8/12) 10
424. Virányi Liza (BKG-Veresegyház Leány) 66.67% (8/12) 10
425. Szvoboda Bejke Izabella (Csata Manók) 66.67% (8/12) 6
426. Szabó Zsombor (MEAFC Tigrisek) 66.67% (8/12) 6
427. Bujdosó Márton (Vasas Sólymok) 66.67% (8/12) 11
428. Csizi Márton (BKG PRIMA Hajdú/A) 66.67% (8/12) 14
429. Supola Zsombor (BLF Kenguruk) 66.18% (45/68) 16
430. Gelegonya Mór (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 66.07% (37/56) 16
431. Dékány Krisztián (Körmendi Törpördögök/A) 65.91% (29/44) 16
432. Katona Kristóf András (Gyáli BKSE Apródok) 65.91% (29/44) 14
433. Deák Olivér (Vásárhelyi Rókák) 77.78% (10/15) 14
434. Bányai-Sill Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 65.71% (23/35) 15
435. Varga Dominik (BKG PRIMA Hajdú/A) 65.63% (21/32) 16
436. Gáspár Hanna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 65.63% (21/32) 14
437. Chira Sasha (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 65.63% (21/32) 15
438. Forgó Marcell (BKG-Veresegyház Fiú) 65.52% (38/58) 14
439. Vigh Levente (Soproni SI Deákos Bivalyok) 65.52% (19/29) 16
440. Belbe Norbert (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 65.52% (19/29) 15
441. Tóth Flóra (Kőbányai Darázslányok/A) 65.52% (19/29) 14
442. Hajmási Jázmin (Zalaegerszegi KTE) 65.52% (19/29) 12
443. Horváth Marcell Márk (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 65.48% (55/84) 16
444. Kertész Máté (Mezőberényi KK Vegyes) 65.38% (34/52) 16
445. Vizi-Géczy Barna (Miklósi KékRókák KE) 65.38% (17/26) 12
446. Székely Petra Zita (Dunaharaszti MTK leány) 65.38% (17/26) 14
447. Patai Lilla (DVTK Ózd) 65.22% (15/23) 11
448. Bálint Bianka (Csata Manók) 65.22% (15/23) 13
449. Soltész Balázs (Sláger KKSE U11) 65.22% (15/23) 10
450. Erdélyi Zsombor (BKGDSE U11) 65.22% (15/23) 15
451. Czifra Bence (Kanizsa KK) 65.22% (15/23) 12
452. Horváth Barnabás (Soproni SI Bivalyok U11) 65.22% (15/23) 14
453. Racskó-Rozek Zoé (Fót SE Vegyes/A) 65.22% (15/23) 14
454. Dévényi Sára Lia (Csata Manók) 64.1% (35/54) 20
455. Tallmayer Kolos (Dunaharaszti MTK fiú) 65% (26/40) 15
456. Kovacsics Zalán (Ziccer Bocsok) 65% (13/20) 16
457. Meszlényi Tamás (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 65% (13/20) 14
458. Fonó Gréta Mira (Kaszás KisBoszik) 65% (13/20) 15
459. Papp Dávid (NYÍKSE Tűzokádók) 65% (13/20) 8
460. Magyar Botond (MEAFC Kossuth) 65% (13/20) 10
461. Kovács Péter (Győri KC Vizslák UNI Győr) 65% (13/20) 12
462. Budai Csege (Dunaújvárosi Sárkányok) 65% (13/20) 12
463. Kondákor Zita (Csípős Darazsak) 65% (13/20) 12
464. Hoffer Hanna (Piros Sasok) 65% (13/20) 12
465. Krieg Nina (Vasas Cicák) 52.94% (19/30) 20
466. Fülöp Leó (TFSE) 64.86% (24/37) 10
467. Csizmadia Csanád (Alba Fehérvár Cápák) 64.71% (55/85) 16
468. Kovács Kristóf Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 64.71% (22/34) 14
469. Pap Sámuel (Vasas Akadémia U11) 64.71% (11/17) 12
470. Papp Márk (NKA Pécs u11/D) 64.71% (11/17) 14
471. Erdei Zsombor (Cívis KK Jaguárok) 64.71% (11/17) 12
472. Pálinkás Liza (DVTK Miskolc/B) 64.71% (11/17) 10
473. Mercz Ábel (Radobasket Oroszlánok/A) 64.71% (11/17) 10
474. Szakáll Dusán Attila (Soproni Tigrisek SE U11/A) 64.71% (11/17) 11
475. Nagy Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 64.52% (20/31) 14
476. Schaffer Léna (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 64.52% (20/31) 16
477. Domán Zalán (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 64.52% (20/31) 16
478. Varga Zalán (NYÍKSE Tűzgolyók) 64.52% (20/31) 13
479. Kovács Gergely (BKG PRIMA Hajdú/B) 64.44% (29/45) 11
480. Héjj Lili Sára (Pákozdi Kócsagok) 64.44% (29/45) 14
481. Andrasek Botond (Zalakerámia ZTE KK/A) 64.29% (36/56) 12
482. Szöllösi Boglárka Hanna (ICT Pilots Bicske) 64.29% (27/42) 12
483. Szalay Zoltán (Zuglói Sasok Herman) 64.29% (18/28) 15
484. Rákosfalvi András (KLKA Angoltagozatos ) 64.29% (9/14) 7
485. Bánfi Domonkos Péter (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 64.29% (9/14) 14
486. Bödey Zsigmond (Gödi SE Gödények) 64.29% (9/14) 14
487. Simon Hanna (VESC U11) 64.29% (9/14) 14
488. Vidoven Tamás (NYKK Eötvös U11/A) 64.29% (9/14) 8
489. Káplár Emma (BEAC Újbuda KA/B) 64.29% (9/14) 9
490. Csóti Nándor (Pilisborosjenői Párducok) 64.29% (9/14) 8
491. Szilvai Medárd (Vasas Sólymok) 64.29% (9/14) 9
492. Tóth Norina (Vasas Bolhák) 64.29% (9/14) 9
493. Csiki Zoé (TARR KSC Szekszárd U11/A) 64.29% (9/14) 10
494. Szecsődi Petra (KVSE Kémények U11) 64.29% (9/14) 12
495. Padragi Gellért (VUKE U11 Boteves Bikák) 64.29% (9/14) 8
496. Szánthó Zente (Monor SE/B) 64.29% (9/14) 15
497. Mohácsi Bálint Krisztián (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 64.29% (9/14) 12
498. Ungvári Botond László (KASI/D) 64.29% (9/14) 13
499. Korcsmár Áron (Zalakerámia ZTE KK/B) 54.12% (57/98) 21
500. Kis Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 64.15% (34/53) 14
501. Óvári Áron Mór (Ajkai Hógolyók) 64% (32/50) 14
502. Ányos Tamás (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 64% (32/50) 12
503. Paulicska Szófia (Kaszás KisBoszik) 64% (32/50) 15
504. Domak Attila Csongor (Kéksárga Zsiráfok) 64% (16/25) 16
505. Pál Zsombor (BKG PRIMA Hajdú/A) 64% (16/25) 16
506. Oláh Orsolya (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 64% (16/25) 12
507. Schannen Emmett Kristóf (Vasas Akadémia U11) 63.89% (23/36) 14
508. Harnisféger Bence (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 63.64% (35/55) 16
509. Takács Maja Rozi (Hunyadis Darazsak) 63.64% (14/22) 9
510. Soós Martin Zaránd (Pomázi Pumák) 63.64% (14/22) 11
511. Horváth Alina Amira (Gödi SE Kiscicák) 63.64% (14/22) 13
512. Horváth Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 63.64% (14/22) 14
513. Szaniszló Zétény (Keresztúri SE) 63.64% (14/22) 14
514. Sztányi Péter (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 63.64% (14/22) 14
515. Chionye Bendegúz (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 63.64% (14/22) 10
516. Tanács Miklós (Kecskeméti KA U11 Párducok) 63.64% (14/22) 15
517. Varga Flórián (MVM-OSE Simbák U11) 63.41% (52/82) 16
518. Tóth László András (Kozármisleny SE) 63.41% (26/41) 12
519. Dohány-Botta Zalán (Fót SE Vegyes/A) 63.41% (26/41) 14
520. Lente Laura Panna (Kaszás KisBoszik) 63.33% (19/30) 15
521. Schiefer Marcell (Soproni Tigrisek SE U11/A) 63.33% (19/30) 15
522. Balog Barnabás György (Gödi SE Kiscicák) 63.33% (19/30) 11
523. Agg Maja (Harcos Darazsak) 63.33% (19/30) 11
524. Vámos Hanna (KWBC Körmend) 63.16% (12/19) 11
525. Gódor Olívia (Kőbányai Darázslányok/A) 63.16% (12/19) 11
526. Kézi Dexter (Budapesti Honvéd SE/B) 63.16% (12/19) 15
527. Szabó Zétény Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 63.16% (12/19) 8
528. Csurgai Martin (Pityke KSE) 63.16% (12/19) 10
529. Láposi Bence (Radobasket Oroszlánok/A) 63.16% (12/19) 14
530. Szabolcsi Levente (Cívis KK TK Rakéták) 63.16% (12/19) 14
531. Novreczky Árpád (PVSK NKA Fiú/A) 63.16% (12/19) 14
532. Bujdosó Léna Luca (KWBC Körmend) 63.16% (12/19) 14
533. Halász Klaudia Cintia (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 63.16% (12/19) 14
534. Barkóczi István (Budafoki Bolhák) 63.16% (12/19) 9
535. Bánfalvi Barnabás (DKKA Ugrómókusok) 63.04% (29/46) 14
536. Harmatha Lea (Budafoki Bolhák) 62.96% (17/27) 16
537. Orgovány Donát (Vásárhelyi Rókák) 83.33% (8/14) 18
538. Bálind Bendegúz (Dombóvári Kosársuli KE/A) 62.9% (39/62) 16
539. Petricsek Milán (Vasas Akadémia U11) 62.86% (22/35) 16
540. Molnár Levente (Nyírpazonyi KE) 62.5% (20/32) 14
541. László Botond (Tószegi Tigrisek) 62.5% (20/32) 12
542. Kulacs Mária (Villámló Tigrisek/A) 62.5% (20/32) 12
543. Betuker Boglárka (Soproni Tigrisek SE U11/B) 62.5% (20/32) 10
544. Szalai Zsombor (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 62.5% (20/32) 10
545. Dongó Máté (FTSI József A. Iskola) 62.5% (20/32) 15
546. Palotás Botond (Vasas Sólymok) 62.5% (20/32) 13
547. Göncz Lukács (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 62.5% (15/24) 16
548. Szél István (Vásárhelyi Rókák) 62.5% (15/24) 16
549. Egenhoffer - Végh Edvard Fülöp (BSC Fiú) 62.5% (15/24) 16
550. Blaskovics Kira (Kéksárga Okapik) 62.5% (15/24) 11
551. Horváth Nóra (DKKA Tigrisek) 62.5% (15/24) 14
552. Kiss Korina (TSE Basket U11) 62.5% (15/24) 14
553. Kacsó Áron (BKGDSE U11) 62.5% (10/16) 15
554. Igar Anna (Kaszás KisBoszik) 62.5% (10/16) 15
555. Titirca Ada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 62.5% (10/16) 8
556. Radics Levente (Soproni Tigrisek SE U11/A) 62.5% (10/16) 10
557. Teplicsek Márton Kolen (Körmendi Törpördögök/B) 62.5% (10/16) 10
558. Fazekas Emma (KLKS Károlyi) 62.5% (10/16) 11
559. Mezei Máté (Pomázi Pumák) 62.5% (10/16) 9
560. Rajnai Eleonóra (TARR KSC Szekszárd/B) 62.5% (10/16) 9
561. Elek Hanna (DVTK Ózd) 62.5% (10/16) 13
562. Náray Botond Lajos (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 62.5% (10/16) 14
563. Frész-Tóth Célia Johanna (BSC Lány) 62.5% (10/16) 12
564. Kokol Demeter (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 62.5% (10/16) 12
565. Nagy Klára Lujza (TSE Basket U11) 62.5% (10/16) 14
566. Mendöli-Tóth Balázs (BSC-2015) 62.5% (10/16) 12
567. Kaszala Gergő Bence (Pityke KSE) 62.5% (10/16) 14
568. Vihula Júlia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 62.26% (33/53) 15
569. Sipos Soma (Ifjú Sólyomfiókák) 62.22% (28/45) 12
570. Krasznai Nóra (Dunaharaszti MTK leány) 62.16% (23/37) 12
571. Csuba Flóra Júlia (Kőbányai Darázslányok/B) 62.12% (41/66) 15
572. Pataki Krisztián (Dombóvári Kosársuli KE/A) 62.07% (36/58) 16
573. Márkus Korina (BSC Lány) 62.07% (18/29) 14
574. Bodor Lia (Gyáli BKSE Apródok) 62.07% (18/29) 14
575. Juhász Ádám (Csepel KK) 62.07% (18/29) 14
576. Kereszturi Soma Gergő (PILIS BASKET Dunakanyar) 62.07% (18/29) 16
577. Szedlár Bence (Óbudai Kaszások/A) 61.9% (26/42) 14
578. Dávid Balázs (MVM-OSE Simbák U11) 61.9% (26/42) 14
579. Polák Boldizsár (VUKE U11 Boteves Bikák) 61.9% (13/21) 14
580. Németh Zalán (Tapolca VSE - Szöcskék) 61.9% (13/21) 15
581. Erdei Bence (Szolnoki Pelikánok) 61.9% (13/21) 8
582. Mihályfi Mirkó (Körmendi Törpördögök/B) 61.9% (13/21) 10
583. Pop Paul-George (Primo Magic) 61.82% (34/55) 10
584. Horváth Panna (Vasas Cicák) 59.09% (22/36) 21
585. Sós Barna (Gödöllői Sport Klub) 61.76% (21/34) 16
586. Demetrovits Vince (Dunaharaszti MTK fiú) 61.76% (21/34) 7
587. Szekeres Máté (Győri KC Koalák UNI Győr) 61.76% (21/34) 12
588. Lakatos Bálint Ádám (Szolnoki Pelikánok) 61.7% (29/47) 14
589. Kapin Boglárka (Tapolca VSE - Szöcskék) 61.54% (16/26) 13
590. Domina-Papp Kolos (Tapolca VSE - Minimanók) 61.54% (16/26) 14
591. Kardos Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 61.54% (16/26) 14
592. Farkasinszki Ádám (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 61.54% (16/26) 14
593. Tóth Zsófia Fanni (BSC vegyes) 61.54% (16/26) 16
594. Kemény Emma (BEAC Újbuda KA/C) 61.54% (16/26) 10
595. Dragon Ármin (VUKE U11 Boteves Bikák) 61.54% (16/26) 16
596. Kedves Kornél (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 61.54% (16/26) 16
597. Vigh Patrik (Kéksárga Zsiráfok) 61.54% (16/26) 16
598. Juhász Marcell (MEAFC Mini Cápák) 61.54% (16/26) 12
599. Benkei Réka (Zsákoló Zsiráfok) 61.54% (8/13) 12
600. Koczfán Noel (Zalakerámia ZTE KK/B) 61.54% (8/13) 12
601. Bencsik Tamás Zétény (Cívis KK TK Rakéták) 61.54% (8/13) 7
602. Komlósi Dorka Anna (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 61.54% (8/13) 9
603. Békési Benedek (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 61.54% (8/13) 9
604. Szabó Ákos (Erdért-Szűcs) 61.54% (8/13) 8
605. Komódi Gábor Ábel (BKG PRIMA Hajdú/A) 61.54% (8/13) 10
606. Jaroscak Simon (MAFC Grosics) 61.54% (8/13) 10
607. Farsang Nándor Imre (Szentesi KK) 61.54% (8/13) 10
608. Németh Mátyás (Ifjú Sólyomfiókák) 61.54% (8/13) 10
609. Lovas Luca (KKC Mátyás) 61.54% (8/13) 10
610. Stegeran Oana (Primo Magic) 61.54% (8/13) 10
611. Schmidt Milán (Mohácsi Torna Egylet 1888) 61.54% (8/13) 10
612. Vancsics Dániel Gábor (BSC vegyes) 61.54% (8/13) 8
613. Sosztarich Sára (Lackneros Darazsak) 61.54% (8/13) 10
614. Szük Lóránt Lajos (BKG-Veresegyház Fiú) 61.54% (8/13) 16
615. Szalay Benedek Dániel (BSC-2015) 61.54% (8/13) 10
616. Németh Huba (BTDSE Taksonyi Ördögök) 61.54% (8/13) 6
617. Rindt-Kiss Ádám (Kecskeméti KA U11 Párducok) 61.54% (8/13) 6
618. Tóth Georgina (Cívis KK Fehértigrisek) 61.54% (8/13) 6
619. Oláh Tamás László (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 61.54% (8/13) 11
620. Németh Zalán (DKKA Ördögök) 61.54% (8/13) 11
621. Lengyel Hanna Erika (Kanizsai Mókusok) 61.54% (8/13) 11
622. Kiss Zalán (KASI/C) 61.54% (8/13) 13
623. Szőcs Botond (BSC vegyes) 61.54% (8/13) 14
624. Mike Levente (PVSK NKA Fiú/A) 61.29% (38/62) 14
625. Szántó Anna (BKG-Veresegyház Leány) 61.29% (19/31) 10
626. Leskovár Kázmér Ádám (PVSK NKA Fiú/A) 61.29% (19/31) 14
627. Malét-Szabó Erik (DKKA Vezérek) 61.29% (19/31) 11
628. Karvalics Kristóf (TSE Basket U11) 61.22% (60/98) 16
629. Bartus Benedek (Piros Sasok) 61.22% (30/49) 14
630. Lassu Nándor (Nagykőrösi Sólymok/U11) 61.11% (33/54) 16
631. Farkas Ágnes (Csata Garfield) 61.11% (22/36) 16
632. Pallos Márton Tibor (DKKA Darazsak) 61.11% (22/36) 16
633. Pánczél Kitti Luca (Kecskeméti KA U11 Villámok) 61.11% (22/36) 16
634. Gerner Csoma (NYÍKSE Tűzokádók) 61.11% (11/18) 12
635. Tóth Richárd (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 61.11% (11/18) 12
636. Mihályi Lili (Csata Manók) 61.11% (11/18) 12
637. Grósz Nikolett (Dunaharaszti MTK leány) 61.11% (11/18) 12
638. Márton Emese (Zalaegerszegi KTE) 61.11% (11/18) 12
639. Bedics Bora (Sportiskolás Csajok) 61.11% (11/18) 12
640. Dulundu Atilla Aziz (Budapesti Honvéd SE/A) 61.11% (11/18) 10
641. Farkas Péter Rudolf (Békéscsabai KK) 61.11% (11/18) 10
642. Nagy Flórián (Lehel Kosársuli U11) 61.11% (11/18) 13
643. De Waard Nathalie Emily (Harcos Darazsak) 61.11% (11/18) 6
644. Szabó-Englert Dávid (Újpest-MT/A) 61.11% (11/18) 13
645. Dalia Dalma (Csípős Darazsak) 61.11% (11/18) 9
646. Kékes Liliána (TARR KSC Szekszárd/B) 69.23% (13/21) 14
647. Jenei Benedek (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 60.94% (39/64) 14
648. Hanyu Benedek (Monor SE/A) 60.87% (14/23) 12
649. Bán Barna (Szentesi KK) 60.87% (14/23) 12
650. Kapusi József Áron (KLKS-Dunaalmás) 60.87% (14/23) 12
651. Dobóczki Barnabás (Gödi SE Gödények) 60.87% (14/23) 12
652. Nagy Adrienn Noémi (Kőbányai Darázslányok/B) 60.87% (14/23) 13
653. Győrfi Kristóf (BKG PRIMA Hajdú/B) 60.87% (14/23) 14
654. Jancsó Zalán (FKE Szöcskék) 69.23% (21/35) 14
655. Kontur Krisztián (PaSa Csillagai) 60.71% (17/28) 14
656. Nagy Rebeka (BEAC Újbuda KA/A) 60.71% (17/28) 15
657. Bathó Áron (Szolnoki Pelikánok) 60.61% (20/33) 14
658. Váradi Noémi (Kecskeméti KA U11 Villámok) 60.61% (20/33) 14
659. Hirt Ádám (KASI/A) 60.61% (20/33) 16
660. Brunner Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 60.53% (46/76) 14
661. Kláris Katalin (TSE Basket U11) 60.47% (52/86) 16
662. Lédeczi Bercel (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 60.47% (26/43) 12
663. Vinnai Zétény (Budapesti Honvéd SE/B) 60.47% (26/43) 14
664. Szakály Csongor (Vasas Akadémia U11) 60.44% (55/91) 16
665. Zsovák-Győrffy Léna (DKKA Ördögök) 60.42% (29/48) 16
666. Dohar Emma (Kőbányai Darázslányok/B) 60.26% (47/78) 16
667. Szabó Sebestyén (Kőbányai Darazsak/A) 60.24% (50/83) 16
668. Somogyi Atilla (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 60% (42/70) 14
669. Szabó Rita (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 60% (24/40) 16
670. Tóth Edit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 60% (24/40) 16
671. Nagy Dávid Dominik (Szentendrei Kölyökfarkasok) 60% (24/40) 14
672. Jánosovits Péter (Monor SE/B) 60% (21/35) 15
673. Nagy Alexander (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 60% (21/35) 14
674. Gönczi Mátyás Vince (NKA Pécs fiú u11/B) 60% (18/30) 14
675. Szabó Vanda (TARR KSC Szekszárd U11/A) 60% (18/30) 14
676. Horváth Dorka (Csípős Darazsak) 60% (18/30) 14
677. Kóger Áron (VUKE U11 Városi Válogatott) 60% (18/30) 12
678. Borsos Alíz (Kaszás KisBoszik) 60% (18/30) 15
679. Kálya Bence Pál (Nyírpazonyi KE) 60% (15/25) 16
680. Szilágyi Karolina (Fót SE Vegyes/A) 60% (15/25) 15
681. Horváth Zselyke Viola (Ajkai Hógolyók) 60% (15/25) 12
682. Erdélyi Péter (PVSK NKA Fiú/A) 60% (15/25) 12
683. Szakács Péter (PVSK NKA Fiú/B) 60% (15/25) 12
684. Nagy Réka-Fruzsina (Primo Magic) 60% (15/25) 10
685. Musák Luca (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 60% (15/25) 10
686. Katona Kornél (Cívis KK KisTigrisek) 60% (15/25) 14
687. Németh Szabolcs (Nyírpazonyi KE) 60% (15/25) 14
688. Németh Kadosa Vajk (Dombóvári Kosársuli KE/B) 60% (12/20) 12
689. Zámbó Mercédesz Zara (Villámló Tigrisek/B) 60% (12/20) 12
690. Hergovits Ákos (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 60% (12/20) 15
691. Komlósi Márk Mihály (Budafoki Ebihalak) 60% (12/20) 12
692. Györki Barnabás (KASI/C) 60% (12/20) 15
693. Perszki Lili (Szegedi Vadmacskák) 60% (12/20) 12
694. Répási Csenge Rita (Török Sasfiókák) 60% (12/20) 12
695. Lukács Bálint László (Óbudai Kaszások/B) 60% (12/20) 14
696. Kovács Balázs (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 60% (12/20) 7
697. Süli Kora (Szegedi Mókusok) 60% (12/20) 14
698. Kálló-Nagy Levente (Vásárhelyi Rókák) 60% (9/15) 16
699. Nemes Bence (MAFC Bikszádi) 60% (9/15) 10
700. Rixer Eliza (ICT Pilots Farkasrét) 60% (9/15) 10
701. Gohér Dániel (Vasas Akadémia U10) 60% (9/15) 12
702. Törös Ádám (MAFC Bikszádi) 60% (9/15) 10
703. Szöllősi Regő Ruben (Cívis Efrém Kenguruk ) 60% (9/15) 12
704. Szabó Gréta (BKG PRIMA Hajdú/B) 60% (9/15) 12
705. Gaszner Nóra (TARR KSC Szekszárd/B) 60% (9/15) 9
706. Pintér Anna (KLKS Károlyi) 60% (9/15) 9
707. Molnár Mátyás (Győri KC Koalák UNI Győr) 60% (9/15) 12
708. Brylko Davyd (SZEDEÁK Ezüstrókák) 60% (9/15) 10
709. Árgyelán Balázs (Hévíz SK) 60% (9/15) 11
710. Pauska Máté Balázs (Hévíz SK) 60% (9/15) 13
711. Pálfi Johanna (Szegedi Karolina Gepárdok) 59.62% (31/52) 14
712. Szalai Dániel (KASI/C) 59.46% (22/37) 13
713. Szabó László (Dombóvári Kosársuli KE/A) 59.38% (19/32) 16
714. Dézsi Viktória Boróka (Kaszás Mini Boszik) 59.38% (19/32) 10
715. Bor Buda (Dombóvári Kosársuli KE/A) 59.38% (19/32) 14
716. Pongrácz Liza (Csata Manók) 59.38% (19/32) 14
717. Szatmári Hugó (Budafoki Bolhák) 59.26% (16/27) 15
718. Nagy-Szabó Patrícia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 59.26% (16/27) 14
719. Mizó Marcell Csaba (Békéscsabai KK) 59.26% (16/27) 7
720. Tar Balázs (NYÍKSE Tűzokádók) 59.26% (16/27) 12
721. Nemes Ádám (MAFC Grosics) 59.26% (16/27) 12
722. Telek Máté Miksa (Alba Fehérvár Cápák) 59.15% (42/71) 16
723. Csenkér-Major Csenge (KLKA Angoltagozatos ) 51.85% (35/59) 17
724. Templom Éva Amira (Piros Sasok) 59.09% (13/22) 14
725. Rédei Márton (FKE kenguruk) 59.09% (13/22) 14
726. Mester Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 59.09% (13/22) 14
727. Jacsó Gréta Dóra (DVTK Akadémia Miskolc/A) 59.09% (13/22) 14
728. Fábián Dániel (BLF Bolhák) 59.09% (13/22) 14
729. Rendek Sebestyén (Monor SE/B) 59.09% (13/22) 15
730. Smuk Borbála (Villámló Tigrisek/A) 59.09% (13/22) 10
731. Csépány-Filemon Abigél (Vasas Cicák) 59.09% (13/22) 13
732. Szabó Emma (Sportiskolás Csajok) 59.09% (13/22) 12
733. Szalai Hanga (BEAC Újbuda KA/B) 59.09% (13/22) 12
734. Albert Anita Cintia (Kőbányai Darázslányok/A) 58.97% (46/78) 14
735. Korcz Levente (Tapolca VSE - Szöcskék) 58.82% (10/17) 15
736. Hartvich Panna Petra (Kaszás KisBoszik) 58.82% (10/17) 15
737. Szakács Zoé (Zalakarosi Fókák) 58.82% (10/17) 15
738. Plavecz Maja Anita (Mezőberényi KK Vegyes) 58.82% (10/17) 15
739. Combei Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 58.82% (10/17) 15
740. Kertész Panna (Kőbányai Darázslányok/A) 58.82% (10/17) 6
741. Gellér Vince (KVSE Kémények U11) 58.82% (10/17) 10
742. Báthory Zsófia (Szegedi Vadmacskák) 58.82% (10/17) 8
743. Németh Koppány Kenéz (Dombóvári Kosársuli KE/B) 58.82% (10/17) 10
744. Áfra Balázs Marcell (BSC-2015) 58.82% (10/17) 12
745. Scsibrán-Tóth Illangó (BKG-Veresegyház Leány) 58.82% (10/17) 12
746. Vidra Eszter (PINKK - Janikovszky U11) 58.82% (10/17) 14
747. Forrás-Nagy Jente (Villámló Tigrisek/B) 58.82% (10/17) 12
748. Pecze Tamara (DVTK Miskolc/B) 58.82% (10/17) 12
749. Batka Áron Gábor (Szolnoki Pelikánok) 58.7% (27/46) 14
750. Mallár Marcell (Cívis Efrém Kenguruk ) 58.62% (17/29) 12
751. Pleiner Zselyke (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 58.62% (17/29) 14
752. Tremmel Ádám (Soproni Tigrisek SE U11/A) 52.94% (23/39) 19
753. Vincze Péter Miklós (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 58.54% (24/41) 12
754. Szalay Csaba (MAFC Grosics) 58.33% (28/48) 12
755. Wéber Patrick Olivér (KASI/C) 58.33% (21/36) 14
756. Veres Donát (MEAFC Kossuth) 58.33% (14/24) 12
757. Széll Sámuel (PVSK NKA Fiú/B) 58.33% (14/24) 14
758. Pál Vilmos Dániel (Radobasket Oroszlánok/A) 58.33% (14/24) 16
759. Fejér Dávid (NKA Pécs u11 fiú) 58.33% (14/24) 14
760. Dancsecs Dávid (Győri KC Vizslák UNI Győr) 58.33% (14/24) 8
761. Túri Szofi (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 58.33% (14/24) 14
762. Bitó Attila (FTSI Constantinum) 58.33% (14/24) 10
763. Mészáros Boldizsár (Szolnoki Pelikánok) 58.33% (7/12) 16
764. Szolnoki-Szalimkasz Miltiadisz (Budapesti Honvéd SE/A) 58.33% (7/12) 9
765. Sándor András Zsolt (Erdért-Szűcs) 58.33% (7/12) 6
766. Gulyás Kíra (Dunaújvárosi Sárkányok) 58.33% (7/12) 9
767. Prekopcsák Ádám Mihály (MAFC Csiki) 58.33% (7/12) 6
768. Iszlai Lili (Cívis KK TK Macskák) 58.33% (7/12) 10
769. Bakó Levente (NYKK U11/B) 58.33% (7/12) 8
770. Ducs Anna (DVTK Tiszaújváros) 58.33% (7/12) 10
771. Sárvári Anna (KLKS - Homoktövis) 58.33% (7/12) 10
772. Erdei Máté Tamás (PaSa Csillagai) 58.33% (7/12) 10
773. Jaksi Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 58.33% (7/12) 14
774. Fazekas Félix Kenéz (Pér U11) 58.33% (7/12) 10
775. Domboróczki Lili (Szegedi Dorozsmai Darvak) 58.33% (7/12) 10
776. Turóczi Liliána (Kécskei Vidrák) 58.33% (7/12) 10
777. Meszlényi Zsigmond (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 58.33% (7/12) 10
778. Gróf Angelika (KKC Mátyás) 58.33% (7/12) 10
779. Kocsmáros Zoé (VESC U11) 58.33% (7/12) 14
780. Gál Zsófia (Miskolci Sportiskola Kossuth) 58.33% (7/12) 10
781. Harcz Dániel (PVSK NKA Fiú/B) 58.33% (7/12) 10
782. Kutykó Sára Luca (Zsákoló kisZsiráfok) 58.33% (7/12) 8
783. Bojtár Anna (Vasas Cicák) 58.33% (7/12) 11
784. Tóth Marcell Vince (VUKE U11 Dózsás Delfinek) 58.33% (7/12) 12
785. Lukácsi Nikolett (Miklósi KékRókák KE) 58.33% (7/12) 12
786. Paróczy Zsófia Lilla (Török Sasfiókák) 58.33% (7/12) 12
787. Korvin André (SZPA-HSE U11F) 58.33% (7/12) 12
788. Szekerczés Károly (Békési Kis Gladiátorok) 58.33% (7/12) 12
789. Szentes Flóra (MTK Budapest) 58.33% (7/12) 12
790. Horváth Jázmin (ICT Pilots Bicske) 58.33% (7/12) 12
791. Horváth Zsolt Milán (Városi Sportegyesület Dunakeszi) 58.33% (7/12) 12
792. Szili Kristóf (DKKA Darazsak) 58.33% (7/12) 12
793. Vass Nina Lorella (Csípős Darazsak) 58.33% (7/12) 12
794. Zsadányi Zsombor (TFSE) 58.33% (7/12) 12
795. Vereb Amira (DKKA Vezérek) 58.33% (7/12) 13
796. Kerék Mimi (Ajkai Hógolyók) 58.33% (7/12) 13
797. Tóth-Döme Marcell (Miklósi KékRókák KE) 58.06% (18/31) 14
798. Bónis Bence Tamás (Radobasket Oroszlánok/A) 58.06% (18/31) 14
799. Kerti Norina (NYÍKSE-DVTK) 58.02% (47/81) 14
800. Kiss Csongor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 50% (60/96) 18
801. Ecsedi Lili (KARCAGI SE Oroszlánkák) 57.97% (40/69) 14
802. Árvay Bence (DKKA Ördögök) 57.89% (11/19) 16
803. Egyed Fanni (Zalaegerszegi KTE) 57.89% (11/19) 14
804. Huszár Bertalan (Marcali Szürkefarkasok) 57.89% (11/19) 14
805. Csaba Donát Ármin (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 57.89% (11/19) 12
806. Török Tamara (NKA Pécs u11 leány) 57.89% (11/19) 14
807. Bán Dorina (Törekvés Törpillák) 57.89% (11/19) 14
808. Péter Lili (KWBC Körmend) 57.89% (11/19) 12
809. Szabó Máté (Sláger KKSE U11) 57.89% (11/19) 10
810. Szabó Brájen (Kőbányai Darazsak/B) 57.89% (11/19) 11
811. Király Boldizsár (DKKA Vezérek) 57.89% (11/19) 11
812. Apró Baronai Barnabás (Újpest-MT/A) 57.89% (11/19) 13
813. Bán Gergő Bálint (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 57.89% (11/19) 13
814. Csikós Tamás Marcell (FTSI Constantinum) 57.89% (11/19) 13
815. Zsigmond Áron (Gödöllői Sport Klub) 57.89% (11/19) 13
816. Szalay Fruzsina (BEAC Újbuda KA/A) 57.89% (11/19) 15
817. Modrián-Rausch Gergő (MVM-OSE Simbák U11) 57.89% (11/19) 15
818. Udvary Erna Anna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 57.81% (37/64) 16
819. Csók Bence (Vasas Akadémia U11) 57.78% (26/45) 13
820. Móza Domonkos (Vásárhelyi Rókák) 57.78% (26/45) 16
821. Lückl Veronika (TARR KSC Szekszárd U11/A) 57.78% (26/45) 14
822. Andó Máté (Nagykőrösi Sólymok/U11) 57.69% (15/26) 16
823. Zsuppányi Milos (Újpest-MT/A) 57.69% (15/26) 11
824. Nyakas Barnabás (Marcali Szürkefarkasok) 57.69% (15/26) 12
825. Varga Teodóra (Villámló Tigrisek/A) 57.69% (15/26) 12
826. Stickel Martin (Radobasket Oroszlánok/B) 57.69% (15/26) 10
827. Kovács Olivér (DKKA Darazsak) 57.69% (15/26) 14
828. Székvölgyi Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 57.5% (23/40) 12
829. Arató Ádám (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 57.5% (23/40) 14
830. Veres-Balog Marcell (AF-Velencei Csukák) 57.5% (23/40) 15
831. Bartha Bercel Gábor (Kőbányai Darazsak/A) 61.54% (32/56) 24
832. Kovács Sára (Vasas Cicák) 60% (26/46) 13
833. Fetahu Lenard (Csepel KK) 57.14% (40/70) 15
834. Dávid Abigél (KARCAGI SE Oroszlánkák) 57.14% (28/49) 14
835. Jassó Barnabás (Kanizsa KK) 57.14% (24/42) 11
836. Lakatos Melinda Tímea (Szegedi Mókusok) 57.14% (20/35) 14
837. Czene Betti (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 57.14% (20/35) 16
838. Héczei Donát (PILIS BASKET Dunakanyar) 57.14% (20/35) 16
839. Pató Barbara (Kéksárga Okapik) 57.14% (16/28) 15
840. Lukács Tamás (Cívis KK Tigrisek) 57.14% (16/28) 9
841. Bakosi Emma (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 57.14% (16/28) 14
842. Nagy Csongor (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 57.14% (16/28) 16
843. Fodor Levente (Sólyomfiókák) 57.14% (16/28) 10
844. Szalay Ferenc (Óbudai Kaszások/A) 57.14% (16/28) 12
845. Pénzes Márk Milán (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 57.14% (12/21) 15
846. Szigeti Lotti (NKA Pécs leány u11/B) 57.14% (12/21) 12
847. Libert Levente Csaba (Kőbányai Darazsak/A) 57.14% (12/21) 8
848. Petényi Zsófi (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 57.14% (12/21) 12
849. Horváth Bertalan Kálmán (MAFC Farkasrét) 57.14% (12/21) 12
850. Kalmár Márton (Szolnoki Pelikánok) 57.14% (12/21) 12
851. Németh Bernadett (DVTK Tiszaújváros) 57.14% (12/21) 14
852. Takács Gellért (KLKA Angoltagozatos ) 57.14% (12/21) 14
853. Sagrado Spitálszky Daniel (Óbudai Kaszások/A) 57.14% (8/14) 12
854. Kovács Szófia (Csata Garfield) 57.14% (8/14) 12
855. Maléth Zselyke Réka (Szentendrei Kölyökfarkasok) 57.14% (8/14) 12
856. Varga Nándor (BKG PRIMA Hajdú/B) 57.14% (8/14) 12
857. Mosó Botond (Keresztúri SE) 57.14% (8/14) 12
858. Jóga Mihály (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 57.14% (8/14) 9
859. Gelányi Emma (Török Sasfiókák) 57.14% (8/14) 8
860. Csölle Ádám Attila (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 57.14% (8/14) 8
861. Nagy Lívia (DVTK Tiszaújváros) 57.14% (8/14) 8
862. László Arnold Zsigmond (VUKE U11 Padányis Párducok) 57.14% (8/14) 8
863. Horváth Benedek István (Vasas Sólymok) 57.14% (8/14) 10
864. Mohácsi Szabolcs (DKKA Vezérek) 57.14% (8/14) 10
865. Apponyi Zsigmond Soma (Kaszás Minik) 57.14% (8/14) 8
866. Bánkuti Balázs (Kaszás Minik) 57.14% (8/14) 6
867. Budai Zsombor Tamás (DIFE KK U11 DERECSKE) 57.14% (8/14) 11
868. Bolla Eszter (BSC vegyes) 57.14% (8/14) 11
869. Kovács Anna Léna (Kanizsai Mókusok) 57.14% (8/14) 11
870. Sipőcz Mira (Hévíz SK) 57.14% (8/14) 15
871. Steininger Erik (Fűzfői AK) 57.14% (8/14) 13
872. Kanyó Lili (Dunaharaszti MTK leány) 57.14% (8/14) 14
873. Kőrösi Kanics Ede (PVSK NKA Fiú/B) 56.76% (21/37) 12
874. Varga Barnabás (Vasas Akadémia U11) 46.67% (20/34) 13
875. Wang Xiaoxi (Kéksárga Zsiráfok) 56.67% (17/30) 16
876. Buti Izabella (Szúrós Darazsak) 56.67% (17/30) 13
877. Karádi Lilien (Török Sasfiókák) 56.67% (17/30) 13
878. Kapcár Kornél (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 56.67% (17/30) 14
879. Szeder Déna (Kőbányai Darázslányok/A) 56.67% (17/30) 14
880. Horváth Dénes Márton (NKA Pécs u11 fiú) 56.52% (39/69) 12
881. Kurtucz Áron Dominik (Békéscsabai KK) 56.52% (39/69) 12
882. Házy Leó (FKE kenguruk) 56.52% (13/23) 14
883. Gelencsér Vince Péter (Tapolca VSE - Minimanók) 56.52% (13/23) 14
884. Schletter Benedek (Óbudai Kaszások/A) 56.52% (13/23) 15
885. Petrovszki Márton (Békéscsabai KK) 56.52% (13/23) 10
886. Barcsánszky Botond (MAFC Csiki) 56.52% (13/23) 8
887. Nagy-Angi Levente (Cívis KK Tigrisek) 56.52% (13/23) 13
888. Dobos Marcell (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 56.52% (13/23) 12
889. Baudisz Olivér (ICT Pilots Bicske) 56.52% (13/23) 12
890. Kuregjan Márk (Kőbányai Darazsak/B) 56.52% (13/23) 9
891. Gábor Gréta (Csata Garfield) 56.52% (13/23) 12
892. Morauszki Noel (NYÍKSE Tűzokádók) 56.52% (13/23) 12
893. Mészáros Ádám (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 56.41% (22/39) 10
894. Cséfalvay Huba (Budapesti Honvéd SE/A) 56.41% (22/39) 11
895. Sulyok Árpád (Soproni Tigrisek SE U11/A) 70.59% (25/47) 23
896. Soltész Bende (Újpest-MT/A) 56.36% (31/55) 13
897. Mester Orsolya (Kéksárga Okapik) 56.36% (31/55) 15
898. Belencsák Benedek (Soproni Tigrisek SE U11/A) 61.11% (22/42) 19
899. Barsy Bálint (Ziccer Bocsok) 56.25% (18/32) 16
900. Gerencsér-Bocsi Bora (TFSE) 56.25% (9/16) 14
901. Budai Mátyás (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 56.25% (9/16) 14
902. Szalai Bálint (Zuglói Sasok) 56.25% (9/16) 12
903. Lutter Zsófia Karolina (Csípős Darazsak) 56.25% (9/16) 12
904. Bury Pravotinszky Mátyás (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 56.25% (9/16) 10
905. Horváth Nikolasz (TFamily-Kreatív U11) 56.25% (9/16) 6
906. Aros Imre Zoltán (NYÍKSE Tűzgolyók) 56.25% (9/16) 10
907. Ondreák Panna (DVTK Tiszaújváros) 56.25% (9/16) 10
908. Soltra Luca (PVSK NKA Leány/A) 56.25% (9/16) 12
909. Bódi Bence Gergő (PSE Párducok) 56.25% (9/16) 12
910. Orovicza Zorka (PVSK NKA Leány/A) 56.25% (9/16) 12
911. Halápi Bence (Tószegi Tigrisek) 56.25% (9/16) 10
912. Jónyer Zsombor (MEAFC Tigrisek) 56.25% (9/16) 10
913. Szőke Zsombor (Gödi SE Gödények) 56.25% (9/16) 10
914. Cavrar Ahmet Efe (Fót SE Vegyes/A) 56.1% (23/41) 16
915. Papp Maja (Pákozdi Kócsagok) 56.1% (23/41) 11
916. Korkin Maximilián (Budapesti Honvéd SE/A) 56% (28/50) 16
917. Németh Dusán (SZEDEÁK U11 Tigrisek) 56% (14/25) 12
918. Csincsi Mirkó (Fűzfői AK) 56% (14/25) 13
919. Szalóczi Flóra Hanna (Kaszás Mini Boszik) 56% (14/25) 13
920. Varga Zolta (Ifjú Sólyomfiókák) 56% (14/25) 10
921. Bodrogi Dávid (BL Basket SE) 55.88% (19/34) 13
922. Holdampf-Pascoal Liána (Vasas Cicák) 65% (16/27) 17
923. Gubény Zoltán (Békési Kis Gladiátorok) 55.74% (34/61) 16
924. Vincze Dániel (Budapesti Honvéd SE/B) 55.56% (20/36) 13
925. Zircher Albert (KASI/B) 55.56% (15/27) 13
926. Virasztó Gréta Petra (Szegedi Gedói Sólymok) 55.56% (15/27) 12
927. Galambos Simon (MEAFC Kossuth) 55.56% (15/27) 12
928. Barlai Benedek Tibor (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 55.56% (15/27) 12
929. Rovó Domonkos (Budafoki Békák) 55.56% (15/27) 15
930. Koszti Szabolcs (DKKA Vezérek) 55.56% (15/27) 14
931. Gyurcsek Gergő Ádám (VUKE U11 Városi Válogatott) 55.56% (15/27) 14
932. Bobvos Kornél (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 55.56% (10/18) 15
933. Kocsis Alíz Mónika (KLKS Károlyi) 55.56% (10/18) 7
934. Tahy Ádám (Radobasket Oroszlánok/B) 55.56% (10/18) 8
935. Csernyik Dániel (PSE Párducok) 55.56% (10/18) 10
936. Vincz Boróka (DKKA Tigrisek) 55.56% (10/18) 10
937. Kalmár Dániel (Soproni SI Bivalyok U11) 55.56% (10/18) 10
938. Batonga Chounga Emili Kimberli (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 55.56% (10/18) 11
939. Kapoli Dusán (BKG PRIMA Hajdú/B) 55.56% (10/18) 13
940. Nagy Natália (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 55.56% (10/18) 12
941. Kolbe Ádám Lukács (Cívis KK TK Rakéták) 55.56% (10/18) 12
942. Barát Zsombor (PVSK NKA Fiú/B) 55.56% (10/18) 12
943. Kántor Csaba (NYKK U11/B) 72.73% (16/31) 15
944. Németi Anna (Csata Garfield) 55.26% (21/38) 16
945. Kovács Bence (Soproni Tigrisek SE U11/B) 55.26% (21/38) 14
946. Holló Dániel (Gödöllői Sport Klub) 55.17% (32/58) 16
947. Kiss Laura (Csepel KK) 55.17% (32/58) 15
948. Jókay Fülöp Márk (TFSE) 55.17% (16/29) 11
949. Balogh Viktória (Százhalombattai KSE) 55.17% (16/29) 11
950. Német Balázs Kornél (Cívis KK Jaguárok) 55.17% (16/29) 16
951. Benedek Simon Boldizsár (Vasas Sólymok) 55.17% (16/29) 16
952. Rácz Roland Máté (Soproni Tigrisek SE U11/A) 55% (22/40) 15
953. Laposa Zsófia (KWBC Körmend) 55% (22/40) 13
954. Horváth Áron András (KASI/D) 55% (11/20) 12
955. Borza Emma Nóra (Cívis KK Fehértigrisek) 55% (11/20) 14
956. Vukics Magor Botond (Szentendrei Kölyökfarkasok) 55% (11/20) 6
957. Steiner Martin (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 54.9% (28/51) 15
958. Szedenics Péter (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 54.9% (28/51) 15
959. Márton Előd (GYKSE Szekszárd) 54.84% (34/62) 14
960. Maciulskas Lia (DVTK Szerencs) 54.84% (34/62) 12
961. Drahos Botond (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 54.84% (17/31) 16
962. Haraszti Karolina Emma (VESC U11) 54.84% (17/31) 12
963. Solevic Miló (Mezőberényi KK Vegyes) 54.84% (17/31) 11
964. Sultész Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 54.76% (23/42) 13
965. Kovács Dániel (Soproni Tigrisek SE U11/A) 54.76% (23/42) 15
966. Mészáros Petra (Szegedi Mókusok) 54.55% (18/33) 8
967. Czidor Emma (TARR KSC Szekszárd/B) 54.55% (18/33) 15
968. Bodor Emese Erzsébet (Miskolci Sportiskola Kossuth) 54.55% (12/22) 11
969. Farkas Bendegúz (Esztergomi KE) 54.55% (12/22) 16
970. Nagy Anna Minka (BEAC Újbuda KA/C) 54.55% (12/22) 10
971. Geiger Richárd-József (Primo Magic) 54.55% (12/22) 10
972. Fonth Gergely Balázs (Soproni SI Bivalyok U11) 54.55% (12/22) 12
973. Dubány Dorina Diána (Kőbányai Darázslányok/B) 54.55% (12/22) 16
974. Csányi Brúnó Zalán (MAFC Grosics) 54.55% (12/22) 12
975. Du Chengyuan (BLF Kenguruk) 54.55% (12/22) 12
976. Szőke András (Szentesi KK) 54.55% (12/22) 10
977. Pintér Maxim (Gödi SE Gödények) 54.55% (12/22) 13
978. Németh Dorka (Ajkai Hógolyók) 54.55% (12/22) 14
979. Huszti Zsombor (BasketBaja SE) 54.55% (12/22) 14
980. Földi Attila Dávid (CEKK) 54.55% (12/22) 14
981. Pintér Dominik (Győri KC Koalák UNI Győr) 54.55% (12/22) 14
982. Somi Miron (KASI/A) 54.29% (43/79) 21
983. Barics Péter (BSC vegyes) 54.39% (31/57) 16
984. Lehoczki Domán (Vasas Akadémia U11) 54.39% (31/57) 16
985. Balázs Ferenc Boldizsár (Békési Kis Gladiátorok) 54.35% (25/46) 14
986. Teleki Péter (Zuglói Sasok) 54.35% (25/46) 13
987. Horváth Konrád (Cívis KK Tigrisek) 54.29% (19/35) 13
988. Nagy Lilla (DKKA Tigrisek) 54.29% (19/35) 14
989. Terjék Hajnalka (Csata Manók) 54.29% (19/35) 14
990. Kis-Benke Artúr (Radobasket Oroszlánok/A) 54.29% (19/35) 14
991. Tóth-Szirmai Barnabás Zoltán (MAFC Farkasrét) 57.65% (69/124) 30
992. Stefánovics Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 54.17% (39/72) 16
993. Hamza Hugó Kadocsa (Budafoki Békák) 54.17% (26/48) 16
994. Merkovic Szelina (Kecskeméti KA U11 Villámok) 54.17% (26/48) 14
995. Porkoláb Nimród (Budafoki Békák) 54.17% (13/24) 16
996. Cserpák Eszter (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 54.17% (13/24) 14
997. Komoróczki Emma (Vasas Amazonok) 54.17% (13/24) 12
998. Szigeti Benedek (ICT Pilots Bicske) 54.05% (20/37) 14
999. Enyedi Csenge (KKC Hetény) 54.05% (20/37) 14
1000. Káldi Emili Rebeka (TARR KSC Szekszárd U11/A) 54.05% (20/37) 14
1001. Hevér Tamás Kristóf (Pilisborosjenői Párducok) 54.05% (20/37) 13
1002. Szalai Zengő Anna (BEAC Újbuda KA/A) 53.85% (35/65) 14
1003. Gál Imre (Mezőberényi KK Vegyes) 53.85% (21/39) 16
1004. Cseh Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 53.85% (14/26) 12
1005. Fodor Dávid Márk (Kőbányai Darazsak/A) 53.85% (14/26) 12
1006. Mester Tímea (BDSE Szécsény U11) 53.85% (14/26) 11
1007. Galambos Márton (SZEDEÁK Ezüstrókák) 53.85% (14/26) 11
1008. Horváth Zselyke (Fűzfői AK) 53.85% (14/26) 13
1009. Molnár Ádám-Zsolt (Primo Magic) 53.85% (14/26) 10
1010. Kuti Mateusz (Pityke KSE) 53.85% (14/26) 14
1011. Tóth Vince Zente (PVSK NKA Fiú/A) 53.85% (7/13) 10
1012. Molnár Buda (Ajkai Hógolyók) 53.85% (7/13) 10
1013. Kulcsár Krisztina (Tiszafüredi Tigrisek) 53.85% (7/13) 8
1014. Futó Lotti Veronika (Szegedi Karolina Gepárdok) 53.85% (7/13) 14
1015. Haidu-Mare Kristóf (Primo Magic) 53.85% (7/13) 8
1016. Bauer Barnabás (BLF Bolhák) 53.85% (7/13) 10
1017. Goller Zsombor Bálint (Budafoki Ebihalak) 53.85% (7/13) 10
1018. Molnár Izabella (BEAC Újbuda KA/A) 53.85% (7/13) 14
1019. László Zsombor (Körmendi Törpördögök/B) 53.85% (7/13) 10
1020. Takács Karolina (Nádor Tigrisek) 53.85% (7/13) 8
1021. Kocsis Dávid (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 53.85% (7/13) 12
1022. Tóth-Márton Bálint (Dunaharaszti MTK fiú) 53.85% (7/13) 12
1023. Juhász Réka Dóra (Pákozdi Kócsagok) 53.85% (7/13) 12
1024. Burkhalter Ármin (Marcali Szürkefarkasok) 53.7% (29/54) 12
1025. Herczeg Iván Péter (Budafoki Békák) 53.66% (22/41) 16
1026. Zavacsán Soma Bertalan (PaSa Csillagai) 53.66% (22/41) 12
1027. Kanyó Imola (Kaszás KisBoszik) 53.66% (22/41) 13
1028. Fehérvári Attila (Gödi SE Gödények) 53.57% (30/56) 14
1029. Csukás Levente (DKKA Ördögök) 53.57% (30/56) 12
1030. Diósi Marcell (GYKSE Szekszárd) 53.57% (15/28) 16
1031. Pintér Ábel Miklós (Kőbányai Darazsak/A) 53.57% (15/28) 16
1032. Keller Vince (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 53.57% (15/28) 10
1033. Erős Zalán (Esztergomi KE) 53.49% (23/43) 16
1034. Freund Júlia Rózsa (BEAC Újbuda KA/A) 47.37% (24/44) 25
1035. Babinszki Bálint (Budafoki Békák) 58.33% (22/42) 20
1036. Lendvay-Gulyás Bence (Budafoki Békák) 53.33% (24/45) 14
1037. Börcsök Péter Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 53.33% (24/45) 14
1038. Fegyveres Dávid (Kőbányai Darazsak/A) 53.33% (16/30) 14
1039. Ivanov Péter (Kéksárga Zsiráfok) 53.33% (16/30) 14
1040. Vadász Izabella (Sportiskolás Csajok) 53.33% (16/30) 10
1041. Nduttu Benett Dávid (Kéksárga Zsiráfok) 53.33% (8/15) 12
1042. Bűcs Gusztáv (NKA Pécs u11/D) 53.33% (8/15) 12
1043. Kószó Ádám (BL Basket SE) 53.33% (8/15) 12
1044. Gallina Benedek (KVSE Kémények U11) 53.33% (8/15) 12
1045. Váradi Hédi (DIFE KK U11 DERECSKE) 53.33% (8/15) 12
1046. Lefler Alexandra (DVTK Ózd) 53.33% (8/15) 9
1047. Tarján Emília (Zsákoló kisZsiráfok) 53.33% (8/15) 9
1048. Reznicsek Lénárd (MAFC Bikszádi) 53.33% (8/15) 8
1049. Lukacs Andrada (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 53.33% (8/15) 10
1050. Kásai Réka Boglárka (Török Sasfiókák) 53.33% (8/15) 10
1051. Gyenge Lara Anita (KARCAGI SE Oroszlánkák) 53.33% (8/15) 16
1052. Kubacsek Helka (Józsefvárosi KC) 53.33% (8/15) 10
1053. Braunitzer Balázs (Vasas Akadémia U10) 53.33% (8/15) 10
1054. Szikszai-Terjék Máté (FTSI József A. Iskola) 53.33% (8/15) 11
1055. Temesvári Petra (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 53.33% (8/15) 11
1056. Turula Dominik (KASI/C) 53.33% (8/15) 13
1057. Szabó Levente Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 53.33% (8/15) 15
1058. Bábel Flóra Zoé (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 53.33% (8/15) 13
1059. Vörös Kamilla (AF-Velencei Csukák) 53.33% (8/15) 15
1060. Nagy Dávid (VUKE U11 Városi Válogatott) 53.33% (8/15) 13
1061. De Cesare Matteo (AF-Velencei Csukák) 53.33% (8/15) 13
1062. Krulik Ádám (Marcali Szürkefarkasok) 53.33% (8/15) 14
1063. Mészáros Attila (Budafoki Békák) 53.25% (41/77) 16
1064. Riskó Dorka (Kőbányai Darázslányok/B) 53.19% (25/47) 16
1065. Roszik Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum U11/A) 53.19% (25/47) 12
1066. Romhányi Domokos Bálint (Ziccer Bocsok) 53.13% (17/32) 16
1067. Rakic Stefan (NKA Pécs u11 fiú) 53.13% (17/32) 12
1068. Turi David (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 53.13% (17/32) 14
1069. Szabó Csanád (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 53.13% (17/32) 15
1070. Lábas Milán (Nyírpazonyi KE) 52.94% (18/34) 16
1071. Scal Teofil (Vasas Akadémia U11) 52.94% (18/34) 12
1072. Szukics Léna (PVSK NKA Leány/A) 52.94% (9/17) 16
1073. Lőkös Katerina (Vasas Bolhák) 52.94% (9/17) 14
1074. Szenczi Zsolt (Esztergomi KE) 52.94% (9/17) 14
1075. Vlajk Benedek (Újpest-MT/A) 52.94% (9/17) 12
1076. Pataki Patrícia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 52.94% (9/17) 9
1077. Garamvölgyi Koppány (Kőbányai Darazsak/B) 52.94% (9/17) 12
1078. Lambert Ferdinánd Lambert (Budapesti Honvéd SE/A) 52.94% (9/17) 9
1079. Eisenbacher Timo Maximilian (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 52.94% (9/17) 11
1080. Tallmayer Amira (Törekvés Törpillák) 52.94% (9/17) 13
1081. Mészáros Kata Zorka (KWBC Körmend) 52.86% (37/70) 15
1082. Csenkér-Major Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 52.78% (19/36) 16
1083. Antal Zétény (BKG PRIMA Hajdú/A) 52.78% (19/36) 16
1084. Becker Zsombor (Tapolca VSE - Szöcskék) 52.78% (19/36) 15
1085. Kotogány Nóra (Szegedi Dorozsmai Darvak) 52.78% (19/36) 8
1086. Nagy Márton (FTSI Platán Iskola) 52.78% (19/36) 10
1087. Benedeczki Fruzsina Manna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 52.78% (19/36) 14
1088. Fábri Lili (Török Sasfiókák) 50% (17/32) 24
1089. Stikrád Ádám (KASI/A) 68.75% (26/57) 20
1090. Gábor Attila (MEAFC Mini Cápák) 52.63% (20/38) 14
1091. Zsömle Panna (DVTK Akadémia Miskolc/A) 52.63% (20/38) 16
1092. Sárosi Botond (Csepel KK) 52.63% (20/38) 15
1093. Berta Lajos (Kecskeméti KA U11 Párducok) 52.63% (10/19) 15
1094. Pintér Kristóf Márk (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 52.63% (10/19) 10
1095. Greszler Kristóf (Ifjú Sólyomfiókák) 52.63% (10/19) 10
1096. Szekeres Dániel (Budapesti Honvéd SE/A) 52.63% (10/19) 11
1097. Kőszegi Réka (Harcos Darazsak) 52.63% (10/19) 12
1098. Mozsolics Róza Margit (Kanizsa KK) 52.63% (10/19) 12
1099. Takács Dominik (MVM-OSE Simbák U11) 52.63% (10/19) 12
1100. Freisinger Dávid (Budapesti Honvéd SE/A) 52.63% (10/19) 14
1101. Imre Dávid (KASI/D) 52.63% (10/19) 14
1102. Pető János Péter (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 52.63% (10/19) 12
1103. Kegyes-Lukács Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 52.78% (30/57) 21
1104. Illyés Vilmos (Zuglói Sasok Herman) 52.5% (21/40) 14
1105. Szabó Emma (Cívis KK Fehértigrisek) 52.38% (22/42) 14
1106. Angyal Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 52.38% (11/21) 16
1107. Fekete Mátyás (BLF Kenguruk) 52.38% (11/21) 16
1108. Lóczi Lili (PINKK - Janikovszky U11) 52.38% (11/21) 14
1109. Dudás Benjámin (MEAFC Kossuth) 52.38% (11/21) 12
1110. Toldi Ábel László (BSC vegyes) 52.38% (11/21) 14
1111. Lukács Hanna Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 52.38% (11/21) 12
1112. Rózsa Luca (Kaszás KisBoszik) 52.38% (11/21) 12
1113. Végh Levente (BSC-2015) 52.38% (11/21) 12
1114. Vavra Luca (BKG PRIMA U11L) 52.38% (11/21) 8
1115. Réti-Rubint Dávid (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 52.38% (11/21) 8
1116. Petri-Negele Domonkos (PILIS BASKET Dunakanyar) 52.38% (11/21) 13
1117. Szabó Benett (Nagykőrösi Sólymok/U11) 52.38% (11/21) 13
1118. Feledy Flóra Orsolya (Kéksárga Okapik) 52.38% (11/21) 15
1119. Li Scarlett Muriel (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 52.17% (36/69) 15
1120. Kozák Vince (Óbudai Kaszások/A) 52.17% (24/46) 15
1121. Tanárki Hunor (DKKA Ördögök) 52.17% (12/23) 11
1122. Horváth Zselyke Veronika (PVSK NKA Leány/A) 52.17% (12/23) 12
1123. Roatis Eric (ACS Wildcats Baia Mare Fehér) 52.17% (12/23) 15
1124. Simon Zita (DVTK Akadémia Miskolc/A) 52.17% (12/23) 13
1125. Czövek Janka Bori (VESC U11) 52.17% (12/23) 13
1126. Csipai Szófia Nóra (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 52.17% (12/23) 14
1127. Eötvös Gáspár (PVSK NKA Fiú/B) 52.11% (37/71) 14
1128. Balogh Izabella (Bajai Női Kosárlabda Klub) 52.08% (25/48) 14
1129. Böröcz Ábel (DKKA Vezérek) 52.08% (25/48) 14
1130. Radulovic Ekaterina (Harcos Darazsak) 52% (26/50) 12
1131. Soós Botond (DKKA Ugrómókusok) 52% (13/25) 14
1132. Szőcs Vilmos (TFSE) 52% (13/25) 14
1133. Brunn Liliána Katalin (Gyáli BKSE Apródok) 52% (13/25) 14
1134. Óvári Lili (PVSK NKA Leány/A) 52% (13/25) 15
1135. Bibok Eliza Flóra (FTSI József A. Iskola) 52% (13/25) 11
1136. Nguyen Thien Tamás (BLF Bolhák) 52% (13/25) 10
1137. Liszits Bence (Vasas Sólymok) 52% (13/25) 13
1138. Hahn Dániel (NKA Pécs u11 fiú) 52% (13/25) 12
1139. Nádasdi Nimród Bercel (MEAFC Kossuth) 52% (13/25) 12
1140. Török András (Soproni SI Bivalyok U11) 51.92% (27/52) 13
1141. Sneider Adél (DVTK Akadémia Miskolc/A) 51.85% (28/54) 12
1142. Spatar Horea (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 51.85% (14/27) 10
1143. Bakos Dominika (Villámló Tigrisek/A) 51.85% (14/27) 10
1144. Boros Sebastian (FKE kenguruk) 51.85% (14/27) 14
1145. Pelcz Tamara (Vasas Bolhák) 51.85% (14/27) 14
1146. Boros Koppány (Kécskei Vidrák) 51.85% (14/27) 16
1147. Csehovics Botond (MEAFC Mini Cápák) 37.5% (31/56) 14
1148. Dobrocsi Benedek Péter (DKKA Darazsak) 51.72% (15/29) 16
1149. Lázár Levente (Vasas Sólymok) 51.72% (15/29) 12
1150. Pálinkás Attila (PSE Párducok) 51.72% (15/29) 10
1151. Horváth-Káposzta Noel (DKKA Ördögök) 51.72% (15/29) 14
1152. Nagy Kamilla (Ziccer Bocsok) 51.72% (15/29) 14
1153. Pásztor Zalán István (Radobasket Oroszlánok/A) 51.72% (15/29) 14
1154. Lados Péter Csanád (Vasas Akadémia U11) 51.61% (16/31) 15
1155. Bodnár Dávid (Vasas Akadémia U11) 51.61% (16/31) 13
1156. Szalay Bori (Nádor Tigrisek) 51.61% (16/31) 12
1157. Dömötör Pál (VUKE U11 Városi Válogatott) 51.52% (17/33) 12
1158. Spindlbauer Zoltán (Nagykőrösi Sólymok/U11) 51.52% (17/33) 14
1159. Forst Liza (Gyáli BKSE Apródok) 51.52% (17/33) 14
1160. Csaba András (Gödöllői Sport Klub) 51.43% (36/70) 14
1161. Csaba Gergely (TFSE) 51.43% (18/35) 8
1162. Szakra Bendegúz Attila (Egri Kék Oroszlánok) 51.43% (18/35) 12
1163. Bodor Boldizsár (NKA Pécs fiú u11/B) 59.52% (29/52) 24
1164. Patkó András (VUKE U11 Városi Válogatott) 51.35% (19/37) 13
1165. Vadász Viktória (Csípős Darazsak) 51.35% (19/37) 14
1166. Jakubcsák-Titkos Edvin (Budapesti Honvéd SE/A) 51.35% (19/37) 12
1167. Fejes Barnabás (Szentesi KK) 51.28% (40/78) 14
1168. Fekete Marcell (DKKA Vezérek) 51.16% (22/43) 14
1169. Borsos Zsombor (BasketBaja SE) 51.11% (23/45) 14
1170. Barabás Benedek (AF-Velencei Csukák) 51.11% (23/45) 15
1171. Halászevics Diána (Szegedi Karolina Gepárdok) 51.02% (25/49) 12
1172. Koszoru-Keszi Zétény (Kőbányai Darazsak/A) 50% (33/66) 16
1173. Macher Bence Martin (Soproni Tigrisek SE U11/B) 50% (27/54) 15
1174. Karácson Líviusz Brendon (Békési Kis Gladiátorok) 50% (25/50) 16
1175. Mátyás Hetény Levente (Újpest-MT/A) 50% (25/50) 15
1176. Rózsás Marcell Gábor (BKGDSE U11) 50% (24/48) 13
1177. Sikos Lóránt (VUKE U11 Városi Válogatott) 50% (22/44) 14
1178. Jarasovits Gergő (MEAFC Mini Cápák) 50% (21/42) 12
1179. Szekeres Milán Márk (DKKA Darazsak) 50% (21/42) 14
1180. Huszka Dániel (FTSI Constantinum) 50% (20/40) 14
1181. Hernádi Zsombor (Budafoki Békák) 50% (20/40) 14
1182. Dorka Domonkos Máté (Óbudai Kaszások/A) 50% (20/40) 14
1183. Szenczi Benett (BKGDSE U11) 50% (19/38) 13
1184. Fodor Anna (TARR KSC Szekszárd U11/A) 50% (19/38) 12
1185. Kovács Benedek (Keresztúri SE) 50% (18/36) 14
1186. Kitanics Igor (GYKSE Szekszárd) 50% (18/36) 14
1187. Ludovics Szilárd (TSE Basket U11) 50% (17/34) 16
1188. Bodor Hanga Boglárka (BLF Kenguruk) 50% (17/34) 16
1189. Szabó Barnabás (Tószegi Tigrisek) 50% (17/34) 12
1190. Csányi Luca (Ziccer Bocsok) 50% (17/34) 12
1191. Széphegyi Máté (FTSI Platán Iskola) 50% (17/34) 10
1192. Miklóssy László (BLF Bolhák) 50% (17/34) 14
1193. File Kristóf (Dombóvári Kosársuli KE/A) 50% (17/34) 15
1194. Németh Liza (Gödi SE Kiscicák) 50% (16/32) 15
1195. Csató Dániel (Zuglói Sasok) 50% (16/32) 11
1196. Mester Dániel (Újpest-MT/A) 50% (16/32) 13
1197. Bóna Lőrinc (Újpest-MT/A) 50% (16/32) 13
1198. Csóka Marcell (NKA Pécs u11/D) 50% (16/32) 14
1199. Tálas Ádám (TSE Basket U11) 50% (15/30) 16
1200. Molnár Zétény Zorán (Békéscsabai KK) 50% (15/30) 14
1201. Csávás Anna (DVTK Miskolc/B) 50% (14/28) 12
1202. Kovács Nimród János (Kozármisleny SE) 50% (14/28) 12
1203. Varga Emília (BDSE Szécsény U11) 50% (14/28) 13
1204. Horváth Ákos (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 50% (14/28) 16
1205. Varga Zsombor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 50% (14/28) 16
1206. Tóth Virág Viktória (Gyakorlós Törpék) 50% (14/28) 14
1207. Császár Máté (KASI/C) 50% (14/28) 15
1208. Mészáros Csenge (CEKK) 50% (13/26) 16
1209. Osztovits Róza Matild (Kaszás Mini Boszik) 50% (13/26) 16
1210. Egri-Tziotziosz Zoi (PVSK NKA Leány/A) 50% (13/26) 14
1211. Balla Janka Bara (Kaszás Mini Boszik) 50% (13/26) 14
1212. Raposa Marcell (Kozármisleny SE) 50% (13/26) 14
1213. Udvarias Léna (BEAC Újbuda KA/A) 50% (13/26) 15
1214. Megyeri Márton (Százhalombattai KSE) 50% (13/26) 11
1215. Németh Samu Dániel (Budafoki Bolhák) 50% (13/26) 13
1216. Dudás Máté (Százhalombattai KSE) 50% (13/26) 13
1217. Horváth Abigél (Csata Garfield) 50% (13/26) 12
1218. Révfalvi Nándor (Zuglói Sasok) 50% (12/24) 11
1219. Kovács Vencel (Gyulasport Nkft.) 50% (12/24) 12
1220. Rein Dóra (Esztergomi KE) 50% (12/24) 16
1221. Sinka Marcel István (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 50% (12/24) 10
1222. Kubinszky Ábel Barnabás (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 50% (12/24) 16
1223. Kuhinkó Réka (Várpalota Bébi Gepárdok) 50% (12/24) 8
1224. Serfőző Anna (Hunyadis Darazsak) 50% (12/24) 10
1225. Jakab Zétény (Egri Kék Oroszlánok) 50% (12/24) 14
1226. Kovács Márk (KLKA Angoltagozatos ) 50% (11/22) 16
1227. Hahn Balázs (NKA Pécs fiú u11/B) 50% (11/22) 16
1228. Nádas Zsófia (TF-JAK U11) 50% (11/22) 14
1229. Rigó Péter (NYÍKSE Tűzokádók) 50% (11/22) 12
1230. Bognár Dávid (Alba Fehérvár Oroszlánok) 50% (11/22) 14
1231. Borbás Luca (TARR KSC Szekszárd U11/A) 50% (11/22) 14
1232. Takács Endre Zénó (Pákozdi Kócsagok) 50% (11/22) 12
1233. Várday Fruzsina (PaSa Csillagai) 50% (11/22) 12
1234. Magyarósi Zsombor (Soproni SI Bivalyok U11) 50% (11/22) 14
1235. Bertalan Lelle Gabriella (MTK Budapest) 50% (11/22) 12
1236. Czine Zsigmond (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 50% (11/22) 11
1237. Szabó Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 50% (11/22) 8
1238. Baksa Blanka (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 50% (11/22) 10
1239. Kelecsényi Simon (Budapesti Honvéd SE/A) 50% (11/22) 13
1240. Rezsnyák Vilmos György (AF-Velencei Csukák) 50% (11/22) 15
1241. Wiesner Zalán Kristóf (Óbudai Kaszások/A) 50% (11/22) 15
1242. Forgó Péter (FTSI József A. Iskola) 50% (11/22) 15
1243. Bócz Noémi (Miskolci Sportiskola Kossuth) 50% (10/20) 15
1244. Oszlánszki Márton (Budapesti Honvéd SE/A) 50% (10/20) 8
1245. Csapó Sára (Zsákoló kisZsiráfok) 50% (10/20) 10
1246. Gyökeres Dóra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 50% (10/20) 16
1247. Nagy Ákos (Alba Fehérvár Cápák) 50% (10/20) 10
1248. Hangrád Zalán Ármin (Mezőberényi KK Vegyes) 50% (10/20) 11
1249. Szabó Luca Kata (TARR KSC Szekszárd/B) 50% (10/20) 13
1250. Steiner Máté (VUKE U11 Boteves Bikák) 50% (10/20) 13
1251. Frank Dávid Krisztián (BSC vegyes) 50% (10/20) 14
1252. Murvai Hunor (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 50% (9/18) 16
1253. Mikulás Damira (TFSE) 50% (9/18) 14
1254. Berkes Áron (Keresztúri SE) 50% (9/18) 14
1255. Hegyesi Tamara Hedvig (Békési Kis Gladiátorok) 50% (9/18) 14
1256. Jánosik Dániel Erik (VUKE U11 Padányis Párducok) 50% (9/18) 10
1257. Imre László (Kécskei Vidrák) 50% (9/18) 12
1258. Rácz Olivér (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 50% (9/18) 12
1259. Csobolya Olívia Hanna (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 50% (9/18) 10
1260. Horváth Milán (Gyáli BKSE Apródok) 50% (9/18) 10
1261. Vince Bence (KASI/C) 50% (9/18) 15
1262. Tajti Nándor Dániel (Gyulasport Nkft.) 50% (9/18) 12
1263. Horváth Zalán (DKKA Ugrómókusok) 50% (9/18) 12
1264. Győrffy Barnabás (Budafoki Bolhák) 50% (9/18) 12
1265. Milotai Marcell (KVSE Kémények U11) 50% (9/18) 10
1266. Kókai Marcell (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 50% (9/18) 15
1267. Zigó Csanád (Százhalombattai KSE) 50% (9/18) 11
1268. Tóth Botond (Soproni Tigrisek SE U11/A) 50% (8/16) 12
1269. Farkas Lilla (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 50% (8/16) 12
1270. Gasz Boldizsár (Budapesti Honvéd SE/A) 50% (8/16) 12
1271. Kása Vivien (Kőbányai Darázslányok/B) 50% (8/16) 12
1272. Kovács Milán Zalán (Vasas Sólymok) 50% (8/16) 12
1273. Bizău Ștefan Andrei (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 50% (8/16) 12
1274. Horváth Frederik Norbert (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 50% (8/16) 10
1275. Ábrahám Benett (Szegedi Dorozsmai Darvak) 50% (8/16) 10
1276. Taskó László (MEAFC Kossuth) 50% (8/16) 10
1277. Czompoly Zsófia (Csata Manók) 50% (8/16) 16
1278. Raffai Nándor (Soproni SI Bivalyok U11) 50% (8/16) 10
1279. Simon-Csete Bella Rege (Pomázi Pumák) 50% (8/16) 11
1280. Darabi Miklós Tibor (Csepel KK) 50% (8/16) 13
1281. Németh Dániel (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 50% (8/16) 13
1282. Molnár Gordon (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 50% (8/16) 15
1283. Sztrapek Adél (Kaszás KisBoszik) 50% (8/16) 15
1284. Csóka Kristóf (Soproni SI Bivalyok U11) 50% (8/16) 14
1285. Pallagi Balázs (Egri Kék Oroszlánok) 50% (8/16) 14
1286. Gillich Zsolt (Békéscsabai KK) 50% (8/16) 14
1287. Kovács Máté (BasketBaja SE) 50% (8/16) 14
1288. Papdi Hunor (Keresztúri SE) 50% (8/16) 14
1289. Král Nóra (Kőbányai Darázslányok/B) 50% (8/16) 14
1290. Kerék Blanka (Ajkai Hógolyók) 50% (8/16) 14
1291. Borsodi Benedek (Győri KC Vizslák UNI Győr) 50% (8/16) 14
1292. Oláh Cintia (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 50% (7/14) 9
1293. Varga-Bene Olívia (FTSI Platán Iskola) 50% (7/14) 9
1294. Kiss Borbála (Vasas Cicák) 50% (7/14) 9
1295. Váradi Petra (Soproni SI Deákos Bivalyok) 50% (7/14) 10
1296. Kecskés Jázmin Sára (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 50% (7/14) 14
1297. Xin Ruohan (Kaszás Mini Boszik) 50% (7/14) 10
1298. Bányász Bence Botond (Alba Fehérvár Cápák) 50% (7/14) 10
1299. Szanati Boróka (Szegedi Karolina Gepárdok) 50% (7/14) 10
1300. Sági Szilárd (Kőbányai Darazsak/B) 50% (7/14) 10
1301. Ferencz Zsombor (Győri KC Koalák UNI Győr) 50% (7/14) 14
1302. Domina-Papp Zoé (Tapolca VSE - Minimanók) 50% (7/14) 14
1303. Balogh Boglárka (Nádor Tigrisek) 50% (7/14) 10
1304. Retkes Bence (KLKA Angoltagozatos ) 50% (7/14) 10
1305. Szász Marcell (Cívis KK KisTigrisek) 50% (7/14) 8
1306. Juhász Bence (GYKSE Szekszárd) 50% (7/14) 12
1307. Hauși Elisa (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 50% (7/14) 12
1308. Nwaru Milán (Cívis KK KisTigrisek) 50% (7/14) 12
1309. Munkhdalai Sergelen (MVM-OSE Simbák U11) 50% (7/14) 12
1310. Pápai Vencel Gábor (Németvölgyi Bocsok) 50% (7/14) 11
1311. Auth Eliza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 50% (7/14) 12
1312. Horváth Áron Márk (KASI/A) 50% (7/14) 12
1313. Csáki Balázs (NYKK Eötvös U11/A) 50% (7/14) 12
1314. Boros Borbolya (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 50% (6/12) 14
1315. Szőllősi Andrea (DIFE KK U11 DERECSKE) 50% (6/12) 13
1316. Nagy Boldizsár (BKGDSE U11) 50% (6/12) 14
1317. Sabáli Sejla (Szúrós Darazsak) 50% (6/12) 9
1318. Ghiț-Blidar Patrick (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 50% (6/12) 10
1319. Varga Ákos (Radobasket Oroszlánok/B) 50% (6/12) 10
1320. Pócsi Csongor Bozsó (NYÍKSE Tűzokádók) 50% (6/12) 8
1321. Korányi Márton (FKE kenguruk) 50% (6/12) 6
1322. Koczkás Kende Péter (MAFC Csiki) 50% (6/12) 6
1323. Kovács Zalán Gábor (DKKA Ördögök) 50% (6/12) 10
1324. Varga Szabolcs (FTSI Constantinum) 50% (6/12) 8
1325. Koósz Janka Kata (Mohácsi Torna Egylet 1888) 50% (6/12) 10
1326. Szörényi-Rácz Alíz (DKKA Ördögök) 50% (6/12) 12
1327. Reith Olivér Patrik (Kőbányai Darazsak/B) 50% (6/12) 12
1328. Perjési-Szabó Réka (CEKK) 50% (6/12) 10
1329. Ócsai Lea (Gödi SE Kiscicák) 50% (6/12) 15
1330. Horváth Kiara (Zalaegerszegi KTE) 50% (6/12) 10
1331. Hoffman Péter (KASI/A) 50% (6/12) 12
1332. Farkas Dorottya (BSC Lány) 50% (6/12) 12
1333. Bodnárik Emma (KKC Hetény) 50% (6/12) 10
1334. Sárosi Dóra (BEAC Újbuda KA/B) 50% (6/12) 10
1335. Hovány Hanna (Bajai Női Kosárlabda Klub) 50% (6/12) 12
1336. Horváth Bence (Kéksárga Zsiráfok) 50% (6/12) 12
1337. Gyöngyösi Attila Zoltán (Szegedi Gedói Sólymok) 50% (6/12) 10
1338. Mohos Zsófi (Vasas Amazonok) 50% (6/12) 7
1339. Szegedi Kornél (Kőbányai Darazsak/A) 60% (19/40) 20
1340. Kovács Alíz (Kőbányai Darázslányok/A) 46.15% (34/66) 18
1341. Szalma Zénó Győző (Monor SE/A) 49.35% (38/77) 14
1342. Kertész Lilla (Cívis KK Jaguárok) 49.32% (36/73) 16
1343. Kováts Bertold (Ziccer Kistigrisek) 50% (31/63) 24
1344. Werner Dániel (PILIS BASKET Dunakanyar) 49.06% (26/53) 16
1345. Szathmáry Adél (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 49.02% (25/51) 16
1346. Cossuta Bendegúz (MEAFC Mini Cápák) 48.89% (22/45) 14
1347. Bogár Milla (Vasas Cicák) 47.83% (21/43) 17
1348. Bekő Lolita Szófia (Kecskeméti KA U11 Villámok) 48.84% (21/43) 12
1349. Köteles Milán (Szentesi KK) 48.78% (20/41) 14
1350. Török Marcell Krisztián (BLF Kenguruk) 48.78% (20/41) 16
1351. Tóbiás Botond (KLKA Angoltagozatos ) 48.72% (19/39) 16
1352. Szántó Bálint (Újpest-MT/A) 48.72% (19/39) 15
1353. Katona Zsófia (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 48.72% (19/39) 14
1354. Báder Gergő (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 48.65% (18/37) 8
1355. Varga Viktor (Egri Kék Oroszlánok) 48.57% (17/35) 14
1356. Németh Hanna Larissza (Gyakorlós Törpék) 48.48% (16/33) 14
1357. Czinkos Anna (Csata Garfield) 48.39% (30/62) 14
1358. Elek Dorka (Szúrós Darazsak) 48.39% (15/31) 13
1359. Szokoly Fanni (Kanizsai Mókusok) 48.39% (15/31) 13
1360. Soós Fanni (TARR KSC Szekszárd/B) 48.39% (15/31) 13
1361. Polyákovics Botond (Mohácsi Torna Egylet 1888) 48.39% (15/31) 12
1362. Szabó Bálint Tamás (MAFC Farkasrét) 40.48% (35/74) 28
1363. Hlatky Nimród (NYÍKSE Tűzokádók) 48.28% (14/29) 12
1364. Molnár Milán (Hévíz SK) 48.28% (14/29) 13
1365. Besenyei Blanka (Csata Manók) 48.28% (14/29) 14
1366. Dóczy Maxim (Vasas Akadémia U10) 48.28% (14/29) 14
1367. Szabó Alíz Flóra (Kéksárga Okapik) 48.28% (14/29) 15
1368. Nagy Nándor (MEAFC Mini Cápák) 48.15% (13/27) 14
1369. Stier Laura Blanka (TARR KSC Szekszárd/B) 48.15% (13/27) 15
1370. Király Sándor (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 48.15% (13/27) 13
1371. Hermann Barnabás (KLKS-Dunaalmás) 48.15% (13/27) 10
1372. Soltész Fanni (Monor SE/A) 48.15% (13/27) 12
1373. Kuszka Barna Boldizsár (Cívis Efrém Kenguruk ) 48.15% (13/27) 12
1374. Varga Máté Zsolt (KVSE Kémények U11) 48.15% (13/27) 12
1375. Dudás Balázs (Nagykőrösi Sólymok/U11) 48.1% (38/79) 16
1376. Csizmazia Rebeka (TARR KSC Szekszárd/B) 46.67% (10/21) 15
1377. Szabó Liza (KARCAGI SE Oroszlánkák) 48% (60/125) 14
1378. Szeder Bence Hunor (PSE Párducok) 48% (12/25) 10
1379. Kiss Botond (DIFE KK U11 DERECSKE) 48% (12/25) 12
1380. Takács Előd (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 48% (12/25) 12
1381. Dancs Marcell (DKKA Ördögök) 48% (12/25) 16
1382. Tárnoki Nóra (Vasas Bolhák) 48% (12/25) 13
1383. Novák Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 48% (12/25) 14
1384. Balla Bodza Maja (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 47.83% (22/46) 16
1385. Varga Dániel (BSC Fiú) 47.83% (22/46) 14
1386. Varga-Kisteleki Áron (Alba Fehérvár Oroszlánok) 47.83% (11/23) 14
1387. Lévai Szilárd (KASI/A) 47.83% (11/23) 14
1388. Gyömbér Bence (BasketBaja SE) 47.83% (11/23) 14
1389. Hara Noémi (Hunyadis Darazsak) 47.83% (11/23) 8
1390. László Soma (VUKE U11 Városi Válogatott) 47.69% (31/65) 14
1391. László Dániel (Alba Fehérvár Cápák) 47.62% (10/21) 15
1392. Horváth Vilmos Gábor (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 47.62% (10/21) 15
1393. Sebestyén Dávid (DKKA Darazsak) 47.62% (10/21) 15
1394. Pató Emma (Kéksárga Okapik) 47.62% (10/21) 15
1395. Szabó Linett (Zsákoló Zsiráfok) 47.62% (10/21) 8
1396. Winiczai Máté Balázs (NKA Pécs u11/D) 47.62% (10/21) 16
1397. Pék Benedek (Esztergomi KE) 47.62% (10/21) 10
1398. Tóth Liza Bianka (Feketés Darazsak) 47.62% (10/21) 14
1399. Fischer Márk (BLF Kenguruk) 47.62% (10/21) 12
1400. Horváth-Gárdai Zsombor (NKA Pécs u11 fiú) 47.62% (10/21) 14
1401. Cserép Dorottya (ICT Pilots Farkasrét) 47.62% (10/21) 14
1402. Futó Tibor (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 47.5% (19/40) 13
1403. Koháry Benett (NYKK Eötvös U11/A) 47.5% (19/40) 14
1404. Barta Mira (Villámló Tigrisek/B) 47.5% (19/40) 12
1405. Ernest Ezra Leah (ACS Wildcats Baia Mare Narancs) 47.37% (9/19) 12
1406. Frank Flórián (KASI/C) 47.37% (9/19) 15
1407. Kecskés Nimród (Cívis KK Kossuth Leopárdok) 47.37% (9/19) 9
1408. Kovács Léna (KKC Mátyás) 47.37% (9/19) 12
1409. Czéh Ádám (NKA Pécs fiú u11/B) 52.63% (12/24) 14
1410. Kocsis Jordán (Kecskeméti KA U11 Párducok) 47.06% (16/34) 15
1411. Talpai Dorka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 47.06% (16/34) 15
1412. Fábián Gábor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 47.06% (16/34) 13
1413. Berei Zsombor Tamás (Cívis KK TK Rakéták) 47.06% (16/34) 14
1414. Hajdu Enikő (NKA Pécs u11 leány) 47.06% (16/34) 16
1415. Hajszák-Tanárki Karolina Éva (BEAC Újbuda KA/A) 47.06% (16/34) 12
1416. Faredin Leila Adél (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 47.06% (8/17) 12
1417. Béres Berta (PSE Párducok) 47.06% (8/17) 12
1418. Bagóczki Máté Márk (Vasas Sólymok) 47.06% (8/17) 12
1419. Kubacsek Barnabás (Józsefvárosi KC) 47.06% (8/17) 12
1420. Krajczár Luca (Soproni SI Deákos Bivalyok) 47.06% (8/17) 12
1421. Rendes Kiara Ágnes (DVTK Ózd) 47.06% (8/17) 12
1422. Kovács Alexandra (BKG-Veresegyház Leány) 47.06% (8/17) 12
1423. Simon Olivér (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 47.06% (8/17) 12
1424. Borbély Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 47.06% (8/17) 12
1425. Berki Pamela Mónika (DVTK Ózd) 47.06% (8/17) 9
1426. Kovács Dávid (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 47.06% (8/17) 9
1427. István Lőrinc Gábor (NKA Pécs u11/D) 47.06% (8/17) 8
1428. Gazdus Levente László (Gödöllői Sport Klub) 47.06% (8/17) 10
1429. Nagy Laura (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 47.06% (8/17) 15
1430. Balatincz Botond (Csepel KK) 47.06% (8/17) 13
1431. Dancsó Benett (BDSE Szécsény U11) 47.06% (8/17) 13
1432. Király Adél (Békéscsabai KK) 47.06% (8/17) 14
1433. Szabó Zoé (DKKA Tigrisek) 47.06% (8/17) 14
1434. Nagy Nóra (Törekvés Törpillák) 53.85% (11/23) 14
1435. Gyermán Léna (NKA Pécs u11 leány) 38.71% (39/80) 28
1436. Nótári Levente (Szegedi Gedói Sólymok) 42.86% (12/24) 15
1437. Terjéki Máté (Zuglói Sasok Herman) 46.88% (15/32) 15
1438. Szilágyi Barna (Kozármisleny SE) 46.88% (15/32) 14
1439. Tamási Bercel Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 46.81% (22/47) 14
1440. Szokonya Marcell (Nagykőrösi Sólymok/U11) 46.67% (28/60) 16
1441. Martits Máté (PVSK NKA Fiú/B) 46.67% (14/30) 12
1442. Deér Hanna Karola (Csata Manók) 46.67% (14/30) 14
1443. Némethi Bernadett (Kőbányai Darázslányok/A) 46.67% (14/30) 14
1444. Kiss.Bankó Márton (AF-Velencei Csukák) 46.67% (14/30) 15
1445. Ikotics Csenge Terézia (Bajai Női Kosárlabda Klub) 46.67% (7/15) 15
1446. Katona Kornél (FTSI Platán Iskola) 46.67% (7/15) 6
1447. Limpek Kristóf (Győri KC Koalák UNI Győr) 46.67% (7/15) 14
1448. Szabó Domán (Sláger KKSE U11) 46.67% (7/15) 10
1449. Varga Dorottya Luca (PINKK - Janikovszky U11) 46.67% (7/15) 14
1450. Hajdú Fáni (Vasas Amazonok) 46.67% (7/15) 8
1451. Skandera Benedek (Óbudai Kaszások/B) 46.67% (7/15) 8
1452. Márta Bettina (Szegedi Gedói Sólymok) 46.67% (7/15) 14
1453. Horváth Rebeka Luca (Feketés Darazsak) 46.67% (7/15) 10
1454. Forst Laura (Gyáli BKSE Apródok) 46.67% (7/15) 14
1455. Kerényi Martin (Erdért-Szűcs) 46.67% (7/15) 8
1456. Kiss Péter (Gyulasport Nkft.) 46.67% (7/15) 12
1457. Nagy Wiktoria (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 46.67% (7/15) 12
1458. Kertész Adél Zsuzsanna (Gödi SE Kiscicák) 46.67% (7/15) 11
1459. Jancsó Lotti (Vasas Cicák) 46.67% (7/15) 11
1460. Medgyesy Zalán Csaba (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 46.67% (7/15) 11
1461. Kovács-Tanno Alen (Vasas Sólymok) 46.67% (7/15) 12
1462. Szabó-Filip Barnabás (KLKS - Homoktövis) 46.67% (7/15) 12
1463. Sipos-Tompa Emma (Radobasket Oroszlánok/A) 46.67% (7/15) 13
1464. Gábor Zénó (KASI/B) 46.67% (7/15) 13
1465. Rákos Konrád (VUKE U11 Simonyis Sárkányok) 52.94% (11/22) 12
1466. Dánfi Dominik Zoltán (BKG-Veresegyház Fiú) 46.43% (13/28) 14
1467. Andrasek Emma (Vasas Bolhák) 46.43% (13/28) 14
1468. Gyenge Nimród Koppány (Soproni SI Bivalyok U11) 46.43% (13/28) 14
1469. Ladányi Bendegúz (FTSI Platán Iskola) 46.43% (13/28) 14
1470. Villányi Luca (TARR KSC Szekszárd/B) 46.43% (13/28) 11
1471. Salfer Merse Zénó (Győri KC Koalák UNI Győr) 46.43% (13/28) 10
1472. Korcsmáros János (Pilisborosjenői Párducok) 46.43% (13/28) 10
1473. Kuti Csenge (Villámló Tigrisek/A) 46.43% (13/28) 12
1474. Horváth Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 50% (21/46) 21
1475. Piránszki Petra (NYÍKSE-DVTK) 46.3% (25/54) 14
1476. Varga Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 62.5% (14/28) 18
1477. Somos Róza (Vasas Amazonok) 50% (17/37) 18
1478. Hohmann Merse (Mohácsi Torna Egylet 1888) 46.15% (30/65) 12
1479. Várkonyi Natasa (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 46.15% (12/26) 15
1480. Zsuró Ádám (Cívis KK KisTigrisek) 46.15% (12/26) 16
1481. Pongrácz-Szabó Ákos (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 46.15% (12/26) 12
1482. Volpert Ádám (Zuglói Sasok Herman) 46.15% (12/26) 15
1483. Szécsi-Bozsó Anna (Vasas Amazonok) 46.15% (12/26) 12
1484. Kotsy Máté (Budafoki Bolhák) 46.15% (12/26) 14
1485. Horváth Flórián (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 46.15% (6/13) 13
1486. Radics Kata (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 46.15% (6/13) 14
1487. Tóth Zsófia Szonja (KARCAGI SE Oroszlánkák) 46.15% (6/13) 14
1488. Pintér Levente (Soproni Tigrisek SE U11/B) 46.15% (6/13) 9
1489. Bereczki Janka (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 46.15% (6/13) 16
1490. Kövecses Eduárd Máté (SZPA-HSE U11F) 46.15% (6/13) 12
1491. Antal Zsombor (Vasas Akadémia U10) 46.15% (6/13) 8
1492. Bednár Izabella (Ziccer Bocsok) 46.15% (6/13) 12
1493. Sarlós Ádám (Budafoki Ebihalak) 46.15% (6/13) 12
1494. Gál Donát Tamás (Cívis Efrém Kenguruk ) 46.15% (6/13) 6
1495. Bártfai-Kiss Dénes (Kéksárga Zsiráfok) 46.15% (6/13) 12
1496. Kovács Noel (Sólyomfiókák) 46.15% (6/13) 8
1497. Püski Róza (Cívis KK TK Macskák) 46.15% (6/13) 8
1498. Petrovszki Olivér (FKE kenguruk) 46.15% (6/13) 12
1499. Fábos Dominik (Dombóvári Kosársuli KE/A) 46.15% (6/13) 6
1500. Frankovics Attila Gyula (Monok SE) 46.15% (6/13) 11
1501. Fekete Tamás (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 46.15% (6/13) 11
1502. Marosa Luca Lilla (NKA Pécs u11 leány) 46.34% (36/78) 27
1503. Kis Maja Zsófia (Csata Manók) 45.95% (17/37) 16
1504. Nagy Fülöp (SZPA-HSE U11F) 45.83% (22/48) 10
1505. Lengyel Anna Rebeka (Török Sasfiókák) 45.83% (22/48) 14
1506. Csőre Janka (Pér U11) 45.83% (11/24) 14
1507. Sipos Patrik (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 45.83% (11/24) 15
1508. Bíró Bence (Budafoki Békák) 45.79% (49/107) 16
1509. Molnár Hanna (Hévíz SK) 45.71% (16/35) 15
1510. Menyhért Lilla (Vasas Amazonok) 45.71% (16/35) 12
1511. Vajda Árpád (KLKA Angoltagozatos ) 45.71% (16/35) 12
1512. Ratkóczi Milos Soma (MAFC Bikszádi) 57.14% (20/43) 22
1513. Mánya Zsófia Borka (Vasas Cicák) 54.55% (10/22) 12
1514. Eckert Bíborka (VESC U11) 45.45% (15/33) 14
1515. Szabó Ferenc (Kecskeméti KA U11 Párducok) 45.45% (10/22) 15
1516. Al Agha Ádám (Kőbányai Darazsak/B) 45.45% (10/22) 10
1517. Farkas Boldizsár (Kecskeméti KA U11 Párducok) 45.45% (10/22) 11
1518. Kormos Maja Flóra (Szegedi Mókusok) 45.45% (10/22) 11
1519. Csille André (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 45.45% (10/22) 13
1520. Horváth Gergely (MAFC Bikszádi) 45.45% (10/22) 12
1521. Bordás Alex (Nagykőrösi Sólymok/U11) 45.45% (10/22) 14
1522. Müller Tamás Noel (MAFC Grosics) 45.45% (10/22) 12
1523. Balogh Emma (NKA Pécs leány u11/B) 45.45% (10/22) 14
1524. Piros Dóra (Török Sasfiókák) 50% (12/27) 23
1525. Nagy Adél (Törekvés Törpillák) 66.67% (15/39) 21
1526. Mor Yotam (FKE kenguruk) 45.28% (24/53) 14
1527. Huber Szonja (NKA Pécs u11 leány) 45.24% (19/42) 16
1528. Szentes Linett (Kőbányai Darázslányok/A) 45.16% (14/31) 12
1529. Hiezl Bence (BasketBaja SE) 45.08% (55/122) 16
1530. Gáspár Ferenc (Pityke KSE) 45% (18/40) 14
1531. Molnár Márton (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 45% (18/40) 14
1532. Szántó Dávid (BasketBaja SE) 45% (9/20) 16
1533. Bucsi-Szabó Mátyás (PaSa Csillagai) 45% (9/20) 12
1534. Füzi Izabella (KASI/C) 45% (9/20) 15
1535. Hitter Richárd (NYKK Eötvös U11/A) 45% (9/20) 10
1536. Spitkó Dániel (MAFC Csiki) 45% (9/20) 10
1537. Csibi Áron (Mohácsi Torna Egylet 1888) 45% (9/20) 10
1538. Zsák Hanna (Zsákoló kisZsiráfok) 45% (9/20) 10
1539. Kovács-Inhof Csanád (Zuglói Sasok) 45% (9/20) 10
1540. Domonics Orsolya (Kécskei Vidrák) 45% (9/20) 6
1541. Zsolnai Cecília Diána (Kaszás KisBoszik) 45% (9/20) 11
1542. Janes Lili Flóra (BEAC Újbuda KA/B) 45% (9/20) 13
1543. Csuba Ábel Balázs (Kőbányai Darazsak/A) 44.9% (22/49) 16
1544. Benke Dorka (Villámló Tigrisek/B) 44.83% (13/29) 12
1545. Csuja Lenke (Miskolci Sportiskola Kossuth) 44.64% (25/56) 14
1546. Szobonya Vince (KLKA Angoltagozatos ) 33.33% (17/37) 21
1547. Várnagy Zoé (NKA Pécs u11 leány) 44.44% (28/63) 14
1548. Nagy Nimród (Mezőberényi KK Vegyes) 44.44% (16/36) 14
1549. Szabó Nilsz László (Gödi SE Gödények) 44.44% (16/36) 16
1550. Rapcsák Luca Míra (PVSK NKA Leány/A) 44.44% (12/27) 16
1551. Tóth Mirella (KKC Hetény) 44.44% (12/27) 12
1552. Herczeg Dénes (Alba Fehérvár Cápák) 44.44% (8/18) 12
1553. Tóth Nikolett (Szegedi Vadmacskák) 44.44% (8/18) 12
1554. Bellér Richárd József (PSE Párducok) 44.44% (8/18) 12
1555. Márton Máté (MEAFC Tigrisek) 44.44% (8/18) 10
1556. Kozma-Vantova Zétény (KLKA Angoltagozatos ) 44.44% (8/18) 16
1557. Kovács Mátyás (NYKK Eötvös U11/A) 44.44% (8/18) 13
1558. Duka-Tóth Rebeka (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 44.44% (8/18) 13
1559. Csaba György Bálint (Budafoki Bolhák) 44.44% (8/18) 14
1560. Hrabovszky Olivér (Kecskeméti KA U11 Párducok) 44.12% (15/34) 13
1561. Szatmári Buda (PVSK NKA Fiú/A) 44.12% (15/34) 12
1562. Kovács Bogi (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 44.12% (15/34) 12
1563. Császár Réka (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 44.12% (15/34) 14
1564. Magyari Rita (TSE Basket U11) 44% (11/25) 16
1565. Borsós Nikolett (CEKK) 44% (11/25) 12
1566. Szobotka Zsombor Ádám (Vasas Sólymok) 44% (11/25) 14
1567. Sipos Dominik (GYKSE Szekszárd) 44% (11/25) 14
1568. Jeney Nimród (ICT Pilots Bicske) 44% (11/25) 14
1569. Szívos-Buda Csenge (Villámló Tigrisek/A) 44% (11/25) 10
1570. Katona Blanka (KKC Mátyás) 44% (11/25) 9
1571. Mihalik Martin (Kozármisleny SE) 44% (11/25) 13
1572. Kőrösi Ádám (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 44% (11/25) 15
1573. Horváth Dominik (Monor SE/B) 43.9% (18/41) 13
1574. Mátyás Sándor Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 43.75% (21/48) 10
1575. Velinsky Vince Márk (MAFC Farkasrét) 43.75% (14/32) 12
1576. Lantos Tamara (KKC Mátyás) 43.75% (14/32) 12
1577. Berecz Alexia (DVTK Tiszaújváros) 43.75% (14/32) 12
1578. Bocz Leila (Mohácsi Torna Egylet 1888) 43.75% (14/32) 12
1579. Fekete Kitti (Csípős Darazsak) 43.75% (14/32) 14
1580. Sükösd Levente (DKKA Vezérek) 43.75% (14/32) 14
1581. Pusztai Dávid (BSC vegyes) 43.75% (14/32) 14
1582. Leutert-Deák Ulrik Botond (BKG-Veresegyház Fiú) 43.75% (14/32) 16
1583. Kovács Nóra Kincső (Hunyadis Darazsak) 43.75% (7/16) 9
1584. Cselényi Zsolt (MEAFC Kossuth) 43.75% (7/16) 8
1585. Schäffer Róza (Mohácsi Torna Egylet 1888) 43.75% (7/16) 10
1586. Cristea Jázmin Ajándék (Pér U11) 43.75% (7/16) 14
1587. Kormos Marcell Ádám (Németvölgyi Bocsok) 43.75% (7/16) 14
1588. Nyitrai Misa János (Németvölgyi Bocsok) 43.75% (7/16) 10
1589. Kárász János (Pilisborosjenői Párducok) 43.75% (7/16) 14
1590. Morótz Levente (TF-JAK U11) 43.75% (7/16) 14
1591. Nagy Bálint (VUKE U11 Deákos Dongók) 43.75% (7/16) 10
1592. Torma Milán (Győri KC Koalák UNI Győr) 43.75% (7/16) 14
1593. Károlyi Bendegúz Csaba (Mezőberényi KK Vegyes) 43.75% (7/16) 14
1594. Varga Levente (PVSK NKA Fiú/B) 43.75% (7/16) 10
1595. Szakálas Nola (Kecskeméti KA U11 Villámok) 43.75% (7/16) 14
1596. Forgács Viktória (DVTK Tiszaújváros) 43.75% (7/16) 14
1597. Hardi Koppány (KASI/D) 43.75% (7/16) 10
1598. Lakatos Krisztián (TSK-Magiszter U11) 43.75% (7/16) 8
1599. Nagy-Gáspár Szilárd (BLF Bolhák) 43.75% (7/16) 12
1600. Farkas Botond (Egri Kék Oroszlánok) 43.75% (7/16) 11
1601. Kriskovics Bátor Zente (Keresztúri SE) 43.75% (7/16) 12
1602. Pazonyi Izabell (DVTK Szerencs) 43.75% (7/16) 12
1603. Oláh Dávid (MEAFC Mini Cápák) 43.75% (7/16) 12
1604. Áncsán Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 43.75% (7/16) 12
1605. Turay Leila (Ziccer Kistigrisek) 0% (9/19) 19
1606. Balázs Bettina (Török Sasfiókák) 50% (12/28) 23
1607. Vincz Ábel (DKKA Darazsak) 43.59% (17/39) 16
1608. Szalma Soma Lázár (Monor SE/A) 43.59% (17/39) 14
1609. Szabó Barnabás (Cívis KK Jaguárok) 43.53% (37/85) 14
1610. Szőke Sándor Viktor (Kecskeméti KA U11 Párducok) 43.48% (10/23) 15
1611. Muhi Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 43.48% (10/23) 16
1612. Simon Áron (KLKS - Homoktövis) 43.48% (10/23) 13
1613. Dékány Gyárfás (DKKA Vezérek) 43.48% (10/23) 14
1614. Nagy Katalin Mária (CEKK) 43.48% (10/23) 14
1615. Merkl Csenge Boróka (NKA Pécs u11 leány) 43.33% (13/30) 16
1616. Szinger Alexander (Budapesti Honvéd SE/B) 43.33% (13/30) 14
1617. Tóth Zsófia Viktória (BEAC Újbuda KA/A) 43.33% (13/30) 15
1618. Kárpáti Péter Noel (Kőbányai Darazsak/A) 50% (18/43) 18
1619. Kánya Flóra (Cívis KK Fehértigrisek) 43.24% (16/37) 14
1620. Tóth Levente (Cívis KK KisTigrisek) 43.24% (16/37) 16
1621. El Korri Róza Maryam (Ziccer Kistigrisek) 39.13% (12/29) 16
1622. Koltai Dominik (DKKA Darazsak) 42.86% (30/70) 14
1623. Kisbai Hanna (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 42.86% (15/35) 14
1624. Kővári Dóra (Csata Manók) 42.86% (12/28) 16
1625. Lehoczki Albert Mihály (TF-JAK U11) 42.86% (12/28) 10
1626. Tényi Nimród Lajos (MAFC Bikszádi) 42.86% (12/28) 12
1627. Horváth Zsombor (DKKA Ugrómókusok) 42.86% (12/28) 12
1628. Kelemen Ágoston (Győri KC Vizslák UNI Győr) 42.86% (12/28) 6
1629. Szörnyi Vince (MAFC Farkasrét) 42.86% (12/28) 12
1630. Szabó Márton (Budapesti Honvéd SE/B) 42.86% (12/28) 13
1631. Lakatos Roland Zsolt (Nagykőrösi Sólymok/U11) 42.86% (12/28) 14
1632. Végh Patrik (Fűzfői AK) 42.86% (12/28) 9
1633. Pintér Nóra (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 42.86% (9/21) 16
1634. Kapitány Dorka Hanna (NKA Pécs u11 leány) 42.86% (9/21) 14
1635. Baffi Barnabás (Budafoki Bolhák) 42.86% (9/21) 12
1636. Tulipán Flóra (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 42.86% (9/21) 12
1637. Búz Marcell (Pityke KSE) 42.86% (9/21) 12
1638. Katona Norman (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 42.86% (9/21) 13
1639. Vili Gellért (Vásárhelyi Rókák) 42.86% (6/14) 14
1640. Beák Lili Sára (BEAC Újbuda KA/B) 42.86% (6/14) 13
1641. Sarkadi Gellért (Tapolca VSE - Szöcskék) 42.86% (6/14) 15
1642. Köves Timót (SZPA-HSE U11F) 42.86% (6/14) 10
1643. Kővölgyi Botond (MAFC Bikszádi) 42.86% (6/14) 12
1644. Stier Botond (KASI/A) 42.86% (6/14) 12
1645. Mátyás Júlia (Vasas Bolhák) 42.86% (6/14) 12
1646. Kis Lilien (Szarvas GFE Gyakorló Leány) 42.86% (6/14) 12
1647. Kószó Dalma Hanna (Szegedi Vadmacskák) 42.86% (6/14) 12
1648. Papp Olivér (ICT Pilots Bicske) 42.86% (6/14) 6
1649. Györfi Gábor Marcell (Karcagi SE Oroszlánkölykök) 42.86% (6/14) 10
1650. Hajtó Kristóf Péter (Budapesti Honvéd SE/B) 42.86% (6/14) 12
1651. Ilcsik Zalán (NYKK Eötvös U11/A) 42.86% (6/14) 10
1652. Danis Dorina (Villámló Tigrisek/B) 42.86% (6/14) 12
1653. Nepp Dóra (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 42.86% (6/14) 10
1654. Balog Szelina Zselyke (Gyakorlós Törpék) 42.86% (6/14) 12
1655. Vass Marcell (Villámló Tigrisek/B) 42.86% (6/14) 10
1656. Csukás Tímea (Cívis KK TK Macskák) 42.86% (6/14) 8
1657. Laskay Lotti (ICT Pilots Farkasrét) 42.86% (6/14) 11
1658. Hampel Léna Zoé (Dunaharaszti MTK leány) 42.86% (6/14) 11
1659. Veszprémi Gergely (Újpest-MT/A) 42.86% (6/14) 11
1660. Nyers Máté (NYKK U11/B) 36.36% (21/52) 17
1661. Kiss-Mester Olivér Bende (Budapesti Honvéd SE/A) 42.55% (20/47) 14
1662. Szegi Luca (Villámló Tigrisek/B) 42.55% (20/47) 12
1663. Szabó Lara Szimonett (NKA Pécs u11 leány) 42.55% (20/47) 11
1664. Domján Csongor Károly (Győri KC Vizslák UNI Győr) 42.42% (14/33) 12
1665. Solymos Benedek (BKG-Veresegyház Fiú) 42.42% (14/33) 14
1666. Ősz Patrik (Egri Kék Oroszlánok) 42.42% (14/33) 14
1667. Eszenyi Ildikó (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 42.31% (11/26) 14
1668. Szász Alíz (FKE kenguruk) 42.22% (19/45) 14
1669. Kerepesi Döme (NYKK Eötvös U11/A) 42.11% (16/38) 11
1670. Simon Krisztián Kleon (CEKK) 42.11% (8/19) 12
1671. Kapuváry Zsejke (DKKA Ugrómókusok) 42.11% (8/19) 10
1672. Komonyi Tamás Dávid (NYKK Eötvös U11/A) 42.11% (8/19) 10
1673. Tóth Arnold (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 42.11% (8/19) 10
1674. Kállai Kende (Csepel KK) 42.11% (8/19) 15
1675. Fulmer Sára Luca (PVSK NKA Leány/A) 42.11% (8/19) 13
1676. Becsák Dániel (Pér U11) 42.11% (8/19) 13
1677. Boda Zselyke (BDSE Szécsény U11) 42.11% (8/19) 13
1678. Szonntag Adél (Csata Manók) 42.11% (8/19) 14
1679. Fojtán Vince (MEAFC Mini Cápák) 55.56% (12/31) 14
1680. Balázs Elza (Vasas Amazonok) 41.94% (13/31) 14
1681. Szórád Zuboly Teó (MAFC Grosics) 41.94% (13/31) 8
1682. Román Szofia Sára (Csata Garfield) 41.86% (18/43) 14
1683. Hajdu Márton (BL Basket SE) 41.86% (18/43) 12
1684. Kuszinger Soma (FKE Szöcskék) 50% (12/28) 14
1685. Szabó Lőrinc András (Ziccer Bocsok) 41.67% (15/36) 14
1686. Burján Áron (NKA Pécs fiú u11/B) 41.67% (10/24) 8
1687. Mikó Enéh Borbála (Ziccer Kistigrisek) 41.67% (15/36) 20
1688. Hollósi Liza (DKKA Tigrisek) 41.67% (10/24) 10
1689. Ungvári Endre (Dombóvári Kosársuli KE/A) 41.67% (10/24) 16
1690. Karnai Tekla (Zsákoló Zsiráfok) 41.67% (10/24) 8
1691. Sáhy Donát Gábor (Óbudai Kaszások/A) 41.67% (10/24) 13
1692. Papp Lilien Boglárka (Dunaharaszti MTK leány) 41.67% (10/24) 14
1693. Vass Vidor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 41.67% (10/24) 14
1694. Czégény Hanna (DVTK Szerencs) 41.67% (10/24) 12
1695. Biró Márk (NKA Pécs fiú u11/B) 41.67% (10/24) 12
1696. Szilas Ákos (KASI/A) 41.67% (10/24) 14
1697. Kőszegi Hanna (TSE Basket U11) 41.67% (5/12) 11
1698. Simon Boldizsár (VUKE U11 Városi Válogatott) 41.67% (5/12) 12
1699. Zámbó Ferenc (DKKA Ördögök) 41.67% (5/12) 12
1700. Lengyel Zsófia (DVTK Szerencs) 41.67% (5/12) 12
1701. Erdélyi Marcell (BasketBaja SE) 41.67% (5/12) 12
1702. Benedek Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 41.67% (5/12) 12
1703. Gulyás Mátyás Ábrahám (SZPA-HSE U11F) 41.67% (5/12) 10
1704. Márton Bítia (Mohácsi Torna Egylet 1888) 41.67% (5/12) 8
1705. Szilagyl Edömér (Primo Magic) 41.67% (5/12) 10
1706. Vleskó Péter Zsombor (Nádor Tigrisek) 41.67% (5/12) 8
1707. Völgyesi Borka Zsófi (MTK Budapest) 41.67% (5/12) 10
1708. Molnár Bea (Cívis KK TK Macskák) 41.67% (5/12) 10
1709. Kiss Katinka (DVTK Szerencs) 41.67% (5/12) 8
1710. Gyetvai Barnabás (Németvölgyi Bocsok) 41.67% (5/12) 8
1711. Lázár Liliána (Budafoki Bolhák) 41.67% (5/12) 8
1712. Opauszki Dávid Rafael (SZPA-HSE U11F) 41.67% (5/12) 10
1713. Aczél Márk (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 41.67% (5/12) 8
1714. Varga Bella (Feketés Darazsak) 41.67% (5/12) 10
1715. Molnár Nóra Lili (Esztergomi KE) 41.67% (5/12) 10
1716. Here Zsolt (NYKK U11/B) 41.67% (5/12) 7
1717. Flinta Gergő (Gyulasport Nkft.) 41.67% (5/12) 6
1718. Varga Tibor (BKG PRIMA Hajdú/B) 41.67% (5/12) 14
1719. Schmidt Ármin (Dombóvári Kosársuli KE/A) 41.67% (5/12) 7
1720. Tóth Áron Dominik (TFamily-Kreatív U11) 41.67% (5/12) 7
1721. Besenyei Bella (SZEDEÁK U11 Kistigrisek Leány) 41.67% (5/12) 15
1722. Csúri Orsolya (KLKA Angoltagozatos ) 30% (8/20) 14
1723. Szabó Bence (VUKE U11 Deákos Dongók) 41.38% (12/29) 10
1724. Kerekes Áron (Cívis Efrém Kenguruk ) 41.38% (12/29) 14
1725. Bagosi Zorka (PINKK - Janikovszky U11) 41.38% (12/29) 14
1726. Hefner Dániel (Ziccer Bocsok) 41.18% (14/34) 16
1727. Demeter István (Monor SE/A) 41.18% (14/34) 14
1728. Benkovics Bence (MEAFC Mini Cápák) 41.18% (14/34) 14
1729. Gergely Regina (PINKK - Janikovszky U11) 41.18% (7/17) 16
1730. Tóth Tamara Dorka (Zsákoló Zsiráfok) 41.18% (7/17) 9
1731. Bonders Olivér (Budapesti Honvéd SE/B) 41.18% (7/17) 7
1732. Nagy Nóra (Zsákoló Zsiráfok) 41.18% (7/17) 8
1733. Sztankó Zéta Csaba (KLKS - Homoktövis) 41.18% (7/17) 8
1734. Gabor Bence Péter (Cívis KK Jaguárok) 41.18% (7/17) 12
1735. Vástyán Hanna (PINKK - Janikovszky U11) 41.18% (7/17) 12
1736. Politidisz Andonisz (MAFC Csiki) 41.18% (7/17) 12
1737. Tolnai Amira (Miklósi KékRókák KE) 41.18% (7/17) 12
1738. Vigh Botond (Vásárhelyi Rókák) 41.18% (7/17) 12
1739. Aleva Levente Ferenc (TF-JAK U11) 41.18% (7/17) 12
1740. Gál Olívia (PVSK NKA Leány/A) 41.07% (23/56) 16
1741. Lőrincz Zsombor (KASI/A) 50% (8/21) 13
1742. Borsós Csaba Áron (GYKSE Szekszárd) 40.91% (9/22) 16
1743. Szerletics Mirkó (BasketBaja SE) 40.91% (9/22) 14
1744. Illés Csanád (Dombóvári Kosársuli KE/A) 40.91% (9/22) 12
1745. Almási Gergő (Kozármisleny SE) 40.91% (9/22) 12
1746. Vinnai Patrik (Budapesti Honvéd SE/B) 40.91% (9/22) 13
1747. Laczka Léna (BEAC Újbuda KA/A) 40.91% (9/22) 13
1748. Németh Máté (MAFC Farkasrét) 40.74% (11/27) 12
1749. Wiezner Maja (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 40.74% (11/27) 13
1750. Sárdi Timót Zsigmond (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 40.74% (11/27) 15
1751. Losonci Anna Réka (NKA Pécs u11 leány) 39.62% (44/108) 30
1752. Bors Vencel (Soproni Tigrisek SE U11/B) 40.63% (13/32) 16
1753. Deák Korinna (NKA Pécs u11 leány) 33.33% (9/22) 20
1754. Gyurasics Lili (Vasas Amazonok) 40.54% (15/37) 12
1755. Szőke Mátyás (Szentendrei Kölyökfarkasok) 40% (16/40) 11
1756. Kriszt Cili (PVSK NKA Leány/A) 40% (16/40) 16
1757. Kálmándi Ádám (Németvölgyi Bocsok) 40% (16/40) 12
1758. Kolompár Kevin (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 40% (12/30) 15
1759. Fehér Jázmin (DVTK Szerencs) 40% (12/30) 12
1760. Savanya Bertalan (Mohácsi Torna Egylet 1888) 40% (10/25) 10
1761. Varga Flóra Izabella (Csata Manók) 40% (10/25) 14
1762. Kovács Dániel Márton (Győri KC Vizslák UNI Győr) 40% (10/25) 14
1763. Radványi Bulcsú (Vasas Sólymok) 40% (8/20) 12
1764. Csiszár Ambrus Ivó (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 40% (8/20) 12
1765. Pesztenlehrer Liza (Villámló Tigrisek/B) 40% (8/20) 12
1766. Kun Abigél (Szegedi Vadmacskák) 40% (8/20) 12
1767. Bujdosó Gábor (DIFE KK U11 DERECSKE) 40% (8/20) 12
1768. Vaskó Péter János (Pér U11) 40% (8/20) 10
1769. Kerekes Marcell Dominik (MEAFC Tigrisek) 40% (8/20) 10
1770. László Krisztián (Alba Fehérvár Cápák) 40% (8/20) 15
1771. Hubert Olívia Sarolta (Bajai Női Kosárlabda Klub) 40% (8/20) 14
1772. File Bence (Dombóvári Kosársuli KE/B) 40% (6/15) 14
1773. Kiss-Bankó Ádám (AF-Velencei Csukák) 40% (6/15) 13
1774. Dolgos Dominik (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 40% (6/15) 13
1775. Kohán Eliza (DKKA Tigrisek) 40% (6/15) 9
1776. Borbáth János (MVM-OSE Simbák U11) 40% (6/15) 9
1777. Ádám Kincső Zoé (Kaszás Mini Boszik) 40% (6/15) 9
1778. Józsa Adrián (VUKE U11 Padányis Párducok) 40% (6/15) 10
1779. Péntek István Máté (BLF Bolhák) 40% (6/15) 12
1780. Herczeg Dániel (Kécskei Vidrák) 40% (6/15) 12
1781. Bukta Benedek (MEAFC Mini Cápák) 40% (6/15) 12
1782. Ulrich Ágnes (DKKA Tigrisek) 40% (6/15) 11
1783. Vadász Dominik (TSK-Magiszter U11) 40% (6/15) 11
1784. Győrik Botond (BL Basket SE) 39.47% (15/38) 16
1785. Horváth Lilla Nóra (DKKA Tigrisek) 39.47% (15/38) 14
1786. Berecz Barnabás (Budafoki Békák) 39.39% (13/33) 15
1787. Heckenast Péter (Monor SE/A) 39.39% (13/33) 6
1788. Gulyás Benedek (MEAFC Mini Cápák) 39.29% (11/28) 13
1789. Kövesdi Bulcsú István (PaSa Csillagai) 39.13% (18/46) 13
1790. Mitró András (Miklósi KékRókák KE) 39.13% (9/23) 10
1791. Bartis Attila Bence (Óbudai Kaszások/B) 39.13% (9/23) 12
1792. Nagy Molli Emili (NKA Pécs u11 leány) 29.41% (18/43) 26
1793. Tirla Márk (Vásárhelyi Rókák) 38.89% (14/36) 14
1794. Bibel Réka (Mezőberényi KK Vegyes) 38.89% (14/36) 10
1795. Tokaji Nimród (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 38.89% (14/36) 15
1796. Fülöp Anna Bianka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 38.89% (7/18) 16
1797. Tóth Nátán (Dombóvári Kosársuli KE/A) 38.89% (7/18) 10
1798. Papp Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 38.89% (7/18) 14
1799. Biró Botond (Esztergomi KE) 38.89% (7/18) 14
1800. Csucsi Tamás (Kozármisleny SE) 38.89% (7/18) 14
1801. Bukta Dorka (DVTK Miskolc/B) 38.89% (7/18) 14
1802. Barucha Levente (KASI/D) 38.89% (7/18) 10
1803. Sós Titusz (Kerepesi Városi Sport Egyesület) 38.89% (7/18) 14
1804. Barathi Ádám (Zuglói Sasok) 38.89% (7/18) 12
1805. Jakubács Dorka (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 38.89% (7/18) 12
1806. Kaszab Anthony István (Zuglói Sasok Herman) 38.89% (7/18) 13
1807. Kisbali Jázmin (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 38.89% (7/18) 13
1808. Hunyadi Berta (Kéksárga Okapik) 38.89% (7/18) 13
1809. Péti András (GYKSE Szekszárd) 38.71% (12/31) 12
1810. Harer Sára Bíborka (BEAC Újbuda KA/B) 38.71% (12/31) 13
1811. Szabó Nóra (Törekvés Törpillák) 50% (10/25) 15
1812. Vida-Szabó Zoé (KKC Hetény) 38.46% (10/26) 13
1813. Tasi Zsófia Krisztina (DIFE KK U11 DERECSKE) 38.46% (5/13) 11
1814. Kiss Maximilián (KLKA Angoltagozatos ) 38.46% (5/13) 13
1815. Csáki Máté (FTSI Constantinum) 38.46% (5/13) 11
1816. Koczka Lili (DVTK Tiszaújváros) 38.46% (5/13) 11
1817. Hutter-Szabó Dóra (Németvölgyi Bocsok) 38.46% (5/13) 11
1818. Csille Adrián (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 38.46% (5/13) 11
1819. Bíró Máté (AF-Velencei Csukák) 38.46% (5/13) 9
1820. Lóczi Levente (Kozármisleny SE) 38.46% (5/13) 12
1821. Fehér László Levente (NYÍKSE Tűzokádók) 38.46% (5/13) 9
1822. Udvardi-Tóth Máté (DKKA Darazsak) 38.46% (5/13) 12
1823. Kercza Marcell (Budafoki Ebihalak) 38.46% (5/13) 8
1824. Kaszala Kristóf (Miklósi KékRókák KE) 38.46% (5/13) 10
1825. Kulcsár Lilla (TARR KSC Szekszárd/B) 38.46% (5/13) 10
1826. Csirke Rubina (Lackneros Darazsak) 38.46% (5/13) 8
1827. Sereg Mátyás (MAFC Farkasrét) 38.46% (5/13) 14
1828. Kéhl Tamás (Vasas Akadémia U10) 38.46% (5/13) 7
1829. Jankovich Hanna (Szúrós Darazsak) 38.46% (5/13) 7
1830. Balogh Anna (NKA Pécs leány u11/B) 38.24% (13/34) 14
1831. Rácz Léna (Kaszás Mini Boszik) 38.1% (8/21) 12
1832. Weisz Réka (BEAC Újbuda KA/C) 38.1% (8/21) 12
1833. Egervári Márk (VUKE U11 Deákos Dongók) 38.1% (8/21) 12
1834. Takács Dorina (Lackneros Darazsak) 38.1% (8/21) 7
1835. Csery Mózes (PSE Párducok) 38.1% (8/21) 10
1836. Erdős Linda (Kaszás Mini Boszik) 38.1% (8/21) 10
1837. Huszka Gréta (Kecskeméti KA U11 Villámok) 38.1% (8/21) 14
1838. Mészáros Bella (DVTK Miskolc/B) 38% (19/50) 12
1839. Gunya Áron (BasketBaja SE) 37.93% (22/58) 16
1840. Vajda Nikolett (Soproni Tigrisek SE U11/B) 37.93% (11/29) 16
1841. Vida Vince (Győri KC Vizslák UNI Győr) 37.93% (11/29) 14
1842. Szilágyi Balázs (Alba Fehérvár Oroszlánok) 37.93% (11/29) 12
1843. Csupor Sámuel Miklós (Győri KC Koalák UNI Győr) 37.84% (14/37) 12
1844. Gál Bende Sebestyén (Óbudai Kaszások/A) 37.78% (17/45) 14
1845. Sedlacsek Gergő Tamás (TF-JAK U11) 37.74% (20/53) 14
1846. Koncz Emilia Flóra (Vasas Amazonok) 44.44% (10/25) 14
1847. Németh Ronen (Soproni SI Deákos Bivalyok) 37.5% (12/32) 14
1848. Balla Benedek (BKGDSE U11) 37.5% (12/32) 9
1849. Elek Ádám Zsolt (KASI/D) 37.5% (9/24) 14
1850. Forgács Izabel (DVTK Tiszaújváros) 37.5% (9/24) 14
1851. Gargya Cintia (Zsákoló kisZsiráfok) 37.5% (9/24) 9
1852. Erdei László (Németvölgyi Bocsok) 37.5% (9/24) 12
1853. Fekete Dominik (Pér U11) 37.5% (6/16) 14
1854. Megyeri Vanda (CEKK) 37.5% (6/16) 14
1855. Hász Anna (Gyakorlós Törpék) 37.5% (6/16) 14
1856. Gazsák Donát (Marcali Szürkefarkasok) 37.5% (6/16) 14
1857. Juhász László (Kéksárga Zsiráfok) 37.5% (6/16) 14
1858. Katona Dorina (KKC Mátyás) 37.5% (6/16) 10
1859. Schégerin Dávid (Erdért-Szűcs) 37.5% (6/16) 10
1860. Mészáros Bálint (KVSE Kémények U11) 37.5% (6/16) 10
1861. Morgen Frigyes Benedek (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 37.5% (6/16) 8
1862. Prantner Benedek (GYKSE Szekszárd) 37.5% (6/16) 12
1863. Kónya Gábor (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 37.5% (6/16) 12
1864. Vizeli Nóri (KVSE Kémények U11) 37.5% (6/16) 10
1865. Jurus Csenge (DVTK Szerencs) 37.5% (6/16) 12
1866. Hausel Hanna (DVTK Miskolc/B) 37.5% (6/16) 12
1867. Varga Regina (KWBC Körmend) 37.25% (19/51) 13
1868. Schlosser Bertold (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 37.04% (10/27) 16
1869. Tímár Norbert (Zuglói Sasok) 37.04% (10/27) 16
1870. Komáromi Emma (Törekvés Törpillák) 40% (7/19) 17
1871. Pere László Krisztián (Józsefvárosi KC) 36.84% (7/19) 10
1872. Devich János (Óbudai Kaszások/B) 36.84% (7/19) 10
1873. Horváth Donát (PSE Párducok) 36.84% (7/19) 8
1874. Tóth Noémi (Kecskeméti KA U11 Vadmacskák) 36.84% (7/19) 14
1875. Pécsi Anna (Villámló Tigrisek/B) 36.84% (7/19) 12
1876. Bencsik Barna (Szarvas GFE Gyakorló Vegyes) 36.84% (7/19) 12
1877. Tóth Bálint (KASI/C) 36.84% (7/19) 13
1878. Witek Demeter Gergely (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 36.84% (7/19) 13
1879. Szalai Ádám (Budafoki Ebihalak) 36.67% (11/30) 12
1880. Horváth Áron (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 36.59% (15/41) 16
1881. Szálka Boldizsár (MAFC Farkasrét) 36.36% (16/44) 12
1882. Kenesei Lilla (Gyakorlós Törpék) 36.36% (12/33) 15
1883. Bugledits Márton (Soproni SI Hunyadis Bivalyok) 36.36% (12/33) 16
1884. Gálos Botond (Nádor Tigrisek) 36.36% (8/22) 12
1885. Takács Luca (Szúrós Darazsak) 36.36% (8/22) 10
1886. Szűr Sarolta (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 36.36% (8/22) 16
1887. Jenei Máté Gellért (Keresztúri SE) 36.36% (8/22) 14
1888. Horváth Emma (Hunyadis Darazsak) 36% (9/25) 10
1889. Fazekas Marcell (Zuglói Sasok Herman) 36% (9/25) 15
1890. Binda Balázs (MEAFC Kossuth) 36% (9/25) 13
1891. Tamás Levente (NKA Pécs u11 fiú) 35.85% (19/53) 11
1892. Kurtos Szonja Dorina (DVTK Akadémia Miskolc/A) 35.85% (19/53) 12
1893. Csapó Hanna Laura (Feketés Darazsak) 35.71% (15/42) 14
1894. Horváth-Szabó Alíz (PINKK - Janikovszky U11) 35.71% (15/42) 14
1895. Temesi Ádám (Óbudai Kaszások/B) 35.71% (10/28) 14
1896. Kónya Gréta (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 35.71% (5/14) 12
1897. György Bálint (Monok SE) 35.71% (5/14) 12
1898. Hutkai Olivér (TF-JAK U11) 35.71% (5/14) 10
1899. Dalloul Ádám (Kaszás Minik) 35.71% (5/14) 10
1900. Szabó Eszter (Fót SE Vegyes/A) 35.71% (5/14) 10
1901. Gulyás Bíborka Lilla (NYÍKSE-DVTK) 35.71% (5/14) 10
1902. Árki Arnold (DKKA Darazsak) 35.71% (5/14) 14
1903. Németh Szofia Róza (BSC Lány) 35.71% (5/14) 14
1904. Nemes Bálint (Soproni SI Gárdonyis Bivalyok) 35.71% (5/14) 14
1905. Balogh Bálint Hunor (Keresztúri SE) 35.71% (5/14) 14
1906. Egyed Samu (Óbudai Kaszások/A) 37.5% (5/14) 14
1907. Borbás Dávid Levente (Nagykőrösi Sólymok/U11) 35.59% (21/59) 16
1908. Magyari Ákos Attila (KASI/C) 35.56% (16/45) 15
1909. Handl Dániel (Kecskeméti KA U11 Párducok) 35.56% (16/45) 15
1910. Papp Andor (FTSI Constantinum) 35.29% (12/34) 14
1911. Szabó Bence (Kécskei Vidrák) 35.29% (6/17) 14
1912. Nagy Bendegúz (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 35.29% (6/17) 13
1913. Szirtes Zsófia (Kaszás Mini Boszik) 35.29% (6/17) 12
1914. Scheidl Dalma (Harcos Darazsak) 35.29% (6/17) 8
1915. Tasi József Róbert (DIFE KK U11 DERECSKE) 35.29% (6/17) 12
1916. Barta Benedetta (Nádor Tigrisek) 35.29% (6/17) 8
1917. Tóth Hanna (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 35.29% (6/17) 10
1918. Tokodi Olivér (Esztergomi KE) 35.29% (6/17) 12
1919. Bial Boglárka (Csepel KK) 35.29% (6/17) 15
1920. Pécsvárady Soma (KVSE Kémények U11) 35.29% (6/17) 12
1921. Molnár Gerda (KASI/B) 35.29% (6/17) 8
1922. Nagy Zsófia Piroska (Kéksárga Okapik) 35.29% (6/17) 11
1923. Gácsi Natasa (BDSE Szécsény U11) 35.29% (6/17) 11
1924. Kemenczik Dávid Benjamin (Óbudai Kaszások/A) 35.29% (6/17) 11
1925. Répa Magor Vajk (Pér U11) 35.14% (13/37) 12
1926. Gyurkó Zsófia (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 55% (12/28) 17
1927. Mészáros-Kiss Noé (TFamily-Kreatív U11) 35% (7/20) 6
1928. Maiorciac Dóra (Primo Magic) 35% (7/20) 8
1929. Sittenauer André Gábor (Soproni Tigrisek SE U11/B) 35% (7/20) 12
1930. Szinyei Merse Félix (TFSE) 35% (7/20) 12
1931. Pölczmann Vince (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 34.78% (8/23) 8
1932. Jozaf Hédi (Mezőberényi KK Vegyes) 34.78% (8/23) 10
1933. László Panka Lilla (Kőbányai Darázslányok/A) 34.78% (8/23) 14
1934. Baumgartner Bianka (PINKK - Janikovszky U11) 34.62% (9/26) 16
1935. Vízi Botond Hunor (Mélykút DSE) 34.62% (9/26) 10
1936. Pető Zsombor (Alba Fehérvár Oroszlánok) 34.62% (9/26) 12
1937. Pásztor-Kozma Márton (MEAFC Mini Cápák) 34.62% (9/26) 12
1938. Horváth Csanád (Kéksárga Zsiráfok) 34.48% (10/29) 13
1939. Tóth Szebasztián Zoltán (TF-JAK U11) 34.48% (10/29) 12
1940. Omasics Lilla Dorina (Kaszás Mini Boszik) 34.29% (12/35) 12
1941. Puskás Mihály (BLF Bolhák) 34.21% (13/38) 14
1942. Győri Arnold (Alba Fehérvár Oroszlánok) 34.15% (14/41) 14
1943. Fürész Benedek (Alba Fehérvár Cápák) 34.09% (15/44) 16
1944. Góman Kristóf János (KASI/A) 34% (17/50) 16
1945. Szabó Levente Attila (Gyulasport Nkft.) 33.87% (21/62) 12
1946. Baksai Blanka (Bajai Női Kosárlabda Klub) 33.33% (11/33) 14
1947. Savic Márkó (Óbudai Kaszások/A) 33.33% (9/27) 15
1948. Farkas Kata (BEAC Újbuda KA/B) 33.33% (8/24) 13
1949. Aszalós Áron Bence (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 33.33% (7/21) 10
1950. Kovács-Nemes Kende (Alba Fehérvár Oroszlánok) 33.33% (7/21) 12
1951. Rus Alexandru George (ACS Wildcats Baia Mare Fekete) 33.33% (6/18) 8
1952. Mao Zidong (Ziccer Kistigrisek) 33.33% (6/18) 10
1953. Szatmári András Norbert (Ziccer Kistigrisek) 33.33% (6/18) 10
1954. Nagy Kincső (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 33.33% (6/18) 10
1955. Csikós Marcell (Dunaújvárosi Sárkányok) 33.33% (6/18) 16
1956. Balogh József (TSK-Magiszter U11) 33.33% (6/18) 15
1957. Sittenauer Christoph Áron (Soproni Tigrisek SE U11/B) 33.33% (5/15) 13
1958. Polgár Bendegúz (Győri KC Koalák UNI Győr) 33.33% (5/15) 12
1959. Dremmel Sári (TF-JAK U11) 33.33% (5/15) 12
1960. Juhász Csepke Jázmin (Kőbányai Darázslányok/B) 33.33% (5/15) 14
1961. Vainel Kristóf (Dunaújvárosi Sárkányok) 33.33% (5/15) 14
1962. Pintér Alíz Hanga (Gyakorlós Törpék) 33.33% (5/15) 14
1963. Kiss Míra (VESC U11) 33.33% (5/15) 14
1964. Csiszér Joel (KLKS - Homoktövis) 33.33% (4/12) 13
1965. Füzesi Sándor (Békéscsabai KK) 33.33% (4/12) 14
1966. Csonka Dóra (Zsákoló kisZsiráfok) 33.33% (4/12) 6
1967. Mocuta Péter (Ziccer Kistigrisek) 33.33% (4/12) 10
1968. Dévai-Müller Tamara (Soproni SI Deákos Bivalyok) 33.33% (4/12) 10
1969. Vass Dorina (Lackneros Darazsak) 33.33% (4/12) 10
1970. Pulai Laura (Villámló Tigrisek/A) 33.33% (4/12) 10
1971. Horváth Klaudia (Harcos Darazsak) 33.33% (4/12) 10
1972. Szalai Levente (BasketBaja SE) 33.33% (4/12) 10
1973. Szatmári Zénó (Budafoki Bolhák) 33.33% (4/12) 10
1974. Zaka Rebeka (Kécskei Vidrák) 33.33% (4/12) 10
1975. Kapusy Domonkos (TSE Basket U11) 33.33% (4/12) 10
1976. Nagy Viktória (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 33.33% (4/12) 10
1977. Hájos Zoltán (TFamily-Kreatív U11) 33.33% (4/12) 7
1978. Toldik Tamás (NYKK U11/B) 33.33% (4/12) 7
1979. Faragó Dalma (Kécskei Vidrák) 33.33% (4/12) 12
1980. Elek Benedek (Budafoki Ebihalak) 33.33% (4/12) 12
1981. Tóth Daniella (BEAC Újbuda KA/B) 33.33% (4/12) 9
1982. Cseh Bálint (Zuglói Sasok Herman) 33.33% (4/12) 9
1983. Szőcsi Szkarlett Boglárka (Feketés Darazsak) 33.33% (4/12) 12
1984. Oláh Joel (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 32.84% (22/67) 15
1985. Szabó András Dénes (MEAFC Tigrisek) 32.43% (12/37) 10
1986. Golisevszka Zsanett (Zsákoló Zsiráfok) 32.43% (12/37) 14
1987. Alsóhegyi Alen Martin (Egri Kék Oroszlánok) 32.35% (11/34) 12
1988. Bota János Vitéz (NKA Pécs u11 fiú) 32.26% (10/31) 14
1989. Bodor Dániel Béla (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 32.14% (9/28) 11
1990. Berta-Somogyi Lili Jane (Villámló Tigrisek/A) 32% (8/25) 6
1991. Németh Zselyke Gabriella (PINKK - Janikovszky U11) 31.82% (7/22) 16
1992. Szabó Benedek (MAFC Farkasrét) 31.82% (7/22) 14
1993. Elek Zara Pandora (KKC Mátyás) 31.58% (6/19) 9
1994. Németh Ambrus (MAFC Bikszádi) 31.58% (6/19) 12
1995. Kántor Máté (Zuglói Sasok) 31.58% (6/19) 15
1996. Szittya-Lokáncz Ábris (Zuglói Sasok Herman) 31.58% (6/19) 15
1997. Bénard Jojo János (KLKA Angoltagozatos ) 31.58% (6/19) 12
1998. Boda Csenge (BDSE Szécsény U11) 31.58% (6/19) 11
1999. Lajos Miklós (NKA Pécs u11/D) 28.57% (7/22) 18
2000. Lajos Botond (Gyulasport Nkft.) 31.43% (11/35) 14
2001. Párizs Boglárka (Soproni SI Deákos Bivalyok) 31.25% (5/16) 13
2002. Seres Dávid (FTSI József A. Iskola) 31.25% (5/16) 13
2003. Pozsgai Laurent (DIFE KK U11 DERECSKE) 31.25% (5/16) 12
2004. Budai Boglárka (DVTK Miskolc/B) 31.25% (5/16) 12
2005. Bimbó Hanna (Kécskei Vidrák) 31.25% (5/16) 14
2006. Bolvári Gréta (FTSI Constantinum) 31.25% (5/16) 14
2007. Tőzsér Ada (Feketés Darazsak) 31.25% (5/16) 14
2008. Lukács Máté Nimród (Keresztúri SE) 31.25% (5/16) 14
2009. Kovács Lilla (Kéksárga Okapik) 31.25% (5/16) 15
2010. Engel Sára Csenge (Kőbányai Darázslányok/A) 41.67% (8/30) 14
2011. Orosz-Nagy Liza (Miskolci Sportiskola Kossuth) 30.77% (4/13) 11
2012. Babulják Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 30.77% (4/13) 14
2013. Siku Lili Lea (Miskolci Sportiskola Kossuth) 30.77% (4/13) 11
2014. Ledneczki Erik (Monok SE) 30.77% (4/13) 14
2015. Zsipi Máté (Tiszaújvárosi Phoenix KK) 30.77% (4/13) 14
2016. Rapcsák Luca (PVSK NKA Leány/A) 30.77% (4/13) 13
2017. Debreczeni Alíz (TFSE) 30.77% (4/13) 14
2018. Tóth Emma Leila (DVTK Miskolc/B) 30.77% (4/13) 10
2019. Lovász Zsombor (Egri Kék Oroszlánok) 30.77% (4/13) 10
2020. Lakatos Petra Karolina (TSK-Magiszter U11) 30.77% (4/13) 8
2021. Börcsök Dorián (Dombóvári Kosársuli KE/B) 30.77% (4/13) 10
2022. Nagy Petra Kinga (Nagykőrösi Sólymok/LU11) 30.77% (4/13) 10
2023. Kolozs Kornél Áron (Zuglói Sasok Herman) 30.77% (4/13) 10
2024. Pogacsics Krisztofer (NKA Pécs u11/D) 30.77% (4/13) 10
2025. Szilágyi Hunor (FTSI Platán Iskola) 30.77% (4/13) 8
2026. Feri Nadin Mira (Zsákoló Zsiráfok) 30.77% (4/13) 12
2027. Szolyka Emma (Ziccer Kistigrisek) 30.77% (4/13) 9
2028. Szalai Szofi Lídia (Nyíregyházi Sportcentrum U11/B) 30.77% (4/13) 12
2029. Románszki Ákos (Józsefvárosi KC) 30.77% (4/13) 12
2030. Hankó Adrienn (DVTK Akadémia Miskolc/A) 30.77% (4/13) 9
2031. Deák Zsombor (Németvölgyi Bocsok) 30.43% (7/23) 10
2032. Pothorszki Bálint (Esztergomi KE) 30.43% (7/23) 10
2033. Gulyás Jázmin Zoé (DVTK Tiszaújváros) 30.43% (7/23) 14
2034. Vaszily Kincső Panna (DVTK Miskolc/B) 30.43% (7/23) 14
2035. Buday-Sántha Álmos (NKA Pécs fiú u11/B) 30.43% (7/23) 12
2036. Forgó Ágoston Gábor (Zuglói Sasok Herman) 30.3% (10/33) 15
2037. Tokai Amira Rebeka (Törekvés Törpillák) 22.22% (9/28) 20
2038. Talon Roland (NKA Pécs u11 fiú) 30% (12/40) 12
2039. Benkő Emma (Kecskeméti KA U11 Villámok) 30% (9/30) 16
2040. Kis Gellért (Kozármisleny SE) 30% (9/30) 10
2041. Vitányi Borka (BDSE Szécsény U11) 30% (9/30) 11
2042. Takács Flóra Napsugár (Törekvés Törpicúrok) 30% (6/20) 12
2043. Ökrös Míra (PVSK NKA Leány/A) 30% (6/20) 12
2044. Nagy-Zimmer Kevin (CEKK) 30% (6/20) 10
2045. Huszka Vanda Judit (Kecskeméti KA U11 Villámok) 30% (6/20) 16
2046. Magyar Pál István (MAFC Grosics) 30% (6/20) 11
2047. Halász Gergő (Budapesti Honvéd SE/B) 29.63% (8/27) 12
2048. Lakatos-Szitár Péter (Soproni Tigrisek SE U11/A) 29.41% (10/34) 13
2049. Ruzsinszky Máté Áron (Pityke KSE) 29.41% (5/17) 12
2050. Kálnoky Zsombor Bálint (Kéksárga Zsiráfok) 29.41% (5/17) 12
2051. Kincses Levente (Győri KC Vizslák UNI Győr) 29.41% (5/17) 12
2052. Naranmandakh Tuguldur-Od (Monok SE) 29.41% (5/17) 10
2053. Baumgartner Dávid (NKA Pécs fiú u11/B) 29.41% (5/17) 14
2054. Vaszkó Erik (Keresztúri SE) 29.41% (5/17) 14
2055. Somi Milos (KASI/B) 29.17% (7/24) 13
2056. Toriska-Jekő Mara (Kecskeméti KA U11 Amazonok) 28.57% (8/28) 16
2057. Dániel Márton (Kőbányai Darazsak/B) 28.57% (8/28) 14
2058. Steszli Balázs (Győri KC Koalák UNI Győr) 28.57% (8/28) 14
2059. Németh Dániel (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 28.57% (6/21) 14
2060. Hartman Ákos (NKA Pécs fiú u11/B) 28.57% (6/21) 12
2061. Bodó Bora Alba (BEAC Újbuda KA/C) 28.57% (6/21) 12
2062. Oláh Hanna (Zsákoló Zsiráfok) 28.57% (6/21) 7
2063. Kecskés Erik (BasketBaja SE) 28.57% (4/14) 14
2064. Cserép Luca (FTSI Platán Iskola) 28.57% (4/14) 11
2065. Vecsei Gréta (KKC Hetény) 28.57% (4/14) 14
2066. Ujházi Panna (Miskolci Sportiskola Kossuth) 28.57% (4/14) 14
2067. Bódás Ádám Tamás (DKKA Vezérek) 28.57% (4/14) 11
2068. Olajos Mia Boglárka (Nádor Tigrisek) 28.57% (4/14) 10
2069. Vozárik-Illés András (MEAFC Tigrisek) 28.57% (4/14) 10
2070. Németh Abigél Virág (Harcos Darazsak) 28.57% (4/14) 10
2071. Sági Szabolcs (Kőbányai Darazsak/B) 28.57% (4/14) 10
2072. Papp Hunor (Soproni Tigrisek SE U11 Orsolya) 28.57% (4/14) 12
2073. Huppauer László (Pér U11) 28.13% (9/32) 13
2074. Pál-Szabó Botond (Sláger KKSE U11) 27.78% (5/18) 9
2075. Mosolygó Zsófia Léna (Zsákoló kisZsiráfok) 27.78% (5/18) 9
2076. Tóth Emma Zoé (Zsákoló kisZsiráfok) 27.78% (5/18) 10
2077. Juhász Antónia Mária (DVTK Miskolc/B) 27.78% (5/18) 14
2078. Győrfi Dániel (Dombóvári Kosársuli KE/B) 27.78% (5/18) 14
2079. Czigler Benedek (PVSK NKA Fiú/B) 27.78% (5/18) 6
2080. Kun Marcell András (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 27.78% (5/18) 15
2081. Heller Noel (Vasas Akadémia U11) 27.59% (8/29) 15
2082. Kemény Szabolcs Zoltán (DKKA Ugrómókusok) 27.59% (8/29) 14
2083. Ledneczki Márk (Monok SE) 27.27% (6/22) 14
2084. Horváth Alex Trisztán (Monok SE) 26.67% (4/15) 14
2085. Laszlóczki Levente (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 26.67% (4/15) 14
2086. Budai Bence (Alba Fehérvár Oroszlánok) 26.67% (4/15) 13
2087. Malina Balázs (SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA ISKOLA) 26.67% (4/15) 13
2088. Takács Barnabás (FTSI József A. Iskola) 26.67% (4/15) 8
2089. Góman Csaba Noel (Kaszás Minik) 26.67% (4/15) 7
2090. Cohen Olivér (Óbudai Kaszások/B) 26.67% (4/15) 7
2091. Jobbágy Mihály (BL Basket SE) 26.67% (4/15) 12
2092. Szemán Dorina Cintia (Török Sasfiókák) 26.67% (4/15) 12
2093. Matyuga Erik (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 26.32% (5/19) 16
2094. Gere Luca (Kőbányai Darázslányok/A) 26.32% (5/19) 12
2095. Nádudvari Júlia Márta (PaSa Csillagai) 26.32% (5/19) 12
2096. Osztromok István (NKA Pécs fiú u11/B) 26.32% (5/19) 10
2097. Józsa Dóra Veronika (Városgazda Utánpótlás Akadémia) 26.32% (5/19) 10
2098. Lukács Ábel Barnabás (Pilisborosjenői Párducok) 26.32% (5/19) 6
2099. Benczik Zsombor (NKA Pécs u11/D) 26.09% (6/23) 14
2100. Csák Zétény (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 25% (5/20) 14
2101. Szabados Judit (Kaszás Mini Boszik) 25% (4/16) 14
2102. Fehérvári Marcell (KASI/D) 25% (4/16) 14
2103. Orbán Nóra (KLKS Károlyi) 25% (4/16) 11
2104. Szabó Flórián Milán (Kécskei Vidrák) 25% (4/16) 8
2105. Varga Barna (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 25% (4/16) 8
2106. Bognár-Nagy Rebeka (Szúrós Darazsak) 25% (4/16) 7
2107. Kovács Gergő (Monok SE) 25% (4/16) 12
2108. Gönczör Eliza (PINKK - Janikovszky U11) 25% (4/16) 12
2109. Vidéki Lili Sára (FTSI Platán Iskola) 25% (4/16) 12
2110. Polgár Benedek (PaSa Csillagai) 25% (4/16) 12
2111. Hegedűs András (MEAFC Kossuth) 25% (3/12) 10
2112. Szemán Enikő (BLF Bolhák) 25% (3/12) 12
2113. Gaál József András (Vasas Akadémia U10) 25% (3/12) 12
2114. Horváth Enikő Kinga (Mélykút DSE) 25% (3/12) 6
2115. Nándori Levente (Nyíregyházi Sportcentrum U11/C) 25% (3/12) 10
2116. Fűzy Odett Kata (Villámló Tigrisek/A) 25% (3/12) 9
2117. Ukata-Mihélisz Kevin (Józsefvárosi KC) 25% (3/12) 9
2118. Hoffmann Balázs (Alba Fehérvár Cápák) 24.32% (9/37) 16
2119. Berki Milán (TF-JAK U11) 24% (6/25) 8
2120. Rácz Barnabás Péter (Zuglói Sasok) 23.81% (5/21) 16
2121. Majdanics Márk (Esztergomi KE) 23.81% (5/21) 16
2122. Bartus Izabell (Lackneros Darazsak) 23.81% (5/21) 12
2123. Udvary Róbert Rikárdó (BLF Kenguruk) 23.53% (4/17) 14
2124. Beke Milán (FTSI József A. Iskola) 23.53% (4/17) 13
2125. Czifra Virág Mimi (Ziccer Bocsok) 23.53% (4/17) 14
2126. Browne Logan Aidan (Zuglói Sasok) 23.53% (4/17) 13
2127. Taczman Dénes (PaSa Csillagai) 23.08% (3/13) 10
2128. Varga Zsombor (BLF Kenguruk) 23.08% (3/13) 12
2129. Kustos Manna (Gyakorlós Törpék) 23.08% (3/13) 15
2130. Prókátor Péter (MEAFC Kossuth) 23.08% (3/13) 6
2131. Bálint Nóra Julianna (Józsefvárosi KC) 23.08% (3/13) 12
2132. Jobbágy Letti Liza (NYÍKSE-DVTK) 23.08% (3/13) 10
2133. Hangay Zsófia (BEAC Újbuda KA/A) 23.08% (3/13) 9
2134. Fatuska Hanna (TSE Basket U11) 22.73% (5/22) 16
2135. Szuromi Bendegúz (Sláger KKSE U11) 22.22% (4/18) 8
2136. Szabó Henrietta (Kécskei Vidrák) 22.22% (4/18) 10
2137. Koncz Márton (Gyulasport Nkft.) 22.22% (4/18) 12
2138. Jordán Gusztáv Csanád (Kecskeméti KA U11 Jégtörő Mátyás) 22.22% (4/18) 12
2139. Vincze Zsombor (Kozármisleny SE) 21.74% (5/23) 9
2140. Siklósy Gréta (CEKK) 21.43% (6/28) 16
2141. Mák Szabolcs (FTSI József A. Iskola) 21.43% (3/14) 11
2142. Galambos Sára Rózsa (Nádor Tigrisek) 21.43% (3/14) 10
2143. Wachtler Péter Renátó (MEZŐÖRSI HANGYÁK) 21.43% (3/14) 12
2144. Hesz Barnabás (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 21.43% (3/14) 12
2145. Jónás András (NKA Pécs u11/D) 21.43% (3/14) 12
2146. Kovács Patrik Noel (ICT Pilots Bicske) 21.43% (3/14) 14
2147. Velencei Soma (Atomerőmű SE-Paksi Harcosok U11) 21.43% (3/14) 14
2148. Gyurmánczi Mirella Kiara (Feketés Darazsak) 21.43% (3/14) 14
2149. Vízhányó Tamara (FTSI Constantinum) 21.43% (3/14) 14
2150. Kertész Mihály Máté (Soproni SI Lackneros Bivalyok) 21.43% (3/14) 14
2151. Szolnoki Boglárka (Miskolci Sportiskola Kossuth) 21.43% (3/14) 14
2152. Egri-Tziotziosz Fotini (PVSK NKA Leány/A) 21.43% (3/14) 14
2153. Sándor Zsanett Dorina (Törekvés Törpillák) 20.83% (5/24) 14
2154. Igar Dániel (Óbudai Kaszások/B) 20% (5/25) 14
2155. Balogh Jázmin Izabella (Kécskei Vidrák) 20% (4/20) 14
2156. Nagy Lili (BDSE Szécsény U11) 20% (3/15) 13
2157. Pallai Zorka (DVTK Miskolc/B) 20% (3/15) 13
2158. Berhidai Fanni Zora (Törekvés Törpicúrok) 20% (3/15) 8
2159. Balatoni Ákos (PVSK NKA Fiú/B) 20% (3/15) 10
2160. Megyeri Hanna Kata (CEKK) 20% (3/15) 12
2161. Bihary Barnabás (Monok SE) 20% (3/15) 12
2162. Szegi Nóra (Lackneros Darazsak) 20% (3/15) 10
2163. Pipicz Noémi (Mélykút DSE) 18.75% (3/16) 10
2164. Egyed Gergő (Monok SE) 18.75% (3/16) 12
2165. Mondi Dominik (Nagykőrösi Sólymok/U11) 18.75% (3/16) 12
2166. Nagy Marcell Ádám (BLF Bolhák) 18.75% (3/16) 14
2167. Vészi Péter Milán (Dombóvári Kosársuli KE/B) 17.65% (3/17) 10
2168. Nagy Botond (Győri KC Vizslák UNI Győr) 17.39% (4/23) 12
2169. Böjtös Emma Zoé (Gyakorlós Törpék) 16.67% (2/12) 12
2170. Bődör Nóra Eszter (Gyakorlós Törpék) 16.67% (2/12) 12
2171. Mohl Noel (Alba Fehérvár Oroszlánok) 16.67% (2/12) 10
2172. Lauber Péter Maximilián (Sláger KKSE U11) 16.67% (2/12) 10
2173. Pálvölgyi Gergő (NKA Pécs Kenguru vegyes/C) 16% (4/25) 15
2174. Rőczei Botond (MEAFC Kossuth) 15.79% (3/19) 13
2175. Palotás Dorina (KKC Mátyás) 15.38% (2/13) 12
2176. Kult Médea (TARR KSC Szekszárd/B) 15.38% (2/13) 11
2177. Kun-Szabó Zorka (Mélykút DSE) 14.29% (2/14) 12
2178. Kerner Lilien (Pér U11) 14.29% (2/14) 14
2179. Sülecz Bende Dávid (Győri KC Koalák UNI Győr) 14.29% (2/14) 14
2180. Bócsa Zakariás Balázs (KASI/D) 14.29% (2/14) 10
2181. Borsody Áron Döme (Józsefvárosi KC) 14.29% (2/14) 10
2182. Simon Árven Áfonya (CEKK) 12% (3/25) 12
2183. Rudkov Janka (Pér U11) 11.76% (2/17) 12
2184. Fekete Simon (PVSK NKA Fiú/B) 10.53% (2/19) 12
2185. Lóczi Luca (KKC Mátyás) 8.33% (1/12) 8
2186. Kelecsényi-Tóth Tibor (Kécskei Vidrák) 8.33% (1/12) 8
2187. Németh Bendegúz (NKA Pécs u11 fiú) 7.69% (1/13) 12
2188. Buzási Ádám Kázmér (Soproni Tigrisek SE U11 Fenyő tér) 0% (0/12) 12
teljes ranglisták >>

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu