/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: KARCAGI FIÚK, HOL JÁRTATOK?

értékelés
Értékeljen
Nehézkesen ugyan, de megrendezésre került az előzetesen rangadónak ígérkező összecsapás.

Nehézkesen ugyan, de megrendezésre került az előzetesen rangadónak ígérkező összecsapás a megyei bajnokság újabb csoportkörében. A házigazda karcagiak a Szolnoki Baglyokat látták vendégül, akik szinte teljes kerettel érkeztek a megmérettetésre, ellenben a vendéglátókkal, akiknek az ötödik ember előkerítése is negyed órás procedúra volt. Miután mindenki befutott, feldobták a labdát és meglepetésszerűen a hazaiak egy 10-0 -ás rohamot vittek véghez. Az első vendég kosarak négy perccel a kezdés után estek, amikor is nem elaprózva a pontgyártást, átvették a vezetést is. A második negyedben még kitartott Fodor Csaba csapata és nem engedték a nagy arányú különbség kialakulását, azonban a cserék hiánya ekkor már elkezdett kiütközni és a rendre jól kihasznált támadásoknak köszönhetően a szolnoki gárda kilenc pontos vezetéssel vonulhatott le a nagy szünetre. A harmadik felvonás volt a mindent eldöntő tíz perc. Ebben a játékrészben érvényesült leginkább a Baglyok létszámfölénye és gyors indításos kosaraikra, illetve a jól elhelyezett hárompontosokra nem tudtak felelni a karcagiak. A Baglyok olyannyira szálltak, hogy húsz pontos vezetést tudhattak magukénak, amikor is két percre meg kellett szakítani a szárnyalást, hisz vége lett a harmadik negyednek. Ennek ellenére az utolsó játékrészt ott folytatták, ahol két perccel azelőtt befejezték, és egyre inkább csak növelték csapatuk pontszámait. A hazaiakon teljes mértékben kiütközött, hogy nem csak ellenfelükkel kell összecsapniuk, de a fáradtságot is le kell győzniük, mely kettős csata eredménye mindössze hét pont lett az utolsó felvonásban. Ennek ellenére végig küzdöttek és nem adták fel a mérkőzést, a Baglyok pedig duplájára növelte az amúgy sem csekély pontdifferenciát és fontos győzelmet arathattak egy sportszerű mérkőzésen.

Karcagi SE - Szolnoki Baglyok SE 47-87 (15-19 , 14-19, 11-22, 7-27)

2018.01.11., Karcag, 20 néző, Vezette: Zahorán Kitti, Szabó László

Fodor Csaba: „Nem a legjobb előjelekkel kezdődött az idei első meccs, hiszen éppen csak a minimális létszámmal tudtunk kiállni a bajnokesélyes ellen. A mérkőzés elején jól kezdett a csapatom, de a cserelehetőségek hiányában frissíteni csak a negyedek további felezésével tudtunk. A Baglyok megérdemelten nyert egy sportszerű, jó iramú mérkőzésen. A folytatásban remélem, nem lesz hasonló létszámhiányunk!”

Forgács László: "Megkezdtük 2018. évben is a megyei mérkőzéseket, egy rangadónak számító összecsapással Karcagon. Sajnos a házigazda a kezdés időpontjára még az öt játékost sem tudta kiállítani, melynek következménye az lett, hogy kezdett az unalomba fulladni a bemelegítés és a várakozás. Mi jó vendégek módjára és a Karcag iránti tiszteletből, természetesen megvártuk az ötödik játékost, ha már elutaztunk Karcagig. A hosszú bemelegítés meg is tette hatását, mert teljesen indiszponáltan léptünk pályára és a Karcag állva hagyott bennünket. Minden tiszteletünk az öt karcagi játékosé, akik végigküzdötték a mérkőzést. Igaz, hogy minden játékrészt megnyertünk, de valójában csak a harmadik negyedben hoztuk azt, amit igazán tudunk is. Sokszor pontatlanul és idegesen játszottunk és csak néhol volt olyan a védekezés és a támadójáték, ami elvárható lenne. A nagyarányú győzelem elsősorban az ellenfél fáradtságának és nem az extra teljesítményünknek tudható be. Köszönjük a karcagi ötösnek, hogy lejátszotta a mérkőzést és kimozdított bennünket a komfortzónánkból. Hajrá Baglyok!"

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu