/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: KEZDÉSNEK NEM VOLT ROSSZ!

értékelés
Értékeljen
Megkezdődött az idei megyei bajnokság a felnőtt férfiak számára is

Megkezdődött az idei megyei bajnokság a felnőtt férfiak számára is, melynek nyitó meccsén a Lehel Kosársuli csapata látta vendégül a Szolnoki Olaj KK U19 gárdáját. A vendégek szerezték meg az első kosarat, mely után nem igen érkezett válasz a hazai oldalról, az is csupán két perc elteltével, azonban miután beesett az első hazai pont is, fej-fej mellett haladt a két gárda. Ennek köszönhetően az első játékrész végén egál állással vonulhattak a csapatok a rövid pihenőre. A második negyedben szintén hasonló volt a játék képe, mint az előzőben, azonban a második etap végére mégis a hazai csapat harcolt ki magának három pontos előnyt. A félidei szünetet követően igyekeztek Nemes Péter tanítványai felzárkózni, azonban a jászberényi fiatalok mindig megtalálták a módját annak, hogy hogyan hárítsák el ezen próbálkozásokat. A játékrész folyása azonban nem volt zavartalannak mondható, hisz Józsa Miklós edző „kiharcolt” magának egy technikai hibát, melyet követően egy nézőt is ki kellett küldeni a teremből. Azonban csapata ezt is helyén tudta kezelni és tíz pontos előnyt tudtak magukénak a negyed végére. Az utolsó, mindent eldöntő játékrész során mindkét alakulat szívvel lélekkel küzdött a győzelemért, viszont a már meglévő hátrányból csupán négy pontot sikerült lefaragniuk a vendégeknek, így a jászberényi közönség otthon ünnepelhette csapata első győzelmét a bajnokság során.

Lehel Kosársuli - Szolnoki Olaj KK U19 76-70 (13-13, 23-20, 24-17,16-20)

2017.10.19., Jászberény, 35 néző, Vezette: Zahorán Kitti, Pál-Szabó Dávid

Józsa Miklós: „Jó, hangulatos mérkőzésre számítottam, az is lett. Az Olaj nem várt erősségű csapattal érkezett, de ez csak növeli a győzelmünk értékét. Külön öröm, hogy kadetjeink is szépen megállták helyüket.”

Nemes Péter: „Kissé frusztráltan kezdett minkét csapat, sajnos az első félidőben rengeteg hibánk volt, sok 1-1 elleni "párharcot" elvesztettünk. A második félidőben egész pályás védekezésünkkel sok könnyű kosarat szereztünk, a harmadik negyedben fej-fej mellet haladt a két csapat, de az utolsó két percben tetemes hátrányt szereztünk. A végjátékban sajnos nem sikerült a büntetőket, illetve a könnyű helyzeteinket bedobni. Ebben a felállásban most játszottuk első mérkőzésünket, várható volt a sok hiba.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu