/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: A HARMADIK MECCSRE MARADT A DÖNTÉS

értékelés
Értékeljen
Nagy meglepetésre az első mérkőzést a vendég gárda nyerte meg, méghozzá fölényesen, így a hazaiaknak mindenképpen nyerni kellett, ha harcolni akartak a továbbjutásért.

Nagy meglepetésre az első mérkőzést a vendég gárda nyerte meg, méghozzá fölényesen, így a hazaiaknak mindenképpen nyerni kellett, ha harcolni akartak a továbbjutásért. Ennek ellenére a piros-fekete csapatban voltak hiányzók, míg a másik oldalon a teljes keret rendelkezésre állt, így izgalmas és fordulatos mérkőzésre lehetett számítani. A találkozó úgy indult, ahogy egy hazai pályán játszó csapatnak kezdenie kellett, így 4-5 ponttal az Olaj vezetett és ez folyamatosnak mondható volt az első negyed végéig, ahol visszajött a meccsbe a TKSE, sőt még a vezetést is átvették. A folytatásban is fej-fej mellett haladtak a csapatok, de elég hullámzó volt a játék, egyszer az egyik csapat, majd a másik csapat dobott zsinórban öt-nyolc pontokat, így csak pillanatokig nőtt a különbség több pontra. Valahogy a hazai fiatalok úgy gondolták, hogy majd elfáradnak a miklósiak, de azok nem gondolták így, sőt minden posztról betaláltak, így a félidő végére mindössze egy pont volt a különbség a vendéglátók javára.

A hullámzás tovább folytatódott a mérkőzésen, hol az egyik, hol a másik csapat dobott zsinórban pontokat, így csak rövid ideig lehetett nagyobb előny a hazaiaknál, mert ezt követően a látogatók, akik szívósan ragadtak, minden esetben visszajöttek a meccsbe. Az Olajban nem igazán találta senki a kulcsfigurákat, nem mentek be a kinti dobások, a büntetők is kimaradtak, de így is négy pontos Olaj előnnyel fordultak a csapatok. A záró játékrész ugyanúgy folyt, mint az addigi három: pár pont ide, pár pont oda, de egyik gárda sem tudott ellépni, amivel kicsit megnyugodhattak volna, talán a 7. perc végén volt a legnagyobb különbség a két együttes között, ekkor 81-71 volt az eredmény jelzőn. A hátralévő időben már nem tudott megújulni a TKSE, így csak szépítésre volt lehetőségük, de a mérkőzést behúzta a hazai alakulat.

Végig fej-fej melletti csatát láthatott a szépszámú közönség, sok hibával, de ezek mellett sok szép megoldást is láthattak. Az első félidőben nem minden esetben a játék volt a középpontban, a játékvezetői ítéletek néhány esetben felborzolták a kedélyeket, talán jogosan, de a második félidő már a játékról szólt, mindenki a saját feladatával foglalkozott, és ha nem is színvonalas, de mindenképpen izgalmas találkozón, az Olaj kiegyenlített a párharcban, jöhet a mindent eldöntő harmadik mérkőzés a miklósi katlanban.

Szolnoki Olaj KK U19 - Törökszentmiklósi KSE 85-77 (15-15; 25-23; 23-20; 22-18)

2017.04.12., Szolnok, 35 néző, Vezette: Gál János; Fodor Attila; Szőcs Béla

Farkas Ádám csapatvezető: „Számomra meglepő módon nagyon komolyan vettük a mérkőzést, és ennek kimondottan jó játék lett az eredménye. Az egész pályás letámadásunkkal többször meg tudtuk zavarna az ellenfél labdafelhozatalát, és gyors kosarakat tudtunk szerezni. Kintről ma sem dobtunk jól, de ezúttal a palánk alatti fölényüket keménységgel és határozottsággal tudtuk ellensúlyozni. Többnyire higgadtan, megfontoltan kosárlabdáztunk, ami nagyon fontos tud lenni a rutinosabb csapatokkal szemben. Az odavágóról a korosztályos válogatottbeli kötelezettségei miatt hiányzó Pallai Zsolt extra teljesítménye nagyon kellett a győzelemhez.”

Kovács Zoltán: „Sajnos nem sikerült megismételni a kontrollált hazai játékunkat. Irányító poszton nagy gondban voltunk! Ha Varga Zsolti a pályán volt, az volt a baj, ha a padon, akkor meg az! 36 eladott labdával ritkán lehet meccset nyerni! Rendre gondban voltunk, ha letámadtak minket! Várható volt, hogy a Körcsarnok atmoszférája sem lesz ránk kedvező hatással, de mindezeket egybevéve egy nyerhető meccset sikerült elveszteni! Nem aggódunk a harmadik meccs miatt, sokat készülünk rá, mindenki labdavezetéses gyakorlatokat végez esténként otthon és napközben a munkahelyén. Hajrá TKSE!”

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1-1

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu