/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: A KIRÁLYSÁGBAN MOST KEVÉSBÉ RAGYOGTAK A CSILLAGOK…...

értékelés
Értékeljen
Az idei bajnokság listavezetője a tavalyi bajnokot látta vendégül.

Szombaton az idei bajnokság listavezetője a tavalyi bajnokot látta vendégül. Az elmúlt szezon óta a vendégek játékoskerete alaposan átalakult, így a papírforma a hazaiak mellett szólt. Akkor is igaz ez, ha egyik vezérük, Gedei Tibi betegség miatt nem vállalta a játékot, és a később egyik nyerőembernek bizonyuló Szabó Viktor sem teljesen egészségesen játszott. A találkozót az előzetes esélyeknek megfelelően a SZEK kezdte jobban, de a második negyed nem a szájuk íze szerint alakult. Míg a kezdő feldobást követően gyakorlatilag az történt a pályán, amit ők akartak, addig ebben a játékrészben az Old Stars gárdája Vajó Bence megmozdulásainak, és Ulviczki Ádám hárompontosainak köszönhetően, 21-18-ra nyerve az etapot, négy pontra (33-29) zárkózott fel. A fordulást követően a betegen is nagy akarattal játszó Szabó Viktor vette vállára csapatát. Hatalmas mezőnymunkája mellé eredményesség is párosult, és középtávolról, büntetőből, ziccerből, sőt még a hárompontos vonalon túlról is betalálva járult hozzá, hogy a záró felvonást megnyugtatónak mondható, huszonegy pontos előnnyel (64-43) várják övéi. Azt a záró felvonást, amely újabb jó egyéni alakítást hozott. Ez azonban már nem az ő, hanem Hoppál Előd nevéhez fűződött. A stabil centerként elkönyvelt játékos előbb indításból (!), majd egy remek betörésből volt eredményes. A két alakítás között egyes poszton villogott, és irányítókat megszégyenítő labdavezetések után hozta helyzetbe társait, amellyel méltán váltotta ki a közönség, és csapattársai ovációját. A mérkőzés ennek ellenére mégsem volt egyoldalú, hiszen a szintén tartalékos vendégek igazi csapatmunkát bemutatva – négyen is dobtak triplát ebben a tíz percben – rendre válaszolni tudtak a kapott kosarakra. A jó hangulatú mérkőzésen, amelyről a Szolnok Televízió is készített egy interjúkkal színesített összefoglalót, összességében megérdemelten nyert az Egyesült Királyság, tovább menetelve így az alapszakasz-győzelem felé.

Szolnoki Egyesült Királyság – Szolnoki Old Stars KE 86–61 (15-8, 18-21, 31-14, 22-18)

2017.03.18., Szolnok, 18 néző, Vezette: Kovács Csaba, Pál Szabó Dávid

Farkas Dávid. „Nagyon nehéz volt motivációt találnunk erre a mérkőzésre a 73 pontos első meccs után, amely meg is látszódott a játékunkon. Szerencsére egy negyednyi kosárlabdázás bőven elég volt a magabiztos győzelemhez. Próbáltunk különböző feladatokat találni, hogy kicsit felpörgessük magunkat, például Gedei pár percig ne fújja az orrát, vagy Mató egy negyedig ne legyen jóképű. Ezek gyakran nehéz feladatot okoztak a játékosaimnak, ebben még sokat kell javulnunk. Kíváncsi vagyok, hogy Hoppál Elődöt megtalálta-e már az ellenfél…?”

Angyal Richárd: "Az Egyesült Királyság játékosai már a decemberi mérkőzésen letisztázták, hogy az idei Old Stars elleni találkozók csak papíron fognak rangadóknak számítani a bajnokságban. Sajnálatos módon, ezen a meccsen sem tudtunk kiállni teljes kerettel. Szatmári Szabi, és Szpíró Bazsi hiányában a győzelem nem igazán jöhetett szóba, így a tisztes helytállás volt a fő célkitűzésünk a mérkőzésen. Ezt a célunkat megvalósítottuk, mindenki jól érezte magát, és mindenki tudott pozitív szereplője lenni a találkozónak. Kiemelkedő teljesítménye a tavaly még az ellenfél csapatában játszó Ulviczki Ádámnak, illetve Vajó Bencének voltak. Ők közel 40 percig voltak kénytelenek harcolni a Királyok ellen. Gratulálunk az ellenfélnek a győztes mérkőzéshez, illetve Hoppál Előd meccsvégi látványos megmozdulásához."

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu