/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT: IDEGENBEN IS OTTHON HABÓK VEZÉRLETÉVEL

értékelés
Értékeljen
A TKSE a mérkőzés biztos lebonyolítása érdekében a pályaválasztó jogot feladva érkezett a MÁV arénába.

A TKSE a mérkőzés biztos lebonyolítása érdekében a pályaválasztó jogot feladva érkezett a MÁV arénába. A miklósiak edzőjük, Szénási János nélkül érkezett, illetve ezen a mérkőzésen a friss szerzemény Kozákot sem tudhatták a soraikban. Habár Acsay Attila csapatának ez hazai pályának számított, mégsem úgy alakult, ahogy tervezték. A mérkőzés eleje még kiegyenlített játékot hozott, de már ekkor is látszott, hogy komoly problémát fog okozni a fizikális fölényben lévő Törökszentmiklós megállítása. A miklósiak végig domináltak a palánkok alatt, és Habók kinti trojkáinak hála, rendre mattolni tudták a MÁV védelmét. A vasutasok az egész mérkőzés alatt futni kényszerültek az eredmény után, amiből csak annyira tellett, hogy bizonyos periódusokban tíz ponton belülre kerüljenek. A nyitott kérdéseket aztán a harmadik negyedben lezárta a TKSE, és Kruzslicznak, az utolsó két percben zsinórban dobott kilenc pontja után már tetemesnek mondható, 15 pontos előnnyel mehettek a záró negyedbe. Az utolsó negyedben sem sikerült a feltámadás a MÁV-nak, így megérdemelt törökszentmiklósi győzelem született. Összességében két sportszerű csapat küzdelmét láthatták a kilátogató nézők.

Törökszentmiklósi KSE - Szolnoki MÁV SE 79-57 (21-19, 19-15, 21-12, 18-11)

2017.02.08., Szolnok, 13 néző, Vezette: Szőcs Béla, Mile Gábor

Kovács Zoltán: „Azzal, hogy vállaltuk, a Véső úton játsszuk le a hazai meccset, kicsit kockáztattunk, de bejött, küzdelmes, változatos találkozón sikerült nyerni, köszönhetően Habók Zoli elképesztő dobóformájának! Csapatjátékunk még mindig döcögős volt, de ha van egy játékosunk, aki minden helyzetből betalál, akkor azt nehéz gyakorolni! Ez a meccs róla szólt, gratulálok neki, de tudjuk, hogy ha az élmezőnnyel versenyben akarunk lenni, akkor sok játékelemben fejlődnünk kell! Elismerésem az ellenfél csapatának is, nyomás alatt tartottak végig bennünket! Még egyszer köszönjük Acsay mesternek a termet!”

Acsay Attila: „A felcserélt pályaválasztói jog miatt hazai pályán játszhatott a MÁV. A szolnoki fiatalok két negyeden keresztül tudtak lépést tartani a Miklósiakkal. Ezt követően fizikailag és szellemileg is elfáradtak. Biztosan nyerte a Törökszentmiklós a sportszerű találkozót.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu