/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT: SZÉNÁSI MESTER GYŐZELEMMEL KÖSZÖNT EL A MIKLÓSI PADTÓL

értékelés
Értékeljen
Szerencsére a törökszentmiklósi csarnokban ment a fűtés rendesen, az Olaj U19-et fogadták a miklósiak.

A kemény hideg folytatódott pénteken is, mint ahogy a megyei bajnokság is. Szerencsére a törökszentmiklósi csarnokban ment a fűtés rendesen, az Olaj U19-et fogadták a miklósiak. A vendégek keze és lába biztosan nem fázott, nagyon bekezdtek, szebbnél szebb akciókat, gyors indításos kosarakat láthatott a szépszámú közönség. Szénási mesternek gyorsan időt is kellett kérnie, hogy rendezni tudja a sorokat, kezdett ébredni a hazai legénység is, a negyed végére lefaragták a hátrányukat. A második negyedre már szigorítottak a védekezésen is Habókék, ez meg is látszott az eredményen is, a vendégek már egyre nehezebben tudtak kosarakat szerezni. A fordulást követően újra a szolnoki fiatalok kezdték jobban a negyedet, percek alatt ledolgozták kilenc pontos hátrányukat, a hazaiak edzője továbbra is rotálta csapatát, kereste legjobb ötösét, ekkor Varga és Habók megvillant és újra nyolc-tíz pont lett a különbség a két gárda között. Az utolsó negyedben a TKSE még jobban koncentrált, nem ismertek elveszett labdát, mentek előre, hajtottak keményen, míg a vendégek talán kicsit elfáradtak volna, így simább lett a végeredmény, teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Törökszentmiklósi KSE – Szolnoki Olaj KK U19  90-68 (19-18, 22-14, 19-19, 30-17)

2017.01.27., Törökszentmiklós, 28 néző,  Vezette: Fodor Attila, Rácz Zsolt

Szénási János: „Végre ismét győztünk! Fizikálisan kerekedtünk ellenfelünk fölé, akik megnehezítették a dolgunkat. Csapatunkban lényegesen több van, mint amit a tabella mutat, most már “csak” meg kell mutatni a pályán is. Sajnos edzőként ez volt az utolsó mérkőzésem a csapatnál, de tudom, hogy a srácok nélkülem is mindent megtesznek a győzelemért. Ezúton is szeretném megköszönni nekik hogy együtt dolgozhattam és játszhattam velük. Hajrá TKSE!”

Farkas Ádám csapatvezető: „Jobban játszott az ellenfelünk, ennek ellenére úgy gondolom, ha végig azt tudtuk volna nyújtani, amit az első félidőben, akkor szorosabbá tudtuk volna tenni a végjátékot. Palánk alatt fölényben voltak a miklósiak, és a végére sajnos fejben is összezuhantunk. Sokkal precízebben és harcosabban kell fellépnünk az ilyen csapatok ellen.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu