/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: A HARMADIK NEGYED MINDENT ELDÖNTÖTT

értékelés
Értékeljen
Az esti órákban került megrendezésre a Lehel Kosársuli - Szolnoki Olaj KK U19 felnőtt megyei mérkőzés.

Az esti órákban került megrendezésre a Lehel Kosársuli - Szolnoki Olaj KK U19 felnőtt megyei mérkőzés. Talán az utazás, vagy a 19,15-ös kezdés miatt igen álmosan kezdtek a vendégek és az első felvonásban csupán tizenhárom pontot dobtak a tizenkilenc ellenében. A második negyedben a hazai fiúk megismételték az első negyed béli dobóformájukat és ismét tizenkilenc pontot termeltek, ám védekezésük lanyhult és itt már huszonnégy pontot kaptak. Ez még annyira volt elég, hogy a félidei nagyszünetre még minimális egy pontos előnnyel térhettek. A fordulás után összekapta magát a szolnoki csapat és agresszív védekezéssel, valamint eredményes támadójátékkal egy 6-33-as negyedet produkáltak, amivel szinte bebiztosították maguknak a végső sikert. A záró negyedben vendég részről nyoma sem volt az ezt megelőző etap kemény védekezésének és meccsbéli legeredményesebb támadójátékával huszonkettő pontot dobtak a berényi fiatalok és hat ponttal nyerték a játékrészt. Ám ez sem volt elég a végső győzelemhez, mert az olajos fiúk magabiztosan, húsz ponttal nyerték a sportszerű keretek közt zajló találkozót.

Lehel Kosársuli  - Szolnoki Olaj KK U19   66-86  (19-13, 19-24, 6-33, 22-16)

2016.11.22., Jászberény, 13 néző, Vezette: Gál János, Rácz Zsolt

Ménkü Tibor: „Az első félidőben tartottuk a lépést a vendégcsapattal, de sajnos a második félidőre kijött a fizikális különbség. Jó mérkőzést játszottunk, gratulálok az ellenfélnek!”

Farkas Ádám, csapatvezető: „Az első félidőben a Jászberény remekül használta ki a hazai pálya előnyeit, minden szögből gyűrűbe tudtak találni, nekünk sokszor a passzok célba juttatása is gondot okozott. A JKSE bármilyen korosztályáról is legyen szó, mindig kemény játékkal lépnek fel, és csak akkor van esély ellenük, ha hasonlóan kemény a hozzáállás. Szerencsére a második félidőben ezt sikerült megértetni a játékosokkal, elkezdtünk Olajhoz méltón védekezni, és ezzel egyenes arányban javult a támadó játékunk is. A végén túl korán hittük el, hogy zsebben van a nagyarányú győzelem, ezért vissza tudtak kapaszkodni a hazaiak. Ha a sérülések, és betegségek nem tizedelik tovább az állományt, lesz esélyünk jó eredményt elérni a sorozatban.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu