/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT: ÓRIÁSI CSATA VOLT!

értékelés
Értékeljen
Karcagi SE – JKSE II. 76-69 (17-17, 15-17, 15-15, 29-20) 2016.03.17., Karcag, 22 néző, Vezette: Fodor Attila, Rácz Zsolt, Farkas János

Március 17-én, 19.30-kor kezdődött a megyei bajnokság újabb mérkőzése, mondhatni rangadója. A hazaiaknál Erdei megint hiányzott a gépezetből, a vendégeknél több hiányzó is akadt, hat bevethető játékosa volt Malick mesternek. Az első négy percben nem sok kosár született, 6-3 volt az állás, a berényiek büntetőből voltak csak eredményesek, inkább a védekezés dominált mind a két oldalon, illetve kimaradt üres triplák jellemezték ezt a periódust, utána felváltva potyogtak a pontok, így egál volt az első negyed vége. A következő etapban sem sikerült egyik csapatnak sem elhúzni a másiktól, szép ziccereket, ötletes támadásokat láthatott a szépszámú publikum, Vincze Misi jó betörésével zárták a felek a negyedet. A második félidő kétpontos JKSE vezetéssel kezdődött, de a karcagiak újfent egyenlítettek, izgalmas volt a mérkőzés ebben a periódusban is.
A záró játékrészben hiába értékesített négy(!) triplát is a Karcag, a berényi fiatalok remekül játszottak és küzdöttek, gyakorlatilag szinte az utolsó percig nyílt volt a találkozó. Nagy izgalmak közepette Simon Laci trojkájával 68-66–ra módosította az eredményt, ezután Ondima Olivér csak az egyik büntetőjét dobta be, a JKSE taktikai faultok beütésével lassította a játékot, hogy maradjon még idejük gyors ziccert vagy gyors hárompontost dobni, de rendre kimaradtak a tiszta helyzeteik is, a hazaiak pedig jó százalékkal büntetőztek a végén, így hét pontos karcagi győzelem született a végig szoros, roppant izgalmas, hajtós, sportszerű mérkőzésen!

Fodor Csaba: „Úgy látszik, ha hazai pályánkra "kis létszámú" vendég csapat érkezik, szoros meccset játszunk. Persze, ehhez azért az is kell, hogy kihagyjunk sok-sok ziccert és eladjunk sok-sok labdát, amit a taktikailag fegyelmezetten játszó jászberényi fiatalok rendre kosárral „jutalmaztak”. Az utolsó két perc döntetlenről induló "minimeccsében" viszont nem hibázott csapatunk sem védekezésben, sem támadásban. Nehéz meccsen sikerült győzni.”

Lo-Elhadji Malick: „Hát ezt a meccset meg kellett volna nyerni!”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu