/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: A FIATALOK ÁTROHANTAK A KARCAGON

értékelés
Értékeljen
Hektikus játékkal kezdődött a meccs

Kedden este a Bercsényi Sportcsarnokban fogadta a Lehel Kosársuli csapata a vendég Karcagpt. Mindkét félnél voltak hiányzók, ez főleg karcagi oldalon volt meghatározó, ugyanis csak két cseréjük volt a mérkőzés folyamán. Hektikus játékkal kezdődött a meccs, felváltva vezettek a csapatok, sőt a vendégek nyolc pontos előnyt is kiépítettek. K. Nagy Zoltán a palánk alatt élt, Deák Zoltán pedig tempókból volt többször eredményes, míg a berényi gépezet akadozott, sok rontott dobásuk volt. A második negyedben Malick edző színre lépésével megélénkült a mérkőzés, és komoly csata alakult ki a pályán. A visszatérő Szappanos Máté átvette a karmesteri pálcát, több pontos dobással és szép gólpasszainak köszönhetően, a Lehel öt pontos előnnyel ment a félidőre. A pihenőt követően robbantottak a berényi fiatalok, Kovács Ákos vezetésével 16-2-es rohammal sokkolták a Karcagot, akiknek nem volt válasza a rohanó fiatalok játékára. Kovács Tibor kosaraival próbáltak közelebb férkőzni a vendégek, de nem tudták áttörni a húsz pontos lélektani határt. A végén Mondi ziccereivel átlépték a száz pontot is a jászságiak, így ennek külön örülhettek. Simon Lászlóékat pedig dicséret illeti a mérkőzés végéig tartó küzdésért. Barátságos kinézetű meccsen jó hangulatban nyert a hazai gárda.

Lehel Kosársuli - Karcagi SE 107-75 (18-20, 23-16, 30-15, 36-24)

Jászberény, 2020.02.18., 22 néző, Vezette: Mezei Tibor, Fenyvesi Zénó

Nyíri Dániel: „Kedden itthon játszottunk a Karcag ellen, az elvárások szerint a papírforma érvényesült, és könnyedén, egy igen pontgazdag mérkőzésen sikeresen vettük az akadályt annak ellenére, hogy a csapat fiatalabb része U18-as országos meccsen vett részt Egerben, így nem volt teljes a keret.”

Fodor Csaba: „Ma sajnos ismét kevesen tudtunk hozzátenni a produkcióhoz, fiataljainknak junior meccse volt. Gratulálunk a Lehel fiataloknak!”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu