/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: A SÖR ELMARADT, KEDVES GESZTUS VOLT A PÉKSÜTI

értékelés
Értékeljen
A mérkőzés első felében a kécskeiek állva hagyták a ceglédieket.

A tabella első felében tanyázó kécskeiek az első negyedben állva hagyták a sok távoli és közeli dobást hibázó ceglédieket. A második negyedben sem változott a játék képe, a hazaiak tetszés szerint érték el pontjaikat, akár lefutásból, akár távoli dobásokból az indiszponált látogatók ellen. A fordulás után a vendégek a szünetben megbeszéltek szerint, sokkal pontosabban és eredményesebben vezették támadásaikat, s így a sokat cserélő hazaiakkal egál negyedet játszottak. A záró negyed formalitás volt, mindkét csapat lazán, könnyedén kosárlabdázott, a TVSE győzelme nem forgott veszélyben. A nagyobb játékerőt képviselő Tiszakécske csapata magabiztosan győzte le az első félidőben az „öltözőben maradó”, de a második félidőben feljavuló Cegléd gárdáját egy sportszerű mérkőzésen. Dicséretet érdemel a ceglédiek meghatározó játékosa, Madlen, aki a 3. percben szerzett súlyos kézsérülése ellenére, fájdalmát leküzdve, szinte egy kézzel végigjátszotta a mérkőzést, ezzel segítve társait.

Tiszakécske VSE – Ceglédi KE II. 97-46 (23-4, 31-6, 24-24, 19-12)

Tiszakécske, 2020.02.13., 21 néző, Vezette: Pál Szabó Sándor, Mezei Tibor

Bányai Viktor: „A mai napon nagy volt a különbség a két csapat között. Tartalékosan álltak fel ők és mi is, ez nekik volt nagyobb érvágás. Jó hangulatú, sportszerű mozgás lett belőle, izgalmat az okozott, hogy Hofi bedobja-e a századikat és hozza-e a sört vagy nem. Nem dobta be...”

Kalmár Bálint: „Az első félidőben több eladott labdánk volt, mint a Decathlonnak egy egész évben. Nem volt, ki pontot dobjon, így az amúgy is vékony rotációban kiálló csapatunknak nem sikerült megnehezítenie a bajnokesélyes dolgát! Köszönjük a péksütit és gratulálunk nekik!”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu