/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: MINDKÉT OLDALON TARTALÉKOSAN ÁLLTAK KI

értékelés
Értékeljen
Könnyed vendég siker?

Folytatódott a megyei felnőtt férfi bajnokság küzdelme. A Karcagi SE hazai pályán, a Városi Sportcsarnokban fogadta a Szolnoki Baglyok SE csapatát. Az előzetes papírforma latolgatások  könnyed vendég sikert jósolhattak, ám a több hiányzóval érkező Baglyok megbolygatott szerkezete még adhatott némi kapaszkodót az immáron már rendszeresen hat emberrel kiálló karcagi társaság számára. Az  első negyed komoly Baglyok offenzívát hozott, és harminc egységet hintve, a hazaiak tizenöt pontjával szemben, rögtön tetemes előnyre is tettek szert a szolnokiak. A második negyed játéka már kiegyenlítettebb játékot hozott, de ez is arra volt elég a hazaiak részéről, hogy a különbség lényegében stagnáljon. A második negyed történéseihez hozzátartozik, hogy a hazaiak részéről az addig igen ponterős Simon Lászlót a játékvezetők két technikaival kiállították, miután egy palánk alatti szituáció után túl hevesen reklamált. A nagyszünet után így az öt főre csökkent vendéglátóknak már csak a tisztes helytállás maradt. Az utolsó negyed aztán némi szépségtapaszt jelentett a karcagi csapat számára. A mérkőzés egészében Bokor Peti, és Kovács Bence tartotta a lelket kosaraikkal a csapatban, míg az ellenfélnél öten is dupla számjegyű ponttermést hoztak össze, így a végelszámolásban megérdemelt Szolnoki Baglyok SE győzelem született.

Karcagi SE - Szolnoki Baglyok SE 61-86 (15:30, 24:25, 5:19, 17:12)
Karcag, 2020.02.13., 9 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel, Szőcs Béla

Fodor Csaba: "Mindkét csapat a saját ritmusában, békés edzőmérkőzés hangulatban gyűjtötte pontjait. A második negyedben egy vitatható szituáció után megfogyatkozó csapatunk védekezést váltott és támadásban is sikerült egészen szép megoldásokkal tapsot kiváltani a közönségünktől. Sportszerű meccs után gratulálunk a Baglyoknak!"

Forgács László: "Tartalékosan álltunk ki a mérkőzésre, sérülések és eltiltás miatt, a nálunk is tartalékosabb Karcag ellen. Tovább nehezítette a helyzetünket Dr. Baláti mérkőzés közben jött sérülése, mely reméljük, gyorsan fog gyógyulni. Mindezek ellenére hoztuk a kötelező győzelmet egy sportszerű mérkőzésen. Hajrá Baglyok!"

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu