/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: MEGKÜZDÖTT A GYŐZELEMÉRT A TISZAKÉCSKE AZ EGYRE MARKÁNSABB KÉPET MUTATÓ SZENTES ELLEN

értékelés
Értékeljen
Fiatalság kontra rutin

Fiatalság kontra rutin, avagy a szentesi ifjak fogadták a kécskei rutinos rókákat a megyei felnőtt bajnokság vasárnap esti mérkőzésén. Az első negyed nem igazán hozott magas színvonalat, egymás hibáiból éltek a csapatok. Rengeteg volt a pontatlanság mindkét oldalon. Három perc elteltével megfogyatkoztak a vendégek, Király Viktor számára a szentesi kórházban folytatódott a mérkőzés, egy ártalmatlannak tűnő szituációban kificamodott az ujja. A tiszakécskeiek próbálták kihasználni Candido magasságát és rutinját a palánk alatt, de az általa történt kiosztásokból a kinti dobások nem ültek. A hazaiak sem brillíroztak, hiába a gyorsaságuk, a befejezéseknél ők is pontatlanok voltak. Ennek megfelelően alakult ki a 12-12-es részeredmény tíz minutum elteltével. A második etap sem hozott lényeges változást a játékban, elsősorban a vendégek gépezete döcögött, önmagukhoz képest feltűnően sok hibával, kapkodva játszottak. Védekezésben azonban zónára váltottak, amely már a felek első mérkőzésén is nagy fejtörést okozott Visinkáéknak. Finoman fogalmazva sem volt eget verő a színvonal ezekben a percekben, egyik csapat sem tudta átlépni a saját árnyékát. A negyed utolsó két percét egy kicsit meghúzták Bányaiék, ennek köszönhetően hét pontos előnyre tettek szert a nagyszünetre (20-27). A térfélcserét követően megemberelte magát a fekete mezes vendégcsapat, Szokonya szinte alig tudott hibázni ekkor, tizenegy ponttal terhelte meg a hazaiak kosarát. Agresszívebb védekezésre váltottak Fehérék, amely bénítólag hatott a szentesi csikócsapatra. Candido továbbra is korlátlan úr volt mindkét palánk alatt, mellette Fehér remekül mozgatta társait. Ez a tíz perc már megmutatta azt, hogy miért is áll a Tiszakécske a tabella második helyén. Hazai részről azonban feltétlenül meg kell említeni Varga kiváló centerjátékát, sajnos azonban fault problémái miatt le kellett őt cserélnie a hazaiak mesterének. 11-25-ös részeredményt produkáltak a Bányai-legények, ekkor úgy tűnt, hogy a hazaiak teljesen elkészültek erejükkel. A záró negyedben azonban újabb energiákat mozgósítottak Antalék! Hat percig nem volt vendégkosár, ezalatt a Szentes egy 13-0-ás lerohanással visszajött a mérkőzésbe! A kécskeiek teljesen leültek, úgy gondolták, eldőlt a mérkőzés. Időkérés után azonban Cselóczki betalált a hárompontos vonalon túlról, amellyel jóformán el is dőlt a mérkőzés, ismét tíz fölé ment a különbség. Az utolsó pár percben sajnálatos módon a harmadik negyedben parádézó Szokonya is megsérült, - a vádlijával adódtak gondok - ezzel tovább emelkedett a vendégek sérült játékosainak száma. Sajnos egy kicsit gyengébb színvonalú mérkőzésnek lehettek szemtanúi a szép számmal kilátogató nézők. A valamivel kevesebbet hibázó és a harmadik negyedben jóval nagyobb elánnal játszó vendégek, végül ha nehezen is, de behúzták a kötelezőt.

Szentesi KK - Tiszakécskei VSE 49-59 (12-12, 8-15, 11-25, 18-7)

2020.02.09., Szentes, 36 néző, Vezette: Szabó László, Gyenge Gábor

Aleksandar Prescar: „Vasárnap este fogadtuk pillanatnyilag a bajnokság második helyezett csapatát, ahol tudtuk, hogy jó kosarasok ellen küzdünk meg. Számunkra meglepetés volt, hogy egálban játszottunk velük tizenhét percet, hisz ezúttal már az első negyedben felálltak a zónavédekezésbe. Sajnos a második negyed utolsó három percére leállt csapatunk, így a vendégek hét pont vezetéssel mentek pihenni. A krízis tovább tartott a harmadik negyedben, ezért a vendégek újra nagy különbségű vereséggel fenyegettek, de végül is az utolsó negyedben sikerült összekapnunk magunkat és egy küzdelmes mérkőzésen "csak" tíz pontra alulmaradnunk. Gratulálok csapatomnak a küzdelmen és, hogy az utolsó negyedben nem adták fel. Mihamarabbi gyógyulást kívánunk az ellenfél lesérült játékosainak!”

Bányai Viktor: „Nagyon szoros volt az első félidő, borzasztóan dobtunk. Szinte minden üres helyzetünket mellé hajigáltuk, így egy kicsit mindenki elbizonytalanodott. Egy-két sérülés is borzolta az idegeket, ezzel együtt sikerült nagyobb előnyt kiépíteni, amit megtartottunk a végéig. Sok sikert kívánunk a továbbiakban a szentesi fiataloknak.”

 

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu