/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: SZÓRJÁK A SZÁZAKAT

értékelés
Értékeljen
Kedvezőtlen előjelek

Kedvezőtlen előjelekkel vették fel a csatát a hazaiak a listavezető ellen, egyrészt csupán hét játékossal tudtak csak megjelenni, másrészt játékos-edzőjük, Simon László súlyosnak tűnő sérülést szenvedett az előző fordulóban, ezért kétséges volt a pályára lépése. Végül azonban vállalta a játékot. Ennek megfelelően indult a mérkőzés első negyede, villámrajtot vett a vendégcsapat, kis túlzással akkor dobtak kosarat Gömöriék, amikor akartak. Ezzel szemben a karcagiak szinte képtelenek voltak betalálni a kosárba, nem találták a remekül működő berényi területvédekezés ellenszerét. Két Simon tripla állt a nevük mellett tíz perc elteltével, míg a látogatók harminc egységnél tartottak. A második felvonásban aztán kezdett magához térni a Simon-alakulat, Kovács és Deák is elkezdte szórni a kosarakat, igaz ehhez az is kellett, hogy Cseh Györgyék egy kicsit puhítottak a védekezésükön. A JKSE soraiban már a cserék is szóhoz jutottak ekkor, sűrűn rotálódott a csapat. Ebben az etapban már sikerült húsz pontot dobnia a hazai csapatnak Szögiék huszonhárom pontjával szemben, de így is magabiztosan vezettek a vendégek két negyed elteltével (26-53). A térfélcserét követően ismételten jött egy hazai rövidzárlat a harmadik negyedben, amelyet kis is használt az ellen. Szögi remek passzaiból könnyedén születtek a vendég pontok, védekezésben pedig megint szigorítottak a berényiek. Az örök ifjak, Gulyás és Borszéki tripláival tovább nőtt a különbség a felek között. Deákék csupán egy ponttal múlták felül az első negyedbéli teljesítményüket, amely harminc perc elteltével végleg megpecsételte a sorsukat (33-77). Az utolsó negyed jóformán egy hárompontos dobóversenyhez hasonlított, azonban a karcagiak ebben is alulmaradtak, pedig próbálkoztak becsülettel. A túlvégen Borszékinek ezúttal Papp lett a társa a 6.75-ös vonalon túlról történő csatában, ezt végül utóbbi játékos nyerte 3-2 arányban. A végén még a bűvösnek mondott századik pontot is sikerült megdobnia a JKSE Öregfiúk csapatának, a már említett Papp révén. Elmondható, hogy a papírformának megfelelő eredmény született a két csapat mérkőzésén. A hazai csapat a páratlan negyedekben nagyon rossz formát mutatott, ezt ki is használta a bajnokság éllovasa. Sportszerű mérkőzésen magabiztos vendéggyőzelemnek lehettek szemtanúi a kilátogató nézők.

Karcagi SE - JKSE Öregfiúk 46-101 (6-30, 20-23, 7-24, 13-24)

2020.01.30., Karcag, 17 néző, Vezette: Szabó László, Gyenge Gábor

Fodor Csaba: „A hazai közönség várta az elmúlt években még rangadóként nyilvántartott mérkőzést. Lelkesedésben nem volt gond hazai oldalon a pályán sem, míg Simon Laci sérülése ki nem újult ismét. A vendégek nem oly rég még NB.I-ben vitézkedő játékosai magabiztosan szerezték távolról és közelről is kosaraikat, így megérdemelt győzelmet értek el. Gratulálunk nekik!”

Józsa Miklós: „Erre a mérkőzésre gyakorlatilag a szerdai meccsünkkel készültünk, ott is a pihentetés volt a legfontosabb. Azt vártuk a karcagi csapattól, hogy otthon nagyobb ellenállást fejtenek ki, ezt sugallta az ellenünk játszott meccsük, illetve az otthoni eredményeik. Ezzel szemben létszámban is, teljesítményben is alul maradtak már az első negyedben, így csak a különbség volt kérdéses. Külön öröm Pap Gergő fiatal játékosunk teljesítménye, aki ma nem a kiegészítő szerepben volt, hanem hozzátette, amit tud. Gyakorlatilag huszonnégy óra alatt kétszer is beállította a száz pontos eredményt, ami a JKSE Öregfiúk tizenegyedik győzelmét jelenti. Az új helyzetben is sikeresen helytállt csapatunk, azaz két nap alatt a második meccs is sikerült tartalékosan.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu