/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: EGYEDÜL PÁSZTOR KEVÉS VOLT AZ ÜDVÖSSÉGHEZ

értékelés
Értékeljen
Mindkét csapat a bajnokság döntőjébe igyekszik

Jászberényben fogadta az Öregfiúk a SZEK együttesét. Mindkét csapat a bajnokság döntőjébe igyekszik, így igazi kosárcsemegére készültek a kilátogató nézők. Az élet viszont közbeszólt, ugyanis a vendégek csupán öt játékossal érkeztek meg a Bercsényi csarnokba, ami roppant nehézzé tette számukra a mérkőzést. Hazai triplával kezdődött az első negyed, a játékosok inkább dobtak, a védekezés kevésbé volt fizikális. A látogatók Pásztor György pozíciós játékára törekedtek, aki meg is köszönte a kapott labdákat, és magas százalékkal, tizenhat pontot szerzett csapata huszonkettőjéből. Az Öregfiúk sem tétlenkedtek. Gyors indításra alapuló, sok passzos játéka nem ízlett a SZEK 2-3-as zónájának, több üres dobóhelyzetet értékesítettek. Cseh György kiemelkedő szerepet töltött be mind pontszerzésben, mind pedig a körtéből való osztogatással hozta jó helyzetbe társait, akik magas százalékkal dobták be a hárompontosokat. A félidőben már húsz pontos előnyben volt a Jászberény. Próbáltak visszajönni a meccsbe Farkas Dávidék, de csere nélkül nem tudtak keményebben védekezni, ami által próbálkozásuk nem sikerült. Gömöri bedobta negyedik tripláját is, bár Pásztor sikeres dobásaival tudtak kozmetikázni az eredményen a szolnokiak, de a mérkőzés végére nem tudták tízen belülre ledolgozni a különbséget. Kiemelendő hazai oldalon, hogy hat játékos is tíz pont felett zárt, míg vendég oldalon Pásztor György 37(!) pontja, köztük öt triplája érdemel dicséretet. Barátságos hangulatú mérkőzésen az Öregfiúk megérdemelten nyertek.

JKSE Öregfiúk - BKG-SZEK 100-81 (28-22, 33-19, 18-14, 21-26)

Jászberény, 2020.01.29., 21 néző, Vezette: Pál Szabó Sándor, Fenyvesi Zénó

Józsa Miklós: „Érdekes mérkőzésnek ígérkezett a mai találkozó, hiszen Szolnokon jó meccset játszottunk velük korábban, és a visszavágóra is erre számítottunk. Ezzel szemben a BKG csak öt fővel jelent meg, csere nélkül játszották végig a mérkőzést. Ennek ellenére jól tartották magukat az elején, és a találkozó során többször is, de amikor már nekik is cserére volt szükségük, akkor belassult a játék, és nagyobb különbségre tettünk szert, amit meg is őriztünk a végéig. A játék egyes szakaszaiban dobópárbaj alakult ki, mindkét csapat sok hármas dobással operált, de végül ez a műfaj is nekünk sikerült jobban. Örülünk neki, hogy a holnapi meccsre már tudtunk pihentetni játékosokat, mert szeretnénk holnap is helyt állni Karcagon. Külön öröm, hogy Pap Gergő hármasa jelentette a 100-81-es végeredményt az utolsó percben.”

Farkas Dávid: „Ellenfelünk hozta a kötelezőt. Kezdem kényelmetlenül érezni magam, amiért mi hétköznap este húsz órási meccsekre rohangálunk öten, hozzánk meg mindenki kényelmes vasárnapi időpontban érkezik. Sajnálom, hogy az ilyen meccsek nem tudnak rendes időben megrendezésre kerülni, szívesen kipróbálnánk magunkat a JKSE Öregfiúkhoz hasonló jó csapatok ellen teljes kerettel.”

 

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu