/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: A KARCAG SINCS MÁR GYŐZELEM NÉLKÜL

értékelés
Értékeljen
a két sereghajtó csapat összecsapása

A Karcagon már megszokott, szépszámú közönség volt kíváncsi csütörtök este a két sereghajtó csapat összecsapására. A Karcag csaknem a maximális létszámmal jelent meg, míg a Cegléd csak egy ötfős különítménnyel képviseltette magát. A vendégek hiányozó játékosai közül a legnagyobb érvágás az egyik legponterősebb játékosuk, Kalmár Bálint távolléte volt, aki kétmérkőzéses eltiltását töltötte. A kispadok eltérő hossza, illetve a Ceglédnél annak hiánya, az első félidőben nem éreztette hatását. A mérkőzés elején a Karcag ragadta magához a kezdeményezést és a pontgyártást. Azonban a Pest megyei kommandó egyáltalán nem volt megszeppenve és Czigelmajer vezetésével szorosan ott nyomult a hazaiak nyomában. A térfélcsere azonban teljesen kizökkentette Czigelmájerékat a ritmusból, vagy Simonék tüzelték fel magukat a szünetben. A Cegléd egyre kevésbé bírta az iramot. Eladott labdák, kihagyott dobások – és a Karcag már tíz-tizenöt ponttal vezetett. A harmadik negyed végére már húsz pont felett volt a különbség. A negyedik negyed pedig már egyértelmű hazai örömjátékot hozott. A karcagi kosarakra csak ímmel-ámmal érkezett válasz az erejükkel végképp elkészült vendégektől. Így már semmi nem állt annak útjában, hogy a Karcagi SE megszerezze első győzelmét az idei szezonban.

Karcagi SE – Ceglédi KE II. 109-67 (23-20, 24-22, 24-12, 38-13)

Karcag, 2019.11.28., 28 néző, Vezette: Szőcs Béla, Szabó László

Fodor Csaba: „Végre teljes kerettel részünkről és győzelem hazai pályán!Támadásban és védekezésben egyaránt jól játszott csapatunk a szűk kerettel kiálló Cegléd II. ellenében. Tartson ki a lendület a további meccsekre is! Hajrá Karcag!”

Kalmár Bálint: „Állítólag jövő héten akár elérhetjük a hat játékost is a meccsünkön. Gratulálunk és további sok sikert a Karcagnak!”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu