/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: A RANGADÓT A LÁTOGATÓK NYERTÉK

értékelés
Értékeljen
A BKG-SZEK csapata a jászberényi "öregeket" látta vendégül

A vasárnapi ebéd és az azt követő szieszta után a BKG-SZEK csapata a jászberényi "öregeket" látta vendégül. Gudmon triplájával kezdődött a mérkőzés, az elején felváltva potyogtak a kosarak mindkét oldalon. A negyedik percben a vendégek átvették a vezetést, Farkaséknak nem nagyon ízlett az ellen védekezése. Támadásban Szögi tanárian irányított, remek labdákkal hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait. Tíz minutum elteltével öt ponttal vezettek Gömöriék. A második felvonást is hárompontossal indította az Egyesült Királyság, ezúttal Veres volt eredményes kintről. A látogatók ekkor elsősorban a palánk alatt voltak eredményesek Nyíri és Cseh jóvoltából. A tizenhatodik percben 30-35-ös állásnál percekig bedeszkázták mindkét gyűrűt, nem találtak be a felek, a negyedből hátrelévő időben már csak egy Szögi duplára futotta a csapatok részéről, ezzel szerzett hét pontos előnyt (30-37) a nagyszünetre a Józsa-legénység. A fordulást követően három percig megint nem sikerült a vendéglátóknak kosarat szerezniük, miközben a vendégek sorrendben Gulyás, Nyíri és Szögi kosaraival elhúztak 30-45-re. A berényi zóna ellenszerét nem igazán találták meg Pallaiék, ha pedig mégis, akkor a kinti dobások voltak pontatlanok. A jászberényi "ikertornyok", - Cseh és Borszéki - uralták a légteret a palánkok alatt. A hazaiak igen rossz dobószázalékot produkáltak a hárompontos dobásokat illetően, míg a vendégek rutinos öreg rókákhoz méltóan, a labdát járatva hol kintről, hol bentről voltak eredményesek. 44-56-ot mutatott az eredményjelző háromszor tíz percet követően. Az utolsó negyedet úgy kezdte a SZEK, ahogyan a mérkőzés teljes egészében kellett volna játszaniuk. Gudmon két duplájával és Veres triplájával már csak hét volt közte, a szolnokiak sokkal keményebben védekeztek, ami kisebb zavart okozott a JKSE gépezetében. Ez a feltámadás viszont csak kérész életűnek bizonyult, lélektanilag a legrosszabb időpontban kaptak Farkasék újabb tizenkét pontot, amelyre eggyel sem tudtak újfent válaszolni (53-72), ez a sokadik hazai rövidzárlat végleg megpecsételte Farkasék sorsát. Az utolsó két perc már csendesen lezajlott, Borszékiék rutinosan tartották a különbséget. Mindent egybevetve, a JKSE Öregfiúk csapata teljesen megérdemelt győzelmet aratott a rengeteg dobást elhibázó és a mérkőzés egésze alatt tizenegy percig be nem találó BKG-SZEK ellen.

BKG-SZEK - JKSE Öregfiúk 62-74 (19-24, 11-13, 14-19, 18-18)

Szolnok, 2019. 10.20., 13 néző, Vezette: Rácz Zsolt, Gyenge Gábor

Farkas Dávid: „Rossz előjelekkel vágtunk neki a mérkőzésnek. Pár órával meccs előtt derült ki, hogy Szatmári elvtársra nem számíthatunk, kiújult a bal lábán az alkoholizmusa. Mi többiek óriási elánnal vetettük bele magunkat a mérkőzésbe! Sajnos azonban az egész meccsen úgy dobtunk, mint egy serdülő lány csapat, akik hajnalban értek haza az OZORA fesztiválról, ahol egész este begombázva ropták a lágy goa dallamokra. Egyszóval rosszul. Gratulálok a JKSE-nek, akik ugyan komolyabb NB.I-es múlttal rendelkeznek, de mi sokkal jó(nagy)képűbbek vagyunk, úgyhogy a visszavágóra győzni utazunk el hozzájuk.”

Józsa Miklós: „Harminc percig a csapatok nem próbálták agresszív védekezéssel tönkretenni egymás támadásait, nem sok személyi hiba született, annál több dobás. A kiegyenlített játékban negyedenként begyűjtött egy-két plusz kosár a végén döntőnek bizonyult.”         

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu