/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: AZ ÁLMOS JÁTÉK NEM EREDMÉNYEZHETETT GYŐZELMET

értékelés
Értékeljen
A címvédő jászberényi fiatalok számára is elkezdődött a bajnokság.

A bajnoki címvédő jászberényi fiatalok számára is elkezdődött a megyei felnőtt bajnokság, akik az egy év szünet után visszatérő, néhány egykor Nagykőrösön NB.I./B-ben pattogtató játékossal megerősödve kezdték el a szezont. A hazaiaknál változás történt az edző személyét tekintve, a távozó Harkai Hunor helyét a klub egykori játékosa, Nyíri Dániel örökölte meg. A városban lévő jégpálya megirigyelhette volna a Bercsényi úti sportcsarnok pályájának talaját, ugyanis a pályakarbantartók valószínűleg elfelejtették felmosni a pályát. Remekül kezdték a mérkőzést a fekete-fehérben játszó vendégek, a negyedik percben 0-8 állt az eredményjelzőn, rögvest magához is hívta övéit Nyíri mester. Azonban ennek sem volt foganatja, nem ment a játék Kaszáséknak, a kécskeiek pedig tetszés szerint érték el pontjaikat (3-18). Mondi, dudaszóval egy időben elsüllyesztett triplájával sikerült a hazaiaknak tíz ponton belülre felzárkózniuk a negyed végére. A második negyedet sokkal agresszívebben kezdte a címvédő, pillanatok alatt két duplányira közelítették meg a vendégeket (18-22). Deák fújt azonban riadót ekkor vendégoldalon, gyorsan bevágott két duplát. Nem fenyegette különösebb veszély a Fehér vezette Tiszakécske vezetését, az előbb említett játékos tanárian irányított és osztogatott, ha pedig kellett, akkor a pontszerzésből is kivette a részét. Mellette még Candido palánk alatti remek munkája állította megoldhatatlan feladat elé a Nyíri-legénységet. Magabiztos, tizenöt pontos vendégelőnnyel mentek a csapatok a nagyszünetre. A folytatásban egész pályás letámadásra váltott a Berény, amely a negyed elején egy kisebb fejtörést okozott a Bányai gárdának, ezzel viszont nem tudott élni a tavalyi bajnok, mert támadásban továbbra is sokat hibáztak, rengeteg eladott labda és kimaradt dobás jellemezte a játékukat. A vendégek minden hájjal megkent rutinos rókái türelmesen járatták a labdát, tiszta dobóhelyzetig kijátszották támadásaikat, amelyeket könnyű kosarakkal fejeztek be. Ez az etap döntetlennel zárult, a félidei különbség így megmaradt. A záró felvonásban Candido megint megrázta magát a kécskeieknél, gyorsan berakott hat pontot a közösbe, ezzel tovább nyílt az olló. A vendégek életkorukból és tapasztalatukból fakadóan sokkal rutinosabban játszottak, míg Kovácsék egresszívabben védekeztek ugyan ,mint az első félidőben, de hiába volt minden, mivel támadásban ezúttal nem nyújtottak maradandót. Ebben a szakaszban a csapatok vélhetően a fáradtság miatt már a játékvezetéssel is többet foglalkoztak, de nem kellett senkit sem „megfedniük” jobban a sípmestereknek. Végül egy sportszerű mérkőzésen magabiztosan győzött a Tiszakécske teljesen megérdemelten, a mérkőzés nagy részében tompán és enerváltan játszó regnáló bajnok ellen.

Lehel Kosársuli - Tiszakécske VSE 69-60 (11-20, 20-26, 25-25, 13-19)

Jászberény, 2019.10.14., 32 néző, Vezette: Drenyovszky Dániel, Gyenge Gábor

Nyíri Dániel: „Álmosan kezdtünk és az egész meccsre jellemző volt ez az álmosság, ami főleg a védekezésen látszott. Az ellenfelünknek sikerült ránk erőltetni a játékát, így az elejétől kezdve hátrányban játszottunk és nem sikerült megközelíteni az ellenfelünket.”

Bányai Viktor: „Sokkal jobb meccset játszottunk a jászberényi fiatalok ellen, mint az első fordulóban. Bár a letámadásuk néha okozott néhány labdaeladást, többnyire könnyedén, felszabadultan kosárlabdáztunk, hatan dobtunk két számjegyűt. Sok sikert a továbbiakban a berényieknek!”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu