/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

SEMIX KUPA – BAKOS RÓBERT EMLÉKTORNA: A ZÁRÓ NEGYED KOSÁRZUHATAGJA A BAGLYOKNAK HOZTA EL A BRONZÉRMET

értékelés
Értékeljen
a SEMIX Kupa bronzcsatája, csütörtök este

Eredetileg a „minibajnokság” döntőjével egy időpontban volt tervezve, de végül egy napos csúszással került megrendezésre a SEMIX Kupa bronzcsatája, csütörtök este a Gépipari tornatermében a Szolnoki Baglyok és a Szolnoki Olaj U23 csapatai közt. Mindkét gárda csaknem teljes kerettel melegített, jó meccsre volt kilátás. Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a kis szünetben a vendégek négy pontos előnnyel várták a folytatást. A folytatásban a Baglyok szigorítottak a védekezésükön, amely támadásban is eredményességgel párosult, megfordítva a mérkőzést, öt pontos Baglyok előnnyel fordultak a csapatok a félidőben. A harmadik negyed első fele kiegyenlített játékot hozott mindkét fél részéről, de Dögei Csaba technikai hibája az 5. faultot jelentette a számára, így kispadra kényszerült egyik meghatározó játékosa a fehér mezeseknek. Ez picit megzavarta a vendéglátókat, kis időre át is vették a vezetést az Olajos fiúk. A játékrész végére viszont újra elhúztak a Baglyok, öt egységnyi előny tudatában vághattak neki a záró etapnak. Az utolsó negyedben megrázták magukat a hazaiak, a 3. perctől „hengereltek”, nagy hatékonysággal termelték a kosarakat, és 32 pontot szórva magabiztosan győztek, és állhattak fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. Az érmeket, az elismerő okleveleket és labdákat Tóth Viktor, a JNSZ Megyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője adta át a csapatoknak.

Szolnoki Baglyok SE – Szolnoki Olaj KK U23 96–80    (19-23; 22-13; 23–23; 32–21)

Szolnok, 2019. 09. 26., 10 néző, Vezette: Fehérvári Gergely, Mezei Tibor

Forgács László: “Egy sportszerű mérkőzésen, egy nagyon jól felkészült fiatal csapat ellen sikerült megszerezni a győzelmet. Gratulálok az ellenfélnek, mert végig nyomás alatt tartottak bennünket és egy rövid ideig megakasztották a tavaly jól működő gépezetünket. Mivel a jövő héten kezdődik a bajnokság, nagyon gyorsan rendet kell tennünk a fejekben, a saját játékunkat kell játszanunk és függetleníteni kell magunkat a zavaró külső körülményektől. Kezdődjön a bajnokság! Hajrá Baglyok!”

Bujáki Dániel: „Sajnos nem tudtunk teljes kerettel kiállni, de azt gondolom, hogy a fiatalok teljes mértékben helytálltak és beilleszkedtek a csapatba. Próbáltuk megnehezíteni a Baglyok győzelmét, de sokkal összeszokottabb társaság mint mi ebben a formában. Gratulálok nekik!”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu