/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

SEMIX KUPA – BAKOS RÓBERT EMLÉKTORNA: NEHÉZ ÚTJA VOLT A SZOLNOKI KA U50 CSAPATÁNAK A DÖNTŐIG

értékelés
Értékeljen
A SZEK várja ellenfelét.

A Semix Kupa az elődöntők lejátszásánál tart, a SZEK már bejutott a döntőbe, mivel a Baglyokon is sikerült felülkerekednie. Vasárnap délelőtt az volt a kérdés, hogy ki lesz a döntőben az ellenfele SZEK-nek. Tíz órakor kezdődött az Olaj KK U23 - Szolnoki KA U50 összecsapás, mely nagy küzdelmet hozott az elejétől a végéig. Az U50 kicsit álmosan kezdett, távoli dobásaik rendre elkerülték a hálót, az Olajnál viszont gyorsan járt a labda, szemmel láthatóan frissebbek voltak a találkozó első szakaszában, ám Szpíró nagy küzdésének köszönhetően, nem tudtak ellépni az Olaj fiataljai. Mindkét csapaton látszódott a győzni akarás, több poszton igényes, szép kosárlabdát láthattunk. Bujáki edző sűrű időkérésekkel próbálta kizökkenteni a második félidőben már jól játszó U50-et, több-kevesebb sikerrel, míg a másik oldalon Gaál Róbert „osztotta az észt” csapattársainak, hiszen a mérkőzés nagy részén az edzői teendőin kívül az irányító szerep is neki jutott. Az összecsapás szinte végig fej-fej mellett haladt, talán sorsdöntő lehetett, hogy két sportszerűtlen hiba miatt kiállításra került a jó napot kifogó Bujáki. Azonban meg kell említeni a másik oldalon Gaál klasszis játékát, aki 37(!) pontig jutott a lefújásig, mondhatni hátán vitte a csapatot. A fent említett két játékoson kívül azonban minden játékosnak jár a gratuláció, hiszen egy rendkívül izgalmas mérkőzésen, mindenki kivette a részét, mindenki hozzátett a győzelemhez, és nem utolsó sorban sportszerűen viselkedő játékosok pattogtattak a pályán e vasárnapon.

Szolnoki Olaj KK U23 - Szolnoki KA U50 73-74 (16-13, 15-20, 21-18, 21-23)

2019.09.22., Szolnok, 14 néző, Vezette: Gál János, Fehérvári Gergely

Bujáki Dániel: „Sajnos nem érdemeltünk vereséget, de kettő olyan hibát vétettünk, ami nem megengedett. Az egyik személy szerint az én hibám, hogy kiállítottak, a másik, hogy két pontos vezetésnél, egy másodperccel a vége előtt nem lehet oda ütni hárompontos dobás közben. Ennek ellenére jó játékot láthatott a közönség és gratulálok a kollégáknak!”

Szpíró Balázs: „Sem az időpont, sem a helyszín nem volt a legideálisabb egy kosárlabda mérkőzéshez. Kicsit még össze kell szoknunk, augusztus óta három edzés és egy mérkőzés van mögöttünk (maximum nyolc fővel), túl nagy dolgokat tehát nem lehet elvárni. Azt mindenképp meg kell jegyzeni, hogy Jászberényben 18, itt pedig 11 pontos hátrányba kerültünk a harmadik negyedben, a csapatnak tehát van tartása. A szerdai döntő után kapunk talán reális képet magunkról, ahol végre teljes kerettel tudunk kiállni.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu