/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

SEMIX KUPA – BAKOS RÓBERT EMLÉKTORNA: AZ UTOLSÓ NEGYED DÖNTÖTT

értékelés
Értékeljen
Utolsó negyeddöntő

Utolsó negyeddöntő mérkőzéséhez érkezett a SEMIX Kupa. Szeptember 14-én, déli harangszónál a Szolnoki Olaj KK U23-as csapata látta vendégül a Ceglédi KE csapatát a Tiszavirág Arénában. Az előző évekből megszokottan a fiatalok szerepeltetését megcélzó hazai gárda egy szintén megfiatalított kerettel érkező ceglédi csapattal nézett farkasszemet, akik közül néhányan a későbbi NB I/B korosztályos küzdelmeiben fognak részt venni, a többiek pedig a megyei felnőtt  küzdelmeibe csatlakoznak be. Az Olaj kezdte jobban a találkozót. Bakos, Kiss és Garai vezérletével hat pontos előnyt sikerült kialakítani az első negyed végére. A második negyedben igyekezett zárkózni a ceglédi alakulat, ami sikerült is a szigorúbb védekezésnek, illetve Czigelmajer támadójátékának köszönhetően, így a félidei differencia már csak kétpontos volt a hazaiak javára. Következett a nagyszünet. A harmadik etap kiegyenlítettebb játékot hozott. Bár a játékrész, illetve a mérkőzés egésze nem a kosárdömpingről szólt, a minimális, két ponttal megnyert utolsó előtti periódussal egalizált a Cegléd. Következhetett a mindent eldöntő utolsó tíz perc. A záró felvonásban aztán az Olaj U23 bizonyult koncentráltabbnak, és nyolc egységet ráverve, illetve tíz ponton tartva ellenfelét húzta be a győzelmet, és várhatja a Szolnoki Kosárlabda Akadémia U50 elleni elődöntő mérkőzést. Összességében egy sportszerű találkozón még mindkét csapatnál csikorogtak a fogaskerekek a szezoneleji formának köszönhetően, de az idény kezdésére biztosan lényegesen olajozottabban működő gárdákkal találkozhatunk majd.

Szolnoki Olaj KK U23 - Ceglédi KE II.  59-51 (19-13, 10-14, 12-14, 18-10)

Szolnok, 2019.09.14., 16 néző, Vezette: Szőcs Béla, Kovács Csaba

Bujáki Dániel: „Jó iramban kezdtük a mérkőzést, tudtuk a saját játékunkat játszani, ami jól is ment, ameddig koncentráltunk. Aztán elhittük, hogy megvan a meccs, de erre a Cegléd rácáfolt és csak a végén sikerült nyerni.”

Kalmár Bálint: „Ellenfelünk teljesen megérdemelt győzelmet aratott, ilyen dobószázalékkal edzésen, egymás közt sem lehet nyerni sajnos. Az elsődleges célkitűzésünket teljesítettük, több kulcsemberünk távollétében sok fiatal újoncot avattunk, akik nem vallottak szégyent. Gratulálunk és további sok sikert Daniéknak!

 

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu