/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT: NÉGY EMBERREL IS MEG TUDTA ELŐNYÉT ŐRIZNI A VENDÉGCSAPAT

értékelés
Értékeljen
Békési SZSK II. - Ceglédi KE II. 87-89 (8-19, 17-26, 21-24, 41-20)

2015.11.23., Békés, 13 néző, Vezette: Fodor Attila, Borgula György, Balogh László

 A megyei bajnokságban eddig vitézkedő Békés otthonába látogatott a szolnoki játékosok alkotta Cegléd II. Tartalékosan érkeztek heten, de annál nagyobb elszántsággal. Remekül kezdtek, állva hagyták ellenfelüket egy 9-0-ás rohammal, a vendéglátók először a 3. percben találtak be Bánszki révén. Továbbra is a látogatók domináltak, főleg kintről voltak eredményesek, s a negyed végére megérdemelt, tíz pont körüli előnnyel zártak. A második tíz percben sem változott a játék képe, Tóth Viktorék főleg távoli dobásaik eredményessége révén húsz pont fölé hizlalták előnyüket. Az első félidőben kilenc trojkát süllyesztettek el ellenfelük gyűrűjében. A békési fiatalok a találkozó e periódusában rossz dobószázalékkal dobtak. A második játékrész elején, mintha mi sem változott volna, a Cegléd ismét növelte előnyét, a 3. percben már huszonhat ponttal léptek el. A vendéglátók szigorítottak védekezésükön, a fault határon dolgoztak, ami nem ízlett a pirosaknak. Ekkor a játékvezetők is sokkal több személyit ítéltek. E harcmodor az idegekre sem hatott pozitív módon, egymással foglalkoztak a játékosok, kettős, sportszerűtlen és technikai hibák jöttek sorban. Többek között négy sikeres hármassal, több mint húsz pontos fórban voltak Ráczék. A záró negyed sem ígérkezett könnyűnek. A Békés egymás utáni hét pontjára a Cegléd hattal válaszolt, majd újfent a hazaiak örülhettek nyolcnak. Ezzel tíz pontot faragtak hátrányukon. Ezután felváltva estek a kosarak, majd egy kipontozódás következtében négy főre olvadt a Cegléd pályán lévő játékosainak száma. Nehéz helyzetbe kerültek, az utolsó percben a Békés négy triplát is dobott, de már nem volt több idejük a fordításra, valójában azonban a Cegléd megérdemelten győzött, köszönhetően annak, hogy csapatukban többen is higgadtnak tudtak maradni, ami a többiek számára iránymutatónak kell lenni.

 Balog Vilmos: „Az eddigi mérkőzések után bizakodó volt a hangulat a mérkőzés előtt, főleg amikor kiderült, hogy csak hét játékossal érkezett az ellenfél. Igaz, így is ők voltak az esélyesek, de egy jó mérkőzést reméltünk. Aztán az első félidei gyenge dobóteljesítményünk, lagymatag játékunk után egy jó nagy zakó rémképe kezdett körvonalazódni. A vendégek pedig szórták a triplákat. A félidőben sikerült egy kicsit felrázni a fiúkat, a második félidőben „felbosszantani” a ceglédieket., több kipontozódás, technikai hiba, sportszerűtlen hiba tarkította a mérkőzést. Ebből egész jól jöttünk ki, ráadásul a hajrában a dobóteljesítményünk is feljavult. Közel álltunk az újabb meglepetéshez. A negyedik negyedben dobott 41 pontunk extra teljesítmény volt, ehhez gratulálok a fiúknak! És természetesen gratulálok a győztes csapatnak is, jó kis meccs lett belőle.”

 Gedei Tibor: „Az első félidőben minden sikerült, amit elterveztünk: remek dobóteljesítmény, gyors labdajáratás és fegyelmezett védekezés. Ellenfelünk a második félidőre változtatott védekezésén, a szabályokon túli eszközöket is bevetve, ezt mi nem jól reagáltuk le. A túlfűtött, sportszerűtlen hangulatban rutinos játékosaink kipontozódtak, a hajrában azonban megtartottunk kicsit az előnyünkből. A visszavágón ennél is felkészültebbek leszünk.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu