/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: A LEHEL FELŐRÖLTE FIZIKÁLISAN A SZEK GÁRDÁJÁT, ÍGY ELŐNNYEL VÁRJÁK A FOLYTATÁST

értékelés
Értékeljen
folytatódott a felnőtt férfi bajnokság play-offjának középszakasza

Május idusához érkezve folytatódott a felnőtt férfi bajnokság play-offjának középszakasza, köztük a két győztes mérkőzésig tartó elődöntő párosítások. Ezen párharcok egyikét Jászberényben rendezték, ahol is az impozáns szezont futó Lehel Kosársuli a regnáló bajnok BKG-SZEK csapatát fogadta. Habár a vendégek nem a legerősebb felállásukban tudtak megjelenni, mégis a több éves rutinjukat nem alábecsülendő, illetve a hazai fiatalok bizonyítási vágyát ismerve, izgalmas mérkőzésre lehetett kilátás. Nem csalódtunk. Nem a látványos kosárszerzésekről szólt az első negyed. Talán az elődöntő nyomasztó tétjének is köszönhetően, inkább csak kóstolgatták egymást a csapatok támadásban. A vendégek fizikális erejüket kamatoztatva, míg védekezésben a vendéglátók egész pályás presszió alatt próbálták összekuszálni a SZEK támadásait, így egy kosárszegényebb első negyed után, hat pontos előnyt sikerült kiharcolnia a Lehel együttesének. A második játékrészben aztán megérkeztek a kosarak is a mérkőzésbe. Harkai Hunor tanítványinál a Szőke, Répási, Szabó, Kaszás kvartett szakította ki a kosárzsákot, míg a szolnokiaknál Gedei Tibi kezdett komoly hadjáratba a tripla vonalon kívülről, mely megteremtette a lehetőséget arra is hogy a palánk alatti szituációkban kamatoztassák fizikai fölényüket. A második negyedben így egy egységet faragott hátrányából a tavalyi bajnok, és vonulhattak pihenőre a csapatok. El is kélt a szusszanás mindkét fél részére. A hazaiak első perctől tartó egész pályás védekezése, illetve a vesztett labdát nem ismerő kemény fizikai párharcok sokat kivettek mindkét csapatból. Döntő faktor lehetett, hogy ki tud jobban regenerálódni a folytatásban. A félidei pihenő után következhetett a harmadik felvonás, amiben, ahogy a mondás is tartja, "Soha ne becsüld alá egy bajnok szívét", komoly felzárkózásba kezdtek Farkas Dávidék. Az addig is igen impozánsan teljesítő Gedei mellé felzárkózó Pallai Zsolti és Pásztor Gyuri komoly offenzívát indított a Kosársuli ellen, melynek eredményeként, mindössze egy pontos hazai vezetéssel érkezhettünk a zárófelvonás kezdetére. Új mérkőzés vette kezdetét a mindent eldöntő negyedik negyedre, amiben ha pontelőny nem is, de a mentális előny a SZEK birtokában volt. Azonban a hazaiak által az első perctől kezdődően gondosan megtervezett egész pályás presszing meghozta a gyümölcsét, és a Lehel nem várt offenzívát indított. A Harkai legények a népes, addig is remek hangulatot teremtő szurkolótáboruk által hajtva, 36-13-as utolsó periódust száguldva impozáns különbséget generáltak a végső sípszóig, az addigra fizikálisan teljesen kimerült szolnoki együttessel szemben, így nagy arányú, megérdemelt Lehel győzelem született. A mérkőzés összképét tekintve, egy igazán fizikális, de mégis sportszerű küzdelemben diadalmaskodott a Jászberény, és bár a 24 pontos differencia csalóka lehet a háromnegyednyi kiegyenlített erőviszonyok mellett, a kosárlabdát mégis négy negyedig játsszák. Mindenesetre izgatottan várjuk a következő összecsapást.

Lehel Kosársuli - BKG-SZEK 96-72 (19-13, 22-23, 19-23, 36-13)

2019.05.16., 50 néző, Vezette: Rácz Zsolt, Szőcs Béla, Szabó László

Harkai Hunor: "Gratulálok a játékosoknak és az ellenfélnek is, mivel nagyon jó mérkőzés volt az elődöntő első összecsapása! Köszönöm a szurkolóinknak, hogy újra szép számban a csapat mellett voltak! Nehéz mérkőzés vár ránk majd Szolnokon, de ott is győzni akarunk! Ezt el tudjuk érni, ha megint csak saját magunkkal fogunk foglalkozni a mérkőzésen, fegyelmezettek maradunk a védelemben és támadásban, valamint több játékosunknak is újra kitűnő egyéni teljesítményt kell nyújtania."

Farkas Dávid: „Harmincegy percig tudtuk magunkat fizikálisan és szellemileg meccsben tartani. Semmi különös nem történt, csak egy kosárlabdacsapat legyőzött egy nem kosárlabdacsapatot!”

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Lehel Kosársuli javára.

 

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu