/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Megyei felnőtt: A bajnokcsapat sem tudta megállítani a Jászberényt

értékelés
Értékeljen
Jászberényi KSE – Karcagi SE 82–68 (19-20, 18-14, 18-16, 27-18)

2015.11.04., Jászberény, 18 néző, Vezette: Gál János, Farkas János, Kovács Csaba

 Szerdán este Jászberénybe látogatott a tavalyi idény bajnoka, a Karcagi SE alakulata. Míg a megyei felnőtt férfiak küzdelemsorozatába visszatérő berényiek „csont nélkül” vették az akadályokat, addig a bajnok kicsit álmosan rajtolt, így a pillanatnyi forma alapján ki-ki mérkőzésre lehetett előzetesen számítani.

Ennek megfelelően a mérkőzés elején felváltva estek a kosarak. Korán kirajzolódott, hogy a fiatal berényiek egy nagyobb iramot próbálnak meg ráerőltetni rutinos ellenfelükre, míg a vendégek a tőlük már megszokottnak mondható, pozíciós játékot fogják játszani. Az első negyed végéhez közeledve a vendéglátók igyekezete látszott beérni, de az utolsó percben dobott nyolc karcagi pontnak köszönhetően mégis Rideg László tanítványai várhatták előnyből a folytatást (19-20). A forgatókönyv továbbra sem változott. A Malick-fiúk gyors támadásvezetéssel, az egy-egyek utáni kiosztásokkal szerezték pontjaikat, míg a karcagiak a palánk alatti területre bejátszott labdákból voltak eredményesek. A fordulópont a negyedik negyedben következett be. A fáradni látszó bajnokcsapat támadásaiba több hiba csúszott, többször adták el a labdát, amelyekből a lendületben lévő fiatal berényiek könnyű kosarakat értek el. Ennek köszönhetően a negyedik percben már tíz pontosra nőtt a hazaiak előnye, amelyet a hátralévő időben már meg is tartottak. Öröm volt látni, hogy a pár évvel ezelőtt ebben a bajnokságban szárnyaikat bontogató jászberényi fiatalok milyen sokat fejlődtek, és céltudatos, határozott, lelkes játékukkal hogyan tudtak fölé kerekedni a megye egyik meghatározó, többszörös bajnok csapatának.

 Lo-Elhadji Malick: „Mindig nagyon megszenvedünk a Karcaggal, ezúttal sem történt ez másként, mivel mi inkább a gyors kosárlabdát szeretjük. Mindezek ellenére örülök a győzelemnek, s remélem ugyanilyen sikeresen folytatjuk tovább a bajnokságot minden téren.”

 Fodor Csaba: „Sportszerű mérkőzésen, tartalékosan felálló csapatunk csak szorossá tudta tenni a végeredményt. Megérdemelten győzött a fiatal hazai csapat.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu