/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: ELŐNYBEN A SZEK

értékelés
Értékeljen
Egyik csapat sem tudott teljes létszámmal megjelenni a találkozóra

Nagy nehézségekbe ütközött a Play-off ezen párosának mérkőzéseit leegyeztetni. Ezért fordulhatott elő, hogy a két győzelemig tartó viadal első mérkőzését a játékszakasz lezárásának határideje előtti napon tudták csak lejátszani. Egyik csapat sem tudott teljes létszámmal megjelenni a találkozóra, de talán a Cegléd jött el szerényebb kerettel, még ha a SZEK kispadja is volt a rövidebb. Teljesen baráti és sportszerű hangulatban zajlott a mérkőzés. Először a vendégek találták meg a gyűrűt három egymás utáni kosárral. Erre feléledtek a hazaiak is két kosárral, de Czigelmeyer triplájának köszönhetően még maradt a különbség. A negyed második felében Kunos és Pásztor is megmutatta, hogy tudnak hárompontost dobni, de Pallai is kivette részét a hazai pontgyártásból és átvette a vezetést a SZEK. A Cegléd nem jutott közel az ellenfél kosarához, ezért rendre távolról próbálkoztak és három triplájuk is ült, így szorosan ott lihegtek a vezető csapat nyakán. A második negyedben már érezhető volt a két kispad közötti különbség. A SZEK folyamatosan növelte előnyét, míg Kalmárék csak büntetőkkel tudtak pontszerzési esélyhez jutni, de volt, amikor ezt sem sikerült értékesíteni. Viszont a félidő utolsó perceiben ismét bejöttek nekik a távoli dobások, a fordulásra azonban így is tíz pont feletti volt a különbség. A harmadik negyed kiegyensúlyozott játékot hozott. Szinte felváltva estek a kosarak itt is, ott is. A védekezéssel egyik csapat sem erőlködött igazán. Ez abból is látszik, hogy ebben a negyedben történt a legkevesebb személyi hiba. Nagy lendülettel kezdték a záró játékrészt a vendéglátók, végképp eldönteni a mérkőzés kimenetelét, és öt perc alatt 14-ről már 25 pontra hízott az előny. Innentől kezdve a hazaiak már csak arra ügyeltek, hogy a hajrába kezdő ceglédiek ne tudjanak túlságosan közel kerülni és ne tudják veszélyeztetni a párharcon belüli első győzelmüket.

BKG SZEK - Ceglédi KE II. 92-76 (20-17, 23-14, 25-23, 24-22)

Szolnok, 2019.05.04., 3 néző, Vezette: Szabó László, Rideg László

Farkas Dávid: „A mérkőzés végig a mi akaratunk szerint alakult. Pallai extrájával nem tudott a Cegléd mit kezdeni, így könnyed győzelemmel léptünk egyet a legjobb négy felé!”

Kalmár Bálint: „Sajnos hét játékossal nem lehet megváltani a világot. Próbálkoztunk becsülettel, de ez ma csak a tisztes helytállásra volt elég. Megérdemelt hazai győzelem született egy maximálisan sportszerű meccsen, örömteli, hogy ma senki sem ment el idő előtt zuhanyozni.”

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a BKG SZEK javára.

 


TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu