/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: ELŐNYT SZERZETT A BAGLYOK

értékelés
Értékeljen
Az alapszakasz győztese fogadta a Törökszentmiklósi KSE csapatát

Kezdetét vette a play-off küzdelem a felnőtt megyei bajnokságban. Az alapszakasz győztese, a Szolnoki Baglyok SE fogadta a Törökszentmiklósi KSE csapatát. Az idő pont már-már megszokott, hiszen mindenki tudja, ha Baglyok meccs, akkor az szerda este fél kilenc. Az alapszakasz helyezésből semmiféle következtetést nem lehet levonni, hogy ki az esélyesebb, hiszen azt már többször is tapasztalhattuk, hogy bármi megtörténhet. Ennek alapján kezdődött a mérkőzés, felváltva estek a kosarak mindkét oldalt. A 7. percben még TKSE vezetést mutatott az eredmény jelző, köszönhető Habók elsüllyesztett két triplájának. Hazai oldalon cserével próbálták kizökkenteni ritmusából a vendégek gárdáját, amivel a negyed végére sikerült kezükbe venni az irányítást. A folytatásban uralta a Szpíró által vezetett Baglyok a pályát és megnyugtató előnyre tudtak szert tenni. Gál Jani triplája egy kis bizakodásra adhatott okot, de ezúttal az alapszakasz győztes játékára nem volt ellenszer. A nagyszünet után összekapta magát a vendég csapat, Habók ismét villant, illetve Terék Tamás is eredményes volt ebben az etapban, fel tudták venni a ritmust és méltó ellenfeleknek bizonyultak. Ha így játszanak majd Miklóson, mint ebben a részben tették, könnyen lehet, hogy lesz harmadik mérkőzés. A záró felvonásban kiengedett mindkét gárda, itt már helyet kaptak a kevesebbet játszó játékosok, akik ismét bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Egy sportszerű mérkőzésen könnyednek mondható Baglyok győzelem született, de Miklóson még bármi megtörténhet, hiszen ott mindenki meg szokott izzadni a győzelemért.

Szolnoki Baglyok SE -Törökszentmiklósi KSE 79-47 (19-13, 20-8, 22-19, 18-7)

2019.04.17., Szolnok, 12 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel, Mezei Tibor

Forgács László: "Egy jó hangulatú, barátságos mérkőzést vívtunk a TKSE csapatával, azonban tőlünk szokatlanul, rettentő pontatlanul és rengeteg eladott labdával játszottunk. A győzelem nem forgott veszélyben, csak inkább a saját lelkiismeretünkre és megnyugtatásunkra hatott negatívan a mutatott játék. A következő mérkőzésen szeretnénk lezárni ezt a párharcot. Hajrá Baglyok!"

Szénási János: „Gratulálok az ellenfelünknek! Mi igyekeztünk mindenkinek játéklehetőséget adni. A fiataloknak kell a meccsrutin. És most már jó lenne néha 30% felett dobni.”

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Szolnoki Baglyok javára.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu