/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: FOGHÍJASAN IS BÍRTA A SOROZATTERHELÉST A MÁV

értékelés
Értékeljen
A MÁV-os fiúknak már három meccs volt a lábukban a héten

Szombat délelőtt került sor az alapszakasz zárónapja előtt a Szolnoki MÁV „nagy” és a Szolnoki Olaj U19 csapatai közti mérkőzésre a Körcsarnokban. A MÁV-os fiúknak már három meccs volt a lábukban a héten, melynek mérlege egy nagy arányú vereség a Leheltől, egy egypontos vereség a SZEK-től és egy kétpontos győzelem a Szentes ellen. A Olajos ifjak frissebbek voltak, miután ez első meccsük volt a héten, valamint teljes kerettel, a vasutasok pedig mindössze hat fővel várták a feldobást. A sorozatterhelés nem látszott meg a fehér mezes hazaiakon, hiszen az első negyedet meggyőző játékkal, hat pontos előnnyel hozták (19-13). A kis szünet után tovább nyílt az olló a két fél között, Mile Gábor vezérletével tíz pont fölött is járt a MÁV, de Süli Zoltán pontos dobásainak köszönhetően újra csak hat pontos volt az előnye a MÁV-nak a negyed végére. Fordulást követően kicsit nagyobb sebességre kapcsoltak a piros-feketék, egész pályás letámadással próbálták elszipkázni az ellenfél energiáját, mely csak részben sikerült. Támadásban szépen kijátszott helyzetekig jutottak, de a befejezés pontosságába sűrűn hiba csúszott. Süli Zoltán sportszerűtlen hibáját követően négy percen keresztül nem találtak kosárba Nemes Péter fiai, ezt kihasználva megint megléptek a MÁV-osok, és tíz pontos előnnyel várták a befejező játékrészt. Pár perc elteltével a MÁV oldaláról Kolozsvárit a játékvezetők egy sportszerűtlen+technikai hibával küldték idő előtt zuhanyozni, mely olyannyira megzavarta a vezető csapatot, hogy a 6. percre egalizáltak az Olajos ifik. A menetrendszerű időkérést követően rendezve a sorokat Mile Gábor vállára vette csapatát, és utolsó erőtartalékaikat mozgósítva szemfüles labdalopásokkal öt ponttal megléptek ellenfelüktől. Az utolsó percekben a piros-feketék folyamatosan „odaütöttek a labdásnak”, de a bónuszt kihasználva nagy hatékonysággal értékesítették a büntetőket a fehérek, és nyolc pontos győzelemnek örülhettek a lefújást követően. Kiemelkedett a mezőnyből Mile Gábor és Süli Zoltán játéka, előbbi 26 (utolsó negyedben 16!), utóbbi játékos pedig 33 ponttal terhelte az ellenfél gyűrűjét. Ezzel az eredménnyel már biztos, hogy a 9. helyen végeztek az Olajos ifik, a MÁV-nak pedig az utolsó nap eredményétől függően még a harmadik helyet is van esélyük megcsípni az alapszakaszban.

Szolnoki MÁV SE – Szolnoki Olaj KK U19 81-73 (19-13; 19-19; 19–15; 24– 26)

Szolnok, 2019.04.13., 15 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel, Mezei Tibor

Schönborn Tamás: ”Szűkös kerettel sikerült elérnünk a célunkat ami a győzelem volt. Remélem, több kiállításunk nem lesz ebben a szezonba, és hibáinkból tanulunk.”

Nemes Péter: „Gratulálok a MÁV-nak, nem szeretnék belemenni a mérkőzésbe, további sok sikert nekik!”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu