/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: JÓL SZÁLLTAK BE A MIKLÓSI FIATALOK A VERESÉG ELLENÉRE

értékelés
Értékeljen
Igazi rangadóra számíthattak a kilátogatók

Igazi rangadóra számíthattak a kilátogatók, a pályaválasztás jogát leadva, Miklóson rendezték a BKG-SZEK - Törökszentmiklós párharcot. A mérkőzés ennek megfelelően kezdődött, igazi kosárzuhatagok rendeztek a "hazaiak", Farkas, Kunos és Pásztor sorrendben voltak eredményesek a triplavonalon kívülről. A másik oldalon Habók Zoli kosarai húzták a csapatot. Az etap végére minimális volt a SZEK előnye Pallai nagyszerű leindításos kosarai révén. A folytatásban is nagy volt a küzdelem, talán egy rövidzárlat miatt 13-0-ás rohammal elhúzott a szolnoki csapat. Négy percig nem tudott kosarat szerezni a Szénási-legénység, majd Németh Péter triplája törte meg a gólcsendet. A félidőhöz közeledve próbált zárkózni a hazai közönség előtt játszó TKSE, főként Habók villanásainak köszönhetően kilenc pont volt a két csapat közti különbség. Következett a nagy pihenő. A térfélcsere után energikusan kezdett mindkét gárda és felváltva szereztek kosarakat. A különbség nem nőtt, de nem is csökkent a negyed 5. percéig. Ekkor egy miklósi időkérés következett, amiből a SZEK jött ki jobban, és egy 22-0-ás futással szinte eldöntötték a mérkőzést. Ebben oroszlánrészt vállalt a csapat játékos-edzője, Farkas Dávid, aki 15 pontot vállat a 22-ből. Ezzel a mérkőzés el is dőlt és az utolsó etapban jöhettek a fiatalok, akiknek kevesebb perc jutott. Meg is hálálták a lehetőséget, hiszen az utolsó negyedet meg is nyerték csapatuknak.

BKG SZEK - Törökszentmiklósi KSE 97-64 (19-15, 23-18, 34-8, 21-23)

Törökszentmiklós, 2019.04.12., 23 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel, Pál Szabó Sándor

A BKG-SZEK nem küldött az előírt időben edzői nyilatkozatot.

Szénási János: „Gratulálok a SZEK-nek, megérdemelten nyertek. Mi ismét a rosszabbik oldalunkat mutattuk.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu