/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: A KICSIVEL JOBB SZEREPLÉS VISSZACSALOGATTA MIKLÓSON A NÉZŐKET

értékelés
Értékeljen
Alsóházi rangadó

Alsóházi rangadót rendeztek a felnőtt megyei bajnokságban. A Törökszentmiklós a Szolnoki Olaj KK U19-es csapatát fogadta. Az első összecsapáson simán a fiatal gárda nyert, de mint tudni, a miklósi teremből nem egyszerű elhozni a győzelmet. Szinte teljes kerettel álltak ki a felek, így nehéz meccsre számíthattak az igen szép számmal kilátogatók. A mérkőzés ennek megfelelően kezdődött, hatalmas küzdelem volt a pályán, az 5. percig egyenlő is volt az állás. Ekkor Nemes Péter megnyugtató időt kért gárdájának, mivel a helyzetek ugyan megvoltak, de a dobás pontossággal akadtak gondok. Az időkérés után sem változott a dobószázalék, viszont hazai oldalt csak-csak betalálgattak, elvégre a hazai csapatnak illik is. Az első negyed végére tetemes előnye volt a Habók vezette miklósi alakulatnak. A folytatásban próbálta felszívni magát a szolnoki gárda, ám Juhász Tibor ellenállhatatlannak bizonyult ebben az etapban, 11 pontot szórt az ellenfélnek. A másik oldalon is akadt húzó ember, Süli hármasaival és Nagy betöréseivel próbáltak zárkózni. A nagyszünetre 18 pont volt a két csapat közötti különbség. A pihenő után rendezték soraikat, megbeszélték a megfelelő taktikát a felek. Sokkal kiegyensúlyozottabb második félidőt láthattak a nézők, hiszen mindkét oldalt estek a kosarak. A hátrányt próbálták ledolgozni az olajosok, de a hazaiak nem engedték közelebb magukhoz az ellenfelet és tartották a különbséget a találkozó végéig. Sportszerű és barátságos mérkőzés volt, ahol sok szép kosarakat és megoldásokat láthattunk. Reméljük, ilyen szép számmal lesznek ezután mindig a TKSE meccsein!

Törökszentmiklósi KSE - Szolnoki Olaj KK U19 96-78 (22-8, 34-30, 25-23, 15-17)
2019.03.29., Törökszentmiklós, 41 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel, Zahorán Kitti

Szénási János: "Ez van, ha nem 20% alatt dobunk. A védekezésünk lehetett volna jobb, de visszavágtunk az idegenbeli vereségért. És meglettek a nézők is."

Nemes Péter: "Jó mérkőzést játszottunk a vereség ellenére! Gratulálok mindkét csapatnak!"

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu