/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: HOVÁ TŰNTEK A SZURKOLÓK MIKLÓSON?

értékelés
Értékeljen
A múlt heti vereségek után mindkét csapatnak fontos volt a kozmetikázás

Március 22-én, este nyolc órás kezdettel rendezték meg a felnőtt bajnokság egyik következő mérkőzését a TKSE otthonában, Törökszentmiklóson. A múlt héten az Olaj ellen vereséget szenvedő hazai gárda a Lehel Kosársulit fogadta, akik egy héttel korábban szintén vereséggel távoztak a MÁV otthonából, így mindkét csapatnak fontos lehetett a kozmetikázás. Mindezek tudatában a Lehel fiataljai vették magukhoz az irányítást már rögtön a mérkőzés elején, míg a miklósiak önmaguk árnyékaként léptek a küzdőtérre. Tisztes pontosztozkodás mellett Szabó Martin extrája már az első negyed végére 13 pontos előnyt hozott a konyhára a jászberényi csapat javára a mind támadásban, mind védekezésben foghíjas törökszentmiklósi gárda ellen. A második etapban aztán némiképp szigorodott a TKSE védekezése, vagy éppen a vendégek támadójátéka esett vissza, azonban ez is csak arra volt elég a hogy a két csapat közti különbség 13 ponton stagnáljon. Sürgősen rendet kellett tenni a fejekben a nagyszünetben a hazaiaknál, ugyanis az addigi játék meg sem közelítette azt a fajta csapatként funkcionáló játékerőt, amire a hazaiak képesek, és mondjuk, a korábbi, Cegléd elleni mérkőzésen is három negyeden keresztül ellenállhatatlan voltak. Mindezek ellenére a félidei szünet után a Kosársuli nehéz tüzérei gondolták úgy, hogy minden lényegi kérdést lezárnak a mérkőzés kimenetelét illetően, és Szabó, Vas, Szőke és Kovács 21-6-os harmadik etapot produkálva tetemes, 28 pontos differenciát alakított ki a sovány hat pontig jutó TKSE-vel szemben. A negyedik negyedre aztán mindenkinél már csak a játékpercek biztosítása volt az elsődleges. Talán öröm az ürömben a hazaiaknál, hogy a korábbiakhoz képest néhány fiatal játékosnak is sikerült néhány percet biztosítani, ami a miklósi kosárlabda jövője szempontjából a későbbiekben még fontos lehet. A jelen mérkőzésen azonban a vendéglátók részéről további nagy különbséggel elveszített 4. negyed után a Lehel Kosársuli térhetett haza jó szájízzel. Végig sportszerű mérkőzésen egy önmaga árnyékaként kosárlabdázó Törökszentmiklós ellen teljesen megérdemelten diadalmaskodott a Lehel Kosársuli. Harkai Hunor tanítványai így jó hangulatban vághatnak neki a szezon hátralévő részéhez, illetve a junior „B” döntőhöz, amihez sok sikert kívánunk!

Törökszentmiklósi KSE - Lehel Kosársuli 41-87 (14-27, 13-13, 6-21, 8-26)

2019.03.22., Törökszentmiklós, 7 néző, Vezette: Szabó László, Szőcs Béla

Szénási János: „Gratulálok a Jászberénynek, megérdemelten győztek. Ez már a sokadik olyan mérkőzés, ahol az ellenfelünk extrán dob, mi pedig a legtisztább ziccert se tudjuk értékesíteni, szerintem ismét 20% alatt dobtunk. Csak remélni tudjuk, hogy ez meg fog változni előbb-utóbb.”

Harkai Hunor: „Gratulálok a törökszentmiklósi csapatnak a sportszerű mérkőzéshez! Harciasan játszottunk a védelemben és az eredményes támadás mellett igen attraktív kosarakat is szereztünk, mindezt szeretnénk átmenteni a következő fordulóba is!”“

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu