/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: KÉTSZER ANNYIT DOBTAK, MINT AMENNYIT KAPTAK

értékelés
Értékeljen
sokan úgy gondolhatták, hogy egy rangadó mérkőzésnek lesznek tanúi, ám az élet és a játék mást produkált

Bár a két együttes tabellán elfoglalt helyezése alapján úgy tűnt, hogy ez egy biztos hazai győzelem lesz, de a miklósiak mégis meg tudták már sok csapat életét keseríteni, éppen ezért talán sokan úgy gondolhatták, hogy egy rangadó mérkőzésnek lesznek tanúi, ám az élet és a játék mást produkált. A vendégeknél már nem először fordult elő, hogy idegenben bele-beleszaladnak egy-egy kiadósabb vereségbe. A mérkőzésen az esélyeshez méltó játékot bemutató vasutas fiúk mind fizikailag, mind dobóteljesítményben felülmúlták a vendégeket. A találkozó lényegében már az első negyedben eldőlt, a hazaiak harminc pont fölött szórtak, kevés ellenállást tanúsítottak védekezésben a TKSE játékosai. A jelentős előny birtokában még felszabadultabban játszó kék-fehérek dolgát a rendkívül sportszerűen játszó miklósiak nem nagyon tudták megnehezíteni. Az összecsapás krónikájához tartozik, hogy a hazaiak 19 db(!) hárompontost dobtak, illetve a mérkőzés folyamán mindösszesen 11(!) személyi hibát „voltak kénytelenek” fújni a játékvezetők.

Szolnoki MÁV SE – Törökszentmiklósi KSE 102–51 (33-16, 21-10, 26-17, 22-8)

2019.03.19., Szolnok, 18 néző, Vezette: Rácz Zsolt, Pál Szabó Sándor

Schönborn Tamás: "Eddig problémáink voltak a tripla dobásokkal, de a mai nap kiszakadt nálunk a zsák. Remélem, a többi mérkőzésen is sikerül majd ilyen jó ritmusban játszanunk és a távoli dobásaink is célba érnek!"

Szénási János: „Gratulálok az ellenfelünknek, megérdemelten nyertek. Zénónak Boldog születésnapot kívánunk innen is!”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu