/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: NAGYON KÖZEL ÁLLT ELSŐ GYŐZELMÉHEZ A MÁV U20

értékelés
Értékeljen
két azonos képességű csapat találkozója

Már az első kosárváltásnál látszott, hogy két azonos képességű csapat találkozójára került sor ezen a megyei mérkőzésen. A felek nem a védekezésre helyezték a hangsúlyt, így nem csoda, hogy felváltva estek a kosarak az első negyedben, ami egypontos hazai vezetéssel zárult. A pontok javát a hazaiknál, Wilhelm Dániel, míg a vendégeknél Antal Tamás, és Varga Péter dobták. A második negyedben folytatódott az adok-kapok, szerencsére ez csak a kosarak szerzésében nyilvánult meg. Ennek a negyednek a végén a vendégek örülhettek, mivel ekkor ők vezettek egy kosárral, 36-38-ra. A hosszabb szünet sem hozott változást a csapatok védekezésében és gólgyártásában, így a negyed végén egyenlő lett az állás, 55-55. A záró felvonás hozott némi változást, a Szentes az ötödik percben ötpontos előnyre tett szert, amit az utolsó percben a MÁV SE 9-es játékosa, Szarka Norbert zsinórban dobott hat pontjával egalizált, majd Sebők Dávid pontjával a vezetést is átvette. A látogatók kontrájából nem sikerült kosarat szerezniük, a lepattanó a vasutasok kezében landolt. A hátralévő pár másodpercben ha meg tudták volna tartani a labdát, győznek, de elveszítették. A szentesiek játékosa, Vinka Dominik megszerezte és kosarat szerezett, 78-78 az állás, következett a hosszabbítás. A túlórában a vendégek domináltak, ismét ötpontos vezetést szereztek, amit a hazaiak már nem tudtak ledolgozni.

Szolnoki MÁV SE U20 - Szentesi KK  87-91 (18-17, 18-21, 19-17, 23-23, 9-13)

Szolnok, 2019.03.06., 6 néző, Vezette: Farkas János, Pál Szabó Sándor

Acsay Attila: „Majdnem megszületett a fiatal MÁV első győzelme, de nem jött össze. A rendes játékidőben kétpontos vezetésnél labdája volt a szolnoki csapatnak, de elpuskázta a lehetőséget, a vendégek egyenlítettek. A hosszabbítást négy ponttal megnyerték a vendégek. Az első győzelemre még várni kell a MÁV fiataloknak.”

Donic Milos: „Gratulálok a csapatomnak a mai harcias játékunkhoz, amelyen sikerült nyernünk a hosszabbításban. Gondjaink voltak a 2:2 elleni védekezéssel. Az utolsó negyedben sikerült védekezéssel kiharcolnunk a hosszabbítást és ekkor megmutattuk jellemünket és jó döntéseket hoztunk, amelyeknek köszönhetően megnyertük a mérkőzést.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu