/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: A BRONZCSATÁBAN ELŐNY A BAGLYOKNÁL

értékelés
Értékeljen
Az elődöntők elvesztése után a bronzért szálltak harcba a csapatok.

Az elődöntők elvesztése után a bronzért szálltak harcba a csapatok. A Baglyok a Ceglédi KE II. ellen játszhatott szerda este. Mindkét gárdánál akadtak hiányzók, bár a vendégeknél több, ennek ellenére felvették a bokszkesztyűt és keményen küzdöttek. Be is kezdtek, Kalmár két triplájával már 10-2 re vezettek is a vendégek a 6. percben. A hazaiak időt kértek és Molnár vezérletével három pontra csökkentették hátrányukat az etap végére. A folytatásban egy kicsit jobban domináltak a hazaiak, Kalmáréknak nem jött a kinti dobás sem és görcsössé vált a támadójátékuk, Forgácsék pedig hozták a tőlük megszokott taktikus játékot. Meg is fordították az állást és vezetés jogát magukhoz is vették a félidőre, igaz csak öt ponttal. Pihenő után küzdöttek a csapatok minden egyes pontért, néha-néha a sportszerűség határán védekeztek és nehezítették meg az ellenfél dolgát. Pont gyártásban Molnár vitte a Baglyokat, a másik oldalon a két nagy ász, Cseri és Kalmár jeleskedett, utóbbi triplájával át is vették a vezetés az etap 7. percében, de Dögei és Lánczi elsüllyesztettek két trojkát hirtelenjében és a negyed végére ismét Baglyok vezetést mutatott az eredményjelző. A záró felvonásban nem bíztak semmit a véletlenre a hazaiak, gázt adtak, hogy a végjátékra megnyugtató előnyel menjenek. Sikerült is 16 pontos előnyt összekovácsolni. Kobolák mester időt is kért, ami igen jót tett a csapatnak és bár megfordítani nem tudták a meccset, de a látottak alapján a kilenc pontnyi különbség nem rossz és a ceglédi meccsen biztos mindent meg fog tenni a Cegléd, hogy kiegyenlítse a párharcot.

Szolnoki Baglyok SE - Ceglédi KE II. 65-56 (13-16, 18-10, 18-14, 16-16)

Szolnok, 2018.05.23.,10 néző, Vezette: Fodor Attila, Rácz Zsolt, Drenyovszki Dániel

A Szolnoki Baglyok SE nem élt az edzői értékelés lehetőségével.

Kobolák Cintia: „Büszke vagyok a csapatra, mert hiányos kerettel is fel tudták venni az ellenfél fizikális játékát és amíg bírták erővel, tartották a lépést velük. A következő mérkőzésen otthon mindent megteszünk, hogy kiszolgáljuk szurkolóinkat és utolsó hazai meccsünket győzelemmel zárjuk.”

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Szolnoki Baglyok SE javára.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu