/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: ODA A BAGLYOK VERETLENSÉGE! JÖHET A HARMADIK MECCS!

értékelés
Értékeljen
Élesedik a harc a döntőbe jutásért a megyei felnőtt férfi bajnokságban.

Élesedik a harc a döntőbe jutásért a megyei felnőtt férfi bajnokságban. Az egy győztes mérkőzés előnyben lévő, és a szezonban makulátlan mérleggel rendelkező Szolnoki Baglyok SE a túlélésért pályára lépő Szolnoki Olaj U19-es csapatához látogatott a nívós Tiszaligeti Sportcsarnokba. Nem kevés tétje volt az összecsapásnak. A találkozó legeleje rögtön kosár-párbajjal indult, kölcsönösen válaszoltak egymás kosaraira a felek, aztán egy az első negyedbeli utolsó két perces Olaj henger (2 perc alatt 9 pont) minimális, öt pontos előnyhöz juttatta a hazaiakat az első játékrész végére. A második negyed nem a támadó kosárlabdáról szólt. Mindkét alakulat vállát nyomta a a végső tét súlya, elég sok hibával játszottak, amiből a félidei nagyszünetre a Baglyok tudtak egy pontot faragni a két csapata közti minimális differenciából. Nem kis energiákat mozgósított mindkét gárda, jól jött a negyedóra szünet mindenkinek. Nagy jelentősége volt annak, hogy a harmadik negyedre ki hogyan érkezik vissza az öltözőből. Ebből Nemes Péter tanítványai húztak jobban hasznot, Nagy Dömötör és Burai Tibor révén egyre másra hintették a bravúr triplákat, míg a palánk alatt Rékasi Bojta és Szénási Szabi meccselt nagyot mind védekezésben, mind támadásban, míg a Baglyoknál a kihagyhatatlan is kihagyhatónak bizonyult, a meccs nagy részében Szpiró és Baláti tartották a lelket a vendégekben. A záró felvonás elejére kialakult 12 pontos Olaj előny a mérkőzés képét tekintve tetemesnek volt mondható, de mint később kiderült, még semmi nem dőlt el. A végjátékhoz érkeztünk. Lényegi változtatásokra volt szükségük a Baglyoknak a mérkőzésben maradáshoz. Talán a hőn áhított makulátlan szezon álmain felbuzdulva, lényegesen keményebben és a győzelemre összpontosítva tértek vissza a pályára, sőt, egy 7-0-ás rohammal ismét nyílttá tették a találkozót három perccel a vége előtt. Kemény küzdelem és fékevesztett iram dominált a negyedik negyed minden percében. Az Olajos fiúk szíve azonban kritikus szituációkban végig a helyén volt, illetve a Baglyok is felélték utolsó energiájukat, amelynek köszönhetően az utolsó negyedbeli vendég rohamokkal kilenc pontos hazai siker született a Körcsarnokban, nyitott kérdéseket hagyva a továbbjutó kilétéről a harmadik mérkőzésre. A hazaiak edzője Nemes Péter, egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: szeretnének méltó ellenfelei lenni a Baglyoknak és minimum egyszer nyerni. Ez a kettős célkitűzés eddig sikerült, várjuk a folytatást, amiben Forgácsék is tartogatnak még biztos meglepetéseket.

Szolnoki Olaj KK U19 - Szolnoki Baglyok SE 63-54 (19-14, 8-9, 23-15, 13-16)
2018.05.09., Szolnok, 37 néző, Vezette: Gál János, Zahorán Kitti, Szőcs Béla

Nemes Péter: „Az elsődleges célunk sikerült. Szerdán meglátjuk, hogy alakul a mérkőzés, bízok a csapatomban, már egyszer megcsináltuk....!”

Forgács László: "1-1. Jön a következő!"

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-1

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu