/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: SOHASEM LÁTOTT CEGLÉDI TRIPLAZÁPOR AZ ELSŐ NEGYEDBEN

értékelés
Értékeljen
A középház csapatainál még komoly a küzdelem az előkelőbb play-off helyekért.

Az alapszakasz finisében a megyei felnőtt férfi bajnokság. Lassan kialakul a rájátszás képe, de a középház csapatainál még komoly a küzdelem az előkelőbb play-off helyekért. Ennek okán a Szolnoki MÁV együttese a Ceglédi KE II. csapatát fogadta a Zöld Házban. Habár mind a két oldalon voltak hiányzók, és a vendégek kispadjáról Kobolàk Cintia vezetőedző kisasszonyt is nélkülözniük kellett, mégis izgalmas derbire volt kilátás. Nem csalódtunk! Az első negyed igazi dobópárbajjal kezdődött, amit mi sem mutatott jobban, hogy a vendégek által szerzett 22 pontból 21-et(!) triplából szereztek, közülük is Fenyődi Szabolcs járt az élen, négy trojkát hintett ebben a játékrészben. Tapasztalt kosárrajongók sem emlékeznek ehhez hasonlóra! Ennek ellenére sem tudtak a "Kobolák-fiúk" ellépni a hasonlóképpen remekül játszó ellenfelüktől, akik nagyszerűen használták ki magasságbeli fölényüket, rengeteg kosarat szereztek második vagy akár harmadik esélyből is. Ebben a periódusban Szatmári Szabi vállalta a pontszerzés oroszlánrészét a házigazdáknál. Küzdelmes, harcos periódust hozott a mérkőzés második negyede is. Száguldó iram, férfias, kemény küzdelem, igazi csapatjáték mindkét oldalon. Felváltva estek a kosarak, igazi tűzben égett mindkét gárda, de komolyabb előnyre egyik fél sem tudott szert tenni. A félidei nagyszünetre minimálisnak mondható, négy pontos ceglédi vezetéssel vonultak a csapatok. A harmadik etapban aztán jött egy, a Ceglédnél az előző mérkőzésekről ismerős harmadik negyedbeli hullámvölgy. A MÁV utolsó erőit mozgósítva, Mile védekezésben mutatott extrájával, illetve az addig is ponterős Szatmári mellé felzárkózó Garai Krisztián vezérletével átvették a vezetést, és állandósították a pár pontos előnyt. A negyedik negyed elején Fenyvesi Zénó rajzolt sormintát a jegyzőkönyvbe a MÁV oldalára, amivel nyolc pontos, a mérkőzés egészét tekintve tetemesnek mondható előnyre tettek szert a hazaiak négy perccel a lefújás előtt. Az iramra, és sebességre ekkor sem lehetett panasz, egyik csapat sem ismerte az "elérhetetlen labda" fogalmát. Nyolc pontos ceglédi hátrányban a húzóembereik rossz döntései után onnan jött a segítség, ahonnan talán a ceglédi srácok sem számítottak rá. Először Zajacz Roland, majd Bergendi András és Ecsegi Péter villant a támadó és a védő palánk alatt egyaránt, és pillanatok alatt elolvadt a vendéglátók előnye. Jött is Schönborn edzőtől az időkérés. Habár a szívek a helyükön voltak, az egymásért, és a győzni akarásért való hajtás megvolt, a kis lelkifröccs után mégsem úgy sültek el a dolgok a MÁV számára, mint azt egy ilyen végjátékban való győzelemhez kellett volna. Pár apróbb rossz döntés, eladott labda, és az extázisban játszó CKE, akiknél saját elmondásuk szerint is a három külső ember (Cseri Márk, Fenyődi Szabolcs és Kalmár Bálint) talán most játszott először a bajnokság során egyszerre tudásának megfelelően, előbb Cseri, majd Kalmár pontjaival, illetve a csapat palánk alatti beton védekezésével felül tudott kerekedni ellenfelén, és az utolsó percnek pár pontos előnnyel vághattak neki. Újabb jó vendég védekezés, és két jó Cseri büntető után Kalmár labdaszerzése már a győzelmet jelentette a CKE II. csapatának. Összességében egy kiváló színvonalú, férfias, de sportszerű találkozót láthattak a szerencsés kilátogatók. Igazi propaganda játék a Megyei Bajnokság számára. Köszönjük a csapatoknak!

Szolnoki MÁV SE - Ceglédi KE II. 76-83 (20-22, 22-24, 19-13, 15-24)

2018.04.03., Szolnok, 14 néző, Vezette: Szőcs Béla, Farkas János

Schönborn Tamás: "Az egész mérkőzésen hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A negyedik negyed elején el tudunk lépni ellenfelünktől és már úgy éreztük, megnyertük a mérkőzést. Sajnos az utolsó percekre elfáradtunk, a kihagyhatatlannak tűnő dobásaink is mellé mentek. A ceglédieknek pedig nem remegett a kezük a végjátékban."

Kalmár Bálint: „Amiért jöttünk, megkaptuk. Remek mérkőzés, első osztályú játékvezetés és egy hősies ellenfél. Csapatunk óriási tartásról tett bizonyságot, amikor a negyedik negyed közepén még nyolc ponttal vezető ellenfelünket sikerült legyőznünk! Gratulálok a MÁV-nak is, mindig öröm ellenük játszani, szimpatikus, sportszerű csapat, egy remek edzővel.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu