/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Kialakult a rájátszás mezőnye

értékelés
Értékeljen
Véget ért a megyei bajnokság alapszakasza: a záró fordulóban eldőlt, hogy a Zrínyi és a Tüskevár mellett a Somogyjád és a Táncsics lesz ott a felsőházban.


Az alapszakasz utolsó fordulójának nyitó mérkőzésén a Meló-Diák a várakozásoknak megfelelően hozta a kötelezőt, így a Somogyjád – Táncsics találkozó végeredményétől függött, hogy ott lesznek-e a legjobb négy között. Tóth Kristóféknak legalább 36 pontos somogyjádi siker vagy egy Táncsics győzelem jött volna jól.
Végül a Táncsics nem tudta megnehezíteni Fonaiék dolgát, de a „csak” 25 pontos különbség azt jelentette, hogy ez a két együttes folythatja a négy között.
Sem a Henger, sem pedig a Tamási nem tudott már módosítani helyezésén, de a két csapat így is nagyon szoros, izgalmas meccset játszott. A Henger szinte végig hátrányban volt, ám a rendes játékidő utolsó perceiben utolérte a Tamásit és végül a hosszabbításban Babócsai vezetésével nyert is tudott.
Papíron tét nélküli volt a már alapszakasz győztes Zrínyi és a címvédő Tüskevár összecsapása. A félidei döntetlen állást követően Mester Milánék nyerték meg a rangadót.

Monok SE II. – Meló-Diák KK 43-103 (11-23, 11-30, 8-23, 13-27)
Vezette: Bartics, Söjtöry
Monok SE II.: Ilia (11), Visontai (8), Komor (6), Németh R. (2), Hunyadi (1). Csere: Muzsi (7/3), Varga J. (4), Csima A. (2), Sótonyi (2), Bán (-). Edző: Pöttendi Gábor
Meló-Diák KK: Tóth M. (43/9), Tóth Cs. (23/6), Meggyes (9/3), Kadaravek (6), Palkó (2). Csere: Nagy A. (16/3), Tömösváry (4). Edző: Vida Péter

Somogyjádi SZKKSE – Táncsics TKK 83-58 (18-13, 26-15, 22-19, 14-9)
Vezette: Csapó, Deák
Somogyjádi SZKKSE: Csima F. (22/3), Bodródi M. (18/3), Fonai M. (16/6), Fonai R. (14), Kovács Cs. (11). Csere: Kovács P. (2), ifj. Csima F. (-), Farkas K. (-). Edző: Fonai László
Táncsics TKK: Elek (15/15), Heizer (14), Dross B. (9/6), Boros (4), Lomnici (1). Csere: Győr (12), Jónás (3/3), Béres (-). Edző: Hajduk Attila


Henger KK – Tamási Dámok 78-75, h.u. (19-26, 14-15, 19-14, 17-14, 9-6)

Vezette: Söjtöry, Koncsek
Henger KK: Babócsai (21/9), Nagy G. (19), Fonai T. (14/6), Hernesz (14/12), Borovszky Gy. (2). Csere: Fokvári (5), Nagy I. (3/3), Fecán (-), Mudig (-). Edző: Halász Lajos
Tamási Dámok: Madarász (22), Breuer-Orbán (20), Zámbó (18), Csordás (11/9), Pájtli (4). Csere: Cseresznyés (-), Csizmadia (-), Ribányi (-). Edző: Madarász András


Zrínyi KE – Tüskevári SE 63-72 (10-13, 19-16, 20-27, 14-16)

Vezette: Koncsek, Lakos
Zrínyi KE: Fodor (30), Kubatov P. (11/3), Ötvös (9/6), Csabai (8), Bakondi (5). Csere: Begovácz (-). Edző: Romanek Péter
Tüskevári SE: Mester (20/15), Lázár (12/3), Király Ko. (8), Bodródi D. (6), Szalai (3). Csere: Boldizsár (10), Fehér (8), Kiss (5), Pintér (-). Edző: Bodródi Lajos


A rájátszás párosításai:

Elődöntők:
Zrínyi KE – Táncsics TKK
Tüskevári SE – Somogyjádi SZKKSE

5. helyért:
Meló-Diák KK – Henger KK
7. helyért:
Monok SE I. – Tamási Dámok

A rájátszás első körének mérkőzéseire várhatóan április 22-én és április 29-én kerül sor.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu