/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Nincsen már hibátlan csapat

értékelés
Értékeljen
A Monok SE vette el a Marcali veretlenségét, a Meló-Diák is győzött Siófokon, szoros meccset nyert a Zrínyi – eredmények a megyei bajnokság 5. fordulójából

A Meló-Diák KK siófoki sikerével indult a megyei kosárbajnokság 5. fordulója. A Tóth-testvérek vezette Meló-Diák már az első negyedben meglépett a Balaton-partiaktól, akiknek így továbbra is várniuk kell idei első sikerükre.

A második negyedben bemutatott 19-0-ás szakaszuknak köszönhetően magabiztosan győzött a 27 pontig jutó Kovács Dániel vezetésével a Táncsics-Gyakorló, amely a térfélcserét követően feljavuló Tamásit győzte le.

A forduló rangadóján a Monok SE egyetlen ponttal legyőzte a listavezető, eddig veretlen Marcali gárdáját. A tavalyi címvédő a harmadik negyed végéig tíz pont körüli előnyben volt, ám a záró szakaszban a vendégek alaposan feljavulva felzárkóztak, ám végül a fordítás már nem jött össze nekik.

Nem adta olcsón a bőrét a KASI, amely alaposan megizzasztotta a tavalyelőtti bajnok Zrínyit. A sportiskolások még a harmadik negyedben is vezettek, de a végjátékban a 47 pontig jutó Fodor Dénes vezérletével a rutinosabb Zrínyi diadalmaskodott.

Egy félidőn át volt szoros a Henger és a Tüskevár találkozója. A második húsz percben viszont állva hagyták Fehér Ivánék ellenfelüket, ezzel pedig zsinórban harmadszor győztek.

Siófoki Kosársuli – Meló-Diák KK 80-106 (10-25, 17-28, 33-23, 20-30)
Vezette: Szőcs, Horváth A.
Siófoki Kosársuli: Polgár (21), Rozsi (14/6), Németh B. (12), Bihary (8), Kelemen (5/3). Csere: Fogarassy (16/3), Takács B. (2), Tóth Á. (2), Csuti (-), Czvik (-), Takács K. (-), Zeiski (-). Edző: Pákozdi Zsolt
Meló-Diák KK: Tóth K. (29/6), Tóth M. (23/9), Nagy N. (20), Fábián (17/3), Kosaras (11/3). Csere: Bogárdi (6/6). Edző: Vida Péter

Táncsics-Gyakorló – Tamási Dámok 66-56 (22-14, 22-9, 11-11, 11-22)
Vezette: Koncsek, Bartics
Táncsics-Gyakorló: Kovács D. (27), Bodródi M. (12), Csempesz (9/3), Elek (5/3), Hideg (4). Csere: Dross B. (7/3), Jónás (2), Béres (-). Edző: Hajduk Attila
Tamási Dámok: Madarász (17/9), Csordás (15/9), Kukucska (15/3), Breuer-Orbán (7), Ribányi L. (2). Csere: Gyulyás (-), Molnár M. (-), Zsubori (-). Madarász András

Monok SE – Marcali VSZSE 66-65 (17-12, 17-14, 21-18, 11-21)
Vezette: Bartics, Deák
Monok SE: Póré (11/3), Tolnai (11/9), Duduka (8), Pöttendi (7), Gerőházi (5). Csere: Tóth D. (9/6), Ekpenyong (8), Monok M. (4), Teszler (2), Bán (1). Edző: Pöttendi Gábor
Marcali VSZSE: Mihalics (15), Magyar V. (12/6), Gaál (10), Koma (9), Sziva (-). Csere: Németh B. (5/3), Ress (5), Tárnai (5), Czippán (4). Edző: Kiss Viktor

KASI – Zrínyi KK 85-89 (22-23, 24-21, 17-22, 22-23)
Vezette: Koncsek, Deák
KASI: Tombor (21/9), Vajda (15), Győr (13/9), Dániel (10/3), Kovács B. (7/3). Csere: Sótonyi (12), Ivók (7/3). Edző: Szabó Dávid
Zrínyi KK: Fodor (47/6), Kubatov P. (16), Csabai (8), Begovácz (5), Lakos (-). Csere: Kovács M. (13). Edző: Romanek Péter

Henger KK – Tüskevári SE 57-78 (9-9, 18-15, 10-27, 20-27)
Vezette: Koncsek, Deák
Henger KK: Csizmadia G. (15/6), Reiter (10), Fecán (5/3), Szabó D. (2), Nagy G. (1). Csere: Nagy I. (18/3), Borovszky (4), Fokvári (2). Edző: Halász Lajos
Tüskevári SE: Fehér I. (29/12), Kun (17/12), Király (12), Szalai (6), Bene (5/3). Csere: Magyarfi (8/3), Földvári (1), Kiss B. (-), Lázár (-), Papp (-). Edző: Bodródi Lajos

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu