/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Indul a bajnokság - IX. rész - KASI

értékelés
Értékeljen
A hétvégén induló megyei bajnokságban négy év után indul ismét a kaposvári kosárlabdázás egyik utánpótlás együttese. A Kaposvári Sportiskolásoktól Szabó Dávid edzőt kérdeztük a 2019/2020-as bajnokság előtt.

- A 2019/2020-as szezonban a Somogy Megyei Kosárlabda-bajnokságban is szerepeltek, miként jutottak erre a döntésre?

- Fehér Iván vezetőedzővel együtt arra a következtetésre jutottunk, hogy azoknak a fiataloknak, akiknek nincs elég játéklehetőségük az U18-as regionális bajnokságban a fejlődésük érdekében játékperceket tudjunk biztosítani. A megyebajnokság sok olyan magasabb szinten is játszó kosárlabdázó szerepel, akiktől tanulhatnak a játékosaink, ebből ők csak profitálhatnak. Összességében az elsődleges szempontja az indulásunknak a meccsrutin megszerzése volt. Éppen a ligaülésen beszéltük, hogy ezzel a 2014/15-ös szezon után lett ismét csapata az utánpótlásnak a megyebajnokságban, ennek mindenképpen örülünk.

- Milyen csapattal vágtok neki a szezonnak?

- Nem volt könnyű kialakítani, hiszen az U18-as csapatunk gerince egyúttal az U20-as csapat zömét is alkotja. 14 fős kerettel dolgozunk, akik közül hatan az U20-as csapatban is játszanak, így a megmaradó játékosokkal és az U16-ból feljátszókkal egészül ki a keretünk. De az U16-osok is kiemelt bajnokságban szerepelnek, úgyhogy ehhez igazodva próbálunk meg tisztes helytállással rendszeresen 7-8 fővel kiállni a megyebajnoki mérkőzésekre.

- Játékosként is ismered a mezőnyt – milyen elvárásaid vannak a csapattal szemben a megyebajnokságban?

- Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat fognak fejlődni a srácok, hiszen náluk sokkal erősebb, rutinosabb játékosokkal találkoznak majd szembe a pályán. Mindenképpen előnyünk lehet a fiatalság és az ebből adódó gyorsaságunk, illetve állóképességünk. A hangsúlyt ezekre, illetve a taktikánk fejlesztésére szeretnénk fektetni a tapasztaltabb csapatok ellen.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu