/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Kialakult a rájátszás mezőnye

értékelés
Értékeljen
A Monok SE nyerte az alapszakaszt – négy közé jutott a Táncsics, a Tüskevár és a Siófok is – nem lesz címvédés 2019-ben – eredmények a megyei bajnokság 14. fordulójából

Két korábbról elhalasztott mérkőzéssel kezdődött a bajnoki alapszakasz utolsó hete. A Monok SE kiváló második negyedével bravúros sikert aratott a Siófok otthonában – sikerükkel pedig biztosították első helyüket az alapszakasz végén.

Hoznia kellett a kötelezőt a Zrínyinek a Henger ellen a legjobb négy közé jutáshoz fűzött reményeik életben tartásához és végül Kovács Márió vezetésével le is győzte a bajnok a rutinos Hengert.

A záró forduló nyitómérkőzésén a már alapszakasz-győztes Monok SE a biztosan hatodik Meló-Diákkal mérkőzött. Utóbbi még a félidőben is vezetett, ám Szőnyiék a nagyszünet után fordítottak és végül megszerezték idei 12. győzelmüket is.

Végig vezetve hozta el a két pontot Tamásiból a Henger KK – mindkét csapatnál már korábbal eldőlt, hogy az 5-8. helyekért küzdhet majd a rájátszásban.

Ki-ki mérkőzésekkel zárult az alapszakasz: a tavalyi döntősök mérkőzése igazi parázs hangulatot hozott és egészen a harmadik negyed végéig úgy tűnt a Zrínyi kézben tartja a mérkőzést. Aztán a záró szakaszban a tüskeváriak öt triplát is beszórtak és 58-60 után már csak a nyolcszoros bajnok talált a gyűrűbe.

A Zrínyi vereségével eldőlt, hogy a címvédő csak a (már elődöntős) Siófok győzelmével juthat be a legjobb négy közé. A Táncsics számára viszont nem volt tét nélküli a Balaton-partiak elleni rangadó és a szoros mérkőzésen végül Dross Bálinték örülhettek. A Táncsics sikerével pedig bejutott az elődöntőbe, míg a Zrínyi csak az alsóházi rájátszásban szerepelhet.

Meló-Diák KK – Monok SE 68-75 (22-14, 16-20, 16-27, 14-14)
Vezette: Söjtöry, Bartics
Meló-Diák KK: Tóth K. (27/12), Nagy N. (16), Tóth Cs. (11/9), Kosaras (6), Fábián (4). Csere: Meggyes (2), Nagy A. (2). Edző: Vida Péter
Monok SE: Szőnyi (29), Pöttendi (17), Tolnai (14/3), Bedő (9/9), Ekpenyong (4). Csere: Németh R. (2), Farkas (-), Horváth A. (-). Edző: Pöttendi Gábor

Tamási Dámok – Henger KK 55-72 (13-20, 11-8, 19-23, 12-21)
Vezette: Domokos, Bálind
Tamási Dámok: Madarász (20/6), Pájtli (13/6), Csizmadia R. (12), Breuer-Orbán (6), Ribányi (4). Csere: Cseresznyés (-), Zsubori (-). Edző: Cseresznyés Balázs
Henger KK: Guzmics (20/6), Hernesz (13/9), Sashalmi (13/9), Borovszky (9), Nagy G. (-), Csere: Fonai T. (12), Csizmadia G. (5), Fecán (-). Edző: Halász Lajos

Tüskevári SE – Zrínyi KK 66-60 (15-12, 14-15, 10-19, 27-14)
Vezette: Koncsek, Bartics
Tüskevári SE: Kun (23/9), Baji (9/3), Király (9), Bodródi D. (7/3), Kiss B. (2). Csere: Cserhalmi (6/6), Jakó R. (4/3), Pintér (4), Magyarfi (2). Edző: Bodródi Lajos
Zrínyi KK: Fodor (21/3), Horváth N. (18/3), Kovács M. (4), Csabai (2), Kubatov P. (-). Csere: Bakondi (6), Ötvös (5/3), Begovácz (2), Lakos (2). Edző: Romanek Péter
Kiállítva: Bodródi D. (24. p.), ill.: Ötvös (38. p.).

Táncsics TKK – Siófoki Kosársuli 69-66 (20-14, 12-24, 21-11, 16-17)
Vezette: Koncsek, Deák
Táncsics TKK: Dross (18/3), Herbel (15/3), Kovács D. (15/6), Heizer (10), Bodródi M. (-). Csere: Elek (9/6), Béres (2), Boros (-), Tóth B. (-). Edző: Hajduk Attila
Siófoki Kosársuli: Molnár A. (26), Veres (13), Mogyoródi Ró. (12), Fogarassy (9/3), Bihary B. (4). Csere: Pákozdi B. (2), Mogyoródi Ri. (-). Edző: Hunya Balázs

A 10. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
Siófoki Kosársuli – Monok SE 61-75 (21-25, 9-27, 17-9, 14-14)
Vezette: Horváth, Kocsis
Siófoki Kosársuli: Molnár A. (19/6), Mogyoródi Ró. (15/3), Fogarassy (7/3), Rozsi (5/3), Veres (4). Csere: Magyar (4), Pákozdi B. (4), Bihary B. (3/3), Kelemen (-), Polgár (-). Edző: Pákozdi Zsolt
Monok SE: Szőnyi (29), Pöttendi (10), Póré (9/3), Ekpenyong (8), Tolnai (8/6). Csere: Duduka (11), Németh R. (-), Virág (-). Edző: Pöttendi Gábor

A 9. fordulóból elhalasztott mérkőzésen:
Zrínyi KK – Henger KK 63-55 (25-14, 15-13, 11-16, 12-12)
Vezette: Söjtöry, Csapó
Zrínyi KK: Kovács M. (23/9), Fodor (18/6), Horváth N. (11), Csabai (-), Kubatov P. (-). Csere: Bakondi (6/3), Lakos (3), Begovácz (2), Ötvös (-), Romanek (-). Edző: Romanek Péter
Henger KK: Babócsai (11/3), Hernesz (7/3), Fokvári (4), Borovszky (2), Szabó D. (2). Csere: Sashalmi (11/3), Fonai T. (6), Nagy G. (6/3), Csizmadia G. (4), Guzmics (2), Fecán (-). Edző: Halász Lajos

A rájátszás párosításai:

Elődöntők:
Monok SE – Siófoki Kosársuli
Táncsics TKK – Tüskevári SE

5-8. helyért:
Zrínyi KK – Tamási Dámok
Meló-Diák KK – Henger KK

A bajnokság elődöntőinek és az 5-8. helyért zajló párharcok első mérkőzéseire április 13-án, a visszavágókra pedig április 27-én kerül sor. A bajnoki finálét, valamint a további helyosztókat május 5-én rendezik.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu