/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Augusztus második hetében megkezdte a felkészülést a 2017/18-as szezonra az EKE-EGER-KOK SE csapata

értékelés
Értékeljen
Jelentős átalakulás a másodosztály alsóházában szereplő gárda játékoskeretében

A húsz évet sem éri el az újjáalakult EKE-Eger-KOK NB I/B-s férficsapatának átlagéletkora. Váczi Péter vezetőedző tájékoztatása alapján ilyen jelentős fiatalításra az elmúlt tíz évben nem akadt példa a csapatnál.

A felkészülés első heteiben a megfelelő kondíció elérésén van a hangsúly a csapatnál

 

Az egyetemi gárda az előző szezont a 18. helyen zárta az NB I/B csoportban. Az új szezonban az MKOSZ döntése értelmében két csoportban folytatódnak a másodosztály küzdelmei: az elmúlt bajnokság 1–14. helyezettje alkotja a felsőházat, míg a 15–24. helyezettek – kiegészülve az NB II-ből feljutó négy együttessel – szerepelnek az alsóházban.

Három meghatározó játékos (Jakab Zsolt, Tóth Zoltán és Csabák Balázs) távozott a csapattól és nyolcan ugyan érkeztek, de egytől-egyig húsz év körül játékosok, többek még felnőtt rutinnal sem rendelkeznek. A legnagyobb érték talán a korábbi korosztályos válogatott, Budafoktól igazolt Mészáros Bence, aki irányító poszton lehet a csapat segítségére, pótolva Csabákot és Tóthot. Egri nevelésűként Pálinkás Tamás, Pálinkás András és Kiss Bálint a Vasastól visszatér a megyeszékhelyre, de ugyancsak újként számíthatnak Pomázi Patrik, Kocsis Tamás, Szabó Tamás és Birgés Sándor szolgálataira is. Jelenleg mintegy 17–18 kosárlabdázó látogatja a csapat edzéseit.

Az egyetemisták a felkészülés jelenlegi szakaszában az atlétikai jellegű és a labdás edzések mellett funkcionális tréningeken is részt vesznek a játékosok, amelyben a Forfit SE - élükön az egykor egri kosaras Papp Tamással - edzői vannak a segítségükre.

Az első edzőmérkőzést szerdán játsszák Csákvári Csabáék, 19.30-as kezdéssel a Salgótárjánt fogadják az Eszterházy-csarnokban. Egy héttel később következhet a nógrádi „visszavágó”, majd szeptember 10-én a Heves Megyei Kosárlabda Szövetség és az Eszterházy Károly Egyetem közös szervezésében a Dobó kupa.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu