/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

40 perc játékidő után nincs előny

értékelés
Értékeljen
2019. június 17-én játszották le a Hajdú-Bihar Megyei Férfi Kosárlabda Bajnokság döntőjének első mérkőzését. Hétfő este a Nyíradonyi VVTK csapata fogadta a Debreceni 12-ek csapatát.

A mérkőzés első kosarát a Debreceni 12-ek szerezte, de ezt követően Terdik Tamás vezetésével a hazai csapat volt hatékonyabb a pontgyártásban. Ennek köszönhetően a hazai csapat az első negyed 6. percében már 11 ponttal is vezetett, amikor a vendégek időt kértek. Az időkérés után sem változott a játék képe, így a Nyíradony csapata 15 pontos előnnyel zárta az első negyedet.

 

A második negyed elején a vendégek Hamza József vezetésével 9-0-s rohamot indítottak, aminek köszönhetően hazai időkérés lett a vége. Az időkérés eredménye az lett, hogy a Debreceni 12-ek első felzárkózási kísérletét megállította a Nyíradonyi VVTK, így a második félidőt 10 pontos előnnyel várhatták a hazaiak.

A harmadik negyedben a nyíradonyi fiúk bentragadtak az öltözőben, aminek az lett az eredménye, hogy a 6. perc végén a vendégek vezettek Varga Tamás kétpontosával. A nyíradonyi csapat baját tetézte, hogy a 7. percben az addig 18 pontot dobó Zilinyi Zsombort elveszítették. Egyik kulcsjátékos elvesztése nem visszafogta a hazaiakat, mint azt sokan várták, hanem épp ellenkezőleg a negyed utolsó három percében 16-7-s rohammal megfordították a mérkőzést és 8 pontos előnnyel várták az utolsó negyedet.

A negyedik negyedben felváltva estek a kosarak egészen a negyed 8. percéig, amikor a vendégek két perc alatt 9 pontot dobtak és ismét vezettek a mérkőzésen. Az utolsó perc is tartogatott izgalmakat, hiszen a mérkőzés vége előtt 1,2 másodperccel (1 pontos vendégelőnynél) a hazaiak három büntetőt dobhattak, amiből kettőt értékesítették, így alakult ki a 97-97-es végeredmény.

A bajnoki cím sorsa a csütörtöki visszavágón dől el, ahol egyik csapat sem várja előnyösebb helyzetből a találkozót.

 

Nyíradonyi VVTK – Debreceni 12-ek 97 – 97 (32-17, 18 -23, 23 – 25, 24 – 32)

Nyíradony, Harangi Imre Rendezvénycsarnok

Jv.: Hegedűs Imre, Kokas Sándor

Nyíradonyi VVTK: Csuka 18, Fodor 11/3, Terdik T. 28/9, Zilinyi 18/12, Pálkerti 16/3 csere: Kocsi -, Rácz Á. 6.

Debreceni 12-ek: Rácz A. 6, Jakab 16, Hamza 36/27, Varga 25/9, Gócs 7 csere: Bács -, Takács 7/3.

 

A képen a következők lehetnek: 1 személy

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu