Felhasználónév: Jelszó:
JÁTÉKOK ÉS FELADATOK ISKOLÁSOKNAK
Szabó Zoltán Beszterce KK Salgótarján

Fordította: Szabó Zoltán Beszterce KK Salgótarján

 

 

JÁTÉKOK ÉS FELADATOK ISKOLÁSOKNAK

 

Magazinunk e részét azoknak a testnevelőknek ajánljuk, akik tanítványaikkal meg szeretnék szerettetni a kosárlabdát úgy, hogy a gyerekek közben jól érezzék magukat, szórakozzanak, de egyszerre fizikailag is aktívak legyenek. 

Egyszerű gyakorlatokat és játékokat mutatunk be, melyekben bárki részt vehet: fiúk, lányok egyaránt, kosarasok és azok is, akik még soha nem találkoztak a kosárlabdával.

 

1. 1-2-3

a. A gyakorlat leírása:

 

A tanár a gyerkeket párosával állítja össze, s páronként egy labdát oszt ki. Ezután el kell dönteni, hogy ki fog dobni először. A vetélkedő mehet egy kosárra, vagy akár egészpályára is. A játék lényege, hogy kosarat dobjunk úgy, hogy azt a társunk ne legyen képes megismételni. Tehát a kezdő játékos valahonnan dob. Ha bedobja a dobást, a társának kötelező ugyanonnan, ugyanúgy dobni. Ha a második játékos:

• kihagyja, kap egy rossz pontot: “1”

• bedobja, akkor az első játékosnak újra be kell dobni ugyanonnan, ugyanúgy.

 

Ha ez a dobás nem megy be, a második játékos új helyet választhat, és dobhat másképp. Ha valamelyik résztvevő játékos eléri a három rossz pontot, kiesik a versenyből. A nyertesekből új párok alakulnak, és addig megy a verseny, amíg csak egy nyertes marad (1. ábra).

 

2. Vedd el a labdát:

a. A gyakorlat leírása:

 

A feladat lényege, hogy az egyik játékos pattogtatja a labdát, miközben a labda nélküli társa megpróbálja elvenni azt.

Attól függően, hogy hány kosárlabdával rendelkezünk, a játékban legkevesebben négyen, de maximum tizenöten vehetnek részt. A tanár kirakja a labdákat a parkettára a hosszabbított büntetővonalra, s a gyerekek felállnak az alapvonal mögé.

 

A játékot így játszuk: ha négyen játszák, három labdát helyezünk a földre. A tanár jelzésére a játékosok gyorsan felveszik a labdákat, és elkezdik pattogtatni. Az a gyerek, aki labda nélkül maradt, megpróbálja megszerezni valamelyik társától a labdát.

A labdavezető játékosoknak kötelező a pályán belül maradni, és azon belül a pálya másik térfelére sem léphetnek át (kivéve ha nagyon sokan játszanak, akkor játszhatják egészpályán is).

 

Ha a labdavezető kivezeti a labdát a pályáról, elveszti a labdát, illetve ha elveszik tőle, akkor kiesett a versenyből, és futnia kell egy kört az oldalvonal mentén. A versenynek akkor van vége, ha már csak egy labdás maradt.

 

A testnevelő fontos, hogy ne engedje a faultokat, szabálytalanul nem érvényes labdát szerezni (2. Ábra).

 

Forrás:

FIBA ASSIST MAGAZINE | 01 2003 | PAGE 65

 

 

 

 

 

D.1

 

 

3. Labdaelütős játék:

a. A gyakorlat leírása:

 

Minden játékos labdát vezet, s közben próbálja a többi játékos labdáját elütni. Akinek elgurul a labdája, kiesik a játékból. A létszám csökkenésével folyamatosan szűkítsük a területet. Az utolsó két játékos a körön belül küzdjön egymás ellen. Aki utoljára bennmarad, az a nyertes.

 

4. Körgurítós:

a. A gyakorlat leírása:

 

A gyerekek kört alakítanak. Széles terpeszállásban úgy helyezkednek el, hogy a szomszédok lába összeérjen. A játékosok a kosárlabdát a körön belül összevissza gurítják. Minden játékosnak arra kell figyelnie, hogy a labda körön belül maradjon, azaz meg kell akadályoznia, hogy a labda a lábak között kiguruljon. Hibapontot kap az a játékos, aki a lába között kiengedi a labdát. Több labdával is játszható.

 

Fordította: Szabó Zoltán Beszterce KK Salgótarján






Korábbi cikkek
2017. Nov. 04 04:24

2017. Oct. 30 22:45
Edzõk, testnevelõk, szülõk figyelmébe

2017. Sep. 23 01:52
Edzõ továbbképzõ konferencia a Magyar Sport Házában

2017. Sep. 16 01:59
Innováció a kosárlabda felkészülésben

2017. Aug. 29 03:47
A Kaszások Kosárlabda Akadémia szervezésében

2017. Aug. 09 23:49
Meghívó az augusztus 12-ei elõadásra

2017. Jul. 21 00:22

2017. Jul. 19 22:27

2017. Jul. 12 02:41
Székesfehérvár és Nyíregyháza a két júliusi helyszín

2017. Jul. 11 15:17
Az idõpontok: július 18. és 27.

2017. Jun. 21 09:04
Az MKOSZ edzõközpont nyári beosztása

2017. Jun. 21 00:52
A képzés idõpontja: 2017 június 30-jülius 1.

2017. Jun. 20 01:34
Edzõtovábbképzés neves szakemberekkel június 24-25-én

2017. Jun. 15 01:46
Helyszínváltozás a pécsi továbbképzõ programjában

2017. May. 27 01:52
A Budapesti Kosárlabda Szövetség által szervezett akkreditált MKOSZ edzõ-továbbképzõ programja

2017. Feb. 06 23:23
Szeptembertõl 25 sportágban indít edzõképzést a TE

2017. Feb. 24 15:23
Edzõ-továbbképzõ program az MKOSZ támogatásával

2016. Sep. 23 02:51
Minden, mit az edzésmódszerekrõl tudni érdemes

2016. Aug. 11 10:58
A nõi és férfi felnõtt csapatoknál dolgozó edzõk részére

2016. Aug. 06 10:08

2016. Jul. 13 05:38
Az idõpont 2016. július 22-23.

2016. Jun. 23 04:29
Júnuis 30. - Július 1.

2016. Jun. 21 21:19
2016. július 3-án Székesfehérvár várja az edzõket

2016. Jun. 18 02:59
A képzés idõpontja 2016. július 16-17.

2016. Jun. 01 01:32
Basketball Clinic Belgrade 2016

2016. Jun. 01 01:32
Basketball Clinic Belgrade 2016

2016. May. 30 23:47
A teljes program ismertetõje

2016. May. 16 00:17
A képzés részletes programja

2016. Feb. 11 22:14
A részvételért 1 kreditpont jár

2016. Feb. 08 15:05
2016. május 13-15

2016. Jan. 06 20:41
International Coach Clinic, May 13-15 2016

2016. Jan. 05 11:58
Csapatvédekezésrõl néhány fontos tényezõ és miért is jó, ha van egy csapatnak a repertoárjában egy eltérõ védekezése.

2016. Jan. 04 23:26
Kedves Kollégák! Az alábbiakban megadunk néhány témát, melyeket fordításra ajánlunk. A következõkben csak a téma címét és bevezetését mutatjuk be, melyre e-mailben várjuk az edzõk jelentkezését. A jelentkezés sorrendjében küldjük el a teljes anyagot, melyet két héten belül várunk vissza a publikációs feltételeknek megfelelõen.

2016. Jan. 04 23:19
A szakmai cikk írása sokat elárul arról, hogy milyen felkészültek vagyunk az edzõi munkánk során. Szembesít bennünket hiányosságainkkal és megmutatja, hogyan érdemes gondolkodnunk a játékról. Javaslunk néhány témát, mellyel a kollégák saját filozófiájuknak megfelelõen árulhatnak el érdekességeket napi munkájukról. A szakcikk írásához is segítséget nyújtunk az alaábbiakban.

2015. Dec. 08 11:43
A magyar sportkultúra eszmerendszerének nyomában címmel rendeznek konferenciát

2015. Oct. 04 00:14
DÖNTÉS és ELEMZÉS technikák felhasználása a sportági hatékonység érdekében

2015. Sep. 01 16:23
A részvételért 2 kreditpont jár

2015. Sep. 01 00:46
2015. szeptember 17., Magyar Sport Háza – a részvétel regisztrációhoz kötött és 1 kreditpontot ér

2015. Aug. 11 13:39
Edzõtovábbképzõ a Kaszások szervezésében

2015. Aug. 27 14:14
Az MKOSZ akkreditált továbbképzõje a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia szervezésében

2015. Aug. 03 15:04
Két nap alatt összesen 3 kreditpont gyûjthetõ

2015. Aug. 05 14:02
Megvan a részletes program

2015. Jul. 24 10:31
Szolnok, 2015.08.01-02

2015. Jul. 20 14:31
A Budapesti Sportszövetségek Uniója ismét képzést indít

2015. Jul. 08 15:57
International Basketball Coaches Clinic 2015 , August 14 - 16, Kaunas, Lithuania

2015. Jul. 08 14:56
Idõpont: 2015. július 18-19

2015. Jul. 01 16:29
Jelentkezési határidõ: 2015. november 30

2015. Jul. 01 00:12
International Basketball Coaches Clinic, Koper

2015. Jul. 10 14:50
Idõpont: 2015. augusztus 14-15

2015. Jun. 16 13:46
Budapest 2015.06.27-28.

2015. Jun. 05 11:34
Június 9-én folytatódik a Találkozás edzõlegendákkal-sorozat

2015. Jun. 02 11:21
Június 12-14.

2015. Jun. 02 00:40
A Gyõri Kosárlabda Club szervezésében – 1 kreditpont jár a részvételért

2015. May. 26 10:28
Hat helyszínen lesznek MKOSZ által akkreditált edzõtovábbképzõk

2015. May. 20 16:16
Belgrád, június 27-28

2015. Apr. 29 14:20
A MET és a MOB szervezésében, május 7-én

2015. Apr. 29 14:12
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött

2015. Apr. 08 16:40
Szakmai konferenciát rendez a heti 5 testnevelés óra bevezetésének hatásairól

2015. Mar. 25 16:41
A Magyar Edzõk Társasága konferenciára invitálja a szakembereket

2015. Mar. 20 22:45
Az �budai Kasz�sok Kos�rlabda Akad�mia UP edz�ket keres

2015. Mar. 16 11:58
1 kreditpont jár a részvételért

2015. Mar. 10 12:05
A Magyar Edzõk Társaságának felhívására április 18-ig lehet benyújtani a pályázatot

2015. Mar. 09 14:17
Rekordszámú jelentkezõ közül kellett választani

2015. Mar. 02 13:17
Nyílt szakmai értekezlet

2015. Feb. 18 10:32
A 4 elõadáson való részvételért 1 kreditpont jár

2015. Feb. 17 14:37
Összesen 3 kreditpont szerezhetõ

2015. Feb. 16 03:06
U16 szakmai értekezlet

2015. Feb. 10 16:42
A torna idõpontja: 2015. május 1-3

2015. Feb. 03 20:15
Jelentkezési határidõ: 2015. február 15

2015. Feb. 01 11:56
A TF Felnõttképzési Csoport Sportági szakedzõ (a sportág megjelölésével) felsõfokú szakirányú továbbképzési szakot indít 2015. márciusában. Jelentkezési határidõ: 2015. február 15.

2015. Jan. 14 11:39
17th International Tournament Easter at EuroCamp 2015

2015. Jan. 15 14:18
FIBA Europe Coaching Certificate programot hirdet az MKOSZ

2015. Jan. 07 12:52
3rd EASTER CUP KLATOVY, Csehország

2014. Dec. 15 16:36
A lelkes szakemberek az év végén is találhatnak idõt, hogy saját gondolataikat szakmai cikk formájában közöljék. Ehhez nyújtunk újabb segítséget

2014. Dec. 10 12:56
Versenykiírás és program (MKOSZ edzõtovábbképzõvel)

2014. Nov. 13 09:15
‘Doppingellenes tevékenység és szabályozás változásai 2015-ben’ – 2 napos szakmai konferencia

2014. Nov. 13 00:56
Elkezdõdött a hazai kosárlabdázásban tevékenykedõ edzõk publikációinak feltöltése a coaching oldalra

2014. Nov. 13 00:50
A csapatjátékok esetében a tanulmányok fõként a következõ aspektusokra koncentrálnak: antropometrikus tényezõk, fiziológiai képességek, motorikus kontroll és biomechanika, észlelési és látási készség, taktikai intelligencia

2014. Nov. 13 00:37
Giannis Sfairopoulos szerint: A gyõztes mentalitás fontossága napjainkban sokkal fontosabb, mint a korábbi években, mivel a csapatokon nagyon komoly eredménykényszer van már a szezon elején is.

2014. Nov. 13 00:37
Giannis Sfairopoulos szerint: A gyõztes mentalitás fontossága napjainkban sokkal fontosabb, mint a korábbi években, mivel a csapatokon nagyon komoly eredménykényszer van már a szezon elején is.

2014. Nov. 13 00:30
A mai kosárlabdázásban nagy szerepe van a kreativitásnak és ezt fejleszteni kell a játékosokban

2014. Nov. 13 00:24
"...mi is az a helyes dobótechnika?..."

2014. Nov. 13 00:19
A labdavezetés a labdával való elõrehaladás szabályokban meghatározott egyetlen lehetõsége a mérkõzés során, így ennek minél magasabb szintû megtanítása minden utánpótlás edzõ egyik legfontosabb feladata.

2014. Nov. 10 19:22
EGY NAP AZ UTÁNPÓTLÁSÉRT KONFERENCIA A FIATALOK SPORTJÁRÓL

2014. Oct. 30 09:22

2014. Oct. 21 10:36
…AHHOZ, HOGY TESTNEVELÕ TANÁR LEGYÉL!

2014. Oct. 21 10:27

2014. Oct. 16 00:10
2014. december 26-29.

2014. Oct. 16 00:03
A Héraklész programban dolgozó és Gerevich Aladár ösztöndíjban részesülõ szakemberek számára a részvétel kötelezõ

2014. Sep. 25 23:55
Isztambul, 2015. október 4-5

2014. Sep. 23 12:18
Edzõi engedélyek ellenõrzése

2014. Sep. 18 11:48
Magyar edzõközpontokban is sikerrel debütált a Vacusport!

2014. Sep. 17 23:56
Szeptember 23-án, a Magyar Sport Háza 4. emeleti tárgyalójában várják az érdeklõdõket

2014. Sep. 10 23:46
Szeptember 29., MOM Kulturális Központ

2014. Sep. 09 00:04
Szeptember 14-én a Kaszások szervezésében

2014. Aug. 26 14:02
1 kreditpont jár a részvételért

2014. Sep. 08 14:01
Szeptember 27-28., Pécs

2014. Aug. 15 10:01
Edzõi adatbázis elérése és egyéb tudnivalók

2014. Aug. 15 10:02
2014. augusztus 30-31

2014. Aug. 05 15:09
Békéscsaba, 2014. augusztus 08-09

2014. Aug. 05 21:53
A magyar-grúz Eb-selejtezõ elõtt lesz a kétnapos rendezvény

2014. Jul. 24 15:30
Idõpont: 2014. augusztus 2-3

2014. Jul. 08 16:05
Magyar edzõket is várnak a szervezõk

2014. Jul. 01 16:43
A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia szervezi az eseményt

2014. Jun. 30 12:38
A Rátgéber Akadémia szervezésében Baján

2014. Jun. 30 10:15

2014. Jun. 30 10:14

2014. Jun. 30 10:14

2014. Jun. 30 10:13

2014. Jun. 30 10:13

2014. Jun. 30 10:12

2014. Jun. 30 10:12

2014. Jun. 30 10:11

2014. Jun. 30 10:10

2014. Jun. 30 10:10

2014. Jun. 30 10:08

2014. Jun. 18 14:56
Július 20/21., POTE Csarnok

2014. Jun. 16 15:35
Sopron a következõ helyszín

2014. Jun. 13 13:55
A cikk a legkisebb kosárpalántákkal foglalkozó edzõknek, a kezdõ edzõknek és a testnevelõknek szól

2014. Jun. 13 12:02
2014. JÚLIUS 5, SZÉKESFEHÉRVÁR, VODAFONE SPORTCSARNOK

2014. Jun. 11 15:08
2014 FIBA U17 WORLD CHAMPIONSHIP FOR WOMEN

2014. Jun. 05 15:25
Tudnivalók a 2014-15-ös szezonnal kapcsolatban

2014. May. 27 21:53
Nagy érdeklõdés, magas színvonal

2014. May. 22 15:57
International Basketball Coaches Clinic ‘Giovanni Papini’

2014. May. 21 13:47
Megvannak a következõ idényre vonatkozó szabályok

2014. May. 19 10:24
A szombati részvételért 2 pont, a vasárnapi részvételért 1 pont jár.

2014. May. 18 23:28
Az 1980-as években a Loughborough egyetemen Rod Thorpe és munkatársai új módszert fejlesztettek ki a sportjátékok iskolai oktatására- errõl ír Balogh Judit

2014. Jul. 14 12:16
International Coaching Clinic in Lithuania

2014. May. 12 17:12
A részvétel ingyenes, de elektronikus regisztrációhoz kötött

2014. May. 07 22:59
Az Edzõk publikáció között olvashatod

2014. May. 07 22:43
A szekszárdi beszámolót Magyar Gergely készítette

2014. May. 07 22:30
A marcali tábor beszámolóját Ferenczi Tamás készítette

2014. May. 07 22:28
SZAKMAI JELENTÉS a marcali táborról

2014. May. 07 22:23
A zalaegerszegi program összefoglalóját Gáll Tamás írta

2014. May. 07 22:13
A válogatott edzéseirõl és mérkõzéseirõl Horváth Imre írt beszámolót

2014. May. 07 16:55
A beszámolót Mészárosné Kovács Andrea írta

2014. May. 07 12:28
2014. május 23. péntek, Telki GLOBALL Sport & Wellness Hotel

2014. May. 04 01:29
Sportági kondícionálás

2014. May. 04 01:17
Fibaeurope coaching program

2014. Apr. 29 12:14
Leirás

2014. Apr. 29 11:59

2014. Mar. 03 02:40

2014. Mar. 03 02:37
A FIBAEUROPE szervezésében idén Prágában került sor arra a konferenciára, amelyen az európai kosárlabda utánpótlás helyzetérõl, problémáiról esett szó. Az idei évben elõször az U14-es korosztály mellett a Minikosárlabda is bekerült a programba.

2014. Mar. 03 02:04
Nagyon fontos és tervezhetõ taktikai problémákat értünk a speciális helyzetek kifejezés alatt.

2014. Jan. 16 01:57
Bert DeSalvo alapján: Nagy Ágoston

2014. Jan. 16 00:09

2014. Jan. 15 23:17
Megfontolandó tanácsok

2014. Jan. 14 00:11

2013. Dec. 10 01:44

2013. Dec. 10 00:34
Hogyan legyünk jobb csapat?

2013. Dec. 09 23:34
2013 vanderbilt elleni játék

2013. Nov. 17 23:25
Kosárlabda edzõk számára

2013. Nov. 17 22:34

2013. Nov. 08 11:17
Út az elitbe

2013. Nov. 08 10:29
Basket Clinic cikk

2013. Nov. 08 10:27
José Maria Buceta spanyol pszichológus és edzõ elõadása a 2011-es müncheni Get Together U14-es FIBA konferencián Szerzõ: Balogh Judit

2013. Nov. 08 10:22
Jótanácsok letámadáshoz - a denveri Metro State University edzõjétõl

Hírlevél





Támogatók