SPORTJÁTÉKOK TANÍTÁSA JÁTÉKOKON KERESZTÜL

Szerző: Balogh Judit
Az 1980-as években a Loughborough egyetemen Rod Thorpe és munkatársai új módszert fejlesztettek ki a sportjátékok iskolai oktatására (Teaching Games for Understanding – TGfU). A módszer lényege, hogy az oktatásban a hangsúly a játék logikájának megértésére helyeződik, vagyis a szabályok adta taktika a technikai kivitelezés elé helyeződik. Elméletük szerint fontosabb tehát a döntéshozás, mely nem függ a technikai végrehajtástól. A MIÉRT a HOGYAN elé kerül, az elmélet szerint a gyerekek eredményesebben tanulnak, ha megértik, hogy mit kell csinálniuk, mielőtt tisztában lennének azzal, hogyan is kell azt kivitelezni. Emellett a játékok jó szórakozást, örömteli tevékenységet jelentenek és ez tulajdonképpen minden korosztályra érvényes kezdőktől a felnőttekig. A módszer alapján a gyerekek módosított szabályokkal, leegyszerűsített játékokat játszanak, melyek megfelelnek fizikai és mentális fejlettségüknek, így fokozatosan sajátítják el a játék lényegét. A játékok egyszerűsített változatban kerülnek bevezetésre, pl. kisebb területen, kisebb létszámmal, kevés, képességekhez és tudásszinthez igazított szabállyal, kisebb, könnyebb eszközökkel, stb. A sportág bizonyos elemeit kiemelő szabályokkal részletekben tanulják a játékot, pl. passzolós vagy labdavezetéses játék rádobás nélkül.  A döntések megengedésével értelmet nyer a játék, a technikai elemek kontextus nélküli ismétlése helyett megtanulják lehetőségeiket kihasználni. A teljesítmény így nem technikafüggő, hanem a helyzetfelismerésen és a célszerű cselekvésen alapul. A játék szabályait a játékot valamilyen formában játszva sajátítják el a gyerekek, a taktikai alapokat is  irányított felfedezés útján tanulják meg. A technika oktatása a játékhelyzetek kívánalmainak megfelelően történik, fő célja a problémamegoldás. Így a gyerekek pontosan tudják, hogy a technika milyen célt szolgál, megértik, miért van szükség a különböző elemek megtanulására és gyakorlására, hogyan tudnak a tudás birtokában jobban teljesíteni. A módszer fontos eleme, hogy már a kezdetektől gondolkodásra és önállósága nevel, nagymértékben segítve a játékintelligencia kifejlődését. A módszer fontos elemét alkotják a kérdések. Az edző / tanár kérdésekkel segíti a tanulást, rávezeti a gyerekeket, hogyan tudnak eredményesebben játszani. A hagyományos oktatásban a technikai elemek megtanítása és tökéletesítése éveken át a legfontosabb feladat, a taktikai elemek csak bizonyos technikai szint elérése után kerülnek a tananyagba. Ezzel szemben a TGfU-ban maga a „játék” a fontos, nem a gyerekek technikai tudása. A megfigyelések szerint a technikai elemek taktikai keretek nélküli tanítása nem vezet a technikai elem versenyhelyzetben történő alkalmazásához és nem segít a játék logikájának megértésében sem. Emellett olyan automatizált cselekvésekhez vezet, melyek következtében különböző helyzetekben ugyanazt a megoldást alkalmazzák akkor is, ha az a játékhelyzetnek nem megfelelő.
A „játékérzék” módszere
A TGfU módszerét alapul véve a 90-es és a 2000-es években több elképzelés is napvilágot látott. Ezek közül a „Játékérzék” (Game Sense) elmélete kifejezetten sportkörnyezetben folyó oktatásra koncentrál, fő célja a gondolkodó játékosok nevelése, a játékintelligencia fejlesztése.  Míg a hagyományos, a technikát és a taktikát egymástól izoláltan oktató módszer feltételezi, hogy egyetlen helyes technikai végrehajtás létezik, azt látjuk, hogy a profi sportolók gyakran alkalmaznak ettől a technikától eltérő mozgásokat, mozdulatokat. Emellett a kezdeti tanulásban a taktika és a problémamegoldás nem játszik központi szerepet, mivel a technikai képzés a játéktól elkülönítve zajlik. Az edzés a technikai elemek korrekciója köré épül, ami a mozgás örömét nagymértékben csökkenti.   A „Játékérzék” ezzel szemben a résztvevőket olyan helyzetek elé állítja, ahol a döntéshozás és a problémamegoldás elengedhetetlenül fontos a teljesítményhez. Az edző kérdésekkel ösztönzi a gondolkodást, a játékot időnként megállítja, hogy a gyerekek átgondolhassák tevékenységüket, ezáltal javíthassanak játékukon.  A gyors döntéshozás és a helyzetek megoldása (ami többféleképpen történhet) nem feltétlenül igényel pontos technikai kivitelezést, mérkőzéshelyzetben a döntés maga ugyanolyan fontos, mint a mozgás kivitelezése, mindkettő elengedhetetlen a kimenetel szempontjából. Az edző feladata ebben a modellben az, hogy olyan feladatokat adjon, melyek segítenek a játékosoknak felfedezni a játék elveit és logikáját, és ezeket a saját tapasztalatokat más, hasonló játékhelyzetekben is alkalmazni tudják. Az edző a játékosokat úgy segíti a felfedezésben, hogy a problémás helyzeteket mesterségesen előállítja, a megoldások megadása helyett pedig kérdésekkel irányítja a tanítványok gondolkodását. A kérdések az idő, a tér és a kockázat felmérésére irányulnak, a döntéseket ezek figyelembevételével kell meghozni. Ha a játékosok döntései már megfelelőek, akkor kerül sor a technika gyakorlására, finomítására.
A tanulás tehát a következőképpen zajlik:
játék módosított szabályokkal → megbeszélés (közös gondolkodás) → megoldások megtalálása → taktika kidolgozása → játék → megfigyelés, visszajelzés, finomítás, céltechnika gyakorlása

Egy spanyol kutatás összehasonlította a hagyományos és a játékközpontú oktatás eredményességét a labdakezelés, a döntéshozás és a mérkőzésteljesítmény tekintetében. A mérkőzéseken a dobást, a labdavezetést és a passzolást vizsgálták. A felmérést 8-11 éves gyerekek körében végezték, akik már egy éve kosárlabdáztak. A játékközpontú oktatásban részt vevő csoport 3 hónap után minden vizsgált mutatóban jobb teljesítményt ért el a hagyományos oktatásban részesülő csoportnál, vagyis kevesebb hibával dolgozott. Emellett szembetűnő volt az is, hogy a játékközpontú oktatásban résztvevő gyerekek mennyivel jobban élvezték az edzéseket.
Kijelenthető tehát, hogy a játékok nem időrabló tevékenységek a kosárlabda oktatásában, hanem a tanítás legfontosabb eszközei. A tudatosan tervezett, meghatározott céllal játszott különféle játékok hatékonyan segítik az önállóságot és kreatív, az edzőtől nem függő, gondolkodni képes játékosokat nevelnek. 

Egy játék példaként:
Sarokfoglaló
A játékosokat két csapatra osztjuk. A pályán kijelölünk egy téglalap vagy négyzet alakú területet, pl. a félpálya négy sarkát. A csapatok feladata, hogy a négy sarok valamelyikébe eljuttassák a labdát és azt a sarokra tegyék. Ha valamelyik csapat „találatot” ér el, a másik csapat jön abból a sarokból, ahol a találat történt és értelemszerűen a maradék három sarkot használhatja. 
A játék a játékosok képességei szerint változtatható, változtathatjuk a játéktér méretét, labdák, a leütések és a kötelező átadások számát és fajtáját, játszhatjuk a játékot akár kosárra is (ha a teremben több palánk van).
Kezdőknek a játék megtanítja, hogy a labdát labdavezetéssel vagy passzal lehet továbbítani, a megállás, elindulás, sarkazás megválasztását, a célszerű irányba történő labdás vagy labda nélküli mozgásokat, a helyezkedést, az összjátékot.
Idősebbeknél a védők „olvasása”, a figyelem megosztása, az elszakadás, az irány- és ritmusváltások alkalmazása, a spacing és a védekezés további cél lehet.


Felhasznált irodalom:
Conte, L.; Moreno-Murcia, J. A.; Pérez, G. e Iglesias, D. (2013): Comparación metodología tradicional y comprensiva en la práctica del baloncesto / Comparison of traditional and understanding methodology in the practice of basketball. Revista Internacional de Medicina y Ciencias de la Actividad Física y el Deporte vol. 13 (51) pp. 507-523. http://cdeporte.rediris.es/revista/revista51/artensenanza392.htm
Hopper, T. & Kruisselbrink, D. (2001): Teaching Games for Understanding:  What does it look like and how does it influence student skill acquisition and game performance? Journal of Teaching Physical Education.12, 2-29. http://web.uvic.ca/~thopper/articles/JTPE/TGFU.htm
Hopper, T.: Teaching games centred games using progressive principles of play. http://web.uvic.ca/~thopper/articles/Cahperd/principle.htm
http://tgfuinfo.weebly.com/
http://www.ausport.gov.au/sportscoachmag/coaching_processes/teaching_games_for_understanding