Értékeljen |
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kosárlabda Szövetség által rendezett 2018. évi Megyei Fiú U12 Válogatott Tornáról Czifrák Csaba edző beszámolója:
Április 22- én, Szolnokon került megrendezésre a III. Megyei Válogatottak Kosárlabda tornája az említett korosztályban. A résztvevő csapatok Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok megye válogatottjai voltak.
A nyitó mérkőzésen a házigazdákkal játszottunk, ahol az első félidő a ráhangolódásé lett (15-15) és (8-10). Ez után rátaláltunk a játékunkra és magabiztos két negyedet követően (8-18); (2-9) 19 pontos győzelmet arattunk. (J-N-SZ megye - Békés megye: 33-52)
A csoportunk másik mérkőzésén a Fejér megyei csapattal kiegyenlített, szoros küzdelemben szereztük meg a győzelmet. Békés megye - Fejér megye: 46-44 (6-8, 11-6, 19-14,10-16)
A döntőt, a másik csoportot nyerő Csongrád megyei fiúkkal vívtuk. Ezen a meccsen - ami a reggeli 6:30-as indulásunkhoz képest közel 18:00- kor kezdődött, a gyerekek már nem voltak frissnek mondhatók. A csongrádiak nagy erőket felvonultató hódmezővásárhelyi és szegedi ötösökkel érkeztek. A fiaink várakozásokat felülmúlva küzdöttek az ellenféllel és a körülményekkel szemben. A sok heves szülői reakcióktól hangos, ideges meccsen az utolsó negyed 6. percéig döntetlen volt a küzdelem. Az utolsó 2 percben a sportra oly jellemző módon az ellenfélnek minden bejött, mi pedig küzdöttünk, de nem jártunk sikerrel.
Békés megye – Csongrád megye: 48-60 (12-13, 14-16, 14-16, 8-15)
A torna Allstar csapatába választották kiválóan játszó Mihácsi Attilát.
Gratulálunk a srácoknak illetve Csorba Szabolcs és Czifrák Csaba edzőknek!
Köszönjük Vida András közreműködését!
(fotó: Nagyné Tóth Krisztina)