/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Csarnokot és kültéri pályákat avattak Kiskunfélegyházán

értékelés
Értékeljen
A város sportéletében két jelentős beruházás is megvalósult, amelyek hivatalos átadását szeptember 20-án tartották meg. Elsőként a Constantinum Sportcentrum tornatermének megszépült, újracsiszolt és felfestett parkettáját, új kosárpalánkjait, valamint korszerű LED világítását mutatták be. Ezt követően a hosszú évek óta várt, idén TAO-s forrás segítségével elkészült szabadtéri kosárlabda és streetball pályát adták át a Honvéd Sporttelepen. Mindkét beruházás helyi vállalkozók társasági adójának, valamint a Félegyházi Térségi Sportiskola, az MKOSZ és az önkormányzat segítségével, együttműködésével valósult meg.

Elsőként a Constantinum Sportcentrumban gyűltek össze a városvezetők, támogatók, akiket Mindák József intézményvezető köszöntött. A megszépült tornacsarnok a Félegyházi Térségi Sportiskola Kosárlabda Szakosztályának vezetőjének, Iványi Ferencnek közreműködésével valósult meg. A kosárlabdázás javát, népszerűsítését szolgáló beruházás újabb lépcsőfok Kiskunfélegyháza életében, hiszen a helyi vállalkozások társasági adóinak segítségével több tornaterem is megújult az elmúlt években. A modern és megfelelő körülmények jó alapot szolgáltatnak a kosárlabda utánpótlás kineveléséhez, a sportág népszerűsítéséhez.

A Honvéd Sporttelepen megépült szabadtéri kosárlabdapályával a sportág bázisa még tovább nőhet, az elmúlt években egyre népszerűbbé váló streetball - amely olimpiai számmá válik – segítségével és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége támogatásával ötven szabadtéri kosárlabda pályát adtak át az elmúlt két évben Magyarországon. A félegyházi pálya átadásával a sportfejlesztés még nem ért véget a Honvéd Sporttelepen, Csányi József, Kiskunfélegyháza polgármestere elmondta, elindították a Honvéd pálya megújulását célzó programot, amelynek keretében új futópálya és lelátó épül, valamint kiépítik a labdarúgópálya öntözőrendszerét és a komplexumot átölelő kerítés is megszépül. Emellett a tervek szerint 2018-ban a birkózók számára új edzőterem készül.  

felegyhazikozlony.eu

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu