/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Sportpark épül és parkoló bővül Kecskeméten

értékelés
Értékeljen
A Kecskeméti Kosárlabda Akadémia sportfejlesztési pályázatának keretében két új beruházás valósul meg, a sportpark és az Akadémia épületének új parkolója. A pályázatot a Magyar Kosárlabda Szövetség és az EMMI hagyta jóvá.

A beruházás összköltségéből Kecskemét Önkormányzata a 30 százalék önerőt adja, 70 százalékot pedig az Akadémia TAO-támogatói biztosítanak.

• A sportpark – a Benkó Zoltán Szabadidőközpont területén valósul meg. Már parknak nevezzük, mert a meglévő – 2015-ben átadott – kültéri kosárlabda pálya mellé még két pálya épül, illetve köréjük egy futópálya is elkészül.
A három új pálya öntött gumiburkolatot kap. Ez „sportbarát” alap, amely védi az ízületeket, de a külső hatásoknak is ellenáll.
A sportpályák mellé egy árnyékolt pihenőlétesül, ahol ivókút segíti a felfrissülést. Igazi közösségi teret biztosít a Szabadidőközpont minden látogatójának.
• A futópálya 210 méter hosszú lesz.
• A beruházás tervezett befejezése 2019. május vége.
• A sportfejlesztés célja a szabadidősport és a kosárlabda népszerűsítése, a fiatalok és a családok sportolásának segítése.
• A pályák használata ennek szellemében térítésmentes lesz a Szabadidőközpont minden látogatója számára.
• A beruházás teljes költsége 80 millió Ft.

• A parkoló – a Mercedes-Benz Sport Akadémia és a Messzi István Sportcsarnok közötti területen 98 személygépkocsi befogadását biztosító parkoló épül. Négy év munkájának eredményképpen végleg lezárul a régi uszoda sportközponttá történő átalakítása, egyúttal befejeződik a Sport Akadémia körüli környezetrendezés is.
• A parkoló külső közlekedési kapcsolatát a városi úthálózathoz az Olimpia utcai, a közelmúltban felújított parkoló bevezető útja biztosítja.
• A területen ezen felül napelempark is épül, amely az Akadémia épületének gazdaságosabb üzemeltetéséhez járul majd hozzá.
• A megújuló energiaforrás létesítését a Magyar Kosárlabda Szövetség kiemelten támogatta.
• A napelempark 50 kW teljesítményű lesz.
• A beruházás után a Messzi István Sportcsarnokba és a Mercedes-Benz Sport Akadémiára biztonságosabb lesz a bejutás.
• Mindkét sportcsarnokban a rendezvényekhez kulturált hátteret biztosít az átalakított környezet.
• Az Olimpia utcát is tehermentesíti a beruházás.
• A teljes beruházás összköltsége 169 millió forint.

A beruházással növekszik a város vagyona, a szabadidősport lehetőségei bővülnek Kecskemét minden lakója számára.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu